KUN ÁKOS

 

 

PARADIGMAVÁLTÁS

 

 

 

 

            Mottó:

A fejlődés olyan, mint az evolúció.

Nem kérdez, nincs tekintettel semmire,

csak halad a maga útján, feltartóztathatatlanul.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

ELŐSZÓ

 

Ma már mindenki a saját bőrén érzi, hogy a természet végveszélyben van, és sürgősen cselekedni kell. Arra is hamarosan rá fogunk jönni, hogy minden téren olyan nagy a baj, hogy itt már csak a paradigmaváltás segíthet. Világunk minden területét átfogó forradalmi változásokra van szükség ahhoz, hogy az apokalipszis borzalmait túléljük. A jelenlegi események ugyanis ennek a Biblia által megjövendölt korszaknak csak a kezdetét jelzik. Ha nem teszünk semmit, az események sokkal rosszabbra fordulnak. A lehetőségek azonban adottak a ránk váró tragédiák elkerülésére. Csak utat kellene engedni azoknak, akik ebben segíthetnének.

Civilizációnk jelenlegi mocsárból való kiemelésének egyetlen járható útja a szubotronika, ami egy teljesen új tudományág. Az általunk még nem ismert fizikai törvények felfedezése és a gyakorlat szolgálatába állítása megoldja minden problémánkat. A jövő tudománya a szubotronika kivezet bennünket ebből a kátyúból, amiben most vergődünk. Eddig senki sem alkalmazta, sokan azt sem tudják, hogy „mi fán terem”. A szubotronika műszó, amit eddig sehol sem használtak. Létrehozását technikai fejlődésünk tette szükségessé. A szubatomi energiarészecskék létezésével eddig csak az ezotéria foglalkozott, amit a hivatalos tudomány áltudománynak minősített, és tűzzel-vassal harcol ellene. Ez azonban változni fog. A jövő tudománya az ezotéria és az akadémiai tudomány ötvözete lesz. A paratudományok beilleszkednek a hivatalos tudományba. A tudomány és a spiritualitás eggyé válik.

A szubotronika olyan szakterület, amely a szubatomi energiarészecskék által befolyásolt elektronáramláson alapul. A szubatomi energiarészecskék (éterinonok, gravitonok) olyan változást idéznek elő az elektronikus eszközök, készülékek, berendezések működésében, előállításában, amelyek a tudományban paradigmaváltáshoz vezetnek. A paradigmaváltás életünk minden területére kihat. Az űrhajózásban pl. lehetővé teszi a kozmikus embertípussá válásunkat, ami előfeltétele annak, hogy a földönkívüli civilizációk maguk közé fogadjanak bennünket.

A szubotronika módszereinek alkalmazása képes elindítani bennünket a paradigmaváltás útján. Ehhez azonban segítségre lenne szükségem. A feladatkör ugyanis olyan hatalmas, hogy segítség, összefogás nélkül nem boldogulok. Nem tudok több tucatnyi fejlesztést egyedül elindítani, és végigcsinálni. Én csak az elméleti irányítás szerepét tudom vállalni, a kivitelezéshez (kutatás, fejlesztés, prototípus elkészítése, gyártás-előkészítés, stb.) közreműködőkre (mérnökökre, technikusokra, műszerészekre) van szükség. Ez pedig pénzbe kerül. Ehhez támogatás kellene, melynek megszerzése a jelenlegi körülmények között szinte lehetetlen. A támogatás legfőbb akadálya a tudóstársadalom ezotériához való hozzáállása. Az anyagelvűségük, beszűkült gondolkodásmódjuk kihat az egész társadalomra. Ezotériához való hozzáállásukat átvették a döntéshozók is, ezért kapásból elutasítanak mindenkit, aki ezen a szakterületen próbál eredményt elérni.   

A tudósok azt mondják, hogy a tudomány nem vallás. Állításait ismételhető kísérleti eredmények­kel kell igazolni. A parapszichológiai jelenségek előfordulása azonban többnyire egyedi, nem ismételhető. A gömbvillám csak egyszer jelenik meg a szemtanú előtt, aztán lehet, hogy soha többé nem lát gömbvillámot egész életében. Akkor hogy lehet megvizsgálni? Az UFO-k is esetlegesen jelenek meg. Nem jönnek vissza rendelésre, nem adnak lehetőséget részletes tanulmányozásukra. Ezért tartják áltudománynak az ezotériát, mert az általa előidézett jelenségek nem ismételhetők.

A tudomány jelenleg csak azt a jelenséget fogadja el kutatási alapként, amit tudásával, eszközeivel reprodukálni képes; mérni, elemezni tud. Sajnos a parajelenségeket kiváltó, illetve kísérő gyenge mágneses hullámok mérésére nincs műszerünk, ezért egzakt módon egyelőre nem bizonyítható a létezésük. Hogy elhiszik-e, a létezését, a tudósoktól függ. Ha a tudomány korifeusai kijelentik, hogy létezik, akkor az emberek elfogadják a létét, sőt iskolákban is tanítani fogják. Jó példa erre, hogy még soha senki nem látott fekete lyukat, és az emberek mégis hisznek a létezésében. Hogy miért? Mert a tudósok azt mondták nekik, hogy az univerzumban fekete lyukak vannak. A hivatalos elfogadás a műszaki fejlődést is jelentősen sarkallni fogja. Jelenleg ugyanis a találmányi hivatalok nem adnak szabadalmat olyan találmányokra, melyek működése hivatalosan el nem ismert fizikai jelenségen alapul. Hiába megy a feltaláló igazáért bíróságra, ott is elutasításban részesül. A bíró ugyanis kikéri a Tudományos Akadémia véleményét, majd kijelenti, hogy a tudomány jelenlegi állás szerint ez a találmány nem létezhet. Már pedig ami nem létezik, azt nem lehet oltalomban részesíteni.

Aki a tudományos dogmákat kétségbe vonja, azt a tudományos elit kiközösíti, nevetségessé teszi, ellehetetleníti. Így nem csoda, hogy csak kevesen merészkednek a tudomány határterületeire. Erről a keskeny sávról ugyanis könnyen áteshetnek az ezotéria szakterületére, ami vörös posztó a hivatalos tudomány számára. Mivel nyakunkon a klímaösszeomlás, és a természet pusztulásával együtt civilizációnk is elpusztul, ezen a helyzeten változtatni kell. Ki kell emelni az ezotériát a mágia mocsarából. Az ezotéria a jövő tudománya, de amíg nem szabadul meg a mágia által rátestált kolonctól, addig művelőit kuruzslónak, sarlatánnak, szélhámosnak bélyegzik. Meg kell győzni a tudósokat arról, hogy az ezotéria nem szélhámosság.

Ez csak egy módon lehetséges. Kézzel fogható, műszerekkel mérhető eredményeket kell a kezükbe adni. Ez nem lehetetlen. A paradigmaváltás elindítása meggyőzné őket arról, hogy a láthatatlan világ szerves része az univerzumnak. Új fizikai törvények felfedezése, munkára fogása minden problémánkat meg fogja oldani. Ehhez azonban szükség van az ő segítségükre is. Nem nélkülözhetjük kiművelt emberfők millióit. A paradigmaváltás elméleti alapját nekik kell megteremteni, és a gyakorlat szolgálatába állítani. Csak egy példát felhozva a Tesla-konverter méretezését nem „vak tyúk is talál szemet” alapon, hosszas kísérletezéssel kellene kifejleszteni, hanem pontos képletekkel, iskolákban is tanítható egzakt számításokkal. A feladat tehát nagy, sőt emberfeletti, de muszáj elindulni ezen az úton, mert a létünk függ tőle.

Az induláshoz szükség lenne egy jól felszerelt laboratóriumra. Ez azonban pénzbe kerül. Magánszemélyként pénzt szerezni lehetetlen. A kormányok, nagyvállalatok csak alapítványokat támogatnak, mivel ezt a költséget levonhatják az adóalapjukból. Egy alapítvány vagy laboratórium létrehozás azonban nem olcsó. Több millió forint alaptőkét igényel. A kormánytól, a minisztériumoktól nem várható támogatás, mert engem kuruzslónak, sarlatánnak minősítettek, és közölték velem, hogy szélhámosoknak nem adnak pénzt. Főleg nem az adófizetők pénzét. (A politikusok a beszűkült agyú tudósokra hallgatnak, akik szerint az ezotéria áltudomány, Tesla találmányai pedig nem léteztek, a róluk szóló beszámoló városi legenda.)[1] Így már csak a magánszemélyek, a természet fennmaradásáért aggódó kisemberek mikro támogatásában reménykedhetek. Ezért kérem az olvasóimat, hogy aki anyagilag képes rá, és fontosnak tartja világunk megmentését, támogassa törekvéseimet. Adományaikat az alábbi számlaszámra utalják:

HU45 1090 0028 0000 0014 3499 0019 UniCredit Bank 

 

Budapest, 2023. június

 

 

Frissítés: 2024. május 10 à Tesla-konverter

 

 

Ez a mű a Magyar Elektronikus Könyvtárban is megtekinthető. A rendszeresen frissített változat azonban csak az általam működtetett honlapokról tölthető le. A fejlesztést segítő mappa sem érhető el a MEK-en. A tömörített mappában található segédfájlok nélkül a működési leírás nem használható tökéletesen. A mellékelt mappa elé­rési útvonala: https://subotronics.com → Szubotronika Fórum → Szubotronika Laboratórium → Nyelv: MAGYAR. Ezeken a honlapokon megtalálható a HTM változat is. Ez azonban csupán a működési leírást tartalmazza. Azt is nehezen olvasható formában. Ezért csak tájékoztatási célra alkalmas.

Tesla-konverter

(Működési leírás)

 

Frissítés: 2024. május 10.

 

Szinte mindenki hallott már a Tesla konverterről, de csak kevesen hiszik, hogy létezett. A hivatalos tudomány pedig egyszerűen nem vesz róla tudomást. Tudósaink szerint a Tesla-konverter létezése nem más, mint legenda. Ezért nem törekedtek a rekonstruálására. Amatőr kutatók, magányos feltalálók foglalkoztak ugyan a témával, de nem jártak sikerrel. Működési módja ugyanis ismeretlen, ezért nem tudták hogyan kezdjenek neki a felélesztésének.  Helyette különféle ingyenenergia-előállító szerkezeteket (perpetuum mobile) hoztak létre, melyek hatásfoka meglehetősen alacsony. Ráadásul mozgó alkatrészeket tartalmaznak, ezért karbantartást igényelnek. Emellett súlyosak, nehezen mozgathatók, előállításuk pedig sokba kerül.

Pedig nagy szükség lenne egy nagy hatásfokú, olcsón előállítható és karbantartást nem igénylő ingyenenergiát előállító készülékre. Az ingyen­energia használatba vételével ugyanis meg lehetne szüntetni a környezetszennyezést. Nem lenne szükség levegőszennyező erőművekre, és a gépkocsikat nem füstölgő robbanómotorok, hanem nulla szennyezőanyag-kibo­csátású villanymotorok hajtanák. (Ez már megvalósult, de a meghajtásukról drága akkumulátor gondoskodik, melynek feltöltéséhez erőművi áramot használnak.) Megszabadulnánk az atomerőművek időzített bombaként fenyegető kiégett fűtőelemeitől. Nem szennyeznék a világtengereket a kigyulladt és elsüllyed olajszállító tankerek több millió liter kőolajjal.

A jelenleg ismert kompakt kivi­telű több­letenergia-előállító rendszerek közül legtökéletesebb a Tesla-konverter. Ebben a készülékben ugyanis a gerjesztést az éter végzi, így semmilyen külső beavatkozásra sincs szükség a működéséhez. Elektronikus kivitele következtében a mérete tetszés szerint változtatható, az előállítása egyszerű és olcsó. Miután nem igényel általunk létrehozandó külső gerjesztést, így a hatásfoka elméletileg végtelen. Ennek természetesen határt szab a megvalósíthatóság, mivel egy bizonyos teljesítmény felett már akkora kicsatoló transzformátorra lenne szükség a kivitelezé­sé­hez, amekkorát csak daruval lehetne mozgatni, és olyan vastag huzal kellene a tekercseléséhez, amilyet nem tudnánk meghajlítani. A Tesla-konverter azonban nem arra szolgál, hogy erőművet helyet­tesítsen. Adottságai folytán legideálisabb alkalmazási területe a helyi áramellátás. Alkal­mazásával szükségtelenné válik a fogyasztók összekapcsolása, sőt az is könnyen előfordulhat, hogy a jövőben a lakások egyes helyiségeit sem kötik össze villanyvezetékekkel.

Ezt az teszi lehetővé, hogy a Tesla-konverter fajlagos teljesítménye igen magas. A híradástechnikai készülékek táp­lálását pl. egy tenyérnyi méretű kis panel is el tudja látni, ami elfér a készülék valamelyik sarkában. Nem zárható ki tehát, hogy a későbbiekben a gyártók már eleve beépítik ezt a nem túl drága áramforrást a termékeikbe, így megszűnik a hálózati csatlakozó vezeték, min­den elektromos készülék önmagát fogja táplálni. Az elektronikus készülékekbe, számítógépekbe szerelt Tesla-konverte­rek már nem 230 (110) voltos feszültséget fognak előállítani, hanem kimenő feszültségüket a terhelő áramkörök által igényelt feszültségre (3V, 5V, 12V) fogják letranszformálni. Ez esetben már csak egy egyszerű feszültségstabilizátort kell rácsatlakoztatni a konverter kimenetére.

A radiátorszerű villamos fűtőtestekre (olajradiátorokra) valószínűleg oldalt fogják majd azt a dobozt felszerelni, ami az áram­ellátást végzi, míg a villanytűzhelyeknél várhatóan alulra kerül a nagy teljesítményű konverter. Lehetséges, hogy integ­rált áramköri kivitelben is elő tudunk majd állítani olyan miniatűr konvertert, ami akár órákba is beszerelhető lesz. Így nem csak a hordozható elektronikus készülékek üzemeltetése válik jóval olcsóbbá, hanem megszabadulunk attól a környe­zet­szennyezéstől, amit a jelenleg milliárdszámra eldobott kimerült szárazelemek és akkumulátorok okoznak. Ezzel egyidejűleg megszűnik az a groteszk helyzet is, hogy sokszor többe kerül az elem, mint a készülék, amibe beleteszik. Ez főként annak tudható be, hogy a szárazelemgyártók kihasz­nálva a fogyasztók függő helyzetét az utóbbi években a csillagokba emelték termékeik árát.

 

Az univerzális energia kinyerése, munkára fogása tehát minden téren elodázhatatlan. A feladat nem olyan nagy, mert a Tesla-kon­verter bizonyítha­tóan létezett.[2] A mai modern alkatrészekkel olcsón és néhány hét alatt megépíthető lenne. Előtte tanulmá­nyozni kell Nikola Tesla szabadalmi leírásait, külö­nös tekintettel a konverterre. Ez nem ütközik külö­nösebb akadályba, mert Varsányi Péter összegyűj­töt­te Tesla összes szabadalmi leírását, sőt a legtöbbjü­ket le is fordíttatta magyar nyelvre. (E-mail címe: info@varsanyipeter.hu Tel: +36-20-942-7232.) Az óriási munkával és nagy anyagi áldozatok árán létre­hozott gyűjteménye a http://www.Tesla.hu honlapon tekinthető meg. A be­szkennelt oldalak GIF formá­tumban vannak el­mentve. A szöveg egy része OCR (karakterfelismerő) programmal elektronizálva lett, sőt a legfontosabb szabadalmi leírások le vannak fordítva magyarra. (Ilyen átfogó gyűjtemény még se­hol a világon nem készült. Itt megtalálható a két fel­találó összes könyve, cikke, találmányi leírása. Az anyag jelenleg is bővül, kiegészül az utólag feltárt, korábban ismeretlen írásokkal.) Ezeknek az információknak, valamint a kapcsolási rajz birtokában már el lehet kezdeni a készülék megépítését.

Először kezdjük az alapoknál. Erre azért van szükség, mert a Tesla-konverter működési mechanizmusa ismeretlen. Ennek oka nem a titkolódzás, hanem az elméleti ismeretek, a szakkifejezések hiánya. Maga Tesla, illetve később Moray sem ismerte készüléke pontos működési mechanizmusát. A Tesla-konvertert felélesztő és továbbfejlesztő Henry Moray készülékéről is csak ennyit tudott meg a segédje, hogy: „Mérete: 61 × 25 × 15 cm. Ami a belső szerkezetét illeti 12 vákuumcső van benne, melyekből három 70-L-7 típusú.” Ebből a csekély információból azt a következtetést lehet levonni, hogy a Tesla-konverter 12 kaszkádba kapcsolt fokozatból állt, melyekben a vákuumcső a dióda szerepét töltötte be. A három elektroncső valószínűleg alacsony küszöbfeszültségű volt, és az első három fokozatba lett beépítve. Utána már olyan nagy volt a kimenő feszültség, hogy közönséges elektroncsöves diódák is megfelelőek voltak.

Első lépésként tehát építsünk 12 db hagyományos párhuzamos LC-kört, és kapcsoljuk sorba őket. (Induktivitásként egyre nagyobb teljesítményű transzformátorok primer és szekunder tekercseit használjuk.) Az első fokozatra jelgenerátorral kapcsoljunk közönséges szinusz jelet. Az utolsó fokozat szekunder tekercsére kössünk egy feszültségmérőt vagy oszcilloszkópot. Azt fogjuk tapasztalni, hogy a kimenőjel amplitúdója, azaz a teljesítménye még a bemenőjelét sem éri el. Ennek oka az összekötő vezetékekben és a transzformátorok tekercseiben fellépő hőmozgás, valamint a Lenz törvény következtében az induktív energia csaknem felemésztődik az egyes fokozatokban. Most állítsuk a szinuszjel frekvenciáját a rezgőkörök rezonanciafrekvenciájára. Ekkor azt tapasztaljuk, hogy a kimenőjel csaknem akkora, mint a bemenőjel. Ez a csekély veszteség annak tudható be, hogy a fémhuzalok atomjainak mechanikus rezgetése folytán jelentős mennyiségű szabadelektron válik le a legkülső elektronhéjukról. A rezonanciára hangolt RC-, LC-, RLC áramköröket használják a híradástechnikában, a mikrohullámú technikában (mobiltelefonok, szatellitek). Ebből állnak a modulátor tekercsek, az alul- és felüláteresztő szűrők és egyéb rezonátorok.

Ezek mind hasznos áramkörök, nélkülük nem lenne elektronikus kommunikáció a világunkban, és még az elektronikus hangszereket (pl. szintetizátor) is nélkülöznünk kellene. Ezek a szokványos párhuzamos rezgőkörök azonban nem alkalmasak többletenergia előállítására. Sőt az előbb említett okok miatt működtetésük során némi veszteséggel is számolni kell, ezért tápáramra van szükségük, hogy a működésük során fellépő veszteséget pótoljuk. Jelenleg ezeket az áramköröket használjuk jeltovábbításra és jelvételre is (rádióadók, tévéadók, mobiltelefon állomások). Ezen az alkalmazási területen nem az a legnagyobb probléma, hogy nem keletkezik többletenergia, mert itt nem is ez a cél. Sokkal nagyobb baj, hogy ez a fajta gerjesztési mód behatárolja az elektromágneses hullámok terjedési sebességét. Mivel itt elektronok hozzák létre az indukált feszültséget, ezért a kisugárzott jel sebessége sem haladja meg az elektron sebességét. Ez pedig mint tudjuk nem nagyobb a fénysebességnél, azaz kerekítve 300 ezer km/s.

Itt a Földön ez a terjedési sebesség kielégítő, de az űrben már akadályozza az interaktív (késleltetés nélküli) kommunikációt.[3] A kozmoszban pedig teljesen használhatatlan ez a rendszer, mert már a hozzánk legközelebbi csillagról is 4 év késleltetéssel érkeznének meg a felénk sugárzott jelek. Ezért a földönkívüliek ezt az elavult kommunikációs módszert nem használják. Ők az éteri részecskéket alkalmazzák erre a célra, melyek áramlási sebessége 12 nagyságrenddel haladja meg az elektron sebességét. Ez a jeltovábbítási mód nálunk sem teljesen ismeretlen, mert Tesla már 120 éve feltalálta, csak nem törődött vele senki. Helyette civilizációnk a Marconi-féle, transzverzális hullámokon alapuló hírközlési rendszert vezette be. Pedig jobban jártunk volna a Tesla-féle longitudinális hullámokon alapuló jeltovábbító módszerrel.

Az általa feltalált zseniális kommunikációs rendszer már a XIX. század végén készen állt a gyakorlati alkalmazásra. Ő nem csak az éteri vevőt, hanem az adót is megszerkesztette, méghozzá hordozható kivitelben. Ezt bizonyítja az 1899-ben készült találmányi leírása, és a hozzá tartozó kapcsolási rajzok. A több mint száz évvel ezelőtt született mobiltelefon ötletét azonban annyira futurisztikusnak vélte, hogy be sem nyújtotta szabadalmaztatásra. Nem felejtsük el, hogy Popov a XIX. század végén még csak szikratávíróval kísérletezett, Marconi pedig 1901-ben jutott el oda, hogy morzejelet küldjön az Atlanti-óceán túlpartjára. Az általa kifejlesztett rádió 1921-ben vált alkalmassá beszéd közvetítésére. Teslának tehát reménye sem volt arra, hogy negyed századdal korábban szabadalmat kapjon rádiótelefonra, amikor még a tudósok sem tudták azt, hogy mi az a rádió.

Erről technikatörténeti tényről csak kevés embernek van tudomása. A kommunista diktatúra évtizedei alatt azt tanították az iskolában, hogy a rádió feltalálója az orosz Popov. A nyugati iskolákban az olasz Marconi nevét sulykolták a gyerekekbe, holott az Amerikában élő Tesla mindegyiküket jóval megelőzte. Három évtizednyi pereskedés után ezt az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága is elismerte. Megfellebbezhetetlen határozatukban Teslának ítélték a rádió feltalálói jogát, de ekkor már az érintettek egyike sem élt. A világot pedig a legkevésbé sem érdekelte, hogy ki találta fel a rádiót. Az emberek örültek neki, hogy megszületett, és egyre nagyobb számban hallgatták a rohamosan szaporodó adóállomásokat.

 

Az általunk alkalmazott hírközlési rendszerben egy nagyfrekvenciás vivőhullámot állítunk elő, és erre ültetjük rá a továbbítandó jelet. Ezt nevezik modulációnak. A vevőkészülékben a demodulá­tor leválasztja a vivőhullámról a hasznos jelet, és felerősítve hallhatóvá, nézhetővé teszi. Ennek során is mozgásba jön az éter, de ezt mi nem tudjuk hasznosítani, mert vevőkészülékeinkkel csak harmonikus, transzverzális jeleket tudunk érzékelni. Azért sem foglalkozunk ezzel a mellékjelenséggel, mert szakembereinknek sejtelmük sincs róla, hogy kisugárzott jeleikkel éteri hírközlést is végeznek. A földönkívüliek azonban ismerik, sőt ki is használják ezt a jelenséget. Ennek tudható be, hogy a tőlünk több száz fényévnyire élő civilizációk folyamatosan nézik a tv-műsorainkat. Ez még a több ezer fényévnyire levő civilizációknak sem okoz gondot, mert az elektromágneses hullámok rossz terjedési tulajdonságai miatt legalább ezerszer nagyobb intenzitással sugározzuk ki őket, mint amire szükség lenne a Tejútrendszerben való észlelésükhöz.

A transzverzális jel ugyanis lecseng, megjelenése után egyre kisebb amplitúdójú lesz, majd elhal. Ezért gondoskodni kell a jelek folyamatos generálásáról, hogy ne csökkenjen a térerő, és ezáltal a vevőkészülékben a hangerő. Mivel a transzverzális hullámok intenzitása a távolság négyzetével ará­nyosan csökken, a vivőhullámok szinten tartása is igen nagy energiát igényel. Ezek a hatások együtt azt eredményezik, hogy a hosszú-, illetve középhullámú adóállomásaink táplálásához egy kisebb erőműre van szükség. (Jelenleg néhány grammatomsúlynyi elektront rángatunk ide-oda az antennának nevezett több tonnás acélkolosszusainkban, megawattnyi energiabefektetéssel.

Visszafelé azonban nem működik ez a módszer. Mi nem tudjuk az ő kommunikációikat lehallgatni, mert az általunk használt vevőáramkörökkel csak transzverzális hullámokat lehet érzékelni. Ennek tudható be, hogy a SETI programban részt vevők egyetlen értelmes jelet sem tudnak regisztrálni a világűrből, holott szinte elárasztanak bennünket a különböző helyekről érkező mágneses hullámok. Még a csillagrobbanások gigantikus erejű longitudinális hullámait sem tudjuk észlelni, pedig ezek szinte késleltetés nélkül szétsugárzódnak az univerzumban. Emiatt a mi rádiótávcsöveinkkel csak azt tudjuk tanulmányozni, hogy milyen volt az univerzum évmilliókkal, illetve évmilliárdokkal ezelőtt. Arról, hogy jelen pillanatban mi zajlik a világegyetemben sejtelmünk sincs.

Visszatérve a többletenergia-előállításhoz transzverzális hullámokkal, elektromágneses úton tehát nem lehet energiát termelni. Ehhez más hullámra van szükség. Szerencsére a helyzet nem teljesen reménytelen. A természet ugyanis produkál egy olyan hullámformát, amelynek erőssége nem csillapodik, sőt erősödik a haladása során. Ez nem más, mint a szolitonhullám[4]. Jellegzetessége, hogy a lineáris hul­lámmal ellentétben kilométereken át halad anélkül, hogy csillapodna. Szabad vizek esetén szoliton hullámok a felszínen jönnek létre. Keletkezésük legfélelmetesebb példája a földrengések által keltett cunamik, amelyek több ezer kilométert is haladnak az óceánban, mielőtt a sekély partokon megtörve pusztító energiájuk felszabadul. 2004. december 26-án egy 9,3-as erősségű víz alatti földrengés után közel negyedmillió áldozatot követelő cunami söpört végig az Indiai-óceán partvidékén. Egy másik érdekes megnyilvánulása a torlóár, amikor a dagály által keltett hullám felhatol egy folyó medrébe. Csillapodásmentes haladásuk titka az éter. A szolitonhullám ugyanis lassan fut fel, és magassága hirtelen csökken. Miután a hullámmagasság lökésszerűen lecsökken, az így kialakult űrbe éteri részecskék áramlanak be. A hullámvölgybe gyorsan benyomuló éteri részecskék a tehetetlenségi erő révén meglökik a vízhullámot, ami ettől előre halad. Ez a tolóerő olyan nagy, hogy sokáig nem hagyja a hullámot elhalni. Ereje pedig kolosszális. 1958. július 9-én Alaszka partjait egy 500 méter magas tengerár érte el, melynek terjedési sebessége 790 km/h óra volt.

 

A szolitonhullámok villamosiparban való alkalmazhatóságát Nikola Tesla ismerte fel. Először a gázokban történő haladását tanulmányozta. Nagyon hamar rájött, hogy a longitudinális hullámok által keltett többletenergia kisugárzódva kumulálódik (összeadódik). Ezt a jelenséget kihasználva Tesla longitudinális hullámokkal fénygömböket hozott létre, vagy fényleni kezdett a terem. Olyan nagy mennyiségű energiát halmozott fel a légtérben, amely ionizálta, plazmává alakította a levegőmolekulákat. Egyik kedvenc mutatványa alkalmával két fémlapot tett le a helyiségbe és a körülvevő levegő nemsokára egyenletes fényben izzott. A New Yorkban, Londonban, Párizsban, Philadelphiában, St. Louis­ban széles nyilvánosság előtt folytatott előadások során bemutatott egy gázkisüléses fénycsőhöz hasonlító, igen nagy fényerejű lámpát is. Ennek az volt a jellegzetessége, hogy csak egy tápvezeték csatlakozott hozzá. (Ez valójában egy antenna volt, ami a fénycsőbe vezetve besugározta a belső terét longitudinális hullámokkal.) Visszaemlékezéseiben így írt erről a csőről: „Nagyon érde­kes kísérleteket végeztem vibráló gázoszlopokkal. A 10 kHz frekvenciájú gerjesztőáramot egy különlegesen konstruált alternátorból vettem. A gázkisülési cső átmérője 1 inch, a hossza pedig 1 méter volt. Mindkét végét burkolattal láttam el, és addig szivattyúztam belőle a levegőt, amíg a kisülés megindult. Később kiderült, hogy érdemesebb csak egy elektród­dal dolgozni.” Ezzel a csővel energiát is tudott termelni. Egyszer azt mondta, hogy élete legnagyobb találmánya egy cső, amiből nagyon sok energiát lehet kinyerni.

Egy újságírónak ezt nyilatkozta erről a csőről: „Ez egy újfajta cső és a hozzá tartozó apparátus. Már 1896-ban használtam olyan csövet, ami 4 millió voltos feszültségen működött. Később aztán 18 millió voltot is sikerült elérni, azonban ekkor legyőzhetetlennek tűnő akadályokba ütköztem. Meggyőződtem arról, hogy valami teljesen más típusú csövet kell kifejleszteni ahhoz, hogy ezeket a problémákat leküzdjük. Ez a feladat jóval nehezebbnek bizonyult, mint vártam, de nem elsősorban a cső elkészítésében, hanem a működtetésében. Éveken keresztül csak lassan haladtam előre. Aztán teljes sikert értem el. Olyan csövet találtam fel, amit nehéz tovább javítani. Ideálisan egyszerű, nem gyengül az idővel és bármilyen nagy potenciálon, feszültségen működtethető. Egészen nagy áramok is átfolyhatnak rajta, és bármilyen reális szinten belül használható energiaátalakításra. Könnyen szabályozható, és ezért nagyon nagy eredményekre számíthatok. Többek között lehetővé teszi, hogy olcsó sugárzó anyagokat állítsunk elő vele bármilyen mennyiségben, és sokkal hatékonyabb lesz, mint az anyag átalakítása mesterséges sugárzással.”

Széngombos lámpája egy gömb alakú vákuumcső volt. Az egyetlen elektróda egy kör alakú, szénből készült lapos lemez volt, és a nagyfrekvenciás áram hatására a gáz folyamatosan rezegve a cső belsejében izzásba jött és gyönyörű fényt adott. Az elektróda állandó bombázása tette lehetővé ezt a jelenséget, az elektróda körül a ritkított gáz (plazma) nagy sebességgel, frekvenciával rezgésbe jött. Ez a furcsa kis gömb alakú lámpa az elektronmikroszkóp ősét is jelentette, mert az ionmikroszkóp néven ismert készülék hasonló elven alapul.

Ezekkel a kísérletekkel Tesla létrehozta a veszteségmentes világítást is. A longitudinális hullámok ugyanis hőveszteség nélkül gerjesztették a fénycső belső oldalára felvitt fluoreszkáló réteget. (Mi még száz év után is ott tartunk, hogy az izzólámpáinkba táplált energiának csupán 3%-a, míg fénycsöveinkben a 10%-a hasznosul fényként. A többi hővé alakul, veszendőbe megy. Különösen kellemetlen ez a jelenség a film- és tévéstúdiókban, ahol a rossz hatásfokú lámpák pokoli hőséget teremtenek. A több száz °C-os hőmérséklet hamar tönkreteszi az izzólámpát is, ami hatalmas robbanással kiég.) Tesla mágneses impulzusokkal gerjesztett lámpája viszont sosem megy tönkre. Miután nem tartalmaz izzószálat, nincs ami elromoljon benne. Ha levegő kerül bele, az sem teszi működésképtelenné, mert nem vákuumban meginduló elektronemisszió gerjeszti a fénykibocsátó réteget, hanem éteri energiarészecskék, amelyek ionizálják a levegőmolekulákat. Valószínűleg ez lesz a jövő ideális fényforrása. Az ára sem lesz magas, mivel a szolitonos gerjesztés elektronikai kialakítása nem bonyolultabb, mint a kompakt lámpáé.

A szolitonhullámok széles körű alkalmazásával Tesla olyan motorokat is bemutatott, melyek csak egy dróttal voltak a hálózathoz kötve, a másik vezeték helyett a levegőben terjedt az energia. Gyakran érdekes, váratlan eredmények is születtek. Egy napon, a viszonylag tiszta levegőben kísérletezve észrevette, hogy olyan erős köd keletkezett a nagyméretű laboratóriumban, hogy a kezét alig látta. Bár nem indult el ebbe az irányba, de úgy érezte, hogy az effektus segítségével száraz helyeken is öntözni lehetne. Másik érdekes dolog, amit a naplójából ki lehet deríteni, hogy kísérletei közben különös tűzgömbök jelentek meg, és viszonylag lassan mozogtak, általában vízszintes irányban. Ezeket a tűzgömböket gömbvillám néven már ismerték, Tesla is hallott róluk. Vajon gömbvillámot állított elő? Ő mindenesetre világosan leírja ezt naplójában. Úgy érvelt: lehet, hogy a kezdeti energia nem lenne elég a jelenség állandó ébrentartásához, de az újabb és újabb környező szikrákból állandó energiát kap, és így a jelenség folyamatosan létezhet. Ezt az elméletet évtizedekkel később a Nobel-díjas Pjotr Kapica is felelevenítette, kísérletileg azonban nem sikerült igazolni, hogy ezek a fénylő gömbök valóban azonos tulajdonságokat mutatnának a természetben megfigyelt gömbvillámmal.

Az is hamar kiderült, hogy a szolitonhullámok leghatékonyabban az étert gerjesztik. Erre a célra megépítette a híres Tesla-tekercset[5], amellyel több millió voltos gerjesztő feszültséget tudott előállítani. Ezzel az energiakeltési móddal akarta megvalósítani nagy álmát, a vezeték nélküli energiatovábbítást. Ez szerencsére nem sikerült, mert nem ka­pott hozzá anya­gi támogatást. Megvalósulása esetén a környé­ken olyan erős elektroszmog jött volna létre, ami ki­pusz­tította volna a bioszférát. Az éteren át továb­bí­tott ener­gia ugyan­is nem csak a fémes vezetőkben indu­kál áramot, ha­nem az elektrolitokban is. (Tesla Colo­rado Springs-i laboratóriumának körzetében több ki­lo­méteres távol­ságban felizzottak a kikapcsolt vil­lany­lámpák.) Mi­vel az emberi test 60%­-ban sós víz­ből áll, bennünk is elindul egy káros gerjesztési fo­l­y­a­mat, ami kü­lönféle betegségeket (leggyakrabban vér­rákot) okoz. Az intenzív mágneses gerjesztés rá­kos elválto­záso­kat hoz létre az állatokban és a nö­vé­nyek­ben is. Az energiát tehát nem szabad sem az éteren át, sem táv­vezetéken továbbítani, mert száz­méteres körzetben a nagyfeszültségű távvezeték is rákos meg­betegedést idéz elő az élő szövetekben. Az ener­giát a helyszínen, a felhasználónál kell előállí­ta­ni, és minél rövidebb vezetéken eljuttatni a terhelés­hez, vagyis az áramfelvevő készülékbe.

 

Mint látható Tesla összes találmánya a szoliton­hul­lámok vagy más néven transzlációs hullámok al­kalmazásán alapul. A szoliton egy olyan impulzus, amelynek a lefutási meredeksége nagyobb, mint a felfutási ideje. Szabályos jelalakját nem ismerjük, de már használjuk. Az optikai kábeleket alkotó üvegszálakban szolitonos jeltovábbítás gondoskodik a veszteségmentes transzkontinentális kommunikációról. Ez a sajátos fényhullám teszi lehetővé, hogy a világháló (Internet) az egész földgolyót behálózza. Miután a vezeték nélküli energiatovábbítás terve kudarcba fulladt, az 1930-as évek elején ismét elővette a szolitonos gerjesztést. A róla elnevezett konverter fejlesztése során ugyanis hamar rájött, hogy itt sem boldogul szolitonhullámok nélkül. Az energiasokszorozásra alkalmasnak talált kaszkádba kapcsolt LC rezgőkörök még rezonanciafrekvenciára hangolva sem képesek többletenergiát termelni. Ehhez a fémes vezetőkben is kumulálni kell az energiát. Fémes vezetőkben az energiát a szabadelektronok hozzák létre. Tehát ezeket kell sokszorozni.

A szolitonhullám erre is alkalmas, csak a gerjesztőáram jelalakját kell módosítani. A harmonikus rezgést lehetővé tevő szinuszos jelalak helyett szoliton alakú gerjesztőjelet kell alkalmazni. Ekkor a lassú felfutó szakaszban hagyományos gerjesztés megy végbe a fémes vezetőben, jelen esetben az induktivitásban. Maximális értékének elérése után azonban a feszültség hirtelen megszakad. Ekkor a szabadelektronok visszarendeződnek a fématomok legkülső elektronhéjára. A világegyetem azonban nem tűri az űrt, ezért igyekszik azt minél hamarabb kitölteni, Ezért az ide-oda száguldó szabadelektronok helyére éteri részecskék (éterionok) hatolnak be a fémes vezetőbe. Óriási, az elektronok sebességét 12 nagyságrenddel meghaladó sebességük során beleütköznek a fématomokba, és nagy mennyiségű elektront választanak le legkülső elektronhéjukról. Aztán jön a szolitonhullám újabb felfutó szakasza, ami gerjesztő hatásánál fogva tovább növeli a szabadelektronok számát. Ekkor megint megszűnik a gerjesztés, és most már még több szabadelektron rendeződik vissza. Erre még nagyobb lesz az űr a fémes vezetőben, ami még több éterion beáramlását teszi lehető. Létrejön tehát a kumulálódás, ami az egyes fokozatokban sokszorozódva jelentős többletenergiát eredményez. Ezt aztán már csak ki kell csatolni a konverterből. A sokszorozódási folyamat természetesen nem tarthat a végtelenségig, mert az induktivitás vékony rézhuzalában korlátozott a fématomok száma. A következő fokozat azonban nagyobb transzformátort tartalmaz, vastagabb huzallal, így nincs akadálya annak, hogy tovább sokszorozza a kapott energiát.

Tesla és Moray a feszültségsokszorozás következtében elő­állt nagyfeszültségű többletáramot a lánc végén olyan értékre transzformálták le, hogy a szokványos villamos fogyasztókra rákapcsolható legyen. Ezzel arányosan nőtt a konverter terhelhetősége, ami azt jelentette, hogy ez a sajátos készülék a szokványos hálózati feszültség biztosítása mellett 10 amper feletti áram­­erősség leadására is képes volt. A feszültségsokszorozó egységek számának növelésével azonban ez a teljesítmény tovább fokozható. A találmány szerinti áramkör valószínűleg azért lett erre a teljesítőképességre tervezve, mivel ez az energia már képes volt az akkori igényeket kielégíteni. A feltalálók igen nagy súlyt fektettek a kis méretre és a hordozhatóságra is, mert a nyilvános bemutatókon gyakran kellett bizonyítaniuk, hogy a készüléket rejtő dobozba nem fér bele akkora akkumulátor, amely a kimenetre kapcsolt vasalót és nagy fényerejű izzólámpákat a megfigyelés több száz órás időtartama alatt működtetni tudná. A könnyű szállíthatóságra azért is szükség volt, mivel a szerkezetet nem egyszer vitték különböző járművekre, hogy egy távoli siva­tagban vagy az óceán kellős közepén bebizonyítsák, hogy a konverter az energiát nem a lakott települések elektromos vezetékeinek kisugárzásából, és nem is a közeli rádióadók jeléből veszi, hanem valóban az éter segítségével állítja elő.

 Az energiasokszorozás elvének kigondolása során Tesla azért is választotta a párhuzamos LC köröket, mert már a Tesla-tekercs tervezése során rájött arra, hogy a szolitonhatás annál nagyobb, minél magasabb feszültséggel dolgozik. A párhuzamos LC-körök kaszkádba kapcsolása esetén mód van az egyes fokozatok feszültségének feltranszformálására. A tizenkettedik fokozat primer tekercsén már valószínűleg akkora feszültség volt, mint ami a katódsugárcsöves televíziónk sortranszformátorában (malomtekercs) mérhető. Ezért a Tesla-konverter meglehetősen veszélyes. A száraz levegő átütési szilárdsága 21 kV/cm. Nedves levegőjű helyiségben ez felére is lecsökkenhet. Ezért szigorúan tilos a fémházából kiszerelt, bekapcsolt konverterhez hozzányúlni. Kikapcsolása után meg kell várni, amíg a kondenzátorokban levő energia is kisül.

Rekonstruálása során is fokozott gonddal kell eljárni, mert egy óvatlan mozdulat is halálos áram­ütést eredményez. (Ha elkerülhetetlen a működő készülékbe történő belenyúlás, húzzunk a kezünkre villanyszerelők, által használ gumikesztyűt. A készülék feletti mennyezetre pedig erősítsünk három kapót. Kettőre akasszunk egy készülék fölé lógatott táblát, ezzel a felirattal: VIGYÁZAT NAGYFESZÜLTSÉG! A nyomaték kedvéért fessünk alá egy halálfejet. A harmadik kampóról egy nagy teljesítményű, legalább 500 W-os izzólámpát lógassunk le, amelyet kikapcsolása után rákacsolunk a készülékre. Csak akkor szabad belenyúlni, amikor az izzólámpa fénye kialszik. Így talán életben maradunk.[6] 

 

A Tesla-konverter kifejlesztése nem volt olyan könnyű, mint azt manapság gondolnánk. A szo­litonos gerjesztés megvalósítása nem ment könnyen. Tesla munkásságának idején, a XIX. század végén még nem voltak diódák, tranzisztorok, jelgenerátor pedig még kevésbé. Tesla szikraköz generátorral állította elő a szoliton hullámokat. (Ő különlegesen konstruált alternátornak nevezte ezt a mechanikus jeladót.) Ez a mechanikus jelgenerátor nem más, mint egy átalakított váltóáramú motor. Ez esetben nem motorként, hanem generátorként kell használni a villamosgépet. Most egy külső motorral meg kell hajtani az egyfázisú váltóáramú motort, és a szolitonjelet a szénkefékkel kell elvezetni róla. A váltóáramú generátor nem alkalmas erre a célra, mert ebben a keletkező áramot nem kommutátorral, hanem csúszógyűrűkkel vezetik ki. Emiatt elmarad a szikraköz, ami itt nagyon fontos. Az aszinkronmotor sem jó ide, mert ebben a rövidre zárt forgórész miatt szintén nincs kommutátor. A gerjesztőáram a kommutátorlemezeken felfut, majd a kommutá­tor­lemezek között szigetelő réseken hirtelen megszakad. Ilyenkor megszűnik a gerjesztés. Ezáltal egy folyamatos hullám jön létre, amely lassú felfutású, majd gyors lefutású jelekből állt. Ez nem más, mint szolitonhullám. Ezt Tesla nem tudta, mert akkor még nem volt neve ennek az étermozgató nemlineáris hullámnak.

Az utánépítők találtak egy egyszerű eljárást is a szolitonhullámok előállítására. Egy elektromotor tengelyére merőlegesen szigetelőtárcsát erősítettek, amelyen előzőleg fém lamellákat alakítottak ki. Ennek nekinyomtak egy szénkefét, amely a tárcsa forgása közben úgy viselkedett, mint a kommutátor. Mechanikailag azonban ez sem volt stabil. Ma már nem kell megbízhatatlan és kopásnak kitett mechanikus generátorokkal kínlódni, mert a tranzisztoros, illetve mostanában már integrált erősítős jelgenerátorok stabil frekvenciájú és formájú jeleket állítanak elő. Ennek birtokában könnyen fel lehet éleszteni ezt a készüléket.

A mechanikus előállítási mód miatt Tesla sokat kínlódott a konverter beszabályozásával. Az egyes fokozatok rezonanciafrekvenciára hangolását úgy oldotta meg, hogy a transzformátor primer­tekercsének vasmagját ki-be tologathatóvá tette, a nagyfrekvenciás generátor és a primertekercs közé pedig beiktatott egy változtatható kapacitású kondenzátort. A deszkamodell életre keltése során ez a módszert mi is eredményesen alkalmazhatjuk. A kondenzátor forgatásával és a vasmag betolásának mértékével hamar ráhangolódhatunk a rezonanciafrekvenciára. A forgókondenzátor helyett alkalmazhatunk kapacitív dekádszekrényt is, a tekercs azonban nem helyettesíthető induktív dekádszekrénnyel, Itt ugyanis nem egy sima induktivitást kell hangolni, hanem egy transzformátort. A konverter végleges változatában már nincs helye tologatható vasmagnak. A fejlesztés végén pontosan méretezett (rezonanciafrekvencián üzemelő) transzformátorokat kell használni. A pontosítás úgy oldható meg, hogy a primer és a szekunder tekercsek menetszámát csökkenteni vagy növelni kell.

Kísérletezésünk során ne feledkezzünk el arról, hogy itt nagyfrekvenciás gerjesztésről van szó, ezért ferritmagos transzformátorokat kell használnunk. A lágyvaslemezből készült hagyományos transzformátor 150 Hz felett már telítődik. Az átütésveszély csökkentése érdekében a kimenőtransz­for­mátor­t a régi katódsugárcsöves televíziók sortrafójának mintájára készítsük el. Ez a fajta kialakítás 45 kV-ig nagy biztonsággal látta el a színes televíziók képcsövének gerjesztését. Tesla a gerjesztő­frekvencia értékét 20 és 30 kHz közötti értékre állította be. Ez persze nem jelenti azt, hogy mi nem próbálkozhatunk nagyobb értékkel. Jelgenerátoros gerjesztésnél ennek semmi akadálya. Teslának erre nem volt lehetősége, mert a szolitonhullámot előállító váltóáramú motort túl nagy fordulatszámmal nem tudta pörgetni. (Van olyan ferritmag, amely 1 MHz-ig üzemképes, de 60 kHz-ig minden ferritmagos transzformátor gerjeszthető.) Antennás gerjesztés esetén erre nem lesz lehetőségünk, mert ennél a klasszikus változatnál az éterzaj frekvenciája egyértelműen meghatározza az egyes fokozatok rezonanciafrekvenciáját. 

 

A rekonstruálás következő lépése tehát a szolitonos gerjesztés lesz. Ez nekünk sem megy könnyen, mert jelenleg nem gyártanak szoli­tongenerátort. A forgalomban levő jelgenerá­torok vagy más néven függvénygenerá­to­rok, funkciógenerá­to­rok, illetve szignálge­nerá­torok szinuszjelet, négy­szögjelet és fűrész­jelet állí­tanak elő. A fél­be­vágott szinuszjel azon­ban va­lószínűleg megfe­lel erre a célra. Kap­csol­juk rá az első fo­kozat be­me­netére, és frek­venciáját állítsuk rá az LC-kör korábban kikí­sérletezett rezonancia­frek­ven­ciájára. Azt tapasz­taljuk, hogy a rezgőkör mű­ködik ugyan, de nem termel többletára­mot. Hi­á­ba a szolitonos ger­jesztés a rezgőkörben az áram nem nő, hanem csak cirkulál. A jel felfu­tásakor a kondenzátor feltöltődik, majd a lefu­tásakor kisül. Energiáját átadja az indukti­vi­tásnak. Ezt követően az induktivitás mágnes­mezeje összeomlik, és energiája ellenkező irányban a kondenzátorba áramlik. A tekercs és a kondenzátor felváltva működik energiaforrásként és energiatárolóként. Ennek következménye az oszcilláció.

Most azonban nem rezonanciafrekvencián üzemelő oszcillátorra van szükségünk, hanem energiasokszorozóra. Ezt úgy tudjuk elérni, hogy meggátoljuk az oszcillációt, és nem engedjük a mágneses energiát visszafolyni a tekercsbe. Ezt a feladatot Tesla rendkívül egyszerűen oldotta meg. Beiktatott a tekercs és a kondenzátor közé egy diódát. Mivel a diódán csak egyirányban haladhat az áram, nem képes visszafelé folyni. Így elmarad az oszcilláció. Ezt a követelményt Tesla így fogalmazta meg: „Nagyon ügyelni kell arra, hogy nehogy oszcilláció alakuljon ki. Ennek a hullámnak az előállításánál nem szabad megengedni harmonikus rezgéseket, az áramimpulzusoknak egyirányúak­nak kell lenniük.” Mivel az áram nem képes visszafolyni, a következő szolitonhullám rátölt az előzőre. Ezáltal az induktivitásban, jelen esetben a transzformátor primer tekercsében nő az energia. Moray ezt az eljárást szelepelésnek hívta. A Tesla-féle összeállítás csak látszólag hasonlít a hagyományos transzformátorokhoz, működési mechanizmusa nagyon távol áll tőlük. Ez az áramkör nem más, mint egy kumulátor, transzformátorral kombinálva. A kumulátor által begyűjtött energiahullámok feszültségét a transzformátor feltranszformálva adja tovább.

Most már semmi akadálya a többletenergia-előállításnak. Sokra azonban nem megyünk vele. A szolitonhullámok nagy erőkifejtésre képesek ugyan, de csak nagy tömeg esetén. A kis tömegű alkatrészekből álló áramkörökben nem képesek több kilowattnyi többletáramot előállítani. Az így előállított villamos energia feszültsége feltornázható ugyan akár több millió voltra is, de az árama csekély lesz. Ezt bizonyítja, hogy Tesla látványos bemutatóin nem egyszer magán is átfolyatta ezt az energiát. A rajta áthaladó nagyfrekven­ciás, nagyfeszültségű áram nem tett benne sem­mi kárt, pedig szikrák pat­togtak róla, és a sötétben ő maga kí­sérteties fényárban úszott. A kis áram­­erősség és a skin-hatás következ­té­ben sem­mi baja sem történt. Ha most egy 750 ezer voltos távvezetékhez nyúlna így hozzá, szénné égne. Eb­ben ugyanis van áram. A csekély áram­erősség ellenére a többfokozatú kon­verter legalább 10 kW-nyi több­let­energiát szolgáltatott. Az áram­ter­me­lésbe ugyanis besegítettek a dió­dák is.

Miután Tesla korában még nem volt oszcilloszkóp, a feltaláló nem tudott róla, hogy a nagy fémtartalmú hideg katódos elektroncsöves diódák negatív belső ellenállással rendelkeznek. Ezáltal nem csak egyenirá­nyítanak, hanem többletenergiát is termelnek. Még hozzá nem is keveset. Ezt a rásegítést mi is igénybe vehetjük, de a félvezetők korában ennek megvalósítása bonyolultabb. A fő gond az, hogy a hagyományos kétrétegű germánium- és szilíciumdiódák nem rendelkeznek negatív belső ellenállással. Az alagútdiódák (Esaki dióda és backward vagy Gunn dióda) már igen. De ezeknek a diódáknak nagyon alacsony a zárófeszültségük. Csupán az első három fokozatban lehetne használni őket. A további fokozatokban a feszültség feltranszformálása miatt zárlatossá válnának, tönkremennének. Ezekbe a fokozatokba nagy zárófeszültségű alagútdiódára van szükség. Ezt csak oly módon lehet megvalósítani, hogy az alagútdiódát ki kell egészíteni egy alacsonyan dotált félvezető réteggel. Ez a háromrétegű dióda az összes fokozatban alkalmazható, mert alacsony a nyitófeszültsége, és magas a zárófeszültsége.

Ilyen diódát egyelőre sehol sem gyártanak. A lehetőség azonban megvan rá. A negyven évvel ezelőtt alkotott találmányaim egyike feltehetően képes ennek a két követelménynek eleget tenni. A Térelektromos félvezetők című találmányom működési és szabadalmi leírása megtalálható a Kun Elektronikus Könyvtárban. Egy félvezetőgyárral le kellene gyártatni a mintapéldányokat, és bemérni őket. Amennyiben a küszöbfeszültségük leesik közel nullára, és a terhelési karakterisztikájuk erősen visszahajlik, akkor nyert ügyünk van. Ez esetben már semmi sem akadályozza a Tesla-konverter korszerű alkatrészekkel történő rekonstruálását.

A térelektromos félvezetők mintapéldányainak beérkezésig sem kell tétlenkednünk. Bár a pnp típusú tranzisztorok csak elvétve mutatnak negatív belső ellenállást, az npn típusú tranzisztorok többsége rendelkezik ezzel a tulajdonsággal. Ez legintenzívebben a 2N1613 típusú tranzisztornál mutatkozik Az npn típusú tranzisztorok nagyon könnyen átalakíthatók térelektromos diódává. Ehhez semmi mást nem kell tenni, mint a bázis elektródájukat rövidre zárni a kollektor elektródájukkal. Máris kész a kétpólusú energiatermelő dióda. Egyetlen hátránya, hogy a küszöbfeszültsége 0,6 V, ezért csak azokban a fokozatokban használható, amelyekben a primer tekercs feszültsége jóval meghaladja ezt az értéket. Az utolsó fokozatokban már nagy áramú tranzisztorokra van szükség. Ezért mérjük ki a nagy teljesítményű npn tranzisztorok terhelési karakterisztikáját, és a leginkább visszahajló görbével rendelkezőt válasszuk.   

Félvezető diódák, és stabil jelgenerátor alkalmazása esetén könnyen lehet, hogy kevesebb kaszkádba kötött fokozattal is megépíthető a Tesla-konverter. A jelgenerátor állítgatására sincs szükség, mert nem tartalmaz mozgó alkatrészt, nem igényel karbantartást. A sorozatban gyártott Tesla-kon­verterekbe természetesen nem kell egy egész szignálgenerátort beépíteni. Csak a felezett szinusz­hullámot előállító áramkört kell egy kis panelra szerelni. Ezt CMOS áramkörként (p és n típusú FET-ekből) célszerű kialakítani, hogy minél kisebb legyen az áramfelvétele. Ha már miniatűr jelgenerátort tervezünk, érdemes lenne egy olyan típust is kifejleszteni, ahol a szinuszjelet nem vágjuk ketté, hanem a természetes szolitonhullámhoz hasonlóan csak előre döntjük. Így a tarajos vízhullámokhoz hasonló szinuszjelek jönnének létre. Ilyen hullámokat a szörfözőket bemutató videókon lehet látni.[7] Kísérletezés céljára a frekvenciaszabályozó potenciométer mellett rá kellene szerelni egy másik potenciométert is, amellyel a szinuszgörbe jobbra dőlésének mértékét lehetne változtatni. A kétféle jelet felváltva alkalmazva el lehetne dönteni, hogy melyik gerjeszti hatékonyabban a Tesla-konvertert.   

Táplálására legalkalmasabb lenne a notebook-okban alkalmazott lítium akkumulátor. Ez a hosszú élettartamú akkumulátor 10 évig tudja működtetni a Tesla-konvertert. Az üzembizton­ság érdekében az akkumulátort forrasztott kötéssel kell a gerjesztő áramkörhöz kapcsolni. A hordozható készülékekben található elemtartó itt nem alkalmazható. A rugós érintkezők ugyanis idővel kor­rodálnak, ami áramkimaradást eredményez. Egyes készülékek, pl. a számítógép már néhány század­másodper­ces áramkimaradás estén is leáll. Áramkimara­dás estén sem a szövegszerkesztő progra­mok, sem az operációs rendszer nem adja vissza a megnyitott dokumentumot, így akár az egész napi munkánk elveszhet. A Tesla-konverter gépkocsiba történő alkalmazása esetén pedig az akkumulátor könnyen kirázódhat az elemtartóból. Emiatt megszűnik a motor táplálása, ami halálos balesetet is okozhat.

Ennél jobb megoldás, hogy a kimenetről visszacsatolt feszültség működteti a jelgenerátort. Néhány milliamperes fogyasztása már egy kisméretű transzformátorral és egy bázisán Zener-diódával stabilizált szeleptranzisztorral biztosítható. Ennek a megoldásnak hátránya, hogy a jelgenerátor felélesztéséhez szükség van egy kisméretű induktorra. Ez nem más, mint egy szoliton tekercs, melynek belsejébe nagy térerejű mág­nesrudat tologatunk. (Tesla is ez­zel élesztette fel a konverterét.) Ezt nyomógombos megoldással le­het automatizálni. Az indító gomb néhányszor történő megnyomása feltölt egy puffer kondenzátort, ami a jelgenerátor tápfeszültségére kötve már képes elindítani az áramkört. Teslának jelgenerá­toros megoldás nem állt rendel­kezésére, mert akkoriban még nem voltak tranzisztorok. Ő szoliton­hullámot csak kommutátoros mo­torral tudott előállítani. Egy ilyen motor beépítése viszont jelentő­sen megnövelte volna a kon­ve­r­ter méretét, és felemésztette vol­na a többletáram jelentős részét. Ezért ő az éterzajt használta ger­jesztés céljára. Ennek a módszer­nek az alkalmazásához azonban nulla küszöbfeszültségű diódára van szükség, ami felvezetőkből valószínűleg nem állítható elő.[8]   

 

Ennek a konverternek nagy hiányossága, hogy gerjeszteni kell. Már pedig a Tesla-által épített változathoz nem kellett jelgenerátor (alternátor). A gépkocsijába épített változat önmagát gerjesztette. Csupán antenna kellett hozzá. A jelet az antenna által begyűjtött éterzaj szolgáltatta. Ez feltehetően bármilyen mozgás lehet, amely megzavarja az étert alkotó szubatomi energiarészecskék zavartalan áramlását. Ilyen hatást válthatnak ki pl. a levegőben terjedő hang­rezgések, a szél, a járművek mozgása, az eső, a villámlás vagy bármely mechanikai helyzetváltozással járó meg­nyilvánulás, amely egy élő bolygón előfordulhat. Ehhez adódnak hozzá az elektromágneses kisugárzá­sok (a rádióhullámok, a tévéadók által kisugárzott jelek vagy a mobiltelefon­állomások által keltett je­lek). Ezek azonban nem vesznek részt a gerjesztés­ben, mert a konverter szelepdiódái kizárják a ger­jesz­tésből a harmonikus elektromágneses hullámo­kat. A Tesla-konverter sem a többletenergiát, sem a gerjesztő energiát nem gyűjt be a közeli adóállo­másokból. Kizárólag longitudinális, vagyis hosszanti irányban terjedő hullámokat hasznosít.

A kozmikus háttérsugárzásból származó jel nem nagy, de arra elegendő, hogy a bemenő fokozatban pótolja az elektronok hőmozgásából, az egymáshoz ütközésükből eredő veszteséget. A következő foko­zatokban ez már nem okoz gondot, mert az energia kumulálódása és a feszültség feltranszformálása után ez a veszteség már elhanyagolható szerepet játszik. Az éterzaj létezéséről könnyen meg­győződhetünk, ha bekapcsoljuk a rádiónkat vagy a televíziónkat. Ha rádiót az URH hullámsávban két adóállomás közé hangoljuk, akkor sistergő hangot hallunk. Ez az éter­zaj. A televízióban láthatjuk is az éterzajt vagy más néven kozmikus háttérsugárzást. Amennyiben egy olyan csatornára tévedünk, ame­lyen nincs adás, ak­kor szintén sistergő zajt hallunk, és a képernyőn fe­kete-fehér pontok jelennek meg kaotikus mozgásban.

Szabadalmi leírásában Tesla közölte is a bemenő fokozat kapcsolási rajzát. Azt azonban nem írta le, hogy milyen frekvenciára kell behangolni. Ezért az éterzaj frekvenciáját nekünk kell kimérni, és az első, valamint a következő fokozatok rezonancia­frekven­ciáját erre az értékre kell behangolni. Sze­lepelésre először Esaki vagy backward diódát kell használni. Ha ennek a diódának túl nagy a küszöb­feszültsége, és emiatt a huzalantennából nyerhető néhány milli­watt­nyi energia nem képes átjutni rajta, akkor meg kell próbálkozni az előbbiekben javasolt n-típusú tér­elekt­romos diódával. Ennek elvileg kö­zel nulla a kü­szöb­feszültsége. Ennek a diódának a létrehozása már a kezdet kezdetén is gondot okozott. A dióda alap­anya­gáról csak annyit tudunk, hogy Moray az 1920-as és 1930-as években germánium-, molibdén­szul­fid- és bizmutkristályokkal kísérlete­zett. Nagy jelentősége lehetett a dotáció mértékének is, mert állandó gondja volt a kristály kémiai össze­tételének tisztázása. Ennek alapján sejteni lehet, hogy ez a különös eszköz egy germánium alapanya­gú kezdetleges alagútdióda volt. Tesla erre a célra is hidegkatódos elektroncsövet használt. (Miniatűr változatban legyártva ez az alkatrész sem foglalna több helyet, mint egy diszkrét tranzisztor.) 

A bemenő fokozat felélesztése során ne feledkezzünk el arról, hogy ez az áramkör még nulla küszöbfeszültségű dióda használata esetén sem szolgáltat akkora feszültséget, ami képes lenne a további fokozatokat feléleszteni. Az éterzaj csak arra képes, hogy fedezze a LC-körbe fellépő veszteséget. A konverter bekapcsolásához az előzőekben említett módon indító löketre van szükség. Vagyis egy impulzus erejéig a bemenő fokozatra akkor feszültséget kell kapcsolni, ami jóval meghaladja az éterzaj által szolgáltatott jelszintet. Utána a folyamatos gerjesztésről már az antenna is képes gondoskodni. Tesla erre a célra külső mágneses gerjesztést alkalmazott. Feltehetően két ellen­tétes pólusú mágnesrudat tolt be a rendszerbe, míg Moray egy patkómágnessel „simogatott” egy fekete ragasztószalaggal álcázott alkatrészt. Ez az egység minden valószínűség szerint egy tekercs lehetett, amely mágneses gerjesztés hatására képes volt akkora feszültséget indukálni, hogy az áram­kört felélessze, az indításhoz szükséges kezdeti feszültséget biztosítsa.    

Az elektronika jelenlegi fejlettségi szintjén azonban ezt a problémát elegánsabban is meg lehet oldani. Az első fokozatra kapcsolódó induktort legegyszerűbben egy villamos nyomógombból alakíthatjuk ki. Erősítsünk a tengelye végére egy kisméretű rúdmágnest, és helyezzünk köré egy zománcozott rézhuzalból kialakított szolenoidot. A nyomógomb megnyomásakor akkora feszültség indukálódik a tekercsben, ami képes feléleszteni a konvertert. Mivel Tesla munkásságának kezdetén, a XIX. század végén még nem léteztek piezoelektromos kristályok, érdemes lenne egy kisebb piezoelektromos tárcsát a nyomógomb tengelye mögé rakni. Erre rákoppintva keletkezne annyi áram, ami a Tesla-konverter indításához szükséges. (Óvakodjunk az öngyújtókban található, a gáztűzhelyekhez használt, és a gázkonvektorokba épített piezo gyújtók használatától. Ezekbe több tárcsát helyeznek egymásra, és az általuk keltett több ezer voltnyi feszültség zárlatossá teszi a konvertert. (A gáztűzhelyhez használt gyújtó kimenő feszültsége: 15 kV.)

 

A kimenőtranszformátort oly módon kell megtervezni, hogy a több kilovoltos feszültséget 230V (110V) effektív feszültségre transzformálja le. Ez a nyers villamos energia már tökéletesen alkalmas arra, hogy fűtőspirált (hősugárzót, villanytűzhelyt, vízforraló bojlert) tápláljunk vele. Annak érdekében, hogy a lüktető egyenáram ne zavarja a közelben levő híradástechnikai készülékeket, a kimenőfeszültséget egy nagy kapacitású elektronikus kondenzátorral simítani lehet. Mielőtt ezt megtennénk, még valamit próbáljunk ki. Ha szolitonhullámok formájában vezetjük be az áramot a fűtőkészülékekbe, akkor az éter a fűtőszálban is besegít az elektronsokszorozásba.[9] Ezáltal a fűtőbetét kevesebb árammal is beéri, kisebb konvertert kell hozzá csatolni. A tűzbiztonság érdekében a használaton kívüli konvertert nem szabad bekapcsolva tartani. Kikapcsolásának legegyszerűbb módja, hogy az antennáját leföldeljük. Erre a célra fel kell szerelni még egy nyomógombot az előlapra. Szolitonos jelgenerátor alkalmazása esetén ki kell kapcsolni a generátor tápáramát. 

A kész konvertert már csak zárlatvédelemmel kell ellátni. Ennek hiányában fogyasztói zárlat esetén a konverter túlmelegedne, és leégne. Túlterhelés esetén pedig valamelyik alkatrésze meghibásodna. A zárlatvédelem legegyszerűbb és legolcsóbb megoldása az olvadó biztosíték. Ezt azonban nem célszerű alkalmazni, Egyrészt azért, mert megnöveli a tápegység belső ellenállását, ami rontja a konverter stabilitását és terhelhetőségét. Ennél is nagyobb baj, hogy egy esetleges zárlat esetén a felhasználó nem rendelkezik pótbiztosítékkal, ezért a kiégett olvadó betétet „megpatkolja” Ehhez jóval vastagabb huzalt használ, mint ami az olvadó betétben volt, ezért egy újabb zárlat esetén nem tud elégni. Emiatt a konverter fog leégni. Ezt a veszélyt felismerve már a háztartásokban is felhagytak az olvadó biztosítékok alkalmazásával. Ma már minden lakásban kismegszakítót alkalmaznak, amely zárlat esetén leold. Ez esetben semmi mást nem kell tenni, mint a zárlatos készülék eltávolítása után a kismegszakítót visszakapcsolni.

A kismegszakító hátránya, hogy szintén növeli a tápegység belső ellenállását, és nem elég gyors. A kioldást ugyanis egy elektromágnes végzi, melynek tekercsén átfolyik a hálózati áram. Zárlat esetén az elektromágnes beránt egy kallantyút, ami megszakítja az áramkört. Helyette az általam feltalált párhuzamos zárlatfigyelő áramkört célszerű használni. Ennek egyetlen eleme érzékelő eleme sincs sorba kötve a tápárammal, ezért nem növeli a tápegység belső ellenállását. Nagy előnye még, hogy nincs reakcióideje. Mivel az elektromechanikus kapcsolóelemnek nem a záró, hanem a nyitóérintkezője végzi a leoldást, ennek a túlterhelésvédő áramkörnek a reakcióideje nulla. Előállítási költsége pedig nem nagyobb egy relé beszerzési költségénél. A Rövidzárlatvédelem (Szabályozható elektromechani­kus túláram és rövidzárlatvédelem bármilyen típusú tápegységhez) című találmány szintén a Kun Elektronikus Könyvtárból tölthető le.

Nagy teljesítményű, több kilowattos Tesla-konverterek esetén nem szükséges nagyméretű relét alkalmazni. Olcsó, kisméretű relével is megoldható a lekapcsolás. Ez esetben túlterheléskor az antennát kell leföldelni, vagy a jelgenerátor tápfeszültségét megszakítani. Erre a célra ideális megoldás a légmentesen lezárt reed relé. Rázkódásnak kitett gépkocsikban vagy repülőgépekben viszont kockázatos a mechanikus kapcsolóelemek használata. Ezek ugyanis szétrázódhatnak (prellezhetnek). A külső téri alkalmazás miatt fennáll az érintkező elkoszolódásának veszélye is. Ezért ebben az esetben a jelgenerátor tápfeszültségét biztosító stabilizátorba célszerű egy varisztort beépíteni, ami jelentős kimenőfeszültség-csökkenés esetén lekapcsolja a jelgenerátor tápfeszültségét. Jelgenerátor hiányában leáll a Tesla-konverter, ami nem azonnal történik meg. A tápfeszültség csak néhány tized másodperc után csökken nullára, mivel a kondenzátorokban levő energiának a terhelésen át ki kell sülnie.

Mint a fenti kapcsolási rajzban is látható itt a szekunder tekercs és a vele párhuzamosan kötött kondenzátor alkotta párhuzamos LC kör táplálását nem galvanikusan kapcsolódó tápegység, hanem a primer tekercs végzi. A táplálás mágneses úton, indukcióval történik. Ezért van szükség arra, hogy a primer és a szekunder tekercs tömege azonos legyen. Ha a primer tekercs kisebb tömegű lenne, nem tudná kihasználni a vasmag mágneses vezetőképességét, és koercivitását. A dióda szerepe, hogy megakadályozza a tekercsek egymásra gyakorolt hatását. Másik szerepe, hogy az egyes fokozatok között ne alakuljon ki elektromágneses rezgőkör. Az energia csak előre tud áramlani, visszafelé nem. Ezt hívta Tesla szelepelésnek. Ez azonban csak akkor valósul meg, ha a diódának nincs visszárama, mert ez lehetővé teszi az előző fokozat szekunder tekercsének söntölő, legerjesztő hatását. A longitudinális hullámok által keltett energia kumulálódik (összeadódik). Nem kering oda-vissza egy párhuzamos rezgőkörben, amíg a súrlódási erő felemészti. A Tesla-konverter sajátos rezgőkörei­ben nincs oszcilláció. Itt az energia töltődik, fokozatról fokozatra halad. Közben a rezonancia következtében fokról fokra erősödik.

 

A Tesla-konverter rekonstruálása után az elektronikus készülékek gyártói nagy valószínűséggel átállnak a konverteres táplálásra. Beépítik termékeikbe a készülék áramfelvételéhez igazodó méretű Tesla-konvertert. A korábban legyártott, eladott készülékekkel azonban ezt nem tudják megtenni. Azokat továbbra is külső tápegységről kell üzemeltetni. 10-15 év is eltelik, amíg a jelenleg használatban levő híradástechnikai készülékek, zenegépek, számítógépek amortizálódnak, és lecserélik őket. Hálózati áramra azonban ezeknek a készülékeknek a táplálásához sincs szükség. Erre a célra hordozható vagy kerekeken guruló konverter kell készíteni, amit ki kell egészíteni egy inverterrel. Az inverter a lüktető egyenáramból 230 (110) voltos 50 (60) Hz-es váltóáramot készít. Ezt a hordoz­ható konvertert valószínűleg hosszú távon használni fogjuk, mert kézbe tartott készülékeinkbe (pl. hajszárító, villanyborotva) nem lehet beépíteni a konvertert. Ez ugyanis oly mértékben megnövelné a készülék méretét és súlyát, ami kezelhetetlenné tenné. Az azonban elképzelhető, hogy a gyártók hordozható készülékeikhez mellékelnek egy adaptert, ami egy mini Tesla-kon­ver­tert tartalmaz. A mobiltelefonok töltő adaptereihez hasonlóan ezeket a kis konvertereket nem ártana szabványosítani, hogy más gyártók bármilyen készüléktípusához használható legyen. Tehát mind a hajszárítókhoz, mind a villanyborotvákhoz csak egyfajta adaptert gyártsanak.

A repülőgép-konstruktőrök is úgy várják a Tesla-konvertert, mint a Messiást. Az elektromotoros gépkocsikkal ellentétben a repülőgépek elektromotoros meghajtásra történő átállítása a jelenlegi technológiai szinten lehetetlen. Ennek oka a lítium-ion akkumulátorok alacsony energiasűrűsége, vagyis, hogy mennyi energiát képesek tárolni egységnyi tömegben. A ma elérhető legkorszerűbb ak­kumulátoroknál ez az érték 400 Wh/kg. Ezzel szemben a repülőgépek hajtóanyagának, a kerozinnak az energiasűrűsége 12 000 Wh/kg. Vagyis harmincszor annyi energiát tartalmaz. Egy B737-es utasszállító repülőgép felszálló súlya min. 80 tonna. Ebből 21 tonna a kerozin. Ennyi kerozin helyettesítésére 630 tonna akkumulátorra lenne szükség. Ilyen többletsúly mellett a repülőgép fel sem tudna szállni.

A hibrid repülőgépeknél sem sokkal jobb a helyzet. Ennél a rendszernél a fedélzeten egy gázturbina elektromos áramot termel, és ez hajtja meg a légcsavaros repülőgép elektromotorjait. Mivel egy légcsavaros repülőgép a benzinnek csupán 20%-át képes hasznosítani, a villanymotor hatásfoka pedig több mint 80%, ily módon a harmincszoros súlytöbblet tízszeresre csökkenthető. Ehhez azonban megosztott hajtásra, kriohűtőre, és szupravezető motorokra is szükség van. Ez pedig jelentősen drágítja a repülőgép gyártási költségét. A repülőtársaságok még ezt is bevállalnák, de a tízszeres üzemanyagtöbblet következtében repülőgépeik hatótávolsága tizedére csökkenne. Ez azt jelenti, hogy megszűnnének a kontinensközi járatok. Az utasok még kontinensen belül is csak többszöri átszállással tudnának eljutni egyik országból a másikba.

A másik probléma a sebességcsökkenés. Egy légcsavaros utasszállító repülőgép kb. 600 km/h sebességgel tud repülni, míg a jelenleg használt sugárhajtású utasszállító repülőgépek sebessége 900 km/h. (A Boeing 787 Dreamliner repülőgép sebessége rövid időre meghaladhatja a hangsebességet, azaz az 1225 km/h-át is.[10] A sugárhajtású Concorde repülőgép maximális sebessége pedig 2754 km/h volt.) A repülési sebesség csaknem felére csökkenése miatt az utazási idő duplájára nőne, ami nem tetszene az utasoknak. A legjobb megoldás az antigravitációs hajtómű lenne. Ennek nincs szüksége üzemanyagra[11], súlya a jármű súlyához képest elhanyagolható, előállítási költsége minimá­lis, maximális sebessége pedig a légtérből kilépve, vagyis 32 km magasságban 72 000 km/h. Egyetlen prob­­léma vele, hogy senki sem hisz a megvalósíthatóságában, ezért nem is tesznek semmit ennek érdekében. 

Az antigravitációs hajtómű kifejlesztésével a közúti és a tengeri áruszállítás átterelődik a levegőbe. Ehhez azonban évtizedekre lesz szükség. Addig a tengerjáró luxushajókat és a teherhajókat is át kellene állítani villanymotoros meghajtásra. Ezekben a monstrumokban a dízelmotorok 300-400 tonna gázolajat esznek meg naponta. Tehát egyetlen konténerszállító üzemanyagfogyasztása körülbelül 50 ezer személygépkocsi fogyasztásának felel meg. A becslések szerint ilyenből legalább százezer járja folyamatosan a tengereket, árut szállítva egyik kontinensről a másikra. Ez naponta 35 millió tonna gázolaj elégetését jelenti. Vagyis csupán a teherszállító tengeri hajók nyolcszor több üzemanyagot fogyasztanak, mint a világ személygépkocsi-állománya összesen. A többszintes tenger­járó luxushajók fogyasztása is hasonló a konténerszállítókéhoz, és ezekből is fut legalább pár ezer darab a vizeken. Összegzésként megállapíthatjuk, hogy a tengeri teher- és személyszállító óriáshajók tízszer több üzemanyagot fogyasztanak, mint a világ összes személygépjárműve. És ez még csak a fogyasztás!

A szennyező anyagok kibocsátása terén sokkal rosszabb a helyzet, mert a személyautók kevésbé szennyező finomított benzint és gázolajat használnak. A konténerszállítók viszont a legrosszabb minőségű, nagyon nagy kéntartalmú dízel olajat használják. Míg az autók esetében szigorúan szabályozzák a kénkibocsátást, addig a hajók üzemanyaga esetében a határérték négyezerszer nagyobb. Vagyis a széndioxid-kibocsátásuk ugyan csak tízszer több, de az egészségre rendkívül káros kén-dioxid-kibocsátá­suk negyvenezerszer több, mint a világ összes autójának a kibocsátása. Csak a kén-emissziót tekintve, egy tengerjáró hajó annyi kén-dioxidot bocsát ki, mint 200 millió személyautó.

Az utasszállító repülőgépnél sem sokkal jobb a helyzet. Átlagosan 4-10 tonna kerozint fogyasztanak 1 óra alatt, ami egy napra kivetítve átlagosan 200 tonna üzemanyagot jelent. A statisztikák sze­rint egyszerre átlagosan 25 ezer utasszállító és teherszállító repülőgép van a levegőben. Összes fogyasztásuk 5 millió tonna kerozint jelent naponta. Ez éppen megfelel az összes személygépkocsi napi fogyasztásának.

 

Az áramkör fejlesztésénél a deszkamodell elkészítésénél kerüljük a manapság divatos dugós, repülőzsinóros csatlakoztatást. Ezeknek a mini banándugós vezetékeknek a csatlakoztatásánál ugyanis kontaktpotenciál lép fel, ami megakadályozza a néhány millivoltos jelek továbbítását. Ráadásul mind a dugó, mind a hüvely korrodálódhat, ami kontakthibához vezet. Használjunk helyette klasszikus, csőszegecses modellező deszkát. Egy 4-5 mm vastag textilbakelit lemezt fúrjunk át 2 centiméteres négyzetrácsban, helyezzünk a lyukakba egy-egy 3-4 mm átmérőjű réz csőszegecset, a túlsó végét dórnival és kalapáccsal hajlítsuk vissza, majd forrasztóónnal futtassuk be. A textilbakelit­lemez négy sarkába csavarozzunk egy-egy műanyag lábat, hogy forrasztás közben ne égessük össze az asztalt. Az alkatrészek lábait és az összekötő vezetékeket ezekhez az ónozott csőszegecsekhez forrasszuk. Összekötő vezetékként hajszálvékony ónozott rézhuzalokból sodrott szigetelt kábelt használjunk.

Ügyeljünk a forrasztópáka tisztaságára is. Mindig legyen mellette egy darab műgyanta, és ebbe szúrva távolítsuk el a páka hegyéről a revét. A forrasztáshoz csakis gyantás forrasztóón használható. Az alkatrészek védelme érdekében a forrasztópáka üzemi feszültsége 12V-nál ne legyen nagyobb. Az alkatrészek kiválasztása során jó minőségű fóliakondenzátorokat (pl. stiroflex, polipropilén, epoxigyantás) használjunk. Mivel az elektrolit kondenzátor polarizált, és nagy a szivárgó árama, használatát mellőzzük.

Ha a deszkamodell működőképes, akkor jöhet a technologizálás és az ipari formatervezés. Az alkatrészeket nyomtatott áramkörre, illetve vastag textilbakelitből készül alaplemezre kell szerelni, a transzformátorokat pedig úgy kell rajta elhelyezni, hogy tömegük kiegyensúlyozottan helyezkedjen el a kávában. Így felemelésekor a konverter nem billen félre, mozgatása, szállítása nem lesz balesetveszélyes. Érintésvédelmi okból és a híradástechnikai készülékekkel történő összegerjedés elkerülése érdekében a készüléket egy kb. 1 mm vastag lágyvasból tokba kell helyezni, melynek hátulján hegesztéssel egy menetes csonkot kell kiképezni. Ezzel a két csavaranyával és rugós alátéttel szerelt menetes nyúlvánnyal lehet a földelést elvégezni. A belső fémburkolatra jöhet a formatervezett külső műanyag ház. Ezt nem tetszetős polisztirolból kell fröccsönteni, mert ez törékeny. A polikarbonát sem jó, mert drága. A legjobb a PVC, mert olcsó és rugalmas.

Elkészítése után meg kell vizsgálni, hogy a Tesla-konverter bocsát-e ki mágneses sugárzást. Ennek legegyszerűbb módja, hogy egy iránytűvel közelítünk a leföldelt fémházához. Ha jelentős mágneses kisugárzása van, ezt fel kell tüntetni a használati útmutatóban. Ez esetben bonyolódik a helyzet, mert meg kell vizsgálni, hogy ez mennyire hat ki az egészségre. Sajnos a mágneses sugárzást nem lehet leárnyékolni, mert az éteri részecskék minden anyagon áthatolnak.[12] Amennyiben erős a kisugárzás, számunkra is létezik egy „egérút”. Állítsuk a szolitonhullám frekvenciáját 28 kHz-re. Ezen a frekvencián az éteri kisugárzás gyógyító hatást vált ki a szervezetben. (Probléma lesz az otthon állattartás is, mert az állatok agyfrekvenciája alfa szinten áll, ezért nagyon érzékenyek a mágneses sugárzásra. Ez esetben civilizációnknak el kell dönteni, hogy mi a fontosabb, a környezetvédelem, az ingyenenergia vagy a kutya-, macska- és egyéb háziállattartás.)

 

Mivel a Tesla-konverter a mi világunkban egy forradalmian új ezoterikus készülék, valószínűleg idegenkedni, félni fognak tőle. A fogyasztók megnyugtatása érdekében a használati útmutatóban célszerű az alábbi szöveget feltüntetni:

A Tesla-konverter párhuzamos LC körökben áramló elektronok mozgási energiáját hasznosítja, transzformátoros kicsatolással. A többletenergia a 12 fokozat egyenirányító diódáinak erősítő hatásából származik, melynek keletkezése a negatív belső ellenállására vezethető vissza. Ehhez adódik hozzá a szoliton­hullámmal történő gerjesztésből eredő többletenergia, valamint az utolsó fokozat rezonanciafrekvenciára hangolása. Mivel ennek a generátornak működése egy jól ismert elektromos alapáramkörön, a párhuzamos LC-rezgőkö­rön alapul, a készülék nem bocsát ki elektromágneses, radioaktív vagy más káros sugárzást magából. Használata nem jár semmilyen ártalommal, veszéllyel. Még a földelt hálózati elektromos vezetékeknél fennálló áramütés veszélyével sem kell számolni. A kimeneti csatlakozók egyszerre történő megfogása azonban itt is szigorúan tilos, mivel ez az áramtermelő generátor is ugyanakkora feszültséget szolgáltat, mint a hálózati vezeték. Emiatt a figyelmetlenségből vagy felelőtlenségből eredő áramütés ugyanolyan következményekkel jár. A hálózati tápláláshoz viszonyítva az áramerőssége sem kisebb. Ezért a Tesla-konverter képes egy családi ház teljes áramellátására.

 

Ennek a konverternek a rekonstruálása minden bizonnyal forradalmi változásokat fog előidézni a világ energia­ellátásában. Mivel a Tesla-konverterek előállítási költsége csekély, ezért az egyes települése­ken belül nem lesz szükség az épületek energetikai össze­vonására. Sőt, olcsó előállíthatósága folytán akár minden egyes fogyasztót külön generátor táplálhat. A tápáramkör a fogyasztó készülékházába is beépíthető. Ezáltal tápcsatlakozó zsinórra sincs szükség. Ily módon mentesülünk a szobánkat keresztül kasul átszelő tápvezetékek által kisugárzott elektroszmogtól is. Ez az áramellátási rendszer tehát nem csak ingyenáramot szolgáltat, hanem az egészséget is kíméli. Mivel ezek a konverterek nem tartalmaznak mozgó alkatrészt, nem igényelnek karbantartást sem, áruk pedig nem magasabb egy átlagos háztartási robotgép beszerzési költségénél; így minden nehézség nélkül megvalósítható lesz a lakások egyedi energiaellátása. Ily módon tehát nem csak a nagyfeszültségű távvezetékek számolhatók fel, hanem egy-egy településen belül megszüntethetők a villamos összekötő kábelek is. Mindez óriási tehertől és kiadástól szabadítja meg mind az országokat, mind a polgárokat.

Hazai viszonyainkat tekintve a paksi atomerőmű jelenleg 8 Ft-ért termel 1 kW-nyi áramot. Ezt az áramszolgáltatók 42 Ft-ért adják tovább a fogyasztóknak. Mi értelme van 500%-os felárat fizetni az áramért, amikor az helyben is előállítható, ráadásul ingyen. Teljesen felesleges létrehozni, és fenntartani több ezer kilométernyi nagyfeszültségű és kisfeszültségű távvezetéket, transzformátorállomások ezreit, majd villanyórák millióit felszerelve mérni a fogyasztást. Arról nem is szólva, hogy a központi áramszolgáltatás bármikor megszűnhet. A vihar vagy a rárakódott jég leszaggatja a távvezetékeket, a kidőlt fák megrongálják a helyi légkábeleket, a villámcsapások pedig kiégetik a nagyfeszültségű transzformátorokat. A föld alatti kábelek sincsenek biztonságban, mert ezeket meg az útépítő- útkarbantartó gépek tépik szét. Mindemellett számolni kell az épületek bekábelezésével járó veszéllyel is. Világviszonylatban évente több ezer ipari létesítmény és lakás gyullad ki, ég le a kábelek nem megfelelő illesztéséből eredő részárlatok miatt.

Ugyanennyi gondot okoz, és legalább ennyire veszélyes a több ezer kilométernyi gázvezeték fenntartása, amire szintén semmi szükség. Ha elegendő mennyiségben áll rendelkezésre elektromos energia, akkor felesleges a viszonylag olcsó gáz használata is. A villanyvezetékekkel együtt a gázvezeték is lekerül az épültetek faláról, így a házak visszakapják természetes kinézetüket. (A villanyfűtésre történő átállással kéményeket sem kell építeni a házak tetejére.) Nem lesz többé gázrobbanás, megszűnnek az elektromos zárlat okozta tüzek. A rádió-, tévé- mobiltelefon- és egyéb mikrohullámú adótornyok[13] leszerelése, a villamos távvezetékek eltüntetése által szebb lesz a táj, és élhetőbbé válik a környeztünk. Visszatér az évezredekkel ezelőtti harmonikus tájkép anélkül, hogy le kellene mondanunk civilizációs vívmányainkról. Az erőművek, a robbanómotoros gépjárművek, valamint a fosszilis tüzelőanyagokkal történő fűtés megszűnésével pedig megáll a globális felmelegedés, majd idővel regenerálódik a természet. A Föld ásványianyag-készlete sem fog idő előtt kimerülni, mert a lebontott villamos távvezetékekből világszerte több millió tonna könnyen beolvasztható vas és réz keletkezik, ami évtizedekre biztosítja az ipar nyersanyagigényét.

 

A Tesla-konverterrel megszüntethető lenne a vízhiány is. Köztudott, hogy Földünk ivóvízkészlete korlátozott. (A föld vízkészletének csupán három százaléka édesvíz, és ennek a mennyiségnek is a négyötödét a mezőgazdaság használja fel. Vagyis a teljes globális vízkincs alig fél százalékán osztozik közel nyolcmilliárd ember.) A fejlődő országokban már most is hiány van tiszta vízből. A tengerparti országokban a tengervízből állítanak elő édesvizet. Ez az eljárás azonban nem vált széles körűvé, mert nagyon drága. A víz ozmózissal történő szűréséhez elektromos áramra van szükség, ami drága. (1000 liter víz előállításához 4,5 kilowattóra áramra van szükség.) A lepárlás is nagyon energiaigényes. A Tesla-konverterrel előállítható energia azonban ingyen van, ami lehetővé teszi a lepárlás széles körű alkalmazását. (Ez utóbbi eljárás nem igényel drága membránszűrőt.) A Tesla-konverterrel történő vízforralás megszünteti a környezetszennyezést is, mert nem igényel erőművi áramot. Fosszilis tüzelőanyagra sem lesz szükség. (Szaúd-Arábia jelenleg napi másfél millió hordó olajat fordít sótalanító üzemei energiaellátására.)

Tengervízből szinte kiapadhatatlan készlet áll rendelkezésünkre. (A Föld felszínének 71%-át tengerek, óceánok borítják, átlagosan 3,7 km mélyen.) A jövőben a sótlanított víz nagy távolságokra történő eljuttatásának sem lesz akadálya. Az ingyenenergia következtében megszűnő gáz- és kőolajszállítás visszamaradt csőhálózatán az édesvíz a kontinensek belsejébe is eljuttatható. Erre Európának is nagy szüksége lesz, mert a globális felmelegedés következtében elolvadnak az Alpok gleccserei, ezért nyáron, aszályos időszakban kiszáradnak a folyók, megszűnik a nagyváro­sok vízellátása. Ez akár pandémiát is okozhat. Gondoljunk csak bele, mi történne, ha egyik napról a másikra megszűnne Budapest vízellátása. (Ez könnyen előfordulhat, mert fővárosunk vízellátása szinte teljes egészében a Duna vizéből történik. A szentendrei sziget kavicsteraszán átszivárgó folyóvizet nagy átmérőjű csövön nyomják be a Gellért-hegyi víztározóba.) Víz hiányában nem lehetne sütni, főzni, mosni, mosogatni, kertet locsolni. 2 millió ember nem tudna tisztálkodni, sőt még annyi vizük sem lenne, amellyel a WC-t leöblíthetnénk. Emiatt napok alatt akkora járványveszély keletkezne, hogy az egész fővárost ki kellene telepíteni. A nagy átmérőjű csövekből érkező tengervízzel azonban pótolni lehetne a kieső vízmennyiséget. (A Duna teljes szakaszán jelenleg 20 millió embert lát el csapvízzel, sőt sokaknak ez az ivóvízforrása.)

[

A Tesla-konverter nagyon hasznos dolog, de nem tudjuk mindenütt alkalmazni. Ma már mindent agyonminiatürizálnak, és dühöng a „flat” mánia. Már nem csak az okostelefonok, hanem a televíziók, számítógép-monitorok, sőt újabban már a notebook-ok is egyre laposabbak. Egy 7-8 mm vastag készülékbe nem fog beleférni a Tesla-konverter öklömnyi méretű kimenő-transzformátora. Ezeknek a készülékeknek a táplálására elektronikus konverterre lenne szükség. Félvezetőkből, vagy maxi­mum lapos kondenzátorokból álló áram­kör­re. Olyan elektronikus transzformá­torra, ami a Tesla-kon­verter bemenő fokoza­tá­nak gyen­ge jelét képes feltranszformálni in­duk­tivi­tás (transzformátor) nélkül is. Előbb-utóbb feltalálja valaki ezt a konvertert.

Addig is érdemes lenne megvizsgálni a Greinacher-Willard kapcsolást. A kaszkád feszültségsokszorozó diódákkal és konden­­zátorokkal tetszőleges értékre lehet növeli a rákapcsolt feszültséget. A Tesla-konverter bemenő fokozata által szol­­gáltatott néhány millivolt­nyi feszültségnek több voltra növelése tehát nem jelent gon­dot, de ettől még nem nő meg a teljesít­mény. A szolitonos táplálásnak azonban itt sincs akadálya. A Greinacher-Willard áram­­körnek ugyan váltakozó áramú táplálásra van szüksége, de jelgenerátorral szabályos szinuszgörbéből is lehet felezett szinusz­görbéjű, vagyis szoli­to­njelet előállítani. Az­tán a konverter végére rá kell kap­csolni egy Graetz egyenirányító hidat, amely a vál­tóáramból egyenáramot csinál. Az áram lükte­tése egy nagykapacitású elektronikus kondenzá­torral szün­tet­hető meg. A tér­elektromos diódák haszná­latá­nak itt sincs akadálya, ezért valószínű, hogy ebből a konverterből is nagy mennyiségű több­let­energia vehető ki.

Amennyiben az okostelefonok 5V-os, illetve a notebook-ok 12 V-os tápfeszültségére felsokszorozott energia nem elegendő a készülék táplálá­sára, akkor a feszültséget tovább kell sokszorozni, a kaszkádba kapcsolt egyenirányító hidak számát növelni kell. Ez esetben már több száz volt is lehet a kimeneti feszültség. Ennek lecsökkentésé­hez már transzformátorra lenne szükség. Ez pedig nem fér el a készülékben. Létezik azonban egy áthi­daló megoldás, a kapcsolóüzemű tápegység. Kb. 1990-ig a számítógépek tápegysége több kilo­gramm tömegű lágyvasas transzformátort tartalma­zott. Az­tán jöttek a kapcsolóüzemű tápegységek, amelyek annak el­lenére, hogy 500-600 W teljesítményt szol­gáltat­nak, szinte pillekönnyűek.

Ezt az teszi lehetővé, hogy a transzformálás nem 50-60 Hz-en megy végbe, hanem 20-50 kHz-en. A hálózati feszültséget először egyenirányítják, majd pufferelik (kondenzátorban tárolják, simítják). Ezt követően egy tranzisztor segítségével meg­szaggatják. A kb. 30 kHz frekvenciájú áramot az­tán rávezetik egy impulzusüzemű transzfor­má­torra. A szekunder tekercséről lejövő feszültséget gyors kapcsolású Schottky diódával egyen­irá­nyítják, majd szűrik és pufferelik. Végül követ­ke­zik a fe­szültségszabályozó elektronika. Ennek mű­ködése is eltér a lineáris feszültségsza­bályzók­tól, mert az impulzusszélesség változtatásával tör­ténik. (Minél nagyobb teljesítménnyel terheljük, annál szélesebb impulzusok kerülnek a transzfor­mátor­ra.)

A kapcsolóüzemű tápegység kialakítása a li­neáris transzformáláshoz képest bonyolultnak tű­nik, de van egy nagy előnye. Mivel a feszültség-át­alakítás magas frekvencián történik, jóval ki­sebb vas­magra van szükség. A nagy teljesítményű asz­tali számítógépek tápegységében is csak egy apró ferritmagos transzformátor van. Mivel a notebook az asztali számítógép fogyasztásának az egytizedével, az okostelefon pedig az egyszázadával beéri, a ferritmagos vagy ferritgyűrűs transzformátor mérete tovább csökkenthető. Olyan kicsire, ami egy kisméretű lapos dobozban is elfér. Célszerű sík vagy más néven planáris vasmagot használni. Ennél a megoldásnál a tekercset a nyomtatott áramköri lapon, a rézfóliába maratva is ki lehet alakítani. A nyomtatott áramköri tekercsnek önmagában nagyon kicsi az induktivitása. A ráhelyezett planáris vasmag pedig jelentősen megvastagítja. Ma már azonban gyártanak vasmagos tekercseket is nyomtatott áramköri kivitelben. Ennél a megoldásnál a hordozó belső rétegére nanotechnológiával felvisznek egy ferromágneses réteget. Kétrétegű hordozót alkalmazva ezzel az eljárással toroid alakú tekercs is kialakítható nyomtatott áramköri kivitelben.[14]

Nagy előnye még a kapcsolóüzemű tápegységgel történő feszültség-átalakításnak, hogy amíg a lágyvaslemezekből készített hagyományos transzformátorok hatásfoka max. 85%, addig a kapcsolóüzemű tápegységek hatásfoka meghaladhatja a 95%-ot is. Az igazi méret- és árcsökkenés azonban nem ezzel érhető el, hanem az utána következő feszültségstabilizáló áramkörrel. Amíg a lemezelt transzformátorok feszültségét csak soros szeleptranzisztoros eljárással lehet stabilizálni, a kapcsolóüzemű tápegységeknél ez jóval egyszerűbben megoldható. A terhelés növekedésekor csupán a kapcsolójelek szélességét kell növelni, ami nem jár teljesítményveszteséggel. A szeleptranzisztoros megoldásnál a kimenőfeszültség stabilizálásához jóval nagyobb bemenő feszültség szükséges. A két feszültség különbsége jelentős többletteljesítményt kelt a stabilizátorban, amit a szeleptranzisztor eldisszipál, hővé alakít. Emiatt a lineáris tápegységek hatásfoka csupán 40 %. A kapcsolóüzemű tápegységben nincs számottevő teljesítményveszteség. Méretének csökkenéséhez az is hozzájárul, hogy nincs benne hűtőborda, ami a lineáris tápegységeknél a szeleptranzisztort védi a túlmelegedéstől.     

Mivel a ferrit vasmag permeabilitása sokkal kisebb, mint a lágyvasmagé, sokakban felmerülhet, hogyan lehetséges sokkal jobb hatásfokú tápegységet készíteni belőle, mint a lágyvasas transzformátorokból.[15] Ennek oka, hogy a lágyvasmaggal ellentétben a ferritmag nagy frekvencián, akár több száz kHz-en is gerjeszthető. Ez tette lehetővé a kisméretű és olcsó kapcsolóüzemű tápegységek létrehozását. Igen ám, de az üzemi frekvencia növelése önmagában nem növeli a transzformátor hatásfokát. Már pedig a kapcsolóüzemű tápegységekben ez történik. Oly annyira, hogy hatásfokuk meg­haladja a lágyvasas transzformátorok hatásfokát. Ez a nagyfrekvenciás gerjesztésnek tudható be. Nagyon valószínű, hogy a szolitonos gerjesztéshez hasonlóan a négyszöghullámokkal történő gerjesztésnél is éteri részecskék lépnek be a réztekercsbe. A négyszögjel lefutásakor kiüresedik az atomközi tér, amit éterionok töltenek ki. Ezek nekiütköznek a rézatomoknak, és jelentős mennyiségű szabadelektront választanak le a külső elektronhéjukról. Minél nagyobb a frekvencia, annál jobban irritálják a rézatomokat. Az így keletkező többletelektronok növelik meg a ferritmagos transzformátorok hatásfokát. (He ez bebizonyosodik, a tudósokat megüti a guta, hogy már a transzformálásban is szerepet játszik az általuk nem létezőnek nyilvánított éter.)    

