Ennek a műnek TEXT-HTML változata az adatbázisokba

történő indexelést szolgálja, a benne található szakkifejezések internetes keresését segíti elő.

 

Az Ezoterikus Világ karikatúrákkal illusztrált,

olvasásra szolgáló Word- és

platformfüggetlen nyomtatást lehetővé tevő PDF

változata az alábbi honlapról tölthető le:

 

http://kunlibrary.net

 

 

A Word-ös változat azoknak előnyös, akik szerkeszteni szeretnék a szövegállományt, vagy fel akarják nagyítani a benne található képeket. Teljes méretben történő kiemelésük csak itt lehetséges. (Kattintsunk a képre és a Ctrl + C billentyűkombinációval másoljuk Vágólapra. Utána nyissuk meg a Paint programot, és a Ctrl + V billentyűkombinációval küldjük a képszerkesztő munkalapjára. Végül mentsük el JPEG formátumban.)

Olvasásra a PDF formátum a legalkalmasabb. Ez a változat ugyanúgy fog meg­jelenni, ahogy én kiszerkesztettem. A Word különböző változataival ellentétben itt nem csúszkálnak el az oldalak, a képek nem torlódnak a lap aljára. (A Word minden változata másként szerkeszti a dokumentumot. Ennek oka, hogy az elválasztó segédprogram folyamatosan korszerűsödik. Emiatt egy Word 2003-ban kiszerkesztett 600 oldalas dokumentum Word 365-ben megnyitva több mint 20 ol­dallal rövidebb lesz, melynek következtében az eredeti szövegmező teljesen szétesik. A PDF dokumentum azonban nem változik, és a világ minden számítógépén, sőt tableten is megnyitható. A Word-el ellentétben itt betűtábla problémák sem lépnek fel, mivel ez a formátum magával viszi az összes felhasznált fontot. A képek teljes méretben történő kiemelésére, és a szövegmező korlátlan mértékű nagyítására azonban nem alkalmas. Az URL-ek viszont PDF-ben is aktiválhatók, ezért gond nélkül kattinthatunk a webcímekre, és rákapcsolódhatunk az Internetre. Azért is érdemes a Word-ös és PDF-es változatot tartalmazó tömörített mappát letölteni, mert ebben olyan segédanyagok is találhatók, amelyek jelentősen megkönnyítik a könyv használatát.

A HTM változatot ne használjuk olvasásra, mert ebben nincsenek képek. Emiatt jelentős többletinformációtól és esztétikai élménytől fosztjuk meg magunkat. Ebben a Google kereső számára készített változatban a lábjegyzetek is csak körülményesen (végjegyzetek) formájában használhatók. A szövegformázások jelentős része is eltűnik, emiatt a szövegállomány nehezen olvasható. Az ömlesztett szövegállományban az egyes fejezetek megtalálása sem könnyű, mert a tartalomjegyzék oldalszámjelölő mezői nem működnek. Összességében ez a változat nem nyújtja a könyvolvasás élményét, és rongálja a szemünket.

 

 

KUN ÁKOS

 

EZOTERIKUS VILÁG

 

 

 

 

Mottó: „Minél fejletlenebb az élet,

            annál szűkebbek a korlátok,

 amelyek körülveszik.”

 

 

 

Frissítés: 2023. október 04.

 

Az Ezoterikus Világ a Kun Elektronikus Könyvtárból tölthető le.

Cím: http://kunlibrary.net

A Kun Elektronikus Könyvtár a Magyar Elektronikus

Könyvtár­ból is elérhető, a letölteni kívánt mű weblapjának

FORRÁS mezejére kattintva.

 

A http://kunlibrary.net honlapról tölthető le a 672 egzotikus        gyümölcsöt és zöldséget tartalmazó 33 nyelvű album legfrissebb változata is, 13 464 képpel illusztrálva. Terjedelme: min. 900 MB.

Ugyanitt érhető el az 550 kontinentális zöldséget és gyümölcsöt

ismertető 33 nyelvű album rendszeresen frissített változata, ami jelenleg 11 042 képet tartalmaz. Terjedelme min. 660 MB.

Ezen a honlapon található egy könnyűzenei slágerlista is, amely 1931-től napjainkig az összes magyar slágert tartalmazza.

Az előadó nevének kiválasztása után pár másodperc múlva

meghallgathatjuk, illetve videoklip formájában megtekinthetjük kedvenc dalainkat a YouTube-on. Jelenleg 8375 dal található

ebben a gyűjteményben, több mint 57 944 változatban.

 

 

BEVEZETŐ

 

Ez a könyv eredetileg folyóiratként indult. Alapítási dátuma 2004. július 15. Létrehozását az „Ezoterikus körkép” és az „Ezotéria kiteljesedése”, valamint az „Ezotéria kivitelezése” című könyveim sikere ösztönözte. 30 éve kezdtem el ezeknek a műveknek az írását, és ez alatt sok olyan információhoz is hozzájutottam, amelyek nem kötődnek szorosan az anyaghoz, így nem kerültek be a könyveimbe. Kár lett volna azonban felhasználatlanul hagyni őket, mivel a témával kapcsolatban rengeteg hasznos ismeretet tartalmaznak. Ezeket a járulékos információkat ebben a formában szándékozta közreadni. Itt jelentek meg azok az érdekes tájékoztatók, élménybeszámolók, ame­lyeket az olvasóim juttattak el hozzám. Ennek a lapnak a hasábjain válaszoltam a közérdekű levelekre is.

Az „Ezoterikus Világ” fő feladata azonban az volt, hogy hírt adjon az ezoterikus fejlesztések állásáról, a legfrissebb fejleményekről. Mivel ezen a téren még nem történt meg a sokak által megjövendölt áttörés, és a technikai fejlesztések sem indultak el kellő mértékben, nem dúskáltam a hírekben. Meggyőződésem, hogy ez a folyamat magától nem fog beindulni, ezért ezzel a folyóirattal is igyekeztem elősegíteni az első lépések megtételét. Abban reménykedtem, hogy erőfeszítéseim hamarosan követőkre találnak, és hasznos tanácsaikkal mind többen fogják szívügyüknek tekinteni civilizációnk megmentését.

Ez a folyamat azonban nem indult be. Sőt a helyzet sokkal rosszabbra fordult. Rendszerváltás után, a vasfüggöny felhúzásával ránk zúdult a nyugati ezoterikus szakirodalom. Százával jelentek meg a korábban tiltott könyvek, alig győztük olvasni őket. Az 1990-es években négy ezoterikus folyóirat is indult nálunk, telis-tele érdekes hírekkel, hasznos információkkal. Aztán jött az infláció, és a nyomdai papír és festékárak rohamos emelkedése miatt sorra mentek tönkre a szakfolyóiratok. Mára csak egy ezoterikus folyóirat maradt. Ez sem fogja sokáig bírni a költségnövekedést, mert időközben az energiaárak is elszálltak, és az élelmiszerárak rohamos növekedése miatt a lakosság vásárlóereje lecsökkent. Könyvekre, szakfolyóiratokra már nem futja a családi költségvetésből, ezért egyre kevesebben tudják megfizetni a csökkenő példányszám miatt is folyamatosan dráguló folyóiratokat. A digitálistechnikában is ez a helyzet. Ma már a korábbi négy közül csak egy számítástechnikai folyóirat maradt talpon.

A drasztikusan lecsökkent szakirodalom miatt nincs miről írni. Ezért ezt a művet a továbbiakban könyvvé alakítva adom közre. Az elmúlt 20 év alatt belegyűjtött információk kellően érdekessé teszik ezt a művet. Ha nem lesz folytatása, akkor is érdemes elolvasni. Remélhetőleg a jövőben változik a helyzet, és túljutunk az apokalipszis borzalmain. A szakirodalom megszűnésével ugyanis leáll a fejlődés. Ha nem lesz hol megjelentetni, nem fognak eljutni hozzánk a földönkívüli üzenetek. A túlvilági istenek, fénylények figyelmeztetései sem érkeznek meg hozzánk. A kontaktok ugyan megkapják az üzeneteket, de ha nincs kinek továbbítani, ez tovább rontja az amúgy sem rózsás helyzetünket.  

 

Budapest, 2023. május

                                                                                                                                    

                                                                                                                                    Kun Ákos

 

Életképek

 

A folyóiratokban, napilapokban tallózva több olyan cikket olvashatunk, amelyek jellemző képet adnak korunkról, társadalmunk jelenlegi állapotáról. Kár, hogy ezek az írások hamar a feledés homályába vesznek. Másnap új hírek jönnek, és a régi számok papírkosárba vándorolnak. Sokak szerint a háromnapos napilapot már kézbe venni sem érdemes. Ez azonban csak a napi politikai eseményekre vonatkozik. Az igazán értékes cikkek ugyanúgy időtállóak, mint a könyvek. Csak senki sem gyűjti őket össze, nem hívja fel rájuk a figyelmet. Arra pedig csak nagyon kevesen hajlandóak, hogy egy-egy tartalmas cikk megtalálása érdekében 36 oldalas, lepedőnyi méretű napilapokat hónapokra, évekre visszamenően végigolvassanak. Erre ma már senkinek sincs ideje. Így ezek a cikkek idővel feledésbe merülnek, az utánunk jövő generációk számára elvesznek. Ennek elkerülése érdekében emeljünk ki néhányat a legérdekesebb írások közül, hogy az utókor is tanulhasson belőlük. Elsőként kezdjük egyik égető gondunkkal, modern nevelési elveink következményinek felvillantásával:

 

„A kisfiú alig lehet 5-6 éves, és teli torokból bömböl. Ömlenek a könnyei. Az anyja kezénél fogva vonszolja kifelé a szupermarketból. Amint kiérnek az ajtón, a kölyök odavágja a csokit a falhoz. Nem ilyet akartam, kiabálja. Nekem az a másik kell, amit a tévéreklámban láttam.

– Eldobtad a csokit, most már nem kapsz fagylaltot – próbálja fegyelmezni az anyja. De csak azt éri el, hogy a gyerek kirántja a biciklijét a keréktámasztó vasak közül, és földhöz vágja. Aztán ahol éri megtapossa. A jövő-menők mosolyognak, a fejüket csóválják. Amúgy az esemény szót sem érdemel, hiszen úgyszólván mindennapos.”

(Koblencz Zsuzsa –  Népszabadság, 2004. július 7. (10. oldal)

[

A Nagykörúton, csúcsforgalomban araszol a villamos. A jármű tömve van. Az egymással szemben levő székek egyikén egy kedves öreg néni kuporog, a másikon egy nő ül gyerekével az ölében. A kissrác himbálja a lábát, és állandóan belerúg a néni térdébe. Az öregasszony egyre hátrébb húzódik, várja, hogy az anya mikor szól rá a kölyökre. De mivel ez nem történik meg, udvariasan megszólítja az anyát:

−  Elnézést, hogy zavarom, de a kisfia folyamatosan rugdossa a lábamat. Legyen szíves, szóljon rá.

−  Mit akar? – reccsen rá az anya –, nem fogom egy vénasszony miatt korlátozni a gyerekemet személyi szabadságában! Foglalkozzon a saját dolgával, ne az én gyerekemmel!

A villamoson mindenki döbbenten nézi a jelenetet, míg egy tipikus rocker (acélbetétes csizma, tar frizura, feszülő gatya, bőrkabát, a füléről levett hallgatóból üvölt a metál zene) kiveszi a szájából a rágógumit, és komótosan beledolgozza nő hajába. Utána így szól:

−  Engem se korlátoztak gyerekkoromban!

[

Gyermekeink kényeztetése kultusszá vált. Már az érintettek is allergiásak a gyermekköz­pontú magatartásunkra. Bächer Iván egy rendkívül szellemes cikk formájában világít rá a jelenlegi helyzetre:

−  Nézze meg, doktor úr! Teljesen kész a gyerek. Egész éjjel nem aludt, megállás nélkül bőg, alig eszik valamit, elrontotta a gyomrát is. Hát mi baja van ennek a gyereknek?

−  Hadd nézzem csak. Aha. Sóhajts! Úgy... Nyisd ki most a szádat. Úgy. Na, hát ez teljesen egyértelmű. Ma már a negyedik ilyen esetem.

−  Mi a baj?

−  Várjon csak. No, kicsi Lalika, mondd meg nekem szépen: szeretnéd-e, ha jönne a Mikulás megint? Jó-jó, nem kell sírni, nem kell kiabálni, Lalika, nyugodj meg, nem jön a Mikulás, nem jön most egy jó ideig. Látja, asszonyom, ez egyértelmű: idült mikulásitisz.

−  Micsoda?

−  Mikulás-mérgezés. Tipikus tünetek. Álmatlanság, sírás, hányás, hasmenés.

−  Jézusom!

−  Hány Mikulás-ünnepségen vett részt a gyerek a héten?

−  Hát volt neki Mikulás az óvodában egyszer, ugye. Aztán én elvittem a munkahelyemre, az apja elvitte az ő munkahelyére, mert elváltunk, tudja, doktor úr. És másnap elvitte a nevelőapja is az irodai Mikulásra.

−  Ez volt a mostoha Mikulás.

−  Úgy van. De volt még egy baráti Mikulás, tudja, összejött a régi társaság, már mindenütt van két-három gyerek. Aztán elugrottunk az én szüleimhez is…

−  Mami-Mikulás.

−  Úgy is lehet mondani. A papa is beöltözött, hát az valami csuda volt, a gyerek nem ismerte meg! És aztán este persze megjött az igazi Mikulás, az itthoni.

−  Az volt a Fő-Mikulás. No, igen. Világos. És súlyos. Egy ilyen kicsi gyereknek egy Mikulás is sok. Nem tudja mire vélni, hova tenni azt se. De ennyi Mikulástól már összezavarodik egészen. Arról már nem is beszélve, hogy teli van ilyenkor az utca is Mikulásokkal…

−  Ne is mondja, doktor úr.

−  Mindenfelé Mikulások kóricálnak, vonulnak, sereglenek ilyenkor. Nem lehet lépni a rengeteg Mikulástól. Mikulás bukik rá a gyerekre a villamoson, a boltban, a parkban.

−  Honnan tudja ezt ilyen jól, doktor úr? Képzelje, a gyerek már ki se akart jönni az utcára.

−  És ahány Mikulás, annyiféle. Látja, maguknak is volt Elő-Mikulás, Utó-Mikulás, Al-Mikulás, Fő-Mikulás, és fogadni mernék, hogy lesz még Pót-Mikulás is.

−  Kettő, doktor úr, kettő.

−  Látja, asszonyom. Rengeteg a Mikulás. Elszaporodtak mértéktelenül. Nem is tudja, hogy hány Mikulás fordult már elő a praxisomban. Volt Házi Mikulás, Vad Mikulás, Al-Mikulás, Iker-Miku­lás, Mű-Mikulás, Gumi-Mikulás, Vándor-Mikulás, Sorozat-Mikulás, Kóbor-Mikulás, Párt-Mikulás, Mélymagyar Mikulás, Szoci-Mikulás, Más Mikulás, Tarhás Mikulás, Sztráda-Mikulás, Pláza-Miku­lás, Pikulás Mikulás…

−  Az semmi, doktor úr, de minálunk idén Alternatív Mikulás is volt. Egy csinos fiatal lány, piros csizmában, rövid szoknyában. Haza is kellett vinni a gyereket, úgy bőgött szegény.

−  Borzasztó. Egyébként a legtöbb Mikulás maga is ordít, akár az ökör, bele a szerencsétlen gye­rek képébe, azt hiszik, úgy nagyobb lesz a tekintély.

−  És mert nem hall jól a vattától. A legtöbbje ráadásul csinál még valami grimbuszt, nem tudja hol van, elfelejti és összekeveri a kölykök neveit, összevissza osztogatja az ajándékokat.

−  Összekeveri a cetliket, amelyekre a szerencsétlen szülők ráírták a tudnivalókat. Így lesz Pisti­kéből Ferike, aki nagyon szépen furulyázik, holott nem is látott még furulyát, viszont nagyon ügyesen tor­názik, de azért nem őt dicsérik meg, hanem a Nicolette-et.

−  Mert a legtöbb Mikulás be is szivornyázik kicsinyt előtte. Próbálja kompenzálni a lámpalázat. Aztán pedig bűzlik, mint egy pálinkafőzde.

−  Felnőtt se bírná ki ezt, nemhogy gyerek. Belebetegszik a legtöbbje a Mikulás-szezonba. Miku­lás-mérgezést kap.

−  Mit lehet ezzel csinálni, doktor úr?

−  Kérem, egy igen szigorú Mikulás-elvonókúrára lesz szükség. Pirosat senki ne vegyen föl, általában semmi ne legyen piros. Nyugalom kell a gyereknek, csend, félhomály. Legokosabb ilyenkor pár napra valami kies faluba húzódni el. Ha a családban akadna szakállas, azt meg kell beretválni…

−  Az bajos lesz, doktor úr. Az uramnak hatalmas szakálla van. Ráadásul Miklósnak is hívják, de őhozzá most szólni sem lehet. Képzelje, az Interneten rábukkant valami játékra egy dán ter­mőtalajgyártó cég weboldalán. Délután hat és hét között kell megtalálni valamit, ezért ahogy megjön, már ül is le a géphez, mert aki előbb klikkel, az ajándékot kap, és ő már nyert egy gyönyörű fajanszot vagy micsodát. Aki mindennap játszik, az valami nagy ajándékot is nyerhet. Teljesen belebolondult ebbe a keresésbe. Rájött, hogy más oldalakon is vannak hasonló keresőjátékok, és most azokat szemezgeti. Gyakran éjfél után kettőig vakul a masina előtt…

−  És mit kell megkeresni?

−  Hogyhogy mit? Hát kis Mikulásokat. A legutóbbit a dán cég pénzügyi elszámolásában lelte meg. Nagyon büszke volt magára.

−  Asszonyom. Itt a tudomány megáll. Nem tehetünk mást, várunk.

−  Mire, doktor úr, mire?

−  Hát a húsvétra, asszonyom. Akkor jön a nyuszi.

−  És minden kezdődik elölről?

−  No, igen.

−  Hát köszönöm, doktor úr. És mivel tartozom?

−  Amennyit gondol. Ide dobja csak, bele a puttonyomba.

Népszabadság – Hétvége melléklet, 2003. december 13. (11. oldal)

[

Nem kívánom senkinek, hogy húsvéti nyúl legyen. Mert én most az vagyok. Mondta is anyácskám a születésemkor:

−  Jaj, szegénykém, kár, hogy ilyen szép fehérre sikeredtél, mert az embereknek az a mániájuk, hogy hozzád hasonló nyuszikat ajándékoznak a gyerekeiknek húsvétkor!

Igaza lett, sorra kerültem egy szép tavaszi délutánon. Épp a testvérkéimmel játszadoztam Julika néni Pest környéki portáján, amikor beállított a tüske hajú unokaöccse, és sokáig sutyorogtak. (Jelzem, az én apukámnak szép sima a szőre, és nem áll égnek, mintha áramot vezettek volna bele…) Aztán Julika néni szépen kiemelt a testvéreim közül, és átnyújtott „Tüskefejnek”. Becsületére legyen mondva, hozzátette:

−  Zsoltikám, imádom a nyulaimat, vigyázz rá! És két hét múlva várom vissza!

Nem vagyok én gyáva nyúlfiú, mégis megrémültem, reszketett az orrom, a lábacskám, mindenem. Pedig akkor még nem tudtam, hová kerülök. Kezdjük azzal, hogy Tüskefej még ahhoz is buta volt, hogy igazi meglepetést szerezzen a gyerekének. Húsvétvasárnap reggelén, tehát amikor hazaértünk, azonnal kitett a legnagyobb szoba közepére, és diadalmasan kiabálta:

−  Na, mit szóltok?

Én még jobban reszkettem, majd ijedtemben – hogy is mondjam…? – kicsi golyócskák jöttek belőlem. Igen, bekakiltam. És körülöttem szerteszét gurultak az apró golyócskáim. Több se kellett a feleségének - aki illett hozzá, mert neki sem volt normális szőrzete, piros hajat viselt! – rögtön üvölteni kezdett.

−  Megvesztél? Egész nap takarítottam, és te idehozol egy kakáló nyulat!

−  Mindent tönkreteszel! – ordított vissza Tüskefej, majd mondott egy csomó borzalmasan csúnya szót, mire Piroshaj még rondábbakat rikácsolt, aztán Tüskefej úgy becsapta az ajtót, hogy majd kiszakadt a helyéből.

Ekkor már annyira reszkettem, mintha valaki rázna belülről, közben Piroshaj összesöpörte a golyócskáimat, közben sírva fakadt. Ettől megnyugodtam – ezek nem engem, hanem egymást ölik meg –, és észrevettem egy gödröcskés arcú kislányt a szoba sarkában. Kicsi volt, mint én, és legalább úgy félt, mint én. Pedig „Gödröcske” már megszokhatta volna a szülei őrjöngését. A velük töltött hét alatt megfigyeltem, hogy vagy egyetlen szót sem szólnak egymáshoz, vagy veszekednek. Higgyék el nekem, nincs olyan nyúlcsalád, aki befogadná őket! Ez nem a mi színvonalunk. Lássuk először Piroshajat! Ő sokat bőgött – eleinte sajnáltam, később már nem –, közben mindenkivel erőszakoskodott. Mert csak ő tudta, mi a helyes. Már a második napon a számba akart gyömöszölni egy hatalmas répát, de én fellázadtam, és kirohantam a kertbe. Amíg hajkurászott jókedvem lett – én voltam a gyorsabb –, és arra gondoltam, hogy én szerető családban élő, önálló akarattal rendelkező nyuszi vagyok. Nem elég, hogy idehoztak, ez a hatalmaskodó nőszemély még az életfunkciói­mat is szabályozni akarja. Ha tehetné, azt is előírná, mit gondoljak. Hát nem! Piroshaj a lányával is hasonlóan bánt. Hülye és drága játékokat vett Gödröcskének, de ha nem örült eléggé, vagy ha nem ette meg a főztjét, vagy nem énekelt és szavalt, amikor a cicomás barátnőit vendégül látta, vele is ordított, mint a Tüskefejjel. Aki viszont csak a pénzről beszélt. Sokat evett, sörözött, de leginkább a szobájában ült, ha néha-néha otthon volt.

Amikor már nem féltem annyira, belopóztam a szentélyébe. Képzeljék el, egy olyan valami előtt ült, ami hasonlít a tévére, és mindenféle nénit nézegetett, aztán hosszú leveleket írt. Biztosan a néniknek… De ők ketten soha nem bújtak össze, mint az én anyácskám és apácskám esténként, hogy szülessenek még kicsi testvérkék! Ezért volt Gödröcske egyedül. Ezért ült örökké a tévé előtt, és unta a rengeteg játékát. Amúgy én nem bírok tévét nézni, pedig megpróbáltam. Megfájdult a fejem, és a sok szörnyűségtől nem tudtam aludni. Gödröcske ki is jött hozzám a teraszra éjszaka, és betakargatott. Megszerettem! Simogatott a pici kezével, az ölébe vett, úgy etetett. Szegényke! Én csak egy hete vagyok itt, de már fáj a gyomrom. Ez biztosan valami neurotikus izé, ami csak az embereknek van. Mindenesetre boldog vagyok, mert Piroshaj utál, és már sokszor kiabálta Tüskefejnek, hogy húsvéthétfőn vissza kell vinned a „kakálógépet” az öreglánynak. Eszerint nem dobnak el egy ligetben vagy erdőben, vagy egy autópálya szélén, mint sok sorstársamat. Én visszakerülök Julika nénihez – aki olyan jó, mintha nyúl lenne –, meg az imádott családomhoz. Csak ez a kedves, szomorú Gödröcske… Mi lesz belőle az emberek között?

V. Kulcsár Ildikó – Nők Lapja, 2013. március 27. (20-21. oldal)

[

Ez a pillanatkép Budapest egyik cipőboltjában készült, de megörökítője ugyanezt tapasztalta volna a nyugati világ bármely országában, a XXI. század elején:

„A cipők gyönyörűek, és átkozottul drágák. Hegyes orrúak, kényelmesek, lágy, puha bőrűek. Az áruk 18 ezer, 20-24 ezer. Gyorsan eldöntöm, hogy nem veszek semmit, de azért felpróbálok egy bordó tűsarkút. A fenébe, jól áll! Ám amikor megnézem az árát, úgy teszem vissza, mintha égetné a kezem. Ekkor veszem észre a polc előtt ácsorgó tizenéves lányokat. Erős smink »egyenfekete« festett haj, márkás cuccok, a nyakban mobiltelefon. A legeslegdrágább, most divatos típus, fényképet is lehet vele küldeni. (Jelzem én már nagyon várom, hogy feltaláljanak egy olyan leveseskanalat, amellyel ebéd közben lefotózhatom a családomat, vagy legalább lejátssza az Örömódát. Na, mindegy…) Az alacsonyabb lány fütyül a cipőkre, inkább a mobilját babrálja. Biztosan ismerik azt a külvilágot kizáró arckifejezést, amellyel egyesek – társaságban, értekezleten, közértben, bárhol – hosszú percekig nyomogatják az apró gombokat. Nos, a lány is így nyomkod, majd durva hangon kiált a barátnője felé: »A rohadt kurva életbe, jött egy SMS, de csak a díjcsomagokról! Fél hat van, kettő óta senki sem hívott! Gáz mi?« A barátnője megvonja a vállát, a lány pedig keserűen engedi le a mobilját.

Látom a szemén, hogy nagyon rosszkedvű. – Szegénykém! »Bekajáltad« a reklámokat? Elhitted, hogy az a csudára modern, pörgős »mobilérzés« majd csapattaggá tesz, és hirtelenjében telis-tele leszel barátokkal? Senki sem mondta, hogy a drága mobil kevés ahhoz, hogy érted aggódó, igaz barátaid legyenek? Nem mondták, hogy az érzelem, a kapcsolatok nem tárgyakban testesülnek meg? – gondoltam, miközben tovább fi­gyelem. Ő dühösen nézegeti a ci­pőket – vigaszt keres – és mit tesz Isten? Épp az a bordó gyö­nyörűség jelent számára gyógy­írt, amelyiket néhány perccel ez­előtt tettem vissza a polcra. Pró­bál, tetszik neki, hamarosan in­dul a pénztár felé. Az arcán azonban nincs öröm. Már nem csak őt, hanem a szüleit is saj­nálom.”

V. Kulcsár Ildikó – Nők Lapja, 2003. november 5. (37. oldal)

[

A (Z) Zombi generáció

Igaz, hogy már az 1970-es évek elején megemlítették egy, a közeljövőben megszülető, fantasztikus generáció eljövetelét, a legtöbbször mégis a 2000-es évek elején esett szó erről a „csodanemzedékről”. Különböző, meglehetősen pozitív jelzőkkel illették őket: indigó-, kristály-, vagy épp szivárvány-gyermekek. A legfőképpen ezoterikus körökben népszerű elméleti fejtegetések szerint ez a generáció az, mely alapvető változást hozhat az emberiség életében, és ők lesznek azok, akik egy magasabb minőséget, szellemi szintet érhetnek el, ezáltal pozitív irányba állítva a teljes civilizáció menetét. A szülők nagy része méltán büszkélkedett azzal, hogy az ő csemetéjük is efféle indigó-gyermek, aki az átlagnál nagyobb intelligenciával rendelkezik, nem tűri a tekintélyelvűséget, és úgy általában egy szebb jövő letéteményese, egy magasabb rendű emberiség előfutára.

Aztán jött a nagy kiábrándulás, és azt vesszük észre, hogy jelenünkben a már-már profetikus tulajdonságokkal rendelkező generáció bejelentkezése az életbe valahogy elmarad. Az indigókultusz szép csendben elhalt, és mostanra már alig-alig akad valaki, aki komolyan gondolja, hogy a 2000 környékén született gyermekek megválthatják az egész világot és a jövőt. Sőt, ennek éppen az ellentétje kezd egyre markánsabb formát ölteni, és az egykor büszke szülők szomorúan konstatálhatják, hogy csemetéik nem csak velük veszítették el a kapcsolatot, hanem a valósággal is. Ha egyáltalán bármi igaz volt ebből az indigó-mítoszból, az legfeljebb annyi, hogy a Z-generációnak is nevezett nemzedék (a továbbiakban az egyszerűség kedvéért Zéknek fogom nevezni őket)[1] valóban merőben más, általánosítható tulajdonságokkal rendelkezik, mint eleik. Öntudatosabbak, ez igaz. Amennyiben az akaratosságot öntudatosságnak tudjuk be, hát mindenképpen. Ugyanez vonatkozik a nagyobb önbizalomra is, ám ez szerény megfigyeléseim szerint sokkal inkább egy álca, egyfajta páncél, ami mögött súlyos identitászavar húzódik meg.

Az indigókkal kapcsolatban sokszor jelentették ki (még mindig úgy 2000 környékén), hogy elutasítják a megkövesedett, idejétmúlt társadalmi normákat, így például nem szeretik, ha mindenféle napirend szerinti életmódra kényszerítik őket, és azt sem viselik el hosszú távon, ha felesleges dolgokkal (például tanulás az iskolarendszer keretein belül) terhelik le egyébként nagyszerű intellektusukat. Mindez tényleg jellemző a Z-generációra, ezt manapság láthatjuk-tapasztalhatjuk. De azért szögezzük le gyorsan: Sajnálatos módon az említett sajátosságok egyáltalán nem mint pozitív, kon­struktív értékek jelentek meg és érvényesültek a mára immár tinikké és ifjú felnőttekké vált „csodagyermekek” társadalmában, hanem ezzel ellentétes módon egy befelé forduló, a valóságot nem csak megtagadó, de szinte gyűlölő, értékeket teremteni és felmutatni sajnálatos módon képtelen, sajátosan konfekcionált elmék lettek a jellemzők. Az indigók, kristályok és szivárványok rendkívül jó alapanyagnak bizonyultak a tömeges agymosást megcélzó projektek számára, hiszen ők immár egy emberként költöztek át a valóságból a virtuális térbe, ahol a lehető leghaszontalanabb tevékenységekbe temetkezve váltak igazi zombikká.

A nagy és szép remények tehát váratlanul teljesen összeomlottak, gyermekeink, akik minden előző generáció számára a jövőt, a szebb és jobb folytatás ígéretét hordozták magukban, mostanra a jövőtlenség, az általános apátia és az egyre veszélyesebb mértékű közöny, illetve elbutulás letéteményeseivé lettek. De hogyan történhetett ez? Nos, igen nagy dőreség lenne egyes-egyedül a Z-ge­neráció tagjait hibáztatni azért, amivé lettek, és amiért a civilizációnk jövőképe egyre zordabb, fenyegetőbb szörnyalakot kezd ölteni. Ehhez azért mi magunk, a szülők is vehemensen hozzájárultunk, hiszen az X-generáció (ők azok, akik nagyrészt a Zék szülei lettek) sem büszkélkedhet például kiváló nevelési elvek kidolgozásával és azok következetes, rendíthetetlen alkalmazásával. Az X-ek ugyanis megadták magukat az egyre embertelenebbé váló korszellemnek, nem lázadtak, nem volt nagyobb forradalmuk, világszintű mozgalmuk, inkább konformista módon igazodtak a kor kihívásaihoz (pl. globalizáció, az amerikanizált konfekció-kultúra terjedése és terjesztése), ezzel pedig igen masszívan hozzájárultak az Elit által irányított civilizáció egy világrendbe erőltetéséhez és ahhoz, hogy ez a trend globális dominanciát vívjon ki magának.

Gyermekeiket többé-kevésbé magukra hagyták, a pénz és anyagi javak hajszája közben alig voltak otthon, inkább a munkahelyeken sínylődtek másod és harmadállásokban. A nevelést rábízták először a televízióra, aztán a világhálóra. Ez mostanra végzetes hibának bizonyult. Azt ugye tudjuk, hogy a televízió egy tömegpusztító fegyver. Tömegeket képes súlyos mértékben lebutítani, lealjasítani, agymosó jellege vitathatatlan és azzal is tisztában vagyunk, hogy a tévé tulajdonképpen az Elit egyik legsikeresebb eszköze a társadalommérnökségi projektjében. Úgy csinál zombit százmilliókból, hogy az áldozatok észre sem veszik, ahogyan szép lassan kiradírozzák valós énjüket és annak helyére egy konfekcionált, egyenszabású, szinte teljesen üres, örömtelen, majdhogynem robotizált ál-személyiséget teremtenek. Ez történt a magára hagyott Z-generációval is. Amíg apu-anyu a pénz után futott egész nap, addig a Z-gyerek naphosszat a tévét bámulta, majdhogynem hipnotikus állapotban és így azt az értékrendet sajátította el, amit a „CSŐ” sugárzott az elméjébe napi több órán keresztül. Ez pedig nem más, mint egy dehumanizált világkép, ami arra tanít, hogy egyrészt ne foglalkozz a valóban fontos dolgokkal, másrészt hajszold a könnyed élvezeteket, és persze megteremtette az alávaló celeb-antikultúra iránti igényt, avagy igénytelenséget.

Amennyiben a Zék számára a tévé volt a dajka, úgy a világháló lett a nevelőjük, tanár bácsijuk. Az Internet vezette be őket a nagybetűs életbe, vagyis annak silány másolatába, ami bitekből, pixelekből és szmájlikból, lájkokból áll össze. A chat-alapú kommunikáció elsorvasztotta mind az írás, mind az olvasás iránti vágyat, igényt és igényességet, és ez a nemzedék immár rövidített kifejezésekkel, primitív ábrákkal fejezte és fejezi ki magát, persze csak röviden, tömören, mert az a célszerű. Csakhogy ez kihatott a gondolkodásukra is, a rövid, egyszerűsített mondatszerkezetek sematikussá váltak, és a mindennapi életben is elterjedtek. Továbbá mivel a Zék általában a virtuális térben beszélgettek egymással.

Korábban én is észrevettem magamon, hogy amikor a családomról készítettem videót, vagy fényképeket, igazából az eseményeken kívül helyeztem magam, és holott fizikailag jómagam is jelen voltam ezeken az eseményeken, azokat egy közvetítő közegen keresztül (kamera, fényképezőgép, újabban okostelefon) éltem meg, ha megéltem egyáltalán. Néha, amikor erre rádöbbentem, leengedtem a készüléket, és éreztem, ahogy a tényleges valóság szele megcsap. A jelenség mostanra globális problémává nőtte ki magát. Hiszen néhány éve igen nagy divat lett mindent azonnal, online közvetíteni, fotókat és videókat ma divatos szóval élve instant megosztani. Egy kiránduláson, vagy utazás során, de bármilyen közösségi eseményen jóval több megfelelő artikuláció is afféle luxussá lett köreikben. Képzelhetik, hogy mindez milyen hatással lehet az általános intellektusra. Ráadásképpen miközben a Zék tengernyi időt töltöttek el tévénézéssel, majd a világhálón történő szörföléssel, szinte észrevétlenül hagyták el a lelki-szellemi fejlődéshez eddig elengedhetetlennek tartott tevékenységeket.

Például elfelejtettek olvasni és ezzel együtt szöveget értelmezni. Nem ismerkedtek meg sem Verne, sem más klasszikusok nagyszerű történeteivel. Elmaradtak az indián történetek, ifjúsági regények. És miután ezek nem hatottak rájuk, rajtuk keresztül nem lettek kíváncsiak a világunk különlegességeire, csodáira, nagyszerű tájaira, egyáltalán semmire. Nem mutatnak érdeklődést a történelem, a művészet és a természet iránt. Szerintük mindez hülyeség. No és megerőltető időpazarlás, mert egy könyv elolvasása helyett sokkal szórakoztatóbb számítógépes játékokkal mulatni az időt, amelyekben egy órán belül ház méretű halmokba lehet gyilkolni a virtuális ellenfeleket. Nagyon jó móka, fejleszti a reflexeket és a döntéshozatali mechanizmusunkat. És minden mást súlyosan elsilányít. Persze nem a játékokkal van itt a gond, hiszen azok egy egészséges személyiségben egy szintén egészséges egyensúlyt tartva valóság és virtualitás között semmiféle kárt nem okozhatnak. Csakhogy ez esetben az a helyzet, hogy a Dajka (vagyis a tévé) már kellően előkészített, simára gyalult elméjű generációt adott át a Nevelőnek, vagyis a világhálónak. Így ezek a gyerekek már akkor abnormálisan sérülékenyek és sebezhetők voltak, amikor először bevilágította sápadt arcukat a monitor vibráló fénye.

Szülők sehol, szabályok, rendszerűség, komolyabb elvárások nincsenek, szinte adta magát a mostani, szinte kétségbeejtő helyzet. A Zék minden iránt közönyössé váltak, ami nem egy képernyőn keresztül élhető meg. (Például akadtak olyan, a gyermekektől származó megfogalmazások, amelyekben a szülőket túl lassúnak, túl régiesnek, és tessék megkapaszkodni túl offline-nak írták le!...) Komoly pszichológusok kongatják folyamatosan a vészharangot (talán már későn) és próbálják bizonygatni, hogy a magára hagyott és tévé-, illetve internet függővé vált, illetve tett gyermekeink, és ezzel együtt a civilizációnk normális jövője vált módfelett bizonytalanná. És mi a helyzet most, mi a társadalom reakciója erre a figyelmeztetésre? Jóformán semmi. A szülők tehetetlenül tárják szét karjaikat, ők igazán nem érnek rá erre az egészre (mármint a módszeres nevelésre, eleve az ott és együttlétre), és miért is tagadnák meg gyerkőceiktől a modern technológia által biztosított nagyszerű kütyük használatát. Mert ugyebár, ha már nekünk nem adatott meg mindez, legalább ők lubickoljanak benne önfeledten.

A Zék szinte ösztönszerű módon tagadják meg a hagyományosnak számító fejlődési-fejlesztési és pedagógiai alapvetéseket. Tapasztalhatjuk, hogy hevesen lázonganak az iskolarendszer, a tanulnivalókkal szemben, mondván, azoknál jóval praktikusabb ismeretekre lenne szükségük a jövő társadalmában. Mert ugye a Szép Új Világban már nem lesz trendi a műveltség, tájékozottság, az alapvető ismeretek elsajátítása-birtoklása. Ebben, az Elit által irányított Szép Új Világban arra lesz szükség, hogy miképpen lehet minél több pénzt keresni azért, hogy minél több, pillanatokon belül elavuló kacatot vásárolhassunk, ezzel kifejezve és magunkon hordozva a társadalmi hierarchiában elfoglalt státuszunkat jelképező szimbólumokat, mivel ugyebár „annyi vagy, amennyid van”. Mármint szám és összegszerűen kifejezve. Irodalom? Művészetek? Ezeket nem lehet pénzre váltani, ezektől nem lesz menő kocsim, telefonom, táblagépem (oké, tabletem), nem leszek tőlük szép és csinos, vagy cool.

Az iskolarendszer ellen ágálók több szabadidőt követelnek maguknak, tanóraszám csökkentést, mert túl vannak terhelve. Egri csillagok helyett Csillagok háborúját és Az Igazság Ligája képregényeket. Mert most az a trendi. Ezeket könnyebben meg lehet emészteni, mert nincs bennük semmiféle szellemi tápanyag. A kötelező olvasmányok régies ócskaságokká váltak, és egyszerűen nem hajlandók azokon átrágni magukat. Ha megengedik, ezzel kapcsolatban egy személyes példa: A lányom iskolájában a nyolcadik évfolyamon immár nincs kötelező olvasmány. Megszüntették. Az irodalomtanár szerint azért, mert és most őt idézem „úgysem olvassák el, ha pedig mégis, akkor nem értik, hogy mit olvastak”. Ahogyan a kézírást kezdik kiölni a társadalomból (fontos személyiségjegyről van szó, úgyhogy tényleg le kell számolni ezzel), úgy a szövegértés és az alapvető számtani feladatok megoldásának készsége is megy a kukába.

Az Egyesült Államok tanárképző főiskolai felvételijén immár nem állítják leküzdhetetlen akadályok elé a diákokat, így nincs többé írásbeli vizsga! Vajon mivel foglalkozna szívesen a Z-generáció a jelenlegi tananyagok helyett? Történelemből például lehetne olyasmi tananyag, amiből megismerhetik a Facebook megalakulását és felemelkedését. Irodalom? Nos, nehéz dió, de megoldjuk: Harry Potter röviden kivonatos, 54 oldalas kiadás, egész tanévre elosztva. Földrajz teljesen szükségtelen, hiszen itt van a telefonomon a GPS. Matematika sem kell, ugyanilyen okból kifolyólag. Testnevelés? Ne már, mozgok eleget a virtuális térben! Persze ez így szándékos sarkításnak tűnik, de biztosak lehetnek abban, hogy nem járok messze a valóságtól, vagyis attól, amit a Zék annak hisznek.

De persze minderről nem a Z-generációsok tehetnek, legalábbis nem teljesen, sőt, még csak nem is az őket nevelő vagy nem nevelő X-nemzedék! Ez bizony korszellem, ráadásul egy mesterségesen, láthatatlanul, megfoghatatlanul ránk erőltetett antikultúra, amit a legfelsőbb szinteken terveztek meg és egy aprólékosan kidolgozott projekt keretein belül adagoltak be, mint valamiféle halálos szérumot. Apró cseppekben, minden egyes csepp el előidézve a szervezet további romlását, leépülését. A különböző kultúrák keveredése, az amerikanizált életstílus és gondolkodásmód elterjedése világszerte, a liberális filozófiák térnyerése és az összes olyan folyamat, ami összefüggésbe hozható a globalizációval, együttes hatásként lépett fel gyermekeink életében és hozta ki belőlük a legrosszabbat. Pedig ők sem alávalóbbak képességek tekintetében, mit mi, avagy nagyapáik-nagyanyáik voltak, sőt! Észrevehetően korában érnek, hamarabb nyiladozik az értelmük, intelligensek, nyitott gondolkodásúak, jó darabig toleránsak és empatikusak.

Amíg ebben a korszakban vannak és nem csapja meg őket a digitális mocsár első bűzhulláma, valóban reménykedhettünk abban, hogy ők mások lesznek, méghozzá jó, pozitív értelemben. Csak ugye az a nagy helyzet, hogy a sokat átkozott iskolarendszer a fene nagy liberalizmus alatt szinte teljesen átalakult, megengedőbb lett, szabadabbá tette a diákokat, akik ennek következtében már délután kettő után otthon voltak, hiszen jóformán mindenhol megszűntek a délutáni foglalkozások. Apu-anyu pedig a legjobb esetben is csak este öt-hat óra körül érkezett haza a mindennapi robotból, fáradtan, frusztráltan, teljesen kifacsartan, ekkora pedig immár 3-4 órája vagy a tévé, vagy a számítógép, azon belül a világháló rendezte át a kicsinyek agyát. Ebbe nekünk vajmi kevés beleszólásunk volt. De mivel az Elitnek egy összetett gondolkodásra képtelen, a maga kis világába bezárkózó, sekélyes dolgokkal beérő emberanyagra lesz szüksége ahhoz, hogy minden különösebb ellenállás nélkül megvalósíthassa az Új Világrendet, így nem készültek országos szintű programok a jól mérhető és érzékelhető elbutulás, a kütyüfüggőség kezelése céljából.

Sőt, ennek éppen az ellenkezője történt. Reklámhegyek célozták meg a fiatal korosztályt, villogtatták nekik a legújabb okostelefonokat, a sikerfilmek pedig tudatalatti propagandát folytattak az „élj a mának” filozófia nagyszerűsége mellett. Kialakították az „én-enyém-nekem-magamnak” gondolkodásmódot, megtanították a gyermekeinknek azt, hogy ne foglalkozzanak semmi mással, csak önmagukkal. A filmes hősök korábban művelt férfiúk és finom lelkű hölgyek voltak, mostanra csodaképességekkel rendelkező izomkolosszusok, akik francot sem tudnak semmiről, és még a szocio­pata Vasember is a számítógépes asszisztensével társalog, „Ő” a legjobb barátja. Mindemellett szinte az összes mai példakép antiszociális pszichopata. Nincsenek igazi barátaik, elvonultan élnek, megtagadták az egész világot, és persze már nincs könyvtárszobájuk, csak egy MacBook az asztalon, amibe éjjel-nappal beletemetkeznek.

Hát persze, hogy ezeknek a tudatalatti sugallatoknak simán bedőlnek az ifjak! Mi pedig túl fáradtak, túl elfoglaltak, túl türelmetlenek vagyunk ahhoz, hogy ezt a gigászi ráhatást valahogy legalább megpróbáljuk egyensúlyozni. A hatalom tehát tudatosan nevel zombikat a Z-generáció tagjaiból, mert arra van szükségük, hogy könnyen megvehető, a valóságtól elforduló fel­nőtteket neveljenek belő­lük, akik az egyre fejlettebb vir­tuális technológia fog­lya­i­­vá váljanak. Ők pedig ad­dig is azt csinálnak a tény­leges valóságban, amit akar­nak. Senkit nem fog érde­kelni. Gyermekeink ott lu­bickolnak majd a VR-vi­lá­gok millióinak egyikében, ahol bármit megtehetnek, még azt is elhitetik velük, hogy híresek és gazdagok, pedig nem azok. Egy egész nemzedék elé tesznek VR-eszközöket, ami valójában vakká és süketté teszi őket, és abban a kevés időben, amit a valóságban töltenek, kiterjesztett valóság kontaktlencsékkel teszik számukra varázslatossá az egyébként ütött-kopott, legalsó szintű létezést. Ha pedig észreveszik, hogy a nem kiterjesztett valóság mennyire sivár, kézzel-lábbal menekülnek vissza a VR-világba, ahol egyébként még a munkájukat is képesek lesznek elvégezni, hiszen mindenki más ott van! Micsoda főnyeremény egy ilyen, immár szinte tökéletesen átmosott nemzedék az Elit számára!

Most, ebben a pillanatban rabolják, lopják el tőlünk saját gyermekeinket, lazítják meg a családi és bármilyen más jellegű érzelmi kötelékeket, rajtuk keresztül aprózzák fel és semmisítik meg a hagyományos és bevált közösségi rendszereket. Mi lesz utánuk? Persze ez még csak az előnemzedéke a Szép Új Világnak, mert jönni fog a következő, a mi unokáink, az immár nem betűvel, hanem talán számmal jelölt generáció, akiket elvileg a Zék fognak felnevelni. Azok a Zék, akik soha nem tanulták meg, milyen egy igazi családban élni, milyen elvárásokat kell támasztani egy gyerekkel szemben, hogyan kell vele bánni, és egyáltalán, azt sem tudják, hogyan neveljék, hiszen ők maguk is visszautasítottak minden hasonlót. Vajon milyenné válik az a generáció, amelyet egy súlyosan kütyü- és internetfüggő, éveket a VR-világokban töltő, minden empátiától megfosztott, végletesen lebutított, a világról mit sem tudó nemzedéknek kellene felnevelnie? Még belegondolni is félelmetes és egyébként talán jobb is, ha nem tesszük.

Talán az lesz az Armageddon-korosztály, a világvége gyermekei, az utolsó nemzedék. Már az is elképzelhetetlen, hogy a mai ifjak, ha eljön az ideje, felelősséggel tudjanak kormányozni, komoly, világszintű problémákat megoldani, kezelni, illetve olyan, fizikailag megfogható innovációkat kiötleni, amik által garantált a további, szédületes fejlődés, amit eddig produkáltunk. No és a gyermekeik? Ők lesznek azok, akik már hírből sem hallottak könyvekről, szüleiktől pedig csak azt látják, hogy egy szerkezettel a fejükön töltik a napjaikat pillanatnyi élvezeteket hajszolva, talán a szükséges tápanyagot intravénásan adagolva maguknak, nehogy véletlenül éhen vagy szomjan haljanak a féktelen és végeláthatatlan VR-móka közben.

Nem véletlenül írom ezt, ugyanis az utóbbi időben egyre több olyan eset történt, amikor az internetbe, számítógépes játékba belefeledkezett fiatal 48 vagy még több óra elteltével holtan fordult le a székről, mert egyszerűen kiszáradt. Egy távol-keleti házaspárnak a néhány hónapos kis­babája egyszerűen éhen halt mellettük, mert számítógépezés köz­ben elfelejtették, hogy néha meg kellene etetni őt! Úgyhogy ez egy nagyon is valós veszély! Mi lesz itt 20-30 év múlva? – tesszük fel a kérést egyre két­ségbeesetten, és erre bizony a szakértők sem tudnak választ ad­ni. A fejlődés, avagy degeneráció menete kiszámíthatatlan, túl sok a bizonytalansági tényező.

Reménykedni persze lehet. Egyrészt abban, hogy a Z-gene­rá­ció előbb-utóbb úgyis kénytelen lesz úgymond megkomo­lyodni, hiszen kilépve a nagybetűs életbe, elhagyva a Mama Ho­telt (így nevezik azt a szülői hátteret és otthont, ahol még a hú­szas éveik végén is teljesen jól elvannak az ifjak), bekerülve a munka világába óhatatlanul is meg kell ismerkedniük az őket körülvevő valósággal. Ez az optimista hozzáállás. A pesszimis­tábbak sze­rint a Zék éppen most hagyják ki a szellemi-intel­lek­tu­ális érés legfontosabb szakaszait, így egészen más típusú fel­nőttekké vál­nak. Infantilisekké, érzelemszegényekké, akik to­vábbra is be­felé, mesterségesen alkotott világokba fordulnak. A technológia fejlődésével pedig ez a trend még erősebbé és ká­rosabbá válhat. 20-30 év múlva az Új Világrend előszobájában találja magát ez a generáció, és ami a legnagyobb baj. Ezzel ne­kik nem lesz semmiféle komolyabb problémájuk. Azt sem fog­ják tudni, hogy egy elnyomó rendszer foglyai. Ott, a virtuális valóságban önfeledten szabadok lehetnek. De csak ott.

Trendi-fasizmus

Tudják, hogy miért van manapság immár minden 12 évesnek okostelefonja? Azért, mert, ha a saját kis kö­zösségükben nem tud­nak felmutatni egy leg­alább töb­bé-kevésbé menő modellt, akkor azonnal céltábla vá­lik be­lőle. Gúny tárgyává teszik, kirekesztik, idővel tönkre­teszik és van, hogy öngyil­kosságba hajszolják. A Zék elképesztő tökélyre fejlesz­tették a sajátos tren­di-fa­sizmusukat, ami nem tűr el semmiféle eltérést, kilógást, különbözőséget az átlagtól, ami egyébként egy márkákon, brandeken alapuló, kon­fekcionált, minden egyedi­séget nélkülöző norma­rend­szer. Az egyen­ember töké­le­tes receptje. Legyen ilyen és ilyen márkájú cipőd, ilyen és ilyen ruhád, telefonod, így meg úgy csináld meg a hajad, és ezeket meg ezeket a kifejezéseket használd. Szeresd ezt a celebet, azt meg utáld.

Ennek a generációnak minden egyes, az életben eltöltött mozzanata kőkeményen önszabályozva van, és ettől egyszerűen nem térhetsz el, mert azonnal közutálatnak fogsz örvendeni. Legyél mindig online elérhető, lájkolj, ossz meg, semmi mással nem kell törődni. Ez olyannyira elhatalmasodott, hogy egy mai tini immár teljességgel elképzelhetetlennek tartja, hogy mobiltelefon nélkül töltsön el akár csak néhány órát! Hiszen ez esetben kiesik a vérkeringésből, nem kap értesítéseket az ismerősei tevékenységéről, nem képes megnyilvánulni, a többiek számára életjeleket adni, így aztán olyan, mintha meghalt volna!

Körösztös György – Hihetetlen magazin, 2018. április (9-14. oldalak)

[

Drámai pillanatokat élhettünk át hétfőn, leállt a Facebook, az Instagram és a Messenger az egész világon. Szörnyű volt, hogy a legjobb barátnők csak úgy tudhatták meg egymástól, hogy éppen ki merre eszi a méregdrága salátáját, hogy fel kellett hívniuk a másikat. Elviselhetetlen fájdalom volt a tinik számára, hogy képek görgetése helyett elő kellett venni a családi fotóalbumot, és jókat kellett derülni a szülőkkel az óvodás képeken. Nem is beszélve arról a kínról, hogy a munkatársaknak a céges e-mailt kellett használniuk arra, hogy megbeszéljék a másnapi prezentáció részleteit. És akkor még csak nem is említettem az olvasást, az összebújós, telefonnyomkodás nélküli filmnézést, vagy csak egy egyszerű beszélgetést. Kemény lehetett. Tényleg kegyetlen volt az a hét óra, hiszen nem olvashattuk el egy friss posztban a legújabb motiváló idézetet Coelhótól és társaitól. Hiába készültek el az agyon­retusált szelfik, senki nem láthatta azokat, és ne is beszéljünk az emojikról, hisz a hiányuk fájdalma szinte leírhatatlan volt. Biztos voltak, akik ezt így élték meg, én őszintén be kell valljam, észre sem vettem, hogy megállt a világ. Vagy talán mégis, mert végre olyan jó volt egy nagyot lélegezni, mint Neo, amikor lekapcsolódott a Mátrixról.[2]

Várhelyi Zoltán – Blikk, 2021. október 7-10 (2. oldal)

 

[

Tengernyi bajainkat tovább te­tézi, hogy rohamosan nő az egy­­mástól való elidegene­dé­sünk. Mindenki begubózik, csak ma­gá­val törődik. Az utcán, a bu­szon, a villamoson szenvtelen pil­lantásokat vetünk egymásra. Ki­monda­tla­nul is közöljük em­ber­társaink­kal, hogy „a legcse­ké­lyebb mér­tékben sem érdekel a sorsod. Egyáltalán nem izgat hogy vagy, sőt az lenne a leg­jobb, ha nem is lennél.” Mind­ennek oka az általunk kialakí­tott modern tár­sadalom. A fo­gyasztói tár­sa­dalom valósággal elfogyasztja az embert. Ez a min­dent és min­denkit áruként keze­lő szemlélet vezetett a posztmodern ember­típus kialakulásához, melynek legfőbb ismérve az „én kiüre­sedése” és a „végső elidegenedés”. A legszorosabb kötelékek a leg­mé­lyebb emberi kapcsola­tok (szü­lő-gyermek-házastársi viszony) is rohamosan gyengül, egyre ri­degebben és elutasítóbban bánunk mindenkivel. A fogyasz­tás mámorában észrevétlenül be­lo­pódzott életünkbe a kö­zöny, a bizal­matlanság, a szer­telen­ség. Már csak önmagunkat sze­retjük, de azt is egyre kevés­bé. Nem figyelünk a másikra, nem egymással, hanem egymás mel­lett élünk. Sokszor nem szán­dékosan tesszük, hanem a kor­szellem diktálja nekünk, kény­szeríti ránk ezt a viselkedést. Va­lahogy „benne van a leve­gő­ben”, hogy most ezt kell ten­nünk. Nem muszáj, de mi engedelmes­ke­dünk ennek a késztetésnek.

Emiatt restelljük magunkat, és nem merünk szembesülni az igazsággal. Az önmagunk előli menekülésnek számtalan for­má­ja van: a túlhajtott szex, a bulizás, a vásárlási láz, vagy a munkába való beletemetkezés. Mindegy hogy mi, csak állandóan lefog­laljon bennünket, ne maradjon időnk a meditálásra, a helyze­tün­kön való elgondolkodásra. Ennek során ugyanis rájönnénk arra, hogy tévúton járunk, egész életünk haszontalan pótcselekvések sorozata. Nem azt tesszük, amit kellene, nem úgy viselkedünk, ahogy illene. Már az időnként megnyilvánuló ösztönös segítséget sem vagyunk hajlandóak elfogadni a másiktól. Egy csattanós riposztba sűrítve jellemzi a jelenlegi helyzetet Pünkösti Árpád Népszabadságban megjelent cikke:

Ónos eső után az utcán csak a reménybe kapaszkodhatsz, meg a kesztyűdbe. Előttem ifjú hölgy araszol. Trottőrcipője nem erre a küzdelemre való. Kabátkája csípőig ér, a tomporán megfeszülő izomrostokon oda-vissza zongorázik az óvatosság és a félelem. Mintha kirántanák alóla a járdát, repülnek a lábak, kalimpál a kéz, földet ér az imént még finoman hullámzó fekete nadrág, feljajdul a kabátka szárnya. Mellé csúszom. Az arca még szebb. Barna a haja, ernyedten csukva tartja a szemét.

−  Megütötte magát? Nem tört el valamije? – kérdem.

Kivirrad a kékeszöld szem. Néz rám. Nézek rá. Két idegen. Mozdítja a fejét jelezve, hogy ne tört el semmije. Nyújtom felé óvatosan a kezem. Lekapom a kesztyűm, hogy jobban megfoghassam. Kicsit belém kapaszkodva ügyesen fél térdre emelkedik, feláll. A jobb kéz még fogja a bal kezet. Fürkésszük egymás arcát, és amikor enged a szorítása, megbillenek, és már repülök én is. Oldalt hengeredek, és kényszeredetten fölmosolygok Amarilliszre. Ő már kacag, mintha tudná, hogy ebben a repülő keresztségben milyen nevet kapott. Lehúzza a kesztyűjét, nyújtja értem a kezét. A tekintet jobban kapaszkodó, mint a kéz.

−  Kar a lábé, láb a karé! – harsogom teli torokból. Hogyan jutott épp ez az eszembe?

Már egymás mellett állunk, fogjuk egymás kezét, és ő kacagva megismétli: Karalábé! A csillogó szemekben ott a derű. Mintha attól remegne meg, és már csúszunk, dőlünk, borulunk ismét. Felemelem a fejem. Ezt teszi ő is. Próbál feltápászkodni, és amikor nyúlnék érte, hogy segítsek, rám villan a tekintete, és ezt sziszegi felém: menj a francba! Felkelünk külön-külön, és amikor még egy dühös pillantást vet rám, belém remeg a düh: hülye tyúk, hisz ő rúgta ki a lábam!

Népszabadság, 2002. december 28. (7. oldal)

[

A harmincas hölgy beült az autójába, láttam, siet, mert a zacskókat bevágta a hátsó ülésre. Azonnal indított, de az autó köhörészett, jól lehetett hallani, amint a lemerült akkumulátor megmozdítja ugyan a motort, de annyira gyönge, hogy elindítani már nem tudja. A nő arcára kiült a rémület, két kezét fölemelte, s ráejtette a kormányra. Aztán a fejét is ráhajtotta, lehúzta az ablakot, s azt mondta, ez nem lehet igaz. Egy bevásárlóközpont parkolójában történt, az autóm mellett álldogáltam. E helyzetet fölöttébb kedvelem, várni és nem bemenni nagyon jó. Nem azért, mert averzióim volnának az efféle üzletekkel szemben, rég túljutottam a magyar termék – olcsó termék dilemmán, s miután a hajdan hatvanforintos hazai biojoghurt újabban háromszázba kerül, rendre az utóbbi mellett kötök ki.

Ellépdeltem a hölgy irányába, aki ekkor épp a férjének telefonált. Azért mentem hozzá, hogy rávegyem, ne próbálkozzék többet, ne nyúzza szét teljesen az öreg akkumulátort.

−  Tegnap határoztuk el, hogy új aksit veszünk - mondta őszinte kétségbeeséssel, amikor leha­joltam a vezetőülés melletti ablakhoz. És hozzátette: már szólt a férjének, menjen el az óvodá­ba a gyerekért. Az autót itt fogja hagyni éjszakára, nincs pénze arra, hogy trélert hívasson. Miként az sem lehetséges, hogy visszamenjen az áruházba, s „bikakábelt” vásároljon. S mire mindezt végigsorolta, kezdte összeszedni a cókmókját.

−  Várjon még, ne rohanjon – javasoltam neki, mert nagyon bonyolultnak találtam azt, amit fel­vázolt.

−  Körülnéztem, mert egyedül nem tudtam az autót megmozdítani.

−  Bocsánat, segítségre volna szükségem – ezzel közelítettem egy középkorú férfihoz, de teljes megdöbbenésemre, mellette lépdelő asszonya nyomban sietősebbre fogta a lépést, a férfi pedig hátat fordított nekem.

Még egy esetben megtörtént szinte teljesen ugyanez. Végignéztem magamon, mi lehet rajtam annyira riasztó, hogy azonnal eliszkol előlem, akihez fordulok. De nem találtam semmi olyat, amitől magam is megijednék. Aztán tovább vártam. Az unokáikkal bevásárlókocsijukat tologató nagymamáknak nem szólhattam. Majd harmadszor is kudarcot vallottam, pedig ekkor már rafináltabb voltam. Az autójában szipogó nő felé mutattam, s azt mondtam, baj van az autójával. A harmadik megszólított azt felelte: sajnálja, „hívjunk” szerelőt, a férjének gerincbántalmai vannak, nem engedheti, hogy lökdösődjön.

Miközben vadásztam, eszembe jutott egy korábbi jelenet, amikor én magam álltam tehetetlenül – ugyanezen a helyen – a motorháztető fölött. Megszólalt a riasztó, közben blokkolta az indítást. Este volt, kissé már sötét is, buheráltam az autóm belsejében, közben sivákolt a sziréna. Sorra mentek el mellettem a vásárlók. Senki nem akadt, aki odajött volna, s megkérdezte volna, mi a baj. Már azért is indokolt lett volna az érdeklődés, hogy nem lopom-e véletlenül az autót. Legalább tizenöt percembe telt, mire rájöttem, hol s milyen gombot kell megnyomnom ahhoz, hogy elindulhassak. Ennyi idő alatt vidáman el lehet kötni egy autót – ezt szűrtem le akkor magamban –, s a kutya se veszi észre.

Mi történt? Mi okozhatja az immáron teljesen megszokott elhárító mozdulatok széles körű elterjedését? Van az ilyenkor tapasztalható tekintetekben valami olyan többlet, mely túlmutat a szimpla segítség megtagadásán. Az elhárítás mellett tetten érhető az a körülhatárolhatatlan antigesztus, mely mögött megmagyarázhatatlan félelmek, sérelmek és csalódások rejlenek. „Persze, tologassam a méregdrága autód, de ha nekem kell valami, kórházban, iskolában, hivatalban, akkor coki, mi?” Vagy: „Gyere, gyere, Károly, vigyázz, még leütnek, miközben segíteni akarsz.” Vagy: „Mindenki oldja meg a saját problémáját!” Vagy: „Nem érek rá, nem látja, hogy rohanok?” Vagy: „A rohadt életbe, nem váltunk aprót, miért nem lehet ezt megérteni!” Vagy: „Nem tudom, nem vagyok idevalósi.” Vagy: „Húzz el, köcsög, elfoglalod az egész sávot.”

A negyedik megszólított örömmel segített. Pár másodpercig tartott az egész. Kitoltuk az autót az egyenes szakaszra, aztán egy lejtős területen belendítettük. A bajba jutott hölgynek azt mondtuk, ha sikerül, meg ne álljon. Ő ezt szó szerint értette, mert anélkül hogy visszaintett volna, minden különösebb hálálkodás nélkül, egy szemvillanás alatt elviharzott.

Rab László – Népszabadság, 2005. június 4. (5. oldal)

[

Mindenkinek – na jó, majdnem mindenkinek – van valami gyengéje. Előfordul, hogy saját maga észre sem veszi, ám szerencsére itt a társadalmi kontroll: mások előbb-utóbb rádöbbentik. Idős koromra úgy véltem, hogy ismerem már rossz szokásaimat – melyek felsorolásától helyhiány miatt eltekintek – , ám akadt egy, amellyel most kellett szembesülnöm. Mégpedig azzal, hogy én bámulom az embereket. Azt persze mindig tudtam, hogy érdekelnek. Mármint az emberek. Pedig gyanakodhattam volna, hogy ez nem normális. Így aztán nyugodtan nézegettem jártomban-keltemben azt, aki szembejött velem. Volt, aki viszonozta pillantásomat – leginkább a kisbabák és az öregek – de a többség rá se rántott. Érdeklődésem nem zavarta sem a walkmant hallgató fiatalokat, sem a hátukon nehéz táskával baktató, kavicsot rugdosó iskolás gyerekeket, sem a nagy szatyrokkal komótosan sétáló kukázókat, s legkevésbé a jól öltözött, határozott léptekkel siető fiatalokat, akik egyik kezükben mobillal, a másikban diplomatatáskával igyekeznek kocsijuk felé, s közben – noha nincs harmadik, kezük! – már messziről kikapcsolják a riasztót. Hát megnéztem őket meg a többieket is, s ez eddig nem zavart senkit.

Ám az idén tavasszal úgy látszik, elfogyott embertársaim türelme. Egy kórházi folyosón ültem egymagamban, valami papírra vártam. Kiolvastam már az újságot, az összes tájékoztatót, feliratot, plakátot. Ekkor a folyosó végén megjelent egy csinos, fiatal takarítónő; gyors, szakavatott mozdulatokkal mosta a követ. Hát őt néztem. Amikor mellém ért a felmosó partvissal, készségesen a pad alá húztam a lábam. Ő pedig, anélkül hogy felnézett volna a nedves kőről, ezt mormogta:

−  Most mit bámulsz? Gyűlölöm, ha bámulnak!

Lábával nagyot taszított a vödrön, kifröccsent a víz. Rossz kedve lehetett. Igyekeztem elfelejteni. Nyáron újabb jelzés érkezett. Összetalálkoztam az utcán azzal a hajléktalan asszonnyal, aki többnyire a mi házunk előtt tanyázik társaival. Eszembe jutott, hogy úgy is szándékomban áll elvinni néhány ruhát egy gyűjtőhelyre, hát miért ne adhatnám neki? Ezért aztán alaposabban végigmértem, hogy ráillik-e az én méretem. Észrevette pillantásomat, rám förmedt:

−  Most mit bámulsz? És nagyot köpött felém, de nem talált el.

Mégis a Máltai Szeretetszolgálat mellett döntöttem. Aztán: sportosan öltözött maffiózó kerülget az utcánkban egy vadonatúj autót. Mikor mellé érek, éppen a műszerfalat tanulmányozza. Szúrósan rám néz:

−  Most mit bámulsz; mama? Ne mondd má’, hogy a tiéd!

Nyakigláb kamasz gördeszkázik a járdán. Egyenesen nekem tart. Elugrok.

−  Most mit bámulsz? – nyerít rám. – Félsz, hogy nem tudok fékezni?

Ugyanez autóval. Egy terepjáró szinte derékszögben ráhajt a járdára. Rémülten lapulok.

−  Most mit bámulsz? – kérdi a kikászálódó izomember. – Parkolni nekem is kell valahol!

A napsütötte utcán valami a fejemre zúdul. Odakapok, a hajamban csikk, morzsa, ropi, papírgalacsin. Felnézek. A második emeleti erkélyen dús idomú hölgy; a hűvös idővel dacolva, melltartóban ráz egy koszos pokrócot.

−  Most mit bámulsz? – süvít le rám. – Te nem szoktál takarítani?

Részeg ember nyom egy kaputelefont. Hiába. Rázza a kaput, majd hatalmasat rúg az ólomüvegbe. Csörömpölés, naná, hogy odanézek.

−  Most mit bámulsz? – kérdi fenyegetően. Te csak törődj a magad dolgával, nyanya.

Milyen igaza van. Lám a többiek jönnek-mennek az utcán, rá sem hederítenek. Nem, ígérem nem fogok többé bámulni. Még a tévét se nézem. Azokat az aktuális beszélgetős műsorokat semmiképp. Nehogy már valaki leszóljon nekem a képernyőről, és megkérdezze:

−  Most mit bámulsz?

Inkább a magam dolgával törődöm. Nézem a virágaimat. Ők szeretik.

Janikovszky Éva – Népszabadság, 2000. október (26. oldal)

[

Mitől lesz nagy egy író? Görgey Gábor világviszonylatban is érvényes válasza erre a kérdésre: „Természetesen attól, hogy fogja magát és meghal. Amint meghal, egyszerre megnő, és ott magaslik a gyászoló kortársak előtt, mint a jegenyefa. Nem szép lassan, és fokozatosan nő, mint gondolnánk, hanem egyszerre, ugrásszerűen. Mint a villámcsapás ott terem, hirtelen nagy író születik. Nem kell hozzá más, mint hogy meghaljon. Abban a pillanatban, ahogy kiterítik, óriás lesz. Fekszik az író a ravatalon, és rohamosan, mondhatni ész nélkül nő az életműve. Neki a kisujját sem kell mozdítani. Valamikor minden egyes jelzőért meg kellett küzdenie. Most pedig nincs szüksége sem golyóstollra, sem írógépre. Lám milyen egyszerű, előbb is rájöhetett volna. A nagy életműhöz nem kell semmi más, csak annyi, hogy kiterítsék. Persze jó volna meg is élni ezt az életművet. Lubickolni a sikerben. habzsolni a magasztaló mondatokat. Jó lenne élvezni, hogy mekkora író lett belőle. Csakhogy ez lehetetlen. Ellenkezik a természet és az enyészet törvényeivel.

Aztán lezajlik a temetés, a magasztaló sírbeszéd, majd a gyászolók hazakullognak. A robbanásszerű tehetségnövekedés is abbamarad. Lassan megfeledkeznek róla, mekkora nagy író volt (néhány napig, amíg eltemették). A naggyá nőtt halott szellemalakja zsugorodni kezd. Amikor már elég kicsi, visszatakarodik a helyére, szétoszló földi porhüvelyébe. És vár. Mire? Arra, hogy megint hirtelen elkezd nőni. A tehetség benne. Egy-kettőre kiderül, hogy milyen rengetegen tudták már életében, mennyire nagy író. És hogy új szakaszt nyitott az irodalomban. Ha eljön ez a pillanat, akkor még a filológiailag rendezett napi bevásárló számláit, a sarki élelmiszerboltban korábban kosarába hajigált blokkokat is kötetekbe gyűjtik. És kiadják minden sorát, a teljes életművét. Melyik ez a pillanat? A centenárium!”

Népszabadság – Hétvége melléklet, 2004. március 6. (10. oldal)

[

Ülök a kényelmetlen műanyag széken, figyelem a váróteremként szolgáló rideg, kietlen, emberekkel tömött folyosót. Hallgatok. Mellettem egy asszony ül, nézi a tömeget. Némán várakozik. Időnként kinyílik egy ajtó, reménykedve kapjuk fel a fejünket, de mindig mást szólítanak. Egy óra múlva az asszony rám néz, váratlanul megszólal. Hangjában nincs semmi indulat, érzelgősség, önsajnálat, a lehető legtárgyilagosabban, rövid mondatokban adja elő történetét. Illetve a történet csontvázát. Nem részletez, nem cifrázza a szavakat. Csak a lényeget mondja, szárazon, tárgyszerűen. Azt sem közölte, mit kerestek kicsike lányával éppen 1986 tavaszán Ukrajnában, csupán annyit árult el, hogy kirándulni mentek Csernobil közelébe. Vitték a kis kosárkájukat az otthon előkészített elemózsiával, békésen falatoztak. Nem is sejtették, hogy megtörtént az atomerőműben az évszázad tragédiája. Az asszonyt azóta hatszor műtötték. Rákkal. Már vannak olyan szervei, amiket műanyagra kellett cserélni. Ennyi a történet. És most itt ül a kietlen folyosón, és vár. Türelmesen, mint akinek sok ideje van.

A hazugságok világában élünk. Csernobil kapcsán például letagadták a csillagot az égről. Csak apránként, jó nagy késéssel ismertek be valamit, de azt is igyekeztek bagatellizálni. Neves tudósok adták ehhez a nevüket és az arcukat, olyanok, akik közül olykor még ma is látunk nyilatkozni egyet-egyet a televízióban. Már jó 18 éve volt a csernobili tragédia, de még most is hallgatnak, vagy alig beszélnek a jövőben várható, az 1986-osnál minden bizonnyal sokkal súlyosabb következményekről. Mert, hogy ennek a szomorú történetnek még nincs vége, az biztos. Ugyanakkor a hétköznapjainkban azt halljuk, látjuk plakátokról, szórólapokról, a hírközlő szervekből, hogy éljünk, táplálkozzunk egészségesen. Sokan meg is próbálják. A bökkenő csak az, hogy nem tudjuk, mi van a vízben, amit iszunk. Nem tudjuk, mi van a levegőben, amit beszívunk. Nem tudjuk, milyen mérgező anyagokat engednek folyóinkba, apróbb vízfolyásainkba, s mi épült be az ezekből kifogott halak szervezetébe. Fogalmunk sincs, hogy a piacon szépen mutató zöldségek és gyümölcsök mennyi és milyen vegyszert tartalmaznak. Az eladó szerint természetesen semmit, ami persze igaz is lehet, olykor. Mint mostanában kiderült, már a légfrissítőnek is lehet rákkeltő hatása. És még minek? Mi derül még ki?

Főleg az idősebbek kétségbeesett igyekezettel próbálják elolvasni a boltokban a különböző élelmiszerek csomagolásáról az összetevők gombostűfej betűnyi felsorolását, hogy megállapíthassák, tartalmaz-e olyan anyagokat, amik károsak a szervezetre. Ezek a feliratok azonban a sasszeműeknek íródtak. A példákat lehetne folytatni. Egy a lényeg: a hazugság világában a gazdasági érdek fontosabb lett az embernél. Ülünk a csernobili rémálmot megélt asszonnyal a kényelmetlen műanyag széken a rideg, kietlen, váróként szolgáló folyosón, s reménykedve pillantunk egy ajtó felé, hátha éppen minket hívnak. De nem. Nagyon sok a beteg. Hallgatunk tovább. Aztán, mint akinek most jut eszébe, az asszony ismét beszélni kezd. Kiderül, hogy a kislánya, aki akkor, 1986-ban olyan gyanútlanul és jóízűen majszolta a kosárkában hozott elemózsiát a pokol közelében, most 21 esztendős. Azt mondhatnánk, és teljes joggal, hogy élete virágjában van, aki kész a családalapításra. De nem mondhatjuk, mert van egy baj: elkezdődött nála a klimax.

Körmendi Lajos – 2004. Metro, december 1. (3. oldal)

[

Budakeszin történt, szombat reggel fél hatkor. Vártunk a 22-es buszra, korán kelők. Hatan voltunk. Egy csomagok nélküli fiatal pár, talán buliból indult hazafelé. Egy idős úr, aki hóna alatt hintalovat tartott, bizonyára az unokájának vitte. Egy elegáns, középkorú hölgy finom, barna bőr utazótáskával. Végül jómagam, aki úgy fáztam, mint a kutya, és a jeges szél elől behúzódtam a megálló mögötti kapualjba. Az ápolatlan, gyűrött férfi vállán egy jókora batyuval a posta felőli oldalon bukkant föl, és átvágott a koszos járdán. A hatalmas bevásárlószatyor lehetett mindene, ezt hamar meg lehetett állapítani. Vékony kabátjának résein ki-bejárt a szél, a cipőjét szigetelőszalaggal kötöt­te át, a fején meghatározhatatlan színű és formájú sapkát viselt. Megállt a buszmegállóban, letette a koszos szatyrot a földre, szétvetette a lábát, karjait hátrakulcsolta a dereka mögött, és a világ legter­mészetesebb módján szólalt meg:

−  Pihenj! – mondta, majd fel s alá lépegetve odafordult a hintalovas bácsihoz, és mindnyájunk őszinte csodálkozására kifogástalan modorban szólította meg:

−  Őrnagy úr, helyesen mérte föl a helyzetet, amikor csapataink védelmét a lovasságra bízta? –  Az öreg nem szólt semmit, hátrahúzódott, s a hintalovat szégyenlősen maga mellé húzta. A hajléktalan külsejű férfi nem hagyta abba:

−  A legfontosabb, fiaim, a déli gerincvonalak lezárása – jelentette ki emelt hangon, s a buszmeg­állóval szemközti élelmiszerbolt felé mutatott. Ezután kiadta a napiparancsot, s mind­nyájunk számára megszabta a védelmi tennivalókat.

−  Maga, főhadnagy, megakadályozza az oldalirányú ellenséges csapatmozgást. Ezzel időt nye­rünk, s megszervezzük a hadosztály jobbszárnyán a páncélosok harccsoportjának ellentámadá­sát. Értve vagyok?

Nem feleltem, mert elhűltem a választékos utasítás hallatán. Az ötvenöt-hatvan körüli férfi hozzáértő főtisztként mutatkozott meg, de az, hogy darabokban lógtak rajta a rongyok, meghökkentő volt. Miután nem feleltem a hadműveleti utasításra, újra föltette a kérdést:

−  Nem hallottam, hogy megerősített volna, főhadnagy. Megértette, mi a feladata?

Egészen közel hajolt hozzám, vizes szembogarában egy fölkavarodott világ képei elevenedtek meg: Fiatal férfi feszít a tisztavatáson valamikor az 1970-es évek közepén. A nézők között büszke nagymama, csinos menyasszony tapsikol. A vendégek soraiban megannyi fiatal szakmunkás, Trabantra és telefonra váró, nyaranta Várnába vagy a Balatonra utazó, a József Attila, az óbudai vagy a békás­megyeri lakótelepre vidékről „felköltözött” munkások hada sorakozik. Hogy az ifjú tiszttel együtt megnyerjen egy olyan csatát, ami akkor éppenséggel megnyerhetőnek tűnt. És a katonai karriert választó fiatalemberrel együtt elfogadja a kor ajánlatát: a kicsi is több mint a semmi. Ki gondolta akkoriban, hogy egyszer majd vége lesz a gyárnak, vége a katonaságnak, s eljön a pillanat, amikor az embert húsz-huszonöt évnyi szolgálat után úgy dobják el, mint a használt rongyot. S hányan, de hányan lehetnek az országban olyanok, akik máig nem találnak magyarázatot arra: hogy lehet az, hogy nem kellenek, amikor egykor oly nagyon számítottak rájuk?

A kopott generális szeme villogott, miközben egymás után többször ismételte:

−  Értve vagyok?

Bólintottam, s ezzel láthatóan megelégedett. Visszafordult a buszmegállóban ácsorgó „egységhez”. Annyit jegyzett meg: örülne, ha mindenki pontosan megértené, hogy a tüzérségi fellépést hadosztályszintű csapásnak kell megelőznie.

Még mindig nem jött a busz, volt ideje a támadás további részleteinek ismertetésére. Szakadt tábornokunk egy vonalzót húzott elő a szatyrából, buzdító szózatot intézett csapatunkhoz. A hadvezér begerjedt, s minduntalan Makkosmária településrész felé mutogatott. Végül is teljesen logikus, gondoltam magamban, reggel van, mindenki alszik, gond nélkül meg lehetne támadni a Makkoson túl fekvő Budaörsöt. Légvonalban nem lehetünk messzebb két-három kilométernél. Most fél hat, a vonatom hétkor indul, az kereken másfél óra. A mai modern haditechnikával – a megelőző csapást követően – egy óra alatt megadásra lehetne kényszeríteni a gyanútlan budaörsieket. Tábornokunk fél hét táján egészen az M7-es autópálya vonaláig előrenyomulhatna, s elfoglalhatná a legjobb harcálláspontokat. A csata persze elmaradt. Amikor (menekülő közlegényekként) fölszálltunk a 22-esre, a kapitány nem jött velünk. Tovább hadonászott, a vonalzóját pedig kardként az ég felé tartotta. Azt láttam még, hogy a jól öltözött asszony letörölt egy könnycseppet az arcáról.

Rab László, Népszabadság, 2006. március 4. (4. oldal)

[

Az újságlapok megsárgultak, a fekete-fehér fényképek megtöredeztek. Az egykor a munka hőseként emlegetett bányász – akinek neve Nógrád megyében egy ipartörténeti korszak utolsó fejezeteihez kötődött – a múlt élő örökségének érzi magát. Pedig nem volt olyan rég, hogy a Nógrádi Szénbányák kányási aknájában a Drexler-brigád saját korábbi termelési rekordját megdöntötte. Alig tizenhat év telt el azóta, hogy 1 hónap alatt 26 ezer 507 tonna szenet juttattak a felszínre. Ha ezt a mennyiséget egyetlen vonatnak kellett volna elszállítania, a szerelvény Pásztótól Salgótarjánig ért volna[3]. Ezt a ma már nehezen értékelhető teljesítményt a Drexler Károly vezette 54 ember pihenőnapok nélkül, napi 14-16 órás megfeszített munkával érte el.

Drexler Károlyt annak idején „őrült bányászként” emlegették, aki 300 méteres mélységben is futólépésben közlekedett, hogy ne vesszen kárba a gyaloglással töltött idő, aki ha kézben már nem tudta vinni, a lábára kötve húzta maga után a gerendát. Aki vasárnap és karácsonykor is bement, ha úgy gondolta, a többieknek szükségük van a segítségére. Tette mindezt akkor, amikor a Nógrádi Szénbányák leépülése nyilvánvalóvá vált, és már csak idő kérdése volt a bezárás. Drexler Károly egy eltűnő munkáslegenda markáns figurája volt. A sztahanovista bányász több mint harminc éve él Salgótarján belvárosában, egy ötödik emeleti kétszobás lakásban. A liftből kiszállva széles vállú, hatalmas kezű, rövid hajú férfival találjuk szembe magunkat. Ilyen külsőt manapság a konditermek­ben látni, bár nem tudjuk, hogy ezt az állapot megőrizheti-e az ember 61 éves koráig.

−  Letagadhatna jó néhány évet – próbálunk valami udvariasat mondani neki, de csak legyint.

−  Ha nagy ritkán kiteszem a lábam itthonról és találkozom egy ismerőssel, azzal kezdi, milyen jól tartom magam – mondja. De nézze! Ott a fotel mögött a lélegeztető készülék. Több műtétem volt, amelyek során ezt-azt kioperáltak belőlem, mert annyit hasaltam a hideg vízben, annyit dolgoztam lázasan és átfagyva, hogy több szervem súlyosan károsodott. Ha jön a hidegfront, kezem-lábam reszket, a fejem lüktet, majd szétrobban. Fiatal koromban éreztem ehhez hasonlót. Salgóbá­nyán. A mélyebb vágatokban annyira kevés volt az oxigén, hogy a karbidlámpa kialudt, le kellett szedni az égőfejet a cső végéről, hogy újra tudjuk gyújtani a lángot. Otthon a kertben vacsoráztam, és a füvön feküdtem le, mert a szoba levegőjét nem tudtam elviselni, úgy fájt a fejem. Ez a fájdalom jön vissza most, hidegfront idején. De hagyjuk, nem akarok panaszkodni.

Beszélgetésünk során Drexler Károly többször is azt mondja, sem dicsekedni, sem másokat meg bántani nem szeretne. Az előbbi azért nehéz, mert ha csak a száraz tényeket sorolja, egy átlagember számára az is dicsekvésnek tűnhet. Drexler Károly a bányászok között munkamániájával tűnt ki. Amikor csákányozni és lapátolni kellett, kétszer akkora területet fogott munkába, mint a többiek. Amikor a szénnel teli kasokat kellett rendezni, ő egymaga hármat, négyet tolt, míg mások ketten egyet. Azt mondja, amikor felszínre jöttek, az ő ruhája volt a legmocskosabb, mert mindig a legnehezebb helyeken dolgozott. Ott volt, ahol betört az iszap, bebújt a legszűkebb lyukba is, amikor a puha talajrétegben elsüllyedt gépeket kellett alátámasztani. Ott volt a balesetek helyszínein, segített kivinni a forgácsológép által széttrancsírozott embert és másokat is.

1985-ben, amikor az első ifjúsági szocialista brigád megalakult, sokan csak úgy voltak hajlandók átlépni az új brigádba, ha Drexler Károly lesz a brigádvezető. Aztán arról mesél, hogy Salgóbányán nőtt fel, gyerekkora a bánya udvarán telt. Tízéves volt, amikor apját a tárnában halálos áramütés érte. Meg sem fordult a fejében, hogy más szakmát is választhatna. Vájártanulónak jelentkezett, utá­na katona volt, majd megnősült. Dolgozott Salgóbányán, Szilváskőn a Forgách-aknában, Nagy­bátony mellett a tiribesi aknában, majd Kányáson. Ahogy sorra zárták be a kimerülő bányákat, úgy helyezték át mindig egy távolabbi aknához. Baleseteiről lekicsinylően beszél. Orvoshoz ma is ritkán megy, ha csak teheti, a feleségét küldi el felíratni a gyógyszereket. Mintha csak szégyellné a bányában összeszedett betegségeit.

−  Salgóbányán nem volt zuhanyzó – mondja. – Ahogy kijöttünk – izzadtan, a vízátfolyásoktól elázva – gyalogoltunk haza, télen-nyáron. Nemegyszer lázasan, tüdőgyulladással mentem dolgozni. Csak arra koncentráltam, el ne ájuljak a műszak végéig. Azután amikor a többiek nem látták, mentem injekcióért az orvoshoz. A vérnyomásom időnként az egekben járt, de sikerült eltitkolni. Lehet, ma sem kellene ezt kiteregetni. Nem olyan, mintha dicsekednék?

−  Nem olyan! – mondjuk, majd a baleseteiről kérdezzük.

Az elsőt részben saját figyelmetlenségének köszönheti: hátranézett, miközben az öt mázsa szénnel megrakott kasokat tolta. Egy döccenőnél az egyik fogantyú kinyílt és becsípte a hüvelykujját. Bár a kezét visszarántotta, a vas csontig lehúzta az ujjáról a bőrt és az izmot. Már éppen a következőről kérdeznénk, amikor két jellegzetes részlettel egészíti ki a történetet. Az egyik: azért nézett hátra, hogy a többieket sürgesse. A másik: a felettese megkérdezte, akarja-e ezzel a kis karcolással a baleseti statisztikát rontani? Azt felelte, nem. Nem ment orvoshoz, nem jelentették az esetet. Csak átkötötték az ujját, és dolgozott tovább. Este az édesanyja varrt rá egy egyujjas kesztyűt, hogy ne menjen piszok a sebbe, de azért így is nagyon sokára gyógyult meg. Évekkel később egy, a támok[4] közül kicsúszó kő eltörte a csuklóját. Egy másik a bokáját. Elintézi egy legyintéssel, kár ilyesmire vesztegetni a szót.

−  Sok helyen ma már azt is balesetnek veszik, ha valaki leüti a körmét – mondja. Az én időmben ez nem volt téma. Ha a fúró rázkódása odanyomta az ember kezét a vashoz, vagy ékelés közben becsípődött az ujja, megvakarta a fejét, mondott egy cifrát, és dolgozott tovább.

A termelési verseny viszont több volt a brigádok közti egyszerű vetélkedésnél. A szén mindig kevés volt, a termelést politikai utasításra fokozni kellett. Normális körülmények között egy új front megnyitása előtt két évet vártak arra, hogy a fejtésre előkészített szénfalból kimenjen a víz, miközben egy másik frontról termeltek. A kányási üzemben azonban nem volt idő várni, ahol előkészítették a frontot, azonmód, vizesen fejteni kezdték a szenet. Omló homok, iszapbetörés nehezítette a bányászok dolgát. A vizesedő talajban gyakran egész gépsorok süllyedtek el, a szénfalat többletfúrásokkal, kisebb robbantásokkal kellett lazítani. Ahogy a bányában mondták: „meg kellett provokálni” mert a gép sok esetben nem volt elég hozzá.

−  1987-ben megnyitották a 42-es számú frontot – meséli. 87 méter széles, 1 méter 70 centi ma­gas széntelep volt. Az üzem vezetői azt mondták, a körülmények alkalmasak lehetnek a ter­melési rekord megdöntésé­hez. Ránk bízzák ezt a feladatot. Vál­laltuk. 31 napon át mindenki túl­órázott, nem volt se szombat, se vasárnap. 14 órát dolgoztunk 8 he­lyett. Csúcsot döntöttünk. Ju­tal­mul 1 hétre elmehettünk a Szov­jetunióba. A fiúk többsége akkor ült repülőn életében először, és alighanem utoljára is.

A következő évben súlyos baleset tör­tént: a kaparószalag leszakította egy beosztottjának a lábát. Drexler Károly maga is részt vett a gép által beszo­rí­tott sebesült kiszabadításában. A fia­talember fiatalabb volt a fiánál. A bal­eset nagyon megviselte. Beteg lett. A ben­ne lappangó, hosszú időn át leküz­dött, betegségek előtörtek. Amikor új­ra munkába állt, vájártanulókat okta­tott. 47 évesen – három évtized föld alatti munka után – rokkantosították. Egy évvel később bezárt az utolsó nógrádi szénbánya. Drexler Károly ma zárkózott életet él. Lakásából ritkán mozdul ki. Ha nem kell két unokájára vigyáznia, jobbára csak a piacra és a telkére megy el.

−  Nézem a tévét. Mit is tudnék itthon csinálni? A kereskedelmi adók, vagy ahogy mife­lénk mondják a gagyitévé leg­több műsorán felide­gesítem ma­gam – mondja. A politikáról hadd ne beszéljek, mert sajnos még most is gyak­ran belelova­lom magam. Nem tudom, kinek jó ez a mai világ, én nagyon nem találom benne a helyem. Az em­berek ellen­sé­ge­sek, min­denki csak a magáét né­zi. A pén­zünk értéktelen. Ha össze­futok egy régi ismerőssel, meg se merem kérdezni, meg­hívhatom-e egy pohár sörre, mert lehet, hogy ki se tudnám fizetni. A régi melós kocsmák bezártak, ezekbe a csillogó-vil­lo­gó bárokba pedig én be nem teszem a lábam. Ré­gen a mű­szakból kimentünk a helyi fut­ballcsapat meccseire. Ha ki is ka­pott a csapat, focit láttunk. Ma már foci sincs. Megváltozott ez a város, de én nem sok olyan embert ismerek, aki örülne an­nak, hogy ilyen lett. Na jó hagy­juk, nem akarok senkit megbán­tani. Ez csak zsörtölődés. Egy elégedetlen öregember zsörtö­lő­dése.

Romhányi Tamás, Népszabadság, 2003. szeptember 25. (9. oldal)

[

A jókora polgári lakásban a vendé­­gek kaviáros szendvicset eszegettek, és sorra dicsérték a falakon lógó ér­tékes festményeket. A konyhában bé­késen szuszogott egy öreg szamovár.

−  Tata hozta, amikor visszajött – mondta a házigazda, és hozzá­tette: – Ötven évvel ezelőtt.

A hallban tévések, filmesek, színé­szek és mindenféle szakírók ültek kö­r­ül egy kesudióval, holland sajtok­kal meg libamájszeletekkel megrakott asztalt. A jól szituált társaság férfi­tagjait elegáns hölgyek zsongták kö­rül. Mindenki magáról beszélt, és min­denki tele volt panasszal. A ren­de­ző képtelen volt koszos kétszáz­milliót összetarhálni a mozijára, a szí­nész az igazgatóját szapulta, a tévés szerkesz­tő kissé becsípve minden „felszó­la­lás” végén azt mondta: min­dent el­öntött a szar, meneküljön, ki merre lát. Közben fogyott a szend­vics, sor­ra ürültek a piemonti boros flaskák. A házigazda időnként körbe­járt, s magával vonszolta az „új üdvöskét”: egy első díjas rajzolót, egy frissen kitüntetett koreográfust, egy termékeny, amúgy olvashatatlan műveket sorozatban gyártó memoárírót. Ha bejött, mindig odahajolt a szoba sarkában gubbasztó, térképek fölé hajoló öregemberhez; mint kiderült, 96 éves nagyapjához.

−  Mit kér inni, Tata? – kérdezte, de az öreg mosolyogva elhárította.

Enni sem kért, s meg sem szólalt, de a társaság panaszáradatát érdeklődve figyelte. Nyilvánvalóan szórakoztatta a sok kisszerű szenvedéstörténet. Láttam, hogy rázza a kuncogás, amikor egy új vendég, a kísérleti fizikus dühében földhöz vágta a mobiltelefonját, s azt ordította: micsoda genya ország az, ahol még a térerővel is ennyi baj van?

−  Aranyat bányászott Magadanban – bökött az öreg felé a házigazda.

−  Tényleg? – visongott egy önmegvalósító hölgyike mangóval, és dedikált memoárkötettel a kezében.

−  Hol az a Mega... vagy micsoda?

−  Hiába kérded, három éve nem beszél – mondta a házigazda. – Magadan a Kolima folyó partján, Szibériában, az északi sarkkör alatt, a Jeges-tenger közelében fekszik. Télen a mínusz ötven-hatvan fok sem ritka.

−  Jól mondom, Tata?

Az öreg vidáman bólintott.

– Hű, de izgi – kacagott a kis hölgy, s tovább kérdezősködött. – Aztán mit csinált ott a te

   papukád?

– Raboskodott – felelte a házigazda. – Közben többször lefagytak a lábujjai, s ráérő idejében,

   amikor épp nem verték agyba-főbe, olykor-olykor éhen halt. Jól mondom, Tata?

Az öreg őszinte vidámsággal legyintett unokájára.

– Szerencse és kapcsolat, aranyapám – hörögte az egyre spiccesebb tévés szerkesztő. – Ez kell a

   boldoguláshoz. Velejéig elrohadt itt minden.

A csapat e nyomvonalon haladt tovább. Miután az ország „fertelmesen” beteg, a viszonyok „iszonyúan” zavarosak, csak az számít, „hogyan nyalsz, milyen klikkekhez csapódsz, s ott vagy-e, amikor a lapokat osztják.”

−  Itt már nem lehet élni se – sziszegte őszinte undorral a színész. – Nem kapok levegőt. Azért, hogy talpon maradjak, annyit loholok, mint egy állat. Színház, tévé, film, ami belefér. Kell a pénz a gyerek ösztöndíjára. Beledöglök.

– És mi rosszat tett a tűzre a papád? – faggatózott tovább a mangós nő, akiről kiderült, menő

   lakberendező.

– Rossz hadseregbe sorozták. Hadifogolyként került a Gulag-lágerbe. Tíz évet rántott le,

   szerencsés esetben napi negyven deka kenyeret kapott. Így volt, tata?

Az öreg elismerően megtapsolta a helyette beszélő unokát.

−  Ezt már nem lehet ép ésszel kibírni – tromfolt a jószerével csak külföldiekre utazó budai ingatlanszakértő. – Ha boltot csinálsz, jön az állam, tartja a markát, te meg fizetsz, mint a marha. El kell innen vándorolni.

Újabb szendvicsek csúsztak le a keserű torkokon, a terítőn borfolt piroslott – mintha valakinek vérét ontották volna. A társaság borús tagjai indultak hazafelé.

−  Könnyű magának, tata – vetette oda búcsúzóul a rendező az öregembernek. – Mi gondja

   van az életben?

Az öreg vidáman intett a kezével.

Népszabadság, Rab László – 2006. február 4. (4. oldal)

[

Késő délután két kartondobozzal igyekeztem hazafelé. Nagyméretű, fölül nyitott papírdobozokkal, amelyeket azért kedvelnek az antikváriusok, mert könyvek szállítására praktikusak. Én azonban üresen vittem őket, elvégre csak a tűzhöz kellettek. Rájöttem, hogy begyújtáskor cserépkályhánk a kartont kiváltképpen szereti. A debreceni Füredi útra mentem el a dobozokért, s onnan gyalogoltam aztán vissza hazáig. Jó hosszú út volt, de nem akartam kocsival menni, ha van időm, mindenhová gyalog megyek. Jókedvűen meneteltem a recsegő havon. Fütyörésztem is talán. Félúton megnéztem volna a pontos időt, tudni akartam, mennyit gyalogoltam, de elfelejtettem magammal vinni az okos­telefonomat, s kedvenc karórámat sem csatoltam föl. Odaléptem hát az első szembejövő párhoz, hogy megkérdezzem, hány óra van. Nyílt volna a szám, vettem a levegőt, hogy köszönjek, amikor a házaspár férfi tagja fölgyorsított, s ráncigálta magával a nőt is, én meg álltam tátott szájjal. Ezeket meg mi lelte? Néztem utánuk. Majd vállat vontam, gondoltam, a következő járókelővel próbálkozom, s kisvártatva meg is szólítottam egy szőrmebundát viselő asszonyt.

−  Elnézést, meg tudná monda… – kezdtem, de belém fojtotta a szót.

−  Hagyjon már, ne zaklasson! – förmedt rám, s föl se nézett, elsietett. Cipője kopogott.

−  Nahát, ennek is elment az esze? – dünnyögtem.

A következő szembejövővel megint megjártam.

−  Bocsánat, megkérdezhe… – kezdtem, de nem tudtam befejezni.

−  Nincs nálam apró! – dörrent rám egy ötvenes úr, de visszaszóltam neki:

−  Miért szívat? Mert nincs nálam óra?

Erre visszanézett, s azt mondta:

−  Vegyen magának.

Megütődtem: mivel vívtam ki a világ haragját? De amikor a Simonyi úti bolthoz értem, s a kirakatban megláttam magamat, megvilágosodtam hirtelen. Úgy néztem ki, mint egy hajléktalan. Elbámészkodtam, s rám esett, mint nagydarab kő, a valóság… Antikváriusom előzetesen figyelmeztetett, hogy a dobozok porosak, így hát rossz bőrdzsekit vettem föl, s régi, szakadt farmert. Ráadásul téli szakáll borította arcomat, nyíratlan pofaboglya, kezemben meg a két papírdoboz. Olyan voltam, mint egy szegény ember, aki kukázott. Szoktam látni ilyeneket, keserű arcú szegény embereket, cigányokat és nem cigányokat, akik bejáratott útvonalon kukáról kukára járnak hasznosítható holmit gyűjteni. Úgy néztem ki, mint ők.

Rohadjon meg a világ – ez zúgott bennem, mint a tenger, amikor leszegett fejjel megindultam, s azután már nem szóltam senkihez. Amikor a gyönyörű platánok alatt hazaértem, fordultam rögtön a garázsba, hogy tűzifát aprítsak. A kezemben balta volt, s akkor végre kiadtam minden dühömet. Nincs nálad apró? Nincs?! Ütöttem, vágtam, s ordítottam…

Kácsor Zsolt – Népszabadság, 2015. január 13. (9. oldal - részlet)

[

Győző ötvenegy éves, s máig emlékszik arra a harmincnyolc évvel ezelőtti pillanatra, amikor először került a kezébe a Derszu Uzala[5]. Nem tudta a könyvet letenni. Egyhuzamban rohant rajta végig, majd elolvasta még egyszer, még egyszer, s azután vagy tucatszor. Derszu Uzala csodás alakja lassan életre kelt benne, pedig Győző lakótelepi fiú volt, aki addig fát legfeljebb csak az ABC áruház előtt látott, egészen pontosan három darabot. Szüleivel panelban lakott, méghozzá fenn a nyolcadikon, és Győző a Derszu Uzalával való találkozás után nem járt többé lifttel. Edzeni akart, készült az erdei életre. Amikor odahaza közölte, hogy az általános iskola befejezése után Mátra­füredre megy erdésztanulónak, az apja elverte rettenetesen, s azt üvöltötte neki, hogy az „én fiamból nem lesz alkoholista favágó”. Az apja azt akarta, hogy a fiából telefonszerelő legyen. Azzal érvelt, hogy a telefonszerelő úgymond „úriember”. A telefonszerelő az apja elmondása szerint „a privát kuncsaftokhoz nyakkendőben-zakóban járhat”.

De Győző a telefonszerelést Derszu Uzalához nem érezte méltónak, s elment Mátrafüredre szakmunkástanulónak. Igaz, hamar rájött, hogy az apjának igaza lehetett. Osztálytársai a kollégiumban esténként vodkát ittak, így Győző is rákapott az italra meg a cigire. Kivagyiságból rögtön Munkást szívott, úgy gondolta, erre Derszu Uzala is bólintana. Ám a mátrafüredi iskolát csak egy évig bírta, ezután az apai óhaj teljesült, Győző ugyanis átjelentkezett az ipari szakközépiskolába telefonszerelőnek. De minek? Győző emiatt a fejét veri a falba, és az apján utólag röhög. Nagyokosnak hitte magát az öreg, erre fel tessék. Nem látta előre, hogy régimódi telefonszerelőre idővel nem lesz szükség, s telebeszélte hülyeséggel a fia fejét. Győző azt szokta mondani, hogy ilyen alapon a kódexmásolást is kitanulhatta volna. Az a szavajárása, hogy ő a „kommunikációs robbanás” áldozata lett, telibe találta a szakmáját a mobiltelefon, és azóta nem tért magához.

Pedig először nem a vállalat, hanem a felesége dobta ki. Minden más csak ebből következett. Volt felesége szerint Győző ivott, és rossz példát mutatott a két gyereknek. De Győző ezt tagadta. Nem iszik többet, mint más, ezzel védekezett. Nem hitte volna, hogy a felesége a közös lakásból egyszer kirakja. S azt sem gondolta, hogy nagyobbik fia képes lesz majd bezárni az ajtót előtte. Pont a nagyobbik fia. A kedvence, aki rajongó szemmel nézett rá mindig, amikor túrázni vitte magával a Bükkbe. S aztán hogy bevágta az ajtót előtte. Egyetlen mozdulat volt, becsapta az ajtót, s vége.

De a parkban, ahol Győző mostanában alszik, vannak azért egészen kényelmes padok, ahol fektében óriás tölgyek borulnak föléje. Győző ezt ilyen szépen szokta mondani: hogy „az óriás tölgyek” úgymond „föléje borulnak”. Megismeri az összes fát, ez itt rezgő nyár, amaz kis levelű hárs, ez itt pedig juhar, lám csak, ennyi haszna mégis volt annak a mátrafüredi évnek. Ha igazoltatják, s a nevét kérdezik, Győző azt szokta mondani, hogy Derszu Uzalának hívnak. De nem szokták érteni. A nem olvasók előtt nincs varázsa ennek a névnek. A múltkor egy rendőr azt kérdezte tőle, hogy „akkor maga román?”, mire Győző megrázta a fejét, s azt válaszolta, hogy ó, nem, nem – én csak egy alkoholista favágó vagyok.

Kácsor Zsolt – Népszabadság, 2015. október 22. (9. oldal)

[

A férfi pár perccel azelőtt eshetett el, hogy odaértem. Ott feküdt a Jászai Mari téri park műkövein. Arccal előrebukva, mankója mellette. Véres orra jelezte, hogy nem csupán megpihent, mert elfáradt. Közben odajön valaki, megtapintja a nyaki ütőeret. Van pulzusa, mondja. Hívom a 112-t. Gyorsan kapcsolják a mentőket. Elmondom, mit láttam, és hogy hol történt. Első kérdés: hogyan van felöltözve? Számítottam erre, azt hazudom, jól öltözött, középkorú férfi, hisz tudom, hogy a hajléktalanokhoz nem szokás sietni. Ezután vártam, de nem jött a segítség. Újra hívtam a 112-t, amelynek diszpécsere a sürgetésre bontotta a vonalat. Közben egyre teltek a percek. Aztán arra jött egy „orvos járókelő” is. Miután szereztek neki a közeli patikából gumikesztyűt, megvizsgálta a férfit. „Nincs már pulzusa, mondja az orvos. De ha a mentők megérkeznek, talán segíthetnek. Azzal ő is odébbállt.

Közel a 30. perc is. Ismét próbálom a 112-t. De uram, már kétszer beszélt velük, ne zaklassuk őket, mondja az operátor, majd ő is leteszi a telefont anélkül, hogy tovább kapcsolná a mentőkhöz. Mindenki elment. Ott állunk ketten a barátommal és az egyre liluló férfival. Az első bejelentés után 33 perccel érkezett meg a mentő. Három fáradt ember, két férfi meg egy nő száll ki. Reggel 8 óta úton vannak, magyarázza a nő. Azonnal nekilátnak az újjáélesztéshez. Azért esett el, mert előtte meghalt, magyarázza egyikük. Tüdőembólia. De amikor telefonáltam, volt még pulzusa, próbálok érvelni.

Az ügyben megkerestük az Országos Mentőszolgálatot. Kértük, ismertessék az eset körülményeit, s válaszoljanak arra: Valóban érdeklődött a sérült öltözékéről a diszpécser? Tényleg informálódnak a bejelentéseknél arról, hajléktalan-e a sérült, a beteg? Ha igen, akkor ennek mi az oka?

A mentőszolgálat megkeresésünkre így válaszolt: Az esetet vizsgáljuk. Általánosságban elmondható, hogy a mentő helyszínre érkezésénél nincs „normaidő”. A szabály az, hogy a lehető leghamarabb kell kiérni a betegekhez. A sürgős esetek háromnegyed részében ez 15 percen belül teljesül, az esetek néhány százalékában azonban – rendszerint a környékbeli mentőautók pillanatnyi foglaltsága miatt – átlagosnál hosszabb idő alatt tud kiérkezni a segítség. Fejlesztéseink fő célja a kiérkezési idő csökkentése. A mentők egyik alapértéke az egyenlően magas színvonalú ellátás, különbséget kizárólag a sürgősség, a betegség súlyossága alapján teszünk. A hívást fogadó mentésirányító kérdéseinek célja a segítségre szoruló beteg egészségi állapotának megítélése, a kórfolyamat zajlásdinamikájának, vagyis az ellátás sürgősségének felmérése.

Boda András – Népszabadság, 2015. január 06. (4. oldal - részlet)

[

Anyák napi merengés… 

 „Olyan leszek, mint az anyám” – ez minden nő rémálma, a férfiak pedig örök anyósfóbiában szenvednek, miközben választottjuk úgy főz, ahogy a mama otthon. Kissé ellentmondásos a viszonyunk ahhoz a személyhez, akit nem tagadhatunk meg; akárhogyan is, megszült, felnevelt, illetve minimum próbálkozott. De mit is várunk egy anyától ma? Elég még a húsleves, a vasárnapi sütemény illata, esetleg egy dögös ötvenesre büszkébbek vagyunk? Barátnő kell, Terézanyu vagy Teréz anya, sikeres üzletasszony, befolyásos sikertörténet, ixedik udvarlóval vagy anélkül az oldalán? Nehéz kérdés; kinek mi jut.

Kicsi volt, nem akart ő senkinek gondot okozni, senkinek útjába állni. Görnyedezve tépte a gazt az udvarban, aztán vitte a csibéknek a zöldet. Csalánt szedett teának, mert az tisztít. A körme alatt piszok, a kezén hólyagok, bütykök, bőre berepedt, pedig itt még fiatal. Biciklivel megy, biciklivel jön, bármilyen időben, akkor is, ha dézsából öntik. Most főz. Áll a gőzben. Vörös a nyaka és az orcáján izzadság meg húslevespára. Petrezselymet rágcsál. Ruhájában az otthon szaga. Mellei közé temet. Hajam borzolja, hogy aztán megfésüljön. Copfot fon, masnit keres bele. Kisimítja a szoknyámat. Persze ez nem igaz, ha fiú vagyok. Akkor zsebkendőből kiskendőt hajtogat a fejemre. Kislányt csinál, vagy kakastaréjt. Ha virágot szedek neki, mosolyog. Ha később hazalátogatva veszek egy csokrot, felsóhajt, hogy nem kellett volna. Vázába rakja, majd amint beültem az autóba, elmeséli mindenkinek.

Nyári délutánokon szendvicset csinál. Teát töltöget merőkanállal, olykor mellédönti, a ruhaujjával septiben keni széjjel a ragacsot, mert elkésünk a strandról. Nem akarja, hogy elkéssünk. El kell érjük a napsütést. Családilag. De akkor ő talán majd később. Mi menjünk csak. Ő majd jön. A csomagot meg vigyük. Van kinn a fa alatt cukorkörte is. Már jó, már érett, szedjük össze. Vigyük. A cukorkörte édes. Mint az anya, meg az anyanyelv. Itt épp idősödik, nem tudom. Ha kezét töri, sír, de csak mert így mihez lehet kezdeni. Még almát hámozni sem a pitéhez, amit csak ő tud rendesen, ahogy kell. Ahogy az anyjától tanulta. Órákig forgatja az oldalast, hogy jó piros legyen, kellően cuppanós, ragacsos mindenhol. Ahogy szeretjük. A gyereké a legjobb falat, ezen apámmal is összeveszik, ha kell. Saját szájától vonja meg a falatot, ha kell.

Csizmában sepri a havat és köszönnek neki előre. Ilyenkor megigazítja a sálját, és elnyom egy kehes köhögésrohamot. Tavasszal pedig a világot is kigazolná, ha lehet, csak senki se vegye észre, mikor csinálja. Egyszerre több szatyrot visz a kezében, egyszerre több tűvel horgol, összeválogat nekem mindent, ha albérletben lakom. Hetekig belőle élek. Mindig körülöttem van, és sosem találom: nem hagy semmit másra. Néha a tükörből figyelem, mit csinál. Annyi idős, mint én, ám karikásabbak a szemei. Még ha vendégségbe megy, akkor is, már hiába dob fel egy sminket, húz magas sarkút.

Ha beteg, és kórházba kerül, csak a kertben hajlandó fogadni bárkit. Minősíti a virágokat, itt-ott kihúz egy gazt. Köpenyben van, lábán papucs és nem kell neki, amit én hoztam. Fiatal lesz még meghalni, történjen bármikor. Azóta létezik, amióta én. Hálás nekem az anyaságért. Én viszont igazából nem tettem érte semmit: vagyok. Jól vagyok, biztosítom róla anyák napján, jól vagyunk; mosolygok is és kap két puszit. Tudom, neki ez számít igazán.

Vágó Mariann –  kulturpart.hu 2019. 05. 05.

[

Mártont egy fagyos téli estén ismertem meg. A közeli parkon átvágva siettem haza, amikor hirtelen elém lépett, és tüzet kért. Miután táskám legmélyéből sikerült előkotorászni a gyufát, a férfi lehuppant egy padra, és önfeledt füsteregetésbe kezdett. A pad, amin ült kartonpapírral volt letakarva, egyik végében szakadozó műanyag zacskó, másik végén koszlott pokróc hevert. A kora esti homályban is jól látszott, hogy a többhetes borosta fiatal arcot takar. Csodálkozásomat látva a fiatalember illő módon bemutatkozott, és elmondta, hogy ő valójában mechanikai műszerész. Munkahelye három éve szűnt meg. Tavaly autóbaleset érte. Hónapokig ápolták. Néhány hete került ki a kórházból, de nem tudott hazamenni. A felesége nyomorékon nem engedte be a közös lakásukba. Alkalmi ismerősöm elgémberedve, ellilulva még néhány hétig fagyoskodott a padon. Aztán hosszú ideig nem láttam. Később sorstársaitól megtudtam, hogy Márton meghalt. Elvitte őt a magány, a részvétlenség, a feleslegesség szörnyű érzése, az asszonyi keménység. Pedig hajdanán bizonyára ő is reményteli ifjú férj volt. Fészket rakott, és tartós boldogságot remélt választott párja oldalán. Tudom nem minden megbicsaklott életű férfi kerül az utcára, és közülük sem mindenkit ér törvényszerűen fagyhalál. Ám a „leértékelteket”, a kisemmizetteket, a gyermekeiktől megfosztottakat valaha biztosan szerette valaki. Egyesek szeretete azonban csak az első problémáig tart.

T. Puskás Ildikó – Tina, 1996/3 szám (2. oldal)

[

Újsághír: Hamisított közokiratokat – egyetemi diplomát, nyelvvizsga-bizonyítványt, középiskolai érettségit igazoló dokumentumokat – foglalt le a rendőrség Sopronban. A nyomdatechnikailag eredetinek látszó bizonyítványokat feltételezhetően nyomdából szerezték meg, majd a megrendelő adataival kitöltötték és pecséttel is ellátták. A dokumentumokért 80 ezer és 150 ezer forint közötti összeget fizettek a megrendelők.

−  Aggyisten!

−  Szépjónapot kívánok! Foglaljon helyet! Nagy örömünkre szolgál, hogy uraságod szerény intézményünket tisz­telte meg bizalmával. Ahogy nekem előzetesen jelezték, önnek diplomára volna szüksége. Szabadna tudnom, hogy milyen élethivatásban méltóztatik gondolkodni?

−  Nemtom.

−  Hát bizony, bizony, a pályaválasztás nem könnyű, hanem ellenkezőleg, nagyon gyötrelmes, felelősségteljes fe­ladat, amelyben vágyainkat, adottságainkat kell összeegyeztetni lehetősége­inkkel. Ahogy József Attila mondja a költészet sajátos nyelvén: Tűzoltó leszel, katona, vada­kat terelő juhász...

−  Vadakat nem!

−  Persze, persze, csak képletesen mondtam. El is felejtettem, hogy uraságod foglalkozására néz­ve nem lelki-, hanem birkapásztor. Szabadna tudnom, hogy mikor fejezte be iskolai tanul­mányait?

−  Délbe'.

−  Bocsánat, de azt hiszem, a kedves vevő félre méltóztatik érteni...

−  Mondom, hogy délbe! Regge' bementem, délbe' befejeztem. Valahogy nem smakkolt nekem az egész.

−  De a betűket ismeri!?

−  Há' naná! Csak nem név szerint.

−  Hajaj... Persze ilyesmi nálunk nem akadály. Az előbb állítottam ki például egy felsőfokú nyelvvizsgát banyamulenge nyelvre. Kérdezi a kedves vevő, nem fog lebukni, hogy egy szót se tud ezen a nyelven? Megnyugtattam: csak egyetlen banyamulengéül beszélő ember van az országban rajta kívül, az is nálam diplomázott. Hehe. Na, térjünk a tárgyra! Ilyenkor azt szok­tam javasolni, hogy az eredeti foglalkozáshoz közel álló szakmát kell választani. Lehetne pél­dául állatorvos. A birkán kívül ugye ismer más állatokat is?

−  Ismerek há'. Pédul a kecskét. Persze csak futólag.

−  Futólag?

−  Mindig elfut előlem.

−  Értem. Akkor lehetne, mond­juk, emberorvos. Sebész vagy nőgyógyász. Mondja, finom ke­ze van magának?

−  Mittomén. A Bodrinak ízlik. Nagyon szelíd állat. Mindig a kezemből eszik. A felét már meg­ette.

−  Inkább akkor valami veszély­te­lenebb foglalkozást ajánla­nék. Lehetne például filozó­fus.

−  Az micsinál?

−  Gondolkodik.

−  Ajaj, attó' megfájdu' a fejem.

−  Tudja mit? Legyen forgalom­szervező közlekedési mérnök. Azok nem gondolkodnak. Nem akarok dicsekedni, de a buda­pes­tiek közül majdnem mind­egyik nálam végzett. Mint ahogy az útépítő mérnökök is. Egész generá­ci­óknak adtam a kezébe diplomát. És nézze csak meg: az M7-es még eléggé kócos volt, az M5-ös már csak hul­lámos, az M3-as pedig már ép­pen csak repedezik.

−  Mer' úgy repesztenek rajta!

−  Na, látja!

−  Politikus nem lehetnék?

−  Ahhoz nem papír kell, hanem pofa. Azt meg nem árulok.

−  Mégse lehetne valahogy? Isten bizony, tök hülye vagyok min­denhez...

−  Akkor csak egyetlen szakmát tudok: a közgazdászt.

−  De az tök égő! Mit szólnának a birkáim?

−  Uram, sajnálom, ha ennyire tökkelütöttnek méltóztatik len­ni, nem tudok mást ajánlani. Ho­gyan kéri a diplomát, cum lau­de, vagy summa cum laude?

−  Há' ha ennyibe kerü', akkor má' legyen szumma kum na­ugye!

−  Kérem a következőt!

Karcagi László – Népszabadság, 2004. október 9. (9. oldal)

[

A mokány, kopott öltönyös, Jávor-bajuszos férfi kerek feje még inkább kiszélesedik attól, hogy már messziről mosolyog. Amint közelebb ér, harsány szépjónapot! kíván, széttárja a karját, mintha meg akarna ölelni, de aztán – érezve, hogy nem tudom hová tenni – nem ölel meg, csak a jobbját nyújtja felém. Elfogadom a parolát, ám amikor húznám vissza a kezemet, az ő nagy puha tenyere nem enged.

−  Nem ismersz meg, ugye? – kérdezi bratyizón, és mélyen a szemembe néz.

−  Elnézést, tényleg gondban vagyok – szabadkozom.

−  Naaa, gondolkodj! – biztat kedvesen. – Mindjárt beugrik.

−  Sajnos nem ugrik be – rázom a fejemet szégyenkezve.

−  Segítsek? – kacsint rám.

−  Nem bánnám.

Hosszan kivár, aztán elengedi a kezemet, és kivágja a megfejtést:

−  Én gyűjtöm a ti utcátokban a szemetet.

−  Aha – sóhajtok, és most már sejtem, hogy a férfi szívat engem.

−  Na, ugye, hogy beugrott?

−  Be – bólintok belenyugvón.

−  Melyik utcában is laksz? – néz rám az emlékeiben kutatón.

−  A Kolozsvár utcában – felelem.

−  Hát persze, a Kolozsvár utcában! Hogy is felejthettem el! Ha már így összefutottunk, elárulom neked, hogy tőlem bármikor bármit kérhetsz, és ha olyan szemeted van, amit nem szabad bedobni a kukába, te csak hajítsd be nyugodtan, én megoldom.

Valami köszönésfélét morgok, ő folytatja:

−  Te, figyelj! Van egy kis problémám.

−  És mi az? – vágok érdeklődő arcot.

−  Otthon maradt a pénztárcám. Nem segítenél ki egy ezressel? Holnap bedobom neked.

−  Ezressel?

−  Vagy elég egy ötszázas is.

−  Oké, csak az a baj, hogy én a Semmelweis utcában lakom.

−  Ne törődj vele, az én csapatom gyűjti a szemetet a Semmelweisben is.

−  De én a Tavasz utcában lakom.

Ráébred, hogy ugratom, egyből vált:

−  Na jó, nem én vagyok a szemetes – ismeri el. – Attól még adhatsz egy százast.

−  Adok, ha megmondod, ki vagy.

−  Miért mondanám meg, hogy ki vagyok? – kérdez vissza.

−  Azért, hogy tudjam, kinek adok egy százast.

−  Ha megmondom, ki vagyok, tényleg adsz?

−  Akkor tényleg.

−  Jól van, megmondom, ki vagyok, de akkor adjál inkább kétszázat!

−  Oké, adok.

−  Rendben, akkor megmondom, hogy ki vagyok. Én egy tróger vagyok.

−  Nem hiszem el – rázom a fejemet.

−  De, hidd el, hogy az vagyok. Abból élek, hogy átverem a balekokat. Amit kapok, piára költöm. Azt a kétszázat is, amit te adsz nekem. Tróger vagyok! Egy semmirekellő tróger!

−  Nem lehetsz te tróger.

−  De, az vagyok!

−  Ha elismered, hogy tróger vagy, akkor nem is lehetsz annyira tróger.

−  Jó, hát annyira tényleg nem vagyok tróger. Néha rendes vagyok. Akkor kapom azt a kétszázat?

−  Átnyújtok neki két fémszázast.

−  Köszönöm – mondja elnyújtva, meghajol, és elbúcsúzik.

−  Utánanézek. Jókedvűen lépdel, határozottan, kiegyensúlyozottan. Mielőtt a saroknál eltűnne, szembejön vele egy középkorú férfi. Alakalmi ismerősöm széttárja karját, mintha meg akarná ölelni, de látva, hogy a másik nem tudja hová tenni őt, nem öleli meg, csak kezet ráz vele.

Ungár Tamás – Népszabadság, 2004. november 5. (11. oldal)

[

Nem véletlenül mondják mostanában, hogy az ember nem a majomtól származik, hanem majommá válik. Megfordítottuk az evolúció irányát:

„Az aprócska öregasszony a füredi móló felé siet. Látszik rajta, hogy valaha jobb napokat látott. Arca finom vonású, halványkék nyári ruhája jó anyagból készült, fején kicsi kalap billeg. Szemben vele nagyhangú társaság vonul, a fiúk kezében sörösüveg. Bele-belekortyolnak, közben ordítoznak, és röhögnek a Tagore sétány fáin.

−  Ezt valami bolond kínai vagy indiai ültette – kiáltja az egyik.

−  Az a hülye hogy kerül ide, amikor a nevét sem lehet kimondani? – üvölti a másik.

Egy kopasz srác Salvatore Quasimodo fájához pattan, megnézi a táblát, majd nagyot rúg a törzsébe.

−  Valami kommunista lehet – néz nevetve a többiekre.

−  Egy Nobel-díjas olasz költő fája, egy olyan zsenié, aki sokat tett a magyar művészekért, te szerencsétlen – pattant elé a nénike magából kikelve.

A fiú zavarba jön az indulatától, és akadozó nyelvvel kérdezi.

−  Honnan tudod, nagymama?

−  Onnan te fajankó, hogy én olaszul olvastam a verseit, és többet lefordítottam. Mert akkoriban azt gondoltam, hogy a magyar fiataloknak meg kell ismerniük a világirodalom értékeit!

−  Jól van már öreglány, ne pattogj! – dadogja a részeg srác.

−  Fogd be a szád, húzzunk innen – csörren rá a legmagasabb fiú. – Egy nulla a kultúra javára – mondja, majd meghajol a néni előtt, aki finom mozdulattal megigazítja kalapkáját, és meglepően fiatalos léptekkel siet tovább.”

V. Kulcsár Ildikó – Nők Lapja, 1998/34 szám. (13. oldal)

 

Ide kívánkozik egy vicc is, ami külsőnket illetően is azt bizonyítja, hogy majommá válunk:

Egy idős néni kapaszkodik a villamoson, mert a fiatalok közül senki sem hajlandó átadni neki a helyét. Éppen egy tetőtől talpig agyontetovált lány mellett áll. Alaposan szemügyre veszi. Különösen a nyakán látható kínai piktogramok érdeklik. Ahogy nézegeti, a lány egyre idegesebbé válik, hogy ilyen feltűnően bámulják. Végül így szól:

−  Mi van mama, nem láttál még tetoválást? A ti időtökben még nem volt divat?

A néni türelmesen válaszol:

−  Régen, az Akadémia kiküldött tudósaként évtizedekig éltem Kínában. Aztán itthon évekig tanítottam a kínai nyelvet a kiküldendő diplomatáknak. Csak azt nem értem miért van a nyakadra írva, hogy: Fagyasztva tárolandó!

[

Régen is volt szegénység, és korábban is gyakran előfordult, hogy egy idős kisnyugdíjas nem tudta maradéktalanul kifizetni a vásárolt tejet, kenyeret. Ilyenkor egy tehetősebb jóérzésű sorban álló intett a pénztárosnak, hogy majd pótolja a hiányzó pár forintot, vagy belenyúlt a pénztárcájába, és szinte bocsánatkérően átadta az idős embernek a hiányzó összeget. Lássuk, hogyan jár el ilyen esetekben az új nemzedék:

„Hosszú a sor a pénztár előtt az alföldi nagyváros egyik élel­miszer-áruházában. A kasszá­ban ülő ifjú hölgy gyorsan dol­gozik, mégis lassan araszol a sor – a hétvégi bevásárláshoz sok türe­lemre van szükség. Van, aki nem tömi tele áruval a ko­sarát. Előt­tem egy idős néni ke­rül sorra. 0,5 liter tejet, 1 kif­lit, meg némi párizsit vá­sárolt. A pénztáros gépiesen közli vele az árat: 165 Ft. A néni átadja ne­ki a gondo­san előkészített pénzt, sok apró­val. A pénztáros szá­mol, mi­köz­ben gyors moz­du­latok­kal szortí­roz­za az apró­pénzt. A vé­gén ki­derül: 4 fo­rint­tal kevesebbet adott. Az egyen­ruhás kasszás ezu­tán már nem mond semmit, csak a mar­kát tart­ja. Szó szerint.

−  Ne haragudjon, de nincs nálam több pénz – mond­ta ijedten a néni. Úgy lát­szik, rosszul számol­tam ki, mennyit vásároltam. Ké­rem, vegye vissza a kiflit!

Az ifjú kasszás grimaszt vág, nem tetszik neki a több­let­munka. Már tenné, amit kérnek tőle, amikor egy bőrdzsekis fia­talember megszólal a sorban:

−  Mama, ne tartsa fel a sort, itt a 4 forintja, aztán vigye a kiflijét. Csak húzzon már el innen! A sorban állók szótlanul figyelik a jelenetet. Csak a pénz­tár­gép hangját lehet hallani.”

H. S. – Népszabadság, 2004. november 29. (10. oldal)

[

Immáron megvalósult XX. századi nagy költőnk, Ady Endre próféciája: „Kinek sok jószága van, rabolhat még többet; Kinek kevés jutott, kevesére törnek.”

 

Pénztárca, ékszer, számítógép, mosdókagyló – a kórházakban ma semmi sincs biztonságban. A tolvajok szinte napi látogatók, az intézmények pedig tehetetlenek.

−  Ilonka néni, itt van? – pásztázza végig az ajtóból a kórtermet egy fiatalember, majd választ sem várva odébb áll.

Kicsit később a folyosón lófrál, másodmagával figyel. Legközelebb már a betegágy melletti kisszekrényben látja kutatni a szomszéd, egy infúzióra kötött idős beteg, fölriadva a különös zajra.

−  Maga meg mit csinál? – szól rá amúgy tökéletesen tehetetlenül, mire a hívatlan látogató, kezében a friss zsákmánnyal pillanatok alatt eltűnik.

Amikorra az ápoló a szobába ér, és a biztonsági őr is riasztást kap; mire a rendőr előkerül, a besurranó már nyomtalanul eltűnt a kórházi forgatagban. A beteg fejében talán meg sem fordul, mekkora veszélyt vállalt, amikor megszólalt. Azt viszont biztosan megtanulta: értékeit csak saját maga védheti meg.

A kórházigazgató egyetlen olyan, konkrét esetre emlékszik, amikor legalább nyomában voltak a tettesnek. A csenevész tolvajt az udvaron üldözte végig az intézmény arra hivatott őrzője. Végül épp a biztonsági ajtó segítette a bűnözőt: alsó, nyitva hagyott nyílásán mászott ki, ahová a jól megtermett őr beszorult. Egy másik esetben betegszállítóként, kerekes széket maga előtt gurítva érkezett a szemfüles tolvaj, azzal a magyarázattal, hogy röntgenre viszi a beteget. Kitolta az idős nénit a kertbe, megszabadította valamennyi ékszerétől, majd gondosan az épület elé tolva, otthagyta. Az intézményvezetők, dolgozók változatos lopási történeteket ismernek: a kórház ugyanis a legegyszerűbb tetthely. Az elkövető nincs szem előtt, ellenőrizhetetlenül, szabadon járhat-kelhet bárki a kórtermekben, és ha véletlenül valaki érdeklődne, hogy kit keres, egyszerűen bemond egy nevet.

−  Éjjel talán egyszerűbb leleplezni a hívatlan látogatót, napközben azonban lehetetlen. Általában legalább ketten „mozognak”; figyelik a terepet, s a legkülönbözőbb trükkökre képesek – állítja az egyik intézmény vezetője. – Nemegyszer sporttáskákkal, árusnak álcázva magukat mászkálnak a kórtermek között, bár az árusítás ilyen módja tilos. Mégis bemennek, és mindent a táskába pakolnak, miközben a társuk kint figyel.

Újabban a kávéautomatákat fosztogatják, felfeszítik, és hetente ürítik ki a gépeket – mesélik egy másik fővárosi kórházban. A Madarász utcai Gyermekkórház főigazgatója, Harmat György szerint:

−  A párnát is kilopják a gyerekek feje alól. Mindent visznek, ami mozdítható. Mosdóból a vízcsapot, az ülőkét, a vécépapírt; mindenféle készüléket, ékszert, pénztárcát, igazolványt.

Az igazgató, aki szerint szinte reménytelen kiszűrni a besurranókat. Főleg ügyeleti napon, amikor száz-százötven gyereket fogadnak.

−  Talán, ha minden bejáratnál egy-egy őr vigyázna, javulhatna a helyzet. Erre azonban a kórháznak nincs havonta egy-kétmillió forintja. Amikor pedig volt néhány kutyás emberük, akkor is loptak. Golub Iván, az Uzsoki Kórház főigazgatója szerint a kórházban ugyanolyan gengszterek „dolgoznak”, mint a járműveken, csak itt nagyobb biztonságban.

−  Beteg, elesett, altatásból ébredő, műtétből lábadozó emberekkel nagyon könnyű dolguk van.

Minden kórházban egybehangzóan állítják, hogy az elmúlt tíz évben romlott a helyzet, a tolvajok egyre bátrabbak, gátlástalanabbak. Sok helyen szigorúan szabályozzák a „bejárást”, de igazi védelmet ez sem ad.

−  Ha például napi két órára korlátoznák a látogatási időt, s a személyzet készenlétben állva figyelne kivétel nélkül mindenkit, biztosan kiszűrhető lenne, aki lopni akar – véli az egyik vezető. – Ez ellen viszont vélhetően nemcsak a hozzátartozók, hanem az ombudsman is azonnal tiltakozna. Egyelőre tehát marad a figyelmeztetés a betegtájékoztató hirdetményeken: mindenki védje saját értéktárgyait.

Kun J. Viktória – Népszabadság, 2004. július 12. (9. oldal)

[

Szórólap figyelmeztet a veszélyre: Az utóbbi időben számos idős ember vált úgynevezett trükkös lopás áldozatává Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A tolvajok változatos ürügyekkel csöngetnek be a portákra, hogy egy óvatlan pillanatban zsebre vágják a házigazda otthon őrzött pénzét. A mezőkövesdi kapitányság kérésére a környező települések lelkipásztorai nemrégiben a vasárnapi istentiszteletek végén felhívták a figyelmet az időskorúakat fenyegető veszélyekre, a helyi bűnmegelőzési alapítvány pedig húszezer példányban fizetett közleményben adta közre ez irányú tanácsait. Mezőkövesd térségében tavaly százötven bűncselekményt követtek el hatvan évnél idősebb emberek sérelmére, az idén az első négy hónapban már több mint ötven ilyen eset történt. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának közleménye szerint az utóbbi időben számos idős ember vált úgynevezett trükkös lopás áldozatává.

Az elkövetők változatos módszereket alkalmaztak. Volt, aki közüzemi szolgáltató embereként mutatkozott be, akadt, aki rosszullétet szimulálva kopogott be, hogy vizet kérjen, majd kifosztotta a gyanútlan házigazdát. Fodor János, a mezőkövesdi rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője elmondta: az ilyen bűncselekmények elkövetői általában jól öltözött, megnyerő modorú emberek. Többnyire azzal kopogtatnak be, hogy pénzt vagy nyereményt hoztak, de mielőtt átadnák az ajándékot, valamilyen ahhoz kapcsolódó költséget – adót, illetéket – kifizettetnek. Ilyenkor megfigyelik, hogy a házigazda honnan veszi elő a pénzt, majd rosszullétet színlelve vizet vagy gyógyszert kérnek, hogy egy kis időre magukra maradjanak. Az osztályvezető szerint Mezőkövesd környékén még ma is sokan tartják temetésre félretett pénzüket az ágynemű közé rejtve vagy a konyhaszekrény fiókjában, ahol az illetéktelenek egy pillanat alatt megtalálják.

−  Volt, aki azzal állított be egy idős emberhez, hogy tízezer forintért megvenné az udvaron látott vashordót, de csak húszezrese van – lapoz a jegyzőkönyvek között az alezredes. – Az áldozat örült, hogy ennyi pénzt kap egy értéktelen holmiért, és beengedte a tolvajt. Volt, aki a nyugdíjfolyósító munkatársának adta ki magát, és azzal csöngetett be, fel kellene írnia az utoljára kapott tízezres sorozatszámát. Mások azzal jutottak be, hogy az önkormányzattól jöttek, sorsolás volt a művelődési házban, és elhozták a nyereményt. Volt, ahonnan hatvanezer forinttal, máshonnan kétszázhúszezerrel távoztak. A mezőkövesdi Cseresznye utat egy három­tagú társaság járta végig, azzal csöngetve be a lakásokba, hogy gyapjúpaplant nyertek az ott lakók. Voltak, akik hitetlenkedve fogadták a hírt, és be sem engedték a jövevényeket, az utca közepén élő hetvenhat éves B. Istvánnétól azonban hatvanezer forinttal gazdagabban távoztak.

−  Zavart voltam aznap, mert a fiamat baleset érte a munkahelyén, a kaput is nyitva hagytam – meséli az egyedül élő özvegy. – Délután ledőltem a nyári konyhában, egy idegen asszony ébresztett, hogy jó híre van, mert gyapjúpaplant nyertem egy sorsoláson, azzal megfogta a kezem, húzott ki a kocsihoz, ahol még ketten vártak. Azt mondták, a nyereményt akkor kapom meg, ha veszek egy másik garnitúrát, ami százhúszezer forintba kerülne, de most hatvanezer forintért megkapom. Nem akartam, nem is volt szükségem új ágyneműre, de annyira erősza­ko­sak voltak, hogy a végén csak odaadtam a hatvanezret, amit színes tévére tettem félre. Mikor elmentek, átszaladtam a szomszédasszonyhoz, mit szól hozzá, ő mondta, hogy a piacon öteze­rért adnak ilyen paplant.

G. Józsefnét három férfi azzal kereste fel, hogy ötvennégyezer forinttal kevesebb nyugdíjat kapott az előző évben, mint amennyi járt volna neki. Csak annyit kértek, hogy az idős asszony mutassa meg az utolsó nyugdíjával kapott tízezrest, mert a bankjegy sorozatszámát fel kell írni. Az idős nő elővette a dobozt, amelyben fontos irataikkal együtt a saját és a fia megtakarított pénzét is tartotta. Ezt követően az egyik férfi azt kérdezte: van-e diófa eladó, mert amit a kertben látott, azt szívesen megvenné. Míg a házigazda kikísérte az egyik férfit a kertbe, a doboznak nyoma veszett.

−  Egysaroknyira lakunk a rendőrségtől, álmomban sem gondoltam, hogy ez megtörténhet – mondja az idős asszony. – Nyitott ablak mellett aludtunk, kint hagytuk a szerszámokat is a kertben, egyáltalán nem tartottunk attól, hogy valaki ártani próbál nekünk. Most már mindent zárunk, de hiába, az összes pénzünk odalett.

A tiszaújvárosi rendőrkapitányság huszonnégy településen juttatja el a szociális étkezést igénybe vevő időskorúakhoz a számukra összeállított bűnmegelőzési tanácsokat összefoglaló prospektusát. Tiszaújvárosban hétszáz, Mezőcsáton száz, a kisebb falvakban tíz-negyven 60 év feletti emberhez juthatnak el így a praktikus információk. Sárospatakon és Encsen a helyi rendőrkapitányságok szórólapokon terjesztették az időskorúak védelmét szolgáló rendőrségi ajánlásokat. Szerencsen pedig a rendőrtisztek élőszóban hívták fel a nyugdíjasklub tagjainak figyelmét a fenyegető veszélyekre.

Romhányi Tamás – Népszabadság, 2006. május 3. (2. oldal)

[

Az ukrán határhoz közeli, Tisza-parti faluban az emberek többsége közmunkából vagy munkanélküli segélyből él. Néhányan eljárnak dolgozni a környékbeli települések kisebb-nagyobb cégeihez. De vannak itt orvhalászok, akik az éjszaka titokban kifogott halat olcsón eladják vendéglősöknek. Helyben munkát ad a vegyesbolt, a használtruha-üzlet, a két kocsma, no meg az iskola és a polgármesteri hivatal. Nem könnyű az élet ebben a faluban, amelynek két bejárata van. Mindkettő előtt ott állnak már a tekintélyes, öreg Mercedesek a kiszáradt árokpartra lehúzódva. Látszik, hogy az autókat indulás előtt, még Pesten lemosták, csupán az alföldi por vette el kicsit a fényüket. Az egyik kocsi rövid várakozás után „bejelentkezik”, ami annyit jelent, hogy komótosan végiggurul a faluban. Nem dudál, nem fékez nyikorogva, nem ad gázfröccsöt – csak megy lassan, miheztartás végett.

Minden segélyosztáskor megjelennek itt ezek a fekete autók, az elkerülhetetlen, a sorsszerűség szimbólumaként. Ma segélyt oszt az önkormányzat, abból pedig menetrend szerint ki kell fizetni az uzsorakamatokat a Mercedesszel érkező pénzbehajtóknak. Ellenvetés és haladék nincs. A polgármesteri hivatal frissen vakolt épülete előtt ott ácsorog szanaszét a falu népe, többségük roma. Egy terebélyes asszony karon ülő csecsemővel. A férfiak többsége bokán felüli, régi vágású, kopott pan­tallóban. A nők közül kevesen öltöztek a hagyományos tarkába, inkább a másokról levetett szolid színű szoknyákat viselik, a helyi alapítványtól kapták őket. A türelmetlenül toporgókat rissz-rossz biciklivel érkező ricsajos kölyöksereg veszi körül.

A falu szélén szemmel láthatólag unatkoznak a pénzbehajtók. Szótlanul ülnek az autóban, néha bekapcsolják a légkondit, ásítoznak, egyikük cigarettára gyújt. Kopaszok és széles vállúak, ahogy dukál. Mogorvák és álmosak. Sőt talán fásultak is. Hiányzik belőlük a tulajdonosi lelkesültség és ér­dekeltség, ami persze nem csoda, hiszen ők sem maguknak dolgoznak. A behajtott pénzt az utolsó forintig elveszik tőlük. Havi bért kapnak, zsebbe, feketén, olyan emberek alkalmazottjai, akik ezerszer jobban élnek náluk. S akik ugyanúgy bánnak, beszélnek velük, mint ők a tartozó romákkal. Mindenkinek megvan a maga behajtója. Így áll helyre a világ rendje. Megvárják, amíg az utolsó roma is zsebre gyűri a pénzt, aztán nekiindulnak az utcáknak. A falusiak illemtudóan a kapu előtt várják őket, mintha rokonaik érkeznének. A behajtók köszönés és köszönet nélkül fekete pincér­brifkóba hajtogatják az ötezreseket. Nincs nyugta, nincs nyilvántartás.

Egy izgága, vékony roma férfi – mintha Kusturica valamelyik filmjéből bújt volna elő – alkudozik egy keveset:

−  Testvérem, hát adjatok papírt, kórházban az asszony, talán még a lábát is levágják, azt hiszi majd, hogy elkártyáztam, elittam ezt a kis pénzt.

Mellbe taszítják, erre hangot vált:

−  Igazatok van, testvérem, vigye el a pusztulat a gyanakvásom, de hagyjatok még nálam hol­na­pig valamit, tartozom a fémgyűjtőknek, és azok olyanok, hogy menten lelőnek, ha nem fize­tek, akkor aztán jöhettek ám a pénzetekért, a házamat nem engedi át nektek a gyámhatóság, engem meg ott esznek a halak a Tisza fenekén, onnan aztán nem tudok ám nektek kamatot meg kölcsönt fizetni...

Kötelességszerűen hadar, tudja, hogy úgysem lesz foganatja, de legalább megpróbálja. Nagy baj persze nincs, hiszen három-négy nap múlva majd megint jönnek a behajtók a faluba, és akkor már nem visznek, ha­nem hoz­nak. Köl­csönt osztogatnak a pin­cérbrif­kóból, jóval magasabb kamatra ugyan, mint eddig, de vala­hogy csak visszafizeti nekik egyszer az ember. Ha nem lesz meg a pénz határidőre, akkor megszer­zi valaki más­tól. Mu­száj, mert ezek a ko­pa­szok min­denképpen kiverik belőle. De most csak a mára kell gondolni, ennyi pénz­ből a holnapra nem is lehet. Ami az uzsorakamatok után meg­maradt, abból kell ki­csit fizet­ni a boltosnak, hogy leg­kö­zelebb is adjon ke­nyeret meg parizert hitelbe. Az a pár fo­rint, ami még a zsebben lapul, amúgy sem len­ne elég másra, mint egy han­gu­latos, duhaj es­tére eb­ben a szúnyo­gos ősz­elő­ben. S ma este mulat is a falu.

A behajtók meg már kora dél­után visszaindulnak a fő­vá­rosba, minden rendben, min­denki fizetett, útközben talán megfordul a kopasz fejükben, hogy le lehetne nyúlni a do­hányból valamennyit, de nem merik, mert ezek a tagba­sza­kadt kopaszok is félnek. Szó­ra­kozásképpen magukhoz in­te­nek egy-két útszéli prostit, ők is a főnök érdekeltségi kö­rébe tartoznak, s bár a behaj­tóknak alanyi jogon nem jár az „ingyenfuvar”, a lányok kész­­­­ségesek, mondhatni szo­li­dá­risak – segítik egymást a kiszolgáltatottak. A lányok in­tegetnek utánuk, a behajtók a gázra lépnek, haza kell érni estére, nyit a night club, ahol ők a kidobó emberek. Majd­nem minden éjjel van vala­mi­lyen balhé, hetente átla­go­san kétszer ütni is kell. Nehéz mes­terség ez.

Hajba Ferenc, Népszabadság, 2004. augusztus 28. (9. oldal)

[

A bűnözés technikája is fej­lődik. A legújabb módszer, hogy falfirkával üzennek egymásnak a tolvajok. Vakációra utazás előtt nem elég az ajtókat-ablakokat ellenőrizni, át kell vizslatni a ke­rítést, a falakat és a bejárati ajtó tokját: nincs-e rajta jel. Kré­­tá­val, ceruzával, mindegy. A szó szoros értelmében írásos tol­vaj­nyelv honos Európa betörő­kö­reiben. A La Dernière Heure[6] című belga lap közzétette a szó­tárat, amelynek segítségével a figyelők üzennek a betörőnek:

Például a fésű rajza harapós kutyára figyelmezteti a „szak­iparost”. Az X a legveszé­lye­sebb jel: ide érdemes és lehet is jönni. Hogy miért? Például a rombuszból látja a betörő, hogy a ház üres, a háromszög pedig azt közli vele, hogy csak egy idős hölgy szokott otthon lenni. Ha viszont téglalap díszeleg, akkor kár a fáradságért: ide már betörtek, nincs mit elvinni. Nem érdemes munkához látni gemkapocs jelzésű helyen, itt nincs igazi zsákmány. A legrosszabb intő jel a létra: rendőrök figyelhetnek a környéken. Az egymás mellé húzott függőleges vonalak a gyerekek számát jelzik a megfigyelt lakásban, a nőket félkörök, a férfiakat elnyújtott ikszek. A hurok azt mutatja, hogy a lakásban van riasztó. A kavics pedig azt, hogy sok a készpénz. Ha viszont hazaérve három ferde zárójelet veszünk észre, már hívhatjuk is a rendőrséget; Ez mutatja a betörőnek, hogy itt már járt egy kolléga, és a „munka” kész. Belgiumban egyébként nemcsak a szomszédot, hanem a rendőrséget is szokták értesíteni, ha hosszabb szabadságra utaznak el:

−  Biztos úr, ugyan nézzen már arrafelé időnként. Néz is, sőt beszedi a felgyűlt újságokat, levele­ket, és azt is megnézi, van-e krétarajz a falon.

Füzes Oszkár – Népszabadság – Online, 2002. augusztus 1.

[

„Szörnyű, hogy az élet mennyibe kerül.

A summát a halálé múlja csak felül.

Orvosok, ügyvédek szedik a sápot,

És méregdrágán mérik az egyházi nyugságot.

A törvény tiltja, hogy meggyilkoljanak,

Azt viszont tűri, hogy jól kifosszanak!"

(Helen G. Ansley)

Bőrfoci pattogott a járda mellett parkoló autók között. Klottnadrágos, félmeztelen fiúk rugdosták a labdát a Budapest VIII. kerületi, Gutenberg téri járdán. Hol egy autón, hol egy csupasz lábszáron csattant a bőrgolyó. Ritkás, hátrafésült hajú, erős szemüveget viselő idősebb férfi lépett ki a középső ház árkádjai alól. Egyik kezében nehéz szatyrot cipelt, hóna alatt seprőt szorított. Kinyitotta a parkoló sor közepén álló kis Polskit, és mindenféle szerszámot – köztük kalapácsot – rakott ki az első ülésre. Amikor a szatyor kiürült, a férfi végignézett az autón. Gondosan ápolt, halványzöld karosszériáján egyetlen rozsdafolt sem látszott. Azután fölemelte a kalapácsot, és beütötte vele az ablakot. A passzolgató srácok megálltak, a bőrfoci pattogva eltűnt az árkádok alatt. A tér közepén hintázó kislány anyukája meglepve fordult meg, de mindjárt el is kapta a tekintetét. Egy mezítlábas kisfiú odafutott a férfihoz, és tátott szájjal nézte. A férfi letette a kalapácsot, a seprővel elhúzta az üvegcserepeket a gyerek lába elől. Azután beütötte a másik ablakot is, majd kesztyűt húzott, és egy csupasz fűrészlappal vágni kezdte az autó tetejét.

Szirénázva állt meg a kis Polski mellett a rendőrautó. Két rendőrnő szállt ki belőle, s azt kérdezték tőle: mit csinál az autóval? A férfi azt válaszolta: átalakítja kabrioletté. Így mondta olaszosan, kabrió helyett kabriolettnek, de a rendőrnők értették. Az idősödő férfi gyorsan azt is hozzátette: a saját kocsiját teszi tönkre. A rendőrnők megnézték a forgalmit, majd egyikük beszólt a központba, hogy nincs semmi a helyszínen. A férfi folytatta a fűrészelést, de a vágás vonala már nem lett egyenes. Mielőtt végigért volna, egy másik rendőrkocsi jött. Azzal két férfi érkezett, nyomozók voltak.

−  Tudja, hogy garázdaság, amit csinál? – kérdezte az egyik.

−  Miért garázdaság az, ha összetöröm a saját autómat? – kérdezett vissza a szemüveges öreg. – Amikor esténként kifeszítik az ajtót, az nem garázdaság? Amikor nekitolják másik autónak a parkolóban, az nem bűncselekmény?

−  Azért garázdaság, mert zavarja a nyugalmat, ahogy betöri az ablakokat – folytatta a nyomozó.

−  Túl hangosan bontja itt ezt az autót.

−  Hol van itt a nyugalom? – legyintett az öreg. – Jöjjenek vissza este, hallgassák meg, mit lehet itt megzavarni. Amikor papírral betömik az autók kipufogóját, amikor komplett lökhárítót szerelnek le a kocsiról. Mert ezek így alkusznak a kocsikra, tudják? Jön néhány fiatalember, azt mondják, megvesszük az autóját, adunk érte húszezer forintot. Mondom, nem eladó, de különben is százöt­ven­ez­ret ér. Másnap ki van szúrva a kerék, folyik az olaj a kuplungból. Újra jönnek a fiatalemberek, hogy nem ér ez a kocsi százötvenezret. Egyik reggel hajléktalanok alszanak a nyitott ajtajú autóban, másnap a benzin folyik a szöggel átlyukasztott AC-pumpánál. Így vették meg az egyik negyedik emeleti lakó négyütemű Trabantját. Hát az én kocsim nem eladó.

−  Az üvegdarabokat akkor is össze kell szednie az úttestről – mondta békülékenyebb hangon a nyomozó.

−  Nyugodt lehet, hogy össze fogom takarítani – felelte az öreg. – Én még megtanultam, mi a rend, esztergályos voltam, a gépet is mindig tisztán kellett otthagyni a műszak végén.

 

Míg a nyomozók beültek a kocsiba, odahúzott egy kukát, elkezdte belelapátolni a szilánkokat. A levágott tető helyén az érdes peremről egy reszelővel leszedte a sorját, az éles részeket szigetelőszalaggal leragasztotta. Azután kiszúrta mind a négy kereket. Délután visszajött, kiszedte a két lámpát. Nézte egy darabig, majd a fűrészlappal átvágta a kormánykereket is.

−  Kié ez a roncs? A magáé? – állt meg mellette az egyenruhás közterület-felügyelő.

−  Az enyém, de még nincs teljesen kész – felelte az öreg. – Még leszedem a rendszámokat, és öntök néhány vödör vizet az ülésre, akkor lesz kész. Mert én csak befejezem, amit a fiúk a térről elkezdtek. Most lesz teljesen kész.

−  Nem a maga autója az egyetlen, amit ezek a suhancok folyton piszkálnak – mondta a közterület-felügyelő. – Nem lett volna egyszerűbb két pofont adni nekik, hogy leszokjanak a kocsijáról?

−  Hatvanöt éves vagyok – legyintett az öreg. – Pofozkodjak? Soha nem voltam verekedő természetű. Ezekkel is megpróbáltam szépen szót érteni. Odamentem hozzájuk, kértem, hagy­ják békén az autómat. Elmagyaráztam, hogy beteg a feleségem, sugárkezelésre hordom, azért van még kocsink. Bólogattak, mondták, hogy persze, nem lesz semmi baj. Másnap nyitva volt az ajtó, valaki odaszart az ülésre.

−  Én biztos lepofoztam volna őket – mondta az egyenruhás. – Így viszont harminc napon belül el kell vinnie a roncsot, különben megbüntetik. De ha lemond a roncsról, mi is el tudjuk vitetni.

−  Persze, hogy lemondok. Mondtam én már le ennél többről is. Utoljára fél év munkaviszonyról. Tűzoltó készülékeket ellenőriztem. Egy nap azt mondta a főnök, döntsük el, kit bocsássanak el, engem vagy a kollégát. Fél évem lett volna a nyugdíjig, ha engem rúg ki, kevesebb lesz a nyugdíjam. Ha a kollégát, egy harmincöt éves háromgyerekes családfenntartót tesz utcára. Hosszú volt a csend, én szólaltam meg elsőként. Lemondtam arról a fél évről. Meg sok min­den másról is.

−  Itt a cím, ahol bejelentheti a roncs elszállítását – nyújtott át egy cédulát a közterület-felügyelő.

−  A biztonság kedvéért azért fölírom magamnak a rendszámot: AYJ– 436.

Az öreg összepakolta a szerszámokat. A padon üldögélő parkolóőrök egyike felállt, odasétált hozzá.

−  Tulajdonképpen miért csinálta? – kérdezte értetlenül.

−  Miért? – nézett rá az öreg. – Én is hagyjam magam megfélemlíteni, megalázni?

Romhányi Tamás – Népszabadság, 2003. július 16. (8. oldal)

[

Sok van, mi kínos, de a magyar autósnál nincs semmi kínosabb. Persze beszélhetnénk az athéni „kokszolimpiáról”, ahol 5 magyar sportoló is dobogós helyet ért el, jelentősen öregbítve az ország hírnevét, hogy aranyérmes olimpikonjaink orvosi csodának számítanak, mert egyszerre két ember vizeletét hordozzák magukban. (Nem nehéz kitalálni, hogy a másik hol volt elrejtve egy kis üvegbe töltve.) Na, de maradjunk a magyar autósoknál, akik előszeretettel parkolnak a mozgássérültek helyén (ingyen, hamis igazolvánnyal). Az átlag autóshoz képest, aki túl ostoba és túl brutalizált ahhoz, hogy közlekedni tudjon, mindez semmi. Az átlag magyar autós kedvenc agressziókimutatási területe a járókelők átvonulási ösvénye, a zebra, ami azért is érdekes, mert nincs rendőr, aki egyrészt észrevenné, másrészt szankcionálná a nyilvánvaló jogsértést. A zebra Európához hasonlóan nálunk is csíkos és védett, mégis mindenki átgázol rajta. A „gyalogos-átkelőhely” nyelvészek szerint nem úgy értendő, hogy a gyalogosokon kell átkelni. Levettem a polcról a KRESZ-t: „A kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó gyalogosnak a járművekkel szemben elsőbbsége van.” Sőt, a gyalogosnak még „kijelölt gyalogos-átkelőhely hiányában is” elsőbbsége van a lekanyarodó járművekkel szemben (kivétel a megkülönböztető jelzést használó, pl. a megasztárokat kísérő rendőrautók).

A KRESZ olyannyira fontosnak tartja a gyalogosok átkeléshez való elidegeníthetetlen jogát, hogy az még egyszer visszaköszön benne, éspedig egy autósokra vonatkozó későbbi paragrafusban: „Kijelölt gyalogos-átkelőhelyen a járművel a gyalogosnak elsőbbséget kell adni.” Fél bekezdéssel odébb pedig ez áll: „Azt a helyet, ahol a gyalogosnak elsőbbsége van, járművel csak fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel szabad megközelíteni, úgy, hogy a vezető elsőbbségadási kötelezettségének – a szükséghez képest megállással is – eleget tudjon tenni.” A szükséghez képest az elégtétel a következőképpen fest: Közeledik az átlag autós a zebrához. A zebra csíkos vagy nincsen (ebben az esetben csak útkereszteződés; de ez, mint láttuk, mindegy), két végén gyalogosok állnak. Ők állnak. Várnak. Sokat. Ha átengedik őket, megköszönik. A gyalogos fásult, szürke arccal, a Kádár-korszakban elsajátított „inkább csöndben tűrök, a végén úgyis mind meghalunk” attitűddel vár arra, hogy az átlag magyar autós végre elhúzzon előle a fenébe, és ő szépen átkelhessen a túlsó oldalra. (Figyeljünk fel arra, hogy az átlag gyalogos olyan, mint a macska: mindig az út túloldalán van sürgős és halaszthatatlan intéznivalója.)

Az autós pedig nemhogy megáll, de gázt ad, átrobog a zebrán, ha pedig a kisnyugdíjas mégis le mer lépni elé, akkor vagy dühöng, vagy letekert ablak mögül recsegve, káromkodik. Ha viszont véletlenül udvarias és lassít, akkor rádudál a mögötte haladó bunkó. Újabban a tanulóvezetők sem engedik át a gyalogosokat a zebrán. Már az autósiskolában is erre tanítják őket. A magyar zebrán uralkodó gázolásbarát légkör Európában egyedülálló. Ott egyszerűen elképzelhetetlen a barbarizmusnak ez a precivilizációs foka. Sőt, már Kelet-Európában sem mindenütt terrorizálják az autósok a gyalogosokat. Romániában és Szlovákiában olyan nyugodt öntudattal lépnek le a zebrára a helyi állampolgárok, hogy az autósok már komolyan félnek tőlük. Rögtön hozzá is tenném, mi a megoldás: a létező KRESZ tisztelete, a rendőrség felkészítése egy lassú, állhatatos büntetőháborúra. Nem a jognak, hanem a jogot kéne betartani.

Seres László – Népszabadság, 2004. október 2. (3. oldal)

[

December 3-án történt, szombati napon, Budapest III. kerületében, egy kicsiny sikátorban. Tél­apó-ünnepségről kocogtam hazafelé az autómmal, s a Bécsi útról kanyarodtam a kis utcába. Ez egy új utca, puccos házakkal és méregdrága bejárókkal. A névtábla ezen a környéken nem divat. Egy­szer csak az Új Udvar bevásárlóközpont háta mögött találtam magam. Az utcácska két oldalán autók parkoltak, csak középütt lehetett volna haladni. Ez teljesen bevett dolog Budapesten. Hogy ki mikor haladjon el a középütt maradó egyetlen szűk sávban, az autósok maguk szokták eldönteni, nagyjából úgy, hogy aki dzsippel vagy valami traktorszerű képződménnyel jár, merészebbnek bi­zonyul. A kis utcában megbénult a forgalom, ami szokatlannak számított, hisz e környék szomba­tonként nem dugul be, itt még hétköznapokon is könnyen el lehet surranni. Megállni kényszerültem, mert közvetlenül az orrom előtt kemény jelenet bontakozott ki két autóstársam között. Olyan gyorsan történt, hogy kiszállni se volt időm. Mire észbe kaptam, s azon kezdtem morfondírozni, hogy közbe kellene lépnem, a két autós már csépelte egymást. Az egyik nekilökte a másikat az autójának, s próbálta a fejét beleverni a szélvédőbe, de elszámította magát, mert a másik feléledt, visszatámadt, szabályos, egyenes ütéseket mérve a verekedést jól indító autós fejére. Végül egy közös nagy gombócot formáltak ketten, hevertek a földön, ütöttek-vágtak, s amikor felálltak, liheg­ve törölgették a ruhájukra ömlött vért.

A jelenetet rajtam kívül még vagy hatan-heten végignézték, de hozzám hasonlóan senki sem avatkozott be. Kissé szégyelltem magam emiatt, meg kellett volna akadályoznom, hogy ezek így, ilyen csúnyán elbánjanak egymással, de késő volt. A bajvívók elfáradtak, s már csak mutogattak egymásnak, miközben az egyik verekedő kocsija az út közepén teljes szélességben elfoglalta a sávot. A mögöttem állók viszont dudálni kezdtek, s integettek felém, miért nem indulok már el. Már csak az hiányzik, gondoltam magamban, hogy a végén engem is jól eltángáljanak. Hogy elkerüljem a további félreértéseket, kiszálltam, s odamentem az út közepén álló autóshoz, aki úgy mobilozott a rendőrségre, hogy közben dőlt az orrából a vér. Arra kértem, udvariasan és határozottan – miközben meggyőződtem arról, nem maradt benne annyi energia, hogy nekem essen –, állna félre kissé, úgy intézze az ügyet, mi vétlen szemlélők hadd haladjunk tovább. Épp rendőrt hívok, felelte levegő után kapkodva, s majdnem sírva, miközben végső soron őt tekinthettem győztesnek. Úgy is lehet, ha félreáll, mondtam neki, s láttam, átsuhant rajta a baljós eshetőség: ha ellenáll, esetleg újabb folytatás várható. Ő pedig pihent ellenféllel szemben teljesen kiszolgáltatott lenne. Ezért mondhatta készsé­gesen: azonnal félreáll.

Ez volt az a pillanat, amikor a lényegre vonatkozó kérdést föltehettem neki: Miért verekedtek össze? A válasz az volt, hogy nem tudott balra lekanyarodni az épület aljában lévő garázsába. Mert­hogy a másik autója elállta előle az utat. Ez nem elég ok arra, hogy verekedjenek, jegyeztem meg csöndben, mire az ember: márpedig emiatt történt, ami történt. Közben a másik autós, aki jól kezdte a bunyót, de aztán mégis kikapott, szintén véres fejjel befelé mutogatott az autójába, s arra biztatta legyőzőjét, próbálná meg elindítani a – különben építési anyaggal megrakott – járművét. Nem ő tehet róla, hogy leblokkolt az indításgátlója. Ám emezt ez a mellékkörülmény nem érdekel­te. Ő, mint mondta, mindössze annyit szeretett volna, hogy lekanyarodhasson a garázsába. Az az autó, mely őt ebben megakadályozta – bizonygatta –, valahogyan csak odakerült. S e bűnös meg­állásnak akkor kellett történnie, amikor még semmi baj sem volt az indításgátlóval.

Itt ért véget a jelenet. A többi autós továbbhajthatott, ezek ketten pedig már csak beszélgettek, közben fölváltva telefonáltak, s maradék papír zsebkendőikkel törölgették véres arcukat. Elképesz­tően szánalmasak voltak, fáradt, beteg arcú, elcsigázott pocakos városi emberek, akik elszoktak a kemény csatáktól, s most avval szembesültek, véresre verték ugyan egymást, de egy-két ütés után elernyed a karjuk, lábuk remeg az idegtől, vérnyomáscsökkentővel terhelt szívük vadul dobol a hir­telen izgalomtól. Tudták, nagyon is jól tudták, hogy ami ezután jön – rendőrség, ügyészség, bíróság –, a félrecsúszott pofonoknál ezerszer jobban lefárasztja őket. De visszacsinálni, meg nem történtté tenni ezt a jellemzően semmitmondó esetet már egyikük sem tudta.

Rab László – Népszabadság, 2005. december 17. (5. oldal – részlet)

[

Újabban már szórakozni sem tudunk. Figyelem az embertársaimat. Egyre zárkózottabbak. Mosoly soha sincs az arcukon, legfeljebb ha gúnyos. A szórakozás sokaknak munka, küzdelem. Nem élvezik, amit csinálnak, hanem elszenvedik, és alig várják, hogy mindezért bosszút állhassanak valakin. A szilveszteri mulatozásban is kényszeredetten vesznek részt. Csak azért mennek ki az utcára, mert tudják, hogy ez a globális szokás. Így kell ünnepelni, ezért visítoz, trombitál, petárdát robbant ő is. Szája két szélét felhúzva megpróbál nevetést mímelni, de csak vigyor lesz belőle. Nekifeszül az éjszakának; ha törik, ha szakad, most jól érzi magát, de nem megy. Az ünnepléshez, a mulatozáshoz ugyanis gondtalan vagy gondterhelt, de mindenképpen önfeledt, felszabadult lélekre van szükség. E nélkül csak muszájmulatozás lesz belőle. Pedig mi korábban közismerten mulatós nemzet voltunk. Ha nem volt okunk az örömre, bánatunkban mulattunk. Ezért a nálunk járó idegenek nagy megütközéssel állapították meg rólunk, hogy: „sírva vigad a magyar”. Mostanában azonban sehogyan sem vigad.

[

Szakemberek tervezték és biztosítják a nagyon veszélyes feladatokat – hívja fel figyelmünket Lilu az RTL Klub „A rettegés foka – Ahol a félelmek valósággá válnak” című nagyhangú műsorának elején. Biztosítják? – innentől kezdve tudjuk, az ügyességi feladatok éppen annyira veszélyesek, mint a bungy jumping: semennyire. Kisebb sérülések megeshetnek, de hát sétálás közben is kitörhetjük a bokánkat. Így, amikor a hat versenyző fenn a magasban, kikötve hintákon mászkál, annyira izgulunk, mint a vidámparkban a nagyapa, amikor a körhintán ülő unokáját figyeli. De míg a tata elszédülhet, ha fejével maga is köröz, a tévén keresztül a tériszony már nem jön át, ezt én bizton állíthatom. Persze a játékosok utána sorra elmondják, mennyire rettegtek. Ezt már a műsor címe miatt is illik megtenniük. A tét ötmillió forint. A játékosok mindegyike arról beszél, hogy ez kihívás, nyerni jött, csak önmagára számít, magának és anyunak bizonyít. Fontos információk ezek, bár értelmük nem sok van. Akkor lenne, ha valaki egyszer azt mondaná: ez nem kihívás, nem nyerni és bizonyítani jöttem, hanem mert ingyen eljuthattam Buenos Airesbe.

Az első feladat teljesítése után egyikük káromkodott egy sort, és nem sípolták ki. Ám a java ezután jött. Korábban is láthattuk, hogy kukacokat kell enni, pókot a szájban tartani, ám ekkor azon gyerekek jutottak az eszembe, akik a homokozóban lapátolják magukba az anyagot – hisz mindent ki kell próbálni, még nem tudják, mi a jó. Meg ama vicc ugrik be, amikor a koma fogadásból megeszik egy darab szart, ám a vesztes, hogy visszanyerje, szintén vállalja. Majd a végén rájönnek, ingyen csinálták mindketten. Noha itt egy autós ügyességi verseny után avattak győztest, a mostani „veszélyes” zabálás is ezt a fílinget adta: egy koktélt kellett lehörpinteni, ami ilyesmikből állt, mint bikahere, marhaagyvelő, -szem, -bél, -máj, halbelsőségek, disznóháj. Olyasmikből, amiket ha nem is nyersen, de fogyasztunk. Meg amiket még úgy sem: epelé, szemfolyadék. Az első leányzó hányt egy nagyot, majd zokogott – drámai pillanatok. A végül győztes Attila lenyelte, a következő lány csak sírt, a negyedik fiú öklendezett és köpködött, és már Lilu sem mert odanézni. Akkor mi miért nézzük ezt?

A rettenetes az, hogy főműsoridőben egy okádás lett a produkció csúcspontja. Igazándiból az az érdekes, hogy a játék mit árul el kultúránkról. Vajon a világ e tájékán miért elismerésre méltó, ha leisszuk, majd lehányjuk magunkat, és a társaság még elnéző mosollyal meg is veregeti vállunkat. Az epelétől rókázó leányzó szülei most biztos büszkék: lányuk még a szarevést is vállalná, ha lehetne. Arról lenne szó, hogy nincs már tabu, s ezen semmit sem módosít, hogy például gyógyításra vagy bizonyos kényszerhelyzetekben az ember saját vizeletét is felhasználja, megissza. Ha nem tabu megenni-inni a fentebb felsorolt anyagokat, akkor nincs tétje a dolognak. Legfeljebb a gyomrunkkal kell megküzdeni. Egy ilyen feladatnak akkor volna súlya, ha az egész kultúrával menne szembe. De nem megy, mert itt már minden mehet, így tabutörésre sem kerülhet sor. Elítéljük ugyan a kutyaevést, hisz a kis Buksi szívünkhöz nőtt, de feltételezem, e játékosok egy jó kis mártással saját háziállataikat is elfogyasztanák a tévészereplésért. Bizonyítani akarnak? Ugyan mit és kinek?

Szerbhorváth György – Népszabadság, 2005. június 4. (16. oldal)

[

Elállatiasodásunk újabb jele, hogy már a művészetek terén is az állatokkal versenyzünk. Korunkban minél primitívebb egy alkotás, annál értékesebb:

A becsült ár tizennyolcszorosán, 14 750 fontért (közel 5,5 millió forintért) keltek el egy hétfő esti árverésen Congo[7] majom művei. A New Bond Street-i Bonhams[8] aukciós házban ugyanakkor sem Andy Warhol[9], sem a Britart mozgalom titánjai: Damien Hirst[10], illetve Jake és Dinos Chapman[11] munkái nem érték el a művészetkedvelők ingerküszöbét, egyben az elfogadható minimális árat.

Az 1954-ben született és a hatvanas évek közepén tuberkulózisban kimúlt Congo festményei az ismert állatviselkedési szakértő, Desmond Morris[12] biztatására készültek. A majom a Zoo Time[13] tévéműsor gyakori vendége volt. A színpompás absztrakt képekért két telefonos érdeklődő „közelharcot” vívott egymással. A versenyből a kaliforniai gyűjtő került ki győztesen. A 36 éves távközlési szakember elmondta, hogy barátai egy olcsóbb megoldást javasoltak számára: „vegyen egy csimpánzt, papírral és ceruzával felszerelve tegye be egy szobába és várjon”. Howard Hong[14] szerint Congo stílusa leginkább Kandinszkijéra emlékeztet, kár, hogy elmulasztott címet adni műveinek. A világ legművészibb beállítottságú csimpánzának festményei nem kisebb műértők, mint Picasso, Miró és Fülöp edinburghi[15] herceg kollekciójának is részei. A csimpánz nemcsak tehetséges volt, de szorgalmas is, négyszáz rajza és festménye őrzi a nevét. A Bonhams aukcióján elért ár világrekordnak számít, már csak azért is, mert ez volt az első alkalom, hogy egy csimpánz műve kalapács alá került. A The Times[16] idézi a Congo-rajongó Salvador Dalít, aki nagyon is megértette kollégáját: „A csimpánz mancsa őrült emberi, Jackson Pollock[17] keze pedig tökéletesen állatias”.

R. Hahn Veronika – Népszabadság, 2005. június 22. (22. oldal)

[

Zsuzsa magas, karcsú, szép arcán finom smink. Csupa derű. A kicsi fia – az ötödik – éppúgy nevetgél, ahogyan ő. Kiegyensúlyo­zott baba, mondja Zsuzsa.

−  Nem bánkódhatok, mert megérezné. Ezért hát minden reggel szépen felöltözünk, sétálni me­gyünk, örülünk, hogy süt a nap, hogy zöldülnek a fák, hogy az élet szép, és minden bajnak vé­ge szakad egyszer. Húszévesen mentem férjhez, huszonegy évesen szültem a lányom. A fér­jem fegyőr­ként dolgozott, mit mondjak, nem volt egy mintaférj. Haverok, italozás, játékgép. Sok­szor az egész fizetését eljátszotta, én meg ott voltam a négy gyerekkel egy fillér nélkül. Tizennyolc évig tartott a házasságunk, tizen­nyolc évig sose mentem sehova, a gyerekek­nek éltem. Nem panasz ez. Azt hiszem, min­den problémánk ellenére boldog voltam. Aztán egy nap a férjem főbe lőtte magát a munkahelyén: Négy búcsúlevelet írt, egyet a szüleinek, egyet a gyerekeknek, egyet ne­kem, még az én szüleimnek is írt egyet. De egyikből sem derült ki, miért tette. Csak annyit írt, hogy bocsánat, és hogy ő volt a hibás.

Harmincnyolc évesen lettem özvegy. Tíz­éves volt a legkisebb gyerekem. Belém mart a kétségbeesés, hogy végleg egyedül maradok. A kisváros, ahol éltem, árgus szemmel figye­li az olyanokat, mint én. Szép özvegyasszony négy gyerekkel sorvadjon bele a magányba: ezt kí­vánja a tisztesség. Én nem akartam el­sorvadni. Fél évvel a férjem halála után meg­ismertem egy férfit. Szerelmes lettem. Pesti volt, elvált, két gyereke az anyjuknál. Néha magával hozta őket. Miközben az ebé­det főztem nagyfazékban, elnéztem, hogy nevetgélnek, bolondoznak a kertben. Alig fértünk el az asztal körül. Márciusban ismer­kedtünk meg, májusban hozzám költözött. Nem érdekelt, mit szólnak az emberek. A gyerekeim nem akarták elfogadni. Ő meg folyton engem nyúzott, csináljak már va­lamit, hogy megkedveljék. Legalább tisztel­jék. Ha­lálra szekálta őket. Ez volt az első jel, amit észre kellett volna vennem. De én nem láttam, nem hallottam, vak voltam. A gyere­kek anyámékhoz költöztek, mert nem bírták őt elviselni. Ezután anyám is ellenem fordult. Elvesztettem mindenkit, akit szerettem. Azt mondta, amíg nincs bejelentett lakcí­me, nem kap munkát. Engedtem, hogy beje­lentkezzen a házamba, állan­dóra. Azt mondta, talált munkát, és minden reg­gel el is ment, mintha dolgozna. Én adtam neki pénzt, hogy ebédet tudjon venni.

De­ nem dolgozott, egész nap a kocsmában ült. Egyre több pénzt követelt. Pokollá vált min­den. Féltékenységi roha­mai lettek. Megrugdosott az utcán, amiért fodrászhoz mentem. Bele­kötött az öltözékem­be, a sminkembe. Ha öt perccel előbb értem haza a munkahelyemről, ne­kem esett, hogy biztos a szeretőm hozott kocsival. Ha később érkeztem, akkor meg azért. Sose tudtam, mire megyek haza. Minden pénzem elvette. Há­romezer forintom sem maradt, hogy ki tudjam fizetni a látleletet, amikor ököllel az arcomba ütött. Akkor még nem tudtam, hogy ha felje­lentést teszek, nem kell a látleletért fizetni. Sose volt ellenemre a munka. Érettségim van és szakmám, vegyésztechnikus vagyok. De dolgoztam már szupermarketben is a cse­mege­pult­­­ban, amikor nem volt más. Megta­nultam angolul, elvégeztem egy számítógé­pes tan­folya­mot, hogy jobbak legyenek az esélyeim. Évekig dolgoztam az önkormány­zatnál. Akkor ismer­tem meg őt. Egyébként mindig úgy vert meg, hogy ne maradjon nyoma. Kiszaggatta a hajam, vállon bokszolt, nem engedte, hogy aludni menjek. A ruháimat felgyújtotta az udva­ron. A kony­habútort szétverte. Ha bezárkóztam, rám tör­te az ajtót. Volt, hogy az ablakon ugrottam ki, hogy elmenekülhessek előle.

Hiába hívtam  ki a rendőröket, ha nem folyik vér, nem csi­nálnak semmit. El meg nem küld­hették, mert az állandó lakcíme szerint joga volt ott lenni. Ez a pici itt az ő kisfia. Az én sze­mem fénye. Azt várta, ha terhes leszek, majd meghízom, megcsúnyulok. A gyerek neki csak adunak kellett, hogy még jobban magához láncolhas­son. Ugyanakkor nem hitte el, hogy az övé. Minden áldott nap megvádolt, hogy mástól van. A negyedik hónapban voltam, amikor megint nekem esett. Rettegtem, hogy baja lesz a babának, Kimásztam az ablakon, és a szom­szédból kihívtam a rendőrséget. Tud­tam, hogy úgyse viszik be, hogy még jegy­zőkönyvet sem vesznek fel. Csak azt kértem, jöjjenek be velem a házba, amíg összepako­lom a holmimat. A kisfiam az én nevem viseli. Soha nem lesz köze az apjához. Persze, hogy voltam a bíróságon. Azt mond­ták, írjak egy felszólító levelet, hogy öt napon belül hagyja el a házat. Ha a fel­szólítás elle­nére sem költözik ki, elindíthatom a pert. El is indítottam. Beszéltem egy ügyvéddel; azt mondta, ez polgári per, mire határozat szüle­tik, a csecsemő fiam iskolába jár.

Az a ház jog szerint az enyém és a gyere­keimé. A mi tulajdonunk, a mi otthonunk. De ő lakik benne egyes-egyedül. Csak, mert  megengedtem, hogy bejelentkezzen, Dehogy  gondol­tam, hogy ez lehet belőle, A szomszé­dok mondják, nappal sosincs ott, csak éjszaka mer ha­zalopózni, mert retteg a hitelezőitől. Amikor a pici fiam megszületett, küldtem róla fényképet neki. Nem tudom, valamiért nagyon akartam, hogy lássa, még ha csak fo­tón is. Karácsony volt. Felhívott. Könyörgött, hogy menjünk haza, akárhol vagyunk is. Azt mondta, szeret és meg­változik. Azt mondta, ha nekünk nehéz a picivel utazni, majd el­jön ő, csak hadd lásson legalább. Azt mondta, vett ajándékot is. Könyörgött, mondjam meg, hol vagyunk, Fogalmam sem volt, mit csinál­jak. Olyan szépen kért. Olyan kedves volt a hangja. Azt feleltem, nem tudom. Ezt még meg kell gondolnom. Beleordított a kagylóba: „Mit kell meggon­dolnod, te rohadt kurva?” Azóta se tudja, hol vagyunk. Feljelentettem a rendőrségen, amiért el­adta az ingóságaimat. A zenegépet, a tévét, a bútorokat, a maradék ruháimat, mindent. Csak a puszta falak maradtak. Feljelentettem a bántalmazások miatt is. De azt mondták, ez nem bűncse­lek­mény, csak szabálysértés.

Ha huzamosabb ideig nem lakna a házban, kér­hetném a kényszerkijelentését. De így nem tehetek semmit. Én szégyellem magam, hogy ez történt. Az anyám nem akar tudni rólam. Az apám azt mondta, takarodjak vissza oda, ahol eddig voltam. Látni se akarják a legkisebb uno­kát. Csak a nagylányom beszél velem. Tudod, ahogy telik az idő, néha azt gondo­lom, talán nem is ütött olyan nagyokat. Talán ki kellett volna bírnom. Talán maradnom kel­lett volna, és tűrnöm. Reggelente szépen felöltözünk, és sétál­ni megyünk a kisfiammal. Nézem ezt a sok szép kis házat. Az enyém is ilyen szép, van  kert, van sok virág, fák: Az a mi otthonunk. Az öt gyerekemé és az enyém.

Vág Bernadett – Nők Lapja, 2008. 29. szám, 24-25. oldalak

[

A XXI. század elején még mindig nem tudunk kulturáltan viselkedni. Képtelenek vagyunk megfékezni a hímsovinizmusunkat, a nőket szexuális tárgynak, két lábon járó nemi szervnek tekintjük. A sok bunkó nem tud különbséget tenni a kihívóan öltözködő és viselkedő kurvák, s a tisztességes nők között. Vajon mit szólnának hozzá, ha őket zaklatnák nap mint nap ily módon:

„Mostanában mind gyakrabban gondolok arra, hogy vagy én vagyok bolond, vagy a világ. Huszonhárom éves diplomás lány vagyok, és annyi élettapasztalattal már rendelkezem, hogy a minőségre kell törekedni. Inkább pár szem mazsola, mint egy egész fürt rothadt szőlő. Haverjaim nincse­nek, csupán három igaz barátom van. Tizennyolc évesen voltam először férfival, mert kivártam azt, aki megérdemel. A külsőmre is igényes vagyok, bár mindenem természetes. Magas, vékony, hosszú hajú nőt képzeljen maga elé. Ha nem bal lábbal kelek fel, nagyon jól tudok kinézni. No itt a baj. Mert bármilyen szolidan öltözködöm, naponta ömlik rám a bóknak álcázott mocsok, a szemtelenség, a tiszteletlenség (férfinak nem nevezhető hímek primitív megnyilvánulásai). Tavaly még térd felett érő szűk szoknyát hordtam, idén már farmert zárt felsővel, de így sem hagynak békén. Nem jutok el a parkolótól az üzletig förtelmes cuppogás, kacsingatás, megjegyzések nélkül. Megállnak velem szemben, végigmérnek, aztán mondanak egy nagy disznóságot. Kikezd velem az eladó, a biztonsági őr, a kidobóember. Ha ez olyan nőkkel történik, akik neccharisnyában, haspólóban meg feliratos »sexy girl« ruhákban mutatkoznak, rendben van. De miért nem hagyják békén a visszafogott, szolid nőket?

Elmeséltem egy lánynak, hogy üldöznek a bunkók. Kinevetett. Javasoltam menjünk egy kört gyalog. Utána ő is azt mondta, hogy ez már durva. Pedig én nem állok szóba idegenekkel! Nekem az állóbüfé mellett lődörgő családapa véreres tekintete, alkoholos megjegyzése nem bók, hanem megalázás. Ki nem állhatom a cigifüstöt, az italt, a drogokat. (Viszont a sajtokat, a csokoládét és a könyveket imádom.) És egyre jobban utálom a férfiakat. Korábban az volt az elvem, hogy senki sem alacsonyíthat le odáig, hogy gyűlöletet váltson ki belőlem. De már kerülöm az embereket. Mit tegyek, hogy ne akarjanak rám mászni, ne csorgassák rám a nyálukat? Miért nem néz magán végig egy férfi, mielőtt hozzászól egy nőhöz? Nem ez a legnagyobb problémám, de ez az egyetlen, amit sem kivédeni, sem megoldani nem tudok.”

Olvasói levél – Nők Lapja 2004. 32. szám (47. oldal)

[

A világ összes HIV-fertőzöttjének fele nő. Az ENSZ AIDS-programja szerint a járvány feltartóztatására csak akkor van esély, ha a nők védelmét állítják a középpontba. Ma van a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja. Az AIDS új arca: fiatal és nő – így foglalta össze az ENSZ AIDS-programjának (UNAIDS) egyik vezetője az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) közösen készített – és a minap nyil­vánosságra hozott – jelentés lényegét. A világon 39,4 mil­lióra duzzadt a HIV-fer­tőzött felnőttek és gyer­me­kek száma. Az összes HIV-fertőzött fele nő. Az UNAIDS szerint a járvány feltartóztatására csak akkor van esély, ha a nők jo­gait és védelmét az AIDS el­leni harc középpontjába ál­lítják. A puszta orvosi té­nyen túl, hogy a nők kétszer olyan könnyen fertőződnek meg, mint a férfiak, a betegség ter­jedésének egyik fontos ele­me a nők elleni erőszak. – Ha a kormányok fel akarják venni a harcot a kór ellen, akkor egy másik világmé­re­tű „járvánnyal”, a nők elleni erőszakkal kell szembenézniük – állítja az Amnesty International[18].

A fegyveres konfliktusok kísérőjelenségeként ismert tömeges nemi erőszak nagymértékben elősegíti a HIV-vírus, illetve AIDS terjedését. A Kongói Demokratikus Köztársaságban és Kolumbiában pl. több tízezer nőt erőszakoltak meg. Ez megtörténhet a szudáni Darfur tartományban is – figyelmeztet az Amnesty International. Egyes konfliktusövezetekben (pl. Haiti vagy Kelet-Timor) a nemi erőszak gyakran az ellenséggel való szimpatizálás megtorlását szolgálja. Ily módon alázzák meg az ellenség férfitagjait és a hozzájuk tartozó nőket. Nem titkolt céljuk, hogy ezzel a „biológiai fegyverrel” megszüntessék a közösség újrateremtő képességét. Ruandában az 1994-es népirtás idején a nemi erőszakot szenvedett nők kétharmada fertőződött meg így AIDS vírussal.

A nőktől gyakran megtagadják a tulajdonhoz, az örökléshez, a munkához való jogot is, így gazdaságilag kiszolgáltatottakká válnak a férfiaknak. Ebben az egyenlőtlen helyzetben a nők nem tudnak fellépni nemiségük, egészségük védelmében. A szegénység miatt a szex gyakran puszta fizetőeszköz. Az oktatás hiánya nemcsak a munka lehetőségét veszi el a nőktől, a tudatlanság partnere a járványnak. Például Ukrajnában, Moldovában és Üzbegisztánban a 15 és 24 év közötti lányok 80%-a semmilyen védekezési módszert nem ismer. Sok helyen az AIDS kikerült a bordélyházakból, és átvándorolt a hitvesi ágyba. Thaiföldön pl. a fertőződések felét az örömlányokat látogató férfiak feleségénél észlelik. A fekete-afrikai térségben a világ lakosságának csupán 10%-a él, de a fertőzöttek közel 60%-át (25,4 milliót) itt regisztrálták. A betegek nagyobbik fele (60%-a) nő, a 15-24 év közötti lányok aránya 76%. – A fiatal nők már majdnem veszélyeztetett fajnak számítanak a dél-afrikai térségben – mondta a Reutersnek Peter Piot, az UNAIDS vezetője. A világon mindenütt emelkedett a fertőzött nők aránya. Kelet-Ázsiában az elmúlt 2 évben 56%-kal több fertőzött nőt diagnosztizáltak. Kelet-Európában (a tanulmány itt a két legfertőzöttebbre: Ukrajnára és Oroszországra koncentrál) ez az arány 48%-kal nőtt.

Hírügynökségi jelentés – Internet, 2004. november 26.

[

Korunk embere az állati üzekedés szintjére züllesztette a szexet. Ma már bárki, bárkivel össze­fekszik néhány percnyi ismerkedés után. Mostanában a házassági hirdetések is eltűnőben vannak. Helyette alkalmi szexuális partnert keresnek a hirdetők.

−  Azért jó az internetes ismerkedés, mert gyors, biztos és névtelen – mondja Tibor. – Nem kell nagy erőket bedobni, és nincsenek kudarcok. Valami mindig összejön. Ha nem a párkapcsolat, akkor a szex.

−  Két évig bújtam a magyar társkeresőket – meséli Angéla. – Komoly viszonyt szerettem volna kialakítani. Nem jött össze. Aztán külföldi honlapokon hirdettem – sikerrel. Most Hollandiá­ban élek a férjemmel.

Az Internet elterjedése alapjaiban változtatta meg az emberi kapcsolatokat, legfőképpen az udvarlási rítusokat. Ami apáink idejében bevett volt, mára elavulttá vált, nagyapáink hódítási fortélyai manapság egész egyszerűen cikisek. A becserkészési, megszerzési műveletek átalakultak, leegyszerűsödtek. Sóvárogva, epekedve figyelni valakit, ilyen-olyan trükkökkel megszólítani a kiszemeltet ma már alamusziságnak számít. Virágot küldeni szinte röhejes. A minap a villamoson fülem hallatára fordult egy huszonéves srác – pironkodás nélkül – egy ismeretlen lányhoz:

−  Hello, van barátod?

−  Van.

−  Szeretőd?

−  Az is van.

−  Harmadiknak beférek?

A telefonos SMS-társkeresők sem bonyolítják túl a dolgokat. Regisztrálás után meg kell adni a kívánt személy paramétereit, és máris lehet tarolni. A potenciális partnerek egy-két üzenetváltás után lép(het)nek kapcsolatba.

−  Kor?, Lax? – hangzik a két leggyakoribb kérdés.

Ha valaki nem tudná értelmezni a fentieket: a társkereső a célszemély korára és lakhelyére kíváncsi. Ha a válasz stimmel, jöhet a randi. Amit – a rutinosak legalábbis – kellő körültekintéssel készítenek elő. Több pontról is belátható helyszínt választanak találkahelyül. Aztán elrejtőznek úgy, hogy szemmel tarthassák a randipartnert. A biztos beazonosításért felhívják telefonon, és ha nem „jön be” az illető, azaz nem tetszik, faképnél hagyják. Az igazi profik a világhálót használják kapcsolatteremtésre. Az Internet több száz társkereső honlapot kínál mindenkinek. Külön weboldaluk van a komoly és az alkalmi kapcsolatot keresőknek, a keresztényeknek és nem keresztényeknek, a melegeknek, a szocdemeknek és néppártiaknak, illetve a zöldeknek. A különféle társkereső oldalak különféle vendégfogó „csalikat” vetnek be. Egyes honlapok például a párkereső névsor mellé slágerlistát tartalmazó linkeket csatolnak, mások Ady szerelmes verseit kínálják pótszolgáltatásként. De van olyan honlap is, ahol a szalaghíreket és a társkeresők adatlapjait egyszerre lehet olvasni, sőt egy kattintással az Independent, a Reuters, az Adevarul vagy a Magyar Szó oldalait is böngészhetjük. És közben elvégezhetünk akár egy-két banki átutalást is.

A pörgősebbek a chatet[19], az úgynevezett szöveges beszélgetést preferálják. A kiválasztott személlyel el lehet vonulni egy külön „szobába” – mások által nem látható virtuális helyre – , ahol aztán zavartalanul mehet a csevej. Itt a villámgyorsaság fontos szempont. Az ismerkedést „négyszemközt”, illetve társaságban is le lehet bonyolítani. Akik a közösséget választják, többnyire barátkoznak, kíváncsiskodnak, egy bizonyos témáról „beszélgetnek”, vagy éppen csoportos szerelemhez keresnek jelentkezőket.

A netes ismerkedés napjainkban a legcélravezetőbb és a legemberibb kapcsolatteremtési forma – állítja a harmincéves Tibor, aki tizenkét éve rabja a kiberszerelemnek. – Ha felmegyek a világhálóra, biztosan összejön valami. Főként, ha tudom, hogy mit akarok. Van, amikor csak unalomból csatlakozom valamelyik weboldalra. Ezt például a munkahelyemen szoktam űzni, ahol nincs időm komolyabban belemerülni a lányokba. Ha végzek a feladatommal, és elolvastam a híreket, rámegyek egy társkereső oldalra vagy chatre, és ha valami szaftos témába „botlok”, bekapcsolódom. Otthon – általában késő délutántól hajnalig – állandóan ismerkedem. Több tucat társkereső oldalt és fórumot böngészek egyszerre. Ha valaki szimpatikus, elkérem a számát, és telefonon folytatjuk a beszélgetést. A randi dönti el a továbbiakat. Ha úgy alakul, összebújunk, ha nem, annyi. Azt tapasztaltam, hogy tíz telefonszámból egy-két lány jön össze néhány éjszakára.

Szerintem a rámenősség a siker egyik kulcsa. A közelmúltban az egyik fórumon megszólítottam egy lányt. „Szia, budapesti vagy?”. „Aha”, válaszolta. „Mi a telefonszámod?” – próbálkoztam. Erre kiikszelt, azaz elzavart. Még kétszer „rányitottam”, és harmadszorra megadta a számát. Nyomban felhívtam, és másnap már vele töltöttem az éjszakát. Tudom, most nagyképűnek tűnök, de ez szokványos a kiberrománcban. Ezért is vonz tömegeket. Egy 19 éves miskolci lány mesélte – akit szintén a világhálón ismertem meg – , hogy néhány hete kapcsolatba került egy 28 éves budapesti sráccal. Hosszasan leveleztek, és szerelmesek lettek egymásba. Virtuálisan. Aztán a fiatalember néhány napja meglátogatta a csajt. A hölgy tíz órán keresztül körülbelül három mondatot bírt kihúzni a pasiból. Halálosan unta magát. De azért lefeküdt vele...

Tibor szerint a legkülönfélébb emberek, a legkülönfélébb célokkal keresik fel az internetes társkereső oldalakat. Áron például az egyik chaten szólított le engem, amikor Tibor tapasztalatainak magam is megpróbáltam utánajárni. Boldog házasságban él, jelentette ki a huszonnyolc éves fiú, viszont izgalom is kell az életébe, ez inspirálja, alkotómunkát végez ugyanis. „A feleségem is profitál belőle, ha feldob egy idegen nő”, magyarázta a lehető legtermészetesebben Áron. Csak úgy ne járjon, mint egy jordániai házaspár: ők ugyanis a világháló hírei szerint azért készülnek most válni, mert egymásra találtak egy beszélgetős fórumon, ahová éppen a házassági problémáik elől menekültek. Gyorsan kiszúrták egymást. Hosszas levelezésbe kezdtek, aminek aztán kiberszerelem lett a vége. Már komoly házassági terveket szövögettek. Végül elhatározták, hogy személyesen is találkoz­nak. Döbbenten néztek egymásra Ammán egyik buszpályaudvarán. Azóta nem állnak szóba egymással.

Chateltem már parlamenti képviselővel, színésznővel, üzletasszonnyal, tinilányokkal és villanyóra-leolvasó nővel is – meséli Tibor. – A világháló egyformán vonz mindenkit. A múlt péntek éjszaka hatezer-nyolcszázan voltak fent egyszerre az egyik portálon. Döbbenetes adat, hiszen emlékeim szerint tavaly ilyenkor éjféltájt általában csak kétezren leveleztek. De az is elgondolkodtató, hogy péntek éjszaka miért a kiberszerelmet választják a fiatalok a baráti együttlét helyett. Az meg pláne különös, hogy szilveszter éjjelén velem együtt több mint nyolcezren bújták a társkeresőket. – Az a csábító a netes ismerkedésben, hogy nem kell küzdeni – folytatja. – És attól emberi az egész, hogy nincs szenvedés. Hiszen manapság senki nem szeret reménytelenül udvarolni, alibimozizni. Ha nem jön össze valaki, akad más helyette. Ezért aztán egy partner elvesztése már nem tét. Akkor nehezebb a dolgom, ha erős jellemű nővel akadok össze. Apait-anyait bele kell adni, s még így sem biztos a siker. De ha egy pasinak jó a szövege, övé a lány. És ha egy hölgy bejelentkezik valamelyik társkeresőre, majdnem biztos, hogy elcsábítható. Valakinek mindenképpen.

Én például a dumámra építek. Hiába vagyok jóképű ugyanis, az alig 165 centimmel duma nélkül nem aratok sikert. Többször próbáltam diszkókban, bárokban ismerkedni, de sosem vettek észre. Átnéznek rajtam a lányok. Ahol az első pillantás dönt, lehetőséget sem kapok, hogy lenyűgözzem őket. Az internetes párkeresésben éppen fordított a helyzet. Őszintén beírom a paramétereimet, de ez ott nem érdekel senkit, ott a dumámra buknak. A tizenéves lányokkal például elég egyszerű a dolog. Szeretnek skalpokat gyűjteni. Ma akkor menő egy tinilány, ha sok pasit „gyűjt be”. A harmincas és negyvenes nők, hiába ők a legizgalmasabbak, kissé problémásak, hiszen többnyire kiábrándultak, ezért visszafogottabbak. Sok rossz házasságban élő nő menekül egyébként ide, a kiber­ro­mánc nekik is tuti siker, ráadásul még diszkrét is. Tibor újabban bővíti a profilját. Mivel oroszul tanul, odaátra is „dumál”. Nemrég randit beszélt meg egy orosz nővel. Nem nagyon érdekli, tényleg ideutazik-e, mert ha nem jön el, akkor is ő nyert, legalább a nyelvet gyakorolhatta.

Hétszázötven nő nevét tárolom a mobilomban. Külön feltüntetem, kit, melyik honlapon ismertem meg. Erre nagyon figyelek, mert nem szeretik a lányok, ha másokkal is kavarok közben. „Te vagy az első” – mondom nekik, és ettől elolvadnak. Vagy legalábbis úgy tesznek. 2001 óta számítógépre telepítem az SMS-eket, és archiválom őket. Ez azért is fontos, mert átlagosan naponta két nővel találkozom – a siker érdekében mindent meg kell jegyeznem róluk. A világhálónak köszönhetően legalább ezerötszáz nővel randiztam már, egyik sem volt az igazi. Mégis hiszek benne, hogy a nagy Ő egyszer csak rám kattint majd.

Angéla is komoly kapcsolatot keresett, ezért bújta két évig folyamatosan a magyar társkereső oldalakat, fórumokat. Sokáig nem járt sikerrel. – Azt tapasztaltam, hogy a magyarországi férfiak linkek, és egyszerre több lánnyal is kezdenek – mondja. – Hosszú hónapok után arra a következtetésre jutottam, hogy reménytelen hazai honlapokon házassági szándékkal próbálkoznom, itthon nem találok komoly szándékú férfit. Ezért kezdtem el német és angol párkereső oldalakat böngészni. Több külföldi pasival is találkoztam, itthon is meg például Németországban, de nem alakult ki semmi sem velük. Ők nem voltak komolytalanok – sőt, kifejezetten disztingváltan és udvariasan udvaroltak – , de a kölcsönös szimpátia és a fellángolás hiányzott, nem voltunk egymás esetei. Körülbelül egy évvel ezelőtt bejelentkeztem egy új internetes társkeresőn – hamarosan válaszolt nekem egy holland férfi. Eleinte a távolság miatt reménytelennek tartottam az ügyet, de ő habozás nélkül eljött miattam Budapestre. Aztán én is meglátogattam. Fél éve összeházasodtunk. Azóta Hollandiában élek, tanulom a nyelvet, boldog vagyok, úgy érzem, ő az igazi. Sokszor eszembe jut, hogy Internet nélkül valószínűleg soha nem találtunk volna egymásra.

Agyagási Edit – Népszabadság, 2005. február 12. (6. oldal)

[

Egy 26 éves üzletember így panaszkodott a mai nőkre: Nemrég megismerkedtem egy lánnyal. Megtetszett, hogy milyen csinos talpraesett, belevaló teremtés. Talán egy kicsit túlságosan is az. Már első este félreérthetetlenül a tudtomra adta, hogy kész feljönni hozzám. Én egyáltalán nem számítottam erre, így hát hazakísértem, de elkértem a telefonszámát. Néhány nap múlva egy baráti társasággal az egyikük nyaralójába voltam hivatalos kerti hússütésre. Minthogy nem akadt más partnerem, gondoltam, elhívom ezt a lányt. Megettük a húst, beszélgettünk a haverokkal, aztán leléceltünk a lánnyal az egyik üres szobába. Persze azonnal egymásnak estünk, s amikor úgy éreztem, hogy forrósodik a hangulat, benyúltam a farmerzsebembe a gumiért. Ő csodálkozva rám nézett, és megkérdezte: „Hát ez meg mi?” Mire én: „Kondom, gumióvszer, koton. – ahogy teszik.” „Sehogy se tetszik.” – felelte. „Ki nem, állhatom az ilyesmit!” Elcsodálkoztam. „Ez nem tetszés, hanem biztonság kérdése. Rád is vigyázni akarok.” A lány gúnyosan elnevette magát, és kijelentette, hogy hagyjam abba a prédikálást, mert ő még soha nem találkozott ilyen unalmas alakkal. „Na, most akkor akarom vagy sem?” Bedühödtem, és rákiabáltam, hogy fogja már fel a tyúk eszével: nem az én dilimről van szó. Csak azt teszem, amit minden épeszű férfi egy ilyen helyzetben. A lány ásított egyet, és megkérdezte, ne csináljuk-e orálisan. Igaz – tette hozzá epésen – ő nem tud a szájára gumit húzni. Ekkor aztán végképp elment a kedvem az egésztől. Felöltöztem, és átmentem aludni a másik szobába. Reggelre a lány már nem volt ott.

[

Kislányok tangabikiniben, neccharisnyában, push-up[20] melltartóban, piros rúzzsal. Versenyeznek, versenyeztetik őket, – ki a szebb. Hatéves a legkisebb, tizenkettő a legnagyobb. A többség nem kezdő: modelltanfolyamokkal, szépségversenyekkel a hátuk mögött érkeztek ide, a „Miss Mini” nevezetű, országos megmérettetésre. Anyu, apu a nézőtéren. Szülők, akik értik, mire megy ki a játék. Vagy nem? Főpróba van:

−  „Hogy nézel ki? Húzd ki magad, ki a cicit!” – méltatlankodik az előttem ülő anyuka; miközben lerángatja a bugyit nyolcéves, dundi gyermekéről a külvárosi művelődési ház nézőterén. A kislány amennyire tud, ellenkezik, de ha már így, ruha nélkül maradt, legalább a kezeit odaszorítja maga elé, majd rémülten pillant a mellette elhaladó világosító bácsira.

−  „Nézd meg a többieket, ők nem szégyenlősek!” – vált biztatóra anyuka barátnője, és a többi, fejlődésben lévő csupasz testek felé int.

De már szaladni kell a színre: a műsorvezető néni egyenként, név, kor és persze sorszám szerint szólítja a versenyzőket. Megannyi Trixi, Cintia, Klarissza és Melody lép elő. Van itt minden: visszafogott pukedli, „édes” csókdobás, és megdöbbentően nagylányos, profi csípőkörzés. Szólítják az előbbi szégyenlős kislányt: kezeit most még jobban szorítja csupasz pocakjához, és a padlót bámulva oldalaz a reflektorfénybe.

−  „Elegem van! Megmondom neki, ha nem húzza ki magát, nem jövünk holnap! És a Mc­Do­nald's-ba se megyünk!” – tervez anyuka ingerülten.

Pár sorral arrébb egy apuka húzza a száját:

−  „Nem jó! Olyan, mintha vécézned kéne. Így csináld!” Feláll, és bemutatja a nőies színpadi pukedlit. A gyerek feszülten igyekszik utánozni. Még mindig nem megy. A kislány egyre ijedtebb, apuka egyre idegesebb. De kitart. Mutatja újra, és újra. Másnap már nem lehet hibázni… A gyerek meg imádja..”

Itt a nagy nap: ma eldől, ki a legszebb. Jenniferlopezesen szexisre vett, vagy éppen Sophia Loren­nek dámásított mini királylányok rohangálnak, illetve tömörülnek a szűk öltözőben. Egy óra múlva estélyiben kezdenek a kicsik. Az anyukák buzgón dolgoznak a gyerekeken. A mosdóban néhány hétéves latolgatja az esélyeket: „Ec-pec-kimehetsz... Ki lesz a királynő?” Nevetnek. Most még…

−  „Ne haragudjon, maguk újság, ugye? Arcokat keresnek?” – érdeklődik nálam egy mama, de máris ott terem egy másik hölgy. Igazi karriertörténetet mesél: kislánya már „vállig érő, fürtös hajjal” született... Később pedig állandóan megállították az utcán, hogy miért nem viszi őt szépségversenyre. Aztán mikor négyéves lett, végre rászánta magát:

−  „Azóta négy modellversenyen voltunk, és a reklámokba is bekerült... A gyerek meg imádja” – újságolja büszkén. És tényleg imádja. „Azt mondták, nem olyan csúnya, és gondoltuk, próbára tesszük, mit tud.” – magyarázza egy kimért mama, és nyolcéves kislánya vállára illeszti a lakkretikült. Aztán tovább magyaráz: „De persze három éve már elvégzett egy modelliskolát, a nővérével együtt. És benne volt a tévében is. És tavaly szintén volt versenyen, ott testhez simuló bársonyestélyiben.”

−  Tetszett ugye?

−  „Nem nagyon... ” – hebegi.

De anyuka megmagyarázza, hogy is van ez a „Nem nagyon.”

−  Hát te imádol öltözködni?

A gyerek elbizonytalanodik:

−  „Miii...? Jaaa... imádok.”

És anyuka már a mai helyezésről álmodozik: „Szeretnénk legalább udvarhölgyek lenni!”

Aztán egy csupa mosoly, mandulaszemű, nyolcéves mesél: neki is ez az első versenye. Igazából a testvére akart volna jönni, de a szervezők szerint ő nem volt elég szép.

−  „Nagyon szeretnék ám nyerni! Meg mostantól már mindig fogok ilyen versenyekre járni! Hogy miért? Mert szép vagyok... Sokan mondják.”

Itt közbevág anyuka, és a pedagógia:

−  „De mondd el szépen, miből akarsz majd megélni? Nem a szépségedből, hanem a...” A kislány rövid gondolkodás után már darálja is a leckét:

−  „Aaa... agyamból. Meg az eszemből!”

Anyuka elégedett. Ki nyer ma? Mindjárt kezdés. A résztvevők már a színpad mögött, nagy a nyüzsgés.

−  „Otthon apukám megcsinálta a koreográfiám, aztán levideózott, és kijavította a hibákat” – újságolja egy szőke kislány.

Abban mindenki megegyezik, hogy nem a ruha számít. Az ovisokkal a legnehezebb bírni: egyikük, egy gyönyörű fürtöske folyamatosan rohangál, és azt kérdezgeti; miért van ő itt, most mit kell csinálni, és hogyan. A nagymamájának már sírásra áll a szája, úgy tűnik, ő sem tudja... Csak úgy ömlik belőle a panasz, úgy mutogat a kicsire:

−  „Most nézzék, milyen borzasztó ez a gyerek... Az anyja azért is nem jött el vele, mert csak lejáratná... ”

A pici nagy szemekkel néz rá:

−  „De mama, én miért vagyok borzasztóóó?”

A nagymama nem felel, csak nekem magyaráz:

−  „Azt mondták, szép... Bár mi nem látjuk, mert állandóan nézzük.”

Lemegy az estélyi ruhás felvonulás. Akinek sok rokona jött, az nagyobb tapsot kap. De ezt nyolcévesen félreérti az ember. A függöny mögött megjelennek a csalódottság első jelei.

−  „Nekem csak kicsit tapsoltak” – mormogja egy vékony kislány.

Aztán a kerekpofis nyugtatja magát:

−  „Anyukám azt mondta, úgysem nyerek, mert mindig megvan előre...”

A mandulaszemű még reménykedik:

−  „De olyan jó lenne elsőnek lenni!”

Egy perc múlva már sikítozva keresi mindenki a maga mamáját: vetkőzni kell, jön a fürdőruhás menet. Egy húsosabb, tíz év körüli lány már készen áll, a csípőjére kötött kendő alatt átlátszik a tanga. Mozdulatlanul tűri, hogy anyukája a fejére fújja a maradék fél flakon hajlakkot, miközben úgy behúzza a hasát, hogy szinte már remeg a teste. A bikinis kislányok a színpadon billegnek, majd a koreográfia szerint levonulnak először a zsűri elé, aztán végig a nézőtéri folyosókon. Így mindenki még jobban szemügyre veheti őket.

Aztán ítélethirdetés. A mandulaszemű már nem nevet, magában téblábol a függöny mögött. Rám néz, és csak annyit mond halkan:

−  „Kár, hogy nem én fogok nyerni... Mert én ronda vagyok:”

És tényleg nem nyer. Pedig nem ronda, sőt, szépséges. De most már mondhatja neki bárki. Igaz, megkapja a „Legszebb mosoly” oklevelet, de ahogy a nézőtéren is hallottam valakitől: „Attól, hogy kicsik, még nem hülyék.” Éppen az egyik kislány jelentette ki korábban a kulisszák mögött, mikor valamelyikük egykori „Legédesebb szempár” címével dicsekedett: „Az úgyis semmi; mert mindenki lesz valamilyen szempár...” A rendezők szerint: „Ma mindenki nyer.” És valóban, a műsorvezető hölgy nem győzi sorolni a harmincöt címet: a legbarátságosabb szempár, a legédesebb szempár, a legszebb szempár, a legkisugárzóbb egyéniség... A rosszcsont picúr is kap oklevelet, meg plüssállatot: büszkén – és egy kicsit vádlón – mutatja őket a nézőtéren ülő nagymama felé.

A végén legtöbben csalódottan, könnybe lábadt szemmel szorongatják kis ajándékcsomagjaikat. Már senki sem nevet, kivéve a győzteseket, és az ovisokat, akik úgysem tudják, miért hozták ide őket. Persze itt mindenki csak jót akart. Ahogy az az apuka is, aki egy internetes portálon a versenyről megjelent cikkre így reagált: „Azt is írja meg, kérem, hogy nem minden gyermek kapott egyformán ajándékot. Az én lányomnak például nem jutott semmilyen kisállat, míg sokan (de nem mindenki) kapott katicabogarat vagy sárga kiskacsát.” Gyermekem megkérdezte: „Akkor én már semmi vagyok?” Nem, nem vagy semmi...

Dobray Sarolta – Nők Lapja, 2005. június 15. (30. oldal)[21]

[

Butikbabák a pult mögött:

−  Csúnya vagyok – mondja Erika. – Erre kellett rájönnöm.

Erika 28 éves, átlagos termetű, kereskedelmi szakközépiskolát végzett pécsi asszony. A férfiak nem fordulnak meg utána, a nők nem beszélik meg ruháját, haját, sminkjét, mozgását.

−  Jó, talán nem vagyok csúnya, csak nem vagyok feltűnő, nem vagyok érdekes – enyhít előbbi kijelentésén a vezetéknevét titkoló asszony, majd így folytatja: – A lényeg az, hogy engem egyik butikba se vesznek fel a küllemem miatt. Pedig szerintem jó kereskedő vagyok. Dolgoz­tam már bútoráruházban, műszaki- és gazdaboltban, és mindenütt elégedettek voltak velem. Jelenleg egy élelmiszer ABC-ben alkalmaznak, de az álmom mindig a divatáruüzlet volt. Százszor jelentkeztem, százszor elzavartak. Illetve el se zavartak, mindig azt mondták, hogy köszönik a jelentkezésemet, majd értesítenek. Azóta várom.

Laskovics Edit 22 éves, szexis kerekdedséggel megáldott mosolygós, közvetlen teremtés. Őt tavaly októberben vették fel Pécs egyik bevásárlóközpontjának legkedveltebb butikjába, s március óta már ő irányítja az öt hölgynek munkát adó üzletet. Mivel egy alkalmazott a közelmúltban kilépett, Edit ezekben a napokban – üzletvezetői minőségében – „felvételiztet”.

−  Tizennégyen jelentkeztek az állásra, mondja magabiztosan: – Valamennyi jelentkező dolgozik nálunk egy próbanapot, és aztán a legjobbat felvesszük egyhavi próbaidőre. Ha megfelel, maradhat. Itt elég kemény a hajtás. Az üzlet görög vállalkozók tulajdonában van, ők egyfajta keleties eladói stílust várnak el tőlünk. A vevő tőlünk nem távozhat áru nélkül. Ha nincs megfelelő méret, akkor ajánlunk valami egészen mást, s rávezetjük a vásárlót, hogy neki tulajdonképpen. ez jobban is áll, mint amit keresett. Aki nem elég csinos, az eleve alkalmatlan.

Kedvtelve vizsgálom Editet és szemrevaló kollegináit, s megjegyzem: felfedezhető némi hasonlatosság a butikok alkalmazottai között. Többségük huszonéves, jó alakú, szabályos arcú lány. Ruházatuk alul – legyen bár simulós nadrág, kurta szoknya, avagy sort – pimaszul kiadja combjuk és fenekük ívét. Rövidre szabott, feszes, esetleg dekoltált pólójuk megmutatja hasukat, sejteti mellük méretét, formáját, állagát. Az eladólányok szinte kivétel nélkül festik a hajukat. A legmenőbb szín a világosszőke és a bronz. Barna hajfestékből tán tubusnyi sem fogy. Annál nagyobb az igény a bőr barnaságára: szoláriumba még a kreol bőrűek is el-eljárnak. Van igény sok sminkre, műkörömre, ékszerekre, testékszerekre, tetoválásra.

A hirdetéseket a bolttulajdonosok úgy adják fel, hogy csinos, fiatal, gyakorlattal rendelkező lányokat keresünk. – erősíti meg az előbbieket Pusztai Zsanett, aki egy óraboltban dolgozik. – A csinos szó a hirdetésben gyakorta előrébb van, mert a szépség fontosabb, mint a gyakorlat. A nyugodt beszédű Zsanett kék szeme, vékony orra, finom vonalú szája, veresre festett hajkoronája, sudár alakja, tartása, járása kiáll minden kritikát. A lány nadrágja és blúza közötti kétujjnyi résen megvillan az alkatából eredően vékony, futással és aerobikkal izmosított dereka. A 23 éves lány azért megemlíti, hogy csak a külső jegyekből ezen a pályán sem lehet megélni. Mindjárt be is avat, hogy miképp lehet belesni egy, az óraboltba beköszönő vevő szándékaiba és csukott pénztárcájába. Zsanett szemrevételezi a belépő vásárló ruháját, ékszerezettségét, figyeli, milyen típusú és árú óráknál időz hosszabban, esetleg kifaggatja munkájáról, szokásairól, s mindezekből összeáll a kép arról, hogy melyik órát érdemes ajánlani az illetőnek.

A bronzáriamban szolgáló alig huszonéves lányok egyelőre nemigen foglalkoznak azzal, mi lesz velük, ha elhagyják a harmincat. Andrea kivételnek számít: ő már 31 esztendős. A bevásárló központ egyik bőrdíszmű boltjában dolgozik, s kénytelen a jövőjére is gondolni. Nem mintha korhatárhoz kötötték volna itteni foglalkoztatását, s nem mintha a zabolátlan szőke loboncot viselő, kék szemű hölgyet bárki is öregnek gondolná. A hajlékony testét kétnaponta egyórás tornával edző asszony megjelenése és koromfekete ruhája az Ezeregyéjszakát idézi. Andreának még kevés gondot okoz a múló idő, ám ő tudja: addig kell váltani, amíg lehet, nem akkor, amikor muszáj. S mint szinte valamennyi alkalmazottként dolgozó kereskedő, Andrea is arról álmodozik, hogy egyszer majd saját üzlete lesz.

−  Az biztos, hogy kereskedelmi alkalmazottként nem akarok megöregedni – vallja meg Andrea.

−  De talán ma már nem is lehet megöregedni ezen a pályán.

−  Egyre inkább ezen a véleményen van Tóth Sándorné is. A 43 esztendős asszony Pécs belváro­sában, egy márkás farmereket kínáló boltban dolgozik. Amikor Tóthné negyedszázaddal ez­előtt a pult mögé állt, azt hitte, kereskedőként megy majd nyugdíjba. Ma már aggodalommal gondol a jövőre:

−  Egyelőre még tartom a lépést a divattal. Ez talán annak is köszönhető, hogy van két lányom, s figyelem, mit keresnek, mit hordanak. Azt, hogy később mi lesz, nem tudom. Lehet, hogy váltanom kell. A családunknak – sajnos – annyi pénze nincs, hogy önálló üzletet nyissunk. Viszont mindenképp szeretnék kereskedő maradni. Ha a divatáruból kiöregszem, lesz más, lakástextil, bútor, csillár, edény, élelmiszer. Tóth Sándorné ritkán találkozik régi kollegináival, de annyit azért hallott tóluk, hogy a többség elhagyta a pályát.

−  Ma egy bolti eladó aligha talál védelmet, ha azért küldik el, vagy azért nem veszik fel, mert nem elég fiatal, vagy nem elég szép. Nem is tudom, hogy ilyesmi ellen a szakszervezet te­hetne-e valamit. Már csak azért sem tudom, mert évekkel ezelőtt kiléptem a szakszervezetből. Valaha minden bolti dolgozó tag volt, a fizetésünkből automatikusan vonták a tagdíjat. Hol van az már? A butikokban, áruházakban dolgozók többsége ma azt sem tudja, merre van a szakszervezet. Ez utóbbi állítást megerősíti Fenyősi Gyula, a kereskedelmi alkalmazottak szakszervezetének Baranya megyei titkára is. A Pécs egyik sétálóutcájában éttermét vezető férfi elárulja, hogy Baranyában a kereskedelmi dolgozók alig 10%-a kötődik érdekkép­vise­let­hez, s nincs ez másképp más megyékben sem. Pedig a szakma több százezer dolgozót számlál. Fenyősi szerint sem a butikosokat, sem a nagyáruházak alkalmazottait nem könnyű beszervezni. A butikok dolgozóit nehéz egy akolban tartani, a multik meg igyekeznek meg­gátolni, hogy létrejöjjön náluk a szakszervezet.

−  Egyébként azzal a panasszal még senki sem fordult hozzánk, hogy a kora vagy a hátrányos megjelenése miatt nem kap munkát a kereskedelemben – jelenti ki Fenyősi Gyula. – Pedig jól látszik, hogy a szakma nagyon megfiatalodott, s a butikokban főleg a csinos lányokat alkal­mazzák. A hipermarketekben meg azért kevés a középkorú és az idősebb alkalmazott, mert családos ember nem vállalhatja a multik által diktált munkaidőt – ami nincs tekintettel hét­végére, ünnepekre, éjszakára. Ez utóbbit a fiatalok sem bírják tartósan, ezért a hazai hiper­marketekben óriási a fluktuáció. Amúgy Fenyősi Gyula nem bánkódik azért, mert a keres­kedőtársadalom megfiatalodott. Az okból viszont igen, hogy a bolti alkalmazottak többsége nem lát maga előtt szakmai perspek­tívát, s belenyugszik abba: nyug­díjig nem lehet kihúzni.

−  Már az is baj, hogy a boltok tele vannak fiatalokkal – kérdezi tő­lem az egyik pécsi vállalkozó, aki­nek több üzlete is van a me­gyében. – Mi hiányzik ma­gá­nak? Talán a „Mami” az Állami Áruházból, a száz kilójával, ma­gas szárú, fűzős vászoncipő­jé­vel, libikókaszerű járásával és kap­kodó légzésével? Maga sze­rint Mami kórú eladóval hogyan le­het árusítani tanga bugyit? És a Tata hogyan kínál számítógépet, vagy túlélőkést?

A legtöbb leckét egymástól kapják a butikok alkalmazottai. Egy-egy város kereskedőtársadalmának fiataljai – még akkor is, ha nem járnak össze – néhány év alatt megismerik, figyelik, ellenőrzik, elemzik egymást. Általában tudják, hogy ki, honnan érkezett, hol dolgozott, mennyit ér a munkája, mennyit keres, és milyen tervei vannak. Tudják, hogy ki kivel élt és él együtt, kire vetett szemet a főnöke, ki mozdult rá a főnökére. Tudják, ki mit sportol, melyik diszkóba jár, melyik a kedvenc whiskyje, szokott-e füvezni, ki nagyobbította meg a mellét, egyenesítette ki az orrát, mennyit kért ezért a plasztikai sebész, s tetszik-e a változás a számlát álló társnak. A butikok alkalmazottai természetesen azt is tudják, hogy sorstársaik közül ki kötött érdekházasságot. Merthogy ez is egyfajta perspektíva. A 32 éves pécsi asszony, aki korábban az egyik helyi bevásárlóközpontban dolgozott, s az elmúlt tíz hónapban gyerekekre vigyázott Angliában, a következő titokba avat be:

−  A volt barátnőm butikban dolgozott, és érdekből ment hozzá a főnökéhez. Emlékszem, elárul­ta, hogy nem szerelmes belé, de ezt tartja a legjobb megoldásnak. Lehordtam mindennek, de ő csak legyintett. Gyereket szült, autót kapott a férjétől, aztán butikot. S akkor elvált. Vállalkozó lett, ehhez kellett neki egy házasság és egy válás. Pedig mennyire próbáltam lebeszélni arról a házasságról! Ő csak az ismételgette, hogy így lesz jó. Azt mondta: most még megtehetem, most még szép vagyok.

Ungár Tamás – Népszabadság, 2000. június 1. (8. oldal)

[

Az átkosban[22], ha egy nő nem dolgozott, azt mondták rá: háztartásbeli. Aztán telt-múlt az idő, és az újkori gazdasági változások eredményeként megizmosodott egy vállalkozói réteg; az ide tartozó férfiak számára az autón és a mobiltelefonon kívül státusszimbólum lett a reprezentatív nő is. Idővel „ciki” lett a lestrapált feleséggel végiglejteni egy partin, vagy harminc feletti barátnővel elmenni egy tárgyalásra. Így komoly kereslet jelentkezett a bármikor előkapható, kifogástalan alakkal bíró lányok iránt, s szép lassan kialakult a kínálat is. Ezek a „lánykák” általában tizennyolc és huszonöt év közöttiek, az esetek döntő többségében festett szőke hajúak, és mindig fekete, testhez simuló ruhában járnak, ami jól mutat a szoláriumozott bőrön. Ha a vállalkozó családos, akkor lakást bérel a szeretőjének, és autót is vesz neki. A lánykák pedig becsücsülnek az aranykalitkába, s tudomásul veszik a jelszót: légy szép, és tartsd a szád!

Dóra egy ismert popzenész barátnője volt két éven át, csakhogy szűk lett számára az aranykalitka:

– Tizenkilenc éves voltam, amikor egy diszkóban találkoztam a nálam tizenöt évvel idősebb Zolival. Szemeztünk, aztán odaült hozzám. Martinikkal itatott, s amikor már jól becsiccsentettem, megbeszéltünk a másnapi randit. Óriási rózsacsokorral várt. A város legdrágább vendéglőjébe vitt, ahol mindenki ismerte őt, és úgy körülugrálták, mintha ő lenne a császár. Elkápráztatott ez az egész, nem is tudom, belé lettem-e szerelmes, vagy a pénzébe, az autóiba, a lakásába, az ékszerekbe, amiket vásárolt nekem. Imponáltak a híres ismerősei is. Az összes hírességet kézfogással üdvözölte. Én a legmenőbb butikokban vásárolhattam, a Kanárira mentünk telelni, tévéműsorokban jelentünk meg együtt, és az összes gimnáziumi osztálytársam irigy volt rám. Aztán két év elteltével kezdtem nyűgnek érezni az egészet: hogy semmi más dolgom nincs, mint hogy szép legyek, és tudjak hallgatni. Azt soha nem tudtam, honnan van a pénzünk, milyen kétes ügyletek zajlanak szinte a szemem előtt, de éjjel háromkor is csörgött a mobilja. A régi barátaimmal nem találkozhattam, Zoli a szüleimtől is eltiltott, mert szerinte nem a mi köreinkből valók.

Egy nagy vacsorán telt be a pohár. Az állítólagos „barátainkkal” voltunk együtt az egyik kínai étteremben. Míg a fiúk iszogattak, mi, lányok próbáltunk beszélgetni. De a többi „aranykalitkás” barátnővel csak a szoláriumról, műkörmökről társaloghattunk, más közös témát nem találtunk. Hirtelen nem értettem, hogy mit is keresek én ezek között az üresfejű szolármacák között. Ezután döntöttem úgy, hogy kilépek az egészből. Másnap összepakoltam, és visszaköltöztem anyám­hoz a másfél szobás panelbe. Zoli többször megfenyegetett, hogy egy életre tönkretesz, megveret, de „csak” egyszer ütött meg. Üvöltözött velem, hogy mit akarok én, buta kurva, nélküle úgysem megyek semmire. Most dolgozom, és megpróbálok ötvenezer forintból kijönni. És úgy érzem, hogy nem csak egy üresfejű cicababa vagyok, a munkahelyemen is megbecsülnek. Én jól jöttem ki a dologból, de volt olyan lány, aki nem tudott-megszabadulni a maffiózó-szerető szereptől. Ki akart mászni, új életet szeretett volna kezdeni, de az ukrán származású „kedvese” nem hagyta. Nem tudott elbújni előle, a lány barátnőjének egymilliót fizetett a férfi azért, hogy elárulja, hol bujkál egykori élettársa. Aztán megtalálta, és elölről kezdődött minden. Végül a húszéves lány öngyilkos lett: Csak így tudott kiszállni.

Ezzel szemben a huszonöt éves Imola semmi másra nem vágyik, mint egy olyan férfira, aki kiveszi őt a munkából, és eltartja. Imoláról nem állíthatjuk, hogy bomba nő, de kétségtelenül hatással van a férfiakra. Egy ismert pubban beszélgettünk a témáról, miközben hosszú cigarettára gyújtott, és rendelt egy Sex on the beach[23] neve italt:

−  Tudod, furán hangzik, de én soha nem voltam szerelmes. Az egyik barátnőm szerint ez azért van, mert annyira önző vagyok, hogy csak magammal foglalkozom. Lehet. Az az igazság, leg­inkább olyan pasasra vágyom, akinek sok pénze van. Még az sem érdekelne, ha az illető homoszexuális lenne, vagy öreg. Szeretőt találhatok mellé. Én soha nem vágytam karrierre, nem élvezem a munkámat, nem szeretek bejárni dolgozni. Vásárolgatni viszont imádok. Isme­rem magam annyira, hogy tudom, meg fogom találni azt az embert, aki nekem mindezt meg­adja. És fikarcnyit sem érdekel; mit mondanak majd az emberek. Én jól fogom érezni magam, s ez a lényeg.

Szabó Patrícia – Nők Lapja, 1999/14 szám, (8. oldal)

[

Anett vár, a negyvenes, barna, teltkarcsú exóvónő. Ma tizenkét órában, hívásonként négyszáz forint plusz áfáért. Nyilallik a hasán a seb, egy hete műtötték. A kéjes nyögés nehezen megy még. De megy. Otthon, főtt hús- és dohányszagú, sárga konyhában „rendel”, telefonon. A tálalón, két doboz akciós müzli mellett három vonal csörög: a „Nagyi”, az „Extrém”, és a „Domina”. Van, hogy felváltva, van, hogy egyszerre. Van, hogy sehogy. Mint a filmekben...

−  Kóbor, hova a francba vitted megint az ostort? – dörren hirtelen Anett a nagy németjuhász kutyára, és elnyom egy szinte öngyulladásig szívott csikket. A „Domina” feliratú telefonvonal kitartóan jelez.

−  Leszokóban vagyok... A műtét óta – bök mentegetőzve a tele hamutálra, majd kizárja a kutyát a konyhából. Most szolgáltatni kell.

−  Halló! – élesen mordul a kagylóba. – Mi a fenét akarsz?!... Mi az, hogy szia? Letegezel egy úrnőt? Dominavonalat hívtál, te szar! Térdre, rabszolga!... Milyen kínzóeszközökkel ké­szül­tél? Sorold, gyerünk! – És most durva, dolgok következnek. Repkednek az obszcén, ordenáré kifejezések a levegőben. Úgy négy percig. Az első hívás, mióta megérkeztem a he­tedik kerü­leti garzonba.

−  Jól van, ez elment. Le is csapta. Vagy hazajött a felesége... – grimaszol. – Akkor vissza szoktak hívni, ha az asszony elaludt. Ezt csinálják. Otthon nem kapják meg, amit akarnak. Bár ezt a sok perverz dolgot én sem merném élőben...

−  Fájdalmasan a hasához kap. Vigyorgó séfet mintázó műanyag figura kezd óvatos berregésbe az asztalon.

−  Ó, a Győzike![24] Csak így hívom, ennek is akkora a feje... Óránként csörög, hogy ne felejtsek el kenni. Muszáj, a sebemet. Nem akar gyógyulni.

−  Tubust vesz elő a hűtőből. Telefon. Az „extrém” jelzésű. Anett most magasra tolja a hangját, szinte fülsértő, de kedves. Úgy darálja:

−  Halló... Szia, drága, Suzanne vagyok, szőke vagyok, százhetven centi, ötvenöt kiló, száz a mellbőségem, kerek a popsim. Mondd, édes, mit szeretnél? – közben fájdalmasra torzult arccal kenegeti a varratot a hasán.

−  Hogy nem szoktál? Akkor mit szoktál, drága? Hát most majd szoksz! Engedd el magad... – Anett ezúttal szinte anyáskodó hangvételben szolgáltat. Két perc. Nagyjából. Aztán elém tol egy erotikus magazint.

−  Na ezek vagyok én. Három a kislány. – Három hirdetés, három kép, három nő, három telefonszám. „Természetesen” egyik fotón sem Anett szerepel. „Hívj fel és szolgálj!” – áll az egyiken, „Éld ki legvadabb vágyaidat, hívd Suzyt!” – a másikon, és „Szexi nagyi várja telefonod!” – a harmadikon.

Anett elvált, két nagy fia van, az apjuknál laknak. Nem akar róla beszélni. Úgy két éve él szextele­fonálásból, mióta megszűnt az óvoda, ahol dolgozott. Így – a szolgáltatást működtető cég alkal­mazottjaként – havi hetvenezret keres. Nettó. Persze minél több a hívás, annál jobb. Kétnaponta van „műszakban”. Azt mondja, a többi „cégtitok”, szerződés tiltja, hogy beszéljen róla. Egy ismerőse kérdezte tőle annak idején, nem lenne-e kedve ezt csinálni. Volt. Amúgy is imádja a szexet.

−  Szóval a munkám a hobbim – kacsint fáradtan. – Persze így, frissen műtve nehéz igazán élvezni... – Újabb cigire gyújt. A dobozon: „A dohányzás halált okozhat” felirat. Vállat von.

−  Halált? Na bumm... Anyámék semmit sem engedtek nekem. Úgy neveltek. Aztán amikor ki­szabadultam otthonról, és feljöttem Pestre, elindult velem a lavina... Huszonnyolc voltam. Kipróbáltam mindenfélét. De nem sok jó sült ki az egészből. Amikor már tizedszer vág át egy pali... Meg a férjem... legyint. – Szóval nem vidám dolog ez az élet, na. De a szex segít. Az legalább olyan egyértelmű... Meg a beszélgetés. Szeretem, ha beszélgetni is akarnak, és nem csak a nyögdösést meg a lihegést. De ha az kell, azt kapják. Én máshol nem tudok beszélgetni: Van, hogy csak az időről. Az is jól tud esni néha. „Beteg a világ!”

Kóbor veszettül kaparja kívülről a konyhaajtót. Beengedjük. Anett enni ad neki. Csirkehús szag vegyül a dohányfüstbe.

−  Muszáj kizárni, ha telefon van. Szegénykém! Nem érti a nagy sikongatást, azt hiszi, bántanak. ...Folyton meg akarna menteni. De nekem is észnél kell lennem! Vannak itt mindenféle esz­közök... Igény szerint. – Kis kék lavórt húz elő a szék alól.

−  Ebbe öntögetem például a vizet a pohárból. Vécé effekt... Rengetegen kérik ezt. Ha nekik ez a jó, hát megkapják: Meg van az a kis ostorom a dominajátékhoz. Na, a kutya megőrül azért az ostorért, imádja! Le is nyúlja mindig... Aztán csapkodhatok a felmosóronggyal, ha a kedves betelefonáló verést rendel! – nevet.

−  Biztos ő is perverz... Már mint a kutya. Hirtelen elkomolyodik.

−  Na nem, az állat nálam tabu! Az az, amit soha, bár sokan azt akarják. Én bírom az extrémet, általában direkt élvezem, ha perverz dolgokat kérnek. Máshogy képtelenség lenne csinálni ezt a munkát. De van, amitől már nekem is kifordul a gyomrom... – Felém int.

−  Na gyere, keressük meg azt az ostort! Nehezen áll fel, elindulunk a szűk nappali felé. Keres­sük az ostort. Benn megy a tévé, éppen véres kutyatetemeket mutatnak. Anett zöld melegítőt visel. Úgy százhatvan centi magas lehet, egész feszesek a vonalai. Barnás haja tarkóközépig felnyírva. Szabadkozik:

−  Nem vagyok ám ilyen „szakadt” mindig, csak most a betegség miatt... Van, hogy még ki is sminkelem magam. A munkához...Tudom, hülyeség, mert úgysem lát senki. De az valahogy mégis más érzés. Néha kitalálok történeteket is. Mindenféléket. Mert van, aki kíváncsi, aki rólam kérdezget. Az életemről. És akkor szőke vagyok, magas, és a gyerekeim csak táborba mentek... Aztán meg egy vadállat vagyok... Démoni szexistennő! – mosolyog saját magán. A hálóban kislámpa ég halványan, és Anett csak beszél, beszél.

−  Látod; ezt éjjel sem oltom el. Megmondom neked, félek egyedül. Van, hogy a munkával álmo­dom. A rossz részével. El sem tudod képzelni, milyen aberrált fazonok képesek felhívni... Én eljátszom nekik, amit kell. Mert ez egy szolgáltatás, kész. Csak hát ott marad minden az ember fejében, valahol leghátul... De létezik kivétel: a pedofilok. Nekik lerakom azonnal! Megtehe­tem. Vannak ilyen emberek is. Beteg a világ, nekem elhiheted... Az ostor sehol, inkább hagyjuk. Most nincs hívás, jó sokáig. A tévében éppen Csábi Bettinát verik véresre, de győz. A joghurtreklámba csörren bele a telefon. Konyha becsuk, kutya kicsuk. Fiatal hang kiabálja a vonal túlsó végén: „Mocskos ribanc!”. És lecsapja.

−  Gyerekek... Szórakozzatok csak! – húzza el a száját Anett. – Ha ez megéri nekik négyszáz plusz áfáért...!

Mobil rezeg az asztalon. Anettnak van egy barátja. A „krapek”, ahogy ő nevezi. Most vele beszél. A krapek tudja, mi a munkája, de nem zavarja. Anett azt mondja, vele „egyszerűen” csak szeretkezni szoktak. Semmi perverzió. Most a karácsonyfa felcipeléséről folyik szó. A krapek segít, a praktikus dolgokban. De ünnepelni külön fognak. A krapek a feleségével és a gyerekeivel. Anett a „betelefonálókkal”. Meséli, olyankor rengeteg a meló.

−  Legyen luc! Tudod, az illat miatt. Legalább illat legyen... Bocs, leraklak...

−  Kapás az egyik 06–90-esen[25]. „Nagyi” vonal. Nénis, rekedtes, gondoskodós.

−  Szia, édes, Erika vagyok; százhatvan centi, hetven kiló, derekig érő vörös hajam van. – Épp, mint a nagyis hirdetés fotóján feszítő hölgynek. – És „ott” nem borotválkozom... – teszi hozzá tényszerűen.

−  Miért nem? – hallatszik a vonal túlsó végéről.

−  Hogyhogy miért...? – Anett hangjában türelmetlenség.

−  Ne haragudj; te hány éves vagy?

−  Hatvankettő, édesem. Nagyivonalat hívtál. – így Anett.

−  Nem én! Leszbit...

−  Miért, drága, te nő vagy?

−  Nem. De szeretnék. – Anett szétkapcsol. Nincs kedve ehhez. Újabb hívás. Egészen belejött, olyan, mint egy szexszolgáltató automata.

Éjfél van. Anett mosogat. A szomszédban ordít a tévé. Anett szellőztet. Egy utcai lámpa fehér fénye az arcunkba csap. Telefon, Domina. De szakszerűség ide, szakszerűség oda, Anettnak már nincs energiája brutálisnak lenni.

−  Szia. Ez egy dominavonal. Mit szeretnél?

−  Milyen lehetőségek vannak? – kérdez vissza az illető. – Bármilyen. Kínzás, verés, csapko­dás... – sorolja fáradtan, monoton hangon.

−  Várj, ez így nem hiteles – reklamál a fiatalember. – Túl kedves vagy.

−  Kedves? Na jó. Térdre, rabszolga! Te szar! – próbálkozik fásultan Anett, és óvatosan becsukja az ablakot. Hűvösödni kezd. A vonal végen semmi hatás. Lágyan folytatja:

−  Te szerintem nem is kínzásra vágysz. Szereted egyáltalán, ha megkínoznak?

−  Nem nagyon... – így a bátortalan válasz. Aztán egy kérdés:

−  És te szereted ezt a munkát csinálni? Rövid csönd.

−  Most tényleg válaszoljak erre? Néha szeretem. Néha utálom.

Hajnal egy körül búcsúzom el a volt óvónőtől. Megköszönöm az őszinteségét. Azt feleli, neki úgyis mindegy az egész. Már a liftet várom, mikor hirtelen utánam szól:

−  Mi lenne, ha azt írnád, hogy tényleg csinos, magas; szőke, nagymellű...? – Legyint.

−  Á! Hülye vagyok. Teljesen hülye...

Dobray Sarolta – Nők Lapja, 2006/1 szám, (48. oldal)

[

Zavarba jöttem, mikor a kisfiam nevetve mutatta meg az Interneten tanárnője pornóképeit. Alig akartam hinni a szememnek! Zsuzsa néni arca jól felismerhető volt, ami durva diákcsíny lehet gondoltam – meséli az anyuka. – Aztán pár napra rá hallottam a hírt, hogy Zsuzsát elbocsátotta az iskola igazgatósága. Találkoztam vele. Nem tagadta, olyan helyen, olyan pózban volt, ami nem illik egy tanárhoz... A 46 éves Zsuzsa otthonában fogad. Munkáját elismerő oklevelek a falon, tanítványok rajzai, névnapi köszöntők. Éppen kislánya házi feladatát javítja. A gyerek íróasztalán az ellenőrzője; mutatja, hogy a félévi bizonyítványa kitűnő lett. Az anyuka fiával is büszkélkedik, jövőre érettségizik, ügyvédnek akar tanulni.

– Nem tudom, hogyan fogom finanszírozni...

Nevét, arcát nem vállalja a gyerekei miatt. Bár tudja, hogy a kisvárosban erről susmorog most mindenki.

– Négy évvel ezelőtt elváltam a férjemtől. Lelépett egy huszonéves bombázóval, a gyerekek felé sem néz. Minimálbére után kapom a gyerektartást. Tudtam, hogy fel kell kötnöm a gatyámat, ezért válás után azonnal másodállások után kutattam. Történelem-ének szakos tanárként különórákra nem volt igény. Egy ideig szakdolgozatokat gépeltem. Egy hétvégén beálltam a kocsmába pult mögé, reggel héttől késő estig, amíg vendég volt, talpon kellett lennem. Tízezer forintot kaptam, nem voltam nagyon kisegítve... Később kitaláltam, hogy csipkebogyót szedek; azt befőzöm lekvárnak, és eladom az ismerősöknek. Százhúsz forint hasznom volt egy üveg után. Kötöttem-horgoltam, de csak nem jöttem ki a pénzemből. Társra is vágytam. Az Interneten próbáltam ismerkedni, hátha összehoz a sors egy „hasonló cipőben járó” férfival.

A korban hozzám illő férfiak azonban maximum 40 éves korig keresnek társat. Rengeteg 20-30 év közötti sráctól kaptam levelet, persze szexuális ajánlatokkal... Ezekre sosem válaszoltam. Ha száz férfival nem kerültem kapcsolatba a hálón, akkor eggyel sem. 70 százalékuknak csak a szexre kellettem volna. A maradék azt akarta, hogy költözzek hozzá, és legyek a házvezetőnője, néha az ágyasa is. Volt pár kapcsolatom, de néhány hét ismeretség után, hogy lefeküdtem velük, mindnyájan közölték, alkalmanként összefuthatunk, jó vagyok az ágyban. A munkakeresésben sem jártam sikerrel. Bedolgozást akartam vállalni. Találtam is egy előnyösnek látszó újsághirdetést. Vagy 25 ezer forintot kifizettem regisztrálásért, majd rájöttem, hogy szélhámosok áldozatává váltam.

Végül rákattintottam az erotikus munkára. Elhelyezkedtem egy masszázsszalonban. Orális szexen kívül nem kellett más szolgáltatást nyújtanom. Tizenötezer forintot kerestem egy óra alatt. Persze hogy rosszul éreztem magam, hányinger, meg minden; de mégiscsak jobb kereset volt. Heti egy alkalommal mentem, és nem fájt a fejem, hogy miből fogom kifizetni a lakásrezsit. Pár hónap után azonban bezárt a szalon. Újra jött a pénzhiány, ideges voltam, nem tudtam aludni. Akkor rákattintottam az erotikus filmezésre. Nem is gondoltam volna, hogy kapok ajánlatokat az én koromban. Kiderült: a pornóban menő a fiatal férfi – idősebb nő párosítás, és a természetes idomokra nagy a kereslet. Amikor késő este fáradtan beestem az ágyba, zakatolt az agyam, s azt kérdezgettem magamtól: hová jutottam, mit csinálok? Volt, hogy megfogadtam, ezt nem, soha többé! Aztán megkaptam az iskolában a fizetési jegyzéket: 95 ezer forint. Kevesebbet kerestem, mint az előző hónapban. Télen csak a lakásom rezsije 40-50 ezer.

Ekkor megcsörrent a mobilom. Az egyik producer keresett, lenne munka. Azonnal rávágtam: ott leszek! Két éve filmezek, hol tanítás után utaztam a fővárosba, hol hétvégenként. Gyerekeimnek azt mondtam, hogy egy reklámfilmben statisztálok. Mára természetessé vált, hogy a testemből élek. Aki azt hiszi, hogy ez kéjes élvezet, nagyot téved. Rettenetesen fárasztó, kemény munka. Vegyes a társaság, vannak egyetemet végzett kislányok, de volt 72 éves idős nénike is. A srácok mind izmosak, jó felépítésűek. Minél extrémebb a film, annál kelendőbb. Nem finnyáskodom: orális; anális szexet is bevállalok, specialitásom a „mély torok”. A forgatáson friss HIV-teszttel kell megjelenni, hiszen itt nincs gumióvszer... A vizsgálat költségét azonban a cég fizeti. Sminkelés, beállítás után azonnal nekivágunk a forgatókönyv szerinti pozitúráknak. Szegény srácoknak a harmadik menet után már nem áll fel, ekkor merevítő injekciókat kapnak. A lányoknak viszont gyakran kell használniuk síkosítót.

Számolnom kellett azzal, hogy egyszer minden kiderül. Így is lett. Nagyon rendes volt a web­mester. Írtam neki egy e-mailt, és öt perc múlva leszedte a fotóimat. Mégis, amikor bementem az iskolába, a folyosón végighaladva éreztem a furcsa pillantásokat. A gyerekek összesúgtak a hátam mögött. Ez természetes, nem csodálkoztam. Majd az iskola vezetősége hívatott. Megkérdezték, valóban én vagyok-e az erotikus oldalakon. Nem tagadtam. Közölték velem: másnap már nem kell bemennem tanítani. Egyetértettem a döntésükkel. Bár máig nem értem, hogyan kerülhettem a hálóra, hiszen a szerződésemben az áll: a filmeket csak külföldön forgalmazzák. Nehéz este várt rám, a gyerekeimmel is le kellett ülnöm. Mire hazaértem, már tudták a weboldal címét. Kértem, ne nézzék meg. Ők megértették, hogy miért tettem ezt. Elmondtam idős édesanyámnak is, hiszen kisvárosban lakunk, ahol futótűzként terjedt a hír. Nem akartam, hogy mástól értesüljön róla.

Nem mennék vissza tanítani, de nem a gyerekek miatt, hiszen imádtam a munkámat. Most egy masszázsszalonban dolgozom, mert a filmforgatás olyan bizonytalan, mint a kutya vacsorája Nincs társam, senkinek nem kell elszámolnom, csak a saját lelkiismeretemnek, azt pedig már megtettem. Most kiegyensúlyozottabb, jobb kedvű vagyok. A hétvégi bevásárlásnál nem szűkül össze a gyomrom, és nem kapok idegrohamot, ha gyerekek bepakolják a csokit a kosárba. Tavaly voltunk először premier előadáson a Nemzeti Színházban, hármasban. 36 ezer forint volt a jegy, korábban nem engedhettem volna meg magamnak. Nem hiszem, hogy csak az én hibám, hogy több diplomával az ember jobban boldogul a testével, mint az eszével.

Berta Bernadett – Kiskegyed, 2007/21. szám, (50-51. oldalak)

[

Mónika egy szál törülközőben nyit ajtót. A hajlékony testére csavart, puha, fehér frottír látni engedi formás, hosszú combját, szép ívű vállát, hibátlan bőrét.

−  Abba a szobába menjél! – tessékel kedvesen beljebb –, mindjárt jövök én is, csak van még egy kuncsaft, akitől elbúcsúzom. Ugye, nem zavar, ha tegezlek, de nekem nehéz a magázódás.

Öt perc múlva Mónika immár hosszú vászonruhába öltözve leül velem szemben, és hagyja, hogy faggassam. A festett szőke, szabályos arcú teremtést köntörfalazás nélkül kérdezem. Nincs túl sok idő, Mónika pénzért vállalta a beszélgetést.

−  Nálam egy óra kilencezer, fél óra ötezer forint – kötötte ki még telefonon. – Ha csak be­szél­getni akarsz, akkor kicsit olcsóbb.

Mónika bár órabérben felelget, nem húzza az időt. Válaszai gyorsak, lényegre törők. Megtudom tő­le, hogy pécsi, 23 éves, a szülei divatáru-kereskedők. Járják a vásárokat, hét végeken gyakran ő is velük tart. A vásározás afféle hobbi Mónikánál, ahogy ma már az egyetem is az csupán. Mónika négy éve kezdte a Pécsi Tudományegyetem bölcsészkarát, ám még most is csak a második évfolyam vizsgáit halasztgatja; a szíve mélyén érzi már, hogy belőle aligha lesz diplomás.

Mónika sorsában 1998 hozta a nagy változást. Férjhez ment egy kereskedőhöz; akinek a vállalkozása hamarosan csődbe ment. Mónika akkor állt elő azzal az ötlettel, hogy mi lenne, ha megpróbálkozna a prostitúcióval. Férje először magából kikelve tiltakozott. Másnap azonban az asszony meggyőzte őt: – Azt mondtam neki, hogy mindig őt fogom szeretni, és hogy ezt nem szabad másként felfogni, mint egy szolgáltatást. Megnyugtattam, hogy nemcsak miatta teszem, hanem magam miatt is. Untam már, hogy nem volt pénzünk egy jobb ruhára, autóra, lakásra, nyaralásra, de még arra se, hogy beüljünk egy étterembe. Megmondtam, hogy én vele akarok élni, de más színvonalon. Azt is elmondtam neki, hogy bárkivel nem vagyok hajlandó lefeküdni. Csakis tiszta, kulturált pasik jöhetnek. Ha valaki nem tetszik nekem, azt nem vállalom. A férjem végül azt mondta, hogy rendben van, próbáljam meg, de ha nem bírom, azonnal hagyjam abba.

−  Ezek szerint bírod...

−  Remekül. Naponta négy-öt embernél többet sosem fogadok. Csak a hagyományos, páros szeretkezésről és franciázásról lehet szó, semmi extrát nem vállalok. Illetve, az én extrám az, hogy intelligens vagyok, velem lehet beszélgetni bármiről: családról, vállalkozásról, politikáról, filmekről, történelemről. Velem el lehet menni egy nívós társaságba, ott úrinőként viselkedem, és tekintélyt adok annak, aki fizet értem. Szóval, amit én csinálok, az nem szex, hanem torna és szerepjáték.

Mónikának 35-40 állandó ügyfele van. Közülük 15-20 hetente becsönget az asszony találka céljára bérelt másfél szobás, kertvárosi panellakásába, a többiek havonta-kéthavonta jelentkeznek. Mónikát időnként vacsorázni viszik partnerei. Az asszony Pécsett – mit sem sejtő rokonai és ismerősei miatt – senkinek az oldalán sem hajlandó „villogni”. Ezért ilyenkor elviteti magát a közeli Pécsváradra vagy Kövestetőre, s ott, a szállodában megvacsoráznak, majd lefekszenek. Este héttől, reggel hétig ötvenezer forint az ára Mónikának. A fenti összegért legfeljebb két „szexmenet” jár, viszont a vacsora és az ilyen maratoni együttlét esetében obligát ajándékok akár kétszeresre is emelhetik a megrendelő kiadásait. Igaz, Mónika – a Bt.-je révén – számlát ad szinte bármiről: partnerközvetítésről, szaktanácsadásról, hosztesz- és kereskedelmi szolgáltatásról, rendezvény- és reklámszervezésről, idegenvezetésről, fuvarozásról, gyermekmegőrzésről. Mónika ügyfelei közül az idő múlásával néhányan kihullanak, elmaradnak, elszegényednek, akár szexuálisan is.

Hogy a fluktuáció ne veszélyeztesse a megbízható üzletmenetet, az egyik helyi reklámújságban hetente megjelenik Mónika hirdetése, ami így szól: „Egyetemista lány szabadidőpartnert keres”. Ennek köszönhetően mindig be-beesnek új fiúk, ám Mónika többre tartja a régieket, a kitartókat, akiknek ismeri az erényeit, gyengéit. Például Bélát, aki alig néhány percnyi simogatás után már el is megy zuhanyozni. Roland erőssége a figyelmesség, neki az okoz örömöt, ha azt teheti, amit Mónika kér tőle. Endrében az a megkapó, hogy nem akarja megcsalni a feleségét. A fővárosi férfi havonta leutazik pécsi cégéhez, s olyankor mindig meglátogatja Mónikát. Elsorolja sikereit, örömeit, gondjait, de szeretkezni sosem akar. – István megható szerelemmel ölelt engem – vallja meg Mónika. – Pedig István előnytelen megjelenésű, ötvenéves férfi, aki szexuális értelemben szinte tehetetlen. Az ölelésben élte ki magát: Autót adott nekem és gyémántköves gyűrűt, fülönfüggővel. Aztán kezdett tervezgetni, hogy elválik, elhagyja a gyermekeit, és feleségül vesz. Akkor elárultam neki, hogy férjnél vagyok, mire ő visszakövetelte az autót és az ékszereket. Az ékszereket nem adtam, kértem, ne vigye el őket, mert azok majd emlékeztetnek engem a szép napokra. Mónika mutatja a tucatnyi, apró brillel kirakott arany karikagyűrűt (értéke hetvenezer forint), én meg bámulok:

−  Elhitte ezt az emlékezős mesét?

−  El. Mert el akarta hinni.

Nézd, én egyetlen kuncsaftommal sem élvezem az együttlétet. Ennek ellenére eljátszom, hogy velük a legcsodálatosabb. Ha kell, sikítok, ha kell, dorombolok. Ezt ugyanis elvárják tőlem. Még akkor is elvárják, ha nem is történik aktus. István úgy érzi, hogy az ő szoros ölelése az élvezetek csúcsa, hát hagyom, hogy higgye. Endre azt gondolja, hogy vele beszélgetni égi kegy, én pedig megerősítem őt a tévedésében. A hozzám járó férfiak azt hiszik, hogy ők valamilyen kiválasztott lények; akiknek különleges tisztelet, figyelem jár. A igényelt törődést, elismerést, dicséretet otthon nem kapják meg. Én viszont eljátszom azt, amit hiányolnak, és hinni szeretnének, s ettől ők elégedettek, határozottak és büszkék. Mónika boldognak mondja magát. A férjébe szerelmes, naponta összebújnak, és vele élvezi a szexet. Anyagilag egyenesbe jöttek, mindketten új autóval furikáznak, étteremben esznek, az idei görög nyaralásra több mint félmilliót szánnak. Az asszony még két-három évig akarja csinálni ezt a munkát, addigra – reményei szerint – összejön annyi pénzük, hogy nyitnak egy bárt, ahol pénzes urak közeledését viselkedni tudó lányok fogadják. Talán egyetemisták, meditál Mónika, akik nem egyszerű örömlányok, mint az út menti kolleginák, hanem figyelnek – vagy eljátsszák, hogy figyelnek – a kuncsaft intellektuális vágyaira.

Egyetemi városaink újságjaiban mindig találunk hasonló apróhirdetéseket, mint amilyet Mónika ad fel. Az önmagukat reklámozó főiskolás és egyetemista esetleg már diplomás lányok szinte kivétel nélkül mobilszámon érhetők el, s általában a randevúk céljára fenntartott albérletükben fogadják a férfiakat. Óvatosak, csak a megbízható ügyfelekhez mennek házhoz, viszont az exkluzív szórakozóhelyeken tartott fogadásokat, vacsorákat csudamód kedvelik: A többség elutasítja az átlagostól elütő óhajok teljesítését. Ha azonban a hirdetés úgy szól, hogy: „Főiskolás lányok partnert keresnek”, akkor a hirdetők valószínűleg „nyitottabbak”. Erre abból következtethetünk, hogy a lányok többes számban keresnek társat, s egy ilyen hirdetés – virágnyelven – azt ígéri, szó lehet akár egy leszbikus elemekkel dúsított szexpartiról is. Éva már diplomás, és a barátnőjével közösen hirdet. A 24 esztendős pécsi lány nem tagadja, hogy náluk nincs akadálya – viszont komoly ára van – a csoportos szexnek.

Éva három évvel ezelőtt állt be a sorba, akkor a számviteli főiskolára járt Zalaegerszegen.

−  Nem volt mit ennem, engem senki sem segített – összegzi röviden indokait a telefonba, mert találkozni nem hajlandó velem.

−  Most már diplomás, találhatna megélhetést – jegyzem meg.

−  Ne hülyüljön! – csattan fel a hangja. – Menjek el havi százezerért?

−  Így mennyi jön össze önnek?

−  Átlagosan egymillió kétszázezer. Ebből négyszázezer elmegy a költségekre. Hatvan a lakásra, száz az autóm részletére, ruhára ötven, a többi étteremre. Megszoktam a jólétet.

−  A diploma, a tanultság ad-e segítséget ebben a szakmában?

−  Távol tudom tartani magamtól a bunkókat. Persze, így is elég bunkóságot kell lenyelnem, mert akinek pénze van, annak eleve engedélye van a bunkóságra.

−  Mit gondol, ha nem jár a főiskolára, prostituált sem lett volna?

−  Mindenképp ez lettem volna, nekem ez volt megírva. A pénzt nagyon szeretem, és hamar beláttam, hogy legális munkával keveset lehet keresni: A főiskolai nélkülözések adták meg az utolsó lökést, de nem a főiskola tett prostituálttá.

−  A főiskolán nem derült ki, hogy mivel foglalkozik?

−  Néhányan sejtették. De nem érdekelt. Imádtam a jólétet, megnyugodtam tőle, a jólét elfeled­tette velem a kínjaimat. Ezzel ma is így vagyok.

Zsófia a napokban fejezte be a Pécsi Tudományegyetem bölcsészkarán a szociálpolitika szakot. A pécsi lány diplomamunkájában a prostitúció jogi kezelésének hazai történetét elemezte. (Zsófia kérte, hogy csak a keresztneve szerepeljen, mert attól fél, hogy valaki figyelmetlenül olvassa cikket, és még véletlenül besorolja őt is azok közé, akikről a szakdolgozatát írta.) A frissen végzett szociálpolitikus diplomamunkájában megszólalt egy 25 esztendős, fővárosi közgazdászhallgató lány. Most ebből az interjúból idézünk:

„Az egyetemen másodéves voltam, ami­kor az egyik csoporttársam mesélt erről a lehetőségről. Nekem is súlyos problémát okozott az albérlet árának kifizetése, és emellett egy olyan életszínvonal kialakítása, amelyre korunk minden fiatal ér­telmiségi nője – kimondva, kimondatlanul – vágyik. Eleinte viszolyogtam, ám hosszú vívódás után mégis így döntöttem. Azóta estéimet jó megjelenésű és modorú, pénzes férfiak társaságában töltöm. Általuk nem kell meg­gondolnom mire, mennyit költök. Csep­pet sem érzem magam megalázva és ki­szol­gál­tatva. Alapesetben a férfiak mellett repre­zentatív funkciót kell betöl­tenem. Fontos a va­csorákon, fogadásokon való jó megje­le­nés, a kommunikációs készség, az angol, és német nyelvtudás, és az is, hogy tudom, az asztalon sorakozó eszközök melyikével kell ízlésesen elfo­gyasztani egy rákot.” A szak­dol­gozat szer­zője által „intellektuális prosti­tuáltként” definiált egye­te­mista állítja, hogy egy üz­let­ember tárgya­lási pozícióját kedve­zően befolyásolja, ha az oldalán ott tüstén­kedik egy csinos, in­telligens hölgy. Pedig az asztal túlsó felén ülő partnerek is tisztában vannak vele: az a hölgy csak azért van ott, hogy jelenlétével sikerhez segítse alkalmi munkaadóját. Sze­repkellék, akárcsak alkal­mazójának légkon­dicionált autója, elegáns ruhája, ékszerei, vil­lája, kedvenc étterme, is­meretségi köre.

Az interjúban megszólaló hölgy hang­súlyozza, hogy ebben a munkában nem a szexualitás a fontos, ugyanakkor szavaiból érezhető, hogy munkaideje nem ér véget a fogadásokon. A hölgy a diploma után nem akarja folytatni ezt a mesterséget, s abban bízik, hogy pályakezdését kedvezően befolyásolhatják az eddig megismert üzletemberek. Az interjúalany önnön karrierjét ekképp értékeli: „Nem bántam meg a döntésemet, jól éltem, kipróbálhattam magam különféle szituációkban, és helytálltam”. Egyébként Zsófia a pécsi rendőrségen töltötte szakmai gyakorlatát, s ott kapta az ötletet a fent idézett diplomamunkához. Más kérdés, hogy az egyetemista lányokat megszédítő lehetőségekről Zsófia maga is szerezhetett tapasztalatot. Saját megkísértéséről így beszél:

−  Az iskola mellett igyekeztem pénzt keresni. Újságot hordtam ki, szórólapot terjesztettem, hoszteszkedtem és gyakran tolmácsoltam. Tavaly egy pécsi vállalkozó elvitt magával Hollan­diába tolmácsolni. A középkorú, átlagos kinézetű, családos férfi az első pillanattól nyílt aján­latokkal ostromolt. Hiába zárkóztam el, ő mind többet ígért. Lakást, fizetést, s a végén már autót vett volna nekem: Hihetetlenül szívós volt, sokáig nem akart belenyugodni a kudarcba.

A prostitúció sajátos, érdekházasságra emlékeztető formája, amikor valakinek csak egyetlen kuncsaftja van. Íme egy történet erről:

−  Az egyetemen már az első napon belezúgtam az egyik évfolyamtársamba, egy rendkívül muta­tós, Somogy megyei lányba – idézi fel pécsi jogászismerősöm sok évvel ezelőtti szerelmét. – Állandóan együtt voltunk, ám fél év elteltével arra kért, hogy időnként hagyjak neki egy-egy estét, mert szüksége van a magányra. Nem tiltakoztam, mert akkor már nekem is jól esett egy kis egyedüllét. Aztán észrevettem, hogy ezeken a szabadnapokon ő reggel ér haza a kollégi­umba. Kivágta magát, hogy valamelyik a barátnőjénél alszik. Később egyre gyakrabban ment haza a szüleihez két-három napra, és nem engedte, hogy odatelefonáljak. Végül kiderült, hogy van egy huszonöt évvel idősebb vendéglős barátja, és a szabadnapokat vele tölti. Nem ismerte el, hogy a pénzért teszi, de nyilvánvaló volt. Szakítottunk. Később a vendéglőst lecserélte egy butikosra, őt meg egy külföldről hazatelepülő magyar üzletemberre. Azóta nem tudok róla.

Hasonló sztorikról szinte valamennyi egyetem majd minden karán pletykálnak. Tegyük hozzá: nem­csak a lányokról, a fiúkról is. (E sorok írójának is volt olyan főiskolás évfolyamtársa, aki tanulmányai ideje alatt – ahogy ő fogalmazott: heti két búbolásért – eltartatta magát egy tizenkét évvel idősebb, gazdag hölggyel.) Mónika úgy véli, attól, hogy az egyetemisták és a diplomások is beszállnak a prostitúcióba, javul ennek a lenézett szakmának a színvonala. Lehet. Valahogy még se tudok örülni.

Ungár Tamás – Népszabadság, 2000. július 15. (32. oldal)

[

Hatalmas, sötét színű Audi érkezik a megbeszélt helyre. Szinte üres az esti utca. Egy férfi húzza le az ablakot, rajta sildes sapka, napszemüveg. Elnézést kér a késésérért: Volt egy kis probléma az egyik „kinti hellyel”, de megoldják. Z. tíz éve visz lányokat külföldre. Régen csak bártáncról volt szó, de mára Z. és a táncosnők többsége rájött, mindnyájuknak sokkal jobban megéri a prostitúció. Azóta sorban tűnnek fel a lányok, akik pénzre, autóra, csillogásra vágynak, és ezért hajlandóak „dolgozni” is.

Megkér, üljek be hátra. Ahogy csukom az ajtót, máris csöng a mobilja. Szabadkozik, fölkapja. „Pontosan, ahogy mondja. Zenészcsalád Genovában… Persze hogy mi küldtük ki… Egy hat és egy nyolcéves kisfiút tanított angolra… A fiúk imádják… Legközelebb is a Katát akarják…” Miután leteszi, már magyarázza is a helyzetet.

−  Az egyik lány pasija volt. Gyanakodni kezdett, miért jár ki a barátnője tíznapokra külföldre. Ezekre az esetekre mindig van egy előre megbeszélt forgatókönyv. Az ő döntésük, kinek mondják el, hogy mit csinálnak odakint. Legtöbbször az a mese, hogy táncolni, modellkedni, vagy – mint az előbb hallottad – bébiszitterkedni járnak. A környezetük általában nem is sejti, valójában mivel foglalkoznak, de sokuk barátja tud a dologról, sőt élvezi a belőle származó hasznot.

−  Ezek szerint ez nem kényszer, hanem önként, dalolva…?

−  Bingó. Ezeknek a lányoknak általában a családi hátterükkel sincs nagy gond. A szüleik rendes emberek, csak nem túl gazdagok. Egyszerűen többre vágynak. Sok pénzt akarnak keresni, rövid idő alatt. Vannak, akik főiskolát, egyetemet végeztek, vagy most végzik. Olyan is akad, aki a reklámszakmában dolgozik, több diplomája van, és négy nyelven beszél. Ő pl. itthon havi 300 ezer forintot keres, de úgy döntött, hogy ez neki kevés. Most 10 nap kiruccanás után 1-1,5 millió forintot hoz haza. Én nem utcai prostituáltakat küldök ki. Sokan nem is sejtik, hányan vannak köztük ismert emberek feleségei, lányai, menő modellek, a média népszerű szereplői. Egyébként ebből a pénzből sokan segítik a szüleiket is. Többüknek van kisgyereke, akit másképp nem tudnának eltartani, Amúgy is, honnan lenne kilátása itt egy fiatal lánynak lakásra, kocsira? Gyakran üzletet, saját vállalkozást szeretnének, ehhez kell a pénz. Ezen az úton megtalálják a számításukat, mert kint imádják a magyar lányokat. Óriási irántuk a kereslet. Az mondják: tűz van bennük… Az, hogy egyre jobban tolonganak ezért a munkáért, a magyar társadalom állapotáról árulkodik.

−  Aztán ha minden megvan, abbahagyják?

−  Általában nem. Amíg kint vannak, minden centet számon tartanak, de amint hazaérnek napok alatt elszórnak, felélnek mindent. Aztán jön a sírás, hogy „jaj nincs pénzem!”, és mennének újra. Megszoknak egy bizonyos életszínvonalat, és nem adják alább. Minél többet keresnek, annál többet költenek. Volt olyan is, akinek még 35 évesen is ki kellett járnia, mert soha nem tett félre. Persze ilyenkor már nehéz a 20 éves „kolleganők” közé berakni valakit dolgozni. Megjegyzem ezek a lányok a külföldön megkeresett milliókat mind itthon költik el, tehát komoly hasznot hoznak az országnak!

−  Nagyjából hányan vannak? Nagyon-nagyon sokan! Rengeteg a közvetítő, úgyhogy nehéz pon­tos számot mondani, biztosan több ezren vannak. Inkább azt kellene kérdezni, hányan vannak, akiknek még nem volt közük ehhez azok közül a lányok közül, akiket a drága szórakozóhelye­ken vagy a divatos fitnesztermekben látunk. Ha az átlagosnál jobban néznek ki, és sokat költenek magukra, a fizetésükből nem tudják fedezni a különféle szolgáltatások horribilis árait. Amennyiben nem származnak gazdag családból, vagy nem örököltek egy nagyobb vagyont, mind így teremtik elő a luxus életvitelhez szükséges pénzt. Ennélfogva nagy igény van erre a munkára a „vendégek” és a lányok részéről is, akiknek kell a pénz. Ez így van, mióta világ a világ.

−  Igen, de régen sokkal egyszerűbben meg lehetett fogalmazni az indítékot, hogy kiből és miért lesz prostituált. Most ezek szerint, mintha minden felborult volna. „Kiugrom tíz napra kül­földre, megcsinálok napi x menetet, és megvan a márkás ruhám, parfümöm, plazmatévém…” Ennyi az egész?

−  Átlag napi tíz, de jobb esetben húsz is lehet.

−  Micsoda?

−  Menet. Ez egy tíznapos turnus alatt száz, kétszáz embert jelent. Aki nem alkalmas erre a munkára, az az első útja során lemorzsolódik. Mi nem „teszteljük” személyesen a lányokat. Kimegy dolgozni, aztán meglátjuk, működik-e. Ha nem boldogul, bármikor hazajöhet. Itt nincs semmiféle kényszer. Minden lány azt vállal be, amit szeretne. Persze, ha valaki jól dolgozik, jó forgalmat csinál, azzal mindenki jól jár. És aki jobban tud keresni, annak hama­rabb adok újra munkát. Ennyire egyszerű.

−  Egyáltalán honnan tudják meg, hogy van ilyen lehetőség?

−  Soha nem adtam fel hirdetést, ennek ellenére naponta két-három lány hív fel azzal, hogy hallott a barátnőjétől, ismerősétől a lehetőségről, és érdekelné. Én eleve csak azzal találkozom, aki ismerősre hivatkozik. Leülünk, elbeszélgetek vele, leszűröm mennyire megbízható vagy esetleg problémás. Ha a személyes találkozón minden rendben van, akkor megbeszéljük a részleteket. Az első kérdés majdnem mindig az, hogy mennyit lehet pontosan keresni, a má­sodik pedig, hogy mikor lehetne indulni. Ilyenkor mondom el, hogy vannak szabályok, ame­lyeket – a saját érdekükben – be kell tartani. Pl. a kint tartózkodásuk alatt tilos inni, dro­gozni, és két embert egyszerre nem szabad beengedni a lakásba. Meghatározott munkaidő van, utána szabad, de késő este nem lehet kimászkálni, mert abból általában balhé van. Úgy mű­ködik, mint egy rendes munkahely. Ha betartják a szabályokat, nem lehet gond, és ők is biz­tonságban vannak. Itt a lányok nagyon ügyelnek arra, nehogy valami problémát okozzanak, mert tisztá­ban vannak vele, hogy többet nem mehetnek dolgozni. Ezt pedig nagyon nem szeretnék. A tíz nap után hazajönnek, mintha mi sem történt volna, és van egy csomó pénzük.

−  Mennyi ebből az öné és a társaié?

−  A befektetéshez és a kockázatokhoz képest nem mondhatnám soknak.

−  Nem erre mondják, hogy „strici”?

−  Ha én strici vagyok, akkor a lányok kurvák, és ezt nem akarják bevállalni. Amúgy is egész másról szól a dolog. Mi munkalehetőséget biztosítunk azoknak a lányoknak, akik ezt kérik tő­lünk. Ellentétben velünk, nekik nincs vesztenivalójuk. Beülnek a kocsiba, ami 100 euróért ki­viszi őket. Aztán megérkeznek a munkahelyükre: egy tiszta, igényes lakásba, amit mi tartunk fenn, és a hirdetéseket, reklámot is mi intézzük. Vajon ki vállalná közülük, hogy befektet 20 ezer eurót egy vállalkozásba úgy, hogy a rendőrség bármelyik pillanatban bezárhatja azt? Senki. Kell egyfajta szervezettség, felügyelet, rend – és mindenki teszi a dolgát. Ez tisztán üzlet. Igazából nem hat meg, hogy törvényt sértek, de ez is csak egy pillanatnyi állapot. Pár év, és talán már nem is lesz illegális, ami most még az. Különben is ki nem sértett még törvényt életében?

−  Nem fél, hogy egyszer lecsukják?

−  Hogyne félnék. Ha a lány ránk vall, elmondja hogy pénzt ad nekünk, már visznek is… De úgy sem beszélnek.

−  Biztos benne?

−  Hát majdnem. Mert, ha minket lecsuknak, nekik sem lesz munkájuk. Akkor pedig nem kereshetnek pénzt. És ez a legfontosabb.

−  Szóval megy a szekér… De hogyan indult?

−  Úgy 10 éve kezdtem. Táncos lányokat közvetítettem osztrák bárokba. Akkor még volt pénz abban is. Pár év után azonban kezdett lefutnia a tánc, ráadásul egyre visszataszítóbbak lettek a munkakörülmények. Előbb-utóbb mindenkinek be kellett vállalni egy kis „extrát”. Egy idő után sokan kérdezgették tőlem, nincs-e olyan meló, ahol tisztább a helyzet. Erre elkezdtem szervezni ezt a mostani vonalat, és rájöttem arra, amire a lányok is: Ez az egyértelmű munka sokkal kevesebb gondot, és sokkal több pénzt jelent mindnyájunknak. Egyébként rengeteg filmes lány dolgozik így. A pornósztárok közül is sokan mondják, hogy a filmezés hasznos a hírnevük szempontjából, de nem tudnak megélni belőle. Úgy gondolják, hogy ennek a tevé­kenységnek semmi kihatása sem lesz az itthoni életükre, ezért nem tartják magukat kurvának. És én sem magamat stricinek.

−  Szereti ezt csinálni?

−  Abszolút. Melyik férfi ne élvezné, ha egy csomó jó csaj néz fel rá, és tiszteli? Tegyük fel, leül mellénk egy nagyon gazdag pasi, és felajánl a velem dolgozó lánynak 1 millió forintot. De ha én nem akarom, hogy elmenjen vele, akkor el fogja hajtani, mert tudja, hogy annál a pénznél sokkal többet ér, ha dolgozhat nálam. Ez óriási hatalmat jelent. Amikor ügynökségem volt a tengerentúlon, a leghíresebb sztárok könyörögtek nekem, hogy adjak nekik lányt, mert tudták, hogy aki velem dolgozik, az nem fog beszélni másnap a bulvársajtónak.

−  Meddig akarja folytatni ezt a tevékenységet?

−  Ameddig megy, amíg rá nem unok. Nem tudom.

−  Család?

−  Nemrég született meg a kislányom, és van egy nagyobb fiam is, egy régebbi kapcsolatomból. A pici anyukája is munkakapcsolat volt eleinte…

−  Nem zavarta, hogy a párja is rengeteg férfival…?

−  Egyáltalán nem, sőt! Vele örültem, ha jól tudott dolgozni. Nekem ez a világ a normális. Tudom, hogy az átlag nem így gondolkodik. Mi viszont amikor látjuk az embereket a busz­megállóban ácsorogni álmos hajnalokon, azt mondjuk: „Nézd a sok debilt, mennek kulizni, tömni a politikusok zsebét!”

−  Mit szólna, ha egyszer a lánya is ezzel foglalkozna?

−  Hát nem örülnék neki…

Mielőtt elbúcsúzunk, megkérdezem még, miért teregette ki a lapjait egy újságírónak. Azt mondja, szeretné, ha az emberek, akik mind kényszerről és kizsákmányolásról beszélnek, végre megértsék: Itt szabad akaratról és üzletről van szó! A hivatalos szervek sem vesznek tudomást erről a helyzetről. Homokba dugják a fejüket, és továbbra is rendületlenül szajkózzák a szépelgő szólamaikat. Azért hogy ennek a helyzetnek a fonákságáról meggyőzzön, mindent elmond, amire kíváncsi vagyok. A végén váratlanul felajánlja, hogy menjek ki, és lakjak együtt egy hétig a lányokkal abban a bizonyos lakásban, és meglátom miről beszélt eddig. „Majd azt mondjuk, az ő rokona vagyok, és csak szállás kellene pár napra. Elég nagy a lakás…”

Dobray Sarolta, Nők Lapja, 2004. 30. szám (28-30. oldal)

 

Mit lehet erre mondani? Nem csak a nők a prostituáltak, hanem a társadalom is, amelyben élünk. Részlet az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal állásfoglalásából: „A prostituált minden esetben áldozat, aki soha nem önszántából, csakis kényszer hatására, legtöbbször erőszak elszenvedőjeként veti alá magát személyisége fogyasztási áruvá silányításának. A szexuális szolgáltatás nem más, mint az önrendelkezési jog súlyos megsértése.” Itt lenne az ideje egy új fogalmat alkotni azokra, akik nem csak testileg, hanem lelkileg is prostituálják magukat. Ráadásul önként, szabad akaratból teszik ezt. Nem kizárólag a szex, hanem az élet más területein is.

 

Egy későbbi újsághír:

500 magyar lányt foglalkoztató örömlány-hálózatot füleltek le Firenzében. A call-girl hálózatba hirdetések alapján jelentkezők sok százezer eurót is megkerestek a kéthetes turnusok alatt. Ők a prostituáltak arisztokratái. A hálózatot egy harmincas éveiben járó magyar „madám” szervezte. Egy budapesti műsorújságban rendszeresen hirdetett. A jelentkező lányoknak „könnyű testi munkát” ígért. Hostessként napi 200 euró járt a szolgáltatásaikért. A madám időnként maga is beszállt a testi szolgáltatásba. Ő esetenként 1000 eurót is elkért egy félórás pásztoróráért. A kliensek az Interneten válogathattak a magyar lányokból álló „adatbankból”. Az olasz rendőrségnek másfél évre volt szüksége a hálózat felgöngyölítéséhez.

Képes Újság, 2005/17 szám (10. oldal)

[

I. riport:

A Móricz Zsigmond körtéren állok egy májusi reggelen. Kicsit szemerkél az eső, a gyerekeket már elvittem a bölcsődébe és az óvodába, akkor érkezik az SMS a telefonomra, amit már eléggé várok. Mindössze egyetlen rendszámot tartalmaz az üzenet, azt kell majd keresnem a Keleti pályaudvar parkolójában másfél óra múlva, amikor felszállok egy prostituáltakkal teli buszra, hogy hosszú órákat utazzak összezárva egy csomó nővel, akik Németországba mennek, hogy pénzt keressenek azzal, hogy idegen férfiakkal szexelnek. Hamar megtalálom a Keletinél a járatot, egy kényelmes és tiszta Mercedes kisbusz, a személyszállítási szabályzatoknak megfelelően két sofőrrel. A kolléganőmön és rajtam kívül minden utas prostituált (vagy, ahogy a jogvédők hívják: szexmunkás), két-három hetes otthoni pihenőjükből indulnak vissza németországi munkahelyeikre.

Van egy utca a németországi Bremerhavenben, ahol gyakorlatilag mindenki magyar. Ez a város vigalmi negyede, ahol több mint száz prostituált dolgozik egy magyar madám vezetésével, magyar biztonsági őrök vigyáznak rájuk és magyar ételeket esznek a helyi étteremben. Napokat töltöttünk el velük. Négy-hat hetet maradnak majd. A húszperces üzletért, így nevezik ők a szexet, 30 eurót kapnak. Ebben az orális szex és az egy pozitúrás közösülés szerepel, minden további extrának számít, például a csók, a mell megérintése, a dominaszerep, a gumi nélküli szex és megegyezés szerint bármeddig tovább. A prostitúció üzletszerű elősegítése Magyarországon büntetendő, Németországban jogszerű. Erzsébet egy egész piros lámpás negyedet üzemeltet egy észak-német városban. Ott legális, amit csinál, a magyar hatóságok mégis elfogatóparancsot adtak ki ellene.

Nem ez az egyetlen busz ma itt a parkolóban, ami körül kizárólag fiatal nők csoportosulnak, német és svájci városok nevét hallom sorolni a többi busz sofőrjétől. Mi Szlovákián és Csehországon keresztül Drezda, Lipcse, Hannover és Bréma érintésével Hamburgig utazunk. „Rohadt megbízhatatlanok ezek a kurvák” – mondja felháborodva várakozás közben az egyik lány, amikor kiderül, hogy két utasra hiába várunk. Ők lefoglalták ugyan a helyüket telefonon, de most elérhetetlenek és nem is érkeznek meg. A méltatlankodás annak szól, hogy az amúgy is 12 órásra tervezett utunkra valamivel később indulhatunk. Húzós bőrönd, frissen mosott, méretes műhaj, hegyesre épített, cirádás műköröm, az utazáshoz szükséges kényelmes sportruházat, márkás sportcipő. Így utazik nyugatra dolgozni az átlagos szexmunkás, smink nélkül, álmosan és elcsigázva. A legfiatalabb útitársam 19 éves, a legidősebb 27. „Ugye megállunk a Tescónál?” – kérdezi rögtön valaki, amint felszállunk, másvalakinél pedig íziben előkerül anyuka szalámis szendvicse. Össze vagyunk zárva a kisbuszban, mégis nehezen indul a beszélgetés, mindenki csendben van, az ablaknál ülők kifelé bámulnak meredten. Így a hangulat eleinte nem sokban különbözik egy olyan buszos osztálykirándulástól, ahol az osztályfőnök valami kevéssé izgalmas kultúrprogramot talált ki.

Az első megállóban a gyakorlott sofőr el is mondja, hogy míg hazafelé mindig oldottak és jókedvűek a nők, a munkába utazva hallgatagok és feszültebbek. „Hazafelé vidámabbak a lányok. Szerintem boldogabbak, hogy mehetnek haza. Nyilván nem véletlenül, gondolom, nem mindenkinek az a célja, hogy ezt csinálja élete végéig” – tette hozzá. Az egyik lány elmeséli, hogy még hányt is reggel indulás előtt. Ez a járat egy teljesen legálisan, a telekocsizás rendszerére épülő buszjárat, aminek rajtunk kívül minden utasa prostituált. Számlát kapok a 21 ezer forintos viteldíjról, ez az útiköltség sokkal olcsóbb, mint a repülő vagy a vonat, így a buszozás kényelmetlenségével együtt a szexmunkásoknak alkalmasabb minden egyéb közlekedési formánál. Abszurd módon olyan ez, mint egy iskolabusz a prostituáltaknak, mindenkit házhoz visznek, csak a ház ugye esetükben egy olyan csicsás épület, ami a vigalmi negyedben áll.

Pár órával később már jóval lazább a hangulat, arról beszélgetünk, hogy ki mióta és miért csinálja. „Három éve járok ki, előtte Magyarban és Svájcban is dolgoztam. Nagyon-nagyon szégyellős voltam az elején. Ugye nem néznéd ki belőlem? Amikor elmentem először egy csávóval, és ő azt mondta, hogy vegyem le a melltartót, na én mondtam, hogy tuti nem veszem le. Ehhez képest most már egyáltalán nem vagyok szégyellős. Bejön a csávó, odaadja a harminc eurót, és már nincs rajtam semmi. Nagyon gyors vagyok, hiper-szuper gyors. Idősebb vendégeim vannak, beszélgetek velük, elmondják az életüket, én még olyanokat is megkérdezek, hogy minek jár hozzám, ha ott a felesége” – meséli Zsaklin, akit már korábbról ismerek, amikor egy északnémet város vigalmi negyedében riportoztam. „Na és mit mond?” – kérdezem én. „Azért jönnek, mert egy csomó feleség nem szop” – hangzik a magától értetődő válasz.

Megállunk még magyar oldalon a Tescónál, csipszeket, csokikat, joghurtokat halmozunk a kosarakba, pisilünk, és hosszan válogatunk a bevásárlóközpont előterében lévő standoknál. Az egyik útitársam valószerűtlenül drágán, tizenhétezerért megvesz egy műbőr szolid kézitáskát. „Legalább erre az útra is megvan az élmény” – nézegeti a táskát. Pár éve maradt ki egy jó nevű vidéki középiskolából, és a családja úgy tudja, azért utazik el négy-hat hetekre otthonról, mert olyankor Budapesten konyhalányként dolgozik egy nagy hotelben.

A Szexmunkások Érdekvédelmi Szövetsége az egyetlen olyan magyar szervezet, aki a prostitúcióból élők jogaira vigyáz. Egy korábbi beszélgetésen a vezetőjüktől, Földi Ágnestől megtudom, hogy az EU-csatlakozás óta folyamatos volt a külföldre irányuló szexmunka, de tapasztalataik szerint az utóbbi négy évben lendült fel igazán ez a trend. 2012 tavaszán ugyanis életbe lépett az új szabálysértési törvény, ami a hazai szexmunkások életében számos változást hozott a korábbi gyakorlathoz képest. Ekkortól a rendőr már a helyszínen pénzbírságra kötelezheti a prostituáltat, ha ő nem a kijelölt területen strichel (korábban ezt csak a bíróság tehette meg). „A helyszíni bírság esetei­ben megszűnt a bíróságok kontrollja, a védőügyvéd jelenléte, a bizonyítékok becsatolása, a tanúk, a tanúszakértők meghallgatásának vagy a fellebbezésnek a lehetősége, és ezzel a szabálysértési eljárás egyszerű csekkosztásra silányult” – fogalmaznak egy tájékoztatóban. A kiszabott helyszíni bírságok összege egészen változatos, 10-20 ezer forinttól 300 ezerig terjedhet, a rendőrre van bízva.

Ezért indulnak sokan a határokon túlra olyan országokba, mint Hollandia, Svájc vagy Németország, ahol liberális a prostitúció szabályozása, és ellenőrzött keretek között legálisan dolgozhatnak. Sőt, olyanok is akadnak a szexből élő nők közül, akik külföldön várják ki a szabálysértési bírságok kétéves elévülési idejét. És habár a sofőrök azt mondják, nem emiatt utaztatnak ezen az útvonalon, a kisbuszos iparág nagyon is a szexmunkásokra épül. „Kérdezni nem szoktuk a nőket, hogy mivel foglalkoznak, de látjuk, hogy a piros lámpás negyedekbe kérik a fuvart. Egyszer a rendőrség is megkeresett, mert volt egy ember, aki lányokat futtatott és velünk utaztatott. Kihallgattak, azt akarták tudni, küldetett-e a férfi pénzt haza a lányoktól magának” – mondja a buszos cég tulajdonosa.

Az útitársaim mind azt mondják, saját maguknak dolgoznak, csak azért járnak ki külföldre, mert sokkal jobb a pénz, mint az itthoni prostitúcióban, és könnyű pénz ez, amihez könnyen hozzá is lehet szokni. De aztán abban a piros lámpás negyedben, ahol a közös buszút után hosszú napokat töltök el, kiderül, hogy a magyar nők nagy része egy férfival dolgozik együtt, a keresetét vele osztja meg. Különféle okból teszik ezt: vagy mert szerelmesek, vagy mert közös gyerekük van, vagy mert a férfi segített neki külföldre jutni dolgozni.

Valahol Csehországban járunk, már olyan dolgokra is rá merek kérdezni, ami mindig is érdekelt, például hogy a menzeszhez mit szólnak a vendégek. „Hát mit? A vendég nem is tud róla, hogy megvan nekem. Egészségügyi szivacs van fent. Szív alakú, jó mélyen fel kell dugni, felszív az mindent. De vigyázni kell vele, volt egy barátnőmnél egy csávó, akinek nagyon nagy volt a fasza, és fent maradt neki a szivacs. Nem tudta, mit csináljon, pedig jó hosszú műkörme volt. Mondtam neki, nehogy valami baja legyen, hogy tegye szét a lábát, aztán segítettem neki.” A másik nő azt állítja, hogy a szivacsra nem áldoz, hanem nedves popsitörlőt hajtogat össze, és rak a hüvelyébe. Ezen ki is akadnak a többiek, undorítónak és fertőzésveszélyesnek gondolják, a lány be is vallja, hogy egyszer már hüvelygyulladást kapott.

A határoknál megállunk, matricát vesz a sofőr, a kisbusz mellett ácsorgunk, a közelünkben lévő autókból a férfiak leplezetlenül bámulnak minket. Nem jó érzés. A veszélyekről kérdezem a nőket, és kiderül, hogy kidolgozott kódrendszerük van arra, hogy a szomszédos szobában dolgozó kolléganő meghallja, ha valami baj van. Sosem zárják kulcsra az ajtót és sosem bömböltetik a zenét, hogy lehessen hallani az esetleges dulakodást. Ha veszélyben érzik magukat, leejtenek valamit, és azonnal ott terem valaki. Legalábbis ezt remélik. Más dolgoktól félnek, mint amit én előzetesen gondoltam, például a négy-hat hét alatt egyikük sem szán időt a kikapcsolódásra, napi 10-12 órákat dolgoznak. „Minek menjünk diszkóba, még belekevernek valamit az italba, aztán elrabolnak” – mondja az egyikük, és nem tudom eldönteni, hogy viccel vagy komolyan gondolja, hogy ettől fél, attól meg nem, hogy bezárkózik egy idegen férfival szexelni. Folytatódik az út, mindenki pihenni próbál, egyre több csipszes zacskó üres már.

 

II. riport:

A bremerhaveni piros lámpás negyedben késő délután a gyanútlan bámészkodó simán azt képzelheti, hogy Magyarországon jár. Érkezésünkkor éppen két magyar kisfiú focizik az úttest szélén, gyakorlatilag minden járókelő magyarul beszél, az egyetlen pizzéria magyar fogásokat kínál a magyar nyelvű étlapon. Magyarok a prostituáltak, akik valójában egyáltalán nem szeretnek idegenekkel szexelni. Magyar a takarítónő, a szakácsnő a pizzériában és a főként magyar prostituáltak testi épségére vigyázó biztonsági őrök is. A zárt ügyfélparkolóban – mert ilyen is van ebben a vigalmi negyedben –, több magyar rendszámú autó áll, egy ma­gyar nő szervezi a prostitu­ál­tak munkáját, és egy ma­gyar magánbuszvállalat Bu­dapest­ről rendszeresen térül-fordul a német város egyetl­en legáli­san működő, mére­tes piros lámpás negyedében dolgozók­­kal.

Például a 27 éves Szon­já­val is, akinek otthon négy kis­korú gyereke van, akiket nem ő, hanem állami gon­dosko­dás keretében nevelőszülők nevelnek. Az el­sőt tinédzserként szülte, és már 16 éves korában elvet­ték tőle. Azt mondja azért, mert nyolcan laktak egy kis házban, és túl szegények vol­tak. „Ahol mi élünk, ott csak közmunka van, azt is csak egy hónapra adják, de abból nem lehet megélni. Ott van a hat testvérem, a gyerekek, a villany, a beteg anyám. A mellé volt olyan alkalom, hogy el kellett menni lopni, hogy meg tudjunk élni. Amikor a második kislány megszületett, annyira nem volt pénzünk, hogy pelenkára se tellett, ruhából kellett csinálnom neki. Úgy gondoltam, belevágok ebbe az egészbe, mert nem bírtam elnézni, hogy a gyereknek nincs semmi, a családomnak sincs. Így kezdtem el ezt a munkát, sajnos. Még Magyarországon. Ott utcán kellett dolgozni, kijelölt zónák vannak, és a kocsiban kell megoldani, nem lehet közben mosakodni sem. És napi szinten elmentem legalább öt-hat em­berrel. A végén már ott tar­tottunk, hogy egy zsák krump­liért, kis zsírért vagy lisztért kellett em­berekkel elmenni” – meséli.

Szonja és az összes többi itteni szexmunkás azt mond­ja, magyarországi prostituált körökben köztudottak a kül­földi munkalehetőségek, neki is többet ajánlottak, ahová a nagyobb pénzért érdemes men­ni. Megjárta Hollandiát, Sváj­cot, más német városokat. Többször került összetűzésbe a rendőrséggel, most is épp kihallgatásra várják Magyarországon, és Stuttgartban börtönbe is került. Azt mondja azért, mert nem legális helyszínen strichelt, és nem volt pénze kifizetni a bírságot. „3600 euró büntetésem jött össze, ami eredetileg 500 volt, de kamatozódott fél éven át. Én meg azt hittem, majd eltörlődik, de nem. Ugyanúgy benne volt a kompjúterben.” Ezután újra magyarországi utcákra került, miután rokonai kiváltották a börtönből, majd Bremerhavenbe, a legális vigalmi negyedbe hozták tavaly márciusban, ahol napi 12 órában áll bugyiban és melltartóban egy megvilágított ablakban, ami nyitható ajtóként is funkcionál.

Szonja mellett körülbelül nyolcvan magyar nő dolgozik a bremerhaveni türelmi zónában. Harry Götze, a helyi rendőrkapi­tány három éve a Taz német na­pilapnak 170-200 főre becsül­te a városban dolgozó szex­mun­kások számát, és azt mondta, legtöbben közülük magyarok. Idén március ele­jén a helyi rendőrségtől az Indexnek nyilatkozó sajtóre­ferens, Frank Schmidt azt mondta, a legális türelmi zó­nában, vagyis a Lessing­stras­sén „jelenleg körülbelül 125 prostituált dolgozik, akiknek majdnem kétharmada Magyar­országról származik.” Az ut­cában körülbelül tizen­öt nagy bérház van, mind­egyiknek az aljában hat-nyolc kirakat, amik­ben a majdnem-pucér nők vonaglanak, és a biznisz vi­rágzik: nem tudunk olyan idő­pontban vagy időjárási viszontagság közepén érkezni az utcába, amikor minden ablak üresen tátongana.

„Mindig van olyan lány, aki dolgozik, de igazán hétvégén este tíz-tizenegykor indul be az utca, és reggel hétig tart. Valaki jön szórakozás előtt, valaki utána. Reggel 6 és 8 óra között van a munka előtti forgalom. Ezek azok a vendégek, akik nem tudnak el­jönni otthonról, ezért a mun­kára hivatkozva hamarabb el­indulnak. Hétköznap ebéd­idő­ben is van a forgalomban egy fellángolás” – mondja Schmitz Erzsébet, az a magyar nő, aki az utcában a munkát szervezi, és akinek itteni tevékenysége minden bizonnyal kimeríti a magyar Büntetőtörvénykönyv kerítés tényállását, ami akár tíz év szabadságvesztést is von­hat maga után. A magyar Nem­zeti Nyomozó Iroda nyomo­zást folytat ellene, ügyéről eb­ben a cikkben írtunk részlete­sen. Az ügye egy komplikált nemzetközi büntetőjogi eset, mert a munkaköre, amit legáli­san, alkalmazottként végez, Magyarországon bünte­tendő. Németországban viszont – ahol állítása szerint kizárólag végzi azt – nem. Habár ismeretei szerint az európai elfogatóparancs tavaly december 23. óta érvényben van ellene, a német hatóságok (egyelőre) nem adják ki Magyarországnak.

Az utcában a kirakatok mögötti hat-nyolc négyzetméteres kabinok közül körülbelül tízet láttunk belülről, ezek tiszták és rendesek, egy széles heverő, zuhanyzó, mosdó, egy bárszék, néhány jól fejlett plüssállat és giccses kép a berendezés. Érvényes bérleti szerződéssel naponta 60 eurót fizetnek a nők a munkahelyként szolgáló kabinért, és további 20-30 eurót a lakásért, ez összesen naponta 24-28 ezer, tehát havi 720-840 ezer forintos kiadást jelent.

Ebben a rezsi is benne van. Veronica Munk, a szexmunkások jogaival foglalkozó érdekvédelmi hálózat, a TAMPEP hamburgi szakembere szerint ez a bérleti összeg teljesen általánosnak tekinthető a németországi bordélyokban. A szexmunkások sze­rint itt nincs rejtett költség, míg más vigalmi vál­lalkozásokban igen. Zsaklin például zürichi mun­kahelyét azért hagyta ott, mert az összes bevéte­lének 40 százalékát a tulajnak kellett adnia. Egy klienssel töltött húsz perc 30 eurót (kb. 9200 forintot), fél óra 50 eurót (kb. 15 ezer forintot), egy óra 100 eurót (kb. 30 ezer forintot) hoz a konyhára. A hétvégi csúcsidőszakban egymásnak adják a ki­lincset a kliensek. Egész sportcsapatot látunk érkezni az egyesület kisbuszával, kerekesszékben fek­vő mozgássérültet gurítanak egy másik kabinba, sőt találkozunk egy helyi politikussal is, aki tíz évvel ezelőtti válása óta heti-kétheti rendszerességgel jár az utcába szexelni. Alexander Nieder­meier, a szél­sőségesen liberális, és transzparenciát hirdető po­litikai párt, a helyi Kalózpárt képviselője. „Szé­gyellem ugyan, hogy ide járok. Be kell valljam, de politikusként őszintének kell lennem, ezért beszélek róla. Amikor választok a nők közül, azt figyelem, milyen az arcuk. Ha boldogtalannak tűn­nek, nem megyek be hozzájuk, mert akkor tiszta nekem, hogy nem szeretik ezt csinálni. És akkor nem is kell. Szerintem azért csinálják, mert nincs más munkalehetőség számukra” – mondja Niedermeier. Pártja információs irodát szeretne nyitni a környéken, hogy segítse a prostituáltakat. Egyéb he­lyi lehetőségeket és más munkákat szeretnének ta­lálni nekik.

A 20 perces, 30 eurós alapszolgáltatásban az óv­szeres orális szex és az óvszeres dugás szerepel, az ezen felüli extrákról egyénileg állapodik meg a szexmunkás és kliense. Extrának számít az anális szex, a fétisjátékok, a szado-mazo szex, a domina szerepjáték, a gumi nélküli szex, de egészen különleges esetek is vannak. Diamond, az egyik magyar szexmunkás erről így mesélt:

„Van, hogy bele kell köpködni a szájába, hoz egy hatalmas vibrátort és azzal meg kell dugni, és ezért hagy itt nagyon sok pénzt. Meg van úgy, hogy a használt óvszert a szemetesből ki kell venni és az egészet bele kell csorgatni a szájába. És lehet, hogy akkor nem 40-50-et, hanem 400 eurót fog adni. Meg legalább nem kell vele lenni. Inkább én hadd csi­náljak vele bármit, mint ő csináljon velem bár­mit” - fogalmaz. Ez a hozzáállás teljesen általános a bre­merhaveni prostituáltak körében, nem volt olyan in­terjúalanyunk, aki ne emelte volna ki, hogy mennyi­re gyűlöli és megalázónak érzi, amit csinál. Szerepet játszanak, hogy a kliens azt higgye, élvezik a mun­kát. Így beszéltek erről:

„A pénzen kívül mit lehetne szeretni ebben? Az hogy idegen férfiak nyúlnak hozzám? Vagy, hogy hajnali 5-6-ig kell dolgozni?”.

„Van egy szerep, amit kitaláltam magamnak, és azt játszom akkor is, ha rossz kedvem van, vagy nincs kedvem semmihez.”

„Néha olyan büdösek, hogy másfél órát kell szel­lőztetni, meg elmegy egy egész flakon illatosító.”

„A szüleim nem is tudják, hogy kijárok, és nem is szeretem. De a pénzem az megvan belőle”.

„A vendéget úgy kezelem, mint egy tárgyat. Hogy megkapja, amiért fizet, és minél hamarabb meg­kap­ja, amiért fizet. Hét éve dolgozom, ha átlagot szá­molok, akkor volt napi 12 vendégem. Soha senki nem mozgatott meg bennem semmit.”

Ha csak az alapszolgáltatásokat (óvszeres orális szex és dugás) számítjuk, akkor nagyjából 2-3 kliensből megvan a szexmunkás napi leadója, va­gyis az ingatlan bérleti díja. Ez elvileg akár remek fizetésnek is hangozhatna, de ahogy erre később még kitérünk, a maradék nem (feltétlenül) lesz mind a prostituálté.

Az utcában álló bérházak közül kilenc a Feda Ug. nevű cégé, aminek két holland férfi, Jan Engel és Jeroen Pols a tulajdonosa. Alkalmazottjuk Schmitz Erzsébet, a vigalmi negyed menedzsere, madámja. (A többi épület német tulajdonosoké.) Német cég­adatok szerint a Feda lakások és kereskedelmi egy­ségek kiadásával foglalkozik. A cégadatokban ez nem szerepel, de ebben az ingatlanbiz­niszben történetesen minden bérlő prostituált.

2002 januárjától hatályos a német prostitúciós törvény, innentől kezdve a német szövetségi jogi környezet elfogadja, és szabályozott keretek között engedélyezi a szexmunkát. A törvény rendezte a prostituáltak jogi és társadalombiztosítási státuszát is, innentől ők jogosultak a nyugdíjra, egészségügyi biztosításokra vagy a munkanélküli segélyekre is. A törvény azt támogatja, hogy a prostituáltak szabad akaratukból, önállóan döntsenek a szexuális szolgáltatásokat nyújtó teljesítményükről, ezért továbbra is tilos a prostituáltak kihasználása (ergo: tiltott a stricik működése). A prostitúciós törvény nem határoz meg általános standardokat vagy irányelveket, éppen ezért eléggé eltérően értelmezik és alkalmazzák a 16 német szövetségi állam hivatalos szervei. Van, ahol tiltják az utcai prostitúciót, valahol pedig a település bizonyos részein teljesen illegális a szexmunka. Van, ahol fizetnek adót a prostituáltak (havi 10-15 eurót), máshol, például Bremerhavenben nem. A törvény lehetővé teszi az EU-országokból érkező prostituáltaknak is a munkát, azzal a kitétellel, hogy a bevándorló prostituáltak, így a magyarok is csak akkor dolgozhatnak legálisan, ha rendelkeznek személyazonosító dokumentumokkal.

„A német jog meglehetősen liberálisan kezeli ezt a kérdést, az egyetlen kikötés, hogy ez a tevékenység a kijelölt területeken folyjon” – fogalmaz Jeroen Pols. A Hollandiában ingatlanjoggal foglalkozó ügyvédként tevékenykedő Pols azt mondja, nem azért jött társával 2008-ban Bremerhaven­be, hogy prostitúcióval foglalkozzon, mint mondja, tulajdonképpen ez véletlenül alakult így. „Akkoriban Hollandiában nagyon nehéz volt olyan újbóli befektetésre alkalmas épületeket találni, amelyek aztán elfogadható profitot termelnek, ezért Németországban kezdtünk nézelődni. Valaki Bre­merhavent ajánlotta, ezért eljöttünk megnézni, és eléggé meglepődtünk, mert nem tudtuk, hogy olyan épületről van szó, amiben prostitúció folyik. Se tapasztalatunk, se szándékunk nem volt arra vonatkozóan, hogy prostitúcióval foglalkozzunk, de végül mégis megvettük az épületet, és így ennek a kuplerájnak tulajdonosai lettünk.”

A cég a szexmunkásokkal egy olyan ingatlanszerződést köt, amiben a nyújtott szexuális szolgáltatásokra, a munkarendre vonatkozóan semmilyen információ nem szerepel. A 2002-től hatályos német prostitúciós törvény szerint nem is szerepelhet, a szexmunkás nem kényszeríthető a munkára, akkor és annyi dolgozik, amennyit akar. „Azt csinálnak, amit akarnak, ha akarnak, bridzs-esteket is tarthatnak” - mondja Jan Engels, a cég egyik tulajdonosa. „A szerződést bármelyik fél felmondhatja legkésőbb a következő szombatot követő hét első munkanapjával. Ez nem zárja ki a rendkívüli azonnali hatályú felmondás jogát” – fogalmaz a szerződés. A nőt tehát kedve ellenére nem tarthatják ott, viszont a dokumentum az azonnali hatályú felmondás lehetséges okait nem részletezi, így pedig eléggé önkényesnek tűnik. Ez egy fontos kivétel a hagyományos bérleti szerződésekhez képest. Tehát a függő viszony a szerződés szövege alapján erőteljes: a bérletet bármikor – gyakorlatilag bármilyen indokkal – felmondhatja a bérbeadó, és akkor a dolgozó nő utcára kerül. Ezen kívül az is megkülönbözteti a szokványos bérbeadó-bérlő viszonytól, hogy itt a bérleti díjat termetes biztonsági őrök kíséretében szedik be napi vagy heti rendszerességgel.

De ugyanezek a biztonsági őrök azok, akik meg is védik a lányokat, és ez nem sok bordélyban jellemző alap-szolgáltatás. A prostituált beszélgetőpartnereink mindegyike hálásan beszél az őrök hathatós védelmének jelentőségéről. „Orosz volt, részeg volt, beengedtem, elkezdett fojtogatni” – mondja szenvtelenül Amanda. Pillanatokon, és azon múlt az élete, hogy a magyar biztonsági őrök meghallották a dulakodást és leszedték róla az oroszt. Veszélyes munka ez, és nem csak a kliensek, a stricik miatt is. Habár a 2002 óta hatályos német prostitúciós törvény azt támogatja, hogy a prostituáltak szabad akaratukból, önállóan döntsenek a szexuális szolgáltatásokat nyújtó tevékenységükről, és tilos a prostituáltak kihasználása, kényszerítése. Mégis, kevés kivétellel az itteni magyar nők férfiakkal együtt érkeznek, akit a barátjuknak, férjüknek, vagy olyan rokonuknak neveznek, aki vigyáz rájuk. Ez a viszony olykor szerelmi viszonyt, olykor pénzügyi függést jelent, illetve kényszerítést is jelenthet, gyakran szerelmi viszonynak induló, aztán kihasználásba torkolló kapcsolatokról is szó lehet, mondja Piroska, aki korábban prostituált volt hét évig, de már nem áll az ablakban, mert az egyik biztonsági őrrel összejött. Gyereket vállalták és Piroska kiszállt a szexiparból. Előző élettársa vette rá arra, hogy kurválkodjon. „Érettségi előtti évben ismertem meg, ő mondta, hogy próbáljam meg. Aztán meg kezelte a pénzem. Minden reggel, amikor hazamentem, kivette a pénzt a táskámból.”

Egy másik szexmunkás szerint a strici és a kurva viszonya mindig hasonló forgatókönyv szerint alakul. „Vannak olyan párosok, akik felesbe vannak a pénzzel, de gyakoribb, hogy a lány rossz sorból való, megismerkedik a férfival, szerelmes lesz, és először minden habos-babos. Sokszor direkt csinál a csajnak egy gyereket, hogy aztán azzal is zsarolhassa. Aztán pár hónap múlva egyre gyakrabban felmerül, hogy mennyire nincs pénz. És akkor mondja a pasi, hogy csak egy kicsit, csak amíg megszedjük magunkat, talpra állunk, megpróbálunk egy normálisabb életet kialakítani, aztán leállsz. És ez mind kamu. Mert ha a lány belekezd, onnan nincs megállás. A lánynak úgysem lesz belőle több, mint amit megeszik vagy felvesz.”

A hatóságoknak nincs egyszerű helyzete, mert a nők gyakran a szerelem vagy függő viszony miatt akkor sem tesznek rendőrségi bejelentést, ha prostitúcióra kényszeríti vagy súlyosan bántalmazza őket a partnerük. Több olyan történetet meséltek a szexmunkások, hogy a nő feljelentette ugyan kényszerítőjét, de pár nap múlva visszavonta állításait. Erről a nehéz helyzetről a helyi rendőrkapitány is beszélt egy korábbi interjúban: „Sajnos nagyon nehéz megbízható tanúvallomásokat felvenni. Sokan az érintettek közül nem tudnak olvasni, sem írni németül, és mindezek felett rettegnek a bosszútól. Ráadásul a gyerekeik az anyaországukban élnek, ahonnan nem azt a tapasztalatot hozzák, hogy érdemes bízni a hatóságokban” – fogalmazott Harry Götze.

A TAMPEP szexmunkás hálózat jelentése is kiemeli, hogy a Németországba külföldről – tehát például Magyarországról – érkező prostituáltak helyzete nehezebb, mint a németeké, mert sokkal nagyon nyomás van rajtuk amiatt, hogy otthon maradt családjukat kell támogatniuk, és még az otthoninál magasabb német költségeket is ki kell termelniük. Ráadásul – bár a német törvény egyértelműen a strici nélküli önálló szexmunkát ismeri el legálisnak –, addig a gyakorlatban a jelentés szerint nagyon gyakori, hogy a prostituált erős függésben van valakitől. A dokumentum szerint a bevándorló prostituáltak nyolcvan százaléka valakivel megosztja a jövedelmét, ők átlagosan mindössze a keresetük harminc százalékát tarthatják meg maguknak.

Mindenesetre, jelenleg a bremerhaveni piros lámpás negyed békés. Frank Schmidt, a helyi rendőrség sajtóreferense az Indexnek azt mondta: „A Lessingstrasse a bremerhaveni helyi rendőrség kiemelt fontosságú területe, amit ennek megfelelően gyakran ellenőriznek. Az ellenőrzések célja a prostituáltak helyzetének vizsgálata és a bűncselekmények megakadályozása. Annak ellenére, hogy néhány bűncselekmény napvilágra került – egyebek mellett emberkereskedelem és kényszerprostitúció terén –, mégis meg kell állapítanunk, hogy jelenleg a Lessingstrasse nem tartozik a bűnügyi szempontból hangsúlyos területek közé” – fogalmazott.

Arra a helyi rendőrség nem válaszolt, hogy az említett korábbi emberkereskedelmi és kényszerprostitúciós esetekben magyar áldozatokról volt-e szó, de a helyi újságok archívumában nem találtunk magyar vonatkozású esetet. Megkérdeztük a hazai, külföldről érkező emberkereskedelem-áldozatokat bújtató védett házak fenntartóit is, és statisztikáik szerint az elmúlt öt évben nem érkezett Bremerhavenből áldozat. „Ettől még elképzelhető, hogy családsegítő, áldozatsegítő szolgáltatók belefutottak valakibe, de azt rendkívül nehéz volna felgöngyölíteni” – fogalmazott Toszeczky Renáta, a Baptista Szeretetszolgálat egyik védett házának vezetője. A helyi rendőrség tehát nem tartja különösebben bűnügyileg fertőzöttnek a vigalmi negyedet, a magyar rendőrség viszont nyomoz, bár a helyszínen Schmitz Erzsébet szerint eddig még nem jártak hazai nyomozók. A magyar rendőrség azon kívül, hogy a nyomozást tényét megerősítette, nem árult el részleteket arról, hogy pontosan milyen ügyben vizsgálódnak Schmitz ellen. A brémai ügyészi hivatalt is megkerestük, Mathias Glasbrenner ügyész annyit válaszolt, hogy mivel Schmitz Erzsébet nem közszereplő, nem nyilatkozik róla.

„Január óta informálom a helyi rendőrséget, mert nekem ez a hivatalos, bejelentett munkám. És úgy tudom, hogy az Európai Unióban mindenkinek joga van a szabad munkavállalásra. De nekem nincs. És a szabadsághoz is mindenkinek joga van, nekem mégis korlátozva van a szabadságom” – mondja a nő, és ezzel arra utal, hogy a helyi rendőrség kérésére nem hagyhatja el Bremerhavent. Azt mondja, itt szóban közölték vele a rendőrök, hogy amíg nem tisztázódik az ügye, nem fogják letartóztatni. A nő sérelmezi, hogy a magyar rendőrség nem vette fel az európai jogsegély-szol­gálattal a kapcsolatot. Ez a jogi intézmény nemzetközi szerződések alapján biztosítja két európai ország közötti nyomozások hatékonyságát, például a tanúk utaztatása nélkül végezhető általa a kihallgatás.

A mérlegképes könyvelő végzettségű nő a hónapok óta tartó nyomozás és a december óta érvényes elfogatóparancs ellenére folyamatosan végzi a munkáját, amiről állítja, hogy Magyarország területére semmilyen módon nem terjed ki. „Németországban kezelem az érdeklődőktől érkező hívásokat, intézem a lányok szerződéseit, segítek nekik mindenben, ha esetleg nem beszélnek németül, szedem a bérleti díjakat, szervezem a takarítást. Ez Németországban ez egy teljesen hivatalos munka, és Németországban nekem a német törvényeket kell tartanom. Az is furcsa, hogy ellenem igen, de a két holland főnököm ellen nem folyik nyomozás. Senkinek nem kívánom ezt az egészet, amit átélek” – mondja. A nő nagyon közvetlen a szexmunkásokkal, nem egy szimpla főbérlő státusz az övé.

Annak a három lakásnak és körülbelül tíz kabinnak az állapota, amiben jártunk, kifejezetten jó volt, a szexmunkások kulturált környezetben dolgoznak. A cég 2010-ben kezdte felújítani az épületeket, amiknek az emeletein lakások vannak, itt élnek az utcában dolgozó szexmunkások, meglepően sokan gyerekkel, illetve férjekkel, élettársakkal. Götze rendőrkapitány szerint nincs még egy olyan német város, ahol méretéhez képest ekkora piros lámpás negyed működjön. Éppen ezért a helyi rendőrségnek külön piros lámpás negyed alosztálya van, ennek a munkatársai folyamatosan az utcai ügyeivel foglalkoznak. Amíg ott voltunk, naponta három-négy alkalommal láttunk rendőrautót. Szexmunkás interjúalanyaink a cég saját biztonsági embereinek vigyázó szemei mellett örömmel veszik a hatóságét is.

A 110 ezer fős Bremerhaven a szegényebb német városok közé tartozó észak-német kikötőváros, a helyiek szerint a prostituáltak legalább 150 éve dolgoznak ebben az utcában, ami kényelmes sétatávolságra van a kikötőtől. Az óceánjárók nagy létszámú személyzete és a hidegháborúban ide telepített hatalmas amerikai katonai bázis több tízezres legénysége a rossz gazdasági helyzet ellenére is elegendő klientúrát szolgáltatott a vigalmi negyednek. Pár éve az amerikai bázist felszámolták, ami a prostitúció aranykorának végét is jelentette, de a tulajdonosok most sem panaszkodnak.

Munk Veronika – Index, 2016.07.28.

[

Szalai Vivien „Hamis gyönyör” című könyve egy magyar luxusprostituált visszaemlékezései alapján született. A kötetből megtudhatjuk mi történt vele Dubajban – mint ahogy az is kiderül, hogy számos hazai celeb is megjárta ezt a poklot. A fiatal, tapasztalatlan lányok azt hiszik, Dubaj az álmok, a korlátlan lehetőségek és a mesés gazdagság földje. Évente több ezer ismert és ismeretlen fiatal nő vág neki titokban a nagy útnak, hogy szégyenérzetét, erkölcsi tartását feladva könnyen nagyon sok pénzt keressen. Diplomás, rendezett körülmények között élő lányok ülnek fel a gépre hónapról hónapra, hogy a kint töltött egy vagy két hét alatt megkeressék egy autó vagy a szerencsésebbek, bátrabbak akár egy lakás indulórészletét. Nem tartják magukat prostituáltaknak, az útról pedig senkinek sem beszélnek. Otthon szerető család és vőlegény vagy komoly kapcsolat várja őket, és mit sem tudnak a lányok pénzkeresési kalandjairól. A környezetük szemében rendes, okos, erkölcsös lányok ők, senki sem gondolná, hogy arab férfiaknak engednék meg, hogy kiéljék erőszakos vágyaikat a testükön. És persze ott vannak a híres és hírhedt magyar szépségek, modellek, műsorvezetők, énekesnők, szépségkirálynő jelöltek, akik hevesen tagadják ugyan, hogy valaha is vízumot váltottak volna az arab világba, de attól még időről időre igenis felülnek a repülőgépre, és egymás kezét cinkostársként szorongatva szerencsét próbálnak.

Az első nap eseménytelenül telik, hagyják, hogy elhidd, tényleg mesevilágba érkeztél, és nem is olyan rossz az egész, mint ahogy innen-onnan hallottad. Aztán rájössz, a valóság sokkal rosszabb. Az első igazán komoly meglepetés akkor ért, amikor a második napon reggel fel akartam öltözni. Tudomásul kellett vennem, hogy a palotában a gyönyörű ruhák, amiket kaptunk, tényleg nem érnek semmit, az egész itt töltött idő alatt meztelenül kell lennünk. A szolgák korán felkeltettek minket, és mint az állatokat a karámból, kitereltek a palota elkerekített, minden felől zárt, hatalmas kertjébe. Ott álltunk anyaszült meztelenül egy csapat felöltözött arab férfi előtt, akik, akár a vásáron a lovakat, végigmértek bennünket. Több sejk és magas beosztású férfi éppen golfozni készült. Miután alaposan megbámultak minket, elfordultak, és mintha mi sem történt volna, játszani kezdtek. Nyilván hozzászoktak már a látványhoz, nem ajzotta fel őket a meztelen nők csoportja. Ki tudja, meddig álltunk ott, meztelenül és szótlanul, amikor az egyik közepes beosztású arab, aki azzal volt megbízva, hogy terelgessen minket a palotában, megszólalt angolul: irány labdát szedegetni!

Nem mondhattunk nemet. Ahányan csak voltunk, megindultunk, és pucéran, testünk minden porcikáját óhatatlanul felfedve elkezdtünk hajlongani és szedegetni a labdákat, miközben az arab férfiak hangosan nevettek rajtunk, és szándékosan úgy ütötték el a golflabdát, hogy eltaláljanak minket a mellünkön vagy a fenekünkön. A lányokkal nem néztünk egymásra, és nem szólaltunk meg. Némán magunkba fojtva gyűlöltük azokat a férfiakat, akik ilyen durván megaláztak bennünket. Akkor ott mindannyian megszűntünk nőnek lenni. Kiszolgáltatott állatok voltunk, akiknek megtörték az akaratát. Elkezdtünk félni, hogy mi vár ránk.

A szobatársam már pontosan tudta, harmadjára volt a palotában. Elmondta, hogy a sejk másnap kiválaszt néhány lányt, akik megtetszenek neki, de ezek a lányok nemcsak az ő ágyasai lesznek, hanem az összes rangban alatta lévővel is le kell feküdniük. Ezért természetesen nagy összeget kapnak, de keményen meg kell dolgozniuk érte; van úgy, hogy az egy hét leforgása alatt negyven-ötven arab leli kedvét bennük. Jobban járnak azok, akiket a sejk nem választ ki, mert azokhoz senki sem nyúlhat, de ők is ugyanúgy megkapják a pénzüket, még ha kevesebbet is valamivel. Felvetettem, azért jöttünk ide, hogy sokat keressünk, és annyira borzalmas csak nem lehet azoknak, akiket kiválasztanak.

A szobatársnőm azt válaszolta: inkább ne akarjak megbizonyosodni efelől. Ő már többször hallotta a megkínzott és kizsákmányolt lányok zokogását, és tudott egy külföldi modellről is, aki nem élte túl az arabok kegyetlenségét. Azt tanácsolta, ne fessem ki magam, és legyek észrevétlen, hogy még véletlenül se találjon a sejk kedvére valónak. A palotában élő arabok szívós és nagyon erőszakos szeretők. Az ellenkezés felhevíti őket, a nemi erőszak eljátszása vagy nem is annyira játszása pedig földöntúli élvezetet jelent számukra. Különleges helyeken szeretnek gyönyört szerezni a női testben, és ezzel szinte elviselhetetlen fájdalmat okoznak. Ráadásul megszámlálhatatlan prostituálttal létesítenek szexuális kapcsolatot védekezés nélkül, így nagy a fertőzések veszélye is.

Másnap este volt a kiválasztás. Mindannyiunkat betereltek egy hatalmas csarnokba, ahol ételt és italt szolgáltak fel. Meztelenül ettünk, beszélgettünk, miközben a sejk és barátai bámultak minket. Az egyik lány súgott valamit, percekig mosolyogtam magam elé, mire rádöbbentem, óriási hibát követtem el. Kiválasztottak. Még aznap este jelenésem volt a sejk hálószobájában. Megmosták a hajamat, kifestették az arcomat, hogy minél gyönyörűbben mutassak. Ám mikor belenéztem a tükörbe, nem láttam mást, csak egy rettegő nőt. Nem tudtam, mi vár rám, csak túl akartam lenni az egészen. Csúnya, vékony, nagy orrú ember volt a sejk. Mosolyogva fogadott, amikor beléptem a szobájába. Nem volt udvarlás, beszélgetés vagy ital, rögtön a lényegre tért. Vadul megcsókolt, majd lenyomta a fejemet, hogy tegyem a dolgom. Négyszer élvezett el, négy egészen különböző módon, és minden testnyílásomat használta. Fájt, de ki lehetett bírni. A pokol ezután következett. Átköltöztettek egy másik szobába, ahol az arab férfiak ki-be járkáltak. Az első nap hét. Mindegyik nagydarab, erőszakos és kegyetlen. Mindenem fájt, és órákon át zokogtam. Úgy éreztem, nem bírom tovább, megváltás lenne számomra a halál.

A következő napon bejött a sejk főszolgája, és hátulról, teljes erővel nekem esett. Éreztem a húsom repedését, és a meleg véremet, ahogy elöntötte a fenekemet és az ölemet. Utána már nem éreztem semmit. Utólag sem tudom, hány óra telt el azután, vagy pontosan mi is történt, de a szobámban ébredtem felöltözve, körülöttem a csomagjaim. Egy szolga volt velem, aki elmagyarázta: az orvos ellátott, és azonnal el kell utaznom. A kezembe nyomott egy borítékot, és felsegített. Kába voltam a fájdalomcsillapítóktól, de még így is rettenetesen fájt az ölem és a fenekem. Alig tudtam járni. Mielőtt elindultam volna, megnéztem, mi van a borítékban: tízezer euró volt. Egy pillanatig boldog voltam. Két óra múlva már a budapesti gépen ültem. A testi kínt szinte elnyomta a pénz miatt érzett öröm. Elaludtam a gépen, lázálom gyötört. Az agyam próbálta feldolgozni a történteket. Nagyon mé­lyen aludtam, csak arra tértem magamhoz, hogy a stewardess ráz. Forró nedvességet éreztem magam alatt, újra elöntött a vér. Mentőkocsival vittek kórházba a repülőről.

[

A prostituáltakról, luxuskurvákról már rengeteg cikk jelent meg a napisajtóban. Most ismerkedjünk meg egy magyar callboy életével. Ez a cikk nem csak egy szexiparos szokványos karrierjéről szól. A Toniónak becézett szépfiú története egyben a rendszerváltás utáni társadalom jellemző ábrázolása:

Tonióval néhány éve egy házibuliban találkoztam. Sok pia, némi fű, spicces műmacsók, pasiva­dász nők, pohárba politizálás... A jóképű, farmeres pasi csendesen félrehúzódva ült az egyik sarokban. Az intellektuális és szexuális ócskapiacot ő sem tartotta túl sokra. Nem volt feltűnő jelenség, a nők mégis bódult muslincaként röpködtek körülötte. Lófarokba font ápolt haja, ábrándos kék szeme, a lényéből áradó furcsa delej vonzotta a másik nemet. A buli végén természetesen nem egyedül távozott. Néhány héttel később, amikor újra összefutottunk, egy sör mellett elárulta a titkot: callboy-ként biztosítja a megélhetését, tolvajkulcsai vannak a női lélek zárjaihoz. Tonióval nemrégiben ismét találkoztam egy társaságban. Alig ismertem meg. Audival érkezett, elegáns volt, sármos, magabiztos fellépésű. Csakhogy ő nem James Bondként mutatkozott be, hanem rejtélyes mosollyal vállalkozónak, üzletembernek mondta magát. Amikor rákérdeztem, mit takar a rejtélyes megnevezés, rávágta: „Még mindig szexiparos vagyok. Ugyanazt csinálom, mint a múlt században, csak idő­köz­ben kitanultam a szakmát.”