 

Most már csak egy kellemetlen velejárója van a Tesla-konverter használatának, az antenna. Tesla 2,5 méter, míg Moray 150 méter hosszú antennát használt a készülékéhez. Gépkocsiban történő alkalmazás esetén a 2,5 méter hosszú szigetelt rézhuzal kifeszítése nem probléma. Elektronikus készülékeknél azonban már gond. Hiába szabadulnak meg a hálózati kábeltől, ha továbbra is kilóg belőlük a Tesla-konverter antennája, és a fal mellett kacskaringózik. Mobiltelefonnál pedig kifejezetten balesetveszélyes, ha egy 2,5 méter hosszú zsinórt húzkodunk magunk után. Megoldást jelentene, ha az antennát felcsévélve el lehetne rejteni a készülékházban. A káva belső fala mellett körbecsévélve nem foglalna sok helyet. Kérdés, hogy így működik-e a konverter. Valószínűleg ebben a formában nem tudná eléggé érzékelni az éterzajt. Ezért mindenképpen át kell állni a jelgenerátoros gerjesztésre.

Ehhez legideálisabb lenne egy olyan jelgenerátor alkalmazása, ami nem igényel tápáramot, nem kell neki antenna. Magából bocsát ki energiát, amit aztán gerjesztésre lehet használni. Ez lehetne pl. egy kristály. Sajnos a természetben nincs olyan kristály, ami ellátná ezt a feladatot. Sugárforrások ugyan vannak, de azok számunkra nem megfelelőek. A radioaktív izotópok igen nagy energiát sugároznak ki magukból, de ezek egyrészt veszélyesek, másrészt villamos szempontból használhatatlanok. Az általuk kibocsátott alfa, béta vagy gamma sugarak nem képesek áramot indukálni az elektromágnesben. A helyzet azonban nem reménytelen. A hivatalos tudomány által kiátkozott ezotéria kisegíthet bennünket a bajból. A megoldás meglehetősen transzcendentális, de jó ha már most megszokjuk, hogy  a jövőben a tudomány, a vallás és az ezotéria egybeötvöződik, és egy rendkívül hatékony közös tudomány alakul ki belőlük.

Ott tartottunk, hogy szükségünk lenne egy olyan kristályra, amely mágneses energiát sugároz ki magából. Ezt már csak körbe kellene venni egy szolenoiddal vagy bele kellene helyezni egy toroid tekercsbe, és a kristály által beleindukált elektromágneses energiát el lehetne vezetni belőle. Ilyen természetes kristályunk azonban nincs. Mágneses kisugárzású kristály létezik ugyan (pl. a magnetit), de ez állandó mágnes. Az állandó mágnesek pedig csak akkor képesek indukcióra, ha mozgatják őket. Olyan kristály kellene, ami pulzál. Ilyenről még senki sem hallott, pedig létezik. Csak nem tudjuk, hogy mi és miért pulzál. Az ezoterikus szakirodalomban jártasok minden bizonnyal ismerik a boszniai piramisokról szóló beszámolókat. Ezekben megemlítik, hogy az egyik 30 ezer éves piramis belsejében található egy hatalmas, 800 kg tömegű kő. Ez a Megalith K-2-nek nevezett korong alakú kő 28 kHz frekvenciájú pozitív mágneses sugárzást bocsát ki magából. Ezért aki ráfekszik erre a kőre, egy idő után feltöltődik éteri sugárzással, amitől jobb lesz a közérzete. Többszöri használat után pedig meggyógyul vagy betegségei elviselhetővé válnak.

Meg kellene vizsgálni, hogy az egészségmegőrző, illetve betegséggyógyító 28 kHz-es frekvenciát mi sugározza ki. Ez a kőtömb, vagy az alatt található sugárforrás? Nálunk is létezik egy ilyen éteri sugárforrás Tápiószentmárton­ban az Attila-dombon. Ide is sokan járnak gyógyulni. A híres magyar cso­da­ló, Kincsem is itt töltődött fel pozitív energiával. Gazdája két verseny között itt pihentette. Hazaszállítva kifeküdt az istállója melletti Attila dombra, töltekezni. A magába szívott éteri energiának tudható be, hogy 54 versenyen indították és mind az 54-et megnyerte. Sajnos ezeken a helyeken nem lehet leásni, hogy megkeressük a sugárforrást. Nagy valószínűséggel meg sem találnánk, mert ezeket a sugarakat egy mélyről jövő geológiai anomália hozza létre. Egy lávakitüremkedés vagy a föld sárkányvonalainak kereszteződése vált ki ilyen sugárzást. Ezt pedig nem tudjuk kristály formában kibányászni.

A múltban könnyebben hozzájuthatunk volna mágneses sugarakat kibocsátó eszközökhöz. Ezeket megvizsgálva kideríthettük volna, hogy mitől sugároznak. A bibliából tudjuk, hogy Noé Istentől kapott egy „világító követ”, hogy a bedeszkázott bárkában uralkodó sötétségben ne kelljen tüzet gyújtani.[16] A középkori feljegyzésekben pedig örökégő lámpásokról tesznek említést. 1401-ben tárták fel az egykori trójai király fiának a sírját, és találtak benne egy még mindig égő lámpást. Pallasz trójai király az ie. 12. század­ban élt. A mécses tehát akkor már 2400 éve égett. 1539-ben Angliában is rábukkantak egy 1200 éve világító mécsesre egy katolikus templomban. A különös leletről tájékoztatták VIII. Henrik királyt, aki az örökégő lámpát a római pápa mesterkedésének tartotta, és meg­semmisíttette. Így ezt sem vizsgálhatjuk meg.

Az utolsó örökégő mécsest egy svájci katona, Du Praz találta meg a franciaországi Grenoble közelében. Egy kolostorba vitte, ahol hónapokig tanulmányozták, de nem jöttek rá mitől ég olyan hosszú ideig. A benne levő olaj szintje ugyanis nem apadt az idő múlásával. Végül az egyik szerzetes leejtette, és az olaj szétfolyt, a megoldás reményével együtt. Nem véletlen, hogy a szerzetesek nem találták meg az örökmécses titkát. Ezekben a lámpákban ugyanis nem lánggal történt a világítás. Erre utal egy bibliában található utalás. Mózes harmadik könyvében ez áll: Te pedig parancsold meg Izrael fiainak, hogy hozzanak neked olajbogyóból ütött tiszta olajat a mécstartóhoz, és tegyék rá a »folyton égő mécsest«. A folyton égő mécses valamilyen szubatomi energiasugárzó lehetett, ami ionizálta a levegőt, és ez világított. Mint tudjuk az anyagba zárt szubatomi energia mennyisége szinte végtelen, így egyáltalán nem túlzó megállapítás, hogy ezek a lámpák örökégők voltak.

A sok kudarc ellenére még mindig nem reménytelen a helyzetünk. Igaz, hogy mi nem rendelkezünk pulzáló mágneses kristállyal, de a nálunk fejlettebb civilizációk igen. Nem is kell messze mennünk érte. Nem muszáj a földönkívüliekkel felvenni a kapcsolatot, mert ezzel már az atlantiszi civilizáció is rendelkezett. Az óceánba süllyed Atlantiszról kimentett emberek leköltöztek a föld alá, illetve a tenger mélyébe. Most egy mesterséges buborékvilágban élnek, a hajdani kontinensük helyén. A régi világuk nem tűnt el nyomtalanul. Csak lesüllyedt az óceán fenekére, és belepte az iszap. Hatalmas piramisaikat is iszap borítja, de ettől függetlenül működnek. Ennek tudhatók be a Bermuda-háromszög feletti anomáliák.

 

Sokan hallottak már az ebben a térségben történt rejtélyes eltűnésekről. Ezek nem megsemmisülések, hanem időutazások. A legnagyobb, 300 méter oldalhosszúságú és 200 méter magas piramisukból ugyanis olyan erős mágneses sugárzás árad ki, amely idődilatációt vált ki. Ezt a jelenséget élték át annak az utasszállító repülőgépnek az utasai, akik félórával korábban értek a célállomásra. Leszállva aztán csodálkoztak, hogy karóráik kivétel nélkül fél órát késnek a repülőtér óráihoz képest. Képzelgéssel nem lehet vádolni őket, mert a repülőgépben félórányi időtartamra elegendő üzem­­anyagtöbbletet találtak.

Ennél hosszabbra nyúlt, és nem ilyen szerencsésen végződött az 513-as járat útja. Az utasszállító repülőgép 1954. szeptember 4-én szállt fel Santiago repülőteréről. A Németországba tartó gépen összesen 91 ember tartózkodott, ám ők soha nem érkeztek meg a célállomásra. A Bermuda-három­szög felett megszakadt a rádiós összeköttetés a géppel, és azóta semmi hír nem érkezett róla. 35 évig. 1989. október 12-én azonban megjelent az égen a brazil Porto Alegre repülőtér felett. A légi irányítók alaposan megdöbbentek, amikor azonosították a 35 éve eltűnt, a repülőtér felett köröző gépet, amivel nem tudták felvenni a kapcsolatot. Miután a repülőgép landolt, az illetékesek kivonultak a kifutópályára, majd felmentek a fedélzetre, ahol megtalálták az utasok és a személyzet csontvázait. Az antropológia vizsgálat megállapította, hogy testek akkor indultak bomlásnak, amikor a repülő visszatért a jelenbe, az utasok és személyzet pedig hirtelen 35 évet öregedtek. Érdekes, hogy mindenki ugyanott ült, ahol eredetileg kellett neki.

 A megöregedésnek ez a gyors lezajlása nem egyedülálló jelenség. Máshol is megesett, hogy valaki szinte percek alatt annyit öregedett, hogy meghalt, és a teste mumifikálódott. 1961 novemberében David Lowe 48 éves hivatalnok és felesége az észak-angliai Darlingtonban mit sem sejtve nézték a tévé aznap esti műsorát, amikor az asszony megunta, és felment a hálószobába. Lowe azonban végignézte a filmet, és csak egy óra múlva ment utána. Mivel nem akarta felébreszteni a feleségét, sötétben vetkőzött le. Már-már lefeküdt, de gyanús volt neki a mélységes csend, és hogy nem hallotta a felesége lélegzését. Furcsa érzése támadt, és mégiscsak felkapcsolta a villanyt. Szörnyű látvány tárult eléje. A felesége már nem élt. Döbbenetét fokozta, hogy szemmel láthatóan nem egy szokványos elhalálozás történt. Az asszony teste ugyanis megbarnult, összeaszott. Az iszonyodó férj az ágyban egy múmiát talált. Nyitott szájából kiállt hiányos fogsora. A kihullott fogait később megtalálták a szájában.

A rendőrök és a halottkém egyéb rendellenességet is felfedeztek a hálószobában. A virágvázában elfeketült növényi rostokat találtak, amelyek az előző nap belehelyezett virágcsokor maradványai lehettek. Az ágyneműk és a bútorhuzatok is magukon viselték az eltelt hosszú idő nyomait, holott Lowe-ék az esetet megelőző évben új hálószobabútort vásároltak. Feltűnt még, hogy a padlót és a berendezési tárgyakat vastag porréteg borítja, amelynek lerakó­dásához több évtizedre van szükség. Ez korábban nem képződhetett, mert az asszony minden nap kiporszívózta a szobát. A férj felismerte a halottban a feleségét, bár a 42 éves asszony inkább a saját nagyanyjára hasonlított. A boncolás során arra a megállapításra jutottak, hogy az elhunyt egy 85-90 éves nő volt, aki halála után évekig temetetlenül feküdt, és a holtteste a száraz levegőn mumifikálódott. A férjnek sejtelme sincs arról, hogy röpke 1 óra alatt hogyan öregedhetett a felesége 30 évet, miközben aludt. Ezután meghalt, majd mumifikálódott anélkül, hogy akár ő, akár a szomszédok bármilyen rendellenességet tapasztaltak volna a környéken.

Visszatérve Atlantisz kristálypiramisaihoz azok a repülőgépek, amelyek éppen a piramis csúcsa fölött repültek, ennél jóval nagyobb időeltolódást éltek át. Ők átkerültek a múltba, Atlantisz világába. Az eltűnések 1945-ben kezdődtek, a 19-es katonai egység esetével. December 5-én, 6 katonai gép szállt fel Floridából. Egy órával később mindegyik pilóta arról számolt be a központnak, hogy eltévedtek és nem ismerik fel az alattuk elterülő tájat. Az irányítótorony rögzítette a pilótákkal folytatott beszélgetést. Egyikük ezt mondta: „Megbolondultak a navigációs műszereim. Az iránytű körbe-körbe forog. A tenger másmilyenné vált. Egy szárazföldet látok, aminek nem szabadna itt lenni, mert itt a térkép és a földrajzi ismereteim szerint nincs semmilyen sziget. Ehhez képest egy zöld kontinens van alattam.” Ezt követően műszereik teljesen működésképtelenné váltak, így a toronyból sem tudták irányítani a bajba jutott gépeket. Az egyik utánuk küldött mentő repülőgép is eltűnt a keresés során. Valószínűleg éppen a piramis felett kereste az eltűnteket. A következő napokban több száz hajó és repülő közel 250 ezer négyzetmérföldet vizsgált át az Atlanti-óceánon és a Mexikói-öbölben, de sem a 27 áldozatot, sem a roncsokat nem találták meg. Az 1851 óta vezetett feljegyzések alapján eddig 8127 embernek veszett nyoma a Bermuda-háromszögben. Emellett több mint ötven hajó és húsz repülőgép tűnt el nyomtalanul.

 

A mi világunkban található piramisokban is előfordulnak ilyen időutazások. Az egyiptomi és boszniai piramisok közelében levő falvakban a szülők évszázadok óta figyelmeztetik a gyerekei­ket, hogy ne játsszanak a gúlák közelében. Aggódásuk nem alaptalan, mert korábban több gyerek is nyomtalanul eltűnt a piramisok környékén. Soha nem kerültek elő. A közeli bosnyák falvak lakói mesélik, éjjelente furcsa fényeket látnak villódzni a piramisok közelében. Az arab gyerekeket a Nagy piramis közelében élő szülők ugyanerre figyelmeztetik. Egy utazó elbeszélése szerint a gúla közelében elszédült, és hirtelen egy másik világban találta magát. Eltűnt a piramis, a Szahara, és egy különös tengerpartra került, ahol rikoltoztak a sirályok, s zöld hullámok csapkodták a mólókat, a hajókat. A parttól beljebb egy nyílegyenes utcát látott, ami a sziget belsejébe vezetett. Ott márvánnyal kikövezett utcák voltak, ahol fehér ruhás emberek sétáltak kristályból épült paloták között. Már éppen be akart menni a városba, hogy jobban körülnézzen, amikor egy pillanat alatt visszakerült a Szaharába. A homoksivatagban az mentette meg a kiszáradástól, hogy egy karaván rátalált.

Egy középkori bosnyák adoma szerint egyszer eltűnt néhány gyerek a Nap piramis közelében. Szüleik hónapokon keresztül keresték őket a környéken. Már lemondtak róluk, meggyászolták őket, amikor hirtelen előkerültek. Ugyanaz a ruha volt rajtuk, amiben eltűntek, le sem soványodtak. Amikor elkezdték faggatni őket elmondták, hogy a piramisnál játszottak, amikor a növényzettel borított gúla oldalán megláttak egy nyílást. Kíváncsiak voltak, ezért bemerészkedtek a barlangba. Bent azonban megijedtek, mert a fény áradt ki a belsejéből. Kíváncsiságuk azonban tovább vitte őket, de a fény forrását nem érték el, mert hirtelen ütést éreztek a homlokukon, és elszédültek. Azt hitték, hogy nekimentek egy kőfalnak, de a következő pillanatban, amikor kinyitották a szemüket, ők is Atlantisz tengerpartján találták magukat. Nem értették, hogy jön ide a tenger, hiszen Bosznia határait egyetlen tenger sem mossa. Ők is hallották a sirályok rikoltozását és látták a kikötőben horgonyzó hajókat. Többre nem emlékeznek, mert hirtelen visszakerültek. Arra a kérdésre, hogy mit csináltak négy hónapig, amíg távol voltak, nem tudtak felelni. Azt mondták, hogy amikor be akartak menni a sziget belsejébe megint elszédültek, és egy pillanat alatt a falujukban találták magukat. Esküdöztek, hogy szerintük ez a kaland max. 10 percig tartott. Ilyen kalandok más országokban is előfordultak. Ugyanilyen eltűnéseket dokumentáltak a maja piramisoknál, a kínai piramisoknál és a mongóliai piramisoknál is. Egyértelmű, hogy itt idődilatációról van szó. Ez magyarázza a Bermuda háromszögben történő eltűnéseket is.

 

Az is kiderült, hogy a Bermuda háromszögben pontosan mi okozza ezt az anomáliát, milyen objektum van odalent. 2012 októberében amerikai és francia tudósok dr. Verlag Meyer vezetésével az Atlanti-óceán fenekén egy a Kheopsz piramisnál nagyobb piramist találtak. Búvárruhában alámerülve megállapították, hogy a piramis anyaga valamilyen fehér kristály. Műszereik pedig azt jelezték, hogy a teteje mágneses. A vizuális megfigyelés szerint valamilyen furcsa fényt bocsátott ki magából. Úgy tűnt, mintha pulzálna a teteje.   Ez nem az első eset. Yucatan partvidékénél, Louisina-nál, Florida mellett az óceánban már korábban is kristálypiramisokat találtak búvárok. A leghíresebb eset 1970-ben történt, amikor egy amatőr búvár, Ray Brown a Bahamáknál lemerülve eltévedt. A Berry szigettől harminc kilométerre elszakadt a társaitól.

Miközben kereste őket, egy furcsán világító piramisszerű építményre lett figyelmes az óceán 30-40 méteres mélységében. Elmondása szerint a piramis legalább száz méter magas lehetett és tökéletesen sima, kristályos anyag borította. A piramis enyhe derengéssel világított, tejfehérré színezve az egyébként vaksötétséget. Brown felfedezett két nyílást a piramison, s az egyiken át bement a belsejébe, ahol egy teljesen tiszta, mindenféle tengeri növényektől és állatoktól mentes terembe jutott, melynek falai is homályos fehérséggel világítottak, derengtek – akár a piramis külseje. Bent termekből termekbe tudott úszni. A falakon ismeretlen eredetű írást látott, amely nem hasonlított egyet­len földi nyelv betűire sem. A piramisban szemlélődve végig jelenléti érzése volt, mintha a piramis őre figyelné őt.

Távozóban magával hozott egy földön heverő kristálydarabkát, melynek láthatóan ugyanaz volt az anyaga, mint a piramisnak. Ezt később laboratóriumi vizsgálatoknak vetették alá, amely megállapította, hogy: „A kristály anyaga a Földünkön nem található meg. Nem azonosítható a bolygónkon létező egyetlen kristályszerkezetű anyaggal sem.” Azt is kimutatták, hogy a bele sugárzott energiát ismeretlen módon megsokszorozza. Például a bele sugárzott fényt a többszörösére növeli. Célszerű lenne ezt a kristálydarabkát kölcsönkérni, majd beletenni egy toroid alakú elektromágnesbe. Ha pulzáló mágneses kisugárzása indukált feszültséget hoz létre a tekercsben, akkor megtaláltuk az ideális gerjesztő áramkört a Tesla-konverterhez. Amennyiben az atlantiszi civilizáció elárulná ennek a kristálynak az előállítási módját, minden akadály elhárulna a Tesla-konverter világméretű, tömeges használata elől.

 

Budapest, 2018. január 21.

 

                                                                                                                                

 

 

 

Sajnos az elmúlt 6 évben senkitől semmilyen támogatást nem kaptam, ezért a 7 ezoterikus találmány egyikét sem tudtam rekonstruálni. A fél nyugdíjamból azonban annyit össze tudtam spórolni, hogy nekiálltam kifejleszteni egy 10 évvel ezelőtti ötletemet, a rezonanciafrekvenciás gerjesztést.[17] Egy idő után ez is egyre több pénzt igényelt, amit már kölcsönökből sem tudtam fedezni. A szakmai együttműködés hiánya is gátolta a sikeres befejezést. Ezért ezt a fejlesztést felfüggesztettem. A megmaradt alkatrészek és műszerek, valamint a félévnyi munka alatt szerzett szakmai tapasztalatok azonban lehetővé tették, hogy elkezdjem a Tesla-konverter rekonstruálását. (A Tesla-konverter működési mec­hanizmusa is nagyrészt a rezonancián alapul.) Ez sem lesz könnyű, most is nagy fába vágtam a fejszémet, de megteszem, ami tőlem telik. Legnagyobb gondom ez esetben is a pénzhiány lesz. Az induláshoz szükséges feltételek azonban adva vannak, aztán lesz, ami lesz.

Először vegyük sorra, hogy mi az, amit tudunk erről a készülékről. Szerencsére Tesla elárulta a legfontosabb információkat a konverteréről. A részleteket is leírta a naplójában és a feljegyzéseiben, de ezekhez nem lehet hozzájutni, mert halála után az FBI emberei feldúlták szegényes szobáját, és „állambiztonsági okokból” az összes feljegyzését, iratát elvitték. Ezeket szigorúan titkossá nyilvánították, és mind a mai napig senkit sem engednek a közelébe. A legnagyobb kárt azonban egy tűzvész okozta. Amikor a laboratóriuma leégett, pótolhatatlan dokumentumok egész sora pusztult el. Tesla azonban rendszeresen tartott előadásokat a nagyközönségnek, ahol elárulta találmányainak működési mechanizmusát. Ezek a szem- és fültanúk és a jelen levő újságírók továbbadták, amit hallottak. Ez az információ nem veszett el, és a szájról szájra terjedő adatközlés ellen a hatóságok nem tehettek semmit. 

Ily módon a Tesla-konverterről is maradt fenn néhány lényegbevágó információ, melyeket Tesla és Moray munkatársai kiegészítettek. Közülük a legfontosabb, hogy a Tesla konverterben a rezonancia hozza létre a többletáramot, vagyis az ingyenenergiát. A rezonancia előfeltétele, hogy a transz­formátor primer és szekunder tekercseink tömege grammra pontosan megegyezzen. A szekunder feszültséget lehet fel- vagy letranszformálni, vagyis a szekunder tekercs huzalátmérője lehet vékonyabb vagy vastagabb, de a súlyának meg kell egyeznie a primer tekercs súlyával. Kulcsfontosságú információ még, hogy a kondenzátorok és a transzformátok primer tekercsei nem alkothatnak rez­gőkört, vagyis a transzverzális hullámok nem játszhatnak szerepet a konverter működésében. (Ez a fejlesztés során okozhat problémát, mert a mi világunkban minden elektromos, elektronikus eszköz, készülék, berendezés működési elve a transzverzális hullámokon alapul. Kérdéses, hogy képesek lesznek-e érzékelni a longitudinális hullámok által létrehozott feszültséget és áramot. Ezen az úton az olasz Mar­coni indított el bennünket, aki ellopta Tesla találmányát. Annak érdekében, hogy az általa szabadalmaztatott rádió nem hasonlítson főnöke találmányára, Tesla longitudinális alapon álló rádióadóját és -vevőjét átalakította transzverzálisra.

Ez akkor nem okozott gondot, de mára már kiderült, hogy ezzel megfosztott bennünket a föl­dön­kívüliekkel és a túlvilág lényekkel történő kommunikációtól. Ők ugyanis nem használnak transzverzális hullámokat, mert ennek alacsony terjedési sebességével és max. 100 kilométeres hatótávolságával nem mennek semmire. Visszatérve az ezzel járó fejlesztési nehézségekre Tesla azt is elárulta, hogyan lehet kiszűrni a transzverzális hullámokat az éterből. Ezt egy rendkívül egyszerű áramkörrel lehet megtenni, ami csupán három olcsó alkatrészből áll. Az idősebb szakemberek még emlékeznek rá, hogyan készítettek detektoros rádiót gyerekkorukban. (A fiatalok erről a készlékről semmit sem tudnak, mert ők az okostelefonjaikat maszatolják reggeltől estig. Barkácsolással nem foglalkoznak, mert mindent készen kapnak a szüleiktől.)

 

Nos a detektoros rádió három alkatrészből tevődik össze. Egy párhuzamos rezgőkörből, ami egy zománcozott rézhuzalból tekercselt szolenoidból és egy forgókondenzátorból áll. Erre kötötték rá felül a huzalantennát, és alul a földelő vezetéket. (A szabályos földelést egy talajba leásott rézlemezből kell készíteni, amire ráforrasztották a szigetelt, sodrott rézvezetéket, amit bevittek a lakásba. Ezt sokan földbe szúrt rézrúddal helyettesítették.) Az antennát 3-4 mm vastag tömör rézvezetékből készítették, amelynek egyik végét porcelán szigetelő csigák segítségével a háztetőn rögzítették, a másik végét pedig egy fára vagy a közeli ház falára kötötték. A levezető kábel itt is a rézdrótra forrasztott szigetelt, sodrott rézvezeték volt. A rezgőkör antenna felőli végére forrasztották rá a harmadik alkatrészt, egy germániumdiódát.

Ezzel kész volt a detektoros rádió, amit a XX. század első felében évtizedekig használtak. A rádióadásokat nagy belső ellenállású fülhallgatóval hallgatták, amit a dióda másik végére és a földelő vezetékre kötöttek. (Ennek a korszaknak az elektroncsöves trióda feltalálása vetett véget az 1930-as években. Ezt követően jelentek meg a hangszórós asztali rádiók, melyek magas áruk miatt csak a XX. század második felében vált elérhetővé széles néptömegek számára.)

Tesla detektoros rádiója lényegében ugyanígy nézett ki. A különbség csak annyi, hogy ő a de­mo­dulátor diódát a kondenzátor és a tekercs közé iktatta. Ezzel meggátolta a transzverzális hullámok észlelését, illetve kisugárzását. Ez az áramkör csak longitudinális hullámokat képes érzékelni. Ennek a zseniális találmánynak még rengeteg hasznát fogjuk venni, mert ezen alapul a távoli megfigyelést lehetővé tevő készülék, a kronovizor és még sok más eszköz működési elve. Többek között lehallgathatjuk vele a földönkívüliek kommunikációját, és mi is kapcsolatba léphetünk tőlünk több száz vagy több ezer fényévnyire élő civilizációkkal. (Egyikük gúnyosan meg is jegyezte, hogy ez a kommunikáció olyan egyszerű, hogy sohasem fogtok rájönni.) Nos, hát rájöttünk. Tesla feltalálta, de senkinek sem kellett.

 Moray munkatársától megtudtuk azt is, hogy főnöke konvertere 12 kaszkádba kapcsolt fokozatból állt, melyekben a vákuumcső a dióda szerepét töltötte be. Ehhez antennaként 6 mm átmérőjű és 150 m hosszú szigetelt rézhuzalt használtak, a földvezetéket pedig hozzákötötte a vízvezeték-hálózathoz. Azért ilyen hosszút, mert Moray többnyire távoli beszélgetések lehallgatásra használta a készülékét. Tesla viszont gépkocsija meghajtására használta a konverterét, amihez elegendő volt egy 2,5 méter hosszú antenna is.

Arra viszont egyik feltaláló sem tért ki, hogy mekkora volt az egyes fokozatok rezonanciafrekvenciája. Ennek oka, hogy 90 évvel ezelőtt még nem volt oszcilloszkóp, sőt frekvenciamérő műszer sem, így nem tudták megmérni. Nem kis dilemmát okoz, hogy miként tudták az összes fokozatot rezonanciába hozni. A rezonanciafrekvencia a tömegtől függ. Minél nagyobb a transzformátor, annál kisebb a saját rezgési frekvenciája. Ennél fogva a Tesla-konvertert nem lehet egy szignálgenerátorral működésbe hozni, mert hová hangoljuk a generátort. Ha az első fokozatot hozzuk vele rezgésbe, az összes többi nem működik. Kézenfekvő megoldás lenne az utolsó, vagyis a legnagyobb transzformátort rezgésbe hozni, mert ettől várható a legtöbb szabadenergia. Az ehhez szükséges jel azonban nem jut el hozzá. Ha egy transzformátor nem rezonanciafrekvencián rezeg, akkor a hatásfoka max. 95%. Ez az 5%-os veszteség 11 fokozaton át már olyan nagy lesz, hogy semmi sem marad a jelből az utolsó fokozat gerjesztésére.

 

Tesla azonban zseniális módon hidalta át ezt a problémát. Gerjesztő jelként egy széles spektrumú jelforrást használt. Ez nem más, minta az éterzaj. A világűr tele van plazmatikus, gravitációs és mág­neses lökéshullámokkal. Pulzárok, neutroncsillagok, kis fehér törpék, fekete lyukakba becsapódó objektumok. A bolygókon vulkánkitörések, üs­tö­kösbecsapódások, nagy erejű robbanások. Mivel a világegyetem kiterjedése szinte végtelen, ezek a jelenségek szakadatlanul fellépnek. Ezt hívják éterzajnak. Mivel az univerzumot kitöltő étertengerben ezek a háborgások nem egyszerre történnek, a frekvenciájuk különböző. Hol ritkábban történnek, ami kisebb frekvenciát, hol sűrűbben, ami nagyobb frekvenciát indukál. Ez egy széles frekvenciasávot eredményez. Ha ezt bevezetik a konverterbe, akkor minden fokozat megtalálja benne azt a frekvenciát, ami rezonanciába hozza. Így az összes fokozat rezgésbe jön, és a végén az egymásnak adott energia kilowattokban mérhető.

Mivel az antenna meghatározó szerepet tölt be a konverter működésébe, telepítése során fokozott gonddal kell eljárni. Mivel egyelőre nem tudjuk, hogy az általa észlelt frekvenciasáv milyen szélességű, könnyen lehet, hogy igen magas frekvencia is előfordulhat benne. Ez esetben előfordulhat a skin hatás is. Mint tudjuk, ez abban nyilvánul meg, hogy a nagyfrekvenciás áram nem hatol be a fémes vezetőbe, hanem a felszínén halad. Ez azt eredményezi, hogy a tömör rézvezetőből kialakított antenna a nagyfrekvenciás zajt csak kis hatásfokkal tudja érzékelni. Ennek elkerülése érdekében antennaként ne tömör, hanem sodrott rézvezetéket alkalmazzunk. Minél vékonyabb szálakból sodorják a vezetéket, annál nagyobb a hatásfoka.

A sok hajszálvékony szál külső felületén már annyi nagyfrekvenciás áram folyik, ami nem sokkal marad el attól, amennyi alacsonyfrekvenciás áram folyik a hasonló külső átmérőjű tömör rézvezetéken. (A zsebrádiók és táskarádiók ferritrúdból készített antennájához is sokszálas litze huzalt használnak, hogy minél nagyobb legyen a bemenőjel.) A hajszálvékony szálakból sodort vezeték oh­mikus ellenállása is nagyon alacsony, ezért a készüléken belül összekötő vezetékként is használható. A 12 AWG átmérőjű kebelből rendeljünk az AlExpress-től 5 × 5 métert, és miután megérkezett feszítsük ki körös-körül a szobánk falára, a mennyezet alá. Ehhez műanyag rögzítő karokat használjunk. Ha ez nem áll rendelkezésünkre, ferdén verjünk hosszú szegeket a falba, és rakjuk rá a 25 méter vezetéket. A kezdetét szigetelőszalaggal zárjuk le, hogy ne érjen a falhoz, a végét pedig engedjük le a munkaasztalunkhoz. Ott blankoljuk le róla a szigetelést, és forrasszuk egybe a sok ónozott szá­lat.   

Az ónozott rézszálakból sodrott vezeték használata mellett a csatlakoztatásnál is nagyon fontos az oxidáció megakadályozása. Az oxidáció ugyanis szigetelő hatást vált ki, ami legyengíti az antenna néhány mV-os jelét. Ennek elkerülése érdekében a kifejlesztett készülékhez az antennát aranyozott banándugóval és aranyozott banánhüvellyel kell bevezetni. A kontakthiba elkerülése érdekében ezekbe a szerelvényekbe a sodrott, ónozott rézkábelt bele kell forrasztani.[18] Az sem mindegy, hogy a kábeleken milyen szigetelés van. Ha külső antennát használunk, a PVC szigetelés a napsütés és a fagy hatására elkezd töredezni. A repedésekbe behatol az esővíz, ami a falhoz, fához érve leföldeli az antennát. Ezért szilikongumi szigetelésű kábelt használjunk. A szilikongumi hőellenállása – 60 °C-tól +200 °C-ig terjed. A sodrott rézkábel és a szerelvények ajánlott típusa a két leírás tömörített mappáiban található. (Ne a HTM változatot nyissuk meg, mert az a Google-nek készült. Arra szolgál, hogy a fájl tartalmát indexelje. A tömörített mappát kell letölteni, majd a Kicsomagolás ide utasítással kibontani.) 

 

A február az elméleti felkészüléssel és a szükséges alkatrészek berendelésével járt. A Tesla-kon­verter felélesztését 2024. március 16-án kezdtem el. Először az antennát feszítettem ki. Aztán oszcilloszkóppal megnéztem, hogy milyen frekvenciaspektrumú és amplitúdójú jelet szed össze az antennánk az éterből. Az oszcilloszkóp földpontját kössük a vízvezetékhez. A mérési eredmény nagy meglepetést okozott. Több MHz frekvenciájú éterzajra számítottam. Ehelyett az oszcilloszkóp tartósan a kHz-es tartományban pásztázott. Nagy ritkán elérte a 25 MHz-et, és néha lement a 20 kHz-es tartományba. Ennél is nagyobb meglepetés volt a jelek amplitúdója. Általában a néhány száz mV-os tartományban mozgott, de gyakran voltak benne 2-3 V-os csúcsok is. A jel nem csak pozitív tartományban hullámzott. Lement negatívba is. Ezáltal az amplitúdócsúcs valójában ^±1–1,5 V-ig lengett ki. Később bebizonyosodott, hogy ezek a csúcsok valójában zajok. EMI zavarjelek, melyek kör­nyékbeli nagyfogyasztók, főleg villanymotorok bekapcsolásakor keletkeznek. Ez a jelenség később gondot fog okozni. (Az éterzaj amplitúdója csupán 0,5 V.)     

Ezt követően válasszuk le az antennáról az elektromágneses jeleket, a több tízezer rádióadó, tévéadó, mobiltelefon reléállomás és műholdak jelét. Ehhez kössük az antennára egy Esaki vagy más névvel alagútdiódát[19], és a másik végére csatlakoztassuk az oszcil­losz­kóp bemenetét.[20] Ennek a diódának a be­szer­­zése nem lesz könnyű, mert közvetítőket kell keresni. Ennek egyike Ukrajna, akik még a szovjet időkből rengeteg alagútdió­dából ren­deltek Oroszországból, amit ők is radarállo­másokba használtak. Oszcillosz­kó­pok trig­ger áram­körébe is ilyen alacsony kü­szöbfe­szült­ségű diódára van szükség, hogy megállít­has­sák vele a kis amplitúdójú jelet is. 

Legfőbb nyugati előállítója az amerikai Tektronix cég, amely méregdrágán forgal­maz­­za ezt a diódát. (Náluk egyetlen alagútdióda 7200 forintba kerül + 7900 Ft szállítási költség + 20 % Vám.) Az összes alagútdióda az eBay webáruháztól rendelhető meg a legkönnyebben. Ők bekérik az ukránoktól a diódát, amit az ukrán cég szállít le nekünk. Az ukránok 10 db diódát küldenek 2886 Ft-ért + 3243 Ft szállítási díj + 20 % Vám.  Valószínűleg olcsóbb lenne az oroszoktól közvetlenül megrendelni, de a jelenlegi háborús viszonyok és az embargó miatt ez lehetetlen. A kínai AliExpress is forgalmaz alagútdiódát. Az általuk szállított típus érdekessége, hogy negatív a küszöbfeszültsége, ami annak tudható be, hogy ez a dióda negatív belső ellenállással rendelkezik. Ezáltal nem csökkenti, hanem növeli a rajta átfolyó jelet. A kínaiak 5 db diódát szállítanak 10 535 Ft-ért + 2424 Ft szállítási díj (A vámot és az ÁFA-t ők fizetik.) A különböző diódák rendelési címe a tömörített mappában található. További típusok az eBay webáruházban találhatók.[21]

 A diódás leválasztás önmagában szinte semmi változást nem hozott az antenna jelleggörbéjén. Az EMI zaj ugyanis a dióda után is megjelent az oszcilloszkópon. A hullámok amplitúdója azonban szilíciumdiódák és Schottky diódák alkalmazása esetén néhány tized V-al csökkent. Az alagútdiódák viszont állták a sarat. Az ukrán Esaki dióda alig csökkentette az amplitúdót. (A gallium-arze­nid Esaki diódák nyitófeszültsége 0,17-0,18 V.) A kínai Esaki diódánál pedig semmilyen csökkenést sem mutatott az oszcilloszkóp. (Ennek oka a negatív belső ellenállás.) A diódák valódi viselkedése a terhelő áramkör, a kondenzátor és a transzformátor rákacsolása után fog kiderülni. A kondenzátor rákapcsolása már önmagában nagy változást eredményezett. Lesöntölte az antennát. Minél nagy volt a kapacitása, annál kisebb lett a hullám amplitúdója. Nem töltötte a kondenzátort. Sajnos a kondenzátorok kapacitására, fajtájára nem tért ki egyik feltaláló sem. Ezt nekünk kell kitalálni.

 

Na, akkor kössük utána az első transzformátort. De milyen méretűt, és milyen vasmagút? Erről sem történt említés. Mielőtt elkezdenénk a próbálgatást, nyomozzuk ki, hogy milyen transzformátorok voltak 90 évvel ezelőtt. Szilíciummal ötvözött vaslemezes transzformátor biztos volt, mert ezt már a transzformátor magyar feltalálói, Déri Miksa, Bláthy Ottó Titusz és Zipernowsky Károly 1885-ben alkalmazta, sőt szabadalmaztatta. Hiperszil trafóvasat viszont nem tudtak használni, mert ez a XX. század második felében jelent meg. A hiperszil vasmag is szilíciumötvözetű. Szalag formájában állítják elő, amit ovális alakban feltekercselnek.[22] Az egyes rétegeket műgyantával egymáshoz ragasztják, Aztán középen kettévágják, és a fűrészelt felületeket tükörfényesre csiszolják, hogy hézagmentesen illeszkedjenek. Előnye, hogy nagyon könnyen szerelhető. A csévetest megtekercselése után a két C alakú magot csak bele kell tolni, és egy acélszalaggal egymáshoz erősíteni. Mivel ez a vasmagforma nem tartalmaz mágnesezési szempontból kihasználatlan sarkokat, hatásfoka 30%-kal nagyobb, mint az EI alakú lemezelt (laminált) transzformátormagé. Előállítási költsége azonban magasabb, ezért nem tudta kiszorítani a hagyományos trafóvasat.

Ferrit vasmagot sem használhattak. A „ferrit” japán találmány, amely Dr. Yogoro Kato és Dr. Takeshi Takei, a Tokiói Technológiai Intézet munkatársainak 1930-ban végzett kutatásából született. Gyártása és széles körű alkalmazása azonban csak később történt meg. Így nem valószínű, hogy Tesla az 1930-as évek elején feltalált konverterbe ferritmagos transzformátort használt. Azért se, mert a ferrit vasmag mágneses vezetőképessége meglehetősen alacsony. Permalloy vasmagot azonban elvileg használhattak. A permalloy ötvözetet Gustav Elmen fizikus találta fel 1914-ben a Bell Telephone Laboratories-tól. A kb. 80% nikkelt és 20 % vasat tartalmazó transzformátorlemeznek nagyon magas a mágneses permeabilitása, ami alkalmassá teszi nagyfrekvenciás jelek transzformálására. Fő felhasználási területe az audiotechnika. Mágneses árnyékolásként a mágneses mezők blok­kolására is használható, bár erre alkalmasabb a MU lemez, mert képlékenyebb, könnyebben megmun­kálható.

Amíg a közönséges vaslemez relatív permeabilitása 300-600, a szilícium-vas transzformátorlemezé 6000-8000, a hiperszil lemezé 30000, a permalloy ötvözeteké 80000-300000, a superpermalloy lemezé 8000000. Ebből adódik, hogy számunkra legalkalmasabb transzformátormag a permalloy. A gond csak az vele, hogy nagyon drága. Kisméretű transzformátorok esetén azonban olcsón hozzá lehet jutni. Persze nem mindegy, hogy hol vásároljuk. Legolcsóbban ezt is az AliExpress webáru­ház­tól rendelhetjük meg. Az olcsó ferritmagos transzformátorok a Tesla-konverterben nem alkalmazhatók. A ferritötvözetek mágneses permeabilitása ugyanis 100 és 4000 között mozog. Még a nagyfrekvenciás nikkel-cink vagy mangán-cink ferritek mágneses permeabilitása is csupán fele a hagyo­mányos szilícium-vas transzformátorlemezek mágneses vezetőképességének. Ezért millivoltos vagy mikrovoltos jelek átvitelére, transzformálására alkalmatlan. Ehhez nagy permeabilitású vasmagra van szükség.

 Mágneses vezetőképessége tehát igen nagy, de vajon magas frekvenciákon működik-e? Az éterzaj ugyanis széles frekvenciaspektrumú. Ha ebből csak az alacsony frekvenciás hullámokat képes hasznosítani, akkor hatékonysága nem túl jó. (A szilícium ötvözetű hagyományos trafóvas 150 Hz-en telítődik. A fölött nem működik. A Mesterséges Intelligencia erre a kérdésre: „Mekkora a permalloy transzformátor telítési frekvenciája? Néhány száz Hz, néhány kHz vagy néhány MHz?” – ezt a választ adta: „A permalloy alacsony frekvenciákon (1 kHz alatt) igen hatékony. Kényelmesen ke­zeli az audio­jeleket és a tápfrekvenciákat. Közepes frekvenciákon (1 kHz-től 1 MHz-ig) továbbra is rendkívül hatékony. Általában olyan alkalmazásokban használják, mint például transzformátorok, induktorok és mágneses árnyékolás. Magas frekvenciákon (1 MHz felett) teljesítménye csökkenni kezd, ahogy a megahertzes (MHz) tar­tományba lépünk. Ennek ellenére több megahertzig elég jól működik. Összefoglalva, a permalloy vas sokoldalú és széles frekvenciaspektrumhoz alkalmas, az audio­frekvenciák­tól az alsó megahertzes tartományig. Specifikus telítési frekvenciája az ötvözet összetételétől és egyéb tényezőktől függően változhat, de általában megbízható mágneses tulajdonságokat biztosít ezeken a frekvenciasávokon.”

 

Mindent egybevetve nekünk erre a transzformátorra van szükségünk.[23] Most már csak az egyes fokozatok transzformátorméretét kell meghatározni. Az első fokozatban az antenna mV tartományú jelének transzformálására miniatűr transzformátort kell választani. Az AliExpress 50 darab 11 ×10 mm méretű EE10-A1 nagyfrekvenciás transzformátort már 2898 Ft +5464 Ft szállítási díjért kínál nekünk.[24] Ennél kisebb méretű transzformátor is létezik. Az EE8,3 mérete: 9.5 × 9,5 mm. Van EE5.0 méretű is, de ezt már chip formában gyártják. Ezek a mikro transzformátorokat néhány mV-os jelek transzformálására használják. Mivel a mi antennák jelének amplitúdója a 0,5 V-ot is eléri, válasszunk valamivel nagyobbat. A következő fokozat az EI 14-es. (Az EI után álló szám azt jelzi, hogy milyen széles a vasmag, milliméterben.) Az AliExpress-nél 5 darab 14 ×12 mm méretű, EI 14 Permalloy Audio Transformer 600 : 600 Ohm csupán 726 forintba kerül + 628 Ft szállítási díj.[25] (Ennek a transzformátornak van egy olcsóbb változata is, drótlábakkal. Ezt ne vegyük meg, mert kispórolták belőle az I alakú vaslemezt. (EE alakú vasmag van benne.) Emiatt kisebb a mágneses vezetőkéssége.) Ennél is nagyobb baj, hogy a hajlítgatások következtében a drótlábak elfordulhatnak, kiszakadnak, és a trafó működésképtelenné válik.

A második fokozathoz EE 19 méretű permalloy trafót használjunk. Mérete: 19 ×15 mm. Ezt is az AliExpress forgalmazza méretéhez képest meglehetősen drágán. 5634 forintba kerül + 2035 Ft szállítási díj.[26] (A tömörített mappában található egy olcsóbb változat is, de ennek vasmagja össze van ragasztva. Az áruházon keresztül meg kell kérni a gyártót, hogy az általunk kért módon tekercselve szállítsa.) A harmadik fokozathoz az EE 25 méretű permalloy trafó tűnik legmegfelelőbbnek.[27] Mérete: 25 × 20 mm. Ára: 4910 Ft + 2184 Ft szállítási díj. A transzformátorok beérkezése és az első három fokozat megépítése után próbáljuk feléleszteni a Tesla-konvertert. Ne csodálkozzunk rajta, ha nem sikerül. Ennek több oka is van. Az antenna által szolgáltatott 2-3 V-os amplitúdócsúcs már az első fokozat után lecsökken 0,5V-ra. Ennek oka, hogy a kiskapacitású kondenzátorok eltüntetik az EMI által keltett tranziens hullámokat. Ez nem is lenne baj, mert az 500 mV-os effektív feszültség egy 12 fokozatú erősítővel több száz V-ra is feltornászható. Ehhez azonban be kellene indulnia a Tesla és Moray által gyakran hangoztatott szelepelésnek és rezonanciának.

Ennek azonban semmi jele sincs. A szelepelés hiánya az alagútdióda jelleggörbéjében keresendő. Mint a fenti ábrán látható az Esaki dióda nyitófeszültsége igen alacsony, ami arra enged következtetni, hogy kiválóan alkalmas az antenna néhány száz mV-os jelének közel veszteségmentes demodulálására, illetve az LC párhuzamos rezgőkör kialakulásának megakadályozására. Ez azonban nem valósul meg, mert az Esaki diódának nincs záróirányú feszültsége. Visszafelé is vezeti az áramot, sőt még jobban, mint nyitóirányban. Ennélfogva nem akadályozza meg a párhuzamos rezgőkör kialakulását. Mivel a transzverzális hullámokon alapuló rezgőkörök hatásfoka nem éri el a 100%-ot, a transzformátorlánc végén nem marad semmi a kezdeti jelből. Ennek megakadályozására írta elő Tesla a szelepelést, vagyis a keletkező szabadenergia fokozatról fokozatra történő töltögetését.

Mivel ő ehhez hidegkatódos elektroncsövet használt, nem ütközött ebbe az akadályba. A félvezető egyenirányító diódákkal ellentétben az elektroncsöves diódák nyitóirányú karakterisztikája nem exponenciális, hanem közel lineáris. Küszöbfeszültségük sincs. Kismértékben ugyan, de már nulla feszültségen elkezdenek kinyitni. Zárófeszültségük pedig a több száz V-ot is elérheti. Így a konverter létrehozására ideális volt. A Tesla által használt 70-L-7 típusú elektroncső azonban már sehol sem kapható. Újat pedig nem gyártanak. Az audiofileknek gyártanak ugyan ma is elektroncsöveket, de ezek mind triódák és pentódák.

A nagy múltú elektroncsőgyártóknál valószínűleg megtalálható a 70-L-7 típus paramétertáblázata, sőt talán a technológiai leírása is. Így újbóli gyártásba vételének nem lenne akadálya. Modernizálásával jól beilleszthető lenne az elektronikus alkatrészek közé. Ehhez miniatűr változatban kellene gyártani. Nem foglalatba illeszthető formában. Forrasztható drótlábakkal célszerű ellátni. Az idősebbek még emlékeznek rá, hogy az 1950-es évek végén az első hazai táskarádióban, a Terta T406-ban is ilyen miniatűr elektroncsövek voltak, melyeket beépített 70 V-os elemről működtettek. Egyhavi fizetést kértek érte, de sokan megvették, mert a kisujjnyi méretű elektroncsövek hasonló hang­minőséget produkáltak, mint az audiofileknek gyártott méregdrága rádió­tunerek. 

 

A félvezetők világában az ideális megoldás az általam feltalált térelektromos dióda lenne. Ezt azonban senki sem hajlandó gyártani. Negyven évvel ezelőtt a Licencia Találmányokat Értékesítő Vál­lalat felkínálta a három félvezető találmányomat a Mikroelektronikai Vállalatnak. A vezérigazgató nem tartott rájuk igényt. Nemsokára leváltották. Az új vezérigazgató is visszautasította az ajánlatot. Ezt követően leégett a Mikroelektronikai Vállalat chipgyártó üzeme. A kár olyan nagy volt, amibe a cég belebukott. A gyöngyösi diódákat, tranzisztorokat és integrált áramköröket gyártó üzemüket is bezárták. Ezután évtizedekre megszűnt a hazai félvezetőgyártás.

A ceglédi Infineon Kft. azonban 2018-ban létrehozott egy korszerű félvezetőgyártó üzemet. A Siemens korábbi félvezetőrészlegéből kialakult vegyes vállalat a chipek mellett diszkrét félvezetőeszközöket is gyárt. Nemrég írtam egy levelet az Infineon Technologies Bipoláris Kft-nek, és felajánlottam nekik a térelektromos dióda gyártását. Kértem, hogy küldjenek egy mintapéldányt, amit be tudnék mérni. Csupán a 2N 1613-as tranzisztor emitter rétegét kellett volna maximálisa dotálni, hogy lecsökkenjen a zárófeszültsége. Válaszra sem méltatták a levelet. Ezt követően felajánlottam ezt a lehetőséget az amerikai Texas Instruments-nek is. Ők sem válaszoltak a levelemre. Az elektronikai szakmában bálványozott méregdrága Esaki diódával nem megyünk semmire, mert a tunel­dióda nem dióda. Milyen dióda az, amelynek nincs zárófeszültsége? Az Esaki dióda nem dióda, hanem oszcillátor. 50 mV és 300 mV között megnyilvánuló negatív belső ellenállásával erősíti a jelet. Egymagában kivált egy erősítő áramkört. A térelektromos dióda is ugyanezt teszi, de jóval szélesebb sávban. 

Ebben a helyzetben más megoldást kell választani, kényszermegoldással kell próbálkozni. A szilícium egyenirányító dióda nem jöhet szóba, mert 0,6-0,7 V-os küszöbfeszültsége megeszi az antenna jelét. A Schottky dióda sem jó, mert 0,4 V a nyitófeszültsége. Jobb híján válasszuk a germániumdiódát. Ennek nyitófeszültsége 0,2 V. Legalkalmasabb erre a célra a detektoros rádiók kedvelt diódája az aranytűs OA1182 típus. Ennek az Esaki diódával ellentétben nincs negatív belső ellenállása, de a térelekt­romos diódának van. Érdemes lenne gyártani, mert negatív belső ellenállása, többletáramot, további szabadenergiát kelt a konverterben. Lehet, hogy a Tesla által alkalmazott 70-L-7 típusú elektroncsőnek is negatív volt a belső ellenállása, de erről senki sem tett említést. Kimérni pedig már nem lehet, mert ez a 90 éves elektroncső, ha meg is található valahol a padláson, már szétporladt. További előnye a térelektromos diódának, hogy a harmadik félvezetőréteg megnöveli a záró­feszültségét, ami akár a 250V-ot is elérheti. Ezáltal a konverter összes fokozatában alkalmazható lesz, vagyis minden fokozatban többletáramot termel.

Jobb híján egyelőre maradjunk a germánium diódánál. Cseréljük le az alagútdiódákat germániumdiódákra.[28] Indítsuk el a konvertert, és közben oszcilloszkóppal mérjük meg az egyes fokozatok bemenő- kimenő feszültségét. Ne lepődjünk meg, ha a szabadenergia-termelés most sem indul el. Tesla szerint a többletenergia fő előállítója a rezonancia. A rezonancia előfeltétele pedig a primer és szekunder tekercs azonos tömege. A prospektusok közlik az egyes transzformátorok ohmos ellenállását. Ezt látva megállapítható, hogy a két tekercs hossza, és emiatt a tömege eltérő. Sajnos újra kell tekercselni őket. Szerencsére a vasmag lemezei nincsenek műgyantával összeragasztva, ezért könnyen szétszedhetők. Csak az E és az I lemezeket egymáshoz szorító szigetelőszalagot kell leszedni róla.   

 

A csévetest tekercselését végezhetjük automata tekercselő géppel is, ez azonban nagyon drága. A leszállított gépet nehéz összeszerelni, és sokáig tart, amíg megtanuljuk használni.[29] Fejlesztési célra a kézi tekercselő készülék is megfelel. Ezt megérkezése után azonnal használhatjuk. Az ára is elviselhető. Az AliExpress webáruházban szállítással együtt 22 600 forintba kerül.[30] Csavarozzuk egy vastag deszkára, hogy használat közben ne csúszkáljon el. Nagyméretű transzformátorok tekercselésekor azonban a deszka is el fog mozdulni. Ezt a deszka négy sarkába csavart vákuumtalppal akadályozhatjuk meg. Az AliExpress webáruházban különféle méretű vákuum szívótalpat találunk. Írjuk be a kereső sávba a rubber suction cup kifejezést. Rengeteg találatot kapunk rá. Átmérőjét és a csavar hosszát igazítsuk a deszka vastagságához és súlyához. (A vákuumtalp használatához, sima, lakkozott asztalfelületre van szükség.)

A primer és szekunder tekercs azonos tömegű felcsévélésének két módja van. A legbiztosabb a párhuzamos tekercselés. Az első transzformátort hajszálvékony, azaz Ø 0,06 mm-es zománcozott rézhuzalból tekercseljük. Rendeljünk belőle két 300 grammos orsót. A két műanyag orsóba bújtassunk egy fém- vagy farúdat, és fektessük az ölünkbe. A két szálat fogjuk össze, és párhuzamosa tekercseljük a csévére. (Ez azért is előnyös, mert a dupla szál kevésbé hajlamos a szakadásra.) Előtte azonban polírpapírral csiszoljuk le a végükről a zománcot, futtassuk be ónnal, és forrasszuk a transz­formátorállvány egyik oldalán található lábakhoz.[31]

A vékony huzalt a bakelitállványból kilógó lábak tövéhez kössük. Tisztítsuk meg, majd futassuk be ónnal kb. 1 cm hosszan. Utána ezt a szakaszt hegyes csipesszel csavarjuk a lábak tövére, majd forrasszuk rá. A huzal végét az állvány réseiben vezessük a lábakhoz, hogy ne sérüljön. Tekercseljük tele a csévét, és a huzalok végét forrasszuk az állvány túloldali lábaihoz. Előtte ohmmérővel mérjük ki, hogy a kezdetekhez melyik végek tartoznak. A tekercselés iránya sem mindegy. Ha a kezdeteket és végeket felcseréljük, akkor bifiláris tekercselés jön létre. Ez az indukciószegény tekercselés azzal a következménnyel jár, hogy a két tekercs mágneses erőtere lerontja egymást. Ezért a két tekercs kezdetét forrasszuk az állvány egyik oldalára, a végét pedig a másik oldalára. Így már csak a tekercsvégeket kell azonosítani ohmmérővel. Úgy forrasszuk be, hogy a primer és szekunder tekercsek kezdete és vége egymással szemben legyen. Mivel itt párhuzamos tekercselést végeztünk, a primer és szekunder tekercs felcserélhető. A feszültség fel- vagy letranszformálása esetén azonban fel kell jegyezni, hogy hová került a primer és hová a szekunder tekercs. Kerüljük a nejlon állványzatú transzformátorokat. Ha lehet bakelit állványzatút rendeljünk, mert ez nem olvad meg forrasztás közben. Ezen túlmenően a kemény bakelit szilárdan tartja a transzformátort, gépkocsiba szerelve sem rázódik le a nyomtatott áramköri lemezről.       

 

A tekercseléshez szükség lesz egy pontos mérlegre. Erre a célra célszerű egy 500 gramm méréshatárú konyhai digitális mérleget venni. Ezzel ugyanis egy kis műanyag tálka segítségével fűszereket, bébiételeket is tudunk mérni. Legolcsóbban ezt is Kínából szerezhetjük be. A Kitchen Digital Scale Mini Pocket Scale szállítási költséggel együtt 3900 forintba kerül.[32] Pontossága: 0.01 gramm. 2 db vékony ceruzaelemmel (AAA), vagy USB töltőről működik. (Alkáli elemeket vegyünk bele, mert a szén-cink elemek fél év után lemerülnek, és savat engednek magukból. Ez tönkreteszi az elem­tartó csatlakozóit. Az alkáli elem drágább ugyan, de 4 évig használható.) A kettős táplálással elkerülhetjük azt a kellemetlenséget, hogy éppen akkor merülnek le az elemek, amikor a legnagyobb szükség lenne a mérlegre. Ha korábban beszerzett jelöletlen zománcozott rézhuzallal dolgozunk, vagy bontott készülék transzformátorából nyerünk ki tekercselő huzalt, a huzalátmérő megállapításához szükségünk lesz egy mikrométerre is. Ennek lehetséges beszerzési módja szintén a tömörített mappában található.[33]

A párhuzamos tekercselés csak néhány V-os, vagy néhány tíz V-os tartományban használható. Száz voltos tartományban már fennáll az átütés, a menetzárlat veszélye. A nagyobb transzformátoroknál külön kell csévélni a primer és a szekunder tekercset. A két tekercset pedig hőálló Mylar szalaggal kell egymástól elszigetelni. Ez a 130 °C-ig hőálló és 5,5 kV átütési feszültségű ragasztószalag többféle színben és szélességben rendelhető meg. A rendelési címek a tömörített mappában találhatók. A Mylar szalag min. 4 milliméterrel szélesebb legyen a csévetestnél. A visszatüremkedő szé­leket nyomkodjuk a csévetest oldalához, hogy a szekunder tekercs még véletlenül se csússzon rá a primer tekercsre. Ha gépkocsiba építjük a Tesla-konvertert, akkor tekercselés előtt a csévetestre is ragaszunk egy réteg Mylar szalagot, hogy éles sarkai rázkódás közben ne sértsék meg a zománcszigetelést. Ez is szélesebb legyen, és a visszatüremkedő széleket nyomkodjuk a csévetest oldalához. Az utolsó nagyfeszültségű és nagy teljesítményű transzformátorok tekercselésénél már nem elég a szigetelőszalag. Azért sem, mert ezek erősen melegedhetnek is. Ez esetben kétkamrás csévetestre van szükség. Ezen az osztott csévetesten a primer és szekunder tekercseket középen egy műanyag lemez választja el egymástól. Ebben az elrendezésben az átütés és a menetzárlat fizikailag lehetetlen.

A primer és a szekunder tekercsek külön történő felcsévélése kissé bonyolultabb. Ehhez elengedhetetlen a század grammra pontos mérleg beszerzése. Mielőtt elkezdenénk a tekercselést, tegyük a mérlegre a tekercselőgép menetes orsójára rögzített csévetestet. Jegyezzük fel a súlyát. Aztán csévéljük félig tele az egyik tekercset. Sérülékenysége miatt mindig a kisebb huzalátmérőjű tekercs kerüljön alulra. (Feltranszformálásnál a szekunder tekercs lesz a kisebb huzalátmérőjű.) Vegyük ki a csévetestet az orsóval együtt a tekercselő gépből, és mérjük le a súlyát. Vonjuk le belőle az orsó súlyát. A szekunder tekercs tömege a maradék szám­értéknek megfelelő legyen. Ha végeztük vele, megint vegyük ki a tekercselő gépből, és ha a súlya nagyobb vagy kisebb a primer tekercs súlyának kétszeresénél plusz az orsó súlyánál, akkor szedjünk le róla, vagy tekercseljünk rá még néhány menetet. (Ezt kézzel is meg tudjuk tenni.)

Ha készen vagyunk a tekercseléssel, a tekercset vagy tekercseket Mylar szalaggal legalább kétrétegűen zárjuk le. Ezért ne tekercseljük teljesen tele a csévetestet. Hagyjunk legalább 0,5 mm helyet a szigetelőszalagnak. (Egyébként az EI 14-es vasmagra kb. 700, az EI 19 méretűre kb. 900, míg az EI 25-ösre kb. 550 duplaszálas menet fér rá.) Az EI 25-ös transzformátort azonban nem lehet újratekercselni. Ennek oka, hogy a gyártó bekente folyékony ragasztóval a lemezeket. Ezért nem lehet szétválasztani őket. Emiatt kértem az áruházat, hogy tekercselés nélkül szállítsák ezt a transzformátort. Azt válaszoltak, hogy ők csak késztermékként forgalmazzák, alkatrész formájában nem. Az eBay webáruházban tekercselés nélkül is kapunk ilyen méretű transzformátort, de ez sokkal drágább. 

 

Az EI 14-es trafót 0,06 mm, az EI 19-est 0,1 mm, az EI 25-öst pedig 0,15 mm-es zománcozott rézhuzallal kell tekercselni. (Ezek az értékek nincsenek kőbe vésve. Más átmérőjű huzalokkal is lehet próbálkozni. Az első trafóhoz pl. lehet, hogy előnyösebb a 0,04 mm átmérőjű rézhuzal használata. Ezt a hajszálnál is vékonyabb huzalt azonban már nagyon nehéz kézzel tekercselni. Fennáll a szakadásveszély.) A további nagyobb méretű transzformátoroknál pedig elengedhetetlen a különböző huzalátmérők kipróbálása. Különösen akkor, ha a feszültséget fel akarjuk transzformálni. Tesla szerint minél nagyobb a feszültség, annál hatékonyabb a gerjesztés. Newman is ezt az elvet alkalmazta a róla elnevezett elektromotornál. Az ideális szekunder feszültség megtalálásához nagyon sok kísérletre van szükség.

A nagyobb feszültség használata azért is előnyös, mert ez esetben már Schottky diódákat is használhatunk. A max. 0.4 V-os küszöbfeszültségük nem okoz számottevő veszteséget. (A kisebb feszültségű fokozatokhoz használjuk az 1N5819 típust. Ennek zárófeszültsége 40 V. Maximális árama 1 A. Nagyobb áram (3 A) használata esetén jó választás az 1N 5822-es dióda. Ennek záró­fe­szültsége is 40 V. Küszöbfeszültségük alacsony áram esetén 0,18 V. A következő fokozatokban jól használható az SR5200 típusú dióda. Ennek nyitófeszültsége 0,34 V, zárófeszültsége 200 V, maximális árama pedig 5 A. A végfokozatban már 30A10 típusú diódára lehet szükség. Ennek maximális árama 30 A, max. zárófeszültsége pedig 1000 V. Mivel a nyitófeszültség függ a zárófeszültségtől, ennek küszöbfeszültsége 0,48 V. Az alacsony zárófeszültségű, 45 V-os 30SQ45 típusú Schottky dióda küszöbfeszültsége azonban csak 0,14 V. Ennek maximális árama 30 A.

A Schottky dióda Walter H. Schottky német fizikus találmánya. Jellemzője, hogy csak egy félvezetőréteget tartalmaz. Ezért a kétrétegű szilíciumdiódákkal ellentétben küszöbfeszültsége is fele, max. 0,4 V. Mivel csak egy n-típusú félvezetőréteget tartalmaz, kapcsolási sebessége is nagyobb. Ezért a kapcsolóüzemű tápegységekben ma már csak ezt használják egyenirányító diódaként. Ezt az ára sem akadályozza, mert ugyanannyiba kerül, mint a kétrétegű szilícium egyenirányító diódák, vagyis nagyon olcsó. A fém-félvezető réteg egyenirányító hatása nem tisztázott. Nem zárható ki, hogy ebben a jelenségben nagy szerepe van az éternek. A fizikusok azonban ezt tagadják, mert mint tudjuk nincs éter. A záróirányú feszültsége általában nem haladja meg a 250 V-ot. Ez nekünk különösebb gondot nem okoz, mert az egyes fokozatokban nem a maximális kimenőfeszültségnek megfelelő diódát kell használnunk. A diódának csak az egyes fokozatokban fellépő feszültséget kell elviselni. (Mérjük meg az előző és a következő fokozat feszültséget. A diódára ható feszültség a kettő különbözete lesz.) Ne használjunk indokolatlanul nagy feszültségű változatot, mert minél kisebb a zárófeszültsége, annál kisebb a küszöbfeszültsége.

A negyedik trafó EI 35-ös méretű legyen. Az eBay webáruházból rendelhetjük meg.[34] Ára: 28 832 Ft + 4187 Ft szállítási díj + 20% Vám.[35] Mivel ez a transzformátor nincs megtekercselve, külön zacskóban kapjuk az E, és külön az I lemezeket. Összeszereléskor ne egy csomagban rakjuk az E lemezek alá, mert így szétcsúszik a vasmag. Az EI lemezes vasmagokat úgy kell összeszerelni, hogy váltakozva alul-felül dugdossuk az E lemezeket a csévetesbe. Ahogy beletettünk egy E lemezt, tegyük mellé az I alakú lemezt. Így nem fog szétesni a vasmag, és maximális lesz a mágneses vezetőképessége. (Ha kipotyog belőle, az E lemezek berakása után dugdossuk a hézagokba az I lemezeket. Amennyiben szorul egy vékony pen­géjű, pl. tapétavágó késsel csináljunk neki helyet. Előfordulhat, hogy az utolsót már kalapáccsal kell finoman beleütögetni. Ne hagyjunk ki egy lemezt se, mert ez rontja a transzformátor mágneses vezetőképességét. Nem árt, ha van a közelben egy lapos fogó is.)

 

A transzformátorok összeszerelése ezzel nem ért véget. Azt egyelőre nem tudjuk, hogy a Tesla-konverter tömeges használata milyen hatást gyakorol a környezetünkre. Lesz-e EMF[36] vagy EMI[37] kisugárzása. Tesla a demodulátor dióda áthelyezésével megakadályozta az elektromágneses rezonancia kialakulását, de ez milyen hatást gyakorol az elektroszmogra? Rezonancia ugyanis továbbra is lesz a konverterben, de ezt a longitudinális hullámok hozzák létre. Nem tudjuk, hogy ez ellen kell-e védekezni, és hogyan. A rádiófrekvenciás kisugárzás ellen jelenleg rézfóliás szigeteléssel védekeznek a fejlesztők.

Miután összeszerelték a transzformátort, az utolsó lamella mögé, a vasmag középső nyúlványa mel­lé benyomnak egy fémtiszta rézlemezt, a végén kis forrasztó füllel. Ezen a forrasztó fülön keresztül leföldelik a transzformátort vasmagját. Ezzel azonban nem akadályozzák meg a tekercs elektromágneses kisugárzását. Ezt vékony rézfóliával lehet megtenni. A csévetestet teljes szélességben, legalább egy rétegben körbetekerik rézfóliával, és ezt is a földponthoz forrasztják. Ezzel a megoldással az a baj, hogy a tekercset védő Mylar szalag és a rézfólia együtt már jelentős helyet foglal el a csévetesten. Ezért kevesebb rézhuzalt lehet rátekercselni. Ezért sokan úgy végzik az árnyékolást, hogy a vasmag két szélső oldalával együtt veszik körbe a csévetestet, vagyis szinte be­pólyázzák a transzformátort.

Rézfóliát legolcsóbban az AliExpress webáruházban kaphatunk. Írjuk be a keresőbe az adhesive copper tape kifejezést, és rengeteg ragasztós, illetve ragasztó nélküli szalag közül válogathatunk, különböző vastagságban és szélességben. (Szükség esetén a transzformátorok földpontját hozzá kell kötni a vízvezetékhez.) Ennél nagyobb gondot okozhat a mágneses kisugárzás kiküszöbölése. A lon­gitudinális hullámok ugyanis igen erős mágneses sugárzást váltanak ki. Ez ellen jelenleg úgy védekeznek, hogy az egész transzformátort behelyezik egy MU lemezből préselt tokba. Az alját is lezárják egy lemezzel, amelyen csak akkora nyílás van, amelyen a csatlakozóvezetékek kiférnek. A nagy mágneses vezetőképességű MU lemez azonban nagyon drága. Az összes transzformátort ilyen tokba zárni, sokba kerülne. Ha elkerülhetetlen az árnyékolás, akkor az egész konvertert kell belerakni egy MU lemezből kialakított dobozba, amit egy formatervezett külső műanyag doboz takarna el.

Nem kis gond, hogy az éteri mágneses kisugárzást nem tudjuk mérni. Nincs hozzá semmilyen műszer. Érzékelésének egyetlen módja az iránytű. Szerezzünk be egy nagyméretű, féldrágakőben forgó tűcsapágyas iránytűt, és közelítsünk vele a transzformátorokhoz. Próbálkozzunk az AliEx­press webáru­háztól megrendelhető katonai kivitellel.[38] Ára: 1043 Ft + 747 Ft szállítási díj. (Ha a webcím nem indul el, másoljuk be a böngésző Címsorába.) Achátkőben forgó, tűcsapágyas, professzionális kivitelű[39] is kapható, de ez meglehetősen drága. Ára: 24 154 Ft + 3000 Ft szállítási díj. Érdemes lenne kipróbálni dr. Egely György vitalitásmérőjét is. Honlap: https://egely.hu/vitalitasmero/ A Termékek linkre kattintva meg is rendelhetjük.    

 

Egyelőre azonban nem tartunk itt. Miután beszereltük a megtekercselt negyedik transzformátort a készülékbe[40], felmerül a kérdés: hogyan tovább? Már ez az EI 35-ös permalloy transzformátor is meglehetősen sokba került, és a méret növelésével az árak meredeken emelkednek. A következő méret az EI 48, az EI 66, az EI 96, az EI 120, az EI 150, EI 171 és az EI 192 lenne. Ilyen nagy pemalloy transzformátorokat azonban nem forgalmaznak a webáruházak, mert olyan drága lenne, hogy nem tudnák eladni. Csupán az eBay webáruházban kapható dél-koreai gyártmányú EI 48-as nikkel permalloy vasmag, egykamrás csévetesttel.[41] Ára 38 321 Ft + szállítás díj + 20% Vám. Ezért a pénzért azonban 2 darabot kapunk. A legnagyobb méret, amit itt rendelhetünk az EI-57-es, egykamrás csévetesttel.[42] Ára 51 825 Ft + szállítás díj + 20% Vám. Ez esetben is 2 darabot küldenek. A vasmagokat azonban egybe csomagolják. Ezeket pontosan osszuk ketté. Erre legalkalmasabb a digitális mérleg.

Más méretek után érdeklődve az eBay megengedi, hogy levelet küldjünk a gyártónak. (Ezt én is megpróbáltam, sikertelenül. Erre a levelemre sem válaszoltak. Az Interneten azonban megtaláltam a koreai gyártót. A Hankook Core Co., Ltd-től jóval olcsóbban megrendelhetők ezek a transzformátorok. Ők az EI 48-as nikkel permalloy vasmagot 20 516 forintért adják. Valószínűleg a többi vasmag is olcsóbb náluk. A Contact Now gombra kattintva felvehetjük velük a kapcsolatot.)

Ha sikerül eljutnunk a sorozatgyártásig, már nem lesznek ilyen gondjaink. A nagy felhasználókat ugyanis hatalmas gyártóbázissal rendelkező üzemek látják el transzformátormaggal. Ők azonban nem szolgálnak ki egyéni érdeklődőket. Tőlük tonnaszámra kell árut rendelni. A legkisebb rendelhető mennyiség típusonként 20 darab. A transzformátorgyártó világcégek közül is a kínaiak a legolcsóbbak. Ezek egyike az Evergrowing Resources Cooperation Limited, Nanjingban. Ők tekercselt vasmagot gyártanak, többféle változatban. Ezeket a könnyen szerelhető vasmagokat műgyan­tával egymáshoz ragasztott fémszalagból tekercselik. Aztán középen kettévágják, és a fűrészelt felületeket tükörfényesre csiszolják.

Favorizált típusuk a nanokristályos vasmag.[43] A nanokristályos anyagok a fejlett lágymágneses ötvözetek új generációját jelentik, amelyeket elektromos áram szabályozására és átalakítására használnak. A nióbium hozzáadása és a forrón hengerelt vaslemez hirtelen lehűtése azt jelenti, hogy 10 na­nométer alatti kristálymérettel rendelkeznek, ami nagy permeabilitást, alacsony veszteséget és magas indukciót eredményez a környezeti és mechanikai feltételek széles tartományában. (A forró vaslemezt kb. 1 millió °C/sec sebességgel hűtik le.) Mágneses vezetőképességéről nem közölnek számszerű adatokat. Csak annyit írnak, hogy amorf vasmagjuknak „nagy a permeabilitása, telítési indukciója, az elektromos ellenállása, és alacsony a magvesztesége”. Aztán hozzá teszik még, hogy „kiválthatja a szilíciumacél, a permalloy és a ferrit anyagokat”.

Hogy a permalloy vasmagot milyen mértékben képes kiváltani, azt csak próba útján lehet megállapítani. Az viszont kétségtelen, hogy ez a fajta vasmag nagyon olcsó. Ára: US$ 0.10-13.40 / db. Ez azt jelenti, hogy még a legnagyobb, a 171 mm széles vasmagjuk is csak 4700 forintba kerül.[44] Csévetestet nem gyártanak hozzá, de a C for­mátumú csévetestek erre szakosodott gyártóktól könnyen beszerezhetők. Ügyeljünk arra, hogy ne szimpla csévetestet rendeljünk, hanem dupla vasmagosat. Jobb és bal oldalon is dugjunk bele egy-egy, illetve alul-felül két-két U alakú vasmagot. Úgy, ahogy a képen látható hiperszil transzformátoknál. Így drágább lesz a transzformátor, de duplájára nő a hatékonysága.

Nagyobb méretű transzformátoroknál gondoskodni kell a rögzítéséről. Ha nem akarunk indukciócsökkentő acél szorítóbilincseket használni, a két U alakú magot Mylar szalag szorítsuk egymáshoz, majd a két vasmag találkozási felületének oldalára, elől is, hátul is kenjünk egy-egy csepp epoxigyantát. (Az Aliexpress által forgalmazott epoxigyanta nagyon jó minőségű. Rövid idő alatt kőkeményre szárad, vésővel sem lehet lepattintani.) Az alaplapra mindig fektetve rögzítsük, hogy minél kevésbé hasson rá a rázkódás. Ehhez vaskos bakelit állványt nem fogunk találni. Ezt ipari formaterve­ző­vel kell elkészíttetni. Számunkra legmegfelelőbb a MU lemezből készített vasmag.[45] Ez sem drága. 100 darab felett csak US$ 8.50 darabja. Érdemes kipróbálni a neodímium ötvözetű üveglemezből készített transzformátormagjukat is.[46] Szerencsére kipróbálásra mindegyik fajtából lehet tőlük 1 darabot rendelni. Így nem olcsó, 10 $ / db.

Nekem sajnos nem volt lehetőségem vasmagjaik kipróbálására, mert levelemre ők sem vála­szoltak. Nem hagytam annyiban a dolgot. Később újra próbálkoztam, de most chat-eléssel. Ez sem ment könnyen, mert órákat kellett várni a válaszra. Először azt kérdeztem, hogy a MU lemezes, az üveglemezes, a nanokristályos vagy az amorphus vasmag mágneses vezetőképessége közelíti meg leg­in­kább a permalloy vasmagét. Meglepő választ kaptam: „We only have amorphous and nano­crys­talli­ne materials”. Ezt nem értem. Akkor miért szerepel a honlapjukon a MU lemezes és az üveglemezes vasmag? Másodszor azt kérdeztem, hogy a két ajánlott fajta közül melyik a nagyfrekvenciás, melyiknek jobb a permeabilitása. A válasz egyszavas volt: Amorphous. Na, akkor ezt kell majd kipróbálni, és összevetni a hatékonyságát a dél-koreai permalloy lemezes vasmagokkal. Azért is célszerű ezt megtenni, mert a kínai tekercselt vasmag egy nagyságrenddel olcsóbb, és könnyebb összeszerelni. A lemezes vasmag összeszerelése meglehetősen munkaigényes.  

Még mielőtt nagyobb tételben ren­delnénk, érdemes lenne kipróbálni, hogy melyik transzformátortípus hatéko­nyabb, a lemezelt, vagy a tekercselt vasmagú. Az eBay-en megrendelhető EI-57-es transz­­formátort hasonlítsuk össze egy hasonló méretű és tömegű MU lemezes transz­for­mátorral.[47] Ha más szállítókra is kí­ván­csiak vagyunk, nézzünk körül az ali­baba.com webáruházban. A kereső sávba írjuk be, hogy permalloy transfor­mer core. Itt rengeteg transzformátorgyártót találunk.

 

A nagyméretű transzformátorok beszerzését ne hamarkodjuk el, mert még mindig az első három fokozat felélesz­tésével bajlódunk. Bármit teszünk vele, se a szelepelés, se a rezonancia nem akar megindulni a transzformátorokban. Nem csoda, hiszen nincsenek benne kondenzátorok. Ezek értékének meghatározása nem nehéz. Az elméleti megoldás, hogy a korábban beszerzett speciális multiméterünkkel (LCR Tester) megmérjük a tekercs induktivitását. Ebből kiindulva a Thomson képlet segítségével kiszámítjuk, hogy mekkora kapacitásra van szükség a rezonancia eléréséhez.[48] Az elmélet azonban nem mindig válik be a gyakorlatban. A Thomson képlet ugyanis a veszte­ségeket nem képes pontosan figyelembe venni, mert nem ismeri az alkatelemek jósági tényezőjét (Q értékét.). A kapott kapacitásérték csak tájékoztató jellegű.

A tökéletes megoldás a mérés. Elevenítsük fel az iskolai tanulmányainkat, majd emeljük ki az egyes fokozatokat, és a rajtuk átfolyó áram mérésével állapítsuk meg, hogy mekkora kapacitásértéknél rezonálnak. Utána mérjük meg a kondenzátor kapacitását, mert az öregedés, beszáradás és a tűréshatár miatt nem biztos, hogy olyan értékű, mint ami rá van írva. Középiskolában fizikatanárunk felrajzolta a táblára a párhuzamos LC rezgőkört, és a kondenzátorral, valamint a tekerccsel sorba kötött egy-egy lámpát. Aztán a tápárammal is sorba kötött egy lámpát. Váltóárammal táplálva, a lámpák különböző fényerővel világítottak. Ha a tápárammal sorba kötött lámpa is világít, egyértelműen jelzi, hogy nincs rezonancia. Ha a kondenzátorral sorba kötött lámpa erősebben világít, azt jelzi, hogy túl nagy a kapacitás. Kis kapacitású kondenzátor esetén az induktivitás vezeti az áramot jobban, annak lámpája világít erősebben.

Ezt az egyszerű áramkört oszcillátorként használják. Két LC rezgőkör egymás mellé helyezése, a tekercsek közös vasmagra helyezése esetén csatolt rezgés jön létre. Az induktív csatolás transzformátoroknál lép fel. Ez esetben a primer tekercsben fellépő mágneses mező örvényes elektromos mezőt hoz létre a szekunder tekercsben. A két rezgőkör között akkor a legtökéletesebb az energiaátadás, ha a két rezgőkör saját frekvenciája megegyezik, vagyis L1 × C1 = L2 × C2.   

A kondenzátor kapacitásának megállapítására legalkalmasabb a kondenzátor dekádszekrény. Ez azonban nagyon drága. Ezért próbálgatással közelítsük meg a szükséges értéket. Mivel ideális értékű kondenzátort nem fogunk találni, egy nagyobb és egy kisebb kapacitású kondenzátor párhuzamos kapcsolásával állítsuk be a pontos értéket. Ekkor a tápárammal sorba kötött lámpa kialszik, ami az jelzi, hogy a rezonancia létrejött. Ohmos áram azért nem folyik, mert a rezgőkör kapacitása és induktivitása egymást táplálja. Ennek oka, hogy a kondenzátor 90°-al sietteti, az induktív tekercs pedig 90°-al késlelteti a tápfeszültség áramát. Ez a 180°-os fáziseltolódás szükségtelenné teszi a tápáramot, mert amíg az egyik ágban felfelé, addig a másik ágban lefelé folyik az áram. Az energia tehát a párhuzamos rezgőkörben körbe-körbe jár. (Sajnos a valóságban nem ennyire ideális a helyzet, mert a tekercs és a kondenzátor veszteségei, valamint az összekötő vezetékek ohmos ellenállása miatt kismértékben szükség van tápáramra. Enélkül a rezgés lecsengene, majd megszűnne.)

 

Az iskolában tanultakat próbáljuk átültetni a gyakorlatba. Nem lesz könnyű. Az első nehézség, hogy az antenna gyenge jele nem képes a legkisebb LED-et sem kigyújtani. Ezért áramerősség­mérővel kell őket helyettesíteni. Ha van három árammérőnk, könnyebb helyzetben vagyunk. Ha nincs, felváltva kell belemérnünk az egyes ágakba. Az első fokozat antennakörével ne foglalkozzunk, mert a huzalantenna által szolgáltatott jel áramerőssége olyan alacsony, hogy szinte mérhetetlen. Itt a kondenzátor kiválasztásnak kritériuma a legszélesebb frekvenciaspektrum megtartása legyen. Az antenna jelét ugyanis már egy kiskapacitású kondenzátor is lesöntöli. 100 nF-os kondenzátor pedig teljesen megszünteti az antennajelet. Ide néhány pF-os kondenzátorra van szükség. Hogy pontosan mekkorára, azt forgókondenzátorral lehet megállapítani. (A tömörített mappában több ajánlott típus is található. A fogaskerék-áttételes típust érdemes választani, mert ennek finom szabályozhatóságára, és stabil értéktartására a Tesla-generátor fejlesztésénél nagy szükségünk lesz. Igyekezzünk beszerezni, mert forgókondenzátoros rádiót már nem gyártanak. A modern rádió tunerek­ben a hangolást kapacitív diódával oldják meg. Forgókondenzátor már csak a használtcikk piacokon szerezhető be, korlátozott mennyiségben.)

A frekvenciaspektrum maximumának és minimumának megállapítása nem lesz könnyű, mert MEASURE gomb megnyomása után az oszcilloszkópon olyan gyorsan változnak a frekvenciaértékek, hogy szemmel követhetetlen. (Jó megoldás lenne a képernyőről videofelvételt készíteni, és azt lassítva visszajátszani. Az olcsó camcorder.4k.ultra.hd kamera képes erre is.) Az EI 14-es transzformátor szekunder oldalával azonban már elkezdhetünk kísérletezni. A permalloy vasmag magas mágneses vezetőképességének köszönhetően az antenna jele, szinte teljes egészében megjelenik a szekunder tekercsen. A veszteség csupán 15%. (A csúcstól csúcsig 3 V-os amplitúdóból 2,5 V lesz.) A galvanikus leválasztás miatt itt bármit csinálunk, nem fog visszahatnia az antennakörre.

Vegyük elő az RLC-mérőnket, és mérjük meg a Tr1 szekunder tekercsének induktivitását. Ez nagyban függ attól, hogy hány menetet tekercseltünk a trafóra és milyen szorosan, de min. 150 mH lesz. Ehhez próbáljunk akkora kapacitású kondenzátort találni, ami beindítja a rezonanciát. Hiába kínlódunk vele, nem fog menni. A második és harmadik fokozatnál pedig még kevésbé. Az ok nagyon egyszerű. A rezonanciához áram kell, ami képes keringeni a tekercsekben. Az antenna 3 V-os csúcsfeszültsé­gének effektív értéke csupán 1,5 V. Ezt a kis feszültséget pedig megeszi a transzformátorok réz- és vasvesztesége, valamint a kondenzátorok dielektrikus vesztesége.

 

Nem véletlen, hogy eddig senkinek sem sikerült a Tesla-konverter rekonstruálása, pedig az elmúlt 90 évben több ezer mérnök és technikus próbálkozott vele. Mindnyájan feladták. A tudósok el sem kezdték, mert szerintük a Tesla-konverter sosem létezett, a róla szóló történet városi legenda. Szélhámosságról sem lehet szó. Azért nem legenda, mert Tesla csendesen járó villanymotoros autóját több százan látták Buffalo utcáin. Egy hétig tartott a bemutató, és ez alatt próbaútra is vitt magával utasokat. Az újságírók szintén országos szenzációt csináltak az elektromos gépkocsiból. Szélhámosságról pedig azért nem lehet szó, mert Teslának nem volt szüksége ilyen kétes népszerűségre.

Ő találta fel a váltakozó áramú generátort, a háromfázisú, nagyfeszültségű áramtovábbítás módsze­rét. Az Edisonféle egyenáramú rendszernek akkora volt a vesztesége, hogy minden kerületben állítani kellett volna egy erőművet. Tesla találmánya nélkül nem lenne se elektromos-, se elektronikai ipar. Még mindig középkori állapotok között tengődnénk. Csak a nagyvárosokban lenne elektromos áram, méregdrágán. Azzal sem vádolható Tesla, hogy elhallgatott egy fontos tényt, a többi haszonleső feltalálóhoz hasonlóan magával vitte titkát a sírba. A sikertelenség oka, hogy a jelenleg használt, modernek mondott alkatrészeinkkel nem lehet rekonstruálni ezt a készüléket.

Ahhoz, hogy a szelepelés és a rezonancia meginduljon áramra és feszültségre van szükség. Ez azonban fokról fokra eltűnik. Az első fokozat vesztesége még elhanyagolható, mert a csúcstól csúcsig 3 V-os antennajelből csupán 0,5 V tűnik el a transzformátor réz- és vasvesztesége miatt. Ezt követően azonban radikális lesz a veszteség. A második fokozatnál már 1,5 V a veszteség, míg a harmadik fokozat kimenetére már csak 0,5 V jut. Ez nem csak a germánium dióda viszonylag magas küszöbfeszültségének, és a transzformátorok réz- és vasveszteségének tudható be.

Ennél drasztikusabb ok, a söntölés. Még hozzá a dióda söntölése. Minden félvezetőelemnek van visszárama, ami úgy is felfogható, hogy belső ellenállása van. Ez meglehetősen nagy, de kis feszültségek és kis áramok esetén már nem elhanyagolható a hatása. Ebben az áramkörben már oly mértékű a hatása, hogy lebénítja a konvertert. Ez ellen nem tudunk védekezni feltranszformálással sem. Ha leszedjük a transzformátorok szekunder tekercsét, és jóval vékonyabb rézhuzalból sokkal több menetet tekercselünk rá azonos tömegben, azzal sem megyünk semmire. A szekunder tekercsben megnő ugyan a feszültség, de lecsökken az áram, vagyis a terhelhetőség. Emiatt a dióda söntölő hatása ugyanúgy érvényesül.

Pontosabban nem a dióda söntöli le az előző transzformátor szekunder tekercsét, hanem a következő fokozat primer tekercse. Ezt egy ideális szelepelő dióda meg tudná akadályozni, de a félvezető diódák nem képesek szelepelni. Záróirányban ellenállásként viselkednek, és ezzel söntölnek. Erről könnyen meggyőződhetünk, ha a diódákat lecseréljük kondenzátorokra. A kondenzátor nem vezeti az egyenáramot, ezért visszafelé nem söntöl. A jó minőségű polipropilén fóliakondenzátorok szivár­góárama minimális. Ha a diódák helyére beforrasztunk egy-egy 100 nF-os kondenzátort, megszűnik a söntölés. A permalloy transzformátorok magas mágneses vezetőképességének köszönhetően az antenna 3 V-os amplitúdója szinte veszteség nélkül megjelenik a harmadik transzformátor szekunder tekercsén. De mire megyünk vele? A soros kondenzátor meggátolja a párhuzamos rezgőkör kialakulását, így a tekercsek között nem jön létre a rezonancia. Többleterősítésre sem számíthatunk, mivel a kondenzátornak nincs negatív belső ellenállása.

Teslánál ez a jelenség nem lépett fel, mert ő elektroncsövet használt. Az elektroncsőben a katód és az anód között nincs semmi. Még levegő sem, mivel légmentes térben történik az üvegcső lezárása. Ennélfogva a hidegkatódos elektroncsöves diódáknak nincs visszáramuk. Ezért nem sön­tölik le az egyes fokozatokat. A tekercsek réz- és vasveszteségét, valamint a kondenzátorok szivárgó árama miatt keletkező veszteséget, pedig az elektroncső negatív karakterisztikájából eredő erősítő hatás küszöbölte ki. Emiatt félvezető diódákkal a Tesla-konvertert sohasem fogjuk feléleszteni. Ehhez elektroncső kell. De csak az első három fokozatban. Segédje szerint Tesla is csak az első három fokozatban alkalmazott 70-L-7 típusú elektroncsöveket. Az utána következő nagyáramú és nagyfeszültségű fokozatokba már közönséges elektroncsöves diódákat tett. Ezeknek valószínűleg nem volt negatív belső ellenállásuk.

Ez nem jelenti azt, hogy nincs szükség térelektromos diódára sem. Ennek széles feszültségsávban érvényesülő negatív belső ellenállású karakterisztikája ugyanis a további fokozatokban is termel többletáramot, ami tovább javítja a konverter hatásfokát. Kismértékű szivárgó árama pedig már nincs hatással a nagy teljesítményű fokozatokra. A vékony okostelefonokba szerelhető Tesla-kon­verterben pedig minden fokozatban szükség lesz erre a diódára, mert más lehetőség híján ez termeli a szabadenergiát.

 

Maradt még egy lehetőségünk a Tesla-konverter felélesztésére, az előmágnesezés. Azt már Tesla is megállapította, hogy az antenna jele olyan gyenge, hogy nem képes a vasmagokat felmágnesezni. Ehhez külső beavatkozásra van szükség. Kívülről akkora áramot kell az antennabemenetre kapcsolni, ami képes a transzformátorokban a gerjesztést elindítani. Erre a célra két mágnesrudat tolt be egy elektromágnesbe, míg Moray egy szigetelőszalaggal álcázott elektromágnest simogatott permanens mágnessel. Ez a módszer ma már nem alkalmazható, mert senki sem fog kiszállni az autójából, és a motorházat felnyitva egy darab mágnessel működésre bírni az áramforást. Nyomógombos módszert kell alkalmazni. Ennek két módja is van. Az egyiknél vékony zománcozott rézhuzallal alaposan körbetekercseltem egy 65 mm átmérőjű, 20 mm vastag Mn-Zn ötvözésű ferritgyűrűt. Aztán a toroid alakú elektromágnes közepébe beledugtam egy 8 mm átmérőjű neodímium szupermágnest. A mágnesrudat fel-le rángatva 0,5 V-nál nagyobb feszültséget nem tudtam vele indukálni. Hát ez nagyon kevés.

A másik módszer az elektromágnes mozgatása. Egy ferritrúdra jó vastagon vékony rézhuzalt tekercseltem, és ezt az orsó alakú elektromágnest rángattam egy 45 mm átmérőjű, 8 mm vastag neodímium ötvözetű ferritmágnes gyűrűben. Azért rendeltem meg ezt a hangszórókban alkalmazott mágnesgyűrűt, mert gondoltam, hogy a neodímium ötvözés kellően erőssé tette. Hát nagyot csalódtam. Miután megérkezett kiderült, hogy mágneses kisugárzása a neodímium permanens mágnes térerejének a felét sem éri el. Megtekercselve ennek megfelelően viselkedett. A legtöbb, amit ki lehetett hozni belőle néhány száz mV. Kipróbáltam a vas-neodímium ötvözetű mágnesgyűrűt is. Ebből sem lehetett 1 V-nál többet kihozni. Ez is nagyon kevés. 

Körülnéztem az AliExpress webáruházban és felfedeztem egy mini dinamót. A 0,1-24V DC Generator Set csupán 1440 forintba került.[49] Megérkezése után az elvárásomnak megfelelően működött. Ujjaimmal megperdítve 8 V jött ki belőle. Na, ez már elég lesz a transzformátorok felmágnesezésére. Tévedtem. Semmi sem történt a konverter első három fokozatában. A 8 V-os impulzus végigment a transzformátorokon, és megjelent a kimeneten is. A nagyobb fordulatszám érdekében vékony, rovátkolt forgatógombot erősítettem a dinamó tengelyére. Ez sem segített. A helyzet ugyanaz maradt. Ez érthető. A transzformátorok előmágnesezését az antenna 3 V-os tranziens tüskéi is elő tudják idézni. Nincs szükség rásegítésre. A gerjesztést a félvezető diódák gátolják.  

 

Modern korunk a Tesla-konverter használatbavételét is gátolni fogja. Ennek oka az elektroszmog. Az induktív fogyasztók (villanymotorok, ívhegesztő transzformátorok, röntgengépek, stb.) olyan erős EMI sugárzást bocsátanak ki magukból, ami hatszorosára növeli az éterzaj amplitúdóját. Az antennánk által érzékelt csúcstól csúcsig 3 V amplitúdóból csak 0,5 V az éterzaj. Ez nagy baj, mert mit fogunk kezdeni a Tesla-konverterrel olyan helyeken, ahol nincsenek zavarforrások. Mongóliában pl. nagyon alacsony a műholdas lefedettség, és a mobiltelefon reléállomások sincsenek egymás hegyén-hátán. Szaharában is ez a helyzet. Ezért a beduinok nem tudnák ételeiket Tesla-konverterrel fűtött rezsóikon elkészíteni. A brazil őserdők lakói sem mennének sokra a tranziens impulzusokra tervezett Tesla-konverterrel. Erre sokan mondhatnák, hogy nincs is rá igényük. Pedig van. Ők is szeretnének rádiót hallgatni, tévét nézni, internetezni. Ennél is nagyobb baj, hogy a brazíl őserdők felett számos repülőgép repül át. Ha ezeket később átállítják villamos meghajtásra, akkor a jelcsökkenés miatt le fognak zuhanni a fák közé. Amerikában is gondot okozhat az elektroszmog hiánya. Ebben az országba több száz kilométerre vannak egymástól a városok. Közben előfordulhat, hogy útközben nincs lefedettség. Ha emiatt az autósztrádán leáll egy elektromos gépkocsi, ebből tömegbaleset lehet.

Ezért kézenfekvő megoldásnak tűnik, hogy a 0,5 V-os éterzajra tervezzük a készüléket. Ez esetben mi lesz, ha a gépkocsi beér a városba, ahol a Tesla-konverter hatszor akkora jelet kap. Ettől alaposan megnő a kimenőfeszültsége, ami leégeti a gépkocsi motorját. Ez ellen csak feszültségstabilizálással lehet védekezni. 5 vagy 10 kW-os kimenőteljesítményre lehet stabilizátort készíteni, de ez nem lesz olcsó. Mindezen bajok elkerülése érdekében célszerű lenne az éterzaj használatával felhagyni. A természethez hasonlóan tönkretettük ezt is, ezért stabilabb jelforrást kell keresni.[50]

Önként adódik a szignálgenerátorok Noise hullámformája. Erről azonban a Rezonanciás gerjesztés fejlesztése közben kiderült, hogy használhatatlan. Amíg a négyszöghullámnál teljes fényerővel világított az izzólámpa, Noise hullámra váltva alig pislákolt. Ennek oka, hogy a fejlesztők által kialakított zajhullámnak nem csak a frekvenciája változik állandóan, hanem az amplitúdója is. Ezáltal nem tud érvényesülni a kapcsolóüzemű tápegységek méretcsökkentését lehetővé tevő éteri szabad­elekt­ron­keltés. A nagy amplitúdójú impulzust ugyanis egy kis amplitúdójú követi, ami legerjeszti a transzformátort. Lehetővé teszi, a keletkezett szabadelektronok visszarendeződését.

Ide olyan hullám kell, aminek csak a frekvenciája változó, az amplitúdója állandó. Ilyen generátor is van. Már nem okoz meglepetést, hogy ezt is az AliExpress forgalmazza. Rendeljük meg a DIY White Noise Generatort, és nézzük meg, mit tud.[51] Ára csupán 740 Ft, szállítási költséggel együtt. Apró probléma, hogy kit formájában szállítják, ezért az alkatréseket nekünk kell a panelre szerelni. (A barkácsoló múlttal rendelkezőknek ez nem okoz problémát.)[52] 12 V DC feszültséget igényel. Ezt később majd a kimenőfeszültségről fogjuk visszacsatolni, egy apró feszültségstabilizátor közbeik­ta­tásával. Most kapcsoljuk külső tápfeszültségre. Két kimenete van. A Jack dugós kimenetre manapság szabványos 100 Ω belső ellenállású fejhallgatót csatlakoztassunk. Ez nem lesz könnyű, mert a Jack hüvely mono kivitelű, a mi fejhallgatónk pedig sztereó. Ezért kissé húzzuk ki, majd nyomjuk beljebb a Jack dugót. Eközben hol a bal, hol a jobb fülkagyló szólal meg. Előtte csavarjuk maximumra a hangerőszabályzó trimmerpotenciométert.