Aztán mesélni kezdett: „Amikor először találkoztunk, éppen befejeztem a főiskolát, s állásra vadásztam. Vidéken nőttem fel, de amikor felkerültem Budapestre, magamra maradtam. A szüleim is a »rendszerváltás áldozatai« közé tartoztak. A főmérnök apám alól eladták a gyárat, s téeszben könyvelő anyám is gyorsan az utcán találta magát. Apám ráadásul párttitkár is volt, így az esélytelenek nyugalmával itták el az eszüket. Mindkettőt rég eltemettem. Nekik s nemzedékük sok más tagjának a rendszerváltás volt a Don-kanyar. Depresszió, stressz, anyagi-morális csőd, lepusztulás. Nagyon sokan beledöglöttek ebbe, de azok is megváltoztak, akik túlélték! Én úgy indultam útnak, hogy még hamuban sült pogácsám se volt. Semmit sem kaptam otthonról, amit hasznosíthattam volna. Se pénzt, se példát, se tapasztalatot! Mindent elölről kellett kezdenem.

Eleinte tanultam, mint az őrült, mert arra gondoltam, hogy: Majd ÉN megmutatom! Ha kapitalizmus van, akkor győzzön a jobb, az erősebb. Legyünk oroszlánok, s akkor majd megesszük a gazellákat, a bivalyokat, a zsiráfokat. Úgy jöttem fel Pestre, mint Rastignac[26] Párizsba, hogy én majd megharcolok az Atyaúristennel is. Hú, mekkora pofásokat kaptam! A vidéki csóringer, aki egyszer csak az elvarázsolt kastélyban találta magát, ahol senki és semmi sem az, aminek látszik. Ahol egészen mások a törvények. Brancsok, haverok, lenyúlások, benyúlások, átnyúlások vannak. Már a főiskolán is. Ez tényleg élethalálharc, de egészen mások a játékszabályok, mint gondoltam. Nálunk nem elég oroszlánnak lenni! Mert ez ma is Kelet-Európa – multikkal és simlizésekkel, bürokráciával és korrupcióval, kiskapukkal és nagypolitikával, megélhetési politikusokkal és gengszterekkel. Gyűjtöttem a tapasztalatokat rendesen, és közben majd éhen haltam. Nyaranként pincérkedtem, év közben is elvállaltam minden munkát. Sefteltem, trógeroltam, modellkedtem.

Három év után elegem lett mindenből, de még mindig tradicionálisan gondolkodtam. Tisztesség, hajtás, érvényesülés – ezek a fogalmak jártak a fejemben, de rájöttem, hogy az élet iskolájában nem megyek velük semmire. De akkor mi legyen velem? Mit kezdjek az életemmel? Romoljak meg én is? Kurvuljak el egy tál lencséért? Ekkor már magammal harcoltam, és még mindig nem tudtam (mertem) dönteni. Aztán egy véletlen megváltoztatta az életemet. Gyerekkori álmom volt, hogy egyszer én is leüljek a Piccadilly Circus[27] lépcsőire, beüljek egy igazi angol kocsmába. Gondoltam, ennyit megérdemlek, és elrepültem Londonba. Remek hétvége volt, aztán itthon a repülőtéren, a taxira várva, összeismerkedtem egy nővel, s együtt jöttünk be a városba. Amikor megálltunk a háza előtt, meghívott egy kávéra. Tudtam, mit akar, de belementem a kalandba. A nő le is döntött azonnal, és nem spórolt az energiámmal. Aztán pihegés közben megjegyezte, hogy ilyen teljesítőképességgel sokra vihetném.

Hazafelé elgondolkoztam azon, amit mondott, s döntöttem. Ha harc, hát legyen harc, de én választom meg a fegyvernemet. Így lettem szexiparos. A nő lett az első kuncsaftom, de tőle még nem kértem pénzt. Aztán átpasszolt a barátnőinek, s beindult az üzlet. Egyszer egyikük elfecsegte, hogy a randevúink után midig kitárgyalnak egy kávé mellett. Nem balhéztam, mert jól fizettek, és cserébe csak szexet kértek. Én nem tartoztam a köreikhez, s ezt egyszer értésemre is adták. Akkor volt még bennem annyi büszkeség, hogy lelépjek. De a könnyen szerzett pénznek nem tudtam ellenállni. Beindítottam az ipart.”

Tonió ettől kezdve nem fárasztotta magát egyéb munkával. Szexlapokban hirdette a szolgáltatásait, s kihasználva kivételes adottságait, vevőkört alakított ki magának. Jelszava ez volt: „Hívjon, jövök, és nem megyek el túl korán!” A „tiszteletdíjából” ruhákat, kozmetikai szereket vásárolt, s ha­marosan új belvárosi albérletbe költözött. A főiskolát hanyagolta, s már csak a papírért folytatta tovább. Úgy gondolta, a diplomának még van presztízse a társadalomban, s a vele járó státust (tudást) később hasznosíthatja. Meglepetésére tanulás nélkül is könnyedén letette a vizsgákat, a költségek fedezése pedig már nem jelentett gondot számára. Kezdetben nem válogatott a jelentkező kuncsaftok között, mert kellett a pénz. „Olyan ez a piac, mint a vadvirágos rét. Csak le kell szakítani a virágszálakat. Éjjel-nappal szólt a telefon. Rátarti, húszas éveiben járó szinglik, harmincas elváltak, slusszpániktól gyötört negyvenesek, víg özvegy ötvenesek jelentkeztek. Óriási volt a kereslet, szabad a vásár” – meséli, s az első millióját néhány hónap alatt „összehancúrozta. Aztán könnyen jött a második, majd a harmadik „milkó” is, mert „mennyiségre” dolgozott. Havonta 10-15 kuncsaftot is bevállalt, akikhez több-kevesebb rendszerességgel járt.

„Az akkori kedvencem egy vállalkozó felesége volt. A dúsgazdag pasi vidéken volt felvásárló, a feleség meg otthon nézte a tévét, kakáltatta a kutyulit, élvezet meg semmi. Amikor felhívott, közölte, hogy nem akar félrelépni, inkább társaságra van szüksége. Gondoltam, megint egy lelki beteg, elhanyagolt luxusmaca. De tévedtem. Egy helyes szőke csajszi volt, Monroe-típus. Bombázó megjelenés, depresszív alkat, szerencsétlen gyerekkor. Hosszú estéken át „gyónt” nekem, s tényleg csak beszélgetni akart. Biz’ isten, megsajnáltam. Egyszer a párnája alatt pisztolyt találtam. Azt mondta, apuci adta neki, hogy megvédje magát a rosszfiúk ellen. Alkalmanként egy tízest adott, ami jó pénz volt akkoriban. Aztán egyik délelőtt felhívott, hogy ne menjek többet. Nála felejtettem az öngyújtómat, s a férje megtalálta. Úgy megverte, hogy ki kellett hívni a mentőket.

Egy ötvenes tolmácsnőre is emlékszem, aki elegáns dáma és hétpróbás kurva volt. Kerek perec megmondta, hogy a szado-mazót szereti, mégpedig a legdurvább fajtából. Vállaltam, s minden alkalommal olyan voltam vele, mint egy vadállat. Imádta, de a műsor végén azonnal kitette a szűröm. Alkalmanként húsz ruppót adott, ami a múlt században nem volt rossz órabér[28]. Akkoriban volt egy tanítónőm is. Épp hogy negyvenes, csinos nő, aki valami családi defekt miatt (apu verte anyut?) nem akart férjhez menni, de imádta a szexet. Úgy jártam fel hozzá, mint egy bejárónő. Szex előtt mindig el kellett mosogatnom, a nappaliban meg porszívóztam, ő pedig figyelt. Ez volt az előjáték. Aztán amikor már felpörgött, villámgyorsan letepert, és valósággal megerőszakolt. De soha nem a hálószobában csináltuk, mert az volt a tisztaszoba. Az utcán sem mutatkozott velem. Úgy kezelt, mint egy cselédet, és röstellem, de úgy is fizette a szolgálataimat. Le is építettem a fizetős hárememből.”

A „szépfiúvá” előlépett Tonió életében ez a hőskor két évig tartott. Hívták, ment; nem válogatott. A nők pedig ki voltak éhezve rá, mert aki egyszer megkóstolta a „főztjét”, másodszor-harmadszor is szedni akart belőle. De a teljesítőképességnek az ő esetében is volt határa. Ezért a „körúti Casanova” a mennyiségről fokozatosan áttért a minőségre, s „kalandozás” helyett stabil vevőkört, „exkluzív portfoliót” alakított ki magának. Ügyfeleit a „jobb körökből”, majd a művészvilágból is válogatta, s az „ügyes playboynak” hamarosan híre ment. Kézről kézre adták, s a férfiak is érdeklődni kezdtek a szolgáltatásai iránt. Újabb egy év elteltével Audival közlekedett, Armani öltönyben járt, s a Rózsadombon bérelt lakást.

Az élménybeszámoló a „műfaj” kiszélesítésével folytatódott: „Az utóbbi években egyes mérvadó társasági körökben az extrém szex a divat. Erről írnak a lapok, így csinálják a sztárok, ezt népszerűsíti a média. Beckham szeretője biszex, a listavezető orosz popduó leszbi, a művészek fűvel-fával. S ha ez a minta, akkor persze ezt másoknak is ki kell próbálni. A vibrátorok mehetnek a fiókba, a lovaglóostor, a bőrmaszk, a jégcsákány a szemétbe, jöjjenek a friss élvezetek! S ha ez kell, hát megkapják! Ami viszont még nekem is új, egyre több »meleg« jelentkezik a társaságomért. Óriási a kereslet, mert sokan ki akarják próbálni a feelinget. S ami még meglepőbb, hogy üzleti körökben is mutatkozik érdeklődés. De itt még »rejtett« a kereslet, mert a lebukás komoly veszélyekkel jár.

Tavaly például az egyik partnerem afrikai vadászatra vitt magával. Kilőtt néhány antilopot, kifizetett egy kisebb vagyont, de legalább tíz napig zavartalanul hódolhatott mindkét szenvedélyének. Azóta többször voltunk külföldön, de mindig külön utazunk. Itthon szigorúan titkolnia kell a vonzalmát, mert az ő köreiben ez tabu téma. Azonnal kirekesztenék, ha kitudódna. Még barátnőt is tart – persze pénzért – a hajlamai leplezésére. Természetesen gavallérosan megfizeti a »barátságomat«, de már kétszer volt idegösszeomlása a titkolózással járó feszültség miatt.”

Tonió az elmúlt két évben már csak tehetős és magas beosztású ügyfelekkel tartotta a kapcsolatot. Nőkkel, férfiakkal egyaránt. Ma már megengedheti magának, hogy kizárólag gazdag partnerei legyenek. Kihasználja az újburzsoázia diszkrét báját: A csődbe jutott kapcsolatokat, az impotens férjeket, a látszat- és érdekházasságokat, a propaganda-együttéléseket. Szerinte a társadalmi kulisszák mögött ma már milliárdos szexpiac működik, amely bármilyen igényt kielégít. „Mindenki másképp csinálja, mindenki másképp kívánja!” – ám Tonió szerint nagyon kevés az igazi szexmágus, ezért a jókat foglalkoztatják, megbecsülik.

„A felszín mögött láthatatlan birodalom van kiépülőben. Amikor régebben modellkedtem, pin­cérkedtem, gyakran hívtak fogadásokra, koktélpartikra, gálákra, házi ünnepségekre. Megjelenés öltönyben, szmokingban – az igényektől függően. Szépelegtünk, hajbókoltunk, ki- és felszolgáltunk. Aztán megkaptuk a gázsit, és viszlát! Most ugyanezt tapasztalom a szexpiacon is, amelynek hallatán mindenki az út mentén ácsorgó népségre, a kocsisorra gondol. Én viszont arról a piacról beszélek, ami rejtve marad. Ahol a kuncsaftok politikusok, média- és popsztárok, maffiafőnökök, gengsz­terek, topmenedzserek, üzletasszonyok. Ahol tízmilliós autókban testőrök kísérik a luxushölgyeket a rezidenciákra, a hét végi vadászatokra, a fogadásokra. Ahol fényképes katalógusokból lehet választani kisfiúkat és nagylányokat, ahol a »kongresszusi turistáknak« feketék éppúgy rendelkezésükre állnak, mint keleti szépségek. Mindig és mindenhol teljes diszkréció! Busás honorárium. Olykor »üzemi balesetek«. Na, de ez már olyan terület, ahol aknák is robbanhatnak. Úgyhogy eddig, és ne tovább!”

Tonió tíz éve űzi az ipart, és bár ismeri jól a szexpiac kulisszatitkait, szeretne megmaradni magánzónak. Megvannak a partnerei, működnek a kapcsolatai, s mivel esze ágában sincs mások üzletére törni, úgy gondolja, képes lesz még néhány évig fenntartani magát. „Jó üzletemberként itt is figyelni kell a trendek alakulását, az elit szokásait, kívánságait – mondja. – Ha azt látom, hogy valaki megengedheti magának az 500 milliós villát, a 200 ezer forintos Boss öltönyt, Prada kosztümöt, a 200 ezer forintos Cartier szemüveget, a 100 ezer forintos Mont Blanc tollat, a 300 ezer forintos Rolex órát, a Nokia prémiumtelefont vagy a BMW 7-est, akkor az ágyban is el kell hitetni vele, hogy egy márkás pasival hódol az élvezetnek. Nem vagyok szívbajos. Van, akivel elmegyek 50 ezerért, de van amikor a félmilliót is keveslem attól, akinek az ágyába bújok.

Ez a kör ha elfogad, megfizet, mert önmagának hízeleg vele. S természetesen a legjobbat akarja kapni. Hát megkapja! Tavaly nyáron egy vállalkozó feleségével tízmillióért »pihentem« néhány hetet egy luxushajón. Az összegért természetesen »full service-t« kellett nyújtanom. A férj nem volt velünk, mert nem ért rá, de a csekkemet ő adta át. A feleséggel látszat házasságban élnek, mert a va­gyon sötét titkai valószínűleg örökre összekötik őket. Nálunk is sokan szerezték piszkos üzletekből az első milliójukat. Én annyiban különbözöm tőlük, hogy mivel nem volt más lehetőségem, a testi adottságaimat kamatoztattam. Bejött, és soha, senki ne firtassa, hogy mi volt az ára!”

Budai luxuskéglijében Tonió ma is egyedül él. Nincs állandó partnere, élettársa. Lakásába nem visz idegeneket, mindig ő megy a megadott címre. Szabadidejében golfozik, lovagol, utazik, kapcsolatokat épít, edzőterembe, kozmetikushoz, orvoshoz jár, rendszeresen csináltat Aids-tesztet. Még néhány évig szeretné űzni az ipart, aztán családot fog alapítani. Új helyen, új környezetben. „Talán valahol Európában.” A felesége, gyerekei semmit nem tudhatnak meg a múltjáról. Tiszta lappal – s nagy bankszámlával – fogja újra kezdeni az életét.

Sebők János, Népszabadság, 2004. június 12. (7. oldal)

 

Kényes témák

 

A társadalmi ellentétek, a különféle megtorlások gyakori kiváltó oka a karmikus adósságok felgyülemlése. Erre az ok-okozati összefüggésre számtalan példát találunk a történelemben. Az emberek zöme azonban nem vesz róla tudomást, és úgy te­kinti a büntetés bekövetkezését, mint a különféle dik­tatórikus rendszerek véres megtorlását. Ezeknek a rend­szereknek a létrehozói és irányítói azonban nem má­sok, mint eszközök a sors kezében. Egy angyali üzenet szerint a magunk alakította történelemben szükség van háborúkra, de „jaj azoknak, akik kirobbantják”. A pö­röly szerepét vállalókra iszonyatos büntetés vár a po­kol­ban. Jézus is ezt mondta az utolsó vacsorán: „Mert az Emberfia elmegy ugyan amint elrendeltetett, de jaj annak, aki elárulja őt.”

Mivel a média mind gyakrabban foglalkozik egyes népcsoportok által elkövetett túlkapásokkal, visszássá­gokkal, fel kell rá hívni az érintettek figyelmét, hogy a jelenlegi helyzet kísértetiesen hasonlít az 1930-as évek zsidóellenes hangulatára. Most történetesen nem a zsi­dók, hanem a cigányok, vagy ahogy mostanában neve­zik őket a romák állnak a k­i­sebbségellenes hangu­lat­keltés középpontjában. Olaj a tűzre, hogy a demokrati­kus társadalmakban semmi sem állja útját a visszaélé­sek napvilágra hozásának, a negatív megnyilvánulások kitárgyalásának. Lássunk belőle néhány példát a napi­sajtóból:

 

„Amióta Romániát az Európai Unió levette a vízumköteles országok listájáról, Nyugat-Euró­pá­ban ug­rásszerűen megnőtt a román látogatók száma, ám je­lentős részük nem az idegenforgalmi bevételeket gya­rapítja. Különösen sok a gond a román útlevéllel érke­ző, cigány származású egyéni és csoportos »tu­risták­kal«. Tekintélyes román lapok (pl. az Adevarul, az Eve­ni­mentul Zilei és a Liber­tatea) szerint a Nyu­gatra ván­dorolt romák általában gyorsan megtalálják a he­lyüket, ha nem a társadalomban, akkor amellett. A Rómában élő roma vendégmunkásoknak azonban kel­lemetlen meglepetésben volt részük az elmúlt vasár­napok egyikén. A rendőrség láncokkal és lakatokkal zárta le a »románok parkja« néven elhíresült közte­rületet az Anagnina metrómegállónál. Az állomás környéke tavaly óta törzshelye a Rómába települt romáknak. Az Anagnina téri »románok parkja« tulajdonképpen egy több száz négyzetméteres parkoló az egyik legszebb és legmodernebb római metrómegálló mellett. A romák vasárnaponként százával lepik el a teret összeegyeztetve a kellemest a hasznossal. Sör, miccs és manele fogyasztása mellett átadják hazatartó ismerőseiknek a csomagjaikat. (A miccs testi, a manele pedig szellemi táplálék. Az előbbi fasírtszerű húsgombóc, az utóbbi pedig román lakodalmas nóta, cigányzenével megbolondítva.) A feketén árult sör a parkban 2 euró­ba kerül, holott a környék minden más bárjában nem haladja meg az ára a másfél eurót. De azért fogy, a jó társaság ösztönzően hat.

A tér bezárását nemcsak a miccs- és sörárusok fogadták felháborodással, hanem a manelés kalóz-CD-kereskedők is, akik azt állítják magukról, hogy az »édes otthont« felidézve oltják a romák honvágyát. Ezt megerősítendő a maneleárus mellett egy hatalmas plakát hirdeti: »EXTRÉM – Román diszkó – Manelománia – Csajozás – Minden évadban nyitva«. A »románok parkja« nevű intézmény úgy 1990 táján alakult meg, azt követően, hogy megjelentek az első roma csoportok Rómában. Egy veteránjuk szerint 1991-ben még a Termini pályaudvar melletti Cinquecento téren gyülekeztek. Onnan a rendőrség űzte el őket. Állítólag addig vizeltek a fák tövére, míg azok kipusztultak. 1994-ben a »románok parkja« átköltözött a Colosseumtól kétlépésnyire levő Sette Sale térre, amiről hamarosan az a hír járta, hogy a parkon sem az olaszok, sem a turisták nem mernek keresztülmenni. Viszont oda jöttek a furgonok, amelyek a külföldre szakadtak csomagjait vették fel és szállították haza, Romániába.

Tavaly azonban megint közbeléptek a hatóságok. Elkobozták a kisteherautókat, 1000 euró fölötti büntetéseket osztogattak, lecsuktak és kitiltottak vagy 60 embert. A sörárusok aztán újfent más helyet kerestek maguknak, na és persze vendégkörüknek. »Ők azok, akik megalapítják a találkahelyet, összegyűjtik a klienseket« – meséli egy vendégmunkás. »2002-ben foglaltuk el az Anagnina teret sörrel, miccsel, magokkal. Az elején vasárnaponként még el-elüldöztek a rendőrök, de aztán békén hagytak bennünket egy ideig. Két hónappal ezelőtt megint kezdtek figyelmeztetni, hogy közteret foglalunk el. Aztán itt is szétcsaptak köztünk. Most ismét kereshetünk másik helyet magunknak« – panaszolja B. G.

A romániai roma bűnözők Nyugat-Európa más gazdag országaiban is előszeretettel tevékenykednek – írják a bukaresti lapok. Annak dacára, hogy az Angliában élő román menekülteknek nincs munkavállalási engedélyük, a legtöbben nagyon jól élnek. A brit közigazgatás nagyvonalúságát kihasználva sok pénzt szakítanak le anélkül, hogy akár a kisujjukat is megmozdítanák érte. Egyikük, bizonyos Gabi, midőn menekültjogot kért, kapott egy házat Smethwickben. Ő megszegve a jogszabályokat, azonnal bérbe adta ezt más menekülteknek 500 dollárért, maga pedig Londonba költözött. Egy legújabb típusú luxus BMW-vel jár ki a fővárosból a lakbérért. Gabi ugyanakkor szociális segélyt is kap mintegy 250 dollár értékben, emellett pedig feketén dolgozik. »Nincs még egy ilyen ország a világon. Ezek hülyék. Ha adnak, miért ne venném el?« – vonogatja a vállát Gabi.

A Spanyolországban »vendégmunkálkodó« romániai romák csoportjához új lopási taktika kialakításának »dicsősége« fűződik. A Barcelona és Madrid környékén dolgozó csoportok bőröndökbe csomagolt gyerekek segítségével rabolják ki az autóbuszokat. A romák három bőrönddel szállnak fel a távolsági buszokra, a csomagok közül kettő üres, a harmadikban viszont egy purdé várja, hogy munkához láthasson. Menet közben előbújik rejtekhelyéről, és zseblámpával a kezében végigfésüli a többi utas bőröndjét, összeszedve mindent, ami értékes. A zsákmányt a másik két kofferbe rejti, majd pedig visszamászik a »saját« bőröndjébe. A romák az utazás végén, mintha mi sem történt volna, fogják csomagjaikat, a többi utas pedig csak jóval később veszi észre, hogy meglopták. A rablást lehetetlen bizonyítani, mert menet közben a csomagokhoz – elméletileg – senki nem férhet hozzá.

Franciaországban a roma bűnözők már »hatósági közeget« is működtetnek, vagyis olyan tolvajokat, akik rendőrnek öltözve az iratok ellenőrzése címén ellopják a turisták pénztárcáját. Ugyanakkor megtalálták a legjobb módszert, hogyan juttathatják haza az lopott ékszereket. Befőttesüvegekből kialakított, házi készítésű marhahúskonzervet küldenek az otthon maradt »szerencsétleneknek«. Egy-egy ilyen szállítmányban a hús közé gyűrűket és aranyláncokat rejtenek el, a »konzervek« tartalmának átvizsgálását azonban senki nem vállalja a förtelmes bűz miatt.

A közelmúltban olasz rendőrök érkeztek Bukarestbe, hogy az itteni rendfenntartókkal egyeztessenek a Romániából Olaszországba érkező bevándorlók ügyében. Toma Zaharia román belügyi és közigazgatási államtitkár közölte, hogy az olasz rendőrség azután döntött így, miután 200 román roma telepedett le Nápoly belvárosában. Ellenük kénytelen volt fellépni a helyi hatóság a lakosság felháborodása miatt. Zaharia elismerte, a schengeni térségbe több »problémákat keltő« romacsoport utazott ki. Létszámuk ugyan nem túl nagy, de erősítik a prostituált- és koldusmaffiát. Az államtitkár azt is hozzátette, hogy a jövőben a megyei rendőrkapitányságok rendszeresen konzultálnak a helyi romaszervezetekkel, ráébresztendő a külföldre utazókat a törvénytisztelet fontosságára. Gheorghe Raducanu, az elnök kisebbségügyi tanácsosa szerint nem a romaprobléma a legnagyobb akadálya Románia EU-csatlakozásának. Ugyanakkor az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének elnöke, Peter Schieder a román parlamentben tartott beszédében már hónapokkal ezelőtt arra figyelmeztetett, hogy a romák nagyarányú migrációja az unió tagállamaiba veszélyeztetheti Románia nehezen kiérdemelt vízummentességét a schengeni térségben.”

Farkas József György – Népszabadság, 2003. július 29. (7. oldal)

[

„Kincstár a baromfiudvarban. A belga rendőrség Charleroi közelében, egy régi kastély hátsó udvarában, a baromfiudvar alatt 80 kilónyi aranytárgyat talált – egy cigány klán elásott kincstárát. A belga sajtó szombaton számolt be a párját ritkító fogásról. A nyomozók 63 kilónyi aranyérmét, továbbá 17 kilónyi arany ékszert találtak, összesen mintegy 400 ezer euró értékben. A helyszínen augusztusban rendeztek először házkutatást, s akkor 25 kilónyi lopottnak gyanított ékszert, órákat, drága illatszert ástak ki a kastély mögötti területről. Szeptemberben újabb razziát tartottak a rendőrök a kastélyban és a mellette levő villában, melyeket a klán készpénzért vásárolt meg. Ekkor kiszabadítottak egy fiatal lányt is, akit a klán férfi tagjai bezártak, de előtte eltörték a karját. Letartóztatásra nem került sor, s jelenleg is csak a mintegy húsztagú klán vezére, Vucasin Dinic áll nemzetközi körözés alatt. Csütörtökön a rendőrök 35 nyomozóval és földmarkolóval érkeztek, s a többórás földtúrás eredményeként jó méteres mélységben több zsákot találtak tele arannyal és más értéktárgyakkal. Charleroi rendőrkapitányságán kiállították a főbb értékeket: az Osztrák-Magyar Monarchiában vert 4100 aranyérmét, amelyek egyenként 100 eurót érhetnek; egy hangszer-antikvá­ri­ustól ellopott, ötezer euró értékű hegedűt; a leghíresebb belga kristályüveggyártó, Val Saint-Lam­bert[29] tucatnyi vázáját; különböző briliáns ékszereket; arany Cartier[30] töltőtollakat; egy értékes állóórát; egy szextánst és egy nagy értékű HiFi berendezést. A házkutatásnál egyetlen hozzátartozó volt jelen, a klánvezér élettársa. Ő családi örökségnek és ajándékoknak vallotta a kincseket. A nyomozók a kihallgatás után szabadon engedték.”

Népszabadság, 2003. december 23. (19. oldal)

[

Több ezer roma kerekedett fel az elmúlt napokban Románia délnyugati részén, Olténiában. Az a hír terjedt el közöttük, hogy az osztrák állam mindegyik cigánynak, aki megfogadja, hogy öt évig nem látogat Ausztriába 150 millió lejt (azaz közel 1 millió forintot fizet). Ez ehhez szükséges iratokat, nyomtatványokat Craiovában és Targu-Jiuban lehet beszerezni. A hírt élelmes „üzletemberek” terjesztették el. Mindent megszerveztek. Letöltötték az Internetről azokat az űrlapokat, amelyekkel tavaly év végéig a náci haláltáborokba hurcoltak kárpótlásért folyamodhattak, s azokat fénymásolással sokszorosították. Az űrlapokat jó pénzért (60-80 ezer lej közti összegekért) eladták a felültetett romáknak. Nagy részük azonban írástudatlan, ezért képtelenek voltak azokat kitölteni. A jóakaratú szervezők erre is gondoltak. Kétszázezer lejért kitöltötték helyettük az íveket. Aztán közölték a cigányokkal, hogy kérelmeiket helyezzék borítékba. A helyszínen borítékot is lehetett vásárolni, igaz, felárral. A címzésért külön díjat számítottak fel, s még a postahivatalokban ingyen osztogatott tértivevény nyomtatványokat is eladták nekik, csaknem egy dollárért darabját.

A turpisságra akkor derült fény, amikor sok száz roma jelent meg Craiova, Targu-Jiu és más városok postahivatalaiban, s kezdték feladni az űrlapokat tartalmazó leveleiket. Mivel az egyik ügyfél nem ragasztotta még le borítékját, a postai alkalmazott szemügyre vette az iratokat. De hiába közölte a cigányokkal, hogy azok egészen más célt szolgálnak, s határidejük is lejárt, az olténiai romák ragaszkodtak hozzá, hogy a posta továbbítsa leveleiket. Az sem baj, hogy 200 ezer lejjel lettek szegényebbek. Cornelia Popescu Gorj megyei postamester szerint intézménye tehetetlen. Muszáj továbbítania az ügyfelek küldeményeit. Hogy aztán Ausztriában ezzel mekkora zűrzavart keltenek majd? Nos, a román posta erről nem tehet. A cigányok azt mondják, voltak olyanok is köztük, akik a családjuk valamennyi tagja számára megvásárolták az űrlapokat. A hatóságok természetesen bottal üthették a szélhámosok nyomát, akik néhány nap alatt legalább húszezer dolláros haszonnal távoztak a környékről.

Tibori Szabó Zoltán – Népszabadság, 2004. június 5. (3. oldal)

[

Kártérítési ügyben nem csak a romákat csapták be. Ők is átverték Ausztriát. Vezetőik több száz millió forintot csaltak ki az osztrák államtól:

Eddig három gyanúsítottat vett őrizetbe a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a roma kárpótlásokkal kapcsolatos csalások ügyében. A gyanúsítottak között kisebbségi önkormányzati vezetők is találhatók. A múlt év novembere óta állampolgári bejelentések alapján folyik nyomozás a megyében a visszaélések miatt. Közismert, hogy az Osztrák Megbékélési Alap kárpótlást adott azoknak a romáknak, akiket 1944-ben és 1945-ben ausztriai gettókba hurcoltak el. Mint kiderült, többen jogtalanul vettek fel különféle összegeket, meghurcoltatásuk igazolására hamis tartalmú nyilatkozatokat szereztek. Kiss Imréné alezredes, a megyei főkapitányság sajtóreferense tudósítónkat arról tájékoztatta: a vizsgálat szerint eddig mintegy 200 millió forint összeget utaltak át összesen 250 igénylőnek, és többségük jogosulatlanul jutott a pénzhez. Az ügyben 11 gyanúsított ellen folyik nyomozás. L. Ferenc már korábban, H. Attila és B. József a napokban került előzetes letartóztatásba. A rendőrség nem árulta el az érintettek közéleti funkcióit, de más forrásból szerzett értesüléseink szerint egyikük a győri roma kisebbségi önkormányzat helyettes vezetője, másikuk pedig a tatabányai roma kisebbségi önkormányzat elnöke. Az alapos gyanú szerint jelentős kárt okozó, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett csalást és többrendbeli magánokirat-hamisítást követtek el.

Munkatársunktól – Népszabadság, 2004. november 3.(22. oldal)

[

Ez a cikk a szegénység valódi okára is rávilágít:

A Baranya megyei Gilvánfán élő romák között elterjedt annak a híre, hogy felszámolják a Varga-telepet. Pedig erre senki nem tett konk­rét ígéretet. Az itt élők mégis reménykednek. – Attól még, hogy van ez az Európai Unió, nem vál­tozik semmi, attól még ugyanúgy lesznek gaz­­da­gok és szegények. Mi mindig szegények ma­radunk. Nekünk sosem lesz annyi pénzünk, hogy házat építsünk. Soha! De hogy mi lesz velünk, hová megyünk, ha összedőlnek ezek a házak, azt ne kérdezze! Pedig összedőlnek, pár év, és összedől mind. A 29 éves Ignác Marianna Gilván­fán lakik, a Varga-telepen. A négyszáz lel­kes, romák lakta Gilvánfa Magyarország egyik legszegényebb települése. A baranyai faluban a munkanélküliség 80-90%-os. A köz­ség leg­nyo­morúságosabb része a Varga-telep, ahol 22 szo­ba-konyhás téglaház sorako­zik. A legkisebb por­­ta itt alig 10 négyzetméteres, a legnagyobb kétakkora. A Varga-telep az erdőről bete­lepült romák számára épült az 1950-es ’60-as évek­ben, s a falu akkori tanácselnökéről kapta a nevét. Ezek az elgazosodott kerttel övezett, komfort nél­­kü­li, esetenként földes padlatú, koszlott ágyak­kal és rozzant székekkel bebútorozott viskók általában 4-5 tagú családoknak adnak otthont.

A Varga-telepen senkinek sincs állása, itt csak a családi pótlék, a gyes és a szociális se­gély számít biztos jövedelemnek. A telep lakói belenyugodtak helyzetükbe, s ha arról kérdez­zük őket, hogy próbáltak-e az elmúlt tíz évben munkát keresni, akkor elismerik, hogy nem. Még csak azzal sem mentegetőznek, hogy bőrük szí­ne miatt nem találnak állást. Legfeljebb azt em­lítik, hogy nincs szakmájuk, és így nehéz. Né­hányan alkalmi munkából egészítik ki csekély jövedelmüket, de sokan bevallják, hogy nem vál­lalnak napszámot. Az egyik Varga-telepi házban lakik Ignác Marianna élettársával és két gyermekével. A vakító fehér nadrágot és blúzt viselő, rövid haját szőkére festő asszony elmondja, hogy neki még nem volt munkahelye, s napszámba se jár el, mert nem bírja.

Amúgy Ignác Marianna azért hozta szóba a házépítés dolgát, mert elterjedt Gilvánfán, hogy felszámolják a Varga-telepet. A hír onnan ered, hogy Teleki László, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára többször kijelentette, a kormány a cigánytelepek megszüntetésére programot készít. Ez az információ Gilvánfán szájról szájra járt, és úgy rögzült a falubeliekben, hogy a Varga-telepet felszámolják. Pedig erre senki sem tett konkrét ígéretet. Ignác Marianna azonban nem reménykedik. Szerinte akkor számolják majd fel a telepet, ha összedőlnek a kunyhóik. Erre van esély. Három ház még a ’90-es évek közepén lakhatatlanná vált, és legalább fél tucat viskóval bármikor megtörténhet ugyanez. Az összedőlt porták lakói beköltöztek egy hosszú tornácos parasztházba, ami valaha egy módos gazda otthona volt, később pedig a falu könyvtáraként szolgált. A község képviselő-testülete írásban ugyan sosem utalta ki a házat a lakásfoglalóknak, a falu irányítói azonban szóban engedélyt adtak arra, hogy a telepen otthon nélkül maradó családok eztán a volt könyvtárban húzzák meg magukat.

A telepről ideköltözött lakók a végletekig lehasználták az egykor mutatós házat, mostanra ez az épület is omlófélben van. Jelenleg három család tizenhat tagja él itt. A ház három szobájának egyikében Balogh Istvánné lakik élettársával és négy gyermekével. Az ágyakkal zsúfolt, 4 × 5 méteres helyiség nemcsak lakószoba, de konyha és fürdőszoba is egyben. Igaz, utóbbin csak egy műanyag gyerekkádat kell érteni, amibe – ha valaki fürdeni akar – az udvarról hordják a vizet.

−  Úgy tudom, hogy az állam épít nekünk házat – osztja meg velem reményeit Baloghné. Nekünk nincs pénzünk, segélyből élünk, és a családi pótlékból. Az élettársam napszámot vállal, most is ott van. Nyáron hetente háromszor is elmegy, megkeres napi háromezret. Télen viszont nincs napszám, akkor nehezebb.

Az aligha kérdéses, hogy a Varga-telepiek a maguk erejéből nem jutnak elfogadható otthonhoz. Ugyanakkor az is tény, hogy azok a gilvánfaiak, akik saját erőből építkeztek, helytelenítenék, ha a telepiek „csak úgy” lakáshoz jutnának. Ők úgy vélekednek, hogy az emberek csak akkor becsülik meg a házukat, ha azért tettek is valamit. Hogy a Varga-telep felszámolása mikor kezdődhet el, azt még senki sem tudja. Azt sem, hogy milyen áldozatvállalás várható el a telep nincstelen, iskolázatlan, a munka világából másfél évtizede kiesett lakóitól. A Varga-telepiek várják a csodát. Kérdés, hogy az omladozó házak bírják-e addig, amíg a csoda rájuk köszön.

Ungár Tamás – Népszabadság, 2004. július 12. (11. oldal)

[

Hosszú sorban csörömpölnek az üres vödrökkel a romák a kassai Luník panelgettóban. És átkozódnak. Szidják a kormányt, különösen Ludovít Kaník munka- és szociálisügyi minisztert, aki tavalytól alaposan megnyirbálta a szociális segélyeket.

−  Két éve még tízezer koronánál (hatvanezer forintnál) jóval többet kaptunk havonta. Ma már csak hat hónapig jár a munkanélküli-segély, azután alig ötezer koronát (harmincezer forintot) vetnek oda, meg havi ötvenet, ha orvoshoz kell menni, bármekkora is a család. Ebből a kis pénzből csak éhen lehet halni – kiabálja egy nő. Zajos helyeslés a válasz. A hetvenes években épült, mára teljesen lepusztult lakótelep a romák súlyos szociális gondjainak elborzasztó tü­körképe lett. Késő ősszel a felhalmozott adósságok miatt kikapcsolták a gázt. A múlt héten pedig elzárták a vízcsapot. Erre a lépésre készül az áramszolgáltató is.

−  Csak akkor adunk újra vizet, ha legalább a tartozásuk felét törlesztik! – bömböli érdeklő­désemre a telefonba a kelet-szlovákiai vízművek egyik vezetője. Öt napja egyetlen helyen, a kerületi polgármesteri hivatal előtti tartálykocsiból lehet vízhez jutni. – Már nem sokáig – sóhajt Ladislav Sana helyi polgármester. Pavol Cunderlík Közegészségügyi és járványfelelős lép ki az egyik ajtón, falfehéren kapkodja a levegőt.

−  Elviselhetetlen a bűz már a folyosókon is. Sokan már a közeli tóban vagy a parton végzik a szükségüket. Bármelyik órában súlyos járvány törhet ki – rebegi. Zuzana Bobríková, a kassai polgármesteri hivatal szóvivője az idesereglett újságíróknak magyarázza:

−  A lakótelep 666 lakásában hivatalosan 807 személy lakik. Ennél azonban jóval többen vannak, mert tavaly sok kassai és kelet-szlovákiai hajléktalan jött ide a rokonához. A számlákat pedig mindössze huszonkét család fizeti. Kedden válságstáb alakul, amely szigorú ellenőrzést tart. Akinek nincs érvényes bérleti szerződése és nincs bejelentve, annak távoznia kell. Akár kar­hatalommal is gondoskodunk erről. Vízre, villanyra pedig havonta egy ezrest szedünk csalá­donként. Ha mindenki fizet, akkor összegyűlhet annyi pénz, amennyit előlegként kérnek a szol­gáltatók. Szűkös költségvetéséből segít a város is. Aki ennyit sem ad, azt szükséglaká­sok­ba költöztetjük – közli ellentmondást nem tűrő hangon. Óriási felzúdulás fogadja szavait.

−  Sehova sem megyünk, legfeljebb tüntetni, de azt megkeserülik a politikus urak! – csattannak fel a dühödt válaszok. Megkerestük Klára Orgovánová romaügyi kormánybiztost. Ő meglepő módon a Dzurinda-kabinetet bírálja.

−  Sorolnék biztató példákat is, ha nem törpülnének el a legtöbb roma súlyos megélhetési gondjai mögött. A lényeg: a drasztikus és érzéketlen szociális reformok a munkanélkülieket, közülük is leginkább a romákat sújtották. Lakásaikat az ügyeskedők kaparintják meg. Felújítják, és jó drágán eladják. Tűzzel játszanak a politikusaink. Kelet-Szlovákiában robbanásveszélyes hely­zet alakulhat ki – válaszolja érezhető aggodalommal.

Szilvássy József  – Népszabadság, 2005. április 23. (9. oldal)

[

A roma társadalom egzisztenciális helyzete nem véletlenül alakult így. Kimondva, kimondatlanul mindenki tudja, hogy a munkakerülésük sodorta őket ebbe a helyzetbe. Könnyebb ugyanis felvenni az állam által folyósított szociális segélyt, mint megfogni a szerszám nyelét. A munkához való hozzáállás megváltoztatásán kívül lét­fontosságú lenne a tanulás, az isko­­lá­zottság szorgalmazása. Szakképesítés nélkül ugyanis ma már nem lehet ál­láshoz jutni. Ennek ellenére sok ci­gány család nem járatja iskolába a gyerekeit, vagy néhány osztály el­vég­zése után már az általános isko­lából is kibuknak. A gyerek pél­da­képe a szü­lő. Ha a szülő lusta, mun­kakerülő, ak­kor ho­­­gyan várhatná el a gyerekétől, hogy iskolába járjon, ta­nuljon.

Sok problémát okoz a roma gye­rekek deviáns viselkedése is, ami le­hetetlenné teszi a tanítást. Miu­tán ezek­nek a tanulóknak a szülei sem­mit sem tesznek gyermekeik megfékezése, jobb belátásra térítése érde­kében, érthető a magyar szülők felhá­borodása. A leg­több szü­lő azért kül­di a gyermekeit iskolába, hogy tanul­janak, a tanulni nem kívá­nók azon­ban lehetetlenné teszik az órák meg­tartását. Emellett megfé­lem­lítik, ál­landóan terrorizálják a ta­náraikat. Ki­használják a helyzeti elő­nyüket, hogy a magyar oktatási rend­szer szigorúan tiltja a szegre­gációt, a cigány származású tanulók elkülö­ní­tését. Ennélfogva már nem egy olyan iskola van az országban, ahol leállt vagy akadozik a tanítás, a pe­dagó­gusok nem képesek ellátni a fe­lada­tukat. Egy megbélyegzett ki­sebb­­ség számára ez a viselkedés nem a legj­obb módja a többség jóin­du­latá­nak elnyerésére. Ez a magatartás csak tovább fokozza a cigányokkal szembeni ellenérzést, ami később gyűlöletté és a sorsukkal szembeni teljes közönnyé fog válni:

 

A tanárok szerint a kaposvári Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola réme lett egy 17 éves diáklány, akivel szemben az egész pedagóguskar tehetetlen. A deviánsan viselkedő gyermek osztályában odáig fajult a helyzet, hogy a tanárok nem tudnak tanítani, a legjobban tanulók közül öt diákot más intézménybe írattak szüleik – mutatja tehetetlenségüket Tóth Imre iskolaigazgató. A lányt eddig nem sikerült másik iskolába helyezni, a jelenlegiből pedig nem lehet eltanácsolni 18 éves koráig. A tanárok szerint többször előfordult, hogy a lány óra alatt sminkelt, reggelizett, telefonált, kötekedett társaival és tanáraival, durván beszél, és igyekszik a vele nem szimpatizálókat megfélemlíteni. Egyik tanárát leköpte, a másikhoz pirosra festett tampont vágott. Felgyújtotta egyik diáktársa haját.

A lány ellen az előző tanévben fegyelmit indítottak, a fenntartó önkormányzat támogatásával kezdeményezve más iskolába való áthelyezését. Ezt azonban a lány apja megtámadta – sikerrel: a bíróság alaki hibák miatt érvénytelenítette a határozatot. Idén januárban ismét fegyelmit indítottak a lány ellen, kezdeményezve az iskolaváltást, de az önkormányzat jegyzője egy újabb, jogilag alaposabb határozat meghozatalát kérte az intézménytől. Az iskola az oktatási ombudsman segítségét is kérte az ügyben. Az igazgató tájékoztatása szerint a parlamenti ombudsman a jogszabályokra hivatkozva azt erősítette meg, hogy 18 év alatti gyermeket súlyos fegyelmi vétség, fizikai erőszak esetén lehet csak eltanácsolni. Erre sokan azt mondják, hogy könnyű a politika magaslatából szónokolni, de a kisebbségi jogok élharcosai sem íratnák be a gyerekeiket olyan iskolába, ahol a cigánytanulók többségben vannak. 

−  Ez a jogi helyzet teljesen kiszolgáltatottá és eszköztelenné teszi a tanárokat, miközben egyre fegyelmezetlenebbek és agresszívabbak a gyerekek – mondta a jogszabály-változtatást sürgető igazgató. Hozzátette: az érintett pedagógusok közölték vele, ha most sem sikerül a deviáns lány eltanácsolását megoldani, akkor nem hajlandók tovább tanítani abban az osztályban, ahová jár. A lány édesapja tudósítónknak elismerte, hogy a gyermekének felrótt cselekmények javarészt megtörténtek, de hozzátette: szerinte semmi nem ok nélküli. Gyereke azért „idegenedett el” a tanáraitól, mert előfordult, hogy rázárták az ajtót, kicsavarták a kezét, hamisítványnak nevezték az ellenőrzőjébe orvos által írt igazolást.

−  Ma már más világot élünk, máshogy viselkednek a serdülők, mint régen, és ehhez nem tud alkalmazkodni ez az idős, nem eléggé rugalmas pedagóguskar – fogalmazott az apa. Szerinte alaptalan a vádaskodás, hogy a lánya miatt írattak ki az osztályból már öt gyereket. Tagadta, hogy bárkit megfenyegetett volna ő vagy a lánya, sőt szerinte inkább őket érte fenyegetés. Megtiltotta a lányának, hogy az ellenőrzőjét odaadja az osztályfőnökének, aki – szerinte – utólag akart beírni hiányzásokat, a köpködést és hasonlókat. Az apa az ellenséges légkör bizonyítékának tartja, hogy miközben a lányát 10-11 tanár tanítja, mégis, a teljes 70 fős pedagóguskar aláírta a legutóbbi, eltávolításáról szóló határozatot.

A Somogyi Hírlap tegnapi számában nyilatkozó igazgató állítása szerint a 17 éves lány apja a gyerek roma származását is megnevezte a konfliktus okaként. Tudósítónknak viszont az apa kijelentette: ennek nincs szerepe az ügyben. Tegnap délután nevelési értekezleten – az önkormányzat illetékesének jelenlétében – tárgyaltak a lány ellen indított újabb fegyelmiről. A város képviselője jogi segítséget és gyorsított ügykezelést ajánlott a tantestületnek.

Török Tünde – Népszabadság, 2008. március 28. (4. oldal)

[

Megélhetési fortélyok:

A nagyvilágban azt tartják a magyarokról, hogy a „jég hátán is megélnek”. Lehet, de vannak nálunk élelmesebb népek is. A másokon való élősködés terén sokat tanulhatnánk a cigányoktól. Internetes hírforrások szerint egyes településeken a roma lakosság a következő trükkel húzza ki a pénzt az állam zsebéből:

Adott egy cigány házaspár. Egyik sem dolgozik, segélyből élnek. Az asszony 5 év alatt szül 5 gyereket, akiket megélhetési problémákra hivatkozva állami gondozásba adnak. A hatóság kimegy, nyomor, kosz, szegénység – elveszik tőlük a gyerekeket. Pár hónappal később jelentkezik a hatóságnál a keresztapa, testvér vagy más rokon (hiszen mindenki rokon), hogy szívesen nevelné tovább a „szerencsétlen” sorsú család gyerekeit. A hatóság örömmel megszabadul az állami gondozásban lévő gyerekektől és örül, ha valaki neveli őket. Sőt fizet is a gondozóknak. Havi fizetést. Ezért az örökbefogadó szülő kiveszi a gyerekeket. Ezután az öt gyereket nem hivatalosan visszaviszik az eredeti családhoz, hiszen rokonok, miért ne lehetnének ott. És ott élnek tovább, mintha mi sem történt volna. A nevelőszülőknek gyermekenként nettó 80 000 Ft-ot fizet ki az állam. Ez nettó 400 000 Ft jövedelem. Ehhez jön még a családi pótlék és a szociális segély. Így havi hatszázezret is összeszednek, míg ha mindkét szülő elmenne dolgozni, minimálbérként ennek az összegnek csak a harmadát keresnék meg. Akkor minek dolgozzanak? Ebből az összegből még akkor is jól megélnek, ha a két „család” megosztozik rajta. Mindenki jól él, és közben röhögnek a markukba. Jut pénz kocsmára, játékgépre, italra, cigarettára. Még egy használt BMW-t is vehetnek belőle, hiszen nagy a család. A magyar adófizetők pedig eltartják őket.

Internet – 2008. május 5. (3044. vicc) http://www.hoxa.hu/?p1=forum_tema&p2=32&p4=593

[

Mindezeket látva, hallva, tapasztalva mind intenzívebbé válik a cigányokkal szembeni ellenérzés. A nem túl hízelgő megítélésüket tovább rontja a kötözködő magtartásuk, a nálunk is napirenden levő bolti lopások, piaci fosztogatások, kocsmai verekedések. Mindezt tetézi a cigány vezetők, politikusok sikkasztása. Parlamenti- és önkormányzati képviselőik saját zsebre dolgoznak, a rájuk bízott állami pénzek nyomtalanul eltűnnek. Egyre jobban fogy az emberek türelme. Szinte naponta hallunk olyan kifakadásokat, hogy: „Mások egy életen át keményen megdolgoznak a napi betevőért, és azért, hogy fedél legyen a fejük felett, addig ezek csak elpotyogtatnak néhány purdét, aztán máris kapnak az államtól lakást, meg milliós segélyeket. Utána felszedik és eltüzelik az ingyenlakás parkettáját, tábortüzet raknak a szobában. Hát hol itt az igazság?” Ha a cigányok pusztán azért kapnak állami támogatást, mert romák, nem pedig azért mert szegények, ez nem más, mint a szociális gondok etnocizálása.

Sokan emlegetik, hogy a „hátrányos helyzetű családoknak” az állam elengedi, illetve átvállalja az éveken át felhalmozódott köz­üzemi tartozásukat, miközben mások a „fogukhoz vernek min­den garast”, hogy havonta ren­desen fizethessék a víz-, gáz- és villanyszámlájukat. A romák támogatása azonban nem érte el a célját, csak az előítéletek további elmélyüléséhez veze­tett. A kulturális örökségünket féltők szerint: „Semmi sem szent nekik. Elhurcolják a parkokból és beolvasztják nemzeti hőse­ink bronzszobrait. Ha elfogy­nak a szobrok, elvágják és ki­húzkodják a csatornákból a pos­tai-, a vasúti- és a villamos ká­beleket, és a bennük található réz­vezetéket olvasztják be.” A parázs hangulatot a karrier­dip­lomaták önáltató kisebbségvédő szólamai sem képesek ellensúlyozni, akik meglovagolják a demokratikus társadalmak gyengékkel szemben tanúsított fokozott rokonszenvét, és az emberi jogok élharcosaként próbálnak előbbre jutni a politikában.

Ezek a nyilatkozatok, a kisebbségvédő határozatok azon­ban nem sokat érnek. Csupán ideig-óráig képesek visszatar­tani az indulatok elszabadu­lását. Ezt a folyamatot csak az érintettek tudnák visszafor­dí­ta­ni, a helyzet elmé­r­ge­sedését megaka­dályoz­ni. Most még nem késő belát­ni, hogy rossz irányba ha­ladnak, az ellen­szen­ves vi­sel­kedést folytatók még jó útra térhetnek. Ha ez nem történik meg, akkor né­hány évtized múlva egy új Ho­lo­caust várható. A különféle szél­sőjobboldali és fasiszta cso­portok már ugrásra ké­szen áll­nak, hogy betöltsék „Isten os­to­rának” szerepét. Ennek kez­detét észre sem fogjuk venni. A leszámolás többnyire csak az esemé­nyek lezajlása, a tény­fel­táró tárgyalások lefolyta­tása után derül ki. A II. világ­háború alatt senki sem tudta, hogy mi folyik a náci „munkatábo­rok­ban”. Ha valaki hallott is róla, nem hitte el, vagy nem akarta elhinni. Csak a kon­cent­rációs táborok felszabadítása után vált egy­értelművé, hogy mi történt. Ad­digra azonban már 13 mil­lió embert (6 millió zsidót, 5 mil­lió cigányt s egyéb náció­hoz tartozót, 2 millió homo­szexuá­list va­la­mint nyomoré­kot) lőttek agyon, illetve gázosítottak el és semmisítettek meg a krema­tó­riumokban. A távoli vidékeken létesített „munkára nevelő tábo­rok” nagyon könnyen válhatnak halálgyárakká.

Kezdetben a világméretű nép­­­irtás irányítói sem kelte­nek gya­­nút az emberekben. Ne felejt­sük el, hogy Hitler sem An­ti­krisz­tus­ként kezdte a pá­lya­fu­tá­sát. 1932-ben a Nem­­ze­ti Szo­­cialista Párt demokrati­kus úton ju­tott hatalomra. Sza­­bad vá­lasztáso­kon elnyert több­ségi szavazattal kerül­tek élre a Parlamentben. Nö­vekvő népsze­rű­sé­gére való tekin­tet­tel 1933-ban Paul von Hin­denburg ki­nevezte Hitlert kan­­cellárrá. Or­szág­szer­te ünne­pelt hőssé vált, a gaz­dasági vi­lág­válságból ki­lá­baló Németor­szág benne lát­ta az ország meg­­men­tőjét. Nem­zetközi meg­íté­lése is igen jó volt. 1938-ban a Ti­me Maga­zin­ban Adolf Hit­ler volt az év embere. (1942-ben pedig Sztálint válasz­tották az év emberévé.)

Ne feledkezzünk el arról sem, hogy a túlvilági erők által folytatott megméretés folyamatosan zaj­lik. Nem csak az egyéneket, hanem a különféle népek, népcsoportok viselkedését is folyamatosan figyelik, és ha a mérleg nyelve rossz irányba billen, már nincs mit tenni. A büntetés, a leszámolás elkerülhetetlen. A bennünket felügyelő hatalmak nem törődnek azzal, hogy mi nem hiszünk a létezésükben. Ettől függetlenül teszik a dolgukat. A büntetést ugyan Isten mondja ki az érintettek felett, de nem ő hajtja végre. Ezt a feladatot rábízza a Gonosz erőkre, akik szíves örömest vállalkoznak a le­bonyolítására. Mivel ők nem rendelkeznek fizikai testtel, az emberek közül kiválasztják azokat a személyeket, akik korábbi vagy előző életbeli sérelmeik alapján mérhetetlen gyűlöletet táplálnak a megsemmisítésre ítélt réteggel szemben, és vakon engedelmeskednek az őket manipuláló erőknek. Ők vezényelték le az arisztokrácia bukását kiváltó I. és II. világháborút is.

Az ilyen nagyszabású büntető akciók lebonyolítása azonban emberfeletti képességet igényel, amivel mi nem rendelkezünk. Nem is bízzák ránk. Amíg a Sátán és fekete angyalai a háttérből, láthatatlanul irányítják az eseményeket, a démonok tevőlegesen is átveszik a hatalmat a kulcsfontossá­gú személyek felett. Ez történt Hitlerrel is. Adolf Hitler (illetve akkor még Schicklgruber), az I. világháború tizedese civilben egy tehetségtelen piktor volt. Egész életműve néhány jelentéktelen olajfestményből állt. Saját lelkének adottságai nem tették volna képessé hatalmas tömegek megnyerésére, a II. világháború nagyszabású hadműveleteinek irányítására. Az alkalmanként több százezres hallgatóságából nem ő váltotta ki a tömeghipnózist, hanem egy nála jóval fejlettebb gonosz lélek, amely erre az időszakra megszállta.

A szemtanúk is úgy emlékeznek meg róla, hogy Hitlert minden bizonnyal egy démoni lény száll­ta meg, amikor szónokolt: „Ekkor sátáni fény gyúlt benne”. A kistermetű, nevetséges ecsetbajszú, jelentéktelen figura fekete angyallá változott. Staccatószerű, demagógikus kádenciákba átcsapó hang­jával mindenkit hipnotizált, bűvöletben tartott.[31] A beszéd végén a démon elszállt belőle, és Hitler visszaváltozott kis szürke, közönséges emberré. Fáradtan, üveges tekintettel meredt maga elé, mint aki maga sem érti, hogy mi történt vele. Beszédei alatt a magasan fejlett sátáni lény olyan magnetikus vonzóerőt kölcsönzött neki, amelynek senki sem tudott ellenállni. Az arcára valóságos önkívületi rajongás ült ki. Valamiféle médiumi révületbe esett. Hitler maga is utalt az őt uraló metafizikai hatalomra. Tábornokainak gyakran említette, hogy „belső hang” irányítja, és egyszer megjegyezte: „Egy alvajáró precizitásával és biztonságával követem a nekem kijelölt utat.” Szerencsétlen nem is sejtette, hogy mit és kit követett, és hogy hová vezet ez az út.

 Ha az ítélet kimondatott, és a végrehajtó megtaláltatott, már semmit sem lehet tenni. Ezeket a személyeket ugyanis lehetetlen eltávolítani. Hitler ellen több mint 40 alkalommal kíséreltek meg merényletet. Mindegyiket megúszta, gyakorlatilag egyetlen karcolás nélkül.[32] A pokol angyalai nem csak a szándékos, hanem a véletlenszerű balesetektől is védik követeiket. 1917-ben Hitler még csak tizedes volt az I. világháborúban. Ennek ellenére a túlvilági lények állandóan rajta tartották a szemüket. Egy éjszaka a harcmezőn olvadt fémbe és földbe ásva látta magát. Felriadt álmából, és kirohant a lövészárokból. Másodpercekkel később egy bomba megsemmisítette a bunkert, ahol aludt. Szaddam Husszein iraki diktátort sem sikerült a palotájára dobott bombával likvidálni. A családtagjai meghaltak ugyan, de ő túlélt minden elpusztítására irányuló akciót. Ezek az emberek a Sátán védelme alatt állnak, ezért nem lehet nekik ártani. Ez persze nem jelenti azt, hogy soha nem fognak bűnhődni. Ők a természetes haláluk, vagy az öngyilkosságuk után nyerik el méltó büntetésüket a pokolban. Ha a gonosz erők már nem látják hasznukat, nem védelmezik őket tovább. Ezután ők is meglakolnak minden bűnükért, méghozzá kamatostól.

Ha az érintettek nem hajlandóak változtatni a magatartásukon, nem tesznek semmit megítélésük megváltoztatása érdekében, a véres leszámolás, vagy az országból való kitoloncolás (Indiába való visszatelepítés) elkerülhetetlenül bekövetkezik. Erre a veszélyre a politikusoknak kellene felhívni az érintettek figyelmét, mert ha nem nyitják fel a szemüket, ők maguktól nem fogják belátni, hogy a vesztükbe rohannak. Ha a helyzet tovább mérgesedik, az emberek maguk veszik kezükbe az „igaz­ság­szolgáltatást”. Az indulatok előbb-utóbb egyéni megtorlási akciókhoz vezetnek. Mindennapossá vál­nak a csuklyát, maszkot viselő, kődobáló, Molotovkoktél-hajigáló büntető akciók. Később a házaikat gyújtják rá a romákra. Az égő házból kimenekülőket pedig agyonlövik, lemészárolják. A bosszú természetesen nem késik. A „nemcsak a romák háza gyúlékony” fenyegetőzéssel kísért ellencsapás során egyre jobban elmélyül az etnikai ellentét az országban. Az alkalmas pillanatban aztán megérkezik egy „nemzetmentő”, aki kihasználva a kormány tehetetlenségét, átveszi a hatalmat. Ezt követően ismét készenlétbe fogják helyezni a marhavagonokat.

Mindez a társadalom hallgatólagos, sőt tevőleges hozzájárulásával fog végbemenni. A jelenlegi világgazdasági válság ugyanis egyre nagyobb terheket ró az emberekre. Kilátástalan helyzetükben bűnbakot keresnek. Keresnek egy védtelen kisebbséget, amelyen kitölthetik mérgüket, levezethetik felgyülemlett feszültségeiket. Az 1929-1933-as gazdasági válság során a zsidók töltötték be a bűnbak szerepét. Nem véletlen, hogy ekkortájt születtek meg az első zsidótörvények, amelyek először csak a zsidó származású diákok egyetemi beiskoláztatását korlátozták. Ez a folyamat azonban nem állt meg az arányosság helyreállításán. Később az értelmiségi zsidók munkavállalását is korlátozták, majd következett a megbélyegzés, az éttermekből, kávéházakból való kitiltás. Aztán már a puszta létük is veszélybe került. A forgatókönyv is vészesen hasonlít a jelenlegihez. Eleinte csak a sajtóban jelentek meg zsidógyűlölő cikkek, majd mind több zsidót értek atrocitások. Mind nálunk, mint Németországban napirenden voltak a zsidóverések, a zsidók boltjainak kifosztása, felgyújtása. A kormányok még ekkor sem tettek semmit a folyamat megállítására, a feszültségek feloldására. Ezután jöttek a fasiszta diktátorok, akik aztán beteljesítették a karma büntetését.

A jelek szerint már nálunk is készülődnek azok az erők, akik szívesen vállalkoznak a „rendcsinálásra”. Valóban erre van szükségünk? A XXI. században is át kell élnünk egy fasizmust. Az újkori Holocaust még az előzőnél is hatékonyabb lesz. A II. világháború alatt ugyanis sokan sajnálták a zsidókat. Ezért sokan bújtatták őket, a külföldi diplomaták pedig menlevéllel látták el a zsidó családokat. A cigányok azonban a jelenlegi viselkedésükkel annyira meggyűlöltették magukat, hogy nem számíthatnak a társadalom könyörületére. Senki nem fog üldözött romákat befogadni, cigány családokat bújtatni. Európa 10 milliós cigánysága senkire sem számíthat. A leszámolást megelőző cigánypogrom már el is kezdődött:

 

A maffia halálbrigádjai Nápolyban felperzseltek egy cigánytábort, mert egy roma férfi vezette BMW elgázolt két lányt, akik közül az egyik a helyi maffiavezér unokahúga. A pogrom után a romák elmenekültek Nápolyból. A Camorra-vezér felbérelt emberei előbb szétverték, majd Molotov-koktélokkal felgyújtották a sátrakat és a lakókocsikat, amelyekben a volt Jugoszláviából bevándorolt cigányok laktak. A mintegy 50 fős támadó banda megakadályozta a hatóságokat a tűzoltásban. Csak a csodának köszönhető, hogy nem történt tragédia, mert a lakókocsikban használt gázpalackok sorra felrobbantak. Mindössze egy négyéves gyermek szenvedett füstmérgezést. A mintegy 200 fős nápolyi cigányközösség azonban megmaradt cókmókját összecsomagolva „örökre” elmenekült Nápolyból. Járműkonvojukat rendőrségi autók kísérték Róma kapujáig. A helyi rendőrkapitány szerint „csak a lakosság spontán haragja tört felszínre a kéregetésből és lopásból élő cigányok ellen.” Emberjogi szervezetek és maffiaszakértők szerint azonban ilyen jól szervezett cigányellenes pogrom csakis a helyi maffiavezér parancsára, vagy legalábbis jóváhagyásával történhetett meg a délolasz nagyvárosban.

Népszabadság, 1999. június 21. (21. oldal)

 

Később már nem csak a maffia üldözte a cigányokat. Az olasz kormány határozata alapján 2010-ben országszerte felszámolták a cigánytáborokat. Olaszország után Franciaországból is visszatelepítették a cigányokat Romániába és Bulgáriába. Ha nem változtatnak a magatartásukon, könnyen lehet, hogy egy idő után továbbküldik őket Indiába. A közhangulat elmérgesedése esetén nálunk is megindul a romatelepek felszámolása, és a kitoloncolás. Ez ellen az állampolgárság sem védi meg őket, mert ha egy szélsőjobboldali párt jut hatalomra, egyik napról a másikra hozhatnak egy új törvényt, amely megfosztja az állampolgárságuktól azokat, akik nem hajlandóak beilleszkedni a társadalomba. A hontalanok pedig könnyen kiutasíthatók az országból. A száműzés, a kitiltás gyakori eljárás volt a világtörténelemben, szükség esetén újra alkalmazni fogják.

Sajnos hiábavaló volt minden figyelmeztetés, továbbra sem történt semmilyen pozitív változás ezen a téren. Nálunk egy parlamenti vizsgálóbizottság megállapította, hogy a rendszerváltás óta a romák felzárkóztatására irányuló programok mind csődöt mondtak. Az erre a célra kiutalt milliárdok nagy részét pedig elsikkasztották. Ezért a cigány önkormányzat vezetőjét letartóztatták. Az elmúlt évtizedben 120 milliárd forint ment el felzárkóztató programokra, haszontalanul. Az állami pénzek kézen-közön eltűntek. A gettók felszámolására, az oktatási integrációra kapott uniós támogatások pedig kihasználatlanok maradtak. A közeg, amelynek szánták, nem engedi hasznosulni. Hiá­ba a kormány, a társadalom igyekezete, ha maguk az érintettek nem tesznek semmit a beilleszkedésük érdekében. A kilátástalan helyzet láttán beindult az egyéni igazságszolgáltatás. Szélsőséges érzelmektől fűtött magánszemélyek sorra gyújtották fel cigánycsaládok házait, és az égő épületből menekülni próbálókat lemészárolták. 2010 szeptemberében Szlovákiában egy középkorú férfi sorozatlövő fegyverrel kiirtotta a szomszédjában élő cigány családot. A vérengzésnek 8 halottja és 15 sebesültje volt. Tettének fő oka a hangoskodásuk, az elviselhetetlen magatartásuk volt.

Az eset után a Szlovák Nemzeti Párt plakátokat ragasztott ki, amely egy roma férfit ábrázolt, alatta a felirat: „Ne etessük azokat, akik nem akarnak dolgozni.” A szlovák rendőrség nem tartotta rasszistának ezt a megnyilvánulást, és semmit sem tett a plakátok eltávolítása ügyében. Úgy látszik, hogy már hatóságok is tehetetlenek. A kisebbségi jogok elszánt védelmezői erre így tiltakoztak: „Ez is azt mutatja, hogy a rendőrségben gyökeret vert az idegengyűlölet és a rasszizmus” Az eset után nem rendeltek el nemzeti gyászt Szlovákiában. Jellem­ző a köz­hangulatra, hogy sen­ki sem szervezett szimpá­tia­tüntetést a cigányok védel­mé­ben. A köz­véleményt legin­kább az in­ternetes fóru­mo­kon olvas­ha­tó blogbejegy­zések jellem­zik. A Népsza­badság című napilap hozzá­szólásainak egyi­ke így szól: „Vigyázó szeme­tek Pozsony­ra vessétek... szép munka volt!”

Élménybeszámolókban sincs hiány: „Nagybányán lát­tam két olyan többemeletes, talán az 1980-as években épí­tett házat, ahol nem volt már semmi nyílászáró szerkezet, és semmi éghető anyag, mert az ott lakók mindent eléget­tek. Itthon a szülőfalumban egy régi cselédházakból álló utcát az oda költöztetett ro­mák végiglaktak, és amikor az utolsóból is elégették az éghetőt, tovább köl­töz­tek.” Mások a politikusoknak üzentek: „Nesze nektek liberális idióták, már csak az hiányozna, hogy legalizáljátok a drogokat!” Ezek azonban csak a szalonképes hozzászólások voltak. A vaskos megjegyzések helyén ez moderátori közlés állt. „Komment törölve.” Egy rövid vélemény azonban meg­maradt a szélsőséges javaslatokból is. Az egyik hozzászóló a cigánykérdés megoldására a „golyószórót” ajánlotta. A politikusok is reménytelennek tartják a helyzetet. Szónoklataikban ugyan tovább hangoztatják a cigányok beillesztésének szükségességét, de ezt is csak addig teszik, egy szélsőjobboldali kormány be nem költöztet egy hat­gyerekes cigány családot a lakásukba azzal, hogy mutassák meg, hogyan lehet velük együtt élni.

[

A bőrfejűek, a hungaristák és egyéb neonáci szervezetek nem fogják kímélni a homoszexuálisokat és egyéb deviáns maga­tartású csoportokat sem. A legutóbbi demonstrációjukon is transzparenseken hirdet­ték, hogy: „Más­hol légy más!” A szélső­sé­ges jobboldali erők azért is ka­rol­ják fel a szexu­ális aber­rá­cióban szen­ve­dők elleni küz­delmet, mert ez­ál­tal sok szim­patizánst tud­nak maguk köré gyűjteni. Mi­vel a kor­mányok nem tesz­nek sem­­mit az er­kölcsi zül­lés ellen, a társa­da­lom na­gyob­bik fele a szél­ső­jobb­ol­dali néze­teket val­­lók ke­mény­kezű fel­lépé­sé­ben lát­ja az egyetlen ki­utat a je­len­legi „fer­tőből”. Ami­kor tisz­­tes­ség­­­ben meg­őszült több­gye­­­rekes szülők azt hallják, hogy a li­bera­liz­mus jegyé­ben mind több or­szág­ban en­ge­délyezik a ho­mo­­sze­­xuá­li­sok há­zassá­gát, sőt öz­ve­gyi nyug­díjat biz­to­sítanak nekik és gyere­ket is örökbe fogad­hat­nak, ön­kén­telenül ke­­re­sik azt az erőt, amely ké­pes ezt a fo­lyamatot megaka­dályozni.

Ennek tudható be, hogy a szélsőjobboldali tüntetése­ken szép számmal találhatók anti­de­mok­ratikus nézetekkel egyál­­talán nem vádolható fi­atal nők, akik nem akarnak mást, mint egy normális vi­lágban, normális életet élni. A jelen­legi folyamatot látva attól tar­tanak, hogy erre nem lesz le­hetőségük. Nemtet­szé­sük je­lé­ül a magukkal vitt táb­lákon ilyen feliratok lát­hatók vörös betűkkel: „Nem pederasztát akarunk, hanem ren­des férjet és gyereket”. A nyo­maték ked­véért talpig fe­ke­tébe öltöz­tek. Féltik a le­endő gyerme­keiket a homos­zexu­álisok örök­­befo­ga­dott gye­­re­keitől, a szexu­á­lis zakla­tá­sok­tól, az apa­minta hiá­nyá­tól. Miközben ők a ke­resz­tény er­kölcsre hi­vat­koz­nak, az Ár­pád­sávos lo­bo­gó alatt vo­nu­ló kopaszra nyírt, láb­szár­kö­zé­pig fűzött bakancsot hordó hangadók teli torokkal üvöl­tik: „A másság költözzön más­hová!” A műveltebbje ezt kán­tálja: „Az ókorban az ilye­­ne­ket atombombával ir­tot­ták!”[33] A lírikus alkatúak versbe szedték tiltakozá­su­kat: „Csapból is e kérdés csö­­­pög, miért vagy más te kö­csög?” A kevésbé széplel­kűek egy­sze­rűen csak azt ordítozzák, hogy: „Mocskos buzik!”

2004 nyarán a melegfel­vonulás ellensúlyozására ren­dezett „hideg büszkeség nap­­ján” még kevesen vo­nultak a Hősök terére[34]. A tiltakozók és a szimpatizánsok száma azonban napról napra nő. Ne feledjük, hogy az 1930-as évek elején a nemzeti szo­cialisták is így kezdték Né­metországban. Aztán mire ész­­be kapott a világ, Hitler hadat üzent Lengyel­or­szág­nak. A német nép támogatása vagy legalábbis hallgatólagos jóvá­hagyása nélkül nem kerül­he­tett volna sor a világ legna­gyobb mértékű népirtására. Mint tudjuk a II. világháború mérlege 50 millió halott. Köz­tük 6 millió zsidót és 200 ezer cigányt a krematóriumokban égettek el. Előtte azonban az SS „megtisztította” a társadalmat a szelle­mi fogyatékosoktól és a homoszexuálisoktól. Több százezer embert sterilizáltak, illetve küld­tek ha­láltáborokba, fajtisztítás ürügyén. Aki tiltakozni mert, hamar közöttük találta magát. A palackból ki­engedett szellem már nem gyömöszölhető vissza. A demokrácia csak addig tartható fenn, amíg a pol­gárok hisznek a megtartó erejében. Ha azt látják, hogy ez az út a romlásba, a káoszba, az erkölcsi meg­semmisülésbe vezet, csupán idő kérdése, hogy mikor mondanak le róla, és mikor engedik át a hatal­mat a keménykezű rendcsinálóknak. Az emberek a biztonságukat többre becsülik a szabadságuknál.

Politikusaink azt hiszik, hogy a tüntetések betiltásával, a törvény szigorításával meg lehet állítani ezt a folyamatot. A hangadók, a szélsőséges vezérek letartóztatása azonban éppen ellenkező hatást vált ki. A most még té­tova, határozatlan „nem­zet­mentő palánták” a bör­tönben elszánt, dühös fe­nevaddá válnak, akik alig várják, hogy bünte­tésük le­telte után bosszút áll­has­sa­nak üldözőiken. Hit­ler is a börtönben érett dik­tátor­rá, a rabság meg­edzette lel­két, és elég ideje volt ah­hoz, hogy világhódító ter­veit ki­gon­dolja. Sza­badu­lása után már tudta, hogy mi a teen­dője, ekkor már nem lehe­­tett megállí­tani. A ma­gyar nyilas­keresztes párt vezére, Szálasi Ferenc pe­dig a sze­gedi Csil­lag bör­tönben ed­ződött „nem­­zet­ve­­zetővé”. A demokráciát fél­tőknek nem a szélső­jobb­­oldali cso­­por­tok­tól kell tar­tani, ha­nem a ve­lük szim­pa­tizáns töme­gek­től. Han­da­ban­­dá­zók, szél­ső­sé­ges né­ze­teket vallók min­dig voltak és lesz­nek is, de bajt csak akkor tudnak okoz­ni, ha maguk mö­gött tud­hat­ják a társadalom többsé­gének tá­mo­gatá­sát.

Politikacsinálóinknak nem ártana elgondolkod­ni azon, hogy mi az oka a szélsőséges irányzatok tér­nyerésének. Eddig mi­ért nem lehetett hallani róluk? Nem a mértéket vesztett, mindent meg­en­gedő kormányzásban van a hiba? A szabadelvűség vadhajtásai egyre jobban ingerlik az embereket, és életre hívják, megerősí­tik a ki­egyensúlyozó erő­ket. A je­lenségre va­ló re­agá­lás is rossz. A dikta­túra nem a jobb- vagy balol­dali nézeteket val­lók ül­dözésével, hanem a tár­sa­­da­lom meg­nyerésével ke­rülhető el. A sza­bad vá­lasztáson ala­puló demok­ra­­tikus társa­dalmakban a kisem­berek dön­tik el, hogy milyen jö­vő vár egy or­szágra, a világ­ra. Ne­kik tetsző po­litikát kell folytat­ni, és akkor nem ke­resnek me­nedéket a rend­csi­nálást hir­dető szél­sőséges irány­­zatok­ban.

A neonáci és ultrabaloldali csopor­tok elleni kirohanások helyett az élet­színvonal emelésével, az egyre nyo­masztóbb gazdasági helyzet rendezé­sével kellene foglalkozniuk. A nem­zeti szocialisták azért nyerték meg az 1932-es választá­so­kat, mert Hitler meg­ígérte, hogy ki­ve­zeti a népet az 1929-es nagy gazda­sági világvál­ság­ból. Ígé­­re­tét be is tar­totta a maga módján. A há­borús elő­készületek so­rán óriási épít­­ke­zések in­dul­tak az országban, fel­­len­dült a gyár­ipar, be­in­dult a fegyver­gyártás, ami felszívta a munkanél­kü­liek óriási ha­dát. Megszűnt a nyomor, a német nép vissza­­­nyerte a vesztes há­ború mi­att megcsap­pant önbi­zal­mát is. Ki törő­dött az­zal, hogy egy világ­pusz­­tító esz­me szolgála­tába áll. A nép csak ak­kor zúgo­lódik, ha rosszul men­nek a dol­gok. Egy darabig tűr, majd az al­kal­mas idő­pontban cse­­lek­szik. Sajnos a feldühö­dött, vég­sőkig elkese­redett em­berek többnyire rosszul döntenek. Min­­dennapi gondjaik megoldódnak ugyan, de a szél­sőséges hatalom később tra­gédiába sodorja őket. Most kísértetiesen hasonló a helyzet. A 2008 októberében kirobbant gazdasági világválság után a politikai légkör ugyanolyan, mint 1929-ben volt. A több ezer milliárd dolláros állami segély­csomagok révén a bankrendszer összeomlását sikerült ugyan elkerülni, de a gazdaság rohamos leépülése megkezdő­dött. Napról napra nő az elbocsátottak száma, a munkanélküliség már kezdi megközelíteni az 1929-es szintet.

Ennek a folyamatnak a megállításáért maguk az érintettek is sokat tehetnének. Mint tudjuk a homo­szexualitás egy genetikai rendellenesség következménye. A társadalom úgy fogja fel ezt a jelenséget, mint egy gyógyíthatatlan betegséget. „Aki ebben szenved, az nem tehet róla.” – mondják. A homo­szexuálisok azonban fennen hirdetik magukról, hogy ők nem betegek, ha­nem önként vállalt, nekik tetsző élet­módot folytatnak. Korábban csend­ben meghúzták magukat, most azon­ban mind gyakrabban kérkednek, hi­valkodnak a másságukkal. Utcai demonstrációkkal hergelik a többsé­get. Kirívó viselkedésükkel a hete­ro­sze­xuális fiatalokat is maguk közé vonz­zák. Valósággal provokálják a társa­dalmat. A politikusok pedig „lo­vat ad­nak alájuk” azzal, hogy sorra fogad­ják el, teljesítik a követelé­sei­ket. Be­integrálják őket egy keres­ztény alap­elveket valló társadalomba, és nem veszik tudo­másul, hogy az emberek többsége nem akarja befo­gadni őket. Azzal pedig egyáltalán nem törődnek, hogy ezzel Istennek tetsző magatartást folytatnak-e. Mivel a többnyire ateista politikusok szerint nincs Isten, nem is kell törődni a véleményével. Olaj a tűzre, hogy ma már vezető politikusok is büszkén vállalják a homoszexualitásukat. Lassan már szégyenkeznie kell annak, aki nem meleg vagy biszexuális. Ez a fajta viselkedés, ezek az intézke­dések sokkolják a tömegeket, és tovább fokozzák a társadalmi robbanás veszélyét. A terrorizmus, az elszegényedés, a lassan már elviselhetetlen mértékű környezetszennyezés miatt az emberek idegei már amúgyis pattanásig feszültek. Nem kellene tovább hergelni a társadalmat. Nem nehéz kitalálni, hogy a kitörő indulatoknak kik lesznek az első célpontjai.

Az anyakönyvezés a legbiztosabb módja annak, hogy valakit megtaláljanak. Magyarországon rendkívüli módon megkönnyítette a Gestapo dolgát az 1938-ban hozott első zsidótörvény, amely előírta az izraelita vallásúak nyil­vántartásba vételét. Az 1944-es né­met megszállás után a nácikkal kol­laboráló nyilas hatóságnak semmi mást nem kellett tenni, mint elővenni a belügyi nyilvántartást. Az ered­mény 700 ezer zsidó depor­tálása. Közülük 600 ezer soha nem tért vissza a haláltáborokból. Mivel a kü­lönféle családmentő akci­ók főleg a fővárosra koncentrálódtak, a II. vi­lág­háború után a vidéki zsi­dó­ság gya­kor­latilag meg­szűnt. Ko­runk tech­ni­kai lehetősé­gei tovább fokoz­hatják az érintettek tá­mad­hatóságát. Nagy a va­ló­szí­nűsége annak, hogy szél­­­­sősé­ges cso­portok megszerzik ezt a nyil­ván­tar­tást, és a listában sze­rep­lők ne­vét, lak­címét felteszik az Inter­netre. Ezt kö­vetően bárki hozz­á­juthat ezek­hez az adatok­hoz, és ön­kényes ir­tó­hadjá­ra­tot in­díthat a neki nem tets­ző szemé­lyek ellen. Ha ezt a honla­pot felte­szik egy kül­földi szerverre, ak­kor eltá­volít­ha­tat­lanná válik, semmilyen ható­ság nem tudja letiltani. Az évez­redes er­kölcsi értékek védelmezői egyelőre csak a „melegbárok” ellen indítottak Molo­tov-koktélos támadásokat, de a nyil­vánosságra hozott listák birto­kában a másságukat nyíltan vállalók is számít­hatnak hasonló táma­dá­suk­ra.

Aki túlzónak tartja az aggo­dal­ma­kat, nézzen körül a nagyvilágban. Bel­grádban 2001. június 30-án 50 rend­őr sem tudta megakadá­lyozni, hogy több száz bőrfejű és nacionalista egyetemista vérbe fojt­sa a melegfelvonulást. Csizmá­val rugdosták a leszbikus felvo­nu­lók fe­jét, azt kiabálva: „Menj haza, és szülj gyereket!” Másokat törött sörös­üveg­gel vagdostak össze, és baseball­ütők­kel vertek agyba-fő­be. 2002-ben Stock­holmban bőr­­fe­jűek kövekkel és üveg­palac­kok­kal do­bálták meg a felvonuló me­le­geket. 2004. május 7-én a krak­­kói Fő té­ren érte támadás őket. Az egyéni ak­­ciók sem ritkák. Nagy-Britan­ni­á­­ban a közel­múltban egy suhan­cok­ból álló banda félholtra verte egy londoni me­legbár ven­dé­geit, Da­vid Morley 37 éves bár­pincért pe­dig halálra ütlegelték. Morley az egyik túlélője volt az Admiral Dun­can nevű sohoi me­legbár ellen 5 éve végre­haj­tott rob­­bantásos me­rényletnek. Eb­ben a fajgyűlölő, szél­­sőjobboldali ban­da által elkövetett ak­cióban 3 sze­mély vesztette életét, és 70-en meg­sebesül­tek. A brit ható­ságok tájékoztatása szerint 2004-ben 20%-kal nőttek a melegek elleni tá­madások az országban. 2002. október 6-án hasba szúrták Bertrand Delanoë párizsi főpolgármestert. A merénylő ily módon fejezte ki a meleg politi­kusok miatti keserűségét és megve­tését. A homo­szexualitását nyíltan vállaló Klaus Wowereit berlini fő­polgármester hivatalába lépése után egy mellékutcában neonáci fiatalok támadtak meg. A testőrei védelmé­nek köszönheti az életét. 2004. feb­ruár 12-én Roger Kusch német tar­tományi igazságügyi szenátort ké­selte meg egy nő, miközben üvöltve gyalázta a „ferde” hajlamait.

 

Nálunk a „Meleg Büszkeség nap­ján” csak a soha azelőtt nem tapasz­talt mértékű rendőri védelem tudta megakadályozni a vérengzést. A hun­garisták azonban készülődnek a le­számolásra. Ezt jelzik a felvonulá­sai­kon látható transzpa­ren­sek: „Velünk, vagy ellenünk, nincs más választás.” A másik táblán ez olvasható: „Eljön a mi időnk, KI­TARTÁS!” Közben a szónok ezt kiabálja a mikrofonba: „A melegek önmaguk mondanak le az élethez való jogukról, és zavart lelki éle­tükből kifolyólag ellenségeivé vál­nak minden természetesen egész­séges faji megnyilvánulásnak.” Már CD-lemezen is népszerűsítik az esz­méiket. Íme egy strófa a „Halál a MÁS-ra” című zeneszámból: „Fel­gyújtjuk majd a szivárvány zászlót; És húscafatok tarkítják majd a ház falát; Csináljunk éjjel egy őrült nagy mészárlást; Állítsuk falhoz a mele­geket.” A refrén sem éppen meg­nyugtató: „Főműsorban megy a faj­talankodás; Kampósorrú csürhe vi­gyáz rájuk; Csináljunk egy hatalmas vérfürdőt éjjel.”

Ha valaki még mindig száj­hősöknek, hőbörgő suhancoknak vélné az újnyilasokat, látogasson el a honlapjukra. Ott hamar rá­ébred szándékaik komolyságára. Weblapjukon megtudhatjuk, hogy „jelenleg a Vér és Becsület az egyetlen, a hungarizmus szellemi örökségét nyíl­tan felvállaló, be­jegyzett, tömegesen működő tár­sa­dalmi szervezet”. Ezt kihasz­nálva törvényesen készülőd­nek a leszámolásra. Az ehhez szük­séges eszközöket is náluk lehet be­szerezni. Részlet a listából:

−  SS-tiszti tőr: 10 000 Ft (amíg a készlet tart)

−  Makarov 9 mm-es pisztoly: 40 000 Ft

−  AK-74 géppisztoly: 60 000 Ft

−  RPG páncéltörő 100 000 Ft

−  Vállról indítható orosz lég­vé­delmi rakéta: 100 000 Ft

Kállai Ákos, Népszabadság, 2004. október 12. (14. oldal)

 

Tavaly óta hiába keményített be a rendőrség, a szervezkedés, a megfé­lemlítés folyik tovább:

Szombat kora délután mintegy ez­ren érkeztek a Hősök terére. A hun­ga­­ristákat több tucat rendőr fel­ügyelte. Amikor érkezett a pa­rancs: „Bajtár­sak, vonuljatok!”, katonás léptekkel több százan a kerítések közé masí­roztak. A fe­kete dzsekis, farmeres, ba­kancsos egyenszerelésben egyfor­má­nak tűntek nemtől, kortól függet­lenül. A német és magyar katonák hat­van éve szálltak szembe a „vörös hor­dalékkal” – kezdődött a meg­em­lékezés. Aztán Szentgyörgyi Ferenc lépett porondra, aki saját versét adta elő. „Mikor az utolsó rohamra me­gyünk, még a csecs­szopóknak sem kegyelmezünk!” – hangzott a jóslat. Egy német „bajtárs” azt ordította a tömeg­nek: „Öklünk a puskatuson pi­hen. Nem a tegnap utolsói, hanem a holnap elsői vagyunk!” Domokos End­re János, a Vér és Becsület kulturális egyesület ügyvivője közölte: a Fővárosi Bíróság első fokon a szervezet feloszlatásáról döntött. Hozzátette: „Mi a magyar érdekeket védjük. Hadtestünket terrorizmu­ssal is vádolják. Pedig a terrorcselekményeket a prolik, a cigányok, a buzeránsok, és a négerek köve­tik el.”

Agyagási Edit – Népszabadság, 2005. február 14. (8. oldal.)

 

Az elmúlt két évben még job­ban elszabadultak az indulatok, és rohamosan nő a szélsőjobboldali szervezetek és a nemzetvédő „gár­­dák” száma. A melegfesztivá­lo­kon is más taktikát követnek a szélsőségesek. Újabban nem roha­moz­zák meg a felvonulókat. Mi­vel a rendőrök kordonnal védik őket, és videofelvétel ké­szül min­den résztvevőről, csak megfi­gye­lik, szemmel tart­ják a tüntetőket. Aztán a szkínhedek szétszélednek a kör­nyező utcákba, és egyenként kapják el a hazafelé tartó fel­vo­nulókat. Úgy összeverik, agyon­­rugdossák őket, hogy kórházba kell szállítani a szerencsétleneket. Akcióikhoz nem baseballütőt visz­nek magukkal, mint régen, mert ez nagyon feltűnő lenne, hanem vastag falú pezsgősüveget. Így ha valaki kihívná a rendőröket, csak egy mulatozó, randalírozó társa­ságot találnak a helyszínen, akik hazafelé tartanak a barátjuk születésnapi bulijáról. Ezek a fel­vo­nulások lehetőséget adnak az anti­sze­mita megnyilvánulásokra is. A 2007-es budapesti melegfesztiválon pl. több újnáci és „gyerme­keik egész­sé­ges lelkületét féltő színmagyar” azt skandálta, hogy: „Buzikat a Dunába, a zsidókat meg utána.”

Ezeket a megnyilvánulásokat nem a véletlen szüli. Mindaz, ami jelen­leg történik velünk, korábbi tette­ink, magatartásunk következ­mé­nye. Az I. és II. világháború első­sorban az arisztokrácia karmi­kus adósságait egyenlítette ki. Má­sod­sorban a zsidók nem zsidó em­ber­tárasaikkal szemben tanúsított vi­sel­kedését, a nemzetközivé tere­bé­­lyesedett zsidó lobbi esély­egyen­lőséget kizáró összetartását, vala­mint a cigányok társadalmi be­il­leszkedéssel kapcsolatos ellen­ál­lá­sát büntette. Isten már évezredekkel ezelőtt figyelmeztette a zsidókat, hogy árgus szemekkel figyeli, mire használják a tőle örökölt tehetséget: „Csak veletek léptem szövetségre a Föld minden nemzetsége közül, ezért kérem számon rajtatok minden bűnötöket.” A figyelmeztetés ellenére a zsidók kiemelkedő tehetségüket nem a világ szolgálatába állították, hanem saját gyarapodásukra használták. Birtokba vették az ipart, a kereskedelmet, uralták a bankszektort. Embertársaikat kizsákmányolva hatalmas vagyont halmoztak fel. Palotákat építettek maguknak, melyeket telezsúfoltak műkincsekkel, miközben milliók nyomorogtak körülöttük. A karma azonban nem engedi embertársaink kihasználását, a hatalommal, az adottságainkkal való visszaélést, ezért egy idő után bekövetkezik a leszámolás, ami a zsidóknál a Holocaustban nyilvánult meg. Aki nem sejtette, hogy mindez miért történik vele, hamar rádöbbent. A buchenwaldi koncentráció tábor bejárata felett ugyanis az elgázosításra érkezők ezt a feliratot olvashatták: „Jedem das seine!” vagyis: „Mindenkinek, amit érdemel!”

Életükkel együtt az összeharácsolt vagyonukat is elveszítették. A karma által kiszabott büntetés önkéntes végrehajtói kirabolták, kifosztották őket. Hiába próbálták menteni vagyontárgyaikat, az elkobzást nem kerülhették el. A magyar zsidók „aranyvonata”, amely a II. világháború végén Nyugatra szállította a zsidó közösség vagyontárgyait, útközben nyomtalanul eltűnt. Benne soktonnányi arany-ezüst ékszer, ékkövek, drága festmények, szobrok, szőnyegek és egyéb javak. Értékét 120 millió dollárra (25 milliárd forintra) becsülik. Ez azonban csupán töredéke volt a zsidók által felhalmozott vagyonnak. Nagyobb részét a „felszabadító” Vörös Hadsereg tisztjei és katonái hurcolták el. Őket a nácik előzték meg a műkincsrablásban. A Göring által irányított „műkincsmentő” akciók elsődleges célpontja az elhurcolt zsidók voltak. A maradékot pedig a civil fosztogatók tették magukévá. A fasizmust követő kommunista diktatúra is kivette részét a szabadrablásban. Az arisztokraták vagyonával együtt elkobozták a zsidók gyárait, bankjait, üzleteit, a bankszámlájukon őrzött pénzüket, és államosították a múzeumoknál letétbe helyezett festményeiket, műkincsei­ket.

Az indiai Síva-pa­pok szerint a két világháború nem volt benne az emberiség karmá­já­ban. Isten nem kárhoztatott min­ket két világégés átélésére, 60 millió ember életének kioltására, gázkamrákra, szőnyegbombázások elszenvedésére. Ami történt, arról kizárólag mi tehetünk. Vérrel áztatott történelmünk tetteink eredménye. Erre utal az is, hogy a halásos áldozatok kétharmada civil volt. A világméretű öldöklés valódi célja az áldozatok bűneinek megtorlása, a tömeges leszámolás volt. Ezek a bűnök legtöbbször az előző életekben halmozódtak fel, ami az érintettek számára lehetetlenné tette büntetésük valódi okának kiderítését. Mivel előző életeinkre nem emlékszünk vissza, képtelenek vagyunk az ok-okozati összefüggéseket feltárni. A tudatlanság pedig tovább fokozza az érintettek szenvedését. Keresik a velük történtek okát, de miután nem találják, Istent vádolják sorsukért.

A nácizmus legyőzésének ötvenedik évfordulóján egy zsidó szónok[35] így ágált a Teremtő ellen: „Ha Isten valóban Isten, tehát mindenható, akkor bűnös abban, hogy szabad kezet adott a gyilkosoknak; Ha pedig a hatalma korlátozott, akkor nem Isten.” Lelkünk ugyan tisztában van a velünk történtek összefüggéseivel, de beszűkült tudatunk nem hallgat a lélek szavára, a lelkiismeretre. Ezért továbbra is ugyanazokat a hibákat követjük el, mint korábban, nem tanulunk semmit a történelemből. Most is hatalmas embertömegek rohannak a végzetük felé, elkerülhetetlenné téve egy újabb karmikus leszámolást. Ennek előkészületei folynak most, a nap mint tapasztalt szélsőséges megnyilvánulások egy újabb Holocaust kibontakozásának jelei.

 

Érdekességek a nagyvilágból

 

Indul a Pink TV. Minden készen áll az első homoszexuális és leszbikus tévécsatorna beindításához Franciaországban. Az ország homoszexu­álisoknak szóló országos tévécsatornája 2004. október 25-én kezdi meg adását, s főrész­vén­yesei között olyan vezető francia audiovizuális cégek találhatók, mint a TF1, a Canal+, vagy az M6 magántelevízió. Mögöttük több befektetési alap áll. A Pink TV lesz a világ első, országosan is fogható melegcsatornája. Adásához műholdon, kábeltévén és szélessávú Interneten (ADSL) lehet hozzáférni, havi 9 euró előfizetési díj ellenében. Már az indulás előtt 180 ezer előfizetőt sikerült toboroznia a Pink TV munkatársainak. Az előfizetők fele a Párizsban és környékén élők közül került ki. Mivel a nézők a jól szituált középrétegekbe tartoznak, a Pink TV iránt az ország legna­gyobb hirdetői is élénken érdeklődnek. Anyagi gondjaink tehát nem lesznek – jelentette ki magabiztosan Pascal Houzelot[36], a csatorna elnöke. A tulajdonosok szerint hamarosan megtérül a 12,2 millió eurós beruházás. A Pink TV működését a franciaországi audio­vizuális tanács is jóváhagyta. Jóllehet a csa­torna első­sorban melegekhez szól, a tévé gazdái arra számítanak, hogy gazdag és új­szerű kínálattal sikerül szélesebb közönséget is megszólítani.

A csatorna párizsi bemutatóján a mű­sor­kí­nálatot eklektikusnak nevezték. Az alapító el­nök szerint: „A vegyes műfajú Pink TV a francia kulturális sokszínűség egyik új szín­foltja lesz.” Aztán így folytatta: „A to­leran­ciá­tól eljutottunk az egyenlőségig. A tű­sarkú ci­pőben megtett kis tipegés óriási elő­relépés a televíziózásban. Az új csatorna a legjobb idő­ben indul, mert az utóbbi években kedve­ző­en változott a gondolkodásmód.” (Fran­ciaország­ban az előző, szocialista kormányzat alatt le­galizálták az azonos neműek élettársi viszo­nyát, Párizsban másságát nyíltan vállaló főpol­gármes­tert választottak, a mostani kon­zervatív kormány pedig börtönnel tervezi bün­tetni a melegekkel szembeni ellenséges meg­nyil­vá­nu­lásokat.)

A csatornán számos melegtémájú tévé­so­rozatot, szappanoperát sugároznak, amelyek köz­életi vi­taműsorokkal, dokumentumfil­mek­kel, hí­­rességeket bemutató interjúkkal, homo­szexu­á­lisokról szóló játékfilmekkel és erotikus japán rajzfilmekkel váltakoznak. Éjfél után ho­mo­szexu­ális pornófilmeket vetítenek, kettős kó­dolással. A pornót az AIDS és más, nemi úton terjedő betegségek veszélyére vo­natkozó felhívások előzik majd meg. A szex után reggel 6-ig videoművészek kísérletezhetnek avant­gárd műveikkel a rózsaszín tévében, amelyben például a sport „macsó” világát egy transzvesztita sportriporter(nő) kommentálja majd sajátos szem­szögből.

Népszabadság – Online, 2004. szeptember 29.

[

Minden idők legnagyobb melegparádéján több mint 3,5 millióan tüntettek a szexizmus, a homo­fóbia és a rasszizmus ellen a brazíliai Sao Paolóban. A rendezvény háromszor annyi em­bert vonzott, mint a pápalátogatás néhány héttel korábban. A Sao Paulo LGBT Parade-ot, azaz a Sao Paulo leszbikus, meleg, biszexuális és transzvesztita parádét 11. alkalommal rendez­ték meg. „Méltóságot min­denkinek”, „A szere­lem minden formája istenhez vezet” és hasonló feliratú transzparensek alatt színes kosztü­mök­ben vonult a tömeg, és kibontottak egy gigan­tikus szivárványszínű zászlót is. A parádén 23 hatalmas kamionról szólt a zene, és 900 egyen­ruhás rendőr teljesített szolgálatot.

[

Mind nagyobb visszatetszést kelt a társada­lomban az azonos neműek házassága, amit csak fokoz a szélsőjobboldali csoportok leszámolási szándéka. Nézzük meg, hogy jelenleg mi a hely­zet ezen a téren:

Európában egyelőre csak Hollandia, Belgium és Spanyolország ismeri el törvényesnek az egyneműek házasságát. Az Egyesült Államokban elbukott a melegházasságot tiltó alkotmánymódosítási javaslat. Ahány ház, annyi szabály: az Európai Unióban csak irányelv – valamint egy mérsékelt jelentőségű európai parlamenti határozat – szólít fel a melegek és leszbikusok polgári jogegyenlőségére. A kérdést eltérően megítélő tagállamok EU-szinten sohasem konkretizálták megfelelően a hátrányos megkülönböztetés ilyen irányú felszámolását. Így egyelőre az adott országon múlik, hogy a gyakorlatban mit tesz – és mit nem. A homoszexuálisok polgári élettársi szerződését először 1989-ben, Dániában intézményesítették. A múlt évben az egész (protestáns) Észak-Európában lezárult az a folyamat, amely biztosítja a meleg párok egyenlőségét a szociálpolitikában, az öröklésben és az örökbefogadásban. Az élettársi szerződés nem jár együtt az állam vagy az egyház előtti tényleges esküvővel; ilyesmire először 2001 áprilisában, Hollandiában nyílt lehetőségük a melegeknek.

A szó szoros értelmében vett melegházasságnál persze még egy „csatát” meg kell vívni: levezető lelkészre vagy anyakönyvvezetőre is szükség van. Hollandiában a legnagyobb felekezeti ellenállást a muzulmánok tanúsították. A protestáns egyház úgy döntött, hogy az egyes egyházközségekre bízza, vállalkoznak-e ilyesmire. Ami az anyakönyvvezetőket illeti, egyes – kereszténydemokrata ellenőrzésű – önkormányzatok felmentik azon hivatalnokokat, akik súlyos lelkiismereti kifogást támasztanak. Tavaly Belgium – az első, döntően katolikus ország – szintén biztosította a teljes értékű melegházasságot. Örökbefogadás viszont itt nincs. A baloldali spanyol kormány a napokban elfogadta az azonos neműek házasságát lehetővé tévő törvény tervezetét. Ez a heteroszexuális házaspárokéival azonos jogokat biztosít a meleg és a leszbikus pároknak, beleértve az örökbefogadás jogát is. A parlament várhatóan hamar megszavazza a törvényt. Ezzel az erős katolikus hagyományú Spanyolország lesz Európában a harmadik, amely elismeri az azonos neműek házasságát.

−  Végigviszem az ügyet – ígérte Noel Mamere, Begles város zöldpárti polgármestere, aki Fran­cia­országban, júniusban elsőként nyilvánított volna melegpárt hivatalosan házastárssá.

Annyiból Mamere tartotta a szavát, hogy hivatalos áldást adott a frigyre, ám a továbbiakban csak kellemetlenségei támadtak a dologból. Egy hónapra felfüggesztették hivatala gyakorlásában, és bíróságon támadták meg a házasság bejegyzését. Franciaországban nincs törvényes alapja az egyneműek közötti házasságkötésnek – a jogrendszer elismeri viszont az élettársi közösséget a melegek és a leszbikusok között is. Ez igen kiterjedt jogokat ad az érintetteknek, beleértve az öröklést is; gyermeket azonban az egynemű párok nem nevelhetnek. A felmérések szerint az új EU-tagálla­mok­ban jóval komolyabb a melegjogokkal szembeni ellenállás, mint a régiekben. A legerősebb az ortodox Cipruson, illetve a katolikus Litvániában és Lengyelországban – a régi tizenötökből pedig az ortodox Görögországban. Magyarország a jogegyenlőség támogatottságában az alsó középmezőnyben helyezkedik el.

Az amerikai szenátus után a minap a képviselőházban is elbukott az egyneműek házasságának tilalmát tartalmazó szövetségi alkotmánymódosítási javaslat. Az alkotmánymódosításhoz a szövetségi törvényhozás mindkét házában kétharmados többség, majd az államok kétharmadának ratifikálása szükséges – amiről előre lehetett tudni, hogy nem jön össze. A homoszexuálisok házassága az Egyesült Államokban akkor került a figyelem homlokterébe, amikor kanadai mintára előbb Massa­chusetts állam legfelső bíróság mi­nősítette alkotmányellenesnek a ti­lalmat, majd San Francisco polgár­mestere elkezdte összeadni az or­szág minden részéből érkező pá­rokat. George W. Bush elnök ekkor javasolta az alkotmánymódosítást, amely egyszer s mindenkorra egy férfi és egy nő szövetségévé minő­síti a házasságot, követke­zéskép­pen megtiltja minden más kap­cso­latnak e szóval való jelölését. Az amerikai közvélemény többsé­ge el­lenzi az egyneműek há­zassá­gát, de elfogadja polgári élet­közös­ségüket. Ezen az állás­ponton van a demokrata elnökjelölt John Kerry is.

Horváth Gábor, Kis Tibor, Szőcs László – Népszabadság, 2004. október 5. (4. oldal)

[

2016 áprilisában a norvég evan­­gélikus egyház vezetése Trond­heim­ben megszavazta azt az új sza­­bá­­lyozást, amely alapján mostantól me­legek is köthetnek házasságot templomokban. A püspöki konfe­rencián 115 résztvevő közül 88-an gondolták úgy, hogy az azonos ne­műeknek is joguk van a polgári szertartás mellett templomban is megesküdni. Norvégiában az azo­nos neműek 2009 óta törvénye­sen, a heteroszexuális párok­hoz hason­lóan köthetnek házassá­got és akár gyermeket is fogad­hatnak örökbe, de ezek mellett a norvég egyház még a melegek pap­pá szen­telését is engedélyezi. Az új döntést támogatók szerint a há­zasság két ember elköteleződése egymás iránt, és ebben a szövetségben nem számít a felek neme.

Amerikában már nem csak meg­bélyegzik, hanem börtönbe is zár­ják azokat, akik hivatalból helyte­lenítik a homoszexualitást. Kim Da­vis, egy Kentucky állambeli önkormányzati alkalmazott lelkiismereti okokból nem állított ki házassági anyakönyvi kivonatot egy meleg párnak, ezért börtönbe zárták. Amiatt is botrányba keveredett, hogy nem adott össze egy nőt a kutyájával. De ez nem minden. Van lejjebb is. Nyugat-Európában egyes csoportok elkezdték nyilvánosan követelni, hogy a pedo­fíliát ne tekintsék bűntettnek, hanem a természetes szexualitás egy fajtájának.

[

Nőtartásdíj helyett immár férfitartásdíjat fizet volt feleségének egy exférj az Egyesült Államokban, mert időközben a nej férfit faragtatott magából. A volt férj hevesen tiltakozik az ellen, hogy továbbra is átutalja a havi 650 dollárt (140 ezer forintot) nőből férfivá operált hajdani asszonyának. Nemes felvetése szerint, ha egy férfit nem lehet feleségül venni, akkor miként lehet válás után férfitartást fizettetni?

[

Meleghimnusszal ajándékozta meg homoszexuális rajongóit a 71 éves Yoko Ono, és ezzel sikerült ismét a slágerlista élére kerülnie. A dal, amellyel jelenleg vezeti a Bilboard toplistáját, valójában 25 éves. Csupán apró változtatásokat hajtott végre hajdani slágerének remixében. A „Minden férfinak van egy nője, aki szereti” kezdősor „Minden férfinak van egy pasija, aki szereti”, illetve „Minden nőnek van egy nője, aki szereti” szövegre változott.

Népszabadság, 2004. november 9. (24. oldal)

[

Tömegesen bukkant fel Hollandiában egy olyan nemi úton terjedő kór, amely megkönnyíti az AIDS-t okozó HIV-vírus terjedését. A limfogranuloma venereum (LVG) néven ismert betegséget 2003-ban már 92 esetben diagnosztizálták a homo- és biszexuális férfiak körében, jóllehet korábban rendszerint évente két-három alkalommal fordult elő. Az általában trópusi éghajlaton előforduló ritka betegség újabban a kontinentális országokban is terjed. A megfertőzötteken végbélfekélyt okoz.

Népszabadság, 2004, november 6. (20. oldal)

[

Azzal, hogy nem áruljuk el a kicsi nemét, azt üzenjük a világnak: engedjék már meg, hogy ő maga mondja meg, mi akar lenni! – indokolták döntésüket azok a kanadai szülők, akiknek az esete nemrég bejárta a világsajtót. A „nem nélküli” gyermek szülei, Kathy Witterick és David Stocker szerint a dolog jól működik két nagyobb gyermekük, az ötéves Jazz és a kétéves Kio esetében. Mindkét fiúcska hosszú hajú, és másfél éves koruk óta maguk választotta ruhában járnak: Jazz legszívesebben rózsaszínben (festett körömmel), Kio bordóban.

−  Mindig lánynak nézik őket – mondja az apa, hozzátéve:  – A fiúk majd eldöntik, mit válaszolnak rá.

Én meg amondó vagyok, hogy teljesen mindegy „mit válaszolnak rá”: úgy ki fogják közösíteni őket, mint a huzat! Ha egy fiú lánynak öltözik, azt még talán tolerálják az ovis társak, de ha az illető gyerek azt se tudja eldönteni, hogy fénykardozzon a fiúkkal, vagy Hannah Montanásat játsszon a lányokkal, ezt már aligha. E szülők tehát megtagadják gyerekeiktől a nemi szerepre való nevelést. Sőt, mivel körömlakkot dugnak fiaik kezébe, élek a gyanúperrel, hogy tudatosan, eszmei alapon igyekeznek őket összezavarni. Fogalmam sincs, ennek mi értelme, csak sejtem, hogy a „gender” filozófia húzódik meg a háttérben, miszerint a nemi identitás is pusztán társadalmi képződmény, erőltetett konvenció.

Ez az ideológia olyannyira polgárjogot nyert, hogy 2006-ban az Európai Parlament elfogadta a homofóbiáról szóló határozatot, amely arra szólít fel, hogy Európa országaiban már az is büntetendő cselekmény legyen, ha valaki félelemmel „idegenkedéssel szól a homoszexualitásról, illetve a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű személyekről, mert ez a rasszizmushoz, az idegengyűlölethez, az antiszemitizmushoz hasonló magatartás”. Bátor egyetértést tanúsítva szeretném javasolni, hogy ha már nem jelent semmit a biológia, akkor a faj meghatározásában is biztosítsunk teljes szabadságot a gyereknek! Miért kötelező homo sapiensnek lenni? Az lenne a méltányos, ha maguk dönthetnék el, mik akarnak lenni: erszényes tatu, tarajos gőte, esetleg botsáska. Van választék, elég nagy az Isten állatkertje!

Bertók T. László – Metropol, 2011. június 8. (4. oldal)

[

Sajnos a gyakorlat tapasztalat nem azt mutatja, hogy a nemváltáson átesett személyek végre önmagukra találva, immár teljes egészében önazonossá válva boldogan élnek, amíg meg nem halnak. 2020 januárjában a Pittsburghi Egyetem kutatói egy roppant érdekes és a gender-forradalmárok szá­mára akár kiábrándító adatokat tartalmazó tanulmányt tettek közzé a tudományos körökben tekintélyesnek mondható American Academy of Pediatrics New újságban. Ebben a tanulmányban arról van szó, hogy a transznemű fiatalok körében abnorrnálisan magas, jóval nagyobb a depresszióra és öngyilkosságra való hajlam, mint a hagyományos nemiségüket elfogadni képes társaiknál. A kutatók összesen 1148 transznemű és 972 cisznemű tinédzsert vizsgáltak és kiderült, hogy 50,3 százalékuk kísérelt meg öngyilkosságot, míg a heteroszexuális tinédzserek 23,4 százalékánál lehetett kimutatni valamilyen mértékű öngyilkossági hajlamot. Fontos kiemelni, hogy nem holmi segélykiáltásokról van szó, hanem konkrét öngyilkossági kísérletekről, amelyek után többen kórházi kezelésre szorultak, hogy megmenthessék az életüket.

A felmérés azt is kimutatta, hogy a transzneműek mintegy 84,4 százaléka vallotta be, hogy öngyilkos gondolatokkal küzd! Ez azért egy igen figyelemreméltó adat, ami arra enged következtetni, hogy a szivárványszínű, önfeledt boldogságot mutató felszín alatt nagyon komoly, elsősorban önértékelési problémák húzódnak meg. Dr. Michael Marshal, a kutatás egyik vezetője úgy véli, hogy ez egy általános jelenség a transzneműek, sőt más, deviánsnak kikiáltott szexuális kisebbség körében. Szerinte „a legnagyobb gond, hogy bárki a világon érvénytelenítheti a személyazonosságukat azáltal, hogy azt mondják nekik: nem helyes, ha transzneműként tekintenek önmagukra. Az identitásuk rejtve marad, és amikor ez megtörténik, az emberek sokkal könnyebben árthatnak nekik. Mindez rengeteg fájdalmat és szenvedést okoz számukra.”

Van rendszer ebben az őrületben? Megkülönböztetésben részesülnek, aminek okán immár éppenséggel a nem közéjük tartozó, tehát hagyományos értékrend szerint élők és gondolkodók szenvednek hátrányokat? Mert bizony kezdünk itt tartani! Talán már mindenki számára sejthető az alapvető probléma. Ez pedig nem más, mint az, hogy a gender-aktivisták és szim­patizánsaik az elmúlt több évtizeden át tartó, elszánt egyenjogúsági harcuk közben aránytévesztésen estek át, és napjainkra valamiféle übermensch szerepbe helyezve egyenesen kiváltságokat követelnek. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy mindenki másnál magasabbra helyeznék magukat egy bármiféle ranglétrán, társadalmi hierarchiában. Hanem igazából arról van szó, hogy elenyésző létszámukhoz és ahhoz képest, hogy mindössze egy marginális jellegű csoportról van szó, túldimenzionálják a problémát, és azt jóformán civilizációs krízisnek kiáltják ki. Mindezen felül természetesen valamiféle hősöknek állítják be magukat, akik egyetemes módon küzdenek az emberi jogokért, ami egyetlen másodpercig sem állja ki az igazság próbáját.

Látjuk, hogy a nagy gender-forradalmárok szinte kizárólag a nyugati demokráciákban hallatják hangjukat, olyan országokban, ahol nincs különösebb tétje, kockázata ténykedésüknek. A meggyengült és lassan önmagába roskadó nyugati civilizáció könnyű prédának tűnik, szemben például azzal a Kínával, ahol pedig lenne dolguk az emberi szabadságjogok túlfűtött, energiával és elhivatottsággal teli szerelmeseinek. Azonban még mindig nem látjuk Pekingben a tiltakozó akcióikat. Nem tűnnek fel Nigériában vagy más afrikai államban sem, hogy ott, a helyszínen, a terepen álljanak ki a súlyosan elnyomott nők jogaiért. Nem akadályoztak meg Szaúd-Arábiában egyetlen nyilvános megkövezést, vagy megcsonkítást sem. Nem feszítettek ki védőhálót azoknak a homoszexuálisoknak, akiket például egy rijadi ház tetejéről taszítanak le, a biztos halálba. Nem látunk tudósításokat Afganisztánból, ahol a Meleg Büszkeség menete révén hívnák fel a figyelmet az ottani másneműek ádáz, bestiális elnyomására.

Tehát jól érzékelhető, hogy ezek a bátor, büszke jogvédők csakis olyan helyeken emelik fel hang­jukat, vonulnak fel az utcákon, ahol nem kell semmilyen kockázatot vállalniuk, és egyszerre élvezik a rendőrség és a helyi média védelmét. Miféle jogvédelem és hősiesség az, amelyben egy kellemesen meleg, oxigéndús inkubátorból pislognak ki, és onnan kiabálnak annak a bizonyos inkubátornak az üzemeltetői felé, hogy még több kényelmet szeretnének? Álságosságról van szó. Tudható, hogy az LMBTQ közösségek, egyesületek, csoportok jelentős támogatásokat kapnak nemzetközi oligarcháktól, államközi szervezetektől, és jó sok zseton gyűlik össze a szimpatizánsok adományaiból is.

Mindezen felül príma médiajelenléttel is büszkélkedhetnek. A nyugati demokráciákban egyre-másra tűnnek fel, adják le az ilyen-olyan érzékenyítő, rendkívül megható, mindenféle sorsokat bemutató filmecskéket. Hollywoodi produkció szinte elképzelhetetlen egy-egy alternatív karakter nélkül. A Netflix jól láthatóan teljes egészében az ő hangadójukká vált. Tematikus havilapokat adnak ki, magukat ismeretterjesztőnek kiadó propaganda-csatornák ismertetik meg a kedves nézővel a meleg világ szépségeit, nagyszerűségét, a transznemű kisfiúk és kislányok mesébe illő, csodálatos élet­útját és persze mindvégig azt sulykolják, hogy ez az egész teljesen természetes, olyannyira, hogy a transzneműség, az identitásváltás vagy éppen eltörlés az emberiség vele született tulajdonsága. Ami persze nem más, mint egy ordas hazugság.

Ez a nagy helyzet a fényességes nyugati világban! Ez lenne az a brutális elnyomás, amelyben a la­kosság körülbelül 0,6%-1 %-a nap mint nap szenved! Ugye milyen szörnyű? A gender-forradalmá­rok szerint majdnem elviselhetetlen ez a mellőzés és üldöztetés. Mert még ez sem elég. Nem elég, hogy lassan mindenhol felbukkanhatnak. Tévéműsorokban, vetélkedőkben, tehetségkutatókban, sorozatokban, reklámokban, nyomtatott lapok címlapjain, hatalmas utcai plakátokon, mozis szuperprodukciókban, sőt, már óvodákban, iskolákban, az egyetemeken. Nem elég! Még többet akarnak. Gyakorlatilag mindent. És itt jutunk el oda, hogy azt mondjuk: ez már súlyos arányvesztés, ami brutális mértékben felülreprezentálja ennek a rétegnek az úgynevezett problémáit.

Érdekes módon soha ennyi szó ilyen vehemenciával nem esett és nem esik például a megváltozott munkaképességű emberek beilleszkedésének és életének könnyebbé tételéről! Nem folyik ilyen kiterjedt, hisztérikus fanatizmussal artikulált diskurzus a rákban szenvedőkről, akik a környezeti ártalmak okán kénytelenek szembenézni a halállal. Nem tukmálják az emberiség egészére nap mint nap a szegénység problematikáját. Olybá tűnik, mintha az emberiség egyébként megoldott volna minden egyéb, súlyos ügyet (no persze a klímaváltozáson és a rasszizmuson kívül) és már csak ez van hátra! Aztán ha ez is megvan, el is jött a földi Paradicsom időszaka, na persze keresztek és Biblia meg a Jóisten nélkül természetesen.

Elgondolkodtunk már azon, hogy ez hová fog vezetni? Mi lesz akkor, ha ezeknek tényleg sikerül eltörölni minden lényeges, számunkra fontos identitást? Milyen jövő vár az emberiségre abban az esetben, ha nem lesz ajánlatos magunkévá tenni bármilyen önazonosságot? Ne legyünk gyávák, úgyhogy legalább próbáljunk meg elképzelni egy olyan világot, ahol győzött a gender-forradalom. Az emberektől sikeresen elvették mindenféle identitásukat, illetve azokat bármikor lecserélhetővé tették, valahogy úgy, mint egy használati cikket, például egy mobiltelefont. Ebben az újnormális világban új szokások, társadalmi törvényszerűségek eresztenek mély gyökérzetet. A már manapság is felismerhető szándék szerint kora gyermekkorban elkezdik a felvilágosító, identitás felszabadító prog­ramozást legalábbis azokon, akiket persze valami különös oknál fogva nem sikerült abortálni.

A megszilárduló újnormális felfogás szerint tehát a gyerkőcöknek legkésőbb 4-5 éves kortól kezdve megtapasztalhatóvá kell tenni a másik nemhez tartozó viselkedésmintákat, sablonokat. A lányoknak előbb-utóbb játszaniuk kellene fiús játékokkal. Valószínűleg kötelező módon, hiszen honnan is tudhatná szegény kislányka, hogy ő valóban nőtudatú, ha nem próbált még ki semmilyen, fiú­sabb dolgot! Rá kell nevelni őket arra, hogy törjenek ki a születetten rájuk testált identitás-kalitká­ból, kalandozzanak el a másik nem terepére, hátha rájönnek arra, hogy valójában ott érzik magukat otthon. Ezt a felfedező magatartásformát vélhetően rá kellene tukmálni a gyermekekre, mint ahogyan manapság sem kérdezik meg őket a haladó szellemiségű óvodákban, hogy részt akarnak-e venni olyan foglalkozásokon, amiket az úgynevezett Drag Queen-ek tartanak. Ilyesformán a sokat emlegetett szabadelvűség ideáján taposnának két lábbal!

Mert ugye az elképzelt, idealisztikus társadalmi rendszerben senkit nem kötelezhetnének semmire. Nem noszogathatnák a gyerkőcöket, mondván: Na, Petike! Próbáld már ki, hogy milyen érzés műanyag babákat öltöztetni és sminkelni, mivel a Petikék túlnyomó többsége a belé kódolt és márpedig megmásíthatatlan, a génkészletében rejlő identitás-információk okán nem igazán lesz érdeklődő olyasmikkel kapcsolatosan, amelyektől ösztönszerűen távol tartja magát. Sőt, azok egyáltalán nem is érdeklik. Mármost, ha ebben a szuper civilizációban ennek ellenére elkezdik őket ösztönözni, orientálni, az semmi mást nem jelent, csak azt, hogy ez a rendszer önmagát óhajtja szolid erőszak árán igazolni. Mi ebben a szabadság? És mindez természetesen nem üres feltételezés, hiszen már ma is látjuk, hogy a gender-forradalmárok roppant erőszakos módon igyekeznek terjeszteni ideo­lógiájukat a legkisebbek körében is.

Ebből azért ki lehet következtetni azt, hogy mi történne akkor, ha az ő kezükben összpontosulna minden hatalom. Amennyiben a jövő világát azok öröklik meg, akik nem ragaszkodnak semmiféle identitáshoz, nincs semmiféle határozott és élhető öndefiníciójuk, úgy fennáll a veszélye annak, hogy egész egyszerűen egy zombitársadalom alakul ki. Ott, ahol az apa és anya helyett a Szülő 1 és Szülő 2 lenne a megfelelő, és általánosan elfogadtatott kifejezés, ahol sértésnek számítana valakit pusztán a külső megjelenése alapján besorolni a férfi vagy női nemhez. Ahol nem állapíthatnánk meg legalább közelítő jelleggel, hogy valaki hány éves lehet, mert esetleg a ténylegesnél sokkal többnek vagy kevesebbnek érzi magát, nem számíthatunk sok jóra.

Körösztös György – Hihetetlen magazin, 2021. január (55-60. oldalak - részlet)

[

Liberális diktatúra?

A fejlett, elsősorban nyugati országok túlnyomó többségében liberális típusú demokrácia uralkodik. A liberalizmus a kezdetek kezdetén még egy valóban haladó szellemiségű, a középkorból megöröklött önkényuralmi módszereket lebontani hivatott eszme volt, aminek sokat köszönhetünk. A demokrácia alapjait az első liberálisok tették le, ők harcolták ki az alapvető emberi és polgárjogokat, így például a parlamentáris rendszert és a női egyenjogúságot is. Ugyanígy a liberális eszmék térhódítása okán szorult vissza a hihetetlen mértékű fizikai és anyagi jellegű kizsákmányolás gyakorlata, sőt, a tudományok terén egyfajta reneszánszt értek el, hiszen végre sikerrel rázhatták le az egyház megszállott bigottságát, maradiságát, így a kutatók sokkal szabadabban vizsgálhatták a természeti törvényszerűségeket.

Azonban mostanra a liberális demokráciák mintha túljutottak volna csúcspontjukon, és egyfajta önpusztító, mélyen emberellenes őrületté változnának. Először is, a világháború utáni néhány évtized viszonylagos normalitását felrúgva megkérdőjeleznék az emberi létezés alapvető törvényszerűségeit. Egyszer csak olyan biológiai és társadalmi normákat igyekeznek eltörölni, amik egész egyszerűen a természettel mennek szembe. Ilyen az úgynevezett gender-kurzus, aminek keretein belül (már ha vannak ennek a kérdéskörnek keretei) megtagadják a hagyományos nemi szerepeket, sőt, újak tucatjait találják ki. A gender-ideológia szerint a nemi hovatartozás nem biológiailag determinált és megváltoztathatatlan tény, és az alapvető szabadságjogokhoz hozzátartozik az, hogy én, mint személy adott pillanatban hogyan élem meg a valóságot, amit aztán mindenki másnak el kell fogadnia.

Például, ha Jómagam egyszer csak arra ébredek, hogy egy törékeny ázsiai kislány vagyok, akkor a társadalom lesz szíves egészen addig így kezelni engem, amíg ismét nem változtatok az identitásomon, méghozzá teljesen szabadon, határok nélkül! Lehetek cuki kismacska, fákkal szexelő, egyéb­ként nem definiált entitás. Érezhetem magam minden testi adottságom ellenére afrikainak, arabnak, vagy legvégső esetben emberiségen kívüli lénynek. A neoliberálisok szerint ezt az őrületet kellene mindenkinek elfogadnia, és persze művelnie. Szabadítsd fel az elmédet legyél te is nemváltó, fajváltó, legyél bármi, csak hagyományos értelemben vett normális ne maradj, mert akkor bizony jön a demokratikus megbélyegzés, kirekesztés, lenácizás és egyéb, minden bizonnyal rendkívül haladó szellemiségű megtorlásszerű büntetések.

Mára ott tartunk, hogy a hagyományos családmodellt igyekeznek minden lehetséges módon meg­kérdőjelezni, ezen felül a nemzetiségeket is eltörölnék, sőt, most már magát az államiságot is komoly támadások érik. De mi végre mindez az őrület? Meggyőződésem, hogy ezek az erők magát az emberi fajt akarják eltörölni, azt a jelenlegi formájában megsemmisíteni. Egy merőben új, dehuma­nizálódott, elkorcsosodott Utód-fajt szeretnének létrehozni, ami teljesen elzüllött, elbutult, nincs múltja, jelenje és jövője, így aztán kiválóan lehet uralkodni rajta. Hát nem érdekes, hogy minden társadalomromboló potenciállal rendelkező eszmét éppen ezek a neoliberálisok támogatnak? Kezdve a kábítószerek legalizálásától az abortuszok támogatásán át egészen a nemzetek megszüntetéséig. Ráadásul mindezt egy roppant erőszakos, ellentmondást nem tűrő, végeláthatatlannak tűnő propaganda kampány révén igyekeznek szinte kötelezővé tenni mindenki számára.

A liberalizmus elveszítve eredeti jelentését és tartalmát mára egy önkényeskedő, diktatórikus jellegekkel felvértezett dogmává változott. Képviselői elemi gyűlölettel viseltetnek minden hagyományos értékrenddel szemben, és természetesen ugyanígy gyűlölik a maradi többségi társadalmat is. Céljuk elérésének érdekében nem válogatnak az eszközökben. Ha valaki nem ért velük egyet, az ellen boszorkányüldözést rendeznek, és megpróbálják teljesen ellehetetleníteni vagy nevetségessé tenni. Attól sem riadnak vissza, hogy erőszakot alkalmazzanak. Mindezt minden bizonnyal a végtelen elfogadás, liberalizmus, demokrácia jegyében. Vajon milyen jövő vár ránk akkor, ha ezeknek az őrülteknek a pusztító, agybeteg elképzelései érvényesülnek globálisan? Szerencsére egyre erőteljesebb ellenállás tapasztalható az emberek részéről, hiszen sokan rádöbbennek arra, hogy a demokráciának hazudott önfelszámoló és üres szabadosság sehová nem vezet.

Körösztös György – Hihetetlen magazin, 2017. december (89. oldal)

[

A helyzet egyre élesedik, ezt jól bemutatja a napjainkban is zajló Black Lives Matter nevű mozgalom meglehetősen szélsőséges jellegű aktivitása immár nem csak az Egyesült Államokban, hanem Nyugat-Európában is. Már a nevük is árulkodó, hiszen egyáltalán nem arról van szó, hogy a fekete életek IS számítanak, hanem önmagában CSAK a fekete életek számítanak. Ez így nyilvánvaló rasszizmus, amiről viszont nem polkorrekt dolog tudomást venni, hát még beszélni vagy írni róla. A fehér, vagy ha úgy jobban tetszik, mert puhábbnak tűnő megfogalmazás, az európai és angolszász identitás látszólag a végóráit éli, és igazán döbbenetes módon ebben a pusztulásban maguk az érintettek, az áldozatok is elvégzik a maguk önfelszámoló munkáját. Mintha csak bekapcsolt volna egy öngyilkos gén, amely arra késztet minket, hogy ne csináljunk semmit! Ne védekezzünk, ne lépjünk fel az érdekeink mentén, csak üljünk a fotelban, igyuk a sört, és bárgyú mosollyal nézzük a reklámokat, amelyekben szőke lányok incselkednek az újeurópai, merő véletlenségből többnyire afrikai származási fiatalemberekkel. A saját önazonosságunk összetörését nézzük végig és alkalomadtán a szilánkokra még mi magunk is rátaposunk a biztonság kedvéért.

No és persze az sem lenne nagy baj, ha a hülye fehér ember is szedné a sátorfáját. Az igazi identitás színe biztos, hogy nem fehér. A nagy identitás-forradalom közepette egyre markánsabb jelleget ölt az úgynevezett fehérellenesség, amely nem csupán a politikai, de a kulturális színtéren is teret hódít magának. Legfőképp a filmekben, sorozatokban érhető tetten a kultúrharcnak ez a fővonalassá tett vadhajtása, amelyekben folyamatosan sulykolják belénk egyrészt azt, hogy a más, az idegen az szép sőt, alkalomadtán szebb, másrészt az is észrevehető, hogy a fehér embert (ugye nem gond nevén nevezni a gyereket?) rendre háttérbe szorítják. Olyan szerepeket, karaktereket játszanak el, akik általában negatívak, gonoszok, vagy éppen sajnálatraméltó, szánni való módon esetlenek. Fehérnek lenni tehát egyre cikibb dolog a nyugati társadalmakban!

Az a kultúrharc, amelynek zászlóvivői azt állítják magukról, hogy mindössze egyensúlyt hoznak a rendszerbe, és régóta elnyomott rétegeket emelnek fel mindenki máshoz azonos szintre, egyszerűen hazug és álságos. Most már komplett filmes alkotások garmadája mellőzi a fehér színészeket, vagy ha mégis felbukkan egy-egy akár főszereplőként, úgy biztosra vehetjük, hogy mindenki valamely más rasszhoz tartozik. (Nézzék meg a Greenland című katasztrófafilmet! Gerard Butler és az általa alakított karakter fia az utolsó hírmondói a fehér embernek, mindenki más ázsiai, félvér, latin-amerikai vagy afroamerikai. És minő véletlen: az űrből érkező és a Földbe csapódó hatalmas üstökös, amely méreténél fogva szinte teljes kihalást idéz elő, éppen Európa kellős közepébe csapódik! A záróképek is elpusztult, szénné égett európai fővárosok, a bunkerből a szabadba merészkedő tömegben pedig összesen két fehér ember van: A főszereplő és a fia, aki egyébként súlyos cukorbetegségben szenved.) 

Körösztös György – Hihetetlen magazin, 2021. január (57-60. oldalak - részlet)

[

A svéd parlament tavaly év végén betiltott egy barokk műalkotást. GE Shröder Juno című, fedetlen keblű nőt ábrázoló festménye harminc éven át függött a svéd parlament étkezőjének falán, amikor december elején eltávolították arra hivatkozva, sérti a feministák és a muszlimok érzékenységét – számolt be róla a The Local című svéd lap. A szociáldemokrata Susanne Eberstein így indokolta a kép levételét: „Fárasztó meztelen női melleket nézni, amikor külföldi vendégeket fogadok egy vacsorán. Különösen akkor kínos, amikor a vendég férfi.” Már csak az a kérdés, mit kezd a svéd parlament a művészettörténettel. Egy az egyben betiltja, vagy esetleg csak a nők és a muszlim országokból érkezők számára teszi lehetetlenné a múzeumlátogatást. A svédek egyébként köztudottan ellentmondásos viszonyban állnak a toleranciával. A közelmúltban például azzal vonták magukra a nemzetközi közvélemény figyelmét, hogy engedélyezték egy hatvanas éveiben járó, pedofília és más bűncselekmények miatt többször elítélt férfi örökbe fogadhasson egy tízéves kisfiút - és mindezt a tolerancia elvére hivatkozva.

A modern svéd férfiideál máskülönben a feminista nő álma. Pelenkát cserél, felkel az éjszaka közepén, hogy megetesse a gyereket, és legalább hatvan napig ő marad otthon szülési szabadságon. A nemek közti egyenlőség mélyen beette magát a svéd köztudatba – és nemcsak a munkahelyeken, ahol törvény vigyázza, hanem a magánéletben is. A svéd nők nem engedik, hogy egy randin a férfi fizessen, azt azonban természetesnek veszik, hogy a házimunkán egyenlő arányban osztozzanak. A nemi különbségek eltörlésének ideája (amit a brit 88C „svéd nemiségi őrület”-nek nevez) már hosszú ideje bele van kalkulálva a svéd gyereknevelésbe is. A hetvenes-nyolcvanas évek óta olyan sorozatok mennek a svéd televízióban, amelyek ezt a leckét sulykolják nézőikbe. A szándék, hogy eltöröljék a hagyományos nemi szerepeket, az óvodáig nyúlik vissza, ahol a gyerekek uniszex kezeslábast hordanak, nincsenek lányos vagy fiús játékok, és gondosan szelektált meséket hallgatnak, amelyekben szakállas apukák főznek és cserélnek pelenkát.

Egy svéd ruhamárka megszüntette a fiú- és lányszekciót az üzleteiben, egy játékcég traktoros kislánnyal és rózsaszín babakocsit tologató kisfiúval reklámozza magát, nemrég pedig megnyílt Stockholmban az Egalia nevű, gendersemleges állami óvoda, ahol a nemeket betiltották, azaz a gyerekek nem nevezhetik egymást kisfiúnak vagy kislánynak, csakis barátnak, vagy a semleges nemet jelölő, eredetileg a finnből származó „hen” szóval illethetik egymást. Szintén a nemi semlegességjegyében tavaly tavasszal törvényjavaslatot nyújtott be a svéd parlament egyik képviselője, miszerint kötelezzék a férfiakat az ülve pisilésre, ami a képviselő álláspontja szerint nagy erőlelépés lenne a szexizmus elleni harcban. (Jó lenne látni a részletes törvényjavaslatot, hogy kiderüljön, mi volt az elképzelés. Ombudsman állna minden piszoár mellett? Pénzbüntetés járna érte vagy börtön, ha egy férfi állva vizel? Lenne egy kormányzati forródrót, ahol napi huszonnégy órában lehetne feljelenteni a renitenseket?)

2013. május 6-án pedig felavatták az első semlegesnemű öltözőt egy stockholmi iskolában, hogy zavartalanul tudjanak ruhát váltani azok is, akik nem érzik magukat fiúnak vagy lánynak. A svéd szociáldemokraták kezdeményezték semlegesnemű vécék felállítását, hogy ne kelljen a szükséget érzőknek magukat férfiként vagy nőként definiálni. És a svéd névtár ugyan már jelenleg is 170 semleges utónevet tartalmaz, a semlegességpártiak szerint azt is engedni kéne, hogy bárki használhasson bármilyen nevet, vagyis egyáltalán ne legyenek fiú- és lánynevek. Időközben pedig már megszületett Svédországban az első olyan baba is, akinek a nemét a szülei mindenáron igyekeznek titokban tartani. Egy svéd rendőrnő kizárólag azért tartóztatott le egy férfit, mert túl nagynak találta annak izmait, ezért azt feltételezte, azokat csakis illegális szerek használatának köszönheti. Tavaly októbertől pedig a szokásos korhatáros besorolás mellett Svédországban bevezették a filmek feminista osztályozását is. Ahhoz, hogy egy produkció megkapja az „A” karikát, legalább két megnevezett női szereplőnek egymással kell beszélgetnie benne, méghozzá úgy, hogy nem a férfi a téma. Csak viszonyításképpen: a teljes Gyűrűk Ura trilógia, az összes Star Wars film, a Ponyvaregény és egy kivételével minden Harry Potter-film is elvérzik ezen a vizsgán.

A svéd nyelvben „Jatte-apáknak” nevezik azokat az urbánus, metroszexuális férfiakat, akik otthon maradnak a gyerekkel, kenyeret sütnek, és a napjuk nagy részét kávézókban töltik más apukákkal, akiket tömegekben látni ma már Stockholm belvárosában babakocsit tologatva egy átlagos munkanapon. A svédben a hetvenes évek közepén váltották fel a „szülési szabadság" kifejezést a nemsemleges „szülői szabadság”- ra, s ezzel egy időben a kormány reklámkampányt indított, hogy meggyőzze a férfiakat, minél többen vegyék igénybe a lehetőséget. Poszterfiúként a svéd súlyemelőt, Lennart Dahlgrent használták izmos karjaiban egy csecsemővel. Az üzenet egyértelmű volt: az igazi férfi otthon marad. Svédországban a feministák előszeretettel választanak férfi politikust az Év Asszonyának, a közelmúltban pedig feminista akciócsoport alakult abból a célból, hogy megakadályozza, hogy a férfiak széttárt lábakkal üljenek a tömegközlekedési eszközökön. A „Macsók a tömegközlekedésben” címmel indított blogban arra biztatják olvasóikat, hogy küldjenek be olyan képeket, amelyeken a férfiak túlságosan relaxált pózban ülnek.

Saját bevallásuk szerinti céljuk, hogy növeljék a lakosság érzékenységét nemcsak a „hatalom szimbolikus és aktív rekreációs kifejeződésének, de a maszkulinitás sztereotipikus kifejezésének” felismerésére is. Jogosan merül fel a kérdés: a svéd nők ennyire ráérnek? És tényleg ilyen pipogyák, hogy komolyan fenyegetve érzik magukat egy férfitól, aki szétvetett lábbal ül, vagy állva végzi a dolgát? A feministák valóban olyan szerencsétlennek látják a nőket, akiket traumatizál egy lazán ülő férfi látványa? És akit, ha zavar, ahogyan a vele szemben lévő ember ül, képtelen azt megfelelő formában az illető tudtára adni, ehelyett suttyomban lefotózza? Ez lenne az a szép, ú] világ, amiről a svéd feministák álmodnak?

Oravecz Éva Csilla – Nők Lapja, 2014. február 26. (60-61. oldalak)

[

A középkorban még erény és erkölcs dolgában vetélkedtek a nők egymással. Korunkban a verseny célja az erkölcstelenség minél nagyobb fokú elérése. Manapság nem szégyen, ha valaki bemocskolja magát, sőt még kérkedik is vele. Korunk eszmevilágához igazodva rendezték meg Botswanában a Miss HIV szépségversenyt. 12 AIDS-es hölgy indult el rajta. A rendezők szerint a megmérettetés célja azt bizonyítani, hogy a fertőzöttséggel együtt lehet élni, továbbá, hogy a megfelelő gyógyszeres kezeléssel jócskán meg lehet hosszabbítani a várható élettartamot. Botswana lakosságának egyharmada HIV-fertőzött.

[

Kanadában az egyik legkedveltebb ajándék lett a marihuánás Gazdálkodj okosan! társasjáték. Az ára majdnem 40 dollár, a szabályai pedig nagyon hasonlóak a klasszikus változathoz: a játékosok mezőkben lépkednek, amelyekben aztán vagy odalesz a termésük, vagy újabb földet szereznek. Ami extra: a tábla közepén van egy szerencsepróbáló kerék, melynek megpörgetésével meg lehet szerezni más játékos narkókészletét, őt pedig egyenesen a börtönbe lehet juttatni. A játékot amúgy egy kábítószer-kereskedelem miatt leültetett férfi ötlötte ki üres napjaiban a cellájában, majd eladta a jogot egy játékforgalmazó cégnek. Ők pedig kapva kaptak rajta.

[

Korunk társadalmában oly annyira általánossá vált az erkölcsi züllöttség, hogy már a harcászati stratégia kidolgozásában is teret nyert. A New Scientist[37] beszámolója szerint amerikai tudósok szexbombát fejlesztettek ki a légierő Dayton-i laboratóriumában. A Sunshine[38] project keretén belül nem ejtőernyős csinibabákat kívánnak ledobni az ellenség lövészárkai felett, hanem egy valódi bombát. Egy vegyi bombát, amely az ellenség állásai felett felrobbanva olyan afrodiziákumot (szerelmi bájitalt) fröcsköl a támadókra, amitől a heteroszexuális katonák egy csapásra homoszexuálissá válnak. A fegyverfejlesztők szerint ez alapvető zavart kelt az ellenfél harcvonalában, mivel a többnyire férfiakból álló seregben leküzdhetetlenül aláássa a fegyelmet. A folyóirat azzal zárta a tudósítást, hogy ez az első szexbomba, amely felrobban.

[

50 ezer svéd korona (1 millió 350 ezer forint) pénzbüntetésre ítélt a stockholmi fellebbviteli bíróság egy étteremtulajdonost, aki távozásra szólított fel egy leszbikus párt, miután a két nő nyilvánosan csókolózott. Az eset 2003 júliusában történt. A tulajdonos a rendőrségnek azt vallotta, hogy senkitől sem tűri el a nyílt szexuális tevékenységet, függetlenül a nemi orientáltságától. Az ügyész szerint viszont a két nőt azért pécézte ki, mert leszbikusak voltak.

[

Az elmúlt héten 550 bordélylátogató férfi közül egy tucatnyit már bíróság elé állítottak Stockholmban. Nevük egy már börtönben ülő bordélyház-tulajdonosnő vaskos kuncsaftlistáján szerepelt. Vétkük: szexet vásároltak. A várható pénzbüntetés azokhoz az áruházi tolvajokéhoz hasonló, akik 40 euró alatti értéket loptak. Az 1999-ben bevezetett svéd „szexvásárlási törvény” egyedülálló a világon. E szerint a prostitúció megengedett, viszont a szexuális szolgáltatások vásárlása büntetendő. Más országban megengedik vagy szabályozzák, illetőleg megtiltják a prostitúciót. A prostituáltat büntetik meg, ha tevékenységét szabályellenesen űzi. Svédországban viszont a prostitúció megengedett. Szexuális szolgáltatásokat eladni szabad, csak venni nem. Ez első hallásra olyan, mintha humoristák alkották volna ezt a törvényt. De miután jót nevettünk, érdemes komolyan venni a törvény tartalmát. Vagyis: áldozat-e a prostituált?

A bevezetőben említett madám nem szolgáltatásaiért ül börtönben, hanem „anyagbeszerzői” módszereiért. Jól kiépített rabszolga-kereskedelmet bonyolított le. Havonta átlagosan négy lányt importált Észtországból. A lányok a gyors meggazdagodás reményében hagyták el a szegénységet, de nem éppen paradicsomi állapotok közé csöppentek. A bordélyban laktak, éjjel-nappal kéznél voltak. Rendszeresen megaláztatásokban részesültek a „munkán” kívül is, például amikor nagy ritkán kiengedte őket a balkonra, nyelves puszival kellett megköszönni a különleges kegyet. Az étel majdnem ehetetlen volt, a nehéz testi éjszakai munkáért éhbért kaptak. Egy terhes 17 éves lányt hajnali négy órakor ébresztett a főnök, hogy egy terhesekre specializált ínyenc kuncsaftnak a kedvére legyen. Ez a lány aztán végigsírta a hajnalt, és végül sikerült elmenekülnie a bordélyból. A bordélytulajdonost kíméletlen kerítői tevékenységért ítélték el. Közel 2 millió koronát (kb. 50 millió forintot) keresett 2 év alatt.

Egy svéd film, Lilja 4ever[39] valósághűen ábrázolja, hogyan szedi fiatal áldozatait az úgynevezett trafficing[40], vagyis a nemzetközi szexkereskedelem. Lucas Moddyson[41] filmjét bemutatták a svéd parlamentben, majd az Európai Parlamentben, hogy meg- illetve felrázza a politikusokat is. Sok kelet-európai lány jut Liljához hasonló sorsra. Azt hittük, hogy rabszolgaság a mi évezredünkben már nem létezik, de a legtöbb nagyvárosban nem kell sokáig keresgélni az utcán, hogy egy fiatal, jó alakú, ép fogazatú rabszolgát bérelhessünk. A tulajdonosával már egy kicsit nehezebb találkozni. A kiterjedt szexrabszolga-kereskedés mutatja, hogy a szexvásárlási törvény humanista felfogáson alapul. A prostitúció oka a vásárló. A szexvásárló nem emberi lényt keres, hanem különböző testnyílásokat, amin keresztül üríthet, kielégítheti pornóval mesterségesen felhergelt szexuális igényeit. A lányok nem egyenrangú felek ebben az üzletben, hanem áldozatok. A tettesek nem törődnek vele, milyen pszichikai és testi sérüléseket okoznak. Nekik csak az a fontos, hogy lehetőleg mindent kipróbáljanak, amit a pornóipar kínjában kitalál. Akár lehetséges anatómiailag, akár nem.

A szexvásárlási törvényt megszületése óta sokan támadják. A bírálók szerint nem helyes az egyoldalú kriminalizálás, mely szerint csak a szex vásárlása büntetendő, az eladása nem. Egyelőre még nem telt el elegendő idő, hogy az eredményt ki lehessen értékelni, de a rendőrök és szociális dolgozók beszámolója szerint csökkent a prostituáltak száma. A prostituáltak már nem félnek a hatóságokhoz fordulni, ha el akarják hagyni az utcai életet, és be akarnak jutni valamilyen átképző, a civil életbe való beilleszkedést elősegítő tanfolyamra. A törvény másik hatása, hogy Svédország sokkal kevésbé vonzza a külföldi prostituáltakat és a „szexturistákat”. A gyakorlatban viszont furcsa dilemmák állnak elő. A múlt hónapban nagy vihart kavart egy hivatásos örömlány, aki nyilvánosan – többek között egy tévéműsorban – követelte, hogy vállalkozóként regisztrálják a svéd adóhatóságok. Adót akar fizetni évi 900 ezer koronás (22 millió forintos) jövedelme után. Mivel itt a prostitúciót nem tiltja a törvény, sikerült is. Tevékenységét „egyéb szolgáltatások” címen regisztrálták. A kérdés csak az, hogyan lehet a jövedelem törvényes, ha a kuncsaftok törvénytelen módon fizetnek?

A szexvásárlási törvény tehát egyelőre nem tökéletes. Ha két fél szabad akaratából megállapodik szexuális szolgáltatásokban, nehéz bebizonyítani, hogy az egyik fél szabad akarata csak látszatszabadság. Margareta Winberg, svéd miniszterelnök-helyettes szerint nem létezik szabad akaraton alapuló prostitúció. Ez a svéd hivatalos álláspont. Svédországban már érezhetően változik a közvélemény. Az új gondolkozás lassacskán tért hódít. Idővel eljut más országokba is. Ezáltal remélhetőleg Európa utolsó rabszolgái is felszabadulnak.

Bogárdi Iván – Népszabadság – Online, 2003. május 22.

[

Ellenkező tendencia érvényesül Oroszországban. Moszkvában már banki hitelt is lehet igényelni szexuális szolgáltatásokra. Bármely orosz állampolgár felvehet célhitelt kuplerájlátogatásra. Ezt egy hitelügynökség közvetíti ki, még pedig „Halaszthatatlan igények, intim szolgáltatás” címszó alatt. Ha valaki elmúlt 22 éves, és moszkvai lakóhellyel rendelkezik, elmehet az ügynökséghez, ahol egy kifogástalan modorú menedzser felvilágosítja, hogy milyen szalonokkal állnak kapcsolatban, ott mi mennyibe kerül, és milyen feltételekkel nyújtják a hitelt. A szerződést már a hitelt nyújtó bankban kell megkötni. Mivel ilyen ügyleteknél a hangulat is befolyásolja az ügyfél szándékát, a pénzintézet egy órán belül dönt, s a legritkább esetben utasítja el a hitelkérelmet. Igaz, utána három napot kell várni, amíg a kuncsaft megkapja a min. 10 ezer, max. 200 ezer rubeles hitelkeretet. Pontosabban a hiteljegyet, amit 9 moszkvai nyilvánosházban és néhány szupermarketben is elfogadnak. Ez utóbbira azért van szükség, hogy a lelkiismerettel küszködő férjek utána, a maradék pénzből ajándékot vehessenek megcsalt feleségüknek.

A kamat évi 20%, és a közvetítő cég is lecsíp magának az ügyféltől ugyanennyit. Mégis van bőven jelentkező. A bankok általános tapasztalata szerint egyetlen hitelfelvevő sem fizeti vissza olyan precízen és megbízhatóan a kölcsönt, mint a szexkuncsaft. Ez nagy szó, mert Oroszországban a tör­lesztési morál nem a legjobb. Errefelé a polgár megvárja, amíg a hitelező elkezdi sürgetni a pénzt, de sokszor még akkor sem fizet. Nem úgy a szexhitel-adós. Aligha meri megkockáztatni, hogy a behajtó a munkahelyén személyesen felkeresse, vagy netalántán otthon, a feleség füle hallatára megkérdezze, hogy: Mikor tetszik már kiegyenlíteni a nyilvánosház-számlát?

Kulcsár István, Kossuth Rádió, 2005. július 3. (Harminc perc alatt a Föld körül)

[

Ha bejön Bradley Charvet terve, nemsokára orális szexet is kérhetnek kávéjuk mellé a genfi ká­vézójába látogató vendégek, hogy teljes legyen felfrissülésük. A szexuális szolgáltatásokat ráadásul igazán különleges módon kapnák meg. Azt ugyanis nem emberek, hanem csúcstechnológiás szexro­botok kínálják – jelentette a helyi sajtó. Charvet, aki egyébként egy svájci escortszolgálat vezetője, a Le Matin című svájci lapnak elmondta: eredetileg az escorthölgyek végezték volna a munkát, amiért hatvan svájci frankot akart kérni a kávézóba látogató férfiaktól. Azonban tervét a helyi tör­vények nem tették lehetővé. Mert bár Svájcban legális a prostitúció, az étel- és italárusításra vonat­kozó jogszabályok megtiltják pénzért vásárolt szexuális szolgáltatás nyújtását nyilvános vendég­látóhelyeken. Azonban Charvet szerint ezt a szabályt meg lehet kerülni azzal, hogy robotokat „al­kal­maz” a hölgyek helyett. A vállalkozó elmondása szerint már tárgyalásokat is kezdett egy szexrobo­tokat gyártó amerikai céggel, több „valósághű robotnő” megvásárlásáról, amelyek ára 1800 és 3000 dollár (500 ezer és 800 ezer forint) között mozog.

Forrás: 24.hu

[

Egy rendőrkapitányságon dolgozó 25 éves titkárnő munkaviszonyát megszüntették, mert erotikus fényképeket jelentetett meg önmagáról egy szexlapban. Erre ő több millió forintos kártérítésre perelte a volt munkaadóját azzal az indokkal, hogy az alkotmány által biztosított önmegvalósítási joga sérül, ha erotikus képeit nem közöltetheti egy erre a célra szakosodott magazinnal.

[

Árverésre bocsátja szüzességét egy 21 éves chilei lány, hogy így tegyen szert a tanulmányai foly­tatásához szükséges pénzre. Az árverés Interneten zajlik majd – tette közhírré a lány az egyik leghallgatottabb chilei rádiócsatorna Pofaklub című népszerű műsorában. A hirdető nőgyógyászati igazolást is beszerzett, amely érintetlenségét bizonyítja. Az árverés egy héten belül megkezdődik, a kikiáltási ár 990 dollár. A diáklány szerint szó sincs prostitúcióról, szüzességét kizárólag a tanulmányai befejezése végett áldozza fel. Az árverést az Interneten ő maga fogja lebonyolítani, ő választja ki tehát a legtöbbet kínáló személyt.

Népszabadság – Online, 2003. május 17.

[

Évszázadokkal ezelőtt a nők a tisztességet, az állhatatosságát, a családjukkal és hazájukkal szembeni elkötelezettséget tartották legfontosabbnak. Szűzen mentek férjhez, és párjuk mellett jóban, rosszban kitartottak. Férjüknek nem kihasználó, hanem támogatói voltak. Eközben a lemondásoktól, a megaláztatásoktól, a szenvedésektől sem riadtak vissza. Most lássuk, hogy lányaink, asszonyaink manapság mit tartanak fontosnak, milyen tanácsokkal látják el őket a női magazinok:

 

Ma már nők milliói szabadulnak meg ráncaiktól, végeztetnek orrplasztikát, varratják fel melleiket. Sokan vannak azok is, akik intimebb testrészeikkel elégedetlenek. A mai modern nők igen nagy számban szabatják át intim testrészüket. Apróbb puncit, szűkebb vaginát, G-pont-feltöltést stb. kérnek a plasztikai sebésztől. Nem csak a felnőtt hölgyek lehetnek elégedetlenek intim zónájukkal. Amerikában futótűzként terjed a beavatkozások iránti igény a tinédzserek körében is. A kis- és nagyajak korrekciós (plasztikai) műtétek száma a tini korosztálynál ötszörösére emelkedett az elmúlt 10 év alatt. Manapság az intim területek teljes szőrtelenítése (a kopasz punci) a divat.[42] Így pedig tökéletesen láthatóvá válik a szeméremdomb és a nagyajkak. Bármilyen, a tökéletestől (vagy annak gondolttól) eltérő adottság a plasztikai sebész felkeresésére sarkallja a hölgyeket.

A nők nagy része elégedetlen kis- és nagyajkának méretével, alakjával (általában túl nagynak találják). Ez persze gyakran csak szubjektív érzés, ám előfordul, hogy az érintett terület aszimmetrikus, vagy túlzottan kitüremkedik. Ezen segít a labioplasztika, vagyis a szeméremajakakat módosító műtét. Kisajakplasztika esetén a kisajkak formálhatók újra, a nagyajakplasztika keretében pedig a terület vastagítása zsírfeltöltéssel történhet. Ezek a műtéteket hagyományos módon végzik. Az orvos azonban ma már felszívódó varratokkal dolgozik, így elkerülhető a fájdalmas varratszedés. A labioplasztika elvégzése után három-négy hétig a területet kímélni kell, azaz tartózkodni kell a szexuális élettől. A kisajkak megfiatalítása akkor kerülhet szóba, amikor a hormonszintek csökkenése miatt a kisajkak és a hüvelybemenet hámja veszít rugalmasságából, petyhüdtté válik, sötétebbre színeződik. Lézerkezeléssel megfiatalítható a hüvelybemenet és a kisajkak felszíne, ezáltal a terület rugalmasabbá válik, világosabb színű lesz és újra bársonyos tapintásúvá válik. A lézeres beavatkozás ambulánsan végezhető, a páciens utána nem kényszerül szexuális életének rövid idejű megszakítására sem.

A túlzott használatnak, a szexuális partnerek gyakori váltogatásának kitett hüvely kitágulhat. De semmi baj, mert ma már van rá gyógymód, a lézerkezelés. (Korábban csak sok kockázattal járó műtéttel lehetett segíteni ezen a problémán.) A lézeres beavatkozás során egy 360 fokos tükörrel szerelt kezelőfejet tolnak fel a hüvelybe. Ezzel az eszközzel centiméterenként körkörös lézerkezelést végeznek. Hatására a hüvely gyűrűszerűen körkörösen megerősödik, rugalmassága visszatér, tágassága megszűnik. (A lézersugár a kötőszövet rugalmasságáért felelős kollagén rostjaiban nyelődik el. A lézer hatására a kollagén felmelegszik, összecsapzódik, és a szövet megvastagodik. A kezelés után kötőszöveti sejtek lepik el a kezelt területet, és többlet kollagéntermelődés indul be.) Három hét különbséggel, két alkalommal kerül sor az egyenként kb. 20 perces kezelésre, három hónap múlva kontrollvizsgálat. A módszert három éve használják a világon, és mindenkinél eredményes volt.

A szexuális élet minőségének fokozására régóta ajánlott módszer a Kegel golyók használata. A más néven gésagolyók tulajdonképpen két fémgolyó, melyeket egy fonal erősít egymáshoz. A hüvelybe helyezés után össze kell szorítani a medencefenék izomzatát, és így kell benntartani a golyókat. Eleinte csak pár percig kell benntartani és csak az egyik golyót, majd jöhet a két golyó együttes felhelyezése. (Ezt a hüvelyedző módszert a medencefenék izmainak erősítésére találta fel dr. Arnold Kegel amerikai nőgyógyász. „Lassan szorítsa össze a hüvelyi izmait, amennyire csak tudja. Pár másodperc múlva ernyessze el. Kezdetben végezzen 10 ilyen összeszorítást naponta, majd emelje az adagot lassan 50-re, 100-ra.” A siker záloga a gyakorlatok pontos kivitelezése. Ezért hasznos egy tanfolyamon részt venni, ahol szakember felügyelete mellett tudja elsajátítani a pontos izommozgásokat.)

A plasztikai beavatkozások és a különböző segédeszközök nem olcsók, de házilag is alkalmazható vaginaerősítő módszer az intimtorna. A guggolás a feneket, a törzset és a lábat is megdolgoztatja. „Vegyen a kezébe egy könnyű botot és mellső középtartásban tartsa maga elé, közben tegyen úgy, mintha le akarna ülni. Csak addig ereszkedjen, ameddig combjai párhuzamosak a talajjal. Lassan menjen vissza a kiinduló, álló helyzetbe. Lassan kell végezni és csak néhányszor naponta.” Az intimtorna szakirodalma meglehetősen széles, és ma már számtalan edzőterem áll a hölgyek rendelkezésére, ahol szakavatott vezetés mellet végezhetik a különböző gyakorlatokat.

Aki még jobban fel szeretné turbózni a nemi életét, kérhet G-pont feltöltést is. (A tájékozatlanok kedvéért a G-pont a hüvely elülső falán, a hasi oldalon van, nagyjából 2-5 centiméterre a hüvely bemenetétől. Területe borsónyi, izgalmi állapotban nagyobb. Ingerlése a férfiakhoz hasonlóan a nőkből is ejakulátomot vált ki, ami a hozzáértő partnerrel rendelkező hölgyek szerint mennyei élvezettel jár.)  A G-pontot ugyanúgy feltöltik, mint az ajkakat: hialuronsav-befecskendezéssel. A plasztikai sebészek szerint az eljárás intenzívebbé teheti a szexuális élvezetet, akár meg is többszörözheti az orgazmust. A beavatkozás eredménye (akárcsak az ajakfeltöltésé) nem végleges, általában egy évig kitart, később újabb feltöltés válhat szükségessé.

Miután korunk lányai kellőképpen kitombolták magukat, egy idő után szeretnének férjhez menni és gyereket szülni.[43] A nívós férfiak azonban romlatlan szűz lányt akarnak feleségül venni, ezért újabb plasztikázásra van szükség.[44] A szűzhártyaplasztika nem olcsó műtét, de alkalmas a gyanútlan áldozat átverésére. A szokványos helyreállító műtétnél a szűzhártya maradványait illesztik össze (legalább hat héttel az esküvő előtt, hogy a varratok még fel tudjanak szívódni). Lehet speciális anyagból készült implantátumot is illeszteni a hüvelybemenethez, ha már híre-hamva sincs az egykori szűzhártyának.

Kiskegyed. 2016. augusztus 3. (32-35. oldalak – részlet)

 

A felturbózott nemi szerveket természetesen nem szabad „parlagon hevertetni”. Ha éppen nincs partnerünk, ne essünk kétségbe. Erre az esetre egy másik női magazin öntevékeny megoldást javasol:

 

A maszturbálás nem valami szégyenteljes tett, hanem fontos része az egészséges szexualitásnak. Az önkielégítés segít, hogy megismerje a testét és kitapasztalja, mi a jó önnek. Kutatások szerint azok a nők, akik rendszeresen maszturbálnak, többször élnek át hüvelyi orgazmust szex közben. Ha gyengédségre vágyik, de éppen nincs partnere (vagy van, de valami másra vágyik), engedjen a csábításnak. Ne feledje: orgazmusból sosem elég.

Diéta & Fitnesz – 2016. szeptember (68. oldal) - részlet

 

Ehhez a fajta élvezethez már kézi munkára sincs szükség. A fizikai erőkifejtés szerepét átvették az elemmel működő vibrátorok. A Cosmopolitan női magazin felmérése szerint: „A Cosmo-lányok 45%-a a vibrátort tartja a legkedveltebb hancúreszköznek. Legnépszerűbb a G-pont vibrátor, amelyek görbített formájuknak köszönhetően könnyebben elérik a hüvely különösen érzékeny belső falát. Már létezik vibrációs alsónemű is. Ezt nem csak az ágyunkban, hanem a nyílt utcán vagy a közlekedési eszközökön is használhatjuk. Így egész nap, megszakítás nélkül élvezhetjük a szexet. Ennek az új találmánynak a lényege, hogy a nőknél a melltartóban és a bugyiban, a férfiaknál pedig az alsónadrágban vannak elhelyezve vibrátorok. Ezeket okostelefonra telepített applikációval lehet irányítani. Csak egy gomb­nyomás, és indulhat a petting az Interneten keresztül. Közben a képernyőn végignézhetjük partnerünk minden mozdulatát, reagálását.

Használati módjáról is bő felvilágosítást kaphatunk az Interneten: „Ez a szerkezet úgy néz ki, mint egy fehérnemű. A puha anyagból készült gyönyörű csipkebelsőt egy merevített váz fekteti a szeméremdombra, így garantálja, hogy a hüvelyedbe helyezett vaginatojás által keltett rezgések csúcsra juttassanak. A tojást, ami alig nagyobb egy normál méretű tamponnál síkosító segítségével kell feltolni. A retikülbe rejtett rádiós távvezérlővel többféle üzemmódban is kényeztetheted magad. A vaginatojás a csiklóra helyezve is alkalmazható. Így is garantáltan csúcsra juttat. Erre a célra azonban már létezik speciális szívóharanggal ellátott csiklóizgató is, amely használóját akár egy perc alatt a csúcsra juttatja. Nem rezeg, mint a vibrátor, hanem lüktető szívó-szopó érzéssel izgat. USB kábellel lehet feltölteni, akárcsak az egész nap kezünkben szorongatott okostelefonunkat.

A hátsó fertályt sem szabad kihagyni az élvezkedésből. A végbélnyíláson is sok érzőideg van, ezért érdemes ezeket is megdolgoztatni. Erre a célra szolgál az análvibrátor, ami többféle színben és méretben kapható. Aki nem lenne megelégedve a mérettel, az pumpálható análvibrátort is rendelhet. Még zselét vagy síkosító olajat is adnak hozzá. Legújabb fejlesztés az okos análvibrátor. Ezt az állandóan kéznél levő okostelefonnal lehet vezérelni egy applikáció segítségével. Ötször annyiba kerül, mint a normál változat, ennek ellenére van rá kereslet. Túlságosan heves vérmérsékletű hölgyeknél a peremmel rendelkező análvibrátor is gyakran felcsúszik a végbélbe, ahonnan már csak műtéti úton távolítható el. Az orvosok már meg sem lepődnek ezen. A páciens szemérmes magyarázkodására csak legyintenek, mondván: „manapság ez gyakori eset”.

[

Párban azonban élvezetesebb a szex, mint egyedül. Persze nem mindegy, hogy kivel és milyen körülmények között. A szép, fiatal nők ehhez kigyúrt, szoborszerű testet és luxus környezetet igényelnek. Tudják ezt a rájuk vadászó férfiak is. Nincs nehéz dolguk. Korunk élvhajhász társadalma a nemi ösztönök kiélése elé sem gördít akadályokat.

 

A hajszobrász és múzsái

„Már a fodrásziskolában is rengeteg csaj vett körül, nem volt nehéz kihorgászni közülük a legszebbeket” árulja el Adrián (34 éves), egy belvárosi fodrászüzlet tulajdonosa és vezetője. A laza, nagy dumás hajszobrász fiatalkora óta rajong a szebbik nemért. „Imádom és tisztelem a nőket, nem is találhattam volna testhezállóbb hivatást magamnak. A nők a profi szaktudáson túl többre vágynak: királynőnek szeretnék érezni magukat a székemben, testileg, lelkileg is megújulni a kezeléseim által. Éppen ezért nemcsak csodálatos hajkoronákat álmodok nekik, hanem ápolom a szívüket is, a lélekgyógyászuk vagyok” árulja el a férfi, aki valóban a hajak mögé lát: minden vendégében az egyéniséget, az egyediséget, valamint a szexi nőt keresi. „Imádok csacsogni velük, dicsérni, bókolni, ha kell, vigasztalni, erőt adni nekik, vagy csak ütős poénokkal felvidítani őket. A csajok pedig mesélnek szerelemről, szakításról, munkahelyi, gyereknevelési vagy éppen pénzügyi gondokról. Elárulják, ha a férjük csalja őket, vagy ők maguk szeretőt tartanak, és pillanatok alatt eljutunk a sikamlósabb témákhoz is.” Sokan félreértik Adrián kedvességét, odafigyelését, és vannak, akik nyíltan kikezdenek vele. Észrevétlenül hozzáérnek, vagy finoman az ágyékához döntik a fejüket. „Próbálnak méretet venni a férfiasságomról” nevet a fodrász.

„De kaptam már meghívást kávéra, vacsorára, és volt olyan is, aki elvitt volna vitorlázni az Adriára vagy síelni a hegyekbe. Egyszer meg egy álomarcú, párductestű csaj papírfecnit nyomott a kezembe. Egy cím állt rajta. Csak annyit súgott a fülembe, hogy nem bánom meg, ha elmegyek hozzá. Ma már tudom, hogy egy fergeteges, zártkörű szexpartit hagytam ki. De a fejmosó helyiségben is lepett már meg vendégem. Ám akkor nem tudtam nemet mondani. Gyengéden masszíroztam a lány fejét, és amikor végeztem a mosással, lassan, csábítóan magához húzott, és kényeztetni kezdett. Megszólalni sem tudtam, először a döbbenettől, majd az élvezettől. Mondanom sem kell, végül olyan frizurával libbent ki a szalonból, ami valósággal megszólalt. Bevallom, a házasságom előtt jó pár vendéggel kerültem hosszabb, rövidebb kapcsolatba. Imádok hódítani, és nem szégyellem bevallani, azt is imádom, ha értem olvadoznak a nők. Addig vagyok férfi, amíg kívánnak. Ez szárnyakat ad a munkámban, nem elgyötörten és kimerülve, hanem jókedvűen fejezem be a napot.” Adrián szerint a finom, francia eleganciával berendezett, budoárhoz hasonló, meghitt szalonja, valamint az általa teremtett légkör az, amiben a nők feloldódnak, sőt bepörögnek.

 

A szexhez is kell személyi edző

„Széles vállak, kockahas, duzzadó izomzat ennyi elég a hódításhoz, főleg, ha kedvességgel és figyelmességgel fűszerezzük” vallja a testépítő, személyi edző Péter (38 éves). Szerinte a kigyúrt, szép férfitest mögött rejtőző, a hihetetlen elszántsággal elért sikerekből építkező önbizalom és kisugárzás az, amitől a legjobban döglenek a nők. ,Huszonévesen csenevész kissrác voltam, inas, vékony testfelépítésű. Nem is hódítottam a csajok körében, hiszen ők a kisportolt, izmos pasikra buktak. Az önértékelésem is mélyponton volt egy komoly szakítás után, amikor úgy döntöttem, kiedzem magamból a fájdalmat. Először csak hobbiból jártam a terembe, később versenyző, majd edző lettem. Ahogy nőttek az izmaim, és velük együtt az önbecsülésem, úgy legyeskedett egyre több gyönyörű lány körülöttem meséli Péter. A lányok többsége a deltás felsőtestre bukik, bár vannak popsi és vádli rajongók is. A legvonzóbb mégis az összhang, a nyugodt, magabiztos viselkedés és a férfias kiállás. Szerintem csajozni legkönnyebben nem az edzőteremben, inkább a bemutatókon és parti környezetben lehet.”

Péter a testépítő és fitneszbajnokságokon, expókon sokszor ötezer vendég előtt mutatkozik félmeztelenül. A falatnyi póznadrágot is lehámoznák róla a sóvárgó női tekintetek. „Sokan megállítanak, hogy szelfizni szeretnének velem, egyúttal a nevemet is megkérdezik, hogy a közösségi oldalon bejelölhessenek. Bevallom, nem tudok ellenállni a szép lányoknak, mindig van hozzájuk egy kedves szavam, ami a bevállalósabbaknál akár belépő lehet egy lepedőbajnoksághoz. Évek óta rendeznek Siófokon bemutatókat, az itteni beach hangulat főként egyéjszakás kalandokat szül” árulja el a személyi edző. Bőven akad horogra lány a hazai és nemzetközi versenyeken is. Itt leginkább a backstage-ben dolgozó sminkesek, fodrászok, szervezők ugranak a testszobrászokra.

„Egy alkalommal egy ismert, szőke, babaarcú modell konferálta az eseményeket. Folyton össze-összeakadt a tekintetünk, de megtudtam, hogy ismert üzletember a férje, ezért nem vettem komolyan, csak belül epekedtem érte. A lány később kiderítette, hol dolgozom, és megkeresett. Edzési tanácsokat kért tőlem, majd odavetette, ha végeztem, este 11-kor vár a terem előtt. Eszem ágában sem volt nemet mondani. Svábhegyi otthonukba autóztunk, ahol aztán egymásnak estünk: végigszeretkeztük az összes helyiséget, a konyhát, a hálót, a fürdőszobát, a nappalit. Nem tudtunk betelni egymással. A végén azt mondta, ez jólesett. Hetekig vártam, hogy újra betoppanjon a stúdióba. Később hallottam, hogy külföldre költöznek a férje munkája miatt. Vártam volna egy búcsúéjszakát, persze soha nem jött el.”

 

A rock-Casanova

Gitárosként lehet a legjobban csajozni – tartja a mondás, és ezt Tamás (46 éves) is megerősíti. A befutott hazai rockzenekarban pengető, Jézus-arcú, derékig érő hajú, vagány megjelenésű férfi szerint több oka is van, amiért a gyengébb nem bolondul a zenészekért, kiváltképp a szólógitárosokért. „A nők imádják a rosszfiúkat, a zenészekről is az az elképzelés él, hogy nagykanállal falják az életet: csajoznak, dorbézolnak, duhajkodnak. A kemény külső páncél azonban finom, érző lelket takar, hiszen enélkül nem tudnánk hangszeren játszani, alkotni. Sok fanatikust szerzünk pusztán azzal, hogy reflektorfényben vagyunk. A csajok nem begubózott, unalmas, töketlen férfira vágynak, hanem macsóra, aki élvezi az élet ízeit, és akinek a fényében lehet fürdőzni. Egy rockzenész azzal a reménnyel kecsegtet, hogy vele nem lehet megöregedni, és minden nap Woodstock, ami nyilván nem igaz” sorolja a női rajongás mozgatórugóit Tamás. Ahogy nőtt zenekarának ismertsége, úgy terebélyesedett női holdudvaruk is. Ma már minden buli után csajok tucatja szabadul be az öltözőbe, hogy elcsábítsa a gitárost és társait.

„Egyetlen férfi sem tud nemet mondani arra, ha szexre éhes vadmacskák ráugranak. Korán nősültem, huszonhat sem voltam, de amikor a budapesti éjszakába berobbant az együttesünk, belevetettem magam a féktelen orgiákba. A feleségem pedig (jogosan) elhagyott” árulja el a rocksztár, aki ugyan szerelemből házasodott, mégsem tudta kezelni a változást: utolsó zenészből, akire rá se bagóztak a csajok, mára felkapott előadóművész lett. „Egy bulin, az utolsó számnál, három lány nekem esett, és letépte rólam a bőrnadrágomat. Miután lementem a színpadról, a falhoz nyomtak, és simogatni, csókolni kezdtek. Biztosan előre kitervelték, én meg hagytam, hogy minden a forgatókönyvük szerint alakuljon. Leápolásom után egész éjszaka kényeztettek: ettünk, ittunk némi drog kíséretében, majd újra vettük a jelenetet. Máskor szépségkirálynők, modellek kötöttek ki a hálószobámban, de voltam tetőtől talpig kivarrt, intimékszerekkel borított rocker ladykkel is. Kipróbáltam a legextrémebb figurákat a szexben, de bevallom, egyetlen lány arcára sem emlékszem, csak a nagyságrendre, körülbelül ezer nő fordult meg az ágyamban.” Azonban a nők rajongása a legtöbb esetben nem személyesen Tamásnak szól. Sokkal inkább az ismertségnek, sikernek, színpadnak, rivaldafénynek, amire udvarlás nélkül gyűlnek a pillangók.

Kiss Henrietta – Nők Lapja Psziché, 2016. 6. szám (70-73. oldalak) - részlet

[

Alaposan ráfá­zott egy sperma­donor férfi, mert gyermektartás­díj fizetésére kö­telezte a bíróság. Pár éve egy lesz­bikus kapcso­latban élő pár­nak szolgáltatott spermát, és eb­ből három gyer­mek született. A pár azonban ha­marosan szétvált és a megszo­kott életszínvonal fenntartása érdekében az anya a lurkók svéd származású apjához fordult segítsé­gért, de mivel az nem volt hajlandó fizetni, ezért beperelte őt. Mivel a gyerme­kek születésekor a férfi elismerte, hogy ő a gyerme­kek apja, a bíróság a tartás­díjigényt indokoltnak látta, és annak meg­fizetésére kötelezte.

[

Úgy látszik, világunk feltartóztathatatlanul rohan a vesztébe. Több évezredes erkölcsi értékeinket lábbal tapossuk, az elállatiasodás, az önmagunkból való kifordulás folyamatát már semmi sem képes megállítani. A bomlasztás, a demoralizálás élén a liberalizmus gőzétől feszített agyú politikusaink állnak. Lássunk néhány példát áldatlan tevékenységükből: 

 

A norvég keresztény templomokról eltávolították a kereszteket, mert azok látványa sérti az illegális bevándorlók lelkét. Svédországban már nem csak a gyerekek, hanem a szülők nemét is titkolni kell. A svéd óvodákban szülő egy-nek és szülő kettő-nek kell szólítani az anyukákat és apukákat. A férfi vécékből a női egyenjogúságra hivatkozva leszerelik a piszoárokat, a középiskolákban pedig külön illemhelyeket állítanak fel azoknak a diákoknak, akik bizonytalanok a nemi identitásukat illetően. Svájcban már nők számára is nyitnak bordélyházakat. A német-svájci határon fekvő Leibstadt városában öt férfi „angyalok” néven nyitotta meg az első kuplerájt. A vállalkozás azonban csődbe ment. Na, nem a látogatók hiánya miatt, hanem a szolgáltatást nyújtók tapasztalatlansága következtében. A nők által üzemeltetett kuplerájukban minden kurva tudja, hogy a kuncsaftoktól előre el kell kérni a pénzt, mert utólag már alkudoznak, vagy fizetés nélkül lelépnek. Nos, ez történt a hímringyókkal is. A hölgyvendégek csak annyit fizettek a szolgáltatásért, amennyit jogosnak ítéltek. Ez mindig alatta volt a kalkulált árnak. A gazdaságtalan üzemeltetés pedig az erkölcsi fertőbe süllyedt Európában sem lehetséges. A pénz, a profit istenítését egyetlen bürokrata sem helyteleníti, a Mammon imádását sehol sem tiltják.

Amerikában már régóta a Télapó hozza a karácsonyi ajándékokat. Európában ezt a szerepet a Mikulás fogja betölteni. Jézus Krisztus ugyanis egyre kevésbé kívánatos személy az uniós politikusok szemében. A British Airways utaskísérőinek és pilótáinak például tilos kereszt alakú medált hordaniuk, mert ez sértheti a más vallású alkalmazottak érzékenységét. Norvégiában is hasonló tiltást vezettek be a közszolgálati televízióban, miután a helyi muzulmán közösség vezetői tiltakozásba kezdtek, amiért a tévéhíradó adásában a műsorvezető a nyakláncán keresztet viselt. Ezt követően a Norvég Bevándorlási Igazgatóság utasítására a migránsok elhelyezésében segítséget nyújtó civilszervezetek és egyházak is eltávolították a kereszteket, a Jézust ábrázoló festményeket és minden egyéb vallási szimbólumot a befogadó állomások helyiségeiből. Ahol ennek fizikai akadálya volt, ott rongyokkal takarták el a keresztény szimbólumokat.

Szintén Norvégiában Drammen város önkormányzata kihirdette, hogy az idei karácsony nem marad el, de megváltoztatják a nevét. Mostantól téli vagy decemberi ünnepnek kell nevezni. A város iskoláinak olyan körlevelet küldtek, amelyben kategorikusan megtiltják az eddig hagyomány szerint megrendezett karácsonyi ünnepeket, és nem használható a „boldog karácsonyt” jókívánság sem feliratokon, sem szóban, sem bármilyen formában. Németországban újabban karácsonyi vásárok helyett mesevásárokat, illetve fényvásárokat rendeznek. A Mikulás is nagy átalakuláson ment át. A gyerekek kedvenc ajándékát az üzletekben már nem csokimikulás, hanem „sapkás ember” néven árulták. Szent Miklós nevére pedig még célozni sem lehetett, ha a gyerek megkérdezte, hogy ki tette a cipőjébe az ajándékot. 2017-ben a közösségi portálok arra kérték a nyugati országok polgárait, hogy boldog karácsony helyett boldog decembert kívánjanak egymásnak. Ugyancsak Norvégiában történt, hogy tavaly karácsonykor az ottani gyermekvédelmi szolgálat egy házaspártól elvette mind az öt gyermekét, mert azok keresztény dalt énekeltek az iskolában. Az ilyesmi mostanában vallási radikalizmusnak számít Skandináviában.

Az Unió fővárosában, Brüsszelben már évek óta tilos hivatalosan megemlékezni Jézus születéséről, a karácsonyról. Ehhez igazodva egy olasz iskola igazgatója tavaly betiltotta a karácsonyi ünnepséget. A karácsonyi koncertet pedig télkoncertre keresztelte át, amelyen a karácsonyi énekek kivételével szinte mindent elő lehetett adni. Bajorországban néhányan már nem elégednek meg a karácsony eltörlésével, a Biblia forgalmazását és olvasását is be akarják tiltatni. Két ügyvédjük hivata­losan is kérte a német családügyi minisztert, hogy sorolja a Bibliát azon könyvek közé, amelyek erőszakos tartalmuk miatt veszélyesek az ifjúságra nézve. Christian Sailer és Get-Joachim Hetzel érvelése szerint ugyanis a Biblia Isten akaratát dicsőíti, miközben olyan részeket tartalmaz, ame­lyeket hátborzongató tartalmuk szempontjából nehéz lenne felülmúlni. A könyv népirtást, rasszizmust és gyűlöletet prédikál, valamint házasságtörők és homoszexuálisok borzalmas kivégzését írja le. Szereplői közül nem egy a saját gyermekét gyilkolja meg, és még sok más perverzió is megjelenik benne. Ezért a Bibliát a tiltott könyvek listáján kellene tartani egészen addig, amíg el nem távolítják belőle a vérszomjas és emberi jogokat sértő részeket.

Az iszlám országokból érkezett menekültekre való tekintettel Németországban tucatnyi város polgármestere úgy döntött, hogy nem állít karácsonyfát. Ha így haladunk a karácsonyi vásárt lebonyolító áruházakból is száműzik a fenyőfát. Miközben a karácsony ünneplését betiltották, a brüsszeli törvényhozók semmi kivetnivalót nem találnak abban, hogy Hollandiában szexuális szolgáltatással is lehet fizetni az autóvezetői tanfolyamokon. Az ilyesmi az ország igazságügyi minisztériuma szerint sem illegális prostitúció. Így fizetni az órákért nem számít szexmunkának.

Bolyki Tamás – Hihetetlen magazin, 2016. június (70-72. oldalak) - részlet    

[

Nemrég újabb botrány borzolta az egyelőre még keresztény Európa lakosságának idegeit. 2017 nyarán a svéd hatóságok megtiltották, hogy a gyermekek asztali áldást mondjanak, és a Bibliáról tanuljanak egy svédországi keresztény óvodában, mert szerintük az sérti az oktatási törvényt. A 2010-ben elfogadott oktatási törvény tiltja, hogy az iskolákban a tanítás vallási elemeket tartalmazzon. A törvény betartását tanügyi ellen­őrök felügyelik, akik most már a tanórákon kívüli időt is figyelik. Legutóbb az egyik vidéki óvodá­ban tiltották meg az ebéd előtti imádságot. A svéd nemzeti tele­ví­zió értesülései szerint a tanügyi el­lenőrök azt kifogásolták, hogy a gyermekek ebéd előtt imád­koz­tak. A törvény zord őrei biztosra akartak menni, ezért egyszerűen betiltották az „Ámen” szó hasz­nálatát is az óvoda falain belül. Így mostantól a gyermekek ebéd előtt nem egy áldást, csak egy rí­mecskét mondhatnak el, amiben megköszönik a napot, az esőt és az ételt. Hogy kinek? Senkinek, mert Isten nevét már a keresz­tény tanintézetekben sem szabad kiej­teni. Legalábbis a keresztény iste­nét nem.

A tanügyi ellenőrök a bibliai témákat érintő beszélgetést szin­tén megtiltották, holott a hittanítást az oktatási törvény lehetővé teszi a vallási intézményekben. Megtiltották a bibliai témákról va­ló beszélgetést is, annak elle­nére, hogy a hittanítást, a hittanórákat a törvény engedi a vallási intéz­ményeknél. Az óvoda működte­tője egyébként az Üdvhadsereg egyik szervezete. A helyi önkormányzat oktatási vezetője szerint nincs szó az imádkozás betiltásáról, csupán arról, hogy szerintük a vallási tanúságtétel és a hittérítés nem megengedhető az óvodákban és az iskolákban. A kormány azonban azt engedi, hogy a muszlimok tömegesen imádkozzanak az utcákon és a gyerekek ezt nézzék. Tavaly karácsonykor a bürokraták betiltották az önkormányzati villanypóznák karácsonyi díszkivilágítását. Az ok, hogy a keresztény jelképek a muszlim bevándorlókban rossz érzéseket keltenek, ami miatt nem érzik magukat otthon az országban. Most már csak az a kérdés, hogy a svédek otthon érzik-e magukat egy ilyen országban. Ha nem, ők is elkezdenek kivándorolni, mint a britek az Unióról leváló Angliából. 

[

Megnyílt az első temető, amely Svédország növekvő ateista lakosságát fogadja be. Az ötlettel Josef Erdem, az ország központi részén található Borlänge városában rukkolt elő. Úgy gondolta, hogy hiányzik egy olyan temető, ahol az emberek maguk döntenek arról, hogy milyen sírkövük legyen. A férfi, aki Kurdisztánban nőtt fel megpályázta a területet, és meg is kapta a svéd egyháztól, akik a fenn­tartásáról fognak gondoskodni, de itt meg is áll a kompetenciájuk a hellyel kapcsolatban. Erdem nyilatkozatában elmondta, hogy min­denki maga dönthet a sírkövéről, azzal az egy feltétellel, hogy vallási és nemzeti jelképek nem sze­repelhetnek rajta. Az eddigi vissza­jelzések alapján ateisták és vallásos emberek egyaránt na­gyon tá­mogatták az ötletet. Az első je­lentkezők már feltűntek, ami nem csoda, hiszen Svéd­or­szág dobo­gós az ateizmus terén. A Gallup Intézet 2015-ös kutatá­sa szerint a megkérdezettek 76 százaléka adta azt a választ, hogy nem vallásos.

[

Vészesen fogy az osztrák katolikus hívők tábora. A legfrissebb statisztika szerint komoly, már-már katasztrofális méreteket ölt az osztrákok elfordulása a ka­tolikus egyháztól. Tavaly leg­alább 40%-kal nőtt a kilépők száma – ez 50-55 ezer személyt jelent. Az adatok közül hiányzik még a bécsi negyedik negyedév, és a ta­valyi összesítés a menekülés fő okozójának helyszínéről, St. Pöl­ten­ből. Ilyen méretekre azok sem számítottak, akik sejtették, hogy az osztrákok ugyancsak a szívük­re veszik a paptanárok és a sze­minaristák homoszexuális kap­csolata miatt a St. Pölten-i pap­neveldében kitört botrányt. A ne­heztelés akkumulálódik: 1995-ben (az azóta elhunyt) Hermann Groer[45] bíboros hasonló ügyei miatt 44 ezren léptek ki az addigi, évi 30 ezer körüli helyett. 1999-ben, az osztrák püspöki kar és Róma nézeteltérésének évé­ben ismét ekörül volt a meg­csömörlöttek száma, a mostani, 50 ezer feletti szám azonban min­den eddigit felülmúl.

1991-ben még a lakosság 91%-a vallotta magát katolikusnak, 2003-ban ez az arány 70%-ra csök­kent, s azóta kulminált az újabb botrány hatása. A kilépé­sek hát­terében egyéb okok is állnak, a szex­botrány sokaknál csak pont az i-re, vagy ürügy. A korszellem nem kerüli el a hívőket sem, sokan nehezményezik az egyház modernizálódásának halogatását, még többen kapzsinak tartják az Ausztriában kötelező járulékot kíméletlenül behajtó egyházat. A fiatalabb korosztály értetlenkedik – miért kellene havi díjat fizet­nie, amiért vajmi kevés kézzelfogható szolgáltatást kap cserében. Az idő­­sebbek anyagi helyzetük romlá­sá­val egyre kevésbé tudják meg­fizetni az évi átlag 70 eurós hoz­zájárulást. Manapság az emberek „válogatósabbak” – ismeri el a bécsi érsekség szóvivője. Jobban megnézik, milyen politikai párt­ba, szakszervezetbe lépnek be, pedig már csak a tagdíjfize­tési köte­lezettség miatt is az egyház csupán egynek tűnhet ezek közül. Sőt a legnagyobbnak Auszt­riá­ban. Csakhogy az egyháznak val­óban szüksége van a járulékra.        

Elsőként a felső-ausztriai érsek­ség kongatta meg a vészharangot, közzétéve a veszteség konkrét adatát. Ebben a tartományban 560 ezer euró mínuszt jelent a plusz 8028 (36%) kilépő. Mit szóljon akkor Bécs, amelynek érseksége 9 hónap alatt 15 223 kilépési nyilatkozatot regisztrált? Az osztrák egyház ugyan mér­hetetlen vagyonnal rendelkezik – csak az apátságokhoz tartozó erdőségeket 3,5 milliárd euró értékre becsülik – ám a kü­lön­böző gazda­sá­gok, köztük ser­főz­de, mező­gaz­dasági és tu­risz­tikai üzem, sőt benzinkút – bevé­tele vi­szonylag sze­rény. Nem egy jö­vedelme pe­dig nem is az egy­házat, hanem valamelyik füg­­get­len rendet gazdagítja. Az egy­ház évi 420 millió eu­rós köz­ponti költ­ségvetésének na­gyobb része, 350 millió euró a tagdí­jakból jön össze.

Az éves kiadások egyéb­ként nemcsak az egyházi fe­ladatok finanszírozását, a pa­pok fizeté­sét fedezik, hanem az ingatla­nok, a műkincs­gyűj­­temények kar­bantartását is in­­nen kell előte­rem­teni. Ez utób­­bihoz persze van ál­lami támo­gatás. Ausztriában az egy­ház és az állam szétválasztása tel­jes, közvetlen szubvenció nincs, ám az egyes reszortok költ­ség­ve­tésében szerepelnek az egy­házi intézmények. Az egy­ház most visszaléptetési kampányt indí­tott. A kilépőket személyes le­vélben kérdezik meg távozá­suk okairól, beszélgetést aján­lanak. Nem szépítik a helyzetet. Min­den egyes kilépés húsba vág – hangzik a hivatalosan is meg­fo­galma­zott vélemény.

Szászi Júlia – Népszabadság, 2005. január 21. (5. oldal)

[

Mostanában úgynevezett zaklatási ügyektől hangos a világsajtó. Férfiakat hurcolnak meg különböző, a múltban állítólagosan elkövetett szexuális túlkapásaik miatt. Színésznők, egyéb celebek állnak ki a nyilvánosság elé, hogy őket bizony egy-egy szerepért, fellépésért, hírnévért cserébe megkísértették, sőt a gonosz, befolyásos férfiak magukévá is tették. Egyébként az ő beleegyezésükkel. Minő borzalom… Az utólagosan immár áldozatszerepben tetszelgő hölgyek a történeteiknek azt a részét már nem domborítják ki, hogy szinte minden esetben adott volt a választás lehetősége. Vagyis mondhattak volna akár nemet is – igaz, ez esetben előfordulhatott, hogy nem ők, hanem egy talpraesettebb kolleginájuk kapta meg a hőn áhított szereplési lehetőséget. Ilyen értelemben tehát szó sincs erőszakról, legfeljebb az lehet az elítélés tárgya, hogy egyes producerek és egyéb, befolyásos pozícióban levő férfiak csúnyán visszaélve hatalmukkal szexuális szolgáltatásokat igényeltek, és csak akkor csináltak az adott hölgyből valakit, ha azt meg is kapták.

Ősrégi szakma ez. Van, aki olcsóbban műveli, vannak, akiket a luxuskategória magasságában vaskosabb összegekkel lehet meg­kapni. Az érintett színésznők és énekesnők az utóbbi kategóriába esnek, mert végül is arról van szó, hogy adódott számukra egy élet­helyzet, és ők végül úgy döntöt­tek, hogy egy gyors numera nem áll­hat a vélt tehetségük, és így ké­sőbbi sikerük útjába. Aztán sok esetben kiderült, hogy talentumuk igen csekélyke, és így az átütő hír­név és az azzal járó dollármilliók is elmaradtak. De még ezt köve­tően is csendben maradtak, ami nem csoda, hiszen szégyellték, hogy annak idején pusztán anyagi okokból adták oda magukat min­denféle filmipari hatalmasságoknak. Aztán démoni késztetésre robbant a bomba, egyre-másra derülnek ki zaklatási esetek, és az egykori áldozatok felháborodva idézik fel 5-10-20 év távlatából a velük megesett férfiúi túlkapásokat… Eddig magukban hordozták a tömény galádságokat. Volt, aki egy szimpla fenéksimogatástól kapott 10 esztendeig tartó depressziót. De most aztán kipakol, és lám, kiderül, hogy a férfiak nagy része micsoda ösztönállat, mert csak arra tudnak gondolni; és ez maga a vérlázító és szégyenteljes állatiasság, a felsőbbrendű nők tárgyiasítása!

Eközben egyre több a zaklatási per a szürke hétköznapokban is. Az USA-ban immár büntethető, ha egy férfi hat másodpercnél hosszabb ideig néz egy nőt. Azért is be lehet perelni a primitív férfiállatot, ha netán udvarias akar lenni, és mondjuk egy étterem bejáratánál maga elé engedi a hölgyet, akinek csapja a szelet. Ez igazán felháborító, lealacsonyító! Nőként kezelni a nőket? A gender szekta máris teli torokból sivalkodik, középkori berögzülésekről, hímsovinizmusról, és persze a másik (és még több tucatnyi) nem elnyomásáról nyafognak. Lassan ott tartunk, hogy udvarolni sem lesz szabad, mert az bizony zaklatás, és egyetlen férfi sem vethet elismerő pillantást egy-egy (talán nem véletlenül) igen dekoratívan megjelenő hölgyre, mert az tárgyiasítás. Így a szegény, kiszolgáltatott nőszemély lélektelennek tekintett eszközzé degradálódik a férfiak szexuális játékában.

Értik, ugye? Akadnak olyan feministák, akik szerint már maga a férfi-nő szex is tűrhetetlen, hiszen a férfi áldozatszerepre kényszeríti a nőt, beléhatol, bemocskolja, megalázza. Én mondom, ezek tényleg nem komplettek… Van ebben a megközelítésben valami elemi sötétség, valami megfoghatatlan, de jól érzékelhető aberráltság, ahogyan a gender lobbi most új témát találva (zaklatások, a férfiak egyébként természetszerű közeledése a nőkhöz, stb.) megpróbálja továbbra is felhánytorgatni a nemi szerepek kérdését. És most új taktikát találva végül olyan helyzetet teremtenének, amiben már senki nem mer udvarolni senkinek, és még az is elképzelhetetlenné válik, hogy egy férfi kellő magabiztossággal egyértelmű ajánlatot tegyen a hölgynek, aki pechjére megtetszett neki. Micsoda undorító bűn, sóhajtanak fel egy emberként a gender lobbi leghangosabb szirénjei, akik érdekes módon szinte minden esetben finoman szólva is kevésbé előnyös megjelenéssel bírnak, így feltételezhető, hogy ők még nem igazán részesülhettek sem zaklatásban, sem udvarlásban, sem instant ajánlattételben…

Mi lehet a céljuk? Nos, a természetes társadalmi rend további felforgatása, megbomlasztása. A férfi-nő (rnondvacsinált) ellentét tovább mélyítése, a nemek közötti szakadék áthidalhatatlanná tétele. Azért, hogy ezzel is aláássák a család intézményét. Hiszen amennyiben szinte lehetetlenné válik férfi és nő között a normális kapcsolat, és a férfiaknak attól kell rettegniük, hogy a kiválasztottjuk akár egy félreérthető tekintet miatt is rommá perelheti őket, akkor kevéssé esélyes az, hogy a régi típusú kapcsolatok olyan elsősorban a liberálisok szerint elavult és primitív képződményekben teljesedjenek ki, mint a házasság és a család.

Körösztös György – Hihetetlen, 2020. november (95. oldal)

[

Lassan különcködésnek szá­mít a házasodás. A válás oka a há­zasság – fogalmaznak tréfá­san a cinikus szociológusok. Nyu­gat-Európában legutóbb Belgi­umban készült felmérés, mely sze­rint a király­ságban négy há­zasságra há­rom válás jut. Ez azonban csak az át­lag. A nagy­városokban ma már egy év alatt több válást monda­nak ki, mint amennyi házasságot kötnek. Esküvő után a párok át­la­gosan alig öt esztendőt tölte­nek együtt az oltártól a válást kimondó bí­rói íté­letig. Ma már több gyer­mek ne­velkedik „cson­ka”, illetve ún. „át­alakított” csa­lád­ban, mint amennyi­en édes szü­­le­ik közös ott­honában. A még fél évszá­zada is mélyen ka­to­likus Bel­gi­umban ma már gya­­kor­la­tilag senki nem tartja szent­ség­nek a házasságot. Sőt, a meg­kér­dezettek óriási többsége hi­bá­­nak, bűnnek tekinti a meg­rom­lott há­zasságok kényszerű fenn­tartá­sát. A kutatók szerint a há­zassá­gok felbomlásának fő oka, hogy meg­szűnt a nők kiszolgál­tatott­sá­ga. A férfiakhoz hason­lóan egyre nehezebben és később szánják rá magukat az esküvőre.

A házasság, mint intézmény megítélése is megváltozott a köz­­véleményben. Ma már nem egy­értelműen pozitív, sőt a kukko­ló­tévé, az igénytelen „tömegkul­tú­ra” hatására az emberek többsé­ge hajlamos idejétmúlt kötelem­nek minősíteni. Csönde­sebben mond­ják ki, hogy a férfiak szá­mára lényegében megszűnt a há­zas­ság­kötés egyik legfontosabb in­díté­ka. Míg korábban esetinek szá­mítottak, ma már életvitel­sze­rű­en, folyamatosan gyakorolha­tóak az egyéjszakás kalandok. Akinek ez nem jön össze, annak kényel­me­sebb és olcsóbb megol­dás a pros­­titúció. A tízmilliós Belgi­um­­­ban leg­alább negyv­en­ezer öröm­lány működik, lénye­gében sza­badon.

Akad olyan, egyelőre túlzó­nak tartott előrejelzés, amely sze­rint a ma ismert, hivatalos házasság a század végére gyakorlatilag meg­szűnhet, vagy ritka furcs­as­ággá válhat Európában. Ehe­lyett az em­­berek úgynevezett egyen­ran­gú, tisz­ta (magánjogi szerző­désekben ren­dezett, ám állami „ál­dással” nem bíró) párkap­csola­tok­ban él­nek majd. Mintegy hat­van­évnyi fel­nőtt éle­tük során átla­go­san négy-öt kü­lönböző, hosszabb-rövidebb együtt­élést lé­tesítenek a párok (azonos neműek is). Sőt, immár nem együttélésről, hanem egymással élésről beszélnek a szociológusok. Még túlzóbbnak tartott fel­tevések szerint visszatérhet a poligámia valamilyen formája is. A melegeknek a templomi esküvőről sem kell lemondaniuk. A svéd lutheránus egyház már szentesíteni is hajlandó a homoszexuális párok együttélését.

Népszabadság, Füzes Oszkár, 2004. július 13. (4. oldal)

[

Leszámolt az összes eddigi előítélettel egy német felmérés: Nem azért nem születik több gyerek Németországban, mert a nők karrieristák lettek, de még csak nem is azért, mert a házaspárok túl drágának tartják a gyereknevelést. Ennél prózaibb oka van: a megkérdezettek 44%-a arról panaszkodott, hogy nem talál megfelelő partnert, akivel családot alapíthatna. Voltak persze olyanok is, akik rút materiális okokra panaszkodtak. 40% például úgy látta, hogy a gyerekáldás munkahelyi bizonytalanságot okozna, közel 30% pedig a költségeket sokallta, de csupán 9%-a állította, hogy azért nem szül, mert kevés a bölcsőde és az óvoda. Holott a kutatók már évek óta a gyerekellátás hiányosságait kiáltották ki főbűnösnek, mondván, hogy a nők így képtelenek összeegyeztetni a munkát a családdal.

A kutatók most tanácstalanul állnak az új helyzet előtt, mert randevúk megszervezésében mégsem segíthetnek az állampolgároknak. A német állam amúgy rendkívül gyerekbarátnak tartja magát. Igaz, óvodákat nem nagyon létesít, de évente 150 milliárd eurót költ családtámogatásra. De a gyerekek száma mégis csökken, egy német nő ma már átlagban csupán 1,29 lurkót vállal, az egyetemet végzettek 40%-a pedig egyáltalán nem szül. A németek irigykedve tekintenek Franciaországra, ahol – szerintük – az ingyenes óvodáknak és bölcsődéknek köszönhetően ismét nő a születésszám. Kiderült ugyanakkor, hogy a pusztán anyagi támogatás csak ideig-óráig hoz eredményt: Svédországban csupán rövid ideig tartott az a babyboom, ami az egyéves, jövedelemfüggő gyermeknevelési segély bevezetését követte. Amerikában ezzel szemben se ingyenes óvoda, se gyermeknevelési segély, mégis több gyerek születik, mint Európában.

A német kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a tradicionális anyaszereppel lehet gond. A (nyugat)németeknél éppúgy, mint a mediterrán országokban, az anyának elsősorban a gyerek mellett volt a helye. Abban a pillanatban, amikor a nő ezen változtatni akar, kivívja a társadalom ellenszenvét: ha óvodába adja a gyerekét, akkor kegyetlen anya, ha nem szül, nem is nő. Ha meg otthon marad, lustának bélyegezik. A dilemmát sokan úgy oldják meg, hogy akkor inkább nem szülnek – pláne, ha még megfelelő férfit sem találnak.

Inotai Edit – Népszabadság, 2005. január 14. (21. oldal)

[

2004 őszén ellentmondásos döntést hozott a westminsteri parlament alsóháza. A gyermekekről szóló, hamarosan életbe lépő törvény részeként szavazásra került sor a gyermekek megverésével kapcsolatban. A képviselők nagy többséggel elutasították azt a javaslatot, mely teljes mértékben eltiltotta volna a szülőket a legapróbb fizikai büntetéstől is. Elfogadták viszont a kormány által beterjesztett verziót, mely minden olyan pofont, ütést megakadályoz, amely „látható nyomot hagy a bőrön, vagy lelki traumát okoz”. A gyermekverés jogi megítélésének pontosítása azért vált szükségessé, mert az eddigi, 1860 óta érvényben lévő szabályozás lehetővé tette, hogy a testi fenyítést alkalmazó szülők az „elfogadható büntetés” elvére hivatkozva védjék meg magukat a bíróság előtt. A jövőben viszont a „tényleges testi sérelmet” okozó szülőket akár öt évre is bebörtönözhetik.

A parlamenti döntést több oldalról is támadják. A brit egészségügyi bizottság elnöke, David Hinchcliffe[46] szerint a kompromisszum azt jelenti, Nagy-Britannia megsérti az ENSZ Gyermekjogi Konvencióját, illetve az Európai Emberi Jogi Konvenciót. A rendőrség attól tart, hogy a legapróbb bizonyíték alapján – például, amikor egy türelmét vesztett szülő arcul csapja gyermekét a szupermarketban, és annak elvörösödik az arca – feljelentések áradata indul el, elvonva a kapacitást a súlyosabb bűnügyektől. Tony Blair[47] kormányfő távol maradt a szavazástól, de korábban kijelentette: három idősebb gyermekét egyszer-egyszer meglegyintette, a most négyéves Leót azonban soha nem büntette testi fenyítéssel.

R. Hahn Veronika – Népszabadság, 2004. november 4. (23. oldal)

[

Angol kutatók kimutatták, hogy a házimunka jelentősen csökkenti a mellrák kockázatát. Több mint 200 000 asszonyt vontak be a vizsgálatba 9 európai országban, és egyértelműen kiderült, hogy minden testmozgás közül a házimunka csökkenti leginkább a mellrák veszélyét. Ez a megállapítás mind a fiatal, mind a klimax utáni hölgyekre igaz. A kutatók ezt az eredményt azzal magyarázzák, hogy a közepesen megterhelő és rendszeres testmozgás a leghatásosabb a szervezet karbantartásban. Sokkal hatékonyabban védi az egészséget, mint a nagy megterheléssel járó alkalmankénti tornagyakorlatok.

[

Betört a kultúra a balkánra. A minap meglepetésszerűen szembesültünk azzal, hogyan kell (kellene) emberhez méltó módon viselkednünk. Kósza mendemondák alapján értesültünk róla, hogy a nyugati országokban a polgárok nem csak a saját, hanem a honfitársaik javaira is figyelnek. Ha Angliában egy állampolgár észreveszi, hogy valaki kárt okoz másoknak, vagy bűncselekményt követ el, rendőrként fellépve le is tartóztathatja. Felszólíthatja, hogy kövesse, és bekíséri a legközelebbi rendőrőrsre. Nálunk viszont az a szokás, hogy az emberek nemhogy az idegenekkel, de a közvetlen szomszédjukkal sem törődnek. Nyugodtan kárt okozhat bárki bárkinek; nem kell attól tartani, hogy ezért valaki felelősségre vonná. Ezért nagy megrökönyödést okozott annak az angol férfinak az eljárása, aki szokatlan módon állított meg egy kamiont.

Az újsághír szerint a hűtőjére fekve akadályozta meg egy kamion továbbhaladását az az angol férfi, aki ily módon fejezte ki neheztelését azért, mert a sofőr járművével leszakított egy kábeltévé-vezetéket. A tulajdonos integetése ellenére nem állt meg, hanem a kár elismerése nélkül továbbhajtott. Az esetet látva angol vendége azonnal cselekedett. Ennek következményeként a 21-es út forgalma körülbelül egy órára leállt a kamion hűtőjére kapaszkodott brit férfi miatt, mivel jó ideig nem akadt senki a környéken, aki a testbeszéden kívül angolul is értett volna. A magyar kamionos Hatvan városában elhaladt a ház előtt, ahol az angol úr vendégeskedett, s eközben leszakította a kábeltévé vezetékét. Bár észlelte a balesetet nem állt meg, hogy elismerje az okozott kárt. Ekkor a brit robogójára pattant, megelőzte a városi utcákon nehézkesen kanyargó járművet, és – mivel másképpen nem volt képes jobb belátásra bírni a sofőrt – felkapaszkodott a kamion hűtőjére. A helyszínre érkező rendőrök egy alkalmi tolmács segítsége ellenére is nehezen értették meg, minek köszönhető a nem mindennapi útakadály. Aztán colstokot ragadtak, lemérték a jármű magasságát, és megállapították: valóban leszaggathatta a kábelt. Az igazságérzettől fűtött brit csak ekkor volt hajlandó elhagyni különös tartózkodási helyét. Ezt követően a rend őrei eljárást indítottak a kamionsofőr ellen, károkozás címén. Az angol férfival azonban nem tudtak mit kezdeni. Annyira meglepődtek az eljárásán, hogy nagy zavarukban őt is letartóztatták a közlekedés veszélyeztetése miatt.

Népszabadság, 2004. július 9. (20. oldal)

[

A terrortámadásoktól való félelem miatt a jegyek fele kelt csak el az athéni olimpián. A félelem hivatalos részről is megnyilvánult. Patriot rakétákat telepítettek a város köré, és helikopterek, valamint AWACS-felderítő gépek köröztek a sportcsarnokok s stadionok felett. Ide jutott a világ. Az újkori olimpiák eredménygyárrá váltak. A sportolók már nem vesznek részt az olimpiai játékokon. Túlnyomó részük nincs ott se a megnyitó ünnepségeken, se a záró gálaműsoron. A verseny időpontjára utaztatják ki őket, és 1-2 nap múlva már mehetnek is vissza. A teljesítményhajsza következménye a doppingszerek használata is. Ezen a téren mi kiemelkedő eredményt értünk el. A 2004-es athéni olimpián két aranyérmet is szereztünk a „doppingbajnokságon”. Hónapokon keresztül velünk foglalkozott a sportvilág. Szégyenünket tetézte az aranyérmek visszaadása körüli huzavona. Ez a botrány arra is rámutatott, hogy bukni már tudunk, de veszíteni még nem.

[

Stacey Wherman Feeley először azt hitte, kislánya csak játszik. Gyor­san meg is osztotta a képet a Face­book-oldalán, hogy férje is lássa. Az apja azt gondolta a kép, ami kis­lányáról készült, épp olyan cuki-vicces, mint a többi. Aztán kiderült, mi áll a jelenet hátterében. Az ame­rikai anyuka azt mondta, rögtön a telefonja után nyúlt, mikor meg­látt­a, hogy kislánya a vécédesz­ka pere­mén egyensúlyozik, mert viccesnek találta a pilla­natot. Csak jóval ké­sőbb tudta meg, hogy a be­mutató ap­ropója tulajdon­képpen egyá­ltalán nem cuki, és még csak vé­letlenül se vicces. Sőt! Ami azt ille­ti, egészen szívs­zag­gató. Az óvo­dás kis­lány ugyan­­is egy óvo­dai gya­korlat keretében azt ta­nulta meg, mit kell tennie ak­kor, ha fegyveres támadó ront be az épü­­letbe, és né­hányan a vécében ragad­nak. Össze­tört az anyu­­ka, mikor megtudta, mi­ért állt há­roméves lánya a vécé­desz­kára. Sta­cey ezt hallva úgy döntött, kiegészíti Facebook-posztját, amit eredetileg gyermeke apjának szánt, és ezt írta:

 

„Ahogy megtudtam, hogy a lá­nyom miért csi­nálta, amit csinált, az egész jelenet ártatlansága el­il­lant. Arra kérem a világ politi­ku­sa­it, ves­senek egy pillantást erre a fotóra. Tényleg ilyen jövőt szánnak a gyer­mekeinknek, az unokáink­nak? Hogy alig há­romévesen óvo­dai mosdókban bujkáljanak és vécé­deszká­kon egyen­súlyozzanak? Szeretném, ha a ha­tal­mon levők látnák, hogy a döntéseik­nek kö­vet­kezményei van­nak, hogy mi ezen a bolygón mind­annyian ez alapján éljük az életün­ket.”

Stacey azzal zárta nyílt levelét, hogy ő, kertvárosi anyukaként nem tud­hat­ja, hogyan kell megoldani a világ prob­lémáit. De azt viszont pontosan tud­ja, hogy nem akarja, hogy gye­re­ké­nek a jövőben deszkákon állva kell­jen gyakorolni.

[

A világ legokosabb nője nem talál munkát Bulgáriában.

A háromgyerekes anya több diplomával és három tudományos fokozattal rendelkezik. Az elmúlt 44 évben közgazdaságtantól a pedagógiáig sok mindent tanult bulgáriai és brit egyetemeken, mégis még áruházi eladónak sem akarják alkalmazni. A hölgy képzettsége és 200-as IQ-ja révén nemrégiben nyerte el a világ legokosabb nője címet.

[

A brazil tévé egyik műsorában bemutattak egy írástudatlan péket, akit felvettek a Rio de Janeiró-i jogi karra. A 27 éves Severino de Silva csak a hecc kedvéért ment el a magánegyetem felvételi vizsgájára, és a kapott tesztlapokon különböző sorrendben beikszelte az A, A, C, D és E válaszokat. A blöffölés bejött, sőt a tesztkérdésekkel olyan pontszámot ért el, hogy felmentették az esszéfogalmazás alól, ahol azonnal kiderült volna a turpisság. A fiatalember nagyon büszke a teljesítményére. A sikeren felbuzdulva elhatározta, hogy megtanul írni és olvasni. Most ugyanis analfabéta. Csak a nevét tudja leírni. Ez az eset is egyértelműen bizonyítja, hogy mennyit ér a tesztvizsga. Nemsokára hozzá nem értő szakemberek fogják elárasztani a világot. Ez az eset számunkra is figyelmeztető lehet. 2005-ben az Oktatási Minisztérium az „esélyegyenlőség” jegyében megszüntette az egyetemi és főiskolai felvételi vizsgákat. Sőt a felvételi elbeszélgetéseket is megtiltotta, hogy a felsőfokú intézményeknek esélyük se legyen arra, hogy szakmailag rátermett diákokat vegyenek fel.

[

Svéd pszichológusok 423 idős házaspár életét figyelték meg 5 éven keresztül. Ezalatt rengeteg kérdésre kellett válaszolniuk. Közöttük szerepelt az is, hogy: „Szoktak-e ajándékot venni vagy segíteni a rokonaiknak, ismerőseiknek, szomszédaiknak.” Vigyáztak-e a szomszéd gyerekeire, megjavították-e a kerítését, távollétében meglocsolták-e a virágait, lenyírták-e a füvet a kertjében. Arról is be kellett számolniuk, hogy maguk igénybe vettek-e ilyen szolgáltatásokat. 5 év után a vizsgálatban részt vevő 846 személyből 134 eltávozott az élők sorából. Az életviszonyaikkal kapcsolatos statisztikai számítások eredményei nem különböztek a hasonló felmérések adatitól. Egy adat azonban feltűnően kirítt a többiből. Azok közül, akik soha, senkinek nem segítettek; akik egész idő alatt csak magukkal törődtek, kétszer annyian haltak meg, mint az önzetlen segítőkész emberek csoportjából. Érdekes módon nem találtak különbséget azok halálozási rátája között, akik sem nem adtak, sem nem fogadtak el segítséget; és azok között, akik nem segítettek senkinek, de elfogadták a felajánlott segítséget. A kutatók ebből azt a következtetést vonták le, hogy a másokkal való kapcsolataink során nem az számít, hogy mit kapunk, hanem az, hogy mit adunk. Úgy látszik, hogy a segítőkészség, az adakozás sokáig életben tartja az embereket. Talán Isten akarja, hogy hosszú ideig éljenek, hogy minél tovább segítsék a világot.

[

Szégyenében életét vesztette egy férfi Japánban. A 49 éves magányos banki alkalmazottnak lejárt a munkaszerződése, amit a gazdasági válságra való tekintettel nem hosszabbítottak meg. Egy év után elfogyott a megtakarított pénze, ezért éhen pusztult. Mikor rátaláltak teljesen üres volt a hűtőszekrénye és a gyomra. Az ilyen halál egyáltalán nem ritka a távol-kelet országban. Japánban sok munkanélküli annyira szégyelli a kitaszítottságát, a társadalomból való kirekesztését, hogy nem veszi igénybe az állami segélyt. Inkább éhen hal.

[

Másfél évig tévézett egy halott Brüsszelben. A halottkém vizsgálatok szerint egy 70 éves férfi 2002 őszén szenderült jobblétre, miközben nézte a tévét az ágyából. Szomszédai azt hitték, hogy beköltözött egy szociális otthonba, ezért nem nyitották rá az ajtót. Halálát akkor fedezték fel, amikor a ház előtt focizó gyerekek másfél év után véletlenül berúgták a labdát az ablakán.

[

A New Scientist tudósítása alapján a Föld legtűrőképesebb élőlénye a medveállatka. A fél milliméternél is rövidebb medveállatka nevét arról kapta, hogy mikroszkóp alatt vizsgálva pufóknak látszik. Nyolc lába van, és úgy néz ki, mintha páncél borítaná. Fantasztikus adottsága, hogy –270 ^oC-os hidegben és +150 ^oC-os melegben is életben marad. Elviseli a röntgensugarakat, a radioaktív sugárzást, a vákuumot és a legmélyebb óceán mélyén uralkodó nyomásnál hatszor nagyobb légnyomást is. Normál körülmények között a tetőcsatornákban és az utcakövek repedéseiben él. A vízhiány sem árt neki. Azt követően is sikerült életre kelteni őket, hogy egy múzeum gyűjteményében száz évig szunnyadtak száraz mohában. Ezt az teszi lehetővé, hogy ilyenkor testük térfogata 50%-ra csökken, és majdnem teljesen kiszáradnak. Emiatt szervezetükben nem tudnak megtelepedni a vírusok, baktériumok és a különféle szövetromboló gombák. Kedvező körülmények közé kerülve, vízhez jutva aztán megduzzadnak a szöveteik, és életre kelnek.

[

Még hogy holt nyelv lenne a latin? A Horatius és Cicero anyanyelvét a ma napig hivatalosként használó katolikus egyház szerint semmiképp sem. Ezt nyomatékosítandó, a Szentszék kiadója, a Libreria Editrice Vaticana[48] egy új, mintegy 15 ezer címszavas szótárt jelentetett meg, amelyben a modern élet kifejezéseit gyűjtötte össze. Azokat, amelyek még nem léteztek a Római Birodalom 476-ban történt összeomlásakor. A Lexicon Recentis Latinitas[49] című kétkötetes latinolasz szószedet, amelyet egy korábbi szótár kiegészítőjeként készítettek el, a többi között arra talált választ, hogy hogyan nevezte volna Julius Caesar, mondjuk, a videotelefont (telephonium albo televisifico coniunctum)[50], a doppingolást (usus agonisticus medicamenti stupecfactivi)[51] vagy a csúcsforgalmat (tempus maximae frequentiae)[52].

A vaskos opust csak részben szánták azoknak a fordítóknak és nyelvtanulóknak, akiknek mindennapos fejtörést okoz a mai élet sajátosságainak a latin nyelvbe való átültetése: az elfogadott szakkifejezések hiánya nagyban akadályozta a pápai enciklikák szabatos megfogalmazását is. A mű alapgondolata attól a nyelvőrző Latin Alapítványtól származik, amelyet VI. Pál pápa a hetvenes években hozott létre, miután a II. vatikáni zsinat nyomán a katolikus templomokban latin helyett a nemzeti nyelveken kezdtek el misézni. A különös kifejezésgyűjtemény megtalálta az FBI (officium foederatum vestigatorium)[53] és Interpol (publicae securitatis custos internationalis)[54] megfelelőjét, de a latinosok ezentúl nem lesznek útmutató nélkül, ha olyan kifejezéseket akarnak lefordítani, mint a videokölcsönző vagy a mosogatógép. Az érintettek úgy érzik, hogy a kiadvány nem lesz „liber maxime divenditus”[55] avagy „liber venditissimus”[56] – azaz bestseller – , mert az ára 100 euróra rúg. A szerkesztőbizottságot azonban ez nem aggasztja, s most egy új köteten dolgozik, amely a kompu­te­rizációval kapcsolatos kifejezéseket gyűjti egybe.

[

Az adóbehajtás sajátos módját vezették be az indiai Radzsahmundi városában. Miután a helyi vállalkozók már 50 millió rupia (több mint 200 millió forinttal) tartoztak az önkormány­zat­nak, a város vezetői dobo­so­kat béreltek fel, akik az adósok háza elé állva éjjel-nappal püfölték a hangsze­rü­ket. Nem kellett sokáig do­bolniuk, mert már az első hé­ten 18%-kal csökkent a köz­tartozás. Az adóbedobolás ered­ményessége láttán más települések vezetői is gon­dol­kodnak a bevezetésén.

[

A nyugati világban sem ismeretlen ez a fajta ösztökélés. Az angol módszer szerint a magánnyomozó cégek oly módon bírják adósságrendezésre a fizetés alól kibúvókat, hogy a nap 24 órájában jellegzetes, „adósságbehajtó” feliratú öltözékben kísérik őket. A két megtermett marcona férfi fizikailag nem inzultálja az adóst, csak diszkrét nyomást gyakorol rá. Miután senki sem szereti, hogy mindenhová követik a kompromittáló feliratok, ez a módszer nagyon hatásos. Az ügyfelek túlnyomó része néhány nap után megkapja a pénzét, az adós rendezi tartozását.

[

Néhány brazil börtönben ludakkal helyettesítették az elektronikus jelzőrendszert. Nagy sikerrel, mivel teljesen megszűntek a fogolyszökések. Amióta a Paraiba folyó völgyében található négy intézetben hadrendbe állították a szárnyasokat, egyetlen rabnak sem sikerült illegálisan elhagynia a börtönt. A szárnyasokat közvetlenül a börtön fala mellé telepítették, és valahányszor elhalad valaki a fal mellett a ludak őrült zajt csapnak.

Népszabadság, 2004. december 2. (22. oldal)

[

Egy coloradói farmernek 517 dolláros pénzbírságot kellett fizetnie saját felesége elveréséért. Az összegből 500 dollárt tett ki a tettlegességért járó büntetés, 17 dollár pedig „vigalmi” adó volt. A farmer ugyanis azzal kérkedett a bíróságon, hogy szórakozásból verte agyba-főbe a nejét.

[

Már nem csak Amerikában alkalmazzák a nevelő célzatú büntetéseket. Az uruguayi bíróság 300 könyv elolvasására kötelezett egy tolvajt, aki 300 kilogramm sajtot lopott. Sumákolni nem lehet, mert a bűnösnek minden könyvről esszét kell írnia, és le kell adni a helyi rendőrségen.

[

2005. december 6-án egy sereg antitélapó lepte el Új-Zéland fővárosát. Aranyvasárnap több mint 40 télapó fosztogatott Wellington belvárosában. Bántalmazták a biztonsági őröket, sörösüvegeket hajigáltak, és még egy karácsonyfára is „rátámadtak”. Az egyik üzlet alkalmazottja így panaszkodott a rendőröknek:

−  Beléptek a boltba, és azt mondták: Boldog karácsonyt! Aztán elkezdtek nyíltan lopkodni.

A hatósági vizsgálat során kiderült, hogy a garázdálkodás szervezett akció volt. A télapónak öltözött csoport így tiltakozott a karácsony elüzletiesedése ellen.

[

Egy winnipegi kisgyerek az otthoni telefonnal játszott. Összevissza nyomogatta rajta a gom­bokat, míg véletlenül bepötyögte rajta a 911-es számot[57]. Mivel az alig kétéves kisgyerek nem tudta elmondani mi a baj, a segélyhívó központban bűncselekményre gyanakodtak. Nyomban értesí­­tették a rendőrséget. Amikor a helyszínre érkező rendőrök becsengettek az ajtón, a szülők igencsak meg­lepődtek. Kiderült, hogy a gyermek apja egy börtönből szökött bűnöző, akit régóta köröznek. Mivel már nagyon hiányzott neki a családja, egyszer meglátogatta őket. A gyerek éppen akkor játszott a telefonnal. A véletlen bejelentés után már nem volt nehéz elfogni.

[

Egy kínai iskolában kísértettel riogatták egymást a gyerekek, ami tragédiához veze­tett. Szecsuan tartományban a diá­kok lefelé men­tek az iskola lépcsőjén, amikor várat­lanul kialudt a villany. Az egyik tanuló tréfá­ból elkiáltotta magát, hogy itt vannak a kí­sér­tetek. Emiatt pá­nik tört ki, és me­nekü­lés közben a rémült gye­re­kek agyontaposták egy­mást. A tra­­gédiának 8 halottja és 46 sebe­sültje volt.

[

Jobb sorsra érdemes mérnö­keink kar­óra­ként hordható kocs­majelzőt fejlesztettek ki Nagy-Britanniában. Az elekt­­ro­ni­kus tá­joló meg­­határozza az italozni vá­gyó hely­zetét, azt továbbítja a felette le­vő GPS (Globális Hely­meg­határozó) mű­hold­nak, amely­­ről pilla­natokon belül vissza­érke­zik a négy leg­közelebbi kocs­ma címe és elér­he­­tő­­­sé­ge. A készülék a ha­zafelé ve­ze­tő út meg­ta­lálá­sában is se­gít, amely­re sok eset­ben nagyobb szükség van, mint a kocs­má­ba vezető út mu­ta­tá­sá­ban. Azt azon­ban nem tud­ja meg­­álla­pítani, hogy a lumpo­ló hány pint sörre van hitele­sítve. Ezért le­het, hogy már csak négy­­kézláb tud ha­za­­men­ni. Más­hol sem ké­pesek ér­tel­mes felada­t ok­kal el­látni a mérnö­köket. Ezért egy ame­rikai kutató­intézet spe­ciális láb­belit fejlesztett ki az öröm­lányok szá­mára. A to­pá­nok talpába mű­holdas helymegha­tá­rozó ké­szüléket épí­tettek, így nyo­­mon követhető, hogy az éjsza­kai pil­langók éppen hol „telje­síte­nek szolgálatot”. A japán fejlesz­tők is na­gyon unatkozhat­nak, mert újab­ban semmire sem hasz­nálható idét­len ter­mékekkel állnak elő. A Rolly nevű csodakütyü fejlesztési költ­ségé­nek egy­tizedéből rekon­stru­álni le­he­tett vol­na a Tesla-kon­­ver­tert. Eb­ben a világban azon­ban csak ostoba­ságok­ra, barom­ságokra van pénz, a ter­­mészet meg­­menté­sére sen­ki sem áldoz egyet­­len cen­tet sem. Mel­lesleg ez a ter­mék az emberiség figyel­mének helyte­len kon­centrálódását is bizo­nyít­ja. Amíg civi­liz­á­ciónk jelenlegi mély­­repü­lése szin­­te senkit sem érdekel, ezt a hü­lye­séget eddig 16 millióan néz­ték meg a You­­Tube-on.[58]

[

Mivel nem tudunk, illetve nem aka­runk előre fejlődni, hát vissza­felé ha­la­dunk. A Lockhead-Martin repü­lő­gép­gyár tervezői ki­dol­goz­ták egy 4000 sze­mélyes utasszál­lító lég­hajó tervét, amely két fut­ball­pálya mé­retű. Hossza 270 mé­­ter, és 71 méter m­a­gas lesz. Alsó, könnyű­­­szer­kezetes ré­szén he­lye­zik el az utaso­kat, vagy az 500 ton­­nányi teher­árut. A jár­művet a két ol­dalára szerelt 2-2 lég­csa­varos gáz­turbina hajtja elő­re max. 100 km/h sebességgel. Bár az Aero­­craft ke­re­kekkel is el van lát­va, üze­­mel­te­té­sé­hez nincs szükség ki­fu­tó­pá­lyára. A hajt­ó­műveket fel- és le­szá­lláskor füg­gő­le­ges helyzet­be le­het for­gat­ni, így a mo­toros lég­hajó a hagyo­má­nyos lég­ha­jók­hoz ha­son­lóan fog köz­lekedni. A felhaj­tóerőt az utas­tér feletti hatal­mas ballonba zárt hélium­gáz szol­gál­tatja.

[

Ha így haladunk tovább, a kö­vet­ke­ző állo­más a szélvi­torlával szerelt gép­­ko­csi lesz. Miután környezet­kímé­lő meg­­ol­dásról van szó, kifejlesz­té­sé­hez álla­mi támogatást lehet kérni. Való­színűleg vevő is lesz rá, mivel a szél ingyen van. Aki azt hiszi, hogy ez az ostobaság egyetlen fejlesztő­nek sem jutna eszébe, nagyon téved. Nem csak eszükbe ju­tott, hanem ki is fej­lesz­tet­ték az első szél­tur­binás autót. A Stutt­garti Egyetem hall­gatói szer­kesz­tettek egy Ventomo­bil ne­vű jár­mű­vet, ame­lyet szél­turbina hajt. Az autó te­tejére szerelt háromlapátos szél­turbina forgó mozgá­sát kardán­ten­gely viszi át a hát­só kere­kekre. Ezzel a jár­művel már díjat is nyer­tek. Az Aelus Race 2008-as verse­nyén első helyezést ér­tek el. A tudó­sítás azonban arról nem szól, hogy mit csi­nálnak vele, ha nem fúj a szél. Mivel fej­lesztőink továbbra sem talál­tak maguknak értel­mes elfog­lalt­sá­got, ezért feltalálták az okos haj­kefét is, amely gyor­sulásmérő és egyéb szenzo­rokkal méri, ha a kefélés túl erő­sen tör­ténik.

[

A tudósok azért nem hisznek a cso­dákban, mert ez csak úgy lehetséges, ha felborul a természet rendje. Mivel ez nem fordulhat elő, így csodák sincse­nek. Mostanában azonban mind gyak­rabban derül ki, hogy a csodákat olyan termé­szeti törvények idézik elő, ame­lyeket eddig nem ismertünk. Így igenis léteztek csodák, és némelyiknek már a fizikai alapjait is megmagyarázták. Nem­­rég ar­ról számolt be a New Scientist, hogy a To­kió Egyetem két fizikusa kü­lönösen erős mágneses teret idézett elő egy vízszin­tesen elhelyezett kémcső­ben, mely nem volt teljesen megtöltve víz­zel. A víz a kémcső végeibe tódult, kö­zépen száraz részt hagyva. Az 1994-ben felfedezett jelenség azért jött létre, mert a víz eny­hén diamágneses anyag, amit taszít a mágnes. A megfigyelt je­lenséget „Mózes effektusnak” nevezték el. Az igazi felfe­dezés azonban csak ezután következik, majd ha rájövünk, hogy ennek a jelen­ség­nek semmi köze sincs a mág­neses­séghez. Isten nem mágneses térrel vál­asztotta ketté a Vö­rös-tengert, mert eh­hez iszonyúan erős mágnesre lett volna szükség. A teremtő a közegellenállás törvényét használta erre a célra. Összesűrített éteri részecskékből falat emelt a kettéválasztott víztömegek közé. A víz szétválasztását is sűrített éteri sugárnyalábbal végezte, amit a megfigyelők erős szélnek véltek. Ebben nem is tévedtek, mert a koncentrált éter a levegőmole­kulákra is hat, a légrétegeket is odébb tolja, megmozgatja.

 

A világ globalizálódása

 

Fokozott intenzitással folyik a Nyugat és a Kelet egymáshoz igazodása, a munkabérek kiegyenlítődése. A rendszerváltás utáni évtizedben a multinacionális vállalatok tömegesen telepítették át gyáraikat Kelet-Európába. A munkaerő iránti fokozott kereslet azonban megnövelte a munkabéreket ebben a régióban is. Megemelkedett a minimálbér, ezért a multik továbbköltöztek Kínába és Indiába. Ott a kelet-európai munkabérek felét kell csak fizetni a munkásoknak. Jelenleg a kelet-euró­pai munkás egyötödét keresi a nyugat-európainak, a kínai munkaerő viszont az egytizedével is beéri[59]. Legalábbis egyelőre. Tíz év múlva azonban a kínai átlagfizetés el fogja éri a kelet-európait, a nyugati fizetések pedig csökkennek. Az életszínvonal nivellálódni fog.

A keresetek kiegyenlítődése természetesen nem tetszik mindenkinek. Ez ugyanis a nyugati országok munkavállalói számára jelentős életszínvonal-csökkenést eredményez. Munkabérének csökkenésbe viszont senki sem törődik bele szívesen. A németek oly módon próbálják áthidalni ezt a problémát, hogy iparvállalataik helyben tartása érdekében nem a munkabéreket csökkentették, hanem a munkaidőt növelték. A 35 órás munkahetet felemelték 40-re. Most ugyanazért a munkabérért 5 órával többet dolgoznak hetente. A német kancellár azonban nem tartja kizártnak, a 45, sőt az 50 órás munkahét bevezetését sem a későbbiekben. A közigazgatásban is megindult a visszarendeződés. Alig hogy kiharcolták a közalkalmazottak a 40 órás munkahetet, már meg is szűnik. A bajor miniszterelnök bejelentette, hogy 2004 szeptemberétől visszaállítják a 42 órás munkahetet a közszolgálatban. A szakszervezetek rettegnek tőle, hogy a két példa követőkre talál országszerte, és foggal-körömmel harcolnak a 35 órás munkahétért. Tiltakozásuk azonban süket fülekre talál. Az általános felháborodás lecsendesítése érdekében a politikusok felhívták a figyelmet arra, hogy az uniós jogszabályozás 60 órában maximálja a heti munkaidőt, és ez Németországra is érvényes.

[

Az európai országok tehát egyelőre kerülik az életszínvonal-csökkentés útját. Amerikában azonban már megindult a munkabércsökkenés. A texasi Nacogdochesben és az idahói Twin Fallsban a helyi lakosok 7-8 dolláros órabérérét, a feldolgozóipari átlag kevesebb, mint feléért is örömmel vállalták a három műszakos munkát. Az ok a kiszolgáltatottságuk. A környék tele van elhagyott üzemcsarnokokkal, raktárakkal, sehol sem találnak állást. Korábbi munkáltatóik áttelepültek a Távol-Keletre. Az új befektetők elégedettek, mert nem csak a munkadíj alacsony, hanem jóval magasabb a termelékenység, mint Indiában, és csekély a fluktuáció. Ezekben a kisvárosokban ugyanis csak egyetlen munkalehetőség van, nincs hová menni. A félfizetés pedig még mindig jobb, mint a semmi. Aki szeret dolgozni, azt megmenti a nyomortól. Előbb-utóbb az európai országok is kénytelenek lesz­nek ezt az utat járni. Ennek első jele, hogy az elektromos háztartási gépeket gyártó svéd Elekt­ro­lux 2014-ben közölte az olasz üzemeiben dolgozó alkalmazottaival, hogy vagy beérik ezentúl fele fizetéssel, vagy áttelepítik gyáraikat Magyarországra, illetve Lengyelországba.

A franciák is megkapták már az első fricskát a külföldi befektetőktől. Az amerikai Goodyear gumigyár elnöke kioktató stílusú levelet írt a francia kormánynak, arra panaszkodva, hogy keveset dolgoznak a francia alkalmazottak. Ezért észak-franciaországi Amiens-ben működő gyárukat haladéktalanul bezárják. Döntését személyes tapasztalatai is megerősítették: „Többször is jártam ebben a gyárban. A francia alkalmazottak magas fizetést kapnak, de csak napi három órát dolgoznak. Egy órájuk van a pihenésre és az ebédre, három órán át dumálnak, és csak három órát dolgoznak.” Nemtetszését közölte a francia szakszervezeti vezetőkkel is, akik azt válaszolták, hogy „ez így működik Franciaországban”. A legfőbb szakszervezet, a CGT vezetője „hatalmas sértésnek” minősítette a levelet. Szerinte az amerikai cégcsoport elnöke már közel van „az elmegyógyintézethez”. A Goodyear panasza eljutott a kormányhoz is. A gazdaságfejlesztési miniszter nem kívánta kommentálni a kijelentéseket. Hallgatását azzal indokolta, hogy „nem akar ártani Franciaország érdekeinek”. Helyette javasolta, hogy kezdjék újra a tárgyalásokat, de a Goodyear elnöke kizárta annak lehetőségét, hogy tárgyalóasztalhoz üljön a gyár megmentése érdekében. Szerinte „Franciaországban hamarosan senki sem fog dolgozni, mindenki a kávéházakban fogja tölteni a napjait, vörösbort iszogatva.” Ezt követően a Goodyear bezárta az 1173 főt foglalkoztató gyárát Amiens-ben. Ez nem egyedi eset. Az elmúlt négy év alatt a francia iparban 120 ezer munkahely szűnt meg. A híradásokban vezető hírként szerepelnek a PSA-Peugeot-Citroen, a Renault, a Doux, a Sanofi, a Merck, a Kronenbourg és a Coca Cola sorozatos gyárbezárásai.

A jövedelemcsökkenés a nyugdíjakat sem hagyja érintetlenül. A német kormány nemrég 20%-kal mérsékelte a közalkalmazotti nyugdíjakat. Az ok ez esetben nem az iparvállalatok külföldre költözése, hanem a születésszám nagymérvű csök­kenése, a társadalom elöregedése, a tanulási életszakasz meghosszabbodása, a járulékfizetés széles körű megkerülése. Az életszínvonal kiegyenlítődése extrém eseteket is produkál. Nálunk ez a nyugati határ menti fogturizmusban nyilvánul meg leglátványosabban:

 

„A pácienseiket féltő osztrák fogorvosok Ausztriában folyamatosan azzal vádolják magyar kollégáikat, hogy gyenge minőségű anyagokat használnak a kezelésekhez, kellő szakértelem nélkül. A magyar fogorvosok ezt cáfolják, és féltékenységre gyanakszanak.

−  Osztrákok vagy németek? – kérdezem a soproni várostérképet böngésző középkorú pártól a fogorvosi rendelőben, ahol Mozart-dallamot permeteznek szét diszkréten a rejtett hangfalak. A fejüket rázzák.

−  Londonból jöttünk. A házaspár bécsi barátjához érkezett kéthetes látogatóba. Az osztrákok ajánlották nekik, hogy ha már ilyen közel járnak Sopronhoz, csináltassanak új fogsort is ma­guknak. Kölcsönadták egyik autójukat, azzal jönnek át naponta kezelésre az angolok. Készülő fogsoruk a benzinköltséggel együtt a felébe sem kerül, mintha Londonban keresték volna fel a fogorvosukat.

−  Nekem epekövem is van – panaszkodik a férj. – Otthon már előjegyeztek műtétre, de még vagy fél évet kell várnom. Lehet, hogy a köveket is kivetetem valamelyik magyar kórházban.

−  Arról nincs referenciánk – inti le az asszony. – Örülj a szép fogadnak, a köveidet meg majd visszavisszük Londonba. Sopron számtalan fogorvosi rendelőjében persze inkább osztrák és német páciensekkel találkozik az ember. A pótlások iránt érdeklődő nemzetek sora azonban az utóbbi időben bővült. Egyre többen jönnek Olaszországból, Svájcból és a Benelux államokból is. Nemrég jelentek meg az angolok és az írek.

−  Az egészségpénztárak a világon mindenütt szűkítik szolgáltatásaikat – magyarázza dr. Szilá­gyi László, a fog- és szájbetegségek főorvosa, a soproni Pannon-Med gyógyszálló tulajdonosa. – A betegek pedig számolnak. Ha ugyanazt a minőséget harmadáron megkapják, akkor eljön­nek érte Magyarországra. Szilágyi főorvos soproni karrierje ha nem is tipikus, de mindenesetre jellem­ző.

−  Tizenhat éve Kisvárdáról jöttem erre a vidékre – mondja nevetve. – Ez a szálló akkor a Hungar­Hotels tulajdonában volt. Ők találták ki, hogy létrehoznak egy korszerű fogászatot. Az állami szanatórium adta hozzá az orvost. Nevezetesen engem, akit szintén fogorvos feleségem­mel együtt barátaim csaltak át Sopronba. A svájci-magyar Dentalcoop cég biztosította a tech­nikai hátteret és az eszközöket, meg a „doxaprecizitást”. Így kezdődött a soproni fogturiz­mus. Később Szilágyiék privatizálták a szálló rendelőit, majd pedig a hotelt is megvették, felújí­tot­ták.

−  Hány fogorvos volt akkor Sopronban? – kérdezem Kienzl Jánost, a Dentalcoop igazgatóját.

−  Legfeljebb húsz.

−  És most mennyi?

−  Kétszázan lehetünk – veszi vissza a szót Szilágyi főorvos. – Nehéz megmondani, mert az állandó doktorok alkalmaznak hétvégi segítőket is, egy-egy speciális feladatra pedig igény szerint máshonnan hozatnak orvost.

−  Amikor ön idekerült, mennyivel volt olcsóbb a magyar fogászati kezelés, fogpótlás, fogsor, mint Ausztriában?

−  Akkor a negyedébe került. Most már csak a harmadába. A Dentalcoop igazgatója – az ő cégének is vannak rendelői egyebek között Budapesten, Sopronban, a bükfürdői termálszálló­ban és a sárvári gyógyhotelben – siet leszögezni:

−  A magyar orvosok ugyanolyan minőségű és eredetű anyagokkal dolgoznak, mint az osztrákok vagy a németek. Ezzel a megjegyzéssel el is jutottunk a magyar fogturizmus legvitatottabb pontjához. A pácienseiket féltő osztrák fogorvosok folyamatosan azzal vádolják magyar kol­lé­gáikat, hogy gyenge minőségű anyagokat használnak fel, kellő szakértelem nélkül. Az általam telefonon megkérdezett három bécsi fogorvos állította, hogy a Magyarországon kezelt osztrák betegek több mint felének később Ausztriában kell rendbe hozni a fogsorát.

−  Szemenszedett hazugság, üzleti féltékenységről van szó – kommentálják dühösen a hallottakat a soproni fogorvosok.

−  Népes családunk és széles baráti körünk hat éve jár Sopronba kisebb-nagyobb fogbajokkal – magyarázza egy eisenstadti (kismartoni) asszony az egyik rendelőben. – Én gyógyszerügynök vagyok, nagyjából látom, milyen jó anyagokkal dolgoznak a magyarok. A szakértelmükről pe­dig annyit, hogy jövőre ötvenéves lesz az önálló fogorvosképzés Magyarországon. Nálunk nemrég még nem is volt önálló fakultása ennek a szakmának. Ráadásul a magyar rendelők kora reggeltől késő estig fogadják a betegeiket, még a hétvégén is nyitva tartanak. Elegáns férfi nyit be a rendelőbe. Mondandójának lényege így hangzott:

−  Amikor a bécsi fogorvosom megtudta, hogy Magyarországra járok kezelésre, kérte, hadd kuk­kantson bele a számba – mondja. – Nem is tagadta, hogy olyan hibákat keres, amelyek a ma­gyar fogorvosok alkalmatlanságáról tanúskodnak. Azt mondta, van már három-négy ilyen ese­te. Az én fogaimra is hümmögött, de nem tudott besorolni a magyar fogorvosok »áldozatai« közé.

−  Bizonyára itt is vannak »alaszkai aranyásók«, akik azt hiszik, elég a rendelő, s dől a pénz – kommentálja a történetet Szilágyi doktor. – Az ilyen orvosok azonban előbb-utóbb vissza­mennek oda, ahonnan jöttek.

−  Azt nem értem, hogyha önök ugyanolyan anyagot használnak, mint a németek vagy az ola­szok, hogyan kerülhet harmadába a fogpótlás – kérdem Szilágyi doktort.

−  Az anyagár ugyanannyi, sőt már a rezsi sem sokkal kevesebb. A munkabéren tudunk rengete­get spórolni.

−  A magyar orvos ugyanannyit keres, mint osztrák kollégája, csak háromszor annyit dolgozik érte – szúrja közbe Kienzl János. Egy olyan osztrák fogorvossal is találkoztam Sopronban, aki hetente két alkalommal a határ menti magyar város egyik rendelőjének a bedolgozója.

−  Eljöttem a betegeim után – mondja a középkorú férfi. – Tíz potenciális osztrák páciens közül öt tudja vagy akarja megfizetni az ausztriai árakat. Őket ellátom a bécsi rendelőmben. A másik öt elmegy Sopronba, Mosonmagyaróvárra vagy Sárvárra. Én meg szépen jövök utánuk, s a bécsi árak harmadáért rendbe rakom a fogsorukat. Így ugyan kevesebbet keresek, de nem vesztem el a pacientúrámat ebben az éles versenyben.

−  Nem volna egyszerűbb a bécsi rendelőjében csökkenteni az árakat?

−  De igen, csak nem lehet. Azonnal fülön csípne a kamara. Ezért sírnak az Ausztriába kitelepedő magyar orvosok is, akik úgy gondolták helybe mennek, ne kelljen az osztrák betegnek Sop­ronba utaznia. Igen ám, de Ausztriában nem dolgozhatnak a magyarországi árakon. A határ menti fogászatnak nemcsak a szakszerű kezelésben muszáj élen járnia. Ha versenyképes akar maradni, a divattal is lépést kell tartania.

−  Most éppen a fehér szín a közkedvelt – avat be Kienz János a kulisszatitkokba. – A fiatal lányok pedig sokszor azt kérik, hogy brillszilánkokat ültessenek az orvosok a fogaikba.”

Népszabadság, 2004. június 7. (8. oldal)

 

A fogturizmus töretlenül folyik tovább. Már nem csak Ausztriából és Németországból, hanem Angliából is tömegesen érkeznek hozzánk a betegek. A brit The Sunday Telegraph így kezdte terjedelmes összeállítását erről a jelenségről: „Néha komoly árat fizetnek az angliainál összemérhetetlenül olcsóbb magyarországi fogászati kezelésekért a brit páciensek, de az esetek többségében az alacsonyabb árért világszínvonalú kiszolgálásban részesülnek.”

Az már jó ideje közismert tény Nagy-Britanniában, hogy az ingyenes brit állami közegészségügyi szolgálaton (NHS) belül szinte lehetetlen hozzájutni fogászati ellátáshoz, mivel a fogorvosok tömegesen mondják fel NHS-szerződésüket, és csak magánrendelésen hajlandók fogadni pácienseiket. Ma már a brit lakosság csaknem 80 százaléka olyan térségben él, ahol egyáltalán nincs állami fogászati ellátás, a magánrendelőkben elvégzett kezelések azonban a többség számára megfizethetetlenül drágák. A minap komoly feltűnést keltett egy szakmai felmérés, amely kimutatta: a lakosság 6 százaléka kényszerült már arra, hogy saját magán végezzen el fogászati beavatkozásokat. Előfordult, hogy ciántartalmú pillanatragasztóval állítottak helyre letört koronát, sőt voltak olyanok is, akik harapófogóval húzták ki saját fájó fogaikat. Ebben a helyzetben egyre többen keresnek külföldi kezelési lehetőségeket, és a brit fogászati turizmus egyik elsődleges célpontja Magyarország.

A The Sunday Telegraph összeállítása szerint azonban Magyarországon sem jár mindenki szerencsével. A legnagyobb vasárnapi brit konzervatív lap a portsmouth-i illetőségű Lisa Hewer esetét taglalja hosszasan. Hewer fogpótlásra, fehérítésre és régebbi tömések kicserélésére utazott egy kevéssé ismert magyar városba, miután 3500 fontos árajánlatot kapott. A legalacsonyabb ár, amit ugyanezért a kezelésért brit magánpraxisok elkértek volna, 18 ezer font (6,5 millió forint) volt. A páciens azonban a magyarországi kezelés nyomán olyan heveny fogínyfertőzést kapott, hogy hazatérése után kórházba kellett szállítani. Arca úgy feldagadt, hogy a szemét sem tudta kinyitni, és olyan fájdalmai voltak, hogy már az öngyilkosság is megfordult a fejében. Szerencséjére egy liverpooli fogorvos felajánlotta, hogy ingyen elvégzi a helyreállító munkálatokat, miután ugyanezt a magyarországi klinika elutasította.

A lapnak nyilatkozó brit szakértők ugyanakkor elismerik, hogy a külföldre utazó brit fogbetegek 95 százaléka elégedett a kezeléssel. A cikk a pozitív példák között említi az Essex grófságban lakó Myra Lovett esetét. A 61 éves nő fogai saját elmondása szerint „rettenetes állapotban” voltak, és miután hosszasan kutatott NHS-fogorvos után, végül a magyarországi kezelést választotta. Lovett egy olyan cégre bukkant, amely az előzetes konzultációkat Londonban végzi el, majd a pácienst Budapestre utaztatja, ahol szállást is biztosít. A beteg háromszori budapesti utazással, szállással és kezeléssel együtt 7400 fontot (2,5 millió forintot) fizetett egy olyan igen összetett beavatkozásért, amelyért otthon 21 ezer fontot (7,5 millió forintot) kértek volna tőle. A magyar cég egy másik brit betege a lapnak szintén azt mondta: fontezreket takarított meg, ráadásul ugyanazt a kezelést, amit a brit magánpraxisok hat hónap­ra vállaltak volna, a budapesti klinikán egy hét alatt elvé­gez­ték. A klinika magyar társ­tu­lajdonosa a The Sunday Teleg­raphnak elmondta: cége havon­ta mintegy két­száz brit pácienst kezel. Hozzátette: a fogászati ke­zelések ma már olyan drágák Nagy-Britanniában, hogy azt a középosztálybeliek sem enged­hetik meg maguknak, ráadásul a brit magánfogorvosok napon­ta néhány beteget fogadnak csak... a délutánt pedig a golf­pá­lyán töltik.

Népszabadság, 2007. október 22. (20. oldal)

[

Állásárverésbe kezdett egy internetes honlap Németor­szág­ban. Az aukciós munkahelyet vagy állást azonban nem az kapja meg, aki a legtöbbet fi­zet az aján­latért, hanem az, aki a legkevesebbért vállalja a mun­kát. Egy ta­karítói mun­ka ma­gán­házaknál jelenleg 9 eu­rós órabérnél tart a honla­pon, de várhatóan lesz ol­csóbb ajánlat is. A szakszer­ve­ze­tek bírálják az akciót, mondván: minden szek­tor­nak megvan a mini­mál­bére, amely­­­nél keve­seb­bért sen­kinek sem lenne szabad dol­gozni. Most már csak az a kér­dés, hogy az ily mó­don szer­zett munkaerő mi­lyen szín­vonalú lesz. Úgy lát­szik a né­met mun­kaadók nem ismerik azt a köz­mon­­dást, mely szerint: „Aki mogyo­róval fi­zet, maj­mot kap.”

[

 „Főnök úr, fizetéseme­lést ké­rek. Éjt nappallá téve dolgo­zom, és a fizetésem pon­­tosan annyi, mint 3 évvel ez­előtt.” Ugye isme­rős ez a szituáció. Eddig mi is jó né­hányszor próbál­koz­tunk ef­féle kéréssel, néha si­kerrel. Mos­tantól azon­ban ezek a sirá­mok egyáltalán nem ve­zet­nek eredményre. Az Egye­sült Álla­mokban sor­ra je­len­nek meg azok a köny­vek, ame­lyek a munkavál­la­lók ki­­szolgálta­tott helyze­té­ről szá­molnak be. A 7 × 24 című műből idézve az imén­ti be­szélgetés így folytatódott: „Saj­nálom kedves barátom. A je­lenlegi világgazdasági hely­­zet­ben cé­­günk nem en­ged­heti meg a bérköltségek nö­ve­kedé­sét.”

A szerző megállapítása sze­­­rint az Internet és a mobil­telefon korában a munkaadó igényt tart a munkavállaló szinte teljes idejére. Állandó készenlétben kell állnia, hogy alkalmasint bár­mikor beren­del­hető legyen a mun­kahe­lyére, illetve a sza­bad­idejé­ben is információt kell adnia a munkájáról. Ezáltal otthon is dolgoztatják, sőt ha szük­séges, az éjszaka kellős kö­ze­pén is felkeltik. Ma már egy átlaghivatalnok is úgy él, mint az orvos: a nap 24 órájában készenlét­ben kell állnia. Ezt a fajta túlórát per­sze senki sem fi­zeti meg. A munkaadók újabban állandó figyelmet és felkészültséget várnak el ugyanazért a pén­zért, mint korábban.

Ha valaki szóvá tenné a munkaidő sajátos elhúzódását, a válasz többnyire így hangzik: „Ez a globalizáció” – vonják meg vállukat a főnökök. „Ha maga ezt nem vállalja, akkor kapok valakit Indiában vagy Kínában, aki ti­­zedekkora fizetésért boldo­gan igent mond.” Amennyi­ben töb­ben is zúgolódnak, akkor ve­szi a sátor­fáját, és kitelepíti a vállal­ko­zását Tá­vol-Keletre. Eb­ben a hely­zet­ben mit tehet a mun­ka­vál­la-ló? Pirulákat szed. Az el­múlt években a nyug­ta­tók és dep­resszióellenes tab­let­ták for­gal­ma minden re­kor­­dot meg­­­dön­tött. A könyv be­­szá­mol egy középkorú nő­­ről, akiről 40 éves korában az or­vosok meg­állapították, hogy szkle­ró­­zis multiplex­ben szen­­ved. Az­zal vigasz­talták, hogy meg­fe­le­lő ke­ze­léssel még so­ká­ig, csak­nem panaszmen­te­sen él­het. De nem számol­tak a munka­he­lyi stresszel. Emi­att olyan gyorsan rom­lott az asszony állapota, hogy rokkant­nyugdíjassá vált. Ér­dekes, hogy a főnököket egye­­lőre nem érin­ti a „globa­li­zá­ció”. Olyan rossz ugyanis nem lehet a vi­lág­gaz­daság hely­zet, hogy a fő­nö­kök fizetése ne emel­ked­­jen folyamatosan.

[

B. Szilvia 26 éves buda­pesti lakos ugyanazon a na­pon két helyre adta be írás­beli jelentkezését: a kerületi terhességi tanácsadó soron kö­vetkező vizsgálatára, illetve egy nagy beruházási tanács­adó cég álláspályázatára. Tör­tént azonban, hogy egy óvatl­an pillanatban összecserélte a borítékokat.

A terhesgondozóból hamar megjött a válasz:

Tisztelt cím, feltéte­lez­zük, hogy a részünkre elküldött le­velét nem nekünk szánta. Min­denesetre azt tanácsoljuk, mindenképpen próbáljon meg elhelyezkedni azelőtt, mielőtt láthatóan gömbölyödni kezdene a pocakja, és akkor is körömszakadtáig tagadja, hogy várandós volna, különben tapasztalataink szerint többé a büdös életben nem kap állást. Tisztelettel, aláírás.

A beruházási tanácsadó válaszára egy kicsit többet kellett várnia, de aztán az is megjött egy napon:

Tisztelt cím, köszönettel vettük a megrendelést tervezett vállalkozásának gazdasági elemzésére. A levelében található információkból arra a következtetésre jutottunk, hogy az ön befektetése már megtörtént, és jelenleg a terv a kihordás szakaszában van. Sajnáljuk, hogy nem előbb fordult hozzánk, hiszen mi­dőn szakembereink alaposan áttekintették a projekt kilá­tá­sait, egyértelműen arra a kö­vetkeztetésre jutottak, hogy a jelenlegi gazdasági körül­mények és a jövőben várható trendek teljes mértékben el­lene szólnak. Indoklás: Saj­nálattal vagyunk kénytele­nek megállapítani, hogy a tervezett vállalkozása nélkülözi az eredetiséget, ami pe­dig minden kezdeményezés sikerének egyik alapkövetel­ménye. Az ön jövőbeni pro­jektjéhez hasonlóból jelenleg több mint hatmilliárd műkö­dik a világon, és ez a mennyi­ség egyre nő. A magyar piac is telítettnek tekinthető, külö­nösen, ha fi­gye­lembe vesszük, hogy az olcsóbb bekerülési és üzemelési költségű távol-keleti egyedek várhatóan elözönlik majd hazánkat is. Az európai kontinensen történő terjeszkedést különféle tilalmak és kvótarendszerek nehezítik, ezekkel várhatóan a jövőben is számolni kell majd.

Számításaink szerint a tervezett vállalkozás kivitelezési és működtetési költségei messze meghaladják a várható bevételeket. A projekt megszületésekor és az üzemeltetés első szakaszában különösen az egyszeri, soha meg nem térülő kiadások magasak, a folyamatos működtetéshez szükséges költségek ekkor még viszonylag alacsonyak. Az üzemeltetéshez szükséges tárgyi eszközök beszerzése, fokozott elhasználódása igen nagy anyagi terheket ró a vállalkozóra. A gyors leírású eszközállomány (pl. cumi, gumibugyi, pelenka) mellett leírhatatlan mennyiségű egyéb ki­adás (szü­lész, gyerekorvos, védőnő) hárul az üzemeltetőre. A vállalkozásnak ebben az induló szakaszában fokozottan kell számolni a környezetet erősen szennyező melléktermékek (kaka, pisi) eltávolításáról, ami szintén költségnövelő tényező.

A projekt működésének későbbi szakaszaiban a ruházás a leggyakoribb meg nem térülő beruházás. Az idő előrehaladtával exponenciálisan emelkednek a képzési, szakképzési kiadások is. Felhívjuk szíves figyelmét arra a nem mellőzhető körülményre, hogy ma Magyarországon igen alacsony az ön tervezett projektjének állami támogatása. Meg sem közelíti például a szarvasmarha-, illetve sertéstenyésztési ágazatban előforduló központi, illetve európai uniós szubvenciók elérhető mértékét. Ezért már döntésének előkészítésekor különös gondossággal kellett volna mérlegelni az egyes szóba jöhető piaci szegmensek megtérülési viszonyait. Kérjük gazdasági elemzésünk megállapításainak szíves tudomásul vételét! Ezúton értesítjük továbbá, hogy a cégünk által korábban meghirdetett állást betöltöttük egy önnél nyilvánvalóan jóval butább, lustább, tehetségtelenebb férfi munkaerővel, akiről viszont sokkal kisebb eséllyel feltételezhető, hogy teherbe esik. Tisztelettel, satöbbi, satöbbi.

Karcagi László – Népszabadság, 2005. június 4. (5. oldal)

[

Aki nem tud örülni semminek, annak nehéz elmagyarázni, hogy az élet szép. Igaz nem tündérmese, sőt talán több benne a rossz, mint a jó. De mi egyre kevésbé látjuk meg benne a jót. Csukott szemmel megyünk el a csodái mellett.

Végre tavaszodik. Elengedem a tömött villamost, inkább gyalogolok két megállót. Jól esik sétálni a régóta nélkülözött napsütésben. Nézegetem a kirakatokat, de nem hoznak lázba a leértékelve is túlértékelt áron kínált satnya trikók, pulóverek, tök egyforma – csupán márkájukban különböző – uniformisok. Valahogy nem vágyom rájuk, pedig minden tavasszal kitör rajtam a vásárlási téboly. Most inkább csak bámészkodom, mintha először látnám a várost. Ilyenkor megállok, és rácsodálkozok olyan dolgokra, amelyek mellett máskor úgy megyek el, hogy észre sem veszem. Ami azonnal feltűnt a tavaszi napfényben, hogy a nők arcáról eltűnt az a fajta ragyogás, ami gyengéd érzelmeket vált ki a férfiakból. Vagy nagyon nyúzottak, elcsigázottak és reménytelenül szürkék, vagy olyan agresszívan tökéletesek, hogy befagyasztanak minden közeledési kísérletet. Kinek van kedve beülni egy romantikus kávézóba olyan nővel, aki katonásan határozott, a létező összes pályázaton versenyképes, és annyira fontosnak érzi magát, hogy a randevún sem kapcsolja ki a mindig csipogó mobiltelefonját?

Egyik férfiismerősöm panaszkodott, hogy a hatalomvágy teljesen elvette a nők eszét. Bárkin képesek átgázolni azért, hogy egyre feljebb kapaszkodjanak a ranglétrán. Mondhattam volna, hogy vannak kivételek is, de nem volt kedvem vitázni. Hiszen mint nő én is lépten-nyomon tapasztalom, hogy a beteges feltűnési és uralkodási vágy már-már elviselhetetlen mértéket ölt. Nem azt kifogásolom, hogy a nők is többre szeretnék vinni. Engem egészen más zavar. A módszer. Vegyük pl. Júliát, aki az égvilágon semmihez sem ért. Műveltsége, szakképzettsége enyhén szólva hiányos, de volt olasz férje mellett ráragadt a nyelvtudás, és a külseje a mai szabványoknak megfelelően üzletasszonyos. Ennyi elegendő volt ahhoz, hogy igazgatói állást töltsön be egy jó nevű cég magyarországi képviseleténél, ahol kedve szerint ugráltathatja a nála felkészültebb alkalmazottakat. Nem mintha egyes férfiak nem tennék meg ugyanezt, de a karrierista nőknél nagyobb teret kapnak a tipikus női jellemvonások: a gyűlölködés, az intrika, a kicsinyes piszkálódás és a bosszú.

Egy magasan képzett, háromgyermekes mérnöknő így panaszkodott: „Engem azért rúgott ki a főnöknőm, mert túl jól dolgoztam. A tulajdonosnak tetszettek az ötleteim, és a főnöknőm tartott tőle, hogy engem fognak kinevezni a helyére. Ha ez így folytatódik, előbb-utóbb mindenkit kifúr a cégtől, mert nála a gépírónő is alkalmasabb lenne vezetőnek. A megüresedett helyre pedig beülteti a saját rokonait.” Nem a nő vezetők ellen beszélek, hiszen köztudomású, hogy számarányukat tekintve Magyarországon jóval kevesebben vannak, mint a nyugati országokban. Hogyan is boldogulhatnának ott, ahol a jól képzett férfiaknak sem jut tisztességes állás. Ezért aztán a mindenképpen érvényesülni vágyó nők becstelen eszközöket alkalmaznak. A küzdelem ádáz, és aki erőszakosabb, az furakodik a jó pozíciókba.

Többnyire így születnek a csillogó női karrierek, ame­lyek azt a látszatot keltik, hogy az esélyek egyenlők. Való­ban azok, de nem a szak­ér­te­lem terén. Bárki nyerhet, aki elég gátlástalan. Miért ne len­ne az, ha a sikeres em­ber­től nem kérik számon az al­kal­mazott módszereket. A si­ker manapság kötelező, a si­ker­telent pedig irtózva el­ke­rülik, mint a pestisest. A nők tehát foggal-körömmel hajtanak a sikerre. Illetve be­le­pusz­tul­nak a sikertelen­ség­be. Miután a lát­ványsi­ker­re ki­hegyezett szak­­mákban nincs lehetőség az el­fogu­latlan meg­méret­te­tés­re, a leg­utolsóból is könnyen le­het éllovas. Mivel ez a hely­­zet világjelenség, a készsé­gek sorvadása, sor­vasz­tása odáig fajult, hogy már fel sem tű­nik az alkalmatlanság. Bár­hová megy az ember, min­de­nütt ugyanez a helyzet, ezért nincs szembetűnő kü­lönb­ség. A minőség egyre rom­lik, és az általános le­érté­kelődésben felértékelődnek a nem éppen rokonszenves, ám sikerrel kecsegtető tulajdon­ságok: kíméletlenség, hánya­veti magabiztosság, hatalmi téboly.

A kirakatban sikeres nők veregetik a saját vállukat. El­szántan célirányosak. Harsá­nyan teli szájjal nevetnek, és alig mosolyognak. Eközben igyekeznek eltakarni azt, ami a kirakat mögött van: a sikertelen házasságokat, a szétszakadt barátságokat, görcsös félelmeiket a sikertelenségtől. Titokban arra vágynak, hogy igazán sikeresek legyenek valamiben. Egy testhez álló feladatban, a gyermekeikben, a szerelmeikben, a baráti kapcsolataikban, vagy akár egy jó vasárnapi ebéd elkészítésében. A 80 éves Hermina néni pl. arra a legbüszkébb, hogy nála jobb rétest nem süt senki. Annus néni pedig arra, hogy 70 évesen is megkérték a kezét. Az élet ilyen egyszerű, és ettől szép. Annyi mindennel kitűnhetünk a magunk erejéből, a saját adottságainkkal is. Mi értelme van a képességeinket meg­haladó posztokért küzdeni? Miért gondolják azt sokan, hogy a sikert a megszerzett pénzzel, pozíció­val mérik? A legnagyobb siker az önmagunkkal való elégedettség, az ha tudunk örülni a tavasznak, nyárnak, családnak, sőt mások sikereinek is.

Vadas Zsuzsa, Nők Lapja, 2000. október (27. oldal)

[

Ha volt nemzetközi sztárszínész a 19. században, akkor Bulyovszkyné Szilágyi Lilla minden­képpen annak számított. Ma már ugyan senki nem emlékszik rá, pedig a német nyelvű színház első számú színésznője volt, akinek Berlintől Drezdáig, Londontól Párizsig tömegek tapsoltak. Dumas regényt írt róla, Liszt Ferenc és ko­ronás fők versengtek a kegyeiért Novellái, színdarabjai és regényei is rendkívül nép­szerűek voltak, ráadásul korának egyik legnagyobb mecénása volt. Az első ma­gyar színházi dinasztiából származott, nagyapja és apja is színész, így ő már hétévesen a Nemzeti Színház szer­ződött tagja volt, kamaszkorában pedig főszerepeket játszott. 1848, már­cius 15-én mindössze 15 éves volt, ami­kor a Lan­de­rer és Heckenast nyomda előtt meghall­gatta a jóképű Bulyovszky Gyula szónoklatát. A márciusi ifjak egyik vezéralakja fél év udvarlás után feleségül is vette a lányt „Ha szeretsz, hűtlenül is hív vagy hozzám” – írta a vőlegény az esküvő előtt, és ezzel meg is fo­galmazta kapcsolatuk lényegét. 35 éven át éltek a korban szo­katlan nyitott házasságban, s egymás iránt érzett von­zalmukat végig szerelemnek nevezték. Életük végéig tartó levele­zésük ma akár lélektani re­gényként is olvas­ható lenne, ami nem véletlen: a férj a forradalom után új­ságíróként lett sikeres.

Bulyovszky Lilla kirobbanó színpadi tehetség volt, aki nagyon is tisztában volt tálentumával. 1851-ben a Nemzeti Színházba szerződött, de nem volt hajlandó má­sodhegedűs lenni a kor divatos színésznői, különö­sen Jókainé Laborfalvi Róza mögött. Mivel nem kapott jó szerepeket, maga keresett le­hetőséget. A párizsi be­mutató után néhány hónappal magyarra fordította Du­mas leg­újabb sikerdarabját. A kaméliás hölgyet, amely­nek cím­szerepét ő játszotta el. De nemcsak korának si­keres külföldi darabjait vá­lasztotta ki jó érzékkel, ha­nem íróként is magára talált. 22 éves korában már készen állt két­kö­tetnyi novellája, amelynek kiadásában férje volt se­gít­ségére. A jól játsz­ható, könnyed, franciás társasági iro­dalom darabjai ezek, főhősei okosan csevegő márkik és vicomtok.

Néhány év múlva felmondott a Nemzetiben, és sza­badúszó lett. Egy rajongója, Liszt Ferenc javasolta neki, hogy külföldön próbálja ki tehetségét. Hogy a zeneszerző miféle érzelmeket táplált iránta, arra egy fenn­maradt leveléből következtethetünk: „Túl öreg vagyok ahhoz, hogy fiatal lányt szeressek”. Lilla végül 1857-ben Pá­rizsba utazott, és ismeretlenül bekopogta­tott ked­venc írója, idősebb Dumas ajtaján. A népszerű író pártfo­gá­sába vette, bemutatta a párizsi színházi vi­lág minden fontos emberének, dicsérő cikket írt és íra­tott róla a la­pokban. „A regényességig szép, és mintha sem­mit sem tudna a szépségéről! Ez a nő kétszeresen is a szín­pad­hoz tartozik, gyönyörű vígjátékokat ír, ame­lyek­ben szel­­lemdúsan s huszonötödik évének bájoló kelle­mével játszik” – írta róla egy francia újság. Lilla úti­naplót vezetett párizsi élményeiről, és francia színhá­zi bírá­latokat írt a pesti lapokba.

Hamar rájött, hogy franciául nem fog tudni akcentus nélkül megtanulni, ezért elhatározta: Németországban próbál szerencsét. Az akkor 55 éves Dumas felajánlotta a lánynak, hogy elkíséri, és együtt keresnek olyan né­met színházat, amelyik foglalkoztatja a színésznőt. Kö­zös útjukról szól Dumas Une averitute d'amour (Sze­relmes kaland) című regénye, amely egy sziporkázóan tehetséges, fiatal színésznő és egy érzelmeit eltitkoló, középkorú férfi különös kapcsolatát is bemutatja. Du­mas a neveket sem változtatta meg, így amikor a regény megjelent, Magyarországon mindenki Bulyovszky Lilla árulásáról beszélt. A regényben ugyanis ez a mondat hangzik el a szájából: „Magyar színésznő vagyok, és magyar nyelven játszom. A közönség, melyhez szólhatok, mindössze 6-7 millió ember. Én 30-40 millió emberhez akarnék szólni, német színpadon és német nyelven.” Gyulai Pál, korának legismertebb kritikusa így írt a Pesti Naplóban: „Ön vissza fog térni csalódva és bűnbánóan. Már késő lesz. Eljátszott három dolgot, melyek mindenike nagy kincs: a magyar közönség részvétét, egypár kipótolhatatlan szép évet, s ereje nagy részét.”

Lilla néhány hét múlva már a legkisebb német fejedelemség, Szász-Coburg-Gotha udvari színházában játszotta a Stuart Mária címszerepét. A bemutató óriási siker lett, az egyre ismertebb színésznő több nagy német színháztói kapott meghívást vendégjátékra. A pesti lapok közül csak a férje által szerkesztett Nefelejts számolt be külföldi sikereiről. Amikor Jókai Mór saját lapjában gúnyolódó cikket jelentetett meg a színésznőről, Bulyovszky Gyula párbajra hívta egykori barátját, amelyben végül ő maga sérült meg. A következő években Lilla von Bulyovsky már egyértelműen a német nyelvű színjátszás Európa-szerte elismert sztárja volt. Svájctól Londonig sok helyen fellépett. Élményeiről tárcasorozatot is közölt férje lapjában. 1864-ben hat hónap alatt nyolc színházban száz fellépése volt, pihenésképpen norvégiai körutazásra indult. Útjáról írott könyve félig ország­ismer­tetés, félig egy vele utazó lengyel lány szerelmi története. A német nyelvű könyvet Norvégiában mai napig az ország első modern irodalmi leírásaként tartják számon. Ma leginkább Lilla női látásmódja miatt lehet érdekes a könyv. „Ellenkezőleg az arabssal, ki imái közt mindennap megköszöni Allahnak, hogy férfiúnak teremtette, teljes megelégedésemre nő vagyok”- írja a magyar nyelvű változatban.

1865-ben a müncheni Király Színházban a Stuart Máriában állt színpadra. A bemutatón ott volt II. Lajos, Bajorország királya is, akinek közbenjárására világsztárokhoz illő feltételekkel szerződhetett Münchenbe öt évre: magas fizetés, ő dönthet. szerepeiről, évente hat havi szabadság, saját színházi fogat, élethosszig tartó nyugdíj. Az uralkodó levelei arról tanúskodnak, hogy beleszeretett a nála nyolc évvel idősebb színésznőbe. Lillának egyszerre volt imponáló és terhes a nyilvánvaló királyi rajongás, amely azonban hozzájárult ahhoz, hogy még ismertebb legyen Európában. Dumas ebben a regényében írta meg a fiatal színésznő és a középkorú férfi különös kapcsolatát.

15 évi távollét után települt haza. Országos turnéra indult, fellépésein mindenütt ovációval fogadta a közönség. A pesti lapok azonban továbbra sem akarták megbocsátani külföldi karrierjét. A hazatért sztár kifejezetten jómódúnak számított, s hamarosan több budapesti bérház, villa és egy ausztriai luxusnyaraló tulajdonosa lett. Az ebből származó bevételek jelentős részét jótékony célra, árvaházak és nőegyletek támogatására fordította, de a sajtóban ezért is csak gúnyolták. 1878-ban végül megelégelte a támadásokat, egy vidéki körúton elbúcsúzott a közönségtől, és soha többé nem lépett színpadra. Színdarabjait egy ideig még játszották, de aztán azok is lekerültek a műsorról. 1883-ban meghalt „hűtlenül is hív” férje, Bulyovszky Gyula. Innentől kezdve minden energiáját jótékony célú alapítványok létrehozására és működtetésére fordította. Ismerősei visszaemlékezése szerint öregen is feltűnően szép maradt. 1909-ben halt meg egy grazi hotelben, hatalmas vagyonát egy árvaházra hagyta. Hagyatékában regények és műfordítások mellett korának legismertebb művészei és politikusai által írt szerelmes levelek, és Lilla hűvösen ironikus válaszai is fennmaradtak.   

Színészkönyvtár – Bulyovszkyné Szilágyi Lilla: Színésznő, operaénekesnő, író, fordító.

Született: 1833. május 25. Kolozsvár. Elhunyt: 1909. december 11. Graz. Földi maradványait hazahozták, és sírja a Fiumei úti temetőben található.

[

Nem minden színésznőnk volt olyan szerencsés, mint Bulyovszky Lilla. Legnagyobb tragikánk, Jászai Mari életét születésétől kezdve haláláig tragédiák sorozata övezte.

 

Jászai Mari: „Sohasem volt méltó társam a színpadon. Az életben sem.”

170 évvel ezelőtt, 1850-ben Ászár csak egy jelentéktelen uradalmi birtok volt az Esterházy grófok tulajdonában. Ám egy hideg februári hajnalon az egyik házban felsírt az az újszülött kislány, aki később alapjaiban forgatta fel a magyar színjátszás történetét, és hí­ressé tette a dunántúli kisközség nevét. Marika[60] egyetlen lányként szü­letett egy négygyer­mekes családba, ahol az apa uradalmi ácsként dol­gozott. Édes­anyja, a nemesi származású Keszey Julianna, faluszerte híres volt szépségéről. „A színpadon az apám vagyok, az életben az anyám” val­lotta később a színésznő. Ászáron még cselédeket is tart­hattak, ám a nagyravágyó anya nem érte be ennyivel, ezért rábeszélte a férjét, hogy a meggazdagodás reményében költözzenek Győrbe. Számításaik nem váltak be, és rövid idő alatt teljesen elszegényedtek. Mari még ötéves sem volt, ami­kor édesanyja belehalt a megpróbál­ta­tásokba és a szé­gyenbe. Szörnyű időszak következett. Mostohája éhez­tette, apja gyak­ran bántalmazta. Amikor Marika egyszer titok­ban meg­nézte egy ván­dorszínész-társulat előadását, apja egy szék lábához kö­tözte engedetlen gyermekét, és vízbe áztatott kender­kö­tél­lel a meztelen hátát verte.

A kislánynak is be kellett segítenie a háztartásba, ezért már tízévesen cselédként gyerekfelügyeletet vállalt. Emlék­iratában nem felejtette el megemlíteni patkányoktól hemzsegő ágyát.[61] Az első adandó alkalommal Pestre szökött otthonról, és néhány hónapig a Fekete Macskához címzett fogadóban szolgált fel. Amikor kitört a porosz-osztrák háború, egy cirkuszban dolgozott, onnan szegődött el a hadsereghez markotányosnőnek. A szolgálataiért kapott 300 forintból Bécsben elegáns ruhákat vásárolt, hiszen nem titkolt vágya volt, hogy színésznőnek álljon. Még 16. életévét sem töltötte be, amikor elszegődött egy kisebb társulathoz, ahol kezdetben csak statisztaszerepeket kapott. Ám annak ellenére, hogy hangja mély és hamis volt, ráadásul első, egymondatos szerepébe bele is sült, hamar felfedezték adott­ságait. Született tehet­ségét néhány évig Kolozsvárott kama­toztathatta, igaz, továbbra is borzasztó körülmények között. „Mindég éheztem. Minden garasomat színpadi ruhákra adtam ki, csak a súgónétól hozattam az ebédet, vala­mi moslékfélét. Az utcán összeszedtem a sajt és kenyérhéjakat, otthon tűre szúrtam, körülégettem és megettem.”

Végül Jászai Mari páratlan színpadi sikereire felfigyelt a pesti Nemzeti Színház igazgatója, aki személyesen utazott el érte Erdélybe, és hívta meg a társulatához a nyug­díjba vonuló Jókainé Laborfalvi Róza helyére. Bemutatkozó előadásán Gertrudist alakította a Bánk bánból, de élete során több mint háromszáz darabban láthatták a szín­házrajongók. Szinte az összes shakespeare-i hősnőt eljátszotta, és ő volt az első Éva Az ember tragédiájában. Legin­kább a tragikaszere­pekben tün­dökölt, ezekhez jól illett a kor ízlésének megfelelő, tempe­ramentumos pátoszi játéka. Színi iskolába nem járt. Ős­te­het­ség volt, is­mereteit folyamatos tanulással mélyítette. Mű­velt­ségét oly tökélyre vit­te, hogy fordított is. Ibsen John Gab­riel Borkman című művét az ő for­dí­tásában mutatta be a Nem­zeti Színház. (Élektra kedvé­ért még ógö­rögül is megta­nult. Emellett angolul, franciául, németül be­szélt, és olaszországi útja előtt olasz nyelvleckéket vett.) Kedvelt idő­töltése volt az írás, gyakran publikált újságokban. 1901-től a Nemzeti örökös tagja lett. Korának néma filmjeiben is szerepelt. (Csak az 1914-ben for­gatott A tolonc című filmje maradt meg, amit nemrég digitali­záltak. A film egy ártatlanul kitoloncolt cseléd­lányról szól. Mellesleg ez volt Kertész Mihály első filmje, amit még itthon forgatott.)

Pályájának viharos sikereit nem követte nyugodt és kiegyensúlyo­zott magánélet. Ezen azonban nem lehet csodálkozni. Míg markotá­nyosnőként több­ször is erőszakot tettek rajta a katonák könig­grätzi csata poklában, sikerei csúcsán, egy-egy nagyszerű alakítását követően rajongói még a lovakat is kifogták a kocsijából. Kollégájával, Kas­sai Vidorral kötött házassága hamar tönkrement, s ettől kezdve szinte fal­ta a férfiakat. Néha nála sok évvel fiatalabbakat is. Naplójában így vallott erről: „Mint az amazonokat, megint hadjáratra késztetett a vér, hogy hí­met hozzak haza magamnak. Aztán megint elölről kezdődött az undor, a szemrehányás és bűn­hő­dés.” Szeretői között ott találjuk Reviczky Gyula költőt, Szomory Dezső drámaírót, Feszty Árpád festőt és a híres néprajz­kutató Herman Ottót is. A színésznő persze azt hangoztat­ta, hogy egész életében csak a nagy szerelemre várt. Stróbl Alajos, aki szobrot készített róla, csúnya szépségnek nevezte.

Jászai Mari az első világháborúban sebesültek előtt játszott a kórházakban, hogy enyhítse fájdalmukat. A fron­ton harcolóknak pedig aján­dék­csomagokkal kedves­kedett. Minden szabadidejét a sebesült katonák kö­zött töltötte, és minden jövedelmét rájuk költötte. Ellátta őket alsóruhával, do­hánnyal, édességgel, könyvvel, szavalt ne­kik egész délutánokon át. Nem irtózott a szenvedéstől, a szennytől, és nem fogadott el sem köszönő szót, sem medáliát. Lakása valóságos raktár volt. Zsák­számra álltak ott a szeretetadományok, amiket a harcterekre küldött. Megtakarított kis vagyonát így költötte el a háború alatt, még adósságokba is keveredett.

Utolsó éveiben egyre ritkábban kapott szerepeket, ami lassanként aláásta az egészségét. Nem tűrte, ha az újságírók szóba hozták, hány éves. „A színésznek nincs kora!” mondta. Az idő múlásával azonban ő sem harcolhatott. Gyűlölte ugyan a dohányfüstöt, amit gyakran szóvá is tett, végül mégis a tüdejét támadta meg a kór. Többször esett át műtéten, súlyosbodó cukorbaja pedig nagyon megnehezítette színpadi fellépéseit. A színésznő alaposan felkészült a halálra. A Kerepesi temetőben vásárolt egy üres sírhelyet, amelyre az 1913-ban lebontott Nemzeti Színház gránitoszlopából kivésett sírkövet állíttatott. Amikor betegsége súlyosbodott, az emberek részvéte elől a János-szanatórium egyik szerény, fehérre meszelt, szűk szobácskájába menekült. Orvost nem volt hajlandó a közelébe engedni, a szenvedéseit könnyek nélkül, csendesen tűrte. Amikor érezte, hogy elérkezett a vég, a fal felé fordult, hogy senki se lássa az arcát, majd mély sóhajjal búcsúzott a világtól.

1926. október 5-én halt meg Budapesten a Városmajor utca 68. szám alatti kórházban (ma Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika). Az egész ország gyászolta őt. Temetésén százezres tömeg vett részt, és a hálás utókor a Vénusz bolygón egy krátert is elnevezett róla. Sírkövén egyszerű felirat emlékezik meg művészi nagyságáról: „Jászai Mari volt, míg élt; ki itt ím most céljához ért.” Első életrajzírója megható gondolattal búcsúzott tőle: „A magyar égbolt egy csillaggal szegényebb lett. S útnak indult egy új magyar legenda az ászári ácsmester cselédi sorsra szánt lányáról, aki királynő lett.” Napjainkban az ő nevét viseli a magyar kormány által 1953-ban alapított rangos színművészeti kitüntetés, a Jászai Mari-díj. (A díjhoz 1,4 millió forint összegű jutalom jár, amely illeték- és adómentes.) Emellett országszerte számos tér és utca őrzi a nevét.

Hegedűs Péter – Családi Lap, 2020. február (60-61. oldalak)

[

A XIX. század is bővelkedett kiváló művészekben. Nemzetünk nagyjai ebben az évszázadban élet, alkottak. Kiváló építészeinkről szobrászainkról, festőinkről, íróinkról, költőinkről ódákat lehetne zengeni. Énekesekből sem volt hiány. Sajnos az ő munkáságunk technikai fejletlenségünk következtében nem maradt fenn, kiválóságukról csak a korabeli újságokból értesülhetünk. Ennek a kornak ünnepelt operaénekese volt Hollósy Komélia.

 

Igazi drámai belépő volt Hollósy Kornélia érkezése erre a világra. Tizenegyedik gyermekként születése édesanyja halálát okozta 1827-ben. Pedig biztosan nagyon büszke lett volna a lányára, aki később a Magyar Királyság legnépszerűbb és legtehetségesebb énekesnője lett, és nemzetközi sikereket is aratott. A történelmet alakító ismert férfiak Ferenc József császártól Kossuth Lajosig megtiszteltetésnek tartották, ha a hangját hallhatták. A Kárpát-medencében élő örmény diaszpóra két jelentős családjából származó Korbuly Bogdán és Csausz Mária Magdolna 20 és 16 évesen házasodtak össze. Mire utolsó gyermekük, Kornélia megszületett, a Korbuly család már nagyon tehetős és tekintélyes volt. 1832-ben magyar nemesi rangot kaptak az uralkodótól. Ennek alkalmából magyarították családnevüket Hollósyra. A kis Kornélia és testvérei hamarosan mostohaanyát kaptak, és jólétben nevelkedtek a család birtokán, a Temes megyei Gertenyesen.  

Kornéliát 11 éves korában beíratták egy temesvári zárdaiskolába, ahol kitűnően tanult, és különösen az énekórákat kedvelte, amelyeket a bécsi operaház kiérdemesült tenoristája tartott. Ő hívta fel apja figyelmét a kislány tehetségére, ám Hollósy Bogdán hallani sem akart arról, hogy lánya színészi-énekesi pályára menjen. Kornélia, aki 15 éves korára befejezte tanulmányait, kérlelte apját, hogy engedje el külföldi tanulmányútra. Terveit a családtagok is támogatták, és ő útjának anyagi fedezeté­re kikérte anyai örökségét és a hozományát. Elszántsága célt ért, egy idős rokona felügyelete alatt elutazhatott Bécsbe, ahol az udvari opera későbbi igazgatója oktatta, majd Milánóban tanult éneket két évig. 1845-ben, 18 évesen Korfu szigetén lépett fel először nyilvánosan: Verdi „Ernani” című operájában Elvira szerepét énekelte. Majd Torinóba hívták, itt figyelt föl rá egy híres német énekesnő, aki éppen társulatot szervezett bukaresti vendégjátékokra, és három hónapra szerződtette.

Magyar színpadon először Temesváron lépett fel 1846 tavaszán egy jótékonysági előadáson, Bellini „Az alvajáró” című operájában. Ettől kezdve szinte mindig telt ház előtt és hatalmas sikerrel énekelt. Üdvözlő és dicsőítő verseket írtak hozzá, amiket szórólapokon osztogattak az előadás szünetében. Első hazai sikereiről a Pesti Divatlap lelkes hangú cikkben számolt be, de édesapja megpróbálta elrettenteni a lányát ettől a pályától azzal, hogy a színésznők erkölcstelen életet élnek, meg hát egy nemes kisasszony nem énekelhet pénzért, nem mutogathatja magát színpadon. Kornélia ennek ellenére kitartott, és felutazott Pestre ismert orvos nagybátyjához, aki megszervezett számára egy vendégfellépést a Nemzeti Szín­ház­ban.

Akkora sikert aratott, hogy a színház vezetői szerződtették őt 1846 augusztu­sától „első lírai énekesnőként”. Nagyon hamar ünnepelt művésznő lett. „Hang­ját nem lehetett megkülönböztetni a fuvolakísérettől” – írták róla elismerően. Egyik legsikeresebb szerepe volt Erkel „Hunyadi László” című operájában Garai Mária. Ebben a jelmezében örökítette meg őt Barabás Miklós kőnyomatos rajzán. Erkelnek egyébként kedvenc énekese lett, az ő kedvéért írt bele egy részt az operájába. 1848 politikai forgatagából se maradhatott ki. Lelkesen adakozott a hon­védség felszerelésére és a Nemzeti Bank megalapítására, majd a forradalom ügyét szolgáló jótékonysági előadásokon lé­pett fel. Tagja volt a 18 asszonyból álló különös küldöttségnek, amely felkeres­te Kossuth Lajost a szállásán, és hatal­mas rózsacsokrot nyújtott át neki, sza­lagján a következő felirattal: „Te lebo­rul­tál a nemzet nagysága előtt, mi előtted borulunk le, lángszavú Kossuth Lajos.” Kossuth meghatott szavakkal köszönte meg a figyelmességet, és a küldöttség minden hölgy tagját homlokon csókolta.

Hazafias kiállásának a szabadságharc leverése után félelem lett a következménye. Megvált a Nem­zeti Színháztól. Erre nyomós oka volt: katonatiszt József bátyját, aki egész ezredével átállt a magyar szabadságharc oldalára, a fegyverletétel után halálra ítélték, majd ezt börtönbüntetésre enyhítették. Cserébe Haynau, aki többször hallgatta a Nemzetiben Hollósy Kornéliát, nyilván nagyobb lojalitást várt el tőle a Habsburgok felé. A búcsúelőadáson maga a művésznő énekelte el Egressy Béni – az ismert dalszerző és író, akinek Kornélia volt titkos szerelme és múzsája – megzenésített versét, „A csalogány búcsújá”-t: „Fáj szívem fáj, majd megreped! / Maradnék én, de nem lehet. / Repülnöm kell egy időre / Más világba, messze földre...” A 24 éves díva festett arcképét a köztisztelet jeleként a Nemzeti Múzeum arcképcsarnokában helyezték el.

Hozományát is egy külföldi turnéval tudta összegyűjteni. Eljegyezte ugyanis őt a nemesi származású, jogász végzettségű Lonovics József. Ötször lépett fel a bécsi udvari operában, ahol Ferenc József császár is megtekintette az egyik előadást. Utána tizenhárom hónapon át vendégszerepelt Varsóban, ahol valóságos Hollósy kultusz vette körül, még az orosz cárné is meghívta udvari hangversenyeire. Külföldi meghívásait lemondva hazatért, és 1852 áprilisában összeházasodtak. Két fiúgyermekük született, de a kisebb gyermek kétévesen meghalt. 1855 tavaszán, 28 éves korában visszatért a Nemzeti Színházba. A következő hét év lett művészetének fénykora. Harminc operában szerepelt, hangjának terjedelme bővült, szépsége kiteljesedett, és ekkor már mindenki számára ő lett a "magyar csalogány”. Amikor csak tehette, magyar szerzők műveit is énekelte. Ez a sziporkázóan tehetséges örmény nő a magyar nemzeti kultúra jelképévé vált, hangja pedig biztatást jelentett a szabadság elvesztését gyászoló emberek számára.

A Lonovics család pesti lakásán olyan ismert emberek fordultak meg, mint Batthyány Lajosné, Eötvös József, Irinyi József, Vas Gereben, Szigligeti Ede, Laborfalvi Róza, Jókai Mór, Liszt Ferenc. Kornélia 35 éves korában, a csúcson hagyta abba a pályát. Búcsúfellépésén Melinda szerepét énekelte a Bánk bán ősbemutatóján. Erkel Ferenc nemzetiszín szalaggal átkötött babérkoszorút adott a művésznőnek, a közönség tapsviharral búcsúztatta. De ahogy első visszavonulásakor, most is adott még magának két évet, amikor körbeutazta az országot. Szinte minden nagyobb városban énekelt, előadásaira minden jegy elkelt. 1864-ben a család átköltözött Csanád vármegyébe, ahol Lonovics József egyre emelkedett a közigazgatási ranglétrán. Pesti iskolákban neveltették egyetlen fiukat, Gyulát, aki csak nyáron utazott haza az ezerholdas dombegyházi birtokra, ahol a színpad egykori királynője csendes, vidéki életet élt.

Egyetlenegyszer lépett csak fel: a Pest-budai Hangászegylet, amelynek alapító tagja volt fennállásának 25. évfordulóján. 1865 augusztusában mutatták be legelőször Liszt „Szent Erzsébet” oratóriumát, és ebben a közreműködést Hollósy Kornélia sem tagadhatta meg. Férjét 1879-ben csanádi főispánná választották, így Kornélia a megye első asszonya lett, a makói városháza főispáni lakásába költöztek. 1889 késő őszén az influenzajárványban József megbetegedett, majd hatéves lányunokájuk is elkapta. Kornélia, aki ápolta őket, maga is ágynak esett, és mivel évek óta vesebántalmaktól szenvedett, az ő szervezete nem birkózott meg a fertőzéssel. 1890. február 10-én, két hónap híján 63 évesen halt meg. Az egész ország gyászolta a „magyar csalogányt”.    

Kölnei Lívia – Képmás, 2023. április (97-98. oldalak)

[

Blaha Lujza a magyar nyelvű színjátszás apostola, akinek fontos szerepe volt abban, hogy Budapest lakói megtanultak magyarul. A XIX. században akkora sztár volt, hogy azt ma már elképzelni sem tudjuk. A pesti erkélyéről nézte végig, amint teret neveznek el róla a hetvenedik születésnapja alkalmából. A korabeli beszámolók szerint temetése Kossuth Lajos búcsúztatásához hasonlított, amelyről tudható, hogy mai fogalmaink szerint tömegdemonstrációvá duzzadt. Országos népszerűsége, sőt kultusza ellenére teljes mértékben híján volt az allűröknek. Bár valójában mindig is drámai színésznő szeretett volna lenni, neve örökre a nótákkal és népszínművekkel fonódott össze.

 

Rimaszombat egyik városszéli házában jött világra. Apja, Reindl Sándor, a szabadságharc huszára, Várai néven vándorszínésznek állt. Az anya, Ponti Aloiza szintén színésznő volt, társulatukkal járták az országot. Mivel a szülés épp Rimaszombatnál in­dult meg, így keveredtek egy csizmadia házába. Az 1850. szeptember 8-án született kislányt Reindl Ludovikának keresztelték, de anyja lányneve után Lujzának szólította mindenki. Kicsi korától szerepelt a társulat darabjaiban, és ván­­dorlásaik közben a falusi gyerekektől tanult énekelni. Szépen csengő hangját hamar kamatoztatta a család: öt­éve­­sen a felvonások között már nótáztatták a bogársze­mű, ked­ves, szelíd kislányt. Eleinte apja után Várai Lujza volt a mű­vészneve, aztán (mert a papa korán meghalt) gyám­apja után Kölesi Lujzaként lépett színpadra. Blaha Lujza pedig 15 éve­sen lett, a férje nevét átvéve.

Pályáját ő is vándorszínészként kezdte. Ennek során az ő sorsa is nyomor, hideg, éhség, végtelen szekéren zötykö­lődés volt. Anyja úgy próbálta könnyebbé tenni életüket, hogy a 15 éves lányát férjhez adta a 22 évvel idősebb Blaha Jánoshoz. Eleinte még beszélni sem tudtak egymással, mert Blaha János nem tudott magyarul, Lujza pedig nem be­szélt németül. Így eleinte kézzel-lábbal mutogatva kom­mu­nikáltak egymással. Blaha Lujza számára azonban ez a házasság sikeresnek bizonyult. Nem csak a nevét köszön­hette neki. Második férjével ellentétben a karmester Blaha János támogatta a színészi karrierjét. Megtanította a zenei alapokra, és mai kifejezéssel élve menedzselte őt. 16 évesen Debrecenbe szerződött, aztán a férje beprotezsálta egy bécsi színházba, ahol vendégjátékával nagy sikert aratott. Ám hiába tartóztatták, nem maradt ott. Vágyott vissza a hazájába, magyarul akart játszani. 

Habár a lelke mélyén mindig drámai színésznő szeretett volna lenni népszínművekben, operettekben és operákban kapott szerepeket. Kedves, jószívű, köz­vet­len karaktere, formás termete, pirospozsgás arca, a zenés, könnyed darabokra predesztinálta, míg kortársa, az életben is drámaki­rálynő Jászai Mari vitte a „sztártragika” vonalat Antigonéjával, Évájával, Gertrudisával. A népszínművekben első perctől kezd­ve óriási sikere volt. Ebben nagy szerepet játszott, hogy magya­rul énekelt, játszott egy olyan városban, melynek nyelve Buda és Pest egyesítésének idején még a német volt. Hatására a bete­le­pített svábok, szászok és a zsidók is elkezdtek magyarul tanul­ni. A nemzet csalogányaként emlegetett istennő, gyakorlatilag elhódította a pesti német színháztól a közönséget, és lenyűgözte még a walesi herceget is, amikor megnézte egy előadását. A ke­rületek neve és az utcanevek is magyarrá váltak, és Budapest egy 700 ezres lakosú világvárossá fejlődött, amely Európa-szer­te híres volt a kulturális életéről, kávéházairól, gyógyfürdőiről és éjszakai életéről.

Blaha Lujza évtizedeken át ünnepelt primadonnája volt a Nem­zeti Színháznak és a Népszínháznak. A XX. század elején vi­szont a népszínmű kiment a divatból. Ez azonban nem törte ketté kar­rierjét. Prózai szerepeket vállalt különböző színdarabokban. Szí­nésznőként is nagy sikere volt. A Nemzeti Színház 1901-ben indította útjára az örökös tagság intézményét, amit elsőként Blaha Lujza kapott meg. Széll Kálmán miniszterelnök tüntette ki ezzel a címmel. 1908. január 10-én ünnepelte 50 éves művészi jubileumát. Ekkor játszotta el Csiky Gergely népszerű vígjátékában, a Nagymamában Szerémy grófné szerepét. Gyakran vállalt vendégszereplést vidéki színházakban is. Kassán, Balatonfüreden, Székesfehérváron egyaránt nagy sikere volt. 1909-ben Móricz Zsigmond Sári bírójában tündöklő alakítását a kritika és a nézők egyaránt dicsérték. 1920-ban országos ünnep keretében megülték 70 éves születésnapját. Ezt követően visszavonult. A Nemzeti Színház után az Országos Színészegyesület is örökös dísztagjává választotta. Nyugdíját a székesfőváros tanácsa 1 200 000 koronában állapította meg.

20 éves sem volt, amikor Blaha János tüdőbajban meghalt. Ezt követően még kétszer férj­hez ment, de egyik házassága sem lett sikeres. Ez azonban már nem gátolta karrierjét. Kifejező mimikája és biztos alapokon álló tánctudása révén két korai némafilmben is szerepelt. A filmezést azonban hamar abbahagyta, mert zavarta a hang hiánya, az elmaszkírozás, a némafilmekre jellemző teátrális mozdulatok. 76 éves korában, 1926. január 11-én halt meg tüdőgyulladásban. A Kerepesi temetőben nyugszik imádott Jókaija szomszédságában. A nemzeti gyász kísérte szertartáson kétszáz fős cigányzenekar húzta kedvenc nótáit. Többek között a „Cserebogár, sárga cserebogár” a „Mi mozog a zöld leveles bokorban” vagy a „Lehullott a rezgőnyárfa aranysárga levele” című dalokat. Ezek a tö­meg­jelenetek a temetésén történtek: https://www.youtube.com/watch?v=pPnw8HEdJdg (Sajnos a hang hiánya itt is sokat ront a szertartás ünnepélyességének átélésén.) Hangját is csak két 1920-as években készült zajos, torz gramofonlemez őrzi: https://www.youtube.com/watch?v=KLgCMV1i5p0 és https://www.youtube.com/watch?v=IR6_z9V1wlQ

Kurucz Adrienn – Internet, https://wmn.hu/kult/54327 

[

Egy ismert színészünk mondta egyszer, hogy: „Nem irigyellek titeket fiatalokat, mert tiétek a jövő.”

−  Honnan jössz?

−  A munkahelyemről.

−  Hová mész?

−  A munkahelyemre.

Meglepő, de ezek a mondatok nem családi körben, házaspá­rok beszélgetéseiben hangza­nak el. Egyetemeken hallani ilyet, egyre gyakrabban és egy­re több diáktól. Közülük na­gyon sokan dolgoznak ma már, napi több órát, akár a hét min­den napján. Nem, nem ifjú szta­ha­novisták ők, akiket lelke­sí­­tő esz­mék sarkallnak egy­re jobb telje­sít­ményre. Nem a ne­me­sí­tő mun­­ka, hanem a kény­szer viszi rá őket. Néhányukat napi meg­él­hetési gon­dok gyöt­rik, a több­­ség még­sem ezért dönt úgy, hogy sza­badidejéből (és ami még rosszabb: tanulóidejéből) lead­va munkába áll. Kényszer van. Teljesítménykényszer. Megfe­le­lési kényszer. Kény­szer, hogy láss tisztán: a munkaerőpiac stag­­nál, hosszan sorjáznak a hiva­tal­nál a diplomás munka­nél­kü­liek. Ha te majdan állást akarsz, meg kell küzdened érte. A tét nagy, a megoldás egyszerű: légy min­denkinél jobb, okosabb, kre­a­tívabb, lo­jáli­sabb, és ami a leg­fon­to­sabb: teljesítő­képe­sebb.

A keresést pedig kezdd ide­­­jében: az a nyerő, aki minél ha­marabb dönt, pályázik és be­jut. Kezdj dol­gozni, hogy meg­ismerjenek! Hátha csak egy pillanat műve lesz, meg­látnak és megszeretnek, és kimond­ják a bűvös szót: maradj! Ak­kor elégedetten hátradőlhetsz majd, hogy igen, de ez csak egyetlen pillanat lesz, hiszen vár a munka. Nem is baj, hogy nin­csen időd gondolkodni. Így legalább nem jut eszedbe szü­leid egykori mond­ása, amelyet a ködös múltba révedő tekin­tettel emlegettek: „azok a csodaszép, boldog egye­­temi évek”. Az az 5, néha 6 év, amikor az ember még ráér késő éjszakáig kávé­zóban-sö­rözőben ücsörögni a barátai­val, egy egész délutá­non át fo­cizni vagy táncolni hajna­lig. Amikor magasröptű gon­do­latok foglalkoztatják, és vil­ágnézetről, földgolyót rengető ideákról cserél eszmét. Jó, hogy nincs időd erre gondolni. Ak­kor ugyanis rádöbbennél, hogy neked már nincsen választá­sod.

Gálfi Lilla, Népszabadság – Pályakép melléklet, 2004. november 18. (3. oldal)

[

A mezőgazdaságban dolgozók helyzete sem jobb. A fejlődő országok panaszt tettek a WTO-nál hogy a nyugati kormányok által nyújtott óriási mezőgazdasági támogatások miatt versenyképtelenné váltak. A nyugat-európai országokban tevékenykedő parasztok irreálisan alacsony áron jelennek meg a termékeikkel a világpiacon, mert a veszteségeiket fedezik a tetemes anyagi támogatások. Indiában, Kínában, Brazíliában és a többi szegény országban azonban a parasztok nem kapnak semmilyen támogatást, sőt Kínában még termékdíjat is kell fizetniük minden piacra vitt áru után. Így tizednyi jövedelemre sem képesek szert tenni, mint a nyugat-európai termelők. A többoldali tárgyalások azzal végződtek, hogy a Világkereskedelmi Központ kötelezte a nyugat-európai országokat, hogy folyamatosan csökkentsék a mezőgazdasági termelőknek nyújtott támogatást. Ezáltal ebben a foglalkozási ágban is elkerülhetetlenül apadni fognak a jövedelmek.

A mezőgazdasági szubvenció zsugorodása legérzékenyebben az Európai Unió új tagállamait fogja érinteni. A kelet-európai parasztok jelenleg az uniós támogatások egyharmadát kapják. A megállapodások szerint a nekik biztosított dotáció csak fokozatosan, három lépcsőben érheti el a nyugati szintet. 2012-ben valóban megszűnik majd a különbség az egyes tagállamok között, de nem úgy, ahogy szeretnénk. Mivel a nyugat-európai országokban fokozatosan leépítik a mezőgazdasági támogatásokat, kelet-európai országok parasztjai nyolc év múlva sem fognak több dotációt kapni, mint most. Mi is áldozativá válunk annak a világjelenségnek, hogy a munkabérek nem felzárkóznak, hanem kiegyenlítődnek.

[

Minden új esztendő egyre nagyobb bizonytalanságot tartogat számunkra. Sem a rendszerváltozás, sem az Európai Unió­hoz való csatlakozás nem hozott megnyugvást. A biz­tonság hiánya, az elha­tal­masodó szorongás las­san kikezdi azokat az alap­­vető értékeket, ame­lye­ken a nyu­gati világ szabad ver­­senyes piac­gaz­dasága és parlamenti de­mokráciája alapul. Nál­unk ez az érték­­rend anélkül erodálódik, hogy igazán meg­szilár­dult volna. Név nél­kül nyilat­koznak mun­kát kereső nők. Már az anoni­mitáshoz való ra­gasz­kodá­suk is árulko­dó. Úgy ér­zik, van okuk félni a vé­leményük, egyál­talán a szó­kimondásuk mi­att. Most nem a diktatúra va­lame­lyik intézménye, ha­nem a lehetséges munka­adók jegy­zik meg az elé­gedet­len­ke­dőt. Azt mond­­ják a fiata­lab­bak: rosszak az esé­lye­ik a munka­erő­pia­con, mert a munkáltató at­tól fél, hogy szülni men­nek, ki­esnek a munkából, beteg lesz a kisgyerek; hogy majd nem akarnak túl­órázni. Volt, aki meg­em­lí­tette: a vállalkozó már oly­annyira a maga tulaj­do­ná­nak érzi a munka­vál­la­lót, hogy a szebb fiatal nőket szexuális szolgál­ta­tásokra is rá akarja venni. Ettől nem véd meg a tör­vény – bizonyítani nagyon nehéz, és ha sikerül, akkor sem a nyugalom jut osztály­részül, hanem a garantált ál­lásvesztés.

45-50 éveseket és idő­sebbeket azért nem vesz­nek föl, mert túl idősek. A férfiakkal az a gond, hogy rosszabbul tűrik a mun­ka­nélküli­ség­gel járó fe­les­leges­ségérzést, nem fog­lal­ják úgy le őket a csa­ládi te­­endők – szoron­gá­sukat hajlamosabbak ital­ba foj­ta­ni, és mi­re esetleg új­ra len­ne munkájuk, már nem al­kalmasak rá. A fi­atal dip­­lo­másokból túlter­melés van; hi­­ába tudnak mind több nyel­vet, sze­rez­nek egy­re több szak­­kép­zett­sé­get, nincs ráj­uk szükség. Egyál­talán se­hol semmire sincs szük­ség. De a vállal­kozó­kat még inkább átitat­ja a bi­­zony­ta­lanság, mint a mun­kavál­lalót. A kisvállal­kozó csak úgy él meg, ha te­­vé­keny­­sé­ge felében-har­ma­­­dá­ban a szürkegazda­ság­ban mű­­­­ködik. Ezért foly­ton szo­­­rong, mert a különböző ha­­tóságok ellenőrei is pon­to­san tudják ezt: ha nem korrum­pálja őket, lebuk­tatják, ha korrumpál, ak­kor a feketén megszer­zett jövedel­mét meg kell osz­tania. De láttam én két­ségbeesett topmenedzsert is: a mul­tinacionális cég helytartója, aki élet-halál ura a saját beosztottjai körében, ijedt ka­maszként futott fűhöz-fához, amikor – gyanús körülmények között – veszni látszott egy nagy értékű közbeszerzési pályázat.

Van persze számos előnye ennek az új világnak. Van, akit örömmel tölt el, hogy felgyorsult az élet, kitágult a világ; hogy folyamatos a verseny, ki lehet válni. Nemcsak veszí­teni lehet, hanem győzni, nagyot nyerni is. Nem ke­ve­sen vannak, akik szemében az elő­­nyök na­gyobbak, mint a hátrányok, akik ma ezerszer job­ban érzik ma­gukat, mint az egyen­lőbb esé­lyek Pro­krusztész-ágyá­­ban[62]. Úgy érzé­ke­lem azonban, hogy a több­ség, a társa­dalom de­rékhada el­bi­zonytalanodott – rész­ben a saját értékei­ben, részben pe­dig abban az érték­rend­ben, amely mind többek le­értéke­lő­dését teszi le­he­tővé. Nem hi­szek abban, hogy a biz­tonság hiánya pozitív ener­giá­kat sza­badít fel az em­berben. Inkább azt ta­pasztaltam irigy­kedve a Nyugat-Eu­ró­pá­ban élő is­me­rő­seimen, hogy a biz­ton­ság­érzet de­rűs­sé, magabiztossá tesz.

Mostanában viszont azt látom: ahe­lyett, hogy mihozzánk is eljutna az ő biz­tonságuk, Nyugat-Európában is ter­­jedőben van a mi bi­zonytalan­sá­gunk. Látszik ugyan­­is, hogy a lissza­boni EU-­csúcs jövőké­pé­vel el­lentét­ben 2010-re sem lesz teljes a foglal­koz­tatottság az Európai Unió­ban. Sőt! Leépülnek a munkavállalói jogok, nő a munka­idő, csökken a reál­bér, újabb és újabb tá­madások indulnak a létbizton­ságot meg­alapozó intéz­mények ellen. Az élős­ködő munka­nél­küli SZTK-ra kap­ja a Viagrát! – szól a demagóg kam­pány, de közben nem­csak ő a célpont, ha­nem min­denki, akinek a bizton­ságát eddig a jól ki­épí­tett jogrendszer védel­mezte. Már lát­sza­nak a repedé­sek nem­csak az átlag­polgárok biztonságán, ha­nem a néze­teiken is. A hiperliberális Hollandiá­ban egyre népszerűbbé vál­nak szélső­séges nézeteket hirdetők, az EU nettó befizető, gazdag országai pe­dig csök­kenteni akarnák az unió közös költség­vetését. A növekvő bizonytalanság a fejlett világban is aláássa a stabili­tást, és vele az élhető élet esélyeit.

Tanács István, Népszabadság, 2005. január 13. (3. oldal)

[

A munkaügyi statisztikák nem mutatják ki, a politikusok pedig szemér­mesen hallgatnak róla, hogy a munka­nélküliek jelentős része nem is akar dolgozni. Minek, ha anélkül is meg lehet élni. Hogy miként? Például így:

 

Jó estét kívánok, főnök úr, elnézést, hogy megállítom, de kérem, segítsen ki valamennyivel! – szólít meg egy köpcös, karikalábú, ötvenes férfi, aki egy szuszra mondja el mondókáját Pécs legforgalmasabb promenádján, a Király utcában.

−  Mi a gond, miért égett le ennyire? – kutatom a férfi alázatos tekintetét.

−  A kisfiam beteg. Rákos. Bent fekszik a négyszáz ágyas klinikán.

−  Hogyhogy nem a gyerekklinikán ápolják? – lepődöm meg.

−  Ott ápolták, de annyira súlyos volt az állapota, hogy átvitték a négyszáz ágyasba. Nagyon sokba kerülnek nekem az orvosok, nagyon sokba.

−  Értem... – bólintok. – Van Pécsett egy alapítvány, amely a rákos gyerekek családját segíti. Ha akarja, összehozom magát ezzel az alapítvánnyal. Menjünk be a klinikára, hadd ismerkedjek meg a kisfiával, és odabent megbeszéljük, hogy miképp lehet magukon segíteni.

−  Őrajta már nem lehet, mert a kisfiam meghalt. Rajtam segítsen, tegnap óta nem ettem.

−  Van magának valami munkája? – viszem tovább a szót.

−  Főnök úr, én lennék a legboldogabb, ha lenne munkám, higgye el, én lennék a legboldogabb. De nincs, hiába megyek bárhová, sehol sincs.

−  Hány éve nincs munkája?

−  Tizenöt éve, főnök úr, tizenöt éve.

−  Legutóbb hol próbálkozott?

−  Mindenhol, főnök úr, mindenhol.

−  De mégis: hol?

−  Már nem is tudom, annyi helyen próbálkoztam, annyi helyen.

−  Tudja mit? Segítek magának. Ismerem a pécsi munkaügyi központ vezetőjét. Holnap beme­gyünk, és ő biztosan talál magának valamilyen munkát.

−  Főnök úr, nagyon hálás leszek magának, igazán, nagyon hálás leszek.

−  Akkor reggel kilenckor találkozunk a munkaügyi központ előtt. Jó lesz így?

−  Nagyon jó, csak én nem tudom, hogy hol van a munkaügyi központ.

−  Azt akarja mondani, hogy tizenöt éve munkanélküli, és még nem volt a munkaügyi központ­ban?

−  Lehet, hogy voltam, de már nem emlékszem.

−  Akkor hol találkozzunk?

−  Hát, nem is tudom – morfondírozik, aztán kiböki: – Talán a vasútállomás előtt.

−  Rendben – hagyom rá – , találkozzunk az állomás főbejáratánál.

−  De főnök úr, addig is segítsen ki valamennyivel. Tegnap óta nem ettem.

Egy fémszázast nyomok a tenyerébe. Mélyen meghajolva köszöni meg, aztán zsebre vágja az érmét. Indítványozom, hogy mutatkozzunk be egymásnak. Újra meghajol, úgy kezel velem, miközben arcomba morogja a nevét.

−  Akkor holnap reggel kilenckor, az állomásnál – vésem az eszébe a randevút.

−  Ott leszek, főnök úr, ott leszek.

Másnap reggel felhívom a munkaügyi központ vezetőjét, ő megígéri, hogy segít, ha viszem az emberemet. Kilenckor kiállok az állomás főbejáratához. Állok tíz percig, húszig, harmincig. Akkor föladom. Két nappal később összefutunk a Király utcában. Indulna felém, hogy elmondja kolduló mondókáját, ám hirtelen rájön, hogy velem már volt valamilyen negatív élménye, ezért földre szegezett tekintettel tovább baktat. Száz méterrel odébb megállít egy fiatalember, aki egy ötéves kislányt vezet kézen fogva:

−  Jó estét! – szólít meg udvarias hangon. – Reggel óta semmit se ettünk, ha tud, segítsen ne­künk.

Kiderül, hogy ő se talál munkát évek óta. Azt javaslom, hogy találkozzunk holnap a munkaügyi központ előtt, reggel kilenckor, mert én biztosan tudok neki munkát szerezni. Arra kér, hogy addig is segítsem ki valamennyivel, mert a családja éhezik. A zsebemben csörgő aprót a tenyerébe öntöm, és így búcsúzom tőle:

−  Holnap reggel kilenckor a munkaügyi központ előtt.

−  Ott leszek – ígéri lelkesen.

−  Tudja, hol van?

−  Most hirtelen nem, de majd megkérdezem.

−  A Zrínyi utcában.

−  Igen, igen, tudom – bólogat.

−  Akkor: kilenckor.

−  Kilenckor – mondja készségesen.

De nincs ott kilenckor. Fél tízkor föladom. Ballagok a Király utcában. Harminc körüli férfi áll elém. Se pénze, se munkája. Munkát ígérek neki. Azt mondja, ma nem ér rá, találkozzunk másnap. De ő se jön el. Feladom.

Ungár Tamás, Népszabadság, 2005. február 21. (11. oldal)

 

A munkaközvetítő irodák is sok tapasztalattal rendelkeznek erről a helyzetről. Az állásadók már alkalmi munkára sem találnak munkavállalót. Egy vállalkozó pl. nyári idénymunkára keresett gyümölcsszedőket. Az álláskeresőket nyilvántartó iroda ügyintézője sorra hívta fel a munkára várókat. Az egyik megkérdezte, hogy akkor most ki kell mennie a gyümölcsöskertbe. Az ügyintéző megnyugtatta, hogy erről szó sincs, házhoz szállítják a meggyfát.

[

Sokat cikkeznek manapság az esélyegyenlőségről, a kisebbségek munkaerőpiacon tapasztalható hátrányos helyzetéről. Egy ismeretlen szerző humoros formában, kombinált mesébe foglalva fogalmazta meg erről a jelenségről a véleményét:

 

A hangya és a tücsök

 

Az eredeti verzió:

A hangya a forró nyarat szorgalmasan végigdolgozta, építgette-szépítgette házát, és élelmet halmozott fel, készülvén a kemény télre. A tücsök úgy gondolta: a hangya bolond, és végigmulatta a nyarat. Eljött a tél, a hangya nem fázott és nem éhezett, ám a tücsök élelem és szállás híján a hidegben lelte halálát.

A humánus verzió:

A hangya a forró nyarat szorgalmasan végigdolgozta, építgette-szépítgette házát, és élelmet halmozott fel készülvén a kemény télre. A tücsök úgy gondolta: a hangya bolond, és végigmulatta a nyarat. Eljött a tél, és a tücsök bekönyörögte magát a balek hangyához, ahol tovább mulatozott. Na és közben felélte a hangya élelmiszertartalékait.

A modern verzió:

A hangya a forró nyarat szorgalmasan végigdolgozta, építgette-szépítgette házát, és élelmet halmozott fel, készülvén a kemény télre. A tücsök úgy gondolta: a hangya bolond, és végigmulatta a nyarat. Eljött a hideg tél, és a nélkülöző tücsök nagyon fázott s éhezett. Erre sajtótájékoztatót hívott össze azt a kérdést feszegetve, hogyan lehet az, hogy míg egyesek kint fagyoskodnak a hidegben, mások úgy élnek, mint a hangya. A CNN, a közszolgálati televízió és a kereskedelmi tévécsatornák felvételeket mutattak be a didergő tücsökről, s a melegben, terített asztal mellett henyélő hangyáról. A világ döbbenten konstatálta az égbekiáltó különbséget. Hogyan lehetséges egy ilyen jól fejlődő, demokratikus országban a tücsköt így sorsára hagyni? A nemzeti parlament kisebbségi jogokért felelős ombudsmanja több hírműsorban is „rasszista elfogultsággal” vádolta a hangyát, és felhívta a figyelmet arra a szomorú tényre, hogy a világon sok tücsök áldozata ennek a kirekesztő magatartásnak. Breki, a béka, a tücsökkel együtt lépett fel a legnagyobb nézettségű tévécsatorna esti show műsorában, és mindenki könnyekre fakadt, amikor az „Azért vannak a jó barátok” című slágert énekelték.

Egy jótékonysági bálon a miniszterelnök és felesége támogatásukról biztosították a tücsköt, és olyan javak juttatását helyezték kilátásba, amiből a tücsök az előző kormányzati ciklusban kimaradt. A kormány elnöke nyomatékosan hozzátette még: „Azért, hogy ne süvölthessenek újra az előző rendszer szelei”. A szociológiai problémákat boncoló „Mélyvíz” adásában több politológus kifejtette, hogy a hangya a tücsök kárára szépen meggazdagodott. Egyúttal szükségesnek tartották az ilyen típusú jövedelmek elvonását célzó adójogszabály kidolgozását az „egyenlő közteherviselés” szellemében. Végül, az „Egyenlő Esélyeket a Kisebbségeknek” szervezet hathatós közreműködése nyomán a hangyát visszamenőleges hatállyal megbírságolták, mert nyári munkái közben nem foglalkoztatott elegendő számú hátrányos helyzetűt. Mivel a több milliós büntetést nem tudta kifizetni soron kívül bíróság elé állították, és adótartozásai fejében az állam elkobozta a házát.

A történet végén látjuk, amint a tücsök beköltözik a kormánytól kiutalt lakásba (ami nemrég még a hangyáé volt), az otthonából kivert hangya pedig a hóban, egy száraz falevél alatt didereg. A tévénézők megelégedetten tértek nyugovóra, hogy az illetékesek végre tettek valamit a társadalmi igazságtalanság megszüntetése érdekében. Egy hónap múlva a tücsök fogta a cókmókját, és mivel felélte a hangya élelemkészletét, s teljesen lelakta a házát, elindult egy újabb hangyát keresni... Ha valaki ebben a mesében a mai magyar valósággal bármi összefüggést vél felfedezni, az csak a véletlen műve!

Internet, 2005, május 1. (Ezt a tanmesét La Fontaine: A tücsök és a hangya című verse ihlette.)[63]

[

La Fontain-nak ez a tanmeséje másokat is megihletett, és tovább pontosították, még inkább a mai magyar viszonyokhoz hangolták:

 

A hangya és a tücsök (második verzió)

 

Egy nagy rét kellős közepén éldegélt a tücsök és szomszédja, a hangya. A hangya szorgalmasan dolgozott, hisz tudta, hogy előbb-utóbb eljön a kemény tél, és akkor az élelmiszertartalékaiból kell élnie. A tücsök? Ő ugyan nem dolgozott! Táncolt, dalolt, mulatozott. Aztán, egyszer csak beköszöntött a tél. A hangyának megvolt mindene, hiszen megteremtette a létbiztonságát. A tücsök, hogy ne kopjon fel az álla, a hangyák vezetőihez fordult segítségért. Ők környezettanulmány folytattak, és nyomorát látva úgy döntöttek, hátrányos helyzetűnek nyilvánítják a tücsköt. Tücsök koma megörült, örömében be is rúgott a kocsmában a kapott segély egy részéből, a többit pedig a játékgépbe dobálta. Gyermekei otthon várták az élelmet, meleg ruhát, de hiába. Amikor elfogyott a segély, tücsök koma megint a hangyákhoz fordult, és ismét kapott segítséget. De most már kevesellte a segélyt. Kikérte magának az alamizsnát. Hiszen ő is teljes jogú tagja a rét közösségének, ezért neki több jár! Mivel ő hátrányos helyzetű, a hangyatársadalom köteles számára legalább a létminimumot biztosítani.

−  Tessék szépen kiszámolni mennyi jár nekem, és gyermekeimnek! – rendelkezett.

A hangyák sóhajtottak egy nagyot. Igyekeztek toleránsan kezelni a helyzetet, így hát megadták a tücsöknek, amit kért. Tücsök koma úton hazafelé ismét jól berúgott, majd másnap reggel magához térvén elgondolkodott, hogyan tehetne még több segélyre szert tenni. Ekkor ragyogó ötlete támadt:

−  Hohó! Magamat ugyan nem sokszorozhatom meg… de gyermekeimet…! – rikkantotta.

Így hát féktelen és felelőtlen szaporodásba kezdett, hiszen gyermekeinek sanyarú sorsa jó érvnek bizonyult, valahányszor visszament kunyerálni a hangyákhoz. A hangyák megadóan bólintottak, és ismét segítettek, ám közülük valaki megjegyezte:

−  Miért adunk folyton pénzt a tücsöknek? Miért nem megy el dolgozni, miért nem tartja el a családját?

Erre a tücsök agresszívan visszavágott:

−  Mit mondtál? Tücsöknek neveztél? Az én nevem ízeltlábú hegedűvirtuóz! Jó, ha megjegyzed, barátom! – mondta fenyegetően, majd útjára indult.

Napokig fortyogott magában.

−  Még hogy tücsök… teremtsem elő… Na, majd megtudják ezek, ki vagyok én!

Ismét jól berúgott, majd útnak indult, és megkereste fajtársait.

−  Össze kell fognunk, meg kell védenünk magunkat ellenségeinkkel szemben! – duruzsolta társai fülébe.

Így is lett. Megegyeztek, hogy ezentúl fülelni fognak. Ha azt meri mondani valaki, hogy tücsök, rá kell fogni, hogy rasszista és kirekesztő. Taktikájuk bevált. A hangyák nem akartak rasszistának tűnni, így mind több és több segítséget nyújtottak. Közben keményen dolgoztak, hogy eltarthassák a tücsköket is. A tücsköknek feltűnt ugyan, hogy a hangyák már éjszaka is dolgoznak, de azt hitték azért, hogy még gazdagabbak legyenek. Ezt nem tűrhették.

−  Miközben mi nyomorgunk, ők egyre gazdagabbak lesznek, vegyük el tőlük, amijük van.

Megtámadták az éjszakai műszakból hazatérő hangyákat, és kifosztották, majd jól elverték őket. Erre a hangyák a rét törvényes rendfenntartóihoz fordultak:

−  Segítsenek, kirabolt bennünket egy csapat tücsök!

A rendfenntartók csak csóválták a fejüket:

−  Honnan tudjátok, hogy tücskök voltak? Annak vallották magukat?