Ha mindent jól csináltunk, kellemes, álmosító éterzajt fogunk hallani. (A forgalmazó ezt az áramkört álmatlanság ellen ajánlja.) Van rajta egy nagy belső ellenállású kimenet is. Nekünk erre van szükségünk, mert a kis impedanciájú földelt kollektoros kimenet lesön­tölné az apró transzformátorokat. A két sorkapcsot ne ültessük be a panelbe. Ilyen kis jelszinteknél minden csatlakozó vezetéket forrasztani kell. Csavaros kötések esetén a csavarok kilazulása, vagy a vezeték végének korrodálása a készülék meghibásodását okozhatja. A kimenőjel amplitúdója mindkét kimenetnél 1 V, ami azt jelenti, hogy továbbra is szükség van a három transzformátorra. Most azt kell megállapítani, hogy milyen széles a zajgenerátor frekvenciaspektruma.

Kössük a nagy belső ellenállású kimenetére az oszcilloszkópot. (A fejhallgató ne maradjon bedugva, mert a zsinórja antennaként működik, amitől begerjed a generátor.) Az eredmény a prospektusban leírtnak megfelelő. A kimenőjel amplitúdója csúcstól csúcsig 2 V, melynek effektív értéke az ígért 1 V-nak megfelelő. (Ha ennél kevesebb mérjük le a C1 kondenzátor kapacitását. Ha jóval kevesebb 100 nF-nál, cseréljük le valamilyen fóliakondenzátorra.)[53] A jelalak itt szép, szabályos, Nincsenek benne tranziens tüskék. Illetve néha bevillan egy-egy, de ha az összekötő kábeleket kicseréljük árnyékolt kábelre, ez meg fog szűnni. A frekvenciamenete is hasonló az antennás gerjesztéshez. Többnyire a kHz-es sávban pásztáz. Nem megy be a MHz-es tartományba, és a 100 Hz-es tartományba is csak ritkán süllyed le. Nagy előnye még a zajgenerátoros vezérlésnek, hogy nem kell a gépkocsi tetejére két antennát szerelni, és otthon sem kell a szobát a mennyezet alatt körbehuzalozni. Nem kis könnyebbség, hogy nincs szükség földelő vezetékre sem.

Mindezek ellenére a helyzet semmit sem változott. A zajgenerátoros konverter ugyanúgy viselkedik, mint az antennás. Sőt, rosszabbul. A csúcstól csúcsig 3 V amplitúdójú antennás konverter első három fokozata után 500 mV volt a kimenőfeszültség. Most 150 mV. A vasveszteség, a rézveszteség, a kondenzátorok szivárgó ára, de legfőképpen a diódák visszárama itt is érezteti hatását. Emiatt szelepelésről, rezonanciáról szó sincs. Ezt a változatot is csak elektroncsővel lehet majd feléleszteni. Addig azonban próbáljuk meg erősíteni a gerjesztőjelet. Erre a célra legalkalmasabbak az előerősítők. Számtalan webáruház kínál mikrofon előerősítőket. Ezek a kondenzátormikrofonok μV-os jelét ezerszeresére erősítik.

 

Először a német gyártmányú Kemo M040 típusú mono elerősítő modult próbáltam ki. Attól tartottam, hogy ez a 2 V-os feszültség a μV-os erősítő bemenetét túlvezérli, tönkreteszi. Túlélte. A zajgenerátor csúcstól csúcsig 2 V-os jelét 10 V-ra erősítette. A frekvenciaspektrumát azonban letolta 100 Hz-es tartományba, holott a prospektus szerint ennek az előerősítőnek a maximális átviteli frekvenciája 100 kHz. A megnövekedett jelet rákapcsoltam a transzformátorokra. A harmadik trafó kimenetén csak 1,5 V jelent meg. Minden kísérlet ugyanoda lyukad ki. A söntölés nem engedi feléledni a konvertert.

A Kemo mono előerősítő nem olcsó. Ezért körülnéztem az AliExpress webáru­házban. Két olcsó előerősítőt is találtam. Megrendeltem de nem használtam őket, mert dual tápegységet igényelnek. Ilyet nehéz találni, és drága. A két korábban vásárolt 1000 W-os erősítőmön van ugyan ^±15 V-os segédfeszültség, kifejezetten az előerősítők számára, de ezeket min. 1500 W-os tápegységgel kell táplálni. Ehhez jön még a zajgenerátor áramfelvétele, és ezek együttesen megeszik a konverter kimenőáramát. Volt három 60 W-os erősítőm is, de ezek tönkrementek. Nem rendelkeztek sem bemeneti túlfeszültség-védelemmel, sem kimeneti zárlatvédelemmel, ezért nagyon sérülékenyek voltak. Van azonban egy olcsó 100 W-os erősítőm, ami annyira strapabíró volt, hogy semmi sem tette tönkre. Ráadásul single tápfeszültséget igényel, ezáltal ugyanarról a stabilizátorról táplálható, mint a zajgenerátor.

Na, akkor nézzük meg, hogy ennek mekkora az erősítése. Bődületes. Az alapjel amplitúdója 22 V. Működés közben erősen gerjed. Emiatt csúcstól csúcsig 40 V-os amplitúdókat produkál. Mivel ezek egyenletesen oszlanak el a hullámban, és az amplitúdójuk is nagyjából azonos, talán nem fogja zavarni a konverter működését. A gerjedés is zajként fogható fel. Az áramfogyasztás pedig megnyugtató. Az erősítő és a zajgenerátor 12 V-on csupán 30 mA-t fogyaszt. Ez biztosan nem fogja leterhelni a remélt 5 kW-os teljesítményt. Ezt a 40 V-os jelet rákötöttem a konverter bemenetére. Nem ment tönkre. A harmadik fokozat kimenőjele csúcstól csúcsig 20 V lett. Itt-ott van benne egy-egy tranziens tüske, de az annak tudható be, hogy nem árnyékoltam a jelvezetékeket. Na, akkor nézzük meg, hogy mit lehet kezdeni ezzel a nagyfeszültségű változattal. Semmit. A diódák ugyanúgy lesöntölik az egyes fokozatokat, mint a kisfeszültségű antennás változatnál. Pedig a jeladók dolgoznak. A konverterre kötés után a zajgenerátor és az erősítő áramfelvétele 55 mA-re nőtt, ami 0,6 W fogyasztásnak felel meg.

 

Újabb kudarc. Mivel nem oldották meg a problémát, felejtsük el a zajgenerátort és az előerősítőt. Térjünk vissza az alapváltozathoz, és próbáljuk meg rezonanciával elérni a transzformátorok szekunder feszültségének növelését. Ez nagyon könnyen ment. Beállítottam a funkciógenerátort négyszöghullámra és 20 V amplitúdóra, és a frekvenciaszabályzó gombbal megkerestem az egyes transzformátorok rezonanciafrekvenciáját. Tekercselésüktől függően változó eredményeket kaptam. Általános tapasztalat, hogy minél kisebb a transzformátor annál nagyobb a rezonanciafrekvenciája. A harmadik, EI 25-ös permalloy transzformátort Ø 0,15 mm zománcozott rézhuzallal, párhuzamosan tekercseltem. Emiatt feszültségtranszformálás alig jött létre. Rezonanciafrekvenciája 450 kHz lett. Terhelhetősége azonban nem volt rossz. Az EI 35-ös permalloy trafónál már megpróbálkoztam a feltranszformálással. Erre Ø 0,5 mm huzalból készítettem a primer tekercset. A szekunder tekercshez Ø 0,3 mm huzalt használtam. Ez esetben 250 kHz-es rezonanciafrekvencián a szekunder feszültség felment 230 V-ra. Terhelhetősége azonban megszűnt.

Összehasonlítás céljából a gyártó által küldött másik példányt párhuzamosan tekercseltem meg Ø 0,3 mm huzalból. Transzformálás itt sem történt, csupán a rezonanciafrekvenciája ment fel 500 kHz-re. Terhelhetősége azonban sokat javult. 100 Ω-os ellenállást rákapcsolva a 22 V-os kimenőfeszültség nem tűnt el, csupán 0,5 V-ra csökkent. Ez a csökkenés látszatra soknak tűnik, de a funkciógenerátor kimenete nem stabilizált, ezért 100 Ω-al terhelve a 20 V-os amplitúdó leesik 14 V-ra.

A német Vakuumschmelze által gyártott C 55-ös hiperszil trafónál nagyot léptem. Primert tekercsét Ø 0,9 mm, míg a szekunder tekercsét Ø 0,2 mm huzalból készítettem. A vastag huzal miatt rezonanciafrekvenciája lement 100 Hz-re, szekunder feszültsége viszont felszaladt 1200 V-ra.[54] Terhelhetősége szintén megszűnt. A 65 mm szélességű trafóknál már összehasonlításra is nyílt alkalmam. A primer tekercshez mindháromnál Ø 0,6 mm, míg a szekunder tekercsnél Ø 0,2 mm huzalt használtam. A C 65-ös hiperszil vasmagnál a szekunder feszültség 520 V lett, 28 kHz rezonanciafrekvencián. EI 65-ös szilíciumötvözetű vasmaggal a hatásfok lecsökkent 70 %-ra. Nem véletlen, hogy ezt az olcsó transzformátorvasat ma már csak hálózati transzformátorokhoz használják.) A permalloy, a MU lemezes és az Amorphus vasmagok permeabilitása viszont jóval meghaladja a hiperszil trafó mágneses vezetőképességét. Nagy tételben vásárolva ezek sem drágák.

Nagy meglepetést okozott a kínai gyártmányú EE65B High Frequency Transformer Ferrite Magnetic Core transzformátor[55]. A szakirodalom szerint nagyon alacsony a ferrit transzformátorok mágneses vezetőképessége. Ezért kisfrekvenciás használatra, illetve interferenciaszűrésre használják őket. Létezik azonban nagyfrekvenciás változatuk is, amely mangán-cink ötvözéssel készül. Ezek ugyanakkora permeabilitással rendelkeznek, mint a tekercselt vasmagú hiperszil transzformátorok, de jóval olcsóbbak. (Szekunder feszültsége és rezonanciafrekvenciája ugyanaz volt, mint a hiperszil vasmagé.) Ára bakelit csévetesttel és szállítási költséggel együtt 7234 Ft. Nagybani rendelés esetén ez az ár töredékére csökken.[56] A Shanghai-ban tevékenykedő Anhui Shirui Electronic Technology Co. Ltd cégtől ingyen mintát is kaphatunk.[57] 1000 darab rendelése esetén csupán 0,75 dollár a 65 mm széles transzformátormagok darabja, illetve párja. Csévetestet is gyártanak hozzá. Összeszerelésénél ügyeljünk arra, hogy a két E-magot szorosan össze kell zárni, majd illesztési felületüket egy-egy csepp epoxigyantával elől is, hátul is rögzíteni. Különben zümmögnek, alacsonyabb frekvenciákon zenélnek. A rezonancia minden transzformátornál komoly teljesítménynövekedést eredményez. A transzformátor szekunder feszültsége kétszeresére-háromszorosára nő.

 

Rezonancia tehát már van, de a transzformátorok az ily módon előálló többletfeszültséget nem tudják egymásnak továbbadni. Mind a galvanikus, mind a diódás csatolással lesöntölik egymást. Tesla szerint a dióda fő szerepe a szelepelés, vagyis az energia egyik fokozatból a másikba töltögetése. Másik szerepe, hogy az egyes fokozatok között ne alakuljon ki elektromágneses rezgőkör. Harmadik szerepe, hogy megakadályozza a tekercsek egymásra gyakorolt ohmikus hatását. Mint láttuk ez utóbbi szerepét nem tudja betölteni a visszárama folytán. A visszáram ellenállásnak is felfogható, ami galvanikus kapcsolat esetén lesöntöli az előző fokozat szekunder tekercsét. Hát szüntessük meg a galvanikus kapcsolatot a két fokozat között. Ez legegyszerűbben a diódával sorba kötött kondenzátorral érhetjük el. Az előzőekben már láttuk, hogy mi történik, ha dióda helyett kondenzátorokat rakunk be a konverterbe. Ezáltal a transzformátorokat sorba kapcsoltuk. (Ez is haladás, mert ezáltal a következő fokozat nagy bemenőellenállású primer tekercse nem söntöli le az előző fokozat nagy kimenőellenállású szekunder tekercsét. Szelepelés azonban nem történik, emiatt a harmadik transzformátor szekunder tekercsén az első fokozat primer tekercsére kapcsolt feszültség jelenik meg. (Illetve valamivel kisebb, mert a permalloy transzformátoroknak is van némi veszteségük.)

Másik gond, hogy minden transzformátornak más a rezonanciafrekvenciája. Emiatt mindegyik elé be kellene iktatni egy tranzisztoros és integrált áramkörös négyszöggenerátort. Az utolsó fokozatba azonban már 40 A fog keringeni. 40 A-es tranzisztort nem gyártanak. Ha lehetne kapni, méregdrága lenne. Tirisztorral lehetne próbálkozni, de ekkora áram mellett már ehhez is tenyérnyi méretű hűtőborda kellene és nagyméretű ventilátor, ami hűti. 12 négyszöggenerátort nem gazda­ságos beépíteni a konverterbe. Ezeknek a transzformátoroknak egymást kellene táplálni. Ennek előfeltételét a szelepelés teremtené meg, de ez most sem működik.

Utolsó próbálkozásként tegyük vissza a diódákat a sorba kapcsolt kondenzátorok elé. Most elvileg létrejöhetne a szele­pelés, sőt az egyes transzformátorok rezonanciafrekvenciára hangolása is. (Ez a szekunder tekercsekkel párhuzamosan kapcsolt kondenzátorokkal érhető el.) Ettől azonban még rosszabb lett a helyzet. A diódák levágták a négyszöghullám pozitív tartományát, és csak a negatívot vitték tovább. Azt sem teljes mértékben. Söntölő hatások a soros kondenzátorok ellenére is megmaradt. Ennek hatására a funkciógenerátor 20 V-os amplitúdójából a negyedik transzformátor sze­kunder oldalán már csak 50 mV maradt. A rezonanciafrekvenciát sem sikerült előidézni. Végigpásztáztam a frekvenciatartományt 100 Hz-től 15 MHz-ig, és a négy kaszkádba kapcsolt transzformátornak nem volt rezonanciafrekvenciája. Erre Tesla fenti kapcsolási rajzát követve megpróbáltam az egyes transzformátorok rezonanciafrekvenciáját beállítani a szekunder tekercsükkel párhuzamosan kapcsolt kondenzátorokkal. Ez sem ment. Már a kis kapacitású kondenzátorok is csökkentették a kimenőjel amplitúdóját, a nagykapacitásúak pedig teljesen lesöntölték.

 

Körülnéztem az Interneten, hátha akad egy épkézláb ötlet a Tesla-konverter rekonstruálásáról. Egy sem volt. Megkérdeztem a Mesterséges intelligenciát. Ő is csak mellébeszélt. Elkezdett beszélni a Tesla autógyár váltóáramú kompresszoráról. Ezt kö­vetően pontosítottam a kérdést. Erre a Tesla tekercsről kez­dett beszélni. Erről sem mondott semmi újat. Úgy látszik Amerikában nem hallottak még a Tesla-konverterről. Már csak egyetlen lehetőségem maradt, a blogok. Ezekben bárki elmondhatja véleményét bármiről. Az egyikben a szabadenergia előállításáról vitatkoztak. Meg­említették a Hyde-generátort is, amely 100 kW-ot is ké­pes előállítani. A témaelterelő hirdetésektől mentes Bing keresőben rákerestem a Hyde-generátorra.

Ott találtam egy érdekes kapcsolási rajzot. Ezen dió­dá­­kat és kondenzátorokat kapcsoltak sorba úgy, ahogy én tettem az egyes fokozatokban. Aztán visszacsatolást al­kalmaztak. De nem az előtte levő soros dióda-konden­zá­torról, hanem az utána következőről. A harmadik soros dió­da-kondenzátor közös pontját a mellékelt ábrán látható módon az első dióda-kondenzátor közös pontjára csatol­ták vissza. A negyedik soros dióda-kondenzátor közös pont­ját pedig a második dióda-kondenzátor közös pontjá­ra csa­tol­ták vissza. Ezt én is megpróbáltam. Ez a galva­nikus vissza­­csatolás kissé megnövelte a negyedik transz­formátor kime­­nő­jelét, de csak azért, mert a rövidzárlat ki­ik­tatta a máso­dik és harmadik transzformátort, Így ezek nem tudták csökkenteni a funkciógenerátor jelét.

Úgy tűnik, hogy az eredeti áramkört semmilyen módon nem lehet megkerülni. Ennek rekonstru­á­lásához azonban szükség van a 70-L-7 típusú elektroncső újragyártására, és a térelektromos dióda előállítására. Ezen túlmenően szükség lenne olyan szignálgenerátorra, amely szolitonhullámot állít elő. A Tesla által használt negyed szinusz hullám hatékonyságát is ki kellene próbálni, amit az Arbitrary programmal könnyen elő lehet állítani. Nem utolsó sorban, pénzre, adományokra is szükség lenne, mert ez párhuzamosan futtatott két fejlesztés nagyon sokba kerül. Szükség lenne szakmai együttműködésre. Több évtizedes gyakorlattal rendelkező szakemberek összefogása jelentősen felgyorsíthatná ezt a folyamatot, és közelebb vinné a Tesla-tekercs és a Tesla-konverter sikeres rekon­struálását, újbóli gyártását.   

 A Tesla-konverter használatbavételével függetleníthetjük magunkat a hatalomtól. Az állam és a multinacionális vállalatok nem tudnak ránk telepedni, nem emelhetik gátlástalanul az energiaárakat. Nem zsarolhatnak bennünket az olaj- és gáztermelő államok. Nem válunk tőzsdespekulánsok áldoza­taivá. Az általunk előállított villamos energia a legtisztább zöldenergia, mert nem erőművek­ből származik. Világméretű használatával a levegő is tisztul, leállíthatóvá válik a globális felmelegedés. Időjárási szélsőségek esetén a kidőlt fák villamos vezetékre dőlése miatt nem maradnak tízezrek áram nélkül. A tájat, a környezetet sem csúfítják többé a Föld felszínét keresztül-kasul átszövő nagy­feszült­ségű vezetékek és acéloszlopok. Az ingyenenergia az inflációt is megszünteti, mivel a mezőgazdaságban a termelési költségek nagy részét az energia beszerzési ára teszi ki. Egy esetleges világháború kitörése esetén pedig nem süllyedünk vissza a középkorba. A házilag előállított ingyen­energia lehetővé teszi civilizációs vívmányaink tovább működtetését. Nem szakadunk el a külvilágtól.

 

Budapest, 2024. május 10.

 

                                                                                                                               

 

 

 

 

Tesla-generátor

(Működési leírás)

 

Frissítés: 2022. február 01.

 

Az ezoterikus szakirodalom beható tanulmányozása sok tanulsággal szolgál számunkra. Különösen Nikola Tesla munkásságát érdemes górcső alá venni. 120 évvel ezelőtt több olyan találmányt dolgozott ki, melyekre már égetően szükségünk lenne. Az egyik a Tesla konverter, melynek rekonstruálása fo­lyamatban van. A másik nagy jelentőségű találmánya egy segédberendezés, melynek másodlagos hatása Tes­lát is meglepetésként érte. Már tudjuk, hogy szinte min­den ta­lálmánya a szo­litonhullámok energiasokszorozó hatásán alapult. A szolitonhullámokat egy általa alterná­tornak ne­ve­zett kommutátoros villanymotorral állította elő. Ezek a hullámok nem szokványos módon viselkednek. Az általunk jelenleg is használt transzverzális hullámokkal ellentétben a szoliton longitudinális hullá­mot állít elő. A longitudinális hullámok viszont nem elektromág­neses, hanem tisztán mágneses teret hoznak létre maguk körül.

A mágneses hullámok erősen kisugároztak Tesla ké­szülékeiből, berendezéseiből. Ez nagy veszélynek tet­te ki őt és munkatársait. Ezért mind ő, mind laboratóriu­mának dolgozói emésztési zavarokkal, gyomor- és epebántalmakkal, székrekedéssel, felfúvódással küszködtek. Teslának sejtelme sem volt arról, hogy ennek a mágneses kisugárzás az oka. Nem tudta, hogy az emberi szervezetet is ugyanaz a mágneses energia működteti, amivel ő kísérletezett. Sejtelme sem volt az emberi testet behálózó meridiánrendszerről és az auráról, bár ilyet korábban egy betegsége során már látott ködszerű buborék formájában. A mágneses sugarak kivonhatják az energiát egyes meridiánokból, illetve túltölthetik őket, és az energiaegyensúly felbomlása különböző betegségeket vált ki.

Az alternátor többnyire 30 kHz-es frekvencián üzemelt. Aztán valószínűleg tönkrement, és készített helyette másikat, amelynek a frekvenciája 28 kHz lett. Ez Teslát nem nagyon izgatta, mert ugyanúgy működött, mint az előző, 30 kHz-es változat. A mechanikus oszcillátor körüli tevékenység során azonban egy hét alatt mindnyájan meggyógyultak. Négy évig, amíg ezt a gépet használták senki sem betegedett meg közülük. Egy ízben Mark Twain is felkereste a laboratóriumot. Ekkor már a világhírű amerikai író meglehetősen rossz egészségi állapotban volt. Különféle aggasztó és veszélyes betegségben szenvedett, emlékezett vissza Tesla. A laboratóriumi látogatásai során azonban két hónap alatt visszanyerte egészségét. A mechanikus oszcillátorból kisugárzódó kb. 28 kHz-es Yang energia meggyógyította.

Mindezen tények és bizonyítékok alapján kézenfekvőnek látszik a javaslat, hogy használjuk ki mi is ezt a lehetőséget. Annál is inkább, mert a természet is ezt a frekvenciát használja a híres gyógyhelyeken. Nálunk ilyen hely Tápiószentmárton­ban az Attila-domb, Dobogókő, Pilisszent­ivánon az Ördög szikla, a Majki remeteség, Pilisszent­kereszt mellett a cisztercita kolostor romjai, Dömös mellett a Vadálló-kő és a Csodafa kápolna, a Monoszló melletti Hegyeskő, valamint a bükk­­szentke­resz­ti kövek. A külföldi energetikai gyógyhelyek közül leghíresebb a Boszniai piramis. Mint a Tesla-konverter működési leírásában már volt róla szó, ebben a piramisban a Megalith K-2-nek nevezett korong alakú kő is 28 kHz frekvenciájú pozitív mágneses sugárzást bocsát ki magából.

Érdemes lenne odautazni, és egy keretantennával, valamint egy oszcilloszkóppal kimérni ennek a frekvenciának a pontos értékét.[58] Azt is egyértelműen meg kell határozni, hogy ez a sugárzás Yin vagy Yang jellegű. Ehhez nem kell drága gravimétert és egyéb műszereket a helyszínre szállítani. Megteszi egy iránytű is. Ha a kő az iránytű északi (fekete) pólusát vonzza, akkor Yin jellegű, vagyis gravitációs hullámokat bocsát ki magából. Ha a déli (fehér) pólusát vonzza, akkor a kisugárzás Yang, vagyis éteri jellegű. Érdemes lenne ezt a vizsgálatot, Tápiószentmárton­ban, az Attila dombon és Dobogókőn is elvégezni. Az oszcilloszkópon látható jel alakjából egyértelmű következtetést lehet levonni a természetes szolitonhullám időbeli lefolyásáról. Ennek alapján látnánk, hogy jelgenerátorunkkal milyen jelet kell előállítanunk. Ez a Tesla-konverter rekonstruálásnál is nagy segítséget jelentene.

A mérési eredmények birtokában már mi is nekiállhatunk létrehozni egy ilyen generátort. Mivel mi rendelkezünk jelgenerátorral nem szükséges váltóáramú kommutátoros motort készíteni. A jelgenerátor által szolgáltatott szolitonhullámot csak fel kell erősíteni, és rákacsolni egy ferritmagos toroid gyűrűn kialakított tekercsre, vagy Klein-alakzatban tekercselt elektromágnesre. Ennek az elrendezésnek azonban az a hátránya, hogy csak egy ember használhatja, mert előre sugároz. Mivel a világban rengeteg a beteg ember, és emiatt tömeges gyógyításra van szükség, körkörös sugárzót kell kialakítani. A földönkívüli civilizációk is ilyet használnak, Egy ízben a negyedik típusú találkozások során űrhajójukra invitált embereknek mutattak egy ilyen generátort. Biztatták az „elrabolt” személyeket, hogy álljanak elé, és mozogjanak, ugráljanak, táncoljanak. Erre valószínűleg azért volt szükség, hogy a gyógyító energia átjárja minden porcikájukat, behatoljon ízületeik mélyébe is. A nem várt kezelés után a visszaszállított személyek arról számoltak be, hogy rendkívüli mértékben megnőtt az energiájuk, és nagyon jó lett a közérzetük.

Sajnos a berendezés működési módjáról semmit sem árultak el, de a szemtanúk azt elmondták, hogy ez a berendezés úgy nézett ki, mint egy nagyméretű villanymotor. Csupán annyiban tért el s szokványos villanymotoroktól, hogy a forgórésze a padlóhoz volt rögzítve, és az állórész forgott körülötte. Itt tehát a mágneses energia nem a motor belsejéből áramlott ki, hanem közvetlenül a külső rész sugározta a gyógyító szolitonhullámokat. Ha nekünk is sikerülne egy ilyen villanymotort előállítanunk, akkor semmi mást nem kellene tennünk, mint az orvosi rendelők várótermeinek közepére állítani. Így a több órányi várakozás alatt a betegek akár meg is gyógyulhatnak. Így már nem is kell bemenniük az orvoshoz.

Ez a rejtélyes frekvenciaérték már a kutatók fantáziáját is megmozgatta. Közülük többen is komoly vizsgálatokat végeztek a fiziológia hatásáról. Na nem nálunk, mert ami vaskalapos tudósaink kiátkoznák azt a kollégát, aki ilyesmire vetemedne. Indiában és Kínában azonban az ezotéria nem kiátkozott tudomány. Ott komoly kutatások folynak a paratudományokban is. Ennek eredményeként két indiai tudós felmérte, hogy a 28 kHz-es szoliton hullámok milyen hatást gyakorolnak a szervezetre. Az eredmény meglepően sokrétű. Íme Dr. Siva Poobalasingam és Nisha Lakshmanan vizsgálati eredményei:

 

Ø   A skaláris energia képes beépülni még saját DNS-ünkbe is.

Ø   Kiiktatja és semlegesíti az ember alkotta, természetellenes frekvenciákat az emberi szervezetben.

Ø   Növeli a sejt minden egyes sejtjének energiaszintjét a kívánatos 70-90 mV szintre.

Ø   A spektrográfok mérései szerint emeli a szervezetben lévő minden egyes hidrogénatom kova­lencia értékét. Ez azért jelentős, mert a DNS-ünket kovalens hidrogénkötések tartják egyben.

Ø   Fokozza a sejtfal áteresztőképességét, ami segíti a tápanyagok bejutását a sejtekbe, illetve a toxinok kiválasztását és eltávolítását a sejtekből.

Ø   Csökkenti az anyag felületi feszültségét, ezáltal a szervezetnek lényegesen kevesebb időre van szüksége az emésztéshez.

Ø   A sejtek milliárdjai energiaszintjének emelkedésével párhuzamosan növeli a szervezet egészének energiaszintjét.

Ø   Tisztítja a vért, javítja a vérben lebegő fehérjék és zsírok szintjét, a triglicerid értékét és a vérfibrin mintákat.

Ø   Független laboratóriumi vizsgálatok tanúsága szerint 149%-kal fokozza az immunrendszer hatásfokát.

Ø   Javítja a szellemi koncentrációt és fókuszt, amit az EEG vizsgálatokban kimutatott amplitúdó-növekedés bizonyít.

Ø   Ugyancsak EEG-tesztek alapján kiegyensúlyozza a két agyféltekét. Pontosabban az intuitív tartomány felé koordinálja, a működést, ami egyfajta koherencia megjelenését is biztosítja.

 

Részletes beszámoló a „Az optimális energia a csúcsteljesítmény eléréséhez a skaláris energiával” című angol nyelvű könyvükben található.

[

Lemniszkáta csővezeték

(Működési leírás)

 

Masaru Emoto: „A víz üzenete”, illetve „A víz rejtett bölcsessége” című könyveiből tudjuk, hogy strukturált víz varázslatos erőt gyakorol a szervezetünkre.[59] Gyógyereje vetekszik a szoliton­hul­lámok által kifejtett hatással. Így nem kell megvárni, amíg a Tesla-generátort valaki rekonstruálja, mert már most is elkezdhetjük a betegek tömeges kezelését. Ehhez semmi mást nem kell tenni, mint a csapból kifolyó vizet energetizálni. Ehhez nem kellenek drága berendezések, mert ezt elvégzi az éter helyettünk. Csak munkára kell fogni. A fizikában jól ismert jelenség a tehetetlenségi erő, amit az éter vált ki. Az éteri részecskék átjárják az egész univerzumot, és semmi nem állhat az útjukba. A testünket is elárasztják, de ezt mi csak akkor vesszük észre, ha járművön utazunk, és az hirtelen gyorsul vagy lassul. Ilyenkor hátra vagy előre esünk. Gyorsuláskor vagy lassuláskor a sűrű éter nem képes a testünkbe áramlani, ezért betonfalként lökdös bennünket. Ezt teszi a vízzel is, de a víznek van egy sajátos tulajdonsága: képes a többletenergiát elnyelni, és sokáig megőrizni.

Az éteri energia jelenléte nem marad következmények nélkül. Az éteri részecskék energiájuk révén megszüntetik a víz környezeti károkból eredő destrukturáltságát. Szabályos molekulaszerkezetű strukturált vizet hoznak létre. A szervezetnek éppen erre van szüksége. Jótékony hatásából egyet kiragadva sok ember a kiszáradás határán áll. Mint tudjuk egészségünk megőrzéséhez naponta 2,5 liter vizet kellene meginnunk. Vannak, akik ennek egy­tizedét fogyasztják. Jó, ha napi 1-2 pohár vizet isz­nak. Ők is tisztában vannak vele, hogy ennél jóval töb­bet kellene inniuk, de nem tudnak. Azt mondják, hogy nem kívánják a vizet. Szervezetük ösztönösen irtózik a de­st­rukturált, klórozott csapvíztől. Ezen a helyzeten ra­di­kálisan változtat a strukturált víz fogyasztása. A vissza­jelzések szerint molekulaszerkezetének normalizálása lággyá, selymessé teszi a csapvizet, amitől újra szom­jasnak érzik magukat, és elegendő vizet tudnak inni. A strukturált víz fogyasztása nem csak a szervezet folyadékhiányát szünteti meg, hanem fokozza a méregtelenítést, és a tápanyag felszívódását. A strukturált víz gyógyerővel hat a testünkre. Idővel megszünteti minden betegségünket, és megerősíti az immunrendszerünket. Az iparban és a mezőgazdaságban is csodákra képes. Sokan felismerték ezt a jótékony hatást, és szá­mos találmányt alkottak a kihasználására. Közülük leg­inkább figyelemreméltó egy német fizikus találmánya. Azért is, mert ez a találmány gyorsan és rendkívül ol­csón előállítható.     

Wilfried Hacheney[60] az éteri energiarészecskék vízbe juttatására egy nagyméretű eszközt tervezett, melynek formája a lemniszkátára[61] emlékeztet. A fek­vő nyolcas alakú csőben áramló víz állandó irány­­változtatásra kény­szerül, melynek folytán nagy mennyi­ségű éter szorul bele. A lemniszkáta alakzat azért olyan hatékony, mert ennek a csővezetéknek minden centi­méterében irányváltásra kényszerül a víz. Ennek kö­vetkeztében folyton beleütközik az éterbe, és emiatt rengeteg éteriont nyel el. Sok biogazda ezzel az éteres vízzel locsolja a növényeit, hogy gyorsabban nőjenek. A magvak csírázó-képessége is javul, ha vetés előtt beáztatják ebbe a vízbe. Az ily módon kezelt vízzel sütött kenyér lazább lesz, a tésztája pedig magasabbra kel. További megfigyelés, hogy az éterrel dúsított vízzel kevert beton szilárdabb a megszokottnál.

Az ősenergia elnyeletésének hatásfoka tovább növelhető, ha több lemniszkátát helyeznek egymás mellé, vagy egymás fölé. Ennek legegyszerűbb módja, hogy a csőgyártó üzemben a tűzforró fémcsövet darabolás előtt egy sablonban formára hajlítják, és hagyják lehűlni. Nem kell a cső végét harapófogóval megragadva kézzel hajtogatni, mert ezt a feladatot a lemniszkáta szerkesztésénél hasz­nált csuklós szerkezet[62] precízebben elvégzi. Így akár tízrétegű berendezést is lehet készíteni, ami egy nagyságrenddel megnöveli a hatásfokát. A szélességét is igyekezzünk növelni mindaddig, amíg ezt a technológia engedi. Minél szélesebb és minél magasabb a lemniszkáta csőrendszer, annál hatékonyabb. A csőkígyót már csak korróziógátló horganyréteggel kell bevonni, és évtizedeken át gond nélkül használható. (Ha földbe vagy egy erre a célra kialakított gödörbe kívánjuk süllyeszteni, kenjük be míniummal, és legalább egy réteg olajfestékkel vagy kátránnyal. Ügyeljünk arra is, hogy legfelső része legalább 80 centiméterrel legyen a talajfelszín alatt, hogy télen ne fagyjon el.)[63]

Egyébként ez a módszer nem teljesen új. Viktor Schauberger már 1930-ban kifejlesztett egy energiadúsító készüléket, forrásvíz mesterséges előállítására. Az osztrák természettudós spirál alakú csövet alkalmazott, amelyben az áramló víz szintén állandó irányváltozásra kényszerül. A spirál alakzat hatékonysága azonban jóval alacsonyabb a lemniszkátánál. A spirális megoldás egyetlen előnye, hogy a csőtekervény, illetve a víz áramlási irányának megfordításával jobbra forgató vizet is elő lehet állítani.

Olcsó előállítási technológiája bárki számára elérhetővé teszi a lemniszkáta alakú energiadúsítót. Üzemeltetési költsége nincs, így nem növeli a vele előállított zöldség-gyümölcs árát. Beszerzési költsége pedig néhány év alatt megtérül a bővebb termés által. Könnyen lehet, hogy ez a berendezés pár év múlva minden kert, illetve vidéki háztartás szerves tartozéka lesz. A városi vízszolgáltatók is könnyen használhatnák. Ehhez semmi mást nem kellene tenniük, mint a vizet nem egyenes, hanem lemniszkáta formára hajlított csövön nyomnák fel a hidroglóbuszba, és ugyanilyen csőkígyón engednék le. Szükség esetén könnyen hajlítható műanyag csövet (gumi- vagy műanyag slagot) is lehetne használni erre a célra. Az ipari üzemek is nagy hasznát vennék ennek a víznek, mert hamar kiderülne, hogy az éterrel dúsított víz alkalmazása nem csak a betongyártásban előnyös, hanem szinte minden termékre jótékony hatást gyakorolna.

Ennek a lehetőségei már kezdenek kibontakozni. A hasonló megoldásoknál egy mosodatulajdonos pl. évente 12 ezer eurót spórol meg, mert az éter által lágyabbá tett vízben kevesebb mosószerre van szükség. A bécsi lovasiskolában a lovak éterrel dúsított vizet isznak, és azóta nem gyötri őket a kólika, míg egy műanyaggyárban a hűtővíz-felhasználást sikerült optimalizálni a különleges víz segítségével. A természetgyógyászok is dicsérik ezt a vizet. Azok a betegek, aki ezt itták, megszabadulnak az ekcémától, a lábödémától, fejfájástól. Úgy tűnik, hogy a lehetőségek ezen a téren is korlátlanok. A módszer ellenzői a kétkedők ezoterikus humbugról beszélnek, de a napról napra szaporodó pozitív eredmények, lelkes beszámolók nem ezt bizonyítják. A vízminőség-javulás és az általa elért haszon minden téren szemmel látható, kézzel fogható, letagadhatatlan.

Az éterrel dúsított víz legádázabb ellenzői a hivatalos tudomány képviselői. Az akadémikusok szerint erre a jelenségre természettudományos magyarázat nincs, ezért csalásról, placebohatásról és „szelektív érzékelésről” beszélnek. Ám ha minden pozitív eredmény csak a képzelőerő szüleménye, akkor egyik napról a másikra istenekké váltunk. Csupán a gondolatainkkal képesek vagyunk önmagunkat és másokat meggyógyítani, effektív hasznot kovácsolni. Ez lenne az igazi siker, mert így varázsszóra megoldhatnánk a világ minden gondját. Sajnos erre nem vagyunk képesek, ezért egyelőre be kell érnünk egy fizikai jelenség kihasználásával, amely szerencsére akkor is működik, ha erről a tudományos akadémiák nem hajlandóak tudomást venni.

A hitetlenkedés és a parttalan viták elkerülése érdekében célszerű lenne ezt a módszert nagyban, és hatóságilag ellenőrizve kipróbálni. Ehhez valamely lakótelepen vagy lakóparkban ki kellene jelölni két tömbházat, és felmérni a bennük lakók egészségi állapotát. Aztán az egyik ház bemenő csővezetéke elé be kellene szerelni egy tízrészes lemniszkáta csőkígyót. Egy év múlva újra el kellene végezni az egészségügyi felmérést minkét tömbházban. Az eredmények összehasonlítása után egyértelmű következtetéseket lehetne levonni ennek a módszernek az eredményességéről. Érdemes lenne a lemniszkáta csővezetéket kiépíteni egy kórházban is. Aztán egy év múlva meg lehetne vizsgálni, hogy alakult a betegek gyógyulási aránya. Csökkent-e a betegek kórházban töltött időtartama, és javult-e a kórházi fertőzések statisztikája.

Ha nem mutatható ki ugrásszerű javulás, ennek a víznyomás az oka. A Vízművek 6 atmoszféra (6 bar) nyomással préseli bele a vizet az utcai csőhálózatba, hogy a tízszintes toronyházakba is felmenjen. A mérések szerint ez a nagy nyomás jelentős mértékben hozzájárul a víz destrukturálódásá­hoz. Ez esetben az újrastrukturálást a fogyasztónál, közvetlenül a kifolyó csap előtt kell elvégezni. A 10 lemniszkátát tartalmazó fél, vagy háromnegyed coll átmérőjű csövet műanyag dobozba zárva a fürdőszobai mosdó, illetve konyhai mosogató alatt kell helyezni. A be- és kivezető csonkokat oly módon célszerű kialakítani, hogy egy szintben álljanak a burkolat aljával. Így megfordítva, süllyesztve is beépíthető. Csempékkel eltakarva láthatatlanná válik a szerkezet.

Az ásványvizet fogyasztóknak sem kell lemondaniuk a strukturált víz jótékony hatásáról. Ehhez le kell gyártani egy 1,5 literes üvegpalackot, csavaros fémkupakkal. Erre rá kell hegeszteni egy 5-10 lemniszkátából álló csőszerelvényt, ami a palack tetején helyezkedik el. A kupakot és a negyed col átmérőjű csövet is korrózióálló acélból kell készíteni. A csőszerelvény szélessége ne legyen nagyobb, mint a palack átmérője, különben nem fér el a hűtőszekrény ajtajában. Túl magasra sem célszerű készíteni, mert ez is gátolja a hűtőszekrénybe helyezést. Célszerű még egy gumisapkát is gyártani hozzá. A cső végére húzva ezzel megakadályozhatjuk, hogy a „buborékos” vízből elszálljon a szén-dioxid. A készülék használata nagyon egyszerű. Le kell csavarni róla a csőszerelvényt, beletölteni a műanyag palackban forgalmazott ásványvizet, majd rácsavarni a fémkupakot. Az üvegpalack megdöntésével a lemniszkáta alakú csőszerelvényen átfolyó víz már strukturáltan fog kifolyni az alá helyezett pohárba. A lemniszkáták optimális számát a kifolyó víz lefagyasztásával, és kristályszerkezetének mikroszkóp alatti vizsgálatával lehet megállapítani.

Amennyiben a lemniszkáta alakú csővezeték alkalmazásával jelentős gyógyulások tapasztalhatók, akkor ezt a vízkezelési módot haladéktalanul alkalmazni kell az egész országban. Ez rengeteg kiadástól mentené meg az állami egészségpénztárt, és a lakosság közérzete, életkedve is jelentősen javulna. Ez a felmérés valószínűleg nem ütközik a hatóságok ellenállásába, mert a hivatalos tudomány szerint ez a módszer hatástalan. Ha pedig hatástalan, akkor nem is árt. Ha nem árt, akkor mindegy, hogy egyenes vagy kacskaringós csövön megy be a víz az épületbe, illetve folyik ki a csap­ból.

 

Budapest, 2018.01.23.

[

Formasugárzás

(Működési leírás)

 

Az egészségmegőrzésnek, a betegségek éterrel történő gyógyításának sokféle módja van. Többségük nem igényel költséges beruházást. A lemniszkátához hasonlóan olcsó egészségmegőrző, illetve gyógyító hatást vált ki a formasugárzás. Egyetlen hátránya, hogy hatása méretfüggő. Gyors gyógyulást csak nagy méretben képes kiváltani. Több kilométer átmérőjű formasugárzót egyelőre csak a természet képes létrehozni. Ezek a földkéreg gyűrődései. 10-30 km mélységben a földkéreg már képlékeny állapotban van. Ha a földgolyó belsejében izzó magma oly módon gyűri meg ezt a képlékeny réteget, hogy a felszínről nézve domborúvá válik, akkor a belőle kiáramló formasugárzás harmonikus hatást gyakorol az élő szervezetre. (Nem csak az élő szervezetnek, hanem az élettelen tárgyaknak is van aurájuk. Ezt nevezik formasugárzásnak. Alakjuktól függően ezek jótékony vagy káros sugárzást fejtenek ki az élőlényekre.)

Jótékony hatást kiváltó földkéreggyűrődés a világ számos pontján található. Nálunk legjelentősebb a tápiószentmártoni Attila domb alatt 10 km mélyen kialakult gyűrődés. A több kilométer kiterjedésű gyűrődésből kiáramló energiakisugárzás szakrális hellyé tette az Attila dombot. Nevét Attiláról, a hun királyról kapta, aki sámánjainak tanácsára erre a dombra építette fapalotáját. (Őseink még tudták hová építkezzenek; tisztában voltak a betegséget keltő-, és a gyógyító fölsugárzások létével. Ez a tudás a modern tudomány előretörésével sajnos elveszett. Tudósaink elődeik tudományát áltudománynak minősítették, és tiltják a kutatását.) A gyógyhatású terület újbóli felfedezése a Kincsem Lovaspark gazdájának köszönhető, akinek feltűnt, hogy lovai előszeretettel heverésznek, hem­peregnek a birtok egy meghatározott részén. (Kincsem, a cso­daló világraszóló győzelemsorozata is ennek az energianövelő mágneses sugárzásnak tudható be. 56 ver­senyen indították és mind az 56-ot megnyerte. Hazaszállítva kifeküdt az istállója melletti Attila dombra, töltekezni. Pár nap múlva regenerálódott, és erőtől duzzadva indult a következő versenyen.)

A csodás gyógyulások híre futótűzként terjedt, és 1999 tavaszán már több ezren zarándokoltak Tápiószentmártonba, a gyógyulás reményében. A turisták a kihelyezett padokon ülhetnek, vagy a fűre terített pokrócunkon heverészhetnek egész nap. A nagy siker láttán a terület gazdája úgy gondolta utánajár ennek a dolognak, megpróbálja tudományos módszerekkel kideríttetni a pozitív változások okát. A műszeres vizsgálatok sem gamma-, sem egyéb radioaktív sugárzást nem mutattak ki. A mágneses sugárzás szintje azonban igen magas volt. Magyar kutatók által végzett összehasonlító mérések szerint, amíg Medjugorje-ben és Lourdes-ben 50-80 közötti a mágneses egyenleg, az Attila dombon 200 feletti értéket mértek. Az ide látogatók közül sokan mozgáskoordinációs javulásokat tapasztaltak magukon. A mozgásszervi panaszokkal kínlódóknak jelentősen csökkentek a fájdalmaik, miután néhány óráig üldögéltek ezen a helyen. A különféle betegségeket kiváltó rossz laborértékek (pl. magas vérnyomás, szapora pulzus, magas vércukorszint, nagy koleszterinszint) két-há­rom­heti helyszínen tartózkodás után szintén normalizálódtak.

Ezeken a gyógyító helyeken azonban nem lehet a végtelenségig tartózkodni, mert túltöltődik a szervezet pozitív energiával. Ez ugyancsak felborítja a meridiánrendszer egyensúlyát, ami az immunrendszer leromlásához, és meddőséghez vezethet. Ezzel a geomanciában jártas eleink is tisztában voltak. Kínában 4000 évvel ezelőtt császári rendelettel tiltották, hogy ilyen helyre lakóházat építsenek. Csak pagodákat, templomokat, gyógyító szanatóriumokat emelhettek rá, amelyekben idő­szakosan fordultak meg az emberek. Olyan látogatók is akadnak, akinek nem használ a sugárzás. Ennek oka, hogy a földből kiáramló koncentrált éteri hullámok csak azoknál váltanak ki gyógyulást, akiknél a betegség Yang energiahiányra vezethető vissza. Más jellegű energiazavarra nem gyakorol hatást.

Mellesleg a betegek zöme Yang energiahiánnyal küszködik. A Föld ugyanis állandó jelleggel ellát, besugároz bennünket Yin jellegű gravitációs energiával, Yang energiát azonban csak az éterből vehetünk fel. Ennek hatásfoka nem túl nagy, csak az egészséges embereknél éri el a kívánt mértéket. Akinek a csakrái lelassultak, nem megfelelő hatásfokkal nyelik el a környező energiát, csak megnövelt térerejű helyeken juthat hozzá kellő mennyiségű pozitív energiához. Ezt követően nem csak a beteg szervek gyógyulnak meg, hanem megnő a páciens vitalitása, és a továbbiakban már a korábbi környezetében rendelkezésre álló energia is képes biztosítani szervezete Yang energiaigényét. Ehhez azonban egy teljes kúrára, azaz 10-12 alkalommal történő látogatásra, vagy kétheti folyamatos helyszínen tartózkodásra van szükség. Egyszeri odautazás nem tesz csodát, bár már ez is jelentősen javítja a közérzetet. A mágneses sugárzás tisztítja a levegőt is. A Sugárbiológiai és Sugár­egészségügyi Kutatóintézet Attila dombon végzett mérései szerint „roppant tiszta a vidék levegője”.

A formasugárzás nem csak jótékony, hanem káros hatást is gyakorolhat a szervezetre. A természetben ez ott fordul elő, ahol a földkéreg homorú alakban gyűrődik meg. Ilyen fokozottan káros hatású hely található az angliai Swansea-völgyben. Két angol parapszichológus egy történelem előtti temetkezési helyen a Corn Leckart gyógyító erejét akarta megvizsgálni. Eközben egy kőhalmazokból kialakított kör közepébe léptek. Szerencsétlenségükre ez a kör nem gyógyhatásúnak, hanem egészségkárosítónak bizonyult. Claire Williams úgy érezte, hogy egy láthatatlan erő kitaszítja a kör­ből, Brian Perintont pedig gyomorfájás kezdte el kínozni. Miután hazamentek, mindkettőjük feje szüntelenül fájt, és fokozatosan elgyengültek. Az orvosok nem tudták megállapítani a gyengeség, a közérzet nagyfokú romlásának okát.

Ezeket a tüneteket ugyanis a földkéreg diszharmonikus mágneses kisugárzása okozta, ami felborította meridián­rend­szerük energiaegyensúlyát. Évezredekkel ezelőtt élt őseink tökéletesen tisztában voltak ezzel a veszéllyel. Erre oly módon figyelmeztettek, hogy kövekkel elkerítették a veszélyes területet. A két kutató ezt nem tudta, ezért hatoltak be a kőhalmokkal elkerített kör közepébe. Több ezer évvel ezelőtt élt eleink a harmonikus kisugárzással rendelkező helyeket is megjelölték. Kihegyezett végű kőoszlopokat használtak jelölésükre, és a földből kiáramló energia koncentrálására. Ezeknek a földbe ásott kőoszlopoknak dőlve, vagy több kőoszlop által bezárt területen tartózkodva gyógyították magukat. Ezt a szerepet töltötték be Európában a kurgánok, nálunk pedig a kunhalmok. A nálunk fejlettebb civilizációk már céltudatosan alkalmazták a formasugárzásokat, és a segítségükkel erős koncentráló hatást váltottak ki.

Az előző civilizáció, Atlantisz népe tökéletesen tisztában volt a természet kínálta természetes mágneses sugárzással, és életük szinte minden megnyilvánulását átszőtte ez az energia. Atlantisz még nem ismerte az elektromosságot. Ők energiaigényüket formasugárzással, kristálysugárzással és egy különleges érccel, az oreikhalkosszal elégítették ki. (Az aranynál is becsesebb oreikhalkoszról nem sokat tudunk. Az ókori írások szerint mágneses kisugárzása olyan erős volt, hogy ionizálta a levegőt. „Tűzszerű fényt bocsátott ki.” A görög istenek is használták ezt az ércet. Ők pusztító erejű sugárfegyvert állítottak el belőle, amit egymás közötti harcaikban használtak.) Sajnos ez az érc a mi világunkban egyetlen kon­tinensen sem lelhető fel. Formasugárzással kapcsolatos technikájuk azonban fennmaradt. Ezek a szinte minden kontinensen megtalálható piramisok. Kínától Európa és Észak-Afrika országain át Dél-Amerikáig több száz hatalmas piramist építettek, melyekbe aranylemezekre vésett tudásukat rejtették el, hogy a közelgő vízözön nem törölje el létezésük minden nyomát a Föld színéről. (Az egyiptomi piramisoknál talajszkennerrel már felfedezték azokat a föld alatti kamrákat, melyekben ezek az iratok találhatók. Nemsokára lehetőségünk lesz a feltárására.)

A piramisok azonban nem csak tudástáruk megőrzésére szolgált. Építésük módjával is bizonyítani akarták tudásuk magas szintjét. Ezért nem egyszerű kőhalmokat hoztak létre, hanem olyan kőépítményeket, melyek belsejükben misztikus mágneses sugárzást állítottak elő. Erre legalkalmasabb térbeli idom a gúla volt. Ez a csúcsban végződő idom egy rendkívül hatékony formasugárzó. Koncentráltam magába gyűjti az univerzumban mindenütt megtalálható éteri (Yang) sugárzást, ami legerősebben a gúla alsó harmadában nyilvánul meg. Erre a kúp is alkalmas lenne, de a gúla ennél többre képes. Amennyiben éleit észak-dél irányba tájolják, akkor összegyűjti a Földből kiáramló gravitációs (Yin) sugárzást is. Ez a sugárzás is a gúla alsó harmadában a legerősebb. Azért van szükség pontos tájolásra, mert ez esetben metszi a legtöbb mágneses erővonal a gúlát. Mindkét sugárzás annyira erős, hogy aki ráfekszik a gúla egyharmadában elhelyezett kőlapra, nem csak erős gyógyhatást tapasztal, hanem agyában aktiválódnak azok a szervek (tobozmirigy, hipofízis) melyek különféle parapszichológia jelenségeket idéznek elő.

Normál környezetben ennyire erős formasugárzás nem lép fel. Ez részben szerencse, részben szerencsétlenség. Szerencsétlenség, mert a pozitív hatását nem élvezhetjük. Miután nem élünk piramis alakú épületekben, így nincs részünk mindazon pozitív hatásokban, amelyek a piramisalakzat belseje gyakorol az élő szervezetre. Szerencse is, mert az energiahiányban szenvedők sem tudnák hosszú távon elviselni ezt a környezetet. Fejfájásra, rosszullétre, szervi panaszokra hivatkozva egy idő után kimenekülnének belőle. Ezek a rendkívül erős formasugárzások korlátlan ideig csak az élettelen tárgyakra és a romlandó anyagokra gyakorolnak pozitív hatást. A tartósan Yang jellegű ener­giasugárzás hatására felerősödnek bennük a mechanikai feszültségek. Ezáltal pl. a kicsorbult borotvapenge éle kiegyenesedik, ismét éles lesz. Az élelmiszerekben levő mikrobák pedig elpusztulnak. A többletenergia túltölti a meridiánjaikat, és a felborult energiaegyensúly következtében élet­képtelen­né válnak. A számunkra kedvező hatás tehát a vírusok, baktériumok megsemmisülése révén jön létre. Ebben a formában koncentrálva az erős formasugárzás nem oltódik ki, hanem tartósan fennmarad. A geometriai alakzat által határolt térből azonban nem lép ki.

Környezetünkben lépten-nyomon csak gyenge formasugárzásokkal találkozunk. Ez a különböző formájú tárgyak által kibocsátott energiasugárzás. Mint tudjuk, az élettelen tár­gyaknak is van étertestük, ezáltal aurájuk. Normál körülmények között ez az energiakisugárzás olyan gyenge, hogy szá­mottevő hatást nem gya­korol ránk. Vannak azonban olyan geometriai formák, amelyekből a formahullámok koncentráltan áramlanak ki. Ilyenek az egymást de­rékszögben keresztező vonalak, vagy térbeli tár­gyaknál a külön­böző szögű élek, és a homorú ki­képzés. Kifejezetten erős sugárzást bo­csátanak ki magukból a mágikus tárgyak. Ezek közül legismertebb az óegyiptomi sírokból elő­került „Nílus kulcs” vagy Ankh kereszt. A füles kereszthez ha­sonló tulajdonságokkal bír a görög „Ф” betűre emlé­keztető idom is. Amennyi­ben egy réz vagy vas­gyűrűt azonos anyag­ból készített rúdra erő­sítünk úgy, hogy az elfektetett gyűrű a rúd végén szim­metrikusan he­lyez­kedjen el, akkor egy har­mo­nikus, káros suga­rakat semlegesítő eszközt kapunk. Ez a hatás azonban csak megfele­lő tájolás ese­tén indul meg. Ha a nyakunkban vagy a ruhán­kon, kitűzőként vi­seljük, úgy kell elhe­lyezni, hogy a szára lefelé néz­zen. Ha vízszintesen (pl. a szobánk­ban) hasz­náljuk, akkor oly módon kell tájolni, hogy a szára pontosan az Északi mágneses sark felé irányuljon.

Jótékony helyett kifejezetten káros formahullá­mokat kapunk, ha a gyűrűt kettévágjuk, és ezt az eszközt úgy szereljük össze, hogy a félkörök hát­tal illeszkedjenek a rúdhoz. Ennek a cirill „Ж” be­tű­höz hasonló alakzatnak a közelében nyugtalan­ság, álmatlanság lesz úrrá rajtunk, és nagyon ha­mar megbetegszünk. Az összetett geometriai alak­zatok is erőteljes energiahullámokat bocsátanak ki magukból. A szimmetrikus formák kedvezően befolyá­solják az élővilág egyensúlyi állapotát, az aszim­met­rikus formák viszont ártó energiákat szabadíta­nak fel. Ismert jelen­ség, hogy a homorú tükör összegyűjti, fókuszálja a fénysuga­rakat. A megfigyelések szerint ez a mág­neses sugárzások ese­tén is igaz, ezért ne tartózkodjunk homorú tárgyak tengelyében, és főleg ne a fókuszpontjában.

A káros hullámokat kibocsátó formasugárzók előzőleg említett változata csak véletlenül, egy helytelenül kialakított virágtartó, vagy más kovácsoltvas dísztárgy révén kerülhet a lakásba. Minden háztartásban megtalálhatók azonban a kártékony sugárforrásoknak egy kevésbé veszélyes, de jóval gyakoribb formája, a hengeres testek. Amennyiben páros számban találhatók a helyiségben, akkor a kisugárzásuk legerjeszti egymást; páratlan számban, egy sorban elrendeződve viszont fokozott gerjesztés lép fel. Ennek a többnyire palackok, befőttesüvegek, lábasok, fazekak formájában megnyilvánuló idomnak az egészségkárosító kisugárzása akkor válik igazán érzékelhetővé, ha néhány centi­méternyi víz vagy más folyadék is található benne. A gondot nem a víz ­okozza, mivel a víz magához vonzza a földsugárzást, így jelenléte akár hasznos is lehetne. A baj az, hogy az edényben levő folyadék fenéktükre, valamint a folyadékfelszín által alkotott felső tükör között turbulencia alakul ki, melynek következtében a víz a magába gyűjtött mágneses sugarakat felerősítve kisu­gározza magából.

Ez a sugárzás túlnyomórészt felfelé irányul, de ha a fenéktükör és a folyadékfelszín valamilyen szöget zár be egymással, akkor a kisugár­zás ferde irányú lesz. Megszűnik azonban ez a jelenség, ha a félig kiürített palackot elfektetjük. A másik megoldás, hogy valamilyen tárgyat (pl. egy rézgyűrűt, rézkarikát) teszünk az edény aljába. Ezzel megtörik az alsó tükör reflektáló hatása, ami meggátolja a turbulencia kialakulását a két folyadékfelület között. Mindezekre nincs szükség, ha a palack tele van. Ez esetben ugyanis az összeszűkülő nyakrész megszünteti a felső folyadéktükröt. Nem érvényesül ez a hatás a korábban gyártott benyomott fenekű palackoknál sem.

A formasugárzás vagy más néven idomsugárzás a tárgyakból kiáramló jótékony vagy káros sugárzás. A formasugárzás nem a tárgyak saját kisugárzása. Körülöttünk nincsenek olyan nagyméretű objektumok, amelyek számottevő saját sugárzással rendelkeznének. A Föld tömegvonzásához képest a bennünket körülvevő tárgyak gravitációs kisugárzása szinte nullának tekinthető. Az éteri vázuk által keltett kisugárzásuk úgyszintén elenyésző. Az élő szervezetek, így pl. az emberi test bioenergia-kisugárzása jóval felülmúlja az élettelen tárgyak kisugárzását. A körülöttünk levő tárgyak csak abban az esetben képesek intenzív energiát kisugározni magukból, ha összegyűjtik a környezetből. Az „Ezoterikus körkép”-ből tudjuk, hogy ha egy kovácsoltvas virágállvány vízér felett helyezkedik el, már ez is okozhat oly mértékű káros sugárzást, ami megbetegíthet bennünket. A formasugárzások kétféle módon nyilvánulnak meg. Az egyik, hogy a magukba gyűjtött föld-, vízér-, Hartmann-csomópont és egyéb káros sugárzást koncentráltan kisugározzák magukból. Ez történik akkor, amikor a kovácsoltvas virágtartó rúdjára kettéfűrészelt gyűrűt hegesztenek úgy, hogy a félkörök háttal illeszkednek egymáshoz. Ilyenkor a virágállvány által összegyűjtött káros mágneses hullámok a félkörívek két nyúlványán koncentráltan kisugárzódnak. Ha ezek a nyúlványok tartósan a székünk, ágyunk felé irányulnak, akkor is megbetegszünk, ha a káros sugárzás forrása tőlünk pár méterre van.

A formasugárzás, illetve idomsugárzás másik leggyakoribb megnyilvánulási módja a kioltás. A virágállványnál ez akkor nyilvánul meg, amikor körgyűrűt erősítenek a tartórúdra. Ebben az esetben a fémszerkezet által összegyűjtött sugarak nem szóródnak szét, hanem a körgyűrű belsejébe koncentrálódnak, ahol kioltják egymást. Az ily módon készült lakberendezési tárgyak tehát semlegesítik lakóhelyünk káros sugarait. A formasugárzás káros vagy jótékony hatása nagymértékben függ a szimmetriától is. Tapasztalataink alapján tudjuk, hogy páratlan számú hengeres testek esetén felerősödnek, páros számú hengerek között viszont kioltódnak. Az aszimmetrikus kialakítású épületek is felerősítik az alulról feltörő sugarakat, míg a szimmetrikus kialakításúak nagyban semlegesítik őket.

Ennek alapján megállapítható, hogy az aszimmetrikus formákat kedvelő modern építészet is nagyban hozzájárult az emberiséget sújtó betegségek rohamos növekedéséhez. Ezek a hatások csak azért nem váltak egyértelművé, mert nem minden esetben nyilvánulnak meg. Ha a helytelenül tervezett lakberendezési tárgyak vagy épületek közelében nem találhatók káros sugárzások, akkor ezeket nem gyűjtik magukba. Ennélfogva kisugározni sem tudják. Ilyenkor a közelben tartózkodók nin­csenek veszélyben. Ezért nem váltak annyira nyilvánvalóvá a formabontás, a helytelen irányzatok, divatáramlatok káros következményei.

A Földön kívüli civilizációk már régóta tisztában vannak azzal, hogy a szögletes formák, a metsző élek meggátolják az energiák áramlását, és káros sugarakat bocsátnak ki. Ezért ők lekerekített élű házakban, harmonikus alakzatot alkotó épületegyüttesekben laknak. Sehol egy csúcs, kiszögellés. Többnyire gyűrű alakú épületeik dómszerűek, kupolával fedett kisebb-nagyobb csarnokok. Men­tesek a káros kisugárzástól, és a kupola által keltett piramishatás jótékony energiával sugározza be a lakóteret. (A kupola nem annyira erős energiakoncentráló, mint a gúla vagy a kúp, ezért az alatta való tartózkodás huzamosabb időn át sem vált ki túltöltődést a szervezetben. Közérzetjavító és nyug­tató hatása azonban jelentős.)

Önmagukban ezek a kisméretű idomok nem gyakorolnak számottevő hatást a szervezetünkre. Lé­tezik azonban egy módszer, amellyel sokszorozható a kisugárzásuk. Az előzőekben az üvegpalackoknál láttuk, hogy egy sorba rendezve felerősítik egymás kisugárzását. Pártalan számú palack használata esetén gerjesztik egymást. Sajnos a szakirodalom arra nem tér ki, hogy a palackokat milyen távolságra kell helyezni egymástól, hogy a kisugárzás maximális legyen. Ezt nem ártana kikísérletezni. Az ezotériában tevékenykedő szakemberek számára nem ismeretlen jelenség a kaszkádba kapcsolt idomok növekvő sugárzása. Ezért olyan összetett idomokat alkottak, melyekkel érzékelhető gyógyhatást váltanak ki a szervezetben.

 

Legismertebb kísérletező az orosz-francia mérnök, dr. Georges Lakhovsky volt. Az 1869-ben szü­letett feltaláló alko­tott egy Multi Wave Oscillator-nak nevezett revitalizáló esz­közt, ami nem más, mint egy tenyérnyi méretű korong. Ezen a műanyag lapon koncentrikusan nyitott fémgyűrűket alakított ki, amelyek ger­jesztették egymást. A feltehetően galvanikus úton felvitt arany fémgyűrűk fokozták a gerjesztés hatásfokát.[64] A galvanizálás során ugyanis a 24 karátos arany nagy tisztaság­ban rakódik rá a bevonandó tárgyra, és minél tisztább egy anyag, annál hatéko­nyab­ban gerjeszthető. Az utolsó nagy alki­mista, a francia Ful­ca­nel­li szerint atombomba már néhány gramm fém­ből is ké­szíthető, és egész váro­sokat lehet vele eltörölni a föld színé­ről. Erre az ad lehetőséget, hogy „nagyon tiszta fémek bi­zonyos geo­met­riai elrendezése kiválthat atomrobbanást elekt­ro­mos áram vagy légüres tér nélkül is”. Ez esetben a robba­nást nagy va­lószí­nű­séggel a formasugárzás váltja ki. Annak titkát, hogy ez a bom­ba miként készíthető el, hála Istennek nem árulta el a rejtőzködő XX. századi tudós.

Lakhovsky ezt a 100 mm átmérőjű korongot öngyógyításra ajánlotta. Működése azon az elven alapul, hogy a koncentrikus gyűrűk a beléjük áramló éteri részecskéket harmonikus formában és felerősítve sugározzák ki. Ez a korong a szakrális gyógyhelyekhez hasonlóan megszünteti a fájdalmakat, és energiával tölti fel a lemerült szervezetet. Miután Lakhovsky 1942-ben meghalt, már rég lejárt a max. 20 évre biztosított szabadalmi oltalom. Sőt, mivel több mint 70 év telt el a halála után, művei már szerzői jogvédelem alatt sem állnak. Ezt a helyzetet használta ki a szerb dr. Dino Tomić, aki elkezdte nagy mennyiségben gyártani és Polaris néven forgalmazni ezt a korongot. Ez önmagában nem lett volna baj, de ezt a tevékenységét nem az önzetlen segítőkészség vezérelte, hanem a gyors meggazdagodás vágya.

Az általa gyártott változat nem más, mint egy 80 mm átmérőjű textilbakelit lemez, vékony rézfóliával borítva. Egy közönséges nyomtatott áramkörű lemez, amely minden elektronikus készülékben megtalálható. Erre forrasztják rá az alkatrészeket. Egy ilyen egyoldalas NYÁK-lemezt a nyomtatott áramkörű lemezek gyártásával foglalkozó üzemek bérmunkában pár száz forintért előállítanak. Ennek ellenére Tomić úr 13 000 forintot kér érte. Plusz 2000 Ft a házhozszállítási díj.[65] Az aranyozást is lespórolta a rézfóliáról, hogy még olcsóbb legyen a ko­rong elő­állítása. A rézfólia oxidációját úgy gá­tol­ta meg, hogy világoszöld lakkal lefújta a korongot. Ezzel jelentősen csökkentette a hatásfokát.

Ennek ellenére több mint 1000 százalékos ha­szo­n­­­kulccsal árusítja ezt a csökkentett hatású eszközt. Alaposan kihasználja a beteg emberek kiszol­gál­ta­tottságát, és extraprofitot terhel rá. Azzal dicsek­szik, hogy gyógykorongját már Németországban és Ame­rikában is viszik, mint a cukrot. Nagy való­szí­nűség­gel több tízezer darabot eladott belőle, és ezáltal több százmillió forintos vagyonra tett szert. Termékéhez mellékel egy részletes használati utasítást[66], amelyben agyba-főbe dicséri a korong szinte minden betegségre kiterjedő hatásosságát. A honlapján pedig valóságos dicshimnuszt zengenek a felhasználók róla. Ezekkel a visszajelzésekkel az a baj, hogy csak pozitív élménybeszámolók találhatók benne. A negatív hozzászólásokat kihagyta, elhallgatta.

Az internetes blogbejegyzésekből tudjuk, hogy még a legtökéletesebb termékeket is ócsárolja valaki. Ha valaki kifog egy gyári hibás példányt, minden rosszat elmond róla, pocskondiázza a végtelenségig. Tomić úr honlapján ilyen bejegyzések nem találhatók. Ezeket gondosan kiszűrte. A Face­book­on azonban találhatók ilyenek is, melyeket nem tud eltávolítani. Többen is azt írták, hogy ez a korong teljesen hatástalan, ugyanolyan szélhámosság, mint a többi ezoterikus kütyü. Ez azonban nem igaz. A for­ma­sugárzás nem szélhámosság, csak a megvalósítás módja nem elég hatékony. Ez a kisméretű korong meg­lehetősen gyenge mágneses sugárzást bocsát ki magából. Ezért ahhoz, hogy érezhető hatást váltson ki a szervezetben, legalább egy hónapig kell használni, napi rendszerességgel. A bírálóknak ehhez nem volt türelmük. Azt hitték, hogy néhányszor odanyomják a fájó testrészükhöz, és máris meg­gyógyulnak.

 

Figyelemre méltó használati módja a formasugárzóknak a csakragyógyászat[67]. Testünk minden egyes szervét, és azok sejtjeit a meridiánrendszer látja el energiával. A meridiánok azonban az éltető bio­energiát testünk állandóan forgó, tölcsérszerű energiaközpontjaiból nyerik, azok gyökerein át. Így, ha valamelyik csakránk megsérül vagy beszűkül, akkor a hozzá kapcsolódó meridiánokban energiahiány lép fel. Ezzel a helyzettel sem az akupunktúra, sem a magneto­presszúra nem tud mit kezdeni. Ezek a gyógymódok ugyanis csak szabályozni képesek a meglevő bioenergiát, feltölteni nem lehet velük a meridiánokat. A csakrákat csak energiasugárzókkal lehet feltölteni, illetve csillapítani. A passzív energiasugárzás legegyszerűbb és legolcsóbb módja a formasugárzás.

A csakrákat egyenként kell feltölteni, illetve csillapítani. A gerincoszlop mentén hét sugárzó ener­giamező, hét forgó kerékként örvénylő erőkör helyezkedik el egymás felett. Az életenergiának ezeket a központjai a csakrák. A gerinc­oszlop legalján helyezkedik el a tisztán szubjektív, anyagtalan energiamező, mely az ősrobbanás előtti állapotot tükrözi. A második csakra a szubatomi energiamező, ami az ősrob­banás utáni állapotot örökítette meg. A harmadik az atomi energiamező, mely az anyagi világ kialakulásának kezdetét őrzi. A negyedik a molekuláris energiamező, ami az élővilág elindulásának előfeltételét teremtette meg. Az ötödik energiamező a sejtekhez kötődik, a hatodik az egyes szerveket képviseli, míg a hetedik energiamező eredménye már mindenki számára látható és érzékelhető, mivel ez az élő szervezet csakrája.

Éteri testünk energiaközpontjai alkotják az auránkat. A csakráknak azonban nem csupán ener­giakisugárzásuk van, hanem igen érzékenyen reagálnak a környezet energiasu­gárzásaira, sőt a színekre és a hangokra is. Nem véletlen tehát, hogy a különböző színek és a zene képes befolyásolni az egészségi álla­potunkat. A gáton található és a föld felé irányuló gyökércsakra a piros színre, és a hang­létra legalsó hangjegyére a „c” hangra érzékeny. Ez az energiacentrum a testi jólétre, a vitalitás­ra van hatással, és összefügg a betegséggyógyítással, a más emberek feletti hatalommal, valamint a szexuális energiával. A második energiaközpont a keresztcsonti csakra, amely a köldök alatt helyez­kedik el, és a narancsszín tartozik hozzá. Frekvenciája a „d” hang. Ettől a centrumtól függ az intellektus mi­nősége, a szellemi vilá­gosság, és a logikus gondolkodás képessége is. A szervezetben a kiválasztás és tisztulás folyamatára gyakorol hatást. A har­madik csakra a mellcsont alatt található, és sokan nap­fo­natcsakrának nevezik. Színe a sárga, frekvenciája az „e” hang. Ez a centrum táplálja az öntudatot, az intuíciót, az általános szenzitivitást, és segít átváltoztatni a durva anyagit lelki-szellemi értékké.

A negyedik energiacentrum a szívcsakra. A mellcsonton, a mellbimbók vonalában helyezkedik el. Színe a zöld, frekvenciája az „f” hang. Ezen a központon át áramlanak a szeretetre való képesség energiái. Ez az élet­örömcentrum, a növekedés, a gazdagság, a szellemi és anyagi jólét csakrája, de a túlvilággal való kapcsolattartást is befolyásolja. Az ötödik a gégecsakra, amely a nyaki hajlatban található. A hozzá tartozó szín a kék, frekvenciája a „g” hang. Ez az energiaközpont a hang, a kifejezőképesség forrása, az alkotó­energiák elosztója. A ha­to­­dik a homlokcsakra, amit harmadik szemnek is neveznek, mert a két szem között, a szemöldökvonalban helyezkedik el. Színe az indi­gókék, frekvenciája az „a” hang. A szellemi világgal, valamint az ember pszichikai képességeivel kapcsolatban minden megnyil­vánulás ezen a centrumon keresztül zajlik. A hetedik energiaközpont a fejtető- vagy koronacsakra, melynek helye a csecsemőkor után össze­növő kutacs. Színe a lila, frek­venciája a „h” hang. Ezen a centrumon át érhető el a teljes összetartozás az éteri energiával és Istennel, va­la­mint az univerzummal való egyesülés kozmikus tudata.

Azért élünk, mert szervezetünket áthatja az életenergia. Életenergia nélkül 5 percen belül meghalnánk. Csakráink éteri és gravitációs energiát szívnak fel a környezetünkből, és a meridiánok segítségével szétoszlatják a szervezetünkben. Ha ez egyenletesen történik, akkor egészségesek leszünk. Ha valamilyen külső behatás következtében az egyensúly felbomlik, akkor megbetegszünk. Ilyenkor segít a magnetopresszúra[68], amely energiabeadással vagy energaielvonással igyekszik helyreállítani az egyensúlyt. (Az akupunktúra csak részlegesen segít ezen, mert ezzel a módszerrel csupán beadni lehet energiát, kivonni nem. Az akupunk­tőrök próbálkoznak ugyan különböző trükkökkel, pl. ezüst­tűkkel, de ezek nem vezetik el elég hatékonyan a több­let­energiát.)

Mivel a mágneses energia forgó örvényként áramlik, ezért a csakrák is ily módon veszik fel, illetve adják le a hiányzó, illetve többletenergiát. A Yang jel­legű su­gár­zás az óra járásával ellen­kező, azaz pozitív irányú ör­vénylő moz­gást végez, míg a Yin jellegű ör­vénylés moz­­gása az óra járásával meg­egye­ző irányú. A csakrák for­gási ener­giája nem függ a kortól és a nemtől, mozgá­su­kat a szer­ve­zet energiatelítettsége befolyásolja. Az óra já­rásá­val meg­egyező irányban forognak, ha energiát vesz­nek fel, és el­lenkezőleg, ha energiát adnak le. A csak­­rák egy­mással szo­ros összeköttetésben álló energia­cent­ru­mok. Közös ener­giavezetékekre kapcsolódnak rá, ame­lyek a gerincben hú­zódnak. A tantra jóga szerint a ge­rinc bal oldalán halad a negatív (Yin) energiát szállító ida, a jobb oldalán pedig a pozitív (Yang) energiát to­váb­bító pin­ga­la. Az Ida felfelé, a pingala pedig lefelé szál­lítja az ener­­giát. A két csatorna nem párhuzamosan, egy­más mellett, hanem egymással összehurkolódva, kígyó­ként egymás­ba fonódva halad­nak.

Közöttük húzódik a semleges szusumna ösvénye, me­lyen a jógi testi, lelki és szellemi tudatát a pörgő csak­rák centrumain át egyre magasabb szintre emeli. A szu­sum­na egyenes vonalban, a gerinccsatornában halad. A szu­sumná az átlagemberek ese­tén zárva van, vagyis nem áram­lik energia raj­ta. Ebben az állapotában a gyökércsakrában tartóz­kodik, összetekeredve. A szu­sumnát a kun­dalini töl­ti meg energiával. A prá­na, vagyis az élet­ener­gia csak ak­kor tud a szu­sumnába ömleni és fel­felé az agyba áram­lani, ha a Yin és a Yang ener­giák teljesen egyensúly­ban van­nak egymással. Az ida és a pingala kapcsolat­ban áll mind a hét csakrával. Az idát a test hátol­dalán, vagyis a há­tun­kon található csakrák töltik Yin ener­giával, míg a pingala a test első részén le­vő csak­ráktól kapja a Yang ener­gi­át.

A szakirodalomban mellkasi oldalon ábrázolt csak­rák nem érnek véget a gerincben, hanem van egy kiegé­szítő párjuk a test hátoldalán. A szemköz­ti csakrák nem egymás kivetülései. Nem azonos helyre gyűjtik az energiát elölről és hátulról. A háti csakrák ugyan­o­lyan tölcsérré szélesednek, mint az elülső összetevőjük, de működésük egy­mástól eltérően is alakulhat. Ez azt jelenti, hogy ha valamelyik mellkasi csakra jól műkö­dik, attól a hát­oldali párja még lehet zárt. Bár a szakiro­dalom nem említi a test előoldalán levő csakrák a pin­gala, a hátoldaliak az ida csatornához csatla­koz­nak. Ezáltal az előoldali csakrák Yang, míg a hát­oldaliak Yin energiát vesznek fel, illetve adnak le. Gyakori eset, hogy az elülső csakrában az ener­gia normálisan, vagyis az óra járásával meg­egye­ző irányban befelé halad, hát­oldali párjában azon­ban az energiaörvény ellenkező irány­ban forog. Ez a kifelé áramlás lerontja az elülső csak­ra jótékony hatását, vagy gátolja a hozzá tartozó képes­ségek érvényesülését. Ezért a csakra­kezelést minden esetben célszerű kiterjeszteni a beteg hátoldalára is. Ar­ról, hogy a csakrában mennyire intenzív az energia­áram­lás és mi­lyen irányú, legegy­szerűbben ingával győződhetünk meg. Az inga által rajzolt kör nagysága a csakra erősségétől, és a csakrán átáramló energia mennyiségétől függ, de befo­lyásolja a gyógyító bioenergiájának mennyisége is. A köröző mozgás az energiaáramlás irányát követi. Ha az inga moz­gása eltér a szabályos körtől, ez pszi­chi­kai torzulásokra utal. Amennyiben a kilengése minimális, vagy közvetlenül a bőr fölé tartva sem indul be a köröző mozgás, az egyértelmű jele a csakra krónikus beszűkülésének.

A gyökércsakra az immunrendszer, a csontozat, illetve az ízületek, a gerinc, a fog, valamint a fogíny állapotát befolyásolja. A keresztcsonti csakra vagy más néven hasi csakra az idegrendszer, az epe, a máj és a nemi szervek állapotáért felelős. Hozzá tartozó szervek: petefészek, mell, izmok, hormonrendszer, részlegesen a vékonybél és a gyomor, valamint a nyelv. Blokkolása esetén a méhvel, petefészekkel, menstruációval, herével és prosztatával kapcsolatos betegségek alakulnak ki. Energiazavara impotenciát, klimaxos tüneteket, bélgörcsöt, gyomornyálkahártya-gyulladást és hólyag­gyulladást is okozhat. A hasi csakra állapota a gyomron és az emésztőszerveken kívül kihat az izomzat működésére is.

A köldökcsakrából vagy ismertebb nevén napfonat­csakrából indul ki az akarat, a szenvedély, a határozott cselekvésre való ösztönzés. A köldökcsakra kezeli a az agressziót, a küzdőszellemet is. Zavara szorongásos panaszokat vagy kitöréseket, hisztériás rohamot okozhat, de innen indul ki a kisebbrendűségi komplexus, a szadizmus és a mazochizmus is. A köldökcsakra alul- vagy túl­műkö­dé­sével küszködők gyakran tűnnek részvétlennek, érzéketlennek vagy könyörtelennek. Ehhez a csak­rához tartozó szervek a gyomor, hasnyálmirigy, máj, epehólyag, rekeszizom, vékonybél és a szem. A szívcsakra összeköti az alsó három testi jellegű csakrát a felső három szellemi jellegű központtal. A szív, vérerek, tüdő, bőr és kéz állapotáért felelős. Kihatással van az immunrendszerre is, állapota befolyásolja az allergia, az asztma, az ekcéma, a rák és a különféle fertőzések kialakulását.

A torokcsakra a beszéd, a hallás, az írás, az éneklés képességére hat. A „belső hang” meghallásá­ban és megértésben is fontos szerepe van, és hatást gyakorol az őszinteségre, valamint az önkifejezésre. A torokcsakra nyitja meg a kaput a tudat és a szellem szférájába. Túl- vagy alulműködése leg­gyakrabban a beszédben, a kommunikációban hoz létre zavarokat. A torokcsakrához tartozó szervek a nyak, száj, nyelv, gége, hangszálak, nyelőcső, légcső. A torokcsakra blokkjai rekedtséget, torokfájást, köhögést, fülbetegségeket, mandulagyulladást, asztmát, nyakfájdalmakat, nyelvproblémákat okoz­hat. A torokcsakrát a múltbeli megpróbáltatások, az előző életben elszenvedett sokkok is blokkolhatják.

A homlokcsakra vagy harmadik szem csakra az intuíció, a belső érzékelés, a felismerés, a bölcsesség központja. Ehhez a csakrához tartozó szervek az agy, az arc és az orr. Energiazavara belső feszültségekben, tanulási zavarokban, szétszórtságban, a szellemi tisztánlátás hiányában, illetve az újtól való elzárkózásban nyilvánul meg. A koronacsakra blokkjai pszichés torzulást válthatnak ki. Nem megfelelő működése az idegrendszeri rendellenességek mellett genetikai problémákat, valamint csont- és izombetegségeket is okozhat.

 

Dino Tomić minden lehetőséget megragad, hogy növelje profitját. Úton-útfélen ajánlja a korongját a gyógyulni vágyóknak. A Természetgyógyász folyóirat évek óta egész oldalas hirdetésben reklámozza termékét. Ezért sokan tudnak róla, de csak kevesen képesek megfizetni a horrorisztikus árát. Jó hír, hogy azoknak sem kell lemondani róla, akik kevés pénzzel rendelkeznek. Ez a korongot ugyanis bar­kácso­ló hajlamúak házilag is előállíthatják. Ennek nincs jogi akadálya. Az eredeti feltaláló Lakhovsky már rég meghalt, így találmánya közkinccsé vált. Már nem védi sem szabadalom, sem a szerzői jogvédő hivatal. Ha szabadalmazva lenne, akkor sem lenne akadálya a gyártásnak. A szabadalmi törvény ugyanis megengedi, hogy bármely találmányt bárki előállíthat saját célra, egy példányban. Ehhez nem kell engedélyt kérni, és fizetni sem kell érte. A szabadalmi törvény csak a sorozatgyártást, és a kereskedelmi értékesítést tiltja. Ehhez a feltaláló licence engedélyére van szükség.

Ezoterikus találmányoknál erre az akadályra sem kell számítanunk, mert ezeket nem védi semmi. A találmányi hivatalok nem adnak szabadalmat olyan találmányokra, melyek működése hivatalosan el nem ismert fizikai jelenségen alapul. Hiába megy a feltaláló igazáért bíró­ságra, ott is elutasításban részesül. A bíró ugyanis kikéri a Tudományos Aka­démia véleményét, majd kijelenti, hogy a tudomány jelenlegi állás szerint ez a találmány nem létezhet. Már pe­dig ami nem létezik, azt nem lehet olta­lomban részesíteni. Hiába érvel a feltaláló, hogy találmánya mű­ködő­képes. Jöj­jenek ki, és nézzék meg! Nem men­nek ki. Az ezotériában tevé­kenyke­dő­ket szélhámos­nak tekintik, és szélhámo­sok­kal nem foglalkoznak. 

A házilagos előállítás során először készítsünk pozitív filmet valamelyik ko­rong fóliarajzolatáról. (Hagyományos filmes fényképezőgépre van szükség. Először negatív filmet készítsünk, majd lefényképezve fordítsuk át pozitívra.) Mivel manapság már szinte mindenki digitális fényképezőgépet használ, ez az eljárás sokak számára kivitelezhetetlen. Ez a gond azonban könnyen megold­ható. Vigyük el a legközelebbi nyomdába, ahol bérmunkában vállalnak levilágí­tást is. A könyvkiadók is foglalkoztatnak levilágítókat, mert a könyveket, színes folyóiratokat ma már színre bontott filmekről gyártják. Ha megvan a pozitív film, szerezzük be az alapanyagot, a Nyák lemezt. Nyomtatott áramkörű rézfóliás tex­tilbakelit lemezt a barkácsboltokban, az ezermesterboltokban kaphatunk, vagy rendeljük meg a webáruházakban[69]. A méretre vágott NYÁK lapot konyhai súrolóporral zsírtalanítsuk és tisztítsuk meg az oxidrétegtől.

Miután megszáradt, fújjuk be fényérzékeny lakkal. A vegyszerboltokban vagy a webáruházakban vásároljuk Pozitiv 20 lakkot. Jól rázzuk fel, majd egyenletesen, kb. 30 cm-es távolságból, pásztázó mozdulatokkal fújjuk be a nyers panelt. A P20 száradási ideje 20 °C-on 24 óra. Miután megszáradt, fektessük rá a po­zitív fil­met, és világítsuk meg a panelt ult­ra­ibo­lya fénnyel. (Ha nem fekszik rá hé­zag­mentesen, a felpöndörödő szélét cel­lux szalaggal ragasszuk a panelhoz.) A P20 lakk 370-450 nm-ig érzékeny az UV fényre. UV fényforrásunk 12 db 1 W-os UV LED, vagy búrájától megszaba­dí­tott higanygőz lámpa, illetve arcbar­ní­tás­hoz használt kisméretű kvarclámpa is lehet. Az exponálási idő kb. 15 perc. (A lámpa fényerejétől függ. A folya­ma­tot ne nézzük, mert az ultraibolya fény­su­gár árt a szemnek. Sterilizáló Germi­cid lámpát ne használjuk erre a célra, mert ennek nagyon erős a fénye.) Ezt köve­tően marassuk le a felesleges réz­fe­lü­letet a textilbakelit lemezről. (En­nek so­rán a pozitív film rajzolata alatti réz meg­marad, a megvilágított rézfelü­let pedig lemaródik.)

Maratásra a vasklorid vizes oldatát használják. Ez a barna folyadék vegyszerboltban vagy a webáruházakban szerezhető be.[70] Öntsünk belőle annyit egy műanyag vagy üvegtálkába, hogy a lemezt bőven ellepje. Úgy helyezzük bele a panelt, hogy a rézfólia legyen alul. Némileg csökkenthető a maratási idő, ha a tálkát időnként lötyögtetjük. Ekkor érdemes kiemelni, és megnézni hol tart a lemaródás, mert ha tovább marad a tálban a vasklorid a rajzolatba is belemar. Utána nem kell kiönteni a vaskloridot, mert többször is hasz­nálható. Újrahasználtnál csak a maratási idő nő meg. Az agyonhasznált vasklorid erős hígításban a lefolyóba is beleengedhető. A folyamat ellenőrzésekor aján­latos gumikesztyűt használni, de ha csupasz kézzel fordítjuk meg a nyáklemezt, attól sem lesz sem­mi bajunk, (Utána bő vízzel mossuk le az ujjainkat.) Ne a legjobb ruhánkban kezdjünk el marat­ni, mert a rácseppent vasklorid semmilyen módon nem távolítható el róla.

A rajzolatot védő lakk legegyszerűbben háztartási súrolóporral távolítható el. (Ha makacskodik acetonnal, illetve barátnőnk, feleségünk körömlakklemosójával pillanatok alatt letörölhető.) Száradá­sa után vonjuk be a lemezt színtelen nitrolakkal, hogy a rézfólia ne oxidálódjon. Ha tökéletes mun­kát akarunk végezni, vigyük el a lemezt egy galvanizáló műhelybe, ahol elektrolitikus úton 10 mik­ro­méter vastag arannyal vonják be. (Mivel csekély mennyiségű arany kell hozzá, nem drága eljárás. Ezt a változatot nem kell védőlakkal bevonni, mert az arany nem oxidálódik.) Az Interneten több műhelyt is lehet találni erre a célra. Kérjünk árajánlatot. (Ez a folyamat házilag nem végezhető el.) Amennyiben nem vagyunk ezermesterek, bérmunkában is legyártathatjuk ezt a korongot. Az Interneten több műhely is vállalkozik NYÁK lemez-gyártásra.[71] Mivel nem kell furatozni, ezt a tenyérnyi panelt néhány száz forintért legyártják nekünk.

 

A korong használati módját Tomić úr prospektusa kissé eltúlozva tartalmazza. Azt írja, hogy egy-egy alkalommal 5-10 percnél tovább ne alkalmazzuk, mert túltöltést okoz. Azt is írja, hogy ez esetben zuhanyozzunk le, és a víz a kristályokhoz hasonlóan belőlünk is kimossa a többletenergiát. A valóság azonban az, hogy ez a korong semmilyen túltöltődést nem okoz. Annyira gyenge, hogy akár órákon át kezelhetjük magunkat anélkül, hogy bármi bajunk lenne. (Azért ne aludjunk el rajta, éjszaka ne használjuk.) Amennyiben túltöltés jeleit éreznénk magunkon, kezeljük a koronggal a hátsó csakrát. A tapasztalatok szerint ez kivonja a többletenergiát, megszünteti a panaszt. Ahhoz hogy a gyógyulás jelei megmutatkozzanak, több hetes kezelésre van szükség.

Huzamosabb ideig meglehetősen fárasztó a korongot testünk fájó pontjához, illetve a csakrákhoz szorítani. Ezt a problémát azonban könnyen megoldhatjuk úgy, hogy ragtapasszal a bőrünkhöz ragasztjuk. Ehhez ne vásároljunk mostanában divatos műanyag szalagos ragtapaszt. Ezek az agyonreklámozott ragtapaszok nem vízállók. Ha csak néhány csepp víz kerül rájuk, leválnak a bőrről. A bőr izzadása esetén is leválnak. Maradjunk a klasszikus változatnál a német gyártmányú Leukoplastnál. Ezt erős vászonra kent kaucsukgumiból készítik, ami vízálló. Használata során akár le is zuhanyozhatunk, nem válik le a bőrről. Leszedése azonban kissé problémás, mert eltávolításakor viszi magával a szőrt is a bőrünkről.[72] Alul és felül ragasszunk a korong szélére néhány centiméter hosszú Leu­koplastot, a kilógó végeit pedig nyomkodjuk a bőrünkhöz. Így kezelés közben nyugodtan dolgozhatunk, mert mindkét kezünk szabad marad. A másik megoldás, hogy a korongot egy vékony sál közepébe csavarjuk, és testünk túloldalán két csomóval rögzítjük.

Rohanó világunkban kevés embernek van türelme ahhoz, hogy heteken át kezelje magát, aztán lesse a hatást. Helyette bekapnak egy tablettát. A gyógyszerek viszont mérgezik a szervezetet, és mellékhatásként újabb betegségeket okoznak. Az energiával (éterionokkal és gravitonokkal) történő gyógyítás azonban nem okoz mellékhatást. Ráadásul a gyógyszerekkel ellentétben nem a tüneteket nyomják el, hanem a betegséget a gyökereknél gyógyítják. Ezért a jövő útja az energiagyógyászat. Ehhez azonban hatékony eszközök, készülékek kellenek. A passzív eszközök fontos szerepet töltenek be ebben a fajta gyógyításban, mert többnyire kisméretűek, hordozhatók és olcsók. A hatásfokuk azonban nem a legjobb. Ezen célirányos fejlesztéssel lehet segíteni.

Első lépésként növeljük meg a korong méretét ötszörösére. Készítsünk egy 80 × 5 = 400 mm átmérőjű korongot. Ezen alakítsunk ki 9 × 5 = 45 körgyűrűt, kifelé haladva egyre szélesebb sávban. (Fontos, hogy a körgyűrűk száma páratlan legyen, különben a sugárzás benne marad a korongban.[73]) Aztán meg kellene mérni, hogy nőtt-e a kisugárzás erőssége. Ez azonban problémás lesz, mivel jelenleg nincs olyan műszer, amellyel az éteri kisugárzást mérni lehetne. A gravitációs sugárzás mértéke graviméterrel megoldható, de az éterionokból álló sugárzás erősségét semmivel sem tudjuk mér­ni. Ennek oka, hogy a tudomány tagadja az éter létezését. Már pedig ami nincs, azt mérni sem kell. Az ezoterikusoknak van ugyan néhány módszerük, mellyel ezt a fajta sugárzást érzékelik (pl. inga, lengyel pálca), de ez nem egzakt módszer. Meglehetősen bizonytalan, és nem lehet beskálázni, nem lehet sugárzás mértékét számokkal, mértékegységgel kifejezni.

A mágneses kisugárzás mértékének megállapítására jelenleg legmegbízhatóbb eszköz az iránytű. Közelítsünk egy nagyméretű, csapágyazott iránytűt az egész test besugárzására is alkalmas nagyméretű koronghoz. Ha szerencsénk van ebben a méretben már tapasztalunk némi elmozdulást rajta. Ha nem, akkor próbálkozzunk hídba kapcsolással. Az elektronikában a legérzékenyebb műszereket két hídba kapcsolt érzékelőelemmel hozzák létre. A Wheatstone-hídban kis különbség is kimutatható. Jelen estben a különbségi mérést úgy hozhatjuk létre, hogy két nagyméretű iránytűt egymás fölé helyezünk. A sugárforráshoz közeledve ez a két iránytű nyelvei a lengyel pálcához hasonlóan szétmen­nek vagy összezáródnak. Ha ez a műszer működőképesnek bizonyul, akkor ki kell deríteni, hogy a szétválást és az összezáródást Yin vagy Yang sugárzás okozza. (Készüljünk fel arra, hogy ezt a fajta műszert a Hartmann csomópont és a vízérsugárzás is befolyásolhatja.)

Ha sem a graviméter, sem a különbségi iránytű nem mutat számottevő mágneses kisugárzást, próbálkozzunk az Egely kerékkel. A dr. Egely György gépészmérnök által feltalált és gyártott mérőműszer a bioenergia-kisugár­zást méri. A kisugárzás mértékét a benne található speciális csapágyazású rézkerék forgási sebessége, és piros-sárga-zöld LED lámpák mutatják. Működésének részletes ismertetése itt található: https://www.zotyo.hu/para/egely2.htm és https://mek.oszk.hu/00600/00654/html/kerek.htm Legolcsóbban ezen a címen szerezhető be: https://egely.hu/egely-kerek/

 

A Lakhovsky-féle gyógykorongnak, illetve a Polarisnak legfőbb baja, hogy kétdimenziós. Az egymással rezonáló körgyűrűk oldalirányban max 0,1 mm felületen érintkeznek egymással.[74] Így nem cso­da, hogy megsokszorozva is meglehetősen gyenge a korong kisugárzása. Ennek oka, hogy rendkívül vékony felületek oszcillálnak egymással. Számottevő növekedés csak úgy érhető el, ha ezt a rezonátort háromdimenzióssá alakítjuk. Emeljük ki a körgyűrű rajzolatokat a panel síkjából, hogy nagyságrendekkel nagyobb legyen az oldalirányú kisugárzásuk. Ezt oly módon tehetjük meg, hogy rézfólia helyett rézcsöveket alkalmazunk. Első nekifutásra a rézcsövek hossza legyen 80 mm.

Az alaplap rajzolata is maradjon 80 mm. Erre a rajzolatra állítsuk rá a kifelé egyre vastagabb falú fel­sliccelt vörösrézcsöveket. A profi változatot egy fehér bakelittálban alakítsuk ki. (A bakelitra azért van szükség, mert leejtéskor az üveg vagy a kerámia eltörik.) Kísérletezéshez azonban megfelel egy csupa üveg befőttesüveg teteje is. Öntsünk bele kb. 2 mm vastag aralditgyantát, és belülről kifelé haladva, a rajzolatnak megfelelően állítsuk bele a rézcsöveket. Előtte hasítsuk fel, nyissuk ki a rézcsöveket. (Körfűrészlappal vágjunk ki néhány milliméter széles csíkot a palástjukból.) Miután a ragasztó megszilárdult, végezzük el az előzőekben javasolt méréseket. Ha szerencsénk van, végre érzékelhető kisugárzást tapasztalunk. A sárgaréz és a bronzcső nem alkalmazható erre a célra, mert az ötvözésükhöz használt cink és ón szennyezőanyagnak minősül. Fulcanelli szerint csak nagy tisztaságú anyaggal érhető el jelentős formasugárzás. Ezért ha így sem mérhető jelentős kisugárzás beragasztás előtt vigyük el a vörösrézcsöveket egy galvanizáló műhelybe, és futtassuk be arannyal. Mivel az aranyatomok a galvanizáló kádban szennyezőatomok nélkül vándorolnak át a bevonandó kádban, ez a bevonat nagy tisztaságúnak tekinthető.

Ezt követően a csöves formasugárzó készülék mérhető mágneses hullámokat fog kibocsátani magából. Meg kell mérni azt is, hogy hol a legerősebb a kisugárzás, az oldalán, vagy a tetején. Ha az oldalán, ez a készülék már nem tartható kézben. A mágneses hullámok ugyanis a meridiánokra is hatnak. Mivel kezünk ujjaiból 3 meridián indul ki, és 3 meridián végződik a körömágynál, ezek az energiavezetékek túltöltődhetnek, vagy lemerülhetnek. Ez különféle betegségeket válthat ki. Ennek elkerülése érdekében ezt a készüléket állítható magasságú állványra kell helyezni, és elé kell állni. Fekvő helyzetben a csakráinkra is helyezhetjük, de itt már nem engedhető meg a többórás kezelés. Ez a fajta kialakítás a magas rézár, és az aranybevonat miatt meglehetősen drága, ezért célszerű lenne kipróbálni, hogy olcsóbb anyagokból is megépíthető-e a készülék. A legolcsóbb nyersanyag az üveg. Szerezzünk be különböző átmérőjű és falvastagságú üvegcsöveket, és óvatosan slicceljük fel őket gyémánt körfűrészlappal. Ha üvegcsővel is működik, akkor legalább egy nagyságrenddel csök­ken az előállítási költség.

Nagyobb mennyiség gyártása esetén a felnyitott üvegcsövek présöntéssel is előállíthatók. Ez esetben érdemes lenne kipróbálni, hogy mekkora hatásfok-növekedés érhető el teljesen tiszta kvarckristállyal. A félvezetőiparban a tranzisztorok és mikroprocesszorok alapanyagát nagy tisztaságú szi­lí­ciumból állítják elő, kristálynövesztéssel. A Czochralski-módszerrel növesztett egykristály rudak rendkívül tiszták, szennyeződésmentesek. Ezeket a kristályrudakat szeletekre vágják, fényesre csiszolják, és fotolitografikus módszerrel alakítják ki rajta a mikroprocesszor áramkörét. Előtte alaposan megvizsgálják az alapanyagot, és a legkisebb sérülés esetén kiselejtezik. Ezeket a törött, sérült rudakat olcsón fel lehetne vásárolni, és megolvasztva formára lehetne önteni. Az ily módon előállított készülék bemérésével ellenőrizni lehetne, hogy Fulcanelli állítása mennyire igaz. Az alapanyag tisztasága valóban nagymértékben növeli a formasugárzás hatásfokát?

 

Ha a 3D formasugárzó beváltja a hozzá fűzött reményt, nekiállhatunk a működési elv tisztázásnak. Igazolni kell a különféle állításokat. El kell oszlatni a ködöt a mágneses sugárzásokkal kapcsolatban. Még mindig nem tudjuk, hogy a földből kiáramló jótékony mágneses sugarak Yang vagy Yin jellegűek? Egyáltalán áramolhat ki a földkéregből Yang sugárzás? A káros sugárzás Yin jellegű? Az ezoterikusok egy része szerint igen. A józanabb ezoterikusok másként magyarázzák ezt a jelenséget. Szerintük a földből csak Yin jellegű sugárzás áramolhat ki. Hasznos vagy káros mivolta az örvénylő energia forgásától függ. A földkéregből kiáramló energiát a vízérsugárzáshoz hasonlítják. Eszerint a balra forduló vízerek és mágneses örvények ártanak, a jobbra fordulók viszont gyógy­hatást fejtenek ki.

Azt is jó lenne tudni, hogy az egyes tárgyakból kiáramló formasugárzás milyen jellegű, Yang vagy Yin? Kellően érzékeny műszerrel azt is meg kellene állapítani, hogy az előoldali csakrák valóban Yang, a hátsók pedig Yin energiát vesznek fel, illetve adnak le? Ezt követően ki kellene deríteni, hogy miként gyógyít a mágneses sugárzás. A káros sugárzás pedig mit tesz tönkre a szervezetben? Helyreállítja, illetve felborítja meridiánjaink energiaegyensúlyát? Vagy az étertest torzulásait javítja, illetve rongálja, ami áttevődik a fizikai testre? A Tesla által alkalmazott 28 kHz-es longitudinális hullámok valószínűleg az étertest torzulásait javították ki, melyek aztán megnyilvánultak a fizikai testben. A pszí sebészek a Fülöp-szigeteki healerekkel ellentétben nem nyitják fel a testet, hanem az operációt a test felett, az étertesten végzik el, ami aztán áttevődik a fizikai testre.

Mindebből az következtetés vonható le, hogy meglehetősen nagy a bizonytalanság ezen a szakterületen.[75] Szinte semmit sem tudunk a szubatomi energiarészecskék világáról, egyelőre a sötétben tapogatózunk. A nálunk jóval fejlettebb földönkívüli civilizációk sokat segíthetnének nekünk a fejünkben uralkodó köd eloszlatásában, de egyelőre nem sietnek felvilágosítani bennünket. Jó lenne ezt a bizonytalanságot feloldani, mert amíg nem vagyunk tisztában a fizikai alapokkal, az ezoterikus eszközök, készülékek működési módjával, addig nem tudunk hatékonyan fejleszteni. Világunkban minden téren nagy a baj. Ahhoz hogy kimásszunk a jelenlegi gödörből, gyors cselekvésre lenne szük­ség. A magunk erejéből nagyon lassan és keservesen tudunk csak előrejutni, és félő, hogy közben összecsapnak a hullámok a fejünk felett.

 

Budapest, 2022.01.21.

[

Időközben sor került a Lakhovsky korong tesztelésére. Ránézésre tetszetős darab. Üvegszálas textilbakelit lemezen aranyozott rézfóliák találhatók, mindkét oldalán. Esztétikus külseje ellenére gyógykorongként használhatatlan. Semmilyen hatást sem gyakorol a szervezetre. Nem használ, de nem is árt. Hatástalanságának oka, hogy ezen a korongon páros számú (14 db) körgyűrű van. Ennélfogva nem kifelé, hanem befelé sugároz. Erről a prospektus is említést tesz, mely szerint ez a 100 mm átmérőjű korong semlegesíti a negatív energiákat (EMF[76] sugárzás, MWO[77] antennák sugárzása) Mivel ez a lemez is kétdimenziós, ez a hatása is igen csekély. Ezen azonban lehetne javítani háromdimenzióssá tételével. Csöves változatban megépítve ebből az eszközből hatékony térharmonizátort lehetne csinálni. Minél nagyobb az átmérője, és minél hosszabbak az alaplapra ragasztott csövek, annál intenzívebb lesz a hatás. Itt arra kell ügyelni, hogy a körgyűrűk, illetve csövek száma páros legyen.

 

Először próbálkozzunk a gyógykorong háromdimenzióssá alakításával. Ehhez páratlan számú rézcsőre van szükség. Első nekifutásra ez legyen 9 db. A csövek optimális vastagságát, illetve az egy­mástól való távolságukat kísérletezéssel kell megállapítani. A kiindulási változatnál a központi cső 6 mm külső átmérőjű, és 1 milliméter falvastagságú legyen. Ezt elég körfűrészlappal felsliccel­ni. A köréje rakott csövek palástjából már ki kell fűrészelni egy keskeny csíkot. A csík szélessége a csővastagság kétszerese legyen. Az egyes csövek közötti távolság az előtte levő távolság 1,2-szerese legyen. A csövek falvastagsága is az előző 1,2-szerese legyen. (A 6 mm külső átmérőjű és 1 mm falvastagságú központi cső körül tehát 1,2 mm hézagot kell hagyni.) E köré ragasszunk egy 8,5 mm belső átmérőjű és 1,2 mm falvastagságú csövet, melynek a palástjából 2,4 mm széles csíkot kell kifűrészelni. Ezt követi egy 14 mm belső átmérőjű és 1,5 mm falvastagság cső, melynek palástjából 3 mm széles csíkot kell kifűrészelni. Az utána következő csövek mérete:

20 mm belső átmérő, és 1,8 mm falvastagság, melynek palástjából 3,6 mm széles csíkot kell kifűrészelni.

27 mm belső átmérő, és 2,2 mm falvastagság, melynek palástjából 4,4 mm széles csíkot kell kifűrészelni.

37 mm belső átmérő, és 2,7 mm falvastagság, melynek palástjából 5,4 mm széles csíkot kell kifűrészelni.

47 mm belső átmérő, és 3,3 mm falvastagság, melynek palástjából 6,6 mm széles csíkot kell kifűrészelni.

60 mm belső átmérő, és 4,1 mm falvastagság, melynek palástjából 8,2 mm széles csíkot kell kifűrészelni.

76 mm belső átmérő, és 4,9 mm falvastagság, melynek palástjából 9,8 mm széles csíkot kell kifűrészelni.

Ezek nem szabványértékek. Mivel ilyen méretű vörösrézcsöveket valószínűleg nem tudunk beszerezni, a legközelebbi szabványméretet kell választani. Pl. a 76 mm belső átmérőjű, és 4,9 mm falvastagságú cső helyett 75 mm belső átmérőjűt, és 5 mm falvastagságút kell vásárolni. A sliccelés mértékét is lehet kerekíteni. Jelen esetben 10 mm széles csíkot fűrészeljünk ki belőle. A rézcsövek hossza is legyen kerek érték, mondjuk 80 mm. Annak érdekében, hogy a belső gyűrűk a ragasztó megszáradása előtt ne dőljenek egymásra, támasszuk ki őket. (Húzzunk egy könnyen eltávolítható mű­anyag vagy gumisapkát a csövek végére.) A szimmetria és a dülöngélés elkerülése érdekében a csövek alaplapra ragasztását kívülről befelé végezzük. Végül be kell fedni a körgyűrűket. Erre azért van szükség, mert ha egy fémszemcse beleesik a lamellák közé, zárlatot hoz létre a körgyűrűk között. Ez azzal a következménnyel járna, hogy a csövek száma eggyel csökkenne. Ezáltal az eszköz térharmonizátorrá válna. A fedéllel való ellátás a portól, piszoktól is védené az eszközt. A lezárás leg­egyszerűbb módja, hogy a csövek tetejére is rakunk egy fehér színű bakelittálat. Öntsünk bele kb. 2 mm vastag kétkom­ponensű aralditgyantát, állítsuk bele a csövek végét, és várjuk meg, amíg a ragasztó megszilárdul. 

Miután elkészültünk a 3D-s változattal, meg kell mérni, hogy mennyivel nőtt a kisugárzás hatásfoka. Amennyiben Yin jellegű sugárzást bocsát ki magából, ezt graviméterrel megtehetjük. Ha Yang jellegűt, akkor gondban leszünk, mert ehhez nincs műszerünk. Egyetlen lehetőségünk, hogy keresünk egy „látót”, aki képes érzékelni az élő és élettelen testekből kisugárzódó aurát. A kisugárzás erős­ségéből következtetni lehet az eszköz gyógyerejére is. A „látó” abban is tudna segíteni, hogy tes­tün­kön az előoldali és hátoldali csakrák mely energiacsatornákhoz csatlakoznak. Talán a ki- és beáramló energiák örvénylésének irányát is meg tudná állapítani. Amíg ezek az elméleti alapok nem tisztázódnak, nem tudunk továbblépni. Amennyiben erősebb formasugárzóra, vagy térharmonizá­tor­­ra van szükség, először a réz- illetve üvegcsövek hosszabbításával próbálkozzunk. A rézcsövek beragasztás előtti kívül-belül történő aranyozása is megérne egy pró­bát.

 

Budapest, 2022.02.01.

 

                                                                                              

 

 

 

Rákgyógyászat

(Működési leírás)

 

Frissítés: 2021. április 21.

 

1934 óta ismert a rákgyógyítás egyetlen sikeres módja a mágneses besugárzás. Ennek ellenére senki sem alkalmazza. Minden téren, de főleg az egészségügyben megengedhetetlen az ugrásszerű fejlődés. Ha 3 perc alatt meg lehet gyógyítani az embereket a rákból, mit fognak csinálni az orvosok, mi lesz a gyógyszergyárakkal? Csupán Magyarországon 160 ezer ember dolgozik az egészségügyben. Ha minden betegséget megszüntetünk, hogyan foglalkoztatjuk tovább az orvosokat, az ápolónőket, a mentőszemélyzetet?

Amíg az AIDS-et sokan Isten büntetésének nevezik, a rákot az emberiség ostorának tartják. Az orvostudománynak semmilyen más téren nem kellett annyi kudarcot elviselni, mint a rákgyógyítás terén. Az egymást követő csodaszerek és nagy felhajtással beharangozott új eljárások ellenére évről évre emberek milliói halnak meg ebben a betegségben. A rákbetegek gyógyítása is nagyon költséges. A világ országai évente 50 billiárd dollárt költenek erre a célra. Az univerzális gyógymód azon­ban várat magára. Nagymértékben nehezíti a kutatást, hogy legalább 200-féle rákbetegség létezik. Későbbi kutatások azt is kiderítették, hogy 600 gén 600 millió mutációja okozza a rákos megbetegedéseket. A tökéletes, mindegyik ráktípus ellen hatásos eljárás megtalálásának akadálya, hogy nem vagyunk tisztában a rák természetével. De Vita szerint: „Amit a rákról írtunk, betöltik a könyvtárakat; de amit a rákról tudunk, elfér egy vizitkártyán”.

A WHO jelentése szerint a világon évente 18 millió új rákos beteget regisztrálnak, és 9 millió ember hal meg ebben a betegségben. Ez a szám évről évre folyamatosan nő. Franciaországban pl. 1960 és 2000 között 60%-kal nőtt a rákos megbetegedések száma. Előrejelzések szerint 2020-ra az új rákos esetek száma évi 25 millióra fog növekedni, a rákban elhunytak száma pedig eléri majd a 10 milliót. Ez azt jelenti, hogy minden évben Magyarország teljes lakosságának számával csökken a világ népessége egy olyan betegség következtében, ami pár percnyi kezeléssel kiküszöbölhető, végleg felszámolható lenne. Megszüntethetők lennének a gyógyítással járó csonkítások (melleltávolítás, a végbélnyílás hasfalon történő kivezetése) is, amelyek pszichésen nagyobb megrázkódtatást okoznak, mint a közelgő halál miatt érzett félelem. Nem fordulnának elő téves diagnózis következtében végzett csonkolások sem. Németországban pl. 2000-ben 300 nő mellét operálták le feleslegesen.

Különösen rossz a helyzet nálunk. Nemzetközi összehasonlításban a rák okozta elhalálozások arányát tekintve első helyen állunk. Amíg a fejlett nyugati országokban a megelőzésnek, a felvilágosító tevékenységnek köszönhetően legalább a növekedés üteme mérséklődött, itthon rohamosan nő az új esetek száma. Jelenleg évente 33 ezren halnak meg Magyarországon különböző daganatos megbetegedésekben. Az adalékanyagokkal készített ipari élelmiszerek fogyasztásának növekedése következtében mind gyakoribbá válik a vastagbéldaganat. Csupán az Egyesült Államokban évente 100 ezer ember hal meg vastagbélrákban, és más vastagbélbetegséggel együtt további 200 ezernek ültetik ki a hasfalára a végbelét, és kötnek a hasára sztómás zacskót.

Mindez annak ellenére alakult így, hogy világszerte újabb és újabb módszereket dolgoznak ki a rákgyógyítás terén. Időnként felröppennek hírek, hogy a tudósok kifejlesztettek egy új csodaszert a rák ellen. Később azonban ki­derül, hogy csodaszerről szó sincs. A ké­szítmény csak a rák bizonyos fajtája ellen hatásos, és annál sem mindig. A ráknak több mint 200 fajtája van, így lehetetlenség mind­egyikre gyógyszert kikísérletezni. Már csak azért sem, mert egy új gyógyszer kifejlesztése 800 millió dollárba kerül, és 5 évig tart. A ráksejtek elpusztítására csupán egy unive­rzális módszer létezik: a fizikai úton történő elpusztítás. Igazi áttörést csak mágneses besugárzással lehet elérni. Mi azonban nem va­gyunk hajlandóak tudomást venni erről a lehetőségről. Inkább eltemetjük szüleinket, testvéreinket, megsiratjuk gyermekeinket, de akkor sem teszünk semmit ez ügyben. Bo­hócokat küldünk a rákban haldokló gyerekek kórházi ágyához, ahelyett hogy meg­gyó­gyítanánk őket. Nem felvidítani kell a beteg gyerekeket, hanem visszaadni az egészségüket. Álszent módon egymás után hozzuk a gyermekvédelmi törvényeket, amelyek szigorúan tiltják a fiatalkorúak legcsekélyebb mértékű testi fenyítését is, közben milliószámra küldjük őket a halálba. Közömbösségünkkel, nemtörődömségünkkel, hitetlenségünkkel nem csak a világot pusztítjuk el magunk körül, hanem önmagunkat is.

Viselkedésünk akár gondatlanságból elkövetett emberölésnek, illetve tömeggyilkosságnak is minősíthető, mivel a rákgyógyítás legegyszerűbb, leghatékonyabb és legolcsóbb módja már 80 éve ismert. A rákos sejtek elpusztításának legeredményesebb módja a frekvenciaspecifikus besugárzás. Erre ifj. Royal Raymond Rife[78] (1888-1971) már 80 évvel ez­előtt rájött. Az amerikai biokémi­kus nevéhez több kor­szakalkotó találmány is fűző­dik. Ezek egyike egy rend­kívüli felbon­tású fény­­mikroszkóp, amellyel már 1920-ban szí­nes­ben és nagy felbontás mellett tudta vizs­gálni az élő mikrobákat. Észrevette, hogy vannak közöttük a megszokottnál sokkal ki­sebb mé­retűek, amelyek ugyanakkor mások­nál jó­val elevenebbek. Több mint 400-szor meg­is­mételt kísérletei során meg­figyelte, hogy minden egyes baktériumnak és vírusnak saját rezonanciafrekvenciája van. Minden mikro­orga­niz­mus más-más frekvencián re­zeg, és ez az ami, rend­kívül sebezhetővé teszi őket. Ennek a fizikai jellemző­nek a befolyá­so­lá­sával ugyanis oly módon pusztíthatók el, hogy a többi sejt a legcsekélyebb mértékben sem ká­rosodik. Ráadásul a rákos sejtek aurája (mág­neses kisugárzása) még nagyobb is a többi sejtnél, mivel a meridiánláncból kisza­kadva fokozott élettevékenységbe kezde­nek. Rife is a jellegzetes, lilásvörös kisugár­zásuk­ról ismer­te fel a rákos daganatban levő, illetve a rákos daganatot keltő organizmusokat, és BX bacilusoknak nevezte el őket. Kiderült, hogy ezek anatómiailag minden organikus közegben jelen vannak, de csak bizonyos kiváltó feltételek (sokk, toxinok, sugárzás, tehát a legyengült test kémiai traumája) hatására alakulnak át betegséget okozó formává. Rife 10 alapmikroba létezését feltételezte, amelyekből a környezet változásai betegséget kiváltó, illetve ártalmatlan variációkat hozhat létre. A rákos mikroorganizmusok általa megfigyelt 4 eltérő formájáról bebizonyosodott, hogy oda-vissza egymásba alakíthatók, tehát a betegséget okozók újra ártalmatlanná tehetők!

Innen már csak egy lépés volt a másik korszakalkotó találmányának, a frekvenciakészüléknek a kifejlesztése. Rájött, hogy semmi mást nem kell tenni, mint a rákos sejteket gerjeszteni. Általuk kisugárzott frekvenciájú mágneses hullámokat kell rájuk irányítani, amitől valósággal szétrobbannak. Fizikai tanulmányainkból tudjuk, hogy a rezonanciafrekvencia mekkora károkat tud okozni az anyagi világban. Ha egy tárgyra a saját rezgési frekvenciájával megegyező hanghullámokat irányítunk, fokozott mozgásba lendül, és ez a mozgás rövid idő alatt olyan intenzívvé válik, hogy a tárgy apró szilánkokra esik szét. Ily módon egy toronyépület is romba dönthető.[79] Rezonanciafrekvencián történő elektromágneses gerjesztés esetén a sejtek energiafelvétele nő meg, amitől felforrósodnak, elpusztulnak. Miután fölfedezte, hogy a betegséget keltő organizmusok speciális frekvencia-besu­gárzással sebezhetők, vagyis ezzel bombázva szét lehet őket rombolni, feltérképezte minden veszélyesnek ítélt baktérium és vírus halálos oszcilláló frekvenciáját. Rife súlyos, többnyire menthetetlennek tartott pácienseit ezzel a rezonáns frekvenciával besugárzó készülékével kezelte 3 percig, de csak háromnaponta, hogy a szervezetnek legyen ideje eltüntetni az elpusztult mikroorganizmusokat. Az első, súlyos rákbetegeken végzett gyógykezelés a Dél-karolinai Egyetemen folyt 1934-ben. A 4 héten át tartó kísérlet 100 százalékos sikerrel zárult, Ezt követően 1938-ig több klinikán is eredményesen alkalmazták az új, fájdalom- és gyógyszermentes eljárást.

És ez volt a baj. Amíg a hagyományos orvoslás rendkívül rossz hatásfokkal gyógyítja a rákos betegeket, Rife minden rákos betege meggyógyult. Megmozdult erre az orvostársadalom. 1938-ban az Amerikai Orvosi Társaság megsemmisítő hadjáratot kezdett minden frekvenciakészüléket használó orvos ellen. Rife túlságosan egyszerű és szinte minden vírusos betegséget gyógyító módszerének sikere egzisztenciális összeomlással fenyegette az egész gyógyászati ágazatot. A gyógyszergyártók, az or­vosiműszer-gyártók, az orvosok, a mentősök, a kutatóintézetek és különféle laboratóriumok alkalmazottai egyik hónapról a másikra munkanélkülivé válnának. Ha minden betegséget 3 perc alatt meg lehet gyógyítani úgy, hogy semmilyen gyógyszer, segédeszköz nem kell hozzá, akkor a hagyo­mányos gyógyításban tevékenykedők mit fognak csinálni? Ha nem lesznek betegek, rájuk sem lesz szükség.

Ezért beindult az ellehetetlenítés gépezete, és Rife körül, ahogy ma mondanánk, „megfagyott a levegő”. A szakmai lejáratás élén az Amerikai Orvos Társaság állt. Rife és orvostársai ellen indított hadjáratukat azzal indokolták, hogy „nem a bevett felfogás szerint, azaz nem a megszokott nemzeti biztonsági követelmények szerint dolgoztak”. Vagyis nem a hagyományos rákgyógyító módszert alkalmazták. Azóta sem változott a helyzet. Jelenleg a az amerikai Állami Gyógyszer Hivatal (FDA) és a Nemzeti Rákellenes Intézet (NCI) teszi ugyanezt.

 

Ezt a hadjáratot teljes intenzitással támogatta a démonvilág is. A túlvilági lények ugyanis tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy a világ bajai milyen módon számolhatók fel. A Sátán érdeke azonban nem a mi segítésünk, hanem hogy minél több szenvedést, veszteséget okozzon nekünk. Ezért mindent megtettek a számukra kedvezőtlen folyamat megállítása, felszámolás érdekében. Ezt követően Rife-ot és mindazokat, akik kapcsolatban álltak gyógymódjával egyfajta „Tutenkámen fáraó átka”-ként sorozatos csapások érték. Laboratóriuma 1939-ben porig érett. Közvetlen munkatársát, dr. Milbank Johnson professzort 1944-ben megmérgezték (néhány órával azelőtt, hogy egy konferencián közzétehette volna az 1935 és 1938 közötti kutatási eredményeket). Ezt követően megsemmisítették az általa alapított társaság szinte minden iratát. Nem sokkal utána fegyveres merényletet követtek el a Rife-al rokonszenvező dr. Raymond Seidel[80] ellen. Egy újonnan alkalmazott technikus pedig ellopta Rife univerzális mikroszkópjának kvarcprizmáját, és ezzel használhatatlanná tették a készüléket. A frekveciakészülé­keket gyártó Beam Ray Corporation tönkrement egy koholt perben, a módszert használó orvosokat pedig megveszteget­ték vagy megfélemlítették. Végül magát a tudóst is bíróság elé állították, és elkobozták minden kutatási eredményét, följegyzését és iratát. Az idegileg összeroppant Rife 1946 után feladta a harcot, és beszüntette szakmai tevékenységét.[81]

Ellenségei olyan alapos munkát végeztek, hogy a későbbiekben Rife kísérleteinek megismétlése, technikájának újraélesztése lehetetlenné vált. A rekonstruálást az is nehezíti, hogy 1939 után alig maradtak néhányan, akik egyáltalán bemerték vallani, hogy valaha is találkoztak vele. A Rife-mód­szer feltámasztására irányuló törekvésekben csak néhány megmaradt iratra és levélre, valamint a fel­épült betegekről rendelkezésre álló beszámolókra lehet támaszkodni. Ez esetben is ugyanaz történt, mint a Tesla-konverterrel. Azt is az 1930-as években találták fel Amerikában, és hasonló okok miatt semmisítették meg. De nagy árat fizettünk érte. Ennek következménye a globális felmelegedés, az ózonlyuk, a közelgő klímaösszeomlás. A Rife-féle gyógyító eljárás mellőzéséért pedig évente több százmillió ember halálával fizetünk világszerte. Ez a módszer ugyanis nem csak a rák, hanem az AIDS, a tuberkulózis és minden egyéb fertőző betegség felszámolására, maradéktalan gyógyítására is alkalmas lenne. Ráadásul nem kerülne semmibe. A betegek családtagjai nem roppannának bele a rendkívül költséges hagyományos gyógyítás költségeibe, és a társadalombiztosítás se került volna az összeomlás szélére. Csakis mi tehetünk arról, hogy ide jutottunk. Megérdemeljük a sorsunkat.

 

Katasztrofális helyzetünk tehát nem a véletlen műve. Mi juttattuk magunkat oda, ahol most va­gyunk. Az elmúlt évtize­dekben számtalan lehetőséget kaptunk, hogy kimásszunk bajainkból, de egyiket sem használtuk ki. Rövid távú céljaink, önös érdekeink, földhözragadt gondolkodásmódunk nem tette lehetővé, hogy éljünk a kínálkozó lehetőségekkel. A környezetkárosítástól kezdve az energiaválságon át a külön­fé­le betegségek leküzdéséig az összes bajunkat megoldhattuk volna, de minden kínálkozó lehetőséget elutasítottuk. A profithajsza teljesen  elborítja az agyunkat, a pénz az életünknél is fontosabbá vált.  Nem számít, hogy évente több száz millió embertársunk pusztul el, a szennyezett víz, levegő, talaj követ­keztében, és hal meg gyógyíthatatlannak tartott betegségekben.

Esztelen viselkedésünk egyik megnyilvánulása a rákbetegséghez való hozzáállásunk. Világ­szer­te évente 9 millió ember hal meg egy olyan betegségben, amelynek 100%-os hatásfokú gyógy­módja már 80 éve ismert. Hiába dolgozta ki Rife a rákgyógyítás egyetlen hatékony módszerét, amiről mi nem veszünk tudomást, az orvostársadalom pedig tűzzel-vassal harcol ellene. (Érdemes lenne megkérdezni az orvosokat, hogy viselkedésüket hogyan tudják összeegyeztetni hippokratészi esküjükkel.) Nemrég újabb részletek láttak napvilágot az ellene folytatott hadjáratról. A Zöld Újság 2014. áprilisi számában (16-18. oldalak) bepillanthatunk Rife naplójába, és érdekes esetleírásokat is olvashatunk. (Itt fotók is találhatók a Rife által kifejlesztett készülékekről, berendezésekről.)

Közülük legfontosabb a frekvenciakészülék, valamint az univerzális vírusmikroszkóp, mely hatvanezerszeres nagyítással és harmincegyezerszeres felbontó képességgel rendelkezett, amivel képes volt 10 nm-es alakzatok megkülönböztetésére is, és ezzel felülmúlta az elektronmikroszkópokat. Emellett alkotott egy audiospektrumos rezonáns frekvenciákon működő készüléket is hélium gáz­zal töltött csövekkel, amellyel sikeresen tudott különböző betegségeket gyógyítani. Ezek az eredményei kezdetben igen nagy elismerést arattak tudományos körökben. Munkásságának elismeréseként a heidelbergi egyetem díszdoktorrá fogadta őt. Nagy felbontású mikroszkópjának köszönhetően felfedezte, hogy minden betegséget keltő organizmus sebezhető egy speciális frekvencia-besu­gár­zással, ami más élő közegre egyáltalán nincs hatással. Évekig kísérletezgetve feltérképezte minden általa veszélyesnek tartott baktérium és vírus halálos oszcilláló frekvenciáját. Több ilyen rezonáns frekvenciákon működő készüléket alkotott különféle betegségek, többek között a rák gyógyítására. Ötvennél is több vírus halálos frekvenciáját határozta meg abszolút precizitással. Sajnos, ezek a dokumentumok nem maradtak fenn.[82]

Már 1934-ben, kutatásainak kezdeti fázisában Rife és kollégái 16 súlyos rákos beteget kezeltek, akiket az orvostudomány menthetetlennek nyilvánított. Minden páciensén ezt a rezonáns frekven­ciával besugárzó készüléket használta háromnaponta, három percig. (Azt észlelte, ha ennél többször kezelte őket, akkor a tömegesen elpusztult mikroorganizmusok gyorsabban halmozódtak fel, mint ahogy azokat, a nyirokérrendszer képes lett volna eltüntetni.) A kezelés során a rákos daganatok fokozatosan visszahúzódtak. Három hónap alatt 14 beteg teljesen felépült. További négy hét után a két megmaradt beteg állapotát is sikerült stabilizálni, majd lassan kigyógyítani. A teszt 100%-os sikernek bizonyult. Ez a módszer még a legreménytelenebb esetekben is hatásosnak bizonyult. Olyan pácienseket is segített, akiknek gyógyulásában maga Rife sem hitt. Részlet egyik munkatársa, Dr. James Couche 1956-ban írt élménybeszámolójából:

Ami engem igazán megkapott és mindennél jobban a kutatásba tartott, az egy gyomorrákos ember esete volt. Már a rák legutolsó fázisában volt, amikor odavonszolta magát a vizsgálati asztalra. A teste csupa csont és bőr volt. Ahogy ott feküdt az asztalon dr. Rife és dr. Johnson azt mondta nekem: „Csak tapintsd ki ennek az embernek a gyomrát”. Odaraktam a kezem abba az üregbe, ami a hasa helyén volt, és az csak egy horpadást észleltem. Szegény olyan sovány volt, hogy a gerince és a köldöke majdnem összeért. Szóval odaraktam a kezem a gyomrára, ami egy kemény tömeg volt, amelyben egy maréknyi, közel szív alakú daganatot érzékeltem. Teljesen kemény volt. Ezt látva arra gondoltam, hogy hú, itt már semmit sem lehet tenni. Ennek ellenére elkezdtük a kezelését a Rife frekvenciákkal, és két hónap után, a legnagyobb megdöbbenésemre a beteg teljesen felépült. Úgy rendbe jött, hogy még a kezelés ideje alatt engedélyt kért, hogy elmehessen El Centro-ba, a farmjára, mert látni akarta a jószágait. Dr. Rife figyelmeztette, hogy még nincs annyi ereje, hogy El Cent­roba vezessen. Dehogynem, válaszolta ő. Tény, hogy ő maga vezette a kocsiját hazáig, ahol volt egy beteg tehene, és egész éjszaka fennmaradt vele, hogy segítsen rajta. Másnap meg pihenés nélkül visszavezette a kocsiját a klinikára. Szóval el lehet képzelni mennyire rendbe jött.

Rife 1953-ban így írt tapasztalatairól, és az 1934-es gyógyítási eredményeiről: „A frekvenciakészülék általi gyógykezelés során a betegek semmiféle fájdalmat nem éreznek, semmilyen hang nem hallható, és semmit sem érzékelnek. Egy cső kivilágosodik, és három perccel később a gyógykezelés véget is ér. A vírus vagy baktérium elpusztul, és a test természetes úton rendbe hozza magát azok toxikus hatásától. Egyidejűleg többféle típusú betegséget is lehet így kezelni egy csapásra.” A vizsgálatok hat orvos felügyelete alatt zajlottak. És ez volt a baj. Amint az Amerikai Orvos Társaság képviselői megbizonyosodtak az eljárás tökéletességéről, következetes és megsemmisítő hadjáratot indítottak Rife és munkatársai, valamint minden frekvenciakészüléket használó orvos ellen. 

 

Üldözésük vehemenciája rémregénybe illő. 1939 márciusában egy orvosszimpatizáns laboratóriuma rejtélyes körülmények között kigyulladt és porig égett mialatt felkereste Rife-ot. Az egybegyűlt kutatók Rife módszerének megerősítését tervezték bejelenteni. A lángok pillanatok alatt olyan iszonyatos méretűek lettek, amit a New York Times főoldalas cikke szerint 75 ember sem tudott eloltani, több órán keresztül. 1944-ben valaki megmérgezte dr. Milbank Johnson pszichológiai és klinikai gyógyszerprofesszort néhány órával egy sajtókonferencia előtt, ahol társasága az 1935-38 közötti kutatási eredményeit akarta közzétenni. A mérgezés egy kórházban történt, ahová közvetlenül a konferencia előtt szállították be. Röviddel a halála után az általa alapított társaságának minden iratát megsemmisítették, és ma már a létezését is tagadják.

Ezt követően kollégái, a Dél-Kaliforniai Egyetem megmaradt tagjai szó szerint halálfélelemben éltek. De nem minden iratot sikerült megsemmisíteni, és a felépült betegekről is maradtak beszámolók, tanúvallomások. Ezeket tanulmá­nyozva Rife egyik szimpatizánsa, dr. Raymond Seidel publikált egy cikket a Smithsonian-ben. Az írás megjelenése után észrevette, hogy minden lépését követik, és egy sikertelen fegyveres me­rényletet is elkövettek ellene. Rö­viddel később egy újonnan felvett technikus ellopta Rife univerzális mik­roszkóp­jának legértékesebb alkatrészét, a kvarc­­prizmáját, és mint már szó volt róla ez­zel használ­ha­tatlanná tette. A frekven­ciaké­szülé­kek egyetlen gyártója a Beam Ray Cor­pora­tion egy koholt pereske­dés­ben tönkre­ment an­nak ellenére, hogy a vádak alól sikerült tisztáznia ma­­gát.

Egyes orvosokat lefizettek, hogy meghamisítsák az eredményeiket, másokat akik erre nem voltak hajlandóak megfélemlítettek, vagy az orvosi praktizálástól való eltiltásukat helyezték kilátásba. Arthur Kendall-t közel negyedmillió dollárral vesztegették meg, aki ezután a munkáját otthagyva váratlanul kivándorolt Mexikóba. Rife-ot és társait is bíróság elé állították. A bíróság a gyógyítások tényeit nem tekintette bizonyító erejűnek. Rife minden kutatási eredményét, iratát, feljegyzéseit elkobozták a hatóságok. Rife maga 1946-ig bírta, míg idegileg megviselve, iszákos lett, és fokról fokra leépült. Egy másik Rife-tól független laboratórium, ahol hasonló „gyógyító elektromos energiás” kutatások folytak, a lángok martalékává vált, megint csak rejtélyes körülmények között. Csak egyet­len orvos maradt, dr. James Couche, aki minden atrocitás ellenére is kitartott, ameddig bírta.

 

Az ezotéria fejlődése azonban nem állt le. Minden tiltás ellenére sokat gyarapodtak ezoterikus ismereteink, melynek fényében utólag megállapítható, hogy mi történt és miért. Ennek tisztázása után néhány hónap alatt rekonstruálható lenne Rife módszere. Az univerzális vírusmikroszkóp valóban egy rendkívül nagy felbontású mikroszkóp volt, ami abban a korban forradalmasíthatta volna a mikrobiológiát. Ma már azonban az elektronmikroszkópok hasonló nagyításra képesek, így semmilyen nehézséget nem okoz a vírusok, baktériumok megfigyelése. Könnyen beazonosíthatók velük a mikrobák, így semmi akadálya annak, hogy megállapítsuk a rezonanciafrekvenciájukat.

Az elektronmikroszkópban élő sejtek, mikrobák azonban in vivo nem tanulmányozhatók a mintafixálás, a vákuum, a dehidratálás és a speciális festési eljárás miatt. A Rife-féle nagy nagyítású transzmissziós fénymikroszkópban viszont a baktériumokat, a vírusokat életfolyamataik közben lehetett látni. Ez a lehetőség 80 évig elveszett számunkra. A Stefan Hell által 2000-ben kifejlesztett lézerfény mikroszkóp azonban megoldotta ezt a problémát. A STED (Stimulated Emission Depletion) mikroszkóp felbontása 60 nanométer, ezért alkalmas vírusok in vivo megfigyelésére is.[83] Eric Betzing és William Moerner pedig 2006-ban egy olyan mikroszkópot fejlesztettek ki, melynek felbontása 20 nanométer. Ezzel már a legparányibb vírus is látható. Ezeket a módszereket nanoszkópiának nevezik, és ma már világszerte használják. A három tudós a szuperfelbontású mikroszkópokért 2014-ben kémiai Nobel-díjat kapott. Ezek a mikroszkópok már megfelelnek a célnak, de még mindig nem érik el az eredeti, megsemmisített változatot. RIFE kvarckristályokból álló prizmatikus mikroszkópjának felbontása 10 nanométer volt, és az elektronmikroszkóppal ellentétben nem fekete-fehér, hanem színes képet adott.

A rezonanciafrekvencia tényét senki sem tagadja, mert mint tudjuk az univerzumban minden rezeg, semmi sincs nyugalomban. Ennek oka, hogy minden éteri részecskékből áll, az anyag is. Az éteri részecskék igen nagy frekvencián rezegnek, ami az összesűrűsödésükkel, anyaggá válásukkal lecsökken, és specifikussá válik. Atomjainak szerkezetétől függően minden anyag rezgési frekvenciája más, és ez vonatkozik az élő organizmusokra is. Ennélfogva semmi mást nem kell tenni, mint a fénymikroszkóp alá tett vírusokat, baktériumokat végigpásztázni egy frekvenciagenerátorral, és megállapítani a rezonanciafrekvenciájukat, vagyis azt a frekvenciaértéket, amelyen elpusztulnak. Besugárzás céljára Rife „audiospektrumos rezonáns frekvenciás” csövet használt, ami működést tekintve nagy valószínűséggel megegyezik Tesla nagyfrekvenciás plazmakisülési csövével. Ez a cső nagyon hasonlít a mi fénycsöveinkhez, csak nem fényt, hanem mágneses részecskéket bocsát ki magából. Ez a mágneses sugárzás pusztította el a mikrobákat.[84]

A mágneses monopólusok léte fizikailag ismert, de mi nem használjuk semmire. Pedig ezek jelentik fejlődésünk zálogát. Ha nem használjuk ki a bennük rejlő lehetőségeket, soha nem jutunk ki a kozmoszba, és tovább nyűglődhetünk bajainkkal, az anyagi világban leküzdhetetlennek tűnő problémáinkkal. A gravitációs részecske (graviton) és az éteri részecske (éterion) idézi elő az összes transzcendentális jelenséget, melyek valójában nem mások, mint általunk nem ismert fizikai jelenségek. A héliumgázzal töltött mágneses monopólusokat kibocsátó cső kifejlesztése megoldható lenne, de ezzel nem érdemes foglalkozni. A Rife által használt besugárzó készülék, vagyis a hidrogéntöltésű gázkisüléses cső[85] ugyanis térsugárzó volt. Nem csak a beteget sugározta be, hanem a környezetét is. Valószínűleg ennek tudhatók be a rejtélyes, elolthatatlan tűzesetek is. Nem biztos, hogy gyújtogatás okozta a laboratóriumok leégését.

A következményekből ítélve Rife minden bizonnyal gravitációs részecskéket kibocsátó sugárforrást használt a gyógyításhoz. Mint tudjuk az éteri részecskék beszivárgása hűti az anyagot, míg a gravitációs részecskék melegítik. Egy bizonyos koncentráció felett ez a melegítő hatás oly mértékű, ami öngyulladást vált ki.[86] Ezt a fajta tüzet hagyományos módon eloltani sem lehet. Erre utal az a korabeli élménybeszámoló, mely szerint: „A lángok pillanatok alatt olyan iszonyatos méretűek lettek, amit 75 ember sem tudott eloltani, több órán keresztül.” Csak akkor aludt ki a tűz, miután az egész laboratórium porig égett. Ennek oka, hogy a tűzet szokásos módon, vízzel oltották. Azt pedig már a mitológiából is tudjuk, hogy a „sárkánytüzet” nem lehet vízzel oltani. A víz elektromosan vezető, ezért jól vezeti a mágneses monopólusokat is. Ha egy mágneses részecskékkel telített anyagra vizet locsolunk az olyan, mintha egy hagyományos tűzet benzinnel próbálnánk eloltani.

Ezeknek a baleseteknek az elkerülése érdekében nekünk koncentrált sugárnyalábokat kibocsátó sugárforrásra van szükségünk, amelyek csak a beteg testet sugározzák be. Erre legalkalmasabb a Klein-alakzat lenne. Ez a hajszálvékony rézhuzalból tekercselt mágneses monopólus elég nagy hatásfokú ahhoz, hogy kellően erős mágneses sugárzást hozzon létre, és csak egy irányban sugároz. Gerjesztéséhez nagyfeszültségű frekvenciagenerátorra van szükség. A hatásfok növelése érdekében a gerjesztést itt is szolitonhullámmal kell végezni. Az utóbbi évtizedekben kísérletek történtek e technika újraélesztésére, de ezoterikus alapismeretek hiányában a kutatások nem jártak sikerrel. A hagyományos gyógymódok pedig zsákutcának bizonyultak. Sem a gammasugárzás, sem a kemoterápia, sem a hiperter­miás rákkezelés nem hozott átütő eredményt. Arra azonban már rájöttek a kutatók, hogy a rákos sejtek valóban kék fényt bocsátanak ki magukból. Ezt kihasználva a lézerkéses operációknál könnyebben le tudják választani a rákos sejteket a testszövetekről.

 

A földön­kívüli civilizációk is a mágneses besugárzást módszerét használják a vírusos és bakteriális fertőzések okozta betegségek gyógyítására. A rákot is ezzel gyógyítják. Ők azonban nem aprózzák el a dolgot. Az összes rákos sejtet egyszerre elpusztítják, amelyet aztán a beteg napokig tartó kínszenvedések árán képes csak kiüríteni a testéből. Utána azonban teljesen meggyógyul. A műtétet egy végső stádiumban levő amerikai asszonyon hajtották végre, akinek a teste telis-tele volt áttételekkel, így a halála bármikor várható volt. Ez azonban nem történt meg, mert egy UFO-elrablás során meggyógyították. Helen eredetileg csípőcsontrákban szenvedett. Az operáció nem járt sikerrel, mivel áttételek képződtek a hasnyálmirigyén. Az újabb műtét során kiderült, hogy az áttételek időközben elborították a többi belső szervét is. Ennek láttán – mint ilyenkor szokásos – félbeszakították az operációt, és bevarrták a hasát. Miután a kemoterápia sem segített megmondták neki, hogy búcsúzzon el a hozzátartozóitól, mert hamarosan meg fog halni. Ekkor már iszonyú fájdalmai voltak, és alig vonszolta magát. Otthon fekve várta a halált.

Eközben egy éjszaka felébredt, mert úgy hallotta, hogy a nevén szólítják. Ezt követően ellenállhatatlan késztetést érzett, hogy kocsiba üljön, és a sötét éjszakában elinduljon az ismeretlen hang által sugallt helyre. Kb. 5 kilométernyi út megtétele után nagy meglepetésére a megjelölt helyen egy UFO-t látott lebegni a talaj felett. Miután megállt előtte, az óriási méretű járműből fémes anyagú, testhez álló ruhát viselő alakok léptek ki, és felvitték a fedélzetre. Felfektették a műtőasztalra, és megvizsgálták az egész testét. Ehhez egy kisméretű, fordított gomba alakú műszert használtak. Mi­után néhányszor végighúzták rajta a vörös fényt kibocsátó műszert közölték vele, hogy rákos a bal melle, a mája, a jobb veséje, a hasnyálmirigye és az epéje is. A diagnózis felállítása után egy fájdalmas kezelés következett.

Először egy fémtálcához hasonló eszközt alkalmaztak. Ezt a két végén levő nyéllel kb. tízszer végighúzták a teste felett. Eközben Helen borzalmas hőséget és iszonyú fájdalmat érzett. Mint később elmondta, csak azért volt képes a megpróbáltatásokat elviselni, mert előzőleg a földi orvosok ször­nyűbb dolgokat is műveltek vele. A kezelés következő fázisában az idegenek valamiféle bíborszínű folyadékot fecskendeztek a hasüregébe. Ezután néhány deciliter igen sötét színű vért csapoltak le tőle. Majd injekciók következtek, amelyeket a hasüregébe, és a két oldalába adtak be. Az injekciózás után műszerekkel átvizsgálták az egész testfelületét, és közölték vele, hogy meggyógyították. Felöltözhet a kezelésnek vége. Végül a lelkére kötötték, hogy semmiféle orvosságot ne szed­jen be többé, tekintse magát gyógyultnak. Még mielőtt elbocsátották, elővettek egy égi térképet, és megmutatták, hogy honnan jöttek. Helen csak annyit tudott megjegyezni belőle, hogy valahonnan az Orion környékéről.

A fura eljárás után hazahajtott, és kimerülten ágynak dőlt. Másnap reggel igen rosszul lett, gyötrőbb fájdalmai voltak, mint korábban. Éjszakai kalandját elmesélte az aggódó fiának, aki nem hitt neki, ezért felkereste az említett helyszínt. Ott minden kételye eloszlott, amint meglátta a hatalmas kör alakú lenyomatott, és a sajátos módon megperzselődött növényzetet. Helen gyógyulásának utolsó fázisa meglehetősen rendhagyóan zajlott. Délután rossz szagú, ronda, fekete folyadékot hányt ki magából. Ijedtében azonnal elrohant a kórházba. Az orvosok közölték vele, hogy ez annak a jele, hogy hamarosan meghal. A következő két napon borzalmasan rosszul volt. Többször is elvesztette az eszméletét. Az orvosok megpróbáltak fájdalomcsillapítókat beadni neki, de ő az intelemre emlékezve nem vette be őket. Ezt követően azonban fordulat állt be az állapotában. Az ápoló személyzet vára­kozása ellenére a beteg nem halt meg, sőt egyre jobban lett. Három nap múlva pedig teljesen meggyó­gyult. Az orvosok megvizsgálták, és nagy meglepetéssel tapasztalták, hogy a szervezetében nyoma sincs a ráknak. Miután hazament Helen úgy érezte magát, mint aki sohasem volt beteg.

A fenti kórtörténet minden tekintetben tökéletesen dokumentált. Mind a beavatkozás előtti leletek, mind az utólagos vizsgálatok eredményei utólag is ellenőrizhetők. Azóta 25 év telt el, és Helen még mindig életben van. Makkegészséges. Ez az eset nem egyedülálló. John E. Mack amerikai tanszékvezető professzor az utóbbi évtizedekben több száz eltérítéses gyógyítást vizsgált ki. Akadt köztük tüdőgyulladásos eset, fehérvérűségben szenvedő beteg és izomsorvadás is. Ez a szám nem is olyan nagy, ha azt nézzük, hogy statisztikai adatok szerint az Egyesült Államokban eddig több mint 5 millió embert térítettek el a Földön kívüli civilizációk. A legtöbbször csupán megvizsgálják őket, de ha komolyabb betegséget fedeznek fel náluk, általában meg is gyógyítják a fedélzetre hurcoltakat.

Az iménti esetben azt is sejteni lehet, hogy a műtét során milyen eljárást alkalmaztak. A fémtálcaszerű szerkezet egy szubatomi energiasugarakat kibocsátó eszköz lehetett. Az általa keltett hőhatásból arra is következtetni lehet, hogy Yin jellegű koncentrált energianyalábokat bocsátott ki. Ezzel pusztították el a ráksejteket. Ezt követően ki kellett takarítani a szervezetből az életképtelenné vált sejteket. Erre szolgált a hasüregbe adott bíborszínű injekció. A vérbe felszívódott salakanyagot ott a helyszínen lecsapolták, a gyomorban összegyűltet pedig később a beteg kihányta. A belekben levő ráksejtmaradványok feltehetően a széklettel távoztak. Miután a ráksejtek egy idő után megtámadják és elpusztítják az egészséges sejteket, minden bizonnyal szükség volt sejtregenerálásra is. Valószínűleg ezt a célt szolgálták az utólag beadott injekciók. Más ufo-s esetek tanulmányozása is megerősíti, hogy a fejlett civilizációk szinte mindegyike rendelkezik olyan speciális folyadékkal, amely képes az elpusztult sejteket az étertest alapján regenerálni. Ennek megtörténte után következett az alapos műszeres vizsgálat, amely megállapította, hogy minden az elvárásnak megfelelően alakult.

 

Mi még messze állunk ettől a szinttől, Hiába áll rendelkezésünkre minden információ, melyekkel a ránk leselkedő veszedelmeket leküzdhetnénk, nem tudjuk átültetni a gyakorlatba. A visszahúzó erők folytán nem tudunk elindulni ezen az úton. Pedig a fentiekben felsorolt csapásokat sorra elháríthatnánk. Ehhez jelentős beruházási összegre sem lenne szükség, mert az ezoterikus találmányok mindegyike pár ezer forintból megépíthető. Csak az nincs, aki megcsinálja. A szakemberek nem mozdulnak, nem indulnak el ebbe az irányba, mert nem hiszek a megvalósíthatóságában. Most mindenki másokra mutogat, arra vár, hogy majd valaki a „szájukba röpteti a sült galambot”. Ehhez azonban senkinek sincs kedve. Így minden marad a régiben, és oktondi birka módjára masírozunk a vágóhídra. Pedig a jövő ezoterikus kutatóira, fejlesztőire nem vár embertelen küzdelem. Az elvi alapok ugyanis rendelkezésre állnak, csak építkezni kell rájuk.

Ennek alapján a ráksejteket is könnyedén el lehetne pusztítani. Dr. Rife 80 éve rendelkezésünkre álló módszerével minden rákbeteg percek alatt meggyógyítható lenne, de senki nem tesz értük semmit. Az emberiség ugyanis úgy döntött, hogy inkább rakásra pusztulunk, de akkor sem kell nekünk ez a módszer. Aztán sajnálkozunk rajtuk, a hozzátartozók pedig könnyeiket hullajtva eltemetik őket. Utána életük végéig gyászolják halottjukat, és a sorsot hibáztatják a történtekért. Az eszükbe sem jut, hogy a saját ostobaságunk, csökönyösségünk miatt haltak meg. Rife és munkatársainak likvidálása után világszerte 700 millió ember halt meg rákban, teljesen feleslegesen.

A rák felszámolásának legnagyobb gátja a háttérben játszódó hallgatólagos összeesküvés. Ennek lényege, hogy azok, akiknek módjukban állna, nem tesznek semmit a rákbetegek meggyógyításáért. Az orvosok féltik az állásukat, a gyógyszergyárak az extraprofitjukat, a politikusok pedig arra hivatkoznak, hogy ha mindenki meggyógyul, sok lesz a nyugdíjas. A nyugdíjpénztár pedig már a jelenlegi terheket sem képes elviselni. Mivel ezzel a módszerrel minden fertőző betegség megszüntethető lenne, a jövőben csak töredéknyi orvosra lenne szükség a balesetet szenvedtek ellátására. Szervi elváltozásokból eredő betegségek sem sújtanák az emberiséget. A Tesla által feltalált frekvenciagenerátorral ugyanis minden betegség megelőzhető lenne. 28 KHz frekvenciára hangolva a Tesla generátor által kibocsátott mágneses szoliton impulzusok harmonizálják a meridiánokat, helyreállítják az aura sérüléseit, és optimumra hangolják a csakrák működését. Ép étertest esetén pedig a fizikai test is ép, egészséges lesz. Ez sem tetszik a politikusoknak, mert az emberiséget már így is a túlnépesedés veszélye fenyegeti.

 

Hadüzenet a mikrobáknak

(Működési leírás)

 

Korunk embere nem tart igényt a több ezer éves tudományra, elveti az elődeink által elért eredményeket. Ezen ne csodálkozzunk, mert mi a száz évvel ezelőtti tudományos sikereinkre sem tartottunk igényt. Semmelweis Ignác már a XIX. század közepén felhívta az orvostársadalom figyelmét a kézmosás fontosságára. Ennek ellenére kórházi orvosaink manapság sem tartják fontosnak a gyakori kézmosást. Ezért egyik betegről a másikra viszik át a fertőzést. Így ma már minden kórház valóságos fertő. Aki oda bekerül, az nagy valószínűséggel betegen kerül ki onnan, ha egyáltalán élve kijut. Royal Rymond Rife csíraölő módszerével megszabadulhatnánk ugyan az összes fertőző betegségtől, de az orvoslobbi és a gyógyszermaffia likvidálta ezt az eljárást az alkotójával együtt. A gyakori kézmosást pedig kényelmetlennek tartják az orvosok. Ilyen körülmények a kórházi betegek hullanak, mint ősszel a legyek. Sokak szerint nem baj, hadd pusztuljanak. Azok után, amit csináltunk, ahogy viselkedtünk, ezt érdemeljük.

 

„Doktor úr, mosson kezet, mielőtt hozzám ér!” Ha egy ilyen mondat a kórházi ágyon abszurdnak is tűnhet, a felszólítás életmentő lehet. A betegekkel foglalkozók ugyanis három kézmosásból körülbelül kettőt elspórolnak. Nagy nemzetközi vizsgálatok igazolják, hogy a nők gyakrabban mosnak kezet, mint a férfiak, és ebben a „műfajban” az ápolónők jobban teljesítenek, mint az orvosok. Magyarországon évente mintegy 50 ezer beteg a slamposság miatt kórházi fertőzést szenved el. Egyik évről a másikra két és félszeresére nőtt a súlyos bélfertőzések száma a hazai kórházakban. 2012-ben már több mint ezren haltak bele az enyhébb esetekben csak hasmenéssel, súlyosabb esetben vastagbélgyulladással járó kórba.

Egyelőre nincs válasz rá, hogy miért pont most okoz robbanásszerűen kórházi járványokat ez a baktérium. Az Amerikai Tudományos Akadémia hivatalos folyóiratában (Proceedings of the Natio­nal Academy of Sciences, PNAS) publikált eredmények egyértelműen igazolták, hogy egyetlen úgynevezett szuperterjesztő – például a kórházi osztályok között gyakran mozgó radiológus vagy fizikoterapeuta, aki elmulasztja megmosni a kezét –, olyan mértékben terjesztheti a fertőzéseket, mintha az összes kórházi dolgozó 23 százaléka mulasztaná el a rendszeres kézmosást.

Az érintő, a simogató, a tapintó, a bátorítást nyújtó kézen is több millió apró fertőző lény nyüzsög. Az átlagos beteg testének minden négyzetcentiméterén tízmillió húgyúti, légúti, seb-, illetve véráramfertőzést okozó baktérium él. Az ép bőrről naponta egymillió sejt ürül, amelyek az ágyra, az ágyneműre, a beteg által használt eszközökre kerülnek, onnan meg azokra, akik kontaktusba kerülnek velük. Az ápolónők és a beteggel közvetlenül érintkező orvosok kezén az ágynemű érintése, a beteg megfordítása után száz és ezer kórokozót találhatnak. Az intenzív osztályokon dolgozó nővérek több mint negyede hordozott gennykeltő baktériumot, és ha elspórolja a kézmosást, viszi azt tovább a következő gondozottjára.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a fejlett országokban a betegek 5-10 százaléka fertőződik meg a kórházi tartózkodás során, míg a fejlődő országokban ez az arány meghaladhatja a 25 százalékot is. Az európai adatok azt mutatják, hogy 4,5 millió fertőzésből 37 ezer végződik halállal, további 110 ezer esetben pedig hozzájárul a beteg halálához. Egy két évvel ezelőtti ÁNTSZ-felmérés szerint Magyarországon évente mintegy 90 ezer ember kapott a kórházakban olyan fertőzést, amelyek mintegy fele alapos kézmosással elkerülhető lett volna. Mindez nem csak a meghosszabbodott kezelési idő, illetve a kórokozók ellenálló képességének fokozódása miatt okoz sok bajt.

A járulékos költségek is hatalmas terhet róhatnak az egészségügyi intézményre. Az elővigyázatlanságnak ugyanis nagy ára lehet: egyetlen MRSA (kórházi multirezisztens baktériummal fertőzött) beteg kezelésének költsége több millió forint. Az egészségügyi ellátás során kialakuló fertőzések világszerte a betegbiztonság egyik legégetőbb kérdését jelentik. A kézfertőtlenítési szabályok sulykolására évek óta óriási kampányok zajlanak világszerte, a kórházi kezelések során szerzett fertőzések vezető oka mégis a kézmosás hiánya maradt. Nálunk is.

„Orvost szinte soha nem láttam kezet mosni. Az ápolónő is leginkább a vérvétel előtt szokásos bőrfertőtlenítő spray-t fújta csak a kezére, mielőtt hozzám ért” – meséli közvetlen tapasztalatait a súlyos autoimmun diagnózissal élő, alig harmincéves nő, akit az elmúlt hónapokban több hazai kórház intenzív osztályán is ápoltak. Arra a kérdésre, hogy mennyire zavarta, egyáltalán zavarta-e ez a helyzet, egyértelmű igennel válaszol. „Miután az életben maradásom záloga volt, hogy ne kapjak semmilyen újabb fertőzést, a legszívesebben rákérdeztem volna: doktor úr, mosott kezet, mielőtt hozzám ért? De nem tettem meg. Egyszer sem. Féltem a fertőzéstől, de attól még jobban, hogy megsértem, magamra haragítom az orvost, és akkor nehezebb lesz.”

Az intenzív osztályokon, a sürgősségi ellátó helyeken a szükséges kézfertőtlenítések csupán 40-60 százaléka történik meg – mondta lapunknak dr. Lám Judit, a Semmelweis Egyetem Közszolgálati Kar Egészségügyi Menedzserképző Központjának oktatója. A WHO és az egyéb nemzetközi egészségügyi szervezetek ajánlása szerint a beteg érintése, valamennyi szúrás (vérvétel, infúzió), sebellátás előtt, a páciens kezelését követően, illetve közvetlen környezetének, például az ágyneműjének vagy egyéb tárgyainak érintése, vagy váladékaival való találkozás után kezet kellene mosni. Ezt az ajánlást az ellátók Magyarországon is ismerik, a gyakorlatban mégsem lehet elérni, hogy a beteggel kapcsolatba kerülők mindig kezet mossanak, amikor kellene. Gyakran a feltételek hiányoznak – a betegágy, vizsgálóhely közvetlen közelében lévő vízcsap, szappan, vagy a zsebben hordható, az ágy végére függeszthető alkoholos fertőtlenítős flakon. Ha pedig ezek meg is vannak, akkor az idő kevés.

Az intenzív osztályokon a nővérnek egyetlen műszak alatt jó néhányszor kell ágyat rendezni. Háromszor-négyszer injekciót, tablettát osztani, infúziós szereléket bekötni, naponta többször is vérnyomást, pulzust, testhőmérsékletet mérni, ezen felül szükség szerint cserélni a katéteres zacskót, ágytálazni, s ki tudja még mi mindent tenni a beteg körül. Ha csak az említetteket vesszük számba, már akkor is összejön műszakonként legalább 300-400 kézmosás. Ha ezt valaki szabályosan szeretné végezni a hagyományos szappanos, vizes kézmosáshoz 40-60 másodpercre, alkoholos bedörzsöléshez pedig 30 másodpercre lenne alkalmanként szüksége. Nemzetközi mérés szerint az egészségügyi dolgozók, ha mosnak is kezet, tíz másodpercnél többet nem szánnak rá.

Lám Judit szerint a kézmosás elhanyagolásnak az is oka, hogy ennek nincs közvetlen, azonnal észlelhető következménye. Ha a mosatlan kézzel át is kerül az egyik betegről a másikra a kórházi fertőzés, és az a beteg állapotának romlását, netán halálát okozza, utóbb nem lehet bizonyíthatóan visszavezetni ezt a kézmosás elhagyására. De nincs olyan közgazdasági mérés sem, amely egyértelműen megmutatná, mennyit takaríthat meg a kórház a kézmosási szabályok betartásával. A leg­ele­settebb betegeket kezelő osztályokon (intenzív, sürgősségi, koraszülött részlegeken) végeztek olyan méréseket, amelyek megmutatták, hogyan változik a kórházi fertőzések aránya a kézmosások gyakoriságával. Ott, ahol például 48 százalékról legalább 66 százalékra javították a kézmosások gyakoriságát, a kórházi fertőzések addigi 17 százalékos aránya 10 százalék alá csökkent.[87]

 

A kórházak intenzív osztályain dolgozó nővéreknek egyetlen műszak alatt ágyrendezés, injekció-beadás, tablettaosztás, infúziós szerelék bekötése, vérnyomás-, pulzus-, testhőmérséklet-mérés, katéteres zacskó cserélés, ágytálazás, pelenkázás stb. során műszakonként legalább 400 alkalommal kellene kezet mosni. Ha ezt a nővér, ápoló szabályosan szeretné végezni a hagyományos szappanos, vizes kézmosáshoz kb. 60 másodpercre lenne alkalmanként szüksége. Ez naponta 400 percet vesz igénybe, ami azt jelenti, hogy napi munkaidejéből 6-7 órát kézmosással tölt el. Ez nyilvánvaló képtelenség, mert akkor mikor fog dolgozni. Az orvosoknál is ez a helyzet. Ahhoz, hogy a fertőző baktériumokat, vírusokat ne vigyék át egyik betegről a másikra, állandóan kezet kellene mosniuk. Ez az elővigyázatossági előírás betarthatatlan, szigorú alkalmazása megbénítaná a kórházak és rendelőintézetek munkáját. A munkaköri leírás ugyan szigorúan előírja, hogy:

1. Fertőtlenítsünk kezet a páciens érintése előtt.

2. Fertőtlenítsünk kezet közvetlenül az aszeptikus beavatkozás előtt.

3. Fertőtlenítsünk kezet közvetlenül a váladékkal való szennyeződés lehetősége után (a kesztyű levételét követően).

4. Fertőtlenítsünk kezet miután megérintettük a beteg környezetében levő tárgyakat még akkor is, ha a beteget magát nem érintettük.

A kórházi dolgozók csak ily módon védhetik meg magukat a kórokozóktól, és akadályozhatják meg azok átvitelét a beteg környezetébe. A működési szabályzat azonban arra nem tér ki, hogy ha ezeket az előírásokat szigorúan betartják, akkor mikor fognak gyógyítani. 

Ezt az áldatlan állapoton csak egy módon lehet segíteni: radikális megoldást kell alkalmazni. A fertőző baktériumok, vírusok ellen nem védekezni kell, hanem véglegesen ki kell irtani őket, egyszer s mindenkorra meg kell szabadulni tőlük. Nem antibiotikumokkal, fertőtlenítőszerekkel kell elpusztítani őket, hanem fizikai módszerekkel. A vegyszeres megoldás gyakori, esetenkénti alkalmazást igényel, vagyis betegenként, műveletenként ismételni kell. Egy fizikai jelenség bevetésével viszont az összes fertőző csíra percek alatt elpusztítható. Ez a fizikai jelenség a mágneses sugárzás. Ennek leghatékonyabb alkalmazási módját, a rezonanciafrekvencián történő besugárzást az amerikai ifj. Royal Rymond Rife találta fel. Az általa kifejlesztett sugárgenerátorral nem csak a kórházakba került betegek csíramentesíthetők, hanem a különféle gyógyeszközök is. A felszerelés és a kórházi helyiségek fertőtlenítésének legegyszerűbb módja, hogy a lemosásukhoz használt vízzel el kell nye­let­­ni a különböző frekvenciájú mágneses sugarakat. Ez maradéktalanul elpusztítja a kórházban fellelhető összes vírust és baktériumot. (Hulda Regehr Clark szerint a 33 kHz-es frekvencia képes elpusztítani a szervezetünkben és környezetünkben a rendkívül káros parazitákat.) Így néhány hét alatt sterilizálható az összes egészségügyi intézmény.

 

A kórokozók elleni védelmet mind jobban nehezíti a multirezisztencia is, ami azt jelenti, hogy napjainkra a vírusok és a baktériumok már minden elképzelhető antibiotikum ellen rezisztenssé váltak, még azok ellen is, amelyeket nem ismernek. Legsúlyosabb a helyzet a rák­gyógyítás terén. Az előbb említett rezisztencia miatt a kemote­rápiás módszerek egyre kevésbé hatásosak. Ráadásul a rákos sejtek kifejlesztettek magukban egy kis „pumpát”, melynek segítségével valósággal kiköpik a nekik nem tetsző vegyi anyagokat, még akkor is, ha azokkal korábban soha nem találkoztak, tehát nem volt rá alkalmuk beazonosítani őket, és megtanulni ellenük a védekezést. Már olyan szuperbaktériumok is vannak, melyek nem csak rezisztensek az antibiotikumokkal szem­ben, hanem táplálékként fogyasztják őket. (Az első szuperbaktérium a XX. század végén jelent meg, és minden antibiotikumnak ellenáll. Az NDM-1 baktériumot Indiából és Pakisztánból már számos nyugati országba behurcolták, és már sok halálos áldozata van a fertőzésnek. Veszélyességét fokozza, hogy génjei más baktériumokba is átvihetők.)

Egyre nyilván­valóbb, hogy a mikroorganizmusok meg fogják nyerni a háborút ellenünk. Az anti­biotikumos és vegyi kezelés korábban hatékony fegyverét lassan letehetjük, mert már csak a káros mellékhatásuk maradt meg, használni egyre kevésbé képesek. Mindezek tetejébe a kivágott őserdők mélyéről szinte ­hetente szabadulnak ránk új vírusok és baktériumok, amelyek ellen semmilyen módon sem tudunk védekezni. A legtöbbjüket még beazonosítani sem tudjuk, így bármikor felütheti a fejét egy világméretű járvány, amellyel szemben teljesen tehetetlenek leszünk. A virológusok azt sem tartják kizártnak, hogy a dzsungelekhez hasonlóan a sarki jégtakarók alatt is találhatók ismeretlen kórokozók. Ha a globális felmelegedés következtében ezek kiszabadulnak a jég fogságából, egy olyan vírusrobbanás történik a Földön, ami ellen az ép immunrendszerű emberek is védtelenek lesznek. A több mint 10 ezer éves ősvírusokkal szemben ugyanis nem tudott kialakulni az immunitásunk.

A másik gond, hogy az új kórokozók beazonosítása, a velük szemben hatékony szérumok kikísérletezése, gyártásba vitele és gyógyszerként való engedélyeztetése iszonyatosan sokba kerül, nem is szólva a folyamat időigényességéről. Csupán a gyógyszerengedély kiadását megelőző toxikoló­giai vizsgálatok, valamint az állatokon majd embereken végzett kísérletek min. 5 évet vesznek igénybe készítményenként. A kellő technológiai fejlettséggel rendelkező nyugati országokban egy-egy új gyógyszer kifejlesztése 800 millió dollárt is felemészthet. Ha ezt a helyzetet összevetjük az új kórokozók rohamosan növekvő számával, hamar rá fogunk jönni, hogy az orvostudomány néhány év múlva csődöt mond. A hagyo­mányos úton haladva nem fogjuk bírni az iramot, az idő- és pénzhiány miatt biztos vesztesként kerülünk ki ebből a versenyből. Ezt egyébként már maguk a tudósok is elismerik. Az „Archives International Medicine” című folyóirat ezt írta egyik vezércikké­ben: „Ma már nem az a kérdés, hogy az ember elveszti-e a mikrobák világával folytatott harcot, hanem az, hogy mikor veszti el.”

Ebben a küzdelemben csak egy módon lehet nyerni, ha felhagyunk a vegyi, illetve organikus úton történő véde­kezéssel, és áttérünk a fizikai módszerekre; közülük is a leg­hatékonyabbra, a mágneses besugárzásra. A kórokozók fizikai úton történő megsemmisítésének nagy előnye, hogy nem fajspe­cifikus. Minden élőlény ellen bevethető, függet­lenül annak származásától és méretétől. A pusztító hatás azonnali, és semmilyen mellékhatással nem jár az alkalmazása. Mint az előzőekben is láthattuk ennek oka, hogy az egészséges sejtek a szubatomi energiahullámok által elvont energiát a me­ridiánláncból pótolni tudják. Egyébként a földönkívüliek is ezt az egyszerű és olcsó módszert alkalmazzák a számukra ismeretlen földi vírusok ellen. Az általuk elrabolt emberek elmondása szerint a jármű fogadási csarnokában kékes fényt láttak, amely leginkább a mi germicidlámpánk (germicid = csíraölő) fényéhez volt hasonló. Ezeknek a derengő fényt keltő szubatomi energia­hullámoknak az a feladatuk, hogy az űrhajóba általunk behurcolt mikroorganizmusokat megöljék, és ezt követően már „sterilen” kerüljünk át a vizsgáló terembe.

Sajnos ezeknek az energiahullámoknak egyelőre sem az intenzitását, sem a pontos frekvenciáját nem ismerjük. Ezt nekünk kell kikísérleteznünk biológusok, orvosok, fizikusok és mérnökök összefogásával. Különösen a kórházakban lenne nagy szükség erre a fertőtlenítő eszközre. Az Egyesült Államokban pl. évente 2 millió ember betegszik meg kórházban szerezett vírusoktól, és baktériumoktól. Közülük 90 ezer meg is hal. Más országokban még rosszabb a helyzet. A járóbeteg-ellátás­ban tevékenykedő orvosok is tehetetlenek a fertőző betegségek ellen. Kellő műszerezettség hiányában nem tudják beazonosítani a kórokozót. 

 

A fertőzést okozó baktérium kiderítésére csak kórházban végeznek mikrobiológiai tenyésztést. A háziorvosoknak nincs lehetőségük célzott kezelést végezni. Ezért felírnak egy széles spektrumú antibiotikumot, ami olyan hatást vált ki a szervezetben, mint egy szőnyegbombázás. A kórokozó baktérium mellett kipusztítja a hasznos baktériumokat (pl. a bélflórát) is a szervezetből. A gyakori antibiotikumszedés ennél is veszélyesebb hatása, a multirezisztencia. A baktériumok egy idő után rezisztensek lesznek az antibiotikumokra, és szuper baktériummá válnak. Ekkor kezelhetetlenek lesznek, mert semmilyen gyógyszer nem pusztítja el őket. Vannak országok ahol csak mikrobiológia lelet alapján lehet felírni antibiotikumot. A célzott kezelés következtében Hollandiában 1% alatt van a multirezisztens betegek száma. Belgiumban viszont mindenki szabadon vásárolhat antibiotikumot a patikában. Ezért itt lényegesen nagyobb a rezisztencia aránya. Legellentmondásosabb a helyzet az Egyesült Államokban, ahol a beteg feljelentheti az orvost, ha nem ír fel neki antibiotikumot. Itt, ha valaki eltüsszenti magát, már rohan is az orvoshoz, hogy antibiotikumot írasson fel. Ezt az orvos akkor is felírja, ha indokolatlannak tartja, mert nem szeret pereskedni.

A legnagyobb tévedés ezen a téren, hogy a beteg vírusos fertőzés (pl. influenza) esetén is ragaszkodik az antibiotikus kezeléshez, holott az antibiotikum teljesen hatástalan a vírusok ellen. Vírusfertőzésre jelenleg egyetlen gyógymód létezik, az immunrendszerünk. Ha erre a védelmi rendszerre nem vigyázunk, ha egészségtelen életmódunkkal legyengítjük, tönkretesszük az immunrendszerünket, akkor a vírusos fertőzésbe, illetve az általa keltett szövődményekbe bele is pusztulhatunk. Nem véletlen, hogy évente világszerte több százmillió ember hal meg különböző fertőzések következtében. Ennek azonban nem kellene így történnie. Már 80 éve egyetlen embernek sem szabadna fertőző betegségekbe belehalni.

 

A veszedelmes vírusok mind­egyike kiirtható lenne mágneses kezeléssel. Ehhez semmi mást nem kellene tenni, mint besugározni őket a rezonanciafrekvenciájukkal. A ter­mészetben is kiirthatók lennének a káros rovarok, rágcsálók. Ehhez nem muszáj egyenként besugározni őket. Semmi mást nem kellene tenni, mint vízzel elnyeletni a specifikus energia­sugárzást, és az ily módon kezelt vi­zet a réteken, erdőkben szétlocsolni. A permetezést szúnyogirtó repülő­gé­pekkel vagy drónokkal könnyen el lehetne végezni. Ezzel a módszerrel az összes kullancs kiirtható lenne. Még pénzbe sem kerülne ez a fajta rovarirtás, mert a folyókból kinyert öntözővíz ingyen van, a sugárgenerátor áramfogyasztása pedig elhanyagolható. A kórházi fertőzések is egyszer s mindenkorra megszüntethetők lennének. Ehhez csak egy alapos takarításra lenne szükség. Mosóvízként most nem lúgos vizet vagy hipót kell használni, hanem a kórokozók rezonanciafrekvenciájára felmágnesezett vizet. Rezonáns mágneses hullámokkal kezelt vízzel a szuperbaktériumok is elpusztíthatók. (Világszerte évente 10 millió ember hal meg antibiotikum-rezisztens fertőzésekben.)

 

A Rife által feltalált módszer nemcsak a rák és a fertőző betegségek gyógyítására képes. Segítségével az összes mikroorganizmus (vírus, baktérium, gomba) elpusztítható. Sőt még az élősdi rovarok is. Semmi mást nem kell tenni, mint megállapítani a kártevő rezonanciafrekvenciáját, és besugározni vele. Percek alatt szétesik, elpusztul. A természetben persze nem lehet minden egyes beteg növényt, rovari kártevőt egyenként besugározni, de erre nincs is szükség. Ez esetben több hektoliternyi vizet kell besugározni ezzel a frekvenciával, és szét kell locsolni a fertőzött területen. Ily módon néhány hét alatt meg lehetne szabadulni pl. a vadgesztenyefákat pusztító aknázómolytól, a diófákat károsító burokfúrólégytől vagy erdőkben rejtőző fertőző kullancsoktól. A parlagfüvet is nyomtalanul kiirthatnánk. (Nem a növényt kell elpusztítani, hanem a talajban rejtőző magját kell csíraképtelenné tenni. A parlagfű magja ugyanis még tíz év után is csíraképes.) A vállalkozónak nem kellene mást tenni, mint a mágneses sugárzást kibocsátó generátor megvétele után rákapcsolni a készüléket a számítógépére. Rátelepíteni a kártevők listáját és rezonanciafrekvenciáját tartalmazó programot, rábökni a kiirtandó csírára vagy kártevőre, és elindítani a besugárzást. Az így előállított vizet aztán hektoliterszámra forgalmazhatná. A csapvíz felmágnesezése olyan kevés áramot igényel, hogy szinte semmibe sem kerül. Az elérhető hasznon pedig összességében végtelen, mert akkora igény van a világban a kártevőmente­sítésre, ami kielégíthetetlen.

Ennek az eljárásnak a segítségével ismét termelésbe lehetne venni azoknak a zöldségeket, gyümölcsöket, amelyek fokozottan érzékenyek a kártevőkre. Csak egy példát kiragadva ezzel a módszerrel ismét termeszthető lesz a Gros Michel. Ez a banánfajta a jelenleg termesztett Cavendish banánnál sokkal édesebb és ízletesebb volt, de a Fusarim oxisporum gomba megtámadta a gyökerét és keringési rendszerét. Emiatt a növény nem jutott elég vízhez, és elpusztult. Permetezéssel nem tudtak védekezni ellene, mert ez a gomba a talajban terjed, és évtizedekig lappang. A fertőzött talaj mágneses vízzel történő öntözésével azonban ez a mikroba is elpusztítható. Ezt teszik a földönkívüli civilizációk is. Beszámolójuk szerint egy 100 méter széles, vetőgépszerű géppel minden tavasszal végigmennek a termőföldeken, és csíramentesítik a talajt. A gép a rotációs kapához hasonló módon fellazítja a földet. Ezt követően a talajrögöket mágnesesen besugározza a munkagép. Az ily módon fertőtlenített földbe vetik el a magot. A mágneses csíramenetesítés annyira hatékony, hogy ezt követően nincs szükség semmilyen permetezésre, növényvédelemre.

Mivel az összetettebb élőlények, így a növények is rendelkeznek fajtaspe­cifikus energiakisugár­zás­sal, longitudinális mágneses hullámokkal könnyen megoldható lenne a gyomnövények vegyszermentes kiirtása is. Az évente több százmilliárd forint kárt okozó parlagfüvet is végleg kiirthatnánk. Csupán meg kellene öntözni a fertőzött területeket, a parlagfűmag rezonanciafrekvenciájának megfelelően kezelt mágneses vízzel. Nagy előnye ennek a módszernek, hogy ha a növényt permetezzük be vele, akkor nemcsak a gyomnövény pusztul el, hanem gyökere is. Ezáltal az évelő növények a következő évben sem tudnak kihajtani, végleg megszabadulhatunk tőlük. Eközben a többi növényt nem éri semmi károsodás. Úgy reagálnak erre a fajta vízre, mintha közönséges öntözővíz lenne.

 

Ezt a készüléket az élelmiszeripar is jól használhatná. Segítségével többé nem lenne szükség tartósítószerekre. A futószalagon készülő befőtteket, konzerveket, tejet nem pasztörizáló fürdőn vezetnék át, hanem egy mágneses sugarakat kibocsátó alagúton. A minden anyagon áthatoló mágneses sugarak az összes mikroorganizmust megölnék a légmenetesen lezárt üvegekben, fémdobozokban, műanyag tasakokban. Ez a fer­tőtlenítés annyira tökéletes, hogy az így kezelt ételek évtizedekig ehetők maradnának. Így a jövőben nem merülne fel a szavatossági idő problémája. Többé semmi nem romlana meg. A gyártónak csak azt kellene feltüntetni a csomagolásán, hogy az élelmiszer meddig tartja meg a beltartalmi értékét. (A szavatossági idő helyett a fogyaszthatósági időt írnák rá  a csomagolásra.)[88] A pasztörizálás kiiktatásával megmaradna a tej és különféle tejtermékek enzimtartalma, és a zöldségek C-vitamin-tartalma. (Enzimek hiányában az élelmiszerek ás­ványianyag-tartalma nem tud felszívódni a szervezetbe, ami kiegyensúlyozott táplálkozás esetén is különböző hiánybetegségeket vált ki.)

A hűtőházak is átalakulnának. Már nem kellene fagyasztani az élelmiszereket. Elegendő lenne mágneses sugárzásnak alávetni, majd +1 °C-on, oxigénszegény környezetben tartani, hogy ne száradjanak ki, ne oxidálódjanak a zöldségek, gyümölcsök. Emellett nem kellene többé éretlenül leszaggatni a gyümölcsöt a fáról, attól tartva, hogy a hosszú raktározás során túlérik, megromlik. A kontinentális éghajlat alatt élők is élvezhetnék az érett banán, ananász, mangó és egyéb trópusi gyü­mölcsök ízét, mert az éter tartósítaná őket.  Ugyanez megvalósítható a háztartásokban is. A jövőben hűtőszekrény helyett szubatomi tartósítószekrényeket fognak gyártani, fagyasztó fiókok nélkül. Ezekben egy kis fogyasztású elektromágnes sejtromboló fagyasztás nélkül fogja az élelmiszerek frissességét megőrizni. A mágneses sugárkezelés hatására ugyanis a mikrobák elpusztulnak, ezért nem kell mélyhűtéssel megakadályozni a szaporodásukat. Az új típusú hűtőszekrényekben a kompresszor továbbra is megmarad, mert az élelmiszereket fogyasztható hőmérsékletre kell hűteni. (Ez főleg nyáron, a kánikulában elengedhetetlen.) Az aszalódás megakadályozása érdekében a zöldségeket, gyümölcsöket már nyugodtan be lehet csomagolni légmentesen záró polietilénfóliába. A befülledés miatt már nem rothadnának meg. A sajt sem penészedik meg többé. Polietilénfóliába csomagolva a kiszáradás ellen is védve lesz.

Ez az újfajta hűtőszekrény az élelmiszerpazarlást is megszünteti. Jelenleg évente több százmillió tonna élelmiszer romlik meg a rak­tárakban és a szupermarketek polcain világszerte. Ezt a hűtőgondolák csíraölő elektromágnessel történő ellátása fogja megakadályozni. Ugyancsak több százmillió tonnára rúg a háztartásokból kikerült élelmiszerek mennyisége. Az otthoni élelmiszerpazarlás legfőbb oka, hogy a háziasszonyok a lejárt szavatosságú élelmiszereket kidobják. A szubatomi tartósí­tószekrényekben azonban semmi sem fog megromolni. Ha túlvásároltuk magunkat, egy idő után biztosan elfogy a maradék. Ehető élelmiszert senki sem fog kidobni, mert ez olyan, mintha a pénzét dobná a kukába. A FAO felmérése szerint világszerte 1,3 milliárd tonna élelmiszer kerül évente a szemétbe. Kidobásuk fő oka szavatossági idejük lejárta. Ez egy olyan világban történik, ahol 1200 millió ember éhezik, és közülük évente 30 millió éhen hal.  

Sugárzással történő sterilizálást egyébként már ma is használnak mind az élelmiszeriparban, mind pedig az orvosi segédeszközök gyártása során, pl. injekciós tűk csíramen­tesítésére. Ez idő szerint azonban a sterilizálás radioaktív sugárforrással történik, ami nagyon megdrágítja az eljárást. A tetemes költség egyrészt a gamma sugarakat előállító kobaltágyú magas árából, másrészt a kezelő személyzetet a káros radioaktív sugaraktól védő biztonsági felszerelés kényszerű alkalmazásából ered. Miután a szubatomi energiabesugárzás nem jár ilyen hátrányokkal, ezért semmi sem fogja meggátolni ennek a tartósító eljá­rásnak a széles körű elterjedését. Ráadásul a radioaktív sugárzással ellentétben a tartósított élelmiszerben nem keletkeznek szénhidrogének, valamint szabadgyökök, amelyek rákot, érelmeszesedést és korai öregedést okoznak. Mindemellett a besugárzott élelmiszer biológiailag holt anyaggá válik. Ennek egyértelmű bizonyítéka, hogy a gamma sugárral kezelt burgonya, fokhagyma, vöröshagyma nem csírázik ki. Ezt eddig járulékos előnyként könyvelték el az élelmiszer-forgalmazók, de ennek árát egészségkárosodással fizetjük meg. A koncentrált mágneses sugárzás azonban nem roncsolja a sejteket, nem teszi élettelenné a csíramentesített élelmiszert.

A szubatomi energiasugárzó hordozható változatának a kirándulók, a turisták is nagy hasznát látnák. Övükre erősítve távol tarthatnák maguktól a szúnyogokat, a kullancsokat, a méheket, darazsakat és egyéb rovarokat. Még a kutyák és a különféle vadállatok ha­rapásától is megvédi őket. Nem kell többé tartaniuk a maláriától, a Lyme kórtól, a veszett állatoktól és a ragadozók támadásától. Ez a módszer a cápák elriasztására is alkalmas. Az ausztráliai Sea Change vállalat olyan szörfdeszkát fejlesztett ki, amely mágneses mezővel távol tartja a tengeri ragadozókat. (Az állatok agyfrekvenciája alfa szinten van, ezért rendkívül érzékenyen reagálnak a mágneses kisugárzására. Szinte pánikszerűen menekülnek, hogy minél távolabb kerüljenek a sugárforrástól.) Az előzőekben ismertetett szubatomi germicidlámpa a bakteriális és vírusos fertőzésektől fogja az utazókat megóvni. A trópusi országokban is nyugodtan ehetnek-ihatnak bármit, ha előt­te ezzel a csíramentesítő eszközzel besugározzák. Ezeket a sors által felkínált lehetőségeket azonban mi nem fogadtuk el. Többre tartottuk a betegek hagyományos kezelésével járó profitot, mint az életünket és az egészségünket.  

 

Budapest, 2018.01.30.

 

 

 

Sajnos az eltelt egy évben semmi sem történt a rákgyógyítás, és a Rife-féle csíraölő módszer rekonstruálása terén. A mikrobák tovább tizedelik világunkat, és az elmúlt egy évben közel 10 millió ember halt meg rákban világszerte, értelmetlenül. Köztük szellemi és kulturális életünk kiválóságai. Olyan emberek, akik még évekig, évtizedekig alkothattak volna, szellemi örökségünk gyarapítása érdekében. Nagyjainkat illő módon eltemettük, megsirattuk, (mert ehhez nagyon értünk) és eszünk ágában sincs megelőzni a tragédiákat. Pedig technikai fejlettségünk jelenlegi szintjén könnyen rekonstruálhatnánk Raymond Rife módszerét. Ezt azonban senki sem hajlandó megtenni. A családtagokon kívül senkinek sem fontos a rákbetegek megmentése.

A technikailag képzetlen hozzátartozók helyzete azonban nem teljesen reménytelen. Rife után is akadtak olyan kutatók, akik próbálkoztak a rák legyőzésével, a mikrobák szervezetből történő kiűzésével. A tudomány határterületére száműzött orvosbiológusok közül kiemelkedő az amerikai Dr. Hulda Regehr Clark, aki alkotott egy hatékony csíraölő készüléket, amit sokan rákgyógyításra is használnak. Az általa kifejlesztett készülék a BICOM és a MULTICOM készülékekhez hasonlóan használható, és igen hatásos a borrelia, a helicobacter pylori, a szemölcsvírusok és egyéb paraziták célzott elpusztításában.

A Zapper néven forgalmazott biofrekvenciás generátor hatásfoka azonban nem százszázalékos, mivel Dr. Clark nem longitudinális mágneses hullámokat használ a mikrobák elpusztítására, hanem elektromos áramot. Nagyfrekvenciás egyenáramot. A nagyfrekvenciás áram azonban a skinhatás következtében nem hatol be a testbe, hanem a felszínén, jelen esetben a bőrön át halad. Emiatt ez a módszer kiválóan alkalmas különböző bőrbetegségek gyógyítására vagy apró élősködők (pl. atkák, körömgombák, herpesz vírus) kiirtására. A bélben tanyázó mikrobákat (pl. candida gomba) azonban már nehéz elpusztítani vele, mert a nagyfrekvenciás áram olyan mélyre nem tud lehatolni.

Sokat javítana a készülék hatásfokán, ha nem négyszögjeleket, hanem szolitonhullámokat használnának gyógyításra. A négyszöghullám is meredeken fut le, ezért valamilyen mértékben létrejön a szolitonhatás, de a jel felfutása nem természetes. A Rife által alkalmazott eljárásnál nem volt ilyen probléma, mert a mágneses hullámok akadálytalanul áthaladnak az anyagon, így bejutnak a test belsejébe is. Egyébként Nikola Tesla is használt longitudinális lökéshullámokat rákgyógyításra, kitűnő eredménnyel. Kár, hogy időközben abbahagyta ezeket a kísérleteket, mert a villamos energia távvezeték nélküli továbbítását fontosabb feladatnak tartotta. (Ha a 28 kHz-re hangolt alternátorát, ami feltehetően egy villamos generátor volt elkezdte volna sorozatban gyártani, meggazda­godhatott volna rajta. Ez az elektro­mechanikus oszcillátor ugyanis min­den betegséget megszüntetett, ezért évente több százmillió darabot is eladhatott volna belőle. Így nem kellett volna pén­zért, támogatásért kuncsorogni a ban­károknál és iparmágnásoknál. Va­gyo­nából élete végéig gondtalanul al­kot­hatott volna. Élete utolsó évei nem tel­tek volna mérhetetlen szegénység­ben, keserűségben, mellőzöttségben.)

 

A Zapper hatékonysága láttán sokan nekiláttak a készülék gyártásának, tökéletesítésének, melynek következtében jelenleg több mint 80 különféle típus létezik világszerte. Közülük kiemelkedő a szlovák fejlesztésű Super Ravo Zap­per, amely számítógéphez kapcsolha­tó, ami lehetővé teszi, hogy a készü­lék által szolgáltatott mé­rési ered­mények korlátlanul elment­hetők. A jelen­leg gyár­­tott 20-as verzió­­ban a szken­ne­lés eléri az egyezred pon­­tosságot. Ez nagyon fontos, mert már néhány szá­za-lékos el­térés is lehe­tet­lenné teszi, vagy nagy­mértékben le­csökkenti a mikro­bák el­pusztításának valószínűségét. A Su­per Ravo Zapper­ben egy mikropro­cesszor gondosko­dik a beállított frek­vencia 0,001 Hz/s pontossággal tör­ténő biztosításáról. (Visszacsatolással folyamatosan figye­li a kimeneti frek­venciát, és ha az va­lamilyen okból el­tér a beállított érték­től, azonnal korri­gálja.) Erre azért is szükség van, mert a készülék haszná­lata során a szer­ve­zetben különféle elektrokémiai reak­ciók jönnek létre, melyek eltolják a be­állított frekven­ciaértéket. Mindezek alapján a Super Ravo Zapper hatékonysága duplája a versenytársak ál­tal előállított készülé­kek hatékony­sá­gának. A készülékhez többnyelvű (köz­tük magyar) menübe­állítást és hasz­nálati útmutatót mellé­keltek. A kétso­ros megvilágított kijel­zőn követhető a terápia menete: az idő, az aktuális frek­vencia értéke, fe­szült­ség az elektró­dá­kon és az akku­mulá­tor állapota. Az útmutató tartal­mazza a Dr. Clark sokéves kutatásai alatt kimért összes frekvenciaértéket (a mik­robák rezonanciafrekvenciáját).

A Ravo Zapper gyári beállításában 100 programot tartalmaz, melyeket a felhasználó tetszés szerint tesztelhet. Ezeket a beállításokat a berendezés a memóriájában tárolja. További 275 po­zíció igény szerint könnyen beprog­ra­mozható a számítógépen. Beállítható frekvenciatartomány: 1 Hz - 900 kHz. Pontosság: 1 Hz. A fejlesztés tovább folyik. Biztató hír, hogy a szlovák társaság 2007-ben elkezdte a Rife-féle plazmacső rekonstruálását. Ez nagyon fontos előrelépés a mikrobák elleni harcban, mivel ez az üvegcső mágneses hullámokat bocsát ki, melyek behatolnak a test mélyébe, és mara­dék­tala­nul elpusztítanak minden apró kártevőt a szervezetben. Innen már csak egy lépés lesz a Rife által használt eljárás megvalósítása. (A biopsziával történő mintavétel nem jelent gondot. A fertőzött szövetet elektronmikroszkóppal meg lehet vizsgálni. Plazmacsővel besugározva meg tudják hatá­rozni, hogy mekkora a kórokozó-, vagy ahogy az orvosok mondják a patogén rezonanciafrekvenciája. A kapott értéket beállítják a frekvenciagenerátorban, illetve a generátort vezérlő számítógépben, és máris kezelhető a beteg.)

 

Amíg ez megtörténik, használjuk a Super Ravo Zappert. Ezzel is életeket lehet menteni. Ezt számtalan esettanulmány bizonyítja. Ezek közül néhányról részletesen beszámolnak a készülék alkalmazói. A szlovák orvosok által összegyűjtött esettanulmányok a mellékletben találhatók. A beszámolók tanulmányozása során szembeötlő, hogy ez a készülék kiemelkedő eredményeket produkál olyan esetekben, amikor a hivatásos orvosok képtelenek megállapítani a betegség okát. A betegek részt vettek minden létező vizsgálaton, és a tesztsorozat negatív eredménnyel zárult. Ekkor az orvos széttárja a kezét, és azt mondja, hogy az orvostudomány jelenlegi fejlettségi szintjén az ön betegsége nem gyógyítható. Ezt követően a beteg állapota tovább romlik. Ahogy fájdalmai súlyosbodnak kétségbeesetten kutatja az alternatív gyógymódokat. A gyógynövények és a különböző természetgyó­gyászati módszerek időlegesen csökkentik a fájdalmát, de nem eredményeznek végleges gyógyu­lást. A Ravo Zapper azonban széles frekvenciatartományban végigpásztázza a testet, és elpusztítja az is­meretlen mikrobákat is. Ennek megtalálásához azonban türelemre, és hosszabb kezelésre van szük­ség. A kórházi vizsgálatok során beazonosított kórokozók elpusztítása már gyorsabban megy, és nem kell számolni a gyógyszerek által kiváltott mellékhatásokkal. (A penészgombák nagyon megterhelik a nyirokrendszert. Ha lehetséges, velük kezdjük a detoxikációt.)  

Az esettanulmányok közül kiemelve néhány esetet Ravo Zapperrel hatékonyan űzhetők ki a szervezetből a bélférgek. Egy hetvenéves nő megszabadult a fülzúgástól és a magas vérnyomásra szedett gyógyszereitől. Egy ötvenéves páciens ízületi fájdalmai jelentősen enyhültek már 14 nap után. Volt egy páciens, akinek olyan makacs körömgombája volt, hogy semmilyen kenőcs sem segített rajta. Nála az elektródákat a lábujjai közé helyezték, és rövid idő után megszűnt a gombásodása. Ezt az eljárást kell alkalmazni sömör esetén is. Az elektródot közvetlenül a sömör mellé kell helyezni, és már a program futása alatt is látható az eredmény: A bőr megnyugszik, és 10 perc alatt megsemmisülnek a sömört kiváltó vírusok. Általános tanács, hogy ha valamelyik testrészünk fáj vagy fertőzött, az elektródokat úgy kell elhelyezni, hogy az érintett szervet közrefogják.

A készülék szájüregben levő kórokozók ellen is bevethető. Zapperezéssel néhány nap alatt megszüntethető az arc duzzanata. Ezt követően a betegség nem tér vissza, a gyógyszeres kezeléssel ellentétben ennél a gyógymódnál nincs kiújulás. Egy 40 éves nőt hirtelen rosszullétek és ájulás gyötört. Az orvosok nem tudtak rájönni, mi okozhatja ezt. A számítógépes diagnosztizálás papilloma vírust mutatott ki a páciens agytörzsén, és az itt található gyökereken. Ezt követően a nő visszament a kórházba, ahol a CT-vizsgálat megerősítette a diagnózist. Utána a kezelés már gyorsan ment. Egy hónap után abbamaradt az ájulás, és elmúltak a rosszullétek. Egy 60 éves nőnek légzési gondjai voltak, emiatt nem lépcsőzhetett, A CT-vizsgálat megállapította, hogy aranyszínű sztafilo­kokkusz telepedett meg a szívében. Célzott Zapp­fer-kezeléssel (kb. 5-ször 20 perc) a nő láthatóan megkönnyebbült, a mikroorganizmus pedig eltűnt. Hasonlóan gyors és szerencsés eredmény született egy 74 éves férfi esetében, aki agyvérzésen esett át. Nem tudott rendesen beszélni, járni, minden izma nagyon fájt. A Ravo Zapperrel néhányszori használata után viszont elkezdett beszélni és járni is.

Egy páciensnél szemrákot diagnosztizáltak, már a szem reszekciója is tervben volt. A Diacom vizsgálat bélgiliszta lárváját mutatta ki a szemben. Az ezt követő frekvenciás kezelések elpusztították a bélgilisztát, így nem volt szükség operációra. Egy nő arról panaszkodott, hogy beleiben 9 polipot találtak, és vastagbél-operáció vár rá. Néhány frekvenciás kezelés után a polipok eltűntek. Egy férfi a munkahelyén beoltatta magát influenza ellen. Előtte sosem volt gondja a légutaival – a problémák csak az oltás után jelentkeztek. Szavai szerint már 5 éve szed antibiotikumokat anélkül, hogy meggyógyulna. Állapota már néhány frekvenciás kezelés után erőteljesen javult. Egy másik betegnél  Staphilococcus Aureus baktériumot találtam a szervezetében. Mikor először jött a rendelőbe, állandóan váladékot köhögött fel, reumás fájdalmak gyötörték, a kezén, a lábán gennyező seb volt. A diagnosztizálás erős asztmát és a hörgők visszafordíthatatlan károsodását állapította meg. Az őt kezelő doktornő szerint már semmi sem tud neki segíteni. Ekkor alávetette magát a frekvenciás kezeléseknek. Nem sokkal utána már azzal dicsekedett, hogy egyre enyhülnek a panaszai. Néhány kezelés már kisfokú asztmára módosult a diagnózisa. A kezelést tovább folytatja.

Két betegség esetén a Zapper mindig százszázalékos hatékonyságok produkált. Az egyik a mandulagyulladás. Lázzal és rossz közérzettel járhat, de ha a Super Ravo Zapperben a mandulagyulladásra beállított, hatszor tíz perces programot használjuk, utána szinte rögtön megkönnyebbülünk. Éjjel a test megszabadul a Zapper által elpusztított mikroorganizmusoktól. Egyetlen kezeléssorozattal megszűnik a mandulagyulladás, és másnap akár munkába is mehetünk. A másik betegség pedig a bárányhimlő, amit egyórás kezeléssel meg lehet szüntetni. A gyerekeknek nem kell 2 héten keresztül szenvedniük, mert egész testük tele van viszkető kiütésekkel, amihez jön még a gyógyító fehér por, amely mindenhova szálldos. Kezelés után megszűnik a viszketés, elmúlik a fáradtság, és másnap elkezdenek kiszáradni a pattanások. Megelőzésképpen érdemes megismételni a frekvenciás kezelést, hogy a szervezetben semmi olyan kórokozó ne maradjon, amiből felnőtt korban övsömör alakulhatna ki.