Ezt hallva a hangyák legyintettek, és hazamentek. Jobb híján csak a barátaiknak panaszkodtak, hogy csúnyán elbántak velük a tücskök. A barátok meg bólogattak, hiszen velük is ugyanez történt. Megtámadták otthonaikat, kirabolták őket. A rémhír gyorsan terjedt a fosztogató tücskökről, míg az éppen mulatozó tücskök fülébe nem jutott:

−  Miiii? Már megint tücsköznek? Tanítsuk móresre őket!

Ezzel elindult egy soha nem látott erőszakhullám a réten. A tücskök gátlástalanul raboltak, fosztogattak, vagy puszta kedvtelésből félholtra verték a hangyákat. Erről mélyen hallgatott a média, mert a tücskök szószólója résen volt, valahányszor felröppent egy kósza hír, ő habzó szájjal üvöltötte: „RASSZISTÁK!” Erre a szélsőséges érzelmű hangyák mindenféle dologgal próbálkoztak. Megalapították a hangyagárdát, de ezt még saját fajtársaik is elítélték, és feloszlatták. Fegyveresen egy hangya sem merte megvédeni magát, mivel egy tücskökkel teli börtönben nem sok jó várt volna rá. Szegény hangyák csak tűrtek, dolgoztak, hiszen a felfordulás miatt a rét komoly gazdasági válságba sodródott. Közben a tücskök csak szaporodtak, egyre több volt az éhes száj. A hangyák etették őket, míg kifejlett tücsökbűnözőkké cseperedtek. Ettől a közbiztonság még elviselhetetlenebb lett. Végül a tücskök az egész rét fölött átvették az irányítást. Megölték az utolsó hangyát is, felélték a tartalékaikat, miközben teljesen tönkretették, beszennyezték a rétet. A hangyák kiirtása után a tücskök éjjel-nappal mulatoztak, dáridóztak, ünnepelték, hogy övék lett az egész rét. Élelmet azonban továbbra sem gyűjtöttek maguknak, így amikor eljött a tél, éhen haltak, mert már nem volt, aki eltartsa őket.

Internet, 2008. március 11. (2823. vicc) http://www.hoxa.hu/?p1=forum_tema&p2=32&p4=600

[

A negatív jelenségek mel­lett pozitív törekvések is ta­pasztalhatók. Újabban a kor­mányok fellépnek a mun­ka­he­lyek exportja ellen. A glo­bális folyamattal való szem­be­for­du­lást az a botrány in­dí­totta el, amelynél egy floridai vá­l­­­­­­lalat 400 millió dolláros meg­bízást kapott Florida ál­lam­tól egy tu­dakozó központ létre­ho­zá­sá­ra és fenntartásra. A cég azon­ban a munkát ki­szer­vezte egy in­diai alvállal­kozónak. Er­re a ka­liforniai sze­­­nátus hozott egy új tör­vényt, amely meg­tiltja, hogy ame­ri­kai cégek állami szer­­ző­déssel kapott mun­­kát kül­­földön vé­geztessenek el. Az ál­lammal szer­ződő fő- és al­vál­lalko­zók­nak büntetés ter­he mel­lett írás­ban kell köte­lez­niük ma­­gu­kat, hogy a szer­ződés­be fog­­lalt min­den mun­kát kizárólag az Egye­sült Ál­lamokban vé­gez­tet­nek el, ame­rikai dolgo­zók­kal.

Szűcs László, Népszabadság, 2005. április 19. (4. oldal)

[

Munkaerő­költség vonat­ko­zásában szakadék tá­tong az Európai Unió régi és új tag­államai között – erre világít rá a Mercer nemzet­közi ta­nács­adó­cég fel­mérése. Nyu­­gat-Eu­rópában át­lago­san több mint négyszer magasabb a bérkölt­ség és a különféle já­rulékok összege, mint az EU keleti fe­lén. Az egyet­len ki­vétel Szlo­vénia, amely a „fel­­sőházba” tar­tozik. Egy fő­ál­lású fér­fi mun­ka­vál­laló al­kal­mazása Ma­gyar­­or­szágon évente át­lagosan 9946 euró (2,46 millió forint) költ­séget jelent munkaadó­jának a já­rulé­kokkal együtt. Igaz, az EU „alsó­házában” ez a leg­ma­ga­sabb érték: a cseh és a len­gyel munka­erő va­lamivel, a szlo­­­vák és a balti pedig je­len­tősen ol­csóbb. A sereg­hajtó a lett mun­kás: éven­te átla­gosan mind­össze 4752 eurót (1,17 millió fo­rintot) kell rá köl­te­ni. A leg­több bért a dán dol­gozónak fi­zetik: át­lagosan évi több mint 45 ezer eurót (11 millió forintot), de a ma­gas társada­lom­biztosítási já­rulé­kok miatt még­is a belga és a svéd állás betöltője a leg­drágább (53 ezer 577, illetve 52 ezer 800 euró, ami ­13,27 és 13,08 mil­lió forintnak fe­lel meg).

Igen érdekes az adatokat a japán, az amerikai, a kínai és az indiai mu­ta­tók­kal össze­hasonlíta­ni. A japán dol­gozó a nyolcadik legdrágább len­ne Eu­rópában (éven­te 45 ezer 839 euróval – 11,35 millió fo­rinttal), de en­nek részben az az oka, hogy a szi­getországban igen sokfé­le, tör­vény­ben nem előírt ki­egé­szítő jut­tatást kap­nak a dol­gozók. Szin­te hi­he­tet­len: az ame­rikai társadalom­biz­tosí­tási ­já­rulék még a ma­gyarnál is ala­cso­nyabb, alig több évi félmil­lió fo­­rintnál. A bérek viszont négy­szer ma­­gasabbak. Az in­diai munkás na­gyon kevés pén­zért dol­gozik, évi 409 ezer forintnak megfelelő rú­piát keres, s csak 74 800 fo­rint­nak meg­felelő jár­ulék ter­heli az alkal­ma­zá­sát. Viszont a kínai elég drá­ga: a bére is legalább évi két­millió fo­rint­nak felel meg. (Más kér­dés, hogy szociális jogai nem­­igen van­nak, azon­kívül sokat és nagy ter­melé­keny­séggel dolgo­zik.)

A versenyképességről és a kon­ku­ren­cia­harcról folytatott európai viták szem­pontjából ezek a szám­adatok igen tanul­ságo­sak. A Mercer felmé­rése ter­­mé­szetesen nem kal­kulál a feke­te-, és a szürkegaz­da­ságon ke­resztül búj­ta­tott jö­vedel­mek­­kel, amelyek az új EU ­tag­álla­mok­ban az általános meg­íté­lés szerint jó­val magasab­bak. Észak-Eu­rópá­ban vi­szont elhanyagolhatóak. Ez rész­ben meg­­magyarázza, hogy az élet­szín­vonal-mu­­tatók mi­ért nem árul­­kodnak ekkora kü­lönb­ségről Nyugat és Kelet között. A régi EU-tagál­la­mok viszont a hiva­ta­los sta­tisz­­­ti­kák szá­maira tá­masz­kod­nak, ami­­kor vonakod­nak meg­szün­tetni a tizenkét tagál­lamban érvényes mun­kaerő-korláto­zást, at­tól tartva, hogy a ke­leti kon­ku­rencia elöntené a szol­gál­­tatások piacát. Ma­gyar­­ország hely­zete sa­játos. Bár a tabella alsó fe­lében helyezkedik el, szom­szédai közül csak Ausztriában és Szlové­niá­ban ma­ga­sabb a munkaerő költsége. Így – mi­közben pl. az egész­ség­ügy­ből egyre töb­ben távoz­nak Nyu­gatra – szí­vóha­tás­nak is ki van téve. A munkaügyi mi­nisz­terünk újságírókkal beszélgetve a mi­nap Brüsszelben azt nyilatkozta: nem az olcsóságban kell ver­senyre kel­nünk (abban úgy sem tudunk), ha­nem a mun­ka­erő kép­zettségében.

[

Hogyan lehet törvényesen adót csal­ni? Ezt a talányt járta körül pár napja a Financial Times (2004. jú­lius 21). Jogi megfogalmazásban persze nem így hang­zik a dolog, hanem adózási szem­pont­ból ho­gyan lehet egy cég költ­ség­taka­ré­kos a globális világ­ban... Lé­nyeg, hogy haza ne kelljen fizet­ni. Mert nem­csak az off-shore cégek ha­zudják el adó­jukat (azok, ame­lyek amerikai tere­­pen dol­goznak ugyan, de a Kajmán-szi­geteken fi­zetnek ot­ta­ni, azaz zérushoz közeli adót). Ezt rég ismerjük. Most viszont arra de­rült fény, hogy a glo­ba­lizáció lehe­tő­séget nyi­tott a külön­böző orszá­gok közötti adó­különb­ségek meg­nyer­geléséhez. Odah­aza (mond­juk Angliában) 30%-ot kel­lene fizet­nem. Ezért az áruk pár szá­zalékát el­adom ott­hon, ez után adó­zom is, mégis lás­sák, hogy ren­des adófizető vagyok. A töb­bit viszont elviszem oda, ahol az adó­tétel mondjuk 15%. Azt az adót ott fizetem meg, és máris kerestem (spó­roltam) 15%-ot. Csak­hogy ha a má­sik oldalt nézzük, az angol állam­(kassza) elesik 15%-os adójöve­de­lem­től. S mi­vel ez a törvé­nyes játék ma már töme­ges (nor­mális) jelenség, új helyzetbe csöp­pentünk. Ki­rajzolód­nak a bajok körvonalai.

A 35 órás munkahét vége is – lásd a német és a francia munkahelyi refor­mokat – már ezt a trendet jelzi. Többet kell dolgozni azonos bérért. Ha nem tetszik, akkor a multi átmegy valahová keletre. Mert ami most történik, az a globalizáció má­sodik felvonása. A centrum-periféria megoszlás első felvonásában a cent­rumországok jól jártak. Kihasználva az olcsó keleti munkaerőt exportálták a munkahelyet. Olcsóbban termeltek, na­gyot kaszáltak. Ma már az is látszik, hogy a befogadó (periféria) országok is jól jártak, mert új munkahelyek szü­lettek, gyárak épültek, modernizálód­tak, jött a know-how, valamint a tő­keimport, az­az ki tudtak kászálódni a középkorból. Ez volt az első fel­vonás, ami tehát nem­csak gyarma­tosítás volt. Milliók élete fordult picivel jobbra, s bár vol­tak nagy áldo­zatok is, de aki egy dollár helyett ma két dollárt keres egy nap, az már lel­kesen dolgozik a harmadikért. A cent­­rumországok felől nézve ez a felvonás maga volt a győzelmi menet.

Most a második felvonásban a pe­riféria visszavág. Az oda költözött mul­tik már nem viszik haza a pénzüket, nem fizetnek adót odahaza, ami­től a cent­rum­állam szegényebb lesz. A kiköl­tö­zéssel (odahaza) keve­sebb lesz a mun­ka­hely – nő a munka­nél­küliség. Az ame­rikai sze­ná­tus már hó­napok óta vi­tatja a mun­kahelyek ki­te­lepülé­sé­nek ve­szé­lyét – minden ered­mény nélkül. Ame­­riká­ban a kitelepülés per­sze egye­lőre még in­kább csak vá­lasz­tási téma, hosszabb tá­von vi­szont va­lós veszély. Minél töb­ben tá­voz­nak, annál ke­vesebb adó­be­vétel ma­rad. Mi­ből fi­zesse a kor­mány a „jó­léti állam” szám­láját? A pe­riféria más té­ren is vissza tud már vág­ni. Az első felvonás idején „fel­táplált” orszá­gok má­ra ver­seny­tár­saivá vál­tak a cent­rum­or­szá­gok­nak, s mint ilye­­nek, ront­ják a cent­­rum­or­szá­gok po­zí­­cióit. Kí­ná­ba év­tize­­de­ken ke­resz­tül ömlött a külföldi be­fektetés (FDI - Foreign Di­rect In­ve­st­­­ment), most vi­szont a „fel­nőtt” Mennyei Bi­roda­lom árasztja el Amerikát (és a fej­let­teket) olcsó textí­liáival és egyéb ex­port­ter­mé­kei­vel. Mindenki sír, a pa­nasz hangos, csak­hogy ezt a helyzetet – részben – a centrum­or­szá­­gok segí­tették kiala­kul­ni. (Ugyan­az történik, ami an­nak idején Japán­nal. Amerika meg­tan­ította őket, ho­gyan kell autót csinálni, ma pedig le­győzhetetlenül nyomul a Toyota az amerikai pia­con.) India ma még csak szoftver­kishata­lom, de holnap elfog­lal­ja a centrumországok drágán tevé­keny­kedő cégeinek helyét.

Korábban már említettem, hogy a periféria a bérek kiegyenlítésével is visszavág. Országaiban nőnek a bé­rek, és ennek ellentétele, hogy a cent­rum­országokban csök­ken a re­álbér. A 35 órás munkahét vége – lásd a német és a francia munk­ahelyi refor­mokat – már ezt a tren­det jelzi. Töb­bet kell do­gozni azo­nos bérért, ha nem tetszik, akkor a multi átmegy valahová kelet­re. Né­metországban a Bosch kötött így alkut. Zsarolhatott, mert a periféria övé volt. Most a má­sodik felvo­násban már a periféria fog zsarolni. Azt mond­hatja, ne gye­re ide gyá­raiddal, most már van ná­lunk is elég termelőka­pa­citás. In­kább vegyed meg, amit olcsób­ban kí­nálunk ná­lad.

És az állam egyre kevéssé tud be­leszólni ebbe az átrendeződésbe. Nem tud segíteni, mert az interven­ci­óhoz pénz kellene. A globa­lizáció terem­tette le­he­tőségek miatt viszont a cé­gek egyre kevesebb adót fizetek. Így az állam­nak nincs pénze a be­avat­kozás­hoz. To­váb­bá, mivel a cégeket nem tudja fej­ni, feji a pol­gárokat, ilyen-olyan adó­eme­lés­sel. De ez is kevés lesz, mert egy­­kor, a nemzetállami gaz­dál­­ko­dás ko­rá­ban, a jóléti ki­adá­sok a sze­mélyi és vál­­lalati befi­ze­té­sekre épül­tek. S ha ke­vés, az azt je­lenti, hogy foko­zato­san csökken a jó­léti motor tel­jesí­t­mé­nye, s a végén le­áll. És min­den­ki tud­ja, hogy az adó­emelés plusz a jó­léti szolgálta­tá­sok tör­­lése együtt maga a csőd, mely­­nek vég­­eredménye, hogy a kor­mányt le­váltják. Az új kor­mány azon­­ban ugyan­olyan te­hetetlen lesz, mert pénz nélkül nem le­het a jó­léti álla­mot fenntartani. Előbb-utóbb a cent­rum­or­szágok min­den ál­la­ma eb­be a helyzet­be kerül. Ezek az or­szá­gok, a globali­záció diktátumát kö­­vet­ve, ma­guk alatt vágják a fát. És nem mond­hatják az ilyen-olyan nagy­válla­lat­nak, hogy ej­nye-ejnye, nem kéne így ki­játszani a saját hazádat. A rend­szer­ben ugyanis minden törvényesen fo­lyik. Nincs csal­ás, csak működik a globalizáció mec­haniz­mu­sa. Meg kell szokni – mond­ják. Csak­hogy ez nem olyan egyszerű. Szer­zett jo­gokról ne­héz lemondatni az embe­reket.

Most a második felvonásban a pe­riféria visszavág: Az elköltözött mul­­tik odahaza nem fizetnek adót, amitől a centrumállam szegényebb lesz. A ki­költözéssel (otthon) keve­sebb lesz a munkahely, nő a munka­nélkü­li­ség. An­nak idején a „jó­léti ál­lamot” nem kari­tatív hajlamból épí­tették. A há­bo­rú után (a nácizmus ta­paszta­la­ta­ként) rá­jöttek, hogy a sze­génység, a munka­nélküliség táp­lálja a szélsőséges po­litizálást, és egy bé­kés Euró­pa fel­té­tele a vi­szony­lagos jólét. Le­het, hogy a key­nesi[64] álom gazdasá­gilag vitat­ható, de politikai értelme va­­lós. Igen ám, de a má­so­dik felvonásban kiala­kult a csap­da. Az államok már nem tud­ják finan­szí­rozni ezt a stru­k­túrát, részint de­mog­ráfiai okok­­ból (több az el­tar­tott), ré­szint az állami bevé­telek csök­­­ken­éséből eredően. Vagyis le kell fa­rag­ni az évtizedeken át meg­szokott jóléti juttatásokat. Csak­hogy amilyen könnyű volt a szegény­ség­ből a jólét­be belenőni, annyira ne­héz most ezt a fejlő­dési utat vissza­fordítani, azaz leszoktatni az embereket bizonyos alapszolgál­tatásokról. E feladatot rob­banások nélkül megoldani majdnem lehetet­len. És ez előtt a dilemma előtt to­porog ma Nyugat-Európa.

A globalizáció e második fel­vo­ná­sához tartozik még a dollár gyen­­gü­lése. A mai gazdaságot a vásárlás volumene hajtja előre. De nem csak az amerikaiak-európaiak vásárló­ked­ve, hanem a fejlődőké is. S ez utóbbi az elmúlt két évben robbanás­szerűen beindult. Igen ám, de a magasabb vá­­sárlási szinthez nagyobb pénztömeg (dollár) szükséges, ami a guruk sze­rint a zöldhasú le­ér­tékelődéséhez ve­zet. Nem biztos, hogy így van, de a valószínűség e tézis mellett szól. Ha viszont gyengül a dollár, kevesebb pénz áramlik az ame­rikai gazdaságba. Na­pi egymilliárd dolláros köl­csönre van szüksége, hogy ne nőjön az állam­háztartási deficit. Amíg a globalizáció első fel­vonása óriási felhajtóerőt jelentett Amerikának és a fejlett világ­nak, a második felvonás fékezi a gaz­dasági fellendülést. Erre a paradox hatásra hasonlít az olajárrobbanás. Az 50 dollár körüli olaj látszatra át­meneti jelenség. Terrorizmus, Irak, bi­­zonytalanság. Ha ez elmúlik, vissza­áll a koráb­bi, 30 dollár alatti árszint. Ma már köztudott, hogy nem tér vissza a régi, szép világ, mert itt is a globalizáció második felvoná­sának dramaturgiája érvényesül. A felpörgő kínai, sőt in­diai gazdaság eszi a nyers­anyagot – mondhatnám, elszippantja az olajat a „fejlettek” elől. Nem foly­tatom. A bajok a ho­ri­zontra ragadtak.

Ezért van az, hogy ellentmondá­soktól feszülő világba kerültünk. Egy­­­felől a gazdasági elemzők optimis­ták – végre vége a recessziónak, itt van a tartós fellendülés. Az adatok bizta­tóak, a Fed optimista (emelte az alap­­kamatot). Másfelől azt látjuk, hogy a részvénypiacok (a Dow Jones és a Nasdaq) kétéves mélypontra zu­han­tak – vagyis, hogy a piacok nem bíznak sem az optimistákban, sem az előre­jelzésekben. És nem­csak Ame­­rikában van ez így, hanem Euró­pában is. A 0,5 százalékos fej­lődés sem iga­zán meggyőző. Az üzleti vi­lág kivár. Arra vár, hogy mit hoz a második felvonás csatta­nója. Ad­dig meg marad a popu­liz­mus, e két­ér­telmű helyzetre épülő politikai já­tékszer. Látszatra minden jó – a fel­szín alatt azonban veszé­lyes záto­nyok bújnak meg. De a leg­­na­gyobb baj, hogy a má­sodik fel­vonás for­gató­köny­vét még senki sem is­meri.

Népszabadság – Hétvége mellék­let, Almási Miklós, 2004. augusz­tus 21. (1. oldal)

[

A közgazdászoknak, a bankvilág irányítóinak és a szigorú fiskális po­li­tikát valló politikusoknak érdemes lenne elgondolkodni ezen a tanme­sén:

 

A kis hegyvidéki szállodába érke­zik egy turista, megkérdezi van-e kiadó üres szoba, és letesz egy 100 euróst a pultra. A szálloda tulajdo­nosa megörült, mert mostanában igen pangott az üzlet, és átadta a legjobb szoba kulcsát a vendégnek. Miután a vendég elindult fölfelé a lépcsőn, a tulaj fogta a 100 euróst, átrohant a hen­teshez kifizetni az előző heti adóssá­gát, majd visszament a szállodába. A hentes fogta a 100 eu­rót, és elrohant a gazdához, hogy kifizesse a hitelbe kért disznót, és vissza­ment a boltjá­ba. A gazda ro­hant Jen­nyhez, a helyi örömlányhoz, hogy ki­fizesse annak szolgálatait, majd vissza­ment a farmjára. Jenny rohant a szál­lodába, hogy kifizesse a múlt héten kivett szobák árát, és letette a 100 euróst a pultra. Ekkora lejött a lép­csőn a turista, odament a pulthoz, és közölte, hogy a szoba nem felel meg. Visszakérte a 100 eurót, és távozott. Tulajdon­kép­pen senki nem csinált semmit, és mégis mindenki kifizette az adós­ságát. Na ennyit a pénzmoz­gásról, és az áhított gazda­sági fellen­düléséről.

[

Az adócsalás nem csak a cé­gek­re jellemző. A személyi jöve­delem be­vallásánál is gyakran elő­fordul. Adóz­­ni senki sem szeret. Le­gyen az mun­­kaadó vagy mun­ka­vállaló, eset­leg egyszerű vásárló, aki morgoló­dik a magas ÁFA mi­att. Senki sem örül annak, hogy valami többe ke­rül, mint amennyi az ára. Akadnak azon­ban olyan országok, ahol em­be­rek több­sége tisztessége­sen be­fizeti az álla­mot megillető sar­cot. Ilyen or­szág pél­dául Svédor­szág. Ennek termé­sze­tesen több oka is van. Az első a törté­nelmi és vallá­si háttér. A svéd állam feje a király, akár­csak a svéd egyhá­zé. A közép­kor derekától az egyház helyi kép-viselői, azaz a papok vol­tak az álla­mi adók be­szedői is, így aztán lo­gikus a kö­vet­keztetés: aki a bevé­teleit leta­gad­va adócsalást követ el, az nem­­csak az államot lopja meg, hanem Isten föl­di helytartóját, tehát ma­gát a Min­denhatót. Ennek követ­kezmé­nyei haj­danán rettenetesek vol­tak: egyházi átok, kitagadás és ter­mé­szetesen bör­tön is.

Az egyházon keresztül történő adó­­zás persze már a múlté, de ma­radt a becsület és a tisztesség. A XX. szá­zad derekán megszü­letett szociá­lis állam. Erlander és Palme szo­cia­lista kormányai olyan rend­szert te­remtet­tek, amelyek az adó­bevé­tele­ket a lakosság teljes szoci­á­lis bizton­ságá­ra és az ország in­frastruktú­rá­já­nak moder­nizálására fordították. Így az­tán ki­alakult az újabb szemlé­let: aki adót csal, az a többi állampol­gárt lop­­ja meg. A svéd ember ezért sok­­kal könnyebben szemet huny az egyéb, esetlegesen elkövetett bű­nök felett, az adócsalást azonban soha­sem felej­ti el. Aki ilyet tesz, joggal szá­míthat a tár­sadalom meg­vetésére és a szemé­lyes kiközösí­tésre is. Pe­dig a svéd adózó­nak is mélyen bele­nyúl a zse­bébe az ál­lam. A prog­resszív sze­mé­lyi jöve­delemadó ha­gyo­mányo­san 15-50% kö­rül mozog, és a munka­­adók­nak is ma­gas járulékot kell fizetniük. A kifi­ze­tett munkabéreket ál­talában 32-62% pluszköltség terheli. Az ÁFA mértéke azonban erősen vissza­fogott, és az alapvető élel­mi­szerek árát csak né­hány százaléknyi fo­gyasztási adó ter­heli.

Amint mindebből kitűnik, az egész rendszert áthatja a szociális gondos­kodás alapelve. Akinek több van, az fizessen jóval többet. Mit kap mind­ezért a svéd átlagpolgár? Elő­ször is szupermodern országot. Tisz­taságot, ren­det, parkosított kör­nye­zetet, jól ki­vi­lágított remek uta­kat, kitű­nően műkö­dő tömegközlekedést, a lehető legmo­dernebb és alanyi jogon járó egész­ségügyi ellátást. Széles sávú internetes hoz­záférést a legeldugottabb tanyán is, és ki­válóan működő köz­igazgatást, ahol a kor­rupció szinte ismeretlen, sőt még ingyen teme­tést is. A befizetett adókból az éves be­vallás során na­gyon komoly összegek igé­nyelhetők vissza. Összesen több mint száz olyan jogo­sultsági tétel van, amelyre jár az adó-vissza­térítés. Ter­mé­szetesen ehhez is­merni kell a ren­deleteket, ám ez senki­nek sem jelent nehéz­sé­get, hiszen min­den év­ben minden lakás pos­ta­ládá­jába ingyen bedobják a köny­vecs­két, amely ezeket aktuáli­san tartal­mazza.

S végül mit jelent a teljes szo­ciális biztonság? Ha valaki – szélsőséges esetben – teljesen kiesik a munka világából, és lejár az öt évig (!) fizetendő munkané­lküli-segélyre való jogosult­sága, akkor a szociális hivatal veszi át az ügyét. Kifizetik a teljes lakbé­rét, a villany- és gáz­szám­láját, és a család fejenként kap 2000 ko­ronát ételre, megélhetésre. Ezen­felül időnként mindenki kap némi ruhapénzt, bútorpénzt, és ha való­ban ön­hi­báján kívül került a szo­ciális gondozottak sorába, ak­kor esetenként a család nya­ra­lásra is kaphat egy keveset. Mind­emellett tisztessége­sen megfizetik a munka­vállalót. Ezért nincs borra­való, nincs hálapénz. Az állam nem a fogyasztókkal tartatja el a társadalom egyes rétegeit. Az ét­teremben csak annyit kell fizetni a pincérnek, amennyit a számla tar­talmaz. A kórházi ellátás is va­ló­ban ingyenes. Itt elképzel­he­tetlen, hogy valaki pénz­zel bélelt boríté­kot dug­dosson az or­vos zse­bébe, hogy ren­desen végezze a mun­­ká­ját. A nem­zeti jövedelem új­ra­osz­tása ugyan­olyan tisztességesen zaj­lik, mint a közter­hek befi­zetése. Ez a titka an­nak, hogy a své­­dek jól él­nek.

Staffan Perger – Népszabadság, 2008. június 30. (8. oldal)

 

Az adófizetési kedv tehát nem csak a polgárokon múlik. Nincse­nek simlis nem­zetek. Ha egy országban alacsony az adó­fizetési mo­rál, annak többnyire a köz­ponti irá­nyítás az oka. Így fo­galmazta meg ezt egy adó­bevalló: „Túl sokat kér az állam tőlünk, és nem látjuk a hasznát.” Az egyik gond tehát a ma­gas adókulcs. Ennek alap­vető oka, hogy viszonylag ke­vesen fi­zet­­nek adót. A adócsalók mi­att az ország mű­köd­tetési költségei a tisz­tes­sé­gesen adó­­zók­ra hárul­nak. A másik probléma a be­folyt adók kezelése. Ha azt látják a pol­gá­rok, hogy a közpénzek, ké­zen-közön el­tűn­nek, ahol a politikusok nem a tár­sa­dalom jólétével, ha­nem a saját zse­bük de­geszre tömködésével vannak el­foglalva, ott a polgárok nem sok ér­tel­mét látják az adó­fi­zetésnek. Ahol min­den­na­pos dolog a korrup­ció, és a sikkasz­tások, meg­­vesz­tegetési ügyek ki­vizsgá­lására éve­ket kell várni, majd a bí­róságok ne­­vet­sé­ges bün­tetéseket szab­nak ki a bű­nö­sökre, ott nem le­het el­vár­ni, hogy az em­berek szí­vesen adóz­­zanak. A poli­ti­kusoknak te­hát előbb a saját so­ra­ik­ban kellene rendet te­rem­teni, hogy meg­­le­gyen az erkölcsi alapjuk a min­den­kire ki­terjedő közteherviselés meg­köve­teléséhez. Ahol a po­liti­kusok nem az ország fel­virá­goz­tatását, ha­nem a saját anyagi helyzetüket tartják szem előtt, ott nem lehet zokon venni, hogy a pol­gárok is igyekeznek a saját javuk­ra ügyeskedni.      

[

A gulyáskommunizmus évtize­dei alatt lasszó­­val fogták az em­bereket az utcán, olyan nagy volt a munka­erő­hiány. Minden gyár, vál­lalat kapuján kint volt a tábla, hogy munkaerőt ke­resnek. Nem jelentett gondot az elhe­lyez­kedés. So­kan szinte sportot űztek belőle, hogy félévente munkahe­lyet vál­toztattak, ma­gasabb fi­ze­tésért. Az irigykedők eze­ket a kollégá­kat „ván­dorma­dárnak” nevezték, de aztán ők is hasonló mó­don jártak el. Akkoriban ugyanis a fize­tés­eme­lésnek ez volt a leg­gyor­sabb módja. A krónikus mun­kaerő­hi­ány oka az ala­csony ter­melékenység volt. A közintéz­mé­nyekben, az ál­la­mi vállalatoknál senkinek sem kel­lett meg­­­szakadni a munkában. A munka­idő job­bára kávézgatással, beszél­ge­tés­sel telt, amit csak a legalább egy­órás ebéd­idő szakított meg. A hi­va­talokban jó, ha 2 órát dol­goztak az al­kalmazottak naponta. A főnök nem sokat tehetett, mert ha szóvá tette a lógást, a beosztottja másnap továbbállt. Magasabb fizetéssel máshol foly­tatta a henyélést.

Vidéken csak azért helyez­ked­tek el az emberek, hogy a hétvégi fáradalmaikat hét közben kipihenjék a munkahelyükön. Nyár­on aratás, szüret idején egész hé­ten át a háztáji gazdaságban dol­goz­tak. A meglehetősen enge­dé­keny körzeti orvosokkal beteg­gé nyil­vá­níttatták magukat, majd a munkahelyükre visszatérve fel­vették a táppénzt. Akkor még nem sej­tettük, hogy mindez vissza fog üt­ni egyszer. A rendszerváltás után belecsep­pen­tünk a vadkapi­taliz­musba, és min­den viszályára for­dult. Vége lett a jó világnak. Az önér­zetes, pökhen­di munka­válla­lók bérrabszolgákká, kizsa­rolt, üldö­zött páriákká váltak. A jelenlegi helyzetről ad némi ízelítőt Dr. Ne­mes János cikke:

„Ne haragudjon, hogy sírtam. Nem történt semmi különös. Rám került a sor, és kirúgtak az állásomból. Egy évig voltam pénztá­ros a bevásárlóközpontban. Reggel még beálltam feltartott kézzel a sor­ba. Mentem a csoportvezető elé, hogy szokás szerint belesza­goljon a hó­naljamba, aztán meg­nézze a kör­mömet, hogy tiszta-e. Meg a ru­­há­mat, mert akinek pisz­kos, ha­za­küldik. Harmadszorra ezért ki is dob­ják az embert. Belépéskor min­­denki kapott két váltás inget, nyak­­kendőt, szoknyát, blé­zert. Tisz­tító­szert nem, mert mun­ka után ne­künk kellett otthon mos­nunk. Né­ha én is csak a gallért meg a hónaljt öblítettem át. Éjjel nem volt rá időm, energiám, hogy az egészet ki­mos­sam. De aztán vettem suttyom­ban egy hasonló inget. Nem vették ész­re, hogy há­rom inggel játszom.

Most a fiatal csoportvezető csak annyit vetett oda, hogy mehetsz ha­za, ki vagy rúgva. Egyébként ta­nárként végzett, és ugyanúgy nem állt szóba velünk pénztárosokkal, m­int a többi friss diplomás. A há­tától kér­dez­tem, hogy miért. Meg sem fordult úgy mondta, hogy a három hiány meg a szék miatt. Mert hogy állítólag há­romszor volt hi­ányom, 1000 és 2000 forint kö­zötti. Minden 700 forint felet­ti hi­ány mí­nusz pont, és csak fél év után évül el. Nekem meg egy év alatt három is összejött. Hiába mondtam, hogy befizetem azt az ezrest. – Nem lehet, tiltja a szabály­zat. Napi két-há­rom­millió forint a forgalom. Azt se tu­dom, hogyan ke­letkezik a hi­ány. Egy számítógépes srác mond­ta: nem kunszt ezt mani­pulálni. De persze ez bi­zo­nyítha­tat­lan. Egy biz­tos, sok a kassza, meg­érné. Azért az furcsa, hogy min­dig a hónap végén mutatták ki a hi­ányt. Akkor húzták be a strigu­lákat, és min­dig ilyen cse­kély össze­gért. Így so­sem kap­tam jutal­mat. A csoport­ve­zetők foly­ton fi­gyeltek. Nyilván őket is ütötte va­laki. Órákat álltak a há­tunk mö­gött, és húzták a strigulákat, kap­tuk a mí­nusz pon­tokat. Nézték, hogy mennyit mo­solygunk, és beszél­ge­tünk-e. A ve­vővel persze kellett, de egymás­hoz nem volt szabad szól­nunk, ne­hogy összebeszéljünk. Azért megint strigula járt.

Hogy a szék miatt miért? Hát, mert muszáj volt egyenesen ülnünk. Ha nem, strigula. Mindig azzal kezd­tük a munkát, hogy beállí­tot­tuk, hisz mindig más pénztárhoz kerültünk. Azt a széket meg nem lehetett be­állítani. Elvileg állítható, de vacak műanyag, sokat tört, hi­ányoztak a csavarok. Ha szóltunk: »Oldjátok meg magatok!« Ez volt mindenre a válasz. Jó vicc, hogyan? Ráadásul én magas vagyok, görnyedten állok meg ülök. Nehéz azon a rohadt szé­ken egyene­sen ülni. Meg hát miért is kellene, nem az iskolapadban ülünk napi nyolc órát. Szóval ezért is többször rossz pontot kaptam. Hiába nem hi­ányoztam, nem is késtem soha. Vé­cére sem jártam ki. Elvileg persze szabad volt, de aki túl sokat ment, előbb-utóbb kirúgták. Egy kol­léga­nőm felfázott, percenként kellett ro­hangálnia, az­tán hiába hozott iga­zolást a háziorvosától, nem fo­gad­ták el. Hogy biztos lefizette a kör­zeti orvost? A menedzserek csak a kórházi igazolást fogadták el. Ná­lam ez nem gond. Én sokáig bírom, csak a félórás ebédszünetben men­tem vécére. Meg aztán mindig vin­nem kellett volna a kasszás ládikót. Az is nyom vagy nyolc kilót. Azt előbb le kell adni a főpénztárban. Az is idő, majd bepisil az ember, mi­re végre eljut a vécéig. (Egyéb­ként nyolc óra folyamatos munka mellett csupán fél óra az ebédszünet, és azt sem fizetik.)

Azért akadt, aki így is kapott jutalmat. Főleg akik nyaliztak a csoportvez­etők­nek, mondjuk ajándékot vettek nekik. A saját pénzükből. Így is megérte nekik. Mondjuk egy csokor drága virágot, vagy háromezer forintos ajándékkosarat. En­nek fejébe megkapod a havi 10-12 ezres jutalmat. Jó pénz az a bruttó 70 ezer mel­lé. Nekem három gyerekem van, nem azért dolgozom, hogy a csoportvezetőre költ­sem. Ma már nem lennék ennyire büsz­ke? Állítólag a konkurens bevásárlóköz­pontban rövid az előjegyzési lista pénz­tárosi állásra. De félek. Ott ugyan nagy­vonalúbbak, csak kétezer forint fe­letti hi­ánynál balhéznak, és nem ácsorog mö­göttük folytonosan a csoportvezető. Nem is kell, mivel minden kassza be van ka­merázva. De a múltkor bilincsben vezették el a rend­őrök az egyik kolléganőt, akit sikkasz­táson kaptak. És még két kört is meg kel­lett tennie az áruházban a szerencsétlen­nek úgy ahogy volt, megbilincselve, a töb­biek okulására.

Ezt a biztonsági főnök vezette be. Más­fél év alatt tucatnyi meg­bilincselt pénztá­rost hordoztak körbe. Szólni senki nem mer ne­ki, még az igazgatók is félnek tőle. Ő ott az Isten. Szóba sem áll az egyszerű pénztárossal, leg­feljebb kiabálva. A szom­szédom mesélte, de őt meg azért rúgták ki, mert „szemtelenkedett” az egyik mened­zser­rel. Erről annyit, hogy ő már nagy­mama, a menedzser pedig a lánya lehetett volna. Most rám is sor ke­rült. Nem tör­tént semmi különös. A ve­lem együtt fel­vett százötvenből alig ma­radt valaki az elmúlt év alatt. Óriási a mozgás a bevásárló­köz­pontban. Most nem tudom, mit csi­náljak. Előtte hónapokig vol­tam munka­nélküli. Hát köszönöm, hogy leg­alább végighallgatott. És ne ha­ra­gud­jon, hogy sírtam.”

Népszabadság, 2004. július 31. (9. oldal)

 

Különösen lelketlenül bánik pénztáro­saival az olcsó árairól ismert Lidl áru­házlánc. A Lidl piaci sikereit részben an­nak köszön­heti, hogy embertelen körül­mé­nyek között alkalmazza munka­társait; az olcsóság árát a dolgo­zók fizetik meg. Egy német szak­szervezeti tanulmány sze­rint a pénztárosok 8 óra helyett ál­talá­ban 10-11-et dolgoznak. Nem ön­­ként teszik. Ez elvárás, és a túl­órát ritkán fizetik ki. Egyikük el­panaszolta, hogy amikor túl drá­gának tűnt a munkaereje meg­vá­dolták, hogy 12,5 eurót elsik­kasz­tott a kasszából. Azzal fe­nye­­get­ték, hogy azonnal rendőrt hív­nak, ha nem mond fel önként, így vé­gül végkielégítés nélkül tá­vozott. (Ügyvédje később némi bánat­pénzt azért kicsikart.) Más pél­dák is mutatják, hogy az effé­le megaláz­ta­tások csaknem min­den­­naposak. A Lidl vezetősége szán­dékosan kevés embert alkal­maz a boltokban, akiket gyak­ran – főként ha felmondási alapot keresnek – megold­hatatlan feladat elé állítanak. A pénztárosnőknek percen­ként minimum 40 árucikket kell be­ütniük, de időközben arra is ügyelniük kell, nehogy egy vá­sárló valamit kicsempésszen az üzletből. Ezt tesztvásárlók ellenőrzik, akik például két kar­ton tej közé elrej­tenek egy do­boz kávét, vagy egy olcsóbb karton tusfürdő közé egy drá­gábbat. Ilyenkor két lehetőség van: vagy azért mondanak fel a munkatársnak, mert nem vet­te észre a lopási szándékot, vagy mert túl lassú. Mindennapos a mun­ka­társak táskájának és autó­jának átkutatása, folya­matosan azzal gya­núsítják őket, hogy valamit elcsen­tek az üzletből. A Lidl mun­ka­társai „hivatalosan” nem be­szél­hetnek munkahelyi ügyek­ről, be­lépésükkor tel­jes „néma­sági foga­dalmat” kell tenniük.

A Lidl több mint száz alkal­ma­zott­jának véleménye alapján: nincs még egy olyan cég Német­országban, amely ennyi­re meg­fé­lemlítené a munkavállalóit. Ál­lan­dóan azt sulykolják a dolgo­zók­ba, hogy pótolhatók, mindig lehet olcsóbb, hatékonyabb és fia­talabb munkaerőt ta­lálni. A 600 egységből álló birodalom­ban si­került olyan bonyolult cég­szer­ke­zetet lét­rehozni, amelybe a szak­szer­veze­tek nem tudnak beférkőzni, így a munkatársak ki­szolgáltatott helyzetben vannak. A 2500 üzletből mindössze 7 he­lyen működik üzemi tanács, amely többé-kevésbé képviseli a dolgozók ér­dekeit. A tanulmány készítői a külföldi Lidl-üzletetekben is hasonló munka­kö­­rülményekkel találkoztak. Cseh­ország­ban, a Lidl-üzletekben állí­tólag fejpántot adtak a menstru­áló dolgozókra, különben a fo­lyamatos munkavégzésre is ügye­lő biztonsági őrök nem engedték ki őket a vécére. Egyébként a német tapasztalatok is azt mutatják, hogy a munkaidő alatt gyakor­la­tilag semmilyen szünetet nem en­gedélyeznek. Van, aki 6 órát ül egy­hu­zamban a kasszában. En­nek ellenőrzé­sére számos üzletbe titkos kamerákat sze­­reltek fel. A dolgozók reménykednek, hogy most talán lesz valami elmozdulás, ezen­túl emberszámba veszik őket. Az újságok által kirobbantott bot­rány hatá­sára ugyanis a Lidl vezetősége interjút adott a ZDF német köz­szolgálati televí­zió­nak, és a Bild bulvárlapban egyolda­las fizetett hirdetésben próbálták menteni a cég „jó” hírét.

Inotai Edit, Népszabadság, 2004. de­cember 11. (14. oldal)

 

Korunk kiszolgáltatott, jo­gai­kat csak pa­píron gyakorló mun­kavállalói szám­talan ha­sonló tör­ténettel szolgálhat­nának. A je­len­legi helyzetnek azonban van egy előnye is. A multik meg­tanítot­ták az alkal­mazot­tai­kat visel­kedni. Az egypárt­rend­szer év­ti­zedei alatt a beosztottak nem­tö­rő­döm­ségét már csak az ar­rogan­ciá­juk múlta felül. Koráb­ban a vevő betola­ko­dó­nak, za­varkel­tő­nek szá­mí­­tott az üzletek­ben, ezért nem is kö­szöntek ne­ki. Meg­vető pil­lantá­sokat vetet­tek rá, ha ne­gyed­órás várakozás után vég­re meg merte szó­lítani az egy­más­sal beszél­gető eladók egyi­két. A bolti al­kal­mazottak azon­ban nem sokáig hagyták ma­gu­kat zavarni. A va­lami­lyen áru­cikk után ér­dek­­lődő vevő­nek csak úgy fog­hegyről oda­vettették, hogy: hi­ánycikk. Sze­­rencsétlen már kul­­loghatott is egy üzlettel odébb. Többnyire ott is hasonló fogad­tatásra talált. Rend­szerint akkor sem szol­gál­ták ki, ha a kért áru lé­tezett, csak ki kellett volna men­ni érte a raktárba. Egy­­sze­rűbb volt azt mon­dani, hogy hiány­cikk. Ezen senki sem ütkö­zött meg, mert a diktatúrákban az áru­hiány ál­talános jelen­ség.

Most azonban roskadoznak a pultok az árutól. Egyik üzlet a másik hátán, minden utca­sarkon van egy szu­per­mar­ket. A leg­meg­lepőbb azon­ban az, hogy újabban kö­szön­nek a ve­vőnek. Na, nem önként, mu­száj­ból. Erre köte­lezi őket a mun­ka­adójuk. A vevők az új helyze­tet ne­he­zen szok­ták meg. Ami­kor a pénztá­ros­nő kö­szönt ne­kik a sor­ban, mind­un­talan hát­ra­fordultak, hát­ha fel­fedezte mö­­göttük egy is­merősét. De nem, a ki­mért kö­­szönés nekik szólt. A mi­nisz­té­riumok által idő­ről idő­re végrehajtott raciona­li­zá­lás, a nagy­arányú leépí­té­sek ha­­tá­sá­ra már a hiva­talok­ban is kö­­szön­nek az ügy­félnek. Az ál­­landó elbo­csá­tá­sok miatt min­­denki félti az állását. Szív­­ből jövő üd­­vözlésre azonban ne szá­mít­sunk. Való­szí­nűleg gon­­­do­lat­ban a pokolra kíván­nak ben­nünket, de már szóba áll­nak ve­lünk. Időn­ként az ügye­i­n­ket is elin­tézik. Ha így megy to­vább, las­san beillesz­ke­dünk a kultúr­álla­­mok so­rába. Most már csak azt kell kivárnunk, hogy való­ban szí­vesen látott ven­dég le­gyen, aki betér egy ét­terem­be, vagy vásárolni sze­retne a ve­vő­­csa­logató üzletek vala­me­lyi­­ké­ben.

[

Jó reggelt kívánok, ked­ves nagysá­gos asszony! – köszön­ti áradó örömmel törzsvevőjét a piaci árus: a szép-asszonyt, aki a bevásárláshoz is elen­gedhetet­len­nek érzi az elegan­ciát, a diszkrét sminket, és a csokor petrezsely­met is olyan finom mozdu­lattal helyezi a kosarába, ahogyan senki ezen a he­lyen rajta kí­vül. Imre bácsi, aki a szom­széd faluban csokrozza éjje­lenként a kaprot, a petre­zsely­met, hogy hajnal­ban frisset hoz­zon a piacra, a nagy­sá­gos asszony meg­szó­lítást komo­lyan gon­dolja, ma­gától érte­tődőnek tartja – mint aho­gyan ma­ga a nagyságos asszony is. Nem is üt­közik meg ezen senki, nem vigyo­rog­nak, nem fanya­log­nak, akik hall­ják. A szép­asszony, az ismert vál­lal­kozó fele­sége olyan eg­zisz­tenciával bír, hogy kijár neki a nagyságos. Csak Sza­bó Ju­liska szokott néha meg­rán­dul­ni ennek hallatán. Azt mormolja ilyenkor maga elé, hogy vajon a méltóságosok mikor jönnek. Szabó Juliska nagyanyja Pes­ten volt cseléd, bizonyos főmér­nö­kék­nél, akiknek bizonyára nevük is volt, de a családi legendáriumba csak úgy vonultak be, mint „a főmérnökék”. Pö­tyike nevű lányukat és fiukat, Bojszit a nagymama egy sorban emlegette a szentekkel, s csodának érezte mindig, hogy részese lehetett e fölötte álló, rendkívüli teremtmények életének. A nagymama szerelemgyerek volt, ennélfogva a faluban akkoriban annyi értékkel sem bírt, mint egy elmállott cipő. Hogy városi cseléd lehetett, felemelkedésként élte meg. Otthon megnőtt az ázsiója, férjhez mehetett.

Szabó Juliska anyja tizenkét évesen lett cseléd a patikuséknál. Tizenhárom évesen már olyan metéltet gyúrt, mint az álom, nem szakadt el a keze alatt a rétestészta, s mire tizenhat lett, letehette volna a legszigorúbb feltételekhez kötött szakácsvizsgát is. De nem tehette – cseléd volt, nem szakácstanuló. Hiába készítette a legfinomabb tejsodót, végig az ő tiszte maradt a patikusék éjjeli­edényeit minden reggel kiüríteni. Erre haláláig emlékezett, noha a nyugdíját már egy fémipari szövetkezet takarítónőjeként érdemelte ki. Maga Szabó Juliska már lehetett szakácstanuló. Lett is, s nagyon megbecsülték az üzemi konyhában. Örült, ha ízlett a főztje, még jobban, hogy lakodalmakba is hívták, ahol a jó hírét tovább öregbíthette, miközben némi mellékesre tett szert. Amikor kiderült, hogy nem kell a vállalati konyha, mert magára a vállalatra sincs már szükség, addigra Szabó Juliska a húsz- és ötvenliteres fazekak emelgetésétől gerincsérvet kapott. Lábán kidagadtak a visszerek, s mire jogosult lett volna a munkanélküli segélyre, már le is százalékolták.

Ezután egymást követték a bajok. Szabó urat elfogta a kapuzárási pánik és a reménytelenség, amiből egy szomszéd falubeli fiatal öz­vegyasszonyba kapaszkodva remélt me­­nekülést. Nem sokkal utána agyvér­zés érte, az első rokkant­nyugdíját már egy nyomorúságos albér­letbe vitte neki a pos­tás. Szabó Juliskát többször is mű­tötték, aztán valahogy mégis lábra állt. Azon a télen, amikor nyilvánvaló lett, hogy a harminc­négy­ezer forintos nyug­díjából nem tudja a házat fűteni – a gyerekekhez pedig nem akart fordulni semmiképpen, mind a kettőnek meg­volt a maga baja – elfogadta a szomszéd­asszony ajánlatát, aki már régóta hívta takarítani. Meglátod – mondta Szabó Juliskának – mennyire meg­be­csü­lik ezek az elfoglalt ügyvéd­nék, or­vos­nék a tisz­tességes munkát. Aznap este valamelyik tévécsatornán régi ma­gyar filmet adtak. Aztán maga mil­yen sarzsiban van itt a kastélyban? – kér­dezte a lo­vász a szemrevaló lányt, aki illendően megválaszolta, miszerint bel­ső cseléd a grófnál. Akkor Szabó Julis­ka a nagy­anyjára meg az anyjára gon­dolt, és sírva fakadt. De azért elment takarítani másnap, és azóta is zöty­kölődik a vo­naton Pest felé, hetenként négyszer. Igaz, ebből egy utazás arra megy el, hogy a nyarat külföldön töltő vállal­kozó házaspár postaládáját rendsze­re­sen kiürítse, havi tízezer forintért. Ahol takarít, ott elégedettek vele. Annyi­ra, hogy rendszeresen emelnek az óradíján. – De nekem annyit nem tudná­nak fizetni, hogy nagyságos asszonynak szólítsak valakit – állítja Szabó Juliska, és látszik rajta az eltökéltség. Ma még.

Koblencz Zsuzsa – Népszabadság, 2004. július 30. (11. oldal)

[

A filmipar máig ontja magá­ból a Superman filmeket. Ezek főszerep­lője egy különleges fér­fi, aki em­berfeletti képessé­ge­ket vet be, hogy nap mint nap megmentse a gyámol­talan és se­gítségre szoruló embere­ket. Tud repülni, és akkora erővel bír, hogy puszta kézzel akár egy vo­natot is képes megállítani. Né­ha arra gondolok, hogy kellene ír­nom egy olyan forgatókönyvet, amelynek fő­szereplője kivéte­le­sen nem Super­man, hanem Super­woman. Superman­hez hasonlóan ő is titkolja a kilétét, és neki is van egy civil foglalkozása: nyolcórás munkaidőben adminisztrátor egy cégnél. Munkahelyén senki sem gyanítja, hogy olyan erőkkel rendelkezik, amelyek segítségével az irodából kilépve minden áldott nap ő is teljesíti kül­deté­sét a gyámoltalanok és se­­gítségre szorulók érdekében. Mun­ka után bekapcsolja szuper­ké­pességeit, és a következőket te­szi: fénysebes­ség­gel bevásárol a közértben, ezután el­száguld az is­kolához, utána az óvo­dához, majd a két gyerekkel és a kar­ján szaty­rokkal átszeli a vá­rost, megküzd­ve a tömegköz­leke­dés okoz­ta aka­dályokkal. Otthon, amíg a fér­je az okoste­lefonját nyom­kodja, ő bekapcsolja újabb szu­per­képes­sé­geit: egyszerre tanul az iskolás gyerekévei, játszik az óvodás kistestvérrel, kipakolja a mosógépet, kitereget, és megfőzi a vacsorát.

Este, miután megfürdette és lefektette a gyerekeket, türelmesen végighallgatja férje monológját a munkahelyi problémáiról, miközben el is mosogat. Ezután a fürdőszobában szexi nővé változik, elcsábítja, és fél éjszaka kényezteti a ház urát. Reggel ismét üdén és energikusan készíti a reggelit és öltözteti a gyerekeket, hogy indulhassanak az óvodába és az iskolába, végül újra megérkezik munkahelyére, mit sem sejtő kollégái közé. De Superwoman hiába titkolja képességeit, idővel hőstetteinek híre megy, és az egész világ csodálja majd őt. Attól tartok, hogy erre a forgatókönyvre egyetlen hollywoodi producer sem csapna le, mert nagyon is hétköznapi a történet, azzal a különbséggel, hogy a naponta szuperképességeiket bizonyító nőket az életben senki sem ünnepli hősként. Pedig itt élnek közöttünk, de annyira magától értetődően, feltűnés nélkül hajtják végre küldetésüket, hogy az emberek észre sem veszik: valójában egy szuperhős tevékenykedik a közelükben.

Nagy Norbert - főszerkesztő – Elixír magazin, 2015. június (3. oldal)

[

Az osztrák nők házimunkasztrájkkal fenyegetnek.

„A csillagokat is lehozom neked az égről,

Esküdözünk gyakran a szeretett nejnek.

Eleinte, mert később már hiába kér,

Ha rajtunk múlik, a pincében marad a szén.”

Az iménti épületes versike egy önkritikus férfiú alkotása, és az Interneten, a Háziasszonyok forradalma (Hausfrauenrevolution.com) címet viselő website-on olvasható. A mozgalom első pillantásra megmosolyogtató ugyan, ám Ausztriában egyre több a híve, s a hölgyek meglehetősen harciasak: immáron sztrájkkal is fenyegetnek.

A házimunkának semmi becsülete nincs, pedig a nők, akik erre áldozzák életüket, kiérdemelnék a társadalom figyelmét és törő­dését – állítja Marie Therese Re­lin, a forradalom vezére. Ő fog­lalkozását tekintve színésznő (Ma­ria Schell leánya) de mivel egy­ben feleség és háromgyer­me­kes anya is, egyet s mást tudna me­sélni. Csaknem 12 éven át, leg­idősebb gyermeke születésé­től egészen tavaly őszig ugyanis fő­állású anya és háziasszony volt – pedig korábban szép sikereket ért el el­ső­sorban filmekben. Ta­valy szep­temberben azután egy szép napon megállt a kezében a por­törlő. „Jó Isten, milyen jövő vár rám?” – kér­dezte magától. „Mire a gyerekek felnőnek, ki­repülnek, én kikopok a világból. Se jöve­del­mem, se nyug­díjam, se sem­milyen perspek­tí­vám”. Ekkor ha­tározta el, hogy moz­gósítja sors­társait, és megpróbál valamilyen változást elérni.

Hogy mire gondol? A társada­lomnak és a politikának fel kell értékelnie a házimunkát. Elen­ged­hetetlen lenne a háziasszo­nyok­nak fizetést folyósítani, mégpedig törvé­nyes alapon. A hivatás és a házi­munka jobb összeegyez­te­té­se, a há­ziasszonyok szociális bizto­sí­tása ugyancsak alapvető követe­lés. A forradalmár hajlamú hölgy ezzel nem fedezte fel a spa­nyol­viaszt, mert ez a gondolat már mások fejében is megfordult. Új azonban az ötlete, hogy a követe­léseknek munkabeszünte­téssel ad­janak nagyobb hangsúlyt. Ha a háztartások millióiban egyszerre csak szünetelne a takarítás, a mo­sás, a főzés, a vasalás, akkor a fér­­­fiak hamar beadnák a dereku­kat és megkapnánk, amit aka­runk – mondja Marie Therese Relin, aki túl van már az első nem­zet­közi forradalmi gyűlésen is. Eu­rópa min­den részéről 80 ha­son­lóan gon­dol­kodó hölgy jött el Bajorországba, s bár csak Né­met­országban 22 millió az aktív há­ziasszonyok száma, a kezde­mé­nyezés visszhangját kimon­dot­tan biztatónak tartja. Egyelőre a leg­fontosabb a propaganda: hogy az információ eljusson a megfe­lelő helyre. A honlapra na­ponta 15 ez­ren látogatnak el. Egyre több a hozzászóló a témához, így las­san, de biztosan alakul az a bizo­nyos sztrájk.

Ausztriában is milliós nagyság­rendű a háziasszonyok száma. Ők egyenként havonta 197 órát fordítanak a háztartásra és a gye­rekek nevelésére. Az általuk vég­zett munka értéke évente 49 mil­liárd eurót tesz ki. Ráadásul az 1,6 millió egyébként állásban lévő nő is szinte egyedül végzi a házimunkát, hiszen – bár Auszt­ri­á­ban a családjogi törvény tesz va­lami halvány utalást a házi­mun­ka megosztásának házastár­si kö­telezettségére – lényegé­ben nem sok segítségre számít­hatnak. Ha a sztrájk gondolata eddig még nem is vetődött fel, voltak bá­tor­talan kísérletek a teremtés koro­ná­já­nak befogásá­ra: 1996 táján az akkori nőügyi miniszter meg­próbálta tör­vény­be iktatni a mo­sogatás köte­lezett­ségét. Akkor nem sikerült. Három év múlva a tárca akkori birtokosa, Martin Bartenstein mai gazdasági mi­nisz­ter be­csem­pész­te ugyan há­zastársi kötelezett­ség­ként a csa­ládjogi törvénybe a há­zimunka meg­osz­tásának köte­le­zettségét, de hát már akkor nyil­vánvaló volt: ezt az érintett höl­gyek nehezen érvényesítik, s je­lentősé­ge inkább a válásnál, a vagyon­megosztásnál lehet. (Bar­tenstein volt az első férfimi­nisz­ter a csa­ládügyi tárcánál, de ille­tékte­len­nek nem volt mondható. Neki magának öt gyermeke van, igaz – minisztersége óta fe­leségé­re át­íratott – gyógyszer­gyá­rak tulaj­donosaként olyan gazdag, hogy valószínűleg náluk otthon ismer­etlen a „ma ki mosogat” kérdés.)

Elvben tehát Marie Therese Relin milliós tábort tudhat maga mögött, s ha sikerül legyőzni a sztrájk szervezési gondját, ugya­ncsak meggyőző lehet egy ilyen megmozdulás. Sok persze a meg­válaszolatlan kérdés. Például, hogy mennyi ideig tartana a házimun­ka szüneteltetése? És ami még ennél is fontosabb: akár siker, akár bal­siker az eredmény, ki fogja el­takarítani a felgyűlt szemetet, elmosogatni az edényt, eltüntetni a felhalmozódott szennyest, ha egy­szer véget ér a sztrájk?

Szász Júlia – Népszabadság, 2003. augusztus 14. (16. oldal)

[

Egy régi évfolyamtársam mellett ülök a vadonatúj autójá­ban, és kitartó türelemmel hallgatom, hogy hány lőerős a „hadihajója”. Bemutatja az ülésfűtést, az automata sebesség­váltót, a napfénytetőt; a lopásgátlót meg a hátul ülők kényelmét szol­gáló lábtartót. Unom, de próbálok érdeklődő képet vágni, közben el­néző szeretettel gondolom: olyanok a férfiak, mint a gyerekek: Úgy rajonganak a kütyüjeikért, mint a kisfiúk a matchboxokért.

−  Mama, miért nem indulsz már? – ordítja hirtelen, kisodorva be­lőlem a szeretetteljes gondola­tokat, ráadásul agresszívan dudál, villog egy mini kocsis lányra. Az áldozat nem lehet több huszonöt évesnél. Tény­leg lassan indul a lámpánál, de utána nagyon-nagyon igyekszik sze­gény „átcsorogni” a belső sávból a szélsőbe. Egy darabig szótlanul haladunk.

−  Miért hallgatsz ilyen undokul? – kérdezi őurasága az Árpád híd budai lejárójánál.

−  „Lemamázol” egy nálad jóval fiatalabb lányt, villogsz, ordítozol! – török ki dühösen, mire ő utánozhatatlan fölénnyel válaszol.

−  Emlékszel az 1990-es évek híres mondatára? Tetszettek volna forradalmat csinálni...! Nos, tetszettetek volna a konyhában maradni! Ha ez a lányka és a sok női mazsola kimerészkedik az utakra, akkor vegye fel a tempót! Akkor fogja fel, hogy ez kemény, veszélyes üzem!

−  Az udvariasság? A nők tisztelete? – kérdezem szomorúan.

−  Azt kiöltétek belőlünk a fene nagy egyenjogúságotokkal! – jelenti ki magabiztosan.

V. Kulcsár Ildikó, Nők Lapja, 2005/18 szám (47. oldal)

[

Diplomások ülnének vissza az iskolapadba valamilyen kétkezi szakmát tanulni, mert azzal szembesülnek, hogy felsőfokú végzettségükre nincs szükség a munkaerőpiacon. Az idén először keresték meg diplomások a szek­szár­di Ady Endre Középiskolát azért, hogy szakmát ta­nuljanak. Mariann harmincéves, a he­lyi fő­is­kola ta­nító szakán végzett, de nem tudott pedagógusként el­helyezkedni. Az évekig tar­tó munkanélküliség nyo­masztotta, de akár­mit nem vállal­hatott el, mert három gyermeket nevel. Olyan szak­mát keresett, ame­­lyet életmódjával össze­egyez­tethetőnek tar­tott, így kozmeti­kus­tanuló lett. Mint mond­ja, semmi kivetnivalót nem talál ab­ban, hogy diplomával arcot ápoljon vagy lá­ba­kat gyantáz­zon. Két másik hölgy a remény­telennek tűnő munka­hely­kere­sést követően a magasépítő tech­nikusi képzés iránt kez­dett el érdeklődni. Egyiküknek felsőfo­kú egész­ségügyi, másikuknak szo­ciá­lis mun­kás végzettsége van.

Babai Zoltán, az Ady Endre Közép­is­kola igazgatója elmond­ta: eddig nem ta­pasz­talt kérés­sel szembesültek, ezért nem tudják pontosan, hány éves kortól, mi­lyen feltételekkel, kinek ajánl­hatnak tanulást a nap­pali és ki­nek a levelező tagoza­ton. Jakab Já­nos, az Oktatási Miniszt­é­ri­um szak­képzési he­lyettes állam­tit­kára elmondta: a közoktatási tör­­vény értelmében középfokú in­téz­mény nappali képzésén utol­jára akkor kezd­het tanévet va­laki, ha betölti a huszon­ket­te­dik élet­évet. Ez egy évvel meg­­hosszab­bít­ható, ha hét- vagy nyolc­­évesen ment is­ko­lá­ba, vagy ha a vá­lasz­tott kép­zés két évfolyamnál hosszabb. A he­lyettes államtitkár hozzá­tette: akik az 1996/97-es tanév­ben vagy az előtt iratkoztak be valamilyen kö­­zépiskolába, még huszonöt éves korukig járhat­nak nappali kép­zésre. Arra a kérdésre, hogy mi indokolja egyáltalán az élet­kori korláto­zást, miért nem dönt­heti el bárki, hogy milyen mó­don és mikor tanul szakmát, Ja­kab Já­nos azt válaszolta: a je­lenlegi sza­­bá­lyozás a normatív finan­szíro­zással függ össze. A tör­vény értel­mében nap­pali okta­tás formá­já­ban az első és a má­so­dik szak­képe­sítésre való fel­ké­­szülés ingye­nes, azaz állami­lag finanszí­ro­zott. Ezt kö­vetően marad a fel­nőtt­képzés, és ez már térítés­kö­teles. Erre iskolarend­szer­ben vagy azon kí­vül is van lehetőség. Hozzátette: az Oktatási Minisztérium a felnőttképzésben látja biztosítva az élethosszig tartó tanulás le­hetőségét.

A szekszárdi tapasztalatok sze­rint csak nők jelentkeztek dip­loma utáni szakmai képzésre – közölte Babai Zoltán. Sze­rinte ennek az az oka, hogy a dip­lomás férfiak nem is gon­dolnak erre a lehetőségre, pe­dig, mint állítja, ne­kik azonnal és hosszú távon egy­aránt piac­képes szak­mákat tud­nak aján­la­ni. Ilyen a gépész, a mechat­ro­nikai-, az autó­elek­tro­nikai mű­sze­rész vagy a ház­tar­tási gép­sze­relő mesterség. Az igazgató meg­je­gyezte: ak­ko­ra a szak­em­ber­hi­ány a szol­gá­lta­tás­okban, hogy idővel az is előfor­dulhat: diplomás em­berek sze­re­l­ik a fű­tést, az au­tón­kat vagy a gáz­tűzhelyt. Babai Zoltán be­szá­molt arról is, hogy vizs­gálni kezd­ték: van-e jövője a dip­lo­má­sok szak­képzésének? Rá­­­jött­ek, hogy ezt nem csupán az el­he­lyez­ke­dési nehézségek in­do­kol­hatják, hanem más szem­pont­ból is szük­ség lenne rá. Pél­daként emlí­tet­te: ha valaki villa­mosmérnöki dip­lomát szer­zett, és később céget alapít, bi­­zo­nyá­ra hasznára válik, hogy ért a szere­léshez is. Ezért azt ter­vezik, hogy az általános és kö­zépis­ko­lák mellett a helyi fő­iskolán is tájékoztatni fogják a végző­söket intézményük kínálatáról. Ezt igencsak időszerűvé teszi, hogy egyes szakmákban egyre na­gyobb a munkaerőhiány, ugyan­­akkor fo­lyamatosan emelkedik a szek­szár­di főiskoláról kikerü­lő és elhe­lyez­kedni nem tudó taní­tók és szociális mun­kások szá­ma.

Mácz Katalin – Népsza­badság, 2004. szeptem­ber 24. (11. oldal)

[

Minden héten búcsúztatnak valakit. Állást nem találó fiatal diplomások indulnak „Európá­ba”. Nem a kaland miatt men­nek, nem is jó helyekre. Pálya­kezdő értelmiségiként mosogat­ni, vagy pincérnek állhatnak, bé­bi­szit­ter­nek – minden­kép­pen af­féle diplomás cse­léd­nek. Szege­di isme­rő­söm me­séli: meghir­de­tett egy ok­tatásszervezői ál­lást, és csak­nem három­szá­­zan je­lent­keztek rá. Jobb­nál jobb képes­sé­gű fiatal em­be­rek. Az állás nem volt jó, nem fi­ze­tett so­kat, nem is tart so­káig, hi­szen csak egy p­á­lyá­zaton nyert pro­­jekt­hez kap­cso­lódik – de állás volt. Valami na­gyon ki­csi fix hely a vi­lág­ban, ami­be beleka­pasz­kod­hat az, aki na­ponta azt ér­zi, nincs rá szük­ség. Nincs hely a számára: nem kell sehová. Erre a helyzetre azt szokták mondani: mi az, hogy nincs hely a számodra? Annyi hely van, amennyit kiharcolsz magadnak. Hányan indultak nulláról: ügyesek voltak, élelmesek, szorgalmasak – egy szabad világban sokra vitték. Ha volt, aki sokra vitte, akkor sokra vihette volna ugyanúgy más is. Akkor te vagy a hibás, nem a társadalom van rosszul berendezve.

No de, abból, hogy va­lakik sokra vitték, még nem követ­kezik, hogy bárki sokra vihette vol­na. Pláne az nem, hogy min­denki. Kaparjuk csak meg, hogy mivel lehetett sokra vinni: a jó képes­ség önmagában kevés volt, ha nem párosult erő­sza­kossággal, gát­lás­­ta­lan­ság­gal. De hát nem min­den­ki ilyen. Volt egy-két sze­­renc­sés évjárat, amely­ben a hall­gatók jókor vé­­gez­tek, ezért előt­tük a vál­­­tozások meg­nyi­tot­­tak né­hány kaput. Ugya­n­­annyi tu­dás­­­sal nyolc éve főosz­tály­ve­zető le­hetett valaki, amennyi­vel ma tar­­tósan munka­nélküli. An­nak a biz­­ton­ságnak, hogy a meg­­szer­­zett tu­dásra szük­ség le­het vala­hol, vé­ge. Túl­képzésről először akkor hall az ember, amikor ma­­ga szem­besül vele – addig inkább szak­zsar­gonként ke­zeli, mint va­ló­sá­gos veszély­nek. Ami­korra „be­érik” a szó, el­múlik a tárgyilagosság, ma­rad a ke­serű konk­lú­zió: nem lesz itt tudás­alapú tár­sada­lom. Aki jól látta a dolgokat, an­nak cinikus hablaty volt az egész, aki meg komo­lyan gon­dolta, illúziókat kergetett.

El kell dönteni, hogy itthon teng-leng tovább az ember, várja, hogy egy hó­nap múlva ismét meg­hirdessenek egy állást, vagy el­megy innen. De hová is? Mire is? Hiszen Nyugat-Európában még magasabb a pályakezdők mun­kanélkülisége, mint nálunk. Ott sincs igazán szükség senki­re: esetleg akkor, ha jóval töb­bet tud, és jóval kevesebbel be­éri, mint az ottaniak. Igazából azon­­ban el­men­ni sem alkalmas min­denki. Ez a másik nagy csa­ló­dás: hogy a globalizáció majd olyan ér­te­lem­ben is esélyt te­remt, hogy ha eleget tudsz, ak­kor bárhol a világon helyet ta­lálhatsz ma­gad­nak. A tőke glo­bálisabb, mint a mun­ka. Kímé­letlen me­nedzserként talán elme­hetsz a világ másik végére, de mérnök­ként, tanár­ként nem. És persze a sze­mé­lyiség sem mindig al­kalmas er­re. Az em­berek több­sége túl erősen kötő­dik helyek­hez, kul­túrához, közösséghez.

Nemcsak Szegeden, nem­csak Magyarországon érzi ezt a ma fiatal nemzedék többsége: nekivágnak a világnak Szerbiá­ból, Romániából. Abban is van valami keserűen nevetséges, hogy akik itthon azzal vezetik le a tehetetlensé­güket, hogy ledöntik a másfélék síremlékét, azok majd gyökér­telenül, esélytelenül összefér­nek ugyanezekkel a másfélék­kel va­lamilyen déltengeri lu­xus­hajó sze­mélyzeti tömegszáll­ásán, mint olcsó bérű takarítók. Csak egy a biztos, mondja az egyik útra kelő: a búcsúztatón sokat kell inni.

Tanács István – Népszabadság, 2004. október 12. (3. oldal)

[

A globalizáció velejárója a munkerővándorlás. Ma még több­nyire a megélhetési kényszer hajtja az embereket külföldre, míg a befogadó országot a kró­nikus munkaerőhiány sarkalja az idegenek fogadására. Az elt­érő kultúrák ta­lálkozása, a be­illeszkedési prob­lémák azon­ban leküzdhe­tetlen­nek tűnő fe­szült­séget keltenek a vegyes la­kos­ság körében. Euró­pában Né­met­ország a leg­na­gyobb befo­gadó, ők foglal­koz­tatják a leg­több ven­dégmunkást. Így ezek a gon­dok is náluk mu­tatkoznak meg a leg­markán­sab­ban. A világ­gaz­da­sá­gi válság, az életszínvonal csök­­kenése, a mun­kanélküliség növ­ekedése tovább fokozza a ven­dégmunkásokkal szembeni ellen­érzést. A tolerancia hiánya mind­két olda­lon kölcsö­nös szemre­há­nyásokhoz vezet, és a globali­zá­ció híveiben ko­moly aggodal­makat vált ki:

 

„Minden bajnak a törökök az okai. Idejönnek, elveszik a ren­des német embertől a munkát, ha meg nem dolgoznak, akkor mi tartjuk el őket. Még németül sem hajlandóak rendesen meg­tanulni, becsempészik ide az isz­lámot, hordják a fejkendőt. Mi­ért nem mennek vissza oda, ahonnan jöttek?” – dohog Horst, a nyugdíj előtt álló nyugat-berlini mérnök.

A mindenért a bevándorlókat okoló mentalitás nem ritka a felső-középosztálybeli környéken, mivel errefelé lakó törököt keveset látni. Az egyetlen a sarki kebabos, ő keményen dolgozik. A törökökkel kapcsolatos sztereotípiák ezzel szemben arról szólnak, hogy a bevándorlók szociális segélyből élnek, lényegében a német adófizetőket szipolyozzák. A férjek terrorizálják a feleségüket, fütyülnek a többségi társadalom értékeire, nem akarnak beilleszkedni, amit mi sem mutat jobban, mint hogy török tévét néznek, török újságokat olvasnak, törökökkel barátkoznak és házasodnak. A gyerekeiket iszlámoktatásra járatják, ami tudvalevőleg a terrorista kiképzés előszobája. Klisék persze a másik oldalon is vannak. A törökök szerint a németek ridegek, önzőek, kevéssé toleránsak, viszont egyre lustábbak, képtelenek valódi barátságokat kötni és rémesen főznek.

A klisék ellen nehéz küzdeni. Amikor Raziye történetét elmesélem német ismerőseimnek, általában hitetlenkedve hallgatják, mert sehogy sem támasztja alá a törökökről szőtt elképzeléseiket. Raziye, a fiatal török asszony tizenhat évesen érkezett Anatóliából Németországba. Egy már itt született, második generációs török férfi családja szemelte ki feleségnek. A fiatalok jól kijöttek egy­mással, egy év múlva megszületett az első fiuk, hét év múlva a másik. Közben azonban történt egy s más: Raziye férje megbetegedett, leszázalékolták, epilepsziás rohamai miatt nem tud többé dolgozni. A fiatalasszony vette kézbe a dolgokat. Megtanult németül, takarítónői munkát vállalt, és évek óta ő gondoskodik a négytagú család megélhetéséről. Szinte soha nem panaszkodik, a minap például lelkesen újságolta, hogy 34 évesen végre megtanult biciklizni. Micsoda móka volt, amikor a parkban először összevissza billegett a kétkerekű nyergében, aztán egyszerre rálelt az egyensúlyra, és valósággal suhant a fák alatt! Még a fiai is büszkék voltak rá.

De Razyie akkor a legelégedettebb, amikor a hétvégére is talál valamilyen munkát. Ilyenkor viszi magával a gyerekeit, hadd keressenek néhány eurót ők is. Nemrég egy belvárosi felvonuláson kávét mértek az egyik sátorban, máskor a virslisütésben segédkeznek. Pihenésre nem jut sok idő, hétvégenként nagy a vendégjárás náluk, jönnek a rokonok, ismerősök, barátok, ahogy az egy török családnál szokás. Az asszony főz, kiszolgál és figyelmesen hallgatja a férfiakat. A szófán ilyenkor apósa és barátai trónolnak, a vendéget (jelen esetben e sorok íróját) a fotelbe ültetik, a férj széket kerít magának, Raziye teát hoz, süteményt, majd jobb híján a földre kuporodik.

−  A rasszizmusban a németek akár világelsők lehetnének – biztosít rögtön az elején Ilyas, a család barátja, aki 1966-ban hen­tesként érkezett Németországba.

Eredetileg csak két évre jött, vendég­munkásként, de a többiekhez hasonlóan »itt ragadt«. Dolgozott újságíróként, gründolt török nyelvű rádiót, részt vett a helyi politikában is.

−  Én még a Ludwig Erhard-féle gazdasági csoda idején jöttem, akkoriban szó szerint toborozták a vendégmunkásokat, akkora szük­ség volt itt a munkaerőnkre. Nem akartam én itt maradni, csak egy kis pénzt keresni, amiből ott­hon elindíthatom a saját vállal­ko­záso­mat.

Az első török csoport, kétezerötszáz ember még 1961-ben jött német földre, akkoriban hetven óráig tartott az Isztambul-München vonatút. 1969-ben már egymillió török vendégmunkás dolgozott a német gazdaság fellendítésén.

−  Jellemző, hogy először a szociáldemokrata Willy Brandt ígérte meg a választási kampányában, hogy hazaküld minket, de az 1970-es években is szükség volt ránk, így maradhattunk. Néhány év múltán jöhetett utánunk a család is – emlékszik vissza Ilyas, akinek akkor rendült meg először a bizalma a szociáldemok­ra­tákban.

A csendesebb Nebi, Raziye apósa csu­pán annyit tesz hozzá:

−  Lustasággal igazán nem vádol­hatnak minket. Pénzt keresni jöt­tünk, egyedül, család nélkül, és keményen dolgoztunk az építke­zéseken. Mind külföldiek vol­tunk. Emlékszem, egyszer jött egy né­met, egy napig próbálta tartani a tempót, aztán feladta. Ez neki túl nehéz munka, mond­ta, nem is látt­uk többé. Ne szépítsük a dolgo­kat, velünk végeztették el azt a munkát, amit a né­metek már nem voltak hajlandóak elvállalni. Most meg egyszerűen hazakülde­né­nek?

Lassan negyven éve élek Németor­szág­ban, négy gyerekem van, hat unokám, mind itt laknak a környéken. Szívesen utazom haza, Törökországba, de a vilá­gért sem költöznék vissza. Pedig a né­met kormányok sok mindennel meg­próbálkoztak. Az 1980-as évek elején például tízezer márka »hazatérési pré­miumot« fizettek annak, aki család­já­val visszahurcolkodott Törökország­ba. Nem sokan éltek az ajánlattal. Egy friss felmérés szerint a törökök 61%-a egye­nesen elképzelhetetlennek tartja a visszatérést, 10% esetleg fontolgatja. Egy Frankfurtban született fiatal humoris­tájuk szerint: ha már megengedték a tö­rököknek, hogy részt vegyenek Német­ország felépítésében, joguk van részt venni a tönkretételében is. Ez a német politikusokra nézve nem éppen hízelgő riposzt azt sugallja, hogy a bevándorlók helyett inkább a gazdaság rendbeté­te­lével kellene foglalkozniuk.

−  Furcsa világ ez – fűzi hozzá a harciasabb Ilyas. – Soha nem voltam a németek kolonca, min­dig rendesen adóztam, minden járulékot befizettem, soha semmilyen büntetést nem kap­tam. De akkor is »szaros török« maradok. Csak mert nem passzolok a németek közé. Más a bőröm színe, az akcentusom, eltérőek a szokásaim. Mindig az integrációval jönnek nekem. De tudja, mit? Valójában asszimilálni akarnak. Hogy én is olyan legyek, mint ők. Ha annak idején segí­tet­tek volna a nyelvtanulásban, napi egy óra elég lett volna, hogy ne kínkeservesen, hibá­san, a magunk erejéből próbáljunk megtanulni németül. Még mindig nem tudnak mit kezdeni velünk. Addig jóindulatúak, amíg feltételezik, hogy szegény vagyok. De amint egy kicsit jobban megy, rögtön a fejemre koppintanak. Mintha arra törekednének, hogy a külföldi legyen szegény, de azért tudjon megélni. Vagyis semmiképpen se veszélyeztesse az itteni rendet.

Németországban ma 7,3 millió külföldi él, ez a lakosság 9 százaléka. Ezt néhányan túl soknak tartják. A legnépesebb csoportot a törökök és török származásúak alkotják. Ők 2,5 millióan vannak. Az első generációs bevándorlók egyszerű munkavállalók voltak, a második generáció tagjai között már 60 ezer vállalkozó van, akik több mint háromszázezer embernek adnak munkát. Utóbbiak egyharmada német. Rég nem igaz tehát, hogy a törökök csupán a »piszkos munkát« végeznék. A török vállalkozók tavaly 30 milliárd euró után adóztak, ők adják a német nemzeti össztermék 1,4%-át, és tévedés azt állítani, hogy miattuk jutott csődbe a szociális kassza. Tavaly több mint hárommilliárd eurót fizettek be társadalombiztosítás címén.

Vannak már török sikertörténetek is. Például Fatih Akin filmrendező Fejjel a falnak című filmje az idén a berlini filmfesztivál nagydíját nyerte el, és ezzel 18 év után először sikerült a németeknek »otthon« tartaniuk az Arany Medvét. Más kérdés, hogy Akin filmje nem a német-török együttélést, hanem éppen az ellenkezőjét mutatja be. Egy olyan zárt török közösséget, amelynek jóformán semmilyen kapcsolata nincs a külvilággal, ahol a házasság csupán azért köttetik a két, második generációs török fiatal között, hogy a lány megszabaduljon otthona fojtogató közegéből. A németeknek legfeljebb epizódszerepek jutnak ebben a történetben, és ez sokszor így van a valóságban is. A sztereotípiák itt vészesen közel járnak az igazsághoz.

−  A barátságok, szerelmek óhatatlanul a török közösségen belül szövődnek. Nebi négy gyerme­ke is török házastársat választott. Ez ugyan nem volt szülői kívánság, egyszerűen így alakultak a dolgok. A németek között ritka az olyan barátság, mint nálunk. A szerelem is másképp mű­ködik. Emlékszem, egyszer egy német kollégám, akiről egykor azt hittem, a barátom, egy hétig nálunk vendégeskedett Törökországban. A házunkban lakott, kocsival együtt jártuk a vidéket, a feleségem főzött rá, minden kívánságát lestük. Mondanom sem kell, egy fillért sem fogad­tam el tőle, hiszen nálunk ez így természetes. Hálásan köszönte a vendéglátást, visszarepült Berlinbe, aztán soha többé nem hallottam róla. Egyetlenegyszer sem hívott fel, pedig nem lakik messze, csak itt Berlinben, az Alexanderplatz környékén.

Raziye grillcsirkét hoz salátával, eddig nem nagyon szólt, de erre már elmosolyodik.

−  Az embereket nem az különbözteti meg egymástól, hogy törökök-e vagy németek, hanem hogy van-e szívük – mondja egyszerűen. De azért ő is megtanulta, hogy a török szokások olykor mérföldekre vannak a németektől. Az egyik házhoz rendszeresen délben járt takarítani, és mivel éhes volt, mindig vitt magával két süteményt: az egyiket magának, a másikat a háziasszonynak. Csupán udvariasságból, hogy a másiknak ne kelljen végignéznie, amint ő falatozik. Az asszony a mai napig elfogadja az ajándékot, de még egyszer sem jutott eszébe, hogy megkínálja Raziyét egy pohár teával. – De ezen nem- sértődöm meg, hiszen én csak egy egyszerű takarítónő vagyok – magyarázza.

Közben befut Raziye két fia a lakótelepi focimeccsről: az idősebb komolyan válaszolgat a férfiak kérdéseire törökül, de a kicsi inkább németül szólal meg.

−  Nem tudok ennyi nyelvet fejben tartani. Az iskolában angolul is tanulunk, mindenkivel néme­tül beszélek, a török nekem már nehéz – panaszolja szégyenlős mosollyal.

A kisfiú nem kivételes eset, az öt és tizenegy év közötti bevándorló gyerekek több mint fele már németül beszél a barátaival, és ez lassan átalakítja a családi kommunikációt is. A szülők ugyan még törökül szólnak a gyerekeikhez, de azok már németül válaszolnak, sőt, már a testvérek is előnyben részesítik a németet egymás között. Raziye egy dologban meglepően határozott: hallani sem akart arról, hogy a fiai iszlám oktatást kapjanak. A német sajtó szereti ugyan kongatni a vészharangot a Korán-iskolák népszerűsége miatt (pláne ilyen terrorgyanús időkben), de valójában a muzulmán szülők csupán 10%-a küldi oda a gyerekeit.

−  Magam is muzulmán vagyok, de eszembe sem jutna a gyerekeimet olyan iskolába járatni, ahol fejkendős tanítónők vannak. Ismerjék meg a többi vallást is, aztán később válasszák ki, ame­lyik nekik tetszik.

Kezdetben a férfiak is liberálisnak tűnnek, de aztán ingoványos talajra tévedünk.

−  Bugyiban lehet, fejkendőben nem? Hadd hordja a fejkendőt, aki akarja! Mi a gond ezzel? A német nők nyaranta gyakorlatilag egy szál bugyiban szaladgálnak az utcán, az sem tilos. Mindenkinek joga van a vallásához és a kultúrájához, az pedig igazán túlzás, hogy mindenkit, aki muzulmán, most hirtelen iszlám terroristának néznek. Ezt kikérem magamnak! – veti bele magát a politikába Ilysar, az egykori újságíró és baloldali politikus. – Az iszlámban nincs terrorista, ha valaki a vallásban keresi az oko­kat, az egyszerűen manipulál. A dolog ennél sokkal egyszerűbb: amíg lesznek elnyomott, kihasz­nált országok, addig lesz terroriz­mus is, de ennek a valláshoz az égvilágon semmi köze.

Ilysar és Nebi buzgón bólogatnak, Raziye a konyhába száműzi magát az edényekkel. Óvatos kísérletet teszek egy kissé árnyaltabb kép kialakítására. Hasztalan. Rövid vitába bonyolódunk az olajmonarchiákban előforduló sze­génységről és némely terroristák jól­szituált családjáról, továbbá arról, hogy valóban a Nyugat és főleg az Egyesült Államok felelős-e a világ min­den nyo­morúságáért. Az állás­pon­tok nem közelednek, de a feszültség – miként a sok-sok klisé – megmarad. Akárhonnan is jövök, terrorügyben én mégiscsak a fehér világot képviselem. A gazdagokat.”

Inotai Edit – Népszabadság, 2004. augusztus 14. (4. oldal)

[

Úgy látszik Az európai uniónak kezd elege lenni az illegális bevándorlókból. Már nem csak Belgiumban, Ausztriában és Nagy-Britanniában rakják repülőgépre a betolakodókat, hanem Olaszországban is:

„A parti őrség illegális bevándor­ló­kat kísér egy dél-olasz kikötőbe. Három re­pülőgéppel ötszáz illegális beván­dor­lót toloncoltak vissza a hét végén Lí­bi­ába az olasz hatóságok. Tegnap továb­bi ki­toloncolásokat is fontolóra vettek. A légi híd változást jelent Itáliának a „csó­­nak­emberekkel” kapcsolatos ma­ga­tar­tá­sá­ban, amely eddig lehetővé tet­te az af­rikai partok felől érkezett be­vándorlók indokainak mérlegelését. A kitolon­co­lás közvetlen oka az volt, hogy az el­múlt öt nap alatt mintegy 2500 be­ván­dorolni vá­­gyó ért partot Itália leg­dé­leb­bi pont­ján, a parányi Lam­pe­dusa-szi­­ge­ten, több­szö­rösen túl­ter­helve a mind­­össze kétszáz fő be­fogadására alkalmas menekültköz­pon­tot. A példát­lan intéz­kedés heves tilta­ko­zást váltott ki az em­­berjogi szer­vezetek és az olasz el­len­zék részéről. A kitoloncolás bírálói állítják, hogy a hatóságok ki sem vizs­gálták, hogy a kiutasítottak között vol­tak-e olyanok, akik megalapozottan kér­hettek volna politikai menedéket.

A nyáron előfordult már ugyan, hogy 37 illegális bevándorlót azonnali hatállyal kiutasítottak Olaszországból, de róluk bebizonyosodott, hogy hazudtak a származási helyüket illetően, és nem a darfuri válságövezetből érkeztek, ahogy mondták. Olaszország és Líbia – az afrikai és közel-keleti kivándorlás legfontosabb tranzitországa – között egyébként szeptember 15-én lépett életbe egy új egyezmény, amelynek értelmében a felek közös járőrözéssel próbálják megfékezni az Itáliába tartó menekültáradatot. Róma komoly nyomást gyakorolt az EU-ra a Tripolival szembeni szankciók mielőbbi feloldása érdekében, hogy a 7600 kilométeres határának őrzésére alkalmas eszközökkel láthassa el a Kadhafi-rendszert. Líbiában egyébként olasz-német kezdeményezésre szűrőállomást szándékoznak létrehozni az Európába tartó migráció ellenőrzésére.”

Pogár Demeter – Népszabadság, 2004. október 5. (4. oldal)

[

Az illegális bevándorlók beengedése, és tömeges letelepítése a Sátán által sugallt neoliberális nézetek terjedésének tudható be. A Nobel-díjas Kertész Imrét senki nem vádolhatja azzal, hogy ne volna messzemenőkig humanista gondolkodó. Mégis hasonló aggodalmakat fogalmaz meg, amikor azt írja: „A multikultura­liz­mus csődöt mondott, vagy talán sosem működött, sosem létezett.” Európát pedig „öngyilkos liberalizmussal” vádolja, azt állítva: „A demokráciát olyan szinten félreértelmezi, hogy az végül a demokrácia pusztulásához vezet. Mindig ez a vége: a civilizáció eléri azt a túltenyésztett állapotot, amikor többé már nemcsak hogy képtelen rá, de már nem is akarja megvédeni magát amikor, látszólag értelmetlen mádon, a saját ellenségeit imádja. Ráadásul mindez nem mondható el nyilvánosan.

Az Európai Unió politikusai azzal indokolják a menekültek parttalan beengedését, hogy az elöregedő kontinensnek szüksége lesz a bevándorlók munkaerejére. Ez azonban tévhit. Sőt, ennek épp ellenkezője várható. A jövőben egyre kevesebb élőmunkára lesz szükség. A gyárakból már most is egyre nagyobb számban szorítják ki az emberi munkaerőt a robotok. Néhány évtized múlva mi is elérünk arra a szintre, ahol jelenleg a földönkívüliek állnak. Elmondásuk szerint, üzemeik teljesen automatikusan működnek. Nem engednek embert a gyáraikba, mert lassítja a munkamenetet. A selejtarány is növekedne, mert az ember néha téved, a számítógépvezérelt robot viszont soha. Ugyanez a helyzet a mezőgazdaságban. Ott is minden munkát programozott gépekkel végeznek. Ezáltal civilizációjuk mentesült a lélekölő futószalagmunkától. Náluk már nincsenek betanított munkások, illetve ahogy a multinacionális vállalatainknál mostanában nevezek őket: operátorok.  

A robotizáció terjedése azonban csak kis részben járul hozzá a világméretű munkanélküliséghez. Civilizációnk most egy olyan küszöb előtt áll, melynek átlépése határtalan távlatokat nyit meg a fejlődésünkben. A közelgő paradigmaváltás után soha nem látott jólét köszönt a világra. Az éter által kínált lehetőségek kihasználásával, a mindent betöltő univerzális energia munkára fogásával semmiben sem szenvedünk hiányt. Az élelembőség következtében megszűnik az éhínség, a szegénység, mindenki megélhetése biztosítva lesz. Rövidlátó politikusaink mit sem sejtenek ebből az egészből, ezért nyakra-főre hozzák ostoba döntéseiket. Néhányat kiragadva közülük, tovább szorgalmazzák az atomerőművek építését. Ezt azzal indokolják, hogy az atomerőmű szennyezi legkevésbé a környezetet. Ez valóban így van. A jövőben azonban az elektromos energiát a fogyasztó termeli magának, otthon, ingyen. Nem lesz szükség semmilyen erőműre, nagyfeszültségű távvezetékre, áramszolgáltatóra, villamosenergia-elosztó intézményekre.

A másik átgondolatlan döntésük, hogy az egészségügyi ellátás javítása érdekében tucatjával építenek új kórházakat. Hatalmas összegeket fektetnek jól felszerelt kórházkomplexumok építésébe akkor, amikor a meglevőkre sem lesz szükség. Küszöbön áll ugyanis Royal Raymond Rife frekven­ciaspecifikus csíraölő módszerének a rekonstruálása, melynek következtében megszűnnek a fertőző betegségek a Földön. (Ezt nemrég az amerikai elnök is bejelentette.) Ezzel az eljárással nem csak a vírusos és bakteriális betegségek lesznek gyógyíthatók, hanem a rák is. Egyszer s mindenkorra megszabadulunk ettől az évente 7,6 millió ember életét követelő betegségtől. Ennélfogva a jövőben már csak a balesetet szenvedtek igényelnek kórházi kezelést. Erre a célra pedig elég lesz egyetlen kórház is.

Megbetegedések sem lesznek, mert a Tesla által feltalált 28 kHz-es szolitonhullámokat kibocsátó meridiánharmonizáló oszcillátorral a kialakuló betegségek is megszüntethetők lesznek. Az emiatt felszabaduló orvosok, ápolók, mentősök és egyéb segédszemélyzet fogja leginkább növelni a munkanélküliek számát. A felfutóban levő építőipar egy részüket fel tudná szívni, de problémás lesz a sebészorvosok kőművessé, áccsá, burkolóvá vagy vízvezeték-szerelővé való átképzése. Gyógyszergyárakra sem lesz szükség, mert a jövőben a betegségeket nem vegyszerekkel, hanem energetikai úton fogják gyógyítani. A megváltozott munkaerőpiaci helyzetben a zsírosabb konc reményében hazájukat elhagyó „szökevények” is hazakullognak. Sokan közülük szívesen maradnának új hazájukban, de nem lesz rájuk szükség. Az óriási munkanélküliség miatt a vendégmunkásokat minden országból hazaküldik. Munkájuk itthon sem lesz, de innen legalább nem zavarják el őket.       

Az általános jólét beköszöntéig azonban nagy zűrzavar lesz a világunkban. A megváltozott helyzetben a neoliberalista nézeteket valló országokban szeretnének megszabadulni a több millió befogadott bevándorlótól. Ez azonban nem fog sikerülni. A jobb élet reményében idejött illegális bevándorlóknak ugyanis eszük ágában sem lesz hazamenni. Dolgozni nem szeretnek, jól élni viszont annál inkább, ezért ellepték Európa leggazdagabb országait, hogy luxus szinte eltartsák őket. Dolgozni, nyelvet tanulni nem akarnak és a kulturális beilleszkedésre sem mutatnak hajlandóságot. Sőt ők akarják ráerőltetni saját kultúrájukat, vallásukat Európa népeire. Ennek érdekében nem riadnak vissza az erőszaktól, a terrorcselekményektől sem.

Ennek a helyzetnek a felismerése után már a gazdag nyugati országok is szeretnék visszaküldeni a bevándorlókat. Úgy gondolják, hogy teherhajókra és hadihajókra terelésükkel tömegesen vissza lehetne telepíteni őket oda, ahonnan jöttek. Addig is zárt táborokban kell tartani őket. A szervezett visszatelepítés azonban nem oldható meg, mert a döntésképtelen politikusok nem akarnak határozott intézkedéseket hozni. Különböző szintekre tologatják az ügyeket abban a reményben, hátha maguktól megoldódnak. De nem fognak megoldódni. Ezt látva a lakosság saját kezébe veszi az egyre égetőbb helyzet megoldását. Egymást érik az erőszakos összecsapások, a fegyveres leszámolások. Végül egész Európa lövöldözésektől és robbanásoktól hangos csatatérré válik.     

A fenyegető veszélyre való tekintettel az európai országok politikusainak népszavazást kellene kiírni arról, hogy akarja-e a nép idegenek nagyszámú beengedését az országba. A politikusokat a nép választotta, és a nép nevében irányítják az országot, egyes képviselőik pedig az Európai Uniót. Amikor megválasztották őket ezekre a tisztségekre, még nem indult meg az illegális bevándorlás Európába. A megváltozott helyzetre való tekintettel szükséges lenne megismerni a népakaratot. Ha erről a sorsdöntő kérdésről nem hajlandók elrendelni a népszavazást, az nyílt beismerése annak, hogy a nép, a lakosság ellenében irányítják az országot. Ez pedig nem más, mint diktatúra. Jelenlegi politikusaink nemzetrontó politikájukkal sírba viszik országukat, és szétszaggatják az Európai Uniót.

A felső korlát nélküli bevándorlás legvehemensebb támogatóit, pedig egy új törvénnyel lehetne jobb belátásra téríteni. Ebben köteleznék őket, hogy fogadjanak be egy többgyermekes bevándorló családod az otthonukba. Mutassák meg, hogyan lehet velük együtt élni. Ne mások kárára, a lakosság nyakára telepítsenek be idegeneket, hanem a saját otthonukba. Kezdjék magukon a bevándorlók szétosztását. Egyúttal kötelezni kellene őket, hogy ha elköltöznek hazulról, magukkal kellene vinniük a menekült családot. Így nem bújhatnának ki a törvény hatálya alól. Nem költözhetnének ki a nyaralójukba, nem bérelhetnének másik lakást maguknak vagy a nyakukra küldött családnak. Ennek a határozatnak nem büntető jellege lenne, hanem egy kísérlet részét alkotná. Amennyiben sikerül bebizonyítaniuk, hogy együtt lehet élni velük, be lehet őket illeszteni a társadalomba, akkor tapasztalataikat, javaslataikat széleskörűen alkalmazni lehetne. Liberális politikusaink ne csak a parlamenti pulpituson szónokoljanak a bevándorlás mellett, hanem tettekkel is bizonyítsák ennek a politikának az életképességét. Beszélni könnyű, cselekedni, tettekkel bizonyítani annál nehezebb. A civil szervezetek vezetőit és tagjait pedig a „No go” zónákba kell költöztetni, hogy a saját bőrükön érezzék a bevándorlók több­ségi társadalomra gyakorolt hatását.

Ezek az intézkedések nem migráció ellenesek, hanem a jelenlegi kaotikus állapotok megszüntetését segítik elő. Az illegális bevándorlás megszüntetése érdekében sürgősen be kell vezetni a kék kártya intézményét. Ezt követően a bevándorolni szándékozók csak hazájuk uniós országának nagy­követségén kérhetnek letelepedési engedélyt. Így a célország ügyintézői ellenőrizni tudják, a kérvényező személyét, és el tudják dönteni, hogy szükségük van-e rá. Ennek az ügymenetnek a szigorú betartása érdekében törvénybe kell foglalni, hogy aki illegálisan érkezik az Európai Unió bármely államába, az soha, semmikor nem kaphat letelepedési engedélyt. A kék kártya kiadását pedig saját hatáskörbe kell utalni, hogy az egyes uniós országok maguk dönthessék el, hogy kikkel akarnak együtt élni.

 

Nyugat-Európa öngyilkos társadalmai agonizálnak. Ennek legfőbb jele az önsorsrontó önmegtagadás. Ennek a viselkedésnek lényege, hogy egy közösség a rosszul értelmezett humanizmus jegyében a kívülállók érdekeit helyezi sajátjai fölé. Lemond az öntudatról, az identitás­ról, az önvédelemről. Eközben azt han­goz­tatja, hogy ez a magatartás modern, ha­ladó, humánus. A közösségi érdekvédelem viszont idejétmúlt, barbár és gonosz. Ez a neoliberális szemléletmód olyan, mint­ha valaki szán­dékosan kiiktatná szerve­zetéből az immunrendszerét, és felkínál­ná céltáblaként magát a kórokozóknak.

A migránsok a nyugati civilizáció szét­züllesztése során először a nemzeti iden­ti­tásokat számolják fel. Bár még nincsenek elegen, de már ma is ilyen feliratú táblákkal vonulnak az utcákra: „ISLAM will dominate the world. Freedom can go to hell!” Gyakran hangoztatják azt is, hogy: „Úgy sem tehettek ellenünk semmit, mert még a saját világotokat sem akarjátok megvédeni.” A bevándorlók nem kérni jönnek, hanem elvenni. A maguk ideológiája alapján úgy érzik ez Istentől való joguk. Több­ségüknek eszük ágában sincs dolgozni, és nem rendelkeznek semmilyen szaktudással. Sőt, nagy részük analfabéta. Ennek ellenére nem akarnak iskolába járni, és nem hajlandók megtanulni a befogadó ország nyelvét.

Emellett fosztogatnak, nőket erőszakolnak. Nem tudnak, sőt nem is akarnak integrálódni a nyugati társadalmakba. No-go zónákba elkülönülve az otthoni mihaszna életüket élik, saját törvényeik szerint. Nem hajlandók elfogadni, hogy aki le akar telepedni egy országban, annak igazodnia kell az ott kialakult értékrendhez. Csak olyan mértékben ragaszkodhat korábbi szokásaihoz, ami nem bot­ránkoztatja meg a többséget, a befogadó ország polgárait. Aki továbbra is úgy akar élni, mint ott­hon, az menjen haza. Minden országnak, minden népnek más az értékrendje, és ezt mindenki köte­les tiszteletben tartani, és alkalmazkodni hozzá. A migránshordák megélhetésüket csempészésből, drog­kereskedésből biztosítják. A lila gőztől feszített agyú nyugati politi­kusok egy csodálatos, sokszínű tár­sadalomról álmodoznak. A valóság azonban más lesz. Szélsőséges iszla­mista bevándorlók szerint Európa még vár a saját 9/11-ére, és ez szörnyűbb lesz, mint a New York-i ikertorony lerombolása.

[

Az állampolgárok megélheté­sé­vel nem törődő politikusaink még nem sejtik, hogy milyen veszélyt rejt magában a nemzedék­ről nem­zedékre öröklődő mun­ka­nélkül­i­ség. Könnyű valakit le­szok­tatni a mun­káról, de annál ne­he­zebb rá­szoktatni. A mun­kához nem szokott fiatalokat pedig lehetetlen. Mivel valamiből nekik is él­niük kell, tör­vényszerű, hogy bű­nözőkké vál­nak.

 

„Nem Gézáról akarok szólni, még­is hadd kezdjem vele, mivel nélküle a történet kezelhetetlen. Szóval: Géza negyvenkilenc esz­ten­dős, nyolc osz­tályt végzett, vi­szony­lag jó egészségi állapotban lévő, családos ember, aki­nek ti­zen­öt éve nincs mun­kahelye. Utol­jára, legálisan egy pécsi kivite­le­ző cég­nél dolgozott, segédmunkás­ként. A dél-baranyai faluban lakó férfi – kivitelező cég meg­szűnése óta – segélyből és nap­számból él. Általában egy év alatt száz-száz­tíz na­pon jut neki alkalmi mun­ka, emel­lett ért a csiga- és a gyógy­nö­vénygyűjtéshez, azok­ból is csur­ran-csöppen egy kis pénz. A férfi meg­élhetésszerűen pecázik és gom­bá­szik, mindezt nem mindig sza­bá­lyosan teszi. Ha Géza vala­mennyi anya­gi forrását össze­gez­zük, ak­kor a férfi évente hozzá­ve­tőleg annyi pénzt keres, mint­ha egy cég­­nél mini­mál­bé­rért dol­goz­na. Gé­za felesége is nyolc elemit vég­zett. Az elhízottsága elle­né­re für­ge moz­gású, a hátát sűrűn fáj­laló, felvá­gott nyelvű asszony leg­tovább a pécsi baromfi-feldolgo­zó­ban dol­gozott. A céget azonban felszá­mol­­ták, neki tizennégy éve nincs állá­sa. Azóta évente negy­ven napot dolgozik a dinnyések­nek, és elkíséri férjét gyógynö­vényt gyűjteni.

A házaspár több mint tíz éve nem próbált állandó munkát ke­res­ni. Az is bizonytalan, hogy tíz évvel ezelőtt va­lóban próbáltak-e? Azt mondják, ők már kihúz­zák így a nyugdíjig. Bevall­ják, hogy most már nem tudnának al­kal­maz­kod­ni egy üzem elvárá­sai­hoz, a fő­nö­kök parancs­szavai­hoz, az ingá­zás­hoz. Mellesleg a há­zas­pár falu­já­ban több tucat­nyi em­ber hasonló élet­vitelre ren­dez­­kedett be, mint Géza és fele­sé­ge. De nem Gézá­ról és felesé­géről, s nem az ő sors­tár­aikról akarok szól­­­ni, ha­nem a ba­ranyai falu­ban élő há­zas­pár gyer­me­keiről. Gézá­ék­nak két fia és egy lá­nya van. A na­gyobbik fiú 23 éves, öccse egy évvel fiata­labb. Szakmát egyi­kük se tanult, mind­ket­ten ugyan­azt az élet­stra­té­giát követik, amit ap­juk. A fi­vé­rek át­la­gos havi jö­ve­del­me 40 ezer fo­rint közül mo­zog. A lány tizen­egy éves, s ha valaki azt kér­de­zi tőle, hogy mi szeretne lenni, azt feleli: mega­sztár.

Még ennyi választ se kapunk Géza két fiától, ha arról fag­gat­juk őket, hogy ők mik sze­ret­né­nek len­ni. Nem is egé­szen értik a kér­dést, hisz úgy é­rzik, hogy ők már lettek va­lakik. A két fiatalem­ber a mun­­kaügyi központ­tal nem tartja a kap­cso­latot, azt mond­ják, ne­­kik úgy se tud­nának meg­­felelő mun­kát aján­lani, ta­nul­ni pedig nem akar­nak. Amúgy taníthatók len­né­nek, ere­jük, kéz­ügyességük sok­fé­le szak­­­mára al­kalmassá ten­né őket, ám ne­kik nincs kedvük emi­att napon­ta be­járni a vá­ros­ba, s eltűrni a tanóra fe­gyel­mét. A fi­vérek sza­­vai, gesz­tusai azt su­gall­ják, hogy ők is va­la­hogy ki akar­ják húz­ni a nyugdíjig. Köz­­ben per­sze meg akar­nak háza­sod­ni, és gye­re­keket is szeret­né­nek. A ki­seb­bik fiú le­het, hogy ha­ma­rosan meg is nősül, már két éve jár egy vele egykorú lánnyal. Pár­­ja sür­getné a házasságot és a gyer­­­mek­vállalást. Egyéb­ként Gé­za le­endő menye sem tan­ult töb­bet, mint jö­ven­dőbe­lije, ő is mun­­­­ka­nél­küli, mikép­pen any­­­ja és ap­ja is az. Ha Géza há­zas­sá­got fon­tol­gató fiát ar­ról kérdezzük, hogy ő miképp lesz majd képes gon­dos­kodni gye­rekéről, akkor a fiatal­ember meg­vonj­a a vál­lát, és így fe­lel: én elő­te­rem­tek min­dent az enyémeknek. Géza átveszi a szót, és azt mondja, hogy ők is segíte­nek, ha jön az uno­ka. Géza fe­le­sége hoz­zá­teszi: mi össze­­tartó család vagyunk, nem fog az a gye­rek éhezni. Rábó­lin­tok, hogy ebben biztos va­gyok, és elha­gyom Gézá­ék ro­zoga portáját.

A pszichológusok és a szo­cio­ló­gusok már nem egyszer el­mondták: a tartós munka­nél­kü­li­ség társadalmi veszélyes­sége ak­kor különö­sen nagy, ha az évekig állás nélkül vege­táló embereket a kiskorúakról való gondoskodás fele­lős­sé­ge is terheli. Nem pusz­tán az anya­gi szűkösség növeli a ve­szé­lyeket, hanem az: ha egy gye­­rek azt ta­pasztalja, hogy szü­lei elten­gődnek valahogy állan­dó mun­ka nélkül, akkor számára ez lesz a követendő, vagy leg­alább­is az el­fo­gadható pél­da. Az el­múlt más­fél évtizedben több ­százezer gye­rek nőtt fel olyan családban, ahol a szülők tartó­san munka­nél­kü­li­ek. A nyugati or­szá­gokban van­nak olyan fiata­lok, akik har­madik ge­nerációs munkanél­kü­liek. Már az apjuk és a nagyapjuk is se­gé­lyen élt. Az ily módon szo­cia­lizá­ló­dott fi­­a­­­talok számára a rend­sze­res és legális munka nem lét­szük­­ség­let. Többségüket a mind vál­to­zatosabb foglalkoz­ta­tási prog­­ra­mok sem érik el. Ők elége­det­tek azzal, amit a szü­le­iktől el­ta­nul­tak. S ha nem elé­gedettek, ak­kor is csak nagyon kevesen ké­pesek a változtatásra. Ha a tár­sadalom nem talál hoz­zájuk utat, nem tud számukra vonzó példát felmu­tatni, akk­or szerencsétlen élet­hely­ze­teiket életstratégiák for­má­­já­ban adják tovább. Gyerme­keiknek, unokáiknak.”

Ungár Tamás – Népsza­bad­ság, 2004. szeptember 21. (10. oldal)

[

Ma már világjelenség, hogy az 50 éven felüliek újra­kez­dési, elhe­lyezkedési lehető­sége úgy­szól­ván a nullával egyenlő. Aki­nek 50 éves ko­ra után szűnik meg a munka­viszonya, gyakor­latilag befe­jezte a pályafutását, mert se­hová sem ve­szik fel. Ke­resz­tet vethet a kar­ri­er­jére. Pedig ennek egyál­ta­lán nem kellene így lenni, mert a mun­ka­erő­­használati adó meg­ol­daná ezt a prob­­lémát is. (Lásd az „Ezotéria ki­vite­le­zése” című könyv I. fejeze­té­ben, Elő­revivő adó­po­liti­ka.) A po­li­tiku­so­kat azon­­ban nem érdekli a kis­em­be­rek prob­lé­mája. Az ő fog­lal­koz­­ta­tásuk akár 80 éves ko­rukig is biz­to­sítva van, a vá­lasz­tóik meg hadd szen­­ved­je­nek, nyo­mo­rog­ja­nak. Pe­dig az itt ja­vasolt meg­­oldás több­let­ter­het sem róna a tár­sadalomra. Sem a költ­ség­ve­tés­nek, sem a mun­­ka­adók­nak nem kerülne semmibe. A kifizetések és a be­vé­te­lek ugyanis egy idő után ki­egyen­lítenék egy­mást, és a tár­sadalom min­den rétege szám­­ará­nyának meg­fele­lően venne részt a munka­erő­pi­a­con. Sem a pálya­kez­dők, sem az idő­­sebb kor­osztály nem kerülne a „sze­métdomb­ra”.

Egyelőre azonban csak rész­vét­ben és vigasztalásban van részük az 50 éven felü­liek­nek. Franciaországban pl. az embe­reknek alig egy­harmada dol­go­zik 50 után. Nem azért, mert lusták vagy belefárad­tak a mun­­kába. Dolgoz­nának ők, ha en­­ged­nék őket. Külsősé­gek­nek hódoló ko­runk azon­ban mun­kaerő­ben is az elő­nyös kiné­zetet ke­resi, a fiatal testet ér­téke­li. Amíg az előző kor­osz­tályok a felelős beoszt­ásúak kivá­lasztá­sánál az élettapasz­ta­lat­ra, a bölcsességre he­lyez­ték a hang­súlyt, most az számít, hogy a munkavállaló hogy néz ki. Mivel 50 év felett már egyre rosszab­bul, ezért nem tartanak rájuk igényt. Ezért a bú­bánatos sorstársak mozgal­mat indítottak, amely a világ­hálón tart­ja össze őket, és persze tartja bennük a lelket. Ha már munkát nem kap­hat­nak, leg­alább kipa­nasz­kodják magu­kat. Leggya­ko­ribb sé­relem, hogy a legtöbb helyen még csak nem is fo­gadják őket. Az egyik elbocsátott így siránko­zott: „53 éves vagyok. 10 élet­rajzot kap­tam vissza úgy, hogy indoklás nem volt. Ma­gyarázat helyett pi­rossal be­keretezték a születési dátu­mot.

És mit csinál ebben a hely­zet­ben a kormány? – kérdik sokan. Ter­mésze­tesen úgy nyi­­latkozik, hogy nem hagy­ja annyiban a dol­got. De mit jelent ez a gya­kor­latban? A mun­kát kereső ötvene­seket össze­trombitálják egy terem­be, és ott egy lélekbúvár vi­gasz­talja őket: Ne csüg­ged­jenek! Ne essenek kétségbe! Van még re­mény! Erre a sorstár­sak egy­másra néznek, és dep­resszióba es­nek. Olya­nok ezek az össze­jövetelek, mint a név­telen al­koholisták gyűlései. Mi, mint álláske­resők be­szá­molunk ar­ról, hogy miért nem sike­rült… De ettől nem lesz mun­kánk, és utána mindenki ga­ran­tál­tan rosszabbul érzi ma­gát. Nem csak a pénz­hi­ány okoz­za a depressziót, ha­nem az is, hogy az 50 éven fe­lüliek úgy érzik: nincsen rá­juk szükség. Pedig munka szem­pontjából az idő­sebb kor­­­osz­tály sokkal értéke­sebb, mint a fiatalok. Szorgal­ma­sabbak, ta­pasztaltabbak, és jobb a prob­­l­émamegoldó ké­pes­­sé­gük. A mun­kaadójuk iránti lojalitá­suk is nagyobb. Nem állnak odébb azonnal, ha va­lahol jobb ajánlatot kapnak. Miután gyer­mekeik felnőt­tek, a mun­­kahe­lyük­ről sem hiá­nyoznak annyit, mint a csalá­dos fiata­lok. Mel­lőzésük oka a jelen­legi ostoba divathul­lám. En­nek persze a fiatalok örülnek, de nem so­káig. Az idő gyor­san repül. Maholnap ők is 40-50 évesek lesznek, és ha mos­tani döntési pozíciójukat ki­használva nem tesznek sem­mit ebben az ügy­ben, rájuk is hasonló sors vár. Akkor fog megszűnni a mun­kaviszo­nyuk, amikor a leghaté­ko­nyab­bak lesznek, amikor a legtöb­bet nyújthatnák a társada­lom­nak.

[

Kovács Jánost pontosan reg­gel 6 órakor ébresztette órája (made in China). Amíg a ká­véfőzője (made in China) a reggeli kávét (product of Bra­silia) csepegtette, lezu­ha­­nyozott, a hajszárítóval (ma­de in Taiwan) meg­szá­rította a haját, a villany­bo­rotvá­jával (made in China) megborotválkozott. Egy pó­lót (made in India) és far­mert (made in Singapore) hú­zott. Lábait sportcipőbe (ma­de in Korea) bujtatta. A ke­nyér­pirítójából (made in Phi­lip­pines) kinyert pirítóst reg­gelizett, majd mened­zser­kal­kulátorán (made in Hong­kong) megnézte aznapi fe­ladatait. Az óráját (made in Switzerland) beállította a rádió (made in China) alap­ján, beült autójába (made in Germany) és mint már hónapok óta, álláskeresésbe fogott. Az ismét eredménytelen nap végén János hazament, papucsot (made in China) húzott, fogott egy üveg bort (made in France) és bekapcsolta tévéjét (made in Japan). Amíg a brazil sorozatot nézte, elgondolkodott, miért nem talált ma sem egy magyar munkahelyet…

 

Nem mindenütt ez a helyzet. Svájcban pl. körömszakadtáig védik a helyi piacot, a hazai munkahelyeket. Ezt a politikát tiltják ugyan a globalizáció jegyében kötött nemzetközi kereskedelmi egyezmények, de Svájc nem tagja az Európai Uniónak, ezért nem tudják felelősségre vonni őket.

Egy Svájcba emigrált magyar tanárnő mesélte, hogy amikor befogadta a helyi iskola, azzal tüntette ki az igazgató, hogy ő intézhette az iskola számára szükséges eszközök beszerzését. Persze bizonyítani akart, és összeállította a legjobb minőségű és legolcsóbb áruk listáját, ami a világpiacon fellehető. Internetes kutatásainak eredményét izgatottan vitte a bemutatásra. Az igazgató vetett rá egy pillantást, majd azt mondta, hogy úgy rossz, ahogy van, lehet újraírni. Az értetlen arcot látva, jóindulatúan elmagyarázta:

−  Először meg kell nézni, hogy a városban gyártják-e ezt a cikket? Ha igen, meg kell venni, mert az a legolcsóbb, hiszen a város lakóinak munkát biztosítunk, és a későbbi minőségi problémák kizártak. Ha nem, meg kell nézni, hogy a tartományban készítenek-e ilyesmit, mert ez a második legolcsóbb, minőségvitára itt sem kell számítani. Amennyiben a tartományban nem készül, megnézzük, hogy Svájc területén előállítják-e a terméket. Ha igen, jöhet.

Végül felmerül a kérdés: mi a teendő akkor, ha nem gyártják Svájcban?

−  Ekkor hátra kell dőlni, és behunyt szemmel el kell gondolkodni azon, hogy egyáltalán kell-e nekünk ez a szar?

[

Nehezen tudjuk túltenni magunkat a faji előítéleteken. Szinte mindenki ismeri a színes bőrű világsztárt, Tina Turnert, akit sokan rock nagyinak becéznek. Hírnevét már csak a vagyona múlja felül. Húsz éve Svájcban él, és nemrég volt az esküvője. Ennek apropójából gondolta felfrissíti a ruhatárát. Kellékeket keresgélve az egyik luxusüzletben kinézett magának egy 35 ezer frankos (10 millió forintos) krokodilbőr kézitáskát. Megvenni azonban nem tudta, mert az eladó eltanácsolta őt a vásárlástól. Ránézett és azt mondta, hogy ez túl drága lesz neki. Miután az eset a sajtó tudomására jutott a Trois Pommes Luxus áruházlánc vezetője nem győzött bocsánatot kérni a művésznőtől, hogy egy félreértéstől volt szó. 

[

Nálunk a munkanélküliek jelentős részét a gyermekes anyák teszik ki. Mindenütt ódzkodnak a foglalkoztatá­suk­tól mondván, hogy nem lehet rájuk számítani. Gyakran beteg a gyerek, vagy éppen iskolai szünet van, és nincs aki vigyázzon rá. Ezért folyton hiányoznak a munkahelyükről. A másik probléma, hogy a gyermekneveléssel járó gondok, elfoglaltság miatt a nők nem is tudnak egész napos munkát vállalni. Ezek a nehézségek azonban könnyen elháríthatók. A nyugati országokban jól bevált módszer az „ikerfoglalkoztatás”. A nyolcórás állásra két szakmailag egyenértékű kismamát vesznek fel 4-4 órában, akik aztán egymást között beosztják a munkaidőt. Ha valamelyiknek beteg a gyereke, helyettesítik egymást. Szükség esetén 8 órán át bent maradnak, egymás kisegítése érdekében nyújtott műszakot végeznek. A munkaadó nem is törődik azzal, hogy ki hány órát dolgozik. Ezt egymás között kell elintézniük. Így a munkáltató is jól jár, mert a két munkavállaló közül az egyik mindig bent van, és a gyermekes anyák is jól járnak, mert fele fizetésért ugyan, de van állásuk, dolgozhatnak. Nem csak a családi kasszát egészítik ki, hanem megszerzik a nyugdíjjogosultságot is.

[

Eredményessége folytán egyesekben felmerült, hogy ezt a rendszert ki kellene terjeszteni az egész társadalomra. Szerintük a munkanélküliség felszámolásának leghatékonyabb, és legegyszerűbb módja a 4 órás munkaidő bevezetése, mely által kétszeresére nőne az álláshelyek száma. Mindenkinek lenne munkája. Az érte kapott fél bér csak szerény életszínvonalat biztosítana ugyan az emberek számára, de ez végső soron pozitív hatást gyakorolna a világra. A csekély vásárlóerő megszüntetné az áruhalmozást, az ész nélküli költekezést, az élvezetekben való tobzódást. Még a jóléti társadalomban jellegzetes jelenséget, a kóros elhízást is megakadályozná. A kevesebb bérből kevesebb élelmet lehet vásárolni. Senki sem halna éhen, és a pénzhiány mentesítené az embereket a feles kilóktól, mérsékelné a szenvedélybetegségek okozta károkat. A szerény életkörülmények sok olyan bajtól, kísértéstől óvnák meg az egyént, amelybe a gazdagság, az élvezetekben való tobzódás sodorja bele.

[

A művelt trafikos:

−  Jó napot!

−  Jó napot!

−  Maga itt a trafikos?

−  Én. Én… voltam.

−  Hát igen. Én meg leszek.

−  Hogyhogy?

−  Én nyertem el a koncessziót erre a trafikra.

−  Gratulálok.

−  Köszönöm. De csak júliustól…

−  Tudom.

−  Ezzel kapcsolatosan lenne egy kérésem.

−  Parancsoljon!

−  Hány éve csinálja ezt?

−  Itt vagyok huszonnégy éve. Apámtól vettem át a boltot. Ő meg azóta csinálja, hogy visszajött a munkaszolgálatból.

−  Aha. Katona volt.

−  Hát majdnem. Mindenesetre én szinte beleszülettem.

−  Nagyszerű. Volna egy ajánlatom.

−  Tessék.

−  Tanítson be engem egy kicsit. Én májusban, júniusban beülnék ide, és nézném, hogyan kell ezt csinálni.

−  Mivel tetszett foglalkozni eddig?

−  Önkormányzatnál voltam. Besegítettem ebbe-abba. Szóval egy kicsit betanítana, én meg fizetnék ezért. Én is jól járnék, és maga is könnyebben kezdhetne új életet.

−  Értem.

−  Rendben van így?

−  Rendben. De van egy feltételem.

−  Igen?

−  Önnek most felolvasnék egy kis írást, és ön azt meghallgatja.

−  Írást? Minden le van papírozva már. Nézze…

−  Nem, nem, nem olyan írás. Szépírás. Egy kis tárca.

−  Tárca? Az meg mi?

−  Olyan, mint a novella. Csak egyszerűbb. Ezt Szép Ernő írta. Ezelőtt ötven éve.

−  Olyan régen?

−  Nem volt az olyan régen. Na, üljön le, ott hátul talál egy stokit.

−  Stokit? Ja, ez. Kényelmesebb szék nincsen?

−  Nincs.

−  Majd lesz.

−  Persze, lesz. De addig üljön csak erre és hallgassa. Ezzel készültem a maga fogadására. Már vártam ugyanis. Szóval: „Magas rangú katonatiszt felesége, méltóságos asszony, szép asszony, elegánsan öltözködő. A kalapjait Roth Margit üzletéből szerezte be, az a Váci utcai bolt volt a legelőkelőbb kalapszalon Pesten. Egy szép napon, harminckilencben, benyit Roth Margithoz (Ő mesélte el azután nekem ezt a látogatást). Benyit hozzá, próbál egypár kalapot csupa szokásból, azután leül, rágyújt és odakéri Roth Margitot ahhoz a csipkés, virágvázás asztalkához. Üljön le kicsikét, édes Margitkám, szeretnék valamit megbeszélni magával.     
Bizonyára nem hallotta még, mert ez még nem nyilvános, hogy a zsidóktól elveszik az üzleteket. Igen, Margitkám, és elhiheti, hogy fáj a szívem, mikor ilyen újságot kell magával közölnöm. Mikor? Hát édes szívem, ez egy-két hónap kérdése. Csak most kezdik előkészíteni a belügyben az illető törvényjavaslatot. Elég sajnos, hogy maga is zsidó, Margitkám, vagyis hogy zsidó származású, no igen, de ebben az esetben a kitérés nem jelent semmit. Szóval drágám, a maga szép üzletét is el fogják venni. És miután így áll a dolog, amit én szívem mélyéből sajnálok, tudhatja, milyen jó barátnéja voltam mindig magának, hát édes jó Margitkám, én rögtön arra gondoltam, a maga üzletét én fogom kiigényelni. Négy gyerekünk van, az uram sajnos a ráeső örökséget még kapitány korában elkártyázta, hát nekem igazán isteni ajándék lesz ez a kalapszalon.
Nahát most rátérek, Margit édes, avval a kis kéréssel jöttem most magához, foglalkozzon velem kicsit, mondjuk mindennap tíztől tizenegy, fél tizenkettőig itt leszek magánál, gondolom, olyankor ér rá legjobban. Tanítson, neveljen bele a kalapdivat titkaiba, az eladás művészetébe. A bolt halálbiztos az enyém lesz, az uram már megtette ebben az irányban a lépéseket, és magának ugyebár csak jól fog esni, hogy velem foglalkozhatik, és hogy én leszek az örököse, nem pedig egy ismeretlen valaki. És én sohase fogom elfelejteni az én szeretett Margitomat. No, ugye tubicám, rendbe vagyunk. Én azt hiszem, már holnap elkezdem a tanulást. Már fél tízkor? Hogyne, jöhetek, milyen kedves maga. Jaj, rohannom kell a fodrászatra, csókolom, aranyos, hát a holnapi viszontlátásra, pá.”

−  Hm. Érdekes. Nem tudom, ezt miért olvasta nekem föl. Hisz’ maga nem is kalapos. Mindenesetre maga egy művelt ember.

−  Nem vagyok művelt. Csak szoktam olvasni néha.

−  Maga egy művelt ember. De azzal már itt nem fog sokra menni. Na, mindegy. Akkor holnap jönnék. Mondjuk fél tízkor… Fél tízkor jó lesz nekem is.

−  Kérem. Várom.

−  Viszlát.

−  Viszlát. Cső. Csákány.

(Bächer Iván – Népszabadság - Hétvége melléklet, 2013. április 27. (11. oldal)

[

Társadalmunk állapota főként vezetőink színvonalától, képességeitől függ. A rossz vezető nem tud mit kezdeni a rábízott emberekkel, nem képes kihozni belőlük a maximumot. A jelenlegi kiválasztási rendszer mellett nem is várhatunk javulást ezen a téren. Ma még a külső, a megjelenés, a kommunikációs készség dönti el, hogy kiből lesz vezető. A tehetség, a hatékonyság, az eredményesség nem számít:

 

Hamarabb jut álláshoz, könnyebben lesz főnök, és mindenképpen jobban keres az, aki szép. Kutatások sora bizonyítja, hogy a karriert (is) döntően befolyásolja a megjelenés, a hangszín, mi több, az illat is. Már a régi rómaiak is megmondták: „jó szerencse, semmi más...” Az igazi szerencse pedig – úgy tűnik, még felvilágosultnak hitt korunkban is – az, ha valaki szépnek születik. Abban nincs semmi meglepő, hogy a történelem hajnalán érzékszerveink és ösztöneink igazgattak minket. A megjelenés, a hang, a szag „üzent” az egészségről, az erőről, a nemzőképességről. Az érdekes az, hogy ma is azt tartjuk szépnek, amit tízezer évekkel ezelőtt: a szimmetriát, a sima bőrt, a karcsú, magas testalkatot, a megfelelő csípő-derék arányt – mindkét nemnél. Nyert ügye van annak, aki mindezen külső tulajdonságokkal indul neki az életnek.

A Munkaügyi Szemle októberi számában megjelent tanulmány alapján ez a munkahelyi előremenetelnél is többet segít, mint a személyes kapcsolatok vagy egy-egy érdekcsoporthoz való tartozás. Hasonló eredményre jutott a Neumann és Partners hazai leányvállalatának magyarországi cégeknél végzett felmérése. 1300 amerikai és angol nagyvállalat személyzeti igazgatójának 93%-a vélte úgy, hogy „szép gyerekek jobb iskolai osztályzatokat kapnak, a szép emberek pedig könnyebben találnak maguknak állást” annak a vizsgálatnak a során, amelyet a New York-i Syracusa egyetem tanárai készíttettek. Európában sem igazán más a helyzet. A hamburgi közgazdaság-tudományi egyetem kutatói 1986 óta tesztelik a vállalati vezetőket, hogy szerintük mekkora szerepet játszik a karrierben a megjelenés. Úgy tűnik egyre nagyobbat, mert 2003-ra a kezdeti 5%-ról már többségbe került a külsőt fontosnak mondók aránya. De lehet, hogy ebbe a nagyságrendnyi eltérésbe az is belejátszik, hogy a főnökök őszintébbek lettek.

Nemcsak a ranglétrán lehet a jó megjelenésnek köszönhetően gyorsabban feljebb jutni. Ugyanabban a pozícióban pénzben is kimutatható a szépség jutalma. Az előnyös külsőhöz mintegy 5%-kal magasabb kereset társul. Az amerikai egyetemen még azt is bizonyították, hogy az a cég nagyobb forgalmat ér el, amelynek több vonzó kinézetű munkatársa van. A képzettségi szint és a testmagasság között is kimutatható az összefüggés. A német egyetemisták átlag 3 centiméterrel magasabbak, mint ugyanolyan korú szakmunkás társaik. A londoni Guildhall[65] egyetem kutatója szerint a 182 centiméternél magasabbak kereseti előnye 6%. A magyarországi Neumann megkeresésére válaszoló férfi vezetők testmagassága kivétel nélkül meghaladta a 180 centimétert.

Mindezen tapasztalatok a munka világában elsősorban a férfiakról szólnak. Mert a nőknél – legalábbis a munkahelyi előremenetelnél – nem feltétlenül előny a szépség, pontosabban a nőies megjelenés. Telt keblek, szív alakú arc, hosszú, szőke haj együtt elég ahhoz, hogy valaki nagy hátránnyal induljon harcba egy magasabb pozícióért. Még maguk a személyzeti vezetők is elismerték, hogy egy nőies nőt automatikusan keresztkérdések pergőtüzébe fognak, míg barna hajú, hegyes állú konkurensét hagyják, hogy hosszan meséljen sikereiről.

Férfivilágról tanúskodik az is, hogy a munkahelyen milyen hangszín, hanghordozás a „nyerő”. Márpedig ez nagyon fontos, mert – miként az attraktivitást kutatók ezt is kiderítették – fülünknek nem az számít, hogy mit mond valaki, hanem az, hogyan mondja. Így a hatás 38%-ban függ a hang minőségétől, 55%-ban a gesztusoktól, és mindössze 7%-ban befolyásolja a megítélést a kimondott szavak tartalma. Az üzleti életben pedig a mély hangfekvés kívánatos és bizalomgerjesztő; tehát tipikusan a férfihang. E tónus elsajátításánál azonban ügyelni kell arra, hogy a munkahelyi közösségek azokat a vezetőket tartják megbízhatónak és magabiztosnak, akik az alaphangszínüket nem változtatják. Az előrejutást megcélzó hölgyeknek tehát érdemes idejekorán elkezdeniük hangjuk trenírozását, és nem csak akkor, amikor már pozícióba jutottak. Még egy jó tanács: a férfiakat a beszédgyakorlatokon három hang használatára oktatják, ami érzelemmentesebb kifejezést tesz lehetővé, mert ez felel meg a férfi vezető sztereotípiának. A nőket öt hang használatára tanítják. A dallamosabb kifejezőbb beszéd kevesebb autoritást sugall ugyan, viszont nem mond ellent a nőkről alkotott képnek. A nagy testű emberek előnyben vannak azáltal is, hogy hangjuk ércesebben cseng, ami szintén erőteljesebbé teszi az üzenetet.

Van még egy érzékszervünk, amely irányít az emberek megítélésénél: az orr. Az illatok a férfiakat sokkal inkább befolyásolják, mint a nőket, de azért csínján kell bánni a parfümökkel. Egy amerikai illatkutató – mert ezek szerint ilyen is létezik – a felvételi beszélgetéseken vizsgálta az illatok hatását. Ebből az derült ki, hogy az interjú megkezdése előtt a kísérleti alanyok mindegyike által kellemesnek mondott kölni illatát a férfi felvételiztetők irritálónak találták a hölgyeken a beszélgetés során. Vonzóbbnak, intelligensebbnek ítélték azokat a pályázókat, akik semmilyen illatszert nem használtak. Érdekes módon női felvételiztetőknél az eredmény ennek éppen fordítottja volt. A nők fejlettebb szaglóérzéke még a nőtársaikkal szembeni döntéseiket is befolyásolja. Ha pedig összegezni kellene a sok különböző nációnál több évtizeden át folytatott kísérletek eredményét, egy dolog bizton állítható: messze vagyunk még attól, hogy a siker csak a tehetségen múljék.

H. Sz. Népszabadság, 2004. november 2. (3. oldal)

[

A jövőben a kulcsfontosságú munkakörökre a magasabb szférák láthatatlan tanácsadóinak javaslatai alapján fogjuk kijelölni a megfelelő embert. A munkaadók két kézzel kapnak a nagy tapasztalattal rendelkező, ötödik-hatodik szintről leszületett lelkek után. Ők ugyanis olyan fejlett képességekkel rendelkeznek, amellyel bárhol megállják a helyüket. Nem a külső megjelenés, a kapcsolatok és nem is a származás fogja eldönteni, hogy kiből mi lesz, hanem a lelki fejlettségi szintje. A munkaerő használhatóságának ezen az alapon való megítélése már most is megnyilvánul. Mivel a reinkarnáció hivatalosan még tubutéma, a fejlettségi szint helyett a tehetséget vizsgálják, ami valójában nem más, mint az előző életek tapasztalatainak összegeződése. A fejvadászok által kidolgozott „war for talent”[66] (harc a tehetségért) stratégia forradalmasította a munkaerőtoborzást. A WIFI Hungária vezető tanácsadója így foglalta össze a jelenlegi kiválasztási stratégia lényegét:

 

Húsz évvel ezelőtt egy állás elnyeréséhez elég volt, ha a jelentkező rendelkezett a megfelelő képesítésekkel. Ma a személyiségét is igyekeznek alaposan feltérképezni. Korábban az is erény volt, ha valaki becsülettel végigdolgozta a nyolc órát, ma a cégek az eredmé­nyességet díjazzák. A piacvezető multinacionális cégek három rövid szóval határozzák meg toborzási és kiválasztási stratégiájukat: „war for talent” – azaz harc a tehetségért. A másik oldalról pedig azt láthatjuk, hogy a munkaerőpiac telítettsége és a magas követelmények sokszor re­ménytelennek tűnő erőfeszítésre kény­szerítik az állást keresőket. A kérdés az, hogy tényleg reménytelen-e a helyzet – sőt egyáltalán harc-e az, ami az állások körül zajlik?

Korábban többnyire elegendő volt, ha valaki megfelelő végzettséggel rendelkezett, és ha nem volt egyéb kizáró ok, már fel is vették. Ön­élet­rajz, egy rövid elbeszélgetés, és lehet is aláírni a papírokat. Az elmúlt tíz évben ez gyökeresen megváltozott. Ma az önéletrajzok elemzése mellett kifinomult interjúmódszereket hasz­nálnak. Meg­jelentek a speciális ki­választási tesz­tek és egyre gyakrab­ban vetik be bi­zonyos pozícióknál a „nagyágyút” is, az úgynevezett fel­mérőközpontos tech­nikát – foglalja össze a munka­erő ki­válasz­tá­sának módszereit Ju­hász Ti­bor, a WIFI Hungária Oktató és To­vább­képző In­tézet vezető tanács­adója.

Az interjúnak három fő formája létezik. Régen a „feltérképező” inter­jú módszere volt általános. Ennek so­rán a gyerekkorból kiindul­va sor­ban haladtak az életesemények men­tén – nem mellőzve olyan ma­gánéleti mo­mentumokat sem, mint a szülők­kel, test­vérekkel való kap­cso­lat, az éle­t­társ vá­lasztásának mo­tivációi stb. A másik módszer a rö­vid, „fókuszált” inter­­jú, amely nem más, mint egy szűk szak­mai ismeret- és képes­ség­vizs­gálat. Ma a leghaté­ko­nyabb­nak tar­tott inter­júforma a „struk­­turált” interjú, amely­ben a mun­ka­körhöz szük­séges, előre de­fi­niált ké­pesség­pro­filt tesz­telik. A ké­pesség­profil össze­állí­tása nagy szak­értelmet kíván a hu­mán­erőforrás-szak­em­be­rektől. Nagy ál­ta­lános­ságban min­den ilyen profil négy fő területből áll: szakmai képes­ségek, üzleti képessé­gek, emberi (hu­mán) kom­petenciák, valamint a hozzá­állás – ide­gen szó­val attitűd – visel­kedés-össze­tevői. Abban azonban meg­­egyeznek a szak­emberek, hogy még a legnagyobb gonddal össze­állí­tott kér­­dés­sorok is csak 70 százalékos meg­bízhatósággal működnek.

A megbízhatóság növelése érdekében a nyolcvanas évek végétől széles körben al­kal­mazzák a különböző személyiség- és ké­pességtesz­teket. Kezdetben klinikai pszic­hológiai teszteket használtak. Ezekben nem egy olyan kérdés is előfordult, amely sér­tette a jelentkező szemé­lyiségi jogait, hi­szen ő állás miatt fordult a céghez és nem lelki problémáira kér tanácsot. Ráadásul ezek a tesztek nem nyújtanak rele­váns in­formá­ciót a vál­lalat­nak a munkával kap­cso­latos ké­pességekről. Manapság az ilyen eti­kát­lan, nem helyén­való kérdések kez­denek ki­kopni a felvételi tesztek gya­korlatából, és szerencsére a piacon van­­nak már a munka világából fel­épí­tett, valós kom­petenciákat mé­­r­ő haté­kony tesztek. A kö­zép- és felső ve­ze­tők kivá­lasz­­tá­sá­nál újabb szokás a már em­­lített fel­mé­rőközpon­tok alkalma­zása. Eb­­ben a jel­lem­zően magasan képzett szak­em­be­rek által lefolyta­tott eljárás­ban az in­ter­júk, a tesztek mellett a jelentkezőt va­lós, élet­hűen szimulált szi­tuációkban is meg­fi­gye­lik. A cso­portos-, páros- és egyé­ni fela­da­tok so­rán a megfi­gyelők értékelőlapon rög­zí­tik pont­jai­kat, amiket a sta­tisztikai össze­sí­té­sek után ér­tékelő konferencián vitat­nak meg. Az érté­kelő konfe­ren­cián meg­hozott javas­la­tok, döntések már 80% fe­letti meg­bíz­ható­ságot kép­vi­selnek.

Manapság minden cégnek töre­kednie kell az objektivitásra, ugyan­akkor érdemes óvakodni a személyi­ségi vagy munka­jog­ba ütköző meg­közelítésektől – hangoztatja a WIFI szakértője. Így nem diszkriminál­hat­ják a jelentke­zőket sem kor, nem, sem pedig etnikai hovatartozás sze­rint, hogy csak a legismertebbeket említsük. Erre a két szempontra a na­gyobb cégek már különösen ügyel­nek. A munkavállalói oldalról nézve azt tanácsoljuk a jelentkezőknek, hogy minél több időt szánjanak a felvételi eljárásra való felkészülésre. Persze nem csak arról van szó, hogy „úgy kell tennünk, mintha”. A cég HR-spe­cia­listái előbb-utóbb átlátnak a szí­nészkedésen. Olyan ez, mint egyes barokk épületek felső emeleti homlokfala, ami mögött nincsen semmi, csak úgy látszik, mintha egy magas pozíciójú, gazdag tulajdonost sejtető palota lenne. Aztán persze más szemszögből, oldalnézetből kiderül a turpisság. Színészkedés helyett inkább a valós, hiteles énjét, valós képességeit mutassa a jelentkező úgy, hogy a cég vezetői megbizonyosodhassanak arról, hogy motivált, tudatos személlyel állnak szemben. Még azt is érdemes bevallanunk, mihez nem értünk, mert ez erőteljesen növeli esélyeinket a „bevállalós mindent tudókkal” szemben.

A magas elvárások miatt persze nem bűn, ha a felvétel előtt kicsit „felturbózzuk” magunkat, ugyanakkor hiba olyan képességeket csillogtatni, amelyekkel nem rendelkezünk, mert ez későbbi boldogulásunkat veszélyezteti. Harc vagy nem harc? Egy biztos: a háborúban valamelyik fél biztos veszít. A munkaerőpiacon a jól felkészültek rendelkeznek nagyobb eséllyel. Ehhez pedig van olyan segítség, amelyet érdemes igénybe venni – zárta le gondolatait Juhász Tibor, a WIFI Hungária vezető tanácsadója.”

Népszabadság – Állástrend melléklet, 2004. augusztus 10. (3. oldal)

[

Kelet-Európában is mind többen ismerik fel az „összekötő hídban” rejlő lehetőségeket. Az egymással évszázadokon át ellenségeskedő nemzetek többségi lakói lassan nálunk is ráébrednek arra, hogy az együttélésnek nem csak hátrányai, hanem előnyei is vannak. Ennek a felismerésnek köszönheti magas pozícióját Mária Kadlečiková, aki jelenleg a FAO közép- és kelet-európai irodájának vezetője. Hiába szerzett agrárközgazdász diplomát, ez önmagában nem lett volna elegendő ennek az állásnak az elnyeréshez. Azért nevezték ki az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének budapesti irodavezetőjévé, mert tökéletesen beszél magyarul. Pedig nem magyar. Szlovák származású. Szüleit az 1947-es „lakosságcsere” során visszatelepítették Szlovákiába. A nálunk töltött évek alatt azonban megtanultak magyarul. Ezt a tudást aztán továbbadták a gyermeküknek is. Etnikai meghurcoltatásukkal kapcsolatos sérelmeiket félretéve Szlovákiában is magyarul beszéltek a lányukkal, aki így könnyedén megtanulta a nyelvünket.

Amikor a FAO úgy döntött, hogy a 19 országot átfogó kelet-európai irodáját Budapesten hozza létre, nyilvánvaló volt, hogy csak olyan személyt nevezhetnek ki az élére, aki beszéli a magyart. Ezzel rendkívüli módon beszűkült a szóba jöhető személyek száma, mivel a FAO alkalmazottai közül sem sokan beszélik a kis népek nyelveit. Végül a szakmai rátermettséget is figyelembe véve nem egy született magyarral, hanem egy szlovák szakemberrel töltötték be ezt a posztot. Ehhez a siker­hez csupán arra volt szükség, hogy a szülei a már ismert nyelven szóljanak a gyermekükhöz. Az agy befogadóképessége kora gyermekkorban a legnagyobb. Ilyenkor mindenki játszva tanul. Később az­tán az agyunk egyre jobban eltompul. Felnőtt korban már lehetetlenség tökéletesen megtanulni egy nyelvet. Már pedig a nyelvtudás, főleg a ritka nyelvek tökéletes elsajátítása manapság felér egy dip­lomával. Ennek a „diplomának” a megszerzéséért még iskolába sem kell járni. Pénzbe sem kerül. Csupán ki kell használni a családi adottságokat.

 

A bürokrácia útvesztői

 

−  Jó napot, a lejárt útlevelemet szeretném megújítani. Itt a 234-es sorszám, az öreg útlevél, a személyi igazolvány.

−  Eegen. Név, cím, születés rendben? Ajaj, van itt egy probléma. Az okmányaiban doktorként szerepel, a központi adatbázisban azonban ennek nincs nyoma.

−  Talán nézze meg alaposabban! Kisdoktor vagyok. Egészen kicsi.

−  Viccelődik az állampolgár?

−  Bocs. Szerintem a dolog egyszerűen megoldható. Felejtsük el a doktori címet, úgyse hasz­náltam, sose adtam a cafrangokra. Írja csak simán a nevemet az útlevélbe.

−  Nana! Ez nem olyan egyszerű. Vagy doktor valaki, vagy nem doktor valaki. Sajnos csak úgy állíthatom ki az új útlevelét, ha hoz egy igazolást a doktori címéről.

−  Nézze, én készültem. Nem akartam ezt a baromi sort még egyszer végigvárni, ezért elhoztam minden iratot, amiről elképzelhető, hogy szükség lehet rá. Itt van az oltási bizonyítványom, a születési anyakönyvi kivonatom?

−  A kivonat jó okmány! Ott milyen néven szerepel? Ajaj, a dolog egyre bonyolultabb. Az egyik okmányban doktor, a másikban nem... Gyanús!

−  Sajnos, én még olyan korban jöttem a világra, amikor nem lehetett megumbuldálni, hogy az ember eleve doktornak szü­lessen. A fene egye meg, hogy épp a doktori disszer­táció­mat felejtettem otthon!

−  Márpedig anélkül nem megy a dolog. A törvény az tör­vény!

−  Erről jut eszembe, hogy tu­lajdonképpen nem is vagyok már doktor. Ha jól em­lék­szem, 1993-ban hoz­tak egy rendeletet az egye­temi dok­tori címek PhD-doktori cím­mé való átala­kí­tá­sáról, amit kérvényez­ni kel­lett. Én nem kérvé­nyeztem, ezzel mintegy auto­matikusan elmúltam doktor lenni. Úgy is lehet mon­dani, hogy ledoktorá­lód­tam. Ilyen egyszerű a hely­zet. Már töltheti is ki azt az útlevelet?

−  Nana! A helyzet még bonyolultabb, mint gondoltam! Mi van akkor, ha ön valójában mégis csak doktor, de le akarja tagadni? A legjobb lesz, ha hoz egy hivatalos igazolást arról, hogy nem doktor.

−  Ki ad nekem ilyen igazolást?

−  Hát ez probléma. De tudja, az ön ügye nem egészen életszerű. Bizonyára befektetett egy cso­mó időt és energiát a cím megszerzésébe, de aztán csak úgy veszni hagyja?

−  A dolog nagyon is élet­szerű. Dolgozott ugyanis akkori­ban egy nagyon csi­nos hölgy az egye­tem ta­nu­lmányi osztá­lyán, törté­netesen éppen a doktori ügyekkel foglal­ko­zott. Ma úgy mon­danák: haj­tottam rá.

−  Na, és sikerült?

−  Summa cum laude!

−  Nem a doktorira gondol­tam...

−  Jesszusom, arról is kellett volna igazolást hoznom?

−  Csak vicc volt. Szóval így múlik el a szerelemmel a dok­tori cím is?

−  Ön nagyon téved. Az igaz szerelem örök, csak köz­ben a hölgy állást változ­tatott és nekem attól fog­va az állami nyelv­vizs­gákra kellett koncent­rál­n­om. Ezeket egyébként el­ho­z­tam. Sajnos, azóta me­gint új állásban van, úgy­hogy most teológiát tanu­­lok.

−  Mindenkinek megvan a ma­ga keresztje.

−  Összegezve: ha holnap be­hozom a doktori okleve­le­met, akkor a dolog meg­ol­dódik?

−  Részlegesen. Én ugyanis kény­­­telen leszek feljelenteni a ha­­­tó­ság megtévesztése kí­sér­le­tének alapos gyanúja mi­att, hiszen mint mondta, már nem doktor, de mégis ennek igazolására tesz kísérletet. Korábban kell kelnie annak, aki meg akarja téveszteni a hatóságot! Na most, ha le­csukják, akkor a priusza mi­att úgyse kaphat útlevelet, s ezzel a problémája egy idő­re megol­dást nyer.

−  Nincs kiút a csapdából?

−  Nézze, ha egy nap azzal térne be hozzánk, hogy az összes iratát elveszítette, akkor a dolog egyszerűsödne, hiszen ezzel megszűnne az ellentmondás a meglévő iratok és a központi adatbázis között.

−  Én akkor is harcolni fogok a törvényes megoldásért! Ha kell, még a strasbourgi nemzetközi bíróságig is elmegyek!

−  Nana! Útlevél nélkül?

dr? Karcagi László – Népszabadság, 2004. november 20. (9. oldal)

[

János bácsival nem lehetett lacafacázni. Az öreg pedellus minden reggel 7 óra 40 perckor kiállt a váci gimnázium kapujába, kezében a hatalmas tölgyfakapu kulcsával. 7. 45-kor becsukta az iskolakaput, ráfordította a zárat, aztán ebédig nélküle se ki, se be. Ha elkéstél, felírta a nevedet és leadta a tanáriban. János bácsi az 1960-as – ’70-es években folyamatosan alkotmánysértést követett el. Az volt a szerencséje, hogy akkor még nem volt ombudsman, aki megírta volna neki, hogy tevékenysége „sérti az alkotmányban megfogalmazott és a tanulókat megillető emberi méltóság elvét, mert szükségtelenül, aránytalanul és önkényesen korlátozza a diákok általános személyiségi jogait, cselekvési szabadságát”. János bácsi alakja akkor idéződött fel bennem, amikor a minap Takács Albert, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese levelet írt annak a nagykanizsai iskolának, ahol az idén tavasszal az országban először bevezettek egy chipkártyás beléptető rendszert, ismertebb nevén a lógásgátlót.

A fent idézett sorok ebből a levélből valók, amelyben Takács Albert azt ajánlja az iskola vezetőinek, hogy számolják fel a lógásgátlót, mert az durván sérti a tanulók emberi méltóságát. Az ombuds­man álláspontja jogilag nyilván megalapozott. De a kanizsai szakközépiskola tanári gárdája és a diákok szülei továbbra is ragaszkodnak a lógásgátlóhoz. Az ok: a rendszer igen hatékony. Az iskolában az elmúlt hónapokban 30-50%-kal csökkent az igazolatlan órák száma. Ezen túlmenően szinte teljes egészében megszűntek a lopások, a védett épületet messze elkerülik a besurranó tolvajok. Az iskolák igyekeznek egyre több modern technikai eszközt bevetni a diákok ellenőrzésére. Van, ahol alkoholszondát alkalmaznak, másutt SMS-ben küldenek értesítőt a szülőknek a diákok érdemjegyeiről. A különböző jogvédő szervezeteknek és a hivataloknak nem tetszenek ezek az újítások. Azt ajánlják, hogy a pedagógusok továbbra is inkább a hagyományos fegyelmező-ellenőrző módszereket alkalmazzák.

Takács Albert például azt javasolta a nagykanizsai iskola igazgatójának, hogy a személytelen lógásgátló helyett ügyeletes tanárok alkalmazásával oldják meg a ki- és beléptetést. Az ombudsman azonban egy dolgot nem vett figyelembe jogi álláspontja kialakításánál: iskola és iskola között óriási különbségek vannak. Ami az egyik intézményben égető fegyelmezési probléma, az máshol ismeretlen jelenség. Akadnak olyan elitiskolák, ahol se portás, se pedellus, se beléptető kapu nem kell ahhoz, hogy a diákok bejárjanak az órákra, máshol még a vasszigor is kevés a házirend betartatásához. A kanizsai intézményben a lógásgátló fel­szerelésével tulajdonképpen azt is­mer­ték be, hogy a hagyományos peda­gó­giai eszközökkel már nem tudtak fegyelmet tartani. Ha még­is eleget ten­nének az ombudsman ajánlásának és lesze­rel­nék a beléptető kapukat, azz­al hely­re­állíthatnák a diákok „cse­lekvési sza­badságát” és vissza­ad­hat­nák „em­beri méltóságukat”. Csak ép­pen ismét meg­nőne az igazolatlan órák száma. Tes­sék mondani, mit szól­na ehhez János bácsi?

Cseri Péter, Népszabadság, 2004. no­vember 20. (3. oldal)

[

Örvendetes, hogy az Európai Unió direktíváihoz igazodva mind na­gyobb eredményeket érünk el a dohányzás visszaszorításá­ban. De azért nem kel­lene „a fürdő­vízzel a gyereket is ki­önteni”! Nemrégiben négyszázezer fo­­rint­ra bün­tettek egy könyvki­a­dót, ami­­­ért egyik köny­vének szerzőjét do­hány­zás köz­ben áb­rázolják a reklá­mokon, és a kö­tet borító­ján. Az ügy nem volt előzmény nélküli, né­hány h­ó­nap­pal ko­ráb­ban a rekedtes hangjáról is­mert énekes pla­kát­ja mi­att tört ki a bot­rány. A „Jég, dupla whis­ky­vel” című dal előadója ugyan­is nem ki­sebb bűnt kö­vetett el, mint­hogy tal­pig szi­var­füst­ben hir­dette új kon­cert­jét: Ami ezt a mostani, újabb ese­tet illeti, a Fogyasz­tó­védel­mi Fő­fe­lü­gye­lőség úgy ítélte meg, hogy bár az író­ként is is­mert zsur­na­liszta kol­léga köz­­is­mert do­hányos, ci­garettával a kezében va­ló áb­rá­zolá­sa nem csu­pán az ő egész­ségét veszé­lyezteti, hanem a példáján felbuzdul­va, a felnö­vek­vő ifjúság is kedvet kaphat a füstöléshez. Ezen a véle­mé­nyen van az Országos Do­hány­­füst­men­tes Egyesület is, mely „cég” immár másfél évtizede nyilván­valóan jó célt szolgál, amikor a la­kos­ságot, főként a fiatalokat, igyekszik meg­óv­ni attól, hogy rendszeresen do­há­nyoz­­zanak. Amiben egyébként tö­kéletesen igaza van; mert­hogy rágyújtani könnyű, de le­szokni annál ne­he­zebb. Ám amit szóvivőjük nem­régiben az egyik rá­dióban kifejtett, az finoman fogal­maz­­va is túlbuz­góság­nak tekinthe­tő. A más­kü­lönben kiváló fér­fiú ugyanis nem kevesebbet ál­lított, minthogy a sokak által nézett, sőt, még a klasszikus­nak számító fil­mekből is ki kel­lene vágni a „dohányzós” je­le­neteket.

Igyekszem magam elé kép­zel­ni Karády Katalint; amint hamvadó cigarettavég helyett egy szelet müzlit tart a kezé­ben; de a Casablanca „füst­men­­tes” változata is érdekes len­ne. És pestiesen szólva, az se sem­mi, hogy a dohány­zás­ellenes ak­tivista Colombo had­nagy ke­zéből is kicsavarná – filmes nyel­ven: kivágná – a szivart. Igaz, a gyűrött ballonjában feszítő, szinte láncdohányosnak számító nyomozó a leharcolt autójával sokak szemében szimpatikus – mégis, aligha gondolhatja bárki, hogy a fiatalok az ő példája láttán szok­nának rá a szivarra. Mielőtt bárki szándékosan félreértené: a dohányzás valóban káros és veszélyes, ezért mindent el kell követni, hogy minél kevesebben gyújtsanak rá. De a túlbuzgósággal nem példát mutatunk, hanem nevetségessé tesszük ma­gunkat, Ha pedig így történik, a más­különben jó szán­dékú erőfeszítésnek stílusosan szól­va nagyobb lesz a füstje, mint a lángja.

Föld S. Péter – Metro, 2005. augusz­tus 9. (4. oldal)

[

Hír: A parlamenti takarító-te­rem­biz­tosi szolgálat alkalman­ként 10-20 zsák szemetet ganajoz össze a kép­viselők után. Szotyola­héj, hasz­nált rá­gógumi, üres üveg, mű­anyag po­hár, banánhéj, naranc­shéj, alma­csutka, papírszemét, gu­­mi óv­szer a padokon és a padok alatt – így fest a par­lamenti patkó a T. Ház ülé­se után.

Szotyola, üres üveg, banánhéj, ezek rendben is volnának. Még az alma­csut­kát is lenyeli az ember. De a gu­mi óv­szert! Azt már nem! Mi folyik a ma­gyar parla­mentben, ami­hez a kép­vi­se­lőknek óvszerre van szüksé­gük? Az ál­lam­polgár­nak igenis joga van meg­tud­ni, hogy az általa vá­lasz­tott képviselők mi­vel mú­latják az időt az ország há­zá­ban! Ré­ges-régen, mint a de­mok­rácia édes em­lőin, úgy csüng­tem a par­lamenti tévé­köz­ve­títéseken. Aztán ahogy kide­rült, hogy az ülések szín­vonala alig közelíti egy óvodai kiscso­port foglal­ko­zásának szint­jét, le­szoktam a parla­mentről. Lehet, hogy me­gint vissza ké­ne szoknom. Mert az Or­szágház­ból kikerülő sze­mét összetételét te­kintve – ne foglalkozzunk az elfogadott tör­vényekkel! – ér­dekes dolgok történhetnek az ülés­­teremben. Lehet, hogy egy ka­pitális meg­tévesztés áldozatai va­gyunk? Mi­­köz­ben a padok fe­lett egyre el­ké­pesz­tőbb, undo­rítóbb acsar­ko­dás folyik, addig a pa­dok alatt megy a picsi­pacsi, meg a himihumi? Lehet, hogy ne­künk is két parlamentünk van: ami nyilvános, az a felsőház, és ami a padok alatt titokban fo­lyik, az az alsóház? Lehet, hogy amit a nyilvánosság parlamenti csetepaténak gondol, az nem más, mint titkos szeretők évődése csupán? Lehet, hogy meg kelle­ne változtatni a hivatalos meg­­szólítás szövegét, és Tisztelt Ház! helyett Tisztelt Nyilvá­nos­­ház!-zal kellene kezdeni a fel­szó­la­láso­kat?

Alaposan átolvastam a ház­szabályt, meg a képviselők jog­állásáról szóló törvényt. Ezek részletesen rögzítik a képvi­se­lők jogait és kötelezettségeit, de egy szót sem szólnak a képvi­selők kö­zöt­ti viszonyokról, kü­lönös te­kintettel a há­zastársi kö­tele­zett­ségekre. A fentiek fé­nyé­ben egé­szen más megvilágí­tást kap az a tény, hogy kitiltot­ták a té­vékamerákat a parla­ment­ből. Ed­­dig úgy tudtuk azért, mert szem­­­fü­les operatő­rök rög­zí­tet­ték, ho­gyan fújják a füstöt a kép­­vi­se­lők a folyo­só­kon, ahol egyéb­­ként tilos a do­hányzás. Le­­het, hogy más tiltott dol­gok is zajla­nak a parlamenti zegzu­gos fo­lyosók be­ugróiban? És ha job­­ban utána­kavarnánk, se nem ró­ka, se nem nyúl, ha­nem hon­anya és honatya ugrana ki a zöld­leveles be­ug­róból? Fél­re­ér­tés ne essék, amúgy nekem sem­­mi bajom nincs azzal, hogy hon­atyáink, honanyáink óv­szer­rel felszerel­kezve járnak a T. Ház­ba. Sőt, izgulok azért, hogy hasz­­nálják, mert ha még szapo­rod­nának is, az lenne csak az igazi katasz­trófa!

Karcagi László – Népszabad­ság, 2007. január 6. (5. ol­dal)

[

A „Tisztelt Ház”-ban folyó üzelmek már a humoristákat is megihlette. A L'art pour l'art együttes Parlamenti közvetítés című hatperces videoklipjét eddig 60 ezren tekintették meg.[67] Webcím: https://www.youtube.com/watch?v=EAOw7vjHsFk&feature=related

[

Goedendag! Igazolványt ké­rek! – az idén már gyakrab­ban hallhatják a hollandok ezt a fü­lüknek eddig szinte ismeretlen mondatot. Az új törvény értel­mében akár 2250 eurós (550 ezer forintos) büntetéssel is sújtható az a ti­zen­négy éven fe­lüli sze­mély, aki a felszólításra nem ad át va­lami­lyen, a sze­mélyazo­nos­sá­gát igazo­ló pa­pírt (személyi iga­zol­ványt, útle­ve­let, jogosít­ványt vagy tart­óz­kodási en­ge­délyt). A január el­se­jén élet­be lépett jogszabály azért váltott ki megl­ehetősen vegyes vissz­han­got a királyság közvéle­mé­nyében, mert eddig csak azok vitt­ék maguk­­kal az igazolvá­nyukat, akik tö­megbe, azaz pél­dául fut­ball­mér­kőzésre men­tek, vagy mond­juk me­t­róra száll­­­tak. A jobboldali kormány a biz­tonság megerősí­tésével in­do­kol­ja a lépés szük­séges­sé­gét. Theo van Gogh, a radi­ká­lis, iszlám­bí­ráló filmren­dező ta­valy no­vem­beri meggyilko­lá­sa óta nem kell ezt ennél bő­vebben ecsetelni a ko­rábban liberális minta­államnak tar­tott Hollandiában.

Egyre indokoltabb a „koráb­ban” kitétel: a Balkenen­de-kabinet a 16 millió hol­landiai lakos közül 755 ezret állam­polgársági és nyelvvizs­gára kö­telez a jövőben. Nem fel­tétle­nül csak a bevándorlókat, hanem bárkit, aki 8 évnél ke­vesebbet töltött a holland is­kolarendszerben. (Kivételt kap­­­nak viszont a más EU-tagál­la­mok polgá­rai és a 65 évnél idő­seb­bek.) Aki 5 éven belül nem teszi le a vizsgát, leg­alább 400 euró bün­tetésre, és – ha nem hol­land állam­pol­gár – ki­uta­sításra számít­hat. A há­gai kor­mány egyébként nem tesz mást, mint előre me­nekül. Az egy­kori li­berális, most radi­ká­lis iszlámelle­nes Geert Wilders válasz­tási lis­tája a felmérések sze­rint decem­ber­re megelőzte a keresz­tény­de­mok­ratákat, a vezető kor­mán­ypár­tot. Hol­lan­diában 900 ezer mu­zulmán él, és Theo Van Gogh meg­gyil­ko­lá­sá­val egy 27 éves, ma­rok­kói hol­land férfit vádolnak.

Szőcs László – Népszabadság, 2005. január 3. (4. oldal)

[

Az új munkaerő megírta a spamről a feljegyzést, kinyom­tatta, lepecsételte, dátumozta, aláírta, később az irodave­ze­tő­jével láttamoztatta, pecsételte, dátumozta, végül sietett az irat­tárba, ahol érkeztetett, iktatott, pecsételt, dátumozott és aláírt megint. Erika az első munkanapját töltötte az önkormányzati hivatal külügyi irodájában, amikor megjelent az ajtóban egy ötven év körüli, vörösre festett hajú, szemüveges asszony, a kezében pecsétes papírt lobogtatott, majd azt mondta éles, ellentmondást nem tűrő hangon:

−  Angol nyelvű, internetes levelet hoztam további intézkedés végett. Hová rakjam? Ahová szoktuk?

De Erika még nem tudta, hogy hová szokták itt rakni az angol nyelvű, internetes leveleket, ezért mindössze annyit rebegett oda, hogy „csókolom”. Erre az asszony az évtizedes irodisták bennfentes, mindentudó arckifejezésével biccentett, s hozzátette:

−  Még nem találkoztunk, szervusz, Marika vagyok a költségvetésről. Ezt a dokumentumot beteszem a fachotokba. Itt így szo­kás, drágám.

Erika már ugrott is, hogy megnézze a levelet – jó benyomást akart kelteni magáról az első munkanapján –, de amikor a papírba belepillantott, megdermedt:

−  De hiszen ez egy spam – mondta.

−  Tessék? – vonta föl a szemöldökét Marika.

Erika megkönnyebbülten felnevetett:

−  Ez egy spam, vagyis levélszemét. Egy e-mailes hirdetés. Miért tetszett ezt, vagyis ööö... miért tetszettél ezt kinyomtatni és idehozni, Marika?

Az asszony sértődött képet vágott.

−  Hogyhogy miért nyomtattam ki? – kérdezte. – A hivatali e-mail címünkre jött, angolul van, szerintem rátok tartozik!

Erika erre bocsánatkérően pislogott:

−  De ezt azonnal ki kell törölni, Marika. Ez az üzenet arról szól, hogy vegyünk Viagrát olcsón.

Marika hidegen végigmérte az új munkaerőt, s közölte:

−  Én nem tudok angolul, és egyetlen levelet sem törölhetek ki olvasatlanul.

Erika megvonta a vállát:

−  Akkor majd én kitörlöm, jó? Ezt a papírt meg eltépjük.

−  Marika kirántotta Erika kezéből a levelet, s felsikoltott:

−  Még hogy eltépjük? De hiszen ezt már érkeztettem, iktattam, és hivatalosan áttettem hozzátok!

−  Akkor nekem mit kell csinálnom vele? – képedt el Erika, mire az asszony nagyot sóhajtott, és magyarázni kezdte:

−  Csinálsz róla egy feljegyzést, és beleírod, hogy az ügy további intézkedést nem igényel. Aztán aláírás, dátum, pecsét.

Ennyi? – nyugodott meg Erika, mire Marika megcsóválta a fejét:

−  Mire tanítottak téged az Államigazgatási Főiskolán, édesem?

−  Hát... – húzta el a száját Erika, és a papírra sandítva azon tűnődött, hogy vajon mennyit érhet ez a Viagra magyar pénzben. A spamben ugyanis dollárban volt megadva az ára. Marika azonban rendületlenül folytatta:

−  Ha megvagy a feljegyzéssel, akkor aláírattatod az irodavezetőddel is.

−  Az irodavezetőmmel? Miért? – sápadt el Erika.

−  Mert a levél csak az ő tudtával mehet az irattárba. Iktatófüzet, irattár, aláírás, dátum, pecsét. Érted?

−  Úristen – nyögte önkéntelenül Erika, mire Marika végigmérte, és azt kérdezte:

−  Mi a probléma? Itt így szokás.

Erika megtörölte a homlokát:

−  De ha kitörölnénk rögtön az elején, akkor...

Marika közbevágott:

−  Nemhogy örülnél egy ilyen könnyű esetnek! Év végén a köztisztviselői értékelésben ezt is beszámítják majd az elintézett ügyek közé! – mondta, s olyan méltósággal vonult el, mint egy bálkirálynő. Ezután az új munkaerő megírta a spamről a feljegyzést, kinyomtatta, lepecsételte, dátumozta, aláírta, később az irodavezetőjével időpontot egyeztetett, majd az iratot láttamoztatta, pecsételte, dátumozta, végül sietett az irattárba, ahol érkeztetett, iktatott, pecsételt, dátumozott és aláírt megint. El is telt az első napja szépen.

Kácsor Zsolt – Népszabadság, 2010. május 5. (5. oldal)

[

Látlelet a magyar egészségügyről:

A földesúr mobilszáma

Kisebb műtétre voltam hivatalos az egyik klinikára, meg sem lepődtem rajta, hogy ott kellett hagynom az osztályt, mielőtt befeküdtem volna. Elvégre kinek hiányzik az, hogy mint a kutyával, úgy beszéljenek vele. Nem köszön vissza az orvos, pedig te két méterről előre, jó hangosan, a szemébe? Mindennapos. Sőt naponta többször, amikor csak találkozol vele. Orvosod olyan lekezelőn, flegmán és rátartin beszél veled, mintha földesurad volna, te pedig utolsó jobbágya, ki magas színe elé járulni levett kalappal tartozik. Ugyan, minek csodálkozni ezen is. A szakrendelésen az orvost hiába keresed, holott volna még fél óra a rendelési idejéből. Hát persze. Az asszisztense sziszegi oda neked, hogy elment a főorvos úr. Műteni ment. Kérdezed, hogy miért ment el, ha volna fél óra még, s te ide időre jöttél, mire unott vállvonogatás válasz: kevesen vagyunk, kedves uram, jöjjön vissza holnap. Állsz az osztályon, hová most befeküdni kellene, s a nővérek rád se hederítenek. S amikor az egyik megkönyörül rajtad, s a főnővérhez utasít, ő éppen egy barátjával trécsel a folyosón, hallod messziről, a jaj-de-gyorsan-megnőtt gyerekeikről fecsegnek, meg a nyugdíjas évekről oly harsányan, mintha kávézóban üldögélnének, habos kapucsínó mellett. Te meg állsz ott, műtéted miatt az idegességtől remegsz, s arra gondolsz, kérhettél volna protekciót.

Persze, kérhettél volna. Munkád révén ismersz itt sok embert, ki úgynevezett „fejes”. Segítettek volna biztosan. De nem, ebből elég volt egyszer. Egy vizsgálat meggyorsítása érdekében pár éve már folyamodtál e kerülő úthoz, de meg is bántad, mert a kivételezést nem szenvedheted. Azóta nem szóltál senkinek, bármely klinikán akadt magánügyed. Most sem hívtál föl senkit, pedig lett volna mobilszámod a megfelelő földesúrhoz. Hüledezel, hogy amikor a főnővér a traccsot befejezi, miért néz rád úgy, mint teli szemeteszsákra, amely kiürítésre megérett már rég. Mit akar maga, kérdezi, befeküdni, válaszolod, mire jajongás a válasz. Ajjajajjajjaj, a főnővér ezt mondja. Miért ajjajajjajjaj?, kérdezel vissza ingerülten, mire odaveti, hogy sok most a dolga, nem hiányoztál neki. Gyűrögeted a kezedben a papírokat, s azon tűnődsz, összegyűrd-e gombóccá leleteidet, s vágd-e a képébe most. Vagy csak később. S mondjad-e neki, hogy műtétre váró emberrel főnővér így nem beszélhet. De aztán persze kussolsz. Mindig csak kussolsz, te magyar jobbágy, lapítasz az alázatosan levett kalapoddal a kezedben évszázadok óta.

Várakoztatnak aztán néhány órát a folyosón, ahol ülőhely számodra nincsen, s amikor az ígéretük ellenére rád sem hederítenek, otthagyod őket, otthagyod őket a francba. Nem lesz műtét. Itt nem. Nem kértél protekciót, meg is lett az eredménye: ha az osztályra nem is, de becsekkoltál a való világba. Rohansz feldúltan el, s hallod az egyik folyosón, hogy egy öreg, szakállas beteg inni kér egy pult mögött ülő, fehér köpenyes nőtől. „Meghalok szomjan, kérek egy pohár vizet”, ezt mondja szó szerint. Mire a fehér köpenyes nő fölcsattan, „nem adok, nekem is csak egy poharam van”, ezt mondja szó szerint. Aztán odaszól egy mentősnek, hogy ezt az embert ki kéne rakni, mert büdös. A mentős a fejét rázza: nem, én innen nem rakok ki senkit. Hálás vagy neki. Majd nézel a fehér köpenyes nőre, s azon tűnődsz, hogy hová tűnt belőle az emberi lélek édesnek hazudott méze. Annak a szomjas embernek nincsen vize. De mobilszáma sincsen földesúrhoz. A szegény emberek így pusztulnak.

(Kácsor Zsolt – Népszabadság, 2013. április 2. (11. oldal)

[

A rendszerváltás után mi voltunk a mintakép, a gazdasági átalakulás nálunk indult el legdinamikusabban. Aztán az elmúlt húsz év alatt éllovasból sereghajtóvá váltunk. Ez azért is érthetetlen, mert az új polgári kormány rendkívül alacsony szintre csökkentette az iparűzési adót, a személyi jövedelemadó pedig egységesen 15% lett. Ezzel egyidejűleg a Parlament kíméletlen harcot folytatott a korrupció ellen. Ennek ellenére a külföldi vállalkozók nem állnak sorba a magyar határnál, otthon veszteséges gyáraikat nem hozzánk telepítik át. Hogy miért? A korrupciót is felülmúló bürokrácia miatt. Amíg Amerikában a hivatalnokok azt keresik, hogyan segíthetik a polgárt, a vállalkozót minél hatékonyabban, nálunk a bürokraták szinte eszelősen keresik, hogyan gördíthetnek minél nagyobb akadályt eléjük. Bár a jelenlegi kormány a bürokrácia elleni küzdelmet is a zászlajára tűzte, ez egy nehéz harc lesz. Az irigységet, az egymás iránt táplált rosszindulatot, a „Ha az én tehenem megdöglött, dögöljön meg a szomszéd tehene is!” szemléletet nem lehet egy nép lelkületéből kiűzni. Zsigeri késztetéseink lépten-nyomon megnyilvánulását jól szemlélteti az alábbi cikk is:

 

Jogász végzettségű főhősünk bemegy az alföldi város okmányirodájába, és közli, hogy közhasznú egyesületük gépjárművet vásárolt, amelyet szeretnének átíratni az egykori magántulajdonos nevéről az egyesület nevére. Be is mutatja a magával hozott iratokat: a friss bírósági kivonatot az egyesület létezéséről, a szervezet alapító okiratát, valamint az egyesület elnöke és két tanú által aláírt meghatalmazást az átíráshoz. Mivel a közhasznú egyesületek gépjárműátírása illetékmentes, főhősünk alaposan meghökken, amikor az okmányiroda dolgozója közli:

−  Ötvenhatezer forint lesz.

−  Az nem lehet – rázza meg a fejét az ügyfél –, nekünk az ilyesmiért nem kell fizetni.

−  Ezt meg honnan veszi? – kérdezi erre az ügyintéző.

−  Nem én veszem, törvény mondja ki.

Erre az okmányiroda alkalmazottja bólint:

−  Rendben, akkor hozzon erről igazolást!

−  Tessék? – kerekedik el főhősünk szeme. – Én hozzak igazolást egy törvényről? Honnan? A Parlamentből?

Az ügyintézőt azonban nem lehet zavarba hozni:

−  Hozzon az APEH[68]-től!

−  Kedves asszonyom, én jogot végeztem – válaszolja az ügyfél –, nagyon jól tudom, hogy az APEH az illetékmentességünket szavatoló törvényről nem fog igazolást adni.

Az okmányiroda dolgozóját azonban nem tudja meggyőzni. Főhősünk elmegy az APEH-hez, ahol kissé megmosolyogják, s közlik vele, hogy illetékmentességről nem adhatnak igazolást.

Azt azonban szívesen igazolják, hogy a szóban forgó egyesület közhasznú.

−  De arról nem kell igazolás – érvel az ügyfél –, hiszen a közhasznúság ténye benne van a bírósági kivonatban.

−  Ha nem, hát nem – válaszolja az APEH dolgozója –, de ha mégis szüksége lesz az igazolásra, akkor adjon be kérvényt, s harminc napon belül igazoljuk, hogy az önök egyesülete közhasznú.

−  Ajjaj, az késő lenne – mondja főhősünk –, merthogy a gépjárműátírást tizenöt napon belül rendezni kell. Visszamegy hát az okmányirodai ügyintézőhöz, s közli, hogy az APEH nem adhat egy törvényről igazolást.

−  Ha nem, hát nem – mondja amaz –, akkor hozzon egy aláírási címpéldányt egy közjegyzőtől arról, hogy a maga meghatalmazását tényleg az egyesület elnöke írta alá.

−  Tessék? – kérdi az ügyfél. – Akkor minek az a két tanú, akinek az aláírása a meghatalmazáson szerepel?

Főhősünk hiába érvel. Megcsináltatja hát az aláírási címpéldányt, s boldogan tér vissza az okmányirodába. Az ügyintéző átnézi az iratokat, majd azt mondja:

−  Rendben, de az átírás csak akkor lehetséges, ha befizeti az ötvenhatezer forint illetéket.

−  De hát illetékmentesek vagyunk! – csattan föl főhősünk, mire az okmányiroda dolgozója legyint:

−  Fizesse be, legfeljebb visszaigényli az illetékhivataltól!

Az ügyfél szétnéz merengve, okos fejével biccent, és fizet. Ám két héttel később levelet kap, amely­ben az áll: az okmányiroda bejelentést tett a helyi rendőrkapitányságon szabálysértés miatt, mivel a szervezet túllépte a gépjárműátírás tizenöt napos határidejét. Főhősünk ezután rendőrségi idézésre megjelenik a kapitányságon, ahol azzal védekezik, hogy az egyesület tizenöt napon belül szerette volna átíratni az autót, ám az ügyintézés valami furcsa oknál fogva elhúzódott. A rendőrség megértő, és megszünteti az eljárást. Egy héttel később az egyesület levelet kap az illetékhivataltól, amely közli, hogy az állam haladéktalanul visszautalja a befizetett ötvenhatezer forintot. Indoklás: közhasznú egyesületek számára a gépjárműátírás illetékmentes.

Kácsor Zsolt – Népszabadság, 2010. december 1. (5. oldal)       

[

Nem az agyonbonyolítás, hanem az egyszerűség, a letisztultság felé kellene haladnunk. Ha tűz keletkezik egy épületben, hogyan menthetjük meg az életünket? Ha gyorsan kirohanunk belőle. Amennyiben telerakjuk a menekülési útvonalat akadályokkal, felesleges holmikkal, vagy ha hosszú és tekervényes útvonalat építünk ki, akkor biztosan nem jutunk ki. Sajnos a jelenlegi világban éppen ellenkező tendencia érvényesül. Már a számítógépet sem tudjuk gyorsan és hatékonyan használni, mert a Microsoft úgy agyonbonyolította az operációs rendszerét és az Office programcsomagot, hogy minden gép mellé egy informatikust kell állítani, aki képes kezelni. Az Office programok egységes menürendszerét széttördelték szalagokra, ezért az egyes utasításokat, beállító ablakokat órákig kell keresni, amíg megtaláljuk. Szövegszerkesztés közben ide-oda kell ugrálni a szalagokon, hogy egy éppen szükséges utasítást használni tudjunk. Ez ugyancsak jelentős időveszteséget okoz.

Az agyonbonyolítás útján járó fejlesztők valósággal megbolondítják a felhasználókat, nagymértékben csökkentik munkájuk hatékonyságát. Ma már mindent a számítógép irányít. Ha baj van, gyorsan és hatékonyan kell cselekedni. De agyonbonyolított, felesleges segédprogramokon és funkciókon át bukdácsoló operáció rendszerrel ezt nem lehet megtenni. A kapkodás, az idegeskedés eredménye az lesz, hogy lefagy a számítógép. Ha ez tömegesen történik meg, akkor leáll a gazdaság, és totális csőd vár ránk.

[

A megértés, az együttmű­kö­dés helyett egyelőre csak szét­húzás, nemzetiségi gyűlölködés tapasztalható Kelet-Európa szom­szédos országai között. Még az önzetlen segítségnyújtásban is a kifogásokat, egymás pocskon­diázásának lehetőségét keresik. Ennek legújabb megnyil­vánu­lása a 2005 tavaszán bekö­vet­kezett Bánság-i ár­víz, ahol a Temes folyó kiár­a­dá­­sa folytán 50 négyzet­kilo­méter területet bo­rított el a víz, 350 hi­dat sodort el az ár, és 4 ezer ház dőlt össze, illet­ve rongá­lódott meg.

A román sajtó leleplezte teg­nap azokat a román politiku­so­kat és újságírókat, akik a bán­sági árvízkatasztrófát nacio­nalista mederbe kívánták te­rel­­ni az el­múlt na­pok­­ban. A vitát, amely már né­hány napja tart, a Ma­gyar­­or­szág által Ro­má­niá­nak kölcsön­zött szivattyúk vál­tották ki. Első­ként Gheorghe Seculici miniszter­el­nök-helyettes jelentette ki, hogy Romániának is vannak hasonló szivattyúi, de a hatóságok kö­zötti kommuni­ká­ció hiánya és a közigazgatási fejetlenség miatt nem tudták megállapítani, hogy ezek pon­tosan hol vannak. Sul­fina Bar­bu környezetvédelmi és víz­ügyi miniszter erre azzal ér­velt, hogy belföldről senki nem ajánlott fel a magyar szivattyú­kéhoz mérhető teljesítményű be­rendezéseket, ezért fogadták örömmel a Persányi Miklós mi­niszter által térítésmentesen és tapasztalt szakemberekkel együtt rendelkezésre bocsátott magyar felszereléseket. Aztán jelentke­zett az egyik bukaresti szakvállalat, az Aversa SA, amelynek igazgatója közölte: az általuk gyártott szivattyúk a magyar berendezéseknél jobbak, nagyobb kapacitásúak. A román média valóságos szivattyúhisztériát keltve ismételgette a hírt, azzal fűszerezve, hogy a magyar szivattyúk igénybevételével Románia hitele romlott. Ovidiu Draganescu Temes megyei prefektus lehűtötte a vitát. Közölte: a magyar fél a szivattyúkon kívül azok helyének kialakítását és a berendezések beállítását szolgáló gépeket is hozott magával. Hozzátette: a magyar szakemberek ingyen dolgoznak.

Eközben a Bánságba érkezett száz magyar szakember megfeszített munkával nekilátott a 25 szivattyúnak a Béga partjára tör­té­nő elhelyezéséhez. Ótelek ha­tárában már kedd estére sike­rült az első nagy teljesítményű szivattyút üzem­be helyezni, s azóta már több be­rendezés is működik. A nacionalista hiszté­riakeltést el­ítélő Eveni­mentul Zilei rámu­tatott: Románia csú­fot űzött a segítségére siető ren­des szom­szé­daiból. Közben ki­de­rült, hogy a nagyobb kapa­ci­tá­sú és sokkal jobb román szi­vattyúkról szó­ló hírekből semmi nem volt igaz. Az Aversa ál­tal busás összege­kért fel­ajánlott be­rendezé­sek jóval ki­sebb kapaci­tá­súak vol­tak, az adott kö­rülmények kö­zött használhatat­la­nok, és a bu­karesti vállalat azo­kat csak tíz nap múlva tudta volna leszállítani. Az Evenimentul Zilei szerint a román sajtó „nemzeti toll­nokai” részéről a magyar szakembereket köszönet helyett súlyos sérelem érte, amit a vendégek szomorúan ugyan, de tudomásul vettek, majd tovább dolgoztak.

Népszabadság, Tibori Szabó Zoltán, 2005. május 13. (10. oldal)

 

Modern Biblia

 

Már a katolikus egyházon belül is sokan szorgalmazzák a Biblia megreformálását, a kihagyott részletek beledolgozását. Ez azonban valószínűleg nem fog teljes mértékben végbemenni. Ez esetben ugyanis a Szentírás nem sokban különbözne egy UFO-s szakkönyvtől. A figyelmen kívül hagyott részletek bedolgozása már a Biblia legelején is hajmeresztő interplanetáris együttműködésre derítene fényt, melynek a gondolatától is iszonyodnak a keresztény hívők. Ezékiel és Illés próféták „mennybemenetelének” feltárása, életük történetének pontos ismertetése vetekedne bármelyik sci-fi regénnyel, és az ezotériával szemben ellenérzést táplálók idegrohamot kapnának tőle.

A Káin Könyve című titkos zsidó iratból pl. kiderül, hogy az Úr mellett a földönkívülieknek is aktív szerepük volt a Paradicsom megteremtésében, majd benépesítésében. Az ősi tekercsek alapján kilenc Földön kívüli ember érkezett az Édenkertbe egy űrjárművel. Így írnak erről az ősi zsidó források: Ádám a paradicsomban búslakodott, amikor nagy dörgések és villámlások közepette váratlanul leszállt egy égi szekér. A járműből egy gyönyörű vörös hajú nő lépett ki, akit Ádám Lilitnek (szélvihar asszonyának) nevezett el. Azért adta neki ezt a nevet, mert a hatalmas űrjármű, amellyel érkezett, leszállás közben valóságos szélvihart keltett a Paradicsomban. Nem jött egyedül. Volt egy kísérője is, valamint egy héttagú személyzet, akik az űrhajót irányították.

A régi héber szövegek több helyen is említést tesznek Szarapiról, Asszer lányáról, aki szintén „elevenen érkezett” a Paradicsomba. A legnagyobb ismertségre azonban Lilit, a vörös démon tett szert, aki nem vesztegette az idejét. Megérkezése után rögtön kivetette hálóját Ádámra. Az ősatya nem tudott ellenállni a szépséges idegennek, aki egy Káin nevű fiút szült neki. Lilit azonban egy idő után ráunt Ádámra, vagy a földi Paradicsomra, és visszatért égi hazájába. Az ősatya keservesen bánkódott miatta. Ekkor szánta meg az Úr, és megteremtett neki Évát, hogy enyhítse a fájdalmát. Éva is egy fiúval, a másodszülött Ábel­lal ajándékozta meg, akit aztán Káin megölt. A test­vérgyil­kosság valódi okáról azonban hallgat a Biblia. Az Ószövetség csupán arról tudósít, hogy az Úr nem fogadta el Káin áldozatát. Káin Könyvében viszont az áll, hogy a viszály eredete arra vezethető vissza, hogy a két fivér ugyanabba a Földön kívüli lányba szeretett bele. Ez a héber „legenda” nem merült teljesen a feledés homályába. Annak ellenére, hogy kihagyták a Bibliából, szájhagyomány útján tovább terjedt. A XX. század elején különös módon került a figyelem középpontjába. A női egyenjogúság élharcosainak tekintetett szüfrazsettek Lilit nevét tűzték a zászlajukra, mivel volt bátorsága elhagyni Ádámot. A válás engedélyezésért folytatott küzdelemben is Lilitet tekintették a példaképüknek.

Arról sem szól a Biblia, hogy mit csinált Ádám és családja a Paradicsomban. A bennszülöttekhez hasonlóan süttették a hasukat a na­pon, és amikor megéheztek, leszakí­tottak egy gyümölcsöt a fáról. Mint tudjuk egy kivételével bármelyik fa gyümölcsét fogyaszthatták. Az ősi iratok szerint azonban a Paradicsom nem egy szubtrópusi éghajlat alatt létrehozott rezervátum volt. Minden bizonnyal fejlett infrastruktúrával ren­delkezett, mert még írni is lehetett benne. A XVIII. század tudósai ki­derítették, hogy Ádám 12 könyvet írt a Paradicsomban. Ezek címei: Ábé­cés könyv, A kinyilatkoztatás könyve, Ér­tekezés a bölcsek kövéről és az arany­csinálásról, A Rend Könyve, Könyv a teremtett lények mibenlétéről, Az Ádám család családfája, A Teremtés története, Az angyalok rendje. Könyv Ádám vezekléséről, Ádám végrendelete. Éva is írt kettőt. Az egyik Éva evangéliuma, a másik Éva próféciái. Még Lilit is alkotott egy művet, melynek stílusosan a „Csillagok Könyve” címet adta.  

[

Jakab protoevangéliumában olvasható, hogy Jézus születésekor megállt az idő, a világ teljes nyu­galomba dermedt. Amikor József elindult bábát keresni, a következő jelenséget tapasztalta: „Én József mentem, és mégsem mentem. Felnéztem az égboltra, és láttam, hogy mozdulatlan. Fürkésztem a levegőt, és érzékeltem, hogy csodálattal figyel. Láttam, hogy az ég madarainak szárnya sem rebben. És lenéztem a földre. Láttam a kondért, a mellette heverő munkásokat, ahogyan kezüket a kondér felé nyújtják. De a szájukba vett ételt nem ették, a kondérból kivett falatot nem emelték tovább. A maguk felé vitt kéz nem lendült a szájukig. Mindegyikük tekintete az ég felé szegeződött. Láttam, hogy terelik a birkákat, de a birkák nem mozdulnak. A juhász felemeli a karját, hogy ösztökélje őket, de a karja a magasban marad. Lenéztem a folyó vizére, láttam a kecskéket. Szájuk már a víztükörhöz ért, mégsem ittak. Aztán egyszeriben minden mozgásba lendült.”

 

Jakab protoevangéliumából az is kiderül, hogy Jézus nem egy vendégfogadó istállójában született, hanem egy barlangban. A bába késve érkezett, így már nem sok szükség volt rá. Útközben József tájékoztatta őt Mária szeplőtelen fogantatásról, ami nagyon kíváncsivá tette. Miközben ellátta Máriát, gondolta megvizsgálja. Amint ujjával elkezdte tapogatni a testét, a kezét „tűz emésztette el”. A bába feljajdult: „Átok az én gonoszságomra, és hitetlenségemre! Miért is kísértettem az élő Istent?” Miután megbánta a bűnét, Isten megkönyörült rajta, és visszaadta a kezét. Elébe állt az Úr angyala, és így szólt. „A világ Mindenható Ura meghallgatta kérésedet. Nyújtsd kezedet a gyermek felé, és vedd a karodba! Benne leled meg üdvösségedet, és örömödet.” Ahogy a kis Jézus közelébe ért, a keze újra materializálódott. Egyébként a proto (ősi, eredeti) evangéliumot az ókori zsidók még teljes értékűnek tekintették. Annyira komolyan vették, hogy amikor Jeromos próféta hevesen támadta, kegyvesztetté vált.

[

A Megváltó gyermek és ifjúkoráról keveset tudunk. Az Egyiptomban eltöltött évekről csak szűkszavúan emlékezik meg az Újszövetség. Tamás evangéliuma azonban részletesen beszámol róla, hogy a többi gyerekhez hasonlóan Jézus sem volt éppen „angyal”. Nem egyszer visszaélt a magas lelki fejlettségéből eredő parapszichológiai képességeivel. Ha felbosszantották vagy megsértették, halálra sújtotta ellenfelét. 5 éves korában egy patak gázlójánál játszott, és a vizet kis gödrökbe terel­te. Aztán a felkavart iszapos vizet egyetlen szavával tisztává varázsolta azzal, hogy ráparancsolt. Utá­na sárból 12 verebet formált. De éppen szombat volt, és amikor József meglátta a nagy munkálkodást rászólt: »Miért cselekszel szombaton ilyesmiket!« Erre Jézus összecsapta a tenyerét, és rákiáltott a verebekre: »Távozzatok!« A sárból készül madarak szárnyra keltek, és csiripelve elrepültek. A többi gyerekkel együtt Annis írástudó fia is a pataknál játszott. Vesztére egy fűzfaággal elvezette a vizet, amit Jézus összegyűjtött. Amikor a kis Jézus meglátta mi történt, haragra gerjedt, és rákiáltott: »Te kártékony, istentelen és esztelen! Mit vétettek neked a gödrök és a víz? Íme most te is elszáradsz, mint a fa. Nem hozol se lombot, se gyökeret, se gyümölcsöt.« Erre a gyerek azonnal teljesen kiszáradt. A halott fiút a szülei felemelték, és ifjúságát siratva elvitték Józsefhez, vádolva őt, hogy ilyen fia van, aki ilyesmiket cselekszik.

Máskor a kis Jézus éppen a falun sietett át, amikor egy másik gyerek a vállának ütközött. Ekkor Jézus így rivallt rá: »Nem fogsz tovább menni az utadon!« A szerencsétlen fiú azon nyomban összeesett, és meghalt. A járókelők látva az eseményeket félve kérdezték egymástól: »Honnét származik ez a gyerek, hogy minden szava megvalósult tett?« Isteni származása folytán Jézus szavainak teremtő ereje volt, mind jó, mind rossz tekintetben. A meghalt gyerek szülei is panaszkodva mentek Józsefhez. Megfenyegették, hogy nem lakhatnak velük a faluban, ha nem neveli meg a fiát. Vegye rá, hogy ne ártson, hanem áldjon.« A falubeliek féltek, hogy sorra megöli a gyerekeiket. Az általa keltett nyugtalanság miatt József dühösen kérdőre vonta Jézust. »Miért cselekszel ilyeneket, hogy ezek szenvedjenek? Azt akarod, hogy meggyűlöljenek, és elküldjenek minket?« A kedélyek lecsillapodásig Jézust szobafogságra ítélte az apja. Az egyiptomi beszámoló szerint József így fordult Máriához: »Ne engedd ki az ajtón, mert meghalnak, akik megharagítják.« Szerencsére a gyermeki gonoszság, meggondolatlanság idővel elmúlt, és a felnőtt Jézus már senkinek sem ártott. Jártában-keltében a szeretet, a megértés fontosságát hirdette.

A farizeusok később is gyakran vádolták a Megváltót, hogy varázsló, akinek csodái gonosz szellemek művének tulajdonítható. Hívei azonban azzal hárították el a mágia vádját, hogy Jézus mindenféle varázsige nélkül, egyetlen szavával gyógyított. Ráadásul a gyógyulást sohasem magának, hanem a beteg hitének, és Isten végtelen hatalmának tulajdonította. A mágikus jelenségek azonban végigkísérték az életét. A feljegyzések szerint, amikor Jézus belépett Pilátus palotájába, a jelképeken levő római császári mellképek meghajoltak előtte. Nem véletlenül parancsolta meg a római helytartó az őröknek, hogy nagy tisztelettel hozzák elébe a »zsidók királyát«. Amikor megérkezett, a követ kendőjét a lába elé terítette, hogy azon lépkedjen. Pilátus nem is akart neki ártani. Csak azért korbácsoltatta meg, hogy lecsillapítsa a zsidókat, és elkerülje a halálra ítélését. A zsidó nép azonban hajthatatlan maradt. A külső erők által gerjesztett tömeghipnózis gondoskodott róla, hogy beteljesedjen Krisztus végzete, és végbemenjen a Megváltás. E nélkül nem jött volna létre a kereszténység, és nem lett volna Istenbe vetett hit, ami kétezer éven át visszatartotta az emberek többségét a bűnözéstől.

[

Amikor István király élete alkonyán járt, lázadás tört ki az országban. Rokona, Vászoly látván, hogy az uralkodó mást választott utódul, szövetkezett három főnemessel, és eltökélte, hogy maga ül a trónra. Az egyik lázadó köpenye alá tőrt rejtve belopódzott a király ágyasházába, hogy leszúrja az alvó uralkodót, ám a kezéből egy fényes angyal kiütötte a gyilkos fegyvert. A kőre eső tőr pengésére a király felriadt álmából, és szelíd hangon megszólalt:

−  Ha isten velünk, ki ellenünk?

A merénylő elszégyellte magát, és bocsánatért esedezett. A nagylelkű király megkegyelmezett neki.

[

A szentté avatásnak számos kritériuma van, melynek beteljesülését a Vatikán minden esetben szigorúan megvizsgálja. Ezek egyike az elhalt személy testének romolhatatlansága. Erről a jelenségről sok esetleírás, és számos bizonyíték létezik. Ma is láthatók évszázadok ezelőtt elhunyt szentek, akiknek üvegkoporsóba helyezett testén a bomlás legcsekélyebb jele sem látható. Sőt a szentek teste rózsaillatot áraszt magából. Mint az „Ezoterikus körkép”-ből tudjuk a szervezetükben termelődő rózsaolaj gyógyító, csodatevő hatással is rendelkezik.

Nekünk nem kell külföldre mennünk, hogy ezt a jelenséget közelebbről tanulmányozzuk. A korabeli krónikák szerint IV. Béla király leánya, Szent Margit már életében sem szűkölködött a csodákban. A hitelesség érdekében eredeti nyelvezeten idézzünk a feljegyzésekből:

„És mikoron Szent Margit sokáig állott ezenképpen ő imádságaiban, látá az őt kísérő nővér Elena tűzének lángját a fején. Nagyon megijedt, és félve mondá az önmagát szolgasorsra ítélt királylánynak, hogy tűz van a fején. Erre Szent Margit a kezét fejére veté, és tapogatja. Sápadtan mondá a nővérnek, hogy e látást senkinek meg ne mondjad.”

Margit 1272-ben halt meg, 29 éves korában. Nem temették el azonnal, mert még napokkal később sem látták semmilyen jelét teste romlásának. A szent szűz úgy nézett ki, mintha aludna. A bomlás jelei helyet valami egészen mást tapasztaltak a mellette virrasztók: „A szent szűz orcája csodálatos fényességgel megfényesedék, és szeme alatt oly igen szép világosság vala, mintha megaranyozták volna.” Amikor az esztergomi érsek, a váci püspök és az óbudai prépost bemenének a klastromba, és felemelék orcájáról a vélomot, amivel befödték vala, láták az ő arcát fényleni.”

A legenda szerint a koporsó megérintése csodás események sorát indította el. Messzi földről, érkeztek a gyógyulni vágyó betegek, és meg is szabadultak nyavalyáiktól. Amikor sírba tették testét a hullaszag helyett édes illat áradt ki belőle. Két fráter vallatni kezdte a nővéreket, hogy mivel kenték be a testét, de ők váltig állították, hogy semmivel. Hozzátették még, hogy egy hétig virrasztottak mellette, és egy pillanatra sem hagyták őrizetlenül. Két héttel a halála után egy a hatalmas követ helyeztek a sírjára, és még mindig érződött a kellemes illat. Három hónap múlva elmozdították a sírhantról az otromba követ, hogy egy vörös márványból faragott síremléket rakjanak rá. A krónika szerint ekkor „igen édes illat pára, füst és illat jő vala fel a koporsóból, mintha rózsák voltak volna ott”. A krónikás megemlíti még, hogy amikor Szent Margit lelke távozott a testéből, a mellette levő Erzsébet nővér egy igen fényes csillagot látott kimenni a klastromból.

[

Casciai Szent Rita, a lehetetlennek tűnő kívánságok beteljesítője, „Umbria gyöngye”, Olaszország egyik legismertebb szentje, Roccaporenában született 1381-ben. Szüleinek éveken át tartó imádsága után születését égi hang jelezte. Azt kérte, hogy nevezzék a kisleányt Ritának, azaz igazgyöngynek. Életét már gyermekkorában csodás jelek kísérték. Rita arcát csecsemőkorában méhek lepték el, de egy se szúrta meg. Ritában már igen korán, ötévesen föltámadt a vágy, hogy együtt szenvedhessen Krisztussal. Szerény körülmények között, szeretetteljes légkörben nőtt föl, és igaz vallásos nevelésben részesült. Szülei férjhez adták egy helybeli zsoldos katonához. Rita, bár Krisztus menyasszonyaként képzelte el a jövőjét, hamar belátta, hogy az Úrnak másféle szándékai vannak vele. Férjéből előtört durva, hatalmaskodó természete. A szelíd Ritát verte, szidalmazta, és dorbézoló, erőszakos életet élt. Rita rendelkezett azzal a képességgel, hogy szüntelen példamutatásával átalakítsa a környezetében élő durva és önző embereket. Férjétől mindent eltűrt, és titkon úgy élt, mint egy apáca: imádkozott, böjtölt, áldozatokat vállalt, és segített, ahol csak lehetett. Példamutató élete, szelídsége, kedvessége láttán férje teljesen megváltozott, és jó útra tért.

Ezt követően Ritát sorozatos sorscsapások érték: meghaltak a szülei, majd megölték a férjét. A kor szokásainak megfelelően iker­fiai vér-bosszút fogadtak apjuk gyilkosa ellen. Rita folyamatos imádsággal könyörgött azért, hogy gyermekei elkerüljék sötét sorsukat, és hogy az egymással háborúban álló két nagy család kibéküljön egymással. Ezt követően a fiúk, megbékélve Istennel, megbetegedtek, és miután megtértek, váratlanul meghaltak, a családok pedig meglepő módon kibékültek egymással. Amikor Rita egyedül maradt, vagyonát szétosztotta, és szeretett volna belépni az Ágoston-rendiek közé apácának. Bár nem akarták jóváhagyni, hogy felvételt nyerjen a rendbe, a számtalan csodás esemény hatására ez mégis megtörtént. Titokzatos módon, a zárt ajtók ellenére, a kulcsokat őrző rendfőnök nagy megdöbbenésére Rita a kolostoron belül találta magát, sőt hirtelen maguktól szólaltak meg a harangok, és kizöldült egy elszáradtnak hitt szőlőtő. Fogadalomtételének éjjelén álmában egy égig érő létrát látott, melynek tetején Krisztus állt majd intett, hogy Rita fokról fokra jöjjön egyre följebb.

Ezt követően 40 éven át élte a zárdában önfeláldozó életét. Szüntelenül mások helyett vezekelt, ápolta a betegeket és minden rászorulónak küldött melegséget és fényt. Miután hosszú ideje kérte az Urat hogy Krisztus szenvedéseiben részesülhessen, szaggató fejfájás kezdte gyötörni, és homlokán Krisztus töviskoronájának sebei jelentek meg. E sebek 15 éven át véreztek, és Ritát mennyei magasságokba emelték. A feljegyzések szerint egy leírhatatlan, magnetikus erő hatotta át: Krisztus ereje, amely számtalan csodában is megnyilvánult. A stigmák megjelenése után apácatársaitól elkülönítették, és hosszú időn át iszonyatos szenvedéseket élt át. Kínjait örömmel viselte, és Krisztusnak ajánlotta. Imái rendszeresen meghallgatásra találtak. Úgy tartják, hogy semmi sem lehetetlen számára, ezért is nevezik őt a lehetetlen kívánságok beteljesítőjének. Közbenjárására megszállottak és betegek gyógyultak meg. A halála előtti hónapokban a napi tápláléka egy korty víz volt, és a szentelt ostya szentáldozásnál. Egy téli, havas napon unokatestvérétől rózsát kért, aki csodás módon egy szál illatos, fehér rózsával tért vissza. 1447. május 22-én Casciában halt meg a Mária Magdolna kolostorban. Elhunytakor a harangzúgást nagy tömeg hallotta, bár a harangot senki nem húzta meg. Testét soha nem temették el, mert nem érte romlás. Sértetlenül került ki abból a tűzvészből is, amelyben koporsója porrá égett. Épen maradt testét a Cascia Szent Rita-templomban őrzik. Ravatalánál csodás testi és lelki gyógyulások következtek be. Szent Rita közbenjárását mind a mai napig emberek milliói kérik.

Forrás: Szent Rita – A lehetetlenségek szentje. (Etalon Kiadó – 2007)

[

Az élet mozgatórugói

 

Nincsenek véletlenek. Az általunk véletlennek tartott események nem mások, mint a sors által előre megtervezett, gondosan megrendezett események. Legjobb példa erre Abraham Lincoln esete. Mint tudjuk Amerika talán leghíresebb elnöke, a kettészakadt ország újra egyesítője meglehetősen alacsony sorból származott. Egyszerű vidéki gazdálkodóként teltek napjai. Csak felnőtt fejjel kezdett el tanulni, és vált ügyvéddé. Korábban meg sem fordult a fejében, hogy értelmiségi pályára lépjen. Ebben egy „véletlen” segítette. A sorsfordító esemény akkor történt, amikor érezni kezdte, hogy többre hivatott annál, hogy gazdálkodó vagy kézműves legyen egy kis illinoisi faluban. Egy nap találkozott egy vándorkereskedővel, aki egy értéktelen, limlomokkal teli hordót akart rásózni. Csupán 1 dollárt kért az egészért. Lincoln ahelyett, hogy lerázta volna a nyakáról az erőszakos kucsébert, odaadta neki a pénzt. A sok kacattal azonban nem tudott mit kezdeni. Azt gondolta, hogy a hordó talán jó lesz valamire. Elkezdte kitisztítani. Az aljára érve a lomok között egy sorozat törvénykönyvet talált. Ezekből tanulta ki az ügyvédi szakmát, és így indult el rendkívüli pályafutása.

[

Ismét elérkezett október 6-a, az 1848-as forradalom és szabadságharc leverésének, a négyszáz éves Habsburg megszállás ellen harcoló főtisztek kivégzésének évfordulója. A függetlenségért küzdő magyar hadsereg mártírhalált halt tábornokairól és ezredeséről sorra elhangoztak a hivatalos megemlékezések. Az ilyenkor szokásos méltatások között találunk egy rendhagyó, számunkra kevésbé hízelgőt is:

„Fél évszázada, a manapság mind többek által visszakívánt »átkosban« ha éjjel felráztak egy nebulót, félálomban is hibátlanul elsorolta a 7 honalapító vezér és a 13 aradi vértanú nevét. 155 esztendeje ezekben az órákban ontotta ki az önkény a magyar forradalom és szabadságharc 12 tábornokának és 1 ezredesének életét. Kora reggel az aradi sáncok között »kegyelemből« sortűz végzett Dessewffy Arisztiddel, Kiss Ernővel, Lázár Vilmossal és Schweidel Józseffel. Ezután a vár közelében felakasztották Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Knezich Károlyt, Láhner Györgyöt, Leiningen-Westenburg Károlyt, Nagysándor Józsefet, Pöltenberg Ernőt, Török Ignácot és Vécsey Károlyt.

Volt közöttük királyi családdal rokon arisztokrata, és egyszerű származású honpolgár. Némelyikük ereiben német, szerb, örmény, horvát vér is csörgedezett, magyarul sem mind beszéltek. De igaz magyarként harcoltak, és mindhalálig állták a nemzetnek adott szavukat.” Nem ők tehettek róla, hogy az orosz cár 200 ezer katonát küldött ránk, miután az osztrák császár kezet csókolva könyörgött neki segítségért. A kis létszámú és hiányos felszereltségű magyar hadsereg Ferenc József labancait legyőzte ugyan, de a négyszeres túlerővel szemben nem tudott ellenállni. A magyar tábornoki kar még ebben a reménytelen helyzetben sem futamodott meg. „Nem szegték meg esküjüket, hazájuk és a függetlenség harc vértanúiként haltak meg. Utolsó óráikban hihetetlen lelkierőről és nyugalomról tettek tanúbizonyságot. Dessewffy vidám volt. »Tiszta a lelkiismeretem« – mondta. Aulich Horatiust olvasott. Török egy várerődítési szakkönyvet tanulmányozott. Mintha nem is a halálukra, hanem egy új életre készültek volna.

Ilyen klasszikus jellemek csak rendíthetetlen hitben és kikezdhetetlen meggyőződésben gyökerezhetnek. Láhner fuvolázott, Damjanich pedig a hóhérral beszélgetett, kérve őt: legyen tekintettel törött lábára, és kevés kínzással ölje meg. »Uraságod meg lesz velem elégedve« – felelte a hóhér. (Hazudott, mert némelyik bitó alacsonyabb volt az elítéltnél, s a hóhér és segédei iszonyú kínokat okozva törték el áldozatuk nyakcsigolyáját.) Az aradi vértanúk hősök voltak, nem politikusok. Nem alkudtak meg, nem engedtek a »negyvennyolcból«. Nem ők tehettek róla, hogy utóbb a nemzet kiegyezett a halásos ítéletüket aláíró uralkodóval, s ezzel közvetve a saját halálos ítéletét is aláírta. A magyarság végül együtt bukott a birodalommal, amely ellen pedig annyiszor fellázadt.”

 Az I. világháborút kirobbantó uralkodók is elnyerték méltó büntetésüket. A sors nem feledkezett el a korábbi gaztetteikről sem. Az I. világháború elvesztése után az osztrák nép megfosztotta a tróntól a Habsburgokat. Az uralkodó családját teljes vagyonelkobzásra ítélték, és elkergették őket az országból. Mind a mai napig nem kapták vissza javaikat, és évtizedeken át látogatóba sem térhettek vissza Ausztriába. A cári család még kegyetlenebb büntetésben részesült. A forradalmárok kíméletlenül lemészárolták II. Miklós cárt és családját. Feleségének, fiának és négy lányának megölésével a cárizmus írmagját is kiirtották Oroszországban. Elégetett és savval lelocsolt tetemüket pedig két út menti gödörbe temették, hogy az utókor ne tudjon emlékezni rájuk a sírjuknál. Így ért véget a kis országok szabadságát lábbal taposó Szent Szövetségnek nevezett álságos paktum[69].

Október 6-án a bosszúszomjas császári helytartó nem csak az aradi vértanúkat végeztette ki, hanem az első független magyar kormány miniszterelnökét is. Batthyány Lajost Pesten lőtték főbe, a kormány tisztségviselőit és a hadsereg alacsonyabb rangú tisztjeit pedig több évtizedes börtönbüntetésre ítélték. Sokuk nem került ki élve az osztrák várbörtönökből. Néhány évnyi sínylődés után a kegyetlenkedések és az embertelen körülmények okozta betegségek végeztek velük. Az 1849. augusztus 13-án elbukott szabadságharcunk után 141 év telt el, mire végre igazán szabaddá vált az ország. Dicsőséges elődeink azonban nem ezért a Magyarországért áldozták életüket. „Tegyük a kezünket a szívünkre: sem az 1848-as, sem az 1956-os forradalom mártírjai nem azért adták az életüket, ami itt ma folyik.

Népképviseleti demokráciát akartak, nem kuplerájt. Felelős kormányzást, nem »egy neked, egy nekem« alapú privatizálást. Nálunk a szabadság kissé félreértelmezett módon szabadrablásban nyilvánult meg. Akinek lehetősége nyílt rá vitte, ami a keze ügyébe került, széthordták az államvagyont. Elődeink jogegyenlőséget akartak, és nem a csibészek szabadságát. Igazságos adóterheket, nem a szegények sarcolását. Nem egy »kaparj kurta, neked is jut« sunyi Magyarországot, amely alakoskodó, de a színfalak mögött cinkosan összevigyorgó, egymással szolidáris »oldalakból«, konc­leső klientúrákból, csendestársi bűnszövetkezetekből és összeuszított, toporzékoló szavazó-szur­ko­ló­tá­bo­rokból áll.

A vértanúk azt hitték nem hiába vész el életük, nem hiába zokog, szenved családjuk, árvájuk. Lovagok voltak, akik eszményeikért áldozták fel magukat. Nem sejtették, hogy a jövőben nem nagylelkű úriemberek őrzik, hanem simlis ügyeskedők magánosítják a magasztos eszméket, s hogy a megálmodott szabadság, egyenlőség és testvériség helyett egy görcsösen fújtató, robbanásveszélyes magyar társadalom vánszorog át a harmadik évezredbe. Már csak ezért is kitűzhetnénk a mai napon a fekete szalagot.”

Szaniszló Ferenc – Metro, 2004. október 6. (4. oldal)

[

A kápolnásnyéki Mészáros Lászlótól kaptam levelet. Azt írta, hogy közelegvén október 6-a, az aradi tizenhármak emlékünnepe, elmond egy történetet, amit ma már csak kevesen ismernek. Magam is meglepődve olvastam a históriát.

„Feltevések szerint a 13 aradi vértanú és Batthyány Lajos miniszterelnök kivégzése után országszerte köröztek egy írást, nagy titokban. Ebben Batthyány gróf özvegye Zichy Antónia megátkozta Ferenc Józsefet. A kárhoztatás így szólt: »Tudja meg Ferenc József császár is, mi az a fájdalom. Ne haljon meg addig, míg saját családját tizenháromszoros gyász nem éri!« Az átok megfogant. A történészek megállapítása szerint a császár családtagjai közül 13-an haltak meg időnek előtte.

   1.   Elsőszülött leánya, Zsófia főhercegnő 27 hónapos korában elhunyt.

   2.   1867-ben, a kiegyezés évében, az Osztrák-Magyar Monarchia létrejöttekor három tragédia is érte a császári házat. Charlotte mexikói császárné megőrült. Még 50 évig élőhalottként tengette életét.

   3.   Június 6-án hosszú szenvedések után meghalt Matild főhercegnő. Cigarettája meggyújtotta a függönyt, és a tűz a ruhájába kapott. Égési sebei olyan súlyosak voltak, hogy életét nem tudták megmenteni. Iszonyatos kínok között halt meg.

   4.   Június 19-én a mexikói Querétaróben kivégezték Miksa mexikói császárt, Ferenc József öccsét.

   5.   1889. január 30-án Mayerlingben megölte magát Rudolf trónörökös, a császár egyetlen fia.

   6.   1891-ben feltehetően hajótörésben eltűnt János Szalvátor főherceg, aki egyben Rudolf legjobb barátja volt. Közvetve a császár okozta a halálát azzal, hogy azonnali lemondását követelte. A sértett főherceg hirtelen felindulásból vágott neki a végzetes útnak.

   7.   1894 júniusában Vilmos Ferenc Károly főherceg Badenben lebukott a lováról, és szörnyethalt. Korábbi ténykedése számunkra is emlékezetes, mert parancsnokként részt vett a magyar szabadságharc leverésében.

   8.   1895-ben Pesten vérmérgezésben elhunyt László főherceg. Egy vadászaton fegyvere elsült, és önmagát sebesítette meg. Mivel akkoriban még ismeretlen volt a tetanuszoltás, a vérmérgezés végzetessé vált számára.

   9.   1897-ben Erzsébet királyné húga, Zsófia hercegnő tűzvész áldozat lett Párizsban.

10.   1898 szeptemberében egy Luccheni[70] nevű anarchista Svájcban megölte Erzsébet királynét.

11.   1903-ban Alcsúton meghalt Klotild főhercegnő mérgezés következtében. 19 éves volt.

12.   1914 nyarán Szarajevóban megölték Ferenc Ferdinánd trónörököst.

13.   A merénylő a mellette ülő feleségével, Zsófia főhercegnővel is végzett.

Az aggastyán korú császár csak mindezen tragédiák átélése után halhatott meg, 1917-ben. Vele együtt pusztult a birodalma is. Rá két évre széthullott az Osztrák-Magyar Monarchia. »Ki fegyvert fog, fegyver által vész el!« – mondja a Szentírás. Vagy megfogant az átok? Ez a lista nem kevésbé véres, mint az aradi tizenhármaké. A gyászolóknak az elégtétel, az utódoknak pedig az emlékezés és a tanulság marad.” A várbörtönökben sínylődők is kellő elégtételben részesültek a sors által. Amíg őket a vizes falak, a fűtetlen, penészes cellák kínozták és betegítették meg, Ferenc József császár gyógyíthatatlan kórban szenvedett. A szeretője szifilisszel megfertőzte, amit tovább adott a feleségének is. Mivel akkoriban még erre a betegségre sem volt gyógyszer, iszonyatos gyötrelmeket kellett kiállniuk. Az orvosok higanyadagolással fékezték a baktériumok szaporodását. A végső stádium: a megőrülés és a szörnyű fájdalmak között bekövetkező halál késleltetésének ez volt az egyetlen módja. A higany azonban súlyos mérgezést vált ki a szervezetben, amitől Ferenc József megkopaszodott, s kihullottak a fogai. Az egészségére oly sokat adó gyönyörű szép, nádszál karcsú királyné ezt soha sem tudta megbocsátani a férjének. Elhagyta őt és a birodalmat, s a merénylet bekövetkeztéig külföldön, inkognitóban utazgatott.

Schäffer Erzsébet – Nők Lapja, 2003/40. szám. (65. oldal)

[

Orosz politikusok szerint a kommunizmus is nekünk köszönheti a bukását. Jelcin, orosz elnök amerikai látogatása során egyszer azt mondta, hogy a kommunizmus akkor kezdett el hanyatlani, amikor eltaposták az 1956-os magyar forradalmat. Budapest rommá lövése, több ezer forradalmár meggyilkolása és 200 ezer ember emigrációba kényszerítése olyan égbekiáltó bűn volt, ami nem múlhatott el következmények nélkül.

[

Valami baj lehet nálunk azzal, amit egy nemzet vagy társadalom közös szellemének, szellemiségének szokás nevezni. Hadd adjak erre egy meggyőző példát. Ha a nyugat- és dél-európai országokban utazunk, általában azt tapasztaljuk, hogy egy adott falunak vagy kisvárosnak megvan a maga „szellemisége”, ami például abban fejeződik ki, hogy a régi és az új házak többé-kevésbé azonos stílusban épültek. Vagyis a polgárok a magukénak érzik az adott közösség hagyományait, szellemiségét. Ezzel szemben a magyar falvak és kisvárosok többségében teljes az összevisszaság. Abban a Buda-környéki faluban, ahol lakom, egyetlen utcában például a következő stílusú házak épültek egymás mellé:

Ø   Egy csúcstetős bányászház

Ø   Egy apácacserepes toszkán villa

Ø   Egy mexikói haciendautánzat

Ø   Egy szlovák típusú osztott pallérház

Ø   Egy korcs Bauhaus ükunoka

Ø   Egy a tetősátrat mélyen a szemébe húzó posztmodern erőlködés

Ø   Egy tiroli parasztház

Ø   Egy szocreál mini társasház

Ø   Egy zöld gyepen terpeszkedő csupa üveg kaliforniai ház

Ø   Egy neobarokk kispalota

Ø   Egy Kós Károly stílusú méhkas

Ø   Egy Pest-környéki kispolgárház, és így tovább.

Ezzel a gyámoltalan összevisszasággal akarunk betörni a nyugati világba? Folytathatnám még azoknak a tényeknek a felsorolását, amelyek azt jelzik, hogy az emberi tényezővel még sok a teendő Magyarországon (és általában Kelet-Európában). A magyar társadalom jelenlegi közérzete, életérzése, magatartás-kultúrája, értékrendje, erkölcsi erőnléte komoly kerékkötője lehet az ország legnagyszerűbb kitörési terveinek is. Az emberek alapvető értékei, értékpreferenciái lassan változnak, és egy anakronisztikus értékrend nagymértékben akadályozhatja az ország gyors és sikeres fejlődését.

Hankiss Elemér – Népszabadság- Hétvége melléklet, 2005. január 22. (4. oldal-részlet)

[

Külföldön már kezdik belátni, hogy nem az a fontos, hogy minek mennyi az ára, hanem hogy a vállalkozás mennyi nyereséget hoz. Ezáltal inflációs időkben nem indítják be a szokásos árnövelő mechanizmust, hanem ellenkezőleg: csökkentik az árakat. Mint mindenütt a világon a német államvasutak is évek óta válságban van. Kevés az utas, a rezsiköltség pedig nem csökkenthető, mert a szerelvényeket akkor is el kell indítani, ha csak néhányan váltanak rá jegyet. A pályafenntartás költsége sem lesz kisebb attól, ha félig üres vonatok haladnak át rajta. A mozdonyvezető, a kalauz, a jegypénztáros fizetése sem függ az utasok számától. Ezt belátva Németországban eddig ismeretlen módszert alkalmaztak a vasúti közlekedés nyereségessé tételére. Csökkentették a jegyárakat. Ez a számunkra meghökkentő döntés, beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Hirtelen megugrott a vasúton közlekedők száma, ami megszüntette a veszteséget. Sokan visszaálltak a vonat használatára, mert az alacsony jegyárak miatt kifizetődőbb lett, mint autóval közlekedni. Arról nem is szólva, hogy jóval biztonságosabb. Miután az utasok számának növekedésével a rezsiköltség nem emelkedett számottevően, a többletbevétel ismét nyereségessé, fenntarthatóvá tette a német államvasutakat.

[

A régi szufi szövegek sok tanulságos történetet tartalmaznak a sorsunkat megszabó túlvilági lények gondolkodásmódjával kapcsolatban.

„Három fiú jött Naszreddin Hodzsához egy zsák dióval, és így szólt: – Osszad szét közöttünk ezt a diót úgy, mintha Isten osztaná. Hodzsa erre az egyiknek egyetlen szemet, a másiknak egy marékra való diót adott, a harmadiknak pedig mind, ami a zsákban maradt. A fiúk megütközve bámultak. Értetlen ábrázatukat látva Hodzsa így szólt: Nem teszik? Jó. Akkor majd elosztom úgy, ahogy a szolgák szokták. Egyenként megszámolta az összes diót, és pontosan három részre osztva adta vissza a fiúknak.”

[

Volt egyszer egy fiatal kolduló szerzetes, aki a Gangesz partján élt. Mivel a világról lemondott aszkéta volt, csak egy ágyékkötő fedte a testét. Mindennap megfürdött a szent folyó habjaiban, meditált, és folytatta jógagyakorlatait. Fürdés után kitette ágyékkötőjét a napra száradni. Egyik nap, miközben arra várt, hogy megszáradjon a ruhája, eltöprengett, hogy milyen kényelmetlen ez a várakozás. „Mennyi időt nyerhetnék, ha lenne egy másik ágyékkötőm!” – gondolta. Miközben ezen merengett, észrevette őt egy idős szent ember. Mivel olvasott a fiatal szerzetes gondolataiban, így szólt:

−  Kedves fiam! Ne szaporítsd fölöslegesen az anyagi szükségleteidet! Viseld el a vele járó a kisebb kellemetlenségeket, és inkább az önmegvalósításra tartogasd az idődet, az energiádat!

−  Mi baj lenne abból, ha lenne egy másik ágyékkötőm is? Ez aligha zavarná meg a lelki gyakorlataimat – mondta az ifjú, és szerzett egy másik ágyékkötőt.

Másnap ismét megfürdött a szent folyóban, majd kitette a ruhadarabot a napra száradni. Felöltötte a másikat, és boldogan ment a dolgára. Amikor a következő nap ismét fürödni ment látta, hogy egy egér kirágta az ágyékkötőjét. „Mit csináljak? Hogyan védhetném meg a holmimat? – töprengett. – Megvan, tudom már! Szerzek egy macskát, az majd elriasztja az egeret a ruhámtól!” Így is tett. Most már volt macskája, aki őrizte az ágyékkötőjét. Ám amikor másnap visszatért, a macska keservesen nyávogott az éhségtől. „Most mit csináljak? Szeretném, ha a macska megvédene az egerektől, de valahogy táplálnom is kellene szegényt! Töprengett, hogy mitévő legyen. „Tudom már! Szerzek egy tehenet, hogy tejet adjon a macskának!” Így is tett. Most már volt második ágyékkötője, volt macskája, és volt tehene is. Amikor azonban eljött  a fejés ideje nem tudta mit csináljon, hiszen nem értett a jószágokhoz. A földre roskadt, és lehajtott fővel, bánatosan szomorkodott. Látván a fiatal aszkétát meg a bőgő tehenét egy arra járó így szólt:

−  Miért nem házasodsz meg? Majd a feleséged megfeji a tehenet!

Az ifjú aszkéta megfogadta a tanácsot, és így cselekedett. Most már volt asszonya is. Kis idő múltán megszületett az első gyermeke, aztán a második, majd a harmadik. Így végül házat kellett vennie. Ehhez azonban munkát kellett szereznie, és hamarosan egy másikat is, hogy rendesen el tudja tartani a családját. Évek múltán ismét arra járt az idős szent, és megkérdezte:

−  Hogy haladsz az önmegvalósításban?

−  Önmegvalósítás? Kiáltott fel a fiatalember. – Hisz annyira elfoglalt vagyok! Dolgoznom kell, gondoskodnom kell a feleségemről meg a gyermekeimről! Meg kell fejnem a tehenet, és a macskát is etetnem kell. Nincs időm az önmegvalósításra. Nincs időm, nincs időm!

Tanulság: Ne gyűjtögessünk felesleges holmikat!

[

Mindenki a saját „szemüvegén” keresztül látja a világot. Olyannak tartja az embereket, amilyen ő maga. A gonosz, alantas lélek a másikban is a rossz tulajdonságokat keresi, és meg is találja; míg a „széplélek” a jót kutatja az emberekben. Azok a tulajdonságok dominálnak bennünk, amelyeket másokban észreveszünk. Találóan fejezi ki ezt a helyzetet ez az arab tanmese:

Történt egyszer, hogy egy utazó betévedt egy kis faluba, és felkereste az ott lakó szufi mestert, a falu bölcs öregjét. A látogató így szólt hozzá:

−  Azon tűnődöm, hogy vajon letelepedjek-e a falvatokban, ezért szeretném tudni, miféle embe­rek laknak itt? Mondanál nekem pár szót róluk! A mester erre így szólt:

−  El tudnád mondani nekem, hogy milyen emberek élnek ott, ahonnan te jössz? Az utazó azt felelte, hogy az ő falujában csupa útonálló, csaló, hazug lakik, mire a bölcs annyit mondott:

−  Hát tudod itt is pontosan ilyen emberek élnek. Az utazó erre elhagyta a falut, és soha többé nem tért vissza. Fél órával később újabb vendég, egy másik utazó érkezett a faluba. Ez is felkereste a mestert, és azt mondta neki:

−  Úgy gondolom, talán ideköltözöm a falutokba. Meg tudnád mondani, miféle emberek laknak itt felétek? A szufi mester megint visszakérdezett:

−  El tudnád mondani nekem, milyen emberek élnek ott, ahonnan te jössz? – mire a látogató ezt felelte: A szomszédaim voltak a legkedvesebb, legnyájasabb, leginkább együtt érző és legsze­retőbb emberek, akiket valaha ismertem, és mind nagyon fognak hiányozni. A mester erre így felelt:

−  Hát látod, itt is pontosan ilyen emberek laknak.

[

Egyszer egy fiatal nő elment az apjához, tanácsot kérni:

−  Apa, belefáradtam ebbe az egészbe! Minden rosszul megy a munkahelyemen, és a személyes életemben. Nincs erőm megbirkózni az újabb feladatokkal. Mit kellene tennem?            

Az apja csak ennyit mondott:

−  Megmutatom!

Letett három vízzel teli lábast a tűzhelyre. Az egyikbe beletett egy sárgarépát, a másikba egy tojást, a harmadikba egy kanál kávét. Pár percig főzte mindhármat, majd elzárta a tüzet.

−  Nos, látod mi történt velük?

−  A sárgarépa és a tojás megfőtt, a kávé pedig feloldódott – mondta a fiatal nő.

Az apa erre így felelt:

−   A forró, lobogó vizet fogd fel úgy, mint egy ellenséges, durva közeget. A sárgarépa, ami kemény volt, pár perc után meglágyult. Nézd, egy villával szét tudom nyomni. A tojás, amiről tudjuk milyen törékeny, a főzés után kemény lett. Pedig, ha kívülről nézed, mindkettő ugyanolyan, mint korábban! De belül mégis teljesen más! Na, ugyanez történik az emberrel, ha ellenséges közegben van! Van, aki erősnek tűnik, de a nyomás hatására elgyengül. Más törékenynek látszik, de a teher hatására megerősödik, és ellenállóbb lesz. Szó szerint megkeményedik.

−  És mi a helyzet a kávéval?

−  Ó, a kávé a legérdekesebb! Teljesen feloldódik az új közegben! Elveszti eredeti formáját, de ennek hatására a forró vizet kellemes frissítő itallá változtatja. Sokan vannak, akik úgy viselkednek az életben, mint a kávé. Nem tudják megváltoztatni a körülményeket, de megpróbálják alakítani azt. Ehhez önmagukon is változtatni kell. De a végén valami új jön létre!

A lány látszott, hogy elgondolkodik. Az apja törte meg a csendet:

−  Lányom, a körülmények mindannyiunkat alakítanak. Nem tudod elkerülni! Viszont a te döntésed, hogyan reagálsz ezekre!

Zöld Újság – 2016/10 szám (14. oldal)

[

Úgy látszik, a világ nem sokat változik, mert ez a XVI. századi angol mese ma is nagyon aktuális:

           

Az Igazság és Hamisság együtt mentek fürdeni. A Hamisság előbb jött ki a vízből, ellopta az Igazság ruháját, magára vette, a sajátját meg ott hagyta a parton. Szegény Igazság nagyon elszomorodott, amikor nem lelte a holmiját, de így szólt magában: „Inkább járok mezítelenül egész hátralevő életemben, semhogy magamra vegyem a Hamisság köntösét:” Azóta mezítelen az Igazság, a Hamisság meg mind a mai napig az Igazság köntösében jár-kel az emberek között.

[

A nagy francia filozófus La Bruyère[71] nem csak rövid aforizmákkal örvendeztetett meg bennünket. Bölcs mondásait gyakran hosszabb anekdotákban adta közre. Bár több mint háromszáz évvel ezelőtt élt, a gazdag és a szegény emberről írt példázata ma is találó:

Giton arcbőre friss, képe telt, orcái leffegők, pillantása biztos és határozott, vállai szélesek, pocakja dagadt, járása nyugodt és kimért. Szavai elárulják önbizalmát; kétszer is elmondatja, amit előadnak neki, és fitymálva hallgatja mások beszédét. Széles zsebkendőjébe hangosan fújja az orrát, messzire köp és harsogva tüsszent. Álma napközben is mély, akárcsak éjszaka, és horkolva alszik a társaságban is. Ha asztalhoz ül vagy sétálni indul, több helyet foglal el, mint bárki más, s ha társai egyenlő rangúak, ő középen halad. Ha megáll, megáll a többi is, s ha elindul, a társaság is nekiered. Mindenki hozzá igazodik. A beszélőket félbeszakítja, és kijavítja szavukat, az ő beszédét azonban senki sem zavarja meg, és türelmesen hallgatják, amíg csak beszél. Mindenki osztja a nézetét, és készséggel elhiszik közléseit. Leül, azaz zsöllyébe veti magát, keresztbe rakva lábait; összeráncolja homlokát, és kalapját a szemébe húzza, hogy senkit se kelljen látnia; ha pedig felcsapja kalapját, akkor büszkén és kihívóan mutatja homlokát. Kedélye jó és gunyoros, de olykor türelmetlen, elbizakodott, hirtelen haragú, egyébként szabadgondolkodó, ravasz és ügyeiben olykor titokzatos. Tehetségesnek és szellemesnek hiszi magát. Giton ugyanis gazdag ember.

Phédon szemei beesettek, arcbőre ragyavert, teste szikár, orcája sovány; keveset alszik, és éber szelleme elkalandozik álmodón, s bár szellemes, úgy néz ki, mint az ostoba. Nem mondja el azt sem, amit tud, és hallgat, pedig tudna közölni dolgokat; s ha olykor mégis előad valamit, beszéde ügyetlen és bukdácsoló; azt hiszi, terhére van az embereknek. Beszéde száraz és rövid, nem köti le az embert, mert nincs benne kedély. A más szavára lelkendezve és mosolyogva, készséggel osztja véleményét. Fut, repül, hogy az embereknek kis szolgálatokat tehessen, és magatartása szolgálatkész, hízelgő s buzgólkodó. Ügyeiben szeret titokzatosnak látszani. Néha hazudik, különben babonás, kételkedő és félelemmel teli. Járása lágy és könnyű, mintha attól tartana, hogy nagyon is rátapos a földre; szemlesütve jár, s nem mer az arcokba nézni. A társaságban nem csatlakozik a beszélgetőkhöz, inkább hátuk mögé áll, lopakodva, hogy kihallgassa szavaikat, de sürgősen elvonul, ha észreveszik. Mintha egyáltalán nem foglalna el helyet, vagy mintha ilyenre nem is tartana igényt. Behúzza a vállait, kabátját összehúzza, s hogy ne lássák, kalapját szemébe csapja. Nincs olyan zsúfolt utca vagy forgalmas csarnok, ahol ne surranna át észrevétlenül. Ha hellyel kínálják, az ülés szélére ül, halkan és hibásan beszél, pedig őszintén szól a közügyekről, a korra méltán haragszik, s jogosan elégedetlen a miniszterekkel és a kormánnyal. Száját csak válaszra nyitja ki, de köhint előbb, és orrát a kalapja alatt fújja. Ha köp, majdnem magát találja el, és ha tüsszentenie kell, vár, míg egyedül marad, de ha az mégis társaságban esik meg vele, senki sem veszi észre a dolgot. Senki sem üdvözli, és felköszöntésben sincs része soha. Phédon ugyanis szegény ember.

[

A hagyomány szerint a rómaiak kétszer is elhívták az eke szarvától Cincinnatust, hogy segítsen az örök városnak: hol az ellenséggel szemben, hol egy éhséglázadás közepette. Eleget tett a kérésnek, odahagyta tanyáját, fölvette a szenátus által neki adományozott és korlátlan hatalommal járó diktátori címet, és megoldotta a problémát. Utána előjogairól lemondva, azon nyomban visszatért a birtokára egyszerű polgárként földet művelni. A haza megmentője természetesnek tartotta, hogy a hívó szóra fölhagy szeretett tevékenységével. És az is természetes volt számára, hogy feladata elvégzése után ott folytatta, ahol előtte abbahagyta. Nem vágyott magasabb polcra. Tudta, minél feljebb jut az ember; annál nagyobbat eshet. Dicséretes erény. „Római jellem” – mondták rá a kortársak, majdnem két és fél évezreddel ezelőtt. Megmentőből, diktátorpalántából ma sem szenved hiányt a világ, legtöbbjüket hívni sem kell, pláne nem az eke szarvától. Jönnek maguktól is. Csak aztán hiába küldené őket a köz, sehogyan sem akaródzik menniük. A haza „meg­mentése” egyesek számára közhi­va­tás, fizetett állás, előnyökhöz jutta­tó hatalom.

Szaniszló Ferenc, Metro, 2005. szep­tember 30. (4. oldal)

[

Nyolcvanéves lenne, de tíz éve nincs már köztünk. Zseni volt, a ke­gyelemben fogantak közül egy. Akik ismertük, tudtuk ezt, és elnéztük a kedvessége, udvariassága mögött meg­búvó furcsaságait is. Uzsoky Miklós nevét valószínű­leg kevesen ismerik, bár hozzá fűződik egyebek között az első magyar té­vé­adó, vagy a hosszú évekig Ma­gyar­or­szág egyik legki­tűnőbb ex­port­cikkének számító mikro­hullámú táv­közlési rend­szer kifej­lesz­tésének irá­nyítása. Azt mond­ta róla egy Ame­ri­kában a világ­hírig eljutott egykori munkatársa: „is­mertem vagy tíz No­bel-díjast, de igazi zsenit csak né­gyet-ötöt. Uzso­ky köztük volt... Még­sem lett belőle akadémikus, mert nem bíbelődött az alapfokot je­­lentő kandidátusi cím megsze­rzé­sével sem. Minek, ő sok­szorosan többet tu­dott, mint a derék bizott­ságok. Ta­lán, ha 1956-ban ő is el­megy, aho­gyan egyes agyonajnáro­zott spor­to­ló­ink odébb­álltak az olim­piáról, ma eggyel több lenne a ma­gyar Nobel-díjas. Nem lett akadé­mikus Uzsoky, nem is emlé­kez­tek meg ró­la, illetve kevesen. Ta­nít­vá­nyok, egy­kori mun­katársak, mond­hatni, szűk családi kör­­ben. Nem jelent meg róla megem­lé­kezés, hi­szen „csak” egy alkotó tudós mér­nök volt, akihez nem fűződik bot­rány, szenzáció.

Az ám, hazám! Bizony nem be­csülöd a zsenijeidet! Hiszen nem ér­de­melt egy érdemérmet sem a világ­szerte ünnepelt tudós mérnök­óriás, Mosonyi Emil a napokban betöltött 95. születésnapján. Pedig az ő nevét hordozza egy nagy vi­lágszervezet nem­zetközi díja is, több mint 40 or­szágban magasra becsült szakértő, születés­napjára tá­voli földrészekről is eljön­nek ün­nepelni őt. Hány nagy embe­rünk­ről mondhatjuk el ugyanezt? Fo­gadott hazája, Németország igaz megbecsülésben részesíti, de a mi hivatalos nagyságaink úgy vélték, Mosonyi Emil (többek között a Tiszalöki vízlépcső tervezé­sének és kivitelezésének vezetője, egyetemi tankönyvek írója) nem méltó egy olyan kitüntetésre sem, amit minden főosztályvezető megkap nyugdíjba vonulásakor. Bizony ha­zám, nem bánunk jól szellemi nagyjainkkal, holott az ő szellemük, az ő munkájuk nyomán terem a jólétünk. A minap a Magyar Mérnök Akadémiában panaszolták társaim, nemigen tudunk elég publicitást szerezni a mérnöki munkának, az elért eredményeknek. A tudás, a hozzáértés minő lekicsinylése, hogy ha kényes kérdések kerülnek szóba, legyen az klímaváltozás vagy az atomerőmű üzemidejének meghosszabbítása, többnyire nem szakértőt hívnak meg, nem őket kérdezik, hanem a mindent csak ellenző, nemegyszer igencsak tudatlan, de annál hangosabb tüntetőket.

Lázadoznak a tudósok, úgy vélik, kevés a pénz az alapkutatásokra, nincs elég modern műszer, és ami van, azt sem tudják fenntartani. Félő nagyon, hogy elmennek a legjobb fejek. Az ugyan inkább előny, ha elmennek né­hány évre, mert ha visszajönnek, sok új is­me­rettel gaz­da­gítanak minket. Ám ha vég­le­gesen odamaradnak, ha más or­szágok él­vezik tu­dásukat, ha má­sutt gaz­da­god­nak az eredményeik­ből, az nem baj, az tra­gé­dia. Csuda nagy divat lett manapság az in­nováció. Az első tíz között szerepel politikusaink frázis-szó­tárá­ban. Más kér­dés, hogy magá­tól nem lesz meg­újí­­tás, verseny­ké­pesség. Ah­hoz bi­zony kimű­velt em­berfők kelle­nek. Akiknek itt­hon tar­tása, meg­be­csülése nem csak pénz­kérdés. Per­sze az is, nehogy már azt gondolja bárki hivatalos ember, hogy ráfordítá­sok nél­kül is jön a ha­szon! De a meg­be­csülés, a tisztelet­adás nem ke­vés­bé lé­nye­ges. Ezért is kellene méltón meg­ünnepelnünk alko­tó nagy­ja­in­kat.

Szentgyörgyi Zsuzsa, Metro, 2005. december 20. (4. oldal)

[

2004-ben a Digitális Irodalmi Aka­démia honlapját naponta 6460-an ke­resték fel. Ennyien voltak kíváncsiak a havi 250 ezer forintos jogdíjátalányban részesülő kortársszerzők műveire[72]. Nagy a való­színűsége azonban annak, hogy a látogatók többsége nem a 63 kortárs szerző 660 kötetét töltötte le, hanem a mellettük megtalálható 36 klasszikus költő 10 922 művét. A Ma­gyar Elekt­ronikus Könyvtár látogató­inak száma viszont naponta 40 000. (Ebben az adatban nincsenek benne a külföldi tükörszerverekről való letöl­tések, amelyek legalább 15%-kal nö­velik ezt az értéket.) Ennek ellenére a MEK-re feltett művek szerzői semmilyen jogdíjban, támogatásban nem részesülnek. Az ő művüket mindenki ingyen használja. Maga a könyvtár is vegetál. A kulturális tárca egyáltalán nem segíti a MEK tevékenységét. Üzemeltetőjétől, az Országos Széchenyi Könyvtártól tavaly 400 millió forintot vont el a kormány. Már ott tartanak, hogy a villanyszámlájukat sem tudják kifizetni. A MEK szerverét működtető rendszergazda munkabérét hónapok óta nem folyósítják.

A MEK nagy népszerűsége nem az ingyenességnek tudható be, mivel a DIA könyvállományát is ingyen tölthetik le az olvasók. A látogatók száma közötti nagyságrendnyi eltérés az olvasók értékítéletének tudható be. Az átlagembert nem érdekli, hogy a szerző tagja-e az Írószövetségnek, vagy van-e ismerőse, támogatója a DIA ösztöndíj-odaítélő ku­ratóriumában. Őket csak egy dolog érdekli: a mű színvonala, információtartalma. Ennélfogva a MEK szerzői között olyan is van, akinek a könyveit egymagában többen töltik le, mint a DIA összes kortárs szerzőjének műveit. Eközben ez a szerző nyomorog és éhezik, mert a napi 14 órai munka mellett nem tud állást vállalni, nem tudja a megélhetését biztosítani.

Jellemző a DIA bennfentességére, haveri alapon való működtetésére, hogy Kertész Imre sem volt tagja ennek a testületnek. Csak a Nobel-díj odaítélése után vették fel őt gyorsan a tagjaik közé, és ezt követően került be a Sorsta­lan­ság és a többi műve ebbe a könyv­tárba. A nemzetközi elis­me­réséig tudomást se vettek róla. 1973-ban Kertész Imre Sorsta­lan­ság című re­gényét azzal utasí­tot­ta el a kiadó, hogy: „Az élmény­anyag művé­szi feldolgozása nem sikerült, a hős érthetetlen, különc módon rea­gál az eseményekre.” A magyar könyv­szakma még ma is itt tar­tana, ha a Nobel-díjat odaítélő bi­zottság nem vélekedik másként erről a mű­ről.

[

Magyarország a reformok or­szága. A reformoké, amelyek nem történnek meg. A reformoké, ame­lyek a végtelen mennyiségű mí­ves gondolat és nagy ívű elkép­zelés ellenére soha nem valósul­nak meg. Sokak szerint mi csak beszélni tudunk, cselekedni nem. Csupán egy dologban értünk egyet: a változásokat va­laki más­nak kell csinálnia, nem nekünk. Mivel min­denki ezt gondolja, nem marad senki, aki vállalná a vál­tozások­kal járó ál­dozatot. Így aztán nem történik semmi. A nagy szavak el­száll­nak, és ma­­rad a tehetet­len­ség, a tespedés. Pedig nagyon sok át­gondolt, szak­szerű, igazságot ke­­reső, job­bító szándékú, az or­szá­got törté­nel­mének összefüg­gés­eiben ke­ze­lő gondolat, kon­cepció lát nap­vilá­got. Manapság a nagy átala­ku­lá­­sok korát éljük. A tár­sa­dal­mi vál­tozásokhoz szeml­életi vál­to­zás­ra van szükség. Elkerül­he­tet­len az emberek önma­gukhoz és környezetükhöz fű­ződő vi­szo­nyá­nak átalaku­lá­sa. A társa­da­lom pedig mi ma­gunk va­gyunk, az egyének és különböző mó­don szer­veződő közössé­ge­ink. Vagyis saját magunkban kell, hogy kez­dődjön a folya­mat, an­nál is in­kább, mert a tör­té­ne­lem kevés felülről, kívülről meg­való­sított át­fogó társadalmi változást jegy­zett fel. Annál több alulról szerveződő békés vagy éppen véres mozgalmat, harcot, fejlődési folyamatot: vallások létrejöttét, művészeti irányzatok és divatok megszületését, társadalmi és gazdasági rendszerek átalakulását, az erkölcsök, az illem és szokások kiala­kulását, módosulását, technoló­giai váltásokat.

Természetesen ezeknek a válto­zásoknak voltak ideológusai, él­harcosai, vezetői, de többnyire csak azok nevét ismerjük, akik el tud­ták érni az érintett közösség több­ségének szemléleti változását, ak­tív részvételét; azt, hogy magá­énak érezze, elfogadja a vál­tozást. A reformok kezdemé­nye­zői meg­érezték a változás idő­sze­rűségét, irányát, és felismerték, hogyan mozgósíthatóak az ehhez szükséges energiák, de a válto­zást nem ők hajtották végre, ha­nem min­denki, aki követte őket. Konfucius, Buddha, Jézus, Moha­med, és napjainkban Gandhi. Ta­lán ő fo­galmazta meg a legjobban a je­lenség titkát, amikor azt mond­ta, hogy „Magad legyél a változás, amit a világban látni akarsz.” A sikeres vezetők is magukon gya­ko­rol­ták a változást, mielőtt kö­vetőket kerestek volna. Majd a követőik, tanítványaik is így tet­tek, mielőtt mások meggyő­zé­sébe kezdtek. Gondolataik azért hullottak ter­mékeny talajra, mert hallgató­sá­guk felismerte, hogy saját maga is a változás részévé kell váljon, azt helyette nem „csi­nálja meg” senki. A társa­dalom művelt, nyi­tott szemléletű réte­geiben már zajlik egy átala­kulási folyamat, de ez egyelőre nem ter­jed, nem jut el a töme­gekhez. Pe­dig aján­latos len­ne utat enged­ni a pozitív kezde­ményezé­sek­nek. Nem lenne jó megvárni, hogy minket is külső kényszer térítsen észhez, lénye­gesen nagyobb áldozatokkal.

Jaksity György, Népszabadság – Hétvége melléklet, 2006. január 14. (1. oldal – részlet)

[

A XIX. század végén Budapestet Kelet Párizsának nevezték. Egymás után épültek a szebbnél szebb paloták. Ebben az időszakban épült a Duna partján a világ legszebb ország­háza, a nyugati turisták által is irigyelt Operaház, a Balett­inté­zet, az Iparművészeti Múzeum, a Gresham palota, a Szent István székesegyház, a Mátyás temp­lom és számtalan kávéház. Köz­tük a New York palota, ahol világhírű írók, festők, képzőművészek szívták magukba a magyar főváros különös hangulatát. Hol vagyunk ma már ettől. Utoljára a rendszerváltás előtt volt elviselhető ez a város.

 

Budapesten nőttem föl, és szerettem is itt élni. Ennek kerek húsz éve. Azóta megváltozott a város. „Világváros” lett, és „liberális”. Én pedig kimenekültem innen. Csak sajnos a munkám miatt kénytelen vagyok visszajárni. Ilyenkor mindig összefacsarodik a szívem, de nem azért, amiért húsz évvel korábban. Tegnap például ballagtam a Rákóczi úti szmogban, és figyeltem a felfagyott aszfalton bukdácsoló svájci turistákat. Tűnődtem, vajon milyen véleményt alkothatnak rólunk, miközben megkerülik azt a maga alá vizelő hajléktalant, aki az egyik tönkre­ment üzlet teleplakátolt kirakata alatt fetrengett, és borgőzös hangon szidalmazta őket? Mit gondolnak a kutyahúgyos sarkokról, a cipőtalpak alatt szétkenődő, zsíros ürülékről, a házmesterek által évtizedek óta nem takarított utcaszakaszokról? Mit gon­dolnak azokról a boltosokról, akik el­tűrik, hogy kirakataik körül firkák rondítsák a falat? Mit gondolnak az ódon épüle­tek architektúráját agyon­csapó, olcsó hulladékot árusító kínai üzletek gagyi portáljai vagy a hom­lok­zatokat szétbarmoló légkondicio­nálók láttán? Milyen országkép ala­kul ki a soha karban nem tartott köztéri bútorok, az alvilági nyo­mor­tanyákká változó aluljárók, sőt az egész zöldmentes gyermek- és csa­lád- és idősellenes környezet láttán? Mindenütt azt érzem, hogy már azok se szeretik ezt a várost, akik még itt élnek. A svájciak joggal kérdezhetik, vajon van-e fogalma esztétikai mi­nőségről annak a városvezetőnek, aki „utcaművé­sznek” becézget unat­kozó kamaszokat, akik festékes szó­róflakonjaikkal úgy „önmegva­lósí­ta­nak”, hogy közben tönk­re­teszik má­sok tulajdonát? Milyen benyo­másuk lehet a városról, amelynek még a Nagykörútján is haldokolnak az üz­letek. Ahol a politikusokat lefi­zető beruházói tőke diktálja a város fej­lődését, és nem a várostervező szak­emberek? Hová lett az a város, aho­vá még jó volt hazajönni húsz éve? Amikor még volt miért sze­retni, pezsgő és emberi volt?

Bartók László – Metro, 2008. feb­ruár 21. (4. oldal – részlet)

[

Sokan teszik fel manapság azt a kérdést, hogy: „hol rontottuk el?” A médiában bölcs közgazdászok és pénzügyi szakemberek ta­lál­­gatják, hogy „mit csinálunk rosszul?” Odáig már eljutottak, hogy nem a vi­lág­gazdasági vál­ságot hibáztatják egy­re szaporo­dó bajain­kért, mert a válság min­den országra egyformán kihat. En­nek ellenére más államok las­san ki­evic­kélnek a re­cesszióból, mi vi­szont egyre mé­lyebbre süllye­­dünk a mo­csár­ban. Csak csil­lagászati össze­gű világ­banki hi­te­lek segítségével tudjuk fenn­­tart­ani magunkat ideig-óráig, de azt senki sem tudja, hogy ezeket a kölcsö­nöket miből fogjuk visszaf­izetni. Az évtizedekkel ez­előtt fel­vett hitelek ka­matait sem tudjuk már törleszteni, ezért egyre sö­tétebb jövő rajzolódik ki szá­munk­ra.

Tanácstalanságunk közepette ke­ve­sen gondolnak arra, hogy bajaink okát a múltunkban keressük. A jö­vőnket mindig a jelenben alakítjuk, ezért pil­la­natnyi helyzetünk korábbi tetteink következménye. Évtizedek óta számos újságíró és számtalan újságcikk szól arról, hogy „lapáttal szórjuk ki legjobb találmányainkat az ablakon”, egyáltalán nem be­csül­jük szellemi értékeinket. Miután vi­lág­szerte elismerik a magyar szak­emberek tehetségét, mi ebből sem­mit sem profitálunk, mert nem en­gedjük érvényesülni szellemi nagy­jainkat. Elgáncsoljuk, tönkretesszük, vagy világgá kergetjük őket. Aki nem menekül el innen időben, az vagy elmegyógyintézetbe kerül, vagy az utcára, ahol hajléktalanként ten­get­heti az életét, amíg egy hideg, téli éjszakán meg nem fagy vala­me­lyik parkban.

Ezzel a magatartással azonban nem csak magunknak ártunk, hanem a világnak is. A tehetség isteni ado­mány, melynek elherdálása világunk, sőt az egész univerzum elleni bűn­tett, amit a Teremtő sosem bocsát meg nekünk. Mi évtizedeken át foly­tattuk ezt a gyakorlatot, és most a „tettek fája termőre fordult. Meg­érett a gyümölcs”, így most kény­tele­nek vagyunk megenni. Bármennyi­re keserű, lenyomják a torkunkon. Most bűnhődünk korábban elkövetett bű­neinkért. Okulásunkra emeljünk ki egyet a több ezer eltékozolt találmányból, tönkretett életből:

 

Dr. Sárvári István családjának története hosszú évtizedekkel ezelőttre nyúlik vissza. Mint a népmesék legkisebb fia, a Sárvári dinasztia is minden akadályt legyőzve váltotta valóra saját tündérmeséjét. Az ígéretes kezdetek után azonban jött a hideg zu­hany, a történet pedig rém­álom­má változott. A nagyapa, Sár­vári István éppen hazatért az első világégést követő olasz hadifogságból, és családot ala­pított Zsana-pusztán, az Al­föld kellős közepén. Burgo­nyát kezdett termeszteni, szí­ve minden jóságát beleadva. Jó eszű parasztember lévén ha­mar rájött arra, hogyan lehet a lehető legjobb minőségű ve­tőburgonyát előállítani, és el is látta vele a környék min­den gazdáját. István fia már kisgyermekkorában különös érdeklődést tanúsított a bur­gonya termesztése iránt, jó szemmel figyelt meg min­dent, majd a burgonya ne­me­sítésébe fogott, miköz­ben elvé­gezte az agrártudo­mányi egye­temet Gödöllőn.

– Édesapám hamar ész­revette, hogy a rendszeresen pusztító fitoftóra, illetve a kü­lönböző vírusok és a kár­te­vők által hordozott beteg­sé­gek az azokra fogékony bur­gonyákban hatalmas ká­ro­­kat okoz­nak. Egy-egy betegség akár a várható termés felét is képes tönkretenni. De a vad­burgonyafajok ta­nul­mányo­zása közben arra is rájött, hogy bizonyos rezisztenciák kialakítása lehetséges, így a nö­vény saját magán belül, ge­netikailag is képes ellen­ál­lást kifejteni ezekkel a be­tegsé­gek­kel szemben – me­sél a kez­detekről dr. Sárvári Ist­ván, aki a sorban a máso­dik gene­ráció egyik képvi­selője a csa­ládban. – A nemzetközi génbankoktól megkapta az általa kiválasztott kilencféle vadbur­go­nyafaj min­táit, majd annak ellenére kezdett bele kísérleteibe, hogy a nála jóval tapasztaltabbnak tűnő aka­dé­mikus szakemberek nem sok jövőt jósoltak neki, mondván, hogy a világ nemesítői már megol­dották volna a rezisztens fajták előállítását százötven év alatt, ha az lehetséges lenne.

A rezisztenciára történő nemesítés, vagyis a növények ellenálló képességének növe­lése ekkorra már 150 éves múltra tekintett vissza szerte a világon, mégsem si­került elérni a kívánt eredményt. A krumpli nemesítése ugyanis korántsem egyszerű feladat. Új burgonyafajtát csak a vi­rágain keresz­tül, az úgyne­vezett keresztezéses mód­szerrel állítanak elő, és a ge­netikai lehetőségek már a megfo­ga­nás pillanatában el­dőlnek. Később ezekbe csak mesterséges indukált mu­tá­cióval vagy GMO-tech­ni­ká­val le­het beavatkozni. A bur­gonya négyszeres kro­mo­szó­makész­letének kö­szön­he­tően azon­ban olyan nagy a gene­tikai hasadás lehető­sé­ge, hogy ha a világ vala­mennyi neme­sítője csak egyetlen szü­lő­pár­ral foly­tatna kereszte­zése­ket, akkor mintegy 473 mil­liárd év alatt merülne ki min­den genetikai variáció, ami százszorosa a Föld je­lenlegi korának.

A több évtizedet jelentő nemesítési projektek általá­ban az idő hiányába buknak bele. A neme­sí­tőknek nin­csen elég aktív életidejük a húsz-huszonöt évnél hosszabb ne­mesítési időt felölelő prog­ramokat megvalósítására, hi­szen mire beletanulnak a szak­mába és vezető beosztásba kerülnek, rendszerint már a negyvenes éveiket tapossák. Az elődök konkurenciának tekintik utódaikat, ezért nem hagyják rájuk eredmé­nyeiket. Így minden generá­cióváltásnál, elölről kell kez­­deni mindent.

Ezzel szemben dinaszti­kus nemesítés előnye, hogy az eredményeket hiányta­la­nul megkaphatják a leszármazottak, sőt olyan szakmai fogásokat is örökül kapnak, amelyeket sehol sem taníta­nak.

– A hivatalosan támoga­tott nemesítés bizonytalan­ságának eredményeként a magánnemesítés családunk hobbijává vált. Magán­ker­tek­ben, bérelt területeken ter­mesztettünk, máskülönben ki lettünk volna szolgáltatva a pénz­ado­mányozók kényé­nek-ked­vének. Édesapám­nak kilenc vadburgo­nya­fajból si­került létrehoznia első nagy ellen­álló képességű fajhib­ridjeit úgy, hogy többszöri vissza­keresztezéssel a vad tulaj­don­ságokat kiiktatta, de a re­zisztenciát megőrizte. A het­venes évek közepén sokszo­ros visszakeresztezés ered­­mé­nyeképpen „Magyar ró­zsa” néven jött létre az egyet­len olyan burgonyafajtánk, ame­lyet ha­talmas ellenszél­ben, nagy harc árán sikerült faj­taelis­merésben részesít­tet­nünk – folytatja a törté­netet ifjabb Sárvári István.

Ahhoz, hogy megértsük, miért is volt olyan körülmé­nyes a Magyar rózsa elis­mer­­tetése, vissza kell ug­ranunk az időben az 1960-as ’70-es évek fordulójára. Ebben az időszakban a hazai krumpli­termesztés alapját jelentő ve­­tő­bur­gonya előállítása az úgy­neve­zett holland minta alap­ján, a szár­fel­húzásos techno­lógiával folyt, hi­szen ez volt az egyetlen véde­kezési lehe­tő­ség a le­véltetvek által ter­jesztett le­vélsodró vírus el­len. Eszerint a levéltetvek in­­vá­zióját követő tíz napon be­­lül meg kellett semmi­sí­teni a bur­gonya lombját, ne­hogy a levél­tetvek által ter­jesztett vírus­be­teg­ség a gumó­ba kerüljön – az­zal ugyanis a sza­porítóanyag vég­­leg megfertő­ződik, és örök­re alkalmat­lan­ná válik a továb­bi sza­­porítás­ra. Az állam a szár­felhú­zást, mivel terméski­esés­sel járt, 25 százalékos dotáció­val ju­tal­mazta, hiszen így érté­kes és mi­nőségileg megfelelő sza­­porí­tó­anyaghoz juthattak a ter­melők.

Az 1968-as „Új gazdasá­gi mechanizmus” bevezeté­se azonban nem várt akadá­lyokat állított a magyar cso­da­krumpli elé, de más nö­vényfajok nemesítői is sokat tudnának mesélni erről. A magyar gazdaságot részben megnyitó rendelkezések a nyugati ér­dekszféra számára új piacokat jelentettek. A magyar állami irányítás ismeretlen okok miatt meg­szüntette a szár­talanítási felárat, aminek következtében egyetlen termelő sem végezte el a szár­talanítást. Ennek következtében alig négy esztendő alatt teljesen szabványon kívülivé vált a teljes magyar vetőburgonya-készlet, ami az or­szág burgonyatermelésének 90 százalékát adó hazai fajtákat is kivégezte. A nyugati burgonyakeres­kedők ekkor felajánlották, hogy segítenek a magyar gaz­dákon. A külföldi nemesítésű fajtáik vető­gumó­jával, technikával, gépparkkal látták el őket. Ez igencsak széles felvásárló piacot biztosított a segítő­kész külföldi partner számára, amit a Magyar Népköztársaság még 70 százalékos állami támogatással is megfejelt. Az új fajták megjelenésével szinte egy időben törölték a fajtalistáról az addigi magyar nemesítésű fajtákat (gülbaba, Kisvárdai rózsa stb.). Így a teljes magyar krump­li­termesztés az új, külföldi érdekektől vált függővé. A külföldi érdekek hegemóniája a mai napig tart.

– Ilyen politikai és gazdasági környezetben szerettük volna bejegyeztetni első rezisztens neme­sítésű fajtánkat, a Magyar rózsát, de folyamatosan beleütköztünk a külföldi érdekeket szolgáló, magyar hatóságok által épített falakba, ami érdekes módon csak a magyar nemesítést sújtotta – mesél az első komoly nehézségekről a burgonyanemesítő család egyik meghatározó képviselője. – Az 1970-es évek vége felé már nem tudták tovább akadályozni a Magyar rózsa fajtánk jegyzékbe vételét, ám abban a pillanatban, ahogy regisztrálták, megindult a támadás ellenünk és a fajta ellen, hogy megakadályozzák az elterjedését. Három évig szélmalomharcot vívtunk, próbáltunk meg­felelni minden új előírásnak, ám végül feladtuk. Úgy döntöttünk, hogy ha túl akarjuk élni, akkor meg kell hajolnunk a túlerő előtt, és illegalitásba kell vonulnunk saját hazánkban. Ettől kezdve többé semmiféle olyan információt nem hoztunk nyilvánosságra, amely a külföldi érdeket sértette volna.

A Magyar rózsa elismerése hatalmas pánikot okozott a burgonyapiacon. Az addig ismert nyugati nemesítésű fajták mind a „fogékony fajták” köréhez tartoztak. Az évszázados rezisztencianemesítés ellenére ugyanis még ma is olyan fogékony fajták uralják a világ burgonyatermesztését, amelyek hatalmas, 30-50 százalékos terméskiesést mutatnak egyetlen évi termesztés után, főleg a leromlást okozó betegségek által jobban sújtott térségekben. A biztos bevételre alapozva egyik vetőanyag-forgalmazónak sem állt érdekében ellenállóbb vetőburgonyát piacra dobni, hiszen így a termelők­nek minden évben fel kell újítaniuk a vetőburgonya-készletüket, meg kellett vásárolni az újabb adag fogékony burgonyát. A krumpli szinte az egész világon alapvető élelmiszernek számít, ennél na­gyobb üzlet talán nincs is.

Erre egy szinte ismeretlen családi nemesítés eredményeképpen létrejön néhány olyan széles spek­trumú rezisztens burgonyafajta, melyek nemcsak a vírusoknak állnak ellen, hanem a fitoftóra változékony biotípusaival szemben is. Permetezni sem kell őket, ráadásul még a tárolási veszteségeik is elenyészőek. Ez tönkremenetellel fenyegette a vetőburgonya-ágazatban tevékenykedőket.

– A külföldi érdekek eluralkodásának időszakában egy magyar szövetkezet megkeresésére ne­mesítettem burgonyát. 1982-re a vírusrezisztens Magyar rózsa fajtából 510 tonna, nullaszázalékos fertőzöttségi arányú vetőburgonyát állítottunk elő. A Vetőmag Vállalat – amely akkoriban a magyar vetőmagimportot teljes egészében uralta – azonnal felajánlotta a szövetkezetnek az import burgo­nya országos terjesztésének tíz százalékát, amiért a szövetkezet évek óta harcolt, de csak azzal a feltétellel, hogy megsemmisíti az 510 tonna Magyar rózsa vetőgumóját. A szövetkezet rögtön elfogadta az ajánlatot. Kihordták az erdőbe, és hagyták megfagyni ezt a hatalmas mennyiségű, jó minőségű krumplit – avat be dr. Sárvári István a kommunista idők alatt elszenvedett nemtelen tá­ma­dásokba.

– Ha ugyanis ez a vetőanyag-mennyiség kiszabadult volna a szövetkezeti területről, semmi nem állíthatta volna meg a sikerét.

A fentieket tekintve nyilvánvalóan komoly érdekek játszottak szerepet abban, hogy ez a magyar találmány ne kerülhessen nyilvánosságra. A történet itt vesz drámai fordulatot.

– Az 1970-es évek második felében, amikor a magyar vetőanyag-behozatalt kellett újratárgyalni, egy hónap leforgása alatt édesapám ellen egy, ellenem négy merényletet kíséreltek meg ismeretlen tettesek, amit lehet, hogy csak drasztikus figyelmeztetésnek szántak, mert valami csoda folytán életben maradtunk. A keszthelyi burgonyakutatási intézetben, amelynek édesapám akkoriban a vezetője volt, rejtélyes módon az összes fóliaházban elképesztően nagy mennyiségű fonálféreg­cisz­tát talált a hatóság, így lehetővé vált több millió hibridnövényt megsemmisíttetni, amely a nemesítés kiinduló anyagát képezte. Érdekes módon minden fóliaházban – amelyekbe kívülről sohasem vittek be burgonyagumót, amivel bekerülhetett volna egy-egy rátapadt ciszta – olyan mennyiséget talál­tak, ami ugyanolyan koncentrációban volt jelen az egy éve használt házban is, mint abban, amit már tíz éve használtak. Csak el kellett szórni a cisztákat a földön, a többi már a természet dolga volt, és egy éber megfigyelőé.

–  Van még?

– Van. Tavaly hasonló indíttatású eset történt szintén Keszthelyen, miután kezdett teret nyerni több keszthelyi fajta termesztése. Ezúttal olyan baktérium jelent meg a vetőburgonya-szaporító területükön, amelyik szintén karanténlistán van Magyarországon. A szakmai megállapítás szerint az öntözővízzel került be a burgonyaterületre a baktérium.

–  Ez lehetséges?

–  Ez a baktérium nálunk nem honos és vízben nem is szaporodik.

–  Akkor hogyan került oda?

– Legfeljebb az öntözőszivattyúhoz juttatva jelenhetett meg a burgonyatáblán. Nem érdekes, hogy a piszkos munkát a magyar hatóságokkal végeztetik el? – teszi fel a költői kérdést dr. Sárvári István.

Az 1990-es években Erdélyben végeztek összehasonlító kísérleteket a rezisztens Sárvári- és a fogékony külföldi fajták között. Néhány skót kutató is kíváncsi volt a kísérletekre. Meglepetésként érte őket a tény, hogy egy kivétellel minden burgonyafajtát tönkretett a fitoftóra. Ez az egy a miénk volt. Mintát kértek, majd két éven át próbáltak rájönni a titokra, sikertelenül. A vizsgálatok végén megállapították, hogy a világ legellenállóbb fajtáját vizsgálták. Ekkor a külföld ismét segítséget ajánlott, ezúttal egy magyar magánvállalkozásnak.

– 1996-ban egy dán mezőgazdasági vállalat, két skót magánszemély és a mi családi vállal­kozá­sunk egyharmad-egyharmad arányban Sárpo, azaz Sárvári Potato néven létrehozott egy vállal­kozást. A mi feladatunk a szellemi munka, a kutatások, a nemesítés volt, a dánok a pénzügyi támo­gatást, a skótok pedig a nemzetközi kutatások és kísérletek megszervezését vállalták magukra – mesél az ígéretesnek tűnő kezdetekről Sárvári úr. – Két év után azonban új kereskedelmi igazgatója lett a dán cégnek, aki igyekezett elbagatellizálni minden eredményünket. Egyoldalú tőkeemeléssel próbálta meg kitúrni skót társát a Sárpo Kft-ből, a család genetikai bázisát pedig el akarta venni tőlünk, ám szerencsére az akkori magyar társasági törvény módosításai megakadályozták ebben.

A cégen belüli harcokban Sárvári István családja igyekezett a mérleg nyelve maradni, hiszen két sokkal tőkeerősebb vállalkozás bármelyikével szemben, egyedül maradva, esélytelen lett volna a fennmaradás. A folyamatos finanszírozási problémák és ellenségeskedések után áthidaló megol­dás­ként Skóciában létrehoztak egy alapítványt, amely szűrőként funkcionált volna ebben az indulatok­tól forrongó érdekháromszögben. A Sárvári Kutatási Alapítvány (Sárvári Research Trust) nonprofit jelleggel működik, az eredeti elképzelés szerint, neves szakemberek segítségével közvetítve a magyar kutató és a tőkével rendelkező társtulajdonosok között.

–  Az alapítvány elnöksége a mai napig nem állt fel. Így visszatekintve az egyetlen pozitívum, hogy sikerült munkánknak megnyerni dr. David Shaw-t, a nemzetközi hírű fitoftóra-kutatót. Az ő munkája, kísérletei, publikációi, és a világ minden tájáról érkező tanítványainak hála, a Sárpoburgo­nya­fajták világhírre tettek szert – folytatja a történetet Sárvári István.

A cégen belüli ellentétek azonban a sikerek ellenére sem múltak el. A dán fél megtagadta a finan­szírozást. Év közben azonban nem lehetett már leállítani a kísérleteket, hiszen akkor a genetikai állomány is örökre veszendőbe ment volna. A skótok folyamatosan biztatták a családot, hogy kere­sik a lehetőségét, hogy folytatható legyen a finanszírozás, csak tartsanak ki. A kutatásokat abban az évben végül hitelekből kellett fedezni. A skót fél pedig elfelejtette értesíteni a családot, hogy még­sem finanszírozza tovább munkájukat.

– A kényszerből felvett kölcsönök tekeredtek most a nyakunkra, mert utólag kiderült, hogy a két fél mégsem tudott megegyezni a foly­tatásról, és a támogatásuk is abbamarad. A gazdasági válság miatt kénytelenek vagyunk eladni a telepünket, hogy annyi pénzünk legyen, amiből az adósságot, rendezzük, és lehetőségünk legyen a folytatásra –  meséli kissé remény­vesz­tetten a kutató. – Most is csak ver­gődünk, mert az a burgonyamennyiség, amit a Magyarok Szövetségének hat­hatós és önzetlen segítségével el tudunk adni, csak a napi számlák kifizetésére elég, de ha elfogy, akkor már arra sem lesz pénzünk. Tíz családtól kellett meg­vonnunk a megélhetés egyetlen lehető­ségét, mert nem tudtuk a bérüket kifi­zetni. A bankkal szemben már így is több hónapos csúszásban vagyunk. Idén már arra sem volt pénzünk, hogy el­ül­tessük a következő évi veteményt, ami veszélyezteti több évtizedes munkánk eredményét.

Pedig a Sárpo „Míra” fantázianévvel jelölt burgonyája világszerte nagy elismerésnek örvend. Termesztik is Európa-szerte, Afrikában, sőt Ázsia egyes részein is kísérleteznek vele, termőterülete egyre nő. A nemesítésre vonatkozó szellemi jogdíjak azonban valahogy elvesztek a sok belharc közepette. Újra kellene tárgyalni a szabadalmi jogokat, ám a perre sincsen elég pénzük. Ördögi kör.

– A mi rezisztencianemesítésünk a vegyszerfelhasználás ellen harcol, ami persze vegyipari érde­keket is sért. Mi több generációs áldozatos munkánkkal folyamatosan csak érdekeket sértünk azzal, hogy rezisztencianemesítéssel foglalkozunk. Ezért is kellett illegalitásba vonulnunk, és ezért tartunk most ott, hogy közel hetven év munkája veszendőbe mehet – elemzi a problémát Sárvári István. – Mi soha nem mertünk a génmódosításhoz nyúlni, bár lehetett volna. De a látszólag könnyebb eljárás több problémát okoz, mint amennyit megold. Az ilyen bonyolult DNS-szerkezetek esetében lehetet­len előre meglátni az esetleges veszélyeket. A génmódosított élelmiszerek emberi testre, anyag­cseré­re, immunrendszerre, bélflórára gyakorolt hatása előre megjósolhatatlan. Akár két-három gene­rá­ció is eltelhet addigra, mire egyes mutációk vagy káros hatások a felszínre kerülnek. Éppen ezért a Sárvári család mindig is óvakodott a mesterséges génmanipulációtól. Sokan ugyan úgy gondolják, hogy csak így lehet a megfelelő növényeket létrehozni, ők viszont kemény munkájukkal folyamato­san cáfolnak rá a génmódosítás szükségességét hirdető dogmákra. Vannak még kihasználatlan lehe­tő­sé­gei a hagyományos nemesítésnek, csak megfelelő módon kell alkalmazni.

– Több mint negyven fajtaképes burgonyánk van talonban, ezenkívül világszerte száznál is több fajtánkkal folyik a kísérletezés. Az elmúlt évtizedek alatt, a családom 100 millió burgonyahibrid szelekciójával fejlesztette ki azokat a rezisztens fajtákat, melyek világviszonylatban több szempont­ból is egyedülállóak. Más cégek évente alig pár tízezret tudnak megvizsgálni – sorolja eredményei­ket kétségekkel küszködve. – A politikai döntéshozók felelőssége, hogy az innováció így működött Magyarországon az elmúlt évtizedekben. Pedig óriási karrier előtt állhatnánk, az ország­nak, a magyar agráriumnak milliárdokat hozhatnánk. Miért ne tudnánk a harmadik világ piacát mi kézben tartani a biotermesztés vonalán? Ezekkel a rezisztens fajtákkal ismét Európa éléskamrája lehetnénk! Miért engedjük át a kínai és az indiai piacot másoknak, amikor a mi potenciális lehetőségeink sokkal nagyobbak?

A külföldi lobbi azonban folyamatosan erősebbnek bizonyul. A magyar politikusok pedig nem tö­rődnek az ország sorsával. Az egymással szemben álló pártok csip-csup vitái, acsarkodásai elte­re­lik a figyelmüket sorsdöntő problémáinkról. A történet jelenlegi állása szerint a Sárvári család közel hét évtizedes munkája került veszélybe. A kényszerű hitelfelvétel, a támogatók meghátrálása és a gazdasági válság teljesíthetetlen feladatok elé állította Magyarország egyik legnagyobb potenciális lehetőségek előtt álló családi vállalkozását. Akik termeszteni szeretnék a vírusrezisztens Sárpo burgonyafajtákat, a következő címen vehetik fel a kapcsolatot a nemesítőkkel: isarvari@freemail.hu

Mobil: +36-30-638 4236 Fax: +36 88-415 278.

Gerhát Petra – Magyar Demokrata, 2009. június 24. (16-20. oldalak)

A cikk címe: Magyar rózsa – Egy potenciális hungarikum különös kálváriája.

[

Dr. Horváth István orvosbiológus, az MTA doktora, felismert egy antigént, amely képes serkenteni a szervezetben az antikoleszterin antitest termelését. Ha ezzel az érelmeszesedés folyamata megállítható, sőt visszafordítható, és ezáltal a szív-ér rendszeri betegségek nagy része megelőzhető, akkor sokakat érintő felfedezésről van szó. Márpedig a professzor szerint ezt tudja az oltóanyag. A jelenleg is aktív kutatóval többek között arról beszélgettünk, hogy miért van szüksége a szervezetnek a koleszterinre, miért lényeges az immunizálás mint öngyógyító mechanizmus, és miért reklamált az egyik gyógyult beteg a szemüvege miatt:

−  Sokáig úgy tudtuk, hogy a koleszterin a „mumus”, az érelmeszesedés kiváltója. Aztán a képlet finomodott jó, illetve rossz koleszterinre. Most arról beszélünk, hogy a koleszterin nélkülözhetetlen része a szervezetnek. Pontosan hogy is van ez?

−  1980-ig azt állították, hogy az érelmeszesedésért a táplálékkal bevitt koleszterin a felelős. Ez volt a „Ne egyél tojást, sonkát, szalonnát!” – korszak. Utána az a teória terjedt el, amely szerint egy baktérium okoz gyulladást az erekben, amire rárakódik a koleszterin. Ez lehetetlen! 2000 óta a hivatalos álláspont szerint a vér magas koleszterinszintje okozza az érelmeszesedést. Előfordul azonban, hogy alacsony koleszterinszint mellett is fellép az érelmeszesedés, és van, amikor magas mellett sem. Ez az egyéntől függ, mint ahogyan maga a koleszterinszintézis is. Az egészséges koleszterinszint legalább olyan változatos, mint az emberek magassága.

−  Valójában mi a koleszterin szerepe a szervezetben? Nem akarom leegyszerűsíteni a kérdést, de szükségünk van rá, vagy sem?

−  Szükségünk van rá! A koleszterin a szervezet anyagcseréjének és működésének egyik fontos része. Ha nincs koleszterin, nincs élet. Például ha nincs nemi hormon, nincs szaporodás, hiszen a nemi hormon is koleszterinből képződik. De említhetem a mineralokortikoid hormont, amely a szervezet ásványianyag-forgalmát irányítja. Ennek is a koleszterin az alapja. Ha ennek a mennyisége nem elegendő, az ásványi anyagok és sók nem a csontokba épülnek be, hanem lerakódnak például az érfalakra. A vörösvérsejtek 120 naponta teljesen ki cserélődnek a szervezetben. Ha nincs elég koleszterin, a sejthártya nem tud normálisan kialakulni, ami különböző betegségeket okoz. Fontos az epesav is, amelynek szintén a koleszterin az előanyaga. Epesavak nélkül nem tudnánk megemészteni a zsírokat, a zsírok emésztése nélkül pedig nem kerülhetnének a szervezetünkbe a zsírban oldódó vitaminok (A-, B-, E-, F-, K-vitamin). Az agyi, idegrendszeri pályák összeköttetésében, a receptorok stabilizációjában is fontos szerepet játszik a koleszterin. Hiánya idegrendszeri zavarokhoz vezethet, mivel az idegsejti nyúlványok találkozásánál a koleszterin a „forrasztófém”. Ahol sok idegsejt van, ott sok koleszterinre van szükség. Ezért az agy szárazanyag-tartalmának közel 50 százaléka koleszterin, hiánya számos betegség oka. Ezenkívül számtalan példa van arra, hol és hogyan hasznosul a szervezetben a koleszterin.

−  Mikor okozhat mégis gondot?

−  A táplálékból felvett koleszterin aránya mindössze 5-10 százalék, a többit maga a szervezet állítja elő. A szervezet folyamatosan termeli a koleszterint, és fehérjével összekapcsolva, lipoprotein formájában juttatja a vérkeringésbe. A legtöbbet a máj készíti, de ez a szervünk az egyik legnagyobb felhasználója is. Ráadásul mindig többféle lipoproteint állít elő. Van olyan lipoprotein, amely azonnal felhasználható, ez a HDL, a „jó” koleszterin, a többit pedig „konzerv” formájában küldi a vérbe, hogy amikor kell, akkor mindig kéznél legyen. Ilyen a „rossz” koleszterinnek nevezett LDL. Ez utóbbit csak akkor tudjuk felhasználni, ha betakarja egy olyan fehérje, amely kimondottan a koleszterint keresi. Ennek a neve antikoleszterin antitest. Ha az LDL-t az antiko­lesz­terin antitest fehérje betakarja, akkor fel tud szívódni, és nem a fagociták, a falósejtek eszik meg. (A HDL eleve fehérjeburokban van.) Az antikoleszterin antitestet mi, itt Magyarországon fedeztük fel, de szakmai inkompetencia miatt nem publikálhattuk. Tíz évvel később az amerikaiak is felfedezték, ezt követően engedélyezték, hogy mi is közöljük 1994-ben.

−  Miért fontos ez az antitest?

−  Ha ebből az antitestből nincs megfelelő mennyiség a szervezetben, a falósejtnek nevezett fehérvérsejtek bekebelezik a fehérjével nem teljesen fedett LDL-t. A fehérvérsejt megemészti az LDL minden részét, de a koleszterin emésztetlenül gyülemlik a „pocakjában”. A „pocakos” sejtek kezdetben az erek falán átbújva halnak el. A sejt összetevőit a szervezet enzimatikusan lebontja, de a koleszterin le nem bontható anyag, ezért először az érfalakon kívül halmozódik fel, a „habos sejtek” falják fel. Miután az a terület megtelt, és a „pocakos sejtek” nem tudnak az ereken kívülre kerülni, fokozatosan beljebb, az érfal sejtjeiben halmozódik fel a koleszterin. Az érfalak koleszterint felhalmozó sejtjeiből egy daganatszerű képlet jön létre, ez a plakk. Az érelmeszesedést sokan úgy képzelik el, mint a vízkövet a cső belsején. Ez tévedés, hiszen az artériák állandóan mozognak, lüktetnek, és egy ilyen lüktető anyagon csak daganatok formájában jöhetnek létre a plakkok.

−  Tehát a magas LDL-szint okozza az érszűkületet, amelyet a koleszterin felhasználását elősegítő antitest hiánya idéz elő.

−  Nem ilyen egyszerű a kérdés. Tény, hogy a koleszterin-anyagcsere felborulása felelős a megbetegedésekért, mert a szervezetben az antikoleszterin antitest játssza a „konzervnyitó” szerepét a hasznosításhoz. Ha bőven van „konzervnyitó”, akkor a „konzerv koleszterin”, vagyis az LDL nem halmozódik fel. Azt már említettem, hogyan hasznosul a koleszterin, de az is legalább ennyire fontos, hogy a felhalmozódott koleszterin milyen gondokat okoz. Lehetséges következmény az iszkémiás szívbetegség, az angina pectoris, a szívinfarktus, a sztrók, a perifériás érbetegség, a magas vérnyomás stb. A szövődmények gyakoriságát jelzi, hogy hazánkban a halálozások oka közel 50 százalékban szív-ér rendszeri betegség. Ez Magyarországon évente 60 ezer halálesetet jelent, és különösen elszomorító, hogy 15 ezren relatíve fiatal korban hunynak el ilyen okokból.

−  Miért nincs a szervezetben elegendő antikoleszterin antitest?

−  Ennek az antitestnek a hiányát a genetikai tényezők mellett számos tudatosan befolyásolható kockázati tényező is módosítja: ilyen a stressz, amely már kisiskolás kortól kezdve jelen van az életünkben, a dohányzás, az elhízás, a mozgásszegény életmód, a fogamzásgátló tabletta, a permetek, a vegyszerek, a különböző égéstermékek, élelmiszer-adalékok, a rossz fogak következtében a szervezetbe kerülő endotoxin, stb. A rizikófaktorok életmódbeli változtatásokkal mérsékelhetőek.

−  Tehát ha nincs elég anti koleszterin-antitest, a szervezet nem tudja hasznosítani a vérben lévő LDL-t. Mi a megoldás?

−  A koleszterin-anyagcsere zavara immunológiai hiba, amely az anti koleszterin-antitest hiányából adódik. Ez immunológiai módszerrel küzdhető le. Az immunológia módszerével győzték le korábban a rettegett fekete himlőt, a diftériát és a tetanuszt is. Ezt az amerikai kutatók is jól ismerték. Készítettek antikoleszterin antitest-termelést serkentő vakcinát, amellyel kísérleti állatokon igazolták a tudósok elképzelésének helyességét, de a mindenevő disznók elpusztultak az antigénjüktől. Ezt követően publikálták, hogy a cél, az emberek szív-ér rendszeri betegségekkel szembeni immunizálása nem oldható meg. Ebbe én nem nyugodtam bele, tovább kutattam, és sikerült kifejlesztenem az antigént, amivel emberek is immunizálhatók. Az oltóanyagnak a „J for H” (Jab for Health), vagyis szúrás az egészségért nevet adtam. Mivel csak Magyarországon évente tízezrek halnak meg érelmeszesedés okozta betegségekben, úgy ítéltem meg húsz évvel ezelőtt, hogy nincs idő további kísérletekre, kipróbáltam a vakcinát emberen: saját magamon. Az lenne a bűncselekmény, hogy önmagam oltásával bizonyítottam, ember oltására, immunizálására alkalmas az általam feltalált vakcina?

−  A legtöbb beteg, ha magas a koleszterinszintje, általában sztatinokat tartalmazó készítményt szed.

−  A gond az, hogy a sztatin nem válogat: sajnos nemcsak az LDL, hanem a HDL szintézisét is károsítja. így kevesebb lesz az epesav, a nemi hormon, az egészséges sejt. Szerintem a koleszterin-anyagcsere felborult egyensúlyát immunizálással kell helyreállítani.

−  Eddig hányan kaptak vakcinát?

−  A vakcinát bárki beadhatja magának, de többen segítséget kérnek. Eddig 20 ezren igényelték a vakcinát, és a legtöbbjüknél látványos a javulás: elmaradt a szívműtét, sokuknál visszatért a nemzőképesség, bizonyos esetekben elmúlt a meddőség. Több baba született a vakcinának köszönhetően. Egyeseknél látványosan javul a szellemi teljesítőképesség, a munkabírás. Mivel az antitest fokozza a koleszterin-felhasználás hatékonyságát, visszafordítható az érelmeszesedés folyamata, újból megfelelő lesz az erek keresztmetszete. Ebből adódik a sokféle kedvező hatás. Nem csodaszer, de élénkíti a keringést, ami javítja az összes szerv, beleértve a szem működését is. A közelmúltban egy kedves ismerősöm „reklamált”, mert bár a kezelések után valóban jobb a közérzete, nem görcsöl a lába, könnyen sétál, de óriási költségei lettek. Kiderült, hogy le kellett cserélnie a szemüvegét, mert több dioptriát javult a látása. Egy 84 éves demenciás asszony lányától pedig azt tudtam meg, hogy a már évek óta a sarokban, ölbe ejtett kézzel üldögélő anyja a vakcina hatására újra a régi: süt, főz, takarít, unokákat terelget.

−  Ki az, akinek nem ajánlható a vakcina?

−  Az immunhiányos és ellenanyag termelését gátló gyógyszerekkel kezelt betegeknél sajnos kevésbé hatásos az immunizálás. Az AIDS-esek és a szervátültetésen átesettek immunrendszere nem működik rendesen. Ilyenkor hiába is vinnénk be az antigént, a legyengült szervezet nem kezdene el antianyagot termelni, és nem alakulnának ki az említett kedvező hatások.

−  A külföldi szaksajtó olyanokat ír, hogy az Ön fölfedezése világszenzáció, Nobel-díjat érdemelne. Indiában egyenesen az emberek megmentőjét látják Önben. Számos szabadalmi kiállításról hozta el az aranyérmet. Itthon viszont nem ismerik el. Nem gondolt arra, hogy eladja a szabadalmat?

−  Sok megkeresés érkezett külföldről. Legutóbb Ausztráliából keresett meg az egészségipar egyik jó ismerője, és dollármilliókat kínált a vakcináért. Én úgy gondolom, hogy az imént említett „J for H” elég jelentős eredményeket kínál országunknak, és szeretném, ha itthon gyárthatnánk, forgalmazhatnánk.[73] Ennek az országnak szeretnék javára tenni, még akkor is, ha az esetünkre is vonatkozik Madách Imre felszólítása:

„Tégy bátran hát, és ne bánd,

Ha a tömeg hálátlan lesz.

Mert ne önbecsét tekintse célul,

Ki nagyot tesz.”

Rozsnyai Gábor – Elixír magazin, 2016. május (39-40. oldalak)

 

Pár napja Budapesten egy Markó utcai tárgyalóteremben ültem dr. Horváth István professzor mögött. Csakhogy ő a vádlottak padján, én a hallgatóság első sorában. Dr. Horváth István találmánya, az antikoleszterin antitest az antibiotikumok gyógyászati hatásához mérhető. Az immunkezelés, injekció-kúra hatására szervezetünk koleszterin-háztartása normalizálódik: az erekből és a hajszálerekből eltűnnek a lerakódások, a vérkeringés helyreáll. Így az érszűkület miatti infarktusok, stroke-esetek száma minimálisra csökkenhet. A hatás az erek kitisztítása, a vérkeringés jelentős javulása. Ezért aki idejében, kb. 30-40 évesen hozzájut a kezeléshez, utána 10-20 évvel fiatalabbnak látszik, mint a korosztálya. A vérerek rugalmassága, áteresztő-képessége jelentősen javul, ez önmagában megszüntetheti a migrénes fejfájásokat, a rossz keringés miatti gyulladásokat. Mellesleg a rossz keringés lehet az oka néhány daganatos betegségnek is: hiszen például szívrák szinte nem létezik, mert a szívben jó a keringés. Ugyanígy a szerzett cukorbaj is gyógyítható lehet, hiszen ha a hasnyálmirigy keringése javul, akkor az inzulintermelés is helyreáll.

Ma Magyarországon évente kb. 15 000 ember hal meg stroke-ban 45-60 éves kora között. Az elfekvő osztályokon pedig ezrek fekszenek stroke után bénultan, magatehetetlenül, a gyógyulás halvány reménye nélkül. Ahogy a rettegett tébécét, vagy más halálos gyulladást a sokféle antibiotikum visszaszorította, ugyanolyan hatásos, de mellékhatások nélküli ez az immunológiai eljárás, amit Horváth professzor kifejlesztett. A családom, a barátaim többsége és én végigcsináltuk ezt a kúrát. Csak a legjobbakat mondhatom róla, ahogy az a néhány ezer ember is, akiknek az életminőségét drasztikusan javította, esetleg megmentette az életét. És éppen ez a baj. Ugyanis akadt egy illetékes elvtárs a Gyurcsány-kormány idején, aki egy őszinteségi rohamában nyíltan a professzor úr szemébe vágta: „Ugyan miből fizetnénk azt a sok nyugdíjat, ha a szer elterjed?” S ez csak az érem egyik oldala. A gyógyszergyáraknak ugyanis hatalmas üzlet a koleszterincsökkentő szerek eladása, dollár-milliárdokat hoz évente a konyhára.

A jó/rossz koleszterinszint olyan, mint a lábméret vagy a nyakbőség. Kinek ilyen, kinek olyan, egyénenként változik. Nekem például egy szakkönyv írása idején a János kórházban 16-os szintet mértek (a szokásos 4 helyett). Akkor éppen 3 éve szigorú vega diétán éltem. A körzeti orvosom szerint csak a gép romolhatott el.

De térjünk vissza a magyar mélyvalóságba, a tárgyalóterembe. Itt a XXI. század szégyene, egy koncepciós per zajlik. Hagyományainkhoz híven persze névtelen feljelentés alapján. Ez már némi kifinomultság a XIX. századhoz képest, amikor egy Semmelweis nevű elődöt az orvos kollégák becsaltak egy bécsi tébolydába. Megkötözték, agyba-főbe verték, a bordáin ugráltak (a látlelet fennmaradt). Majd hagyták, hogy a magatehetetlenül, saját mocskában fekvő orvos sebei elfertőződjenek, és seblázban haljon meg. Mindezt azért, mert egy őrült ötlete támadt: kezet kellene mosni. Abban a korban pedig a megdönthetetlen, szilárd tudományos meggyőződés az volt, hogy a rossz levegő miatt halnak meg az anyák és a csecsemők… A kézmosás, persze, ostobaság. A kollégák el is kezdték híresztelni Semmelweisről, hogy szifiliszes, nemi beteg és őrült, generációkon át mesélték ezt róla. Itt még nem tartunk, Horváth professzor ügyében mindössze hét év letöltendő börtön lebeg felette. Most sem hisznek az eredményekben, hiszen kutatók tízezrei nem értek el semmit ezen a téren. Mint anno a fertőzéseknél.

Az orvosi mentalitás sem változott a mai napig: mindenért a beteg felelős. Amelyik orvos pedig ki akar lógni a sorból, azt elintézik, így vagy úgy… Pontosan ezt láttam Horváth professzor esetében is. A vád egyik tanúja egy ÁNTSZ[74]-es orvosnő volt, Takácsné Csörsz Gabriella. Rendőrökkel érkezett abba a kis VIII. kerületi rendelőbe, ahol az önként jelentkezőktől a vért levették, s később az antiszérumot beadták. Előre megírt jegyzőkönyvvel a zsebükben érkeztek az ellenőrök. Tudták, hogy mit találnak a helyszínen. A jelenet emlékeztetett A tanú című filmre: az ítélet itt is hamarabb megszületett, mint a vádirat. A vád másik tanúja, egy szakértő nem tudta megmondani, hogy a koleszterint egyébként lehet-e kapni kereskedelmi forgalomban. (Lehet.) De azt megerősítette, hogy a szérum ártalmatlan, nincs benne toxikus anyag.

Azokat a hétköznapi embereket is beidézték a vád tanúinak, akiket a rendőrség a razzia során igazoltatott. Természetesen mindenki önként, a gyógyulásban reménykedve várt a vakcinára, a razzia ezt akadályozta meg. Így nem is tudta mindenki folytatni a kúrát. (Kellett hozzá egy kis konspirációs bújócska, új helyszínen, új időpontban.) De még így sem rosszabbodott senkinek az állapota. Néhány tanú elképesztő, orvosi csodának számító gyógyulásról számolt be, valahogy így: „Bíró úr, vánszorogni is alig bírtam az érszűkületem miatt. Orvostól-orvosig hiába jártam. Most nézzen rám, lótok-futok, lépcsőn le-fel.” Még hozzátette: „Szégyen, ami itt folyik, a professzor úr Nobel-díjat érdemelne!” Erre persze a hallgatóság körében nagy taps tört ki. Az eset jogtörténeti érdekesség: a vád tanúja porrá zúzza a vád erkölcsi alapját, szánalmassá nyilvánítja az egész eljárást. Dr. Mikó Gergely tanácsvezető bíró ekkor felhívta a figyelmünket, hogy kivezettet minket, ha zavarjuk a bíróság munkáját. Igen, ehhez joga van. Nekünk, adófizetőknek viszont nincs jogunk ahhoz, hogy beleszóljunk abba, ki és mit tehet a pénzünkkel. Mert ezt az eljárást velünk és a vádlottakkal fizettetik meg.

Van-e halálbüntetés? Itt nálunk akkora a néphatalom, a demokrácia, hogy beleszólhatunk akár abba is, legyen-e halálbüntetés. Jelentem, a vita rég eldőlt. Van halálbüntetés. Méghozzá tömeges. Igaz, most még nem a másokat élve eltemetők, vagy a 20 ezer forintért torkot metszők halnak meg. Most csak a törvénytisztelő, adófizető állampolgárok. Logikus. Belőlük több van. Ez a per több mélyebb, általánosabb kérdésről is szól. Az alkotmány és a jogállam hitelességéről, erkölcsi alapjairól. Arról, hogy komolyan vehető-e – akár egy másodpercre is – az élethez és az egészséghez való jogunk. Vagy ezt az alapjogot felülírhatja egy huszadrendű szabály, melyet a Fogyasztóvédelmi Felügyelet vagy az ÁNTSZ hoz?

A családom, a baráti köröm és én önként, dalolva vettünk részt a kúrán. Fizettem érte, számlát pedig nem kértem. A történteknek a szégyenletes abszurditása az, hogy az önkéntes részvétel is illegális, ezért büntethető. A kocsmában bárki halálra ihatja magát. Akár két szál cigit is szívhatok egyszerre, mert úgymond demokrácia van… De a saját életemhez, egészségemhez gyakorlatilag nincsen jogom. Csak adófizetői kötelességem van. Márpedig az ilyen uralom illegitim. A tízparancsolat azt írja: Ne ölj!

A vád szerint illegális, nem engedélyezett, ismeretlen összetételű a szer. De ismeretlen a Coca-Cola, vagy a Zwack Unicum összetétele is. Mégis isszák. Mikor lesz razzia a Cola palackozójában? Pedig sokan meghalnak a kóros elhízás miatt, vagy a Cola magas cukor- és foszfáttartalma miatt tönkremennek a fogaik. A Colában sok a cukor, az Unicumban pedig nagy mennyiségű alkohol van. Mindkettő árt az egészségnek. Miért nem tiltják be a gyártásukat, a forgalmazásukat? A daganatos betegek jó része olyan szereket, citosztatikumokat kap, melyek köztudottan mérgezők, s önmagukban is rákkeltők. Viszont tilos az „illegális” immunerősítő szerek adása. A törvény ekkor is lesújt. Így ír erről egy nem orvosi lap:

„Vége a rettegésnek: öt év s a betegek elfelejthetik a kemoterápiát…”

„A védekező rendszer megtanítható a szaporodni igyekvő tumoros sejtek felismerésére…”

„A Royal Marsden Kórház kutatója, dr. James Larkin bejelentette, hogy immunerősítő szert talált fel…”

„A KSH szerint hazánkban átlag 32 ezer ember hal meg daganatos betegségben évente.” (Blikk, 2015. június 2.)[75]

Csakhogy a magyar Kovács Ádám (a Celladam feltalálója) már 25 évvel megelőzte ezeket a híreket! Ő is bíróság elé került, őt is meghurcolták. Remélem, kezd körvonalazódni a magyar rendszer. Fizess adót, de ne merd a jogaidat számon kérni.

Nem mindenütt megy ez így. Pár nappal a Blikk cikkének megjelenése előtt a Népszabadság melléklete közölt egy hosszú, fizetett hirdetést (2015. május 29.). A hirdetés Ivan Georgijev macedón feltaláló immunerősítő, daganatellenes készítményéről szól, amely nálunk is kapható Varumin néven. Állítása szerint meggyógyította F. Tudjman horvát elnököt, Fidel Castrót, Milošević feleségét mellrákból és Mubarakot is. A szer gyógynövényekből készült. (Hallottam a bükki füvesember hasonló készítményéről is, tehát ez a lehetőség régóta itt lappang, de „hivatalosan” nem terjeszthető.) A Varumint Macedóniában gyógyszerként, az EU-ban táplálék-kiegészítőként regisztrálták. Tehát egy országnak van némi mozgástere abban, hogy élve hagyja-e lakosságát. (Mert mi csak lakosság lehetünk, polgár nem. A polgárnak valódi számonkérési joga van.)

Az Alaptörvény szellemének betöltéséhez nincs jogunk. Az Alkotmánybíróság tagjai és a politikusok eszesebbjei közül többen rég megcsinálták a kúrát. És mélyen hallgatnak. Pedig számolni is kellene. Például azoknak az inzulinkezeléseknek az ára, amelyektől megszabadulhatnánk, vagy a fiatal stroke-betegek ápolási költségei bőven fedeznék a nyugdíjra kifizetett többletet. A migrénes fejfájások miatt betegállományban töltött munkanapok, a sok, érszűkület miatt megrokkant ember kiesett keresetének és adójának vesztesége mind a munkáltatót, mind a munkavállalót nehéz helyzetbe hozza.

Van még egy tétel: az orvosi gyakorlatban szokásos koleszterinszint-csökkentés miatt szép lassan elbutulhatunk. Egyszerűen azért, mert az agykérgünk nagy része koleszterinből épül fel. A sejtek persze részben bomlanak, részben épülnek is. De ha az utóbbit fékezzük, akkor megtelnek az elfekvők magatehetetlen, Alzheimer- és Parkinson-kóros betegekkel. Őket majd kitesszük meghalni a „büdös barlangokba”, vagy ledobjuk a Taigetoszról? Ha a család ápolja (ahogy lenni szokott), ki dolgozik majd, hisz ez közel 24 órás feladat. Belegondoltak ebbe az illetékes elvtársak? Azért ilyen kiégett, elfáradt a társadalom, mert az emberek jól látják: az értük felelős, belőlük élő egészségügyi, politikai vezetők durván legázolják őket.

Megint rólunk döntöttek, nélkülünk, ellenünk. Senkinek se legyenek kétségei: ez az ügy, a per itt és most már nagyobb, mint anno a Holocaust. Ennek a szív- érrendszeri betegségnek már több ártatlan áldozata van, mint a nácizmusnak és a sztálinizmusnak együttvéve, hiszen minden civilizált országban ez a vezető halálok. Ez adja az ügy súlyát. S akkor jön egy kutató, aki szorgalma, tehetsége révén felismerte munkája során a megoldás lehetőségét. Először saját magán próbálta ki. Sikerült, túlélte, s hatott a szer. Horváth professzor ezután – naiv módon – azt gondolta, másnak is joga van az egészséges, békés élethez, aktív öregkorhoz, játszani az unokákkal. (Igaz, ez nincs benne a GDP-ben.)

A szokásos ügymenetben klinikai vizsgálatok sorát kell elvégezni. Előbb állatokon, majd betegeken és egészséges embereken is tesztelnek, nincs-e káros mellékhatás. Ez a vizsgálatsor nálunk legalább 1 milliárd forint. Csakhogy jelen esetben a valós gyakorlat már rég túljutott ezen a fázison. Sok ezer fantasztikus gyógyulás igazolja (a vád tanúi is), hogy nincs mellék-, csak gyógyhatás. (Ugyanúgy, mint ahogy Semmelweisnél sem okozott káros mellékhatást a karbolsavas kézmosás.) Mindenki a saját vérét kapja vissza, ezért az eljárás kevésbé veszélyes, mint egy influenza elleni oltás. S ha már nagyon ragaszkodnánk a papírformához, az évekig elhúzódó eljárásokhoz, akkor erre miért nem jut pénz az adófizetők zsebéből? Ez nem nemzetbiztonsági kérdés? Ha megjelennének például a pirézek, és lelőnének évente 15 ezer magyart, megsebesítenének még ugyanennyit, mit tennénk? Joggal követelnénk a hadsereg bevetését. Akár a Gripenek felhasználását is, melyek darabja úgy 12 milliárd forint. (Épp nemrég törtek össze kettőt gyakorlaton. Ez benne van a járulékos veszteségekben.)

Mit gondolnak, a politikai osztály bármelyik képviselője meg merné kérdezni az értisztítás lehetőségéről a véleményünket? Ennyit a nemzeti konzultációról. Az eset az én szerény, mezei jogfelfogásom szerint egy tömeges cserbenhagyásos gázolás megfelelője. Csakhogy ez nem véletlen, hanem szándékos gázolás, hiszen névtelen feljelentés alapján bírósági per folyik. Tehát a „hatalom” tudja, hogy mi történik, merik folytatni, s az ítéletet végre akarják hajtatni.

Mit tesz vajon a közpénzből fizetett Akadémia és az Innovációs Hivatal? Amit mindig. Hallgat, majd a háttérből jönnek a névtelen feljelentések. Azoktól, akik ismerik az ügy jelentőségét. Azoktól, akik Horváth István lába nyomába se léphetnek. Sem szakmailag, sem emberileg. Ebben a perben a vád tanúi olvasták a Tisztelt Bíróság fejére, hogy szégyenletes az egész eljárás. A tisztelt bíróság az egész társadalmunkról fog ítéletet hirdetni. Arról, hogy maradt-e szemernyi tisztesség a hatalmi gépezetben, vagy ordas, sunyi, lélektelen, tömeggyilkos gépezetben élünk…

Nem tudom, hogy a védelem beidézheti-e azt a néhány ezer gyógyult beteget, akiknek ez a kezelés az életben maradást jelentette. Köztük lehetnék én is, mert két brutális anginás rohamot éltem túl. Ha ez a szer nincs, talán ugyanúgy halott lennék már, mint egykori egyetemi évfolyamtársam és KFKI-s kollégám, Lippényi Tivadar. Amikor végigcsináltam a kúrát, ő a Gyurcsány-kormány innovációs guruja volt. Ajánlottam neki, hogy álljon az ügy mellé, először életében valami hasznos dolgot tehetne. Nézett rám, lebiggyesztett ajakkal… Aztán hátat fordított nekem azon az innovációs állófogadáson, ahol újra találkoztunk. 63 éves korában szívinfarktus vitte el, hiába ért vele a mentő időben a kórházba. A koszorúerein vastagon lerakódott már a koleszterin. A jelek szerint az agyi hajszálerekben is, mert nem gondolkodott, nem cselekedett időben.

Mit gondolnak, ha exportálnánk ezt a technológiát, mennyit adózna a bevétele után egy hazai gyár? Becslések szerint 3-5 év alatt ki lehetne fizetni az államadósságot. De az ismert vicc szerint nem a pénzt boldogít, hanem a beszedett kamat. Ezért fogjuk mi a 80 milliárd dolláros államadósságunk kamatait még évtizedekig nyögni. Nem akarunk megszabadulni tőle, semmi áron. Azt tudjuk, hogy a politikusokat nem érdeklik a hasznos találmányok. Edison első ötletét, egy elektromos szavazatszámláló gépet azért utasította el a massachusettsi törvényhozás, mert azt nem lehetett volna manipulálni. Hiszen nem az a lényeg, hogy mi a szavazás eredménye, hanem az, ki számolja össze, ki számolhat be róla. Itt is arra szavaznának az emberek, hogy éljünk még pár évtizedet egészségesen. Ha mi számlálhatnánk a szavazatokat.

Egely György – Magyarok Világszövetsége, 2015. július 14.

 

Kiegészítés:

Interjú Dr. Horváth Istvánnal: http://tgy-magazin.hu/index.php?page=3&action=SHOW&id=4250 

Interjú Dr. Horváth Istvánnal: https://www.youtube.com/watch?v=gQl39ccBITc (videó)

Dr. Horváth István előadása az Interneten: https://www.youtube.com/watch?v=4WKrSlm5i0s

Blogok: http://www.szimpatika.hu/cikkek/3359/erelmeszesedes_elleni_vakcina_pro_es_kontra/

Dr. Horváth Istvánnal történő konzultációra ezeken a telefonszámokon kérhető időpont:

+36 30 3017424 és +36 30 9946279 E-mail címe: drhorist@freemail.hu

 

Az antikoleszterol antitest nem olcsó gyógyszer. A feltalálótól beszerezve 50 ezer forintba kerül. A vérvételért, a vérplazmával való összekeveréséért és a 9 injekció beadásáért pedig kb. 70 ezer forintot kérnek. Széles körű alkalmazását az is gátolja, hogy az antikoleszterin antitest nem csodaszer. Csak azoknak érdemes használni, akik koleszterintúltengésben még nem jutottak el a végső stádiumba. A vakcina ugyanis túl gyorsan hat. Miközben feloldja az LDL koleszterint, leválasztja a zsírdaganatot az érfalról. Ha túl nagy ez a zsírrög, akkor a véráram magával ragadja, és elviszi a következő érszűkülethez. Amennyiben ott már kialakult a meszesedés, a vakcina még nem tudja leoldani. Emiatt eldugul a véráramlás, melynek stroke vagy szívtrombózis lesz a következménye. Ha a láb artériás ereiben alakul ki a dugó, akkor azonnali műtétre van szükség. Amennyiben ez nem történik meg, a láb elüszkösödik, és emiatt amputálni kell. Ezért krónikus érszűkületben szenvedőknek a vakcinázás során állandó orvosi felügyeletre, kórházi kezelésre lenne szükségük. A felügyelet nélküli kezelés miatt több haláleset is történt, ami az internetes blogbejegyzések alapján nem használ az antikoleszterin antitest hírnevének.

Arról se feledkezzünk el, hogy a hatósági engedéllyel rendelkező gyógyszerek szedése is kockázatos. Minden szintetikus gyógyszernek legalább tíz mellékhatása van, melyek akár halált is kiválthatnak. Évente több millió ember hal meg világszerte a különféle gyógyszerek mellékhatása következtében. Ezek az esetek csak akkor kerülnek nyilvánosságra, ha valamely gyógyszer gyártását, forgalmazását betiltják. A felelősségre vonás azonban elmarad, mert forgalomba került gyógyszerek rendelkeznek hivatalos engedéllyel. Ezért előállítóikat (kutatókat, gyártókat) nem állítják bíróság elé, nem zárják börtönbe.

Nem használ az antikoleszterin antitest hírnevének az sem, hogy szélhámosok is alkalmazzák. Pénz hiányában a feltaláló nem tudja a vakcinát leforrasztott ampullában forgalmazni. Az általa alkalmazott üvegfiolák pedig felnyithatók, tartalmuk kinyerhető. Zugápolók pedig ezt a helyzetet úgy használják ki, hogy a kiürült fiolákba desztillált vizet vagy fiziológiás sóoldatot töltenek. Ez a fajta kezelés természetesen semmit sem használ. A homályos pincében, titokban történt injekcióbeadás után a kiürült fiolákat nem adják vissza. Egyrészt azért, mert szükségük van rá az utántöltéshez, másrészt a belsejükben található maradék analizálásával könnyen kideríthető lenne a szélhámosság. A feltaláló illegalitásba kényszerítése tehát többet ártott, mint használt. (2016-ban ez a probléma megoldódott. Horváth professzor talált egy gyártót, aki steril körülmények között ampullákba tölti a vakcinát. Így a hamisítás veszélye megszűnt.)

Az antikoleszterin antitest legális, felügyelet melletti alkalmazása évente több millió ember életét menthetné meg világszerte, de ez senkinek sem áll érdekében. A gyógyszergyárak a koleszterincsökkentő gyógyszerek feleslegessé válása miatt több milliárd dollár bevételtől esnének el, az államnak pedig még több nyugdíjasról kellene gondoskodni, ami tovább terhelné a már amúgy is veszteséges nyugdíjalapot. Ez az oka annak is, hogy azok a parlamenti képviselők, akik beadatták maguknak ezt a vakcinát, és azóta is élvezik jótékony hatását, sunyi módon hallgatnak. Egyszerűbb a feltalálót börtönbe zárni, és a szer gyártását betiltani.

Az ügy legújabb fejleménye, hogy „Saját fejlesztésű, érelmeszesedést gátló oltása miatt egy év börtönre és hatmillió forintos vagyonelkobzásra ítélték Horváth István orvos-bioló­gus akadémiai doktort, mert a bíróság szerint engedély nélkül állította elő és adta át embereknek. Emberen végezhető kutatás szabályainak megszegése miatt ítélték el. Büntetését három évre felfüg­gesztették, de az ítélet nem jogerős.”         

[

Mind többen érzik már a saját bőrükön, hogy az ország hanyatlása, a gazdaság rohamos leépülése, széles néprétegek elnyomorodása a tenden­ció­zus ön­sorsrontás eredménye. Magyarország több ezer lehetőséget kapott a sors­tól a felemelkedésre, de jó­formán egyiket sem használta ki. Évti­ze­deken át módszeresen tönkretettük a jobbnál jobb talál­má­nyainkat, csak azért, nehogy a fel­talá­ló­nak is haszna legyen be­lőle. Még a vi­lághírnévre szert tett Ru­bik-kocka által hozott kez­­deti ex­tra­profi­tot is a távol-ke­leti gyár­tók aratták le, mivel a ma­gyar ál­lam nem volt haj­landó a kül­földi sza­badal­maz­ta­tás né­hány ezer dol­lá­ros költ­ségét meg­­elő­legezni. Így nekünk csak morzsák jutottak a haszonból. Utólag már csak a mások által „lerágott csontot” szerezhettük meg. Gyarlóságaink, az in­novációval kapcsolatos negatív hozzáállásunk kö­vetkez­mé­nye a golyóstoll kálváriája is. Ebből az egész világon ismert és használt találmányból sem lett semmi hasznunk. Sokan még a valódi feltaláló nevét sem tudják. A Nők Lap­ja évekkel ezelőtt megjelent cikkéből azonban megis­mer­hetjük:

 

A golyóstoll igaz története

(golyóstollharc mindhalálig)

 

1938 karácsonyán két magyar ember, egy irodamű­szerész és egy újságíró Budapesten, a Japán kávéházban felosztották maguk között a világot. Az írásba foglalt egyes­ség szerint Goy Andor irodaműszerészé lett tizenegy európai ország, Bíró László újságíróé pedig Anglia és a ten­gerentúl. Az újságíró az egyesség megkötése után el­hagyta az országot. Előbb Párizsba ment, maid Dél-Ame­ri­kába, ahol BIROPEN-re keresztelt golyóstollal, na meg – „országai” jóvoltából mesés vagyonra tett szert. Az iro­daműszerész Goy Andor ellenben ide­haza maradt, és ki­lencvenöt éves koráig, vagyis egé­szen a haláláig pe­res­kedett, majd teljes szegény­ségben meghalt. Holott ő volt az, aki a világon első­ként valóban működő golyóstollat ké­szített.

−  A férjem élete – mondja Goy Andor özvegye, Ferna asszony – különösen nehéz volt. Korán árvaságra jutott, négyévesen nem élt már sem az édesapja, sem az édesanyja. Az édesanyját egy tüdőgyulladás vitte el, ám előtte még férj­hez ment, és ez a férfi olyan rendes volt, hogy ami­kor újból megnősült, a kisfiút elhozta a nagy­szülőktől, és fölnevelte. Illetve csak szeret­te volna, merthogy ő is meghalt. Így maradt a kis­fiú egy idegen asszonyra, akit végül olyan nagyon megszeretett. Andor ügyes kezű és éles eszű volt, az evangélikus lelkész mondogatta is, taníttatni kell, ám a nevelőanyának erre nem futotta. Aztán mégiscsak bejuttatták tanulónak egy irodagép­műszerészhez. Ab­ban az időben – figyelmeztet Ferna asszony – a finommec­ha­nika elit szakmának számított. Andor kitanulta, s első műhelyét egy udvari konyhában rendezte be. Ja­vította az írógépeket, majd társult egy Ko­valszky nevű műszerésszel, és lett egy írógép­üzemük. Szép és mutatós. Az emberek fehér köpeny­ben dolgoztak, ebédjüket az üzemi étkezdében költ­hették el, a munka végeztével pe­dig le is zuhanyozhattak. Az 1940-es évek Ma­gyarországában mindez ugyancsak ritkaság­számba ment. A férjem üzemének hamarosan híre ment, és számos külföldi írógépgyár kérte arra, hogy itteni vezérképviseletüket ő vezesse. Hallott már a Wande­rer­ről? És a Continental­ról? Mindegyik világcégnek Goy Andor lett a magyarországi vezérképviselője. Ennyit az előzmé­nyekről. Aztán jött a golyóstoll. A fér­jem 1947-ben indította el a nyo­mógombos go­lyós­tollak gyártását. GOPEN volt a nevük. Ha akarja, mu­tatok magának ilyen tollat. Az első GOPEN tollak kicsit még otrombák, formátlanok voltak, mert kézzel esztergálták. De ez, amit most mutatok, már tökéletes példány, melyet a férjem nekem dedikált.

−  FERNÁCSKA. Ez van belevésve.

−  Így becézett, Fernácskának...

Tudja, a mi házasságunk ötvenöt éven át tartott, s amikor egy este, három évvel ezelőtt holtan találtam meg a fürdőszobában, úgy éreztem, megszakad a szívem.

−  Ki volt az a Bíró László, akivel a férje felosztotta a világot?

−  Bíró akkoriban szegény kis újságíró volt. Pénztelen, ám okos. Kiásott a Szabadalmi Hivatalból néhány lejárt golyóstolltalálmányt. Mert a golyóstollat már 1888-ban, 1901-ben, 1923-ban és 1924-ben is föltalálták.

−  Hogyan lehet ennyiszer feltalálni ugyanazt a dolgot?

−  Hát úgy, hogy egyik feltalált golyóstollal sem lehetett rendesen írni. Vagy összemaszatolták a papírt, vagy hamar beszáradtak. Nem volt megfelelő sem az írópaszta, sem pedig a szerkezet. Bíró kiutazott az egyik ilyen prágai feltalálóhoz, egy Klimes nevű mérnökhöz, és megvette tőle a találmányát. Úgy, hogy majd csak utólag, ha a terve bevált, akkor fizet neki. Bíró Lászlónak volt egy régi gyerekkori barátja. Ő szervezte meg a találkozót Bíró és a férjem között. Bíró beszélt a terveiről, a férjemnek pedig megtetszett az ötlet, hogy végre megszülessen a használható golyóstoll. Kieszelte a megoldást és a kísérleteket is maga finanszírozta. – 1938-at írtunk. – Bíró és a férjem szerződést kötöttek, melynek értelmében a férjem kapott tizenegy európai országot, többek között Németországot, Svájcot, Görögországot…, ahol azontúl maga értékesíthette a golyóstollakat. A magyarországi értékesítésből származó haszon kétharmada Goy Andort, egyharmada pedig Bírót illette meg. Bíró aztán, félve a háborútól s a fasizmustól, Dél-Amerikában telepedett le. S míg Európában dúlt a háború, ő forgalomba hozta a Biropent.

−  A magyar golyóstoll elnevezés a Goy szóból származik?

−  Nem, ez csupán véletlen egyezés. Egyébként a férjem is megpróbálta eladni a golyóstoll gyártási jogát. Még a háború előtt Németországba utazott, s az egyik müncheni céggel megállapodást kötött. A német gyár 1939 közepén, elsőként a világon, megkezdte a STRATOS névre keresztelt golyóstoll sorozatgyártását. Aztán jött a háború, s még véget sem ért, amikor Amerikából, Bíró vállalkozásai nyomán megérkeztek az újabb típusok. A férjem írógépüzeme a Nádor utcában volt. Közel száz munkást foglalkoztatott, az alkatrészraktára pedig olyan hatalmas volt, hogy bennük motorbiciklizni is lehetett. Aztán egy nap jöttek az államosítók. Mondták, vegye a kalapját, mert az üzem mától fogva az államé. A férjem rosszul lett, holtra vált.

−  Hogyhogy nem hagyták itt akkor az országot?

−  Ennek én vagyok az oka.

−  Ön, aki osztrák származású?

−  Annyira ragaszkodtam a magyar hazámhoz. Meg aztán egyszer már váltottam hazát, és a három gyermekünk még picike volt. Maradtunk, amit aztán később sokszor megbántam, mert olyan sok megaláztatásban lett részünk. Ugyanis megbélyegeztek minket, a férjemet kapitalistának hívták. Hiába bizonygattuk, hogy Goy Andor mindent a saját két kezével és az eszével csinált meg.

−  Mihez kezdtek az államosítás után?

−  Annak örültünk, hogy együtt lehetünk, és egészségesek vagyunk. A férjem akkor már egy másik nagy találmányán dolgozott, egy különleges nyomdai szedőírógépen. A gép a szovjeteknek is megtetszett, legyártattak a férjemmel egy teljes szériát, aztán meg ott maradt megint, állás nélkül. S mivel egyéb munkához nem juthattunk, az egyik barátunk jóvoltából egy pincében ágyterítőket festettünk. Olyan sokáig, hogy azt már el is akarom felejteni. Akkor jött az Írószerkészítő KTSZ, mely megbízta a férjemet, menjen ki Németországba, s ott vásárolja meg azt a gépsort, amellyel golyóstollakat lehet gyártani. A férjem az Írószerkészítő KTSZ egyik részlegvezetője lett, egészen kicsike fizetésért. Kötöttek vele ugyanis egy szerződést, melynek értelmében minden egyes golyóstoll után meghatározott százalékú licencdíj illeti meg. Soha nem kapta meg. Állítólag azért, mert ehhez a felsőbb szervek nem járultak hozzá. Holott a szerződés megköttetett, láthatja, itt van. Szerződések?! A férjem egyetlen országból sem kapott szabadalmi díjat. Talán, mert hosszú ideig ki sem mehetett az országból, s mire megtehette addig a Bíró-féle vállalatok mindenütt, minden nagy írószergyártónál behajtották a licencdíjakat. Sok igazságtalanság történt, amibe a férjem nem tudott belenyugodni. Egyik pert indította a másik után. Azt hitte, igaza nyilvánvaló, ám mindannyiszor csalódnia kellett. A legnagyobb csapást a nürnbergi nemzetközi per hozta. A férjem a magyar találmányokat értékesítő Licencia Vállalat jogi támogatásával pert indított a Bíró AG ellen. A per közel hét éven át tartott, s végül a Licencia vesztett. Egyesek szerint azért, mert a felperes a szocialista magyar állam volt. Mondogatták is a férjemnek, ha ő maga lett volna a felperes, akkor már évekkel ezelőtt, számára kedvező ítélettel dőlhetett volna el a per.

−  Miért nem próbálkoznak újabb perrel?

−  A férjem egész életében ezt tette. Még a halála után is jött olyan bírósági papír, hogy perköltség címén fizessek be kétezer forintot. Akkor aztán leállítottam mindent. Pedig a férjem az Írószergyártó KTSZ jogutódját, az ICO-t is perelni akarta. De én azt mondom, ennyi év után el kell fogadni a kisemmizést – a nyugalomért.                                                                                                                              

                                                                                                                          

Az ember annak fizet, akinek muszáj

 

−  Goy Andor golyóstolla volt az első olyan toll, melyet sorozatban lehetett gyártani – mondja Gáspár István, az ICO Rt. elnöke, műszaki igazgatója. GOPEN névvel került forgalomba, s gyakorlatilag ugyanazon az elven működött, mint a mai golyóstoll, vagyis a festéket a tartályból egy golyócska hozta előre. Goy Andor az ICO elődjében, az Írószerkészítő KTSZ-ben fejlesztgette tovább a tollait. Addigra persze a világon már sokfelé gyártottak Bíró László jóvoltából golyóstollat. És való igaz, ezek az írószergyárak mindig Bírónak fizették a licencdíjakat, és soha sem Goy Andornak. A dologban számomra az a legérdekesebb, hogy a Bíró-féle szabadalmi kötelezettségek nem vonatkoztak Magyarországra. Az ICO elődje például anélkül gyárthatta a golyóstollakat, hogy azért fizetnie kellett volna Bírónak. Valahol tehát elismerték az öreg Goy igazságát. És dacára az elveszített nemzetközi pernek, számos nyugati gyár úgy bánt vele, mint a golyóstoll igazi feltalálójával. Erről tanúskodnak a hozzá érkezett levelek, a róla szóló külföldön megjelent cikkek. Mindezek ellenére az Írószerkészítő KTSZ-ben kimondhatatlanul alacsony fizetésért ült egy sötét lyukban, és reszelgette a következő típusú tollát. Aztán nyugdíjba ment.

−  Ha mindaz, amit az előbb elmondott, köztudott volt, akkor miért nem honorálták Goy Andort? És miért nem lehet legalább utólag elismerni az érdemeit?

−  Valóban csak apróságokat tettünk azzal, hogy a gyár a saját halottjának tekintette, és eltemettette, özvegyének pedig, aki szintén nálunk dolgozott meó-vezetőként, extra segélyeket juttattunk. Az igazság az, hogy Goy Andort két okból nem honoráltuk. Egyrészt, mert ha a legkisebb jelét is mutattuk volna annak, hogy az igényeit jogosnak tartjuk, akkor azonnali hatállyal akár többmilliárdos kártérítést jelentett volna be. Írt is egy-két olyan jellegű levelet, melyben arra célzott, hogy jogait kénytelen lesz peres úton érvényesíteni, visszamenőleg is. Igazából rémségesen tartottunk attól, hogy elkezdi a pert. Az öreg Goy egyszerűen nem tudta megemészteni, hogy a golyóstollat a fél világon BIROPEN-nek hívják s nem GOPEN-nek.

−  És mi a másik ok, amiért az Írószerkészítő, illetve annak jogutódja, az ICO nem fizetett?

−  Nézze, a világon oly sok mindent feltaláltak. Mégsem keressük meg mindennek a kitalálóját. Az ember ugyanis csak annak fizet, akinek muszáj!

 

Az ősgolyóstoll:

 

Kenjünk be vékonyan egy golyót vagy egy pingponglabdát grafitporral, esetleg korommal és gurítsuk végig a papíron. A golyó szép egyenletes nyomot hagy, hiszen elvileg mindig egyetlen pon­ton érinti a papírt. A gördülő golyó alkalmazása az írófesték hordozójaként olyan, akár Kolumbusz tojása. Előnye, hogy egyenletes vonal­­vas­tagsággal ír akkor is, ha erőtel­jesen rányomjuk a papírra. Az ötlet egy Baum nevű feltaláló agyában szü­le­tett meg először. A feltaláló 1910-ben szabadalmat is kapott az ősgo­lyóstollra. A festékeloszlás azonban nem volt egyenletes, az ötlet elsőre megbu­kott... A használható golyós­toll műszakilag fontos alkatrészei, az írócsúcs és a kapilláris festéktartály Goy Andor elgondolásai alapján szü­­lettek meg.

                                                                                                                   Scipiades Erzsébet

[

Általános a vélekedés: Magyaror­szág ma rossz ország. Jó szeren­csé­jével nem élt, lehetőségeit kihagyta, útját tévesztette, önnön du­gájába dőlt, vesz­tébe sétált. Megke­seredett, besa­vanyo­dott, megromlott, bezápult. Lo­pás vagy rablás, butaság vagy ha­zug­­ság, gyáva­ság vagy erőszak, su­nyítás vagy ciniz­mus, bun­kóság vagy velő­ig való szét­rot­had­tság – ez a vá­laszték ma itt. Bajos ezzel a vélekedéssel vi­tázni. Le­het, de bajos. Leg­alábbis ak­kor, ha az ember tévét néz, újságot olvas vagy a pesti utcára ki­lépve az első haj­lékta­la­non átbukik. Minden zava­ros, hök­ken­tő, bor­zal­mas. Ez len­ne ma Ma­gyarország?

Bächer Iván – Népszabadság, 2008. január 13. (11. oldal – részlet)

[

Részlet Ady Endre: Nekünk Mo­hács kell című verséből:

Ha van Isten, ne könyörüljön raj­ta;

Veréshez szokott fajta.

Ha van Isten, meg ne sajnáljon engem;

Én magyarnak születtem.

Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon;

Üssön csak, ostorozzon.

Ha van Isten;

Földtől a fényes égig;

Rángasson minket végig.

Ne legyen egy félperc­nyi békessé­günk;

Mert akkor végünk, vé­günk.

 

Nem jött el „a mi orszá­gunk”, még a Min­den­ha­tóé sem. Ő hetedíziglen bün­­­tet egy­ko­ri bűnein­kért, melye­ket ma­gunk­nak sem val­­lot­tunk meg, de leg­inkább azért, hogy azt hittük: ha­mis, öncsaló identitásunkat eladhat­juk gyer­mekeink­nek, unoká­inknak, a jövő nemzedé­keknek. Összedőlt, ránk dőlt a régi világ, s csak most kezdjük meg­­szen­vedni, hogy eddig semmit sem tettünk a meg­isme­résért. Mintha egy­­re gyor­suló körhintában ér­né­nek min­ket az újabb és újabb pöröly­csa­pások, s nem látni a menet végét. Ezt már nem lehet vissza­fordítani, jóvá­tenni: meg­mérettünk, s könnyűnek ta­l­áltattunk. Törvény­sze­rű­en történik, ami történik. Ne csodálkozzunk azon, hogy a sors beletörli az orrunkat a saját piszkunk­ba. Hoz­zánk már a ka­tasztró­fatu­risták is röhögni járnak.

Varga Lász­ló – Népszabadság, 2006. február 13. (13. oldal - részlet)

[

Jelenlegi helyzetünk azért is érthetetlen, mert ránk nem ilyen élet várt. A Teremtő egészen más sorsot szánt nekünk. De mi nem éltünk a lehetőséggel. Kizárólag mi tehetünk arról, hogy ide jutottunk. Nekünk a nyomor, az értelmetlen szenvedés és a pusztulás kell.

 

A nepáli papok 2005-ben kijelentették, hogy most „vajúdik a Föld és a Kárpát-medencében szüli a jövőt.” A nepáli Fehér Királyi Kolostor vezetője magyarországi tartózkodása idején így szólt a magyarokhoz:

„Önök, magyarok elképzelni sem tudják, milyen büszkék lehetnek nemzetükre, magyarságukra. Mi biztosan tudjuk, hogy a világ szellemi, lelki és spirituális megújhodása az önök országából fog elindulni. A világ szív csakrája Magyarországon, a Pilis hegységben található. Ez a spirituális megújhodás már megindult önöknél!”

 

Olaszország szentje, Pio Atya ezt nyilatkozta rólunk:

„Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!”

[

De nem csak Magyarországra, hanem egész Európára jellemző a tespedés, a tehetetlenkedés. Az Európai Unió egyre lejjebb csúszik a világ legfejlettebb régióinak listáján. A bürokrácia, a szemellenzős, beszűkült gondolkodásmód minden téren lefékezi a haladást, lehetetlenné teszi a felettünk tornyosuló vészfelhők szétoszlatását. A figyelmeztetések uniós szinten is süket fülekre találnak:

 

Szinte jelentéktelen, majdhogynem marginális dologról lesz itt szó. Semmi magyarvizslás-kor­mány­propagandás sárdobálás és árokásás. Most arról sem kívánok szólni, hogy durvul a kampány, vagy az ellenzék által beígért hetvenkilencedik havi nyugdíjról, az egykulcsos, 0,1 százalékos adóról, de még arról sem, hogy „Görög Zita feje beszorult Caramel nagybőgőjébe”. Különben is cudar hideg van, és az oroszok mindjárt elzárják a gázt.

Egy Jacques Chirac nevű emberről lesz szó, a francia elnökről, akire ebben a minőségében sem figyel senki. Persze ez nagy baja is szegénynek, de alighanem minden franciának. A francia elnök múlt hétfőn szenzációs bejelentést tett, bele is remegett a világsajtó. Azt mondta, hogy neki elege van az angolszász kulturális hegemóniából, ezért elhatározta, hogy rengeteg állami milliárdokkal támogatja az úgynevezett Quaero[76] projektet, a nagy európai internetes kereső kifejlesztését. A Quaero a szemét, globalista, angolszászhegemón, kultúrimperialista amerikai Google és Yahoo értékelvű, kulturálisan sokszínű, kedves humanista versenytársa lesz majd, ha kifejlesztik egyszer, amire egyéb­ként nem kötnénk nagy összegű fogadásokat. Chirac azt is mondta még, hogy „A technológiai felsőbbrendűségért folytatott harc résztvevői vagyunk. Franciaországban, Európában a hatalmunk forog kockán.” Meg hogy: „A kultúra nem árucikk, és nem hagyhatjuk rá a piac vak erőire.” Aztán: „Rendületlenül meg kell védenünk a világ kulturális változatosságát az uniformitásban leselkedő veszélyektől.” Mindezt a vágyott nagy európai kereső kapcsán.

A korrektség kedvéért meg kell vallanom, hogy kissé frankofób vagyok, de hát ezzel nem vagyok egyedül, mert a jó frankok Rákóczi óta valahogy nem találják velünk a hangot, vagy mi nem találjuk velük, mindegy is. Meg a franciák mostanában kezdenek úgy viselkedni, mint egy, ütődött kis kelet-európai nép, amilyenek mi magunk is vagyunk. Folyton a letűnt nemzeti nagyságukról siránkoznak, és szeretik nagyhatalomnak képzelni magukat. Közben egyre paranoiásabbak, rosszkedvűek, és csúsznak lefelé a FIFA-ranglistán. És mi – bár magunk is hasonló beállítottságú nép vagyunk – nem szeretjük az ilyen siránkozó nemzeteket. Pedig itt Kelet-Európában sok ilyen nép van, talán ezért sem szeretik egymást. Persze a franciák esetében azért máshogyan fest a kecskebékás pöffeszkedés, hiszen ők még évszázadokon át tényleg élnemzete voltak Európának és a világnak, és még atombombájuk is van. Amikor egy francia az angolszász kultúrimperializmusról siránkozik, akkor a magunkfajta kelet-európai népfi ajkán átfut egy könnyű mosoly, mert hogy a franciáknál jobban senki sincs meggyőződve saját kulturális felsőbbrendűségéről.

De nem ezeken akarok lovagolni, hanem egész máson. Sokkal inkább érdekesnek tűnik, hogy milyen mentális állapotban van az az Európa, amelynek egyik vezető politikusa ennyire nem képes érzékelni mindazt, ami körülötte, a világban, a világgazdaságban történik. Persze a helyzet annyira szövevényes, hogy józan ésszel fel sem fogható. És ebben talán nekünk is szerepünk van. Létezik az az itthon jól ismert, keserűen és egyben ironikusan hangzó, de egyáltalán nem irreális elmélet, amely szerint, ha mi magyarok csatlakozunk vagy más módon részévé válunk valamely szövetségnek, tömbnek, csoportnak, az szinte biztosan bukik. És valóban. Az Európai Unió 20 éve még a világ legerősebb gazdasági övezete volt, ma pedig saját bürokráciájába fúló, tehetetlen, béna szörnyeteg, amelytől fényévekre húz el nemcsak az Egyesült Államok, hanem már Kelet-Ázsia is[77].

A Yahoo és a Google nem az angolszász kultúrimperializmus jelképe (legföljebb csak Chirac paranoid és torz képzeletében), hanem a működő, innovatív, lendületes gazdaság szimbóluma. Amelyhez hasonlót Európa képtelen volt teremteni. Helyette nagyszerű agrártámogatási rendszereket tart fönn például, és épp a derék franciák nem engednek belőle, miközben egy-egy élelmesebb francia agrárvállalkozó évente fölmarkolhat annyi támogatást a semmiért, amennyiből egy közepes magyar falu is vígan eléldegélne. Amikor Chirac nagyszabású terveit gargalizálja elő, a Szilícium-völgyben valószínűleg rengenek az irodaházak a röhögéstől. De még talán Sanghajban is fogják a hasukat. A EU egyre inkább észrevehetetlen a világgazdaság leggyorsabban fejlődő területein. Az információtechnológiában látványos elmaradást produkál évről évre, és ebben a franciák abszolút élen járnak, semmihez sem tudtak hozzászólni évtizedek óta. (A frankofóbok szerint Napóleon óta nem tudnak hozzászólni semmihez.) A hat éve indított nagy EU-program, a lisszaboni terv csúfos kudarc. Nemhogy nem sikerült Európát a legversenyképesebb, az információs technológiákban élenjáró gazdasággá tenni, de a lemaradás egyre nagyobb.

A mélyen lenézett amerikai kultúra pedig egymás után termeli ki az olyan figurákat, mint amilyen a két Stanfordból szalajtott PhD-s, Sergey Brin[78] és Larry Page[79] volt 1996-ban, amikor kitalálták, hogy írnak egy olyan internetes keresőprogramot, amely aszerint rangsorolja a weboldalakat, hogy hány link mutat rájuk. (Képzeljék el, ahogy a két gonosz kis kulturimperialista ördögi terveket szövögetve, mécsvilágnál kódolt a pókhálós kaliforniai garázsban, és a világuralomról álmodott.) A Google kereső két-három év alatt megverte valamennyi konkurensét. Page-ék 1998-ban százezer dollár tőkével vállalatot alapítottak, és 2006. január 24-én a Google Inc. tőzsdei értéke 131 milliárd dollár volt, tehát alig marad el néhány milliárddal Magyarország éves nemzeti össztermékétől. (Mellesleg ennek az összegnek évente nagyjából a hatodát szórja ki az EU agrártámogatásokra.)

A Quaeróból meg nyilván nem lesz semmi, mint ahogy a lisszaboni programból sem lett. Jacques Chirac nem versenyképes a stanfordi PhD-kkel, pláne nem a harvardi kiugrottakkal[80]. Egyébként Page és Brin egyik nagy ötlete az volt, hogy 1996-ban egymással együttműködő, az ingyenes Linux operációs rendszert futtató, olcsó gépekre konstruálta a keresőt. A Linuxot pedig bizonyos Linus Torvalds finn (illetve finnországi svéd) programozó kreálta néhány tízezer együttműködő haverjával. Nagyjából ő volt az utolsó európai, aki tényező tudott lenni a nemzetközi információtechnológiai bizniszben. Mellesleg már régóta Amerikában dolgozik.

Uj Péter – Népszabadság, 2006. január 25. (5. oldal)

[

−  Mennyi idő kell, hogy átérj a túlsó partra? – kérdezte egy magányos utas a révésztől, ahogy a vízen haladtak.

−  Talán fél óra, de lehet, hogy kicsivel több, vagy kevesebb. A széltől és az áramlástól függ. Mindent megteszek, hogy mielőbb áttérjünk, tekintettel a közelgő viharra – mondta a csónakos, aki először vonakodott útnak indulni.

−  No, csak siess! – mondta az utas, egy nagy hírű bölcs, aki ragaszkodott ahhoz, hogy átkeljenek, hiszen a földesúrhoz volt hivatalos. Ám nem volt szokása a csendes utazás, szeretett beszélni. Mindig körülvette őt néhány tanítványa vagy hódolója, akiknek a filozófia téziseiről tartott előadást.

−  Ismered a szent iratokat, csónakos? – kérdezte a bölcs, megtörve az unalmas csendet.

−  Hogy ismerem-e uram? Hiszen olyan tudatlan vagyok, akár a csónakom!

−  Azt látom! No és mi a véleményed a szolipszizmusról?

−  Semmi, uram, még nem is hallottam róla.

−  Gondolhattam volna! Filozófiai ismeretek híján értelmetlenül telt el a fél életed!

−  Egyetértek, uram. Mi, tanulatlan emberek nagyon szerencsétlenek vagyunk – mondta a csónakos.

Épp a folyó közepénél jártak.

−  Hallottál már valamit a logikatudományról, az üdvtanról vagy…?

Egyszerre heves forgószél kerekedett, és zuhogni kezdett az eső. A szél a révész minden erőfeszítése ellenére csak úgy cibálta a ladikot.

−  De uram, hadd kérdezzek most én valamit! – szólt a csónakos. – Tudsz-e úszni.

−  Nem én! No akkor uram, értelmetlenül telt el az egész életed! – válaszolt a révész. A legcsekélyebb irónia sem volt a hangjában, annál nagyobb aggodalom.

A következő pillanatban a csónak felborult. A révész erős karcsapásokkal partra vergődött, míg a bölcs nagyszerű filozófiai műveltségével együtt eltűnt a felkorbácsolt habokban. Tanulság: A tudás jó dolog, de önmagában nem sokat ér. Ha nem párosul gyakorlati ismeretekkel, nem képes átvinni bennünket a biztonságos túlpartra, a realitás szilárd talajára.

[

Kitartás, állhatatosság terén példát vehetnénk az állatvilágtól:

Élt egyszer Indiában egy jógatanítvány, aki a szabadban, egy fa alatt gyakorolt. Eközben mind bizonytalanabbá vált, türelme kezdte elhagyni, mert úgy érezte, hogy képtelen elérni a célját. Éppen arra gondolt, hogy abbahagyja a további gyakorlást, amikor meglátott a fa törzsén egy pici hangyát. Egy óriási rizsszemet vonszolt magával, és azon igyekezett, hogy feljusson vele a fán levő hangyabolyhoz. Úgy 1 méter magasságban azonban elejtette a magot. Rögtön lemászott érte, és újra elindult felfelé. Ez a baleset többször is megismétlődött, de a kis hangya nem csüggedt. Fáradhatatlanul újra kezdte a felkapaszkodást, míg végül elérte célját. A jógatanítvány ekkor elszégyellte magát, és mondta magában: Ez a kis állatka megtanított arra, hogy soha ne adjam fel a küzdelmet – és újra gyakorolni kezdett.

[

Egy nap a paraszt szamara beesett egy kiszáradt kútba. Az állat órákon át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt azon töprengett mit is tehetne. Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg, és a kutat úgyis ideje már betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg szamarat. Áthívta a szomszédait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott, és elkezdtek földet hányni a kútba. A szamár látva, hogy mi történik, először rémisztően üvöltött. Aztán mindenki csodálatára, megnyugodott. Kis idő múlva a paraszt lenézett a kútba. Meglepetten látta, hogy minden lapátnyi föld után a szamara valami csodálatosat csinál: lerázza magáról a földet, és egy lépéssel följebb mászik. Ahogy a paraszt és szomszédai tovább lapátolták a földet a szamárra, az lerázta magáról, és egyre följebb mászott. Hamarosan mindenki elámult, ahogy a szamár átlépett a kút peremén, és boldogan elsétált...

Az élet mindenfajta szemetet és földet fog rád lapátolni. A kútból kimászás trükkje, hogy lerázd magadról, és tegyél egy lépést! Minden probléma csak egy lehetőség a továbblépésre. Bármilyen problémából van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg! Rázd meg magad, és lépj egyet... Egyre feljebb!

B. M. – T. Elixír, 2006. január, (78. oldal)

 

Fejlődésünk buktatói

 

Vajon mit követhetett el ez a kifinomult hölgy az előző életében, hogy a mi világunkba küldték bűnhődni. Túlságosan beképzelt, öntelt, rátarti szívtipró volt? Vagy ez egy önként vállalt teher? A karma közreműködésével kényszeríti rá magát egy lecke megtanulására? Ebben az életében azt kell megtanulnia, hogy a szépség nem maradandó érték, hanem csak egy állapot, és birtokosa könnyen visszataszítóvá válhat. Amíg a lélek értékei örökké megmaradnak, a testi értékek mulandóak, és egy pillanat alatt megszűnhetnek. A sors most olyan helyzetet teremtett számára, amelyben mindkét állapotot egyszerre megtapasztalhatja. A két ellentétes élmény közötti váltás állandóan bekövetkezik attól függően, hogy éppen melyik arcát fordítja a világ felé. Ha ismernénk embertársaink múltját, előző ételeit, sok mindenre fény derülne. Önmagunk számára is világossá válna sorsunk indítéka. Rájönnénk, hogy jelenlegi helyzetünk nem a vak véletlen műve, hanem egy felsőbbrendű döntés következménye, amelyet bármennyire nehéz elviselni, a mi érdekünket, lelki fejlődésünket szolgálja.

„Olyan szép volt, mint egy antik római szobor. Törzshelyemen, ebben a vitorlás hajót mintázó debreceni étteremben ez a nő annyira szokatlan látvány volt a túlvilági, sellői vonásaival, hogy nem tudtam levenni róla a szememet. A pultnál ült, teát ivott és egy könyvet olvasott. Úgy éreztem magam, mintha a világszép Catherine Deneuve mellett ülnék. Arra gondoltam, hogy ez a nő biztosan francia. Csak francia lehet! S talán színésznő. Valószínűleg egy filmet forgatnak errefelé, és abban játszik. Biztosan főszerepet játszik egy szerelmes filmben. De arról tudnék, ha egy filmet forgatnának a környéken. Oldalról láttam, így nem volt nehéz elképzelnem a profilját egy pénzérmén. Természetesen francia érmére gondoltam, hiszen náluk hagyománya van a szabadságot és Franciaországot megjelenítő fiatal nők ábrázolásának a pénzeken. Nem is lepődtem volna meg rajta, ha ezt a királynői arcot évek múlva egy bankjegyen látnám viszont.

Kissé előredőltem, és a könyvborítón próbáltam kisilabizálni a szavakat. Meglepődve láttam, hogy a könyv, amelyet a nő olvas, magyar nyelvű. Felismertem a kiadó emblémáját a borítón. Az istennő magyar. De mit keres itt? Én szinte minden este itt vagyok, és ha ez a nő idevalósi lenne, kétségtelenül láttam volna már. Ki lehet ez? S hogyan ülhet ebben az étteremben olyan lustán, kényelmesen és idevalósian, mintha évek óta ide járna? Aztán eszembe jutott, hogy az egyetemen csak nemrégen kezdődött az új szemeszter. Lehet, hogy most iratkozott be. De ő annál idősebb, hogy gólya legyen. Talán huszonnyolc éves lehet. Észre sem vettem: percek óta bámulom. Amikor finom, elegáns mozdulatokkal megkavarta a teáját, és közben felnézett, a tekintete egy pillanatra az enyém­be fúródott. Megbabonázva bámultam ezt az istennői arcot.

Újra a könyv fölé hajolt, de valószínűleg megérezte, hogy figyelem, mert újra felnézett. Már-már kinyögtem egy köszönésfélét, de ő megelőzött: egyszerre csak az egész testével felém fordult, és egyenesen a szemembe nézett. Akkor láttam meg azt a szörnyű foltot az arca bal felén. Májfolt. Azt hiszem, így hívják. Tenyérnyi darabon vörösesbarnás folt éktelenkedett az istennő arcának bal felén, föl egészen a homlokáig. Csak az óriási, gyönyörű, kék szeme csillogott ki belőle.

−  Akar tőlem valamit, hogy így bámul? – kérdezte. Lángvörös lettem.

−  Ööö, nem egészen – nyögtem. Elmosolyodott.

−  Azt akarja mondani, hogy nem egészen akar? Csak félig?

De nem várta meg, hogy válaszoljak. Mint akit nem érhet meglepetés, mert előre tudja már, hogy mit fog mondani a másik, mosolyogva visszafordult, és finom, elegáns mozdulatokkal megkavarta a teáját.”

Kácsor Zsolt – Népszabadság, 2004. október 7. (7. oldal)

[

Azt szokták mondani, hogy „a kutya is a jó dolgában veszik meg”. Akinek jól megy dolga otthon, ne várjon még jobbat külföldön:

 

Hogy a felnőtt ember felelős a döntéseiért, régi mondás. Az, hogy egy házaspár minden tekintetben felel életre hívott gyermekei sorsáért, talán még ennél is nagyobb igazság. És szoktak olyanokat is mondani az emberek, hogy mindenki a maga szerencséjének kovácsa. Ám, hogy a kapott, vagy valahogy megszerzett szerencsével miként kufárkodik, az a józan ítélőképességére, belátására van bízva. Aki az alábbiakban sorsáról mesél, évek óta bűntudattal él, de mint mondja, soha nem adhatja fel. Az albérleti szoba beillene egy szerzetesi cellának. Ülünk Erzsivel a kopott bútorok között, köröttünk a földön ruhakupacok, tisztán és rendben. A másfél négyzetméternyi konyhából paprikás krumpli illata száll felénk.

– Diákszerelem, érettségi, háromszáz fős esküvő, ajándékba kapott két szobás lakás, autó, és mindez 1980-ban. Olyan volt az indulás, mint a mese. A szülők mindkét ágon kimeríthetetlen segítségforrásnak tűntek. Egy évvel később megérkezett az első unoka, Márti, aki teljesen megbolondította őket. Eladták a telkeiket, mi pedig, hogy gondunk ne akadjon, megkaptuk a pénzt. Jól jött, ugyanis Andris, a férjem két butikról ábrándozott. Nemsokára meglett a másik is: férfi és női cuccok, kiegészítők, táskák, övek; szíjak, tárcák; nyakkendők, néhány alkalmazott. Dőlt a pénz, mi meg éltünk és szaporodtunk! Férjem álma a szülők jóvoltából valóság lett. Újabb egy év múlva megérkezett Rita, majd két évre rá Nórika. Gazdagok lettünk a szó minden értelmében. Egészséges gyerekek, tomboló szerelem, nagyobb lakás, új autók, minden, ami kell a boldogsághoz. Ám az álmok tovább szövődtek – sorolja szemében mosollyal, de a keze remeg, ahogy a kávét tölti. Nézem kérges, munkától eldurvult ujjait, és lelkemben értetlenkedem.

– Bulik, más körökből való új barátok, utazás, bálozás, minden volt. A gyerekek nem okoztak gondot, hiszen a nagyik sorban álltak, hogy segíthessenek. Aztán egy éjjel Andris arról suttogott nekem, hogy unja az egészet; többre, jobbra, de leginkább másra vágyik. Azt kérte, adjunk el mindent, hagyjuk el az országot; és én, a szerelmes asszony rábólintottam. Két hét tervezgetés után végleg döntöttünk. Úgy adtunk túl az üzleteken, a lakáson, az én autómon és a nyaralón, hogy senki sem sejtett semmit. Gyorsan és csendesen intéztünk mindent. A pénzt valutára váltottak, útra készek voltunk. Napokig búcsúleveleket körmöltem, aztán egy hétvégén bepakoltunk a férjem kocsijába, és meg sem álltunk Németországig. – Erzsi szeme mintha könnyes volna, miközben ki tudja, hányadik cigarettáját gyújtja.

– Márti öt-, Rita négy-, Nórika kétéves volt, amikor felkerekedtünk. Könnyen ment minden, a férjem anyai nagybátyja Németországból származott, így sikerült elintézni, hogy maradhassunk, no és persze közrejátszott az is, hogy rengeteg pénz dagasztotta a zsebünket. Kinti ismerősök segítségével lakást béreltünk, Andris intézte a papírokat. Két hónap múlva megvettünk egy éttermet, amire ezreket költöttük márkában, és gyönyörűen berendeztük. Mire kinyitottunk meglett a zenekarunk meg az alkalmazottaink, viszont vészesen fogyni kezdett a pénzünk. Az üzemelés második hónapjában kölcsönt kellett felvenni, amit megtehettünk, hiszen ott volt garanciának az ingatlan. András rengeteget dolgozott, állandóan fáradtnak, álomkórosnak láttam. Döntöttem, kell valaki a gyerekek mellé, és én is segítek neki, dolgozni fogok. Kicsit tiltakozott, aztán hagyta. Két évvel azután, hogy elhagytuk Magyarországot, olyanná lett az anyagi helyzetünk amilyennek soha nem tudtam volna elképzelni. Szinte lenullázódtunk. Pedig keményen, reggeltől késő éjszakáig dolgoztunk, a lányokat voltaképpen csak álmukban láttuk.

Távozásunk felfedezése után itthon mindenki kiborult. Az anyám és az anyósom zokogtak az idegösszeomlás szélén álltak. Az apák káromkodtak; őrjöngtek. Elhallgat. Az az érzésem, sírni fog, de nem, Erzsi erős.

– Kiborultam, bántam a döntésünket, de akkor már nem volt visszaút, felégettünk mindent magunk mögött. Akkoriban még javában dúlt a kommunizmus Magyarországon, és a disszidálás súlyos bűncselekménynek számított. Aki visszatért, arra többévi börtönbüntetés várt. Olyan őrült bűntudatom lett a gyerekeim miatt, hogy hetek alatt csontra-bőrre fogytam, Az üzlet veszteséges volt, pedig nagy adag ételeket adtunk abban a reményben, hogy ez többeket becsalogat. De nem, rohamosan haladtunk a teljes csőd felé. Az idegeink kezdték felmondani a szolgálatot, nem volt időnk egymásra, mind ritkábban szeretkeztünk. Egy cél lebegett előttünk, menteni a menthetőt. A hónapok, az évek közben teltek. Egy nap be kellett állnom mosogatni, mert az oda beosztott lány elvágta a kezét. Délután valamiért be akartam ugrani a raktárba, amikor rajtakaptam a férjemet és ezt a lányt. Döbbenet volt. Ott, a ládák tetején ölelkeztek, már túl az aktuson. Nyeltem egy nagyot, és csak annyit kérdeztem: összevarrták a kezét? – majd rájuk csaptam az ajtót. Attól a naptól kezdve zsugorodtam. A csalódás, a kudarc, a testem változásai, a két iskolás és az ovis gyerek, a nyomasztó mentési akciók, a kölcsönök mind rám telepedtek. Inni kezdtem – mondja bűntudattal.

– Andrissal nem beszéltük át a futó szerelmet, bár tudtam, hogy nincs vége. Tény, hogy többé nem közeledett, nem bújt hozzám, nem próbált vigasztalni. Szinte egyik napról a másikra hűlt ki a kapcsolatunk. Csak a legszükségesebbekről beszéltünk, együtt étkeztünk, és egy szobában aludtunk. Olykor néhány órát a gyerekkel töltöttünk, mintha minden rendben volna. – Márti és Rita remekül tanult, már jól beszéltek németül és angolul. Közben a kicsi Nóri is cseperedett, bár ő nem tűnt ki a tanulmányaival. A két nagylány érzékelte, hogy köztünk zűrök vannak, de kérdéseiket mindig elhárítottam. Nem akartam az apjukra rosszat mondani, nem mertem őszinte lenni, és bevallani, hogy mennyei jólétet adtunk fel csupán azért, mert fiatalon győzedelmeskedett rajtunk a kalandvágy. És nem beszéltem azért sem, mert az otthon maradt szülők semmit sem sejtettek. Ha tehették, meglátogattak bennünket, de az a néhány hét sírással-rívással telt, meg vádaskodással. Hamar rájöttek ugyanis, hogy mi a helyzet. Aztán csak úgy záporoztak ránk a szemrehányások, hogy mi milyen hülye, meggondolatlan barmok vagyunk, és hogy magunknak kerestük a bajt, meg a nyomort. Nekik meg ráment a vagyonuk, és az egészségük is. Ezek után megérti, hogy miért titkolóztam olyan sokáig az anyósom, sőt a saját anyám előtt is, miért nem mertem elmondani semmit. Később, ahogy enyhült a politikai helyzet, a lányok nyaranta hazajártak Magyarországra, és mind gyakrabban fordult elő, hogy kedvetlenül tértek vissza. Ez az állapot több évig tartott, míg végül a férjem közölte: váljunk el, adjuk el, amink van, fizessük vissza a kölcsönöket, és ki-ki élje a maga életét. A gyerekeket természetesen nálad hagyom, zárta le.

1986 júliusában mentünk el, tele reménnyel, pénzzel, három kicsi gyerekkel, és a fenti kijelentés szinte napra pontosan tíz év múlva hangzott el. Próbáltam neki mondani valamit, de nem jött ki hang a számon, képtelen voltam megszólalni. Azt hittem megnémultam, örökre elment a hangom. Adris megijedt, orvoshoz rohant velem, ahol megállapították, hogy olyan mértékű idegkimerültségem van, ami már-már életveszélyes. Ez okozta az átmeneti hangvesztést. – Miközben figyelmesen hallgatom, látja rajtam a döbbenetet, aztán legyint, mint akinek minden mindegy, és folytatja.

– Három héttel később valamennyire felerősödve kijöttem a kórházból, és kértem Andrist, intézze az eladásokat. Előbb az étterem kelt el, majd a ház. Hagytam, hogy ismét az történjen, amit ő elképzelt, mert igazából akkor már semmi nem érdekelt. Azt hiszem, anyának sem voltam jó. Úgy látszik, anyám megérezte, hogy nagy a baj, mert megint kijött meglátogatni bennünket. Most már semmit nem akartunk titkolni. Elmondtuk, hogy válunk. Könyörgött, hogy ne ott, hanem itthon kezdjek új életet, térjek haza a gyerekekkel. Őrjöngött, Andrist lehordta mindennek. Szidta, átkozta a nő miatt, én meg védtem. Végül annyira összevesztünk, hogy becsomagolt és azonnal elhagyta a házunkat, amelynek árára az egyik bank már rátette a kezét, mivel nem voltunk képesek fizetni a tartozást. A teljes nincstelenség 1997 novemberében ért utol minket.

Az ingóságainkat is elvesztettük. Mindenünket lefoglalták, elvitték, csak néhány ékszerem maradt meg. Könnyen becsomagoltunk a lányokkal, a nagyanyám karkötőjének árából pedig megvettem a négy vonatjegyet. December tizedikén Andris kivitt a pályaudvarra. Aznap volt a negyvenegyedik születésnapja. Állt, integetett. Először láttam sírni. – fejezi be Erzsi. Amikor másnap reggel Budapestre érkeztek, régi hűséges barátnője, Éva várt rájuk. A decembert nála töltötték, aztán kivették ezt a parányi lakást havi huszonötezerért. Most ott él Erzsi. Onnan jár takarítani házakhoz, és ott vannak vele tizennégy, tizenhat és tizenhét éves lányai, akik tanulnak, délutánonként pedig – hogy legyen pénz ennivalóra – német- és angolórákat adnak. Nem emlékeznek arra, hogyan élt a család Budapesten, tizenkét évvel ezelőtt.

Árvai Magdolna – Nők Lapja, 1998/25. szám, (27-29. oldalak)

[

Néhány évtizeddel ezelőtt egy amerikai turistacsoport ellátogatott egy kelet-ázsiai faluba, ahol az emberek rendkívül alacsony életszínvonalon éltek, de azért mindenkinek volt mit ennie, volt hol laknia, és mindenki tudott ruházkodni is. Amikor a turisták arról érdeklődtek, hogy hány szegény ember lakik a faluban, azt válaszolták:

– Náluk egyáltalán nincs szegény ember.

Húsz évvel később ismét ott járt egy csoport, és akkor már sok embernek volt fényképezőgépe, rádiója és kerékpárja, s egyre többen panaszkodtak arra, hogy mekkora a szegénység. A szegénység és a gazdagság ugyanis relatív fogalom. A modern ember nem akkor érzi magát szegénynek, ha nem jut hozzá az élete fenntartásához szükséges legfontosabb javakhoz, hanem akkor, ha nem tudja megvásárolni a legmodernebb digitális fényképezőgépet vagy plazmatévét.

[

El kell oszlatni néhány banális és elavult közhelyet. Például azt, hogy „a pénz nem boldogít”. Inkább így helyes: önmagában nem boldogít. „A magántulajdon lopás” nem más, mint egy felvilágo­sodáskori naivitás. „A pénz a kizsákmányolás eszköze, egy igazságos társadalomban nincs szükség a pénzre” szocialista utópia. Aki mondta, se gondolta komolyan. Marx is, Engels is dúsgazdag volt. „A pénz a sátán műve” ugyanez keresztény színezettel. „A pénz akadályozza a szellemi fejlődést.” –  ezoterikus tévedés. A gazdagság nem kárhozatosabb a szegénységnél, ahogyan a szegénység sem üdvözítőbb a gazdagságnál. Közhely, de minden attól függ, hogyan szerezzük, miként éljük meg, és mire fordítjuk anyagi javainkat. Jó, ha tisztázunk magunkban két fogalmat. A bőség nem feltétlenül azonos a gazdagsággal. És természetesen egyik sem csak anyagiakra vonatkozhat. Előbbi sokkal inkább egy belső, érzelmi állapot, amikor azt érezzük, mindig megkapjuk, amire szükségünk van, nem szűkölködünk.

Nyelvünk csodálatosan érzékelteti ezt a bő, bőség és a szűk, az ebből képezett szűkség (szükség) vagy a régebbi kifejezés, az ín, ínség kettősségeivel. A bőség olyan többlet, amelyből másnak is tudunk adni, sőt szívesen adunk. Aki úgy ad, mintha a fogát húznák, bármilyen gazdag is, szűkölködő. A bőséget a természettől lehet megtanulni. Ez a Föld természetes állapota: minden megterem, amire szükség van, sőt fölös mennyiségben is a szűkösebb időkre, de nem arra, hogy valaki kisajátítsa. Mit értünk a gazdagságon? Bizonyos összeget a bankszámlánkon? Tárgyak, kincsek, vállalkozások stb. birtoklását? Egy olyan érzést, hogy többek vagyunk másnál, mert több mindenre van lehetőségünk, jogunk, mint másnak? Egyik sem a gazdagság. Ezek holt tények vagy képzelődések.

A gazdagság is egy tudatállapot, ahogyan a szegénység is az. A birtoklás tudata. Peter Koenig közgazdász-író szerint sok gazdag ember valójában szegény, sok pénzzel. Napjaink újgazdag-men­talitását nézve ez mélységesen igaz. Két kivétel van. Az egyik a született gazdag, mint például egy angol arisztokrata, akinek az úgynevezett transzgenerációs mintáiban, szinte a génjeiben van a bőség tudata. Ilyen sajnos nálunk nemigen található. A másik is ritka madár, aki az anyagi helyzetétől függetlenül képes a jólétet megélni, illetve a belső bőség tudatállapotát kifejleszteni. Ez már igazi spirituális fejlettséget, emelkedettséget feltételez.

Kövesi Péter – Elixír magazin, 2016. május (17. oldal)

[

Új ház, új ruhák, új autó, új karóra… rohan a világunk, az idő, a belső és a külső egyaránt. Mert mindig kell valami más, ami új, ami nem a megszokott, amitől boldogok lehetünk néhány napra, de legalább néhány órára… Sóvárgunk bizonyos dolgokért, tárgyakért, amitől valami olyat remélünk, ami nincs, magunk sem tudjuk talán, mi az. Elégedetlenek, frusztráltak vagyunk, mert másnak már van, nekem miért nincs, pedig megérdemlem, megdolgoztam érte, jár nekem is… és különben is, ha már ez se jut, akkor miért élek egyáltalán? Az életünk egy furcsa, kaleidoszkóp-szerű zűrzavar. Időnként valami dereng, talán ki is kristályosodik, de aztán már jön a következő kép, gondolat, és minden kezdődik elölről. Elrontjuk azt a képet is, ami szép lehetne, mert talán, sőt biztosan van még, ami sokkal szebb, már fordítjuk is tovább, hátha most jön be.

Észre sem vesszük, milyen álságos, csalóka az egész. Becsapjuk magunkat, másokat, az egész világot olyan hiú ábrándokkal, amik nincsenek, vagy úgy derengenek csak, mint a szomjúzónak a sivatagi oázis. Mindig épp csak egy kicsit távolabb, de már mindjárt itt van… és mégsem. És közben azzal nem foglalkozunk, amivel leginkább kellene: magával az élettel. Próbálunk jók lenni, segíteni másokon, de többnyire csak gondolati szinten. Esetleg megosztunk valami hírt, hivatkozást és úgy gondoljuk, letudtuk kötelességünket, mi megtettük a magunkét. De álljunk meg egy gondolatra. Most itt az idő, lehetőség, hogy tényleg tegyünk valamit, magunkért, másokért. Olvassa mindenki figyelmesen ezt a néhány sort, gondol­jon magára, a támogatásra szorulókra. Figyelje, keresse a han­got odabent, és tegye meg azt, amit talán még soha! Segítsen.

Szuper Infó – 2018. június 21.

[

Az emberiség egyik részét az éh­ség és a különféle betegségek elleni küz­de­lem köti le. A másik felét a kénye­lem és az unalom gyötri. A nyugati vi­lágban sokan érzik, hogy zsákutcába jutott a fejlődésünk. Álságos, felszí­nes világban élünk, tartalmatlan az életünk. Erre a jelenségre hívja fel figyelmünket az alábbi blogbejegyzés:

A fejlett világ népességének leg­nagyobb problémája, hogy kamillás vagy aloe vera illatú WC-papírral tö­rölje-e ki aranyértől fájó fenekét. Ha nagyon unatkozunk, elmegyünk és ki­választjuk, hogy milyen színű ruhács­kában pom­páz­zon a kiskutyánk, vagy azon agya­lunk, ülésmelegítő vagy esőszenzor kel­lene inkább az új ko­csink­ba. Komp­lett iparágak feszülnek meg annak ér­dekében, milyen körmönfont módo­kon lehetne szórakoztatni a népes pub­likumot, mivel lehetne elütni az egyre gyarapodó szabadidőt. Közben az ún. szabadidős ipar már saját magát is unja a sok felesleges kikínlódott, mes­terkélt, unaloműző elfoglaltsággal, ame­lyek legfeljebb pár alkalommal szóra­koztatóak, vagy adnak izgalmat. Utá­na a polgár ugyanúgy belesüpped a zsibbasztó unalomba. Értelmes elfoglaltság helyett sokkal kényelmesebb mások életét bámulva heverni a kanapén a trash reality műfaj för­medvényeit kukkolva, valamelyik kereskedelmi tévécsatornán. A fotelben tespedve, hizlaló csip­szeket zabálva azon szörnyülködünk, hogy ezek az idióták mekkora baromságokat képesek csinálni.

Ülj le ember és gondolkodj. Ne félj ÉLNI a saját életedet. Nem időrabló dolog nézni a leveleket a fákon, virágot vinni a nagymama sírjára akkor is, ha nincs kötelező temetőjáró halottak napja. Vagy beszélgetni a gyerekeddel, barátoddal – de személyesen, mert tök más érzés a másiknak a sze­mébe nézve az igazat mondani, mint az internetes portálokon kerekre retusált segget és ránctalanra filterezett pofát hazudva boldognak tettetni magad mások előtt. Mikor vettél utoljára a kezedbe egy jó könyvet? Nem azokra gondolok, amikből aztán színes idézeteket lehet okosítónak kirakni az arcos könyv profilodra, nem. Mikor emelkedtél utol­jára legalább egy gimis kötelező olvasmány szintjére? Mikor szántál utoljára időt arra, hogy főzz egy finom kaját magadnak, ahelyett, hogy az autódból kihajolva elmondtad a mikrofonnak, melyik menüt kéred?

Ne azon agyalj, hogy a sok egyforma tejföl közül melyik kíméli jobban a vastagbeledet. Hanem például azon, hogy ha már ennyien lettünk ellenség-nélküli parazitaként a világon, mi lehetne az a tényleg értelmes dolog, amivel megszépítheted magad vagy mások életét. Mondjuk, kezdj el festeni. Vagy kezdj el kirándulni. De ne ám úgy, hogy elmész az erdő szélig autóval, bekapcsolva hagyod a motort, hogy mire visszaérsz, kellemes klíma várjon a kocsidban. Majd aztán az első százon megkeresed a legközelebbi etetőhelyet, bezabálsz, a papír flakont eldobod a fa tövébe, majd böfögve kinyújtózol, hogy na, milyen menő vagy, és kiposztolod, hogy ma milyen nyomvonalat írtál körbe lép­teiddel.

Mindent instant módon akarunk. Gyorsan, készen, a szánkba. Szálra hasított fa a benzinkútról a tábortűzhöz, nehogy már dolgozni kelljen a baltával. Falatnyi adagokba kimért joghurtok, már a kanál is bele van téve, hogy azzal se kelljen fáradni, hogy kihúzzuk a fiókot, majd aztán elmosogassunk.  Előre elkészített szendvicsek, mások által készített szabvány ajándékok, előre megírt sablonlevelek, önéletrajzok. Párkeresés fotók alapján algoritmusokkal, nem ám sétálva vagy tánc közben megtalálni az igazit! Ha fél perc alatt nem találunk valamire választ az interneten, átkozódunk. Elmenni a könyvtárba és elolvasni pár jó szagú könyvet, na ne! Hajtjuk a mókuskereket, közben állandóan panaszkodunk, hogy semmire sincs időnk. Hajtunk egész nap zömében értelmetlen feladatokkal a melóhelyünkön, hogy legyen elég pénzünk készen megvenni az életünket, mert a fontos dolgokra nem marad időnk.

Internet, MagyarTarka – 2021. szeptember 25. (részlet)

[

A mai rohanó és elüzletiesedett világban nagyon nehéz olyan vezérelveket találni, amelyek támpontot nyújthatnak a lényeget illetően. De egyáltalán mi a lényeg? A pénz? A megélhetés? Korántsem. De akkor honnan tudjuk, mire kell figyelnünk életünk során? Mert a ránk zúduló információáradatban csak egyetlen dolog vész el: éppen a lényeg. Mit gondol a kedves olvasó, miért volt jobb a középkor, mint a mai korunk? Hogy nem volt jobb? Járványok, háborúk, inkvizíció, fekete himlő? Ez mind igaz, mégis van valami, ami rettenetesen hiányzik manapság. A középkorban ott volt a kereszténység, mint egyetemes orientáció. Iránytű, amely gyakorlatilag mindenkinek megmondta mi az élet célja, miért élünk, hogyan viselkedjünk, és hogyan ne. Beszélt az örök kérdésekről, és ezáltal rákényszerített mindenkit, hogy a maga szintjén elgondolkodjon ezen. És mi van ma? Eszünkbe sem jutnak már ezek a legfontosabb kérdések, annyira lefoglal mindenkit az őrült rohanás, nyüzsgés és fontoskodás. Semmiféle általános iránytű nincs az életünkben, ami útmutatást nyújtana. Ma ez az uralkodó nézet, holnap az, ma emez számít érteknek, holnap amaz. A vallást lejáratták, a humanizmus értelmét vesztette, a demokrácia legfeljebb üres szólam lett, a tudomány sokszor hiteltelenné vált és dogmatizálódott. Márpedig lelki és szellemi tartás nélkül nincs más csak sodródás egy ellenséges, kiszámíthatatlan és hideg univerzumban. Valódi tartást pedig csak a tudás adhat, a bizonyosság az igazságban.

A modern embernek minden praktikusat megtanítanak: hogyan kell feltelepíteni a Windows-t, miként kell zenéket feltölteni a telefonunkra, milyen adókat kell befizetni, vagyis mindent, ami ahhoz szüksége, hogy jó rabszolga váljon belőlünk. Azt azonban elfelejtik belénk verni, hogy amit a lényünk középpontjába teszünk, azzá fogunk válni. A fogyasztói társadalom jellegzetessége, hogy az emberek lelkének középpontjába a pénzt teszi, és mindent ez határoz meg. Korunk jelszava az „annyit érsz, amennyid van” szlogen. Ha hagyjuk, hogy mások a pénzt tegyék életünk középpontjába, akkor ez fog mindenben iránytűként szolgálni. A középkort azonban a keresztény egyház határozta meg, aminek minden hibája és elhajlása ellenére az alapja Isten és a morál. Az emberek többségének ez volt a lelkébe helyezve, ez határozta meg a gondolkodásukat és az életüket. Ha az ember a még ősibb és alapvetőbb hermetikát helyezi lényének középpontjába, akkor már egy egyetemes orientációval fogja látni a világot, és pontosan el tudja dönteni, mi a jó és mi a rossz, mi a helyes, mi a helytelen. Tudni fogja, mi az élet célja, mit jelent embernek lenni, és hogy az élet a legfőbb jó a világban. Esély sincs többé, hogy külső erők rabszolgája legyen, mert bár megölhetik, megkínozhatják, elnyomhatják, de a lelke akarata ellenére többé már senki emberfiáé nem lehet.

Horváth Gyula – Hihetetlen magazin, 2016. május (36-37. oldalak)

[

Minden ember meghatározott céllal érkezik a Földre. A leszületése után azonban elfelejti a vállalt kötelezettségeit, és korunk divatos életviteléhez igazodva beleveti magát az élvezetekbe. Megbízatását feledve karrierépítésbe kezd, és igyekszik kihasználni a kínálkozó lehetőségeket. A lelkiismerete azonban állandóan emlékezteti arra, hogy nem ez a feladata. Ez az életmód nem segíti elő a lelki fejlődését, az élvezetekben való elmerülés nem más, mint időpazarlás. Ettől nyugtalan lesz, és bármennyire jól megy sora, nem válik boldoggá. Ennek az élethelyzetnek egy tipikus esetét ismerteti Orosz Katalin:

„Valahogy mindig tudtam, hogy Zsófi a vesztébe rohan. Csak azt nem értettem miért. 18 éves korában köszönés és magyarázkodás nélkül hagyta ott első szerelmét, hogy hozzámenjen a jó nevű, furcsa ügyvédhez, akit nem szeretett. A házasságból született fiúcska egészen az apjára hasonlított, s bár Zsófi magának sem merte bevallani, igazából soha nem tudta a gyereket szeretni. Egyéves korában bölcsődébe adta, és hatalmas lendülettel kezdte el a karrierjét építeni. Tehetséges volt. Gyakran feltűnt a tévé képernyőjén is. Az első műveltségi vetélkedőn ő nyert, hiszen agya olyan volt, akár a lexikon. A külkereskedelmi vállalatnál, ahol üzletkötőként dolgozott, könnyen és gyorsan emelkedett a ranglétrán. Először osztályvezető, majd igazgatóhelyettes lett. De mindig arról beszélt, hogy valami egészen mást szeretne csinálni. Valahogy nyűgnek érezte ezt az életet. Ha rossz kedve volt, s ez gyakran előfordult, méregdrága cipőket vásárolt. Aztán kétszer felvette, majd nekem adta őket. Sokat utazott. Útjai során új és új szeretőket szerzett magának, mert buja volt, érzéki és kielégíthetetlen.

Tulajdonképpen mi bajod van, kérdeztem tőle, amikor már nem tudtam a panaszait tovább hallgatni. Fogalmam sincs, válaszolta. A rendszerváltás után egy darabig a politikába is belekóstolt. Akkor a férje is, és ő is jól keresett. A ház amelyet építettek, túlságosan nagyra sikerült. Előfordult, hogy napokig nem is találkoztak benne. A gyereket addigra kicsapták három gimnáziumból. Végül valahogy leérettségizett. Az érettségire apjától autót kapott és egy jogosítványt, valamint induló tőkét a vállalkozásához. Használt autókkal kereskedett. Zsófi negyvenéves korában feküdt először a plasztikai sebész kése alá, majd az ezt követő hat évben négyhavonként felvarratott valamit magán. De ettől sem lett boldogabb. Egyre gyakrabban kellett munkahelyet változtatnia, míg végül már nem tudott elhelyezkedni. Amikor utoljára találkoztunk azt mondta, hogy csőd az egész élete. Mondd meg, miért? – kérdezte. Nem tudtam válaszolni.”

Hölgyvilág, 2004/22. szám, (46-47. oldalak)

[

Az élet néha fura helyzetekbe sodor bennünket. Nem kell ahhoz gonosznak lenni, hogy valaki bűnt kövessen el embertársai ellen. Erről tanúskodik egy „Beszerveztek” jeligével postára adott olvasói levél:

Öregségemre magamra ma­rad­tam, tengernyi szabadidőm­ben szinte az emlékeimből élek. Gyakran gondolok arra, hogy elkö­vettem egy bűnt, amit nem tu­dok magamnak megbocsátani. Viharos időkben, 1956-ban kerül­­tem a fő­város egyik egyetemére. Ki­tört a forradalom, leállt a köz­­le­ke­dés és én a kollégiumban ra­­gad­tam. Nem tudtam haza­utaz­ni a szüleimhez. Miközben tár­saim egész nap az utcán kó­bo­roltak, én a félelemtől resz­ket­ve a szobában ültem. ’57 ta­va­szán csoporttársaim felét letar­tóztat­ták, a hatágyas szobá­ban egye­dül maradtam. Ősszel, miu­tán el­kezdődött a második év­folyam, megkeresett egy kö­zép­­korú fér­fi. Elmondta, mennyi jót hallott rólam. Főként, hogy milyen bát­ran viselkedtem az „ellenforradalom” idején. Nem nagyon értettem. Igazolta ma­gát, s kiderült, hogy a Belügy­minisztérium tisztje. Segítsé­ge­met kérte az „ellenforradalom maradványainak felszámolásához”.

Én, az egyszerű falusi liba va­lóban azt hittem, hogy a hazám érdekében cselekszem. Fel sem tűnt, hogy néhány egyetemi hall­­­gató az én „közműködésem­mel” tűnt el az évfolyamról. Az egyik délelőtt filozófiai szemi­ná­­ri­um­ra mentem, ahol a meg­szokott ok­tató helyett egy fiatal tanár­segéd jelent meg. Megkér­dezte, miért vagyunk ilyen ke­ve­sen, mi­re egyik diáktársam azt fe­lel­te: „tegnap is négyet vit­tek el kö­zü­lünk”. Erre okta­tónk fel­húz­ta a szemöldökét, fur­­csa gri­­maszt vágott, majd fo­gai közt mor­mog­va azt kér­dezte: „Úr­isten! Mi­kor lesz már en­nek vé­ge?” Én meg persze ezt az esetet is meg­írtam a jelen­té­sem­ben. Két hét múlva a ta­nár­se­géd is el­tűnt. 1960-ban le­dip­­lo­máztam. El­ső munkahe­lyem egy vidéki vá­ros általá­nos isko­láj­a volt. Meg­le­pe­tésemre a volt ta­nársegéd­del fu­tottam össze a folyosón. Nem is­mert meg. Én vi­szont jól em­lékeztem rá, és megemlítet­tem neki, hogy az egyetemen már találkoztunk. Erre régi ismerősként elbeszélgettünk egymással. Megtudtam, hogy börtön­be csukták. Ekkor döbbentem rá, hogy az én jelenté­sem alapján hurcolták el, és rúgták ki a ta­nársegédi ál­lá­sából. Szabadláb­ra helyezése után nem vették vissza az egyetemre. Csak vi­déken, általános iskolai tanár­ként tudott elhelyezkedni.

Megtetszettünk egymásnak. Egyre többet voltunk együtt. Csodáltam okosságát, tudását, és ahogy telt az idő, mind job­ban éreztem: fontos nekem ez az ember. Két hónap után már együtt laktunk, majd össze­há­zasodtunk. Csodaszép, tartal­mas életet éltünk. Nem született ugyan gyerekünk – amit rettenetesen bántunk – viszont annyi szere­tet adtunk egymásnak, amennyit csak tudtunk. Még hatvanvalahány éves koromban is szerelmes voltam a férjembe, és amikor 2 évvel ezelőtt – hosszú, súlyos betegség után elhunyt, azt hittem, a szívemet tépik ki. Azt kérdik, hogyan tudtam e szörnyű lelki teherrel élni egy ember mellett, akit én juttattam rács mögé? Válaszom: nagyon, nagyon nehezen. Néha rémálmaimból felriadva hosszan bámultam nyugodt, szép arcvonásait, és majd elpusztultam a szégyentől. Az idő sem könnyített a lelkemen. Ezzel a levelemmel azt szeretném üzenni a mai fiataloknak, hogy a naivitással még az ostobaságnál is nagyobb bűnt követhetünk el az életben.

Kiskegyed, 2004/42. szám (56. oldal)

[

−  Szóval, miért is akart beszélni a Nemzet­biztonsági Hivatal tisztjével? Valami fon­tos bejelente­ni­valója van?

−  Besúgó szeretnék lenni.

−  Micsoda?

−  Besúgó. Informátor Spicli. Spion. Tég­la. Ne mondja, hogy nem hal­lott még ilyes­miről!

−  Persze hogy hallottam. Csak olyan fur­csa. Pont most, amikor... hát hogy is mondjam, ép­­pen nincs valami nagy szezon­ja ennek. Ugye olvas új­ságot?

−  Olvas a rossznyavalya. Nem lá­tóm én azokat a pici betűket.

−  Pedig, asszonyom, azt azért tudnia kell, hogy az újság nélkülöz­he­tetlen a tisz­tánlátáshoz.

−  Hogyne tudnám. Én is mindig új­ság­papírral pucolok ablakot.

−  Szóval miért is akar besúgó... izé, infor­má­torszerepet vállalni?

−  Mindig is szerettem volna jelentős em­ber lenni. Ha másként nem megy, hát feljelentős...

−  És mondja csak, asszonyom, van vala­mi előképzettsége, gyakorlata ebben az ősi mesterség­ben?

−  Ősi mesterségben? Mit képzel, pi­masz fráter, én tisztességes asszony vagyok!

−  Bocsánat, úgy gondoltam, hogy van-e valamilyen titkosszolgálati tapaszta­la­ta.

−  Már hogyne volna! Elhoztam a papír­jaimat. Itt van például az álta­lános is­kolai ellenőrző köny­vem, Könnyen el­len­őrizheti, hogy nyolc év alatt száz­har­minchatszor ír­ták be a tanárok: Tisz­­­telt szülő, gyermeke súgással zavarja az órát. Már akkor meg­nyilvánult a te­het­ségem. Ez pe­dig, kérem, a színházi súgótan­fo­lyam elvégzését igazoló bizo­­nyít­ványom. Sajnos ígéretes ván­dor­szín­­házi karrierem akkor ért véget, amikor egy előadáson megsúgtam Desdemo­nának, hogy Otelló csalja a Bánk bán­nal. Na, lett is abból ember tragédiája!

−  Hatos kartonja volt már? ­

−  Nagyon szép kartonom volt tiszt úr. Világosrózsaszín, buggyos ujjmegol­dással, derékban sváj­folva... De sajnos a hatos mindig szűk volt egy kicsit csípőben. – Sifrírozni tud?

−  Micsinálni?

−  Ez a titkosírással van összefüggésben.

−  Már hogyne tudnék. Egyszer szegény uram, isten nyugosztalja, megtalálta a szép Kovács Dani titkos írását a fehérne­műk kö­zött, hát leakasz­totta az ostort, én meg vé­­gig­sifríroztam a főutcát.

−  Próbálták korábban, be­szer­­vez­ni?

−  De mennyiszer!

−  KGB? CIA? MOSZAD?

−  Súlyosabb: MSZOSZ![81]

−  Gondolt már rá, hogy mi lenne a leg­jobb fedőne­ve?

−  Szt. Erzsébet.

−  Nem túlzás? Egy szent?

−  Nem szent, hanem Szi­go­­­rú­an Titkos. És szüksé­gem len­ne tartótisztre is. Egy na­­gyon kitartóra!

−  És milyen fontos infor­má­ciókat tudna szolgáltatni a hivatalnak?

−  Hát be tudnám súgni pél­dá­ul, hogy a szomszédom mi­lyen szörnyű dolgokat mondott Orbán Viktorról.

−  Már nem ő a miniszterel­nök, hanem Gyurcsány Fe­­­renc.

−  Hát, Orbán nagyon örül­ne, ha hallaná, hogy mit mon­dott a szomszédom Gyur­csányról.

−  És mondott valamit a szom­­­szédja Kunczéról is?

−  Ki az a Kuncze?

−  Nézze, kedves asszo­nyom!

−  Azok az idők rég elmúl­tak, amikor az ilyesfajta po­­­­li­tikai infor­mációk érde­kel­tek bárkit is. De­mok­rá­­cia van, mindenki azt gon­dol, azt mond; amit akar. Senki sem tart igényt olyan infor­má­ciókra, hogy az emberek mit gondolnak a politikáról, a politiku­sok­ról.

−  Hát éppen ez a baj, lel­kecs­kém, ara­nyoskám. Ezek­nek fogalmuk sincs arról, hogy mennyire tele van velük a nép hócipő­je. Ezek valamilyen rejtélyes oknál fogva azt hiszik, hogy az em­berek szeretik őket. Pedig épp az ellenkezőjét tapasztalom. Na most, ha ezt elmondom valahol, csak le­gyintenek. De ha súgom, talán messzibb el­hallatszik.

Karcagi László – Népszabadság, 2005. február 26. (8. oldal)

[

Az amerikai NSA (National Security Agency, vagyis amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal) emberei a saját gigantikus rendszerükkel – amit a legjobban a Snowden című filmből ismerhettünk meg – a világon mindenkit megfigyelnek, lehallgatnak, és ezeket az információkat egy Utah államban felépített, szinte felfoghatatlan méretű adatközpontjában tárolják. Amúgy akkora tárolókapacitással rendelkeznek, hogy – a mai szinten számolva – a világ 100 esztendő alatt keletkezett valamennyi információját képesek további adatfeldolgozás céljára összegyűjteni és számítógépes rendszerekkel kielemezni! Ez barátok között is több százmillió óriási kapacitású tárolóeszközt jelent, amelyre minden egyes nap több millió gigabájtnyi információt rögzítenek. Úgy tűnik, ők azok, akik tényleg „mindent” tudnak rólunk, és senki sem veheti fel velük a versenyt. Hm… Az írtam, senki sem? Lehet, hogy tévedtem…

Valószínűnek tűnik, hogy a titkosszolgálatok között valóban az NSA király, de létezik egy olyan szervezet, ami talán még ennél is több konkrét információval rendelkezik rólunk. Igen, a Facebook­ról beszélek. 2018-ban ez kétmilliárd-hetvenmillió felhasználót jelent, akik szinte az egész életüket feltöltötték a világ legnépszerűbb közösségi oldalára. Az NSA elsősorban metaadatokat gyűjt, és az illegális megfigyelés és lehallgatás során összegyűjtött információ 99%-át csak eltárolja elképesztő méretű szerverparkjának számítógépjein, és csupán az adatok 1%-át dolgozza fel teljes mélységében. Ez „csak” 10-20 millió embert jelent. Naponta… Ellenben a Facebook speciális algoritmusai nem ilyen szemérmesek. Gátlástalanul elmerülnek a felhasználók életesemény-tengerében, és mindent a felszínre hoznak, amit abban találnak… Tényleg mindent!

A Facebook-felhasználók legnagyobb részének vélhetően fogalma sincs arról, milyen hihetetlen információmennyiséggel ren­delkezik róluk a közös­ségi portál. Pontosan tud­ják, ki vagy, ismerik a csa­ládod min­den tagját (azo­kat is, aki nin­csenek fent a Fa­ce­bookon, de valamikor meg­néz­ték az olda­ladat, vagy csak egy ár­tatlan e-mailt küld­tek a cí­medre). A lakásod, a há­zad, a kerted (és persze ro­kona­id, barátaid lakását, kert­jét, há­zát). Teljes mélységben is­merik vala­mennyi szoká­so­dat, tisztában vannak az ér­dek­lődési kö­röddel, szexu­ális és poli­ti­kai irányultsá­goddal, vallá­soddal, vásár­lá­si szokásai­ddal, életmó­dod­dal, életfor­máddal, anya­gi hely­­zeteddel, pénzköltési lehető­ségeiddel. És akkor még nem beszél­tünk a munkádról, mun­ka­helyedről, iskoláidról, ot­tani eredményeidről. Vagyis egy tökéletes, minden kiterjedő kapcsolati hálót tudnak feltérképezni, ami alapján egy „nyitott könyv” vagy a számukra. Minden egyes felhasználóról nagyjából 3500-5000 információblokkal rendelkeznek, és ezek mindegyike akár több tucatnyi alkönyv­tárat is tartalmaz.

S persze a Facebook mesterséges intelligencia alapú algoritmusai ismerik a vágyaidat is! Tudják, mint néztél meg a neten, mit és hol vásároltál, milyen zenét hallgattál, milyen jellegű oldalakat látogattál meg a legtöbb alkalommal. Ez alapján egy részletes profilt készítenek rólad, és olyan dolgokat is felajánlanak neked megvételre vagy használatra, amikre addig magad sem gondoltál! A tőled megszerzett adathalmazt személyre szabottan feldolgozzák, és jó pénzért eladják azoknak a cégeknek, amelyek potenciális vevőt látnak benned. Ha valaki ismeri a múltat, az irányítani tudja a jelent, és uralni fogja a jövőt is! Alig 14 esztendő alatt több mint 2 milliárd ember sétált be a Face­book-csapdába. Az Új Világrend urainak csak össze kell fésülniük a világon már létező gigantikus adatbázisokat, és máris valóra vált Orwell legszörnyűbb rémálma a Nagy Testvérről, aki az emberiség legnagyobb részéről szó szerint mindent tud…     

Szűcs Róbert – Hihetetlen Magazin, 2018. július (3. oldal).

[

Miközben emberek milliói halnak éhen világszerte, és naponta több ezren esnek áldozatul az erőszaknak, a terrorizmusnak, liberális eszméktől feszülő agyú politikusaink már a gyermekfenyítést is tiltják. A nyugati országok­ban sorra születnek olyan törvé­nyek, amelyek börtönbüntetéssel feny­ege­tik a szülőt, aki nevelő célzat­tal le­ke­ver egy pofont rosszal­kodó cse­metéjének. De vajon joga van-e az ál­lamnak ilyen mélyen be­lea­vat­kozni a csalá­dok életébe. Ma még keve­sen is­merik az ezoterikus tano­kat, de so­kan hallottak már ar­ról, hogy: „Mindig a gyer­mek vá­lasztja meg a szüleit.” Ha így van, akkor miért választ a le­szü­letésre ké­szülő lélek brutális apát, vagy ve­re­kedő anyát magának a túl­világon. A mi gondol­kodásmódunk sze­rint csak a hülye gyerek tesz ilyet. A menny­ország­ban, a teljes megvilá­gosodás ál­­­la­potában azon­ban a lélek egé­szen másként értékeli a földi éle­tet. Egy-egy lecke megta­nulása nem csak az iskolában okoz gyöt­rel­me­ket, ha­nem az élet­ben is. A mi be­szűkült gon­dolko­dás­módunkkal a szen­vedés bor­zasztó do­log, de rend­­kí­vüli mó­don felgyor­sít­ja a lelki fej­lődé­sün­ket. Nem vélet­lenül ala­kult ki az a mondás, hogy: „Ami nem öl meg, az erősebbé tesz.”

Ostoba törvényeink viszont teljesen lelassítják a fejlődésünket. A jelenlegi helyzetben nem lehet fej­lődni, csak poshadni. A fejlődés­hez egymáshoz feszülő indulatokra, szen­­­vedést előidéző cselekmények­re van szükség. Lefogott ke­zű, tet­teikben gátolt szülők, peda­gó­gusok mellett csak vegetálni le­het. Ilyen körül­mé­nyek között ne cso­­dálkoz­zunk azon, hogy egyre si­lá­nyabb lelkek születnek le hoz­zánk. Egy valamire való lélek fej­lőd­ni akar, és nem „dagonyázni” a mi lan­gyos pos­ványunkban. Állami pa­ranccsal ki­kényszerített bájol­gás­sal, a fe­szült­ségek elkendőzésével csak halmo­zódni fognak az indulatok, ami vé­gül robba­násszerűen kitör. Ek­kor már nem fogja az engedetlen gye­rek egy veréssel megúszni a dol­got, könnyen lehet, hogy gyilkosság lesz a csíny-tevés vége.

Arról se feledkezzünk meg, hogy minden nép, minden család karmi­kus közösséget alkot. Életről-életre különböző szereposztásban nevelik egymást, törlesztenek egy-másnak. Most vajon hogyan fogják ezt meg­tenni? A társadalmi fejlő­désünk után leáll az egyéni fej­lődésünk is. A családi konfliktusok ábrázolásáról számos könyv, szín­darab, film született. A gondok éle­tünkből való kikü­szö­bölése után azonban nem lesz, amiből ötletet merítsen az irodalom, ihletet kap­jon a költészet, a drámaírás. El­szürkül, ellaposodik az életünk. A családtagok közötti karmikus kapcsolatok lírikus bemutatása sok szépírót tett világhírűvé. A hazai ezoterikus szakirodalom nagyasszonya, a mindenki által ismert pöttyös borítójú mesekönyvek szerzője is írt erről a sokszor szívbemarkoló kötődésről egy regényt. A karmikus kapcsolatok bonyolultságának érzékeltetése céljából idézzünk Szepes Mária: Raguel hét tanítványa című művének első kötetéből néhány oldalt:

 

Bölcsőjében feküdt nagyon türelmetlenül, amit éles, erőszakos ordítással jelzett. Emlékezett a céltudatos figyelemre, amellyel saját üvöltésének visszhangját leste: vajon jönnek-e már, hogy forró, csípős tehetetlenségéből kiszabadítsák? Azt akarta, hogy mozgás, sustorgás, zaj legyen körülötte. Rugdalózni akart szabadon, és enni. De hiába ordított. Céljától süket, kongó, rőt színű távlatok választották el. Egy idő múlva megérezte, hogy nem tud így összeköttetést teremteni azzal a félig körvonaltalan, de nagyon puha, édes ízű és szagú valamivel, ami a kívánt jó érzésekkel szokta elárasztani. Csendesen feküdt tehát, és rágondolt. Erősen, sóváran rágondolt, annyira, hogy érezni kezdte testének meleg lüktetését, ahogy meztelen melléhez szorította őt. Egyszerre tudta, hogy most megfogta. Valahol távol, elmosódó dolgok között, parancsolóan megragadta, és hívta. Kényszeríti. Lennie kell – és jött. Engedelmesen, áradozón, alázatosan. Jött legelső rabszolgája: az édesanyja.

Mennyire szerette ezt a riadozó, szelíd, megfélemlített asszonyt! Milyen aggódással és tehetetlen balsejtelemmel szerette! Megfájdult a szíve, ha ránézett, olyan kiszolgáltatott volt. Szeme előtt morzsolódott fel apja súlyos, szürke, kérlelhetetlen tankegyénisége mellett. Saját védelmére, sziklakeménységű támaszpontul szülte meg fiát az apja ellen, de végül ebben a harcban is ő vérzett el. Ha apjára gondolt, nyelvére rögtön a vas íze futott. Talán hároméves korában házuk kerítésének fekete rácsát kóstolgatta télen, mikor fénylő jégkéreg fagyott rá, és csöpögő végű jégcsapok nyúltak le róla. Meleg nyelve az olvadó jég alatt ellenséges, mégis szúróan érdekes, idegen ízt fedezett fel: vas, rozsda, kiszögellő élek – és apja súlyos, ólmos alakja ötlött fel benne rögtön.

Apja jelenlétében édesanyja szinte az önkívületig zavarban volt, félszeggé vált. Lényének szelíd pasztellderűje rögtön lehervadt róla. Kényszeredett, kínlódó ügyetlenség mágiája fojtogatta. Fejvesztetten, rosszul csinált mindent: elbotlott, bútorokba ütközött, a tárgyakat kiejtette kezéből. Ha férje belépett mikor varrt, megszúrta, megvágta magát. Az pedig mindent szóvá tett. Nem mérgesen, hangosan, hanem hűvös tárgyilagossággal leszögezte a dolgokat: – Már megint nem nézel a lábad elé! Figyelj, Diana! Ne gondolj másra, mialatt a kezedbe fogsz valamit! Folyton kapkodsz. Olyan vágy, mint egy félszeg iskolás lány. Szeretném, ha felnőnél végre! – Sohasem emelte meg a hangját. Szögletes feje erődjéből mégis úgy leterítette, mintha zárótüzet zúdított volna rá.

John az apját sohasem látta elérzékenyültnek. Sohasem hallott tőle felesleges szót, amellyel légkört enyhített, kedveskedett vagy közeledett volna valakihez. Mindig mindenkitől egyforma távolságban maradt, kőfallal körülvett néma kísértetvárként, tökéletesen önmagába zártan. Nem látszott rajta rés. Nem csillant belőle fény. Nem sugárzott hő, csak egy embertelen ember sötét titka, amely talán nem is titok, hanem mérhetetlen sivárság. Katonatiszt volt: nagyszerű katona, de feljebbvalói, tiszttársai, alárendeltjei nem szerették. Senki sem szerette. Nem lehetett. Nem hagyta. Az volt éppen a megrendítő hiány benne, ami a többi halandót megalkuvásra, alázatra kényszeríti, önmaga fölé emeli, és őrült áldozatokba kergeti: apjának nem volt semmi szeretetigénye. Egyedül a hatalmat, a dolgok rideg, konvencionális rendjét kívánta: azt, ami kihűlt, megmerevedett, örömtelen kötelességgé vált. John később megértette, hogy a halál ellen harcolt így, szívósan, életét fagypontra redukálva, dogmákká balzsamozva, hogy tovább, változás nélkül fennmaradjon mindaz, amihez ragaszkodott, amit hideg, kapzsi őrjöngéssel birtokolt, személyiségével átitatott.

Mindenki félt tőle – csak a fia nem. Akkor sem mikor csínyjei, akaratossága, szenvedélyes kitörései miatt rendszeresen és módszeresen verte és büntette, hiszen varázsformuláját testébe rejtve viselte, lebírta önmagában. Ismerte. Vad taszítással tudta: valahol a transzcendens múltban maga mögött hagyta. Csekélyke hasonlóságuk annyiból állt, hogy saját egyéniségének mélyrétegeiben egy prehisztorikus töredék azonos volt vele. De benne már megolvadt, lángolt, átszellemiesült mindaz, ami apjában primitív, lappangó nyersanyag volt. Ellentéteik, anyja miatt, korán kirobbantak. Édesanyja azonban csak fókuszba gyűjtötte e mindenképpen ütköző, egymásnak feszülő két pozitív energiát. Apját az idő fikciója ostorozta. Abból a tényből, hogy ő előbb született, mint a fia, abszolút rangot akart teremteni magának fölötte, az emberlét rendje szerint. Hiszen valójában birtoktárgya volt. Testének, magjának jogos kamatja: a tulajdona. Felesége húsának humuszában elültette ezt a magot, és az kikelt neki, mint kertjében a salátafejek.

John eszmélete első pillanatától kezdve mindent ellene tett. Először ösztönösen, később tudatos, kérlelhetetlen stratégiával. Apja eszközei elévült, hatástalan fegyvereknek bizonyultak az ő mágikus, precíziós haditechnikájával szemben. Tapasztaltabb, csiszoltabb, felkészültebb: évezredekkel idősebb volt az apjánál. Az egyirányú, nyers és elementáris erőszak, mellyel az célba vette, alatta dübörgött el. Mindig ő maradt felül, mert nem félt tőle, és keresztüllátott rajta. Egyetlen sebezhető pontja az édesanyja volt, amíg élt. Rajta át hozzáférhetett, meggyötörhette, fellázíthatta, szenvedélyes haragra gerjeszthette. Ezzel a törékeny, rémült testtel hadakoztak tehát egymás ellen úgy, hogy mindketten uralkodtak rajta: apja a félelem, ő meg határtalan szeretete által. Édesanyja vakon, fuldokló pánikban mindkettőjüknek eleget akart tenni. Azon igyekezett, hogy férjét alázatos, engedelmes rabszolgaként szolgálja, s fia kezében büszke, acélos karddá legyen zsarnokával szemben. John csak anyja halálos betegsége idején értette meg, mennyire boldogtalanná tette azzal, hogy saját természete ellenére az ő vad akaratáramát ömlesztette át belé időnként, s olyan magatartásra kénysze­rí­tette, amely elrémisztette. Szegény, eleven idegekkel átszőtt, fájdalomtól vonagló csatatér volt könyörtelen harcaik alatt.

A Russel Square-en laktak szűk, sötét házukban, amelyben nyáron is nyirkos volt az ágynemű. Apja fizetéséből szűkösen éltek, elégedetlen bejárónőkkel küszködve. Valójában nem kellett volna így megalkudniuk, de apja mérhetetlenül fukar volt. Maga nézett utána a legapróbb háztartási tételeknek. Édesanyja fillérre elszámolt neki, még a tisztítószerekről is. Étel, ital, kényelem, fűtés csökkenthető volt a valószínűtlenség határáig, csak a házigazda személye körüli rituáléban nem lazulhatott semmi. Ruháinak, vadász-, halászfelszerelésének mindig makulátlannak kellett lennie, s az ő reggelijéből nem hiányozhatott a sonka, a tojás, a hal, a vaj és a dzsem. Lidércnyomás alól szabadult fel a ház, mikor hét végén elutazott vadászni süket, öreg nagybátyjának Alton közelében fekvő birtokára, aki senkivel sem érintkezett rajta kívül, s különcségében némiképp hasonlított hozzá. A hét eleje sötét, föld alatti csatorna volt, melynek bűzös vize alá nyomott fejjel úsztak a hét vége kijárata felé.

Édesanyja ilyenkor gyászos kísértetből derűs, szárnyaló angyallá változott. Bőre csillámló színt kapott. Haja levegősen repkedett. Mintha fátyolszerű, fekete plazma vonult volna el mindenről, a színek élőbbek, világosabbak lettek. Óvatos, hosszú napujj tapogatózott be az ablakon, eleven illat, madárdal kísérettel, és fényt árasztott szét a zord, hűvös szobában. Kinyílt a szigorúan lezárt szájú, barna zongora is: elefántcsont fogsorával szélesen felnevetett. Anyja könnyű, ideges keze megkísérelte visszacsalogatni múltjának játékosan hús etűdjeit, szonátáit, dalait, de minduntalan félreütött, mert ujjai megmerevedtek a háztartási munkától. John bolondult érte ha játszott, mert gyakorlatlansága ellenére gyöngéd, mérhetetlen finomságú árnyalással közvetítette a zenét, mintha elmondhatatlan sejtelmekről beszélt, könnyek mögött feszülő sírással sírt volna. Gyermekes, lágy énekhangjának panaszos, legendaszerű zengése volt. John csordultig telt tőle boldog szomorúsággal. Anyja festett is. A művészet rejtett vadvizei örvénylettek benne anélkül, hogy szabadon felfakadhattak volna. Csak apró kisülések – a zongorán titokban végiggyöngyöző hangok, egy-egy lázképként felvázolt apró festmény, daltöredékek és néhány jegyzet – jelezték mélyben tomboló létüket.

Hogyan esett foglyul? Éppen ennek az embernek? – tűnődött, mikor még nem hatolt el lényük, sorsuk gyökeréig. Mikor még nem rázta meg a bizonyosság, hogy éppen egymásra volt szükségük ahhoz, hogy szörnyű végletességükben tétova gyöngeségük és erőszakosságuk teljes kudarca nyilvánvalóvá legyen. És ahhoz is, hogy ő megszülessék. A két test és a két psziché együtt nyithatott csak neki kaput a világra. Anyja nyitott függése mindentől és apja rideg függetlensége, önző vasakarata benne óriási feszültségű, sajátos vegyülékké olvadt. Ő is odatartozott minden szépséghez, szenvedélyes érzéshez, mint anyja, de nem függött ideáljai tárgyától, magába olvasztotta, birtokolta, alakította őket. Apja akarata nyers erő, puszta agresszió volt. Az ő akarata szellemi hatalommá finomodott. Mert hatalom volt a kezében gyermekkora óta. Hatalom emberen, állaton, növényen, később tárgyakon is. Senki és semmi nem félt tőle. Nem félelemmel igázta le környezetét. Élőlények és tárgyak önként szolgálták: szerették, és ő viszontszerette őket.

Édesanyja szobájában – melynek bútorait leánykori otthonából hozta magával – a vonalak lágyak, lekerekítettek voltak. Idomaik, fényük csupa néma moll hangban zengett abban, aki rájuk nézett. A fakult, barackszínű huzatokban, sárgás csipketerítőkben volt valami hervadó báj, gyöngéd, bocsánatkérő féljelenlét. Az íróasztalán, gyöngyházfényű vázában mindig az évszaknak megfelelő virág hajolt szét különös, bús vagy vágyakozó tartásban; nem több, mint két-három szál. Anyja hangulatának megfelelő szertartás volt ez a virágjelbeszéd. Hosszan, gondosan kereste össze a színeket, hajlatokat hozzá, és sokáig rendezgette, míg a jelent pontosan kifejező hieroglifa lett belőle. John lassan érteni kezdte ezt a titkos nyelvet a felszárnyaló fürtös, tavaszi gyümölcsfaágaktól kezdve az őszi levelek halottas, kétségbeesett lángolásáig. Később, mikor megismerkedett a kelet-ázsiai virágszertartások értelmével rájött, hogy anyja valahonnan e tájakról hozta magával tudományát. Mint ahogyan arca és alakja is cizellált, finom kelet-ázsiai elefántcsont-faragvány volt. Pedig tompa szőke haját, kék eres, fehér bőrét, árnyékos, szürke szemét Anglia adta neki. Duzzadt, legörbülő ívű szája, ernyedt kis álla, esett válla, rejtőző, homorú melle, zajtalan mozdulatai és felhúzott lábú kedvenc póza a heverőn azonban a bizarr, virágéletű gésákra emlékeztetett.

Anyjának édesapja orvos volt Altonban. Az édesanyja még gyermekkorában meghalt. Valami vadászbaleset alkalmával ismerkedett meg későbbi férjével, aki fegyvertisztítás közben véletlenül keresztüllőtte a karját. A vadász sebét a kéznél lévő vidéki orvossal kezeltette, akinek volt egy bájos lánya. Jegyességük nem tartott sokáig. Találkozásuk után néhány héttel megesküdtek. Azóta John édesanyja nem volt Altonban, pedig arca kipirosodott, ha beszélt róla, és hangja izgatottan elfulladt. Hétvégeken a zongora mellett, ölébe ejtett kézzel, zenétől felajzottan, gyakran mesélt Altonban élő nagyapjáról, az öreg, vörös téglaházról, ahol mindig jodoformszag terjeng, az ablakok egy része törött, huzat fütyül be az ajtók alatt, az alagsorban rengeteg egér motoz. Mégis olyan vidám a légkör, mintha mindig ünnepségre készülnének.

−  Az a nagyapa az én nagyapám? – kérdezte John komolyan nyolcéves korában.

−  A tiéd, drágám.

−  Nem akar engem látni?

−  Miért ne akarna?

−  Mert sohasem jön hozzánk.

−  Öreg már. Beteges.

−  Hát menjünk el hozzá mi! – Dacosan nézett anyja riadt, fájdalmasan csodálkozó arcába, mert e heves kitörésével valami hallgatólagosan érinthetetlen dologgal szegült szembe: apja akara­tának, egyéniségének törvénye ellen lázadt.

−  Igen – mondta –, el akarok menni a nagyapához Altonba! A nagyapák ezért vannak – tette hozzá erőlködve, hogy kifejezze szenvedélyesen sóvárgó érzéseit.

−  Nem lehet. Tudod. Anyja egészen kicsire húzta össze magát, hogy eltűnjék e konfliktus út­jából, amelyet nem volt képes meggyőzéssel feloldani, mert érvek nem kínálkoztak hozzá, csak ösztönös motívumok: saját feltétlen megadása és férje alázatosan elfogadott diktatúrája.

−  Miért? Rossz a nagyapa?

−  Nem. Nem... Jó. A legjobb a világon! – csordult ki az asszonyból a lelke legmélyéről, és hon­vágya nyomán emlékek torlódtak elő a helyzettel való összefüggés nélkül, inkább ellentmon­dásként, saját helyzetét gyöngítve fiával szemben. – Látnád csak a házat kará­csonykor, amikor fehér karácsony van! Az ablakok puha, vastag porcukor alól néznek ki, és a piros téglák fehér szegélyt kapnak. Csöndes minden. Zajtalan. A házban új szagok párolognak. Fenyőszag. Vanília, citromhéj, pecsenyeszag. Az ajtók mögött halk sustorgás hallatszik. Selyempapírok zörögnek. Finom, vékony üveg koccan, de ha kinyitod az ajtót, sehol semmi és senki. Láthatat­lan angyalok rendezgettek benn...

−  El fogunk menni nagyapához Altonba. Karácsonykor – mondta halkan, fojtottan John, és tudta, hogy ennek így kell lennie, mert ő feltétlenül akarja, úgy akarja, ahogyan a tűz elégeti a fát, amelyet rádobnak. Anyja elnémult, megremegett attól, amit felidézett.

−  Apa... összekülönbözött a nagyapával. Mindjárt az esküvőnk után. Nem veszekedtek, nem... De azért... azóta... Erőtlen és tehetetlen mozdulatot tett.

John nem felelt, csak nézett rá. Tudta, mit fog tenni. Mindjárt hétfőn este, mikor merev hátú apja a nappali kandallója előtt gondos, kimért, lassú mozdulatokkal vadászfegyverét tisztította eléje állt, bár magán érezte édesanyja rémülten könyörgő pillantását.

−  Apa. Szeretnék Altonha menni. A nagyapámhoz, karácsonykor. Mikor esik a hó. – Komolyan, szorongás nélkül nézett fel a négyszögletes fejerdő két fagyos, sötét szemablakára. Apja bámult rá egy ideig, bár inkább túlnézett rajta, mint mindig, és önmagát látta közben kívülről, ahogyan súlyosan, fellebbezhetetlenül dönt. De nem hozzá szólt, hanem az anyjához.

−  Sajnálom, hogy megbolondítottad a gyereket, Diana. Helytelen volt. Ismered az elveimet – mondta nagyon nyugodtan. Johnban felizzott az a góc, amelyet nem tompított sem félelem, sem kétely.

−  Karácsonykor. A nagypapához. – Hangja állhatatos volt.

−  Eredj a szobádba! – Apja nem emelte meg a hangját, de anyja már ott állt kétségbeesetten a háta mögött, és remegő kezét a vállára tette.

−  Gyere, gyere, Johnny! Késő van. Le kell feküdnöd.

– Karácsonykor – mondta a fiú szilárdan, és nem mozdult.

−  Nem fogsz elmenni. Itthon maradsz. És egyetlen szót nem akarok hallani erről többet! – Apjának szavai pörölysúlyúak voltak, de nem értek el a fehéren izzó gócig, amely lebírhatatlan hatalmat sugárzott.

−  Puha, vastag porcukor alatt van a ház. Gyalog is odamegyek. Apja felemelkedett. Csaknem kétméteres alakja toronyként a fiú fölé magasodott. John mégsem félt, s ez diadalmas bizonyosságként ujjongott benne.

−  Nem szívesen teszem, de meg kell hogy verjelek – hangzott a magasból. Óriás, izmos kéz nyúlt feléje.

−  Ne... nem! – Anyjából tört ki e sikoly, mintha őt ütötték volna meg vércsíkfakasztó szíjjal.

Apja ügyet sem vetett rá. Kézen fogta őt, szobájába vonszolta, és magukra zárta az ajtót. Anyja utánuk nyomult, sírt, zihált, rimánkodott közben, de ez olyan volt csak, mint mikor a szél selymes, nedves tűleveleket ütöget egy kőfalhoz. Apja egyénisége meghatványozódott a szobájában, mintha csupa szövetségesek közé érkezett volna, akik vállukkal szorosan nekidőltek, áttörhetetlen gyűrűt alkotva így. Szögletes, sötét, ellenséges bútorok, karmos bronzdíszek, taszító élek, hegyek, kardok, puskák, agancsgyűjtemény a falon, kaparó dohányszag. Ő volt itt minden.

Johnnak le kellett vetnie a nadrágját. Ráhasalt egy ragadós, hideg bőrszékre, amelyen sárga rézszögek villogtak, mint katonai mundéron a gombok. Apja hosszú, hajlós mogyorópálcával verte, amelyet Altonból hozott egy vadászatról. Az ütések kemények, egyenletesek voltak. Csípték, égették, marták meztelen testét, de nem férhettek hozzá az izzó góchoz, amely mérhetetlenül nagyobb hatalmat sugárzott a fájdalomnál és görcsösen megfeszült gyerektesténél az ütések alatt. Száját egyetlen hang sem hagyta el.

−  Állj fel! – mondta az apja az utolsó ütés után.

−  David – hallatszott zokogva az ajtónál. – Miért nem szól a gyerek? Az ütéseket hallottam, őt nem... Talán elájult... Johnny, Johnny... drágám! Apja nem felelt. Ő szólt ki helyette:

−  Nincs semmi bajom, anyu. Nadrágját begombolgatta, és kabátját rendesen lehúzkodta. Az ütések helye egyre jobban fájt. Felnézett apjára, aki várakozva állt. Sápadtabbnak, de éppen olyan nyugodtnak tűnt, mint máskor.

−  Ez a verés már elég neked ahhoz, hogy elmehessek Altonba a nagypapához? – kérdezte csengő hangon. Akkor apja felhorkant, szájából artikulálatlan indulatszó tört fel, amelyet rögtön elfojtott. Arca két oldalán megfeszültek a rágóizmok, ahogy a fogát összeszorította. – Takarodj! Rögtön! – súgta egészen halkan.

−  Addig még sok nap van – mondta John. – Anyu azt mondta, harmincszor kell aludnunk karácsonyig. Ha akarod, mindennap megverhetsz, ha ez kevés volt. Apja megragadta, és kilódította az ajtón. Az ütések nyoma csúnyán megdagadt, aztán megkékült a borogatások alatt, amelyeket anyja szorgalmasan rakosgatott rá egész éjszaka. Rossz volt folyton hason feküdni az ágyban most, hogy kellett, de másnap este újra apja élé állt a nappaliban, a kandalló előtt.

−  Jobb, ha a szobában versz meg apa, úgy, mint tegnap – mondta édesanyja felé intve. Először látta akkor apja arcának merevségét megrezdülni, szétesni egy pillanatra. Őszinte meghökke­nés villant fel rajta. Aztán újra visszaszilárdult rá a régi egykedvű kifejezés:

−  Jó – biccentett. – Meglátjuk, melyikünk bírja tovább. – Felállt. Remegő anyja hirtelen közéjük siklott. – David – zihálta. – Csupa seb és gyulladás a gyerek teste! Nem verheted meg! Én vagyok az oka az egésznek!

−  Most az egyszer igazad van, Diana – mondta súlyosan a férfi. – Te vagy az oka az egésznek.

−  Engem üss akkor! – Jajdult fel az asszony.

−  Szégyenkezem helyetted, Diana! Nőt nem ütnék meg soha!

−  De John még kicsi, kicsi még, David! Sokkal gyengébb, mint egy nő! Gyerek!

−  Csökönyös, mint az ördög. – Mint te, David!

−  Diana!

John az ajtóhoz sietett, és kinyitotta.

−  Előremegyek, apa.

Verés után a nadrágja átázott a vértől. Éjszaka rosszul aludt. Sebláza volt. Másnap este apja a klubjában vacsorázott, és nagyon későn jött haza. Harmadnap, vacsora után megint jelentkezett nála, amikor édesanyja kiment a konyhába.

−  Apa! – Az felnézett. Arcán rejtett feszültség látszott.

−  Menjünk a szobádba!

A sötét, tompa szem vizsgálódva célba vette.

−  Mit érzel, mikor megverlek?

−  Azt, hogy nagyon fáj.

−  Akkor minek kívánod, hogy verjelek?

−  El akarok menni a nagyapához.

A nagy, merev test most előrehajolt. A feje sötétvörösre gyúlt. Indulata feszítő gőzétől a férfi hangja furcsán, préselten tört elő torkából.

−  Ha agyonverlek sem mégy! Mondj le róla!

−  Karácsonykor, Altonba. Apja szokatlan, heves mozdulattal állt fel hirtelen, és ellódította.

−  Gyerünk!

John kigombolta a nadrágját. Testéről letekerte édesanyja ügyetlen kötését, amely beleragadt sebeibe, és azok most újra felszakadtak. Meleg vérpatakok futottak le libabőrös, meztelen lábszárán. Ráfeküdt a bőrszékre, amelynek dohány- és állatszaga már ismerősen tolult az orrába. Teste megfeszült. Érezte, ahogy sebei szétnyílnak. Várt. Apja nem mozdult. Hallotta a csendben nehéz lélegzetét. Anyja szaladó léptei kopogtak végig a szomszéd szobán. Teste a vad lendülettől tompán nekiütődött az ajtónak. Lenyomta a kilincset. Az ajtó nem engedett.

−  David! – hangzott az ajtón át remegő hangon, de olyan feszültséggel, hogy nem lehetett kétel­kedni az asszony teljes elszántságában. – Ha megütöd a gyereket, ha csak egyetlen egyet ütsz a testére, itt az ajtó előtt megölöm magam! Krisztusra és a saját életemre esküszöm!

Mindketten tudták, hogy igazat mond. John felállt a székről, és halottsápadt apja felé ágaskodva, le­helethalkan sírta:

−  Majd ha lefeküdt. Neki nem is kell tudnia róla.

Ágyában a hideg rázta. Édesanyja megmérte a lázát. Közel negyven fokot mutatott a hőmérő. Az asszony rémült volt, és reszketett. Kétség­beesetten sírt. Pánik fogta el.

−  Orvost hívok!

−  Ne, anyu! – Vékony gyerekhangja visszaparancsolta az anyját ágya mellé. – Apa nagyon bánná! Nem szabad megtenned! Meggyógyulok anélkül is.

−  Nem törődöm vele! Azt akarom, hogy megszégyenítsék! Megbüntessék!

−  Akkor nem mehetünk Altonba. Csak így. Csak így, anyu.

−  Nem akarok Altonba menni! Elátkozom a pillanatot is, amikor szóltam neked róla. Ó, Istenem, Istenem! – Az anyja szívszaggatóan zokogott. Az ő szemét is könnyek marták, éles rettentő fájdalommal lüktetett benne a szánalom édesanyja iránt, de részvéte sem férhetett hozzá a góchoz, amely könnyei fölött kényszerítő erejű hatalmat sugárzott.

−  Én akarok anyu, és te is akarsz. Oda kell mennünk. Odamegyünk. Karácsonykor.

−  Nem ismered apádat. Sohasem fogja megengedni.

−  Már megengedte, anyu. Még nem tudja, de már megengedte.

Éjszaka felkelt, és hosszú hálóingében apja szobájába surrant. Mikor kinyitotta az ajtót, fény vetült rá. Apja ágyában feküdt. Ernyedt kezében félrebillent könyvet tartott, elaludt olvasás közben. Nyitott hálóingéből kilátszott vastag, meztelen nyaka, amely a gallér védte helyen vakító, fehér, fölötte nyershús színű volt, mintha testére késsel lemetszett, idegen fejet illesztettek volna. Megérintette a karját.

−  Itt vagyok, apa! – súgta a hirtelen felriadástól zavaros arcba, amelyen vad félelem uralkodott el hirtelen.

−  Már megint? – dadogta rekedten. Fehér szájszéle rángatózott. – Eredj innen! Menj a pokol fenekére vagy Altonba! Ahová akarsz, csak engem hagyj békében!

A lámpakapcsolóhoz nyúlt, és hirtelen lecsavarta; sötétséget rántott közéjük, sötétségbe menekült, elrejtőzött. John megfordult, és szó nélkül kibotorkált a szobából. Karácsonykor édesanyjával elutaztak Altonba.

[

A szülő valamilyen módon kénytelen fegyelmezni rossz útra tévedt gyermekét. Miért jobb, ha verés helyett így bünteti:

 

Az ebédlő ragyogott a tisztaságtól. A fehér abrosz engedelmesen simult az üvegasztalra. A porcelánok mellett gondosan hajtogatott szalvétákon feküdtek az evőeszközök. A kislány még egyszer végignézett művén. Az apja bízta meg a feladattal, és ő nem akart hibázni. Tudta, hogy haragszik rá. Talán a gyönyörű terítékkel jóváteheti bűnét. De a lelke mélyén sejtette, hogy az apja nem bocsát meg ilyen könnyen. Egész vacsora alatt rettegett: milyen büntetést eszel ki számára? Az anyja arcán látta, hogy ő már tudja. Ettől még jobban megijedt. Remegő villája odakoccant a tányérhoz, de most nem szidták meg érte. Az étkezés befejeztével az apja gondosan megtörölte a száját a szalvétával, majd így fordult hozzá: „Remélem, ízlett az étel. A te húsvéti nyuladból készítettük.”

Szalai Anna, Népszabadság – Hétvégi melléklet, 2004. december 11. (2. oldal)

 

A gyerekek szerint ennél már egy pofon is elviselhetőbb. Áldemokratikus törvényeink következtében „ütlegelt” gyerekek helyett lelki sérült, idegileg tönkretett gyerekek hada fogja elárasztania világot. A verés miatt keletkező fizikai sérülés 8 napon belül gyógyul, a mentális soha. Ha idővel el is felejti a gyerek, tudat alatt ott munkál benne, és felnőtté válva is kísérti, különböző fóbiákat vált ki belőle. A pszichológusok szerint a hosszú évekig tartó mellőzés, az érzelmi elhanyagoltság, a megfélemlítés, a lelki terror a verésnél sokkal súlyosabb sebet ejt a gyereken. Kiváltóját büntetni sem tudják, mert ez a seb láthatatlan, nem lehet bizonyítani. Amíg a fizikai sérülés egy látlelettel tanúsítható, a lelki sérülést még feltárni is nehéz. Bebizonyítani pedig lehetetlen, mert elkövetésére nincs tanú. Nem ez ellen kellene inkább fellépni?

A családtagok elleni erőszak problémája azonban ennél is szövevényesebb. Szociológusaink arra figyelmeztetnek, hogy a gyermekek bántalmazásának, nevelésük elhanyagolásának mind gyakoribb oka, hogy a szülőket egyre jobban nyomasztja a napi megélhetés gondja. A létbizonytalanság, a munkanélküliség okozta stresszt a felnőttek sokszor a védtelen gyerekeken vezetik le. Politikusainknak inkább ezzel kellene foglalkozni. Gyermekvédelmi törvények helyett felnőttvédelmi törvényeket kellene hozni, amelyekben garantálják minden szülő munkához való jogát, biztosítják a családok tisztességes megélhetését. A normális életviszonyok jóval nagyobb mértékben csökkentenék a családon belüli erőszakot, mint a távoltartási, a testi fenyítést tiltó és egyéb erőszakkorlátozó törvények. Az indulatok megfékezésének leghatékonyabb módja a kiváltó ok megszüntetése.

Szociológiai felmérések szerint a gazdag családokban is verik a gyerekeket. Ott sem ok nélkül teszik. A tehetős szülők idegeit az egzisztenciaharc, a korunk társadalmára erőltetett pénzhajsza, a lemaradástól, az elszegényedéstől való félelem őrli fel. Az új gyermekvédelmi törvény tovább fokozza a rájuk nehezedő pszichés terhet. Most már otthon sem pihenhetik ki magukat. Állandóan attól kell rettegniük, hogy hálátlan csemetéjük feljelenti őket. Ha idegességükben lekevernek egy pofont a gyermeküknek, elrohan a rendőrségre, és a börtönbe juttatja őket. Sok esetben erre sincs szükség. Elég, ha a kértnél kevesebb zsebpénzt adnak neki, és a gyerek bosszúból megrágalmazza szüleit. A törvény értelmében a hatóság minden esetben kénytelen eljárni ezekben az ügyekben, még akkor is, ha a vád alaptalan. Ez nem vicc. Az Egyesült Államokban ha valaki meglátja, hogy egy szülő veri a gyerekét, elég egy telefonbejelentés, és a rendőrök bilincsbe verve vezetik el a bántalmazót. Utána bírósági eljárást indítanak ellene, melynek eredménye akár 3 évi börtön is lehet.

Nincs elég baj a világban? Most már a családtagok is bűnözőt, egész életre szóló ellenséget csinálnak egymásból. Az új törvények meghozatalánál tehát körültekintőbben kellene eljárni. Nem újabb stresszt, lelki terrort, békétlenséget eredményező törvényeket kellene fabrikálni, hanem rendet teremteni a társadalomban. Ebben a világban a szülők mindenféle törvény nélkül is normálisan fogják nevelni gyerekeiket.

[

Sokan panaszkodnak manap­ság, hogy egyre silányabb nemze­dékek szakadnak ránk, a mai fi­a­talok többsége már semmilyen té­ren nem képes helyt állni az élet­ben. A mai ifjúság fogyasz­tás­ori­entált, élvezetkereső, felelősségel­hárító és figyelmet elutasító élet­rendet követ. A családon belüli tekintély is attól függ, hogy a szü­lők mennyire képesek finaszí­roz­ni gyermekük egyre költségesebb élet­módját. A fiatalok között mind több a munkaerőpiacról kiszoruló, passzív fogyasztásorientált, egész­ségtelen, sőt sokszor önpusztító életvitelt folytató kudarckerülő. A stabil párkapcsolatok hiánya, és a csökkenő gyermekszám mögött is az áll, hogy képtelenek ellenállni a pillanat szülte vágyak csábításának, a ma kényelmét a holnap­utáni boldogság elé helyezik.

Az ezotéria szerint ennek oka, hogy most a „vaskorban” élünk, vagyis egy mindent elsöprő és megtisztító katasztrófa előtt ál­lunk. Mivel a színvonalas lel­kek­nek semmi kedvük sincs „beda­rál­tatni” magukat az apokalipszis gé­pezetébe, mostanában csak olyan lelkek születnek le a Földre, akik­nek ez a világ is megfelel. Az ér­tékes lelkek, az előző korok nagy tanítói, irányítói a küszöbön álló újabb „aranykorra” várnak, és eb­be az új világba fognak majd be­leszületni, hogy felemeljék civili­zációnkat, kirángassák a jelenlegi posványból. Addig azonban azzal kell beérnünk, amit kapunk, illet­ve amit érdemlünk. A fiatal nem­­­­zedék jelenlegi viselke­dé­sé­ért ugyan­is mi, felnőttek is fele­lősek vagyunk. Ne­velési mód­sze­reink­kel tovább ron­tottuk az amúgy sem rózsás hely­zetet. Baklövé­seinkről vagy a ne­velés elmu­lasztásáról több helyen is olvas­hattunk a há­rom ezoterikus kö­tetben. Most lás­­suk, hogy véle­kedik erről a prob­lémáról a neves szakíró, Czakó Gá­bor:

 

Ifjúkoromban számos korosz­tály létezett. Születtek babák, akik csecsemők lettek, majd gyer­me­kek, kamaszok, ifjak, közép­korú­ak, idősek, öregek, aggok. Ki-ki korához képest igyekezett élni és viselked­ni: alkalmaz­kod­ni, enge­del­mes­kedni, lázadni, dol­gozni, ne­­velődni, nevelni és meg­felelni. Újabban – amióta a gon­dolkodást és a bölcsességet divat össze­té­veszteni az ideológiával – már a kisgyermekeket is felnőtt­ként ke­zelik, megtagadva tőlük az élet­pél­dát, az irányítást, mely­nek kö­vetkeztében arra kény­sze­rül­nek, hogy minden életta­pasz­talat nél­küli családi „fal­kave­zér­ek” le­gye­nek. A feladatot persze nem tud­ják ellátni, ezért hisz­tiz­nek, or­dítanak, hiperaktívak leszn­ek; szét­­szórtak, diszlexiások, s rug­­dos­sák, köpkö­dik az anyuká­ju­kat. Pofo­nért koldulnak, ahogy Konrad Lo­renz írja „Az emberiség nyolc halálos bűne” című könyvében:

−  7. főbűn: Hiába könyö­rög­nek, a pofont nem kapják meg, a liberális nevelési ideológia meg­tilt­ja a szülők­nek, hogy csemetéiket a helyükre tegyék.

Márpedig a rend, így az életrend is ott kezdődik, hogy az ember meg­keresi és megtalálja a helyét a vi­lágban. Aki a helyét betöltötte, kinőtte, följebb lép: inas lesz, segéd, mester. Modernizált korunkban azonban minden megváltozott. Az ideoló­giától lebunkózott szülők maguk is kiesnek a rendből, s megtagadják magukat gyermekeiktől, szegények ily mó­don szellemi árvákként nőnek föl. Szemükben a szülők pipogya alakok, példa­képnek nem tekinthető rakás sze­rencsét­lenségek. „Egy szolgaian gyáva emberrel nem érdemes azonosulni” – írja Lorenz. Pénzt lehet és kell a papától-mamától kérni, naná. Ők pedig lihegve, ere­jüket megfeszítve adnak, ily mó­don  kunyerálnak ivadékaiktól né­mi szeretetet. Autóval, lakás­sal, apa­názzsal próbálják megvá­sá­rolni szívüket – mint  valami cé­dá­ét. Beszélgetni? Miről? Mi­nek? Kivel? Ki fogadja meg olyas­va­laki tanácsát, akit már a bölcső­ben lenézett?

A liberális ideológia tagadja a hierarchiát, a rendet, az emelkedést, ám a lenézés mégis létezik, meg a fölfelé törekvés is. Csak ép­pen e tagadás folytán, a Tagadás Szel­leme hatására az út bensőből külsővé válik, ami végső fokon a benső út eltorlaszolását jelenti. „Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra” – írja Weöres Sándor. A létra ősjelkép: Jákob is létrát látott álmában, amikor az angyallal küzdött, s a külön­böző ősrégi beavatási rendek is használják a létra-lépcső jelké­pet. Létrás Szent János (580-650) harminc létrafokon keresztül ve­zette tanítványait az istenszeret­etre. Weöres Sándor idézett két sora az emberi lét alapszer­ke­zetét adja. Föld és ég összekötői vagyunk, s utunkat nem a kar­ri­er, a pénz, a siker külső vak­vá­gányán kell bejárni, hanem a benső emelkedés létráján.

A létra nélkül nevelt gyermek jár iskolába, kiserken a bajusza, doktorál, ám a felnőtté válás ben­ső útját elkerüli, mert nem mu­tatták meg neki. Biológiai érését nem követi a lelki. Kamaszko­rában a szüleihez való viszonyán ront annyit, amennyit szokás, de et­től sem lesz felnőtt, ha­nem ma­rad valami különös, újmódi lény: sem nem gyermek, sem nem ka­masz, sem nem ifjú, sem nem felnőtt. Barbi-anyag. Már elmúlt harmincéves, de még mindig valamilyen isko­lában kotlik. Hét éve együtt él valakivel, de nem találja elég érettnek magát a há­zasságra. Beszél nyelveket, pén­ze ele­gendő, de nem tudja, hogy mit kezdjen önmagával. A kri­tikát nehezen viseli, önkritikája sem­mi, humora a szokványos víg­­játék: kirö­hög­ni másokat. Ha egy­szer tudna igazán, szívből nevet­ni, vagyis önmagán, akkor felnő­hetne. Így, ha válság­ba kerül, nehéz gyermekkorát emlegeti, mint­egy bizonysá­gá­ul annak, hogy még mindig oda tartozik. Más szóval sike­rül ugyan kutya ön­zővé válnia, de nem jutott el az önálló dön­té­sig, még ke­vésbé a felelősség­vál­lalásig. Negyvenéves korá­ban is ha­son­lóképpen viselke­dik: ked­venc időtöltése a szá­mító­gépes szerepjáték, mely­ben bo­szor­kánynak, varázsló­nak, bér­gyil­kosnak képzeli ma­gát, akár egy hatéves. Igen gyak­ran annyi­ra belefeledkezik, oly mély­­re bú­jik a játék langyos struccho­mokjába, hogy szenvedély­be­tegként kezelésre szorul. Ha be­töltötte az ötvenet, és idő­köz­ben véletlenül mégis rászánta magát a házasságra,  el­válik, s keres egy kamaszt, akivel új­rakezdheti éretlenségét. A ka­masz nem vált életformát, kö­veti az ifjúsági divatokat ze­nében, táncban, öltözködésben, hajszínben.

Itt tartunk most. Társadalmunk masszásodik: elveszti nemzedéki tagoltságát? A gyermeknek maradottak nemzedéke még a mesében él, de már komoly: munkahelyekre, városokra vagy akár országra-világra szóló döntéseket hoz, gyermeteg értelemmel. Anélkül, hogy az érintettekről vagy saját, eget-földet összekötő személye felelősségéről a leghalványabb fogalma lenne.

Képmás,  2008. július, 4. oldal (részlet)

[

A középkorban nagy tiszteletnek ör­vendtek az öregek. Nagyra becsülték őket a bölcsességükért, és a fiatalok igényt tartottak a tapasztalataikra. Most lássuk, hogy a mai fiatalok mennyire becsülik az idősebb korosztályt. Ezt legszem­lé­le­te­seb­ben egy Facebookra fel­rakott kép szem­lél­teti, amelyen két idős néni ka­paszkodik a villamoson, és a körü­löt­te ülő fiatalok egyikének sem jut eszé­be, hogy átadja a helyét nekik. Az alatta ol­vasható blog­bejegyzésekből az is kiderül, hogy az Y generációnak ne­vezett fiataloknak mi a véleményük er­ről a szituációról.[82] Egyi­kük így fakadt ki: 

 

Gábor Csaba:

Megvettem pénzért a bérletet, nehogy már ne ülhessek.

☺

Stefán Attila:

Nos, a tömegközlekedésben nincs sze­mélyre szóló hely. Az ül le, aki ha­ma­rabb száll fel. Attól, hogy az illető fia­tal miért kellene felállnia, hisz ugyan­­úgy meg­vette a jegyét, mint az időseb­bek.

☺

Balta Szilvia:

Ezeket a válaszokat édesanyádtól kellett volna megkapnod.

☺

Ingyen utaznak, és még le is akar­nak ülni??? Mi meg dolgozunk, és meg­vesszük a drága bérletet. Nem a mi hi­bánk, hogy vének!!! Pofátlanok.

☺

Nagy Lily:

Mi ez már basszus? Talán akkora teher állni pár megállót? Nem halnak bele, kapaszkodni meg lehet! Semmi pénzért nem adom át a helyem a nyug­gereknek. Én voltam ott hamarabb. Ha nem tetszik nekik, szálljanak át másik buszra.

☺

Völfinger János:

Miért kéne az öregnek átadni a helyet? DÖGÖLJÖN MEG AKI KÖ­VETELŐZIK! Ha én öreg leszek, azon leszek, hogy a fiatalokat segítsem. A nyuggerek[83] szó szerint károsak a környezetre.

☺

Krizsma Robin:

Amíg én tartom el a nyugdíjasokat, szerintem van jogom munkába menet vagy jövet leülni, és nem reflex­sze­rűen átadni a helyem. Ha kinyitja a száját, ha szeretne leülni, mert már vén, szívesen átadom a helyem, de amíg csendben szuggerál, tőlem reg­gelig állhat, és ha ettől bunkó vagyok, ám legyen.

☺

Bástya Viktor.

A két öreg ült már eleget. Nemsokára úgyis fekszenek.

☺

Bodollai Róbert:

Életerős öregasszonyok mi a gond?

☺

Galgóczi Ágnes

Azt kívánom neked, hogy megéld ezt a kort, amit a nénik megértek, és akkor tudni fogod a választ. Majd gondolj erre, amikor fáradtan és öre­gen ott álldogálsz a fiatalok mellett.

☺

Regős Szabolcs:

Én, amikor még középiskolába jár­tam, láttam nagyrészt üres buszon öregasszonyt fiatalt csesztetni, mert az nem ugrott fel neki arról a székről, ahova a banya le akart ülni. Mert a többi nem felelt meg neki. Meg arra is emlékszem, hogy az ilyen banyák bírtak a legfürgébben felrohanni a buszra a könyökükkel utat törve, hogy aztán előadják a hattyú halálát egy szék mellett.

☺

Darvas Dániel:

Ha le tudnak sprinteli 30 métert a busz után, akkor azt a kurva 2 megállót is végig tudják várni. Meg mondjuk, ne akkor menjenek a piacra, amikor csúcsforgalom van, hanem pl. délelőtt 11 kor, amikor üresek a buszok.

☺

Tné Icus:

Tudjátok ezek a kis nyuggerek dolgoztak, hogy nektek legyen ingyenes oktatás, egészségügy. Hidd el a kis nyavalyás nyugger gyakran cukorlaborba megy, és sokszor közlekedési csúcsidőben rendelik be.

☺

Horváth Irén:

Hülye aki bántja az időseket. Ők építették ujjá az országot. Nélkülöztek az ötvenes években. Most sem magukért, hanem az unokákért rohannak a piacra, az óvodába. Megszokták, hogy mindenért keményen küzdeni kellett. A kis csajok meg csak mobiloznak, ülve. Kinevelte őket ilyenné?

☺

Ungár Andrea:

A telefon nyomkodásához két kéz kell. Nem? Ahhoz pedig ülni kell, kérem! Ha áll, akkor kapaszkodni kell, és egy kézzel nem lehet mobilozni. Álljon az öreg! Annak nincs okostelefonja, amit nyomkodhat.

☺

Hegedűs Kriszta:

Jól írtad Dombi... Ez az Életünk. Ez a világ vár ránk, sajnos. A mai fiatalokból már kihalt minden tisztelet, megbecsülés. Az időseket segíteni kell, tisztelni, és nem megalázni. Ledolgozták az egész életüket, és nem ezt érdemelnék. Szégyellem magam.

☺

A. Winkler Martina:

Döbbenettel olvasom mennyi primitív kommentelő van. Remélem, ezek az firkászok nem élik át mindazt, mint a jelenlegi nyugdíjasok. Senki nem járta át azt az utat, amit ők. Senki nem tudja milyen volt rettegni a világháború idején, a forradalom alatt éhezni. Sok mindenen átmentek. Megszokták már a reggeli bevásárlást, az utána való otthoni és munkahelyi robotolást.

☺

Borbély Richárd Zoltán:

Engem arra tanítottak, hogy adjam át a helyem az időseknek. De miután felkerültem a fővárosba teljesen átértékelődött a hozzáállásom. Ha a buszhoz futni tud, akkor tudjon állni is. Főleg ha csak kb. 2 megállót megy.

☺

Mezei László:

Én is gyakran utazok villamossal, de ha átadnák, sem ülnék le. Azért se, nehogy görcsöt kapjon szegény fiatalok lába, akik a bulikban soha sem fáradnak el. Reggelig ugrálnak, csak azt a pár perc pihenést sajnálják az idősektől.

☺

Szűcs Zoltán:

Technológia ide vagy oda, a bunkóság elég szomorú dolog! Ahol én élek úgy mondják az ilyennek: „Cei sapte ani de acasa”, vagyis „Az első hét év otthon...”. Ami nekik látszólag teljesen kimaradt a nevelésből. Szomorú, de a világ jó felé sosem haladt.

☺

Egán Ede:

Olvasgatom itt a hozzászólásokat... Hát, kemény... Alapvetően nem az a probléma, hogy a tizenévesekben felmerül a kérdés, hogy miért kell átadni a helyet, meg lázadoznak, – mert a tizenévesek ilyenek –, hanem hogy a jó édes anyukájuk és édesapjuk ezt miért nem nevelte beléjük.

☺

Kovácsné Eta:

Tudjátok fiatalok, majd ha megvénültök, a ti gyerekeitek azt adják vissza nektek, amit ti adtok most nekünk. Ha önzőnek nevelitek őket, annak ti is áldozatául estek.

☺

Szauervein Tünde:

Ha valakit nem tanított meg az anyukája a tisztelet megadására, annak hiába magyarázod, hogy miért. De az élet előre megy, és ha most úgy gondolja felesleges megadni a tiszteletet az időseknek, az élet és majdan a saját életkora fogja rádöbbenteni, hogy nem csak írott szabályok vannak.

☺

Bősze Helga:

Szarházi kis taknyosok! Két kamasz gyerekem van, de kifordítanám őket a bőrükből, ha így viselkednének...

☺

Puskás Mari:

Ezek az idős asszonyok már megérték, vagyis már megöregedtek. Hogy te megéred-e, az nem biztos.

☺

Mészáros Adrienn és Konrád Dániel:

Ezek a nénik hatszor átugorják a kiscsajokat, amíg azok megmozdulnak. Mire belép a kislány a Facebookba, addigra a mami felásta a kertet, megetette a tyúkokat, és sütött egy almás lepényt.

☺

Edömér Veronika:

Hát igen, mindenhol ez van... Nem egyszer, nem kétszer fordult elő, hogy míg terhes voltam nem adtak helyet. Egy idős néni állt fel, hogy le tudjak ülni.

☺

Kedves Nóra:

Amikor terhesen minden nap vizsgálatra kellett mennem az volt a szomorú, hogy csak egy öreg néni akarta átadni a helyét, mert a fesztiválozásban megfáradt egyetemisták üveges szemmel bámultak ki az ablakon.

☺

Kereskényi Barbara:

Én várandós vagyok. 4 hónapos ikerterhes, ennek köszönhetően hatalmas pocakom van. De senkinek eszébe sem jut átadni a helyet. Tegnap a villamoson egy néni felháborodva mondta, hogy szégyen ez a mai világ... Ő állt fel a botjával, hogy le tudjak ülni. Persze akkor sem mozdult meg senki.

☺

Kumi Kitti:

Ránézésre látom, hogy átadom-e vagy nem akarom átadni a helyem. Terhes nővel úgy vagyok, ha vállalta, akkor viselje. Annak nem adom át a helyem!

☺

Umstädter Lippai Lilla:

Nekem akkor sem adták át a helyüket, amikor terhes voltam. Az emberek annyira bele voltak temetkezve a mobiljukba, hogy észre sem vették, hogy egy kismama áll mellettük. Néha igazán felnézhetnének az okosnak mondott telefonjukból.

☺

Bilik Andi:

Amikor a két és fél éves kislányommal utazok, akkor egyik sem áll fel. Végignézik, ahogy ácsorgok a kisgyerekemmel. Csak gratulálni tudok!!! Biztos nagyon elfáradtak az iskolában vagy a mobiltelefon nyomkodása közben.

☺

Szabó Ani:

Szomorú ennyi árva fiatalt látni. Bizonyosan nem voltak szüleik, akik elmondták volna, hogyan kell viselkedni. De lehet, hogy csak sötét, bunkó, agyatlan véglények. Szánalmasak.

☺

Perhócs Nikolett:

Az ilyen fiatalok a XXI. század korcsai. Apuci megvette a csúcs mobilt háromszázezerért. Kezük sosem volt koszos. A munkáról csak az iskolai könyvekben hallottak. De ők mindent tudnak, mindent értenek. Ők a jövő!

☺

Pozsár Máté és Teres Timea Vivien:

Az hogy te mikor kinek adod át a helyed a te dolgod, de szerintem a nyugdíjas is kibírja, ha egyszer áll a buszon. Attól, hogy valaki túl van életének X. évén, még nincs a halálán.

☺

Mátyus Judit:

Én csak annyit szeretnék írni, hagyják szegény fiatalokat ülni, mert ha megvénülnek, állhatnak ők is eleget!!!

☺

Pápai László József:

Szegény öregek nem is akarnak leülni, mert az ízületek miatt nem fognak tudni felállni!!!

☺

Szarka Anna:

Németországban sem jobbak a fiatalok. Hogy senki ne üljön melléjük, a táskájukat leteszik az ablak felöli ülésre, ők meg leülnek mellé telefont nyomkodni.

☺

Cirbus Erika:

17 éve élek Németországban. Mindennap utazok, metrón, buszon, villamoson. Soha, egyetlenegyszer sem láttam, hogy egy fiatal átadta volna a helyét egy idősebbnek. Ezt itt úgy nevezik, hogy: Null Respekt. És sajnos hisznek is benne.

☺

Szabó Judit:

 Így kell ezt fiatalok! Remélem, ti is ezt kapjátok majd vissza, sokkal durvábban!

☺

Konstantin Szócska:

Majd ezt fogják triplán visszakapni valamikor ezek a kis neveletlen tetvek.

☺

Galyas László:

Kb. 30 éves lehettem, amikor egy 65 év körüli ,,hölgynek,, át akartam adni a buszon a helyet. Úgy lecseszett, hogy miért nézem öregnek, hogy zengett tőle a busz, és még én éreztem magam kellemetlenül, mert udvarias voltam. Azóta csak a kismamáknak és a gyerekkel utazóknak adom át a helyem.

☺

Schreighart Ágnes:

Mindig is tiszteltem az időseket Tisztába vagytok, hogy mennyi mindent megéltek, túléltek? Ők nem könyvből tanulták, ott voltak!

☺

Dranka-Dim Nikoletta:

Az időseket már a buszmegállóban illene előre engedni, hogy először ők szállhassanak fel a buszra. Találkoztam már olyan sofőrrel, aki bizony szólt, hogy idősek előre!

☺

Tokár Zsolt:

Nevelés kérdése az egész. Megérett a világ a pusztulásra! Agyatlan, liberális tuskók lepték el hazánkat is.

☺

Szirmai Ildikó:

Emberek, miért is utáljuk egymást ennyire. Idős a fiatalt. Fiatal az időst. Eladó a vevőt. Orvos a beteget. Beteg az orvost. Utas a sofőrt. Sofőr az utast. Nagyjából egy cipőben járunk. A fiatal is lehet fáradt. Az öreg is lehet ki­pihent. Kicsivel megértőbbek is lehetnénk egymással. Szebb lenne a világ mindannyiunknak. És ez rajtunk múlik.

☺

Győri Zsolt:

Ők a jövőnk zálogai. Dögöljek meg, ha kiváltom. „Hofi Géza”

[

A nevelés hiánya, az ifjú­ság cser­benhagyása és a kor­látlan fegy­verhasználat gyak­ran tragédiákba torkollik. En­nek az állapotnak tud­hatók be az amerikai isko­lákban szinte már menetrend­szerűen ren­de­zett irtó hadjára­tok, ami­kor frusz­­trált diá­kok hazulról ho­zott lőfegy­ve­rek­kel halomra gyil­­kolják társai­kat és taná­rai­­kat. Ennek leg­újabb meg­­­nyil­vánulása hónapokon át sok­kol­ta a közvéleményt. 2007. áp­­­ri­lis 16-án egy dél-koreai szár­­ma­zású amerikai diák valósá­gos vérfürdőt rendezett a vir­gi­­niai mű­szaki egye­temen. Két pisz­tollyal és egy halom lő­szer­­rel fel­fegy­verkez­ve elkezdett lö­völ­döz­ni, és 32 em­bert meg­ölt. Ámok­futása végén ön­gyil­kos lett. Közben arra is volt ide­je, hogy pos­tára adja üzene­tét az NBC tévétár­saságnak. Ebben ezt kö­zölte: „Száz­­milli­árd le­he­tő­sé­getek és módotok lett vol­na el­kerülni a mai na­pot, de úgy dön­töttetek, hogy in­kább a vé­remet ontjátok. Sarok­ba szo­rí­totta­tok, és csak egy le­hető­sé­get hagy­ta­tok. A dön­tés a tiétek volt. Most vér ta­pad a ke­ze­tek­hez, amit so­sem fogtok le­mos­ni.”

[

Mit tehet a pedagógus, ha leköpi a diák? Mit tehet, ha az erősebb gye­rek rendsze­re­sen ve­ri a gyengéb­bet? Te­het-e va­lamit, ha elveszi tőle az érté­keit, pél­dául a mobil­tele­fon­ját? Be­avat­­kozhat-e, ha egy ag­resszív cso­port sza­bá­lyo­san vé­del­mi pénzt szed a rászo­ruló gyen­géb­bek­től? Vé­di-e jog­rendszerünk a taná­ro­kat, vagy csak a tanulók jo­gai mel­lett kar­­doskodnak? A nem­­régen alakult Pe­dagógus Civil Fórum (PECIFO) ta­nács­kozá­sá­nak résztvevői sze­­rint a tanárok rendkívüli módon ki van­nak szolgáltat­va. Egyre nő az iskolai ag­resszió, amely nem füg­get­leníthető az is­kolán kívü­li tár­sadalmi fo­lya­matoktól. A média ontja a sokkoló hábo­rús képe­ket, szembesít a ter­ro­rista me­rényletekkel. Az ak­ció­fil­mek­­ben tucatszám gyil­kolják egy­­mást a szereplők. Ha korunk al­ko­tásaiban már az első perc­ben nincs leg­alább há­rom ha­lott, az embe­rek át­kap­csolnak egy má­sik csa­tornára, ahol több vér fo­lyik. Minél több az erő­szak, na­gyobb a brutalitás, an­nál na­gyobb a nézett­ségi mu­ta­tó. A kereske­del­mi csa­tornák­nak pe­­dig erre van szüksé­gük, mert közben lehet hirdetni. Ezért az erőszak éjjel-nap­pal dől az elektronikus mé­diából, és nincs tekintet­tel a fia­talkorúakra sem. A gyerekek las­san már nem is tud­ják el­kép­zelni a természetes halált. „Ki lőtte le a nagymamát?” – kér­dezte egy óvo­dás kislány a nagy­­­ma­ma te­meté­sén. A mai kultúra erő­szak­köz­pontú. A családi kon­flik­­tusok je­­­lentős része is va­la­miféle presszió­­­val oldódik (vagy nem ol­dó­dik) meg, s nem hi­ányoznak az ag­­resszió kü­lön­féle formái a mun­­ka­helyeken sem.

– Bármennyire is megle­pő, az agresszió tulajdon­kép­pen az élet ve­lejárója – szö­gezte le megle­he­tősen provo­katív elő­adásá­ban Vaj­da Zsu­zsanna pszic­­ho­lógus, a Sze­gedi Tudo­mány­egyetem do­cen­se. Minden élő­lény küzd a lét­­fenn­tar­tá­sért, aki nem, sú­lyo­san be­teg. Va­lahol min­den­ki­ben mű­­­kö­dik a pozí­ció­szerzési vágy. A gyer­mek­kor egy­fajta dina­mi­kai erő­­tér, kí­sérletezés a hatá­rokkal: med­­dig le­het el­men­ni? A korlát­lan érdek­­ér­vé­nye­sítés­nek jó esetben gá­tat szab a ci­­vili­zá­ció, a tár­sa­dalom sza­bály­rend­szeré­nek ki­épülése. Az ok­ta­tás, a ne­velés fo­lyamán a kont­­roll lel­kivé vá­lik, be­épül az ember sze­mé­lyi­sé­gé­be. Meg­ta­­nul­juk, hogy az ér­­dek­ér­­vé­nyesítés nem tör­tén­het gát­lás­ta­la­nul, má­sok ro­vá­sá­ra.  

Az iskola sokáig betöltötte a pozitív szocializációs minta funk­cióját, ez volt a XIX-XX. század egyik legnagyobb vívmánya. Ma mindez megtörni látszik. A túlzott individualizmus, a gátlástalan ön­ér­vényesítés össztársadalmi je­len­séggé vált, s ez az iskolát sem kí­méli. A gyerekek között kialakul egy belső hierarchia, ami az erőn és a hozott elő­nyö­kön ala­pul. A jog és a kul­tu­rális szokásjog ugyan­­akkor álszent módon erő­szak­el­le­nes. A szülői pofont kri­mina­li­zálja a tör­vény, a peda­gó­gus nem néz­het bele a diákok táskájába, ha lo­pás gyanúja forog fenn. Az iskola nem szólhat bele a diák iskolán kí­vüli életébe, mert ez sértené a sze­mélyiségi jogokat. A szülők ugyan­­ak­kor az iskolát teszik felelőssé min­denért. A sa­ját mu­lasztásaikért is: a feszült, szoron­gó családi lég­kör miatt sem idő, sem tü­re­lem nem jut a szocia­li­zá­ciós nevelésre, nem is szólva ar­ról, hogy sok helyütt maga a csa­lád sem alkalmas bár­miféle pozitív min­ta közvetítésére. Az is­kola nem képes át­vállalni a felelősséget min­denért. A pe­da­gógusok kezében ma sem eszköz, sem meg­­felelő módszertani tudás nincs ahhoz, hogy megoldják ezeket a problé­má­kat. Ér­zik a felelősség súlyát, ezért segítséget kérnek. Nyugod­tabb iskolát szeretnének, ahol van idő elbeszél­getni a gyerekekkel, s nincs állandó harc az idővel a tan­anyag „leadásáért”. Jó len­ne, ha maradna idő és energia a csa­lá­dokkal való együttműködésre is. E nélkül rohamosan nő, és kezelhetetlenné válik az iskolai agresszió.

Népszabadság, Bonifert Mária, 2006. február 9. (18. oldal)

A jelenlegi tanár-diák viszony már a humoristákat is megihlette. A Magyar Rádió „Fellegi apuka és a gyerek” című jelenete a Kabarécsütörtök 2003.09.04-i adásában hangzott el. Webcím:

https://www.youtube.com/watch?v=-nhdMaCrXjc (kezdet: 6 perc)[84]

[

Frank Herbert amerikai író így fogalmazta meg ezt a jelenséget: „Modern korunk gyávaságra nevel. Lenyomjátok azokat a mér­céket, amelyek bátorsághoz vezet­nének. Visszafogjátok az akaratot. Korlá­tok közé zárjátok a hori­zon­tot. Min­den mozdulatot tör­vénnyel szabá­lyoztok.” Társa­dal­munk agyon­­demok­­ratizálása, a fáj­dalom, a szen­­vedés kiküszö­bö­lése kulturális al­kotá­sa­inkban is meg­nyilvánul. Már érez­te­ti hatását az irodalom­ban, a kép­zőművé­szet­ben és a zené­ben is. Egy­re szín­vonal­talanabb re­génye­ket, novel­lákat, újságcikket írunk. Nem cso­da, hi­szen nincs mi­ről ír­ni. Om­budsma­nok által fel­ügyelt dög una­lom lett az életünk, amit csak egy-egy ter­rorcs­elek­mény ráz fel időn­ként. A lélek fejlődé­se, az egyé­ni kar­ma kiteljesedése szin­te lehe­tetlenné vált, mert a de­mok­ratikus államok törvényei gondo­san óv­nak ben­nünket az „igaz­ság­talan” szenve­désektől. Ma már a cso­dák sem a régiek. Ugyanolyan je­len­­tékte­le­nek, kisstílűek, mint mi vagyunk. Ilyen körülmények kö­zött az új­ságírók is csak kínlódnak. Ke­re­sik a heroikus erőfeszítéseket, de csak esetlen figurákra, semmitmondó tör­ténetekre lelnek. Erőlködésük egyik példája az a riport, amely egy baleset nyomán készült. A helyszínen aztán kiderült, hogy más a szóbeszéd és más a valóság. Amíg a szóbeszéd a vágyainkat, a valóság a jelenlegi szürke életünket tükrözi. A cikk címe: Újjászületés. Csupán egyetlen mondanivalója van: a remélt csoda most is elmaradt.

 

„Egy fiatalember négy emelet magasról leesett. Vidékről jött a fővárosba, az építőiparban talált munkát. A targoncából esett ki, ám túlélte a zuhanást. Erre mondanák, másodszor született.”

Az újságírót azonnal megfogta a történet, elképzelte magában mit érezhetett a fiatalember a zuhanás pillanatában, hogyan pergett le az élete, és milyen kegyes volt hozzá a sors. Bement tehát a traumatológiai intézetbe, érdeklődött, és megtalálta a beteget. Az ágyon felkötözött kezű, középkorú férfi feküdt. Az újságíró együttérzést parancsolt arcára, finoman, akár egy puma odasettenkedett az ágyhoz, és tapintattól elhaló hangon ennyit mondott:

−  Nagy szerencséje volt.

−  Nagy.

−  Ne erőltesse magát. Mire gondolt, amikor zuhant?

−  Nem emlékszem semmire.

−  Érthető. Csodával határos módon menekült meg. Az ember nem szól.

−  De ugye érzi, hogy mekkora szerencséje volt?

−  Hát érzem. Érezni érzem, kérem.

−  Hallom eltört a kulcscsontja.

−  A karom. Holnap műtik.

−  Családja van?

−  Van. Az asszony mellé estem.

−  A targoncából?

−  Nem, a padlásról. Csönd. Véget nem érő kínos csönd. Ez az ember nem az az ember.

−  Aztán milyen magas volt az a padlás? – kérdezi ilyenkor kínjában az újságíró.

−  Hát úgy két méter. Csönd megint.

Tyápai Katalin – Népszabadság, 2000. november 8. (11. oldal)

[

Dúl a médiában a választási kampány. Megint számtalan be­tarthatatlan ígéret hangzik el. Az éppen hatalmon levők agyba-fő­be dicsérik magukat. Így már tud­juk, hogy a politikusok mi­lyen­nek akarják láttatni az or­szágot. De lássuk milyen a való­ságban:

Kedden kora reggel megér­kez­tem Záhonyba kocsival, onnan át akartam menni az ukrán Csapra. Megvettem a jegyet oda-vissza a 7.47-kor induló vonatra. Hallom: nemzetközi vonat indul 10 perc múlva az 5. vágányról. Kime­gyek, körülnézek, egy le­pusz­tult va­gon áll az 5. vá­gá­nyon. Fel­szál­lok. Nem látok sem­mit. Ci­­ga­ret­tafüst, fekete falak, grafiti, bűz, ülő­hely sehol. Az „ide­­igle­nesen ha­zánkban tartóz­kodó” ci­garetta­árusok indulnak vissza Csapra, káromkodás min­den nyel­v­en, ordítás. Feljön a ka­lauz. Kér­dezem, hova lehetne vé­cére men­ni, mert a létezőn nincs ajtó. A válasz: 17 perc múlva Csapon le­szünk, ott majd elvégzi a dolgát! Elindul ellenőrizni a je­gyeket. Persze jegyek nincsenek. Össze­szedi a pénzt, de jegyet nem ad! Megkérdezem tőle, hánykor van visszafelé vonat Csapról. A vá­lasz: kérdezze meg a MÁV-tól, mi már nem kapunk menetren­det, nincs rá pénz. Végre bejelentik, hogy a nemzetközi vo­nat azonnal indul. Ilyen katasz­tro­fális helyzet az 1950-es, 1960-as években sem volt ebben az or­szág­ban. Most meg a 21. század­ban élünk. EU-tagok vagyunk, hurrá! Vegyenek csak új Stadler vagonokat, néhány hónap múlva azok is pontosan így fognak ki­nézni!

Olvasói levél – Metro, 2006. ja­nuár 10. (10. oldal)

[

Politikusaink az Európai Unió­hoz való csatlakozástól várták az ország sorsának jobbra fordu­lá­sát. Kiderült azonban, hogy a csatlakozás önmagában nem te­szi Magyarországot tej­ben-vaj­ban fürdő Kána­ánná. A jólétért, a gazdag­ságért tenni is kell valamit. Ekkor az illetékeseknek az az ötletük támadt, hogy fel kell lendíteni a turizmust. Meg kell kérni a kül­földön élő magyar vagy magyar származású sztárokat, hogy nép­szerűsítsék az óhazát, keltsék fel a turisták figyel­mét irántunk. Az első or­szágimázs-növelő rek­lám-filmet Tony Curtis-el, a vi­lághírű filmszínésszel forgatták. A turisták azonban ennek láttán sem özönlötték el kis hazánkat. Politikusaink most tanács­tala­nok. Pedig ötletekben nincs hi­ány. A kisemberek, az új­ság­írók jobbnál jobb tanácsokkal szol­gálnak. Akadnak köztük kézen­fekvő megoldások is:

„Remek ötlet turistacsalogató propagandafilmet forgatni Ma­gyarországról, de nekem jobb öt­leteim vannak. Néha-néha ta­ka­rítsuk ki a vécéinket, különös te­kintettel a határátkelőkre, pálya­udvarokra, közintézményekre, ét­ter­mek­­re, autó­pályák melletti pi­henő létesítményekre. Ássuk elő édes hazánkat a sitt- és szemét­halmok alól, a csikket a hamu­tar­tóba do­báljuk. A gazt (parlag­fü­vet stb.) irtsuk ki az arany me­zőinkről, a trutyit pedig ne en­ged­jük bele ezüst folyóinkba. Te­kintsünk el az éttermekben a rom­lott étel és vizezett bor felszol­gálásától. Ne raboljuk ki a kül­földi turistákat csillagászati étter­mi számlákkal. Csökkentsük a zsebtolvajok szá­mát a feltétlenül szükséges mér­tékre. Engedjük át a gyalogost a zebrán; használjunk dezodort, és néha pucoljunk cipőt. Szokjunk le a modortalan, bunkó és ag­resszív viselkedésről. Talál­junk hajlékot a hajléktalanoknak; és leg­alább néhány épületről tüntes­sük el a falfirkákat. A vasút átlagsebességét emeljük 40 km/h-ra, és állítsunk be néhány olyan vasúti kocsit, amelyben hányinger nélkül lehet utazni. Több kátyút már ne telepítsünk az utakra. És pró­báljuk ehhez tartani ma­gunkat 30-40 éven át! A siker garantált, a haszon pe­dig kettős: a külföldi ide­kíván­kozik, mi meg nem kíván­kozunk el innen!

Mattyasovszky Éva – Népszabadság, 2003. no­vember 7. (12. oldal)

[

A sors már az ön­feledt szórakozás lehetőségét is meg­­­ta­gad­ta tőlünk. Sokak szá­mára a foci jelentette a kikap­csolódást, fel­üdülést. Nemze­ti ti­zen­­együnk gya­lá­­za­tos sze­­replése, évek óta tartó megalázó vere­sé­ge­ink azonban már csak bosszú­ságot okoz­nak a druk­­kerek­nek. A klub­csa­pa­tok élvo­nalá­ba tarto­zó Fe­renc­­vá­ros SC jelen­legi „mélyre­pü­lé­se” is hí­v­en tük­rözi a ha­zai köz­álla­po­tokat:

 

„A magyar labdarúgás második vonalában is vé­get ért a bajnokság, és az FTC a következő sze­zon­ban sem az első osztály­ban folytatja a pontvadá­sza­tot. Az NB I-ből tavaly egy zöld asztalnál született dön­tés ré­vén ki­zárt klub az idén „sa­ját jo­gán”, a pá­lyán „har­col­ta ki”, hogy jövőre ismét a má­so­dik vo­nal­ban „vitéz­ked­­hes­­sen”. A baj nagy. Az utolsó fordu­ló­ban pél­dául csak egy szá­nal­mas­nak mond­­ható gól nél­küli dön­tet­lent értek el a Bak­ta­lórántháza el­len. Igaz, ha nyer­nek, az sem lett vol­­na elég az üd­vös­ség­ hez, a zöl­dek sorsa ugyanis már he­tek óta nem a saját ke­zük­ben volt. Nagy riválisuk, a Nyír­egyháza az utolsó for­duló előtt két ponttal veze­tett a budapesti zöldek előtt, s a zá­ró meccsen pon­tot vagy pon­tokat kellett volna veszí­teniük, hogy a Fradi­nak leg­alább matema­tikai esélye le­gyen a feljutásra.

Valójában a problémák nem most, az utolsó for­duló előtt kezdődtek, s még csak nem is néhány héttel ez­előtt, amikor az addig ve­zető FTC-től a nyíregy­há­ziak át­vették a vezetést. A pályán addig jól teljesítő Fradit már hosszú évek óta sújtja a pénzhiány, s bár az évek során több be­fektető is fel­tűnt a ferenc­vá­rosi ho­rizont­on, a helyzet se­ho­gyan sem akart normali­zálódni. Leg­utóbb egy hong­kongi cég mondta vissza a támo­ga­tást, de ezt megelő­zően töb­ben ígérték már a cso­dát, de ez valamiért nem követ­kezett be. Bár a mai világ­ban szin­te minden a pénz­­ről szól, a FRADI há­nyat­tatásainak hát­terében egy jó ideje húzódó és fo­ko­za­tosan mélyülő morális vál­­ság áll. Az utolsó, az Üllői útra valóban teli pénz­tárcá­val érkezett be­fek­tető Vár­szegi Gábor volt, aki­nek azon­ban – hiába tett be a kasszá­ba milliókat – a ferencvárosi szurkolók soha nem tudták megbocsátani a szárma­zá­sát. Mint ahogyan azt sem, hogy a nagyvál­lalkozó „csu­pán” üzletet lá­tott az akkor még népszerű klubban, ám szíve másik csa­pat­hoz, a ré­gi rivális MTK-hoz húzta.

Ma már azok is tudják, akik akkoriban csak sejtették: a néhány évvel ezelőtt ferencvárosi vezetést terhe­li a felelősség azért, amiért befogták a fülüket, hogy a 12. játékosnak elkeresztelt közönség egy része miként gyalázza alá­való rigmusokban a csa­pat tulajdonosát.[85] Aki végül is távozott az Üllő útról. Azóta csak ígéretek van­nak. Az utolsó mérkőzés köz­ben az elkeseredett szur­kolók azt skandálták, hogy „Egysze­rű­en senkik vagytok”, a le­fújás után pedig másfé­lez­ren ott maradtak, és kö­vek­kel, sörösüvegekkel do­bál­­ták a székházat. Azon a pá­lyán, ahol néhány évvel ez­előtt még a Real Madrid, vagy az akkoriban fényko­rát élő Ajax vendéges­ke­dett, most Baktalórántháza legyőzésében próbáltak bíz­ni. Hiába. Mint ahogyan egy héttel korábban a Budafok ellen, az elmúlt hét szom­bat­ján pedig egy a másik kis csapat ellen sem sikerült győzniük a zöld sasoknak. Az FTC Üllői úti stadionját sem tudják eladni. Már háromszor meghirdették, de nem kell senkinek.

Föld S. Péter – Metro, 2007. június 18.

[

Az utóbbi években a magyar gazdaság egyre jobban teljesít. A növekvő nemzeti jövedelemből mind több pénz jut kultúrára. A kormány nem sajnálja a pénzt a színházak, a zeneiskolák támogatásra, a fiatal művészek pályájának elindítására. Csak a legfontosabb dologra nem áldoznak, a magyar kultúra nemzetközi megismertetésre, népszerűsítésére. Kétségtelen, hogy egyre több turista jön hozzánk, hogy zenei rendezvényeinket látogassák. A külföldre utazás azonban sokba kerül, ezért nem mindenki engedheti meg magának. A többség idő hiányában, szakmai elfoglaltsága miatt nem jut el külföldre. Ezért csak otthon hallgatják a zenét és egyéb szórakoztató műsorokat. Ennek a tábornak a derékhada az az 5 millió magyar, akik naponta keresik a rádión, televízión a kiváló magyar dalokat és kabaréjeleneteket. De nem találják. A kereskedelmi rádió- és tévécsatornák már egyáltalán nem játszanak régi slágereket, nem tűznek műsorra évtizedeken át kedvelt kabarétréfákat. Sebaj, gondolják. Ott van az Internet, majd meghallgatjuk a YouTube-on.

Újabban azonban erre nincs lehetőség. A közszolgálati rádió és televízió ugyanis módszeresen letiltott a YouTube-ról minden birtokukban levő régi dalt és kabaréjelenetet. Valóságos irtóhadjáratot rendeztek. A közkedvelt kabaréjelenetek közül egy sem található meg a világhálón. Ezeket ugyanis a műfaj kedvelői és a nyerészkedők töltötték fel. Az rendben van, hogy harcolnak a szerencselova­gok és a másokon élősködők ellen, de ezt nem így kellett volna csinálni. Előbb fel kellett volna rakni ezeket a dalokat, kabaréjeleneteket legálisan, hogy a Google nekik fizessen, és utána kellett volna az engedély nélkül felrakott illegális videókat letiltani. Ha a nagyvilág nem hallhatja a dalainkat, nem fogja megismerni. Itthon pedig felnő egy nemzedék, amely nem is hallott róla, hogy évtizedekkel ezelőtt milyen kiváló dalok és kabaréjelenetek születtek ebben az országban. Ha pedig nem tudnak róla, nem fogják keresni. Így néhány évtized múlva kultúránk legértékesebb része a feledés homályába merül.

A közszolgálati rádió és televízió vezetői példát vehetnének a Hungarotontól. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat irányítói belátták, hogy a régi magyar dalok iránt annyira megcsappant a kereslet, hogy új lemezek kiadásra már nincs remény. Nem azért, mert az embereket nem érdeklik a korábbi dalok, hanem ma már szinte mindenki streameli a zenét. CD-lemezt szinte senki sem vásárol. Minek, ha az Interneten ingyen is meghallgathatja kedvenc dalait. Ezért 2016 januárjában a Hungaroton vezetősége úgy döntött, hogy a birtokukban levő összes dalt feltöltik a YouTube-ra. Nem döntöttek rosszul. Lassan ugyan, de folyamatosan nő az érdeklődés a minőségi dalok iránt. Így idővel komoly bevételre tehetnek szert. A legnagyobb haszon azonban az, hogy ezek a dalok nem merülnek feledésbe, örökre megmaradnak az utókor számára. 

 [

Hírelőzmény: A jogdíjat hiányolva az örökösök letiltották a Magyar Elektronikus Könyvtárból (MEK) József Attila, Radnóti Miklós, Weöres Sándor és Gárdonyi Géza műveit. (Népszabadság, 2005. május 3. A cikk címe: Szerzők és örökösök.) Később egy másik elektronikus könyvtárból Örkény István műveit tiltották le.

Amikor ezt tették, a határon túli magyarságot lopták meg, s a magyarság nemzetközi kulturális kapcsolatait. A MEK olvasóinak csak egy részét teszik ki a hazai olvasók. (Fontos célcsoport: azok a hátrányos helyzetű diákok, akik nem tudják megvenni azt a nagyon sok magyar irodalmi alkotást, melyhez kötelező olvasmányként nagyon rövid idő alatt hozzá kell jutniuk.) A MEK olvasóinak jelentős hányadát teszik ki a határon túli magyarok. Romániában és Szlovákiában külön tükörszerver segíti a hozzáférést. Még fontosabb a MEK a szórványmagyarság számára. Sokan olyan országokban élnek, ahol nagyon nehéz magyar könyvekhez hozzájutni. Megéri a jogdíjörökösök számára elzárni őket József Attila, Radnóti, Gárdonyi műveitől?

Sokat jelent a MEK a tőlünk távoli országok kultúránk iránt érdeklődő polgárai, szakemberei számára is. Néhány éve a Jereváni Egyetem magyar tanszéke a magyar könyvtárosokhoz fordult, hogy segítsenek nekik magyar irodalomhoz jutni, mert Moszkvától való elszakadásuk óta ez számukra lehetetlen. Örömmel ajánlottuk figyelmükbe azonnali segítségként a MEK-et. Most már nem találják meg benne a XX. század három legnagyobb magyar költője közül kettőnek a verseit, sem a törököktől annyit szenvedett örmények szívéhez bizonyára nagyon közel álló Egri csillagokat. A cikk nem említi a jogdíj időbeli korlátját. Jogdíj csak a szerző halálának 70. évfordulójáig igényelhető, és a jogdíjörökös csak addig szólhat bele a mű közreadásába. 2007. december 3-án visszakerülhetnek József Attila művei a MEK-re. Akkor ebbe Makai úrnak már semmi beleszólása nem lesz. Kevesebb, mint ezer nap. Számolni fogjuk a napokat!

Válas György – Népszabadság, 2005. május 25. (15. oldal)

[

Napjaink legjellemzőbb tünete a talmi, az értéktelen alkotások, termékek térhódítása. A külsőre tetszetős, de beltartalmi értékét tekintve szemét áru a könyvpiacon is megjelent. Így panaszkodott erről egy vevő:

Karácsony előtt bementem az útba eső könyvesboltba, hogy a gyermekemnek mesekönyvet vegyek. Önkéntelenül leemeltem a polcról a legszebb kiállítású művet. Elvégre ajándéknak lesz, nem mindegy hogy néz ki. A címe: Karácsonyi meglepetés. Színes borítója olyan volt, mintha szalaggal lett volna átkötve. Rajta fenyőgally, aranycsengő. Miután nagyon vonzónak találtam, a kosaramba dobtam. A meglepetés otthon ért, amikor kinyitottam. Már az első oldalon furának találtam, hogy egy tanya fürdőszobájában kutyák és lovak fürdenek, csinosítják magukat. Tudom, hogy egy mese nagymértékben elrugaszkodhat a valóság talajától, így a gyerekek számára ez a groteszk helyzet is hihetőnek tűnhet. Az viszont már nem hagyja nyugodni a valóságérzetemet, hogy nálunk a tanyákon még villany sincs, nemhogy vízvezeték, csatornahálózat és fürdőszoba.

Az állatok várják a karácsonyt, de ennek lényegéről nem sok derült ki a könyvből. A tehén karácsonyi ajándékáról azonban megtudjuk, hogy: „Bőg a tehén. | Vele kezdjük. | Tőgyére kért gumikesztyűt. | Húzza majd rá, aki fej. | Így marad tiszta a tej.” Ez a kissé gügye versike olyan fokú érte­lemzavarról és tájékozatlanságról árulkodik, hogy nincs mit hozzáfűzni. A következő verssorokban a cica ajándékáról ezt olvashatjuk: „A kis cica álmai szépek. | Kaphat egy számítógépet.” (Fűzfapoé­tánknak ez a gyöngyszeme két helyesírási hibával is meg volt tűzdelve.) Tovább folytatva a mesét: „Benne a fürge egér. | Célt keres és odaér.” Rendben van, hogy ez a képzettársítás ma már minden szülőről feltételezi, hogy ismeri a számítógépes egeret, de mit keres a kezelőszerve a készülékben? Nincs értelme folytatni a szerző által összehordott badarságokat, mert a lényeg nem ez, hanem a jelenség. Ez az eset is azt bizonyítja, hogy megfelelő módon csomagolva bármilyen szemét eladható a piacon, díszes külső nélkül azonban a legkitűnőbb, leghasznosabb termék is értékesíthetetlen marad. A felnőtteknek szóló műveknél sem jobb a helyzet. A korszellemhez igazodva a sikerkönyvek gagyit kínálnak. Gyors meggazdagodást kevés erőfeszítéssel, vagy azonnali gyógyulást. A beígért gyógyulás azonban többnyire elmarad. A meggazdagodás viszont egy ízben biztosan bekövetkezik: A szerző jól megszedi magát a művén.

[

Hároméves procedúra végére tett pontot pénteken a Zala Megyei Bíróság: Kiskorú veszélyeztetése miatt jogerős ítéletével megrovásban részesítette Gyöngy Oszkárt és feleségét, akik két lányukkal együtt 6 éve élnek egy maguk építette jurtában egy zalai kisfalu, Magyarföld határában. Gyöngy Oszkár nem vett részt a pénteki ítélethirdetésen. Fontosabb dolga akadt: éppen egy új ólat készített a malacainak. Miután megtudta tőlem, hogy megrótták, a nyakamba borult örömében. Mindez érthető, a Zala Megyei Főügyészség ugyanis felfüggesztett börtönbüntetést kért a bíróságtól, valamint azt, hogy jelöljön ki pártfogókat a Gyöngy lányok mellé.

Vádemelés:

A Gyöngy család történetét az elmúlt években számos újságcikk és tévériport is bemutatta. Gyöngyék azáltal kerültek az érdeklődés középpontjába, hogy 1997-ben radikálisan szakítottak korábbi hagyományos életformájukkal. Azóta egy jurtában élnek nomád körülmények között, és rideg állattartással, valamint földműveléssel foglalkoznak. Évekig semmi sem veszélyeztette a családi idillt, ám 2000-ben a Zala Megyei Főügyészség kiskorú veszélyeztetése miatt vádat emelt a szülők ellen, mivel az akkor 14 éves Ramónát, illetve a 10 éves Ildikót nem járatták iskolába. – Az eljárás során utánanéztem: a kiskorú veszélyeztetése azt jelenti, hogy egy felnőtt fizikai, szellemi vagy erkölcsi veszélybe sodor egy gyermeket – mondja a 42 éves Gyöngy Oszkár. – Mi nem tettünk ilyet. Való igaz, hogy nem járattuk iskolába a lányainkat, mert úgy érezzük, hogy a mai magyar iskolarendszer egy nyitott, érdeklődő, fejlődőképes személyiségnek többet árt, mint amennyit használ. Az iskolában csupán tényanyagot sajátíthattak volna el, szerintünk azonban a puszta memóriabővítés nem azonos a neveléssel.

A Gyöngy szülők úgy érzik, lányaik az elmúlt 6 év alatt a jurtában sokkal többet tanultak meg a világról, mint ha iskolába jártak volna. A lányok ma már kiválóan varrnak, fonnak, szőnek, sütnek-főznek, kecskét fejnek, kertészkednek, lovagolnak. Írni és olvasni az édesanyjuk tanította meg őket, aki korábban tanítónőként dolgozott. A két lánynak évek óta az olvasás a kedvenc időtöltése.

−  A falubeliektől, a barátainktól nagyon sok könyvet kapunk, úgyhogy van mit olvasni – mondja Ramóna, aki ha iskolába járna, jelenleg harmadikos gimnazista lenne. – A legjobban Jókait szeretem, eddig vagy húsz regényét olvastam el. De nagyon tetszett Dosztojevszkij Bűn és bűnhődése meg Tolsztojtól a Feltámadás. Na és Balzac regényei. Van egy olvasónaplóm, beleírom azokat a mondatokat, amelyek a leginkább tetszenek.

Alkalmazkodás:

Furdalja az oldalamat, hogyan képzeli el a jövőjét a 17 éves kamasz lány.

−  Sosem gondolok évekre előre – mondja Ramóna. – Imádok itt élni, és lehet, hogy egész éle­temben itt is maradok. Nem vagyunk magányosak, nyaranta szinte mindennap érkeznek hoz­zánk látogatók: barátok és ismeretlenek egyaránt.

A szerelem még nem érintette meg a lányt, a legjobb barátnőjével pedig – aki háromszáz kilométerre lakik a jurtától – eddig mindössze kétszer találkozott személyesen. Ramóna azt mondja, folyamatosan leveleznek, és lélekben nagyon közel érzik magukat egymáshoz. Gyöngy Oszkár szerint a lányainak semmilyen problémát nem okozna, ha később mégis úgy döntenének, hogy inkább egy nagyvárosban szeretnének élni.

−  Az elején talán hátrányt jelentene a bizonyítványok hiánya, de hamar alkalmazkodnának a számukra szokatlan körülményekhez – mondja a családfő. – Tőlünk elsősorban a szellemi-érzelmi nyitottságot tanulhatták el, helyzetfelismerő és alkalmazkodóképességük pedig lénye­gesen jobb az átlagnál.

Magyarországon 6– 16 éves koruk között tankötelesek a gyermekek. Azokkal a szülőkkel szemben, akik a gyermekeiket nem íratják be vagy nem járatják iskolába, a helyi jegyző köteles szabálysértési eljárást indítani tankötelezettség megsértése miatt. Amennyiben a jegyző által megállapított szankció – többnyire pénzbüntetés – nem éri el a célját, feljelentést kell tennie az illetékes ügyész­ségen kiskorú veszélyeztetése miatt. Zala megyében az ügyészség évente 10-15 esetben emel vádat kiskorú veszélyeztetése miatt, az azonban csak elvétve fordul elő, hogy a vádemelés oka az iskoláztatás elmaradása lenne. Gyöngyék esete abszolút egyedülálló: arra ugyanis még nem volt példa, hogy valaki elvi-erkölcsi okokra hivatkozva ne járassa a gyerekeit iskolába. – A bírósági eljárás megkeserítette az életünket – mondja Ildikó, a lányok édesanyja. – A kisebbik lány attól rettegett, hogy elszakítják tőlünk, és elviszik egy intézetbe. Ha meglátott közeledni egy ismeretlen autót, félelmében elfutott az erdőbe. A lányokat többször is pszichológiai-pedagógiai vizsgálatokra kellett vinnünk, de a hétköznapokon sem tudtunk elfeledkezni a dologról, évek óta ez volt a legfőbb beszédtéma a családban.

Másodfok:

A Zalaegerszegi Városi Bíróság tavaly májusban felmentette Gyöngy Oszkárt és feleségét a kiskorú veszélyeztetésének vádja alól, ám a megyei főügyészség fellebbezett, és felfüggesztett szabadságvesztést, illetve pártfogói felügyelet elrendelését kérte a másodfokú bíróságtól. A megyei bíróság megváltoztatta az elsőfokú ítéletet: megállapította, hogy Gyöngy Oszkár és felesége elkövette a vádiratban megfogalmazott bűncselekményt – veszélyeztették kiskorú gyermekeiket –, emiatt mindkettejüket megrovásban részesítette. A másodfokú bíróság azonban azt is leszögezte: Gyöngyék tette oly mértékben veszélytelen a társadalomra nézve, hogy súlyosabb büntetés kiszabása vagy a gyerekek pártfogói felügyelet alá helyezése indokolatlan lett volna. A megrótt jurtalakók tehát nem veszélyeztetik a társadalmat.

−  Sokat tanultunk ez alatt a három év alatt – állítja Gyöngy Oszkár. – Megértettük a hatóságok logikáját, felfogtuk, hogy miért is indították el az eljárást.

Ugyanakkor sokat tanult a másik oldal is: megismerték az életünket, a gondolkodásunkat, megértették az érveinket, megtapasztalhatták, hogy a lányaink érző, nyitott gondolkodású emberek. Az igaz, hogy papíron most elítéltek minket, de meghagyták a szabadságunkat. Eddig boldogságban éltünk itt a jurtában. Most már biztos vagyok benne, hogy ezután is így lesz.

Jelenleg nincsenek összesített adatok arról, hogy Magyarországon hány gyermek nem teljesíti a tankötelezettséget. Épp így azt sem tudni, hogy a helyi jegyzők milyen arányban tesznek eleget annak a jogszabályi kötelezettségüknek, amely szerint szabálysértési eljárást kell indítaniuk azok ellen a szülők ellen, akik nem járatják iskolába a gyerekeiket. Oktatási szakemberek becslése szerint az általános iskoláskorú diákoknak mintegy 6-8%-a esik ki menet közben az oktatási rendszerből, míg az iskolába be nem íratott gyerekek aránya – legalábbis a legelmaradottabb megyékben – akár az 1-2%-ot is elérheti.

Cseri Péter – Népszabadság, 2003. március 8. (10. oldal)

[

Mind több veszély fenyegeti újdonsült demokráciánk fennmaradását. Sokan a szél­sőjobboldali erők előretörésétől fél­tik, má­sok a többpártrendszerből eredő szét­húzás aknamunkájától tartanak. A fő ve­szélyt azon­ban az életszínvonal rom­lása, a létbi­zony­talanság okozza. A ko­ráb­ban so­kat kárhoz­tatott kapitalizmus farkas­tör­vényei felké­születlenül érték az ember­eket. A szabad verseny által ki­kény­sze­rí­tett racionális gaz­dálkodás meg­­­szüntette a gyáron, in­téz­ményen belüli mun­ka­nél­kü­liséget, ami valódi munka­nélküliségben nyil­vánult meg. Emberek millió veszítet­ték el biz­tos ál­lásukat, megélhetésüket. Mi­után az ál­lam már nem szólt bele a cé­gek irá­nyí­tá­sá­ba, meg­szűnt a bértömeg-gazdál­ko­dás, feles-le­gessé váltak a „vattaem­be­rek”. A válla­la­tok sza­­badon dönthetnek kulcsfontosságú al­kal­mazottjaik javadal­ma­zásáról. Az ál­lami támogatások meg­szün­tetése, a szol­gál­tatások árának „hely­re tétele” pe­dig drasz­tikus áremelkedést váltott ki az élet min­den területén. Nem véletlenül mond­ják sokan, hogy: „Ennél már a kom­mu­nizmus is jobb volt”. Ér­dekes, hogy a volt szocialista táborban ép­pen abban az országban legnagyobb az elégedetlenség, ahol a legtöbbet nyertek a rendszerváltással.

A Rosa Luxemburg Alapítvány által végzett felmérés szerint a ’30-as éveik ele­jén álló keletnémetek csalódtak az egye­sült Németországban, és elveszí­tet­ték jövőbe vetett hitüket. Az 1200 fős mintán végzett kutatás során az akkori­ban 14 éves ala­nyokat először 1987-ben kérdezték meg, a volt NDK drezdai öve­zetében. A kuta­tás eredeti célja az volt, hogy nyomon kövessék a fiatalok életpá­lyájának ala­ku­lását. 1987-ben a fiatalok­nak még 97%-a rendkívül derűlátóan nyi­latkozott a jövő­vel kapcsolatos remé­nyei­ről. Ma ez a ma­gatartás ugyanannak a mintának csupán 2%-ára jellemző. Bár a megkérdezettek nagy többsége (80%-a) jótékony hatású­ként könyveli el a rend­szerváltozást, so­kuk­­nak fenntartásaik van­­nak az azt követő fej­leményekkel szem­ben. Igaz, hogy a meg­kérdezetteknek „mind­­össze” 4%-a sze­retné vissza­állí­tani a berlini falat, ugyan­akkor 81% ma is „keletnémet állampol­gár­ként” hatá­rozza meg magát. Az egyesülés utáni Né­metországgal csupán 20% elé­gedett, s több mint 80% nyilatko­zott úgy, hogy: „A kommunista Kelet-Német­or­szágnak megvoltak a maga jó oldalai is”.

[

A patikus azt mondja: a szegények már föladták. Az öregek, az egyedülállók mindenképpen. Régebben még hábo­rog­tak, kiabáltak, vádaskodtak, meg­jegy­zés­eket tettek, szégyenkeztek. Ma beáll a sorba a nyugdíjas vagy a munka nélkül tengődő beteg, kiszámolom az összeget, de még nem ütöm be a gépbe. 6500 forint, mondom, mennyiből tudja kihozni nekem, kérdezi, s mutatja az ötezresét, én osztok, szorzok, keresek a számítógépben, fiókban, megnézem az olcsóbb generikumokat, s azt felelem: 4500, a hatóanyagok ugyanazok, de azért a gyógyszer mégis más, a doktor úr valószínűleg nem véletlenül rendelte a drágábbat. Nem baj, mondja a nyugdíjas, adja azt, ma inkább vacsorázom. És a hangjában nincs indulat, nincs vádaskodás, nincs számonkérés, nem kárhoztat senkit, nem akar kormányt váltani, nem emlegeti fel, hogy 46 éven át megállás nélkül dolgozott. Tárgyilagosak a mondatai, szenvtelenek, de még csak nem is szomorúak. Egyetlen dolog hallatszik ki belőlük: a tudomásulvétel. Ő és sorstársai nem mennek el két év múlva fülke-ellenforradalmat csinálni, nem szavaznak, nem bosszankodnak a hírműsorokon, s arcukról eltűnt a mások által odapirított szégyen is. Régebben még zavartan magyarázkodtak, hogy jaj, nincs most nálam annyi pénz, otthon hagytam a kártyámat, vagy tudja, kedves, adtam egy húszezrest a ballagó unokámnak, úgyhogy jó lesz most nekem az olcsóbb gyógyszer, nem baj az sem, ha van egy kis mellékhatása.

A szegény mára beletörődött a sorsába, elfogadóvá lett. Természetessé, mindennapivá vált a még élhető nyomor. A kiszolgáltatott ember – aki betegsége miatt nem tud vállalni takarítást másnál, nem mer vigyázni pénzért mások gyerekeire – napi élettaktikák szerint létezik. Telente nem panaszkodik a hidegre, pedig csak 18 fokra meri fölcsavarni a radiátort, nem köt biztosítást a lakására, nem vesz újságot, csak ingyen tévécsatornákat néz, s csupán néha vacsorázik meleget. Ma már az sem hozza indulatba a patikában, hogy a sorban mögötte állók sóhajtoznak, hogy jól kifogtuk, megint egy öregasszony, akinek külön számolni kell a tablettaárakat. Elfogadják az életüket, tőlük független sorcsapásként. Előre nem néznek, sőt már vissza sem. Megtanulnak tartósan, sőt végérvényesen vegetálni. A gyerekeikre alig számíthatnak, munkájuk azoknak sem mindig van, az unoka meg sok pénzért tanul az egyetemen, belőle majd talán lesz valami, ha szorgalmas, akkor diplomás mindenképpen, aztán esetleg munkája is akad valamelyik gyorsétteremben, vagy kitántorog valahová, ahol soha nem lesz ugyan otthon – gondolja a nagymama, pedig már ez sem biztos – , de legalább anyagi biztonságban él, s kimarad az itthoni politikai acsarkodásból, a fokozódó gyűlöletből. Valamelyik nap a beteg egy százas hálapénzt akart adni, mert megspóroltam neki ezerötszázat a generikumokkal, hát, itt tartunk, mondja a patikus, s ezen legalább ő még szomorkodni tud.

Hajba Ferenc – Népszabadság, 2012.06.04. (16. oldal)

[

Bérkoldusokkal tarkított világunkban rohamosan nő a valódi koldusok száma. A hatalmon levő pártok sikerpropagandája ellenére mind többen szegényednek el. A statisztikai kimutatások szerint a magyar lakosság 30%-a, vagyis 3 millió ember szegénynek minősül, és 50 ezer éhezik. A rendszerváltás után 14 évvel ide jutottunk.

„Budapest, Ferenc körúti aluljáró, délutáni csúcsforgalom. »Cifra palota, zöld az ablaka« üti meg a fülemet a gyermekhang. Az óvodában tanult dalocska újra és újra ismétlődik. A cérnavékony hang irányába fordulva észreveszek három apró alakot. Közelebb menve látom, hogy kisgyerekek. Mennyire sápadt az arcocskájuk. Előttük a földön kalap. Előveszem az erszényemet, pénzt teszek bele. A legnagyobb, tízéves kislány a világ legtermészetesebb módján, rendületlenül fújja a korábbi gondtalan éveiben tanult éneket. Egymáshoz bújva, szívbemarkolóan kucorognak itt. Úgy tűnik, kilátástalan helyzetüket nem is érzékelik. Fel sem fogják, hogy mit történik velük. Sietek a befutó metrószerelvényhez. Útközben az aluljáró falán látom a hatalmas kivilágított reklámtáblát: „Utazzon velünk a napfényes Máltára!” A gombóc visszatér a torkomba, és ez a kellemetlen érzés tartósan ott is marad.”

F. Istvánné, Nők Lapja, 2004/49 szám (38. oldal)

[

Az ENSZ és egyéb világszervezetek által készített statisztikai kimutatásokat tanulmányozva meglepő következtetésekre juthatunk. Rájövünk arra, hogy minden bajunk, és szegénységünk ellenére mi még az emberiség szerencsésebb táborába tartozunk. Döbbenetes, hogy az emberiség többsége milyen rettenetes körülmények között él. Ez a rövid összefoglaló híven tükrözi világunk jelenlegi állapotát:

„Akinek van ennivalója; ruha a testén, tető a feje felett, és egy akármilyen fekhely ahol nyugovóra hajthatja a fejét, akkor már tehetősebb a világ népességének 75%-ánál. Ha valamennyi megtakarított pénze is van a bankban, és egy kevés aprópénz a tárcájában, akkor már a világ gazdagjainak 8%-ába tartozik. Na persze nem a leggazdagabbak közé, de az emberiség 92%-ának nincs semmi megtakarított pénze. Egyik napról a másikra élnek, illetve egyáltalán nincs pénzük.”

[

Fejlődésünk egyik akadálya, hogy nem vagyunk tisztában a saját értékeinkkel. Még a legegyszerűbb ember is tele van rejtett értékekkel, ki nem használt képességekkel. Vagyontárgyaink, a bennünket körülvevő használati eszközök között is van olyan, amelynek alkalmazásával vagy értékesítésével jelentősen előre mozdíthatnánk a sorsunkat. Csak nem látjuk, hogy mivel. Ez a probléma kezdettől fogva végigkísérte történelmünket, fejlődésünket. Az ókori arab tanmesék is megörökítették, sőt egy tréfás megoldást is javasoltak rá:

Egy napon tolvaj surrant Naszreddin Hodzsa házába. Az asszony kiáltozni kezdett:

−  Tolvaj! Tolvaj! Hodzsa rászólt:

−  Csend legyen! Hátha talál valami használhatót. Aztán majd elszedjük tőle.

[

Társas út. Harminchét utas. János, a magányos, különc srác kirí közülük. Egyedül ül, egyedül jön-megy, eszik, napozik. Aztán lassan, ahogy az óvatos, sokat vert gyerek, barátkozni kezd. Fagyossága olvad, feszes távolságtartása lazul, és már magához enged néhány embert. A negyedik naptól beszélget. Aztán elmesélte különös élete huszonhét évét. Jelzőt kerestem rá, hangosan soroltam: érdekes? tragikus? kegyetlen? szerencsés? boldog? – , de egyiket sem találom hozzáillőnek. Önökre bízom, döntsék el.

Magas, szőke, szép szemű, értelmes tekintetű, nyílt fiatalemberrel ülök szemközt, a budai hatalmas családi házban, ahová meseautóján repített.

– Döntöttem, összerakhatod a sok pici mozaikot, ha kéthavi ismertség után még úgy gondolod, érdemes – mosolyog rám, én meg bólintok. Cs. János 1971. július 8-án született, úgynevezett kései gyerekként, szülei második házasságából, akik harminckilenc, illetve negyvenévesek voltak. János mindig a szüleitől függő, félénk, ugyanakkor megfelelni akaró, engedelmes gyerek volt. Tette, amit mondtak, kértek, elvártak; munkában és tanulásban egyaránt.

– Nem volt apelláta. Anyu lelki terror alatt tartotta a környezetét. Gazdag lány létére hozzáment a szegénysorból származó apámhoz, és felsőbbrendűségét őrizte, éreztette. Nem járt el dolgozni, mégis az apu hozott-vitt óvodába, iskolába, gyakran ő vásárolt és főzött. Később tudtam meg, hogy bölcsődébe azért kellett járnom, mert az anyu nem etetett rendesen. Gyerekként ezt nem értettem. Apám kemény, dolgos és ügyes férfi volt, aki felnézett anyura, imádta, talán miattam is. Tízéves lehettem, amikor felismertem az apám szerepét. Addig természetesnek hittem mindent, ami körülöttem történik.

Egyetemista voltam, amikor szinte egyik napról a másikra fájni kezdett a hasam. Semmi gond, rosszul táplált diák! – mondták a rendelőben. De én néhány nap múlva újra ott voltam az orvosnál. Amikor megcsinálták a CT-vizsgálatot, 3 × 6 centiméteres daganatot találtak az egyik nyirokmirigyemben. Megdöbbentek, fogalmuk sem volt, mitől alakult ki. 1993 szeptemberét írtuk. Infúziós kezelésre kezdtem járni az onkológiára. Hihetetlen rosszullétek gyötörtek. Bármit ettem, kihánytam, rohamosan fogytam. A fájdalmak elviselhetetlenek voltak, jártányi erőm sem maradt nekem, aki előtte élsportoló voltam. Nyolcvanhat kilós, erős fiatalemberként éltem, és nem ismertem a fáradtságot, a fájdalmat. Egyetlen cél lebegett előttem, minél előbb túl lenni rajta. Békésen fogadtam, szinte vártam. Érted? Kész voltam a halálra. Visszagondolva szörnyű. Apu próbált nyugodt maradni, vigasztalt, kísért a kezelésekre. Karácsony előtt már nagyon lerobbantam, sovány, kopasz, szemöldök nélküli roncs lettem. Szívtáji fájdalmaim miatt apám aggódott felettem, félájultan hallottam, amint könyörög: ne halj meg, fiam. Anyán közönyös volt, azt hiszem egyszer sem jött be a kórházba, csak önmaga érdekelte. Barátaim nem voltak, senki nem járt hozzánk.

Az új év újabb kezelésekkel indult, közeledett a vizsgaidőszak az egyetemen. Tanulni kellett, erőtlenül ültem a földön a kályha előtt. Itt, a félkész házban, ahol egy szobát laktunk, alig volt fűtésünk. Kicsit enyhültek a fájdalmak. Úgy február táján kiderült: az apukámnak májdaganata van. Én közben levizsgáztam. Március elején az orvosok azt mondták, elmeszesedett a daganatom, és döntöttek, ki kell venni. Feküdtem a kórházban, apu otthon betegen, anyu nem látogatott. Senki nem jött hozzám. Március 17-én megoperáltak, és utána minden nap jobban éreztem magam. Igaz, a műtét után a bal lábam egy időre lebénult, fizikoterápiára hordtak, járni tanultam, de visszajött az életkedvem. Elmúltak a fájdalmak, nőni kezdett a hajam, a szőrzet a testemen, éreztem az ernyedt izmaimat. Hazamehettem. Kiadták a ruháimat, nem bírtam el őket.

Apu már nagyon rossz állapotban volt. Tudtam, erőre kell kapnom, hamarosan szükség lesz rám. Sokat ettem, lépcsőztem, volt erőm vigasztalni aput. Emlékszem, volt olyan utókezelés, hogy apu is, én is ott feküdtünk az onkológián, a C és a B osztályon. Már egészen jól voltam, amikor közölték: hamarosan teljesen meggyógyulok. Imádkoztam, hinni kezdtem mindenben, Istenben, orvosokban, emberekben. Két hónappal később kiderült: anyunak tüdőrákja van. Mindhárman egyszerre jártunk vérvételre, kezelése. Az orvosok értetlenkedtek, ilyet még nem láttak, Csernobilre gyanakodtak, a házunkat kezdték vizsgálni. Az utolsó két kezelés szünetében egy hónapon át fekvőtámaszoztam, edzettem magam, és rohamosan jött a javulás. Hordtam a kórházba a szüleimet, műveltem a kertet, neveltem a száz csirkét. Főztem, takarítottam, befőztem, s ha időm engedte Tatára mentem, mert ott megvolt a régi házunk, a nagy telekkel.

Így telt az 1994-es év nyara. Szeptemberben egy este apu vér hányt, bevittem a kórházba. Három nappal később órákon át ültem az ágya mellett, fogtam a kezét, haldoklott. Előtte anyu veszekedett velem, hogy menjek, és vigyem haza. És akkor, először életemben azt mondtam neki: nem! Akkor már tudtam, nem tűrhetem tovább a zsarnokságát. Kénytelen volt belenyugodni. Úgy halt meg apu, hogy simogattam a homlokát, fogtam a kezét. Sírni képtelen voltam. Anyu másnap kitalálta, hogy nem temetteti el. Tanácstalan voltam, testvér, rokon barátok híján magamban szenvedtem. És akkor csoda történt: Jött a postás, és egy nagyobb összeget kaptam Paksról, ahol a betegségem előtt egyetemistaként dolgoztam. Az első keresetemből temettettem el az édesapám. Anyu is eljött.

Nem sokkal később ő is lerobbant. Ágytál, ápolás, állandó felügyelet. Az orvosi kezelést megtagadta. Az utolsó három hónapban a zsarnoksága tetőzött. Semmi nem volt jó neki, fantáziált, kiabált. Ilyenkor szó nélkül kezeltem. Szinte magához láncolt, nem tehettem ki a lábam a házból. Erős voltam, összeszorítottam a fogam, némán tűrtem. Éppen a huszonegyedik születésnapomon lementem a kertbe meggyet szedni neki. Fél óra múlva, amikor visszatértem, hallott volt. Nem tudtam síni, nem éreztem, fájdalmat, nem volt bűntudatom, hogy éppen akkor nem voltam mellette. Azt hiszem, embertelenség kimondani, de megkönnyebbültem. Nem kis lecke, ha az ember a születésnapján válik meg attól, akitől született. Különösen nem akkor, ha felnőttkora küszöbéig ezt soha nem ünnepelték, mert nem tartottunk név- és születésnapot, karácsonyt.

Emlékszem, hangosan azt mondtam: Itt állok huszonévesen, apa, anya, család, barátok nélkül; nekem mégis élnem kell. És hívtam az orvost. Addig felöltöztettem. Vártam a hullaszállítókat, és próbáltam felfogni, mi is történik körülöttem. Kerestem az okot, miért vagyok szerencsétlen? Miért ver az Isten? Pillanatok alatt váltam fel­nőtté. Közben azt éreztem, nekem is gyámolítás kellene. Gondolkodtam, és tudatosult bennem: döntenem kell, az életet vagy a halált választom-e. Döntöttem. Elhatároztam mostantól kezdve senki sem számít, végre önmagamnak akarok megfelelni. Tovább nem tolerálok semmilyen zsarnokságot, magammal viszont maximalista leszek. A nyarat végigdolgoztam házon, kerítésen belül. Senkit nem kívántam látni, irtóztam az emberektől. Talán gyűlöltem is őket. Közben kínzott a félelem: nem fog szeretni senki, nem lesz társam, nem fogadnak el, félelmet keltek a hasamon lévő nagy vágással. Jött az ősz, indult az egyetem. A német mellett angolt tanultam, foglalkoztatott az önismeret, a keleti filozófusok, vallások, megváltoztattam a táplálkozásomat. A rezsire valóm megvolt, tojást, zöldséget árultam. Levágtam mind a száz csirkét, a kertemben ter­mett gyümölcsöket, répát, és a befőttjeimet et­tem. Néha tanítottam kétszáz forintos órabérért, nem voltak anyagi gondjaim.

Hónapokig senkit sem engedtem közel magamhoz, teljesen bezárkóztam. És a tél közepén megismertem egy asszonyt. Ő is magányos volt, szükségünk lett egymásra. Sokat beszélgettünk. Közben készültem az államvizsgára, a nyelvvizsgára. 1996 tavaszára lelkileg is rendbe jöttem. És akkor jött egy üzleti ajánlat. Két hetem volt a döntésre. Eladtam a nyűgnek számító tatai birtokot, és mintegy áprilisi tréfaként beleugrottam egy vállalkozásba. Sikeres lett. Jól élek belőle. Gépészmérnök vagyok, a szakmámban is helyt tudnék állni, de most a vendéglátás érdekel. Remélem ezt is jól megtanultam. A magány persze megmaradt, bár sok barátom lett. Hibám, hogy makacs vagyok, de erre nevelt az élet. Bár azt hiszem, ma is formálódom, alakulok. Figyelem az embereket, játék számomra hogy kiben mit látok. Persze nem ítélek meg senkit. Nem bírok nyugton maradni, a tengés-lengés idegesít, hiszen nekem is kapát adtak a kezembe. Mindegy mit csinál az ember, csak hasznos legyen. Aki palántázik, paradicsomot termel, oxigént is ad a világnak, nem csak a termést. Azt vallom, hit kérdése minden, noha nem erre neveltek. Hiszem, hogy meg fog találni valaki. Várom. Ma már tudom, hogy van Isten, segített nekem és elvárja, hogy bebizonyítsam, bennem is van erő. Próbálkozom. Szerencsés, boldog ember vagyok – hallom Jánostól, akinek a lelke talán sebzett, aki olykor elfojtja az érzéseit, és még képtelen felszabadultan szórakozni. Búcsúzunk. A kapu­ból utánam szól:

– A temetőbe ritkán megyek ki, de sokat gon­dolok rájuk. Hidd el, kellenek a pofonok az élet­től. Ha megfelelő időben kapja az ember, elindít a lelki fejlődés útján. Rádöbbent arra, hogy van más út, élmény, siker.

Árvai Magdolna – Nők Lapja, 1998/29 szám, (18-19. oldalak)

[

A húszéves T. András meg volt győződve ar­ról, hogy ő nagyobb dolgokra született mint, hogy dolgozzék:

Egyformán teltek a napok a dunántúli városka peremkerületi szükséglakásában. A 20 esztendős T. András itt született, itt nőtt fel, de ahogy gyak­ran mon­dogatta, csak testben. Kicsi kora óta hitt benne ugyan­is, hogy ő valami nagyon nagy do­logra szü­letett, s egy nap meg­­gazdagszik, hogy meghó­dít­sa az egész világot. Igaz a szak­mun­kásképzőből már első évben eltanácsolták. A fiút ugyanis a kri­miken és a kalandregényeken kívül semmi más nem érdekelte a világon. Az anyja hiába könyörgött ne­ki, eszében sem volt munkát keresni. Jól érezte ma­gát színes légvárakból szőtt álomvilágában.

Egy nap úgy érezte, eljött a nagy lehetőség. A vá­roskában bóklászva felfedezte egy csillogó-vil­lo­gó ékszerbolt gazdag kirakatát. A délutáni nap épp rásütött a kitett aranygyűrűkre, láncokra, s T. Andrásnak hátrálnia kellett egy lépést, nehogy be­le­szédüljön a látványba. Ettől kezdve egy perc nyug­­­ta sem volt. Megsokszorozott energiával fal­ta a bűn­ügyi történeteket, hogy ötletet kapjon, miként való­síthatná meg álmát. Egy télvégi na­pon zöld ove­rallos fiatalember kopogtatott be az ékszerészhez. Elmondása szerint a polgár­mesteri hiva­talból küld­ték, hogy felmérje: az üzlet hány és mekkora he­lyiségekből áll. A tu­lajdonos cso­dál­kozott ugyan, hogy az önkor­mányzat nem tudja milyen üzletrészt adott neki bérbe, de végül is beengedte a fiút. Ő pedig nekiállt, hogy mérő­szalagjával felmérje a te­repet. Örömmel vette észre, hogy a raktárnak van egy ajtaja, amely a hátsó udvarra nyílik. Onnan pedig egy kerítésen átugorva máris a szomszéd utcában találhatja magát. Ezt követően T. András pár hetet várt, hogy biztos legyen benne: az ék­szerész már elfelejtette a felmérést végző fiatalember arcát.

Az ékszerész valóban nem gondolt többé a furcsa látogatóra, s egy nap nagyon megdöbbent, amikor levelet kapott, amelyben egy névtelen jóakarója gyerekes írással figyelmeztette, hogy vigyázzon, mert fel akarják robbantani a boltját. Először a rendőrségre akart menni, de aztán job­ban szemügyre vette az ákombákomot. Ez csak afféle buta diákcsíny lehet – intette le magát. Az üzletben épp a jegygyűrűk közt vá­logatott egy fiatal pár, amikor torzonborz fiatal­ember szaladt be az ajtón egy gyanúsan ketyegő kartondobozzal: Ide nézzenek, mi lehet ez? Itt találtan a bejárat előtt! A dobozból hallatszó ke­tyegésre a szerencsétlen ékszerésznek még a lélegzete is elállt. A másod­perc töredékére fel­villant előtte a levél, az ákom­bákom írás, de nem volt ideje megbánni, mi­ért is nem fordult a rend­őrséghez vele. Félre­lökve a dobozt szorongató fiút, a két vevővel együtt pá­nikszerűen rohant ki az utcára. T. And­rás pe­rsze csak erre várt. A sikertől meg­része­gülve ki­ha­jította a dobozból a hatalmas vekkerórát, és do­bálni kezdte bele az aranygyűrűket, láncokat, kar­órákat. Kintről köz­ben hallotta az emberek kia­bálását. Valaki futott, hogy rendőrért telefo­nál­jon, egy asszony sikoltozott:

– Segítsen valaki, egy fiú bennmaradt, mind­járt a levegőbe repül a bolttal együtt. Ő azonban a teli dobozzal csak akkor kezdett menekülni a hátsó kijárat felé, amikor meghallotta a rendőr­kocsi szirénázását. Ám, mintha hideg vízzel ön­tötték volna nyakon: A hátsó udvarra vezető vészkijárat dupla lakattal le volt zárva! A rémület jeges kéz­ként markolt a szívébe és a gyomrába. Már nem törődött a teli dobozzal sem. Kétség­be­eset­ten a földre dobta, és szélsebesen futott ki a bejá­rati aj­tón. Egyenesen a helyszínre érkező rend­őrök karjába. Egyformán telnek a napok a szűk bör­töncellában. T. András egész nap krimi­ket és ka­landregényeket olvas. Gyakran mondja a rab­tár­­sainak: nem bánja, hogy két évet kapott, ő ugyan­­is csak testileg van itt jelen. Hisz benne, hogy va­lami nagy dologra született. Előbb-utóbb úgyis szabadul, s addig kitalál valamit, hogy meg­gaz­da­godjon és meghódíthassa a világot.

Horváth Andrea, Tina magazin, (6. oldal)

[

A jövőben a gyerekekhez való hozzáállás meg fog változni. Megszűnik a jelenlegi gyermekkultusz. Száz évvel ezelőtt, a nagy generáció idején a kisgyerekeket nem sokra becsülték. Nem tulajdonítottak túl nagy jelentőséget az udvaron rohan­gáló, hátulgombolós, rövidnadrágos kölyköknek. Úgy gondolták, hogy majd meglátjuk mi lesz be­lőle. A gyermekek, ifjak megbecsülése a társa­dalmi hasznosságuktól függött. Attól hogy tanul­tak, hogy dolgoztak, hogyan állták meg helyüket a világban. Most viszont már csecsemőkoruktól kezdve agyon ajnározzák őket, holott sejtelmük sincs róla, mi lesz belőlük. Már egyesületi szinten is foglalkoznak a kisdedek kényeztetésével. A nem kis állami támogatásban részesülő Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom mindent megtesz azért, hogy minél több önfeledt királyfi és királylány szaladgáljon a játszótéren. De vajon csupa „királyfi és királylány” szaladgál körülöttünk? Lehet, hogy a kis királyfi, illetve királylány képességéből még arra sem futja, hogy elvégezze az általános iskolát. Végigbukdácsolja a nyolc osztályt, majd szakképesítés hiányában munkanélküli csavargó lesz belőle. Az agyonkényeztetett hátulgombolósok felnőve a hajléktalanok több tízezres táborát fogják gyarapítani. Az is előfordulhat, hogy felnőve rablógyilkos vagy terrorista lesz. Sok gyerek keserítette már meg a szüleit azzal, hogy a gondos nevelés, az évtizedeken át tartó törődés után a családi fészekből kirepülve gonosztevővé vált.

De a mai világban ez már nem probléma. Egy olyan országban, ahol a whiskys rabló az ünnepelt sztár, a gyerekek azt gondolják, hogy nem érdemes tisztességes emberré válni. Mint tudjuk Ambrus Attila 30 alkalommal rabolt ki bankokat, takarékszövetkezeteket, utazási irodákat, postákat. Ezért csak a bíróság ítélte el, a közvélemény nem. A média „Rózsa Sándort” csinált belőle. Nemzeti hős lett. Hírnevét fokozta, hogy megszökött az előzetes letartóztatásból, és még három rablást követett el, melyek során fegyverét is használta és túszt ejtett. Társadalmi veszélyessége ellenére 12 év után jó magaviseletére hivatkozva szabadon engedték. A börtönévek nem teltek hiába. Cellájában könyvet írt a bűncselekmény-sorozatáról, ami bestseller lett. Művét később megfilmesítették. Jól meggazdagodott rajta. A kereskedelmi tévécsatornák is lecsaptak rá. Az Ázsia Expressz című műsorban szerepelt, ahol a versenyzőknek Vietnámot, Laoszt, Kambodzsát és Thaiföldet kellett átszelniük. Ő lett az egyik győztes, és 10 millió forintos nyereményt vágott zsebre. Erről a kalandjáról is írt egy könyvet, ami további tízmilliókkal gyarapította vagyonát. Sikerét a ponyvaregényírók is megirigyelték, aki szintén feldolgozták a karrierjét. Összesen kilenc könyv született az életéről, melyekből szintén hasznot húzott. Ezek után nem csoda, hogy sok fiatal gondolja úgy, hogy ebben a világban nem érdemes becsületesnek lenni. Most a gazembereknek áll a zászló. Reméljük nem sokáig.

[

A hírhedt amerikai gengszter, Al Capone már életében legenda volt. Mérhetetlen vagyonnal rendelkezett, és szolgák hada leste minden parancsát. A szó szoros értelmében élet-halál urának számított, mindenki rettegett tőle. Pedig nagyon szerényen kezdte. Chicagóban 25 cent készpénzzel érkezett. Ez volt a teljes vagyona. Ebből a pénzből névjegykártyát csináltatott. Akkoriban Amerikában voltak olyan utcai automaták, amelyekbe egy negyeddollárost kellett bedobni, és 20 db névjegyet nyomtatott. Az övén ez állt:

Al Capone Biztosítási Társaság

Elnök:

Al Capone

Ezzel a névjeggyel felkereste a legnagyobb garázstulajdonost. Tizenöt emeletből állt a garázsa, és tetemes parkolási díjat szedett a kocsik után. Capone beküldte a névjegyét a főnöknek, és várt. A beszélgetés rövid volt:

−  Uram! Azért jöttem, hogy biztosítsa nálam a kocsikat. Havi öt dollár a díj. Garantálom, hogy ezeknek az autóknak nem lesz semmi bajuk.

−  Nem érdekel! – hangzott a válasz. – Az autóinknak nem volt és ezután sem lesz semmi bajuk.

Ebben tévedett a tulajdonos. Másnap már őrjöngött és a haját tépte, mert több jármű tankjában porcukrot találtak. Mint köztudott, ettől besülnek a motor dugattyúi, és a hengerfejek cseréje nagyon sokba kerül. A kár óriási volt, és miután a biztosítása ilyen jellegű károkra nem terjedt ki, tönkrement a tulajdonos. Az eset nagy visszhangot váltott ki szakmai körökben. Ezért amikor Al Capone felkereste a következő parkolóház-tulajdonost az ajánlatával, már nem ütközött ellenállásba. Chicago üzlettulajdonosai sorra kötöttek nála „biztosítást”.

Aztán beköszöntött a szesztilalom időszaka. Az I. világháború alatt egy képviselő javaslatára betiltották a szeszgyártást, és -forgalmazást az egész országban. Ettől aztán még az is inni kezdett, aki korábban rá sem nézett az alkoholra. A törvény által tiltott alkoholforgalmazás miatt mind többen hordtak magukkal ki lapos üvegeket, tele tömény szesszel. A szigorú tiltás romantikát adott az ivásnak. Mivel a megnövekedett igényt legális úton nem lehetett kielégíteni, az alvilág vette a kezébe a szeszforgalmazást. Al Caponénak is ekkor derült fel a csillaga. Az alkoholcsempészet tette őt igazán gazdaggá. Sorra nyíltak Amerikában a titkos kocsmák, amelyeket „speak easy”-nek[86] (suttogónak) becéztek. Bár a razziák gyakoriak voltak, és az illegális szeszforgalmazókra példás büntetés várt, a forgalom semmit sem csökkent. A kiesett ivóhelyek pótlására már másnap újak nyíltak. Pedig a törvény az illegális szeszfogyasztókat is büntette. Egy-egy rajtaütés során a rendőrök ripityára törték a berendezést, elkobozták, majd megsemmisítették az italkészletet, és a nyakon csípett vendégeket két év börtönre ítélték. Persze ilyenkor futott, ki merre látott. A vendégek vészkijáraton, ablakon, tűzlétrán menekültek, hogy elkerüljék a büntetést. Aztán másnap kerestek maguknak egy másik kocsmát.

Al Capone és bandája nem volt híve a piacgazdaságnak, nem szerették a konkurenciát. Ők úgy forgalmazták az országba becsempészett szeszt, hogy megjelentek a titkos szeszkimérésben, és megmondták a tulajdonosnak, hogy milyen italokat kell vásárolnia, és mennyiért. Vita nem volt. Aki nem engedelmeskedett, azt könyörtelenül agyonlőtték. A bajok akkor kezdődtek, amikor a többi gengszter is rájött, hogy mekkora üzlet a szeszforgalmazás. Ezután ők is megjelentek a területen. A kocsmárosok azonban nem tudtak annyi szeszt eladni, amennyit a megszaporodott szeszcsempészek szállítottak. Erre kitört a gengszterháború. A rivális bandák egymást irtották, hogy megszüntessék a konkurenciát. De az agyonlőtt bűnözők helyére újak kerültek. A sok munkanélküli suhanc, piti tolvaj türelmetlenül várta, hogy bekerülhessen ezekbe a bandákba. Ekkor Al Capone cselhez folyamodott. Meghívta a rivális banda főnökeit egy „béketárgyalásra”. A megbeszélésen azonban uniformisba öltözött rendőrök jelentek meg. Ez nem izgatta különösebben a gengsztereket, mert a rendőrség már a „zsebükben” volt. A letartóztatás sem jelentett veszélyt, mivel óvadék ellenében még aznap szabadlábra kerültek, a tárgyaláson pedig felmentették őket. Az esküdtek nem merték elítélni a gyilkosokat, mert tudták, hogy amint elhagyják a bíróság épületét, még aznap agyonlövik őket. Így sorra születtek a „nem bűnös” ítéletek.

Ezek azonban furcsa rendőrök voltak. Nem tartóztattak le senkit. Csak mosolyogtak, és könnyű kis géppisztolyaikkal tüzet nyitottak. Minden meghívottat szitává lőttek. Illetve egy valaki életben maradt. Valami csoda folytán az egyik bandavezér, Lucky Luciano[87] élve megúszta a dolgot, pedig 14 golyót eresztettek a testébe. Felgyógyulása után látszólag megjavult, és a II. világháború alatt komoly segítséget nyújtott az amerikai hadseregnek. Az ő emberi fedezték fel a német tengeralattjárókat, amelyek akkortájt vészesen megközelítették Amerika partjait. Hálából a kormány elengedte harmincesztendei büntetését, és deportálták Olaszországba. Hazájában aztán áttért a kábítószer-csempészetre. Szicíliából igazgatta amerikai érdekeltségeit. Az Egyesült Államokban csak akkor jelent meg, ha „üzleti ügyei” személyes beavatkozást igényeltek. Szülővárosában halt meg békésen. Közmegbecsülés és közszeretet kísérte utolsó útján.

Visszatérve Al Caponére, ő nem állt át a kábítószerforgalmazásra. Megvetette a pénzszerzésnek ezt a módját. Megmaradt a szeszcsempészetnél, és emellett nyilvános házakat működtetett. Na és virágzott a „biztosítási” vállalkozása. Most már a felhőkarcolók építtetőit is megzsarolta. Ahol nem fizettek, ott éjjel lelocsoltatta a cementes zsákokat, és megfenyegette a munkásokat, hogy hagyják ott az építkezést. Aki nem engedelmeskedett, azt félholtra verték. Mivel egy-egy toronyház esetén az építkezés késletetése óriási forgalomkiesést okozott, előbb-utóbb mindegyik vállalkozó beadta a derekát. Elbizakodottságában a bandafőnök odáig ragadtatta magát, hogy az épülő felhőkarcolókra kis fémtáblát szereltetett, ezzel a felirattal:

AL CAPONE BIZTOSÍTÁSI TÁRSASÁG

Ez elég volt a rivális bandák távoltartására. Ekkortájt ötlött fel bennem, hogy interjút kellene készíteni ezzel az emberrel. Volt Chicagóban egy barátom, Joseph G. Sills[88] építészmérnök. Angol hangzású neve ellenére magyar volt. Pesten Szilágyi József néven kezdte pályafutását. Aztán ő is kivándorolt Amerikába. Szilágyi, vagyis Sills szintén felhőkarcolók építésével foglalkozott, és ő is kénytelen volt biztosítást kötni az Al Capone[89] féle társasággal. Innen eredt az ismeretségük. Ennek tudatában megpróbáltam rávenni Sillst, hogy eszközöljön ki számomra egy találkozást a hírhedt banditával. Szerettem volna közelről látni, de főleg beszélni vele. A barátom először szabódott:

−  Nem hiszem, hogy sikerülni fog. Al nagyon elfoglalt üzletember. Azt sem tudom, mit mondjak neki, hogyan győzzem meg ennek a találkozásnak a hasznosságáról.

−  Mondd azt, hogy újságíró vagyok, és megörökítem nevét a halhatatlanságnak. Úgy hallottam hiú ember, talán érdekelni fogja a dolog, hiszen a legtöbb emberben roppant erős a dicsekvési vágy.

−  Na jó, megpróbálom.

Aztán eljött a nagy nap, amikor Sills az izgalomtól remegve közölte velem:

−  Holnap, pénteken délután, pont három órakor légy a Cottage Grove Avenue 167-es számú ház előtt. Al arra fog menni páncélautójával, és a többit bízd rá.

Már félórával a megbeszélt találkozás előtt ott ácsorogtam az épület előtt, és vártam. Halálpontosan három órakor megérkezett az ismert páncélautó, elöl két fegyveres testőr, há­tul maga Al Capone ült. Beinvitáltak a kocsiba, és elindultunk. Illedelmesen és kicsit vacogva bemutatkoztam, majd meg­kérdeztem:

−  Hova megyünk? – Sehova – mond­ta a bandita. – Itt beszélgetünk a kocsiban. Ez a legbizton­ságosabb:

Jól megnéztem közelről a rettegett gyil­kost, és arra gondoltam, ha valami miatt megsértődik, lelőhet és kidobhat a ko­csiból, senki sem fogja megkérdezni tőle, mi történt. Élet és halál ura. De inkább a halálnak, annak a szakértője. Capone ma­gas, kövérkés, kopaszodó, negyven kö­rüli férfi benyomását keltette bennem, és egyáltalán nem hatott félelmetesnek. Kor­pás volt a haja, hangja azonban kellemes. Meglehetősen értelmesen beszélt, alig észrevehető olasz akcentussal. Ő már Amerikában született. Első kérdésem ez volt:

−  Hogy van megelégedve az életével?

−  Nagyon. Igaz, sok a munka, de kifizetődik. Áldom ezt a Volsteadet[90], aki a szesztilalmat kitalál­ta, mert e nélkül talán sohasem lett volna belőlem „ember”.

−  Mi vitte erre a pályára?

Capone elmosolyodott. Ettől a mosolytól teljesen megváltozott, bizalomgerjesztő, kedves lett az arca:

−  A dolog úgy kezdődött, hogy 1914-ben kitört a világháború. Wilson azzal a felkiáltással vá­lasztatta meg magát, hogy „megvédi gyermekein­ket a háborútól”. Megválasztották. Aztán első dolga az volt, hogy Amerikát belevitte a háborúba. Én is katona lettem. Őrmesterségig vittem fel a szamárlétrán. Hősiesen harcol­tam, mint amerikai hazafi sokszor koc­káztattam az élete­met, megle­pően kis gázsiért. Már ott, a háború alatt gondoltam arra: mennyivel többet lehetne keresni a civil élet­ben, ha ennyiszer kockáztatnám az életemet. A háború után sodród­tam erre-arra, kitanultam az autó­szere­lést, mivel a mechanikai dolgok mindig érdekeltek. Békés, kel­lemes foglalkozás volt, de nem sokat jövedelmezett. Hirtelen gondoltam egy nagyot, és elindultam a komoly pénz felé. Mint köztudomású, ezzel a biztosítási ötlettel kezdtem.

−  Most is veszélyes az életem, állandó háborúban állok. A hatóságoktól nem kell tartani, de az ellenséges bandák már egymillió dollár jutalmat tűztek ki a fejemre, és az emberek kapzsiak. Ezért járok ilyen golyóálló pán­célautóban. Süllyesztet ko­por­só­ban alszom, amit csak én tudok kinyitni és a felszínre hozni.

−  Észrevettem, hogy amerre az autó elhaladt, a rendőrök némán szalu­tál­tak a főnöknek, aztán eszembe jutott a pletyka, mely szerint: Al Capone heti száz dol­lárt fizet a kör­­zetében mű­kö­dő minden rend­őrnek. Így min­dig ide­jében érte­sült, ha vala­honnan veszély fe­nye­gette, mert a rend­őröknek az volt az érdekük, hogy Capone sokáig éljen. Me­gint kérdeztem:

−  Nem gondolt arra, hogy már elég pénzt gyűjtött össze, és vissza­vo­nulhatna?

−  Nem. Nem tudnék munka nélkül élni. Meg a hata­lom is nagy dolog. Aki meg­kóstolta, nehezen tud le­mondani róla. Mindent el­értem, amit ember elér­het, most már csak fenn kell tartani az üzletet, és a pénz­nek az a furcsa ter­mé­szete, hogy sza­porodik. Sok pén­zem van, de elég soha. Ha meg­öregszem – ami nem valószínű –, ta­lán ab­baha­gyom a mun­kát. De erre most még gon­dolni sem aka­rok. Az életem iz­gal­mas, szóra­koz­­tató, min­dig új, nem lehet meg­unni. Csak – saj­nos – so­kan má­­sok unják az éle­temet.

−  Capone nevetett a saját groteszk vic­cén; majd ci­garettával kínált, és ő is rágyújtott:

−  Ez az egy szenvedélyem van. Meg az ital. És a nők. Természetesen nem egy bizonyos nőre gondolok. Egy nő nem is maradhatna meg mel­lettem, folyton nyafogna, félte­ne, zavarna a mun­kámban. Sok nő, az sokkal kevesebb, mint egy. Nők nélkül az életem nem érne egy lyu­kas centet sem. Szeretem elárasz­tani a nőt, akivel éppen foglal­kozom. Meglepő, hogy mennyire szeretik a pénzt meg az ékszereket.

Elöl a két bandita nem vett részt a be­szélgetésben. Úgy ültek ott, mint két szobor, mereven életveszélyes moz­dulatlanságukban.

−  Milyen viszonyban van a köny­vekkel?

−  Nagyon szeretek olvasni. Főleg igaz történeteket, nagy és híres emberekről. Napóleon a kedven­cem. Persze, én Josephine-t agyonlőttem volna a helyében. Nem volt igazi úriember. Régi, híres rablókról is sokat ol­vas­tam. Pitiánerek voltak. Kicsi­ben dolgoztak. Ok nélkül gyil­kol­tak. Nem volt fantáziájuk. Nem vol­tak igazi üzlet­em­be­rek. Utá­lom az erőszakot. Saj­nos, azon­ban né­ha elkerül­he­tetlen. Az em­berek is pró­bál­nak törvénye­ket hozni, csak ne­héz őket betar­ta­ni, mert a természet törvé­nye erő­sebb, mint az embereké. A ter­mé­szet kö­nyörtelen. Az erő­sebb győz, mert megeszi a gyen­géb­bet. V­annak persze nö­vény­evő ál­la­tok is, akik nem bánt­ják a kollégáikat, de eze­ket meg­eszik a hú­sevők. Sze­re­tem az állato­kat, különösen a védte­le­neket, mint például itt van ez a kedves őzike. Nem bánt senkit, levelekkel él. Nem irigylem gusztusát, mégis megeszi őt az oroszlán meg a farkas, meg a többi ragadozó. A birtokomon több mint ezer őzike van, persze az én védnökségem alatt. Ezeket nem meri bánta senki.

−  Van kedvenc festője?

−  Nincs, műveletlen vagyok. A képekhez nem értek. Van ugyan egy néhány millió dollárt érő képgyűjteményem, de nem szép­­­ségük, hanem az értékük mi­att szereztem meg őket. Szere­tem a virágokat. A mimóza a kedvencem, de imádom a ró­zsát is. A narancsvirág nem olyan szép, de az illata föl­döntúli, semmi máshoz nem hasonlítható. Persze Chica­gó­ban nem terem narancs, de van egy kis birtokom Los An­gelesben. Az ottani narancs­far­momra járok pihenni, ha üz­leti elfoglaltságom megen­ge­di.

Eszembe jutott a közmondás: ki a virágot szereti, rossz ember nem lehet. Tisztelet a kivételnek. Be kell vallanom, hogy az egész beszélgetés alatt, míg a páncél­autó biztosan haladt a sűrű chi­ca­gói akadályok között, egy pil­lanatig sem szűntem meg félni. Tudtam, hogy Al Capone nem haragszik rám, versenytársának se tarthat, és mégis. Első eset volt, hogy négyszemközt (a két hóhér elől nem számított) be­szél­gettem egy sokszoros gyil­kossal, akinek teljesen mindegy volt, hogy eggyel több vagy ke­ve­sebb halottat csinál. Meg­könnyebbülve szálltam ki a ko­csiból, és szerencsére ez volt az első és utolsó találkozásunk.

A történtekhez tartozik még, hogy Capone végül nem erőszakos halállal halt meg, amire mindig el volt készülve. Tekintettel a közelgő chicagói vásárra, Illinois állam kormányzója valósággal könyörgött a banditának: engedje meg, hogy elítéljék valamilyen címen, mert a turisták nem mernek Chicagóba jönni Al Capone miatt. Ekkor már a bandavezért idegbántalmak kínozták. Idegesítette az állandó életveszély, különösen az egymillió dollár, ami ki volt tűzve a fejére, élve vagy halva. A süllyeszthető koporsó – bármilyen kényelmes is volt máskülönben – már nem mulattatta. Rossz éjszakái voltak, végül döntött. Megengedte, hogy elítéljék adócsalás miatt. Ebben az ügyben persze nem volt egészen ártatlan, mert jövedelmei után egyáltalán nem fizetett adót. Tizenkét évi börtönre ítélték, ahova úgy vonult be, mint egy fejedelem. Mérhetetlen vagyona folytán kivételezett fegyenc volt, rá nem vonatkoztak a börtön szabályai. Éreztette a főnökséggel, hogy csak udvariasságból ül. De a börtönben legalább nem kellett félnie az agyonlövéstől, a fejére kitűzött vérdíjat is megszüntették, mert a fegyenc A1 Capone nem jelentett komoly veszélyt a rivális bandák számára. Végül is csak hat évet ült, mert meghalt a börtönben. Vérbajban, amit az egyik nyilvánosházában szerzett be magának, teljesen ingyen. Nem engedte, hogy rendesen kezeljék, a büszkesége tiltotta.

Királyhegyi Pál – Négyszemközt önmagammal (Szépirodalmi könyvkiadó – 1980)

[

Dillinger, a legendás gengszter egyszerű bankrablóként kezdte tizennyolc éves korában, és csak jóval később lett belőle Amerika első számú közellensége, és sokszoros milliomos bandavezér. Jó megjelenésű, középtermetű férfi volt, rajongott a tornáért, sokszor mentette meg az életét az, hogy gyorsabb, ügyesebb, erősebb volt, mint ellenfelei. Nagy gonddal szervezte meg bandáját, a legkisebb hibáért halál volt a dorgálás. Idővel a bankrablást abbahagyta, és főleg kábítószer-, és szeszcsempészettel, valamint emberrablással foglalkozott. Egyetlenegyszer bukott le, ült két évet, aztán kiszabadult, és soha többé nem sikerült elfogni. Ahogy nőtt a vagyona és hatalma, istenkomplexuma támadt, mint Caligula császárnak, és azzal szórakozott, hogy segített az embereken. Kétszer egy héten, délután háromtól ötig tartott fogadóórákat. Ilyenkor bárki felkereshette segítségért, tanácsért.

Rengeteg pénze ellenére nem volt anyagias. Például olyanokat csinált, hogy a bandája elfogott egy bankárt. Dillinger kiküldte a nyomozóit, akiknek fel kellett deríteniük mindent, amit csak lehetett erről a bankárról, főleg azért, hogy Dillinger tudja, mennyi váltságdíjat kérhet és kaphat a szabadon bocsátásáért. Elkezdte olvasni a befutott jelentéseket. Egyre szomorúbb lett, majd összehívta bandáját:

– Fiúk! Kiderült, hogy jó fogást csináltunk. A bankárért nyugodtan kérhetünk akár egymillió dollár váltságdíjat is. Csakhogy valami baj van. Az iratokból kiderült, hogy ez a bankár valóságos szörnyeteg volt egész életében. Árvák, özvegyek pénzét sikkasztotta el, mindenkit tönkretett, akit csak tudott, és nem volt válogatós az eszközökben. Feleségét a halálba üldözte. Gyerekei rettegnek tőle. Azt javaslom, ne engedjük vissza ezt a vadállatot az emberek közé. Neki is jobb, ha agyonlövik, talán akkor majd megbánja bűneit. A törvény nem tudta elérni, de az én kezem elérte.

 

Dillingerrel nem volt tanácsos ellenkezni. Nem is szállt vele szembe senki. Az egyik fogadóóráján megjelent egy idősebb férfi:

−  Mr. Dillinger, tudom, hogy ön szívesen segít bajba jutott embereken. Azt is tudom, hogy ön okos és művelt, hallottam, hogy a könyvtára megér legalább egymilliót.

−  Miről van szó? Miben segíthetek?

−  Huszonöt évig voltam a Sing-Sing fegyház lelkésze. Könyvet írtam azokról, akikkel ott talál­koztam. A könyv címe: Húszezer évi börtön. A könyv remek, és biztos, hogy nagy üzlet lenne. De ez az első könyvem, és a kiadók nem lelkesednek ismeretlen írókért. Egymás után kapom a nemleges válaszokat. Arra gondoltam, ha ön segítene, biztosan kiadóra találnék.

−  Kérem. Elolvasom a könyvét, és értesíteni fogom az eredményről. De mielőtt ideadná olva­sásra, remélem tudja, hogyha nekem is az a véleményem, mint a több kiadónak, akkor önnek ebből kellemetlensége származhat.

A lelkész bólintott. Tudta, hogy Dillinger az agyonlövést hívja kellemetlenségnek. De vállalta ezt a kockázatot. Dillinger elolvasta a könyvet, és el volt ragadtatva. Elment Macaulayhoz[91], aki egyike a legismertebb New York-i kiadóknak. Az én első regényemet, a Greenhornt[92] is ő adta ki. Beküldte a névjegyét a főnökhöz, amin nem állt más, csak Dillinger neve. A kiadó homlokát kiverte a hideg veríték. Halálos rémület lett rajta úrrá, amikor szólt a titkárnőjének, hogy bocsássa be a vendéget.

−  Egy kéziratot hoztam, uram. Húszezer évi börtön a címe. Nekem nagyon tetszett, és biztos vagyok benne, hogy a könyvnek nagy sikere lesz. Szeretném, ha ön is jónak találná. A kiadó boldog volt, hogy csak erről van szó, és biztosította Dillingert, hogy a könyv nagyon hamar meg fog jelenni.

−  De hiszen még el sem olvasta el a kéziratot!

−  Mindegy. Az ön véleménye nekem elég – mondta a kiadó. A könyv megjelent és óriási siker volt, a világ majdnem minden nyelvére lefordították. Magyarul is megjelent, Húszezer év a Sing-Singben címmel. De nálunk már nem kellett Dillingernek személyesen közbenjárni, a magyar kiadást a világsiker előzte meg.

 

Szimpatikus, fiatal pár kereste fel Dillingert az egyik fogadóóráján.

−  Tanácsot szeretnénk kérni, uram – kezdte a férfi.

−  Tessék parancsolni!

−  Szeretjük egymást, férj és feleség vagyunk hat hónapja. Gazdag, de szigorú nagynéném azt akarta, hogy, én is gazdag, jómódú lányt vegyek feleségül: Ezzel szemben az én mostani feleségem szegény, nem jómódú. Azóta gyűlöl, és üldöz minket. Meg­nehezítette az életünket. Mihelyt dolgozni kezdek, kinyomozza, megvesztegeti a főnökömet, hogy rúgjon ki. Legtöbbször ki is rúgnak. De már az is előfordult, hogy nem akartak kidobni. Erre megvette a céget, ahol dolgoztam, és ő maga intézte el, hogy elküldjenek. Pokollá vál­toztatta az életünket. Állandó rettegésben élünk, nem tudjuk, mit hoz a jövő, vagyis a nagynéni.

Dillinger érdeklődéssel hallgatta a fiatalembert:

−  Megpróbáltak beszélni ezzel a kínos nővel?

−  Persze. Hosszú levelet írtam neki, bocsánatát kértem. Könyörögtem lássa be, hogy az ember saját magának nősül, és nem a rokonainak. Minden hiába. Megüzente, hogy vagy elválunk, vagy tönkreteszi az életünket.

−  Rendben van. Hagyják itt a nagynéni nevét és címét, igyekezni fogok a lelkére beszélni. Három nap múlva előkerült a nagynéni. Megtalálták összedrótozott holttestét a csatornában. Ettől kezdve nem zavarta többé a fiatalok életét. Sőt, a fiú lett az általános és egyetlen örököse.

 

Dillinger istennek érezte magát, elképzelni sem tudta, hogy ne az történjék, amit ő akar. Csak egyetlenegy apró baj volt: a rendőrség. Dillingert kinevezték első számú közellenségnek. Körözték, keresték, üldözték, vérdíjat tűztek ki fejére, egyszóval a hatóságok bosszantották, ahogy csak tudták. Gwen Harrison, Dillinger nagy szerelme a végsőkig kitartott mellette. Sőt egy napon így szólt hozzá:

−  Ide figyelj! Nekem van egy ügyes nagybátyám. Sebész. Pontosabban: plasztikai sebész. Vele csináltathatsz magadnak olyan arcot, amilyet akarsz, és nincs az a rendőr, aki felismerne az új ábrázatoddal. Dillingernek tetszett az ötlet.

−  Megbízható ember ez a nagybácsi?

−  Halálosan – felelte a lány, és nem tudta, hogy milyen pontos választ adott. Mert a nagybácsi teljesen megváltoztatta a bandita arcát, aki kifizette ugyan a műtét árát, de óvatosságból agyonlőtte az orvost, és a holttestet eltüntette, nehogy eszébe jusson elárulni őt.

Ezzel az utolsó gyilkossággal azonban saját halálos ítéletét írta alá. Gwen imádta a nagybátyját, és meggyűlölte szeretőjét, aki ilyen lelketlenül kiirtotta jótevőjét. Akkoriban tevékenykedtek Amerikában a G-man-ek[93]. Így becézték a „Government”[94] embereket, akiket az akkori elnök, Roosevelt verbuvált a banditák ellen. Ide csak egyetemet végzett, izmos, okos, tehetséges fiatalokat vettek fel, és képeztek ki. Háromezer dollár volt a heti fizetésük, és ezzel elérte az elnök, hogy nem lehetett őket megvesztegetni. Karate, dzsúdó és minden elképzelhető önvédelmi- és támadó sportot űztek, nagyszerű céllövők voltak, és – ami a legfontosabb – nem kellett nekik a holttestekről elszámolniuk. Ez annyit jelentett, hogy bárkit agyonlőhettek, akit akartak.

Ez azért volt fontos, mert a banditák elleni hadjáratban a törvény volt a legfőbb hátrány. Az esküdtek nem merték bűnösnek találni a legbűnösebb gyilkost sem, mert tudták, hogy akkor már másnap megtalálják összedrótozott holttestüket a csatornában. De sikerült nekik az ügyészt és a bírót is megfélemlíteni, így tehát az elfogatásuk és a tárgyalás nem jelentett semmit. Előfordult például, hogy Massachusetts[95] állam kormányzója hitleri allűröket vett fel: antiszemita volt, üldözte az ártatlan négereket, és mert kormányzó volt, nem tehettek ellene semmit. Igaz, perbe lehetett volna fogatni, tárgyalást lehetett volna kitűzni ügyében, de ez óriási botránnyal, rossz publicitással járt volna, és még az sem volt biztos, hogy elítélik. Ekkor léptek akcióba a G-manek. Huey Long[96] éppen a kormányzói palota lépcsőin indult felfelé hű testőre kíséretében, amikor megérkezett a palota elé két G-man.

−  Megállj, McGregor, te piszkos gengszter! – kiáltották, és már lőttek is.

Pillanatok múlva mind a kormányzó, mind testőre gurult lefelé a palota lépcsőjén.

−  Ez nem McGregor volt, hanem maga a kormányzó – hörögték a halott rajongói, de a G-manek vállat vontak, és bocsánatot kértek:

−  Mi is emberek vagyunk, tévedtünk; nagyon sajnáljuk – mondták, de akkorra már a kormányzó halott volt.

A G-manek tehát törvénytisztelő banditák voltak, de ez volt az egyetlen mód, hogy a gengsztereket megfékezzék, mert a banditák tudták, hogy őket nem lehet megfélemlíteni vagy megvesztegetni. Gwen igyekezett elfelejteni szeretett nagybátyja halálát, és megpróbált megbocsátani gyilkosának, de nem sikerült. Egyre jobban irtózott a megváltozott Dillingertől, és egy napon döntő lépésre szánta el magát. Ő maga jelentkezett a G-maneknél, és ezt mondta:

−  Gyűlölöm Dillingert, ezt a szörnyeteg gyilkost, és meg akarok szabadulni tőle. Plasztikai mű­tétet hajtottak végre rajta. Teljesen megváltoztatta arcát. Ezért lehetetlen felismerni őt. Ma este azonban moziba megyünk, a Lángoló szívek című filmet nézzük meg a Criterionban. A nyolc­órás előadáshoz van jegyünk. Amikor kilépünk a moziból, piros rózsa lesz a mellemen. A mellettem levő férfi: Dillinger. Én elkezdek szaladni, ő ott marad. A többi már nem az én dol­gom.

A G-manek elbújtak egy bokorban, a mozi közelében. Könnyű kis kézi gépfegyver volt a kezükben. Gwen kijött a moziból, rózsával a mellén, gyűlölettel a szívében. És szaladni kezdett. A férfi bambán nézett utána, nem értette dolgot. De nem sokat töprenghetett a dolgon, mert a G-manek azonnal tüzet nyitottak, és a bandita a sok találattól összeesett. Az orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani. A halott Dillinger egyál­talán nem hasonlított az élőhöz, de volt egy dolog, amit a zseniális se­bész sem nem tudott megváltoztatni rajta: az ujjlenyomatát. Így sikerült azonosítani a halottat, és az újságok vastag betűs címekkel közölték az olvasókkal, hogy Dillinger, az első számú közellenség tűzharcban el-hunyt. Gwenről azóta sem hallott senki.

Királyhegyi Pál, Négyszemközt ön­magammal (Szépirodalmi könyv­kiadó – 1980)

[

Az erkölcsi értékek rombolása, az em­berek elaljasodása, elalja­sítá­sa világ­jelen­ség. A rendszerváltás óta ná­lunk is ro­hamosan gyen­gül a tár­sada­lom morális szint­je, melyben nagy sze­repük van a ke­res­kedelmi tévécsa­tor­nák­nak. A ga­gyitévé ocs­mány, erkölcs­romboló mű­­sorai: a való­ság­show-k, a kibeszélő show-k nem a sajtó­szabadság je­gyé­ben készülnek. Létre­hozá­suk, su­gárzásuk egyetlen mozgató rugója a profithajsza, a rek­lámbe­vé­telek nö­ve­lése. Mi a valóság­show lényege? Mi­ért kér­tem meg az első ke­res­ke­delmi csa­torna indu­lá­sakor nyilvá­nosan a kollé­gá­imat – és kérek meg most is minden so­rai­mat olvasó em­bert –, hogy ne néz­ze őket? Azért, mert ez már nem játék, itt nem lehet elmon­­dani, hogy „nyu­godj meg, ez csak film”. Mesterségesen, tuda­tosan le­bontja a ma­gánélet falait a nézők lel­­ké­ben, hozzá­szok­tatja őket ah­hoz, hogy má­sok ma­gánélete, intim szfé­rája nem érde­mel vé­delmet; azt su­gallja, hogy a másik em­bert nem kell tisztelni, nem ajándék a szá­mod­ra, hanem préda. Rava­szul cin­kossá te­szi a néző­ket a felelőtlen, lel­ket­len ne­mi élet­ben, a hűt­len­ség­ben, a má­sik ember átve­rés­é­ben, me­­g­­alázásá­ban, a ke­gyetlenke­dés­ben. Tu­­dato­san hűt­len­ség­re, rész­vétlenségre és szadiz­mus­ra neveli a társa­dal­mat, elállatiasítja az em­bere­ket.

Akinek nem tetszik, ne nézze! – mond­­hatnák a kereskedelmi tévé­csa­tor­nák dé­moni befolyás alatt álló irányítói. De né­zik, mint min­dent, amit az erkölcs­rom­bolás­ban élen járó TV 2 és az RTL Klub elé­jük önt. Aljanép? Szel­lemi lum­pen­pro­le­tárok? Vagy csak sze­ren­csét­len em­berek, akik­­nek az erkölcsi, kul­turális sebez­he­tőségét, ma­nipu­lálha­tóságát „tisz­tes úri­em­berek” ki­hasz­nál­ták? Vajon mit csi­náltak ezek a „tisztes úri­embe­rek”, ami­kor tilta­kozá­sokat kap­tak, mert meg­sér­tették a kisebbségeket, meg amikor az ORTT[97] újra meg újra el­ma­rasztalta őket ocsmány, rom­boló mű­­soraik miatt? Nem tu­dom, de gon­dolom, gúnyosan moso­lyog­va vo­no­­gat­ták a vál­lukat, majd be­je­len­­tették, hogy megfel­lebbezik a bíró­ságon a felügyelő bizott­ság dön­té­sét.

Ha a kutyaviadalokat tiltják, a va­­ló­ság­show-kat miért nem? Vajon az embe­reket nem lehet ugyanúgy ma­nipulálni, mint a ku­tyákat? Va­jon nem lehet ugyan­úgy rombo­ló, ön­ma­gukra és má­sokra is ká­ros dolgokra rávenni őket? Lát­juk, lehet. De hát mi emberek va­gyunk, nem álla­tok. Hallot­tam egy­­szer ré­gen valakit ar­ról be­szélni a tévében, mi­lyen jó érzés volt neki, amikor ná­ci fogolytáborban azt mondta egy tiszt a foglyoknak: „Ide­fi­gyelje­nek, em­be­rek!” Mert ezzel akar­va-akarat­lan em­­ber­számba vette őket. Vajon a való­ság­­show-kat ki­találó, meg­szer­ve­ző, le­vezénylő „tisztes urak” szoktak ilyet szóra­kozottságból kiej­teni a szájukon?

Ne kezdje el senki azt mon­dani, hogy: „Hát igen, ezek nem szép dol­gok, de hát a libera­liz­mus ezzel jár, kor­lát­la­nul tág, ab­ba min­den bele­fér”. Tényleg min­den? Liberális ér­té­kek? A ma­gánélet bensősé­ges ha­tá­rai­nak a le­rom­bolása, az ön­célú, fe­­le­lőtlen sze­xu­alitás és an­nak muto­ga­tása, a hűt­lenség, mások meg­alá­zá­sa, meg­kín­zása, s tö­me­gek­­nek ilyen ak­ci­ókban való cin­kos­sá tétele? Ezek lennének azok? Ezt tá­mo­gatnák a li­berális politi­kusaink? Tu­­dom, hogy többen be­olvas­tak már a való­ság­show-k­nak. Tudom, hogy ülnek a kor­mány­párti padsorok­ban gyermekekért, fia­ta­lo­kért, köz­mű­velődé­sért aggó­dó politi­ku­sok is, akik­nek nem tetszik a keres­kedelmi tévék je­len­legi mű­­kö­dése. Ami­kor meg­született a mé­dia­törvény, az azt megsza­va­zó kép­viselők aligha sej­tették, hogy mi lesz a vége, mire fog kifutni az országos rek­lám­kam­pánnyal in­duló két nagy csator­na mű­ködése. Vajon a kul­turális terro­rizmusnak azt a rend­szerét akar­ták létrehoz­ni, amit a TV 2 és az RTL Klub az utóbbi évek­ben megvalósít? Bizo­nyára nem, ahogy sen­ki sem sej­tette – én sem –, hogy idáig fajulnak majd a dol­gok.

Tárkányi Ákos – Népszabadság, 2005. augusztus 2. (7. oldal – részlet)

[

Pusztuló világunk láttán már so­kan érzik a katasztrófa elő­szelét, ci­vilizációnk megsem­mi­sü­lését. Hely­zetünk azonban in­kább mondható tragikomi­kus­nak, mint katasztro­fá­­lisnak. Meg­me­ne­külé­sünkhöz ugyan­is min­den in­for­má­ció adva van, de sen­ki sem haj­landó elindulni a pa­radig­ma­váltás útján. A semmit­te­vés nem szándé­kos ellenállás ered­ménye, hanem a tájékozatlanság kö­­vetkezménye. Az emberiség nem keresi, nem ku­tatja a kivezető utat, az apátia, a lustaság elharapózása nem engedi, hogy az életmentő infor­mációk be­kerüljenek a köztudatba, eljussa­nak azokhoz, akik ezeket hasz­no­sít­hat­­nák. Ezért a nagyvilágban ugyan­az fog végbemenni, ami jelen­leg Európában folyik.

Nagy-Britannia lakossága meg­szavazta az ország kollektív öngyilkosságát, az Európai Unió elhagyását. Tájékozatlanságukra jellemző, hogy egy nappal az eredmény kihirdetése után rohamosan megnövekedtek a Google keresőben a „Mi az az Európai Unió?” keresések. Miután megkapták a szükséges felvilágosítást, a „Hogyan tudom megváltoztatni a szavazatomat?” keresések szaporodtam meg. A válaszokból hamar rájöttek, hogy már sehogy. Eső után köpönyeg. Nagy-Britannia elindult a szétszakadás, a felbomlás útján. Megszűnése után a Brit Nemzetközösség is szét fog esni. A végén Anglia egy jelentéktelen kis államocska lesz, ráadásul az Európai Unió határain kívül.[98] Ennek elkerülésére minden lehetőségük megvolt az angoloknak, mert a referendumot megelőzően a polgárok minden témáról részletes tájékoztatást kaptak mind nyomtatott formában, mind online felületen. Ezeket azonban nem olvasták el, mert túlságosan el voltak foglalva azzal, hogy édi kutyakölykökről küldözgessenek képeket egymásnak.[99] 

Az Internet világában minden idők legnagyobb tudásbázisa áll az emberiség rendelkezésére. Ennek ellenére sokkal tájékozatlanabbak vagyunk, mint halászó-vadászó-gyűjtögető őseink. Tudatlanságunk oka a lustaság. Hiába van leírva minden bajunkra a megoldás, nem kerül be a köztudatba, mert az emberek leszoktak az olvasásról. Az olvasás ugyanis fárasztó. Kezünkben kell tartani a könyvet, és közben néha el is kell gondolkodni azon, amit olvasunk. Az emberek többsége pedig már nem csak az olvasásról szokott le, hanem agyának használatáról is. Sokkal kényelmesebb leülni a tévé elé, és bámulni a végtelenített szappanoperákat, a negyedórás reklámbetétekkel. A tévé előtti gunnyadástól, a mozgáshiánytól aztán egyre jobban elhíznak, ami még tompábbá, lustábbá teszi őket. Már csak arra van erejük, hogy időnként megemeljék a nagy, hájas feneküket, és elvánszorogjanak a hűtőszekrényig, ahol az élelmiszergyárak vegykonyháiban kotyvasztott nassolnivalót tárolják. Jól teletömik magukat mindenféle gyári szeméttel, isznak rá néhány pohár cukros üdítőitalt, és visszaülnek a karosszékükbe. A világ meg hadd pusztuljon! Ki érdekel? Így fog elpusztulni az egész emberiség. A közöny, a tudatlanság, a tájékozat­lan­ságból eredő ostobaság Nagy-Britan­nia után egész civilizá­ciónkat szétve­ri, megsemmisíti. A vég kezdetén az­tán már hiába sopán­kodunk, a lejtőn lefelé már nem lehet megállni.  

[

A következő cikk arra világít rá, hogy milyen színvonalú nemzedék születik le mostanában a Földre, kik­kel van tele a világunk. Sokan sírnak, hogy meg kellene mentenünk a civi­lizációnkat. Igen ám, de ehhez kiváló képességű, leonardói tehetségű em­berek kellenek. Hol találhatók ilyen emberek ebben a világban? A jelen­legi helyzet ennél súlyosabb kérdést is felvet: Jó, mentsük meg a világot, de kinek? Ezeknek? Érdemes?

„– Ki az a Mozart?

       – Egy golyó, te hülye!”              

Öcsém, te tegnap lenn voltunk a Plázába, ne tudd meg, milyen állat volt; te, lejössz egyszer, az tuti, hogy lemész hídba, olyan baró. Te. Az igaz, hogy nem olcsó, de vi­szont baromi drága, de nem is az szá­mít, mert sikerült levennem a fatert egy kis lére, mondtam, hogy tan­köny­vekre kell, csórikám meg bevet­te, be­­cumizta, adott tíz rugót. Csóri. Ha­verokkal mentünk, te, ezek állati jó fejek, érted, a leg­menőbb cuccok, zsír barnák, tisz­tára, mint a reklá­mok­­ba. Te, kép­zeld, volt műsor is, a Hangya Boys játszott, pont az új szá­mukat nyo­matták, hogy aszon­gya „a kis csaj nagyon tetszett, volt a fején head­set”, te, ez valami bru­tális volt, ahogy ezek lázadtak, tu­dod, ez egy ilyen lázadós műfaj, ez a rock­zene, én is teljesen bepörög­tem, mond­­tam, hogy most már ele­gem van minden­ből, ezt már nem lehet bírni. Pláne, hogy a Győzike is lefalcolt, otthagyta a Beát, hát én totál kikészültem.

 

Még jó, hogy volt nálam pénz, amit a fater adott. Először jól be­zabáltunk a Mekibe, te, ne tudd meg, a bigburger az valami iszonyú jó, az olyan, mint egy zsömle meg egy fasírt, csak ebbe még van ma­jonéz is, te, ez nagyon állat, igaz, hogy meg kellett ennem hármat, de megérte, mer aztán vagy másfél órán át egyál­talán nem voltam éhes. A Meki után megnéz­tük a „Halál min­denkire” című fil­met a multiplexbe, te, öcsém, tök hor­ror volt, képzeld el, mindenki meg­halt benne, még a főszereplő is, állati jó volt, meg vicces is, úgy rö­hög­tünk, hogy majd meg­sza­kadtunk. Aszittem, eldobom az agyam. Jövő héten újra megnézem, kíváncsi va­gyok, akkor mi lesz a vé­ge. Aztán be­mentünk a játékterembe, tudod, van­nak ezek a lövöldözős já­tékok, na, azzal nyomat­tam egész dél­után, még jó, hogy reg­gel a mutert is sikerült lelejmolni öt rugóra, most nagyon kellett a do­hány. Öcsém, te, nem pis­kóta az a játék; dobsz egy hátast, ha meglátod, csak marhára kell fi­gyel­ni, hogy ki ne nyírjanak, meg az a legjobb, ha egyfolytában tüzelsz. A végére el­játszottam az összes pénzt, persze ki­csinált a gép, az a szemét, te, hát az ellen nem lehet nyerni, de mind­egy, így is tök jó volt. Állat. Te, képzeld, már épp kifelé men­tünk, amikor egy könyvesboltba meglátt­am az egyik osztálytársamat. Csóri­kám ott nézegette a könyveket, tökre megsajnáltam szegényt, hogy ilyen dolgokkal kell foglalkoznia. Irtó gáz. Majd hétfőn dumálok vele, hogy ne marhuljon már szeren­csét­len, nem a múlt századba vagyunk, csöppenjen már bele kicsit az életbe. Hát nem?

Szlazsánszky Ferenc – Képes Újság, 2005/48 szám (7. oldal)

[

A külváros egyik eldugott ösvényén egy törékeny fiú tévelyeg. Léptei bizonytalanok, arcát fejére húzott kapucni fedi. Felé közeledve megcsap a ruhájából áradó vegyszer szaga: a hígító. Marci átlagos családból származik, Budapest egyik lakótelepén lakott szüleivel és testvérével. Szülei házassága azonban hamar megromlott, apja alkoholizált és mindennaposakká váltak a veszeke­dések. Amikor Marci tizennégy éves volt, a szülei elváltak. Apja elköltözött otthonról, édesanyja pedig idegösszeroppanást kapott, és inni kezdett.

−  Nagyon magányosnak éreztem magam. A haverokkal mindig kijártunk a dombra: páran ittunk, a többiek meg csak fújtak, fújtak. Én is ki akartam próbálni – meséli Marci. A barátja megmutatta, mit kell venni. A többi már ment magától. Többször is látta, mi a teendő: kinyitod az üveget, egy nejlonzacskóba beleöntesz egy kicsit, és jó mélyen szívni kezded. Ha bánatos vagyok, vagy ha egyedül érzem magam, veszek egy üveggel – mondja.

Számtalan szer van, aminek a belégzése kábulatot okoz, de Marci a hígítóra esküszik. Mint mondja, neki ez jött be, ezt szereti. Ha vesz egy fél litert, akkor az jó pár napra elég.

−  Ahogy belélegzem, már be is kábulok. De elég hamar kimegy a hatása, ezért még párszor ráöntök, hogy újra hasson – magyarázza.

Marci azt mondja, hogy ettől megnyugszik, nem érzi a fájdalmat: sem a testit, sem a lelkit. Úgy érzi magát, mintha álmodna, és olyan erősen hallucinál, hogy az már-már valóságosnak tűnik.

−  Bármire rá lehet hallucinálni: jóra, rosszra egyaránt. De sajnos előfordul, hogy horrorrá válik az egész – mondja Marci. Ilyenkor azt hiszi, hogy üldözik és meg akarják ölni. Ezek az élmények pedig annyira valóságosak lehetnek, hogy akár napokig sem tud szabadulni tőlük. Ilyenkor nem tud aludni. Marci leginkább esténként szeret szipuzni. Mint mondja, ekkortájt minden nyugodtabb. – Nem szeretek nappal, piszkálnak. Szeretek elbújni ilyenkor, meg egyébként is. A kapucni is ezért van – vallja be. Legszívesebben egyedül szipuzik, kerüli a társaságot. Ha ugyanis többen vannak, akkor szinte mindig kitör a verekedés.

−  Reggelente olyan erőtlennek érzem magam, hogy nincs kedvem semmihez. Volt, hogy összetörtem magam, vérzett a fejem, de nem emlékeztem arra, hogy mi is történt. Nem éreztem fájdalmat. Nem éreztem semmit – meséli. Általában nincs étvágya az erős hányingertől, viszont szomjúsága csillapíthatatlan.

−  Kiszárad tőle az ember. Ahogy belélegezzük, belefolyik a nyálunk a zacskóba, hát ezért szomjas az ember – mondja. A fiút csillapíthatatlan köhögés gyötri: „Ilyenkor jön föl a cucc.” Érzem, hogy testileg károsít. Le vagyok roncsolódva, fájnak a csontjaim és le is fogytam – motyogja. Le akar szokni, de a szervezete már megszokta a hígítót: „Iszonyatosan kivagyok, ha nem csinálhatom.” Marci már többször „túlszívta magát” és kórházba került. Nap, mint nap látja maga körül, ahogy a társai „elvágódnak” mellette a rosszulléttől. És látja azt is, hogy egyre kevesebben vannak. Az idő múlásával valaki mindig meghal.

Lopes Elvira – Népszabadság – Magyarország melléklet, 2007. augusztus 11. (5. oldal)

[

Az imádkozó sáska nősténye közösülés közben csápjával lefejezi a hímet, amely ettől függetlenül tovább folytatja az aktust, mert ösztönösen tisztában van fajfenntartási kötelezettségével. A párzás befejeződése után a nőstény felfalja a hímet. Mivel mi előbbre járunk az evolúciós fejlődésben, az emberi faj nőstényei alaposabb munkát végeznek. Ők előbb kirabolják a hímet, és utána semmisítik meg.

A 28 éves csinos hölgyet két jól fizetett testőr vigyázza. F. Zsuzsa óvatos: eddig négy férjjelöltet csavart ujjai köré, busás haszonnal. A megszédített férfiak persze szeretnének törleszteni…

−  Nem hiszek a házasságban – kezdi vállrándítva Zsuzsa: – Minden véget ér, s jobb erre felké­szülni. Az együttélés híve vagyok. Minden kapcsolatomban a legtöbbet adtam: önmagamat.

−  A rossz nyelvek szerint négy élettársának köszönheti, hogy gépírónőből gazdag üzletasszony lett.

−  Talán tiltja a törvény, hogy kiaknázzuk a kapcsolatokban rejlő lehetőségeket? Én is csak ezt tettem.

−  Ha van kedve, vegyük sorra az élettársait!

−  A gimnázium után egy kereskedelmi cégnél lettem gépíró-titkárnő. Éppen túl voltam egy kapcsolaton: fél évig jártam egy férfival, s kiderült, nős ember. Akkor megfogadtam, hogy soha nem fogok sírni férfi miatt.

−  Bosszú a férfiak ellen? – Olyasmi. Három hete dolgoztam, s az egyik osztályvezető ajánlatot tett. Ferenc harmincas, elfogadható férfi volt, belementem a játékba. Vacsorák, ékszerek, ruhák. Hetente kérte meg a kezem. Fél évig laktam nála. Egy ízben Münchenben jártunk, s egy üzleti vacsorán ismertem meg Karlt.

−  Ő volt a második? – Nyert! Egy modellügynökség tulajdonosaként felajánlotta, hogy készít rólam próbafelvételeket. Ferencnek nem tetszett, de fütyültem rá; egyedül utazott vissza Budapestre. Minden időmet Karllal töltöttem. Két hét után felhívtam Ferencet, hogy kint maradok Németországban.

−  Mit profitált a második kapcsolatából?

−  Egy év múlva már társtulajdonosa voltam a cégnek. Karl annyira ragaszkodott hozzám, hogy a nevemre íratta a részvények jelentős részét. Egyre több szervezési feladatot vállalt. Üzleti kapcsolatba kerültem egy New York-i reklámügynökség főnökével. László magyar származá­sú volt, s terjeszkedni akart Európában. Első pillantásra belém szeretett. Egy felvásárlási ma­nőver során fél év múlva miénk lett a németországi ügynökség. Karl öngyilkossággal fenye­getőzött, de rám ez nem hatott.

−  Gondolom, László is megfizette az árát, hogy az Ön élettársa lett...

−  László értett ahhoz, hogy cégeket vegyen, részlegekre bontsa, és jó áron eladja. Én is se­gí­tettem neki, így most több amerikai ingatlanom is van…

−  Ki volt a következő?

−  Egy Floridában élő magyar származású báró. András a vagyonát a szállodaiparba fektette. Huszonöt évvel idősebb nálam. Az ő jóvoltából tudok mindent a klasszikus etikettről. Tőle a hazai kapcsolatait kaptam, s így tudtam a kinti vagyonom egy részéből Budapesten megvet­nem a lábam. Fővárosi panziókban, hotelekben vásárolok tulajdonrészt. Ma már András csak egy levelezőpartner. A többiek közül egyedül ő fogadta bizonyos eleganciával bejelentésemet, hogy vége…

−  Most egyedül él?

−  Igen, de elfoglal az üzlet. Van titkárom, testőröm. Muszáj! Túl nagy a vagyonom, s a harago­sa­im is számosak.

−  Tán ostoba a kérdés: mi lesz, ha egy szép napon beleszeret valakibe?

−  Hogy kérdezhet ilyen lányregénybe illőt? Velem nem történhet meg efféle baleset, láttam már épp elég csalódott nőt. De ha mégis megesik, az szenzáció lesz. Akkor magát is értesítem. Rendben?

Kuti Péter – Meglepetés

[

A nyugatmajmolás új keletű megnyilvánulás a Bálint nap ünneplése. A globalizálódás egyik negatív jelensége az elamerikanizálódás. Az angolszász kultúra egyre nagyobb súllyal telepedik a kis nemzetekre. Következményeként elfelejtjük ősi szokásainkat, hagyományainkat, háttérbe szorítjuk népi ünnepeinket, elveszítjük nemzeti vonásainkat. Beolvadunk egy uniformizálódott masszába, ahol a világ vezető államai határozzák meg, hogyan éljünk, hogyan ünnepeljünk, miként viselkedjünk. Ezzel fokozatosan megszűnik a világ sokszínűsége, és a gyökerek megszűnés miatt mind több ember érzi otthontalanak magát a saját hazájában:

 

Nem akarok ünneprontó lenni, de szirupos üzeneteket küldeni, szívecskéket rajzolni, és azt mondani: szeretlek, elég időrabló kedvtelés. Tülekedés a virágosnál, bonbonos pultnál, parfümös polcnál. Hobbiszerelmesek fényűzése. Hobbiszerelmesnek lenni nagyon jó! Bájos passzió, de kissé távol áll a szerelem mestereinek világától. Az ő világukban elemezni vagy megfogalmazni egy kapcsolatot olyan értelmetlen vállalkozásnak tűnne, mint reggelenként regisztrálni, hogy megvirradt. Kevés olyan párt ismerek, akik tartalmas, szép, megérlelt, építő kapcsolatban élnek. De őket sohasem hallottam szerelmük hevéről, milyenségéről, nagyságáról beszélni. Fura, szemérmes, tartózkodó, fegyelmezett módon sugározzák maguk köré a boldogságot, nem is merem szóba hozni, pedig ott van, mint bőrön az égésnyom.

Stendhal, az a kissé savanyú alak, aki semmit sem tudott a szerelemről, viszont mindent megírt róla, pedáns ember volt. A szerelemnek gyártott négy skatulyát, és belerámolta az összes tartozékot, hátha megtalálja az utókor. Az első skatulyába került a legbecsesebb, a szenvedélyes szerelem. A másik háromba a maradék, a szerelem szóra sem érdemes fajtái: a kedvteléses, a testi és a hiúsági szerelem. Valentin-nap már akkoriban is dívott Franciaországban, és semmi kétség, elsősorban a hiúsági szerelemről szól. Hadd szóljon! Legyen harsány, hangos, cifra és mámorító, akár egy gyerekkori farsang, hiszen a hiúsági szerelem az érzelmi kiskorúság gyermekbetegsége, mindannyian átesünk rajta. (Néhányunknál szövődményes.) Ha átestünk már pár hiú, kedvteléses, testi meg ilyen-olyan kapcsolaton... Vagy ha még nem estünk át... Egyszer csak, nem tudni miért (legalábbis én nem tudom) belép életünkbe a szenvedély. Vagy nem így van? Ritkán jön nagy sebbel-lobbal. Sebbel gyakrabban. Néha észre se vesszük. Nem is volna egyszerű lefotózni a Valentin-napi képesla­pokra. És úgy legyűri a hiú, kedvteléses, meg testi kis embert, hogy az meg se nyikkan. Csak némán megadja-odaadja magát, aztán nem beszél róla.

Az igazi szerelmi ünnep – ahonnan a legenda útjára indult, hogy 1800 évvel később megérkezzen a plázákba – csendes szertartás volt. Ha volt egyáltalán az a Valentin nevű pap, aki Claudius császár idején titokban összeadta a szerelmeseket. A véres háborúkat vívó uralkodó úgy gondolta, csakis a szerelem tarthatja vissza az öldökléstől a férfiakat. Ezért megtiltotta, hogy házasodjanak. A hiúsági, testi meg kedvteléses szerelmesek nem is tartottak lármás lagzikat. Csak az igazán szenvedélyesek akartak úgy is egymáshoz tartozni, hogy rajtuk kívül nem volt ott senki. Csak Valentin, a suttogó pap.

Vass Virág – Metro, 2008. február 14. (4. oldal)

 [

Harmincéves barátnőm nemrég profi társkereső szolgálathoz fordult. Ráébredt, hogy reggel nyolctól délután hatig tartó munkája és a hétvégi tréningek, kapcsolatépítő találkozók mellett nemhogy férjet, de még egy rendes futó kalandot sem talál magának. Az üzleti világban megszokta, hogy ha valamihez nem ért, azt másokra bízza. Hosszas utánajárással kiválasztotta a lakóhelyéhez legközelebb eső és jó referenciával bíró ügynökséget. Nem sajnálta a több tízezer forintos regisztrációs díjat, s rászánta egy egész délelőttjét, hogy az ügynökséget vezető, pirosra lakkozott körmű, kontyos hajú, félelmetes beszélőkével bíró asszonnyal a legapróbb részletekig megossza kívánságait.

−  Nekem három diplomám van, a partneremnek legalább egy legyen. A gyerek nem akadály, de azért jobb, ha nincs. A körmei legyenek tiszták, öltözködése modern, fogai ápoltak. A humo­rérzék fontos. – A vörös kör­mű bólogatott, s precízen írta a kívánságlistát.

−  Nem baj, ha nincs pénze, ne­kem van. Az önbecsülés szem­pontjából viszont jobb, ha mégis jól szituált az illető, különben szorong majd mel­lettem. Szolid jómód, mind­össze ennyit várok el – fejezte be végül a feltételek fölsorolását.

A társkereső cég tulajdonosnője ígérte: a lehető leghamarabb meg­kapja majd azoknak a „portfo­lió­ját”, akik legalább nagyjából meg­felelnek a kívánalmainak. Várt három hónapot, de egy darab fény­képet és egyetlen telefonszámot sem kapott, a társkereső szolgálathoz küldött e-mailjei is válasz nélkül maradtak. Nem teketó­ri­ázott, felmondólevelet írt a cég­nek, s közölte: fizessék vissza a regisztrációs díjat, s egyben tö­röl­jék is a rendszerből, a szer­ző­dés nem teljesítése miatt má­sik irodá­hoz fordul.

Egy hét múlva válasz érke­zett. A vörös körmű azt írta: a regisz­trációs díj nem jár vissza, ellenben az elmúlt napokban több al­kal­mas jelölt is akadt, akik ha­marosan jelentkeznek majd ná­la. Az első „vak randin” egy öt­vené­ves agglegénnyel hozták össze, aki még mindig az anyu­kájával élt. Pepita, barna-krémszínű öltönyét legalább harminc éve szabták. A férfinak határozottan molyirtó il­lata volt. A második találkára egy fiatalabb ember érkezett, akiből dőlt a szeszszag. Barátnőm kezet fogott vele, aztán sarkon fordult, és otthagyta a presszóban egyedül. A harmadiknak nemhogy ápolt fogsora, még foga sem volt.

Fél évig tartott, amíg elérte: töröljék az adatait a társkereső szolgálat rendszeréből. Addig hetente legalább háromszor hívták találkára ismeretlenek, de egyetlen olyan sem akadt, akinek legalább a hangja bizalmat ébresztett volna benne. A regisztrációs költségek felét sikerült visszakapnia, igaz, ezért pereskednie kellett, s az ügy­véd díja tetemesen meghaladta a visszajáró pénzt. Most új takti­kát választott. Éjjelenként a világ­hálón böngészi a társkereső olda­lakat, hátha ott ráakad az igazi­ra. A bejelentkezéskor csalt egy picit, a korából öt évet letaga­dott, méreteit – ahol úgy gon­dol­ta – kissé felnagyította, má­sutt csökkentette. Azt sem árulta el, hogy három diplomája van. Virtuálisan már sokan csapják neki a szelet. Jó néhányan meg is felelnek annak a képnek, amit álmai lovagjáról festett: ápoltak, műveltek, jómódúak, és még humoruk is van.

Doros Judit – Népszabadság, 2006. február 28. (7. oldal)

[

Napjaink divatos témája a szingli. A jól kereső fiatal értelmiségi nők párkeresési kálváriájáról az „Ezotéria kivitelezése” részletesen foglalkozik. Kitér az elmagányosodás veszélyére is. Vannak, akik a mágiában keresik a megoldást. A démoni erőkkel való játszadozás azonban könnyen tragédiá­ba torkolhat:

Három diplomája és igéző szempárja van Katának, mégsem sikerül neki semmi, vagy legalábbis ezt állítja magáról. A „semmin” a magánéletét érti, más tekintetben ugyanis sikeres harmincasnak számít. Egy reklámügynökséget vezet, dől hozzá a pénz, amivel tud is mit kezdeni. Nem tartozik a rideg és céltudatos menedzsernők táborába, workshopok és brainstormingok helyett inkább olvas, vagy unokaöccseivel az erdőt járja. Nincs takarítónője, és ebédre sem szusit eszik, jobban kedveli a körömpörköltet a sarki kifőzdében. Kata a férfiakat mindig rosszul választja meg. – Általában erősnek látszó macsókba szeretek bele, aztán később rendre kiderül róluk, hogy gyámoltalanok, mint egy kölyöktacskó – meséli Kata. – Vagy az anyjukkal, vagy az elvált feleségükkel élnek, s ennek alapján szabják meg az időbeosztásukat is: hétvégenként a mamát kísérik templomba, temetőbe, vagy a közös gyerekekkel szerveznek programokat. Este korán hazamennek, mert készülniük kell a másnapi fárasztó értekezletekre.

Aztán felcsillan a szeme: – Elmentem egy táltoshoz, aki leveszi a szerelmi rontást az emberről, és megtisztítja a testét, lelkét a rászórt átkoktól – mondja. – Négy átkot tapintott ki rajtam, kettő nőtől, kettő pedig férfitól került rám. A nők vélhetően az elvált feleségek vagy aggódó anyukák lehettek, akik azt a kevés időt is sajnálták tőlem, amit emberem velem töltött. A férfiak közül meg olyan szórhatott rám átkot, akire rá se néztem. Aztán hozzáteszi: – A kitapintott átkot varázsszavakkal és mágikus erővel már leoldotta rólam a táltos, s most arra várunk, hogy egy olyan férfi kerüljön az utamba, aki minden szempontból megfelel. S hogy akkor mi történik? Nos, ezúttal nem bízza magát a véletlenre, mondja, hanem a kiszemelt férfit a táltos szerelmi kötéssel láncolja majd hozzá, olyan bűbájjal, amelytől a másik nem tud szabadulni.

Már csak egy kérdésem maradt Katához: mi lesz, ha az odaláncolt férfiról kiderül, mégsem ő az igazi, neki is vannak hibái, például nem teszi le egymás mellé a papucsait, lecsöpögteti a frissen vasalt inget málnadzsemmel, vagy egyszerűen unalmassá válik. Kata azt válaszolja: ilyenkor nem lehet csak úgy kitenni a másik szűrét, mert akkor a hiúságában megsértett férfi újabb, az eddiginél is erősebb átkokat, rontásokat szórna rá. Ám a táltosnak erre az esetre is megvannak a maga varázsigéi, s egyszerűen leoldja majd azt a kötést, amelyet korábban, a szerelem kezdetén rátett a férfira, az pedig békével odébbáll – mondja. Elköszöntem, Kata különben is sietett: azt mondta, aznap délután több találkozója is lesz, s azt reméli, ezek egyikén megtalálja majd álmai férfiját.

Doros Judit, Népszabadság, 2004. október 6. (11. oldal)

[

A szingli modern társadalmunk sajátos kép­ződ­ménye. Azokat a fiatal nőket sorolják ebbe a cso­portba, akik feladják a családot, és egész életüket arra áldozzák, hogy a multinacionális cégeknek pro­fitot termeljenek. Ezért viszonylag jól meg­fizetik őket. Átlag feletti jövedelmük folytán hozzászoknak a magas életszínvonalhoz, amelyről aztán már nem tudnak lemondani. A munkaidő gyakori kitolódása, az időhiány sem kedvez a párke­re­sésnek. A tévúton járó karrierista nők sokszor csak évtizedek eltel­tével, magánytól szenvedve jönnek rá, hogy elmu­lasztottak valami nagyon fontosat. Női mivoltukban nem tudtak kiteljesedni, ki­hasz­nálatlanul hagyták természeti adottságaikból eredő képességeiket. Azok sem találnak maguknak meg­felelő partnert, akik fo­lyamatosan keresik. Ennek oka, hogy maxi­malisták, irreális igényeket támasz­tanak a férfiakkal szem­ben:

 

Biztosan veled is megesett már, hogy találkozol egy sráccal, kicsit beszélgettek, minden a legnagyobb rendben, csak épp a szerelemgenerátor nem indul be. Nemrég pont ez történt velem. A fiú intelligens volt, jó fej, udvarias, szellemes társalgó. Csukott szájjal evett, szabályosan használta a kést-villát. Soha nem vett volna fel szürke cipőt, a fehér frottírzoknit is felejtőlistára tette. Amit mondott, a helyén volt, nem tudtam semmibe se belekötni. Ra­gaszkodott hozzá, hogy ő fizesse a számlát, de egy cseppet sem volt tolakodó. Pedig hatan vacsoráz­tunk, úgyhogy a számla sok­koló adatot, mintegy 17 400 fo­rintot rejtett. Szóval fukarnak sem mond­ható. „Talán tényleg ő a tökéletes pasi!” – pihegtem elhalón. Titokban meglestem, mennyi borravalót ad: 18 000 forintot perkált le, vagyis a jatt a 10%-ot még csak meg se közelítette. Pedig a pincércsaj nem győzött kedveskedni, és a vacsi is csik­landozta ínyünket.

Ugye megmondtam, itt van a kutya elásva! Lenyugodtam. Ké­nyelmesen elterültem a szék­ben. Most már értem, miért kap­csolt szerelemgenerátorom „Off” üzem­módra. „Bár nem olyan nagy baki, ha nem jó matekból!” – próbáltam men­teni őt. De hiába.

−  Hát ezt eltoltad – fordultam hozzá.

−  Micsodát? – kerekedett el a tekintete.

−  A borravalót elég szűkösen mérted. Megnézte a szám­lát, körbetekintett a vendég­lőn, és mély értelműen meg­jegyezte:

−  Nem adtam keveset. Ha mind a hét asztalnál, amely­nél ma este kiszolgál ugyan­ennyit kap, 6000 forinttal fog hazatáncolni. Ezért az égvilágom semmi mást nem kell csinálnia, csak néhány tányért hurcolászni innen oda, onnan ide.

Így aztán a „túl szép, hogy igaz legyen” kategóriából a pasi szél­se­besen lecsúszott a „nincs az az isten, hogy ezzel kezdjek” csoportba. Egy kalap alá került a bigottakkal, a humortalanokkal, nőgyűlölőkkel. Amikor az ember pasifogóban van, bizonyos dolgok nem jöhetnek számításba. Például a srác ne legyen zsugori vagy kicsinyes. Most nem arról van szó, hogy egy vérbeli Cseko­nics báróra vágyom, aki két kézzel szórja a pénzt. De ha egy pin­cérlány lót-fut a kedvünkért, ak­kor igazán megérdemli a bor­ravalót. Nem kell kibújni a fize­tés alól azzal az átlátszó ürügg­yel, hogy a nőci csak tá­nyé­rok­kal cicázik egész este. Aki ilyen szűkmarkú egy pin­­cér­lánnyal, az a szülinapom­ról is meg­fe­ledkezne, és az aján­dé­ko­mat is elspórolná.

Vannak lányok, akiknek a ma­gas­ság, másoknak a humor­ér­zék, megint másoknak a hím­ivartájék számít. És mindenki ismeri a ta­bu fogalmát, azt a bi­zonyos je­let, melyre a „tilos a belépés” lám­pa villogni kezd. Ám ezt az egyet leszámítva ru­galmasan kell ke­resgélnünk, ne­hogy a végén egy szál ma­gunk­ban végezzük. Van egy ba­rát­nőm, aki nem osztja né­zetemet. Ő hisz benne, hogy min­denki­nek megvan a maga tökéletes párja. Szerinte fél­meg­­oldásokba nem szabad bele­sétálni. A csaj­szi összeírt egy 75 pontos lis­tát. A tuti befutó­nak minden igényt teljesítenie kell, mielőtt a barátnőm egyál­talán ráveti ibo­lyakék szemét. A listán szerepel egy rakás ál­talánosság, amelyben a legtöbb nő osztozik: a pasi például sze­resse állatokat, legyen önzetlen és így tovább... De vannak spe­ciális elvárások is. Ha a barát­nőm dúdolgat egy dalt, a srác­nak azonnal lángra kell lobbannia, rögtön folytatni kell a számot (és persze kapásból kell ismernie a szerzőt, az énekest), különben le is út, fel is út!

Történt, hogy egy hónapja összefutottam a lánnyal. El volt szállva, szerelemhormonjai forrponton zizegtek. Találkozott egy fiúval, aki mind a 75 követelményt teljesítette. Mint büszkén mesélte, a pasi nemcsak az énekest tudta azonnal, hanem felsorolta az összes albumát is. Átment a vizsgán, méghozzá maximális, vagyis 75-ös pontszámmal. Hát, nem is tudom... Egy héttel később összeakadtam a csajjal.

−  Na, milyen a szerelem? – kérdeztem.

−  Vége – legyintett rosszkedvűen.

−  Miért? Hisz azt hittem, ő maga a tökély!

−  Az is. Csak olyan hülyén vihogott. Rögtön megértettem. Beültünk egy kávéra a sarki presszó­ba, és meghánytuk-vetettük, hogy talán változtatni kéne az igényeinken.

Somos Helga, Cosmopolitan, 2002. október (32. oldal)

[

Jön egy királyfi tán, királyfi tán, királyfi tán…

 

FIÚ:

Indigószínű a tenyere, körmei köré kékes keretet rajzol a kitartó kékfrankos[100]. Terepszínű gúnyában van és kitaposott bakancsban, ami állja a pince nyirkos hidegét. Jóval innen van még a harmincon, egyetemet végzett, most is külön képzésre jár, de diplomáit lassan a szögre akaszthatja. Hajnalban kel, és ilyenkor a szüret és a szőlőmunkák idején tizenegy óra lesz, mire ágyba kerül. Magának főz, de olykor az is gondot okoz, hogy miből vegyen egy kiló kenyeret.

−  Nem az kérdés, hogy tartozom-e minden hónap végén anyáméknak, hanem az, hogy épp mennyivel – kesereg. Elvileg minimálbért keres, de a fizetését rendszerint késve kapja, több részletben. Ha nagyon panaszkodik, kezébe nyomnak egy húszast. Meglett családapák osztoznak a sorsában, olykor egymást marják, melyiküknek adott a főnök épp egy kis előleget, vagy nem is tudják már, hogy micsodát. Elvileg a fizetésüket. Gyakorlatilag az alamizs­nájukat.

Feketére rajzolt körmökkel nehéz csajozni. A citromsav már nem segít, kérgesebbre marja a bőrt, mint a szőlőcefre. Minden egyes fruskának pedig nem lehet elmagyarázni, hogy idefigyelj, ez nem kosz, csak a munkám része, a keservemé. Tavaszra megkopik majd egy kicsit, de addig ilyen marad, ezt kéne megfogni, derekadra, melledre tenni, kedvesen megsimogatni, jóban-rosszban nem ereszteni. De a huszonéves fruskák nem kékfrankossal cserzett, smirglis tenyérről ábrándoznak, hanem puha tenyerű menedzserekről, nagy sportos autókkal, milliós fizetéssel, lehengerlő fellépéssel, cápanyakú inggel, hegyes orrú cipővel. Olyanokról, akik nem töprengenek a kenyér felett, hogy most fél kiló vagy kicsivel több kerüljön a kosárba, hanem kilóstul veszik a hízott libamájat.

LÁNY:

Huszonéves fruska, áradó lendülettel. Dekoratív megjelenés, egzotikus arc. Egyetemet végzett ő is. Korosztálya tagjainak többségétől eltér: nem input-output menedzserként, vagyis portásként dolgozik. Van rendes munkája, ami végzettségének megfelel, és képes önállóan döntéseket hozni. Minden hónap elején kezébe nyomják a fizetését, nem is minimálbért. Mégsem találja igazán a helyét. Neki is a boldogsággal van baja. Listát ír arról, milyen társról álmodik. Ideadja. Hosszú. Szó szerint idézem:

„Szeret utazni, sokat utazhatunk együtt. Van kocsija, motorja, tehetős. Külső: magas, sármos, csinos, dögös, arányos, jó megjelenésű, jól öltözött, sportos, közepes-nagy farka van, és jól bánik vele. (Én kérek elnézést.) Mély hangú. Belső: érzéki, okos, intelligens, pozitív, laza, jó megfigyelő, jó kedélyű, nagyvonalú, közvetlen, barátságos, humoros. Tisztelettudó. Tisztességes. Példakép, akire felnézek. Figyelmes, udvarol, bókol. Társaságkedvelő, kitartó, kreatív, motivált, független, fiatal, szórakoztató, pörgős. A munkában profi, tudatos, jó üzleti érzékű. Fontos még: azonos szemléletmód, érdeklődés. Kultúrérzékeny”. Ők ketten, ha minden nap összefutnának, akkor is legfeljebb a végtelenben találkoznának. Ahol ott bolyong generációjuk nagy része is, feketére cserzett kezekkel, hosszúra nyúlt kívánságlistákkal.

Doros Judit – Népszabadság, 2014. november 7. (9. oldal)

[

Ma már a vízcsapból is az folyik, hogy paradigmaváltás van, és ez a férfi-női kapcsolati- és szerepmintákra is érvényes. Ebben az átmeneti időszakban az emberek nehezen találnak önmagukra, és minden bizonnyal ez is hozzájárul a manapság oly divatos szingli életmódhoz. Az útkeresés gyakran jár lelkünk analizálásával. Az egyedüllétet nem mindig a kényelemszeretet, a felelősségvállalástól való ódzkodás motiválja. Sokan vannak, akik mielőtt elköteleznék magukat, szeretnének önmagukkal tisztában lenni. A lélek legmélyéig lehatoló vívódásról szól az alábbi vallomás is. Címe: Miért vagyok szingli?

 

A harmincas éveim elején járok, és férfi vagyok. És szingli. Nézzük hát, milyen válaszokat adhatok a címben szereplő kérdésre, miszerint miért vagyok szingli? Mert a munkám a hobbim, és szeretek akár hajnali kettőkor is ébren lenni otthon és dolgozni. (Sőt, az éjszakákat jobban szeretem, mint a nappalokat. Régen valóságos kultúrái, civilizációi voltak ennek az életvitelnek. Mert a sötétben nyitottabb az ember misztikus érzékelése, és jobban veszi az univerzum energiáit.) Mert ha nem vagyok egészen oda valakiért, akkor nem akarok túl sok időt tölteni vele. (Valószínűleg magamnak való vagyok.) Mert ha nincs varázs, akkor a praktikumon alapuló, kényelmes, jól kijövünk egymással alapszint kevés ahhoz, hogy feladjam a szabadságomat. Ahhoz a létünk – az ő és az én létem – mélyéből jövő összetartozás érzése kell. (Valószínűleg gyerekesen romantikus beállítottság ez.) Mert akikkel nincs meg ez az izzás, azok a „kedves idegenek” kategóriájába tartoznak. Jellemüket objektíven látom a röntgenszememmel, és nem működik bennem a túlvilágból és más életekből áthozott szeretetet, amely elnézné a hibáikat. (Négy embernél éreztem ezt egész életemben, ebből egy rokon volt, egy mentor, kettő pedig párkapcsolat.)

A „kedves idegenekhez” nem kapcsol a szó pozitív értelmében vett születés előtti terv a közös játékra legfeljebb csak karmikus kötelék és lánc. Mert volt egy-két kapcsolatom, amelyik elvette a kedvemet attól, hogy olyas valakikkel próbáljak komolyabb nexust, akiknél már viszonylag korán jönnek a jelek, hogy egyes tulajdonságaik kiábrándítóak. Amikor felütötte fejét a harmóniátlanság, az megbetegített. Egyedül lenni ugyanis még mindig jobb, mint egy harmóniátlan kapcsolatba ragadva sínylődni. (A családban látott hasonló se veled, se nélküled-féle karmikus házasságoktól mindig kirázott a hideg. Éreztem, én ilyesmire képtelen vagyok.)

Mert az emberek két marokkal megragadják a figyelmet, empátiát és energiát, amit kínálsz nekik. (Talán, mert jó hallgatóság vagyok.) De ők nem kínálnak semmit cserébe. Sőt, az a halálom, hogy mindig nekem bizonygatják, milyen remek emberek/elmék/lelkek. Nem is tudom, mintha éreznék, hogy nem vagyunk egy szinten, és próbálják eladni magukat nekem. (Még a saját szüleim is.) Néha olyan ez, mintha dicsekvő óvodások között lennék. Az emberek nagy része kedvel engem, nem vagyok én rideg és hideg, átérzem mindenki búját-baját, de hol vagyok én ebben? Ez nem ad elég üzemanyagot, ami elvisz engem egy egész életen át. Hosszú távon hogyan töltekezzem ebből? Amikor mindenki elvette tőlem, ami kell neki, utána már inkább csak nyugit akarok, és hogy hagyjanak békén. (Félreértés ne essék, nem az áldozat szerepében tetszelgek: a saját döntésem, hogy ami rövid időt együtt vagyok másokkal, pozitív jelenlét legyek az életükben. Lehetnék ridegebb és bunkóbb is. De nem akarok. Saját döntésem. Viszont azt, hogy ez mennyire nem elégít ki, nem tudom elhazudni, pláne nem önmagamnak.) Mert az emberek nagy része untat. Beszűkítő érzést adnak. És ezzel elszomorítnak. Vagyis nem dobnak fel, illetve csak ideig-óráig. Akkor van flow-élményem, ha elolvasok egy könyvet, amely intellektuálisan vagy tudásanyag tekintetében stimulál, vagy megnézek egy filmet, elolvasok egy regényt, amely meghat. Embereknél is átélek hasonlót, de csak percekig. (Lehet, hogy szimplán rövid a figyelmem kiterjedése, és nem tud lekötni semmi hosszú időn át?)

Mert rengeteg energiába kerül megértetnem magam. Általában két lépéssel előrébb jár a gondolkodásom másokénál, így a gondolataim megmagyarázása kettős erőbedobást igényel. Vagyis a kommunikáció mint olyan, sajnos nyűg. (Több olyan ember van még az életemben, akiket azonosítani tudok más inkarnációimból, de ennek puszta ténye nem garantál valami fene nagy egymásra hangoltságot.) Mert volt egy-két visszautasítás, ami megégetett. Mert érdekel, hogy kinek milyen a csakis rá jellemző erotikus testbeszéde, és a koitális (közösülő) habitusa az ágyban. Olyan kíváncsisággal vizsgálom ezt, mint mondjuk az ornitológus a madarak viselkedését. A széles körű vizsgálódás pedig monogám kapcsolatban aligha kivitelezhető, ugyebár. (Plusz nem vagyok még elég idős vagy rusnya ahhoz, hogy pénzért kelljen szexet vennem.) Mert mindössze kétszer tapasztaltam egész életem során, hogy olyan valakivel kerültem össze, akivel fél szavakból is értettük egymást. Akinél éreztem, hogy áramlik köztünk az energia és a szeretet. És nála jó érzés volt, hogy bepillantást nyer személyiségem esendőbb oldalába, mert az intimitás, a lelki meztelenség felszabadítóan hatott. Egyiküket annyira „régről” ismertem, hogy valahányszor megláttam, meghatott a jelenléte. Másoknál nem élek át ilyen interperszonális katarzist.

Gyanítom, az emberek többsége hasonló kátyúban van, de ők talán jobbak abban, hogy ellavírozzanak a nem kielégítő kapcsolataikban. Én inkább egyedül vagyok. Mert a hetero párkapcsolatnál az egyenrangúság érdekelne – potenciális szülőként is, mert ott már a gyerek lesz a prioritás –, de ehelyett a következő elvárást kapja a férfinem: a pasasnak az a dolga, hogy kiszolgálja a nőt. Ez megint csak akkor működhet, ha fülig szerelmes vagyok. Akkor már jobban megtalálom magam a férfiakhoz fűződő baráti kapcsolatokban, ahol nincs ez az „úrnő kényeztetése” jellegű dolog. Mert individualista korban élünk, amikor megváltoztak az életpályák: az úgynevezett adoleszcens (serdülőkori) generáció később alapít családot. (Lehet, hogy csak a késleltetett, kitolt kamaszkor állapotában leledzem?)

Idáig írtam volna ezt a cikket, ha valami tradicionális női vagy férfi magazin hasábjaira készül. De mivel az Elixírben jelenik meg, lépjünk át a „mert”-ekkel mélyebb szintre! Mert a fogantatásom volt életem első mélypontja. Magyarán: nem akartam ide születni. Pontosabban: vállaltam, lényemmel kimondtam az igent, de mindenki ismeri azt, amikor úgy mondunk valamire igent, hogy közben kissé elfintorodik az arcunk. „Hááát… hm… na jó… igen.” Hát ilyen nyögvenyelős volt ennek az inkarnációnak a vállalása. Hogyan kaptam e revelációt? Ártatlan kérdést tettem fel kine­ziológiai izomtesztelés során: „Mik voltak életem mély- és csúcspontjai?” Amikor kijött ez a válasz, azonnal összeállt a kép, miért nem éreztem soha magam otthon ebben az országban és a családban, amelybe születtem. Majdnem beledöglöttem a felismerésbe, hogy karmikus kényszerből eltérült inkarnáció vagyok. Bő három évembe telt, mire kihevertem olyan szinten, hogy legalább némi rezignált lemondással és iróniával tudom kezelni, és az általa okozott fájdalom nem vág a húsomba. (De attól kiráz a hideg, hogy gyereket nemzzek ugyanabba a realitásba, amelyben én kamaszként és felnőttként olyan rosszul éreztem magam. Az ember a legjobbat akarja a gyerekének. Habár az is lehet, hogy ő az én diszpozíciómtól függetlenül – jól érezné magát benne.) Persze, ez a sok indok nem jelenti azt, hogy életem végéig egyedül akarok lenni. Nekem is hiányzik időnként, hogy ne csak egy alkalmi partnerhez bújjak, hanem valakihez, aki hosszú távon is izgat és érdekel, és akivel „egyszerűen jó érzés egy szobában lenni”, ahogy egy ismerősöm fogalmazta meg egyszer. Persze én is szeretnék tíz év múlva egy olyan cikket írni, amelyben felsorolom, miért vagyok valakivel elkötelezett párkapcsolatban. Majd meglátjuk…

Kaiser Ákos –– Elixír, 2013. február (14-15. oldal)

[

A héten teli voltak a hírek a nagy­asszony nyilatkozataival. Tudvale­vő, hogy a nagyasszony majd csak akkor jön haza brüsszeli külde­té­séből, ha államfőnek választják, ha ugyan nem mindjárt első konzulnak teljhatalommal, ám most a kocsi­já­ból kiszállva mégis a pesti flaszterra tette a lábát. És ekkor tilosban par­kolásért megkerékbilincselték, ami­nek az ára hétezer forint. Vigyázat, a kérdés nem az, hogy szabad-e egy nagyasszonynak szabálytalanul par­kolnia, hanem, hogy utána mi van. Utána nagy hang volt, írják a hírek és mondják a tanúk, igazol­vány­fel­mutatás, némi egzecíroztatás, hogy ki vagyok én, és hogy jönnek ma­guk ahhoz. Ismétlem, mindez hétezer forint miatt. Azt nem mondanám, hogy már nagyon vártam egy országos nagyasszonyra, ám ha már lesz ilyen, gondoltam, különb lesz a többinél. Azt gondoltam, hogy aki a nemzet megmentője, az elnyomottak vasökle, az egy elegáns mozdulattal lazán kifizeti a büntetést, még ha nem is az angolkisasszonyoknál nevelkedett, aminek persze híre megy, hogy hú, ennek a nőnek aztán van kiállása, stílusa, ez nem az a taplófajta, nem is kétséges, hogy nincs nála méltóbb nagyasszony.

De nem. A nagyasszony pontosan ugyanazt csinálta, mint amit az általa megvetett és gyűlölt, elta­ka­rítani való társai szoktak tenni: kér­kedett, egyszerre volt kisstílű és nevetséges, ami persze az ő meg a ke­rékbilincses emberek baja. Ám mi a garancia arra, hogy az operettszín­padról az igazi hatalomba lépve nem ugyanezt teszi majd? Társadalom­tu­dósoktól tudni, a magyar hazát meg­menteni nem az erre legalkalma­sab­bak jelentkeznek, hanem a harma­dik-negyedik vonal, a resztli. Ezek legfiatalabbjai, a nagyasszony hívei, nagy előszere­tettel állnak elő avval, hogy lelkük, múltjuk hattyúfehér. Ez rendben is volna, semmi rovott múlt (leszámolva azokat, akik rovott múl­túak), a kérdés csak az, hogy ebből a megannyi tiszta múltból és jelen­ből mikor lesz rovott jövő? Már ősszel, vagy csak jövőre; mert sem­mi kétség, hogy az új képviselőház is ragaszkodni fog a kontinuitáshoz.

Most legújabban egy soltvadkerti ifjút mutogatnak az Index portálján, öntudatos, keresztény hívőt, az ifjú­ság példaképét, aki „a művelt és kulturált ifjúságért, a nemzeti össze­tartástudat erősítéséért végez önf­eláldozó munkát”, ám aki a fény­ké­pen a sörtől eléggé ramaty álla­pot­ban, mondhatni tajt részegen pénisz­növelő szerkezetet tart maga elé. Nem volna ebben semmi kivetnivaló, végtére is nem bíborosok tartják a pénisznövelő masinát, ám amikor annak idején Gyenesei miniszter állt a világhálóra föltett fotón egy szál alsóban, sörösüveggel a kezében egy magánbulin, akkor ebből azonnal szigorú következtetések lettek levonva a magyarság sorsára nézve, mármint hogy ilyen vezetői vannak az országnak. Persze afelől nincs kétségem, hogy a pénisznövelő szerkezet egészen más kategória, nyilván rituális célokat szolgál. A nagyasszony a végén aztán kifizette a büntetést, azóta rágalomhadjáratról beszél, a következő hír pedig nyilván az lesz, hogy a büntetést költségként számoltatta el a pártjánál. Hazát menteni szép dolog, de a nagyasszonyok is a piacról élnek.

Megyesi Gusztáv – Népszabadság, 2010. március 27. (5. oldal – részlet)

[

Évszázadokkal ezelőtt, mikor még nem aljasodtak el ennyire az emberek, elég volt az adott szó állításunk bizonyítására. Amikor Pál apostolt Jeruzsálemben meg akarta korbácsoltatni a római helytartó, ezt mondta: „Nem teheted, mert én római polgár vagyok!” Erre a prokurátor azonnal visszavonta az ítéletet. Nem követelt tőle okiratot, nem vetette vizsgálati fogságba, nem volt szükség védőügyvédre, sem óvadék lefizetésére. Elhitték neki. Ma már alig akad ember, akinek az igazmondásában bízhatnánk. Az a néhány ember sem úszhatja meg a vizsgálatot, ellenőrzést, aki igazat mond, mert ma már oly sok a becstelen ember, hogy mindenki gyanús. Mindennapi életünkből eltűnt a bizalom. Ha régen valaki házat építtetett, a megállapodás megpecsételésére elég volt egy kézfogás a mesteremberrel. Ma már az ügyvédi segédlettel kötött több száz oldalas szerződés sem segít, mert ezt is kijátsszák. Korunkban már abban sem bízhatunk, hogy egy bizonyos a határt nem fognak átlépni a csirkefogók, szélhámosok, mert már nincs határ. Az erkölcs megszűnt, erkölcsi megfontolások már senkit sem tartanak vissza a becstelen cselekedetektől.

Legtöbb emberben már a lelkiismeret sem jelent visszatartó erőt. Hamar talál magyarázatot a gaztettére. Kortünetnek beállítva, a „valahogy élni kell” jelmondatra hivatkozva elaltatja lelkiismeretét. Ezért már senkiben sem bízhatunk, ami nagy baj, mert a bizalom hiányát betölti a félelem. Az emberek félelme egymástól. A becsapástól, a simliskedéstől, a félrevezetéstől, a hazugságtól, a rossz­indulattól. Hol vannak már a nagy barátságok, amikor a barátunkban még feltétel nélkül bízhattunk. A bizalom hiánya miatt elidegenedtünk egymástól. Ezért egyre több a magányos ember. Az elidegenedés önzővé, részvétlenné, közömbösé tesz bennünket másokkal szemben. A legrosszabb ebben a helyzetben, hogy nem vesszük észre, hogy hová süllyedtünk. Egy idő után a morális lezüllést is meg lehet szokni. A fiatalok számára pedig a jelenlegi helyzet normálisnak tűnik. Ebbe születtek bele, ezért azt hiszik, hogy így kell élni. Meg sem próbálnak változtatni rajta.

Popper Péter – Ideál Természetgyógyász folyóirat, 2009. február (56-57. oldalak) - részlet 

[

Hamvas Béla író és filozófus szerint az ember mindig krízishelyzetben élt, csak nem volt tudatában ennek, nem aggódott miatta. A XX. század talán legnagyobb spirituális gondolkodója mélyebben sejtette korunk világválságainak gyökereit, mint a közgazdászok és politikusok, akik fedezeti és hitelválságról beszélnek. Szerinte a válság eredendően szellemi. Nem csak a bankhitelek mögött nincs fedezet, a szavaknak, elveknek sincs hitelük. Ebben a világban már semmire sincs biztosíték. Ezért alakult ki bennünk a válságtudat. Civilizációnk a szakadék szélén táncol. Óriási az igény a megkapaszkodásra, a szellemi aranytartalékokra, a vezérfonalakra. Miközben a bizonytalanság érzése fokozódik, a válság lassan az egész emberi egzisztenciára kiterjed, az élet minden területén jelentkezik. A tudomány korábban biztosnak látszó megállapításai is sorra meginognak. A fedezet nem csak a gazdasági életnek ad biztonságot, a kultúra, a társadalmi élet minden területén elengedhetetlen. A bizonytalanság ezer arcával minden kérdésből előtűnik. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a nemzeti kultúrák sorra áldozatul esnek a globalizációnak, az oly annyira áhított nyugati demokráciák mintája alapján pedig csak a demokrácia karikatúráját sikerült megvalósítaniuk.

A világ bankrendszere vir­tu­á­lis, nem létező pénzek tranz­ak­cióján alapul, és mi magunk is egyre inkább virtuális világ­ban élünk, amely bármely pilla­natban összeomolhat, mint egy kártyavár. Mesterségesen ger­jesztett igénye­ink kielégítésére nincs fedezet. Az oktatás, a kul­túra mélyre­pülése meg­állít­ha­tatlan. Nem akarjuk észre­ven­ni, hogy egy-re inkább fogas­ke­rekévé vá­lunk egy gépe­zet­nek, mind job­ban elveszítjük iden­ti­tásun­kat. Klasszikus művelt­ség hiányá­ban megszűnik az át­fo­gó föld­rajzi és történelmi vi­láglátá­sunk, a fogyasztói tár­sa­­­dalom manipulálható, gon­dol­kod­­ni kép­telen, ki­szolgáló ro­bot­jaivá vá­lunk. A vallások elve­szí­tet­ték társadal­mi befolyásukat, er­köl­csi ka­pasz­­kodók nélkül ma­radt a vi­lág. Helyüket át­vették a mé­dia­csinálók, akik a piaci igé­­nyek­­­nek engedelmes­kedve ér­tékte­len, primitív és erkölcs­te­len ideá­kat sulykolnak az embe­rekbe. A nők tömeges munká­ba állá­sával generációk nőnek fel min­ta nélkül, érzelmileg kiürese­dett, szétesett családi környe­zetben. Az emancipált nők már nem akarják őrizni a „családi tűzhelyet”. Gyerme­keik neve­lé­sét rábízzák a bölcsődékre, az óvodákra és az iskolákra. Az egyén egója soha nem látott mértékben meg­nőtt, és erőszakosan köve­teli a magáét. Az emberi önzés határtalan, már senki nem tö­rődik a másikkal.

Hamvas Béla szerint azon­ban ez már nem tart sokáig. Az újkor hajnalán a spirituális törvény­szerűségek ki fogják kényszeríteni a szellemi megújhodást. Krízis és katarzis cí­mű könyvében azt írta, hogy miután a modern ember átélte az élet minden területére kiható megrázkódtatásokat, tu­dati fejlődése új irányba indul el. Másodszor születik újjá, és vele együtt a világ is újjá születik, amelyben él. A krí­zisből kivezető katarzis egy­szerre jelent pszichikai, morá­lis, történelmi és vallási meg­rázkódtatást. Nem kevesebbről van szó, mint az emberiség helyzetének alapvető, radikális megváltozásáról, globális rendszerváltozásról.

Görgei Katalin, főszerkesztő – Természetgyógyász Magazin, 2009. január (3. oldal)

 

Hamvas Béla 70 évvel ezelőtti gondolatait támasztják alá azok a XXI. századi jóslatok is, melyek szerint 2012-re az embe­riség történelme olyan kritikus szakaszba kerül, hogy már semmi sem folytatható tovább a régi sza­bályok szerint. A bo­rúlátók a világ végéről szóno­kolnak, amely 2012. december 21-én következik be. Az ame­rikai indiánok azonban cáfol­ják a mind szélesebb körben terjedő „világvége” nézetet. A maják időszámítása i. e. 3114-ben kez­dődött, és 394 éves perió­dus­ban méri az időt. A 13. periódus 2012. december 21-én ér véget. Mivel ez a szám szent volt a majáknál, erre az évfordulóra külön fel­hívták a figyelmet. So­hasem állították, hogy ezen a napon véget ér a világ, elpusztul a ci­vilizá­ci­ónk. Ők naptárukban csak a teremtés számukra fon­tos év­fordulójára hívták fel a figyel­met. Valószínűleg ez a má­gikus dátum lesz a régi kor­szak vége, és egy új korszak kez­dete.

2012. december 21-én, kö­zép-európai idő szerint 12 óra 12 perckor a Nap egyvonalba kerül galaxisunk középpont­já­val, ahol egy óriási fekete lyuk található. Ennek rendkívül erős kisugárzása a Nap energia­su­gárzásával fel­erősödve totális tudati és gon­dolkodásbeli át­alakulást vált k­i az emberiség­ben. (Ráadá­sul ebben az idő­­szakban rend­kívül intenzív nap­folttevé­keny­­ség váltható.) Ek­kor a Nap és a galaktikus kö­zép­­pont kon­ju­gá­ciója talál­kozik a Me­dium Coeli (MC) nevet vi­se­lő asztro­lógiai zenit­ponttal is, amire csak 25 920 évente ke­rül sor. Ezt követően jelenleg bal agy­féltekeorientált gondol­kodá­sunk megváltozik. Foko­zottan érvény­re jut a jobb agyfél­te­kénk, mely­nek követ­kez­tében egy alap­jai­ban más világ tárul fel a sze­münk előtt. Azok a szempontok me­lyek alapján eddig éltünk már semmit sem fognak je­len­teni számunkra (pl. megszűnik a pénz­központú gon­dolko­dá­sunk). Egy teljesen más tudat­állapotba ke­rülünk, mely­nek ered­mé­nye­ként gyö­keresen új világfel­fogás jel­le­mez majd minket. Sokkal jó­zanabb, fele­lősség­tel­jesebb lesz a gondol­kodásunk mind egy­más, mind a természet iránt. Tudatosabbá vá­lunk, eltű­nik az anya­giasság hályoga szemünk­ről, ami eddig megaka­dályozta, hogy a világot a maga valósá­gában lássuk. Eb­ben az új kor­szakban nap mint nap milliók döb­ben­nek rá, hogy va­lójában kik is, és milyen fon­tos kap­csolat fűzi őket ember­tár­saikhoz, valamint a világ összes élő­lényéhez. A spirituális ébre­dés rávezet ben­nünket az em­ber­társainkért, a közösségért ér­zett felelősség út­jára. Ennek ered­ményeként min­­denki szá­mára szebbé és öröm­telibbé vá­lik a világ.

Az ezoterikusok szerint ez az energiabesugárzás egy olyan pe­csétet rak ránk, amitől megnő a rezgési frekvenciánk, lelki fej­lődésünk egy magasabb szintre ke­rül. Ez a változás azonban nem látványosan, varázsütés­sze­rűen megy végbe. Az em­berek több­sége semmit sem fog ész­re­ven­ni az egészből. Ennek el­lenére min­denkire hatni fog, a jobb agy­­félteke végtelen világa minden­ki számára megnyílik. Az­tán már csak rajtunk múlik, hogy mit kezdünk az új fel­is­merésekkel, a világunk műkö­désével kapcso­latos új is­me­retekkel. A lehető­ség megadatik nekünk, hogy ci­vilizációnkat ki­emeljük a jelen­legi posvány­ból. Ez persze nem fog könnyen men­ni. Eleinte min­den té­ren nagy lesz a zűrzavar, a káosz, de idő­vel le­tisztulnak a dol­gok, meg­nyug­szanak a ke­dé­lyek. Ha jó irány­ba indulunk el, talán a túl­világi erők, az égi hatalmak és a föl­dönkívüli ci­vilizációk is bekapcsolódnak világunk jobbá tételébe. Nem hagynak bennünket magukra, megmutatják a bajainkból kive­zető utat.

2012 végén az emberiség el­érkezik a minden civilizáció fej­lődésében törvényszerűen be­­követke­ző kritikus küszöbhöz, a káosz­ponthoz, ahol elválik, hogy mi lesz velünk. Ha rosszul dön­tünk, akkor az összeomlás felé vezető útra lépünk, illetve azon mara­dunk. Ez nem jelenti a civi­lizá­ció végét a Földön. Csak a mi társadalmunk pusztul el. A hel­yén egy új, életképes civili­zá­ció alakul ki, amely ott foly­tatja a történelmünket, tech­nikai fejlő­dé­sünket, ahol mi abbahagytuk. Most tehát nem kell mindent új­rakezdeni, mint az özönvíz után. Egy új aranykor következik, aho­­vá olyan lelkek születnek le, akik már képesek lesznek alkalmaz­kodni a létezés követelmé­nyei­hez. Nem zsarolják ki a termé­szetet, nem pusztítják egymást. Ké­pesek lesznek harmóniában él­ni egymással és a környezetük­kel. Persze ezt mi is megte­het­nénk, de egyelőre nem akarjuk. Így már csak egy dologban reménykedhetünk, hogy 2012. de­cember 21-én tényleg végbe­megy a tudati átalakulás az em­be­rekben, ami rásegít bennünket a helyes útra.

[

2022. július 6-án az Egyesült Államokban ismeretlen személyek megsemmisítették az Új világrend szimbólumát. Ez egy hatalmas gránitemlékmű volt, amire 10 különböző nyelven ráírták azokat az instrukciókat, melyeket a katasztrófát túlélő keveseknek ajánlatos betartani. A Georgiai Tanúköveket Richard C. Christian építette. A 6 méter magas komplexum 22 000 kilogrammot nyomott, és az évek során turisztikai zarándokhellyé vált. Felrobbantása után a romokat buldózerrel széttolták. Az emlékmű létezése sokaknak nem tetszett, mert az ÚJ Világrend megteremtésének szándékát látták benne, amit csak úgy lehet létrehozni, ha a jelenlegit összeomlasztják. Az apokalipszis utáni vi­lág tízparancsolatát a titkosszolgálatok és a háttérhatalmak magukénak tekintették, és az általuk létreho­zandó új világkormány alapeszméjeként kezelték. Ezek az iránymutatások a következők voltak:

        1.   Tartsd az emberiség létszámát 500 millió alatt, a természettel állandó egyensúlyban.

        2.   Bölcsen irányítsd a szaporodást az állóképesség és a sokszínűség javításával.

        3.   Egyesítsd az emberiséget egy élő, új nyelv segítségével.

        4.   Urald józan értelemmel a szenvedélyt, a hitet, a hagyományt és minden más dolgot.

        5.   Óvd az embereket, a nemzeteket igazságos törvényekkel és bíróságokkal.

        6.   Engedd, hogy a nemzetek belügyeiket saját maguk intézzék, míg külső viták fölött egy világbíróság ítélkezzen.

        7.   Kerüld az álnok törvényeket és a haszontalan hivatalnokokat.

        8.   A személyes jogok és társadalmi kötelezettségek között tarts egyensúlyt.

        9.   Értékeld az igazságot, a szépséget, a szeretetet, és törekedj a végtelennel való összhangra.

     10.   Ne légy a Föld rákfenéje, hagyj teret a természetnek.

Nem valószínű, hogy ezek az intelmek bárkiben is visszatetszést váltottak ki. A biblia tízparancsolatban Isten sokkal vaskosabb törvényeket fogalmazott meg számunkra. A tömegek ellenérzését és a szoborrombolást nagy valószínűséggel az első parancsolat váltotta ki, mely szerint: „Tartsd az emberiség létszámát 500 millió alatt”. Ez azt jelenti, hogy a háttérhatalmaknak törekedni kell arra, hogy az emberiség jelenlegi 8 milliárdos létszámát lecsökkentsék 500 millióra. A rombolást előidéző reakció érthető, mert senki sem szeretne meghalni, idő előtt távozni ebből a világból, már pedig az egyelőre rejtőzködő világkormány ezt akarja.

Mentségükre szolgáljon, hogy civilizációnk valóban túlszaporodott. A föl­dön­kívüli civilizációk szerint bolygónk max. 700 millió embert tud úgy eltartani, hogy folyamatosan megújuljon. A statisz­tikai számítások szerint a Föld lakossága 2050-re 10 milliárd lesz, és ennyi embert ez a bolygó képtelen lesz etetni, vízzel és különféle anyagi javakkal ellátni. Ennélfogva rohamosan lelakjuk, tönkretesszük a környezetünket. A globális felmelegedés megállíthatatlanná válik, a klímaösszeomlás elkerülhetetlen lesz. Ezután már 500 millió ember számára sem lesz élettér. Földünk a Marshoz hasonló kopár sivataggá válik, ahol a megmaradóknak esélyük sem lesz az elpusztult természet újraindítására.

 

A háttérhatalmak természetesen nem piszkolják be a kezüket. A nagyságrendi létszámcsökkentést nem népirtással, tömeggyilkossággal akarják elérni. Csupán teret engednek az apokalipszis pusztító törekvésének. Hagyják, hogy a jelenlegi csapások (éhínség, fagyhalál, háborúk) minél nagyobb mértékben ritkítsák a lakosságot. Ehhez járulnak még a világméretű földrengések, árvizek, földcsuszamlások, amelyek több százmillió ember életét fogják kioltani. A természeti csapások ellen lehetne védekezni. Az energiaárak egekbe emelkedését pl. ingyenáramot előállító készülékekkel lehetne kivédeni. Az aszályt esőfakasztó berendezéssel lehet megszüntetni. (Ezek a készülékek évtizedekkel ezelőtt már léteztek, csak rekonstruálni kellene őket.) A magvak mágneses besugárzásával nagymértékben lehetne növelni a terméshozamot. Raymond Rife rezonanciafrekvenciás készülékével el tudnánk pusztítani az összes mikrobát, melynek következtében káros vírusok, baktériumok, penészgombák és rovarok nem tizedelnék a termést. Ez az eljárás a romlástól is megvédené az élelmiszereket, ami önmagában harmadával növelné a világ élelmiszerkészletét.   

  Ezek a tudomány által el nem ismert, kuruzslásnak nyilvánított eljárások azonban meggátolnák civilizációnk ritkítását, ezért a titkosszolgálatok és háttérhatalmak mindent megtesznek, hogy az ilyen irányú törekvéseket elfojtsák. Aki ilyesmire vetemedik, azt minden eszközzel elszigetelik a társadalomtól, a nyilvánosságtól. Meggátolják, hogy eszméi, ötletei nyilvánosságra, gyakorlati meg­valósításra kerüljenek. A szerkesztőségekben lehetetlenné teszik a publikációikat, tönkreteszik, lekapcsolják a honlapjaikat, és attól sem riadnak vissza, hogy likvidálják őket. A tudomány peremén tevékenykedők közül ily módon több száz szakember lelte már gyanús körülmények között a halálát.

Amerikában Hamel is így járt, amikor kifejlesztette a róla elnevezett antigravitációs hajtóművet. Honlapján összehozott egy több ezer fős szakértői csoportot, akik blogbejegyzéseikkel tanácsokat osz­togattak egymásnak. Amikor megjelent egy olyan tanács, ami rávilágított arra, hogy a Hamel-hajtómű generátorként ingyenáram előállítására is alkalmas, Hamel honlapját lekapcsolták az Internetről. Többévnyi munkáját egyik napról a másikra tönkretették. Mára már ennek a készüléknek a nyomát is eltüntették az emberek tudatából. Ez a küzdelem a háttérben zajlik. Elkövetői gondosan ügyelnek arra, hogy személyük kideríthetetlen legyen. Miután senki sem tudja, hogy kik hajtják végre eze­ket a piszkos üzelmeket, szervezetük felszámolhatatlan. Ebben a helyzetben ez nagy harc lesz. Az emberek élni akarnak, ők viszont azt akarják, hogy az emberiség létszáma tizedére csökkenjen. (Természetesen ők a megmenekülők közé fognak tartozni.)

Erre a harcra azonban semmi szükség sincs. Az emberiség létszámát humánus módszerekkel is csökkenteni lehet. Ha bajban vagyunk, a legcélravezetőbb módszer, kérjünk tanácsot a nálunk jóval fejlettebb földönkívüli civilizációktól. Ők is átmentek azokon a fejlődési lépcsőkön, melyeken most mi állunk. Minden civilizáció életében végbemegy a paradigmaváltás időszaka, ami nagy felfordulással jár. Ezen átjutva, a tapasztalatokat leszűrve ők már tudják, hogyan lehet eze­ket a nehézségeket leküzdeni. Vannak köztük olyanok is, akik hajlandóak tanácsokkal ellátni bennünket. A „kis szürkék” pl. elárulták, hogyan kell megállítani civilizációnk szaporodását a leghumá­nusabb módon. Erről az eljárásról még bemutatót is tartottak nekünk.

Ez egy apró műtét, ami percek alatt elvégezhető, és semmi komplikációval sem jár. A fogamzásgátló tablettákkal ellentétben káros mellékhatása sincs. A gyermektelen házaspárok és a nőgyó­gyá­szok tisztában vannak vele, hogy a kívánt teherbeesés gyakori oka a petevezeték elzáródása. Ezért sok nő több alkalommal is befekszik a kórházba, ahol sűrített levegővel átfújják mindkét petevezetékét. Ha szerencséje van, a szabaddá vált nyílásokon bejut a spermium a petevezetékbe, és szabaddá válik az útja a petesejtig. Létrejön a kívánt terhesség.

Ennélfogva a nem kívánt terhesség legegyszerűbb módja, hogy el kell zárni mindkét petevezetéket. Ezt a földönkívüli civilizációk úgy csinálják, hogy bőrbarát hártyával lezárják a petevezetékek nyílását. Ez a módszer nálunk is könnyen megvalósítható lenne, mivel már mi is elő tudunk állítani olyan mesterséges bőrt, amit nem vet ki a szervezet. A világ minden országában kötelezően elő kellene írni, hogy a minden 14 éves lányt alá kell vetni ennek a pár perces műtétnek. A hártyákat csak a lány férjhezmenetele után távolítanák el. Egy gyermek után aztán ismét lezárnák, megakadályozva a túlnépesedést.[101] Ennek a módszernek a világméretű elterjesztésével már egyetlen generáció alatt felére lehetne csök­kenteni a népszaporulat. Ez az eljárás számos járulékos előnnyel is járna. Nemi erőszak következtében többé egy nő sem esne teherbe. További előnye lenne ennek a módszernek, hogy a nőknek nem kellene terhességmegelőző tablettákat szedni, ami nagymértékben kímélné a szervezetüket, és elmaradnának a tabletta beszerzésével járó kiadások.

A férfiak egészségét is jelentősen kímélné ez a módszer, mert a nők vizeletéből nem kerülne ösztrogén hormon a folyóvizekbe. Ez a víz ivóvízként vagy főzővízként a szervezetbe kerülve a férfiak elnőiesedését és terméketlenségét váltja ki. (A hormonokat és gyógyszermaradványokat jelenleg semmilyen tisztító eljárással nem lehet kivonni a csapvízből.) Biztosan lesznek olyanok, akik ezt a módszert is antihumánusnak tartják. Az egyházak is tiltakozni fognak ellene, mert szerintük ezzel beavatkoznánk a természet rendjébe. Isten dolga, hogy eldöntse, ki szülessen erre a világra, és ki ne. Isten azonban nem akarja, hogy egész civilizációnk elpusztuljon, már pedig túlszaporodásunkkal a saját sírunkat ássuk meg. Ezt Isten nem fogja megakadályozni. Mindenki szabadon rendelkezik az életével. Ahogy az egyénnek joga van megölni magát, a kollektív öngyilkosság sem tilos. Ha ezt akarjuk, tegyük ezt. Az istenek pedig betelepítenek a helyünkre egy életképesebb civilizációt, amely várhatóan felelős döntést hoz majd a sorsáról.  

 

Technikai újdonságok

 

A szélenergia napjaink egyik legígéretesebb megújuló energiaforrása, Dániában például már az ország villamosenergia-termelésének ötödét ebből nyerik. Vannak azonban hátrányai is, például az, hogy a szélrotorok zajosak és viszonylag nagy területet foglalnak el. Sokat lendíthet a szélenergia hasznosításán a bochumi Gernot Kloss mérnök érdekes új ötlete, amellyel ezek a gondok csökkenthetők, sőt a szélerőművek hatásfoka is javítható. A német feltaláló a jelenleg használatos nagy szárnylapátok helyett spirál alakú szélrotorokat tervezett. Az oszlopokra két – egy bal- és egy jobbmenetes – spirált szerelnek föl, ezekkel fogják be a fúvó szeleket. A szél forgatta spirálok a talapzatban elhelyezkedő, áramtermelő generátort hajtják meg.

Számos előnye ígérkezik a spirális szélrotornak. Egyrészt bármilyen irányból fú is a szél, a spirálrotor arrafelé áll be. Ennek következtében igen gazdaságos, mivel akkor is forog, ha nagyon kicsi a szél erőssége, és akkor sem kell leállítani, amikor viharosra fordul a légáram. A spirális megoldás másik kedvező vonása, hogy alig kelt zajokat, árnyékot sem igen vet, ezért lakott terület közelében is elfogadható, ellentétben a surrogó, kellemetlen hangokkal járó szárnyas óriásokkal. A spirálrotorok nagy előnye az a lehetőség, hogy a tengerbe telepíthetők, de nem kell hozzájuk erős, nagy és igencsak költséges betonalapzatot építeni, mert lehorgonyzott bójákra szerelhetők. Még viharos szélben is úgy forgolódnak, mint egy vitorlás, miközben szaporán termelik az áramot. Ezzel szemben viharban a szárnyas rotorokat biztonsági okokból általában le kell állítani. Emellett a bóján ringó spirálrotoroknak a karbantartása is könnyebb, mert felhúzzák a horgonyt, és az egészet bevontatják a legközelebbi szervizbe.

Szentgyörgyi Zsuzsa – Népszabadság, 2005. január 8. (16. oldal)

[

2003-ban a plazmatévé volt a sláger. 2004-ben felzárkózott mellé a már árban is versenyképes folyadékkristályos monitor. A fejlődés azonban nem áll meg. A jelenlegi falra akasztható tévéket, a lapos számítógépmonitorokat egyre tökéletesebb típusok követik.

A digitális képalkotás fantasztikus jövőképpel rendelkezik – mondta Shoichi Iino, az Epson OLED fejlesztőközpontjának vezetője Londonban, ahol nagyszabású bemutatón ismertette a közeljövő képi megjelenítő eszközeit. A november 19-i előadáson a japán Epson összes vezető szakembere megjelent, hogy bemutassák a cég legújabb fejlesztésű OLED (Organic Light Emitting Diode[102]) kijelzőit. Ez a technológia már egy lépéssel előrébb jár az LCD technológiához képest. Az ezekben a kijelzőkben lévő anyagok – elektromosság hatására – önmaguk bocsátanak ki fényt, így nincsen szükség külön fényforrásra, ahogyan az LCD megjelenítőknél. Maguk a pixelek világítanak, ezért kevesebb energiát fogyasztanak, és sokkal élethűbb színek megjelenítésére alkalmasak. A képfelbontás, illetve kontraszt tekintetében is jóval megelőzi a normál TFT és LCD paneleket: erős napfényben is tökéletes láthatóságot biztosít. A képfrissítés gyakorisága is sokkal gyorsabb lehet, mint az LCD-nél: ezt egy tűzijátékról készített videóval demonstrálták a konferencián. A látószögproblémát is el lehet felejteni az OLED monitoroknál, ahogyan a magas energiafogyasztást is. Mindezek alapján ideális megoldás lehet a digitális fényképezők, videokamerák színes kijelzőjének (nem is beszélve a tökéletes kültéri láthatóságról).

Előrejelzésük szerint az OLED fogja felváltani néhány éven belül minden készülékben az LCD kijelzőket, ehhez azonban még meg kell küzdeni néhány kihívással. A kiállított 30 cm átmérőjű OLED monitor élettartama mindössze 1500 óra, a kívánt 10 000 órás határt csak 6-7 év múlva fogják elérni. Jelenleg a legnagyobb méretű OLED megjelenítő még „csak” egyméteres képátmérővel bír. Az OLED kijelzők nemcsak vékonyabbak és egyszerűbbek, de a későbbiekben az LCD-nél is olcsóbb lesz az előállításuk, mert a pixelek mögött levő külön fényforrás az LCD tévé anyagköltségének egyharmadát teszi ki. Nemsokára megjelennek a mobil eszközökben (zsebtévé, PDA, mobiltelefon), asztali megjelenítőkben (monitorok, tévék), illetve nagyobb szórakoztató berendezésekben (házimozi). Az újfajta technológia sokak fantáziáját beindította az Epson kutatóközpontjában. A jövőben papírvékonyságú, faliposzter-kinézetű tévék lesznek otthonainkban, zsebünkben pedig olyan igazolványok, illetve családi „fotógyűjtemények”, amelyek mozgóképeket tartalmazó flexibilis kijelzőkből fognak állni. A Harry Potter-filmekből ismert mozgóképes újság néhány éven belül feltűnik majd az újságos standokon!

Gy. A. – Népszabadság, 2004. december 17. (6. oldal)

[

Ukrajnában a régi monitorok által kibocsátott elektromágneses sugárzás ellen izlandi zuzmóval töltött párnát használnak, amit a hasuk elé tesznek. Egyébként az izlandi zuzmó nagy mennyiségű ra­dioaktív sugárzást képes magába gyűjteni, ezért belsőleg is alkalmazható. Naponta háromszor 1-1 kiskanálnyi zuzmópor elfogyasztása megvéd a radioktív sugárzás sejtromboló, rákkeltő hatásától. Hatékony ellenszer a szelénben, magnéziumban, kobaltban és B-vitaminokban gazdag sörélesztő is, amiből naponta 2 kiskanálnyit kell bevenni.

[

Meddig él az információ egy merevlemezen, CD-n vagy DVD-n? Másfél-két évtizednél nem teszik hosszabbra az élettartamukat, de az egyszerűbbek akár öt év alatt tönkremehetnek. Ezen segíthet, ha időszakonként átmásolják új hordozóra a tartalmat. A másik nagy problémakör az olvasókészülékek és a szoftverek elavulása. A mostani ezredforduló körüli nagy izgalmakban derült ki: nem egy esetben nem tudták leolvasni a hetvenes években keletkezett adattömböket. Nemcsak, hogy nem voltak már hozzájuk olvasókészülékek, de előfordult, hogy a gyár is megszűnt, amely készítette őket. Vajon hogyan lehet majd ötven, száz, netán ezer év múlva hozzáférni ahhoz az információözönhöz, amely a XXI. század elejének digitális tárolóeszközein gyűlik? A világ vezető könyvtárai, archívumai természetesen már készülnek a tárolási problémák leküzdésére. Így például az Egyesült Államok híres Kongresszusi Könyvtárának (Library of Congress)[103] vezetésével évek óta dolgoznak szakértő bizottságok ezen a témán. Vizsgálják, felmérik, milyen teendők várnak ránk a digitális tartalmak megőrzésében. Nem meglepő, hogy az LC vezetésével többéves és sok millió dolláros projektet indítottak e kérdések megoldására.

Mindez elsősorban a profikra, a nagy archívumokra, a katonai és gazdasági intézményekre vonatkozik, ahol a világ vagy legalább egy nemzet leglényegesebb szellemi kincseit őrzik. De mi a helyzet a „mezei” PC-tulajdonosokkal? Hová lesz a sok feljegyzés, adattömb, a rengeteg digitális fotó? Kétségtelen, hogy számítógéppel könnyebb rendszerezni, katalogizálni őket, mint beragasztgatni a képeket a családi fényképalbumokba. De vajon a hordozók, amelyeken tárolják, és a leolvasók meg a számítógépes operációs rendszerek mennyire időállók? Ma már szinte lehetetlen egy 5,25 colos flopihoz meghajtót találni, és hovatovább erre a sorsra jutnak a 3,5 colosak is. A 10-15 éve WordStar-ban írt szövegeket nemigen olvassák az újabb operációs rendszerek. De vannak egyszerű megoldások. Az egyik, hogy akinek jókora háza van, az alagsorban vagy a garázsában megőrzi a régebbi, lecserélt számítógépeit, egyéb berendezéseit. Persze, amikor a gondos tulajdonos használatra előszedi antik kincseit, jó kis időt vesz igénybe, amíg összedrótozza és installálja az egészet. A másik megoldás meglepően egyszerű, és a nálunk informatikailag fejlettebb országokban is sokan alkalmazzák. Egyszerűen kimásolják papírra – igen, a jó öreg papírra! – a legfontosabbnak tartott anyagokat. Valóban közeleg-e a nyolcvanas évek divatos szlogenjével megfogalmazott „papírmentes korszak”? Különösen terjed a papírra másolás divatja a fotózás hívei között. Egy hagyományos, de jó eljárással készült színes papírfénykép akár 60-70 évig is elél fakulás nélkül, sőt állítólag a legújabb papíroknál ez az időtáv elérheti a 200 évet is. Az viszont nagy kérdés, hogy meddig tart ki a digitális fotókat hordozó merevlemezünk, és mennyire lesz még érvényes a beírási formátuma.

Szentgyörgyi Zsuzsa – Népszabadság, 2004. december 17. (2. oldal)

 

Az ezotéria műszaki alapjai

 

A gravitáció még ma is isteni titoknak számít. Tudósaink nem tudják tagadni a létét, hiszen állandóan hat ránk. Nem kezelhetik úgy, mint az étert, pedig az is szüntelenül áthatja a világunkat. De az éteri sugárzás következménye nem annyira nyilvánvaló. Léte, hatása félremagyarázható, vagy tagadható. A legrosszabb esetben agyonhallgatják a megnyilvánulásait. Hogy ez kinek jó, senki sem tudja. Ennek a szemellenzős viselkedésnek az egész emberiség kárát vallja, a tudósainkkal együtt. Különösen az antigravitáció jelensége „vörös posztó” a hivatalos kutatók szemében. Pedig kedvükre tanulmányozhatnák, ha akarnák. A „tolóerőgenerátorok” vagy más néven lifterek az amatőr kutatók kedvenc játékszere világszerte. Az egyenlő oldalú háromszög különös képessége a NASA mérnökeit is meghökkentette. A balsafából készült szerkezet prototípusának oldalai 12 cm hosszúak. Összeállításához csupán kevés enyv és réz kell. Ha 20 ezer V feszültséget kapcsolunk rá, a háromszög elkezd gravitálni. Nincs motorja, szárnya, nem rendelkezik mozgó alkatrészekkel. Ennek ellenére lebeg a levegőben.

A találmány kidolgozója Thomas Towsand Brown[104], aki antigravitációs kutatásait a XX. század elején kezdte. Amikor a Biefeld-Brown[105] effektus híre napvilágra került, Brown sorsa megpecsételődött. A titkos szolgálat egyik napról a másikra nyomtalanul eltüntette őt. Még a telefonkönyvből is törölték a nevét. Többé soha senki nem látta, senki sem tudott vele kapcsolatba lépni. Mind a mai napig senki sem tudja hová tűnt, a világ számára megszűnt létezni. Műve azonban közkinccsé vált. Szerencsére akadtak, akik az útmutatásai alapján még az eltűnése előtt megépítették a szerkezetet. A siker mások érdeklődését is felkeltette, és elárasztotta a világot a „lifterkultusz”. Ezt már nem lehetett leállítani. Időközben a különböző típusok tervrajzai és a repülő szerkezettel kapcsolatos tapasztalatok felkerültek az Internetre is. Nagy iparvállalatok szintén bekapcsolódtak a lifterkutatásba, mert óriási üzletet látnak a dologban. Már a gyerekek is egymással versenyezve építik az egyre nagyobb és hatékonyabb szerkezeteket. A nyugati országokban a lifter a kreatív emberek tömeges szórakozása lett.

A lifter működése még nem tisztázott. Az általa kibocsátott antigravitációs sugárzás valószínűleg a benne felhalmozódó sztatikus töltésnek tudható be. Egyfajta kondenzátorként viselkedik, amelyben nagyfeszültség hatására nagy mennyiségű töltés halmozódik fel. Brown nagy álmokat szőtt a találmányával kapcsolatban. Sok száz tonnás súlyok felemelését sem tartotta lehetetlennek. A sztatikus töltés azonban csak igen kis antigravitációs erőt képes kifejteni. Ezek a szerkezetek csupán önmagukat tudják felemelni, azt is csak akkor, ha könnyű anyagból építik őket. Az 1930-as években Brown az US NAVY[106]-nél dolgozott. Kísérletei 1952-ben jutottak el a csúcspontra. Az által készített legjobb hatásfokú szerkezet kb. 0,5 m átmérőjű volt, és 50 ezer V-ot engedett át rajta. Ettől a koron­gok nem csak lebegtek, hanem percenként 16 fordulattal pörögtek. Ez a valódi UFO-knál gyakran tapasztalt jelenség gondolkodtatta el a hadsereg magas rangú tisztjeit és a meghívott tudósokat, s ez vezetett a kutató eltüntetéséhez. Ezt követően a jól bevált forgatókönyv szerint megpróbálták őt is nevetségessé tenni, és az eredményeit kigúnyolni. Ez az akció azonban most nem vezetett ered­ményre. Az amatőr kutatókat nem lehetett úgy félrevezetni, mint annak idején az újságírókat a Project Blue Book-nak nevezett koholmánnyal. A lifterrel ma már közel negyedmillió honlap foglalkozik az Interneten.

 

Ufológia

 

Az „Ezoterikus körkép” VII. fe­jezetéből értesülhettünk róla, hogy Thor ­kapitány, a vénuszi civilizáció küldötte sokáig élt nálunk, és segí­tett megoldani az aktuális politikai és biztonsági problémáinkat. Szoros kapcsolatban állt az ENSZ tisztség­viselőivel, majd vissza­­­ment a Vé­nuszra. Bizonyos hírek szerint azon­ban Valiant Thor to­vábbra is a Pen­tagonban tartóz­kodik. Fred Rai­­ners[107], kanadai le­véltáros és UFO-kutató azt állítja, hogy még mindig itt van. 15 éven át folytatott kutatá­sai alap­ján utá­najárt a Pentagon egyik tisztje, Harley Andrew Byrd[108] ko­rabeli nyi­­latkozatának. Eszerint Val Thor, a földönkívüli 1957. már­cius 16-án ér­ke­zett hozzánk egy csészealj ala­­kú UFO fedél­ze­tén, amely Was­hing­ton­tól 200 kilo­mé­terre délre ért földet, két csodál­kozó rendőr sze­­me láttá­ra. A jár­mű­ből kilépő ide­­gen ma­gához in­tette a rend­őrö­ket, és kitű­nő an­golsággal közölte ve­lük, hogy a Vé­nusz­ról jött. Megkérte őket, hogy érte­sítsék a ható­ságokat az érkezé­séről. Nem­so­kára a Had­ügymi­nisz­­té­ri­um épüle­tébe ke­rült, és 1960 márciusa 16-ig az ame­­rikai hadse­reg vendége volt. Ez idő alatt a Pen­tagon első emele­tének 4D-717-es szo­bá­­já­ban szál­lá­solták el. Vissza­uta­zása előtt egy­órás meg­beszé­lést tartott az amerikai elnök­kel. Infor­mációkat ajánlott fel a kor­­mány­nak ar­ról, hogy miként élhet­né­nek az ame­rikaiak sike­resen, be­teg­ség, szegény­ség és halál nélkül. Cse­rébe azt kérte, hogy az Egyesült Álla­mok sem­mi­sít­se meg atomfegyver-ar­zenálját. Eisen­­hower azon­ban nem fo­gadta el a se­gítséget, mert az „lerom­bolná a nem­zet gazda­sá­gát, és nagy­ban veszé­lyez­tetné a biztonsá­gu­kat”.[109] Így dolga­vé­gezetle­nül távo­zott. A vir­gi­niai Alexand­ria kül­ső ke­rületében jött érte egy űrhajó.

Rainers meggyőződéssel ál­lítja, hogy Thor kapitány ezt kö­vetően sem hagy­ta el a Föl­det, hanem a lehető legna­gyobb titoktartás közepette át­szállí­tot­ták őt az Edwards, majd később a Holoman nevet viselő légibázisra, ahol részt vett a légierő titkos fejleszté­seiben. Innen 1976-ban Floridába, a CIA egyik tit­kos biológiai labora­tó­ri­umába került, ahol azt vizs­gálták, mi­ért las­sabbak Val Thor szerveze­té­nek öregedési fo­lyamati, mint az emberé. Thor ka­pi­tánynak ugyanis ekkor már legalább 50 évesnek kellett volna kinéznie, vi­szont külsőre még mindig 35 éve­snek látszott. Annak elle­nére, hogy idő­köz­ben szakállt nö­vesz­tett, az el­múlt két évtized alatt sem­mit sem öre­ge­dett. A kanadai levéltáros arra is fényt de­rí­tett, hogy Val Thor az 1950-es évek vé­gén titokban az ENSZ szék­házában is tartott előadást. Ezt később újabb előadás kö­vette, de senkinek sem árulta el a szár­mazását. 1977 szep­tembe­ré­ben az ENSZ szék­­­házában amerikai, brit, német, orosz és kínai szakér­tők­nek se­gített egy nagy­szabású nemzet­közi prog­­ram irány­el­veinek kidol­gozásá­ban. En­nek célja a Földön kí­vüli űrha­jók – különösen az 1960-as években tö­megesen megjelent „szür­kék” űrjár­műveinek – koz­mi­kus és földi nyo­mon követése, va­lamint nemzetközi ellenőrzése volt. Később két társa, Jill és Donn parancsnok is csatlakozott hozzá, de min­denki földi embereknek tartotta őket. (A bal oldali képen ők láthatók, oldalt Thor ka­pi­tány­nyal.)

[

Vajon mi állt valójában J. F. Ken­nedy meggyilkolásának a hátterében? Egyesek szerint az a beszéd, amelyet tartani készült a Föld polgárainak: „Nem vagyunk egyedül!” Ezekkel a drámai szavakkal akarta Kennedy elnök az amerikai nyilvánosságot és az egész világot arról informálni, hogy az amerikai kormány kapcso­latba lépett a távoli világűr idegen lé­nyeivel. Mielőtt azonban ezt a beszédet 1963. november 22-én megtarthatta volna, egy gyilkos golyó végzett vele. Erre a meg­döbbentő következtetésre jutott Lawrence Merrick[110] professzor. Kennedy-kutató. A hírvivő megölése – John F. Kennedy halála című könyv szerzője. A hír bombaként robbant. „Most már tudjuk Kennedy meggyilkolásának igazi okát” – jelentette ki a Massachusetts állambeli Cambridgeben élő Merrick. „Úgy tűnik, kormányzatunkban néhányan elhatározták, hogy fenntartják a zsákmányolt UFO titokban tartását, és ezért úgy döntöttek, hogy elhallgattatják az elnököt, mielőtt beszélni tudna.”

Merrick professzor elmondta, hogy akkor kezdte el vizsgálni a meg nem tartott beszéd ügyét, miután rájött, hogy az elnök kézzel írt eredeti jegyzetei a texasi kormányzó, John Connally kezébe kerültek, aki azon a végzetes dallasi napon az elnökkel volt az autóban. „Meglepődtem. mikor rájöttem, hogy Kennedy a Conallynak átadott beszédet leírta jegyzetlapokra, hogy még egy pillantást vethessen rá, mielőtt az autókonvoj déli egy órakor elindult volna.” A kormányzó is súlyosan megsebesült a merényletben. „Connally féltette az életét” – véli a történész. „A véres jegyzeteket egy széfben őrizte, és azt az utasítást adta egy megbízható alkalmazottnak, hogy annak tartalmát csak a halála után hozhatja nyilvánosságra.”