Korunk rettegett betegsége a szklerózis multiplex. Ezzel a betegséggel szemben az orvosok tehetetlenek. A beteg állapota folyamatosan romlik. Egy 82 éves betegen kipróbálták a Zapper kezelést. A Kézremegés program elindítása után három napig nem volt gondja a kezével. A következő kezelés után már két héten át nem volt panasza. A Zapper hatékonynak mutatkozott övsömör esetén is. Egy nőnél megszüntette az aranyérproblémákat, amelyek olyan súlyosak voltak, hogy már műtétet helyeztek kilátásba. Sok beteget szabadított meg ez a módszer a hátfájástól és a heveny húgyúti gyulladástól.

Nálunk is sokan használják a Zappert. Ez egy magyar felhasználó élménybeszámolója, amit egy frekvenciagyógyászati készülékeket lejárató blogban közölt, cáfolatként: Egy motorkerékpár baleset következtében nyílt lábszártörésem lett. A törés elfertőződött, egy húsevő baktérium támadta meg. Szörnyű volt látni miként rohad el a lábam. Antibiotikumokra nem reagált a fertőzés. Párom Revo Zapperes kezelést könyörgött rám. Neki volt egy ilyen cucca, amin jókat derültem, mikor a csöveket markolászta, mondván gyógyul. Mivel már amputációt emlegettek, veszteni valóm nem volt. S bejött!!! A fertőzés vagy mi megállt, egy ideig stagnált, majd elkezdett gyógyulni. Akkor már antibiotikumokat nem kaptam, csak ez a Zapper ment. A lábam ugyan megmaradt, de az izmokban olyan szörnyű pusztítást végzett, hogy részlegesen lebénult. Nagyon csúnyán fest, zsemlényi méretű darabokban hiányzik az izom. De ez a lábam, s nem egy protkó. Ma már nem nevetek a Zapperen, nem tudom, hogy mi az elve, de működik.

Az elpusztított kórokozókat a nyirokérrendszer kimossa a szervezetből. A kezelés előtt és után mindig sok folyadékot kell inni. A nyirokérrendszer által kimosott toxikus hulladékot ugyanis a máj és a vese távolítja el a testből, és a hatékony tisztításhoz sok vízre van szükség. Ez a folyamat viszonylag lassú, több napot is igénybe vehet. Ezért a zapperezést nem szabad túlzásba vinni. Naponta max. 1 órát kezelhetjük magunkat. Ha órákon át kezeljük a testünket, vagy egymás után több prog­ramot is lefuttatunk oly sok elhalt mikroorganizmus gyűlik fel a szervezetben, amit a nyirokérrendszer nem tud eltávolítani. Ez komoly rosszullétekhez vezethet. Egy nőhöz emiatt mentőt kellett hívni. Szerencsére másnapra jobban lett a kórházban. Ha túl sok a mérgező anyag a szervezetben a máj és a vese is felmondhatja a szolgálatot, ami komoly betegséghez vezet. Ilyenkor szokták a Zappert hibáztatni, hogy ártott a kezelés. A Zapper azonban nem tud ártani. Hatásmechanizmusa olyan, mint a homeopátiás gyógyszereké. Ha valaki nem beteg, nem hat rá a gyógyszer. Hiába veszi be marékszámra a kis cukorgyöngyöket, nem lesz tőle semmi baja. Ha a Zappert olyan kórokozó frekvenciájára állítjuk, amely nem található meg a szervezetben, akkor nem történik semmi.  

Super Ravo Zapper nálunk webáruházakból rendelhető meg. Ezek egyike a Leviter Kft. honlapja. Címük: https://leviter.hu/termek/super-ravo-zapper/ E-mail: leviter@leviter.hu Tel: +36-30-591-7093. A készülék ára: 210 ezer forint. A Zap­per Technology magyarországi központjának honlapján ugyanennyibe kerül, de náluk nem forintban, hanem euróban kell fizetni. Ára 570 euró. Webcím: https://zappertechnology.hu/ (Először kattintsunk az E-shop ikonra, majd keressük meg az áru­házban a megvásárolni kívánt terméket. Utána kattintsunk a jobb felső sarokban a Kosár szimbólumra. Onnan már vezeti a program a vásárlást. Itt megvásárolható a plazma generátor is.)

Akinek ez az ár drága, olcsóbb Zapper készülékeket is talál a webáruházakban[89]. Ezeket azonban nem érdemes megvenni, mert hatásfokuk meg sem közelíti a cseh és szlovák mérnökök által kifejlesztett készülék képességeit. A kevés pénzzel rendelkező betegek jobban járnak, ha egy időre kibérlik ezt a készüléket, vagy kezeltetik magukat valamelyik természetgyógyász stúdióban. Nálunk is sokan foglalkoznak ilyen jellegű gyógyítással, és egy-egy kezelés nem kerül sokba. A győri Tudatos Egészség Centrumban pl. egy kezelésért csupán 1000 forintot kérnek. A készülék heti bérleti díja sem csillagászati összeg. (A pontos összegről telefonon kell érdeklődni.) Cím: http://tudatosegeszseg.hu A másik meg­oldás, hogy összefogunk rokonainkkal, barátainkkal, munkatársainkkal, és közösen vásárolunk egy készüléket. Aztán körbeadjuk. Ha valakinek valamilyen baja van, elkéri, és néhány nap vagy hét alatt meggyógyítja magát.

Időközben a plazma generátor is forgalomba került, és már több helyen is kezelik vele a betegeket. Az RPZ 14 plazma generátor maximális működési frekvenciája 5 Hz - 900 kHz. Fejlesztői szerint működési módja teljes mértékben megegyezik a Raymond Rife által használt üvegcsöves generátorral. Ha ez így van, akkor nem ártana megvizsgálni, hogy ez a generátor milyen jellegű mágneses hullámokat bocsát ki. Ha gravitációs jel­legűt, akkor ezt a laboratóriumot, illetve ke­zelő helyiséget sürgősen át kell költöztetni egy olyan épületbe, amely nem tartalmaz sem­­milyen éghető anyagot. A gravitonok ugyanis beszivárognak a falakba, a bútorokba is, és ha hőkeltő hatásuk eléri az öngyulladási szintjü­ket, akkor az egész épület ugyanúgy le fog ég­ni, mint Tesla és Rife laboratóriuma. A mág­neses kisugárzások jellegének megállapí­tá­sához nincs szükség bonyolult és drága mű­szerekre. Graviméter ugyan már létezik, de ezt a tesztet egy egyszerű iránytűvel is el le­het végezni. Ha az üvegcsőből kiáramló su­gárzás az iránytű fekete, északi pólusát von­za, akkor gravitációs jellegű.

A fejlesztők rövid tájékoztatásából nem derül ki az sem, hogy a kezelést végző sze­mélyzet állandóan a helyiségben tartózkodik-e. Ha igen, és ha egész nap folyik a kezelés, akkor az ő szervezetében is kumulálódik a sugárzás. Ez nem olyan mértékű, hogy ön­gyul­ladást (spon­tán égést) hozzon létre. Vi­szont felborítja me­ridiánjai egyensúlyát, ami különböző beteg­ségeket válthat ki. Ha ilyen jellegű panaszok lépnek fel, a kezelősze­mély­zet­nek is azt kell tenni, amit az antigravi­tá­ciós hajtómű fej­lesztőinek: tetőtől talpig su­bába kell bújniuk. A mágneses sugárzás sem­mi­lyen anyag sem árnyékolja le, de a bir­kaszőr finom, csavart szálai szétszórják. Így nem szivárog be a testbe. A pácienseknek nem kell aggódniuk emiatt, mert a néhány per­ces kezelés alatt testükbe szivárgó gravitá­ciós részecskék nem tudják felborítani meri­di­ánjaik egyen­súlyát. A Zapper Technology honlapján a Plasma generátor is megvá­sá­rol­ható. Ez már jóval drágább. Az Athon 7 ge­ne­rátor 21 000 euróba, míg az RPZ 14 gene­rá­tor 5570 euróba kerül. Ezen a honlapon Quinton plazma is rendelhető. A leromlott im­munrendszerrel rendelkezőknek és a króni­kus betegeknek érdemes kipróbálni ezt a szert is.  (30 ampulla 37 euróba kerül.) Erről a termékről is részletes tájékoztatót találunk a honlap bal oldalán. 

Budapest, 2019.03.28.

 

 

 

Sajnos az elmúlt két évben semmilyen előrelépés sem történt ezen a téren. Pedig 2020-ban kitört a koronavírus járvány, ami nagyon hamar pandémiában, vagyis világjárványban csúcsosodott ki. Már világszerte több mint 660 millió regisztrált fertőzöttet, és 6 millió halottat tartanak nyilván. A rezonanciafrekvenciás mágneses besugárzás alkalmazásával ezt a járványt már csírájában el lehetett volna fojtani. A politikusok azonban nem hisznek ebben az eljárásban, és mint minden ezoterikus gyógymódot, ezt is kuruzslásnak tartják. Elhitték a tudósoknak, hogy az ezotéria áltudomány, és aki ezen a szakterületen tevékenykedik, az sarlatán, szélhámos. Ezért aztán nem is támogatják az ilyen irányú fejlesztéseket. Helyette a védőoltást szorgalmazzák, ami csillagászati összegekbe kerül. (A kínai vakcina két adagja pl. 64 dollárba kerül.) Ahhoz, hogy nyájimmunitás kialakuljon az emberiség 60 százalékát be kellene oltani. Erre 300 milliárd dollárt kellene költeni. Aztán fél év múlva kezd­hetik ez egészet elölről, mert az influenzavírus ellenanyagához hasonlóan ez a vakcina is csak fél évig nyújt védelmet. Ezzel szemben a mágneses besugárzás semmibe sem kerül. Azt a kevés áramot, amit a készülék fogyaszt, egy beépített Tesla-konverter szolgáltatná.

 Ez a kár azonban eltörpül a világgazdaságban okozott kár mellett. Már most kb. 10 százalékos GDP csökkenést okozott a pandémia a világ szinte minden országában. A szállodák, vendéglők, kulturális intézmények bezárása, a szolgáltatások leállítása jelentős turisztikai bevételtől fosztja meg az országokat. Emellett emberek milliói váltak munkanélkülivé, és vállalkozások tömege ment tönkre. A külgazdasági miniszter szerint csak nálunk naponta 15 milliárd forint veszteség éri az országot a Covid-jár­vánnyal kapcsolatos korlátozások miatt. Emellett több mint 11 ezren fertőződnek meg naponta, és a halottak száma meghaladja a 310-et. Mégsem történik semmi. A kormány nyakra-főre vásárolja a vakcinákat, és hétről hétre több százezer embert oltanak be vele, de nem laposodik a járványgörbe. Néhány hónap múlva talán bekövetkezik a fertőzöttek számának csökkenése, de akkor keletkezik egy új fertőző vírus, és kezdhetik a vakcinakutatást, valamint a gyártást és oltást elöl­ről. Az egészségügy vezetői képtelenek belátni, hogy az általuk szorgalmazott gyógyítási mód zsákutca. A fertőző betegségek gyógyítását ki kell venni az orvosok kezéből, és át kell adni a villamosmérnököknek. Ők a saját eszközeikkel, módszerükkel néhány hónap alatt kiirtanak minden káros mikrobát a világból.

 Az általuk kínált megoldás ismét működőképessé tenné a gazdaságot, és megszüntetné az emberek bezártságát, egzisztenciális ellehetetlenülését. Az egy éve tartó karantén miatt egyre többen válnak depresszióssá, és agresszívvé. Mind több országban mennek ki az utcára tüntetni a kormány megszorító intézkedései ellen. Félő, hogy a bezártság egy idő után társadalmi robbanáshoz vezet, ami megbuktathatja a kormányt. Nálunk az ellenzék már börtönnel fenyegeti a kormánytagokat, amennyiben a közelgő választásokon hatalomra kerülnek. A vád foglalkozáskörében elkövetett emberölés, tömeggyilkosság. Az ellenzék vezérének parlament felszólalása döbbenetes erővel hatott a kormánypárti képviselőkre. Annyira azonban nem ijedtek meg, hogy kihasználjanak minden rendelkezésükre álló lehetőséget a pandémia visszaszorítására. Az utcára özönlő tüntetők nem törődnek a biztonsági távolság betartásával, és szájmaszkot sem hordanak, ami ismét berobbantja a járványt. A rezonanciafrekvenciás mágneses besugárzás megszüntetné az összes problémát, mert nem csak az embereket gyógyítaná meg, hanem lehetővé tenné a gazdaság újraindítását is. Ezt a mérnökök rendkívül egyszerű módon érnék el. Az embereket nem egyenként, hanem tömegesen kezelnék.

A készüléket nem a beteg elé helyeznék, hanem felszerelnék a mennyezetre. Nem az orvosi rendelők mennyezetére, hanem a középületek bejárata fölé. Olyan helyekre, ahová sokan járnak. Pl. szupermarketekbe, hipermarketekbe, plázákba. Miközben a vásárlók bevásárlókocsit szereznek maguknak, majd kifelé menet az árucikkeket berakják a szatyraikba, az áruház előterében elhelyezett sugárforrás alatt meggyógyulnak. A rezonanciás besugárzás ugyanis 3 perc alatt képes elpusztítani minden mikrobát. Ugyanezt kell tenni a kulturális- és oktatási intézmények előterével is. Ennélfogva az embereket nem kell tovább karanténra kötelezni. Nem kell kijárási tilalmat elrendelni. Sőt, ennek ellenkezőjét kell tenni. Biztatni kell az őket, hogy járjanak közösségbe. Menjenek színházba, moziba, koncertekre, könyvtárakba. A diákok járjanak iskolába.

Minél többen mozdulnak ki otthonról, annál többen gyógyulnak meg. A vendéglátás és a szállodaipar is új erőre kap. Nem kell többé kitiltani a külföldieket az országból. Éppen ellenkezőleg hívni kell őket, hogy minél többen utazzanak kedvelt üdülőhelyeikre. A reptéri tranzit váróteremben aztán megtörténik a fertőtlenítésük. A közúti határátkelőkön pedig fel kell kérni az utasokat, hogy pár percre szálljanak ki a kocsijukból, és fáradjanak be a határállomás épületébe. Ott üljenek le a mennyezetre füg­gesztett mágneses besugárzó készülék alá, és 3 perc múlva egészségesen mehetnek az útjukra. Nincs szükség oltási igazolványra, különféle tesztekre. Aki beteg, meggyógyul, akinek meg nem, arra semmilyen hatást sem gyakorol a készülék. A közösségi épületek nagyszámú látogatása esetén a vírusnak esélye sem lenne a továbbterjedésre. Néhány hét után megszűnne a járvány. Ha elmúlik a koronavírus-járvány, a készüléket át lehet állítani az influenzavírus vagy az éppen aktuális baktérium, vírus rezonanciafrekvenciájára.

A politikusokat ez a lehetőség is hidegen hagyja. Pedig a fuldokló a szalmaszálba is kapaszkodik, hogy megmentse az életét. A világ országainak vezetői viszont kísérletet sem tesznek az ésszerűnek látszó ötletek kipróbálására. Csípőből elutasítanak minden javaslatot, ami az akadémikusok által áltudománynak minősített szakterületekről érkezik. Pedig semmit sem kockáztatnának vele. A Tesla-konverter rekonstruálásához pl. csak néhány transzformátorra és kondenzátorra lenne szükség, ami pár száz dollárból beszerezhető. Ha nem járna sikerrel a fejlesztés, ezeket az alkatrészeket beraknák a raktárba, és a következő fejlesztéshez elhasználnák. Egy jól felszerelt laboratóriumban néhány hét után kiderülne, hogy az ezotéria, illetve a szubotronika valóban áltudomány, vagy egy óriási lehetőség. Az akadémikusok már sejtik, hogy küszöbön áll a paradigmaváltás, ezért nem engednek be egyetlen ezoterikust sem a kutatóhelyeikre.

Az áthidaló megoldás az lenne, ha a tudomány peremére száműzött kutatók létrehozhatnának egy magánlaboratóriumot, de erre nincs pénzük. Ehhez pénzügyi támogatókra, tehetős magánszemélyek segítségére lenne szükség. A milliárdosok azonban nem törődnek a világ bajaival. Ők csak kizsarolni szeretik a Földet. Határtalan profitéhségükkel kimerítik bolygónk ásványkincseit, tönkreteszik a természetet. Semmit sem hajlandók áldozni a globális felmelegedés megállítására, a klímaösszeomlás elkerülésére. Gondolják, addig kitart a természet, ameddig ők élnek, aztán utánuk a vízözön, illetve most a tűzözön. Mostanában még inkább kapaszkodnak a vagyonukba, mert félnek a bizonytalan jövőtől. Ezért ráültek a pénzükre, nem adnak senkinek semmit. Vagyongyarapításuk lassan öncélúvá válik, mert már elkölteni sem tudják a pénzüket. A pandémia miatt nem tudnak utaz­gatni, nem tudnak luxus szolgáltatásokat igénybe venni, a karantén őket is megfosztja a szórakozási lehetőségektől. Ennek ellenére tíz körömmel kapaszkodnak a pénzükbe, mert már megszokták a vagyongyarapítást.

Mindezen nehézségek ellenére folynak a kutatások ezen a téren is. A baj csak az, hogy nem elég hatékonyan. A jelenlegi mágneses besugárzó készülékek nem elég intenzitásúak, és nagyon drágák. Erősítő egységük túl bonyolult, sugárforrásuk pedig nem elég erős. Ezen könnyen lehetne segíteni a Tesla-konverter rekonstruálásával. A Tesla konverter ugyanis a világ legegyszerűbb, leghatékonyabb és legolcsóbb erősítője. Használatával tízszeresére lehetne növelni a jelenlegi erősítők hatékonyságát, és tizedére lehetne csökkenteni az előállítási költségét. A rendelkezésre álló készülékek azonban már most is alkalmazhatók lennének a koronavírusos betegek kezelésére. De nem engedik be őket a Covid-kórházakba. A több tucatnyi készülék közül leghatékonyabb a szlovák és cseh mérnökök által közösen kifejlesztett Plasma generátor. Pedig ezeknek az országoknak lenne a legnagyobb szükségük erre a készülékre. Európában Csehországban és Szlovákiában legnagyobb a lakosságarányos Covid-fertőzöttek és halottak száma. Ezen a helyzeten sokat segíthetne ez a készülék, de úgy látszik a cseh és szlovák politikusok is arra az álláspontra helyezkedtek, hogy ez a gyógymód szélhámosság, nem érdemes vele foglalkozni.

 

Bár az állam nem támogatja az ezoterikus fejlesztéseket, és az állami egészségügy sem tart igényt az általuk elért eredményekre, ez nem állítja le ezeket a kutatásokat. Magántőkéből jelenleg is folynak ezoterikus fejlesztések. Ezeknek a vállalkozásoknak a termékeit a magánszemélyek és természetgyógyász rendelők, klinikák vásárolják. Miután nem orvosi műszerként forgalmazzák, árusításukat nem tudják betiltani. Páciensekben nincs hiány, mert a betegek gyógyulni akarnak. Ha az állami egészségügyi ellátás nem képes segíteni rajtuk, akkor felkeresik a magánklinikákat. A frekvenciagyógyítás terén is sorra születnek különböző megoldások. Közülük legismertebb a rezonanciafrekvenciás árammal történő gyógyítás (Bicom, Multicom, Zapper). Hatásfokuk nem éri el a Rife által alkalmazott mágneses besugárzás hatékonyságát, de olcsóbbak nála, és könnyebben kezelhetők.

A frekvenciagyógyítás új megközelítési módja a hanghullámokkal történő kezelés. A nagyfrekvenciás hanghullámok alkalmazása nem új dolog a gyógyászatban. Az ultrahangos testátvilágítás már régóta ismert eljárás. A Röntgen-sugaras, a komputertomográfos és a magnetorezonanciás átvilágítással szemben nem roncsolja a szöveteket, ezért terhes nőknél is alkalmazható a magzati károsodások kiszűrésére. Az általa szolgáltatott kép a rétegröntgenek felvételeivel ellentétben nem színes és nem elég éles, de használható, kiértékelhető. Olcsó és veszélytelen diagnosztikai eljárás.

Ezen az úton indult el egy magyar vállalkozás, amikor kifejlesztették az ultrahangos rezonanciafrekvenciás készüléket. Az általuk kifejlesztett diagnosztikai program 10 ezer rezgésmintát tartalmaz, ami a számítógép hangkártyáján keresztül generálja a frekvenciákat. A rezgéseket pedig egy fejhallgatóval vagy más testre csatlakoztatott eszközzel lehet átvinni a testre. Használata teljesen biztonságos, mivel egy adott frekvencia csak az adott mikrobára hat. Ez az eljárás fordítva is működik. Az elemző készülék segítségével meg lehet vizsgálni, hogy egy adott szerv rezgései mennyire térnek el az egészségestől, és azt is, hogy milyen baktériumok, paraziták és vírusok vannak jelen a szervezetben. Gyártó: NR-GYM 2004 Kft. Honlap: https://www.magnetspace.hu/termekek/ Cím: 3711. Szirmabesenyő, Ady Endre u. 2. Tel: +36 20 986 6500 E-mail: magnetspacehungary@gmail.hu (Levelünket honlapjuk Kapcsolat oldalán is elküldhetjük.) Az ötfajta készülék részletes ismertetője a képekre kattintva jelenik meg. Áruk 50 ezer, 200 ezer és 500 ezer Ft.[90]

 

Budapest, 2021.04.21.

 

 

 

 

Longitudinális telekommunikáció

(Működési leírás)

 

Frissítés: 2020. november 12.

 

Korunk nagy feltalálója Nikola Tesla. Bár találmányainak zömét a XIX. század végén alkotta, nimbusza mindmáig töretlen. Hírnevét, tekintélyét nagyrészt annak köszönheti, hogy mindmáig nem értjük találmányainak működési módját. Nem azért, mert eltitkolta, sőt ennek éppen ellen­kezőjét tette. Több tucat előadást tartott Ameri­ka és Európa nagyvárosaiban, ahol látványos be­mutatókon népszerűsítette találmányait. Műkö­dési módjukkal kapcsolatba azonban nem tu­dott pontos, precíz magyarázattal szolgálni, mert az elektromosság 120 évvel ezelőtti szintjén még nem álltak rendelkezésre azok a szakkifejezé­sek, amelyekkel ezt megtehette volna. Az el­méleti alapok a XIX. század végén még meg­lehetősen hiányosak voltak, akkoriban a fiziku­sok még azt sem tudták, hogy a villamos ára­mot az elektronok hozzák létre.[91] Tesla sem tud­­ta, hogy milyen sugarakkal dolgozik. Azt hitte, hogy az általa előidézett fényjelenségek kiváltó oka a sztatikus elektromosság.[92]  

Ma már tudjuk, hogy ennek a jelenségnek semmi köze a sztatikus elektromossághoz. Tesla mágneses sugarakat állított elő. Annak is a legtökéletesebb módját, az elektromos kisugárzástól mentes mágneses sugárzást. Nem elektromágneses hullámokkal dolgozott, mint mi, hanem éteri kisugárzással. Ezt szolitonhullámokkal gerjesztette. Erről szintén nem volt tudomása, mivel akkor még nem volt oszcilloszkóp, amellyel a jelalakot vizsgálhatta volna. A szolitonhullámot is meglehetősen körülményesen, egy átalakított kommutátoros motorral állította elő. Ilyen körülmények között valóságos csodát művelt. A szolitonhullámmal történő kísérletezés során már a XX. század elején feltalálta a rádiót, sőt a mobiltelefont. Ő maga sem hitte el, hogy ilyen nagy dolgot alkotott, ezért ez utóbbi találmányát be sem nyújtotta szabadalmaztatásra. A dokumentáció azonban fennmaradt róla, ami ezen a téren is bizonyította abszolút elsőbbségét.

A szolitonhullámok hírközlésben való alkalmazásával Tesla valójában felfedezte a longitudinális jeltovábbítást. Ezen alapul az univerzum legtökéletesebb telekommunikációs rendszere. Ezt használják a földönkívüliek is. Erre épül a telepátia, sőt a jósok is ezeknek a hullámoknak a segítségével veszik fel a kapcsolatot a túlvilággal. A longitudinális hullám lényege, hogy nem az elektromos kisugárzás kelti, amely haladására merőleges transzverzális hullámot hoz létre. Mivel az elektron a fémes vezetőben marad, a jelet az oszcilláló transzverzális hullám továbbítja. Ezt az oszcilláló hullámot elektromágneses hullámnak nevezik és fotonokból áll. Mivel a fotonok és az elektronok nagyjából egy mérettartományba tartoznak, az elektromágneses hullám sebessége azonos az elektronáramlás sebességével, ami megegyezik a fénysebességgel.

Ezzel szemben a longitudinális hullám haladási irányban kelt rezgéseket, és hordozója az éter. Az elektronok miközben előre haladnak, nekiütköznek az éteri részecskéknek. Lökdösésükkel modulálják az étert. Mivel az éteri részecskék mérete 12 nagyságrenddel kisebb, mint a fotonoké, áramlási sebessége 12 nagyságrenddel nagyobb. Ez a titka az óriási áramlási sebességüknek. Ez az oka annak, hogy az univerzumban sehol sem használnak elektromágneses hullámokat. Az elektromágneses hullámok nem csak lassúak, a hatótávolságuk is meglehetősen csekély. Erősen függ a hullámhossztól. Minél kisebb a hullámhosszuk, vagyis minél nagyobb a rezgési frekvenciájuk, annál kisebb távolságra jutnak el. Már az URH sávban tevékenykedő rádió- és televízióadók hatótávolsága sem haladja meg a 60 kilométert. A mikrohullámú jelek pedig néhány kilométer után elhalnak. (A mobiltelefon-társaságok azért telepítenek olyan sűrűn reléállomásokat. A mostanában bevezetésre kerül 5G-s hálózatok pedig olyan magas frekvenciát alkalmaznak, amelyet már az egyes helyiségek közötti közfalak is leárnyékolnak.)

Az éteri hullámokat viszont semmi sem árnyékolja le. Az éterionok akadálytalanul átszáguldanak az anyagi világon. Mivel nem nyelődnek el, hatótávolságuk igen nagy. Több millió fényévnyire is azonnal eljutnak. Ezek után érthetetlen, hogy mi miért nem használjuk ezt a jeltovábbítási módot. Az elmúlt száz év során beleragadtunk a Marconi-féle elektromágneses hírközlésbe, és szakembereink nem hajlandóak tudomást venni a Tesla által javasolt módszerről. Pedig a longitudinális adó- és vevőberendezések nem csak korlátlan hatótávolságúak, hanem tökéletes hang- és képminőséget szolgáltatnak. Ráadásául előállítási költségük is jóval kevesebb. Telepítésük során nincs szükség reléállomásokra, műholdakra, mert a központi adóállomás által kisugárzott jelek a földgolyón is átjutva behálózzák az egész világot.

A longitudinális hullámkeltés és vétel megvalósítása egyszerűbb, mint gondolnánk. Adóként a Tesla által megalkotott longitudinális szolitongenerátort kell használni, modernizált formában. (Már nincs szükség szikraköz generátorra, mert ezt a feladatot az elektronikus jelgenerátorok nagy stabilitással ellátják.) Ennek az áramkörnek a lényege, hogy meg kell gátolni a hangolt körök oszcillációját. A párhuzamosan kapcsolt kondenzátorok és induktivitások között nem alakulhat ki harmonikus rezgés. Ebben az áramkörben áram csak egy irányba folyhat, visszafelé nem. Itt nincs szükség vivő­hullámra, mert ezt a szerepet a mindenütt jelen levő éter látja el. A jelátvitel a szolitonhullám frekvenciájának vál­toztatásával érhető el. (Itt tehát a kezdeti rádiózással ellen­tétben nem amplitúdó-, hanem frekvenciamoduláció megy végbe.)

A vevőáramkör létrehozása ennél is egyszerűbb. A longitudinális vevőkészülék lényegében megegyezik a Tes­la-konverterrel. Mivel itt nincs szükség kilowattnyi ener­giára, már az első fokozat is elég ahhoz, hogy erősítésre, további feldolgozásra alkalmas jelet szolgáltasson. Tesla kudarca után úgy tűnt, hogy elfelejthetjük ezt a kommunikációs rendszert. A „Csipkerózsika-álom” azonban nem tartott soká, ugyanis Henry Moray[93], amerikai feltaláló átvette és továbbvitte Tesla elgondolásait. Moray nem gépkocsihajtásra használta a konvertert, hanem a laboratóriumában szokványos villamos fogyasztókat táp­lált vele. Ő antennaként kb. 6 mm átmérőjű és 150 m hosszú szigetelt rézhuzalt használt, a földvezetéket pedig hozzákötötte a vízvezeték-hálózathoz. Moray rendkívül sok – jegyzőkönyvben is rögzített – nyilvános bemutatót végzett ezzel a készülékkel, ennek ellenére ő sem volt képes találmányát a gyakorlatba átültetni. A konverter lelkére, a detektorra vonatkozó szabadalmi kérvényét 1937-ben vissza­utasították, mivel túlságosan bizarrnak találták az ötletét. Keserves küzdelmek vártak rá is, találmányát többször is megpróbálták ellopni, végül úgy tűnt, hogy a helyi elektromos társaság hajlandó finanszírozni a gyártását. A megállapodás azonban csapdának bizonyult, amint a készülékhez hozzájutottak, kalapáccsal szétzúzták, így semmisítve meg az ingyenenergiát adó versenytársat.

 

Moray ezt a készüléket nem csak energiatermelésre használta, hanem egy forgókondenzátorral vagy egy változtatható induktivitású tekerccsel kiegészítve távoli beszélgetéseket is lehallgatott vele. Ebben az esetben a kimenő áramkör váltakozó áramú jelét demoduláló diódán keresztül rákötötte egy fejhallgatóra, és némi hangolás után jól kivehető volt az utcai zaj, az emberek beszélgetése, az esőcseppek kopogása vagy a szél süvítése. Egy bemutató alkalmával az egyik kíváncsi újságíró a tilalom ellenére hozzányúlt a hangoló gombhoz, és kissé elmozdította. Ekkor a kb. 5 mérföldre levő vasútállomás hangjait hallotta, a vonatfüttyöt és a kalauz beszélgetését az állomásfőnökkel anélkül, hogy a közelben mikrofon és rádióadó lett volna elrejtve. A szakemberek számára is hihetetlennek tűnik, hogy ez a jelenség létezik, de a legnagyobb dilemmát az okozza, hogy egy LC-kör rezonan-ciafrekvenciájának elhangolása hogyan függ össze a hatótávolsággal. Ezt a rendkívül szokatlan rá-dióadást minden bizonnyal az tette lehetővé, hogy a hanghullámok modulálták a környező szub­atomi részecskéket, és az „éter” rezgésének ez a sajátos változása jelent meg demodulálás után, a megfigyelő által is észlelhető hang formájában a fejhallgatóban.

A feltaláló egyébként ennek az elvnek az alapján javaslatot tett a hagyományos rádiókészülékek egyszerűsítésére is. Az általa kifejlesztett újfajta áramkörök több olyan alkatrészt is feleslegessé tettek, amelyek a szokványos rádiókapcsolások elengedhetetlen részei, ennek ellenére a vétel minősége nem romlott, hanem kifejezetten javult. Az egy­szerűsítést az tette lehetővé, hogy a szubatomi hírközléshez nincs szükség vivőhullámra, mert ezt a szerepet az éter tölti be. Ennélfogva a szub­atomi alapon konstruált vevőáramkör azáltal válik egyszerűbbé, hogy nem igényel sem középfrekvenciás generátort, sem keverő fokozatot, sem áteresztő szűrőáramköröket. Mivel a rádió- és tévéadók, valamint a mobiltelefon-társaságok szaporodása miatt már alig van szabad frekvencia, haladéktalanul lépnünk kell ezen a téren. A kozmoszba való kijutásunknak pedig elengedhetetlen feltétele az interaktív kapcsolattartás. Enélkül esélyünk sincs rá, hogy asztronautáink csillagászati távolságokra utazzanak, és visszataláljanak a Földre.  Az űrutazások során megengedhetetlen a több órás, hónapos vagy sokszor éves késleltetés. Csak akkor válhat eredményessé egy űrmisszió, ha az asztronauták, késedelem nélkül kapcsolatba tudnak lépni az anyabolygóval, ha folyamatosan tartani tudják velünk a kapcsolatot.     

Moray javaslatainak bevezetése esetén ezek az egyszerű áramkörök várhatóan nem csak a rá­dió­zást, a rádió- és tévékészülékek előállítását teszik majd olcsóbbá, hanem előreláthatóan megreformálják a telefonhálózatot is. A jövőben nagy valószínűséggel megszűnnek a telefonkábelek, és még a celluláris rendszernél is olcsóbb mobiltelefonokon fogunk egymással beszélni, műholdakon elhelyezett központok közvetítésével. Könnyen meglehet azonban, hogy ehhez műholdra sem lesz szükség, mert a szubatomi energiahullámokat semmilyen anyag sem árnyé­kolja le, így még a távoli kontinenseken élők is közvetlenül kommunikálhatnak egymással a földgolyón áthatoló szub­atomi energiahullámok révén. Miután a szubatomi energiarészecskék akadálytalanul áramlanak át az anyagon, ezért az elektromágneses sugarakkal ellentétben nem tesznek kárt az élő szövetekben. Így az újfajta tömegkommunikációs készülékek használóinak, valamint az adótornyok közelében élőknek nem kell számolniuk egészségkárosodással sem.

Ezeknek a készülékeknek az előállítási költsége annyira alacsony lesz, hogy a későbbiek során a telefontársaságok ingyen fogják osztogatni azoknak, akik a szolgáltatásaikat igénybe kívánják venni. Ezzel egyidejűleg jóval egysze­rűbbé válik a használatuk is. Megszűnik a szerződéskötés, a nyilvántartás, a telefonszámla. Ezeket a készülékeket ugyanúgy fogjuk használni, mint az utcai telefonállomásokat. Ha valakit fel akarunk hívni, bedugjuk a debit kártyánkat a készülékbe, amely automatikusan felveszi a kapcsolatot a bankunkkal, és ellenőrzi, hogy a számlánkon van-e fedezet. Ha igen, engedélyezi a hívást, és ennek költségével megterheli a számlánkat. Ennélfogva megszűnik a telefonokkal való visszaélés (vonallopás, illetéktelen készülékhasználat, SIM-kártya átruházás stb.). A telefontársaságoknak is biztonságosabb ez a megoldás, mivel számítógépes kalózok nem tudják feltörni az általuk kiadott SIM-kártyák kódját, és nem telefonálhatnak a társaság számlájára. Bárkinek a készülékét kölcsönkérhetjük, vagy a miénket is kölcsön adhatjuk, mert mindenki csak a saját kontójára tud telefonálni.

Nagy előnye még ennek a rendszernek, hogy kizárólag akkor kell fizetni érte, ha igénybe vesszük ezt a szolgáltatást. Megszabadulunk a vonalhasználati-, a készen­léti-, az üzem­ben tartási díjtól. A jelenlegi helyzettel ellentétben a telefontársaságok nem szedhetnek be havonta meghatározott összegeket azoktól, akik nem vagy csak alig használják a készüléküket. Az ügyfél többé nem lesz kénytelen elviselni a társaságok zaklatásait, mert a szolgáltató és a szolgáltatást igénybe vevő között megszűnik a személyes kapcsolat. A bűnüldöző szervek sem fognak akadályt gördíteni ennek a rendszernek az elterjedése elé, mivel a banki kimutatáson nem csak a telefonszámla összege és a hívás időpontja jelenik meg, hanem az is, hogy a számlatulajdonos milyen számot hívott, vagyis kivel telefonált. Ez az eljárás számunkra is előnyös lesz, mert a havi banki kimutatással egyetemben kapunk egy részletes telefonszámlát is, így utólag ellenőrizhetjük a hívásainkat.

Gazdaságilag nem elhanyagolható előnye ennek az ­újfajta hírközlési módnak, hogy a szubatomi alapon működő egy­szerű és olcsó vevőkészülékek használatbavételéhez nem szükséges új adóhálózatot kiépíteni. A már meglevő rádió- tévé- és rádiótelefon-antennák ugyanis az általuk kibocsátott nagyfrekvenciás vivőhullámokon kívül a körülöttük levő étert is modulálják. Így egyelőre egymás mellett élhetne a két rendszer, lehetővé téve ezzel a fokozatos átállást. (Mellesleg ez teszi lehetővé azt is, hogy a tőlünk több száz fényévnyire élő civilizációk folyamatosan nézik a tv-műsorainkat.)

 

Visszatérve a Moray-féle vevőkészülékre sajnos a feltaláló nem adott semmilyen támpontot arra vonatkozóan, hogy a beszédérzékelési távolság miért függ az áramkör működési frekvenciájától. Elképzelhető azonban, hogy erre a fizika törvényeivel ellentétes következtetésre csak a látszat utal. Feltehető, hogy ebben az esetben a hangoló gomb elmoz­dításával nem frekvenciamódosítás történt, hanem haté­konyságromlás. A feltaláló, amikor közeli beszél­getést akart hallgatni, akkor elhangolta a készüléket. Ezáltal leromlott az érzékenység, így csökkent a hatótávolság, és csak a környező zajok voltak észlelhetők. Ha távolabbi beszélgetéseket akart hallani, akkor a hangológombot az LC-kör pontos rezonanciafrekvenciájára állította, így megnőtt a hatótávolság. Azt pedig, hogy honnan, milyen irányból hallja a hangokat, az antenna elfordításával oldotta meg.

A Földön kívüli civilizációk is ezen a módon kommunikálnak egy­mással. Amennyiben tudósaink a rendkívül bonyolult és költséges rádiótávcsövek helyett backward vagy Gunn diódával építenének egy Tesla-konvertert, és ezzel a készülékkel hallgatóznának a világűrben, valószínűleg igen nagy meglepetésben lenne részük. Ezek a speciális diódák az alagúteffektusnak köszönhetik veszteségmentes egyenirányító képességüket. Egy­máshoz közel álló fegyverzetek között keltett erős villamos erőtérben ugyanis az elektronok szerepét feltehetően átve­szik a mindenütt jelen levő éteri energiarészecskék, amelyeknek nem jelent akadályt a küszöbfeszültségként ismert elektromos potenciálgát. Mivel az éteri energiarészecskék terjedési sebessége több nagyságrenddel megha­ladja az elektronok sebességét, ez az effektus egy járulékos tulajdonsággal, a negatív belső ellenállással is felruházza ezeket a félvezető eszközöket. A negatív belső ellenállás az áramköri felhasználás során erősítő hatásként jelenik meg, vagyis az alagútdiódák azon túlmenően hogy egyenirá­nyítanak, pótlólagos al­katrészek nélkül erősítenek is.

Azt még egyelőre nem tudjuk, hogy ez a hatás pontosan hogyan megy végbe. Lehet, hogy az egyik fegyverzeten keltett elektron­áramlás modulálja az étert, amely a másik fegyverzet elektron­jait hasonló mozgásra készteti, de az is lehet, hogy a rendkívül erős elektromos erőtér hatására az elektronok átteleportálódnak a potenciálgáton, vagyis a két elektróda közötti utat étertest formájában teszik meg. A megérkezésük után aztán ismét visszaalakulnak elektronokká, de közben létrejön az a sajátos jelenség, ami a negatív belső ellenállást, azaz az erősítőhatást előidézi. Ennek közvetlen kiváltó oka az elektronok és a szubatomi energiarészecskék áramlási sebessége közötti több mint 12 nagyságrendi különbség. Az óriási sebességgel megérkező szubatomi energiarészecskék szinte lövedékként csapódnak a túloldali félvezető réteg atomjainak, melynek hatására igen nagy mennyiségű elektron válik le róluk. Ehhez hozzáadódnak a szubatomi energiarészecskékből visszaalakult elektronok, amelyek együttesen eredményezik az erősítő hatást.

Jellemző ennek a diódának a kulcsfontosságára, hogy a többletenergia-keltésen kívül még két ha­gyományos szerepkört is betölt az áramkörben. Az egyikről, a demodulálásról már volt szó. Ez teszi lehetővé, hogy a hírközlés során kisugárzott, illetve a távolból történő lehallgatások során érzékelt jelek hallható hanggá alakuljanak át. A felüláteresztő szűrő szerepén kívül az egyenirányító dióda szelepfunkciót is betölt, azaz ellenkező irányban lezárja az áram útját. Ennek elsősorban az energiatermelésre használt konverternél van jelentősége. A többletenergia ugyanis csak az induktivitásból vezethető el, a szekunder tekercs segítségével. Ha a kondenzátorból próbálnánk kicsatolni az energiát, akkor a galvanikus összeköttetés, a fogyasztó által okozott leterhelés következtében az áramkör elhangolódna, és az oszcillátor leállna. Transzformátoros kicsatolásnál ez a probléma nem lép fel, de dióda nélkül a többletenergia visszafelé folyna a kondenzátorba. Ez a speciális dióda tehát ebben az esetben nem csak a többletáram előállításáról gondoskodik, hanem a szelephatásánál fogva megakadályozza, hogy kifolyjon a tekercsből, azaz biztosítja a keletkezett energia kicsatolhatóságát, felhasználhatóságát. Ez a hármas funkció ad magyarázatot a dióda speciális elhelyezési módjára is, vagyis arra, hogy miért ékelődik be a párhuzamos LC-körbe, a kondenzátor és az induktivitás közé.

 

 Az általunk használt jeltovábbítás lassúságának közvetlen oka a rezgéskeltés- és a jelérzékelés módja. A jelenlegi fejlettségi szintünkön mi még transzverzálisan terjedő elektromágneses hullámokat használunk hírközlése. Ennek lényege az elektromos gerjesztés. Mind az adó- mind a vevő oldalon létrehozunk egy párhuzamos LC-kört, amelybe elektronokat cirkuláltatunk. Ezek a rezgőkörök szép szinuszos hullámokat állítanak elő nekünk, de lassan. Ezekre ültetjük rá a hasznos jelet. Ahogy elindul az első jel az adóból, fénysebességgel megjelenik a vevőben, de az nem képes érzékelni. Az adóállomásra hangolt modulátorkör működéséhez ugyanis szabályos szinuszhullámra van szükség, vagyis meg kell érkeznie a jel koordináta tengely alatti negatív tartományának is. Ez pedig úgy alakul ki, hogy felgerjesztett rezgőkör induktivitásából kiáramlanak az elektronok a vele párhuzamos kötött kondenzátorba. Ehhez azonban idő kell. Mivel az elektronok áramlásának sebessége nem haladja meg a fény sebességét, az ily módon gerjesztett hullámok terjedési sebesség sem lépi át ezt az értéket.

Lényegesen más a helyzet a longitudinális (hosszanti irányú) hullámokkal történő jeltovábbításnál. Bár ezeket a hullámokat is elektronáramlás gerjeszti, az elektronoknak csak a jel előállításában van szerepük. A jelek továbbítását az éter végzi. Ezért nincs szükség nagyfrekvenciás vivőhullámra. A longitudinális adónak nincs elektromágneses erőtere sem. Így nincs, ami a vételi szint alá csökkenjen. Ebből eredően a longitudinális vagy skaláris jelek előállításához nagyságrendekkel kevesebb energiára van szükség, vagy nagyságrendekkel messzebb jutnak el. A tisztán mágneses jeltovábbítás hatótávolságát tovább növeli, hogy a longitudinális hullámok intenzitása a távolság arányában csak lineárisan csökken. Ebben a rendszerben is szükség van rezgőkörre, mert az adónak a jelet meghatározott frekvencián kell kisugároznia, a vevőnek pedig rá kell hangolódnia erre a frekvenciára, hogy megtaláljuk a bennünket érdeklő adást. Ebből az adásból azonban hiányzik a jelek negatív tartománya. A párhuzamos LC-kör csak a pozitív jeltartományt sugározza ki. Így valójában nem történik elektromágneses gerjesztés, nem alakul ki az adóantenna körzetében térerő. (Így elmarad az általuk keltett elektroszmog is. Nem károsodik az egészségünk, nem rongálódik a bioszféra.) Csupán az történik, hogy az egymás után kisugárzott jelek szaporán lökdösik az étert. Ezek a mozgások a szubatomi energiarészecskék révén továbbadódnak, és egyenes irányban eljutnak a vevőig. Ebből a haladási módból ered ennek a hullámnak a neve is.

A vevőantennába megérkezve a szubatomi energiarészecskék mozgásba hozzák a szabadelektronokat, amely felgerjeszti a vevő oldali LC-kört. Az elektromágneses gerjedés azonban itt sem kívánatos jelenség. Ezért gondoskodni kell róla, hogy a jelerősítő fokozatokba csak a longitudinális jelek jussanak el. Erről itt is egy leválasztó, negatívtartomány-eltávolító dióda gondoskodik. Ez a megoldás látszólag nagyon hasonlít a detektoros rádió kapcsolási rajzához. Ebben az áramkörben azonban a dióda nem jelszétválasztó, hanem demodulátor szerepet tölt be. A megfelelő frekvenciára (adóállomásra) hangolt párhuzamos LC-körről leválasztja a hasznos jel pozitív tartományát. Vagyis azt, amire szükségünk van. A többit tehát feleslegesen sugározzuk ki óriási energiabefektetés révén. Az éteri jelérzékelésnél a diódát nem a rezgőkör után kell rakni, hanem a rezgőkörbe, az induktivitás és a kapacitás közé. Ez esetben csak a longitudinális jelek képesek rezgésbe hozni az áram­kört.

Ezáltal a vevőáramkör a szó szoros értelmében életre kel. Nem csak a longitudinális adót tudja érzékelni, hanem elhangolva képes észlelni az éteri mozgásokat, az élővilág minden rezdülését. Sőt a túlvilági szellemek közlését is lehet vele fogni. Ezzel az áramkörrel rá lehet kapcsolódni a Magasabb Intelligencia számítógépére, és onnan adatokat lehet lehívni, korábban rögzített eseményeket lehet megtekinteni. (A kronovizorban is ezt az áramkört alkalmazzák bemeneti vevőként. Utána átalakítják a longitudinális jeleket transzverzálisra, hogy a jelenleg használt tévékészülékünk antennabemenete érzékelni tudja.) Ezzel a módszerrel a Földön kívüli civilizációk adásai is lehallgathatók. (Feltéve, ha körkörös kisugárzót használnak. Ha nem, akkor csak abban az esetben érzékeljük a jeleiket, ha az adójuk és az anyabolygójuk közé ékelődünk. Ennek valószínűsége azonban igen kicsi. A SETI rendkívül kiterjedt megfigyelő rendszerével viszont megvan rá az esélyünk, hogy valahol éppen a jeleik útjába keveredünk.)

Ehhez azonban előbb át kell alakítani a vevőinket longitudinális hullámok észlelésére. Az általunk használt elektromágneses rendszerben ugyanis fizikai lehetetlenség a mágneses impulzusok érzékelése. Még a csillagrobbanások gigantikus erejű longitudinális hullámait sem tudjuk észlelni. Az első impulzus felgerjeszti ugyan a megfelelő frekvenciára hangolt párhuzamos LC-kört, de ezt követően nem érkezik meg a legerjesztő impulzus, a jel negatív tartománya. Ehelyett egy újabb gerjesztő impulzus érkezik. Így modulátor nem képes rezgésbe jönni. Teljesen lebénul. Nem indul meg a modulátor áramkörben az elektronok induktivitásból kondenzátorba való áramlása, nem jön létre oszcilláció. Ezért nem tudnak a SETI programban részt vevők egyetlen értelmes jelet sem regisztrálni a világűrből, holott szinte elárasztanak bennünket a különböző helyekről érkező mágneses hullámok. A transzponálást elősegítő oszcillátor rezeg ugyan, de erre itt semmi szükség sincs, mivel a longitudinális jeltovábbításban nincs nagyfrekvenciás vivőhullám, így a jelfeldolgozáshoz sem kell középfrekvenciás generátor. (Ezek az áramkörök a longitudinális adó és vevőáramkörökből teljes egészében elhagyhatók.) A Tesla-féle hírközlési rendszerben nincs szükség frekvenciaváltásra. A kellő érzékenység, a jó zajtényező és a szelektivitás szuperheterodin vételi eljárás nélkül is biztosítható.

A longitudinális jeltovábbítás legnagyobb előnye a rendkívül nagy terjedési sebesség. Ebben a rendszerben 100 ezer fényévnyi távolság megtételéhez csupán 1 másodpercre van szükség. A másik nagy előnye a leárnyékolhatatlanság. A szubatomi energiarészecskék minden anyagon könnyedén áthatolnak, így nem kell tekintettel lenni a földrajzi viszonyokra, a terepakadályokra. Így egyetlen adóval akár az egész Földet besugározhatjuk. Mindezt minimális energiaigénnyel. A földgolyón is akadálytalanul áthatolnak a mágneses hullámok, és nincs szükség egy erőműre az adótorony gerjesztéséhez. Az éter rezdüléseinek, az alacsony intenzitású mágneses impulzusok észlelésének azon­ban van egy fontos feltétele, a dióda nulla küszöbfeszültsége. Az univerzum megnyilvánulásai, a túl­világi szellemek közlései, a földönkívüliek kommunikációja ugyanis olyan kis intenzitással történik, hogy a jelenlegi 0,6-0,7 V-os küszöbfeszültségű diódáinkon nem képes átjutni. Ezért a hagyományos germánium és szilícium alapanyagú egyenirányító diódákkal semmire sem megyünk. Ehhez az áramkör alacsony küszöbfeszültségű Esaki- vagy backward diódát kell használni. Az alagútdiódák nagy előnye még, hogy nem csak egyenirányítanak, hanem erősítenek is. Megsokszorozzák a rajtuk áthaladó elektronok számát, ezáltal még intenzívebbé válik a jel.

Tesla ezt a jeltovábbító eljárást az „individualizáció technikájának” nevezte. Így írt róla 1899-ben: „Ez a találmány egyszerű hangoláson alapul. Lehetővé teszi a jelek, üzenetek titkos vagy ex­kluzív továbbítását úgy aktív, mint passzív vonatkozásban. Minden jel egyéni és vitathatatlan identitás, és gyakorlatilag korlátlan azon állomások vagy készülékek száma, melyek egymás zavarása nélkül egyidejűleg dolgozhatnak.” Ez az ismertetés is egyértelművé teszi, hogy a mágneses hullámok longitudinálisan terjednek, vagyis lehallgathatatlanok. Az ily módon történő jeltovábbítást csak akkor lehetne lehallgatni, ha beékelődnénk az adó és a vevő közé. Ehhez azonban ismerni kell mind az adó, mind a vevő pontos helyét. Mivel ezek a jelek a tér bármely irányába haladhatnak, szinte kizárt, hogy találkoznak, zavarják egymást. Nyilvánvaló, hogy műsorszóró állomások létesítése esetén ez a fajta sugárzás nem megfelelő. Erre a célra gömbsugárzót kell használni, ami az adást minden irányba közvetíti, bárki számára foghatóvá teszi.

Ez esetben azonban már szükség lesz a mágneses hullámtartomány felosztására, frekvenciaengedélyek kiadására is, hogy az egyes adások ne zavarják egymást. A hírközlést szabályozó hatóságoknak nem lesz túl sok dolguk ezzel, mert valószínűleg minden adóállomás megtarthatja azt frekvenciát, amit jelenleg használ. A változás csupán annyi lesz, hogy ezentúl nem transzverzális, hanem longitudinális hullámokat sugároznak ki. Ez azzal az előnnyel jár, hogy nem lesz szükség sávszélességre. Ezért az egymás mellett sugárzó adóállomások száma nagyságrendekkel megnőhet. A tévéadók gond nélkül sugározhatnak 4K-s vagy holografikus műsorokat is, mert a jeltöbblet nem a sávszélességet növeli, hanem az egymást követő impulzusok (digitális adásnál bitek) sűrűségét. Mivel a mágneses hullámok áramlási sebessége több mint tizenkétszerese az elektromágneses hullámnak, nem okoz problémát az információhordozó impulzusok sűrítése. Ehhez csupán a modulátorfrekvenciát kell megnövelni. A több száz gigaherz frekvenciájú jelek most nem gyengülnek rohamosan a távolság növekedésével, térbeli akadályok sem gátolják a hullámok terjedését, és egészségkárosodással sem kell számolnunk, mert a mágneses hullámok nem váltanak ki elektroszmogot. A longitudinális jeltovábbítás további előnye, hogy rendkívül stabil. Nem függ a légköri zavaroktól, az időjárástól (heves zivatar estén nem szűnik meg az adás, mint a jelenlegi műholdas tévécsatornáknál), és az ionoszféra ingadozása sem befolyásolja. Miután minden anyagi részecskén áthatol, nem törődik a fizikai világ változásaival. A Föld görbületi sugara sem befolyásolja az adó hatótávolságot, mert a longitudinális mágneses hullámok áthatolnak a földgolyón.

Erre a jeltovábbítási módra egyébként nagyon hamar rá fogunk kényszerülni, mert az elektromágneses rádióhullámok frekvenciáját nem lehet a végtelenségig növelni. Ennek oka, hogy egy bizonyos határon túl az elektromágneses hullámok fénysugárként viselkednek. A még mikrohullámnak tekinthető jel határfrekvenciája 3 GHz. E felett bizonytalan a terjedése. Az 5 GHz-es jelek már nem képesek áthatolni az épületek falán. Ráadásul a frekvencia növelésével egyre többe kerül a lefedettség biztosítása. A 4G mobiltelefon széles körű elterjedésének is az a fő akadálya, hogy kétszer annyi átjátszó toronyra van szüksége, mint amennyit a 1,8 GHz-es rendszer igényel. A frekvencia növelésének egyébként nincs akadálya, mert a korszerű galliumarzenid chipek képesek a jelenleginél jóval nagyobb frekvenciájú rezgés előállítására is. A vezérléstechnikában is nagy hasznát veszik majd a longitudinális jeltovábbításnak. Alkalmazásával megszűnik a különféle rendszerek közötti interferencia. A gépjárművédelem is biztonságosabbá válik. Az egyirányú jeláramlás következtében a közelben parkoló autóról nem lehet lehallgatni a távirányítós központi zárak nyitó kódját. A jövőben a tolvajok kódlehallgatással már nem tudják hatástalanítani a rádiófrekvenciás élesítésű vészjelző készülékeket.

 

Moray kudarca után közel 40 évet kellett várni, amíg a longitudinális jeltovábbítás ismét felszínre került. Most is csak vételi szempontból vizsgálták az alkalmazhatóságát. Az eredmény egy múltvizsgáló berendezés, a kronovizor. Ez ugyan nem időgép, de alkalmas arra, hogy tévéképernyőre kivetítse letűnt korok eseményeit. A találmány szellemi inspirálója az olasz Alfredo Pellegrino Ernetti szerzetes, aki különböző országokból 12 fizikust és híradástechnikai szakértőt gyűjtött maga köré elgondolásának megvalósítására. A fejlesztések eredményeként 1972-ben létrejött az első működőképes modell, amely még fekete-fehér képet közvetített. A nyilvánosság előtt azonban csak 1986. október 18-án mutatták be találmányukat a Garda-tó melletti Riva del Gardában. Ekkor már színes képernyővel rendelkezett. A szerkezet a premieren is meglepő eredményeket produkált. Először egy régi görög tragédia i.e. 169-ben lezajlott előadását varázsolta az ámuló újságírók és meghívott szakemberek elé. Mind a hang, mind a színes képsorok minősége tökéletes volt, és a jelen levő szakértők szerint semmi kétség nem fért a hitelességéhez. Később Quintus Enniusnak, egy latin szónoknak a beszédét fogták, majd egy dór zenekar muzsikáját élvezhették eredeti archaikus előadásban.

A feltalálók tájékoztatása szerint a berendezés három fő egységből tevődik össze. Az első egy bonyolult anten­narendszer, amely képes arra, hogy felvegye a kapcsolatot a Magasabb Intelligencia számítógépével, és a memóriájából lehívja a megadott kor látni kívánt eseményeit. A következő fokozat egy szubatomi energiahullámok érzékelésére és erősítésére alkalmas áramkör, míg a harmadik egy konverter, amely az éteri energiahullámokat elektromágneses hullámokká alakítja át. Ezután a jelet már csak rá kell kap­csolni egy kommersz színes tévé bemenetére, és máris film­szerűen feltárul előttünk történelmünk bármely eseménye. Mivel a Magasabb Intelligencia szuperszámító­gépei életünk minden egyes megnyilvánulását rögzítik, a kronovizor nem csak szórakoztatási célra használható, hanem várha­tó­an fontos szerepe lesz a tudományos viták eldön­té­sé­ben is. A legnagyobb ha­té­konysággal azonban a bűn­­ül­döző szervek fogják ezt a be­rendezést alkalmazni, mert segítségével bár­mely bűn­cse­lekmény percek alatt fel­deríthető lesz.

Erre azonban még egy da­rabig várni kell, mivel a szer­kezet jelenleg hozzáfér­he­tetlen. Ennek a végkifej­let­nek több mint 30 éves előz­ménye van, amelyről egy olasz lap, a Domenico del Corriere tudósított. Az 1972. május 2-án megjelent cikkük alapján Ernetti atya a velencei zenei konzervatórium docense volt, majd kinevezték a vatikáni zenei titkárság igazgatójává. Így került szoros kapcsolatba XII. Pius pápával. Az akkori egyházfő nagyon örült a Benedek-rendi szerzetes találmányának, mert a túlvilág, az öröklét létezésének bizonyítékát látta benne. Ernetti fő segítője Germetti professzor, valamint a híres olasz atomfizikus Fermi egyik tanítványa, Braun volt. Jelentős részt vállalt a találmány kidolgozásában a portugál De Matios professzor, valamint egy japán Nobel-díjas fizikus is. A fejlesztés költségeit a Vatikán fedezte. Az interjúból az is kiderült még, hogy a krono­vizor nem csak a bemeneti egységeiben tért el a szokványos híradástechnikai eszközöktől, hanem a képmegjelenítésben is. Már az első készülék is hologramszerű, térhatású képet közvetített. A segítségével szá­mos múltbéli eseményt tártak fel. Többek között végigkövették Jézus életét. Nagy megdöbbenésükre a Messiás nem mindent úgy mondott el, ahogy az a Bibliában áll, és ahogy azt évszázadokon át taní­tották. Ez nagy zavart okozott a Vatikánban. Csupán a hitelesség alátámasztása érdekében végignézték Mussolini nyilvános szerepléseit is, de itt nem találtak eltérést. A fasiszta diktátor ugyanazokkal a szavakkal adta elő beszédeit, mint ahogy azt a történészek feljegyezték.

Aggodalmaikat növelte, hogy a kronovizor néha önállósította önmagát. Egy ízben pl. elkezdte közvetíteni az amerikai nagykövet és a palesztinai felszabadítási front küldötteinek előző esti titkos találkozóját. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ez a készülék nem csak a múlt fürkészésére alkalmas, hanem feltárja a jelen eseményeit is. Alkalmazásával egy csapásra megszűnne a politikai, katonai, tudományos, ipari, üzleti és magántitok. Ezt belátva a pápa, Ernetti atya és az érintett fizikusok arra a meggyőződésre jutottak, hogy ez a találmány túl korán született, használata beláthatatlan következményekkel járna jelenlegi világunkban. Ezért úgy döntöttek, beszüntetik a kronovizor fejlesz­tését, és megakadályozzák a sorozatgyártását.

Döntésüket siettette, hogy a nyilvános bemutató után Ernetti körül mind több gyanús alak ólálkodott. Állítólag elsőként az oroszok kezdtek el szaglászni a találmány után. A KGB ügynökei nagyon szerették volna megszerezni a dokumentációját. Nem kellett sokáig várni az amerikai kémek megérkezésére sem, ezért az egyházi elöljárók kénytelenek voltak gondoskodni az atya fizikai biztonságáról. Beköltöztették őt a velencei kolostorba, és testőröket fogadtak fel, hogy megakadályozzák az ügynökök erőszakos behatolását. Mindezen eseményeket Ernetti barátja, Francis Brune írta meg az 1998-ban kiadott könyvében. A műből, valamint a szerző által adott interjúból, amely az olasz Terzomillenio (Harmadik évezred) című folyóirat 1998. évi 5. számában jelent meg az is kiderült, hogy ezt követően Ernettinek megtiltottak bármilyen információközlést a készülékről.

Szerencsére nem semmisítették meg, mint annak idején a Tesla-konvertert, hanem darabjaira szedték. Fő részei a Vatikánban maradtak, a legfontosabb alkatrészeket pedig diplomáciai postával más országok egyházi köz­pont­jaiba küldték. Az akció olyan titoktartás mellett bo­nyolódott, hogy maguk az őr­­zők sem tudják, mit bíztak rá­juk. Hasonló módon he­lyez­ték el a kronovizor doku­men­tációját. Jelentős mérték­ben csökkenti az illetéktelen hoz­zájutás valószínűségét, hogy időközben elhunyt a titkosítást elrendelt pá­pa, sőt maga Er­net­ti is, vala­mint a cso­port­jából 10 fizi­kus. Most már csak a Va­tikán, illet­ve a je­len­legi pápa jó­in­dula­tán mú­lik, hogy ez a ké­szülék elő­kerül-e valaha a süllyesz­tő­ből. Remélhetőleg a kro­novi­zor sza­baddá tételére nem kell ilyen sokáig várni. A világ egy­re sú­lyosbodó bajait, a bűnö­zés és a terrorizmus ro­ha­mos terje­dé­sét látva az egy­házi kö­rök előbb-utóbb belátják, hogy szük­ség van ennek a készüléknek a rendszerbe állítására, kellő felügyelet melletti használa­tá­ra. El­len­kező esetben elpusz­tul a civi­lizációnk, és nem lesz értelme a további titkoló­zás­nak. Az emberiség jó útra té­rí­tésének leggyorsabb és leg­haté­ko­nyabb módja a titkos ma­nipu­lációk, a bűnös szán­dé­kok feltárása. Így védekez­he­tünk leg­­ered­mé­nyesebben a társada­lom­ellenes cseleke­de­tek ellen. Egy idő után ennek a készüléknek a puszta léte is elegendő lesz ahhoz, hogy meg­­gátolja a becs­telen törekvés, a pusztító szándék megnyilvánulását, alkalmazhatóságának tudata is rákényszeríti az embereket a tisztességes életvitelre.

Ezért a jövőben a bűnözés teljesen meg fog szűnni. Ez nem csak azért történik meg, mert a következő évezred embere fejlettebb erkölcsi érzékkel fog rendelkezni, hanem egysze­rűen értelmetlen lesz bármilyen bűncselekményt elkövetni. A kronovizor alkalmazásával egyértelműen és tévedhetetlenül megállapít­ható lesz a bűnelkövető személye, így egyetlen bűneset sem marad felderítetlen. Nem lesz tehát szükség rendőrökre, ügyészekre, ügyvédekre és bíróságra sem. A bíró leül a krono­vizor elé, megtekinti a sértett által kifogásolt bűncselekményt, majd fellapozza a törvénykönyvet, és a paragrafusok alapján kiszabja a büntetést. Ezt követően a börtönőrök kimennek a bűnöző lakására vagy búvóhelyére, és az elítéltet beviszik a fogdába. Egy idő után a börtönöket is bezárhatjuk, mert ha a bűnözők tudatára ébrednek annak, hogy a büntetést semmiképpen sem kerülhetik el, abbahagyják ezt az életformát. Aki pedig ilyen körülmények között sem hagy fel ezzel az életmóddal, az nem normális. Ez esetben nem a börtönben, hanem az elmegyógyintézetben a helye.

A kronovizor nem csak a bűnözők törvényellenes cselekedeteiről és a készülő terrorcselekményekről adna tájékoztatást, hanem a politikusok zavaros ügyleteiről is. Isten ugyanis szoros megfigyelés alatt tartja világunkat. A fénylények mindenről tudnak, minden cselekedetünket, nyomon követik, még a gondolatainkat is kifürkészik. Egyetlen rossz gondolat sem marad rejtve előttük, és amennyiben becstelen üzelmeink veszélyeztetik a közösségi érdekeket, akkor erről nagy valószínűséggel tájékoztatást adnak. Ezt tették 1986-ban is. Ezért rémültek meg tőle az egyházi vezetők, és ezért szereltették szét. Most már azonban olyan nagy a baj a világunkban, hogy túlvilági segítség nélkül nem tudjuk megmenteni a civilizációnkat. Ennek a készüléknek már a létezése is elrettentően hat a politikai hatalommal rendelkezőkre, és a továbbiakban nem önös érdekeik fogják vezérelni őket, hanem a társadalom javára cselekednek.

 

A kronovizor rendszerbe állításával kivédhetők lennének a műszaki hibából, és az emberi figyelmetlenségből eredő balesetek is. A repülőgép-katasztrófák, a vonat- és közúti balesetek ugyanis nem a véletlen következményei. A karmikus okok is csak ritkán okoznak ilyen szerencsétlenségeket. A mind nagyobb számban előforduló tragédiák a démoni lények növekvő agresszivitásának, a megsemmisítésünkre törekvő erők fokozott térnyerésének tudható be. Az ellenünk irányuló merényletek kivédésének nincs más módja, nekünk is rá kell kapcsolódnunk a kozmikus adatbázisra. Az ellenséggel szemben a saját fegyverével lehet a leghatásosabban harcolni. Ha nem használjuk ki a rendelkezésre álló lehetőséget, sorsunk a vágóhídra hajtott balga jószághoz lesz hasonló.

A nyugati világ hadászati stratégiája kudarcnak bizonyult. A hadügyek irányítói milliárdokat áldoztak az atomfegyver-támadás elhárítására, aztán jött néhány primitív bűnöző, akik bicskával és papírvágó késsel romba döntötték Amerikát. Ez is azt bizonyítja, hogy nem vagyunk, nem lehetünk elég felkészültek az elpusztításunkra törekvőkkel szemben. Be kellene végre látni, hogy ezeket az akciókat a háttérből irányítják. A terroristák semmivel sem találékonyabbak, mint az ellenük véde­kező hatóságok. Ők azonban az ötleteket, a sugallatokat a démoni világból kapják. Ördögi tetteik kitervelői azok a láthatatlan lények, akik évezredek óta a megrontásunkra törekednek. A Sátán szolgálatában álló alantas szellemek árgus szemekkel vizslatják a világunkat, és nem kerüli el figyelmü­ket egyetlen rés, gyenge láncszem sem, amelynek révén kárt okozhatnak nekünk. Nem indítanak ellenünk frontális támadást, hanem a hibáinkat, a tévedéseinket fordítják ellenünk. Ennek elérése érdekében maximálisan kihasználják azokat a lehetőségeket, amelyeket a fizikai korlátok nélküli szellemvilág kínál számukra. Az óriási erőfölényük miatt tehetetlenül szemléljük a tevékenységüket.

A védekezés egyetlen lehetősége a másik túlvilági hatalom, a jóakaratú lények segítségül hívása. Az Isten szolgálatában álló szellemek mindenről tudnak, ami a világunkban folyik. Arra is készek, hogy tájékoztassanak bennünket a ránk leselkedő veszedelmekről, merényletekről. Erre azonban nincs lehetőségük, mert mi nem vagyunk hajlandók kapcsolatba lépni velük, nem kérjük a segítségüket. Sőt, sokan még a létüket is tagadják. Nem használjuk ki a kozmikus információtárban felhalmozódó adatokat, pedig évtizedek óta megvan rá a technikai lehetőségünk. Ebben fénylények által működtetett memóriában világunk minden rezdülése rögzítve van. Ez egy olyan szolgáltatás, amit bárki igénybe vehet. A sátáni lények is ezt használják, erre az információbázisra támaszkodva dolgozzák ki alantas terveiket. Ezt még a Mindenható sem tudja megakadályozni. Mint ahogy a nap is egyaránt süt a jó és a rossz emberekre, ez a szolgáltatás is hozzáférhető az univerzum bármely lénye számára.

 

A longitudinális telekommunikációban rejlő lehetőségek kiaknázatlansága azért is érthetetlen, mert a kisujjunkat sem kellene megmozdítani az érdekében. A Tesla-konverterrel és a Tesla-generátorral ellentétben nem kell kifejleszteni egyik készüléket sem, mert már készen vannak. Dr. Egely György egyik vele készült riportban megemlítette, hogy három volt kollégája kifejlesztette a longitudinális adó- és vevőáramkört. Munkahelyükön a Központi Fizikai Kutatóintézetben erre nem volt lehetőségük, de miután nyugdíjazták őket, nekiálltak, és mindkét készüléket kifejlesztették. Csak nem tudják eladni, mert nem kell senkinek. A kronovizort sem szükséges újra kifejleszteni. Csupán ki kell kérni a pápától. A Szentatya minden bizonnyal belátja, hogy világunk katasztrofális helyzetben van, és ha nem teszünk semmit, akkor el fogunk pusztulni.

A bekért alkatrészek összeszerelése után ez a készülék minden bizonnyal működőképes lesz. A dokumentációját is célszerű lenne elkérni, hogy gyártható, sokszorosítható legyen. Aztán már csak el kellene juttatni egy-egy példány a világ országaiba, a központi nyomozó, bűnügyi szervekhez. Ha a pápa aggódik a kronovizorral történő visszaélések miatt, akkor a Vatikánban lehetne létrehozni egy lehallgató központot, ahol a különböző országok nyomozói a kapott híreket, a földöntúli figyelmeztetéseket továbbítanák a kormányaiknak.    

 

Budapest, 2018.01.25.

                                                                                                                                

                                                                                                                                                                                

                                                                                                                         

 

 

 

 

 

Időjárás-szabályozás

(Működési leírás)

 

Frissítés: 2021. szeptember 28.

 

Az időjárás-szabályozás igénye egyidős az emberiséggel. Történelmünk során százmilliók haltak meg időjárási szélsőségek következtében. Vagy a túl sok eső miatti áradások, földcsuszamlások pusz­tították az embereket, vagy az aszály okozta terméskiesés miatt éhen haltak. A bajokat tetézték a szél­viharok, tornádók okozta tragédiák, a termést pedig gyakran jégeső verte el. Az ókorban és a középkorban ezeket a csapásokat Isten büntetésének tekintették, és nem sokat tehettek ellene. Az ipari forradalom beköszöntével azonban már történtek próbálkozások az időjárás megfékezésére. Ezeket a misztikus köntösbe öltöztetett akciók gyakran torkolltak szélhámosságba, de akadtak olyanok is, akik ha körülményesen is, de képesek voltak esőt csinálni.

 

Az időjárási szélsőségek közül az aszály okozta a legtöbb bajt. A heves esőzések okozta árvíz, belvíz többnyire csak anyagi károkat okozott. Egy idő után a víz levonult, és újra indult az élet az elárasz­tott területeken. Hosszan tartó aszály esetén azonban elpusztult a termés, és az ebből eredő éhínség végzetes következményekkel járt. Ezért az időjárás-befolyásolók közül az esőcsinálókra volt legnagyobb igény. A technikai fejlődésben élenjáró Amerikában már a XIX. században megjelentek az esőcsinálók. A farmerek kézről kézre adták őket. Többségükben ugyanis meglehetősen sze­gény volt, és egyetlen vagyonukat a föld jelentette.

Az első feljegyzett esőcsinálás 1891-ben történt Texas államban. A farmerek először a hadsereghez fordultak intézkedésért. Nem véletlenül, mivel akkor már folytak olyan kísérletek, hogy tüzérségi tűzzel kényszerítsék ki a felhőkből a drága nedűt, az esőt. A midlandi kísérletet az USA mezőgazdasági minisztériuma és a Kongresszus pénzelte. A dolog akkor nem járt nagy sikerrel. Egy haszna azonban volt: sokan elkezdtek töprengeni, miképpen lehetne mesterségesen esőt előidézni? A legtöbben persze soha nem jutottak semmire, még diplomás szakemberek is kénytelenek voltak feladni hosszabb-rövidebb idő elteltével. Az ügy, amelyről annak idején sokat írt az ottani sajtó, megmozgatta néhány olyan ember fantáziáját is, akik szellemi téren nem a hagyományos utakat járták.

Közéjük tartozott egy bizonyos C. B. Jewell, akiről a technikatörténet méltatlanul elfeledkezett. Pedig megérdemelte volna, hogy megörökítsék a nevét, mert ő valóban hatékony esőcsináló volt. Sikereit gyaníthatóan paraképességei birtokában érte el. Ezt azonban sohasem vallotta be. Ezért csinált egy kamu gépezetet, amely „végezte” a felhőfakasztást. Az Engineering News című folyóirat 1895. februári számában írták le találmányát. Persze abból, amit ott olvashattunk róla, igazából senki sem tudhatott meg semmit. Nem véletlenül. Mint a feltalálók általában, Jewell úr is attól tartott, valaki ellopja, és engedélye nélkül hasznosítja találmányát. Ezért annak lényegét féltékenyen őrizte. Csupán annyit árult el róla, hogy egyfajta gázt juttat fel a felhőkbe. Arról már nem nyilatkozott, hogy ez a gáz egynemű vagy bizonyos gázok valamilyen arányú keveréke. Amikor az újságírók rákérdeztek a találmány hatásmechanizmusára, annyit válaszolt, hogy gáza olyasmit juttat a felhőbe, ami ott hiányzik ahhoz, hogy az esőzés meginduljon. Na, ettől senki sem lett okosabb.

Jewell vasúti postás volt. Egész nap egy postavagonban ült, és szortírozta a küldeményeket. Aztán minden megállóban kiadta a kisváros postásának, hogy juttassa el a címzetthez. Ezt a munkát sok éven át végezte a Csendes-óceántól az Atlanti-óceánig robogva, és közben feltűnt neki, hogy ebben a hatalmas országban milyen sok helyen van aszály. Ekkor jött az ötlet, hogy esőt kellene csinálni a farmereknek. Arról, hogy ezt a szándékát mire alapozta, hogy jött rá esőfakasztó paraké­pességére, soha nem nyilatkozott. Csupán egy-egy megjegyzéséből lehet arra következtetni, hogy itt nem az esőfelhők fizikai módszerekkel történő kifacsarásáról van szó. Egy ízben azt mondta, hogy ő nem esőt csinál, hanem megteremti a feltételeket a természetnek, hogy az csináljon esőt.

Mivel jól ismerte az ország vasúti térképét, úgy döntött, hogy az aszály sújtott területeket is vasúton fogja megközelíteni. Ezért vásárolt egy kiszuperált, fedett vasúti tehervagont. A kívülállók csak annyit láttak ebből a mozgó laborból, és egyben „esőcsináló gépezetből”, hogy a szerkezet egyik felmagasított végén, kétoldalt három-három cső meredt az égre. Úgy nézett ki, mintha Jewell ágyúkat szegezett volna a felhőkre. A vagonban belül mind a hat cső tartályokhoz csatlakozott, amelyekben az a bizonyos, meg nem nevezett gáz volt. A kocsi másik végén polcokon sorakoztak a vegyszerek, nyilván azok, amelyekből a szóban forgó gáz készült. Óvatosságból a szükséges vegyszereket mindig más és más gyártól rendelte meg. Így akarta megakadályozni, hogy kémkedjenek utána. Volt egy segédje is, de neki fogalmas sem volt a dolgokról, csak utasításokat teljesített. A polc fölött volt egy áramtelep és egy nagy, katlanszerű tartály, amelyben ismeretlen összetételű folyadék volt.

A vagon tetejére később még egy hatalmas víztartályt is szerelt, amely mindig tele volt. A víz feltehetően fontos kelléke lehetett a gázfejlesztésnek. Azonban az is lehet, hogy főzésre, mosogatásra és tisztálkodásra használta a vizet, mivel ebben a vagonban volt Jewell lakása is. Egy ágy, egy íróasztal és néhány tisztálkodóeszköz. Amikor hívták valahová, egyszerűen rákapcsoltatta magát egy arrafelé induló vonatra. Útközben válaszolt a levelekre, amelyeket farmerektől kapott, miután híres esőcsináló lett belőle. Útiterveket készített magának, hogy mikor hová megy, ott mennyi időt tölt esőcsinálással. Folyamatosan úton volt, előszeretettel fogadta el a vasúttársaságok meghívásait. Azok rendelték meg és fizették szolgáltatásait, hogy a vidéki farmerek kedvében járjanak. Később, amikor az üzlet beindult, Jewellnek már három ilyen vagonból álló szerelvénye volt. A nagyobb rakománnyal nagyobb terülteket tudott bejárni. Nem kellett leállni „nyersanyaghiány” miatt.

Az Engineering News híradása szerint Jewell útjai meglehetősen sikeresek voltak. Egyetlen évben hatvanhatszor vetette be szerkezetét, és minden alkalommal sikerült esőt csinálnia. Csupán négy alkalommal történt meg, hogy rajta kívül álló okok (erős szél miatt) az eső vagy nem volt olyan intenzív, mint várták, vagy nem pontosan ott esett le, ahová kellett volna. Módszerének titka azonban lassan kitudódott. Korabeli beszámolók szerint furcsa, hogy amikor Jewell megérkezett a helyszínre, egyetlen egy bárányfelhő sem volt az égen. Márpedig ha nincs felhő, akkor ő ugyan feljuttathat a levegőbe akármilyen gázt, attól a kis mennyiségtől nem áll össze egy hatalmas felhő, ami aztán alaposan megáztatja a tájat. Az is gyanús volt, hogy a felhők még azelőtt megérkeztek, mielőtt a szerkezetét beindította volna. Egy ízben kíváncsi farmerek belestek a mellékvágányra terelt szerelvény egyik vagonjába. Azt látták, hogy bent ül egy férfi teljesen mozdulatlanul, és néz maga elé. Ma már nem kétséges, hogy Jewell koncentrált vagy meditált. (Manapság ezt a műveletet Agykontrollnak nevezik.) Az esőfelhőket agyhullámaival hívta a helyszínre. 

Ezt követe az „ágyúzás”, a gázkeverék légtérbe eregetése. Közben úgy összesűrűsödtek a felhők, hogy pár óra múlva megindult a zápor. Egyszerre nagy mennyiségű csapadék zúdult a környékre. Ezután a farmereket nem nagyon érdekelte, hogy ezt miként érte el. Másnap Jewell fakasztott még egy hüvelyknyi ráadás esőt. Előtte roppant hőség volt a környéken, a levegő fullasztóan száraz lett, a földek pedig porladoztak a csapadékhiány miatt. A sok víztől nem csak a növények, hanem a levegő is felfrissült. Ezek után nem csoda, hogy Jewellt hősként ünnepelték. Megmen­tette őket az éhezéstől. A feltaláló azon­ban nem sokat időzött egy-egy helyen. Mi­közben zajlott az örömünnep, ő már úton volt egy másik, szintén aszályos vidék fe­lé, ahol megint csak úgy várták őt, mint a Messiást. És nem vártak hiába.

 

Nem minden esőcsináló volt ilyen sze­rencsés. Aki nem rendelkezett parapszic­hológiai képességekkel, annak hamar leál­dozott a csillaga. Charles Hatfieldet az Egye­sült Államok korabeli időjárási hivatala őrültnek, elmebetegnek nyilvánította. Megrendelői pedig szélhá­mosnak, sarlatánnak nevezték. Kezdetben varrógé­pek­kel házaló utazó ügynök volt. Ő közúton járta az orszá­got, és neki is feltűnt, hogy milyen sok helyen van aszály. A XX. század elején két évig tartó szárazság sújtotta az Egyesült Államokat. Nem csoda, hogy ilyen körülmények között Hatfield kedvet kapott az esőcsináláshoz. Mindenütt azt állította, hogy hét éven át autodidakta módon tanult meteorológiát, és nagyon ért hozzá. Mindenfelé amerre vándorolt, hirdette magát és sajátos szolgáltatását: „Rendelésre esőt csinálok!” Esőcsináló gépezetéhez ő is gázkeveréket használt. Ennek szintén nem volt köze az esőcsináláshoz. Ő valószínűleg Is­ten­hez imádkozott esőért. Egy ízben ugyanis meglesték amint állt egy he­gyen, feltartott karokkal, mintha imád­kozna, vagy könyörögne valakihez odafent. Tevékenysége lényegének lep­lezésére Hat­field minden állomás­helyén fatörzsek­ből egy 6 méter ma­gas oszlopot állí­tott. Ennek tetejére felmászva ere­gette gázait, ami a kö­rülötte bámészkodók szerint megle­he­tősen büdös volt. (Ezt minden bi­zonnyal azért tette, hogy a bámész­ko­dók ne láthassák, milyen ve­gyületeket kutyul az oszlop tetejére helye­zett kádba.)

Kezdetben eredményes volt a kö­nyörgés, Hatfield kicsi, közepes vagy nagy esőt fakasztott, a megrendelő kí­vánsága szerint. Olyan esőt is tudott csinálni, amely valóságos viharral kí­sért felhőszakadást okozott. Ez hosszú hónapokra megoldotta a vidék csapadékgondjait. Egy idő után tevékenysége az egész országban ismertté vált. Végigjárta néhányszor a nyugati partot a mexikói határtól fel Alaszkáig. A leghíresebb esete 1916-ban történt. A megrendelő ezúttal San Diego városi tanácsa volt. Hosszan tartó esőt rendeltek tőle, és Hatfield teljesítette is kérésüket. Két héten keresztül összesen 38 hüvelyknyi (közel egyméternyi) eső esett a környéken. Megteltek a ciszternák, és remek volt a mezőgazdasági termés. Kivirultak a kertek, a narancs- és citromültetvények megmenekül­tek a pusztulástól. (Ilyen rekord mennyiségű eső egyébként a mai napig nem esett a környéken.) Igaz, a nagy siker kis híján Hatfield életébe került. Isten vagy a faunok és a szilfek ugyanis megelégelték, hogy Hatfield esőcsináló munkásként használja őket. Ezért most alaposan megtréfálták. A kért esőt megkapta ugyan, de elfelejtették elzárni a „csapot”. Az eső csak egyre esett és esett. A második héten már annyi volt a jóból, hogy a folyók kiléptek medrükből, és árvizeket okoztak, mire a feldühödött farmerek meg akarták lincselni a túl sikeres esőcsinálót. Alig tudta elmenteni onnan az irháját.

Hatfield karrierje 1904-ben indult. Ekkor az aszállyal sújtott Las Angeles kereskedelmi kamarája 50 dollárt ajánlott neki, hogy csináljon esőt. (Akkoriban ez szép pénz volt.) Szabályos szerződést kötöttek a feltalálóval, aki kötelezte magát, hogy ezen összeg fejében a szükséges előkészületek (toronyépítés, kádfelrakás, gázkeverés stb.) után nem előbb, mint három órával és nem később, mint öt nappal esőt produkál, amelynek méretét is meghatározták. Az eső a negyedik napon jött. Majdnem 40 milliméternyi esett, és Charles Hatfield egy csapásra híres ember lett. Nemcsak az 50 dollár csúszott a zsebébe, hanem attól kezdve előadásokra hívták, amelyeket amerikai szokás szerint természetesen pénzért tartott, és lelkes hívek kisebb-nagyobb összegű csekkeket küldtek ajándékba. 1905-ben Yukon városával szerződött. Itt már jóval nagyobb összeget ígértek neki, ha elégséges mennyiségű esőt idéz elő a környéken, ahol az aszály miatt csőd fenyegette az egész gazdasági életet. Addigra már az a hír járta róla, hogy voltaképpen varázsló, akinek természetfeletti képességei vannak. Amikor megérkezett Yukonba, feljegyezték, hogy a hőség és aszály ellenére az emberek esernyővel a kezükben, és kalucsnival a lábukon jöttek ki fogadására. Meg voltak győződve róla, hogy amint Hatfield beteszi lábát városuk területére csak egyet int, és máris zuhogni fog az eső.

Az 1910-es évek első felében Amerikában Kaliforniát sújtotta leginkább a szárazság. (Mellesleg ez ma sincs másként.) Las Angeles és más városok egész léte attól függött, hogy a közeli víztározókba jut-e elég esővíz? A folyók vízgyűjtő területein sem esett az eső, gyakorlatilag már évek óta. 1912-ben a polgárok nagy része követelte, hogy hívjanak esőcsinálót. Nem érdekelte őket, hogy a tudomány emberei csinálnak esőt, vagy sarlatánok, csak legyen már víz! A városi tanács tagjainak többsége azonban a tudomány embereire hallgatott, akik állították, hogy az esőcsinálás babona, nem is létezik, annak a néhánynak, akinek mégis sikerült, csupán szerencséjük volt. Így aztán még éveken át tartott a huzavona. Eközben Hatfield másutt dolgozott, és nagyon jó hatásfokkal csinálta a zivatarokat. Az elviselhetetlen szárazság láttán végre a tudományos lobbi megtört, és a városi tanács meghívhatta Hatfieldet. A ciszternák addigra már kiürültek, a város legnagyobb víztározójában már csak egy hónapra való ivóvíz maradt.

Ekkor már maguk a városi tanácsosok látogattak el Hatfieldhez. Az lenne a feladat – adták elő –, hogy azt a nagy mesterséges víztározót kéne megtölteni, de teljesen. Akkor a városnak ismét pár évre elegendő vize lenne. Hatfield közölte, hogy ennek semmi akadálya, képes lesz a feladatot végrehajtani. Aztán adott egy tarifaajánlatot is. Vagy minden hüvelyk vízért, amivel megemeli a tározó vízszintjét, fizetnek neki ezer dollárt, vagy megszámítja kedvezményesen: tízezer dollárt kér azért, hogy megtöltse az egész sokmillió literes tározót! Végül is 1915 decemberében szóbeli szerződést kötöttek a tízezer dolláros változatra.

Ezt követően San Diegótól hatvan mérföldre Hatfield munkatársai elkezdték építeni a hatméteres fatornyot a káddal. Amikor készen voltak, megérkezett a „maestro”, és az általa hozott, leplombált tartályokat felvontatták a kád mellé, az emelvényre. Aztán Hatfield is felmászott oda. A mester 24 órán keresztül állt és ült a kád mellett. Sorban engedte bele a gáztartályok tartalmát. Rajta kívül senki sem tudhatta, melyikben mi van, és azokat mikor, milyen sorrendben és főleg milyen arányban keveri bele a kádba. A gázok felszálltak a magasba. A szél bele-belekapott, és tovább vitte a gázfelhőket. Hatfield jó munkát végzett, melynek bizonyítékát másnap látták meg a környék lakói. San Diego fölött hatalmas esőfelhők jelentek meg. Hamarosan esni kezdett az eső, aztán esett, esett. Eleinte mindenki őrült, de az eső nem akart elállni. A mester csak az esőcsináláshoz értett, az ég csapjait nem tudta elzárni. Hatfieldet megint megtréfálták a túlvilági lények. Úgy látszik megelégelték a pénzéhségét.

Közben környék folyói megteltek, a víztározó is tele lett, és az áradat tovább nőtt. Lassan hidakat, vasutakat sodort el, itt-ott áttörte a gátakat, 50 ember veszett oda az áradásban. Hatfield tehetetlenül nézte az egészet. Aztán kis időre elcsitultak a felhők, de pár nappal később újra eleredt az eső. Ezek után a város nem fizette ki az előre kialkudott 10 ezer dollárt. Arra hivat­koz­­tak, hogy csak szóbeli szer­ződést kötöttek, írásbeli szer­ződés nincs a birtokában. Vé­gül még a rezsiköltségét sem térítették meg. Azt mondták neki, örüljön, hogy nem per­lik be az okozott kárért. Hat­field nem hagyta annyiban a dolgot, hanem beperelte a várost. A pör végigjárt minden instanciát, és a legvégén 22 évvel később Kalifornia Legfelsőbb Bírósága kimondta: az esőt nem Charles Hatfield, hanem Isten okozta! A város ügyvédei azzal érveltek, hogy igen, esett az eső, méghozzá több is, mint kellett volna, de Hat­field nem tudja bebizonyítani, hogy erre az ő tevékenysége nyomán került sor. Ha bebizonyítja, fizetnek neki akár utólag is, somolyogtak.

Hatfield nem sokáig búslakodott az anyagi veszteség miatt, mert a különös eset és az azt követő per minden tárgyalása fokozta hírnevét. Egy idő után már akkora hírnévre tett szert, hogy az Egyesült Államok kormányához fordult. Az 1929-1933-as nagy gazdasági válság idején az USA nyugati államait ismét nagy aszály sújtotta. A szárazság évekig tartott. Ekkor Hatfield azzal a javaslattal fordult a kormányához, hogy bízzák meg őt esőcsinálással a szóban forgó területeken. Ajánlatát maga Roosevelt elnök utasította el, mivel az időjárási hivatal buzgó munkatársai úgy tájékoztatták, hogy Hatfield egy elmebeteg, veszélyes szélhámos, aki még a végén nevetségessé teszi a vele szerződő kormányt is. Hatfield 1958-ban halt meg, és soha nem lebbentette fel a fátylat titkairól. Nem mondta el, milyen módon hívta oda a felhőket, és az általa használt (vagy nem használt) gázok összetételéről sem nyilatkozott soha, senkinek.[94] 

 

Az időjárás befolyásolásával a hivatalos tudomány is foglalkozik, de nem sok sikerrel. A jégmenetesítés terén valamivel jobb eredményt értek el, de az általuk kidolgozott eljárás meglehetősen drága, és nem tökéletes. Mivel óriási társadalmi igény van rá, tudósaink évszázadok óta próbálnak esőt csinálni az aszályos vidékek felett. Legjelentősebb eredményük egy amerikai tudós, Vincent Schafer nevéhez fűződik, aki szárazjéggel (kristályos szén-dioxiddal) és ezüst-jodiddal esőcseppeket hozott létre a felhőkben. Az eljárás nagyon hasonlít a jégeső elhárításához, és a hatékonysága is hasonló. Egy másik módszer kidolgozója G. Mathers, aki az 1980-as évek végén a Dél-afrikai Köztársaságban tevékenykedett. Egy idő után feltűnt neki, hogy a papírgyárak kéményeiből égbe szökő füst milyen gyakran idéz elő esőt. A papírgyárak környékén, a kéményekből kimenő füst szélvonalában fekvő területeken ritkábban panaszkodtak szárazságra. Kutatásai fényt derítettek arra, hogy a távozó égéstermékek között rengeteg higroszkopikus sókristály van. Ezek valósággal vonzzák a felhőkben lévő vízpárát, és így a leendő vízcseppek kezdeményei lehetnek. Erre felismerésre alapozva a kutatók létrehoztak egy technológiát, és ma sokszor úgy csinálnak esőt a szárazabb területeken, hogy repülőgépekről billiószámra szórják a felhőkbe ezeket a részecskéket.

A 2000-es évek elején hasonló technológiával állt elő egy skót professzor, Stephen Salter, aki találmányát szabadalmaztatta is. Ez jókora, több tízméteres csövekből és turbinákból áll, amelyeket a nyílt tengerre telepítenek. Valami olyasmiről van szó, hogy a gyakori tengeri szelek mozgatják a szerkezetet, amely felszívja a tengervizet, és porlasztott folyadékként 21-30 méter magasságba löki, amelyhez egy-egy automata szerkezet közben sókristályokat adagol. Ez az eljárás lényegében megegyezik az előbbivel, csak még bonyolultabb és drágább. A vietnámi háborúban az Egyesült Államok hadserege is alkalmazott valamilyen esőcsináló módszert az ellenség ellehetetlenítésére. Ily módon hosszabb időre járhatatlanná tették a Ho Si Minh-ösvényt. Azt az útvonalat, amelyen a kom­munista Észak-Vietnam éveken keresztül hadianyaggal látta el a délen harcoló Amerika-ellenes partizánokat. Amerikai kutatók a harmadik évezred elején gyakorta hangoztatták: még néhány évtized, és gyakorlatilag bárhol a Földön képesek lesznek formálni az időjárást. Arra azonban ritkán gondolnak, hogy a globális beavatkozások mivel járhatnak. Ha az egyik helyen, nagyobb területen sok esőt fakasztanak a felhőkből, az másutt csapadékhiányban mutatkozik meg.  Emiatt felborul a természet egyensúlya, megváltozik a normális időjárási rend. Már­pedig ez a rend több százmillió éve alakult ki ezen a bolygón, és az élővilág ehhez alkalmazkodott. En­nek mes­terséges befolyásolása, a folyamatokba történő szak­szerűtlen beavatkozás tönkreteheti Földünk klí­má­ját.

 

Az időjárás csak átmenetileg, és kis területek felett be­folyásolható. Az emberi beavatkozás csupán az időjá­rási szélsőségek megszüntetése érdekében engedhető meg. Ezt nagy szakértelemmel kell végrehajtani, hogy ne okoz­­zunk vele kárt másoknak. Az eddig alkalmazott mód­sze­rek azonban nem vallanak nagy szakértelemre, és na­­gyon költségesek. Ezen a téren is szükség lenne para­dig­­maváltásra. Könnyen lehet, hogy az időjárás-befolyá­so­lás terén is a mágneses besugárzás lesz az ideális meg­ol­dás.

A kezdeti lépéseket már meg is tettük ez irányban. A XX. században az olaszországi Imolában élt egy fel­találó, Pier-Luogi Ighina. Fiatal korában a rádió feltalá­lójának tartott Guglielmo Marconi munkatársa volt. Élet­rajzírói szerint egész életében „gyanús dolgokkal” fog­lalkozott. Valami rejtélyes gépezetekkel, amelyek fel­hasz­nálásáról senki sem tudott semmit. Imola-i háza kö­­zelében például emelt egy olyan építményt, amely sze­rinte a közelebbről meg nem határozott „kozmikus energia” befogására szolgált. Ezt hallván óhatatlanul Tes­la kísérleteire gondolunk. Nem járunk messze az igazság­tól. Ighina nagy valószí­nűséggel Tesla-híres tornyát re­kon­struálta. Ő azonban antennaként nem gömbsugárzót he­lyezett a hét magas árboc tetejére, hanem le­gyezőre emlékeztető, háromszög alakú fém­antennákat. Ezeknek forgatásával irányítani tud­ta a mágneses kisugárzást, ami lehetővé tet­te a hatás meghatározott területekre kon­cent­rálá­sát. (Ez alapvető követelmény esőcsinálás ese­tén, mert aszály bárhol lehet.)

Ighina tornya tehát mágneses hullámokat bocsátott ki a forgatható antennáin keresztül. Az is biztosra vehető, hogy Teslához ha­son­lóan nem elektro­mágneses, hanem szoliton­hullámokkal dolgozott. Eső­csinálásai során koncentrált éteri részecskéket sugár­zott ki a légkörbe. Ezt nem is tagadta. Bár berende­zé­sét illetően ő is nagyon titkolódzó volt, egy­szer elárul­ta, hogy a kozmoszból kinyert ener­gia segítségével ké­pes megváltoztatni az idő­járást. Általa képes esőt csi­nálni. A kozmosz­ban pedig csak egy energia létezik, a tö­mény­telen mennyiségű éterion. A gravitációs sugár­zást előidéző gravitonok hatása csak az égitestek kö­zelében számottevő. Az éter viszont mindenütt jelen van, és mindent átjár. Házában egy komplett labort ren­dezett be, ám oda rajta kívül soha senki nem léphetett be. A kíváncsiskodók csak a háza melletti dombon emelt különös konstrukciót bámulhatták. Ami azt ille­ti ez a torony nem mindennapi látványt nyújtott. Az Ighina által csak szárnyaknak nevezet antennákat a szi­várvány hét színére festette. Azt mondta, hogy en­nek lényeges szerepe van az ismeretlen sugárzás rak­tá­ro­zása szempontjából.

Berendezése igen hatékony volt. Tény, hogy az Imola környékén élők sohasem panaszkodhattak szá­raz­ságra, bár senki sem akadt arrafelé, aki elhitte vol­na, amit Ighina mondogatott: hogy ezeket az esőket ja­varészt neki köszönhetik. A berendezés legfon­to­sabb tulajdonsága azonban az volt, hogy az esőzéseket irányítani tudta. Sőt még a csapadék intenzitását is lehetett vele szabályozni. Pier-Luigi Ighina hosszú éle­te összefonódott az esőcsiná­lás­sal. A bulvársajtó már az 1980-as években „Esőistennek” nevez­te, és jókora hírverést csaptak körülötte. Hírneve akkor ért csúcs­pont­já­ra, amikor nyilvános foga­dást kötött a legnagyobb olasz álla­mi tévécsatorna meteoro­ló­gu­sá­val, dr. Bernaccával. Ighi­na a tévékamerák előtt kije­len­tette, hogy bármikor, még a leg­szá­razabb napon is képes esőt csi­nálni bárhol Itá­liában!