Amikor 1993-ban a kormányzó meghalt, az alkalmazott kivette a papírokat, és magánál őrizte tovább. Merrick 1999-ben jutott a férfi nyomára, aki neve eltitkolását kérve rendelkezésére bocsátotta az iratokat. A jegyzeteket olvasva a professzor megdöbbent. Öt írásszakértőt kért fel, akik egybehangzóan megállapították, hogy a beszédet ,,95 százalékos biztonsággal” Kennedy írta. A kutatásokból kiderült, hogy J. F. K. napokkal dallasi útja előtt találkozott elődjével, Eisenhower elnökkel. „Úgy gondolom, tanácsot akart kérni, okos dolog-e az ufók tényével a nyilvánosság elé állni” – véli Merrick. A kormány más bennfenteseinek mégis szemlátomást az volt az érzésük, hogy az igazság az ufókról világméretű felfordulást váltana ki, így azon voltak, hogy elhallgattassák, hogy ez az információ titokban maradjon. Most pedig következzenek azok a szavak, melyek a nagyvilág előtt már nem hangozhattak el.

„Amerikai polgártársaim. világ népei Ma egy új éra útjára lépünk. Egy korszak – az emberiség gyermekkora – véget ér, és egy új korszak kezdeténél állunk. Az út, amelyről beszélek, tele van ismeretlen kihívásokkal, de hiszem, hogy elmúlt napjaink, a múlt minden harca már tökéletesen felkészítette generációnkat. hogy legyőzzük ezeket a kihívásokat. Föld polgárai: Nem vagyunk egyedül. Isten végtelen bölcsességében úgy látta jónak, hogy univerzumát más lényekkel is benépesítse – hozzánk hasonlóan intelligens teremtményekkel. Hogy jelenthetem ezt ki ilyen nagy bizonyossággal? Katonai erőink 1947-ben Új-Mexikó pusztaságában egy ismeretlen eredetű szerencsétlenül járt űrhajó maradványait mentették meg. A tudomány nemsokára megállapította, hogy ez a jármű a távoli világűrből származik. Azóta kormányunk felvette a kapcsolatot ennek az űrhajónak az építőivel. Bár ez a hír fantasztikusnak tűnik – és valóban riasztó –, kérem Önöket, ne érezzenek szükségtelen félelmet vagy pesszimizmust.

Mint az elnökük biztosítom Önöket, hogy ezek a lények nem akarnak nekünk ártani. Sokkal inkább segítségére lennének nemzetünknek, hogy legyőzhessük az egész emberiség ellenségeit: az önkényt, a szegénységet, a betegséget, a háborút. Arra a döntésre jutottunk, hogy ők nem ellenségek, hanem barátok. Velük együtt egy jobb világot teremthetünk. Nem ígérhetem Önöknek, hogy ez az út a jövőben nem lesz buktatóktól, hibás lépésektől mentes. De hiszem, hogy elérjük e nagy ország lakóinak igaz szándékát, hogy a világot egy nagyszerű jövőbe vezessük. Az eljövendő napokban, hetekben és hónapokban többet is meg fognak tudni ezekről a látogatókról, hogy miért vannak itt, és állami vezetőink miért tartották olyan sokáig titokban jelenlétüket Önök előtt. Kérem Önöket, ne félve, hanem bátran tekintsenek a jövőbe! Mert még a mi időnkben elérhetjük a Földön ősrégi víziónkat a békéről és az egész emberiség jólétéről. Isten áldja Önöket!”

Német Aliz – Ufómagazin, 2011. május (28-31. oldalak – részlet)

[

Már több amerikai elnök is megpróbálta beismerni a földönkívüliek létezését. Az első John Kennedy volt, akinek ez a szándéka az életébe került. Utódaiban nem volt meg a bátorság, hogy a nyilvánosság elé álljanak ezzel a bejelentéssel, holott a választási kampányaikban ezt megígérték. A beiktatásuk után azonban hallgattak. A riporterek kérdésére csupán ennyit mondtak: „Nem mondhatom el.” Donald Trump volt az első, akinek valóban szándékában állt nyilvánosság elé tárni az UFO-doku­mentumokat, és a földönkívüliek létezését igazoló bizonyítékokat. Választási ígéretét azonban ő sem tartotta be, mert a földönkívüliek azt tanácsolták neki, hogy egyelőre várjon a bejelentéssel. Nem akarnak tömeghisztériát előidézni. Először azt szeretnék elérni, hogy megfelelő intellektuális szintre kerüljünk. Befogadóknak és megértőknek kell lennünk. Arra várnak, hogy az emberiség tovább fejlődjön, és eljusson egy olyan szakaszba, ahol megértjük mit is jelent a kozmosz és az űrhajózás valójában.

[

Japán ismét fegyverkezik. A II. világháború elvesztése után a japán alkotmány kimondja, hogy az ország nem hozhat létre támadó hadsereget, és nem indíthat háborút a világ egyetlen állama ellen sem. Ezt a tilalmat az amerikaiak kényszerítették Japánra, melynek elfogadását minden japán polgár nagy csapásnak, súlyos megaláztatásnak tekintette. Később azonban kiderült, hogy rengeteget nyertek vele. Mivel pénzüket nem költhették fegyverekre, az ipart fejlesztették belőle. Japán ennek köszönheti, hogy a világ második ipari nagyhatalmává vált. A híradástechnikai és szórakoztató elektronikai iparuk olyan magas színvonalú lett, hogy más országok már meg sem próbálnak versenyezni velük. Az autógyártásuk pedig a legjobb úton halad afelé, hogy a japán személygépkocsik is egyeduralkodóvá váljanak a világban. Most azonban ismét fegyverkeznek. Nem az amerikaiakkal kötött békeszerződést rúgták fel, mert nem földi országokkal akarnak háborúzni. Az ellenséget az égből várják. Az újságírók legnagyobb meglepetésére Shigeru Ishiba védelmi miniszter egy tokiói konferencián kijelentette: „Nem vitatható, hogy UFO-k és idegen lények léteznek, egy másik életforma ellenőrzés alatt tart bennünket. Emiatt a japán véderőnek egy speciális kiképzésen kell átesnie, hogy megfelelően tudjon védekezni az UFO-k ellen.” A védelmi miniszter fel akarja készíteni a haderőt az azonosítatlan repülő objektumok váratlan feltűnésének esetére. Sokan emlékeznek még az 1940-es évekre, amikor Japán valóságos csészealj-inváziót élt át. A földönkívüliek azonban nem ellenséges szándékkal érkeztek, hanem a II. világháború csatáit kísérték figyelemmel, és a két atombomba-támadás hatását tanulmányozták.

Az UFO-k létezésében az új japán kormány is hisz, mert a 2008-as kormányváltás után Shigeru Ishiba számára létrehoztak egy hivatalt, ahol tovább folytathatja a földönkívüliek ellen vívott „háborút”. Az ellenség azonban nem támad, hanem csak figyel. Valószínűleg nem is fog. Ha az lett volna szándékuk, hogy elpusztítsanak bennünket, azt néhány száz évvel ezelőtt sokkal könnyebben megtehették volna. A mi civilizációnkat a szomszédos bolygókon élő civilizációk hozták létre, és évezredek óta bábáskodnak felettünk.[111]. Mint ahogy az anya sem pusztítja el a gyermekeit, ők sem akarnak kiirtani bennünket. Csupán figyelemmel kísérik a fejlődésünket. Persze a kozmoszban is vannak terroristák, vagy olyan civilizációk, melyek a tönkretett bolygójuk helyett megpróbálnak másikat szerezni, de tőlük megvédenek bennünket az előző földi civilizációk. Atlantisz ezüst flottája kellő védelmet nyújt számunkra. Legalábbis egyelőre. Űriparunk fejlődése során egyszer majd eljutunk arra a szintre, amikor már nekünk is be kell kapcsolódnunk a védekezésbe, sőt egy idő után már magunknak kell gondoskodnunk a saját védelmünkről. Erre azonban csak évezredek múlva kerül sor. Addig is nincs okunk a pánikra.

[

A szkeptikusok bosszantására fura dolog történt Texasban. Strawn[112] város rendőrei is csak a fejüket vakargatták, amikor arra keresték a választ, mi történhetett Paul O’Brian[113] házával 2005. február 27-én. A férfi házának teteje ugyanis lerepült, és a kertjében landolt. Eddig semmi különös nincs a dologban, hiszen köztudott, hogy Amerikában gyakori a hurrikán, főleg Texas államban. A baj csak az, hogy előző nap szélcsendes idő volt. A legnagyobb megütközést azonban az váltotta ki a helyszínelő rendőrökből, hogy a háztető a legcsekélyebb mértékben sem sérült meg. A szomorúan nyilatkozó O’Brian szerint olyan, mintha egy hatalmas markolóval leemelték volna a házról, és óvatosan mellé tették volna. Egyetlen cserép nem tört el, egyetlen léc nem görbült meg. Mintha az ács a földön állította volna fel a tetőt arra várva, hogy súlytalanná válik, és a helyére repül. Valószínűleg ez is történt, csak éppen fordítva. Tréfás kedvű földönkívüliek az éj leple alatt súlytalanná tették a háztetőt, és leemelve a ház mellé rakták. Folyton azt hajtogatjuk, hogy nincs semmi kézzelfogható bizonyíték a földönkívüliek létezéséről, tevékenységükről. Hát most gondoskodtak róla, hogy legyen. Kíváncsian várjuk, hogy a hivatalos szakértők, ezt hogyan fogják félremagyarázni.

[

Kazahsztán történelmi emlékhelye, Tangaly ősrégi sziklarajzairól híres. A több mint 3000 éves rajzok földönkívüliek érkezését örökítik meg. A helyi lakosság által megőrzött mondák szerint nagyon régen „istenek” szálltak le közéjük, akik segítették az itt élők fejlődését. Az itt tartózkodásukat megörökítő sziklarajzok sajátossága, hogy körülöttük néhány kilométer átmérőjű területen szinte mindig süt a nap. Ha a környéken ömlik az eső, itt akkor is szárazság van. Ez a megfigyelés évezredekre visszamenőleg állandó, és senki nem tudja, hogy ennek mi az oka. A sziklarajzok másik misztikus tulajdonsága, hogy ha valaki megáll valamelyik rajzokkal díszített szikla előtt, és ott suttog néhány szót, azt a tőle 2-300 méterre levő fennsíkon is jól lehet hallani.

[

Az UFO-s történeteknek se szeri, se száma. Annak ellenére, hogy hivatalosan tagadják a Földön kívüli civilizációk létét, rengeteg bizonyíték található a látogatásaikról. A harmadik típusú találkozásokat megörökítő élménybeszámolók mennyisége is könyvtárnyi irodalmat tesz ki. Ilyenkor nem ritka, hogy az idegenek parapszichológia képességekkel áldják meg az elrabolt személyeket. Arról azonban még nem hallottunk, hogy állatokat ruháztak volna fel ilyen képességgel.

A német juhászkutyák roppant értelmesek, sok mindenre megtaníthatók. De az mégis meglepő volt egy kisújszállási férfi számára, hogy Tiki nevű ebe mondhatni olvas a gondolataiban. A történet 2001 júliusában kezdődött, amikor egy éjszaka K. Vilmos és családja arra riadt fel, hogy a környékbeli házőrzők – beleértve a saját kutyájukat is – eszeveszett ugatásba kezdtek. Az ablakon kinéző családfő egy 3 méter átmérőjű tárgyat látott lebegni a kert felett. Először azt hitte, káprázik a szeme. Ám amikor felesége is felkelt, és ámultan meredt a fénylő, ovális „izére” és hitetlenkedve bámulta a jelenséget, kénytelen volt hinni a saját szemének. Miután két kamasz fia is átjött a szomszéd szobából, K. úr biztosra vette, hogy UFO-t lát. Mintegy két perc múlva az objektum egy villanással eltűnt, és a kutyaugatás is elcsendesedett. Mindenki nyugovóra tért. Akkor még senki sem sejtette, hogy ez a kaland nem mindennapi képességgel ruházta fel a hűséges házőrzőt: gondolatolvasó lett, és mindenre emlékezik.

Reggel a család megbeszélte a történteket. Végül megegyeztek abban, hogy élményeiket nem osztják meg másokkal, mert semmi szükség sincs arra, hogy dilis ufóhívőknek minősítsék őket. K. úr aznap szabadnapos volt. Több elintézendője mellett állatorvoshoz akarta vinni Tikit, mert esedékes volt az évi kötelező oltás. Reggeli után elindultak. Az eb szokása szerint bolondozott egy kicsit – még fiatal volt – de mire megérkeztek az állatorvoshoz, lecsendesedett. Tűrte az oltást, majd a doktor meg akarta vizsgálni a fogait. „Nyisd ki a szád!” – mondta a gazdája, és Tiki azonnal engedelmeskedett. Már ez is szokatlan volt, hát még az, amikor a vizsgálat befejeztével K. úr arra gondolt, hogy milyen vicces lenne, ha az eb fizetne. Tiki erre odament hozzá, megböködte az orrával, óvatosan kivette kezéből az előkészített ötezrest, majd a foga közt odavitte az orvoshoz. Eddig sose csinált ilyet. Mindkét ember elképedt. Tiki köszönésképpen vakkantott egyet, majd engedelmesen tűrte, hogy a gazdi ráadja a szájkosarat, amit egyébként nagyon utált.

Hazafelé tartva K. úrnak rémlett, hogy a felesége megkérte valamire, de nem jutott eszébe, hogy mit akart tőle az asszony. Amikor a rövidárubolthoz értek Tiki lecövekelt, és morogni kezdett. K. úr megsimogatta a kutya fejét, és hirtelen felötlött benne, hogy fekete cérnát kell vennie, mivel neje meg akarta varrni a kisebbik fiú szakadt dzsekijét, és este derült ki, hogy nincs otthon ilyen színű cérna. Lehet, hogy Tiki hallotta az asszony kérését, megértette, és most emlékezteti rá? K. úr fejcsóválva bement a boltba, majd a fekete gépselyemmel zsebében tovább indultak. Tiki egyszer csak húzni kezdte. A posta mellett kötöttek ki. „Bélyeget is kell vennem – villant a gazdi agyába, – de honnan tudja ezt a kutya?” Miután megvette a bélyeget, biztos volt benne, hogy már mindent elintézett. Nyugodtan ballagtak hazafelé, amikor a sarkon befordulva a német juhász nem a házuk felé tartott, hanem elindult a második szomszéd háza felé. „Mit akarsz Tiki? – kérdezte tőle a gazdája, s nyomban bevillant az agyába, hogy megígérte a szomszéd feleségének, a szabadnapján majd benéz hozzájuk, hogy megjavítsa a rendetlenkedő tévéjüket. Pár nappal az éjszakai kaland előtt tette ezt az ígéretet, amikor a kutya még „normális” volt. Így kizárt, hogy hallotta, és ezért emlékezik rá. Tehát nem arról van szó, hogy a kutya memóriája jobb, mint az övé. Valami más, őt segítő intelligencia áll a háttérben.

K. úr nem akart hinni se a szemének, se a fülének, ezért a családtagjainak nem számolt be a kutya különös viselkedéséről. A famíliában senki sem gyanított semmit, egészen addig, amíg Tiki nem figyelmeztette az idősebb fiút az otthon felejtett jegyzetére. Később K. úr felesége után vitte a hivatali munkájához szükséges olvasószemüveget. A K. család végül megbarátkozott a gondolattal, hogy a német juhász transzcendentális képességekkel rendelkezik, s ez azóta for­dul elő, hogy az idegenek meglá­togatták őket. Ez a különös képesség a ház többi állatában is megnyilvánult valamilyen fokon, mert a felső szomszéd megemlítette, hogy az emlékezetes éj­szaka óta furcsán viselkedik a macskája. Reggelente folyamato­san nyivákol, mintha valamit közölni akarna vele.

Trethon Judit, Tina 2003. janu­ár. 7. (48. old)

[

Interjú Nancy Talbott-al, a híres ame­rikai gabona­körku­tató, W.C. Le­ver­good munka­társá­val:

 

Akkoriban Hollandiában mag­­ne­tomé­teres kutatást végeztünk dr. Wil­liam Roll számára, aki egy nem min­dennapi fiú, Rob­bert van den Bro­eke esetével foglal­kozott. E fia­tal para­fe­no­mén körül a lakó­he­lyén, egy farmon a leg­­vá­rat­la­nabb pil­la­na­tok­ban gabonakö­rök kép­ződ­tek! Már négy hete tartóz­kod­tunk a hely­szí­nen, és tű­kön ül­ve arra vár­tunk, mi­kor je­lent­kezik is­mét ez a pa­ra­nor­má­lisnak ne­vez­hető ano­má­lia a fiú kör­nye­zetében. Sem­mi sem történt. Már kezd­tük fel­adni. Nagy volt a hőség, fáradtak vol­tunk mind­annyian, és arra gyana­kodtunk, hogy csak át­verés az egész história. Egyik éjszaka azon­ban iga­zi kár­pót­lásban volt részünk a nagy vá­ra­ko­­zásért cserébe. Va­csora után fel­mentem a szo­bámba, és az ágyamba fek­ve olvas­gat­ni kezd­tem. Az iszo­nyú meleg miatt nyit­va hagy­tam az abla­komat, ami egye­ne­sen az előt­tünk el­te­rülő mezőre né­zett. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a tehenek egy­re pa­naszosabban bőg­nek a sö­tétben. Mivel gyak­ran dis­kurálok ga­bo­­na­körökre ráaka­dó farmerek­kel, tud­tam, hogy az ábrák meg­jelenése előtt az állatok egyre nyug­tala­nab­bak lesznek. Rög­­tön gondoltam, hogy itt ké­szü­lőben van vala­mi. A tehén ha­marosan úgy bő­gött, mint­ha épp elütötte vol­­na egy teher­autó, én pe­dig az ablakhoz ro­han­tam, hogy min­dent lássak.

Hirtelen egy fényes gömb suhant el előt­­tem, amely a me­ző fölött állapodott meg. Bár­milyen kicsi is volt, rövidesen szinte nappali fény­be borította a bir­tokot. Egy mér­földre is könnyedén el lehetett látni, mint­ha csak az éjszaka kivilá­gított Broad­wayn lett­ünk volna. Mond­ha­tom, na­­­­gyon meg­­ijed­tem, moz­dulni sem tud­tam a döb­be­net­től. Rob­bert a mező kö­ze­pén állt, és a fény­­gömb egy gyors­vonat se­bességével ci­­kázott kö­rülöt­te, mi­köz­ben a fiú mel­lett egy va­lódi gabo­nakör ke­let­kezett. Alig hit­­tem a sze­memnek, mint­ha csak egy X-aktás epi­zó­dot láttam vol­na. Ahogy a fény­golyó vég­zett a ga­bo­naábra ki­ala­kításá­val, Rob­­bert össze­esett, a me­ző pedig egy szem­pillan­tás alatt is­mét sö­tétségbe bo­rult. Kiro­han­tunk a ház­­ból, de dr. Roll, aki meg­próbált a fiúhoz futni, hirtelen hátratánto­ro­dott. A helyet, ahol az ese­mény le­zajlott, 20 méte­res körben egy lát­hatatlan erőtér vette kö­rül, ami csak fél órá­val később szűnt meg. Bár­mi­lyen hi­he­tet­lenül hangzik, ez az igaz­­ság. Ahogy le­he­tővé vált, mind Rob­bert­hez siettünk, aki kez­dett ma­gá­hoz térni. A kört és a fiút is ala­pos vizs­­gá­latnak vetet­tük alá, orvost is hív­­tunk. Rob­bertnek meg­ma­gyaráz­ha­tatlan mó­­don kutya baja sem volt, sugárzás sem érte. A kör ellen­ben su­gár­zott, és a szo­­kásos je­leket mutatta (pl. a ga­bo­na­szálak el­­haj­lot­tak).

Az ügy kapcsán nem hallgatha­tom el, hogy két héttel a távozásunk után ameri­kai kor­mányügy­nökök je­lentek meg néhány hol­land belügy-minisz­téri­umi al­kal­mazott kí­sére­tében a Broe­ke család föld­jén, és ala­posan kikérdeztek min­den­kit, va­lamint helyszíni vizs­­gá­la­tokat végez­tek, talaj és növény­min­tát vet­tek azon a pon­ton, ahol a ga­bo­naábra ke­let­kezett. Robbert el­mon­­dása szerint a fickók elég erő­szako­sak voltak, és nem lát­szot­tak elége­dettnek a ka­pott informá­ci­ók­kal. Ter­­mé­sze­tesen a fiú para­ké­pes­ségé­ről nem esett szó, mivel a szü­lei oko­sabb­nak lát­ták eltitkolni azt. A ga­bo­na­körről is biztosan vala­me­lyik hely­­beli érte­sítette a ható­sá­gokat. Eb­ből is kitű­nik, hogy ezek a je­len­sé­gek nem fel­tét­lenül csak az olyan meg­szál­lotta­kat ér­dek­lik, mint én és a kol­lé­­gá­im, ha­nem a legfelsőbb körö­ket is. Ez azért jelent va­lamit...

Robbert a 21. század talán leg­j­elen­tő­sebb pa­rafenoménja, külön­leges jelensé­gek indu­káló­ja, médium és eltérített egy személy­ben. Hi­he­tetlen, de számtalan ano­máliát ké­pes elő­­idézni, az em­ber csak kap­kodja a fe­jét. Ő a pol­ter­ge­istkutatók „üd­vös­kéje” is, több tucat fotó és filmfel­vé­tel bi­zo­nyítja, hogy a tárgyak meg­moz­dul­nak, sőt röp­köd­nek a jelenlété­ben. Az egész 8 éves korában kez­dődött, és azóta sem tudja, mi lehet az oka. Sok gye­rekpara­fe­no­mén az évek mul­tával „ki­növi” a képessé­geit, ám Robbert esetében ez oly­annyira nem igaz, hogy a jelen­ségek in­ten­zitása és komp­lexitása évről évre nő. Egyik ked­venc „mu­tat­vá­nya” az például, hogy a kezét egy asztalra he­lye­zett iránytű fölé tart­ja, és amerre mozgatja a ke­zét, arra megy a tű is. Ké­pes fém­tárgyakat a tes­tétre „ragasz­tani”, és nem csupán kanala­kat hajlít­gat, ha­nem akár főző­edé­nyeket is, pusztán úgy, hogy rájuk néz és kon­centrál. Rob­bert azt mondja, né­ha úgy érzi, mint­ha egy halott sze­mély lelke len­ne az, ami inspi­rálja őt. Nem tudom, ebben mennyi az igaz­ság, de tény, hogy állítólag készültek róla olyan fotók, me­lye­ken egy szellemalak ve­hető ki a kísérle­tekben részt vevő Robbert mellett. Azt hi­szem, még sok meglepetést tartogat nekünk ez a fia­tal­em­ber, és én aka­rok lenni az első, aki be­szá­mol róluk, úgy, ahogy az elsők kö­zött vol­tam a gabo­nakörök tudományos eszközök­kel tör­ténő precíz ku­tatásában is.

MiB – Színes UFO, 2007. június (35. oldal – részlet)

[

Kongó Hold – A belül üres Hold titkai

 

Nem sci-fi írók találták ki az alábbiakat, némelyik állítást a tudomány is alátá­masztja. Mert bizony kongott a Hold már nemegyszer! Először a Holdra másodikként eljutó Apollo-12 űrhajó legénysége helye­zett el a felszínen egy érzékeny szeizmikus mérőműszert, majd amikor űrhajójuk visszatérőben elhagyta a Holdat, és emelkedni kezdett, a hordozórakéta már szükségtelen, tizenkét tonnás darabját jó magasról visszaejtették a felszínre. Az otthagyott műszer pedig regisztrálta, és rádiójelekkel a Földre továbbította nemcsak a leérkező tárgy által okozott rengést, hanem a tudósok döbbenetére a Hold kongását is! Ugyanis a becsapódás okozta ütés visszhangja olyan kongást-bon­gást okozott a Holdon, amely sokáig visszhangzott még. Összesen csaknem négy órán keresztül regisztrálta a műszer, a Hold belsejében vándorló dörej hogyan verődik vissza hol innen, hol onnan. Azt hiszem, nem kell fizikusnak lenni ahhoz, hogy bárki megértse: ilyen kongással a természetben csak egy nagy, üres, illetve üreges tárgy esetében találkozhatunk. Az amerikaiak annak idején ezt a kísérletet a visszadobott hordozórakétákkal 1969-1972 között többször megismételték. A szeizmikus műszer jelentette azt is, ha később önjáró, automatikus szerkezetek kerültek a Holdra nagy lendülettel (vagy balesetet szenvedve zuhantak rá) és minden alkalommal órákon át kongott az egész égitest. Ez ismétlődik ma is, ahányszor csak egy nagyobb meteor eltalálja a Holdat!

Nem csoda hát, hogy már az 1970-es években Joszif Sklovszklij szovjet csillagász, a tudo­má­nyos akadémia tagja állította, hogy a Hold nem egy „rendes” égitest, hanem egy valamikori, ismeretlen civilizáció által épített űrállomás vagy szonda, netán űrhajó, amelyet valakik valaha valahonnan idekormányoztak, Föld körüli pályára állítottak. Vannak a mai tudományos világban is, akik merészen szembemennek az akadémikus tudomány képviselőivel és állítják, hogy a Hold azért kong, mert belül üres. Ha pedig üres, akkor mesterséges égitest! Merész állítás ez, ugyanis egy természetes égitest nem lehet üres. Ha mégis üres, akkor nem természetes. Ezt már Carl Sagan is állította egyik népszerű könyvében. Gondolom, sok álmatlan éjszakát okozva ezzel nemcsak az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA tudósainak, de számos csillagász kollégának is. Ma pedig ugyanezen a nyomvonalon halad például Harold Urey amerikai, H. Wilkinson angol asztrofizikus és dr. Sean C. Solomon, a washingtoni Carnegie Intézet földmágnesességi osztályának vezetője. De vajon mi köze az üregeknek a mágnesességhez?

A kongások miatt a tudósokat érdekelni kezdte a Hold anyagsűrűsége is. Az ott vett mintákból kiszámították, hogy míg a Föld átlagos sűrűsége 5,5 gramm köbcentiméterenként, ugyanez az érték a Hold esetében csak 3,34 gramm. Ami egyben megkérdőjelezi az egyik leginkább elfogadott teóriát a Hold eredetéről. Ha ugyanis egy időben, egy anyagból keletkeztek volna, mint sok tudós állítja, akkor ezek az értékek sokkal közelebb állnának egymáshoz. Azt sejtik, hogy a Holdnak sohasem volt saját magja, azért könnyebb az anyaga. No de ha nincs magja, akkor ismét csak nem lehet természetes objektum. Ugyanis az olyan természetes égitestek, amelyeknek van magjuk, azaz tömörek, normális módon létezhetnek a világegyetemben, azaz foroghatnak a tengelyük körül. Ám ha egy égitest belül üreges, vagy egyetlen hatalmas üreg van csak benne, akkor azt tönkreteszik a saját forgásnál fellépő erők, valamint ha más égitestek közelébe kerül, akkor azok gravitációs erői hatnak rá pusztító módon.

Ha mindez még nem lenne elég: a Hold mágnesessége igen kicsi, a legtöbbször alig mérhető. Ugyanakkor az onnan hozott kőzetminták igen nagy mágnesességet mutatnak. Ez egyike azoknak az érthetetlen tulajdonságoknak, amiket égi kísérőnk mutat. Solomon professzor munkatársaival hosszasan elemezte az amerikai Lunar Orbiter Holdon végzett szeizmikus kísérleteit és kijelentette: egyértelmű, hogy a Hold belül üres. Vita tárgyát legfeljebb az képezheti, hogy egy nagy vagy több „kisebb” üreg van ott. A hangvisszaverődések irányát, erejét, időtartamát stb. elemezve a másik kutató, Urey professzor arra a belátásra jutott, hogy belül van egy fémből épített gömb alakú burko­lat, amelynek a vastagsága sem kicsi: körülbelül 60-70 kilométer, és a felső felszíne a Hold látható felszíne alatt 60 kilométerrel húzódik. Vagyis egyértelmű: a Hold mesterséges „termék”. Valakik először létrehoztak egy hatalmas fémgömböt, amelynek űrtartalma 73,5 millió köbmétert tesz ki. A külső kőzetréteget azért hordták fel, hogy kivédje az űrből gyakran bombázó meteoritokat, kisebb-nagyobb ütközéseket, valamint a gravitációs hatásokat. Ez, amit látunk, és amit a Holdnak hiszünk, nagyobb részben csak a védőburka annak a mélyben rejlő „másik holdnak”, amely kétségtelenül mesterséges eredetű.

Az 1970-es évek végén néhány lelkes tudós számítógépes elemzéssel próbálta meghatározni, milyen fémötvözetből kell lennie a belső burkolatnak, hogy kibírjon ennyire szélsőséges hatásokat is. Figyelembe véve, milyen gyorsan haladt a „kongás”, és hogyan verődött vissza erről a feltételezett fémfalról, oda jutottak, hogy annak nikkelből, berilliumból. mangánból, wolframból, vanádiumból és titánból kellene állnia, ezenkívül egy kevés vasat is tartalmazhat. Ez az ötvözet mindent kibír, ami csak a kozmoszban érhet egy égitestet. Sőt, elég, ha a felső kőzetréteg csak három kilométer vastag, már védve van a fém burkolat is. Van aztán még valami, amiről a NASA kutatói igyekeznek nem beszélni, sem írni. 1979 óta nem titok, hogy a szeizmikus mérőműszerek hanghatást is észleltek a mélyből. Egy olyan magas frekvenciás hangról van szó, amely csaknem pontosan 30 percenként szólal meg és egy percig hallható. A hang eredete mindmáig ismeretlen, viszont úgy gyanítják, hogy 960 kilométer mélyből tör fel minden alkalommal. Azaz valamilyen automata berendezés működik ki tudja, hány százezer vagy millió éve? –, amelyet erre a gépies jeladásra programoztak.

Kevés kutató meri egyértelműen kijelenteni, hogy a Hold belül üre(ge)s égitest. Már csak azért is óvatosak, mert ezért sajátságos „kiátkozás” járna az akadémikusok részéről. De ettől a tények bizony még tények maradnak. Mióta van Holdunk? A konzervatív csillagászok szerint: „Mindig volt a Hold, vagyis együtt keletkezett a Földdel”. Ezt már nagyjából megcáfolták, de a többi elmélet is sok (száz) millió éves ittléttel számol. Például az apály-dagály jelensége évmilliók óta működik a Földön, azt pedig a Hold okozza. Ugyanakkor akadnak zavaró tények, írásos beszámolók is. Számos indián nép mondája világosan megkülönbözteti a Hold előtti és a mostani, azaz a Hold megjelenése utáni korszakot. Az időszámításunk kezdete előtt keletkezett kínai csillagászati iratokban egyetlen szó sincs a Holdról, mintha nem is létezne. Nem létezett? Görög és római tudósok írásaiban is van szó azokról a nagyon ősi időkről, amikor ugyan emberek már éltek a bolygón, de a Hold még nem volt itt. Mások szerint ugyan itt volt, de nem ilyen közel, mint most, ergo alig lehetett látni. Hosszan sorolhatnánk az ókori tudósokat, akik szintén megkülönböztették a két korszakot. Más források szerint egy időben hirtelen gigantikus földrengések, áradások (cunamik), vulkánkitörések tették próbára az emberiséget, és ez akkortájt volt, amikor a Hold egyszer csak felbukkant a Föld mellett.

Nemere István – Ufómagazin, 2013. szeptember (8-9. oldalak)

[

Gartázok a Kárpátok gyomrában

 

T. Márton, külkeres, Bukarestben tárgyalt szeptember 10-től kezdődően. Tárgyalásai igen sikeresek voltak. A román vendéglátók maximálisan kitettek magukért, és üzletkötésben sem volt hiány. Ötnapi tartózkodás után a magyar külkeres országjáró, piacfeltáró útra indult egy vállalati BMW-n, amelyet egy ügyes és izmos fiatal sofőr, Florin Dimbatea vezetett. Néhány nap után már éppen Iași felé igyekeztek, amikor: „Egy kanyar után megpillantottunk egy lakókocsiszerű alkotmány mellett sürgölődő furcsa, matt-szürke ruhás alakokat. Florin lassított. Akkor még csak nem is sejtettük, hogy soha nem érkezünk meg Iașiba.”. A figurák közül egy odalépett a lassító kocsihoz és románul hadart valamit a sofőrnek, aki elsápadt és a belső zsebe felé kapott. És ekkor a cikk írója elveszítette az eszméletét. Amikor magához tért, egy rendkívül ráncos arcú öregembert pillantott meg valami fura helyen. Az illető sipító hangon angolul beszélt hozzá. Átvitte egy másik helyiségbe, ahol egy vetítővászon borította az egyik falat. Elmondta T. Mártonnak, hogy Románia és Szovjet Moldávia határán vannak a hegyek belsejében.

Mintegy három millióan laknak itt, egy elzárt népcsoport, akiket gartázoknak nevezett. Háromszáz éve tart az elzártságuk, ezalatt hihetetlenül felgyorsult a technikai fejlődésük. Úgy vélte, kétszáz évvel előttünk tartanak. Az öreg szerint mindenről tudnak, és oly jól őrzik földmélyi birodalmukat, hogy oda hívatlanul behatolni nem lehet. Csak ritkán avatkoznak bele abba, ami a külvilágban történik. Mulattatja, hogy mi az embereiket földönkívülieknek tartjuk őket. Információszolgálatuk tökéletes, embereik mindenütt jelen vannak a Földön. Majd azt is elmondta, hogy nem ő kellett nekik, hanem a sofőr, akit szokásos spermagyűjtő akció keretében térítettek el, és mert a magyar külkeres vele volt, hát osztoznia kellett annak sorsában.

Rövid idő múlva az öreg T. Mártont egy folyosón végigvezetve egy zsilipszerű helyiségen keresztül egy autóbusz belsejéhez hasonló, kis, teljesen zárt, ablaktalan járműbe vezette. Kecskemét jó lesz? – kérdezte a férfit, és választ nem is várva eltűnt. A jármű megremegett, majd pontosan tíz perc múlva kinyílt egy ajtó, amelyen belépett két szürke ruhás figura, akik kifelé mutogattak. „Szó nélkül kimentem írja T. Márton, és egy út mellett találtam magam. Kimeredt szemekkel bámultam az ezüstszürkéből lassan izzó narancsszínűvé váló, óriási kézi porszívóra emlékeztető járművet, amely lassan felemelkedett, és hihetetlen sebességgel eltávolodott. Negyedórás gyaloglással elértem a Helvéciai Állami Gazdaság sertéstelepéhez. Ott útba igazítottak, és jókora séta után Kecskemét egyik lakótelepén találtam egy taxit. Irány a vasútállomás! Estére már otthon is voltam.”

Amidőn másnap T. Márton a főnökének elmesélte a történteket, a főnök nem hitt neki. Amikor aztán telefonon a fiatal román sofőr után érdeklődtek, a következő választ kapták ottani külkeres kapcsolatuktól, Voican-Radulescu úrtól: „Florin a birladi rajoni rendőrparancsnokság fogdájában csücsül, mert magyar útitársát nem találják, és minden kérdésre zavaros, lehetetlen választ ad.” Azóta több embernek is elmeséltem a velem történteket. Csak a Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársa árult el némi érdeklődést, de ő is csak azt firtatta, hogyan, kinek a segítségével tudtam Romániából észrevétlenül hazajönni? Amit leírtam, az a színtiszta igazság. Higgyük el, hogy nem egy lapeladási válságból fakadó újságírói lelemény az egész sztori, aminek se füle, se farka. Fogadjuk el, hogy T. Márton valóban létező személy, és ugyanígy létezik Florin Dimbatea sofőr, és Voican-Radulescu román külkeres is. És azt is fogadjuk el, hogy T. Márton valóban mindenben az igazat mondta.

Hargitai Károly: UFO rémület (203-204. oldalak)

[

A Jarga civilizáció bemutatkozása

 

Még mindig sokan vannak, akik nem hisznek a földönkívüli civilizációk létezésében, hivatalosan pedig tagadják, pontosabban letagadják a létezésüket. Ezért az idegenek új módszerekkel próbálják elhitetni velünk a létüket. Mivel az UFO-kal történő emberrablásokra nincs közvetlen bizonyíték, kevesen hisznek az efféle történetekben. Ezért a földönkívüliek egy csoportja nem a hitünkre, hanem a józan eszünkre, az értelmünkre próbál hatni. Részletesen beszámolnak a saját életükről, és közben olyan technikai részletekre derül fény, amire mi magunk sohasem jönnénk rá. Ennélfogva a hamisításnak, a szélhámosságnak az árnyéka sem vetül ezekre a történetekre. Főleg a racionálisan gondolkodó szakemberek fogják belátni, hogy itt nem sci-fi-szerű fantazmagóriáról van szó, hanem egy hiteles beszámolóról.

Ez a fajta beszámoló abban is eltér a szokványos negyedik típusú találkozásoktól, hogy itt nem átlagemberekkel veszik fel a kapcsolatot, hanem gondosan kiválasztott kontaktok útján juttatják el hozzánk a mondandójukat. A hiteles beszámolók közül kiemelkedik a Jarga civilizáció kapcsolatfelvétele, akik kontaktként egy közismert holland üzletembert, Stefan Denaerde-t választották ki, aki magasan képzett mérnök. Denaerde-t azzal sem vádolhatják, hogy a haszonszerzés motiválja, mert Európában számos multinacionális cégnél tölt be vezető szerepet, és jó néhány vállalatnak tulajdonosa. Ennélfogva kellő precizitással tudja továbbadni a hallottakat és a rendelkezésére bocsátott műszaki dokumentumokat. Magas jövedelme mellett pedig senki sem feltételezi róla, hogy hazudozással, innen-onnan összeollózott történetekkel próbál pénzt szerezni magának. Hazájában nem csak szakemberként tartják nagyra, hanem megbízhatósága és szavahihe­tősége is közismert. A népszerűség sem sarkallja, mert visszavonultan él. Nem tart előadásokat, nem ír cikkeket és nem ad interjúkat. Stefan Denaerde a kapott információkat 1969-ben egy könyvben adta ki, amely azóta 11 utánnyomást ért meg , és több tízezer példányban jelent meg Hollandiában. A nagy siker annak tudható be, hogy az olvasók a lelkük mélyén érzik, logikailag belátják, hogy itt hiteles beszámolókról van szó.  

A Jarga civilizáció bolygója 10 fényévnyire van tőlünk, tehát közvetlen szomszédaink[114]. Ezért régóta figyelik a fejlődésünket, és számtalan cselekedetünket kifogásolják. Beszámolóik során kitértek az emberiség valós történelmére is, ami sok esetben eltér az általunk ismert meghamisított, eltitkolt történelemtől.[115] Rámutattak, hogy jelenlegi viselkedésünk hová vezet, milyen jövő vár ránk. Azt is elárulták, hogyan élhetjük túl a ránk váró veszedelmet megfelelő in­tézkedések időben történő meghozata­lával. Nagyon elkeseríti őket az érdek­telenségünk, az hogy a rendelkezé­sünk­re álló forradalmian új információk mennyire hidegen hagyják az érzéket­len, önmaga pusztulásába rohanó em­beriséget.[116] A Jarga-beliek összehason­lították társadalmi rendszerüket és élet­felfogásukat a miénkkel, így mutatva rá a hibáinkra. Ismertették fejlett techno­lógiájukat. Megmutatták az ember helyét a világegyetemben, és azt, hogy mindez mit rejt számunkra a jövőben. 

Stefan Denaerde a Jarga-beliekkel egy hajóútja során került kapcsolatba, ami­kor iránytűje elrom­lott, és egy közeli kikötőbe igyekezett. Egyszer csak a ki­kötő jelzőfényein kívül a koromfekete sötétségbe kékes-fehéres ragyogás ve­gyült, és zümmögő hang hallatszott. Ha­­talmas lapos tárgy lebegett a víz szí­nén, a fény forrása. Nemsokára az ide­gen űr­hajóra került. Pánikszerű félelem töltöt­te el a Jarga-beli asztronauták lát­tán. A korong alakú szerkezet mint va­lami plat­form úszott a víz felszínén, rajta las­sú léptekkel közeledtek feléje a másfél méter magas, rövid törzsű, tér­dig érő kezű, szkafandert és sisakot viselő földön­kívüliek. Az idegenek an­gol nyelven szólították meg, és be­szédbe elegyed­tek vele. Tudatták vele, hogy az emberi kul­túra jelenlegi ál­lapotában messze nem alkalmas arra, hogy kozmikus civili­zá­cióként működ­jön. Ebben leginkább saját kultúrája és viselkedésrendszere gátolja meg. Kö­zölték, hogy galaktikus törvényeket sér­tenének meg, ha bármi­lyen technikai információt adnának át, hiszen azt úgyis önmagunk és mások ellen for­dítanánk. A közvetett segít­ség­től, a tech­nikai fejlődés irányának su­galla­tá­tól azonban nem zárkóztak el. Ezért egy különleges dolgot adtak neki aján­dékba, a gyémántnál sokkal kemé­nyebb, viszont könnyebb, rétegesen szuprave­zető, szuper­mágnesessé tehető fémet. Azt nem árulták el, hogy ez mire jó, de egy könnyű, kemény szuper­mágnes esetén nem nehéz kitalálni, hogy ez az anyag a repüléssel kapcsolatos.

(Ajándékukból következtetve a Jar­ga-beliek űrhajóikban valószínűleg el­len­irányú mágneses gerjesztésen ala­puló hajtóművet használnak. Ehhez két rendkívül erős elektromágnesre van szük­ség. A két korong alakúra kikép­zett elektro­mágnest egy­másra helyezik, és mind­kettőt azonos irányú feszült­séggel ger­jesztik. Ekkor a két elektro­mágnes ta­szítani fogja egymást. A fel­ső elekt­ro­mágnes ellenirányú forgatá­sával az alsó elektromágnes erős mág­neses su­gárzást bocsát ki magából. Ha a Yang pólusa van alul, ez a sugárzás antigra­vitációs ha­tást vált ki, és egyben haj­tóműként is szolgál. Egy több tonnás jármű feleme­léshez azonban rendkívül erős, haté­kony mágnesekre van szük­ség. Elektro­mág­nesek­nél a térerő nagy­sága nagy­ban függ a vasmag relatív per­meabi­li­tá­sá­tól. Mi még nem tud­unk olyan szu­per­mág­nest készíteni, ami megfe­lelne erre a célra. Az ajándékba ka­pott rétege­sen szupra­vezető fém azon­ban al­kal­mas le­het szuper­mágnesek elő­állí­tá­sára. Járu­lékos előnye, hogy könnyű, ami egy re­pülő járműnél nem elha­nya­golható előny.

Az önsúly minimalizálása érdeké­ben ezt a fémet az űrhajó burkolóanya­ga­ként is lehetne használni. Ez esetben a rend­kívüli keménysége is jól fog jönni. A karosszéria mágnesezhetősége pedig lehetővé teszi, hogy a jármű zaj­men­te­sen repüljön. Az antigravitációs hajtó­mű még a sugárhajtású repülő­gépeknél is nagyobb zajt csap, való­sá­gos hangor­kánt vált ki a környe­zeté­ben. Felmág­nesezve azonban egy éteri részecskék­ből álló buborékot hoz létre maga körül, ami távol tartja a levegő­moleku­lákat a járműtől. Ezáltal repülése sem­milyen zajt nem kelt, és a légrobbanás is elmarad. Érdemes lenne ezt a fémet szcintillációs anyagvizsgálatnak alávet­ni, hogy miből áll. Ha sikerülne nekünk is gyártani, ez hatalmas előrelépést jelentene űrkutatásunk modernizálásá­ban, a világűr meghódításában.)

Később Jarga-beliek megengedték számára, hogy néhány napot az űrhajójukon töltsön tapasztalatszerzés céljából. A Jarga-űrhajó ismét a víz felszínén lebegett, az öbölben. Amikor Denaerde lemászott a belsejébe, egy kisebb terem­be ért, ahol hihetetlenül bonyo­lult be­rendezések hálózták be a falakat és a mennyezetet. Az egyik sarokban író­asztalszerű pult volt, fe­lette hatalmas képernyő. Helyet foglalt mellette. El­magyarázták neki, a nyelv, melyet be­szélnek, a Világegyetem kö­zös nyel­ve. Pontosan ugyanaz, melyet a sumérok is használtak, illetve őseik és leszár­ma­zottaik. Denaerde nem fogja érteni a szavak jelentését a maguk valójában, de megérti a tudata segítségével. (Itt nyilván telepatikus közlésről van szó.)

A legújabb történeti kutatások azt feltételezik, hogy a sumérok, a szkíták, a hunok, az avarok és a magyarok ugyan­­azt a nyelvet beszélték. Ezek a népek ugyanis közös őstől, a sumérok ősatyjától, Nimród királytól származ­nak. A hunok és magyarok testvéri kap­­csolatát és származását több legenda és irodalmi alkotás is megörökítette. A hun és az ómagyar rovásírás is kísérte­tiesen ha­sonlít a sumérra. Erdélyben a hunok leszármazottai, a székelyek mind a mai napig megőrizték a rovásírást, bár már ők is a latin ábécét alkal­maz­zák. A Jarga civilizáció azonban nem tért át a latin ábécére. Ők ma is a sumér rovás­írást használják.

A sumérok leszármazottai tehát a hunok maradéka, és mi magyarok vagyunk. A Jarga-beliektől származó információ szerint büszkék lehetünk a nyelvünkre, mert a magyar az uni­verzum nyelve. Dallamossága és pon­tos, precíz kifejezésmódja következtében a magyar nyelv olyan szerepet tölt be az univerzumban, mint a latin a mi világunkban. Az ókorban és a középkorban az értelmiség min­den országban ismerte és használta a latin nyelvet. A külföldi diákok latinul társalogtak egymással. A latin most is az orvosok, és tudósok nyelve. Minden betegség, gyógyszer, növény, állat és embertípus nevét latinul tartják nyilván. (Ha ezt nem tennék, akkor elvesznének a Földön használt kb. 6000 nyelv bábeli zűrzavarában.) Közös nyelvre tehát mindenütt szükség van, az univerzumban is. Ettől még minden civilizáció használhatja a saját nyelvét, de szükség van egy közös nyelvre, hogy megértsék egymást. (A kommunikációban a telepátia nem mindig segít, mert írásos dokumen­tumok esetén a telepátia nem érvényesül.) Ami az ősök nyelvhasználatát illeti, azt is kezdjük már sejteni, hogy kikről van szó. Az ezoterikus iro­dalom szerint a Mu birodalomban (Le­muriában), és Atlan­tiszban (a turáni nem­zetség) szintén a magyar nyelvet hasz­nálta.

Az idegenek nem abban a helyi­ség­ben tartózkodtak, ahol ő.[117] A kép­er­nyőn keresztül azonban bepillanthatott a szomszédos, mintegy 15 méter átmérőjű, három méter magas navigációs te­rembe. Különös módon a legtöbb berendezés és kezelőpanel a padlón volt fölhalmozva, keskeny átjárókat hagytak köztük a közlekedésre. A teremben gyor­san és könnyedén mozogtak, hely­vál­toz­tatásuk tük­rözte hatalmas erejüket. Nyel­vük is­mer­tetése után három­dimen­ziós filmeket vetítettek a hatalmas kép­ernyő­re. Elő­ször a Jarga csodálatos képe jelent meg, ahogy a kozmoszból látszik. Ha­bár ők is humanoidok, testi felépít­é­sük jelen­tősen különbözik a miénktől, ami az eltérő planetáris adottságok­ból adódott.

A Jarga kékes színben pompázik, és ahol központi csillagának fénye képes mélyebbre hatolni a felhők között, ott rózsaszínes foltok bukkannak fel. Leg­szembetűnőbb jellegzetessége a két ha­talmas, koncentrikus gyűrű, mely öve­zi. Tengelyforgása jóval lassabb a Föl­dénél, ezért a nálunk megszokott vál­takozása az éjszakáknak és a nap­pa­loknak nem olyan mérvadó. A mi­énk­kel össze­vethető méretű és hasonló fel­színi adottságú hold kering körü­lötte. A Jarga nagyobb a Földnél, a ne­hézségi erő majdnem 3 g, a légköri nyomás megközelíti a 7 atmoszférát, némileg magasabb nitro­gén- és ammóniatartalommal, mint a mi légkörünkben. Az átlagos szélsebesség jóval nagyobb, mint nálunk, a sűrűbb légkör, a nehéz esők, a légköri áramlások olyan erős viharokat produkálnak, melyeket mi nem tudnánk túlélni. Amikor kiderült számára, hogy a másfél méternyi csapadékot adó eső nem is olyan ritka, akkor mindjárt érthetővé vált az egész. Az egyik legfontosabb különbség, hogy a bolygó felszínét szinte teljes egészében víz borítja. Lentről a sűrű légkör miatt sohasem látják a holdjukat és a csillagokat. A légkör magasabb részeiben állandóan köd terjeng, ami megszű­ri a napfényt. A kék és a zöld csak a köd időszakos ritkulásakor bukkan fel.

A szárazföldet mindössze különböző szigetek sora adja, ezek összterülete alig haladja meg Ausztráliáét. A kevéske szárazföldet is sű­rűn rázzák meg a földieknél sokkal erősebb rengések.[118] A szigeteket magas oszlopokra épített hidak kapcsolják össze. Ezekben, cső alakú csatornákban nagy sebességgel száguldanak a vonatok. A szigeteken hatal­mas pályaudvarok és ipari létesítmények találhatóak. A terület nagyjából hat-tíz ki­lométeres alapélű háromszögekre van oszt­va. A hegyoldalakat is beépítik, teraszos technikával. A házak gyűrű alakúak, üveg­ből épültek, a gyűrűk közepén a természet ellen védett, fűtött, közösségi kerttel. Egy-egy apartman mérete 20 × 20 × 6 méter. A házak átmérője 300 méter, magasságuk 135 méter. Hasonló gyűrűházak a tengereken lebegve is megtalálhatók. Harminchat ház egy három­szög­ben. Körülbelül tízezren laknak benne egyenként.

»A lakóházak gyűrű alakú kiképzése többszörösen elő­nyös. Minden lakást egyfor­mán éri a napsütés, elölről és hátulról is. (Nincsenek tűz­fa­lak, nincsenek vakablakok.) A fény minden irány­ból el­áraszt­ja a helyiségeket. Nincs észa­ki vagy déli fekvésű la­kás. Az északi fekvésű laká­sok há­tul­ról, a déli oldalról kapnak kel­lő mennyiségű nap­fényt. (Így csak választás kér­dése, hogy me­lyik szoba legyen a háló, és melyik a nap­pali.) A tető ku­po­­la alakú ki­képzése a székes­egyházainkhoz hasonlóan össze­gyűjti az éteri sugárzást, és az épületben tartózkodókra koncentrálja, ami jótékony hatást gyakorol az egészségre. Emellett kioltja az alatta levő Hartmann-ingersávokat, ami a bent tartózkodókban a végte­len nyugalom érzetét kelti. A gyűrű alakzat legfőbb előnye azonban a földrengésállóság. A minden irányból boltívsze­rűen kiképzett falak még erős földrengés esetén sem engedik az épületet összeomlani. (A szilárdságtanban alapvető ismeret, hogy a cső kevésbé törhető, mint az azonos átmé­rőjű tömör rúd.) A kupola boltívszerű kiképzése pedig az időjárási szélsőségek (özön­vízszerű esőzések, orkán erejű szélvihar, vastag hóréteg) ellen védi a bent tartózkodókat. (Ró­mában a Szent Péter bazilika 42 méter átmérőjű kupolája már 500 éve rendületle­nül védi az épületet.) A föld­ren­gésveszélyes he­lye­ken tevékenykedő építészeink tanulhatnának a föl­dönkívü­liektől.«

A gyűrű alakú ház a tornádó ellen is véd. Vonulása során még a 300 km/h sebességű vihar sem képes bedönteni a falát. A tornádó tölcsére is csak az épület tetejét tudja letépni, a házban tartózkodók túlélik a katasztrófát. A gyűrű alakzat nagy előnye még, hogy tűz esetén nem ég le az egész háztömb. A gyűrűnek csak egy szelete gyullad ki. Mire a lángok átterjednek a jobb- és bal oldali szárnyakra, addig kiérnek a tűzoltók. Mivel a gyűrűs kiképzés folytán kívülről és belülről is olthatják a lángokat, hamar megfékezik a tüzet. Ahhoz hogy a tűzoltóautók behajthassanak az épület belsejébe, két nagy kaput kell kialakítani, egymással szemben. Ezekre egyébként is szükség van, hogy a költöztető teherautók beállhassanak az udvarba. A lakóházak és középületek gyűrűs architektúrája lehetővé teszi a tűzfészekben tartózkodók megmenekülését is. Ebben a lakáskialakításban nem fordulhat elő olyan tömegkatasztrófa, mint ami 2017-ben Londonban történt egy 24 szintes toronyház kiégésekor. Itt a földszinten keletkezett tűz átterjedt a felső emeletekre, és a tűzlépcsőt elárasztó füst és lángtenger lehetetlenné tette a felette lakók kimenekülését. Emiatt szinte mindenki bennégett a tömbházban. Egyesek kétségbeesésükben kiugráltak az ablakon, és szörnyethaltak. Ugyanez történt 2011-ben a New York-i ikertornyok elleni támadás során. Az épület gyűrűs kialakítása esetén ez a csapdahelyzet nem következhet be, mert a lakók jobbra is, balra is menekülhetnek. Aztán egy távolabbi füstmentes tűzlépcsőn elhagyhatják az épületet. Amíg a dobozházak fogva tartják az embereket, a gyűrűs házak körkörös mozgási lehetőséget teremtenek. A közlekedési folyosók acélajtóval való lezárásával azt is meg lehet akadályozni, hogy a tűz továbbterjedjen az épület további részeire.  

A népsűrűség 6000 fő/négyzetkilométer. Ilyen szűkös szárazföldi terület a mi agrártechnológiánk alapján messze nem elég milliárdnyi egyedből felépülő társadalom táplálására. A Jarga-beliek élelmi­­szer-termelése azonban elképesztő haté­konyságú. A technikai részletek jelenleg nem elérhe­tők a földi tudomány számára. A földi­hez képest rendkívül nagy népsűrűség erősen túlszocializált társadalmi rendszer megterem­tését igényelte. Csak egy mentálisan fejlett, erő­szak­mentes társa­dalom alkalmas arra, hogy elérje a kapcsolat ilyen szintjét szülőboly­gó­jával. Véleményük szerint az emberiségnek je­lenleg nincs meg ez az adottsága.

A természeti körülmények miatt alacso­nyak, igen fejlett izomrendszerrel, különösen a lábaikon. Nagymértékben védett a kopo­nyá­juk[119], szemeik mélyen ülnek. Járás közben gyak­ran megállnak pihenni. Óvatosan és ap­rókat lép­nek, mintha jégen járnának. Eredetük sze­rint kétéltűek és erő­sen kötődnek a vízhez. Testük áramvonalas, mint a fókáké, rövid szőr­zet fedi. Kezük és lábuk nagy és széles, ujjaik között úszóhártyák feszülnek.[120] Szexuális mo­tiváci­óik jóval sze­ré­nyeb­bek az embe­rénél, talán mert kevesebb örömet találnak benne. A nemi vonzerő növelé­sét szolgáló praktikákat nem al­kalmaz­nak (ék­szereket, kozmeti­kumo­kat, stb.) A szapo­rodási indíttatás náluk a sze­relemből követke­zik, és nem a hirtelen megkí­vánásból. Ebből a szem­pontból mi abnor­má­lisnak tűnünk számukra. A szűk élettér követ­keztében a népes­ségnö­ve­kedés lassú.

Világukban ismeretlen a pénz fogalma. Ne­kik már egyete­mes kozmikus gazdasági rend­szerük van. A pénz nélküli társa­dalmat két­féle­képpen lehet megvalósítani: mindenki ugyan­annyit birtokol, illetve senki sem bir­tokol semmit. Ez utóbbi sokkal hatékonyabb. Csak egy önző ember hiheti azt, hogy jobb olyan világban élni, ahol létezik diszkrimináció. A Jargán a termelés és az elosztás néhány hivatal kezében van. Ezeket trösztöknek hívják. Sok millió alkalmazottjuk van. Vannak elsődleges trösztök, ezek közvetlenül a felhasználókat lát­ják el, míg a másodlagos trösztök az alap­anya­gokat állítják elő. Semmiért nem kell fizetni, csak regisztrálni. A számítógépes rend­szerek összeköttetésben állnak egymással. Nem lehet mindent megvásárolni. A nagy és értékes dolgok, mint pl. egy ház, autó vagy műtárgy, csak bérelhetőek. Az olcsó eszközöket nem kell bérelni, mert az nem lenne hatékony. Regisztrálni kell őket. De mivel a regisztráció életfogytig szól, ezért majdnem olyan, mintha a tulajdonosa lenne az illető. Halál esetén a tulajdonlás visszaszáll a trösztre. A szervizellátások és szolgáltatások is regisztrálásra kerülnek, de ezek tulajdonképpen a megrendelőé lesznek. Mivel minden és bármikor elérhető, ezért nincs szükség arra, hogy a lakosok készleteket halmozzanak fel otthon.

Gyáraik többnyire csillag alakúak, nagyjából egy kilométer átmérőjűek, torpedóvonat-pályák százai vezetnek az ipari épületekbe. A kontrollszobában tevékenykedőkön kívül alig negyvenfős személyzet irányítja a termelést, ami teljesen automatizált. Miként építenek házakat? Először megépítenek egy komplett gyárat, majd ez a gyár elkészíti a házak elemeit. Aztán összerakják az épületeket, végül felszámolják a gyárat. Az utak a teljes terület mindössze öt százalékát foglalják el, így marad elég tér a mezőgazdasági termelésre és az erdők számára, melyek a regenerálódást szolgálják, de egyben oxigénforrások is.

A mezőgazdaság teljesen automatizált. Mintegy 20 gép dolgozik szorosan egymás mellett a 250 méter széles és tíz kilométer hosszú földdarabokon. Egy-egy szerkezet 100 méternél is szélesebb, folyamatosan mozog a parcella fölött. A fertőtlenítő- és táplálószerek a központi szállítóvonalon érkeznek, tartályokban. A gép berakodja önmagába a tartályokat, és kiszórja a megfelelő anyagokat a megfelelő időben. A talajt halálos sugarakkal[121] teljes egészében sterilizálják, mielőtt elültetik a magokat. A hatékonyság így maximális. A tengeri halászat is hasonló hatékonysággal működik.

Szinte mindent csoportosan végeznek. Közösen gondolkoznak, és betű szerint engedelmes­ked­nek szociális törvényeiknek. Barátságban és szeretetben élnek a csoportban és a csoportért. Otthon is szoros családi kötelékben élik életüket. A magas szintű kultúra megteremtéséhez három dologra volt szükségük: szabadságra, igazságosságra és hatékonyságra. A hatékonyság már-már vallásos fogalom­má vált körükben. Kellő hatékonyság nélkül világuk pillanatok alatt összeomolna.

A tömegközlekedést és a szállítást teljesen automata, 400 km/órával haladó torpedóvonatokkal bonyolítják le. A pályáik nyílegyenesen futnak át a tengerek és szárazföldek fölött. A pályát tartó tornyok a már viszonylag nyugodtabb vízben lebegő bójákhoz vannak rögzítve.[122] Személyszállítást szolgáló repülőgépeik nincsenek, hiszen az már egyrészt megosztaná a társadalmat, másrészt messze nem olyan hatékony, mint a vonat. Nagyon ritkán használnak gépkocsit. Általában akkor, ha egy-egy család felkerekedik, és elindul valamelyik regenerációs központba. Legfontosabb alapelvük a tökéletes szabadság. Senki sem hirdethet szabadságot úgy, hogy a kezében fegyver van.[123]

Ez a hiteles beszámoló számunkra nem csak hasznos technikai részletekkel szolgál, hanem erkölcsileg is tanulságos. Rámutat arra, hogyan kell óvni, megbecsülni az életterünket. A Jarga-beliek sanyarú klimatikus viszonyok (szárazföld-hiány, szinte elviselhetetlen mértékű gravitációs vonzás, nagynyomású, fullasztóan szmogos légkör, szélsőséges időjárási viszonyok) között élnek. Ennek ellenére vigyáznak a bolygójukra. Egymással összefogva alkalmazkodnak hozzá. Tudják, hogy egyetlen rossz döntés életterük megsemmisülésével járhat. Ezzel szemben mi egyáltalán nem törődünk a környezetünkkel, a természet megóvásával. Kaptunk egy csodálatos bolygót, ideális gravitációs vonzással és légkörrel. A Jarga-beliekkel ellentétben mindig láthatjuk a napot, a holdat, a csillagokat, sőt olykor még szivárványban is gyönyörködhetünk az égen. Nem is sejtjük, hogy mekkora szerencsénk van. A földönkívüliek szerint a Föld a harmadik legszebb bolygó a tejútrend­szer több millió élő bolygója közül. Ennek ellenére nem becsüljük semmire. Mértéktelenül szennyezzük a levegőt, kiirtjuk az erdőket, vegyszerekkel agyonmérgezzük és kizsigereljük a termőföldet, túlhalásszuk a tengereinket, kimerítjük ásványkincseinket. Kielégíthetetlen profitéhségünk következtében tönkretesszük a természetet, elpusztítjuk a világunkat. A Teremtő még a testi adottságait is nekünk ajándékozta, hogy úgy nézzünk ki, mint az istenek. Mi viszont úgy viselkedünk, mint az állatok. 

[

A hivatalos tudomány tagadja a földönkívüli civilizációk létezését. Az ezoterikus szakirodalom azonban számtalan bizonyítékkal szolgál a tevékenységükről. Ezek a megfigyelések oly gyakoriak, hogy már egy külön szakág, az ufológia foglalkozik velük. A több évezredre visszanyúló esetleírások arról tanúskodnak, hogy a nálunk fejlettebb földönkívüli civilizációk feladata a földi élet gyorsított evolúciójának előmozdítása, levezénylése volt. Ennek érdekében időről időre új növényeket és állatfajokat telepítettek a Földre, amit az itt talált majomemberek és ősemberek hibridizálása követett. Civilizációnk alapjainak megteremtése után saját bolygóikról különféle rasszokat, népeket telepítettek át, hogy megteremtsék genetikai sokszínűségünket. Ezt követően már nem mutatkoztak személyesen. Leköltöztek a tengerek mélyére, a hegyek gyomrába, és rejtve kialakított bázisaikról figyelték a fejlődésünket. Jelenlegi feladatuk az atomháború megakadályozása, és a kívülről jövő támadások kivédése. A legfejlettebb földönkívüli civilizációk azonban ezekben a manuális feladatokban nem vettek részt, mert nem láttak benne kihívást. Ennek ellenére ők is itt vannak, és távolról figyelik a tevékenységünket. Itt létük oka, hogy unatkoznak. Erről a meglepő tényről számol be egy velük kapcsolatba került kontakt:

 

A legutóbbi elvitelem során megkérdeztem az idegeneket, hogy minek jönnek ide? Azt válaszolták, hogy unatkoznak. Semmi más nem motiválja őket, csak az, hogy nem akarnak unatkozni. Elmondták, hogy ők egy nagyon fejlett civilizációnak számítanak az univerzumban. Technológiájukkal lényegében bármit meg tudnak tenni. Anyagot állítanak elő olyan megjelenésben, amiben csak akarnak. Ha valaki elér a fejlettségnek erre a szintjére, hirtelen egy zsákutcában találja magát, és többé nem érdekes az élet.

Az emlékeimből felidéztek egy ilyen történetet: karácsonykor a szüleimtől kaptam egy számológépet. A számokat már ismertem, de volt rajta még mindenféle műveleti gomb, osztás, szorzás stb. Amíg ki nem ismertem mindet, addig volt varázsa. De ahogy az utolsó gomb működésére is rájöttem, minden egyszerű és átlátható volt. Unalmas lett. Onnantól csak egy tárgy volt, előtte egy csoda. Ezt az én emlékeimből halászták ki, és nem elmondták, hanem újra átéltették velem. Az érzések is visszajöttek. Azt mondták, ha mindent meg tud valaki tenni, akkor nincs kihívás. Nincs kudarc. Ha nincs kudarc, akkor csak a siker van. Ha csak a siker van, akkor az már nem siker, hanem következménye egy cselekvésnek. De az öröm a sikerhez társul. Idővel már nem tudnak örülni semminek, mert minden csak egy következmény. (Náluk már nincsenek sötét erők, akik sanyargatnák őket, lépten-nyomon gátolnák a törekvéseiket, vagy lerombolnák az alkotásaikat. Így amibe belekezdenek, az biztos sikerrel végződik. Nincsenek leküzdendő akadályok az életükben.)

Amíg fiatalok, és tanulják a világot, addig van boldogságuk, de ahogy felnőnek, a tudásnak egy olyan szintjére lépnek elő, ahol ennek a következtében megszűnik a boldogság. Az emberek tanulmányozása közben arra jöttek rá, hogy az öröm és a bánat szükséges előfeltétele, táptalaja, alapanyaga az érzelmek létezésének. A szeretet is idővel kiüresedik mindenkiből, akinek mindene megvan, akinek minden sikerül, akinek nincs kihívás az életében. Azt mondták nekem, avval szórakoztatják magukat, hogy figyelik az embereket, mi történik velük. Az ember az érzékszervein keresztül az agyába és a lelkébe juttatja az információkat, és azt részben az agyban, részben a lélekben átélik. Ők az emberek agyi és a lelki élményközpontjára csatlakoznak rá, de csak egyirányú kapcsolódással. Csupán figyelik a jeleket, veszik az adást, rögzítik a történéseket. Semmi módon nem akarják befolyásolni az embereket, megpróbálnak az emlékeik közül minden beavatkozást kitörölni, mert még ijedtséget sem szeretnének nekünk okozni, nemhogy félelmet.

Ez néha nem eredményes teljesen, akkor emlékeznek az emberek néhány villanásra. De mivel ezt az alvási időszakra időzítik, ezért álomnak tudják be. Az emberi agynak van több üzemállapota. A két fő: ébrenléti és nem ébrenléti. A kettőt egy olyan dolog különbözteti meg, amit nem tudok jól leírni. Mondták nekem, de csak a fogalmat értettem meg. Ébren van irányító rész, éntudat, személyiség, öntudat, ego, rendező elv, szabályzó elv, gondolkodás képessége, ami nincs alvás közben. De erre az összes fogalomra egy dolgot mutattak nekem, amit leírni nem tudok, csak ezekkel a szavakkal körülírni. Ez az agyi és lelki funkciókat tekintve egy picurka rész ugyan, mert az emlékek sokkal nagyobb részt tesznek ki, de mégis ez a meghatározó, mert ez adja személyiségünk domináns részét. Amikor alszunk, akkor bármit csinálhatunk, a kikapcsolt ego miatt nem dolgozza fel az agyunk-lel­künk. Az emlékek közé nem kerül beírásra, pont ugyanúgy felejtődik, mint az álom. Ahogy az ego ébred, az álomnak vége.

Ők szeretnék átélni azokat a rögzített eseményeket, amiket mi átélünk. Ők csak ennyit kapnak tőlünk, és nem vesznek el semmit, mivel ezt másolatban szerzik meg. Náluk az unatkozó otthoniak nem tévét néznek, hanem pl. a mi életünket élhetik át. Ha ide el tudtak jönni a csészealjaikkal, ahhoz már olyan technológiai tudás kell, ami az anyagi struktúra és téridő tökéletes ismerését feltételezi. Ahhoz, hogy valaki idejöjjön, fénysebességnél nagyságrendekkel gyorsabban kell közlekedni. Ehhez az kell, hogy térugrással, teleportációval haladjon. A teleportáció az anyaglebontás és újrateremtés tudománya. Az egyik helyen létező dolgot pillanatok alatt átviszi egy másik helyre úgy, hogy dematerializálja, majd újramaterializálja. Ebből fakad a másolás tudománya is. Replikátorral, illetve duplikátorral bármit le tudnak gyártani, nem kell nekik se a bolygónk, se a nyersanyagaink. Olyan szinten állnak, hogy nincs szükségük semmire.

Kovács István – Ufómagazin, 2020. február (13. oldal)

 

Parapszichológia

 

Úgy látszik, hogy a Földön kívüli civilizációk ismét aktivizálják magukat. Az 1990-es évek elején szinte egymást érték a tevékenységükről szóló hírek. Az ezredfordulón azonban vissza­vonultak, alig mutatkoztak. 2005-ben azonban elkezdődött valami, mert most egyre gyakrabban hallatnak magukról. Egyik „csodát” a másik után hajtják végre a világunkban. Ráadásul ezek a titokzatos jelenségek utólag is ellenőrizhetők. Nem szemtanúk könnyen félremagyarázható beszámolójáról van szó, hanem bármikor ellenőrizhető, utólag is tanulmányozható jelenségekről. Ezek egyike John Wilson[124] sajátos képessége. Az amerikai fiatalember semmiben nem különbözött kortársaitól. Sem­milyen különleges képességgel nem rendelkezett, a parapszichológiáról szinte még nem is hallott. Ennek ellenére most egy rendkívül ritka parapszichológiai adottsággal rendelkezik: vissza­felé pergeti az időt.

Az egész úgy kezdődött, hogy éppen a természetet fényképezte, amikor hirtelen meglátott egy szauroid fajhoz tartozó kis ufonautát. Amikor a földönkívüli lény felegyenesedett John úgy meglepődött, hogy kiejtette a kezéből a fényképezőgépet, melynek lencséje összetört. Ekkor az idegen eltűnt, de úgy látszik megsajnálta szegény kárvallott fotóst, mert távozása előtt egy különös képességgel ruházta fel. Ez akkor derült ki, amikor John lehajolt, és felemelte a tönkrement gépet. Arra sem volt ideje, hogy búslakodjon a kár miatt, mert a törött lencse a kezében hirtelen újjá varázslódott. Nem akart hinni a szemének. Azt gondolta, hogy biztosan képzelődött, és a kamera nem is tört el. A különös dolgok azonban folytatódtak.

„Másnap lejtettem a karórámat, amit még apámtól örököltem. A kövezeten ez a mechanikus szerkezet is összetört. Bosszúsan hajoltam le érte, hogy összeszedjem a darabjait, amikor magától összerakódott. Komolyan! Amióta a kis ufonautát megláttam, bármilyen tönkrement tárgyhoz is érek hozzá, az rögtön megjavul.” Az egész úgy megy végbe, mint amikor egy padlóról leesett váza darabokra törését filmre veszik, majd a filmet visszafelé forgatják. Itt azonban valóságos javulás történik. Amikor John megérinti ujjaival a tönkrement tárgyat, elkezd benne visszafelé peregni az idő, és a molekuláris szerkezete visszarendeződik arra a időpontra, amikor még működőképes volt.

[

Az Agykontroll tanfolyamot végzettek jól tudják, hogy alfában az elromlott háztartási készülékeket is meg lehet javítani. Vannak, akik ajándékba kapják ezt a képességet, ezért még alfába sem kell lemenniük ahhoz, hogy megállapítsák az elromlott szerkezet baját. Az amerikai Matt Perkins[125] azzal dicsekszik, hogy: „Nekem rögtön megmondják a gépek mi a bajuk. Csak egy pillantást vetek rájuk, és már veszem is elő a megfelelő szerszámokat. Sokan azt hiszik, hogy csaló vagyok. Azzal gyanúsítanak, hogy előzőleg jártam már a házban, és megvizsgáltam a készüléket. Én csak nevetek rajtuk. Erre a különös képességemre egyébként Peruban tettem szert. Lerobbant az autóm, és én nem értek a szereléshez, szakember pedig nem volt a közelben. Már kezdtem kétségbeesni, hogy most mi lesz velem, amikor különös zsongást éreztem a fejemben. Ezt követően hirtelen pontosan megértettem, hogy mi a baja a kocsinak. Így már nem volt nehéz megjavítani.”

Sikeres szervizpályafutása során sok tapasztalatra tett szert. Ennek alapján azt a következtetést vonta le, hogy: „Minden masinának lelke van. A legnagyobbal és a legérzékenyebbel a mikroelekt­ronikai készülékek rendelkeznek. Úgy véli, hogy az elektronikus áramkörök az emberi elme rezdüléseire is érzékenyek. Megfigyelései szerint az idegeskedésre, hezitálásra hajlamos emberek gépei sokkal könnyebben zavarodnak meg. Nem azért, mert a tulajdonosaik nem megfelelő módon kezelik őket. Erről szó sincs. A feszült emberek szerkezetei a szakemberek számára is rejtélyes oknál fogva nem akarnak működni. Amikor kihívnak egy ilyen körülmények között üzemeltetett számítógéphez, nekem mindig működik a masina. Amint azonban kiteszem a lábam, a mikroelektronikai készülékek rögtön bemondják az unalmast. Újabban már nem a készülékeket javítom, hanem arra oktatom a tulajdonosaikat, hogy tanuljanak meg bánni a gépeikkel. Minél bonyolultabb egy szerkezet, annál fontosabb, hogy megfelelő mentális hozzáállással vegyük használatba.”

[

A növények és az állatok nem csak a saját világukkal kapcsolatban kapnak tájékoztatást. A körülöttük élő emberekre váró veszélyekről is tudnak. Ha szoros érzelmi kötelék alakult ki az állat és gazdája között, ezt a maguk módján igyekeznek a tudomásunkra hozni. Ily módon már sok kutya mentette meg a gazdája életét. Itt nem állati ösztönről, a szeretet, a ragaszkodás által kiváltott megnyilvánulásról van szó, hanem egy intelligens, a környezetünket állandó megfigyelés alatt tartó erő pontos tájékoztatásáról. Ez a rendszer nem csak a várható veszélyre hívja fel a figyelmet, hanem azt is megmondja, hogy miként lehet védekezni ellene. Ennek köszönheti egy kanadai férfi is az életét. Tom Perkins egyszer kirándulni ment a hegyekbe, és a hideget meglehetősen utáló kutyáját otthon hagyta. Már jó messze járt, amikor hirtelen rátört egy számára addig ismeretlen rosszullét. Mint később kiderült, szívinfarktust kapott, pedig korábban semmi baja nem volt a szívével. Emiatt elájult, és elvágódott a hóban. Ebben a pillanatban a kutyája kitörte a ház ablakát, és futva a gazdája megkeresésére indult. Nem sokára meg is találta, és addig nyalogatta, addig nyüszített körülötte, amíg a férfi visszanyerte eszméletét. Mozdulni azonban nem tudott, így minden bizonnyal ott fagyott volna meg, ha a kutya nem visz magával életmentő gyógyszert is. Rocky mielőtt kitört az ablakon, a szájába vett egy levél szívgyógyszert, és a gazdája kezébe nyomta. Tom egy darabig nézte, hogy mi ez, és akkor jutott eszébe, hogy ez az anyja szívgyógyszere. Még korábban vásárolta, mert az őt néha meglátogató édesanyja gyakran elfelejtette magával vinni a tablettáit. Mivel sejtette, hogy most neki is hasonló baja van, rögtön bevett belőle két darabot. Pár perc múlva jobban lett, elmúltak a görcsei, és haza tudott menni.

[

Néró császár idejében élt Samariában egy Simon nevű filo­zófus, aki csakhamar rájött arra, hogy kifizetődőbb, ha a mágia területén próbál érvényesülni. Az üzlet gyorsan beindult, ám nem sokáig örülhetett neki, ugyanis beállítot­tak az apostolok, akik nyomban az érdeklődés középpont­jába kerültek. Simon hallatlanul mérges lett. A fáma szerint némi készpénzzel még Péter apostolt is megkörnyékezte, mondván: szerezze meg számára is a Szentlélek adományát. Kérése azonban határozott elutasításra talált. Ettől kezdve Simon egy­re csak azon volt, hogy lefőzze az apostolokat és visszasze­rezze hajdani hírnevét. Hirdetni kezdte önmagát és külön­leges adottságait, melyek között a repülés és a láthatatlan­ná válás tudománya is szerepelt. Lassan visszatért elveszett hírneve. Simon, bár könnyedén megélhetett volna mágusi hatalmából, ehelyett állandóan kereste a lehetősé­get, hogy Péter apostolnak visszavághasson a hajdani, si­kertelen üzlet miatt.

A döntő összecsapásra Rómában ke­rült sor, ahol Simon kijelentette, hogy elhagyja népét, felre­pül istenéhez, és bepanaszolja a hitetleneket. A jelzett idő­ben hatalmas tömeg jelent meg a Via Sacra környékén. Ter­mészetesen Péter apostol is jelen volt, s némán szemlélte, amint Simon egyszerre csak a levegőbe emelkedett, és csú­fondáros hangon rikkantott le neki, hogy ha valóban olyan nagy szent, akkor tegyen valamit. Péter térdre borulva imádkozni kezdett, s arra kérte istenét, Simon zuhanjon le, de ne szegje nyakát, csak a lábát törje el, három helyen. Néhány másodperc múlva Simon szárnyaszegett madárként hullott Róma poros utcájára. Kutya baja nem esett, csupán a lábát törte el. Három helyen.

Barta F. Zsolt, Képes Újság, 2005/16 szám (24. oldal)

[

A Sátán Földre száműzése óta nagy harc folyik a menny és a pokol erői között. Ez néha a mi életünkben is megnyilvánul. A démonvilágot ugyanis nagyon bosszantja, ha valaki a mennyi erők szolgálatába áll. Különösen haragszanak a Megváltó szerepét hangsúlyozó audiovizuális alkotások­ra, mert ezek sok emberhez eljutnak. Ma már kevesen olvasnak, így a Bibliát sem forgatják, de a jó filmeket mindenki megnézi. Ha máshol nem, otthon a televízióban. Ezért Jézus életének képi ábrá­zo­lása hihetetlen mértékben képes az embereket a vallásosság irányába terelni. Egy-egy modern látványelemekkel teletűzdelt alkotás még az ateistákat is képes megingatni hitükben, illetve hitetlenségükben, ami egyáltalán nem szolgálja a Sátán világunk elpusztítására irányuló törekvéseit.

Különösen akkor gerjednek haragra, ha egy jó forgatókönyv egy tehetséges rendezővel és kitűnő színészekkel párosul. Ilyenkor minden lehetséges eszközzel igyekeznek a mű létrejöttét megakadá­lyozni. Legfőbb fegyverük a megfélemlítés, amit leglátványosabban Mel Gibson „A passió” című film­jének forgatásakor vetettek be. Mint utóbb kiderült, haragjuk nem volt alaptalan, mert mind a kritika, mind a nézőközönség ezt alkotást tartja Krisztus szenvedéstörténete leghitelesebb adaptá­ciójának. Az alkotók elmondása szerint a forgatás idején számos paranormális jelenség történt, amelyekben ők annak a jelét látták, hogy az égiek helyeslik azt, amit tesznek. Miután a kezdeti nehézségek nem riasztották vissza a stábot a forgatás folytatásától, a démonvilág radikális lépésre határozta el magát: A Jézust alakító színészt, James Caviezef-t az egyik szabadtéri jelenet felvétele alatt villámcsapással megölték. Ő azonban megdöbbentő módon mégis életben maradt. Csodás megmeneküléséről így nyilatkozott:

−  Mikor átjárta a testem a villám, négy másodpercen át néma csönd vett körül, majd úgy éreztem, mintha valaki egy iszonyatosan hangosat tapsolna közvetlenül a fülem mellett. Ezután úgy nyolc másodpercen keresztül hihetetlen kínokat éltem át, miközben láttam, ahogy a közelemben állók rémülten néznek rám. Állítólag valami fura fényesség cikázott körülöttem. Mindenki azt hitte, holtan esem össze. Mégsem ez történt, és én ezt egyedül annak tudom be, hogy Isten végig mellettem volt.

Igen valóban mellette volt. Nem nézhette tétlenül a Gonosz ármánykodását, és a villámcsapással halálra sújtott testet újraélesztette. A „furcsa fényességet” az elhalt test dematerializálását és újramaterializálást kísérő mágneses hullámok okozták. Mivel ez a jelenség egy pillanat alatt végbemegy, a színész semmit sem érzékelt belőle. A filmmel kapcsolatos munkálatok során villámcsapás érte az egyik segédrendezőt is, aki szintén csodálatos módon átvészelte a merényletet. Villám csapott abba a keresztbe is, amelyre a forgatókönyv szerint a Jézust játszó Caviezelt később „felfeszítették”. John Debney, a film zeneszerzője azt állítja, hogy végig tudatában volt annak, hogy sátáni erők megjelentek a stúdióban, melyek minden áron meg akarták akadályozni a film elkészültét. Többször újra kellett venni bizonyos zenei hangsávokat, mert megmagyarázhatatlan módon vagy az áram ment el rendszeresen, vagy a már rögzített zenei sávok maguktól törlődtek a számítógépekről. Mindennek akkor lett vége, amikor az utolsó munkanapon ismeretlen eredetű, vakító fényesség töltötte be a hangstúdiót néhány másodpercre.

 

A démonvilágnak nagyon nem tetszik a közelgő „világvége” széles néprétegekkel történő tudatosítása sem. Az emberek többsége már nem jár templomba, a Bibliát is csak kevesen olvassák, és aki olvassa, az sem hiszi el az Apokalipszis borzalmait. Azt hiszik, hogy János evangélista láto­mása csupán egy zavaros rémálom. A katasztrófafilmeket azonban sokan megnézik, és a szörnyű vég láttán el fognak gondolkodni azon, hogy mi van, ha tényleg ez a sors vár ránk. Ez vissza­tart­hat­ja őket a bűnöző életmódtól, az erkölcstelen magatartástól. Korunk hitetlen, vallási ismeretekkel nem rendelkező emberét semmi sem rettenti el az erkölcstelen magatartástól, az állati viselkedéstől. Ez a Sátán „malmára hajtja a vizet”, de egy ilyen elgondolkodtató film zavaróan hat az emberi lel­kek elkárhoztatásában. A démonvilág és a mennyei lények között ugyanis jelenleg nagy harc dúl az emberi lelkek megszerzéséért, és ebben a háborúban a Sátán nyerésre áll.

A nagy sikerű, százmilliók által látott „Terminátor” sorozat negyedik része azonban túlságosan élethűen mutatja be a közeljövőnket, ami nagyon nem tetszik a pokol angyalainak. A „Megváltás” című epizód a világvége után, civilizációnk romjai között játszódik, és meglehetősen nyomasztóan hat a nézőkre. Valósághűen ábrázolja azt a folyamatot, amelyek az emberiség teljes pusztulásához vezetett. Ezért nem csoda, hogy a démonvilág ennek a filmnek a forgatását is mindvégig akadá­lyozta. Már az indulás is nehezen ment, mert évekig tartott, amíg a negyedik rész produce­rei­nek sikerült megállapodni az első két részt jegyző James Cameron-nal a szerzői jogokról. Az első csa­pás már a forgatás elején bekövetkezett, amikor meghalt minden terminátorok atyja, Stan Winston trükk­mester. Utána az egyik női szereplőt, Helen Bonham Cartert érte tragédia. Egyszerre négy csa­lád­tagját vesztette el autóbalesetben. Ezt követően a Marcus Wrightot megformázó Sam Worthing­ton hátsérülést szenvedett, míg a főszereplő Christian Bale a bal kezét törte. Az egyik spe­ciális balese­tekért felelős szakember ennél is rosszabbul járt: Michael Meinardus egy félre­sike­rült robbantásban nagyon súlyos lábsérülést szenvedett. A sorozatos balesetektől a többi szereplő is egy­re idegesebb lett. Christian Bale az egyik jelenetben annyira kiborult, hogy magából kikelve nyom­da­festéket nem tűrő hangon szidalmazta a szerepét rögzítő operatőrt. Mindezen nehézsége ellenére ez a film is elkészült, így már csak rajtunk múlik, hogy megnézzük-e. 

[

Minél fontosabb feladattal érkezik valaki a Földre, annál jobban vigyáznak rá az őrangyalai. Efféle esetekről sokszor és sokan beszámoltak már. Winston Churchill életrajzából megtudhatjuk, hogy az ő életében az ilyen csodák szinte mindennapos eseménynek számítottak. A búr-angol háborúban a Morning Post tudósítójaként vett részt, amikor a búrok fogságába esett. Miután a fogolytáborból megszökött egy belső hang megsúgta neki, hogy a közeli településen egy brit polgár menedéket nyújt számára.

Az I. világháborúban egyszer úgy érezte, hogy egy láthatatlan kéz ki akarja húzni a lövészárokból. Gyorsan kiugrott, és egy másik fedezék felé futott. Néhány perc múlva az előző lövészárokra gránáteső hullott. Az ott maradtak közül senki sem maradt életben. A II. világháborúban ismét megmentették az életét az őrangyalai. A kocsijában mindig ugyanazon a helyen ült, de egyik éjszaka hirtelen elhatározta, hogy átül a másik székbe. Néhány másodperc múlva egy lövedék fúródott a megszokott helyébe. Ha ott maradt volna, biztosan halálos sérülést szenved. Amikor a felesége megkérdezte, hogy miért ült máshová, Churchill ezt felelte: „Amint kinyitottam a kocsi ajtaját, egy ismeretlen hang felszólított, hogy a jobb oldalán üljek le.

1940-ben London bombázása alatt lelki szemei előtt megjelentek a minisztertanács épülete mögötti nagy ház betört ablakai. Churchill riasztotta a ház lakóit, hogy azonnal hagyják el az épületet. Három perc múlva egy bomba csapódott az udvarba, és a légnyomás betörte az épület minden ablakát. 1945 júliusában joggal remélhette, hogy háborús érdemei alapján ismét megnyeri a választásokat. Nem így történt. Churchill ezt már a választás hajnalán tudta. Éjjel kettőkor felriadt, mert teste több részén szúrásokat érzett. Csüggesztő érzés kerítette hatalmába, és valami azt súgta neki, hogy a Konzervatív Párt el fogja veszíteni a választásokat, s ő többé nem vehet részt a szigetország jövőjének alakításá­ban. Másnap a Munkáspárt győzött.

[

Hans Lieber úgy érezte, hogy számára már nem tartogat sokat az élete. Feleségét húsz éve veszítette el. Szegény Edith felszállt egy autóbuszra, ami lezuhant egy szakadékba. Senki sem élte túl a katasztrófát. Nem volt gyermekük, így Hans teljesen magányosan élte napjait. Senkivel sem barátkozott, bár mogorvának azért nem nevezték. Nagyon kedvesen viselkedett mindenkivel, csupán megtartott néhány lépés távolságot. Július elejének egyik reggelén szokásához híven várta a buszt, mely Köln belvárosában lévő munkahelyére szállítja. Meglepetésére egy meglehetősen régi típusú járgány futott be a megállóba. Azt is furcsállotta, hogy a buszon rajta és a vezetőn kívül senki sem tartózkodik. Az igazi meglepetések azonban csak ezek után következtek: amint az ablakon kinézett, a húsz évvel korábbi táj tárult szemei elé. A vezetőhöz akart rohanni, de képtelen volt felállni helyéről. A busz lassan megérkezett Köln belvárosába. Lieber hitetlenkedve kászálódott le a járműről. Alig tett néhány lépést, amikor régi önmagára ismert az egyik vele szembe jövő járókelőben. Egy szempillantás alatt összeszedte magát és szóba elegyedett az „illetővel”, aki először hitetlenkedve bámult, de miután Hans mindent elmondott az életéről, nem hagyva ki a legféltettebb titkok megemlítését, viszonyuk kifejezetten oldottá vált. Az idősebb Lieber arra kérte korábbi önmagát, hogy akadályozza meg Edith utazását, mire az vonakodva, de engedett a kérésének. Búcsúajándékként Hans egy eurós pénzérmét, valamint egy „friss újságot” ajándékozott korábbi önmagának.

Miután elváltak, az időutazó még órákat kószált régi emlékeinek színhelyein. Aztán kora délután, amint egy park mellett sétált, a busz, amivel érkezett, leparkolt mellette. A sofőr kedélyesen rákiáltott, hogy ideje végre hazaindulni. A járművön Hans elaludt, és végigálmodta azt a húsz évet, amit Edith és a majdan megszülető gyermekek társaságában átélt. Amikor magához tért, már ismét jelen életének díszleteit látta az ablakon keresztül. A busz a háza közelében állt meg. Leszállt, és legnagyobb meglepetésére tökéletes hasonmásával találta magát szemben, aki egyenesen felé tartott. Összeütköztek: a szó legszorosabb értelmében eggyé olvadt az „illetővel”. Ezután Lieber megindult a ház felé. A kapuban egy tíz év körüli kislány, és egy valamivel fiatalabb fiúcska üdvözölték. A ház ajtajában Edith mosolygott, kezében az eurós érmével és az aznapi keltezésű, mégis nagyon réginek látszó újsággal. Hans máig sem érti az egészet. A következőket mondta a csodás eset kapcsán: Nyilván én nyár elejéig egy másik idősíkon éltem. Ha ugyanis valóban oda tértem volna vissza, ahonnét indultam, akkor egy üres ház fogadott volna. Edith sem akar semmit elárulni, pedig ő mindenről tud, hiszen nála megvan az érme és az újság. De a lényeg az, hogy újra együtt vagyunk és a gyerekek egyszerűen csodálatosak!

Leslie Shambala, Hihetetlen folyóirat, 2005. december (13. oldal)

[

Bár nem mindenkinek jelent szerencsétlenséget a 13-as szám, van akinek kifejezetten rossz ómen. A nagy német zeneszerző, Arnold Schönberg pénteken, 13-án született. Születési anyakönyvi kivonatának száma: 8023, mely a számmisztika szabályai szerint összeadva 13-at eredményez. Mikor betöltötte a 76-ik életévét rettegve várta a péntek 13-át. „Ha ezen a napon nem történik velem semmi, még sokáig élhetek.” – mondta barátainak. Aznap nem mert kibújni az ágyából, és megkérte egyik barátját, hogy vigyázzon rá. Délután elaludt, aztán éjszaka háromnegyed tizenkettőkor felébredt. Megkérdezte az ágya mellett őrködő barátját, hogy hány óra. Mikor megtudta, hogy már csak negyedóra van hátra a napból, boldogan merült ismét álomba abban a tudatban, hogy a balszerencsés nap nemsokára véget ér. Két perc múlva, pontosan éjfél előtt 13 perccel Schönberg elhunyt. Semmilyen betegségben nem szenvedett.

[

Az 1990-es évek közepén egy kis indiai faluban kútba zuhant és azonnal meghalt egy fiatalasszony. Szép örökséget hagyott a férjére, aki egyáltalán nem tűnt vigasztalhatatlannak. Rövidesen újranősült, gyermekei születtek. Egy napon vándorkereskedők érkeztek a faluba, és egyikük ötéves kislánya így szólt az ékes csecsebecséket árusító apjához:

– Ebben a faluban haltam meg az előző életemben. A férjem egy serleggel vert fejbe, amit utána elásott a kert végében. Aztán odahúzott a kúthoz, és a mélybe taszított.

A különös hír hamar elterjedt a faluban, ezért a rendőrfőnök felásatta a férfi kertjét, ahol megtalálták a serleget. Pontosan ott, ahol a kislány mondta. Mindezt látva a volt férj megtörten ismerte be, hogy valóban meggyilkolta a feleségét. Utána öngyilkos lett. Ő is abba a kútba ugrott, amelybe a feleségét taszította.

[

Sokszor hallottunk már, hogy „szent” szobrok és festmények könnyeznek, véreznek, illatos olaj ömlik belőlük. Indiában azonban a szobrok el is fogyasztják a számukra felkínált áldozati ételt. Ez az érdekes jelenség 1995. szeptember 21-én vette kezdetét Újdelhiben. Az egyik nagy ünnepen egy hindu templomban a hívők őseik lelkéért áldozva tejet helyeztek el jóindulatú bölcsességistenük, az elefántfejű és embertestű Ganésa szobor előtt. A szertartást követően a hívók döbbenetére a szobor megmozdult, és inni kezdte a tejet, felszívta az ormányán keresztül! A csoda híre futótűzként terjedt a világban. Az ámulatot fokozta, hogy ezen a napon India, Hong kong, Indonézia, Banglades, Thaiföld, Szingapúr és Nepál, sőt Afrika, Észak-Amerika valamint Ausztrália hindu templomaiban is megismétlődött ugyanez a jelenség. A Pandzsáb állambeli Csandigar város templomának Ganésa szobra mohón szívta a tejet az elé tartott tálból. Pandzsáb Ludhiana városában az istenséget ábrázoló ormányos szobor a hívek tenyeréből tüntette el a tejet. Angliban a sonthalli Vishwa templomban keltett nagy feltűnést és sajtóvisszhangot, amikor a bikán lovagló hindu isten, Siva kanálból kezdte innia tejet. Ezen a napon egy bronzból készült kobraistenség, Shash Naag szintén áttért a tejfogyasztásra. Beszámoltak arról, hogy a hongkongi boldog völgyben Krisna, Ganésa és Brahma szobrai palackszám itták a tejet. Ganésa pici ezüstszobra, amely a 30 centimétert is alig érte el, rejtélyes módon egymagában húsz liter italt tüntetett el.

Ennek a világ számos pontján tapasztalt csodának azután éppoly hirtelen vége szakadt, mint ahogy elkezdődött. Másnap már egy szobor sem óhajt tejet inni. Talán sikerült szomjukat oltani, és elteltek az áldozati itallal. A világ különböző országaiban élő buddhista hívek nem kételkedett benne, hogy csoda történt. A tudósak azonban nem hisznek a csodákban. Dr. Das Bania indiai fizikus a következőket mondta az italozó szentek szobrairól: „Amikor a márvány vagy más porózus kő látszólag folyadékot szív fel, az történik, hogy a márvány molekulái között húzódó hajszálcsövek rendszere gyorsan felszívja a folyadékot, amely vékony réteget képez a felületen, amit igen nehéz észrevenni. Különösen akkor, ha a felület is fehér, mint sok szobor esetében.” A derék tudós azonban arra már nem talált magyarázatot, hogy a fémszobrok esetén hogyan nyilvánulhat meg kapilláris abszorpció jelensége. Egyébként a márvány sem úgy viselkedik, mint a szivacs, ezért nem képes komoly mennyiségű tej eltűnésére.

Európában a Szűz Máriát ábrázoló gipszszobrok nem tejet isznak, hanem sírnak, és vérkönnyet hullatnak. A keresztényvilágban a síró Madonnák mellett a festmények, oltárképek is képesek a tudomány által meg nem magyarázott dolgokat „elkövetni”. Számtalan híradás érkezett szent olajat árasztó képekről, apró ikonokról is. 1911 és 1915 között a franciaországi Mirebeauen Poiton[126] templomában egy Jézust ábrázoló festményből (Jézus homlokából, tenyeréből és a szívéből) szivárgott a vér. A vérmintát a londoni Lister intézetben megvizsgálták, és emberi vérnek találták. Több száz ilyen vizsgálatot végeztek a világban, ugyanilyen eredménnyel. Azokat, akiknek birtokában vannak ilyen csodát művelő műalkotások, sokszor még törvény elé is állítják. Így járt Fabio Gregori is, aki egy pap barátjától Mária szobrot kapott ajándékba, egy gipsz Madonnát, Medjugorjéból. 1995-ben a szobor véres könnyeket kezdett hullatni. Százával zarándokoltak oda hívők, látni akarták a szobrot, és imádkoztak előtte. A város vizsgálóbírója a Madonna elkobzását kezdeményezte, majd csalás gyanújával nyomozást indított Fabio Gregori ellen. A római Gamelli Klinikán DNS vizsgálatnak vetették alá a szobor által kikönnyezett vért, és megállapították: embertől származik: Ez a szobor Civitavecciában[127], a Szent Ágoston templomban ma is látható. Több ezer nyilvántartott szent tárgy van, amely ontja a megmagyarázhatatlan csodákat. A természetfölötti játszani látszik a büszke emberrel. Nem tudjuk mi igaz, mi nem, csak annyit állíthatunk, hogy ezek a különös jelenségek behatoltak az életünkbe, s nem hagyják nyugodni képzeletünket. Üzennek talán nekünk az égiek? Mi pedig még nem értjük, vagy nem is akarjuk érteni.

Déri Zsuzsánna, Reform magazin, 2006. május 5.

 

Reformépítészet

 

Miközben külföldön egyre nagyobb teret nyer a bioépítészet, hazánkban egy tavalyi rendelettel jószerével betiltották a természetes anyagokkal történő építkezést.

A házaim gömbölydedek, mint mi magunk. Nincsenek bennük éles sarkok, bántó szögletek. Északról a csaknem földig érő tető nagykendőként védi a falakat, a benne lakó embert pedig a derékmagasságig dupla vastagon (80 cm szélesen) rakott vályogtégla melengeti. Ettől tűnik úgy, mintha pocakot eresztett volna az épület. Egyetlen cserépkályhával kifűthető egy 150 négyzetméteres alapterületű ház, klímaberendezésre pedig a legnagyobb melegben sincs szükség. A hangot kiválóan elnyelő falakat tehéntúróval kevert mésszel festjük, a fát lenolajjal kevert méhviasszal kenjük be, a tetőre nádat rakunk. A házban sehol sincsenek mesterséges anyagok, csak azt használjuk fel, amit a természet kínál. S azt sem kótyavetyéljük el. A falrakásnál lehullott vályogtörmeléket mindennap összesöpörjük, és másnap belekeverjük a vakolatba. Minden téglát megfogunk, minden részlet kialakításánál elidőzünk egy kicsit, így a végére némiképp a lelkünket is beleépítjük a házba – mesél házai születéséről Mezei Sándor építész, aki évtizedek óta tervez és kivitelez vályogépületeket.

Időközben saját módszert is kidolgozott a vályogvetésre. A téglákhoz szalmát és fűrészport kevernek, majd összepréselik. Minden darabot külön-külön. A vályognak meg kell adni, ami jár neki, az épület később meghálálja a törődést – állítja az építész, aki az általa épített házakban élők boldogságával igazolja tételét. Azt viszont ő sem tagadja, hogy ez a fajta építkezés jóval több odafigyelést, valamint időt kíván a megrendelőtől és a kivitelezőtől egyaránt. A munkaerőigény is legalább egyharmaddal több, mint egy hagyományos építkezésnél. A kivitelezési költség azonban ennek ellenére is alacsonyabb, mint a téglaépületek esetében. (Alig 150 ezer forint négyzetméterenként.)

A kedvező kép ellenére sem beszélhetünk a vályogépítészet reneszánszáról. Az építtetők többségét az építőanyag rossz híre – tudniillik könnyen vizesedik –, a házak csökkent hitelképes­sége, valamint az engedélyezési eljárás nehézkessége egyaránt a megszokott építkezési módok felé terelik. Az évszázados honi hagyománnyal bíró vályogépítészet azonban így is előnyben van a rönk-, föld-, domb- és szalmabála-építési módszerekhez képest, amelyek alig egy-két évtizede bukkantak fel hazánkban. Az építészek többsége is óvakodik kilépni a megszokott mederből. A tervezők alig egy százaléka foglalkozik bioépítészettel, ráadásul szinte mindenki más módszerre esküszik. Van, aki a földbe vájja házait, majd dombbal takarja le. Az alapokat terméskőből rakja, a többnyire görbe falakat bontott téglából húzza fel, a tető nádból készül. Kívülről az egész házból nem látszik más, mint a teteje és a javarészt égre nyíló ablakok. A belső burkolatok többnyire méhviasszal kezelt fából készülnek, a fűtést kályhával, illetve napkollektorral oldják meg. Az építési költség ebben az esetben alig marad el a megszokottól.

A vállalkozó szelleműek szalmabálából is építkezhetnek. Az Egyesült Államokban és Észak-Euró­pában már elfogadott építési módszer, hazánkban még meglehetősen idegenül hat a faváz közé felsorjázott szalmabála falak. Állítólag ellenállnak az erős szélrohamnak, vakolva tűz- és vízállóak, építésük és fenntartásuk olcsó, ráadásul kitűnő komfortérzetet biztosítanak. Egy 120 négyzetméteres szalmaház felépítése 10-15 millió forintba kerül, ám házilagos kivitelezéssel és alternatív gépészeti megoldásokkal az összeg felére is csökkenthető. Az építmény gyorsan elkészíthető (a főfalakat akár két nap alatt fel lehet húzni), majd ugyanennyi idő alatt el is bontható. A törmelék pedig egyszerűen lebomlik.

A bioházak építési engedélyének beszerzése azonban korábban sem volt egyszerű dolog, tavaly óta viszont egyenesen lehetetlen. A Belügyminisztérium, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, illetve a Környezetvédelmi Minisztérium 2003-ban hatályba lépett együttes rendelete gyakorlatilag betiltotta a természetes anyagokból történő építkezést. Az előírás értelmében csak megfelelési igazolással rendelkező, építési célra gyártott terméket szabad forgalomba hozni, vagy beépíteni. A tervező, a kivitelező és az engedélyező hatóság csupán minősített építőanyagok felhasználását írhatja elő, építheti be, illetve engedélyezheti. A fenti igazolást csak jóváhagyott műszaki specifikációjú termékekre adják ki. Annak viszont előfeltétele a típusvizsgálat, a gyártóüzemben vagy az építés helyszínén vett minták ellenőrzése, illetve a gyártásfelügyelet. Ezzel az összes nem iparilag előállított építőanyag – nád, fazsindely, szalma, vályog, mész – felhasználását lehetetlenné tették.

A rendelet következményeként a Hortobágyon vágott nádat előbb Németországban kötegelik és címkézik, hogy azután itthon többszörös árért adják el építkezőknek – említ meghökkentő példát Novák Ágnes, az Épített Környezetért Alapítvány munkatársa. Németországban ugyanis a kötegelt nád minősített építőanyagnak számít. A hazai szabályozás számos nemzetközi egyezménynek, illetve uniós direktívának is ellentmond, köztük a helyi munkaerő és kultúra megőrzését, a helyi anyagok alkalmazásának segítését, a vidék megtartó erejének növelését szorgalmazó irányelveknek. A magyar rendelet a műemlékvédőket, illetve a tradicionális épületek felújítóit is rendkívül nehéz helyzetbe hozta. Mindezeket felismerve a Magyar Építészkamarában munkacsoport alakult a rendelet felülvizsgálatát kérelmező beadvány kimunkálására.

Pozitív példáért nem kell messzire mennünk. Ausztriában közüggyé vált a környezettudatos építészet az utóbbi években. Jelszavuk: Passzív ház, aktív állam. Az energiaárak folyamatos emelkedése az emberek figyelmét az energiahatékony építési megoldásokra irányította. A közgondolkodás változása az energiafogyasztáson is lemérhető. Ott az egy négyzetméterre vetített energiafogyasztás 80-90 kWh, míg hazánkban a 240 kWh sem ritka. Az osztrák jogszabályok szigorú feltételekhez kötik az építkezést. A forgalomba hozott építőanyagokat, illetve az épületeket ökológiai szempontból is minősíttetni kell. Salzburg és Vorarlberg tartományban csak a vizsgán sikeresen átment házak építéséhez kérhető rendkívül kedvezményes helyi lakáshitel. A minősítési rendszer meglehetősen bonyolult. Néhány éve még 62 különféle védjegy létezett, amelyek többségét a gyártó cégek adták ki. A különféle minősítéseket három éve a Natureplus rendszerben egységesítet­ték, amelyet időközben más országok is átvettek. Az indulás óta a forgalomban lévő 50 ezer termékből 117-et vizsgál­tak be. Az előzetes felmérések szerint az építőanyagok legfeljebb ötöde felel meg a szigorú feltételeknek. Az eljárás azonban meglehetősen sokba kerül, ráadásul a gyártók nem igazán érde­kel­tek a bevizsgáltatásban. Az EU-irány­elvek ugyanakkor előbb-utóbb minden céget rákény­szerítenek a termékeik mi­nősítésére.

Sz. A. A. – Népszabadság, 2004. július 9. (3. oldal)

[

Keserű vagyok. Ha patetikusan akar­nék fogalmazni azt írnám, hogy életem alkonyán építkezni szerettem volna. Vá­lyogból. Ahogy az ilyesmit kezdeni szok­ták, elmentem egy általam nagyra becsült és tehetségesnek tartott terve­ző­höz, elmondtam az elképzeléseimet, és ő munkához látott. Már csaknem el­ké­szült álmaim házának terve. Ha a Föld­hivatal nem vacakolt volna velem, már az építési engedélyt is megkaptam vol­na. És akkor most az újságokból, a rádióból, a televízióból azt zúdítják a nya­kamba, hogy ezentúl nem szabad vá­lyogból építeni házat. Vá­lyogházban nőt­tem fel, itt éltem azok között, akik ezekben a jellegzetes kis épületekben vitték sokra. Láttam, hogy a jól alapo­zott és rendesen szigetelt épület min­dent kibír. Egy alföldi ember számára a vályog a lehető legtermészetesebb épí­tőanyag. Nyersanyag van, és az is len­ne, aki kivesse a vá­lyogot. A szomszéd telek tulajdonosa is vályogból építke­zik, né­hány ezret már kivetett neki egy szor­galmas cigányember, aki öt gyerekét szeretné eltartani ebből az ősi tevé­keny­ségből. Mostantól úgy tűnik, az ő ke­zéből is kivették a kenyeret.

Aki ilyesmit megszavaz, az a multik zsebében van, mondja elkeseredetten egy sorstársam. Nem a magyar kisem­berek érdeke a fontos, hanem a világ­cégeké, teszi hozzá egy másik kárval­lott. A harmadik hozzáteszi, hogy itt senki sem fizethet rá semmire. Se az állam, se a bankok, se a gyárak, csak mi. Ránk nyomnak mindent. Még azt is megadóztatják, aki nem dolgozik, mert ha vesz valamit, az ÁFA-t ő is fi­ze­ti. A fogyasztási adót, ami sehol a vilá­gon nem olyan magas, mint nálunk! Ha én felveszek egy 12 millió forintos hitelt a házépítésre, több millió forintnyi ÁFA-t fizetek az építőanyag után. Miből? A hi­telből. Amire jó nagy kamatos kama­tot vágnak rá. A bőrünket is lenyúzzák – ér­vel szen­ve­délyesen.

Én is keserű vagyok. Elátkozom a pil­lanatot, amikor az építkezés ötlete meg­fogant bennem. De megfogant. Nem dön­töttem el előre, hogy vályog­ból építem fel a házat. A tervezővel beszélgettünk a kü­lön­böző anyagokról, melyeknek mind­egyikéről elmondta az előnyös és hát­rá­nyos tulajdonságokat. A fejtegetés az egyes anyagok esetében általában avval zá­rult, hogy a kiváló építész megjegyezte: az illető építő­anyag majdnem olyan jó hőszigetelő, mint a vályog. Amikor már vagy harmadszor hallottam tőle ezt a mon­da­tot, eldöntöttem, hogy vályog! A rám zú­duló hírek szerint azonban mégsem lesz szétverhetetlen sárgaföldből vetett vályog­téglákból a házam, már ha lesz egyál­ta­lán valami belőle.

Papolhat az ember, hogy a magyar nép mindig megtalálta a maga életformájához a megfelelő épí­tőanyagot, és most is el tudná dönteni, hogy miből akar építkezni. Az eredményesen lobbizó érdek­csoportokat azonban ez nem érdekli. Pedig a múltból lehet tanulni. Amikor még az eurázsiai füves pusztákon nomadizáltunk, a nemezsátor volt a nép életmódjához tökéletesen idomult hajlék. Őseink 1 óra alatt szétszedték, megfelelő helyre jutva pedig 2 óra alatt összerakták, s a még oly zord időjárást is átvészelték védelmében. Ráadásul az ellenség sem tudta, hogy hová tűntek a pusztában. Ami­kor aztán a Kárpát-medencében leltek hazára, eleink letelepedtek, földhöz rögzített házakba költöztek. Az Alföldön, ahol nincs kő – a vízfolyások mentén, de a kiemelkedő, árvizektől mentes része­ken – a helyben található anyagokból (löszből, polyvából, fából, nádból) húztak maguk fölé haj­lékot. Ezer éven át jó volt a vert fal is. A sárgaföldből készült vályogházakban nemzedékek nőttek fel, s ad­ták át egymásnak a ma­gyar értékeket. Most azonban ennek vége. Jönnek a korszerűbbnek tartott és sokkal drágább építőanyagok, melyek­kel már nem lehet családi össze­fogás­sal, kalákában építkezni. Mindenki hí­zik majd a házunkon, csak mi döglünk bele.

Körmendi Lajos, Metro, 2004. augusz­tus 6. (4. oldal)

 

Környezetvédelem

 

Az ember jóval nagyobb mér­tékben éli fel a Föld javait, mint ahogy az ké­pes lenne megújítani azokat – derül ki a WWF (Nem­zetközi Természetvé­del­mi Szer­ve­zet) jelenté­sé­ből. Az Élő Boly­­gó Jelentés 2004. című felmérés fi­gyel­meztet: „Az em­ber je­len­leg 20%-kal több termé­sze­ti erő­for­rást használ el, mint amennyi ké­­pes megújulni, il­letve 1970 és 2000 között 40%-kal csök­kent a szárazföldi, édes­vízi és ten­geri fajok állománya.” A felmérésből kiderül, hogy ökoló­gi­ai lábnyo­munk, amely azt számsze­rűsíti, hogy életmó­dunknak mi­lyen ha­tása van a ter­mé­szetre, a meg­nö­vekedett igé­nyek miatt két és fél­sze­resére növe­kedett 1961 óta. (Az öko­ló­giai láb­nyom az a terület, amely meg tudja ter­melni az életvi­te­lünkhöz szük­­séges ja­vakat: az élelmet, az ener­giát és kü­lön­féle szolgáltatáso­kat.) Az egész v­ilágra kiterjedő fel­mérés sze­rint az át­la­gos, egy fő­re szük­séges öko­lógiai láb­­nyom 1961-ben még csak 0,9, míg 2004-ben már 2,2 hektár volt. De ha meg­néz­zük, hogy a Földön 11,3 mil­liárd hek­tár bio­lógiailag aktív föld- és ten­gerfelület, va­lamint 7,8 mil­li­árd em­­­­ber található, akkor könnyen ki­szá­mít­ható, hogy min­den em­­berre 1,4 hek­tár jut mindössze – tehát ke­vesebb, mint amennyi­nek egy em­bert a jelenlegi életszínvo­na­lon szolgál­­nia kel­lene. Ez a túl­használat a Föld ter­mé­szeti tőké­jé­nek gyors felé­lé­séhez ve­zet.

A világ különböző részein élők különböző hatással vannak a bolygóra. Egy átlagos észak-ameri­kai polgár öko­­lógiai láb­nyo­ma duplája egy európai­é­nak, és hétszerese egy ázsiai vagy af­rikai lakosénak. Ha az elma­ra­dot­tabb or­szágok is fejlődésnek indul­nak, és nő a fogyasztá­suk, az újabb nyomást je­­lent a ter­mé­szeti java­inkra. 2004-ben az Egye­­sült Arab Emír­ségben 12 hek­tár volt az egy főre eső ökológiai láb­nyom. Ugyan­­akkor a sokak által ne­ga­tív pél­da­ként emlege­tett Egyesült Ál­lamok­ban ez az érték jelen­leg 10,3 hek­­­tár. Ha min­denki olyan mér­ték­ben fo­gyasz­ta­na, mint egy átla­gos amerikai pol­gár, hat da­rab föld­re lenne szükség. Ma­gyar­or­szág ezen a téren a 32. helyen áll, a 3,6 hektáros öko­­lógiai láb­nyom­mal. Ez azonban még min­dig magas. A ter­mé­szeti kincsek, erő­for­rá­sok rohamos kime­­rítése nem szük­ség­szerű, mert egy ge­nerá­cióval ez­előtt Európa még ke­vesebb erőforrást hasz­nált fel, mint amennyi rendel­kezésre állt. Élni a ter­mészet kí­mé­lé­sé­vel is lehet. Erre leg­jobb példa Etió­pia, ahol az ökoló­giai láb­nyom 0,5 hek­tár, míg Af­ganisz­tánban csu­pán 0,1 hek­tár. Ennek ellenére ott is élnek embe­rek. Je­lenleg a leg­kisebb és a legna­gyobb lábnyo­mú országok kö­zött 120-szo­ros a különb­ség, ami roha­mo­san to­vább nő. Csupán egyetlen pél­dát fel­hozva a mér­ték­telen pazar­lás­ra, egy ame­­­­rikai város, Las Vegas vízfogyasz­tása ak­kora, mint az egész indiai fél­szi­geté. A gazdag or­szá­gok éle­tszín­vo­nala azon­ban nem tük­rözi ezt az óri­ási különbsé­get. Lelki megnyugvást sem ad, mert a fel­méré­sek szerint a Nyu­ga­ton élő em­be­rek sem­mivel sem bol­do­gabbak, mint a szegény orszá­gok pol­gárai. A jelenlegi fo­gyasz­tási őrületet tehát semmi sem indo­kolja, teljesen ér­tel­met­len a pa­zarlá­sunk.

Különösen ag­gasztó az ener­gialáb­nyo­­munk, amely első­sor­ban a fosszilis ener­giahor­do­zók (szén, földgáz, olaj) hasz­nálatá­nak számlá­jára írható. Az ökoló­giai lábnyom összetevői kö­zül ez növe­kedett a leg­na­gyobb mér­tékben, 1961 és 2000 között 700 száza­lékkal. A WWF fel­­hívja a figyelmet, hogy ezen ener­­gia­hor­dozók túlzott használata hozzá­járul a klí­­maváltozás káros kö­vet­kez­ményei­hez. A felmérés szerint 1970 és 2000 között a szá­raz­földi és a tengeri fajok popu­­lá­ciói­nak állománya 30%-kal, az édes-ví­zieké 50%-kal csökkent. A WWF sze­rint ez az ember nö­vekvő éle­lem-, ener­gia- és vízigé­nyé­nek következ­mé­nye. Ezért megálljt kell parancsolni a természeti erő­for­rások pazar­lá­sának. Hely­re kell állítani a megbomlott egyen­súl­yt a ter­mészet és a rohamosan fej­lődő, iparo­sodott világunk között, mi­előtt teljesen ki­merítjük erőfor­rá­sa­inkat. Ha ezt nem tesszük meg, ak­kor a természet vissza­üt, és sokkal na­gyobb mértékben fog­ja az életszín­vo­na­lat csökkenteni, mint amit mi most ön­ként vállalhat­nánk.

Ö. Z. – Népszabadság, 2004. október 26. (23. oldal)

 

A Global Footprint Network min­den évben kiszámítja az emberiség öko­lógiai lábnyomát. Ennek során meg­állapították, hogy a 2016-ban rendel­ke­­zésünkre álló megújuló erőforrá­sokat augusztus 8-ig fel­használtuk. Utána már a jövő ge­ne­rációk költsé­gére fo­gyasztottunk. Jelen­leg az em­beriség­nek 1,6 Föld-méretű boly­­góra lenne szük­sége, hogy fogyasztási igé­nyeit kielé­gíthesse.

[

Vészjósló helyzetértékelést adott a Föld élővilágának állapotáról az UNESCO Párizsban zajló biodiver­zitás-konferen­ciája. Az élővi­lág sok­féleségének meg­őrzési lehető­sé­gei­vel foglalkozó tanács­kozáson el­hang­zot­tak szerint immár nyilván­való, hogy az élőlények képte­lenek alkal­maz­kod­ni az ember termé­szet-át­ala­kí­tó tevé­keny­­ségé­hez. Az ENSZ kör­nye­zet-vé­delmi programjának igaz­­gatója, Kla­us Töp­fer egyértelmű kap­csolatra mu­ta­tott rá a szökőár-katasz­trófa, a part­ok termé­sze­tes védelméről gon­dos­kodó mangro­ve­erdők és a ko­rall-záto­nyok el­pusztítása között. Leg­alább ilyen riasztó, hogy már több mint 15 ezer ki­halás előtt álló növény- és ál­latfaj ke­rült fel a Nem­zetközi Termé­szet­vé­del­mi Unió (IUCN) „vö­rös listá­jára”. Ma már csak fényképek em­lé­keztet­nek a tasma­niai tig­risre vagy a röp­képtelen, ma­da­gaszkári do­do ma­dárra – utóbbi utolsó példá­nyát 1861-ben pusztították el.

Jelenleg minden negyedik emlős-fajt és harmadik kétéltű fajt, valamint min­den nyolcadik madárfajt kihalás fe­nye­geti. Ismereteink szerint 784 is­mert állat- és növényfaj tekinthető végle­gesen ki­haltnak, 60 to­váb­bi pe­dig csak fog­ság­ban található. A való­ságos pusz­títás azon­ban ennél nagy­ság­rendekkel nagyobb is lehet. A tu­do­mány eddig 1,75 millió fajt azo­no­sított, a fa­jok tényleges számát vi­szont 10 és 30 mil­lió közé teszik. A ku­tatók minden év­ben több mint 10 ezer eddig isme­ret­len fajt fedeznek fel, főleg rovarokat és bo­gárféléket. Min­den egyes kihalt tró­pusi növényfajjal együtt 30 másik vele élő faj tűnik el. Minden ki­pusztult tró­pusi fafaj 400 vele élő állat- és nö­vény­fajt ránt magával. Ehhez nem is kell mindig köz­vet­len emberi beavat­kozás: pusz­tán a klíma­változás követ­kez­té­ben a fajok 15-37%-a kihalhat.

Munkatársunktól – Népszabad­ság, 2005. január 25. (20. oldal)

[

Latin-Amerikában mindössze 13 év alatt 50 millió hektárnyi erdőt pusz­títottak el; egy akkora területen, ahol egész Közép-Ame­rika elférne – írja az Egyesült Nemzetek Kör­nye­­zet­védelmi Prog­ramjának egyik je­lentése. Brazíliá­ban 23 millió hek­tár erdő pusz­tult el, Mexi­kóban pe­dig 6,3 millió hek­tár; és 400 ezer hektár­nyi szántó­föld vált hasz­nál­ha­tat­lanná az eró­zió mi­­­att. Ugyan­ezen időszak alatt Haiti, Sal­va­dor és a Saint Lu­cia[128]-szi­get er­dei­nek 46-49 százalé­kát ve­szí­tette el. „Borzalma­sak” ezek a szám­adatok, olvas­ha­tó a Me­xi­kó Nemzeti Au­to­nóm Egye­­­tem tudo­má­nyos ma­­ga­zin­­jában, a Cómo Ves?[129]-ben. „Hát még akkor, ha arra gon­dolunk, hogy hány száz­ezer növény- és állat­faj pusztult már ki az egyre szá­razabb bolygónkon”.

[

Meggyilkolták a Brazíliá­ban te­vékenykedő Dorothy Stang nő­vért, aki az esőerdőben élő föld­mű­vesek jogaiért és a ter­mészet­vé­delemért harcolt. Ez a hely tény­leg a vadon: törvényen kívüli álla­pot uralkodik Brazí­lia Para álla­mában. Két bér­gyilkos 6 löve­dék­kel vég­zett a 74 éves római ka­tolikus misszi­o­­ná­ri­us­sal, amikor a kollégáival egy fej­lesz­tési projekt helyszínére uta­zott. Lényegében kivégez­ték: az apá­ca elővette bibliáját, olvasott be­­­lőle néhány sort, amit az el­kö­vetők vé­gig­hall­gat­tak, és utá­na ölték meg. Az 1972 óta Ana­pu vá­ro­sában élő, az ame­rikai Dayton­ból[130] szárma­zó (bra­zil állampolgár­ságú) apáca na­gyon népszerű volt a helyi lako­sok körében. Keddi temetésén több ezren rótták le tiszteletüket, mi­köz­ben igazságot követeltek, és zsol­tá­ro­kat énekeltek. Az Ama­zó­ni­ába települő fakitermelők és gaz­dag farmerek ellen vette fel a har­cot, a nincstelen bérmunkások mellett. Dorothy nővér többször lobbizott, hogy a térségbe érkezők települé­seket alapíthassanak. A nővér az erdőpusztítás sújtotta öv­ezet hatá­rára szervezte 7000 csa­lád lakhe­lyét, megakadályozva a további kitermelést. A földbir­to­kosok rab­szolgákként kezelik az érkezőket. A legtöbben a kivágott fa eltakarításával foglalkoznak, de néhá­nyan „pistoleiros”-nak szegődnek, és merényleteket vállalnak. Do­rothy nővért többször is halállal fe­nyegették, de mindig vissza­uta­sí­totta saját védelmének szükségességét, mondván: inkább ő akar­ja az oda vándorlókat megvédeni. A brazil kormány a tragédia hatására válságülést tartott. Emberi jogi szervezetek nyomást gyako­roltak, hogy fogják el a gyilkosokat. A kormány 2000 katonát ve­zényelt a térségbe.

 J. A. – Népszabadság, 2005. február 17. (2. oldal)

[

Gondolták volna, hogy az Észa­ki-tengert a dán disznók teszik tönk­re? Hamlet kies országa világ­első a belterjes sertéstartásban. A ha­talmas élő biomassza mellék­ter­mékei – mindenekelőtt a nitrogén – az esővízzel belemosódnak a tengerbe, ott olyan mértékű oxi­gén­hiányt okozva, amely szinte tel­jesen elpusztítja az Északi-ten­ger amúgy sem trópusi bujaságú élővilágát.[131] Glóbuszunk egyre szű­­kebb lesz, Csernobil sugárfel­hőjét ép­púgy elviszi a szél Skan­di­­návi­ába, mint a víz a dán disz­nók végtermékét, meg a tőle el­pusz­tult le­pényhalakat a német par­tokra. A ko­rábbi generációk mértéktelen er­dő­pusztí­tásai folytán a Pekinghez vészes tempóban közeledő Góbi sivatag homokját nemcsak a kínai főváros, hanem a Csendes-óceán túlpartján, San Francisco lakói is kénytelenek beszippantani.

Környezetvédelem? Hányszor hang­zott el, hogy az emberiség va­ló­színűleg elérte azt a civilizációs szintet, amelynél melléktermékei­vel, többek között a sok millió ton­nányi szén-dioxid kibocsátásával beláthatatlan klímaváltozások elő­idé­zője lehet. De ha Amerikának szabad, mi miért nem füstöl­he­tünk? Ha eltüzeljük Afrika összes trópusi nemesfa-őserdejét, akkor is csak az amerikai szén-dioxid-szennyezés töredékéért fe­lelünk – mondhatták volna a jo­hannesburgi csúcson a fekete kon­tinens kép­viselői. Mit lehet erre válaszolni?

Dunai Péter – Népszabadság – On­line, 2002. szeptember 9.

[

Egy kilogramm marhahús elő­állítása során több üveg­házha­tású gáz és egyéb szennyező anyag ke­rül a környezetbe, mint egy há­rom­órás autókázás alatt. Erre a kö­vetkez­tetésre jutott egy japán kutatócsoport egy olyan vizsgálat so­rán, melyben a marhahús­ter­melés energiafelhasználás­ra, glo­bális fel­me­lege­désre és a vizek elsavaso­dá­sára, valamint eutro­fi­zá­ció­jára ki­fej­tett hatását vizs­gál­ták. (Az eut­ro­fizáció azt jelenti, hogy a vízben található szervetl­en növényi táp­anya­gok mennyi­sége megnő, és en­nek hatá­sára növények szapo­rod­nak el az érin­tett víztömegben. Van, aki egy­szerűen elalgáso­dást ért e fogal­om alatt. Az eu­t­rofizáció a ter­mészetes és mesterséges tava­kat, sőt a tengereket, zárt ten­ger­öblö­ket is fenyegeti. A folyamatért fe­lelős növényi tápanyagok közé első­sorban az ortofoszfát és a különböző nitrogénvegyületek tartoznak.)

A kutatócsoport a borjak „elő­állí­tá­sát” vizsgálta, állatte­nyész­té­si és ta­kar­mány-előállítási, illetve szállítási szem­pontokra figyelve. Ezeket az adatokat összevetették a marhahizlalási rend­sze­rekkel kap­csolatban végzett korábbi vizs­gá­latokkal, és így meghatározták a szarvasmarha-tenyésztés teljes kör­nyezeti terhelésben elfoglalt ará­nyát. Elemzésük azt mutatta, hogy egy kilogramm marhahús elő­ál­lí­tása alatt olyan mennyiségű üveg­házhatású gáz kerül a levegőbe, mely 36,4 kg szén-dioxid mele­gítő hatásával egyenértékű. Ezen­kívül a termelés során 340 gramm kén-dioxidnak és 59 gramm fosz­fátnak megfelelő vegyi anyag ke­rül a környezetbe a trágyával. Más szóval, 1 kg marhahús előállítása egy átlagos európai autó 250 km megtétele alatt kibocsátott szén-dioxid mennyiségével egyenértékű káros anyag levegőbe juttatásáért felelős. E számításoknál nem vették figyelembe a gaz­dálkodási infrastruktúra fenntartásának és a hússzállítás hatásait, így a környezeti terhelés az említetteknél magasabb.

Oravecz Elvira – Népszabadság, 2007. augusztus 23. (20. oldal)

[

Nem csak a hőerőművek és a gépjárművek árasztják el a légkört szén-dioxiddal, hanem az olajkutak is. Norvégiában a tengeri fúrótornyokkal kitermelt olaj széndioxid-tartalma naponta 28 ezer tonna. Újabban ezt a roppant mennyiségű gázt magas nyomáson cseppfolyósítják, és csővezetéken keresztül belenyomják az 1000 méter mélységben levő kőzetbe. A 150 km hosszú és 250 m széles homokkőréteg szivacsként szívja magába a szén-dioxidot, a felette el­he­lyezkedő réteg pedig meggátolja a kiszivárgását. De csak addig, amíg egy tengerrengés meg nem repeszti. Ekkor ez az iszonyatos méretű gáz­buborék kiszabadul, és a környéken élők úgy járnak, mint a kameruni Nios vulkán körzetében tartózkodók. Mint ismeretes a tűzhányó kráterében keletkezett tóban egy óriási széndioxid-buborék jött létre, ami 1986. augusztus 21-én éjszaka szétpukkadt, és a környéket ellepő gázban 1746 ember és több mint 2000 állat pusztult el. Ne felejtsük el, hogy a szén-dioxid színtelen, szagta­lan és a levegőnél nehezebb gáz. Ezért az éj leple alatt akár több száz négy­zet­kilométer területen is észrevétlenül szétterül, és mindenki megfullad ben­ne.

[

Újsághír: A zöldmozgalma nyo­más­­ra és az uniós országok példáját követve a környezetvédelmi tárca ki­dol­gozta a darabalapú termék­díj­rend­szert. Az október közepén beter­jesztett törvényjavaslatot azonban a kormány elutasította. Helyette 20%-kal meg­emelték a korábbi tömegalapú termék­díjat. Mivel egy sörösdoboz tömege 5 gramm, az emelés csupán fillérekben mérhető. A reklámszatyrok súlya pedig a fémdoboznál is kevesebb. Így ez a rendelkezés nem fogja ösztönözni a gyár­tókat a visszaváltható göngyöleg bevezetésére. A kereskedők sem fognak takarékoskodni a reklámzacskókkal.

 

Két és fél éve Írországban bevezették a szatyordíjat: az állam kötelezte a boltosokat, hogy kérjenek pénzt a vevőktől a vásárláshoz adott műanyag „reklámszatyrokért”. Az intézkedést minden erővel próbálták megfúrni a kereske­dők, de a kormány nem hátrált meg, és az élet a döntés helyes­sé­gét igazolta: néhány hónap alatt 90 százalékkal csökkent a reklám­szatyor-forgalom, és – nem mel­lesleg – az írek azóta nem kény­szerülnek együtt élni a szélben szá­guldó, fűt-fát elcsúfító szatyor­lufikkal. Ahogy a fogyasztók szá­mára nyilvánvalóvá vált, hogy a szatyornak ára van, azonnal rájöt­tek, hogy nincsenek rászorulva a bolti cekkerre. Azóta nem­csak pénz­tárcát, hanem néhány nejlon- vagy vászontasakot is visznek maguk­kal, ha vásárolni indulnak.

Az Earth Policy Institute adatai szerint a világban évente 1 billió egyszer használatos nejlonzacskót nyomnak a vásárlók kezébe, vagy­is minden percben közel 2 milliót. Ezeknek a zacskóknak az élettartama nagyjából a bolttól a lakásig tart, aztán kidobják. A szeméttelepen viszont száz évig tart a lebomlásuk. Ezt követően sem tűnnek el teljesen, csak nagyon kicsi darabokra esnek szét. Ezeket a darabkákat aztán sokszor megeszik az állatok, és elpusztulnak tőle. Az Európai Bizottság kutatásai szerint az Északi-tenger környékén élő madarak 94 százalékának gyomrában találtak műanyagot. A trópusi országok lakói is szenvednek az elpusztíthatatlan műanyag zacskóktól. Kenyában a szétdobált zacskókban összegyűlő víz kedvező környezet teremt a maláriát terjesztő szúnyogoknak. Bangladesben és a Fülöp-szigeteken pedig a szennyvízcsatornák dugaszolják el rendszeresen a nejlonzacskók. Ez fokozza az árvízká­ro­kat, mert monszun idején az utcá­kon összegyűlt víz nem tud elfoly­ni a csatornákon. Texas államban és Indiában pedig már tehenek is megfulladtak a megevett nejlonzacskóktól. A legnagyobb pusztí­tást azonban a világtengerek hal­állományában végzi az óceánba zú­dított kommunális szemét.[132]

A tarthatatlan helyzet láttán Ka­lifornia kormányzója törvény­ben tiltotta meg az ingyenes műanyag zacskók, szatyrok oszto­gatását. Az intézkedés 2015 júliu­sában lépett érvénybe. Először a szupermarke­tekre és patikákra vált kötelezővé, később kiterjesztették a kisebb élel­miszerboltokra és az ital­boltokra is. Ezekben a boltokban könnyen lebomló papírzacskókat kell kí­nálni a vásárlóknak kevesebb, mint 10 centért. Hawaii négy fő szige­tén már korábban betiltották az ingyenes nejlonzacskókat. Az Eu­rópai Unió ezen a téren is lassú és körülményes politikát folytat. Nem­­rég elfogadott törvényterveze­tük szerint 2017-re a 2010-es szint 50%-ára, 2019--re pedig 20%-ára kell visszaszorítani az 50 mikron­nál vékonyabb nejlonzacskók használatát.

Írország persze jó ideje az eu­rópai progresszió főáramához tar­tozik, így hát az ír példa minket sem­mire sem kötelez. Környezet­vé­delmi ügyekben amúgy sem szo­ru­lunk rá mások út­mutatására. Nálunk az ingyenszatyor olyan szer­zett jog, amit még a Skála meg a Centrum harcolt ki a dolgozó nép­nek, s amit – talán egyedüliként a letűnt kor szociális vívmányai kö­zül – nemhogy átmenteni, de még kibőví­teni is sikerült. A magyar vá­sárló to­vábbá azt is megengedheti magának, amiről a smucig svédek vagy a gara­sos germánok álmodni sem mernek: ha száz forintot fizetünk egy üveg üdítőért, ás­ványvízért, dobozos sörért, utána negy­venet könnyű szívvel a kukába vagy az árokpartra dobunk (a vételár negyven százalékát ugyan­is a csomagolásért fizetjük – szem­ben a németekkel, akiknél kötelező, és a svédekkel, akiknél szin­te kizárólagos a visszaváltás).

Nálunk nem a környezetvédel­mi miniszter dönti el, hogy egy környezetvédelmi cél (esetünkben a szeméttermelés csökkentése) el­éréséhez milyen közgazdasági esz­köz a legalkalmasabb, hanem a zöld­­ügyekben tényleg sokkal kom­peten­sebb Auchan, Tesco, Pepsi és Coca-­Cola. A té­nyek legalább is erre utal­nak: a ke­res­ke­delmi mul­­tik augusz­­tus­ban közös állás­fog­la­lás­ban tilta­koz­tak a szatyor- és pa­lackadó (va­gyis az eldobós cso­­­ma­­­go­lá­sok­ra ki­ve­tendő da­ra­bon­kén­ti ter­mék­díj) el­len, az Élel­mi­szereldolgozók Or­szá­gos Szö­­­vet­­­sé­ge (Éfosz) pe­dig egye­­nesen a ha­­­zai élelmiszer­ipar­nak a pa­lack­­adó mi­atti össze­­­omlását vi­zio­nál­ta. Az Éfosz-érvelést bizonyára az tet­te különösen hitelessé, hogy a ma­gyar sör-, bor- és pezs­gő­gyár­tók egymás után kifejtették: szá­mukra kifejezetten hasz­nos len­ne a pa­lackadó, mert kiszorí­ta­ná a pi­ac­ról az otthoni kötelező vissza­váltás elől hozzánk mene­kü­lő né­met im­portőröket. A jövőbe látó Éfosz még azt is megelőlegezte: a pa­lackadó, illetve a bevezetése után várhatóan ismét megjelenő betét­díj úgysem éri el a célját, mivel az emberek inkább a kényelmes eldobós csomagolást választják, pén­­zért sem bajlódnak a vissza­vál­tással. (Akkor kik azok, akik teljesen ingyen, hetente többször is te­lehordják a szelektív gyűjtő­konténereket műanyag palackok­kal, arra a jóslat nem tért ki).

Az érvek súlya alatt megtört kormány le is tett a zöldtárca által szorgalmazott javaslatról: a szatyor- és palackadó ötlete a kor­sze­rű, így soha el nem fogadott kör­nyezetvédelmi jogszabályok múzeumába került, az 1993 óta ké­szülő betétdíjrendelet, illetve az útépítési költségek adott hányadát kötelezően a kerékpárút-fej­lesz­té­sekre átirányító rendelkezés mel­lé. A választópolgár most meg­nyugodhat: a szemeteléshez való jogot az állam továbbra is gálán­san biztosítja.

Hargitai Miklós – Népszabadság, 2004. október 6. (3. oldal)

[

Németországban célul tűzték ki, hogy 2050-re az alternatív energiahordozók arányának el kell érnie az 50%-ot. Ennek a merész tervnek a megvalósításáért mindent meg is tesznek. Az áramszolgáltató vállalatok állami támogatással a hagyományos erőművekből érkező áram árának a háromszorosát fizetik a nappal és széllel termelt energiáért. A nagyarányú fejlesztések eredményeként 2004-ben már 120 ezer ember dolgozott az alternatív energiát előállító szektorban. Ugyanekkor a magyar kormány 12%-ról 25%-ra emelte a napkollektorok, napelemek és szélturbinák ÁFA-ját. Mi ily módon járultunk hozz a globális levegőtisztítási törekvésekhez. Pedig az alternatív energiát előállító cégekben már a befektetők is látnak fantáziát. Az évek óta alvó papíroknak számító zöldenergia-részvények hirtelen szárnyalni kezdtek. Az Umweltkontor nevű cég részvényeinek árfolyama néhány nap alatt 25%-kal emelkedett. A napkollektorokat gyártó Sunways és Solarworld[133] papírok árfolyam is rekordokat döntött.

2015-re a napelemhasználat divattá vált. Már azok az országok is használják, melyeknek nincs rá szükségük. Még a Fehér Ház tetejét is napelemek fedik, pedig nem valószínű, hogy az Egyesült Államok elnökének villanyszámla-fizetési gondjai lennének. Ennél is meglepőbb az arab országok reakciója. A világon Szaúd-Arábiában a legolcsóbb a benzin. (1 liter 42 forint, míg nálunk 400 Ft.) Ennek ellenére a szaúdi gazdaság a következő másfél évtizedben 110 milliárd dollárt költ napele­mek telepítésére. Ez a hír sokakban megütközést váltott ki, mivel Szaúd-Arábia rendelkezik a világ legnagyobb kőolajtartalékával. Ezért egyáltalán nem szorulnak rá a megújuló energiára, mert évszázado­kig el tudnák látni magukat olcsó fosszilis energiával.

[

Miért is puha az erőmű orra? Mert nem mondott igazat és rajtakapták? A Paksi Atomerőmű 4,2 milliárd forintot költ évente a jó hírére, és néha egész oldalas cikkekben publikálja álláspontját. A paksi erőmű állami tulajdon, tehát mindannyiunk pénzéből teszi ezt. Az ellentábor – ha van ilyen – nem kap a 4,2 milliárdból, így véleményét kerüli a nyomda­festék. Ők nem hirdetnek, nem szponzorálnak, ritkán publikálnak. Az erőmű üzemeltetői azt terjesztik, hogy ők a szakavatott pápái azoknak a kérdéseknek, amelyekhez szakértelem híján nem is lehet hozzászólni. Csakhogy mindennek van szakmai, társadalmi, szociológiai, politikai stb. oldala, és a sajtónak ezekkel foglalkoznia kell. Nem kell útépítő mérnöknek lenni ahhoz, hogy lássuk, mi a baj az utakkal, sem bio- vagy reaktorfizikus­nak ahhoz, hogy hozzászóljunk egy nukleáris balesethez. Mindazokról a kérdésekről nyilvános vitáknak kellene folyniuk, melyek bennünket közelebbről érintenek. A nukleáris energia alkalmazása, a Paksi Atomerőmű megítélése pedig tipikusan ilyen. Most, hogy előjött az emberi tényező, és az eredetileg szovjet fűtőelemekre tervezett erőmű francia fűtőeleme felmondta a szolgálatot, újrafogalmazódnak az alapkérdések.

Vajon miért nem folyik valódi vita Magyarországon arról, hogy mi a viszonyunk a nukleáris technológiához? Miért nem tájékoztat a sajtó arról, hogy az EU-ban, ahol 1989-ben még összesen több mint 25 000 MW kapacitású atomerőmű építése folyt, 1999-ben már nem építettek atomerőművet sehol? Igaz, hogy Finnországban óriási viták után elkezdték egy reaktor építését, az általános tendencia mégis az atomerőmű-ellenesség. Kap-e tájékoztatást a magyar olvasó arról, hogy a 15 tagország közül 7-ben úgy utasítják el az atomenergiát, hogy nincs egy működő reaktoruk sem? Olaszországban bezárták, Ausztriában, Görögországban, Portugáliában felépítették, de soha sem helyezték üzembe őket, Írországban, Luxemburgban vagy Dániában nem is építettek atomerőművet. Azt még csak-csak megemlítette a magyar sajtó, hogy Németországnak a paksihoz hasonló mindkét erőművét (Greifwald és Stendal) bezárták, de azt már alig, hogy Svédországban, Hollandiában, Nagy-Britanniában, Spanyolországban és Belgiumban törvényt hoztak arról, hogy az összes atomerőművüket időben bezárják, és szakítanak ezzel a technológiával.

Rendszeresen elhangzik, hogy nálunk a villamos energia kb. 40%-a Paksról származik, és ezért nem lehet bezárni Paksot. De ki tud róla, hogy Belgiumban az energia 60%-a származik nukleáris erőművekből, s ők mégis bezárják reaktoraikat. Franciaország nem utasítja el hivatalosan ezt a technológiát, de 1999 óta ott sem épült reaktor, egyet pedig, a Superphenixet be­zárták. Az USA-ban közel 30 éve nem épült nukleáris reaktor, illetve az általuk termelt energia nem került kereskedelmi forgalomba. 70 elkészült tervet tettek félre, 10 reaktort már bezártak, 17 bezárásra vár. A 22 kanadai Candu reaktorból 8-nak már megpecsételődött a sorsa. Japán gazdasági és környezetvédelmi okokra hivatkozva elutasította a nukleáris technológia továbbfejlesztését, és a tokai erőműbaleset óta az üzemben lévő reaktorok bezárásán gondolkozik. Úgy gondolom, hogy ezekben az országokban a döntéseket a társadalom nyomására hozták, és nem az erőművi szakemberek adták fel nézeteiket. A döntésekhez persze kellett az információ szabad áramlása, a sajtó támogatása és egy kommunikatív, demokratikus társadalom. A sajtó támogatása alatt persze nem azt értem, hogy minden újságíró úgy érezze, az is bolond, aki egy letűnő szakma keréktolójának áll; hanem azt, hogy a sajtó képviselői is a társadalom megosztottságának megfelelően különbözően fejtsék ki álláspontjukat.

A mi erőművünkkel persze más baj is van. Biztonságosabbnak mondják, mint amilyen. Elhitetik velünk, hogy miután a legkorszerűbb nyugati biztonságtechnikai rendszereket alkalmazzák, a mi „hibrid” (különböző nyugati biztonsági technológiákkal ellátott szovjet) erőműveink biztonságosabbak a nyugat-európaiaknál, vagy az amerikaiaknál. Az erőmű egyik egész oldalas nyilatkozatában olvastam a minap, hogy az egyik reaktorunk a világon a negyedik legbiztonságosabb. Hát, elég ügyesnek kell lenni ahhoz, hogy valaki úgy keverje a lapokat, hogy ez az eredmény jöjjön ki. Jobban örülnék, ha a szakembereink inkább arról beszélnének, hogy miként kívánják megoldani a jövőben a nagy, kis és közepes aktivitású nukleáris hulladékok tárolását. Az orosz parlament úgy döntött, hogy külországból nem fogadnak semmilyen nukleáris hulladékot, és az orosz legfelsőbb bíróság elnöke is ilyen döntést hozott. Ukrajna és Moldávia nem engedi át területén a „sugárzó” szerelvényeket. Mi pedig csak ülünk és hallgatunk, mert az illetékesek a helyükön vannak, és tudják a dolgukat.

Ilyenkor jön a szokásos válasz, hogy nem erkölcsös az emberek félelemérzetével játszani. Ezt én is így gondolom. Éppen ezért kellene a bizalomelvű tájékoztatásnak érvényesülnie, s ezért kellene a hallgatás burkát áttörni. Engedtessék meg nekem, hogy jobban higgyek azoknak, akik szakítani kívánnak az atomenergiával. Hogy úgy gondoljam, ahol nagyobb a társadalom önszervező ereje, jobb az érdekérvényesítő képessége, és kisebb terük van a politika befolyásolására a különböző ipari lobbiknak, ott nagyobb az alternatív energiák iránti fogékonyság, nagyobb az esély a technológiai váltásra, és még a létező atomerőművek orra is keményebb.

Droppa György, Népszabadság, 2003. május 21. (12. oldal)

[

A jövőnkért aggódók mind gyakrabban kérdezik, hogy az ősenergia kihasználásával, az ingyenenergia elterjedésével milyen sors vár a jelenlegi erőműveinkre. Az atomerőművekre, a gázturbinás erőművekre, a hőerőművekre és a vízi erőművekre? Hát nagyjából ez:

 

A Vas és acél országából Vas és rozsda országa lettünk. A kezdet:

Az inotai dolgozók távirata Czottner Sándor bánya- és energiaügyi miniszterhez: „Az Inotai Erőmű 1951. december 11-én este 7 óra 1 perctől termelőüzem. Kérjük miniszter elvtársat, jelentse győzelmünket Rákosi elvtársnak.” Az erőmű 50 évet és 18 napot élt. Amikor bezárt, 2001. december 29-én, nem küldtek a dolgozók táviratot senkinek sem. Egyszerűen összepakoltak, hazamentek, és nem jöttek többé vissza. Minden úgy maradt, ahogy volt akkor, amikor az utolsó leoltotta a villanyt. Azóta az enyészet dolgozik három műszakban a hatalmas csarnokokban. A mozdulatlanságba dermedt üzembe galambok költöztek. Százával élnek itt. Befészkelték magukat magasan, fenn, a darupályák zugaiba. A rozsdásodó kazánokat, turbinákat, csővezetékeket lassan belepi a galambszar. A központi turbinacsarnok több helyen beázik. Kerülgetjük a tócsákat, óvatosan lépdelünk a vaslépcsőkön, traverzeken. Ki tudja, hogy a galambpiszok alatt szívósan munkálkodó rozsda hol vékonyította el annyira az anyagot, hogy leszakadjon az ember súlya alatt.

Az egyik turbinát szétkapták, forgórésze külön állványon nyújtózik. Mellette szétszerelt szivattyúk és alkatrészek szanaszét, szeszélyes összevisszaságban. Egy emelettel lejjebb sötéten, hidegen pöffeszkednek a hatalmas kazánok. A falnál nyitott szekrény, roskadásig tele üzemi naplókkal. Belelapozok egyikbe. Száz és száz oldalak, gondosan kitöltött milliónyi rubrikával. Csapágyhőmérséklet, szelepnyomás, turbinarezgésszám és még ezerféle, ki tudja, mire jó adat. Két emberöltő története hőmérséklet- és nyomásértékekben elbeszélve. Unalmas hétköznapok, kis üzemzavarok, nagy haváriák[134] a számok tengerében. A csehszlovák gyártású erőművet annak idején eredetileg Jugoszláviának szánták, de aztán, ahogy a béketábor összerúgta a port Titóval, új helyet kellett találni neki. A Várpalota melletti Hideg-völgyben 1950 tavaszán kezdték el túrni a földet, és alig több mint másfél év alatt felépítették az erőművet.

Az építkezésről szóló korabeli cikkek bőven foglalkoztak a sztahanovista mozgalom kibontakozásával. Arról azonban nem ejtettek szót, hogy az erőmű falait többnyire beszolgáltatási kötelezettségeiket nem teljesítő, kényszermunkára ítélt parasztemberek húzták fel. És a cikkek szerint, ha elfogyott éppen az építőanyag, a lelkes dolgozók levelet írtak Rákosi elvtársnak, és akkor mindjárt lett cement, gömbvas, kavics és zsaluzódeszka. De még Rákosi elvtárs se tudta elintézni, hogy időben megérkezzenek a szükséges műszerek. Viszont 1951. november 7-én, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóján feltétlenül el kellett indulnia az első egység próbaüzemének. Hőmérséklet- és nyomásmérők nélkül fűtötték fel először a kazánokat, csak úgy érzésre. Isteni szerencse, hogy nem repült levegőbe mindjárt ez első napon az egész kóceráj. A második gépegységet december 21-én, Sztálin születésnapján indították el.

A második gépegység irányító kalickájában az íróasztalon néhány üres szaloncukorpapír, félig kitöltött keresztrejtvény és egy törött hegyű ceruza. Mindent ujjnyi vastagon belep négy esztendő pora. Hátramegyünk az irodákba. A padlón nagy kupacokban hevernek az orosz nyelvű tervdokumentációk. A művezető irodájának falán amatőr festő alkotása. Az üzemcsarnokot ábrázolja. Az íróasztalok, szekrények ajtajainak belseje színes magazinokból kivágott képekkel van teliragasztva. Autócsodák, nőcsodák és micsodák. Az íróasztalokon sajátos ízlést tükröző narancssárga bakelittelefonok, korabeli újságok, üzemi naplók. Még szocialista brigádnaplót is találok, mellette brigádjelvények. Egyet elcsenek, jó lehet még valamire. A szakadatlan küzdelem az elemekkel az erőmű elindulása után tovább folytatódott. A várpalotai bányákból vasúton érkező nedves, agyagos lignit telente rendszerint megfagyott, ezért másodszor is ki kellett bányászni, ezúttal a vagonokból. Később már csak a szállítószalagokon és a tárolóbunkerekben fagyott meg, alkalmakat adva újabb és újabb szocialista munkasikerek elérésére. Közben persze felépült az erőmű mellett egy kétszáznegyven lakásos készenléti lakótelep, kultúrház (kettő), uszoda, élelmiszerbolt.

A hatvanas években már 1300-an dolgoztak az erőműben. Időközben felújították a gőzkazánokat, 1976-ban pedig új, gázturbinás erőmű áramtermelő részleg is elindult a régi mellett. Ekkor volt Inota a csúcson. De a fénykor csak egy pillanatig tartott. Az erőművet elkezdték – erőművi szakkifejezéssel élve – csúcsra járatni, azaz abban a napszakban indították csak el, amikor ezt a fogyasztás megkívánta. Ez az üzemmód hamar elhasználta a régi erőmű berendezéseit, és az amúgy is korszerűtlen, gazdaságtalan, környezetszennyező üzem egyre inkább púp lett az energiaszektor hátán. Hátramegyünk a szénelőkészítő üzemrészlegekbe. Nehéz elképzelni, hogy négy-öt évvel ezelőtt itt még emberek dolgoztak. Az ötvenöt éves, feliratuk szerint „Csehszlovák” gyártmányú malmok mellett bokáig süppedünk a szénporba. A törött ablakokon keresztül besüvít a Hideg-völgy szele. Ha hozzávesszük, mekkora zajt csaptak a malmok, csoda, hogy a huszonegyedik században még kaptak ide munkaerőt.

Először a szénbánya zárt be Várpalotán. Történtek kétségbeesett kísérletek az erőmű megmentésére, készültek nagyszabású tervek új létesítésére a régi helyén. A dologból nem lett semmi. A gépeket leállították, az embereket elküldték. Az udvaron egyszemélyes őrjáratba botlunk. (Az üzem területét szigorúan őrzik, nehogy a vasgyűjtők kedvet kapjanak a berendezések széthordására.) Úgy tűnik, hivatalos embereknek látszhatunk, mert az őr, aki valamikor az erőmű dolgozója volt, megörül nekünk.

−  Nos, történik itt végre valami? - kérdezi reménykedve.

A választ ma még senki sem tudja. Becslések szerint egymilliárd forint körüli összegre rúgna az erőmű szétszerelése, az épületek lebontása, az ötvenöt évvel ezelőtti állapot visszaállítása. Erre nincs pénzük se a tulajdonosoknak, se az államnak. Időről időre felröppennek hírek bioerőmű létesítéséről és egyebekről, de ezeket hamar kifújja a szél a Hideg-völgyből. A szürkületben visszabotorkálunk az üzemcsarnokba egy búcsúpillantás erejéig. Sötéten magasodnak fölénk a hatalmas gépek árnyai. Halott óriások. A csendet csak a tetőről aláhulló vízcseppek monoton zaja veri fel. A galambok már elültek.

Karcagi László – Népszabadság, 2006. január 7. (6. oldal)

[

A műanyag hulladék hasznosításának leghatékonyabb módja, ha üzemanyagot gyártanak belőle. A módszer nagyüzemi körülmények között is működőképes, Japánban alkalmazzák is, Európában azonban túlságosan drága lenne, méghozzá az uniós adószabályok miatt. Az Ausztráliában kitalált eljárás lényege, hogy a szénhidrogén-alapú műanyagokat – például a polietilént, a polipropilént és a polisztirolt – magas hőmérsékleten újra szénhidrogénné, azaz teljesen tiszta dízelolajjá alakítja. A végtermék környezetvédelmi tulajdonságai alapján biodízelnek tekinthető, mivel megújuló energiaforrásból készül, és gyakorlatilag kénmentes. Az üzemanyag a jelenleg használatos dízelmotorokban átalakítás nélkül alkalmazható, hasonlóan a jobb minőségű növényi biodízelekhez. A technológiát kidolgozó ausztrál cég Japánban eddig hat, műanyagból (csomagolási fóliákból, italosflako­nokból és szigetelőanyagokból) üzemanyagot gyártó berendezést telepített. Az első tapasztalatok kedvezőek: a dízelolaj-gyártáshoz nincs szükség a műanyagok költséges válogatására és tisztítására (ez a két lépés az égetésen kívül minden más korábbi hasznosítási eljárás előfeltétele), és nagyon magas a feldolgozás hatásfoka: 10 tonna műanyagból 9,5 tonna dízelolaj képződik.

Európában eddig három ország, Spanyolország, Írország és Nagy-Britannia kötött szerződést a plasztikdízel-gyártó üzemek telepítésére. Az ausztrál vállalat magyarországi képviseletén kérdésünkre elmondták: szóba került a technológia magyarországi meghonosítása is, ennek azonban – a legtöbb EU-tagországhoz hasonlóan – az adórendszer szab gátat. Ahogy a hulladékból üzemanyag lesz, az – függetlenül az eredetétől – jövedékiadó-kötelessé válik, ami csökkenti a termelés jövedelmezőségét, és növeli a beruházások megtérülési idejét. Az EU-ban eddig csupán a növényi alapanyagú biodízelek kaphattak jövedékiadó-kedvezményt, s emiatt a plasztikdízel-üzemek csak ott lehetnek életképesek, ahol valamilyen formában támogatják a beruházást vagy (a feldolgozott hulladék arányában) a működtetést. Annak ugyanakkor elvileg nem lenne akadálya, hogy Magyarország, vagy egy másik uniós tagállam kezdeményezze a biodízel-kedvezmények kiterjesztését a műanyagból gyártott üzemanyagokra.

H. M. – Népszabadság, 2005. február 16. (23. oldal)

[

Kínában 130 éve tomboló tüzet oltottak el. A történészek állítása szerint a tűzvész még 1874-ben keletkezett a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület egyik szénlelőhelyén. Mivel az oltási kísérletek sikertelennek bizonyultak, beszüntették a kitermelést a környéken. A tűzvész keletkezése óta eltelt több mint egy évszázad alatt évente mintegy 1,8 millió tonna szén vált a lángok, illetve a föld alatt izzó parázs martalékévá. Az oltást 4 éve kezdték el, és máig 12 millió dollárt költöttek erre a célra.

Népszabadság, 2004. november 5. (22. oldal)

[

Kínára nézve nem kis veszélyt jelent a fokozott környezetszennyezés, és a gépjárművek rohamos növekedése. A szénerőművek sokasága minden képzeletet felülmúlóan szennyezik a levegőt, a talajt és az élővizeket. Az ország 1,3 milliárd lakosából 800 millió falvakban él. Ennyi ember élelmezését csak intenzív mezőgazdasági termeléssel, a termőföld öntözésével lehet megoldani. Ezért a vízkész­letek 66%-át öntözésre használják. A világ népességének 22%-a kínai, a megművelésre alkal­mas földeknek azonban csak 7%-a található ebben a távol-keleti országban. Az 1979-ben elrendelt „egyke” program nem volt képes megállítani a népszaporulatot. A szülők inkább lemon­danak az egygyerekeseknek járó szociális kedvezményekről vagy kifizetik a büntetést, de addig próbálkoznak, amíg nem születik fiú a családban. Mi­vel a globális felmelegedés követ­kezmé­nyei az átlagosnál nagyobb mértékben sújtják Kínát, az eről­tetett gazdasági növekedés kör­nyezeti katasztrófát, a túlfűtött gaz­daság összeomlását fogja eredmé­nyezni. Ez nem csak a világgaz­daságra fog negatív hatást gyakorolni, hanem a humanitárius- és politikai következményei pedig beláthatatlanok lesznek.

[

A globális felmelegedés egyre többe kerül a világnak. Követ­kez­ményeit már nem csak a károsultak, hanem a biztosító társaságok minden ügyfele megérzi. Az 1950-es években még csak 4 milliárd dollár veszteséget okozott a glo­bá­lis felmelegedés. 2004-ben a ter­mészeti katasztrófák közel 40 mil­liárd dollárba kerültek a bizto­sítá­si ágazatnak. Ta­valy a vi­lág bizto­sítási társa­sá­gai fele annyit költöt­tek kárrendezésre, mint az idén. A biztosítással nem rendel­ke­zők vesz­tesége is nagy­mér­ték­ben emelke­dett. Ez fő­leg a fejlődő álla­mok­ban oko­­zott gondot, ahol a nagy sze­génység miatt a lakos­ság nagy része nem tudja ingat­lanát, hasz­nálati tárgyait biz­­to­sí­tani. A viszont­­biztosítási in­téz­mé­­nyek me­teorológus szak­embe­rei sze­rint a globá­lis fel­me­le­gedés okoz­­ta ter­mé­szeti ka­tasz­trófák nem csak gyako­ribbá, hanem jó­val pusz­tí­tóbbá váltak. Akár a karibi tér­ségben, akár Ja­pánban vagy Dél­kelet-Ázsi­á­ban rekordot döntött a pusz­títás mértéke.

Az elmúlt 10 évben há­rom­szor annyi katasztrófa tör­tént, mint az 1960-as évek­ben. A 40 évvel ez­előtti szinthez képest a biztosítási társaságok kára hat­szoro­sá­ra, a biz­tosítással nem ren­delkezők vesz­tesége pedig 14-szeresére növeke­dett. A világ nagy biztosítóinak előrejelzése szerint a globális fel­melegedés okozta kár 10 éven be­lül el fogja érni a 150 milliárd dol­lárt. A biz­tosítási intézmények at­tól tar­tanak, hogy nem történik ko­­moly előrelépés a globális fel­me­legedés lelassításában, akkor a ki­fizetések oly mértékben meg­emel­kednek, amit csak a biztosí­tási dí­jak drasztikus növelésével lehet elő­teremteni. Emiatt szá­mos vál­lal­ko­zásnak, magánszemélynek nem lesz lehetősége biztosítást köt­ni, mivel nem tudja megfizetni a ma­gas ta­ri­fá­kat. Ezáltal fokozato­san elnyomorodik a világ. A kormányok katasztrófaalapja már az év elején kimerül, így nincs miből segélyezni a bajba jutotta­kat. A károsultaknak semmi esé­lyük sem lesz arra, hogy újra talp­ra álljanak.

[

Európa-szerte terjed a biodinamikus szemléletű gazdálkodás. A módszer alapjait Rudolf Steiner antropozófus dolgozta ki. Halála után tanítványai tovább fejlesztették módszereit, melyeket a német „Demeter” védjegy révén világszerte egyre több kertész ismer. Tulajdonképpen a szerves biológián túlmutató, kozmikus erőkön alapuló kertművelésről van szó. A gazdák nyolc különleges preparátumot használnak. Kamillavirágból, csalánból, pitypangból, cickafarkból, tölgyfakéregből és macskagyökérből készítenek komposztot. Tehénszarvban érlelt tehéntrágyával serkentik a talajerőt, és finomra őrölt kvarcliszttel permeteznek. Egyes preparátumokat földbe ásnak, és alakítását rábízzák a kozmikus erőkre. A biodinamikus termesztésben fontos szerepe van a rovarcsapdáknak, csávázáskor pedig a zsurlófőzetnek. A zsurlófőzet kiváló permetezőszer. Elkészítése nagyon egyszerű 1 kg friss vagy 15 dg szárított zsurlót áztassunk 10 liter vízbe. Másnap főzzük fél óráig, majd szűrjük le. 1 : 5 arányú hígításban permetezzünk vele. Gombaölő tulajdonsága kiváló, és magas kovasavtartalma fokozza a növények ellenálló képességét. Ugyanígy készíthetünk permetlevet csalánból is. Ezt az ázalékot nem kell főzni, és hígítás nélkül használható. Levéltetvek ellen kiváló. Vetési naptáruk a holdhónap továbbfejlesztett változata.

 

Kiútkeresés

 

A parapszichológiának és az ufológiának nem csak hívei, hanem becsmérlői is vannak. A hitetlenek, vagy ahogy ők nevezik magukat, a „szkeptikusok” évente összejönnek, és hetet-havat összehordva mindent megtesznek ennek a szakterületnek a lejáratásért. Mivel gyűléseik mindig nagy sajtóvisszhangot váltanak ki, róluk szóló tudósításokban sincs hiány:

 

Vannak optimista szkeptikusok, és vannak pesszimisták. Az előbbiek szerint lehetséges, hogy a közeljövőben növekedni fog a természetfölötti dolgokban kételkedők száma – utóbbiak kételkednek ebben. Szombaton mindkét táborbéli szkeptikusokkal, azaz kételkedőkkel találkozhattunk Székesfehérváron. Itt tartotta ugyanis immár hagyományos évi összejövetelét a Tényeket Tisztelők Társasága, akik találkozójukat Szkeptikusok VI. Országos Konferenciájának keresztelték. A megrögzött kételkedők között ismert és sikeres kutatók vannak. Csak a konferencián elnöklők és előadók közül idéznék néhány nevet: Almár Iván és Ponori Thewrewk Aurél csillagászok, Bencze Gyula és Lu­kács Béla fizikusok.

Igaz, még e sokat látott embereknek is arcukra fagyott a mosoly, amikor Hraskó Gábor biológus cáfolhatatlannak tűnő bizonyítékokkal támasztotta alá, hogy Darwin evolúcióelmélete csődöt mondott. A teremben pisszenés sem hallatszott, egyetlen ember sem mert a másikra nézni. Többünknek az előadás korábban szellemesnek tűnő, ám ekkor már egészen drámaian hangzó címe jutott eszébe: Darwin, avagy a bajok eredete. Ám ekkor Hraskó másik paksamétát vett a kezébe, újra meghajolt, és – előadása második részében – ha lehet, még csillogóbb logikával cáfolta meg előző, támadhatatlannak tűnő állításait, remekül bemutatva a modern mesék, a parajelenségek keletkezési mechanizmusát. A teremben fellélegzés, izzadt homlokok törölgetése, megkönnyebbült vigyorok. Ezek után legfeljebb néhány megbocsátó mosolyt volt képes kicsikarni a közönség soraiban jelen lévő, önmagukat ugyancsak szkeptikusnak nevezők táborából. Az előadás alapját a tudományos megközelítés igazában kételkedők lapja szolgáltatta, amely címoldalán teszi fel a kérdést: „Darwin majmot csinált belőlünk?”

−  Ugyan, kérem – sóhajtotta erre egy nyakas materialista, az előző percekből okulva –, csak mi hagyjuk, hogy álokoskodásokkal majmot csináljanak belőlünk.

Azokat a bizonyos optimista szkeptikusokat Németh Csaba újságíró képviselte, aki úgy vélte: a természetfölötti, vagyis a tudomány határain kívül eső jelenségekkel foglalkozó folyóiratok, kiadványok, könyvek száma már nem fog szaporodni a közeljövőben. – Az 1948 és 1989 közötti években nemigen volt szabad ilyesmiről beszélni, nem vagy csak nagyon nehezen lehetett ilyen információkhoz jutni. Természetes, hogy a rendszerváltás után rendkívüli mértékben megugrott az érdeklődés, de sok újat ezen a téren már nem lehet mondani – jegyezte meg a fiatal újságíró. Németh Csaba megemlített néhány kifogásolható közlést is, amely a parasajtón kívüli lapokban jelent meg. Az egyik bulvárlap például tudományos tényként közölte legutóbbi szombati számában azt a már napokkal ezelőtt megcáfolt jelentést, amely szerint 2030. szeptember 21-én egy aszteroida csapódik majd a Föld felszínébe. Kérdések: létezik majd ez a bulvárlap harminc év múlva? Számon lehet-e majd egyáltalán valakin kérni ezt a rémhírt?

Kifejezetten pesszimista szkeptikus viszont Bencze Gyula, aki szerint: – Ha valaki hinni akar valamilyen ostobaságban, akkor hinni is fog benne, minden racionális érv, sőt tapasztalat ellenére is! Az ilyen embereket egyszerűen lehetetlen rávenni arra, hogy észrevegyék tévedésüket. A fizikusprofesszor fanyar poénnal zárta véleményét: – Ha találkoznék valakivel, aki abban hisz, hogy tud repülni, akkor csak egyféleképpen győzhetném meg az ellenkezőjéről, mégpedig úgy, hogy megkérném, menjen fel egy toronyház tetejére és tegyen néhány kört. Igaz, utána már nem lenne olyan állapotban, hogy beismerhesse tévedését – vonta le végkövetkeztetését Bence. Az egyesek szerint méltán, mások szerint méltatlanul világhírűvé vált Däniken könyvei egyszerűen csak a „szuperszemét” megjelölést érdemelték ki Galántai Zoltán tudománytörténésztől, aki rövid úton leplezte le a földön kívüliek földi látogatásait tényként kezelő szerző módszereit. A szakácsból lett áltudományos „szakértő” gondolatmenete szerint ugyanis az, ami lehetséges, az igaz is. Ha valami úgy néz ki – akkor az is. Däniken jellegzetes kérdésfeltevése a szerinte földön kívüliek által használt tárgyakról, hogy: mi egyéb célt szolgálhattak volna? Emellett ötletszerűen és tökéletesen alaptalanul feltételez teljesen vad dolgokat, amelyeket szintén tényként kezel – míg azokat a valódi tényeket, amelyek nem illenek a koncepciójába, egyszerűen figyelmen kívül hagyja.

A továbbiakban Galántai azt bizonygatta: Däniken primitív összeesküvés-elmélete szerint a tudósok mind hazudnak, egyedül csak ő mond igazat. – Tanulságos, hogy Däniken, aki azt állítja magáról, hogy földönkívüliek titkos tudását tárja elénk, sem könyveiben, sem filmjeiben nem említ egyetlen olyan információt sem, amely meghaladná mai tudományos ismereteink szintjét. Például a földönkívüliek benzinmotort és hőlégballont használtak a Földön – hívta fel a figyelmet e keveset emlegetett körülményre Galántai. Hozzátette: csak ront a helyzeten, hogy sztárrá vált a tudomány, és a bulvárlapok tévedésektől sem mentes, részletekkel nem törődő „tudományos szenzációi” azt a hitet kelthetik, hogy minden egyszerűen megmagyarázható. A legszkeptikusabb ember címét azonban alighanem Lukács Béla akadémikus nyerhette volna el, aki megjegyezte: lesz még idő, amikor vissza fogjuk sírni Dänikent! Hozzátette: van ugyanis néhány olyan szerző, aki még az ő állításainál is nagyobb sületlenségeket képes összehordani...

Pekarek János – Népszabadság, 2000. november 13. (8. oldal)

[

Gratz Eszternek 2003 májusában kezdett fájni a jobb forgója. A tizenhat éves pécsi lányt az orvosok többször megvizsgálták. Előbb reumára gyanakodtak, erre gyógyszerezték, majd hogy ez nem segített, kivették a manduláját. Ám a fájdalom nem múlt el. Eszter októberben már bottal járt, s akkor elküldték mágnesrezonanciás röntgenre. Az kimutatott egy négycentis daganatot Eszter forgóján. A mintavétel után kiderült: a daganat rosszindulatú. Azóta Esztert a pécsi gyerekklinika onkológiai osztályán kezelik. Az elmúlt tizennégy hónapban tizennégyszer kapott kemoterápiás kezelést. A rákos sejtek kiirtására beleadagolt infúzió mellékhatásai meggyötörték Esztert. Hányinger kínozta, étvágytalan volt, hasa görcsölt, szája, nyelőcsöve kisebesedett, ereje elhagyta, egy pohár vizet sem tudott tölteni magának. Lefogyott 59 kilóról 43-ra, ettől a 174 centi magas lány már-már áttetszővé vált. Szőke haja, szempillája, szemöldöke kihullt. Tartását az is rontotta, amit maga körül látott: a klinikán 20-25 kisbeteg birkózott a halálos kórral. A kétéves, ötéves, tízéves sorstársak gyakran elmélyülten játszottak, kacagtak, rosszalkodtak, ám egyszer csak egyikük-másikuk elvesztette az erejét, kedvét, hangját. Aztán pár nappal később egy ágy üresen maradt.

Eszter a kezelések közötti háromhetes szüneteket általában a családjával töltötte. A rosszullétek otthon is rátörtek. Olyankor anyja sírt a tehetetlenségtől. Apja is, pedig őt Eszter addig sosem látta könnyezni. Ha Eszter jobban volt, bejárt iskolájába, a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumba. Fejére kendőt kötött, elvesztett szemöldökét festékcsíkkal pótolta, halovány arcát kiszínezte. A társak kíváncsian kérdezgették állapotáról, ő válaszolgatott, ám úgy érezte, hogy senki sem értheti meg igazán, mert az ő szenvedése, szorongása csakis a sajátja, az mással nem megosztható. De azért az iskolában jó volt. Az elmúlt tizennégy hónapban tizennégyszer kapott kemoterápiás kezelést. Amint eltelt a kezelések közti erőgyűjtő szünet, folytatódott a kemoterápia, s kezdődtek a gyötrelmek. A terápia alatt nem szerette, ha megkérdezik tőle, hogy érzi magát (na, hogyan érezném? – pocsékul!), nem igényelte, hogy törődjenek vele, idegesítette, ha jópofa sztorikkal akarták jobb kedvre deríteni.

−  Olyankor gyűlöltem mindent és mindenkit, és azért rimánkodtam, hogy hagyjanak békén.

Emlékei között tallózott, sorra vette ismerőseit, sokat gondolt egy fiúra. Ám Eszter eldöntötte, hogy amíg meg nem gyógyul, addig nem fogadja el senki közeledését.

−  Senkitől sem várhatom, hogy a vállára vegye terheimet – magyarázta önmagának elzárkózá­sát. – És én most nem is vagyok szerethető. Ennyire lefogyva, haj és szempilla nélkül, nem va­gyok szép. Nő vagyok, hogyne lenne bennem hiúság? Újra szép akarok lenni, akkor majd le­hetek szerelmes, addig nem.

Eszter most is szép. Nem vigasztalásképp vagy udvariaskodásból állítom ezt, s azt sem hinném, hogy a szememmel vagy az ízlésemmel volna baj. Eszter szépségét – szabályos arcvonásain túl – a tekintetéből, gesztusaiból, hangjából áradó nyugalom adja. Hogy miből építette fel ezt a nyugalmat, azt csak találgathatjuk. Ő azt mondja, részben abból, hogy egy ideje el tudja választani a fontosat a nem fontostól. S még valami segített Eszternek. A kacatok. A tini lány ugyanis mániákus kacatgyűjtő. Esztert megszólítják a tárgyak. Apró gyerekkorától fogva gyűjti a rokonság padlásokon és sufnikban porosodó holmijait. Az ősök száz éve lebélyegzett, újévi köszöntőlapjait, az egyik ükanya stafírungjából származó vánkoshuzatot, valamelyik szépapa dózniját, az anyai nagyanya rokkant pipereasztalát, a nagypapa hadifogságban faragott fényképtartóját, az apja redőnyös fa tolltartóját, az elődök petróleumlámpáit, tekerős darálóit, faszenes vasalóit, babáit, könyveit. Eszter már tizennégy évesen állandó kuncsaftja lett a pécsi vásár ószeres fertályának. Felsorolhatatlan, hogy mit össze nem vásárolt ott. A többnyire pár száz forintért megváltott limlomokat hazacipelte, s otthon megtisztította, megreparálta őket. Néha maga is üzletelt: ha a megvett tárgyakat megunta, vagy szüksége volt pénzre, lévén, hogy mást akart helyettük venni, visszavitte a kacatjai egy részét a vásárba és tisztes haszonnal eladta.

Eszter számára ez a hobbi kedélyjavító tevékenység. A múlt nyáron az egyik gyötrelmes kezelés után azonnal elment a vásárba, s vett egy barna zsákvászonnal kárpitozott, szalmával tömött rozzant hintalovat, háromezer forintért. A csúnyaságában is bájos jószágot Eszter kitisztította, feldíszítette, lovagolhatóvá erősítette. Ugyancsak a múlt nyáron vett egy 132 éves működőképes Singer varrógépet is (az árát lealkudta 13 ezerről 9-re), a masinát megtisztította a rozsdától, s faburkolatát felfényezte. Eszter azt mondja: hallatlan gyönyörűség, amikor egy tárgynak visszaadja az eredeti arcát. Előfordult, hogy miközben egy koszos játékmaci bundáját samponos vízzel mosta, a maci elmosolyodott, és megsúgta a nevét. Ugyanez történik a szutykosságból kimosakodó játék babákkal is. Az egyik baba annak különösen örült, hogy tar fejére szőke hajtincseket kapott. Gazdája haját kapta meg, Eszter tincsekben kihulló haját.

A napokban Eszter gyűjteményéből kiállítás nyílt a pécsi Tölösi Péter alapítványi házban. Ez az épület a gyerekklinika onkológiai osztályának a rehabilitációs otthona. Eszter lelkierejét megsokszorozta, hogy megmutathatja kincseit. Amúgy Eszter elképzelhetetlennek tartja, hogy ne tudná legyőzni a kórt. Pedig még egy roppant brutális kezelés hátravan. Tavasszal Eszter átesik egy olyan erős kemoterápián, amely elpusztítja a csontvelőjét. Azt követően a lánytól levett őssejteket visszaültetik a testébe, s majd abból képződik újra csontvelő. Amíg ez a terápia tart, Eszternek le kell mondani kacatjairól, hiszen hetekig egy steril házba lesz bezárva.

Ungár Tamás – Népszabadság, 2005. február 3. (10. oldal)

 

Sok szenvedést okoz a másik rákgyógyító módszer, a hipertermia is. Ezt az „Ezoterikus körkép” által említett eljárást csupán néhány éve alkalmazzák. A „fuldokló a szalmaszálba is kapaszkodik” elve alapján sokan csodákat várnak ettől a kezelési módtól. Az eddigi tapasztalatok azonban rácáfolnak a hipertermia mindenhatóságába vetett hitre. 2000 őszéig ennek a módszernek az alkalmazásába ketten belehaltak, a betegek negyedén nem tudtak segíteni, harmaduknál pedig a daganat továbbfejlődött. A 800 betegből csupán 200-an gyógyultak meg. Azért sem célszerű a hipertermiát erőltetni, mert könnyen előfordulhat, hogy „megég” a beteg. A 41,5 ^oC-ra felhevített test égési sérülést szenvedhet. Egyszer emiatt le kellett egy beteg ujját amputálni, és eddig 4-5 súlyos égési sérülés történt.

[

Vérrákom van. Nyolcvanéves elmúltam, orvos vagyok. A halállal sokszor szembeszálltam, mostanában magamért küzdöttem. Kiváló orvosok kezeltek, szeretettel, tisztességgel. Életemet az elmúlt években élhetővé, elviselhetővé tették, boldog is voltam. Mostanra lejárt az időm, utam végére értem, elhatalmasodott rajtam a gyógyíthatatlan betegség. Elgyengültem, nálam is felléptek az ilyen­kor szokványos súlyos szövődmények: összeestem, elvesztettem az eszméletemet, részlegesen megbénultam, piszkomat magam alá eresztem. Tudtam, hogy mi vár rám, de nem gondoltam, hogy a véget így megélni ennyire borzalmas lesz. Most itt lebegek félholtan az ismert itteni és az ismeretlen túlvilág között. Egy intenzív osztály ágyán fekszem. Mennék, de nem engednek. Szeretettel, gon­dosan kezelnek, simogatnak, beszélnek hozzám. Látom magam csonttá, bőrré aszalódva, csövek lógnak ki belőlem, hosszan haldokló eszméletlen ronccsá lettem. Életben tartásomra naponta száz­ezreket költenek, végtelenül sok szeretetet és munkát pazarolnak rám. Miért? Meggyógyulni, már sohasem tudok. Minek költenek rám, ősöreg élőhalottra ennyit, amikor a gyerekek gyógyítására nem jut annyi pénz, amennyi kellene. Családom rémülten áll körülöttem, hallom, ahogy kérik „hagy­­ják elmenni".

Számítottam erre a végre, és el akartam kerülni ezt a szörnyű és hosszú haldoklást. Úgy végrendelkeztem, hogy ha életerőm elfogy és legyőz a betegség, engedjenek békében és a lehető leggyorsabban meghalni. Kívánságomat „élő végrendeletként" saját kezűleg leírtam, feleségemnek, gyerekeimnek elmondtam, egyetértésüket, jóváhagyásukat megkaptam. Leírt végakaratomat személyi igazolványomba betettem. Amikor három hete, éjszaka az előszobában összeestem, örültem, hogy végre itt a vég. Feleségem ott a padlón nem tudott velem mit csinálni, ezért mentőt hívott, akik eszméletlen állapotban bevittek az engem eddig is kezelő kiváló kórházba. A feleségem itt bemutatta a végakaratomat tartalmazó „élő végrendeletemet" és családom más tagjaival együtt kérte, hogy engem, az élete végére jutottat, hagyjanak békében végigmenni a nekem rendeltetett úton. Orvosaim azonban a kívánságomat, kívánságunkat elutasították, mert a végakaratomat tartalmazó sajátkezű írásomat nem hitelesítette közjegyző, miként azt az 1997. évi egészségügyi törvényt megfogalmazó jogászok előírták. Ellenemre, ellenünkre, a legjobb tudásuk szerint elkezdtek kivizsgálni és kezelni. Amikor állapotom még tovább romlott, intenzív osztályra helyeztek. Most akaratom ellenére itt lebegek élőhalottként, a tudatosság és az öntudatlanság határán, önmagam roncsaként, immár húsz napja, tehetetlenül, megalázva. Minek? Miért? Emberek, jogalkotók, miért nem mehetek el békében? Miért nem engednek meghalni?

Dr. Vadász Gábor – Népszabadság, 2006. november 29. (12. oldal)

 

Természetgyógyászat

 

Rosszabb eredményeket érnek el az olvasás, a matematika és a problémamegoldás tesztekben azok a gyerekek, akik a szülők füstölése miatt passzív dohányosok lettek. Ez a végkövetkeztetése annak a tanulmánynak, amely az Environmental Health Perspectives[135] című szakfolyóirat 2005. januári számában jelent meg, megerősítve az e tárgyban született korábbi kutatások eredményeit. A vizsgálat 4400 fiatalra terjedt ki, és módszertani szempontból újdonságot jelentett, mert ezúttal nem a dohányzó szülők által megadott adatokra támaszkodtak, hanem vérvizsgálattal igazolták a dohányzás egészségkárosító következményeit. A nikotin hatására ugyanis kotinin keletkezik, amely a vérben kimutatható, és mértéke arányos a beszívott füst mennyiségével. Emellett a füst révén a passzív dohányosok szervezetébe 200-féle méreganyag kerül be, közülük 69 rákkeltő – állítja az amerikai tüdőgyógyászok szövetsége.

Azok a gyerekek, akiknek csak minimális dohányfüst jutott a szervezetükbe, 7%-kal jobban szerepeltek a matematikai és olvasási felmérésekben, mint azok a társaik, akik sokkal több füstöt szívtak be. Hasonló különbség mutatkozott a teljesítményekben, amikor a problémamegoldást vizsgálták. A kutatók igyekeztek kizárni az eredményeket befolyásoló egyéb tényezőket, mint amilyen a nemzetiségi hovatartozás, a bőrszín, a szülők jövedelmi helyzete és végzettsége. Az Egyesült Államokban 33 millió gyermeket veszélyeztet a környezeti ártalomként jelentkező passzív dohányzás. A mostani eredmények ösztönzést adhatnak azoknak a szervezeteknek, amelyek a dohányzás nyilvános helyeken való betiltását, valamint a hatékonyabb leszoktató programok elterjesztését és támogatását tűzték ki célul. A dohányfüst az ólomhoz hasonló károkat okoz a gyermekek agyában. Ha pedig a várandós anya dohányzik, akkor nagyobb az esélye annak, hogy koraszülöttnek ad életet, akit esetleg több más egészségügyi probléma is sújt majd.

[

Japán tudósok újabb adalékokkal szolgáltak a pi-víz előállítására szolgáló Life Energy készülék használatával kapcsolatban. A mágneses víz fogyasztásának köszönhetően erősödik az immunrendszer, fokozódik a szervezet öngyógyító mechanizmusának intenzitása. Ezenkívül javul a szövetek oxigénellátása, megnő az izmok ereje, jobban tudunk koncentrálni és tanulni. A módszer kifejlesztői kí-víznek nevezték el az energetizált vizet. (Kí a japán nyelvben az univerzális életenergiát jelöli, ami megfelel a kínai csi fogalmának.) Az általános nyelvhasználatban – így hazánkban is – azonban a pi-víz elnevezés terjedt el. A speciális eljárás során a közönséges vizet energetizálják. A folyamat során a rendezetlen szerkezetben kis, meghatározott mintázatba rendeződött vízmolekula-szigetek keletkeznek. A vízkutatók szerint ez fontos ismérve az energiával dúsított vizeknek, amely egyébként a természetben is előfordul, főleg a tiszta forrásvizekben. A vízmolekulák e különleges térbeli elrendeződésének következtében megnő a víz felülete, így több oxigént képes felvenni és megkötni. A Nagojai Egyetem vízkutatóinak mérései szerint a víz oxigéntartalma 6%-ról 9%-ra nő. Mivel az oxigént apró vízmolekulák kötik meg, könnyebben bejut a sejtekbe.

Ennél is különlegesebb jelenséget idéz elő a víz megnövelt energetikai töltése. Japán kutatók közvetett módon bizonyították, hogy a kezelés hatására a vízzel valami furcsa dolog történik. Normális esetben ugyanis az ún. spektrálanalitikai vizsgálat során minden elem jellegzetes, csak az adott elemre jellemző, állandó spektrumot mutat. E tulajdonság az egyes anyagok kimutatását, azonosítását teszi lehetővé. Az energetizáló eljárás hatására azonban a vízben oldott konyhasó spektruma megváltozik. Sugárzása számottevően alacsonyabb energiaszintűvé válik, noha az anyag kémiai összetétele nem változik. Fizikai elméleteink szerint az ilyen jellegű spektrumváltozások teljesen lehetetlenek. Ennek ellenére teljes napfogyatkozás idején több kutató is megfigyelt hasonló jelenségeket. A japán vízkutatók szerint a hiányzó energia a készülék hatására átalakul kí-vé, azaz életenergiává, más néven auraenergiává. A Kirlián-fotográfiás felvételek tanúsága szerint az aktiválást követően jelentősen megnő a víz energiakisugárzása. Amennyiben ez a különleges víz bármely élőlény szervezetébe jut, annak energiaszintjét megnöveli, melynek hatására fokozódik a szellemi és fizikai teljesítményük.

Ezzel az „ezoterikus” magyarázattal a japán kutatók átlépték a „hivatalos” tudomány szabta határokat, ugyanakkor számtalan kísérlettel tudták igazolni, hogy a készülékükkel kezelt folyadékok valóban különleges tulajdonságokkal bírnak. Egy ilyen különleges tulajdonság pl. hogy a p-víz még forrás közben is megkíméli a benne főzött zöldségek vitamintartalmát. Ha 100 ml vízben 2 mg C-vi­tamint oldunk fel, és azt 5 percig forraljuk, akkor a procedúra végén egyetlen mg vitamint sem találunk a vízben. Ha ugyanezt a kísérletet azonos mennyiségű C-vitaminnal, de pi-vízben végezzük el, az 5 perces forralás után az oldatban 0,55 mg C-vitamint találhatunk, vagyis az eredeti mennyiség egynegyedét. Aki tehát pi-vízben főzi vagy párolja a zöldségeket és a gyümölcsöket, egészségesebben táplálkozik. Japánban végzett orvosi kutatások szerint az energetizált víznek gyógyító hatása is van. E kísérletek során azonban nem a készülékkel kezelték a vizet, hanem olyan sűrítményt adtak hozzá, amelyet utazáskor szoktak használni. A Suzuki International Medicien Clinic cukorbetegségben szenvedő betegei naponta 3 × 10 cseppet kaptak a koncentrált pi-vízből. Legtöbbjük inzulinadagját egy éven belül jelentősen csökkenteni lehetett. A kísérletben részt vevő páciensek némelyike 70 éves elmúlt, és több mint 10 esztendeje inzulinfüggő volt. A 6-8 hónapig pi-vízzel kezelt betegek közül néhányan nem igényeltek inzulininjekciót.

A pi-víz azonban nem csak a betegségekben szenvedőknek segíthet. Hatására jelentősen nő az izomerő, jobban tudunk koncentrálni. Ezt a koreai Hyong Hee University munkatársai igazolták rög­bijátékosokon végzett kísérletekkel: a sportolókat egy hónapig koncentrátummal energetizált vízzel itatták. A 30 nap letelte után a sportolók izomereje mintegy 5%-kal nőtt. Hasonlóan jó hatású az energetizált víz a szellemi teljesítményre. Dr. Akihiro Jamashita, a Nagojai Egyetem biológus kutatója 1985-ben fedezte fel, hogy a sejtplazmában található vas speciális formája (Fe2Fe3) rendkívül fontos szerepet játszik a növények növekedésében és abban, hogy a gének a sejtplazmában kifejthessék hatásukat. Dr. Akihiro szerint a sejtmag és a sejt között közvetítő ún. messenger RNS vas­molekulák segítségével működik. Ez a növények esetében azt jelenti, hogy teljesen azonos rügyből a növény – megfelelő genetikai utasításra – levelet vagy virágot képes növeszteni.

E felfedezés előtt a Nagojai Egyetem kutatói 1964 óta a sejtplazma víztartalmának szerepét vizsgálták. Arra a következtetésre jutottak, hogy a sejtben található víz dönti el, hogy az adott szervezet egészséges-e, van-e elegendő bioenergiája. Mindeme szabályozó mechanizmusokban nyilvánvalóan komoly szerepet játszik a fentiekben említett vasmolekula. Jamashita a felfedezésen elgondolkodva szerkesztett egy berendezést, amelybe olyan kerámiát helyezett, amely tartalmazza a sejtekben fellelt vasmolekulákat. A kerámia a japán hegyekből származik. A készülékbe vezetett víz előbb több tisztítószűrőn, majd a speciális kerámiarétegeken áramlik keresztül, miközben energiával töltődik fel. A készülék elvét felhasználva többféle vízenergetizáló készüléket készítettek, majd megalapították a Pi-Water Inc. céget. 1985 óta a világ számos országában forgalmazzák a Japánban szabadalmazott készüléket és a segítségével gyártott vizet. A pi-víz kezelés során sikerült kiküszöbölni minden víztisztítási eljárás közös hibáját: a kiszűrt káros anyagok által vízben hátrahagyott ártalmas információt.

Szabó, Természetgyógyász Magazin, 2004. október (46-47. oldal)

(A Life Energy készülék részletes működési mechanizmusát lásd a Reformételek ínyenceknek című könyv IV. fejezetében.)

[

A víz mágneses mezővel történő kezelésének (MK) különböző felhasználási területeken folytatott vizsgálatai kb. 50 évvel ezelőtt kezdődtek, és a szerzett tapasztalatok hasznosításának igazi ideje mostanában jött el. Kezelés után a víz olyan új tulajdonságokat vesz fel, melyek eddigi ismereteink szerint forradalmi és igen kedvező változásokat hoznak létre az élő szervezetekben! Pár évvel ezelőtt még csak hittük, hogy az MK hatást gyakorol a vízre. Ma már ezen túl vagyunk, hiszen a változások egész sora mutatható ki műszeresen. A közlemények megállapítják, hogy a mágneses kezelés hatásosságának egyik alapfeltétele, hogy a víznek legalább 100 ppm oldott ásványi sót kell tartalmaznia. Ennek a feltételnek azonban bármelyik hálózati csapvíz megfelel.

A kísérletek során dr. Lin vizsgálatai azt mutatták, hogy a kezelt vízzel öntözött dinnyeföldön 11,74%-ról 14,14%-ra nőtt a gyümölcs cukortartalma, és a dinnyék mérete is nagyobb lett. A legfeltűnőbb változást azonban mégis a növények alkatán tapasztalták. A kezelt vizes példányok lombja sötétebb színűnek, egészségesebbnek, fényesebbnek látszott és kevésbé mutatkoztak az öregedés jelei. Az exportképes terméshányad a korábbi 34,1%-ról 56,7%-ra nőtt. A kezelés megnöveli a víz oldóképességét, és az öntözőberendezések csöveiben megszünteti a vízkőlerakódást, valamint az algaképződést. A floridai Immokalee-ben dr. Everett a Sunny szabadföldi paradicsomfajtán végzett kísérleteket. A fóliával takart, kiemelt ágyásokba ültetett töveket mágnesesen kezelt vízzel, csepegtetve öntözte. A 12,5%-os termésnövekedésnél is meglepőbb volt az a felismerés, hogy a kezelt vizes növények levelében kevesebb a kén, a mangán, a réz és a cink, termésében pedig alacsonyabb a foszfor, a magnézium, a kalcium, a kálium, a réz, a mangán és a cink koncentrációja; de mindegyik tápelemből megfelelő mennyiség állt rendelkezésre. Egy gránátalma ültetvényen – melyet ugyancsak mágnesesen kezelt vízzel öntöztek – az korábbiakhoz képest feleannyi műtrágyát használtak, mégis rekordtermést értek el. Ráadásul a szüretet két héttel korábban kezdhették, mint az előző években.

A víz mágneses kezelése és annak fogyasztása az emberi és az állati szervezetben is rendkívül pozitív hatást vált ki. Ezt bizonyítja a „Hetek Nemzetközi Műhelyének” közleményében található jelentés, melyet 1985-ben hoztak nyilvánosságra Pekingben, a ritkaföldfém-kobalt permanens mágnesekkel és azok alkalmazásaival foglalkozó nemzetközi szimpóziumon. A sanghaji Tong Ren kórházban 7 orvosból alakult egy csoport, amely több mint 400 emberen végzett vesekő- és nyálkő­gyó­gyító kezelést. A betegek semmiféle gyógyszeres kezelést nem kaptak, csupán mágnesesen kezelt vizet kellett inniuk minden nap. A jelentés szerint a gyógyítás hatékonysága a vesekő kezelésénél több mint 70%, a nyálkő kezelésénél pedig több mint 93% volt.

Szilágyi Szilárd okl. gépészmérnök – Természetgyógyász Magazin, 2004. október (45. oldal)

[

Rendeletben tiltotta be a szolárium használatát 14 éven aluli gyermekek számára Kalifornia állam kormányzója. A tiltás indoka, hogy szakértői vélemények szerint a szoláriumozás terjedő divatja is hozzájárul a bőrrákos esetek gyakoribbá válásához, és a gyerekek köztudottan érzékenyebbek a Napból és a szoláriumokból érkező ultraviola (UV) sugárzásra. Az Arnold Schwarzenegger által most aláírt rendeletet Kalifornia törvényhozói májusban fogadták el. A rendelkezés megsértői 2500 dollárig terjedő büntetésre számíthatnak. A tiltás nemcsak a legfiatalabbakat érinti: a 14-18 év közötti fiatalok kizárólag írásos szülői hozzájárulással látogathatják a szoláriumokat.

A kaliforniai tilalom az első, de minden bizonnyal nem az utolsó a hasonló korlátozások sorában. Egyre több olyan tudományos eredmény kerül nyilvánosságra, amely felülbírálja a korábbi, a szoláriumozás ártalmatlanságát sugalló feltételezéseket. A bőrt károsító UV-sugárzás három komponensből – az UV-A, UV-B és az UV-C sugárzásból – tevődik össze. Az UV-B és UV-C sugárzás káros, rákkeltő hatásai a kutatók számára egyértelműek, az UV-A-ra vonatkozó vélemények megoszlanak. A legtöbb szolárium egyedül az UV-A tartományban sugároz. Egyre valószínűbb, hogy ez a fény sem veszélytelen: áthalad a bőr felső rétegein, és a mélyebb rétegekben elváltozásokat okoz, gyorsítja a bőr öregedését (a ráncosodást, illetve a víztartalom elvesztését), és szintén növeli a bőrrák kockázatát. A szoláriumból érkező sugárzásnak egyedi (káros) jellemzői is vannak, amelyek szintén összefügghetnek a rák kialakulásával. A baltimoore-i John Hopkins Egyetemen végzett vizsgálatok például bebizonyították, hogy 2 héten belül 10 szoláriumozás után az immunrendszer működése jelentősen visszaesik, és a szervezet nem ismeri fel többé a káros antigéneket. Ha daganatképződés indul be, akkor a szervezet nem védekezik a kóros folyamat ellen.

A gyerekek veszélyeztetettsége azért nagyobb a többi korosztályénál, mert az ultraviola sugárzás bőrkárosító hatásai az egész élet során összegeződnek – aki korán kezdi, lényegesen nagyobb sugáradaghoz jut. Andrew Tannahill, a skóciai egészségtani intézet igazgatója szerint a heti szolárium­használat a normális ultraviola sugárzás hatszorosának teszi ki az emberi testet, így aligha valószínű, hogy egészséges lenne. Eddig a jogalkotók mégsem léptek fel a jelenség ellen, ami annak tudható be, hogy a szoláriumgyártók és -üzemeltetők az egészségipar egyik legerősebb lobbicsoportját alkotják, és az ágazat jelentős munkaadónak is számít. Így a korlátozások esetleg elbocsátásokhoz vezethetnek ebben a gazdasági ágazatban. Magyarországon – az általunk megkérdezett bőrgyógyá­szok szerint – nincsenek hivatalos ajánlások a fiatalok szoláriumozásáról. Ennek ellenére egyre több szakértő tanácsolja el a gyermekeket a szolárium használatától, részben a tudományos eredmények miatt, részben elővigyázatosságból.

Munkatársunktól – Népszabadság, 2004. szeptember 29. (23. oldal)

[

25 éves praxisom alatt mindig fontosnak tartottam a holisztikus szemléletet, igyekszem minél több szempontot figyelembe venni betegeim gyógyítása során. Egy természetgyógyász barátom tanácsára kezdtem el a gyakorlatban alkalmazni és javasolni pácienseim számára is a vércsoportok szerinti életmódot és táplálkozást. Azóta mindenki vércsoportját feljegyzem, s e téren is megfigyeléseket végzek, így gyakran már belépéskor nagy valószínűséggel meg tudom állapítani, kinek milyen a vércsoportja. Igen nagy eltérést tapasztaltam a különböző vércsoportúak viselkedésében, vérmérsékletében és mozgásigényében. A „0” vércsoportúak normális esetben igen mozgékonyak. Ha dühösek, akár „a tányért is földhöz csapják” persze jobban teszik, ha inkább futnak egy kört, mert náluk a feszültség az izmokban koncentrálódik, tehát csak testmozgással tudják levezetni. Számukra nagyon fontos a húsevés, nem is mondanának le róla semmiképp. Mindez érthető, hiszen az ő vérük az egyetlen, amely egyáltalán nem tartalmaz fehérjét.

Az „A” vércsoportúak feszültsége jól oldható meditációval, nekik igazán érdemes ezt megtanulni! Egyébként leginkább ők alkalmasak a vegetáriánus táplálkozásra, mivel az ő vérüknek a legmagasabb a fehérjetartalma. Érdekes megfigyelni egy „A” és „0” házaspárt. Az „A” vércsoportú sokszor nem érti, hogy „0”-ás párja miért nem fér soha a bőrébe, miért akar folyton menni, utazni, miközben ő olyan jól megvan az otthon megszokott nyugalmában. Az is érthetetlen, miért követel a másik minden étkezésre húst, ami nélkül „állítólag” semmit nem ér az ebéd. Sok-sok vita elkerülhető, ha tisztában vannak azzal, hogy egyikük sem összeférhetetlen, csak a vércsoportjuk eltérő, s így tudatosan alakíthatják ki a szükséges kompromisszumot.

A vércsoportok és a betegségek kialakulásánál is lehet némi összefüggést találni, bár ez igen összetett kérdés. Az „A” vércsoportú egyén hajlamos a rágódásra, az önemésztésre, ezzel akár degeneratív betegséget (pl. rákot) is „kialakíthat” magának. Ugyanakkor a „0”-ás annyira feszült tud lenni, hogy ezzel magas vérnyomást és gyomorpanaszokat is előidézhet magának. Manapság központi kérdés a túlsúly, a fogyókúra. Sokaknak csalódást okozhat, hogy ugyanattól a csodás recepttől egyeseknek sikerül lefogynia, másoknak viszont egyáltalán nem. Tapasztalatom szerint ez is nagyban függ a vércsoporttól. Míg az „A” vércsoportúaknál a növényi olajok, a szójás ételek, a zöldségek és az ananász kecsegtetnek eredménnyel, addig a „B” vércsoportúaknál a fogyást a tojás, az alacsony zsírtartalmú tejtermékek és a zöldségek segítik elő. Az „AB”-s csoportnál a sikert a tofu, a tengeri halak, az alacsony zsírtartalmú tejtermékek, a zöld levelű zöldségek és az ananász ígérik. Végül a „0”-ások számára az elengedhetetlen vörös húsaik mellett, a tengeri halak és hínárok, a kelkáposzta, a spenót, és a brokkoli, valamint a jódozott só fogyasztása hozhatja meg a kívánt ered­ményt.

Minden páciensem kap egy táblázatot, amely a számára jótékony, semleges és a kerülendő ételeket, italokat tartalmazza. Azt tapasztaltam ugyanis, hogy ha valaki a számára megfelelő táplálékot kapja, kevésbé fáradékony, jobban tud koncentrálni, s ezekből az ételekből kevesebbtől is jóllakik. A jelenséget azzal magyaráztam, hogy a vércsoport egyfajta program, az étel pedig egyfajta energiát szolgáltat a szervezetnek, s amennyiben a programnak megfelelő energiát visszük be, az jól hasznosul. Ha viszont azzal ellentéteset, akkor az nem biztosít megfelelő energiát, sőt a szervezet erőtartalékát veszi igénybe ahhoz, hogy valahová félretegye, elraktározza a nem kívánatos anyagot (pl. a zsírszövetekbe, az érfalakra, az ízületekbe), s már kezdődhetnek is a különtörő civilizációs betegségek (elhízás, érelmeszesedés, reuma, magas vérnyomás, stb) kialakulása.

Betegeim nagy része gyermek. A gyakori felső légúti hurutoknál például a homeopátiás szerek mellett a „0”-ás vércsoportúak esetében a tej és a tejtermékek, „A” vércsoportnál a tehéntej elhagyását is javasolni szoktam, bár sokszor nehéz meggyőzni a szülőket arról, hogy nem a tej vagy a kakaó a legfontosabb táplálék. A csecsemők legfontosabb tápláléka viszont – vércsoportjuktól függetlenül – az anyatej, ilyenkor az anyuka kapja saját vércsoportjának megfelelően a táplálkozási útmutatót. Megfigyeltem, hogy az emberek egy része ösztönösen épp azt fogyasztja szívesen, ami a vércsoportjának megfelelő. Ez a gyerekeknél még gyakoribb, de sokat segít, ha tudják, mit miért nem szeretnek, s azt is, hogy ízlésüket, egészségüket nem a reklámok formálják a helyes irányba.

Dr. Gelléri Julianna, Paramedica – 2005. február-március (9. oldal)

[

Hosszú távon lúgosítással is el lehet távolítani a lerakódásokat a szervezetből, de egy forradalmian új módszerrel 3 nap alatt megszabadíthatjuk szervezetünket a mérgektől. A radikális béltisztító eljárás fő támogatója, Dr. Harvey Kellogg szerint: „100 000, saját magam által vizsgált bél közül csak 6% volt normálisnak mondható.” A helytelen táplálkozás, a mozgásszegény életmód, a környezeti mérgek, a túlzott gyógyszerfogyasztás krónikus betegségek kialakulásához vezet. Helytelen életvitelünk: túlzott fehérje- és szénhidrátbevitel, rosthiányos táplálkozás[136], antibiotikumok-, szteroidok szedése, stresszes életmód következtében számos emésztési problémával kell megküzdenünk. Az emésztési problémák anyagcserezavarhoz, a szervezet elsavasodásához vezetnek. Kutatások bizonyítják, hogy szervezetünk mára már nem képes megküzdeni azokkal a mérgező vegyi anyagokkal, amit nap mint nap belélegzünk, a mesterséges élelmiszerekkel elfogyasztunk. A felgyülemlett méreganyagok rossz emésztéshez vezetnek, és lerakódásokat hoznak létre a szervezetben, például a vastagbélben, majd ezek a lerakódások a bennünk élősködő paraziták melegágyává válnak. Az immunrendszer 70%-a a vastagbélben található. A vastagbél hámrétege a mérgező anyagok elleni védelem stratégiai pontja. Karbantartása egészségünk megőrzésében kulcsfontosságú.

Miért alakul ki lerakódás a vastagbélben? A vastagbélben ideális körülmények között különféle baktériumból álló bélflóra található, amelyek között szervezetünk számára hasznos és haszontalan társbérlők is fellelhetőek. A bélflóra akkor kiegyensúlyozott, ha 85%-ban szervezetünk számára hasznos baktériumokat tartalmaz. A fent említett helytelen életmód következtében a bélflóra egyensúlya felborul, egyes, haszontalan baktériumok elszaporodnak, ezáltal kiszorítják a „jó” baktériumokat. A felborult egyensúly következtében olyan gombák telepednek meg, amelyek az egészséges bélrendszerben nincsenek jelen. A betolakodók jelenléte következtében emésztési problémák lépnek fel, a tápanyagok felszívódása akadályozottá válik, s lassul a salakanyagok kiválasztása, távozása a bélcsatornán keresztül. Normális esetben 7-16 órán keresztül vándorol a béltartalom a vastagbélben. Ennek nagy részét növényi eredetű emésztetlen cellulózrostnak kellene kitennie. A rosthiányos táplálkozás következtében azonban ez az időtartam hosszabbá válik, és emiatt a bélsárban található fehérjék rothadásnak indulnak, a rostok, a szénhidrátok erjedni kezdenek. A belőlük felszabaduló bomlástermékek (indol, szkatol, krezol, fenol, polialkoholok és egyéb aromás aminok) nem csak a bél nyálkahártyáját károsítják. Felszívódva a májat, de a többi szervet, szövetet, illetve a sejtek anyagcsere-folyamatait és az immunrendszert is rongálják.

Ezzel tovább csökken az immunrendszer aktivitása, zavart szenved a folsav, a biotin, a K- és B-vitamin-háztartás, illetve felerősödnek az erjedési és rothadási folyamatok, vagyis tovább fokozódik a mérgező hatású anyagok termelődése és felszívódása. Az így létrejött önmérgezés következményei lehetnek az állandóan visszatérő fertőzések, gyulladások, különféle bőrbetegségek, magas vérnyomás, migrén, allergiák, májbetegségek, krónikus fáradtság, a koncentrálóképesség csökkenése, depresszió és szorongásos állapotok. Egy átlagember szervezetében felhalmozódott káros anyagokkal teli bélsárlerakódás mennyisége 3-18 kg (!) is lehet. Honnan tudjuk, hogy itt az ideje megszabadulni a bélsárlerakódástól, a testünkben felgyülemlett méreganyagoktól, parazitáktól és egyéb salakanyagoktól? Az általuk kiváltott tünetektől. Itt az ideje a méregtelenítésnek, ha a következő tünetek közül egyet vagy többet észlelünk:

     11.   Krónikus fáradtság

     12.   Állandó vagy gyakori fejfájás

     13.   Ingerlékenység

     14.   Ételallergia

     15.   Bőrproblémák

     16.   Súlyfelesleg

     17.   Pókhas

     18.   Emésztési problémák

     19.   Puffadás, szélgörcs, székrekedés

     20.   Rossz lehelet, lepedékes nyelv

     21.   Aranyér

     22.   Állandó éhségérzet

     23.   Élősködők a székletben

     24.   Candidiazis

Kiknek javasolható?

Akinek az étkezésére több éve jellemző a következő ételek fogyasztása: Állati eredetű fehérjék (beleértve a tejtermékeket), kávé, tea, cukor, finomított fehér liszt, szervetlen só (finomított só), többnyire főtt, sült élelmiszerek fogyasztása, hidrogenizált zsírok, mikrohullámmal készített ételek. Továbbá aki rendszeresen fogyaszt gyógyszereket, alkoholt, ki van téve mérgező vegyi anyagok, nehézfémek egészségkárosító hatásának.

Nem javasoljuk az alábbi esetekben:

Várandós és szoptatós kismamáknak, veseelégtelenség, májműködési zavar, cukorbetegség, vékony-, illetve vastagbélgyulladás esetén és 16 éves kor alatt.

Milyen módjai vannak a vastagbél méregtelenítésének?

A vastagbél tisztítására két gyakori módszert ismernek a legtöbben. Az egyik a kolon hidroterápia, amikor a teljes vastagbelet nagy mennyiségű, megfelelő hőmérsékletű vízzel öblítik ki. A hidroterápia során azonban kimosódnak olyan baktériumok is a bélből, amelyek hasznosak és szükségesek. Ezen baktériumok visszapótlására egy külön eljárásra van szükség, ami jelentősen bonyolítja és drágítja ezt az módszert. A másik lehetőség különféle rostkészítményekkel 3-4 hét alatt kitisztítani a vastagbelet. Ennek a módszernek az a hátránya, hogy a 3-4 hét alatt sokan vissza-visszatérnek régi étkezési szokásukhoz, káros szenvedélyeikhez, ezáltal visszatáplálják a mérgeket szervezetükbe.

Mi a megoldás? A So Easy. Teljes megtisztulás három nap alatt.

A So Easy programot egy orvoscsoport fejlesztette ki Malajziában. A világ számos országában a Távol-Kelettől az Egyesült Államokig már több mint 10 éve sikerrel működik. A termék kiváló minőségű alapanyagokból készül. A gyártási folyamat gondosan ellenőrzött. A termék több nemzetközi díjat is kapott, amelyek garantálják megbízhatóságát, a mögötte álló fejlesztőcsapat szakmai hozzáértését, s az előállítás magas színvonalát. Több szakmai fórum is a legjobb méregtelenítő eljárásnak tekinti. A So Easy termékcsalád egyedülállónak bizonyul a világpiacon. 2008-ig már 30 ezer ember alkalmazta világszerte, nagy megelégedettséggel.

Mitől egyedülálló a So Easy?

Gyors és hatékony. A So Easy a hasonló elven működő termékek közül az egyetlen, mely mindössze 3 nap leforgása alatt képes megtisztítani a vastagbelet a lerakódott bélsármaradványoktól, parazitáktól és egyéb egészségkárosító anyagoktól. Az összes többi termék esetében ehhez legalább egy hónapos kúrára van szükség. A háromnapos program egyedisége abban áll, hogy itt csakis a dobozban található élelmiszerek, ital és pép fogyasztása engedélyezett, ezzel 100%-osan kiküszöbölhető az egyéb élelmiszerek bevitele, és így a szervezet visszaszennyeződésének elkerülése is biztosított. A kizárólag gyógynövénytartalmú készítmény három lépcsőben hat. Méregtelenít – Táplál – Erősíti az immunstátuszt. Természetes hatóanyagai (olajpálmarost, Omega-3 zsírsav, búzafű, enzimek) gondoskodnak a bél tisztításáról, táplálásáról, gyógyításáról. A háromnapos program alatt semmi más vitamin vagy táplálékkiegészítő szedése nem szükséges, mivel a termék mindent tartalmaz, ami a szervezet számára elengedhetetlen. A kúra alatt a dohányzás és alkoholfogyasztás szigorúan tilos.

Hogyan kezdjük a méregtelenítést?

Az első és egyik legfontosabb lépés a méregtelenítésre való lélektani felkészülés, amikor megérett bennünk az elhatározás, hogy rendbe tegyük egészségünket, zöld utat engedve a So Easy méregtelenítő programnak. A program során nem csak a mérgektől szabadul meg a szervezet, hanem a felesleges salakanyagok is távoznak, ezáltal egészségesebbnek, fiatalabbnak, energikusabbnak érezzük magunkat. Nagyon fontos, hogy a megfelelő eredmény eléréséhez be kell tartani az előírásokat.

Testünk felkészítése a méregtelenítésre.

A program megkezdése előtt fontos, hogy csökkentsük az ételfogyasztást. Erre azért van szükség, hogy a szervezet folyamatosan hozzászokjon a megváltozott anyagcseréhez. A szervezetnek időt kell adni, hogy alkalmazkodni tudjon a változásokhoz, s elfogadja a kevesebb ételbevitelt. Ha betartjuk az egyszerű utasításokat, a változás nem terheli meg a szervezetet. Ez különösen ajánlott a magas vérnyomással, érelmeszesedéssel küzdők számára. Ugyancsak fontos a savasító ételek kerülése, mert a program előtti napokban fogyasztott savasító ételek hatására a program második-harmadik napján kellemetlen tünetek léphetnek fel, ha a vér túl savassá válik. Azok számára, akik főleg könnyű ételeket szoktak fogyasztani, háromnapos, a nehéz, megterhelő ételeket fogyasztóknak és a túlsúlyos embereknek hétnapos előkészülésre van szükségük. A hosszabb előkészülési folyamat azért is ajánlott, mert ennyi idő alatt előjöhetnek olyan problémák, amelyekre oda kell figyelni a méregtelenítés során, pl. lappangó betegségek. Az előkészülési folyamat csökkenti a negatív reakciók kockázatát, ezáltal hatékonyabbá lehet tenni a méregtelenítést.

A program sikeréhez két dolgot feltétlenül be kell tartani a felkészülés időszakában

1. szabály:

Teljesen abba kell hagyni a dohányzást, alkoholfogyasztás, kávé, tea, csili, tápanyagszegény, fagyasztott ételek fogyasztását.

2. szabály:

Kevesebb húst fogyasszunk, étkezéseink nagy részét könnyű ételek tegyék ki. Csökkentsük a zsír, só, cukor, ízesítők bevitelét.

Előméregtelenítés:

1. nap: kevés hús vagy csak zöldség fogyasztása.

2. nap: csak zöldség, gyümölcs és zabkása.

3. nap: csak zöldség, gyümölcs (alma, görögdinnye), zöldségleves és zabkása.

Méregtelenítés (3 nap)

A program elkezdése előtt konzultáljon táplálkozási szakemberrel, aki megmondja, hány nap méregtelenítést javasol az ön számára. A So Easy egynapi adagjának tartalma 2 zacskó Bio-Wheatgrass por, 2 zacskó Bio-cell, 3-3 zacskó Bio-Balance és Bio-Diet. A zacskók tartalmát a használati útmutatóban megjelölt időpontokban kell elfogyasztani. A fogyasztási útmutató és a nemzetközi tanúsítványok a http://www.vivanatura.hu weboldalról letölthetőek.

Bio Wheatgrass

Fő feladata: Segít kitisztítani, méregteleníteni a szervezetet, javítja az anyagcsere-folyamatokat és a hormontermelést. Tartalma: búzafű és enzimek. A búzafű kiegyensúlyozott tápanyagot biztosít a szervezet számára, javítja a sejtfunkciót, segít megfékezni a káros sejteket és vegyi elemeket, azáltal, hogy csökkenti a fertőzéses betegségek kockázatát. Az enzimek hozzájárulnak az emésztés helyes működéséhez, javítják a tápanyagellátást, regenerálják a sejteket.

Bio-Cell

Fő feladata: Helyreállító szerepe van, javítja az immunrendszer működését, megfelelő mennyiségű tápanyagokkal látja el a szervezetet, hozzájárulva az ideális testformához, amiről álmodunk. Nukleinsav-tartalmának köszönhetően segíti az egészséges, fiatal sejtek születését és csökkenti a kellemetlen tüneteket, amely a méregtelenítés során az energiavesztésből fakad. Tartalma: 18-féle aminosav, 7-féle zöldségkivonat, nukleinsav és Omega-3 zsírsav.

BioBalance és Bio-Diet

Fő feladata: A méregtelenítő program legfontosabb része. A lerakódott bélsár leválasztása természetes módon. Tartalma: olajpálmarost és szerves alkotóelemek, amelyek egyrészt eltávolítják a mérgeket a testből, másrészt megszabadítanak bennünket a bélfalra tapadt pangó bélsárlerakódástól.

Milyen reakciókra számíthatunk a program során?

Néhány ember esetében éhségérzet lép fel a második és a harmadik napon. Különösen azoknál, akik nem készültek fel megfelelően. Azt javasoljuk, ha csak lehet, ne fogyasszunk más ételt, mint a So Easy, fektessünk komoly hangsúlyt az előméregtelenítésre. Gondolataink tisztábbá, nyugodtabbá válnak. A látás, hallás, ízlelés és tapintás kifinomultabbá válik.

Néhány esetben a következő mellékhatások léphetnek fel, de ezek csak átmenetiek.

                1.    lepedékes nyelv

                2.    rossz lehelet

                3.    fejfájás

                4.    fáradtság

                5.    gyomorfájás

                6.    hosszú és bűzös székletürítés

                7.    gyomorfájás

                8.    hüvelyi folyás, korai menstruáció

                9.    száraz ajkak

            10.    viszkető bőr

            11.    émelygés

            12.    hányás

            13.    hidegrázás, melegségérzet

            14.    sötét vizelet

Megjegyzendő, hogy ezek a mellékhatások együtt járnak a méregtelenítési folyamattal, s csak ideiglenesek. A méregtelenítés végén egészségesebbnek és erősebbnek fogjuk érezni magunkat.

Mit tegyünk és mit ne a méregtelenítés során?

Igyunk nagyon sok vizet (5-6 liter naponta). Fogyasszunk kevés, de magas rosttartalmú gyümölcslevet, ha éhesnek érezzük magunkat, mert ez segíteni fogja a méregtelenítő folyamatot. Legyünk kitartóak. Pihenjünk többet és lehetőleg korán menjünk aludni. Gondolatban hangolódjunk rá a programra. Kerüljük a szexuális életet és az önkielégítést. Kerüljük a megterhelő fizikai és szellemi tevékenységeket, mert a méregtelenítéshez szükségünk lesz energiára. Ne nézzünk hosszan tv-t, mérsékeljük az újságolvasást, számítógépes játékokat. Ha nem feltétlenül szükséges, ne vegyünk be gyógyszert. Az orvos által felírt – különös tekintettel a magas vérnyomásra és cukorbetegségre – gyógyszereket azonban szedjük be. A méregtelenítő program alatt nem árt kapcsolatot tartani egy táplálkozási szakemberrel. Így ha bármilyen kételyünk, kérdésünk van, azonnal szakszerű választ kaphatunk. Végezzünk kevés könnyű testmozgást, mint a jóga, de kerüljük a kimerítő és erőteljes testedzést. Az optimális hatás eléréséhez ne stresszeljük magunkat.

Méregtelenítés után:

Könnyű ételek fogyasztása javasolt legalább a méregtelenítést követő 5 napon keresztül. Az újrakezdés fő elve: Folyékony élelmiszerek, könnyű ételek fogyasztása. Normális mennyiségű, mértékletes étkezés, sok zöldség, gyümölcs, esetleg hal (a többi hús kerülendő), teljes kiőrlésű gabonából készült élelmiszerek.

1. lépés:

Folyékony élelmiszerek, mint a zabkása, zöldséglevesek.

2. lépés:

Fogyasszunk könnyű ételeket, mint a sült zöldségek, tükörtojás paradicsommal. Az ételek ne legyenek túl olajosak, sósak vagy fűszeresek. Gyümölcsöket (piros héjú alma, görögdinnye) fogyasszunk. A túlzott evéstől és a túlzott szexuális élettől azért kell távol tartani magunkat, hogy a méregtelenítésre elég energia maradjon. Az utófázis során is nagy mennyiségű folyadékbevitelre van szükség az energiaszint megtartási érdekében.

A háromnapos programot fél év múlva érdemes megismételni, de egy éven belül mindenképpen. A továbbiakban évi egy alkalommal javasoljuk a program elvégzését. Amennyiben valakinek komoly mennyiségű bélsárlerakódás terheli a szervezetét, érdemes a 3 napos programot 6 vagy 9 napig folytatni. Túlsúlyos páciensek akár 15 napig is végezhetik a méregtelenítést, mert ebben az esetben jelentős súlycsökkenés is elérhető, a szervezet folyamatos és megfelelő táplálékellátása mellett, de erről a méregtelenítés megkezdése előtt konzultáljanak táplálkozás-szakértőjükkel. Akik rendszeresen fogyasztanak gyógyszert, mindenképpen konzultáljanak orvosukkal, mert a méregtelenítés után a gyógyszer felszívódása eredményesebb, előfordulhat, hogy napi gyógyszeradagjukat csökkenteni kell.

Ha a béltraktus tiszta, testünk természetes védekező mechanizmusa normálisan működik, javul a külső megjelenés, lelkileg jobban fogjuk érezni magunkat, csökken a testsúlyunk vagy eléri az ideális mértéket. Az életminőség javul, az öregedéssel járó panaszok szintén enyhülnek. Az allergiás tünetek is csökkennek. A program után intenzívebbé válik a szaglásunk, és érdekes módon sok egészségkárosító élelmiszerre (pl. a disznózsírra) rá sem tudunk nézni többé. Étkezési szokásaink gyakran átalakulnak, több korábban megszokott ételt nem fogunk kívánni. Egyúttal csökkenni fog az alvási szükségletünk. Már 6-7 órányi alvás után is frissen, kipihenten ébredünk, és egész nap energikusak leszünk. A Green Mix 9 hatására rendeződik a vércukorszint, és a kezdeti stádiumban levő 2-es számú cukorbetegség gyakran megszűnik.

A háromnapi tisztítócsomag bruttó ára: 25 000 Ft. A háromnapos program az 50-60 kg közötti átlagsúlyú embereknél a leghatékonyabb. 60 kg felett minden 10 kg után plusz egy méregtelenítő napot kell beiktatni a kiváló eredmény eléréséhez. Tehát 60 kg fölött 10 kg-ként 1-1 nappal meg kell hosszabbítani a programot. A méregtelenítés akár 15 napot is igénybe vehet, testsúlytól függően. Előfordulhat, hogy 100-120 kg-os emberekből 15 nap alatt 18 kg lerakódott bélsár is távozhat. Ezek persze extrém esetek. Járulékos előny, hogy a So Easy használata fogyással is együtt jár, főleg a hasi tájékon lévő lerakódások korrigálódhatnak hatásosan és gyorsan. A program előtt és után két napon keresztül érdemes kombuchás ásványvizet fogyasztani. Ugyanis a szervezetünkben felszaba­duló mérgeket ki kell üríteni, és ehhez fokozott folyadékbevitelre van szükség. A kombucha[137] regenerálja a táplálkozási hibák és a túlzott gyógyszerfogyasztás következtében károsodott emésztőrendszert, bélflórát. Támogatja a szervezet öntisztító, öngyógyító képességét.

Jakab István – Természetgyógyász Magazin, 2008. július (86-88. oldalak) + So Easy kúrával kapcsolatos tapasztalatok az augusztusi számból.

[

A szervezet méregtelenítésére, a vastagbél regenerálására más készítmények is találhatók a piacon. Közülük legismertebb a Colon cleanse, a Royal detox és a Colonix, amely a Toxinout bélflóra-visszatelepítővel párosítva a kolon hidroterápia otthon is alkalmazható alternatívája. Ezek a készítmények azonban meglehetősen drágák. Összetevőiket tekintve irreálisan magas az áruk, ezért csak kevesen tudják megfizetni őket. A kevés pénzzel rendelkezőknek sem kell azonban lemondaniuk erről a hatékony béltisztítási módról, mivel ezeknek a csodaszereknek fő alkotóeleme az indiai útifű[138] magja. Az indiai útifűmag héj külön is kapható a gyógynövényboltokban, és az ára csupán tizede az előbbi komplex készítményeknek. A hatása pedig ugyanolyan. Lebontja és eltávolítja a mérgező salakanyagokat, melyek a vastagbél redőiben és zugaiban rekedtek. A mérgek eltávolítása megszünteti a gázképződést, a felfúvódást, a refluxot, a fejfájást. A belső tisztulás külsőleg is megnyilvánul. Rendeződnek a bőr- és hajproblémák, javul a közérzetünk, energikusabbak leszünk. A tisztulás járulékos következménye, hogy csökken a hús, az alkohol és a kávé iránti vágy. A tiszta vastagbél mentes a káros baktériumoktól és élősködőktől, amelyek az emberi ürüléken táplálkoznak.

Az indiai útifű magjának héja, vagyis a korpája nyúlós, zselatinszerű masszává duzzad a belekben, elősegítve a bélmozgást és a székelést. (Annyi vizet szív magába, hogy tömegének tízszeresére dagad, és ezáltal hidratált állapotba hozza az emésztőrendszert.) A nagyobb mennyiségű lágy széklet gyorsabban halad át a bélrendszeren és könnyebben ürül ki. Ezáltal kitisztítja a vastagbelet, eltávolítja, magával viszi a lerakódásokat. Magas rost- és nyálkatartalma mechanikusan izgatja a bélnyálkahártyát, szabályozza a belek mozgását. A széklet puhításával megszűnik a székrekedés, az aranyér és egyéb bélrendellenességek, pl. gombás fertőzések (candida), bakteriális fertőzések (heli­cobacter). Ezen túlmenően csökkenti a koleszterinszintet, a magas vérnyomást, és gátolja a 2-es számú cukorbetegség, valamint a végbélrák kialakulását. A perisztaltikus mozgás helyreállításával felélénkül az anyagcsere is, ami megakadályozza az elhízást. (A bélmozgás élénkülését mi is elősegíthetjük, ha a hasunkat időnként intenzíven masszírozzuk.) A fogyást elősegíti a megduzzadt útifűmag korpa által kiváltott teltségérzet is.

Reggel kell bevenni belőle 1 evőkanálnyit, 2 dl ásványvízzel keverve, éhgyomorra. Azonnal meg kell inni, mert gyorsan duzzad. Este, elalvás előtt nem szabad használni. Íze és állaga a búzadarához hasonló. Sokan nem vízzel, hanem teával keverik. Legalkalmasabb erre a célra a szennalevél tea, ami önmagában is hashajtó hatású. (A vegyszeres hashajtókkal ellentétben a szennalevél főzete mellék­hatás­mentes, nem szokik hozzá a szervezet, és nem károsítja a jótékony bélbaktériumokat.) Utána napközben sok vizet (legalább 2 litert) kell inni, mert folyadék hiányában a megduzzadt útifűmag korpa megreked a bélrendszerben, és ezáltal még súlyosabb székrekedés alakul ki. (Bőséges vízfogyasztás hiányában a duzzadásához szükséges vizet a bélrendszerből veszi fel, mely által a vastagbélben rekedt bélsár még keményebbé válik.) A kúra minimális időtartama 3 nap, de a vastagbélben évek alatt felhalmozódott lerakódások maradéktalan eltávolításához 1 hét kell. A maradékot ne dobjuk el, mert ha nem mozgunk sokat, és továbbra is rostszegény, finomított ételeket (húsokat, fehér kenyeret, süteményeket) fogyasztunk, később is rákényszerülünk az útifűmag korpa használatára.

Hatékony és olcsó béltisztító a lenmagliszt is. Belülről kisöpri a beleket. A hashajtókkal ellentétben hatása lassú, de kíméletes. Nem tesz kárt a bélrendszerben, ezért szükség esetén a kúra bármikor ismételhető. A lenmag az egészségnek is jót tesz, mert 50%-a olaj, és a lenmagolaj fele Omega 3 zsírsav. 1 dl élőflórás kefirbe keverjünk 1 evőkanál lenmaglisztet, és reggel éhgyomorra fogyasszuk el. A kúra 3 hétig tart. A második héten 2 evőkanál, míg a harmadik héten 3 evőkanál lenmaglisztet kell a kefirbe keverni. Napközben ez estben is sok vizet (legalább 2 litert) kell inni, mert folyadék hiányában a megduzzadt lenmagliszt megreked a bélrendszerben, és tisztító hatását nem tudja kifejteni. A lenmagliszt otthon, kávédarálóval is előállítható. (A lenmag jóval olcsóbb, és frissen őrölve hatékonyabb a lisztje.) A lenmagot legolcsóbban bioboltokban szerezhetjük be, 250 grammos csomagolásban. (Ez az adag fedezi a háromhetes kúrához szükséges teljes lisztmennyiséget.)

A lenmag trópusi megfelelője a chia mag. Európában csak a közelmúltban került a figyelem középpontjába. Amióta az 1990-es évek tudományos kísérletei rávilágítottak arra, hogy növelni kell az Omega 3 zsírsavak fogyasztását a szívbetegségek, a cukorbetegség, a rák, a depresszió megelőzése érdekében, a chia mag nálunk is jelentős szerepet kapott a táplálkozásban. A torontói egyetem kutatásai során kimutatták, hogy chia magot adva a cukorbetegek étrendjéhez, jelentős javulás volt észlelhető bizonyos gyulladások csökkentése és vérnyomáscsökkenés terén. A chiában kétszer annyi protein található, mint bármely más magban vagy gabonában, ötször annyi kalciumot tartalmaz, mint a tej, kétszer annyi káliumot, mint a banán, háromszor nagyobb mennyiségű antioxidánst, mint az áfonya, illetve szintén háromszor annyi vasat, mint a spenót. Az agyonfinomított, rostmentes ételeket fogyasztó nyugati országokban azért kedvelik, mert folyadékba áztatva tömegének 12-szeresé­re dagad. Ezért kiválóan alkalmas a székrekedés, a puffadás és az aranyér megszüntetésére. (A chia mag részletes ismertetése és fogyasztási módja a Reformételek ínyenceknek című szakácskönyv III. fejezetében található, az Amarántkása után.)

Amiatt nem kell aggódnunk, hogy az indiai útifű vagy a lenmag, illetve a chia mag a lerakódásokkal együtt a bélflórát is eltávolítja a vastagbélből. Ezt a problémát megoldja a vakbél. Ennek az orvostudomány által feleslegesnek tartott szervnek az a feladata, hogy valamely betegség által kiváltott heveny hasmenés után visszatelepítse a jótékony bélbaktériumokat a vastagbélbe. A vakbél ugyanis nem ürül ki a vastagbéllel együtt, így a betegség lefolyása után a benne levő bélsárból újra kialakul a bélflóra. A vakbélből kijutó jótékony baktériumok néhány hét alatt az eredeti mennyiségre szaporodnak. (Az immunrendszerünket alkotó baktériumok túlnyomó része a vastagbélben található, és tömegük elérheti a 3 kilogrammot is.) 500 féle baktérium van a bélcsatornában. A bélflórát 10¹¹, azaz 100 milliárd mikroorganizmus alkotja. Összsúlyuk életkortól függően 1,5-3 kg. Részarányuk a székletben mintegy 30%.

Az ember és a mikrobák tehát szimbiózisban[139] élnek egymással. Ez normális körülmények között nem káros, sőt kifejezetten hasznos számunkra. A mikrobák ugyanis megkönnyítik az emésztési folyamatot, életfontosságú vitaminokat állítanak elő, és erősítik az immunrendszer védekezőképességét. A baktérium szó hallatán a legtöbb emberben kellemetlen képzetek támadnak. Pusztító járványok, fertőző betegségek jutnak eszünkbe. Pedig jóindulatú baktériumok is vannak. Baktériumok nélkül nem képzelhető el szerves élet. A baktériumok többsége hasznos számunkra, sőt nélkülözhetetlen. Nélkülük nem maradnánk életben. Ezt erősíti meg az a kísérlet, amelyben steril körülmények között nevelt állatok a legkisebb fertőzés esetén elpusztultak.)

[

Angliai kutatóknak sikerült elkülöníteniük azt a hormont, melynek hatására az emberek jóllakottságot éreznek. A „harmadik segítő hor­mon”, tudományos nevén PPY3-36 hatására egy londoni kísérlet résztvevői a többiek­hez képest egyharmaddal ke­vesebbet ettek, és már ettől a mennyiségtől is jóllaktak. Rá­adásul nemcsak az étvágy csök­kent, hanem az ét­ke­zések kö­zötti nassolás vágya is eltűnt, leg­alábbis addig, amíg ér­vé­nyesült a hormon ha­tása; A hormon olyan érzetet keltett az agy­ban, mintha az emberek már ettek volna.

Steven Bloom[140] kutató ezek­kel a szavakkal foglalta össze a hormon hatásmecha­nizmu­sát: Mielőtt az említett vizs­gálatra sor került vol­na, ang­liai és ore­goni (USA) ku­ta­tók­nak sike­rült elkü­löní­te­ni­ük a PPY3-36 nevű, rövid távon ható hor­mont, amelyet a bél bizonyos sejtjei vá­lasztanak ki. Ennek a hormonnak a szintje a vérben étke­zések után nő meg, és két étkezés között is magas marad. A kutatók először ege­reken bi­zonyítot­ták, hogy a hormon az agy azon neu­ronjait befolyásolja, amelyek az ét­vággyal és a testsúly ellenőr­zé­sé­vel füg­­g­nek össze. Ezután 12, nor­mális test­súlyú önkén­tesnek ad­tak injekciót a hor­monból, il­let­ve a pla­cebóként működő só­oldat­ból. A vizsgá­lat részt­vevői két órá­val ké­sőbb ebédelhettek. Az ered­mé­nyek azt tanúsították, hogy a ho­rmon­injekciót kapott em­be­rek egy­harmaddal ke­vesebb ételt ettek, és további 12 órán át ke­vésbé érez­ték magukat éhesnek, mint ál­talában. Ez idő alatt nem vágy­tak nasso­lás­ra sem.

Korábban a tudományos kí­sér­letek­ben a figyelem első­sor­ban a grelin ne­vű hormonra össz­pon­to­sult. Ezt a gyomor sejtjei ter­me­lik, és étvágyfokozó hatása van. Is­meretes, hogy a hasnyál­mi­rigy ál­tal termelt inzulinnak a test zsírrak­tá­raira gyakorolt hatása a PPY3-36 hor­montól eltérően, hosszú távon érvé­nyesül. Az elhízás legalább 30 millió embert érint világszerte, és olyan-„civi­li­zációs” bajok komoly kockázati tényezője, mint a stroke (agyvérzés), a szívbetegségek, a diabétesz (cukor­betegség) és a rák. Szakértők a mos­tani eredményekkel kapcsolatban óva­tosságra intenek. Felhívják a figyel­met arra, hogy az említett hormon a szervezet más fontos szabályozó rend­szereire is befolyással lehet, ezért szá­mos további vizsgálat­ra, és több évre lehet szükség, mielőtt a PPY3-36-ból fogyókúrás gyógyszer lesz. A dolog fontosságát azonban minden­kép­pen jelzi, hogy a különféle fogyókúrás módszerek és a fogyást segítő étrendkiegészítők piaca már most is több milliárd dolláros forgalmat bonyolít le.

[

Sokféle böjt van, de ha valaki gyógyulni akar a koplalás által, annak érdemes igazodnia a természet rendjéhez, és betartania a gyógyító böjt alapvető szabályait. A legkülönbözőbb betegségeknél tapasztaltunk általa javulást, de az egészség megőrzésében is fontos szerepet kap. Vannak, akik vallási okokból böjtölnek, mások a szervezetükben szeretnének nagytakarítást csinálni általa, megint mások a fogyókúrájuk bevezetéseként adják teljes koplalásra a fejüket. Böjtnek nevezik sokan a monodiétát is: azt, amikor csak egyféle ételt, például barna rizst vesznek magukhoz. A jól meg tartott böjtnek, amiről most szó lesz, kifejezetten gyógyító hatása van: a szervezet általa visszatér ősi rendjéhez, és regenerálja önmagát, így voltaképp bármilyen betegség esetén hasznos. Én magam minden ősszel és tavasszal 10-14 napos böjtöt tartok, ami segít az egészség megőrzésében, a káros hatások kiküszöbölésében. Azért tavasszal és ősszel, mert a böjt egyúttal mindig valami újnak a kezdete, változást jelent, akkor a legeredményesebb tehát, amikor a természet is változóban van.

A gyógyító böjt azt jelenti, hogy hosszabb időn keresztül csak vizet, továbbá meghatározott, a célunknak megfelelő gyógyteákat veszünk magunkhoz, és semmi mást. Ez egyúttal azt is feltételezi, hogy aki gyógyszereket szed, azokat is elhagyja, ezért betegek esetében ki kell kérni a kezelőorvos vagy egy, a böjtöt mint gyógymódot ismerő orvos szakvéleményét. A gyógyszer megakasztja a szervezet önszabályozó mechanizmusait, és rákényszerít egy másfajta ritmust. Józanul mérlegelni kell, melyik az, amelyik a beteg számára hasznosabb: a gyógyszer szedése vagy átmeneti felfüggesztése a böjt érdekében, ami azt az eredményt hozhatja, hogy a böjt után csökkenthető a gyógyszeradag. Egy koleszterincsökkentőt vagy enyhe vérnyomás-szabályozót például valószínűleg el lehet hagyni, hiszen a böjt idején nem jut a szervezetbe táplálékból koleszterin, és a szervezet képessé válhat a vérnyomás újraszabályozására, míg egy szívritmus-szabályozó vagy vérzékenység elleni szer szedése nem biztos, hogy felfüggeszthető. Ezek csak példák, minden esetben a beteggel együtt az orvosnak kell döntenie.

Egészséges emberek a szabályok betartásával orvosi felügyelet nélkül is böjtölhetnek, de amennyiben böjt közben az éhségérzeten túl rosszul érzik magukat, tünetek lépnek fel, úgy keressék fel orvosukat, mert a böjt során, ahogyan a szervezet regenerálja magát, lappangó betegségek előbukkanhatnak. A böjt megszakítása ekkor sem feltétlenül indokolt, de ennek eldöntése orvosi feladat. A gyógyító böjtnek nem akadálya a soványság, hiszen a szervezet megfelelő működése és az emésztés helyreállítása után a megfelelő testsúly visszaáll, sőt javulhat az étvágy, de étkezési zavarok: ano­rexia, bulimia esetén szintén szükség van orvosi konzultációra. A gyógyító böjtre fizikailag is, lelkileg is fel kell készülni. A böjt megkezdése előtti napokban már ne együnk zsíros, nehéz ételeket, süteményeket, ne fogyasszunk alkoholt és cukros italokat.

A koplalás csak a mai kor emberének furcsa, évezredeken át természetes volt. Még néhány száz évvel ezelőtt is úgy étkeztek az emberek, mint az állatok: ha volt elegendő táplálék, akkor jóllaktak, ha nem, akkor annyit fogyasztottak, amennyi jutott, és a szervezet fel van rá készülve, hogy akár napokig nincs mit enni. A mai étkezési bőség az egészségünkre voltaképpen káros, hiszen a szervezetünk felhalmoz, tartalékol, de nincsen rákényszerítve, hogy a tartalékokat kiürítse. Olyan ez, mintha folyamatosan töltenénk fel a spájzot, a hűtőt, de nem főznénk ki belőle semmit – így mindig állott, régi élelemmel táplálkoznánk. Néha ki kell üríteni a raktárakat ahhoz, hogy új, friss dolgok kerüljenek bele. Amikor tehát böjtölünk, nem teszünk mást, mint helyreállítjuk az ősi rendet, visszatérünk a természet törvényeihez. Szüksége van azonban a szervezetnek eközben megfelelő mennyiségű és minőségű folyadékra, legfőképpen vízre.

A gyógyító böjt legrövidebb időszaka 5-10 nap, háromnapos böjtnek nincs értelme. A böjtnek ugyanis biokémiai szempontból három fázisa van. Az első fázisban a szervezet érzékeli, hogy külső forrásból nem jut energiához, ezért a legegyszerűbb megoldáshoz nyúl, a máj cukorraktárát tölti a vérkeringésbe, fenntartandó a megfelelő vércukorszintet. Ez a raktár az azonnali túlélésre van „berendezve”, minden további nélkül mozgósítható, de fél-egy napon belül kiürül. Amikor a szervezet a máj raktáraihoz nyúl, azonnal jelzést ad az agynak, tápanyagra van szükség! Vagyis ekkor jelentkezik az éhségérzet, ami egyre erősödik, ahogyan a máj raktárai ürülnek.

A második fázisban a szervezet elkezdi lebontani saját fehérjéit és zsírraktárait, és abból állít elő a sejtek számára tápanyagot. Mivel a fehérjék lebontása egyszerűbb, a zsírmolekulákat nem bontja tökéletesen, ezért a szervezetben aminosavak keletkeznek. Az agy azonban csak a cukrot képes felhasználni, így egyfajta hiányállapot jelentkezik. A vércukorszint esik – de nem kórosan –, az embernek állandó éhségérzete van, csökken a koncentráció, az agy teljesítménye, lelassul a gondolkodás. A gyakorlott böjtölőket ez az átmeneti nehézség nem zavarja, de aki először próbálkozik gyógyító böjttel, az jól teszi, ha ebben az időszakban a nagyobb szellemi erőfeszítéseket kerüli. Fel kell készülni arra, hogy a szervezet több pihenést kíván, az ember aluszékonnyá, fáradékonnyá, ingerlékennyé válik. Ne ebben a néhány napban akarjuk megoldani régóta húzódó konfliktusainkat! Kerüljük a súrlódásokat, térjünk ki a viták elől, ha van rá mód. hogy hosszabb időn keresztül csak vizet és gyógyteákat veszünk magunkhoz Gyakorlott böjtölőknél ez az időszak mindössze két-három napot vesz igénybe, de aki először böjtöl, annál 5-7 napig is eltarthat. Ám aki ilyenkor feladja, annak a számára értelmét veszíti az addigi önfegyelem, hiszen a böjt csak akkor gyógyító hatású, ha sikerül túljutni ezen a holtponton.

A harmadik fázisban, amit késői vagy adaptált éhezésnek nevezünk, a szervezet berendezkedik arra, hogy nincs több táplálék, és a nélkül kell boldogulnia. Megtanul megélni a zsírok lebontásából származó anyagcseretermékekből, az úgynevezett ketonokból. Meglódul a zsírbontás, a fehérjefel­hasz­nálás csökken, és attól fogva, hogy a szervezet fel tudja használni a ketonokat, elmú­lik az éhségérzet. Feltétlenül érdemes kivárni és néhány napig fenntartani ezt a harmadik fázist, mert voltaképpen ez a gyó­gyí­tó szakasz. Attól fogva, hogy nem vagyunk éhesek, a böjtöt már könnyű megtartani, legfeljebb az ízek hiánya, az étel illata irritál, de valódi éhségérzet ebben a fázisban már nincsen.

Aki fogyni akar, annak is erre a szakaszra van szüksége, hiszen úgy olvadnak a kilók, mint vaj a napon, s ha a böjt után egy egészséges, zöldségekben gazdag, zsírokban és szénhidrá­tok­ban szegény étrendre tér vissza a fogyókúrázó, akkor a szer­vezet már tudja, hogyan jusson energiához a szervezetben meg­lévő zsira­dékból, tehát folytatja a zsírbontást. Miért nevez­hetjük ezt a harmadik fázist gyógyító szakasznak? Azért, mert ilyenkor a szervezet azokat a fehérjéket bontja le, amik nagyon aktívak, gyorsan változóak: így a gyulladásos, daganatos terü­le­te­ket. A zsírban oldódó mérgező anyagok a szervezetből ki­ürülnek, az egész test tisztul. A betegeinknél azt ta­pasztaltuk, hogy ebben a harmadik fázisban króni­kus, akár éveken át tartó gyulladások szűntek meg, rosszindulatú daganatok tűntek el, mindaddig gyó­gyíthatatlannak hitt betegségek múltak el. A terápiás céllal folytatott böjtöt akár 21 napig lehet folytatni, és néhány hónap múlva meg lehet ismételni. Ennél hosszabb böjtöt azonban nem ajánlok, mert a szer­vezet kezd erőtlenedni, és sor kerülhet a fontos és hasznos fehérjék lebontására is. Ráadásul a vitami­nok, ásványi anyagok kiürülése miatt komoly hiány­állapot lép­het fel.

A harmadik fázisban új erőre kap az ember: sok­kal frissebb szellemileg, élesedik a látása, a hallása, erősebbnek látja a színeket. Jobban tud összpon­to­sítani, és fizikailag is úgy érzi, mintha valami terhet rakott volna le. A túlsúlyosak egy kéthetes böjt alatt akár 10-15 kilót is veszíthetnek a súlyukból, de aki a böjt után az azt megelőző hizlaló táplálkozási rendhez tér vissza, annál felléphet a jojóeffektus, és az elveszített súlynál többet is visszaszedhet! Ezért nagyon fontos, hogy a böjt után változtasson a táplálkozási szokásain. A normál testsúlyúak 5-10 kilót, a vékonyak 2-5 kilót fogynak, de a súlyvesztés egy része víz, amit a táplálkozás ismételt megkezdése után a szervezet gyorsan visszapótol.

A gyógyító böjt legrövidebb időszaka tehát több mint öt nap, leghosszabb időszaka három hét, ez egyénenként is változó lehet. Függ attól, böjtölt-e korábban az illető, mi a célja a böjttel, milyen betegségei vannak. Gyakorlott böjtölő sokkal hamarabb eljut a harmadik, gyógyító szakaszba. Szellemileg segíthetjük a böjtöt meditációval, elvonulással, befelé fordulással. Én húsz éve rendszeresen böjtölök, és ezen időszakokban is folytatom a szokásos munkám, tehát a böjtnek nem feltétele az, hogy otthon maradjunk vagy szabadságra menjünk, sőt jó, ha van, ami eltereli a figyelmünket.

Rendkívül fontos viszont, hogy a böjt teljes időtartama alatt szükség van beöntésre. Ettől sokan idegenkednek, de aki nem vállalkozik rá, az ne is fogjon hozzá a gyógyító böjthöz, mert többet árt vele, mint használ! A méreg- és salakanyagok ugyanis a vastagbélben és a végbélben koncentrálódnak, és ha innen nem tudnak kiürülni, akkor komoly károkat okozhatnak. Rendszeres, napi 1-2 beöntései azonban eltávolíthatók. A beöntéseket mindaddig folytatni kell, ameddig az étkezés megkezdése után a bélműködés helyre nem áll, vagyis az első spontán széklet meg nem jelenik. A vastagbél tisztítása egyébként csökkenti az éhségérzetet és a fáradtságot. Beöntéshez a patikákban vásárolható irrigátor felszerelés[141], és végül is hamar megszokja az ember, ha tudatosítja, milyen hasz­nos.

Gyakran hangoztatják, hogy a böjt során igyunk különleges vizeket és különböző gyógyteákat, de én a tiszta csapvíz híve vagyok. Az ásványvizek különböző kezeléseken mennek keresztül, különböző ásványokat tartalmaznak, nehéz meghatározni, melyekre van éppen szüksége a szervezetnek, s melyekre nem. Magyarországon az ivóvíz viszonylag jó minőségű. Ha valaki hisz a deutérium-mentes vagy pi-vízben, illetve más gyógyvizekben, ihatja azt is, de megteszi a szűrt csapvíz, és ez a legolcsóbb is. Ami a gyógyteákat illeti: nem javaslom, hogy összevissza mindenfélét megigyunk, érdemes előtte fitoterapeutával konzultálni. Ha valaki konkrét betegség miatt böjtöl, akkor az annak megfelelő gyógyteákat érdemes fogyasztania, egyébként májtisztító, méregtelenítést elősegítő vagy immunrendszer-erősítő gyógyteát ihat. Sokan aggodalmaskodnak, hogy a böjt során nem jut a szervezetbe elegendő vitamin, ásványi anyag, ezért javasolják zöldség- vagy gyümölcslevek fogyasztását. Én ennek nem vagyok híve, ugyanis a zöldség- és gyümölcslé is cukrot visz a szervezetbe, ami éppen a böjt lényege ellen hat: a szervezetnek „eszébe juttatja”, hogy nem is kell olyan keményen megdolgoznia a cukorért. Ha valaki úgy érzi, feltétlenül szüksége van a böjt alatt is tápanyagra és ízekre, naponta egyszer fogyasszon egy-két deciliter biozöldséglevet, ezzel mintegy megjutalmazva magát az önmegtartóztatásért.

A böjt nem egyszerűen a szervezet nagytakarítása, hanem egyúttal a szellemünké is. A böjt alatt az embernek olyan ötletei, elképzelései jönnek, mint máskor soha. Megérik vagy megerősödik az igény és a szándék a változtatásra. Rádöbben, hogy az életben majdnem minden az evésről szól, pedig vannak más fontos dolgok is. A böjt alkalmas arra, hogy újragondoljuk az életünket, megszabaduljunk rossz szokásainktól és újakat, jobbakat alakítsunk ki. Amikor ismét elkezdjük a táplálkozást, mintegy visszaépítjük magunkat szellemi értelemben is. Ezért nagyon javasolom a böjtöt azoknak, akik életmódot szeretnének változtatni, rossz szokásuktól, valamely függőségüktől szeretnének megszabadulni. A böjt egyúttal az akaratot is edzi, képessé válunk a lemondásra.

A böjt után a táplálkozásra való visszatérés feleannyi időt vesz igénybe, mint amennyi a böjt volt, vagyis kéthetes böjt után egy hét alatt térjünk vissza a rendes étrendhez. Fontos, hogy a visszatérést felépítsük. Az első nap még csak reszelt almát, főtt barna rizst fogyasszunk, másnap már ehetünk egy kis fehérjét is: egy kemény tojást vagy alacsony zsírtartalmú túrót. Nagyon figyeljük a szervezetünket, első alkalommal fél almától is jól fogunk lakni. Néhány napig egyáltalán ne használjunk az ételek ízesítésére sót vagy cukrot.

Dr. Földes László, Természetgyógyász Magazin, 2013. május (20-22. oldal)

Bővebb információ: Tel.: +36-12-164 511 Mobil: +36-20-453 7644

Web: www.mantraszabadegyetem.hu

[

A legújabb kutatások szerint a bélflóra működése is összefüggésben van az elhízás és a cukorbetegség kialakulásával. Egereken végzett kísérletek szerint ha súlyfelesleggel küzdő egerekbe vékony egerek bélflóráját ültették, rövid időn belül lefogytak. A normál súlyú egerek pedig elhíztak, miután kövér társaik bélflóráját ültették a testükbe. Az embereken végzett vizsgálatok mára igazolták, hogy a sovány és a túlsúlyos emberek bélflórájának baktérium-összetétele eltérő. Így lehet hogy a bélflóra-átültetés emberek esetén is hatásos lenne. Persze ily módon csak azoknál lehet eredményt elérni, akik már attól is híznak, ha csak „ránéznek” egy szénhidrátdús ételre. A túlevésből, az állandó nassolásból eredő kövérséget ily módon nem lehet megszüntetni, mert a kalóriafelesleget a szervezet nem tud mit kezdeni. Miután nincs rá szüksége, zsírpárnák formájában raktározza. Ezen csak a felszívódás megakadályozásával, vagyis önmagunk hánytatásával lehetne segíteni, ez azonban anorexiához vezet.

[

Német kutatók felfigyeltek arra, hogy, hogy a parasztgaz­daságokban felnövő gyerekek kevésbé hajlamosak az asztmá­ra, az allergiára. Allergiás vá­rosi gyerekeket vittek le vi­dék­re, ahol kiderült, hogy az is­tál­lópor hatására az allergiára haj­lamosító gének kikapcsol­nak. A müncheni Ludwig Maximi­lian Egyetem kutatói szerint, ha a gyerekek hetente legalább 2 órát töltenek az istállóban, 80%-kal csökken annak kockázata, hogy életükben asztmások lesznek.

[

A Kínából származó gyógyteáknak, gyógynövény-keveré­kek­nek gyakran nem kí­vánt, esetenként végzetes mel­lékha­tá­sai vannak – írta a Der Spie­gel. Így például két brit nő el­múlni nem akaró ekcéma­sze­rű bőr­pir­osodások el­len hasz­nált kínai gyógyteát, még­pedig siker­rel. Már ami a foltokat illeti, amel­yek szépen eltűntek, a két nő azonban le­soványodott, és egy­re rosszab­bul érezte ma­gát. Mi­re kór­házba kerültek ki­de­rült, hogy a gyógy­tea mel­lék­­ha­tásaként ve­sé­jük jóváte­he­tet­le­nül károso­dott, és csak a mű­ve­sére csat­lakoztatás men­tette meg őket a haláltól. Ha­sonló esetek történ­tek pár éve Bel­giumban, ahol 100 fiatal nő­nél léptek fel re­umás pa­na­szok. Kö­zülük 35-öt kellett azonnal dialízisben ré­szesíteni, akik kö­zül ma már 29-en do­nortól ka­pott új ve­sével élnek. A höl­gyek mind­egyike egy kar­csúsító pirulát sze­dett, ame­lyik­ben erősen mér­­gező kí­nai gyógy­növény is volt. Más ha­sonló ese­tek is tör­tén­tek, töb­bek között magá­ban Kí­nában. Az esetek igen nagy része azonban titokzatossága folytán rejtve maradt.

A kínai gyógy­növénykészí­tményekkel az a fő probléma, hogy azok összetevőinek arányát nem határozzák meg szigorúan, mint például a gyári készítésű gyógyszerek esetében. Ugyanazon gyógy­készítmény hatóanyagtartalma a hatástalantól a mérgező adagig terjedhet. További veszély a felcserélhetőség, ugyanis Kína egyes részein ugyanazon név alatt gyakran különböző növényeket tartalmazó készítményeket érte­nek. Ezenkívül sok a készít­mé­nyekben a szennyeződés, ami akár nehézfém is lehet. Amikor az ország gazdasági vezetői rá­ébredtek arra, hogy a gyógy­nö­vénykészít­mé­nyek jelentős va­lu­ta­forrást jelenthetnek, ösztö­nözni kezdték a növényalap­anyagok termesztését. A jobb terméseredmények érdekében pe­dig bőségesen vegyszerezték az ültetvényeket. A szakszerűtlen szárítás és tárolás során sok gyógynövény gombákkal fertő­ződik. Németországban, egyes gyógyteákban még kátrány­anya­gokat is találtak, egyértelmű je­leként annak, hogy a gyógynövényeket a forró napon meg­olvadó aszfaltutakon szárí­tot­ták. Egy, a kínai gyógynövények al­kalmazására szakosodott német cég 1996. óta megvizsgáltatja a Kínából származó készítmé­nye­ket. Már az első mérési ered­mények riasztóak voltak: 139 tételből 34 (24,5%) bizonyult meg nem felelőnek.

[

A magnetopresszúra kiválóan alkalmas a ma már népbetegségnek mondható krónikus székrekedés megszüntetésére is. A mozgáshiány, a rostszegény táplálkozás, az élvezeti cikkek mértéktelen fogyasztása következtében alig van olyan ember a világon, akit ne gyötörne a székrekedés, az arany­ér. A széklet besűrűsödésén nem segít a fokozott folyadékbevitel, mert a víz a vizelettel távozik, nem ke­rül a végbélbe. A végbélből történő fokozott vízkiválasztás csak a bioenergia szintjének megváltozatásával állítható le. Többnyire energiaelvételre van szükség az emésztéssel kapcsolatos meridiánokból. Hogy pontosan melyikből, azt csak kísérletezéssel lehet meghatározni. Mivel nem látunk bele a testünkbe, és egyelőre olyan lencse, kamera sem áll a rendelkezésünkre, amellyel láthatóvá válnának a meridiánjaink, próbálgatással keressük meg a megfelelő pontokat.

A keresést kezdjük a végbélre legnagyobb hatást gyakorló kormányzó vezetékkel. A mágnesrúd Yang energiát kisugárzó (fehér) végét nyomjuk a farkcsont alatti 1-es pontjához, és tartsuk ott legalább 10 percig. Az energiaelvétel hatására a szervezet folyadékot küld a végbélbe, amely olyan hatást vált ki, mint egy beöntés. Ezt a jelenséget nem a mágneses töltés váltja ki. A szervezet normál székelés esetén is vizet juttat a végbélbe, hogy megkönnyítse a kiürítését. Ez a fiziológiai folyamat olyan intenzív, hogy virágporallergiásoknál orrváladék-képződést is kiválthat. A mágneses kezelés csak ezt a folyamatot indítja el, teszi gyakoribbá. A hashajtó (pl. a ricinusolaj) is ezt teszi, de ez a szer nem helyileg hat, hanem végigmegy az egész bélrendszeren, és viszi magával a bélflórát is, az emésztést elősegítő hasznos baktériumokkal együtt.

Ha a remélt eredmény néhány órán belül nem következik be, sőt a székrekedés súlyosbodik, ne essünk kétségbe. Másnap fordítsuk meg a mágnes­rudat, és most adjunk be energiát. Az emberek szervezete nem működik egyformán. Van, akinél energiatöbblet, másoknál energiahiány váltja ki a fokozott vízkiválasztást a végbélben. Amennyiben a kormányzó vezeték stimulálása nem vezet ered­ményre, próbálkozzunk a vastagbélvezeték 2-es vagy a gyomorvezeték 25-ös és 45-ös pontjaival. Valamelyik pont kezelése meghozza a kívánt eredményt. Nem lesz többé szükségünk hashajtóra, ami tönkreteszi a bélflóránkat, és legyengíti az immunrendszerünket. A legcélravezetőbb eljárás azonban az egészséges táplálkozás, a húsevés, a fehérkenyér-fogyasztás, a dohányzás és az alkoholfogyasztás abbahagyása, valamint a napi rendszeres mozgás. A betegségeket ugyanis nem orvosolni, hanem megelőzni kell.

Mellékesen megjegyezve az Internet is kínál egy hatékony eljárást a székrekedés megszüntetésére. Mint tudjuk a világháló egy nagy szemétdomb, amely tele van dezinformációkkal, hatástalan csodaszerek ajánlásával, szélhámosságokkal. Ennek ellenére érdemes kapirgálni ezen a szemétdom­bon, mert időnként igazgyöngyökre lelhetünk. Ezek egyike egy ötlet, mely szerint a sült banán meg­szünteti a székrekedést. Ezt olvasva sok legyintenének, mert rendszeresen fogyasztanak nyers banánt, ami semmilyen hatást sem gyakorol az emésztésükre. A sült banánnal azonban érdemes pró­bálkozni, mert a banánpép a vastagbélbe jutva bevonja a székletet. Olyan hatást vált ki, mint a ricinusolaj, csak nem olyan gyors és intenzív. Csak másnap vagy harmadnap fejti ki hatását. Egyúttal megszünteti az aranyeres panaszokat is. Mindezt kíméletesen teszi. A hashajtókkal ellentétben nem veszélyeztet bennünket a bélnyálkahártya gyulladása, és nem alakul ki függőség.

Vásároljuk 3 db barna pettyes héjú érett banánt. Hámozzuk meg, és vágjuk 3 darabra. Egy tapadásgátló bevonattal ellátott serpenyőben olvasszunk fel 3 dg vajat, tegyük bele a banándarabkákat, és mind­egyiket szórjuk meg egy-egy csipet őrölt fahéjjal. Élénk tűzön süssük 10 percig. Közben két villával többször forgassuk át, hogy a belsejük is átforrósodjon. A serpenyő aljához tapadt foszlányokat villával kaparjuk fel, hogy ne égjen le. Melegen fogyasszuk el az egészet. A visszamaradt olvadt vajat tunkoljuk ki a banánszeletekkel. Érdemes vacsorát készíteni belőle, hogy a gyomor egész éjjel zavartalanul dolgozhasson. (Utána már nem ehetünk, és nem ihatunk semmit.)

A szakirodalom szerint hasonló hatást vált ki 1 evőkanálnyi olívaolaj elfogyasztása is, mert síkosítja a beleket. Sokan esküsznek a gyógyvizek fogyasztására. A keserű sót tartalmazó Mira vizet ivókúra formájában juttathatjuk a szervezetünkbe. (Ez a gyógyvíz nem csak hashajtó, hanem béltisz­tító hatású is. Átmossa a bélcsatornát, leoldja a nyálkahártyáról a gyulladásos váladékot, eltávolítja a hurutot okozó baktériumokat és ezek bomlástermékeit, és a széklettel együtt kiüríti.) Ha az ivókúra nem vezet eredményre, magnézium-szulfát-tartalmú keserűsót kell használni. (Gyógyszertárakban szerezhető be. Nem drága. 2 dl vízben 1-1,5 dg keserűsót kell feloldani. Lenyelése nem kellemes.)

A magnetopresszúra kiválóan alkalmas a húgyhólyag hiperaktivitásának megszüntetésére is. Az inkontinencia (vizelettartási nehézség) a népesség 40-50 százalékát érinti. Főleg az idősebb korosztály szenved miatta. Sokan annyira szégyenlik a betegségüket, hogy orvoshoz sem fordulnak. A hiperaktív hólyag szindróma által okozott kellemetlenségek nagyon hasonlítanak a felfázás, illetve a fertőző húgyhólyaggyulladás okozta tünetekhez. Csípő, sürgető vizelési inger, és a napi ötszöri helyett 2 óránkénti vizeletürítés. A vizelet mennyisége sokszor még az 1 decilitert sem éri el, pedig a húgyhólyag befogadó kapacitása átlag 0,5 liter. A beteg éjszakánként is felkel. A hólyag túlérzékenysége hatásosan a vesemeridián 1-es pontjának stimulálásával csökkenthető. Vagy a bal, vagy a jobb talpunk kezelése kiváltja a kívánt hatást. Jelen esetben többnyire energiabeadásra van szükség, amit itt a szedáló pontból való energiaelvétellel érhetünk el. Ez azonban egyéntől függően változhat, ezért a probléma súlyosbodása esetén fordítsuk meg a mágnesrudat, és vonjuk ki a felesleges energiát a bal-, illetve a jobb oldali vesemeridiából.

Sokat segít a húgyhólyag-meridián stimulálása is, mely legegyszerűbben a 67-es tonizáló ponttal végezhető el. Férfiaknál a prosztata vizeletvissza­tartó képességét nagyban növeli a befogadó vezeték 2-es és 3-as pontjának kezelése is. Kellő türelemmel kigyógyíthatjuk magunkat ebből a társkapcsolatainkat is nehezítő, sőt sok esetben lehetetlenné tevő be­teg­ségből. Ráadásul ez a módszer semmibe sem kerül. A né­hány száz forintért megvásárolt mágnes­rudat életünk végéig használhatjuk. A gyógyulás pedig mellékhatás-mentes. A mag­netopresszúrás kezelés és a mágnesrúd beszerzési módja az „Ezoterikus körkép” I-II. és V. fejezeteiben található.

[

A gyógyszerbiznisz éves fogalma világszinten mintegy 700 milliárd dol­lár. Szinte felfoghatat­lan összeg. Azt már csak elképzelni  is rossz, hogy ezt az ös­szeget különböző pirulá­kat tucatszámra magukba tömő, végsőkig elkesere­dett emberek hordják a kar­tellekbe tömörült társasá­gok bankszám­­láira. Tragi­kus ezeknek az emberek­nek a megtévesztettsége, hiszen egyre nyilván­valóbb, hogy a szintetikus gyógysze­rek korántsem nyújtanak megoldást betegségeink­re, sőt igen gyakran ép­pen ellentétes hatást vál­tanak ki, mint amit remé­lünk. Olvasták már bár­melyik gyógyszer ismertetőjét? Elször­nyedtek már azon, hogy egy­-egy pirula milyen rom­bolásra képes az emberi szervezetben? Azt hihet­nénk, hogy a gyógy­szer­ipar egy elképzelhetetle­nül precíz, szinte már tö­kéletes gépezet, amely ki­zárólag olyan termékeket gyárt, me­lyek tény­leg gyógyítanak, az pedig, hogy esetleg, még betegebbé tesz­nek, egyenesen el­képzelhetetlen. Sajnos, ennek ép­pen az ellenke­zője igaz. A tájékoztató alján kisbetűkkel feltüntetett vár­ható mellékhatások listája már felületes olvasás során is döb­benetes, ám egyes készítmények be­szedésével járó esetleges következmények egyene­sen horrorisztiku­sak! Lás­suk pél­dá­ul a Leponexet, amely hangulatjavító szer, álta­lában enyhén depressziós betegeknek javasol­ják. Nos, lehet hogy rossz ked­vünk, a pirulának hála egyszeriben elszáll, ám nem árt számolnunk azzal, hogy a nagy vidám­ság közepet­te kró­nikus fehér­vér­sejt-süllyedés, leu­kémia, vérrák, agykárosodás és – kapaszkod­janak meg! – hirte­len halál is bekövetkez­het. Felfoghatatlan? Való­ban az. Adott egy kedély­javító szer, amelyet gyógyszernek mernek nevez­ni, a tájékoztatóján pedig 36 olyan súlyos mellékhatás fel­­so­­rolása olvasható, me­lyek között ott szerepel a halál is...

Körösztös György – Hihetetlen, 2008. május, 9-13. oldalak (részlet)

[

Sajnos az egyik legfontosabb kínai belgyógyászati kór­megállapító módszer, a nyelvdiagnosztika a nyugati orvos­lásban még mindig nem nyert teret. E több ezer éves múltra visszatekintő távol-keleti módszer gyakran a legvilágosabb mutatója a szervezetben lévő diszhar­mó­niának. A normál nyelv rózsaszín és kissé nedves, nem túl hegyes, s nem túl lekerekített. Kevés bevo­nat látható rajta, moz­gékony és hajlékony. Ha a nyelv a betegség alatt is normál színű, ez annak a jele, hogy az energiaáramlás és a vérkeringés nem „sérült meg”, így a prognózis kedvező. Energia túlsúlyos nyelv: „Yang jellegű” beteg­ségnél a nyelv merev, sötétvörös vagy piros színű, fek­etés árnyalatú, repedezett, tüskés „fogbe­nyo­matokat” nem találunk az olda­lán, kiöltése pedig határozott, erőteljes. Energia hiányos nyelv: „Yin jellegű” betegségek­nél a nyelv petyhüdt, sápadt, be­vonata sárgás, ned­ves, a nyelv szélén fogbenyo­matok lát­szanak, ki­öltése gyenge, ha­tározatlan. A nyelv egészének szí­ne mutathatja az egyes működési körök meg­betegedéseit is. Vörös nyelv: Szív – Vékonybél, Fehér nyelv: Tüdő – Vastagbél, Zöldes nyelv: Máj – Epehólyag, Sárga nyelv: Lép (has­nyálmirigy) – Gyo­mor, Feketés nyelv: Vese – Húgyhólyag és nemi működési rendszer funkciózavarait.

A nyelv bevonata, lepedéke: a keleti diagnosztika sze­rint a Lép (has­nyál­mi­rigy) tevékenységéből származik, és az emésztőrendszer álla­potát tükrözi. A vastagságban, színben, minőségben változatos lepe­dék bevonhatja a nyelv egész fel­színét, vagy csak egyes területeit. Egész­séges embernél sű­rűsége állandó, vé­kony; nedves, fehéres színű. A nyelv kö­zépső részén lehet kissé vastagabb, de a nyelv alapszíne átlátszik rajta. Néhány gyakoribb lepedékfajta: A vékony le­pedék lehet normális, de betegség alatt hiányállapotot jelez. A vastag lepe­dék valaminek a túlsúlyára utal. A nyirkos lepedék a Yang energia hiá­nyára vagy a test belső melegére utal. Az úszó-mozgó lepedék esetén gyenge a Lép (has­nyálmirigy) és a Gyomor ener­giája. A sárga, száraz bevo­nat a be­lek, il­letve a gyomor hőségpangását jelzi. (Dohány­zás és rendszeres alko­hol­fogyasztás hatására betegség nélkül is sárgás-szürkévé válhat a lepedék.) A térkép nyelv va­ló­jában hámló nyelv, ahol a be­vo­nat egy része, illetve egésze leválik, utóbbi esetben „sima” vagy „tükör” nyelv jön létre. Mindkét eset a szervezet védekező energiáinak, im­munrend­szerének és a Yin-energiának a nagy­fokú hiányát jelzi.

A nyelv mikrorendszere: A nyelv testén ugyanolyan mikrorendszer ta­lálható, mint a fülkagyló belső részén, vagy a tenyéren és a talpon, tehát híven tükrözi a belső szervek állapotát. Ábránk szemléletesen mutatja az egyes szervek „tükörképének” elhelyezkedését a nyelven (pl. a szív a nyelv csúcsán, stb.) A nyelv tisztítása: A régészeti leletek tanúsága szerint az ősi kul­tú­rákban (pl. Indiában, Dél-Ame­ri­kában) a szájhigiénia rendkívül fontos volt, s ehhez spe­ciális nyelv­tisztító esz­közöket is alkalmaztak. Az indiai jógiknál a testi-lelki megtisztulás egyik fázisa – manapság is – a nyelv reggeli tisztítása. Az Egyesült Álla­mokban vég­zett klinikai vizsgálatok kimutatták, hogy a szájüregi problémák egy ré­szének (pl. szájüregi pH-eltolódás, króni­kus íny­gyulladás stb.) kialakulásáért a nyelv­lepe­dék a fele­lős, sőt az esetek 85%-ában a kellemetlen szájszag hát­terében is a nyelvle­pedék szerepel kórokként. Megálla­pí­tották, hogy az éjszakai méreg­tele­nítés során a szervezet a toxinok egy részétől a nyelven ke­resztül szabadul meg. A nyelvlepedék kialakulását elősegítik a modern táplálkozási szokások, a rágás hiánya, a pépes, „túl feldolgozott” élel­miszerek, és a tartós savas vegyhatás is. Mechanikus tisztí­tás nél­kül a lepedék és annak mérgezőanyag-tartalma, a napi táplálkozás során rend­sze­resen visszakerül a tápcsatornába. Így az egyszer már ki­választott toxinok, visszamérgezik a szervezetet. A reggeli fogmosásnál tehát mindig tisztítsuk le a nyelvünket is a fogkefével vagy egy élére fordított kiska­nállal, esetleg egy fakéssel!

Dr. Csiszár Róbert – Paramedica, 2005. február-március (14. oldal)

 

Az ezotéria lejáratói

 

Az „Ezotéria kivitelezése” IV. fejezetében átfogó képet kaptunk az ezotéria lejáratásáról. Most bemutatunk néhány esetet a szélhámosságok bő tárházából:

 

Ø       Külvárosi panelrengetegben keresem a hipnotizőrt, akihez 2 hét várakozás után jutok el. Kitérdelt tréningnadrágos asszonyság nyit ajtót, és vezet át az állott ételszagú nappalin. A homályos hálószobában ágyra fektet, meggyújtja a gyertyákat, és mint egy imamalom, ismeretlen nyelven duruzsol. Elkezd fájni a fejem, résnyire nyitom a szemem, és felfedezem az ételmaradékokkal, piszkos poharakkal zsúfolt asztalt. Hipnotizőrömre nézek, aki már transzállapotban lehet, mert súlyos testéből egércincogásszerű vékony hangon dünnyögi, hogy ő egy angyalka, aki a felhők fölé fog repíteni. Elképzelem amint a kövér, izzadságszagú, mackóruhás angyal szárnyain suhanok a mennyország felé, és elnevetem magam. Hipnotizőröm megsértődik, és ítéletet hirdet: nem vagyok még elég érett a transzhoz. Majd ha már fejlődtem, jöjjek újra, de a foglalkozásért fizessem ki a hétezer forintot.

Izing Klára, Nők Lapja, 2004/46. szám. (52. oldal)

[

Ø       15 évvel ezelőtt, a harmadik szülésem után kezdődött az egészségügyi kálváriám. Azóta küszködöm derék- és gerincfájdalommal. Mivel jól tűröm a fájdalmat, a legtöbb orvos sokáig nem vette komolyan a panaszaimat. Ezért a természetes gyógymódok felé fordulva igyekeztem visszaszerezni egészségemet. Előadásokra jártam, jobbnál jobb csodaszereket és módszereket próbáltam ki, szakértőkkel konzultáltam. Szinte valamennyi módszernek volt pozitív hatása, de mind sok pénzbe került, és egyik sem hozott tartós eredményt. A véletlen úgy hozta, hogy amikor már nem kerestem újabb gyógyítókat, akkor találkoztam egy „igazi” parafenomén természetgyógyásszal. Alig kezdtünk el beszélgetni, sorolta a betegségeimet, melyik testrészemnél vannak gondok, hol mi fáj (volt néhány nőgyógyászati műtétem). Gyakorlatilag mindent eltalált, még azokat a bajokat is, amelyekről én sem tudtam. Mintha belém látott volna. A fiammal közösen kezdtünk el hozzá járni, mivel neki is vannak egészségügyi problémái, és nélküle nem tudtam volna kifizetni a kezelések költségét. Állapotfelmérés, csontkovácsolás, szellemsebészet, akupunktúrás kezelések, javasolt étrend-kiegészítők, Dávid csillag az ágyam alá, méregtelenítő mézes kezelés, tanácsadás, stb. Mindez kedvezményes áron is egyhavi munkabérnek megfelelő összegért. Nem is lenne sok, ha most táncolva mondhatnám: meggyógyultam. De nem gyógyultam meg! A természetgyógyász előre megmondta: egy darabig rosszabb lesz, mint volt. Igaza lett, már felkelni is alig tudok. Az ő tudománya sem ér semmit! Hogyan higgyek ezután annak, aki azt mondja: meggyógyít?

 

Ø       Azért jelentkeztem be egy vizsgálatra, mert a körmeim formátlanokká váltak. Mindegyik úgy néz ki, mintha le akarna válni az ujjamról, szinte már semmi sem tartotta őket. Egy életmódházba mentem el, egy nagyon kedves idős úrhoz. Elővette a „varázspálcáját”. Függőlegesen, fentről lefelé végighúzta előttem, és valójában semmi különöset nem állapított meg. Annyit mondott, hogy hány százalékosan működik a tüdőm, a szívem, stb. Vesehomokom van, de alapvetően jól működik a szervezetem. A vállaimban stresszt érez, ezt masszázzsal lehetne enyhíteni. Meg is masszírozott, egy kellemetlen szagú, de valóban lazító hatású kenőccsel. Ezután gyógyhatású készítményeket szedegetett elő a táskájából, és csak azt láttam, hogy összegeket ír egy lapra. 17 ezer forintnál állt meg a számla. Ennyit kellett fizetnem az immunerősítőkért, és a kezelésért. Aznap az utolsó páciens voltam, a természetgyógyász meg is jegyezte, hogy elfogytak a pirulái. Lopva kifigyeltem a füzetét, mindenkinek ugyanazokat a szereket adta, ugyanannyiért! Gyakorlatilag semmilyen egyedi problémát nem orvosolt! Az ár azért is meglepett, mert előtte azt ígérték 5 ezer forintba kerül az egész. Mindenesetre elhoztam a sok vitamint, lelkiismeretesen be is szedtem, de a körmöm még mindig ugyanolyan.

 

Ø       Szívbetegségem miatt mentem el a környék egyik sztár természetgyógyászához. Vittem magammal a férjemet is, akinek mindene fájt, folyton általános rosszullétre panaszkodott. A „szakember” ingával diagnosztizált, majd azt mondta, hogy „nekem nem megfelelő gyógyszereket adtak az orvosok, az egyikre kifejezetten rosszul reagál a szervezetem, azt ne szedjem tovább”. Helyette egy teakeveréket adott. A férjemnél energetikai gondokat diagnosztizált. Ezután mindkettőnknek adott energiát. Ehhez egyenként egy kezelőágyra kellett feküdnünk, miközben ő a fejünk mellé állt. Csukott szemmel csak annyit éreztem, a kezét mozgatja a testem fölött, közben álmosító hangon mormolt maga elé: „Egyre forróbb a teste, érzi ahogy a gyógyenergia áramlik belé.” Valóban éreztem, ahogy forrósodom. A természetgyógyász szerint még legalább 10 kezelésre van szükségünk, de mivel mindkettőnknek kell energia, jobban járunk, ha megveszünk egy speciális bioenergia-átadó gépet. Ezt az ágyunk mellé kell tenni, és alvás közben feltölti az energetikai rendszerünket. A szerkezet ára (amely csak egy kupac réznek tűnt) 150 ezer forint! Igaz, a kezelésért is otthagytunk majdnem 20 ezret. Azóta nem jártunk a természetgyógyásznál, de kórházban már voltunk. A férjemről kiderült, hogy bélrendszeri problémák okozták a rossz közérzetét. Panaszai elmúltak, miután rendesen kivizsgálták és kezelték a kórházban. Megkértem a háziorvosomat, adjon másik gyógyszert a szívemre, mert a régiben már nem bízok. Emellett gyógyteákat ittam. Azóta jól vagyok.

 

Ø       21 éves volt a fiam, amikor bekerült egy ezoterikus körbe. 3 évvel ezelőtt ismerkedett meg egy „kineziológussal”, aki hipnózisban visszavitte őt az előző életeibe. Rendszeresen hipnózist alkalmazott a gyerekeknél annak ellenére, hogy ezt a módszert csak olyan orvos vagy pszichológus használhatja, aki elvégezte a Magyar Hipnózis Egyesület vagy az Integratív Pszichoterápiás Egyesület hipnoterápiás képzését. A transzban olyan dolgokat látott, hogy az őseink bűnözők voltak, és legjobb lesz a fiamnak, ha elszakad tőlünk. Közölte vele, hogy elátkozott a családja, ezért helyettünk új szülőket jelölt ki számára. Elültette benne a gyűlöletet, és a gyereknek némasági fogadalmat kellett tennie, nem szólhatott hozzánk. Nem tudtam mi a baj. Azt hittem belehalok a fájdalomba, mert éreztem, hogy egyre jobban eltávolodik tőlünk a gyerek. Utána „gyógyító” jógagyakorlatokat tartott – napi 10 ezer forintért – ahol aztán igazi agymosást kaptak. Az imádságként mondogatott mantrájuk úgy szólt, hogy: „Akkor jön el az igazi boldogság, ha már meggyűlölted a szüleidet, a testvéreidet.” Tehát a „mester” időközben szektavezető lett. Azt hittük örökre elveszítjük a gyerekünket. Aztán szerencsére párra lelt. Barátnője hatására elszakadt ettől a közösségtől, visszatalált a normális életbe. Mostanában mesélgeti el az élményeit. 3 éven át az összes fizetését odahordta. Ez volt a hiszékenység ára. Hála Istennek visszatalált hozzánk. Di mi lesz a többiekkel, akiket valószínűleg végleg elszakítottak a családjuktól, akik ma is agymosásra járnak?

Olvasói levelek, Nők Lapja, 2004/44. szám, (52-53. oldalak)

[

Az ezotériaestre jött? – kérdi a testes hölgy a kapuban, s a kezembe nyomja a felkiáltójellel teliaggatott szórólapot. Harminc perc, és meggyógyulsz! Jézus svéd reinkarnációja Tibetben! A viking orákulum titka! Csupa ilyen. Böhöm szocreál hallba érkezem. Amint belépek, egy zaklatott külsejű asszony elkapja a kezem. Az asztalon kis táblán olvasható a neve. Na és az, hogy foglalkozására nézve boszorkány.

−  Nagy változások előtt állsz – mondja, s közben int a segédjének, egy hajléktalan külsejű fickónak, bújjon be a függöny mögé, vegye elő a tenyértérképet. A szakadt beavatott ugrik, a banya pedig mutogatni kezd.

−  Nézd, ez itt az élet-, ez meg a karriervonal – ám rögtön hátrahőköl. – Te jó ég, iszonyú dolgokat látok! – és fejét felemelve révületbe esik.

−  Mit lát, asszonyom? – kérdezem.

−  Rengeteg pénzt – és megint hátrahőköl, majd nyögni, hörögni kezd. Hangja bejárja a termet, s odasereglenek körénk az asztrálfényben, lótuszvirágban és antropozófiában utazó öregurak, a reinkarnációs bizonyítékokkal házaló teozófusok, a lélekvándorok, az ufókkal és a hipertérrel foglalkozó kvadromatikusok, a kanálhajlító parapszicológusok, s mind-mind a boszorkány válaszát várják.

−  Mennyit lát? – próbálok közelebb kerülni az igazsághoz, mert úgy gondolom, nem árt, ha legalább saccperkábé megtudom, mekkora summa ütheti a markomat.

−  Irdatlanul sokat – feleli a tenyérjós, s újra közelebb hajol a mancsomhoz.

−  És nagyjából mikor, kérem? – erősködöm tovább.

−  Azt nem lehet megmondani – mondja a nő, s lecsukva tartja szemhéját, közben összegörnyed, s ujjaival próbálja kisilabizálni látnoki képességével a számokat. – Nem tudom elolvasni, székely rovásírással írták. De ha jól látom, lottószámok...

−  Várjon egy kicsit, hozok erősítést – mondom izgatottan, s elrohanok a terem túlsó végébe.

Ott tanyáznak a székely, a kelta rovásírás szakemberei meg az auristák, a buddhista táncmeditáció követői, a védikusok, a tantrikus lélekerősítők. Kérem őket, jöjjenek, hívják a táltosokat, a sámánokat, az agykontrollosokat, s könyörgök, ha találnának a teremben egy szabadon kószá­ló számmisztikust, gyorsan küldjék oda a tenyeres pulthoz. Mert nagy dolgok vannak készülő­ben.

−  Mi történt? – faggatózik a sumér bioritmikus egy holdnaptárral a kezében.

−  Nyerni fogok a lottón. Csak még nem látjuk rendesen a számokat.

−  Ezen csak az arab hastáncos sorselemző módszer segíthet – feleli emberem, és hozzáteszi: sajnos a művházigazgató két hete kitette a szűrét, mert nem fizette rendesen a bérleti díjat.

Amikor visszarohanok, a jós összegörnyedve nyöszörög a földön, ujjai görcsbe rándulnak, és a számaimat próbálja leolvasni.

−  Sziklacsúcsra fel, diadalérzet. Ömlő folyam, vagyon, gazdagság. Egy, igen, látom – kurjant föl. – Egy az első. Kettő a második szám.

−  Aztán?

−  Homályosan látom, de a kettest talán a hármas követi. Aztán meg ott a négy. És, lám, a dolgok beteljesednek: ott virít a sor végén az öt.

−  Ez biztos? – kérdem kissé idegesen.

−  Nem – feleli a boszi. – A számok összevissza ugrálnak. Lehet 12, 45, de éppen 24, 31, 53, esetleg 25 is. A sors azt mondja: a te dolgod, hogy összerakd.

Ezután int a segédjének, aki számlatömböt vesz elő, és azt mondja, négyezret fizetek, plusz ezer az áfa. S mindenki más is tömböt ránt elő, és tanácsadói szolgáltatásokról szóló számlákat állítanak ki a nevemre. Fizetnem kell külön-külön mindenért. Az ezoterikusok fölém állnak, s ordítoznak: ennyit és ennyit kérnek, itt és most. Kórusban skandálják: kápé, kápé!

Nincs mit tenni, szökni kell. Amikor áttörök a táltosok és asztronumerológusok gyűrűjén, a kijárat felé veszem az irányt, kirohanok a művház előtti térre, átvágok a parkon, s futni kezdek a villamos után. Ezek meg a számlatömbjeiket lobogtatva loholnak utánam. Ekkor már ott vannak az üldözők közt az ezoterikus könyvkiadók tulajdonosai, az ördöngösöknek termeket jó pénzért kiadó egykori népművelők, az Évezredes Titkok és Rejtélyek feltárásában érdekelt kereskedelmi tévék szilikonmellű műsorvezetői, az energetikai-kanálhajlítgatási-vízér-áramlási üzletág alapítói, a mindenféle színű divatos mágiabiznisz felkentjei, végül az elhülyült tekintetű sikersztoristák is hozzájuk csapódnak. Nyomomban vannak, és nem sikerül őket leráznom.

−  Jól vagy? – kérdi reggel a feleségem.

−  Jól – felelem –, miért kérded?

−  Egész éjjel hánykolódtál. És hajnali háromkor egyesével számolgatni kezdtél...

−  Ja, igen – mondom megvilágosodva. – A lottószámok. De nem érdekes. Semmi baj.

Népszabadság, Rab László, 2005. július 23. (9. oldal)

[

Nem jobb a helyzet a könyvek terén sem. Nagymértékben rontja az ezoterikus szakirodalom hitelét, hogy mind nagyobb számban jelennek meg pénzéhes szélhámosok által nyerészkedési céllal összetákolt hamisítványok. Ezek a kalandor „szerzők” összeszedik az ezotéria területén felelhető információkat, és ebből egy tetszetős, de valótlan egyveleget állítanak elő. Irományuk szinte minden mondata kitaláció, a fantázia csapongása, semmi köze a valósághoz. Szakmailag használhatatlan, de jól eladható ponyvaregény. Ez a tevékenység nem más, mint szélhámosság, mert ezeknek a könyveknek még annyi közük sincs a valódi ezoterikus jelenségekhez, mint a sci-fi-nek a tudományhoz. Mivel a műveikben még utalásszerűen sem szerepel, hogy a leírt történet nem más, mint fantazmagória, félrevezetik az olvasókat. Sok hamis képzetet ültetnek az emberek agyába, amelyek aztán tévútra terelik őket. Kedvelt témájuk a túlvilági élet „ismertetése”, és a regresszív hipnózis. Ez a szakterület ugyanis ellenőrizhetetlen. Miután még senki nem tért vissza a mennyországból, és senki sem utazott fizikai testben a múltba, mindenki azt állít, amit akar.

A félrevezető maszlag könyv alakban történő terjesztői között megtévesztett szakemberek is vannak. Nagy praxissal rendelkező pszichológus doktorok, akiknek segítő szándékához kétség sem fér. A világosan fogalmazott, tudományos alapossággal rendszerezett esettanulmányok azonban valójában dezinformációs hazugsággyűjteménynek tekinthetők. Az összezavarásunkra törekvő démoni lények nem őket tévesztették meg, hanem a pácienseiket. A regresszív hipnózis alá vont alanyok elméjét kerítették hatalmukba, akik valótlan információkat, következetesen adagolt koholmányokat közvetítettek a mit sem sejtő kutatóknak. Ezek a hamis élménybeszámolók azért is veszélyesek, mert igen tetszetős stílusban adták elő őket, ami a tájékozatlan, naiv olvasók fejében könnyen hihető, valós tényként rögzülnek.

A mennyországról, a szellemvilág hierarchiájáról szóló jópofa, bratyizó stílusú, hátba veregetős beszámolók hitele akkor válik igazán gyanússá, amikor a pszichiáter kérdései a pokolra irányulnak. A dezinformációs szennyirodalom többi alkotásához hasonlóan itt is mereven tagadják a pokol létét, és zavaros magyarázatokkal próbálják elhitetni az emberekkel, hogy bármit tesznek, nem követnek el bűnt, és ezáltal büntetés sem vár rájuk a túlvilágon. A gonosztevők is a mennyországba kerülnek, ahol egy kis „energiazuhannyal” eltávolítják lelkük sötét foltjait, és a megtévedt lélek már mehet is vissza a Földre, vagy a mennyei szférákba, kipihenni a fáradalmait. Meglepetés csak akkor éri a gyanútlan bűnelkövetőket, ha haláluk után egészen más helyre kerülnek, ahol nem éppen paradicsomi állapotok várnak rájuk.

Sajnos a fejletlen lélek könnyen becsapható, félrevezethető. Ezt bizonyítják a szerzőnek küldött hálálkodó olvasói levelek, melyeket több tucatnyi nyelvre lefordítva a világ különböző országaiban reklám céljára használnak a könyv kiadói: „Az Ön könyve olyan mélyen érintett meg, mint egyetlen más mű sem. Az Ön könyve értelmet adott az életemnek. Úgy spirituális, hogy közben nyoma sincs benne vallásos dogmatizmusnak. Hogyan köszönhetném meg kellőképpen? Könyvével olyan hatalmas kincset adott a világ kezébe, ami lélegzetelállítóan tiszta hangon szólaltatja meg az igazságot. Az Ön könyve összehasonlíthatatlanul többet mond el a szellemvilágról, annak törvényeiről és folyamatairól, mint bármilyen eddigi mű. Az esteleírások megvilágosító üzenetei felbecsülhetetlen értékűek. Ennek a klasszikus műnek minden könyvtárban ott a helye.” A métely minél hatékonyabb terjesztése érdekében a fekete angyalok előadásokat is tartatnak a gyanútlan szerzőkkel, ahol élőszóban, párbeszédek formájában oszlatják el a még fennálló kételyeket.

 

A természetgyógyászat hatékonyságának bizonyítékai

 

Az előző cikkben jó néhány negatív esetről olvashattunk. Most lássuk az ellenkező oldalt. Mutassuk be a pozitív példákat is, hogy helyreállítsuk a természetgyógyászat hitelét:

 

Hetven felett az ember már nem csodálkozik azon, hogy hol itt, hol ott fáj. De azért mégsem járja, hogy egyik napról a másikra leessen a lábáról. Pontosabban ne tudjon ráállni. A 78 éves K. Erzsébettel valami hasonló történt. Méltatlankodott is miatta.

−  Szinte egyik pillanatról a másikra történt – meséli Erzsébet. – Egy reggel arra ébredtem, hogy lábaim olyanok, akár az elefánté. Na nem olyan szürkék, hanem olyan oszlopszerűek. Ez még nem is lett volna baj az én koromban, ha nem fájtak volna annyira, s engedelmeskedtek volna nekem, merthogy alig tudtam őket mozgatni. A lányom azonnal kihívta hozzám a háziorvost, aki látva tehetetlenségemet elküldött a reumatológiára.

−  Ott milyen betegséget diagnosztizáltak?

−  Nekem nem mondtak semmit, amit meg a papírra írtak, nem tudtam kibetűzni. Azt viszont a tudomásomra hozták, hogy a következő hetekben el kell járnom fizikoterápiás kezelésre. Mit mondjak nem ugrottam égig örömömben, hiszen még otthon is bottal meg járókeret segítségé­vel botorkáltam.

−  Két-három hónapig kezeltek, mindenféle eredmény nélkül, hacsak azt nem tekintjük annak, hogy a tüneteim határozottan rosszabbodtak. Az „eredmény” alapján kikristályosodott előttem: fogalmuk sincs róla mi a bajom. Mivel ők is belátták, hogy nem tudnak mit kezdeni velem, átküldtek az ortopédiára. Ott meg térdműtétet javasoltak. Na gondoltam, ebből ugyan nem esztek! Az én koromban már kockázatos dolog szike alá feküdni! Még akkor sem egyezem bele, ha tudom, hogy életem végéig fájni fognak az eldeformálódott lábaim.

−  Ehhez képest egyáltalán nem olyan ember benyomását kelti, mint akinek bármilyen panaszai lennének!

−  Merthogy nincsenek!

−  Miért, mi történt?

−  A lányom nem bírta nézni, ahogy szenvedek, ezért elvitt egy gyógycentrumba, ahol azonnal rájöttek mi a baj. Nyiroködémát diagnosztizáltak, és ennek megfelelően alakították ki a szemé­lyemre szóló terápiát. Ez abból állt, hogy hetente négyszer kellett járnom egy-egy órás nyirok­drenázsra, azaz nyirokmasszázsra. Emellett léböjtkúrára fogtak, amit egy lúgosító diéta veze­tett fel. Házi feladatul kaptam azt is, hogy naponta legalább 2 liternyi folyadékot (gyógyteákat, zöldségleveket) kell meginnom.

−  Ez a gyógymód végre hatott?

−  Már az első hét után eldobtam az otthoni botomat, félretehettem a járókeretet. A következő héten pedig már nem csak éreztem, hanem láttam is a változást. A nyirokpangás fokozatosan megszűnt. Először a lábfejemben, majd a lábszáramban, végül a combomban. Ez utóbbi körfo­gata 4 centiméterrel csökkent. Igaz, még nem vagyok egy Naomi Cambell[142], de már nagyon jól érzem magam a bőrömben. Ez valószínűleg annak tudható be, hogy a 3 hetes böjt hatására sikerült 10 kilót leadnom a feleslegből, amit nem is szedtem vissza. Gondolom azért, mert szófogadó vagyok, és betartom azokat az életvetési tanácsokat, amikkel bőségesen elláttak.

Czellér T. Erika. Ideál, 2005, január, (79. oldal)

[

Mellhártyagyulladás, mikroembólia, szívburokgyulladás, vastagbélgyulladás... Ezek a betegségek külön-külön is megviselik az embert. Hát még, ha két hónap alatt zajlanak le! Nem csoda hát, ha elszenvedőjük, a paksi Á. K. nem csak meggyógyulni akart, hanem mihamarabb megtudni azt is, hogy milyen „titokzatos” kór hozott rá ennyi bajt...

−  Úgy érzem, az orvosaim mindent megtettek értem, mégsem jutottak – legalábbis így utólag szemlélve – túl sokra, amikor azt állapították meg, hogy SLE-ben, azaz egyfajta autoimmun betegségben szenvedek.

Ideál: Az SLE tüneteire jellemző az ízületek, az inak és az egyéb kötőszövetek, valamint az egyes

         szervek időszakos gyulladása. A szervgyulladás megvolt, sajogtak az ízületei is?

−  Ekkor még nem... Tulajdonképpen csak akkor kezdtek el fájni – de nagyon – , amikor már úgy fél éve szedtem az SLE kezelésére felírt gyógyszert...

Ideál: ... aminek az ízületi fájdalmakat okozó mellékhatását kezelte csupán?

−  Igen, meg más egyéb „mellékes” és kellemetlen hatásait, amelyek meglehetősen megkeserítet­ték az életemet! Fegyelmezett ember vagyok, de egy idő után már elég lett a fájdalmakból, s ismét bekopogtattam az orvosomhoz.

Ideál: Más gyógyszert írt fel?

−  Nem. Azt mondta, hogy egy időre hagyjak fel a szedésével, és egyúttal beutalt 3 hétre Harkány­fürdőbe fizikoterápiás kezelésre.

Ideál: Az segített a panaszain?

−  Már az első napon, az első kezelésem után bőrkiütésem lett. A három hét alatt még vízbe se tudtam menni. Viszont a viszkető foltok testszerte megjelentek rajtam. Ezért az orvosom úgy döntött, kezdjem el újból szedni a korábbi gyógyszert (szteroidokat).

Ideál: Viszketett az egész teste, fájtak az ízületei..., Gondolom, meglehetősen elkeseredett.

−  Persze, s mentem fűhöz-fához, természetgyógyászhoz, kuruzslóhoz, mindenkihez, akitől azt reméltem, hogy enyhíthet mindennapi kínjaimon. Ekkor már nem csak viszkettem és fájt mindenem, de reggel és este a kezem is feldagadt, a hasam is felpuffadt.

Ideál: Végül hol tudtak önnek segíteni?

−  Egyik ismerősömtől megkaptam az egyik budapesti egészségközpont címét. Gondoltam, igazán nincs mit veszítenem.

Ideál: És mit nyert?

−  Sokat! Kiderült a különböző vizsgálatok során, hogy nem szenvedek SLE-ben, a panaszaimat vastagbélproblémák és immunológiai labilitás okozták.

Ideál: S ezeket miként gyógyították?

−  Meglehetősen komplex terápiával, ám gyógyszerek nélkül. Először is krumplidiétára fogtak, majd léböjtölnöm kellett. Eközben homeopátiás szereket és gyógynövény-alapanyagú készítményeket szedtem. Kaptam sajátvér-injekciósorozatot, s volt szerencsém megismerkedni a kolon hidroterápiával is.

Ideál: Mennyi idő elteltével érzékelte az első változásokat?

−  Már a második héten elmúlt az összes kiütésem! Majd fokozatosan megszűntek az egyéb panaszaim is. Most már kifejezettén jó a közérzetem.

Ideál: A kezdetekhez képest változtatott az életmódján?

−  Kénytelen voltam alapvetően megváltoztatni. Tudja, én olyan vércsetípus voltam. Húst hússal ettem. De ez már a múlté. Nagyon-nagyon kevés hús szerepel az étrendemben, most inkább zöldségeken, gyümölcsökön élek.

Ideál: És megszerette ezeket?

−  Azt nem mondhatnám, hiszen a fejemet nem cserélték ki, de ha az egészségem ezen múlik, hát betartom azokat az életvezetési tanácsokat, amelyekkel ellátott az orvos.

Czellér T. Erika – 2003. május (71. oldal)

[

M.I. az a típusú férfi (volt), aki mindennek szereti megadni a módját. Imád jókat – húst hússal – enni. Ha pedig társaságban van, kedélyes beszélgetés közben jókat inni... Gourmandként[143] élt 39 éves koráig, amikor is életében először köszvényes rohamot kapott...

−  Egy napon a lábam nagyujja teljesen váratlanul bedagadt, és iszonyúan elkezdett hasogatni – emlékezik vissza. – Majd a fájdalom tovább erősödött. Mondtam, vagy inkább nyöszörögtem a páromnak, hogy ennek a fele sem tréfa, vigyen azonnal kórházba.

Ideál: Mi történt ott Önnel?

−  Először megröntgeneztek, mert azt hitték, eltörtem az ujjam. De nem. Akkor vért vettek, s tovább vizsgáltak. Végül megállapították, hogy köszvényes rohamom van. Hogy enyhítsék a kínjaimat, nagyon erős fájdalomcsillapítót rendeltek, de attól meg hánytam. Végül azzal bocsátottak utamra, hogy meg kell tanulnom ezzel a betegséggel együtt élni. Azt tanácsolták, hogy ne nagyon egyek húst, illetve mellőzzem az alkoholt.

Ideál: Hatott a gyógyszer?

−  Relatíve. Az biztos, hogy nagyon rosszul éreztem magam tőle. Ráadásul két hónap múlva újból elkapott egy roham. Ekkor már tudtam – mert utánanéztünk – , hogy a köszvény igen fájdalmas, kiújuló ízületi gyulladás, melyet a nátrium-urát kristályok lerakódása okoz. Ezek a kristályok azért gyűlnek össze az ízületekben, mert a vérben magas a húgysavszint. A roha­mokkal ráadásul még nincs vége a történetnek, mert a betegség idültté válhat, és tor­zít­hatja az ízületeket. Mindennek ismeretében kétségbeesetten telefonáltunk a kórházba, de csak annyit mondtak, ha köszvényes vagyok a roham teljesen normális, feküdjek nyugton, s ha elmúltak a fájdalmaim majd menjek be.

Ideál: Ezek után bement?

−  Ugyan, minek mentem volna? Szerintem az nem gyógyítás, hogy arra akarnak rávenni, tanuljak meg együtt élni a bajommal, s azt sem tudom elfogadni, hogy teljesen normálisnak tekintik, hogy majd kiugrok a bőrömből, olyan fájdalmaim vannak. Ez nem normális!

Ideál: Mit tett?

−  Ekkor még semmit. Ám a harmadik rohamom közepette, amikor nem tudtunk elindulni egy európai körútra, végképp elegem lett. Úgy gondoltam, biztosan kell lennie valamilyen más gyógymódnak. Az Interneten bukkantunk rá a gyógycentrumra. Telefonáltunk, s mondták, azonnal menjünk be. Nagyon szimpatikus volt ez a hozzáállás, miként az is, hogy a doktornő őszintén elmondta, ez a betegség nem gyógyítható, de remekül kordában tartható.

Ideál: Gondolom, úgy volt vele, hogy bármilyen kezelést bevállal, csakhogy megszűnjenek a

          fájdalmai...

−  Valóban. Bár akkoriban 116 kilót nyomtam, a szemem sem rebbent, amikor a doktornő szigorú, háromhetes léböjtre „ítélt”. Mire végeztem vele, nyom nélkül elmúltak a fájdalmaim, leadtam 76 kilót, s leszoktam a dohányzásról is, mert a szervezetem már nem kívánta a nikotint.

Ideál: Meddig tartott a gyógyhatás? Mennyi idő elteltével volt újabb rohama?

−  Mindennek már három éve, s azóta egyszer sem volt rohamom! Igaz, a doktornő útmutatásai szerint alapjaiban változtattam meg étkezési szokásaimat. Korábban rá se néztem a zöld­sé­gekre, gyümölcsökre, most javarészt ezeken élek, gyógyteákat iszom, ha eszem is húst, csak fehéret, s másnap lénapot tartok. Rendszeresen, negyedévente böjtölök, krumplidiétázom, táp­lálékkie­gé­szí­tőket szedek, s köszönöm, nagyon jól vagyok!

Ideál: Nem túl nagy ár ez egy gourmandtól?

−  Ha ezt kérdezi, még biztosan nem volt köszvényes rohama! Igaz, a barátaim is a csodámra járnak... De megéri, mert újból én irányítom az életem, nem pedig a betegségem!

Czellér T. Erika, Ideál, 2004, szeptember (71. oldal)

[

R. B. története tipikus példája annak, hogy pszichénk miként „dolgozhatja meg” testünket, s hogy a pszichoszomatikus eredetű panaszainktól milyen körülményes megszabadulni!

– Ha jól belegondolok, „kórtörténetem” tulajdonképpen édesapám halálával kezdődött – emlékezik vissza. – Ő négy és fél évvel ezelőtt melldaganat miatt hunyt el. Nagyon nehéz volt feldolgoznom az elvesztését. Az orvosai kivétel nélkül mind a lelkemre kötötték, hogy ezentúl én is nagyon figyeljek magamra. Késedelem nélkül és rendszeresen menjek szűrővizsgálatokra! Ez volt az a pont, amikor „bekattantam”.

Ideál: Mit csinált?

−  Elkezdtem szorongani. Ha azt vettem észre, hogy valahol valamim egy picit is fáj, sajog, zsibbad, egyből arra gondoltam, hogy nekem is daganatom lesz, vagy van. Saját magam fel­állította diagnózisaim nagyon széles skálán mozogtak. Felváltva féltem nyirok-, tüdő-, mell‑, bőr- és csontdaganattól. Ez utóbbi kettő annyira „jól sikerült”, hogy egy anyajegyemet el is kellett távolíttatnom, mert a bőrgyógyász azt mondta, hogy most még nincs baj, de ne várjuk meg, hogy a kissé megduzzadt anyajegy „beinduljon”. Hát nem vártam – kivetettem. Majd következett rejtélyes mell­kas­fájdalmam.

Ideál: Ekkor mit tett?

−  Elmentem a háziorvosomhoz, s elmondtam neki, hogy egy húszforintos nagyságú helyen a szegycsontom és a bordáim találkozásánál égő fájdalmat tapasztalok. Nem mondott rá semmit, a náthámra viszont antibiotikumot írt fel...

Ideál: Belenyugodott?

−  Nem, mert elegem volt a félelmeimből. Először is elmentem tüdőszűrésre. Negatív lelet. Majd ultrahangra, ahol ugyancsak nem találtak semmit az inkriminált helyen. Erre beállítottam a rendelőintézetben praktizáló sportorvoshoz. Abban bíztam, hogy ő majd megállapítja, hogy megemeltem magam, s izomhúzódás okozza a panaszaimat. Ehelyett átküldött a traumatoló­giára. Ott négyszer! hívtak vissza a röntgenbe, hogy újabb 3-3 felvételt készítsenek a mell­kasomról. S a végeredmény? Nincs eltörve a szegycsontom! De hát ezt tudtam! A traumatoló­gus pedig fájdalomcsillapító tapaszt ajánlott, tüneti kezelésként. Legszívesebben üvöltöttem volna dühömben. Ekkor végképp elegem lett az egészségügyből.

Ideál: Feladta?

−  Nem, csak új útra tértem. Egyik barátnőm ajánlotta, hogy menjek el egy orvos-ter­mészet­gyógyászhoz. S mivel jobb ötletem nekem sem volt – bevallom, nem túl nagy lelkesedéssel – , de felkerekedtem.

Ideál: És sikerrel járt?

−  Lekopogom, igen. A doktornő töviről hegyire alaposan kikérdezett, nem sajnálta rám az idejét. Majd megvizsgált, s megállapította, hogy a bordáim s a szegycsontom porcosodásánál gyulladás van, és a bordaközi izmok is érzékenyek, amit tökéletesen meg lehet gyógyítani, bár a folyamat kissé hosszadalmas. Kiderült, hogy a fő ok a régóta fennálló intenzív szorongás. Ezt követően terápiás tervet készített, amiben természetes eredetű táplálékkiegészítők, orvosság­nak nem minősülő, gyógy­hatású készítmények, homeopátiás szerek, szorongásoldók és gyógyteák szerepeltek. Ezeken túl na­ponta végzendő légzőgyakorlatot, heti egyszeri nyirok­masszázst s egy injekciókúrát javasolt, s amin nagyon meglepődtem. Kötelező olvasmányt is felírt!

Ideál: És végül meggyógyult?

−  Igen! Nagyon hálás is vagyok ezért. Szépen lassan megszűntek a fájdalmaim. Leszoktam arról, hogy szorongjak s egyúttal diagnosztizáljam magam. A könyv elolvasása után pedig sokkal kiegyensúlyozottabb, vidámabb lettem. Röviden, tömören: újra kisütött a nap, köszönöm, jól érzem magam a bőrömben!

Czellér T. Erik – Ideál, 2004. február (71. oldal)

[

Húszkilós fogyás nem semmi egy 21 éves lány életében. Különösen akkor nem, ha már évek óta hiába kísér­letezett súlycsökkentéssel. Most azon­ban végre sikerült!

Ideál: Mi okból lesz valaki ilyen fiata­lon túlsúlyos?

−  Hároméves kóromban kivették az orrmandulámat, és ettől „felborult” a hormonháztartásom – meséli Ági. Gyermekkoromban verseny­úszó voltam, jó kondiban tartottam magam. Aztán Pest­re kerültem, és zenész let­tem, hét évig nem mo­zogtam semmit. A Fogamzás­gát­lótól pajzs­­mirigy-működési zava­rom lett, 90 ki­ló­ra híztam, és alig bírtam a lép­csőn felmenni a laká­sunk­ba. A nővérem egyik kol­légája járt lé­böjtkúrára egy egészségközpont­­ban, ő ajánlotta, hogy próbáljam ki én is. Négy­hetes léböjtkúrát csináltam vé­gig. A bevezető hét dinnye­dié­tából áll, aztán csak le­veket kel­lett inni: ásványvizet, gyógyteát, napjában 3-4 litert. A napot keserűsóval kezdtem, ás­ványvizet, szűrt gyümölcsle­vet ittam. Ki­egé­szítő kezelés­ként arc- és nyirok­masszázst kap­tam, sa­játvér-kezelést, immun­erő­sítő és bélflóra-regeneráló szereket. A nyá­ri par­lagfű-allergiám tü­net­men­tessé vált. A böjt alatt elkezdtem hetenként kétszer aerobik­ra, sza­unába járni, esténként szobabicikliztem. Minden reggel megmértem a súlyomat. Az első héten kicsit levert voltam, de utána már 3-4 óra alvással dupla annyit tudtam dolgozni, mint azelőtt. Szinte hiperaktív lettem: Heti két­szer böjtkontrollra jártam, és így dol­gozni is tud­tam. Közben két­szer volt ne­he­zebb napom, reggel alig tud­tam kikelni az ágyból, aznap 2-3 kilót fogytam. Szá­momra ez nem is fogyókúra volt, hanem életmódváltás. Teljes vál­tásként éltem meg, munkahelyet is vál­toz­tattam a böjt kezdetén, és az egészhez a nyár jó időszaknak bi­zo­nyult. Többen böjtöltünk egy­szer­re, jó csapat jött össze, én fogy­tam a legjobban. Nagy biz­ton­ságot nyúj­tott az orvosi fel­ügye­let, mert a böjtcsoportban mindig kiderül, ha valamit nem jól csi­nálunk. Többen vagyunk, bizonyítani kell egymás előtt, és nagy segítség, hogy az orvos a leg­elkeseredettebb pillana­ta­ink­ban teljes higgadtsággal közli a következő lépést. Egymástól is ren­geteget tanultunk.

Ideál: A testi változásokon kívül más élmények is voltak?

−  Az elhatározásom megvolt, a családom, a barátom is támogatott. Emellett a barátom édesanyja reformkonyhát vezet, ezért volt kitől tanulnom, de még így is nagy lelkierő kellett hozzá. Az eredmény viszont büszkeséggel töltött el. Persze mindig ilyenkor hívják meg az embert a leg­jobb bulikra, de érdekes módon nem hatott rám a sok finomság. Végig ásványvizet ittam. Hü­lyének néztek, azt mondták, biztos a dupláját fogom visszahízni majd, ha elkezdek enni. Nem így történt. A léböjt után mentem el két hétre Olaszországba nyaralni, ahol csak salátákat és gyümölcsöket ettem. Ezzel letudtam a böjt utáni két zöldség-gyümölcs hetet. Következett egy krumplis hét, majd máig reformkoszt: egyelőre semmi hús, minimális tojás, párolt zöldség, rizs, krumpli, brokkoli, karfiol, zöldség- és gyümölcshegyek. Természetes fűszereket haszná­lok: tárkonyt, bazsalikomot, oregánót szezámmagot, lenmagot, olívaolajat. Most örülök az almaszezonnak. Karácsony előtt ismét tartottam egy léböjthetet. Ez azért is jó volt, mert az ember, ha akarna sem bírna enni az ünnepi asztalról. Örülök, mert folyamatosan fogyok, hely­reállt a pajzsmirigyműködésem is. Tavasszal részt veszek még egy négyhetes kúrán. 60 kg-ban határoztam meg az ideális súlyomat, Ennek eléréséhez még 10 kilót kell fogynom. Nyá­ron ruhatárváltás lesz, nagyon örülök, mert megveszem életem első bikinijét!

Ideál: Úgy legyen! Köszönöm a beszélgetést!

Szepesi Dóra – 2001. február (65. oldal)

[

Edit 48 éves. 1977-ben nyombélfekélyt állapítottak meg nála, s attól kezdődően hol szűntek, hol előjöttek a panaszai. Tükrözés és gyógyszeres kezelés váltották egymást. Először 1999-ben jelentkezett egy egészségközpontban, ahol alternatív módszerekkel gyógyítanak.

−  Kolléganőmtől kaptam meg a címet, és attól kezdve megváltozott az életem – meséli. Meg­tanultam egészségesen táplálkozni, mindent gondosan megrágok, rendszeresen étkezem, és már azt is tudom, hogyan vezessem le a feszültséget. Azelőtt sokat rágódtam, gyakran éreztem magam feszültnek, s minden azonnal a „gyomromra ment”. Most már csak félévente járok kontrollra, amikor a doktornővel megbeszéljük az aktuális teendőket: hogy milyen teákat igyak, milyen vitaminokat, gyógynövénykészítményeket szedjek; és milyen kúrát (krumpli- vagy zöldségdiéta) iktassak be. Egy kis faluban élek, de szerencsére a vöröskeresztnél heti kétszer tartanak konditornát, ahová két év óta rendszeresen eljárok, és naponta végzek házi­mun­kát a kertben. Máskülönben reggeltől estig irodában ülök. Az életmódváltás olyan jól hatott rám, hogy azóta már több kolléganőnek ajánlottam a doktornőt és a természetes gyógy­mó­dokat. Legutóbb a 17 éves lányomat is sikerült rendbe szedni. Ő kollégista, majdnem egy évig küzdött visszatérő felső légúti fertőzéssel, amire a gégész szakorvos már a negyedik anti­bio­tikumot írta volna fel. A gyógyszerektől fájt a hasa, s gombás folyása is lett. Ezért keres­tünk más, tartós gyógyulást hozó megoldást. A doktornő megállapította, hogy a bélflórá­ja, a hüvelyflórája tönkrement; és az immunrendszere is igen gyenge, ezért azt kell rendbe hozni multivitaminokkal, teákkal, gyógynövényekkel s rendszeresebb étkezéssel. Szeptem­berben fenntartó, immunerősítő kúrára viszem vissza.

Ideál: Mi változott önnél a kezelések óta?

−  Jobb a kedélyem; teherbíróbb lettem, nem veszem észre, mint azelőtt oly sokszor, hogy fá­rad­tan ébrednék. Tavasztól őszig tevékenykedem a kertben, az izomláz, derékfájás elkerül. És még egy: sokkal türelmesebb vagyok, könnyedebben veszem a dolgokat, toleránsabb lettem, kisebb mértékben jelentkezik nálam a stressz. Bár az irodai munka (Magyar Állam­kincstárban dolgozom több mint napi nyolc órát), egyáltalán nem egy feszültségmentes hely. Mindennapos az újdonság, a váltásokkal való szembesülés. A kolléganőim is észrevették raj­tam a változást, ami nemcsak azon látszik, hogy kisimultabb az arcom, szinte megfiatalodtam. Derűsebb lettem, és az tűnt fel, hogy nem lehet könnyen kihozni a sodromból. Kérdezték is, hogy csináltam? Én meg elmeséltem, mitől változott meg az életem. Sokan el se hiszik, hogy ez ilyen egyszerű! A kolléganőim közül többeket érdekel a reformkonyha, és ezen keresztül megközelíthetők. Sok hasznos receptet, ötletet és tanácsot tudtam nekik adni. A krumplidiéta például nagy sikernek örvend, már néhányan ki is próbálták, és ha együtt csináljuk, sokkal könnyebb. Jó hatással vagyunk egymásra. Azt hiszem, a nők fogékonyabbak életük megrefor­málására, és segítségükkel rengeteg múlhat rajtuk a családok egészségén.

Ideál: Köszönöm a beszélgetést, és további sikeres életmódváltást kívánunk az egész családjának! Szepesi Dóra – Ideál, 2001. augusztus (69. oldal)

[

Ágival majdnem tíz éve kezdődtek a bajok. Fáradtnak, gyengének érezte magát, de nem fájt semmije, ezért nem is ment orvoshoz. Később keze, lába feldagadt, nem tudott fogni, a tányérok kiestek a kezéből.

– 1992 májusában egy gyereknapi rendezvényről már nem tudtam a saját lábamon hazamenni – emlékszik vissza. Megkezdődött az orvoshoz járás, beutaltak mindenféle kínzással járó vizsgálatra. Három nap alatt borzasztó dolgokat tapasztaltam. A CT-vizsgálatról lezárt borítékban kaptam meg az eredményt, de otthon orvosi szótárból lefordítottam. Súlyos nyirokbetegség, minden belső szervem gyulladásban. Az orros üvöltött velem: „Vegye tudomásul, hogy ha nem kezelteti magát, fél éve van hátra!” Erre azt mondtam, hogy: „Lehet, de azt nem itt fogom megtenni”. Hazamentünk, és három napig csak hánytam meg bőgtem! Fogalmam sem volt, mit csináljak, de azt tudtam, hogy életben akarok maradni. 36 éves voltam, és el nem tudtam képzelni, hogy nem látom a gyerekeimet felnőni. Nem tudtam semmit a természetgyógyászatról, nem ismertem senkit, csak azt tudtam, hogy ezt nem akarom.

Ismerős révén kerültem egy idős salgótarjáni gyógynövényszakértő orvos-természetgyógyász­hoz. Augusztusban mentem el hozzá a leleteimmel, de ő inkább a saját tapasztalataira hagyatkozott. Bugyogóra vetkőzve hanyatt fektetett, mellém térdélt és ingával vizsgált. Majd a hátamat kopogtatta, és a megduzzadt nyirokcsomóknál másképp szólt. A légcsövemet, nyelőcsövemet nyomta a megduzzadt nyirokmirigy. Kitesztelte a gyógynövényt. Egy hétig szinte nem ettem semmit. Azt mondta az nagyon jó, mert kiéheztetjük a rákos sejteket. Három hét telt el úgy, hogy csak céklát, répát ettem és az általa készített gyógynövénykivonatot fogyasztottam megfelelő hígításban. Ekkor rosszabbul lettem, viszkettem, és véresre vakartam magam, elgyengültem, úgy éreztem, itt a vég. Felhívtam telefonon. Ujjongott: 21 nap után beindult a tisztulás fázisa, amikor a pórosokon jön ki a méreganyag, de utána jobb lesz – mondta. 1-2-4 hetente találkoztunk, de telefonon konzultáltunk, hogy mikor mire van szükségem. A nyers cékla-répa kúra négy hónapig tartott és becsületesen betartottam. Akkor szóltam, hogy most már valami meleg ételre vágyom. Engedélyezte a pirított barna kenyeret olívaolajjal, fokhagymával. Másfél év alatt teljesen rendbe jöttem. 6 kilót fogytam. Tévhit, hogy legyengül az ember, a cékla és a répa rengeteg erőt ad, egyáltalán nem éreztem büntetésnek, hogy csak azt ettem. A férjem a piacon keresett egy nénit, akitől rendszeresen vásároltuk a zöldséget.

Nem volt könnyű végigcsinálni. A hit, a diéta és a gyógynövények gyógyítottak meg. A pirítós után néha ehettem lebőrözött párolt csirkemellet, halat, és elkezdődött a párolt zöldségkorszak. Az egész család így étkezett; a disznóhúst, kolbászt el kellett felejtenem. Elkezdtem érdeklődni a természetgyógyászat iránt, gyógynövény szakvizsgát tettem, tanultam talpreflexológiát, gyógy­masszázst, Reikit. Még majdnem három évig jártam kontrollvizsgálatokra, amikor azt mondták: fö­lösleges, vegyük úgy, hogy egészséges vagyok. Akkor fordult meg az életem, és elég sok emberen se­gí­tettem. A gyerekeim azelőtt minden hónapban göthösek voltak. Miután rendszeresen itattam őket áztatott csipkehússal, megszűnt a betegség, illetve gyengébb lefolyású lett. A lányomnak tavaly nyáron sokat fájt a hasa, petefészek cisztája lett és műtétet javasoltak. Nyers gyümölcs-zöldség kúrára fogtam, olívaolajas fokhagymás pirított barna kenyeret evett, és gyógyteáztattam. Semmi túrórudi, gyümölcsjoghurt, hús! A ciszta kisebb lett és két hónap múlva eltűnt!

Szepesi Dóra – Ideál, 2002. február (67. oldal)

[

Hornné Vara Klára a napokban ünnepli hatvanadik születésnapját. Pedig néhány évvel ezelőtt senki nem garantálta volna, hogy megéli ezt a napot. Rettenetes állapotban volt. A hosszas kivizsgálás után felállított diagnózis: feltételezett autoimmun májgyulladás. A Szent László Kórházban kezelőorvosa közölte, sajnos egész életén át szteroidot kell szednie, de megnyugtatta, ezzel az állandó kezeléssel életben maradhat. A szteroidok adott esetben életet mentenek, ám tartós szedés mellett úgy felborítják az immunrendszert, hogy hat-hétféle komoly mellékhatással is számolni kell. A beteg akár húsz kilót is magára szedhet, kihullhat a haja… „Nem mondhatnám, hogy túl jó hatással volt rám, amikor a kórházban három-négynaponta meghalt valaki mellettem ugyanebben a betegségben, miközben folyamatosan szteroidot kapott.”

Elhatároztam, véget vetek ennek. Nem létezik, hogy nem tudok kimászni ebből a szörnyű betegségből! Fölkerestem egy természetes módszerekkel gyógyító egészségközpontot. A kezelést kolon hidroterápiával kezdték, mellyel megszabadítják a bélrendszert a rárakódott salakanyagoktól. Növényi összetevőkből készült gyulladáscsökkentő, májregeneráló és salaktalanító gyógyszereket írtak elő. Szigorú diétát rendeltek, mely főként nyers zöldségekből, gyümölcsből, zsír- és fűszermentes ételekből állt: Minden napomat két deci fantasztikus zöldséglével kezdtem: összeturmixolt cékla-, sárgarépa- és zellerlevet ittam fél éven át. Időszakonként salaktalanító kúrát, -napokat tartottam, hogy „fellélegezhessen” a májam. Állhatatosan jártam a különféle kezelésekre, melyekből az akupunktúra és a köpölyözés sem hiányzott, és szigorúan betartottam az előírásokat. Az eredmény hamarosan érezhető volt. A doktornő közben titokban szép fokozatosan, és nagyon óvatosan csökkentette a szteroid mennyiségét. A László Kórházba havonta kellett kontrollra járnom, ahol nem avattam be senkit javulásom rejtelmeibe.

Nem telt bele egy év, mikor teljesen abbahagyhattam a szteroidszedést. A kórházi kezelőorvosom ekkoriban jegyezte meg az ellenőrző vizsgálaton: „Látja. Klárika, milyen szépen javul, és még mellékhatások sem jelentkeztek, meg sem hízott!” Másfél év után teljesen gyógyultnak tekintettek. A kórházban nem értették „csodálatos” esetemet, egészen addig, míg egyszer az orvosom asztalán meg nem pillantottam egy gyógynövényekről szóló könyvet. Az orvos észrevette érdeklődésem, és zavartan letakarta a könyvborítót. Nem hagyhattam megjegyzés nélkül: „Mi az, doktor úr, fejlődünk?” Elnevette magát. És akkor végre színt vallottam. Elmeséltem töviről hegyire az egész történetet. Azóta a jelmondatom: „Az egészség nem minden, de egészség nélkül minden semmi.” A születésnapomra harminc vendéget hívok, ajándéknak csak két szál virágot kértem mindenkitől. Így tesz ki hatvan szálat, amit majd a virágossal csokorba köttetek.

Szepesi Dóra – Ideál, 2002. november (73. oldal)

[

Két végén égetni a gyertyát hosszú távon nem lehet. P. H. egy multinacionális cég vezetőjeként mégis kísérletet tett erre. Egy évtizeden át naponta 10-12 órát dolgozott, rendszertelenül és egész­ségtelenül táplálkozott, a testmozgást, mint olyant teljesen kiiktatta életéből. Amiben viszont dúskált, az a vég nélküli munka és a stressz volt. Tulajdonképpen fittyet hányt arra, hogy különösen az ötödik X után mindenképpen oda kellene figyelnie az egészségére. Tette, amíg tehette...

−  Életmódomért nagy árat fizettem – emlékezik vissza. – Meghíztam, szív- és keringési pa­naszaim lettek, ráadásul örökölt ízületi betegségem is egyre gyakrabban gyötört. Ám ez még nem volt elég ahhoz, hogy felhagyjak az egészségemmel való „garázdálkodással”. Valahogy úgy voltam vele, én kivétel vagyok, engem nem érhet komolyabb baj, megúszhatom „vétkei­met”.

Ideál: És ön is, mint oly sokan, tévedett...

−  Erre akkor döbbentem rá, amikor pacemakert kellett a mellkasomba ültetni. Az orvosom azt mondta, hogy ez az a pont, amikor még éppen nem késő az életmódomon változtatni. Fogyjak le, és mozogjak rendszeresen! Meghallgattam a tanácsát, de nem tettem komolyabb lépéseket az ügy érdekében. Mindaddig, amíg a reumatológusom a figyelmembe nem ajánlott egy olyan gyógy­köz­pontot, ahol szinte „kézen fogva” vezetnek végig az életmódváltás rögös útján.

Ideál: Mi történt? Kérem, mesélje el!

−  Első alkalommal nagyon alaposan kivizsgáltak szelíd állapotfelmérő módszerekkel. A leleteim ismerete nélkül az összes organikus problémámat pontosan diagnosztizálták! Az egyik vizs­gálat célja például az volt, hogy felmérjék energiatartalékaimat, erőnlétemet. És ekkor kaptam egy K.O-t, ugyanis a BETA-teszt szerint egy 74 éves ember vitalitásával rendelkez­tem. Be kell vallanom, nem sokkal túl az ötvenen sokkolt a hír, de kellő lökést adott ahhoz, hogy valóban komolyan vegyem életmódom megreformálását.

Ideál: Mi volt az első lépés?

−  Egy egyhetes salaktalanító diéta, majd három hét léböjt következett, s végül két hétig tartott, amíg átálltam a reformétrendemre. Eközben természetesen elkezdtem rendszeresen mozogni, gyógytornára jártam, szaunáztam, és masszázst is igénybe vettem.

Ideál: Nehéz volt kitartania a léböjt alatt?

−  Nem, mert egyrészt erős az önfegyelmem, másrészt pedig nem éheztem. Így nem okozott különösebb nehézséget a szigorú előírások betartása. Ráadásul az is segített, hogy napról napra egyre jobb lett a közérzetem. Négy hét alatt 14 kilót fogytam, s ez az idő arra is kiváló alkal­mat biztosított, hogy ne csak a szervezetem, hanem a tudatom is megtisztuljon, újragondoljam az életvitelem, fontossági sorrendet állítsak fel. Ekkor jöttem rá, hogy nem elég lefogynom, a szemléletemen is változtatnom kell, azaz az agyamban is nagytakarítást kell tartanom!

Ideál: A „mellékelt ábra” azt mutatja, sikerrel járt...

−  Igen, remekül érzem magam, testileg-lelkileg-szellemileg. Terhelhetőbb, ugyanakkor kiegyen­súlyozottabb is vagyok. S az elmúlt másfél évben – reformétkezés, gyógyteák és táplálék­ki­egé­szí­tők mellett csupán 2 kiló jött vissza rám, de még így is tartom a versenysúlyo­mat.

Ideál: Le kellett, cserélnie a ruhatárát?

−  Nem, hanem végre elővehettem a normál méretű öltözékeimet. Ezen túlmenően tudja mi volt még nagyon pozitív élmény a számomra? Az, amikor újból túlestem az állapotfelmérésen, s kiderült, hogy egy 46 éves ember energiatartalékaival rendelkezem. Ha jól számolok, ez azt jelenti, hogy 28 évet fiatalodtam! S higgye el, így is érzem!

Czellér T. Erika – Ideál, 2003. december (71. oldal)

[

Hosszú éveken keresztül betegeskedni, s közben egyfolytában bízni a gyógyulásban, miközben az ember egyre rosszabbul érzi magát – hát nem könnyű. Felér egy evilági pokoljárással! Péter 46 évesen, s kilencévnyi szenvedés után szerencsére már túl van ezen, búcsút inthetett a bugyroknak. Története több, mint tanulságos!

Ideál: Miként emlékszik a kezdetek kezdetére?

−  Betegségem a jobb oldali bordaívem alatti szúró fájdalommal kezdődött, ami kiterjedt az egész hasamra. Hidegrázás és láz is társult hozzá. Tüneteim 5-6 napig tartottak, és 4-5 hetente ismét­lődtek. A körzeti orvosom tüdőgyulladást állapított meg, s hónapokon keresztül erős antibioti­kumokkal kezelt. Ám én egyre rosszabbul lettem. Kórházba kerültem, ahol 1 hónapig vizsgál­tak a tüdőosztályon. Kiderült, a tüdőmnek semmi baja, viszont van egy kis polip az epehólya­gomban, de a panaszaimnak nem ez az oka. Mindazonáltal a gasztroenterológus mű­tétet java­solt, mert a polip idővel elfajulhat. Újabb 1 hónapig másik kórházban góckutatást vé­geztek nálam, ám érdemi eredmény nélkül. A havonkénti rosszulléteim miatt ráálltam a mű­tétre, az epehólyagomat laparoszkópos eljárással távolították el.

Ideál: A műtét után végre jobban érezte magát?

−  Nem igazán. Ezért egy harmadik kórházban a gasztroenterológus motilitás- (bélmozgás) vizs­gálatot végzett, de az rendben volt, sőt hasnyálmirigy-betegséget sem találtak nálam. Majd egy újabb klinikán Klionkúrát kaptam, és epebetegnek való diétát írtak elő, de ez is csak átmeneti megoldást eredményezett, a panaszaim kiújultak. Nagyon el voltam keseredve, hiszen már 7 éve gyötört a fájdalom, a láz, teljesen kimerültem. Szerencsémre ekkor a kezembe került az Ideál, s miután átolvastam, úgy döntöttem, alternatív gyógymódok után nézek.

Ideál: Milyen kivizsgálásokon esett át?

−  Többször is végeztek BETA- és Voll-tesztet. Az első BETA-próba eredménye nagyon rossz volt: elsavasodás, az immunrendszer gyengesége, gyulladt belek, felszaporodott mérgező salakanyagok. Biológiai életkorom pedig 80 év körül volt.

Ideál: A gyógymód miből állt?

−  Összetett volt, ahhoz képest, hogy naponta 3-szor vegyek be néhány tablettát... Például végeztem lúgosító diétát, gyógyteakúrát, közben immunrendszer-erősítő szereket szedtem, méregtelenítettem, gyógyvízkúrákat tartottam, s végig csináltam egy 3 hetes léböjtkúrát is.

Ideál: Az eredmény, gondolom, most már nem maradt el...!

−  Fokozatosan lábadoztam. Korábbi panaszaim ritkultak, és enyhültek, közérzetem lényegesen javult, de nem váltam teljesen tünetmentessé. Majd idén év elején, egy vércseppanalízis során kiderült, hogy candidiázisom[144] is van. A doktornő gombaellenes gyógyszerek szedését és szén­­hidrátmentes diétát írt elő.

Ideál: És ez végül segített?

−  A diéta megkezdését követően a tüneteim megszűntek! Rendkívül keserves volt az utóbbi 8-9 évem. Gyógyulásom sok türelmet, nagy önfegyelmet, sok lemondást és életmódváltást kívánt. De úgy érzem, megérte! Újból belefognék, ha ezen múlna az egészségem. A BETA-tesztem eredménye most már nagyon jó, immunrendszerem megerősödött, a biológiai életkorom pedig már olyan, mint egy harmincas éveiben járó embernek! S a ráadás: a diéták és a több mozgás eredményeként fogytam 14 kilót!

Czellér T. Erika – Ideál, 2004. április (71. oldal)

[

Huszonhárom év nagy idő! Különösen, ha java része az allergia elleni küzdelemmel telik. Esztert 31 éves kora óta egyre elviselhetetlenebbül gyötörte allergiája. Most végre tünetmentes!

−  Kezdetben csak orrcseppet kaptam, majd szemcseppeket, végül már gyógyszeres kezelést is. Ennek ellenére állapotom évről évre rosszabbodott, egyre több fűre, fára, virágra lettem aller­giás. Így az augusztusi és a szeptemberi éjszakáimat ülve töltöttem, olyan erősen fullad­tam. A szemem és az orrom hetekig dagadt és piros volt, nem mertem emberek közé menni.

Ideál: Az említett gyógymódokon kívül mással nem próbálkozott?

−  Dehogynem! Az ország összes tüdőszanatóriumát végigjártam, hátha tudnak segíteni. Majd 10 évnyi szenvedés után először megcsillant a remény. A MÁV Budakeszi Szanatóriumában egy hároméves injekciókúrán vettem részt. Ez idő alatt a tüneteim csökkentek, gondoltam, ha ez így marad, már nyert ügyem van. Sajnos nem így történt. Az allergiám visszatért. Ekkor már tavasztól őszig szedtem a gyógyszereket, s tudtam, hogy károsítják a szervezetemet. Bele­tö­rődtem, hogy így kell élnem... Akkor sokalltam be – ennek két éve – , amikor már a télen sem szünetelt a szenvedésem. Egyetlen mondatot sem tudtam köhögés nélkül végigmondani. Étke­zés közben is állandóan köhögtem, az orromat fújtam. Egyre többször jelentek meg rajtam csa­lánkiütések is. Elviselhetetlen volt! A dolgot csak tetézte, hogy minden ok nélkül hízásnak indultam.

Ideál: Gondolom, ez több volt, mint gyanús...

−  Valóban, különösen amikor – rendszeres sportolás mellett – semmilyen fogyókúra sem se­gí­tett! Egy év alatt 10 kilót híztam, ezért alapos kivizsgálásnak vetettem alá magam, hogy kide­rítsék, mi az oka a hízásomnak és az egyre erősödő allergiámnak.

Ideál: És az eredmény?

−  Teljesen egészségesnek bizonyultam, semmilyen szervi problémám nem volt. Rendben voltak a hormonjaim, a pajzsmirigyem, nem volt candiasisom sem.

Ideál: Ez jó hír lehetett, persze annyira nem, hogy nyugodtan üljön a babérjain...

−  Hát igen. Lázasan folytattam a kutakodást az újságokban, az Interneten, hátha rábukkanok valamilyen megoldásra, ami a hagyományos orvoslástól eltér, ám segíthet rajtam. Eközben ol­vastam először a Voll-tesztről és a vércseppanalízisről. Gondoltam, kipróbálom.

Ideál: Miről tanúskodott a diagnózis?

−  A vizsgálatok kiderítették, hogy nincs komolyabb bajom, ám a kötőszöveteim salakanya­gok­kal telítődnek, és részben ez okozza az allergiámat.

Ideál: Milyen gyógymódot javasoltak?

−  Egyhetes enyhe salaktalanító kúra, utána 3 hetes léböjt, majd egy hét krumplidiéta következett. Közben vitaminokat, ásványi anyagokat, immunerősítőket szedtem, gyógyteákat ittam, napi félórás futásomat pedig fél óra tornával megtoldottam. Hetente három alkalommal szaunáz­tam, és 3 alkalommal Rhinolight[145] fényterápiát kaptam.

Ideál: Hatásosnak bizonyult?

−  Igen! Augusztus első hetében egyhetes léböjtöt tartottam, hogy felkészüljek a parlagfűszezon­ra. Néhány zöldségről és gyümölcsről is le kellett mondanom abban az időszakban. El­mond­ták, hogy az allergiám nem fog elmúlni, a javasolt gyógymóddal azonban a tüneteim csökken­nek, az állapotom pedig javulni fog. Nagyon szigorúan betartottam az orvosok taná­csait, akik végig segítettek a kúra alatt, és természetesen azóta is. Az eredmény? Nem jelent­kezett az allergiám, elmúlt az étkezések alatti köhögésem, náthám, leadtam a 10 kilogrammnyi súlyfe­leslegemet, és végre nem szedek gyógyszereket! Végtelenül hálás vagyok az orvosaimnak, akik segítettek megérteni az allergiám okát, és a helyes kezelési módját!

Czellér T. Erika – Ideál, 2004. október (69. oldal)

[

A 36 éves K. E. esete kiválóan példázza, nem kell ahhoz feltétlenül komoly betegség, hogy az ember rosszul érezze magát a bőrében. Azaz: a kis baj is lehet baj, amit ha időben kezelnek, megelőzheti a később már gyógyítást igénylő kórság kialakulását.

Ideál: Jó pár évet letagadhat a korából. Igazán jól néz ki!

−  Örülök, ha így látja – való igaz, kiváló a közérzetem. Pedig ez nem volt mindig így.

Ideál: Úgy gondolom az a fontos, hogy most, illetve az elkövetkezőkben milyenek lesznek a napjai.  

        Feltehetően remekül fogja magát érezni. Kérem, ossza meg olvasóinkkal üdeségének titkát!

−  Szívesen, de hadd kezdjem a történetem legelején! Alkatomból adódóan, mivel vékony va­gyok, mindig fiatalabbnak tippelnek a koromnál, legalábbis hátulról. Némi öniróniával, akkor­tól meg különösen, amikor az arcomat beborították a pattanások. Pedig rendszeresen jártam kozmetikushoz, otthon is odafigyeltem a szakszerű bőrápolásra, mégsem tudtam megszabadul­ni a bőrpanaszoktól. Rossz közérzetemet csak fokozta, hogy észrevettem a hasam minden különösebb ok nélkül puffad. Időnként már úgy nézett ki, mintha várandós lennék. Így érthető, hogy a közérzetem csapnivaló volt. Fáradtan, elcsigázottan töltöttem napjaim. Nem tudtam annyit aludni, hogy pihenten ébredjek...

Ideál: Nyilván ráunt erre az állapotra...

−  De még mennyire! Éppen ezért – az egyik barátnőm tanácsára – bizakodva „vonszoltam el” magam egy olyan gyógyközpontba, ahol az orvosok járatosak a szelíd gyógymódokban; így azt feltételeztem, hogy a pattanásaimat nem antibiotikumokkal próbálják majd kezelni, s az állandósult fáradtságommal is tudnak majd mit kezdeni.

Ideál: A mellékelt „ábra” szerint sikerrel járt. Mi mindenen esett át?

−  Először is egy alapos állapotfelmérésen. Az eredményeimből egyértelműen kiderült, baj van az emésztésemmel, a bőrproblémáimat, a fáradékonyságomat a sok felhalmozott salakanyag okozza.

Ideál: Mi volt erre a gyógyír?

−  Amikor azt javasolta a doktornő, hogy böjtöljek, majd hanyatt estem, hiszen nem nagyon volt rajtam súlyfelesleg, s úgy gondoltam, hogy a böjtölés csak a fogyókúrázóknak való. Téved­tem. Igaz, nem is teljes léböjtöt kellett tartanom. A napi 3-3,5 liternyi folyadék, – gyógytea, ásványvíz, gyümölcs- és zöldséglé – elfogyasztása mellett megehettem, pontosab­ban elmaj­szolhattam egy szikkasztott zsömlét egy pohár natúrjoghurttal. Ezenkívül kolon hidroterápiára is jártam, illetve hetente háromszor tornáztam. Az eredmény nagyon látványos volt! A böjt első napjaiban még több pattanásom lett! Így is tisztult a szervezetem. Majd idővel a bőröm egyre jobban kitisztult, a hasam pedig újból lelapult.

Ideál: A közérzete érezhetően megváltozott?

−  Reggelente szinte kipattantam az ágyból, és a nap folyamán sem tört rám soha elviselhetetlen fáradtság. Nagyon energikussá váltam.

Ideál: És mennyit fogyott?

−  A tíznapos böjt végeztével öt kilóval mutatott kevesebbet a mérleg. Ebből két és fél kilót visszahíztam, amikor visszaálltam a rendes kerékvágásba. Ami persze nem azt jelenti, hogy mindent újból úgy tettem, mint korábban. A doktornő ugyanis bőségesen ellátott életvezetési tanácsokkal. Így ma már másként, egészségesebben étkezem, hetente minimum kétszer sporto­lok, naponta légzőgyakorlatokat végzek, s masszázsra és szaunába is járok. A tavasszal pedig újabb böjtkúrát tervezek. Tudja, az én történetemben az a furcsa, hogy bár nem voltam beteg, mégis úgy érzem: meggyógyultam!

Czellér T. Erika – Ideál, 2004. március (71. oldal)

[

A legtöbb tininek rengeteg baja van a világgal. Ez teljesen természetes, korukkal járó „tünet”, amit csak fokozhat, ha valóban van valamilyen problémájuk, mint például a 16 éves B. Katának, akinek pszoriázis keserítette meg életét...

Ideál: Ebben a korban a pattanások szokták a legtöbb bőrproblémát okozni...

−  Igazán kiegyeztem volna azzal, hogy ennyi gond legyen a bőrömmel. Néhány pattanás és slussz-passz. Ehhez képest a pszoriázis rémével kellett megküzdenem. Tizenhárom éves vol­tam, amikor a könyököm elkezdett viszketni. Először nem nagyon törődtem vele, de egyre elviselhetetlenebbé vált az érzés. Amikor már semmilyen hűsítő krém sem se­gí­tett, anyuval elmentünk bőrgyó­gyászhoz. Krémet írt fel, de ez csak átmenetileg használt. Újabb bőr­gyó­gyászok és újabb kencék következtek, miközben a viszkető foltok elkezdtek továbbterjedni a testemen.

Ideál: A viszketés önmagában is mód-­felett kellemetlen, a vele járó bőrtü­net­ek pedig rémisztőek lehettek...

−  Hát igen, a kezem, a lábam, a ha­sam is viszketett már, az elsza­rusodott bőr pedig lepergett. Na­gyon gusztustalan volt! Annyira szégyelltem magam. A torna­órá­kon mindig hosszú ujjú és szárú holmiban tornáztam, s igyekez­tem a sarokba bújva úgy átöltöz­ni, hogy lehetőleg egyik lány se lásson... Ekkor már azon a pon­ton voltam, hogy bármit magam­ra kentem volna, ha azt mond­ják, segít a bajomon!

Ideál: És végül mi hozott enyhülést, mit kentél magadra?

−  Hála anyukám legjobb barátnő­jének, eljutottunk egy gyógyköz­pontba, ahol speciális gyógynö­vényekből készült krémet kap­tam. De ennyivel „nem úsztam meg”. Mivel volt rajtam jó pár felesleges kiló, salaktalanító dié­tára fogtak, tisztítóteákat kellett innom, illetve gyógyhatású étrend­kiegészítőket kellett szednem.

Ideál: Nem volt túl macerás?

−  Nem, mivel abban az állapotban voltam, hogy bármit megtettem volna. Ha azt mondják, egy hó­napig nem ehetek, azt is vállalom! Szerencsére ez azért nem hangzott el. Mivel a kúrám előrehaladtával a tüneteim szépen enyhültek, majd nyomuk veszett, játszi könnyedséggel tar­tottam be az előírásokat.

Ideál: Gondolom, ezekből azért maradt a terápia utáni időszakra is...

−  Igen, kevesebb húst ehetek, abból is csak a fehéreket, lényegesen kevesebb sajtot és tejet fo­gyasztok, mint korábban. Igyekszem elkerülni azokat az ételeket is, amelyek mesterséges ada­lékanyagokat tartalmaznak. Kiiktattam életemből a kólát, az édességeket, leszoktam a hambur­gerezésről, sültkrumplizásról. A barátnőimet legfeljebb csak elkísérem a gyorséttermekbe. Amíg ők „bűnöznek”, én elrágcsálom az előre bekészített zöldség- vagy gyümölcsnasimat. Korábban nem is gondoltam, hogy finom lehet nyersen a répa vagy a karalábé! Ha meg édességre vá­gyom, aszalt gyümölcsöket eszem. Anya is megtanult jó pár nagyon finom reformételreceptet, s ma már apu is csak teljes kiőrlésű lisztből készült kenyeret eszik... A betegségem „mellék­hatásaként” ma már az egész család sokkal egészségesebben él.

Ideál: Ekkora életmódreform nem jelent nehézséget a te korodban?

−  Nem, mert tudom, hogy a pszoriázisból nem lehet végleg kigyógyulni, ám ha fegyelmezem magam – s ez egyre könnyebb –, fenntartható a mostani tünetmentes állapotom. Ez pedig mindent megér, nekem és a szüleimnek is!

Czellér T. Erika – 2004. november (71. oldal)

 

Közérdekű levelek

 

Nem csoda, hogy ebben a fenekestől felfordult világban az erkölcsös emberek is megzavarodnak. Különösen a fiatalok, akiknek még nincs kialakult értékrendjük, élettapasztalatuk, így nincs mire támaszkodjanak. Erről a helyzetről árulkodik egy fiatal lány levele is:

 

„Nem tudom kitől kaphatnék tanácsot, amely a bizonytalanságomat eloszlatná. Bármilyen újságot veszek a kezembe, mindegyikben csak hűtlenségről, szeretőkről, boldogtalan kapcsolatokról olvasok. 24 éves vagyok, és meglehetősen tétován lépkedek ebben a világban. A környezetemben sem látok jó példát. Tényleg nincs nagy szerelem, nincsenek egész életre szóló kapcsolatok? Minden elhidegüléssel, megunással, megcsalással végződik? Nincs szerelem, csak hormon, ami 3 évig tart, és vége? Minden kapcsolat eleve halálra van ítélve? Kihez és mihez igazodjak? Keresem a választ. Szeretném, ha okos és értelmes emberek tanáccsal látnának el.”

 

Mit lehet erre a levélre válaszolni. Ne a sajtótermékeket olvassa, hanem keressen magának egy példaképet? Hol? A századelő asszonyai még vakon bíztak a házasság intézményében, és nem reklamáltak rögtön az első zűrnél, férjük cseréjét követelve. Ma már minden második házasság válással végződik. Sőt újabban már össze sem házasodnak a partnerek. A házasság már csak a homoszexuálisok körében divat. A bálványként tisztelt filmsztárok és egyéb hírességek pedig nem a legjobb tanácsokkal látják el a fiatal lányokat. E téma avatott szakértője, Gábor Zsazsa szerint: „Elválni csak azért, mert nem szeretünk valakit legalább akkora hülyeség, mint hozzámenni csak azért, mert szeretjük.” Aki már elkövette ezt a „hülyeséget”, válással még helyrehozhatja botlását. Ehhez frappáns biztatást kap a hollywoodi színésznőktől: „A válóper azért kerül olyan sokba, mert megéri.”

Útkereső fiataljaink a tévéműsorokban sem találnak eligazítást. A szórakoztatásra és megdöbbentésre koncentráló csatornák tele vannak erőszakos filmekkel. A futószalagon látott tragédiák kiölik az emberekből az együttérzés képességét, és megbénítják a gondolataikat. Az emberek közönyössé és ellenségessé válnak egymás iránt. A jelenlegi állapotot ugyancsak egy hollywoodi színésznő nyilatkozata jellemzi legtalálóbban: „Ma még nem sértettem meg senkit; Azt hiszem beteg vagyok.” Modern életformánk sem segíti a helyes út megtalálását. Lekapcsolja az embert az élet fókuszáról, elvonja a figyelmet a lényeges dolgokról, és persze önmagáról. Ennek aztán a házastársi kapcsolat is kárát látja.

[

„…Nagyon magányos vagyok, valami oknál fogva nem megy a kapcsolatkialakítás. Ha megpróbálok valaki felé közelíteni, mindig kudarc a vége, és jön a vele járó fájdalom. Igazán nem értem, hogy nekem miért nem sikerül, mikor a legtöbb embernek ezzel nincs semmi gondja.”

 

Szent meggyőződésem, hogy az emberi kapcsolatok kialakulásáért igazán semmit sem lehet tenni. Sőt, amikor teszünk érte, éppen azzal válik megvalósíthatatlanná, amit el akarunk érni.

Ø      Ha valaki azért megy el valahová, hogy „felszedjen” valakit, mindig hoppon marad.

Ø      Ha túlzottan ügyelünk a külső megjelenésünkre, az leköti minden figyelmünket, képtelenek leszünk a másik felé nyitni. Amennyiben ebben a lelki állapotban sikerült valakinek a figyelmét felkelteni, döbbenten tapasztaljuk, hogy a másikat csak a külsőnk érdekli, a belső értékeinkre nem „vevő”. De ezen nincs mit csodálkozni, hiszen ezt akartuk, minden gondolatunk a külsőnk körül forgott. Ezt mások is észreveszik rajtunk.

Ø      Nem tudjuk magunkra irányítani a figyelmet úgy sem, ha üldözzük a kiszemeltet. Ezzel ahelyett hogy vonzanánk, menekülésre késztetjük. Senki sem érzi jól magát az „üldözött vad” vagy az áldozat szerepében. Minden olyan szituációt kerülünk, amely veszélyezteti szabadságunkat. Lelkünk mélyén érezzük, hogy csak az akar minket erőszakkal megszerezni, aki nem érdemel meg bennünket. Ezért ha valaki ránk akarja erőltetni magát, ösztönösen kitérünk előle. Az embereket nem lehet megszerezni. A testüket igen, de a lelküket, vagyis a lényegüket nem. A görcsös megkaparintási vágy egyébként is vakká tesz bennünket, és nem látjuk meg a még jobb lehetőségeket.

Ø      Tökéletesnek akarunk látszani, holott nincs riasztóbb a tökéletes embernél. Az emberek ugyan­is esendők, és rendkívül kellemetlenül érzik magukat egy olyan partner mellett, akinek minden szava, mozdulata a tökéletlenségükre figyelmezteti őket. Azért sem célravezető ez a taktika, mert valójában mi sem vagyunk tökéletesek, tehát ebben az álarcban pózolva magunk ellen dolgozunk.

Ø      Az emberek szívét nem az erő, nem a hibátlanság ejti rabul, hanem a gyengeség. Ez főleg a nőkre jellemző. A nők magukban hordozzák az anyaság, a gyámolítás ösztönét. Ezért van az, hogy egy esendő férfi sokszor hamarabb célba ér náluk, mint aki ostromolja őket. Ha valakinek a lelkét, az igazi lényét akarjuk megnyerni, ezért nem tenni kell, hanem éppen ellenkezőleg: el kell engedni magunkat. Ki kell kapcsolnunk az akaratot, és hagyni kell, hogy a lélek megnyilvánuljon. Az igazi érték a lélek mélyén rejlik. Az akaraterő, az igyekezet azonban elnyomja.

Ø      Mit kell tehát tenni egy kapcsolat kialakításáért? Semmit. Elég létezni. Olyannak lenni, amilyenek vagyunk. Vállalni azt a csodát, ami különlegessé, megismételhetetlenné tesz bennünket. Mint a kis virág, ragyogni, illatozni, áradni kell. Mindenki tetszik valakinek, mert minden embernek vannak lelki rokonai a Földön. Előbb-utóbb akad valaki, akinek rányílik a szeme az én egyedi és különleges csodámra. De ezt csak úgy fogja meglátni, ha hagyjuk megmutatkozni. Eközben ügyeljünk arra, hogy a mi szemünk se legyen zárva, mert a kölcsönös vonzalom kialakulásához, nekünk is meg kell látnunk leendő partnerünkben a csodát. A másik szeretetét észre sem vesszük, ha mi nem szeretjük őt.

Biegelbauer Pál – Elixír, 2000. május (59. oldal)

[

Az időrendi sorrendben felsorakoztatott olvasói levelek akár kortünetnek is tekinthetők. Híven tükrözik társadalmunk mindenkori tudati szintjét:

 

Az Interneten véletlenül (véletlenek nincsenek) találtam meg az Ön írását az Ezotéria kivitelezése címmel. Nagyon sok olyan dolgot említ, amelyet sokan veszélynek tekintenek a mai világban, de a pénz mindent felborít, és mindenkit megmérgez. Kérdésem az, hogy ez a könyv megjelent-e azóta, és ha igen, akkor hol és hogyan szerezhető be. Várom megtisztelő válaszát:

Hegedűs Csaba – Budapest, 2004. március 09.

[

Levél Pannonhegyi Katalinnak a Családi lap szerkesztőjének:

Legutóbbi számuk olvasói rovatában találtam egy cikket. Misi nevű olvasójuk kisméretű péniszből eredő problémája egyáltalán nem megoldhatatlan. Én behatóan foglalkozom természetgyógyá­szattal, így erre is tudok megoldást ajánlani, egyszerre négyet is.

1.     Az első a műtét. A hímvessző nagyobbik része bent az ágyékban található, rejtve. Műtéttel kijjebb lehet hozni 4-5 centiméterrel is. Sajnos ezt a fajta műtétet egyelőre csak Dél-Afrikában végzik, meglehetősen drágán. Nem is szólva az útiköltségről.

2.     A másik megoldás az Agykontroll. Alfa állapotban egy magyar férfinak néhány hetes programozással 3 centiméteres hossznövekedést sikerült elérnie. Az Agykontroll tanfolyam díja jelenleg 25 ezer forint. Tel: 488 0118. Honlap: http://www.agykontroll.hu

3.     Ha az illető nem képes lecsökkenteni az agyfrekvenciáját alfa szintre, még mindig van egy lehetőség, a pénisznyújtás. Erről a módszerről a Magyar Hírlap 2003. június 26-i számának „egész­ség” melléklete számolt be a 13-ik oldalon. Az eljárás kidolgozója egy Amerikában élő magyar szexuálpszichológus, L. Kiss József. A pénisznyújtás egy ősrégi módszer, amelyet a primitív népek évezredek óta alkalmaznak eredményesen. 4 centiméteres hossznövelés, és 1-1,5 centiméteres vastagságnövelés is elérhető vele. (Az eddigi rekord 14 centiméteresről 22 centiméteresre növesztett hímvessző, arányos vastagságnövekedéssel.) Részletes információt a 217 4277 vagy a 215 3838, illetve a (06-20)-917 8546-os telefonszámokon kaphat. E-mail: http://www.penisznyujtas.hu Sajnos ez az eljárás sem olcsó, de nem kell külföldre utazni. Van egy otthon végezhető változata is, ami jóval kevesebbe kerül. (A klinikai kezelés díja: 150 ezer, míg az otthon végezhető program ára: 42 ezer Ft.)

4.     A pénisznyújtás műszeres változatát dr. Török Alexander pécsi urológus dolgozta ki. Sokan hallottak már a thaiföldi zsiráfnyakú nőkről, akiknek a nyakát kislány koruktól kezdve rézgyűrűk felrakásával nyújtják. Ily módon az átlagosan 12-15 centiméteres nyak akár 50 cm hosszúra is megnyújtható. Lényegében ezt az eljárást alkalmazza a magyar urológus, aki egy műanyag gyűrűből és két mozgatható fémrúdból olyan szerkezetet alkotott, amely alkalmas a pénisz megnyújtására. A találmány egy műanyag tartón szilikon gumival rögzíthető. Bármikor fel- és lecsatolható, és kényelmes, diszkrét viseletet biztosít. Munka közben is használható. Az alapeszköz 16 centiméterig végez nyújtást 600-1500 gramm súlynak megfelelő erővel. Napi 8-10 órán át fél évig kell használni a kívánt eredmény eléréséhez. Alkalmazása komoly elhatározást és kitartást igényel, de két hónap után már érzékelhető a növekedés. Természetesen a hosszváltozás ebben az esetben is arányos vastagságnövekedéssel párosul. A méretváltozás mind nyugalmi, mind izgalmi állapotban megmutatkozik. Káros mellékhatások nincsenek, a készülék az erekciót és az orgazmuskészséget nem befolyásolja. Az elért hosszabbodás és vastagságnövekedés az egész hátralevő életben megmarad[146].

5.     Ugyancsak nagyon hatékony a Líbiából Magyarországra települt El-Said Salim találmánya, amely vákuumos elven működik. A Penup System készülék harangját a nemi szervre kell illeszteni, és a vákuumszivattyút be kell kapcsolni. A kézi szabályozású villanymotor kiszívja a levegőt a harang alól, és beszívja a péniszt a burába. Az il­leszkedő puha szilikonfelület bőrbarát, és műkö­dés közben kellemesen masszírozza a lágyékot. A hatás ugyanaz, mint a mechanikus nyújtásnál. Rendszeres használatával 2-3 hónap alatt 5 cen­timéteres növekedés, és arányos vastagodás ér­hető el. Ezzel a szerkezettel nem csak a méretek vál­toznak, hanem a potencia is nő, mert a vá­kuum fokozza a vérkeringést. Ezért eredmé­nye­sen alkal­mazható merevedési zavarok leküzdé­sére is. Egy-egy kezelés max. fél óráig tarthat, de naponta há­romszor-négyszer ismételhető. Szak­sze­rű haszná­lata esetén ez az eljárás telje­sen veszélytelen, és nincs semmilyen mellékha­tása. A találmány ere­deti változatát a nők szá­má­ra fejlesztette ki a Fü­löpházán élő üzletember. A 8 éven át folytatott tö­kéletesítés eredménye egy olyan vákuumos mell­nagyobbító szer­kezet lett, amellyel 2-3 havi hasz­nálat után a mellek 1-2 melltartómérettel (6 centi­méterrel) meg­na­gyob­bod­nak. Alakformálásra is használható. Idő­sebb hölgyeknél feszesebbé vál­nak a keblek, és a mell­bimbó kidudorodik. Szop­tatás után segít, hogy a kis­mamák visszanyerhessék mel­­leik ere­deti for­máját. Ebből a változatból két­féle létezik. Az ol­csóbb kézi vezérlésű, és használata helyhez kö­tött. A teljesen automata használata során té­vézni kisebb háztartási munkát is lehet vé­gezni. Sajnos ez a készülék nem olcsó. Bruttó ára: 120 000 Ft. Honlap: http://www.mellformalas.hu Mo­bil: (06)-70-278 7310 (Külföldi hívás esetén a „06” helyett „+36”-os előhívószámot kell beütni.) E-mail: info@mellformalas.hu

6.     A legtökéletesebb megoldásnak az őssej­tes mellnagyobbítás ígérkezik. Japán orvosok egy olyan műtéti eljáráson dolgoznak, amely termé­szetes mellnagyobbítást ígér. Ebben az eljárás­ban az őssejteket és a pácienstől levett zsírt használják. Ezzel a megoldással 5-7 centi­mé­terrel növelhető a mellbőség. Akik ennél na­gyobb méretre vágy­nak, többszöri kezeléssel fokozhatják a mell­bőségüket. Először leszívják a szírt a hasról és combokról, majd ketté­vá­laszt­ják. Az egyik rész­ből kinyerik az adopise zsír­sejteket, és ezzel dúsítják a másik adag zsírt, majd ezt befecs­kendezik mindkét mellbe. Ezu­tán az őssejtek közreműködésével saját vérerek nőnek a beadott zsírban, amelyek elkezdik táplálni a zsírsejteket. Ezzel beépülnek a mell saját zsírsejtjeibe. A pá­ciens mentesül a kilökődéstől, a betokosodástól és különféle gyulladásoktól. A mellbe pumpált zsírsejtek nem úgy viselkednek, mint egy élet­telen idegen anyag (pl. szili­kon­párna). A mell érintése, tapintása nem okoz fájdalmat, és nem áll fenn az elrákosodás veszé­lye sem. Az őssej­tek egy része vérré alakul, má­sik része zsírsejtté. Ráadásul az implan­tá­tumos megoldás­sal ellen­tétben itt nincs vágás, varrat, maradandó heg. Ez az eljárás mellrák után, rekonstrukciós műtétek elvégzésére is alkalmas.

7.     Visszatérve a férfiak problémájára, már pé­nisznövelő tabletta is létezik. A ter­mészetes alapanyagú More Size Penis Pill 2-3 hónapos szedésével 5-8 cm hosszúság- és 20%-os vas­tagság­növelés érhető el. Emellett nő a sze­xu­ális vágy, az erekció, és intenzívebbé válik az orgazmus. Eddig 1 millió férfinak segített ez az el­járás vi­lág­szerte. Részletes angol nyelvű infor­má­ció a http://total-aviation-security.info honlapon talál­ható. Kérem, juttassák el ezt a levelet a bánatos olvasójuknak, hogy véget vethessen „bújának-ba­jának”.

Kun Ákos – Budapest, 2003. december 10.

[

Kedves Ákos! Ákos!

Főszerkesztőnk pár perccel ezelőtt adta ke­zem­be november 14-én kelt levelét, amelyben figyel­münkbe ajánlja Szövegszerkesztési ismeretek cí­mű könyvének nemrég frissített kiadását. A fel­kínált anyagot természetesen köszönjük, és köz­readjuk, hiszen nem csupán értékes, de könnyen hasznosítható, a napi gyakorlatba gyorsan átültet­hető információt kínál az olvasónak. En­gedtessék meg azonban pár segítő szándékú kri­tikai észre-vétel. Tudom, a suszter mezítláb jár, a hóhért akaszt­­ják és így tovább, de a mel­lékelt ábrából szerin­tem rögtön kitűnik, mi az, ami a letöltött dokumentum olvasásakor meglepett:

Lenyűgöző az 530 oldalnyi megírt anyag. De...! Vajon kinek lesz a kezdő – legalábbis a szövegszerkesztésben kezdő – olvasók közül mersze és ideje kinyomtatni, vagy a képernyőn végigolvasni az anyagot? A bőség zavara oda vezethet, hogy néhányan már magától az 530 oldaltól megriadnak, s inkább máshol keresnek segítséget, olyan helyeken, ahonnan kisebb adagokban kapják a „mannát”. Természetesen megértem, hogy a papírtakarékosság is benne van abban, hogy az összeállítás nem igazán szellős, de talán jobb lett volna kisebb falatokban adagolni a tudást. Tudom, nem könnyű a szöveget kisebb egységekre szétcincálni, de higgye el, érdemes. Kevesen hurcolnak magukkal 500 A/4-es oldalnyi kinyomtatott sajtpapírt. Első pillantásra ennyit tudtam összeszedni. Ha végigolvastam, akkor engedelmével elküldöm további észrevételeimet is. Még egyszer köszönjük az értékes anyagot!

Dr. Nagy Gábor, szerkesztő – CHIP magazin – Budapest, 2003. december 19.

[

Tisztelt Kun Úr!

Nagy érdeklődéssel olvastam írásait. Megdöbbentő tájékozottságról tesz tanúbizonyságot, szinte minden témakörben. Azon is rendkívüli módon meglepődtem, hogy csaknem mindenben Önnel azonos véleményen vagyok. Egy-két kérdés azért motoszkál bennem: – Vajon honnan tudja eldönteni az információk özönéből, hogy melyik hír igaz és melyik álhír? (Pl. az UFO-kkal kapcsolatosan, vagy a Zetatalk anyagainak halmazából válogatva.) – Mi indokolja a szinte tévedhetetlenséget kizáró kijelentéseit? – Kíváncsi lennék arra is, hogy milyen idős, mi a foglalkozása és mi az iskolai végzettsége? Nagy megtiszteltetésnek venném rövid válaszát! Én egyébként 55 éve építész vagyok, felsőfokú végzettséggel.

Tisztelettel:

László Béla – Magyarország, 2004. február 18.

[

 

Tisztelt Kun Ákos!

Szeretném a segítségét kérni, pontosabban tájékoztatást. Van egy kedves barátom, aki ifjúsági kalandregényeket ír. Már 5-6 könyve kész van, de sajnos ő sem tudja kiadatni, hiába próbálkozik évek óta. A gyerekeim és magam is olvastam a könyveit, valóban olyan, amit talán érdemes lenne másoknak is megismerni. Arra jutottunk, hogy ő is felrakatná az internetes könyvtárba, de sajnos nem tudjuk ennek a módját. Ha lenne szíves leírni, hogyan lehet oda feljuttatni könyveket. Minden könyvét Word-ben, A/4-es formátumban írta. Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel:

Herkéné Szilágyi Erika – Magyarország, 2004. február 12.

[

Kedves Ákos!

Sokak számára rendkívül értékes munkát végez, és ez százszor több, mint amivel a legtöbb ember dicsekedhet itt a Földön, ebben biztos vagyok. Szepes Mária könyvére kell gondolnom Önnel kapcsolatban, hiszen Raguel hét tanítványa folytatott hasonló tevékenységet a regényben (még mindig ezt a könyvet olvasom). Az ilyen önfeláldozás előtt pedig csak fejet hajtani lehet! A nővérem remélhetőleg nemsokára fel tudja önnel venni a kapcsolatot, mert néhány héten belül lesz saját Internet-elérése.

B. J. – Budapest, 2004. április 5.

[

Kedves Ákos!

Örömmel hallottam, hogy testvérem már felvette Önnel a kapcsolatot. Az Ezotéria kiteljesedése című könyve került először a kezembe a húgom jóvoltából. A könyv nagy hatást gyakorolt rám. Az tetszik benne, hogy többféle ezoterikus témát egyesít, új- és időszerű egyszerre. Sokat tanultam belőle. Műve olvasása közben úgy éreztem, Ön egy nagyon értékes, gondolkodó ember, akiből sajnos nincs sok manapság. Ezért is örülök, hogy sikerült felvenni Önnel a kapcsolatot. Még egy hetet töltök Budapesten, ez idő alatt elérhető vagyok az Interneten. Végül következzék az a kedvenc könyvemből származó idézet, amelyről Ön jut eszembe:„Azért van még néhány igazi alkotó, aki arra törekszik, hogy hallassa a hangját, aki kimondja azokat a misztikus szavakat, amelyek képessé teszik az emberiséget, hogy meglássák a látomást. Így fognak szétoszlani végre a gondolatformák felhői, amelyek most még elzárják Isten tiszta fényét.” (Alice A. Bailey: Értekezés a fehér mágiáról.)

Bartolini Mónika – Ausztria, 2005. április 18.

[

Kedves Ákos!

Örömmel olvastam levelét. A „felmagasztalás” őszinte vélemény volt. Köztudott, hogy az igazán értékes emberek szerények. De Ön legyen tisztában munkája fontosságával! Nagy szükség van napjainkban az ilyen ,,beszélők”-re, akik maguk köré gyűjtik azon keveseket, akik nem csak az anyagi világ által nyújtott élvezeteket hajszolják. Kívánom, hogy munkája egyre nagyobb körben ismertté váljon, és segítse az emberek szellemi fejlődését! Köszönöm az átfogó könyvismertetőjét. A többi művét is feltétlenül el fogom olvasni. A szakácskönyvére is kíváncsi vagyok, mert érdekel a vegetáriánus konyha. Én is csak néha eszem húst, de általában igyekszem húsmentesen főzni. Örülök, hogy húgommal is tartja a kapcsolatot. Leveleiből egy pár dolgot megtudtam Önről. Ezt azonban kevésnek találom. Én is szeretném Önt megismerni. Már amikor a könyvét olvastam eldöntöttem, hogy felveszem Önnel a kapcsolatot. Rák nőként gyakran vannak megérzéseim és még soha nem csaltak! Ha gondolja, az Interneten cseveghetnénk is, ha van kedve hozzá.

Bartolini Mónika – Ausztria, 2004. április 19.

[

Kedves Kun Ákos!

Nem tudom, hogy Ön kicsoda, véletlenül találtam rá az egyik írására az Országos Széchenyi Könyvtár honlapján. Az Ezotéria kiteljesedése a címe. Bár én elég sok mindenkinek a nevét, tevékenységét ismerem ebben a témában (csak mint laikus), az Ön munkásságával még nem találkoztam. Rendkívül alaposnak és átfogónak tartom ezt a művet. Valószínűleg könyv formájában is kapható. Megvenném, ha megírja, hogy ki a kiadó, és hol lehet kapni. A címe gondolom ugyanez. Örülnék, ha válthatnánk pár szót az Interneten.

Üdvözlettel:

Gy. Dobos Mariann – Magyarország, 2004. május 04.

 

Köszönöm elismerő szavait. Sajnos műveim nem jelentek meg nyomtatásban. Már 15 éve írom a könyveimet, de egyetlen kiadó sem hajlandó megjelentetni. A Édesvíz Kiadó pl. azzal utasított vissza, hogy az A/5-ös normál könyvoldalban számolva 700-800 oldalas könyveim anyagilag tönkretennék őket. Az elmúlt másfél évtizedben több száz szponzoráló kérvényt írtam különböző bankoknak, multinacionális vállalatoknak, külképviseleteknek és minisztériumoknak. A legtöbb helyen válaszra sem méltattak, vagy merev elutasításban volt részem. A multik csupán az élsportban látnak fantáziát, a bankok meg csak kapni szeretnek pénzt, adni nem. Az Oktatásügyi Minisztérium pedig nem akarja „fertőzni” a gyerekeket mindenféle „kuruzsló” eszmékkel. A Környezetvédelmi Minisztériumnak és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának sem szívügye könyveim széles körű publikálása, külföldön való propagálása. Nekem pedig nincs több millió forintom, hogy magánkiadásban megjelentessem őket.

[

Könyveim idegen nyelvre fordításával sem volt szerencsém. Vállalkozó ugyan lett volna rá, és pénzt sem kért érte. A sors, vagy inkább egy nem éppen jóindulatú hatalom azonban drasztikusan megakadályozta műveim tartalmának nagyvilág elé tárását:

 

Ha még aktuális, a könyv külföldi kiadása talán segíthetek. Én Floridában élek és az ezotéria területén szorgoskodom... Le is fordíthatom angolra, ha kell... Kérem írjon részleteket. Minden jót.

Az Emlékezés a Lélek Ébredése...

Erik Szabo – Florida, 2003. szeptember 4.

 

Köszönöm a felajánlott segítséget. Kérem, várjunk még a fordítással egy ideig. Most készülnek ugyanis műveim kiegészített, tovább dolgozott változatai. Ezek lényegesen jobbak lesznek, mint az előzők, és jóval több információ lesz bennük.

Kun Ákos – Budapest, 2003. december 10.

 

2004 nyár végén műveim elérkeztek arra a szintre, hogy már érdemes volt lefordíttatni őket. Szabó úr továbbra is készségesen vállalta ezt az önzetlenül felajánlott munkát. De alig hogy elkezdte, egymás után három tornádó söpört végig a lakhelyén, Floridában. Az ő háza is megrongálódott és tönkrement a számítógépe. Ilyen körülmények között nem tudta tovább folytatni a fordítást.

[

Az ezoterikus fejlesztések elindítása terén sem értem el sikert. A Magyar PC Magazin 2005. februári számának oldalain megjelent egy érdekes cikk a szabadenergia-kutatás jelenlegi állásáról. (A hidegfúziótól a nullponti energiáig: 28-29. oldalak.) Hogy miért foglalkozik ezzel egy számítástechnikai szaklap, rejtély. Mindenesetre kihasználtam az alkalmat, és küldtem egy tájékoztatást a szerkesztőségnek az általuk nem ismert tényekről:

 

Februári számukban nagy érdeklődéssel olvastam a nullponti energiáról szóló cikküket. A nagy energiaforradalom valóban itt topog a küszöbön, és már „fel is érte a csengőt”. Az Ezoterikus körkép, az Ezotéria kiteljesedése és az Ezotéria kivitelezése című könyvemben részletesen le van írva, hogyan kell hasznosítani az anyagba zárt éteri energiát, vagy ahogy sokan nevezik a nullponti energiát. Ennek legalább féltucatnyi módja van, és mind működik. Ez kiegészül a kavitációs és a formasugárzókból kinyerhető energiával. Hogy miért nem alkalmazzák? Mert eddig még senkinek sem tűnt fel ez a lehetőség, senki nem törődik vele. Az említett művek a Kun Elektronikus Könyvtárból tölthetők le. Cím: http://kek.tar.hu

Kun Ákos – Budapest, 2005. február 02.

 

Ez a levelem azonban nem jutott el az olvasókhoz, mert a Magyar PC Magazin hirtelen megszűnt. Váratlanul csődöt jelentettek, illetve hivatalosan: „meghatározatlan ideig szüneteltetik a lap megjelenését”. Emiatt a márciusi számuk már el sem készült.

[

A szakácskönyvem népszerűsítése is ilyen hirtelen szakadt félbe. A Nők Lapja és egyéb folyóiratok után 2000 júliusában felajánlottam közlésre a Család Lap főszerkesztőjének is a szakácskönyvemet. Ez esetben választ is kaptam:

 

Tisztelt Kun Ákos!

Köszönöm a felajánlását! Terjedelmi okokból nem ígérhetem, hogy folytatásokban leközöljük a művét, egy-egy részletet vagy recenziót viszont igen. Ehhez azonban el kell olvasni a könyvét, látatlanban nem ígérek semmit. Üdvözlettel:

Vermes Éva főszerkesztő – Budapest, 2000. július 13.

 

A Családi Lap 2000. októberi számában kezdték el közölni a receptjeimet. Elindítottak egy olyan rovatot, amelyben a cikk bal oldalán az étel hagyományos módon, hússal való elkészítését, a jobb oldalán pedig a szójás változatát mutatták be. A végén bejelentették az olvasóknak, hogy a továb­biakban minden hónapban közreadnak egy-egy egészségkímélő receptet. Az 2001. januári számban a szójaízesítő fűszerkeverékem összetételét is ismertették, és újból a háziasszonyok figyelmébe ajánlották a könyvemet. Egyúttal közölték néhány receptemet, kivonatos formában. Na gondoltam, most már beindul ez a folyamat, és az emberek előbb-utóbb áttérnek az egészséges táplálkozásra, ezáltal csökken a rák okozta halálesetek száma. Februárban azonban megszakadt ez a folyamat, mert Vermes Évát eltávolították a folyóirat éléről (hivatalosan nyugdíjazták). A helyére a Nők Lapja egyik munkatársát nevezték ki főszerkesztőnek. Neki az volt az első intézkedése, hogy kirúgta a vegetá­rius ételreceptek szerkesztőjét. Helyette ismert szakírók húsos receptjeit kezdték el közölni, és olyan tanácsok jelentek meg a Családi Lapban, hogy: „A sör egészséges a nők számára.”

[

A könyveim kiadásának szponzorálását szorgalmazó több száz levelem nagy része válaszolatlan maradt. Változatosságot csak a néha napján kapott elutasító levelek jelentettek. Ezek egyike a Gázművektől érkezett az alábbi kérvényemre:

 

Tisztelt Vezérigazgató Úr!

Fogadja elismerésemet, hogy Önök évek óta támogatják az egészséges táplálkozással kapcsolatos ismeretek terjedését, különféle kiadványok megjelentetését. Legutóbb a Kossuth Rádió főzőtanfolyamát szponzorálták. Engedje meg, hogy felvilágosító tevékenységük tovább folytatása érdekében a figyelmükbe ajánljam a modern táplálkozási követelményeknek megfelelő ételeket tartalmazó szakácskönyvemet. A Reformételek ínyenceknek című művemet már több ezren letöltötték a Magyar Elektronikus Könyvtárból, valamint a saját honlapomról. A magyar lakosságnak azonban csupán a 10-12%-a rendelkezik Internet-kapcsolat­tal. Ezért a háziasszonyok túlnyomó többségéhez nem jut el ez a könyv. Ők csak nyomtatott formában tudnák használni. Ehhez szeretném a segítségüket kérni.

A hagyo­má­nyos, egészségkárosító húsos ételek ma már egyre kevesebb embert érdekelnek. Egyébként is tele vannak velük a szakács­könyvek. Az emberek megújulásra vágynak a táplálkozás terén is. A nemzetközi tendencia is ebbe az irányba mutat. A kor elvárásaihoz igazodva a reformételeket kínálók nagyobb sikerre számíthat­nak. A hagyományos ételek egészségkímélő változatain kívül számos ételkülönlegességet is tartalmaz ez a mű. A házilagos tartósítással foglal­kozó rész pl. a trópusi gyümölcsöktől kezdve a mezei gyümölcsökig igen sok dzsem és lekvár elké­szí­tési módját tartalmazza. Ezenkívül fellelhető benne a fűszerpaprika házilagos gyártásának eljárása, a különféle zöldségek természetes savanyításának részletes módja, minden egyes tejtermék házi készítési leírása, a száraztészta, a rétestészta és a tésztahús előállításának tudnivalói, valamint az is, hogyan lehet otthon fél áron finomabb és egész­ségesebb kenyeret sütni, mint ami a boltokban kapható.

Ráadásul a kb. 500 recept olyan részletességgel van leírva, hogy a kezdők is könnyen boldogulhatnak vele. Ezen túlmenően megismerhetjük belőle az eg­zotikus gyümölcsök széles választékát, és a vegán táplálkozási módot követők is találhatnak benne színvonalas recepteket. Sok hasznos tanácsot tartalmaz ez a könyv a nyersanyagok vásárlásával, tárolásával és feldolgozásával kapcsolatban is. Jelentősen növeli ennek a rendhagyó szakácskönyvnek az értékét, hogy a IV. fejezete részletes és átfogó taná­csokat ad a jelen­leg ismert összes háztartási eszköz, valamint készülék célszerű beszerzéséről, s szak­szerű használatáról. Ebben részletesen ismertettem a gázkészülékek szabályos alkalmazási módját is.

A legnagyobb érdeklődés azonban a receptek iránt mutatkozik. Ennek az az oka, hogy a több mint 10 éven át folytatott kísérletezéseim eredményeként pl. a Szójás hurka, a Gombás szójafasírt, a Szójapásté­tom, a Szójaszalámi vagy a Gabonakolbász semmivel sem rosszabb ízű, mint az eredeti húsos válto­zat. Ráadásul nem okoznak egészségkárosodást, és csak negyed­annyiba kerülnek, mint az élelmi­szerboltokban árusított hagyományos töltelékáru. A sokgyermekes családok, és az elszegényedéssel küszködő milliók már évek óta nem tudnak húst vásárolni, így családjuk ellátásának ez lesz az egyetlen módja. Ők azonban nem rendelkeznek számítógéppel, így nem tudják letölteni az Internetről ezeket a recepteket. Pedig nekik lenne a legnagyobb szükségük rá. Az Önök segítségével, a nyomdaköltség átvállalásával viszont hozzájuk is eljuthatnának ezek a receptek. Ily mó­don sok ezer háziasszony főzési, mindennapos családellátási gondjai enyhülnének. Kérem Önt, hogy tanulmányozzák ezt a könyvet, és ha látnak benne fantáziát, szponzorálják a kiadását. Én azzal tudok ehhez a folyamathoz hozzájárulni, hogy műveimet nonprofit alapon, szerzői honorárium, és kiadói árrés nélkül jelentetem meg.

Tisztelettel:

Kun Ákos – Budapest, 2003.10.17.

 

Tisztelt Kun Úr!

Köszönettel vettem levelét, amelyben az egészséges táplálkozással kapcsolatos ismeretek terjesztését célzó könyvének megjelentetéséhez kérte társaságunk támogatását. A Főváros Gázművek Rt. 1928-ban nyitotta meg háztartási tanácsadó szolgálatát, amelynek egyik fő tevékenysége volt a sütéssel, főzéssel összefüggő ismeretek terjesztése, oktatása. Amint azt levelében is elismerőleg említi, tanfolyamaink alkalmával és kiadványainkban mindig igyekeztünk a táplálkozástudomány legfrissebb eredményeit bemutatni, ezeket az ételek elkészítése során felhasználni. Fogyasztói ener­giatanácsadó központunkban napjainkban is rendszeresen tartunk ilyen oktatásokat. Az ott dolgozó munkatársainkkal veszünk részt az egészséges életmódot népszerűsítő rendezvényeken. Terveink között szerepel e nemes hagyomány ápolása, folytatása, továbbá egy új szakácskönyv megjelentetése is. Az előzőek alapján úgy gondolom, hogy a társaságunk igen sokat tett és tesz az egész­séges életmódhoz tartozó táplálkozási ismeretek érdekében, ezért könyvének kiadásához nem áll módunkban hozzájárulni. Kívánom Önnek, hogy könyvét támogatók bevonásával mielőbb sikerüljön megjelentetni.

Tisztelettel:

Dr. Vasanits Dezső – Budapest, 2003. november 03.

[

Az ezoterikus műveim is hasonló elutasításban részesültek. A minisztériumokon, iparvállalatokon, multinacionális cégeken, bankokon, külképviseleteken kívül a milliomos magánszemélyek sem segítettek. Az elutasítás oka nagyon változatos. A Hollandiában multimilliomossá vált magyar gyé­mántkereskedő pl. így reagált az alábbi kérésemre: (A Népszabadság 2000. augusztus 26-i számá­ban közölt cikk vezetett el hozzá. Szóba hozták az Antwerpenben, Kanban, Budapesten és a szü­lőföldjén, Dunakilitin épített kastélyát. Ez utóbbiban csak a gipszstukkók hossza 152 km, és 52 kg arany van rajtuk. Egyértelmű volt hogy nem szenved pénzhiányban.)

 

Tisztelt Csebi Pogány Alajos!

…Minden bizonnyal hallott róla, hogy világunk a megsemmisülés szélén áll. A fokozódó környezetszennyezés, és az emberi önzés határtalan növekedése civilizációnk létét fenyegeti. Nem sok hiányzik ahhoz, hogy végleg elpusztítsuk önmagunkat, Ez a folyamat azonban most még visszafordítható lenne néhány áldozatkész ember összefogásával. Én a munkámmal, az alkotásaimmal tudok hozzájárulni a megmeneküléshez. Az elmúlt években írtam három könyvet, amelyek képesek lennének kivezetni a világot a jelenlegi bajainkból. Mint a mellékelt könyvajánlóból is látható ezt az teszi lehetővé, hogy ezek a művek konkrét megoldásokat, gyakorlatban is megvalósítható ötleteket tartalmaznak a problémák felszámolására. Az üzemanyag környezetbarát és költségmentes kiváltásától kezdve, a mezőgazdaság kemizálásának megszüntethetőségén keresztül a rákgyógyításig mindenre van megoldás, csupán alkalmazni kellene. Ennek egyetlen akadálya, hogy az embereknek nincs tudomásuk ezekről a felismerésekről, pénz hiányában nem tudom eljuttatni ötleteimet a széles nyilvánossághoz. Így nem képes beindulni az a pozitív folyamat, amely megmenthetné civilizációnkat a pusztulástól.

Ezért azzal a kéréssel fordulok Önhöz, hogy amennyiben a mellékelten elküldött könyvek felkeltették érdeklődését, és szívén viseli az emberiség sorsát, hozza meg ezt az anyagi áldozatot a világ megmentése érdekében. A tudomány jelenleg paradigmaváltás előtt áll, egy olyan lépés megtétele előtt, amely minden civilizáció pályafutásában csak egyszer fordul elő. Ha Ön hajlandó lenne vagyonának egy töredékét feláldozni arra, hogy ezen az akadályon eredményesen átjussunk, elévülhetetlen érdemeket szerezne ebben a világban. Válaszát várva, tisztelettel:

Kun Ákos – Budapest, 2000. szeptember 9.

 

Tisztelt Kun Úr!

Őszinte tisztelettel olvastam levelét, melyben a világ megmentéséért fáradozik. Életem során számtalan alapítványnak, óvodának, iskolának, stb. állt módomban segíteni. Sajnos a legtöbb esetben hálátlanak bizonyultak az emberek. Az elkövetkező öt évben – ha a Jóisten ad még ennyi időt – nem kívánok semmi mással foglalkozni, csak a családommal.

Sok sikert és kitartást kívánok Önnek a könyvei megjelentetéséhez.

Tisztelettel:

Csebi Pogány Alajos, Dunakiliti – Princess Palace, 2000. szeptember 11.

[

E-mail postán is érkeztek elutasító, bíráló levelek. Pl. ilyenek:

Gratulálok, feltalálta a totalitárius diktatúrát, a gondolatrendőrséget, a mikrochipek által mindenkiről, mindenkor, mindent tudó államot. Ez nem kis dolog, ez Hitlernek és Sztálinnak sem sikerült. Bizonyára a 16-féle földönkívüli látogatója sugallta Magának ezt a „remekművet”. Csak így tovább! Remélem még sok ilyen rekeszizomerősítő művel adományoz meg minket, egyszerű auralátás nélkülieket.

Tisztelettel:

Lakatos József – Magyarország, 2005. március 24.

[

Szia Ákos!

Azt írod, nem szponzorálják a könyveidet. Nem is csodalom, hiszen megírod róluk az IGAZAT, ezért ők ölni szoktak, nem szponzorálni. Krisztust is egy kereszttel szponzorálták, de Buddha és Mohamed sem kaptak pénzt tőlük világmegváltó munkásságukért. Konfuciust csak az állásából rúgták ki, és haláláig üldözték. Vedd számításba, hogy ők nem változnak, legfeljebb más alakot öltenek. Én most külföldön dolgozok informatikusként. Könyveid címét tovább küldtem barátaimnak.

Kárpáti Zoltán – Németország, 2005. március 14.

[

Üdv Ákos!

Ami könyveid kiadását illeti, szinte reménytelen helyzetben vagy. Ezek aljas kufárok, keményen kell velük alkudni, még akkor is nehéz ügy. Arra játszanak, hogy előbb-utóbb éhen halsz, és akkor majd kiadják életművedet (főleg, ha nincsenek örökösök). A legvalószínűbb azonban az, hogy ellopják a könyveidet, és a saját nevükön adják ki. Lopni nagyon tudnak. Könyvkiadónál is dolgoztam, én csak ismerem őket... És túl jók pszichológiából. Felismerték, hogy te akkor is írsz, ha senki sem fizet érte. A megszállott munkamániásokból élnek, és már most is hasznot húznak belőled. Oly módon, amiről Te nem tudsz. A világban rengeteg ellopott találmány van, ezeket később (néhány évtized múlva) egy-egy aljas csoport úgy dobja be a köztudatba, mintha ők találták volna fel. Megnevezni veszélyes lenne őket, de nem is fontos a nevüket emlegetni.

Ha mégis ki akarod adni könyveidet, akkor sokkal intenzívebb keresésbe kell fognod, és nem szabad elkeseredned a visszautasítások miatt. Frank Herbert: Dűne című remekművét is több kiadó utasította vissza, míg végül hajlandó volt valaki megjelentetni. Akkor meg a könyvkereskedők próbálták bojkottálni a könyvet. A szerző egymás után kapta a dühös leveleket az olvasóktól, hogy nem lehet kapni a művet. Kereslet volt, kínálat viszont nem, pedig ezek a farizeusok éppen erre szoktak hivatkozni, mikor káros dolgokat árulnak, hogy ők csak kielégítik a keresletet a káros dolgok iránt (amit mellesleg éppen ők gerjesztenek). Az a tény, hogy kártékony, gonosz célú könyveket kiadnak, még nem jelenti azt, hogy a te jó célú könyveidet is kedvük lenne kiadni. Igazi céljuk nem a profit, az csak álca gonosz céljaik leplezésére. Viszont mivel a világ nagy, statisztikai alapon találhatsz közöttük olyan kiadókat is, akik nem a farizeus fajtából valók. Olyan kiadót keress, amelyik más, mint a többi. Nem a „nagyok” vagy a „híresek” közül való. Ha beadod elolvasásra a köny­vedet, és később visszaadják, mint „kiadhatatlant”, az még nem jelenti azt, hogy maguk­nak nem másolták le későbbi céljaikra. Inkább papíron vidd be, és ne adathordozón. Lusták lesznek karakterfelismerő programmal digitalizálni, maximum lefénymásolják.

Ami a személyedet illeti, jobban is „eladhatnád” magad. Egészen másként hangzik, ha azzal teszed ki az Internetre a műveidet, hogy „a nagy sikerre való tekintettel” vagy a közhasznúság okán, mintha azt írod, azért mert eddig nem kellett senkinek. Ne írd, hogy: „Mégsem jutottam velük semmire.” Ilyenekkel csak csökkented a hatását. Az ostoba többséget az irányítja, hogy mit csinál a másik. Ha látja, hogy másnak nem kell, akkor ő se olvassa. Birkanép. Mondd azt, hogy a nagyfokú érdeklődésre való tekintettel még a könyv alakban való meg­jelenés előtt felteszed az Inter­netre, hogy az olvasók miha­marabb hozzájuthassanak a ben­nük található létfontosságú in­formációkhoz. Mindjárt kapva kapnak utána.

Kárpáti Zoltán – Németország, 2005. március 16.

[

Üdvözöllek!

Azt akarom közölni, hogy öaöaöaöaöööö... Nem találok szavakat. A könyveidet szoktam olvasgatni, és nem tudok rá mást mondani, csakhogy: HALE LUJA !!!!!!!!!!! Fanatikus vagyok. Olvasgatom a hasonló oldalakat, könyveket. Persze nem hiszek el mindent, mert nem is minden igaz... Más világ ez. Tudsz ajánlani hasonló témájú oldalakat? Amiket ismerek, már szinte mind kiveséztem. És könyveket? Fel kell tennem azt a kérdést, hogy mennyire hitelesek az írásaid. Tudod, ma már alig lehet bármit is biztosra tudni. Pontosan mi is az a Magasabb Intelligencia? Ki is az a csávó, aki felhelyezett az Antarktiszi városról egy képet? Mondanál erről az ügyről részletesebb információt? Mi is volt az a netcím?...

Hé! Én tudok szerezni néhány ismerősöm által BÁRMILYEN számítógépes kütyüt, szoftvert stb. Biztosan van nekik olyan crack, ami valamit kiderít stb. a cím alapján. Hiszen ők is a zenéket, filmeket és a többit nagyrészt a netről nyomják, ott is kell feltörés! Ha elárulnád a netcímet, tudnánk együttes erővel tenni valamit az ügyben! Sőt, bármilyenben. Egyáltalán, bármiben dolgozhatnánk együtt. Mikkel foglalkozol? És hol laksz? Én böszörményi vagyok.

Szoktad nézni a Reality-n a Csodákat és azt a szellemes műsort? Ajánlom. Jók. Kicsikét... Említetted a „kóbor” szellemeket. Ezek azok, amelyek a szállodákban stb. maradnak? Szeretnék levelezni veled. Megoldható?

Jó munkát, byebye:

Johnny – Magyarország, 2005. január 5.

 

Eddig minden levélre válaszoltam, erre azonban nem. Nem ilyen munkatársakra vágyom. Ezek a módszerek távol állnak tőlem.

[

Kedves Kun Ákos!

Tömören ismertetném, miért is írok önnek: Megkértek reggel a védőangyalaim, hogy üljek le a számítógép elé. Mondták, hogy keressek elektronikus könyvtárakat a neten, majd egy magyar ezoterikus író nevére mutattak. Tovább mentem az Ön nevén, majd addig-addig bűvészkedtek, és belecsacsogtak a böngészgetésembe, míg végül kiharcolták, hogy megnyissam az Ön egyik művét. Mondtam nekik, hogy a 400 oldalas műbe már nincs időm sem belekezdeni, sem kinyomtatni. Erre ők arra kértek, hogy menjek a végére, és ott megtalálom az Ön elérhetőségét, és vegyem föl a kapcsolatot Önnel. Hát ennyi a történet. És én most ezen levelem megírásával eleget teszek az én drága kis angyalkáim kérésének.

Üdvözlettel:

A-né F. Rita – Budapest, 2005. április 20.

 

Kedves A-né F. Rita!

Elképzelni sem tudom, hogy a védő angyalkái miért irányították hozzám. Remélem mihamarabb bővebb felvilágosítást kap tőlük. Válaszát várva, tisztelettel:

Kun Ákos – Budapest, 2005. április 20.

 

Kedves Uram!

Ma csak annyit mondtak, hogy: Tanulnom kellene Öntől, és olvassam el majd a műveit. Tudna esetleg egy telefonszámot adni, amin elérhetem Önt, és megadna egy időintervallumot, mikor hívhatnám? Bocsánat az esetleges zavarásért.

Üdvözlettel:

Rita – Budapest, 2005. április 20.

 

Kedves Hölgyem!

Nincs telefonom, így csak e-mail postán tud elérni engem. Ha lenne, állandóan csörögne, és nem hagynának dolgozni. Javaslom, olvassa el az összes könyvemet és az Ezoterikus Világ című folyóiratomat, aztán kérdezzen. A 4500 oldal végigolvasása el fog tartani néhány hónapig. (Ez normál könyvformátumban 6700 oldalt tesz ki.) Műveim legfrissebb változatai a Kun Elektronikus Könyv­tárban találhatók meg.

Cím http://kek.tar.hu és http://kel.tar.hu

Egyébként nem tűnik túl lelkesnek. Úgy látszik Ön tanulásra ítéltetett. A túlvilági lényeknek valami tervük van Önnel. Örüljön neki. Sokan várnak erre a jelre, de hiába. Jó olvasást. Javaslom, hogy az „Ezoterikus körkép”-pel kezdje. Utána az Ezotéria kiteljesedését, majd az Ezotéria kivitelezését olvassa. Végül böngéssze át az Ezoterikus Világ című folyóiratot. Ha szeret főzni, és félti az egészségét, akkor nem ártana elolvasni a szakácskönyvet is. Ebben nem csak reformreceptek, hanem sok hasz­nos tanács is található. Aztán ha el akar merülni a szövegszerkesztés rejtelmeiben, tanulmányozhatja a Szövegszerkesztési ismeretek című művet, és a hozzá tartozó KELLÉKEK és BETŰTÁBLÁK mappát.

Üdvözlettel:

Kun Ákos – Budapest, 2005. április 20.

[

Kedves Kun Ákos!

 Továbbítottam levelét a Microsoft Magyarország illetékeseinek. Válaszuk alapján abban tudnák támogatni tevékenységét, hogy a dokumentációt, mint elérhető információforrást feltüntetik a Microsoft webhelyén. Amennyiben élni szeretne a lehetőséggel, várom visszajelzését.

Üdvözlettel:

Farkas Krisztina – Szoftverinformációs Tanácsadó – Microsoft Magyarország – 2005. április 20.

[

Kedves Farkas Krisztina!

Természetesen élni kívánok a felajánlott lehetőséggel, de így csak egy kis ország kevés számú számítógép-tulajdonosához jutnak el a benne található információk, míg angolra fordítva 3 milliárd ember tudná használni. Ez elsősorban az Önök üzleti érdekét szolgálná.

Üdvözlettel:

Kun Ákos – Budapest, 2005. április 22.

[

Tisztelt Kun Úr!

Levelét köszönettel vettük. Receptjeit szívesen betennénk pályázati anyagaink

közé, egy-két-hármat szíveskedjék hozzánk eljuttatni. Üdvözlettel:

B. Király Györgyi – Kossuth rádió – Hangos recept

Budapest, 2005. április 25.

 

Tisztelt B. Király Györgyi!

Köszönöm, hogy készek benevezni receptjeimet a pályázatra. Nem tudom azonban, hogy pontosan milyen ételek leírására van szükségük. Szójás ételekre, húspótló egytálételekre, cukrot nem tartalmazó süteményekre vagy inkább vegetárius ételekre? Kérem, töltse le a szakácskönyvemet a http://kek.tar.hu honlapról, és válassza ki azokat, amelyek leginkább megfelelnek a követelmények­nek. (A könyvfájl 2-3 perc alatt letöltődik, és önmagát kicsomagolja. Hátul a Tárgymutatóban találhatók a receptcímek. A könyv legvégén a Legfinomabb ételek rovatban pedig a receptek színe-java van feltüntetve.) Amennyiben hasznosnak találja a művemben található egyéb információkat is, kérem a rádión keresztül ajánlja a háziasszonyok figyelmébe.

Köszönettel:

Kun Ákos – Budapest, 2005. április 26.

 

Sajnos ez a kezdeményezésem sem járt sikerrel. Az első három helyezésért járó pénzjutalmakat meglehetősen gyen­ge receptek nyerték el. Az én nevem még az 50 könyvvásárlási utalvánnyal jutal­mazott pályázat között sem szerepelt. Lusták voltak letölteni a receptjeimet, és kikeresni belőle a nekik tetszőt.

[

Kedves Kun Ákos!

Az interneten már többször belebot­lottam az egészségkímélő receptjeibe, melyek nagyon tetszettek. A konyhában ugyan még kezdő vagyok, mégis több, finomra sikerült ételt csináltam e recep­tek alapján. Mivel az anyag ingyenesen hoz­záférhető az interneten, ezért szívesen utalnék egy csekély összeget Önnek „a könyvért”. Kérdésem csak annyi lenne, hogy ha a 10900028-00000014-34990019 bankszámlára utalok, akkor eljut-e Ön­höz az átutalt összeg?

Köszönettel:

Bokor Attila – Budapest, 2005. május 15.

 

Kedves Bokor Attila!

Nagyon meghatott a levele. Ha hiszi, ha nem Ön az első olvasóm, akinek ez az eszébe jutott. 16 éve írom a köny­vei­met, de eddig soha senkitől egyetlen fil­lér támogatást sem kap­tam. Pedig ed­dig már kb. 30 ezren le­töl­tötték a köny­vei­met, és közel ennyi­­en adták tovább ba­rá­taiknak, Inter­net-kap­­cso­lattal nem ren­­del­kező is­me­­rő­seiknek. Azt sem lehet mon­dani, hogy nem en­gedhetik meg maguk­nak a tá­mogatást, mert a Magyar Elekt­­ro­nikus Könyvtártól származó vissza­jel­zé­sek sze­­­rint olva­sóim 40%-a kül­földön élő ma­gyar. A megadott számlaszám él. Az át­utalt összeg cse­kély­ségéből ne csi­náljon gon­dot. Ne­kem már a gesztus is sokat jelent, hogy másfél évtizednyi meg­­fe­szített munka után akadt valaki, aki nem csak kapni akar, hanem adni is. Köszönöm, hogy gondolt rám. Üdvözlettel:

Kun Ákos – Budapest, 2005. május 17.

Kedves Kun Ákos!

Hát őszintén meglep, hogy legalább néhány utalás nem érkezett eddig. Persze azt se gondoltam, hogy ebből meggaz­dagodott volna, de hogy én legyek az első fecske, arra nem számítottam. Ugyan­is ismerőseim többségéről egyáltalán nem mon­danám, hogy csak kapni akar, és adni nem, bár néha az „adást” elég szub­jektíven ítélik meg. Én ezt inkább annak tulajdonítom, hogy az emberek egyszerű­en nem szoktak hozzá, hogy önszán­tuk­ból fizessenek. Amúgy is nagyon érdekes az emberek pénzköltési szokása (néha a sajátom is), hisz néha teljesen felesleges dolgokra adnak ki komoly összegeket. Azt sem értem, hogy luxuscikkekre ho­gyan tudnak lelkiismeret-furdalás nélkül annyi pénzt áldozni jó néhányan. No mindegy, még sok dolog van, amit nem értek. Talán lassacskán megértem. Vagy nem :) Mellesleg én is csak mostanában, 33 évesen kezdek ráébredni arra, hogy ne csak akkor fizessek, ha azt valaki előre kéri, vagy utólag számon kéri rajtam. Mindenesetre minden jót kívánok, s ha esetleg megérkezik a második utalás is, akkor értesítsen.

Üdvözlettel:

Bokor Attila – Magyarország, 2005. május 17.

 

Kedves Bokor Attila!

 Köszönöm a támogatást. Az Ön által is említett magatartáshoz nagymértékben hozzájárul az is, hogy a legtöbb ember az Internetet szabad prédának tekinti. Azt hiszik, hogy a szerzők, a programfejlesztők mind milliomosok, akik passzióból írnak. Érdemes beleolvasni az ezoterikus műveimbe is. Rendkívül érdekes és aktuális problémákat feszegetnek, és megoldással is szolgálnak a világ bajaira. Kár, hogy hivatalosan senki sem figyel fel rájuk. Egyébként ez is nagyon jellemző a világra. Majd akkor fognak ráébredni arra, hogy mit kellett volna tenniük, amikor már késő lesz.

Üdvözlettel:

Kun Ákos – Budapest, 2005. május 19.

 

Kedves Kun Ákos!

Örülök annak, hogy egy kis örömet okoztam. A könyveit el fogom olvasni, s ha már kapcsolatba kerültem a szerzővel, akkor valószínűleg „reflektálok” is majd az ott leírtakra. Hogy mikor, azt nem tudom. Nem vagyok egy könyvfaló. Évi 5-10 könyv között lehet az átlagom, s van már néhány a várólistán. Annak, hogy a világ olyan, amilyen, sok oka van. Az eddigi életemben én is gondoltam már több félét a világról, véleményt is alkottam, de a véleményeim soha nem bizonyultak véglegesnek. Most már ott tartok, hogy nem annyira a véleményem kialakítása a fontos, hanem egyelőre gyűjtöm az információt, megpróbálom meglelni az összefüggéseket a dolgok/jelenségek között. Amint jutok valamire, szólok :) hogy megvitassuk. Azt érzem mindenesetre, hogy profitvágyból profi dolgot lehet csinálni, de ezek a profi dolgok lélek nélkülieknek tűnnek. Az Ön receptjein viszont a lélek, ha nem is nyilvánvalóan, de egyértelműen érződik. Addig is minden jót kívánok!

Bokor Attila – Magyarország, 2005. május 19.

[

Tisztelt Kun Ákos!

Rendkívül lenyűgöző az „Ezoterikus körkép” c. műve, melyet az interneten fedeztem fel. Jómagam a Nemzetőr c. hetilap alapító főszerkesztője vagyok, és szívesen megjelentetnék egy-egy részletet az újságban. Ehhez kérném a szíves engedélyét.

Üdvözlettel:

Dr. Dobos Attila – Budapest, 2005. május 14.

 

Tisztelt Dr. Dobos Attila!

Könyveim részletekben való közlésének semmi akadálya. Erre egyébként az Ezoterikus körkép Utóirata is engedélyt ad. Honoráriumra nem tartok igényt. Munkájukhoz sok sikert kívánok.

Üdvözlettel:

Kun Ákos – Budapest. 2005. május 17.

 

Tisztelt Kun Ákos!

 Köszönöm szépen az engedélyt és a szerdai Nemzetőrben már benne is lesz az első részlet.

Üdvözlettel:

 Dr. Dobos Attila – Budapest, 2005. május 21.

[

Tisztelt Kun Úr!

Véletlenül bukkantam az Ön könyveire a Magyar Elektronikus Könyvtárban. Nagyon érdekesek és sok hasznos dolgot olvastam bennük. Most egy igen nagy problémánk van, amire Ön az egyik könyvében egy lehetséges megoldásról ír. Elleptek minket a hangyák. Egy használt házba költöztünk, de hamarosan megjelentek a hangyák (valószínűleg korábban is itt voltak, de irthatták őket az eladás előtt). A kertben is sok helyen vannak. De a házban is sajnos (a falakban). Azt olvastam Önnél, hogy létezik valamilyen „sugárzásmentesítő ék”, amely nem csak az emberek egészségének jó, hanem elűzi a hangyákat, legyeket és szúnyogokat is. Rákerestem erre a neten, de csak az Ön könyve jött ki találatként. Tudna nekem valamilyen támpontot adni, hogy merre induljak el? Hol lehet kapni, vagy hogyan lehet elkészíteni? Segítségét előre is nagyon köszönöm. Az Ön egyik tisztelője:

Szabó Ferenc – Magyarország, 2005. május 21.

 

Tisztelt Szabó Úr!

Problémájára nem könnyű megoldást találni. Az állatok elriasztásának, távoltartásának legegyszerűbb és leghatékonyabb módja a mágneses sugárzás. Mivel az állatok agyfrekvenciája megrekedt alfa szinten, érzékelik a környezetükből kiáramló mágneses sugarakat. Így elüldözésükhöz semmi másra nincs szükség, mint egy nagy hatásfokú, koncentrált mágneses sugarakat kibocsátó elektromágnesre. Ilyet azonban jelenleg senki sem gyárt. (Hajszálnál is vékonyabb zománcozott rézhuzalból kellene a lehető legtöbb menetet feltekercselni egy Moebius- vagy Klein- alakzatban kialakított jó minőségű vasmagra. Az elektromos kisugárzás megszüntetése érdekében bifiláris tekercselést kellene alkalmazni.) A gerjesztéséhez akkora egyenfeszültséget kell használni, amelyet a tekercs még melegedés nélkül elvisel. (Mivel ez több ezer volt is lehet, gondoskodni kell a szerelvények megfelelő szigeteléséről.)

A sugárzásmentesítő ék főleg a külső falak körül véd, a nyílászáró szerkezeteken át történő rovarinváziót gátolja. Ha már befészkelték magukat a kártevők az épületbe, akkor nem sokat segít. Esetleg meg lehetne próbálkozni az Aquapol gyártmányú falszárító készülékkel. Ez nem más, mint egy Yang jellegű energiát kibocsátó szubatomi sugárforrás, amit az épület közepén helyeznek el. A gene­rátorból kiáramló pozitív mágneses sugárzás semlegesíti a kapilláris csövekben uralkodó intenzív gravitációs vonzást, és emiatt a hajszálcsövecskékben nem tud többé felszivárogni a víz. Mivel a készülékbe szerelt nagy hatás­fokú elektromágnesből kiáramló mágneses sugárzás az egész épületet elárasztja, nagy valószínűséggel segít a kártevők távoltartásában is. Egyes rovarok (pl. a hangyák) kedvelik ugyan a koncentrált mágneses sugárzást, de csak a Yin jellegűt, a Yang jellegűt ők sem tudják elviselni.) A gyártó címe az Ezoterikus körkép című könyvem 195. oldalán található. Amennyiben sikerül valami hatékony eszközt találnia, kérem értesítsen!

Üdvözlettel:

Kun Ákos – Budapest, 2005. május 24.

[

Tiszteletem Ákos!

Én egy fiatal diák vagyok, aki a telekinézis címszóra rákeresve találtam az ön cikkére az interneten. Érdekelne engem ez a telekinézis, ha lenne szíves írni erről nekem egy pár szót... Kíváncsi vagyok, hogy ez valóban létezik-e, és ha igen, akkor elsajátítható-e ???? Nagyon kérem, írjon vissza a kérdéseimre...!

Tisztelettel:

Fodor Csaba – Magyarország, 2005. június 6.

Ui: Válaszát várom!

 

Tisztelt Fodor Csaba!

A telekinézisről és egyéb parapszichológiai jelenségekről az Ezoterikus körkép, az Ezotéria kiteljesedése és az Ezotéria kivitelezése című könyveimben olvashat részletesen. A telekinézis jelensége valóban létezik, és végbemenetelének pontos módját szerte a világon intenzíven kutatják. Elsajátítására sajnos nincs lehetőség. Csak vele született képességgel gyakorolható. Mint minden parapszichológiai jelenség ez is a tobozmirigy vagy a hipofízis (agyalapi mirigy) aktiválásával érhető el. A két agyfélteke közötti kapcsolat megteremtésének létezik egy másik módja is, az erős mágneses vagy villamos sokk (pl. villámcsapás) hatására történő képesség-kialakulás, ennek mesterséges előidézését azonban nem ajánlom. Megfelelő irányítás nélkül szinte biztos halált eredményezne. (Egyébként a telekinézis legismertebb gyakorlójánál, Uri Gellernél egy gömbvillám idézte elő ezt a képességet 4 éves korában. Egy orosz parafenoménnél nagyfeszültségű villanyvezeték okozta áram­ütés után alakult ki ez az adottság. Az is előfordult már, hogy egy agydaganat váltott ki parapszichológiai képességeket. Tehát a mechanikai ingerlés is elegendő ennek a rejtélyes képességnek a kiváltásához.)

Üdvözlettel:

Kun Ákos – Budapest, 2005. június 8.

[

Tisztelt Fodor Csaba!

Mint az előző levelemben is említettem, még nem tudjuk pontosan, hogy az eónokkal ezelőtt elvesztett parapszichológia képességeink hogyan kelthetők újra életre. A földön kívüli civilizációk tisztában vannak ugyan vele, de ezt a tudásukat nem igyekeznek megosztani velünk. Úgy gondolják, hogy tudati fejlődésünk jelenlegi szintjén csak ártanánk vele a világnak.

Hozzávetőleg minden százezer ember közül egynél mutatható ki vele született bioenergia-növe­ke­­dés. Ha csak két-háromszoros a testükből kisugárzó energia szintje, többnyire nem is szereznek róla tudomást. Ahhoz, hogy valaki az ujjaiból kiáramló energianyalábbal telekinézist hajtson végre legalább tízszeres energianövekedésre van szükség. (Az indonéz pszí-sebészek közel százszoros energiaszintjüknek köszönhetően képesek megnyitni a bőrt, és hajtanak végre sebhelymentes operációkat.) Az ilyen embereknek nem csak az ujjaikból, hanem az egész testükből sugárzik az energia, és az aurájuk átmérője meghaladja a 10 métert is. (Egy átlagember aurája nem több 1-1,5 méternél.) Az ilyen személyek közelében az átlagember többnyire rossz közérzetre, fejfására panaszkodik. Ha egy parafenomén hozzáér egy átlagember testéhez (akár ruhán keresztül is) akkor az illető általában ízületi gyulladásra, panaszkodik, reumás tünetek lépnek fel nála. (Még az 1990-es évek elején, amikor a tévében ment a Nulladik típusú találkozások című műsor, Déri János riportot készített egy férfival, akinek az energiaszintje többszöröse volt az átlagnak. Az alatt a fél óra alatt, amíg mellette ült, olyan csípőízületi gyulladást kapott, hogy hetekig nem tudott a lábára állni.) Ennek oka, hogy a megnövekedett energiaszint vagy beletölt a kisebb energiaszinttel rendelkező emberek meridiánjaiba energiát, vagy elvonja valamelyik meridiánjukból a bioenergiát. Az energiaegyensúly felbomlása pedig különböző betegségeket vált ki a szervezetben. Ennek leghamarabb fellépő megnyilvánulása különböző gyulladások, tartós besugárzás esetén pedig leukémia (vérrák) is kifejlődhet.

Sajnos megfelelő műszer hiányában a testből kiáramló bioenergia szintje egyelőre nem mérhető. Létezik azonban egy rendkívül egyszerű módszer, amellyel bárki meggyőződhet arról, hogy rendelkezik-e a kiugró energiasugárzással. Mivel a bioenergia nem más, mint koncentrált gravitációs és éteri energia (vagyis ugyanaz, amit a földgolyó is kibocsát a két pólusán) hatással van az iránytűre. Javaslom, hogy tegyen maga elé egy iránytűt, és közelítsen felé az ujjaival. Ha jóval átlag feletti mágneses energia áramlik ki belőlük, akkor megmozdítják az iránytű nyelvét. A hüvelyk- és középső ujjból Yin jellegű (gravitációs) energia áramlik ki, amely az északi pólust taszítja, a délit pedig vonzza. A mutató és gyűrűs ujjakból Yang (éteri eredetű) energia áramlik ki, melynek hatása ellentétes (vagyis az iránytű északi pólusát vonzza, a délit pedig taszítja). Sikeres kísérletezést kívánok. Tisztelettel:

Kun Ákos – Budapest, 2005. június 14.

[

Hello!

Érdeklődnék vállalsz-e magánlevelezést a könyveiddel kapcsolatban. Nagyon érdekelnek a témák, melyeket felvonultatsz! Pár kérdés fogalmazódott meg bennem, melyekre választ keresek. Válaszod várom!

Üdvözlettel:

Halász Zoltán – Magyarország, 2005. június 10.

 

Hello!

Nagyon sokat dolgozom, és emiatt nagyon kevés az időm. A fontos levelekre azért igyekszem válaszolni. Hosszas levelezésekbe azonban időhiány miatt nem tudok bocsátkozni. Hozzám az olvasóim általában csak akkor szoktak fordulni, ha sehol máshol nem találnak választ a kérdéseikre. Az Interneten szinte mindent meg lehet találni. A kérdések feltétele előtt ajánlatos a könyveimet is elolvasni, alaposan áttanulmányozni, mert a legtöbb kérdésre, problémára megtalálható bennük a válasz. Sajnos vannak, akik velem kerestetik meg az őket érdeklő részt, hogy ne kelljen a kb. 3500 oldalnyi anyagot végigolvasni. Az ilyen kéréseknek érthető okokból nem szívesen teszek eleget.

Üdvözlettel:

Kun Ákos – Budapest, 2005. június 10.

[

Tisztelt Kun Úr!

Nevem: Marton Zoltán, Marosvásárhelyről, Erdélyből írok. Egy helyi könyvkiadó nevében szeretném megkérdezni a feltételeket a Szövegszerkesztési Ismeretek (Office 97-XP – PageMaker 6.0-6.5) című könyv rövidített változatának kiadására.

Bevezetőként ismertetném a marosvásárhelyi, és egyben az erdélyi könyvkereskedelem helyzetét: Sajnos a könyvek általában, de főképp a szakkönyvek a közember számára elérhetetlen áron kerülnek forgalomba. A kiadónak az a célja, hogy ezeket a könyveket egy minimális áron kiadhassa, ami általában a minőség rovására megy. Ez alatt azt kell érteni, hogy egy fekete-fehér, puha borítású könyvet jelentetünk meg, amit aztán minimális árréssel továbbítunk az olvasóknak (kb. 300-1000 Ft-nak megfelelő összegért). Ez azt jelenti, hogy a kiadó nem engedheti meg magának azt a körülményes eljárást, hogy szponzorokat keressen, akik a megjelenő könyv borítójára feltennék az emblémájukat. Éppen ezért kézzelfoghatóbb lenne, ha olyan szponzort találnánk, aki kifizetné önnek a kiadási jogért az illetéket, és így a kiadó is megtarthatná az árrését.

Több ok miatt gondoltunk egy lerövidített változatra: az ár nagymértékben függ a terjedelemtől és csak a lényegre szeretnénk szorítkozni. Egy-egy könyv jelenne meg, külön az Office és külön a PageMaker, mindkettő A5-ös formátumban, színes borítóval. Megkérném, közölje velünk a kiadási jog összegét, hogy ennek ismeretében, mi is tudjunk szponzorokat keresni.

Köszönettel,

Marton Zoltán – Marosvásárhely, 2005. szeptember 07.

 

Tisztelt Marton Úr!

Körülményeikre való tekintettel nem kérek jogdíjat Önöktől, lemondok a honoráriumról. Ami a puha táblás kivitelt illeti, mindenképpen ragaszkodjanak a cérnafűzött kivitelhez. A számítógép használatához ugyanis két kéz kell. Egy ilyen vastag ragasztott könyv magától nem áll meg az asztalon, és az olvasó nem tudja fél kézzel tartani, hogy ne csukódjon össze, miközben a számítógépén alkalmazza a benne foglaltakat.

Nem tudom milyen tördelő programot használnak. Ha PageMakert, át tudom adni Önöknek az A/5-ös tördelt változatot is, valamint a megtervezett színes borítót. Ha nem, akkor megszabadítom a szövegmezőt a betűsűrítésektől, a rengeteg feltételes elválasztójeltől (melyek a tördelt változatban sok-sok kötőjelként jelennek meg), és elküldöm az általam használt betűtáblákat, hogy a különleges karaktereket, szimbólumokat meg tudják jelenteni. Ezzel csökkennek a nyomdai előkészítési költségek. Csupán annyit kérek, hogy a többi művem rövid tartalmi ismertetőjét hagyják meg a könyvem végén, hogy az olvasók ezekről is tudomást szerezhessenek. Érdekelne, hogy kb. hány példányban szeretnék megjelentetni.

Egyébként, ha keménytáblás kivitelben adnák ki, átküldhetnének egy-egy szállítmányt Magyarországra is a Libri Kft-nek, a Líra és Lant RT-nek és az Alexandra Könyvesháznak. Nálunk is sokan keresik a könyveimet, és nem tudom hová küldeni az olvasókat. Mivel a nyomtatási költség darab­számfüggő, ezáltal Erdélyben is olcsóbbá válna ez a kiadvány. Érdemes lenne felvenni velük a kapcsolatot, és olyan szponzor után nézni, aki fedezné a megnövelt példányszám kiadási költségeit. Színvonalas nyomdai kivitel esetén nem hiszem, hogy értékesítési gondjaik lennének, így a befektetett összeg megtérül.

Üdvözlettel:

Kun Ákos – Budapest, 2005. szeptember 07.

 

Tisztelt Kun úr!

Köszönjük az ön nagylelkű ajánlatát, és egyúttal elnézést kérek, hogy nem válaszoltam már tegnap. Megbeszéltük az ön ajánlatát és a következő eredményre jutottunk: a könyvet két külön részben szeretnénk kiadni, elválasztva egymástól az Office-t és a PageMaker-t, A/4-es formátumban, színes borítóval és az összes feltétellel, amit ön szab. Én felveszem a kapcsolatot az ön levelében említett könyvesházakkal és amint választ kaptam tőlük, értesítem önt is.

Egyébként 1000-1000 példányszámban szeretnénk megjelentetni a két könyvet Marosvásárhelyen, amelyeket aztán egész Erdélyben terjesztenénk, és készítünk (egyelőre) egy pár bemutatódarabot keménykötéssel és jobb minőségben is. Arra gondoltunk, hogy ha nem találnánk esetleg helyi szponzort, átadhatnánk a keménykötésű könyveket az ottani könyvterjesztőknek önköltségi áron, azzal a feltétellel, hogy az eladott, vagy akár az összes könyv után fizessenek önnek egy ön által megszabott összeget. Nem tudom pontosan megmondani, hogy mikor válaszolnak a könyvterjesztők, remélem a jövő hét első felében. Amint a beérkezett válaszokat megkaptam, továbbítom önnek azokat, egyeztetés végett.

Kellemes hétvégét!

Köszönettel,

Marton Zoltán – Marosvásárhely, 2005. szeptember 09.

 

Tisztelt Marton Úr!

Örülök, hogy Erdélyben is megjelenik ez a művem. A PageMakert ismertető második kötethez hozzá kellene csatolni a Windows beállításokat tartalmazó III. fejezetet is. Erre azért van szükség, mert csak a jól beállított operációs rendszer képes a szövegszerkesztő programokat hatékonyan működtetni. (A PageMakert tartalmazó II. fejezet egyébként is csak 60 oldal, ami önmagában nem tölt meg egy kötetet, és csak egy szűk réteget érdekel.) A második kötet végére célszerű lenne beilleszteni a Billentyűparancsok listát is, amely a Kellékek mappában található. (Ez is megvan A/5-ös formátumban, így már nem kell áttördelni.) A billentyűkombinációk rendkívüli mértékben meggyorsítják a szövegszerkesztést, ezért sokan használják őket. Így nem árt, ha nyomtatásban is kéznél van. Szükség lenne a monitorábrákra is, hogy a szöveges magyarázatok könnyebben érthetők legyenek. (Ez szintén a Kellékek mappában található.) Fekete-fehérben is használhatók lennének. Mindezekkel együtt a második kötet is kb. olyan vastag lenne, mint az I fejezet tartalmazó első kötet. Ennek a változatnak már sokan örülnének.

Én Magyarországon sem tartok igényt honoráriumra, így ezt ne is említsék a magyar könyvterjesz­tőkne­k. Remélem a három legnagyobb könyvterjesztő hálózat közül valamelyik kedvező választ ad. Egyébként pár évvel ezelőtt a három ezoterikus művemet a Líra és Lant Rt. forgalmazta. Nagyon hamar elfogytak. Utána évekig kaptam a leveleket, hogy hol szerezhetők be, de én további magánkiadást már nem tudok vállalni. Negyedik terjesztőként esetleg meg lehetne próbálkozni a Magyar Könyvklubbal is. Ők szintén jelentős mennyiségben vesznek át más kiadóktól könyveket.

Üdvözlettel:

Kun Ákos – Budapest, 2005. szeptember 10.

 

Tisztelt Kun úr!

Megjöttek a válaszok a magyarországi könyvterjesztőktől. Közülük csak a Líra és Lant Kft. válaszolt pozitívan, amennyiben küldünk majd nekik mintapéldányt, hogy elbírálhassák. Végleges döntés született nálunk is, beszéltünk a nyomdákkal. Amennyiben önnek is megfelel, szeretnénk kiadni könyvét A4-es formátumban, színes fedőlappal, 1000 példányban. Azonban ha teljességében egy kötetbe foglalnánk bele, megdrágítaná a vételárat, ezért úgy gondoltuk, hogy lehetőleg 100 oldal körül legyen, esetleg több kötetben. Ha meg lehetne azt oldani, hogy 3 részre bontani, kezdők, haladók és hozzáértők. Vagy amennyiben ez nem lehetséges, akkor egy 100 oldalas kivonatot, amely magába foglalná mindazt, ami feltétlenül szükséges, beleértve az ön többi művének bemutatását.

Köszönettel,

Marton Zoltán – Marosvásárhely, 2005. szeptember 15.

 

Tisztelt Marton úr!

 A Líra és Lant Rt. már ismeri a könyveimet, így számomra természetes a pozitív válaszuk. Az ezoterikus műveim korábbi kiadásaiból sem maradt egy darab sem a nyakukon. Ne aggódjanak a többi terjesztő érdektelensége miatt. A Líra és Lant Rt. rendelkezik Budapest legnagyobb könyváruházaival, és vidéken is számos boltjuk van. Ez a könyvterjesztő hálózat gyakorlatilag az egész országot lefedi. Ezen túlmenően van egy online könyváruházuk, melyen keresztül a világ bármely országába szállítanak könyveket postai úton. Én majd beleírom a Szövegszerkesztési ismeretek Előszavába, hogy ez a művem könyv alakban is kapható, és feltüntetem az erdélyi és a magyarországi beszerzési címeket. Valószínűleg nem lesznek értékesítési gondjaik.

 Ez azonban csak akkor lesz így, ha csonkítatlanul jelentetik meg ezt a könyvet. Ebben nincsenek kezdők és haladók számára írt részek. Az egész kezdőknek szól. Nem informatikusoknak írtam ezt a művet (bár tudomásom szerint ők is gyakran forgatják) hanem a számítógép-használatban gyakorlatlanok számára. Minden ami benne van alapvetően szükséges ahhoz, hogy az olvasók maradéktalanul kihasználhassák a számítógépükben rejlő lehetőségeket. Ha egy lerövidített, kivonatos változatot jelentetnek meg, eladhatatlan lesz. Miért vegyenek meg az emberek több ezer forintért egy olyan könyvet, ami csak korlátozottan használható, amikor az Internetről ingyen letölthetik a teljes változatot? A nyomdai változat eladhatóságának legfőbb vonzereje, hogy használat közben nem kell az elektronikus változatot folyton leküldeni a Tálcára, majd felhívni a dokumentumot. Aztán leküldeni azt, felhívni az útmutatót, elolvasni a következő sort. Utána újra leküldeni a Szövegszerkesztési ismeretek szövegállományát, elolvasni a szerkesztett dokumentum következő sorát, és így tovább. Ez roppant idegesítő, nem is szólva arról, hogy nagyon fárasztja a szemet. Sokkal kényelmesebb kinyitni a könyvet lerakni a számítógép mellé, és az utasításait sorról sorra végrehajtani. Ezért hiányolják nálam oly sokan műveim nyomtatott változatát. Ezen túlmenően a könyv bárhová elvihető, bárhol olvasható, tankönyvként is használható. Kis helyen elfér, és az olvasásához nem kell semmilyen segédeszköz.

 Ami az árát illeti, egybekötve valóban drága lenne. Ezért javasoltam a két kötetben való megjelentetését. Az első kötetbe kerülne az I. fejezet, a másodikba pedig a II. és a III. Ha még így is túl vastagnak találják, az I. fejezetet is ketté lehet vágni. Az Excel és az utána következő részek a második kötetbe kerülnének, és így három kötetes lenne a mű. Ez esetben már nem lenne olyan ijesztő az ára. Az egészet papírszalaggal átkötve egyben kellene árusítani, mivel a külön-külön való értékesítésnek nincs semmi értelme. Akinek az első fejezet kell, az igényt tart a többire is. Ha a nyomdaköltséget túlzottan megerőltetőnek találnák, célszerű lenne keresni egy szponzort, vagy hirdetőt. A megcsonkítást, lerövidítést azonban semmiképpen nem javaslom, mert a nyakukon fog maradni az egész készlet. Könnyen lehet, hogy erre a „kiherélt” változatra a magyar terjesztő sem fog igényt tartani. Az önök helyében ragaszkodnék a keménytáblás kivitelhez is, mert ez igen nagy mértékben javítja mind az eladhatóságot, mind a használhatóságot. A fűzött kivitel azonban elengedhetetlen, mert az olyan szakkönyv, amely nem áll meg az asztalon, használhatatlan. Ragasztott kivitelben, szürke, újrafeldolgozott papíron csak ponyvaregényeket lehet megjelentetni.

A hét végén még kiegészítem ezt a könyvet néhány újabb szabállyal, és átolvasom az egészet, hogy ne legyenek benne hibák. Utána elkészítem az ömlesztett változatát, hogy akadálymentesen átszerkeszthessék. Kérem fontolják meg a tanácsaimat.

Üdvözlettel:

Kun Ákos – ^Budapest, 2005. szeptember 16.

 

Kedves Kun úr!

Elnézést a késedelemért. Átnéztük a könyvét és első nekifutásra azt a változatot szeretnénk kiadni, amit ehhez a levélhez mellékelek. Kérem, ha kiegészíteni való vagy bármi hozzáfűznivaló van, közölje velem.

Tisztelettel,

Marton Zoltán – Marosvásárhely, 2005. október 10.

 

Tisztelt Marton Úr!

Elnézését kérek a késedelmes válaszért, de el kellett utaznom, és most tértem vissza.

Ami a lerövidített és elküldött változatot illeti, nem lesz piacképes. Szerintem ezt nem lehet jól eladni. De nem akarok törekvésük kerékkötője lenni. Rajtam ne múljon. Szerencsésebbnek tartanám, ha a kiadói Előszóban felhívnák az olvasók figyelmét, hogy ez az I. kötet. A kihagyott részeket a II. kötetben később ki tudnák adni, amint visszajön a pénzük. A könyvborítót és a címet a jelenlegi helyzetnek megfelelően kiegészítettem, átírtam. Kimaradt a könyv végéről a többi művemet ismertető könyvajánló is. Ezt szintén beleraktam.

Munkájukhoz sok sikert kívánok.

Üdvözlettel:

Kun Ákos – Budapest, 2005. október 15.

[

Kedves Ákos!

Olvastam az Ezoterikus Körkép című művedet. Elképzelhető, hogy lenne egy ajánlatom a kiadásra/terjesztésre vonatkozóan, amennyiben ez még aktuális.

Üdvözlettel:

Sztruhár Róbert – Magyarország, 2005. szeptember 29.

 

Kedves Róbert!

Egyelőre csak a Szövegszerkesztési ismeretek című könyvem kiadására jelentkezett egy erdélyi kiadó. A többi még szabad. Kíváncsian várom az ajánlatodat.

Ui: A Kun Elektronikus Könyvtár jelenleg nem működik. Egy hacker feltörte, és megsemmisítette. Újra kell telepíteni. Úgy látszik, hogy nem mindenkinek tetszenek ezek a könyvek.

Üdvözlettel:

Kun Ákos – Budapest, 2005. szeptember 29.

[

Kedves Ákos!

Köszönöm a választ. Amire elsőre gondoltam:

−  Van egy Kft-m ami könyvkiadással is foglalkozik.

−  A könyvedet egyszerű nyomtatott vagy elektronikus úton elkezdeném terjeszteni az interneten
(fizetős) kis példányszámban.

−  Ha az érdeklődés növekszik, megjelenik könyv formában is, és a boltokban, esetleg.

−  Ha befut, akkor külföldön is mehet.

−  A marketinget és minden egyebet én végzek.

−  Teljes körű felhasználásra az egész világon, enyém a „szerzői jog felhasználása” 5 évre.

−  Minden eladott termék árából a tiéd 40% (20% megy a terjesztésre 40% az enyém)

Első körben ennyi. Üdv:

Sztruhár Róbert – Magyarország, 2005. október 2.

 

Kedves Róbert!

Köszönöm az ajánlatodat, de nem kívánok élni vele. Honlapom nekem is van, ezért ha akartam volna, én is fizetőssé tehettem volna műveim letöltését. Ezzel azonban jelentősen csökkenne olvasóim száma. Én nem azért írtam ezeket a könyveket, hogy meggazdagodjak rajtuk, hanem hogy segítsem az embereket mindennapi gondjaik, bajaik megoldásában. Ezen túlmenően remélem, hogy felismeréseim hozzájárulnak majd a környezetkárosodás megállításához, és a világ energiagondjainak megoldásához. Erre azonban csak akkor van esély, ha ezek az információk minél hamarabb, és minél több emberhez eljutnak. A fizetős letöltés kifejezetten gátolná ezt a folyamatot. Nagyon sajnálom, hogy nem tudok a rendelkezésedre állni.

Üdv:

Kun Ákos – Budapest, 2005. október 4.

 

Kedves Ákos!

Köszönöm a válaszod, sok sikert kívánok a terveidhez!

Üdvözlettel:

Sztruhár Róbert – Magyarország, 2005. október 2.

[

Tisztelt Kun Ákos!

Köszönjük, hogy ajánlatkérésével megkereste irodánkat. Az ön által kért szakkönyvek minőségi fordítását magyarról angol, német és francia nyelvekre megállapodás szerinti határidővel 2,40 Ft/ leütés (szóközökkel együtt) + 20% ÁFA áron tudjuk vállalni. A kért anyanyelvi lektorálás díja a fenti karakterárakhoz képest + 50% felárat jelent. Ebben a vállalási díjban érvényesítettük irodánk első megrendelői kedvezményét és a mennyiségi kedvezményt. Amennyiben további kérdése lenne, bátran keresse meg vele munkatársainkat. Ha igénybe kívánja venni szolgáltatásunkat, úgy a fordítandó anyagok mellé a kitöltött megrendelőlapot juttassa el irodánkba e-mailen vagy faxon. Megrendelés esetén a becsült fordítási díj 50%-át előlegként szükséges kifizetni, a teljes díj fizetése készpénzben történik az elkészült fordítás átvételekor.

Üdvözlettel: Molnár György – Budapest, 2006. március 17. 

EU Fordítóközpont

1133. Budapest,

Bessenyei u. 14-16.

Cézár Ház

Tel.: 06-1-788-3323

Fax: 06-1-788-4723

Weblap: www.euforditas.hu

 

Tisztelt Molnár György!

Köszönöm az ajánlatukat, de a közölt áron kissé meglepődtem. Ezzel a kalkulációval az én 2 millió leütést tartalmazó könyveim fordítása 4,8 millió Ft + 960 000 Ft ÁFA-ba kerülnének. Ehhez jön még az anyanyelvi lektorálás 50%-os költsége, ami 2,4 millió Ft + 480 000 Ft ÁFA. Ez összesen 8 640 000 Ft. A nyolc könyvért együttesen 60-70 millió forintot kellene fizetnem. Ha az angol mellett ragaszkodnék az ajánlott német és a francia nyelvű fordításhoz is, úgy több mint 200 millió forintot kellene előteremtenem[147]. Nem hiszem, hogy az „Édesvíz” vagy bármelyik kiadó ennyit fizetnének egy könyv fordításáért. Jelenleg a szakkönyvek kb. 1000 darabos példányszámban jelennek meg, ami azt jelenti, hogy az Önök díjszabásával egy könyvre 8600 Ft fordítási díj esne. Jelenleg egy több száz oldalas könyv 3500 ezer forintba kerül. Ebből kb. 1500 Ft a nyomdaköltség, 1500 Ft a terjesztői jutalék, és a többi a kiadói árrés. A kiadónak tehát a fennmaradó 500 forintból kell fedeznie a tördelést, a borítótervezést és a nyomdai előkészítést, többek között a fordítási költséget. Ha könyvkiadók is önökkel fordíttatnák a külföldi szerzők műveit, akkor egy könyv nettó ára 1500 Ft nyomdaköltség + 8600 Ft fordítási díj = 10100 Ft lenne. Erre jön az 500 Ft kiadói árrés, valamint a 45%-os forgalmi jutalék, amit a terjesztők a bolti árból számolnak vissza. (Ebből 5%-ot befizetnek az államkasszába ÁFA címén.) Ez azt jelenti, hogy ennek a könyvnek a fogyasztó ára 10100 + 500 + 9450 = 20050 Ft lenne. Ön megvenné bármelyik könyvemet több mint húszezer forintért?

Tisztelettel:

Kun Ákos – Budapest, 2006. március 18.

[

Szia, Ákos!

Elnézést a tegeződésért, nem tiszteletlenségnek szánom, de szerintem a magázódás jobban illik a politikusokhoz és a hasonszőrűekhez. A lényeg: elolvastam minden írásodat (kivéve a szakácsköny­vet, de arra is sor kerül), és gondoltam visszajelzek. A három könyvedből több kérdésemre kaptam választ, mint azelőtt egész életemben összesen. Ezt ezúton is szeretném megköszönni. Elkezdett összeállni bennem egy hihető, logikus világkép. Amíg jobbat nem mond valaki (és szerintem nem fog) addig ebben hiszek. Amiatt pedig, hogy nyomtatásban még nem jelentek meg, ne nagyon szomorkodj. Valószínűleg még nincs itt az ideje... Nekem azt mondta valaki, hogy már az ismeretek megszerzésének módja is egyfajta vizsga. Márpedig most, ebben az elektronikus formában az juthat hozzá a könyveidhez, aki kifejezetten keresi, érdeklődik az ilyen ismeretek iránt (és nem kell hozzá feltétlenül saját, otthoni Internet-hozzáférés). Akiket pedig még akkor sem érdekelnek ezek a dolgok, amikor már könyv alakban is hozzáférhetővé válnak, hát azokat könnyebb lesz megítélni... A negatív vélemények se kedvetlenítsenek el (gondolom nem is szoktak), mert aki reagál, az minimum beleolvasott az írásaidba. Ezzel pedig már el is lett ültetve a fejében egy-két gondolat. Ki tudja, talán még szárba is szökkennek egyszer. Szóval megpróbálod felnyitni az emberek szemét, segíted a kritikus tömeg elérését, és még az „aratók” munkáját is megkönnyíted. Nehezen tudok ennél hasznosabb életet elképzelni. Gratulálok:

Holba László – Magyarország, 2006. július 4.

[

Tisztelt Kun Ákos!

Nemrég akadt a kezem – azaz internetböngészőm – ügyébe az Ezoterikus körkép c. műve. Magam már elég régóta érdeklődöm az egészséges táplálkozás, az anyagcsere, a biokémia iránt. Nem akarom sem kioktatni, sem megbántani, de felháborodottságomnak kell, hogy hangot adjak! Az említett művében az Egészséges táplálkozás c. fejezetet olvastam el. Elképesztő szakmai tévedések jellemzik ezt a fejezetet. Őszintén szólva nem értem, ekkora tárgyi tévedések hogy kerülhettek bele egy ilyen könyvbe. És a legnagyobb baj, hogy az Ön által tévesen leírtakat nap mint nap visszahallom sokaktól. Ha gondolja, konkrét példákat írok Önnek!

Üdvözlettel: egy meghökkent olvasó:

Kolok Bea – Magyarország, 2006. november 16.

 

Tisztelt Kolok Bea!

Örülök a bírálatának. Kérem támassza alá konkrét példákkal a véleményét. Egyébként ezeket az állításokat azért hallja „lépten-nyomon” vissza, mert az általam közölt ismeretek a természetgyó­gyász folyóiratokból, és világhírű természetgyógyászok szakkönyveiből származnak. Ha az Ön ismeretei meghaladják ezt a szintet, kérem közölje velem. Szívesen tanulok bárkitől.

Üdvözlettel:

Kun Ákos – Budapest, 2006. november 17.

 

Utóirat:

Sajnos erre a levélre már nem érkezett válasz. Úgy látszik a hölgy meggondolta magát, nem hajlandó tanítani engem.

[

Tisztelt Uram!

Olvastam az ön Erotikus viccek című könyvét, és miután már négyszer elolvastam, arra a következtetésre jutottam, hogy nem értem. Miért íródott ez a könyv? A viccek egyébként nagyon jók. Mi a könyv értelme? Kérem segítsen megérteni, mert felkeltette érdeklődésem. Remélem nem veszi levelem sértésnek. Mert egyáltalán nem annak szánom. Kérem válaszoljon.

Tisztelettel:

Nagy Eszter – Magyarország, 2007. január 06.

 

Tisztelt Hölgyem!

Gondolom az ezoterikus műveim vagy a szövegszerkesztéssel foglalkozó könyvem ismeretében gondolta rólam, hogy miként vetemedhettem egy ilyen „mű” elkészítésére. Még mielőtt csalódna bennem, leszögezem, hogy egyáltalán nem vagyok büszke erre a könyvemre.

Kérdésére válaszolva vicckönyveim létrehozásának fő célja az volt, hogy felhívjam az emberek figyelmét az ezoterikus műveimre. 18 évvel ezelőtt kezdtem el írni ezeket a könyveket, és több száz oldalnyi útmutatót adtam közre, hogy miként lehet megakadályozni a környezetkárosítást, a természetrombolást, hogyan küzdhetnénk le az energiaválságot. Ezen túlmenően ezek a művek nagymértékben elősegíthetnék a tudati felvilágosítást, ami lehetővé tenné az erőszak visszaszorítását, megakadályozná a bűn terjedését a világban, és megszüntetné az emberi önzést, az élvezetek vég nélküli hajszolását. Célomat azonban nem értem el. Az ezoterikus műveim eddig háromszor jelentek meg magánkiadásban, és 8 éve fenn vannak az Interneten. Bárki ingyen letöltheti őket nem csak a Magyar Elektronikus Könyvtárból, hanem az én honlapjaimról, a Kun Elektronikus Könyvtárból is. Ezt több tízezren meg is tették, de nem történt semmi. Elmaradt a várt áttörés. Senki nem vette komolyan az általam leírtakat, nem hittek az ezotéria által kínált lehetőségekben.

Ekkor jött az ötlet, hogy csinálni kellene egy átfogó, színvonalas viccgyűjteményt, és annak a végébe be lehetne illeszteni a többi könyvemről szóló tartalmi ismertetőt. Így talán felfigyelnének a több művemre is. A szexuális viccek túlburjánzása, és a kiskorúak védelme érdekében az erotikus vicceket később leválasztottam az általános viccekről, és külön kötetbe rendeztem. Aztán vártam a fejleményeket. A jó viccet mindenki szereti, így gondoltam, sokan elolvassák majd ezeket a gyűjteményeket. Célomat azonban csak részben értem el. A sok piszkos fantáziájú, perverz ember valósággal rávetette magát az erotikus viccgyűjteményemre. Ezt a művemet 3 hónap alatt többen töltötték le, mint az összes többit 8 év alatt. Már 30 ezernél jár a letöltések száma. Az általános viccgyűjteményemet is kb. 20 ezren töltötték le eddig. Ennek ellenére egy tapodtat sem mozdult előre az ügy. A Könyvajánlót a végén vagy nem olvasták el, vagy továbbra sem törődnek a természet megmentésével, senkit sem érdekel az emberiség túlélése.

Most, hogy elzárták a Barátság kőolajvezetéket, gondolom már Ön is sejti, hogy milyen jövő vár ránk. A globális felmelegedés okozta klímaváltozás is egyre jobban szorongat minket. Jelenleg, január közepén +18 °C meleg van, és eddig még egy szem hó sem esett. Úgy néz ki, hogy az idén elmarad a tél, ami többek között azzal a következménnyel jár, hogy mértéktelenül elszaporodnak a kullancsok, és a különféle növényi kártevők. A mezőgazdasági gazdálkodók már sírnak, mert sejtik, hogy az idei termést nem ők fogják betakarítani. Ha 1990-ben az Ezoterikus körkép közreadásakor elkezdődtek volna az ezoterikus kutatások, a szabadenergia-kinyerő készülékek fejlesztése, ma már használnánk őket. A kőolaj, a fölgáz, a levegőszennyezés, és a különféle vírusos betegségek már csak a múlt emléke lenne. De nekünk nem kell az ingyenenergia, nem akarjuk megmenteni a világot a rá váró pusztulástól. Inkább mi is vele pusztulunk. Közben egymást érik a klímakonferenciák, a globális felmelegedéssel foglalkozó csúcstalálkozók. Ott mindenki elmondja a magáét, meghallgatják a szakértők meglehetősen borúlátó jelentéseit, aztán ezen a téren sem történik semmi. Az in­gyenenergia továbbra sem kell senkinek. Helyette szélerőműveket építenek, és sertéstrágyából kinyert biogázzal próbálták az energiaválságot leküzdeni. Inkább turkálnak a szarban, minthogy elfogadják Isten ajándékát, a mindenütt jelen levő kozmikus energiát. Betegségeinktől sem akarunk megválni, inkább szenvedünk, és idő előtt meghalunk. Gyógyítása, a bioenergia pótlására sem hasz­nálják az ingyenenergiát.

Végső elkeseredésemben arra az elhatározásra jutottam, hogy megpróbálom felhívni a nyugati országok figyelmét a műveimre, hátha ők fogékonyabbak lesznek a globális problémák iránt. Ehhez azonban le kellene fordíttatni a műveimet a nagy világnyelvekre. Ez viszont nagyon költséges eljárás. Az én 600 oldalas műveimnek csupán egyetlen nyelvre történő fordítása 2 millió forintba kerülne kötetenként. Nekem erre nincs pénzem. Miután mindenki ingyen tölti le a műveimet, és senki semmilyen támogatásban nem részesít, így nincs miből fedezni a fordítást. Sokat gondolkodtam azon, hogy ebből a szorult helyzetből hogyan törhetnék ki. Áthidaló megoldásként egy újabb gyűjtemény létrehozása vetődött fel bennem. Arra gondoltam, hogy csinálni kellene egy egzotikus gyümölcsökről szóló fotóalbumot, és ennek a végébe kellene berakni a Könyvajánlót.

A trópusi gyümölcsöket mindenki kedveli, így minden bizonnyal sokan letöltenék ezt a több mint 1000 színes képet tartalmazó albumot. Ahhoz, hogy ezt az általam reklámhordozónak tekintett művet az egész világon használhassák, a jelenleg ismert és fogyasztott 240 egzotikus gyümölcs nevét 32 nyelvre célszerű lefordítani. Ehhez azonban nem kell fordító, mert a külföldi honlapokról én is össze tudom gyűjteni az idegen neveket. Csupán a Könyvajánlót kell különböző nyelvekre átültetni. Sajnos a korábban megtakarított pénzemből csak az angol, német és francia nyelvekre futotta, de már ezzel a három nyelvvel is el tudom érni a világ csaknem felét.

Több mint fél éve dolgozom ezen az albumon, és még legalább kéthónapnyi munka van hátra. Akkor feltöltöm ezt a kb. 100 megabájtnyi óriásfájlt a Kun Elektronikus Könyvtárba, és meglátjuk mi lesz. Ha a nagyvilág is hozzánk hasonló módon reagál civilizációnk bajaira, akkor történjen, aminek történnie kell. Én mindent megtettem, hogy elkerüljük a katasztrófát. Ha senki nem kér az általam kínált lehetőségekből, ha senki sem tart igényt a segítségemre, akkor boldoguljanak nélkülem. Remélem kielégítő választ adtam Önnek, és mindezek tükrében már nem ítél el az erotikus viccgyűjteményemért.

Üdvözlettel:

Kun Ákos – Budapest, 2007. január 10.

[

Részlet a http://index.forum.hu blogból:

Nemrég olvastam Kun Ákos: Ezoterikus körkép című művének egy fejezetét a megfelelő (szerinte) táplálkozásról. Na, azon nagyon felhúztam magam...

Én csak a táplálkozási részt (49. oldaltól) olvastam el! Csak az nézze meg, akit nagyon érdekel. Gyenge idegzetűek kerüljék...

Szilaj – Magyarország, 2006. 12. 28.

[

Rövid olvasói levelek a Magyar Elektronikus Könyvtárba feltöltött szakácskönyv olvasói rovatából:

 

Egyszerűen csak csodálatos! Valóban a MEK-be való. Ma fedeztem fel, nagyszerű!

2005-12-2.3                                                                                                                                   Ermi

 

Nagyon szeretem, teljesen átálltam a főzési stílusára. Szeretném könyv formájába megvásárolni, ha lehet.

2007-05-30.                                                                                                                         Tóth Ildikó

[

Kedves Kun Úr!

A www.tar.hu/kunakos oldalról kérem igen gyorsan távolítsa el a letölthető fontokat! Egyrészt a fontok jogtulajdonosai nem adtak engedélyt rá, így ez engedély nélküli fontdisztributálásnak számít, és sérti a szerzői és szomszédos jogokat. Másrészt viszont több olyan gyártó (Monotype, Microsoft, Corel, etc.) képviseleteként kötelesek vagyunk a nem legális terjesztést bejelenteni a jogtulajdonosoknak. Én most ezt az oldalcímet az egyik gyártó „piracy team”-jétől kaptam. A levelük szerint amennyiben a fent lévő fontokat 72 órán belül nem tudom eltávolíttatni, akkor a cég jogi eljárást indítana az oldal gazdája ellen. Mivel az ismeretség kettőnk között régi keletű és eddig gondmentes volt, ezért szólok gyorsan. Nem szeretném, ha ebből Önnek bármi hátránya származna.

 Habár a kicsomagolandó fontok mellett megtaláltam a figyelmeztetés.doc anyagot, ez a file sajnos nem elégséges arra, hogy a felelősséget elhárítsa. Kérem, hogy nagyon gyorsan vegye le az anyagot, és értesítsen erről. Szeretném a képviselt cégeket a gyors és hatékony együttműködéséről tájékoztatni, mielőtt utasítanának valami komolyabb lépésre. Természetesen a figyelmeztető dokumentumot is mellékelem nekik, hogy a problémát le tudjuk zárni gyorsan

 Üdvözlettel:

Derecskei Attila, ScanDer Kft. – Budapest, 2007. január 25.

 

Kedves Derecskei Úr!

Köszönöm a figyelmeztetést, de én ezeket a fontokat nem „engedély nélküli disztributálás” céljából helyeztem fel a honlapomra, mert mint Ön is tapasztalhatta, én egy nonprofit honlapot működtetek. Ezeket a betűtáblákat azért töltöttem fel, mert ezekkel dolgoztam, és nélkülük az olvasóim nem tudják megfelelő formátumban megnyitni és elolvasni a könyveimet. Mivel az ezoterikus tárgyú műveim nagyban hozzájárulhatnak a természetrombolás, a klímaváltozás és az energiaválság leküzdéséhez, nagy baj lenne, ha ezt az információforrást elzárnánk az emberektől. Erre a helyzetre való tekintettel nem próbálna meg fennmaradási engedélyt kérni a fonttulajdonosoktól.

Szerintem, ha ezt megadnák, és én megemlíteném a figyelmeztető dokumentumban, akkor ennek reklámértéke jóval nagyobb lenne számukra, mint ami veszteség éri őket ennek a három-négy tucat betűtáblának a letöltésével. Azért is előnyös lenne számukra ennek a fájlnak a további fenntartása, mert az olvasók kipróbálják a benne található fontokat, és továbbiakra van szükségük, tudják, hogy hol keressék, kivel vegyék fel a kapcsolatot vásárlás céljából. Közreműködését előre is köszönöm.

Üdvözlettel:

Kun Ákos – Budapest, 2007. január 25.

 

Kedves Kun Úr!

Én azt pontosan tudom, hogy ez nem abból a célból került fel, hanem építő jelleggel. Ez azonban a szerzői jogtulajdonosokat nem hatja meg. Nagyon köszönöm, hogy a vásárlás céljából beleírta a cégünket is a könyvébe, de ez – legnagyobb sajnálatomra – nem befolyásolja a dolgokat. Sajnos ez az Ön jó szándékától független jogi kérdés. Meg sem próbálom a fennmaradást kérni, mert nem engednék meg, a közép- és kelet-európai disztribúciós szerződéseinket pedig nem teszem kockára. Az oldalt hivatalosan pénteken 16 órakor ellenőrzik a piracy csoportnál legközelebb. De azt gyanítom, hogy közben is ránéznek. Ha akkor a fontok még fent lesznek, akkor hétfőn köteles lennék a jogi képviselőjüknek átadni az ügyet. A gyorsaság ilyenkor mindenképpen kifizetődő Önnek bármilyen további problémás esetben. Csupán a múlt évben is 17 ilyen eset volt, amiben nekem a szerződésünk értelmében lépnem kellett. Az említett tavalyi ügyek között egy esetben összesen 3 font 46-46 letöltése következtében az érintettnek 3 milliós kártérítést kellett fizetnie. Nem szeretnék egy ilyen ügyben hivatalból a másik oldalon állni.

Idén a fontok jogtisztasági kérdésében igen kemény lépésekre lehet számítani a magyarországi, szlovákiai, csehországi és romániai piacon, mivel ezeken a helyeken a legnagyobb a nem jogtiszta felhasználás mértéke. Jobbnak látom, ha a törlést mielőbb elvégzi. A kiadványokban pedig az érintett szöveget képekre kellene cserélni, azzal nem lenne probléma. Ebben az évben nem várható, hogy az Ön gépén bármilyen ellenőrzés lenne, egyelőre a cégeknél lesznek csak BSA vizsgálatok font ügyben. A fentieket figyelembe véve jobbnak tartanám a gyors törlést.

Üdvözlettel:

Derecskei Attila, ScanDer Kft. – Budapest, 2007. január 25.

 

Kedves Kun Úr!

Nem a betűtáblákat használatát tiltották le, hanem – ahogyan azt előzőleg is írtam – a fontkészletek szerzői jogának tulajdonosai az engedély nélküli disztributálást nem engedélyezik. Függetlenül az Ön építő jellegű és jóindulatú céljától ez sajnos jogi értelemben ebbe a kategóriába esik. Ha bárki használni kívánja ezeket a betűkészleteket, akkor azt meg kell vásárolnia. Mivel próbaváltozat ezekből nincs, így az a módszer, hogy „próbálja ki és törölje”, sajnos nem jogszerű. Még akkor sem, ha ennek érdekében Ön megteszi a figyelmeztető file becsomagolását. (Az technikai kérdés, hogy a figyelmeztetés csak abban az esetben válik olvashatóvá, amikor a szerzői jogsértés már megvalósult a letöltéssel.) Ebbe a körbe tartoznak elsősorban az általunk képviselt Monotype, ITC, Linotype, Digital Typeface fontok. Mivel a Microsoft a Monotype-tól vásárolja a fontokat, így azok a fontok is ide tartoznak. A Woodstone és a Cyberstone által jegyzett fontok szinte kivétel nélkül Monotype tulajdonú fontok.

Az Unióhoz történt csatlakozásunk nyomán itthon is életbe léptek az EU-ban érvényes törvények. Ezek betartását pedig a jogtulajdonosok teljesen érthetően szigorúan veszik. A levelet nem áll módomban Önnek továbbküldeni, mivel az az általunk képviselt cégek belső levelezése, és harmadik fél számára nem publikus. A Monotype (benne ITC, Linotype) és Digital Typeface fontok kérdésében a ScanDer Kft. a közép- és kelet-európai képviselet, ezért ezekben teljes jogkörben döntök. Természetesen a jogi szabályok betartása mellett. Amint azt írtam, én értesítést kaptam az oldalról, és a régi jó együttműködésünk alapján kértem Önt a gyors lépésre.

A műveit egyébként el tudják olvasni ékezethelyesen az érdeklődők, hiszen mindenkinek van a gépén Arial, Times New Roman vagy Courier font magyar változat manapság. A díszesebb betűkkel készült szövegek esetében pedig azért javasoltam a képpé történő konvertálást, mert így a könyveinek a tartalma és formája nem változik meg, ugyanakkor a jogtisztaság követelményeinek is megfelel. A legjobb mód talán a PDF változat lehet, amelyben pedig nem kell konvertálgatni sem képet, és nem kell az olvasónak fontot telepítenie sem. Köszönöm ezúton is a gyors és korrekt együttműködését.

Üdvözlettel,

Derecskei Attila, ScanDer Kft. – Budapest, 2007. január 26.

 

Kedves Kun Úr!

Kérem, hogy a fontokat a kunlibrary.com és kek.tar.hu címről is törölje sürgősen! Ha esetleg egyéb helyeken is fent van a neten, akkor onnan is. Az értesítést kiküldtem a törlésről, nagyon kellemetlen lenne, ha másik címen ugyanazt az oldalt találnák ugyanazzal a fontcsomaggal az ellenőrzéskor.

Üdvözlettel:

Derecskei Attila, ScanDer Kft. – Budapest, 2007. január 26.

 

Kedves Kun Úr!

Még egy oldal: kel.tar.hu. Tehát a korábbi oldalain is fent van. Kérem, hogy MINDEN OLDALÁRÓL TÖRÖLJE a jelzett fontkészleteket haladéktalanul! Ne nekem kelljen a jogtulajdonosokkal kötött szerződéseink értelmében ellenőriznem, mert akkor annak eredményét köteles vagyok nekik elküldeni. Ilyen esetben pedig a mostani törlést nem fogják elnézni párhuzamosan, azonos tartalommal létező lapok esetén. Akkor pedig én sem tudok segíteni, minden korábbi jó kapcsolatunk ellenére sem. Ha készen van, kérem küldje át a lapok teljes listáját, hogy azokat is elküldhessem.

Üdvözlettel,

Derecskei Attila, ScanDer Kft. – Budapest, 2007. január 27.

 

Tisztelt Címzett!

A kel.tar.hu és kek.tar.hu oldalaikon http://www.tar.hu/kel/betutablak.exe valamint a              http://www.tar.hu/kek/betutablak.exe állományok cégünk, a ScanDer Kft. valamint az általunk Magyarországon képviselt Monotype Imaging Ltd. (ITC, Linotype) szerzői és szomszédos jogait sértik. Az inkriminált állományok a fenti cégek szerzői jogtulajdonát képező betűkészleteket tartalmaznak, amelyek jogosulatlan disztributálással kerültek fel a jelzett helyekre az oldal készítője és fenntartója, Kun Ákos úr által. Jelen levelünkkel kérjük Önöket, hogy a jelzett tartalmat szíveskedjenek haladéktalanuk eltávolítani. Kérem, hogy a törlésről válaszlevélben az info@scander.hu címen valamint az oldal készítőjét a kunakos@vipmail.hu címen értesítsék. Jogkövető magatartásukban bízva szíves közreműködésüket előre is köszönjük.

Tisztelettel:

Derecskei Attila, ügyvezető igazgató, ScanDer Kft. – Budapest, 2007. január 28.

 

Tisztelt Kun Úr!

A kunakos.tar.hu címen nem hozzáférhető a problémás anyag, ez rendben van.

Ellenben a

- http://www.tar.hu/kunakos/

- http://kek.tar.hu

- http://kel.tar.hu

- http://kunlibrary.com  

oldalain változatlanul fent van a betutablak.exe állomány. Ezek közül két oldal törlésére a tar.hu üzemeltetője már megkapta a felszólítást.

A Monotype Imaging Ltd. céget ért kár már csak a weblapjairól történt minimális, 10-10 darabos letöltés esetén is meghaladja a 3 millió forintot. Ezért azt kell közölnöm, hogy abban az esetben, ha ezekről az oldalairól legkésőbb hétfőn délig (CET 12:00) nem törli a jogsértő anyagot, akkor a polgári jogi és büntető eljárást hivatalból meg kell indítanom minden további külön értesítés nélkül. Jogi képviselőnk: Dr. Schmidt János. Jelen levelemet az illetékes disztribúciós partnernek is megküldöm a további jogi lépések megtétele céljából.

Derecskei Attila – Budapest, 2007. január 29.

 

Tisztelt Derecskei Úr!

A hétvégén küldött levelei mind megérkeztek. Kérésének megfelelően az összes honlapomról töröltem a Betűtáblák mappát. Elnézését kérem, hogy ezt csak ma reggel tudtam megtenni, de az én gépem nincs rákötve az Internetre, így csak a könyvtárból tudok felmenni a világhálóra. Miután mindenki ingyen tölti le a könyveimet, és az elmúlt 18 évben senki semmilyen támogatásban nem részesített, nincs miből fizetni a vonalbérletet. A tíz éves Pentium I-es gépem egyébként sem lenne alkalmas az internetezésre. Tudja nem csak gazdag emberek vannak, hanem szegények is, akik szűkös kereteiken belül megpróbálnak boldogulni, és segíteni a világ bajain. Feltéve, ha ezt a környezetük hagyja, de sajnos egyre kevésbé hagyja.

Üdvözlettel:

Kun Ákos – Budapest, 2007. január 29.

 

Tisztelt Kun Úr!

Köszönöm az értesítést, máris küldöm a levelet a Monotype-nak a törlés megtörténtéről. Üdvözlettel:

Derecskei Attila – Budapest, 2007. január 29.

 

Pár nap múlva ez a levél érkezett a Magyar Elektronikus Könyvtár e-mail postafiókjába:

 

Tisztelt Címzett!

Az alábbi linken olyan dokumentum található az Önök oldalán, amely személyes adataimat (lakcímet, telefonszámot) tartalmazza bármiféle hozzájárulásom nélkül.

Link: http://mek.oszk.hu/01200/01270/01270.doc>http://mek.oszk.hu/01200/01270/01270.doc Kérem, hogy az anyagot haladéktalanul távolítsák el, mivel az személyiségi jogaimat sérti! Kérem, hogy a törlés megtörténtéről az info@scander.hu címen szíveskedjenek értesíteni![148]

Tisztelettel:

Derecskei Attila – Budapest, 2007. február 03.

 

Tisztelt Derecskei Attila!

Továbbítottam a kérést a könyv szerzőjének, és megváltoztatjuk vagy töröljük majd a szóban forgó bekezdést a kérésének megfelelően. Az Elektronikus Könyvtár ugyanis csak szolgáltatja a könyveket, a tartalmuk ügyében nem illetékes (hasonlóan a hagyományos könyvtárakból kölcsönözhető könyvekhez). Egyébként a cégek elérési címei nem minősülnek védett személyi adatoknak, amennyiben azokat saját honlapjukon, illetve cégkatalógusokban közzéteszik:

Üdvözlettel:

Drótos László – MEK-könyvtáros, – Budapest, 2007. február 04.

 

Kedves Laci!

Nem értem ezt a levelet. Derecskei Attilával egy hete váltottunk levelet, és egyáltalán nem kifogásolta, hogy a Szövegszerkesztési ismeretek című könyvemben ingyen reklámozom cégének, a ScanDer Kft-nek a fontlemezét az ingyenes és a saját domain címes honlapjaimon. Miért okoz neki gondot, hogy ugyanaz a könyv megtalálható a Magyar Elektronikus Könyvtárban is? Miután ez a könyv már közel két éve került fel, és azóta számtalan javítás és jelentős bővítés történt, az lenne a legjobb, ha a legfrissebb változatot tennénk fel. Ha vállalod a frissítést, én kiveszem belőle a kifogásolt szakaszt, és elkészítem a könyv PDF változatát is. Így már azzal sem kell fáradni.

Üdv:

Ákos – Budapest, 2007. február 05.

 

Kedves Ákos!

Jó, cseréljük le az új verzióra.

Laci, MEK – Budapest, 2007. február 06.

 

Sajnos az ügy ezzel nem zárult le, fél év után újra kezdődött a zaklatásom:

 

Kedves Kun Úr!

Kissé meglepődtem azon a tényen, hogy Ön, minden értesítést és/vagy beleegyezésem kérését nélkülözve a kettőnk közti, év eleji levelezést feltette a weblapjára.

Mint Ön is tisztában van vele, csupán az Ön érdekében tettem olyan lépéseket, amelyek a fontletöltési probléma gyors és zökkenőmentes megoldását tették lehetővé úgy, hogy Önnek semmilyen joghátránya ne származzon a jóindulatú lépéséből.. A fent lévő levelezésünk egyrészt nem publikus, másrészt az utána tett megjegyzését sem tartom indokoltnak. Levelezésünkben olyan információk vannak, amelyek másra nem tartoznak, és csak korábbi jó kapcsolatunkra alapozva közöltem Önnel.

Kérem, hogy ezt figyelembe véve a http://kunlibrary.com/ezotvilag.htm oldalról (és esetleg más oldalairól, ha azokon fent van) a levelezést haladéktalanul távolítsa el!

Tisztelettel,

Derecskei Attila – Budapest, 2007. július 10.

 

Tisztelt Derecskei Úr!

Levelezésünk közzétételére olvasóim tájékoztatása érdekében volt szükség. Többen érdeklődtek ugyanis a Word dokumentumok karakterhelyes megjelenítéséhez szükséges betűtáblák eltűnésének okáról. Mivel nincs időm arra, hogy minden egyes esetben részletes beszámolót adjak minden érdeklődőnek, a folyóiratomban tájékoztattam az érintetteket. Ezzel kapcsolatban Önnek semmi oka sincs az aggodalomra. Ön azt tette, amit tennie kellett. Nem Önnek kell szégyenkeznie azért, hogy profithajhász gyártók a nonprofit honlapokról is letiltatják a dokumentumok megnyitásához szükséges kellékanyagokat. Különösen érthetetlen, hogy ezt egy oktatási és tájékoztatási céllal létrehozott könyvtárral teszik. Nekem ennek a honlapnak az üzemeltetéséből semmi hasznom sem származik, sőt rengeteg időbe, pénzbe és energiába kerül a fenntartása és állandó frissítése. Sajnálatos, hogy ezt az amerikai fonttulajdonosok nem látják be. Kérem, hogy ebből ne csináljon ügyet. Az Ön eljárása korrekt volt, és olvasóim közül senki semmilyen negatív véleményt nem fog kialakítani Önről. Megértésében bízva, üdvözlettel:

Kun Ákos ^– Budapest, 2007. július 11.

 

Kedves Kun Úr!

Tudom, hogy az én szerepem ez ügyben egyértelműen segítő szándékú volt, ezzel mindketten tisztában vagyunk. Ehhez a pozitív hozzáálláshoz régi jó kapcsolatunk okán megvolt az alapom. Mindazonáltal semmilyen harmadik személy számára nem publikus sem a jogi képviselőnk neve, sem a cégünk szerződéses partnereinek listája, sem pedig az egyes kártérítési összegek nagysága, sem pedig az eljárási szokásaink felsorolása. Még akkor sem, ha ezt Önnek jóindulatúan megírtam pusztán a komolyabb probléma kulturált módon történő megelőzése érdekében. Ezek ugyanis egy bármilyen másik jogsértő esetben érdekeinknek és partnereink üzleti érdekeinek sérelmével járhat. Ezt pedig kötelességem megelőzni. Az érdeklődők tájékoztatásához minden szubjektív, külön kommentár nélkül elégséges annak közlése, hogy „a szerzői és szomszédos jogok tiszteletben tartása érdekében a fontok szabad letöltése nem engedélyezett”. Ehhez a levelezés közzététele nem szükséges, és a fentiekben felsoroltak miatt üzleti hátrányt, s ezzel az Ön számára újabb problémát is előidézhet. Az oldalának fenntartási költsége ebben a kérdésben indifferens, és segítő szándékú, non-profit volta tisztelendő dolog, de nem tartozik a kérdéshez. Erre a célra rendelkezésére áll számos ingyenes tárhely. Ezért változatlanul ragaszkodom ahhoz, hogy a levelezésünket haladéktalanul törölje az oldalairól! Nem szeretnék többet ezzel az üggyel foglalkozni. Várom értesítését a törlés megtörténtéről.

Üdvözlettel,

Derecskei Attila ^– Budapest, 2007. július 11.

 

 

Tisztelt Kun Úr!

Sajnálom, hogy a több nappal ezelőtti kérésemnek a mai napig nem tett eleget bizalmas levelezésünk engedély és beleegyezés nélküli közlésével kapcsolatosan. Mivel úgy látom, hogy a konstruktív, gyors együttműködés az Ön részéről nem biztosított, így a törlésre való felszólító levelünket az Ön weblapjának tárhelyet biztosító Web-Server részére elküldtük. Amennyiben a nem engedélyezett tartalmat legkésőbb 2007. VII. 15. vasárnap éjfélig nem távolítja el, kénytelen vagyok hétfőn az ügyet jogi útra terelni.

Derecskei Attila ^– Budapest, 2007. július 13.

 

Tisztelt Kun Úr!

Sajnálattal tapasztaltam, hogy a nem publikus levelezésünket a kérésem, majd a felszólításom ellenére sem törölte a weboldaláról, noha annak közléséhez nem adtam sem beleegyezésemet, sem cégünktől engedélyt. Ahogyan azt korábban is jeleztem Önnek, ennek következtében kénytelen vagyok az ügyet jogi útra terelni.

Derecskei Attila, ügyvezető igazgató – Budapest, 2007. július 16.

 

Tisztelt Derecskei Úr!

Elnézést kérek a kései válaszért, de mint már a korábbi levelezésünkben említettem az én gépem nincs rákötve az Internetre, ezért csak könyvtárakból tudok levelezni. A könyvtárak és közösségi házak pedig hétvégén zárva vannak. Ami a július 11-én kelt levelét illeti, én semmilyen hivatalos dokumentumot nem hoztam nyilvánosságra. Kértem ugyan, hogy adja ki nekem az Amerikából érkezett felszólítót levelet, de Ön erre nem volt hajlandó. Egyébként sem lehetne semmi kifogása ellene, mert a törvény csak az államtitkot tartalmazó levelek, dokumentumok nyilvánosságra hozását tiltja. Egy nagy nyilvánosság előtt tevékenykedő, hivatalosan bejegyzett cégnek vállalnia kell a tevékenységével járó széles körű érdeklődést. Nem tilthatja meg, hogy működéséről bárki tudomást szerezzen. A cégnyilvántartásban és a részvényesei számára készített éves beszámolóban sem titkolhat el semmi érdemleges döntést. Egy-egy ügyben bárki bármikor felvilágosítást kérhet tőlük. Én csak ezt tettem. Beszámoltam az olvasóimnak egy hivatalos döntésről, hogy ne nekik kelljen egyenként nálam, illetve a letiltó határozatot kibocsátó cégnél érdeklődni. Ez az értesítés Önt személyesen egyáltalán nem érinti, mert a leközölt levelek nem tartalmazzák sem a lakcímét, sem a telefonszámát, sem az e-mail címét. Ha e miatt az ügy miatt lelkiismereti problémájuk van, máskor körültekintőbben járjanak el. Olyan döntést hozzanak, ami miatt később nem kell szégyenkezniük.

Tisztelettel:

Kun Ákos ^– Budapest, 2007. július 16.

 

Tisztelt Kun Úr!

Nem hivatalos dokumentumot, hanem egy Ön és közöttem, mint céges képviselő közötti bizalmas levelezést hozott nyilvánosságra. Az államtitokra vonatkozó utalását nyilván csak tréfából írta, mert ez meglehetősen komolytalan. Ezeken nincs mit vitatkoznunk, ez tény. Ennek a bizalmas levelezésnek a nyilvánossá tételéhez pedig Önnek nincs jogalapja.

Az év eleji eljárást nincs okom szégyellni, mivel az Ön számára legkedvezőbb megoldást segítettem megtalálni. Véleményem szerint inkább örülnie kellene, hogy az eset az Ön számára nem járt komolyabb hátránnyal. Ettől függetlenül Ön olyan levélrészeket is közölt, ami az Ön részéről kifejezetten az általam képviselt cégek jó hírnevének csorbítása. Ezen kívül a Drótos László és közöttem folytatott levelezést sem hozhatja nyilvánosságra mindkét fél beleegyezése nélkül. Tudomásom szerint ezt Drótos Úr sem engedte meg Önnek, valamint a tar.hu üzemeltetője sem a neki küldött felszólítás publikálását. Továbbá, szeretném látni azt a nyilvános információt, ahol a jogi képviselőnk neve szabadon hozzáférhető nyilvános cég-adatbázisban. Ilyen sincs. Jelen esetben nem a nyilvános cégnyilvántartási adatokról van szó, a cégünk levelezése pedig nem nyilvános kategória. A cég működéséről a nyilvános adatok rendelkezésre állnak bárki számára. Ezek a levélváltások nem azok.

A levelezés miatt nincs lelkiismereti problémám, a lehető legtisztességesebb, jogkövető és segítőkész módon jártam el az Ön esetében is. Ellenben Ön sajnos nem járt el jogkövető módon. Ahhoz pedig már igenis sok közöm van, hogy rendszeresen, számomra ismeretlen internethasználók hívnak fel engem, és számon kérő hangon próbálnak mintegy felelősségre vonni, hogy az Ön által a hatályos jogszabályok semmibe vételével korábban az oldalára felrakott, szerzői és szomszédos jogokat sértő anyagokat a jogtulajdonos minden jogos alappal eltávolíttatta. Az Ön által kért belső levelet pedig változatlanul nem áll módomban mellékelni Önnek, mivel ahhoz a másik fél nem járult hozzá. Ezt korábban is közöltem Önnel. Különösen nem tenném meg az Ön, jelenleg is jól látható adatkezelési és jogértelmezési módszereinek láttán. 

Sajnálom, hogy Ön az elvárható jogszerűséget, a hatályos magyar jogszabályokat változatlanul nem veszi figyelembe. Ezért a fentiek miatt a jogi eljárást kénytelen vagyok megindítani. Az eljárás minden költségét természetesen Önre terheljük. Felhívom figyelmét arra, hogy jelen levelem sem pub­likus olyan harmadik fél  számára, aki/amely részére azt nem küldöm el!

Ui.: a jelen levelet Drótos László Úr részére is megküldöm.

Derecskei Attila ^– Budapest, 2007. július 16.

 

Tisztelt Derecskei Úr!

Nagyon sajnálom, hogy ez az ügy idáig fajult. A szerzői jogok megsértői ellen valóban fel kell lépni, de a rendcsinálást nem a nonprofit honlapokkal kellene kezdeni. Ráadásul nem egy olyan honlappal, amely éveken keresztül ingyen reklámozta az Önök termékeit.

Fogadja részvétem a telefonálók, a méltatlankodók miatt. Ennek a zúgolódásnak az az oka, hogy a természet az összeomlás határán van, és a globális felmelegedés, valamint a tudati felvilágosodásból eredő elállatiasodás pusztulásra kárhoztatja civilizációnkat is. Ezt az emberek tudják, vagy legalábbis sejtik, és ha találnak egy olyan forrást, amely kiutat mutat ebből a válságos helyzetből, szeretnék elolvasni, hasznosítani. Ennek a folyamatnak az elősegítése érdekében én engedélyt adtam, hogy bárki, bárhol a világon bármilyen részletet idézzen a műveimből anélkül, hogy ezért fizetnie kellene. Ezt csak a Word dokumentumból tudják megtenni, illetve nem tudják, mert a hiányzó betűtáblák akadályozzák őket a szerkesztésben. Ezért érthető, hogy dühösek, ingerültek. Úgy gondolják, hogy az életük mégis csak előbbre való, mint a multinacionális vállalatok féktelen, gátlástalan profithajszája. 

Leveleinek publikusságával kapcsolatban felhívom a figyelmét arra, hogy fenntartom magamnak a jogot, hogy bármely nekem szóló levelet nyilvánosságra hozzak, és bármilyen tudomásomra jutott információt közkinccsé tegyek. Ami a jogi képviselőjét illeti, Ön valószínűleg nem egy zugügyvéddel dolgoztat. Ha a jogásza tagja a Magyar Ügyvédi Kamarának, akkor nem kifogásolhatja, hogy hivatkoznak rá. Egyébként a nevét nem én, hanem Ön említette.

Szeretném még arról is tájékoztatni, hogy 15 éve munkanélküli vagyok, egy fillér jövedelemmel sem rendelkezem. Lefoglalható vagyontárgyaim sincsenek. Egy önkormányzattól bérelt 8 négyzetméteres társbérleti szobában élek, ahol egy rozoga ágyon, egy kis szekrényen, egy roskatag, háromlábú asztalon, és két kárpitozatlan, ócska széken kívül nem található semmi. A számítógépemet sem tudja elvitetni, mert két héttel ezelőtt tönkrement. Egyébként is egy 10 éves Pentium I-es gép, katódsugárcsöves monitorral, ami már nem ér semmit. Ezért akár megnyeri ezt a pert, akár nem, a perköltséget Önnek kell fizetnie. Erről tájékoztassa az ügyvédjét is, hogy tudja mire számít­son.

Tisztelettel:

Kun Ákos ^– Budapest, 2007. július 18.

 

Utóirat:

Ennek a levélnek az elküldése után ez az ügy villámgyorsan lezárult. Miután az ügyvéd értesült róla, hogy egy nincstelen munkanélküliről van szó, fejvesztve menekült. Elállt az ügy képviseletétől.

[

Az ehhez hasonló incidensek elkerülés végett felhívom tisztelt olvasóim figyelmét:

 

[

Kedves Barátom!

    Az utóbbi időkben nagyon sok akupunktúrával, akupresszúrával kapcsolatos könyvet olvastam, de egyikben sem voltak ilyen dolgok leírva, mint amit a Te „Ezoterikus körkép” című munkádban találtam, hogy a Jin ujjal tudjuk az energiát harmonizálni a Jang meridiánban. Pazar. A többi infóról is csak felsőfokon tudnék szólni. A könyveddel még én is csak az emésztés fázisában járok, de nagy segítségemre lennél, ha ebben az akupresszúrás részben bővebb felvilágosítást tudnál adni. Egészen konkrétan mondom, amit eddig egy könyvben sem találtam kielégítőnek (a tiédben azért nem, mert nem ez a fő témája): a konkrét diagnózis és a konkrét kezelés menetét. Amennyiben ez ügyben felvilágosítást tudnál adni, az nagy segítség lenne! További munkádhoz nagy erőt, kitartást kívánok!

Hirdetem az oldalaidon hallott igéket, amelyeket én is nagy örömmel és lelkesedéssel olvasok!

Szeretettel,

    Takács Ákos – Budapest, 2008. november 04.

 

Kedves Takács Ákos!

Köszönöm az elismerő szavaidat. Az akupresszúra szabályait valóban én raktam a „helyére”. Nem mindegy ugyanis, hogy melyik ujjal végezzük a kezelést. Az akupresszúra valójában nem más, mint akupunktúra, ezért ugyanúgy működik, és ugyanazok a szabályok vonatkoznak rá. Csak a hatékonysága kisebb. Ezért célszerű lenne áttérni a mágnesrúd használatára. Magnetopresszúrás kezeléssel kapcsolatos szabályok az „Ezotéria kiteljesedése” és az „Ezotéria kivitelezése” című könyvekben, sőt az „Ezoterikus Világ” című folyóiratban is találhatók. A diagnózis és a konkrét kezelés az akupunktúrás szakkönyvekben található. Ez azonban egy nagyon bonyolult szakma. Franciaországban ezt egy négyéves egyetemen tanítják. Persze autodidakta módon is el lehet sajátítani, de ehhez több éves, illetve évtizedes gyakorlatra van szükség. Ezen a téren még én is csak tanuló vagyok.

Üdvözöllek:

Kun Ákos – Budapest, 2008. november 05.

[

Több olvasóm is nehezményezte, hogy honlapom .exe kiterjesztésű fájljait a munkahelyén nem tudja megnyitni. Azért választottam ezt a tömörítési módot, mert a WinZip fájlokat a vírusok képesek megfertőzni, a spyware programok bele tudnak épülni. A WinRAR azonban egyelőre védett a vírusok ellen. A WinRAR használatának másik oka, hogy a WinZip-el ellentétben ez a tömörítő program bármilyen nyelven írt fájlnevet elfogad, nem hagyja ki a tömörítendő mappából a neki nem tetsző nevű fájlokat. A WinRAR tömörítőt azonban kevesen ismerik, ezért feltelepítésének elkerülése érdekében műveimet önkicsomagoló formátumban töltöttem fel a honlapomra. Sajnos az önkicsomagoló tömörítvények kiterjesztése megegyezik a programfájlok .exe kiterjesztésével, ezért a hálózatba kötött gépek központi számítógépe nem engedi kicsomagolni ezt a fájlt. A munkahelyi, illetve a nagyobb közintézmények gépeire ugyanis biztonsági okokból csak a rendszergazda telepíthet programokat. Ezen úgy segíthetünk, hogy műveimet egy hálózatfüggetlen gépen, vagy nyilvános számítógépen (pl. könyvtárban, e-Magyarország pontokon) kell megnyitni, és kicsomagolás után pendrájvra vagy CD-re másolni.

Aki bizalmatlan az .exe kiterjesztésű fájlokkal szemben, megnyitás előtt küldje rá a víruskeresőjét. Nem fognak találni benne semmilyen férget vagy kémprogramot, mert műveim garantáltan vírusmentesek. A levelezőprogramok (Outlook, stb.) sem hajlandóak megnyitni az .exe kiterjesztésű mellékleteket. Ezért ha valamelyik könyvet el szeretnénk küldeni valakinek, előtte csomagoljuk ki, és WinZip-el tömörítve mellékeljük. A másik megoldás, hogy lenyitjuk az Eszközök menüt, kiadjuk a Beállítások parancsot, és a megjelenő ablakban aktiváljuk a Biztonság fület. A feltáruló tábla Vírusvédelem szektorában érvénytelenítsük A gyanús mellékleteket ne lehessen megnyitni utasítást, majd nyomjuk meg az OK gombot. (Az .exe fájl megnyitása után ezt a védelmet célszerű visszaállítani.)

A Linux operációs rendszer használói az .exe kiterjesztésű önkicsomagoló fájlokat a Wine program­csomag segítségével tudják megnyitni, és a saját mappájukba helyezni. Információ és letöltési cím: http://www.winehq.org/ Ennek a programnak a kikeresése és feltelepítése azonban meglehetősen bonyolult, mert a Linux minden változatához más szoftvert kell letölteni. Jobban járunk, ha keresünk egy Windows-os gépet. Azon töltsük le a keresett könyveket, és kicsomagolva töltsük rá a pendrájvunkra vagy egy CD-lemezre. A .doc és a .pdf kiter­jesztésű fájlokat már az ingyenes operációs rendszerek és irodai programcsomagok is képesek kezelni.

[

Súlyos anyagi helyzetemről értesülve egyelőre csak a szélhámosok aktivizálják magukat. Többek között ilyen levelekkel bombáznak:

 

United States Postal Inspection Service,

P.O. box 555, 10116-0555

New York

Email: uspi2@gmx.us

 

  This is to notify you that we have intercepted your parcel from DHL courier service, they where delivering your package when we stopped it for security reasons stated below:

    1. Our scanning system has detected that your parcel contains a confirmable ATM card to the tune of $1,500,000.00 dollars. 

    2. Such ATM card coming from Europe, African or Asia is been verified by the postal inspection service to ascertain its authenticity. After all the verification on the parcel/ATM card, having contacted the issuing institution who made it known to our office that the ATM card is a genuine one and not illegally acquired. We have also forwarded the serial number of the ATM card to the Treasury department and they confirmed that the card is Authentic and ready to be cashed at any ATM machines.

    To continue with the delivery of this parcel you are oblige to obtain from Spain, a duly sworn affidavit from Spanish High court which will back up the origin of Fund. This is in line with the Anti-Terrorist campaign which the USA government has embarked on recently to protect territories from future attacks, you should therefore contact the sender of the ATM card or the DHL courier agent in Madrid Spain to get the sworn affidavit for you while we wait to receive from you the affidavit file number to enable us forward your ATM card to your address. Below is his contact information. Note that the cost of the affidavit is 89 Euros and do not hesitate to remit the amount to him. Name: Dr. Frank Juarez Samuel Email: franksandt@gazeta.pl

    The ATM card will then be forwarded to you, you will be sure of a genuine ATM card. This is done for your interest considering the rate which fraudulent and stolen cheques and ATM card are been sent to innocent citizen and most times put them in problem.

 

Sincerely, 

William Gilligan Timothy Gale Puckett – December 27. 2009.

[

http://www.pintzzita.eoldal.hu/cikkek/kapcsolat 

 

Kedves Knőblné Pintz Zita!

    Nagyon örülök neki, hogy segíteni kívánja a reformtáplálkozás terjedését, és ehhez felhasználja a receptjeimet. Az viszont nem tetszik, hogy az egész szakácskönyvemet kiollózta, és a saját neve alatt adta közre. Könyveimet 21 éve írom a haszon legcsekélyebb reménye nélkül. Ezek után legalább annyit megérdemelnék, hogy a bevezetőben hivatkozzon a szakácskönyvem címére, vagy a könyvtáramra. Pl. így:

  Forrás:

  Reformételek ételek ínyenceknek

  Kun Elektronikus Könyvtár

  Cím: http://kunlibrary.com

  Üdvözlettel:

Kun Ákos – 2010. február 12.

 

Utóirat:

Sajnos méltatlankodásom nem hatott rá. Még csak nem is válaszolt a levelemre. Receptjeimet továbbra is fenntartja a honlapján. Úgy látszik a pofátlanságnak ma már nincs határa.

[

Tisztelt Kun Ákos!

     Az elmúlt 1,5 év során felkutattuk azokat a digitális tartalmakat, amelyek fontosak lehetnek ügyfeleinknek is. Múlt héten indítottuk útjára e-könyv web áruházunkat. Itt szeretnénk elérhetővé tenni az Ön által publikált, tartalmakat, amelyek például a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalán ingyenesen elérhetőek. Jelenleg természetes személyek és egyéni vállalkozók esetében csak ingye­nes tartalmakat tudunk közzé tenni, míg társas vállalkozások (Bt, Kft, Rt) esetében az Ön által meghatározott áron tudunk e-könyvet értékesíteni. 

Amit mi kínálunk Önnek:

Térítésmentesen átkonvertáljuk művét úgy, hogy a legtöbb mobil eszközön olvasható legyen (mobil telefon, tábla pc, notebook, Kindle…)

Térítésmenetesen létrehozunk az áruházon belül egy szerzői oldalt Önnek, ahol megjelenhet képe és egy bemutatkozó szöveg, a forgalmazott könyvei pedig automatikusan megjelennek oldalán.

Térítésmentesen kap tőlünk egy e-könyvet, amely a sikeres on-line marketing technikákat mutatja be, amely segíti a szerzőket ismertségük, és így a letöltési számok művelésében.

Térítésmentesen tároljuk a különböző művét e-könyv formátumban.

Kérem, gondoljon ránk, mint lehetséges jövőbeli partnerre, akkor is, ha nem járul hozzá művének közzétételéhez!

E-könyv áruházunkat elérheti: http://www.bookandwalk.hu/ honlapon.

Üdvözlettel,

Szűcs Roland

Book and Walk Kft. – 2012.06.08.

 

Tisztelt Szűcs Roland!

  Könyveim átkonvertálásának és E-book webáruházukba történő felhelyezésének semmi akadálya. Jogdíjat természetesen Önöktől sem kérek. Javaslom, hogy műveimet ne a Magyar Elektronikus Könyvtárból, hanem a saját könyvtáramból töltsék le. A MEK ugyanis csak kétévente frissíti a műveimet, míg a Kun Elektronikus Könyvtárban mindig a legfrissebb változatok találhatók meg. Sajnos az e-book olvasók Word-ben kiszerkesztett dokumentumokat nem képesek megjeleníteni. Az egzotikus és a kontinentális zöldség-gyümölcs fotóalbumoknak azonban létezik PDF változatuk is. Ezek nincsenek belinkelve a honlapomon. Az alábbi címekről azonban közvetlenül letölthetők:

     http://kunlibrary.com/exotic.pdf

     http://kunlibrary.com/continental.pdf

Ha jól tudom a táblagépek képesek megnyitni a PDF fájlokat, így ezeket már nem kell átkonvertálni. (Sajnos a terjedelmük még így is meglehetősen nagy, de közel tízezer kép van bennük.)

Amennyiben a többi könyv átkonvertálása sokba kerül, vagy sok időt vesz igénybe, javaslom, hogy a két vicckönyvvel még várjanak. Utoljára két évvel ezelőtt frissítettem őket, és azóta több ezer új vicc került beléjük. Most is a bővítésükön dolgozom. Valamikor a nyáron készen leszek vele. Munkájukhoz sok sikert kívánok. Egyébként gratulálok az áruházukhoz. Ahhoz képest, hogy most indultak, már komoly állományra tettek szert.

Üdvözlettel:

Kun Ákos – 2012.06.09.

 

Tisztelt Kun Ákos!

    Köszönöm szépen pozitív hozzáállását. Mivel első körben a legszélesebb ügyfélbázist vettük célba, ezért html alapú, epub formátum segítségével tudjuk azt biztosítani, hogy a 7 cm-es átlójú képernyőn és a 25 cm-es átlójú képernyőn is élvezhetőek legyenek a művek. Ezért kezdetben azokat a műveket dolgozzuk fel, amely képernyőmérettől függetlenül jól kezelhető. Nem baj, ha vannak benne képek, vagy lábjegyzetek, de a több 100 MB jelenleg még problémát jelent a mobil távközlésnek. Sok esetben a mobiltelefonnak összesen nincs annyi tárkapacitása. 

 Arra szeretném kérni, hogy küldjön magáról egy négyzet alakú képet, és egy leírást, ami egy-két bekezdés szokott lenni. Ez utóbbi Önről szól, hogy az olvasónak legyen egy benyomása a szerzőről.

Üdvözlettel,

Szűcs Roland – 2012.06.14.

 

Tisztelt Szűcs Roland!

    Örülök, hogy mostantól mobiltelefonon és táblagépeken is elérhetők lesznek a műveim. Sajnos fényképet nem tudok küldeni magamról. Nem mutatkozom a nyilvánosság előtt, személyes adataimat nem kívánom a nyilvánosság elé tárni. Ha nem haragszik, ezt a lehetőséget ezúttal is kihagyom.

Üdvözlettel:

Kun Ákos – 2012.06.14.

 

Kedves Kun Ákos!

    Természetesen, nem baj, ezt néhány más szerzőnk is kérte. Attól még a szerzői oldala megmarad, és automatikusan ott soroljuk fel az összes művet, amit most, vagy a későbbiekben meg kíván jelentetni. Engedjen meg még egy kérdést! Kifejezetten azzal a céllal ír, hogy széles körben megismerjék a gondolatait, vagy foglalkoztatja kereskedelmi szinten is az írás?

Üdvözlettel,

Szűcs Roland – 2012.06.15.

 

Kedves Szűcs Roland!

     Kérdésre válaszolva mindkét cél motivál. Műveimmel elsősorban tájékoztatni szeretném az embereket. Könyveimben sok olyan ötlet, javaslat található, melyek nagyban elősegítenék a természet megmentését, civilizációnk kiemelését a jelenlegi kátyúból. Célomat azonban eddig nem értem el, mert az emberek vagy nem hisznek az ezotéria által kínált lehetőségekben, vagy nem törődnek vele. Idejük sincs rá, mert elmerülnek a kereskedelmi televíziók, a számítógépes játékok és egyéb fórumok által kínált ostoba szórakozásban. A világunkat nap mint nap sújtó katasztrófák sorozata sem képes rádöbbenteni őket arra, hogy tenni kellene már valamit civilizációnk megmentése érdekében. Türelmük sincs az olvasáshoz. Eddig kb. 7000 oldalt írtam. Ha egész nap olvasnának, akkor is legalább két hónap kellene ahhoz, hogy minden könyvemet elolvassák. A világunkról alkotott átfogó ismeretre ugyanis csak így tehetnének szert. Sokkal könnyebb leülni a tévé elé, és bambulni a kereskedelmi televíziók bárgyú műsorain. 

    Műveim kereskedelmi hasznosítása is felmerült bennem, de ez is reménytelen. 22 éve foglalkozom könyvírással a legcsekélyebb haszon nélkül. Korábban gondoltam arra, hogy fizetőssé kellene tenni a honlapomat, de az életszínvonal rohamos romlásával erről letettem. Egy olyan országban, ahol az embereknek ennivalóra sincs pénzük, ott nem tudnak kultúrára költeni. A fizetési kötelezettség pedig elzárná a szegény embereket korunk létfontosságú információi elől. Az sem megoldás, hogy aláírattatok velük egy nyilatkozatot, hogy létminimum alatt élnek, ezért kérik az ingyenes letöltést. Ez esetben azok is igényelnék ezt az engedményt, akik valójában tudnának fizetni, csak nem akarnak. Nem kívánom embertársaimat hazugságra késztetni.

    A legjobb megoldás a nyomdai megjelenítés lenne, de nálunk ez az út sem járható. A hazai kiadók ugyanis egyszerűen nem vesznek rólam tudomást. Az a bajuk velem, hogy magyar vagyok, ráadásul egy kezdő, ismeretlen nevű író. Régebben, amikor még hajlandóak voltak velem szóba állni, egyikük azt tanácsolta, hogy más hazai szerzőkhöz hasonlóan én is vegyek fel egy angol művésznevet. Nekem azonban semmi kedvem sem volt álnév mögött megbújva szélhámoskodni. Miután a legtöbb könyvkiadó a csőd szélén táncol, biztosra akar menni. Ezért nyugati írók bestsellereit jelentetik meg. Mostanában pedig akkor sem tudnák kiadni a műveimet, ha akarnák. Időközben ugyanis meglehetősen terjedelmessé váltak. Az én A/4-es méretű 700-800 oldalas könyveim normál könyvformátumban 1200 oldalt tennének ki. Ilyen lexikon vastagságú kötetnek a nyomdai költsége 4-5 ezer forint lenne. (A két-három kötetre osztás sem megoldás, mert a külön borítók tovább növelnék a nyomdaköltséget.) Erre jön még a kiadó árrés, a terjesztői jutalék és az ÁFA. A könyvkereskedők haszna olyan magas, hogy önmagában duplájára emeli a nyomdai árat, ami azt jelenti, hogy egy-egy könyvem 10-12 ezer forintba kerülne. Mivel tíz könyvem van, több mint százezer forintot kellene értük fizetni.[149] Ön adna értük ennyi pénzt? Nyilván nem. Más sem. Főleg nem a jelenlegi gazdasági helyzetben. Aki nem tud a gyerekeinek enni adni, nem képes tízezrekért könyvet vásárolni, bármennyire is szeretné. Pedig sokan érdeklőnek az írásaim iránt. Eddig csak az én könyvtáramból, a Kun Elektronikus Könyvtárból több mint félmillióan töltötték le a könyveimet. Ehhez jön még a Magyar Elektronikus Könyvtár, a Magyar Digitális Könyvtár és egyéb honlapok letöltési mutatói. (Több honlapra is felrakták a könyveimet, sokszor az engedélyem nélkül.) Csak az én könyvtáramban 40-50 GB a havonta letöltött adatmennyiség. (Ez egy nagy digitális könyvtárnak is becsületére válna.) 

    Az egyetlen kiút a nyugati megjelentetés lenne. Egy kelet-európai szerzőnek viszont szinte lehetetlen betörni a nyugati könyvpiacra. Főleg akkor nem, ha el sem tudják olvasni az írásait. Senki nem jelenetet meg zsákbamacskát. Ahhoz, hogy egyáltalán esélyem legyen a megjelentetésre, le kellene fordíttatni őket. Erre azonban nincs pénz. A műfordítók nem vállalják, mert tele van szakkifejezésekkel. Az anyanyelvi szakfordítók pedig nagyon drágán dolgoznak. 3 forintot is elkérnek leütésenként, ráadásul a szóközöket is beleszámolják. Miután a legtöbb könyvem karakterszáma már a 3 milliót is meghaladja, 10 millió forintot kérnek érte. Mivel 10 könyvem van, ez már 100 millió forint. Legalább a tíz világnyelvre[150] le kell fordíttatni ahhoz, hogy a külföld figyelmét felkeltsem. Ez összesen 1 milliárd forint. Honnan vegyek ennyi pénzt?

    Mint láthatja ez az egész egy reménytelen vállalkozás, így marad az online terjesztés, egyelőre magyar nyelven és nonprofit alapon.

Tisztelettel:

Kun Ákos – 2012.06.16.

Utóirat: Ha gondolja ezt a levelet beillesztheti a profilomba. Ebből sokat megtudhatnak az olvasók rólam. Legalábbis azok, akik nem arra kíváncsiak, hogy milyen magas vagyok, milyen színű a szemem, és mi a kedvenc ételem.

[

Már több mint három éve nem kaptam egyetlen olvasói levelet sem, ezért a mostani nagy meglepetést okozott. Nem mondhatnám, hogy emiatt elkeseredtem volna, mert korábban sok bugyuta levelet kaptam, így munkaidőm nagy része ezek megválaszolásával telt. Tulajdonképpen hálás vagyok a velem mit sem törődő olvasóimnak, hogy az elmúlt években hagytak nyugodtan dolgozni.

Ennek a levélnek a feladóját és e-mail címét nem tudom feltüntetni, mert ez egy magánlevél, és nem kértem rá engedélyt:

 

Kedves Kun Ákos!

„Véletlenül” találtam rá az oldalára. (A ciprusi mágus anyagaira kerestem rá, és a Google az Ön oldalát is kidobta.) Köszönöm, hogy megosztotta a neten az írásait, amik nagyon jó minőségűek, és tartalmasak. Nem tudom ki Ön, honnan van ez a tudása, mert az oldalon nem írt magáról szinte semmit. Annyit szűrtem le, hogy a szakmája villamos üzemmérnök és Budapesten él. Én kis mikro­vállalkozó vagyok, interneten kereskedem, nagyfrekvenciás technikával mappákat gyártok mostanában. (Több szakmám is van. Voltam autószerelő, buszsofőr, számítástechnikai műszerész, biztonságtechnikai szerelő, könyvelő.)

Nagyon érdekelnek azok a témák, amiket könyveiben boncolgat, sok dolgot ismertem már a leírtak közül, de sok újdonságot is olvastam. Gondolok itt a különböző parajelenségekre (Dynamo „bűvész” varázslatait elnézve, mindig gondolkodóba esem, ilyen trükk nem létezhet, csak mágia.) Valamint régóta, ösztönösen keresek szabadenergia nyerési lehetőségeket is, és érdekelnek az emberi kapcsolatok, személyiségfejlesztés, gyereknevelés, párkapcsolati témakörök. Valamint a világrend, az emberi fejlődés, és a pénzügyi dolgok. A szakácskönyv is nagyon jó, már vagy 25 éve vegetáriánus vagyok, a feleségem is azzá vált mellettem, és a fiam is már így született. Azt mondják az orvosok, nem lehet hús nélkül élni, felnőni, de eddig valahogy túléltük. (A fiam még oklevelet is kapott, mert általánosban a 8 év alatt, csak 3 napot hiányzott, betegség miatt. A gimiben eddig egyet sem.)

Ha van rá lehetőség alkalom adtán szívesen beszélgetnék Önnel ezekben a témában. (Nincs információm, szokott-e tartani amolyan író-olvasó találkozókat, nem találtam erről neten anyagot, videót.) Nem tudom ezeket a könyveket szükséges-e nyomtatott formában kiadni, mert szerintem akit érdekel, és érett rá, az megtalálja és elolvassa, így elektronikus formában is. A magam részéről előnyben részesítem az elektronikus formátumokat, mert jól tudom tableten olvasni, vagy felolvastatni a tableten lévő programmal. Véleményem szerint a könyvei, mint fent írtam is nagyon jók, tartalmasak, viszont a címek az átlagember számára, marketing szempontból nem túl eltaláltak, nem elég figyelemfelkeltők „ütősek”. (Kérdés persze mi a cél?) Mindenesetre szeretném támogatni munkáját legalább 5000 Ft-ot átutalnék ezért a sok jó könyvért, ami letölthető. Érdemes lenne üzletileg fizetőssé tenni a letöltést, (vagy egy részét). Szerintem mindenki, akit érdekel a téma, hajlandó lenne pár ezer forintot fizetni ezekért a könyvekért. Erre a számlára utalhatok, aktuális?

Kun Ákos

HU45 1090 0028 0000 00143499 0019

Üdvözlettel: 

X Y – 2015.03.15.

Köszönet a sok jó könyvért!!!

 

Kedves X Y!

Nagyon jól esett az elismerő levele. Azért is, mert már három éve nem kaptam egyetlen olvasói levelet sem. Már kezdtem aggódni, hogy könyveim minőségével van baj, és ennek tudható be az irántam tanúsított közöny. Ami a magánéletemet illeti, erről nem szoktam nyilatkozni. Kerülöm a nyilvánosságot. Emiatt író-olvasó találkozókat sem tartok. Nem akarok celebbé, médiasztárrá válni. Nem áll szándékomban beállni a sorba a Győzike és a Fekete Pákó mögé. Az érvényesülésnek ezt a módját meghagyom másoknak. Ennek tudható be az is, hogy könyveim címei nem elég bombasztikusak. Szerintem nem a külső a fontos, hanem a tartalom. Aki elég érett rá, az meg fogja találni a műveimet, aki meg nem, az jobb, ha nem foglalkozik ezzel a témával, mert csak kárt tesz vele önmagának és a környezetének.

A támogatása nagyon jól jön. Már csak azért is, mert ritkán van benne részem. Ha hiszi, ha nem, eddig csupán egy olvasóm akadt, aki gondolt arra, hogy az alkotónak is élnie kell valamiből. 38 évvel ezelőtt kezdtem el foglalkozni találmányokkal, és 25 éve írom a könyveimet. Ezalatt csupán egy valakitől kaptam támogatást. Tíz évvel ezelőtt egy férfiolvasóm letöltötte a szakácskönyvemet, és mivel tetszettek neki a receptjeim, úgy döntött, hogy fizet érte. Azt írta, hogy az Interneten 5 dollárt szoktak fizetni egy elektronikus könyvért. Ennyit neki is megér, és átutalt 1000 forintot a számlámra. Azóta sem kaptam senkitől semmit. Pedig már több százezren letöltötték a könyveimet a világ 103 országából. Persze itthon sok a szegény ember, így nem várhatom el, hogy fizessenek érte. Külföldi olva­sóim 40%-a azonban „idegenbe szakadt” ma­gyar, akiknek nagy valószínűséggel nem okoz gondot egy könyv megvásárlása.

Na de mindegy. Az emberek hozzászoktak, hogy az Interneten minden ingyen van. Ha meg nem, akkor tesznek róla, hogy ingyen hozzájussanak. Feltörik, és felteszik egy varez oldalra. Ezért is döntöttem úgy, hogy nem teszem fizetőssé a könyvtáramat. Technikailag megoldható lenne ugyan, hogy csak a tehetősek fizessenek a műveimért. Letöltés előtt megjelenne egy ablak, amelyben a szegények nyilatkoznának arról, hogy nem áll módjukban fizetni, és utána ingyen letölthetnék az őket érdeklő könyveket. Az emberek azonban szeretnek potyázni, ezért nagy valószínűséggel sok gazdag is szegénynek vallaná magát. Most miért kényszerítsem hazugságra az embertáraimat? Ilyen körülmények között nagy meglepetés volt számomra, hogy az elmúlt közel negyven év alatt megint akadt valaki, aki gondolt rám. A megadott számlaszám él. Átutalásával a banki tisztviselőknek is nagy meglepetést fog okozni. Ez a számla ugyanis már vagy húsz éve megvan, de ezalatt csak én utaltam rá félévente több ezer forintot, hogy legyen fedezet a kezelési költségre, és a banki zárlati díjra.

Ami könyveim nyomtatásban való megjelentetését illeti, ez egy nehéz ügy. Évekkel ezelőtt a Book&Walk elektronikus könyvkiadó készített velem egy riportot ezzel kapcsolatban. Ha érdekli, ezen a címen elolvashatja: http://blog.bookandwalk.hu/?s=kun+%C3%A1kos&submit=Keress%21 Már több hazai könyvkiadó is érdeklődött könyveim megjelentetése iránt, de miután elolvasták ezt a riportot, visszaléptek. A vegetarizmussal kapcsolatos tapasztalatai számomra jól ismertek. Én is nap mint nap átélem ezeket az élményeket. Már 25 éve vagyok vegetárius. Annyi bajom volt tőle, hogy ha nem hagytam volna abba a húsevést, már nem élnék. A húsevés mellőzése után nekem sem volt baj az egészségemmel. Az elmúlt negyed század során egy napig sem voltam beteg. Pedig gyakran járok könyvtárba, ahová influenzajárvány idején sok felelőtlen beteg is bejön, és teleköhögik a levegőt fertőző vírusokkal. Végezetül lenne egy ajánlatom. Úgy látom, hogy Ön rendkívül sokoldalú, és ért az elektronikához. Akkor miért nem dolgozik a szakmájában? Könyveimben sok megvalósításra váró ötlet található (pl. Tesla-konverter, ráksejteket és különféle fertőző mikroorganizmusokat elpusztító generátor, antigravitációs hajtómű, stb.) Nem lenne kedve ezekkel foglalkozni? Javaslataimmal, iránymutatásommal tudnám Önt segíteni.

Üdvözlettel:

Kun Ákos – 2015.03.16.

 

Kedves Kun Ákos!

Nagyon köszönöm visszajelzését! Máris utalom az összeget a számlára. (Nem tartom tisztességesnek, ha kapok valamit, és nem adok érte semmit.) A számítástechnikát azért hagytam abba, mert a végzett munkához képest, kicsi volt a profit. Viszont a mostani vállalkozásom kielégítő. Én úgy látom, hogy nagyon sok ember megtehetné, hogy fizet a könyvekért. Szerintem csak a marketingen múlik ez egész. A legszegényebb emberek, havi 10-20.000 Ft-okat költenek pl. csak cigarettára. Igen érdekelne ilyen eszközök megvalósítása, van is pár barátom, aki szintén partner lenne ebben, persze csak óvatosan, nem főállásban. Érdekelnének az iránymutatások, beszélhetnénk ebben a témában?

Üdvözlettel: 

X Y – 2015.03.16.

 

Kedves X Y!

Örülök neki, hogy kész belevágni ezekbe a fejlesztésekbe. Végre van valaki, aki hajlandó mozdulni ebben a témában. Szakmámnál fogva ezt én is megtehettem volna, de a jelenlegi körülményeim ezt nem engedik. Pedig nagy kedvem lenne hozzá. Nekem az elektronika volt a hobbim. 13 éves koromban apám hozott valahonnan egy detektoros rádiót. Nem akartam elhinni, hogy egy rézdróttal körbetekercselt bakelithenger, néhány egymásba forduló alumíniumlemez és egy acéldróttal piszkált kis szürke kristály hangot, sőt zenét tud kicsiholni magából. Amikor bekapcsolta, teljesen lenyűgözött ez az egész. Rögtön készítettem magamnak egy újabb, germániumdiódával modernizált példányt, majd áttértem a tranzisztoros készülékek barkácsolására. Sorra készítettem a zsebrádiókat, táskarádiókat, sztereó-, majd kvadrofon erősítőket. Aztán ez lett a szakmám. A Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskola elvégzése után, több fővárosi kutató- és fejlesztő intézetben dolgoztam, fejlesztőmérnökként. Ezeken a helyeken kitanultam a számítástechnikát, a biztonságtechnikát (betörésvédelmi-, valamint tűz- és betörésvédelmi érzékelők, készülékek fejlesztését), majd a félvezetőfejlesztést.

Ezeknek a tapasztalatoknak az eredménye tíz találmány, és egy komplett tűz- és betörésvédelmi termékcsalád. Sokra azonban nem mentem velük. Támogatás hiányában nem tudtam szabadalmaim fenntartási illetékét fizetni, és én magam sem tudtam találmányaimat gyártásba venni. Így az egész hamvába holt. (A kálváriámmal kapcsolatos levelezés, valamint találmányaim leírása megtalálható a könyvtáram jobb oldalán levő webkapcsoknál.) A rendszerváltás után aztán másfél millió sorstársammal együtt engem is lapátra tettek, és munkanélkülivé váltam. Elhelyezkedni nem tudtam, mert az új kapitalista cégtulajdonosok már 43 éves koromban azt vágták a fejemhez, hogy túl öreg vagyok. De nem is bántam, mert 1990-ben elkezdtem könyveket írni. Emellett nem tudtam volna munkát vállalni, mivel a könyvírás minden időmet leköti. Napi 14 órát dolgozom, hétköznap, hétvégén megállás, pihenés nélkül. Mivel ennél több terhet már koromnál fogva sem tudok magamra vállalni, újabb ötleteim gyakorlati megvalósítását át kell engednem másoknak.

Ha tényleg érdekli az ezotéria, és hajlandó komolyan foglalkozni vele, akkor a fejlesztést a Tesla-konverter rekonstruálásával kellene kezdeni. Most erre lenne a legnagyobb szükség. Az ingyen­energia használatba vételével ugyanis megszüntethető lenne a környezetszennyezés. Nem lenne szükség levegőszennyező erőművekre, és a gépkocsikat nem füstölgő robbanómotorok, hanem nulla szennyezőanyag-kibocsátású villanymotorok hajtanák. A feladat nem olyan nagy, mert a Tesla-kon­verter bizonyíthatóan létezett. A mai modern alkatrészekkel olcsón és néhány hét alatt megépíthető lenne. Ehhez azonban előtanulmányokra van szükség. Először is el kellene olvasni mindazt, amit én erről készülékékről írtam a könyveimben. (Írja be a Word keresőbe a „Tesla” szót, és mindegyik ezoterikus műben olvassa végig a találatokat.) Utána tanulmányozni kell Nikola Tesla szabadalmi leírásait, különös tekintettel a konverterre. Ez nem ütközik különösebb akadályba, mert egy lelkes kutató összegyűjtötte Tesla összes szabadalmi leírását, sőt a legtöbbjüket le is fordíttatta magyar nyelvre. Honlap: http://www.Tesla.hu

Ezeknek az információknak, valamint a kapcsolási rajz birtokában már el lehet kezdeni a készülék megépítését. Előtte azonban meg kellene próbálni valamit. Még tavaly ősszel azon gondolkodtam, hogy a Tesla-konverter nagyon hasznos dolog, de nem tudják alkalmazni mindenütt. Ma már mindent agyonminiatürizálnak, és dühöng a „flat” mánia. Már nem csak az okostelefonok, hanem a televíziók, számítógép-monitorok, sőt újabban már a notebook-ok is egyre laposabbak. Egy 7-8 mm vastag készülékbe nem fog beleférni a Tesla-konverter öklömnyi méretű kimenő-transzformátora. Ezeknek a készülékeknek a táplálására elektronikus konverterre lenne szükség. Félvezetőkből, vagy maximum lapos kondenzátorokból álló áramkörre. Ekkor felvetődött bennem, hogy keresni kellene egy elektronikus transzformátort, ami a Tesla-konverter bemenő fokozatának gyenge jelét képes lenne feltranszformálni induktivitás (transzformátor) nélkül is.

Túl sokat nem kellett gondolkodnom, mert iskolai tanulmányaimból jól emlékeztem a Grei­nacher-Willard kapcsolásra, ami diódákkal és kondenzátorokkal sokszorozza meg a rákapcsolt feszültséget. A Tesla-konverter néhány millivoltnyi feszültségének több voltra növelése tehát nem jelent gondot, de ettől még nem nő meg a teljesítmény. Ekkor jött az ötlet, hogy a diódákat alagútdiódákkal (Esaki dióda) kellene helyettesíteni. Mivel a Tesla-konverterben a többletenergiát nem a tekercsek és kondenzátorok alkotta rezgőkör, hanem a diódák termelik, lehet, hogy ebben az elrendezésben is létrejönne az energia-sokszorozódás. Ezt a betoldást az Ezotéria kitejesedése című könyvem I. kötetébe szántam, de még nem volt időm betördelni, és feltölteni az Internetre. Most ide másolom Önnek:

„A digitális órákba, okostelefonokba szerelhető miniatűr konverterben valószínűleg integrált induktivitások látják majd el a transzformátor szerepét. Ha ezekkel a szilárdtest induktivitásokkal nem lehet elegendő áramot előállítani, meg kell próbálni a kaszkád feszültségsokszorozó áramkör átalakítását. A Greinacher-Willard feszültségsokszorozó kaszkádba kapcsolt diódákból és kondenzátorokból, vagyis miniatürizálható alkatrészekből épül fel. Ha a közönséges diódákat töltéssokszorozó alagútdiódákra cseréljük le, akkor nagy valószínűséggel ebből az áramkörből is jelentős mennyiségű ingyenenergia nyerhető ki. Ebben az esetben semmi mást nem kell tenni, mint a tápáramforrás helyére beilleszteni a Tesla-konverter első fokozatát, és máris kész a miniatűr Tesla- konverter.”

Mindenestre egy próbát megérne. Alagútdiódákat és kondenzátorokat már néhány száz forintért lehet kapni az elektronikai alkatrészszaküzletekben, az áramkört pedig fél óra alatt össze lehet forrasztani. Mivel Tesla-konverter még nincs, egy jelgenerátorral (szinuszjellel) kellene meghajtani, majd meg kellene mérni, hogy mennyi áram megy be, és mennyi jön ki belőle. Ha jóval több, nyert ügyünk van. Jó munkát kívánok.

Üdvözlettel:

Kun Ákos – 2015.03.17.

 

Kedves Kun Ákos!

Köszönöm, a sok hasznos információt! Összeszedem az említett forrásokat és átnézem. Megpróbálom bevonni pár elektronikához jól értő barátomat is ebbe a munkába. Szeretném, ha Ön is további tanácsokkal is részt tudna venni ebben. Úgy látom, sok ismeret birtokában van elektronikai vonalon. Részemről itt nem a profitszerzés lenne a fő cél, ebben a munkában.

Üdvözlettel: 

X Y – 2015.03.18.

 

Kedves X Y!

Bármikor, bárkinek szívesen adok tanácsot. Remélem sikerül elindítani a fejlesztést. Kérem, majd számoljon be az eseményekről. Ha elakadnak, megpróbálok segíteni.

Üdvözlettel:

Kun Ákos – 2015.03.18.

 

Kedves Ákos!

Elkezdem kigyűjteni, az anyagokat a fejlesztésekhez. Azt hiszem, a legegyszerűbbel kezdjük, ezt szeretném kipróbálni először: „Az izzólámpák és fűtőbetétek működtetésének ennél is egyszerűbb módja, hogy két nagy hatásfokú elektromágnest helyezünk a közelükbe, melyeket egy elektronikus kapcsoló segítségével felváltva gerjesztünk. Amennyiben a Yang energiát kibocsátó elektromágneseket az izzószál két kapcsához illesztjük, akkor a pozitív mágneses tér ide-oda mozgatja a fémes vezető szabadelektronjait, ami szolitonos gerjesztés nélkül is kiváltja a kívánt hatást. (Az izzószál fegyverzeteire célszerű egy vékony szigetelőréteget tenni, hogy az elektromágnesek ne tudják a szabadelektronokat kiszippantani belőle.) A jelenlegi villamos rendszerbe illesztve könnyen lehet, hogy elektronikus kapcsolóáramkörre sem lesz szükség, mert a váltakozó irányú gerjesztés szerepét a váltóáramú táplálás is el tudja látni. Ez esetben az egyik elektromágnest megfordítva, azaz ellentétes pólussal kell az izzószál kapcsához illeszteni. Ebben az elrendezésben, amíg az egyik elektromágnes Yang energiát bocsát ki, addig a másik Yin energiát sugároz az izzószál másik fegyverzetébe, ami nem gátolja a szabadelektronok ide-oda rángatását, sőt az is megeshet, hogy növeli a leszakított elektronok számát. Nagy a valószínűsége annak, hogy ez a megoldás még a szolitonos gerjesztésnél is kevesebb áramot igényel, mivel ebben az esetben csak a nagy hatásfokú elektromágnesek gerjesztéséről kell gondoskodni.”

Felmerült pár kérdésem:

A yang és yin energia, itt az északi és a déli mágnes pólust jelenti?

A szolitonos gerjesztés, egy pl. egy fűrészfog szerű (aszimmetrikus) hullámmal való meghajtást jelent? (Persze elsőre, hálózati szinuszhullámmal próbálnám, ellentétes pólusokkal.)

A nagy hatásfokú elektromágnes mit takarhat, kb. mekkora teljesítményű elektromágnes szükséges, pl. egy 2 KW-os fűtőbetéthez, vagy egy 60 W-os izzóhoz? Ez egy sima vasmagos elektromágnesnek értendő?

Üdvözlettel: X Y – 2015. március 22.

 

Kedves X Y!

Csapjunk a közepébe! A nagy hatásfokú elektromágnes azt jelenti, hogy nagy hatásfokú lemezelt vasmag a lehető legvékonyabb zománcozott rézhuzallal tekercselve. (Ma már igen jó hatásfokú vasmagokat is gyártanak, pl. üveglemez.) A vasmag mérete a hatásfok függvénye. Minél nagyobb, a vasmag, minél erősebb az elektromágnes, annál több szabadenergia keletkezik a rendszerben. Ha így nem megy, akkor marad a szolitonos gerjesztés. Ez azonban szinuszhullámos gerjesztéssel biztosan nem fog működni. Ide szolitonos gerjesztés kell. (A szoliton lassú felfutású, és meredek lefutású jel. Olyan, mint a fűrészjel, de a lefutó éle függőleges.) Ilyen generátort valószínűleg lehet már integrált áramkörös kivitelben is kapni. (Azt hiszem a jobb jelgenerátorok is adnak ki ilyen jelet.)

Ennek a gerjesztési módnak az ötlete onnan származik, hogy régebben volt egy rossz kapcsolóm, ami sorra tette tönkre a szobai csillárom izzólámpáját. Kontakthibás volt, és emiatt annyira megnőtt az áram vagy a feszültség az áramkörben, hogy valósággal szétrobbant az izzólámpa. Persze egy elhasznált izzólámpa is így végzi, de nálam az új izzólámpák is hasonló módon tönkrementek. Aztán kicseréltem a kapcsolót, és azóta semmi baj. Évek óta nem ment tönkre egyetlen izzólámpa sem ebben a lámpatestben. Ez a jelenség keltette fel a gyanúmat, hogy itt valamilyen módon többletenergia keletkezik. Ha pedig többletenergia keletkezik, ezt munkára lehet fogni, külső betáplálás nélkül.

A Yang energia az éteri kisugárzás. A földgolyó mágneses terében a déli pólus sugározza ki ezt a típusú energiát. A Yin energia gravitációs kisugárzás. A földgolyó mágneses terében az északi pólus sugároz ki ilyen energiát. Azt hogy éppen milyen típusú energiát bocsát ki egy elektromágnes, legkönnyebben iránytűvel lehet megállapítani. A Yang energia vonzza az iránytű déli, fehér nyelvét, míg a Yin energia taszítja. Yin energiakisugárzásnál fordított a helyzet. Ez esetben az elektromágnes az iránytű északi, feketített nyelvét vonzza. (Ezért áll ez a nyelv mindig északi irányba. Da csak addig, amíg nem érzékel Yin energiát kibocsátó elektromágnest a közelben. (Akkor arra fordul.) Ha Yang energiát érzékel, akkor ide-oda leng. Ennek tudható be, hogy UFO hajtómű közelében az iránytű megbolondul. Ez is bizonyítja, hogy az UFO-k gravitációsemlegesítő Yang energiát bocsátanak ki magukból.)

Üdvözlettel:

Kun Ákos – 2015. március 23.

 

Kedves Kun Ákos!

Köszönöm az információkat! Tovább pontosítanék, rajzoltam egy kis egyszerű skiccet. Egy izzólámpát csatlakoztatok két darab vasmagos elektromágneshez. A tekercseket most sima hálózati szinuszhullámmal hajtom meg, ellentétes bekötéssel, hogy ellenirányú legyen a mágnespólusuk. Azt írja a könyvben az ismertetés, hogy a vasmagtól a vezetéket el kell szigetelni vékony szigetelő anyaggal.

Itt, hogyan történne a konkrét technikai kivitelezés, hogy lehet illeszteni a lámpa rézvezetékét a vasmaghoz?

Csak simán egy szigetelőlap a vasmag végére, és nekinyomva a vezeték, vagy a vasmagra húzva egy szigetelőcső, és rátekerve a vezeték, mint egy tekercs?

Mi a jó megoldás?

Üdvözlettel: X Y – 2015.03.23.

 

Kedves X Y!

Nincs szükség két tekercsre, elég egy is, legalábbis remélem. Az elektromágnes ugyanis a permanens mágneshez hasonlóan az egyik felén Yang, a másik végén Yin energiát bocsát ki. A fo­gyasztóban történő elektronrángatást pedig a szinuszosan váltakozó tápfeszültség végzi 50 Hz-el, ami azt jelenti, hogy másodpercenként százszor rohangálnak az elektronok ide-oda. Mielőtt belemerülnénk a fejlesztésbe, próbáljuk ki, hogy a gyakorlatban működik-e ez az ötlet. Ehhez a lehető legegyszerűbb és legolcsóbb eljárást alkalmazzuk.

Először is csinálni kell egy rúd alakú elektromágnest. Ennek leg­olcsóbb módja, hogy szerezni kell egy közepes méretű, régi, lemezelt transzformátort, amelynek a primer tekercse 220, illetve 230 V-ra van tervezve. (A szekunder feszültség mindegy hogy mekko­ra, mert erre most nincs szükség.) Aztán szét kell bontani a leme­zelélését, és ki kell vágni a középső nyelvet a fémlemezekből. Úgy, hogy a tekercsen túllógjon. (Lemezollóval a mellékelt ábrán lát­ható piros vonal mentén kell kivágni.) Az így kimetszett kö­zépső lemezeket egymásra kell rakni, és a csévetestbe vissza­tolni. (Azért van szük­ség lemezelt vasra, hogy az örvényáramú veszte­séget minimumra csökkentsük.) Aztán a mág­nes­rúd két végére vékony szigetelő­lemezt kell ragasztani. (Ne polietilénfóliát vagy szige­telőszalagot, hanem valami keményeb­bet, hogy a lemezek sorjátlan széle ne szúrja át.)

Utána szerezni kell egy 25 W-os izzólámpát, és a két pólusára (a menetes részre és az alján levő fémcsúcsra) rá kell forrasztani egy-egy szigetelt rézkábelt. (Az egyiket célszerű megszakítani, és beiktatni egy ampermérőt.) A két kábel másik végére rá kell forrasztani egy akkora rézlemezt, amekkora a vasmag keresztmet­szete, és rá kell ragasztani a szigetelő lemezekre. (Nem árt, ha szigetelőlemezek kissé túllógnak, így biztos nem fog a két fegyverzet hozzáérni a vasmaghoz. Aztán az elektromágnes primer tekercsére rá kell forrasztani egy hálózati kábelt, le kell szigetelni, és bedugni a konnektorba. Na, most ugrik a majom a vízbe! Ha működik, óriási szerencsénk van, mert ez az energiatermelési elv működőképes. Ha nem működik, akkor le kell venni a rézlemezeket az elektromágnes két végéről, és helyettük lágyvaslemezeket kell felrakni. (Lágyvaslemezt legegyszerűbben egy üres konzervdobozból lehet kivágni.) A vas forrasztása már nem könnyű, mert ehhez forrasztóvíz kell. Ha ez nincs kéznél, megteszi helyette egy csepp sósav is. Egy nagy teljesítményű, 230 V-os pákával rá kell olvasztani a műgyantával töltött forrasztóónt, és amikor már jól szétfutott rajta, hozzá kell forrasztani a rézkábeleket.

Ismét bedugva a konnektorba, az áramkörnek működnie kellene. Ha gyenge az áram, vastagabb vaslemezt kell használni (pl. 2 milliméterest). Ezt követően meg kell próbálni a közvetlen csatolást. A szigetelő lemezeket el kell távolítani a rúdmágnes két végéről, és a vaslemezeket közvetlenül ráerősíteni a vasmagra. Ennek legcélszerűbb módja a ponthegesztés lenne, hogy a ragasztó nem szigetelje el tőle. (Ha erre nincs mód, akkor szigetelőszalaggal kívülről rá kell ragasztani a vaslemezt a vasmag kilógó végéhez. Körbe kell tekerni a szigetelőszalagot, hogy erősen nekinyomja a vasmagnak.) Ebben az elrendezésben valószínűleg nem fog működni, mert vasmag rövidre zárja az áramkört, vagyis az izzólámpa két pólusát. Itt azonban a gerjesztést nem elektronok végzik, hanem szubatomi energiarészecskék, ezért előfordulhat, hogy így is működik. Sőt, mivel a fegyverzetek közelebb vannak a vasmaghoz, nagyobb lesz a hatásfoka. (Ezt csak úgy tudjuk meg, ha kipróbáljuk.)

Ha így sem működik még mindig nem szabad elkeseredni. Valószínűleg az a baj, hogy ez az elektromágnes nem csak mágneses sugarakat, hanem főként elektromágneses hullámokat bocsát ki magából. Az elektromos erőtér zavaró hatását legegyszerűbben bifiláris tekercseléssel lehet megszüntetni. Ez esetben a szekunder tekercset le kell dobni, és letekercselve meg kell számolni a primer tekercs menetszámát. (A tekercselőgépen van fordulatszámláló.) A felénél meg kell fordítani a tekercselés irányát. (Ez csak úgy megy, ha az irányváltásnál keletkezett tekercshurkot rögzítjük, különben visszafelé letekeredik az egész tekercs. Erre a célra nem jó a szigetelőszalag, mert a PVC melegedés esetén megolvad. Ide hőálló, szilikonos szigetelőszalag kell. Manapság ilyen fehér színű szalagot használnak a gázszerelők és a vízvezeték-szerelők kócmadzag helyett.)        

Ha így se megy, akkor továbbra sem szabad elkeseredni, mert az a baj, hogy nem elég erős a rúdmágnes. Ekkor kell bevetni a nagy hatékonyságú elektromágnest. Le kell dobni a primer tekercset is, és a csévetestet tele kell tekercselni hajszálvékony zománcozott rézhuzallal. (Érdemes ezt is bifilárisan végezni, hogy megszabaduljunk a zavaró elektromágneses tértől.) Aztán a gerjesztést akkora nagyfeszültséggel végezni, amitől a tekercs még nem kezd el melegedni. (Egy transzformátorral a hálózati feszültséget fel kell transzformálni. Itt a primer vezeték lesz a vastagabb, a szekunder vezeték pedig szintén hajszálvékony lesz.) Ennél a gerjesztési módnál nagyon kell ügyelni az érintésvédelemre. Mivel most nagy valószínűséggel több tízezer volttal dolgozunk, a szekunder tekercset nem lehet rátekerni a primer tekercsre, mert a több tízezer V-os szekunder feszültség átütne a primer tekercsre. Ezáltal a nagyfeszültség kikerülne a hálózatra, ami életveszélyes lenne.

Erre a célra biztonsági leválasztó transzformátort kell használni. (A leválasztó transzformátor abban különbözik a normál transzformátortól, hogy a primer és a szekunder tekercs külön jármon, külön csévetesten helyezkedik le.) Itt az egyik 230 V-os csévetestről le kell szedni a tekercset, és hajszálvékony zománcozott rézhuzallal helyettesíteni. A huzalvégek csévetesthez rögzítését nagy gonddal kell végezni, hogy a vékony drót ne szakadjon le róla. A továbbvezető kábeleket pedig vastag szigeteléssel kell ellátni. (Legalkalmasabb erre a célra a régi katódsugaras tévék vagy számítógép-monitorok sorkimenő trafójához vezető 45 000 V-os összekötőkábel.) Egyszerűbb lenne egy kibelezett sortrafót használni erre a célra, de a katódsugaras képcsövekhez ferritmagos transzformátort használnak. A ferritmag azonban 0,2 T mágneses térerőnél telítődik, míg a lemezelt lágyvas 1 T-ig gerjeszthető. Ezáltal nagyobb szekunder áram keletkezik, vagy csökkenthető a transzformátor mérete.  

Így már biztosan működni fog a konverter, mert ez a jelenség bizonyítottan fellép. Világszerte sokan beszámoltak arról, hogy a harmadik típusú találkozások során a gépkocsijuk motorja leállt, és kialudtak a lámpák, amikor egy UFO szállt a járművük fölé. Ez nem azért történt, mert az erős mágneses sugárzás megrongálta, tönkretette a villamos szerelvényeket a gépkocsin, hanem lebénult az elektronáramlás. Az UFO-k antigravitációs hajtóművéből kiáramló Yang sugárzás erős vonzóerőt gyakorol a gépkocsi elektromos kábeleiben áramló elektronokra, amelyek megállnak és megpróbálnak az elektronokban hiányos Yang pólushoz, vagyis az UFO hajtóművéhez áramlani, de ez nem lehetséges. Amikor az UFO eltávozik, az elektronáramlás megindul, és magától elindul a motor, kigyulladnak a fényszórók. Az erős szubatomi energiasugárzás tehát biztosan vonzza az elektronokat. Az ide-oda mozgatásukról sem kell gondoskodnunk, mert ezt a szívességet megteszi nekünk a szinusz­hullám. Mivel nagyfeszültségű gerjesztés esetén a hajszálvékony tekercs nagy ohmikus ellenállás miatt csak igen kis áram fordítódik gerjesztésre, ennek a generátornak várhatóan nagy lesz a hatásfoka. Az energiatermelés hatásfoka a gerjesztés erősségétől függ. Mivel itt nem folynak át az elektronok a fogyasztón, hanem benne maradnak, nincs áramfogyasztás. Hálózati energia csak a gerjesztéshez kell, ami minimális lesz. Ha a Gondviselés is úgy akarja, ennek az energiatermelő módszernek működnie kell.

Üdvözlettel:

Kun Ákos – 2015. március 24.

 

Kedves X Y!

Érdeklődnék, hogy áll a fejlesztés? Sikerült valami eredményt elérni?

Üdvözlettel:

Kun Ákos – 2015. április 23.

 

Kedves Ákos!

Köszönöm az érdeklődést! Sajnos, még nem volt időm belefogni, nagyon sok megrendelés torlódott fel a vállalkozásomban, és ezeket, ki kell még futtatnom. (Nekem csak netes üzletem van, de szerencsére egyre jobban prosperál.) Reményeim szerint pár héten belül, már tudok pár kísérletet lefuttatni. A barátom, aki szintén benne van, és segítene, egy új LED áruházat (fizikait) indít be, Neki is remélhetőleg pár héten belül kész az üzlethelyiség, és több ideje lesz. Mindenképp visszajelzek a tapasztalatokról, már nagyon várom, hogy ki tudjuk próbálni. Mivel a családi házunkba, is nagyon jó lenne valami gazdaságos, elektromos kazán, mert picit nyűgös a fahasogatás, a faelgázosítós kazánhoz. Szerencsére most már nem nagyon kell fűteni.

Üdvözlettel:

X. Y. – 2015. április 24.

[

VIDEOTON Holding ZRt.                                                                                        

     Széles Gábor                                                                               

    vezérigazgató                                                                                        

8000. Székesfehérvár                                                                          

  Berényi út. 72-100.                                                                                  

 

Ajánlott levél                                                                                                                Tárgy: fejlesztés

 

Tisztelt Vezérigazgató Úr!

 

Több mint negyven éve foglalkozom fejlesztéssel, az elektronika több szakterületén szereztem kiemelkedő szakmai tapasztalatokat. Tevékenységem eredménye tíz találmány, amit az 1970-es években szabadalmaztattam. Sajnos pénz és támogatás hiányában találmányaimat nem tudtam gyártásba vinni. Ezt követően elkezdtem könyveket írni. Már több mint tíz könyvem van, melyek közül négy az ezotériával, és a szubatomi energia kinyerési módjaival, a szubotronikával foglalkozik. A sajtóhírekből úgy értesültem, hogy Önt is érdekli ez a szakterület, több esetben is felkarolt olyan fejlesztéseket, amelyek az ingyenenergia kinyerési módjaival foglalkoznak. Én ezen a téren olyan szintre jutottam el, hogy már csak egy lépés választ el a Tesla-konverter rekonstruálásától, a koncentrált gravitációs gerjesztéssel történő árammentes hőkeltéstől, a ráksejtek rezonanciafrekvenciával való elpusztításától és a különböző antigravitációs hajtóművek kifejlesztésétől. Egyéb kapcsolódó területeken is rengeteg könnyen, gyorsan és olcsón megvalósítható ötlettel rendelkezem.

A baj az, hogy ez a feladatkör olyan hatalmas, hogy segítség nélkül nem boldogulok. Nem tudok több tucatnyi fejlesztést egyedül elindítani, és végigcsinálni. Én csak az elméleti irányítás szerepét tudom vállalni, a kivitelezéshez (kutatás, fejlesztés, prototípus elkészítése, gyártás-előkészítés) közreműködőkre (mérnökökre, technikusokra, műszerészekre) lenne szükségem. Nemrég jelentkezett egy pécsi társaság, akik vállalták, hogy elkezdik a fejlesztéseket, de a fellángolásuk nem sokáig tartott. A család eltartása, a megélhetési gondok nem tették lehetővé, hogy komoly munkát végezzenek. Olyan szakemberekre lenne szükségem, akik főmunkaidőben végzik ezt a munkát, olyan társaságra, akiknek nem jelent gondot egy multiméter vagy egy oszcilloszkóp megvásárlása. Arra gondoltam, hogy a Videoton ipari parkban biztosan akadna egy vállalkozás, akik látnak fantáziát ebben a szakterületben. Én nem kívánok ebbe a vállalkozásba belépni, nem pályázom állásra (már nyugdíjas vagyok), és a tanácsaimért sem kérek pénzt. Mellékelten elküldöm a levelet, hogy meddig jutottam a tanácsadással az előző társaságnál. Ha ez nem válik be két másik ötletem is van, ami biztosan sikerre vezetne, de nincs, aki segítene a gyakorlati kivitelezésben.        

 

Könyvem rövid tartalmi ismertetése az alábbi webhelyen tekinthető meg: http://kunlibrary.com

Könyvajánló webkapocs

 

Székesfehérvár, 2015.04.25.

Tisztelettel: KUN Ákos

[

Sajnos Széles Gáborral sem volt szerencsém. Egy hónapig vártam a válaszára, de hiába. Arra gondoltam, hogy elveszett a levelem, erre újra elküldtem most már tértivevénnyel. A tértivevény visszajött, de válasz továbbra sem érkezett. Úgy látszik, nem kell neki a Tesla-konverter. Kitart az általa szponzorált 60% hatásfokú energiatornya mellett. Csak azt nem tudom, hogyan fogja a több méter magas méregdrága tornyát betenni a lakásokból kiszerelt villanyóra helyére.

 

Hivatalos segítség és a szakma közönye láttán nem tehetek mást, mint közzéteszek egy felhívást, hogy aki tud, segítsen. Biztosan akad az országban olyan nyugdíjas mérnök vagy lelkes fiatal szakember, aki ráér, és hajlandó velem együttműködni, elvégezni a szükséges kísérleteket. A nyugdíjasoknak már nem kell tartaniuk semmi retorziótól. Nem rúgják ki őket az állásukból, nincs munkáltatójuk, amely veszélyeztetné a karrierjüket. Szabadon cselekedhetnek. Az ambiciózus fiatalok számára pedig határtalan lehetőségeket nyit meg ez a pálya. Ha nincs eltartandó családjuk, visszavonható tudományos fokozatuk, nekik sem árthatnak sokat. A fiatalokat segíti a mobilitásuk is. Ha az egyik országban gátolják tevékenységüket, nyelvtudásuk birtokában átmehetnek egy másikba. A természetet, a világot már csak a civil kezdeményezés mentheti meg. Az emberiség nagy ugrás előtt áll. Most fog eldőlni, hogy lehetőségeinket kihasználva felemelkedünk a kozmikus társadalmak sorába, vagy jelenlegi elavult technológiánkkal elpusztítjuk a világot. Ilyen nagy ugrás minden civilizáció pályafutásában csupán egyszer fordul elő. Így akik bekapcsolódnak ebbe a folyamatba, történelmet fognak írni.

[

Kedves Kun Ákos Úr!

Én csak a napokban találtam az Ön könyveire, nagyon hálás vagyok (ha lehetek elég hálás) az írásaiért, a rengeteg, sokrétű ismeretanyagért, amit rendelkezésünkre bocsátott.

Köszönöm, köszönjük!

Martinka Erika – 2017.10.29.

 

Kedves Martinka Erika!

Nagyon meglepett a levele. Ha hiszi, ha nem 5 éve nem kaptam egyetlen olvasói levelet sem. Pedig könyveim színvonala folyamatosan növekedik. Ennek ellenére senki sem vette a fáradságot, hogy legalább egy rövid levélben megköszönje a fáradozásaimat. Pedig világszerte rengetegen olvassák a műveimet. A részletes statisztikai kimutatás szerint világ 103 országából látogatják a könyvtáramat. (Műszaki szakemberek is, de ők főleg a hátsó kapun keresztül hatolnak be, és robotokkal töltik le, amire szükségük van. Ők érthető módon nem fejezik ki hálájukat a nyomtalanul elvitt könyvekért, találmányi leírásokért.) Havonta több mint 30 GB-nyi anyagot töltenek le a honlapomról. Az érdeklődés azonban rohamosan nő. Most októberben már 60 GB-nál tartok.

Nemrég fejeztem be a Kontinentális gyümölcsalbum bővített változatát. A képalbummal kiegészített Word-ös változatát azonban technikai nehézségek miatt egyelőre nem tudtam feltölteni. Jelenleg a szakácskönyvemen dolgozom. Közel száz új recept került bele, sok hasznos tanáccsal kiegészítve. Ha szeret főzni, két-három hét múlva töltse le. Különleges ételek is lesznek benne (Pl. Csi­cseriborsós curry, Levendulakrémleves, Pavlova torta.)

Üdvözlettel: Kun Ákos – 2017.10.29.

 

Kedves Ákos!

Nagyon köszönöm válaszát, férjemmel együtt hétvégeken főzünk és sütünk, le fogom tölteni az új könyvet. Az „ezotéria” címmel megjelent könyvei (bár a műszaki leírásokhoz nem értek) mintha lelkem legmélyebb kérdéseire, hangjára adnának választ.

Sajnos (vagy talán mégsem?) nem a gazdag emberek közé tartozom, de papír alapon is megvásárolnám egy-egy könyvét. Lehet utalni a korábban megjelölt bankszámlaszámra, persze, ha ez a kisebb összeg nem sértő?

Üdvözlettel: Martinka Erika – 2017.10.29.

 

Kedves Erika!

Sajnos könyv alakban nem fognak megjelenni a műveim. Nem azért, mert rosszak, és nem kellenek a kiadóknak, hanem mert nem tudják finanszírozni a kiadását. A könyvterjesztő csődje miatt több százmillió forintos kintlévőségük van, amit nem tudnak visszaszerezni. De ha lenne pénzük, sem tudnák kiadni, mert túl drága lenne. A szakácskönyvem pl. most 980 oldalas A/4-es formátumban. Ez A/5-ös könyv formátumban kb. 1400 oldalt tenne ki. Ennek a két lexikon vastagságú könyvnek a nyomdaköltsége kb. 8 ezer forint lenne. Erre jön rá a kiadói árrés, az ÁFA, és a könyvterjesztők 45%-os haszonkulcsa, amit a fogyasztói árból kalkulálnak vissza. (Ez utóbbi gyakorlatilag duplájára emeli a könyvek árát.) A végeredmény egy 20-22 ezer forintos szakácskönyv lenne. Ön meg tudná ezt az árat fizetni? Valószínűleg nem, és más sem. A kezelése is nagyon nehéz lenne. Ha két kötetre osztanám, akkor is min. 5 cm vastag papírkötegek lennének, több kilogramm súllyal. A háziasszonyok nem tudnák megemelni, olyan súlya lenne.

Ami az adományozást illeti, ez is nehéz ügy. Az óriási terjedelmük miatt a 12 könyvem nyomdai megjelentetése több száz millió forintba kerülne. Ezt csak a milliomosok vagy inkább milliárdosok tudnák finanszírozni, de ők a fülük botját sem mozgatják. Az állami tisztviselőket, politikusokat sem érdekli ez a téma. Az elmúlt 40 év alatt több ezer kérvényt fogalmaztam meg és küldtem el bankoknak, multinacionális cégeknek, nagykövetségeknek, politikusoknak, minisztériumoknak, de mindenütt merev elutasításban részesültem. A többségük pedig válaszra sem méltatott. Egy korábbi kormány oktatásügyi minisztere pl. azt írta, hogy nem fogják az ifjúságot az én kuruzsló eszméimmel fertőzni. A fejlesztéssel kapcsolatos kérvényeimet pedig azzal utasítják vissza, hogy ismertessem el a Magyar Tudományos Akadémiával az éter és a parajelenségek létezését. Ismerve az akadémikusok ezotériához való hozzáállását, erre semmi remény sincs. E nélkül pedig nem adhatnak pénzt. Nem vállalják a rizikót, hogy állami pénzeket utalnak ki kuruzslásra, szélhámosságra. A magán adományokkal pedig nem megyek semmire. Én is szegény vagyok, de nem magamnak gyűjtök, hanem a munkám elősegítésére. Ehhez pedig nagyon sok pénz kell. Szegény emberektől egyéb­ként sem fogadok el pénzt, mert erkölcstelen lenne.

Üdvözlettel: Kun Ákos – 2017.10.29.

 

Kedves Ákos!

Megtisztelt válaszaival, jó megtapasztalni, hogy a sok gyűjtögető, harácsoló ember között van olyan, mint Ön, aki adni tud, nemcsak markolni. Sajnos talán egyik kezemen meg tudom számolni, hogy hány ilyen emberrel találkoztam!

Köszönöm, hogy tudását megosztja velünk, mindenképpen  felhívom műveire változtatásra kész ember­társaim figyelmét.

Üdvözlettel: Martinka Erika – 2017.10.30.

[

Tisztelt Uram!

72 éves nyugdíjas vagyok, aktív koromban Távközléssel/híradás és átviteltechnikával foglalkoztam. Országos hírű szakember voltam, így kerültem Nikola Tesla munkájának, találmányainak közelébe. Mindig felnéztem rá. Ami összeköt bennünket Tesla, Puskás Tivadar főmérnöke volt, az 1800-as évek elején. A Központi Távíró Hivatalban (Bp. Városház utca 18.) forgatta az idő kerekét, ahová engem is kötnek szakmai sikerélményeim. Szakterületem, adatátvitel, távírótechnika volt, országos hírű szakember voltam.

Jelenleg nagyon sokat foglalkozom Tesla egyik találmányának, a „MECHANIKUS TERÁPIA” hatása az emberi szervezetre találmányával. A közvélemény ezt a terápiát, pl. a Flabélos-on, és a Vibroshaper-en keresztül ismerhette meg.

A vibrációs terápia hatásairól, az emberi szervezetre, Dr. Zátrok Zsolt blogjából értesültem „ÉLETHOSSZIG EGÉSZSÉGESEN”, amit én így fordítottam le „Élethosszig az egészségért”.

Ezt az alternatív gyógyászati lehetőséget, főleg a nyugdíjas korosztály számára szeretném minél szélesebb körben hozzáférhetővé tenni.

Mélyebb szakmai ismereteket szeretnék a Mechanikus terápiáról. A fent leírtakkal kapcsolatban, kérem szíves véleményét.

Tisztelettel: X Y – 2018.12.10.

 

Tisztelt X Y!

Dr. Zátrok Zsolt „ÉLETHOSSZIG EGÉSZSÉGESEN” mozgalma nagyon hasznos dolog. Önnek azonban nem az egészséges táplálkozással és a mozgás szükségességének propagálásával kellene foglalkozni. Levele alapján Ön egy több évtizedes tapasztalattal rendelkező műszaki szakember, valószínűleg fejlesztő mérnök. A Dr. Zátrok Zsolt által ajánlott elektroterápiás, mágnesterápiás, valamint masszázs készülékek mindegyike ismert, a természetgyógyászok régóta használják őket. Ezen a téren sok újat már nem lehet mondani.

Ha valóban segíteni akar a beteg embereken, akkor rekonstruáljon egy átütő módszert, amivel minden betegség meggyógyítható. Nem csak az idős embereken lehet vele segíteni, hanem mindenkin, aki beteg. Mivel rengeteg beteg ember van a világon, és gyógyításuk rettenetesen sokba kerül, ezen a téren is paradigmaváltásra van szükség. Ez nem lehetetlen. Erre szintén Nikola Tesla teremtette meg a lehetőséget. Vesszőparipája volt a vezeték nélküli energiatovábbítás. Kísérletezései során egyszer kifejlesztett egy olyan szolitongenerátort, amelyet 28 kHz-re hangolt be. Ennek a motornak a működtetése során felfigyelt egy érdekes jelenségre. Mialatt ez a motor járt, munkatársai és vendégei sorra gyógyultak ki különböző betegségeikből. Sajnálatos, hogy ezt a mellékhatást anyagilag nem használta ki. Ha elkezdte volna gyártani ezt a motort, több százmillió darabot adhatott volna el belőle világszerte. Nem lettek volna anyagi gondjai, nem kellett volna a bankároknál pénzért, támogatásért kuncsorogni, és nem halt volna meg nagy szegénységben. Élete utolsó éveiben már dolgozni sem tudott, mert mindenki megtagadta tőle a támogatást.

Tesla nem volt tisztában azzal, hogy szervezetünket is ugyanaz az energia élteti, amivel ő kísérletezett. Nem foglalkozott akupunktúrával, nem ismerte a szervezet meridiánrendszerét, nem volt tudomása a csakrákról. (Néha látta ugyan őket, de nem tudott mit kezdeni ezzel a látvánnyal.) Azt sem tudta, hogy a 28 kHz-es frekvenciával történő energiabesugárzás öngyógyító hatást fejt ki a szervezetre. A hét csakrán keresztül feltölti, harmonizálja szervezetünk meridiánrendszerét, és a harmonikus meridiánrendszer éltető energiával látja el minden egyes szervünket, sejtünket. Ezáltal meggátolja a betegségek kialakulását, a meglevő betegségeket pedig segíti leküzdeni. Ennek a készüléknek a működését a földönkívüli civilizációk egyike be is mutatta nekünk. Néhány „elrabolt” személyt felvittek az űrhajójukra, és arra biztatták őket, hogy táncoljanak, forogjanak ezek előtt vibráló, billegő mozgórészű, feltehetően kalickás felépítésű motorok előtt. (Erre azért volt szükség, hogy minden testrészüket egyformán érje a mágneses sugárzás.)

Ezekről a dolgokról közreadtam hét átfogó ismertetést, melyek honlapom jobb oldalán találhatók, lent, EZOTERIKUS TALÁLMÁNYOK címmel. Ha még nem olvasta őket, tegye meg. Fejlesztők számára nagyon hasznos leírások. Nos ezt a generátort kellene életre kelteni, rekonstruálni. Túl nagy nehézséget nem fog okozni, mert ez nem más, mint egy szolitonhullámmal táplált villanymotor. Gerjesztése sem okoz gondot. Mivel mi már rendelkezünk elektronikus jelgenerátorral, (hullámgenerátor, függvénygenerátor) nem kell kommutátoros jelszaggatót használnunk, mint Teslának. Ha ezen az úton indulna el, nagyságrendekkel többet használna embertársainak, mintha a „mások által lerágott csontot rágná tovább”. A már meglevő alacsony hatásfokú készülékeket használják az orvosok, természetgyógyászok. A fejlesztőmérnököknek új dolgokkal kell foglalkozniuk. Ha kedvet és elég erőt érez magában, hogy ezen az úton elinduljon, akkor először mélyen bele kellene ásnia magát Tesla találmányaiba, szabadalmi leírásaiba. Ezekben biztosan talál hasznos utalásokat, hogy miként kell ezt a készüléket előállítani.

Üdvözlettel: Kun Ákos – 2018-12-11.

 

Sajnos ez a kezdeményezés is fellángolásnak bizonyult. Az érdeklődő ugyanis nem válaszolt a levelemre. Feltehetően megrettent a rá váró feladat nagyságától.

[

Jó napot Kun úr!

Nagy érdeklődéssel olvastam a frekvencia terápiáról írt átfogó cikkét.

http://kunlibrary.com/rakgyogyaszat.htm

Köszönetet érdemel a hasznos információkért! A cikkben ezt írja (2019. március 28):

"Az RPZ 14 plazma generátor maximális működési frekvenciája 5 Hz - 900 kHz. Fejlesztői szerint működési módja teljes mértékben megegyezik a Raymond Rife által használt üvegcsöves generátorral. Ha ez így van, akkor nem ártana megvizsgálni, hogy ez a generátor milyen jellegű mágneses hullámokat bocsát ki. Ha gravitációs jellegűt, akkor ezt a laboratóriumot, illetve kezelő helyiséget sürgősen át kell költöztetni egy olyan épületbe, amely nem tartalmaz semmilyen éghető anyagot. A gravitonok ugyanis beszivárognak a falakba, a bútorokba is, és ha hőkeltő hatásuk eléri az öngyulladási szintjüket, akkor az egész épület ugyanúgy le fog égni, mint Tesla és Rife laboratóriuma. A mágneses kisugárzások jellegének megállapításához nincs szükség bonyolult és drága műszerekre. Graviméter ugyan már létezik, de ezt a tesztet egy egyszerű iránytűvel is el lehet végezni. Ha az üvegcsőből kiáramló sugárzás az iránytű fekete, északi pólusát vonzza, akkor gravitációs jellegű."

Van ebben a témában azóta fejlemény, mármint hogy milyen jellegű mágneses sugárzást bocsát ki az RPZ 14?

Azóta megjelent az RPZ 15 is a piacon. Van a mágneses sugárzás jellegében különbség a 14 és 15 típus között?

Köszönöm előre is a válaszát.

Tisztelettel: XY – 2019. december 14.

 

Tisztelt XY!

 Örülök, hogy végre akadt valaki, aki hajlandó komolyan foglalkozni ezzel a témával. Közel két éve raktam fel ennek a hét ezoterikus találmánynak a működési leírását az Internetre. Eddig sokan letöltötték, elolvasták, majd sutba dobták. Nem hiszik el, hogy ezek a jelenségek léteznek. Elhitték a tudósoknak, hogy az ezotéria szélhámosság, kuruzslás, ezért nem érdemes vele foglalkozni. Ön az első, aki megkeresett ez ügyben.

Úgy látom, hogy a hét téma közül Önt a Rákgyógyászat érdekli leginkább. Ez egy nagyon szerteágazó terület, mert nem csak a rákot lehet vele percek alatt meggyógyítani, hanem az összes fertőző betegséget. Ezen túlmenően a növényi kártevők, a fertőző rovarok (pl. szúnyogok, kullancsok) is elpusztíthatók vele. A mezőgazdaság is igen nagy hasznát veszi a növényeket károsító vírusok, baktériumok gombák és rovarok gyors és olcsó elpusztíthatóságának. Ráadásul a rezonanciás csíraölő eljárás környezetkímélő. Nem mérgezi a talajt, mint a vegyszerek. Csak egy példát felhozva az idén a Dunántúlon a burokfúrólégy teljesen elpusztította a diótermést. Ennek tudható be, hogy a dióbél kilogrammja a két évvel ezelőtti kilónként 1500 forintos árról 4500 forintra szökött fel. Jövőre az alföldi diófákat fogja kipusztítani, és akkor aranyáron sem lehet majd diót kapni. Ez a kiesés sokak szemében csekélységnek tűnik, de egyre több kártevő szabadul ránk, és ha nem védekezünk ellenük, néhány évtized múlva nem lesz mit enni.

A rezonanciás csíraölő módszernek igen nagy jelentősége lesz az élelmiszerek tartósításában is. Jelenleg a világszerte megtermelt élelmiszer egyharmada veszendőbe megy. Vagy a termelőnél megy tönkre, vagy a kereskedőnél rohad meg a tárolás során, vagy a fogyasztó hűtőszekrényében romlik meg. A mágneses hullámmal történő csírátlanítás után semmi sem fog megromlani. Most még nem tudjuk meddig, de nagy valószínűséggel hónapokig, sőt évekig sem megy veszendőbe. A megmaradó egyharmadnyi élelmiszerfelesleggel felszámolható lesz a világban az éhezés. (Jelenleg 1200 millió ember éhezik, és közülük évente 30 millió éhen hal.) Ezzel együtt jelentősen csökken a konzervált élelmiszerek vegyszertartalma. Az élelmiszergyárak tovább folytatják ugyan az élelmiszerhamisító tevékenységüket (telerakják termékeiket ízfokozóval, észterekkel, élelmiszerszínezékkel és egyéb adalékanyagokkal), de nem tesznek bele tartósítószert. Ezt a műveletet ugyanis mágneses hullámok fogják végezni. (A csomagolt élelmiszerek futószalagon áthaladnak egy henger alakú tekercsen.) Mivel a hőkezelés (pasztörizálás) is elmarad, nem pusztul el az élelmiszerek C-vitamin- és enzimtartalma. Ez utóbbi is nagyon fontos, mert enzimek hiányában nem tud felszívódni  a szervezetbe az a kevés ásványi anyag sem, amit a növények még képesek felszívni az agyonvegyszerezett talajból.

Mindebből látható, hogy aki hajlandó ezzel a témával foglalkozni, óriási eredményre és üzleti sikerre számíthat. Ami a konkrét kérdését illeti, az RPZ 14 és a tőle nem sokban különböző RPZ 15 készülék plazmagenerátorából kiáramló mágneses sugárzás jellegét meg kell vizsgálni. Ha jól tudom, bérelni is lehet ilyen készüléket. Egy rövid laboratóriumi vizsgálattal el lehet dönteni, hogy milyen hullámokat bocsát ki magából. Egy közelébe helyezett keretantennával és oszcilloszkóppal az is megállapítható, hogy ezeket a hullámokat milyen jelek generálják. (Szolitonhullám vagy félbe vágott szinuszhullám, esetleg négyszöghullám.) Ezt a csövet azonban nem célszerű használni, mert térsugárzó. A gyógyításhoz irányított sugárzásra van szükség. Az irányított sugárzás előnye, hogy kevésbé szennyezi a környezetet, (nem szivárog oly mértékben a falakba) és hatékonyabban gyógyítja a beteget.

Irányított sugárzást legintenzívebben a toroid tekercs bocsát ki magából. Ennél is hatékonyabb a Klein alakzat, ami nem más, mint két toroid tekercs egymásba építése. (Ezt házilag már nem lehet tekercselni. Speciális transzformátor- illetve elektromágnes gyártóktól kell megrendelni. Hajszálnál is vékonyabb zománcozott rézhuzalból kell tekercselni, amihez célgépek, robotok kellenek.) Még nehezebb probléma a laboratórium kialakítása. Mint már említettem az ezoterikus fejlesztésekhez az erős mágneses sugárzás miatt olyan épület kell, ami nem tartalmaz mágnesezhető és gyúlékony anyagot. Hogy pontosan miből, azt még nem tudjuk, mert a földönkívüli civilizációk erről nem nyilatkoztak. (A falait valószínűleg nem vas- hanem rézrudakkal erősített betonból kell készíteni. Az ajtókat, ablakokat pedig nem fából vagy műanyagból, hanem alumíniumból kell gyártani. A zárszerkezetekhez pedig talán bronzot kell használni.)

Ezen túlmenően gondoskodni kell arról is, hogy idegenek ne juthassanak be ebbe a laboratóriumba. Ez rájuk nézve, és az ott elhelyezett berendezésekre, műszerekre nézve is veszélyes lehet. Ezért ezeket a laboratóriumokat mindenütt a világon a föld alá telepítik. (Hogy pontosan hány van belőlük, azt nem lehet tudni, mert mindegyik titkosan működik.) Közülük legismertebb a nevadai sivatagba telepített 51-es körzet, amit a földönkívüliek építettek. A kis szürkék arra is gondoltak, hogy bombabiztossá tegyék a laboratóriumukat, ezért 3 km mélyre telepítették. Az amerikai hadsereg mélységi bombái jelenleg csak 1 km mélyre képesek lehatolni a talajba, ezért egy ideig biztonságban lesznek. A hírek szerint már több mint 20 ezer Szíriusz csillagrendszerből származó kis szürke tartózkodik, dolgozik ezen a hétszintes bázison.

A kezdeti fejlesztésekhez természetesen nincs szükség ily mértékű biztonsági intézkedésekre. Védőöltözetre azonban igen. Ha nap mint nap ki lesznek téve mágneses sugárzásnak, akkor be kell szerezniük az Antigravitációs hajtóművek találmányi leírásában említett öltözetet. Nem árt hozzá rendelni szőrével kifelé fordított birkabőr kucsmát és kesztyűt is. Enélkül előbb utóbb vérrákot kapnak, leukémiában vagy agydaganatban fognak meghalni. Nálunk már nem egy amatőr kutató halt meg rákban, pedig ők csak annyi szabadenergiát állítottak elő, amely néhány LED lámpa működtetéséhez volt elegendő. Mindent egybevetve nem lesz könnyű dolguk, a várható siker azonban a csillagos eget fogja ostromolni. Amennyiben nem rettennek meg a fellépő nehézségektől, igen nagy eredményre számíthatnak. (Azért beszéltem többes számban, mert ezek a feladatok igen sokrétűek, szerteágazóak. Nem egy embernek valók.) Szüksége lesz munkatársakra, és pénzre is. A speciális laboratórium felépítéséhez sok pénz kell. Ezt csak kormányzati vagy Uniós támogatásból lehet megszerezni. Ez nem lehetetlen, mert már a politikusok is kezdenek rájönni, hogy a természet végveszélyben van, és sürgősen cselekedni kell. Arra is hamarosan rá fognak jönni, hogy olyan nagy a baj, hogy itt már csak a paradigmaváltás segíthet. Ezt követően valószínűleg megnyílnak a pénzforrások. Addig is meg kell tenni a kezdeti lépéseket, elő kell készíteni a nagyarányú fejlesztéseket.

Üdvözlettel: Kun Ákos – 2019. december 16.

 

Tisztelt Kun Úr!

Nagyon szépen köszönöm az információkat! Az e-mailje a spam ordnerben kötött ki, később észleltem. Én nem vagyok kutató, csak a sógoromnak szeretnék segíteni, aki rákos. Hónapok óta gyűjtöm az információkat gyógyításról. Budapesten az Agykontroll üzletben ajánlotta Klári, az eladónő Hulda Clark könyvét. Így kezdtem el novemberben a frekvencia terápiával foglalkozni. Vettem egy Super Ravo Zappert. Sógoromat bemérte F-Scan 3 segítségével egy terapeuta hölgy Budapesten és szerkesztett neki 4 programot amit rátöltött a zapperra. Továbbá 3 kezelést is kapott RPZ 14-gyel. Két hete napi 3 órában zapperezik és szedi a Clarkiát. Mint ahogy Ön írja, a Zapper csak egy kompromisszum, ha valakinek nincs lehetősége plazma terápiára. Sógorom Németországban él. Németországban senkit nem találtam, aki a Zappertechnology cég vagy akár más gyártó plazmagenerátorával kezelne. Ha német weboldalakat keresek a Google segítségével „Plasmatherapie” címszóval, csak a greifswaldi egyetem kutatócsoportjának az eredményeit találom. Az összes ilyen témában megjelent cikk legfeljebb 5 éves. Irányított sugárzást kibocsátó készülékeket fejlesztettek ki. Argon gázt használnak a hideg plazma előállítására. Rájöttek, hogy a plazma nem gyógyuló krónikus sebeket, fekélyeket begyógyít, akkor is, ha multirezisztens baktériumokkal fertőzött. Rákot is gyógyítottak már állatkísérletben. Persze bonyolultabb geometriájú sebészeti műszerek sterilizálását is plazmával végzik. Látják hogy milyen jól hat a plazma, de a hatásmechanizmusáról hivatalosan csak találgatnak. Lehet, hogy ismerik Rife és Clark kutatásait, de akarva vagy akaratlan ezt a két nevet sehol sem említik, nem beszélve az elektromágnesesség és rezonanciakatasztrófa fogalmairól sem.

1. https://www.medica.de/de/News/Archiv/Kaltes_Plasma_für_die_Biologie_und_die_Medizin

2. https://www.neoplas-tools.eu/de/kinpen-med.html

3. https://www.derma-forum.com/aktuell/kaltplasma-05-18/

4. https://www.terraplasma-medical.com

5. https://www.innovation-strukturwandel.de/de/3004.php

Haladnak tehát a kutatások ebben az irányban. Kíváncsi vagyok, mikor tesz nekik a gyógyszeripar keresztbe.

Írnék még, de holnap korán kell kelnem. Jó éjszakát!

Üdvözli: XY – 2019. december 16.

 

Tisztelt XY!

Nálam is ez a helyzet. Az én fontos leveleim is gyakran a Spam mappában kötnek ki. Úgy látszik az ördög nem alszik, teszi a dolgát. A Super Ravo Zapper valóban nem a legalkalmasabb készülék a rák gyógyítására. Plazmasugarat kibocsátó RPZ 15 készüléket kellene venni, de ez meg nagyon drága. Ha a Zapperrel nem javul sógora állapota, keresni kell egy magánrendelőt, ahol ezt a készüléket használják. Ilyen Budapesten is lehet, de legnagyobb számban Szlovákiában található. A Zapper és az RPZ 15 egy cseh és szlovák együttműködés eredménye. Ők kezdték el először intenzíven tanulmányozni az amerikai Hulda Clark módszerét, majd rátaláltak Raymond Rife hagyatékára. Vagy a dokumentáció egy részére, vagy az általa használt készülék fontos alkatrészére. Valószínűleg a plazmasugárzóra. Ebből fejlesztették ki az RPZ készülékeket.

A greifswaldi egyetem irányított sugárzást kibocsátó készüléke már egy továbbfejlesztett változat. Azon egyáltalán nem lepődtem meg, hogy a multirezisztens baktériumokat is elpusztítja, mert rezonanciafrekvencián minden élettelen tárgy és élő test elpusztítható. Inkább azon csodálkozom, hogy miért nem alkalmazzák ezt a csíraölő módszert már 80 éve. Ez alatt a 8 évtized alatt több száz millió ember halt meg rákban és különböző fertőző betegségekben. Manapság is sorra halnak az emberek rákban. Társadalmunk színe-java pusztul el élete derekán egy olyan betegségben, amit 3 perc alatt meg lehetne gyógyítani. Világhírű művészek, kiváló műszaki szakemberek távoznak idő előtt a világunkból, holott még évtizedekig munkálkodhatnának az emberiség javára.

Feltehetően a német kutatók is ismerik Hulda Clark és Rife munkásságát, csak azért hallgatnak róla, mert nem akarnak úgy járni, mint Rife és munkatársai. (Ha nem értik a működési elvét, érdemes lenne felhívni a figyelmüket könyvtáram Rákgyógyászat című találmányi leírására.) Félelmük nem alaptalan, mert ha ez a gyógyító módszer elterjed, befellegzett a gyógyszergyáraknak. Több százmilliárd dollár haszontól esnek el. Az orvostársadalomnak is van mitől tartani, mert legalább egy nagyságrenddel kevesebb orvosra lesz szükség. Már csak a balesetekből származó betegekre számíthatnak. (Ha nem akarnak munkanélkülivé válni, át kell képeztetni magukat más szakmákra. Kőművesekre, ácsokra, vízvezeték-szerelőkre manapság nagy szükség van.) Ehhez valószínűleg nem lesz kedvük, ezért elölről kezdődik a 80 évvel ezelőtti hadjárat. Korunk kutatóira is bérgyilkosokat küldenek, és felgyújtják a laboratóriumukat. A tudóstársadalmat is rájuk uszíthatják. Begyöpösödött agyú tudósaink majd mellüket verve hangoztatják, hogy ez a módszer kuruzslás. Nincs éter, koncentrált éteri vagy gravitációs sugárzással még rezonanciafrekvencián sem lehet gyógyítani. Ennek alapján a bíróságok is felhatalmazva érzik majd magukat, hogy börtönbe küldjék az eljárás alkalmazóit.

Pedig a rezonancia sok mindenre alkalmas. Többek között ingyenenergia előállítására is. Ez további problémákat fog okozni. Ennek meg a kőolaj- és földgáztermelő országok, valamint az erőművek üzemeltetői nem fognak örülni. Feltehetően ők sem fogják ölbe tett kézzel várni jövedelmük és munkájuk elvesztését. A politikusoknak is a régi állapot bebetonozása az érdekük. Az üzemanyag és a földgáz forgalmazásán ugyanis jelentős jövedéki- és forgalmi adó van. Ennek kiesése drasztikusan csökkentené az állam bevételét. Aztán amiatt is főhetne a fejük, hogy mit kezdjenek azzal a több száz millió munkanélkülivel, akik a paradigmaváltás miatt veszítik el az állásukat. A betegségek megszűnésével jelentősen nőne a nyugdíjasok száma is. Ez ellen ugyan lehetne védekezni a nyugdíjkorhatár kitolásával, de ez meg tüntetésekhez, utcai zavargásokhoz vezetne. (Jelenleg ez történik Franciaországban.) Arra persze nem gondolnak, hogy mi fog történni, ha meggátolják a kor-szerű technika bevezetését. A politikusoknak csak a következő választások megnyerése a fontos, távlatokban nem gondolkoznak. A jelenlegi elavult technológiánkkal tönkretesszük a természetet, kimerítjük a Föld ásványkincseit, lelakjuk bolygónkat. Ezt követően még elmenekülni sem tudunk innen, mert füstölgő rakétáink nem alkalmasak az emberiség más bolygóra történő áttelepítésére. Ez azonban már nem érdekli őket. Gondolják, amíg ők élek, addig kitart a természet. Aztán utánuk a vízözön, illetve most a tűzözön. 

 

Tisztel Kun Úr!

A terapeuta hölgy ahol sógorom volt kezelésen mesélte, hogy új helységbe telepíti az RPZ 14–ét és Faraday kalitkát épít(tet) köré. Erről mi a véleménye? Véd ez a gravitonok által keletkezhető tűztől, vagy inkább fokozza az öngyulladás veszélyét a kalitkán belül?

Üdvözlettel: XY – 2019. december 17.

 

Tisztelt XY!

 A Faraday kalitka csak az elektromágneses sugárzás ellen véd. A mágneses sugárzást nem lehet vele leárnyékolni. A földgolyóból kiáramló gravitációs sugárzás elől lehetetlen elbújni. Bárhová megyünk, bármilyen anyaggal vesszük körbe magunkat, mindenen áthatol. Ugyanez a helyzet az éteri sugárzással. A koncentrált éteri sugárzás ellen csak egy módon lehet védekezni, vastag gyapjúval. A kifelé fordított birkabőrből kiálló gyapjúszálak sem árnyékolják le a mágneses sugárzást, hanem szétszórják. Így nem hatol a testünkbe. Ami a tűzvédelmet illeti, meg kellene vizsgálni, hogy az RPZ 14 plazmagenerátora milyen jellegű sugárzást bocsát ki. Ha gravitációst, akkor nem segít semmi. A gravitonok beszivárognak a falba, a nyílászáró szerkezetekbe, a bútorokba, és egy idő után öngyulladást eredményeznek. Ez esetben csak egy dolgot lehet tenni: tűzálló épületet építeni, és tűzálló bútorokkal berendezni. Erre azonban csak akkor van szükség, ha napi rendszerességgel, naponta hosszú ideig használják a berendezést. Ha a hölgy csak időnként végez ilyen kezeléseket, akkor nincs mitől tartania.

Sajnos mi az elektromosság használata során rossz úton indultunk el. Tesla kijelölte ugyan nekünk a jó utat, de találmánya nem terjedt el. A longitudinális hullámokkal történő jeltovábbítás helyett mi a Marconi által kidolgozott transzverzális jeltovábbítást alkalmaztuk. A kettő között az a különbség, hogy a longitudinális jeltovábbításhoz nincs szükség vivőhullámra. A jeltovábbításhoz a mindenütt jelen levő étert használja. A transzverzális jeltovábbításhoz azonban létre kell hozni egy nagyfrekvenciás elektromágneses hullámot, és erre ültetik rá a jelet. Ez aztán rengeteg problémát okoz. A legnagyobb probléma, hogy az elektromágneses hullámok behatolnak a testünkbe, és roncsolják a szöveteket. Minél nagyobb a frekvenciájuk (mikrohullámok) annál ártalmasabbak. Többek között ennek tudható be a vérrákos megbetegedések (leukémia) nagy része, de sokan a hirtelen csecsemőhalál okaként is ezt a sugárzást teszik felelőssé.

A transzverzális hullámok veszélyessége a szakemberek előtt sem ismeretlen. Ők úgy nevezik, hogy elektroszmog. A mobiltelefonok használatának általánossá válásával, és a reléállomások számának növekedésével, valamint a vivőfrekvencia növelésével (4G, 5G) intenzitása folyamatosan nő. Állásuk, jövedelmük biztosítása érdekében a szakemberek egyfolytában hangoztatják, hogy ezeknek az eszközöknek, készülékeknek a kisugárzása oly csekély, hogy az egészségre ártalmas szint alatt marad. Valóban így van, ha egyenként használjuk őket. Az elektromágneses sugárzás azonban a radioaktív sugárzáshoz hasonlóan kumulálódik. Manapság már egy átlagos családban is tucatjával használnak mikrohullámú készülékeket. A legújabb divat szerint már az összeköttetés megteremtéséhez szükséges kábelezéssel sem bajlódnak. Helyette további sugárzókat (WLAN, WiFi, bluetooth) használnak, mert most ez a trendi. Okostelefonjaikat sem hálózati árammal töltik, hanem elektromágneses sugarakat kibocsátó vezeték nélküli töltővel. A gazdagok már a lakásukat is ily módon használják (okos otthonok), és okos járművekkel közlekednek (önvezető autók). Újabban már a szupermarketek alkalmazottai (árufeltöltők, pénztárosok) is headset telefonnal (mikroport) a fejükön dolgoznak, hogy állandó összeköttetésben álljanak egymással és a főnökükkel. Ezek a digitalizált alkalmazottak még nem sejtik, hogy pár év múlva sorba fognak állni a rákkórházak előtt, hogy agydaganattal megoperálják őket.

A sátáni sugallatnak engedelmeskedve elárasztjuk életterünket mikrohullámú sugárzással, ami egyre betegebbé tesz bennünket. Legyengíti az immunrendszerünket, ami lehetetlenné teszi a környezeti szennyezés elleni védekezésünket. Nem véletlen, hogy napjainkban rohamosan nő az allergiások száma. Történelmünk során soha nem volta annyi virágpor-, tejcukor- tejfehérje-, glutén-, tojás-, mogyoró, stb. allergiás, mint manapság. A 2-es számú cukorbetegség kialakulásában is nagy szerepe van. A folyamatosan növekvő mikrohullámú sugárzásnak szerepe lehet a férfiak és a nők terméketlenségében is. Az életképes spermiumok száma a XX. század első felében mért értékhez képest 40%-ra csökkent. Nem okozna nagy meglepetést, ha kiderülne, hogy a demenciában szenvedők számának rohamosan szaporodásában is szerepet játszik a mikrohullámú sugárzás. Mindezen bajok okozója az elektroszmog. Miközben gyártmányaik ártalmatlanságát hangoztatják, a szakemberek hallgatnak róla, hogy az egyes kisugárzások összeadódnak. Ahol több ilyen készüléket használnak, ott az elektroszmog szintje már jóval meghaladja az egészségre ártalmas szintet.

Ráadásul a káros sugárzás kumulálódik, vagyis elnyelődik a szervezetben, és az utánpótlás következtében értéke folyamatosan nő. Olyan, mint a radioaktív sugárzás. Egyre jobban rongálja sejtjeinket, amit az immunrendszerünk megpróbál kijavítani. Egy idő után azonban nem bír vele, és felmondja a szolgálatot. Ekkor beindul a rákosodás a szervezetben. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy sokan még le is nyelik, meg is eszik az elektromágneses hullámokat. Amikor a mikrohullámú sütőben sütünk, vagy felmelegítünk egy ételt, akkor a magnetronból kiáramló mikrohullámú sugárzás hevíti fel. Elkészülte után ez a sugárzás benne marad az ételben, nem távozik el belőle azonnal. Ezt az időzített bombát aztán lelkesen lenyeljük, és büszkék vagyunk rá, hogy nekünk milyen modern készülékünk van. Ugyanezt a grillsütő is megteszi, de arra várni kell, míg felmelegedik, és ott kell állni mellette, hogy ne égjen meg az étel.

A földönkívüli civilizációk egyáltalán nem használnak elektromágneses áramköröket. Náluk minden eszköz, készülék, berendezés tisztán mágneses elven működik. Járműveiket is mágneses hullámok hajtják. Nemcsak egészségvédelmi szempontok miatt mellőzik az elektromágneses hullámok használatát. Ezek a hullámok a hírközlést és az utazási sebességet is leszűkítik. Az elektromágneses hullámok max. fénysebességgel képesek terjedni. A longitudinális hullámok azonban az étert használják vivőhullámként, és az éterionok terjedési sebessége 12 nagyságrenddel nagyobb, mint az elektromágneses hullámoké. Ez teszi lehetővé, hogy több száz, illetve több ezer fényévnyi távolságból is késedelem nélkül beszélgethetnek egymással. Emiatt a SETI programban tevékenykedők évtizedek óta nem képesek egyetlen rádiójelet sem észlelni a világűrben. Ennek nem az az oka, hogy egyedül vagyunk az uiverzumban, hanem az, hogy a mi elavult hírközlési módszerünket sehol sem használják. Ha meg akarunk szabadulni az egyre súlyosbodó egészségügyi gondjainktól, és szeretnénk kijutni a kozmoszba, akkor ideje lenne kihátrálni ebből a zsákutcából. Nikola Tesla megmutatta a helyes utat, csak követni kell. 

Üdvözlettel: Kun Ákos – 2019. december 18.

[

Tisztelt Kun Ákos Úr!

Már többször olvastam a http://kunlibrary.com/longitudinalis.telekommunikacio.htm oldalon található cikkét és felkeltette az érdeklődésemet. Sajnos nem vagyok elektronikában túlzottan jártas, inkább csak hobbi szinten érdeklődöm a longitudinális hullámok iránt, mert számítógépes elemzésekkel és nagy adatbázisok feldolgozásával foglalkozom. De ezért is került a látóterembe a fent említett témakör. Vevő eszközöm (egy kezdetleges) már van (és hallok is ezt-azt) de hatékony adó készüléket nem tudok építeni.

Az után érdeklődőm, hogy a fenti cikkében említett adó készülék megépítésében tudna-e segíteni, ill. tudna-e ajánlani olyan hozzáértő szakembert, aki segítene a megvalósításában?

Köszönettel, XY – 2020. június 29.

 

Tisztelt XY!

A longitudinális jeltovábbítás a jövő kommunikációja. Tesla találmánya, amit a laboratóriumában dolgozó Marconi ellopott. Sajnos változtatott rajta, átalakította elektromágneses jeltovábbítássá. Ezzel nagymértékben korlátozta civilizációnk telekommunikációját. Az elektromágneses hullámok terjedési sebessége ugyanis megegyezik a fény sebességével, ami ugyan földi viszonylatban elég nagy, de az univerzumban csekély. Alkalmatlan a több száz, illetve több ezer fényévnyi távolságban lévő földönkívüli civilizációkkal történő kapcsolatfelvételre. Ehhez Tesla longitudinális jeltovábbításra lenne szükség. A longitudinális jeltovábbításnál ugyanis a jelet nem elektromágneses vivőhullámra ültetik rá, hanem a világegyetemben mindenütt jelenlévő éterre. Az éteri részecskék (éterionok) terjedési sebesség 12 nagyságrenddel meghaladja a fény, illetve az elektromágneses hullámok terjedési sebességét. Ezzel a módszerrel késedelem nélkül kommunikálhatnánk a legtávolabbi földönkívüli civilizációkkal is. (A longitudinális hullámok 0,1 másodperc alatt érnek el a Tejútrendszer egyik végéből a másikba.)

Másik probléma az elektromágneses jeltovábbítással, hogy egyenes vonalban terjed, és leárnyékolódik. Minél nagyobb a frekvenciája, annál nehezebb továbbítani. Emiatt az ultrarövid hullámú rádió és tévéadók hatótávolsága csupán 60 kilométer. A gigahertzes tartományban működő mobiltelefon-állomások hatótávolsága pedig csak néhány kilométer. Ennél kevesebb a jelenleg erőltetett 5G rendszer hatótávolsága, melynek működési frekvenciája elérheti a 39 GHz-et is. Emiatt még sűrűbben kell telepíteni a reléállomásokat. Ha teljesen kiépítik majd minden utcában lesz egy adótorony, ami tovább növeli a már így is elviselhetetlen elektroszmogot. Ezáltal még több lesz a rákos beteg. Híradástechnikai szakemberek ugyan váltig állítják, hogy ez a sugárzás az egészségre ártalmatlan. Minden bizonnyal így van, különben nem engedélyezték volna a bevezetését. Azt azonban elhallgatják, hogy a többi elektromágneses sugárforrás (rádió- és tévéadók, WLAN, WiFi, bluetooth, mobiltelefonok indukciós töltője, mikrohullámú sütő, okos otthon, önvezető járművek, stb.) által kibocsátott hullámok együttes erőssége már jóval meghaladja az egészségre ártalmas szintet. Emiatt rohamosan nő az agydaganatban, a demenciában, a terméketlenségében szenvedők, valamint az allergiások száma.  

A longitudinális vevőáramkör megépítése nem nagy dolog. Lényegében megegyezik a detektoros rádió áramkörével. A különbség csupán annyi, hogy a diódát nem a LC rezgőkör után kell rakni, hanem a kondenzátor és az induktivitás közé. Ezáltal a dióda nem demoduláló, hanem kumuláló szerepet tölt be. Az alacsony hatékonyság oka, hogy az Ön által használt dióda küszöbfeszültsége nem elég alacsony. (Próbálkozzon Esaki vagy Backward diódával. Ezek küszöbfeszültsége 0,2 V alatt van.) Az általam feltalált háromrétegű térelektromos dióda küszöbfeszültségét valószínűleg le lehetne vinni közel nullára, de ennek ellenőrzéséhez le kellene gyártani a mintapéldányt. Erre nálunk már nincs lehetőség, mert egyetlen félvezetőgyárunk, a Mikroelektronikai Vállalat tönkrement, a rendszerváltás után csődbe jutott. Egy külföldi félvezetőgyárral (pl. Siemens) kellene legyártatni, de ez sokban kerül. Nekem erre nincs pénzem. Már 43 éve foglalkozom ezzel és még sok hasonló témával, de a több mint négy évtized alatt senkitől semmilyen támogatást nem kaptam. Az emberek elhitték a tudósoknak, hogy az ezotéria szélhámosság, kuruzslás, a szélhámosokat pedig nem szabad támogatni.

Ami longitudinális adót illeti ugyanolyan egyszerű, mint a vevőáramkör. Tesla szabadalmi leírásaiban megtalálható. Ehhez angolul sem kell tudni, mert a Tesla szabadalmak nagy része le van fordítva magyarra. (Varsányi Péter honlapján tekinthető meg. Cím: http://www.Tesla.hu ) Újrafejlesztésnek nem sok értelme van, mert a Központi Fizikai Kutatóintézet ma már nyugdíjas kutatói évekkel ezelőtt kifejlesztették a longitudinális adó- és vevőáramkört. Gyártani, eladni azonban nem tudták, mert nem kellett senkinek. Sajnos én nem tudom felvenni velük a kapcsolatot, mert még a nevüket sem tudom. Az országosan ismert ezoterikus szakíró, Dr. Egely György azonban jól ismeri őket, mert a KFKI-ban kollégák voltak. Megpróbáltam felvenni vele a kapcsolatot, de nem sikerült. Két levelet is írtam neki, de egyikre sem válaszolt. (Honlapja fenn van az Interneten, ott megtalálható az e-mail címe és a telefonszáma is.) Próbálkozzon Ön is. Lehet, hogy nagyobb szerencséje lesz, mint nekem. Kérem, értesítsen a fejleményekről.   

Üdvözlettel: Kun Ákos – 2020. június 30.

 

Tisztelt Kun Ákos!

Köszönöm a kimerítő választ. Tovább kutatok a témakörben. Amint azt írtam  vétel már megoldott (bizonyos szinten) Egy módosított Tesla tekercsel pedig már sikerült vételezhető longitudinális jelet generálnom, de nem ez lesz a végleges megoldás. Ezzel megpróbálok elektronikai szakemberhez fordulni. Egy webfejlesztő cégem van így egyszerűen egy weboldalon fogom publikálni az eredményeimet. Amint létrejött, küldöm a linket Önnek is!

Köszönettel, XY – 2020. június 30.

[

Tisztelt Polgármester Úr!

1965 óta élek ebben a városban, kisebb nagyobb megszakításokkal. A kommunista évtizedek óta hatalmas változásokon ment át ez a város, ami nem kis mértékben az Ön érdeme. A környezetvédelemre is nagy hangsúlyt fektetnek, melynek egyik megnyilvánulása a hulladékgyűjtő szigetek létrehozása. Ezt kihasználva már én is szelektíven gyűjtöm a hulladékot. Ezzel kapcsolatban lenne egy kérdésem: Miért nincs a városban textil hulladékgyűjtő konténer? Egy ekkora városban rengeteg használt ruha keletkezik, ami jobb híján a konyhai hulladékgyűjtőben végzi. Végállomása a szemétégető lesz. Használt ruhákból, rongyokból azonban jó minőségű papírt lehetne gyártani. Nem kellene ez ellen valamit tenni, vagy ez a jelenség országos? Ha igen, ez nagyfokú pazarlás. Az újrahasznosítás jegyében a textilhulladékot is fel kellene használni. Ha másra nem, géprongynak jó lenne. Régen a használt ruhákat a szeretetszolgálatok ingyen átvették, de most már a Vöröskeresztnek és a Máltai Szeretetszolgálatnak sem kellenek. Ha senkinek sem kell, jó lenne ipari nyersanyagnak. Válaszát várva,

Üdvözlettel: Kun Ákos – 2020. augusztus 10.

 

Tisztelt Kun Ákos Úr!

Használt ruhák leadásával és újra hasznosításával kapcsolatos bejelentésében foglaltakat a Környezetvédelmi irodával egyeztettem, és a következő tájékoztatást adom:

A textilhulladék szelektív gyűjtése általában nem megoldott, mivel ezen anyagok újrafeldolgozása nem csak hazánkban, hanem az Európai Unióban sem terjedt még el széleskörűen. Ennek oka, hogy a textilek újra hasznosítása komoly kihívást jelent. A textil alapanyaga sok esetben mesterséges szerves eredetű (regenerált, szintetikus), vagy mesterséges szervetlen eredetű (üvegszál), ezért a textilhulladék újra hasznosítása költséges eljárás. Ennek alapján az emberek szemléletét arra kell irányítani, hogy változtassanak fogyasztói szokásaikon, és mind kevesebb textilhulladékra tegyenek szert.

Jelenleg a keletkező textilhulladékok hasznosítására az alábbi lehetőségek közül lehet választani:

Legkisebb idő- és energiaráfordítást igénylő lehetőség az eredeti funkcióra már nem használható textilek felajánlása kisebb-nagyobb üzemekbe, gyárakba, lakatosműhelyekbe, ahol sokszor szívesen fogadják, mint géprongyot.

A már nem hordható minőségű farmer ruhákat hazai vállalkozók is újrahasznosítják, úgy mint a Réthy Fashion és az Old Blue nevű cégek. A Réthy Fashion cég farmerátvételi pontokat üzemeltet, erről bővebb információ a honlapjukon található. Az Old Blue cég pedig nem csak farmerátvételi üzleteket tart fenn, hanem farmer elküldésére is lehetőséget kínál. A cég honlapján szerepel a beküldési cím: E. Grapp Kft. 8200 Veszprém, Gerenda utca 4.

A természetben lebomló szerves anyagok (pl. természetes szálakból készült textíliák) komposztálhatók, és így a mezőgazdaságban, kertészetben hasznosíthatók.

Abban az esetben, ha még használható ruhákról, ágyneműről és törölközőről van szó, azokat ismerősöknek, illetőleg rászorulóknak célszerű felajánlani, illetve adományhelyeken leadni, mint pl. a Hermesz Állatmenhely Takarodó úti telephelye.

Kérem tájékoztatásom szíves elfogadását.

Tisztelettel: XY polgármester- 2020, augusztus 14.

 

Tisztelt Polgármester Úr!

Köszönöm a válaszát. Megértem, hogy a textilhulladék újrahasznosítása sok akadályba ütközik, (pl. műszállal kevert pamutruhák), de elsősorban nem is erre gondoltam. A használható ruhák továbbadása a legnagyobb probléma. Régen a Máltai Szeretetszolgálat, a Vöröskereszt és a Nagycsaládosok Egyesülete is vett át használt ruhákat, és ingyen elosztogatták a szegényeknek. Ezt a jótékonykodást azonban megszüntették. Ez nagy baj, mert a hajléktalanok, a munkanélküli vagy kisjövedelmű családok csak ezeken a helyeken tudtak öltözködni. Most is szívesen elfogadnák a gazdag családok által kidobott alig használt, megunt ruhadarabokat, de erre a célra nincs a városban gyűjtőhely. Az elhalt, idős emberek ruhatárával sem tudnak mit kezdeni a családtagok. Ruhatárukban több olyan öltöny, kosztüm is van, amit még sohasem hordtak. Az idősebb korosztály cipői között nem egy alig hordott bőrtalpú is található. Egy bőrtalpú cipő ma már min. 35 ezer forintba kerül. Ennek ellenére ez is a szemétbe kerül, mert nincs kinek adni.

Eladni nem tudják, mert a rendszerváltás után a turkálók által behozott nyugati használt ruhák tönkretették a ruházati bizományi áruházakat. Az elhunyt családtagok ágyneműjétől (paplan, párna, pléd) sem tudnak megszabadulni. Sok esetben drága pehelypaplanok, fosztott libatollból készült párnák maradnak vissza, amit sokan elfogadnának. Egy új pehelypaplan ára jelenleg 40 ezer és 1,1 millió forint között van. (Billerbeck Andersen pehelypaplan 135 × 200 cm.) A pehelypárna sem olcsó. Ára: 35 000 - 68 000 Ft. Mivel egy elhunyt személy ágyneműjébe már egyetlen családtag sem hajlandó befeküdni, az egészet összekötözik, és belenyomják egy nagyméretű utcai kukába.

A városban járkálva több épület előtt is láttam kerítésre kiakasztott gyönyörű és újnak látszó kosztümöket. Tulajdonosa sajnálta begyűrni a kukába, a rothadó konyhai hulladékok közé. Ezért kirakta az utcára, hátha elviszi valaki. Néha fiataloknak való divatos holmikat is kiakasztanak. Sajnos előfordul, hogy valakinek a gyermeke meghal egy balesetben vagy valamilyen gyógyíthatatlan betegségben. A szülők pedig nem tudnak mit kezdeni a ruhatárával. Sokszor olyan minőségi ruhadarabok kerülnek kidobásra, amit gyermekük korosztályából bárki szívesen elfogadna. De nem kapják meg, mert megy a szemétégetőbe. 

Ennek a nagyfokú pazarlásnak a megakadályozása érdekében, az újrahasznosítás jegyében az Önkormányzatnak biztosítani kellene egy helyiséget, ahol mindenki leadhatná a felesleges holmikat, amelyeket aztán a rászorulók elvihetnének. Így valamelyest csökkennének a már szinte égig érő szeméthegyek, és a többletszemét elégetése nem szennyezné tovább a levegőt. Ezt a helyiséget egy szociális munkás felügyelhetné, hogy a butikosok ne vihessenek el nagyobb tételeket, amelyeket aztán jelentős haszonnal továbbadnak. Ezen túlmenően kiválogatná az átadott ruhadarabokat, és az agyonhasználtakat, a koszos, szakad rongyokat kidobná. A helyiség berendezésén nem kell sokat gondolkodni. Ezt a HÁDA már kitalálta. Látogassanak el a valamelyik turkálójukba. Ott nagy faládákban állnak az Angliából kamionokkal átszállított használt ruhák. Érdemes lenne egy fémfogast is beállítani, amire a vállfával átadott új ruhákat lehetne akasztani. A használt ruhák iránti igény ebben a városban is óriási. Délelőttönként annyian vannak náluk, hogy nem lehet beférni.

Sajnos a szegény emberek száma nem csökken, hanem rohamosan nő. A koronavírus-járvány miatt legalább százharmincezer ember elvesztette az állását, és közülük több tízezren még most is munkanélküliek. A klímaösszeomlás is nehezíti a szegények helyzetét. A szélsőséges időjárás következtében az idén duplájára nőttek a zöldség-gyümölcs árak. Emiatt a szegények már etetni is alig tudják a gyermekeiket, nemhogy ruházni. Mivel ez az állapot valószínűleg tartósan fennmarad, sőt rosszabbodni fog, ezek a családok csak ezeket a kilónként néhány ezer forintért árusított ruhákat és cipőket tudják megvenni. A mélyszegények és a hajléktalanok pedig ezeket sem, mert nincs semmi pénzük. Nekik kellene az Önkormányzat segítsége az ingyen ruhaosztogatással. Ez a tevékenység környezetvédelmi szempontból is hasznos lenne.

Üdvözlettel: Kun Ákos – 2020. augusztus 26.

 

Másfél hónap után erre a levelemre is megérkezett a válasz. (Ez szokatlan volt számomra, mert mostanában a kormányhivatalok egyáltalán nem válaszolnak a leveleimre. Még másfél hónapos késéssel sem.) Sokra azonban nem mentem vele:

 

Tisztelt Kun Ákos Úr!

Az e-mail útján küldött levelére válaszolva tájékoztatom, hogy a használt ruhák gyűjtése elsősorban közhasznú alapítványok feladat- és hatásköre. A helyi közszolgáltatások körében törvény erejénél fogva vannak kötelező feladat- és hatáskörei az önkormányzatnak. Ebben nem szerepel a használt ruhák tárolása, illetőleg újrahasznosítása.

Kérem tájékoztatásom szíves tudomásulvételét.

Tisztelettel: XY polgármester- 2020, október 5.

 

Úgy látszik a politikusoknak a szegények támogatása csak a választások évében fontos. Miután megválasztották őket, kisebb gondjuk is nagyobb ennél. A kormány ugyan változtathatna ezen a helyzeten egy rendelettel, de a politikusok továbbra is az egymás közti civakodással vannak elfoglalva. A szegények és a munkanélküliek pedig boldoguljanak, ahogy tudnak.

[

Címzett: Stühmer Kft. E-mail: stuhmer@stuhmer.hu

Tisztelt Csoll Péter!

Évek óta foglalkozom különböző gyártmányú szaloncukrok ajánlásával. Ez az 51 oldalas lista a Kun Elektronikus Könyvtárban található meg: Webcím: http://kunlibrary.com Link: Szaloncukor választék Ez a teszt 30 csokoládégyár több mint 350 szaloncukorfajtáját minősíti. A kóstolások során nagyon változatosak a tapasztalataim. Kevés az olyan jó minőségű szaloncukor, mint az Önöké. Többségük meglehetősen kommersz, magas áron. A legszomorúbb az, hogy a választék nagy részét a hulladékszaloncukor teszi ki. Ezeket a szójalisztből készített szörnyűségeket a kis jövedelműeknek, a szegényeknek gyártják. A szupermarketek bejáratánál hatalmas ládákban áll, és kimérve árusítják. Többször, több fajtát kóstoltam már, de mindig megállapítottam, hogy ez nem embernek való táplálék.

Sokat gondolkodtam, rajta, hogyan lehetne ezen a helyzeten változtatni, hogy lehetne ezeket a gyártókat kiszorítani a piacról. Ennek során támadt az az ötletem, hogy olcsó marcipánszaloncukrot kellene nekik gyártani. Ezt napraforgómag használatával lehetne elérni. Ennek ára egyhetede a mandulának. Jelenleg a piacon 1 kg mandulabél 4800 forintba kerül. 1 kg hántolt napraforgómag ára viszont csak 700 Ft. Ez a sokak által lenézett olajos mag pörkölve még a mandulánál is finomabb. Ezért meg kellene próbálni az olcsó napraforgómagból marcipánt készíteni. Ha beválik, akkor a marcipános készítmények árát akár negyedére is le lehetne csökkenteni. A Napraforgómarci­pán nem csak a szegények marcipánja lenne. Intenzív zamata folytán nagyon hamar közkedveltté válna.

A barackmagból készített marcipán neve alapján (percipán) ezt a változatot „tercipán”-nak lehetne nevezni. A szegények marcipánjának árát olajpogácsa használatával lehetne leszorítani. A martfűi Bunge Zrt-től vagy a Pannon Növényolajgyártó Kft-től olcsón lehetne szerezni sajtolásból visszamaradt napraforgó olajpogácsát. (Jelenleg ezt a mellékterméket takarmányozási célra használják.) Ebben még maradt annyi olaj, hogy ízletessé teszi a marcipánt. Fűszerezésére etilvanillint lehetne használni. A román és az ukrán gyártók is ezt az ipari mellékterméket használják a halva gyártásához. Az ebből készült, formára sajtolt szaloncukrokat kakaós mártómasszával bevonva, nagyon alacsonyan lehetne tartani az előállítási költséget. Az olajpogácsa használatának nagy előnye még, hogy meg lehet vele spórolni a napraforgómag pörkölésének és őrlésének költségét.

A napraforgómaggal én is sokat kísérleteztem, de nem szaloncukrot, hanem halvát készítettem belőle. Ez az édesség az arab és a balkáni országokban mindenütt kapható, és közkedvelt. Nálunk és a tőlünk északabbra levő országokban azonban nem gyártják, sőt nem is forgalmazzák. (Illetve egy kisvállalkozó készít mézből és napraforgóőrle­ményből álló halvát, melynek állagát hidraulikus sajtolóval tesz selymessé. Termékét utcai vásárokon szokta árulni, egy sátorban.) Ez a mellőzés nem szerencsés, mert a halva is napraforgómagból készül, ezért olcsó. A legszegényebbek is meg tudják venni. Itthon is el lehetne kezdeni gyártani. Elkészítési módját sikerült kikísérleteznem. A receptjét PDF formátumban mellékelten elküldöm. Sajnos az állaga nem olyan selymes, mint a búcsúban árusító kisvállalkozóé, mert nekem nincs hidraulikus présem. A balkáni országokban gyártott változatokkal pedig az a baj, hogy ők nem mézet használnak hozzá, hanem cukrot. Ennek ellenére mindegyik ehető.

Nekem is hoztak Romániából egy csomag (20 dekagrammos) halvát. Amennyiben felkeltette érdeklődésüket ez a lehetőség, szívesen elküldöm Önöknek. Ha megkóstolják, tapasztalni fogják, hogy ez egy jól eladható, kurrens árucikk lenne nálunk is. Én nem kívánok részt venni ebben a vállalkozásban. Ötletemért, javaslataimért nem tartok igényt semmilyen javadalmazásra. Egyetlen célom, hogy segítsek a szegény néprétegeken. Felelőtlen gyártók ne rongálják tovább az egészségüket, és gyermekeik karácsonya is örömteljesebb legyen. Válaszát várva,

Üdvözlettel: Kun Ákos – 2020.08.21.

 

PDF melléklet:

Nálunk kevesek által ismert csemege a Halva[151]. Pedig a halva a közel-keleti országokban és Indiában olyan népszerű édesség, mint nálunk a marcipán. Minden banketten, ünnepségen felszolgálják. Szinte megszámlálhatatlan változata van. Törökországban és a balkáni országokban minden szakács saját recepttel rendelkezik, ami szerinte a legjobb. Az édességboltok is tele vannak a különféle halva változatokkal. Az arab országokban a szívesen látott vendéget halvával kínálják, ami nem illik visszautasítani. Többnyire mézből, vajból, lisztből vagy búzadarából és szezámmagból készül. A Balkánon és Törökországban a szezámmagos halvát kedvelik. Indiában durumbúzadarát használnak hozzá, és gyakran dúsítják banánnal vagy más apróra vágott gyümölccsel. Alapanyag bármilyen olajos mag lehet (dió, mogyoró, mandula, napraforgómag, pisztácia, kesudió, fenyőmag). A különféle magvakat gyakran keverve teszik bele. Fűszerként kardamomma­got, sáfrányt és rózsavizet használnak. A vizet sok helyen tejjel vagy tejszínnel helyettesítik, Izraelben pedig tojássárgáját is tesznek bele. Indiában a halvát egytálételként is fogyasztják. Ez nem más, mint grízpaszta zöldség- vagy gyümölcsdarabokkal, dúsítva, és sziruppal leöntve. Ennek nem sok köze van a közel-keleti halvához.

A valódi halva jellemzője, hogy édes desszert, melynek állaga omlós és ropogós. Klasszikus változata napraforgómagból készül. Romániában és Ukrajnában pl. az étolajgyártásnál visszamaradt olajpogácsából készítenek halvát. Az ukrán halva abban különbözik a többi balkáni országban gyártott halvától, hogy ízesítőanyagként a vanília mellett nem az orvosi szappanfű (Saponaria officina­lis) gyökerének kivonatát, hanem a vad articsóka (Carline thistle) gyökerének kisajtolt olaját használják. Ettől különleges, kissé kesernyés zamata van. Nálunk ez az édesség nem kapható. Az élelmi­szer-áruházak egyike sem forgalmazza. A különböző vásárokon azonban a krumplicukorral együtt megtalálható. Ha egy utcai gasztro rendezvényen véletlenül meglátjuk valamelyik sátorban, ne mulasszunk el vásárolni belőle. Kitűnő íze és selymes állaga van. Sajnos a pontos előállítási módját nem árulják el. Csak annyit tudni róla, hogy napraforgómagot, mézet, vajat, vaníliát használnak hozzá, és prés alatt szárítják. (Nem elég néhány lexikont rárakni. Több atmoszféra nyomás kell hozzá.) Selymes állaga annak tudható be, hogy az óriási nyomás kisajtolja a napraforgómagból az olajat.

A klasszikus halvához liszt finomságú napraforgómagra van szükség. A különféle magvak lisztté őrlése nem könnyű. Chopperrel ne próbálkozzunk, mert ez a készülék nem alkalmas liszt előállítására. A diódarálóval és a mákdarálóval pedig az a baj, hogy nem darálják elég finomra az olajos magvakat. Legalkalmasabb erre a célra a kávédaráló. Csak annyi napraforgómagot öntsünk bele, hogy ellepje az aprító kést, és daráljuk liszt finomságúra. (Ha kis teljesítményű a kávédarálónk, tartsunk rövid szüneteket, hogy ne melegedjen túl. A felmelegedett napraforgóliszt összecsomósodhat, a motor pedig a túlterheléstől leéghet.) Ha megcsomósodott, szűrőkanálon dörgöljük át, hogy pergő lisztté váljon.

10 dg finomra őrölt napraforgómaghoz keverjünk negyed mokkáskanál Bourbon vaníliát, és tegyük félre. Kenjünk ki napraforgóolajjal egy hővédő bevonattal ellátott kisméretű szögletes sütőformát. Mérjünk ki 9 dg kristálycukrot egy vastag falú zománcozott lábasba. Tegyünk rá 4 dg vajat, öntsünk rá 1 dl vizet és élénk tűzön, lángterelő felett, állandóan kevergetve sűrítsük kb. 10 percig. Akkor jó, amikor bugyogó sárga sziruppá válik. (Ne süssük tovább, mert ha a teljes víztartalma elpárolog, szárazzá, töredezővé válik a halva.) Az aranybarnára sütött karamelltől pedig kőkemény lesz.[152] Vegyük le a tűzről, tegyük rácsra, és még forrón keverjük bele a napraforgólisztet. Tegyük a kikent formába, és egy napraforgóolajjal bekent evőkanál hátával alaposan nyomkodjuk le. (Most lenne szükség arra a présgépre, amit a gyárak használnak. Ennek hiányában kissé morzsálódni fog a halvánk, de az íze jobb lesz. Az édességgyárak ugyanis nem tesznek bele vajat. Vaj helyett olcsó pálmaolajat használnak. A pörkölés azonban nem marad el. A pörkölt napraforgómagból ugyanis könnyebben kinyerhető az olaj, mint a nyersből.) Polietilénfóliába csomagolva hűtőszekrényben tároljuk. Fogyasztás előtt vágjunk le belőle akkora szeletet, amekkorára szükségünk van. A fenti mennyiségből max. 25 dg halva várható.

Érdemes kipróbálni a halva másik változatát is, amelyhez pirított szezámmagot használnak. Egyébként a klasszikus változat is finomabb lesz, ha előtte a hántolt napraforgómagot megpirítjuk. A nyugati országokban tahiniből készítik, így nem kell őrölni a szezámmagot. Földimogyoróból is ízletes halvát készíthetünk.[153] A közel-keleti országokban főként búzadarával készítik. Ez is finom. Ha ezt választjuk, először olvasszuk fel a vajat, és szórjunk bele 2 evőkanál búzadarát. Lángterelő felett, állandóan kevergetve süssük zsemleszínűre, majd adjuk hozzá a vizet vagy tejet, a cukrot és a naprafor­góőrle­ményt. Végül sűrítsük be. Ne süssük túl. Amikor elkezd hurkázódni, azonnal vegyük le a tűzről, és simítsuk a formába, mert ha kiszárítjuk, morzsálódni fog.

Forrás:

Kun Elektronikus Könyvtár

Reformételek ínyenceknek

 

Stühmer Kft. a(z) stuhmer.onmicrosoft.com domainen keresztül

2020. aug. 22. 21:06 (10 nappal ezelőtt)

címzett: info@kunlibrary.com

Tisztelt Kun Ákos Úr!

Köszönjük levelét, gratulálunk eddigi munkájához melyet figyelemmel kísértünk. Amennyiben az idei évben is szeretne a termékeket tesztelni, úgy nagyon szívesen küldünk Önnek. Ehhez kérem majd legyen kedves egy postai címet küldeni. Felvetését megvizsgáljuk és visszajelzünk az eredményről. Addig is minden jót kívánunk a munkájához!

Üdvözlettel,

Csoll Péter

 

A Stühmer Kft. tulajdonosának semmitmondó levelével nem sokra mentem. Azt hitte, hogy én is egy potyaleső vagyok, aki ingyen szaloncukorhoz akar jutni. Ezt követően felajánlottam ezt a lehetőséget a Szamos Kft-nek is. Ők egyszerűbben leráztak a nyakukról. Nem válaszoltak a levelemre. Ugyanezt tette a Vadász Csokoládé Kft. Ők sem tartottak igényt erre a lehetőségre. Így egyelőre nem lesz Magyarországon olcsó marcipános szaloncukor a szegényeknek. A halvát is nélkülözniük kell a magyar fogyasztóknak. Akinek hiányzik, hozasson be magának Romániából vagy Ukrajnából. A balkáni országokban a legkisebb falusi élelmiszerboltban is lehet kapni halvát. Olcsó és finom, de nekünk nem kell.

[

E-mail cím: eszrevetel@fusionrt.hu

Tisztelt McDonald’s Csapat!

Mostanában egyre többet hallani a húsmentes táplálkozás előnyeiről. Ez kihat a hamburger piacra is. Egyre másra jelennek meg a műhúsból készült hamburgerek. Gyártói többnyire azzal reklámozzák magukat, hogy a műhús ökológia lábnyoma több mint egy nagyságrenddel kisebb, mint a szarvasmarhatenyésztésből származó húsé. Jelenleg több műhús is versenyez a világpiac megszerzésért pl. a Beyond Meat, a Next Level Burger, a WeggieMeat, a Just Veg! stb. Mindegyik műhús­pogácsában közös tulajdonság, hogy fejlesztésük során a színre és az állagra koncentráltak. Ezért ránézésre mindegyik úgy néz ki, mint a marhahúsból készült pogácsa. Húsízük azonban nincs. Lehűlve némelyiknek van egy kevés húsíze, de meg sem közelíti a marhahúsból készült pogácsák ízét. Valószínűleg ezt Önök is tapasztalták, vegetárius hamburgerükhöz ezért választották a Nestlé szójából készülő húspogácsáját.

Bölcs döntés volt, de a szójának önmagában nincs húsíze. A szójából és búzafehérjéből készült műhúspogácsa jóízű, de nem elég ízletes. Nekem több hónapnyi kísérletezéssel sikerült kifejlesztenem egy szójaízesítő fűszerkeveréket, ami olyan ízt kölcsönöz a pirított szójakockából készült szójának, mint a hús íze. Ezt követően kikísérleteztem egy gombás szójahúst, amelyből olyan hamburger pogácsa készíthető, ami finomabb a marhahúsból készült húspogácsánál is. Az én műhúspogá­csám sem színre, sem állagra nem hasonlít a marhahúspogácsára, de ízletesebb. Ezen túlmenően előállítási költsége csupán fele a marhahúsból készült pogácsának. (A jelenleg forgalmazott műhús­pogácsák ára három-négy­szerese a valódi húsból sütött pogácsának.)

Az általam kifejlesztett gombás szójahús másnap finomabb, mint frissen kisütve. Ez azzal az előnnyel jár, hogy nem csak a pogácsák gyártását lehet végezni központilag, hanem a sütését is. Így nem kell telefüstölni az éttermet. A legyártott pogácsákat másnap kamionra rakják, és kiszállítják a gyorséttermekbe. Az értékesítésével nem kell sietni, mert két nap után is finom, ízletes marad. A hússal ellentétben nem romlékony. Hűtőben tárolva 4-5 napig is eláll. Semmi mást nem kell vele tenni, mint felhasználás előtt pár órával kivenni a hűtőből, hogy szobahőmérsékletre melegedjen. Aztán mehet a félbevágott zsemlébe. (Ha a zsemlét nem adalékanyagokkal dúsított fehér lisztből, hanem Graham-lisztből készült zsemlébe rakjuk, akkor még finomabb és egészségesebb lesz a ham­burger.) Ami megmarad, azt vissza kell tenni a hűtőbe. Nem romlik meg, nem veszít az ízéből, sőt két nap után a legfinomabb. A mélyhűtés költsége sem terheli ezt a változatot. A kisütött húspogácsát nem kell fagyasztani, és nem szükséges hűtőkamionban szállítani. (Kánikulában azonban szükség van némi hűtésre. + 10 °C körüli hűtés már elegendő.) A hamburger zöldségekkel történő dúsítását a Szójaszalámis szendvicsnél leírtak szerint kell végezni.

Nagy valószínűséggel szeretnék kipróbálni állításaim igazságát, ezért mellékelten elküldöm PDF formátumban a Szójaízesítő fűszerkeverék, a Szójatepertő, a Húspótló szójamassza, a Brassói aprópecsenye és a Gombás szójafasírt receptjét. (A fasírtból könnyen lehet hamburgerpogácsát csinálni. Csak egy kicsit el kell lapítani. Így nem 6, hanem 8 cm lesz az átmérője.) A szójaízesítő fűszerkeveréket sem kell Önöknek előállítani. Kellő mennyiség igénylése esetén ezt a horvát Podravka vagy a magyar Kalocsai Fűszerpaprika Zrt. leszállítja. (A gyárban semmi mást nem kell tenni, mint a Vegetát átszitálni, a szitán fennakadt zöldségszárítmányt homokszemcse méretűre őrölni, majd visszaönteni. Aztán belekeverni az általam előírt fűszereket.) Szójakocka legolcsóbban és legjobb minőségben Romániából, a Brassói Szójafeldolgozóból szerezhető be. (Genetikailag módosított szóját nem szabad használni!)

Csiperkegombát pedig korlátlan mennyiségben lehet vásárolni a zöldségpiacon. A kis- és nagytermelők annyit termesztenek, amennyire igény van. Tojást lehetőleg szabadtartású tyúkfarmokról kell vásárolni, mert a tojás íze nagyban befolyásolja a hamburgerpogácsa ízét. (Tojásport egyáltalán nem lehet használni! Azért sem, mert itt a tojásnak nem csak ízesítő, hanem összetartó szerepe is van. Az áztatott zsemlével együtt a tojásfehérje tartja egybe a szójahúst.) A zsemlemorzsának is hasonló szerepe van, ezért itt sem hagyható el. Ezen túlmenően meggátolja a pogácsák szállítás és raktározás alatti egymáshoz ragadását. Sütve a zsemlemorzsa íze a gombás szójapogácsánál sem zavaró. A kisütött gombás szójapogácsa szilárdsága megegyezik a műhúsból készített hamburgerpogácsák szilárdságával.

Üdvözlettel: Kun Ákos – 2020. augusztus 28.

 

PDF melléklet:

Szójaízesítő fűszerkeverék

15 dg Vegeta ételízesítőhöz (sózott, aprított zöldségszárítmány) keverjünk 1 dg köményt, 0,5 dg reszelt szerecsen­diót, 0,5 dg szurokfüvet (oregánó) és 0,5 dg kakukkfüvet. A jól összerá­zott keveréket szitáljuk át, a maradékot kávédarálón őröljük homokszemcse finomságúra, és az egészet újból összerázva töltsük egy légmentesen lezárható üvegbe. Nagyüzemi felhasználás során a szójaízesítő fűszerkeveréket nem kell házilag előállítani. Kellő mennyiség igénylése esetén ezt a horvát Podrav­ka vagy a magyar Kalocsai Fűszerpaprika Zrt. leszállítja. (A gyárban semmi mást nem kell tenni, mint a Vegetát átszitálni, a szitán fennakadt zöldségszárítmányt homokszemcse méretűre őrölni, majd visszaönteni. Aztán belekeverni az előírt fűszereket.) Szójakocka és szójaszelet legolcsóbban és legjobb minőségben Romániából, a Brassói Szójafeldolgozóból szerezhető be. (Genetikailag módosított szóját nem szabad használni!)

Szójatepertő

Előző este vagy néhány órával a felhasználás előtt 4 dl hideg vízbe áztassunk be 10 dg szárított szójakockát. Sütés előtt öntsük le a levét egy pohárba, és öblítsük át. Tegyünk rá 2 púpozott teáskanál szójaízesítő fűszerkeveréket, majd töltsünk rá ugyanannyi tiszta vizet, mint amennyit leöntöttünk róla. (Az áztatást nagyobb méretű, leragadás­gátló bevonattal ellátott serpenyőben végezzük, mert a fűszeres lét csak a szétterülő szója­kocka tudja egyenletesen felszívni. Jól keverjük át, hogy a fűszerek felszívódása hatékonyabb legyen.) Öntsünk a megdagadt szójakockákra 1,4 dl étolajat, és fedő nélkül, teljes lángon, gyakran megkeverve pirítsuk világospirosra. (Ne ide-oda tologassuk, mert megég az alja. Jól keverjük át, hogy minden oldala egyformán süljön.) A tűzről levéve keverjük még egy darabig, amíg a maradék olajat felszívja. Vigyázzunk, hogy túl sokáig ne süssük, mert rágós lesz. A szójatepertőt mindig frissen tálaljuk vagy használjuk fel, mert ha lehűl, rágóssá válik.[154]

 

Szójatepertőnek legalkal­masabb a bioboltokban kimérve árusított cseh gyártmányú szójakocka, illetve a PA-COMP Kft. által 100 gram­mos kiszerelésben forgalmazott brassói (az erdélyi Brassóból importált) szójakocka. Hasonlóan jó a Montenegróból (Crna Gora) beszerzett szójakocka. (A cseh, illetve a montenegrói szójakocka bioboltokban kapható, kimérve. Mivel a beszerzési forrásukat gyakran változtatják újabban a Csuta texturált szójakockát árulják. Ennek ára 150 grammos kiszerelésben 210 Ft. (Csuta Károly szintén a brassói szójagyárból szerzi be a szójakockát, ömlesztve. Ő csak csomagolja.) A Németországból importált HAAS gyártmányú szójakocka nem a legalkalmasabb erre a célra, mivel túl kemény, rágós, ráadásul drága.

 

Húspótló szójamassza

A szójatepertőnek az eddig leírtaknál sokkal szélesebb körű a felhasználási lehetősége, mert ha a kész tepertőt normál méretű tárcsával ellátott húsdarálón melegen ledaráljuk, akkor olyan alapanyagot kapunk, amely tökéletesen kiváltja a darált húst.[155] Húspótlóként ezt a masszát bármilyen ételbe beletehetjük, amelyhez darált húst írnak elő, és ha nem mondjuk meg előre, akkor még a legmegrögzöttebb húsevők sem fogják észrevenni, hogy az eléjük tett étel nem valódi húsból készült. Ez a fajta szójahús frissen a legfinomabb, több napig tárolva fokozatosan veszít az ízéből.

A húspótló szójamasszának van egy másik, gyakrabban alkalmazott módja is. Ennél a változatnál a szójakockát csak addig kell sütni, amíg az összes leve elpárolog, és az olajat felszívja. (Annak érdekében, hogy ne legyen vízízű, hagyjuk egy kicsit pirulni, hogy a víz teljesen kisüljön belőle.) Amint zsírjára sült, vegyük le a tűzről. Hagyjuk langyosra hűlni, és csak utána daráljuk le. Mivel a félig megpirított szója kevesebb olajat szív magába, 10 dg szójakockához 1 dl olaj is elegendő. A szóját most is élénk tűzön süssük, mert ha kiszárítjuk, akkor taplószerű és kérges lesz. Ez a fajta szójahús frissen kevésbé ízletes. A tárolás során azonban fokozatosan javul az íze. Kétnapi érlelés után a legfinomabb Mindkét változatot hűtőszekrényben tároljuk. Mivel a szója jól bírja a fagyasztást, a szójahúsokat le is fagyaszthatjuk. A mélyhűtés nem rontja sem az ízét, sem az állagát. (Felhasználás előtti napon vegyük ki a mélyhűtőből, és tegyük át a normál hűtőtérbe, hogy lassan felengedjen.)

 

Brassói aprópecsenye[156]

(3 sze­mély­es adag)

 

Ha 10 dg szójakockából készült tepertőhöz a sütés végén hozzá­dinsztelünk 5 dg apróra vágott vöröshagymát, és ráreszelünk 2 gerezd fokhagymát, akkor kiváló minőségű brassói aprópecsenyét is készíthetünk belőle. (Ne hagyjuk a hagymákat színesedni, mert a tűzet elzárva még a forró serpenyőben is sülnek, és könnyen megéghetnek.) Aki szereti a pecsenyeszerű levet, 1,8 dl olajat használjon a pirításhoz. Igen finom kolbászzsírszerű levet kapunk, ha a sütés végén személyenként 1 evőkanál rostos paradicsomlevet, vagy kevés vízzel hígított 1 mokkáskanál sűrített paradicsomot keverünk a szójatepertőhöz. Az összeforralásnál jól forgassuk át a készre sütött tepertőt, hogy minden oldalába beivódjon a paradicsomos lé. Ezt követően már ne pirítsuk, csak süssük le zsírjára; különben, tapló lesz belőle. Friss kenyérrel, sült krumplival, teával és savanyúsággal tálalva finom vacsora készíthető belőle. Főzelékekhez feltétként is adható.

 

Gombás szójafasírt

(6 sze­mély­es adag)

 

Előzőleg vágjunk vékony szeletekre 1 fehér lisztből készült 5 dekagrammos bolti zsemlét, és áztassuk be kevés tejbe, majd készítsünk egy adag félig megsütött Húspótló szójamasszát a beáztatott szójakockából. (Áztatáshoz az 1-2 napos szikkadt zsemle a legjobb. A friss egy csomóba összeragad, nehéz szétzúzni. Csak annyi tejet öntsünk a vékony szeletekre vágott zsemlére, amennyi éppen elég az átnedvesítéséhez. A szójakockát most sem szabad pirítani, de a vizet teljes mértékben süssük ki belőle, különben szétdől a fasírt.) Utána 40 dg barna csiperkegombát folyó vízben mossunk meg, vágjuk 3-4 mm vastag szeletekre, majd keresztben metéljük ugyancsak 3-4 mm vastagra. A szárát hosszában hasítsuk ketté, és vágjuk szintén 3-4 mm széles szeletekre. Az így képződött apró darabokat 0,5 dl étolajon pirítsuk meg. Közben 5 dg vöröshagymát aprítsunk fel, és a megpirult gomba közé keverve dinszteljük üvegesre. A gombás hagymát egy csokor apróra vágott petrezselyemmel együtt adjuk a félig megsütött és ledarált szójamasszához. Ezután morzsoljuk az erősen kifacsart zsemlét is a péphez, és öntsünk bele 1 előzőleg felvert nagyobb, vagy 2 jércetojást. Reszeljünk rá 2 gerezd fokhagymát, majd tegyünk bele 1 mokkáskanál sűrített paradicsomot, 1 csapott mokkáskanál sót, egy csipet őrölt bor­sot, és jól keverjük össze.

Ezután vizes kézzel formáljunk belőle 2 cm vastag pogácsákat, forgassuk bele zsemlemorzsába, és bő forró olajban mindkét oldalát süssük pirosra. A sütést élénk tűzön, fedő nélkül végezzük. (Lassan sütve berepedezik.) Csak akkor forgassuk át, ha az alja már teljesen megsült, különben szét­esik. Vigyázzunk rá, hogy ne égessük meg. Barnára se pirítsuk, mert rágós lesz, és elveszti az ízét. Arra is ügyeljünk, hogy ne rakjuk túl szorosan a serpenyőbe, mivel a kiáramló gőztől megrepesztik egymást. (Akkor is fellép ez a kellemetlen jelenség, ha a tojást nem dolgoztuk bele alaposan a masszába.) Melegen, feltétként fogyaszthatjuk főze­lékekhez, de hamburgert is készíthetünk belőle. Ez esetben jobban lapítsuk el. (Mivel most fennáll a kettétörés lehetősége, a forgatást rósejbni­sütő lapáttal végezzük.) Hűtőszekrényben tároljuk.

Sajnos a felmelegítés során a legtöbb szójás készítményhez hasonlóan a fasírt is veszít az ízéből. Ez a károsodás azonban elkerülhető, ha a fogyasztás előtt néhány órával kivesszük a hűtőből. Szobahőmérsékletre felmelegedve feltétként is nyugodtan tálalhatjuk. A szójás fasírt jellegzetessége, hogy íze, zamata hidegen sokkal jobban érvényesül, mint melegen, így kiválóan alkal­mas hideg sültek helyettesítésére. (Az ínyencek egyébként a frissen sült szójafasírtot sem fogyasztják azonnal, hanem szobahőmérsékleten legalább fél napig hagyják érlelődni, mert így finomabb.) Mivel a szója jól bírja a fagyasztást, szükség esetén a gombás szójafasírt is lefagyasztható. Némi állagromlással azonban számolni kell. Ez azonban elkerülhető, ha nem készre sütve, hanem nyersen, panírozva fagyasztjuk le a fasírtot, illetve a hamburgerpogácsát. Előző este vegyük ki a mélyhűtőből, és tegyük át a normál hűtőtérbe. Másnap kisütve olyan lesz, mintha frissen sütöttük volna. A fenti mennyiségű alapanyagból 12 db normál méretű fasírt vagy hamburgerpogácsa készít­hető.

Forrás:

Kun Elektronikus Könyvtár

Reformételek ínyenceknek

 

Ajánlatomra meglepően gyorsan válaszoltak. Más másnap megérkezett az elutasító levelük:

 

info a(z) mcdonaldscorp.onmicrosoft.com domainen keresztül

aug. 28. 17:45

címzett: info@kunlibrary.com

Tisztelt Kun Ákos!

Köszönjük megtisztelő megkeresését!

Tisztelettel tájékoztatjuk azonban, hogy belső szabályzatunk értelmében minden olyan üzenetet, mely arra enged következtetni, hogy az termékfejlesztési ötleteket, marketinggel, folyamatokkal vagy egyéb működtetéssel kapcsolatos javaslatokat tartalmaz, törölnünk kell, azt az illetékesek felé nem továbbíthatjuk.

Köszönjük megértését.

Üdvözlettel:

Info Team

 

Ezt követően elküldtem levelemet a McDonald’s műhúspogácsa-beszállítójának a Nestlének. Őket sem érdekelte az ajánlatom. Válaszra sem méltattak. Ezután felajánlottam ezt a lehetőséget a másik gyorsétterem láncnak a Burger Kingnek. Nekik sem kellett. Oly annyira, hogy még egy elutasító választ sem küldtek. Végül a Burger Kinget műhúspogácsával ellátó Unilever­hez fordultam ajánlatommal. Tőlük ezt a választ kaptam:

 

Unilever Mo. Kft. Fogyasztói Kapcsolatok a(z) vz83956i3kus.e-bbljmai.um5.bnc.salesforce.com domainen keresztül

szept. 07.

Ügy hivatkozási száma: 33949191

Tisztelt Kun Ákos!

Köszönjük szépen az érdeklődését és a megkeresését.

Cégünk Magyarországon nem folytat direkt beszerzést, tehát semmilyen alapanyag-beszerzéssel nem foglalkozunk. Globális szinten kezelünk minden ilyen jellegű beszerzést.

Köszönjük megértését és további szép hetet kívánunk.

 

A fejlesztések útjában álló gátak következtében az egészségükkel törődő, környezettudatos fogyasztók olcsó és ízletes hamburgerhez sem fognak hozzájutni mostanában. Zavartalanul tovább folytatódik a méregdrága műhúspogácsák fejlesztése, melyek külsőre tetszetősek, csak a legfontosabb hiányzik belőlük, az íz. A mi világunkban azonban a profit fontosabb a minőségnél. Ha valamit nem lehet drágán eladni, akkor nem foglalkoznak vele.

Mivel a két nagy gyorsétteremlánc fennhéjázó, öntelt vezetőinek nincs szükségük kívülről jövő ötletekre, tovább kutattam receptjeim széles körű használatának lehetőségét. Tudomásomra jutott, hogy az üzemanyagtöltő állomásoknak kávéházaik is vannak, melyekben szendvicseket és különféle süteményeket kínálnak az éhes utasoknak. A holland Shell, az osztrák OMV és a magyar MOL több száz kávéházat üzemeltet országszerte. Most mindhárom cégnek egyszerre elküldtem az ajánlatomat. Egyik­nek sem kellett a gombás szójahamburgerem. Válaszra sem méltattak. Lehet, hogy nincs szükségük hamburgerre? Nem akarnak versenyezni a gyorsétteremláncokkal? Kávéházaikban főleg szendvicseket és süteményeket árulnak. Akkor készítek nekik húsmentes szendvicset, a vegetáriusok számára. Ehhez a 30 évvel ezelőtt kidolgozott Szójaszalámi receptjét használtam. Mellé raktam a Graham-zsemle elkészítési módját, és ezt az ajánlatomat is elküldtem a Burger Kingnek, valamint mindhárom üzemanyagtöltő állomásnak.

 

E-mail cím: eszrevetel@fusionrt.hu

Tisztelt Burger King Csapat!

Világszerte rohamosan nő a vegetáriusok száma. Egy részük egészségvédelmi okokból, más részük környezetünk védelme érdekében vagy erkölcsi okokból nem fogyaszt húst. Nincsenek könnyű helyzetben, mert a vegetárius gyorséttermek kínálata meglehetősen szegényes. Többnyire kimerül a sajtos és a gombás szendvicsben. Húsízű húsmentes szendvicset pedig sehol sem lehet kapni. A hamburgerhez kifejlesztett műhúsból lehetne ugyan szendvicset is készíteni, de ez az utánzat meglehetősen drága, és szinte semmi húsíze nincs. Nekem több hónapnyi kísérletezéssel sikerült kifejlesztenem egy szójaízesítő fűszerkeveréket, ami olyan ízt kölcsönöz a pirított szójakockából készült szójának, mint a hús íze. Ezt követően készítettem egy szójaszalámit, melynek íze nagyon hasonlít a húsra, és ára csupán egyötöde a Pick szaláminak. Ebből az alapanyagból kiváló minőségű, húsízű szendvicset lehet készíteni. Nagy valószínűséggel szeretnék kipróbálni állításaim igazságát, ezért mellékelten elküldöm PDF formátumban a Szójaízesítő fűszerkeverék, a Szójahús, a Szójás szendvics és a Graham-zsemle receptjét.

Üdvözlettel: Kun Ákos – 2020. szeptember 24.

 

PDF melléklet:

Szójaszalámis szendvics

 

A friss kenyérszeleteken kialakított nyitott szendvics finom és látványos, de csak asztal mellett, tányéron fogyasztható. Ha magunkkal akarjuk vinni, zárt szendvicsre van szükség. A papírba csomagolt zárt szendvicset gépkocsiban vagy vonaton is fogyaszthatjuk. Tölteléke nem csepeg a ruhánkra, és ujjaink sem lesznek zsírosak tőle. Erre a célra legalkalmasabb a félbevágott zsemlébe töltés. A gyorséttermi láncok ehhez tejjel készített, kissé édeskés puffancsot (hamburgerzsemlét) használnak. Az adalékolt fehér lisztből sütött, vegyszerekkel kelesztett puffancs azonban ízetlen, és hamar kiszárad. Erre a célra legalkalmasabb a Graham-lisztből készített kovászos zsemle. A korpás liszt ízletessé teszi a zsemlét, a kovász pedig nem engedi kiszáradni. Ráadásul laktatóbb. Már egy Graham-lisztes zsemléből készített szendvics is megszünteti az éhségérzetünket. Ezáltal nem fenyeget bennünket a túlevés és az elhízás veszélye. Nagy előnye még ennek a szendvicsnek, hogy jól bírja a tárolást. Amíg a gyorséttermi láncokban és az üzemanyagtöltő állomások kávéházaiban árult szendvicsek 1-2 napi tárolás után ehetetlenné válnak, ez a szendvics egyre finomabb lesz. Szalvétába csomagolva majd papírzacskóba bujtatva és hűtőszekrényben tárolva még egy hét után is fogyasztható. Nem szárad ki, és a húsos szendvicsekkel ellentétben nem romlik meg.   

 

A Szójaszalámis szendvics elkészítését most is a szójaszalámi előállításával kezdjük. Előző este vagy néhány órával a felhasználás előtt áztassunk be 10 dg szójakockát a Szójate­per­tőnél leírt módon, azzal a különbséggel, hogy most 0,5 liter vizet használjunk hozzá. Sütés előtt öntsük le a levét egy pohárba, és öblítsük át, majd töltsünk rá ugyanannyi tiszta vizet, mint amennyit leöntöttünk róla. Tegyünk rá 2 púpozott teáskanál szójaízesítő fűszerkeveréket, és adjunk még hozzá fél mokkáskanál szárított, őrölt kakukkfüvet. Utána öntsünk az áztatólébe 0,6 dl étola­jat és teljes lángon, gyakran megkeverve süssük, amíg minden levét elfövi, majd az összes olajat felszívja. (Vigyáz­zunk, hogy ezt követően már ne pirítsuk, mert olaj nélkül lesül.) Vegyük le a zsírjára sütött szójakockát a tűzről, hagyjuk kissé hűlni, majd szórjunk rá 20 dg reszelt olvadékony sajtot (Ammerländer trappista, Magyar Trappista, edámi, ementáli). Reszeljünk rá 2 gerezd fokhagymát, jól keverjük át, majd kézzel gyúrjuk össze. (Ha a meleg szójára tesszük a sajtot, megolvad, és egy csomóba összeáll. Ha pedig hagyjuk lehűlni, a sajt nem fog beolvadni a szójakockák közé, és formázásakor töredezni fog. Addig gyúrjuk, amíg egy csomóba összeáll, nem peregnek ki belőle a szójakockák. Arra azonban ügyeljünk, hogy ne zúzzuk teljesen össze a szójakockákat.) Amennyiben a fokhagymával együtt 1 teáskanál fűszerpaprikát is adunk hozzá, Paprikás szójaszalámis szendvics lesz belőle. (Ez a ma­gyaros változat is nagyon finom.)

Ezt követően gyújtsuk be a sütőt, állítsuk 210 °C-ra, majd osszuk a masszát 3 részre, és vizes kézzel formáljunk belőle kb. 18 cm hosszú rudakat. Szabdaljunk ki, majd vizezzünk meg 3 db 28 × 28 centiméteres celofánt. Rakjuk a rudak mellé, és görgessük rá a formázott tölteléket, majd szorosan csomagoljuk bele. A kifakadás elkerülése érdekében a celofán két végét a gön­gyölés irányába csavarjuk meg, majd szorosan tűrjük be a töltelékbe.[157] A rudakat helyezzük egy kisebb méretű zománcozott tepsibe úgy, hogy a szélük felül legyen. Toljuk az előmelegített sütőbe, és közepes tűzön süssük max. 20 percig, amíg a felületük enyhén megpirul. Kihűlés után vegyük ki a tepsiből, és tegyük hűtőszek­rénybe. Másnap szeletelve töltsük Graham-zsemlébe. Ha nem használjuk el az egészet, a mara­dék szója­sza­lámira tegyük vissza a ce­lo­fánt, hogy a hűtőbe visszarakva ne száradjon ki, és ne vegye át más ételek szagát. (A kiszáradást késleltethetjük, ha nem szabadon, hanem fémfedővel lazán letakart fémedényben tároljuk. A másik megoldás, hogy kisméretű tálcára rakjuk, és kétrétegű papírral letakarjuk. Polietilénfóliába ne csomagoljuk, és nejlonzacskóba se rakjuk, mert ettől befülled, és megnyálkásodik.)

1-2 napi pihentetés után süssünk egy adag korpás, kovászos puffancsot a Graham-zsemlénél leírt módon. A lehűlt zsemléket vágjuk ketté, és mindkét felét kenjük meg vajjal. Vegyük ki a hűtőből az érlelt szójaszalámit, göngyöljük le róla a celofánt, és egy éles, fűrészfogú késsel vágjuk mindhárom rudat kb. 1,5 cm vastag szeletekre. Helyezzünk a megvajazott zsemlék alsó felére 5-5 db szalámi­szeletet úgy, hogy teljesen befedje, majd takarjuk le 1-1,5 mm vastag szeletekre vágott lila hagymával. Borítsunk rá egy jégsa­látalevelet. (A látvány fokozása érdekében a salátalevél kissé lógjon túl a zsemlén.) A további ízesítést kétféle módon végezhetjük. A friss zöldségek kedvelői számára rakjunk a salátalevélre egy réteg kb. 2 mm vastag szeletekre vágott kemény húsú paradicsomot, majd egy réteg keskeny szeletekre vágott, vékony-, fehér húsú zöldpaprikát.[158]

A savanyúságok kedvelői számára szintén borítsunk a lila hagymára egy jégsa­látalevelet, majd rakjunk rá kb. 3 mm vastag szeletekre vágott kovászos uborkát. Aztán nyomjunk az uborkaszeletek közé egy-egy borsószemnyi majonézt. (Ketchupot ne tegyünk bele, mert elnyomja a szójaszalámi ízét.) Végül rakjuk rá a zsemle megvajazott tetejét. Kissé nyomjuk rá, majd csomagoljuk papírszalvétába, hogy fogyasztásakor ne potyogjon ki belőle a töltelék. Ha magunkkal visszük, a maszatolás elkerülése érdekében tegyük a szendvicseket papírzacskóba. Szobahőmérsékleten fogyasszuk. A maradékot hűtőszekrényben tároljuk. Fogyasztás előtt legalább egy órával vegyük ki a hűtőből, hogy szobahőmérsékletre melegedjen. A szójaszalámit felmelegíteni nem szabad, mert sokat veszít az ízéből. A fenti mennyiségből max. 0,5 kg szójasza­lá­mi várható.

 

Ugyanígy készül a Kolbászos szendvics. A vegetáriusok ehhez füstölt gabonakolbászt használnak. Gabonakolbászt, illetve szójakolbászt mi is készíthetünk, de házilag nem tudjuk megoldani a füstölését. A füstízű sóval készített gabonakolbász íze pedig nem az igazi, nem vetekedhet a sertéshúsból készült kolbászok ízével. Ezért a kolbászos szendvicshez bioboltban vásároljunk füstölt gabonakolbászt. Ezt nagyüzemileg bükkfán füstölik. Ez már jóízű. Egyetlen hátránya, hogy nem olcsóbb, mint a húsból készült kolbász. Felhasználása előtt húzzuk le róla a vékony bőrét, majd vágjuk kb. 1 cm vastag szeletekre. Ebből 6 szeletet rakjunk a zsemle megvajazott alsó felére. (Egyet középre, ötöt köréje tegyünk.) Zöldségekkel történt dúsítását a szójaszalámis szendviccsel megegyező módon végezzük. (A ketchupot itt is mellőzzük.)

 

A szójaszalámi alapanyagából könnyen készíthetünk Rántott szóját is. Ehhez semmi mást nem kell tenni, mint a masszát kb. 1,5 cm vastagra nyújtani, majd a féltenyérnyi szójahúst panírozni, és bő, forró olajban világospirosra sütni. A rántott szójából szendvicset is készíthetünk, Félbe vágott zsemlébe rakva egy réteg salátalevelet és vékony szeletekre vágott kovászos uborkát rakjunk rá. Végül nyomjunk az uborkaszeletek közé egy-egy borsószemnyi majonézt. Ez a változat is nagyon finom. Íze nem marad el a sertéshúsból készült rántott hús ízétől. A rántott szóját is legalább 1 napig pihentetni kell. A hűtőből kivéve szobahőmérsékleten fogyasszuk. Felmelegíteni nem szabad. A fűszerpaprikás alapanyagból is ízletes rántott szója készíthető.

 

Graham-zsemle

 

Előzőleg 15 dg finomlisztből, 1,1 dl friss, langyos tejjel, 2 dg elmorzsolt élesztővel és egy csipet aszkorbinsavval készítsünk friss kovászt.[159] Amikor a meleg helyen érlelt kovász teljesen feljött[160], adjunk hozzá 20 dg finomlisztet, 10 dg Graham-lisztet, 5 dg világos rozslisztet, 1 teáskanál cukrot, 1 teáskanál sót, fél mokkáskanál őrölt köménymagot, 1 evőkanál étolajat, valamint 2,6 dl lan­gyos tejet, és dagasszuk a tésztát kb. 20 percig, amíg egy csomóba összehurkázódik és kisimul. Ha robotgépet használunk, 10 perc is elegendő a dagasztásához. Utána konyharuhával takarjuk le, és meleg helyen 1 órán át kelesszük.

A háromszorosára kelt tésztát a tálban lisztes kézzel gyúrjuk át, majd helyezzük belisztezett deszkára. Formáljuk rúd alakúra, és megvizezett éles késsel vágjuk 9 egyenlő részre. Az egyes adagokat formáljuk gombóc alakúra, és tegyük egy étolajjal kikent, nagyméretű zománcozott tepsibe úgy, hogy egymástól minél távolabb kerüljenek. (Belisztezett tenyerünkben gyúrjuk gömbölyűre úgy, ahogy azt a tálban tettük.) Meleg helyen, konyharuhával leta­karva, fél órán át kelesszük, majd finoman kenjük meg a zsemlék tetejét langyos vízzel, és szórjuk meg szezámmaggal. Előtte gyújtsuk be a sütőt, állítsuk 240 °C-ra. Toljuk a tésztát az előmelegített sütőbe, és erősebb tűzön süssük 5 percig, majd mérsékelt tűzön (180 °C-on) még kb. 20 percig, amíg a teteje aranybarna lesz. Sütés után szedjük ki a kb. 8 dg súlyú zsemléket a tepsiből, és rácsra helyezve hagyjuk kihűlni.

A 8 cm átmérőjű, kellemes illatú, édeskés tejes zsemlék jól használhatók hamburgerkészítésre is. A kovásszal történt kelesztés következtében a Graham-zsemle foszlósabb a finom­lisztből ké­szített szokványos puffancsnál, és jelentős korpatartalma miatt egészségesebb. Száraz, hűvös helyen, kétrétegű papírba csomagolva és nejlonzacskóba rakva tároljuk. Ha egyszerre csak 2-3 darabot vágunk fel, a másnapra-harmadnapra maradt zsemléket enyhén vizezzük meg, és grillsütőben melegítsük át. Így olyan lesz, mintha frissen sült volna. Amennyiben a készüléknek csak egy fűtőbetétje van, akkor az alját pirítsuk először. Ne hagyjuk felügyelet nélkül, mert pillanatok alatt megég. Teljesen lehűlve használjuk. (A még meleg zsemle nem fog ropogni, és a rákent vaj megolvad rajta.)

 

Ebből a tésztából nem csak zsemlét, hanem Zsúrkenyeret is készíthetünk. Ehhez a francia ba­gett­hez hasonló vastagságú, könnyen átsülő, vékony héjú kenyérhez keményebb tésztára van szükség. Ezért csak 2,5 dl tejet adjuk hozzá.[161] Ebben az esetben a megkelt tésztát osszuk három részre, és formáljuk olyan hosszú rudakká, hogy a kiolajozott tepsiben végigérjenek. A 3 rudat minél távolabb helyezzük el egymástól, hogy a ki­áramló gőz szabadon eltávozhasson belőlük. A második kelesztési idő most 40 perc. A zsúrkenyér sütési ideje erősebb tűzön 10 perc, majd mérsékelt tűzön kb. fél óra. A vékony rudakban kisütött kenyér nagy előnye, hogy a héja ropogós, és a Graham-zsemlé­hez hasonlóan másnap felfrissíthető. Miután egyszerre csak egyet vágunk fel, a másnapra-harmad­napra maradt rúd alját, tetejét kissé vizezzük meg, és grillsütőben melegítsük át. Így olyan lesz, mintha frissen sült volna. A félbevágott rúd is felfrissíthető, ha a vágási felületet is megvizezzük. A zsúrkenyér felhasználási területe a szendvicskészítés. Könnyen fogyasztható, finom nyitott szendvicseket lehet belőle előállítani. A fenti mennyiségből 3 db max. 25 dg súlyú zsúrkenyér lesz, melyekből min. 60 db féltenyérnyi méretű nyitott szendvics készíthető. A felhasználás során vágjuk 1,5 cm széles szeletekre.

Forrás:

Kun Elektronikus Könyvtár

Reformételek ínyenceknek

 

A Szójaszalámis szendvicsem sem kellett nekik. Most sem érkezett válasz tőlük. Pontosabban a MOL-tól jött egy elutasító levél:

 

RE: [EXTERNAL SENDER] Ajánlat

Szemes, Mónika <monika.szemes@omv.com>

2020. szept. 28. H 7:59

Tisztelt Kun Ákos!

Köszönjük megkeresését. Sajnos a Viva kávézóinkban kizárólag konyhakész, szeletelt, egalizált kész alapanyagokból tudunk termékeket, – így szendvicseket is – készíteni. Fűszerek felhasználásával semminemű gyártás, előállítás nem lehetséges jelenlegi technológia készültségünk alapján.

Üdvözlettel:

Szemes Mónika

Professional Category Manager Gastro HU

Convenience Retail Mgmt HU

OMV Hungária Ásványolaj Kft.

 

Lelombozódásom teljessé tétele érdekében, rá két napra a gastro megvalósítási szakértőjük is megerősítette az elutasításukat:

 

Lovász József Gábor (MOL Nyrt.) <JoLovasz@mol.hu>

2020. szept. 30. H  9:34 (1 órával ezelőtt)

címzett: én; Schram

Tisztelt Kun Ákos,

Köszönjük a levelet. Korábban fejlesztettük a termékportfóliónkat ebbe az irányba, így jelenleg nem aktuális számunkra az ajánlat.

Üdvözlettel,

Lovász József

Gastro Megvalósítási szakértő

Kiskereskedelem MOL

 

Hát nem arra gondoltam, hogy a kávéházaikban kezdjenek el sütni, főzni. A szendvicsek előállítását, vállalkozásokra, kifőzdékre kell bízni, akik késztermékként szállítják ki a kávéházakba. Ha annyira kellene nekik ez a szendvics, minden bizonnyal megoldanák a nagybani előállítását. A MOL-nak több mint 500 kávéháza van. Ennyi vendéglátóhelyet egy személy képtelen ellátni szendvicsekkel. Ehhez főállású szakácsokra, és egy nagykonyhára vagy kisüzemre van szükség. Persze ha meg vannak elégedve a jelenlegi termékportfoliójukkal, akkor érthető, hogy nem tesznek lépéseket ebbe az irányba. A merev elutasítások következtében a vegetáriusok továbbra is ehetik a húsos szendvicseket, mert nem kapnak mást.

 

E-mail cím: eszrevetel@fusionrt.hu

Tisztelt Burger King Csapat!

 

Az előző levelemben említett szójaszalámi alapanyagából könnyen lehet rántott szójaszelettel bélelt szendvicset készíteni. Ehhez semmi mást nem kell tenni, mint a masszát kb. 1,5 cm vastagra nyújtani, majd a féltenyérnyi szójahúst panírozni, és bő, forró olajban világospirosra sütni. Ez esetben a kettévágott Graham-zsemlét nem kell megvajazni. Csak bele kell tenni a legalább 1 napig pihentetett féltenyérnyi méretű rántott szójaszeletet, és vékony szeletekre vágott kovászos uborkával dúsítani. A vegetá­rius szendvicsek választékát bővíteni lehet Gombakrémes szendviccsel, Szezámkrémes szendviccsel, Sajtos szendviccsel és Körözöttes szendviccsel is. Ezek nyitott szendvicsek, ezért csak üzlethelyiségen belül, asztalnál fogyaszthatók. Előállításukhoz szeletekre vágott zsúrkenyeret kell használni. Ugyancsak asztalnál fogyasztható a melegszendvicsek. Közülük legegyszerűbb a Fokhagymás melegszendvics. Ennek ellenére finom, és olcsón előállítható. A szendvicsekhez hasonlóan kézben tartva fogyasztható magyar specialitás a Burgonyás lángos. A balatoni lángossütőknél hosszú sorokban állnak érte. A külföldi turisták is nagyon kedvelik.