A hivatalos tudomány állás­pontját védelmező meteoroló­gus lecsapott erre a fellengzős ki­jelentésre. Helyszínként az Imo­lától háromszáz kilométerre ta­lálható Rómát jelölte ki az eső­csinálás színhelyéül. (Azért is választotta a fővárost, mert itt sok ember él, így kudarc esetén több millió ember előtt vall majd szégyent a feltaláló.) Ighina volt olyan nagylelkű, és a hely kiválasztásán kívül a dátumot is vetélytársára bízta. Dr. Bernacca ezt a lehetőséget is meglovagolta. Meteorológus kollégáival konzultálva olyan napot választott, amikor nem csak Róma egén, hanem egész Itália felett egyetlen felhő sem volt. A pontos dátumról csak egy nappal korában értesítette Ighinát, hogy ne legyen sok ideje a felkészülésre. Mindez a média folyamatos figyelme közepette zajlott. Az újságírók, a rádió- és tévériporterek sorra kérdezték az embereket, hogy szerintük a fogadást ki fogja megnyerni. A nagy felhajtás azonban nem ingatta meg Ighinát, bízott a szerkezetében. Magabiztosan hajtogatta, hogy a kozmikus energia segítségével bármikor, bárhol képes esőt fakasztani. Ennek módját azonban továbbra sem árulta el.

A fogadás értelmében az esőnek nem csak szemerkélnie, hanem zuhognia kellett. Erre pedig az adott napon igen kicsi remény volt. Felhő nélkül nincs eső, márpedig az egész ország felett felhőtlen volt az égbolt. Ennek dr. Barnacca nagyon örült, és azt nyilatkozta, hogy nem hisz az efféle misztikus dolgokban. A nagy felhajtás következtében az izgalom tetőfokra hágott. Az ország lakossága fokozott figyelemmel várta az eseményeket az északi hegyektől Szicília legdélibb csücskéig. Azon a vasárnap reggelen az ég csakugyan teljesen tiszta volt, és a prognózisok szerint esőre nem kellett számítani. Ezen a napon nem csak a bulvárlapok, hanem az úgynevezett komoly média sem kerülte a témát. Mindenki feszülten várta, mi fog történni. Ki győz? 

Kora reggel minden jel arra utalt, hogy a doktor lesz a nyerő. Továbbra sem bukkantak fel felhők. Bernacca nevetve nyilatkozta az őt lépten-nyomon követő rádióriportereknek, hogy voltaképpen már megnyerte a fogadást, hisz lám eső nincs, és nem is lesz. Ebéd után azonban megjelentek az első felhők Róma egén. Aztán elkezdtek sűrűsödni, és késő délután akkora eső zúdult a városra, amelyhez foghatót évek óta nem láttak. Az események láttán a megszégyenült meteorológus doktor nem jött zavarba. Azt nyilatkozta a médiának, hogy Ighinának semmi köze sem sincs a zivatarhoz, mivel Imola nagyon messze van Rómától. Érdekes módon az emberek többsége a hivatalos álláspontot fogadta el. Csak egy valaki hitte, hogy ez nem lehet véletlen. A lóversenypályát üzemeltető cég igazgatója az ügyészségen vádat emelt Ighina ellen. Az volt a vád, hogy komoly kárt okozott a cégnek azzal, hogy megakadályozta a vasárnapi futamok lebonyolítását. Ighina örült a vádnak. Remélte, bírósági tárgyalás lesz a dologból, és akkor bebizonyíthatja, hogy igenis ő okozta az esőt.

A bíróságon azonban mindössze egyetlen meghallgatást tartottak, még a per előtt. Ott a bíró eldöntötte, hogy ezt a pert nem vállalják. Bizonyítékok híján elutasították a lóversenypályát üzemeltetők vádját. Nem tehettek mást, mert ha elítélik Ighinát, és emiatt kénytelen lett volna bevonulni a börtönbe, ez óriási port vert volna fel. Maga Ighina roppant csalódott volt, amikor kihirdették, hogy „bizonyíthatatlanság okán” nem lesz per. Azt mondta: „Rettenetesen sajnálom a dolgot. Ha tárgyalásra került volna sor, az ügyész kénytelen lett volna tudósok szakvéleményét kérni, és csak akkor ítélhettek volna el engem, ha véleményük megerősíti az elméletemet.” Na, ez volt az igazi oka a büntetőeljárás megtagadásának. A transzcendencia nem győzhet a hivatalos tudomány felett, és ezt Rómában is jól tudják.

 

Ighina nem tekinthető az egyetlen feltalálónak, aki Tesla nyomdokaiban járt. Előtte Wilhelm Reich osztrák tudós is mágneses besugárzást alkalmazott az esőcsináláshoz. Reich pszichológus volt, aki annak idején még a nagy Freudnál tanult. Azt állította, hogy van egy általános energia, amely mindent mozgat, beleértve még az időjárást, sőt az emberi pszichét is. Ezt a rejtélyes erőt ő orgonnak nevezte el. Azt állította, hogy az általunk éterionnak nevezett orgon mindenütt jelen van az univerzumban. Ezért az állításáért a tudományos világ őt is körbemosolyogta. Nem segített rajta, hogy maga is tudós ember volt. Ennek ellenére az akadémikusokból álló testület habozás nélkül kivetette őt a tudomány kebeléből. A merev, vaskalapos tudományos világszemlélet manapság sem tűri meg a tudomány berkeiben azokat, akik a parajelenségek mellé állnak. Akik bármilyen, létező tudományos dogma ellen lázadnak, azt kritizálni merészelik, azoknak nincs helyük a tudományos világban. Reich is így járt, őt is kiközösítették.

Első találmánya az orgonakkumulátor volt. Ez a berendezés telefonfülkéhez hasonlított. A piramishoz hasonlóan összegyűjtötte a kozmikus energiát, ami gyógyhatást gyakorolt a fülkében üldögélőre. Az Amerikában élő Reich Albert Einsteinnek is bemutatta találmányát. A világhírű tudós eleinte lelkesedett érte, de végül nem segítette abban, hogy Reich a széles nyilvánosság elé tárja találmányát. Ennek ellenére nekilátott berendezése tömeges gyártásának. Az amerikai FDA (az élelmiszerek és gyógyszerek minőségét felügyelő igen szigorú hivatal) belekötött a dologba. 1950-ben betiltották az orgonakkumulátorok kereskedelmi forgalmazását, mivel szélhámosságnak minősítették. Reichet ez sem kedvetlenítette el. Szerkesztett helyette egy esőcsináló gépet. Így keletkezett az orgonágyú, amit később a média „felhőtörőnek” (cloud-buster) nevezett. 

Az orgonágyúval képes volt a kis szemerkélő esőtől a nagy felhőszakadásig bármilyen fokozatú csapadékot előállítani. A berendezés pontos tervrajzát azonban ő is titkolta. Annyit azonban elárult, hogy mi vezette a megalkotásához. Meg volt győződve róla, hogy minden légköri csapadékot az orgon koncentrációja okoz, és ennek ellenkezőjéhez: az aszályhoz is köze van. Arra törekedett hát, hogy a légkörben lévő orgon mennyiségét szabályozza, uralja. Ebből a kijelentéséből egyértelműen megállapítható, hogy ő is mágneses hullámokat sugárzott a légkörbe. Teslához hasonlóan longitudinális hullámokkal gerjesztette az eget. 1953 júliusában az amerikai sajtó megírta, hogy túl vannak az időjárás első sikeres irányítási próbáin. A szerkezet fotója is megjelent itt-ott. Az orgonágyú leginkább a szovjetek második világháborús sorozat-rakétavetőjére, a hírhedt „Katyusára” emlékeztetett. Ennek hat csöve meredt az ég felé. Ez tehát már egy hordozható változat volt. Oda vitték, ahol aszály volt, és percek alatt üzembe helyezték. De nem nagyon kellett szállítani, mert hatótávolsága több száz kilométer volt.

Az első nyilvános bemutató Maine államban történt, ahol már 6 hete nem esett egy csepp eső sem. A farmerek már nagyon aggódtak, hogy oda lesz az egész évi termésük. Miután Reich működésbe hozta ágyúját, hamarosan nagy eső szakadt a vidékre. Reich akárcsak később az olasz Ighina több száz kilométer távolságban is képes volt a szerkezettel esőt csinálni. Maine államból például New Yorkban és végig a keleti parton váltott ki esőket. Pár órával az orgonágyú működésbe hozatala után az aszályos területeken valóságos felhőszakadások törtek ki sorban egymás után. Leginkább a meteorológusok csodálkoztak. Nem értették, honnan kerültek elő azok a felhők, amelyek addig sehol sem voltak. 1950-es években egy sivatagban is kipróbálta a szerkezetét. Ennek hatásra kinőtt a prérifű, amihez fogható eseményre az ott élő legöregebb emberek sem emlékeztek.

A nagy sajtóvisszhang azonban zavarta Reichet. Attól tartott, hogy az oroszok ellopják a találmányát. Ez meg is történt. 1955-től kezdve Moszkvában május elsején mindig remek idő volt. Sütött a nap, felhő sehol, pedig korábban előtte és utána is sokszor nagyon rossz idő volt. Még az is megesett, hogy hó esett. A Szovjetunió más városaiban gyakran rossz volt az idő azon a napon, de Moszkvában sohasem. Külföldi tudósítók megfigyelték, hogy május elseje előtt egy nappal nagy teherautók furcsa „katyusákat” hordoztak szerte a városban. Látszólag nem történt semmi, de az égre irányított ágyúcsövek hatására hamarosan zuhogni kezdett az eső. Az oroszok ravasz módon már előző napon „megfejték” a felhőket, kiszívták belőlük az összes esőt, csapadékot. Aztán másnapra a felhők eltűntek, és ragyogó napsütés öntötte el a Vörös teret, ahol előbb Sztálin, aztán Hruscsov és más vezetők integettek nagy kegyesen a felvonulók tízezreinek.

 Sorstársaihoz hasonlóan Reichnek sem sok haszna volt a találmányából. Találmányaira áldozta egész életét, de a társadalom semmire sem méltatta erőfeszítéseit. Esőcsináló berendezése miatt többször beperelték csalásért. Az orgonelven alapuló működő szerkezeteket pedig egyszerűen csalásnak minősítették. A sok perlekedés miatt a végén már annyira ideges lett, hogy az egyik tárgyaláson megsértette a bíróságot. Emiatt elítélték, cellába zárták. Ezt a megaláztatást már nem tudta elviselni. 1957-ben a lewisburghi szövetségi börtön egyik cellájában szívroham érte. Mire észrevették. már nem segíthettek rajta. Könyveit elégették, jegyzeteit lefoglalta az FBI (más források szerint a CIA). Aztán szokás szerint elzárták a világ elől. Ezek a kozmikus energiaátalakítót, felhőmozgatót, vihargenerátort tartalmazó jegyzetek még ma is ott lapulnak valamelyik páncélszekrényben.[95]

 

Argentínának is volt egy esőcsinálója. Juan Baigorri Velar az 1930-as években világszerte az újságok címlapjára került „Felhőgyáros” néven. Rejtélyes elven működő gépeit csak ő tudta kezelni. Irigyei elintézték, hogy a Meteorológia Szolgálat igazgatója felkérje Velart egy bemutatóra, persze ez esetben is lejáratás céljából. Azt kérték, csináljon esőt Buenos Airesben egy derűs, felhőtlen napon. Velar nem jött zavarba, elfogadta a kihívást. Még egy esőköpenyt is küldött az igazgatónak. Hatalmas tömeg előtt bekapcsolta a gépét, mire az zümmögni kezdett. Pár percen belül esőfelhők kúsztak az égre, és kitört a zivatar. A siker ellenére a feltaláló elszigetelődött, nem sikerült elérnie, hogy találmányát komolyan vegyék. Szegényen, megkeseredve halt meg 81 évesen. Az esőcsinálás titkát ő is magával vitte a sírba. Halála után gépe rejtélyes módon eltűnt. Ma már sokan azt is kétségbe vonják, hogy létezett.

    

A mágneses hullámokkal történő besugárzáson alapuló berendezések valószínűleg képesek lennének az eső, a zivatar fékezésére, megszüntetésére is. Ehhez csak ki kellene vonni a felhőkben felhalmozódott éteri energiát. Az éteri energia semlegesítésére legalkalmasabb a gravitációs energia. Ha az orgonágyúval nem koncentrált éteri- hanem gravitációs energiát (gravitonokat) sugároznánk az égre, akkor nagy valószínűséggel le tudnánk csillapítani az orkánokat, a tornádókat (hurrikánokat). Ezeknek az óriási erejű forgószeleknek az erejét az adja, hogy a tölcsérben nagy mennyiségű éteri részecske sűrűsödik össze. Az is gyanítható, hogy koncentrálásuk módja a szolitonhatásnak tudható be. Erre utal, hogy ezekre a hatalmas forgószelekre nem hat a súrlódás. Egy-egy tornádó több száz kilométert tesz meg, és közben nem csökken az ereje. A tudósok szerint a 300-400 km/h sebességet is elérő tornádóknak a nagy súrlódás miatt néhány percen belül le kellene állniuk. Ezzel szemben napokig tombolnak, végigpusztítják a karibi országokat, majd letarolják az Egyesült Államok keleti partvidékét. Sokszor mélyen behatolnak Amerika déli államaiba, és semmi sem állhatja útjukat. A súrlódás azért sem hat rájuk, mert a szubatomi energiarészecskék eltolják a tölcsér elől a levegőmolekulákat. Ezért valójában légüres térben száguldanak. Pusztítási módjuk is arra utal, hogy belsejükben koncentrált energianyaláb van. A tornádó, illetve hurrikán nem más, mint levegőben létrejött cunami.

 Ez az energiatölcsér úgy működik, mint a szubatomi energiakés. Ha útjába áll egy családi ház, akkor úgy vágja ketté, mint a vajat. Ami a tölcsér alatt van, azt pozdorjává zúzza, ami mellette, az érintetlen marad. Ha egy épület valamely pontjára akkora mechanikus erővel támadunk, hogy porrá zúzza, az építőanyagokat összetartó kötés miatt az egész épület romba dől, vagy súlyosan megrongálódik. Ezzel szemben a kutatók megfigyelték, sőt videofelvétellel is dokumentálták, hogy a széltölcsér úgy hatolt át egy családi házon, hogy a konyha egyik falát ledarálta, a másik falán pedig sértetlenül álltak a befőttek, és érintetlen maradt a falióra.

A szubatomi energiarészecskék beszivárognak a széltölcsérbe került tárgyakba is. Ezáltal nem csak a sebességük nő meg több száz km/h-ra, hanem ezek is „samir”-hoz hasonló energiakéssé válnak. Ennek tudhatók be azok a megfigyelések, melyek szerint egy szalmaszál beleállt a vasúti sínbe, illetve egy hanglemez átmérőjének feléig beékelődött egy fa törzsébe. Normál körülmények között egy szalmaszál akkor sem képes belefúródni az acélba, ha több ezer km/h sebességre gyorsítják. Az acélfelületnek ütközve szétkenődik, szilánkokra zúzódik. Csak akkor képes belehatolni, ha az atomjai közé beszivárgott szubatomi energiarészecskék megnyitják előtte az utat. (Semlegesítik a vasatomok között mikrogravitációt, ami lehetővé teszi az acélba történő behatolást.) Mivel a szalmaszálban, illetve más tárgyakban elnyelődő szubatomi energiarészecskék száma véges, többnyire nem képesek áthatolni az útjukba került tárgyon. Így aztán benne ragadnak, mintegy beleötvöződnek. Amennyiben ezeket az objektumokat rétegröntgennel átvilágítanánk, világosan láthatnánk, hogy az acélba fúródott szalmaszál, illetve a fába ékelődött hanglemezdarab sértetlen. Belesajtolódás okozta mechanikai sérülésnek nyoma sincs. Ily módon csak úgy lehet behatolni az anyagba, hogy valamilyen erő megnyitja előtte az utat.

 

Végül érdemes kitérni arra is, hogy a természet vajon milyen fizikai jelenséget használ esőcsinálásra? Mitől keletkezik csapadék a légtérben, mi váltja ki a szélvihart, és mi az oka a szárazságnak? Nyilvánvaló, hogy a semmiből nem keletkezik semmi. A világban minden megnyilvánulásnak, minden jelenségnek kiváltó oka van. Az időjárást is fizikai törvények befolyásolják, de hogyan, és ki alkalmazza ezeket a törvényeket? A meteorológusok szerint az időjárást a ciklonok és anticiklonok irányítják, melyek véletlenszerűen keletkeznek. Ezt az állítást ők maguk sem nagyon hiszik, ezért vicces kedvű tudósok kitalálták a „pillangó effektust”. (Valószínűleg mindenki ismeri ennek lényegét: Az afri­kai sza­vannán szár­nyát csattogtató pillangó egy bonyolult összefüg­gés­rend­szer következményeként hur­­rikánt vált ki Közép-Ame­ri­kában.)

Az ezoterikusok jóval közelebb járnak az igazsághoz. Ők azt állítják, hogy az időjárást a természet őrei befolyásolják. Világunk tele van láthatatlan szellemi lényekkel. Ezek egy része jóindulattal, másik része rosszindulattal viseltetik irántunk. Ősi leírások szerint a túlvilági hatalmak az időjárás befolyásolását a szilfekre és a faunokra bízták. (Létezésükre leggyakrabban a görög mitológia utal.) Ők nem a saját belátásuk szerint, hanem parancsra cselekednek. De kinek a parancsára? Isten vagy a Sátán utasítja őket, hogy hol, milyen időjárás legyen? A jelenlegi időjárási szélsőségek és az ezekből eredő hatalmas pusztítás láttán valószínű, hogy az utóbbi. Feladatuk teljesítése során a szilfek és a faunok természetesen nem használnak sugárágyúkat. Ők parapszichológiai módszerekkel irányítják az időjárást. Pszichokinetikát alkalmaznak.

Ennek a ténynek az elfogadása, elfogadtatása szinte lehetetlen. Nem azért, mert a hivatalos tudomány tagadja a transzcendencia minden megnyilvánulását. Ettől az egyén még hihetne benne. A kishitűségünk akadályoz meg bennünket abban, hogy elfogadjuk a láthatatlan erők létezését. Attól, hogy mi nem hiszünk benne, még létezhet egy számunkra érzékelhetetlen világ. Sokan azonban akkor sem hinnék el a létezését, ha valamilyen csoda folytán láthatóvá válna. Egy történelmileg hiteles feljegyzés szerint Francia­or­szágban Pipin uralkodása alatt egy híres kabalista fejé­be vette, hogy meggyőzi az emberiséget arról, hogy az elemeket túlvilági lények népesítik be. Zedechias meg­kérte a szilfeket, hogy tegyék láthatóvá magukat, hadd le­gyen mindenki számára nyilvánvaló a létezésük. Ők teljesítették a nem mindennapi kívánságot, pompás látványt nyújtva az elképedt embereknek.

De mindez hiábavalónak bizonyult. Senki sem próbált magyarázatot találni a csodás látványra. Úgy könyvelték el az egészet, hogy bűvészek vették át a hatalmat a természeti jelenségek felett. Nem hittek a szemüknek. Úgy gondolták, hogy amit látnak, az varázslat. Az emberek csak azt fogadják el valónak, amit az érzékszerveikkel észlelni tudnak. Érzékszerveink szűk érzékelési spektruma azonban a való világnak csak a töredékét mutatja meg. Tudósaink is hasonló állásponton vannak. Csak azt tekintik létező jelenségnek, amit kezdetleges műszerekkel mérni tudnak. A tudomány jelenleg csupán azt a jelenséget fogadja el kutatási alapként, amit tudásával, eszközeivel reprodukálni képes; mérni, elemezni tud.

A hivatásos tudósok hozzáállása miatt a csapadékszabályozó berendezés fejlesztése is a magánkutatókra vár. Rekonstruálásuk csak civil kezdeményezés keretén belül jöhet létre. Túl nagy munkára azonban ez esetben sincs szükség. Ezek a berendezések ugyanis egyszer már működtek. Így semmi sem gátolja az újbóli létrehozásukat. Egy régi bölcsesség szerint, amit egyszer megcsináltunk, az újra létrehozható. Már nem kell megszenvednünk érte. Csupán használatba kell venni. Korunk fejlesztőinek semmi mást nem kell tenni, mint begyűjteni a Pier-Luigi Ighina és Wilhelm Reich által hátrahagyott dokumentumokat. Minden bizonnyal az általuk megépített berendezések is megvannak valahol. Nem rombolták le, nem törték szét őket, mint a Tesla-konvertert. Ezeknek a maradványoknak a tanulmányozása el fog vezetni bennünket az aszály világméretű felszámolásához. Továbbfejlesztésük lehetővé teszi a lehulló csapadék mennyiségének csökkentését is. Ezáltal megszabadulunk az évente ismétlődő egyre hevesebb tornádók, hurrikánok okozta károktól.      

[

Ma még nem sejtjük, hogy az időjárás mágneses hullámokkal történő befolyásolása jóval többre képes az esőcsináláson. A távolabbi jövőben elképzelhető, hogy végleg megoldódnak időjárási gondjaink, mivel a technikai fejlődés előrehaladtával lehetőségünk lesz arra, hogy tem­perál­juk Földünk légkörének hőmérsékletét. Ez azt ered­ményezi, hogy meg­szűnik a tél a bolygónkon. Ennek ellenére a téli sportok kedvelőinek a +23 °C-on stabilizált léghőmérsékletű örök nyár beköszönte után sem kell lemondaniuk kedvenc időtöltésükről, mert a magas hegyekben a fizikai törvények következtében továbbra is megmarad a hó. A temperálást hőtranszformátorok felállításával érjük el, amelyek a hideg égöv alatt Yin, a trópusi övezetben pedig Yang jellegű energiát sugároznak a légtérbe. Ez persze nem valósul meg globálisan. Sokan lesznek, akik ragaszkodnak korábbi megszokott klímájukhoz. Bár a szubtrópusi éghajlat alatt élők nem szeretnének a Sarkkörökön túl, az örök jég birodalmában élni, lehet, hogy az eszkimók nem akarnak egy szál fürdőruhában jegesmedvékre vadászni. Az élelmiszerpiacra is drasztikus hatást gyakorolna a globális klíma egész földgolyóra kiterjesztése. +23 °C-os levegőhőmérséklet mellett lehetetlenné válna a trópusi zöldségek és gyümölcsök termesztése. Mivel a trópusi gyümölcsök száma meghaladja az 1500-at is, hiányuk nagy veszteséget okozna a gasztronómiának.

Kisebb területek felett azonban elképzelhető a klíma temperálása. A földönkívüli civilizációk már általánosan alkalmazzák ezt az eljárást. Itt a Földön is bevett gyakorlat. A kéreg alá költött előző négy civilizáció buborékvilágában is +23 °C-os temperált klíma uralkodik. Egyes helyeken ez nekünk is jól jönne, de nem tudjuk, hogy ezt miként lehet megvalósítani. Melegítés csak két módon idézhető elő. A legkézenfekvőbb megoldás az általunk is ismert fotonsugárzás. A fotonokkal történő hőközlésnek két módja van. Az egyik a hővezetés (kondukció). Ennek hátránya, hogy szorosan kötődnünk kell a hőforráshoz, nem mozdulhatunk el mellőle. Mivel ez korlátozná a mozgásszabadságunkat, nem jöhet szóba. A másik a hőáramlás (konvekció). Ez esetben a hőt levegőmolekulák közvetítik. A levegő azonban köztudottan jó hőszigetelő. Ezért ahhoz hogy egy egész országot vagy földrészt (pl. a fagyos Szibéria) besugározzon, hatalmas tűzgolyóra lenne szükség. Egy ilyen tűzgolyó viszont az alatta levő területet felperzselné, míg tőle több száz kilométerre alig keltene hőt.

Létezik még egy harmadik hőátadási mód is, a hősugárzás (radiáció). Ez valójában nem hőközlés, hanem elektromágneses sugárzás. A Nap is így melegít bennünket. Fénysugarakat bocsát ránk, amelyek elnyelődnek az anyagban, ahol melegedést váltanak ki. Ahhoz azonban, hogy az infravörös és ultraibolya sugárzás globális melegedést hozzon létre, igen nagy sugárforrásra van szükség. Akkorára, ami itt a Földön nem hozható létre. A fotonokkal történő klímatemperálás tehát nem járható út.

  Akkor már csak egy lehetőség marad, a mágneses hullámokkal történő besugárzás. A mágneses hullámok hőmérsékletváltozást idéznek elő a környezetükben. A Fülöp-szigeteki healereknél járt betegek is nem egyszer említették, hogy a kézzel való energiabesugárzás során hol hidegnek, hol melegnek érezték a kezelt testrészeiket. Ez arra enged következtetni, hogy a Yin energia terjedése során kissé felmelegíti, míg a Yang energia néhány fokkal lehűti az útjába eső anyagot. Arra is van magyarázat, hogy a szellemek és az UFO-k jelenlétében miért érezzük hidegebbnek a levegőt. A hőmérséklet ugyanis nem más, mint az atomok, molekulák rezgése a levegőben, vagy bármely anyagban. Az éteri részecskékből álló asztráltest intenzív pozitív szubatomi energiarészecskéket sugároz magából. Az UFO-kat magasba emelő antigravitációs energia is gravitációsemlegesítő energiarészecskékből áll, amelyek behatolnak az anyagba. A levegőbe vagy egyéb anyagokba beáramolva gátolják az atomok rezgését, mely által csökken az anyag, jelen esetben a gázmolekulák alkotta levegő hőmérséklete.

Sokak számára komolytalannak tűnhet a téma, de az úgynevezett asztaltáncoltatásnál is megfigyeltek egy határozottan hidegnek tűnő légáramlatot. A mérések szerint az asztal körüli hőmérséklet­csökkenés az 5-6 °C-ot is elérheti. Mint ismeretes, ezeken a szeánszokon a résztvevők körülülnek egy asztalt, kezüket az asztal fölé helyezik, és gondolati úton Yang energiát sugároznak az asztallapba. Amikor a Yang energia olyan nagy, hogy ellensúlyozni képes a földből kilépő Yin energiát, a gravitációt, akkor az asztal felemelkedik a levegőbe. Azt természetesen a résztvevők nem tudják, hogy most Yin vagy Yang energiát kell-e kisugározniuk, ezt szeánszon megjelenő szellem dönti el. Ahhoz, hogy ez a kapcsolat létrejöjjön, elengedhetetlenül szükséges, hogy legalább a résztvevők egyike agyfrekvenciáját le tudja csökkenteni alfa szintre.

Yin energiával való besugárzás esetén egyre jobban kiszorul az éteri energia az atomközi térből. Emiatt az atomoknak nagyobb mozgásterük lesz. Mind jobban rezegnek. Ezáltal hőt keltenek, melegszenek. Ez a jelenség gázokban is megfigyelhető. Ha a levegőmolekulák gyorsabban rezegnek, nő a légkör hőmérséklete. Ily módon a hideg égöv alatt is emelni lehet a léghőmérsékletet. Ezt azonban nagy körültekintéssel kell végezni. A klíma megváltoztatása ugyanis nem csak az ott élő növényekre, állatokra és emberekre van hatással. A földkéregre, az ásványanyagokra is hatást gyakorol. A kanadai és szi­bériai jégmezők elolvadása következtében az ősrégi, elrot­hadt mocsárfüvekből metángáz kerül a légtérbe. Ez tovább növeli a Föld légkörének hőmér­sékletét, ami felgyorsítja az üvegházhatást. Szibéria tőzeglápja a vízözön előtt keletkezett, és a becslések szerint 70 milliárd tonna metánt tartalmaz, amit eddig a fagyott talaj csapdába ejtett. A globális felmelegedés ellen a légkör temperálásával lehet védekezni. A metánnal együtt azonban olyan patogén vírusok is kiszabadulnak, amelyekkel még sosem találkozott az emberiség. A rendkívül veszélyes pithovírus 30 ezer éve rejtőzik az örökké fagyott talajban, és még mindig aktív. 

A globális felmelegedés leállítása, a klímaösszeomlás megakadályozása létkérdés számunkra. Ha tönkremegy a természet, elpusztulunk mi is. A természet évezredes rendjének megbomlását, az időjárás káoszba fordulását naponta érezzük a bőrünkön. Nyári záporok helyett ma már orkán erejű széllel érkezik az eső. Fél óra alatt háromhavi csapadék zúdul a környékre, amit villámáradás követ. A folyóvá duzzadt kis patakok és a települések csatornahálózata nem tudja elnyelni a rengeteg vizet, ezért sárlavina zúdul az utcákra. A hömpölygő áradat mindent elsodor, ami az útjába kerül, és gyakran emberéleteket követel. A tornádószerű mikro­cellák letépik a házak tetejét, leszaggatják a villanyvezetékeket, kidöntik a villanyoszlopokat, és tövestől kicsavarják a fákat. A kertekben, a mezőgazdasági területeken minden növényt elpusztítanak, és az állatokat sem kímélik. Ez a fajta vihar olyan gyors és intenzív, hogy pár perc alatt milliárdos károkat okoz.

 

Budapest, 2018.02.11.

 

                                                                                                                             

                

                                                              

Modern alkímia, Anyagátalakítás

(Működési leírás)

 

Frissítés: 2018. február 12.

 

Történelmünk során a tudományok iránti legnagyobb érdeklődést az alkímia váltotta ki. Az alkímia, a gyors meggazdagodás lehetősége a királyoktól kezdve a kisemberekig mindenkit érdekelt. Ezért sokan elkezdtek különböző vegysze­rek­kel kísérletezni, de az aranycsinálás módjára csak kevesen jöttek rá. A kísérletezők azonban megteremtették a vegyészet alapját, mert sok olyan vegyületet hoztak létre, melyek nélkül ma nem lenne vegyipar. A sikeres alkimistákról sok mendemonda kering, amelyeknek komoly alapja van. Sokan nem hiszik el, hogy érték­te­len anyagokból (pl. homok) aranyat lehet csinál­ni, de az ezotéria jelenlegi fejlettségi szintjén ez nem lehetetlen. Nemsokára rendelkezünk olyan mágneses sugárgenerátorral, amellyel szinte bár­milyen anyagból bármilyen más anyag létre­hozható. Jelenleg ez csak katalizátor vegyü­le­tekkel lehetséges, melyek összetétele ismeret­len.  

Az alkimisták minden dolgot, minden anya­got rezgésként, régi szóhasználattal vibráció­ként fogtak fel. Ennélfogva arra a következ­te­tésre jutottak, hogy a vibrációk módosításával bármilyen anyagot transzmutálni lehet, azaz át lehet változtatni más anyaggá. Így az egyik fém­ből létrejöhet egy másik, akár arany is. Manap­ság a mágia nem éppen népszerű tudományos körökben, ennek elle­nére korszerű eszközökkel célszerű lenne ellenőrizni ennek az állításnak a hitelességét. Az alkímia újkori feltámasztásának fő célja már nem az aranycsinálás lenne, hanem olyan nyersanyagok előállítása, amelyek a Földünkön csak kis mennyiségben állnak rendelkezésünkre. Ezen az elven megpróbálhatnánk pl. kvarcból ritkafémeket készíteni, amely lehetővé tenné a nagy szakítószi­lárdságú, illetve korrózióálló acélötvözetek olcsó gyártását. Mellesleg az arany is alkalmas lenne ötvözőanyagként való alkalmazásra, mert meggátolja a közönséges fémek korrózióját. Vagyontárgy­ként, pénzhelyettesítőként azonban nem célszerű használni, mert ettől nem lenne senki sem gazda­gabb. Az arany nagy mennyiségű piacra dobása ugyanolyan zavart okozna, mint amilyet a spanyol gazdaság élt át 500 évvel ezelőtt, Amerika felfedezése, és módszeres kifosztása után.

A spanyol konkvisztádorok tonnaszámra olvasztották be az indiánok felbecsülhetetlen értékű kultikus aranytárgyait. Az arannyal, ezüsttel és egyéb kincsekkel megrakott hajók éveken át szinte egymást érték a két földrész között. Ennek ellenére a spanyol nép semmivel sem élt jobban, mint korábban. A rengeteg arany ugyanis megnövelte a pénz mennyiségét, melynek következtében az élelmiszerárak rövidesen a tízszeresére nőttek. A pénz felhígulása hiperinflációt indított el a gazdaságban. A helyzet most sem alakulna másképpen. Ha a mesterségesen előállított aranyat nagy mennyi­ségben piacra dobnánk, és az ily módon szerzett pénzt szétosztanánk az emberek között, az árak nyomban követnék a jövedelmek növekedését, így végső soron nem emelkedne az életszínvonal. Néhányan ugyan meggazdagodnának ebben a folyamatban, de ezek nem a kisemberek lennének.

Könnyen lehet, hogy az információrobbanás századában még eddig se jutna el a dolog, mert hamar kitudódna az akció, melynek következtében rohamosan csökkenne az arany ára a tőzsdén. Ez a nagy becsben tartott nemesfém is úgy járna, mint az ametiszt, amely hosszú ideig drágakőnek számított, de a hatalmas brazíliai lelőhelyek felfedezése tönkretette a piacát. Ma már csak féldrágakőnek minősül ez a kristály, sőt a kevésbé tiszta példá­nyait rendkívül olcsón, ásványként árusítják. Amíg egy 6 karátos briliáns ára jelenleg a 300 ezer dollárt is elérheti, egy 6 karátos ametiszthez már néhány dollárért hozzá lehet jutni. Ennek csak a bizsugyártók örülnek, mert a termékeikhez használt ásványok és féldrágakövek választéka kibővült ezzel a szép kristállyal.

Az arany mesterséges előállításának lehetősége egyáltalán nem tekinthető fantazmagóriának. Tudományos körökben is elismerik ennek lehetőségét, sőt mint tudjuk, atomfizikai módszerekkel bármely fizikus képes aranyat előállítani. Ez a fajta kísérletezés 1919-ben kezdődött, amikor Ernest Rutherford brit ­fizikus azzal döbbentette meg a világot, hogy sikerült egy elemet másik elemmé átváltoztatnia. A nitrogénből oxigént és hidrogént csinált. Nem alkalmazott semmilyen elixírt, titkos alkimista eljárást, a laboratóriumában levő nitrogéngázt héliumatommagokból álló sugárral bombázta. Ez utóbbi fluorrá alakult, később pedig átváltozott oxigénné és nitrogénné. Az eljárás ugyan­olyan gazdaságtalan, mint a higanyból magátalakítással készített arany.

Később kiderült, hogy az atommagot nemcsak gyorsítók segítségével, igen nagy energiával bom­bázva lehet átalakítani. Az úgynevezett hidegfúziós kísérletek során többször észlelték már, hogy a palládium vassá, magnéziummá és más elemekké bomlik le. Ez azt jelenti, hogy bizonyos esetekben egy kémiai folyamat során is létrejöhetnek magátalakulások. Ezt a jelenséget több, egymástól független kutatóintézet is megerősítette. Ezek az eredmények azt bizonyítják, hogy magátalakulások a kémiai reakciók néhány elektronvoltos szintjén is létrejöhetnek. Ennek fényében már nem is tűnik olyan lehetetlennek az alkimisták évszázadokon át folytatott tevékenysége, a kémiai úton történő aranykészítés. A középkori és újkori alkimisták kétféle katalizátort (elixírt, projekciós port) használtak. A fehér porral ezüstöt, a vörössel pedig aranyat lehetett csinálni. Az alapanyag általában higany volt.

Az első sikeres alkimista a francia Nicolas Flamel volt. Vidéki írnokként tevékenykedett, amikor Párizsban járva vásárolt egy rendkívül érdekes és titokzatos könyvet. A 21 oldalas könyv hármas csoportosításban 7-7 lapot tartalmazott. Az első lap arról tudósított, hogy ezt a könyvet a zsidó Ábrahám herceg (aki pap, levita, csillagász és filozófus is volt) írta a zsidó néphez, amelyet Galileában szétszórt Isten haragja. A további szöveg teljesen ismeretlen nyelven íródott, és megfejthetetlennek tűnt számára. Feleségével együtt csaknem 20 éven át próbálkozott a megértésével, mígnem egy zsidó orvos útmutatása alapján rájött, hogy a könyv a kabbalával, az ősi zsidó ezoterikus hagyományokkal foglalkozik. Újabb 5 év kellett ahhoz, hogy megfejtse a jeleket, és az útmutatás alapján 1382. január 17-én a higanyt sikerült tiszta ezüstté alakítania. Az ehhez szükséges katalizátor egy fehér porszerű anyag volt, amelyből igen keveset kellett használni. Április 25-én Flamelnek sikerült előállítani a vörös elixírt, a bölcsek kövét is. Ezzel már színtiszta aranyat is tudott csinálni.

Bár a titokzatos porokból egy szemcsényi sem maradt fenn az utókorra, a beszámoló hitelesnek tű­nik. Élete hátralevő részében ugyan­is Flamel, a kis fizetésű írnok igen gazdag lett. Ezzel együtt adakozó, jótékony emberré vált. Több mint 10 kórházat és 3 kápolnát építte­tett. Halála után a házát, sőt a sír­ját is feldúlták. A bölcsek kövét azon­ban hiába keresték. Csupán Ábra­hám könyvének fordítása maradt fenn utána, de az is eltűnt. Csak 200 év múlva került elő újra. Ric­helieu bíboros magánkönyvtá­rá­ban látták, majd ismét nyoma ve­szett. Flamelnek sok sikeres köve­tő­je akadt, de egyik sem volt képzett vegyész.

A középkor arab alkimistájának Artephiusnak is sikerült megvalósítania a transzmutációt folyékony elixírrel. Sok forrás említi, hogy a francia udvarban élő Saint-Germain gróf szintén birtokában volt a bölcsek kövének, amit aranycsinálásra és életelixírként egyaránt használt. Ő azonban csak annyi aranyat készített, ami a szerény megélhetését biztosította. A vendégeinek viszont szívesen tartott bemutatót. A későbbi korok tudósai azonban már nem érdeklődtek az aranycsinálás iránt, távol tartották magukat a mágiától. Az alkímiát szélhámosságnak tekintették. Nem hittek az aranycsinálásban. Helvetiustól, a XVII. századi híres tudóstól egyszer egy ismeretlen férfi megkérdezte, hogy ismeri-e a bölcsek kövét. Ő nemmel válaszolt, mire a férfi mutatott neki egy sárgás, kőszerű anyagot. Hosszas könyörgés után adott egy morzsányi darabot a tudósnak, aki rögtön ki is próbálta a hatását. A kísérlet végeredménye kétségtelenül arany volt.

Nehogy azt higgyük, hogy ilyen esetek csak a középkorban fordul­tak elő. A modern kor feltalálói­nak is sikerült rájönniük a titokra, de elődeikhez hasonlóan ők sem verték nagydobra a tudományukat. Az ily módon előállított arany mi­nősége is kifogástalan volt. Efelől dr. S. H. Emmens-nek sem volt kétsége olyannyira, hogy az általa előállított aranyat eladta az Egye­sült Államok kormányának. Még a XX. század második felében is akadtak olyanok, akik Albertus Magnus, Paracelsus, Nicolas Flamel vagy a nagy tudású belga vegyész, Jean-Baptiste Helmont nyomdokain járva rájöttek a titokra. Az 1960-as években a francia televízió egyenes adásban közvetítette amint egy magát Saint-Germain grófnak nevező férfi aranyat készített. Egy tekercs olvadó­biztosítóhoz használt ólomhuzalból levágott 3 centimétert, és betette egy üres tégelybe. Ezután a nyakában levő medalionból kivett egy csipetnyi szürke port, melyet „projekciós pornak” nevezett, és rászórta a drótdarabra. Az olvasztótégelyt lezárta, majd gázrezsó felett 5 percig melegítette. Végül a lehűtött edényt kinyitotta, és a tévénézők milliói győződhettek meg róla, hogy arannyá vált a drótdarab.

Az alkímia történetében külön fejezetet alkot Franz Tausend, aki vas-oxidot és kvarcot változ­tatott arannyá. Az általa megjelentetett könyvecskében eljá­rását azzal az elmélettel támasztotta alá, hogy az atommagot vibráló harmóniák tartják össze, és ha a vibrálás hullámhosszát megváltoztatjuk, akkor más-más elemet hozhatunk létre. Ennek az elméletnek a helytállóságát semmilyen tudo­má­nyos kísérlet nem támasztotta alá, de ez nem zavarta a náci pártot, akiknek kapóra jött ez a lehetőség. Vezérük, Adolf Hitler ugyanis éppen börtönben ült, mert fegyveres felkelést készített elő a kor­mány ellen. Mint tudjuk, a politikai karrier felépítése sokba kerül, és még többe a hatalomra jutás. A Nemzeti Szocialista Párt akkor még nem várhatott közvetlen segítséget a nagytőkétől, a német gyárosok többsége ugyanis idegenkedett Hitler zavaros eszméitől. A Führer hűséges támogatója, Erich Ludendorff tábornok azonban meglátta a nagy lehetőséget az alkímia eme modern változatában. Az eljárásban valószínűleg nem hittek, mert akkor maguknak sajátították volna ki az arany­csinálásnak ezt a rejtélyes módját. Arra azonban jónak látszott az ötlet, hogy nagy csinnadrattát csap­­va körülötte beugrasszák a pénzembereket a gyártás finanszí­rozásába.

A terv sikerült, a találkozóra egy berlini szállodában került sor, ahol a ­leendő befektetők elfogulatlanul ellenőrizhették Tausend alkímiai eredményeit. Sőt, a bizalom fokozása érdekében a feltaláló megengedte nekik, hogy ők hozzák magukkal az általa megjelölt nyersanyagokat. Ezeket azután összeolvasztotta, és éjszakára bezárták a pártatlan döntőbírák szobájába, hogy az alkimista ne férhessen hozzá. Másnap Tausend újból felhevítette a megszilárdult masszát és egy kis fehér port hintett a megolvadt keverékbe. Amikor a tégely kihűlt és kinyitották, egy negyedunciás aranyrög került elő belőle. Ezt követően ömleni kezdett a pénz az újonnan alapított társasághoz. Ludendorff csak erre várt. Amint lehetett, átirányított 500 ezer márkát a párt bankszámlájára, és a náci párt kilépett a vállalkozásból. Tausendnek annyi pénze sem maradt, hogy beindítsa a gyártást, és a továbbiakban egyedül kellett védekeznie a befektetőkkel szemben. Két évvel később már csak úgy tudta féken tartani a hitelezőket, hogy egyik napról a másikra egy 26 unciás aranyöntvényt produkált. Ekkor helyreállt a belevetett bizalom, és azok, akik korábban a vérét követelték, újabb részvényeket vásároltak a társaságban.

Ennek ellenére a gyártás továbbra sem indult meg. A történet vége, hogy 1931-ben letartóztatták Tausendet, és csalás címén 4 évi börtönbüntetésre ítélték. Azóta sem derült ki, hogy használható eljárásról volt szó, vagy szélhámosságról. Egyesek szerint ez az egész szemfényvesztő akció nem volt más, mint a Sátán mesterkedése, hogy hatalomra juttassa Hitlert. Elképzelhető azonban az is, hogy Tausend a középkori mágia módszereit alkalmazta modern köntösbe öltöztetve. Az általa alkalmazott fehér por összetételéről semmit sem tudunk. Utólag sem lehet az eljárást rekonstruálni, mert Tausend titkos iratait megsemmisítették, még hozzá éppen az a párt, akinek a hatalomra jutását akarva-akaratlanul elősegítette.

Csak a háború kitörésekor kezdett derengeni egy újabb reménysugár, ami elvezethetett volna bennünket ennek a fontos ipari nyersanyagnak az olcsó előállításához. A modern alkímia második képviselője Archibald Cockren londoni csontkovács volt. Ez a köztiszteletben álló orvos nem alkalmazott mágikus módszereket, és nem azért akart aranyat csinálni, hogy meggazdagodjon. Korábban a köszvény és egyéb krónikus betegségek elleni gyógyitalaiba gyakran kevert aranyoldatot, hogy hatékonyabbá tegye őket. Ebben a gyógymódban nincs semmi különös, mert az indiai Ajurvéda már évezredek óta alkalmazza a vegytiszta aranyat gyógyító célra. A háborús viszonyok azonban egyre nehezebbé tették az arany beszerzését, így kis házi laboratóriumában elkezdett kísérletezni, hogy mivel lehetne helyettesíteni ezt a ritka és drága fémet. Hamar rájött, hogy semmivel, így nincs mit tenni, meg kell próbálkozni az arany mesterséges előállításával.

Nyilván ő is hallott a bölcsek kövéről, mert mindjárt ennek előállítására összpontosította figyelmét. Először különböző fémek reakcióit vizsgálta. Antimonhoz vasat, vashoz és rézhez valamilyen titkos katalizátort kevert, ami különféle vegyi reakciót indított el. 1940-ben ezt írta a naplójába: „Új kísérletbe kezdtem egy olyan fémmel, amellyel nem voltak korábban tapasztalataim. Ez a fém miután lebontottam sóira és különleges előkészítésen, valamint lepárláson esett át, átváltozott bölcsek kövévé. A győzelemről először vad sziszegés adott hangot, sűrű gáz szállt fel a lombikból, és olyan hangot hallatott, mint a gépfegyverek kattogása. Azután erőteljes robbanások következtek, miközben átható finom illat töltötte be a laboratóriumot és környékét.” Aznap azzal ment haza, hogy másnap megismétli a kísérleteit, és ha ismét ugyanarra az eredményre jut, feljegyzéseit átadja a hadügyminisztériumnak. Erre azonban nem került sor. Másnap felsivítottak a szirénák, és a London elleni legkegyetlenebb légitámadás után Cockren háza romokban hevert. A csontkovács meghalt, kísérleteinek eredményei pedig hamuvá égtek. A sors fintora, hogy ezt a bombázást az a náci hadigépezet hajtotta végre, akiknek a hatalmát a modern aranycsi­nálás első kísérlete alapozta meg.

A pusztulásra ítélt második kísérletből csupán annyit sikerült megtudnunk, hogy a bölcsek köve nem valami Földön túli közreműködéssel létrejött varázspor, hanem különféle fémsókból állt. Ezek a fémsók más fémekkel reakcióba lépve katalizátorként működnek, és létrehozzák a kívánt átalakulást. Arról azonban sejtelmünk sincs, hogy vegyi átalakulás ment-e végbe, vagy ezek a fémsók szubatomi energiasugárzásukkal tényleg képesek voltak megváltoztatni az atommagokból kiáramló energiasugárzás hullámhosszát, módosítva a kiindulási anyag atomsúlyát. A természetben már régóta megfigyelhető ez a fajta anyagátalakítás. A középkorban egész Európában, sőt a török birodalomban egyaránt ismert volt a szomolnoki csodavíz. Szepes vármegye Szomolnok városa mellett, Besztercebánya közelében voltak olyan vizek, amelyekben a beléjük dobott vas 24 óra alatt a legfinomabb rézzé alakult át. Kémikusok szerint ilyen jelenséget váltanak ki a vitriolos vizek is oly módon, hogy a vasra rézréteg rakódik rá. Ha ezt tűzzel megolvasztva kiöntjük, rezet nyerünk. Ebben a „csodakútban” azonban nem csak egy vékony rézréteg keletkezett a vastárgyakon, hanem teljes keresztmetszetükben rézzé váltak. Tehát az Úrvölgyében fakadt forrásvízben nem vitriol volt, hanem valamilyen anyagátalakító katalizátor.

A lexikonok szerint a katalizátor csökkenti a reakciók energiaküszöbét, így lehetővé tesz olyan vegyi folyamatokat is, amelyek máskülönben nem mennének végbe. Nem zárható ki, hogy a reakcióküszöb lecsökkenése atomszerkezeti átalakulásokra is lehetőséget ad. Ezt ugyan még egyetlen kutató sem próbálta ki, de ez csak annak tudható be, hogy a hivatalos tudomány lehetetlennek tartja az atomreaktor nélküli magátalakítást. Ebből a holtpontból nem is fogunk elmozdulni addig, amíg meg nem győződünk arról, hogy minden anyagból más-más frekvenciájú energiahullámok áramlanak ki. Ezt követően azt kell ellenőrizni, hogy ezeknek a rendszámtól függő energiahullámoknak a frekvenciája kívülről megváltoztatható-e, és ha igen ez visszahatásként képes-e az illető anyag atommagjain belül fizikai változásokat létrehozni. Amennyiben ez a szubatomi alapon ­lezajló magátalakítás megvalósítható, akkor már nincs is szükségünk a bölcsek kövére, mert a szükséges frekvenciamódosítás hullámgenerátorokkal, elektronikus úton is előidézhető. Erre nagy szükségünk lenne, mert ha ilyen ütemben fejlődik az elektronikai ipar, hamarosan nemesfémekből is hiány lesz. (Az évente legyártott elektronikus eszközökben több mint 300 tonna aranyat, és hétezer tonna ezüstöt használnak fel világszerte.)

Ily módon nem csak aranyat lehet csinálni, hanem bármely anyag bármilyen más anyaggá átalakítható, határtalan lehetőséget biztosítva civilizációnk továbbfejlődéséhez, a nyersanyaghiány elkerüléséhez. Homokból és tengervízből szinte korlátlan mennyiség áll rendelkezésünkre. Ezeknek az anyagoknak a többlépcsős átalakításával évmilliókon át elláthatjuk az ipart különféle alapanyagokkal, így az energiaválság után a nyersanyagválságot is leküzdhetjük. Különösen nagy szükség lenne a titán nagybani felhasználhatóságára. Ez a környezetbarát fém könnyebb, mint az acél, ugyanakkor kemény és szívós, s korrózióállósága kiváló. Széles körű elterjedésének egyetlen akadálya, hogy rend­kívül körülményes az előállítása, ezért hatszor annyiba kerül, mint a köztudottan drága krómacél. A titán nem ritkafém, mivel a Földön kilencedik helyen áll az ásványok között előfordulási gyakoriságban. Drágaságának oka, hogy lassan és bonyolultan lehet csak kinyerni a fémekből. Pedig az űrtechnikától kezdve, az orvosi felhasználáson át, a háztartási eszközök gyártásáig sok helyen szükség lenne rá.

Hasonlóan nagy az igény a palládiumra. Természetben való előfordulása azonban olyan ritka, hogy még a platinánál is drágább. Még nehezebben nyerhető ki a rénium. Vulkáni gőzök kicsapásával lehet csak hozzájutni, rendkívül veszélyes körülmények között. A korszerű acélgyártásban nélkülö­zhetetlen ötvözőanyag, mert rendkívül keménnyé és szívóssá teszi az acélt. Ráadásul korrózióállóságot kölcsönöz neki. Szaporító reaktorokban, neutronsugarakkal bom­bázva ugyan ezek a fé­mek is előállíthatók, de csak milligrammnyi mennyi­ségben, vagy olyan drágán, ami megfizethetetlen. A magegyesítéssel (fúzió) és maghasadással (fi­sszió)-val történő anyag­átalakításnak tehát nincs jövője.[96]

Nem zárható ki, hogy ezen az úton fény derül a hosszú élet titkára is, mert a mágiával foglalkozó könyvek gyakran megemlítik, hogy a bölcsek kövével nem csak aranyat lehetett csinálni, hanem lenyelése örök fiatalságot biztosított birtoklójának. Ez a fajta por feltehetően nem egyezik meg azzal, amit az aranycsináláshoz használ­tak, de ha sikerülne előállítanunk, akkor géntech­nológiai eszközeinkkel behatóan tanulmányoz­hatnánk, hogy milyen reakció megy végbe a szer­vezetben. Az emberiség túlszaporodása miatt egye­lőre nem lenne értelme tömegesen alkal­mazni ezt a módszert, de megtudnánk azt, hogy milyen szinten kell a szervezetbe beavatkozni ah­hoz, hogy tartós élettartam-növekedést idéz­zünk elő, és a jövőben már művi úton, szubatomi energiasugárzással is végrehajtható lenne ez a mű­velet.

Érdekességként megemlíthető még, hogy az alkímia meglehetősen koc­kázatos mesterség volt. A kapzsi főurak gyakran halállal büntették a szélhámosságot. I. Frigyes porosz király pl. sikertelen alkimistáját arany akasztófára köttette fel, de előtte forró aranyba mártatta a testét. A kudarc azon­ban sokszor hasznosnak bizonyult. Az alkimisták teremtették meg a modern vegyipar alapjait azáltal, hogy eredménytelen kísérleteik melléktermékeként felfedezték többek között a mínium, a cinóber, a hamuzsír, a horgany, a kénéter, a sósav, a benzoesav és a salétromsav előállítási módját. Henning Brand 1699 egyik éjszakáján arra lett figyelmes, hogy az üstjéből felszálló gőz bevilágítja a szobát. Ő a foszfort fedezte fel.

A legjelentősebb találmány azonban a porcelán volt. Egy Böttger nevű alkimista Erős Ágost szász választófejedelem udvarában próbálta gazdagítani megbízója vagyonát, de sikertelenül. Sorozatos kudarcai után már nyakán érezte a hóhér kötelét. Végső elkeseredésében belevágta parókáját a forró üstbe. A benne levő kotyvalékhoz már csak a parókán levő kaolin hiányzott, hogy értéke­sebb anyag keletkezzen, mint az arany. Az általa vé­letlenül feltalált porcelánhoz ugyanis ez idő tájt csak Kínából lehetett hozzájutni. Kaolin volt ugyan bőven, de senki sem sejtette, hogy ez a por­celán alapanyaga, így csupán púderként, a drá­ga rizs­por helyettesítésére használták. Mivel a vá­lasz­tófe­jedelem Meissenben székelt, így lett az euró­pai porcelángyártás fellegvára ez a város.

A szakirodalom beszámol egy olyan talál­mányról is, amelynek megvalósítása az egész emberiség létét fenyegetné. Az utolsó nagy alki­mista, a francia Fulcanelli szerint atombomba már néhány gramm fémből is készíthető, és egész váro­sokat lehet vele eltörölni a föld színéről. Er­re az ad lehetőséget, hogy „nagyon tiszta fémek bizonyos geometriai elrendezése kiválthat atom­robbanást elektromos áram vagy légüres tér nél­kül is”. Ez esetben a robbanást nagy valószínű­séggel a formasugárzás (egyes mértani alakza­tokból kiáramló koncentrált szubatomi energia­sugárzás) váltja ki. Annak titkát, hogy ez a bom­ba miként készíthető el, hála Istennek nem árul­ta el a rejtőzködő XX. századi tudós.

 

A korábbiakban már kiderült, hogy az uni­verzum struktu­rális felépítése egységes, csupán a méretekben vannak nagyság­rendnyi különb­ségek. Meggyőződtünk róla, hogy amilyen a mak­rovilág, olyan a mikrovilág. Az atom kis mére­tekben ugyanazon az elven épül fel, mint az egyes boly­gó­­rendszerek. Az elektron ugyanúgy kering az atommag körül, mint ahogy a Föld kering a Nap körül. Ebből következik, hogy az atommag tömege nagyságrendekkel nagyobb, mint az elektroné. Az atommag körül nem csupán egy, hanem több elektron is keringhet, mint ahogy a Napnak is több bolygója van. Az anyag fizikai tulajdonságait az szabja meg, hogy hány elektron kering az atommag körül, és mekkora az atommag tömege. Bármennyire ellenkezik eddigi fizikai ismere­teinkkel, igen nagy a valószínűsége annak, hogy energetikai értelemben mind az atommag, mind pedig az elektron negatív töltésű, mivel mind­egyik részecske anyagi jellegű. A belőlük kiáramló negatív kisugárzásnak tudható be, hogy kölcsönösen vonzzák egymást. Ennek ellenére az elektronok nem zuhan­nak bele az atommagba, mert a bolygókhoz hasonlóan a centripetális erő itt is megakadályozza, hogy a nagyobb tömegű anyagi részecske a kisebbet magához vonzza. Az elektronokat ugyanúgy, ahogy a bolygókat, a gravi­tációs és a centrifugális erő egyensúlya tartja meg a pályájukon. Ezt a feltéte­lezést támasztja alá az a Védák-köny­vében található megjegyzés is, amely a tér és idő relativitásán kívül „a Föld minden atomjában meg­búvó gravitáció” törvényéről beszél.

Ennek a tetszetős elméletnek azonban van egy sebezhető pontja. Ezen az alapon ugyanis az elektronjaitól megfosztott atommagok­nak egyesülniük kellene egymással, és a leszakadt elektronoknak sem lenne szabad egyenként áramolniuk az anyagban, hanem a negatív kisugárzásuk következtében egy tömeggé kellene összeállniuk. Márpedig ez nem történik meg, és ennek nagy valószínűséggel az az oka, hogy az elemi részecskék rendkívül nagy sebességgel forognak a saját tengelyük körül. Ez a fürge, intenzív mozgás mechanikusan meggátolja, hogy az atomi részecskék összetömörüljenek, és feltehetően ez az oka annak is, hogy a szabadon áramló energiakvantumok vagy szubatomi részecskék összesűrít­hetők ugyan, de normál körülmények között nem tapadnak egy­máshoz. Miután az anyagi részecskék tömege igen kicsi, így a tehetetlen­ségi erő sem hat rájuk számottevően. Ennél­fogva összeütközésük esetén nem zúzódnak darabokra, mint az égitestek, hanem csak lepattannak egymásról.

Ahhoz, hogy két atommag egyesíthető legyen, vagyis a tengely körüli forgásukat le tudjuk állítani, óriási nyomásra és hőmérsékletre van szükség. Az ilyen körülmények között egymáshoz préselt atommagok egyesülése során viszont hatalmas mennyiségű energia sugárzódik szét, amely a fúziós erőművek és a hidrogénbomba működési elvének a lényegét képezi. Az anyag legkisebb részecs­kéinek negatív energia­kisugárzása, illetve ennek következtében fellépő vonzó hatása csak zárt szerkezetű molekulává alakulás, vagy kristály­szerkezetbe rendeződés esetén képes maradéktalanul érvényre jutni. A negatív energiasu­gárzás zavartalan fellépésének és összegződésének alapfeltétele tehát a nyugalmi állapot elérése, vagyis az anyag elemi részecskéinek olyan fokú integ­rálódása, hogy az kifelé, a környezet felé már nyuga­lomban lévő egységet mutasson.

A koncentrált ener­giasugárzás nem csupán elektronáramlást tud elindítani az anyagban a legkülső elektronhéjról lesza­kított elektronok segítségével, hanem ennél mélyrehatóbb változásokat is képes előidézni az atomokban. Az energia­sugárzás intenzitásának növelésével az energiakvantumok letaszítják a belső elektronhéjak elektronjait is a pályájukról, és részecskéket szakítanak ki az atom­magból, ami már anyagszerkezeti vál­tozásokat okoz. Az elektronkonfiguráció, valamint az atom­súly megváltozása az anyag rendszámá­nak csökkenését vonja maga után, és átalakítja a fizikai tulaj­donságait. Ezzel a módszerrel tehát egy magasabb rendszámú anyagból viszonylag egyszerű módon alacsonyabbat, és alacso­nyabból maga­sabbat hozhatunk létre, vagyis megvaló­síthatjuk az alkimisták régi álmát, más elemekből mi is elő tudunk majd állítani aranyat. Atomfizikai eszközökkel már jelenleg is tudunk az eggyel nagyobb rendszámú higanyból aranyat csinálni, csak ez a módszer nagyon drága, többe kerül, mint a kelet­kezett arany értéke. A koncentrált energia­besugárzással való anyagátalakítás viszont jóval olcsóbb, és veszélytelenebb lesz. Hihetetlen ugyan, de már ma is van példa az anyag ilyen jellegű átalakítására.

A VI. Nemzetközi Hidegfúziós Konferencián egy amatőr kutató beszámolt róla, hogy kísérletei során aranyat állított elő grafitból. Vegytiszta grafitport tett egy tégelybe, és grafit­elektródák hozzávezetésével áramkört alakított ki. A nagy­feszültségű és nagy áramú impul­zusok hatására a finom grafitpor ­nagyobb szemcsékké olvadt össze, és a reakció melléktermékeként ferromágneses anyagok, valamint néhány szemcsényi arany keletkezett. Egyelőre ő sem érti, hogy ez miként történhetett, de szinte biztos, hogy ebben a sajátos mag­át­alaku­lásban nagy szerepe van annak a plazmaburoknak, ami a nagyfeszültségű, illetve nagy áramú elektromos ívkisüléseket körülveszi. Ennek a módszernek azonban a jövőben nem az aranycsinálás lesz a legjelentősebb szerepe, hanem ezen az úton mi is létrehoz­hatunk majd olyan különleges – a természetben elő nem forduló – anyagokat, melyeknek rendkívül nagy lesz a szilárdságuk, mechanikus eszközökkel szétroncsolhatatlanok lesznek. Ezen az úton megtervezhetünk, kitalálhatunk majd olyan matériákat, amelyek maximálisan eleget tesznek a felhasználási követel­ményeknek. Létrejön a modern alkímia, ami az elemek átalakításának tudománya lesz.

Az energetikai úton megvalósuló anyag át-, illetve kialakí­tásnak, nem a vagyongyarapítás lesz a célja, mivel az arany a jövőben ugyanolyan fém lesz, mint a többi, jelentősége csu­pán ipari nyersanyagként betöltött szerepére korlátozódik. Nagy valószínűséggel ez a sors vár a későbbiek során a gyé­mántra, és egyéb ma még ritkaságszámba menő ásványi kincsekre is, mert ezeknek a nyersanyagoknak más olcsó matériákból való előállítása rutin jellegű feladat lesz. Egy újabb érv tehát, hogy nem érdemes anyagi értéket gyűjteni. Könnyen megeshet, hogy a most összeharácsolt aranyunk annyit fog majd érni, mint az út szélén heverő rozsdás vasdarab. Az emberek még azt a fáradságot sem veszik, hogy lehajol­janak érte. Ennek a módszernek a továbbfejlesztése, a technikai módszerekkel végrehajtott materializáció segítségével pedig várhatóan létrehozható lesz bármely tárgy tökéletes másolata. Tehát a műkincsek vagyontárgyként való felvásárlásának sem lesz már értelme, mivel replikátorral vagy más néven duplikátorral bármely értékes műtárgy­ról olcsón és korlátlan mennyiségben előállíthatók lesznek olyan másolatok, amelyek egyetlen atomjukban sem térnek el az eredetitől.

Az ékszeripart már megérintette elértéktelenedés előszele. Materializálásra egyelőre nem vagyunk képesek, de a gyémánt mesterséges előállítására igen. A laboratóriumokban művi úton létrehozott kristály még nem rengette meg az ékszeripart, mert a kristálynövesztés drága és bonyolult eljárás, az ily módon keletkező ipari gyémánt nem olcsóbb, mint a valódi. Oroszországban azonban ki­fej­lesztet­tek egy új technológiát, amely képes arra, hogy a természetet utánozva az 1800 ^oC-ra felhevített grafitot 80 ezer atmoszféra nyomás alatt gyémánttá alakítsa. Miután a világ ékszerforgalmának felét gyémántkreációkkal bonyolítják, az olcsó és tökéletes briliáns-alapanyag megjelenése nagy riadalmat okozott a piacon. Ráadásul ily módon sárga- aranykék- és vörös színű gyémántot is elő lehet állítani, ami a természetben igen ritkán fordul elő. Növeli a kereskedők és a vásárlók el­bizonytalanodását, hogy az olcsó és nagy mennyiségben rendelkezésre álló alapanyag folytán semmi akadálya sincs a tömegtermelésnek. Arra sincs lehetőség, hogy a szakértők a futószalagon előállított gyémántot mes­terségessé nyilvánítsák, ily módon tartva fenn a természetes gyémánt árfolyamát, mivel mindkét vál­tozat ugyanúgy keletkezik. A mesterséges körülmények között létrehozott gyémánt csupán annyi­ban különbözik a gyémántbányákból kikerülttől, hogy szebb, tökéletesebb és nagyobb.

A pénz ingatlanokba fektetésének sem lesz sok értelme, mert a korlátlan energiabőség, és az új építési eljárások következtében a házak előállítási költsége nagy­mér­tékben csökkenni fog. Főleg nem érdemes a nagyvárosokban ingatlant vásárolni. Sokan a metropoliszok központjában vesznek mé­regdrága lakásokat abban a reményben, hogy később még jobban felmegy az áruk. A fejlődés azon­ban ellenkező irányban hat. A nyugati országokban egyre intenzívebbé válik az a törekvés, hogy aki csak teheti leköltözik vidékre, a természet közelébe, ahol nincs zaj, zsúfoltság, és tiszta a le­vegő. Ennek következtében a világvárosok magja fokozatosan elnéptelenedik. Az angliai Newcast­le pl. már ott tart ebben a folyamatban, hogy a városatyák 50 pennyért árulják a megüresedett lakásokat. A beköltözés egyetlen feltétele, hogy az új lakónak saját költségére fel kell újítania az ajándékba kapott lakást. A telekspekulációknak a földalatti építkezések fognak véget vetni, mivel a jövőben mi is egyre több települést fogunk a föld alatt kialakítani. Ennek az építési módnak főleg a földrengésveszélyes zónákban lesz nagy jelentősége, mert minél lej­jebb hatolunk a kéreg alá, annál kevésbé érvényesül a földmozgások hatása. A későbbiek során a mezőgazdasági területek felvásárlása is értelmetlenné válik, mivel a növények termesztése nem talajban, hanem hidro­kultúrában, azaz tápanyagokkal kevert vízben fog történni.

 

Mikrogravitáció semlegesítése

(Működési leírás)

 

Az átlagolvasó szinte semmit sem tud a mikrogravitációról. Ennek oka, hogy az iskolai tankönyvekben említést sem tesznek a létezéséről. A fizikusok is másként értelmezik ezt a jelenséget, mint az ezoterikusok. Többnyire az anyag súlytalanságban fellépő gravitációmentes viselkedését értik alatta. Pedig a mikrogravitáció valódi jelentése ennél sokkal fontosabb. Az ezoterikusok szerint a mikrogravitáció nem más, mint a bolygóközi gravitáció mikrovilágban megnyilvánuló formája. Ókori bölcseink már évezredekkel ezelőtt kinyilvánították, hogy a mikrovilág olyan, mint a makrovilág. Hermész Triszmegisztosz ezt írta a sírjában talált smaragdtáblára. „Ahogy odafent, úgy idelent!” Az atomokon és a molekulákon belül ugyanaz a gravitáció érvényesül, mint a Naprendszerben, csak kicsiben. Ezt a jelenséget már ismerik a tudósok, és kohéziónak nevezik. A kohézió azonban csak egy leszűkített területe a mikrogravitációnak. Az atomok és a molekulák egymáshoz tapadását értik alatta. A mikrogravitáció viszont nem csak az anyag legkisebb részecskéi körül, hanem az atomokon belül is megnyilvánul. Ennek a mikrogravitációnak a befolyásolása ma még beláthatatlan távlatokat fog megnyitni előttünk az anyagátalakítás terén.  

 

Sajnos a földönkívüliek ritkán segítenek, de mindig kéznél van legfőbb tanítónk a természet. Nem véletlenül tanácsolja a Biblia: „Kérdezd csak meg a barmot, az is megtanít rá, és az ég madarai hirdetik majd neked. Tanítód lesz mi földön csúszik-mászik, a tenger halai elbeszélik neked.” Tudósaink közül már eddig is sokan megfogadták ezt a tanácsot, és számtalan találmány alapul a természetben megfigyelt jelenségek lemásolásán.[97] A Kaliforniai Egyetem mérnökei most egy rendkívül érdekes fizikai jelenség, a mikrogravitáció gyakorlati alkalmazását tűzték ki célul. A gravitációnak ezt a sajátos formáját kohéziónak, illetve intermolekuláris erőnek[98] is nevezik. Mint tudjuk a mikro­gravitáció, vagy ahogy a tudományos világban nevezik a van der Waals erők[99] akkor lépnek fel, ha az egyes atomok, molekulák nagy felületen érintkeznek egymással, vagy nagyon közel állnak egymáshoz. Az utóbbi eset tipikus megnyilvánulási formája a kapilláris erő. Szilárd anyagoknál az atomok szoros illesztése, és ezáltal a közöttük fennálló gravitációs vonzás maximális érvényre juttatása csak pozitív szubatomi energia­be­sugárzással, vagyis az anyag felpuhításával lehetséges.

A gravitációs erő semlegesítésével a felületi egyenetlenségek kiegyenlíthetők, a két szilárd anyag egymásba gyúrható. Az éteri részecskék kivonása után az újra érvényesülő gravitációs vonzás egyben tartja a két anyagot. Olyan erős kötés jön létre közöttük, ami a legjobb ragasztó hatásfokát is meghaladja. Ez a hatás az illeszkedő felületek tökéletes egymáshoz csiszolásával is megoldható len­ne. Jelenleg azonban a legprecízebb polírozógépünk sem képes olyan sima felületet előállítani, ahol a felületi atomok egymás mellett helyezkednének el. Még a mikroszkóp alatt simának tűnő felület is telis-tele van kristályszemcsényi egyenetlenségekkel. Emiatt az atomoknak csak egy kis hányada képes közvetlenül érintkezni egymással, ami nem hoz létre akkora kohéziós erőt, hogy a két anyag egymáshoz tapadjon.

A szoros illeszkedés azonban más módon is létrehozható. A megoldást a természet tálcán kínálja nekünk. Az evolúció, a túlélésért folytatott több évmilliárdos küzdelem rákényszerítette az élőlényeket minden létező fizikai jelenség kihasználására. A legújabb fizikai kutatások kiderítették, hogy a mikrogravitációt is alkalmazza egy gyíkfaj, a gekkó. Arisztotelész már az ókorban megfigyelte, hogy a gekkó könnyedén fel- és leszalad a falakon, és akár egy ujjal is képes lógni a mennyezeten. Ezt a képességet igen találékony módon érte el. Miután a mászó felület leutánzása számára is megoldhatatlan feladatnak bizonyult, más úton közelítette meg a problémát. Gondolta, ha nem tudja a lábai alatt levő felület egyenetlenségeit lemásolni, alkalmazkodik hozzá. Olyan talpfelületet alakított ki, amely rugalmasan idomul a fal vagy egyéb felület érdességéhez. Ezt oly módon teszi, hogy sörtevégeket növesztetett a talpain, amelyek benyúlnak a legapróbb mélyedésbe is, és szoros kontaktust teremtenek a tartófelülettel.

Az ujjain sávokban fodrozódó sörtéket úgy kell elképzelni, mint a borz szőréből készült borotvaecsetet, amelybe rendkívül vékony és puha szálak ezrei találhatók. A gekkó lábujjainak sörtéi ennél is finomabbak. A kis hüllő talpán négyzetmilliméterenként kb. 14 ezer finom szőrszál található, és minden egyes miniatűr ecset tetszőleges irányba képes meghajolni. A mikroszkópos felvételek kimutatták, hogy valamennyi ujján 2 millió sörtéből álló, szorosan egymás mellé zsúfolt keresztirányú sörtesorok vannak. Az egyes sörték hossza csupán 0,1 milliméter, és mindegyik sörte végéből több ezer parányi, 0,2 mikrométer hosszú spatula ágazik szét. A rendkívül vékony szálak következtében az egyes sörték szabad szemmel nem is láthatók. A gekkó ujjai úgy néznek ki, mint a karfiol rózsái. Csupán bársonyos tapintása utal rá, hogy itt nem bőrfelületről van szó, hanem rendkívül finom szálú kefefo­drok­ról.

Mivel ránézésre ez nem állapítható meg, a kutatók évszázadokon át találgatták, hogy mi okozza a gekkó bármilyen felülethez való rendkívül erős tapadását. Először azt hitték, hogy a karfiolszerű sávok nem mások, mint tapadó korongok. A békák és egyes rovarok lábához hasonlóan vákuum keletkezik a lábuk alatt, ami megtartja őket. Nem találták azonban a szivárgásmentes vákuum létrehozásához szükséges folyadékfilm-termelő mirigyeket. Arra is gondoltak, hogy valamilyen ragadós anyag kiválasztásával kémiai kötés jön létre a talp és a felület között. A víztaszító és nedvszívó felületetek váltogatása után azonban ez a feltételezés is megdőlt, mivel a gekkó minden anyaghoz egyformán jól tapadt. Megnövelt szubatomi energiát sem bocsátott ki magából, pedig erre a legtöbb élő szervezet képes. Ez esetben nem pozitív, hanem negatív energiára van szükség, mivel az intenzív gravitációs kisugárzás minden anyaghoz könnyen odatapasztaná. Ennek ki-bekapcsolgatása azon­ban fejlett agyat, és állandó odafigyelést igényelne.

A gekkó ennél jóval egyszerűbb megoldást választott. Mikroszkópos méretű sörtéivel teljesen körbeveszi a mászó felület minden egyenetlenségét, és maximálisan kihasználja annak gravitációs vonzását. Ily módon nem lehet ugyan tökéletes tapadást, teljes eggyé válást elérni, de most nem is ez a cél. A gekkónak csak annyi vonzóerőre van szüksége, hogy ne essen le a falról. Ezt sikerült ezzel a módszerrel elérnie. Sőt túl is teljesítette a saját súlyának biztonságos megtartáshoz szükséges követelményt. A gekkó talpán levő összes sörte együttesen 125 kilogrammnyi terhet is képes megtartani. Ha le akarjuk szedni a falról, egy-egy ujjának a leválasztásához akkora erő kell, amennyi a kórházi ragtapasz bőrfelületről való letépéséhez szükséges.

 

Nem csoda, hogy a Berkley Egyetem mérnökei nagy fantáziát látnak a jelenség gyakorlati alkalmazásában. Ronald Fearing és Metin Siiti atomi erőmikroszkóppal próbálja a sörtevégek geometriáját leutánozni. Szilikonkaucsuk és poliésztergyanta felületekből nanocsúcstömböket faragtak ki. A még kezdetleges modellek is egyértelműen igazolták, hogy a mikrogravitáció kihasználásában az anyag nem játszik szerepet. Kizárólag a tapadó felület geometriája határozza meg a vonzó, illetve megtartó erő mértékét. Időközben a pittsburghi Cornegie Mellon Egyetemen működő NanoRobotics laboratórium kifejlesztette az első mesterséges gekkótalpat, amely négyzetcentiméterenként 29 ezer „ragasztóelemet” tartalmaz. Miután ezeknek a nyúlványoknak a működését is a mikrogravitáció idézi elő, egyformán tapadnak bármilyen felülethez. A felület nedvessége sem számít, és képes ugyanolyan erővel ismételten odatapadni. A mesterséges gekkótalp az élet minden területén alkalmazható lesz. A hadiipar és az űrkutatás is élénken érdeklődik utána, mivel a víz alatt, és a világűrben is használható. A víz alatt ugyanis nem lehet ragasztókötést alkalmazni, légüres térben pedig nem működik a vákuumtalp. A mikrogravitáció azonban az egész univerzumban működik.

Még a háztartásban is nagy hasznát lehetne venni, mert az egyes berendezési tárgyak bármilyen felülethez biztonságosan rögzülnének anélkül, hogy nyomot hagynának maguk után. Pl. a virágváza talpára erősítve az asztal sarkának meglökésekor nem dőlne el, és nem borulna ki belőle a víz; illetve nem esne le, és nem törne össze a váza. A konyhai készülékek rögzítéséhez sem kellene tükörsima felületet keresni, ahol a vákuumtalp működésbe hozható, mert bárhol stabilan megállnának. Ennek jelenségnek a kihasználásával a szappantartót sem muszáj a csempéhez rögzíteni. Csupán oda kellene nyomni a tapadókoronggal. Csempetisztításkor nem szükséges kerülgetni, mert egy pillanat alatt le lehetne tépni, majd visszanyomva újra rögzülne. Ezen túlmenően ezernyi más helyen tudnánk alkalmazni, jelentősen megkönnyítve, és biztonságosabbá téve az életünket.

Egyébként a mikrogravitáció megnyilvánulásának van egy harmadik formája is, ami hártyavékonyságú anyagoknál lép fel. Sokan tapasztalták már, hogy amikor háztartási polietilénfóliát használnak, nagyon óvatosan kell bánni vele, mert könnyen összetapad. Ha valamelyik széle visszahajlik, úgy rátapad a fólia másik felére, hogy levakarni sem lehet róla. Ennek nem az az oka, hogy a műanyag fólia ragadós. Az összetapadást az idézi elő, hogy a rendkívül vékony anyag nem akadályozza meg a fólia atomjainak szoros egymás mellé kerülését. Az atomok gravitációs vonzásának engedelmeskedve a két anyag egymáshoz tapad, kitöltik egymás egyenetlenségeit. Az építőipar már évezredek óta kihasználja ezt a jelenséget a paloták és a muzeális jellegű épületek aranyozásánál. A belsőépítészek nem ragasztóval kevert finom aranyport kennek a faburkolatokra és a gipszstukkókra, hanem egyezred milliméternél is vékonyabb aranyhártyát borítanak rá. A csipesszel óvatosan felhelyezett lemezeket a biztonság kedvéért száraz ecsettel átsimítják. Ez az „aranyfüst” réteg olyan erősen rátapad a hordozó felületre, hogy többé nem lehet eltávolítani. Nincs az az erős ragasztó, ami szilárdabb és időállóbb kötést tudna létrehozni, mint a kohézió. Egyébként 1 uncia (28,3 gramm) aranyból több mint 30 m² aranyfüst készíthető.

Egy véletlen felfedezés folytán a mindennapi gyakorlatban is hasznát vesszük ennek a jelenségnek. Ólmos esőben a nők kiselejtezett harisnyát húznak a csizmájukra, így nem csúsznak el a lefagyott utakon. A harisnya vékony szála, apró szemei ugyanis kitöltik a jégfelület egyenetlenségeit, behatolnak a jégkristályok közé, és ezáltal a mikrogravitáció hozzátapasztja a lábat a csúszós úthoz. A gekkótalp laboratóriumi kikísérletezése és gyári sorozatgyártása esetén azonban már sokkal esztétikusabban is megoldhatjuk ezt a problémát. Ezzel a mikroporózus anyaggal fogjuk bevonni a hótaposó csizmák és egyéb téli cipők talpát, mely által olyan stabilan fogunk közlekedni télen is, mint a gépkocsik a hólánccal. A legújabb hírek szerint Andre Geim nanotechnológus és kutató társai már ki is fejlesztettek egy több millió poliamid szállal borított rugalmas felületet. A mikron (ezredmilliméter) vastagságú szálak alkotta felület tapadási tulajdonságai megegyeznek a gekkótalppal, de gyártási költségei olyan magasak, hogy egyelőre csak egy 1 cm²-es darabot tudtak előállítani. Számításaik szerint egy 200 cm²-es (tenyérnyi) felület könnyen meg tudna tartani egy embert is a plafonon.

A mikrogravitációnak a súrlódásban is szerepe van. Két egymáshoz préselt anyag nem csak azért nem csúszik el egymáson, mert felületi egyenetlenségük ezt megakadályozza. A molekulák egymáshoz szorítása során fokozott gravitációs vonzás lép fel az atomok között, ami tovább növeli a súrlódási erőt. A mikrogravitációnak a ragasztás hatékonyságában is szerepe van. Mint tudjuk két anyag egymáshoz ragadását az adhézió[100] teszi lehetővé, amikor ragasztónak nevezett folyékony anyaggal töltjük ki a két anyag felületi egyenetlenségei közötti teret. A ragasztó molekulái mindkét anyag molekuláira rásimulnak, és adhéziós kötés jön létre közöttük. Szuperragasztók esetén ez oly erős lehet, hogy a két anyag többé nem választható el egymástól. Erőszakos szétválasztás esetén a ragasztó letép egy réteget valamelyik anyagról, és így válik el tőle. Kemény anyag (pl. fémek esetén) a ragasztó törik el. A ragasztó ugyanis többnyire műanyag, melynek szilárdsága sokkal kisebb a fémeknél. Azért hogy ez ne történjen meg, a legtöbb gyártó szigorúan előírja, hogy a ragasztót (pl. a ciánakrilát-tartalmú pillanatragasztót) a lehető legvékonyabb rétegben kell felvinni a ragasztandó felületre. Ezzel az előírással viszont öntudatlanul is tovább növelték a szuperragasztók hatékonyságát. A ragasztás szilárdságát ugyanis a mikrogravitáció is segíti. A szoros egymáshoz illesztés, a préseléses szárítás során a két anyag molekulái a lehető legközelebb kerülnek egymáshoz, és gravitációs vonzás alakul ki közöttük. A ragasztóanyag megszilárdulása után a két anyag már nem tud eltávolodni egymástól, így a mikrogravitáció tartósan növeli a tapadást.

Ezt a jelenséget használta ki célirányosan két amerikai kutató a vízhatlan ragasztószalag kifejlesztése során. A mikrogravitáció nagy előnye, a vízhatlanság. A legtöbb ragasztóanyag ugyanis csak száraz felületen alkalmazható. Vizes felületről leválnak, a víz megakadályozza az adhéziós kötés létrejöttét. A mikrogravitáció viszont vízben is működik. Miután a gravitációs hullámok minden anyagon áthatolnak, a vízmolekulák jelenléte nem jelent akadályt. Ennek alapján Robert Langer és Jeffrey Karp olyan sebtapaszt fejlesztettek ki, amely nyílt sebekre és a belső sérülésekre egyaránt használható. Ezt a ragasztószalag felületének speciális kiképzése teszi lehetővé. A két kutatónak nanotechnika segítségével sikerült leutánozni a gekkótalpat, és ezáltal a korábban hasz­nált szövetbarát ragasztószalagok tapadása duplájára nőtt. A nedves közegben is működő mikrogravitációs tapadás következtében az újfajta szalagragasztó olyan helyeken is használható, ahol a hagyományos sebvarrás alig alkalmazható (pl. vékonybél- és érszakaszoknál) vagy gyomorfekély okozta gyomorátfúródásoknál. Mivel az újfajta ragasztószalag vékony és rugalmas, a sérült szakasz valósággal bepólyázható.

[

Miután megismertük a mikrogravitáció kihasználásának eddigi eredményeit, térjünk át a jövőbeli lehetőségeinkre. Ezek nem új dolgok, mert már az ókorban is alkalmazták őket. Tudományos kutatás azonban nem indult el ezen a téren, mert a hivatalos tudomány az ezoterikus jelenségeket a fantazmagória kategóriájába sorolta, és nem hajlandóak komolyan foglalkozni vele. Pedig ezeknek a szélhámosságnak nyilvánított jelenségeknek a kutatása vezetné őket a legmesszebbre. A mikrogra­vitáció semlegesítésének területén maradva tudományos körökben a legnagyobb ellenállást a sebhelymentes testfelnyitás lehetősége váltotta ki. Tudósaink a manilai healereknek már az említésétől is hideglelést kapnak. Pedig egy rendkívül nagy erejű mágnessel ők is képesek lennénk a roncsolás­mentes anyagszétválasztásra.

A Fülöp-szigeteki healerek ugyanis ezt teszik az ujjaikból kiáramló koncentrált éteri energiával. Sebhelymentes és vérmentes műtéteteket végeznek, sőt a kimetszett szöveteket (pl. bélszakaszt) össze is tudják „ragasztani”. Az ép szakaszok egymásba gyúrását szintén ez a koncentrált energia teszi lehetővé, a mikrogravi­táció semlegesítésével. Ebben a földrajzi régióban számos olyan gyógyító van, aki képes arra, hogy a kezéből kiáram­ló energiával egy erős anti­kohéziós teret hozzon létre, amely semlegesíti a molekulák közötti össze­tartó erőt, és ezáltal vágási sebek keletkezése, vagyis a sejtek szétroncsolása nélkül is képesek behatolni a test belsejébe. Ennek a magasabb rendű gyógyítási mód­szernek az az előnye, hogy az elhalt szövetdarabok eltakarítását nem bízzák a szervezet lassú öntisztító mecha­nizmusára, hanem egy sajátos műtéti eljárás során kiemelik a testből, tehát az energiabesugárzás útján meggyógyított szerveket egyúttal meg is tisztítják.

Miután a behatolás során a hagyományos műtéti eljárástól eltérően az egyes sejtek nem sérülnek meg, ezért a vérveszteség csak minimális, vér csak annyi keletkezik, amennyi a felnyitott bőr, illetve a kiszedett szövetdarabok hajszálér-csatlakozásaiból kiszivárog. Ha a beteg szerv egy darabja teljesen elhalt (pl. bélfekélynél), akkor a fekélyes bélszakaszt az ujjaikból kiáramló antikohéziós energiával besugározva kiszakítják, az ép végeket egymáshoz illesztik, és varratmentesen összezárják. Ebben a tevékeny­ségükben már szükségük van egy segéd­healerre is, aki műtét közben szintén az ujjaiból kiáradó energiával nyitva tartja a sebet, meggátolva a bőrfelület manipuláció alatti össze­záródását. Az ép szövetek varratmentes csatlakoztatását az teszi lehetővé, hogy energiával való kezelés során a szétválasztott felületek mentén lévő molekulák között nagymértékben csökken az összetartó erő. A healer ezeket a „felpuhított” szövetdarabokat egy­másba nyomja, majd az antikohézi­ós erőtér megszüntetésével az összegyúrt mole­kulák között ismét helyreáll a kohéziós erő, és ez biztosítja az illeszkedő felületek tökéletes összeforradását.

A varratmentes összeforradás akkor is létrehozható, ha a healerek az egyes testrészek szöveteit teljes keresztmetszetben elvá­laszt­­ják egymástól. Tudjuk, hogy szilárd anyagok ese­tén két egymáshoz illesztett test normál körülmények között nem képes „egybeforrni”, mert a felületi egyenetlenségek megaka­dályozzák, hogy az egymással szemben fekvő molekulák olyan közel kerüljenek egy­máshoz, amely lehetővé tenné a kohéziós kötést. A pozitív energiabesugárzás azonban csökkenti az összeillesztendő szövetdarabok közötti kohé­ziós erőt, és ezzel az anyagegyesítés felületi egyenetlenségből eredő gátja megszüntethető. A Yang jellegű szubatomi ener­gia­besugárzás hatására a tésztaszerűen egymásba gyúrt szöve­tek összeforrnak. Az energiabesugárzás megszüntetése után az egymással érintkező molekulák közötti kohéziós kötés stabilizálódik, ami a továbbiakban biztosítja az összeillesztett szövetek hegképződés nélküli folytonosságát.[101]

Ennél a fajta operációnál sokak számára érthetetlennek tűnik az is, hogy a szétnyitott testrészek hogyan képesek var­rat­mentesen összezáródni. Ennek a jelenségnek az a magya­rázata, hogy a seb két szélén, a szétnyitott és az egybefüggő szövetek határán álló molekulák átmeneti állapotban vannak. Ezekre a molekulákra már nem hat olyan erős energiasugárzás, amely teljes mértékben semlegesítené a közöttük ható kohéziós erőt, így az energiabesugárzás megszüntetése, vagyis az operáció befejezése után a határhelyzetben lévő moleku­lák ismét szorosan egymáshoz tapadnak. Ez a szoros kötődés viszont azzal a következménnyel jár, hogy a mellettük lévő szomszédos molekulák is olyan közel kerülnek egymáshoz, hogy közöttük is érvényesülni tud a kohéziós összehúzó erő. A kohéziós kötést helyreállító folyamat azután láncreakció­szerűen végighalad a szétnyitott testfelület teljes hosszában úgy, hogy mindkét irányból egyre szűkül a seb, míg végül minden nyom nélkül cipzárszerűen bezáródik.

Maga a diagnosztizálás, a betegség megállapítása kétféleképpen megy végbe. A healerek egy része látja az aurát és az erős elszíneződések alapján könnyen megtalálja a beteg szerveket. A heale­rek nagyobbik része a „clair­voyance” technikát alkalmazza, vagyis erős koncentrálás útján agyfrek­venciájának egy alsóbb tartományában a páciens testét belülről fokról-fokra végigvizs­gálja, és így keresi meg a beteg szerveket. Ennek a ma még misztikusnak mondható gyógyítási módszernek további előnye még, hogy a meglehetősen rossz higiéniai viszonyok ellenére sem kell számolni fertőzésveszéllyel, mivel az intenzív bioenergia-sugárzás életképtelenné teszi a szervezetbe került vírusokat és baktériumokat, meggátolva ezzel a szaporodásukat. Az inten­zív energia­besugárzás felborítja a testtől idegen sejtek energiaegyen­súlyát, amelyek energia­utánpótlás hiányában menthetetlenül elpusztulnak. (Ez a csíraölő hatás annyira intenzív, hogy az Arigo nevű mexikói pszí-sebész által operáló­esz­köz­ként alkalmazott rozsdás bicska sem okozott soha fertőzést.) A műtét elvégzése után az antikohé­ziós tér megszüntetésével a molekulák közötti vonzóerő cipzárszerűen ismét zárja a megnyitott bőrfelületet, így a beavatkozás után seb nem képződik, vágási nyomok nem láthatók.

A bioenergia-kisugárzás­nak a fertőtlenítésen kívül fájdalomcsillapító hatása is van, ezért ezeknél az operációknál nem alkalmaznak altatást sem. A többnyire néhány perces beavatkozás után a beteg felkel a műtőasz­talról, és saját lábán távozik. A teljesség kedvéért érdemes megemlíteni, hogy a nyugati országok­ban praktizáló pszí-sebészek sok esetben meg sem nyitják a testet, hanem a műtétet az aura éterinek nevezett rétegén hajtják végre, ami idővel áttevődik a fizikai testre. Egyébként igazán gyógyítani csak az éteri és a szellemtesten lehet. A fizikai test csupán a tünetek hordozója.

A Fülöp-szigeteki gyó­gyítók által végzett operációk során tapasztalható egy értelmetlennek látszó folyamat is. A hea­lerek jelentős része ugyanis a test megnyitása után nem tisztítja meg a beteg szerveket, hanem még a műtét előtt kívülről irányított sugárzással demateria­lizálja az elhalt szöveteket. A dema­terializált sejteket azután újramaterializálja és felhozza a bőr alá. Ezt követően felnyitja a bőrt és kiemeli a materializált tárgyat, amely a csirkebéltől kezdve a pénzérméig bármi lehet. Van olyan gyógyító is, aki fel sem nyitja a bőrt, hanem teleportációval kihozza a materia­lizált tárgyat a bőr külső felszínére, és onnan távolítja el. Az elhalt vagy beteg szövetek dematerializálásakor felszabaduló szubatomi méretű energiarészecskék valószínűleg akadálytalanul eltávozhat­nának a testből, mint ahogy ez a spontán remisszióval gyógyuló rákos betegeknél tapasztalható.

Akkor miért van szükség erre az újramaterializálási folyamatra? Talán így akarja a Mindenható felhívni az emberek figyelmét arra, hogy itt egy másfajta alapokon álló operációval állunk szemben? Vagy csupán a beteg bizalmának az elnye­réséről van szó, aki látván a vérző szövetdarabot megnyugszik, hogy valóban megoperálták, így most már biztosan meg fog gyógyulni. Az antikohéziós erőtér egyébként a fertőtlenítésen és a fájdalomcsillapításon kívül képes a véráramlás csillapítására, sőt megállítására is. Így vastagabb erek szétválasztása esetén sem kell komolyabb vérveszteséggel számolnunk. Ennél a típusú műtétnél tehát nincs szükség vérátömlesztésre, így nem fenyeget a fertőző betegségek vérrel történő terjesztésének veszélye. Mivel a koncentrált energiasu­gárzás eltorlaszolja a véráram útját, illetve beteg szövetek eltávolítása esetén lehegeszti az ereket, elmarad a vizenyőképződés is, így nem jelentkezik a műtét utáni fájdalom sem.

A pszí-sebészek eleve megnövekedett energiaszinttel születnek. A Fülöp-szigeteki Luzon törzs tagjai között apáról fiúra öröklődik ez a tulajdonság. Nem véletlen, hogy ebben az országban oly sok gyógyító van, akik puszta kézzel operálnak. A XX. század elején a franciaországi San Urban községben egy olyan gyerek született, aki nem csak az ujjaiból, hanem az egész testéből igen erős mágneses sugárzást bocsátott ki. A közelében az emberek intenzív vonzó és taszító hatást érzékeltek, és a szer­vezetéből gyakran fénylő sugarak áradtak szét. Ezek ereje a gyermek növekedésével egyre fokozódott. 1 éves korában ideges érzékenység vett erőt rajta, és komolyan megbete­gedett. Nemsokára meg is halt. Halála pillanatában olyan erős sugárzást bocsátott ki a teste, melynek fénye az egész szobát betöltötte.

 

A pszí-sebészek által alkalmazott testfelnyitó módszerrel könnyen megvalósítható lesz a sebhelymentes császármetszés is. A későbbiek során a szülés a császármetszés egy továbbfejlesztett változatával fájdalom nélkül zajlik le. Ennél az újfajta eljárásnál a hasfalat koncentrált mágneses energiát sugárzó mani­pulátorokkal nyitják meg, szülési komplikációk és a vérzés, a fájdalom, valamint a fertőzésveszély legcsekélyebb kocká­zata nélkül. A műtét után nem keletkezik sebhely, nem lesz szükség kórházi ápolásra, az ily módon véghez vitt császár­metszés pedig nem korlátozza a további szülések számát sem. Ennek az eljárásnak a beveze­tésével minden bizonnyal fele­désbe merül a bérszülés intézménye is. Miután a terhes­ségből már csak a gyermekvárás öröme marad meg, és nem kell többé tartani a szülés alatti fájdalmaktól, valamint az azt követő esetleges elváltozásoktól, ezért egyetlen nő sem fog idegenkedni többé gyermekei világrahozatalától.

Sajnos kevés ember van a világon, akiknek az ujjaiból olyan erős mágneses energia áramlik ki, amely képes szétnyitni a bőrt. Ilyen erős energia kisugárzására azonban nem csak az emberi test képes, hanem mesterségesen előállított eszközök is. Az ókorban ilyen eszköz volt a samir. A több ezer évvel ezelőtt használt kohézióerő-semlegesítő szubatomi energiakés valószínűleg kristálygerjesztésű volt, mert a feljegyzések szerint nem igényelt villamos táplálást. Ezt a titokzatos szerszámot évezredeken át alkalmazták a civilizációnkban is. Az ókori zsidók „varázslatos samir”-nak nevezték, és a Talmudban is említést tesznek róla. Mind Mózes, mind Salamon megtiltotta, hogy temp­lomaik építésénél „vaseszközt” (kalapácsot, vésőt, éket) használja­nak a hatalmas kőtömbök hasításához és faragásához. Ehelyett egy ősrégi szer­számmal látták el a mestereket. Ez a samir nevű eszköz „képes volt súrlódás vagy hő nélkül elvágni a legkeményebb anyagokat is”. A „sziklahasító kő” a gyé­mántot is úgy vágta, mint a kés a ­vajat.

Az általa kibocsátott koncentrált szubatomi energiasugarat valószínűleg nem lehetett kikapcsolni. Erre utal az az előírás, hogy „a samirt tilos vas- vagy bármilyen más fémedénybe helyezni, mivel az ilyen tokot ketté fogja törni. Gyapjúa­nyagba burkolva kell tartani, és azt egy árpakorpával teli ólomkosárba tenni.” A leírásokból azt is megtudhatjuk, hogy használat közben ez az eszköz teljesen zajtalan volt. Sajnos, a jeruzsálemi templom lerombolásakor a samir is eltűnt.

A részinformációk összegzése alapján megállapítható, hogy ez a rejtélyes eszköz koncentrált éteri energiát (éterion) bocsátott ki magából, amely az anyagra irányítva megszüntette a molekulák közötti összetartó erőt. A mikrogravitáció lenullázásával az anyag roncsolásmentesen kettévált. Mivel itt nem mechanikus zúzással történt a szétválasztás, nem volt jelentősége az anyag keménységének. Így a samir ugyanolyan könnyen vágta a gyémántot, mint a vajat. Ereje, hatótávolsága meglehetősen nagy volt. Ha valaki megfelelő ruha nélkül közelítette meg, borzalmas égési sérüléseket okozott. Miután ez az eszköz nem igényelt gerjesztést, táplálást, csak egy módon működhetett, az anyag­ból kiáramló mágneses sugárzás felfokozásával.

Iskolai tanulmányainkból tudjuk, hogy egyes fémek, mint pl. a vas mágnesessé tehető azáltal, hogy erős mágneses térnek teszik ki (pl. elektromágnessel gerjesztik). A tudomány a mágnesség eredetét az úgynevezett doménekre vezeti vissza, amelyek egy­fajta rendezett mágnesességű szigetetek. Normál állapotban ezek a kis mágneses szigetek összevissza állnak, emiatt a fém nem mutat mágneses tulajdonságokat. Egy erős külső mágneses tér hatásá­ra azonban ezek a kis szigetek egy irányba rendeződnek, és úgy is maradnak. Ettől a ferromágneses anyag permanens mágnessé válik. A lágyvas mágneses térereje viszonylag gyenge, de ritkaföldfémeket tartalmazó szupermágnest (pl. kobalt-szamárium vagy neodímium-vas-bór) alkalmazva a térerő egy nagyságrenddel megnő. Ezzel már sok mindent lehet kezdeni, pl. szupermágneseket alkalmaznak a Hi-Fi minőséget biztosító fejhallgatókban, hangszórókban. Anyagszétválasztásra azonban ez a térerő is kevés, de jó úton haladunk efelé.

Ha valamilyen módon sikerülne egy jól mágnesezhető fém vagy kristály mágneses doménjein belül az összes spint azonos irányba állítani, akkor egy olyan erős mágneses sugárzás jönne létre, amely plazmává alakítaná a levegőmolekulákat. A szakirodalom szerint a samir is így viselkedett, mivel használata közben vakító fényvillanásokat tapasztaltak. (A mágneses doménen vagy tartományon belül a spinek az elektronokhoz kötődnek. A klasszikus szemlélet szerint az elektronok a pályakeringésen kívül saját tengely körüli forgást is végeznek, amit spinnek neveztek. Később a kvantummechanikai értelmezés alapján a többi elemi részecskéhez hasonlóan az elektron is hullámtermészetű, amire a forgás nem értelmezhető. Ezért a spint újabban elemi dipólmomentumnak nevezik, ami az atomban mozgó elektronok pályamozgásának megfeleltethető impulzusmomentumok eredője. A fizikusok jelenleg a spin létrejöttét elektronhoz tartozó kvantumos tulajdonsággal magyarázzák, ami azt jelenti, hogy fogalmuk sincs a mágnesesség valódi okáról. Azt pedig még kevésbé tudják, hogy a mág­nesek milyen energiát bocsátanak ki magukból.[102] Az éter létezését mindmáig tagadják, és a gravitációs hullámok létezését is csak 2016-ban ismerték el.)

Ez persze nem akadályozza meg a mágnesek gyakorlati használatát. Egy ilyen rendkívül nagy erejű mágnessel mi is képesek lennénk a roncsolásmentes anyagszétválasztásra. A Fülöp-szigeteki healerek is ezt teszik az ujjaikból kiáramló koncentrált éteri energiával. A samir tehát nem varázslat és nem legenda, hanem egy létező szerszám volt, melynek működése egy általunk is ismert fizikai elv célirányos kihasználásán alapul. Némi kutatás árán mi is létre tudnánk hozni. Mellesleg a föl­dönkívüli civilizációk az operációk során már nem samirt használnak, hanem 115-ös elemmel gerjesztett manipulátort. Ennek a fajta energiakésnek az az előnye, hogy kikapcsolható. A protonsugárzás leállításával megszűnik a 115-ös elem éterion-kibocsátása, így ennek az eszköznek a tárolásánál nincs szükség semmilyen óvintézkedésre. 

Sajnos a samir összetételéről nem szólnak a legendák. A hozzá hasonló fémekről azonban szót ejtenek. Platón említi az atlantisziak kedvelt ötvözetét, az oreikhalkhoszt, melynek tűzszerű fénye volt. A görög istenek korából származik az adamosz (fékezhetetlen) fém, amelyből az istenek varázslatos fegyverei készültek. Erről is csak annyit tudunk, hogy pehelykönnyű volt, és ereje elképzelhetetlen. Nem volt olyan anyag a világon, amit az adamosz ne tudott volna egy pillanat alatt elvágni. Ez már nagyon hasonlít a samirhoz. Az adamoszból készült tárgyak elpusztíthatatlanok voltak. Olyan kemények, hogy megkarcolni sem lehetett őket.

 

A pszichokinézisnek csak egyik alkalmazási területe a pszí-sebészet. Ezen túlmenően még sok mindenre alkalmas. Legismertebb megnyilvánulása a fémek felpuhítása, a fémhajlítás. A fémek mágneses besugárzással történő meglágyításának legismertebb propagálója a magyar származású Uri Geller. Számtalan kanalat, villát görbített meg úgy, hogy a hüvelyk- és középső ujjából kiáramló intenzív mágneses sugárzással legyengítette a fématomok közötti mikrogravitációt. Ennek során néhányszor megsimogatta az evőeszköz nyelét, és az úgy meglágyult, hogy magától elgörbült. Az ujjakból kiáramló antikohéziós energia „megpuhítja” a fémtárgyakat, amelyek ily módon már a saját súlyuk alatt is meghajlanak.

Miután az anyag az energia belépése helyén puhább, mint a kilépés helyén, ezért felülről alkal­mazva a besugárzást az a fura jelenség is előállhat, hogy a kanál nyele felfelé görbül. Ennek valószínűleg az az oka, hogy az anyag keményebb részeiben uralkodó feszültség a puhább, vagyis a könnyebben össze­nyomható felület felé hajlítja a fémet. Ha az anyagban túl nagy a feszültség, pl. műanyag vagy hőkezeletlen üveg ese­tén, akkor a feszültséggócok besugárzásának hatására olyan kiegyenlítetlen erők szabadulnak fel, hogy a tárgy könnyen el is törhet. Egy bizonyos határon túl a Yang energia feldúsulása a besugárzott tárgy kristályszerkezetét is szétrobbanthatja, ami az anyag szétmorzsolódásában, szi­lánkokra való szétesésében nyilvánul meg.

Az előbbi pszichokinézisen alapuló jelenséggel rokon a telekinézis hatásmechanizmusa. A teleki­nézis szó szerint értelmezve távolról történő mozgatást jelent. Nem fizika ráhatással, hanem a pszichével (lélekkel) történik. Legismertebb alkalmazója szintén Uri Geller, aki laboratóriumi körülmények között a kémcsőbe zárt fémhuzalt távolról, az elméjével is meg tudta hajlítani. Ennél a ma még csak fémhajlítgatá­soknál alkalmazott jelenségnél szintén egy intenzív energiaáramlás okozza a fémek alakváltozását. A pszichokinézis és a telekinézis rokon jelenségek. Ezért együttesen kell őket tanulmányozni. Megismerésük után nem lesz akadálya a mesterséges úton előállított szubatomi energiakés kifejlesztésének és használatának. Ha egyelőre nem tudunk a jelenlegi állandó mágneseknél nagyságrendekkel erősebb mágnest kifejleszteni, akkor sem reménytelen a helyzet. Speciális tekercselt és nagyfeszültségű szolitonhullámmal táplált elektromágnesekkel minden bizonnyal elérjük célunkat. Ügyeljünk arra, hogy ebben az esetben is elengedhetetlen a rezonanciafrekvencián történő gerjesztés.

A pszichokinézis mesterséges alkalmazása az anyagmegmunkálás terén fog forradalmi változásokat előidézni. A hegesztések során nem hőenergiával, hanem szubatomi energiasugárzással fogjuk a kohéziós erőt megszüntetni, és a fématomokat egymásba folyatni. Az öntés művelete is jóval egyszerűbbé válik, mert az energiasugárzással meglá­gyított fémet viszonylag egyszerű módon lehet majd a kívánt formára idomítani. Mivel ez a technológia nem jár hőfej­lődéssel, az egymáshoz hegesztendő anyagok nem égnek el, ami azt eredményezi, hogy a fémeken kívül más anyagok is összeköthetők lesznek ezen a módon. Ez azt jelenti, hogy a későbbiekben nem lesz szükség ragasztókra. Ha eltörik valami, vagy ha két azonos, illetve különböző anyagot egymáshoz akarunk erősíteni semmi mást nem kell tenni, mint az összeillesztendő felületeket Yang jellegű elektromágnessel besugározni, majd egymáshoz préselni. Az ily módon létrejött kötés felülmúlja a legjobb ragasztó által biztosított szilárdságot is, mivel anyagfolytonosságot hoz létre. 

Jobb sorsra érdemes kutatóink egyelőre nem tudnak vagy nem mernek ezzel a jelenséggel foglalkozni. Pedig érdemes lenne ezt a módszert kiemelni a cirkuszi mutatványok sorából. A telekiné­zis egyik megnyilvánulása, hogy úgynevezett „extraszensz” személyek két kezük között külön­böző tárgyakat lebegtetnek anélkül, hogy hozzáérnének. Az indiai fakírok számára is ez az energiakisu­gárzás teszi lehetővé, hogy vastag tűkkel a fájdalom legcsekélyebb jele nélkül át tudják szúrni a fülüket, karjukat vagy bármely testrészüket. Lehet, hogy a pszichokinézis is részt vesz ebben a folyamatban. A Fülöp-szigeteki healerekhez hason­lóan valószínűleg az ujjaikból kiáramló energia nyitja meg a tű előtt a bőrfelületet, és állítja meg a vérzést. Mivel a behatolás sejtroncsolás nélkül történik, a tű kihúzása után a bőrfelületen sebhely nem képződik. Mély transzban arra is képesek, hogy levágnak egy darabot a nyelvükből, majd mintha mi sem történt volna „visszaragasztják” a helyére.

A hagyományos gondolkodásmód számára érthetetlennek tűnik a levágott testrészt pontos visszaillesztési módja. Orvostudományunk jelenlegi fejlettségi szintjén már egy levágott ujj visszavarrása is többórás műtétet igényel. A fakírok viszont csak egymáshoz illesztik a két elválasztott testrészt, és egy pillanat alatt összeforrnak. Ezt az teszi lehetővé, hogy a roncsolásmentes anyagszétválasztásnál nem sérülnek meg a szövetek, hanem csak eltávolodnak egymástól. Ismét egymáshoz illesztve őket a mikrogravitáció összezárja a szétválasztott molekulákat. Az illesztés sem történik véletlenszerűen. Ezt az étertest irányítja. Anyagszétválasztásnál nem sérül a szubatomi energiarészecskékből álló étertest. Mindkét anyagdarab tartalmazza az egész étertestet. Ezért összeillesztésénél az étertest úgy irányítja a molekulákat, hogy megfelelő szövetdarabok kapcsolódjanak egymással. Ez olyan, mint amikor két mágnesrudat illesztünk egymáshoz. Hiába rakjuk őket egymás mellé, a mágneses térerő úgy rántja őket egymáshoz, mintha folytonos rudat alkotnának.

A földönkívüli civilizációk is így végzik az agyműtétet. Szubatomi energiakéssel körbevágják a koponyát, leemelik a koponyatetőt, majd a minden oldalról elérhető agyvelőn elvégzik a műtétet. (pl. kioperálják az agydaganatot.) Ezt követően pozícióhelyesen visszarakják a koponyatetőt, a pontos illesztést pedig az étertest már magától elvégzi. Ez az illesztés annyira precíz, hogy a műtét után semmilyen sérülés sem látható az arcon. Vérzés, nyirokérszivárgás sem történik a levágott testrészeken, mert az elválasztott szövetek cipzárszerűen bezáródnak. Az eltávolított testrész visszaillesztése során ez a cipzárszerű záródás a szétválasztott molekulák között jön létre. Ezt követően a levágott tesztrészben is megindul a véráramlás, a nyirokérkeringés. Minden molekula a helyére kerül. Ebben a folyamatban nagy szerepe van az étertestnek is. Az éterteszt roncsolásos anyagszétválasztás esetén is képes regenerálni a fizikai testet, de embereknél ezt csak kisebb baleset esetén (pl. bőrsérülés) képes megtenni.   

A roncsolásmentes testmegnyitás előbbinél is meghökkentőbb módját produkálta egy holland bűvész. Minin Dajo egy zürichi kórház orvosai előtt adta elő azt a mutatványát, hogy asszisztense a vesék magasságában beledöfött egy 70 cm hosszú és 8 mm vastag vívótört a hátába, melynek hegye a melléből állt ki kb. 30 cm hosszan. Ebben az állapotban felsétált az I. emeleti röntgenosztályra, ahol átvilágították. A nyársat 20 perc múlva húzták ki a testéből, és se előtte, se utána nem vesztett egy csepp vért sem. A röntgenfelvétel egyértelműen kimutatta, hogy kétszer is átszúródott a has­hártya, de a penge áthatolt a vesén, a gyomron, a beleken és a májon is. Normál körülmények között ilyen esetben azonnal beáll a halál. Amikor a bűvész az izgalmakat tovább fokozva egyszerre három tőrt szúratott a testébe, a hatóságok betil­tották a mutatványt.

A hivatalos szervek egyelőre nem vesznek tudomást erről a jelenségről, pedig ezeknek a különleges embereknek a felkutatása a tudomá­nyos haladás szempontjából alapvető fontosságú lenne. Ők ugyanis a kísérletet végző kutatók számára bármikor képesek azokat a parapszichológiai jelenségeket produkálni, ame­lyeknek művi előállítása ma még nem lehetséges. Így nem marad más hátra, mint a civil kezdeményezés. Ha nem akarunk beleragadni a XX. század posványába, ha nem nyugszunk bele a természet rohamos pusztulásába, ami maga után vonja az emberiség pusztulását is, akkor nekünk kell cselekedni. Ezen a téren is magánkutatóknak kell átvenni a hivatásos kutatok szerepét. Ez persze nem lesz könnyű, mert a laikusok nem rendelkeznek megfelelő szaktudással, ami sok veszélyt rejt magában. Hozzá nem értésükkel önmagukat és a környezetüket is veszélybe sodorhatják.

Különösen ezen a szakterületen okozhatunk kárt másoknak. Ezért nagyon megfontoltan, és kellő óvatossággal kell eljárni minden lépésünk során. Nehogy úgy járjunk, mint az az amatőr parapszic­hológus, aki pszichokinézissel kettéválasztott egy nőt, és már nem tudta összeilleszteni a két testrészt. Emiatt az alkalmilag összeverődött nézőközönségben hatalmas pánik tört ki. Az esetről készült videó ezen a címen tekinthető meg: http://videa.hu/videok/vicces/trukk-eses-humor-hulyules-83rSO8e1z7Qbn70G Újabban bűvészek is alkalmazzák a pszichokinézist mutatványaikban. Egyikük a saját csecsemőjét választotta ketté, hasonlóan meggyőző módon. Neki szerencséje volt, mert a felső és alsó testét össze is tudta illeszteni. Webcím: http://indavideo.hu/video/Kettevagta_kislanyat_a_buvesz

 

Budapest, 2018.02.12.

 

                                                                                                                               

                                                                                             

 

Antigravitációs hajtóművek

(Működési leírás)

 

Frissítés: 2021. szeptember 28.

 

Az ezotéria legizgalmasabb területe az Ufológia. Oly sokan foglalkoznak vele, hogy már önálló szakterületté vált. Ez az elnevezés az Unidentified Flying Object rövidí­té­séből származik. Az UFO a földönkívüli űrjárművek hivatalos neve, de a köznyelv csak repülő csészealjaknak nevezi őket. Egyelőre csupán annyit tudunk ezekről az űrjárművekről, hogy antigravitációs hajtóművel rendelkez­nek. Pedig többet is tudhatnánk. A földönkívüli civilizációk közel féltucatnyi antigravitá­ciós hajtómű ötletét, sőt tervrajzát adták át nekünk, de senkinek sem kell. Pedig ezeknek az ötleteknek a megvalósítása már néhány ezer dollárból megoldható lenne. De nekünk akkor sem kell. Inkább gyárt­juk tovább a több százmillió dollárba kerülő egyszer használatos rakétáinkat. Nem hisszük el, hogy az űrbe való kijutás egyszerűen és olcsón is megoldható. Tudósaink kipróbálni sem hajlandóak ezeket az ötleteket. A gravitáció semlegesítése, a tetszőleges sebességgel történő fellebegtetés nem érdekli őket. Akkor sem, ha az ehhez szükséges energia ingyen van, és a kémiai hajtóművel ellentétben a legcsekélyebb mértékben sem szennyezi a levegőt.

Több mint száz éve mind repülőgépeink, mind helikoptereink repülését a Bernoulli-féle felhajtóerő biztosítja. Ez azt jelenti, hogy levegő nélkül nem tudnak repülni, űrjárműként használhatatlanok. Kozmikus utazásra még mindig füstölgő rakétákat használunk. Hiába sejtjük már évtizedek óta, hogy a repülésnek van egy korszerűbb, és a világűrben is használható módja, a gravitáció lenullázá­sa, senki sem hajlandó az antigravitációs hajtóművet kifejleszteni. Pedig a földönkívüliek inspirá­ciója alapján már jó néhány fajtáját ismerjük. (Az egyikről tervrajzokat is kaptunk.) Ezeknek a hajtóműveknek a bonyolultsága meg sem közelíti a légcsavaros és sugárhajtású repülőgépek szerkezeti megoldását.[103] Sokkal könnyebben és sokkal olcsóbban gyárthatók lennének, ráadásul üzemanyagot sem fogyasztanak. Ennek ellenére nem foglalkoznak vele, mert az ezoterikusok minden állítása „kuruzslás, szélhámosság”. 

Tudósaink szemellenzős, öntelt, a határtudományok eredményeivel mit sem törődő viselkedésé­nek tudható be, a Columbia űrsikló tragédiája is. Hét magasan képzett, kiváló szakembernek kellett meghalnia azért, mert az aerodinamikai kutatások vezetői nem hajlandóak foglalkozni az antigra­vitá­ciós hajtóművekkel. Az űrkutatás elindítása után hat évtizeddel még mindig ágyúgolyóként lőjük ki asztronautáinkat a világűrbe, és a szabadesés által foglyul ejtett hullócsillagként érkeznek vissza. A fellőtt rakéta aztán vagy eléri a szökési sebességet, vagy nem. Ha nem, visszapottyan a földre, vagy elég a légtérben. Nem csoda, hogy a kilövésnél használt gyúlékony töltettől felrobbannak, mint annak idején a Challanger űrhajó, ugyancsak héttagú legénységével együtt. Vagy a gravitáci­ós vonzóerő által kivál­tott fékez­he­tetlen sebesség miatt elégnek a légtérben, ahogy nemrég a Columbia űrsikló személyzete. Az antigravitációs hajtóművek tetszőleges sebességgel lebegtetnék ki járművünket az űrbe, és bármilyen sebességgel visszatérhetnénk. Nem veszélyeztethetne bennünket többé sem a kémiai haj­tóművek robbanása, sem a súrlódási hő miatti elégés.

Arról nem is szólva, hogy ez a meghajtási mód nagyságrendekkel olcsóbbá tenné az űrutazást. Ósdi rakétáinkban minden kilogramm hasznos teher világűrbe juttatásához 5180 kg üzemanyagra van szükség. Ez főleg annak tudható be, hogy a kémiai hajtóművek hatásfoka siralmas. Nemcsak az üzemanyag drága hozzá, hanem energiává alakításának hatásfoka is rendkívül rossz. Ilyen körülmények között egy-egy műhold Föld körüli pályára állítása 250 millió dollárba kerül. Pedig csak 100 km magasra lőjük fel őket. Az űrutazás nagyságrendekkel nagyobb kiadással jár. Ezzel a technológiával 1 kilogrammnyi teher Marsra való eljuttatása 100 ezer dollárnyi költséget igényel. Mi pedig a jelenlegi körülmények között soha sem fogunk eljutni a bolygószomszédunkra, mert az ember űrutazása a Marsra 100 milliárd dollárt emésztene fel. Ennyi pénzt még az Egyesült Államok sem képes áldozni egyetlen útra.

Nem kis mértékben növeli az űrutazás költségét, hogy használat után eldobjuk a rakétáinkat. A mi űrhajóink olyanok, mint a patron. Ha kiürül, el kell hajítani. Nem csak a tartály, a karosszéria pusztul el, hanem a bonyolult és drága vezérlőmű is. Az amerikaiak által használt űrsikló sem kivétel ez alól, mert azt is rakéta juttatja ki a világűrbe. Eddig több mint 4000 űrhajót lőttünk ki a koz­mosz­ba ezzel az elavult módszerrel. A naprendszernél tovább azonban nem jutottunk velük. Jelen­legi űrjárműveinkkel ugyanis a Föld teljes energiatermelésének kétszerese kellene ahhoz, hogy a legközelebbi csillagra eljussunk.

Rakétakonstruktőreink tisztában vannak ezzel a helyzettel, mégsem hajlandóak rálépni az új útra. A kőkorszaki technikához való ragaszkodásuk oda vezetett, hogy az Interneten már gúnyverseket gyártanak az amerikai űrhajózási hivatalról. Ezek egyike így szól: „Minek a rövidítése a NASA? Need Another Seven Astronauts![104] (Kell még másik hét űrhajós!) Jó lenne, ha az űrhajózás irányítói eldöntenék végre, hogy mi a cél. Ki akarnak jutni a kozmoszba, vagy teljesen le akarják járatni magukat? Az előbbi úton még el sem indultak, az utóbbin viszont hétmérföldes léptekkel haladnak előre. Eközben fejfák szegélyezik az útjukat. Nem az elkerülhetetlen áldozatoké, hanem az ostoba­ság, a beszűkült gondolkodásmód következtében elpusztultaké. Nem akarjuk elhinni, hogy az univerzum tele van energiával. Még mindig fosszilis és szénhidrogénekből nyerhető energiában gondolkodunk, és azt számolgatjuk, hogy ebből mennyit kell magunkkal vinni egy hosszabb útra. Képtelenek vagyunk megszabadulni a több évszázados beidegződésektől.

Ebből a gödörből csak a földönkívüli civilizációk tudnának kirángatni bennünket. Füstölgő rakétáinkkal folytatott nevetséges játszadozásainkhoz azonban egyetlen értelmes civilizáció sem kíván asszisztálni. A harmadik típusú találkozásokból származó információk szerint gyakran letekin­tenek az űrállomásainkra, és mosolyogva figyelik kisded játékainkat, nevetséges rakétáink körüli fontoskodásunkat.

 

Kevesen tudják, hogy az antigravitációs hajtómű feltalálása is Tesla nevéhez fűződik. Először ne­ki sikerült ezt a szerkezetet előállítani, akaratlanul. 1890-ben New York-i laboratóriumában bekapcsolta mechanikus oszcillátorát, és a frekvencia növelésével megpróbálta elérni az épület rezonancia­frekvenciáját. Szerencsére ez nem sikerült neki, különben az egész épület ráomlott volna. Az épület recsegése, ropogó hangja még nem riasztotta el a kísérlet folytatásától, a mechanikus oszcillátorból kisugárzódó nagy mennyiségű Yang energia azonban beszivárgott a laboratórium felszerelésébe, amitől a nehéz gépek felemelkedtek. Ettől Tesla úgy megijedt, hogy kalapáccsal összetörte a készüléket. A kísérlet épületen kívül is káoszt okozott. Az utcán akkora zavar támadt, hogy kiszállt a rendőrség és a mentők. Tesla és munkatársai nem tudták megmagyarázni a furcsa jelenség okát, mert ők maguk sem tudták, hogy miről van szó, ezért azt mondták a rendőröknek, hogy biztosan földrengés volt.

A Tesla által akaratlanul feltalált antigravitációs generátor a szolitonhatásnak köszönhette a mágneses kisugárzását. Mint tudjuk szolitonos gerjesztésnél az energia kumulálódik. Egy bizonyos érték felett már oly mértékű lesz, hogy kisugárzódik a generátorból. Miután a koncentrált éteri kisugárzás antigravitációs hatást vált ki, a generátor és a laboratórium berendezései felemelkedtek, és elkezdtek lebegni. Mivel ezek a tárgyak nem voltak kiegyensúlyozva, felemelkedésük elbillenéssel járt. Ez jelentős kárt tett a környezetükben. Nem csoda, hogy ennek a nem éppen szokványos káosznak láttán Tesla megijedt, és ahelyett, hogy kikapcsolta volna a generátorát, kalapáccsal össze­törte. A szolitonhatás tehát nagyon hasznos az antigravitációs hatás előidézésében, de önmagában nem képes akkora erőt kifejteni, ami képes lenne egy több tonnás járművet a magasba emelni. Ehhez hatékonyabb hajtóművek kellenek. Ezeknek a gerjesztése során már alkalmazhatók a szoli­tonhullá­mok, mert ez tovább növeli hatékonyságukat.

[

Az antigravitációt előidéző koncentrált éteri kisugárzás többféle módon is létrehozható. Működési mechanizmusuk ismertetését kezdjük a legáltalánosabban használt hajtóművel, amely az ellenirányú mágneses gerjesztés elvén működik.[105] Ez a fizikusaink által még nem ismert folyamat nagyon könnyen előidézhető. Középiskolai tanulmányaiból mindenki ismeri a szinkrongenerátor működési elvét. Ha a forgórész tekercseibe egyenáramot vezetünk, a meginduló szabadelektronok kisugárzásuknál fogva haladási irányukra merőleges elektromágneses erővonalakat hoznak létre. Ezek az erővonalak beleindukálnak az állórész tekercseibe. Ennek hatására megindul bennük is az elektronáramlás, a generátor áramot termel. Ehhez persze meg kell pörgetni a forgórészt, amit a vízi erőműveknél vagy atomerőműveknél a turbina végez. (Mivel itt nem áramtermelés a cél, erre a feladatra egy aszinkronmotort célszerű használni. Miután a rövidre zárt forgórészű, kalickás aszinkronmotor csúszógyűrűt se tartalmaz, egyáltalán nem igényel karbantartást.) A generátor előnye a dinamóval szemben az, hogy az indukált áram kommutátor nélkül, közvetlenül az állórészről vezethető el. Így nincs szükség mozgó és súrlódó alkatrészek karbantartására. (Kommutátorle­mezek tisztítása, az elkopott szénkefék cseréje.)

Most kapcsoljunk a generátor állórészére háromfázisú váltóáramot, és vegyük le a tengelyéről az aszinkronmotort. Erre a generátor átalakul szinkronmotorrá. Nekünk azonban nincs szükségünk sem áramtermelő generátorra, sem villanymotorra. Ezért kísérletezzük tovább. Fordítsuk meg a forgórész gerjesztőáramát, és továbbra is gerjesszük az állórész tekercseit. Erre a forgórész lebénul. Most az állórész periodikusan felmágneseződő pólusai nem tudják eltaszítani a forgórész pólusait, mert azok ellentétes irányban mágneseződtek fel. Az északi pólus a délivel, a déli pedig az északival találkozik. Mivel ezek vonzzák egymást, a motor leáll. Az álló- és a forgórész gerjesztése továbbra is fennáll, az elektromágneses erővonalak nem tűntek el, csak a motor lebénul, moccanni sem tud. (Nem zárható ki, hogy háromfázisú motor esetén ez a jelenség csak akkor áll elő, ha a forgórész is háromfázisú tekercselést tartalmaz. Ez esetben a forgórészt eltolt fázisú szinuszhullám­mal kell táplálni. Az eltolás mértékét úgy kell beállítani, hogy az állórész egymáshoz képest 120°-al eltolt szi­nusz­hullámainak maximuma a forgórész szinuszhullámainak minimumával találkozzon.)

Most szereljük vissza az aszinkronmotort a generátor tengelyére, és fordított polaritással indítsuk el ellenkező irányba. Ebben az elrendezésben az egymással szemben álló ellentétesen felmágnesese­zett pólusok beleindukálnak egymásba. Erre még több elektron válik le a tekercsek rézatomjairól, ami még inkább megbénítaná a forgórészt. Ez azonban most nem megy, mert az aszinkronmotor forgatja. Helyette egy különös jelenség lép fel. Ahogy nő az atomokról leváló elektronok száma, annál nagyobb lesz az űr a rézvezetőben. Mivel az univerzum nem tűri az űrt, azt igyekszik éterrel kitölteni. Ezért igen nagy mennyiségben áramlanak be éteri részecskék a réztekercsbe. Oly sok kerül bele, hogy kisugárzódik belőle. A koncentráltan kisugárzódó éterionok a gravitonokkal kölcsönhatásba lépve antigravitációs hatást váltanak ki.

Ez a taszító erő az űrben is létrejön, csak másként. Itt Newton impul­zusmegmaradási törvénye érvényesül, melynek megnyilvánulását leglátványosabb formában a sugárhajtású repülőgépeknél és a rakétáknál figyelhetjük meg. Ezeknek a járműveknek a haladását az teszi lehetővé, hogy a hajtóműből nagy sebességgel kiáramló gáz, illetve forró levegő beleütközik az éter szubatomi energiarészecs­kéibe, és ez a sűrű közeg rugóként ellöki magától a gázmo­lekulák közvetí­tésével neki­feszülő objektumot. Az ily módon nyert lendület annál nagyobb, minél nagyobb az éter alkotta energiafalnak feszülő anyag sűrűsége. Szinte határtalan lendület érhető el akkor, ha ezzel a mindenütt jelen levő energiafallal nem anyagot, hanem szubatomi energiarészecs­kéket ütköztetünk. A koncentrált éteri kisugárzás sűrűsége ugyanis nagyságrendekkel nagyobb, mint a gázoké, ezért az ily módon lezajló ütköztetés összeha­sonlíthatatlanul nagyobb lendületet ad a járműnek, mint az általunk használt kémiai hajtóművek. Ennek tudható be, hogy az antigravitációs hajtóművel ellátott UFO-k sebessége az űrben elérheti a 72 000 km/h-át is.

A fő hajtóerőt tehát a kozmoszban is az antigravitációs hajtómű szolgáltatná, a kormányozhatóságát pedig az oldalt, illetve felül elhelyezett kis teljesítményű sugárágyúk biztosítanák az impulzus­meg­maradás elvén. (A földönkívüliek ennél egyszerűbb megoldást alkalmaznak. Vagy megdöntik a fő hajtóművet, ami irányváltoztatásra kényszeríti a járművet, vagy az útiránnyal ellentétes oldalát erősebben gerjesztik. Ennek az egyszerűen kivitelezhető manőverezésnek az a hátránya, hogy az űrhajó csak srégen tud oldalirányba mozdulni, kint az űrben pedig nem tud lefelé haladni, illetve hátrafelé ugrani, ami egy űrháborúban nem túl előnyös tulajdonság. (Hátrafelé csak úgy tud repülni, ha megfordul.) Földközelben azonban ez a hátrány nem jelentkezik, mert lefelé mozduláskor nem kell mást tenni, mint kikapcsolni a hajtóművet. Ekkor a gravitáció lehúzza a járművet.  

A forgórész ellenirányú forgatása valószínűleg nagy teljesítményű aszinkronmotort igényel, de ennek fogyasztása a kozmoszban, hosszú utazásoknál sem okoz gondot. Nincs szükség nagyméretű akkumulátorra, mert egy Tesla-konverter korlátlan ideig képes ellátni elegendő árammal. A kísérletezés végén ne feledkezzünk el a szolitonos gerjesztésről. Az állórész gerjesztését kétirányú (pozitív és negatív félperiódust tartalmazó) szoliton­hullámmal kell végezni. Ezáltal az antigravitáci­ós hajtómű hatásfoka tovább nő. Meg kellene vizsgálni azt is, hogy a forgórészt lehet-e ugyanilyen szo­litonhullámmal táplálni. Ha igen, ezt is ily módon kell gerjeszteni. Ez esetben további hatásfoknövelés jön létre, mivel az éteri részecskék a forgórészben is besegítenek a szabadelektron-levá­lasztás­ba, mely által még intenzívebbé válik a hajtómű antigravitációs kisugárzása. A szolitonhul­lám maximális hatékonysága érdekében frekvenciáját a gerjesztett tekercsek rezonanciafrekvenciájára kell hangolni. Az antigravitációs hajtómű üzemeltetése során az állórészre kapcsolt áram és a ger­jesz­tőáram polaritásán kívül ügyelni kell a forgásirányra is. A forgórész ellenkező irányú meghajtása esetén a két mágnestér nem erősíti, hanem legerjeszti egymást. A forgórészt tehát olyan irányba kell mozgatni, hogy a két mágneses mező egymást erősítse.

A gravitációs hullámok és a vril[106] egymásra gyakorolt taszító hatása hozza létre az antigravitációt. A rezonanciafrekvencia és a szoliton­hullámok által létrehozott töltéskumulálódás együttes fennállása esetén olyan erőssé válik a vril, hogy ionizálja a levegőmolekulákat, és ezáltal plazmabur­kot hoz létre a hajtómű körül. Ennek színe a szivárvány színeit követi, vagyis kezdetben vörös, majd narancs, sárga, zöld, kék, végül a legintenzívebb energiakiáramlásnál ibolyaszínű lesz. Az űrhajó körüli plazmaburok kint az űrben is megmarad, de ott vakító fehér a színe. (Távolról nézve olyan, mintha egy kis csillag lenne. Csak akkor lehet megkülönböztetni a csillagoktól, ha megmozdul.)

Az erőtér, vagyis az emelőképesség leghatékonyabban a fordulatszám növelésével fokozható. Ehhez azonban háromfázisú aszinkronmotorra van szükség, mert az egyfázisú aszinkronmotor fordulatszáma körülményesen és csak szűk határok változtatható. Míg az egyenáramú motorok fordulat­száma a tápfeszültség csökkentésével egyszerűen megoldható, váltakozó áramú motoroknál ez nem járható út. A tápfeszültség csökkentése esetén könnyen kiesnek a szinkronból, és leállnak. Ekkor túlmelegednek és leégnek. A gerjesztőfrekvencia változtatásával azonban széles határok között változtatható a fordulatszámuk. A frekvenciaváltó egy elektronikus áramkör, ahol triac végzi a frekvenciaszabályozást. A háromfázisú táplálás szükségtelené teszi az indító kondenzátor használatát is. (Az egyfázisú aszinkronmotorok nem indulnak el maguktól. Ehhez egy néhány másodpercig tartó segédfázisra van szükségük. Ezt hozza létre a nagy kapacitású indító kondenzá­tor.)

[

A következő ígéretesnek tűnő antigravitációs hajtómű a higanycirkulációs motor. Az óindiai eposzokban is találhatók utalások arra vonatkozóan, hogy a hozzájuk látogató istenek egyik járművét a „vimana”-t is higany hajtotta. A Mahábhárataból idézve: „A higanyban levő erőn át, ami a hajtó forgószelet működésbe hozta, a vimana óriási távolságokat tudott megtenni az égen.” A fizika nyelvére lefordítva a „higanyban rejlő erő” nem lehet más, mint a hajtóműben fellépő mágneses erővonalak összes­sége, amelyet a higany, mint folyékony forgórész közve­tített. Ez a fajta elektromo­tor azonban nem mechanikus hajtásra szolgált, hanem szubatomi energiakeltésre. Ezért a belőle kiáramló „hajtó forgószél” minden bizonnyal az általa keltett pozitív mágneses kisugárzásra utal, ami a gravitációs erőt semlegesítve magasba emelte a járművet. Ezt a feltételezést támasztja alá az a kitétel, hogy „a higanyban levő erő indítja be a hordozó sugarat, és a szekér hirtelen az égbolt gyöngyszemévé válik.”

Ez a fajta hajtás igen hatékony lehetett. A Védák könyve szerint a 113 különböző típusú vimana között akadt olyan is, amely a „gondolat sebességével repült”. (Ez a megjegyzés arra utal, hogy már akkor ismerték az étertestben, hiperűrsebességgel történő utazást.) A vimana nem csak a levegőben haladhatott, hanem a tengerben is; és gyakran kirepültek vele a világűrbe, hogy meglátogassák a Föld körül keringő űrvárosok egyikét. Ennek az ókori technikai leírásnak a hitelét jelentős mértékben növeli az apró részletek precíz feljegyzése. Ezek egyike, hogy amikor a vimana a „légbe emelkedett, megzendült egy égi hang”. Modern korunkban már egyértelmű, hogy ez a misztikus égzengés nem volt más, mint az a robbanás, ami a hangsebesség átlépésekor keletke­zik. Ennek a jelenségnek a bekövetkeztét valószínűsíti az a pontosan rögzített adat is, mely szerint a vimana repülési sebessége mai mértékegységre átszámítva 5760 km/h volt, tehát jócskán átlépte a hangsebességet.

Sajnos ezeket a járműveket az időközben eltávozott földönkívüliek magukkal vitték, de az indiai­ak kőből megalkották a pontos másolatukat. Az Indiában a buddhista templomokban látható sztúpák azokat a járműveket szimbolizálják, amelyekkel „isteneik” meglátogatták őket. Ezért nem jelent Indiában problémát a Földön kívüli civilizációk létében való hit. Náluk lépten-nyomon látni ennek bizonyítékát. Az évezredekkel ezelőtti nemzedékek feljegyzései, legendái is szinte csak erről szólnak, amit már gyermekkorukban magukba szívnak. Indiában mindenki természetesnek találja, hogy a mi világunkon kívül sok millió lakott világ található az univerzumban.

A Védák könyvének egy másik kötetében, a Samarangana Sutradhara-ban 230 oldalon keresztül olvashatunk a korabeli repülőgépek konstrukciójáról, építésük, működtetésük és karbantartásuk részletes módjáról is. Még a különféle üzemanyagok összetételét is közlik. A baj csak az, hogy ezeknek a szavaknak a jelentése elveszett az elmúlt évezredek során. A szakértők csupán egyetlen anyag nevét, a higanyt tudták egyértelműen lefordítani. Tovább növeli ezeknek a feljegyzéseknek a hitelét, hogy ez esetben fordítói belemagyarázásokról sem lehet szó; mivel ezekről a leírásokról az első angol nyelvű fordítás 1875-ben készült, amikor a mi világunkban nemhogy űrhajók, de még repülőgépek sem voltak. Így a nyelvészek kizárólag a szövegben leírtakra hagyatkozhattak. A higany ez irányú alkalmazhatóságát támasztja alá egy új keletű hír is, mely szerint 1979-ben néhány fura öltözetű idegen egy Berezin nevű villanyszerelőnek információkat adott át egy higany­cirkulá­ciós motorról. Ezeket a vázlatokat a volt Szovjetunió számos kutatóintézetében gondosan tanulmányozták, és nem zárták ki ennek az ismeretlen elven működő motornak a használhatóságát.

Egy lépéssel közelebb kerültünk a higanycirkulációs motor működésének megértéséhez egy amerikai rakétakutató mérnök, Dan Fry élménybeszámolójából. Faggatózása során azt is sikerült megtudni a kényszerleszállást végrehajtott idegenektől, hogy a higany gerjesztését nem elektromos úton végzik. „A csövekben áramló higany oly módon válik mágnesessé, hogy akkora sebességgel áramlik, mint a fény, vagy mint az elektronok.” Amikor a mérnök kifejezte hitetlenkedését, hogy ez egy cső belsejében lehetetlen, azt a választ kapta, hogy: „Nem az. Amint a folyadék elhagyja a csövet, a másik végén már be is lép újra. Ezáltal az elérhető relatív sebesség végtelenül nagy.”

Ha ez igaz, akkor a gerjesztést, a szabadelektron-keltést minden valószínűség szerint az éter végzi. A higany kötött rácsszerkezetbe tömörült atomjai nekiütköznek az éteri részecskéknek, amelyek szabadelektronokat választanak le a legkülső elektronhéjukról. Miután a higany fajsúlya igen nagy, vagyis egységnyi térfo­gatban sok atom talál­ható ebben az anyagban, úgy a szabadelektron­keltés is meglehetősen intenzív. Ennek megfe­le­lően a mágnes másik pó­lusán erő­teljes lesz az éter beáramlása. Ha eze­ket a pozitív szubatomi energiarészecskéket az UFO középpontjában le­vő reaktorba koncentrál­ják, akkor semmi aka­dálya sincs a gravitáció semlegesítésének (lenullázásának) és a jármű felemelke­désének. Most már csak azt kellene megtudni, mivel és hogyan lehet a higanyt úgy mozgatni, hogy erre a relatíve nagy sebességre szert tegyen.

Erre csak egy technikailag kivitelezhető megoldás kínálkozik, az alagúteffektus. Amikor a higany a cső végén bejut a reaktorba, a koncentrált szubatomi energiarészecskék hatására demateria­lizálódik. Ezt követően a visszamaradt éterváz a fénynél 12 nagyságrenddel nagyobb sebességgel halad tovább. A cső kezdetén a reaktorkamrából kiérve újra materializálódik, és az óriási sebesség­különb­ség következtében iszonyatos erővel vágódik a csőben áramló higany­kígyónak. A szinte végtelen sebesség, majd a hirtelen lefékeződés akkora közegellenállást vált ki az éterben, mintha betonfalba ütközött volna a cirkuláló folyadék egy szakasza, melynek következtében az atomjairól hatalmas mennyiségű elektron válik le. Ezeket az ellenkező Yin pólus elszívja, és a helyükbe tömérdek éteri részecske áramlik be. Valószínűleg így működik a Berezinnek átadott higany­cirkulá­ciós motor is.

 

Ennek megállapításához a dokumentáció alapján le kellene gyártani a higanycirkulációs motort. Ez azonban nem könnyű, mert ennek a hajtóműnek a fejlettsége több évezreddel meghaladja a mi technológiai szintünket. A dokumentumot tanulmányozó kutatóknak sejtelmük sincs arról, hogyan lehetne ezt a szerkezetet megépíteni. Szerencsére a higanycirkulációs hajtómű annyira elterjedt az univerzumban, hogy egyszerűbb változatot is lehet találni. A természet is produkált egy ilyen változatot. Ez nem más, mint egy kígyó, amit az ókorban repüléshez használtak. A kígyóban természete­sen nem higany volt, hanem valamilyen mágnesezhető testnedv. Az összetekeredett kígyóban levő folyadék gerjesztését az éter végezte. A kígyó fejében volt egy kisebb tekercs is, ami szoros kapcsolatban állt a nagy tekerccsel, vagyis a kígyó testével. Azt sajnos nem tudjuk, hogy ez a kis tekercs hogyan kapcsolódott a nagy tekercshez, és milyen hatást gyakorolt rá. A monda szerint, ha a kígyó fejében levő kis tekercset egy vasdarabbal leárnyékolták, működésképtelenné vált, leállt a nagy tekercsből, vagyis a kígyó testéből kiáramló koncentrált éteri sugárzás. Ennek alapján ez a kis csigaszerű képződmény valamilyen antenna lehetett.    

Sajnos a sárkányok, repülő kígyók, kentaurok és egyéb hibrid lények mára már kipusztultak, ezért nem tudjuk tanulmányozni őket. (Pedig sokat tanulhatnánk belőle. Pl. a mondabeli sárkányok szájából előtörő „sárkánytűz” vizsgálata is nagy meglepetést okozna nekünk. Hamar kiderülne, hogy semmi köze a közönséges tűzhöz.) Ennek ellenére a kígyó hajtómű létrehozása nem lehetetlen feladat. Ahhoz, hogy ez a hajtómű is lépes legyen több tonna súlyt magasba emelni, ismét hívjuk segít­ségül az ellenirányú mágneses gerjesztés elvét. Itt nem folyik áram a higanyban. Az ellenirányú gerjesztés elektromágneses alapon történik.  

Először tekerjünk össze egy hosszú műanyag csövet kígyó alakba oly módon, hogy hajtsunk ketté, és a tekercselést a közepén kezdjük. (Ne törjük meg, mert akkor a higany nem tud benne akadálytalanul áramlani, hanem képezzünk a közepén egy kis hurkot.) A két csövet egymással párhuzamosan, szorosan egymás mellé tekercseljük, amíg a végére érünk. A két vége közé iktassuk be a keringető szivattyút, és töltsük fel a rendszert higannyal. Előtte húzzunk a csőre egy toroid alakú elektromágnest. Ebben az elrendezésben a csigavonal közepén, a hurokban a higany áramlási iránya megfordul, ami lehetővé teszi az ellenirányú mágneses gerjesztést. Ehhez azonban gerjeszteni kell a fémes vezetőt, azaz jelenleg a higanyt. Mivel a higany jól vezeti az áramot, atomjairól sok szabad­elektron választható le. Az ehhez szükséges elektromágneses erővonalakat a toroid alakú tekercs szolgáltatja. A minél nagyobb hatékonyság érdekében a táplálását szolitonhullámmal végezzük. (Ehhez a Tesla-konverterhez ajánlott jelgenerátort használjuk.) A szolitonhul­lám maximális hatékonysága érdekében frekvenciáját itt is a gerjesztett tekercsek rezonanciafrekvencájára kell hangolni. Ekkor azonban a higanykígyónak csak egy kis szakasza mágneseződik fel. Ahhoz, hogy a higany teljes hosszában mágnesessé váljon, el kell indítani a keringető szivattyút.

Most már rengeteg szabadelektron található az egész csőben, így az éterionok nagy számban áramlanak bele. Ez azonban a teheremeléshez még kevés. Ennél nagyságrendekkel több helyet kell csinálni az éter számára. Ezt a faladatot most is az ellenirányú mágneses gerjesztés látja el. A csőkígyó közepén megfordul a higany folyási iránya, és az egymással szemben áramló fémes folyadék elektromágneses erőterei beleindukálnak egymásba. Ennek hatására a cső teljes hosszában óriási mennyiségű elektron válik szabaddá, utat engedve az éterionok tömeges beáramlásának. A higanykígyó valósággal telítődik éterrel, ami kisugárzódik belőle. Ez az erő ütközve a gravitációs erővel már képes magasba emelni egy több tonnás járművet is. A gerjesztőáram polaritására azonban itt is ügyelni kell. Ráadásul tekintettel kell lenni a higany áramlási irányára is. Ha ez nem megfelelő, akkor szereljük ki a szivattyút, és megfordítva rakjuk vissza, hogy a higany ellenkező irányba áramoljon. Az erőtér, vagyis az emelőképesség a gerjesztőáram növelésével fokozható. A kígyóhajtómű nagy előnye, hogy a keringető szivattyún kívül nem tartalmaz mozgó alkatrészt. Ezért nem igényel karbantartást, és szinte sohasem romlik el. Ráadásul olcsón megépíthető.

A kígyó hajtómű kiválóan alkalmas az ellenirányú mágneses gerjesztés szemléltetésére, ennek az elvnek a tanulmányozá­sára. Ahhoz azonban nem elég erős, hogy interga­laktikus utazásokat hajt­sanak vele végre. Ehhez higanycirkulációs mo­tor­ra van szükség. Ezt korábban mi már nem csak dokumen­táció, ha­nem prototípus formá­jában is hozzáju­tot­tunk. A náci Német­or­­szág ku­ta­tói kaptak egy ilyen hajtóművel ren­del­­kező UFO-t az Alde­ba­ran csillagrendszer­ből szár­mazó idegenek­től. A ha­tás­fok növelé­se ér­de­ké­ben a harang ala­kú jár­mű „Glocke” hi­gany­­töl­tete tóriumot és beri­lium-per­oxidot tar­tal­ma­­zott. A Xerum 525-el (hi­gany an­­­timo­no­xid­­­dal) töltött an­tigra­vitá­ciós jár­művet a háború végén a németek nem tudták meg­sem­mi­síteni. Az ameri­kai meg­szálló csapatok ép­­ség­ben el­szál­lították, és Pennsyl­va­nia államban Kecks­burg kisváros közelé­ben kis is pró­bálták. Mi­vel irányítani nem tudták, a város kö­zeli erdőben lezuhant. A környéken élő beszámo­lója szerint a jármű 3-4 méter ma­gas, és 2,5-3 mé­ter át­mérőjű volt. Arany vagy bronzszínű borítá­sán ék­írásos sumer fel­iratot, és egy náci horog­ke­resztet láttak. Ezt köve­tően semmi hír sem érke­zett róla. Mint minden pa­ranormális elven működő eszközt, ezt is titkosították. 

[

A legegyszerűbb és legolcsóbban előállítható antigravitációs hajtómű a Hamel[107]-féle imbolygó kúpos hajtómű. Ennek működése is az ellenirányú mágneses gerjesztés elvén alapul. A vezérlése azonban rendhagyó. Nem elektromos árammal történik, hanem mechanikusan. Pontosabban az ezo­tériából jól ismert formasugárzás (idomsugárzás) hozza működésbe a generátort. A körkörösen elhe­lyezett permanens mágnesek által szolgáltatott energiát mértani idomok (jelen esetben 0,25 mm vastag alumínium lemezből készített kúpok) gyűjtik össze, és koncentráltan kisugározva tovább­adják. A 2. ábrán vázolt szerkezet nem más, mint az ellenirányú mágneses gerjesztés rendkívül szel­lemes és hatékony multiplikálása. Zseniális módja a szabadenergia egyszerű és olcsó megsokszorozásának. 

A kaszkádba kapcsolt gerjesztésen alapuló hajtómű megismerésének története rendkívül kalandos. A titokba való beavatás 1975. október 21-én kezdődött, amikor a kanadai Ontario államban élő há­borús veteránt, David Hamel-t hozzánk hasonló kinézetű földön­kí­vü­liek vendégül látták. Felvitték őt egy repülő csészealjra, ahol rész­letesen megmutatták neki a jármű hajtóművét. A reaktor két egymás felett elhelyezett kúpból, és egy golyóból állt. A kúpok gyorsan re­zegtek, közöttük nagy sebesség­gel levegő áramlott, a golyó pedig kör­ben mozgott a felső kúp­pal össze­kapcsolt kör alakú leme­zen. A kú­pokat alulról és oldalról egy­mást ta­szító mág­ne­sek és gránit­golyók tá­masztották meg, lehető­vé téve a rezgésüket. Az UFO bur­kolatán sok ponton levegőztető nyílások voltak. Eze­ken áram­lott ki- és be a kúpok kö­zött gyorsan mozgó levegő. A nyí­lások nyitá­sával és zárásával lehetett irá­nyítani a járművet. Az idegenek részletesen elmagyaráz­ták a haj­tó­mű működését, és sok hasznos in­formációt közöltek az előállítá­sával kapcsolatban. Eköz­ben nagy távolságokat tettek meg, bizonyít­va a hajtómű erejét, és hasz­nálha­tó­ságát. Hamelnek a kö­vetkező hó­napokban többször is látomásai voltak. Ezek során az idegenek a korábbi oktatást egé­szítették ki.

Az útmutatások alapján Hamel nekiállt és megépítette a szerkezet. Több kisebb modell után a prototípust egy 200 literes vashordóba építette bele. Gerjesztés céljára 3 db alumínium kúpot használt. A kúpok pereme használt bi­ciklikerekekből készült. Ezekhez szegecselte hozzá a vékony alumínium lemezből hajlított kúpo­kat. A hordóba beépített egy fa-vázat is, amihez három egymás alatt el­helyezett vasgyűrűt szerelt. A vas­gyűrűkre és a bicikliabron­csokból készült peremekre szi­getelő sza­laggal állandó mágne­seket erősí­tett. A mágnesek taszí­tá­sa folytán a kúpok szabadon lebegtek. Nyugal­mi helyzetben a csúcsaik sem értek hozzá az alattuk levő kúphoz. A szerkezet aljára került a hajtómű lelke, az energiakibocsátó bázis­oszcillátor. Ez két farostlemez kö­zé helyezett három gránitgolyóból, és két mág­nesgyűrűből állt. A legfelső kúp tetejét lezárta, és a fedőlemezre is ráépített egy mág­nesgyűrűt. Ez­zel szemben elhe­lyezett egy ugyan­olyan mágnesgyűrűt, amelyet a hordó tetején fúrt nyíláson át ki­vez­etve egy menetes rúdhoz erő­sí­tett.

A reaktor aktiválása, a ger­jesz­tés megindítása ezekkel az ál­landó mágnesekkel történt. A m­e­netes rúd forgatásával leenge­dett felső, destabilizáló mágnes taszító hatásánál fogva kibillentette az alsó mágnesgyűrűt hordozó első kúpot, ami mozgásba hozta a többi kúpot. A levegőztető nyílásokon át betekintve látta, hogy a kúpok moz­­gása nem volt intenzív, csupán kis amplitudójú rezgést végeztek. Miu­tán semmi különös nem tör­tént, ott­hagyta a berendezést, és le­fe­küdt, hogy majd reggel foly­tatja a kísér­le­teket. Az éjszaka azonban nagy csattanásra ébredt. A mű­hely­be át­ro­hanva látta, hogy a beren­dezés da­rabokra szakadt, és ron­csai min­denfelé szétszóródtak. Min­den bi­zonnyal az történt, hogy a reaktor időközben begerjedt, és súlyta­lan­ná válva neki­vágódott a mennye­zetnek. Ezt követően gon­do­san ügyelt arra, hogy a reaktort aktivált állapot­ban ne hagyja felügyelet nélkül. Egy évvel ké­sőbb már jól irá­nyít­ható repülő berendezést is tudott építeni. Ezt már nem a mű­hely­ben, hanem egy szabad­ban emelt állvá­nyon próbál­ta ki. Aktiválása után a szer­kezet körül erős plaz­maképződés lépett fel, ami először vöröses, majd zöl­des, végül kékes­fehér árnyalatú volt. Ekkor a be­rendezés felemel­ke­dett az áll­vány­ról, és elrepült. Az eseményt Hamel lefilmezte. Egyes kockái a róla írt könyvben is meg­jelentek. A kísérleteknek hamar híre ment, és Hamel a környék legismertebb embere lett.

Munkája azonban nem aratott osztatlan elismerést. A szomszé­dai meglehetősen ellenségesen szemlél­ték tevékenységét, mivel a szerkeze­te nagyon zavarta a rádió- és tévé­vételt. Ezért 1980-ban úgy döntött, hogy elköltözik arra a távoli farmra, amelyet még a föl­dönkívüliek mu­tattak neki a ma­gasból. Útközben be­tért a montre­ali találmányi hiva­talba, és az ott történt incidens for­duló­pon­tot ho­zott a dolgok további meneté­ben. Már évek óta kül­dö­zött kü­lön­böző leírásokat a beren­de­zéséről a találmányi hivatal­nak, hogy szaba­dalmaztassa azokat. A hi­vatalban azonban azzal fogad­ták, hogy sem­miféle anyagot nem kaptak tőle, csak az újdonságvizsgálat díja érke­zett meg, de mivel nincs mit sza­badalmaztatni, ezért ezt azonnal visszafizetik neki. Hamel erre düh­rohamot kapott, és majdnem össze­verekedett a hivatalnokokkal. Vé­gül a biztonsági őrök távolították el az épületből. Ezt követő­en meg­fogadta, hogy soha semmilyen sza­badalmaztatással nem próbálkozik. Nem zárja el a nyilvánosság elől a találmányt, nem csinál belőle ipari titkot. Bárkinek megmutatja, akit érdekel, és minden információt megad, hogy mások is megépít­hessék a szerkezetet. Elhatározásá­hoz ma is tart­ja magát. Akik meg­látogatják egybehangzóan állítják, hogy való­ban szívesen megmutatja a beren­de­zé­sét, és azok részletrajzait. Semmit sem titkol el.

Ezzel a lépésével Hamel felbe­csülhetetlen szolgálatot tett a tu­dománynak. A szabaddá vált in­formációk következtében ugyanis az egész világon megindultak a kutatások, a repülés meg­refor­má­lásával kapcsolatos fejlesz­tések. Az 1990-es évektől az elért ered­mények felkerültek a számí­tógé­pes világhálóra is, ami to­vább nö­velte a kutatásokba be­kapcso­ló­dók számát. A kísérlete­­zők nagy száma miatt 2000 elején egy le­velezőlistát is létrehoztak a „Ha­mel technológiára” vonatkozó in­formációcsere megkönnyítése ér­de­kében, ami a következő URL címen található meg: http://www.egroups.com/group/hameltech Ennek a webhelynek a felkeresése mindenki számára tanácsos, aki be akar kapcsolódni a fejlesztésekbe. Az itt található beszámolók tanulmányozásával ugyanis elkerülhetők a mások által elkövetett hibák, buktatók, és nem kell mindent elölről kezdeni. Arra azonban számítsunk, hogy meglehetősen nagy anyagról van szó. Csupán a 2001-ben felhelyezett levelek száma meghaladja a 4400-at. Jellemző az érdeklődés fokozódására, hogy 2002 augusztusában már 7500 levélnél tartottak. Ezeknek a tanácsoknak az elolvasása biztonságtechnikai szem­pontból is hasznos. Többek között felhívják a figyelmet arra, hogy az aktivált berendezés meg­érin­tése szigorúan tilos, sőt a közelébe menni sem tanácsos.

Sajnos a szerkezet működési me­chanizmusát kezdetektől fogva homály fedi, ami főleg azért hát­rányos, mert akadályozza a cél­irá­nyos fejlesztést, és az alkal­mazásba vételt. Miután erre vo­natko­zóan nem kaptunk semmi­lyen fel­vi­lágosítást az idege­nek­től, ezt ne­künk kell ki­találni. Az ezotériá­ban elért ed­digi ered­mé­nyeink alapján szinte biz­tos, hogy itt az ellenirá­nyú mág­neses ger­jesztés speciális meg­való­sí­tási mód­járól van szó. A ger­jesztést for­­gás­testekből kialakí­tott, és kasz­kádba kapcsolt forma­sugárz­ók vég­zik. A kúp alakú forma­su­gár­zók az energiát nem a térből, hanem az oldalukra szerelt permanens mág­nesek befelé sugárzó mágneses erő­vonalaiból gyűjtik össze. Ennélfog­va a felső kúp Yang, a középső Yin, az alsó pedig ismét Yang energiával telített.

Ez az elrendezés azonban önma­gában még nem műkö­dőké­pes. Az ellenirányú gerjesztéssel törté­nő ener­giasokszorozás előfeltétele ugyan­is, hogy legalább az egyik mág­nesnek ellenkező irányú folya­­matos moz­gást kell végez­nie. Sze­rencsére ez itt magától meg­va­ló­sul. A kúpok lebe­gése, súrlódás­men­­tes felfüg­gesztése kö­vet­kez­té­ben a ben­­­nük áramló mág­ne­ses hul­­­lámok moz­­gás­ba hozzák őket. A szubato­mi energiahullá­mok ugyan­­is nem egye­nes vo­nalban ter­­jed­nek, hanem spi­rálsze­rűen örvény­lenek. A Yang jel­legű su­gár­zás az óra járásával ellen­kező, az­az po­zitív irányú örvénylő moz­gást vé­gez, míg a Yin jellegű ör­vénylés moz­gása az óra járásával meg­egye­ző irányú. Így a két spirál­mozgás bele­indukál egymás mág­ne­ses me­ze­jé­be. A folyamat ered­mé­nye­ként erő­sítik egymást. A fel­ső Yang ener­giával telített kúp még po­zití­vabb, míg az alatta le­vő negatí­vabb lesz. Ez a meg­nö­veke­dett ener­gia­su­gár­zás adódik át az alsó, szin­tén Yang energiával te­­lí­tett kúp­nak, ahol tovább erő­sö­dik. Végül in­ten­zív Yang jellegű ener­giasugárzás éri a bázis­osz­cil­lá­tor felső korong­jának Yin felü­letét. Az alsó kúp körkörös moz­gá­sa kö­­vet­keztében itt is tel­jesül az el­len­irá­nyú gerjesz­tés két feltétele, az el­lentétes pola­ritás, és a fo­lya­­ma­tos mozgás. Ezáltal a bá­zis­osz­cil­látor fel­ső mág­nesgyűrűjében igen erős Yin jel­legű ener­gia kelet­ke­zik, ami még mindig nem su­gár­zódik ki, hanem to­vább­adódik a bázis­osz­cillá­tor al­só mág­nesgyű­rűjének. Mivel az alsó mág­nes­gyűrű oly mó­don van el­helyezve, hogy von­­zás­ban áll a fel­sővel, az utolsó ener­giasokszo­ro­zás­nál is biz­to­sít­va van az ellen­tétes polari­tás. A má­sik feltétel, a folyamatos moz­­gás azáltal jön lét­re, hogy a fel­ső mág­­nes­gyűrű sza­badon el­moz­dul­hat. A három grá­nit­golyón gör­­dülve körkörös moz­gást végez az alsó, rög­zí­tett mág­­nesgyűrű felett.

Mint a szabadenergia-termelő szer­­kezetek többsége, ez is csak re­zo­nanciafrekvencián képes nagy ener­­giakifejtésre. A de­sta­bilizáló mozgás sebességének, frekvenci­á­jának tehát meg kell egyez­nie a kúpok rezonanciafrekven­ciá­já­val. A hatékony működés másik fel­tétele, hogy az egyes kúpokban ör­­vénylő energia maximális mér­ték­ben bele­indukáljon az alatta levő kúp ener­giamezejébe. Ez a követel­mény ak­kor teljesül, ha a két ener­gia­hul­lám keresztezi egy­mást. Az ör­vénylő hullámok csak akkor ké­pe­sek bizo­nyos szög­ben keresztezni egymást, ha a kaszkádba kapcsolt kúpok for­gá­suk során ellenkező irány­ban dől­nek meg. Ez a követel­mény lát­szó­lag nehezen va­lósítható meg, mert két egymásba rakott kúp esetén a felső balra dő­lése esetén az alsó is balra dől. Egy szellemes öt­let, a „kúp a kúpban” kialakí­tás azonban megoldotta ezt a prob­lé­mát. Ennek lényege, hogy a föl­dön­kívüliek az alsó kúpokba be­épí­tet­tek egy belső kúpot is. Ennek nyí­lásszöge jóval nagyobb, mint a külsőké, ezáltal a dő­lés­szög meg­vál­to­zik. A felső kúp balra dőlése­kor az alatta levő jobb­ra dől. Fontos a belső kúp nyílás­szö­gé­nek értéke is. Ha kicsi, nem billen át a holt­ponton a mecha­niz­mus, dőlés­iránya nem vált át ellenkező irány­ba. Ha túl nagy, akkor meg az alsó kúp dőlés­szö­ge nagyobb lesz, mint a felsőé, ami szintén lerontja a mág­neses örvények egy­másba fordulásá­nak szim­met­ri­á­ját, és ezáltal az ener­giakeltés ha­tékonyságát. Patro­nálóink utó­la­gos ta­nításaik során még a nyí­lás­szög ideális értékét is meg­adták nekünk. Ez a külső kúpnál 53^o, a belső kúpnál 90^o.

Az optimális beállítás, és az öt­­fokozatú energiasokszorozás vég­­­eredményeként olyan erős mágne­ses sugárzás alakul ki a szerkezet­ben, amely ionizálja a körülötte le­vő le­vegőt, és megindul a plazma­kép­ződés. Miután az egész mec­ha­niz­mus úgy van kialakítva, hogy legalul Yang jellegű pólus ta­lál­ható, így a szerkezetből végső so­ron anti­gravitációs energia áramlik ki. En­nek tudható be, hogy fel­emel­kedik a levegőbe, súlytalan­ná válik. De nemcsak önmagát teszi súly­talanná, hanem jelentős terhet is képes ma­gával emelni, ami azt eredménye­zi, hogy űrrepülő­gépek haj­­tóműveként is használ­ható. Nagy előnye ennek a hajtó­műnek, hogy lehetőséget ad az irányváltásra is. Nincs szükség ol­dalirányú szub­atomi energiakisu­gár­­zásra, amely az impulzusmeg­ma­radás elve alap­­ján rakétaként meg­felelő irány­ba fordítja a járművet.

Ezt itt a leve­gőztető nyílások nyitá­sával és zá­rásával oldják meg. Mi­után a haj­tómű belsejé­ben erős le­vegő­áramlás lép fel, az oldalabla­kok nyitásával meg­változik a szél­irány is, ami va­lószínűleg megdön­ti a kúpokat. Ezáltal nem koncent­rikus körök formájában gerjesztik a bá­zis­oszcillátort, hanem aszim­metri­kusan. A gerjesztés oldalirányba tolódik. Így ha a metszeti rajz szim­­metriatengelyéhez képest a gerjesz­tés a bal oldalon megy végbe, a bázisoszcillá­tor bal ol­dalán áramlik ki több energia. Ez kihat a jármű haladási irá­nyára is. A tolóerő bal oldali nö­vekedése jobbra dönti a jár­mű­vet, ami irányváltást okoz. En­nek a jelenségnek a kihasználása során tehát semmi mást nem kell tenni, mint a járművet irányító botkormányra rászerelni egy olyan mechanikát, ami a kívánt elfordulással ellentétes oldalon nyitja meg a hajtómű egyik leve­gőz­tető nyílását.

Mivel az eddigi kísérletek egyértelműen bizonyítják, hogy ez a fajta hajtómű működik, az aerodinamikai repülést hamaro­san felváltja az antigravitációs lebegtetéssel kombinált szubatomi sugármeghajtás. Ez az újfajta impulzusmeghajtás a jelenleginél nagyságrendekkel nagyobb utazósebes­séget eredményez majd. Ugyanakkor nem igényel üzemanyagot, ami radikálisan csökkenteni fogja az utazási költséget. Az utazási idő, és -költség csökkenésén kívül megszűnik az aerodinamikai repüléssel együtt járó zaj. Ennek előfeltétele, hogy az egész járművet körbevegyük egy plazmaburokkal, amelynek műszaki megteremtése a szubatomi energiakeltés jelenségének megértése és birtokbavétele után valószínűleg nem jelent különösebb nehézséget.

Azért sem, mert ez a hatás a fizikusok, a rakétatervező mérnökök előtt már ismert, mivel az ionhajtóműnél is érvényesül. A jármű köpenye mentén mikro­kisü­lések jönnek létre, és a keletkezett ionok által kialakított „plazmaköpeny” légellenállás-csökkentő hatású. (Könnyen lehet, hogy erre nem lesz szükség, mert más típusú anti­gravitációs szerkezetek kipróbálása során azt tapasztaltuk, hogy ez a plazmaburok magától létrejön. A hajtóműből kiáramló koncentrált éteri sugárzás köpenyszerűen beburkolja az egész járművet.) Nem elhanyagolható előnye még a szubatomi mágneses sugárnyalábot kibocsátó hajtóműnek, hogy olcsó. Ezáltal akár kettőt-hármat is be lehet építeni a repülőgépekbe. Így ha valamelyik felmondja a szolgálatot, át lehet állni a tartalék hajtóműre.

Mivel az örvénylő erővonalak visszahatnak az őket létrehozó mechanizmusra is, a kúpokat, és a bázisoszcillátor felső mágnesgyűrűjét nem kell forgatni. Ezek a tehetetlenségi erő folytán maguktól is mozgásba jönnek. Emiatt teljesen felesleges a Steve Thompson -féle motoros hajtás, ahol a felső kúpot egy villanymotorra erősített kereszttengely tartja forgásban. Érdekes megoldás azonban a bolygókúpos reaktor energiaforrásként való hasznosítása. Chris Felton egy dróthurkot helyezett a bázisoszcillátor közelébe, és ily módon kicsatolta, villamos energiává alakította a belőle kiáramló erős mágneses sugárzást. Az így kinyert árammal izzólámpát és vasalót működtetett. C. Felton több fényképet is közzétett az általa kialakított készülékről. A 45GD típusú berende­zés részletes tervrajza J. Szymanek honlapján található: http://members.nbci.com/_XMCM/undergsci Mellesleg a hatásfok növelése érdekében hurok helyett patkó alakú elektromágnest kellene alkalmazni. Ez esetben a bázisoszcillátor mindkét oldalának energiasugárzását hasznosítani lehetne. Ennél is jobb megoldás a gyűrű alakú elektromágnes használata, amely körkörösen képes a kisugárzó mágneses energiát árammá alakítani. Célszerű lenne a reaktor mágnespólusait is átforgatni. Ebben az elrendezésben nem fenyegetne a felemelkedés veszélye, sőt a szerkezet egyre jobban oda­tapadna a talajhoz.

 

Úgy látszik az űrhajózásra is alkalmas prototípus kifejlesztése jó ütemben haladt előre, mert a róla szóló híradások egyik napról a másikra megszűntek. Minden bizonnyal a titkosszolgálatok figyelmét is felkeltette ez a berendezés, és Hamelt eltüntették. Valószínűleg levitték egy föld alatti laboratóriumba. Ő is arra a sorsra jutott, mint sok ezotériával foglalkozó kutató az Egyesült Államok­ban. Egyúttal töröltek minden információt vele kapcsolatban. Megszüntették a honlapját, és ezzel együtt megsemmisítettek minden hozzászólást, ötletet. Talán még a polgári nyilvántartásból is törölték a nevét, mintha sohasem létezett volna. Jó munkát végeztek, mert ha most beírjuk a Google keresőbe David Hamel nevét vagy az imbolygó kúpos hajtómű elnevezést egyetlen érdemleges találatot sem kapunk. Munkásságát nyomtalanul leradírozták az Internetről. Feltehetően a könyvét is elérhetetlenné tették. A nyomtatásban megjelent hozzászólásokat, ötleteket azonban nem tudják megsemmisíteni. A külföldi kiadványokról az amerikai hatóságok nem rendelkezhetnek. A magyar nyel­vű szakirodalomban legrészletesebben dr. Egely György foglalkozott a Hamel-hajtóművel és különböző változataival. Bevezetés a tértechnológiába című könyvének III. kötetében részletesen leírta ezeknek a változatoknak a működési elvét, és megépítési módját (178-184. oldalak).

Az amerikai hatóságok titkosítási mániája ne keserítsen el bennünket, mert a magyar titkosszolgálat biztosan nem tart igényt sem erre, sem más ezoterikus készülékre. Nálunk ugyanis az ezotériát hivatalosan szélhámosságnak minősítették, és senki sem törődik vele. Nyugodtan kísérletezgethetünk ezzel a berendezéssel is. A fentiekben közölt információk alapján könnyen megépíthető ez a hajtómű. A kísérletezést egyetlen kúppal kezdjük. Sajnos Hamel nem közölte, hogy milyen típusú mágneseket használt az alumíniumkúpok lebegtetésére. Ezért többfélével kísérletez­zünk.

A mágnesnek olyan erősnek kell lennie, hogy a kúp ne essen bele a hordóba. Túl erős se lehet, mert akkor lebénul a mozgása, érzéketlenné, lomhává válik. Kezdjük a leggyengébb ferrit mágnessel, folytassuk AlNiCo mágnessel, és ha szükséges használjunk neodímium szupermágnest. A bázis­oszcillátor gyűrű alakú mágnesének optimális alapanyagát is nekünk kell meghatározni. Mivel nagyfrekvenciás rezgetésnél alapvetően fontos, hogy a rezgésbe hozandó tárgy minél könnyebb legyen, valószínűleg mindkét helyen kis fajsúlyú ferritmágneseket kell használni. A továb­bi súlycsökkentés érdekében nem korong, hanem gyűrű alakú mágneseket célszerű alkalmazni. (Ettől függetlenül nem árt kipróbálni a fémötvözetből készült erős mágneseket is.)

Ez a hajtómű az energiatermelésben is nagy szolgálatot tehet nekünk. Intenzív mágneses kisugárzása következtében áramtermelő generátorként használva valószínűleg több kilowattnyi áramot tudna előállítani. Ehhez semmi mást nem kellene tenni, mint egy toroid alakú elektromágnest az alsó mágnesgyűrűk alá vagy köré tenni.[108] A belőlük kiáramló mágneses hullámok beleindukálnak az elektromágnes tekercsébe, amely lüktető egyenáramot hoz létre, amelyből egy inverter szabályos, 230 Voltos szinuszos áramot állít elő. Hőkandalló, konyhai tűzhely vagy fürdőszobai bojler táplálására azonban erre sincs szükség, mert a fűtőbetétek egyenárammal is működtethetők. Az esetleges gerjedés elkerülése érdekében elég egy nagy kapacitású simító kondenzátort a kimenetre kapcsolni. A Hamel-gene­rátorral egész ipartelepeket el lehetne látni ingyenárammal. Az üzem szélén, az épületektől távolabb le kell telepíteni néhány generátort, és az általuk termelt energiát inverter közbeiktatásával be lehetne vezetni az épületekbe. Mivel ennek a berendezésnek az előállítása még a Tesla-konverternél is olcsóbb, nagy szerepe lehet az a környezetszennyező erőművi energiatermelés maradéktalan felszámolásában.     

[

Ezzel még nem értünk a végére az általunk ismert antigravitációs hajtóművek ismertetésének. Szólni kell még a legintenzívebb sugárzást kibocsátó kristályos hajtóműről. A többletenergia-keltés leghatékonyabb módja az általunk még csak kísérletileg előállított 115-ös rendszámú elem atom­szerkezeti átalakításával érhető el. (A laboratóriumokban létrehozott 115-ös elem americium-243 céltárgy kalcium-48 izotópokkal való bombázásával ke­let­kezett. Neve: ununpentium[109]. Forráspontja: 3530 ^oC. Lebomlási ideje: 0,001 s.) Egyelőre nem tudjuk stabil állapotban előállítani. Ez a helyzet jó ideig nem fog változni, mert a nagy atomsúlyú transzurán elemek előállítása rendkívül körülményes és drága. Az óriási költségek ellenére is csak néhány milligrammot tudunk gyártani belőlük. Azok is hamar elbomlanak.

Ennek a narancssárga színű, igen nagy fajsúlyú anyagnak az a tulajdonsága, hogy protonokkal bombázva 116-os elemmé alakul át, és eköz­ben hatalmas mennyi­ségű pozitív szub­atomi energiarészecske szabadul ki be­lőle. Ha ezt az elemet valamilyen kris­tályos anyagba keverjük, és félgömb alakúra formázva üvegrezonátorba helyezzük, akkor külső gerjesztéssel rendkívül hatékony antigra­vi­tációs erőgépet is készíthetünk belőle. A leg­fej­lettebb Földön kívüli civilizációk már kristályos reaktort használnak atmoszferikus járműveik meghaj­tására, bár en­nek megvannak a veszélyei. Ez a fantasztikus teljesít­mény­re képes rendszer ugyanis könnyen megszaladhat, és akkor egyszerre szabadul ki belőle az ­összes energia, ami iszo­nyatos erejű robbanáshoz vezet. A pusztítás mértékére jellemző, hogy ennek az elemnek egy apró darabkája is több száz megatonnás robbanóerő előidézésére képes. Ezt a meg­­ol­dást tehát csak olyan magas tech­nikai szinten álló civi­lizá­ciók tudják bizton­ságosan használni, amelyeknél a mű­szaki hiba lehetősége szinte kizárt.

Állítólag az amerikai kormány által létrehozott Idegen Technológiák Központjában tevékenykedő szakemberek már a saját bőrükön tapasztalták ennek a rendszernek a veszé­lyeit. A kiszi­várog­ta­tott hírek szerint ugyanis a Zéta Reticuli csillagrendszerből származó ide­genek a nevadai sivatagban föld alá telepített kutatóbázis rendelkezésére bocsátottak néhány UFO-t, hogy tanulmányozzák őket, és próbarepülé­seket végezzenek velük. A szi­gorú ti­toktartás miatt ezekre a tapasztalat­gyűjtő repülésekre több­nyire éjszaka kerül sor, és csak a Föld légterében hasz­nál­hatjuk a jármű­vet. Számunkra tehát ez a technológia nem ve­­szélytelen (az egyik jármű haj­tó­mű­ve kísérletezés köz­ben felrobbant, és a hely­színen tartózkodó kutatók mind meg­hal­tak), de feltehetően azért kaptuk a leg­kor­szerűbb típust, hogy ne tudjuk lemá­sol­ni.

Mivel az idegenek tájékoztatása sze­rint egy kisebb mé­retű UFO hajtóművébe is 225 grammra van szükség ebből az elemből, egyelőre nem fenyegetnek bennünket azok a veszélyek, amelyek a kristály­ba zárt szubatomi energia rob­­banásszerű kiszabadulásával járnak. A mi fejlettségi szin­tünk­höz az elekt­ro­motoros rend­szerű antigra­vitációs ­re­aktor áll a legközelebb, vagyis az elkö­vetke­ző évszáza­dok­ban olyan típusú antigravitációs űrjárműveket kell kifej­lesztenünk, amilyeneket je­len­leg az atlantiszi, a mukuliai és a vé­nu­szi civili­zá­ciók használnak. A kristályos hajtóművű UFO-val szerzett repülési ta­pasztalat arra szolgál, hogy mire elké­szü­lünk a saját jár­művünkkel, a próba­re­pü­lések elvégzése és a további tökéle­te­sítés ne jelentsen meg­old­hatatlan feladatot, ne hátráltassa a továbbfejlődésünket.

[

Léteznek még más típusú antigravitációs hajtóművek is (pl. a gyűrűs reaktor) de ezekről olyan kevés információval rendelkezünk, hogy nem tudjuk elkezdeni a fejlesztésüket. Az előzőekben ismertetett négy hajtómű kifejlesztése is sok akadályba fog ütközni. Legfőbb akadály a hitetlenség és a titkolódzás. Sokan nem hisznek többletenergia-előállító készülékek, berendezések megvalósíthatóságában, ezért nem foglalkoznak vele. A jelentős eredményeket elérő szak­emberek pedig nem hajlandók együttműködni egy­más­sal. A titoktartásban élen járnak a titkosszolgálatok és a kü­lönbö­ző háttérhatalmak. Hatalmuktól és fontosságuktól megitta­sult vezetőik képtelenek belátni, hogy civilizációnk vég­veszélyben van, és ebből a kátyúból csak nemzetközi össze­fogással tudunk kijutni. Az elért eredményeket nem pán­célszekrényben kellene őrizni, hanem nyilvánosságra hozni, hogy minden arra képes szakember bekacsolód­hasson a fej­lesztésükbe, a mielőbbi rendszerbe állításukba. Ha néhány éven belül nem mentjük meg a természetet, akkor a glo­bális felmelegedés visszafordíthatatlanná válik, és elke­rül­hetetlen lesz a klímaösszeomlás. Ha pedig elpusztul a ter­mészet, akkor vele pusztulunk mi is, a titkainkkal együtt.

  

Korábban nem volt ilyen rossz a helyzetünk. A II. világ­háború alatt oly mértékben meglódult a techni­kai fejlődé­sünk, hogy nem sok vá­lasztott el bennün­ket attól, hogy koz­mikus embertípussá váljunk. A leg­újabb technikatörté­neti kutatások alapján kiderült, hogy az anti­gravi­tációs erő­gépek modern eszközök­kel való megva­lósí­tása nem is annyira járatlan út, mint azt manapság gondol­juk. So­káig csak rebesgették, de napja­inkra kiderült, hogy a náci Né­met­or­szág már 70 évvel ezelőtt rendelkezett saját gyárt­mányú UFO-val. Az egész Bécsben kezdődött, még az I. világháború előtt. Az osztrák fővárosban érle­lődtek azok az ezoterikus kultu­szok, amelyek később a Harmadik Biro­da­lom ideoló­giájának alapjául szolgáltak, és az eszmékkel együtt felme­rült egy gyö­keresen új tech­nológia megva­ló­sítás­á­nak lehe­tősé­ge is. A temp­lomos lo­va­gok, a ró­zsake­resz­te­sek és a sza­badkőműve­sek tit­kos tanainak terjesztői gyak­ran megfordul­tak a város régi ne­gyedében található könyves­bol­tokban. Itt ta­lálkozott először ezekkel az esz­­mékkel egy men­helyen élő fia­talember: Adolf Schickl­gru­ber. Hamarosan a gya­­korlat­ban is ka­matoztatta kez­deti tu­dását, mert meszkalin­hoz jutva transz­ba esett, és a vi­lág uraként látta magát. Az I. vi­lág­­háború kitöré­se­kor be­vo­nult katonának, és nem sok­kal a fegy­­verletétel előtt egy­sé­gét mustár­gáz­támadás érte. En­nek követ­keztében napokra el­vesztette a látását. Ekkor a ko­ráb­binál is mé­lyebb és hosszabb spirituális „meg­­világosodásban” volt része. Ezalatt egy bécsi ká­véházban a kor legismertebb ok­kultistái­nak a vezetésével meg­alakult a Thu­le csoport, és később a Vril Társa­ság. (A „Vril” egy szanszkrit ere­­detű kifeje­zés. Jelentése a hely­telen értel­mezés és a fordítási hibák kö­vetkeztében napjaink­ra meg­le­hetősen eltorzult. Ere­detileg valószínűleg a pozitív szubatomi energiaré­szecs­kék ki­su­gárzását, vagyis a gravitá­ció­val ellentétes előjelű energiasugárzást értették alatta.)

Történetünk kulcsszereplője időközben visszanyerte lá­tását, és 1919-ben tartalékos tizedesként bukkant fel Münc­henben, ahol kémtevékenységet végzett. Itt ismerkedett meg Dietrich Eckart-al, akit sokáig tanítómestereként tisz­telt. 1920-ban a Thule csoport és a Vril Társaság tagjai Berchtes­gaden mellett, egy régi erdész­házban találkoztak. Ezen a szer­tartáson bukkant fel először dr. Leo Schuman, aki­nek speciális szakte­rületét manapság úgy ne­vezzük, hogy: az alternatív ener­gia kutatása. Jelen volt még két mé­dium is, akinek az volt a fe­ladatuk, hogy a temp­lo­mos lo­vagok titkos­írá­sával készült „is­teni üzeneteket” meg­fejt­sék.[110] Ezek az eredetileg sumer nyelven írt szövegek ugyan­­is utasí­tásokat tartalmaztak egy olyan tech­nika meg­való­sítására, amelyek „rá­segíthetnek bennün­ket a csilla­gok felé vezető útra”. Az ókori ma­gyarázat, úgy lát­szik, hasz­nál­ható­nak bizonyult, mert ennek az elmé­letnek az alapján a Vril Társaság elkezdte a jövő repülőgépének meg­valósí­tását. Közel két éven át kí­sérleteztek a levitációs haj­tóművel, és 1924-ben bemutat­tak egy műkö­dő­képes modellt.[111]

Közben bekapcsolódott a mun­kálatokba a korábban már említett Viktor Schauberger oszt­rák feltalá­ló is. Az általa kidol­gozott elektro­gravitációs mód­szer je­lentősen hoz­zájárult ah­hoz a tudományos meg­állapí­táshoz, hogy megtalálták az új techni­ka magját, a jövő üzem­anyag­tól független, olcsó és tisz­­ta energiáját. Ennek tudható be, hogy az időközben biro­dalmi kan­­cellárrá avanzsált és Adolf Hitler néven ismertté vált fő­hős 1934-ben magához ren­delte Schau­bergert, hogy szá­moljon be eredmé­nyeiről. A talál­kozó után az okkul­tista ren­­dek eltűntek a háttér­ből, és a Vril Társa­ság tagjai ettől kezd­ve csak tech­nikai kér­désekkel fog­lal­koztak. Azt azonban még közösen si­került ki­de­­­rí­te­niük, hogy a sumer ki­rá­lyi táblákon ta­lálható üze­ne­tek nem az iste­nek­től szár­­maznak, ha­nem egy ma­­­ga­sabb rendű Földön kí­vü­li civilizáció hagyta ránk. A sumerokat állítólag a Bika csillagkép Al­de­ba­ran nap­rend­szeré­ből tele­pítették hoz­­­­zánk, és nem kizárt, hogy a nyom­talan eltűnésük is ezeknek az idegeneknek a műve. (Állításuk szerint a tőlünk 68 fényévnyire levő Alde­baran napja körül két lakott bolygó kering, melyek együtt képezik a Szumerán birodalmat.) Itt laknak az árják, a földi germánok ősei. Őket kereste Hitler oly megszállottan fajelméletének alátámasztására.

A nemzetiszocialisták támogatásával a Vril tagok hamarosan megépítették az első antigravitációs elven működő, kör alakú repülőgépet, az RFZ-1-et[112]. (A levitációs hajtómű olyan hatékonynak bizonyult, hogy az egyik teszt során átszakította a szere­lő­­csarnok mennye­ze­tét.) Ezt követte ugyancsak 1934-ben az RFZ-2, amelynél már mágneses impulzus­ve­­zérlést alkalmaztak. Az át­mérője csupán 5 m volt, de már úgy repült, mint egy valódi UFO. Plazma­burok vette körül, amely a sebes­ség növekedésekor kü­lön­böző színűre váltott. Ez­zel párhuzamo­san a Thule cso­portot be­kebelező SS is el­kezdte saját antigravi­táci­ós hajtó­művének a ki­fej­lesztését. Az előzőekben már szin­tén említett Hans Kohler kapitány Tachion konver­terére alapozva, és a Vril rend­szer­nél szerzett isme­reteket fel­hasz­nálva 1938-ban elkészült az RFZ-4. Sokat lendített a ku­tatáso­kon, hogy a náci Néme­tország 1937-ben szert tett egy lezuhant UFO-ra, amit beható­an tanulmányoztak. A leszűrt tapasztalatok alapján az SSE-4 csoport 1939-ben meg­alkot­ta az RFZ-5-öt, az első igazi űrrepülőgépet, melynek az át­mérője több mint 20 m volt. A járművet Haunebu-ra keresz­telték, és meglehetősen bonyolult szerkezet volt, de az elvá­rásnak megfelelően működött. Mivel a hajtóműve alul helyezkedett el, meglehetősen nagy befogadóképességű raktérrel rendelkezett.

Az antigravitációs kutatás számos visszaemlékezés által bizonyított mellékterméke a titokzatos foo fighter[113], amely oly sok bosszúságot okozott a szövetséges bombázóknak. Mivel Schauber­ger levitációs hajtóművének teljesítménye eleinte nem volt elegendő ahhoz, hogy pilótával irányított harci járművet mozgasson, kis korongokat, a Földön kívüli civilizációk kémlelő szondáihoz hasonló kb. 10 cm átmérőjű repülő szerkezeteket készítettek belőle. Ezek nem voltak alkalmasak arra, hogy megtámadják az ellenséges repülőgépeket, de távolról irányítani lehetett őket. Ezt nagy magasságban repülő felderítő gépekről végezték, radarhullámokkal. Ezért az ellenséges pilóták számára szin­te a semmiből jelentek meg. A zavart azonban nem ez okozta. A szövetséges gépek közelébe érve szubatomi energiasugárzásuk leállította a motorok gyújtását, és lebénította a rádióössze­köt­tetést. Emiatt sok vadászgép lezuhant.

Az elrettentő hatást fokoz­ta a repülő objektumokat kö­rül­vevő plazmaburok. Miután ezt a repülési elvet akkoriban egyetlen ország sem alkalmaz­ta, az angol és amerikai piló­ták azt hitték, hogy Földön kí­vüli objektumok támadtak rá­juk. Hitüket táplálta, hogy nem tud­ták megsemmisíteni őket. A fedélzeti gép­puskák lövedékei le­pat­tantak a szubatomi energiaré­szecs­­­kék alkotta áthatolha­tat­lan ener­giaburokról, így a repülő tűzgömbök min­den bevetés után sér­tet­lenül tértek vissza a támaszpontjukra. A foo fighter-ek bevethetőségét azonban erősen korlátozta, hogy Schauberger elektro­magne­tikus motorjához üzemanyagként vízre volt szükség. Mivel a kis méret miatt a repülő szerkezetek csak kevés vizet tudtak magukkal vinni, kb. fél óra után vissza kellett rendelni őket feltöltésre. A foo fighter-ek körüli hisz­tériát fokozta, hogy időnként Földön kívüli UFO-k is meg­jelentek a szövetséges gépek körül. Ezek óriási plazma­gömb­bel rendelkeztek, és már ak­kor is szokásuk volt, hogy órá­kon át követették a földi repü­lőgépeket. Kíváncsiságuk ért­hető, hiszen civilizációnk elő­ször alkalmazott egy merőben új technikát. A légi ütköze­tekbe azonban sohasem avat­koztak be. A pszichológiai za­varkeltésben viszont aka­rat­la­nul is nagy szerepük volt.

A nyilvánvaló sikerek elle­nére a német hadvezetés, az atombombához hasonlóan nem hitt az ener­giakeltés új­fajta módjaiban, így nem fek­tettek kellő hangsúlyt ezeknek a szer­kezeteknek a továbbfej­leszté­sére, gyár­tás­ba vi­telére. Be­ve­tésüket az is hát­ráltatta, hogy kez­detle­ges ve­zérlésük miatt csak 22,5; 45 és 90 fo­kos szög­ben lehetett velük irányt váltani, ami se­bez­­hetővé tette őket. Virgil Arm­strong, egyko­ri CIA ügynök így jel­lemezte a repülésüket: „Függő­lege­sen startoltak és landoltak, de csak szögletesen tudtak re­pülni.” Hitler az ezo­terikus ku­ta­tásokat ér­dekesnek találta ugyan, de nem gondolta, hogy ezek a találmányok képe­sek len­nének el­dönteni a közelgő háború ki­me­netelét. Helyette a V1 és V2 rakéták gyártását szorgalmazta, ame­lyek eleinte sok szenvedést és kárt okoztak a londoniaknak. Később azonban a brit pilóták rájöttek arra, hogy miként lehet a szárnyas­bom­bákat letéríteni a pá­lyájukról, és 1900 darabot meg is semmisítettek belőlük. Ér­dekes, hogy Hitler a sugárhajtású repü­lőgépek stra­tégiai jelentő­ségét sem ismerte fel, pedig 1938-ban a német hadvezetés már három gyártásra kész típussal is rendelkezett.

Amikor rájött a téve­dé­sére, már nem volt mód­ja a csodafegyverek had­rend­be állítására, mert a kém­­jelentések alapján a szö­­­vetségesek módszere­sen le­bombázták mind a Peene­mündébe telepített titkos kutatóbázist, mind a meg­szállt országokban mű­köd­te­tett gyá­rakat. Sajnos ek­kor megsemmisültek a pro­totí­pu­sok, vala­mint sok fon­tos dokumentáció is, ami a há­ború után megle­hető­sen megnehe­zítette az el­ső földi UFO rekon­stru­álását. Az életben maradt ku­tató­kat az amerikaiak és az oro­szok elhurcolták, de mind­két nagyha­talom ké­miai haj­tóművekre ala­poz­ta a rakéta­program folyta­tását. Elein­te próbálkoztak ugyan az an­tigravitációs hajtóművekkel, de megfelelő elméleti ismertek hiányá­ban nem tudtak úrrá lenni a fel­­merülő prob­lémákon. Ezért egy idő után fel­hagytak a kísérletekkel, és a szub­ato­mi alapon történő meg­haj­tás fél évszá­zadra lekerült a napi­rendről. Csak napja­inkban – a náci Németor­szágban folyta­tott kutatá­sok utólagos felderí­tése, a még fellelhető dokumen­tá­ciók ta­nulmá­nyozása után – kezd a világ rádöbbenni arra, hogy mi­lyen közel ke­rültünk ennek a jövőbe mu­tató technológiának a kiakná­zásához. Kár, hogy ezek a felfe­dezések egy olyan hatalom fenn­hatósága alatt születtek, amely nem a világ szolgálatát, hanem a fe­lette való uralmat tűzte ki céljául, így ez a rendszer törvényszerű bukása során maga alá temette a pozitív eredményeket is.

 

Hitler csészealjaiból saj­­nos nem sok maradt. Mint tudjuk a háború végén mind a szövetségesek, mind az oroszok begyűjtötték az összes fellehető dokumentu­mot, a bombázások után élet­ben maradt tudósokat, és tovább foly­tatták a ku­tatásokat. Ebből aztán ren­geteget profitál­tak. Ma már tudjuk, hogy az atomba elő­állítási mód­jától kezdve az infravörös éjjellátó készü­léken át a lo­pakodó repü­lőgépen alkal­mazott radarhullám-elnye­lő festékig minden jelentős eredmény német találmány. A szupermodern vadászre­pülőgépeink formatervei is sorra visszaköszönnek a 80 évvel ezelőtti náci Német­országból származó fotókon. Még a szovjet fényképezőgép-gyártást is a Németországból elhurcolt tervrajzok alapozták meg. Csupán a név változott, a konstrukció az utolsó csavarig változatlan maradt. Az orosz gyártmányú fényképezőgépek azonban csak addig voltak népszerűek, külföldön is eladhatók, amíg nem történt meg a modellváltás. A szovjet tervezőmérnökök által készített új típusokkal már sok gond volt, kiütköztek rajta a szakmai tapasztalatlanság következményei.[114]

A legnagyobb fogásuk azonban a csúcstechnológia megszerzése volt. A Vörös Hadsereg gyors előrenyomulása során az N-1 és N-2 sorozatszámú körrepülőgépek terveit nem sikerült maradéktalanul megsemmisíteni. Egy erre a célra létrehozott alakulat sokat megszerzett a dokumentumokból. Egyúttal foglyul ejtettek több náci tudóst és rakétamérnököt is. Köztük volt Klaus Habermohl, a prágai csoport vezetője, és az N-2 típus tervezője. Mivel ezek a modellek már Viktor Schauberger Feuerball-jain alapultak, antigravitációs hajtóművel rendelkeztek. Így Habermohl közreműködésével az oroszok az 1940-es évek végén kifejlesztették a Gyiszkoplan-1 körrepülőgépet. A csészealj alakú repülőgép tesztrepülésére 1950-ben került sor. Megjelenése kísértetiesen hasonlított a foo fighter-ekhez. Az ehhez szükséges nagyméretű reaktort nem kellett legyártaniuk, mert a megszállt Breslauban (Wroclaw) hozzájutottak Schauberger továbbfejlesztett antigravitációs hajtóművéhez. Az osztrák tudóst azonban nem tudták kézre keríteni, mert még idejében Amerikába szökött. Ezért a hajtómű gyakorlati alkalmazásánál gondok adódtak. Szilárdsági problémák jelentkeztek, melynek kiküszöböléshez nem ártott volna ismerni a hajtómű működési mechanizmusát. E nélkül ugyanis nem lehetett elvégezni a szükséges módosításokat. A szakértelem hiányának tudható be, hogy az 1962-ben kipróbált Gyiszkoplán-2 lezuhant.

A tragédia félbeszakította az orosz csészealj programot. Csak a gorbacsovi éra alatt vették elő ismét a korábbi terveket, és kifejlesztettek egy új kéttonnás modellt, ami az Epik nevet kapta. Az 1990-es évek elején kipróbált repülőgéphez azonban már nem használták Schauberger antigravitá­ciós hajtóművét. Az új jármű magasba emeléséről hagyományos gázturbinás repülőmotorok gondoskodtak. Időközben elkészült a futurisztikus kinézetű, 36 × 25 m nagyságú és 400 fő szállítására alkalmas változata, a Tarjelka (Tányér). Aztán felbomlott a Szovjetunió, és egymást követték a gazdasági nehézségek. Így nem volt, aki fedezze a gyártásba állítás 70 millió dolláros költségét. A nyugati befektetők nem láttak fantáziát a hagyományos technika átöltöztetett változatá­ban. Ezért az 1999 nyarára ígért, 12 ezer méter magasságban repülő, és egyetlen üzemanyag-feltöltéssel 7000 kilométert megtevő monstrum már el sem készült. A hajtómű lecserélésével az orosz csészealj program vakvágányra futott. Hiába jött a Földön kívüli segítség, az orosz Berezin-nek átadott hi­gany­cir­kulá­ciós motor, valamint több lezuhant UFO roncsai. Ezek sem tudták megfordítani a kutatás helytelen irányát.

 Hasonló nyomon járt a francia csészealjkutatás. A L’ AERO 135-HP típusú körrepülőgép is csak külsőleg hasonlított az UFO-khoz. A René Couzinet[115] által tervezett jármű hajtóműve szintén turbólégcsavaros volt. Az 1950-es évek elején az angolok is foglalkoztak csészealj alakú járművek fejlesztésével. Megfelelő hajtómű hiányában Sky Ship modelljük sem jutott túl a lökhajtásos repülőgépek szintjén. Kezdetben az amerikai-kanadai csészealjkutatás is ebben a zsákutcában haladt, pedig ők még idejében megszerezték Richard Miethe-t, a náci N-3-as modell társkonstruktőrét, és Rudolf Schriever-t, az N-2 tervezőjét. Az Avrocar és Omega modellek sikertelensége láttán a kanadai­ak szintén felhagytak a kutatással. Hivatalosan azzal indokolták a programból való kiszállást, hogy túl sokba kerül. Akit a részletek is érdekelnek, olvassa el Andrew C. Stone és Richard Skyman: Hitler csészealjai című könyvét.

 

A szakirodalom által feltárt kudarcsorozat a nem megfelelő hozzáállásban keresendő. A különböző országok konstruktőrei nem jöttek rá arra, hogy a földön kívüli járművek diszkosz alakja nem a stabilitásának köszönheti az alkalmazását. A körrepülőgép nem jobb, mint a hagyományos deltaszárnyú kivitel. Egyetlen előnye a minden irányban való manőverezés képessége. A földönkívüliek azért használják ezt a modellt, mert felderítő repülést végeznek nálunk. Erre a célra legalkalmasabb a diszkoszforma. Bármely irányba pillanatok alatt fel tud szállni, el tud menekülni. A boltíves kiképzés folytán mélyen lemerülhet a tenger alá is. A rá nehezedő vízoszlop nyomása nem roppantja össze. Repülési mutatói azonban rendkívül rosszak. Levegőben csak akkor tud biztonságosan előre haladni, ha vezérsíkokat (oldalsó és felső szárnyakat) szerelnek rá. E nélkül instabillá válik, a legkisebb léglökés kibillenti az egyensúlyából, elfordítja a függőleges tengelyét, és lezuhan.