Az egész világot behálózó étteremláncoknál nemcsak autósokat szolgálnak ki. Rohamosan nő a gyorséttermi szolgáltatásokat igénybe vevő ülővendégek száma is. Ezért a McDonald’s étteremhálózat újabban pincéreket is alkalmaz, akik kiviszik az ételt az asztalokhoz. A sütés-főzés ezekben az éttermekben is központilag történik, és hűtőkamionokkal kiviszik az ételeket a többnyire franchise üzemeltetésű vendéglőkbe. Ott csak felmelegítik és porciózzák. Amennyiben Önök is átállnának erre a kiszolgálási módra, lényegesen bővíthetnék az ételválasztékukat. Erre kiválóan alkalmas a Szójás hurka, kompóttal tálalva. A vegetáriusok minden bizonnyal örülnének a paradicsomos Lencsefőzeléknek is, Stefánia szelettel a tetején. A Szójás Stefánia vagdalt fasírtmasszából készül. A gombás szójafasírt, illetve a gombás szójahamburger masszáját el kell nyújtani, és a közepébe bele kell göngyölni 4 kemény tojást. Készre sütése után szeletekre vágva, feltétként tálalható különböző főzelékekhez. A lencsefőzelék Rántott hagymakarikákkal is nagyon finom.

A rántott hagymakarika Kelkáposztafőzelékre is rakható. A hozzánk látogató külföldiek nagyon kedvelik ezt a főzeléket. A különféle zöldségekből készített főzelék magyar specialitás. Külföldön nem nagyon ismert. Pedig olcsó és ízletes egytálételeket lehet ily módon készíteni. A kelkáposzta­főzelék 2 darab gombás szójafasírttal a tetején is tálalható, de legfinomabb Szójapörkölttel fogyaszt­va. A szójapörkölt tejfölös változata és a Tejfölös szójatokány párolt rizzsel vagy galuskával fogyasztva a legfinomabb. Salátaként Fejes salátát adjunk hozzá. A változatosság kedvéért Tejfölös gombapaprikást, illetve Gombapörköltet, Tojáspörköltet vagy Hagymatokányt is készíthetünk. Magyar specialitás a Tarhonya, amely szójapörkölttel és Céklasalátával a legfinomabb. Kevesek által ismert igen finom étel a Karfiolpörkölt, Tejfölös uborkasalátával. Nem kevésbé ízletes a Szójás székelykáposzta. Központi előállítása nem okoz gondot, mert semmi mást nem kell tenni, mint puhára párolt savanyú káposztába szójapörköltet keverni, és tejföllel dúsítani.

Sokak kedvence a Parajfőzelék. Ez is tálalható gombás szójafasírt­tal, de egy adag szójapörkölttel a tetején a legfinomabb. A gyerekek is szívesen fogyasztják a Zöldborsófőzeléket és a Finomfőzeléket. Ezeket is lehet gombás szója­fasírttal, szójás Stefánia vagdalttal vagy szójapörkölttel tálalni, de rántott szójával a tetején a legfinomabbak. Mindegyik főzelékhez 2 db frissen sült Graham-zsemlét kell adni. Ily módon tálalva kiadós, laktató étel lesz belőlük. A külföldiek által is kedvelt magyaros ételek sorából nem lehet kihagyni a lecsót. Ennek számtalan változata van (pl. kolbászos, szalonnás, rizses). Vegetárius változata a tojással sütött Szójás lecsó. 

Üdvözlettel: Kun Ákos – 2020. október 12.

 

PDF melléklet:

Gombakrémes szendvics

 

Előzőleg sós vízben főzzünk keményre 2 tojást, majd folyó víz alatt alaposan mossunk meg 25 dg barna csiperkegombát, és vágjuk apróra. Utána 25 dg szobahőmérsékletű vajból vegyünk el kb. 5 deka­gram­mot, és pirítsuk meg benne a gombát. (Süssük ropogósra, de ne süssük túl, mert elszenesedik.) Dinszteljünk a készre pirított gombához 2-3 szál apróra vágott petrezselymet. A tűzről levéve hagyjuk lehűlni, majd adjuk hozzá a maradék vajat, negyed mokkáskanál sót és egy csipet őrölt borsot. Végül keverjük bele a megtisztított és apróra vágott tojásokat, és hűtőszekrényben kb. fél óráig érleljük. (Tojásszeletelővel vágjuk karikákra, majd hármat-né­gyet egymásra helyezve aprítsuk kis kockákra.) Friss kenyérszeletekre kenve, hidegen fogyasszuk. Teával tálalva ízletes vacsora is készíthető belőle. Hűtőszekrényben tároljuk, de felhasználás előtt hagyjuk szobahőmérsékletre felengedni. Mélyhűtőbe ne rakjuk, mert a főtt tojás nem bírja a fagyasztást.

 

Szezámkrémes szendvics

 

20 dg hántolt szezámmaghoz adjunk 1 mokkáskanál tengeri sót, és pirítsuk aranysárgára a Pirított napraforgómagnál leírt módon. Tálcán vagy egy papírlapon szétterítve hagyjuk hűlni, majd mákdarálón őröljük homokszemcse finomságúra. (Állítsuk a hajtókar rugóját lazára, hogy ne préselje ki belőle az olajat.) Az így kapott Gomassziót (szezámsót) dolgozzuk össze 20 dg előzőleg habosra kevert szobahőmérsékletű vajjal, és vékonyan kenjük friss zsúrkenyérszeletekre.[162] A tetejét borítsuk be 2 mm vastag szeletekre vágott kovászos ubor­kával. Hidegen, fogyasszuk. A fel nem használt krémet hűtőszekrényben tároljuk. Amennyiben pár napon belül nem tudjuk elfogyasztani a teljes mennyiséget, akkor a mélyhűtőben tároljuk, így elkerülhetjük az avasodást. A fagyasztás nem tesz kárt sem az ízében, sem az állagában. Az olasz eredetű gomasszió érdekessége, hogy a teper­tőhöz hasonló íze van, így a frissen kisütött tepertő iránt nosztalgiát érzők anélkül élvezhetik ezt a sajátos zamatot, hogy számolniuk kellene a telített zsírsavak egészségkárosító hatá­sával. Ennek a különleges aromának az intenzitása azonban nagymértékben függ a pörköléstől. Ha a szezámmagot nem pirítjuk meg eléggé, úgy kevésbé érződik ez a zamat, ha viszont világosbarnára pörköljük, akkor fellép egy keser­nyés mellékíz is.

Az ínyencek a szezámkrémet apróra vágott főtt tojással dúsítják. Sós vízben főzzünk keményre 1 tojást. Lehűlése és tisztítása után diódarálón reszeljük le, és 5 dg apróra vágott lila hagymával, valamint egy csipet őrölt borssal együtt adjuk a szezámkrémhez. Alaposan összedolgozva, hűtőszekrényben kb. fél óráig érleljük. Friss zsúrkenyérszeletekre kenve, hidegen fogyasszuk. Még finomabb lesz, ha a tetejét szeletekre vágott kovászos uborkával beborítjuk. Hűtőszek­rényben tároljuk, de felhasználás előtt hagyjuk szobahőmér­sékletre felengedni. A szezámkrémmel ellentét­ben ez a készítmény nem tehető be a mélyhűtőbe, mert a főtt tojás nem bírja a fagyasztást. Ha ez szükséges, akkor a szezámkrémet külön fagyasszuk le, és felengedése után dúsítsuk utólag főzött kemény to­jással.

 

Sajtos szendvics

 

Frissen sütött Graham-szendvicskenyérből vágjunk 1,5 cm vastag szeleteket. Kenjük meg vajjal, és fektessünk rá egy szelet kb. 2 mm vastag félkemény sajtot.[163] Utána tegyünk a közepére egy szelet kemény tojást. A tojást acélhuzalos készülékkel célszerű szeletelni. (A két végéről leeső tojássárgája nélküli szeleteket ne dobjuk ki. Vágjuk ketté, és rakjuk a szendvics két végére.) Végül díszítsük a tojás­szelet közepét és a szendvics két végét egy-egy pötty paprikakrémmel. Az intenzív ízek kedvelői csípős paprikakrémet használjanak. Hidegen fogyasszuk. Ízletesebbé tehetjük, ha nyáron zöldpaprikát és paradicsomot, télen pedig kovászos uborkát, vagy retket és újhagymát adunk hozzá. Hűtőszekrényben tároljuk.

Körözöttes szendvics

 

Először készítsünk körözöttet.[164] Villával törjünk át 20 dg brindzát[165], majd keverjük habosra 10 dg szobahőmérsékletű vajjal, és 1 púpozott evőkanál tej­föllel. Adjunk hozzá egy diónyi apróra vágott lila hagymát, 1 mokkáskanál fűszerpaprikát, fél mokkáskanál őrölt köménymagot, egy csipet őrölt borsot, és jól dolgozzuk össze.[166] Régebben szardellapasztát is tettek a körözöttbe, amelyet jól helyettesít a Worcester szósz. Az alaposan összekevert körözöttet egy kisebb tálra halmozva hidegen tálaljuk, előtte azonban hűtőszekrényben pár óráig érleljük. Friss kenyérre kenve, zöldpaprikával és paradicsommal fogyasszuk. (A zöldpaprika és a paradicsom íze szobahőmérsékleten a legfinomabb. Ezért fogyasztás előtt pár órával vegyük ki a hűtőből.) Aludttejjel tálalva finom vacsorát készíthetünk belőle. Dekoratív tálalási módja a körözöttnek, hogy személyenként egy-egy zöldpaprikát szárastól kettévágunk, a magházát kikaparjuk, és nyomózsákkal beletöltjük a juhtúrós masszát. Erre a célra legalkalmasabb a vékony, fehér húsú magyar pap­rika. A paradicsomot figurális vágószerszám­mal daraboljuk fel, és helyezzük a hullámosan kinyomott massza tetejére. Így lehűtés után a sajttekercshez hasonlóan késsel, villával fogyaszt­ható. Adjunk mellé 1 frissen sült Graham-zsem­lét. Gyorséttermekben legcélszerűbb tálalási módja, hogy frissen sütött Graham-szendvics­kenyér­ből vágott szeletekre kenjük. A tetejére hosszában fektessünk egy keskeny szelet zöldpaprikát. Hű­tőszekrényben, letakarva tároljuk. Mivel a juhtúró jól tűri a mélyhűtést, a maradék lefagyaszt­ható.

 

Fokhagymás melegszendvics

 

20 dg szobahőmérsékletű vajat keverjünk össze 1 dg (1 kis fej) áttört vagy finomra reszelt fok­hagymával, egy kis csokor apróra metélt petrezselyemmel, negyed mokkáskanál sóval, és negyed mokkáskanál őrölt borssal. (Télen 1 kávékanál szárított petrezselymet adjunk hozzá.) Az eg­zotikus ízek kedvelői tehetnek bele egy csipetnyi curryt is. Vékonyan kenjük a krémet friss zsúrkenyérszeletekre, és jól szórjuk meg reszelt sajttal. (Ennek legcélszerűbb módja, hogy a megkent szendvicseket egy papírlapon szorosan egymás mellé fektetjük, és a sajtot ráreszeljük. A pizzához hasonlón melegszendvics készítésére is csak hőre olvadó sajt használható (pl. Ammerländer trappista, Magyar Trappista, edámi, ementáli). Grillsütőben addig süssük, amíg a megolvadt sajt kissé megpirul. Ne hagyjuk felügyelet nélkül, mert hamar megég. Ügyeljünk arra is, hogy készre sütése után ne hagyjuk a készülékben, mert kiszárad. A befülledés elkerülése érdekében fejjel lefelé tegyük ki a tányérra, és csak a fogyasztás előtt fordítsuk meg. Melegen, teával tálaljuk. Aludttejjel fogyasztva is nagyon finom. Ez a szendvics csak melegen jó. Ha sokat készítünk, az első darabok a végére kihűlnek. Ezen azonban könnyen segíthetünk. Kaparjuk le a túlpirult szélét, és közvetlenül fogyasztás előtt, pár másodpercre tegyük vissza a grillsütőbe.

 

Burgonyás lángos

 

Igazán finom lángost csak kovásszal kelesztett tésztából lehet készíteni. Ezért előzőleg egy mély gyúrótálban dolgozzunk össze 15 dg lisztet 1,1 dl langyos tejjel és 2 dg elmorzsolt élesztővel, majd letakarva tegyük meleg helyre. Kb. háromnegyed óra múlva főzzünk puhára 20 dg lisztes burgonyát, és meghámozva törjük át. Amikor a kovász megkelt, adjuk hozzá a még meleg krumplit, 25 dg lisztet, 1 mokkáskanál sót, valamint 1,6 dl langyos vizet, és dagasszunk belőle lágy tésztát. Amennyiben túl kemény lenne, öntsünk hozzá még egy kis vizet, hogy nyúlós és ragacsos legyen. Addig dagasszuk, amíg a ragadós, lágy tészta el nem válik az edény falától. Utána szórjunk a tetejére ke­vés lisztet, és konyharuhával letakarva meleg helyen kelesszük kb. 1 órán keresztül.

Amikor a hólyagosra kidolgozott tészta legalább duplájára dagadt összegyúrás nélkül, vizes kézzel vagy egy hideg vízbe mártogatott evőkanállal szaggassuk tojásméretű dara­bokra, és cipóvá for­málva tegyük megvizezett deszkára. (Vigyázzunk, hogy most se nyomkodjuk agyon, mert elveszti a jellegzetes, sült kovászhoz hasonló ízét, és közönséges kelt tészta lesz belőle. Tovább fokozhatjuk ezt a sajátos ízt, ha a kovászt túlkelesztjük, hagyjuk „megbuggyanni”.) A szétterülő darabokat minél távolabb helyezzük egymástól, hogy ne ragadjanak össze. A kiszaggatott tésztát kelesszük még negyedóráig, majd vizes kézzel nyújtsuk tenyérnyi méretűre, és min. 1,5 cm magas forró olajban mindkét oldalát süssük arany­sárgára. Víz helyett kevés étolaj­jal is beken­hetjük a kezünket, így sem fog ragadni hozzá a tészta. (A berakásnál ne hajoljunk föléje, mivel a vizes tészta miatt pattogó, forró zsiradék a szemünkbe freccsenhet. Akinek van szemüvege, rakja fel.) Ügyeljünk arra, hogy ne pirítsuk túl, mert rágós lesz. A lángost nagyméretű zománcozott lábasban, teljes lángon célszerű sütni, hogy minél kevesebb olajat szívjon magába.

A kiszedett lángosokat ne rakjuk egymásra, mert egyik a másikától befülled, hanem egy rácson élére állítva helyezzük egymás mellé őket. (Erre a célra legalkalmasabb a grillsütő rácsa, a csepegtető tálcával együtt.) Az ily módon tárolt lángos ropogós marad, és a felesleges olaj is lecsorog róla. Melegen tálaljuk. Fokhagymás vízzel megkenve fogyasszuk. Ehhez előzőleg reszeljünk le vagy préseljünk át 2 gerezd fokhagymát, és kb. 0,5 dl vízzel leöntve felhasználásig áztas­suk. Finomabban is ízesíthetjük, ha az egyik oldalát megkenjük simára kevert meleg tejföllel, és megszórjuk kevés reszelt sajttal. A fenti adag tésztából kb. 12 db normál méretű lángos készíthető. Csak frissen kisütve ízletes, így mindig annyit készítsünk belőle, amennyi el is fogy. Szükség esetén papírzacskóba rakva tároljuk. Hűtőszekrénybe nem szabad betenni. Másnap megpróbál­kozhatunk a grillsütőben való felfrissítésével, de nem lesz olyan finom, mint frissen kisütve.

Találékony lángosimádók azonban megoldották ezt a problémát. Egy rendkívül egyszerű eljárást alkalmaztak. A kelesztést nem szobahőmérsékleten végzik, hanem hűtőszekrényben. Egy jól működő hűtőszekrény normál hűtőterében a hőmérséklet nem haladja meg a 10 °C-ot. Ezen a hőfokon pedig nem tud túlkelni a tészta. Az első kelesztés után nem szaggatják ki, hanem cipóvá formálva beteszik egy belül olajjal kikent nejlonzacskóba. (Azért kell beolajozni a zacskót, hogy ne ragadjon bele a tészta.) Aztán berakják a hűtőszekrény legalsó polcára. Másnap folytatják a sütést. Annyit vesznek ki a tésztából, amennyi aznapra kell. A többit visszarakják a hűtőbe. Az ily módon kelesztett tészta ugyanis még egy hét múlva is használható, nem kel túl. (Ezt a módszert nagyüzemileg is lehet alkalmazni.) Most a kiszaggatott tésztát nem kell szobahőmérsékleten tovább keleszteni. Azonnal nyújtható és süthető. Íze, ropogóssága semmivel sem marad el a frissen sütött változattól. Lehűlése után az olajat fedővel takarjuk le, és tegyük hűvös helyre (pl. az éléskamrába). Másnap folytathatjuk benne a sütést.  

 

Szójás hurka

(4 személyes adag)

 

Készítsünk egy adag 1 dl olajban félig megsütött Húspótló szójamasszát az előző este beáztatott szójakockából. Amíg a szójakocka sül, mossunk meg 20 dg fényezetlen (B-osztályú) rizst, és kb. 2 liter forró vízbe rakva, legalább egyszer átkeverve főzzük teljesen puhára. (Vigyázzunk, ne főzzük túl, mert akkor lottyadt és vízízű lesz a hurka.) Utána szűrjük le róla a vizet, majd 5 dg vöröshagymát vágjunk apróra, és 0,5 dl étolajon pirítsuk sárgára. Tegyük a rizst a pirított hagymával, valamint a visszamaradt olajjal együtt a félig megsütött és ledarált szójamasszához, és öntsünk még hozzá 0,5 dl olajat, majd reszeljünk rá 2 gerezd fokhagymát. Adjunk hozzá 1 púpozott teáskanál majoránnát, 1 csapott mokkáskanál tengeri sót, fél mokkáskanál őrölt szegfűszeget, negyed mokkáskanál őrölt borsot, és villával jól keverjük össze. Ezután osszuk el a masszát négyfelé, és az egyes ada­go­kat csavarjuk előzőleg megvizezett, kb. 28 × 28 centiméteres vékony celofándarabkákba, majd a max. 18 cm hosszú rudakat helyezzük egy nagyobb méretű tepsibe, és közepes tűzön (210 °C-on) süssük kb. 20 percig, amíg a teteje kissé színesedni kezd. Ne süssük túl, mert akkor kiszárad, és elveszti az ízét. A kifakadás elkerülése érdekében a celofán két végét a göngyölés irányában csavarjuk meg, majd szoro­san tűrjük be a töltelékbe, és a kb. 20 dekagrammos rudakat úgy helyezzük a tepsibe, hogy a széle felül legyen.

Ha lehűlt tegyük a hűtőszekrénybe, és legalább 1 napig érleljük.[167] A felmelegítésével járó íz­vesz­te­ség elkerülése érdekében fogyasztás előtt pár órával vegyük a hűtőből, hogy szobahő­mér­sékletre melegedjen. Göngyöljük le róla a celofánt, és keresztben kettévágva tálaljuk. 1 db frissen sütött Gra­ham-zsemlével és almakompóttal vagy őszibarackkompóttal, illetve szilvakompóttal fogyasztva érvényesül leginkább az íze.[168] A celofánt közvetlenül fogyasztás előtt vegyük le róla, mert a szobahőmérsékleten történő tárolás során is kiszárad, megkeményedik a külseje. Más szójás készítményekkel ellentétben a hurka mélyhűtéssel nem tartósítható. (A párolt rizs nem bírja a mélyhűtést. A fagyasztástól vizenyőssé válik.) Jó minőségű hurka csak kásává dagadó, rövid szemű fénye­zetlen rizsből készíthető. A hosszú szemű fényezett rizsből készült hurka szétdől, mivel a pergő rizsszemek kihűlés után megkeményednek, és nem tartják össze a tölteléket. Leszűrés után alaposan csepegtessük le, hogy ne maradjon benne semmi víz. A legjobb, ha a szűrőkanálba hagyjuk, és felhasználásig a főzőedény tetejére rakjuk. Egyébként is meg kell várni, míg lehűl, mert a forró töltelékbe nem lehet belenyúlni, a lehűléséig nem lehet formázni. Mellesleg a hurka jellegzetes magyar étel. Belsőségekből, sertésmájból és egyéb zsigeri szervekből más országokban is készítenek töltelékárut, de nem kevernek bele főtt rizst. Pedig a májas hurka nagyon finom étel. Igazi hungarikum. A szójás változata is hasonlóan ízletes.

 

Lencsefőzelék

(4 személyes adag)

 

Előző este tésztaszűrőben, folyó víz alatt mossunk meg 30 dg megtisztított lencsét. Tegyük egy zománcozott edénybe, és öntsünk rá 7 dl vizet. Másnap adjunk hozzá 5 dg megtisztított vöröshagymát, 1 púpozott mokkáskanál sót, reszeljünk rá 2 gerezd fokhagymát, és fedő alatt főzzük kb. 15 percig, amíg megpuhul. (Annak érdekében, hogy a hagyma íze jobban kifőjön, a szár felőli végénél metsszük be félig.) A főzés során képződő habot teaszűrővel szedjük le róla. (Ha a lencse túl sok vizet szívott fel, akkor öntsünk rá még annyit, hogy ellepje.) Utána távolítsuk el belőle a vöröshagymát, és rántsuk be a főzeléket. 2 evőkanál zabpehelyliszthez adjunk annyi olajat amennyit felvesz, és élénk tűzön, állandóan kevergetve hevítsük habzásig, majd vegyük le a tűzről. Hagyjuk langyosra hűlni, majd dolgozzunk bele 3 evőkanál sűrített paradicsomot és 10 dg tejfölt. Keverjük simára, majd engedjük fel 1 dl hideg tejjel, és adjuk a puhára főtt lencséhez. Végül gyakran megkeverve főzzük még néhány percig, hogy besűrűsödjön. Melegen, 1 szelet Szójás Stefánia vagdalttal, vagy 2 db gombás szójafasírttal a tetején tálaljuk. Rántott hagymakarikákkal is finom. 2 db frissen sütött Graham-zsemlével fogyasszuk. Hűtőszekrényben tároljuk. Lefagyasztani nem lehet, mert a főtt lencse és a főtt bab felengedés után megkásásodik, ehetetlenül gusztustalan lesz.

 

Szójás Stefánia vagdalt[169]

(6 sze­mély­es adag)

 

Előzőleg készítsünk egy adag gombás húspótló szójamasszát a Gombás szójafasírtnál leírt módon, majd sós vízben főzzünk meg 4 tojást. Egy nagyobb húsvágó deszkát egyenletesen hintsünk meg zsemlemorzsával, és terítsük szét rajta a nyers fasírtmasszát. Hámozzuk meg a tojásokat, és hosszában egymás mellé rakva tegyük a kb. 20 × 20 cm méretű massza közepére. A szorosabb illeszkedés érdekében előzőleg vágjunk le a tojások végéből kb. 0,5 centiméternyi darabkát. Utána a gombás szójamassza két szélét göngyöljük rá a tojásokra úgy, hogy a burok hézagmentesen záródjon.[170] Két rósej­b­nisütő- vagy tortalapáttal alányúlva, óvatosan helyezzük a töltött vagdaltat egy kisebb méretű kiolajozott tepsibe. Kenjük meg a tetejét és kör­ben az oldalát 1 felvert tojással, majd közepes tűzön (210 °C-on) süssük kb. 25 percig, amíg a teteje világospirosra pirul. Kivétel után a kifolyt olajat locsoljuk a tetejére, hogy ne száradjon ki. Lehűlve tegyük a hűtőszekrénybe, és legalább 1 napig érleljük. (Takarjuk le papírral, hogy ne száradjon ki.) Másnap vágjuk kb. 2 cm vastag szeletekre, és rósejbni­sütő lapáttal óvatosan kiemelve, főzelékekhez fel­tét­ként tálaljuk. A felmelegítéssel járó ízvesz­te­ség elkerülése érdekében fogyasztás előtt pár órával vegyük a hűtőből, hogy szobahő­mérsékletre melegedjen. (A felmelegítés hiánya ez esetben sem okoz gondot. A forró főzelékre rakva ugyanis pár perc alatt átmelegedik a feltét is.) Lefagyasztani nem lehet, mert a főtt tojás nem bírja a mélyhűtést. 

Kelkáposztafőzelék

(4 személyes adag)

 

70 dg megtisztított kelkáposztát a torzsája és a vastag főerek nélkül vágjunk kb. 2 cm széles szeletekre, majd folyó víz alatt mossuk meg. 5 dg vöröshagymát vágjunk apróra, és 2 evőkanál étolajon egy nagyobb edényben dinszteljük üvegesre. Tegyük bele a feldarabolt kelkáposztát, adjunk hozzá 1 púpozott mokkáskanál sót, egy csipet őrölt borsot, és fél mokkáskanál őrölt köménymagot vagy majoránnát.[171] Utána engedjük fel 7 dl vízzel, reszeljünk bele 2 gerezd fokhagymát, és fedő alatt főzzük 10 percig, amíg a káposzta félig megpuhul. (Nyáron a zsenge kelkáposztára vagy a sötétzöld levelű fodros kelkáposztára csak 6 dl vizet öntsünk.) Közben 25 dg lisztes burgonyát hámozzunk meg, vágjuk kb. 1 centiméteres kockákra, és újból megmosva tegyük a félig meg­főtt kelkáposztához. Főzzük még kb. 20 percig, amíg a káposzta és a burgonya megpuhul. Közben 2 evőkanál zabpehelyliszthez adjunk annyi olajat amennyit felvesz, és élénk tűzön habzásig hevítve készítsünk belőle rántást. Vegyük le a tűzről, hagyjuk lan­gyosra hűlni, majd állandó kevergetés mellett engedjük fel annyi hideg vízzel, hogy tejszín sűrűségű legyen, és öntsük a főzelékbe. Végül gyakran megkeverve főzzük még pár percig, hogy besűrűsödjön. (Berántás előtt a kelkáposztán annyi víz maradjon, hogy félig ellepje.) Melegen, feltéttel tálaljuk. Szójapörkölttel vagy 2 gombás szója­fasírttal fogyasztva érvényesül leginkább az íze. 2 frissen sütött Graham-zsemlét is adjunk hozzá. Hűtőszekrényben tároljuk. A többi káposztás étellel ellentétben (pl. székelykáposzta) a kelkáposzta­főzel­ék nem fa­gyaszt­ható le. A főtt krumpli ugyanis nem bírja a fagyasztást. A mélyhűtés során megkásásodik, gusztustalanná válik.

Szójapörkölt

(4 személyes adag)

 

Előző este vagy néhány órával a felhasználás előtt áztassunk be 10 dg szójakockát a Szójate­per­tőnél és a Húspótló szójamasszánál leírt módon. Sütés előtt öntsük le a levét egy pohárba, és öblítsük át, majd töltsünk rá ugyanannyi tiszta vizet, mint amennyit leöntöttünk róla. Tegyünk rá 2 púpozott teáskanál szójaízesítő fűszerkeveréket, öntsünk rá 1 dl étolajat, és fedő nélkül, teljes lángon, gyakran megkeverve süssük zsírjára. Még mielőtt az összes olajat felszívná, adjunk hozzá 5 dg apróra vágott vöröshagymát, és reszeljünk rá 1 gerezd fokhagymát. 4 megmosott zöldpaprikát szeleteljünk fel, és keverjük az üvegesre dinsztelt hagymához. Miután a zöldpaprika megpuhult, tegyünk bele 2 közepes méretű megmosott paradicsomot is cikkekre vágva, majd adjunk hozzá 1 teáskanál fűszerpaprikát, fél mokkáskanál sót, fél teáskanál szárított bazsalikomot és egy csipet őrölt borsot.[172] (Télen a zöldpaprika és a paradicsom 3 dl konzervlecsóval helyettesíthető.)[173]

Amikor a lecsó zsírjára sült, szórjunk a pörköltre 1 evőkanál zabpehelylisz­tet, keverjük össze, majd lassan adagolva öntsünk rá 2 dl hideg vizet, és folyamatosan kevergetve forraljuk össze.[174] (Ha másnapra készítjük 3 dl vizet öntsünk rá, mert a szója a tárolás alatt is sok nedvességet szív magába. Érdemes előző nap elkészíteni, mert a szójapörkölt is egynapi érlelés után a legfinomabb.) Főzelékekhez feltétként tálalható. Galuskához, párolt rizshez szervírozva azonban finomabb, ha tejfölösen készítjük. Ebben az esetben a vízzel való felhígítás előtt adjunk még a szójapör­költhöz 5 dg tej­fölt, majd jól összekeverve forraljuk fel. Melegen tálaljuk. Adjunk mellé valamilyen savanyúságot (pl. kovászos uborka, csalamádé, káposztasaláta). A Tejfölös szójapaprikás csak hűtőszekrényben tárolható. Ha másnapra besűrűsödne, öntsünk alá kevés vizet, és forraljuk pár percig. Szükség esetén berakhatjuk a mélyhűtőbe is, mert a szója jól bírja a fagyasztást.

 

Tejfölös szójatokány

(4 személyes adag)

 

Elkészítési módja nagyon hasonló a tejfölös szójapaprikáshoz, csak az állaga és a fűszerezése más. Előző este vagy néhány órával a felhasználás előtt áztassunk be 10 dg szójaszeletet[175] a Szójate­per­tőnél és a Húspótló szójamasszánál leírt módon. Sütés előtt öntsük le a levét egy pohárba, és öblítsük át, majd töltsünk rá ugyanannyi tiszta vizet, mint amennyit leöntöttünk róla. Utána a megdagadt szójaszeleteket vágjuk ketté, és keresztben metéljük kb. 1 cm széles csíkokra. Tegyünk rá 2 púpozott teáskanál szójaízesítő fűszerkeveréket, öntsünk rá 1 dl étolajat, és fedő nélkül, teljes lángon, gyakran megkeverve süssük zsírjára. Még mielőtt az összes olajat felszívná, adjunk hozzá 5 dg apróra vágott vöröshagymát, és reszeljünk rá 1 gerezd fokhagymát.

4 megmosott zöldpaprikát szeleteljünk fel, és keverjük az üvegesre dinsztelt hagymához. Miután a zöldpaprika megpuhult, tegyünk bele 2 közepes méretű megmosott paradicsomot is cikkekre vágva, majd adjunk hozzá fél mokkáskanál sót és 1 mokkáskanál frissen reszelt gyömbért. (Télen a zöldpaprika és a paradicsom 3 dl konzervlecsóval helyettesíthető. Friss gyömbér helyett pedig fél mokkáskanál gyömbérport is tehetünk bele.) A mediterrán ízek kedvelői gyömbér helyett fűszerezhetik fél mokkáskanál őrölt kakukkfűvel is. Az egzotikus konyhák hívei fél mokkáskanál curryt tegyenek bele. Amikor a lecsó zsírjára sült, szórjunk a tokányra 1 teáskanál lisztet és egy kis csokor apróra vágott petrezselymet. Keverjük össze, majd dolgozzunk bele 10 dg tejfölt. Végül lassan adagolva öntsünk rá 2 dl vizet, és folyamatosan kevergetve forraljuk fel. A szójatokány főzelékekhez feltétként tálalható, de párolt rizzsel vagy galuskával fogyasztva is finom. Párolt rizzsel vagy galuskával tálalva adjunk mellé valamilyen savanyúságot (pl. kovászos uborka, csalamádé, káposztasaláta). Hűtőszekrényben tároljuk. Ugyanígy készül a Borsos szójatokány. A különbség csak annyi, hogy ebbe gyömbér, illetve kakukkfű helyett fél mokkáskanál őrölt borsot kell tenni.

 

Káposztasaláta

(6 személyes adag)

 

Kovászos uborkát és csalamádét csak önerjesztéses savanyúságként érdemes készíteni. Ez az eljárás azonban bonyolult, és sok időt vesz igénybe.[176] Ízletes káposztasalátát azonban az év bármely szakában könnyen és rövid idő alatt készíthetünk:

5 dg vöröshagymát vágjunk apróra. 4 dl vízhez adjunk 3 evőkanál almaecetet, 2 púpozott teáskanál szőlőcukrot, 1 púpozott teáskanál sót és negyed mokkáskanál őrölt borsot. A salátalevet öntsük a hagymára, majd 60 dg fehér káposztát torzsája nélkül reszeljünk durvára, és adjuk hozzá. Jól összekeverve rakjuk egy fémfedéllel zárható 9 deciliteres befőttesüvegbe, és néhány napig hűtőszekrényben érleljük. Fogyasztás előtt adagoljuk kis lapos tányérokra, csurgassunk rá néhány csepp salá­ta­olajat, és őrölt köménnyel megszórva tálaljuk. Intenzívebb lesz az íze, ha fél mokkáskanál kömény­magot szárazon pattogásig pirítunk, és kifőzzük. Ha lehűlt szűrjük le, és ebből a fűszeres teavízből készítsük a salátalevet. Az ínyencek egy kis csokor apróra vágott kaprot vagy 2 dg finomra reszelt tormát is keverhetnek bele. (Ez esetben a vitaminok és ásványi anyagok felszívódását elősegítő pár csepp saláta­olajat is most tegyük bele.) Érdemes korábban elkészíteni, mert minél tovább érleljük, annál finomabb lesz. Sokáig ne halogassuk a káposztasaláta fogyasztását, mivel 2 hét után megromlik. (Ha fémfedéllel légmentesen lezárjuk, 3 hétig is eláll. A fűszeres teavíz használata is növeli az eltarthatósági időt, mivel a felforralt víz már nem tartalmaz baktériumokat.) Jól bírja azonban a fagyasztást, ezért a maradékot tegyük a mélyhűtőbe. Még finomabb lesz ez a saláta, ha apróra vágva 10 dg zöldpaprikát és 10 dg paradicsomot is keverünk hozzá. Ez esetben tegyünk még bele negyed mokkáskanál sót. Ez a változat hűtőben csak 1 hétig tartható el, a mélyhűtést azonban szintén jó bírja.

 

Tejfölös gombapaprikás

(4 személyes adag)

 

0,5 kg barna csiperkegombát folyó vízben mossunk meg, és vágjuk 4-5 mm vastag szeletekre. (A vastag szárat előzőleg hosszában hasítsuk ketté, a nagyméretű gombafejeket pedig keresztben vágjuk ketté.) 5 dg vöröshagymát aprítsunk fel, és tapadásgátló bevonattal ellátott serpenyőben, 0,5 dl étolajon dinszteljük üvegesre. Utána tegyük hozzá a gombát, majd keverjünk bele egy kis csokor apróra vágott petrezselymet, 1 teáskanál fűszerpaprikát, 1 csapott mokkáskanál sót és egy csipet őrölt borsot. A különleges ízek kedvelői petrezselyem helyett 1 mokkáskanál apróra vágott friss (télen negyed mokkáskanál szárított) kakukkfüvet tesznek bele. Teljes lángon, állandóan kevergetve süssük zsírjára. Kóstoljuk meg, és ha nem elég puha, süssük még pár percig, de ne pirítsuk. (Ne öntsünk rá vizet, és ne főzzük, mert a sokáig főzött gomba meggumisodik. (Nyáron a kiszáradt, fonnyadt gomba alá azonban mindjárt az elején öntsünk kevés vizet, hogy sütés közben ne égjen le, és pirítás nélkül megpuhuljon.)

Ezután szórjunk rá 1 teáskanál lisztet. Keverjük össze, majd adjunk hozzá 5 dg tejfölt, és ezt is jól dolgozzuk bele. Végül engedjük fel 1,5 dl, illetve annyi hideg vízzel, amennyi levet akarunk a gombapaprikásnak, és állan­dóan kevergetve forraljuk össze. Akkor kész, amikor a zsírszemcsék eltűnnek a tetejéről. Párolt rizzsel, savanyúság nélkül tálalva érvényesül leginkább az íze. Csak hűtőszekrényben tárolható. Sajnos a tejfölös gombapap­rikás hamar romlik. Jól bírja azonban a fagyasztást, így a mélyhűtőben huzamosabb ideig is eltartható. A tejfölös gombapaprikás tejföl nélkül, Gombapörköltként is elkészíthető. Ezt a változatot főleg főzelékekhez használják, feltétként. A gomba­pörkölt­höz 60 dg gombát használjunk.

A gomba­pörköltből könnyen csinálhatunk Hamis vesevelőt, ha csiperke- és pöfeteggom­bából készítjük fele-fele arányban. A pöfeteggombát kockákra vágjuk. Mivel a pöfeteggomba hamar romlik, lehetőleg még a vásárlás napján fel kell dolgozni. Mielőtt alapos mosás után nagy kockára vágnánk, húzzuk le a héját, illetve hámozzuk meg. Az igazihoz hasonlóan a hamis vesevelő is fogyasztható önálló ételként. Ez esetben üssünk fel 2 tojást, adjunk hozzá két csipet sót, verjük habosra, és öntsük a kész pörköltre. Alaposan átkeverve a tojás­rántottá­val megegyező módon süssük meg. Frissen sütött Graham-zsemlével tá­laljuk.

 

Galuskakészítés

(4 személyes adag)

 

Egy vékony falú zománcozott edényben tegyünk a tűzhelyre 4 liter vizet, és keverjünk bele 1 evőkanál étolajat, valamint 1 teáskanál sót. Az intenzív ízek kedvelői só helyett szórjanak bele 1 púpozott teáskanál Vegetát. Mielőtt a víz felforrna, 2 tojáshoz adjunk 1 mokkáskanál sót, és faka­nállal verjük habosra. Utána öntsünk rá 2,2 dl vizet, majd adjunk hozzá 40 dg lisztet, és keverjük simára. Ezt csak addig végezzük, amíg a massza csomómen­tessé válik, mert az alaposan kidolgozott galuskatészta szíjas lesz. Amennyi­ben túl sűrű lenne, tegyünk hozzá még egy kis vizet. Átlagosnál nagyobb méretű tojások használata esetén viszont csak 2 dl vizet adjunk hozzá. A tészta akkor jó, amikor még éppen nem folyik le a deszkáról. Ekkor öntsünk egy merőkanálnyi tésztát a forró vízbe mártott nyeles vágódeszka közepére, és egy gyakran megnedvesített egyenes pengéjű késsel gyorsan szaggassuk bele a felforralt vízbe. Ezt úgy csináljuk, hogy nedves késsel vágjunk ki egy ujjnyi szeletet a tészta széléből, majd keskeny darabokra metélve csúsztassuk a lobogó vízbe. (Olyan nagyobb méretű kést használjunk hozzá, amelynek az éle egyenes, és a hegye nincs sarlószerűen lekerekítve. A profi háziasszo­nyok úgy biz­to­sítják a galuska egyenletes puhulását, hogy először nagyobb­ra, majd fokozatosan kisebbre szaggatják a tésztát.) Aki a kemény galuskát kedveli, kifőzés előtt pihentesse a tésztát min. negyedóráig.

Kifőzdékben, éttermekben ez a lassú és munkaerő-igényes módszer nem alkalmazható. Számukra a Bernáth-féle galuskaszaggató[177] ajánlott. Ezzel a magyar gyártmányú készülékkel igen formás ga­luskát készíthetünk. Ehhez azonban keményebb tésztára van szükség, ezért kb. 10%-kal kevesebb vizet adjunk a liszthez, hogy a sűrűn elhelyezett lyukakból kipréselt tészta ne ragadjon össze. (A préselés során úgy tűnik, hogy így is össze fog ragadni, de emiatt ne aggódjunk. A forró vízben a tésztadarabok szét fognak válni.) Ennek előfeltétele, hogy időnként keverjük át a galuskát. Mindkét tésztát lobogó forró vízben, a szaggatás befejezésétől számítva kb. 15, a lágyabb változatot pedig 10 per­cig kell főzni, amíg feljön a víz felszínére és megpuhul. Amikor megkóstolva jónak találjuk, szűrőkanállal szedjük ki, meleg vízzel öblítsük át, és jól lecsurgatva keverjük össze 2 evőkanál forró étolajjal. Köretként vagy ízesítve melegen tálaljuk. Hűtőszekrényben tárol­juk.[178]

 

A kifőtt galuskából percek alatt készíthetünk finom Tojásos galuskát. Üssünk fel 4 nagyobb tojást, adjunk hozzá 2 evőkanál étolajat, negyed mokkáskanál sót, és verjük habosra. Lángterelő felett melegítsünk fel a galuskát, és öntsük rá a felvert tojást. Teljes lángon fakanállal addig kevergessük, amíg a tojás megszilárdul. Melegen, fejes salátával vagy kovászos uborkával önálló ételként tálal­juk. (Télen káposztasalátát adhatunk hozzá.) Az ínyencek kevés reszelt sajtot szórnak a tetejére. Március végén, a medvehagyma szezonban keverjünk a tojásba 2 evőkanál apróra vágott medvehagymát. Ettől igen finom, pikáns íze lesz. Szezonon kívül 10 dg apróra vágott és 2 evőkanál étolajon sárgára sütött póréhagymával pótolhatjuk a medvehagymát.

 

Fejes saláta

(4 személyes adag)

 

Méretétől függően 2-4 fej fejes salátát tisztítsunk meg, majd szedjük szét leveleire, és a vastag ereket vágjuk ki. (Aki a ropogós salátát kedveli, előzőleg rakja a salátafejeket polietilénzacskóba és légmentesen lezárva kb. 10 percre tegye a hűtőbe.) A zsenge salátaleveleket erős vízsugár alatt mossuk meg, majd összefogva vágjuk kb. kétujjnyi széles szeletekre. Utána 8 dl vízbe keverjünk 4 teáskanál szőlőcukrot, 2 teáskanál sót, és 0,6 dl almaecetet. Forgassuk bele a leveleket, és hagyjuk ázni legalább fél óráig. A magyaros ízek kedvelői kevés apróra vágott póréhagymát is tehetnek a páclébe. Salátástálra kiszedve, és kevés lével leöntve tálaljuk. Vitamintartalmának felszívódása érdekében csepegtessünk rá kevés hidegen sajtolt olajat. Külföldön dresszinggel meglo­csolva fogyasztják a különböző salátaleveleket. Ennek egyik oka, hogy az ecetes lébe áztatott vékony levelek egy idő után összeesnek, gusztustalanul lottyadttá válnak. Ez azonban könnyen elkerülhető, ha a salátalébe ecet helyett citromlevet teszünk. Ez esetben nem fog összeesni a saláta. Egész nap felszolgálható lesz, sőt másnap is roppanós marad.

 

Tojáspörkölt

(4 személyes adag)

 

Először sós vízben főzzünk keményre 4 nagyobb, vagy 6 kisebb méretű tojást. Utána 5 dg vöröshagymát aprítsunk fel, és egy nagyobb méretű serpenyőben 0,4 dl étolajon dinszteljük üvegesre, majd szeljünk bele 4 zöldpaprikát. Ha a paprika megpuhult, tegyünk hozzá 2 közepes méretű paradicsomot kisebb darabokra vágva, majd keverjünk bele 1 mokkáskanál fűszerpaprikát, fél mokkáskanál sót, negyed mokkáskanál őrölt borsot, reszeljünk rá 1 gerezd fokhagymát, és lángterelő felett süssük tovább, amíg lecsó lesz belőle. Télen a paprika és a paradicsom 3 dl konzervlecsóval helyettesíthető. Amikor a lecsó zsírjára sült, szór­junk rá 1 mokkáskanál zabpehelylisztet, keverjük össze, majd lassan adagolva öntsünk rá 2 dl vizet, és folyamatosan kevergetve forraljuk össze. Végül vegyük le a lángot takarékra, és a kemény tojásokat vágjunk cikkekre, vagy karikákra. Arányosan elosztva tegyük a lecsóra, finoman rázzuk össze vele, és forraljuk át. (Ha a paprikás lé nem lepi el a tojásokat, kanállal finoman nyomkodjuk bele.) Főzelékekhez feltétként tálalható. Hűtőszekrényben tároljuk.

 

Hagymatokány

(4 személyes adag)

 

70 dg kisebb méretű vöröshagymát tisztítsunk meg, vágjuk kb. 1 cm széles gerezdekre, és egy vastag falú serpenyőben vagy lángterelő felett, 0,4 dl étolajon, fedő alatt, élénk tűzön pároljuk kb. negyedóráig, amíg megpuhul. (Mielőtt beletennénk a serpenyőbe, nyomkodjuk szét kisebb darabokra, hogy könnyebben átsüljön.) Utána vegyük le róla a fedőt, és állandóan kevergetve, teljes lángon pirítsuk sárgára. (Ha nem pirul egyformán, a színesedő darabokat villával szedjük ki a serpenyőből, és amikor a nagyok is megsültek, tegyük vissza. Így az apró darabok nem égnek meg, mire a nagyobbak megpirulnak.) Amikor a teljes mennyiség aranysárgára sült, adjunk hozzá 1 teáskanál fűszerpaprikát, 1 mokkáskanál sót és egy csipet őrölt borsot. Szórjunk rá 1 csapott evőkanál zabpehelylisztet, dolgozzuk el, majd adjunk hozzá 5 dg tejfölt, és ezt is jól keverjük bele.[179] Végül engedjük fel 2 dl vízzel, és az egészet forraljuk össze. Párolt rizzsel tálalva érvényesül leginkább az íze, de feltétként különféle kásákhoz, főzelékekhez is adható. Hűtőszek­rényben tároljuk. Ha másnapra besűrűsödne, keverjünk bele kevés vizet, és forraljuk fel.

 

Rántott hagymakarika

(4 személyes adag)

 

4 közepes méretű (kb. 10 dekagrammos) vöröshagymát tisztítsunk meg, és keresztben vágjuk kb. 1 cm széles szeletekre. Az egyes szeleteket szedjük szét, és a külső hagymakarikákat forgassuk meg lisztben. Utána verjünk fel 2 nagy tojást, keverjünk bele fél mokkáskanál Vegetát, és márt­suk bele a lisztes karikákat. (Pikánsabb lesz az íze, ha a tojáspépbe 1 gerezd áttört fokhagymát és negyed mokkáskanál fűszerpaprikát is keverünk.) Végül forgassuk meg zsemle­morzsában és bő, forró olajban, közepes lángon süssük aranysárgára. Melegen, feltétként tálaljuk. Főzelékekkel érvényesül leginkább az íze, de tartármártással leöntve, vagy párolt rizzsel fogyasztva is finom.

A megtisztított vöröshagymát közvetlenül sütés előtt vágjuk fel, mert az állás során kevés levet enged, és nem tapad rá olyan jól a panír. A kisebb hagymadarabokat egy befőttesüvegbe rakva tegyük hűtőszekrénybe, és egyéb készítményekhez (pl. pörköltekhez) használjuk el. Hagymatokánynak is kiválóan alkalmas. A tetejét megvizezett celofánnal borítsuk be, mert fémfedővel légmentesen lezárva befülled, és pár nap alatt bebarnul, megromlik.[180] Amennyiben 2 napra készítjük a rántott vöröshagymát, ne süssük ki az egészet, mert másnap felfrissítve nem olyan finom. A bepanírozott hagymakarikák felét tegyük tányérra, bujtassuk nejlonzacskóba, és rakjuk a hűtőbe. Másnap kisütve olyan lesz, mint az előző napi. Nem válik le róla a panír, mint a nagy víztartalmú zöldségekről.

 

Tarhonya[181]

(4 személyes adag)

 

40 dg szárított tarhonyát[182] vastag falú lábasban, 2 evőkanál étola­jon, állandó kevergetés mellett pirítsunk zsemleszínűre. (Ha nincs vastag falú lábasunk, tegyünk alá lángterelőt.) Utána öntsünk rá 6,5 dl meleg vizet, adjunk hozzá 1 mokkáskanál sót, és lefedve, lángterelő felett főzzük min. fél óráig, amíg megpuhul. Időnként keverjük meg, nehogy leégjen. Ha nem elég puha, öntsünk alá még egy kis vizet, és főzzük tovább. Túl sokat azonban ne adjunk hozzá, hogy a puhára párolt tarhonya különálló sze­mekben maradjon. Melegen, köretként tálaljuk. Szójapör­költtel a tetején érvényesül leginkább az íze. Savanyúságként cék­lasalá­tát adjunk hozzá. Hűtőszekrényben tároljuk. (Mielőtt betennénk a hűtőbe, villával keverjük át, lazítsuk fel.) A párolt rizzsel ellentétben a tarhonyát előző nap is elkészíthetjük, mert kiszáradva jobb ízű és kellemesebb állagú, mint frissen. A többi főtt tésztával ellentétben a tarhonya annál finomabb, minél régebben készítették. A hűtőből kivéve melegítsük fel. Ennek legegyszerűbb és a legkevésbé ártalmas módja, hogy a grillsütő tálcáján szétterítjük.

 

Céklasaláta

(4 személyes adag)

 

60 dg céklát mosás után hámozzunk meg, és vágjuk kb. 1 cm széles hasábokra.[183] A feldara­bolt céklát helyezzük egy zománcozott edénybe, öntsünk rá annyi vizet, hogy majdnem ellepje, adjunk hozzá 1 mokkáskanál köménymagot, és néhányszor óvatosan átkeverve főzzük puhára. (Főzési ideje min. fél óra, de a tavalyi fonnyadt céklát több mint 1 órán át kell főzni.) Az elpárolgó vizet időnként pótoljuk. (A főzés végén annyi víz maradjon rajta, hogy éppen ellepje.) Ha megpuhult, hagyjuk kihűlni. Utána 3 púpozott teáskanál szőlőcukorral és 3 teáskanál almaecettel ízesítsük. Végül 2 dg friss tormát reszel­jünk le, szórjuk a céklára, és összekeverve hűtőszekrényben másnapig érleljük.[184] Fogyasztás előtt adagoljuk salátástálakba, csurgassunk rá néhány csepp salátaolajat, és öntsük rá a levét is arányosan elosztva. Fémfedéllel légmentesen lezárva hűtőszekrényben tároljuk. Néhány napi érlelés után lesz a legfinomabb.

 

Karfiolpörkölt

(4 személyes adag)

 

1,3 kg friss, fehér karfiolt zöldjétől megszabadítva szedjünk szét rózsáira, folyó vízben mossuk meg, és vágjuk 1,5-2 cm széles darabokra. A torzsáját vastagon hámozzuk meg, majd hosszában kettéhasítva és 2-3 mm vastag szeletekre vágva ezt is adjuk hozzá. 5 dg vöröshagymát aprítsunk fel, és 1,2 dl étolajon dinszteljük üvegesre. Rakjuk rá a feldarabolt karfiolt, és ezt is dinszteljük pár percig. Utána öntsünk rá 0,3 dl vizet, keverjünk hozzá 1 teáskanál fűszerpaprikát, 1 mokkás­kanál sót, és takaréklángon, fedő alatt pároljuk puhára. Időnként keverjük meg, nehogy leégjen. Ha nem elég puha, öntsünk alá még egy kis vizet, és pároljuk tovább. Végül fedő nélkül süssük le zsírjára, majd üssünk fel 4 tojást, adjunk hozzá fél mokkáskanál sót, és jól felverve öntsük rá. Teljes lángon fino­man kevergessük, amíg megszilárdul. Melegen, önálló ételként tálaljuk. Fűszerpaprikával és őrölt borssal megszórt tejfölös uborkasalátával fogyasszuk. Aki igényli, annak adjunk hozzá 1 frissen sütött Graham-zsemlét. Hűtőszekrényben tároljuk.

Ezt az igen ízletes ételt télen is élvezhetjük, mert mind a megtisztított karfiol, mind a meghámozott és vékonyra gyalult uborka jól fagyasztható. Arra azonban ügyeljünk, hogy csak a nyáron feldolgozott szabadföldi karfiolnak és uborkának van jó íze. Ráadásul ilyenkor a legolcsóbb. A fentiekkel megegyező módon készül Brokkolipörkölt. A különleges, markáns íz kialakulásának előfeltétele a friss, haragoszöld brokkoli használta. A karfiol kiválasztása során ügyeljünk arra, hogy egyes kereskedők annyi levelet hagynak rajta, amennyi a kelvirág tömegét is elérheti. A zöldjétől megfosztott, és megtisztított kelvirág súlyának 90 dekagrammnak kell lennie. Friss brokkoliból a kevesebb zöldvesz­teség miatt 1,2 kg is elegendő. Télen a teljesen megtisztított mirelit karfiolból, illetve brokkoliból szintén 90 dekagrammot használjunk. A mirelit zöldséget fagyott állapotban tegyük az edénybe, és ne öntsünk hozzá vizet, mert a rajta levő zúzmara elegendő folyadékot ad a puhára páro­láshoz. Teljesen puhára ne főzzük egyik zöldséget se, mivel a zsírjára sütésnél is puhul, és a végén kása lesz belőle.

 

Tejfölös uborkasaláta

(4 személyes adag)

 

90 dg közepes méretű salátauborkát (télen kígyóuborkát) mossunk meg, és meghámozva vékonyan gyaluljuk le. (1 milliméternél ne legyen vastagabb, mert akkor rágós lesz, és nem tudja átjárni a fűszeres lé.) Ha fürtös uborkát használunk, akkor a két végéből szeljünk le egy keveset, és a leeső darabokat ízleljük meg, hogy nem keser­nyések-e. Ha igen, addig vágjuk, amíg a keserű íz el nem tűnik, és csak utána gyaluljuk le. Ezután szórjunk rá 1 teáskanál sót, keverjük össze, és hagyjuk állni kb. fél óráig. 2 gerezd fokhagymát reszeljünk le, öntsünk rá 3 teáskanál almaecetet, adjunk hozzá 3 evőkanál tejfölt, és egy befőttesüvegbe téve dolgozzuk össze. Végül keverjük hozzá a levéből kiszedett és jól kinyomkodott uborkát is, majd lefedve hűtőszek­rényben néhány óráig érleljük. Fogyasztás előtt kis lapos tányérokra adagoljuk, és őrölt borssal, fűszerpaprikával finoman megszórva tálaljuk.

Vékonyra gyalult, héj nélküli gyorsfagyasztott uborkából télen is ízletes salátát készít­hetünk. Házilag is fagyaszthatunk magunknak salátának valót. Mivel a fagyott uborka nagyon összeesik, sok levet enged, most 1 kilogrammot használjunk egy adaghoz. A gyalulás során kiszivárgott levét ne öntsük a zacskóba. Sózni most nem szabad. Nagyméretű, magvas uborkát is fagyaszthatunk erre a célra. Ez esetben hosszában hasítsuk ketté, kanállal kaparjuk ki a magjait, és a húsát gyaluljuk le. A mirelit uborkát fagyosan, teljes felengedés előtt kell feldolgozni, akkor ropogós marad. Ha olvadás közben nem éri levegő, nem puhul meg. (A fagyasztott uborkát nem szabad kifacsarni, csak öntsük le róla a levét. Amennyiben hagyjuk teljesen felengedni, sok levet enged, ami veszendőbe megy, és a visszamaradt alacsony nedvességtartalmú uborkaszeletek rágósak lesznek.) A mirelit uborkát fél teáskanál sóval ízesítsük.

 

Szójás székelykáposzta

(4 személyes adag)

 

10 dg szójakockából készítsünk Szójapörköltet a fenti recept szerint, de ne engedjük fel vízzel. Előtte öblítsünk át 70 dg vecsési sava­nyú káposztát. Ennek legcélszerűbb módja, hogy a káposzta polietilénzacs­kóját teleöntjük hideg vízzel, jól összerázzuk, és az összefo­gott nyíláson át leengedjük az összes levét. (Öblítés előtt érdemes a sava­nyú káposzta levét leönteni egy pohárba. Egyrészt azért, mert igen egész­séges ital, másrészt ha túlságosan átmostuk a káposztát és ízetlenné vált, utólag egy kis lé hozzáadásával helyrehozhatjuk a hibát.) A túlzott savanyúságtól megszabadított mosott káposztát tegyük egy zománcozott edénybe, öntsünk rá annyi vizet, hogy jól ellepje. Fedő alatt főzzük min. 1 órán keresztül. Ha elfőtte a levét, öntsünk rá még egy kis vizet, és főzzük tovább, amíg megpuhul. (A végén annyi lé maradjon rajta, hogy a káposztát éppen ellepje.) Ekkor keverjük bele a víz nélküli szójapörköltet, és fedő nélkül főzzük még kb. 5 percig, hogy a káposzta besűrűsödjön. Végül dolgozzunk bele 10 dg tejfölt, és forraljuk fel. Melegen, 2 db frissen sütött Graham-zsemlével tálaljuk. Hűtő­szek­rényben tároljuk. Szükség esetén berakhatjuk a mélyhűtőbe is, mert a szója és a káposzta is jól bírja a fagyasz­tást.

 

Parajfőzelék

(4 személyes adag)

 

Előző este vegyünk ki 90 dg mirelit spenótot a mélyhűtőből, és tésztaszűrőbe rakva tegyük a normál hűtőtérbe, hogy felengedjen, és a leve kicsepegjen[185]. (Erre a célra vagdalt spenótot használjunk. Ne parajpürét vagy parajkrémet vegyünk, mert ezek a trutymók meglehetősen gusztustalanok és ízetlenek.) Másnap vékonyan szeleteljünk fel 1 fehér lisztből készült 5 dekagrammos bolti zsemlét, majd 3 dl tejből öntsünk rá annyit, hogy átnedvesedjen, és villával törjük össze. (Áztatáshoz az 1-2 napos szikkadt zsemle a legjobb. A friss egy csomóba összeragad, nehéz szétzúzni.) Utána 2 evőkanál fehér liszthez adjunk annyi étolajat, amennyit felvesz, reszeljünk rá 2 gerezd fokhagymát, és élénk tűzön habzásig hevítve készítsünk belőle rántást. (Állandóan kevergetve addig süssük, amíg elkezd pezsegni, de ne hagyjuk színesedni.) A szokásosnál nagyobb méretű edényben pirított rántáshoz tegyük hozzá a hűtőből kivett parajt, és állandóan kevergetve, lángte­relő felett főzzük kb. 5 percig. Időközben adjuk hozzá a jól kinyomkodott zsemlét is, és alaposan beledolgozva forraljuk össze a spenóttal. (Ha a beáztatott zsemle nem elég puha, kissé melegítsük fel, és néhányszor keverjük át a pépet.) Ezt követően öntsük hozzá a maradék, és a zsemléből kinyomkodott tejet. Szórjunk rá 1 púpozott mokkáskanál sót, és negyed mokkáskanál őrölt borsot, majd tovább kevergetve forraljuk fel. (Miután felengedtük tejjel, már ne főzzük sokáig, és ne keverjük intenzíven, mert nyúlós lesz, és ízetlenné válik.) Melegen, feltéttel tálaljuk. Szójapörkölttel vagy gombás szójafasírttal érvé­nye­­sül leginkább az íze, de tükörtojással fogyasztva is finom. 2 db frissen sütött Graham-zsemlét adjunk hozzá. Hűtőszekrényben tároljuk. Ha másnapra besűrűsödne, öntsünk bele egy kis tejet, és for­raljuk fel. Mivel a spenót jól bírja a fagyasztást, a parajfőzeléket is betehetjük a mélyhűtőbe.

 

Zöldborsófőzelék

(4 személyes adag)

 

Először vegyünk ki a mélyhűtőből 90 dg mirelit zöldborsót, és öntsük szűrőkanálba. (Ha a borsó zúzmarás vagy jégdarabok vannak a zacskóban, ez annak a jele, hogy a bolti tárolás során felengedett, és újra fagyasztották. Ez esetben meleg vízzel öblítsük le.) Tegyük egy zománcozott edénybe, adjunk hozzá 1 evőkanál étolajat, 1 mokkáskanál barna cukrot, 1 púpozott teáskanál sót, és dinsz­teljük pár percig. Utána engedjük fel annyi vízzel, hogy félig ellepje, és fedő alatt főzzük kb. 5 percig, amíg megpuhul. Közben 2 evőkanál zabpehelyliszthez öntsünk annyi olajat, amennyit felvesz, és élénk tűzön habzásig hevítve készítsünk belőle rántást. Szórjunk bele egy kis csokor apróra vágott petrezselymet, és miután átsült vegyük le a tűzről. Hagyjuk lan­gyosra hűlni, és adjunk hozzá 10 dg tejfölt. Dolgozzuk simára, majd lassan engedjük fel 1 dl hideg tejjel, és öntsük a főze­lékhez. Végül állandó kevergetés mellett főzzük még pár percig, hogy besűrűsödjön. Melegen, feltéttel tálal­juk. Rántott szójával a tetején a legfinomabb, de gombás szója­fasírttal, szójás Stefánia vagdalttal fogyasztva is finom. Rántott gombát is rakhatunk rá.[186] 1 db frissen sütött Graham-zsemlét adjunk hozzá. Hűtőszekrényben tároljuk. Ha másnapra besűrűsödne, öntsünk rá egy kis tejet, és forraljuk fel. Mivel a zöldborsó jól tűri a mélyhűtést, a maradék lefagyasztható.

 

Finomfőzelék

(4 személyes adag)

 

Először 5 dg vöröshagymát metéljünk apróra. 30 dg sárgarépát és 30 dg karalábét tisztítsunk meg, vágjuk kb. 0,5 cm széles kockákra, és a hagymával együtt 1 evőkanál étolajon, 1 púpozott mokkáskanál só, valamint fél mokkáskanál barna cukor hozzáadásával dinszteljük pár percig.[187] Utána engedjük fel 3,5 dl vízzel, és fedő alatt főzzük kb. 10 percig, amíg kissé meg­puhul. Ek­kor adjunk hozzá 30 dg mirelit zöldborsót, és főzzük a zöldségeket teljesen puhára. Végül 2 evőkanál zabpehelyliszthez adjunk annyi olajat, amennyit felvesz, és élénk tűzön, állandóan kevergetve, és habzásig hevítve készítsünk belőle rántást. Keverjünk bele egy csokor apróra vágott petrezselymet, és miután átsült vegyük le a tűzről. Hagyjuk langyosra hűlni, és állandó kever­getés mellett tegyünk hozzá 10 dg tejfölt. Dolgozzuk simára, majd engedjük fel 1 dl hideg tejjel, és adjuk a puhára főtt zöld­ségekhez. Állandó kevergetve főzzük még pár percig, hogy besűrűsödjön. Melegen, feltéttel tálaljuk. Gombás szó­jafasírttal vagy tükörtojással fogyasztva érvényesül leginkább az íze. Rántott gombát is rakhatunk rá. 1 db frissen sütött Graham-zsemlét adjunk hozzá. Hűtőszek­rényben tároljuk. Ha másnapra besűrűsödne, öntsünk bele egy kis tejet, és forraljuk fel. Mivel a főtt zöldségek jól tűrik a mélyhűtést, a maradék lefagyasztható.

A finomfőzelék indiai változata a Currys finomfőzelék. Elkészítési módja csupán annyiban különbözik a magyar változattól, hogy miután felengedtük vízzel, keverjünk bele 1 evőkanál curry fűszerkeveréket, sűrítéséhez pedig tej helyett kókusztejet használjunk. A tűzről levéve keverjünk bele 1 teáskanál citromlevet is.

 

Szójás lecsó

(4 személyes adag)

 

Előző este vagy néhány órával a felhasználás előtt áztassunk be 5 dg szójakockát, és másnap készítsünk fél adag Szójatepertőt azzal a különb­séggel, hogy a beáztatott szójakockát körmünkkel szakítsuk két-háromfelé.  Utána 10 dg vöröshagymát aprítsunk fel, és egy nagyobb méretű, vastag falú lábasban 1,2 dl étolajon dinszteljük üvegesre. 1,8 kg vékony húsú zöldpaprikát folyó vízben mos­sunk meg, vágjuk fel kb. 1 cm vastag karikákra, illetve 1 cm széles szeletekre, és adjuk a hagymához, majd fedő alatt pároljuk puhára. (A belső eret ne távolítsuk el a szeletekről, mivel ez adja a paprika ízét. Sokan még a visszamaradt torzsa magjait is belemorzsolják a lecsóba, mert ettől még finomabb lesz.) Különösen finommá válik a lecsó, ha 1-2 paradicsompaprikát (pritamint) vagy ká­pia paprikát is szeletelünk bele. Aki szereti, tehet bele egy csípős paprikát vagy fél cseresznyepaprikát (chili paprikát) is, illetve fűszerezze őrölt csípős paprikával. Amikor a zöldpaprika kezd össze­esni, mossunk meg 60 dg lédús paradicsomot, és adjuk hozzá kisebb darabokra vágva. Keverjünk bele 1 teáskanál fűszerpaprikát, 1 mokkáskanál sót, egy csipet cukrot, és fedő nélkül, gyakran megke­verve főzzük tovább. A pikáns ízek kedvelői 1-2 gerezd áttört fokhagymát, vagy kevés apróra vágott friss bazsalikomot vagy illetve kakukkfüvet is tehetnek bele. Zöldfűszerek hiányában negyed mokkáskanál egész köményt is rakhatunk hozzá. (Intenzívebb lesz az íze, ha a hagymára szórva megpirítjuk.) Ha minden nedvessége elpárolgott, süssük le zsírjára, és keverjük bele a szójatepertőt.

A lecsót élénk tűzön addig kell sütni, amíg nem érződik a sült paprika illata, különben vízízű lesz. Arra azonban ügyeljünk, hogy ne süssük túl, mert akkor elmegy az íze, és csípős paprika használata esetén az ereje is. Sokan nem kedvelik az összepöndörö­dött paradicsomhéjat, ezért nem sütik le zsírjára a lecsót. Ebben az esetben a paprika párolását fedő nélkül, közepes lángon végezzük, mivel kisebb mértékben ugyan, de a lassú sütés alatt is kialakul a kívánt íz. (Ehhez a változathoz 1,5 kg zöldpaprika és 0,5 kg paradicsom is elegendő.) Végül üssünk fel 4 tojást, szórjunk rá negyed mokkáskanál sót, és jól felverve önt­sük a lecsóra. Lassú tűzön ide-oda tologatva finoman kever­gessük, amíg megszilárdul. A lecsó akkor lesz ízletes, ha a ráöntött tojás nem esik szét apró golyókra a magas víztartalom miatt, hanem szálasan kocsonyásodik, mint a tojásrán­totta. Amennyiben nincs vastag falú (célszerűen öntöttvas) lábasunk, akkor tegyünk az edény alá lángterelőt, és gyakran megkeverve teljes lángon süssük. Melegen, önálló ételként tálaljuk. Hűtőszek­rényben tároljuk.

Házilag konzervált alapanyagból télen is finom lecsót készíthetünk. A tartósított lecsót fedő nélkül kell sütni. A szükséges mennyiség: 1,6 liter. (A konzerválásához 9 deciliteres üvegeket használjunk. Konzervált lecsó használata esetén csak a lé elpárolgása után kell lángterelőt tenni a lábas alá.) A külföldön élők számára meg kell még említeni, hogy kiváló ízű és állagú lecsót csak fehér, vékony húsú magyar paprikából lehet készíteni. A csemegepaprikának nevezett vastag húsú zöld, sárga és piros színű paprikák alkalmatlanok erre a célra. Ha Amerikában rászánjuk magunkat a lecsókészítésre, kubai zöldpaprikát és kanadai paradicsomot vegyünk hozzá, mert ízben ezek hasonlítanak legjobban a hazaira. Egyébként a vékony héjú zöldpaprika intenzív íze nem a véletlen műve. Ez a fajta áll a legközelebb a hibridizálatlan őspaprikához. Azért kapta az étkezési paprika nevet, mert nálunk ebből a zöldpaprikából fogy a legtöbb.

A csemegepaprikák finomak, de édesek vagy csípősek. Nincs paprikaízük. Csak a vékony fehér héjú étkezési a paprika rágása során érzi az ember, hogy Isten valaha ilyennek teremtette a paprikát. Amit aztán mi teljesen elrontottunk a különféle hibridizálásokkal. „Nemesített” paprikáink szépek, harsogó színűek, csak éppen ízük, illatuk nincs. Ezért nem lehet belőlük lecsót készíteni. Sajnos magyar zöldpaprikát és paradicsomot nem lehet kapni külföldön. Nem azért, mert nem szállítunk, hanem mert a külföldi kereskedők nem rendelnek tőlünk. A vékony húsú zöldpaprikánkat azonban jól ismerik külföldön. A nyugati országokban „Hungarian type” néven tartják számon. Különösen a németek kedvelik, mert a mi paprikánknak nem csak íze, hanem illata is van. Nálunk ezt a fajtát nem csak nyersen használják. Ebből készül a töltött paprika. Ezért sokan „TV” paprikának nevezik. A hobbikertészek a szegedi paprikafajták magját keressék, mert ezek a legízletesebbek. A fűszerpaprikafajták közül is a szegedi a legjobb.

Forrás:

Kun Elektronikus Könyvtár

Reformételek ínyenceknek

 

Abban a reményben, hogy ezek az ételek talán felkeltik az étteremláncok érdeklődését, a fenti ajánlatomat is elküldtem a Burger Kingnek, valamint az OMV és a Shell üzemanyagtöltő állomásoknak. Sajnos a reakciójuk nem változott. Továbbra sem válaszoltak a levelemre. Nem adtam fel. Küldtem még nekik néhány szójás receptet, hátha ezek jobban tetszenek nekik.

 

E-mail cím: eszrevetel@fusionrt.hu

Tisztelt Burger King Csapat!

A húspótló szójamassza sokoldalúan használható alapanyag. A húsos töltelékek is kiválthatók vele. A hús gyakori felhasználási módja a töltelékkészítés. Mivel a tölteléknek lazának, formálhatónk kell lennie, a húst ledarálják. A darált hús azonban sütve-főzve még mindig tömör és rágós lesz, ezért tovább kell lazítani. Ennek érdekében rizst adnak hozzá. A darált hússal együtt főzött rizs csökkenti a hús rostjainak egymáshoz tapadását, ami lazává teszi a tölteléket. A rizzsel dúsított töltelék helyettesítése is megoldható szójával. A főtt rizzsel kevert gombás szójamassza íze nem marad el a húsos változattól. Kitűnő Töltött káposztát, Töltött paprikát és különféle rakott ételeket lehet belőle készíteni. A rakott zöldségek közül legkedveltebb a Rakott burgonya. A bácskai rizses hús vegetárius változata a Bácskai rizses gomba és a Bácskai rizses szója. Szendvicskészítéshez ízletes húspótló alapanyag a Szójapástétom. Jól kiegészíti a szójaszalámival, illetve a rántott szójával készített szendvicseket. Májpástétomra emlékeztető nyers masszája húspótló töltelékként is használható. Ízletes töltött gombát, töltött paradicsompaprikát és egyéb töltött zöldségeket készíthetünk belőle. 

Külföldön leveseket sem nagyon fogyasztanak. Pedig ezek a magas víztartalmú ételek is nagyon finomak, és egészségesek. Enyhíti a sokak számára gondot okozó folyadékhiányt, és vitaminokban, ásványi anyagokban is bővelkedik. Gulyáslevesünk világhírű, de ki tudja miért külföldön sűrűre főzik. A valódi gulyásleves a csirkehúsból készített húsleves marhahúsos változata. Ugyanolyan híg, mint a húsleves, csak más ízű. A vegetáriusoknak sem kell nélkülözni ezt az egytálételként is fogyasztható levest, mert a Szójagulyás hasonlóan ízletes. Érdekessége, hogy ebben nem félig, hanem teljesen megsütött szójakocka, azaz szójatepertő van. Mivel meglehetősen laktató, egytálételként is fogyasztható. Nem kevésbé finom magyar egytálétel a Szójás raguleves és a Szójagombócleves. Tojásból könnyen és gyorsan készíthetők különböző ételek. Legegyszerűbb változata az omlett. Az egész világon ismert. Mi rántottát készítünk a tojásból, ami az omlettnél is finomabb. Közülük legízletesebb a Gombás tojásrántotta és a Sajtos tojásrántotta. Magyaros változata a Zöldpaprikás tojásrántotta. 

Külföldön szinte teljesen ismeretlenek a friss gyümölcsből főzött krémlevesek. Közülük legfinomabb az Almaleves és a Meggyleves. Nyáron, a kánikulában kifejezetten üdítő egy tányér hideg gyümölcsleves fogyasztása. Nálunk sokan készítenek gyümölcslevest, eltérő minőségben. A menzákon és az üzemi konyhákon liszttel sűrítik be. A háziasszonyok pudingport használnak a sűrítésére. Ez már ehető, de a pudingporban található vegyszerek (észter, élelmiszerszínezék, tartósítószer) nem használnak az egészségnek. Az ínyencek igényeit is kielégítő igazán finom gyümölcslevest csak főzött tojáskrémből lehet készíteni. Előállításának hátránya, hogy sokáig kell kevergetni, sűríteni. Nagyüzemi előállítás esetén azonban ez nem okoz gondot, mert erre a folyamatra ma már robotot használnak. A krémlevesekhez hasonló különlegességünk a Madártej. Többnyire ezt is fehér liszttel vagy pudingporral sűrítve állítják el, de igazán csak a főzött tojáskrémmel készült változatot lehet élvezni. Akik csak nassolni akarnak, azok számára ajánlott az üdítő és zamatos Alkoholmentes citrusbólé. A bólét mindenki kedveli. A gyorséttermeket gépkocsival látogatók azonban nem fogyaszthatnak alkoholt. Ennek a bólénak az íze azonban feledteti velük az alkohol hiányát.

Üdvözlettel: Kun Ákos – 2020. október 20.

 

PDF melléklet:

Töltött káposzta[188]

(8 személyes adag)

 

Előző este vagy néhány órával a felhasználás előtt áztassunk be 10 dg szójakockát a szójatepertőnél leírt módon. Másnap öblítsünk át 2 kg vecsési sava­nyú káposztát[189]. Ennek legcélszerűbb módja, hogy a káposzta polietilénzacs­kóját teleöntjük hideg vízzel, jól összerázzuk, és az összefo­gott nyíláson át leengedjük az összes levét. (Öblítés előtt érdemes a sava­nyú káposzta levét leönteni egy pohárba. Egyrészt azért, mert igen egész­séges ital, másrészt ha túlságosan átmostuk a káposztát és ízetlenné vált, utólag egy kis lé hozzáadásával helyrehozhatjuk a hibát.) A túlzott savanyúságtól megszabadított mosott káposztát tegyük egy nagyméretű zománcozott lábasba[190], öntsünk rá annyi vizet, hogy jól ellepje. Fedő alatt főzzük kb. 2 órán keresztül. Ha elfőtte a levét, öntsünk rá még egy kis vizet, és főzzük tovább, amíg megpuhul. (A végén annyi lé maradjon rajta, hogy a káposztát éppen ellepje.)

Mialatt a káposzta puhul, készítsünk egy adag, rizzsel dúsított gombás húspótló szójamasszát a töltelék számára. Ehhez félig megsütött Húspótló szójamasszára van szükség. A beáztatott és 1 dl ét­olajon zsírjára sütött szójakocka ledarálása után szeleteljünk fel 40 dg meg­mosott csiperkegombát, majd kisebb darabokra vágva 0,5 dl étolajon pirítsuk meg.[191] 5 dg vöröshagymát vágjunk apróra, és a megsült gomba közé keverve dinszteljük üvegesre. (Vigyázzunk ne pirítsuk, mert hagy­ma­szagú lesz a töltelék.) A hagymás gombát a visszamaradt olajjal együtt keverjük a húspótló szójamasszához. Közben 10 dg B-rizst mossunk meg, öntsünk rá 2 dl vizet, és lángterelő felett, forrástól számítva főzzük min. 10 percig, amíg megpuhul, majd tegyük a masszához. (Ügyel­jünk arra, hogy ne főzzük túl, mert akkor felpuhul a töltelék, de kemény se legyen. A rövid szemű ragacsos rizst 1,8 dl vízben főzzük.) Végül adjunk hozzá 2 nagy vagy 3 kisebb tojást előzőleg felverve. Reszeljünk rá 2 gerezd fokhagymát, szórjunk rá egy csipetnyi őrölt borsot, 1 mokkáskanál sót, valamint 2 púpozott evőkanál szójalisztet, és villával jól dolgozzuk össze.

Ha a káposzta már majdnem puha, villával szedjük le a háromnegyedét, majd vizes kézzel formáljunk a gombás húspótló szójamasszából 16 db gombócot, és helyezzük a maradék káposztára. (Csak egy ujjnyi réteg maradjon az alján, hogy a gombócok ne égjenek le. A nyers gombócok nem rakhatók egymásra, mert összeragadnak. Mielőtt beraknánk a gombócokat, ellenőrizzük a káposzta lészintjét. Ha elfőtte a levét, öntsünk rá annyi vizet, hogy éppen ellepje, és forraljuk fel.)[192] Ezután terítsük a gombócokra a káposzta leszedett részét, és főzzük még 25 percig, amíg teljesen megpuhul, és a töltelékek megkeményednek. (A gombócok berakása után állítsuk a lángot maxi­mumra, és csak a káposzta újbóli felforrása után vegyük takarékra.) Megszilárdulásuk után egy nagyobb kanállal óvatosan szedjük ki a gombócokat, és rántsuk be a káposztát.

3 evőkanál zabpehelyliszthez adjunk annyi olajat, amennyit felvesz, és hevítsük habzásig. Vegyük le a rántást a tűzről, és keverjünk bele fél mokkáskanál fűszerpaprikát. Hagyjuk langyosra hűlni, majd tovább kevergetve engedjük fel annyi hideg vízzel, hogy tejszín sűrűségű legyen. Utána vékony sugárban öntve keverjük a káposztához, és te­gyünk bele 1 mokkáskanál sűrített paradicso­mot.) Az erdélyi ízeket kedvelők a gombócok visszarakása előtt keverjenek a káposztába fél mokkáskanál borsikát. (A borsika finomabbá teszi a savanyú káposztából készített ételt, és csökkenti az általa kiváltott felfúvódást.) Végül rakjuk vissza a gombócokat, finoman rázzuk bele a káposztába, és ezzel is forraljuk pár percig.[193] A kész káposzta másnap újramelegítve, és tejföllel dúsítva tálalandó. A töltött káposztát ugyanis nem célszerű frissen fogyasztani. A tejfölt ne forraljuk bele a teljes mennyiségbe, mert akkor hamar megromlik, márpedig az ínyencek szerint csak a két-három napos felmelegített töltött káposztának van jó íze. Ha a tárolás során besűrűsödne, adjunk hozzá kevés vizet, és a tejföllel együtt forraljuk fel. Takaréklángon melegítsük, hogy a szójagombóc is átmelegedjen. 2 gombóccal a tetején, melegen tálaljuk. Adjunk mellé 2 frissen sütött Graham-zsemlét. Hűtőszekrényben tároljuk. A maradékot nem lehet lefagyasztani, mert a párolt rizs nem bírja a mélyhűtést.

 

Töltött paprika[194]

(8 személyes adag)

 

Előző este vagy néhány órával a felhasználás előtt áztassunk be 10 dg szójakockát a szójatepertőnél leírt módon. Másnap készítsünk egy adag rizzsel dúsított gombás húspótló szójamasszát a Töltött káposztánál leírtak szerint, és formázzunk belőle 16 gombócot.  Utána egy nagyobb zo­mán­cozott lábasba öntsünk 2,4 liter rostos paradicsomlevet[195]. Te­gyünk bele 2-3 szál zellerzöldet, majd adjunk hozzá 12 dg mézet és negyed mokkáskanál sót. Télen a paradicsomlevet 1 mokkáskanál szárított zellerlevéllel ízesíthetjük. Forraljuk fel, majd helyezzük bele a szójagombócokat, és fedő alatt főzzük kb. 25 percig, amíg a töltelék megkeményedik. Közben néhány­szor rázzuk meg, nehogy leégjen. (Kb. 10 perc után a felúszott gombócokat forgassuk át, hogy a felső részük is átfőjön.) Végül rántsuk be a paradicsomlevet. 3 púpozott evőkanál zabpehelyliszthez adjunk annyi olajat, amennyit felvesz, és hevítsük habzásig. Vegyük le a rántást a tűzről, és keverjünk bele fél mokkáskanál fűszerpaprikát. Hagyjuk langyosra hűlni, majd tovább kevergetve engedjük fel annyi hideg vízzel, hogy tejszín sűrűségű legyen. Ezt követően óvatosan szedjük ki a tölteléket, és keverjük bele a rántást a paradicsomlébe. Fedő nélkül, teljes lángon, állandóan kevergetve főzzük még 10 percig, hogy besűrűsödjön, majd rakjuk vissza a tölteléket. Legalább egynapi érlelés után fogyasszuk. Másnap takaréklángon melegítsük fel, hogy a szójagombóc is átmelegedjen. Melegen, 2 szójagombóccal tálaljuk. Adjunk mellé 2 frissen sütött Graham-zsemlét. Hűtőszekrényben tároljuk. A maradékot nem lehet lefagyasztani, mert a párolt rizs nem bírja a mélyhűtést.

 

Rakott burgonya

(6 személyes adag)

 

80 dg közepesen tömör burgonyát sós vízben főzzünk teljesen puhára, majd hámozzuk meg, és lehűlés után vágjuk kb. 4 mm vastag szeletekre. Közben sós vízben főzzünk meg 4 tojást is, majd készítsünk egy adag rizzsel dúsított gombás hús­pótló szójamasszát a Töltött káposztánál leírt módon. Utána vajazzunk ki egy közepes méretű tűzálló üveg- vagy kerámiatálat, és a felszeletelt burgonya harmadából rakjunk egy réteget az aljára. Helyezzük rá a tölteléket egyenletesen elterítve, majd fedjük be a következő harmad burgonyával. Utána rakjuk rá a felszeletelt kemény tojásokat, és az egészet takarjuk be a maradék bur­gonyával. Erre jön a gratinírozó öntet a „csőben sütés” elősegítésére. 20 dg tejfölt 9 dg olvasztott vajjal keverjünk simára, és locsoljuk a burgonyakarikák tetejére. Végül szórjunk rá 5 dg olvadékony reszelt sajtot[196], és lefedés nélkül, közepes tűzön (210 °C-on) süssük kb. fél óráig, amíg a sajt zsemleszínű lesz. 6 kockára vágva önálló ételként, melegen tálaljuk. Almakompóttal vagy őszibarackkompóttal, illetve szilvakompóttal fogyasszuk. Aki igényli, annak adjunk hozzá 1 frissen sütött Graham-zsemlét. Hűtő­szek­rényben tároljuk. Másnap grillsütőben felfrissíthetjük.

 

Bácskai rizses gomba

(4 személyes adag)

 

Először készítsünk egy adag Párolt rizst. 30 dg hosszú szemű, A-osztályú rizst szűrőkanálban, meleg folyó víz alatt mossunk meg, és egy nagyobb zománcozott lábasban, lángtere­lő felett, 2 evőkanál étolajon pirítsuk pár percig. Amikor kezd kifehéredni, engedjük fel kétszeres mennyiségű, azaz 6 dl vízzel. (Légmentesen záró pl. Zepter edény használata esetén csak 5,5 dl vizet adjunk hozzá.) Utána keverjünk bele 1 púpozott mokkáskanál sót vagy 1 púpozott teáskanál Vege­tát, és fedővel letakarva, főzzük 20 percig. (A lángterelő lemezre azért van szükség, hogy a pörkölés és a párolás alatt a rizs ne égjen le, ne kérgesedjen meg az alja.)[197] Ha kész, zárjuk el alatta a lángot, és tálalásig hagyjuk a tűzhelyen. Ne vegyük le róla a fedőt, és a főzés befejezése után se keverjük át, mert összetörik.

Amíg a rizs fő, 5 dg vöröshagymát vágjunk apróra, és 4 evőkanál étolajon dinszteljük üvegesre. 4 db zöldpaprikát mossunk meg, daraboljuk fel kb. 0,5 cm széles karikákra, illetve a torzsájától lefelé 1 cm széles szeletekre, és tegyük a hagymához, majd fedő alatt pároljuk puhára. Ha a paprika megpuhult, adjunk hozzá 2 közepes méretű lédús paradicsomot kisebb darabokra vágva, és főzzük tovább, amíg a paradicsom szétesik, majd fedő nélkül süssük le zsírjára. (Télen a pap­rika és a paradicsom 3 dl lecsóval helyettesíthető.) Ezután folyó víz alatt mossunk meg 30 dg csiperkegombát, és a szárával együtt metéljük kb. 1 cm széles kockákra. Amikor a lecsó zsírjára sült rakjuk bele a gombát, szórjunk rá 1 mokkáskanál fűszerpaprikát, fél mokkáskanál sót, egy csipet őrölt borsot, majd öntsünk rá 1 dl vizet, és jól összekeverve fedő alatt pároljuk, amíg megpuhul. (Ha a gomba nem enged elég levet, öntsünk rá még egy kis vizet, és főzzük tovább, amíg megpuhul.) Miután puhára főtt süssük le zsírjára, adjuk a párolt rizshez, és tálalóvillával kíméletesen összekeverve taka­rék­lángon, fedő nélkül főzzük még pár percig, hogy az ízek összeérjenek. Önálló ételként, melegen tálal­juk. Hűtőszekrényben tároljuk.

 

Hasonló módon készül a Bácskai rizses szója. Ebben az esetben is először párolt rizst kell készíteni, majd süssünk lecsót a fentiek szerint. Ehhez 5 dg vöröshagymát vágjunk apróra, és 3 evőkanál étolajon dinszteljük üvegesre. 4 db zöldpaprikát mossunk meg, daraboljuk fel kb. 0,5 cm széles karikákra, illetve a torzsájától lefelé 1 cm széles szeletekre, és tegyük a hagymához, majd fedő alatt pároljuk puhára. Ha a paprika megpuhult, adjunk hozzá 2 közepes méretű lédús paradicsomot kisebb darabokra vágva. Szórjunk rá 1 mokkáskanál fűszerpaprikát, negyed mokkáskanál sót, egy csi­pet őrölt borsot, és főzzük tovább, amíg a paradicsom szétesik, majd fedő nélkül süssük le zsírjára. (Télen a pap­rika és a paradicsom 3 dl lecsóval helyettesíthető.) Utána készítsünk egy adag félig megsütött szójatepertőt az előző este beáztatott 10 dekagrammnyi szójakockából, és a lecsóval együtt tegyük a párolt rizsre. Tálalóvillával kíméletesen összekeverve, takaréklángon, fedő nélkül főzzük még pár percig, hogy az ízek összeérjenek. A beáztatott szójakockát a Húspótló szójamasszánál leírtak szerint 1 dl olajban süssük ügyelve arra, hogy ne hagyjuk színesedni, mert akkor rágós lesz. A bácskai rizses szóját célszerű előző nap elkészíteni, mert egynapi érlelés után finomabb.

 

Szójapástétom

(6 személyes adag)

 

Először tisztítsunk meg, majd vágjunk kb. 0,5 centiméteres kockákra 5 dg vöröshagymát, 5 dg fehérrépát, 3 dg sárgarépát, 2 dg zellert[198], és 0,4 dl vizet aláöntve 3 dg vajon, lefedve pároljuk puhára. (Légmenetesen záró edénynél 0,2 dl víz is elegendő.) Ha megfőtt, fedő nélkül süssük le zsírjára, majd tegyük félre. Utána készítsünk egy adag Húspótló szójamasszát azzal a különbséggel, hogy most 0,5 liter áztató vizet használjunk hozzá. Az előző este beáztatott szójakockát most ne olajban, hanem 6 dg vajban süssük. Ahogy zsírjára sült, rögtön vegyük le a tűzről. Ne pirítsuk, mert szemcsés lesz a pástétom. Arra azonban ügyeljünk, hogy minden vizet süssünk ki belőle, kü­lönben nedves lesz, szétesik a pép. Amíg a szója párolódik, vágjunk ugyancsak apró kockákra 6 dg paradicsompaprikát vagy kápia paprikát. A lehűlt szójakockát kétszer egymás után hajtsuk át egy 3 mm lyukátmérőjű tárcsával ellátott húsdarálón. Ezt követően szemenként daráljunk bele 3 dg sós kek­szet[199]. Adjuk a masszához a párolt zöldségeket, az összevagdalt pritamin paprikát, 1 felvert tojást, 5 dg ol­vasztott vajat, 1 csapott mokkáskanál szárított, morzsolt bazsalikomot, fél mokkáskanál fűszerpaprikát, negyed mok­kás­kanál tengeri sót, negyed mokkáskanál szárított, őrölt kakukkfüvet, egy csipet őrölt borsot és 1 teáskanál Worcester szószt.[200]

Jól dolgozzuk össze, majd szakítsunk le egy kb. 40 cm hosszú, normál szélességű alufóliát. A fé­nyesebbik felületét kenjük meg vajjal, és a hosszabbik oldala mentén rakjuk a szé­lé­re a tölteléket. Alakítsunk ki belőle egy kb. 28 cm hosszú rudat, majd göngyöljük bele a fóliába. Tűrjük be a két vé­gét is, hogy hézagmentesen záródjon, és tegyük egy kisebb méretű zománcozott tepsibe úgy, hogy a széle felül legyen. Előmelegített sütőbe rakva mérsékelt tűzön (180 °C-on) süssük 20 percig, majd hagyjuk a tepsiben lehűlni. Legalább egynapi érlelés után hidegen tálaljuk. Polietilénfóliába csomagolva hűtőszekrényben tároljuk. Ha néhány napon belül nem fogy el a teljes mennyiség, a mélyhűtőbe is berakhatjuk. A fenti mennyiségből kb. 65 dg pás­tétom várható. A pástétomot régebben utóételként fogyasztották. Mi finom szendvicset készíthetünk belőle.

 

Szójapástétomos szendvics

 

A pástétom 1-2 napi pihentetése után süssünk egy adag korpás, kovászos puffancsot a Graham-zsemlénél leírt módon. A lehűlt zsemléket vágjuk ketté, és mindkét felét kenjük meg vajjal. Vegyük ki a hűtőből az érlelt szójapástétomot, göngyöljük le róla az alufóliát, és egy éles késsel vágjuk kb. 1,5 cm vastag szeletekre. Utána az egyes szeleteket vágjuk ketté, majd helyezzünk a megvajazott zsemlék alsó felére 5-5 db pástétomdarabkát úgy, hogy teljesen befedje. Borítsunk rá egy jégsa­látalevelet. (A látvány fokozása érdekében a salátalevél kissé lógjon túl a zsemlén.) Rakjunk a salátalevélre egy réteg kb. 2 mm vastag szeletekre vágott kemény húsú paradicsomot, majd egy réteg keskeny szeletekre vágott, vékony-, fehér húsú zöldpaprikát.[201] (Ketchupot ne tegyünk bele, mert elnyomja a szójapástétom ízét.) Végül rakjuk rá a zsemle megvajazott tetejét. Kissé nyomjuk rá, majd csomagoljuk papírszalvétába, hogy fogyasztásakor ne potyogjon ki belőle a töltelék. Ha magunkkal visszük, a maszatolás elkerülése érdekében tegyük a szendvicseket papírzacskóba. Szobahőmérsékleten fogyasszuk. A maradékot hűtőszekrényben tároljuk. Fogyasztás előtt legalább egy órával vegyük ki a hűtőből, hogy szobahőmérsékletre melegedjen. A szójapástétomot felmelegíteni nem szabad, mert sokat veszít az ízéből.

 

Szójagulyás

(4 személyes adag)

 

Előző este vagy néhány órával a felhasználás előtt áztassunk be 5 dg szójakockát, és másnap készítsünk fél adag Szójatepertőt azzal a különb­séggel, hogy a beáztatott szójakockát körmünkkel szakítsuk két-háromfelé. 30 dg közepesen tömör burgonyát hámozzunk meg, és újból megmosva vágjuk kb. 1,5 centiméteres kockákra.[202] Utána tisztítsunk meg, majd szeleteljünk kb. 2 mm vastag karikákra 5 dg sárgarépát, valamint 5 dg fehérrépát. (Ha a répák nagyon vastagok, szeletelés előtt hosszában hasítsuk ketté.) 5 dg vöröshagymát aprítsunk fel, szórjunk rá egy csipet sót, negyed mokkáskanál köménymagot, és 1 evőkanál étolajon dinszteljük üvegesre. Tegyük hozzá előbb a zöldségeket, majd kicsit később a burgonyát, és ezzel is dinszteljük néhány percig. Utána keverjünk hozzá fél mokkáskanál fűszerpaprikát, egy csipet őrölt borsot, és enged­jük fel 1,2 liter vízzel. Egy kis csokor petrezselymet és egy szál zellerzöldet mossunk meg, csavarjuk fel, fehér cérnával kötözzük össze, majd 1 zöldpaprikával és 1 kisebb paradi­csommal együtt dobjuk a levesbe.[203] A magyaros ízek kedvelői beletehetnek fél cseresznyepaprikát (chilit) is, magjával együtt. Adjunk hozzá 1 pú­pozott mokkáskanál sót, és fedő alatt főzzük kb. 20 percig, amíg a répák megpuhulnak. Télen hosszabb idő kell a zöldségek puhára főzéséhez, ezért a burgonyát 5 perccel később helyezzük a főzővízbe. Ha kész, a paprikát, a paradicsomot, valamint a petrezselyemcsomót szedjük ki egy tányérra, és mielőtt kidobnánk, a levét kanállal nyomkodjuk bele a levesbe. Végül keverjük bele a szójatepertőt, és vegyük le a tűzről. Mele­gen, csipetkével tálaljuk[204]. Hűtőszekrényben tároljuk. A maradékot nem lehet lefagyasz­tani, mert a főtt krumpli nem bírja a mélyhűtést.

 

Szójás raguleves

(4 személyes adag)

 

Előző este vagy néhány órával a felhasználás előtt áztassunk be 5 dg szójakockát, és másnap készítsünk fél adag Szójatepertőt azzal a különb­séggel, hogy a beáztatott szójakockát körmünkkel szakítsuk két-háromfelé. Utána folyó vízben mossunk meg 20 dg csiperkegombát, és vágjuk kb. 2 mm vastag szeletekre. (A nagyméretű gomba szárát és fejét előbb hosszában vágjuk ketté, és utána szeleteljük.) Mossunk meg 10 dg sárgarépát és 5 dg fehérrépát. Kaparjuk le a répák héját, ismét mossuk meg őket, majd hosszában hasítsuk kisujjnyi vastag hasábokra, és vágjuk kb. 2 mm széles szeletekre. Metéljünk apróra egy kis csokor petrezselymet. Ezt is tegyük félre. Tisztítsunk meg 10 dg vöröshagymát, vágjuk apróra, és reszeljünk rá 2 gerezd fokhagymát. A hagymákat 2 evőkanál étolajon dinszteljük üvegesre. Közben szórjunk rá fél teáskanál őrölt köményt, a petrezselymet és fél mokkáskanál fűszerpaprikát. Adjuk hozzá a feldarabolt répákat, és tovább kevergetve dinszteljük még pár percig, majd öntsük fel 1 liter vízzel. Szórjunk bele 1 teáskanál szárított bazsalikomot, 1 pú­pozott mokkáskanál sót, negyed mokkáskanál csípős paprikakrémet, egy csipet őrölt borsot. Főzzük 10 percig, majd adjuk hozzá a gombát és 20 dg mirelit zöldborsót, majd főzzük még kb. 10 percig, amíg az összes alapanyag megpuhul. Végül keverjük bele a szójatepertőt, de ezzel már ne főzzük. Melegen tálaljuk. Hűtőszekrényben tároljuk. Szükség esetén a maradék lefagyasz­tható, de a főtt zöldségeknek nem használ a mélyhűtés, ezért némi állagromlással számolni kell.

 

Szójagombócleves

(4 személyes adag)

 

Előző este vagy néhány órával a felhasználás előtt áztassunk be 5 dg szójakockát, és másnap készítsünk fél adag félig megsütött Húspótló szójamasszát. Utána 10 dg gombát folyó vízben mossunk meg, vágjunk kb. 2 mm vastag szeletekre, majd metéljük apró darabokra, és 2 evőkanál étolajon pirítsuk meg. Közben 5 dg vörös­hagymát is aprítsunk fel, és a megpirult gomba közé keverve dinszteljük üvegesre, majd adjuk a félig megsütött és ledarált szójamasszához. Ezután tisztítsunk meg és vágjunk 2 mm vastag szeletekre 5 dg sárgarépát, valamint 5 dg fehérrépát, és rakjuk egy zománcozott edénybe. (Ha túl vastagok a répák, előtte hosszában hasítsuk ketté.) 1 evőkanál étolajon dinszteljük pár percig, majd öntsünk rá 1,4 liter vizet, tegyünk bele 1 púpozott mokkáskanál sót, és forraljuk fel. Egy kis csokor petrezselymet mossunk meg, felső leveleit vágjuk le, aprítsuk össze, és rakjuk félre. A mara­dék részt fehér cérnával összekötözve szintén tegyük a levesbe.[205] Amíg a leves felforr, szórjunk a gombás szójára 1 csi­pet őrölt borsot, negyed mokkáskanál sót, 1 evőkanál szójalisztet, a felaprózott petrezselyem felét, majd reszeljünk rá 1 gerezd fok­hagy­mát, öntsünk rá 1 felvert tojást, és adjunk hozzá fehér lisztből sütött fél (2,5 dg) zsemlét is apró darabokra vágva. Jól gyúrjuk össze a masszát, majd vizes kézzel formáljunk belőle 8 gombócot, és helyezzük az időközben felforrt levesbe. Főzzük kb. 20 percig, amíg a répák megpuhulnak. Nyáron 1 zöldpaprikát és 1 ki­sebb para­dicsomot is rakjunk bele.

Ha kész, a petrezselyemcsomót, valamint a paprikát és a paradicsomot szedjük ki egy tányérra, és mielőtt kidobnánk, a levét kanállal nyomkodjuk a levesbe. Télen kevés pap­rikakrémmel és paradicsompürével ízesíthetjük. Végül 1 evőkanál zabpehelyliszthez adjunk annyi olajat amennyit felvesz, és élénk tűzön habzásig hevítve készítsünk belőle rántást. Tegyük bele a felaprózott petrezselyem másik felét, és miután átsült, vegyük le a tűzről, majd szórjunk rá fél mokkáskanál fűszerpaprikát. Hagy­juk langyosra hűlni, majd állandó kevergetés mellett engedjük fel annyi vízzel, hogy tejszín sűrűségű legyen. Öntsük a rántást az óvatosan kevert levesbe, és forraljuk még kb. 5 per­cig, hogy besűrűsödjön. Melegen tálaljuk, 2 szójagombóccal tálaljuk. Hűtőszekrényben tároljuk. A többi húspótló szójamasszát tartalmazó ételhez hasonlóan ezt is érdemes előző nap elké­szíteni, mert 1 napi érlelés után a legfinomabb. Mivel ebben a gombócban nincs rizs, a maradék lefa­gyaszt­ható. A főtt répák azonban nem szeretik a mélyhűtést, ezért némi állagromlással számolni kell.

 

Gombás tojásrántotta

(4 személyes adag)

 

Először mossunk meg 20 dg barna csiperkegombát, és a szárával együtt vagdaljuk kb. 2 mm vastag szeletekre. (A vastag szárat előzőleg hosszában hasítsuk ketté, a nagyméretű gombafejeket pedig keresztben vágjuk ketté.) Utána 0,5 dl olívaolajon félig pirítsuk meg. Nem szabad ropogósra pirítani, mert rágós lesz. Üssünk fel 12 tojást, szórjunk rá fél teáskanál sót, adjunk hozzá 5 dg olvasztott vajat, egy csipet őrölt borsot, és villával jól fel­verve öntsük a teljes lángon felhevített pirított gombára. Keverjük össze, és lassú tűzön süssük, amíg megkocsonyásodik. Sütés közben a külső, korábban meg­szilár­duló részeket villával finoman húzkodjuk befelé, nehogy leégjen. Vigyázzunk, hogy ne süssük túl, mert akkor meggumisodik. Akkor lesz a legfinomabb, amikor a teteje kissé nyers, mivel a tojásrántotta a tűzről levéve még egy ideig tovább sül. Sütés céljára leragadás­gátló bevonattal ellátott nagyméretű serpenyőt használjunk. Az olajat ne a hideg, hanem a felforrósított serpenyőbe öntsük. Nagyon fontos még, hogy a tojáspép beleöntésekor a zsiradék kellően forró legyen, mert ha nem elég meleg, akkor a serpenyő aljához sül. Előmelegített tányérokra forrón tálaljuk. Aki igényli, annak adjunk mellé 1 frissen sült Graham-zsemlét. Másnap grillsütőben felmelegíthetjük, de már nem lesz olyan finom, mint frissen sütve.

 

Sajtos tojásrántotta

(4 személyes adag)

 

Először reszeljünk le 10 dg félkemény sajtot.[206] Üssünk fel 12 tojást, szórjunk rá fél mokkáskanál sót, adjunk hozzá 6 dg reszelt sajtot, öntsünk rá 5 dg olvasztott vajat, és villával jól verjük fel. Egy nagyobb méretű leragadás­gátló bevonattal ellátott serpenyőben olvasszunk fel 5 dg vajat, és amikor felforrósodott öntsük rá a felvert tojást. Keverjük össze, és lassú tűzön süssük, amíg megkocsonyásodik. Sütés közben a külső, korábban meg­szilárduló részeket villával finoman húzkodjuk befelé, nehogy leégjen. Vigyázzunk, hogy ne süssük túl, mert akkor meggumisodik. Akkor lesz a legfinomabb, amikor a teteje kissé nyers, mivel a tojásrántotta a tűzről levéve még egy ideig tovább sül. Előmelegített tányérokra forrón tálaljuk, de előtte még a serpenyőben szórjuk rá a maradék sajtot. Aki igényli, annak adjunk mellé 1 frissen sült Graham-zsemlét. Hűtőszekrényben tároljuk. Másnap grillsütőben felmelegíthetjük, de már nem lesz olyan finom, mint frissen sütve.

 

Zöldpaprikás tojásrántotta

(4 személyes adag)

 

25 dg zöldpaprikát[207] vágjunk kb. 0,5 cm széles karikákra, illetve a torzsájától lefelé kb. 1 cm széles szeletekre. Egy nagyobb méretű leragadás­gátló bevonattal ellátott serpenyőbe öntsünk 1 dl olívaolajat, tegyük bele a felaprított zöldpaprikát, és fedő alatt süssük, amíg megpuhul. (Ne pirítsuk.) Közben 10 dg vöröshagymát vágjunk vékony szeletekre, és gyakran megkeverve, fedő nélkül dinszteljük a megpuhult zöldpaprikához. Utána üssünk fel 12 tojást, szórjunk rá fél teáskanál sót, egy csipet őrölt borsot, és villával jól felverve öntsük a serpenyőbe. Keverjük össze, és lassú tűzön süssük, amíg megkocsonyásodik. Sütés közben a külső, korábban meg­szilárduló részeket villával finoman húzkodjuk befelé, nehogy leégjen. Vigyázzunk, hogy ne süssük túl, mert akkor meggumisodik. Akkor lesz a legfinomabb, amikor a teteje kissé nyers, mivel a tojásrántotta a tűzről levéve még egy ideig tovább sül. Előmelegített tányérokra forrón tálaljuk. Aki igényli, annak adjunk mel­lé 1 frissen sült Graham-zsemlét. Másnap grillsütőben felmelegíthetjük, de már nem lesz olyan finom, mint frissen sütve. A húsevők kolbászkarikákkal dúsítják ezt a tojásrántottát. Mi is könnyen készíthetünk Kolbászos tojásrántottát gabonakolbásszal. 10 dg füstölt gabonakolbászról húzzuk le a vékony bőrét, és vágjuk kb. 3 mm vastag szeletekre. A forró olajban süssük át mindkét oldalát, és dinszteljük hozzá a hagymát. (Ne pirítsuk, mert rágós és kesernyés lesz a füstölt kolbász.)    

 

Almaleves

(8 személyes adag)

 

1 kg illatos rétesalmát (savas ízű nyári alma) mossunk meg, vágjuk ketté, és vékonyan hámozzuk meg.[208] A magház kivágása után aprítsuk kisebb darabokra, öblítsük át, és tegyük egy vékony falú fazékba. Öntsünk rá 9 dl vizet, adjunk hozzá fél vaníliarudat hosszában kettéhasítva, egy csipet sót, és fedő alatt főzzük puhára. Közben 4 nagyobb tojássárgáját 14 dg kristálycukorral verjünk fel habosra. Lassan engedjük fel 1 liter friss, hideg tejjel, és néhány percig folyama­tosan keverjük. Ha nyers­ tejet használunk, azt előtte egy külön erre a célra fenntartott, és előzőleg kivizezett vastag falú zomán­cozott edényben forraljuk fel, mert a lassú főzéstől megsavanyodhat. A bőrösödés elkerü­lésére célszerű a tejet hideg vízbe állítani, és időnként megkeverve lehűteni. (Nem kell felforralni a nyers tejet, ha garantáltan friss.)[209] Vegyük le az almakompótot a tűzről, és lassan adagolva keverjük hozzá a tejes pépet.

Tegyük vissza a fazekat a tűzhelyre, és továbbra is állandóan kevergetve takaréklángon főzzük kb. háromnegyed óráig. (Ha túl kicsi a lángnyelv, állítsuk kissé nagyobbra, mert ha nem gőzölög a folyadék, nem fog sűrűsödni. Tejszín állagúra kell sűríteni.) Sűrítés közben a kevergetést rövid időre sem szabad abbahagyni, mert akkor a tej összefut, és dobhatjuk ki az egészet. Főzés közben a levest még állandó keverés mellett se hagyjuk felforrni, mivel ebben az esetben is megcsomósodik. Sűrítés után engedjünk hideg vizet a mosogatóba, állítsuk bele a fazekat, és keverjük tovább, amíg lehűl. Ha nem elég savanyú almát használtunk, keverjünk bele 1 mokkáskanál citromlevet. Csak hűtőszekrényben tárolható. A jobb helykihasználás, és az esetleges kiömlés elke­rü­lése érdekében a kész levest töltsük egy 2,7 literes befőttes­üvegbe. Hidegen tálaljuk. Mivel tárolás alatt a víz kicsa­pódik a tetején, az alma pedig leül az aljára, tálalás előtt keverjük össze. Hűtőszekrényben tároljuk. 2 napnál tovább nem tartható el, de a maradék lefagyasztható. Némi állagromlással azonban számolni kell.

 

Meggyleves

(8 személyes adag)

 

Igen ízletes gyümölcslevest készíthetünk meggyből is, 16 dg mézzel édesítve. Erre a célra legalkalmasabb a kissé savas ízű Pándy üvegmeggy. A sötétbordó, édeskés étkezési meggyfajtákból közel sem lehet olyan finom, illatos és élénkpiros színű levest készíteni, mint ebből az áttetsző vilá­gospiros fajtából. A friss fogyasztásra szolgáló Érdi bőtermő igen finom ugyan, de kompót- illetve süteménykészítéshez túl édes. Ha nem kapunk Pándy meggyet, meg­próbálkozhatunk az Újfehértói fürtössel vagy a Cigánymeggyel. Ezek a fajták is intenzív savas ízűek, de apró szeműek. Az almával megegyező mennyiségű, gondosan kiválogatott és megmosott friss meggyet addig főzzük, amíg a héja be nem repedezik, mivel a levét csak így engedi ki. Ebben az esetben fokozottan ügyeljünk arra, hogy a tejes pépet vékony sugárban öntsük a kompóthoz, amely nem lehet forró, különben a Meggyleves meggrízesedik. Vannak, akik kifejtett meggyből készítik ezt a levest. Ez nem ajánlatos, mert a meggyleves aromáját nagyrészt a magbélből kifőtt ízanyagok adják. (Tálalásánál adjunk mellé egy kistányért, amire vendégeink a magjait kirakják.)

Télen gyorsfagyasztott meggyet is használhatunk. A mirelit meggyet fagyott állapotban tegyük a főző­vízbe, így jobb íze lesz és kevésbé fő szét. Levének kifőzése után hagyjuk a puhára főtt meggyet szobahőmérsék­letre lehűlni, mert így kisebb az összefutás veszélye. A meggy­befőtt ebben az esetben sem használható. A konzervált meggyel ugyanaz a helyzet, mint a kom­pót­almával. Hiába jobb ízű a rétesalma a téli tárolásra alkalmas almáknál, az újbóli főzés kö­vetkeztében annyira tönkremennek a zamatanyagai, hogy télen a kevésbé jóízű nyers jonatánalmából finomabb leves készít­hető, mint az egyszer már hőkezelt kompótból. Jobban járunk tehát, ha télen gyorsfagyasztott meggyet használunk erre a célra. Ha nem tudunk hozzájutni friss gyümölcs­höz, akkor lehű­tés után keverjünk a levesbe kevés citromlevet. A citromsav kioldja a gyümölcs levét, és ezáltal színesebbé teszi a tejes krémet. (Főzés közben a meleg léhez ne adjunk citromlevet, mert megtúrósodik tőle a tej.)

Mindig ügyeljünk arra, hogy csakis kifogástalan minőségű és érett gyümölcsöt használjunk, különben kárba vész az a sok munka, amit ezeknek a krémleveseknek az elkészítésébe fektettünk. Nagyon fontos még, hogy a beszer­zett tej friss legyen. Savanykás gyümölcsök haszná­lata esetén már a másnapos tej is meggrízesedik, és a leves eltarthatósági ideje jelentősen csökken. Aki igazán finom levest akar készíteni, ügyeljen a gyümölcs főzési idejére is. Akkor zárjuk el alatta a tüzet, amikor legintenzívebb az illata. (A rétesalma már 5 perc alatt megfő.) A meggynek is elegendő 5 perc főzés. A túlfőzött gyümölcs rohamosan veszít ízéből, a nem eléggé megfőzött pedig nem festi meg a levest. Az is sokat javít az ízén, ha háztáji tojást és zsírdús nyers tejet használunk hozzá.

 

Madártej

(6 személyes adag)

 

5 tojássárgáját 6 dg mézzel és egy csipet sóval verjünk fel habosra, majd 1 liter friss tejből vegyünk el 2 decilitert, és lassan engedjük fel vele a pépet. Igazán finom madártej csak zsírdús nyers tejből és háztáji tojásból készíthető.[210] A maradék tejbe tegyünk fél vaní­liarudat hosszában kettéhasítva, és egy zománcozott fazékban forraljuk fel. Utána az 5 tojás­fehérjét verjünk fel, majd adjunk a habhoz 2 evőkanál mézet, és verjük tovább, amíg megkemé­nyedik. (Ügyeljünk rá, hogy egy csepp tojássárgája se kerüljön bele, mert ez is meggátolja a tojásfehérje habbá verését.) Teáskanállal szaggas­sunk a habból galuskákat, és a forró tejbe rakva főzzük kb. 1 percig. Egyszerre ne tegyünk túl sokat bele, mert megduzzadnak. Ha felemelkedtek a tej felszínére, fordítsuk meg, és a habgaluskák másik oldalát is főzzük kb. fél percig. Ezután szűrőlapáttal szedjük ki egy tésztaszűrőbe, hogy a tej lecso­rogjon róluk.

A lefolyt tejet öntsük vissza a többihez, állítsuk a lángot takarékra, majd a félretett tojáspépet lassan adagolva keverjük a meleg tejbe, és továbbra is állandóan kevergetve főzzük kb. három­negyed órán keresztül. A sűrítésnél ugyanúgy járjunk el, mint a krémleveseknél, tehát a kevergetést itt sem lehet abbahagyni, és nem szabad a tejes krémet felforralni. A kb. félliternyi híg mártás sűrűségű kré­met hűtsük le, és merjük rá a habgaluskákra. Csak hűtőszekrényben tárolható. Ennek legcélszerűbb módja, hogy a gyümölcslevesekhez hasonló­an a habgaluskákat egy 1,5 literes befőttesüvegbe rakjuk, és rámerjük vagy finoman ráöntjük a lehűlt krémet. Hidegen tálaljuk. (Rakjuk a habgaluskákat kis üveg vagy porcelántálkákba, és merjük rá a tojáskrémet.) Teáskanállal fogyasszuk. Érdemes előző nap elkészíteni, mert egynapi érlelés után finomabb.

 

Ha a tojáskrémet előzőleg megvizezett tálkába téve a mélyhűtőben kifagyasztjuk, akkor kitűnő Jégkrém lesz belőle. Ebből az alapanyagból kiváló minőségű Fagylaltot is készíthetünk, különböző ízesítéssel. Ha gyümölcsöt keverünk a vaníliás krémhez, azt előzőleg pépesítsük. Amíg a kakaót és a kávét még a főzés megkezdése előtt kell a tojásos péphez keverni, addig a gyümölcskocsonyát, a citromlevet és a feldarabolt olajos magvakat mindig utólag adjuk a lehűlt krémhez. A cukrászok a kásássá fagyott félig kész fagylaltba keve­rik bele. Finomabb lesz a kávés fagylalt, ha a krémbe néhány dekagramm keserű csokoládét is olvasztunk. Az ízesített masszát a fagylaltgépbe töltés előtt alaposan hűtsük ki. Még finomabbá válik a krémfagylalt, ha a tojásos pép főzését tej helyett tejszínnel végezzük. (Főzött tojáskrémből ma már sehol sem készítenek fagylaltot. Sokat kell vele dolgozni, és nincs rá fizetőképes kereslet. Érdemes otthon próbálkozni vele. Aki egyszer megkóstolja a főzött tojáskrémből készült fagylaltot, soha több nem vágyik a cukrászdák fagylaltporból készült, felturmixolt hamisítványaira.)

 

Alkoholmentes citrusbólé

(8 személyes adag)

 

4 nagyméretű mandarint és 2 narancsot mosás után hámoz­zunk meg, majd szedjük szét gerezdjei­re, és tisztítsuk le róluk a fehér bélállományt. Ezt követően keresztben vágjuk kb. 1 cm széles darabokra. Eközben távolítsuk el belőle a magvakat, és tegyük a gyümölcskockákat egy legalább 2,5 literes, mély, öblös üvegtálba. Utána hámozzunk meg 2 banánt és vastag szeletekre vágva adjuk hozzá, majd keresztben vágjunk ketté és facsarjunk ki 1 sárga húsú grépfrútot. Öntsük a levét a feldarabolt gyümölcsökre, és tegyünk bele 1 evőkanál konyakaromát. Végül adjunk hozzá 6 dg felolvasztott mézet, öntsünk rá 0,5 liter narancsdzsúszt, és az egészet óvatosan keverjük össze.[211] Lefedve, hűtőszekrényben másnapig érleljük. Fogyasztás előtt engedjük fel 1 liter előzőleg lehűtött szénsavas gyömbér üdítőitallal, és jól keverjük át. (Ne egyszerre öntsük bele az egészet, mert a nagy mennyiségben felszabaduló szén-dioxidtól kifut.)

Hidegen, vas­tag talpú, tömzsi üvegpoharakban tálaljuk. A poharakhoz mellékeljünk egy-egy kis­kanalat is, hogy a gyümölcsöt ki lehessen szedni. Amennyiben újra veszünk belőle, ismét keverjük át, mert a gyümölcs felúszik a tetejére. Még fino­mabbá tehetjük, ha a meleg vízben alaposan megmosott narancsok, valamint egy citrom héját vékonyan lereszeljük, majd egy korrózióálló acél teatojásba töltve a bóléba tesszük, és tálalásig benne áztatjuk. A savanykás ízek kedvelői 1 teáskanál citromlevet is keverhetnek bele. Aki nem ragaszkodik a megszokott ízekhez, el is hagyhatja belőle a konyak­aromát. Más trópusi gyümölcsöt ne tegyünk bele, mert elrontja. (A kivi a szénsavtól megkásásodik benne, a mangótól pedig gázolaj szagú és ízű lesz.)

Forrás:

Kun Elektronikus Könyvtár

Reformételek ínyenceknek

 

Ez az ajánlatom is süket fülekre talált. Gondoltam teszek még egy utolsó próbát. Talán desszertjeim kedvező fogadtatásra találnak. Ez az elvárás is hiú reménynek bizonyult. Erre a levelemre sem kaptam választ. Még egy rövid elutasító válaszra sem méltattak.

 

E-mail cím: eszrevetel@fusionrt.hu

Tisztelt Burger King Csapat!

Mi is nagyon kedveljük a hidegkonyha készítményeit és a különféle zöldségsalátákat. Közülük legfinomabbak a majonézes saláták, melyek alapanyaga a Tartármártás. Ezt is különböző minőségben állítják elő, a tojásporból készített és agyonvegyszerezett gyári majonéztől kezdve a házilag készített majonézig, illetve tartármártásig. A házilag előállított tartármártásból igen finom Majonézes burgonyasalátát, Majonézes gombasalátát, Majonézes zöldborsósalátát és Majonézes tojássalátát lehet készíteni. A majonézes salátákat a Kaszinótojás koronázza meg, melynek alapja a Majonézes franciasaláta. Világszerte kedveltek a tésztás ételek. Közülük kevesek által ismert magyar specialitás a Túrós tészta, a Mákos tészta, a Káposztás tészta és a Szójás makaróni.

Az egytálételek fogyasztása után sokan vágynak egy szelet desszertre. Ezek között is vannak kiemelkedően finomak. A hagyományos sütemények közül legkedveltebb a Diós pite, a Mákos pite, az Almás pite és a Meggyes pite. Nálunk minden cukrászdában kapható a Zserbó cukrászda specialitása, a Zserbószelet. Sajnos mindenütt linzertésztából készítik, holott kelt tésztából sütve sokkal finomabb. Magyar specialitás a Fatörzs is. Mindenki piskótatésztából készíti, pedig létezik egy tészta nélküli változata is. Ez a csupa krémes változat az ínyencek igényeit is messzemenően kielégíti. Nagyon hasonlít hozzá a Gesztenyés kosárka. A Kókuszos kocka is igen népszerű sütemény. Mindenki hideg vajkrémmel tölti, holott főzött tojáskrémmel az igazi. Nem kevésbé finom, a Csokoládészelet. A Csokoládés puszedli is kiemelkedik a szárazsütemények családjából. Nálunk óriási népszerűségnek örvend a Túró Rudi. Ennek az étcsokoládéval bevont túrószeletnek is van egy ízletesebb változata a Túróbonbon. A Tojáslikőrös kókuszgolyó sem szokványos desszert. A világ legfinomabb sajttortája a Budapesti sajttorta. A csokolisták kedvence a Lúdlábszelet. Kívül-belül tömény csokoládé, meggyel dúsítva. Egyetlen szelet napokig csillapítja a csokoládééhségünket. 

Üdvözlettel: Kun Ákos – 2020. október 27.

 

PDF melléklet:

Tartármártás, Majonéz

(4 személyes adag)

 

Üssünk fel 3 tojást, és a sárgáját tegyük egy magas falú üveg- vagy kerámiatálba. Adjunk hozzá fél mok­káskanál sót, 1 púpozott evőkanál mustárt, és habverőpálcával ellátott mixerrel, nagy fordulatszámon keverjük simára. Amikor a tojás felverődött, kisebb (teáskanálnyi) adagokban öntsünk hozzá 2 dl napraforgó-, kukoricacsíra-, vagy más finomított étolajat.[212] Amint a tojáspép elnyelte a ráöntött olajat, mehet rá a következő adag. (Meglepődve fogjuk tapasztalni, hogy minél több olajat öntünk rá, annál sűrűbb lesz a tojáskrém, és nem fut össze. Az utolsó olajadag elnyeletése után állítsuk le a mixert, és adjunk a péphez egy csipet őrölt fehér borsot, 3 teáskanál citromlevet, 1 mokkáskanál almaecetet és 1 teáskanál por­cukrot. Nagy fordulatszámon megint verjük simára, majd ismét állítsuk le a mixert. Utána tegyünk az elkészült majonézbe 20 dg 20% zsírtartalmú tejfölt[213], amelyről előzőleg aján­latos a savót leönteni. Most a legalacsonyabb fordulatszámon indítsuk el a mixert, és kíméletesen forgassuk bele a tejfölt a majonézbe. Ha nagy fordulatszámon vagy sokáig verjük, kiválik belőle a savó, és felhígítja a tartármártást.

Ezzel a módszerrel negyedóra alatt készíthetünk majonézt, illetve tartármártást. Végül fedjük le, és hűtőszekrényben másnapig érleljük. Hidegen tálaljuk, illetve használjuk fel. Miután a tojás nincs hőkezelve, 3 napnál tovább nem áll el. Ha nem akarunk egyszerre két különböző salátát készíteni, akkor a fel nem használt tartármártás mélyhűtőben huzamosabb ideig eltartható. (Érdemes dupla mennyiséget készíteni, és 3,5 deciliteres konzerves üvegekbe töltve lefagyasztani. Így mindig lesz tartalék azokra a napokra, amikor nem érünk rá főzni.)[214] A felolvasztás a hűtőszekrény normál rekeszében történjen, mert szobahőmérsékleten megtúrósodik. Felengedése után evőkanállal, erőteljes mozdulatokkal keverjük simára. Ne várjuk meg, míg az olaj feljön a tetejére, mert akkor már nem lehet simára keverni! A maradék visszafagyasztható, de minden felolvasztás és simára keverés után hígabb lesz.

 

A tartármártás alapja a Majonéz. Régen a hidegtálakat majonézzel készítették, és innen ered a nevük. Tartármártással azonban sokkal finomabbak, ezért ma már szinte mindenki így készíti a majonéz alapú zöldségsalátákat. Amennyiben más célra kívánjuk használni a majonézt, ugyanígy készíthetjük el, csak hagyjuk ki belőle a tejfölt. A tömegcsökkenés következtében mérsékeljük az ízesítőanyagok mennyiségét. A majonézhez 3 tojássárgáját, 1 evőkanál mustárt, negyed mokkáskanál sót, 2 dl finomított étolajat, egy csipet őrölt fehér borsot, 3 mokkáskanál citromlevet, fél mokkáskanál almaecetet és fél teáskanál por­cukrot használjunk. A tartármártáshoz hasonlóan a friss tojásból készített majonéz is lefagyasztható. Felengedése után olajtartalmának egy része kiválik ugyan belőle, de evőkanállal, erőteljes mozdulatokkal simára keverhető. A maradék visszafagyasztható. (Itt nem kell felhígulással számolni.)

 

Bármelyik változatot készítjük is el nagyon fontos, hogy feltörés előtt a nyers tojás héját meleg mosószeres vízzel alaposan súroljuk meg, mivel a rajta levő baktériumoktól könnyen kapha­tunk szalmonellafertőzést. Sajnos a fertőzés veszélye még így is fennáll, mert a baktériumok egy idő után bekerülnek a tojás belsejébe is. Ezért erre a célra sokan tápos tojást használnak, mert a „tojásgyárakból” alaposan fertőtlenítve kerülnek ki a tojások.[215] Arra is ügyeljünk, hogy mindig friss tojást használjunk, mert hőkezelés hiá­nyában a belül szaporodásnak indult baktériumok nem pusztulnak el. A tojásokat egyenként törjük fel, és ha a fehérje opálos, a sárgája pedig szétfolyik, akkor már ne használjuk erre a célra. A mustár szavatossági idejét is nézzük meg, mivel ez is okozhat problémát. Az állott mustártól megke­seredik a majonéz. (Ha csak erre a célra használunk mustárt, a maradékot tegyük a mélyhűtőbe. Ott évekig eláll.)

  

Majonézes burgonyasaláta

(2 személyes adag)

 

5 dg vöröshagymát vágjunk ketté, majd metéljük kb. 1 mm vastag szeletekre, és öntsünk rá annyi vizet, hogy éppen ellepje. A vizet fél mokkáskanál almaecettel, egy csipet sóval és egy csipet őrölt fehér borssal ízesítsük. Sós vízben főzzünk meg 40 dg tömör burgonyát. Villára szúrva még melegen hámozzuk meg, és miután kihűlt, vágjuk kb. 1 cm széles kockákra. Adjuk hozzá a hagymához, és időnként finoman átkeverve addig marinírozzuk vele, amíg az ece­tes levet felszívja. Ekkor keverjünk hozzá fél adag tartármár­tást, és másnapig hűtőszekrényben érleljük. Hidegen tálaljuk. Még finomabbá és gusztusosabbá tehetjük, ha a tetejét néhány petrezselyemlevéllel díszítjük. (A különleges ízek kedvelői friss tárkonylevelet tegyenek rá, apróra vágva.) Aki igényli, annak adjunk mellé 1 frissen sült Graham-zsemlét.

A hazai fajták közül salátakészítés céljára legalkalmasabb a kifli­burgonya. Sajnos a régi, ízletes fajták kiveszőben vannak, mivel nagyon érzékenyek a vírusfertőzésre. A legújabb rezisztens fajták közül jól bevált a „Somogyi sárga kifli”. A húsa sárga, állománya kemény, és a hozama jónak mondható. Ennek ellenére kevesen termesztik, ezért a piacon csak ritkán kapható. A külföldi fajták közül nálunk is kedvelt a francia nemesítésű, piros héjú cherry, valamint az Agatha burgonya. Ha nem tudunk hozzájutni salátaburgonyá­hoz, használ­hatunk helyette közepesen tömör desirè-t. (Jól használható hazai fajták még az impala, a balatoni rózsa és a kondor.) Sajnos a szupermarketekben nem tüntetik fel a zöldségek-gyümölcsök fajtáját, és többnyire csak két fajta burgonyát forgalmaznak. Ez esetben válasszuk a piros héjút, mert a sárga héjú többnyire lisztes. Előtte nézzünk körül, mert néha kifli alakú tömör salátaburgonyát is árulnak hálóban. (Megvizezett késsel daraboljuk, így kisebb a szétdőlés veszélye.)

 

Majonézes gombasaláta

(2 személyes adag)

 

40 dg barna csiperkegombát folyó vízben mossunk meg, és vágjuk 4-5 mm vastag szeletekre. (A vastag szárat előzőleg hosszában hasítsuk ketté, a nagyméretű gombafejeket pedig keresztben vágjuk ketté.) Egy tapadásgátló bevonattal ellátott serpenyő alját és oldalát vastagon kenjük ki étolajjal, tegyük bele a gombát, majd keverjünk bele negyed mokkáskanál sót és egy csipet őrölt borsot. Teljes lángon, állandóan kevergetve süssük zsírjára. Kóstoljuk meg, és ha nem elég puha, süssük még pár percig, de ne pirítsuk. (Ne öntsünk rá vizet, és ne főzzük, mert a sokáig főzött gomba meggumisodik. Nyáron a kiszáradt, fonnyadt gomba alá azonban mindjárt az elején öntsünk kevés vizet, hogy sütés közben ne égjen le, és pirítás nélkül megpuhuljon.) Lehűlés után keverjük fél adag tartásmártáshoz, és a hűtőben pár óráig érleljük. Hidegen tálaljuk. Aki igényli, annak adjunk mellé 1 frissen sült Graham-zsemlét.

 

Majonézes zöldborsósaláta

(2 személyes adag)

 

2 db sós vízben megfőzött kemény tojást keresztben vágjunk ketté, és daraboljuk 6 cikkre. Miközben a tojás fő, majd hűl, metéljünk finomra egy kis csokor petrezselymet.  Utána forraljunk fel kb. 1 liter vizet, és keverjünk bele 1 mokkáskanál sót. Öntsünk bele 30 dg mirelit zöldborsót, és fedő alatt főzzük kb. 5 percig, amíg megpuhul.  Szűrjük le, és még forrón keverjük bele az összevágott petrezselymet. Miután lehűlt keverjünk bele fél adag tartármártást, majd finoman forgassuk bele a cikkekre vágott tojást. Hűtőszekrényben néhány óráig érleljük, és hidegen tálaljuk. Aki igényli, annak adjunk mellé 1 frissen sült Graham-zsemlét.

Sokan kedvelik a majonézes zöldborsósaláta magyaros változatát. Ez esetben 5 dg vöröshagymát vágjunk apróra. Adjunk hozzá egy kis csokor apróra metélt petrezselymet, szórjunk rá fél mokkáskanál sót, egy csipet őrölt borsot, és 1 evőkanál étolajon dinszteljük pár percig, amíg a hagyma üvegessé válik. Ekkor tegyünk bele 40 dg mirelit zöldborsót, öntsünk rá 0,5 dl vizet, és fedő alatt főzzük kb. 5 percig, amíg megpuhul. Állandóan kevergetve süssük le zsírjára, majd vegyük le a tűzről, és hagyjuk lehűlni. Végül keverjünk bele fél adag tartármártást. Ehhez a változathoz nem kell főtt tojást adni.

 

Majonézes tojássaláta

(2 személyes adag)

 

6 db sós vízben megfőzött kemény tojást keresztben vágjunk ketté, és 6 cikkre aprózva[216] kevés apróra vágott petrezselyemlevéllel keverjük az előző nap elkészített tartármártás másik feléhez. Hűtőszekrényben néhány óráig érleljük, és hidegen tálaljuk. Aki igényli, annak adjunk mellé 1 frissen sült Graham-zsemlét. Ha nem akarunk egyszerre két adag salátát készíteni, akkor a fel nem használt tartármártás mélyhűtőben huzamosabb ideig eltartható. A felolvasztás a hűtőszekrény normál rekeszében történjen, mert szobahőmérsékleten megtúrósodik. Önma­gában fogyasztva a fél adag tartármártásból készült saláták mindegyike 2 személynek elegendő. (A másik feléből készítsünk más fajta salátát. Így mindenki a neki tetszőt fogyaszthatja.)

 

Majonézes franciasaláta[217]

(4 személyes adag)

 

10 dg zellert tisztítsunk meg, és 0,5 centiméteres szeletekre vágva bő sós vízben, fedő alatt pároljuk kb. 25 percig, amíg meg­puhul. 5 perc múlva adjunk hozzá 10 dg megtisztított sárga­répát, valamint 10 dg fehérrépát hosszában négyfelé hasítva, és együtt pároljuk a vegyes zöldséget készre. Közben ugyan­csak sós vízben, de egy másik edényben főzzünk meg 15 dg kifliburgonyát. A puhára főtt krumplit villára szúrva még melegen hámozzuk meg, és hagyjuk kihűlni. Ezután szűrjük le a saját levében kihűlt vegyes zöldséget, majd sós-cukros vízben pároljunk puhára 15 dg mirelit zöldborsót. Vigyázzunk, hogy egyik zöldséget se főzzük túl puhára, mert akkor kása lesz a salátából. (A mirelit zöldborsó 5 perc alatt megpuhul.) Utána mérjünk ki 5 dg kovászos uborkát, majd hámozzunk meg 5 dg savas ízű nyári almát, és metsszük ki a magházát. (Télen jonatánalmát használjunk helyette.)[218] Végül a vegyes zöldséget, a burgonyát, az uborkát és az almát vágjuk kb. 0,5 centiméteres kockákra, adjuk hozzá a lecsepegtetett borsót, és keverjük hozzá egy teljes adag (0,5 kg) tartármártáshoz.[219] (A visszamaradt salátalevet ne öntsük bele.) Még finomabb és esztétikusabb lesz a franciasaláta, ha a tartármártásba előzőleg beleteszünk egy kis csokor apróra vágott petrezselyemlevelet is. Hűtőszekrényben másnapig érleljük, és hidegen tálaljuk. Aki igényli, annak adjunk mellé 1 frissen sült Graham-zsem­lét.

 

Kaszinótojás

(4 személyes adag)

 

6 db sós vízben keményre főzött tojást hosszában vágjunk ketté, a sárgáját vegyük ki, és fokhagymaprésen nyomjuk át, vagy villával törjük össze. Adjunk a péphez 2 evőkanál tejfölt, 1 púpozott teáskanál mustárt, egy csipet finomra őrölt sót, egy csipet őrölt borsot, egy kis csokor apróra vágott petrezselymet, és jól dolgozzuk össze. A simára kevert masszát félgömbszerűen töltsük vissza a tojásfehérjékbe, majd a töltelékkel felfelé helyezzük őket egy teljes adag egyenletesen szétterített Majonézes franciasalátára. Végül öntsük le a tetejüket sűrű tartármártással. Díszítésként apróra vágott metélőhagymát vagy petrezselymet szórhatunk rá. Mivel a kaszinó­tojáshoz szilárdabb alap kell, a tojások leöntéséhez szükséges kb. 10 dekagrammnyi mártást a franciasalátához adandó tartármártásból vegyük el. Hűtőszekrényben másnapig érleljük, és hidegen tálaljuk. A kaszinótojást nem szokták kenyérrel enni, de aki igényli, annak adjunk mellé 1 frissen sült Graham-zsemlét. A különlegességek kedvelői petrezselyemlevél helyett apróra vágott kaporral is íze­síthetik. Télen szárított petrezselymet, illetve kaporlevelet szitálhatunk rá.

 

Túrós tészta

(4 személyes adag)

 

Előző este áztassunk be 5 dg szójakockát, és másnap készítsünk belőle fél adag Szójatepertőt azzal a különb­séggel, hogy a beáztatott szójakockát körmünkkel szakítsuk két-háromfelé. Utána főzzünk ki 40 dg 4 tojásos keskeny metélt tésztát[220]. (Min. 4 liter vízbe keverjünk 1 evőkanál étolajat. Forraljuk fel, majd adjunk hozzá 1 evőkanál sót, és amikor már lobog, dobjuk bele a tésztát. Közben keverjük meg, és addig főzzük, amíg feljön a víz felszínére, és megpuhul.) Egy 4 literes zománcozott fémtálba tegyünk 2 evőkanál étolajat, és rakjuk rá a leszűrt tésztát, majd lángterelő felett, lassan melegítve keverjük össze 25 dg előzőleg villával áttört félzsíros, tehéntúróval[221] és 1 mokkáskanál sóval. Szórjuk rá a szójatepertőt is, és a beleforgatást tálalóvillával, finoman végezzük, hogy ne törjön össze a tészta. Előmelegített tányérokba, forrón tálaljuk. A tálalás során locsoljunk a tetejére kevés tejfölt. Ugyanígy készül a Túrós csusza is, de 4 tojásos csusza vagy fodros kockatésztából.[222] A húsevők a túrós csuszát afrikai harcsából készült pörkölttel a tetején fogyasztják.[223] Ez az ételspecialitásunk a külföldi turisták körében is igen népszerű. Hűtőszekrényben tároljuk. A kifőtt tésztákat frissen kell fogyasztani. Amennyiben szükséges, másnap grillsütőben szétterítve felmelegíthető. (A tányérokat tegyük a grillsütő tetejére, hogy melegedjenek.)

 

Mákos tészta

(4 személyes adag)

 

Először főzzünk ki 40 dg 4 tojásos keskeny metélt tésztát[224]. (Min. 4 liter vízbe keverjünk 1 evőkanál étolajat. Forraljuk fel, majd adjunk hozzá 1 evőkanál sót, és amikor már lobog, dobjuk bele a tésztát. Közben keverjük meg, és addig főzzük, amíg feljön a víz felszínére, és megpuhul.) Közben daráljunk finomra 15 dg mákot[225], és keverjük össze 15 dg porcukorral. Egy 4 literes zománcozott fémtálba tegyünk 2 evőkanál étolajat, és rakjuk rá a leszűrt tésztát, majd lángterelő felett, lassan melegítve keverjük bele a cukros mákot. A beleforgatást tálalóvillával, finoman végezzük, hogy ne törjön össze a tészta[226]. Előmelegített tányérokba, forrón tálaljuk. Hűtőszekrényben tároljuk. A kifőtt tésztákat frissen kell fogyasztani. Amennyiben szükséges, másnap grillsütőben szétterítve felmelegíthető. (A tányérokat tegyük a grillsütő tetejére, hogy melegedjenek.)

 

Káposztás tészta

(4 személyes adag)

 

Előzőleg pirítsunk meg 1,2 kg fehér káposztát. (Torzsája nélkül nagylyukú reszelőn reszeljük le. Keverjük össze 1 mokkáskanál sóval, és hagyjuk állni kb. fél óráig. Utána nyomkodjuk ki a levét, ízesítsük fél mokkáskanál őrölt borssal, egy csipet cukorral és 0,6 dl étolajon, gyakran megkeverve, élénk tűzön pirítsuk aranysárgára. A pirítást nagyméretű, vastag falú, leégésvédő bevonattal ellátott serpenyőben végezzük. A káposzta akkor jó, amikor már nem vízízű. Amint elkezd színesedni, és kialakul a kellemes pirított íze, vegyük le a tűzről.) Utána főzzünk ki 40 dg 4 tojásos nagy kocka vagy fodros kocka tésztát[227]. (Min. 4 liter vízbe keverjünk 1 evőkanál étolajat. Forraljuk fel, majd adjunk hozzá 1 evőkanál sót, és amikor már lobog, dobjuk bele a tésztát. Közben keverjük meg, és ad­dig főzzük, amíg feljön a víz felszínére, és megpuhul.) Egy 4 literes zománcozott fémtálba tegyünk 2 evő­kanál étolajat, és rakjuk rá leszűrt tésztát, majd lángterelő felett, lassan melegítve keverjük össze az aranysárgára pirított káposztával. A beleforgatást tálalóvillával, finoman végezzük, hogy ne törjön össze a tészta. Közben szórjunk rá fél mokkáskanál sót. Előmelegített tányérokban, forrón tálaljuk. Hűtőszekrényben tároljuk. A kifőtt tésztákat frissen kell fogyasztani. Amennyiben szükséges, másnap grillsütőben szétterítve felmelegíthető. (A tányérokat tegyük a grillsütő tetejére, hogy melegedjenek.) Nyáron lehetőleg tavalyi káposztát használjunk hozzá, mert a friss, primőr káposzta nagy nedvességtartalma nehezen párolog el, és a pirítás után egy csomóba összeáll. Emiatt nehezen oszlatható szét a tésztán.

 

Szójás makaróni

(4 személyes adag)

 

Először készítsünk fél adag Szójatepertőt az előző este beáztatott 5 dg szójakockából, és hajtsuk át húsdarálón. (Vigyázzunk, hogy ne pirítsuk túl, és ne hagyjuk lehűlni, mert olyan kemény lesz, hogy nem lehet ledarálni.) Utána 15 dg csiperkegombát folyó vízben mossunk meg, vágjuk 3-4 mm vastag szeletekre, majd keresztben metéljük ugyancsak 3-4 mm vastagra. A szárát hosszában hasítsuk ketté, és vágjuk szintén 3-4 mm széles szeletekre. Az így képződött apró darabokat 3 dg vajon süssük ropogósra. Közben féldiónyi vöröshagymát vágjunk apróra, és a megpirult gomba közé keverve dinszteljük üvegesre, majd adjuk a hagymás gombát a teljesen megsütött húspótló szójamasszához. Szórjunk rá fél mokkáskanál sót, egy csipet őrölt borsot, jól keverjük össze, és tegyük félre. Ezután főzzünk ki 40 dg 4 tojásos csőtésztát. (Min. 4 liter vízbe keverjünk 1 evőkanál étolajat. Forraljuk fel, majd adjunk hozzá 1 evőkanál sót, és amikor már lobog, dobjuk bele a kettétört tésztát. Közben keverjük meg, és addig főzzük, amíg feljön a víz felszínére, és megpuhul.)

Amíg a tészta fő, reszeljünk le 12 dg olvadékony sajtot (Ammerländer trappista, Magyar Trappista, edámi, ementáli). Egy 4 literes zománcozott fémtálban olvasszunk fel 1 dg vajat, és rakjuk rá leszűrt tésztát, majd lángterelő felett, lassan melegítve, tálalóvillával finoman dolgozzunk be­le 1 púpozott evőkanál sűrített paradicsomot. Apránként rászórva tegyük hozzá a sajt felét, kisebb adagokban morzsoljuk rá a gombás szójapépet, és tálalóvillával jól összekeverve, előmelegített tányérokban, forrón tálaljuk. Fogyasztás előtt a maradék sajtot szórjuk a tésztára. Hűtőszekrényben tároljuk. A kifőtt tésztákat frissen kell fogyasztani. Amennyiben szükséges, másnap grillsütőben szétterítve felmelegíthető. (A tányérokat tegyük a grillsütő tetejére, hogy melegedjenek.)

 

Diós pite

(4 személyes adag)

 

30 dg liszt­hez adjunk 7 dg porcukrot, 1 dg vanillincukrot, 1 mokkáskanál sütőport, egy csipet sót, és morzsoljuk össze 15 dg hűvös vajjal. Meleg folyó víz alatt súroljunk tisztára egy citromot, és vékonyan reszeljük bele a héját, majd tegyünk bele 1 előzőleg felvert tojást, 3 evőkanál tejfölt, és az egészet gyúrjuk össze. Ha túl kemény lenne, adjunk hozzá még egy kis tejfölt. A tészta akkor jó, ha a kézre nem tapad rá, de ne legyen annyira masszív, mint a bejglitészta. A kidolgozást gyorsan végezzük, hogy a kéz melegétől megolvadó vaj ne lágyítsa ki. Összegyúrás után hideg helyen, letakarva 1 órán át pihentessük.

Közben 30 dg előzőleg megtisztított és leda­rált dióba keverjünk 16 dg mézet, 5 dg vajat, 1,5 dl tejet, 5 dg ­meg­mosott mazsolát és 1 citrom reszelt héját, majd a kása­szerű masszát lassú tűzön, lángterelő felett főzzük kb. 5 percig. Utána gyújtsuk be a sütőt, állítsuk 210 °C-ra. Vegyük ki a tésztát a hűtőből, osszuk ketté, és formáljunk belőlük tömzsi rudakat. Az egyiket sodorjuk ki akkorára, hogy egy kisebb méretű zománcozott tepsibe helyezve az oldalán a tészta kissé vissza­hajoljon. Kenjünk 10 dg baracklekvárt a tepsi alján elegyengetett tésztára, majd terítsük rá a kissé lehűlt tölteléket. (A szélére ne nagyon rakjunk lekvárt, mert a töltelék elsimításakor úgyis kitüremkedik.) Utána tepsi méretűre sodorjuk ki a másik rudat is. A kinyújtott lapot ugyancsak sodrófára csavarva illesszük a töltelék te­tejére, és a szélét körös-körül nyomkodjuk hozzá a tepsi oldalához. Verjünk fel 1 kisebb tojást, és kenjük meg a ráhelyezett lapot, majd villával kb. 2 centi­méterenként jó mélyen szurkáljuk meg, hogy a töltelékben keletkező gőz szabadon eltávozhasson.[228]

Végül tegyük forró sütőbe, és süssük kb. 20 percig, amíg a tészta teteje világosbarnára pirul. Ha teljesen kihűlt, vágjuk kb. 4 × 5 centiméteres koc­kákra, és óvatosan kiemelve tálaljuk. Előtte azonban még a tepsiben metéljük le a széleit. Melegen ne nyúljunk hozzá, mert a vágás mentén a tészta „megszalonnásodik”, a töltelék pedig kidől belőle. Fogyasztás előtt szitáljunk a tetejére kevés porcukrot. Ha másnapra marad, ne melegítsük fel, mivel hidegen finomabb. Hűtőszekrényben nem szabad tárolni. A fenti mennyiségből kb. 24 db sütemény várható.

 

Mákos pite

(4 személyes adag)

 

30 dg liszt­hez adjunk 7 dg porcukrot, 1 dg vanillincukrot, 1 mokkáskanál sütőport, egy csipet sót, és morzsoljuk össze 15 dg hűvös vajjal. Meleg folyó víz alatt súroljunk tisztára egy citromot, és vékonyan reszeljük bele a héját, majd tegyünk bele 1 előzőleg felvert tojást, 3 evőkanál tejfölt, és az egészet gyúrjuk össze. Ha túl kemény lenne, adjunk hozzá még egy kis tejfölt. A tészta akkor jó, ha a kézre nem tapad rá, de ne legyen annyira masszív, mint a bejglitészta. A kidolgozást gyorsan végezzük, hogy a kéz melegétől megolvadó vaj ne lágyítsa ki. Összegyúrás után hideg helyen, letakarva 1 órán át pihentessük.

Közben 30 dg előzőleg megőrölt mákba[229] keverjünk 20 dg mézet, 5 dg vajat, 1,7 dl tejet, 5 dg megmosott mazsolát és 1 citrom reszelt héját, majd a kásaszerű masszát lassú tűzön, lángte­relő felett főzzük kb. 5 percig. (Mazsola helyett 10 dg kimagozott és kettéválasztott meggyel is dúsíthatjuk a tölteléket. Ebben az esetben 1,2 dl tejet és 24 dg mézet adjunk hozzá. A gyü­mölcs ned­vességtartal­mától függően a tej mennyisége kismértékben változhat. Ezért egy keveset tartsunk vissza belőle, és csak a töltelék felfőzése során adjuk hozzá, amennyiben szükséges.) Utána gyújtsuk be a sütőt, állítsuk 210 °C-ra. Vegyük ki a tésztát a hűtőből, osszuk ketté, és formáljunk belőlük tömzsi rudakat. Az egyiket sodorjuk ki akkorára, hogy egy kisebb méretű zománcozott tepsibe helyezve az oldalán a tészta kissé vissza­hajoljon. Kenjünk 10 dg baracklekvárt a tepsi alján elegyengetett tésztára, majd terítsük rá a kissé lehűlt tölteléket. (A szélére ne nagyon rakjunk lekvárt, mert a töltelék elsimításakor úgyis kitüremkedik.) Ezután tepsi méretűre sodorjuk ki a másik rudat is. A kinyújtott lapot ugyancsak sodrófára csavarva illesszük a töltelék te­tejére, és a szélét körös-körül nyomkodjuk hozzá a tepsi oldalához. Verjünk fel 1 kisebb tojást, és kenjük meg a ráhelyezett lapot, majd villával kb. 2 centi­méterenként jó mélyen szurkáljuk meg, hogy a töltelékben keletkező gőz szabadon eltávozhasson.

Végül tegyük forró sütőbe, és süssük kb. 20 percig, amíg a tészta teteje világosbarnára pirul. Ha teljesen kihűlt, vágjuk kb. 4 × 5 centiméteres koc­kákra, és óvatosan kiemelve tálaljuk. Előtte azonban még a tepsiben metéljük le a széleit. Melegen ne nyúljunk hozzá, mert a vágás mentén a tészta „megszalonnásodik”, a töltelék pedig kidől belőle. Fogyasztás előtt szitáljunk a tetejére kevés porcukrot. Ha másnapra marad, ne melegítsük fel, mivel hidegen finomabb. Hűtőszekrényben nem szabad tárolni. A fenti mennyiségből kb. 24 db sütemény várható.

 

Almás pite

(4 személyes adag)

 

Először 30 dg liszt­hez adjunk 7 dg porcukrot, 1 dg vanillincukrot, 1 mokkáskanál sütőport, egy csipet sót, és morzsoljuk össze 12 dg hűvös vajjal. Meleg folyó víz alatt súroljunk tisztára egy citromot, és vékonyan reszeljük bele a héját, majd tegyünk bele 1 előzőleg felvert tojást, 3 evőkanál tejfölt, és az egészet gyúrjuk össze. Ha túl kemény lenne, adjunk hozzá még egy kis tejfölt. A tészta akkor jó, ha a kézre nem tapad rá, de ne legyen annyira masszív, mint a bejglitészta. A kidolgozását gyorsan végezzük, hogy a kéz melegétől megolvadó vaj ne lágyítsa ki. Összegyúrás után hideg helyen, letakarva 1 órán át pihen­tessük.

Közben mossunk meg 80 dg illatos, érett rétesalmát[230], vágjuk ketté, távolítsuk el a magházat, és káposztareszelőn héjas­tól reszeljük durvára, majd enyhén nyomkodjuk ki a levét. Keverjünk hozzá 10 dg mézet, 1 mokkáskanál őrölt fahéjat, majd lassú tűzön, lángterelő felett főzzük 5 percig. Daráljunk le 10 dg dióbelet, majd gyújtsuk be a sütőt, állítsuk 210 °C-ra. Vegyük ki a tésztát a hűtőből, osszuk ketté, és formáljunk belőlük tömzsi rudakat. Az egyiket sodorjuk ki akkorára, hogy egy kisebb méretű zománcozott tepsibe helyezve az oldalán a tészta kissé visszahajoljon. Az elegyengetett tésztát hintsük meg a ledarált dióval, és terítsük rá a lehűlt tölteléket, majd sodorjuk ki tepsi méretűre a másik cipót is. A kinyújtott lapot ugyancsak sodrófára csavarva illesszük a töltelék tetejére, és a szélét körös-körül nyomkodjuk hozzá a tepsi oldalához. Utána verjünk fel 1 kisebb tojást, és kenjük meg a felső lapot, majd villával kb. 2 centiméterenként jó mélyen szurkáljuk meg, hogy a töltelékben képződő gőz szabadon eltávozhasson.

Végül helyezzük forró sütőbe, és süssük kb. 25 percig, amíg a tészta teteje világosbarnára pirul. Ha teljesen kihűlt, vágjuk kb. 4 × 5 centiméteres kockákra, és óvatosan kiemelve tálaljuk. Előtte azonban még a tepsiben metéljük le a széleit. Melegen ne nyúljunk hozzá, mert a vágás mentén a tészta „megszalonnásodik”, a töltelék pedig kidől belőle. Fogyasztás előtt szitáljunk a tetejére kevés porcukrot. Ha másnapra marad, ne melegítsük fel, mivel hidegen finomabb. Hűtőszek­rényben nem szabad tárolni. A gyümölcsös piték tésztája nem hajlamos a kiszáradásra, ezért nem szükséges polietilénfóliával letakarni. A fenti mennyiségből kb. 24 db sütemény várható.

 

Meggyes pite

(4 személyes adag)

 

Előző este vegyünk ki a mélyhűtőből 90 dg kimagozott meggyet, és tegyük át a normál hűtőtérbe, hogy felengedjen. Másnap tegyük szűrőkanálba, hogy a leve lecsepegjen, majd 30 dg liszt­hez adjunk 7 dg porcukrot, 1 dg vanillincukrot, 1 mokkáskanál sütőport, egy csipet sót, és morzsoljuk össze 12 dg hűvös vajjal. Meleg folyó víz alatt súroljunk tisztára egy citromot, és vékonyan reszeljük bele a héját, majd tegyünk bele 1 előzőleg felvert tojást, 3 evőkanál tejfölt, és az egészet gyúrjuk össze. Ha túl kemény lenne, adjunk hozzá még egy kis tejfölt. A tészta akkor jó, ha a kézre nem tapad rá, de ne legyen annyira masszív, mint a bejglitészta. A kidolgozását gyorsan végezzük, hogy a kéz melegétől megolvadó vaj ne lágyítsa ki. Összegyúrás után hideg helyen, letakarva 1 órán át pihen­tessük.

Közben keverjünk a lecsepegtetett meggyhez 12 dg mézet, 1 mokkáskanál őrölt fahéjat, majd lassú tűzön, lángterelő felett főzzük 3 percig. Daráljunk le 10 dg dióbelet, majd gyújtsuk be a sütőt, állítsuk 210 °C-ra. Vegyük ki a tésztát a hűtőből, osszuk ketté, és formáljunk belőlük tömzsi rudakat. Az egyiket sodorjuk ki akkorára, hogy egy kisebb méretű zománcozott tepsibe helyezve az oldalán a tészta kissé visszahajoljon. Utána az elegyengetett tésztát hintsük meg a ledarált dióval, és terítsük rá a lehűlt tölteléket, majd sodorjuk ki tepsi méretűre a másik cipót is. A kinyújtott lapot ugyancsak sodrófára csavarva illesszük a töltelék tetejére, és a szélét körös-körül nyomkodjuk hozzá a tepsi oldalához. Ezután verjünk fel 1 kisebb tojást, és kenjük meg a felső lapot, majd villával kb. 2 centiméterenként jó mélyen szurkáljuk meg, hogy a töltelékben képződő gőz szabadon eltávozhasson.

Végül helyezzük forró sütőbe, és süssük kb. 25 percig, amíg a tészta teteje világosbarnára pirul. Ha teljesen kihűlt, vágjuk kb. 4 × 5 centiméteres kockákra, és óvatosan kiemelve tálaljuk. Előtte azonban még a tepsiben metéljük le a széleit. Melegen ne nyúljunk hozzá, mert a vágás mentén a tészta „megszalonnásodik”, a töltelék pedig kidől belőle. Fogyasztás előtt szitáljunk a tetejére kevés porcukrot. Ha másnapra marad, ne melegítsük fel, mivel hidegen finomabb. Hűtőszek­rényben nem szabad tárolni. A gyümölcsös piték tésztája nem hajlamos a kiszáradásra, ezért nem szükséges polietilénfóliával letakarni. A fenti mennyiségből kb. 24 db sütemény várható.

 

Mézes zserbószelet

(6 személyes adag)

 

Először gyúrjunk egy adag félvajas bejglitésztát, azzal a különbséggel, hogy most kevesebb tejet tegyünk bele, a porcukor helyett pedig mézet adjunk hozzá. (Ez esetben a bejgli­tésztánál keményebb alapanyagra van szükség, hogy a töltelék ne áztassa el a tésztalapokat. Ezért ha túl folyós a mézünk, még kevesebb tejet tegyünk bele.) Tehát előzőleg vegyük ki a vajat a hűtőből, hogy felmelegedjen. 0,6 dl langyos tejben futtassunk fel 2 dg élesztőt, 1 mokkáskanál porcukor hozzá­keverésé­vel. Közben egy nagyobb gyúrótálban morzsoljunk össze 0,5 kg lisztet 25 dg hűvös vajjal. Keverjünk hozzá 8 dg mézet, egy csipetnyi sót, 2 tojássárgáját, majd adjuk hozzá a felfutott élesztőt, és az egészet gyúrjuk össze. A félkemény tészta akkor jó, ha már nem tapad sem a kézre, sem a tál aljához, és simává, csomómentessé válik. Miután jól összedolgoztuk, takarjuk le, és hűtőszekrényben pihentessük 1 órán át.

Amíg a tésztát hideg helyen pihentetjük, 20 dg sűrű baracklekvárt keverjünk össze 15 dg darált dióval és 8 dg olvasztott mézzel. A hűtőből kivett tésztát gyúrjuk össze, és formáljunk belőle 4 tömzsi rudat. Utána nyújtsuk ki akkorára, hogy egy kisebb méretű tepsibe helyezve a szélük kissé visszahajoljon. Illesszük az egyik lapot a tepsi aljába, és egyenletesen kenjük rá a töltelék egyharmadát. Sodrófára csavarva helyezzük rá a második lapot, kenjük meg a krém következő harmadával, és ugyan­úgy járjunk el a harmadik lappal is. Ezt követően illesszük a rétegesen töltött tészta tetejére a negye­dik lapot, és meleg helyen 1 órán keresztül kelesszük. Mielőtt a sütőbe raknánk villával, kb. 2 centiméterenként jó mélyen szurkáljuk meg, hogy a kiáramló gőztől ne púposodjon fel a teteje. Elmelegített sütőben mérsékelt tűzön (180 °C-on) süssük kb. fél óráig, amíg a zárólap világosbarnára pirul. Hurkapálcikával támasszuk ki a sütő ajtaját, hogy a feles­leges gőz eltávozzon.

Miután kihűlt öntsük le a tetejét csokoládémázzal, egyen­letesen kenjük szét rajta, és 1-2 órára tegyük a hűtőbe, hogy a bevonat megdermedjen. A méz sűrűségű öntethez egy kisebb zománcozott edényben 2 evőkanál kakaóhoz adjunk 12 dg szőlőcukrot, és 0,6 dl vízzel ke­verjük simára. Lassú tűzön, állandóan kevergetve főz­zük kb. 10 percig, amíg besűrűsödik, majd vegyük le a tűzről, és tegyünk bele 3 dg vajat. Végül egy megvizezett fűrészfogú késsel (ügyelve a merőleges kéztartásra) vágjuk fel a zserbót kb. 3 × 7 centiméteres téglalapokra, előtte azonban még a tepsiben metéljük le a széleit. Amíg teljesen ki nem hűl, ne vágjuk fel, mert a tésztája „megszalonnásodik”, a bevonat pedig összemaszatolódik rajta. A szeleteket óvatosan kiemelve helyezzük egy nagyobb süteményes tányérra, és fogyasztásig hűvös, száraz helyen tároljuk. Ne rakjuk őket egymásra, mivel a csokoládémáztól össze­­ragadnak. A mézes zserbószeletet célszerű előző nap ­elké­­­szíteni, mert egynapi érlelés után lesz igazán jó íze. Ha ezt a tanácsot megfogadjuk, akkor csak másnap vágjuk fel, így nem fog ragadni. Ebben az esetben nem szükséges hideg helyen dermeszteni. A fenti mennyiségből 24 sütemény várható. Hűtőszekrényben nem szabad tárolni. Polietilénfóliával se takarjuk le, mert minél jobban kiszárad, annál omlósabb, porhanyósabb lesz.

 

Fatörzs[231]

(6 személyes adag)

 

6 dg mézhez adjunk 20 dg darabokra tördelt étcsokoládét, és 20 dg szeletekre vágott vajat. Lassú tűzön, lángterelő felett, állandóan kevergetve olvasszuk fel, majd hagyjuk lehűlni. (Nem szabad forralni. Csak addig melegítsük, amíg a hozzávalók megolvadnak, és sűrű krémmé állnak össze. Ha túlságosan megolvadt, lehűlés után tegyük a hűtőszekrény normál hűtőterébe, hogy kenhető állagúvá dermedjen.) Utána egy 3 mm lyukátmérőjű tárcsával ellátott húsdarálón hajtsunk át 0,5 kg ízesített gesztenyemasszát. (A friss, lágy gesztenyemassza burgonyatörőn is átpasszírozható.) Adjunk hozzá 1 dg vanillincukrot, és gyúrjuk össze. Formáljunk belőle vastag rudat, majd fektessük egy megvizezett konyharuha egyik felére. Hajtsuk rá a konyharuha másik felét, és sodrófával nyújtsuk ki kb. 26 × 26 cm méretűre. A lehűlt csokoládékrémet keverjük habosra, majd osszuk ketté, és az egyik felét kenjük egyenletesen az elnyújtott gesztenyemasszára. Simítsuk el, és a konyharuha segítségével szorosan tekerjük fel a kétrétegű nyersanyagot. Gurítsuk tortatálcára, majd egyenletesen elosztva kenjük az oldalára és a tetejére a maradék csokoládékrémet. Végül egy villa fokával mintázzuk fatörzs formájúra, és hűtőben néhány óráig érleljük. Kb. 1 cm vastag szeletekre vágva hidegen tálaljuk. Még finomabb lesz, ha tejszínhabot is rakunk a szeletek tetejére. Csak hűtőszekrényben szabad tárolni. 3-4 napnál tovább ne áll el. Jól bírja azonban a fagyasztást, de csak három csillagos mélyhűtőben tárolható hosszabb ideig[232].

 

Gesztenyés kosárka

(6 személyes adag)

 

20 dg étcsokoládét tördeljünk darabokra, és gőz felett olvasszuk fel. Keverjük simára, várjuk meg, amíg langyosra hűl, majd ecsettel kenjük kb. 1,5 mm vastagon 12 db minyonpapír[233] belsejébe. (Ha az oldaláról lefolyna a csokoládé, hagyjuk egy kicsit dermedni, és kenjük át újra. Nyáron, kánikulában tegyük a hűtőbe.) Az egyenletesen bevont bordázott oldalú papírkosárkákat rakjuk egy tálcára, és tegyük a hűtőbe. (Vigyázzunk, hogy ne érjenek se egymáshoz, se a tálca oldalához, mert eldeformálódnak.) Amikor a csokoládé megkeményedett, körömmel óvatosan húzzuk le a kosárkákról a papírformát, majd tegyük vissza őket a hűtőbe, hogy ne lágyuljanak ki. Utána burgonyatörőn préseljünk át 25 dg ízesített gesztenyemasszát, és a pürét finoman keverjük össze 2 dl friss tejszínből vert habbal.[234] (Amikor félig felverődött a hab, szórjunk bele 1 evőkanál porcukrot, és verjük tovább, amíg megkeményedik. Ne verjük túl, mert akkor kiválik belőle az író, és összeesik a tejszínhab.)[235] Merjük a krémet habzsákba, és Ø 10 mm-es csillagcsőrrel ellátva spirálisan töltsük tele a kosárkákat. Ismét rakjuk be a hűtőbe, hogy a púpozott töltelék is megdermedjen. Még finomabb lesz, ha a tetejére egy-egy szem rumos meggyet helyezünk. (A fejtett meggyet vagy kimagozott meggybefőttet előző este áztassuk be mézzel kevert sütőrumba, és a hűtőben pácoljuk.) Hidegen tálaljuk. Hűtőszekrényben tároljuk. Ez az igen finom és látványos desszert előző nap is elkészíthető, mert keményre vert habot használva 2-3 nap múlva sem esik össze a tölteléke.

 

Kókuszos kocka

(8 személyes adag)

 

1 tojást keverjünk habosra 20 dg porcukorral. Adjunk hozzá 5 dg szobahőmérsékletű vajat, és tovább keverve jól dolgozzuk össze 30 dg liszttel, fél mokkáskanál szódabikarbónával, valamint egy csipet sóval. A porokat előzőleg elegyítsük egymással. (Ennek legegyszerűbb módja, hogy a lisztre rászórjuk a szódabikarbónát, valamint a sót, és az egészet átszitáljuk, majd evőkanalanként a péphez adjuk.) Végül keverjünk bele 1 dl tejet, hogy sűrű, de kenhető massza legyen belőle. Egy kisebb zo­máncozott tepsi alját vékonyan vajazzuk ki, majd hintsük meg liszttel, és különböző helyekre adagolva gyakran vizezett simítókanállal egyenletesen kenjük szét benne a simára kevert masszát. Mérsékelt tűzön (180 °C-on) süssük kb. negyedóráig. Ekkor szúrjunk a közepébe egy villát, és ha már nem ragad rá a még fehér massza, zárjuk el a sütőt, és hagyjuk a tésztát benne zsemleszínűre sülni. A tepsit előmelegített sütőbe tegyük, és 10 percig ne nyissuk ki az ajtaját, mert gőz nélkül a felfúvódó massza összeesik. Ennek a tésztának a legjellegzetesebb tulajdonsága, hogy könnyű és lágy, ugyanakkor nem olyan fullasztó, mint a több tojásból készült piskótatészták. Teljes lehűlés után a széleit vágjuk le, és a szivacsos tésztát szeleteljük kb. 3 × 5 centiméteres darabokra, majd töltsük meg főzött csokoládékrémmel.

Előzőleg vegyük ki a vajat a hűtőből, hogy felengedjen. Utána 4 tojássárgáját 12 dg mézzel, 5 evőkanál jó minőségű (22% kakaóvajtartalmú holland) kakaóval és egy csipet sóval verjünk fel habosra, majd lassan engedjük fel 2 dl előzőleg felforralt nyers tejjel[236]. Állítsuk a tejes krémet takaréklángra, adjunk hozzá fél vaníliarudat hosszában kettéhasítva, és állandóan kevergetve főzzük kb. fél órán keresztül. Sűrítés alatt a kevergetést rövid időre se hagyjuk abba, különben a krém megcsomósodik, és kezdhetjük elölről az egészet. Amikor a kiemelt fakanálról már nem fut le a krém, állítsuk az edényt hideg vízbe, és keverjük tovább, amíg lehűl. Ha közben túl keménnyé, gumiszerűvé válna, akkor a tűzre visszarakva keverjünk bele egy kis tejet, hogy kenhető massza legyen belőle. (A keményedés úgy is elkerülhető, hogy a vajból keveset hozzáadunk a túlfőzött krémhez, és csak utána hűtjük le.) Ezután távolítsuk el belőle a vanília­rudakat, és apránként dolgozzunk bele 30 dg szobahőmér­sék­letű vajat. Amennyiben keverés közben a krém túlságosan kilágyulna, pár percre tegyük a mélyhű­tőbe.

Az egyes téglalapokat szeljük két lapra, és a habosra kevert krémmel vastagon kenjük meg a közepét, majd az egymásra helyezett lapok oldalát, végül a tetejét is. A krémmel megtöltött kockákat forgassuk meg 12 dg kókuszreszelékben, és egy nagyobb tálon helyezzük őket egymás mellé. (Ha időközben a massza kilágyulna, rövid időre tegyük a mélyhűtőbe. Amennyiben folyamatosan akarunk dolgozni, akkor állítsuk a krémes edényt jégkockával hűtött hideg vízbe.) Hűtőszek­rényben tároljuk. Ennek a süte­mény­nek a jellegzetessége, hogy minél tovább érleljük, annál jobb ízű, így már napokkal a feltálalás előtt elkészít­hetjük. (A tárolás során polietilénfóliával légmentesen zárjuk le, különben a tésztája kiszárad.) Az ere­deti receptben még kockára vágott, és habosra kevert hideg vajkrémbe mártogatott kókuszos süteményből ezen a módon max. 36 db téglalap alakú minitorta készít­hető.

 

Csokoládészelet[237]

(4 személyes adag)

 

Előző este vegyünk ki 25 dg jó minőségű (legalább 72% gesztenyetartalmú) gesztenyemasszát és egy nagy csomag vajat a mélyhűtőből, s tegyük át a normál hűtőtérbe. Másnap villával törjük össze a gesztenyemasszát, és lazítsuk fel 4 evőkanál rummal. Utána gőz felett olvasszunk meg 20 dg jó minőségű (legalább 50% kakaótartalmú) étcsokoládét[238] 8 dg szeletekre vágott vajjal[239], és még melegen forgassuk a gesztenyemasszába. Adjunk hozzá 1 evőkanál citromlevet, és keverjük simára. (A különleges ízek kedvelői tehetnek bele negyed mokkáskanál Bourbon ­vaníliát vagy őrölt fahéjat is.) Végül béleljünk ki kétrétegű polietilénfóliával egy kisebb méretű, téglalap alakú tortaformát. Kenjük bele a gesztenyés masszát, megvizezett spatulával simítsuk el a tetejét, és min. fél órára tegyük a hűtőbe, hogy megdermedjen.

Közben gőz felett olvasszunk fel 10 dg étcsokoládét 4 dg vajjal. Vegyük ki a félig kész csokoládészeletet a hűtőből, kenjük a tetejére az olvasztott csokoládé felét, és tegyük vissza. Kb. fél óra múlva emeljük ki a formából, húzzuk le róla a műanyag fóliát, fordítsuk meg, tegyük vissza a sütőformába, és simítsuk rá az aljára a felmelegített csokoládé másik felét. Megint rakjuk vissza a hűtőbe. Amikor mindkét csokoládé­bevonat megdermedt, egy megvizezett éles késsel hosszában vágjuk ketté a csokoládétáblát, és daraboljuk kb. 2 cm széles szeletekre. A kb. 35 grammos csokoládészeleteket alufóliába csomagolva hűtőszekrényben tároljuk. Mivel a fagyasztott gesztenyemassza nem tartalmaz tartósítószert, néhány napnál tovább hűtőszekrényben sem tartható el. Ezért a maradékot tegyük a mélyhűtőbe. A fagyasztás nem okoz benne semmilyen kárt. A fenti mennyiségből kb. 20 db csokoládészelet várható, melyek összsúlya max. 70 dg.

 

Csokoládés puszedli

(6 személyes adag)

 

Először grillsütőben pirítsunk meg 10 dg dióbelet, majd vágjuk apróra. Utána káposztareszelőn reszeljünk le 10 dg jó minőségű étcsokoládét[240], majd vajazzuk ki egy nagyméretű zománcozott tepsi alját. Egy vastag falú tálban verjünk habosra 1 nagyobb tojást 15 dg porcukorral és 1 dg vanillincukorral[241]. Dolgozzunk bele 9 dg lágy vajat, 2 evőkanál kakaót és egy csipet sót. Az egyenletes, sima pépet keverjük össze 15 dg liszttel és 1 púpozott teáskanál sütőporral. A porokat előzőleg elegyítsük egy­mással. (Ennek legegyszerűbb módja, hogy a lisztre rászórjuk a sütőport, és az egészet átszitáljuk, majd evőkanalanként a masszához adjuk.) Gyújtsuk be a sütőt, és állítsuk 180 ^oC-ra. Végül forgassunk a pépbe a lereszelt étcsokoládét, és az apróra vágott pirított dióbelet. Vizes kézzel diónyi méretű golyókká formálva rakjuk a kemény, gyurmaszerű masszát az előkészített tepsibe, és mérsékelt tűzön süssük kb. negyedóráig, amíg a tésztába szúrt fogvájóra már nem tapad rá a pép. Ügyeljünk arra, hogy az egyes golyók szélei között legalább 2 cm távolság legyen, különben sütés közben egymásba folynak. Rácsra szedve hagy­juk kihűlni. Hűtőszekrénybe nem szabad betenni. A fenti mennyiségből min. 36 db puszedli vár­ha­tó. Csak normál, 36 × 36 cm belméretű tepsit használva kapunk szabályos, kör alakú süteménye­ket. Kisebb tepsiben az összeragadt puszedliket késsel válasszuk el egymástól.

Túróbonbon[242]

(4 személyes adag)

 

25 dg tehéntúrót hajtsunk át egy 3 mm lyukátmérő tárcsával ellátott húsdarálón. (A lágy túró burgonyatörőn is átpasszírozható.) Keverjünk bele 10 dg mézet, egy meleg víz alatt körömkefével tisztára súrolt citrom reszelt héját, és 1 dg vanillincukrot. Hagyjuk állni kb. negyedóráig, majd dolgozzuk össze 12 dg kókuszreszelékkel. A kemény masszából szaggassunk dió nagyságú darabokat, a közepébe helyezzünk egy-egy szem török mogyorót, és formáljuk golyó alakúra. Tálcára rakva min. 1 órára tegyük a hűtőszekrénybe, hogy megdermedjen. Ezalatt gőz felett olvasszunk fel 10 dg félédes étcsokoládét 5 dg vajjal, majd villára helyezve forgassuk bele a túrógolyókat. Az ínyencek török mogyoró helyett 5 dg hántolt mandulát vagy sótlan, pörkölt pisztáciát is rakhatnak bele, de pirított dióval is finom. Hűtőszekrényben tároljuk. Ha néhány nap alatt nem fogy el, a maradékot tegyük a mélyhűtőbe, különben megsavanyodik. A fagyasztás semmilyen kárt nem tesz benne. A fenti mennyiségből max. 25 db bonbon várható.

 

Tojáslikőrös kókuszgolyó

(6 személyes adag)

 

Először diódarálón hajtsunk át 20 dg kisebb darabokra tördelt vajas kekszet.[243] Utána gőz felett olvasszunk fel 15 dg fehér csokoládét 10 dg vastag szeletekre vágott vajjal. Keverjünk a darált kekszhez 10 dg kókuszreszeléket, 1,8 dl tojáslikőrt[244] és 1 dg vanillincukrot. Dolgozzuk bele a vajas csokoládét, és tegyük a masszát a hűtőbe, hogy dermedjen. 1 óra múlva vegyük ki, és formáljunk belőle diónyi méretű golyókat. Megint tegyük be a hűtőbe. Gőz felett olvasszunk fel 15 dg fehér csokoládét 5 dg vajjal. A gőzölő edénnyel együtt tegyük az asztalra, majd vegyük ki a kókuszgolyókat a hűtőből, és villára helyezve mártogassuk az olvasztott csokoládéba. Fogyasztás előtt legalább fél napig érleljük. Hűtőszekrényben tároljuk. Ha 1 héten belül nem fogy el, a maradékot tegyük a mélyhűtőbe. A fagyasztás semmilyen kárt nem tesz benne. A fenti alap­anyagból max. 35 db bonbon várható.

 

Budapesti sajttorta

(4 személyes adag)

 

Először 10 dg liszthez adjunk 3 dg porcukrot, negyed mokkáskanál szódabikarbónát, egy csipet sót, és morzsoljuk össze 5 dg hűvös vajjal. Tegyünk bele 1 tojássárgáját, 1 evőkanál tejfölt, és az egészet gyúrjuk össze. A kidolgozást gyor­san végezzük, hogy a kéz melegétől megolvadó vaj ne lágyítsa ki a linzertésztát. Tegyük a hűtőbe, és legalább 1 órán át pihentessük. Közben gyújt­suk be a sütőt, és állítsuk 180 °C-ra, majd sütőpapírral bé­leljünk ki egy 22 cm átmérőjű tortasütő formát. A hűtől kivéve belisztezett desz­kán nyújtsuk ki a tésztát, és helyezzük a bélelt sütőforma aljába.[245] Villával szurkáljuk meg a tetejét kb. 2 cen­timéterenként, hogy ne púposodjon fel. Végül tegyük az előmelegített sütőbe, és mérsékelt tűzön süssük max. negyedóráig, amíg a teteje aranysárgára pirul.

Amíg a tészta sül, meleg folyó víz alatt körömkefével alaposan mossunk meg 1 citromot, reszeljük le a héját, és facsarjuk ki a levét. Tegyük félre, és készítsük el a tölteléket. 60 dg Philadelphia vagy Arla sajtkrémet[246] fakanállal keverjünk össze 18 dg mézzel, 4 dg étkezési keményítővel, 3 egyenként hoz­­záadott tojássárgájával, 20 dg 20% zsírtartalmú tejföllel, 1 mok­káskanál Bour­bon vaníliával[247], a lereszelt citromhéjjal és 1 evőkanál citromlével. Közben vegyük ki a megsült tésztát, és hagyjuk lehűlni. Végül terítsük rá a tölteléket, majd enyhe tűzön (150 °C-on) süssük még min. 1 órán át, amíg a krém megkocsonyásodik. Csukott ajtó mellett hagyjuk a sütőben lehűlni. Utána tegyük a tortát hűtőszekrénybe, és legalább félnapig dermesszük. (Korábban nem vágható fel, mert szétdől. Hideg vízbe mártogatott éles kést használjunk hozzá.) Végül a sütőpapírral emeljük ki a tortaformából, és tortalapáttal alányúlva helyezzük az egyes szeleteket süteményes tányérra. Hűtőszekrényben, polietilénfóliával letakarva tároljuk. A fenti mennyiségből max. 12 szelet várható. Hidegen fogyasszuk. Kétnapi pihentetés után a legfinomabb. Ha néhány napon belül nem tudjuk elfogyasztani, a maradékot tegyük a mélyhűtőbe. A fagyasztás nem árt sem a tésztájának, sem a tölteléknek.

 

Lúdlábszelet

(6 személyes adag)

 

Előző nap áztassunk be 10 dg friss fejtett meggyet vagy kimagozott mirelit meggyet kevés rummal ízesített mézbe, és tegyük a hűtőbe. Másnap vegyük ki a vajat a hűtőből, hogy felengedjen. A párizsi krémet hordozó tésztát legcélszerűbb vizes piskótából készíteni. Először mérjük ki az előírt alapanyagokat, majd vajazzunk és lisztezzünk ki egy kisebb méretű zománcozott tepsit. Utána gyújtsuk be a sütőt, állítsuk 150 °C-ra (nyolcosztású skálán 2. fokozat), majd 2 tojásfehérjéhez adjunk 2 evőkanál vizet, és verjük fel. Tegyünk hozzá 8 dg porcukrot, és folytassuk a habverést, amíg megkeményedik. Ekkor adjunk hozzá 2 tojássárgáját, és alacsony fordulatszámon tovább verve óvatosan keverjük össze a habbal. Ezután egy nagy lyukú teaszűrővel szitáljunk rá 8 dg lisztet, amit főzőkanállal finoman dolgozzunk bele a pépbe. Végül öntsük a masszát a kikent tepsibe, simítsuk el a tetejét, és az előme­legített sütőbe helyezve, enyhe tűzön süssük kb. 20 percig, amíg a teteje zsemleszínűre pirul. Tovább ne süssük, mert kiszárad. A sütő ajtaját legalább 10 percig ne nyissuk ki, mert akkor a piskóta összeesik. Magasabb lesz a vizes piskóta, és kisebb az összeesés veszélye, ha víz helyett szódavizet vagy szénsavas ásványvizet adunk hozzá.

Amíg a tészta pirul, keverjünk simára 5 evőkanál kakaót 12 dg mézzel, egy csipet sóval és 2 dl friss tejszínnel, majd főzzük kb. fél óráig, amíg besűrűsödik. A tejszínt kisebb adagokban adjuk hozzá, nehogy a kakaó csomós maradjon, és lassú tűzön, állandó kevergetés mellett főzzük. Amikor a krém lehűlt, keverjük ki 25 dg szobahőmérsékletű vajjal, majd kisebb darabokra aprítva dolgozzuk bele a sütőrumba áztatott meggyet[248], és kb. fél órára rakjuk a hű­tőszekrény normál hűtőterébe. (A mélyhűtőbe nem tegyük be, mert megfagyhat, amitől a tejszín megkásásodik.) A megdermedt vajas krémet keverjük habosra, és egyenlete­sen terítsük szét a lehűlt piskótatésztán. Végül öntsük le az elsimított párizsi krém tetejét 8 dg étkezési csokoládéból és 5 dg vajból készített olvasztott csokoládéval, majd tegyük a hűtőszekrénybe. (A legalább 50% kakaótartalmú étcsokoládé és a szeletekre vágott vaj olvasztását gőz felett végezzük.) Még mielőtt a bevonat teljesen megdermedne, egy megvizezett fűrészfogú késsel vágjuk a torta tetejét nagyobb téglalapokra, majd az egyes téglalapokat átlósan szeljük ketté. Aki nem ragaszkodik a hagyományos lúdláb alakú formához, felvághatja kisebb téglalapokra is. A krémes töltelék kidőlésének elkerülése érdekében tegyük vissza a tortát a hűtőbe, hogy megdermedjen. Ezt követően teljes keresztmetszetében vágjuk át, hogy a töltelék és a piskóta is különváljon, majd óvatosan emeljük ki az elkészült szelete­ket a tepsiből. Mivel ez a torta is egynapi érlelés után a ­legfinomabb, ezt a műveletet másnap célszerű elvégezni. Hűtőszekrényben tároljuk. A fenti mennyiségből max. 24 db sütemény készíthető.

Forrás:

Kun Elektronikus Könyvtár

Reformételek ínyenceknek

[

Szegedi ÉVA <rpmbekesmegye@citromail.hu> ezt írta (időpont: 2020. nov. 26., Cs, 7:00):

SZEGEDI ÉVÁNAK HÍVNAK AZ RPM BÉKÉS MEGYEI ELNÖKE VAGYOK. TÖBB ÉVE FOGLALKOZOM ÖNKÉNTES ADOMÁNYGYŰJTÉSSEL. SAJNOS NAGYON SOK CSALÁDNAK NEM LESZ MIT TENNI KARÁCSONYKOR AZ ASZTALRA. NAGYON SOK SZEGÉNY CSALÁDDAL VAGYOK KAPCSOLATBA NAPONTA SOK KÉRÉS ÉRKEZIK. A VÍRUSSAL SOK EMBER ELVESZTETTE A MUNKAHELYÉT. EZÉRT ISMÉT ÖSSZEFOGÁSSAL NAGYSZABÁSÚ GYŰJTÉSBE KEZDTÜNK. HA VAN MÓD  ÉS LEHETŐSÉG, KÉREM TÁMOGASSA ÖN IS A HÁTRÁNYOS HELYZETBEN ÉLŐ CSALÁDOKAT GYEREKEKET. BÁRMIT SZÍVESEN ELFOGADUNK. HA NEM IS SOK MINDENNEL TUD TÁMOGATNI, SOK KICSI SOKRA MEGY!

5741 KÉTEGYHÁZA MÓRA FERENC U 2.1

SZEGEDI ÉVA

TAKARÉK BANK: 53600115-10009268

FACEBOOK: Nagy Zsolt Szegedi Éva

Tel: 06301971166

 

Kedves Szegedi Éva!

Én is támogatásra szorulok. A fél nyugdíjamból nem tudok megélni. Nem tudom, miért hiszi azt mindenki, hogy milliomos vagyok. Olyan szegény vagyok, mint a templom egere.

Üdvözlettel: Kun Ákos – 2020.11.27

[

Miután a gasztronómiában sem nyílt számomra kitörési lehetőség, nem maradt más hátra, mint külföldön szerencsét próbálni. 43 éve foglalkozom ezotériával, szubotronikával, gasztronómiával és még sok minden mással. Alkottam 10 találmányt, egy komplett tűz- és betörésvédelmi termékcsaládot, írtam 12 könyvet, de nem mentem velük semmire. Miután senkitől semmilyen támogatást nem kaptam, tönkretették a találmányaimat, nem tudtam gyártásba venni a biztonságtechnikai gyártmánycsaládot, és a könyveimet sem tudtam lefordíttatni, kiadatni. A sikertelenség nem rajtam múlt. 13 éves korom óta napi 14 órát dolgozom, hétköznap, hétvégén megállás nélkül. Amíg más gyerekek nyaraltak, ifjúsági táborokban töltötték a vakációt, nekem minden szünidőben dolgozni kellett. (Apám politikai üldözött volt, ezért megtiltották neki az állásvállalást. Alkalmi munkából tartotta el a családját, ami tönkretette az egészségét. Ezért nagy szegénységben éltünk. Ebben a helyzetben nekem kellett előteremtenem a továbbtanulásom költségét.) Iskolai tanulmányaim után fejlesztő mérnökként sem pihentem egy napot sem. A szabadságom alatt találmányi leírásokat fogalmaztam, műszaki rajzokat készítettem.

A nyugdíjas éveim is hasonló módon telnek. Most, 70 évesen is napi 14 órát dolgozom megállás nélkül. Ennek tudható be siralmas anyagi helyzetem is. Miután egész életemben dolgoztam, nem értem rá pénzt keresni. Ennélfogva nincs lakásom, kocsim, nyaralóm. Önkormányzati társbérletben lakom, egy 9 négyzetméteres szobában, amelyben nincs fűtés, és fürdőszobahasz­nálatra sincs lehetőség. Ezt kaptam a szülőhazámtól. Ebből a helyzetből csak egy kiút van, elmenni innen minél messzebbre. Külföldön talán igényt tartanak az alkotásaimra. Még mielőtt erre az útra lépnék úgy gondoltam, hogy teszek még egy próbát a külföldre történő kiajánlás előtt. Ne érjen az a vád, hogy nem tettem meg mindent szülőhazám érdekében. Miután a magyar politikusok tudomást sem vesznek rólam, a magyar milliárdosoknak pedig eszük ágában sincs támogatni engem, iparjogvédelmi szakemberekhez fordultam:

 

Maróth Miklós elnök

Eötvös Loránd Kutatási Hálózat

e-mail: fotitkar@elkh.org

 

Pomázi Gyula Zoltán elnök

Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala

e-mail: gyula.pomazi@hipo.gov.hu

 

Tisztelt Elnök Úr!

Több mint 40 éve foglalkozom ezotériával. Szakirodalmi kutatásaim és saját ötleteim felhasználásával 4 ezoterikus könyvet is alkottam, melyek találmányaimmal együtt a Kun Elektronikus Könyvtárban találhatók. Cím: http://kunlibrary.com Ezek a művek olyan felismeréseket tartalmaznak, melyek képesek lennének kivezetni bennünket a jelenlegi bajainkból. Nem csak az erkölcsi fejlődésünket segítenék elő, hanem a technikai fejlődésünket is nagyságrendekkel gyorsítaná. Erre azért is szükség lenne, mert a jelenlegi „maszatolással” (napelemek, szélerőművek, geotermikus erőművek, hidrogén meghajtású autók, akkumulátorral hajtott elektromos autók, stb.) nem lehet a globális felmelegedést leállítani, a klímaösszeomlást elkerülni. Ehhez paradigmaváltásra van szükség. Olyan műszaki megoldásokra, amelyek nagyságrendekkel hatékonyabbak a jelenlegi eljárásoknál. A szubotronika (az ezotéria és az elektronika ötvözete) képes lenne ezeket az eszközöket, készülékeket, berendezéseket létrehozni. Ennek során nem kellene nulláról indulni, mert nagy elődeink (pl. Tesla vagy Raymond Rife) már 80 éve kifejlesztették ezeket a készülékeket, de a profithajsza meggátolta a gyakorlati alkalmazásukat.

 

A könnyebb alkalmazhatóság érdekében műveimből kigyűjtöttem azokat az információkat, melyek elősegítenék ezeknek a fejlesztéseknek az elkezdését. (Ezek a kivonatok könyvtáram jobb szélén, lent találhatók, Ezoterikus találmányok címmel.)

1. A Tesla-konverter leírása ismerteti ennek a készüléknek a működési elvét, és rekonstruálásának módját. Arról is tájékoztatást ad, hogy ez a rendkívül egyszerű áramkör alkalmas a longitudinális hullámokkal történő távközlésre.

2. A Tesla-generátor segítségével megszüntethető lenne a betegségek túlnyomó része. A lemnisz­káta csővezetékkel a csapvíz destrukturált molekulaszerkezetét strukturálttá lehetne tenni, ami szintén jelentős egészségjavulást eredményezne.

3. Az Antigravitációs hajtóművek leírása lehetőséget teremtene olyan űrhajók építésére, melyeket a földönkívüliek használnak. Ezáltal megszabadulnánk a füstölgő és balesetveszélyes rakétáinktól, melyekkel legfeljebb a Holdat tudjuk elérni. Az antigravitációs hajtómű nem igényel üzemanyagot, és nagyságrendekkel gyorsabb a rakétánál. Ezzel a hajtóművel mi is szabadon utazhatnánk nem csak a Naprendszerben, hanem Tejútrendszerben is. Ez esetben sem kellene a nulláról indulni, mert a németek a II. világháború alatt nagy lépéseket tettek ez irányba. A földönkívüliektől kapott Hamel-generátor is ígéretesnek tűnik. Könnyen lehet, hogy mini villamos erőműként is használható lenne.

4. A Rákgyógyászat leírásában található készülék napjaink legaktuálisabb problémáját, a vírusok, baktériumok elleni küzdelmet (pl. koronavírus-járvány) oldaná meg gyökeresen és rendkívül olcsón. Az amerikai Raymond Rife által feltalált készülékkel minden mikrobát, kártékony rovart (pl. kullancsot) ki lehet irtani. Ehhez semmi mást nem kell tenni, mint rezonanciafrekvencián besugározni őket. A rákos sejtek is elpusztíthatók vele. A rezonanciafrekvenciára hangolt mágneses hullámokkal a kártékony növények (pl. a parlagfű) is kiirtható lenne. Ehhez csupán a magjait kellene besugározni, csíraképtelenné tenni. A fákon és a talajban levő élősködők elpusztítása rendkívül egyszerű és olcsó lenne, mert csak a rájuk permetezett öntözővizet kellene besugározni. Ez az eljárás az élelmiszeriparban szükségtelenné tenné tartósítószerek alkalmazását. A mágneses sugárzással sterilizált élelmiszerek szinte végtelen ideig eltarthatók. Még hűtőszekrény sem kell a tárolásukhoz.

5. A Longitudinális telekommunikáció leírása lehetővé teszi, hogy mi is alkalmazzuk az univerzumban általánosan használt telekommunikációs eljárást. Az elektromágneses vivőhullámokkal történő jeltovábbítás csupán fénysebességgel történő jeltovábbítást tesz lehetővé. A Tesla által feltalált, de mindmáig nem használt longitudinális jeltovábbítás 12 nagyságrenddel gyorsabb, mint a Marconi által alkalmazott, és mindmáig használatos módszer. Ennek oka, hogy a longitudinális jeltovábbítás az étert használja vivőhullámként. Mivel az éteri energiarészecskék (éterionok) 12 nagyságrenddel kisebbek az elektronnál, a terjedési sebességük is ehhez igazodik. A longitudinális hullámokat kibocsátó- és vevő áramkörökkel rekonstruálható lenne az 1960-as években kifejlesztett, majd szétszerelt és elrejtett kronovizor is. Ennek az elvnek a felhasználásával időgépet is építhetünk, amellyel visszamehetünk a múltba és talán jövőt is megtekinthetjük. Ez az egyszerű áramkör a bűnügyi szerveknek lehetővé teszi a bűnözők távoli, akár falakon belüli észrevétlen lehallgatását is.

6. A Modern alkímia, Anyagátalakítás leírása arról tájékoztat, hogy mágneses besugárzással hogyan lehet bármilyen anyagból szinte bármilyen más anyagot létrehozni. (Akár homokból aranyat.) Ezzel az eljárással elsősorban nem aranyat fogunk előállítani, hanem ritka földfémeket, és olyan ásványokat, melyek a bányáinkban kimerülőben vannak. Ehhez a témához tartozik a mikrogravitáció tárgyalása, melynek alkalmazása lehetővé teszi az anyagolvasztás nélküli hegesztést, a sebhelymentes operálást, a vérzésmentes műtétet, a roncsolásmentes anyagszétválasztást.

7. Időjárás-szabályozás leírása lehetőséget ad az időjárás befolyásolására. Aszály idején felhőfakasztására, a tornádók megszüntetésére, árvizek, földcsuszamlások elkerülésére, a jégesőt okozó felhők szétoszlatására. Ez sem új eljárás. Egy olasz feltaláló már a múlt század első felében képes volt több száz kilométer távolságból befolyásolni az időjárást. Ez a módszer lehetőséget ad a Föld bármely térségének klimatizálására is. A +23 °C-on stabilizált léghőmérséklettel örök nyár köszöntene ránk.

 

Ezeknek a fejlesztéseknek az elkezdése nem okoz semmilyen problémát. Amíg egy atomerőmű megépítése több ezer milliárd forintba kerül, az ezoterikus termékek néhány ezer forintos alkatrészekből előállíthatók. Csupán egy jól felszerelt villamos laboratóriumra van szükség, amelyből több is van az országban. Új dolgokra fogékony és előítélet-mentes szakembereket is lehet találni, akiknek nem idegen ez a téma. Egy-egy ilyen fejlesztői csoport néhány hónap alatt látványos eredményeket érne el. Amennyiben elakadnának, szívesen segítek nekik. Érdemes elindulni ezen az úton, mert semmi kockázattal sem jár, és nem igényel komoly beruházást. Az eredmény azonban minden várakozást felülmúló lehet. Az éter felhasználásával világunk szinte minden problémája megoldható.

Üdvözlettel: Kun Ákos  – 2020. december 30.  

 

Sajnos ez a kezdeményezésem is kudarcba fulladt. A két címzett közül egyik sem válaszolt a levelemre. Ők sem tartanak igény a segítségemre. A több évtizedes beidegződés meggátolja őket a tisztánlátásban. Emellett féltik a pozíciójukat, nem vállalnak semmi kockázatot. Pedig ez a téma megérne egy próbát. Néhány olcsó transzformátor és kondenzátor berendelésével el lehetne kezdeni a fejlesztést, melynek során hamar kiderülne, hogy az ezotéria szélhámosság, vagy egy hatalmas lehetőség. Lehet, hogy éppen ettől félnek. Ha kiderül, hogy van éter, és az ezotéria, a parapszichológia nem szélhámosság, akkor mivel indokolják meg a tudósok, az akadémikusok, hogy száz éven át gátolták a tudomány fejlődését. Ezalatt több száz millió ember halt meg értelmetlenül különféle járványokban, betegségekben, természeti katasztrófákban, éhínségben.   

Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala évtizedek óta fő támasza a hivatalos tudománynak. (A kommunizmusban Országos találmányi Hivatal volt a neve. 1996-ban átkeresztelték Magyar Szabadalmi Hivatallá. Jelenlegi nevét 2011-ben kapta.) Ez azonban semmit sem változtatott az ezoterikus találmányokhoz való hozzáállásukon. Most is elutasítanak minden ezotériával kapcsolatos szabadalmi kérelmet. Ha valaki örökmozgóra vagy valamilyen szabadenergia előállító találmányra kér védelmet, megkérdezik a Magyar Tudományos Akadémiát. Az akadémikusok pedig már tudjuk, hogy reagálnak: „Az ezotéria szélhámosság, kuruzslás.” Aztán megírják a feltalálónak, hogy a hivatalos tudomány szerint a semmiből nem lesz semmi, tehát szabadenergiát, ingyenenergiát vagy ahogy a feltalálók nevezik nullponti energiát nem lehet előállítani. Végül visszadobják a kérvényüket. Pedig ezek a készülékek nem a semmiből állítanak elő többletenergiát. Mindegyikük valamilyen módon az étert fogja munkára, és az éteri részecskék anyagba áramlása, anyagra hatása hozza létre a szabadenergiát. Ezt nagy valószínűséggel a találmányi leírásokat elbíráló szabadalmi ügyvivők is sejtik, de kell nekik az MTA állásfoglalása, hogy legyen mivel takarózni. Így aztán tapodtat sem jut előre a tudomány, elmarad a paradigmaváltás.

Az ELKH egy évvel ezelőtt alakult, és jelentős költségvetési keretből gazdálkodik. A jelenlegi kormány megelégelte az akadémikusok és a különböző tudományos címekkel rendelkező tudósok tehetetlenségét, impotenciáját, és elvette a tudományos fejlesztés irányítását a Magyar Tudományos Akadémiától. Létrehozta az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatot, és közvetlenül a kormány hatáskörébe utalta őket. Ettől az intézkedéstől várják, hogy Magyarország a tudományos fejlődés élvonalába kerüljön. Elkövettek azonban egy nagy hibát. Az intézmény élére egy akadémikust neveztek ki, aki magával hozta az MTA-ból a hivatalos tudomány álláspontját. Így az ELKH az MTA kihelyezett intézményévé vált. Ugyanazt csinálja, amit az akadémikus urak. Ezért érthető, hogy elzárkóznak minden ezotériával kapcsolatos javaslattól. Ezt a többi kormányhivatalhoz hasonlóan teszik. Egyszerűen nem válaszolnak a beadványra. Annak ellenére cselekszenek így, hogy törvény írja elő, hogy a kormányhivatalok kötelesek válaszolni az állampolgárok leveleire.

Orbán Viktor kormányfő az újév kezdetén, 2021. január 3-án így nyilatkozott a közszolgálat tévécsatornának: „Ebben az évben olyan dimenzió nyílik ki előttünk, amire eddig nem volt példa. Dimenzióváltás előtt áll a magyar gazdasági rendszer. Az előttünk álló évtized fantasztikus lesz. Hatalmas fejlesztési forrásokat halmoztunk fel. Nagyon nagy programokat fogalmaztunk meg. 10 év múlva alig lehet majd ráismerni erre az országra. Gyorsabban fogunk növekedni, mint az Európai Unió nyugati fele. Egy egészen más világ bontakozik ki előttünk. Be kell gyújtani a rakétákat. El kell érni, hogy 2021 kiemelkedően jó év legyen. Az emberek is gyarapodni fognak. A jómód nagyobb lesz, az emberek nagyobb lakásokban, nagyobb otthonokban fognak élni. A következő évtizedekre ez nagy biztonsággal megjósolható. Ennek a jövőnek a fejlesztési terveit elkészítettük. Pénzügyi fedezetét a pénzügyminiszter biztosította, felhasználási módját az innovációs és technológiai miniszter kialakította.” Ez a szónoklat álmodozásnak is tűnhetne, de a kormány minden eddiginél nagyobb összeget, 860 milliárd forintot biztosított ezeknek a céloknak az elérésére.

Ez nem kis összeg, csak az a baj, hogy nem azokhoz jut el, akik ezt a leghatékonyabban a hasznosíthatnák. Ha alsóbb szinteken, a pénzek szétosztásán olyan fafejű bürokraták tevékenykednek, akik hülyeségekre költik a pénzt, akkor hiába várjuk a felemelkedést, a „dimenzióváltást”. Manapság az önvezető autózás, a mesterséges intelligencia, az okosotthon, a szolárcellák tökéletesítése, lítium akkumulátorok fejlesztése és a robottechnika számít húzóágazatnak. Valószínűleg erre a célra fordítják a beruházási összegeket. Az önvezető autózás azonban nem más, mint idétlen játszadozás. Azért sem lesz rá szükség, mert a jövőben a technológiaváltás következtében több száz millió munkanélküli lesz a világon. Ha sofőrként sem tudnak elhelyezkedni, akkor hogyan fogják eltartani a családjukat. Ezzel a fejlesztéssel ráérnénk akkor foglalkozni, amikor a legégetőbb problémáinkat (globális felmelegedés, klímaösszeomlás, fertőző betegségek leküzdése) megoldottuk.

Egyébként ezt a rendszert a földönkívüli civilizációk is alkalmazzák, de nem úgy, ahogy mi. Ők antigravitációs repülőgépeket (mini UFO-kat) használnak erre a célra. Ezek úgy közlekednek, mint egy nagyméretű drón. Nem csak csomagokat szállítanak a megadott címre, hanem max. 6 személy is utazhat rajtuk. Ezekben nincs személyzet. A fedélzeti számítógépen be kell jelölni az útirányt, és a jármű automatikusan odaszállítja az utasokat. A balesetveszély minimális, mert a levegőben nincsenek útkereszteződések, közlekedési lámpák, nincs szembejövő forgalom. A mi zsúfolt útjainkon az önvezető autó használata hazárdjáték. Az okosotthon is zsákutca lesz, mert lakói a halmozódó elektro­szmog miatt néhány év múlva a rákkórházakban fognak kikötni. A napelemeket, szélerőműveket és az atomerőműveket pedig kidobhatják a szemétre, mert a Tesla-konverter hatékonyabban és ingyen fog elektromos energiát előállítani. A hőerőművek korszerűsítése, (gázfűtésre történő átállítása) sem tűnik perspektivikus beruházásnak. Ezekre az értelmetlen fejlesztésekre eddig több száz millió forintot költött a kormány, teljesen feleslegesen.       

[

A történtek után nincs más lehetőség, nézzünk körül külföldön. Nem kellett messze menni, mert a külföldi cégek jöttek hozzánk. Vonzza őket a jól képzett, olcsó munkaerő. A magyar bérrabszolgáknak harmadannyit kell fizetni, mint a nyugati munkásoknak. Ráadásul a magyar politikusok agyontámogatják őket. Sokszor a gyártelepítési költség felét is kifizetik nekik. Összeszerelő üzemet csináltak az országból. Ily módon közel fél tucat külföldi autógyárat hívtak az országba. Kigyűjtöttem a címüket, és január 14-én felajánlottam nekik a segítségemet. Valószínűleg kapva kapnak a lehetőségen, hogy a drága lítium akkumulátort lecseréljék Tesla-konverterre. A lítium akkumulátorok duplájára emelik az elektromos gépkocsik árát, míg a Tesla-konverter nem kerül többe néhány tízezer forintnál. Az antigravitációs hajtómű is minden bizonnyal érdekelné őket, mert az országút felett repülő autóval megspórolnák a kerekek, tengelyek, lengéscsillapítók, fékek, stb. árát is.

 

AUDI HUNGARIA Zrt.

9027 Győr, Audi Hungária út 1.

https://audi.hu/hu/kapcsolat/

 

Magyar Suzuki Zrt.

2500 Esztergom

Schweidel József u. 52.

https://karrier.suzuki.hu/kapcsolat

 

Opel Szentgotthárd Kft.

opelszentgotthard@opel.com

 

BMW Hungary Kft.

ugyfelszolgalat@bmw.hu

 

Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.

jelentkezes@daimler.com

internet-hu@daimler.com

 

Toyota Central Europe Kft.

infohu@toyota-ce.com

 

 

Tisztelt Fejlesztési Osztály!

Több mint 40 éve foglalkozom ezotériával. Szakirodalmi kutatásaim és saját ötleteim felhasználásával 4 ezoterikus könyvet is alkottam, melyek találmányaimmal együtt a Kun Elektronikus Könyvtárban találhatók. Cím: http://kunlibrary.com Ezek a művek olyan felismeréseket tartalmaznak, melyek képesek lennének kivezetni bennünket a jelenlegi bajainkból. Egészségügyi problémáink megoldásán kívül a technikai fejlődésünket is nagyságrendekkel gyorsítaná. Erre azért is szükség lenne, mert a jelenlegi „maszatolással” (napelemek, szélerőművek, geotermikus erőművek, hidrogén meghajtású autók, akkumulátorral hajtott elektromos autók, stb.) nem lehet a globális felmelegedést leállítani, a klímaösszeomlást elkerülni. Ehhez paradigmaváltásra van szükség. Olyan műszaki megoldásokra, amelyek nagyságrendekkel hatékonyabbak a jelenlegi eljárásoknál. A szubotronika (az ezotéria és az elektronika ötvözete) képes lenne ezeket az eszközöket, készülékeket, berendezéseket létrehozni. Ennek során nem kellene nulláról indulni, mert nagy elődeink (pl. Tesla) már 80 éve kifejlesztették ezeket a készülékeket, de a profithajsza meggátolta a gyakorlati alkalmazásukat.

A könnyebb alkalmazhatóság érdekében műveimből kigyűjtöttem azokat az információkat, melyek elősegítenék ezeknek a fejlesztéseknek az elkezdését. (Ezek a kivonatok könyvtáram jobb szélén, lent találhatók, Ezoterikus találmányok címmel.) A hét találmányi leírás közül Önöket minden bizonnyal az alább kettő érdekelné leginkább:

 

1. A Tesla-konverter leírása ismerteti ennek a készüléknek a működési elvét, és rekonstruálásának módját. Az elektromotoros gépjárművek használata rohamosan terjed világszerte. A robbanómotoros gépjárműveket azonban nem tudják teljes mértékben leváltani, mert ehhez nincs elegendő villamos energia, és a villamos elosztó hálózatok sem bírják a több millió töltőállomás kiszolgálását. Ily módon nem is lenne értelme a váltásnak. Az elektromos gépkocsi valóban környezetkímélő, a legcsekélyebb mértékben sem szennyezi a környezetet, de nem önellátó. Az akkumulátorok töltéséhez szükséges áramot sok helyen még ma is szénerőművek termelik meg, ami viszont rendkívül levegőszennyező. Az atomerőművek pedig veszélyesek, és a kiégett fűtőelemek tárolása a jövő generációk számára időzített bomba.

Ezen a helyzeten csak egy módon lehet segíteni, olyan elektromotoros járműveket kell gyártani, melyek önmagukat táplálják elektromos árammal. Erre a célra legmegfelelőbb megoldás a Tesla-konverter használata. Ez a rendkívül egyszerű készülék már néhány tízezer forintból megépíthető, legyártható. Ezzel megoldódna az elektromos gépjárművek széles körű terjedésének másik akadálya, a drága lítium-ion akkumulátor használata. Jelenleg az elektromos autók árának felét ez a drága akkumulátor teszi ki. Lecserélésével felére csökkenne az elektromos gépkocsik ára. Ezzel már az elavult robbanómotoros gépjárművek nem tudnának versenyezni. Az elektromos gépjárművek gyakori töltésigényével sem érvelhetnének, mert a Tesla-konverter szünetmentesen állítja elő az energiát, így megszűnik a jelenlegi néhány száz kilométeres hatótávolság. 

2. Az Antigravitációs hajtóművek leírása lehetőséget teremtene az elektromos gépjárművek előállítási költségének további csökkentésére. Ez esetben az autók az országút felett 70-80 cm magasan, a levegőben úszva közlekednének. A repülő autóval megspórolnák a kerekek, tengelyek, lengéscsillapítók, fékek, stb. árát is. Ilyen autók (taxik) már ma is léteznek, de ezek ventilátoros hajtóművel rendelkeznek, ezért a sebességük és terhelhetőségük rendkívül alacsony. Ez esetben sem kellene a nulláról indulni, mert a németek a II. világháború alatt nagy lépéseket tettek ez irányba. Nekünk csak folytatnunk kellene ezeket a kutatásokat. Az ezoterikus szakirodalom közel féltucatnyi antigravitációs hajtóműről tesz említést, melyek közül legalább egy belátható időn belül kivitelezhető lenne. 

Amennyiben javaslataim felkeltették az érdeklődésüket, kérem válaszoljanak a levelemre.

Üdvözlettel: Kun Ákos  – 2021. január 14.

 

Nemrég olvastam az Interneten, hogy a japán Toyota autógyár kutatási, fejlesztési célpontnak szemelte ki Magyarországot. Nem voltak szűkmarkúnak, mert összesen 241 milliárd forintot adnak nekünk, csúcstechnológiai fejlesztésekre. Ebből a befektetési alapból elsősorban autózást érintő tech­nológiai fejlesztéseket támogatnának. A japán autógyártó kutatással foglalkozó részlegéhez (Toyota Research Institute Advanced Development - TRI-AD) tartozó, Woven Capital befektetési alap 800 millió dolláros tőkével kezdi meg a működését 2021 januárjában. Az alap olyan növekedési fázisban lévő cégekbe fektet majd, amelyek többek között az önvezető autózással, a mesterséges intelligenciával és automatizálással, adatkezeléssel és elemzéssel foglalkoznak. James Kuffner, a TRI-AD vezérigazgatója azt mondta, a befektetési alap befektetéseivel egy globális, különböző együttműködő cégekből és technológiákból álló portfóliót szeretnének kialakítani. Ebbe a portfólióba valószínűleg beleférne a Tesla-konverter rekonstruálása, és az antigravitációs hajtómű kifejlesztése is. Ezért nekik is elküldtem a fenti levelemet.

 

Mivel egy magyar gyár is lítium akkumulátorokat használ a kisrepülőgépeikhez, nekik is felajánlottam a közreműködésemet. 2018-ban a Pécs-Pogány repülőtéren teszt­repülés köz­ben lezuhant a Magnus Aircraft Zrt. által gyártott eFusion típusú légcsa­va­ros kis­repülőgép. A fedélzetén tartózkodó két be­repülőpilóta szénné égett. A gép ron­csai is a felismerhetetlenségig összeégtek. A baleset oka, hogy a lítium akkumulátor felrobbant. (Ez nem ritka jelenség. A lítium-ion akkumulátorral működő okostelefonok is gyakran felrobbannak, súlyos sérüléseket okozva. Az elektromos gördeszkát használók sem érezhetik biztonságban. Nemrég egy mini segway robbant fel a járdán, használat közben.) A tragédia után Magnus Aircraft Zrt. is minden bizonnyal szívesen látna a laboratóriumukban. A Tesla autógyár tulajdonosának is el akartam küldeni az ajánlatomat, de nem tudtam. Elon Musk ugyanis sem az e-mail címét, sem a telefonszámát nem tüntette fel a honlapján. Ha bujkál, akkor vessem magára. Egyébként sem lenne értelme felvenni vele a kapcsolatot, mert Elon Musk nem hisz az UFO-kban. Azt mondta, azért nem hisz az idegenekben, mert ha léteznének, ő biztosan tudna róluk. Emiatt nem érdekli az antigravitációs hajtómű sem. Füstölgő rakétáival akarja meghódítani a kozmoszt.

 

Magnus Aircraft Zrt.

info@magnus-aircraft.com

 

Tisztelt Vezérigazgató Úr!

Sajnálattal értesültem róla, hogy 2018-ban lezuhant az egyik repülőgépük, és a tesztrepülést végző két pilóta életét vesztette. A híradások szerint a baleset oka, hogy a lítium akkumulátor felrobbant. A hasonló balesetek megelőzése érdekében célszerű lenne a lítium-ion akkumulátort Tesla-konverterre lecserélni. Ezzel nem csak a robbanásveszély szűnne meg, hanem jóval olcsóbb lenne a repülőgép előállítási költsége. Mivel a Tesla-konverter szünetmentesen állítja elő az energiát, így megszűnne az egy töltéssel elérhető meglehetősen korlátozott hatótávolság.

Több mint 40 éve foglalkozom ezotériával. Szakirodalmi kutatásaim és saját ötleteim felhasználásával 4 ezoterikus könyvet is alkottam, melyek találmányaimmal együtt a Kun Elektronikus Könyvtárban találhatók. Cím: http://kunlibrary.com A könnyebb alkalmazhatóság érdekében műveimből kigyűjtöttem azokat az információkat, melyek elősegítenék ezeknek a fejlesztéseknek az elkezdését. (Ezek a kivonatok könyvtáram jobb szélén, lent találhatók, Ezoterikus találmányok címmel.) A hét találmányi leírás közül Önöket minden bizonnyal az alábbi kettő érdekelné leginkább:

 

1. A Tesla-konverter leírása ismerteti ennek a készüléknek a működési elvét, és rekonstruálásának módját. Ennek során nem kellene nulláról indulni, mert Tesla már 80 éve kifejlesztette ezt a készülékeket, de a profithajsza meggátolta a gyakorlati alkalmazását. A tudósok szerint a Tesla-konverter nem más, mint városi legenda. Sohasem létezett. Ez azonban nem igaz, mert több száz ember látta Teslát Buffalo utcáin közlekedni a teljesen zajtalan elektromotoros gépkocsijával. Segédje még azt is elmond­ta, hogy nézett ki a készülék belülről. A pontos külméretét is megadta. Sajnos gyártási dokumentáció nem maradt fenn  a készülékről, mert Tesla minden találmányát fejben alkotta meg, és amikor úgy látta, hogy tökéletes, leült, és megcsinálta. Elgondolása mindig oly pontos és precíz volt, hogy készülékei, berendezései első bekapcsolásra tökéletesen működtek. Dokumentálni akkor kellett volna, ha kiadja sorozatgyártásra. Erre azonban nem került sor, mert a reménybeli gyártó kalapáccsal összetörte a prototípust, hogy az ingyenáram ne jelentsen konkurenciát az erőművi áramnak. Ez a rendkívül egyszerű készülék már néhány tízezer forintból megépíthető, legyártható lenne, akár több kilowattos teljesítményben.

 2. Az Antigravitációs hajtóművek leírása lehetőséget teremtene a földönkívüliek által használt antigravitációs meghajtásra. Az antigravitációs hajtóművel ellátott repülőgépek és űrhajók repülési sebessége elérheti a 72 00 km/h-át is, mivel a plazmaburok következtében légüres térben repülnek. Üzemanyagot sem igényelnek, mert ezt maguk állítják elő. Előállítási költsége pedig nem magasabb, mint a légcsavaros repülőgépeket meghajtó robbanómotoré, illetve az Önök esetében elektromotoré.  Ez esetben sem kellene a nulláról indulni, mert a németek a II. világháború alatt nagy lépéseket tettek ez irányba. Nekünk csak folytatnunk kellene ezeket a kutatásokat. Az ezoterikus szakirodalom közel féltucatnyi antigravitációs hajtóműről tesz említést, melyek közül legalább egy belátható időn belül kivitelezhető lenne. 

Amennyiben javaslataim felkeltették az érdeklődésüket, kérem válaszoljanak a levelemre.

Üdvözlettel: Kun Ákos  – 2021. január 14.

[

Egy hónap után megérkezett az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat válaszlevele. Nem lepett meg:

 

EÖTVÖS LORÁND KUTATÁSI HÁLÓZAT TITKÁRSÁGA                          ELKH  

HÁLÓZATFEJLESZTÉSI ÉS NEMZETKÖZI FŐOSZTÁLY                             Eötvös Lóránd

E-mail: hnf@elkh.org                                                                                            Kutatási Hálózat

 

Iktatószám: 4/1/2021/HNF

Kun Ákos részére

Tárgy: Válaszlevél megkeresésre

 

Tisztelt Kun Ákos Úr!

 

Köszönettel megkaptuk Maróth Miklós elnök úrnak címzett levelét, amelyben tájékoztatja az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatot az ezotériával kapcsolatos eddig megjelent kiadványairól, és bemutatja találmányait. 

Ez úton tájékoztatom Önt, hogy az Eötvös Lóránd Kutatási Hálózat közfeladatairól a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló 2014. évi LXXVI. törvény rendelkezik, amelynek értelmében az Ön által ismertetett ezoterikus szakterület nem tartozik a kutatóhálózat kompetenciájába.

Munkájához további jó egészséget kívánok.

 

Budapest, 2021. január 26.                                                             Tisztelettel: Horváth Csaba

                                                                                                                            főosztályvezető

 

       A külföldi autógyáraktól sem érkeztek jó hírek. A 7 címzett közül csak 2 válaszolt. Ezekkel sem mentem semmire. A BMW Hungary Kft. ügyintézője ezt írta: „Köszönettel fogadtuk megkeresését, levelét továbbítottuk az illetékes osztály részére. Amennyiben ajánlata aktuálissá válik számunkra, felvesszük Önnel a kapcsolatot.” Az „aktuálissá válás” feltehetően azt jelenti, hogy a BMW most kezdte el építeni autógyárát Debrecen határában. Jelenleg a földmunkálatoknál tartanak. Legalább fél év, amíg felépül az üzemcsarnok. Ajánlatomat elküldhették volna a német központjuknak, de ezt nem tették.

A Toyota autógyár kockázati tőkéje pedig még nem ért el hozzánk. Ezért nem tudtam pályázni rá. Emiatt a Toyota magyarországi értékesítési hálózatának írtam, ahonnan ezt a nem túl bíztató választ kaptam: „Mint bizonyára tudja, Társaságunk kereskedelmi tevékenységgel, a Toyota és Lexus gépkocsik forgalmazásával, alkatrész ellátásával foglalkozik, és ezekkel a tevékenységekkel kapcsolatos információkkal rendelkezünk. Tapasztalataink szerint műszaki fejlesztési ötleteket, a Toyota gyár/­fejlesztő központ tudomásunk szerint csak hivatalosan, megfelelő fejlesztési háttérrel, referenciával rendelkező társaságoktól fogad be. Ennek módjáról és formájáról sajnos nincsen információnk, ezért úgy látjuk, hogy sajnos kérésében nem tudunk Önnek segítséget nyújtani.” Úgy tűnik, hogy magánszemélyekkel, holmi jöttment feltalálókkal nem állnak szóba.

 

A külföldi autógyárak érdeklődésének hiánya miatt ismét a magyar kormányzati intézményekhez fordultam. A napokban érkezett a hír, hogy a kormány kinevezte Dr. Stumpf Istvánt kormánybiztosnak. Feladata, hogy a magyar egyetemeket felzárkóztassa a világ élvonalába. Ehhez felsőoktatási modellváltásra van szükség. A kormányfő rájött, hogy az ország versenyképessé tételét a felsőoktatási intézmények tanrendjének megváltoztatásával kell kezdeni. A struktúraváltáshoz új egyetemi kutatóhelyek kellenek. Részéről mindent megtett ennek megteremtése érdekében. Az Európai Uniótól 1509 milliárd forintot szereztek. Ebből a tervek szerint 955 milliárd forint jut a struktúraváltás támogatására, az oktatási, kutatási, művészeti tevékenység és infrastruktúra megújítására, 382 milliárd a tudományos és innovációs parkok, nemzeti laboratóriumok létrehozására, és 172 milliárd a szakképzési struktúra megújítására.

A megújulás levezénylését Stumpf Istvánra bízta. Nem biztos, hogy megfelelő személyt választott erre a célra, mert Stumpf István jogász, a politikatudományok kandidátusa. Évekig volt az Alkotmánybíróság tagja. Jobb híján neki is elküldtem ajánlatomat, melyben felhívtam a figyelmét arra, hogy a jelenlegi helyzetből csak paradigmaváltással mászhatunk ki. Sok reményem nincs a pozitív válaszra, mert Stumpf István is a tudományos társaság tagja, ezért nagy valószínűséggel ugyanúgy gondolkodik, mint az akadémikus urak. Könnyen lehet, hogy válaszra sem méltat. Ez történt.

 

Dr. Stumpf István

kormánybiztos

stumpf.istvan@tk.hu

 

Tisztelt Kormánybiztos Úr!

Gratulálok a kormánybiztosi kinevezéséhez. A magyar kormány nagy hangsúlyt fektet az innovációra, az ország versenyképessé tételére. Ennek a célnak az eléréséhez szükség van a felsőoktatási modellváltásra, a magyar egyetemek és főiskolák felzárkóztatására. Ön is azt nyilatkozta, hogy a magyar egyetemek nem versenyképesek, nagyon fontos lenne a világ élvonalába való felzárkózás. Azt is elmondta, hogy a modellváltásnak nincsenek anyagi akadályai, mivel az egyetemek fejlesztésére szánt 1509 milliárd forint uniós forrásból a tervek szerint 955 milliárd forint jut a struktúraváltás támogatására, az oktatási, kutatási, művészeti tevékenység és infrastruktúra megújítására, 382 milliárd a tudományos és innovációs parkok, nemzeti laboratóriumok létrehozására és 172 milliárd a szakképzési struktúra megújítására.

Nyilatkozatát azzal zárta, hogy a fejlesztés nem csak pénzügyi kérdés, hanem hozzáállás kérdése is. Jól látja, hogy az ország fejlődése, a tudomány élvonalába való felzárkóztatása hozzáállás kérdése. Nem az elavult technikákat, technológiákat kellene támogatni, hanem gyökeres változtatásra, paradigmaváltásra lenne szükség. A modellváltás azonban szemléletváltás nélkül nem megy. Ehhez meg kell vizsgálni az ezotéria által kínált lehetőségeket. A jelenlegi közfelfogás szerint az ezotéria áltudomány, kuruzslás, szélhámosság. Az ezoterikus szakirodalom azonban több olyan műszaki lehetőséget is kínál, melynek kihasználása forradalmi változásokat idézhetne elő az életünkben. Ennek kezdeményezői mi is lehetnénk. 

Több mint 40 éve foglalkozom ezotériával. Szakirodalmi kutatásaim és saját ötleteim felhasználásával 4 ezoterikus könyvet is alkottam, melyek találmányaimmal együtt a Kun Elektronikus Könyvtárban találhatók. Cím: http://kunlibrary.com Ezek a művek olyan felismeréseket tartalmaznak, melyek képesek lennének kivezetni bennünket a jelenlegi bajainkból. Nem csak az erkölcsi fejlődésünket segítenék elő, hanem a technikai fejlődésünket is nagyságrendekkel gyorsítaná. Erre azért is szükség lenne, mert a jelenlegi „maszatolással” (napelemek, szélerőművek, geotermikus erőművek, hidrogén meghajtású autók, stb.) nem lehet a globális felmelegedést leállítani, a klímaösszeomlást elkerülni. Ehhez paradigmaváltásra van szükség. Olyan műszaki megoldásokra, amelyek nagyságrendekkel hatékonyabbak a jelenlegi eljárásoknál. A szubotronika (az ezotéria és az elektronika ötvözete) képes lenne ezeket az eszközöket, készülékeket, berendezéseket létrehozni. Ennek során nem kellene nulláról indulni, mert nagy elődeink (pl. Tesla vagy Raymond Rife) már 80 éve kifejlesztették ezeket a készülékeket, de a profithajsza meggátolta a gyakorlati alkalmazásukat.

A könnyebb alkalmazhatóság érdekében műveimből kigyűjtöttem azokat az információkat, melyek elősegítenék ezeknek a fejlesztéseknek az elkezdését. (Ezek a kivonatok könyvtáram jobb szélén, lent találhatók, Ezoterikus találmányok címmel.)

1. A Tesla-konverter leírása ismerteti ennek a készüléknek a működési elvét, és rekonstruálásának módját. Arról is tájékoztatást ad, hogy ez a rendkívül egyszerű áramkör alkalmas a longitudinális hullámokkal történő távközlésre.

2. A Tesla-generátor segítségével megszüntethető lenne a betegségek túlnyomó része. A lemniszkáta csővezetékkel a csapvíz destrukturált molekulaszerkezetét strukturálttá lehetne tenni, ami szintén jelentős egészségjavulást eredményezne.

3. Az Antigravitációs hajtóművek leírása lehetőséget teremtene olyan űrhajók építésre, melyeket a földönkívüliek használnak. Ezáltal megszabadulnánk a füstölgő és balesetveszélyes rakétáinktól, melyekkel legfeljebb a Holdat tudjuk elérni. Az antigravitációs hajtómű nem igényel üzemanyagot, és nagyságrendekkel gyorsabb a rakétánál. Ezzel a hajtóművel mi is szabadon utazhatnánk nem csak a Naprendszerben, hanem Tejútrendszerben is. Ez esetben sem kellene a nulláról indulni, mert a németek a II. világháború alatt nagy lépéseket tettek ez irányba. A földönkívüliektől kapott Hamel-generátor is ígéretesnek tűnik. Könnyen lehet, hogy mini villamos erőműként is használható lenne.

4. A Rákgyógyászat leírásában található készülék napjaink legaktuálisabb problémáját, a vírusok, baktériumok elleni küzdelmet (pl. koronavírus-járvány) oldaná meg gyökeresen és rendkívül olcsón. Az amerikai Raymond Rife által feltalált készülékkel minden mikrobát, kártékony rovart (pl. kullancsot) ki lehet irtani. Ehhez semmi mást nem kell tenni, mint rezonanciafrekvencián besugározni őket. A rákos sejtek is elpusztíthatók vele. A rezonanciafrekvenciára hangolt mágneses hullámokkal a kártékony növények (pl. a parlagfű) is kiirtható lenne. Ehhez csupán a magjait kellene besugározni, csíraképtelenné tenni. A fákon és a talajban levő élősködők elpusztítása rendkívül egyszerű és olcsó lenne, mert csak a rájuk permetezett öntözővizet kellene besugározni. Ez az eljárás az élelmiszeriparban szükségtelenné tenné tartósítószerek alkalmazását. A mágneses sugárzással sterilizált élelmiszerek szinte végtelen ideig eltarthatók. Még hűtőszekrény sem kell a tárolásukhoz.

5. A Longitudinális telekommunikáció leírása lehetővé teszi, hogy mi is alkalmazzuk az univerzumban általánosan használt telekommunikációs eljárást. Az elektromágneses vivőhullámokkal történő jeltovábbítás csupán fénysebességgel történő jeltovábbítást tesz lehetővé. A Tesla által feltalált, de mindmáig nem használt longitudinális jeltovábbítás 12 nagyságrenddel gyorsabb, mint a Marconi által alkalmazott, és mindmáig használatos módszer. Ennek oka, hogy a longitudinális jeltovábbítás az étert használja vivőhullámként. Mivel az éteri energiarészecskék (éterionok) 12 nagyságrenddel kisebbek az elektronnál, a terjedési sebességük is ehhez igazodik. A longitudinális hullámokat kibocsátó- és vevő áramkörökkel rekonstruálható lenne az 1960-as években kifejlesztett, majd szétszerelt és elrejtett kronovizor is. Ennek az elvnek a felhasználásával időgépet is építhetünk, amellyel visszamehetünk a múltba és talán jövőt is megtekinthetjük. Ez az egyszerű áramkör a bűnügyi szerveknek lehetővé teszi a bűnözők távoli, akár falakon belüli észrevétlen lehallgatását is.

6. A Modern alkímia, Anyagátalakítás leírása arról tájékoztat, hogy mágneses besugárzással hogyan lehet bármilyen anyagból szinte bármilyen más anyagot létrehozni. (Akár homokból aranyat.) Ezzel az eljárással elsősorban nem aranyat fogunk előállítani, hanem ritka földfémeket, és olyan ásványokat, melyek a bányáinkban kimerülőben vannak. Ehhez a témához tartozik a mikrogravitáció tárgyalása, melynek alkalmazása lehetővé teszi az anyagolvasztás nélküli hegesztést, a sebhelymentes operálást, a vérzésmentes műtétet, a roncsolásmentes anyagszétválasztást.

7. Időjárás-szabályozás leírása lehetőséget ad az időjárás befolyásolására. Aszály idején felhőfakasztására, a tornádók megszüntetésére, árvizek, földcsuszamlások elkerülésére, a jégesőt okozó felhők szétoszlatására. Ez sem új eljárás. Egy olasz feltaláló már a múlt század első felében képes volt több száz kilométer távolságból befolyásolni az időjárást. Ez a módszer lehetőséget ad a Föld bármely térségének klimatizálására is. A +23 °C-on stabilizált léghőmérséklettel örök nyár köszöntene ránk.

Ezeknek a fejlesztéseknek az elkezdése nem okoz semmilyen problémát. Amíg egy vaskohó vagy egy atomerőmű megépítése több milliárd forintba kerül, az ezoterikus termékek néhány ezer forintos alkatrészekből előállíthatók. Csupán egy jól felszerelt villamos laboratóriumra van szükség, amelyből több is van az országban. Új dolgokra fogékony és előítélet-mentes szakembereket is lehet találni, akiknek nem idegen ez a téma. Egy-egy ilyen fejlesztői csoport rövid idő alatt látványos eredményeket érne el. Amennyiben elakadnának, szívesen segítek nekik. Érdemes elindulni ezen az úton, mert semmi kockázattal sem jár, és nem igényel komoly beruházást. Az eredmény azonban minden várakozást felülmúló lehet. Az éter felhasználásával világunk szinte minden problémája megoldható.

Üdvözlettel: Kun Ákos

 

Egyúttal elküldtem levelemet Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek is. Tőle érkezett válasz, de ebben sem volt köszönet. Február 25-én helyettes államtitkára által azt üzente, hogy:

„Javaslataira reagálva tájékoztatom, hogy a 2011. évi Nemzeti felsőoktatásról szóló CCIV. törvény 108.§ 46. pontja nem sorolja az Ön által felsorolt kutatási témaköröket a tudományterületekhez, továbbá a Magyar Tudományos Akadémia Doktori tanácsa által összeállított új tudományos no­menklatúrában sem szerepelnek. Az innovációs szakpolitika hatáskörrel bíró, adófizetői forrásokkal gazdálkodó közigazgatási szervként ugyanakkor nem áll módunkban a tudományos világképbe nem illeszkedő irányzat immateriális, humán erőforrásbeli támogatása.”

Vagyis az elmúlt tíz év során sem változott a FIDESZ kormány álláspontja. Továbbra is az a véleményük, hogy az ezotéria kuruzslás, szélhámosság, amire nem pazarolják az adófizetők pénzét. 20 évvel ezelőtt az oktatásügyi miniszterük, Pokorni Zoltán is azt írta, hogy „kuruzsló eszméimmel nem fogják az ifjúságot mételyezni”.

 

 

INNOVÁCIÓS És TECHNOLÓGIAI

MINISZTÉRIUM

INNOVÁCIÓÉRT FELELŐS VÉGREHAJTÁSI ÉS ELEMZÉSI FŐOSZTÁLY

Iktatószám: 1FVEF/32436-1/2021-ITM

Kun Ákos úr részére

E-mail: kunlibrary@gmail.com

Tárgy: Válasz a készülékek fejlesztésének megkezdésével kapcsolatos megkeresésre

 

Tisztelt Kun Ákos Úr!

Köszönettel vettük Prof. Dr. Palkovics László miniszter úrnak címzett, 2021. február 5-én keltezett elektronikus levelét. Megkeresése a Tárca Innovációért Felelős Helyettes Államtitkárságára, azon belül szervezeti egységem részére került továbbításra.

A szélsőséges időjárási jelenségek gyakoribbá válása, jelentős károkkal fenyegető következmények ráirányították a döntéshozók, a szakemberek figyelmét a klímapolitikára. A globális, a regionális és a nemzeti szintű intézkedések kidolgozása sürgős feladattá vált. A legújabb tudományos eredményeknek megfelelő második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia kidolgozásra került, mely Magyarország felkészülési terve a globális felmelegedési válságra.

Levelében olyan műszaki megoldásokról tájékoztat, melyek képesek a globális felmelegedést leállítani. Javaslataira reagálva azonban tájékoztatom, a 2011. évi, Nemzeti felsőoktatásról szóló CCIV. törvény 108. 46. pontja nem sorolja az Ön által felsorolt kutatási témaköröket a tudományterületekhez, továbbá a Magyar Tudományos Akadémia Doktori Tanácsa által összeállított „új tudományági nómenklatúrában” sem szerepelnek. A Doktori Tanács 2016. június 24-i ülésén jóváhagyott új tudományági lista a https://mta.hu/doktoritanacs/tudomanyagi-no­menklatura-106809 linken található. Az innovációs szakpolitika területén hatáskörrel bíró, adó­fizetői forrásokkal gazdálkodó közigazgatási szervként ugyanakkor nem áll módunkban a tudományos világképbe nem illeszkedő irányzat immateriális, humán erőforrásbeli támogatása.

Mindazonáltal örömmel fogadom, hogy ötleteivel a természetes ökoszisztéma helyreállítását tűzte ki célul. Továbblépési lehetőségként javaslom, hogy vegye fel a kapcsolatot a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával (továbbiakban SZTNH). Innovatív ötletének gyakorlati megvalósulása érdekében szabadalmi oltalom megszerzésére irányuló eljárást kezdeményezhet, az SZTNH-hoz tett szabadalmi bejelentéssel. Bővebb információt a https://www.sztnh.gov.hu/ oldalon talál.

Felhívom továbbá a figyelmét, hogy pályázati forrás igénybevételével kapcsolatos állampolgári tájékoztatást és segítségnyújtást a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal OIKFI Hivatal) végi. Az NKFI Hivatal a +36-1-795-9500 telefonszámon, vagy az nkfihivatal@nkfih.gov.hu illetve az nkfialap@nkfih.gov.hu e-mail címek valamelyikén elérhető.

Remélem, a korábban vázolt lehetőségek egyike megfelelő segítséget nyújt céljai eléréséhez, további munkájához sok sikert kívánok!

 

Budapest, 2021. február 25.

                Tisztelettel:

 

 

 

Február közepén az Európai Bizottság megszavazta, hogy az uniós helyreállítási alapból 807 milliárd EUR összegű támogatást nyújt a tagállamoknak a Covid-19 világjárvánnyal kapcsolatos veszteségek kompenzálásra. Ebből az alapból rekord mennyiségű összeg, 17,2 milliárd euró (6100 milliárd forint) jutott Magyarországnak azzal a kikötéssel, hogy ennek a pénznek 30%-át környezetkímélő technológiák fejlesztésére kell költeni. Most már bőven van pénz a zöld fejlesztésekre, beruházásokra, sőt erre uniós kötelezettséget vállalt az ország, ezért ajánló levelemet elküldtem Orbán Viktor kormányfőnek, Varga Mihály pénzügyminiszternek, Szijjártó Péter külügyminiszternek és Nagy István agrárminiszternek is. Ha elolvassák, rádöbbennek arra, hogy feleslegesen költöttek milliárdokat a Paksi atomerőmű bővítésére, valamint az országba hívott külföldi lítiumak­kumulátor-gyártó és napelem-gyártó cégek támogatására. Választ egyik helyről sem kaptam. A kormányfőt és minisztereit nem érdekli egy sarlatán javaslata. Szélhámosokkal továbbra sem állnak szóba.

 

Orbán Viktor

miniszterelnök

e-mail: miniszterelnok@me.gov.hu

e-mail: orbanviktor@orbanviktor.hu

 

Varga Mihály

nemzetgazdasági miniszter

e-mail: miniszter@ngm.gov.hu

 

Szijjártó Péter

külgazdasági és külügyminiszter

e-mail: kozkapcsolat@mfa.gov.hu 

       peter.szijjarto@mfa.gov.hu

 

Dr. Nagy István

agrárminiszter

e-mail: info@am.gov.hu 

e-mail: miniszter@am.gov.hu 

 

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Több mint 40 éve foglalkozom ezotériával. Szakirodalmi kutatásaim és saját ötleteim felhasználá­sával 4 ezoterikus könyvet is alkottam, melyek találmányaimmal együtt a Kun Elektronikus Könyv­tárban találhatók. Cím: http://kunlibrary.com Ezek a művek olyan felismeréseket tartalmaznak, melyek képesek lennének kivezetni bennünket a jelenlegi bajainkból. Egészségügyi problémáink megoldásán kívül a technikai fejlődésünket is nagyságrendekkel gyorsítaná. Erre azért is szükség lenne, mert a jelenlegi „maszatolással” (napelemek, szélerőművek, geotermikus erőművek, hidrogén meghajtású autók, akkumulátorral hajtott elektromos autók, stb.) nem lehet a globális felmelegedést leállítani, a klímaösszeomlást elkerülni. Ehhez paradigmaváltásra van szükség. Olyan műszaki megoldásokra, amelyek nagyságrendekkel hatékonyabbak a jelenlegi eljárásoknál. A szubotronika (az ezotéria és az elektronika ötvözete) képes lenne ezeket az eszközöket, készülékeket, berendezéseket létrehozni. Ennek során nem kellene nulláról indulni, mert nagy elődeink (pl. Tesla) már 80 éve kifejlesztették ezeket a készülékeket, de a profithajsza meggátolta a gyakorlati alkalmazásukat. A könnyebb alkalmazhatóság érdekében műveimből kigyűjtöttem azokat az információkat, melyek elősegítenék ezeknek a fejlesztéseknek az elkezdését. (Ezek a kivonatok könyvtáram jobb szélén, lent találhatók, Ezoterikus találmányok címmel.)

 

1. A Tesla-konverter leírása ismerteti ennek a készüléknek a működési elvét, és rekonstruálásának módját. Arról is tájékoztatást ad, hogy ez a rendkívül egyszerű áramkör alkalmas a longitudinális hullámokkal történő távközlésre.

2. A Tesla-generátor segítségével megszüntethető lenne a betegségek túlnyomó része. A lemnisz­káta csővezetékkel a csapvíz destrukturált molekulaszerkezetét strukturálttá lehetne tenni, ami szintén jelentős egészségjavulást eredményezne.

3. Az Antigravitációs hajtóművek leírása lehetőséget teremtene olyan űrhajók építésére, melyeket a földönkívüliek használnak. Ezáltal megszabadulnánk a füstölgő és balesetveszélyes rakétáinktól, melyekkel legfeljebb a Holdat tudjuk elérni. Az antigravitációs hajtómű nem igényel üzemanyagot, és nagyságrendekkel gyorsabb a rakétánál. Ezzel a hajtóművel mi is szabadon utazhatnánk nem csak a Naprendszerben, hanem Tejútrendszerben is. Ez esetben sem kellene a nulláról indulni, mert a németek a II. világháború alatt nagy lépéseket tettek ez irányba. A földönkívüliektől kapott Hamel-generátor is ígéretesnek tűnik. Könnyen lehet, hogy mini villamos erőműként is használható lenne.

4. A Rákgyógyászat leírásában található készülék napjaink legaktuálisabb problémáját, a vírusok, baktériumok elleni küzdelmet (pl. koronavírus-járvány) oldaná meg gyökeresen és rendkívül olcsón. Az amerikai Raymond Rife által feltalált készülékkel minden mikrobát, kártékony rovart (pl. kullancsot) ki lehet irtani. Ehhez semmi mást nem kell tenni, mint rezonanciafrekvencián besugározni őket. A rákos sejtek is elpusztíthatók vele. A rezonanciafrekvenciára hangolt mágneses hullámokkal a kártékony növények (pl. a parlagfű) is kiirtható lenne. Ehhez csupán a magjait kellene besugározni, csíraképtelenné tenni. A fákon és a talajban levő élősködők elpusztítása rendkívül egyszerű és olcsó lenne, mert csak a rájuk permetezett öntözővizet kellene besugározni. Ez az eljárás az élelmiszeriparban szükségtelenné tenné tartósítószerek alkalmazását. A mágneses sugárzással sterilizált élelmiszerek szinte végtelen ideig eltarthatók. Még hűtőszekrény sem kell a tárolásukhoz.

5. A Longitudinális telekommunikáció leírása lehetővé teszi, hogy mi is alkalmazzuk az univerzumban általánosan használt telekommunikációs eljárást. Az elektromágneses vivőhullámokkal történő jeltovábbítás csupán fénysebességgel történő jeltovábbítást tesz lehetővé. A Tesla által feltalált, de mindmáig nem használt longitudinális jeltovábbítás 12 nagyságrenddel gyorsabb, mint a Marconi által alkalmazott, és mindmáig használatos módszer. Ennek oka, hogy a longitudinális jeltovábbítás az étert használja vivőhullámként. Mivel az éteri energiarészecskék (éterionok) 12 nagyságrenddel kisebbek az elektronnál, a terjedési sebességük is ehhez igazodik. A longitudinális hullámokat kibocsátó- és vevő áramkörökkel rekonstruálható lenne az 1960-as években kifejlesztett, majd szétszerelt és elrejtett kronovizor is. Ennek az elvnek a felhasználásával időgépet is építhetünk, amellyel visszamehetünk a múltba és talán jövőt is megtekinthetjük. Ez az egyszerű áramkör a bűnügyi szerveknek lehetővé teszi a bűnözők távoli, akár falakon belüli észrevétlen lehallgatását is.

6. A Modern alkímia, Anyagátalakítás leírása arról tájékoztat, hogy mágneses besugárzással hogyan lehet bármilyen anyagból szinte bármilyen más anyagot létrehozni. (Akár homokból aranyat.) Ezzel az eljárással elsősorban nem aranyat fogunk előállítani, hanem ritka földfémeket, és olyan ásványokat, melyek a bányáinkban kimerülőben vannak. Ehhez a témához tartozik a mikrogravitáció tárgyalása, melynek alkalmazása lehetővé teszi az anyagolvasztás nélküli hegesztést, a sebhelymentes operálást, a vérzésmentes műtétet, a roncsolásmentes anyagszétválasztást.

7. Időjárás-szabályozás leírása lehetőséget ad az időjárás befolyásolására. Aszály idején felhőfakasztására, a tornádók megszüntetésére, árvizek, földcsuszamlások elkerülésére, a jégesőt okozó felhők szétoszlatására. Ez sem új eljárás. Egy olasz feltaláló már a múlt század első felében képes volt több száz kilométer távolságból befolyásolni az időjárást. Ez a módszer lehetőséget ad a Föld bármely térségének klimatizálására is. A +23 °C-on stabilizált léghőmérséklettel örök nyár köszöntene ránk.

 

Ezeknek a fejlesztéseknek az elkezdése nem okoz semmilyen problémát. Amíg egy atomerőmű megépítése több ezer milliárd forintba kerül, az ezoterikus termékek néhány ezer forintos alkatrészekből előállíthatók. Csupán egy jól felszerelt villamos laboratóriumra van szükség, amelyből több is van az országban. Új dolgokra fogékony és előítélet-mentes szakembereket is lehet találni, akiknek nem idegen ez a téma. Egy-egy ilyen fejlesztői csoport néhány hónap alatt látványos eredményeket érne el. Amennyiben elakadnának, szívesen segítek nekik. Érdemes elindulni ezen az úton, mert semmi kockázattal sem jár, és nem igényel komoly beruházást. Az eredmény azonban minden várakozást felülmúló lehet. Az éter felhasználásával világunk szinte minden problémája megoldható.

Üdvözlettel: Kun Ákos – 2021. március 3. 

 

Válasz csak az agrárminisztertől érkezett. Ő is lerázott a nyakáról:

 

AGRÁRMINISZTÉRIUM

PARLAMENTI ÉS TÁRSADALMI KAPCSOLATOK FŐOSZTÁLYA

 

Iktatószám: PTKF/360/l/2021.                              Ügyintéző: Szabóné Nyerges Magdolna

                                          Telefonszám: 79-52088

                                                                                E-mail: magdolna.nyerges@am.gov.hu

Kun Ákos úr

részére

info@kunlibrary.com

Tárgy: tájékoztatás

Tisztelt Kun Ákos Úr!

Dr. Nagy István miniszter úrhoz címzett elektronikus levelét, melyben ezoterikus találmányait ajánlja Miniszter úr figyelmébe, intézkedésre köszönettel megkaptam.

Az anyagot áttekintettük. Tájékoztatom, hogy az agártárcának feladat- és hatáskör hiányában sajnos nincs lehetősége kutatásainak támogatására.

Munkájához sok sikert kívánva kérem válaszom szíves elfogadását.

Budapest, 2021. március 08.

                                 Tisztelettel:

 

Agrárminisztérium, 1052 Budapest, Apáczai Csere János u 9.

email: parlamentinfo@am.gov.hu

tel.: 795-3994; Fax: 795-0520

 

Úgy látszik Magyarországot nem fenyegeti a globális felmelegedés és a klímaösszeomlás veszé­lye. Ezért a magyar agrárminiszter nem illetékes olyan ügyekben, mint az időjárás rendsza­bályo­zása, az aszályok, árvizek, orkánerejű viharok, jégesők elkerülése. Nálunk nem kell véde­kez­ni  a nö­vé­nyeket támadó rovarok, rágcsálók ellen. A méhek is hadd pusztuljanak a mérgezett növények virág­porától. A virágporallergiások pedig fulladozzanak tovább a parlagfű virágporától. Vizeink tisz­títá­sá­ra sincs szükség. Jól elvagyunk a kanálissá szennyezett folyóinkkal, az iszapos, algás tava­ink­kal. Nincs szükség vegyszermentes mezőgazdaságra. Hozzászoktunk már a per­metszerekkel és műtrá­gyával agyonvegyszerezett földjeinkről származó mérgezett zöldségekhez, gyümölcsökhöz. Az sem zavar bennünket, hogy a gyümölcsöket éretlenül szaggatják le, hogy minél tovább lehessen őket rak­tározni. Majd beérik otthon, a kredencen. Hogy a kényszerérett gyümölcsnek nincs íze? Nem baj, ehhez vagyunk szokva. Mágne­ses besugárzással történő termésnövelésre sincs szükség, mert így is termésfelesleg van Magyaror­szágon. A konzervált élelmiszereinkből sem akarjuk a tartósító­szereket és egyéb vegyi anyagokat száműzni. Az sem baj, ha emiatt évente 60 ezer ember betegszik meg rákban, és közülük 30 ezer meghal. Így legalább nem kell nekik nyugdíjat adni. 

 

Közben hazánkat is elérte koronavírus-fertőzés harmadik hulláma. Ennek következtében napról napra meredeken emelkedett az újonnan fertőzöttek és az elhaltak száma. Az egyre súlyosabb helyzet láttán úgy gondoltam, hogy az egészségügyi vezetők nyitottabbak lesznek az alternatív megoldásokkal szemben. A Természetgyógyász magazin 2021 februári számában olvastam egy érdekes cikket a hidrogén-peroxidos fertőtlenítésről. A természetgyógyászok a hidrogén-peroxid 0,5%-os oldatával minden vírust, baktériumot gombát 1 perc alatt el tudnak pusztítani. Utóhatása nincs, mert a hidrogén-per­oxid a szervezetben vízzé és oxigénné bomlik le. 1%-os oldatának garatba permetezésével hatékonyan gyógyították a halálos kimenetelű kétoldali tüdőgyulladást. A hidrogén-peroxidot intravénásan, infúzió formájában is be lehet juttatni a szervezetbe. Kimásoltam ezt a cikket. Mellé másoltam a genetika módosításból származó védőoltások veszélyére figyelmeztető cikket. Megtoldottam még a homeopatikusok által javasolt kétféle gyógyszerről szóló írással. A három cikket március 3-án elküldtem Müller Cecília országos tisztifőorvosnak, Szlávik János infektológus főorvosnak és Kásler Miklós egészségügyi miniszternek. Ők sem válaszoltak a levelemre.

 

Prof. Dr. Kásler Miklós

Emberi Erőforrások Minisztériuma

e-mail: ugyfelszolgalat@emmi.gov.hu

 

Dr. Szlávik János

infektológus főorvos

Dél-pesti Centrumkórház

e-mail: szlavik.janos@dpckorhaz.hu

 

Dr. Müller Cecília

országos tisztifőorvos

e-mail: muller.cecilia@nnk.gov.hu

       igazgatas@nnk.gov.hu

 

Tisztelt Dr. Müller Cecília!

Sajnálattal értesültem róla, hogy hozzánk is elért a Covid-járvány harmadik hulláma. Könnyen lehet, hogy nálunk is az a helyzet alakul ki, ami Szlovákiában, Csehországban és Portugáliában. Ennek elkerülése érdekében célszerű lenne megfontolni az alternatív gyógymódok használatát. Nem kellene csípőből elutasítani minden ötletet, ami nem a tudományos akadémiáktól származik. A természetgyógyászoknak is lehetnek hatékony módszereik a járvány visszaszorítására. A Természetgyógyász magazin 2021. februári számában három cikk is megjelent ezzel kapcsolatban, melyeknek másolatát mellékelten elküldöm Önnek. Hasznos lenne elolvasni őket. Egy próbát mindenképpen megérne, hogy eldőljön mennyire hatásosak ezek a módszerek. Vesztenivalójuk nincs, mert ezek olcsó, filléres eljárások.

Üdvözlettel: Kun Ákos – 2021. március 3.

 

Végső megoldásként előálltam egy olyan javaslattal, ami nagy valószínűséggel mindenki tetszését el fogja nyerni. A rezonanciafrekvenciás készülékkel nem egyenként kellene kezelni a betegeket, mert ez a védőoltásokhoz hasonlóan meglehetősen hosszadalmas lenne. Hónapokig tartana, amíg mindenkit besugároznának, aztán kezdhetnék elölről az egészet, mert a mágneses besugárzás nem ad immunitást. Igaz, hogy minden beteget meggyógyít, de ily módon nem képes kiirtani a vírust az országból, a világból. A levegőbe és a különféle tárgyakra került vírus újabb és újabb embereket betegít meg. Ezt a járványt csak úgy lehet megállítani, ha tömegesen kezelik a vírushordozókat. Minél több embert sugároznak be, annál kisebb az esélye annak, hogy marad köztük vírushordozó.

A tömeges kezelés módja rendkívül egyszerű. A készüléket nem a beteg elé kell helyezni, hanem fel kell szerelni a mennyezetre. Nem az orvosi rendelők mennyezetére, hanem a középületek bejárata fölé. Olyan helyekre, ahová sokan járnak. Pl. szupermarketekbe, hipermarketekbe, plázákba. Miközben a vásárlók bevásárlókocsit szereznek maguknak, majd kifelé menet az árucikkeket berakják a szatyraikba, az áruház előterében elhelyezett sugárforrás alatt meggyógyulnak. A rezonanciás besugárzás ugyanis 3 perc alatt képes elpusztítani minden mikrobát. Ugyanezt kell tenni a kulturális- és oktatási intézmények előterével is. Ennélfogva az embereket nem kell tovább karanténra kötelezni. Nem kell kijárási tilalmat elrendelni. Sőt, ennek ellenkezőjét kell tenni. Biztatni kell az embereket, hogy járjanak közösségbe. Menjenek színházba, moziba, koncertekre, könyvtárakba. A diákok járjanak iskolába.

Minél többen mozdulnak ki otthonról, annál többen gyógyulnak meg. A vendéglátás és a szállodaipar is új erőre kap. Nem kell többé kitiltani a külföldieket az országból. Éppen ellenkezőleg hívni kell őket, hogy minél többen utazzanak hozzánk. A reptéri tranzit váróteremben aztán megtörténik a fertőtlenítésük. A közúti határátkelőkön pedig fel kell kérni az utasokat, hogy pár percre szálljanak ki a kocsijukból, és fáradjanak be a határállomás épületébe. Ott üljenek le a mennyezetre függesztett mágneses besugárzó készülék alá, és 3 perc múlva egészségesen mehetnek az útjukra. Nincs szükség oltási igazolványra, különféle tesztekre. Aki beteg, meggyógyul, akinek meg nem, arra semmilyen hatást sem gyakorol a készülék. A közösségi épületek nagyszámú látogatása esetén a vírusnak esélye sem lesz a továbbterjedésre. Néhány hét után megszűnik a járvány. Ha elmúlik a koronavírus-járvány, a készüléket át lehet állítani az influenzavírus vagy az éppen aktuális baktérium, vírus rezonanciafrekvenciájára. 

Ez a megoldás minden bizonnyal elnyerné a kormányfő és minisztereinek a tetszését is, mert őket az országot érő gazdasági kár, és a karanténból eredő veszteség izgatja leginkább. A GDP rohamos csökkenése komoly érvágás nekik. A gazdaságban hatalmas károkat okoz a zárlat. Szijjártó Péter külgazdasági miniszter szerint naponta 15 milliárd forint veszteség éri az országot a Covid-járvánnyal kapcsolatos korlátozások miatt. Ha így megy tovább, jövőre szétszakad a szociális háló, és következnek a megszorítások. Ez pedig világszerte a kormányok bukásához vezet.

Fennáll a lázadás veszélye is. Az emberek már egy éve élnek otthon bezárva. Közeleg a tavasz, szeretnének a természetben kötöttségtől mentesen tartózkodni. Nyáron nyaralni akarnak, a vízparton napozni, a tavakban fürödni szeretnének. Vissza akarják kapni a régi életüket. Színházba, moziba vágynak, a fiatalok koncertekre akarnak járni. Elegük van az online oktatásból. Hiányoznak nekik az iskolatársaik. A vendéglősök és a szállodatulajdonosok is alig várják már, hogy kinyithassanak. A türelmetlenség egyre jobban érezteti hatását. Olaszországban és Franciaországban illegálisan sorra nyitnak az éttermek. Tulajdonosaik és vendégeik fütyülnek a tiltásra, a biztonsági előírásokra. Nem lehet az embereket egy életen át házi őrizetben tartani.

Amennyiben ez a lázadás tömegessé válik, a hatóságok tehetetlenek lesznek. Az egész országot nem lehet letartóztatni és börtönbe zárni. A politikusok a védőoltásoktól várják a megoldást, de a gyógyszergyárak nem tudnak annyi vakcinát előállítani, ami elegendő lenne az emberiség nagy részének beoltásra. Aztán ha végeznek vele, kezdhetik az egészet elölről, mert a jelenlegi vakcinák csak fél évre biztosítanak immunitást. Nem is szólva a költségekről. Egy adag oltóanyag 15-20 dollárba kerül. (A kínai vakcináért 64 dollárt kell fizetni.) A járvány megszüntetéséhez az emberiség 60%-át be kellene oltani. Miután a teljes védettséghez két oltásra van szükség, ez 9 milliárd vakcina, ami 20 dollárral számolva 180 milliárd dollárba kerül. Mivel ezt az oltást évente kétszer kell beadni, a végösszeg 360 milliárd dollár. Meddig tudják ezt a kormányok finanszírozni? A mágneses besugárzás ingyen van, mert a generátorokat nagy valószínűséggel egy kisméretű Tesla konverter fogja táplálni. Előállítási költsége is csekély, még egy lélegeztetőgép árát sem éri el. Ezt a levelemet a három egészségügyi vezetőnek küldtem el, és bíztam benne, hogy tartalmát megosztják a politikai vezetőkkel is. Nem így történt. Ez az ötletem is vakvágányra futott. 

 

Prof. Dr. Kásler Miklós

Emberi Erőforrások Minisztériuma

ugyfelszolgalat@emmi.gov.hu

 

Dr. Szlávik János

infektológus főorvos

Dél-pesti Centrumkórház

E-mail: szlavik.janos@dpckorhaz.hu

 

Dr. Müller Cecília

országos tisztifőorvos

e-mail: muller.cecilia@nnk.gov.hu

       igazgatas@nnk.gov.hu

 

Tisztelt Dr. Müller Cecília!

Több mint 40 éve foglalkozom ezotériával. Szakirodalmi kutatásaim és saját ötleteim felhasználásával 4 ezoterikus könyvet is alkottam, melyek találmányaimmal együtt a Kun Elektronikus Könyvtárban találhatók. Cím: http://kunlibrary.com Ezek a művek olyan felismeréseket tartalmaznak, melyek képesek lennének kivezetni bennünket a jelenlegi bajainkból. Ezek közül Önöket leginkább az egészségügyi problémáink megoldása érdekelné. A könnyebb alkalmazhatóság érdekében műveimből kigyűjtöttem azokat az információkat, melyek elősegítenék ezeknek a fejlesztéseknek az elkezdését. (Ezek a kivonatok könyvtáram jobb szélén, lent találhatók, Ezoterikus találmányok címmel.)

 

A Rákgyógyászat leírásában található készülék napjaink legaktuálisabb problémáját, a vírusok, baktériumok elleni küzdelmet (pl. koronavírus-járvány) oldaná meg gyökeresen és rendkívül olcsón. Az amerikai Raymond Rife által feltalált készülékkel minden mikrobát, kártékony rovart (pl. kullancsot) ki lehet irtani. Ehhez semmi mást nem kell tenni, mint rezonanciafrekvencián besugározni őket. A rákos sejtek is elpusztíthatók vele. A rezonanciafrekvenciára hangolt mágneses hullámokkal a kártékony növények (pl. a parlagfű) is kiirtható lenne. Ehhez csupán a magjait kellene besugározni, csíraképtelenné tenni. A fákon és a talajban levő élősködők elpusztítása rendkívül egyszerű és olcsó lenne, mert csak a rájuk permetezett öntözővizet kellene besugározni. Ez az eljárás az élelmiszeriparban szükségtelenné tenné tartósítószerek alkalmazását. A mágneses sugárzással sterilizált élelmiszerek szinte végtelen ideig eltarthatók. Még hűtőszekrény sem kell a tárolásukhoz.

 

A rezonanciafrekvenciás vírusirtásnak van egy rendkívül nagy előnye is: hetek alatt meg lehet vele szüntetni a járványt világszerte. A mágneses besugárzás alkalmazásának egyik módja, hogy a védőoltáshoz hasonlóan egyenként kezelik vele a betegeket. Ez nagyon hosszadalmas művelet, több milliárd ember kezelése évekig is elhúzódhat. Ez az eljárás azonban nem igényel egyéni kezelést. Mivel hatótávolsága a 100 métert is elérheti, a készüléket fel kell szerelni a mennyezetre. Olyan helyekre, ahová sokan járnak. Pl. szupermarketekbe, hipermarketekbe, plázákba. Miközben a vásárlók bevásárlókocsit szereznek maguknak, majd kifelé menet az árucikkeket berakják a szatyraikba, az áruház előterében elhelyezett sugárforrás alatt meggyógyulnak. A rezonanciás besugárzás ugyanis 3 perc alatt képes elpusztítani minden mikrobát. Ugyanezt kell tenni a kulturális- és oktatási intézmények előterével is. Ennélfogva az embereket nem kell tovább karanténra kötelezni. Nem kell kijárási tilalmat elrendelni. Sőt, ennek ellenkezőjét kell tenni. Biztatni kell az embereket, hogy járjanak közösségbe. Menjenek színházba, moziba, koncertekre, könyvtárakba. A diákok járjanak iskolába.

 

Minél többen mozdulnak ki otthonról, annál többen gyógyulnak meg. A vendéglátás és a szállodaipar is új erőre kap. Nem kell többé kitiltani a külföldieket az országból. Éppen ellenkezőleg hívni kell őket, hogy minél többen utazzanak hozzánk. A reptéri tranzit váróteremben aztán megtörténik a fertőtlenítésük. A közúti határátkelőkön pedig fel kell kérni az utasokat, hogy pár percre szálljanak ki a kocsijukból, és fáradjanak be a határállomás épületébe. Ott üljenek le a mennyezetre függesztett mágneses besugárzó készülék alá, és 3 perc múlva egészségesen mehetnek az útjukra. Nincs szükség oltási igazolványra, különféle tesztekre. Aki beteg, meggyógyul, akinek meg nem, arra semmilyen hatást sem gyakorol a készülék. A közösségi épületek nagyszámú látogatása esetén a vírusnak esélye sem lesz a továbbterjedésre. Néhány hét után megszűnik a járvány. Ha elmúlik a koronavírus-járvány, a készüléket át lehet állítani az influenzavírus vagy az éppen aktuális baktérium, vírus rezonanciafrekvenciájára.  

Üdvözlettel: Kun Ákos – 2021. március 10. 

 

Erre az ötletemre sem tartottak igényt a magyar egészségügy vezetői és a kormányzati politikusok. Így minden téren tovább folyik a nyűglődés. Egyre mélyebbre süllyedünk a pandémia bugyraiban. Mindezek tetejébe nyakunkon van a globális felmelegedés, a klímaösszeomlás veszélye. Megállíthatatlanul nő a rákos betegek és a fertőző betegségben szenvedők száma. A kemizálás világszerte terméketlenné teszi a földeket. Emiatt naponta százával pusztulnak ki a növény- és állatfajok. Az élelmiszerek tartósítószerekkel történő agyonvegyszerezés emberek százmillióit betegíti meg, és teszi allergiássá. Ma már minden harmadik ember szenved valamilyen étel- vagy virágporallergiában. Ehhez nagymértékben hozzájárul a levegőszennyezés is. Az elavult robbanómotoros gépjárművek óriási mértékben szennyezik a levegőt. Emiatt folyamatosan nő a légzési betegségben szenvedők, és tüdőrákban elhaltak száma. A növekvő széndioxid-kibocsátást az óceánok melegedő vize és a csökkenő erdőterület már képtelen ellensúlyozni. (Az elmúlt 40 év során a trópusi esőerdők felét kiirtották. 1971 óta az Amazonas mentén kétszer akkora kiterjedésű erdőt irtottak ki, mint Magyarország területe.) Az ózonréteg elvékonyodása miatt életveszélyessé vált a vízparti napozás. A tűző napon tartózkodókat fokozottan veszélyezteti a bőrrák.

A rovarkártevők is egyre aktívabbak, és sorra teszik tönkre az élelmiszereink alapanyagát szolgáltató növényeket. Az évszakok rendjének felbomlása következtében a termőföldeket károsító rágcsálók is korlátlanul szaporodnak. Folyóink vize tele van hormonokkal és gyógyszermaradványokkal, melyeket nem lehet kiszűrni. Ezáltal bekerülnek az ivóvízbe is. A világtengerekbe öntött több millió tonna szemét lebomlása mikroműanyagokkal és higannyal mérgezik a halakat, és fogyasztásukkal ezek is bekerülnek a szervezetünkbe. Az óceánok szennyezését fokozza az olajszállító tan­kerek balesete, és tartályuk tisztára mosása. A klímaösszeomlás következtében aszályok, erdőtüzek, árvizek tornádók, késő tavaszi fagyok, folyamatos villámlással kísért mikrocellás viharok, teniszlabda nagyságú jégesők sújtják a mezőgazdaságot, és rombolják élőhelyünket. A természetrombolás következménye a földrengések számának és erősségének növekedése is. Minden téren olyan nagy a baj, hogy ebből a gödörből csak paradigmaváltással lehet kievickélni. Ha ezen az úton nem vagyunk hajlandók végigmenni, akkor a külső erők hajunknál fogva fognak minket végigrángatni rajta. Ez azonban sokba fog kerülni, és nagyon fog fájni.

 

A Pénzügyminisztérium 2021. március 16-i válaszleveléből egyértelművé vált, hogy miért nem kapok segítséget a hivatalos szervektől. Miért zárták el az összes létező pénzcsapot javaslataim megvalósításától. Nem velem van bajuk, hanem a témával, amivel foglalkozom. A politikusok elhitték a tudósoknak, hogy az ezotéria áltudomány. Aki ezzel foglalkozik az kókler, szélhámos. A szélhámosoknak pedig nem adnak pénzt. Nem támogatják a kuruzslókat, főleg nem az adófizetők pénzéből. Így egyre mélyebbre merülünk abba a mocsárba, amelybe az elmúlt évtizedek során juttattuk magunkat. A bajokból kivezető utat a tudósoknak kellene megmutatni, ők viszont képtelenek hathatós javaslattal előállni. A sarlatánoknak nevezett ezoterikusok ki tudnák rántani civilizációnk szekerét, ebből a kátyúból, de nekik meg nem hagyják. Ezért menthetetlenül el fog pusztulni a világunk. 

PM_ERK/10933/2021

Tisztelt Kun Ákos!

Köszönettel megkaptuk az ezoterikus találmányok lehetséges felhasználását bemutató levelét. Ugyan az innováció megfelelő irányainak kijelölése nem a Pénzügyminisztérium feladatkörébe tartozik, Magyarország versenyképességének szempontjából fontosnak tartjuk a kutatási és fejlesztési beruházások ösztönzését. Azt gondolom, hogy jó helyzetben vagyunk, hiszen számos pályázat áll nyitva a feltalálók előtt és a piac is folyamatos igényét fejezi ki az új és hatékony megoldások iránt. Jelenleg is adottak a feltételek a hasznos és bizonyítottan jól működő találmányok fejlesztésére, az olyanokat viszont, amelyeknek nincsen tudományos megalapozottságuk nem áll módunkban támogatni. Így a levélben javasolt fejlesztői csoport létrehozását nem támogatjuk.

Üdvözlettel:

Pénzügyminisztérium Közigazgatási Koordinációs és Ügyfélkapcsolati Osztály  ugyfelszolgalat@pm.gov.hu Tel.: 06 1 795 5010

Három hét után megérkezett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter levele is. Ügyesen lerázott a nyakáról. Ajánlásomat átpasszolta az innovációért és technológiáért felelős miniszternek. Palkovics Lászlónál azonban már jártam. Ő is hasonló módon koptatott le. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához küldött. Az Országos Találmányi Hivatal vezetője azonban szóba sem állt velem. Levelemet mindmáig válaszra sem méltatta. 

 

Közkapcsolati Iroda < kozkapcsolat@mfa.gov.hu >	2021. március 22. 12:19
Címzett: Kun Ákos < info@kunlibrary.com >
Tisztelt Kun Ákos Úr! Miniszter úrnak címzett levelét a Külgazdasági és Külügyminisztérium Közkapcsolati Irodája fogadta. Köszönjük, hogy Miniszter Urat megtisztelte bizalmával, azonban megkeresése tárgyában a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet 136. § értelmében az innovációért és technológiáért felelős miniszter feladat- és hatásköre. Javasoljuk, hogy javaslatait az Innovációs és Technológiai Minisztérium által rendszeresített formanyomtatvány használatával nyújtsa be. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium Ügyfélszolgálati Információs Irodájának elérhetőségei: Postacím: 1011 Budapest, Fő utca 44-50. Központi postafiók címe: 1440 Budapest Pf. 1. Telefonszám: +36-1-795-1700 Fax: +36-1-550-3944 Ügyfélszolgálati Információs Iroda: 1011 Budapest, Fő u. 44-50. Telefonszám: +36-1-795-6766; +36-1-795-3832; +36-1-795-8455; +36-1-795-2792 E-mail: ugyfelszolgalat@itm.gov.hu Tisztelettel:     Közkapcsolati Iroda Külgazdasági és Külügyminisztérium H-1027 Budapest, Bem Rakpart 47. Telefon: +36 1 458 1576 E-mail: kozkapcsolat@mfa.gov.hu

 

Két hónap után az Emberi Erőforrások Minisztériumától is megérkezett a válasz. Dr. Kásler Miklós Szijjártó Péteren is túltett találékonyságban. Született politikus módjára rázott le a nyakáról. Azt már elfelejtette megírni, hogy a nemzetközi szakmai elismertetést pénz nélkül hogyan érjem el. Ahhoz előbb fejleszteni, majd gyártani kell.

 

 

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

KÖZPONTI ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODA

 

 Iktatószám: 11/2704-2/2021/ ÜGYFEL

                          Hiv. szám:

        Ügyintéző: Dr. Veres Gábor

        Telefonszám: (36-1) 795-3018

        Melléklet:

Kun Ákos részére

kunlibrary@gmail.com

Tárgy: Alternatív gyógymódok

Tisztelt Kun Ákos úr!

Engedje meg, hogy Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter úrnak címzett levelére – Miniszter Úr elfoglaltsága miatt, személyes megbízásából – én válaszoljak.

Tájékoztatom, hogy a Pénzügyminisztériumba küldött megkeresését, amelyben szakirodalmi kutatásai és saját ötletei felhasználásával elkészített ezoterikus könyveire hívja fel a figyel­met, a Pénzügyminisztérium – az Innovációs és Technológiai Minisztérium mellett – részünk­re is továbbította.

A beérkezett megkereséseket áttekintettük, az azokban foglaltakkal kapcsolatban, kizárólag a hatáskörünket érintő egészségügyi vonatkozások tekintetében az alábbi tájékoztatást adom:

A hazai orvoslás alapját a bizonyítékokon alapuló terápiák és a nemzetközi szakmai irányel­vek képezik, amelyeket a hazai viszonyokra adaptálnak. Amennyiben az Ön által javasolt terápiák ezeknek megfelelnek, beépíthetőek a hazai orvoslás gyakorlatába.

Munkatársaim nevében is minden jót kívánok!

Budapest, 2021. április 28.

        Üdvözlettel:

irodavezető

 

 

Cím: 1055 Budapest, Szalay u. 10-14. Postacím: 1884 Budapest, Pf. l.

E-mail: ugy_felszolgalat@emmi.gov.hu Honlap: http://csaladitudakozo.komany.hu/

[

Kedves Kun Ákos!

Nem ismerjük egymást, a nevem XY, Veszprémben élek. Ön írt egy cikket a Tesla-konverterről, sőt ezt már frissítette is. Az igazság az, hogy nagyon lenyűgözött vele. A leírásból arra következtettem, hogy Ön is olvashatta anno Egely György Parajelenségek, elhallgatott találmányok c. könyvét, és a „Tesla-vonal”- ra nagyon ügyesen felépítette egy konverter elvi megépítésének a lehetőségét, pedig nagyon kevés adat állt rendelkezésére. Meglepett azzal, hogy nem a „Moray-vonal”-at lovagolta meg, pedig ott látszólag sokkal több „adat” található, beleértve Moray vonatkozó szabadalmát is (amely nyilván nem, vagy nem úgy tartalmazza a legfontosabb dolgokat, amely alapján tényleg megépíthető lenne a konvertere, ez eddig még a fiának sem sikerült). Szóval bátor dolog volt Öntől, hogy a szegényesebben rendelkezésre álló eredeti adatok alapján inkább a Tesla-készüléket választotta. Nekem is az a szimpatikusabb, több ok miatt is.

Nem akarom viszont üres ömlengésekkel az idejét rabolni. Egy nagy, szinte kilátástalan dilemmában vagyok. Mióta az Egely könyvet olvastam, szinte villámként hasított belém, hogy nekem ezekkel a konverterekkel kellene foglalkoznom. (Nyitott kérdés, hogy ehhez mennyire volt köze annak, hogy nem sokkal a könyv előtt végeztem el a Reiki I és II tanfolyamot, – és az idők során még sok másikat is – amelyek alapjaiban forgatták fel az addigi ateista világnézetemet, és a vegyész véna helyett gyorsan kialakult bennem a környezetvédői.) Természetesen akkor azonnal elhessegettem a gondolatot, hiszen én vegyész vagyok, szinte semmit nem értek az elektromossághoz. (Időközben a vegyészet helyett már a minőségbiztosítással foglalkozom.)

Ez így ment hosszú évekig. Aztán jött a késztetés, én elhessegettem, megint jött, megint elhessegettem, de sajna nem hagy békén a dolog még a mai napig sem. Aztán próbáltam valakit találni, aki jobban ért az elektromossághoz/elektrotechnikához, mint én. Bár találkoztam ilyen emberekkel, az egyik vagy kerek-perec megmondta, hogy nem hisz ezekben a dolgokban, a másik hajlandó volt ugyan átnézni az általam az internetről, vagy innen-onnan összekeresgélt kapcsolási rajzokat, amikről röviden elmondta, hogy azok alapján nem építhető meg működőképes kütyü. Szóval senki sem tudott, vagy akart érdemben segíteni, bár olyanok talán lennének, ha nagyon konkrét, jó készültségfokú, tehát ígéretesnek tűnő kütyük rajza/leírása alapján nagy valószínűséggel segítenének nekem.  A gond velem, hogy bár magam is időközben 60-on túl vagyok, nem az a célom, hogy így, vagy úgy, nagy nyereséget szakítsak a dologgal, bár a pénz természetesen mindig jól jön, egyszerűen csak úgy érzem, hogy meg kell csinálnom,  vagy legalábbis részt venni a dolog megalkotásában. Ez valahol ezoterikus dolog lehet nálam, emiatt lehet a belső késztetés. 

A dolog lényegére térve, amiért Önt keresem. Valamiért megírta azt a cikket, arra következtetek belőle, hogy segítőkészségből, hiszen ha kizárólag Önmaga akarta volna megépíteni, nem tárja a világ elé. Kérdéseim:

1. Foglalkozott-e Ön magával a Tesla-konverter konkrét megépítésével, illetve időközben sikerült-e ez?

2. Ön, mint villamos-elektromos, és sok egyéb irányban is meglehetősen járatos gondolkodó hajlandó volna kooperálni velem, laikussal egy ilyen konverter megépítésében, nem konkrét ötletekkel?

Ha igent mondana, megköszönném, és nyilván megtalálnánk annak a módját, hogy mindketten jól járjunk. Vegyész koromban nagy örömöm leltem a kísérletezésben, vannak is megadott szabadalmaim a vegyészet terén. A fejlesztés azóta is része maradt az életemnek, most éppen minőségi rendszerfejlesztő vagyok.

Egy apróság még. A cikkében kitér arra, hogy egy kisfiú a középkorban időutazásban vehetett részt, és valahogy az Atlantiszra került. Önnek, mint az Ezotériában is erősen jártas szakembernek nyilván nem mondok újat Eckard Strohmról, aki az Atlantiszról hozott viszonylag sok tudást, többek között az angyalkommunikációs technikát is. (Ő is egy időutazásban vett részt, és amikor ő ott volt, mindent látott és hallott, ami körülvette, de őt nem látták az atlantisziak). Ha esetlegesen kérdezni szeretne tőle dolgokat, tudnék segíteni Önnek a levélfordításban. Én valamikor Németországban (NDK-ban) jártam egyetemre, azóta is napi szinten vagyok kapcsolatban a vállalatcsoporton belül a kinti német kollégákkal, bírom a német nyelvet. Megköszönném, ha válaszolna az e-mailre.

Üdvözlettel: XY – 2021. szeptember 01.

 

Kedves XY!

Örülök a segítőkész levelének. 44 éve kezdtem el feltalálni, 31 éve írom a könyveimet, és Ön az első, aki segíteni akar nekem. Én minden könyvet, újságcikket elolvastam az ezotériával kapcsolatban. Így jól ismerem Egely György műveit is. Nagy tisztelője vagyok. Már két alkalommal is megpróbáltam felvenni vele a kapcsolatot szakmai együttműködés céljából, de egyik levelemre sem válaszolt. A Tesla-konverter rekonstruálása valóban nagyon hasznos lenne. Jelenleg a világ elektromos áramtermelésének 60%-a származik környezetkárosító szénből, földgázból és kőolajból. Ebből kifolyólag az energiaipar 26%-ban felelős a globális felmelegedést kiváltó széndioxid-termelés növekedéséért. A szállítás, közlekedés szintén 26%-ban, az ipari termelés pedig 20%-ban járul hozzá ehhez. A háztartások is jelentősen növelik a levegőszennyezést, 15% erejéig. Meglepő módon a mérges gázok és a szállópor kibocsátásáért 50%-ban a lakossági szilárd tüzelés a felelős. Vidéken sokan használnak nedves és puha, vagy vegyszerekkel kezelt fát, gyenge minőségű szenet. A szegények pedig hulladékkal fűtenek. Műszálas ronggyal, PET-palackokkal, autógumival, ami súlyosan terheli káros anyagokkal a levegőt.[249] A bajokat tetézi, hogy évente több millió ember hal meg világszerte a légszennyezés miatt.

Mindezen gondok megszüntethetők lennének ingyenenergia használatával. A gépjárművek átállítása elektromotoros meghajtásra, a villanyfűtés általános elterjedése már önmagában is jelentős csökkenés eredményezne, de az a baj, hogy az ehhez szükséges villamos energiát ma még környezetszennyező fosszilis erőművek vagy veszélyes atomerőművek állítják elő. A Tesla-konverter viszont úgy állít elő villamos energiát, hogy az semmilyen károsanyag-kibocsátással nem jár. Ráadásul ezt ingyen teszi. Nagy előnye még, hogy az energiát helyben, a felhasználás helyén állítja elő, így igénybevételéhez nincs szükség távvezetékekre, transzformátorállomásokra, és mentesülünk drága erőművek építésétől is.

Kisméretű Tesla-konverterek beépítésével minden elektromos készülék önmagát táplálná, ami az üzemeltetési költség nullára csökkentésén kívül növelné a hordozhatóságukat. Ezt követően nem kell a lakásokat bekábelezni. Megszűnnek az elektromos vezetékzárlat okozta tüzek. Kéményekre sem lesz szükség a házak tetején, ami csökkenti az építkezés költségeit. Megszűnik a gázfűtésből eredő szénmonoxid-mérgezés veszélye is. Az sem elvetendő szempont, hogy nem lennénk kiszolgáltatva az időjárási szélsőségeknek. Hurrikán vagy villámárvíz esetén nem szakadna meg napokra az áramszolgáltatás. Áram hiányában nem halnának meg a kórházakban a lélegeztetőgépre kötött betegek.

A Morayféle konverternek a híradástechnika forradalmasításban lesz nagy szerepe. Alkalmazásával 12 nagyságrenddel nő a kibocsátott jel sebessége, ami lehetővé teszi a földönkívüli civilizációkkal, valamint a túlvilági lényekkel történő kommunikációt. A longitudinális jelek érzékelése lehetőséget ad a kronovizor rekonstruálására is. A biztonsági szolgálatoknak, terrorelhárító alakulatoknak pedig lehetőségük lesz a bűnözők távolról történő szemmel tartására. Miután a longitudinális mágneses jelek a földgolyón is áthatolnak, nagyságrendekkel csökkenni fog a rádióadók, a tévéadók építési költsége. A mobiltelefonáláshoz sem kellenek reléállomások. A tisztán mágneses jeltovábbítás megszünteti az elektroszmogot is.

A Tesla-konverter konkrét megépítésével nem tudok foglalkozni, mert nincs rá lehetőségem. Ehhez egy jól felszerelt villamos laboratóriumra lenne szükség, de én ezzel nem rendelkezem. Ilyen laboratórium legalább egy tucat van az országban, de semmi esélyem sincs rá, hogy bármelyikbe bejussak. Ezek ugyanis az Magyar Tudományos Akadémia felügyelete alatt állnak, és a tudósok szerint az ezotéria áltudomány. Támogatást sem tudtam szerezni. Az elmúlt évtizedekben több ezer levelet küldtem különböző intézményeknek, iparvállalatoknak, bankoknak és milliárdos vagyonnal rendelkező vállalkozóknak, de senki sem segített. Eleinte még kaptam tőlük elutasító leveleket, de újabban már válaszra sem méltatnak. Nemrég a minisztériumokkal próbálkoztam, de eredménytelenül. Ha érdekli, olvassa el ezeket a leveleket, és a rá kapott válaszokat ennek műnek a levelezési rovatában. (Egy kicsit feljebb találhatók) Mindegyik intézménytől azt a választ kaptam, hogy az MTA álláspontja szerint az ezotéria kuruzslás, szélhámosság, és szélhámosokat nem támogatnak. Aki ilyesmivel foglalkozik, azt sarlatánnak tekintik.

Egyébként már nyugdíjas vagyok, és a fél nyugdíjamból nem tudok több százezer forintba kerülő műszereket, valamint alkatrészeket vásárolni. (31 éve írom a könyveimet napi 24 órában, hét közben, hét végén egyfolytában. Ezért nem tudtam állást vállalni. Emiatt csak feleannyi nyugdíjat kapok, mintha a szolgálati időmet végigdolgoztam volna.) Ennélfogva egyelőre csak elméletben tudom a munkáját segíteni. Ami az Ön által felajánlott segítséget illeti, annak nagy hasznát venném. Említette, hogy jól beszél németül. Amennyiben hajlandó lenne a hét találmányi leírás német nyelvű nyersfordításait lektorálni, az nagy segítség lenne. Ezek csupán 10-30 oldalnyi dokumentumok. Ha külföldön is el tudnák olvasni ezeket a leírásokat, sokan bekapcsolódhatnának ebbe a munkába. Minél többen vagyunk, annál hamarabb érünk célba.      

Üdvözlettel: Kun Ákos – 2021. szeptember 02.

 

Kedves Ákos!

Nem kis dilemma elé állítjuk magunkat az egymás iránti kéréseinkkel. Az első munkahelyemen a Nitrokémiánál (Balatonfüzfő) sok éven keresztül foglalkoztam mellékállásban szakfordításokkal. Tehát nem önmagában a nyelvismeretről van szó. Óhatatlanul voltak lektorálási munkák is kis szám­ban. Azonban az ilyen esetekben nagyon sok minden attól függ, hogy milyen minőségű a nyersfordítás. Ha az legalább négyötöd részben megközelíti a tökéletest, akkor is van vele dolog elég, szavak, szórendek, ragozás, igeidők igazítása hellyel, közzel, de mindegyik mondatot tüzetesen át kell rágni így is. Ha  a minőség nem éri el a fenti szintet, akkor az eddigi tapasztalom alapján gyakorlatilag újra kell fordítani a szöveget, ami csupán Ákos  egy-egy  anyaga (10-40 oldal) kapcsán irdatlan munka hatalmas időigénnyel, nem véletlen, hogy hihetetlen módon felment a fordítások ára. Nekem itt főként az idővel vannak gondjaim. Időközben magam is nyugdíjkorhatáros lettem, de aktívan dolgozom tovább az utolsó munkahelyemen, ugyanabban a munkakörben (minőségügyi rendszerfejlesztő, belső auditok, minőségügyi folyamatok, folyamatleírások felügyelete, fejlesztése, felkészítés külső auditokra, valamint környezetvédelem, minőségügyi dokumentációs rendszer karbantartása). A gondom az, hogy a munka dandárja részünkre gyakorlatilag évente ilyenkor kezdődik, és március végéig tart. Ennek oka az éves nagyaudit a vállalatunknál, amely során az enyém a felelősség a cég éves nagy külső auditjára való felkészítés (német auditorral). A fordítást/lektorálást kizárólag esténként otthon tudnám csinálni, amelybe egyre inkább becsúszhatnak gyári hazavitt munkák is.

Ákos említette, hogy egyelőre csak elméletben tudná a munkámat segíteni. Jó és konkrét ötletekkel ez is jó segítség volna. A kivitelezéshez meg kell nyernem valakit, akinek jó elektrotechnikai érzéke van. Lenne is ilyen ismerősöm. A gond vele az, hogy ezekben a dolgokban nem hisz. Valószínűleg felajánlok neki egy órabért, ha ennek fejében hajlandó foglalkozni az üggyel. Neki viszont konkrét kapcsolási rajzok kellenek majd, konkrét specifikált alkatrész-megnevezéssel, méretezéssel.  Ezek nélkül neki sem fog állni, ahogy ismerem.

Én közben Ákos cikke alapján összeállítottam egy Excel-fájlt, egyfajta feladattervet, kigyűjtve a majdani kütyühöz szükséges alkatrészeket is (amelyek a cikkben elvi formában vannak meg, ennél fogva az Excel-fájlban is). Ha gondolja, szívesen elküldöm a következő e-mailemben, legfeljebb mosolyog rajta egy kicsit. Ákos feladata az lenne, ha egyetért vele, hogy egyrészt egy konkrét feladatsorrendet meghatároz, az egyes feladatokhoz konkrét alkatrészeket rendel, valamint kapcsolási rajzokat. Az alkatrészeket természetesen nem Ön rendelné, hanem én. Hozzárendelné a táblázathoz/feladatokhoz, tehát „csak” meghatározná, hogy mire van szükség. Elnézést az elírásért. Ha túl direktnek tűntem, elnézést. Ákos is nyugodtan adhat egy együttműködési javaslatot, aztán majd kialakul egy jó kompromisszum.

Nem vagyok annyira naiv, hogy azt higgyem, hogy az első kísérletsorozat rögtön meghozza a várva várt eredményt, a működőképes „kütyü”-t. Viszont annak alapján rögtön látni fogjuk, mit hogyan változtassunk, és ismét végigvive a kísérletsort, további optimálni valókat fedezünk fel és így tovább. A mielőbbi siker érdekében azt javaslom, hogy a legelső kísérletekhez kizárólag már régóta ismert és jól bevált alkatrészeket használjunk, még ha azok akár 50, vagy 80 éve ismertek is, ennél fogva az első működőképes kütyü lehet akármilyen nagy is, és viszonylag rossz hatásfokú is, lényeg, hogy valamennyire működjön. Csak utána kicsinyítenénk és fokoznánk a hatékonyságát. A Nitro­kémiás rengeteg kísérletezés során ez az alapelv vált be minden új termék/technológia kialakítása során. Van több jól bevált kísérletviteli elvem is, ezekről majd később, ha konkrétizáljuk a dolgainkat.

Önnek, mint az ezotéria lelkes hívének nyilván nem újdonság az Akasha-krónika. Meggyőződésem szerint minden sikeres írónak, zeneszerzőnek, művésznek, és persze a „gyanúsan” sikeres feltalálónak (és Tesla pont egy ilyen volt) is hozzáférése van ehhez a központi kozmikus adatforráshoz, ahol megtalálhatók az optimális ideák az élet bármelyik területére, többek között az optimális műszaki megoldásokra. Abból, hogy ön sikeres szakíró, feltaláló, úgy vélem, valamilyen szinten Önnek is bejárása van ebbe a forrásba. Tévednék?

S ha ez így van, úgy vélem, egy kis átállítással, finom hangolással Ákos is el tud(na) jutni, vagy akár már meg is történt, abba a fázisba, hogy (közel) tökéletes megoldásokat megszondázza. Ha ez sikerülne, és Ákos ebben az értelemben partner tudna lenni, sok értékes időt és pénzt meg lehetne spórolni, de az alapvetés az, hogy a kütyü így, vagy úgy létrejöjjön. Szóval, ahogy én látom, mindketten tudunk olyat, amely a másikon segítene, ez valahol sorsszerűség is, és bár nekem nagyon sok munkával, Ákosnak sok hasznos és konkrét ötlettel járna, kölcsönösségi alapon közelebb kerülnénk egymás céljainak a megvalósításához. Véleménye?

Üdvözlettel: XY – 2021. szeptember 05. (részlet)

 

Kedves XY!

Belátom, hogy nagyon elfoglalt. Ennyi munkahelyi elfoglaltság mellett nem várhatom el, hogy lektoráljon nekem. Azt viszont nem értem, hogy ha ennyire le van kötve, akkor hogy akar fejleszteni? Az ezoterikus fejlesztések egész embert kívánnak. Nem napi 8, hanem 14 órában, és nem csak munkanapokon, hanem hétvégén is. Én ezt csinálom gyerekkorom óta. Szegény családban születtem, ezért 13 éves korom óta napi 14 órát dolgozom, megállás nélkül. Amíg más gyerekek nyaralni meg különféle táborokba jártak, én végigdolgoztam a nyári szünidőket is. A kéthavi nyári „vakáció” alatt kerestem meg a jövő évi iskolai tanulmányaimhoz és a ruházkodásomhoz szükséges költségeket. A politikai elítélt apám egészsége tönkrement, ezért anyagilag nem tudta támogatni a továbbtanulásomat. Ezért a főiskolai éveim alatt is mellékállást vállaltam, hogy fenn tudjam tartani magam.

Aztán 27 éves koromban jöttek a találmányaim, és emiatt kellett folyton dolgoznom. Fejlesztőmérnökként a szabadságomat is munkával töltöttem. Gépeltem, rajzoltam a szabadalmi leírásokat, egymás után gyártottam a tűz- és betörésvédelmi termékcsalád nyomtatott áramköreit. Aztán ezzel sem mentem semmire. Pénz, támogatás hiányában mind a 10 találmányom oltalmát megszüntette az Országos Találmányi Hivatal, mert nem tudtam fizetni az évenként exponenciálisan növekvő fenntartási díjat. A kéttucatnyi érzékelőelemmel, vészjelző készülékkel és vészjelző berendezéssel sem tudtam mit kezdeni, mert nem tudtam pénzt szerezni a gyártásukhoz.

Aztán 40 éves koromban elkezdtem könyveket írni. Először csak ezoterikus könyveket, de ezeket sem tudtam kiadatni. Eleinte a kiadók arra hivatkoztak, hogy egy ismeretlen szerző vagyok, így nem tudják eladni a műveimet. Később meg azzal utasítottak el, hogy nagymértékben megnőttek a nyomdaköltségek, és az én egyre terjedelmesebb könyveim megjelentetését nem tudják finanszírozni. Az ezredforduló környékén pedig sorra mentek tönkre a könyvterjesztők, és a könyvkiadók nem tudták visszaszerezni a több száz milliós kintlévőségeiket.

Ezt látva megpróbálkoztam a magánkiadással. Először 50, majd 100, utána 150 példányban adtam ki három könyvemet. A Líra és Lant bolthálózat forgalmazta őket. Pár hét alatt elkapkodták. Folytatni nem tudtam a gyártást, mert ezeket a könyveket magam állítottam elő, és a tapétavágóval történt rengeteg papírvágástól tönkrement a kezem. Ínhüvelygyulladást kaptam. A másik ok, hogy a szövegszerkesztőm tartozás fejében elvitte a pénzem. A ’90-es években még nem volt számítógépem, ezért kénytelen voltam szövegszerkesztőt foglalkoztatni. Elvitte a szüleim érdi telkéért kapott 350 ezer forintot, és még így is tartozom neki 80 ezer forinttal. De nem csak ez a pénz úszott el. Eladtam a szüleim ezüst evőeszközkészletét, anyám ékszereit, anyagilag tejesen lenulláztam a családomat, feleslegesen. (Emiatt ment tönkre a házasságom is.)

Közben több ezer levelet küldtem szét belföldre, külföldre szponzorokat keresve, de senki sem segített. Eleinte még kaptam elutasító leveleket, mostanában már azt sem. Válaszra sem méltatják a kérelmemet. Még a brit trónörökös Károly hercegtől is csak egy díszes elutasító levelet kaptam. (Rá egy hétre kigyulladt a Windsori kastély, és az inasok lélekszakadva hordták ki a több millió font értékű festményeket és egyéb műtárgyakat a kastélyból, hogy ne égjenek el. A kár így is kb. 120 millió fontra rúgott. Több mint száz terem rongálódott meg, ebből kilenc teljesen megsemmisült.) Károly herceg pénzhiányra hivatkozva utasította el a kérvényemet. Soros György pedig a magyar nyelvű kérvényemet egy másfél soros angol nyelvű levéllel utasította el. (25 évvel ezelőtt Soros György még nem volt olyan hírhedt, mint most.)

Aztán más úton próbáltam támogatókat szerezni. Arra gondoltam, hogy könnyebb témákkal kellene az emberek érdeklődését felkelteni a műveim iránt. Ezért szerkesztettem egy 32 nyelvű egzotikus zöldség-gyümölcs albumot, amelyben közel 700 trópusi haszonnövény található, kb. 13 500 képpel illusztrálva. Utána alkottam egy kontinentális zöldség-gyümölcs albumot 550 nálunk is termeszthető zöldséggel és gyümölccsel, 11 000 képpel illusztrálva. A két képalbumot 6 éven át szerkesztettem, napi 14 órás munkával. A végére beraktam a négynyelvű Könyvismertetőt, hogy felhívjam az olvasók figyelmét az ezoterikus műveimre.

Célomat nem értem el. Mindkét albumot sokan letöltik belföldön és külföldön egyaránt, de a prospektus senkit sem érdekel. Ezért elkezdtem vicceket gyűjteni, hátha ez felkelti olvasóim figyelmét. Kétkötetnyi általános viccet és egy erotikus viccgyűjteményt szerkesztettem. A három kötetben 9000 válogatott vicc található, amelyből 200 átkerült az 1200 oldalas szakácskönyvembe is. Az ezoterikus könyveimhez hasonlóan a vicckönyvekbe is beszerkesztettem több száz színvonalas karikatúrát. Ez a munka 3 évig tartott. A két gyűjtemény végébe most is beraktam a négynyelvű Könyvismertetőt. Az eredmény ugyanaz. Vicckönyveim a letöltési statisztika élén állnak, de a prospektus senkit sem érdekel. Az erotikus viccgyűjteményemnek akkora sikere volt, hogy a Magyar Elektronikus Könyvtárban több százezren töltötték le. Amikor már megközelítette a félmilliót, lenullázták a statisztikaszámlálót, mert szégyellték, hogy a 22 ezer kötetet tartalmazó MEK legsikeresebb műve egy erotikus könyv. Pár hónap után újra felszökött a letöltési mutató több százezerre. Erre újból lenullázták. Most 150 ezernél áll a számláló, ezért várom a következő lenullázást.

Az újabb kudarc sem vette el a kedvemet a munkától. Tovább próbálkoztam. Ezt követően elkezdtem táncdalokat gyűjteni. Ennek eredményeként létrejött egy Énekesek és egy Zenekarok kötet, melyek 8375 YouTube-ról letöltött magyar dalt tartalmaznak, 57 944 változatban. A két kötetet kiegészítettem egy külföldi dalgyűjteménnyel is. A három kötet szerkesztése 4 évig tartott. Ezeknek a végére is beraktam a négynyelvű Könyvismertetőt, Ezeket sem olvasta el senki, vagy ha elolvasták, nem törődtek vele. Eszük ágában sem volt segíteni. Összesen 13 évet pazaroltam el az életemből ezekre a mellékes művekre, teljesen feleslegesen.

Pedig nem kellett volna vagyonokat áldozniuk rám. Az Interneten 5 dollárt kérnek egy elektronikus könyvért, fele annyit, mint a nyomtatottért. (Ez nem drága. 1500 Ft egy könyvért manapság nem sok.) A statisztikai kimutatás szerint eddig 3 millióan töltötték le a könyveimet. Ha mindenki ennyit fizetett volna, akkor most 4,5 milliárd forintom lenne. Ehhez jön a találmányaim használatának díja. Legyen ez is 4,5 milliárd forint. A 9 milliárd forintból már létrehozhattam volna egy saját laboratóriumot, sőt még munkatársakat is fizethetnék. De nem adott senki semmit. Manapság az a divat, hogy mindenkiből kitépnek, amit csak lehet, aztán odébb rúgják.

A sorozatos kudarc után két évvel ezelőtt azt találtam ki, hogy összegyűjtöm a könyveimből az ezoterikus találmányokat, és hét témára osztva felrakom ezeket is a könyvtáramba. A siker elsöprő volt, amit tovább fokozott, hogy elkészítettem műveim német, angol és francia nyelvű nyersfordításait is. Már több mint 100 országból töltik le a könyveimet. Könyvtáram júniusi forgalma 159 GB volt. (Ebből 99 GB-ot a kínaiak vittek el.) A legutóbbi augusztusi statisztika sem sokkal rosszabb. 146 GB volt a lekérés. A saját találmányaimat is sokan használják. Tisztában vannak vele, hogy már nem kell fizetni érte, mert lejárt az oltalmi idejük.[250] Egy köszönetet azért megérdemelnék. A 10 találmányom, a tűz- és betörésvédelmi termékcsalád és a 12 könyvem magalkotása 44 évig tartott. Miután ingyen megkapták, legalább ezt az üzenetet megérdemelném egy rövid levélben: „Na, te marha! Köszönjük, hogy rááldoztad az egész életedet arra, hogy meggazdagodjunk rajtad.”

Sorozatos kudarcaim láttán volt, aki azt tanácsolta, hogy áruljam én is a könyveimet pénzért. Ez azonban nem járható út. Az emberek hozzá vannak szokva, hogy az Interneten minden ingyen van. Ha nincs, tesznek róla, hogy ingyenes legyen. Feltörik a jelszót, és felrakják egy másik honlapra, ahonnan ingyen letölthetik. Ha ügyvéddel letiltatom, másnap felrakják két másik ingyenes honlapra. Ha ezeket is letiltatom, akkor már négy honlapra rakják fel. Én pedig fizethetem a horribilis ügyvédi költséget. Ha az évi 100 milliárd dollár árbevételű Microsoft nem tudja megvédeni a programjait a kódfeltörőktől, akkor egy csóró magánszemélynek semmi esélye sincs erre. (Minden Microsoft program megtalálható a warez oldalakon, ingyen letölthető és regisztrálás nélkül használható változatban.)

Pénz hiányában másoknak sem tudok segíteni. A letöltési statisztika szerint már több ezren foglalkoznak a 7 ezoterikus találmánnyal, de senki sem kéri a segítségemet. Azt gondolják, hogy most „megfogták Isten lábát”, és ezen fognak meggazdagodni. Azért nem veszik fel velem a kapcsolatot, mert nem akarnak osztozkodni a koncon. Nem tudják, hogy én mindenkinek segítek, aki kéri. Senkitől semmilyen fizetést, részesedést nem kérek. Ingyen is hajlandó lennék dolgozni bármely laboratóriumban, ha beengednének. Erre azonban semmi esélyem sincs, mert megbélyegeztek, kuruzslónak, sarlatánnak tekintenek. Képtelenek felfogni, hogy minden téren olyan nagy a baj a világban, hogy ebből csak a paradigmaváltás tud kivezetni bennünket. Ehhez pedig széles látókörű ezoteriku­sokra van szükség. A beszűkült agyú tudósok ezt a folyamatot nem tudják levezényelni.

Önnek is szívesen segítek, de a leveléből ítélve erre nem lesz módom. A megbízásos alapon való fejlesztés járható út lenne, de az Ön által kiszemelt személy konkrét kapcsolási rajzokat, alkatrészjegyzéket kér. Ha ilyen lenne, ahhoz nem lenne szükség fejlesztőmérnökre. Ezek alapján egy műszerész is össze tudná rakni a készüléket. Az Akasha-krónika sem járható út. Én soha, semmilyen sugallatot, információt nem kaptam a túlvilágról. Az életemben minden alkotásomat véres verejtékkel szültem meg. Tíz körömmel kapartam össze a szakirodalomból, majd ráültettem a saját kútfőből kitermelt ötleteimet. Ezek az ötletek nem egy központi kozmikus adattárból jöttek. Nem vagyok telefonállomás. Még ihletet sem kapok adaátról. Az összeszedett információmorzsákat úgy kezelem, mint egy mozaikképet. Ami beleillik azt beépítettem, ami nem, azt elvetettem. Minden, amit elértem a sok munkának, a szorgalmamnak köszönhetem.

A fejlesztés is így fog folyni. Sokat kell dolgozni, aztán menet közben jövök rá, hogy mit kell csinálni. „Vak tyúk is talál szemet” alapon. Bízom a szerencsémben, hogy sikerül. Segítséget nem várok senkitől. Sem a túlvilági szellemektől, sem a földönkívüliektől. A földönkívüli civilizációk segíthetnének ugyan, de eszük ágában sincs. Engem nagy ívben elkerülnek. Én még egy UFO-t sem láttam madártávlatból. Ennek ellenére hiszek a létezésükben. Pontosabban nem hiszek, hanem tudom, hogy léteznek. Isten és sajnos a Sátán létezését is naponta tapasztalom a bőrömön. Azt is tudom, hogy ezek a találmányok megvalósíthatók. Azért, mert nincsenek külön fizikai törvények nekünk, és külön a földönkívülieknek. Az egész univerzumban ugyanazok a törvények uralkodnak. Ezért ha nekik sikerült, nekünk is sikerülni fog.

Üdvözlettel: Ákos – 2021. szeptember 6.

 

Kedves Ákos!

Köszönöm hosszú levelét. Sajnálom, hogy eddig nem nagyon járt sikerrel a dolgai értékesítésében. Pedig lett volna mit bőven. Sokan egy vagyont szednek össze az internetes szellemi javak étékesítéséből.

Kis félreértést látok az esetleges együttműködésünket illetően. Én nem írtam, hogy egy fejlesztőmérnök-ismerősömet akarom megbízni. Ha ilyen lenne, és nagyon kitartó és ügyes lenne, akkor ő tudna rajzokat készíteni, és a kivitelezést is elvégezné minden bizonnyal. Nem, nekem műszerész ismerősöm van, de ebben az esetben Ákos sem szándékozik segíteni nekem. Ez egy kicsit 22-es csapdája. Ha van kutatómérnök ismerősöm, akkor talán Ákos is segítene, ha nincs, akkor Ákos sem segít. Pedig, szerintem, ha nagyon akarna, tudna.

Ha elengedem a fantáziámat és próbálok az Ön eszével gondolkodni, akkor az Ön NEM-jének  több oka lehet:

1. Miért is tenné, nem ismerjük egymást, hátha ellopom, amit Ákos létrehoz, hiszen eddig is mindig ez történt a dolgaival.

2. Sok munkával, utánanézéssel járna, és most mással van elfoglalva.

3. Ákos összehozott egy jópofának, szinte bárki által elkészíthető dolognak tűnő dolgot egy cikk formájában, de igazából Ákos sem hiszi, hogy az tényleg megvalósítható.

4. Ákos már kicsit belefáradt a konkrét témák kidolgozásába, inkább már „csak az „írogatással” szeretne foglalkozni.

Nyilván kismillió egyéb ok is lehet még, de én innen távolból ezek valamelyikét, vagy kombinációját látom. Másfelől Ákos valahol úgy véli, talán joggal, hogy elég dolgot adott már a világnak, most a világon a sor, hogy visszaadjon valamit, és lám, még ezt a lektorálási dolgot sem akarja senki felvállalni ingyen, pedig hol van ez az Ön eddigi munkásságának az összértékétől?  És valahol igaza is van, de félő, hogy a világ nem teljesen így működik, vagy így gondolkodik. Pedig létezik egy irányító, koordináló központi erő, amely bár indirekte, mégis támogat bizonyos, neki tetsző, és egyben az emberiség érdekeiben történő ügyeket, személyeket. Gondoljunk csak Teréz Anyára, Böjte Csabára, akik egy egész karitatív hálózatot hoztak össze a semmiből, erősen gátló környezetben.

Fordítsuk meg a dolgot: Küldjön nekem egy lektorálandó kisebb anyagot, hadd lássam, miről is van szó, és megcsinálom, természetesen ingyen. Ezért nem várok semmit, Ákos támogatását sem, legfeljebb azt, hogy Ákos aludjon még egyet a mostani nemleges válaszára. (Ha továbbra is ragaszkodna a nem mellett, akkor a 3. pontra tippelek majd.)

Amit felajánlok: Ha mégis az igen mellett döntene, ami nem jelenti azt, hogy Ákosnak kellene végezni az alkatrészbeszerzési, összeépítési munkát. Tehát Ákosnak egy forintjába sem kerül az együttműködés, de a  konkrétabb ötletelés, és a kapcsolási rajzvázlatok készítése azért igen  jól jönne, sőt anélkül nem is menne. Ákos említette, hogy korábban még nyomtatott áramköröket is készített, gond volna egy kapcsolási rajz?  Ennek fejében nem lenne elvárás részemről, hogy az általunk összeépített kütyü feltétlenül működjön is elsőre, vagy másodikra, Ákos felé semmilyen ilyen irányú nyomást nem helyeznénk.  (Ha az együttműködés beindul, én természetesen folytatom a lektorálási munkát is, a magam sebességével. )

Ha létrejönne. és jó hatékonysággal működne is a majdani kütyü, akkor Ákos részesedne  az eladások eredményéből mondjuk 33%-kal, amennyiben a kütyü Ákos instrukciói alapján valósulna meg. Nekem addig egy nagybani kivitelezőről is gondoskodnom kell, elképzelés máris van a személyéről.

Ha megvan a kellő tudás és szorgalom minden résztvevő tag részéről az adott feladatrészre vonatkozóan, és fentről is megkapjuk rá a rábólintást és ezzel együtt a támogatást, akkor látszólag a mi erőnkből, de igazándiból felső támogatással meg tud valósulni az ügy, ha az egybecseng az univerzum érdekével. Ha nem cseng egybe, vagy ha valaki ki akarná önös módon sajátítani, akkor valahol félremegy majd, minden bizonnyal nem fog sikerülni. Én egyet tudok mondani, amit már említettem is: Véletlen volna, hogy már hosszabb ideje nem hagy békén ez a téma, (és itt most nem konkrétan szűkebben Ákos cikkére gondolok) és amikor csak vele foglalkozom, mindig fellelkesülök és érezhetően nagyobb erőt is érzek? Nem ér meg egy kísérletet a dolog, pont Önnek, aki a magot már elültette, és mire kikelne, pont Ön lenne, aki a kisarjadt palántát eltapossa?

Természetesen sok a ha, én még a műszerész barátomnak sem szóltam, minek is egyelőre, de ígérem minden beindul a maga rendjén, az Ön igenje után. Azt követően mindenben szorosan együttműködnénk, és infókkal, képekkel látnánk el Önt menet közben napi szinten. Persze szükséges lenne az őszinte bizalom mindkét oldalon. Persze más dolog, ha Ön őszintén megvallja, hogy ez már a képességeit meghaladja, akkor nyilván békén hagynám a továbbiakban, viszont én Önt most mégis képesnek gondolom erre, pláne a cikke nyomán.

Üdvözlettel: XY – 2021. szeptember 10. (részlet)

 

Kedves XY!

Ez valami félreértés lehet. Én egy szóval sem mondtam, hogy nem segítek. Mindenkinek segítek, aki kéri, és még fizetni sem kell érte. Ötleteim ellopásának gyanúja pedig szóba sem jöhet. Én minden ötletemet, javaslatomat közzéteszek, felrakom az Internetre, és pénzt sem kérek érte. Sőt még regisztrálni sem kell senkinek. Cookie-ket sem küldök senkinek a gépére, hogy kémkedjek utánuk. Mindenki mindent megkap, és azt csinál vele, amit akar. Ha nem boldogul, akkor segítek neki.

Ez azonban nem olyan egyszerű. A világon több tízmillió villamosmérnök és technikus van. Legalább 1 ezrelékük, vagyis 10 ezer szakember megpróbálkozott már Tesla találmányainak rekonstruálásával, de nem jártak sikerrel. A kudarc oka, hogy hagyományos eszközökkel, és hagyományos gondolkodásmóddal álltak neki. Tesla azonban olyan fizikai jelenségeket használt a találmányaihoz, melyek általunk még nem ismertek. Ezeket nem írta le, mert Tesla minden találmányát fejben alkotta meg. Amikor működőképesnek találta, akkor nekiállt és megépítette. Olyan részletesen megalkotta fejben, hogy első bekapcsolásra működött. Ezt tette a Tesla konverterrel is. Aztán elvitte Amerika legnagyobb áramszolgáltatójának, hogy gyártsa, terjessze el a használatát. Ő azonban kalapáccsal összetörte. Rájött, hogy az ingyenáramból neki semmi haszna sem származik. Ha az emberek ingyen tiszta energiaforráshoz jutnak, nem fognak erőművi áramot használni. Nem lesz szükség erő­művi dolgozókra, nem lesz szükség áramszolgáltatókra. Világszerte több száz millió ember mun­ka nélkül marad, és ami a legnagyobb baj, elmarad a profit is. A történtek után Tesla nem dokumentálta a konverter előállítási módját, sőt még nem is szabadalmaztatta. Minek, ha nem kell senkinek?

Így most mindent elölről kell kezdeni. Először is fel kell fedezni azokat a fizikai törvényeket, amelyek a Tesla-konvertert működtették. Sejtésem szerint ilyen három is van. Az egyik a szoliton­hatás. Ahhoz, hogy kipróbáljuk a szolitonhatás hatékonyságát szolitongenerátorra van szükség. Ilyen nincs. Jelenleg egyetlen szignálgenerátor sem ad ki szolitonjelet. Ezt ki kell fejlesztetni valamelyik gyártóval. Ez nem lesz olcsó. A második a közel nulla küszöbfeszültségű dióda, amely negatív belső ellenállással rendelkezik, a zárófeszültsége pedig több ezer Volt. Ilyen sincs. Nekem egyik félvezető találmányom a „Térelektromos félvezetők” diódája nagy valószínűséggel képes lesz erre, de ahhoz, hogy ez kiderüljön, le kellene gyártatni. Ehhez egy diszkrét félvezető eszközöket gyártó céggel kellene együttműködni. Ez sem könnyű, és nem lesz olcsó.

Évtizedekkel ezelőtt könnyebben ment volna, mert én Magyarország egyetlen félvezetőgyárában a Mikroelektronikai Vállalatnál dolgoztam. Találmányaim értékesítésével a Licencia Találmányértékesítő Vállalatot bíztam meg. Ők fel is ajánlották a mindhárom félvezető találmányomat a MEV vezérigazgatójának, aki nem tartott rá igényt. Aztán valamilyen ok miatt őt eltávolították. Jött a következő vezérigazgató. Neki is felajánlották. Ő sem tartott rá igényt. Ezt követen néhány hét múlva Leégett a Mikroelektronikai Vállalat mikroprocesszorgyártó üzeme. Akkora hatalmas füstfelhőt keltett, hogy a város másik végéből is látni lehetett. Az egyik gyártóegység alatt ugyanis több tonnányi hűtőolaj volt, amit a tűzoltók nem tudtak eloltani. Emiatt az üzem porig égett, még az üzemcsarnok fémszerelvényei is megolvadtak. Az újságírók szerint a Mikroelektronikai Vállalat 1986-ban történt tűzesete az egyik legpusztítóbb magyarországi iparbiztonsági esemény volt a XX. században. A kár akkori árfolyamom 2 milliárd forint volt. (Ez mai árfolyamon 200 milliárd forint lehet.)

Ez a baleset padlóra vitte a céget. A többi termék (pl. elavult érzékelőelemek) gyártása nem volt képes eltartani a cég több mint 500 alkalmazottját. Ezért csődeljárás során eladták. Az Interbip Rt. vette meg, de ők sem tudták talpra állítani, ezért a rendszerváltás során szintén becsődöltek. Minden alkalmazottjukat elbocsátották, és ezzel Magyarország a félvezetőgyártás minden lehetőségét elvesztette. Jelenleg a Mikroelektronikai Vállalat Fóti úti épületeit irodaházként próbálják kiadni, de a kutyának se kell. Ki megy ki a város szélére, 10 kilométerre, a belvárostól, amikor Budán, zöldövezetben, a belvárostól 10 percre többszintes irodaházak állnak üresen.

Miután Magyarországon a félvezetőgyártás lehetősége is megszűnt, keresni kell egy külföldi céget, aki hajlandó legyártani a mintapéldányokat. Ilyen lehet pl. a Texas Instruments vagy a Siemens. A harmadik áramtermelő fizikai elv a rezonancia lesz. Ez már ismert jelenség, de csak ultrahanggal gerjesztve. Az elektromos gerjesztés során érhetnek bennünket meglepetések. Pl. ártalmas mágneses kisugárzás. Ez ellen a fejlesztőknek is védőöltözetre, subára van szükségük. (Szőrével kifordított köpeny, sapka kesztyű. Enélkül vérrákban fognak meghalni.) Ezeket a ruhadarabokat talán Erdélyből lehet megrendelni, a Kárpátokban juhokat legeltető pásztoroktól.

Járulékos problémák is lesznek. Ha ennek a készüléknek jelentős mágneses kisugárzása lesz, akkor megszűnik a házi állattartás. (A gravitációs és az éteri kisugárzást semmivel sem lehet leárnyékolni.) Ez a sugárzás ránk nem hat, mert az özönvíz után Isten büntetésként felemelte agyfrekvenciánkat 20 Hz-re. Ezzel elvesztettük a „harmadik szemnek” nevezett parapszichológiai képességünket. Az állatoké azonban maradt 10 Hz. Ezért rendkívül érzékenyen reagálnak a mágneses sugárzásra. Ha egy UFO leszáll a valahol, a tehenek elkezdnek bőgni, a lovak megvadulnak, a kutyák és a macskák pedig pánikszerűen elmenekülnek. Ha ezt a készüléket tömegesen betelepítik az otthonokba, a szomszédok háziállatai is megőrülnek. Ennek oka hamarosan ki fog derülni, és bennünket világszerte százmillióan fognak átkozni. Az egyedülállók, a nyugdíjasok, a kisgyermekes családok szin­te családtagként kezelik a kutyájukat, macskájukat, és nem nézik jó szemmel a tevékenységünket. Nem véletlen, hogy a nálunk fejlettebb civilizációk nem tartanak a lakásukban háziállatot. Ez nem jelenti azt, hogy kizárták az életükből az állatokat. Náluk is vannak állatok. Egy elkülönített rezervátumban, ahol nincsenek mágneses hullámokat kibocsátó berendezések, így nyugodtan élhetnek. Aki állatokat akar látni, az kimegy ebbe a rezervátumba, és egy szafarin körbeutazza.

Úgy vélem, hogy ezeknek a feladatoknak az ellátásához egy műszerész kevés lesz. Ezek után beláthatja, hogy nem tudok kapcsolási rajzzal szolgálni, mert fogalma sincs, hogy mi fog ebből az egészből kisülni. Csak azt tudom, hogy el kell kezdeni, különben nem érünk a végére. Ehhez pedig egy tőkeerős cégre van szükség, több tucat jól képzett kutató- és fejlesztőmérnökkel. (Ilyen lehet pl. a Simens vagy a Philips, illetve az AEG.) Az egy szép vágyálom, hogy na, gyártsunk Tesla-kon­ver­tert, és gazdagodjunk meg rajta. Ez nem úgy megy, hogy odamegyek a falhoz, és leakasztom a szög­ről a kész dokumentációt. Aztán odaadom egy műszerésznek, aki összerakja. Nagyon rögös út vezet odáig. Ez az út oly sok logisztikai feladat megoldásával jár, amit akkor sem tudna egyedül ellátni, ha nem lenne állása. Ennek ellenére ha érez magában annyi erőt, és van annyi pénze, hogy ezeken a buktatókon úrrá legyen, továbbra is szívesen állok a rendelkezésére.

Üdvözlettel: Ákos – 2021. szeptember 10.

[

titkarsag.noklapja@centralmediacsoport.hu

Tisztelt Szerkesztőség!

 

A Nők Lapja augusztus 25-i számában olvastam egy cikket „Billentyűkor és egérbaj” címmel. Ez az írás azonban csak felhívta a figyelmet korunk szinte általánosnak mondható problémájára, a számítógépperifériák okozta gyulladásokra. Én is sokáig küszködtem ezzel a bajjal, míg végül találtam két áthidaló megoldást rá. Amennyiben használhatónak találják az ötletemet, kérem tegyék közzé. Valószínűleg sokan fogják alkalmazni:

 

Mostanában sokan panaszkodnak, hogy az évek óta, vagy lassan már évtizedek óta végzett egérhasználattól ínhüvelygyulladást kaptak. Emiatt gyógyszeres kezelésnek vetik alá magukat, amely csak átmenetileg segít, és a szervezetükbe került vegyi anyagok nemkívánatos mellékhatásokat váltanak ki. A különböző bandázsok, kötözők sem sokat segítenek, és nagyon kényelmetlenek. Egyedüli hatásos ellenszer a pihentetés lenne, de aki hivatásszerűen foglalkozik informatikával, ezt nem engedheti meg magának. Emiatt nagy az esélye rá, hogy belerokkan ebbe betegségbe, és elveszti az állását. Én is hasonló cipőben jártam. A napi 14 órás számítógép-használattól ínhüvelygyulladást kaptam, és komoly fizikai fájdalmat okozott bármilyen típusú egér használata. 

Ekkor azt találtam ki, hogy ezentúl bal kézzel fogok egerezni. Nem volt könnyű. A bal kéz ügyet­lenebb, de hosszas gyakorlással egyre ügyesebbé válik. A legnagyobb problémát az okozta, hogy a bal kezem fordítva kezelte a bal és a jobb egérgombokat. Egy idő után ez a gond is megoldódott. 2-3 hét után megszűnt ez a probléma. Így ha mostanában elfárad a jobb kezem, és átteszem az egeret a balba, azonnal átáll az agyam a balkezes kezelésre, és ugyanolyan gyorsan és pontosan kezelem, mint jobb kézzel. Aztán ha a bal kezem is elfárad, akkor a jobb kezemmel folytatom a munkát. Már két éve alkalmazom ezt az eljárást, és megszűnt az ínhüvelygyulladás.

A másik probléma, hogy a billentyűzet gombjainak egész napon át történő nyomkodásától egy idő után begyulladtak, égtek az ujjbegyeim. (Ez azoknál okoz problémát, akik nem tudnak 10 ujjal gépelni.) Ez ellen is lehet védekezni. Akik két ujjal gépelnek, a mutatóujjuk helyett használják a középső ujjukat. Ha ez is begyullad, vessék be a gyűrűsujjukat. Ez sem megy simán, mert ezek az ujjaink ügyetlenebbek a mutatóujjnál, de némi gyakorlással ez is menni fog. Végső megoldást majd a telepatikus szövegbevitel hoz, de erre még várnunk kell.  

Budapest 2021.09.03.                                                                                   Üdvözlettel: Kun Ákos

 

Sajnos a Nők Lapja Szerkesztőségét nem érdekelte a javaslatom. Levelemet válaszra sem méltatták.

[

Béli Ádám

Csatorna igazgató

Petőfi Rádió

 

Tisztelt igazgató Úr!

Gratulálok a Petőfi Rádió és Petőfi Televízió élére történt kinevezéséhez. Ma délelőtt hallottam az Önnel készült interjút a Dankó Rádióban. Ott azt nyilatkozta, hogy teljesen átalakítja a Petői Rádió műsorstruktúráját. Ehhez új műsorokat indít. Engedje meg, hogy javasoljak Önnek egy teljesen új műsort, ami jelentősen növelné a Petőfi rádió hallgatóinak számát. A Dankó Rádióban évekig ment egy rendkívül kedvelt műsor, amely az operett műfaját népszerűsítette. Nagy Ibolya a „Túl az Óperencián” című műsorában nem csak operett betétdalokat játszott le, hanem nagyon érdekes interjúkat készített az operett művészeivel. Ezekben a zenetörténeti interjúkban olyan titkokra derült fény az operett világából, melyek soha sehol nem hangzottak el.

Januárban azonban Szabó Tamás, a Dankó Rádió új igazgatóhelyettese megszüntette a 8 éven át nagy népszerűségnek örvendő műsort, hogy több magyar nótát sugározhassanak. Ezt meglehetősen álszent módon tették. A Dankó Rádió mindmáig reklámozza ezt a műsorát, de a délelőtt 9 és 10 óra közötti tartományból áttették a hajnali 5 és 6 órai időtartományra. Ezzel kinyírták ezt a műsort. Ki az, aki hajnali 5 órakor felkel azért, hogy rádiót hallgasson? Ráadásul ezek nem új műsorok. Nagy Ibolya korábbi műsorait ismétlik.

Célszerű lenne átvenni, és újraindítani ezt a műsort. A Petőfi Rádió eddig főleg a fiataloknak sugárzott zenét. A zenei választék növelése érdekében napi 1 órában érdemes lenne beiktatni ezt a műsort a Petőfi Rádió műsorstruktúrájába. Ezzel az idősebb korosztályt is bevonhatnák hallgatóik körébe. Magyarországon 2 millió nyugdíjas van, és többségük rajong az operettért, amit jelenleg egyetlen zenei csatorna sem sugároz. Pedig az operettek színvonala vetekszik az operákkal. Nem véletlen, hogy nagyon sok operaénekes énekel operett betétdalokat. A fiatalok zenei ízlésének formálásában is szerepet játszhatna ez a műsor. A gazdag dallamvilágú  operett távol tarthatná őket a mulatós zenétől, és a mostanában dívó majomzenétől (tukci-tukci zene).

Üdvözlettel Kun Ákos – 2021. szeptember 5. 

 

Tisztelt Uram!

Levelét, javaslatát köszönjük.

Mindazonáltal a Petőfi Rádió egy vállaltan kortárs, könnyűzenei, popkulturális rádióadó, melyen nem szeretnénk változtatni, így viszont ebbe nem férnek bele azok a színpadi műfajok, mint az Opera, Operett, Musical stb.

Szíves megértését kérjük és reméljük, hogy ettől függetlenül a Petőfi Rádió műsora elnyeri tetszését.

Üdvözlettel:

MTVA Sajtó és Marketing Iroda
Közönségszolgálat
Tel.: +36 1 759 5050
kozonsegszolgalat@mtva.hu 

1037 Budapest, Kunigunda útja 64.

[

info@globalchallenges.org

Tisztelt László Szombatfalvy!

A Hihetetlen magazinban olvastam Önről egy cikket a svédországi sikeres pályafutásáról. Azt is megtudtam ebből a cikkből, hogy Ön nagyon aggódik civilizációnk sorsáért. Ezért vagyonának felét bevitte egy alapítványba, amelyből azokat kívánja támogatni, akik képesek járható kivezető utat mutatni a bajainkból való kilábalásra. A Global Challenges Foundation fő célkitűzése a szegénység, a háború, a klímaváltozás és a népességnövekedés leküzdése. Ezek a nemes törekvések azonban hagyományos módszerekkel nem érhetők el. A globális felmelegedés leállításához, a klímaösszeomlás elkerüléséhez, a szegénység megszüntetéséhez paradigmaváltásra van szükség. Ezt a beszűkült agyú politikusok nem tudják levezényelni. Ehhez tágabb ismeretekre, ezoterikus ismeretek bevonására is szükség van. Én több mint 40 éve tevékenykedem ezen a szakterületen, és kellő tapasztalattal rendelkezem ahhoz, hogy ezt a folyamatot elindítsam. Egyetlen akadály a pénzhiány. Enélkül nem tudok műszereket, alkatrészeket vásárolni, nem tudom a szükséges fejlesztéseket elkezdeni.

Megpróbáltam kormányzati segítséget kérni, de az összes minisztérium azzal utasította el a kérvényemet, hogy a Magyar Tudományos Akadémia álláspontja szerint az ezotéria áltudomány. Kuruzslás, szélhámosság, szélhámosokat pedig nem támogatnak. Ezek a levelek az általam létrehozott Kun Elektronikus Könyvtárban tanulmányozhatók. Webcím: http://kunlibrary.com (link: Ezoterikus Világ – Levelezési rovat) Könyvtáram jobb alsó sarkában található 7 találmányi leírás is, amely részletesen leírja, hogyan lehetne megoldani a világ legégetőbb problémáit. Ezekből kitűnik, hogy itt nagyon komoly tervekről, célkitűzésekről van szó, melyek megvalósítása nem reménytelen. Elérésük csupán szorgalom és kitartás kérdése, amiből nincs hiány. Csupán a pénz hiányzik az induláshoz. Amennyiben megvalósíthatónak tartja ezeket az ötleteket, kérem támogassa a munkámat.

Köszönettel:

Kun Ákos – Budapest, 2021.09.17.

 

Szombatfalvy László Svédországban élő milliárdos. 1956-ban hagyta el az országot. Vagyonát a stockholmi tőzsdén szerezte. Visszavonulása után vagyonának felét, 160 millárd forintnak megfelelő összeget az általa létrehozott alapítványnak adományozta. A Global Challenges Foundation meglehetősen szűkmarkúan bánik a rendelkezésükre álló tőkével. 2017-ben kiírtak egy 5 millió dollár összdíjazású pályázatot globális problémák megoldására. A beérkezett pályázatok azonban nem nyerték el a kuratórium tetszését, ezért a díjat nem osztották ki.

Én is hasonló módon jártam. Kérvényemet arra sem méltatták, hogy elutasítsák. Pedig az általam javasolt ötletek képesek lennének elérni az alapítvány által kitűzött célt, a klímaváltozás leküzdését, a szegénység megszüntetését. Javaslataim ugyanis nem lelki beszédek, hanem kőkemény gazdasági érdekek által vezérelt megoldások. Könyörgéssel, lelkiismeretre ható szónoklatokkal nem lehet az embereket rábírni arra, hogy törődjenek a természettel, ne tegyék tönkre a bolygónkat. A multinacionális cégeket nem érdekli a természetvédelem. A profithajsza mindenek felett áll. A nyereség növelése érdekében végletekig kizsarolják a Földet.

A természetvédelembe csak akkor fognak bekapcsolódni, ha ez anyagilag érdekükben áll. Ha ellátjuk őket ingyenenergiával, azonnal lemondanak a fosszilis üzemanyagokról, ami leállítja globális felmelegedést. A magánszemélyekkel is ezt kell tenni. Jelenleg 1 liter üzemanyag 450 forintba kerül Egy gépkocsi tankjába közel 50 liter benzin fér, ami több mint 20 ezer forintba kerül. A Tesla-kon­verter rekonstruálásával az üzemanyag nekik is ingyen lesz, ezért tömegesen fognak átállni az elektromos gépkocsik használatára. A természetet az fogja megmenteni, ami most tönkreteszi: az önös érdek, a nyereségvágy. A szegénységet, az éhínséget az élelmiszerek mágneses csírátlanításával lehet megszüntetni. Ha az áru nem romlik meg sem a termelőnél, sem a forgalmazónál, sem a felhasználónál, ez 30%-kal növelni fogja a rendelkezésünkre álló élelmiszer mennyiségét. Mivel ezzel a többletmennyiséggel nem tudnak mit kezdeni, így jobb híján odaadják a szegényeknek. Így senki sem fog éhen halni. A globálisan kiegyensúlyozott élelemellátás képes lesz leállítani a népvándorlást, az illegális bevándorlást is.

[

Szeptember végén olvastam egy cikket az Interneten. Ebből megtudtam, hogy Steve Jobs özvegye, Laurene Powell örökségéből 3,5 milliárd dollárt adományozott a Waverley Street Foundation szervezetnek az éghajlatváltozás, az élelmiszerbiztonság és az egészségügyi problémák leküzdésére. Gondoltam megpróbálok tőlük pénzt szerezni a fejlesztések elindítására. Angolra fordított levelemet még aznap elküldtem. Pár perc múlva megérkezett a visszaigazolás, hogy kérésem iktatták, és foglalkoznak vele. Úgy látszik sokáig tart műveim tanulmányozása, mert hónapok óta nem kapok tőlük választ. Az a gyanúm, hogy nem is fogok. 

 

Waverley Street Foundation

sales@charitynavigator.org 

 

Tisztelt Lisa Jackson!

Kun Ákos vagyok Magyarországról. 44 éve foglalkozom elektronikával, szubotronikával és ezotériával. Ez alatt alkottam 10 találmányt, és írtam 12 könyvet. Ezek a művek képesek lennének megállítani a globális felmelegedést, és megakadályozni a klímaösszeomlást. Ezen túlmenően megszüntetnék az összes fertőző betegséget, és lehetővé tennék  a rákbetegek gyógyítását. Megoldást kínálnak az időjárási szélsőségek (hurrikánok, villámárvíz, jégeső, aszály) megfékezésére. Megszüntetnék az éhínséget a világban. (Mágneses besugárzással az élelmiszerek szinte korlátlan ideig eltarthatók lesznek. Ezáltal 30%-kal nő a világ élelmiszerkészlete, amelyből jut a szegényeknek is.) Javaslataim alapján kifejleszthető lenne az antigravitációs hajtómű, amellyel űrhajóink kiszabadulhatnának a Naprendszerből. Ötleteim megvalósításához megpróbáltam anyagi támogatást kérni a kormányszervektől. A minisztériumok azonban sorra utasították el a kérésemet azzal, hogy az ezotéria kuruzslás, szélhámosság, és sarlatánokat nem támogatnak az adófizetők pénzéből. Kérem Önöket, hogy olvassák el a Kun Elektronikus Könyvtár hét találmányi leírását, és ha megvalósíthatónak találják ezeket az ötleteket, támogassák a fejlesztés elindítását.

Honlapom címe: http://kunlibrary.com

A hét találmányi leírás honlapom jobb oldalán, lent található három nyelvre fordítva.

A hivatalos szervekkel történt levelezésem az „Ezoterikus Világ” című könyvem levelezési rovatában található.

Köszönettel: Ákos KUN – Budapest, 2021. szeptember 28.

[

Mivel támogatás hiányában az ezoterikus fejlesztéseket 2022-ben sem tudtam elkezdeni, februárban nekiálltam a Slágerlisták bővítésének. Ennek során nagy megrökönyödést okozott, hogy a Word-ben kiszerkesztett listák YouTube címei nem nyílnak meg. Jelenleg a YouTube videókat csak úgy lehet elindítani, hogy a webcímüket be kell másolni a YouTube keresőbe. Ez háromszorosára növel a lista bővítésének munkaidejét. A sok kattintgatástól pedig teljesen kikészül a kezem. Gondoltam írok egy levelet a YouTube fejlesztőinek, és felhívom a figyelmüket erre a hibára. Ez azonban nem ment. A YouTube-nak ugyanis egyetlen e-mail címe sem található meg az Interneten. Több órás keresgélés után csak a jogi osztályuk címét találtam meg. Így jobb híján nekik írtam:

 

Tisztelt YouTube Csapat!

 

Már egy évtizede hallgatok zenét a YouTube-on egy Word dokumentumban szerkesztett listából. Eddig semmi problémám nem volt vele. Rákattintottam az URL címre, és azonnal elindult a dal. Most azonban Word listából nem lehet zenét hallgatni. Ha rákattintok valamelyik dalra, megjelenik a YouTube kereső ablaka, és abba kell bemásolni az URL címet. Ez csak a Vágólapon keresztül lehetséges. Ily módon 5-6 kattintásra van szükség, mire a dal felhangzik. Egy több ezer dalból álló lista ezen az úton történő meghallgatása során ínhüvelygyulladást kapok. Érdekes, hogy ha a Word fájlt átkonvertálom HTM vagy PDF formátumba, akkor nincs akadálya az URL közvetlen elindításának. Sőt, ha a Word dokumentumot LibreOffice programmal nyitom meg, ott is csak rá kell kattintani a kiválasztott dalra, és azonnal elindul. Miért haragszanak a Microsoft Word programra? A világban a dokumentumok 90 százaléka Word programban készül. Miért nem lehet a YouTube címeket Word-ben használni? Válaszukat várva üdvözlettel:

 

Ákos KUN – 2022. febr. 28.

e-mail: info@kunlibrary.com

 

*

YouTube Legal Support Team<legal+1edivh2g4rd8o0z@support.youtube.com>

febr. 28., H 21:42

Hello,

Thanks for contacting the YouTube Legal Support team. We will review your request as soon as possible. Please note that general help inquiries won't be answered here. To expedite our ability to investigate your claim, we encourage you to submit your legal claim electronically via the instructions here.

For help with other site-related issues, please visit our Help Center. If you wish to report abuse or inappropriate content, or would like to make a privacy complaint, please visit our Safety Center.

Regards,

The YouTube Team

*

YouTube Legal Support Team other-legal+2pfvgrmwrye3u0m@support.youtube.com

febr. 28., H 22:13            

Hello,

Please note that this team handles legal removal requests. Therefore, we cannot help you with this matter. For information regarding technical issues, please visit our YouTube Help Center.

Regards,

The YouTube Legal Support Team

*

Tisztelt YouTube Csapat!

 

Sajnos a Súgóban nem találtam választ erre a problémára. Tudnának nekem egy e-mail címet adni, amelyben felvehetném a kapcsolatot a műszaki fejlesztési részlegükkel? Mint az előző levelemben leírtam már egy évtizede használom a YouTube videókat Word dokumentumból. Eddig semmi probléma nem volt vele. Néhány hónapja azonban ha rákattintok valamelyik YouTube címre, nem nyílik meg. Helyette a YouTube kereső ablaka nyílik meg, amelybe a Windows Vágólapján keresztül be kell másolni a YouTube címet, és csak utána indítható. Egy több ezer darabos dallistában a háromszoros kattintás ínhüvelygyulladást okoz. Önöknek sem jó ez a helyzet, mert a világon a dokumentumok 90%-át Word programban írják. Ha a felhasználók innen nem tudják elérni a YouTube-ot, nem látják a reklámjaikat, ami miatt jelentős haszontól fognak elesni. Segítségüket előre is köszönöm.

Üdvözlettel: Ákos KUN

*

YouTube Legal Support Team 2022. ápr. 1. 9:01       

 

Hello,

Please note that this team handles legal removal requests. Therefore, we cannot help you with this matter. For information regarding technical issues, please visit our YouTube Help Center.

Regards,

The YouTube Legal Support Team

*

Második nekifutásra is csak egy semmitmondó sablonlevelet kaptam. A multinacionális cégekkel nem lehet kapcsolatba lépni. Nem adják meg az elérhetőségüket, és ha ezt valaki megpróbál a közelükbe férkőzni, lerázzák a nyakukról. Annyira arrogánsak, hogy még a jó tanácsot sem fogadják el. Azzal sem törődnek, ha ezzel önmaguknak ártanak.

[

45 éve próbálok támogatást szerezni találmányaim külföldi szabadalmaztatására, a tűz- és betörésvédelmi termékcsalád gyártására, könyveim nyomdai megjelentetésére. Ez ügyben több mint 1000 levelet küldtem szét kormányhivataloknak, gyáraknak, milliárdos vagyonnal rendelkező magánszemélyeknek, de segítséget senkitől sem kaptam. Külföldről elutasító válaszok érkeztek, belföldön pedig a legtöbb esetben válaszra sem méltattak. Legutóbbi levelemet a Tungsram vezérigazgatójának, Jörg Bauer úrnak címeztem. Nagy meglepetésemre készek voltak tárgyalni velem. A Tungsramban folytatott tárgyaláson két műszaki tanácsadója vett részt. Javaslataim tetszettek nekik. Közölték velem, hogy a tűz- és betörésvédelmi- és a dekádszekrény-gyártmánycsaládot készek azonnal gyártásba venni, az ezoterikus találmányokhoz pedig együttműködő partnert keresnek. A munka elkezdésére azonban hiába vártam. Kétheti hallgatás után derült égből villámcsapásként ért a hír, mely szerint a Tungsram csődöt jelentett, miután az Eximbank Zrt. inkasszót nyújtott be a vállalat bankszámláira. Így ez a lehetőség is kútba esett.

 

            Jörg Bauer                                                                                                            

     elnök-vezérigazgató                                                                                               

Tungsram Operations Kft.                                                                                              

        Budapest, 1044.

            Váci út 77.

 

Tisztelt Vezérigazgató Úr!

 

Az Index internetes újságban olvastam, hogy a pandémia, a globális ellátási nehézségek, és az uk­rajnai háború megoldhatatlan probléma elé állította a cégcsoportot. Ön azt nyilatkozta, hogy egy azonnali kormányzati segítség lehetővé tenné a tudásalapú társadalomhoz hozzájáruló, innovatív értéket teremtő történelmi magyar márka további működését, sikeres transzformációját. A jelenlegi helyzetbe valószínűleg tucatjával érkeznek ilyen kérések a kormányhoz. Az államkincstár viszont nem tud eleget tenni ezeknek a kéréseknek, mert erre nincs pénzük. Ön azt is nyilatkozta, hogy a Tungsram hosszú távú életképességének előfeltétele, hogy iparági tapasztalatainkat és képességeinket felhasználva teljesen új üzletágakat építsünk fel. Tehát 2018-ban, a függetlenné váláskor azt néztük meg, hogy az a tudás és gyakorlat, amelyet több mint egy évszázad alatt a világítástechnikában szereztünk, hogyan hasznosítható más iparágakban, amelyeknek nagyobb jövőjük van, mint a hagyományos lámpagyártásnak.

Véleményem szerint Önök számára ez lenne a kiút a jelenlegi válságból. Olyan termékeket kellene gyártaniuk, melyeket jelenleg senki sem gyárt, és nagy darabszámban eladhatók. Manapság sokan beszélnek a paradigmaváltásról, de senki sem tesz semmit ezen a téren. Mivel a tudósok ezt a témakört áltudománynak nevezik, és tűzzel-vassal küzdenek ellene, nem mernek cselekedni. Az ezo­téria művelőit kuruzslónak, sarlatánnak bélyegezték. A politikusok pedig bedőltek ennek az állításnak, és a hozzájuk fordulókat elutasítják. Közlik velük, hogy szélhámosoknak nem adnak támoga­tást. Pedig az ezotéria lesz a jövő tudománya. A vele kapcsolatos ellenérzés annak tudható be, hogy az ezotéria szakterülete nagyon széles. Sajnos beletartozik a mágia is, ami valóban kuruzslás. A démonvilág tudománya, melynek művelése a pokolba vezet.

Ide tartozik azonban a szubotronika is, ami nem más, mint az elektronika és az ezotéria ötvözete. A gravitációs sugárzás és az éteri sugárzás elektronikus eszközökkel történő munkára fogása. (A tudósok az éternek még a létezését is tagadják. Az új, általunk nem ismert fizikai törvények hasz­ná­la­táról pedig hallani sem akarnak.) A gravitonok és az éterionok befolyásolása azonban különleges műszereket és alkatrészeket igényel. Hagyományos eszközökkel nem megy. Ezért sem sikerült eddig jelentős eredményt elérni ezen a téren.

Az általam alkotott találmányokkal, és könyveimben összegyűjtött ezoterikus ismeretekkel azon­ban jelentős haladást érhetnénk el ezen a téren. Ennek módját leírtam a Kun Elektronikus Könyvtár jobb oldalán, lent található 7 ezoterikus találmányban. Kérem, olvassa el őket!

Cím: http://kunlibrary.com 

A Tesla-konverter lehetőséget adna a vezetékes áramhálózatról történő leválásra. Ráadásul az általa termelt áram ingyen van. Ennek rendszerbe állításával megszűnne az energiaárak parttalan növekedése. Az áram a gázt is kiváltaná, nem kellene tartani a gázvezeték politikai okokból történő elzárásától. Gépkocsiba szerelve szükségtelenné teszi a drága lítium akkumulátor használatát. Ezáltal az elektromotoros autók ára felére csökken, hatótávolságuk pedig szinte végtelenre nő. A Tesla-konverter csak egy háztartást tud ellátni, de megoldható a gyárak, hivatalok in­gyen­­árammal való ellátása is. Ehhez a Hamel-generátort kellene használni. Ez a készülék az atomerőművekkel ellentétben néhány ezer forintból megépíthető. Az ipartelep szélére telepített generátorok áramát inverterrel összefogva gyárakat, üzemeket is el lehetne látni ingyenárammal.

Az antigravitációs hajtóművek kifejlesztésével végre mi is elkezdhetnénk a világűr kutatását. Az elmúlt 60 év alatt füstölgő rakétáinkkal csak annyit értünk el, hogy ágyúgolyóként néhány száz kilométer magasságra fellőttük az asztronautáinkat. A Rákgyógyászat találmányi leírásból megtudhatjuk, hogy miként szüntethető meg néhány perc alatt az összes fertőző betegség, köztük a Covid járvány. A növénybetegségeket kiváltó rovarok (pl. a diófákat tönkretevő burokfúrólégy) is elpusztítható vele. A fertőző kullancsok szintén kiirthatók ezzel a módszerrel. Az állatállományokat pedig nem tizedelné többé a madárinfluenza vagy a sertéspestis. A Longitudinális telekommunikáció találmányi leírás segítségével mi is áttérhetnénk a longitudinális jeltovábbításra, ami 12 nagyságrenddel gyorsabb az elektromágneses jeltovábbításnál. Hatótávolsága is igen nagy, ezért rendszerbe ál­lításával nem lenne szükség mikrohullámú reléállomásokra. Ezáltal tizedére csökkenne a mobiltelefonok üzemeltetési költsége, és megszűnne az egészségkárosító elektro­szmog.

A Tesla-generátor találmányi leírásban található ötletek az egészségmegőrzést, a gyógyítást segítik elő. Segítségével elpusztíthatók az élelmiszerekben levő mikrobák, ami nagyságrendekkel megnöveli az eltarthatóságukat. Megszabadulnánk a tartósítószerektől, és több nem romlana meg semmi az élelmiszerraktárakban és a hűtőszekrényekben. Ezáltal egyharmaddal nő a világ élelmiszerkészlete, ami megszünteti az éhínséget. Az Időjárásszabályozás találmányi leírás lehetővé teszi az aszály és az időjárási szélsőségek megszüntetését. Az Alkímia - Mikrogravitáció találmányi leírás lehetőséget ad az anyagátalakí­tásra. Olcsó alapanyagokból pl. homokból akár aranyat is elő tudnánk állítani, amiből egyre nagyobb mennyiséget használ az elektronikai ipar.

Ezeknek a találmányoknak a kifejlesztéséhez új műszerekre, alkatrészekre van szükség, melyek előállítása hónapokat vesz igénybe. Addig sem kellene tétlenkednünk, mert korábban kifejlesztettem egy komplett tűz- és betörésvédelmi családot, ami akár azonnal gyártásba vehető. A teljes gyártási dokumentáció mellett mindegyik eszközből, készülékből készítettem egy proto darabot, amellyel ellenőrizhető a működőképességük. Ezen túlmenően kifejlesztettem egy dekádszekrény családot (ellenállás, induktivitás, kapacitás), melyek előállítási költsége tizede a méregdrága robosztus dekádszekrényeknek. Ebből is nagy mennyiséget lehetne eladni. Több gasztronómiában használható készüléket is terveztem, melyek szintén piacképesek. Működési elvük, kialakításuk szokatlan, de igen hasznosak. Amennyiben ajánlatom felkeltette az érdeklődését, kérem válaszoljon a levelemre.

 

Budapest, április 19.

                                                  Üdvözlettel:                                    Kun Ákos

                                                                                     E-mail címem: info@kunlibrary.com

*

 

Tisztelt Kun úr!                                                                                           Budapest, 2022. május 16.

 

Még egyszer köszönjük szépen a pár héttel ezelőtti találkozást! Bauer úrnak bemutattam a megbeszélésünk eredményét, viszont arra a konklúzióra jutottunk, hogy a jelenlegi helyzetben sajnos nem áll módunkban új technológiák fejlesztésébe/kutatásába és új projektekbe belekezdenünk.

Köszönjük szépen a megkeresését és az együttműködését!

 

Üdvözlettel:

Földes Gergely

Innovációs Koordinátor

Vezérigazgatói kabinet

gergely.foldes@tungsram.com

T +36 70 652 5257

Tungsram Group

H-1044 Budapest / 77 Váci út

www.tungsram.com

[

A Tungsram fiaskó nem vette el a kedvemet a további próbálkozástól, bár már kezd elegem lenni a 45 éve tartó sikertelenségből. Ezt követően ismét a külföld felé fordultam. Arra gondoltam, hogy meg­próbálok uniós pénzt szerezni a fejlesztésekhez. Ehhez az adta a biztatást, hogy az Európai Bizottság elnök asszonya bejelentette, hogy 300 milliárd eurót osztanak szét a tagállamok között az orosz energiafüggőség megoldásához. Két címre is elküldtem a levelemet. Az egyiket Christian Wi­gand­nak, a másikat Katarzyna Kolankonak, a kutatási részleg biztosainak címeztem. (Ursula von der Leyen e-mail címét sehol sem lehet megtalálni az Interneten.) Miután e-mail leveleimre nem kaptam választ, térti­vevényes postai levelet írtam az Európai Bizottság elnök asszonyának. Ő azonban a hagyományos postai úton elküldött levelemre sem válaszolt. Ursula von der Leyen az oroszok elleni újabb szankciócsomag összeállításával van elfoglalva, a világ megmentésére nincs ideje. Íme a levél:

 

 Ursula von der Leyen                                                                                 

 Europäischen Kommission                                                    

 1049 Brüssel                                                                                 

 Belgien                                                                                                                                                                                                                                 

 

Tisztelt Elnök Asszony!

 

Naponta figyelemmel kísérem a világban történő eseményeket. Mély aggodalommal tölt el az orosz-ukrán háború, és ennek várható következménye, a globális éhínség. Az energiaválság, és a szinte megállíthatatlan inflációi is több száz millió embernek okoz elviselhetetlen gondot. Pedig eze­ket a problémákat le tudnánk küzdeni, és a várható káosz helyett normális világot teremthetnénk. Ehhez egy merőben új technikát kellene alkalmaznunk, ami nem más, mint a földönkívüli civilizációk által is használt éteri részecskék munkára fogása. Ezek az univerzumot teljesen kitöltő parányi energiarészecskék csodára képesek. Az anyag is éteri részecskékből épül fel. Manipulálásukkal olyan eszközöket, készülékeket, berendezéseket hozhatnánk létre, amelyekkel szinte minden bajunkat leküzdhetnénk. A gravitonok és az éterionok befolyásolása azonban különleges műszereket és alkatrészeket igényel. Hagyományos eszközökkel ez nem megy. Ezért sem sikerült eddig jelentős eredményt elérni ezen a téren.

Az általam alkotott találmányokkal, és könyveimben összegyűjtött ezoterikus ismeretekkel azon­ban jelentős haladást érhetnénk el. Ennek módját leírtam a Kun Elektronikus Könyvtár jobb oldalán, lent található 7 ezoterikus találmányban. Kérem, olvassa el őket! Cím: http://kunlibrary.com 

A Tesla-konverter lehetőséget adna a vezetékes áramhálózatról történő leválásra. Ráadásul az általa termelt áram ingyen van. Ennek rendszerbe állításával megszűnne az energiaárak parttalan növekedése. Az áram a gázt is kiváltaná, nem kellene tartani a gázvezeték politikai okokból történő elzárásától. Gépkocsiba szerelve szükségtelenné teszi a drága és robbanékony lítium akkumulátor használatát. Ezáltal az elektromotoros autók ára felére csökken, hatótávolságuk pedig végtelenre nő. A Tesla-konverter csak egy háztartást tud ellátni, de megoldható a gyárak, hivatalok in­gyen­­árammal való ellátása is. Ehhez a Hamel-generátort kellene használni. Ez a készülék az atomerőművekkel ellentétben néhány száz euróból megépíthető. Az ipartelep szélére telepített generátorok áramát inver­terrel összefogva gyárakat, üzemeket is el lehetne látni ingyenárammal.

Az Antigravitációs hajtóművek kifejlesztésével végre mi is elkezdhetnénk a világűr kutatását. Az elmúlt 60 év alatt füstölgő rakétáinkkal csak annyit értünk el, hogy ágyúgolyóként néhány száz kilométer magasságra fellőttük az asztronautáinkat. Antigravitációs hajtóművel ellátott rakétákkal több száz, illetve több ezer fényévnyi távolságra is eljuthatnánk. A Rákgyógyászat találmányi leírás­­ból megtudhatjuk, hogy miként szüntethető meg néhány perc alatt az összes fertőző betegség, köztük a Covid járvány. A növénybetegségeket kiváltó rovarok (pl. a diófákat tönkretevő burok­fúró­légy) is elpusztítható vele. A fertőző kullancsok szintén kiirthatók ezzel a módszerrel. Az állatállományokat pedig nem tizedelné többé a madárinfluenza vagy a sertéspestis. A Longitudinális telekommunikáció találmányi leírás segítségével mi is áttérhetnénk a longitudinális jeltovábbításra, ami 12 nagyságrenddel gyorsabb az elektromágneses jeltovábbításnál. Hatótávolsága is igen nagy, ezért rendszerbe ál­lításával nem lenne szükség mikrohullámú reléállomásokra. Ezáltal tizedére csök­kenne a mobiltelefonok üzemeltetési költsége, és megszűnne az egészségkárosító elektro­szmog.

A Tesla-generátor találmányi leírásban található ötletek az egészségmegőrzést, a gyógyítást segítik elő. Segítségével elpusztíthatók az élelmiszerekben levő mikrobák, ami nagyságrendekkel meg­növeli az eltarthatóságukat. Megszabadulnánk a tartósítószerektől, és többé nem romlana meg sem­mi az élelmiszerraktárakban és a hűtőszekrényekben. Ezáltal egyharmaddal nő a világ élelmiszerkészlete, ami megszünteti az éhínséget. Az Időjárásszabályozás találmányi leírás lehetővé teszi az aszály és az időjárási szélsőségek megszüntetését. A szárazság és a jégkár nem tenné tönkre a növényeket, és megszűnnének az árvizek is. Az Alkímia – Mikrogravitáció találmányi leírás lehetőséget ad az anyagátalakí­tásra. Olcsó alapanyagokból pl. homokból akár aranyat is elő tudnánk állítani, amiből egyre nagyobb mennyiséget használ az elektronikai ipar.

Amennyiben felkeltette figyelmét ez a rövid ismertető, kérem tegye lehetővé, hogy létrehozhassak egy saját laboratóriumot, ahol néhány munkatársammal kifejleszthessem, illetve rekonstruálhassam ezeket a találmányokat. Az akadémiai kutatóintézetekbe ugyanis nem engednek be. Mivel a tudósok ezt a témakört áltudománynak minősítik, és tűzzel-vassal küzdenek ellene, a jól felszerelt laboratóriumok vezetői szóba sem állnak velem. Az ezo­téria művelőit kuruzslónak, sarlatánnak bélyegezték. A politikusok pedig bedőltek ennek az állításnak, és a hozzájuk fordulókat elutasítják. Közlik velük, hogy szélhámosoknak nem adnak támoga­tást. (Az elutasító levelek az Ezoterikus Világ című folyóiratom Levelezési rovatában találhatók.) Pedig az ezotéria lesz a jövő tudománya. A vele kapcsolatos ellenérzés annak tudható be, hogy az ezotéria szakterülete nagyon széles. Sajnos beletartozik a mágia is, ami valóban kuruzslás. A démonvilág tudománya, melynek művelése a pokolba vezet.

Ide tartozik azonban a szubotronika is, ami nem más, mint az elektronika és az ezotéria ötvözete. A gravitációs sugárzás és az éteri sugárzás elektronikus eszközökkel történő munkára fogása. (A tudósok az éternek még a létezését is tagadják. Az új, általunk nem ismert fizikai törvények hasz­ná­la­táról pedig hallani sem akarnak.) Pedig jó lenne, ha foglalkoznának vele, mert a jövő tudománya az ezotéria lesz. Világunkban minden téren olyan nagy a baj, hogy ebből hagyományos módszerekkel nem tudunk kilábalni. Rajtunk már csak a paradigmaváltás segít. Világunk minden területét átfogó forradalmi változásokra van szükség ahhoz, hogy az Apokalipszis borzalmait túléljük. A jelenlegi események ugyanis ennek a Biblia által megjövendölt korszaknak csak a kezdetét jelzik. Ha nem teszünk semmit, az események sokkal rosszabbra fordulnak. A lehetőségek azonban adottak a ránk váró tragédiák elkerülésére. Csak utat kellene engedni azoknak, akik ebben segíthetnének. Üdvözlettel:

 

Budapest, 2022. június 14.                                                                                       Kun Ákos

                                                                                                                             fejlesztőmérnök

                                                                                                               E-mail: info@kunlibrary.com                                                             
                                                                              [

Az újabb fiaskó után úgy döntöttem, hogy teszek egy próbát az új államelnökkel. Novák Katalinnal. Nőként, és háromgyermekes családanyaként talán átérzi az emberek gondját, és tesz valamit a jelenlegi válsághelyzetből való kilábalásra. Az előző államelnökkel, Áder Jánossal nem volt szerencsém. Megígérte ugyan, hogy tanulmányozni fogják a könyvtáramat, de a mandátumából hátralevő két év nem volt elegendő ahhoz, hogy a végére jussanak. Áder János csak a beszédben volt nagy. Körbejárta a világot, mindenütt veretes szónoklatokat tartott, de nem tett semmit a problémák leküzdése érdekében. Pontosan tudta és hangoztatta, hogy mi a baj, azt is elmondta, hogy mit kellene tenni, de a kisujját sem mozdította a gyakorlati megvalósítás érdekében.

Pedig megtehette volna, mert a kormány 73 millió forintos keretet biztosított számára a közcélú kez­deményezések támogatására. (Ezt a pénzt az államelnök teljesen szabadon költheti el, vagyis nincs pályáztatási kötelezettség vagy kiválasztási előírás, sőt írásos szerződést sem kell kötni a költésről. Akár egyetlen szervezetnek vagy magánszemélynek is odaadható a teljes éves keret.) Ez ugyan nem nagy összeg, de az államelnök hatalmánál fogva és kapcsolatai révén nagyságrendekkel több pénzt is tud szerezni a minisztériumoktól vagy külföldi cégektől, szervezetektől. Ezt még kérnie sem kell, mert az általa létrehozott Kék Bolygó Alapítvány most kapott 2,5 milliárd forint költségvetési támogatást a Pénzügyminisztériumtól. A tőkealap 2021 közepéig 10 milliárd forintos keretösszeggel dolgozott, amiből futotta volna paradigmaválásra is.

[

Időközben munkám ellehetetlenítése csúcspontra jutott. Valamilyen külső erő vagy hatalom úgy döntött, hogy tönkreteszi a könyvtáramat. (Ők nem tartanak szélhámosnak. Tisztában vannak vele, hogy amivel foglalkozom, az nem kuruzslás. Ezért akarnak leállítani.) Ennek véghezvitelére a DotRoll Kft-t szemelték ki. Egy ördögi tervvel meg akarják szerezni a honlapomat, hogy aztán töröljék, megsemmisítsék. 2022. május 4-én érkezett egy hosszú, kenetteljes levél tőlük, amelyben arról értesítettek, hogy a WEB-SERVER Kft. megszünteti a domain és tárhely szolgáltatást végző üzletágát és a szolgáltatások további kezelését a DotRoll Kft-re bízza. Levelükben körmönfont módon ki akarták csalni tőlem tárhelyem ügyfélkapujának jelszavát:

 

Tisztelt Kun Ákos!

Üdvözöljük Ügyfeleink között!

Ezúton cégünk is megerősíti a WEB-SERVER Kft. által Önnek 2022 április 14-én e-mailben küldött tájékoztatását, miszerint a WEB-SERVER Kft. megszünteti a domain és tárhely szolgáltatást végző üzletágát és a szolgáltatások további kezelését a DotRoll Kft-re bízza.

Jelen e-mailben szeretnénk Önt tájékoztatni, hogy mi történik és mi fog történni a jövőben a domain neveivel és szolgáltatásaival kapcsolatban.

Domain neve(i) és ha van szolgáltatása(i) bemigrálásra kerülnek a http://www.dotroll.com oldalon található ügyfélkezelő rendszerünkbe. Szolgáltatásai adminisztratív kezelését ezután ebben a rendszerben tudja elvégezni. Pl. szolgáltatások hosszabbítása, lemondás, új rendelés, számlázás, fizetés stb.

A belépéshez szükséges felhasználóneve a teljes e-mail címe (info@kunlibrary.com).

A belépéshez szükséges jelszó automatikusan generált, azt biztonsági okok miatt nem küldjük ki e-mailben és cégünk dolgozói sem ismerik. Ezért kérjük, hogy az elfelejtett jelszó oldalunk segítségével adja meg az új jelszavát: https://admin.dotroll.com/password/reset

Belépés után tudja ellenőrizni, hogy minden domain neve és szolgáltatása sikeresen és helyesen bemigrálásra került-e a rendszerbe. Kérjük szíves türelmét, mert a teljes migrálás és ellenőrzés akár több napot is igénybe vehet, azaz előfordulhat még a következő néhány napban, hogy korrigáljuk az adatokat, illetve pótoljuk a hiányosságokat.

Ezúton tájékoztatjuk, hogy a domain nevek lejárati dátumait a központi domain nyilvántartók adatbázisában szereplő dátumokhoz igazítjuk, így Ön a pontos lejárati dátumot fogja látni a rendszerünkben.

Hosszabbítás menete: A domain nevek és szolgáltatások hosszabbításának megrendelése automatikusan történik. Rendszerünk 15 nappal a lejárat előtt automatikusan megrendeli a hosszabbítást és elkészíti a fizetendő díjbekérőt. Önnek csak be kell fizetnie a díjbekérőt és nincs más teendője. Ha nem szeretne egy domain nevet meghosszabbítani, bármikor kikapcsolhatja az automatikus meghosszabbítást, ebben az esetben nem készül fizetendő díjbekérő. Rendszerünk több lejáratértesítő e-mailt küld a lejárat előtt.

Számlázás: cégünk az itthon méltán elterjedt szamlazz.hu rendszerét használja számlázásra, elektronikus úton továbbított papír alapú számlát fogunk kiállítani minden befizetés után. A díjbeké-rőket és számlákat bármikor elérheti rendszerünkben belépés után a számlázás menüpont alatt. A beállítások menüpont alatt kérjük ellenőrizze, hogy számlázási adatai helyesek és ha szükséges változtassa meg.

Fizetés: Szolgáltatásai ellenértékét jelenleg átutalással, bankkártyás befizetéssel vagy PayPal befizetéssel teljesítheti. Kérjük mindig a díjbekérő adatai alapján utaljon, az átutalás közlemény rovatába a díjbekérő számát írja be és pontos összeget utaljon, így a rendszer automatikusan fel tudja dolgozni a befizetését és szolgáltatásai meghosszabbítását. FONTOS amennyiben véletlenül még a WEB-SERVER Kft. bankszámlájára utal, úgy az utalása visszafordításra kerül és szolgáltatása nem lesz meghosszabbítva.

Szolgáltatások technikai kezelése: A tárhely, e-mail és egyéb kiegészítő szolgáltatások technikai kezelésében egyelőre nem lesz változás, azaz weboldala beállításait, e-mail címeit a megszokott módon tudja használni a meglévő adataival, nincs plusz teendő az Ön részéről.

Ügyfélszolgálatunk elérhetősége: Kollégáinkat minden munkanap reggel 6 órától este 10-ig közvetlenül eléri telefonon a +36-1-432-3232-es telefonszámon, a http://www.dotroll.com oldalunkon megtalálható online chat alkalmazásban, e-mailben a support@dotroll.com e-mail címen vagy bejelentkezés után az Ügyfélszolgálat menüpontban, hibajegy létrehozásával. A következő néhány napban várhatólag több megkeresés érkezik kollégáinkhoz, az esetlegesen megnövekedő válaszidők miatt kérjük szíves türelmét.

A sikeres együttműködésben bízva,

Üdvözlettel:

DotRoll Kft.

https://www.dotroll.com

https://admin.dotroll.com/clientarea.php

https://admin.dotroll.com/submitticket.php

 

Szerencsére nem tudtak lépre csalni. Két számítástechnikai könyv megírása után már van némi tapasztalatom a hackertámadások kivitelezési módjáról. Írtam a WEB-SERVER Kft-nek egy levelet, amelyben megkérdeztem, hogy valóban átadták a szerverparkjukat a DotRoll Kft-nek. Erre egy nagyon rövid válasz érkezett, amely így szólt:

 

Tisztelt Ügyfelünk!

A Web-Server megszüntette tevékenységét, azt a DotRoll Kft vette át.

Üdvözlettel:

Kiss Zoltán

DotRoll Kft.

1148 Budapest, Fogarasi út 3-5.

tel: +36-1432-3232

fax: +36-1432-3231

e-mail: support@dotroll.com

web: www.dotroll.com

ICANN accredited

----------------------------------------------

Hibajegy ID: #807017

Tárgy: Felvilágosítás kérés

Státusz: Megválaszolva

HibajegyURL: https://admin.dotroll.com/viewticket.php?tid=807017&c=pRMshPDl

 

Kiderült, hogy a Web-Server e-mail címét kisajátították, magukhoz irányították. Rövid levelükre én is röviden válaszoltam:

 

Kun Ákos <info@kunlibrary.com>

2022. jún. 23. 13:31

címzett: DotRoll

Jó, Rendben van. Akkor erről küldjön a Web-Server Kft. egy hivatalos értesítést, PDF formátumba elmentve. Közel 20 éve van náluk a honlapom. Emiatt minimum ennyit megérdemelnék.

Üdvözlettel: Kun Ákos

 

A válasz még rövidebb volt:

 

DotRoll Kft. Általános / General

jún. 23., Cs 13:38

címzett: info

DotRoll Kft.

 

Tisztelt Kun Ákos!

A babicz.tibor@web-szerver.hu e-mail címen tud ilyet kérni.

Üdvözlettel:

Kántor György

 

DotRoll Kft.

1148 Budapest, Fogarasi út 3-5.

tel: +36-1-432-3232

fax: +36-1-432-3231

e-mail: support@dotroll.com

web: www.dotroll.com

ICANN accredited

----------------------------------------------

Hibajegy ID: #807017

Tárgy: Felvilágosítás kérés

Státusz: Megválaszolva

HibajegyURL: https://admin.dotroll.com/viewticket.php?tid=807017&c=pRMshPDl

 

Ezzel a levéllel lebuktatták magukat, és nyilvánvalóvá vált, hogy itt egy aljas manipulációról van szó. A Web-Server Kft rendszergazdájának e-mail címe ugyanis babicz.tibor@web-server.hu. Babicz Tibor nevében létrehoztak egy hamis e-mail címet. Arra számítottak, hogy átsiklok az egybetűs eltérésen. Egy felületes szemlélő számára ez könnyen megeshet, mivel az angol nyelvben a servert szervernek kell ejteni. A hitelesség látszatának növelése érdekében még Babicz Tibor fotóját is beszerkesztették a levélbe. Ezt követően elküldtem a hivatalos értesítést kérő levelemet a babicz.tibor@web-szerver.hu címre. Nem kellett sokáig várni a hamisított válaszra, amely így szólt:

 

RE: FELVILÁGOSÍTÁS KÉRÉS

2022.06.27. 10:23 Tibor Babicz« babicz.tibor@web-szerver.hu »

levelet küldött Kun Ákos « info@kunlibrary.com »címre

 

Kedves Ákos!

Köszönjük jelzését.

A Dotroll Kft. valóban átvette a szerver és domain szolgáltatásainkat, melyről április 14-én értesítettük, valamint a Dotroll Kft is május 4.-én:

 

Most következik az állítólagos értesítés idézete:

 

"Tisztelt Ügyfelünk!

A WEB-SERVER Kft. azaz a web-server.hu megszünteti domain regisztrációs és webtárhely kiszolgálását végző tevékenységét, és az SSL és VPS szolgáltatásait, ideértve ezek kiegészítő szolgáltatásait is, és ezen Szolgáltatások jövőbeli üzemeltetését a DotRoll Kft.-nek adja át.

A DotRoll Kft. a tervek szerint 2022. május hó 05. napjától veszi át a Szolgáltatások üzemeltetését, és ettől kezdve elvállalja az Önnel fennálló szerződés teljesítését. A DotRoll Kft. a Szolgáltatások átvételének végleges időpontjáról külön e-mailben értesíti."

 

Az átadás/átvétel sikeresen megtörtént. Nyugodtan fordulhat hozzájuk, felkészült és technikailag fejlettebb kezekbe kerültek a szolgáltatásai.

További szép napot kívánok Önnek!

Tisztelettel

Babicz Tibor

WEB-SERVER.hu csapat

 

Ez az akció már kimeríti az okirathamisítás tényét. Mivel most sem tudtak lépre csalni, küldtek egy újabb levelet, amelyben az e-mail címem jelszavát akarták kicsalni:

 

DotRoll Kft. < support@dotroll.com >

jún. 21., K 15:07

DotRoll Kft.

 

Tisztelt Kun Ákos!

Kérjük, kattintson az alábbi linkre az e-mail címének ellenőrzéséhez. Erre azért van szükség, hogy megerősítsük az e-mail címét.

E-mail cím megerősítése

Ha a linkre kattintás nem működik, próbálja meg bemásolni és beilleszteni az alábbi URL-t a böngészőjébe:

https://admin.dotroll.com/user/verify/68ff291334d953c184775b6bbea8c378fb5349cf92466e462e3cbe39dee5a0fc

Ez a hivatkozás csak 60 percig érvényes. Ha lejárt, jelentkezzen be az admin felületünkre, és kérje a hitelesítő e-mail újraküldését. Az e-mail cím megerősítése nélkül az e-mail cím nem lesz használható rendszerünkben.

Üdvözlettel / Best Regards,

 

DotRoll Kft.

tel: +36-1-432-3232

fax: +36-1-432-3231

e-mail: support@dotroll.com

 

Most sem estem kétségbe a fenyegetőzésük miatt. Nem csináltam semmit. Azóta nem csak 60 perc, hanem több mint két hét telt el, és az e-mail címeim továbbra is működnek. Szerencsére a könyvtáram is elérhető. Közben megpróbáltam telefonon felhívni a Web-Server Kft. debreceni székházát. Kiderült, hogy a telefonszámukat is kisajátították. Többszöri próbálkozásom során először közölték velem, hogy foglalt a vonal, várjak. Kb. fél perc után egy másik hang azt közölte, hogy továbbra sem tudnak kapcsolni, telefonálás helyett használja az e-mail címüket. Na ennek használatáról már vannak tapasztalataim. Egy héttel később újra próbálkoztam. Akkor már azt közölte a telefonközpont, hogy: „Ezen a számon előfizető nem kapcsolható.”

Ezt követően írtam egy e-mail levelet a rendszergazda valódi címére. Babicz Tibor azonban nem válaszolt a levelemre. Erre a két informatikusuknak, Benke Ádámnak és Bakó Máténak is elküldtem a felvilágosítást kérő levelemet. Ők sem válaszoltak. Lehet, hogy megfélemlítették őket, azért nem válaszolnak? A postafiókjukat nem tudták törölni, mert akkor a Mailer Daemon jelezte volna leveleim kézbesíthetetlenségét. Ezután az Ügyfélkapun keresztül felmentem Web-Server Kft. honlapjára, és a belső levelezési rendszerükben próbáltam felvenni velük a kapcsolatot. Erről senki sem szerezhet tudomást, mert az internetes szolgáltatókkal titkosított (https) vonalon történik a kommunikáció. Ez azonban nem ment, mert megszűnt a levelezési fórumuk. Egyúttal törölték a befizetett számlákat tartalmazó nyilvántartást is. Így már csak egy lehetőségem maradt, levelemet a debreceni telephe­lyük címére küldtem, tértivevénnyel. Mellékelten elküldtem nekik a DotRollal folytatott levelezésem másolatát:

 

Web-Server Kft.

    4025. Debrecen

Pásti utca 2. 1. em. 5.

 

Tisztelt Web-Server Csapat!

Próbáltam elérni Önöket telefonon, de folyton foglalt a vonal, illetve már meg is szűnt a telefonszámuk. Azt szeretném megtudni, hogy valóban átadták-e a szervereiket a DotRoll Kft-nek? Erről én semmilyen értesítést nem kaptam Önöktől. Mostanában ugyanis sorra kapom a leveleket tőlük, hogy adjam meg az Ügyfélkapum jelszavát. Most meg a levélcímeimet akarják átirányítani a szerverükre. Jó lenne tudni, hogy mi a helyzet Önökkel, mitévő legyek.

Köszönettel: Kun Ákos

http://kunlibrary.com

 

Időközben betörtek a G-mail postafiókomba. Valaki törölte a DotRoll Kft. két leginkább kompromittáló levelét. Ez azért is meglepő, mert a G-mail kínos precizitással védi a postafiókjait. Ha csak kitörlöm a böngészőm cookie-jait, majd megnézem a leveleimet, a G-mail szerver azonnal küld egy értesítést, hogy valaki belépett a postafiókomba. Igazoljam, hogy én voltam-e! Ezenkívül mindig megnézem az előző látogatás időpontját, és csak a szokásos napi látogatásaim dátumait láttam. Ennélfogva a két levelet egy olyan intézmény távolíthatta el, amelynek bárhová szabad bejárása van. A hátsó kapun mentek be, a rendszeren belül törölték a leveleket, nagy valószínűséggel a Lomtárból is. A másik lehetőség, hogy a DotRoll Kft. emberei feltörték a postafiókomat. Ennek azonban igen kicsi a valószínűsége, mert minden általam igénybe vett online szolgáltatást rendkívül erős jelszó védi. Az órákig tartó jelszófeltörési kísérletet a G-mail szerver nem tűrné. A számítógépem is többszörös védelem alatt áll, így a jelszókifigyelés valószínűsége is csekély. Szerencsére ezeket a leveleket megérkezésük után azonnal letöltöttem.

Egy hét után Babicz Tibor aláírással megérkezett a tértivevény Debrecenből, amely igazolta, hogy a levelemet megkapták. Válasz azonban postai úton sem érkezett. A Web-Server Kft. tulajdonosa sem mer nyilatkozni arról, hogy mi folyik itt. Ez a hadjárat nem egy szokványos hackertámadás. Egy hacker nem képes postafiókokat, telefonszámokat kisajátítani, cégeket tönkretenni, tulajdonosukat, alkalmazottaikat megfélemlíteni. A DotRoll Kft-ről sem feltételezhető, hogy ezt az akciót ők kezdeményezték. Ez a tárhelyszolgáltató ugyanis 100 ezer honlapot kezel. Ebben a helyzetben mit számít nekik, hogy eggyel több vagy kevesebb ügyfelük lesz. Ezt a bűncselekmény-sorozatot azért követték el, mert vagy nyomás alá helyezték, vagy jól lefizették őket.

 

A támadások sorozata itt nem állt meg, sőt már pénzrablásba torkollt. Szeptember elején jár le honlapom ez évi do­main fenntartási és tárhelybérleti dí­ja. Ezért már augusztus közepétől vártam a következő évre szóló díjbekérőt. Meg is jött, de nem onnan, ahonnan vártam. Augusztus 21-én a DotRoll Kft-től kaptam egy fizetési meghagyást, 5320 forintról. Erre írtam egy levelet a WEB-SERVER.hu csapatnak, hogy ez a számla valószínűleg hamis. Én továbbra is náluk szeretném üzemeltetni a könyvtáramat.

 

Első díjbekérő szövege: 

 

Díjbekérő elkészült

DotRoll Kft. support@dotroll.com 2022. aug. 21. 4:04     

 

Tisztelt Kun Ákos,

Megrendelésének megfelelően elkészítettük a befizetéshez szükséges díjbekérőt.

Választott fizetési mód: Banki átutalás

Díjbekérő száma #DRPRO-395140

Befizetendő összeg: 5320.00 Ft

Fizetési határidő: 2022-09-04

Megrendelt tételek

Domain megújítása - kunlibrary.com - 1 Év 4189.00 Ft +ÁFA

------------------------------------------------------

Nettó: 4189.00 Ft

27.00% ÁFA: 1131.00 Ft

Kredit: 0.00 Ft

Összesen: 5320.00 Ft

------------------------------------------------------

A letöltéshez kérjük jelentkezzen be a következő oldalon: https://admin.dotroll.com/viewinvoice.php?id=395140 Kattintson a fizetés most gombra majd kövesse az instrukciókat.

Átutalásos fizetés esetén kérjük a díjbekérő összegét a következő bankszámlaszámra szíveskedjen utalni. Tájékoztatjuk, hogy USD és EUR összegek esetén nem fogadunk el átutalásos befizetést, csak bankkártyás vagy PayPal befizetést!

Bankszámla tulajdonosa: DotRoll Kft.

Bankszámla száma: 11713005-20406563 (OTP Bank NyRt.)

IBAN kód:  HU06-11713005-20406563-00000000

SWIFT kód: OTPVHUHB

Közlemény rovatba kérjük a következőt adja meg: #DRPRO-395140

Befizetendő összeg: 5320.00 Ft

Üdvözlettel / Best Regards,

DotRoll Kft.

tel: +36-1-432-3232

fax: +36-1-432-3231

e-mail: support@dotroll.com

Amennyiben kérdése van a levélben leírtakkal kapcsolatban, kérjük keresse munkatársunkat! Felmerülő kérdéseire szívesen válaszolunk!

 

Már a DotRoll díjbekérő első mondata sem felel meg a valóságnak. Állításukkal ellentétben én nem rendeltem meg tőlük semmilyen díjbekérőt. Mivel a Mailer Daemon levéltovábbító rendszer most sem jelzett kézbesíthetetlenséget levelem megérkezett a Web-Sever Kft e-mail postafiókjába. Válasz azonban továbbra sem jött tőlük. (Úgy látszik kellően hat rájuk a megfélemlítés.) A DotRoll Kft azonban már másnap reagált a Web-Server Csapatnak írt levélre. Küldtek egy új díjbekérőt, amely háromszoros összegről szólt. Állításuk szerint ezt is én rendeltem meg.

 

Második díjbekérő szövege: 

 

Díjbekérő elkészült

DotRoll Kft. support@dotroll.com 2022. aug. 23. 4:02     

 

Tisztelt Kun Ákos,

Megrendelésének megfelelően elkészítettük a befizetéshez szükséges díjbekérőt.

Választott fizetési mód: Banki átutalás

Díjbekérő száma #DRPRO-395499

Befizetendő összeg: 15497.00 Ft

Fizetési határidő: 2022-09-06

Megrendelt tételek

web-server.hu tárhely - Domain + csomag (2022-09-06 - 2023-09-05) 12202.00 Ft +ÁFA

------------------------------------------------------

Nettó: 12202.00 Ft

27.00% ÁFA: 3295.00 Ft

Kredit: 0.00 Ft

Összesen: 15497.00 Ft

------------------------------------------------------

A letöltéshez kérjük jelentkezzen be a következő oldalon: https://admin.dotroll.com/viewinvoice.php?id=395499 Kattintson a fizetés most gombra majd kövesse az instrukciókat.

Átutalásos fizetés esetén kérjük a díjbekérő összegét a következő bankszámlaszámra szíveskedjen utalni. Tájékoztatjuk, hogy USD és EUR összegek esetén nem fogadunk el átutalásos befizetést, csak bankkártyás vagy PayPal befizetést!

Bankszámla tulajdonosa: DotRoll Kft.

Bankszámla száma: 11713005-20406563 (OTP Bank NyRt.)

IBAN kód:  HU06-11713005-20406563-00000000

SWIFT kód :  OTPVHUHB

Közlemény rovatba kérjük a következőt adja meg: #DRPRO-395499

Befizetendő összeg: 15497.00 Ft

Üdvözlettel / Best Regards,

DotRoll Kft.

tel: +36-1-432-3232

fax: +36-1-432-3231

e-mail: support@dotroll.com

Amennyiben kérdése van a levélben leírtakkal kapcsolatban, kérjük keresse munkatársunkat! Felmerülő kérdéseire szívesen válaszolunk!

 

Időközben válaszoltak a Web-Server csapatnak írt levelemre. A válasz ismét az általuk létrehozott babicz.tibor@web-szerver.hu hamis postafiókról érkezett:

 

RE: DÍJBEKÉRŐ

Héten 2022.08.22. 14:41

Tibor Babicz«babicz.tibor@web-szerver.hu»

 

Kedves Ákos!

A domain és webtárhely szolgáltatásokat átvette tőlünk a Dotroll Kft. A WEB-SERVER KFT. megszűntette ezen szolgáltatások nyújtását. 

A díjbekérő valós, javaslom, hogy telefonon vegye fel velük a kapcsolatot.

További szép napot kívánok Önnek!

Tisztelettel

Babicz Tibor

WEB-SERVER.hu csapat

 

Most az is kiderült, hogy a DotRoll Kft. miért tud válaszolni a Web-Server Kft-nek küldött levelekre. Telefonszámukkal ellentétben a Web-Server Kft. tulajdonosának e-mail címét nem tudták törölni, de miután bejutottak a szervereikre, a címükre érkező leveleket át tudták irányítani a saját postafiókjukba. A Web-Server postafiókjából azonban nem tudnak válaszolni, mert ők nem árulták el a jelszavukat. Ezért létrehoztak egy megtévesztésig hasonló postafiókot, és onnan szélhámoskodnak. (A babicz.tibor@web-server.hu helyett a babicz.tibor@web-szerver.hu postacímet használják.) Ezeknek az illegális számláknak a kibocsátásával elkövettek egy újabb bűncselekményt, ami kimeríti a banki csalás és sikkasztás tényét. Én most sem válaszoltam a leveleikre, hanem befizettem a Web-Server Kft. bankszámlájára a tavaly kért 18710 forintot. A nekik korábban írt levelemben meg­említettem, hogy ha időközben emelkedett a díj jelezzék, és utólag azt is befizetem. Miután a pénzt nem utalták vissza, valószínűleg befizették az amerikai cégnek a domain fenntartási illetéket, a maradékból pedig továbbra is üzemeltetik a honlapomat.

 

Szeptember elején kritikus dátumhoz érkezett el a DotRoll-Web-Server háború, melynek a könyv­táram a célpontja. Szeptember 3-án lejár a domain fenntartás ez évi érvényessége és a szerverbérlet. Ez ügyben egymás után érkeztek a felszólító levelek a DotRoll Kft-től, hogy fizessem be a jövő évi díjakat. Ennek a felszólításnak sem tettem eleget. Többszöri felszólításuk után ezt válaszoltam nekik:

 

Kun Ákos < info@kunlibrary.com >

2022. aug. 30. 11:25 (5 nappal ezelőtt)                   

      

Tisztelt DotRoll Csapat!

Úgy döntöttem, hogy továbbra is Web-Server Kft. szerverén maradok. Augusztus 23-án átutaltam a számlájukra a tavalyi befizetéssel egyező 18710 forintot. Miután a pénzt nem utalták vissza, így nagy valószínűséggel befizették az amerikai cégnek a jövő évi domain fenntartási díjat. A maradékból pedig továbbra is gondozni fogják a honlapomat.

Üdvözlettel: Kun Ákos

 

Erre ez a válasz érkezett:

 

DotRoll Kft. Támogatás / Support

2022. aug. 30. 13:46 (5 nappal ezelőtt)       

 

Tisztelt Ügyfelünk!

Elküldené az utalási igazolást, mert még nem látjuk az összeget a rendszerünkben.

A fiókjában két díjbekérő nyitott 20817Ft értékben, ez a tárhely és a domain név hosszabbítását tartalmazza, ezeket kell majd befizetni.

Üdvözlettel:

Loibl Kinga

Pénzügyi koordinátor

DotRoll Kft.

1148 Budapest, Fogarasi út 3-5.

 

Egyre feljebb srófolták a befizetendő összeget. Előző levelükben még ez állt: Domain + csomag (2022-09-06 - 2023-09-05) 12202.00 Ft +ÁFA. Befizetendő összeg: 15497.00 Ft. Szélhámosságuk nem ismer határokat. Dühükben még további 5000 forintot le akarnak gombolni róla.

 

Gondoltam ezzel a válasszal lezárom ezt az ügyet:

 

Kun Ákos < info@kunlibrary.com >

2022. aug. 31. 12:56 (4 nappal ez-előtt)                  

           

Tisztelt Loibl Kinga!

Mint augusztus 30-i levelemben említettem a domain fenntartási díjat és a szerverbérletet (18710 fo­rintot) a Web-Server Kft. számlájára fizettem be. Úgy döntöttem, hogy megmaradok a Web-Server.­ rendszerén.

Üdvözlettel: Kun Ákos

 

Nem sikerült lerázni őket, a huzavona tovább folytatódott:

 

DotRoll Kft. Támogatás / Support

2022. aug. 31. 16:21 (4 nappal ezelőtt)       

 

Tisztelt Ügyfelünk!

A Web-Server Kft, mint domain és tárhelyszolgáltató megszűnt. Az ügyfeleket és a szolgáltatásokat cégünk vette át tőlük, noha cégünk nem jogutódja a Web-server Kft.-nek. Kérem küldje el nekünk a szóban forgó befizetés bizonylatát, hogy utána nézhessünk a problémának.

Üdvözlettel:

Balogh Alexa

DotRoll Kft.

1148 Budapest, Fogarasi út 3-5.

 

Na, ezen ne múljon:

 

Kun Ákos < info@kunlibrary.com >

2022. szept. 1. 15:13 (3 nappal ezelőtt)                  

           

Tisztelt Balogh Alexa!

Kérésükre mellékelten küldöm a Web-Server befizetés OTP visszaigazolását. Ez azonban nem jogosítja fel Önöket arra, hogy átmigrálják a honlapomat a szerverükre. Továbbra is Web-Server.hu-n kívánok maradni.

Üdvözlettel: Kun Ákos

 

Erre egy még dühösebb válasz érkezett 1 nappal a domain fenntartási díj lejárta előtt:

 

DotRoll Kft. Támogatás / Support

2022. szept. 2. 9:32 (2 nappal ezelőtt)         

 

Tisztelt Kun Ákos Úr!

A WEB-SERVER Kft. idén áprilisban megszüntette domain regisztrációs és tárhely szolgáltatását és a meglévő szolgáltatások kezelését a DotRoll Kft.-nek adta át. Ez vonatkozik az infrastruktúrára, dolgozókra, szoftverekre, mindenre. Ennek értelmében a WEB-SERVER Kft. már nem tudja meg­hosszabbítani az Ön szolgáltatását, mert nem Ők kezelik, nincs hozzáférésük már jó ideje.

Amennyiben szeretné meghosszabbítani a szolgáltatásait, kérjük a cégünk által kiállított díjbekérőket szíveskedjen befizetni. Amennyiben ez nem történik meg a szolgáltatásai hosszabbítás nélkül le fognak járni és nem fognak működni. A lejáratig természetesen gondoskodhat szolgáltatásai más szolgáltatóhoz való átköltöztetéséről.

A WEB-SERVER Kft. hamarosan vissza fogja utalni a neki átutalt összeget, mert mint említettem, Ők már nem tudják meghosszabbítani a szolgáltatásait.

Köszönjük megértését!

Üdvözlettel,

Komáromi Zsolt

DotRoll Kft.

 

Másnap bementem a bankba, és megnéztem, hogy a Web-Server Kft. valóban visszautalta-e a pénzemet. Nem utaltak vissza semmit, amiből arra következtettem, hogy elvégezték a domain fenntartási díj hosszabbítását, és a DotRoll Kft. állításával ellentétben továbbra is kezelik a honlapomat. Az is egy nagy hazugság, hogy a Web-Server Kft dolgozói átmentek a DotRoll Kft-hez. Senki nem állt be közéjük. Ha ez így lenne, akkor válaszoltak volna a korábbi e-mail címükről, vagy a DotRoll Kft által biztosított új címükről:

 

Kun Ákos < info@kunlibrary.com >

2022. szept. 2. 20:44 (2 nappal ezelőtt)                  

      

Tisztelt Komáromi Zsolt Úr!

A Web-Server Kft. nem utalta vissza a befizetett összeget. Ezért nagy valószínűséggel elvégezte a domain regisztráció hosszabbítását. Meg kellene nézni az amerikai domain regisztráló cég nyilvántartását, hogy megtörtént-e a következő évi hosszabbítás. Én nem tudom még egyszer befizetni a fenntartási illetékeket.

Üdvözlettel: Kun Ákos

kunlibrary.com  

 

Úgy látszik megnézték a nyilvántartást, mert erre a levelemre már nem érkezett válasz. Az volt a tervük, hogy a domain nevem saját felügyeletük alá helyezésével, és az éves szerverbérlet befizetésével végre birtokba vehetik a könyvtáramat. Ezután jött volna a felszólítás, hogy közöljem az Ügyfélkapu és az e-mail címeim jelszavát, hogy átmigrálhassák a honlapomat a saját szervereikre. Ezt követte volna a megsemmisítés. Ez a tervük sem sikerült. Maradtam továbbra is a Web-Server.hu szerveren, és a könyvtáram továbbra is zavartalanul üzemel. Ennek a megbízójuk nem fog örülni, ezért attól tartok, hogy ennek az ügynek lesz még folytatása. Sajnos a zavartalan üzemelés csak 2 napig tartott. Szeptember 6-án lekapcsolták a könyvtáramat az Internetről. Minden előzetes értesítés nélkül megszüntettek egy olyan szolgáltatást, ami egy évre előre ki lett fizetve. Ezzel megkoronázták a hónapok óta tartó bűncselekmény-sorozatukat. Ráadásul az e-mail postafiókjaimat is letiltották. Emiatt senki sem tud nekem levelet küldeni, és én sem használhatom az e-mai postámat.

Ebben a helyzetben nem tehettem mást, mint sürgősen kerestem egy másik tárhelyet. Találtam is egy szolgáltatót, amely semmivel sem volt drágább, mint a Web-Server Kft tárhelye, és jóval olcsóbb volt, mint amennyit a DotRoll Kft. le akart gombolni rólam. Még aznap megjött a válasz, hogy örömmel átmigrálják a honlapomat, de a domain cím átvételéhez szükség van az AUTH/EPP kódra. Miután a kunlibrary.com címet én találtam ki, és kifizettem a jövő évi fenntartási díját, úgy gondoltam, hogy ez az én tulajdonom. Ennélfogva jogom van átvinni. A biztonság kedvéért egyszerre kikértem a Web-Server Kft-től és a DotRoll Kft-től. Egyikük sem küldte el.

Miután már 1 hét eltelt könyvtáram és postafiókjaim megsemmisítése után, ismét elkértem tőlük a kódot. Most sem reagáltak a levelemre. Jobb ötlet híján körülnéztem a honlapomon, hátha megtalálom valahol. Nem volt sehol. Ezt a kódot jól elrejtik a felhasználók elől, nehogy megtalálják. Végül sikerült maradéktalanul eleget tenni megbízójuk akaratának. A nyilvánosság számára hozzáférhetetlenné tették 45 évnyi munkámat. Ezzel nem csak nekem, hanem az egész világnak felmérhetetlen kárt okoztak. Nem tudnak hozzájutni a 7 találmányi leírásban található ötletekre, javaslatokra, melyek kivezetnék az emberiséget a jelenlegi és jövőbeli bajaikból. 

Az energiaárak egekbe emelkedését pl. ingyenáramot előállító készülékekkel lehetne kivédeni. Az aszályt esőfakasztó berendezéssel lehet megszüntetni. (Ezek a készülékek évtizedekkel ezelőtt már léteztek, csak rekonstruálni kellene őket.) A magvak mágneses besugárzásával nagymértékben lehetne növelni a terméshozamot. Raymond Rife rezonanciafrekvenciás készülékével el tudnánk pusztítani az összes mikrobát, melynek következtében káros vírusok, baktériumok, penészgombák és rovarok nem tizedelnék a termést. Ez az eljárás a romlástól is megvédené az élelmiszereket, ami önmagában harmadával növelné a világ élelmiszerkészletét. Tökéletes munkát végeztek. Megbízójuk elégedett lehet velük. Ezzel a hadjárattal világszerte több százmillió embert ítéltek éhhalálra és fagyhalálra.

Mivel szakmai pályafutásom során ennél nagyobb tragédiák is értek már, nem nyugodtam bele ebbe a helyzetbe. Azért sem, mert nem szeretek félmunkát végezni Minden nehézség ellenére küzdök tovább, még ha beledöglök is. Nem hagyom magam legyőzni, engedem a világot tönkretenni, bárki is álljon ennek a támadásnak a hátterében. Az Interneten felvettem a kapcsolatot egytucatnyi szakértővel. Válaszaikból az derült ki, hogy a Web-Server Kft. nem fizette be a domain fenntartási díjat. A kun­library.com cím azért jelez foglaltat, mert kezelője a http://www.namecheap.com szolgáltató parkoltatja. 90 napig parkoltatják, és ha addig sem rendeződik a helyzete, visszaadják a domainek felügyeleti szervének az ICANN-nak. Azt mondták, hogy ezt követően sem biztos, hogy megkapom, mert domain nepperek figyelik a figyelmetlenség miatt elhagyott domain címeket, azonnal lecsapnak rá, és gyakran több millió forintért kínálják az eredeti tulajdonosnak.

A szakértők többsége azt javasolta, hogy valahogy próbáljam megszerezni az átmigráláshoz szükséges  AUTH/EPP kódot. Azt is kijelentették, hogy a tárhely-szolgáltatónak kötelessége kiadni ezt a kódot. Miután hiába vártam a domain címem átmigrálásához szükséges kódra, nem maradt más választásom, hatósági útra tereltem az ügyet. Részletesen leírtam, hogy mi történt velem, és e-mail levelemet szeptember 15-én elküldtem a Nemzeti Kibervé­delmi Intézetének. Mellékelten elküldtem a DotRoll Kft-vel folytatott sajátos levelezésemet. Ezt a nyomozást csak ők tudják lefolytatni.

Ez a reményem hamar szertefoszlott. Alig hogy elküldtem a levelemet, már jött is az elutasító válasz:

Tisztelt Kun Ákos!

A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete az elektronikus információs rendszerek biztonsági eseményeinek kezelésével és koordinációjával kapcsolatos feladatokat a 2013. évi L. törvény, valamint a 2001. évi CVIII. törvény alapján látja el.

Köszönjük szépen bejelentését!

Intézetünk az ügyben nem illetékes, nyomozati jogkörrel nem rendelkezünk. Amennyiben úgy gondolja, hogy feljelentést szeretne tenni, kérem forduljon a területileg illetékes rendőrkapitánysághoz.

Tisztelettel:

Németh Lilien

Nemzetbiztonsági Szakszolgálat

Nemzeti Kibervédelmi Intézet

Tel.: +36-1-336-4833

Web: nki.gov.hu

E-mail: csirt@nki.gov.hu

 

Más lehetőség híján megpróbáltam rávenni az új tárhelyszolgáltatómat a domain címem megszerzésére, Ez anyagilag is fontos lenne számomra, mert az új szolgáltatóm tisztában van azzal, hogy átmigrálás esetén a régi szolgáltató nem fizeti vissza a tárhelybérletet. Ezért kedvezményként elengedik az első évi tárhelybérleti díjat. Ehhez azonban fel kell mutatni a bérleti díj befizetésének bizonylatát. Még aznap elküldtem az OTP Bank visszaigazolását a díj átutalásáról. Erre egy bürokratikus válasz érkezett, mely szerint csak a címzett által kiállított hivatalos számlát fogadhatják el. Ez pedig nincs, mert a Wb-Server Kft. nem kommunikál velem, ennélfogva számlát sem hajlandó küldeni. A domain címemet sem engedi el, pedig ennek birtokában teljesen ingyenes lett volna az átmigrálás.

 

Kun Ákos« kunlibrary@vipmail.hu »

Kedves Renáta!

A segítségüket kérem. Próbálják Önök kikérni a számlát valamelyik cégtől. Ha hivatalos felszólítást kapnak, akkor talán hajlandóak lesznek erre. Velem nem kommunikálnak. Esetleg meg lehetne említeni, hogy ha elfelejtik a számlaadási kötelességüket, ezzel megsértik az Adótörvényt. Az Adóhivatal súlyosan bünteti azokat, akik bevételeik után nem adnak számlát.

Címük:

babicz.tibor@web-server.hu

support@dotroll.com    

Köszönettel: Kun Ákos

 

Kedves Ákos!

Köszönöm levelét.

Sajnos ilyenre nincs lehetőség, a másik szolgáltatókkal Ön áll szerződésben, így mi nem kérhetjük tőlük a számla kiküldését.

Kérem, egyeztessen a cégekkel a számla kapcsán. A megrendelést enélkül nem áll módunkban jóváhagyni, ez esetben új tárhelyet tud rendelni a költöztetési kampányon kívül, a költöztetést pedig ön, vagy webfejlesztője tudja elvégezni.

 

Kun Ákos« kunlibrary@vipmail.hu »

Kedves Viktória!

Sajnos korábbi tárhelyszolgáltatóm nem áll szóba velem. Ezért kénytelen vagyok új tárhelyet igényelni. Ezt most meg is teszem. Miután nincs más választásom, a jövő évi tárhelybérletet és domain fenntartási díjat kétszer kifizetem.

Üdvözlettel: Kun Ákos

 

Másnap befizettem a számlájukra 17 255 forintot, amellyel ebben a hónapban is lenulláztam a nyugdíjamat. Pénzem beérkezése után megindult az új honlap szerkesztése, és kunlibrary.net címen történő újraindítása.

 

Miután domain címem megszerzésének utolsó hazai lehetőségétől is elestem, megpróbáltam visszaszerezni a domain címek amerikai kiosztójától, a Namechip Inc-től:

 

Tisztelt Namecheap Csapat!

16 évvel ezelőtt regisztráltam Önöknél a kunlibrary.com domain címet. Eddig nem volt vele semmi baj. Jelenlegi tárhely szolgáltatóm Web-Server.hu azonban nem elég biztonságos (http) vonalat használ a fel- és letöltéshez. Emiatt egyre több hacker támadás éri a honlapomat. Ezért úgy döntöttem, hogy átköltöztetem a Kun Elektronikus Könyvtárt egy másik szolgáltatóhoz, amely titkosított (https) vonalat használ. Ezt azonban nem tudom megtenni, mert a Web-Server Kft tulajdonosa megharagudott rám, és nem hajlandó kiadni az AUTH/EPP kódot. Enélkül pedig az új szolgáltatóm nem tudja elvégezni a migrálást. Augusztus végén befizettem a Web-Server.hu-nak a jövő évi tárhely­bérletet és a domain fenntartási díjat. Erről mellékelten küldöm a banki elismervényt. Ők azonban nem tesznek semmit. Lekapcsolták a honlapomat az Internetről. Letiltották mindkét e-mail címemet. Nem fizették be a domain fenntartási díjat. Nem küldtek számlát a befizetésről, és a pénzemet sem hajlandók visszautalni. A helyzetre való tekintettel kérem, hogy szabadítsák fel a kunlibrary.­com domaint a parkoló állásból, és küldjék el nekem az AUTH/EPP kódját. Ezt követően az új szolgáltató azonnal befizeti a fenntartási díjat. (Utoljára a domain tulajdonos adatainak titkosításával kapcsolatban kaptam tőlük számlát. Ezt is elküldöm mellékelten.)

Köszönettel: Kun Ákos

 

Az angol fordításban elküldött kérvényemre azonnal jött a válasz. Sokra azonban nem mentem vele, mert az intézkedéshez bekérték a felhasználónevet és a támogatási PIN-kódot. Ez nekem nincs meg. A domain nevemet a Web-Server Kft, igényelte ki, ezért ezek az adatok nála találhatók. Tőlük pedig semmit sem lehet megszerezni. A weblapon azonban volt egy lehetőség: Forgot username or password? Erre kattintva megnyílt a Reset My Password, ahol a domain címem beírása után ezt a választ kaptam: You've entered the incorrect username, email address or domain. Please try again. Megint bezárult a kör. A Web-Server Kft. közreműködése nélkül semmit sem lehet tenni.

 

Hello,

Thank you for contacting Namecheap!

Please rest assured that we will gladly assist you with your request, however, we will need to verify your account first as the security of our customers is our top priority.

Please provide us with the username and Support PIN.

The username may be found here: https://ap.www.namecheap.com/profile/Info

You can find the Support PIN here: https://ap.www.namecheap.com/Profile/Security

We are looking forward to your reply.

------------------

Best regards,

Oleksandra Laposhko

Namecheap Concierge Representative

Ticket Details

Ticket ID: NXH-597-96141

Department: Feedback

Type: Issue

Status: Awaiting Client Response

Priority: High

 

A tehetetlenséget erősíti meg a további levelezésem. Nem törődtem bele, hogy semmit sem tehetek domain nevem visszaszerzése ügyében. Tovább bombáztam őket kérvényeimmel. Végül úgy döntöttek, hogy ügyemet továbbítják a kockázatkezelő (Risk Management Team) részlegükhöz. Ala­po­san meghányták-vetették a problémámat, majd egy hosszú levélben ők is elutasították a kérésemet. Ezzel megadták nekem a kegyelemdöfést.

 

Risk Management Team« security@namecheap.com »

levelet küldött Nekem

Hello,

Your ticket has been forwarded to Risk Management.

Per our check, the domain name kunlibrary.com expired on 9/4/2022. Here is a brief description of a standard domain life-cycle for your information:

The owner of a domain name has a non-guaranteed grace period of about 30 days after the expira­tion date to renew the domain at the regular rate. If the domain is not renewed, it is deleted from our database and placed to a 'redemption period' at the Registry. In order to re-instate a domain name in the redemption phase, there is a redemption fee in addition to a regular price (most TLDs require the additional $0.18 ICANN fee) to renew. If the domain is not re-instated in this phase, it is relea­sed to the public and becomes available approximately in 80-120 days if not auctioned off by up­stream vendors.

In addition, there is a final 5-day 'Pending Delete' phase. When a domain is in 'Pending Delete', no one is allowed to renew it and it cannot be registered as a new domain (not released to the public pool). Please note that some TLDs (mostly Country Code TLDs) have specific Registry restrictions and their life-cycle may differ. You may find more information via this link:      https://www.namecheap.com/support/knowledgebase/article.aspx/9916/2207/tlds-grace-periods ).

If you are afraid that all the listed above may take too much time and prefer to renew the domain first it can be done in the following way:

1) You will need to create a new account with Namecheap, pre-fund it with the amount required for the domain renewal ($14.16 in this case).

2) We will contact the account owner and, if we receive no objections within 24 hours, the domain will be renewed manually.

However, please mind that we will not be able to provide you with access to the domain name, to our regret.

If you agree with the above-mentioned conditions, provide us with the username of your new ac­count and Support PIN (available at https://ap.www.namecheap.com/settings/security) for verifica­tion purposes.

>>I didn't register the kunlibrary.con domain, the hosting provider did.

Unfortunately, we cannot assist with your request, please contact the person responsible for account management and resolve the issue with them.

If you cannot agree with the person responsible for the account, you may need to seek legal advice on how to proceed.

Please be aware that Namecheap will comply with any decision issued by a U.S. court of law. If you can provide us with a court order demonstrating your rights to this domain, we will gladly help you with your request.

Alternatively, if the domain name itself contains a trademark you/your company own, you might want to get in touch with one of the Approved Dispute Resolution Service Providers about initiating a UDRP case for the domain. The approved providers can be found at   http://www.icann.org/en/help/dndr/udrp/providers . The information about UDRP is available at     http://www.icann.org/en/udrp/udrp.htm .

Your cooperation and understanding are highly appreciated.

Hope to hear from you soon.

Best regards,

Anastasiia V.

Risk Management

Namecheap, Inc.

 

Ticket Details

Ticket ID: NXH-597-96141

Department: Risk Management

Type: Issue

Status: Awaiting Client Response

Priority: High

 

Végső kétségbeesésemben megkértem őket, hogy a kunlibrary.com domain felszabadítása után küldjenek egy e-mail értesítést nekem. Ezt a kérésemet is elutasították. Így nem maradt más választásom, mint egy új domain címre átköltöztetni a könyvtáramat. A kunlibrary.net domain címmel kezd­hetek mindent elölről. Az elmúlt 16 év alatt a Google oly sok helyre beindexelte a könyvtáramat, hogy 103 országból töltötték le a műveimet, és a napi látogatók száma elérte a 3600-at. A címváltozás miatt ezek a bejegyzések mind elvesznek, és kezdhetek mindent elölről. 16 év múlva jutok el oda, ahol most álltam.

 

Risk Management Team« security@namecheap.com »

Hello,

Thank you for getting back to us.

>>> Please send me an e-mail before the library.com domain name is fully released so that I can now register it freely?

Unfortunately, we do not provide such an option of monitoring and informing our customers once a domain name is released. Please be reminded that the domain name in question expired on 9/4/2022, thus, you may feel free to check if it is available for registration in about 48 days.

Should you have any other questions, please let us know.

Regards,

Olena S.

Risk Management

Namecheap, Inc.

 

Ticket Details

Ticket ID: NXH-597-96141

Department: Risk Management

Type: Issue

Status: Awaiting Client Response

Priority: High

 

Könyvtáram kudarcos története nem könnyű olvasmány, de tanulságul szolgál azok számára, akik ezután kívánnak honlapot létrehozni. Ha ezeket a buktatókat el akarjuk kerülni, ne bízzuk a domain címünk igénylését a tárhelyszolgáltatóra. Nyissuk meg a Namecheap Inc. honlapját, és saját nevünkre regisztráljuk a domain címünket. Webcím: https://www.namecheap.com Az éves fenntartási díjat is nekik fizessük be. Így szükség esetén akadálytalanul átvihetjük a honlapunkat egy másik szolgáltatóhoz. Az AUTH/EPP kód birtokában a titkosszolgálatok és a háttérhatalmak kevésbé tudnak ártani nekünk. Domain nevünk tulajdonjogának megszerzése a démonvilág ármánykodását is megnehezíti. Körmönfont kivitelezési módját látva nagy a valószínűsége annak, hogy ez a könyvtáramat megsemmisítő hadjárat egy démoni manipuláció volt. Akik végrehajtották ezt az akciót, azok a Sátán által tőrbe csalt, dróton rángatott bábuk voltak. Biztonságunk fokozása érdekében kérjük a tulajdonosi adatok titkosítását is. Ennek során személyi adatainkat törlik a nyilvántartásukból. Ezáltal lakóhelyünkön sem kell számítanunk zaklatásokra. A titkosítás nem túl drága. Éves előfizetési díja kevesebb, mint a domain fenntartási illeték.

[

Sajnos nem kaptam támogatást sem a magyar államfőtől, sem a fejlesztési minisztertől, sem az ame­rikai multimilliárdosoktól. Arra sem méltattak, hogy egy elutasító levelet küldjenek. Újabban úgy bánnak velem, mintha nem is léteznék. Teljes mértékben negligálnak. Már azt sem vágják a fe­jemhez, hogy kuruzsló, vagy sarlatán vagyok. Most már csak egyetlen lehetőségem maradt, a külföldi kor­mányzati szervek megkeresése.

Mivel az áram- és a gáz árának nagyságrendi emelkedése, valamint az élelmiszerek árának egek­be emelkedése legnagyobb mértékben a nyugat-európai országokat sújtja, megpróbálok a német, az osztrák, a svájci, a brit, a francia és a norvég kormánytól segítséget kérni. (Ez utóbbi esetén a Nor­vég Alapból fogok támogatást igényelni. Ezt az alapot az olajban gazdag Norvégia, Liechtenstein és Svájc hozta létre, mivel nem tagjai az Európai Uniónak, de kétoldali egyezmények formájában hasz­nát látják az együttműködésnek. A sok milliárd euróra rúgó összeget azonban nem az Európai Unió pénztárába fizetik be, hanem pályázati úton ítélik meg. (Mivel sok esetben nem megfelelő helyre kerültek a pénzek, odaítélésüknél beleszólási jogot igényelnek.)

A magyar kormány is kért ebből az alapból 77 milliárd forintnak megfelelő összeget, de semmit sem kaptak. A neoliberális norvég kormánynak nem tetszik a magyar kormány több évezredes erkölcsi értékeket őrző politizálása. Kifogásolták a pénzek kiutalása körüli korrupciót is. Úgy gon­doltam, hogy kérvényem eljuttatásának legegyszerűbb módja, hogy levelemet a budapesti nagykövetségüknek küldöm. (Korábbi tapasztalataim alapján a nagykövetségek mindig válaszolnak a hozzájuk intézett beadványokra.) Ezért az Ursula von der Leyennek küldött kérvényemet fordítóprogrammal lefordítottam a német mellett angol francia nyelvekre is, és augusztus 27-én e-mail postán elküldtem az Interneten elérhető címekre. (Most is mellékeltem levelem eredeti magyar változatát, hogy ha értelmezési zavar lenne, egy másik fordító programmal helyesbíteni tudják a gépi fordítást.) 

Nem volt szerencsém a nyugat-európai országok követségeivel sem. Az osztrák- a brit- és a francia nagykövetség visszaigazolta ugyan levelem átvételét, de a 6 ország közül egy sem válaszolt. Levelemet elolvasták, de a 7 találmányi leírást nem. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy honlapom statisztika fájlja semmilyen forgalomnövekedést nem észlelt ezen a téren. Minden bizonnyal ők is azt tették, mint mostanában a magyar politikusok. Egy mozdulattal a Lomtárba hajították a kérvényemet. Ők sem foglalkoznak kuruzslókkal. Ha a tudósok azt mondják, hogy nincs éter, akkor azt nem lehet munkára fogni. Aki ilyet állít, az sarlatán.

Bár sok értelmét nem láttam, tovább próbálkoztam a nyugati országokkal. Most Európán kívüli országokat, Japánt és Ausztráliát is célba vettem. Rajtuk kívül levelet küldtem még a belga-, a dán-, a holland- a svéd- és az olasz nagykövetségeknek is. Kérvényemet augusztus 31-én, e-mail postán küldtem el budapesti kirendeltségeiknek. Ezeket a leveleket nem fordítottam le nemzeti nyelvekre. Az angol változatot küldtem el, mert ma már minden politikus beszél angolul. Mivel nem fűztem túl nagy reményt az újabb próbálkozás sikeréhez, elindítottam egy újabb sorozatot. Szeptember 1-én elküldtem kérvényemet az aszálytól leginkább sújtott Spanyolországnak, Portugáliának és Görögországnak. Emellett Finnország, Írország, Luxemburg és Kanada nagykövetségének is eljuttattam a levelemet. A kanadai kérvényemmel azonban meggyűlt a bajom. Kanada budapesti nagy­követsé­gé­ről visszajött a levél ezzel a megjegyzéssel: „Message bounced by administrator.” Erre elküldtem a bécsi nagykövetségükre. Onnan is visszajött. Ott sem voltak hajlandók átvenni. Végül postai levélként küldtem el a budapesti nagykövetségnek, ajánlottan, tértivevénnyel. Na, így végre átvették. Válasz azonban tőlük sem érkezett. A 20 gazdag ország egyikét sem érdekelte a termé­szet megmentése, civilizációnk fennmaradása. Inkább éheznek, fáznak, de akkor sem kérik kuruzslók segítségét.  

[

 Miután sem az Európai Bizottság, sem a Magyar Köztársaság elnök asszonyától nem érkezett válasz, fenti kérvényemet elküldtem az új Orbán kormány kulturális és innovációs miniszterének, Csák Jánosnak. Életrajzában sok pozitív dolgot olvastam. Többek között ő vezette a Helikon Könyvkiadót. A Mol-csoport elnökségi tisztségét is betöltötte, és a Matávot is vezette. Így nem lesz idegen számára könyveim tartalma. Csák Jánost azonban egyáltalán nem érdekelte a tevékenységem. Még arra sem méltatott, hogy valamelyik titkárával egy rövid elutasító levelet küldjön nekem. Főnökéhez hasonlóan ő sem áll szóba holmi kuruzslókkal, szélhámosokkal. 

Sokáig töprengtem, hogy most mit csináljak. Miközben a szakácskönyvem frissítésével foglalkoztam eszembe jutott egy érdekes cikk. Július közepén olvastam az Index hírportálon, hogy Bill Gates megfogadta, hogy elajándékozza a teljes vagyonát. Évtizedeken át ő volt a világ leggazdagabb embere. Csak pár éve előzte meg őt Elon Musk. A milliárdos le akar kerülni a világ gazdagjainak listájáról. A Microsoft társalapítója bejelentette, hogy 20 milliárd dollárt adományoz humanitárius alapítványának. A világ negyedik leggazdagabb embere azt mondta: „kötelessége”, hogy visszaadja a társadalom­nak a forrásait.

Korábban már vagyo­na nagy részét bevitte a Bill és Melinda Gates Alapítványba, amely évente 9 milliárd dollárt adományoz közösségi célokra. (Az alapítvány jelenleg 50 milliárd dollár felett rendelkezik.) Főleg betegségek felszámolására, az oktatás és a rossz higiéniai viszonyok javítására és a klímaválság leküzdésére adnak pénzt. Az alapítvány az Egészségügyi Világszervezet legnagyobb magánadományozója. Ez adta az ötletet, hogy meg kellene próbálni tőle pénzt szerezni. Július 24-én elküldtem neki a fenti kérvényem angol nyelvű fordítását. (Miután ez gépi fordítás, a pontosítás érdekében alá másoltam a magyar nyelvű változatot is.) A postázás most nem ütközött akadályba, mert más nagy horderejű emberektől eltérően Bill Gates e-mail címe nyilvánosan elérhető.

Internetes barangolásom nyomán azt is megtudtam, hogy a 91 éves tőzsdeguru, Warren Buffet csatlakozott a Bill és Melinda Gates Alapítványhoz. Az elmúlt 15 évben 30 milliárd dollárral járult hozzá a Gates Alapítvány törekvéseihez. A Gates házaspár nagy port felvert válása után azonban úgy döntött, hogy kiszáll az alapítványukból. Ezt követően azt nyilatkozta, hogy vagyonának 99 szá­zalékát karitatív célokra fordítja. Warren Buffett 110 milliárd dollárra becsült vagyonával világ öt leggazdagabb embere közé tartozik. Hosszas keresgélés után sikerült megtalálni az e-mail címét. Néhány nap után neki is elküldtem a kérvényemet.

Miután sehonnan semmi válasz nem érkezett, továbbléptem. Felajánlottam segítségemet a két rakétagyárosnak, Jeff Bezosnak és Elon Musknak. Jeff Bezos az amazon.com internetes csomagküldő cég alapítója. Világméretűvé terebélyesedett vállalkozása olyan sikeressé vált, hogy ő lett a világ második leggazdagabb embere. Gyermekkora óta érdekli az űrkutatás, ezért a vagyonából létrehozta a Blue Origin rakétagyárat. Rakétáinak formája mosolyt fakasztott az emberek arcára, de kiderült, hogy a sajátos kiképzésnek műszaki okai vannak. Egyelőre csak néhány száz kilométer magasra lövöldözi a rakétáit, de 2024-ben már embert (egy nőt) akar felvinni a Holdra. Tervét a Lockheed Martin, a Northrop Grumman és a Draper cégekkel kooperálva kívánja végrehajtani. Vagyonából közösségi célokra is szívesen áldoz.  Nemrég azt ígérte, hogy 10 milliárd dollárt adományoz a klímaváltozás elleni küzdelemre. Van miből, mert vagyonát 150 milliárd dollárra becsülik. (Le­velem elküldése nem volt nehéz, mert Jeff Bezos e-mail címe szintén nyilvános. Páratlan szokása, hogy ő maga böngészi át a postafiókját.  

Ötleteimnek Elon Musk látná a legnagyobb hasznát. 220 milliárd dolláros vagyonával ő a világ leggazdagabb embere. Kiugró jövedelme az általa alapított Tesla autógyárból, és a Space X rakétagyárból származik. Elektromotoros járműveiben nagy hasznát látná a Tesla-konverternek. Miután az elektromos járművek árának felét a lítium akkumulátor teszi ki, autói fele annyiba kerülnének, hatótávolságuk pedig korlátlan lenne. Elon Musk rakétáival már nem a Holdra készül, hanem a Marsra. 2040-re kolóniát akar telepíteni a Marsra. A jelenlegi füstölgő rakétákkal azonban valószínűleg nem fog célba érni. A 80 éve változatlan meghajtású rakétákkal ugyanis 300 napig tart az út, és az alatt sok minden történhet. Antigravitációs hajtóművel azonban 5 perc alatt oda lehet érni. (Ehhez szükség lesz egy demate­rializáló berendezésre is az űrhajóban.) Elon Muskot jóval ne­hezebb elérni. Már a honlapját is törölte. A Space Exploration Technologies-nak pedig nincs se hon­lapja, se postacíme, se e-mail címe. Illetve biztosan van, de nincs fenn az Interneten. Csak a Tesla Inc. sajtócíme található meg. Évek óta gondjai vannak az autóival, a rakétáival, de nem teszi lehetővé, hogy segítsenek neki.   

 [

Miután évek óta nem tudok fejleszteni, pótcselekvésként táncdalokat gyűjtöttem. Július 21-én az Örökzöld slágerek három kötetét feltöltöttem a könyvtáramba. Sok értelem nem volt a frissítésnek, mert főleg az Énekesek listában több száz dalt töröltek a YouTube-ról, ami továbbra is szinte használhatatlanná teszi a művemet. A törlések túlnyomó részét a TV2 csatorna követte el, mert létrehoztak egy saját szervert, amire felrakták a Sztárban sztár és a Sztárban sztár leszek dalait. Ez sok munkát adott nekem, mert több tucat dalt át kellett linkelni az új címekre. Nagyobb baj volt viszont, hogy a korábbi versenyek dalait nem rakták fel a szerverükre. Ezért írtam a szerkesztőségüknek egy levelet, hogy jó lenne a hiányt pótolni. Ez elsősorban az ő érdekük, mert az egyes videoklipeket jól megspékelték reklámokkal, ami tetemes hasznot hoz nekik. Kérésemre egy rendkívül barátságtalan válasz érkezett:

 

kozonsegszolgalat@tv2.hu

2022. július 24.

 

Tisztelt Kun úr!

Köszönettel megkaptuk megkeresését, amellyel kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk. Az Ön által folytatott tevékenység engedély és díjköteles, amelyhez a TV2 Zrt. nem kívánja hozzájárulását adni. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az engedély nélküli közzététel jogellenes felhasználásnak minősül. Kérjük, szíveskedjen a már feltöltött tartalmak haladéktalan eltávolítása érdekében a szükséges intézkedéseket megtenni.

Üdvözlettel:

TV2 Közönségszolgálat

 

Nem értettem, hogy miért kellene nekem a dalgyűjtéshez engedélyt kérnem, és miután kellene jogdíjat fizetnem. Én nem töltöttem le a TV2 könnyűzenei műsorainak egyetlen dalát sem a számítógépemre, ezért eltávolítani sem tudom. Csupán a TV2 által közreadott webcímek segítségével felhívtam a zenekedvelők figyelmét a TV2 szerverén található táncdalokra. Ezáltal többen fogják hallgatni, így nagyobb lesz a reklámbevételük. Ez a baj? Nem tudtam, hogy a figyelemfelkeltés tilos és jogdíjköteles. Ha fel akarom hívni olvasóim figyelmét valamelyik tévécsatorna Híradójára, és megadom, hogy mely webcímen tudják visszanézni, akkor nekem ehhez engedélyt kell kérnem, és fizetnem kell utána?

[

A https://kunlibrary,net webcímen működő új könyvtáram nem árasztott el sikerélménnyel. Már egy hónapja működik, de nem volt egyetlen látogatóm sem. A Google nem vesz tudomást erről a könyvtárról. Nem indexeli be a tartalmát. Mindenkinek a régi kunlibrary.com könyvtárat ajánl­ja. Az meg nem nyílik meg. Kutatásaim során azonban felfedeztem egy szokatlan je­lenséget a régi honlapomon. Október 13-tól elkezdett működni az AWstats részletes statisztika fájl. Nem tudom ki élesztette fel, és hogyan. Nagy meglepetés volt, hogy az elmúlt egy hét alatt 143-an töltöttek le róla több mint 200 fájlt. Azért sem értettem hogyan csinálták, mert sokszor olyan szokatlan címeken történt a letöltés, mint /ads.txt, vagy /test/ vagy /.env, illetve /Backup/

Küszködésüket lát­va úgy gondoltam, hogy feltöltök egy felhívást a tárhelyemre, amelyben köz­löm az olvasóimmal az új könyvtáram webcímét. Ez sem sikerült. A web-server FTP fiókjába bejutva láttam, hogy a feltöltés is le van tiltva. Megkértem a websupport informatikusát, hogy próbálja kinyitni. Azt írta, hogy nem megy. A DotRoll ragadozó, mindenkin átgázoló vezetője már nem csak a letöltést tiltotta meg azzal, hogy lekapcsolta a honalapomat az Internetről, hanem már a feltöltést is lehetetlenné tette. Ezzel teljesen kinyírta, használhatatlanná tette a korábbi könyv­táramat.

Így már csak az új könyvtáramat tudom frissíteni. Október 17-én miután kiegészítettem az Ezo­terikus Világ levelezési rovatát a későbbi fejleményekkel, gondoltam felfrissítem ezt a dokumen­tu­mot. Melléraktam a Visszautasított újságcikkek mappa és a Sajtteszt kiegé­szített változatát. A tár­he­lyemre bejutva döbbenten láttam, hogy megfertőzték az új könyvtá­ramat. Az Ezoterikus vi­lág  képalbum látszólag betöltődött, de nem jelent meg a tárhelyemen. Ezt üzente az FTP feltöl­tő: Permission denied. Sikertelen fájl átvitel. Felfedeztem két ismeretlen HTM fájlt is a tárhelyemen, melyeket nem lehetett törölni. Az egyik az esoteric.world.gb.utf8.htm, a másik az esoteric.world.­gb.1250.htm volt. Ezt üzente az FTP feltöltő: Permission denied.  

Az igazi döbbenet ezután következett. Megnyitottam a könyvtáramat, hogy ellenőrizzem a többi fájl működőképességét. Ekkor közölte a böngésző, hogy: „A keresett kifejezés (kunlibrary.net) egyet­len dokumentumban sem található meg.” Ezt a könyvtáramat is megsemmisítették a hackerek. Mind­ezek tetejébe második könyvtáram elpusztításának napján, három hónapos késéssel megérkezett Novák Katalin köztársasági elnök elutasító levele. Azt írta, hogy beadványom nem terjed ki hivatala jogszabályban rögzített tevékenységére. Ezek szerint nem feladata a természet megmentése, a drasz­tikus élelmiszer- és energiaárakból eredő éhhalál és fagyhalál elkerülése.

 

 

 SÁNDOR-PALOTA

BUDAPEST

                                                                                                                                               Iktatószám: KEH/04337-002/2022

Kun Ákos

 

Tárgy: Válaszlevél saját találmányaival kapcsolatos programjavaslatokkal megkeresésre

 

TISZTELT KUN ÁKOS!

Novák Katalin köztársasági elnök asszony nevében köszönöm, hogy saját találmányait röviden ismertette, és elnök asszony figyelmébe ajánlotta.

Sajnálattal tájékoztatom arról, hogy a beadványában írt kérésére hivatalunk jogszabályban rögzített tevékenysége nem terjed ki. A köztársasági elnök feladat- és hatásköréről az Alaptörvény 9-14. cikke és más jogszabályok rendelkeznek. Köztársasági elnök asszony csak és kizárólag azokban az ügyekben jogosult eljárni, amelyeket az Alaptörvény említett szakaszai, valamint törvények nevesí­tenek.

A fentiekre tekintettel az Ön levelében bemutatott találmányoknak első körben a megfelelő tu­do­mányos fórumokon tud érvényt és elismerést szerezni.

Kérem tájékoztatásom megértő tudomásulvételét.

Budapest, 2022. október 12.

                                                             Tisztelettel:

Vicze Katalin igazgató

Elnöki Titkárság

SÁNDOR-PALOTA, 1014 BUDAPEST, SZENT GYÖRGY TÉR 1.

 

Új tárhelyem informatikusainak nehezen sikerült életképessé tenni a könyvtáramat. Több támadás is érte a honlapomat. Azt nem sikerült kideríteni, hogy ki tette, azt viszont megállapították, hogy a támadás nem külföldről érkezett. Nem ez volt az egyetlen ellenséges akció a könyvtáram ellen. Könyveim és találmányaim 24 éve vannak fenn az Interneten. Ezalatt a túlterheléses támadásoktól kezdve a statisztika fáj tönkretételéig rengeteg problémát kellett megoldani, megoldatni. Göröngyös utam végén hon­lapom tönkretételéből is ki kellett kászálódni. Ezek során rengeteg tapasztalatra tettem szert. Arra gon­dol­tam, hogy érdemes lenne ezt közreadni. Sokan szeretnének saját honlapot létrehozni, de kellő tájé­koztatás nélkül nem mernek belevágni.

Ez az útmutató a kezdők, a kevés számítástechnikai tapasztalattal rendelkezők számára lenne hasz­nos. Az eredmény egy 18 oldalas beszámoló volt, amit beszerkesztettem a Szövegszerkesztési is­meretek II. kötetének végébe. Aki szeretné elkerülni a honlapkészítéssel kapcsolatos buktatókat, olvassa el a Honlap létesítése című útmutatót. Az ott leírtakat követve gördülékennyé válik ez a folyamat, és nem szorulunk senki segítségére. A Kellékek mappában található Teendők könyvek hon­lapra küldése előtt című útmutatóból megtudhatjuk, hogy a kiszerkesztett fájlt hogyan ké­szít­hetjük fel a honlapunkra történő feltöltésre. Ezt követően készítettem egy 39 oldalas útmutatót a Hostinger tárhely­szol­gáltatóra történő feltelepülés módjáról. Ezt is beraktam a Szövegszerkesztési ismeretekbe és a Kellékek mappába.  

Már két hónapja működik az új könyvtáram, de egyetlen látogatóm sem volt. Ezért tettem egy újabb kísérletet a régi domain nevem visszaszerzésére. Most a Namecheap Inc. vezérigazgatójának, Richard Kirkendall-nak írtam. Ismertettem vele a két hónappal ezelőtti hányattatásaimat, melynek végén nem si­került visszereznem a kunlibrary.com domain címemet a cégétől. Azt gondoltam, hogy érez némi rész­vétet irántam, és megpróbál segíteni rajtam. Tévedtem. A többi nagy hatalmú cégvezetőhöz ha­son­lóan viselkedett. El sem olvasta a levelemet. Egy laza mozdulattal kidobta a kukába. Közben a Namecheap elkezdte árulni a domain nevemet. A kikiáltási ára 485 dollár (kb. 200 000 Ft). Annak idején 5 dol­lárért regisztrálták. Nemrég az új kunlibrary.net domain név is ennyibe került. Ebben a világban min­denki nyerészkedik rajtam. Teljesen kifosztanak, kirabolnak, tetemes hasznukból egyet­len fillért sem juttatnak nekem. Manapság az a divat, hogy mindenkiből kitépnek, amit csak lehet, aztán odébb rúg­ják.

Kálváriám ezzel nem ért véget. Csúcspontja december elején következett be. A Namecheap-al folytatott huzavona vége az lett, hogy a magára hagyott domain neveket 90 napig parkoltatják, és utána meg lehet vásárolni. Miután december elején lejárt a 3 hónap, naponta ellenőriztem, hogy mikor válik szabaddá. Továbbra is foglalt maradt. Erre megnyitottam a WHOIS domainkeresőt, hogy megtudjam mi történt. Nem sokra mentem vele. A közel kétoldalas kimutatásban minden benne volt, csak a lényeg hiányzott belőle, a domain nevem jelenlegi birtokosának neve és e-mail címe. Néhány éve a domain nevek tulajdonosa, az amerikai ICANN megtiltotta, hogy személyes adatokat tegye­nek közre.

Csupán annyi derült ki a kimutatásból, hogy október 13-án eladták, feltehetően egy neppernek. Jól átvert engem a domain nevek kiosztója a Namecheap. Gondolták, miért adják oda nekem néhány dollárért, amikor árverésre bocsáthatják. Az árverést nem ők intézik, hanem a velük szövetkező SEDO domain kereskedő cég. Na, most mit csináljak? Nem volt más lehetőségem, mint felvenni velük a kapcsolatot. Úgy tettem, mintha licitálni akarnék erre a domain névre. Levelemre rögtön reagáltak. Egy hosszú űrlapot töltettek ki velem, amelyen bekérték az összes személyes adatomat. Csupán a vércsoportomat nem kérték el. Már ekkor gyanús volt a dolog, de abban reménykedtem, hogy végre elárulják a nepper nevét és e-mail címét. Aztán megbeszélem velük, hogy mi történt a domain nevem­mel, hátha jobb belátásra térnek, és nem követelnek tőlem már a licitálás kezdetén 500 dollárt. Beje­lent­kezésem után ugyanis a kikiáltási ár 485 dollárról 500 dollárra ugrott. Az alkudozás végén valószínűleg több ezer dollárt kértek volna tőlem. Eddig azonban nem jutott az ügy, mert jött egy újabb levél:

 

Dear Ákos Kun,

Your Sedo account has been marked and suspended during a security check.

To verify the authenticity of the contact address details and re-open your account, we require your assistance.

Please send us a copy of your ID (passport or driving license) and proof of your postal address (e.g. bank statement or utility bill addressed to you and dated in the last 6 months) to security@sedo.com

Please be informed it will not be possible to re-open your Sedo account without the required docu­ments.

We appreciate your understanding in this matter and thank you in advance for your support.

Best regards,

Your Sedo Team

Security & Compliance

sedo.com

 

Fordítás:

 

Kedves Kun Ákos!

Sedo fiókját megjelöltük és felfüggesztettük a biztonsági ellenőrzés során.

A kapcsolattartási cím hitelességének ellenőrzéséhez és a fiók újbóli megnyitásához az Ön se­gít­ségére van szükségünk.

Kérjük, küldje el nekünk személyi igazolványának (útlevél vagy vezetői engedély) másolatát és pos­tai címének igazolását (pl. Bankszámlakivonat vagy közüzemi számla, amelyet Önnek címeztek és az elmúlt 6 hónapban kelteztek) security@sedo.com

Tájékoztatjuk, hogy a szükséges dokumentumok nélkül nem lehet újra megnyitni Sedo számláját.

Nagyra értékeljük megértését ebben az ügyben, és előre is köszönjük a támogatását.

Üdvözlettel:

Az Ön Sedo csapata

Biztonság és megfelelőség

sedo.com

 

Ez a leplezetlen információgyűjtési akció nem más, mint személyiséglopás. A SEDO nem éri be az árverésen kizsarolható több ezer dollárral, hanem többet akar. Olyan személyes adatokat kér be, amelyek alkalmasak hitelek igénylésére, internetes vásárlásokra, ingatlanvásárlásra vagy egyéb tör­vénytelen célokra. Ezáltal az áldozatukat egy olyan mély gödörbe taszítják, amelyből sohasem tud kimászni. Élete végéig pereskedhet, hogy ő nem követett el semmi törvénybe ütközőt, nem hisznek neki. Az okiratokon ugyanis minden személyes adata szerepel, így utólag kideríthetetlen, hogy mi történt. A végén a szerencsétlen áldozatot börtönbe zárják, ahonnan valószínűleg sohasem jut ki. A Sedo tehát nem más, mint egy aljas bűnbanda, amely nem riad vissza semmitől, hogy minél nagyobb haszonra tegyen szert.

Mivel nem hagytam magam lépre csalni, mindmáig kideríthetetlen, hogy mi lett a kunlibrary.com domain névvel. Egy biztos, én nem fogom visszavásárolni tőlük. Akkor sem tenném ezt, ha lenne miből. Nem szövetkezek bűnözőkkel. Azért sem célszerű visszavásárolni, mert időközben a Google kereső törölte az összes találatot, ami a kunlibrary.com domainra mutatott. Más csak a hivatkozá­sokban látható ez a domain név. (Pl. más könyvtárakban.) Könyveimet, találmányi leírásaimat ugyanis sok helyre felrakták, ahol forrásként feltüntették ezt a címet. Ezekre a könyvtárakra kattintva azon­ban nem az én könyvtáram nyílik meg, hanem azoké, akik idéztek tőlem. Ha beírom a Google keresőbe a kunlibrary.com címet, egyetlen találatot sem hoz fel. (Azt írják ki, hogy: Nincs rendelkezésre álló információ ehhez az oldalhoz.) Ez a domain cím teljesen tönkre lett téve. A démoni erők elérték cél­jukat. Aljas cselszövések sorozatával kíméletlenül félreállítottak az útjukból. Most már semmi sem állja útját annak, hogy elpusztítsák a világunkat. Ötleteim megvalósítása valószínűleg lehetővé tették volna a jelenlegi energiaválság megszüntetését, a klímaösszeomlás megakadályozását, de ha nem jutnak el senkihez, akkor semmi sem fog történni.

[

Újabban a TV Híradó szinte naponta közöl részleteket Áder János podcast műsorából. A volt köztárasági elnök most egy klímavédelmi alapítvány elnöke. Ebben a minőségében is rendkívül szenvedélyesen szorgalmazza a klímaösszeomlás elkerülését. Ezt látva arra gondoltam, hogy újra felhívom figyelmét ezirányú tevékenységemre. Elküldtem neki a Novák Katalinnak küldött levelem másolatát. Két évvel ezelőtt, köztársasági elnökként azt a választ kaptam tőle, hogy megvizsgálják a honlapom tartalmát. Aztán Áder Jánosnak lejárt a mandátuma. Fő tevékenységével, a klímavé­de­lem­­­mel azonban nem hagyott fel. Létrehozta a Kék Bolygó Alapítványt, és most már teljes figyel­mét a környezet­vé­delmre fordítja. Létrehozott egy podcast csatornát is, ahol hangzatos szónok­la­tokat tart a környezetvédelem szükségességéről. A klímaösszeomlást megakadályozó tö­rek­vések támogatásának nem lehet anyagi akadálya, mert nemrég kaptak a kormánytól 5 milliárd forintot. Saját tőkéjük is jelentős, meghaladja a 2 mil­liárd forintot. Így csak tőle függ, hogy segíti-e ezeknek a fej­lesztéseknek az elkezdését.

Nem segítette. Arra sem volt hajlandó, hogy egy elutasító levelet küldjön. Két évvel ezelőtt való­színűleg egy tudóst kért fel könyveim és találmányaim elbírálására, aki tőle elvárható módon áltu­dománynak minősítette a tevékenységemet. Áder János feltehetően emlékezett erre a vizsgálati ered­ményre, és most reflexszerűen törölte a kérvényemet. Az Orbán kormány minisztereihez ha­son­lóan ő sem támogat sarlatánokat. Podcast műsoraiban továbbra is a Paks II. atomerőmű megépítését szor­galmazza, ami 3700 milliárd forintba fog kerülni. Mivel építése elkezdődött, már 120 milliárd forin­tot elköltöttek rá. 2030-ra lesz kész. Aztán lebonthatják, mert nem lesz rá szükség. Ez is sok milliárd forintba fog kerülni. A MOL pedig bejelentette, hogy jövőre 40 milliárd forintot költ kő­olaj- és föld­gázkutatásokra.

A 3700 milliárd forint egyezred részéből rekonstruálni lehetne mind a hét ezoterikus találmányt. Kárba vész az a több milliárd forint is, amit a tudósok béklyójába került politikusaink lítium akku­mulátor- és napelemgyárak létesítésére adtak a külföldi multinacionális cégeknek. Ezekre sem lesz szükség. Legújabb döntésük, hogy 200 milliárd forintot készülnek beruházni a magyarországi kő­olaj-kitermelésbe. Az elektromotorral hajtott gépjárműveknek nincs szükségük se benzinre, se dízel­olajra. Ingyenáramra annál inkább. A lakosság sem tiltakozna, ha helyben termelhetné meg az ener­giaszükségletét.  

 

Március 11-én elkészült a VoIP telefonokról írt tanulmányom. A honlap készítése című útmu­tatót is kiegészítettem, és másnap feltöltöttem őket a honlapomra. Aztán kiajánlottam őket a tár­helyszolgáltatóknak (Hostinger, Websupport) azzal, hogy hívják fel új ügyfeleik figyelmét erre az útmutatóra. Egyiknek sem kellett. A TITAN levelezőrendszer üzemeltetői sem tartottak igényt a segítségemre. A VoIP telefonok beüzemelésével és kezelésével kapcsolatos tájékoztatómat, több tucat webáruháznak elküldtem. Egyik sem köszönte meg a fáradozásomat, és nem közölte, hogy út­mutatómat eljuttatja a vevőinek.

Az Axtel gyár fejlesztőjének is írtam. Ő sem kért a segítségemből. Továbbra is tenyérnyi mé­retű használati utasításokat mellékelnek a készülékeikhez, ami csak minimális eligazítást tartal­maz. Azt is angol nyelven. Az általam írt részletes használati utasítás 17 oldalnyi, amit szerin­tük senki sem fog elolvasni. A két leírás kidolgozása 3 hónapot vett igény­be, feleslegesen. Senkinek sem kellenek. A Google sem hajlandó indexelni honlapjaim tartalmát. Az új könyvtáramat rajtam kívül senki sem nyitja meg. Én is csak azért, hogy ellenőrizzem, egyáltalán működik-e.

Az ellenőrzés során meglepő felfedezésre jutottam. Tudtam, hogy a Google keresőn kívül más internetes keresők is vannak, de ezeket nem használtam, mert a számítástechnikai folyóiratok sze­rint jelenték­telenek. Szorult helyzetemben most rákattintottam a Microsoft Bing keresőjére. Nagy meglepetés ért. A Mesterséges Intelligencia (AI) alkalmazása óta a Bing elkezdett szárnyalni. A Microsoft kereső programja ugyanis szorosan együttműködik a ChatGPT-vel. A több milliárd dollárért kifejlesztett Artificial Intelligence programja pedig már tud az új honlapomról, és elkezd­te indexelni a tartalmát. Ezen túlmenően azt is tudja, hogy mit jelent a szubotronika (subotronics) kife­jezés. A subotronics.com beírása után ezt közli: „A keresett kifejezés egyetlen dokumentumban sem található meg.”

ChatGPT több mint 1 millió felhasználót gyűjtött össze öt nappal a novemberi indulása után. Szé­leskörű használatának hírére a Google Palo Alto-i központjában megkongatták a vészha­ran­got. A cégnél állítólag „vörös riasztás” van érvényben. A vezetőség elrendelte a saját mesterséges intelli­gencia kifejlesztését. A Buzz fejlesztése azonban még sehol se tart. Több éves lemaradást nem lehet néhány nap alatt behozni. Google hirdetésekkel foglalkozó csapatának korábbi vezetője sze­rint a ChatGPT használata oda vezethet, hogy a felhasználók nem kattintanak majd a keresőben fel­buk­kanó hirdetésekre. Ez nagy veszteséget okoz a vállalatnak, amelynek tavaly csak eb­ből 208 mil­liárd dollárja származott. Ez az Alphabet teljes bevételének 81 százaléka. A hirdetési bevételek min­­den határon túli erőltetése lassan már használhatatlanná teszi a Google keresőt. Ha beírunk egy szak­ki­fe­jezést, akkor nem szakmai weblapokat ajánl figyelmünkbe, hanem szponzorált hirdetések végtelen sorát, adathalász honlapokkal megspékelve. A Bing nem ezt az utat követi. Ezért ha egy témáról gyorsan és kockázatmentesen kívánunk tájékozódni, használjuk a Micro­soft Bing keresőt. Webcím: https://www.bing.com

Visszatérve az előbbi témához elkészülte után a VoIP- és analóg telefonokról írt részletes műkö­­­dé­si és telepítési leírást a leendő vásárlók figyelmébe ajánlottam az árukereső.hu Vélemények rovatában. A több mint egy tucat készülékről írt véleményemet 27 webáruház honlapjára töltöttem fel. Ezek egyike ez volt:

 

„Az Axtel AX-200 típusú készülék kitűnően működik. A telepítésével és használatával azonban gondok lehetnek. Ezek elkerülése érdekében érdemes elolvasni a Kun Elektronikus Könyvtárban található VoIP telefonok telepítése és használata című útmutatót. Ebben több Internetes és analóg vonalas telefonról kaphatunk részletes tájékoztatót. Webcím: https://kunlibrary.net ”

 

Másnap jött az e-mail értesítés, hogy: A vélemény moderátoraink által elutasításra került. A csalásfigyelés mellett törekszünk a felhasználói szempontból vett leghasznosabb véleménye­ket megjeleníteni az oldalunkon. Nem értem mi abban a csalás, ha valaki ingyen segíteni akar a tájékozatlan vásárlóknak. A webááruházak működtetői is örültek volna ennek az ingyen reklám­nak. A böszme magyar mentalitás azonban nem engedi, hogy bárki is kiemelkedjen közülünk. A legcsekélyebb sikert sem engedélyezzük egymásnak. Nem baj, ha ebbe beleroppan az ország, mert mi ehhez vagyunk szokva. A történelmünk során a széthúzás, az egymással való acsarkodás miatt min­den háborút elveszítettünk. Továbbra is ezt tesszük, mert mi ragaszkodunk a hagyományaink­hoz. Ott rúg­juk, fojtogatjuk egymást, ahol csak tudjuk.

[

Recep Tayyip Erdoğan                                                                                                  Kun Ákos

Köztársasági elnök                                                                                                info@kunlibrary.net

bilgi@turkiye.gov.tr

 

Tisztelt Elnök Úr!

Fogadja mély részvétemet az országát sújtó borzalmas földrengés miatt. Nemzeti tragédia, hogy a földrengés következtében 56 000 ember meghalt, és 2 millióan váltak hajléktalanná. A katasztrófa­sújtotta területen tett legutóbbi látogatása során Ön azt ígérte a népének, hogy márciusban 270 ezer házat kezdenek el építeni a katasztrófasújtotta 11 tartományban. De minek? Azért, hogy a következő földrengés ezeket a házakat is romba döntse? Kockaházak helyett gyűrű alakú házakat kellene építeni. Már az elemi iskolákban is tanítják, hogy a legszilárdabb mértani idom a boltív. Ezt az ókorban a római építészek is gyakran alkalmazták. A félkör alakban egymás mellé rakott tégláknak is nagyobb a szilárdsága, mint a vasbetongerendának.

A gyűrű alakú ház minden oldalról boltívnek számít. Ezért szinte lehetetlen romba dönteni. Jól tudja ezt a hozzánk legközelebb élő Jarga civilizáció is. Ők háromszor nagyobb tömegű bolygón élnek, mint mi, ezért náluk az erős gravitáció miatt gyakori a földrengés. Ők naponta élnek át ak­kora földrengést, mint amilyen most Törökországban történt. Erre már oda sem figyelnek. Egyetlen kényelmetlenségük, hogy lakásaikban nincsenek magas szekrények, polcok. Használati eszközeiket a padlón tárolják. Így azok nem esnek le, nem törnek össze, csak ide-oda csúszkálnak. Gyű­rűs házaik a Richter-skála szerint 9-es erősségű földrengést is túlélik.

Ráadásul tűzbiztosak. Ha valahol tűz üt ki, akkor a mi kockaházainkkal ellentétben van hová menekülni. Nem kell kiugrálni az emeletek erkélyeiről. A körgyűrűn belül az egyes lakásokat körfolyosó köti össze, ezért ha valahol tűz üt ki, valamelyik szomszédos lakás lépcsőin könnyen kiszabadulhatnak az épületből. A gyűrű alakú ház további előnye, hogy minden lakást egyfor­mán éri a napsütés, elölről és hátulról is. (Nincsenek tűz­fa­lak, nincsenek vakablakok.) A fény minden irány­­ból el­áraszt­ja a helyiségeket. Nincs észa­ki vagy déli fekvésű la­kás. Az északi fekvésű laká­sok há­tulról, a déli oldalról kapnak kellő mennyiségű nap­fényt. (Így csak választás kér­dése, hogy me­lyik szoba legyen a háló, és melyik a nap­pali.)

A gyűrű alakú ház a tornádó ellen is véd. Vonulása során még a 300 km/h sebességű vihar sem ké­pes bedönteni a falát. A tornádó tölcsére is csak az épület tetejét tudja megrongálni, a házban tartóz­kodók túlélik a katasztrófát. Évtizedekkel ezelőtt ellátogattak hozzánk jargai szomszédaink, és átadták nekünk házaik tervdokumentációját. Ennek egy részlete az Ezoterikus Világ című könyvemben is megtekinthető. Cím: Kun Elektronikus Könyvtár. Web: https://kunlibrary.net Érdemes lenne ezt az építési módot megfontolni, mert semmivel sem drágább, mint tömbházakat építeni. A japánok is építenek földrengésbiztos házakat, de ezek nagyon bonyolultak és drágák. Emel­lett nem olyan szilárdak, mint a gyűrűs házak.

Üdvözlettel: Kun Ákos

E-mail: info@kunlibrary.net

 

Ezt a levelemet március 8-án megfogalmaztam, majd másnap e-mail postán elküldtem Recep Tayyip Erdoğan elnöknek, Ankarába. A biztonság kedvéért elküldtem a budapesti török nagy­kö­vet­ségnek is két e-mail címre. Az egyikről visszajött. A Mailer Daemon jelezte, hogy ez a cím nem létezik. A másik két címre azonban megérkezett. Válaszra azonban hiába vártam. A statisztika kimutatás szerint meg sem nyitották a könyvtáramat. Úgy látszik a törökök harmadszor is újra akarják építeni a városaikat.

[

Továbbra sem érkezik hozzám támogatás. Senki egyetlen fillért sem utal nekem. Most már azt sem mondhatom, hogy senki sem fizet a munkámért, mert a Sátán elintézte, hogy a munkám el se jusson az emberekhez. Az előző könyvtáramat tönkretette, a jelenlegit pedig lefojtja, agyagba döngöli. Ez ellen semmit sem tudok tenni, mert egyenlőtlen a küzdelem. Így a világ egyre mélyebb­re süllyed a mocsárba, a természet az utolsókat rúgja. Sokat tudnék tenni ennek folyamatnak a megállítása érdekében, de pénz nélkül mozdulni sem tudok. Egy laboratórium létrehozása sokba kerül, a műszereket, az alkatrészeket nem adják in­gyen. A tá­mogatás hiánya nem a szegénységnek tud­ható be, mert hatalmas vagyonok halmozódtak fel a világban. Tulajdonosaik azonban ráültek a pénzükre, és már kö­zösségi célokra sem hajlandóak ada­kozni. 45 éve pró­bálok támogatást szerezni találmányaim fejlesz­tésé­re, -gyártására, könyveim kiadá­sára, siker­te­lenül. Leg­­utóbb az amerikai milliárdosoktól próbáltam pénzt sze­rezni, de válaszra sem méltattak.

A világ leggazdagabb embere Elon Musk sem rea­­gált a levelemre, pedig neki alapvető érdeke len­ne a paradigmaváltás. A világűrt akarja meghódítani, mi­köz­ben füstölgő rakétáival még a Holdra sem jutott el. Legutóbbi próbálkozása is látványos kudarc­ba ful­ladt. Cége a SpaceX megépítette a világ legerő­sebb rakétáját. A monstrum 120 méter magas volt, és na­gyon sokba került. Többszöri halasztás után április 20-án került sor az indítására, és ahogy felemel­ke­dett a levegőbe felrobbant. Nem ez volt az első siker­telen próbálkozás. A Starship korábbi változatai már 2016-ban és 2121-ben is felrobbantak. Abban remény­ked­tem, hogy a sorozatos kudarc végre felnyit­ja Elon Musk sze­mét, és rájön arra, hogy rossz úton jár. A mel­lékelt fény­képen látható, hogy egy megle­hetősen bo­nyolult szer­kezetről van szó. Az antigra­vi­táció hajtó­mű néhány al­katrészből megépít­he­tő len­ne. Előállí­tási költ­sége az 1000 dollárt sem érné el. De ennyit sem hajlandó áldozni rá. Miközben 200 milliárd dollárt odadobott a Twitter megvásárlására, ami tizedannyit sem ér. Újabb szemléletváltásra ösztönző levelemet április 22-én küldtem el neki, ami nem volt könnyű. A SpaceX-nek ugyanis nincs se ügyfélszolgálata, se e-mail címe. Legalábbis nem nyilvános. Ezért a Tesla autógyárba küldtem két címre is. Mivel a Mailer Daemon egyik helyről sem jelezte vissza a kézbesíthetetlenséget, valószínűleg olvasták a leveleimet. Válaszra azonban most is hiába vártam.

 

Tisztelt Elon Musk!

Sajnálom, hogy a Starship űrhajója az indítás után felrobbant. Ilyen balesetekre a jövőben is számítani lehet. Ezért ideje lenne ezt a 80 éves technológiát korszerűbbre cserélni. A II. vi­lágháborúban alkalmazott V-2 rakétát nagy távolságban levő földi célpontok megsemmisítésére találták ki. Űrkutatásra nem alkalmas. Sebessége a fénysebesség egyszázadát sem éri el. Ezért a hozzánk legközelebb levő csillagot sem tudjuk vele elérni. A 4 fényévnyi távolság megtételéhez is legkevesebb 80 évre lenne szükség oda-vissza. Ezt a távolságot a földönkívüli űrhajók 5 perc alatt megteszik. Tudom, hogy Ön nem hisz a földönkívüli civilizációk létezésében, sőt az antigravitációs hajtómű létrehozását is lehetetlennek tartja, pedig ez a hajtómű rendkívül egyszerű. Előállítása a füstölgő rakéták gyár­tási költségének csupán töredéke.

Az antigravitáció hajtómű előállításának már több módja is ismert. Ezek a Kun Elektronikus Könyv­tárban találhatók, az Antigravitációs hajtóművek leírásban: Cím: https://kunlibrary.net Kérem, ol­vassa el ezt a tájékoztatót. Ezeknek a szerkezeteknek  a kifejlesztése nem kerülne sokba. Megérne egy próbát. Az antigravitációs hajtóművel szerelt űrhajó levegőben 72 000 km/h, az űrben pedig szinte végtelen sebességgel képes haladni. Étertestben (hiperűrsebességgel történő repülés) esetén sebessége 12 nagyságrenddel meghaladja a fénysebességet. Tudom, hogy ez hihetetlennek tűnik, de a tőlünk több száz, illetve több ezer fényévnyire élő földönkívüli civilizációk ily módon jutnak el hoz­zánk. Létezésükre számtalan bizonyíték létezik. Amerikában minden tizedik ember látott már földön­kívüli űrhajót, sőt kapcsolatba lépett velük. Nem valószínű, hogy ennyi szélhámos lenne az Egyesült Államokban.

Attól, hogy Ön nem hisz bennük, még létezhetnek. Ne higgyen a begyöpösödött agyú tudósoknak, hogy egyedül vagyunk az univerzumban. Csak a Tejútrendszerben 8 millió értelmes lények által lakott civilizáció él különböző bolygókon. A csillagrendszerek száma pedig szinte megszámlálhatat­lan a végtelen kiterjedésű univerzumban. Erre mondják a földönkívüliek, hogy nyüzsög az élet a világegyetemben. Jó lenne, ha változtatna az álláspontján, mert a füstölgő rakéták továbbfejlesztése zsák­utca. Több millió dollárt fog rákölteni, és sehová sem jut vele.

Üdvözlettel: Kun Ákos 

[

Az újabb kudarc nem szegte kedvemet. Miután minden délutánt a helyi könyvtárakban töltök, a bulvárlapokat is elolvasom. Nem sokra tartom ezeket a szennylapokat, mert nem érdekel, hogy ki, kivel és hányszor. Az viszont kétségtelen, hogy sok olyan disznóságra is fényt derítenek, amit a hivatalos sajtó nem ír meg. Néha hasznos cikkek is találhatók bennünk. A múltkor pl. beszámoltak a hollywoodi sztárok növekvő adakozási kedvéről. Az amerikai színészek, popénekesek több százmil­lió dolláros vagyonnal rendelkeznek, ezért jövedelmük egy részét szétosztogatják a rászorulók között. Támogatják a természeti katasztrófák áldozatait, és a környezetvédelemre sem sajnálják a pénzt. Ez adta az ötletet, hogy meg kellene próbálni tőlük támogatást szerezni. Felkutattam az Inter­neten azokat a médiasztárokat, akik legaktívabbak az adakozásban. Meglehetősen sok nevet találtam:

1. Leonardo DiCaprio, 2. Keanu Reeves, 3. Taylor Swift, 4. Jane Fonda, 5. Angelina Jolie, 6. George Clooney, 7. Emma Watson, 8. J. K. Rowling, 9. Beyoncé, 10. George Lucas, 11. Miley Cyrus, 12. Ringo Starr, 13. Tom Cruise, 14. Barbra Streisand, 15. Cristiano Ronaldo, 16. David Beckham, 17. Matt Damon, 18. Alec Baldwin, 19. Bono, 20. Jennifer Aniston, 21. Lady Gaga, 22. Oprah Winfrey, 23. Jackie Chan, 24. John Cena 

Ezt követően intenzív keresésbe kezdtem az Interneten, hogy megtaláljam a honlapjukat, az e-mail címüket. Itt már leküzdhetetlen akadályokba ütköztem. A keresést Leonardo DiCaprioval kezdtem. Először honlapjának címét próbáltam megtalálni. Nem ment. Rengeteg újságcikk foglalkozik vele és széleskörű adományozó tevékenységével, de a hivatalos honlapja sehol sem található. Az e-mail címét sem közlik sehol. A Wikipédiában végül megtaláltam weboldalát: www.leonardodicaprio.com Rákattintva ezt közölte velem a Google kereső: „A webhely nem érhető el.” Ez a cím sem él már: www.leonardodicaprio.org Több helyen olvastam, hogy ő is gyűjt adományokat. De hogyan? Ha rej­tőzködik, ha semmi elérhetősége sincs, hogyan juttatják el hozzá az adományokat? Alapítványának címét sem teszi közzé. Legújabb, 19 éves barátnőjét azonban büszkén mutogatja az Interneten.

    Ugyanez megismétlődött Keanu Reeves-el. Sehol semmilyen elérhetősége sincs az Interneten. Az újságok még azt is megírták, hogy: „Keanu Reeves-el borozgathat, aki a legtöbb pénzzel segíti a rákos gyerekeket.” De hogyan érik el? Az újságírók azt a kijelentését is idézték, hogy: „Ha megérkeznek az idegenek, Keanu Reeves szívesen lenne az első ember, aki beszél velük.” De hogy fognak kapcsolatba lépni vele? Taylor Swiftnek viszont két e-mail címe is megtalálható az Interneten. Igaz, egyik sem az övé. Az első a lemezkiadójáé: communications@umusic.com a másik a menedzseréé: info@13management.com Mindkét címre elküldtem a levelemet, melyben arra kértem, hogy olvassa el könyvtáram hét találmányi leírását, és szervezzen gyűjtést a fejlesztés beindítása érdekében.

A harcos környezetvédő Jane Fonda e-mail címe azonban sehol sem található. Honlapja ugyan van: www.janefonda.com de ezt a Google kereső nem hajlandó megnyitni, biztonsági problémákra hivatkozva. Angelina Jolie-ról azt lehetett megtudni, hogy férjével létrehozott egy jótékonysági alapítványt. A Jolie Pitt Foundation címe azonban sehol sem található. Ügynökének címét viszont sikerült megtalálni: angelinajolie@studiofanmail.com Remélhetőleg továbbítani fogják a levelemet. George Clooney a feleségével létrehozta a Clooney Foundation for Justice alapítványt. Ezen a hon­lapon azonban nem lehet velük kapcsolatba lépni vele. Csak az adományozók e-mail címét kérik be. A sajátjukat nem adják ki. Más elérhetőségük nincs. A korábbi címek nem élnek. Felesége Face­book oldalán sem található e-mail cím.

Emma Watson-nak két e-mail címe is megtalálható a blogbejegyzésekben. Valószínűleg mindkettő hamis. Az egyik:  Emmawatson@mailinator.com a másik: emmawatson@citromail.hu A weboldala pedig nem érhető el. Tovább kutakodva megtaláltam a fans@emmawatson.com címet. Mivel ez és az info@emmawatson.com címek hitelesnek tűntek, ezekre küldtem el a levelemet. J. K. Rowling e-mail címét nehezen lehet megtalálni, de sikerült: info@jkrowling.com Beyoncé webolda­la elérhetetlen. E-mail címként ezt találtam: info@parkwood-ent.com Remélem a Parkwood Entertainment produkciós iroda és lemezkiadó továbbítani fogja a levelemet. George Lucas-nak nem publikus az e-mail címe. Ez a Lukas Films címe: publicrelations@lucasfilm.com Miley Cyrus-nak három e-mail címe is van: mileycyrus@mileycyrus.com és fanclub@mileycyrus.com és admin@mileycyrus.com

Ringo Starr-ról ez található az Interneten: „Ringo Starr banned fans from writing to him.” A Beatles együttes e-mail címe is elérhetetlen. (Úgy látszik túl sok a rajongó. Nem tudnak naponta több ezer rajongói levelet elolvasni.) Tom Cruise sem teszi közzé a privát címét. Csak ez található róla: contact@meetingtomcruise.com Úgy tűnik nagyon izgatja őt ez a téma, mert az újságírók szerint: „Közös filmes projekten dolgozik Tom Cruise és Elon Musk.” Lehet, hogy ő fogja rávenni Elon Musk-ot, hogy ne legyen olyan csökönyös, és próbáljon már kilépni a világűrbe.

Barbra Streisand e-mail címe nem publikus. A Streisand Foundation elérhetetlen. Cristiano Ro­nal­do és David Beckham sem vágyik rajongói levelekre. Ezért nem közlik az e-mail címeiket. Pedig van nekik, mert az újsághírek szerint: „Feltörték David Beckham levelezését”. A hackerek megálla­pították, hogy igencsak dühösen reagált arra, amikor barátja és egyben PR tanácsadója, Simon Oli­vei­­ra azt javasolta neki, hogy utaljon át egymillió dollárt az UNICEF Shanghaiban rendezett eseményére. „Nem akarom a saját pénzemet beleölni ebbe az egészbe. Ha nem lenne ez az alapítvány, az a pénz az enyém lenne. Az én kib...ott pénzem!” Ez sokat elárul az adományozó készségéről.

Matt Damon és Bono is elérhetetlenek. Se honlapjuk, se e-mail címük nincs az Interneten. Alec Baldwin a feleségével együtt hozott létre egy honlapot. A Hilaria & Alec Baldwin Foundation Face­bookon elérhető végtelenített honlapján sok minden található, csak az e-mail címük hiányzik róla. Az örökifjú Jen­nifer Aniston azonban nem titkolja e-mail címét: jenniferaniston@studiofanmail.com Lady Gaga-nak négy e-mail címe is van. Ezek egyike: ladygaga@umgstores.com Az Oprah@oprah.com cím valódinak tűnik. Úgy tűnik a népszerű műsorvezető, Oprah Winfrey nem fél a rajongóitól.

Jackie Chan honlapján ez az e-mail cím található: enquiry@jackiechan.com Végül John Cena e-mail címe: FanServices@wwe.com Ez is egy rajongói oldal címe, ahonnan aztán vagy továbbkül­dik a levelemet, vagy nem. Leveleim postázása során feltűnt, hogy a sztárok közül többen is használják a @studiofanmail.com gyűjtőcímet. Ez az ügynökség gyűjti be a médiasztároknak küldött rajongói levele­ket. Az az ötletem támadt, hogy elküldöm nekik azoknak a színészeknek szánt levelemet, akiknek nincs e-mail címük. Ők valószínűleg nincsenek náluk regisztrálva, de feltehetően el tudják érni őket, így ha szerencsém van, továbbítják nekik a leveleimet. Végül nem tudtam kihagyni a tizenéves svéd klímaváltozási aktivistát Greta Thunberg-et sem. Gondoltam tájékoztatom őt, hogy nem annyira reménytelen a küzdelme. Van meg­oldás, de nem ártana neki egy kis hírverés. Állítólag a smalldickenergy@getalife.com e-mail címen érhető el. Ez a kislány rendkívül elszánt környezetvédő Már a svéd államot is beperelte, mert szerinte nem tesznek elég lépést a klímaválság megfékezéséért.

 

Greta Thunberg

E-mail: smalldickenergy@getalife.com

 

Kedves Gréta!

Évek óta csodálattal figyelem, hogy milyen elszánt harcosa vagy a környezetvédelemnek. Állhatatosságod valószínűleg abból fakad, hogy te már érzed, hogy ha a környezetrombolás ilyen intenzíven halad tovább, az a te korosztályodat fogja derékba törni. A mostani fiatalok életét fogják szüleik felelőtlen magatartása tönkretenni. A helyzet azonban nem olyan rossz, mert küszöbön áll a paradig­maváltás. Az általunk még nem ismert fizikai törvények felfedezése és a gyakorlat szolgálatába állítása megoldja minden problémánkat. A jövő tudománya a szubotronika kivezet bennünket ebből a kátyúból, amiben most vergődünk. Amennyiben kíváncsi vagy ennek módjára, kérlek olvasd el a Kun Elektronikus Könyvtár hét találmányi leírását. (A jobb oldalon, lent találha­tók.) Honlapom web­címe: https://kunlibrary.net

Amennyiben járhatónak találod ezt a kiutat, kérlek segíts a népszerűsítésében. Sajnos engem nem ismer senki. Fejlesztőmérnök vagyok, és nem mutatkozom a nyilvánosság előtt. Téged azonban az egész világ ismer, így ha felhívod az emberek figyelmét a paradigmaváltás szükségességére, a szu­bot­ronika lehetőségeire, elindulhatnának a fejlesztések ezen a téren. A műszerek beszerzéséhez, alkatrészek vásárlásához ugyanis pénzre van szükség. Ha sokan tudomást szereznének erről a kitörési lehetőségről, biztosan lennének közöttük olyanok, akik anyagilag is támogatnák a természet és ezáltal civilizációnk megmentését. Segítségedet előre is köszönöm.

Üdvözlettel: Kun Ákos

 

Háromnapi kutatás után április 24-én elküldtem az összes levelet. A 24 amerikai médiasztár közül azonban egy sem válaszolt az angolra fordított a levelemre, illetve el sem jutott hozzájuk a levél. A statisztika fájl szerint senki sem nyitotta meg a honlapomat, és senki sem töltött le róla semmit. Nem érdekelte őket a világ megmentése. A legfájdalmasabb a kis svéd természetvédő akti­vista, Greta Thunberg közönye volt. Tőle is csak azt kértem, hogy közölje a világgal, hogy van kiút. A paradigmaváltás és a szu­bot­ronika képes lenne kiemelni a világot a jelenlegi mo­csárból.

A kudarc oka, hogy a valódi e-mai címük helyett a produceri irodájuk címét, vagy egy rajongói weblap címét adták meg. Onnan pedig lusták voltak továbbítani a levelemet. A MEETING TOM CRUISE - THE PODCAST címről pl. ez a válasz érkezett: „The producers of this show do not ha­ve, and never have had any contact with Tom Cruise himself.” A valódinak tűnő e-mail címek sem működnek. Az Oprah@oprah.com címre küldött levéllel kapcsolatban ezt írta a Mailer Daemon: „Sajnálattal kell tájékoztatnom, hogy az üzenetét nem sikerült eljuttatni a címzetthez.” Ugyanígy járt az összes többi levél. A hollywoodi sztárok nem győznek menekülni a rajongóik elől. Ezért korábbi e-mail címüket törlik, honlapjaikat pedig megszüntetik. A Greta Thunbergnek írt levélről nem érkezett postai visszajelzés, de válasz sem. Így nem tudom, hogy ennek a levélnek mi lett a sorsa.  

 

Eme fiaskó után úgy gondoltam, a magyar médiasztároknál próbálkozom. Elsősorban olyanok­kal, akiket az egész ország ismer. Nem a celebekkel, botrányhősökkel, hanem tehetséges, értékes emberekkel. Erre legalkalmasabbnak Tóth Andi tűnt. Ő ugyan mostanában inkább polgárpukkasztó viselkedésével tűnik ki, de ez fiatal korának tudható be. Idővel neki is „benő a feje lágya”, és akkor értékes tagja lesz a társadalomnak. A tehetsége, képessége megvan ahhoz, hogy komoly szerepet ját­szon a magyar zenei életben.     

 

Kedves Andi!

Ne haragudj, hogy levelemben tegezni foglak, de koromnál fogva a nagypapád is lehetnék. Évek óta csodálattal figyelem zenei pályafutásodat. Nagy merészségre vall, hogy már 15 éves korodban ott hagytad a biztos családi fészket, és elindultál az ismeretlenbe. Tehetségedben bízva magabiztosan rajtoltál ezen a rögös pályán, és országos hírnévre tettél szert. Arról is tudomásom van, hogy jelenleg mély lelki válságban vagy, nem tudod merre menjél, mit kezdjél magaddal. Nekem lennének javaslataim, hogy mit kezdj magaddal, de lehet, hogy erre magadtól is rá fogsz jönni. Addig is segíthetnél a környezeteden, az egyre mélyebbre süllyedő világon. Miután te is hallgatsz rádiót, nézel tévét, olvasol újságot, minden bizonnyal tisztában vagy azzal, hogy klímaösszeomlás fenyegeti a világot. Ha elpusztul a természet, akkor kihalnak a növények. Ezt követően éhen pusztulnak az állatok, majd mi is éhen halunk, mert nem lesz mit enni.

Ebből a helyzetből azonban van kiút, mert küszöbön áll a paradig­maváltás. Az általunk még nem ismert fizikai törvények felfedezése és a gyakorlat szolgálatába állítása megoldja minden problémánkat. A jövő tudománya a szubotronika kivezet bennünket ebből a kátyúból, amiben most vergődünk. Amennyiben kíváncsi vagy ennek módjára, kérlek olvasd el a Kun Elektronikus Könyv­tár hét találmányi leírását. (A jobb oldalon, lent találhatók.) Honlapom web­címe: https://kunlibrary.net

Ha szeretnéd megtudni, hogy mit jelent a szubotronika szó, ne a Google- hanem a Microsoft Bing keresőt használd. Webcím: https://www.bing.com Itt elérhető a mesterséges intelligencia program is (ChatGPT). Manapság mindenki ezt nyúzza, nem véletlenül. (Az Open AI a Windows Edge böngészőjében közvetlenül is elérhető.) A ChatGPT arra a kérdésre is választ ad, hogy mit je­lent a szubotronika (angolul: subotronics) kifejezés.

Amennyiben járhatónak találod ezt a kiutat, kérlek segíts a népszerűsítésében. Sajnos engem nem ismer senki. Fejlesztőmérnök vagyok, és nem mutatkozom a nyilvánosság előtt. Téged azonban az egész ország ismer, így ha a Facebook fórumodon, vagy a veled előszeretettel foglalkozó bulvár lapok­­ban felhívod az emberek figyelmét a paradigmaváltás szükségességére, a szu­bot­ronika lehetőségeire, elindulhatnának a fejlesztések ezen a téren. A műszerek beszerzése, alkatrészek vásárlása ugyanis pénzbe kerül.

Ha sokan tudomást szereznének erről a kitörési lehetőségről, biztosan lennének közöttük olya­nok, akik anyagilag is támogatnák a természet és ezáltal civilizációnk megmentését. A kormánytól, a minisztériumoktól nem várható támogatás, mert engem kuruzslónak, sarlatánnak minősítettek, és közölték velem, hogy szélhámosoknak nem adnak pénzt. Főleg nem az adófizetők pénzét. (A politikusok a beszűkült agyú tudósokra hallgatnak, akik szerint az ezotéria áltudomány, Tesla találmányai pedig nem léteztek, a róluk szóló beszámoló városi legenda.) Így már csak a magánszemélyek, a természet fennmaradásáért aggódó kisemberek mikro támogatásában reménykedhetek. Segítségedet előre is köszönöm.

Üdvözlettel: Kun Ákos

 

Ez a próbálkozásom is kudarcba fulladt. A sok idétlenkedés, a Facebookon művelt kilométer hosszú magamutogatás lefoglalja minden idejét. Ezért nem ér rá a természet megmentésére. A levél ez esetbe is elment, mert nem kaptam értesítést a kézbesíthetetlenségéről.

[

Április 25-én egy japán magánvállalat személyzet nélküli űrhajója is kudarcot vallott. Négy hó­napig keringett a Hold körül, mire leszállt a felszínére. Hosszasan tanulmányozta égi kísérőnket, de semmi különöset nem talált rajta. A japánokat különösen a Hold túlsó, általunk nem látható felszíne érdekelte. Titkos bázist kerestek a Hold túlsó oldalán, de csalódniuk kellett. Titkos bázis valóban van a Holdon, de nem a felszínén, hanem a belsejében. A Hold üreges belsejében több civilizáció is tevékenykedik. Fő feladatuk, hogy bennünket szemmel tartsanak. 

Miután messziről semmit sem láttak, az Ispace földi irányítói úgy döntöttek, hogy a járművet táv­vezérléssel leszállítják rá. Erre a célra az Atlas krátert szemelték ki. Ezt azonban a kéreg alatt tartózkodók nem tűrték, mert feltehetően ez a bejárat a világukba. Ezért koncentrált mágneses sugárral lebénították az űrhajót. Az erős sugárnyaláb kiégette az elektronikáját, és megszakadt vele a kapcsolat. Miután irányíthatatlanná vált, a Hakuto-R lezuhant. A Hakuto M1 fedélzetén a Japán Űrügynökség (JAXA), és az Egyesült Arab Emírségek két-, valamint négykerekű kutatóroverei, a SLIM és a Rashid, a japán Niterra kísérleti szilárdtest-akkumulátora, a kanadai Canadensys Aerospace holdkamerája is odaveszett.

Ez az űrhajó is úgy járt, mint a Marsra küldött űrrakéták többsége. Mielőtt leszállhattak volna rá, a Mars belsejében tartózkodó civilizáció működésképtelenné tette őket. Ez az eset is azt bizonyítja, hogy a földönkívüli civilizációk nem vesznek bennünket komolyan. Füstölgő rakétáinkat sorra meg­semmisítik. Így akarnak rábírni bennünket arra, hogy lépjünk már előre, mert ezzel az elavult, 80 éves technológiával nem megyünk semmire. Korábban már egy indiai, valamint egy izraeli projekt is kudarcot vallott. Mindkettő landolási kísérlete a felszínbe való becsapódással végződött. A technikai váltás elősegítése érdekében az Elon Musknak megfogalmazott levelemet elküldtem az Ispace cég vezérigazgatójának, Takesi Hakamada-nak is. Az egyik hírügynökség megemlítette, hogy két ame­ri­kai magáncég, az Astrobotic és az Intuitive Machines szintén tervezi a Holdra szállást. Ne­kik is elküldtem a levelemet.

A japán levelem elküldése majdnem meghiúsult, mert a Google részletes keresőben sehol sem találtam az Ispace e-mail címét. Ezért megnyitottam a Microsoft Bing keresőjét. Itt legalább egy tucat találatot kaptam a honlapjukra, benne e-mail címekkel. A Google részletes kereső újabban tele van szponzorált hirdető- és adathalász honlapokkal. A Bing keresőben viszont csak hasznos találatok van­nak. Webcím: https://www.bing.com Egyszerre négy e-mail címre is elküldtem a levelemet. Vá­lasz azonban sehonnan sem érkezett. Ez a próbálkozásom is kudarccal végződött. A központi japán cím­ről megnyitották ugyan a könyvtáramat, de semmit sem töltöttek le. Látták, hogy tömény ezoté­ria a könyvtáram, és ők sem kérnek a kuruzslásból.

Az Astrobotic weblapját szintén nem találtam meg a Google részletes keresőben. A Bing kereső­ben viszont ez volt az első találat. Mondanom sem kell, hogy ők sem válaszoltak a levelemre. Biz­tosan megkapták, mert honlapjuk belső levelezési felületére töltöttem fel, és megköszönték, hogy felvettem velük a kapcsolatot. Az Intuitive Machines Inc. céggel ugyanez volt a helyzet. Honlapju­kat és e-mail címüket ez esetben is csak a Bing keresőben találtam meg. Ezt a levelet is kár volt elküldeni, mert ez meg visszapattant. A Mailer Daemon nem tudta továbbítani.

Az Astrobotic űrprogramjával, kapcsolatban azonban felfigyeltem egy magyar vonatkozású hírre. Egy budapesti székhelyű űrtechnológiai vállalat, Puli Space Technologies Kft. részt vesz az As­tro­­­­botic űrprogramjában. Egy kisméretű holdjáró rovert, valamint egy neutron spektrométert fejlesztettek ki a holdi vízjég felfedezéséhez. Ennek a mérőműszernek a kifejlesztéséhez 66 millió forintot kaptak a NASA-tól. Ez adta nekem az ötletet, hogy a NASA-nak is elküldjem a levelemet, leg­alább öt címre. Ezeket a leveleket átvették, de válasz tőlük sem jött.

Illetve az egyik címről érkezett egy automata levél, amely megerősítést kért, hogy ez az én e-mail címem. Megerősítettem. Másnap jött egy újabb levél, ezzel az üzenettel:

ÜDVÖZÖLJÜK A "JSC-NEWS" LEVELEZŐLISTÁN

Tegnap 17:15 « jsc-news-request@newsletters.nasa.gov »

levelet küldött Kun Ákos « info@kunlibrary.net »címre

Üdvözöljük a "jsc-news" levelezőlistán!

A listára való bejegyzéshez küldje el üzenetét a következő címre: jsc-news@newsletters.nasa.gov

Ebből kiderült, hogy szakmai válaszadásról szó sincs. A hírlevelükre akarnak felvenni. De miért kell ennek ekkora feneket keríteni. Úgy tűnik, hogy a NASA is füstölgő rakétákkal képzeli el a jövő ­űrkutatását. Elküldtem nekik is a korábbi levelemet. Természetesen nem továbbították a vezetőség­nek, hanem fel­vettek a hírlevelükre. Másnap már meg is érkezett az első hírlevél, amelyben arról tá­jékoztattak, hogy Emily Nelson lett a NASA új repülési főigazgatója. Nosza elküldtem neki is a ko­rábbi levele­met. Természetesen ezt sem továbbították. A Mailer Daemon azt a tájékoztatást adta, hogy levele­met visszatartják: „Ez Addig tart, amíg a lista moderátora jóváhagyásra át nem tekinti. Az üzenetet azért tartjuk vissza, mert: Az üzenet nem listatagtól származik. Az üzenet vagy felkerül a listára, vagy Ön értesítést kap a moderátor döntéséről.”

Ugyanez a helyzet az Astrobotic céggel. Ők sem válaszoltak a levelemre, hanem felvettek a hír­levelükre. Tőlük is megérkezett az első hírlevél. Május 3-án nekik is elküldtem az első levelemet még egyszer. Velük már nem volt szerencsém. A Mailer Daemon ezt írta vissza: „Sajnálattal kell tá­jékoztatnom, hogy az üzenetet nem sikerült eljuttatni a címzetthez. Mellékelve alul. További segít­ségét forduljon a postafiók karbantartójához.” Úgy látszik az Astrobotic hírlevél szervere nem fogad válaszleveleket. Mérgemben le akartam iratkozni a hírlevelükről, de nem tettem. Arra gondol­tam, hogy később érkezhetnek tőlük is fontos hírek az amerikai űrkutatásról. A japánok vi­szont arra sem érdemesítettek, hogy felvegyenek a hírlevelükre.   

[

Április 30-án a Retro Rádió délelőtti műsorában felfigyeltem egy interjúra, amit Várszegi Attila folytatott Tomán Szabinával. Az üzletasszony az RTL kereskedelmi tévécsatorna Cápák között című műsorának egyik tagja. A „cápák” jelző arra utal, hogy itt nem jótékonykodásról van szó, hanem kő­kemény üzleti alkudozásról. Öt magyar multimilliomos hajlandó befektetni a hozzám hasonló szerencsétlen feltalálók vagy ötletgazdák kezdődő vállalkozásába. Ezt persze nem ingyen teszik. Esetenként a haszon 30%-át is elviszik. (Ez valóságos uzsorakamat. Kihasználják az alkotók kiszol­gál­tatottságát, és valósággal kirabolják őket.) Az interjú azzal ért véget, hogy Tomán Szabina biz­tatott mindenkit, hogy bátran jelentkezzen ebbe a műsorba, és ha a befektetők valamelyikének megtetszik az ötletük, akkor kapnak pénzt a kivitelezésre.

Nem tetszik ez az eljárás, de gondoltam kipróbálom ezt is. Velem ugyan nem sokra mennek, mert én minden ötletemet, eredményemet nyilvánosságra hozom, közkinccsé teszem. Bárki szabadon használhatja, nem kell érte fizetni. Így nincs min osztozkodni. Az általam kínált haszon a természet megmentése, ezáltal civilizációnk megmenekülése. Támogatásukkal legdrágább kincsüket, az életü­ket mentik meg. Ezt valószínűleg nem fogják belátni. Azt gondolják, hogy aki ilyet állít magáról, az biztosan szélhámos. Mindenesetre az üzletasszony két e-mail címére is elküldtem támogatáskérő levelemet. Egyikre sem válaszolt. El van foglalva a divatcégével Arra sem tudott időt szakítani, hogy megnézze, miről van szó. Ő se nyitotta meg a könyvtáramat. 

Internetes barangolásaim során ráakadtam Sir Richard Branson tevékenységére. Azt írták róla, hogy ő alapította a Virgin Group multinacionális vállalatot, amely ma már több mint 400 céget irányít. Virgin Unite Alapítványán keresztül 3 milliárd dollárt kíván költeni a globális felmelegedés csökkentésére. Na, rá van szükségem! – gondoltam. Sir Richard Branson nem bujkál a nyilvánosság elől. Céges e-mail címeit könnyen megtaláltam. Mindhárom címére elküldtem a levelemet. Kettő hamisnak bizonyult, de a harmadikra elment a levél. Válasz azonban tőle sem jött. Őt sem érdekel­te, hogy mire kérem a támogatást. A statisztika program szerint ő sem volt kíváncsi a könyv­táramra.

[

A pénzemberek közönye után egy nemzetközileg ismert klímakutatóhoz fordultam. Május 22-én a Déli krónikában hallottam egy érdekes beszámolót Ürge-Vorsatz Diána klímakutatói tevékenysé­géről. Az Interneten azt is megtudtam, hogy szakképzettsége fizikus, ezért a műszaki leírások megértése, elfogulatlan értékelése nem jelent neki gondot. Ezért neki is elküldtem támogatói kérvényemet. Most sem volt könnyű dolgom, mert nincs se honlapja, se e-mail címe. Ezért levelemet a munkahelyére, illetve egy vele szoros kapcsolatban álló tudományos intézmény címére küldtem. Másnap érkezett egy automatikus válasz, mely szerint közölte, hogy külföldön tartózko­dik, és csak május 26-án jön haza. Addig nem tud válaszolni a levelekre.

Hazaérkezése után azonban hiába vártam válaszra. Ezért június 1-én újból elküldtem a levelemet. Erre sem érkezett válasz. A statisztikai kimutatás szerint meg sem nyitotta a könyvtáramat, nem olvasta el a hét találmányi leírást. Úgy látszik Ürge-Vorsatz Diána is csak szavakban szorgalmazza a természet megmentését. Áder Jánoshoz hasonlóan ő is csak szónokolni tud. Körbejárja a világot, mindenütt veretes beszédeket tart, de nem tesz semmit a problémák leküzdése érdekében. Pontosan tudja és hangoztatja, hogy mi a baj, azt is elmondja, hogy mit kellene tenni, de a kisujját sem mozdítja a gyakorlati megvalósítás érdekében. Pedig megtehetné, mert jelenleg a Közép-Európai Egyetem (CEU) Környezettudományi és Politikai Tanszék teljes jogú professzora. Több amerikai egyetem kutatási asszisztense. Az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi testület alelnöke. Vezető szerepet tölt be az ENSZ új fejlesztési céljainak kidolgozási folyamatában. (Mindenki számára elérhető megfizethető, megbízható, fenntartható és modern energiához való hozzáférés biztosítása.) A „Közös jövőnk a klímaváltozás alatt” című magas szintű konferencia tudományos bizottságának tagja.

Ezen túlmenően vezető szerepet játszott a Nobel-békedíjas klímaváltozással foglalkozó kormány­közi testületben. Tagja az Egyesült Nemzetek éghajlatváltozással foglalkozó tudományos szakértői csoportjának. A Delta Omega Honorary Society tagjává választották a kiemelkedő népegészségügyi szakemberek közé. A Környezetvédelmi és Erőforrások Éves Szemle szerkesztőbizottságának tagja. Az Osztrák Klíma- és Energiaalap Stratégiai Tanácsadó Testületének tagja. A Magyar Dekarboni­zációs Útiterv Energia munkacsoport tagja. Az Európai Klíma Alapítvány tanácsadó testületének tag­ja. Az Európai Kutatási Tanács testületi tagja „Környezetvédelemért” témakörben. Hozzájárul a Globális Környezetvédelmi Alap Tudományos és Műszaki Tanácsadó Testületének munkájához.

Az Európai Bizottság Versenyképességi és Innovációs Keretprogramja stratégiai tanácsadó testületének tagja. Az ENSZ Alapítvány energiahatékonysággal foglalkozó szakértői csoportjának tagja. „Az energiahatékonyság mértékének növelése” tárgykörében a G8-folyamatnak adott tanácso­­kat. Tagja az Egyesült Nemzetek éghajlatváltozással foglalkozó tudományos szakértői csoportjának. Az Egyesült Királyság Energiakutató Központja Tanácsadó Testületének tagja. Meghívást kapott az ENSZ Energiahatékonyság 21 projektjének irányítóbizottságába. Szervező és elnök volt a Média és Környezetvédelmi Konferencián 1997-ben.

Ezen túlmenően még több tucatnyi helyen tölt be vezető szerepet. (Aki kíváncsi rá ezen a hon­lapon megtalálja a teljes listát: https://people.ceu.edu/diana_urge-vorsatz ) Mint látható számta­lan fórumon hívhatta volna fel az illetékesek figyelmét az általam kínált lehetőségre, de nem tette. Több száz helyről szerezhetett volna támogatást a paradigmaváltás elindítására, de neki nem ez az érdeke. Számtalan tisztségét saját nimbuszának fényesítésére használja. Valójában egyáltalán nem érdekli a világ sorsa, a természet tönkremenetele. Annak ellenére sem, hogy 7 gyermeke van, és a klímaösszeomlás a jelenlegi fiatal nemzedéket fogja derékba kapni. Ők fognak leginkább szenvedni szüleik felelőtlen, önző, a környezetükkel mit sem törődő viselkedése miatt.

 

Tisztelt Ürge-Vorsatz Diána!

A Kossuth Rádió Déli krónikájában hallottam egy érdekes tudósítást az Ön klímavédelmi tevékenységéről. Magas fokú képzettsége és társadalmi pozíciója révén Ön minden részletében tisztában van azzal, hogy klímaösszeomlás fenyegeti a világot. Ha elpusztul a természet, akkor kihalnak a növények. Ezt követően éhen pusztulnak az állatok, majd mi is éhen halunk, mert nem lesz mit enni. Sajnálatos módon ezt senki sem látja be, és semmit sem tesznek a ránk leselkedő veszély elhárítása érdekében. Ebből a helyzetből azonban van kiút, mert küszöbön áll a paradigmaváltás. Az általunk még nem ismert fizikai törvények felfedezése és a gyakorlat szolgálatába állítása megoldja minden problémánkat. A jövő tudománya a szubotronika kivezet bennünket ebből a kátyúból, ami­ben most vergődünk. Amennyiben kíváncsi ennek módjára, kérem olvassa el a Kun Elektronikus Könyv­tár hét találmányi leírását. (A jobb oldalon, lent találhatók.) Honlapom webcíme: https://kunlibrary.net    

Mivel Ön szakképzett fizikus, minden bizonnyal tényszerűen képes megítélni ezeknek az ötleteknek az életképességét. Ha elolvassa a hét találmányi leírásba foglal­takat, akkor nem fog engem sarlatánnak tekinteni. Én eddig úgy tudtam, hogy fejlesztőmérnök vagyok, de eddig mindenki kuruzslónak tekintett, és válaszlevelükben közölték velem, hogy szélhámosokat nem támogatnak. Amennyiben járhatónak találja ezt a kiutat, kérem segítsen a népszerűsítésében. Sajnos engem nem ismer senki, nem mutatkozom a nyilvánosság előtt. Önt azonban az egész világ ismeri, így ha felhívná az emberek figyelmét a paradigmaváltás szükségességére, a szubotronika lehetőségei­­re, elindulhatnának a fejlesztések ezen a téren. A műszerek beszerzéséhez, alkatrészek vásárlásához ugyanis pénzre van szükség. Ha sokan tudomást szereznének erről a kitörési lehetőségről, biztosan lennének közöttük olyanok, akik anyagilag is támogatnák a természet és ezáltal civilizációnk megmentését. Segítségét előre is köszönöm.

Üdvözlettel: Kun Ákos

[

Június ­elején megcsillant a remény, hogy talán most sikerül kitörni ebből kelepcéből. Június 6-án érkezett egy levél az amerikai Astrobotic cégtől, amelyben arról értesítettek, hogy űrhajóik tápellátásá­ra ki akarnak fejlesztetni egy tápegységet a Westinghouse céggel. Ez egy mini atomreaktor lenne. Erre én felhívtam a figyelmüket arra, hogy célszerűbb lenne a Tesla-konvertert rekonstruálni. Az előzőekhez hasonlóan ezt a válaszlevelemet sem fogadta a szerverük. Szerencsére megadták a Westinghouse honlapjának címét. Ott megtaláltam az e-mail címüket. Nekik is elküldtem a levelemet, természetesen angolul. Ez szerencsére nem pattant vissza:

 

Tisztelt Westinghouse Csoport!

Kaptam egy levelet az Astrobotic csoporttól. Ebben arról értesítettek, hogy Önök mikroreaktort fejlesztenek a Föld körül keringő műholdak táplálására, illetve a Hold és a Mars felszínére történő telepítésre. Ennek a tápegységnek a fejlesztése valószínűleg sokba fog kerülni. Szerintem sokkal olcsóbb lenne a Tesla-konverter rekonstruálása. Én már belekezdtem ebbe a fejlesztésbe, de támoga­tás hiányában nem tudok továbblépni. Amennyiben érdekli Önöket ez a projekt, kérem látogassanak el a könyvtáramba. Webcím: https://kunlibrary.net A többnyire Tesla találmányait tartalma­zó leírások linkjei a jobb oldal alján találhatók.  

Üdvözlettel: Kun Ákos

E-mail: info@kunlibrary.net 

 

Válasz tőlük sem érkezett. A Westinghouse vezetőit sem érdekli holmi kuruzsló ajánlata. Pedig az amerikaiak most kiköszörülhették volna a csorbát, amit 90 évvel ezelőtt Tesla találmányával tettek. Tesla a róla elnevezett konverter mintapéldányát bevitte a helyi elektromos társasághoz, és felajánlot­ta sorozatgyártásra. Ők azonban féltették a szénerőműveikből és áramelosztó tevékenységük­ből eredő profitot, ezért kalapáccsal összezúzták az ingyenáramot szolgáltató készüléket. Ha elkezdték volna a gyártását, és világszerte történő forgalmazását, most nem lenne energiaválság, nem lenne infláció, az élelmiszerárak nem nőnének az egekig, és talán az ukrán-orosz háború sem tört volna ki.

A Tesla konverter ugyanis nem csak a fosszilis tüzelőanyagok használatát tett volna feleslegessé, hanem kőolajra és földgázra sem lenne szükség. Ennélfogva az oroszok nem tudtak volna a nyugati kőolaj- és földgázszállításokkal olyan horribilis haszonra szert tenni, ami lehetővé tette a fegyverke­zést. Mivel a Tesla-konverter megoldotta volna a gépjárművek villamosítását is, most nem lenne globális felmelegedés, és nem veszélyeztetné életünket a klímaösszeomlás. De nekünk fontosabb volt a pénzünk, mint az életünk. És ez az álláspont az elmúlt 90 év alatt sem változott. Már nyakun­kon a hurok, és mi még mindig a profittal törődünk.

 

Ekkor már az idegösszeomlás határára kerültem. Ebből az állapotból csak egy újabb reménykeltő hír rángatott ki. Ugyancsak a Kossuth Rádió Déli krónikájában hallottam, hogy júniusban a kor­mány elindítja Vállalkozó Start II. pályázatot. Állítólag az előző Start I. pályázat igen sikeresnek bizonyult. Több ezer fiatalt segítettek hozzá önálló saját vállalkozás elindításához, a 30 éven felüliek pedig a kezdőtőke segítségével önfoglalkoztatóvá váltak. A Start II. pályázatban a jelentkezők közel 5 millió forintot kapnak az induláshoz, ami elég ahhoz, hogy új cégüket bejegyezzék a cégbíróságon. Ha elindult a vállalkozás, akkor júliusban kapnak további 150 millió forintot működőképességük első évi fenntartásához, alkalmazottak felvételéhez. Alig, hogy meghirdették a pályázatot, pár nap alatt 5000-en jelentkeztek rá. Ezért a kormány az erre a célra adott keretösszeget többszörösére növelte. Ez a lehetőség engem is felvillanyozott. A pályázati feltételek elolvasása azonban hamar lehűtötte a lelkesedésemet. Azt írták, hogy csak a 18 és 64 év közötti kor­osztály jelentkezhet rá. Mi­vel én már 73 éves vagyok, elestem ettől a lehetőségtől is. A vénembereknek már nem szabad megmenteni a természetet a pusztulástól. Egy vén trotli a temetését tervezze, és ne a világ megmentését.

 

Ez a kudarc sem szegte kedvemet. „Hajlott” korom ellenére tovább dolgozom. Sőt többet dolgozom, mint huszonéves koromban. Áttekintettem a rám váró fejlesztési feladatokat, és találtam köztük egy olyat, ami minimális beruházást igényel. Az eredmények dokumentálásához azonban szükség volt egy jó minőségű digitális fényképezőgépre, amely az analóg műszerek által mutatott mérési értékeket is látható formában rögzíti. Ezen a téren nem túl nagy a választék. Az egyik lehetőség egy csúcskategóriás okostelefon használata. A jó minőségű fényképet készítő Apple iPhone 14 pro telefon ára azonban 750 ezer forint. Olcsóbban is lehet jó minőségű mobiltelefont kapni, de ez is 200 ezer forintba kerül. Ezért körülnéztem az Interneten, a digitális fényképezőgépek között. Ezek ára is elérte az 500 ezer forintot.

Aztán nagy meglepetésemre kiderült, hogy ennek az árnak az egytizedéért videokamerát lehet kapni. Egy kínai videokamerával pl. 1,5 órán át lehet videózni, 4K felbontásban. Rögtön megrendeltem az eMAG webáruháztól, akik 77 ezer forintért le is szállították. Mivel magyar nyelvű használati utasítást ők sem adtak mellé, le kellett fordítani az angol nyelvű útmutatót. Két hétig tartott, amíg a kínaiak által készített hevenyészett angol szöveget lefordítottam, átfogalmaztam és a prospektust felnagyítva újraszerkesztettem. Aztán írtam hozzá egy 10 oldalas beüzemelési és használati útmutatót, mert erről a pár oldalas prospektus semmilyen tájékoztatást sem adott. Miután sokat kínlódtam vele arra gondoltam, hogy elküldöm az eMAG-nak, hogy tegyék közzé. Másoknak ne kelljen vesződni ezzel. Ez a segítő szándékom is kudarcba fulladt.  

 

Tisztelt eMAG Csoport!

Nemrég vásároltam Önöktől egy NBD 4K Ultra videokamerát. Nagyon meg vagyok vele elégedve. A gond csak az, hogy nincs hozzá magyar nyelvű használati utasítás. Egy tenyérnyi méretű használati útmutatót kaptam hozzá, angol nyelven. Ebben olyan aprók a betűk, hogy még nagyítóval is alig lehet elolvasni. Ezért felnagyítottam A/4-es méretre, és lefordítottam magyarra. Ezt szívesen elküldeném Önöknek. Kiegészítettem egy 10 oldalas kezelési útmutatóval is, ami nagymértékben megkönnyíti a készülék használatba vételét. Ha belinkelnék ennek a kamerának a weblapjára, és fölé írnák, hogy a magyar nyelvű útmutatót innen letölthető, minden bizonnyal sokan örülnének neki. Ezért a munkáért nem kérek pénzt. Ingyen adom.

Üdvözlettel: Kun Ákos

 

Nem kellett sokáig várni a válaszra:

Kedves Kun Ákos!

Köszönjük szépen megkeresését és észrevételét.

Szeretném értesíteni, hogy az illetékes háttérosztályon lévő kollégák által, hamarosan fejlesztésre kerülnek a magyar nyelvű használati útmutatók feltöltése az eMAG-on lévő termékekhez a terméklapra, így a későbbiekben nem okoz majd ügyfeleinknek gondot a magyar nyelvű leírások beszerzése, vagy esetleges fordíttatása.

További szép napot kívánunk Önnek! :)

Üdvözlettel: Husztig-Kassai Emma

Ügyfél-kapcsolattartó

eMAG Ügyfélszolgálat

2023. augusztus 19.

 

Inkább lefordítatják egy szakfordítóval drága pénzen, hogy ne kelljen elfogadni a segítséget. Ingyen sem kell az ajándék, mert tőlem származik. Ők is úgy bánnak velem, minta esküdt ellenségük lennék. Semmi sem kell nekik, ami velem kapcsolatos.[251]

 

Külföldről is érkeznek a pofonok. Tavaly október 13-án rabolta el tőlem a kunlibrary.com domain címemet egy amerikai domain nepper. Aztán árverésre bocsátotta. A kikiáltási ár 500 dollár volt. Én akkor sem vettem volna meg, ha lett volna rá pénzem. Bűnözőkkel nem üzletelek. Erre ő is rájött, mert nem próbálkozott tovább. Nem fizette tovább a fenntartási díjat. Erre számítva felmentem a Namecheap honlapjára, hogy végre birtokba vegyem a jogos tulajdonomat. Nagy meglepetés ért. A nepper valóban lemondott róla, de a Namecheap vérszemet kapott, és most 3000 dollárért árulja a kunlibrary.com domain nevet. Annak idején 10 dollárét vettem. A többi kiterjesztés most sem drágább. A kunlibrary.co és a kunlibrary.tech címek 9,48 dollárba kerülnek. A kunlibrary.online domain névnek pedig 0,98 dollár az éves fenntartási díja.

Rajtam mindenki élősködik. 60 éve 13 éves gyerekként kezdtem el dolgozni. Felnőtt férfiakat is megszégyenítő nehéz fizikai munkát végeztem, alamizsnáért. A főiskola elvégzése után fejlesztőmérnöki fizetésem 1900 Ft volt. Ebből 500 forintot fizettem albérletre. A többiből kellett volna megélnem. 20 évnyi gyakorlat után a rendszerváltáskor engem is lapátra tettek 1,5 millió sorstársammal együtt. Ekkor 16 500 Ft volt a fizetésem. Ennek is nagy részét elvitte az albérlet. A maradék hideg vízre és száraz kenyérre sem volt elég. Közben jött a tíz találmányom, melyek a családomat tették tönkre. Minden vagyonukat, mozdítható értéküket eladtam. Mégsem volt elég a szabadalmaztatással járó díjak fizetésére. Emiatt találmányaim érvényességét megszüntették, és szabadon felhasználhatóvá tették. A tűz- és betörésvédelmi termékcsaláddal sem jártam jobban. Támogatás hiányában nem tudtam gyártásba venni őket.

Ezt követően elkezdtem könyveket írni. Már a 16-nál járok, de ebből sem származott semmi hasznom. A bennük található felvilágosító ismeretek széleskörű terjedése érdekében könyvtáramat non­profittá nyilvánítottam. Mindenki ingyen letölthetett róla bármit. Regisztráltatnia sem kell magát, sőt még cookie-kat sem küldök a számítógépére. Csak egy felhívást tettem könyveim végére, hogy aki támogatni szeretné könyveim nyomdai megjelentetését, a megadott számlaszámon megteheti. Senki sem volt rá hajlandó. 25 évvel ezelőtt létrehoztam egy számlát erre a célra. Azóta én vagyok az egyetlen befizető. Félévente befizetek 5000 forintot az UniCredit Bankba, hogy fenntartsák a számlámat, és havonta kiküldjenek egy értesítést, amelyben az áll, hogy most sem érkezett rá támogatás.

Még egy köszönőlevelet sem kaptam, hogy: „Na te marha! Köszönjük, hogy rááldoztad az életedet arra, hogy meggazdagodhassunk rajtad.” Mindenki élősködik rajtam. Mostanában az a divat, hogy mindenkiből kitépnek mindent, amit csak lehet, aztán odébb rúgják. Mikro adományokban sem reménykedhetek. Már az átlagemberek sem törődnek a világ bajaival. Sem a munkájukkal, sem a pénzükkel nem segítik civilizációnk fennmaradását. Arra várnak, hogy majd csak akad egy balek, aki a szájukba tuszkolja a sült galambot.        

Kormányzati segítségre is hiába várok, mert a miniszterek sarlatánnak, szélhámosnak minősítet­tek. Alkotó tevékenységemet tekintve 45 éve tipródok ebben a taposómalomban, és nem tudok kitörni belőle. Pedig rengeteg ötletem van, hogyan lehetne megmenteni ezt a világot a pusztulástól. A 45 évvel ezelőtt alkotott találmányaim már alkalmasak voltak arra, hogy elinduljanak a paradigmaváltást elősegítő fejlesztések. Ha környezetem ezt nem gátolta volna meg, ma már tejjel, vajjal folyó Kánaán lenne ez a világ. Az embereknek azonban nem kellett a Kánaán. Úgy döntöttek, hogy inkább szenvednek, de akkor sem fogadják el egy „kuruzsló” segítségét. Ha ezt akarják, akkor legyen így. Szenvedjenek! Lesz benne részük bőven.

Már most nyakig benne vannak a globális felmelegedés és a küszöbön álló klímaösszeomlás okoz­ta szenvedésekben. És ez csak a kezdet. Jönnek a földrengések, a vulkánkitörések, a háborúk. Akkora káosz lesz ebben a világban, amilyen még nem volt civilizációnk 11 500 éves fennállása alatt. Akinek még nem tűnt fel, elkezdődött a Bibliában is megjövendölt Apokalipszis. Ennek során siralomvölggyé válik ez a világ. A csapások végtelen sora ellen tudnánk védekezni, ha akarnánk, de mi nem akarunk. Úgy viselkedünk, mint egy eszelős. Tíz körömmel kapaszkodunk a pénzünkbe, hogy a végén vele együtt elégjünk a közelgő tűzözönben.

[

Gyakori kérdések

 

Kedves Ákos!

Köszönjük. Szabadon felhasználható a tartalom?

Üdvözlettel: XY

*

Kedves XY!

A Kun Elektronikus Könyvtár nonprofit könyvtár. Bárki, bármit letölthet róla. Semmiért sem kell fizetni. Munkájához sok sikert kívánok.

Üdvözlettel: Kun Ákos

[

Gasztronómia

 

Ez az interjú augusztus 20-án, az új kenyér ünnepén készült:

Az ősi recept szerinti sült pékáru nem versenyképes. Ha ünneprontóan hangzik is, tény: mester­séges adalékanyagok nélkül ma már a legritkább esetben sül új kenyér. A pékeket – saját állításuk szerint – a politikusok, kereskedők és a gazdasági helyzet kényszeríti „kompromisszumokra”. A vásárló csupán addig lehet elégedett a boltban kapható kenyérrel, amíg az első falatot el nem fo­gyasztja belőle. A szemre tetszetős portékáról otthon gyakran kiderül, hogy ízetlen, fel van fújva, könnyen morzsálódik, nem lehet vágni, és másnapra kiszárad. A figyelmes vevő számára még az ízletes, minőségi pékáru is riasztó lehet. Az árucímkére nézve leolvasható, hogy a kenyérben korántsem csak liszt, só és élesztő van, mint egykor, hanem jó pár E-szám mögé rejtett adalékanyag is. A sütőiparban járatlan kenyérfogyasztó erre felteheti a kérdést: nem lenne egyszerűbb és olcsóbb a hagyományos módszerekkel jó kenyeret sütni?

A szakmabeliek szerint nem. A lapunk által megkérdezett, ám nevük elhallgatását kérő pékek állítják: több oka is van annak, hogy mesterséges adalékanyagok nélkül ma már gyakorlatilag nem készül kenyér. – Régen csak liszt, élesztő és só kellett a kenyérsütéshez. Ám a forgalmazott liszt ma nem olyan minőségű, amire szükségünk lenne – panaszolja az egyik pék. Szerinte a lesilányodás oka a politika és a kereskedelem hozzáállása a kenyér árának kérdéséhez. A mindenkori kormány szociális megfontolások miatt nem nézi jó szemmel, ha drágul a kenyér. A költségtakarékos szemléletmódot a Magyarországon megtelepedett multinacionális kiskereskedelmi láncok is átvették, és vevőcsalogató fogásként állandóan akciós áron kínálják saját termékeiket – panaszolja a szakember. Innen indul az ördögi kör. A pékek nyomott áron, mindössze pár százalékos nyereséggel tudják csak eladni kenyerüket. Ezért aztán nem tudnak tisztességes árat fizetni a lisztért a molnároknak, akik ezért alacsony áron veszik meg a búzát a gazdáktól. Így a termelőnek sincs pénze arra, hogy a legjobb búzafajták vetőmagját megvegye, földjeit rendesen műtrágyázza és gyomirtózza. A nem megfelelően kezelt táblákról aztán gyenge minőségű búzát aratnak a gazdák, amiből a molnárok csak gyenge lisztet tudnak őrölni. A pékeknek tehát nem marad más választásuk, minthogy lisztjavító anyagokat használjanak.

Más pékek szerint kizárólag gazdasági okai vannak az adalékanyagok használatának. Szerintük egyszerűen nem lehet eladni a hagyományos módon készült kenyeret, mert annak ára a most megszokottnál sokkal magasabb lenne. Ezt pedig a vevők kegyeiért harcoló, nagy mennyiségben vásárló kiskereskedők egyszerűen nem fizetik meg. Van olyan pék is, aki termelékenységi okokkal indokolja az adalékanyagok használatát. A hagyományos módszerrel ugyanis 12 óráig tart a kenyérsütés. Az adalékanyagok a sütési időt 3,5 órára rövidítik. Nem nehéz kiszámolni, hogy a lisztjavító és kelésgyorsító szerek segítségével ugyanakkora ráfordítással háromszor annyi kenyér állítható elő és dobható piacra, mintha a pék az élesztővel bajlódna. Ez pedig létfontosságú a túl nagy termelői kapacitással rendelkező ágazatban tevékenykedő sütőipari vállalkozások számára.

Úgy tűnhet, a számtalan probléma ellenére a megoldás a fogyasztó számára egyszerű. Ha megteheti, megfizeti az átlagosnál drágább „igazi” kenyeret. A boltok polcain ilyen borsosabb áron kínált, minőségi termékből is van elég. Ez azonban sokszor csak a látszat. Informátoraink azt is elárulták, hogy a nagyobb bevétel reményében készített és az átlagosnál jóval drágább kenyérfélékkel is sok sütőipari vállalkozás trükközik. A közvélemény által egészségesebbnek tartott rozsos kenyérben pél­dá­ul malátával pótolják a drága rozslisztet. Ezenkívül a biokenyérként árult készítményekben hasz­nált magvakat gyakran egyáltalán nem vegyszer- és műtrágyamentes körülmények között termelik. A magyarázat egyszerű: csak a drágább kenyéren lehet keresni. Minél kisebb az előállítás költsége, annál többet. A különféle adalékanyagokból pedig – amelyek olcsóbbá teszik a kenyér előállítását – bőséges a választék. Az egyre egészségesebben táplálkozó Nyugat-Európából las­sanként kiszoruló gyártók lisztjavító anyagaikkal itt, Kelet-Európában terjeszkednek. A gazdasági kényszerben tipródó sütőipari vállalkozások pedig jó vevőnek bizonyulnak.

A fogyasztóvédők szerint a pékek nem sértik meg az előírásokat. Sohár Pálné, az Országos Élel­mezés- és Táplálkozástudományi Intézet főosztályvezetője szerint nem feltétlenül az adalékanyagok, inkább a gyenge minőségű liszt, és a kenyérsütéskor tapasztalható sietség miatt rossz a kenyér állaga és íze. A szakértő szerint bármennyire is bosszankodunk a termék minőségén, az adalékanyagok használata engedélyezett. A „felpumpált” kenyér pedig ártalmatlan az egészségre – mondja. A címkén feltüntetett E-számok részint természetes anyagok (ecetsav, tejsav, lecitinek), amelyek csak az egyértelmű és rövid megjelölés miatt kapják ezt a jelzést. Persze az E-számok némelyike valóban mesterséges élelmiszeradalékot takar, ám ezek használatát évekig tartó állatkísérlet-sorozat után engedélyezik csak – magyarázza Sohár Pálné. Emellett a fogyasztóvédelmi, állat-egészségügyi és élel­miszer-ellenőrzési hatóságok állítják: folyamatosan ellenőrzik, hogy a pékek megfelelően használják-e az adalékanyagokat.

A sütőipar tehát nyugodtan élhet a kémia adta lehetőségekkel, hiszen az uniós előírások nem tiltják a kelésgyorsítók, szerkezetjavítók, penészedésgátlók és lisztjavítók használatát. A fogyasz­tóvédők az idén még nem, korábban viszont már vizsgálták a boltokban kapható kenyérfélék minőségét. Kathi Attila, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség tájékoztatási főosztályának vezetője elmondta: ilyenkor azt vizsgálják, hogy a kenyér összetétele megfelel-e a magyar élelmiszerkönyv előírásainak. E téren nem tapasztaltak túl nagy problémákat. A pékek tehát törvényes keretek között etetnek bennünket vegyszerezett silány kenyérrel. Mindezért nem ők, hanem a gazdasági helyzet a hibás. Aki finom kenyeret akar enni, süssön magának otthon. Ez nem csak egészséges, hanem fele annyiba kerül, mint a bolti.

Népszabadság, Mihálovits András – 2004. augusztus 19. (17. oldal)

[

Isteni illat árad a pékségből. A hozzá tartozó üzletben legalább húszféle péksütemény között állok tanácstalanul, melyiket szeressem? Nézegetem a barna kenyereket is. Az egyik rozskenyér furcsán könnyűnek találtatik. Gyönyörű barna a színe, lyukacsos laza, puha. Pont olyan, mint a fehér kenyér, csak a színe barna. Ha én rozsliszttel sütök kenyeret, az nehezebb, inkább tömör, mint lyukacsos, egyáltalán nem hasonlít ehhez! A felirat szerint ez rozskenyér. És viszik, mint a cukrot, pedig igencsak drága. 10 perc alatt majdnem elfogy a rekesz tartalma. Éppen kapóra jön az eladó. „Beszélhetnék a pékkel?” – kérdem. Az eladó csodálkozva néz rám. – A pék most dolgozik, nem tud kijönni. Miről van szó? – érdeklődik. Már éppen kérdeznék valamit, amikor látja a kezemben a rozskenyeret. Úgy látszik szimpatikus vagyok neki, mert ugyan csendesen, de odaveti: „Ha rozskenyeret akar ne ezt vigye! Ez nem az, aminek látszik!” És a polcról leemel egy szemre ugyanolyan, ám tömör, nehezebb kenyeret. Később megtudtam: sok helyütt malátával színezik a fehér búzakenyeret, s a kezemben tartott rozsos kenyérnek nevezett sütödei termék soha nem látott rozslisztet.

Frank Júlia, Metro, 2004. november 19. (12. oldal)

[

Egyre gyakoribb a nagy bevásárlóközpontok területén megjelenő biosarok, biopolc, ami örvendetes jelenség, hiszen idestova 25 éve vártunk erre (a Biokultúra Egyesület alapítása óta). Ám az örömbe jócskán vegyül üröm is, mivel az esetek igen nagy százalékában a biónak kinevezett sarkokban, részlegekben vagy polcokon ott éktelenkednek a nem biotermékek is, ügyesen bekeverve a valódi biotermékek közé. Ez mindössze két esetben fordulhat elő, s egyik rosszabb, mint a másik: vagy fogalma sincs a forgalmazónak, miben rejlik egy termék biovolta, vagy szándékosan keveri a talmit a valódihoz. Miután a bio jelölésére érvényes jogszabály ad irány­mutatást, bizony nem más ez, mint szándékos fogyasztói megtévesztés, nota bene szigorúbb bírói állásfoglalás szerint akár élelmiszerhamisítás. A helyzet teljesen analóg azzal, mintha a diabetikus részleg termékei közé cukrosakat suvasztanának, vagy gluténmentes termékek közé csempésznének búzalisztes árut. Még akkor is, ha a károkozás nem említhető egy napon amazokéval. Eleddig csupán a közgondolkodásban sajnálatos módon biónak aposztrofált reformtermékek körében tapasztaltunk ilyesmit, azonban legújabban már a biofelvágottak között is büszkén virítanak ugyanannak a cégnek a nem bio- (tehát vegyszerekkel előállított) termékei. Sajnálatos, hogy sem az ellenőrző szervezetek, sem a fogyasztóvédelem nem lép fel kellő szigorral a nyilvánvaló csalás ellen. Így önvédelemre kell, hogy biztassuk kedves olvasóinkat. Ne pakoljanak kosarukba gondolkodás nélkül mindent, amit a „biokóceráj” kínál, hanem alaposan vizsgálják meg a terméket, hogy szerepel-e rajtuk az ellenőrzés igazolása: HU-ÖKO-01 vagy HU-ÖKO-02.

Frühwald Ferenc – Természetgyógyász Magazin, 2007. szeptember (81. oldal)

[

Egyes gyártók új trükköket eszelnek ki a fogyasztók manipulálására, ráadásul az EU-csatlakozás óta még gyakoribbak az átverésgyanús esetek. A próbálkozások arra irányulnak, hogy valami mást adjanak el a kedves vevőnek, mint amit az a terméknév alapján venni szeretne. No nem – mondjuk – tej helyett kakaót (bár amiből a kakaókat gyártják, abban is lenne üzleti fantázia), hanem például joghurt helyett stabilizátort és növényi zsírt, tejföl helyett tejport és zselatint, persze joghurt-, illetve tejföláron. Egy magyarországi vásárlói szokásokat vizsgáló kutatás szerint a magyar fogyasztók a sajtot, a kefirt és a joghurtot tartják a legegészségesebb élelmiszereknek (a ská­la másik végén a sza­lonna található). Hogy ez miért van így, nem tudni (a sajtot és a kefirt a gyártók alig reklámozzák), ám az bizonyos, hogy olyan meggyőződésről van szó, amelyre hatékony marketinget lehet építeni. A tejtermékek piacán ugyanakkor a végletekig kiélezett ár- és reklámverseny folyik, és itt minden forintnak, illetve minden csábos szónak sorsdöntő jelentősége lehet.

Itt vannak például a tejek, amelyekről az uniós csatlakozás előtt úgy véltük: megdrágulnak majd a belépéskor. Ehelyett érzékelhető árcsökkenés tapasztalható, főleg amiatt, hogy olcsó importtejek jelentek meg a boltok polcain. Természetesen ezeket is magyar feliratú csomagolásba öltöztetik, és a magyar fül számára szépen csengő „friss tej” névvel illetik. Csakhogy a Magyar Élelmiszerkönyv (élelmiszerkódex, amely a törvény erejével rögzíti, hogy mit minek szabad nevezni) szigorú előírásokat tartalmaz a „friss tejnek” nevezhető áruról, pontosan előírva, hogy mennyi ideig tarthat a pasztőrözés, illetve mennyi idő telhet el a fejéstől az üzletbe kerülésig. Emiatt a Magyarországon készült, az Élelmiszerkönyv reguláit betartó friss tejeknek olyan tejféleségekkel kell versenyezniük, amelyek valahol félúton vannak a friss és az ultrapasztőrözött készítmények között, jóval tovább eltarthatók, és (mivel egyszerűbben szállíthatók és tárolhatók) értelemszerűen olcsóbbak is lehetnek.

Elvileg joghurtnak sem lehet bármit nevezni, erről azonban egyes gyártók igyekeznek nem tudomást venni. A legelterjedtebb trükk, hogy a hasznos mikroorganizmusokat tartalmazó tejalapanyagok helyett utóhőkezelt (ultrapasztőrözött) tejkészítménnyel, az állati zsírt a jóval kevesebbe kerülő növényi zsírokkal helyettesítik. Akad olyan „joghurt”, amelyhez tejre gyakorlatilag nincs is szükség, csupán zselatinra, tejporra, keményítőre, vízre és egy kis növényi zsírra. Vagy vegyük a gyümölcsjoghurtokat, amelyek az Élelmiszerkönyv szerint szintén nem lehet bármiből összekotyvasztani. Az egyes gyártók a gyártmányhoz felhasznált gyümölcs mennyisége alapján hívhatják az eledelt gyümölcsösnek, gyümölcsízűnek vagy gyümölcsízesítésűnek. A gyümölcsjoghurtban tehát elvileg gyümölcsnek kell lennie – ennek dacára már több esetben előfordult, hogy német és spanyol „áljoghurtokat” nemes egyszerűséggel joghurtnak címkéztek, és joghurtként reklámoztak a tévében (amíg a jogsértő gyakorlatnak az egymilliós bírság véget nem vetett).

A magyar vásárlót jellemző tulajdonságai alapján kétféle eszközzel lehet „megfogni”: az egyik az egészségre történő hivatkozás, a másik az alacsonyabb ár. Az egészségről a tapasztalatok alapján elegendő sokat beszélni (a legtöbb vevőnek valóban fogalma sincs róla, hogy mit eszik), a másikhoz pedig az itt felsorolt praktikákon keresztül vezet az út: olcsó alapanyagból könnyű olcsó(bb) árut előállítani. A gond csupán annyi, hogy a tejtermékek fogyasztása amúgy is csökken, s a sorozatos átverésekkel – ha a fogyasztókban tudatosul, hogy a „játék a szavakkal” a bőrükre megy – sokakat le lehet szok­tatni a vásárlásról. Ahhoz, hogy a magyar tejtermelés életben maradjon, elvileg lojális vásárlókra lenne szükség. A jelenleg használatos, a fogyasztók tájékozatlanságára építő „buborékmarketing” könnyen kipukkadhat, s akkor tényleg tejben-vajban fürödhetünk, csak éppen nem lesz benne sok örömünk.

H. M. – Népszabadság, 2004. július 29. (9. oldal)

[

Hogy az ipari termékeknél létezik az „életciklus-marketing” – ami az üzleti szempontból gondosan megtervezett és kiaknázott avulás fedőneve, valószínűleg az olvasók előtt sem titok. De azzal talán tudunk újat mondani, hogy hasonló praktikák az élelmiszeriparban is működnek. Szerencsére nem arról van szó, hogy az ételek-italok szavatossági idejét mesterségesen csökkentenék (az iparági törekvések éppen az ellenkező irányba mutatnak). A jelenség ennél összetettebb, és azon alapul, hogy – mint minden terméknek – egy keksz- vagy sörféleségnek is van tervezhető életgörbéje, és azon belül az egyes szakaszokhoz korántsem azonos minőség tartozik. Az összetétel, az íz és az élvezeti érték a bevezető-felfuttató időszakban a legjobb, és az életciklus végén, a leszálló ágban a legrosszabb. Ám ezen belül a minőség, a ráfordítás, a márkaarculat és a népszerűség bonyolult összefüggéseit a tudomány teljes eszköztárának bevetésével határozzák meg.

Az élelmiszeripar multinacionális vállalatai erre szakosodott, a nagyközönség számára ismeret­len nevű és profilú cégeket bíznak meg azzal, hogy az életciklust és az ahhoz tartozó minőséget megtervezzék. Egy új márka esetében a „mézeshetek” nagyjából egy évig tartanak. Ebben az időszakban a fogyasztók megszokják az újdonságot, és a márkanevet fejben összekapcsolják egy bizonyos minőségi színvonallal. Amikor a kegyelmi időszak véget ér, és a „pletykamarketing” a fizetett reklámokkal együtt már sikeresen elültette a köztudatban, hogy magas nívójú, a prémiumigényeket is kielégítő termékről van szó, következik a második – akár egy évtizedig vagy még tovább is tartó – periódus. Ekkor a minőség (és persze a ráfordítás) már alacsonyabb szinten stabilizálódik.

A tudományos apparátus ahhoz kell, hogy megállapítsák, mennyi az a ballasztanyag (iparági szakkifejezéssel: fűrészpor), amennyit a törzsfogyasztók legalább háromnegyede még lázadozás nélkül elvisel. A különböző „fűrészportartalmú” szeleteket, nugátokat, itókákat, stb. többkörös fókuszcsoportos teszteknek vetik alá – a reakciókat pedig nemcsak kikérdezik, de videóra is veszik, figyelve az árulkodó gesztusokat. Valójában az optimális fűrészporarány megtalálásán múlik, hogy egy termék mennyi ideig marad a piacon. Az első időszakban az áru gyakran „túl jó” (legalábbis az árához képest), vagyis a gyártó akár veszíthet is minden egyes eladott darabon. De ha az életgörbe második szakaszát sikerül jól megtervezni, akkor nemcsak a kezdeti veszteség jön vissza, hanem még a nyereség is stabilizálódik.

A fentiekből adódik, hogy ugyanaz a csokoládé vagy üdítőital országonként eltérő összetételű lehet. Egy-egy ismert étel piaconként jellemzően más-más életszakaszban tart, ráadásul a fókuszcsoportoktól érkező visszajelzések is országonként különbözőek lehetnek (azaz akad hely, ahol a közönség több fűrészport is elvisel). A harmadik szakaszra, a leszálló ágra általában akkor kerül sor, amikor egy terméket ki akarnak vezetni a piacról – például azért, hogy egy másiknak helyet csináljanak. Ilyenkor a minőség szándékos lerontása akár kismértékű áremeléssel is együtt járhat, de csak a kontraszt kedvéért. A cél, hogy az új, még a mézeshetek időszakánál tartó kedvenc árban és minőségben is minél jobb színben tűnjön föl. Az egész eljárásban egyetlen ponton lehet felfedezni a fogyasztó érdekeit: a gyártók nagyon ügyelnek rá, hogy fűrészporként csak tökéletesen ártalmatlan – vagy egyenesen egészséges – anyagokat használjanak. Így aztán kivételesen az is előfordulhat, hogy a középső életszakaszban járó, ízetlen termék a valóságban egészségesebb (mármint biológiai értelemben), mint amikor még finomabb volt.

Hargitai Miklós – Népszabadság, 2011. augusztus 1. (13. oldal)

[

Dr. Duscharrek Valéria Budapesten élő, és dolgozó mikrobiológus, tartósítóipari mérnök, biokémikus és húsipari szakmérnök, az élelmiszerkémia doktora. Emellett kon­zervipari, hűtőipari és húsipari techno­lógiai s biokémiai szakértő; számos, forgalomban lévő jótékony hatású élel­miszer­termék, illetve alkalmazott tech­nológia kiötlője. Emellett régóta foglalkozik az allergia kérdésköré­vel is. Elsősorban emiatt kerestem meg, gondolván a nem is olyan távoli pollen­szezonra.

−  Nem igaz, hogy a parlagfű okozza az allergiát – szögezi le azonnal a dok­tornő –, hanem az egész hátterében a káros élelmiszerek által előidézett túlér­zékenység áll. Ez pedig először a légúti megbetegedésekben mutatkozik meg.

−  A káros élelmiszerektől hangos ma a média, botrány botrányt ér.

−  Pedig Ma­gyarországon az élelmiszerbiztonság messze magasabb szin­ten volt – egészen az EU-csatlakozá­sunkig –, mint a nyugat-európai álla­mokban. A baj az, hogy a rendszervál­tás után az élelmiszeripar tönkrement, és kvalifikálatlan emberek zöme kez­dett foglalkozni élel­miszer-feldolgo­zással. Jelenleg termékfelelősség van, tehát a korábbi, ellenőrzésen alapuló gyakorlat helyett a gyártó felel a ter­mékért. A hibás élelmiszergyártásnak kizárólag szakmai okai vannak. Az egyik botránynál, amikor egy üdítőben hasist találtak, a gyártó arra hivatko­zott, hogy a kifogásolt tartalom a meg­engedett határérték alatt van. Csak­hogy: a határértéken belüli lassú, kis dózisokban történő mérgezés máris el­vezet az allergiához. Hiszen a táp­anya­gok az anyagcserénkben sejtszin­tig lebontódnak, így a bevitt élelmi anyagok eddig a pici „vegyi konyháig” jutnak el a szervezetünkben. A megen­gedett határértéken belül bevitt Na­-ben­zo­átok, sárga és piros színezékek, adalékanyagok és a többi vegyszer anyagcsere-­de­for­mációt okoznak, felborítják az anyagcserét. Ráadásul fejlődési rendellenességet okozhat­nak.

−  Tehát egyre inkább azzá válunk, amit megeszünk?

−  Ne mondjunk nagy számot: ha ezer különböző élelmi anyagot fo­gyasztana minden ember periodiku­san, akkor nem lenne probléma az anyagcsere „eltolódása". Ám az embe­rek többsége 8-10 fajta élelmiszernél nem fogyaszt többet. Sőt, nem is ismer többet. Sokan pl. nem tudják, hogy mi a sopszkasaláta, vagy a pasztinák... Nagyon fontosak az allergia megelőzé­sében nagy szerepet játszó keserű zöldségek, gyümölcsök. A grépfrút mellett ilyen az endívia, az articsó­ka, a cikória, a lollo rosso saláta, a jégsaláta, a pitypanglevél, a csicsóka. Sokan csak a reklám­ban látott „divatételeket” eszik. Természetes, hogy a szerveze­tük hamarosan a leg­ki­sebb szag­ra, pol­lenre azonnal allergiával válaszol. Eb­ből az egyetlen kiút az élelmiszerek vál­tozatos fo­gyasztása. Fontosak a magvak és a jódozott só használata is.

−  Csakhogy hiába eszem ezerféle élelmiszert, ha fogalmam sincs, honnan származik, megehe­tem-e egyáltalán?...

−  Magyarországon az élelmiszer-fel­használás kultúrája egyenesen tragi­kus. Mondok egy példát. Az ugyan köztudott, hogy a déligyümölcsök héja rothadásgátlóval van bevonva, hiszen elég sokat utaznak, mire ideérnek. De az már nem köztudott, hogy egy banánt nem lehet biz­ton­sággal megenni, ha a lehámozás után a héjon lévő mérget a kezünkről belejuttatjuk a banán­húsba. Pedig egy rendes lemosással – tehát dörzsivel – ezt meg lehetne előzni.

−  Egymást érik az élelmiszerbot­rányok: hol a paprikáé, hol a húsé...

−  Minden permetezőszernek van élelmezés-egészségügyi várakozási ideje. Ez változó, általában 8 nap. Az­az, amíg az import paprika Magyaror­szágra ér: egy-két nap. Levámolják, terítik: még két nap. Ha én ezt a paprikát megveszem, és mosás után legalább egy napig fóliában tartom a hűtőben, vagy mint egy virágcsokrot, vizes tálban áztatva tartom – hogy a tiszta víz kioldja a méreg­anyagokat – és utána fogyasztom el, máris sokat tettem a vegyszerek kivédése érde­kében. Továbbmegyek: nekem szívügyem a húsipar, hiszen ebben dolgozom. A magyar hús­termékek elmennek tőlünk exportra, a külföldiek pedig bejönnek. Ennek egyik oka, hogy hazánkban nincs génmanipulált takarmány, az ál­latok nem fogyasztanak ilyent, tehát értéke­sebbek. Nyugat-Európában ez az árucsere mindennapi gyakorlat. Hollandiában, Dániában pél­dául a nagyon kelle­met­len mellék­ízt okozó halliszttel etetik a csirkéket, majd olcsó baromfi­ként behozzák Ma­gyarországra. A feltűnően olcsó húst nem szabad megvenni, mert biztos, hogy egy nyugati hűtőház megsemmi­sítésre ítélt készletét próbálják eladni.

−  És mi a helyzet az E-számokkal?

−  A káposztasavanyító asszony, aki 4-5 éve tudott benzoát nélkül – ami egyébként az egyik legkárosabb tartósítószer – sa­vanyítani, ma már nem tud. Az allergi­ások a következő négy számot figyel­jék: Ne vegyék meg az E210, E211, E212, E213 jelű anyagot tartalmazó élelmisze­reket[252]. Ennyit mindenki fejben tud tar­tani. Minél kevesebb Na-benzoátot (E211) fogyasztanak az emberek, an­nál kevesebb allergiás lesz. A parlagfű elleni mozgalmat inkább a Na-benzoá­tot előállító cégeknél kellene kezdeni, és rábírni őket, hogy használjanak „ember­ba­rátabb”, könnyen bomló tar­tósítószert, pl. a szalicilt...[253]

−  Miért nem használják azt?

−  A szalicil drágább. Sajnos min­den tudományos gondolatot, döntést felülbírál a gazdasági érdek.

−  Meg lehet „ úszni” a közelgő aller­giaszezont helyes táplálkozással?

−  A tavaszi zöldségekkel kiválóan meg tudjuk erősíteni az immunrend­szerünket. A friss karalá­bé, a zeller (an­nak zöldje), a spárga mind alkalmas erre. Immunstimuláns élelmiszerek, válto­zatos gyümölcsök – ezek kellő alapot biztosítanak a parlagfűallergia megelő­zésére. De még egyszer mondom: nem a parlagfű a bűnös az allergiákban.

Kocsis Noémi – Fejér megyei Hírlap – Hétvége melléklet, 2005. április 9. (6. oldal)

[

COCA-COLA is it!

−  A Cola aktív hatóanyaga a foszforsav, melynek pH-értéke 2,8.

−  Egy vasszöget négy nap alatt old fel. A foszforsav kioldja a csontokban lévő kalciumot és hozzájárul a csontritkulás kialakulásához.

−  Egy tejfogat 3 teljes nap alatt teljesen feloldott egy pohár Cola.

−  A Coca-Cola szirupot koncentrált formában szállító tartálykocsikat különösen korrodáló, veszélyes anyagokat jelző táblával kell ellátni.

−  A Cola-forgalmazók már 20 éve használják a teherautók motorterének tisztítására!

−  Az USA több államában a rendőrség baleseti helyszínelői 2 gallon (kb. 7 liter) Colát visznek magukkal, hogy a baleseteknél az úttestre folyt vért azzal távolítsák el.

−  Ha egy steaket tálba tesznek, és Colával leöntik, két nap alatt feloldódik.

−  A WC-kagyló tisztítása: öntsön bele egy dobozos Cola-t a kagylóba és hagyja ezt az igazi „csodaszert” egy óráig hatni, utána öblítse le. A kagyló maradéktalanul tiszta lesz.

−  Rozsdafoltok eltávolítása egy krómozott felületről: dörzsölje be a felületet egy Colába áztatott alumíniumfóliával.

−  Az autóakkumulátor pólusairól könnyedén eltávolíthatja a korróziót, ha egy doboz Colát ráönt. Figyelheti, ahogyan pezseg.

−  Egy berozsdásodott csavart könnyen meglazíthat, ha pár percre egy Colába áztatott rongyot tesz rá.

−  Ha kenőanyagokat akar eltávolítani egy szövetből, öntsön bele a mosógépbe a mosószer mellé egy doboz Colát, és futtassa le a programot. A doboz Cola segít a kenőanyag-maradékok eltávolításában.

−  Eltávolítja a szélvédő szennyeződéseit is.

−  Szóval, mit szeretnél inkább, egy Colát, vagy egy pohár ásványvizet?

[

Ugye emlékszünk még az erdélyi nagyasszonyokra? Ha máshonnan nem, nagy klasszikusaink regényeiből biztosan. Kiváló feleségek voltak, jól értettek a sütéshez-főzéshez, a házimunka minden csínjához-bínjához. Jelenlegi lányaink, fiatal asszonyaink viszont azt sem tudják, melyik végénél kell megfogni a fakanalat.

„A minap bementem kedvenc hentesemhez. Előttem egy fiatalasszony toporgott, láthatóan bizonytalan volt abbéli szándékában, hogy mit vegyen. Csak nézegette a kirakott húsokat, és egy teleírt cédulát vett elő. A hentes kérdésére, hogy »Mit adhatok, asszonyom?«, azt válaszolta, hogy: Pörköltnek való húst kérek.

−  Mégis, milyet?

−  Hát, pörköltet!

−  Jó lesz a lapocka?

−  Nem, pörköltet kérek! Asszonyom – mondta a hentes –, ez a legjobb pörköltnek való!

−  Én nem lapockát, hanem pörköltet kérek! – kiabálta már türelmetlenül, de határozottan.

−  Ezt hogy érti?

−  Hát, adjon olyan kis kockákat! A hentes elfordult, valószínűleg nevetőgörcsöt kapott. Végül egy kisebb lapockadarabot felkockázott, majd lemérte.

−  Ilyen drága? Akkor nem kérem! – mondta az asszony. Aztán diadalmasan körbenézett, majd sarkon fordult és távozott.”

Frank Júlia – Metro, 2004. december 03. (10. oldal)

[

Baj van, a britek nem tudnak főzni! – kongatta meg a vészharangot Jamie Oliver, a világhírű mes­terszakács, a brit kormány gyermekélelmezési tanácsadója. A kilencvenperces beszámoló alatt a népszerű tévészakácsból elhivatott nemzeti étkeztetési menedzserré avanzsált Oliver kifejtette, hogy a helyzet különösen válságos, mégpedig azért, mert míg a korábbi gazdasági visszaesések idején az emberek olcsóbb élelmiszereket vásároltak és otthon főztek, manapság addig satnyult a társadalom, hogy a gyorsételeken nevelkedett generációk nem tudnak főzni, s nem képesek egészséges ételeket az asztalra tenni. „Hihetetlenül mély egészségügyi válsággal állunk szemben” – hangsúlyozta a szak­ember, és leszögezte, hogy ez a válság társadalmi osztálytól függetlenül mindenkit sújt. Ezt a jelenséget nevezte meg az ország elhízásának fő okaként is, és e tekintetben további drámai rosszabbodást jövendölt. A kormány által az iskolai gyermekélelmezés forradalmasítására költött eddigi 650 millió fontot (210 milliárd forint) kevésnek nevezte, és a szervezéssel sem volt elégedett, mert úgy vélte, sok iskolai szakácsnő nem kapott megfelelő képzést. Szerinte a közegészség költségvetését nem promócióra kellene költeni, hanem ingyenes főzőtanfolyamokra. A híres szakács legutóbb azzal kísérletezett – emlékeztetett a BBC –, hogy főzni tanítson néhány rotherhami családot.

Metropol, 2008. november 7. (8. oldal)

 

Sajnos nálunk is ez a helyzet. De nem csak nálunk, hanem az egész nyugati világban. A jóléti államok elkényelmesedett polgárai leszoktak a konyha használatáról. Korunk lányai már egyáltalán nem tudnak főzni. Nincs is kitől megtanulniuk, mert már az anyjuk sem tud. Felnőtt két generáció, akik képtelenek gondoskodni önmagukról, családjukról. Ha elveszítik állásukat, jövedelmüket, egyszerűen éhen fognak halni. A jelenlegi világgazdasági válságban emberek milliói válnak egyik napról a másikra munkanélkülivé. A munka világából kirekedtek tragikus helyzetét fokozza, hogy nem tudnak szegényen élni. Nem ismerik azokat a túlélési technikákat, amelyek felszínen tarthatnák őket. A korábbi létbiz­ton­ság szükségtelenné tette a nehéz hely­zetekhez való alkalmazkodás elsa­játítását. Azt hittük, hogy erre már nem lesz szükségünk, ezért hagytuk feledésbe merülni nagyszüleink szegénység diktálta találékonyságának eredményeit, a természet fenntartó ereje által kínált lehetőségek kihasználási módját.

[

Az asszony alaposan elmagyarázta férjének, milyen húst vásároljon. Két kiló sovány, legalább hét-nyolc centi vastagságú marhahúst rendelt. Mondta is emberének, hogy spékelni, vagyis tűzdelni akarja a húst, ugyanis vendégeiknek igazi „Baloghné-féle” vadast ígért. A férfi precízen előadta a hentesnek a kívánságot, mire az unott képpel mutatott egy konyharuhányi húsdarabot, ami jó, ha három centi vastag volt. Ráadásul az egyik oldaláról bőven lógott a hártya, s úgy látta, némi csont és talán faggyú is volt rajta. Közölte a hentessel, ezt nem viszi el. Erre sürgött-forgott a fehérköpenyes, és a pult üvegén át egy vastag színhúst mutatott. Emberünk erre rábólintott, kifizette a „felsált”, s büszkén ment haza.

Az asszony kivette a húst a nejlonnal bélelt papírból. Első ránézésre még mosolygott is. De aztán döbbenten fedezte föl, hogy a húst félbehajtották, s a belső fele bizony iszonyatos. A szétterített vékonyka és cafrangos hús azonos volt azzal, amit először kínált a hentes a vevőnek. A feleség szidta az eladót, mint a bokrot, a fogyasztóvédelmet is emlegette, ám idő híján nem rohant sehova, hanem elkezdte tisztítani a húst. Amikor ezzel végzett, megmérte. A kifizetett darab 2 kiló 23 deka volt, amiből 87 dekát ki kellett dobni. A nő nagy nehezen szeletekre vágta a húst, majd föltette a gázra. Szerencséjére volt odahaza konzervgomba és tejföl. Mire elkészült a gombás szelet és a galuska, megérkeztek a vendégek. Igaz, ízlett nekik az étel, de azért kicsit csalódottak voltak. Hát még a házaspár...

V. Horváth Mária – Népszabadság, 2004. október 4. (11. oldal)

[

Új mozgalom ütötte fel a fejét a gasztronómiában: a lassú étel. Íme a Slow Food[254] mozgalom alapítójának ínycsiklandozó filozófiája: A lassítás nem idővesztés. Konzervszósz melegítése helyett olaj-fokhagyma-paradicsom, 5 perc alatt kész a friss tésztaöntet, és micsoda különbség a szájban, de a lélekben is!

1986-ban a gyors, egészségtelen, műanyag ízű gyorsbüfés (Fast Food) divattal szemben született meg az olaszországi Slow Food-mozgalom, amely a lassan, élvezettel fogyasztott, a helyi termékekre épülő lakmározást hirdeti. A kezdő lökést éppen egy római McDonald’s gyorsétterem megnyitása elleni tiltakozás adta. Nem véletlen, hogy a Slow Food az északnyugat-olaszországi Pie­monte tartományban, itt is a Langhe[255]-domb vidéken, Brában talált székhelyre, mivel Itáliában talán errefelé lehet a legjobban enni és inni (sajtot, húst, szarvasgombát, csokoládét és Barolo vörösbort). Jól enni pedig azt jelenti, hogy élvezzük a táplálkozást. Nemcsak bekapunk valamit, hanem frisset, finomat eszünk, felfedezzük azt, ami körülöttünk terem – egyensúlyban a természettel. Az alapító ökogasz­tronómus, Carlo Petrini[256] megérezte, hogy a világ ki van éhezve az egészséges étkezésre. Mindenütt van valami különleges, egyedi és főleg saját étel. Ez nemcsak az osztriga, hanem például egy babfajta is lehet. A felesleget termelő mezőgazdaság nem fékezte meg az éhezést, sőt népek földművelési kultúráját – a biodiverzitást – semmisítette meg.

Petrini ekképpen fogalmazta meg ars poeticáját: „Nemzetközi mozgalomra van szükségünk a mikrobák megvédéséhez, hiszen azokból készül a prosciutto[257], a szalámi és a sajt.” Az olasz termelők és éttermek azonnal a Slow Food mellé álltak „edd a hazait!” jelszóval. A mozgalom védett élelmiszereket jelölt ki: Magyarországon például a mangalicasonkát, amelyet múlt decemberben mutattak be Olaszországban. A mozgalom sikerét jelzi a minden második évben, Torinóban megrendezett Gusto[258] ízfesztivál. Itália határain túllépve ugyancsak elmondható a „lassú étel” hívőinek filozófiájaként, hogy a tökéletes lakoma: a helyi különlegességek elfogyasztása a helyi kisvendéglőben, amikor is az ételek a helyi kistermelők friss áruiból készülnek.

Minderre persze nem kell hosszú órákat szánnunk, hiszen rohanó világban élünk. Annyi realitásérzék a nemzetközi Slow Food-mozgalom vezetőibe is szorult, hogy a honlapjukon elismerik: valójában nem az asztalnál eltöltött idő mennyisége, hanem inkább az étkek minősége számít – no és az, eközben milyen kapcsolatokat alakítunk ki. Cím: http://www.slowfood.com Merthogy a lassú étel mozgalom (amely ma már a világ nyolcvan országában százezer követővel büszkélkedhet) nemcsak a has örömeiről szól. Kezdjük persze a hasnál. A „lassított” fogások ízletes és változatos összetevőkből készüljenek, amelyeket sohasem a legközelebbi szupermarketben szerezzünk be. Ott ugyanis gyorsan érő-készülő, könnyen csomagolható és szállítható termékek korlátozott választékával szoktatnak rá bennünket az egyhangúságra. Fedezzük fel a környék ételkülönlegességeit, házilag gyártott sajtjait, borait vagy süteményeit – és máris új ismerősökre tettünk szert. Egyszóval: finomat eszünk, egészségesek maradunk, és még kulturálisan is gazdagodunk.

Korántsem a főzőcskézésre korlátozódik a világszerte szorgoskodó Slow Food-aktivisták tevékenysége. Külön projekt foglalkozik például az eltűnés szélén álló termékek és ételek összegyűjtésével, amelyeket fesztiválokon és kiadványokban népszerűsítenek. Ugyanígy próbálják megvédeni a kulturális örökséghez tartozó fogadókat, kávéházakat vagy éppen termelési módokat. A jövő generációinak ízlését tanfolyamokon és ételbemutatókon igyekeznek alakítani. S hogy a minőségi élelmiszerek többe kerülnek? Ezt a lassú étel hívei sem tagadják, ám arra hivatkoznak, hogy a fogyasztói szokások rossz irányba változtak. Manapság a családok mind többet költenek ruhára, műszaki berendezésekre vagy szórakozásra – és egyre kevesebbet arra, amit megesznek.

Sárközy Júlia, Pócs Balázs – Népszabadság, 2005. január 13. (5. oldal)

[

Mind többen találnak vissza a korábbi, jól bevált táplálkozási módhoz. A junk food fogyasztása leáldozóban van. Az Amerikában divatos Clean Program hadat üzent az egészségromboló mesterséges ételeknek. Már több világsztár követője is van (pl. Demi Moore és Gwyneth Paltrow). A legfontosabb szabály: mindenféle gyorséttermi étel tilos. A kényelmi termékek (húsleveskocka és társai), a félkész ételek, a szénsavas italok szintén. Továbbá olyan élelmiszerek, melyeknek magas a cukortartalmuk, mesterséges adalékanyagokat tartalmaznak, és szegények vitaminokban, ásványanyagokban, rostokban. Fontos szabály az is, hogy csökkenteni kell a sófogyasztást. Ezért tartózkodjunk az élelmiszeripar által gyártott termékektől. Lehetőleg minden ételt, élelmiszert magunk állítsunk elő, otthon, házilag. A diéta arra buzdít, hogy főzz, ne menj étterembe, és használd a nagyi receptjeit. Nagyszüleink ugyanis még nem éltek agyonfinomított és vegyszerekkel telített ételeken. Nem is volt annyi rákos beteg köztük. Évszázadokkal ezelőtt a rák és az allergia ritka betegségnek számított. Manapság pedig minden ötödik ember allergiás, és arat a rák.

[

Volt egyszer egy dúsgazdag indiai ifjú. Ráadásul még brahmin is volt, vagyis a legelőkelőbb kasztba tartozott. Ezáltal bármit megtehetett, bárhogyan élhetett volna. Ennek ellenére önmegtartóztató életet élt. Már 26 éves volt, de még soha életében nem evett húst. Egy napon azzal lepte meg európai barátját, hogy megkóstolná egyszer azt az átkozott húst, enne egy „hullából”, mert nagyon kíváncsi az ízére; arra, hogy mitől fosztja meg magát. A barátja elvitte a legjobb angol étterembe, ahol a kíváncsi multimilliomos bekebelezett egy közepesre sütött beefsteaket. Amikor letette a kést és a villát, így szólt:

– Köszönöm, hogy idehoztál. Tudod, el sem tudtam elképzelni, hogy ilyen finom ízek léteznek a

        világon. Ennél jobbat még sohasem ettem!

És továbbra sem evett egy falat húst sem, s feltehetően nem is fog élete végéig...

[

Finnországban 20 év alatt felére csökkentették a szívkoszorú-betegségekben meghaltak számát. Ezt a dohányzás visszaszorításával, az egészséges táplálkozás és a testmozgás szorgalmazásával érték el. Ezzel szemben nálunk rohamosan növekszik a szívinfarktusban és szívtrombózisban elhunytak száma. Régen főleg a férfiakat veszélyeztette ez a betegség. Az emancipáció következtében azonban a nők ezen a téren is utolérték a férfiakat. Sokan azt hiszik, hogy rákban halnak meg a leg­többen. Az első számú halálos kór azonban nem a rák, hanem a szív betegségei. Ennek csak egyik előidézője a stressz, a hajszoltság. A fő kiváltó ok a helytelen táplálkozás. Ehhez jelentős mértékben hozzájárulnak a különféle újságok, képes folyóira­tok receptmellékletei. A természetgyógyász folyóiratok kivételével telis-tele vannak húsos ételekkel.

Az újságírók többsége ma már tisztában van a húsevés és állati zsírfogyasztás ártalmaival, mégis sorra jelentetnek olyan recepteket, amelyek valósággal gyilkolják az érrendszert, és elősegítik a vastagbélrák kialakulását. Ezt arra hivatkozva teszik, hogy olvasóik ezeket a recepteket igénylik. Az eszükbe sem jut, hogy a média feladata nem csak a szórakoztatás, a tájékoztatás; hanem a nevelés és az iránymutatás. Ha nem világosítják fel az embereket arról, hogy milyen helytelen életmódot folytatnak, az önpusztítás soha sem fog megszűnni. Magatartásukban nem kis szerepet játszik az eladási mutatók minden áron való megtartása. Ha csökken a lap példányszáma, veszélybe kerül az állásuk. Inkább pusztuljanak oktondi embertársaik, minthogy megszűnjön a munkahelyük, és utcára kerüljenek. Áldatlan tevékenységük egyik kirívó példája a Vértorta receptje, amely az egyik képes magazinunkban jelent meg:

 

1 nagy fej vöröshagymát vágjunk apróra, és 10 dg disznózsírban pirítsuk meg. Utána vágjunk kis kockákra másfél szikkadt zsemlét, és a zsírra rakva süssük aranysárgára. 25 dg fejhúst és 15 dg sza­lonnát aprítsunk kis kockákra, öntsünk rá annyi vizet, hogy ellepje, és főzzük puhára. Ezt követően a bőrével együtt daráljuk le. Adjuk hozzá a hagymát, a pirított zsemlét, 1 evőkanál majoránnát, 1 teáskanál őrölt fekete borsot, 1 teáskanál őrölt szegfűborsot, 1 mokkáskanál sót és negyed mokkáskanál borsikafüvet. Öntsünk rá 0,5 liter vért, és jól gyúrjuk össze, majd fektessük egy kizsírozott őz­gerincformába. A tetejét takarjuk le alufóliával, és közepesen meleg sütőben kezdjük el sütni. Mielőtt teljesen átsülne vegyük ki, és borítsuk ki sütőlemezre, majd erős tűzön süssük még 5-8 percig, hogy szép, ropogós legyen a teteje. Melegen, hidegen egyaránt fogyasztható. Reszelt torma, lila- és póréhagyma egyformán jól illik hozzá.

 

Ezek után csodálkozunk, hogy a külföldi turisták a magyar konyha ételeit túl fűszeresnek, zsíros­nak és egészségtelennek tartják, és mind többen választják úti célul a mediterrán államokat. Ezekben az országokban olívaolajjal főznek, és nem traktálják a vendégeket disznózsírral készített csülökpörkölttel vagy vértortával.

[

A művelt Nyugaton különleges vágóhidak működnek és virágzanak. Ezek az alapanyagot a kelet-európai országokból szerzik be, rafinált módon. Néha azonban lefülelik a szállítót, mielőtt célba érne orvul elejtett zsákmányával. Pl. több ezernyi pacsirtatetemmel. Ezeket a madarakat abban az országban ejtik el különös szeretettel, ahol egy híres zeneszerzőt a pacsirta éneke ihletett meg[259]. Mint tudjuk énekelni csak az a madár tud, akinek a csőrébe nyelvet is ragasztott a Teremtő. Mindegyikébe ragasztott, a legszebb hangja mégis a csalogánynak és a pacsirtának van. A legízletesebb nyelve pedig a pacsirtának. Erre az olasz vendéglősök jöttek rá, akik ebből az érzékeny nyelvecskéből különleges pástétomot készítenek. Egy pacsirta nyelve persze nem elég hozzá, de több ezer már igen. Emiatt ez az isteni dalnok keresett jószág, az orvvadászok tűzzel-vassal irtják őket Románia és a többi közép-kelet-európai ország csalitjaiban, mezőségein. Hogy miért nem bünteti meg a Teremtő azt a vadászt, aki pacsirtára szegezi fegyverét, azt a vendéglőst, aki pacsirtanyelvből készített pástétomot tart az étlapján, és azt az élvhajhász vendéget, akinek pacsirtanyelvből készült pástétomra fáj a foga? Mert a Teremtő keze sem ér el mindenhová.

Németh István – Családi kör, 2004. november 18. (3. oldal)

[

Zsurnalisztáink dicstelen tevékenysége ellenére mind többen vannak, akik saját és családtagjaik egészségét féltve készek átállni az új, korszerű táplálkozási módra. Az ő helyzetük sem könnyű, mert ezen a téren meglehetősen hiányosak az ismereteink. Az egészséges táplálkozást szorgalmazó szakemberek gyakran tesznek egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat. Szinte havonta változik az éppen helyesnek nyilvánított táplálkozási mód. Amit ma károsnak tartanak, arról holnap kiderül, hogy ártalmatlan; a helyesnek vált irányzatokról pedig azt halljuk, hogy többet ártottak, mint használtak. Ennek a rögös útnak a megpróbáltatásairól számol be Bangó Éva a Képes Újság 2001/19. számának 3. oldalán „Segítség, mit egyek?” címmel:

Mindig hittem a tudósoknak, szakembereknek, orvosoknak. Amikor azt mondták ne egyek sok tojást, mert magas lesz tőle a koleszterinszintem, szinte elfelejtettem, hogy milyen is egy jó tojásrántotta íze. Aztán a zsírról átértem az olajra, mert hogy az sokkal egészségesebb. Igaz, a kozmetiku­som megjegyezte, amióta a nők nem esznek zsíros kenyeret, sokkal ráncosabb a bőrük, a disznózsír­ban ugyanis rengeteg kollagén van. Nézzem csak meg a hentesek arcát, köztük ugyan nem látni egyet­len aszott képűt se. Ezen a ponton meginogtam, de győztek az orvosok. Az egészség ugye mégiscsak fontosabb, mint a szépség. A sót szinte száműztem asztalomról, a család minden lázadása ellenére. Azt olvastam valahol, hogy a só már egy csipetnyi mennyiségben is méreg. Szeretteimet pedig nyugtattam, hogy csak egy kis kitartás, hamarosan nem fog hiányozni. Így legalább érezni fogják az ételek természetes ízét, amit a só eddig nem hagyott érvényesülni.

Ezzel két legyet is ütöttem egy csapásra: egészségesebben táplálkozunk, és kevesebbet eszünk. Nincsenek nagy zabálások, soha senki nem kér repetát. Ezzel a módszerrel a böjtölésnek is áldozunk, amiről már a Biblia is azt mondta, hogy nagyon hasznos dolog. Aztán kiderült, hogy a só nélkülö­z­hetetlen a szervezet számára. Aki egyáltalán nem eszik sót, az többet árt magának, mint aki túl sokat eszik. A sejtek vízfelvételéhez, vízmegtartásához elengedhetetlen a napi legalább 4 grammnyi só. A sóhiányban szenvedőknek az agysejtjeik, az idegrendszerük sem működik helyesen.

Kávé? Isten őrizz! Barátnőimet is gyógyteákkal fogadom. Ha valaki mégis ragaszkodik egy jó erős kávéhoz, kis tejszínhabbal, esetleg csokireszelékkel a tetején, azzal a cukrászdában randevúzom. Otthon nem tartok ilyesmit, nehogy kísértésbe essek. Vége már azoknak az időknek, amikor reggel csak egy csésze kávé után voltam hajlandó magamhoz térni. Régóta nem eszünk disznóhúst, csak marhát vagy halat. Ezért ebédeltünk néha a McDonald’s ban, mert ott minden marhából készül. Készült, mert most röf-röf plakátokkal hirdetik, hogy áttértek a disznóhúsra. A kergemarhakór miatt. Igaz azóta a malacok is veszélyeztetve vannak, terjed a száj- és körömfájás, meg a sertéspestis. Így az utóbbi időben inkább a halat favorizáltam.

Csináltam egy listát ELLENSÉG és BARÁT címszó alatt. A cédulát ráragasztottam a frizsider tetejére. Amikor olvasok valamiről, hogy mit ne egyek még, ha egészséges akarok maradni, följegyzem. Már lassan az egész ajtót beborítják a jegyzeteim, mert én minden ide vonatkozó irodalmat elolvasok. Megvettem azt a bibliát is, amely száz csúcskészítményt javasol az öregedés ellen. Amikor megkapom a fizetésem, rohanok a fitotékába, s ott is hagyom majdnem az egészet. Sajnos az egészség és a fiatalság megőrzése sokba kerül. Lemondtam a fodrászról, helyette béta-karotint vásárolok. Az jól tesz a hajnak, meg a bőrnek. A kozmetikushoz se járok. Inkább Q10 vitaminra költöm az árát, az segít megőrizni a fiatalságot. Látogatom a kínai piacokat, ahol eredeti zöld teát szerzek be. A zöld tea leköti a szabad gyököket, véd a rák ellen, sőt a ráncok kialakulását is gátolja. Naná hogy azt iszom.

Állandóan képzem magam. Haladok a korral. Amikor kiderült, hogy a tojás nem is egészségtelen, visszacsempésztem az étkezésünkbe. Csak azt nem tudom, mennyit ehetünk belőle. Mert a brit kormány csupán heti egy tojás elfogyasztását tartja tanácsosnak. A brit szívgyógyászok társasága heti négyet. Az Egészségügyi Világszervezet heti tízet. Most meg itt van a zsírügy is! Egyes kutatók szerint az olajok, margarinok rákkeltő anyagokat tartalmaznak, s inkább vajat együnk, mint margarint. A zsírt pedig nem kell teljesen száműznünk asztalunkról.

Reggelenként tanácstalanul téblábolok a konyhában a rengeteg gyógytea között. Mostanában olvasom, hogy a sok gyógytea májrákot okozhat. A zöldségekről, gyümölcsökről pedig kiderül, hogy annyi mérget, vegyszert tartalmaznak, hogy nem csak a kártevők kiirtására alkalmasak, hanem az én életem kioltására is. A zellerről újabban azt állítják, hogy tumorkeltő anyagokkal van tele. A „hús helyett egyen halat” tanáccsal is baj van. A tengeri halak rengeteg higanyt tartalmaznak. A folyami halak pedig… Nos, azt tudjuk, hogy mi mindent engedünk az élővizeinkbe. Mi magyarok is kanálist csináltunk a folyóinkból. Maradna a baromfi. Orvos barátom múltkoriban a kezemre csapott, amikor a bevásárlóközpont hűtőpultjáról egy csinos kis pipit akartam a kosaramba rakni. „Tudod, hogy mennyi hormont meg antibiotikumot kapnak a csirkék, hogy gyorsabban nőjenek? S ha te azt megeszed, a te szervezeted is megtelik vele!” Visszarettentem. Túrós csuszát eszünk. Természetesen töpörtyű nélkül.

A tej élet, erő, egészség, mint tudjuk. Természetgyógyász ismerősöm viszont kiselőadást tartott arról, hogy mindent, csak tejterméket ne. (Hogy miért ne, arra már nem emlékszem. Összekeveredik bennem a sok érv, ellenérv.) Inkább szójás ételekkel pótolja a szükséges kalciumot stb. A szója különben is csodaszer, lám a japán nőknél ismeretlen fogalom a csontritkulás. Elrohantam és betankoltam mindenféle szójás élelmiszert. A minap kezembe került a Stern magazin. A legújabb kutatások eredményeket ismerteti: Vigyázzunk a szójával, mert nagy szerepe van egy komoly időskori be­tegség kialakulásában. Na nem baj. Újabb csodaszert fedeztem fel. A paradicsomot. Igaz, nem eszem primőrt, mert tele van növényvédő szerrel meg műtrágyával, viszont feldolgozott állapotban ren­geteget fogyaszthatok belőle. Állítólag annyi minden van benne, hogy a ráktól kezdve a ráncok kialakulásig mindent megakadályoz. Így követem az amerikaiak példáját, akik ketchupot esznek paradicsomszósszal, annyira kedvelik ezt a zöldséget.

Olvasom a legújabb híreket. Természetesen a külföldi szakirodalmat is átböngészem. Na és mit találok benne? A paradicsomot nagyon kedvelő amerikaiak között tízszer gyakoribb a prosztatarák, mint a paradicsomot nem kedvelő japánok között. Kitartó, küzdő típus vagyok, de ez a hír meghátrálásra kényszerített. Ha jól emlékszem visítani kezdtem, s olyasmit kiabáltam: „Ezentúl nem vállalom a felelősséget a család egészségéért! Mindenki egyen azt, amit akar. Mindent.” Amikor rázúdítottam kétségbeesésemet idős háziorvosunkra, csak annyit mondott: „Az ételek között nincs barát vagy ellenség, mert ami az egyikből hiányzik, az megtalálható a másikban. Egy a lényeg, soha sem­miből ne együnk túl sokat. Mindenből csak mértékkel.” Istenem, ha hamarabb hallgatok rá, mennyi pénzt, izgalmat megspórolok. Arról nem is beszélve, hogy hányszor örülhettem volna a finom falatoknak.

Utóirat: Most hallottam a barátnőmtől, hogy a fitotékában árulnak egy olyan szert, amit ha bekapunk, teljes védelmet nyújt mindenfajta mérgező anyag ellen. Istenem, mit tegyek?

[

A XX. század végének jellemző kortünete az éhínség és az elhízás. Míg az előbbi oka a szegénység, az utóbbié a gazdagság. Akinek nincs pénze, annak élelemre sem futja, akinek meg van, szinte minden pénzét élelmiszerekre költi. Aztán magába tömi. Az elhízás fő oka tehát a falánkság. Ettől rendszerint bűntudatuk támad, és igyekeznek megszabadulni a táplálékfeleslegtől. Ebből ered a bulimia, ami főleg a fiatal nők között terjed. Lássuk ennek a folyamatnak a szokásos megnyilvánulását egy internetes élménybeszámolóból:

„Fogyni akarok! A tükörből egy lottyadt tehén néz vissza rám, egy poshadt, túlérett körte. A következő pillanatban már a hűtő előtt találom magam, először a tegnapról maradt sütiket veszem elő. Muszáj édességgel kezdenem. A maradékot megpróbálom úgy rendezni, ne látsszon, hogy mennyit ettem meg. Ráengedek fél liter tejet, hogy könnyebben menjen a hányás, aztán beteszek a sütőbe 6 szelet kenyeret. Amikor megpirultak, megfordítom őket, és vastagon megkenem kacsazsírral. Imá­dom! Hogy kibírjam, amíg pirul bekapok pár szem csokis kekszet. A kenyér után jön egy kis krémtúró, lekvár, egy fél doboz fagyi. Aztán újabb 6 szelet pirítós. A gyomrom már olyan, mint egy óriási hólyag a mellkasom alá szorulva. Kisvártatva ledugom az ujjam, egymás után többször is, és szépen viszontlátok mindent, amit bekebeleztem. Örömmel észlelem, hogy az iszonyúan hizlaló sütik­től is megszabadultam. A végén szédülök, gyöngének és üresnek érzem magam.”

[

Bár az eredményes fogyáshoz elengedhetetlen a rendszeres testmozgás, nagyon sok múlik azon, hogy milyen élelmiszereket választunk, és azokat miként kombináljuk. Alapszabálynak tekinthetjük, hogy a súlycsökkenéshez vissza kell szorítanunk a szénhidrátbevitelt, és növelnünk kell a fehérjefogyasztást. Közben ügyeljünk arra, hogy biztosítsuk szervezetünk számára a napi 1,5-2 liter folyadékot ásványvíz vagy gyógytea formájában. Manapság sokat hallunk a szénhidrátok testsúlynövelő hatásáról, de kevesen fejtik ki részletesen, hogy pontosan mi megy végbe a szervezetben. Most a „közveszé­lyes­nek” ki­kiáltott szénhidrátról szólunk bővebben, hiszen bizonyos fajtáiból igenis ehetnek még azok is, akik karcsúsodni szeretné­nek. Mivel testünk a szénhidrátokból nyeri energiái nagy részét, teljesen nem szabad kiiktatni őket az étrendből!

JÓ ÉS ROSSZ SZÉNHIDRÁTOK

A különböző élelmiszerek: csokoládé, korpás kenyér, sárgarépa vagy eper egyaránt tartalmaznak szén­hidrátot. A szervezet ebből nyeri a glükózt[260], azt a cukormolekulát, mellyel később dol­gozni tud, és ami táplálja az agyat. Attól függően, hogy milyen gyorsan és milyen magasra emelik a kü­lönféle szénhidrátok a vércukorszintet, hiz­lalnak vagy karcsúsítanak, a zsírraktáro­zást vagy a zsírégetést korbácsolják fel. Gondolkodási központunk valóságos cukorfaló: az agy ugyanis nem táplálko­zik mással, mint cukorvegyületekkel. Fo­lyamatosan glükózt vesz föl a vérből. Ha nincs elegendő édes anyag, akkor gyen­gül a koncentráció, elfáradunk, és rossz kedvünk lesz. Az agynak mintegy 70 gramm gyorsan felhasznál­ható glükóz áll rendelkezésére a májban. Körülbelül 300-400 grammot raktároznak az izmok arra az esetre, ha hirtelen futásnak ere­dünk, vagy aktív sporttevékenységet folytatunk. Vagyis izmaink is a szénhidrá­tokból nyerik az energiát! Ha intenzíven mozgunk, vagy nagy erőt fejtünk ki, ak­kor izmaink ebből az energiaraktárból szolgálják ki magukat, és cukrot égetnek el. Ezeket a tartalékokat azonban újra és újra fel kell tölteni, ezt a folyamatot pedig a hormonok irányítják.

Teljes energiaprogramunkat a vércukor­szint szabályozza. Minden egyes liter vérben nagyjából 1 gramm cukor található, glükóz formájában. Szervezetünk folyamatosan arra törekszik, hogy ezt a vércukorszintet állandó­sítsa. Akár csokoládéval, akár korpás ke­nyérrel gondoskodunk a szénhidrát-utánpót­lásról, az emésztőenzimek először mindent kis molekulákra bontanak. A cukor-építőele­mek aztán a bélből a vérbe kerülnek, és a vércukorszint megemelkedik. Biorendsze­rünk program szerint azonnal reagál rá: a hasnyálmirigy az inzulin nevű hormont küldi a vérbe. Ez azt üzeni az agyban lévő hipotala­musz étvágyközpontjába, hogy ideje leállítani a táplálkozást. Az inzulin ezután gondoskodik arról, hogy a cukormolekulák a két raktározó helyre, a májba vagy az izmokba jussa­nak. Ha azonban ezek a tartalékközpon­tok már fel vannak töltve, akkor a mara­dék cukor zsírrá alakul át, és lerakódik a hasra, a fenékre vagy a csípőre, időnként akár kissé lejjebb is, hogy a vércukorszint visszasüllyedjen normál értékre. Ha aztán kifogy az agyból a cukor, bekapcsol egy riasztórendszer, és idegessé, dekon­centrálttá, fáradékonnyá és gyengévé vá­lunk. Ilyenkor üzenet érkezik az éhségköz­pontba: „Gyorsan valami ennivalót – de csakis édeset!”

TÖKÉLETES KEZDET

Reggelenként, még mielőtt elfogyasztanánk a nap első fogását, literenként körülbelül 1 grammnyi cukor van a vérünkben. Attól füg­gően, hogy mi kerül az asztalunkra, a vércu­korszint hirtelen vagy lassan, de emelkedik. A szakemberek azért ajánlják, hogy gyümöl­csöt együnk reggelire, mert az alig terheli meg a gyomrunkat. A bennük található nö­vényi rostok kissé késleltetik a cukor felszívó­dását. Emellett a májnak a fruktózt először át kell alakítania glükózzá, vagyis olyan formába kell hoznia, hogy a szervezet tudjon vele mit kezdeni. Ez azt jelenti, hogy ha gyümölcsöt eszünk, akkor csak lassan emelkedik meg a vércukorszintünk, és természetesen lassab­ban is esik vissza. Gene­tikai programunknak köszönhetően egy óra múlva ismét kedvünk támad egy gyümölcsre, ami létfontosságú anyagokkal látja el a testünket. A korpás kenyérben (valamint a hántolat­lan gabonából készült tésztafélékben) talál­ható rostanyagok is hasonló hatással bírnak, elfogyasztásuk után körülbelül három órával jelentkezik csak éhség – eddig tart ugyanis, míg a belőle nyert cukor eloszlik a testben. Ha azonban finomlisztből készült termékeket eszünk, melyekből hiányoznak a ballaszta­nyagok, a parányi molekulák azonnal a vérbe jutnak, és nagyon magasra lökik a vércukor­szintet Hirtelen 1,5 gramm vagy még annál is több cukor kerül a vérbe, amit az agy nem tud gyorsan elhasználni, ezért a cukorraktárakba (a májba és az izmokba kerül). Ha ezek is tele vannak, zsírrá válik, ami tényleg előse­gíti a hízást. Hasonló reakció lép fel, ha lek­várral vagy csokoládéval indítjuk a napot!

Ha a hasnyálmirigy a fehér kenyérrel vagy édességgel szembesül, inzulint termel. Ez a hormon létfontosságú: inzulin nélkül a cukor a vérben marad, és károsítja a szöveteket, a szemet, valamint az idegeket. Amint egy adag „gyors cukor” kerül a vérbe, a hasnyálmirigy teljes erőbedobással mun­kához lát. A termelt nagy mennyiségű inzulin a cukrot közvetlenül a sejtekbe juttatja. Ily módon viszont lefelé is gyorsan mozog a vércukorszint, és az agy­ból hirtelen kifogy a cukor. Fáradtak leszünk, nem tudunk koncentrálni, és ellenállhatatlan vágy ébred bennünk az édességek iránt. Te­hát nem a hiányzó akaraterőnkön múlik, ha édesség után nyúlunk! Testünk kényszerít bennünket, és az esetek nagy részében a cukor erősebb nálunk. A következő csokis keksz vagy cukrozott üdítő újra kiváltja ugyanezt a folyamatot. A vércukorszint felugrik, a hasnyálmirigy „megi­jed” és rengeteg inzulint termel. A cukor, amilyen gyorsan jött, olyan nagy sebesség­gel távozik. A sejtek azonban csak annyit szívnak fel, amennyire szükségük van. A többi zsír formájában ránk rakódik, és a szervezet máris újabb adag édességért kiált.

A VARÁZSSZÓ: GLUKAGON

A hasnyálmirigy azonban az inzulin mellett ter­mel egy másik hormont is, a karcsúsító hatá­sú glukagont. A glukagon fékezi az inzulin tevékenységét, megakadályozza, hogy az összes vércukor rögtön a sejtekbe jusson. Csak akkor lép reakcióba, amikor a vércukor­szint egy bizonyos érték alá esik. Addig azonban míg az inzulin a vérben van, a zsírsejtek érintetlenek marad­nak, a zsírégető hatással rendelkező glukagonnak nincs semmi esélye. Miután elfogyasztunk egy szelet korpás kenyeret vagy egy almát, a vércukorszint termé­szetes módon lecsökken. Ezt a szervezet észleli, de nem esik kétségbe, mert tudja, hogy glikogén[261] és zsír formájában kellő mennyiségű cukor áll rendelkezésére. Ennek felszabadítására hasnyálmirigy glukagont küld a vérbe. Ez aktivitásra sar­kallja a májat, amely a benne felhalmozott glikogént cukorrá alakítja, és újra feltölti a vércukorszintet. A máj és az izmok azonban csak két napra elegendő cukrot képesek elraktározni. Ha elfogy a glikogén, a glukagon szükség szerinti mennyiségben kivonja a zsírt a zsírsejtekből, és ezt alakítja át cukorrá. A zsírkivonást a deréktáji zsírsejtekkel kezdi, hiszen ezek a szervezet zsírraktárai. (Egyébként ennek a működési mechanizmusnak a kihasználásán alapul az Atkins-diéta. Mivel az ily módon fogyókúrázok semmilyen, vagy csak minimális szénhidrátot vesznek magukhoz, alaposan megdolgoztatják a glukagont.)

A zsírégető glukagonnak azonban csak akkor van esélye, ha a rossz szén­hidrátokkal nem hívjuk elő állandóan az inzulint. Mert amíg magas az inzulinszint a vérben, addig a glukagon nem tudja el­végezni a munkáját. A májban lévő glikogénraktárak telve maradnak, a zsírraktárak pedig gyarapodnak. A jó szénhidrá­tok viszont csak kismértékben és lassan emelik meg a vércukorszintet, amit az agy fokozatosan elhasznál, így nem alakul át zsírrá. Ha az ily módon előálló cukor kevésnek bizonyul, aktiválódik a glukagon, és a szénhidrát, valamint zsírraktárakból pótolja. Ezáltal a természetes állapotukban fogyasztott élelmi anyagok nem hizlalnak, hanem karcsúsítanak. Ebbe a csoportba tar­toznak a teljes kiőrlésű gabonatermékek, a hántolatlan rizs, a hüvelyesek, a friss zöldségek és a legtöbb gyümölcs. Aki sokat eszik ezekből, esélyt ad a zsírége­tő glukagonnak. A kémiailag finomított fehér cukrot a le­hető legritkábban használjuk! Ehelyett ter­mészetes szerekkel édesítsünk: mézzel, juharsziruppal, alma- vagy körtelésűrít­ménnyel. Igaz ugyan, hogy ezek is eme­lik az inzulinszintet, de amíg csak ízesítőként használjuk őket, vagyis kis ada­gokban, addig nem hizlalnak. A gyü­mölcscukor, azaz a fruktóz is igen ked­vező, „inzulinbarát” alternatíva.

Ha túl gyakran „túráztatjuk” a hasnyálmirigyünket, a testi sejtek egyszer csak „nem ve­szik komolyan” a hiperaktív inzulint. Meg­makacsolják magukat, és rezisztenssé válnak a küldetésével szemben. A has­nyálmirigy kétségbeesetten próbál egyre több inzulint termelni, de ettől nem csökken a vércukorszint. Mindvégig túl sok in­zulin marad a vérben, a testsúly pedig fo­lyamatosan gyarapszik, mert a sejtekbe be nem épülő cukor zsírrá válik. Egy idő után már az étvágyközpontunk sem reagál az üzenetre, hogy „evést beszün­tetni!” – ezért tovább eszünk, többet, mint amennyire valójában szükségünk lenne. Az igazi baj azonban nem ez, hanem egy modern kór, a 2-es számú cukorbetegség kialakulása. A hasnyálmirigy ugyanis a túlterhelés következtében egy idő után kifárad, és beszünteti az inzulintermelést. Ezt követően még magasabb lesz a vér cukortartalma, ami vakságot és érszűkületet okoz. Ennek végső fázisa a csonkolás, a lábak amputálása.

Ez többnyire nem egyszerre következik be, hanem részletekben. A szeletelés során először a lábfejet vágják le, majd a visszamaradt csonk elüszkösödése után következik az alsó lábszár, utána a felső eltávolítása. Mindez évtizedeken át húzódik, melynek során a beteg iszonyatos fájdalmakat, és szinte elviselhetetlen pszichés megrázkódtatást él át.[262] A társadalombiztosításra is igen nagy teher hárul, mert a sorozatos műtétek, a gyakori kórházi felülvizsgálatok és a lábhosszhoz igazodó új műlábak elkészítési költsége milliókra rúg. Sok modern táplálkozáskutató a tartósan magas inzulinszintet tartja a túlsúly igazi oká­nak. A magas inzulinszint jelez a szervezetnek, hogy „raktározz zsírt a zsírsejtekbe, és zárd be azokat!”. Ha igyekszünk elkerülni a cukorral és a fehér liszttel ké­szült ételeket, akkor fölösleges kilóink nem nehezítik tovább mindennapjainkat. Aki kíváncsi arra, milyen ételeket tartalmaz a jó szénhidrátokra épülő diéta, lapozza fel Marion Grillparzer: Zsírégetés című könyvét (Holló és Társa Kiadó, Budapest, – 2003.)

B.V. – Elixír, 2005. május (62-63. oldalak)

[

Látványosan, több mint húsz százalékkal csökkent Dániában a szív- és keringési betegségekkel bajlódók száma. A hirtelen változás legfőbb oka az a rendelkezés, amely 2003-ban radikálisan korlátozta a keringési rendszerre rendkívül káros, úgynevezett transzzsírokat tartalmazó élelmiszerek forgalmazását.

Az Európában egyedülálló intézkedés értelmében Dániában tilos kereskedelmi forgalomba hozni olyan élelmiszert, amely 2%-nál nagyobb mennyiségben tartalmaz transzzsírokat. (A transzzsírsavak a növényi olaj ipari feldolgozása, állagának keményítése, illetve az olaj tartósítása közben keletkeznek, és növelik a vérben a káros hatású LDL koleszterinszintet, hozzájárulva a szív- és érrend­szeri betegségek kialakulásához.) Napi 5 grammnyi transzzsír (ez nem több, mint amennyi egy darab sült csirkében, vagy egy adag hasábburgonyában található) hosszabb távon 25 százalékkal növeli a szívbetegség kialakulásának kockázatát. A három évvel ezelőtti dániai intézkedést eleinte kétkedés, illetve az élelmiszer-ipari cégek fanyalgása kísérte. Az EU többi tagállama nyug­talanítónak tartotta, hogy termékeik nem juthatnak be legálisan a dán piacra. A dán élelmiszergyártók pedig amiatt aggódtak, hogy a transzzsírok nélkül megváltozik az ételek állaga és íze. Az elmúlt három év tapasz­talatai alapján elmondható, hogy ez utóbbi aggodalmak egyike sem bizonyult valósnak, a transzzsírok nélkül készült sült krumpli ugyanúgy fogy, mint korábban, s a cukrászok szerint mit sem változott a leveles tésztából készült dán foszlós sütemény állaga és íze sem azáltal, hogy egészségesebb zsiradék felhasználásával készítik. Az újonnan diagnosztizált szívbetegek számának csökkenése min­denképpen fontos adat, a jó irányba tett lépésként értékelhető. A csökkenési arány ugyanis hasonló mindazon országokéhoz, amelyek – ha nem is ilyen intézkedéssel, hanem például a dohányzás visszaszorításával, illetve az egészséges életmód népszerűsítésével – drasztikus lépéseket tettek a szív­megbetegedések számának mérséklése érdekében.

[

Amerikai kutatók szerint a kurkuma véd a leukémia ellen. Azt már régóta tudjuk, hogy a szója nagymértékben csökkenti a mellrák kialakulásának veszélyét. Ázsiában jóval kevesebb a mellrákos nő, mint a nyugati országokban. A chicagói Loyola Egyetem munkatársai felfigyeltek arra, hogy az ázsiai országokban a leukémiás gyerekek aránya is sokkal kisebb, mint Európában vagy Amerikában. A vizsgálatok kiszámították, hogy ennek oka, a kurkuma gyakori fogyasztása. Ez a trópusi fűszernövény olyan hatóanyagokat tartalmaz, amelyek képesek végleg leállítani a daganatos sejtek osztódását, és a külső hatások (cigarettafüst, vegyszerek) ellen is védelmet nyújtanak. Ez azért fontos, mert a leukémia kialakulásához a veleszületett hajlam mellett számos káros környezeti tényező is hozzájárul. Nálunk a kurkumát csupán élemiszerszínezékként alkalmazzák, ritkán és kis mennyiségben. A közkedvelt curry fűszerkeverék azonban kurkumát is tartalmaz, ezért az indiai konyha hívei ezen a téren előnyösebb helyzetben vannak.

[

Magyar- és világszabadalomra irányuló oltalmi kérelmet jelentett be a kecskeméti Agrogeo Kft. egy olyan baktériumpermetre, amellyel magas nitrogén-, foszfor- és káliumtartalmú komposztot képesek előállítani a szőlőtör­köly­ből. A vállalkozást az 1980-as évek végén egy konzorcium hívta életre azzal a céllal, hogy kör­nye­zetvédelmi kutatásokat végez­zen. A Magyar Állami Földtani Intézet által kezdeményezett össze­fogáshoz csatlakozott a kecske­méti Szőlészeti Kutatóintézet, a kertészeti főiskola (mai neve: Kecskeméti Főiskola) és a Bács­víz Rt. is. Szolnoky Győző ügy­vezető igazgató elmondta: A több­éves kutatómunka eredmé­nye­ként előállított biopermetben lévő baktériumok káros gázok kibocsá­tása nél­kül, három hónap alatt kom­­poszt­anyaggá alakítják át a sző­lőtörkölyt. A kezelés a birtok szé­lén is elvé­gezhető, és a létre­jött termé­szetes komposzt azon­nal fel­­has­ználható. A kutatások szerint bel­tartalmi ér­té­ke az istállótrágya táp­anyag­tartal­mának négy-ötszö­röse.

B. Papp László – Népszabadság, 2005. január 3. (10. oldal)

[

60 éves vagyok, 16 éve rok­­­kant­nyugdíjas. A nyug­dí­jas­klub­ból hor­­dom min­den­nap az ebé­det, ami le­ves és tészta vagy fő­ze­lék, néha desz-szertnek sü­ti vagy alma. Az ebé­dem napi dí­ja 420 forint, a nyug­díjam 57 000 forint. Ami fel­há­bo­rított, az az egyik bul­­vár­lap­ban kö­zölt cikk volt, mi­sze­rint a par­­lamenti men­­zán több me­­nüből választva egy­­­sége­sen 260 forintba kerül egy ebéd! Kérdez­nénk so­kan: Ezt ki kalku­lálta ki a 350 000 forintos fi­zetés­hez, amit a kép­vi­se­lő urak kap­­nak?

Burán István, Budapest, Metro, 2007. február 26. (10. oldal)

[

Pest megyében félpályás útle­zá­rással tün­tettek a gazdák az 5. szá­mú főúton, fél év­vel az Euró­pai Unió­hoz való csatlako­zá­sunk után. Fa­gyos szél fúj keresztül a föl­de­ken, és mellette piros arccal komor fér­fiak álldogálnak. A má­sik sávon utazók az érdeklődés legcse­ké­lyebb jele nélkül haj­ta­nak tovább. A gaz­dák tárgyalásra akar­ják kény­szerít­eni a kormányt. A kérdés már nem az, hogy tönk­remennek-e a családi gazda­ságok, ha­nem az, mi lesz a megélhe­tésü­ket elve­szítő em­berek sorsa. Tud­ja mennyiért árul­ják a bevásárló­központok a ká­posztát? – kérdi egy zöldség­ter­me­lő. 5 Ft ki­ló­ja. Az 5 kg-os krumplit ugyanott 70 forintért adják. Len­gyel áru. A piacon 50 Ft-ba kerül 1 kg bur­gonya, de aki csak teheti a szu­per­mar­ke­tek­ben vásárol ne­gyed­annyiért. Az idei ter­mésem ott áll a raktárban hiányta­lanul. Fo­gal­mam sincs, mihez kezdek vele. A ká­poszta palántájának darabja 7 forintba volt az idén – tart rög­tönzött számtanórát az egyik de­monstráló. Ennyibe ke­rült a nevel­tetése. A kiültetéstől szá­mítva 150 napot kellett vele dol­goz­ni, mire raktárba került. Az ön­költ­ségi ára kb. 60 Ft kilogram­mon­ként, és ak­kor még nem kerestünk egy fillért sem. Er­re nyit egy új bevá­sár­lóköz­pont, és kiír­ják, hogy akciós ár: 5 Ft/kg. Egy férfi te­jesdo­bozzal a hóna alatt sétál el az úton vesz­­teglő traktorok mellett, és min­den­ki­ nek mu­tatja, hogy 198 fo­rintért vette az 1,5%-os tejet a boltban. Csak annyit tesz hozzá, hogy tőle 60 forintért ve­szik át az extra minőségű 4,3% zsírtartal­mú tej liter­jét. A bajok mértékére jel­lemző, hogy eddig 50 ellehe­tet­­lenített paraszt kö­vetett el ön­gyil­kos­sá­got.

Romhányi Tamás – Népszabadság, 2004. november 25. (17. oldal)

[

Az Európai Unió direktívái sok bírá­latot váltanak ki a tag­álla­mok­ban. Fő­leg az újon­nan csatla­ko­zott or­szá­­gok nehez­mé­nyezik a sok­szor be­tart­hatat­lan rendel­ke­zé­seket. A me­­zőga­zda­ság­ra vonatkozó sza­bá­lyok pe­dig a komi­kum határát sú­rol­ják. Az Eu­ró­pai Unió legutóbb elfo­ga­dott jelen­tésében az áll, hogy: „Em­ber­társ­ként kell ke­zelni az ál­lato­kat!” Jogi szak­értők meg­álla­pí­tá­sa szerint az EU-ban a házi­ál­latok a gye­re­keknél is na­gyobb meg­be­csü­­lésnek ör­ven­denek, több pa­rag­­ra­fus védi, óvja őket. Nem csak a kín­­zásukat tiltják a tör­vény, ha­nem azt is előírják, hogy nem szabad ne­kik ké­nyel­metlen­séget okoz­ni, és lehető­vé kell tenni fajtájuk meg­szo­kott élet­for­máját. Már a hu­mo­risták is cik­kez­nek a „boldog disz­nók­ról”. Az euro-bü­­rokraták ál­tal alko­tott állat­tartási előírá­sok azon­ban más gon­­dolatokat is felvetnek. Úgy tűnik, hogy az ál­latvédelem terén „át­es­tünk a ló túl­só ol­dalára”. A va­lóságtól el­rugasz­kodott d­irek­tívák kö­zött tal­lóz­va ilyen kitételeket ta­­lálunk:

A tyúkketrecekben a padló lejtése nem haladhatja meg a 14°-ot, a sertés­ólakban pe­dig a relatív páratartalom- és a pára­kon­cent­ráció szint­­jét sza­bá­lyoz­­ni kell. (Vagy­is, ezen­túl klima­ti­zált disz­­nó­ólakat kell épí­teni.) Ezen túl­menően, a ser­té­se­ket nem sza­­bad sö­tétben tar­ta­ni. A mes­terséges vi­lá­gí­tásnak reggel 9 és este 5 óra kö­zött leg­­alább olyan in­ten­zitá­sú­nak kell len­nie, mint a ter­mé­szetes fény­nek. (Sok he­lyen ezt még az emberek sem tudják bizto­sítani ma­guk­nak. Még ma is mil­­liók élnek ta­nyán, és petró­le­um­lám­pával vilá­gíta­nak, mely­­nek fény­ereje köz­tu­dot­tan nem ve­tekszik a na­péval.) A ba­rom­­fi­tar­tók­nál még en­nél is szi­go­rúbb az elő­írás. A szár­nyasok szem­magas­sá­gá­ban leg­alább 50 Lux fény­erejű, nem villód­zó fényt kell biz­to­sítani az épület teljes alap­te­rületén. A gye­rekek tehát tanul­hatnak olyan osz­tály­terem­ben, ahol ha­gyo­má­­nyos, 50 Hz-es neon­csövek vil­log­­nak, a brojler­­csir­­kék­nek azon­ban egyen­­­letes fény­re van szük­sé­gük. Mes­ter­séges megvilá­gít­ás ese­tén a tojó-tyú­koknak meg­fe­lelő pi­henési periódust kell biz­tosí­tani. Ilyen­­­kor a világítás in­ten­zi­tá­sát úgy kell csök­ken­teni, hogy a nyu­­godt pi­he­nés biz­tosít­va legyen. Az állat­vé­del­mi ren­delet azt is előírja, hogy a barom­­fi­telepeken az am­mó­nia és a szén-di­oxid kon­cent­rációja nem ha­lad­hat meg egy bizo­nyos szin­tet, a csirkék fej­szint­jé­nél mérve.

Visszatérve a disznókhoz, a pado­zat­­nak si­mának és csú­szásmentesnek kell lennie. A padozat anyaga legyen szi­lárd, egyenletes és tar­tós fe­lületű. Az állattartó terület hő­­szi­ge­telése, fű­tése és szel­lő­zése bizto­sítsa a lég­moz­gást. A túl­fűtést is ke­rül­ni kell, és biz­­to­sítani kell a pá­rátla­ní­tást. Gépi szel­lőz­tetési rend­­­szer hasz­­­ná­lata esetén tar­talék­be­ren­de­zésről kell gon­dos­kod­ni, ami üzem­za­var­kor biz­­to­sít­ja a szük­­­sé­ges ven­til­ációt. Emel­lett ri­­asz­tó­rend­­szert kell fel­szerelni, amely fi­gyel­mez­teti az ál­lat­tartókat a hi­bára. (Azt el­fe­lej­tették a tör­­vény­alkotók elő­írni, hogy mit kell csi­nál­ni áram­szünet ese­tén. Erre az eset­­re is fel­ké­szül­ve va­ló­szí­nű­leg be kell majd sze­rezni egy agg­re­gá­tort.) A disz­nók tar­tóz­kodá­si he­­lyé­nek (vagy­is a disz­nó­ól­nak) két rész­­ből kell állnia: ki­fu­tóból és pi­he­nőtér­ből. A pi­he­nőtér le­gyen ké­nyel­mes, tisz­ta és víz­elve­ze­tő. A ren­del­­kezés külö­nösen nagy hang­­­súlyt fektet a ­disz­nók táplálá­sára. Ed­­dig azt ették, ami az em­ber, vagy­is ami a gaz­­da asz­ta­láról le­került. Mos­tan­tól azon­ban nem le­het étel­­ma­radék­kal etet­ni a serté­se­ket. Ne­kik kü­lön koszt jár, mert vi­gyáz­ni kell az egész­ségük­re. A gazdá­nak gon­doskodni kell az állatok szó­ra­koz­ta­tásáról is. An­nak ér­deké­ben, hogy hí­zás köz­ben ne un­­ják agyon ma­gukat, já­té­kot (pl. lab­dát vagy más gu­rít­ható esz­közt) kell be­dob­ni az ól­ba. Mi­vel a disz­­nók ezt ha­mar szét­rág­ják, gon­dos­kodni kell a pót­lá­sá­ról. Mind­­ezen ren­del­kezé­sek az állat­védel­mi törvény fi­gye­lem­­be­vé­te­lé­vel készül­tek.

Az állatvédelmi törvény megalko­tása után nem ártana egy embervédel­mi tör­vényt is hozni, ami előírná, hogy na­ponta mennyi ételt, mi­lyen fény­e­rejű vilá­gí­tást és hány fokos fű­tést kell biz­tosítani az embereknek. Mi­vel az em­ber fonto­sabb, mint az ál­lat, ne­­ki is joga van a kétrészes (két­szobás) la­kás­hoz. Gondos­kodni kell az embe­rek szó­­rakoztatá­sá­ról is. Ja, és a meg­felelő han­­­gulatvi­lá­gí­tás­ról, ami le­­hetővé teszi a nyu­­godt pi­henést. El­végre mi is el­fá­rad­ha­tunk a szórako­zásban, és a pi­he­nési pe­­rió­­dus­ban, a visszavonu­lás­ra szo­lgáló he­­lyi­ség­ben csökken­teni kell a világí­tás in­ten­zi­tását. Most már csak az a kér­dés, hogy ki állja min­dennek a költ­­­ségét. Nagy va­ló­szí­nű­­ség­gel senki, mert az embert nem lehet le­vágni, ki­lóra ki­mérni, és to­jást sem lehet várni tőle. Az ál­lat­tartók sem fog­ják bírni a költ­­séget, mert ha mind­­­­ezen rendel­ke­zé­­seket be­tartják, más­félszere­sére emel­­kednek a me­ző­gaz­da­sá­gi ter­mé­­kek árai. Az­tán ki­vi­szi a paraszt az árut a piacra, és cso­­dál­ko­zik, hogy nem tud­­ja el­ad­ni, mert a szu­per­mar­ke­tek az ön­költségi ár felé­ért áru­­sít­ják ugyan­azt. Könnyen meg­tehe­tik, mert a vesz­te­séget más ter­­mé­kek extra­pro­fit­jából (pl. a parko­lójuk­ban üze­­mel­tetett ben­­zinkút hasznából) fedezik. Az EU állat­vé­dő direktívái a kaba­ré­szerzőket is meg­ih­lette. A Mik­roszkóp szín­pad nagy si­kerrel játszotta az Eu disznó című je­le­netet. Webcím: 
 http://www.youtube.com/watch?v=
3E2_qeVm-qs&feature=related

[

A brüsszeli bürokraták nem csak a mezőgazdasági kistermelőket lehetetle­nítették el, hanem az egyszemélyes kis boltokat is.

Régi vevők, új követelmények:

A HACCP minőség-ellenőrzési rend­szer bevezetése súlyos terhet jelent a kis­települések egyszemélyes vegyeske­res­kedéseinek. Emiatt jó néhány vegyesbolt kényszerült bezárásra, mások szűkítették a profiljukat, vagy haladékot kértek az előírások betartására. Ezentúl külön bejáratot kell létesíteni a vevőnek, és a boltba kerülő élelmiszernek. Az előírások szerint külön szekrényre van szükség az utcai és a munkaruhának. Kötelező a belső WC és zuhanyzó a dolgozóknak. Hőmérőt kell rakni minden hűtőpultba, naponta egyszer ki kell mosni a kosarakat és kötelező a ládamosó gép. Amelyik boltban élelmiszert készítenek vagy adagolnak, ott három (!) méteren belül kétmedencés, csöpög­tetős mosogatótálca szükséges a működéshez. A tulajdonosoknak mindenhol rögzíteniük kell a takarítást, adminisztrálniuk kell a külön helyiségben tárolt takarítószerek használatát. Nem kis pénzért térképet kell készíttetniük a rágcsálók és a rovarok ellen kitett úgynevezett búvó méregládákról, és az előzetesen bejelentett irtás után fizetniük a tanúsítványért az Állami Népegészségügyi és Tiszti­szolgálatnak.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség a napokban ellenőrizte mindezeknek a működési feltételeknek a meglétét egy Miskolctól északra fekvő apró falu, Gagy­bátor vegyesboltjában és sörözőjében. A munkanélküliségtől sújtott csereháti község vegyes­bolt­jának és kocsmájának üzemeltetője azt mondja: 320 ezer forintjába került a HACCP-tanúsítvány megszerzése, mégis – a jegyzőkönyvbe foglaltak szerint – többféle hiányosságot kell még pótolnia. A szigorú előírások szerint például az eladó akkor sem szeletelhet fel tíz deka parizert két kiló krumpli kimérése után, ha közben kezet mosott, sőt a csomagolatlan termék nem érintkezhet a csomagolttal. A kiszolgáláshoz külön személyt kell biztosítani. Mivel az egyszemélyes üzletekben a for­galom nem teszi lehetővé alkalmazott foglalkoztatását, mindenfajta termék csak csomagoltan árusítható. A ragyogó tisztaságú csereháti vegyesboltban így ma már csak csomagolt áru kapható. Márpedig ennek ára lényegesen magasabb, mint a kimérhető hentesárué. Így például a 10 dg párizsi 45 forintos ára a gyári csomagolásúnál elérheti a 150 forintot is.

A betérő vevők nem szűnnek panaszkodni, miért nem vásárolhatnak kimérve vagy darabra, mert a csomagolt árut nem tudják kifizetni. A múltkor bejött egy gyerek. Tudtam, hogy súlyos beteg az öccse – meséli a tulajdonosnő. Kirakja elém az otthon kiszámolt pénzt, és mondja: adjon már négy pelenkát! Mit tehettem volna? Felbontottam az egyik csomagot, a maradékot meg bedobtam a kocsimba. Érthető, hogy ebben a faluban legjobban a csirke far-hát és az olcsó galuskatészta fogy. Környéken termő gyümölcsöt nem, de segélyosztás után pár napig banánt, mandarint, narancsot vásárolnak a helybéliek. Egy csomag válogatott magyar dohány száz cigarettahüvellyel összesen négy­százhúsz forintba kerül. Így 1 db cigaretta kijön 3 forint 50 fillérből. Még olcsóbb, ha ciga­retta­pa­pírból sodorják. A kocsmába szinte mindenki előre kiszámolt pénzzel érkezik: egyesével kotorják elő a munkásnadrágok mélyén lapuló fémpénzeket. A fiatalok egy-egy szem cukrot vagy egy pohár üdítőt kérnek, de legjobban a napraforgómag fogy.

– Van, akinek ez az ebédje – jegyzi meg H. Erzsébet, aztán mutatja az üres belső helyiséget. Korábban ide ültek be tévézni a vendégek, de az egyik ellenőrzés után határozatot kapott: a tévé és a rádió használatáért napi száz forintot kell fizetni egy miskolci jogvédő irodának. Akkor mérgében kihúzgálta az összes dugót, hazavitte a tévét, a rádiót pedig a szekrény aljába dugta. Ha egyedül van, akkor sem hallgatja, nehogy valamelyik rosszakarója bejelentést tegyen ellene.

– Mi is érzékeljük, hogy a szigorított előírások számos helyen problémát jelentenek – mondja Tóth Zsuzsanna, a Borsod megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség megbízott igazgatója. – Ellen­őrzéseink során azonban azt tapasztaltuk, hogy a kereskedelmi és vendéglátóegységekben általában biztosítani tudják a működési feltételeket. A HACCP-rendszer a vevő érdekét védi, hiszen a bekerüléstől az értékesítésig végigkíséri az áru útját. Bevezetése óta egyetlen üzletet sem zárattunk be, és büntetést sem szabtunk ki a hiánya miatt. A kötelező dokumentáció valamiféle kényszert is jelent a kisboltoknak, hogy higiénés színvonaluk megfeleljen a nemzetközi követelményrendszernek. Az ellenőrzés során kiderült: H. Erzsébet főiskolai és boltvezetői végzettsége nem elegendő a kocsma üzemeltetéséhez, be kell iratkoznia egy vendéglátóipari egység vezetői tanfolyamra is.

– Nagy hasznot itt nem lehet elérni, mire kifizetem a villanyt, a telefont, a benzint, nem beszélve a felújítási költségekről, jó, ha marad 40-50 ezer forintom – mondja, miközben kilépünk a sivár helyiségből a zöld tavaszba. Ahogy szemünk lassan megszokja a ragyogást, a felázott árokparton üldögélő férfiak csoportját vesszük észre. Előttük kibontott műanyag tasakban parizer, darab kenyér, kezükben sörösüveg. Az előbb vehették a kisboltban. Ez a kelet-európai valóság. Az elvárás a HACCP, de akik ezt a rendszert kidolgozták, és alkalmazását kötelezően elírták, elfelejtették az élet­színvonalat felemelni erre a szintre.

A HACCP egy angol kifejezés (Hazard Analysis and Critical Control Points)[263] kezdőbetűiből álló rövidítés. A kifejezés magyar jelentése: veszélyelemzés és kritikus szabályozási pontok. A HACCP az élelmiszerekben előforduló egészségre ártalmas anyagok által okozott egészségkárosodások meg­előzésére kifejlesztett speciális rendszer, amelyet az 1960-as években az űrkutatási program kere­té­ben az űrhajósok étkezésének biztonságossága érdekében dolgozott ki a NASA. Egyszerű, logikus, módszeres alkalmazhatósága és kézzelfogható előnyei miatt hamar elterjedt az élelmiszer-elő­ál­lí­tásban. A rendszert mára mind az Európai Unió tagállamai, mind egyéb fejlett országok valamilyen módon és mértékben beépítették saját élelmiszer-szabályozásukba.

Matkovich Ilona – Népszabadság, 2005. május 25. (6. oldal)

 

 

 

UTÓIRAT

 

 

Figyelem! Az Ezoterikus Világban idézett cikkek csupán magánhasználatra tölthetők le. Sokszorosítani, terjeszteni csak a szerzők engedélyével lehet. Az általam írt cikkek azonban a forrás megjelölésével szabadon kinyomtathatók, terjeszthetők, Ehhez nem kell engedélyt kérni, és jogdíjat sem kell utánuk fizetni.

      

Budapest, 2004. július 15.

                                                                                                                                

                                                                                                                                 KUN Ákos

 

 

KÖNYVEIM ÁTFOGÓ ISMERTETÉSE

 

Ön is nap mint nap tapasztalja, hogy civilizációnk egyre mélyülő válságban van. A fokozódó környezetszennyezés emberek millióit betegíti meg, és nem sok hiányzik ahhoz, hogy a természet vég­leg elpusztuljon. Ezzel egyidejűleg rohamosan csökken az életszínvonal; nem csak nálunk, hanem már a nyugati országokban is mind több ember él nyomorszinten. Ehhez járul még az emberi meg nem értésből, a tudati fejlődés alacsony szintjéből eredő békétlenség, ami az erőszak megállíthatatlan terjedéséhez, a világ mind több pontján fellángoló háborús tűzfészkek és különféle merényletek kialakulásához vezet. Ebből a helyzetből azonban van kiút.

[

Az ezoterikus kutatások általam összefoglalt legújabb eredményei, valamint a saját ötleteim lehetővé tennék a kilábalást a jelenlegi bajainkból. Az elmúlt évek során erőfeszítéseim eredménye­ként négy olyan könyvem is született, amelyek széles nyilvánosság elé kerülve képesek lennének kimozdítani a világot reménytelennek látszó helyzetéből. Az „Ezoterikus körkép” című könyvem fő profilja a természetgyógyászati módszerek ismertetése. Ennek során részletesen bemutatásra kerül az Agykontroll, az akupunktúra, az elektrostimuláció, különféle kiegészítő természetgyógyászati módszerek, valamint egy általam kidolgozott új gyógyító eljárás, a magnetopresszúra. Nagy előnye ennek a módszernek, hogy nem kell hozzá más, csak egy mágnesrúd. Ezáltal a betegek gyógyítási költsége úgyszólván nullára csökken, sőt az akupunktúra szabályainak elsajátítása után bárki otthon is alkalmazhatja ezt az eljárást. A növekvő szegénység, és a rohamosan dráguló gyógyszerek következtében ennek a módszernek az elterjedése sokat javíthatna ezen a mind szélesebb népréteget érintő helyzeten.

Ez a mű átfogó tanácsokat ad az egészséges táplálkozással kapcsolatban is, sőt foglalkozik a lélek gyógyításával, és kitér a hit szerepére a modern társadalomban. Ennek kapcsán megismerhet­jük Jézus ma is érvényes tanításait, és azok kihatásait társadalmunk fejlődésére. Ezáltal érthetőbbé válnak a túlhaladott társadalmak pusztulásának okai. Összefoglalja a karmaelmélet lényegét, és felhív­ja a figyelmünket az ok-okozati törvény egyéni és közösségi kihatásaira. Beszél a Jó és a Rossz küzdelmé­ről, valamint a szabad akarat érvényesüléséről, s megtudhatjuk a fejlődésünket szabályozó el­lenerő mértékét. Egy átfogó aforizma- és közmondásgyűjtemény rávilágít a fejlődésünket segítő, illetve hátráltató erők lényegére. Közbevetőleg hasznos tanácsokhoz juthatunk a jótékonykodás legcélsze­rűbb módjáról is. Részletes képet kaphatunk a világegyetemet működtető lények hierarchiájáról, a mennyország csodálatos világáról. Fény derül az univerzum születésének és szükségszerű pusz­tulá­sának rejtélyére, valamint az idő lényegére, s kialakulásának okára. Rendkívül érdekes a múlt, a jelen és a jövő egymásba fonódása, és egyidejű zajlása. Ezeket a fogalmakat csak a fizikai világ idődimenziója különítette el egymástól. A valóságban folyamatosan kihatnak egymásra, állandóan átalakítják egymást. A formálásukban kivétel nélkül minden ember részt vesz, de nekünk csak a jelen és a jövő befolyásolására van lehetőségünk.

Megtudhatjuk ebből a műből, hogy mi az élet határköve, és mi az élettelen anyag élővé válásának kritériuma. Feltárja a Fülöp-szigeteki gyógyítók által alkalmazott sebészeti eljárás fizikai alapjait, valamint azt, hogy mi teszi lehetővé a parapszichológiai jelenségek előidézését. Alapos ismereteket nyújt a földsugárzásokról, valamint a különböző tárgyakból kiáramló formasugárzásokról, és ismerteti a velük szembeni védekezés módjait. A szubatomi energiasugárzás fizikai jellemzőinek boncolása során minden bizonnyal felkelti figyelmünket az a sok mindent megmagyarázó feltételezés, hogy a gravitációs kisugárzás és az éteri sugárzás áramlási sebessége 12 nagyságrenddel meg­haladja a fénysebességet. Ennek alapján érthetővé válik, hogy a több ezer fényévnyire lévő csil­lagok miért képesek befolyásolni a sorsunkat, és arra is magyarázatot kapunk, hogy a SETI programban tevékenykedő kutatók miért nem találnak rádióhullámokat a világűrben. Az éter mozgástörvényeinek ismertetése világossá teszi számunkra az égitestek, valamint az atomi részecskék viselkedésének alapvető azonosságát. Ezen túlmenően sok olyan érdekességet tartalmaz, amely segít megérteni az élet célját, a bennünket körülvevő világ bonyolultságát. Mindezen hatások összegzéseként életünk szinte minden szférájára kiterjedően megismerhetjük a várható jövőnket.

Mivel ezek a dolgok csak összefüggéseikben vizsgálhatók, az egyes fejezetek végén kitértem az ezotéria egyéb területeire is. Ennek során olyan fizikai felfedezésekre jutottam, amelyekkel felszámolhatnánk az egyre súlyosabbá váló környezetvédelmi és egzisztenciális gondjainkat. Ezt az teszi lehetővé, hogy sikerült közös alapra hoznom a jelenleg ismert parapszichológiai jelenségek mindegyikét. A szubatomi energia hasznosítási módjain kívül szó van még ebben a műben a rák legyőzésének, valamint a vírusok és baktériumok fizikai úton történő elpusztításának feltehetően egyetlen le­hetséges eljárásáról, az antigravitációs erőgép kivitelezési módjáról, a külső áramforrást nem igény­lő villanymotorok működési elvéről, valamint az UFO-építés szabályairól. Az általam ismertetett új fizikai törvények lehetővé teszik, hogy villamos áramot nyerjünk ki az anyagból anélkül, hogy pri­mer energiát fektetnénk be.

Ezeknek a szubatomi alapon álló készülékeknek a gyártásba vé­telével végtelen mennyiségű ingyenenergiához jutunk, ami nem csak olcsóbbá teszi az ipari termelést és a közlekedést, hanem megszünteti a környezetszennyezést is. Az antigravitációs hajtómű tel­jesen új ala­pokra helyezi a légi közlekedést, és lehetővé teszi a nagy távolságú űrutazásokat. A könyv vé­gén, a világot működtető rejtett erők feltárásának kiteljesítéseként be fogjuk látni, hogy a fizikusok által tagadott éter nagyon is létezik. Sőt nem csak létezik, hanem szabályozza a világegyetem műkö­dését. Stabilizálja az égitestek haladásának irányát, sebességét; létrehozza a tehetetlenségi erőt, sőt még a rovarok repülését is lehetővé teszi. Az éternek köszönhető, hogy az univerzum nem omlik össze, és hogy az összehúzódása ugyanannyi ideig fog tartani, mint a tágulása. Ezek a felismerések jelentős változást fognak előidézni az élet minden területén, sőt megváltoztatják a gondolkodásunkat, és elindítják az emberiség fejlődését egy magasabb rendű civilizációhoz vezető úton.

[

A „Reformételek ínyenceknek” című könyvem a reformtáplálkozás jegyében készült, és azt kívánja bizonyítani, hogy hús nélkül is változatosan lehet táplálkozni anélkül, hogy a korábban megszokott ízekről a legcsekélyebb mértékben le kellene mondanunk. Ezt az teszi lehetővé, hogy kikísérleteztem egy fűszerkeveréket, ami olyan ízt ad a szójának, hogy senki sem tudja megkülön­böz­tetni a hústól. A magas fokon kidolgozott szójás ételeken kívül megtalálhatók benne, a hagyományos ételek egészségkímélő változatai, valamint számos ételkülönlegesség. A házilagos tartósítással foglal­kozó rész pl. a trópusi gyümölcsöktől kezdve a mezei gyümölcsökig igen sok dzsem és lekvár elké­szítési módját tartalmazza. Ezenkívül fellelhető benne a fűszerpaprika házilagos gyár­tásának eljárása, a különféle zöldségek természetes savanyításának részletes módja, minden egyes tej­termék házi készítési leírása, a száraztészta, a rétestészta és a tésztahús előállításának tudnivalói, vala­mint az is, hogyan lehet otthon fél áron finomabb és egészségesebb kenyeret sütni, mint ami a boltokban kapható. Ráadásul a több mint 1000 recept olyan részletességgel van leírva, hogy a kezdők is könnyen boldogulhatnak vele.

Ezen túlmenően megismerhetjük belőle az egzotikus gyümölcsök széles választékát, és a vegán táplálkozási módot követők is találhatnak benne színvonalas recepteket. Sok hasznos tanácsot tartalmaz ez a könyv a nyersanyagok vásárlásával, tárolásával és feldolgozásával kapcsolatban is. Jelentősen növeli ennek a rendhagyó szakácskönyvnek az értékét, hogy a IV. fejezete részletes és átfogó taná­csokat ad a jelenleg ismert összes háztartási eszköz, valamint készülék célszerű beszerzéséről, s szak­szerű használatáról. A V. fejezetéből megtudhatjuk, hogy milyen jövő vár ránk táplálkozás terén, és megismerhetjük a legújabb ételkészítési s tartósítási eljárásokat. Emellett olvashatunk még a régi gyümölcs- és zöldségfajták újbóli termesztésbe vételéről, és a bio-szupermarketek térnyeréséről. Ezt követően az is kiderül belőle, hogy miért nem terjed nálunk a korpás kenyér fogyasztása. Végül megoldást találhatunk a magyar mezőgazdaság értékesítési problémáira.

[

Az „Ezotéria kiteljesedése” című könyvem tulajdonképpen az „Ezoterikus körkép” folytatása. Ebben a műben a korábbi témák még részletesebben vannak kifejtve, hogy könnyebbé váljon a gyakorlati megvalósításuk. Ezen túlmenően olyan működési alapelveket is tartalmaz, amelyek kutatók ezrei számára teszik lehetővé, hogy elinduljanak ezen az úton, és végre hathatós eredményeket érjenek el. Megtudhatjuk belőle azt is, hogy a világ különböző országaiban élő kutatók, és fejlesztők milyen készülékekkel próbálják a szabadenergiát kinyerni, s ezek közül számunkra melyek a legperspektivikusabbak.

Mivel a legegyszerűbb, a legveszélytelenebb, és emellett a legjobb hatásfokú energiatermelő készülék a Tesla-konverter, részletekbe menően is tájékozódhatunk létrejöttének körülményeiről, és felhasználási területeiről. Ezek egyike az adóállomás nélküli hang-és képvétel, továbbá a kozmikus kapcsolatteremtés. A rádió- és tévéműsorszórás, valamint a mobil telefonálás is forradalmi változás előtt áll. Nem lesz szükség reléállomásokra, műholdakra, mert a központi adóállomás által kisugárzott jelek a földgolyón is átjutva behálózzák az egész világot. A Tesla-konverter rekonstruálásának előse­gítése érdekében magyarázatot kapunk legkritikusabb alkatrészének, a csatoló diódának műkö­dési módjáról. Megismerhetjük a földönkívüliek által használt energiatermelő eljárást, a 115-ös rendszámú elem gerjesztését. Felvilágosítást kaphatunk a három leggyakoribb UFO-hajtómű, a hi­ganycirkulációs motor, a gyűrűs reaktor és a kristályos hajtómű működési mechanizmusáról. Ezzel kapcsolatban tisztázódnak a korábbi UFO-balesetek okai, és fény derül a Tunguzka meteorit rej­té­lyére, valamint a St. Pière városkát elpusztító tűzfelhő eredetére. Átfogó képet kapunk a náci Németország UFO-programjáról, Hitler csodafegyverként emlegette csészealjairól. Nyomon követhetjük az elrabolt német kutatók sorsát, és megtudhatjuk, hogy miért siklott félre a győztes hatalmak rakétakutatása.

Kiderül ebből a könyvből az is, hogy miként tehető az anyag átláthatóvá és láthatatlanná. Nem titok többé, hogy atlantiszi elődeink természetes kristályból kinyert szubatomi energiasugárzással tették a nehéz tárgyakat súlytalanná, és ezáltal könnyen mozgathatóvá. A földönkívüliek mesterségesen előállított kristályt használnak erre a célra, ami erősebb változatban sugárfegyverként is alkalmazható. A kis intenzitású sugarakat kibocsátó kristályokkal gyógyítanak, és sebhelymentes operációkat végeznek. Emellett megismerkedhetünk olyan misztikus készülékekkel, mint az időgép, a bűncselekmények leleplezésére is alkalmas kronovizor, vagy a földönkívüliek felderítő szondája. Megtudhatjuk hogyan működött a bibliai frigyláda, és mi volt az az eszköz, amely a gyémántot is úgy vágta, mint a kés a vajat. Tájékozódhatunk a szubatomi energiarészecskék méretéről, ami jelentős mértékben elősegíti az ezoterikus jelenségek megértését. Ötleteket kaphatunk az energiakeltés legegy­szerűbb módjának, a szolitonos gerjesztésnek, illetve az éteri részecskék nagy hatásfokú elektro­mágnesekkel való mozgatásának kivitelezésére. Ez már most lehetőséget ad arra, hogy a nagy áram­felvételű készülékek (izzólámpák, villanytűzhelyek, villanykályhák, bojlerek) fogyasztását a töredé­kére csökkentsük. Megérthetjük ebből a műből a többdimenziós világ fizikai alapjait, és azt is, hogy mi miért nem vagyunk képesek érzékelni sem a párhuzamos univerzumokat, sem a túlvilági lényeket.

Ennek a könyvnek azonban nem az ezotériában elért műszaki eredmények ismertetése a fő feladata, hanem a tudati felvilágosítás elősegítése, amely lehetőséget kínál pusztuló világunk megmentésére. Helyzetünk tarthatatlanságának bizonyítására részletes tájékoztatást kaphatunk környezetromboló tevékenységünk kihatásairól. Kiderül ebből a könyvből, hogy milyen jövő vár ránk, ha nem teszünk semmit a természet megmentése érdekében, hogyan fog elpusztulni a civilizációnk. Az apokalipszis elkerülésére azonban megvan a lehetőségünk, és ez a mű a kiút megtalálásáról, az előremenekülés lehetséges módjairól is szól. Életmódunk megváltoztatása érdekében feltárja mindazokat a visszásságokat, amelyek civilizációs fejlődésünk eddigi legmélyebb pontjára taszított bennünket. A társadalmi és politikai rendellenességeken kívül tájékoztatást kapunk a boldogságunkat akadályozó jelenségekről, pl. az új kormányok szociális érzéketlenségéről, a növekvő munkanélküliségről, az elszegényedésről, az infláció felpörgetéséről, a statisztikai adatokkal való manipulálásról, a sorsunkat leginkább befolyásoló problémák elhallgatásáról, az ország kiárusításáról, a kereskedelemben tapasz­tal­ható szélhámosságokról, és önpusztító magatartásunkról. Helyzetünket súlyosbítja az önismeret hiánya, az elidegenedés, a közöny, az erkölcsi normák fellazulása, a gazdagok és szegények közötti ellentét fokozódása, a karvalytőke megjelenése, a bűnözés elharapózása, valamint a fegyverkezési hajsza. Nem kis zavart okoz a nők emancipálódásából eredő identitászavar, a háború a nemek között, a párkapcsolatok elanyagiasodása, a generációs bomba, a korán kezdett nemi élet veszélyei, a tele­ví­zió hatása a gyerekekre, a gyermekkori bűnözés, a szeretethiány, a kultúra elsekélyesedése, a reklám­invázió, a szekták tevékenysége, és a túlélési technikák feledésbe merülése.

Járulékos információként megtudhatjuk ebből a műből azt is, hogy a fizikai test a magunkkal hozott asztráltestbe nő bele. Magyarázatot kaphatunk arra, hogy mi a részleges teleportáció, miként vállalhatjuk át mások karmikus adósságterhét, mikor költözik be a lélek az újszülött testébe, az értékes lelkek miért nem akarnak rendezetlen párkapcsolatban élők gyermekeként megszületni, és mi­lyen veszélyei vannak a parapszichológiai képességek idő előtti kifejlesztésének. Nyilvánvalóvá válik számunkra, hogy az őszinte megbánás képes elhárítani fejünk fölül a bajt, és hogy az öngyilkosság a legértelmetlenebb cselekedet a világon, mert semmit nem old meg, sőt súlyosbítja a problémát. Megismerhetjük a halottak lelkének irányítási módját, a klinikai halálból visszatértek értékrendjének megváltozását, a munka valódi szerepét az életünkben, és rá fogunk jönni arra, hogy sem a sorsunk, sem a jövőnk nincs előre megírva. Értesülhetünk arról, hogy a mennyországban is van szex, és hogy ott sem érzi jól magát mindenki. Kiderül ebből a műből az is, hogy miért nem célravezető a bosszúállás, Isten miért hagyja, hogy háborúzzunk, és hogy miért nem emlékszünk előző életeinkre.

Sokak számára elképesztő lesz az a megállapítás, hogy nincs nagyobb csapás a gazdagságnál, a szegénység sok mindenre megtanítja az embert, és hogy az élet legmélyebb értelme a szenvedés. Azt is kevesen tudják, hogy a szerencsejátékok a Sátán fennhatósága alá tartoznak. Részletes képet kaphatunk a démoni erők világunkban folytatott manipulációiról, de azt is megtudhatjuk, hogy miként védekezhetünk ellene. Egy nemzetközi tudóscsoport megdöbbentő felfedezése, hogy a pokol Szibéria alatt található. Ennek a könyvnek az elolvasása után világossá válik számunkra, hogy mi a sorscsapások értelme, és hogy az állhatatosság a siker záloga. Arra is fény derül, hogy mi a valódi oka a gazdasági menekültekkel szembeni ellenszenvnek, és hogy miként számolhatnánk fel a gazdagok és szegények közötti ellentétet. Aki arra kíváncsi, hogy miért élünk egyre rosszabbul, miért nem használjuk ki a lehetőségeinket, megtudhatja ezt is, ha elolvassa a találmányokról, az alkotó emberekhez való viszonyunkról szóló részt.

Az „Ezoterikus körkép”-hez hasonlóan itt is szó esik a jótékonykodás módjairól, és további kiegészítő természetgyógyászati módszerekről (pl. Gerson-diéta, Simonton-módszer, Reiki, NLP, Alexander-módszer, TM-meditáció). Számtalan régészeti lelet felsorakoztatása próbálja az olvasót meggyőzni arról, hogy előttünk is léteztek civilizációk a Földön. Itt is megerősítésre kerül, hogy a bajainkból való kivezető út: a szubatomi energia hasznosítása. Egyúttal magyarázatot ad arra is, hogy eddig miért nem történt semmilyen előrelépés ezen a téren. A legnagyobb akadály az éter létezésének tagadása, és a felsőfokú oktatás egyirányú, túlspecializált képzési módja. Ez a helyzet azon­ban nem gátolja a szubatomi energiarészecskék birtokbavételét, mert annak idején a villamos áramot is úgy kezdtük el használni, hogy nem értettük az elméleti alapjait.

Érdekességként megtudhatjuk, hogy mi a véleményük a földönkívülieknek rólunk, milyen következményekkel járt a vízözön, és hogy hol vannak olyan dombok, amelyeken felfelé könnyebb menni, mint lefelé, valamint azt, hogy mi a Raps. Kiderül, hogy az Antarktiszon létezik még egy ál­cázott város, amelyet az atlantiszi civilizáció túlélői hoztak létre. Végül átfogó képet kaphatunk a túlvilági szférák rétegeződéséről, és az emberiség fejlettségi szintjéről. Tájékoztatást kapunk arról is, hogy mi jellemzi a különféle szférákból jötteket, és hogy milyen arányban élnek a Földön. Érdekes megállapítást olvashatunk a nagy elődökről, valamint a másod- és harmadvonalbeliekről. Az mindenesetre biztató hír, hogy a jelek szerint a Mindenható megkegyelmezett nekünk, így további sorsunk kizárólag rajtunk múlik.

[

Az „Ezotéria kivitelezése” című könyvem fő feladata a gyakorlati tanácsadás. Különféle ötletekkel, javaslatokkal megpróbál segíteni a jelenlegi bajainkon. Ezek közül legjelentősebb a készpénz megszüntetése, egy új monetáris rendszer bevezetése lenne. Ugyancsak a bűnözés visszaszorítását szolgálja a törvény ellen vétők sajátos büntetési módja: a közmegvetés. Megtudhatjuk azt is, hogy az utakon tapasztalható áldatlan állapotok, a rohamosan növekvő gépkocsiforgalom visszaszorításának leg­hatékonyabb eljárása: a luxusadó bevezetése. A munkaerő-használati adó az idősebb korosztály fog­lalkoztatási gondjait, a gyermektelenségi adó pedig a népességcsökkenés problémáját oldhatná meg. A gyárbezárásoktól, a még alacsonyabb munkabérű országokba való továbbköltözéstől a védővámok vehetnék el a multinacionális vállalatok kedvét. Az egészségellátási rendszer megreformálására legalkalmasabb a kínai módszer. Az „Ezotéria kiteljesedésé”-nek folytatásaként további tájékoztatást kaphatunk a magasabb szférabeliek jellegzetes vonásairól, és a velük való kapcsolatteremtés hátrányairól. Ebben a tárgykörben kiderül az is, hogy az alacsony szinten álló lélek nem képes elviselni a nála fejlettebb lelkeket. Tovább olvasva ezt a kötetet világossá válik számunkra, hogy korunk legütőképesebb fegyvere a média. Itt tudhatjuk meg azt is, hogy a földönkívüliek közlése szerint hány élő bolygó és hány értelmes faj található az univerzumban. (Kinézetük szerinti megoszlásukról az „Ezoterikus körkép” V. fejezete tájékoztat.) Ebben a fejezetben olvashatunk az univerzális vallásról, amely az EGY tiszteletén alapul, és híveinek száma rohamosan gyarapodik.

Az előzőekhez hasonlóan ez a mű is hírt ad a legújabb természetgyógyászati módszerekről. A gyógyítással kapcsolatban megtudhatjuk még, hogy Amerikában már tudományos bizonyítéka is van az imádság hatásosságának. Arra is fény derül, hogy az USA második legnagyobb kórházában enge­délyezték a kézrátételes gyógyítást. Mindemellett találhatunk benne egy érdekes beszámolót arról, hogy mi a véleménye a keresztény egyháznak a new age mozgalomról. Utána átfogó képet kapunk a megújuló erőforrásokról, és az egyes eljárások hátrányairól. A technikai rovat bemutatja a lappiramist, és ismerteti az űrhajókban létrehozható mesterséges gravitáció legegyszerűbb módját. Ez a könyv is kitér a szpon­zorálás szükségességére, és további szempontokra hívja fel a figyelmet. A „Kiegészítések” rovatban újabb adalékokat találunk az előző kötetekben érintett témákról. A hivatalos tudomány és a kívül­állók, magányos feltalálók közötti ellentétre pl. az a felvilágosítás szol­gál, hogy: „Isten nem személy­válogató”. Egy másik bibliai idézet arra ad magyarázatot, hogy egyéni és össz­tár­sadalmi törekvéseink miért nem mindig az elvárásaink szerint alakulnak: „Sokan vannak az elhívot­tak, de kevesen a kivá­lasztottak”. Sokak számára meglepő lesz az a megállapítás, hogy fejlett informatikai eszközeink ellenünk fordultak, és elősegítik a pusztulásunkat. Jelentős mér­tékben növelné túlélési esélyeinket, ha az emberekben tudatosulna, hogy világunk romlásba dönté­sében a sátáni erők legfőbb fegyvere: a rejtőzködő magatartás. Nem teszi könnyebbé a helyzetünket, hogy a velünk szemben ellenséges magatartást tanúsító Földön kívüli civilizációk is az „ő malmukra hajtják a vizet”. Végül az is világossá válik számunkra, hogyan ebrudaljuk ki magunkat a saját hazánkból.

A II. fejezet rámutat arra, hogy célszerű lenne visszaállítani a nagycsaládok rendszerét, és a gyerekek nevelését az idősebb korosztályra kellene bízni. Itt olvashatunk arról, hogy az emancipációs törekvések túlhajtása következtében a nők rosszabbá váltak a férfiaknál is. Nem zárható ki, hogy a nők túlkapásai az újkori matriarchátus bukását fogják eredményezni. Civilizáci­ónk genetikai állományának fokozatos romlása főleg szakmai körökben okozott aggodalmat. Ez a probléma azonban egy csapásra megoldódott, mivel az emberi genom feltérképezésével az orvostudomány megalkotta a modern Taigetosz intézményét. Egy élménybeszámoló alapján értesülhetünk arról, hogyan sodornak bennünket a sarlatánok a démonvilág hálójába, és megismerhetjük a szabadulás leghatékonyabb módját. Mindezek alapján elhangzik még, hogy ideje lenne megtisztítani a new age eszméit az okkultizmustól, és a mágia káros befolyásától. Ez azonban nem könnyű, mert a fekete mágia már az iskolai tananyagba is beszivárgott. Új keletű probléma, hogy az információrobbanás mellékterméke a technostressz már az átlagembert is érinti.

A továbbiakban progresszív hipnózis útján szerzett élménybeszámolók alapján bepillantást nyer­hetünk a várható jövőnkbe, és megismerhetjük az ördögűzés rejtelmeit. Ebben a kötetben is figye­lemmel kísérhetjük a környezeti ártalmak alakulását. Ezen a téren az egyetlen biztató hír, hogy most már a politikusok és a meteorológusok sem tagadják a globális felmelegedés tényét. Itt tudhatjuk meg, hogy a saját lehetőségeinkkel hogyan lassíthatjuk az ökológiai katasztrófa bekövetkeztét. Ez a fejezet nyújt tájékoztatást arról, hogy az ezoterikus kutatások megindulása után milyen feladatok várnak a tudósainkra. Eközben fény derül arra is, hogy valójában mi a gravitáció. Ezen túlmenően elárulja nekünk az aranycsinálás legmodernebb módját, és az emberi sejtekkel folytatott klónozási kísérletek várható végkifejletét. 2004-ben kitudódott, hogy amerikai kormányszervek évtizedek óta elrabolják a zseniket, és föld alatti laboratóriumokba zárva foglalkoztatják őket.

Minden bizonnyal nagy érdeklődést fog kiváltani az elektro­plan megvalósításával kapcsolatos javaslat is. Ennek lényege, hogy a villanymotoros meghajtású rep­ü­lőgép táplálására nem a tüzelőanyag-cella a legalkalmasabb, hanem a Tesla-konverter. A gyakorlati kivitelezés elősegítésére megtalálhatjuk benne a Tesla-kon­verter rekonstruálásának egy könnyen járható útját. Az ezt követően közölt részletes működési elve bárki számára lehetővé teszi a Tesla-konverter eredeti formában való előállítását is, a transzverzális és a longitudinális hírközlési mód ismertetése pedig arról ad felvilágosítást, hogy a SETI programban tevékenykedők miért nem tudják észlelni a földönkívüliek által használt mágneses hullámokat. Határtalan lehetőséget kínál az a műszaki infor­máció, hogy a nagyvárosainkat behálózó térellenőrző kamerarendszernél van egy jóval tökéletesebb és olcsóbb megoldás is: rá kell kapcso­lódni a Magasabb Intelligencia mindenre kiterjedő megfigye­lő rendszerére. Ehhez semmi mást nem kell tenni, mint elkezdeni a kronovizor sorozat­gyártását, és engedélyezni a hatósági felügyelet melletti használatát. Végül magyarázatot kapunk arra a kérdésre, hogy az ezredfordulóra miért csökkent le radikálisan az UFO-megfigyelések száma. Meglehetősen nyugtalanító az a felismerés, hogy a természet ellenünk fordult. Miután nem voltunk hajlandóak feladni a határtalan gazdasági növekedés elvét, nem álltunk át a fenntartható fejlődésre, a maga eszközeivel lerombolja a gazdaságunkat, lelassítja környeztünk kizsarolását. Elpusztítja azokat, akik a Földet pusztítják, így szabadulva meg a rá nehezedő tehertől.

A III. fejezet rámutat arra, hogy jelenlegi viselkedésünk nem más, mint egy groteszk haláltánc. Ebből a helyzetből úgy juthatnánk ki, ha társadalmunk kiemelkedő személyiségei példát mutatnának helyes életvitelből, és önkorlátozásból. Ennek bekövetkezésére azonban kevés remény van, mivel a világtörténelemben még nem fordult elő, hogy az erőforrások felett korlátlan uralmat gyakorló elit önként lemondjon előjogairól, vagy azokat megkurtítsa. A természetgyógyászattal foglalkozó részt egy terjedelmes rovat egészíti ki, amely az eddig elért Agykontrollsikerekről szá­mol be. A meghökkentő eredmények remélhetőleg meghozzák a kedvet ennek a módszernek a tömeges elsajátításához, és alkalmazásához. A munkanélküliség csökkentésére, a társadalmi átalakulás áldozatainak felkarolására nálunk is célszerű lenne bevezetni a „Szívesség bank”-rendszert. A szegény de törekvő lakosság megsegítésének másik módja a kamatmentes kölcsön, melynek elindítója és példamutató szervezője a bangladesi Grameen Bank. Bajaink gyökerének kutatása során sok közgazdász vallja, hogy gazdaságunk megrontója, a természet kizsarolásának fő oka a bankok által alkalmazott kamatos kamat rendszer. Fenyegető gyorsasággal közeledő veszélyre hívta fel figyelmünket a Schwartz jelentés. A Golf-áramlás leállása miatt Európa északi államaira új jégkorszak vár, míg a trópusi államokat az elsivatagosodás teszi lakhatatlanná.

A továbbiakban elállatiasodásunk újabb állomásiról olvashatunk. Mind több helyről érkeznek hozzánk figyelmeztető jelek, hogy közeleg Isten büntető bolygója, a Nibiru. Ennek lehetséges következményeiről, és a védekezés módjáról is részletes tájékoztatást kapunk. Bibliai idézetek alapján még a hitetlenek számára is kétségtelenné válik az Apokalipszis és a halálbolygó közötti kapcsolat. Ebben a fejezetben megismerhetjük az antigravitációs hajtóművek leg­egy­szerűbb, és legolcsóbb változatának működési elvét. A három im­bolygó kúpból és két mág­neskorongból álló szerkezet az ellenirányú gerjesztés tipikus példája. A kaszkádba kapcsolt elemek oly mértékű energia­sokszoro­zódást váltanak ki ebből a földönkívüliek által megmutatott szerkezetből, amely több tonnás járművek magasba emelésére is képes. Csekély önsúlya tovább szélesíti a felhasználási területét. Miután semmi olyan tartozéka nincs, amit ne tudnánk előállítani, bármikor elkezdhetjük a sorozatgyár­tását. A mikrogravitáció alkalmazásba vételére azonban nem az idegenek, hanem a természet tanított meg bennünket. Végül érdekes történetet olvashatunk a földből kiáramló antigravitációs energia újkori használatáról.

A IV. fejezetben világossá válik számunkra, hogy elindult a katasztrófa előtti válogatás. Minden­ki megmérettetik, hogy könnyebb legyen szétválasztani az „ocsút a búzától”. Most választódnak ki a megmentésre érdemesek. Nem Isten selejtez ki bennünket, hanem mi saját magunkat. Bibliai utalások alapján mi is kiszámíthatjuk Lucifer korlátlan földi uralmának kezdetét és feltételezett végét, majd megtudhatjuk, hogy milyen élet lesz a Földön a katasztrófa után. Döbbenetes hír, hogy a Mindenható 1995-ben elvesztette a türelmét az emberek iránt, és elszabadította az „Apokalipszis lovait”. 2005 tavaszán megérkezett a Földre Jézus Krisztus, és kezdetét vette a végítélet. Itt esik szó arról is, hogy az ember klónozhatósága kettéválasztotta a tudós társadalmat, és a politikusok nem megfelelő mederbe terelték az eseményeket. A tudomány és az űrkutatás fejlődésével kapcsolatban talányos üzenetet kaptunk a Magyarországra érkezett földönkívüliektől. Aggodalmukat fejezték ki az emberiség történelmében rövidesen várható ugrásszerű technikai haladás miatt, mert túl korainak tartják. Ez a fejezet rávilágít arra is, hogy a mind gyakoribb balesetek, tragédiák oka, hogy az űrkutatás elindítása után fél évszázaddal még mindig ágyúgolyóként lőjük ki asztronautáinkat a kozmoszba. Nem segíti elő a haladásunkat az sem, hogy újabban a szabadalmi bejelentések titkosításával teszik lehetetlenné a szabadenergia-hasznosító találmányok gyártásba vitelét. Aki megszegi a törvényt, arra 10 ezer dollár büntetés és 2 év börtön vár. A kiszivárogtatott hírek szerint az Omega Ügynökség ugrásra készen áll, hogy rendet teremtsen a világban, hogy leszámoljon a bűnözőkkel. Hatalomra jutásuk után szándékukban áll nyilvánosságra hozni a földönkívüliekkel kapcsolatos összes titkos információt.

A helyüket, életcéljukat nem találó emancipált nők szemét a Könyvajánló című rovat nyithatja fel. Előtte az általános értékválság legújabb megjelenési formája, a márkasvindli, a márkás termékek színvonalának módszeres lesilányítása kerül terítékre. Sokan tudnak róla, mégis kevesen nehez­ményezik, hogy a felelős posztokat nem megfelelő emberek töltik be a világban. Felbecsülhetetlen kárt okoz civilizációnknak, hogy rokoni-, baráti szálak, vagy faji-, etnikai- és vallási összefonódá­sok, valamint a korrupció határozzák meg, hogy ki hová kerül az életben. A természetgyógyászattal foglalkozó rovat megemlíti, hogy nálunk is vannak pozitív energiahullámokat kibocsátó helyek, ame­lyek híres gyógyközpontokká váltak. Ezek közül legismertebb az Attila domb. Ezzel a témával kapcsolatban kitérünk arra is, hogyan kell a parafenomé­neket bevonni a gyógyításba. Végül ismét szóba kerül, hogy továbbra sem tartunk igényt saját találmányainkra, sőt újabban már az újságokban sem kapnak teret az új, előremutató gondolatok. Pedig a svéd tudásparkok meggyőző példái annak, hogy micsoda lehetőség rejlik a kreatív emberekben, az általunk semmire sem becsült ötletekben.

Ez a fejezet hívja fel a figyelmet arra a meghökkentő tényre is, hogy 3 perces mágneses besugárzással meggyógyítható az összes rákos beteg. A frekvenciaspecifikus energia­besugárzás nem csak a rákos sejteket pusztítja el, hanem minden vírust, baktériumot, miközben nem károsítja szervezetünk jótékony baktériumait. Ez az univerzális betegség-megszüntető eljárás már 80 éve ismert, de a gyógyszergyártó lobbi nyomására betiltották az alkalmazását. Miközben korunk áldemokratikus világa nem tűri az emberi jogok legkisebb mértékű megsértését sem, embertárasainkat, a kisebbségeket ért legapróbb sérelemért is rendőrért kiáltunk, vagy bíróságra futkosunk, szemet hunyunk a valódi emberiségellenes bűnök felett. Nemtörődömségünkkel, tájékozatlanságunkkal évente több száz millió embert küldünk a halálba, holott ennek a módszernek a rekonstruálásával gyorsan és olcsón kiirthatnánk az összes káros mikrobát a Földön. Egyszer s mindenkorra megszabadíthatnánk a növényeket, az állatokat és az embereket minden betegségtől, kártevőtől. Ennek az eljárásnak az újbóli bevezetése nagymértékben csökkentené a környezet­szennyezést is, mert nem lenne többé szükség növényvédő szerekre, gyógyszerekre és különféle csíraölő vegyszerekre.

A III. kötetből megismerhetjük a kreacionizmus történetét. A világ iskoláiban nagy harc folyik a bibliai teremtéstörténet, a tudományos evolúcióelmélet és az „intelligens tervező” elvét hirdető kreacionisták között. Az V. fejezet tovább boncolja az energiatermelés megreformálásának lehetőségeit. Ennek során kiderül, hogy a bio üzemanyagok sem oldották meg energiaellátási és környezetvédelmi gondjainkat, sőt súlyos élelmiszerhiányt, és árdrágulást idéztek elő. A továbbiakban arra is visszatérünk, hogy az elanyagiasodás, a több ezer éven át kialakult erkölcsi értékrend lábbal taposása morális csődbe juttatta az emberiséget. Az általunk teremtett új világ önző, haszonelvű és értékhajhász. Romboló szenvedélyek vesznek erőt rajtunk, és térítenek le bennünket a helyes útról. Fokozatosan rothadó világunkat szemlélve egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy képtelenek vagyunk önmagunknak megálljt parancsolni. Mivel az emberek nem akarnak maguktól megváltozni, a rohamosan romló körülmények fognak bennünket erre rákényszeríteni. A Föld védekezik a természetromboló tevékenységünk ellen. A természet elpusztítja azokat, akik a természetet pusztítják. A minden téren megnyilvánuló tengernyi kár nem csak az érintetteket sújtja, hanem vissza­hat az egész társadalomra. Ezek a káros jelenségek mindent szétzilálnak, megbontanak. Itt válik világossá az is, hogy mi az oka a földönkívüliek rejtőzködő magatartásának. Az üzenetük szerint erről kizárólag mi tehetünk. Azért nem jönnek, mert nem hívjuk őket.

[

A „Szövegszerkesztési ismeretek” című könyvem az Office 2003 és a Page­Maker 6.0 – 7,0 programok, valamint a Windows 7 operációs rendszer kezelési szabályait ismerteti kezdők szá­mára is érthető módon. Ez a mű nem tankönyv, hanem útmutató; célorientált módszerek gyűjteménye. A ben­ne szereplő ötleteket, javaslatokat főként azok hasznosíthatják, akik egy számítógép-kezelési tanfolyamon legalább alapfokú szövegszerkesztési ismeretekre tettek szert. Sajnos ezek a tanfolyamok, meglehetősen elnagyoltan foglalkoznak ezzel a témával, nem térnek ki a speciális alkalmazásokra. A számítástechnikai szak­könyvek legtöbbje pedig érthetetlen, általában szakértők írják szakmabelieknek. A kezdőknek szánt tájékoztatókat sem tudja mindenki használni. A szakírók ugyan­is hajlamosak megfeledkezni arról, hogy valamikor ők is voltak kezdők. Ennélfogva gyakran átsiklanak olyan részletek felett, ame­lyek szerintük magától értetődőek. A gyakorlattal nem rendelkezők számára azon­ban nél­külöz­he­tetlenek az elhallgatott közbülső lépések, és ezek hiányában sokan nem boldogulnak ezek­kel a szak­köny­vekkel. Ez a mű viszont rendkívül apróléko­san, pontról pontra írja le a teendőket, így a kez­dők is gond nélkül használhatják. Nem általánosságokat tartalmaz, hanem konkrét sza­bályokat, mélyreható útmutatásokat, és sok szakirodalmi utalást. Emellett részletesen tárgyalja a házilagos könyv­gyártás módjait. Végül hasznos tanácsokat ad a számítógép-­, a ki­szolgáló egységek-, és a különféle programok beszerzésével kapcsolatban.

[

Sajnos a fokozódó munkanélküliség, az infláció okozta anyagi ellehetetlenülés következtében egyre kevesebb ember engedheti meg magának, hogy könyveket vásároljon. Ezekre az ismeretekre azonban mindenkinek szüksége van, ezért kérem, hogy kiolvasás után adják kölcsön műveimet a barátaiknak, ismerőseiknek, hogy számukra is megnyíljon az öngyógyítás és lelki önsegélyezés útja, s ne legyenek kirekesztve világunk megújulásának folyamatából. Akik az előző kiadásokat is megvették, és az új könyvek birtokában ezekre már nincs szükségük, ajándékozzák oda azoknak, akik a korábbi változatokat sem olvasták.   

 

Könyveim az Interneten is megtalálhatók az alábbi címen:

 

2003. június 30-án a Magyar Elektronikus Könyvtár honlapját lezárták, és az új könyvek, valamint a korábbi művek frissített változatai átkerültek az Országos Széchenyi Könyvtár portáljára. Ezért könyveim újabb változatai a következő URL címen érhetők el: https://mek.oszk.hu Ebben a rend­szerben téma szerinti osztályozásban lehet megtalálni a könyveket. Mivel ez meglehetősen hossza­dalmas, egyszerűbb beírni a nevemet a kereső ablakba: kun akos, és a programmal megkerestetni a műveimet. Ezt követően már csak rá kell kattintani a letölteni kívánt könyvre. Ebben a könyvtárban nem csak DOC, hanem PDF formátumban is hozzáférhető az állo­mány. Ezen túlmenően az egyes művek teljes terjedelemben, és WinZip-el tömörítve is letölthetők. A kiválasztott könyveknél megnyíló weblapok lehetőséget adnak az olvasói vélemények kifejtésére. A letöltési statisztika szintén erről a portálról nyitható meg. A letöltések számát átmenetileg befolyásolhatják ugyan a divathullámok, de az egyenletes növekedés biztos jele a maradandó értéknek, a tartalmas mondanivalónak. Az igazán jó könyvnek nem az a jellemzője, hogy egyszerre sokan elolvassák, hanem az, hogy évtizedek múlva is olvassák.

2003 őszén lehetőségem nyílt egy saját elektronikus könyvtár létrehozására. Így aki a legújabb változatokra is kíváncsi, műveimet a Kun Elektronikus Könyvtárból töltse le. Ezek a rendszeresen frissített, tördelt változatok az anyag kinyomtatására, jegyzet minőségben való előállítására is alkalmasak. URL cím: http://kunlibrary.net (A MEK portálról is megnyitható az egyes művek web­lapjának alján található Forrás mezőre kattintva.) Ha meg akarjuk tudni, hogy történt-e frissítés, nem kell mindegyik könyvet megnyitni, és az Előszó után ellenőrizni az utolsó mentés időpontját. A „Frissítési dátumok” webkapoccsal előhívható táblázatban minden fájl felhelyezésének dátuma meg­ta­lálható. (A fokozott vírusvéde­lem érdekében az összes állomány tömörítve van.)

2004 nyarán elindítottam egy folyóiratot „Ezoterikus Világ” címmel. Ennek az internetes folyóiratnak az a fő a feladata, hogy hírt adjon az ezoterikus fejlesztések állásáról, a legfrissebb fejleményekről. Mivel ezen a téren még nem történt meg a sokak által megjövendölt áttörés, és a technikai fejlesztések sem indultak el kellő mértékben, egyelőre nem árasztanak el bennünket a hírek. Meggyőződésem, hogy ez a folyamat magától nem fog beindulni, ezért ezzel a folyóirattal is igyekszem elősegíteni az első lépések megtételét. Emellett ez a fórum sok érdekes cikket, járulékos információt, és hasznos tájékoztatót tartalmaz. Itt fognak megjelenni a közérdekű olvasói levelek is.

Időközben ennek a folyóiratnak a Viccek, humoreszkek, anekdoták című rovata önálló könyvvé terebélyesedett. A közel 11 500 vicc több mint 300 vicckönyv, viccújság és anekdotagyűjtemény feldolgozásával jött létre. Az elmúlt száz év magyar „vicctermésének” színe-javát tartalmazza. Az új nemzedék számára a politikai viccek megértését Lábjegyzetek és Megjegyzések segítik. A fiatalkorúak védelme érdekében az Erotikus viccek külön kötetben szerepelnek. (Közel 200 gasztronómiával kapcsolatos vicc átkerült az Reformételek ínyenceknek című szakácskönyvem V. fejezetébe.) Ugyanitt jelentősen bővült az egzotikus gyümölcsöket és zöldségeket ismertető rovat. 2007 tavaszán a 672 egzotikus gyümölcs és zöldség leírását kiegészítettem egy fotóalbummal is. Az 13 464 képet tar­talmazó 33 nyelvű album csak a http://kunlibrary.net honlapról tölthető le. Terjedelme: min. 900 MB. 2009 őszén készítettem egy 33 nyelvű albumot 550 kontinentális zöldségről és gyümölcsről is, ami jelenleg 11 042 képet tartalmaz, és a terjedelme 660 MB.

2013-ban a Viccek, humoreszkek, anekdoták című könyv kiegészült egy képgyűjteménnyel, amely humoros képekben megmutatja, hogy milyen volt életünk régen és milyen most. A 350 fotómontázs tanulmányozásával átfogó képet kaphatunk fejlődésünk nem minden téren kedvező menetéről. A II. kötetet egy kabaréjeleneteket és bohózatokat tartalmazó lista zárja, melynek segítségével meghallgathatjuk, illetve megtekinthetjük a magyar kabaré legszínvonalasabb jeleneteit. 2013-ban készítettem egy könnyűzenei slágerlistát is, amely 1931-től napjainkig az összes magyar slágert tartalmazza. Az előadó nevének kiválasztása után pár másodperc múlva meghallgathatjuk, illetve videoklip formájában megtekinthetjük kedvenc dalainkat a YouTube-on. Jelenleg 8375 dal található ebben a gyűjteményben, több mint 57 944 változatban.

Ezek a művek egyelőre csak az Interneten érhetők el. Annak érdekében, hogy a számítógéppel nem rendelkezők is hozzájuthassanak a bennük található információkhoz, ez úton keresek támogatókat a nyomdai megjelentetéshez. Kérem, hogy aki szívügyének tekinti ezeknek az ismereteknek széles nyilvánosság elé tárását, adományával segítse elő az ehhez szükséges összeg előteremtését. Pénzküldeményeiket a következő számlaszámra befizetve juttathatják el hozzám: HU45 1090 0028 0000 0014 3499 0019. UniCredit Bank. Amennyiben sikerül előteremteni a magánkiadáshoz szükséges összeget, ezek a könyvek nonprofit kiadványként, szerzői honorárium és kiadói árrés nél­kül fognak megjelenni. Közreműködésüket előre is köszönöm.