A levegőben ugyanis csak a Bernoulli törvény alkalmazásával lehet fent maradni, amelynek szigorúan előírt szabályai vannak. Ha az objektum olyan helyzetet vesz fel, hogy nem tud érvényesül­ni a szárnyfelület tetején kialakuló vákuum felszívó hatása, akkor nincs ami a gépet a magasban tartsa. Elég egy kis megbillenés, és máris nem érvényesül a gravitációt legyőző felfelé hajtó hatás. A Földön kívüli UFO-k azért nem zuhannak le, mert nem levegőben, hanem légüres térben repülnek. A hajtóműből kiáramló szubatomi energiarészecskék plazmaburkot hoznak létre a jármű körül, ami kiszorítja a levegőmolekulákat. Ez a levegő-távoltartó burok az UFO-val együtt halad, melynek következtében a járművük földközelben is ugyanolyan stabil, mint a világűrben. Vákuumban teljesen mindegy, hogy a repülő objektum milyen alakú. Lehet akár kocka formájú is. Súlytalanná téve repülni fog. Ha légüres térben halad, a légellenállás sem lassítja.

Konstruktőreink nem veszik figyelme azt sem, hogy az antigravitációs hajtómű fő feladata nem a repülés, hanem a levegőben tartás. A repülőgép üzemanyag-fogyasztásának túlnyomó részét nem az előre jutás emészti fel, hanem a súlyos jármű levegőben tartása, a Bernoulli törvény kellő mértékű érvényesüléséhez szükséges sebesség elérése, és fenntartása. Maga a repülés, a légellenállás leküzdése jóval kevesebb energiát igényel. A drótkötélen függő terhet akár egy ujjal is odébb lehet lökni, de a levegőben tartásához igen nagy erőre van szükség. Ezt a nagy erőkifejtést teszi szükségtelenné az antigravitációs erőtér. A különbség legkirívóbban az UFO-k esetében nyilvánul meg. Itt a repüléshez nem is kell energia. Csak a gyorsításhoz és a fékezéshez, illetve földközelben a gravitációs vonzás legyőzéséhez van szükség a hajtóműre. Gyorsításnál, illetve fékezésnél az éter közegellenállásának legyőzése után a jármű magától repül. Az éter stabilizálja a sebességét. A csillagok vándorlásához, és a bolygók körbe-körbe forgásához sem szükséges hajtómű.

A levitációs reaktor tehát elengedhetetlen a korszerű repüléshez. Az ehhez szükséges energia is ingyen van, mivel az anyagból szabadítjuk ki szubatomi energiarészecskék formájában. Agyonszennyezett világunkban nem elhanyagolható előnye még ennek a reaktornak, hogy környezetbarát, a legcsekélyebb mértékben sem szennyezi a levegőt. A levegőbe emelt több száz tonnányi jármű mozgatása, előre lendítése már nem emészt fel sok energiát. A kormányzás, illetve a meghajtás oldalirányú fúvókákkal (mini hajtóművekkel) is megoldható.

Amennyiben a jármű utasszállításra szolgál, akkor a legszerencsésebb forma az ék, illetve nyílhegy kiképzés. Ezzel lehet a legnagyobb sebességet elérni. A földönkívüliek is ezt használják személyszállításra. A repülő „háromszögek” akkor is biztonságosan repülnek, ha műszaki hiba folytán a plazmaburok megszűnik. Ekkor éktelen lármát keltve hagyományos módon repülnek. Nagy zajt csapnak ugyan, de nem zuhannak le, mint a kör alakú járművek. Mi is a deltaszárnyú kialakí­tást hasz­náljuk a hangnál nagyobb sebességgel haladó repülőgépeinkhez. A természet szintén a V-alakot favorizálja, mert ennek alkalmazása igényli a legkevesebb energiafelhasználást. A madarak is V-alak­zatban repülnek, mert így az előttük haladó társuk szárnya által keltett felhajtóerő hatása alá kerülnek. Ezáltal akár 20%-kal csökkenhet a repülésre fordított energiájuk, illetve ennyivel hosszabb utat tehetnek meg. A V-alakzat kedvező repülési tulajdonságai a mesterséges objektumok esetén is érvényesülnek. Nem véletlen, hogy a csapatostól megjelenő UFO-k is ezt a repülési módot alkalmazzák. Teherszállításra a szivar alakú, vagyis az orrán kúpos hengeres test vált be leginkább. Ebbe fér el a legtöbb áru, ennek belső terét lehet a leggazdaságosabban kihasználni. Ez billeg a legkevésbé. Az elfektetett henger önmagában is stabil alakzat. Gondoljunk csak a hajdani Zeppelin léghajókra, milyen nyugodt járművek voltak. A gyúlékony üzemanyagtól eltekintve semmi baj sem volt velük. Még étterem is volt bennük, pazarul megterített asztalokkal. Ezeken egy pohár sem mozdult el repülés közben.

Nincs értelme tehát a körrepülőgépek erőltetésének. Mi azért ragaszkodunk rögeszmésen ehhez a kialakításhoz, mert az általunk látott UFO-k zöme ilyen kiképzésű. Ezért azt hisszük, hogy ez az ideális forma, ezzel lehet a legnagyobb sebességet elérni. Aztán csodálkozunk, hogy a próbarepülések során egyik a másik után zuhan le. Légüres teret keltő plazmaburokkal ugyanis nem tudjuk körbevenni. Főleg akkor nem, ha hagyományos gázturbinát szerelünk bele. Egy ilyen konstrukció­jú járműbe kész öngyilkosság beleülni. Később, ha már sorozatban fogunk nagy teljesítményű antigra­vitációs hajtóműveket előállítani, akkor sem célszerű a diszkoszformát erőltetni. Körrepülőgépet csak a vadászpilóták számára és a felderítő repülésekhez kell készíteni. Erre a célra azonban megfelel a kisméretű, három-négyszemélyes gép is.

Az antigravitációs hajtómű használatával az országúti közlekedés teljes egészében átterelődik a légi közlekedésre. Az üzemanyagköltség megszűnésével a légi közlekedés rendkívül olcsóvá és biztonságossá válik. A légi közlekedésben már most is csupán 1 halott jut 2,5 millió megtett kilométerre. Ehhez képest csak Németországban évente 800 ember veszti életét földfelszíni utakon történő közlekedési balesetben, világszerte pedig 1,3 millió ember válik közúti baleset áldozatává. A légi utak tehát nagyságrendekkel biztonságosabbak, ami nem a repülőgépek nagyobb üzembiztonságának, hanem a háromdimenziós közlekedésnek tudható be. Ma már a gépjárművek üzembiztonsága is igen nagy. A halálos baleseteknek csak elenyésző töredéke következik be a jármű meghibásodása miatt. A szerencsétlenségek túlnyomó része gyorshajtásra, szabálytalan előzésre, ittas vezetésre vagy a vezető figyelmetlenségére vezethető vissza. Levegőben történő közlekedésnél azonban nem kell az útra figyelni. A közlekedési irány szabadságfokának egy nagyságrenddel való megnövekedése szinte kizárja két repülőgép összeütközését. A földfelszíni utakon elég egy rossz kézmozdulat, és a jármű máris átkerül a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközik a szembe jövő autóval. A két sebesség összeadódik, és ilyenkor szinte elkerülhetetlen a halálos sérülés.

A levegőben egy rossz kormánymozdulat csupán irányváltást okoz, ami könnyen korrigálható. Az utakon egy meggondolatlan előzés is tragédiát okozhat, míg a levegőben ez szinte elképzelhetetlen. Még senki nem hallott olyat, hogy az egyik utasszállító repülőgép meg akarta volna előzni a másikat. Minek? Hiszen egy kis irányváltoztatással vagy alá- illetve fölé repüléssel könnyen elkerülheti. Aztán olyan sebességgel halad tovább, amilyennel tud. Miért repüljön ugyanazon az útvonalon, ahol a másik, amikor a levegőben ezernyi más útvonalon is repülhet, és nem kell számolnia szembe jövő forgalommal. A sportrepülőgépeknél előfordulhat ugyan ilyen virtuskodás, de itt a pilóta nem csak balra, hanem 360°-os szögben, bármilyen irányban előzhet. A légi utak száma szinte végtelen, és kiépítést sem igényel, mint az országút.

Visszatérve az eredeti témához a magukra maradt amerikai kutatók a későbbiek során valószínűleg felismerték az antigravitációs meghajtás nélkülözhetetlenségét. Erre a területükön lezu­hant viszonylag sok UFO begyűjtött roncsai ébresztették rá őket. Lépéselőnyükre való tekintettel a szövetséges országokban lezuhant Földön kívüli járművek is náluk kötöttek ki. Így volt mit tanulmányozniuk. Ennélfogva lehet, hogy ők jó irányban haladnak. Erről azonban semmi hír sincs. Ezt a programot ugyanis leköltöztették a föld alá, a nevadai sivatag egy szuper titkos bázisára. Ennek még a megközelítése is lehetetlen, olyan szigorú őrizet alatt áll.

 

A fejlesztést az is nehezíti, hogy a náci Németországnak már az említése is „vörös posztó” a jelenlegi demokratikus társadalmakban, így komolyan egyetlen politikus sem mer az általuk elért eredményekre hivatkozni. Pedig a saját érdekünkben meg kell tanulni különválasztani a fasiszta politikát az általuk elért műszaki haladástól. Hitler és az általa alapított Nemzeti szocialista Párt vezetői valóban fasiszta tömeggyilkosok voltak, de ezért az általuk elért, kikényszerített tudományos eredményeket nem kellene megbélyegezni. Különben úgy járunk, mint az angol hadvezetés a 70 évvel ezelőtti csúcstechnológiával. Mint ismeretes az angol hírszerzés már 1938-ban hozzájutott a német hadiipari fejlesztésekhez, de a sugárhajtóműves vadászrepülőgép, a radar, a rádióirányítású szárnyas bomba, a ballisztikus rakéta, az éjjellátó készülék, a katapultülés és még sok más találmány kiverte a biztosítékot az öntelt katonai elemzők fejében. Ezért az „oszlói jelentést” egy hibbant agyú diktátor habókos lázálmának nyilvánítottak. Még a V1 és V2 rakéták Londonba történt becsapódása sem józanította ki a brit hadvezetést.

Ma már ezek az eszközök a hadviselés, és a honvédelem mindennapi eszközeinek számítanak. De erre 80 évet kellett várni. Ha akkor az angol és amerikai katonai szakértők komolyan veszik és alkalmazzák a német hadiipari fejlesztéseket, akkor most jóval előbbre tartanánk. Ugyanez a helyzet Hitler ufóival. Tudósaink úgy félnek tőle, mint ördög a tömjénfüsttől. Azt gondolják, hogy egy őrült diktátor kiszabadította a szellemet a palackból, ezért minden igyekezetükkel próbálják visszatusz­kolni. Ahelyett, hogy hinnének benne, és folytatnák a félbemaradt kutatásokat. Ez esetben számíthatnánk a földönkívüli civilizációk segítségére is. Manapság sokan nehezményezik, hogy a kezdeti aktivitás után a földönkívüliek hátat fordítottak nekünk. Mind kevesebb az ufómegfigyelés, a harmadik típusú találkozás. Erről azonban mi tehetünk. Miben segítsenek, ha nem csinálunk semmit? Világunkat az egy helyben toporgás, a szerencsétlenkedés, a tehetetlenség jellemzi. Csak egy valamihez értünk, a siránkozáshoz, a nyavalygáshoz, a tehetetlenkedéshez. Dönteni, cselekedni senki sem mer. Eközben világunk mind jobban pusztul, egyre mélyebbre süllyedünk a saját piszkunkban.

A jelenlegi helyzetben nem várható pozitív változás ezen a téren. A németek ugyanis mostanában mással vannak elfoglalva. A napirenden levő terrorcselekmények folytán lassan már az utcára sem mernek kimenni. Bármikor hátba döfhetik, vagy a vonat elé lökhetik őket. Az egész világ értetlenül áll a német politikusok minden racionalizmust nélkülöző döntései előtt. Már az arab politikusok is azt mondják, hogy Németország öngyilkosságot követett el azzal, hogy beengedett 2 millió illegális bevándorlót, köztük 5000 terroristát. Százezernyi informatikust, orvost és egyéb jól képzett szakembert vártak. Helyettük iskolázatlan analfabétákat kaptak, akik csak az erőszakos hajlamaikat és fanatizmusukat hozták magukkal. Eltartásuk horribilis összegbe kerül. Németországban tavaly 7500 milliárd forintnak megfelelő összeget költöttek a 2 millió bevándorló ellátására.[116]

Egyesek szerint ez a józan észnek ellentmondó döntés valamilyen tudatalatti késztetés következ­ménye. Így akarnak veze­kelni a II. világháborúban elkövetett bűneikért. Mások szerint ez a helyzet a démonvilág késztetésének tudható be. Ha ez az igazság, akkor a Sátán jó munkát végzett. Sikerült kiiktatni a legütőképesebb országot a fejlődési folyamatból. Ebben a helyzetben nem tehetünk mást, mint kikínlódjuk azt, amit a németek a kisujjukból is ki tudtak volna rázni. Ráadásul ők ismét számíthattak volna az Aldebaran csillagrendszerben élő árja őseik segítségére.[117]

[

Sikeres fejlesztés után következhet a várva várt gyártás. Az antigravitációs hajtóművel ellátott repülőgépeinket és űrhajóinkat magnéziumból célszerű megépíteni. Elsősorban azért, mert megfelelő ötvöző anyagokat használva a magnézium rendkívül szilárd. Ennek ellenére 30%-kal könnyebb az alumíniumnál, és nem károsítja a korrózió. A közhiedelemmel ellentétben a magnézium nem tartozik a ritkafémek közé. A Föld nyolcadik leggyakoribb eleme, bolygónkon nagy mennyiségben fordul elő. (Ez egy nagyon jó arány, hiszen a világon mindenütt nagy mennyiségben használt vas is csak az ötödik helyen áll.) A földkéreg 2,5%-át magnézium alkotja. A tengervíz is tartalmaz 0,13% magnéziumot oldott klorid formájában. (Ez okozza a kesernyés ízét.) Széles körű használatának egyetlen akadálya, hogy könnyen reakcióba lép más elemekkel. Ezért a természetben csak vegyületekben fordul elő, ami megdrágítja a kinyerését. A magnézium a környezetet is kíméli. Könnyen újrahasznosítható. Újabban az autógyártók is kezdik felfedezni. Szép, fémes csillogása, ezüstfehér színe szükségtelenné teszi a felületkezelést. Nem kell festeni, nem rozsdásodik meg. A kevésbé fejlett Földön kívüli civilizációk szintén ebből a fémből építik az űrhajóikat, mert az alumínium­nál könnyebb, és az acélnál szilárdabb. Mivel jól mágnesezhető, a jóval nehezebb lágyvasat is helyettesítheti. Ennek az elektromágneses hajtóműgyártásban, az űrhajó körüli plazmaburok előállításában van nagy jelentősége.

Formába öntése azonban kifinomult technológiát igényel. Rugalmatlan hexagonális kristályszerkezete ugyanis gondot okoz az öntésnél, a sajtolásnál, a megmunkálásnál. Megfelelő ötvözetekkel azonban ez a hátrány kiküszöbölhető. Alkalmazásának biztonsági kockázata sincs. Bár elégetve vakító fehér fénnyel ég, csak porrá őrölve gyújtható meg. (Mellesleg régen a magnéziumport, illetve ‑szalagot az elektromos vaku elődjeként használták. Aztán gyújtóbombát készítettek belőle.) Itt az ideje értelmesebb célokra használni a magnéziumot. Nem mindegy ugyanis, hogy egy űrjárműnek mekkora a súlya. Az a hajtómű, amely 5 tonnás acélszerkezetet képes magasba emelni, 4,6-szeres méretben is megépíthető, magnéziumból. Magnéziumból készítve tehát közel ötször akkora járműveket repíthetünk az űrbe, mint acélból, vagy közel ötszörösére növelhetjük a sebességüket. Egyébként a földönkívüliek (kis szürkék) is ezt a fémet használják űrhajóik alapanyagául. Hullám­diszper­zív spektroszkóppal végzett elemzés szerint a Roswellben lezuhant UFO 97%-a magnézium, és 3%-a cink[118] ötvözetből készült, 1-4 mikron bizmutréteggel[119] bevonva. Más források szerint a kis szürkék az elektromos- és ezáltal a mágneses vezetőképesség növelése érdekében járműveiket ezüst és réz ötvözetével vonják be.

Használata nem járna horribilis költséggel. Amíg az alumínium háromszor drágább az acélnál, a magnéziumkarosszéria csupán ötszörös árat eredményez. Ez még mindig olcsóbb, mint a hasonló szilárdságú szénszálerősítésű műanyag[120] alkalmazása, ami hússzor drágább az acélnál. A másik ígéretes fém a titán. Szintén gyakori elem a Földön. A földkéreg 0,44%-át alkotja. Ezüstszürke, fé­nyes felületű fém. Fajsúlya ugyan kétszerese az alumíniuménak, de 40%-kal könnyebb, mint az acél. Ezért szintén könnyű fémnek számít. Jól megmunkálható, kétszer erősebb, mint az alumínium, szilárdsága vetekszik az acéllal. (Ion Planting eljárással felületi keménysége ötszörösére növelhető. Az ily módon készített tárgyak nagyon hasonlítanak a korrózióálló acélhoz.) Nem véletlen, hogy a repülőgép- és űrhajógyártásban jelenleg is nagy mennyiségben használják. Az elektromos- és hővezető képessége azonban nagyon kicsi. Paramágneses anyag, csak kis mértékben mágnesezhető. A megfelelő alapanyag kiváltása során érdemes lenne megvizsgálni azt az új acéltípust is, amelyet nemrég fejlesztettek ki dél-koreai kutatók. Alumínium hozzáadásával olyan acélötvözetet készítettek, amely könnyebb, mint az acél, nem korrodál, és a titánnál is szilárdabb.

 

Budapest, 2018.01.28.

 

 

 

Az antigravitációs hajtóművek valószínűleg nagy érdeklődést fognak kiváltani a műszaki társadalomban. A kristályos hajtómű megépítésére egyelőre semmi esélyünk. A kígyó hajtómű és a Hamel-hajtómű fejlesztése egy kisvállalkozónak sem okoz problémát, mert a hozzávalók olcsón beszerezhetők. Az elektromágnesek ellenirányú mágneses gerjesztésén alapuló hajtómű fejlesztése már okozhat némi gondot. A háromfázisú változat megépítése költséges és bonyolult. Az sem biztos, hogy a fentiekben ismertetett elrendezésben működni fog. Ezért célszerű előtte az elvet kipróbálni. Ennek az egyfázisú modellnek a megépítése nem kerül sokba, és egyértelműen bizonyítható vele a működőképesség.

Ehhez csupán két rezonanciafrekvencián gerjesztett elektromágnest kell ellenkező irányban meg­pörgetni. Az egyiket rögzítsük szigetelőlapra (pl. vastag textilbakelitlemezre), a másikat pedig erősítsük egy villanymotor tengelyére, és helyezzük a rögzített tekercs fölé úgy, hogy ne érjen hozzá. (Ehhez csúszó­gyűrűs táplálásra van szükség.) Ezután gerjesszük mindkét tekercset rezonanciafrekvenciájukra hangolt váltóárammal úgy, hogy a két szi­nuszjel egymáshoz képest 180°-os fáziseltolásban legyen. Ekkor a két tekercs mágneses térereje vonzza egymást, kézzel nem lehet elmozdítani a felsőt az alsótól. Ekkor kapcsoljuk be a villanymotort, ami a mágneses térerő ellenében forgatja a felső tekercset.

Erre a két ellentétes irányú mágneses mező oly mértékben beleindukál egymásba, hogy nagy mennyiségű éteri részecskék áramolnak a tekercsekbe. A beözönlő éterionok kisugárzódnak belőle, amelyek a Földből kisugárzódó gravitonokkal kölcsönhatásba lépve antigravitációs hatást váltanak ki. A hatásfok jelentősen fokozható, ha szinuszjelek helyett szolitonhullámot (félbevágott szinuszje­let) használunk. A rezonanciafrekvencia és a szolitonhullámok által létrehozott töltéskumulálódás együttes fennállása esetén olyan erőssé válik a vril, hogy ionizálja a levegőmolekulákat, és ezáltal plazmaburkot hoz létre a hajtómű körül. (A szolitonhullámal történő kísérletet szabad téren kell végezni, mert ha elszabadul a szerkezet, átszakítja a plafont.)

[

Védőöltözetre is szükség van. Az erős mágneses sugárzás ugyanis lemeríti, illetve túltölti testünk meridiánjait, ami komoly betegségekhez vezet. (Leggyakoribb következménye a leukémia.) Sajnos a mágneses sugárzás elleni védekezés szinte lehetetlen, mert ezek a parányi részecskék minden anyagon akadálytalanul átáramlanak. Gondoljunk csak a gravitációra. Akárhová bújunk a gravitonok hatnak ránk, semmi sem árnyékolja le a gravitációs vonzást. Szerencsére a földgolyó gravitációs kisugárzása nem olyan nagy, hogy megbetegítene bennünket, egyébként is ellensúlyozza a csakráinkon beáram­ló éteri részecskesugárzás. (Ez a két sugárzás adja az életerőt, a vitalitást. Nélkülük 5 percnél tovább nem tudnánk élni.) Az erős mágneses sugárzás azonban felborítja meridiánjaik egyensúlyát, ami előbb-utóbb súlyos betegségekhez vezet. Ez esetben nem segít a radioaktív sugárzásoknál alkalmazott vastag ólomfal. A mágneses sugárzás ellen csak egy dolgot lehet tenni: szétszórni. Erre legalkalmasabb a gyapjúszőr. A birkagyapjú finom csavart szálai apró tükörként viselkednek, és a rájuk eső mágneses sugarakat különböző irányba eltérítik. Ezáltal a sugárzásnak csak kis hányada jut be a testünkbe. Az általa okozott meridián-lemerülést vagy -túltöltést a csakrák ki tudják egyenlíteni.

Az ókorban, amikor még közöttünk jártak az istenek az emberek irhabundával (subával)[121] védekeztek a belőlük kiáramló szubatomi energia ellen. (Ezt a szem- és egészségvédő módszert Zeusz javasolta nekünk.) A birkabőr, illetve birkagyapjú az egyetlen általunk hozzáférhető anyag, ami hatékonyan visszaveri a mágneses energiát. A mitológia szerint Zeusz is dús szőrmével borított állatbőrrel óvta meg fiát az erős sugárzástól. Amikor Héraklész ragaszkodott hozzá, hogy apja jelenjen meg előt­te teljes isteni dicsőségében, egy kecske bőrét emelte maga elé, ami leárnyékolta a testéből kiáramló, vakítóan erős bioenergiát. Az árpa korpája is alkalmas erre a célra, de testünk vastag korpával történő behintése meglehetősen bonyolult lenne. (A ókorban a zsidók árpakorával töltött agyagkorsóban tárolták a minden anyagot, még a gyémántot is vajként vágó samirt.)

Az irha és a gabonakorpák mellett érdemes lenne megvizsgálni a csillámpala szubatomienergia-árnyékoló képességét is. A teoti­hua­cáni Nap-piramis előtt található egy föld alatti kamra, amely több rétegű csillámlemezzel van borítva. A csillám tudvalevően jó hő- és elektromos szigetelő. Ráadásul ellenáll az organikus savaknak. Vajon milyen tevékenység zajlott ebben a szendvicssze­rűen szigetelt föld alatti kamrában, hogy ilyen komoly szigetelésre volt szükség? Csak nem koncentrált szubatomi energiasugarakkal végzett anyagátalakítás, rendkívül szilárd fémek létrehozása folyt benne? A több méter vastag kő-és földréteg már önmagában is komoly hőszigetelő. Fémek föld alatti olvasztásánál nincs szükség csillámlemezekre. Mivel a kon­centrált szubatomi energiasugárzás az üreg falában elnyelődve még évezredek múlva is kimutatható, célszerű lenne a helyszínen mágneses térerősségmérést végezni. Ez fényt derítene a rejtélyre. Ha bebizonyosodna a csillámpala éteri sugárzással szembeni árnyékoló hatása, az lehetővé tenné védőfal kialakítását.

 

Budapest, 2018.02.04.

 

 

 

Sajnos az eltelt egy évben semmi sem történt az antigravitációs hajtóművek fejlesztése, és az ingyenenergia kiaknázása terén. Pedig ezen a két területen tehetnénk a legtöbbet technikai fejlődésünk előrelendítése és a globális felmelegedés leállítása érdekében. A Hamel-hajtómű kifejlesztése mindkét gondunkra megoldást kínál. Ez a könnyen, gyorsan és rendkívül olcsón gyártható hajtómű képes lenne kiemelni az űrkutatást abból a posványból, amelyben több mint 70 éve tipródik. Rakétatervező szakembereink még mindig azokat a füstölgő rakétákat használják, melyeket a németek fejlesztettek ki 1943-ban. Az elmúlt közel egy évszázadnyi idő alatt semmilyen előrelépés nem történt ezen a téren. Ennek a korszerűtlen kémiai hajtóműnek tudható be, hogy NASA-nál több mint 400 millió dollárba kerül egy rakéta előállítása, és évekig tart, míg elkészül. A SpaceX által gyártott rakéta előállítása is 54 millió dollárba kerül. Ez az Elon Musk cége által gyártott űrjármű azonban többször használható, de még így is 83 millió dollárba kerül egy-egy kilövés.

Ezzel szemben a Hamel-hajtómű előállítása nem kerülne többe 100 dollárnál. Maximum ennyit tesz ki a három papírvékony alumínium lemezből készült tölcsér, a vastartály és a négy mágnes­gyű­rű, valamint a három kőgolyó beszerzése. A hajtómű köré természetesen karosszériát is kellene építeni, de ez sem kerülne többe egy gépjármű előállításánál. Ez esetben ugyanis nem kellene speciális anyagokat használni az üzemanyag szivárgásának elkerülésére. Hővédő pajzsra sincs szükség, mert ezt az űrhajót nem kell ágyúgolyóként kilőni. Kis sebességgel is fel lehet lebegtetni az űrbe. Mivel „üzemanyaga” a világegyetemben végtelen mennyiségben rendelkezésre áll, nem kell sietni, hogy kikerüljön a Föld vonzáskörzetéből. Ennélfogva nem zuhan vissza. Visszaérkezését pedig nem befolyá­solja a gravitációs erő. Ezért kis sebességgel is le lehet lebegtetni. Nem ég el a levegőmolekulák okozta súrlódástól. A jármű körül megteremtett plazmaburok esetén pedig utazósebessége nagyságrendekkel meghaladja a kémiai hajtóműves rakéták sebességét. (A sztratoszférán túl akár 72 000 km/h sebességgel is képes repülni.)

Ennek ellenére senki sem hajlandó foglalkozni a fejlesztésével. A hajlandóságot nagymértékben hátráltatja az elméleti alapok hiánya. Mivel nem ismerik a működési elvét, a repüléstechnikai szakemberek sem foglalkoznak vele. Pedig ennek a hajtóműnek a működési elve az elektromágneses hajtóműveknél is egyszerűbb. Ott nem csak az ellenirányú mágneses gerjesztést kell megvalósítani, hanem a szolitonos gerjesztést is biztosítani kell. Itt azonban nincs villamos gerjesztés. Az anti­gra­vitációs erőtér létrehozásáról a rezonancia gondoskodik. Ennél a hajtóműnél semmi mást nem kell tenni, mint a bázisoszcillátor felső mágnesgyűrűjét rezonanciafrekvencián megrezgetni. Ekkor az alsó mágnesgyűrűben a fém­atomok őrült táncba kezdenek, melynek során elvesztik a külső pályán keringő elektronjaikat. Az univerzum azonban nem tűri az űrt, ezért igyekszik azt éterrel kitölteni. Ezért igen nagy mennyiségben áramlanak be éteri részecskék a mágneskorongba. Ott az atomok tán­ca folytán beleütköznek az atom­magba, ami tovább növeli a rezgésüket. Ekkor újabb elektronokat vesz­tenek.

Végül az éterionok beáramlása olyan mértékű lesz, hogy a mágneskorong körüli levegőt ionizálja, kialakul körülötte a plazmaburok. Az ionizáláshoz és a gravitáció lenullázásához azonban koncentrált mágneses kisugárzásra van szükség. Ezt is a fématomok végzik. Minél nagyobb mennyiségben áramlanak be az éteri részecskék a mágneskorongba, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy ütköznek a levált elektronokkal és az atommaggal. Mivel taszítják egymást, a lökdösődés odáig vezet, hogy az éteri részecskék összesűrűsödnek, koncentrált mágneses sugárzássá válnak. Egy idő után már így sem férnek el fémben, ezért a mágneskorong kitolja magából az összesűrűsödött étert. Megindul az anti­gra­vi­tá­ciós sugárzás. 

Ez csak a látható következménye az éterionok feldúsulásának. Számunkra ennél fontosabb fejlemény, hogy kapcsoltba lépnek a Földből kiáramló gravitonokkal. Mivel a szubatomi energia világában a pozi­tív részecskék (éterionok) és a negatív részecskék (gravitonok) taszítják egymást anti­gra­vitációs hatás alakul ki. A földgolyó elrúgja magától az anti­gravitációs hajtóművet, és mindazt, amit köré építettek, vagyis az űrhajót.

Ne tévesszük össze ezt a hatást a mágnesességgel. A mágnesekből nyugalmi állapotban kiáramló hullámok a ferromágneses anyagokban található spinekből, illetve mágneses doménekből erednek. Ez a fajta mágnesesség nem vált ki antigravitációs hatást. A világ legerősebb mágnese, a 25 Tesla indukciójú elektromágnes sem ugrál az asztalon, amikor rákapcsolják a gerjesztőáramot. Pedig megtehetné, mert a floridai egyetem National High Mag­netic Field Laboratory kutatóközpontjában készített elektromágnes gerjesztéséhez 160 000 A áramerősségre van szükség. Mivel ekkora áram már izzítja a tekercset, hűtéséhez 13 ezer liter vizet tartalmazó hűtőrendszer szükséges. A Floridai Állami Egyete­men 2017-ben készített 41,4 Tesla mágneses indukciójú elektromágnes bekapcsolásakor sem tapasztaltak ilyen jelenséget.[122] (A nagyon erősnek tekintett neodímium és szamárium kobalt szupermágnesek indukciója még a 2 Tesla értéket sem éri el.)

Az eltérő viselkedésnek tudható be az is, hogy a permanens és elektromágneseknél az ellentétes pólusok vonzzák, míg az azonos pólusok taszítják egymást. Vagyis éppen ellenkezőleg viselkednek, mint a szubatomi energiarészecskék. Egy valamiben azonban azonos a viselkedésük, mindkét mágnesesség képes villamos áram gerjesztésére. De nem azonos mértékben. A szubatomi energiarészecskék sokkal hatékonyabbak ezen a téren. Ezért is lenne kívánatos kihasználni ezt a képességüket. Általuk nem csak in­gyen juthatnánk villamos energiához, hanem hatékonyan is. Sokkal kisebb méretben sokkal több áramot lehetne velük előállítani, mint bármely más berendezéssel.

Kifejlesztésüknek legnagyobb akadálya, hogy nem ismerjük a működési mechanizmusukat. Ugyan­ez a helyzet az antigravitációs hajtóművekkel. Ha tisztában lennénk azzal, hogy mi, és hogyan hozza létre az antigravitációs hatást, célirányossá válna a fejlesztés. Ha látszik a cél, akkor a hozzá vezető utat is meg lehet találni. Lehet, hogy némi kitérővel, de előbb-utóbb célba érünk. A Hamel-hajtómű fejlesztésénél sokan azért futnak zsákutcába, mert nem veszik figyelembe, hogy az antigra­vitációs hatást nem az alumínium kúpok ide-oda bolyongása hozza létre, hanem a rezgésük. A bolyongó mozgásra a hajtómű, illetve az űrjármű irányíthatósága miatt van szükség. Ha kinyitnak az oldalán egy-egy ajtót, akkor a szélirány változása miatt a kúpok jobbra-balra, előre-hátra dőlnek. Ekkor nem koncent­rikus körök formájában gerjesztik a bá­zis­oszcillátort, hanem aszim­metri­kusan. A gerjesztés oldalirányba tolódik, melynek következtében azon az oldalon több energia áramlik ki a hajtóműből. Ez irányváltásra készteti a járművet. Ez a bolygómozgás azonban önmagában nem készteti az alsó mágnesgyűrűt nagy mennyiségű szubatomi energiarészecske kibocsátására.

Ahhoz, hogy ez megtörténjen, az alumínium kúpoknak rezegniük kell. Méghozzá a mágneskoron­gok rezonanciafrekvenciáján. Ez a frekvencia több kilohertz is lehet. Vagyis olyan gyors, hogy szabad szemmel nem látható a kúpok rezgő mozgása. A korábbi fejlesztők itt követték el a legnagyobb hibát. Mint a mellékelt képeken látható[123] a vastag mágneskorongok ráragasztásával olyan vaskos, nehéz alumínium kúpokat hoztak létre, amelyek képtelenek magas frekvencián rezegni. Ezeknek a drabális kúpoknak a lomha mozgásával csak lekvárt lehetne keverni. Az alumínium kúpok súlyának csök­kentése érdekében kisméretű ferritgyűrűket kellene használni. Célszerű lenne megpróbálni, hogy a hűtőszekrények ajtajában található mágnescsík alkalmas-e erre a célra. Ennek felragasztása sokkal egyszerűbb mind a kúpokra, mint a fémhordóra. Ha beleesik a kúp, még nem szabad feladni a kísérletet. Meg kell rendelni a mágnesszalagot nagyobb térerővel felmágnesezve. Aztán meg kell figyelni, hogy a folyamatos körkörös mágneses erőtér nem akadályozza-e a kúpok billegését. Minél kisebb erő szükséges a kúpok kibillentéséhez, annál valószínűbb, hogy képesek lesznek rezgő mozgásra is.

Mindez csak kísérletezés kérdése. Ha a hajtómű működik, akkor már csak türelem dolga, a meghajtó mechanizmus finomítása, a hatásfok növelése. Az antigravitációs hajtómű működőképességéről úgy győződhetünk meg, hogy kiemeljük a szerkezetből a bázisoszcillátort, vagyis a két mágneskoron­got tartalmazó egységet. Ezt követően mesterségesen hozzuk rezgésbe őket. Ebben az összeállításban a fel­ső mágneskorongot nem az alumínium kúpok rezgetik, hanem egy rezgő mozgást végző villanymotor. Erre a célra legalkalmasabbnak a vibrációs csiszológép motorja látszik. Szereljük le a rezgőcsiszolóról a csiszolóvászon rögzítését végző adaptert, szereljük a motort egy állványra, majd engedjük rá a bázisoszcillátorra úgy, hogy a motor tengelye megrezgesse a felső mágneskorongot. Ha a rezgetés frekvenciája nem elég nagy, próbálkozhatunk a rezgőkéses villanyborotvák (pl. Braun, Remington) motorjával is. Ha ez sem elég nagy, frekvenciaváltóval növeljük a szinuszos áram frekvenciáját. 

A Hamel-hajtómű használatba vétele biztonsági szempontból is előnyös lenne. Ezt ugyanis nem lehet lelőni, sugárfegyverrel lebénítani. Miután nem tartalmaz elektromos alkatrészt, az elektromosságnak még az irányításában sincs szerepe, a sugárfegyverek nem tudják lebénítani az elektronáramlást. (A gépkocsiból történő UFO-s emberrablásoknál az érintettek minden esetben elmondták, hogy amint föléjük ért az űrjármű, leállt a gépkocsijuk, megszűnt a motor gyújtása, sőt a jármű lámpái is kialudtak.) Ez annak tudható be, hogy a koncentrált éteri sugárzás magához vonzza az elektronokat, és emiatt leáll az áramlásuk. A Hamel-hajtóműnél ez nem történhet meg, ami egy későbbi űrháború során nagy előnyt jelenthet.

Aki még ezután is kételkedik az éter anyagba áramoltathatóságában, és antigravitációs hatásában tekintse meg ezt a videót: https://www.youtube.com/watch?v=GeyDf4ooPdo Az Anti-Gravity Wheel? videóban egy fiatalember bemutatja, hogyan lehet egy súlyemelésre használt nehéz acélkorongot szinte súlytalanná tenni. A két kézzel is nehezen felemelhető acélkorongot a társa pisztolyfúróval néhány percig nagy fordulatszámon pörgette. Ezt követően a fiatalember már könnyedén megemelte, sőt a feje felett lóbálta. A súlycsökkenés oka hogy a pörgetés során a centrifugális erő következtében nagyszámú éteri részecske szorul bele az acélkorongba. Ennek mértéke nem akkora, hogy ionizálná a körülöt­te leve levegőmolekulákat. A Föld gravitációs kisugárzása azonban ez esetben is taszító hatást vált ki a nagyszámú éterionra, ami az acélkorong súlycsökkenését eredményezi. Ez a kísérlet valószínűleg a begyöpösödött agyú tudósokat is meggyőzi arról, hogy mégis létezik az éter. Ha nem, akkor mi szorul az célkorongba? A levegő? Akadékoskodó tudósok ennek a videónak láttán a giroszkópos erőt emlegetik. Azt azonban nem tudják megmondani, hogy mi hozza létre a giroszkópos erőt.[124]     

 

Budapest, 2019.02.14.

 

 

 

Tehát a paradigmaváltás, a kozmikus társadalmak sorába történő emelkedés legnagyobb akadálya, hogy nem tudjuk milyen elven működnek ezek a készülékek, berendezések. Már pedig, ha valaki nem tudja, hogy egy gép milyen elven működik, akkor nem képes megvalósítani. Még akkor sem, ha egy mintapéldányt adnak a kezébe. Forgatja, nézegeti, majd megpróbálja leutánozni. Hasonló méretben, hasonló kialakításban lemásolja, de nem működik. Jelenleg ez a szerencsétlenkedés folyik a titkosszolgálatok és a különféle háttérhatalmak föld alatti kutatólaboratóriumaiban. Vannak ugyan működő UFO-ik, melyekkel próbarepüléseket végeznek, de ezeket nem ők alkották. Kölcsön kapták különböző földönkívüli civilizációktól, hogy tanulmányozzák őket. Azt sem tiltják, hogy le­másolják őket, és létrehozzanak egy saját antigravitációs repülőgépet. De nem megy.

Nem megy, mert nem értik a működési mechanizmusát. Nem csoda, mert nincsenek helytálló fizikai felismerések. Nem vagyunk tisztában azokkal a fizikai jelenségekkel, amelyek ezeknek a készülékeknek, járműveknek a működése során fellépnek. Tele van a szakirodalom különböző ködös megfogalmazásokkal. Ezek egyike, hogy „az antigravitációs hajtómű a teret a repülőgéphez hajlítja, ekkor a jármű annak részévé válik”. A másik: „A reaktor egy hihetetlenül fejlett antianyag rendszer, amely működésével eltorzítja a gravitációt. Aztán hozzáteszik még, hogy: „Ha a teret és az időt is elhajlítjuk, akkor egy másodperc alatt megtörténik a helyváltoztatás.” Ennél nagyobb marhaságot már csak egy nagy tudós találhat ki. Ez a „féreglyuk” elmélet, ami Einsteintől származik. Tudóstársával Nathan Rosennel 1935-ben alkotta meg ezt a feltételezést. A XX. század végén a féreglyuk elmélet legfőbb népszerűsítője az ünnepelt brit fizikus, Steven Hawking volt.  

Azzal már egy általános iskolás gyerek is tisztában van, hogy jelenlegi űrhajóinkkal még a legközelebbi csillagokra sem tudunk eljutni, mert ehhez évmilliókra lenne szükség, és annyi energiára, ami a Föld teljes energiakészletét felemésztené. A kozmikus utazás vágya azonban igen nagy, ezért a sci-fi szerzők korunk tudósaival karöltve belekapaszkodtak a féreglyuk elméletbe. Mivel Einstein sem volt teljesen meggyőződve a féreglyukak létezéséről, keresett egy kibúvót alóla. Azt mondta, hogy két távoli pont között ez a kapcsolat instabil, és a legkisebb zavar esetén bezárul. Napjaink tudósai azonban azt állítják, hogy a féreglyukaknak léteznek „átjárható” változatai. Ezek a féregjáratok. Ezekben „egy taszító gravitációt kifejtő anyag- vagy energiafajta a féreglyuk belsejét stabilizálja, és nyitva tartja”. Na, több sem kellett a tudományos fantasztikus regények íróinak és az UFO-kuta­tók­nak. Azonnal belekapaszkodtak a féregjáratokba, és jelenleg ezzel van tele a szakirodalom.

Az igazság azonban az, hogy nincsenek féreglyukak. A teret nem lehet meghajlítani.[125] Erre még a gigantikus gravitációs kisugárzással rendelkező fekete lyukak sem képesek. De nincs is rá szükség. A kozmikus utazások ugyanis nem fizikai testben történnek. A Star Trek című filmsorozatban gyakran emlegetett hiperűrsebesség étertestben megy végbe. Az űrhajóval kirepülnek a sztratoszférán kívüli űrbe, ahol dematerializálják a járművüket, és az utat étertestben teszik meg. Mivel az éteri részecskék 12 nagyságrenddel kisebbek, mint az elektronok, a sebességük is 12 nagyságrenddel nagyobb. Így nem véletlenek azok az UFO-elrablásokból származó beszámolók, hogy az utat az anyabolygójukig egy pillanat alatt tették meg. Étertestben, illetve asztráltestben ugyanis a 100 ezer fényév átmérőjű Tejútrendszer egyik szélétől a másikig 2 másodperc alatt eljuthatunk. A bennünket látogató, illetve felügyelő földönkívüli civilizációk pedig többnyire néhány száz vagy ezer fényévre vannak tőlünk. Anyabolygójuk közelébe érkezve aztán újra materializálják önmagukat és űrhajójukat, és légterükbe már fizikai testben lépnek be.

 

Ennyi téveszme befolyása alatt nem csoda, hogy nem tudunk előre lépni. Amíg nem teremtünk rendet a fejekben, addig ezen a téren nem számíthatunk sikerre. Folytassuk azzal, hogy az időt sem lehet elhajlítani. Az idő a gravitációs tér által létrehozott dimenzió, ami a benne zajló változások ütemét jelzi. Minél nagyobb a gravitációs erő, annál lassabban múlik erőterében az idő. Idő ott is van, ahol látszólag nincs gravitációs erő. A világegyetemben felhalmozódott anyag ugyanis az istenek világát sem hagyja érintetlenül. A Védák könyve és a Mahábhárata szerint az ősrobbanástól a világegyetem összeomlásáig 50 milliárd év telik el, de az istenek világában ez az időtartam 200 évre zsugorodik. A közel gravitációmentes térben annyira felgyorsul az idő múlása, hogy a Mindenható jelenlegi uralkodása csupán 200 évig tart. Aztán kialakul egy új világegyetem, és a Mindenható elölről kezdi a teremtést.[126] Segítői, az újrateremtést levezénylő kisebb és nagyobb rangú istenek, már közelebb vannak a gravitációs erőtérrel rendelkező csillagokhoz és bolygókhoz, mivel létre kell hozniuk őket. Ők már közvetlen érintkezésbe kerülnek az idővel, de nem hajlítják el. Erre ugyanis semmi szükség nincs. Ők előre-hátra mozognak az idősíkon.

Bármilyen távolságra visszamehetnek a múltba, de előre is mehetnek a jövőbe. Ezt már az ezoté­ria szakemberei is tudják, ezért kiötlötték azt a téveszmét, hogy az univerzumban a múlt, a jelen és a jövő egyszerre létezik. Ez sem igaz. Csak a múlt létezik stabilan. A jelen változóban van. A jövő pedig teljesen bizonytalan. Az a jövő, amit az istenek az idősíkon előre haladva látnak, a pillanatnyi jövő. Azt látják, hogy a jelenlegi helyzetnek a jövőben milyen következményei lesznek. A jövő azonban a jelenben bármikor megváltoztatható. Mi élünk is ezzel a lehetőséggel. Tetteinkkel a jelen minden pillanatában változtatjuk a jövőnket. Jó és rossz irányba egyaránt. Mivel a legkiszámíthatatlanabb lény a világon az ember, még maga az Úristen sem tudja, hogy milyen lesz a valódi jövőnk.[127]

Ennek tudható be a jóslatok megbízhatatlansága is. A legtöbb jós szélhámos, de akadnak köztük néhányan, akik kristálygömbbe vagy elméjük tükrébe merülve képesek belelátni a jóslást kérő jövőjébe. De ezek a jóslatok is sokszor kudarcot vallanak. A körülmények kényszerítő hatása vagy a jóslást igénybe vevő váratlan döntései teljesen megváltoztathatják a jövőjét. Elég egy rendhagyó elhatározás, és máris másként alakul, más irányt vesz a jövője. Környezetünk változása is kikényszerítheti jövőnk változását. Hiába próbáljuk megvalósítani reménybeli jövőnket, ha a megváltozott körülmények ezt nem teszik lehetővé.  

Tovább haladva a téveszmék sorában az antianyagot se keverjük bele ebbe a folyamatba, mert nincs antianyag. Ha lenne, a két anyag egy pillanat alatt egyesülne egymással, amitől összeomlana a világegyetem. Az nem létező antianyagnak tehát semmi köze sincs az antigravitációs erőtér kialakulásához. Mások a nullponti energiát szajkózzák, de lehet hallani kvantumvákuumról is. Kevesen tudják, hogy ezek a nyakatekert kifejezések a Nobel-díjas orosz fizikustól, Andrej Szaharovtól származnak. Ő az 1960-as években fejtette ki elméletét, mely szerint: „A gravitáció annak a „súrlódásnak” az eredménye, melyet a nulla pontos energiamezőbe, vagy kvantumvákuumba be- és abból kilépő atomi és szubatomi részecskék okoznak. Azt már nem részletezte, hogy mit ért nullponti energián és kvantumvákuumon. Ez a nullponti energia aztán annyira beivódott a köztudatba, hogy az összes örökmozgóval, antigravitációs hajtóművel és egyéb tudósokat idegesítő többletenergia-előállító készülékkel foglalkozó feltaláló erre hivatkozott.

Ezeket a találmányokat aztán a szabadalmi hivatalok rendre elutasították, mondván: „A fizika alaptörvényeinek ellentmondó találmányokkal nem foglalkoznak”. Komolyan veszik a tudósoknak azt az álláspontját is, mely szerint: „Az ingyenenergiát előállító szerkezetek ellentmondanak az ener­giamegmaradás törvényének, valamint a termodinamika első és második főtételének.” Az üzem­anyag nélkül űrrepülésről pedig az a véleményük, hogy: „Az antigravitációs hajtómű nem valósítható meg, mert a fizika mai ismeretei szerint egy ilyen gépnek korlátlanul rendelkezésre álló energiaóceánra lenne szüksége.” A valóság viszont az, hogy az antigravi­tációs hajtómű modellje annyira egyszerű és olcsón előállítható, hogy egy általános oskolai gyerek politechnika órán egy hét alatt megépíthetné, és előállítása még 100 dollárba sem kerülne. (Azért kell gyereket megbízni ezzel a feladattal, mert a gyerekeknek még nincsenek előítéleteik. Elhiszik, amit mondanak nekik. Ha az mondják neki a tanárai, hogy ezt meg lehet csinálni, akkor meg fogja csinálni. A felnőttekkel az a probléma, hogy már nem hisznek senkiben és semmiben. Annyit hazudoztak nekik az életük során, és annyi mindenben csalódtak, hogy minden új eszme iránt érzéketlenné váltak.)

A nullaponti vagy nulla pontos energia kifejezés már közel áll a valósághoz, mert valószínűleg arra az energiára utal, ami az ősrobbanás során kiáramlik az univerzumba. A jelenlegi tudásunk szerint az univerzum összeomlása után a világmindenség egy pontba vagy kisméretű gömbbe sűrűsödött össze. Aztán felrobbant, és a robbanás kezdetén, vagyis nulla másodpercben kizárólag energiarészecskék áramlottak ki belőle. Ezt a kezdeti energiát nevezik nulla pontos, vagyis nulla időpontban keletkezett energiának. Ez az energia azonban nem más, mint az éter. Az éter alkotóelemei pedig az éterionok. Miért nem lehet így nevezni a szabadenergiát? Ez persze nem oldja meg az ingyenenergia előállításával foglalkozó feltalálók helyzetét, mert a tudósok az éter létezését is tagadják. Ha nem így lenne, hamar kiderülne, hogy az összes találmányuk az éter munkára fogásával termeli az ingyenenergiát. Ennél szerencsétlenebb kifejezés a vákuumenergia. Kitalálói arra utaltak vele, hogy olyan energia, amely a vákuumban is megtalálható. Az éter, illetve éteri részecskék azonban nem csak a vákuumban, hanem minden anyagban benne vannak. Kitöltik az atomi részecskék közti teret.

Célszerűbb lenne azzal foglalkozni, hogy mi történik az anyagban az éteri részecskék sűrűsödése esetén. Minél több éterion áramlik be az anyagba, annál több energia áramlik ki belőle. Ez hozza létre az antigravitációs hatást. Nem ártana megfigyelni, hogy mi áramlik ki belőle? A koncentrált energiarészecskék, vagy az általuk keltett mágneses hullámok? Aztán azt is jó lenne tudni, hogy mitől sűrűsödnek az éteri részecskék. Az ellenirányú mágneses gerjesztés során sok elektron szakad le az atomok külső elektronhéjairól. Rezonanciafrekvencián történő rezgetés esetén még több elektron szakad le róluk. Saját rezgési frekvenciájukon történő rezgetés esetén ugyanis szinte megvadulnak az atomok. Úgy esnek le róluk az elektronok, mint eső után a megrázott fáról az esőcseppek. Túl erős rezgetés esetén oly mértékű a mozgásuk, ami legyőzi az atomokat összetartó mikrogravitációt, és az anyag atomjaira, illetve molekuláira esik szét. De mi történik a rezonanciafrekvencián rezgetett anyagban? Azt tudjuk, hogy rengeteg éterion áramlik bele. Nagyságrendekkel több, mint az anyag nyugalmi állapotában. Ott mi történik velük? Mitől koncentrálódnak, mitől sűrűsödnek össze? A vadul táncoló atomi részecskéknek ütközve az anyag préseli őket egymáshoz? Ennek során további űr keletkezik az anyagban, amit újabb éteri részecskék töltenek ki. Ezek is egymáshoz préselődnek, ami tovább növeli a térerőt, az antigravitációs kisugárzást?     

A pénzhiányon kívül az antigravitációs hajtómű megvalósításának legfőbb akadálya a hitetlenség. Az emberek nem hiszik el, hogy ez lehetséges. A tudósok beléjük sulykolták, hogy ez lehetetlen. Mindaz, amit az ezoterikusok állítanak szélhámosság, kuruzslás. Ezért aztán pénzt sem lehet szerezni ezekre a kutatásokra. Az állam manapság zsákszámra ontja a pénzt a különböző „zöld” beruházásokra (napelem parkok, szélerőművek), de az igazán hatékony és maximálisan környezetkímélő energiaelőállító ötletek megvalósítását nem támogatja. Ha egy ilyen pályázat érkezik a politikusok, a bürokraták asztalára, menten pánikba esnek, és igyekeznek „tovább passzolni a labdát”. Megkérdezik a Tudományos Akadémiát, hogy mi a véleménye a projekt megvalósíthatóságáról. A választ már tudjuk, senkit sem ér meglepetésként. Így aztán mindenki megnyugszik, a pályázatot pedig visszautasítják. Aztán minden megy tovább a maga görbe útján. A levegőszennyezés, a globális felmelegedés tovább folytatódik. A végállomás a klímaösszeomlás lesz. Ha tönkremegy a természet, az emberiség is elpusztul. Az átlagember nem is sejti, hogy milyen veszély vár rá. Civilizációnk balga birkanyájként vonul a „vágóhídra”.

 

Budapest, 2019.03.10.

 

 

 

A tartós űrben tartózkodáshoz, a hatékony munkavégzéshez a járműben gravitációs erőtérre is szükség van. Súlytalanság állapotában az űrhajóban csak korlátozott életvitel folytatható, és egy idő után különböző betegségek (pl. szív- és keringési rendellenességek, szívzsugorodás, csontritkulás, izomsorvadás, vörösvérsejt-csökkenés) lép fel. Űrhajóinkban és űrbázisainkban jelenleg nem biztosított a padlószintből kiáramló mesterséges gravitációs vonzás. Pedig elvileg már most is megvalósítható lenne, mert azt már tudjuk, hogy mesterséges gravitáció egy nagyobb méretű űrállomás (pár száz méteres átmérő) esetén annak tengely körüli forgatásával létrehozható. Ilyen méretű űrhajó előállítása azonban igen költséges lenne, és a forgatása is nagy energiát igényelne. Kis forgatási sebesség esetén pedig az ily módon előálló gravitációs vonzás ereje meglehetősen kicsi lenne, meg sem közelítené a számunkra szükséges 1 g értéket.

Mechanikus úton tehát elő lehet állítani mesterséges gravitációs teret, de nem tudjuk, hogy ezt milyen fizikai jelenség idézi elő. Miután körpályán történő mozgatásról van szó, nagy valószínűséggel szerepet játszik benne a centrifugális és a centripetális erő. Ezért mielőtt továbblépnénk, tisztázzuk ennek a két erőnek a lényegét. A centrifugális erő esetén a rendszer saját tengelye körül forog. Ezért nem mozdul el. Csak a rendszerben levő anyag szabadulhat ki belőle a centripetális erő következtében. Így működik a mosógépek centrifugája. Egy bizonyos körsebesség felett már akkora tehetetlenségi erő hat a vízcseppekre, hogy kirepülnek a rendszerből (a mosógép kilyuggatott üstjéből.) Centripetális erő esetén az egész rendszer elszabadul. Kirepül a körpályából. Ezt csak egy kényszererő akadályozhatja meg. Pl. egy vasgolyóra kötelet kötünk, és azt elkezdjük a fejünk felett pörgetni. Ekkor a kényszererőt a kötél biztosítja. Általánosan ismert kényszererő teszi lehetővé a bolygók Nap körüli forgását. Ez esetben a kényszererőt a Nap tömegvonzása biztosítja. Ha ez a kényszererő és a centripetális erő egyensúlyba kerül, akkor a bolygók orbitális pályára állnak, vagyis nem zuhannak bele a Napba, de nem is szabadulnak el tőle.

A fizikusok ezt a jelenséget úgy jellemzik, hogy a centripetális erő a körmozgás középpontjába mutat, a centrifugális erő meg onnan kifelé. A centrifugális és centripetális erő tehát lényegében ugyanaz. Ha benne vagyunk a rendszerben, akkor ezt a fajta körpályán fellépő tehetetlenségi erőt centrifugális erőnek, míg ha kívülről szemléljük, akkor centripetális erőnek nevezzük. A két erő gyakran egyszerre lép fel, pl. a bolygóknál. Földünkön is egyszerre tapasztalható centrifugális és centripetális erő. A centrifugális erőt bolygónk tengely körüli forgása okozza. A viszonylag kis forgási sebesség miatt azonban ez nagyon kicsi. Emiatt a centripetális erő is kicsi. Ennek tudható be, hogy forgása közben nem repülünk le a Föld felszínéről. Tehát már tisztában vagyunk a két erő irányával, de fogalmunk sincs arról, hogy valójában mi hozza létre a centrifugális és centripetális erőket. A fizikusok erről említést sem tesznek. Valószínűleg azért, mert fogalmuk sincs róla. Ha sejtenék, sem mernének előállni vele, mert az éternek még a létezését is tagadják.[128] A centrifugális és centripetális erő ugyanis a tehetetlenségi erő következménye. A tehetetlenségi erő egy speciális, körpályán fellépő változata. A tehetetlenségi erőt pedig az éter váltja ki. Körpályán történő mozgás esetén az éteri részecskék folyamatosan beleütköznek az anyagi részecskékbe (atommagba, elektronokba). Ez az ütközés ellenerőt vált ki, ami az anyagot odébb taszítja, körpálya esetén a rendszerből való kiszakadásra kényszeríti.

Ez a felismerés csak egy kis lépés előre, mert még mindig nem tudjuk, hogy lesz ebből gravitáció. Tény, hogy egy nagyméretű kör alakú test (pl. egy űrbázis) pörgetése során gravitációs erő lép fel, de miért? Ez is az éteri energiarészecskék beáramlásának következménye? Azt már tudjuk, hogy az antigravitációs erőt az éteri részecskék nagymértékű anyagba áramlása hozza létre, De hogy lesz ebből gravitációs kisugárzás? Ha erre sikerülne rájönnünk, akkor semmi akadálya sem lenne a koncentrált gravitációs hullámot kibocsátó generátor előállításának, melyet a padló alá helyezve meg tudnánk szüntetni a súlytalanságot az űrhajóinkon. A gravitonkeltés és -sűrítés azonban egyelőre várat magára. Nagy valószínűséggel ez is egy roppant egyszerű eljárás, de még nem ismerjük a módját.

Feltételezések szerint az antigravitációs hajtómű az ellenkező oldalán koncentrált gravitációs sugárzást bocsát ki. Ha így van, akkor semmi sem kell tennünk, mert a hajtóműnek ez a vége az űrhajó belseje felé néz, így magától megvalósul a mesterséges tömegvonzás. Feltehetően a nagy sebességgel pörgetett űrjárműben is ez a jelenség lép fel. Ekkor az egész jármű antigravitációs hajtóművé alakul. Kifelé antigravitációs, befelé pedig gravitációs hullámokat bocsát ki magából. Most nem ellenirányú mágneses gerjesztés, és nem rezonanciafrekvencián történő gerjesztés hozza létre ezt a hatást, hanem a centrifugális erő. A körpályán történő keringés folytán az éteri részecskék állandóan beleütköznek az atomi részecskékbe. Ezáltal szabadelektronok válnak le a külső elektronhéjukról. Ezek újabb ütközéseket váltanak ki az éterionokkal. A sok ütődéstől az atomok is elkezdenek rezegni. Emiatt olyan káosz alakul ki az anyagban, ami nem engedi az éterionokat távozni az anyagból. Ráadásul a sok ütközéstől az éterionok egymáshoz préselődnek, sűrűsödnek. Az így felszabadult üres teret újabb éteri részecskék töltik ki. A végeredmény antigravitációs hajtómű lesz.

Felmerül a kérdés, hogy ha a forgó űrjármű kifelé antigravitációs hullámokat bocsát ki magából, akkor miért nem repül el? Földközelben a Földből kiáramló gravitációs hullámoknak ki kellene lökni a járművet az űrbe, kint a kozmoszban pedig az éterfalnak nekifeszülő antigravitációs sugárzásnak kellene elmozdulásra kényszeríteni a járművet. Ez azonban nem történik meg. Ennek oka, hogy ez a sugárzás a jármű minden oldalából kiáramlik, ezért semerre sem tud elmozdulni. Emiatt lebénul, és egy helyben marad. Befelé azonban nincs semmi kényszerítő erő, a belső gravitációs tér összegeződik, és létrehozza a mesterséges gravitációs erőt. Ennek a feltételezésnek az igazolására ki kellene fejleszteni legalább egyfajta antigravitációs hajtóművet, hogy ellenőrizhessük a pólusaikon kiáramló hullámok jellegét. Az antigravitációs hajtómű az űrjármű körüli plazmaburkot is magától megteremti, de ez a jelenség szintén ellenőrzésre szorul. Sok tehát a bizonytalanság, a tisztázandó kérdés, amit elméleti úton nem lehet eloszlatni, kideríteni. A tisztázáshoz szükség van a gyakorlati megvalósításra. El kellene indulni ezen az úton, de ebben a felszínes világban ezt senki sem tartja fontosnak. Az emberek figyelmét a médiából áradó sok ostobaság, a celebek idétlenkedési kötik le. A sorsdöntő problémák senki sem érdekelnek.     

 

Budapest, 2019.03.12.

 

 

 

 

A sci-fi filmekben látható repülő deszkák sokak fantáziáját megmozgatta. Az ősi írások szerint az évezredekkel ezelőtt bennünket látogató vénuszi civilizáció is ilyen repülő deszkákat használt. Ezeket a járműveket antigravitációs hajtóművel látták el. (A vénusziak repülő deszkája viszonylag nagy volt. Hárman-négyen is elfértek rajta, és a leesés ellen korlátok védték az utasokat.) A vágy, az igény a mi civi­lizációnkban is létrehozta ezt a fajta járművet, de még nem a leg­kor­szerűbb változatban.

2019-ben is látványos katonai parádéval ünnepelték Bastille ostro­mát, vagyis a francia forradalom kezdetét Párizsban. A Champs-Élysé­es sugárúton zenére vonul­tak fel a hadsereg különböző egységei. A kö­zönség az idén most láthatta először a francia külön­leges alakulat leg­újabb fegyverét, a repülő ka­tonát. A francia mérnö­kök egy olyan szer­ke­zetet fejlesz­tettek ki, amellyel a katona akár 2 ki­lométer magasságban, óránként 150 kilométeres sebességgel is halad­hat.

A mérnökcsoport vezetője a francia Franky Zapata. Találmánya a Flyboard Air folyamatos fejlesztés alatt áll. A következő cél a La Manche csatorna átrepülése. A 4 db 250 lóerős gázturbinás hajtómű az üzemanyagot a pilóta hátára erősített kerozintartályból kapja. A haj­tó­mű 4 rádiófrekvenciás távirányítású kifúvó csőből áll. A jármű kor­mány­zását a kifúvó nyílásokból kiáramló gáz, valamint a pilóta test­helyzete végzi. (Egyensúlyának változtatásával változik a repülő deszka iránya is.) Egy töltéssel max. 2,5 kilométernyi utat lehet megtenni. A szer­ke­zet­be épí­tett egyensúlyérzékelő gondoskodik arról, hogy a piló­ta ne zu­hanjon le a járműről. Ha a pilóta megváltoztatja a testhely­zetét, az egyen­súlyt oly módon korrigálja, hogy alkalmazkodik hozzá. Ez­által biztonságo­san táncolni is lehet rajta. Az automatika minden test­hely­zetben biz­tosítja az egyensúlyt. Ennek a képes­ség­nek az elsajátí­tása legalább 50 órás gya­korlatot igé­nyel.

Videók: https://www.youtube.com/watch?v=WQzLrvz4DKQ

         https://www.youtube.com/watch?v=_WNhW9LLmn0

         https://indavideo.hu/video/A_legujabb_legdeszka_mukodese?utm_source=kilepes

         https://www.youtube.com/watch?v=i7xGBGdod0A

Mint a videofelvételeken is látható a karosszéria már adott, irá­nyításához értő pilótákkal is rendelkezünk. Már csak a gázhajtóművet kellene lecserélni antigra­vitációs hajtóműre, és akkor kor­látlan ideig maradhatnánk vele a levegőben, és korlátlan távolságokat tehetnénk meg vele. Az anti­gravitációs hajtómű nagy előnye lenne még, hogy plazmaburkot hoz létre a jármű és a pilóta körül, ami megvédi az időjárási viszontagságoktól, és bizonyos esetekben láthatatlanságot is biztosít. (Ennek módját lásd a mellékletben: V.S. Gebrennikov - Az én világom.) 

 

Időközben megtörtént a La Manche csatorna átrepülése. Július 25-én az első kísérlet még kudarccal végződött. Fél­úton, tankolás céljából le akart szállni az őt váró hajó fe­délzetére, amikor a tengerbe esett. (A számítottnál ha­ma­rabb elfogyott a hátizsákjában levő üzemanyag, így nem érte el a hajót.) Szerencsére nem történt baja, épség­ben kimentették a vízből. Pedig a repülést gondosan elő­készí­tették. Az időpont kiválasztása sem volt véletlen. Az indu­lás napra pontosan a szintén francia Blériot technika­tör­téneti repülésének 110 éves évfordulóján történt. Au­gusz­tus 4-én a második kísérlet már meghozta a sikert. A Calais és Dover közötti 36 kilométeres távot 20 perc alatt tette meg. Most nem volt probléma a félúton történő tan­kolással. Légdeszkájával 150 méter magasságba emel­kedett, és óránként 160 kilométeres sebességgel haladt. A továbbfejlesztett Flyboard Air gázturbinás hajtóművének összteljesítményét 1500 kW-ra emelték. A repülést az alábbi videók rögzítették:

https://www.youtube.com/watch?v=lSh43enbLTk

https://www.youtube.com/watch?v=XI-DL3hJFZE

https://www.youtube.com/watch?v=lwbsrUuz2cQ

https://www.youtube.com/watch?v=nyCsDE8TfLg  

Blériot fából és vászonból készített repülőgépe óránként még csak 100 kilométeres sebességgel haladt, ezért neki fél óráig tartott az út. Azóta ezt a napot tekintik a légi közlekedés kezdetének. Ekkor kezdődött el a repülőgépek fejlesztésének máig tartó folyamata, ami aztán az űrrakéták fejlesztésébe torkollott. Remélhetőleg Franky Zapata mostani sikeres repülése egy új fejezetet nyit a légi közlekedés történetében. A világszerte nagy figyelmet keltő „repülő ember” valószínűleg ráirányítja a figyelmet az antigravitációs hajtóművekre. Használatuk során már nem lesz szükség üzemanyagra, így számunkra is megnyílik az út a kozmosz határtalan világa felé.

 

Budapest, 2019.08.04.

 

 

 

KÖNYVEIM ÁTFOGÓ ISMERTETÉSE

 

Ön is nap mint nap tapasztalja, hogy civilizációnk egyre mélyülő válságban van. A fokozódó környezetszennyezés emberek millióit betegíti meg, és nem sok hiányzik ahhoz, hogy a természet vég­leg elpusztuljon. Ezzel egyidejűleg rohamosan csökken az életszínvonal; nem csak nálunk, ha­nem már a nyugati országokban is mind több ember él nyomorszinten. Ehhez járul még az emberi meg nem értésből, a tudati fejlődés alacsony szintjéből eredő békétlenség, ami az erőszak megállíthatatlan terjedéséhez, a világ mind több pontján fellángoló háborús tűzfészkek és különféle merényletek kialakulásához vezet. Ebből a helyzetből azonban van kiút.

[

Az ezoterikus kutatások általam összefoglalt legújabb eredményei, valamint a saját ötleteim lehetővé tennék a kilábalást a jelenlegi bajainkból. Az elmúlt évek során erőfeszítéseim eredménye­ként négy olyan könyvem is született, amelyek széles nyilvánosság elé kerülve képesek lennének kimozdítani a világot reménytelennek látszó helyzetéből. Az „Ezoterikus körkép” című könyvem fő pro­filja a természetgyógyászati módszerek ismertetése. Ennek során részletesen bemutatásra kerül az Agykontroll, az akupunktúra, az elektrostimuláció, különféle kiegészítő természetgyógyászati módszerek, valamint egy általam kidolgozott új gyógyító eljárás, a magnetopresszúra. Nagy előnye ennek a módszernek, hogy nem kell hozzá más, csak egy mágnesrúd. Ezáltal a betegek gyógyítási költsége úgyszólván nullára csökken, sőt az akupunktúra szabályainak elsajátítása után bárki otthon is alkalmazhatja ezt az eljárást. A növekvő szegénység, és a rohamosan dráguló gyógyszerek következ­tében ennek a módszernek az elterjedése sokat javíthatna ezen a mind szélesebb népréteget érintő helyzeten.

Ez a mű átfogó tanácsokat ad az egészséges táplálkozással kapcsolatban is, sőt foglalkozik a lélek gyógyításával, és kitér a hit szerepére a modern társadalomban. Ennek kapcsán megismer­hetjük Jézus ma is érvényes tanításait, és azok kihatásait társadalmunk fejlődésére. Ezáltal érthetőbbé válnak a túlhaladott társadalmak pusztulásának okai. Összefoglalja a karmaelmélet lényegét, és felhív­ja a figyelmünket az ok-okozati törvény egyéni és közösségi kihatásaira. Beszél a Jó és a Rossz küzdelmé­ről, valamint a szabad akarat érvényesüléséről, s megtudhatjuk a fejlődésün­ket szabályozó el­lenerő mértékét. Egy átfogó aforizma- és közmondásgyűjtemény rávilágít a fejlődésünket segítő, illetve hátráltató erők lényegére. Közbevetőleg hasznos tanácsokhoz juthatunk a jótékonykodás legcélsze­rűbb módjáról is. Részletes képet kaphatunk a világegyetemet működtető lények hierarchiájáról, a mennyország csodálatos világáról. Fény derül az univerzum születésének és szükségszerű pusz­tulá­sának rejtélyére, valamint az idő lényegére, s kialakulásának okára. Rendkívül érdekes a múlt, a jelen és a jövő egymásba fonódása, és egyidejű zajlása. Ezeket a fogalmakat csak a fizikai világ idődimenziója különítette el egymástól. A valóságban folyamatosan kihatnak egymásra, állandóan átalakítják egymást. A formálásukban kivétel nélkül minden ember részt vesz, de nekünk csak a jelen és a jövő befolyásolására van lehetőségünk.

Megtudhatjuk ebből a műből, hogy mi az élet határköve, és mi az élettelen anyag élővé válásának kritériuma. Feltárja a Fülöp-szigeteki gyógyítók által alkalmazott sebészeti eljárás fizikai alapjait, valamint azt, hogy mi teszi lehetővé a parapszichológiai jelenségek előidézését. Alapos ismereteket nyújt a földsugárzásokról, valamint a különböző tárgyakból kiáramló formasugárzásokról, és ismerteti a velük szembeni védekezés módjait. A szubatomi energiasugárzás fizikai jellemzőinek boncolása során minden bizonnyal felkelti figyelmünket az a sok mindent megmagyarázó feltételezés, hogy a gravitációs kisugárzás és az éteri sugárzás áramlási sebessége 12 nagyságrenddel meg­haladja a fénysebességet. Ennek alapján érthetővé válik, hogy a több ezer fényévnyire lévő csil­lagok miért képesek befolyásolni a sorsunkat, és arra is magyarázatot kapunk, hogy a SETI programban tevékenykedő kutatók miért nem találnak rádióhullámokat a világűrben. Az éter mozgástörvényeinek ismertetése világossá teszi számunkra az égitestek, valamint az atomi részecskék viselkedésének alapvető azonosságát. Ezen túlmenően sok olyan érdekességet tartalmaz, amely segít megérteni az élet célját, a bennünket körülvevő világ bonyolultságát. Mindezen hatások összegzéseként életünk szinte minden szférájára kiterjedően megismerhetjük a várható jövőnket.

Mivel ezek a dolgok csak összefüggéseikben vizsgálhatók, az egyes fejezetek végén kitértem az ezotéria egyéb területeire is. Ennek során olyan fizikai felfedezésekre jutottam, amelyekkel felszámolhatnánk az egyre súlyosabbá váló környezetvédelmi és egzisztenciális gondjainkat. Ezt az teszi lehetővé, hogy sikerült közös alapra hoznom a jelenleg ismert parapszichológiai jelenségek mindegyikét. A szubatomi energia hasznosítási módjain kívül szó van még ebben a műben a rák legyőzésének, valamint a vírusok és baktériumok fizikai úton történő elpusztításának feltehetően egyetlen lehetséges eljárásáról, az antigravitációs erőgép kivitelezési módjáról, a külső áramforrást nem igény­lő villanymotorok működési elvéről, valamint az UFO-építés szabályairól. Az általam ismertetett új fizikai törvények lehetővé teszik, hogy villamos áramot nyerjünk ki az anyagból anélkül, hogy primer energiát fektetnénk be. Ezeknek a szubatomi alapon álló készülékeknek a gyártásba vé­telével végtelen mennyiségű ingyenenergiához jutunk, ami nem csak olcsóbbá teszi az ipari termelést és a közlekedést, hanem megszünteti a környezetszennyezést is. Az antigravitációs hajtó­mű tel­jesen új ala­pokra helyezi a légi közlekedést, és lehetővé teszi a nagy távolságú űrutazásokat.

A könyv végén, a világot működtető rejtett erők feltárásának kiteljesítéseként be fogjuk látni, hogy a fizikusok által tagadott éter nagyon is létezik. Sőt nem csak létezik, hanem szabályozza a világegyetem működését. Stabilizálja az égitestek haladásának irányát, sebességét; létrehozza a tehetetlenségi erőt, sőt még a rovarok repülését is lehetővé teszi. Az éternek kö­szönhető, hogy az univer­zum nem omlik össze, és hogy az összehúzódása ugyanannyi ideig fog tartani, mint a tágulása. Ezek a felismerések jelentős változást fognak előidézni az élet minden területén, sőt megváltoztatják a gondolkodásunkat, és elindítják az emberiség fejlődését egy magasabb rendű civilizációhoz vezető úton.

[

A Reformételek ínyenceknek” című könyvem a reformtáplálkozás jegyében készült, és azt kívánja bizonyítani, hogy hús nélkül is változatosan lehet táplálkozni anélkül, hogy a korábban megszokott ízekről a legcsekélyebb mértékben le kellene mondanunk. Ezt az teszi lehetővé, hogy kikísérleteztem egy fűszerkeveréket, ami olyan ízt ad a szójának, hogy senki sem tudja megkülön­böz­tetni a hústól. A magas fokon kidolgozott szójás ételeken kívül megtalálhatók benne, a hagyományos ételek egészségkímélő változatai, valamint számos ételkülönlegesség. A házilagos tartósítással foglal­kozó rész pl. a trópusi gyümölcsöktől kezdve a mezei gyümölcsökig igen sok dzsem és lekvár elké­szítési módját tartalmazza. Ezenkívül fellelhető benne a fűszerpaprika házilagos gyártásának eljárása, a különféle zöldségek természetes savanyításának részletes módja, minden egyes tejtermék házi készítési leírása, a száraztészta, a rétestészta és a tésztahús előállításának tudnivalói, valamint az is, hogyan lehet otthon fél áron finomabb és egészségesebb ke­nyeret sütni, mint ami a boltokban kapható. Ráadásul a több mint 1000 recept olyan részletesség­gel van leírva, hogy a kezdők is könnyen boldogulhatnak vele.

Ezen túlmenően megismerhetjük belőle az egzotikus gyümölcsök széles választékát, és a vegán táplálkozási módot követők is találhatnak benne színvonalas recepteket. Sok hasznos tanácsot tartalmaz ez a könyv a nyersanyagok vásárlásával, tárolásával és feldolgozásával kapcsolatban is. Jelentősen növeli ennek a rendhagyó szakácskönyvnek az értékét, hogy a IV. fejezete részletes és átfogó taná­csokat ad a jelenleg ismert összes háztartási eszköz, valamint készülék célszerű beszerzé­­séről, s szak­szerű használatáról. A V. fejezetéből megtudhatjuk, hogy milyen jövő vár ránk táplálkozás terén, és megismerhetjük a legújabb ételkészítési s tartósítási eljárásokat. Emellett olvashatunk még a régi gyümölcs- és zöldségfajták újbóli termesztésbe vételéről, és a bio-szupermarketek térnyeréséről. Ezt követően az is kiderül belőle, hogy miért nem terjed nálunk a korpás kenyér fogyasztása. Végül megoldást találhatunk a magyar mezőgazdaság értékesítési problémáira.

[

Az „Ezotéria kiteljesedése” című könyvem tulajdonképpen az „Ezoterikus körkép” folytatása. Ebben a műben a korábbi témák még részletesebben vannak kifejtve, hogy könnyebbé váljon a gyakorlati megvalósításuk. Ezen túlmenően olyan működési alapelveket is tartalmaz, amelyek kuta­tók ezrei számára teszik lehetővé, hogy elinduljanak ezen az úton, és végre hathatós eredményeket érjenek el. Megtudhatjuk belőle azt is, hogy a világ különböző országaiban élő kutatók, és fejlesztők milyen készülékekkel próbálják a szabadenergiát kinyerni, s ezek közül számunkra melyek a legperspektivikusabbak.

Mivel a legegyszerűbb, a legveszélytelenebb, és emellett a legjobb hatásfokú energiatermelő készülék a Tesla-konverter, részletekbe menően is tájékozódhatunk létrejöttének körülményeiről, és felhasználási területeiről. Ezek egyike az adóállomás nélküli hang-és képvétel, továbbá a kozmikus kapcsolatteremtés. A rádió- és tévéműsorszórás, valamint a mobil telefonálás is forradalmi változás előtt áll. Nem lesz szükség reléállomásokra, szatellitadókra, mert a központi adóállomás által kisugár­zott jelek a földgolyón is átjutva behálózzák az egész világot. A Tesla-konverter rekonstruálásának előse­gítése érdekében magyarázatot kapunk legkritikusabb alkatrészének, a csatoló diódának működési módjáról.

Megismerhetjük a földönkívüliek által használt energiatermelő eljárást, a 115-ös rendszámú elem gerjesztését. Felvilágosítást kaphatunk a három leggyakoribb UFO-hajtómű, a higanycirkulációs mo­tor, a gyűrűs reaktor és a kristályos hajtómű működési mechanizmusáról. Ezzel kapcsolatban tisztázódnak a korábbi UFO-balesetek okai, és fény derül a Tunguzka meteorit rejtélyére, valamint a St. Pière városkát elpusztító tűzfelhő eredeté­re. Átfogó képet kapunk a náci Németország UFO-programjáról, Hitler csodafegyverként emlegette csészealjairól. Nyomon követhetjük az elrabolt német kutatók sorsát, és megtudhatjuk, hogy miért siklott félre a győztes hatalmak rakétakutatása.

Kiderül ebből a könyvből az is, hogy miként tehető az anyag átláthatóvá és láthatatlanná. Nem titok többé, hogy atlantiszi elődeink természetes kristályból kinyert szubatomi energiasugárzással tették a nehéz tárgyakat súlytalanná, és ezáltal könnyen mozgathatóvá. A földönkívüliek mestersé­gesen előállított kristályt használnak erre a célra, ami erősebb változatban sugárfegyverként is alkalmazható. A kis intenzitású sugarakat kibocsátó kristályokkal gyógyítanak, és sebhelymentes operációkat végeznek. Emellett megismerkedhetünk olyan misztikus készülékekkel, mint az időgép, a bűncselekmények leleplezésére is alkalmas kronovizor, vagy a földönkívüliek felderítő szondája. Megtudhatjuk hogyan működött a bibliai frigyláda, és mi volt az az eszköz, amely a gyémántot is úgy vágta, mint a kés a vajat.

Tájékozódhatunk a szubatomi energiarészecskék méretéről, ami jelen­tős mértékben elősegíti az ezoterikus jelenségek megértését. Ötleteket kaphatunk az energiakeltés legegy­szerűbb módjának, a szolitonos gerjesztésnek, illetve az éteri részecskék nagy hatásfokú elekt­ro­mágnesekkel való mozgatásának kivitelezésére. Ez már most lehetőséget ad arra, hogy a nagy áram­felvételű készülékek (izzólámpák, villanytűzhelyek, villanykályhák, bojlerek) fogyasztását a tö­redé­kére csökkentsük. Megérthetjük ebből a műből a többdimenziós világ fizikai alapjait, és azt is, hogy mi miért nem vagyunk képesek érzékelni sem a párhuzamos univerzumokat, sem a túlvilági lényeket.

Ennek a könyvnek azonban nem az ezotériában elért műszaki eredmények ismertetése a fő feladata, hanem a tudati felvilágosítás elősegítése, amely lehetőséget kínál pusztuló világunk megmentésére. Helyzetünk tarthatatlanságának bizonyítására részletes tájékoztatást kaphatunk környezetromboló tevékenységünk kihatásairól. Kiderül ebből a könyvből, hogy milyen jövő vár ránk, ha nem teszünk semmit a természet megmentése érdekében, hogyan fog elpusztulni a civilizációnk. Az apokalipszis elkerülésére azonban megvan a lehetőségünk, és ez a mű a kiút megtalálásáról, az előremenekülés lehetséges módjairól is szól. Életmódunk megváltoztatása érdekében feltárja mindazokat a visszásságokat, amelyek civilizációs fejlődésünk eddigi legmélyebb pontjára taszított bennünket.

A társadalmi és politikai rendellenességeken kívül tájékoztatást kapunk a boldogságunkat akadályozó jelenségekről, pl. az új kormányok szociális érzéketlenségéről, a növekvő munkanélküliségről, az elszegényedésről, az infláció felpörgetéséről, a statisztikai adatokkal való manipulálásról, a sorsunkat leginkább befolyásoló problémák elhallgatásáról, az ország kiárusításáról, a kereskedelemben tapasz­tal­ható szélhámosságokról, és önpusztító magatartásunkról. Helyzetünket súlyosbítja az önismeret hiánya, az elidegenedés, a közöny, az erkölcsi normák fellazulása, a gazdagok és szegények közötti ellentét fokozódása, a karvalytőke megjelenése, a bűnözés elharapózása, valamint a fegyverkezési hajsza. Nem kis zavart okoz a nők emancipálódásából eredő identitászavar, a háború a nemek között, a párkapcsolatok elanyagiasodása, a generációs bomba, a korán kezdett nemi élet veszélyei, a tele­ví­zió hatása a gyerekekre, a gyermekkori bűnözés, a szeretethiány, a kultúra elsekélyesedése, a reklám­invázió, a szekták tevékenysége, és a túlélési technikák feledésbe merülése.

Járulékos információként megtudhatjuk ebből a műből azt is, hogy a fizikai test a magunkkal hozott asztráltestbe nő bele. Magyarázatot kaphatunk arra, hogy mi a részleges teleportáció, miként vállalhatjuk át mások karmikus adósságterhét, mikor költözik be a lélek az újszülött testébe, az értékes lelkek miért nem akarnak rendezetlen párkapcsolatban élők gyermekeként megszületni, és mi­lyen veszélyei vannak a parapszichológiai képességek idő előtti kifejlesztésének. Nyilvánvalóvá válik számunkra, hogy az őszinte megbánás képes elhárítani fejünk fölül a bajt, és hogy az öngyil­kosság a legértelmetlenebb cselekedet a világon, mert semmit nem old meg, sőt súlyosbítja a problé­mát. Megismerhetjük a halottak lelkének irányítási módját, a klinikai halálból visszatértek értékrendjének megváltozását, a munka valódi szerepét az életünkben, és rá fogunk jönni arra, hogy sem a sorsunk, sem a jövőnk nincs előre megírva. Értesülhetünk arról, hogy a mennyországban is van szex, és hogy ott sem érzi jól magát mindenki. Kiderül ebből a műből az is, hogy miért nem célravezető a bosszúállás, Isten miért hagyja, hogy háborúzzunk, és hogy miért nem emlékszünk előző életeinkre.

Sokak számára elképesztő lesz az a megállapítás, hogy nincs nagyobb csapás a gazdagságnál, a szegénység sok mindenre megtanítja az embert, és hogy az élet legmélyebb értelme a szenvedés. Azt is kevesen tudják, hogy a szerencsejátékok a Sátán fennhatósága alá tartoznak. Részletes képet kaphatunk a démoni erők világunkban folytatott manipulációiról, de azt is megtudhatjuk, hogy miként védekezhetünk ellene. Egy nemzetközi tudóscsoport megdöbbentő felfedezése, hogy a pokol Szibéria alatt található. Ennek a könyvnek az elolvasása után világossá válik számunkra, hogy mi a sors­csapások értelme, és hogy az állhatatosság a siker záloga. Arra is fény derül, hogy mi a valódi oka a gazdasági menekültekkel szembeni ellenszenvnek, és hogy miként számolhatnánk fel a gaz­dagok és szegények közötti ellentétet. Aki arra kíváncsi, hogy miért élünk egyre rosszabbul, miért nem használjuk ki a lehetőségeinket, megtudhatja ezt is, ha elolvassa a találmányokról, az alkotó emberekhez való viszonyunkról szóló részt.

Az „Ezoterikus körkép”-hez hasonlóan itt is szó esik a jótékonykodás módjairól, és további kiegé­szítő természetgyógyászati módszerekről (pl. Gerson-diéta, Simonton-módszer, Reiki, NLP, Alexander-módszer, TM-meditáció). Számtalan régészeti lelet felsorakoztatása próbálja az olvasót meggyőzni arról, hogy előttünk is léteztek civilizációk a Földön. Itt is megerősítésre kerül, hogy a bajainkból való kivezető út: a szubatomi energia hasznosítása. Egyúttal magyarázatot ad arra is, hogy eddig miért nem történt semmilyen előrelépés ezen a téren. A legnagyobb akadály az éter létezésének tagadása, és a felsőfokú oktatás egyirányú, túlspecializált képzési módja. Ez a helyzet azonban nem gátolja a szubatomi energiarészecskék birtokbavételét, mert annak idején a villamos áramot is úgy kezdtük el használni, hogy nem értettük az elméleti alapjait.

Érdekességként megtudhatjuk, hogy mi a véleményük a földönkívülieknek rólunk, milyen következményekkel járt a vízözön, és hogy hol vannak olyan dombok, amelyeken felfelé könnyebb menni, mint lefelé, valamint azt, hogy mi a Raps. Kiderül, hogy az Antarktiszon létezik még egy álcázott város, amelyet az atlantiszi civilizáció túlélői hoztak létre. Végül átfogó képet kaphatunk a túlvilági szférák rétegeződéséről, és az emberiség fejlettségi szintjéről. Tájékoztatást kapunk arról is, hogy mi jellemzi a különféle szférákból jötteket, és hogy milyen arányban élnek a Földön. Érdekes megállapítást olvashatunk a nagy elődökről, valamint a másod- és harmadvonalbeliekről. Az mindenesetre biztató hír, hogy a jelek szerint a Mindenható megkegyelmezett nekünk, így további sorsunk kizárólag rajtunk múlik.

[

Az „Ezotéria kivitelezése” című könyvem fő feladata a gyakorlati tanácsadás. Különféle ötletekkel, javaslatokkal megpróbál segíteni a jelenlegi bajainkon. Ezek közül legjelentősebb a készpénz megszüntetése, egy új monetáris rendszer bevezetése lenne. Ugyancsak a bűnözés visszaszorítását szolgálja a törvény ellen vétők sajátos büntetési módja: a közmegvetés. Megtudhatjuk azt is, hogy az utakon tapasztalható áldatlan állapotok, a rohamosan növekvő gépkocsiforgalom visszaszorításának leg­hatékonyabb eljárása: a luxusadó bevezetése. A munkaerő-használati adó az idősebb korosztály fog­lalkoztatási gondjait, a gyermektelenségi adó pedig a népességcsökkenés problémáját oldhatná meg. A gyárbezárásoktól, a még alacsonyabb munkabérű országokba való továbbköltözéstől a védővámok vehetnék el a multinacionális vállalatok kedvét. Az egészségellátási rendszer megreformálására legalkalmasabb a kínai módszer.

Az „Ezotéria kiteljesedésé”-nek folytatásaként további tájékoztatást kaphatunk a magasabb szférabeliek jellegzetes vonásairól, és a velük való kapcsolatteremtés hátrányairól. Ebben a tárgykörben kiderül az is, hogy az alacsony szinten álló lélek nem képes elviselni a nála fejlettebb lelkeket. Tovább olvasva ezt a kötetet világossá válik számunkra, hogy korunk legütőképesebb fegyvere a média. Itt tudhatjuk meg azt is, hogy a földönkívüliek közlése szerint hány élő bolygó és hány értelmes faj található az univerzumban. (Kinézetük szerinti megoszlásukról az „Ezoterikus körkép” V. fejezete tájékoztat.) Ebben a fejezetben olvashatunk az univerzális vallásról, amely az EGY tiszteletén alapul, és híveinek száma rohamosan gyarapodik.

Az előzőekhez hasonlóan ez a mű is hírt ad a legújabb természetgyógyászati módszerekről. A gyógyítással kapcsolatban megtudhatjuk még, hogy Amerikában már tudományos bizonyítéka is van az imádság hatásosságának. Arra is fény derül, hogy az USA második legnagyobb kórházában en­ge­délyezték a kézrátételes gyógyítást. Mindemellett találhatunk benne egy érdekes beszámolót arról, hogy mi a véleménye a keresztény egyháznak a new age mozgalomról. Utána átfogó képet kapunk a megújuló erőforrásokról, és az egyes eljárások hátrányairól. A technikai rovat bemutatja a lappiramist, és ismerteti az űrhajókban létrehozható mesterséges gravitáció legegyszerűbb módját. Ez a könyv is kitér a szpon­zorálás szükségességére, és további szempontokra hívja fel a figyelmet.

A „Kiegészítések” rovatban újabb adalékokat találunk az előző kötetekben érintett témákról. A hivatalos tudomány és a kívül­állók, magányos feltalálók közötti ellentétre pl. az a felvilágosítás szol­­gál, hogy: „Isten nem személy­válogató”. Egy másik bibliai idézet arra ad magyarázatot, hogy egyéni és össz­tár­sadalmi törekvéseink miért nem mindig az elvárásaink szerint alakulnak: „Sokan vannak az elhívot­tak, de kevesen a kivá­lasztottak”. Sokak számára meglepő lesz az a megállapítás, hogy fejlett informatikai eszközeink ellenünk fordultak, és elősegítik a pusztulásunkat. Jelentős mértékben növelné túlélési esélyeinket, ha az emberekben tudatosulna, hogy világunk romlásba döntésében a sátáni erők legfőbb fegyvere: a rejtőzködő magatartás. Nem teszi könnyebbé a helyzetünket, hogy a velünk szemben ellenséges magatartást tanúsító Földön kívüli civilizációk is az „ő malmukra hajtják a vizet”. Végül az is világossá válik számunkra, hogyan ebrudaljuk ki ma­gunkat a saját hazánkból.

A II. fejezet rámutat arra, hogy célszerű lenne visszaállítani a nagycsaládok rendszerét, és a gyerekek nevelését az idősebb korosztályra kellene bízni. Itt olvashatunk arról, hogy az eman­cipációs törekvések túlhajtása következtében a nők rosszabbá váltak a férfiaknál is. Nem zárható ki, hogy a nők túlkapásai az újkori matriarchátus bukását fogják eredményezni. Civilizációnk genetikai állományának fokozatos romlása főleg szakmai körökben okozott aggodal­mat. Ez a probléma azonban egy csapásra megoldódott, mivel az emberi genom feltérképezésével az orvostudomány megalkotta a modern Taigetosz intézményét. Egy élménybeszámoló alapján értesülhetünk arról, hogyan sodornak bennünket a sarlatánok a démonvilág hálójába, és megismerhetjük a szabadulás leghatékonyabb módját. Mindezek alapján elhangzik még, hogy ideje lenne megtisztítani a new age eszméit az okkultizmustól, és a mágia káros befolyásától. Ez azonban nem könnyű, mert a fekete mágia már az iskolai tananyagba is beszivárgott. Új keletű probléma, hogy az információrobbanás mellékterméke a technostressz már az átlagembert is érinti.

A továbbiakban progresszív hipnózis útján szerzett élménybeszámolók alapján bepillantást nyer­hetünk a várható jövőnkbe, és megismerhetjük az ördögűzés rejtelmeit. Ebben a kötetben is figye­lemmel kísérhetjük a környezeti ártalmak alakulását. Ezen a téren az egyetlen biztató hír, hogy most már a politikusok és a meteorológusok sem tagadják a globális felmelegedés tényét. Itt tudhatjuk meg, hogy a saját lehetőségeinkkel hogyan lassíthatjuk az ökológiai katasztrófa bekövetkeztét. Ez a fejezet nyújt tájékoztatást arról, hogy az ezoterikus kutatások megindulása után milyen feladatok várnak a tudósainkra. Eközben fény derül arra is, hogy valójában mi a gravitáció. Ezen túlmenően elárulja nekünk az aranycsinálás legmodernebb módját, és az emberi sejtekkel folytatott klónozási kísérletek várható végkifejletét. 2004-ben kitudódott, hogy amerikai kormányszervek évtizedek óta elrabolják a zseniket, és föld alatti laboratóriumokba zárva foglalkoztatják őket.

Minden bizonnyal nagy érdeklődést fog kiváltani az elektro­plan megvalósításával kapcsolatos javaslat is. Ennek lényege, hogy a villanymotoros meghajtású rep­ü­lőgép táplálására nem a tüzelőanyag-cella a legalkalmasabb, hanem a Tesla-konverter. A gyakorlati kivitelezés elősegítésére meg­találhatjuk benne a Tesla-kon­verter rekonstruálásának egy könnyen járható útját. Az ezt követő­en közölt részletes működési elve bárki számára lehetővé teszi a Tesla-konverter eredeti formában való előállítását is, a transzverzális és a longitudinális hírközlési mód ismertetése pedig arról ad fel­világosítást, hogy a SETI programban tevékenykedők miért nem tudják észlelni a földönkívüliek ál­tal használt mágneses hullámokat.

Határtalan lehetőséget kínál az a műszaki infor­máció, hogy a nagyvárosainkat behálózó térellenőrző kamerarendszernél van egy jóval tökéletesebb és olcsóbb megoldás is: rá kell kapcso­lódni a Magasabb Intelligencia mindenre kiterjedő meg­figyelő rendszerére. Ehhez semmi mást nem kell tenni, mint elkezdeni a kronovizor sorozat­gyártását, és engedélyezni a hatósági felügyelet melletti használatát. Végül magyarázatot kapunk arra a kérdésre, hogy az ezredfordulóra miért csökkent le radikálisan az UFO-megfigyelések száma. Meglehetősen nyugtalanító az a felismerés, hogy a természet ellenünk fordult. Miután nem voltunk hajlandóak feladni a határtalan gazdasági növekedés elvét, nem álltunk át a fenntartható fejlődésre, a maga eszközeivel lerombolja a gazdaságunkat, lelassítja környeztünk kizsarolását. Elpusztítja azokat, akik a Földet pusztítják, így szabadulva meg a rá nehezedő tehertől.

A III. fejezet rámutat arra, hogy jelenlegi viselkedésünk nem más, mint egy groteszk haláltánc. Ebből a helyzetből úgy juthatnánk ki, ha társadalmunk kiemelkedő személyiségei példát mutatná­nak helyes életvitelből, és önkorlátozásból. Ennek bekövetkezésére azonban kevés remény van, mivel a világtörténelemben még nem fordult elő, hogy az erőforrások felett korlátlan uralmat gyakorló elit önként lemondjon előjogairól, vagy azokat megkurtítsa. A természetgyógyászattal foglalkozó részt egy terjedelmes rovat egészíti ki, amely az eddig elért Agykontrollsikerekről számol be. A meghökkentő eredmények remélhetőleg meghozzák a kedvet ennek a módszernek a tömeges elsajátításához, és alkalmazásához.

A munkanélküliség csökkentésére, a társadalmi átala­kulás áldozatainak felkarolására nálunk is célszerű lenne bevezetni a „Szívesség bank”-rend­szert. A szegény de törekvő lakosság megsegítésének másik módja a kamatmentes kölcsön, melynek elindítója és példamutató szervezője a bangladesi Grameen Bank. Bajaink gyökerének kutatása során sok közgazdász vallja, hogy gazdaságunk meg­rontója, a természet kizsarolásának fő oka a bankok által alkalmazott kamatos kamat rendszer. Fenyegető gyorsasággal közeledő veszélyre hívta fel figyelmünket a Schwartz jelentés. A Golf-áram­lás leállása miatt Európa északi államaira új jégkorszak vár, míg a trópusi államokat az elsiva­tago­sodás teszi lakhatatlanná.

A továbbiakban elállatiasodásunk újabb állomásiról olvashatunk. Mind több helyről érkeznek hoz­zánk figyelmeztető jelek, hogy közeleg Isten büntető bolygója, a Nibiru. Ennek lehetséges következményeiről, és a védekezés módjáról is részletes tájékoztatást kapunk. Bibliai idézetek alapján még a hitetlenek számára is kétségtelenné válik az Apokalipszis és a halálbolygó közötti kap­csolat. Ebben a fejezetben megismerhetjük az antigravitációs hajtóművek leg­egy­szerűbb, és legol­csóbb változatának működési elvét. A három im­bolygó kúpból és két mág­neskorongból álló szerkezet az ellenirányú gerjesztés tipikus példája. A kaszkádba kapcsolt elemek oly mértékű energiasokszoro­zódást váltanak ki ebből a földönkívüliek által megmutatott szerkezetből, amely több tonnás járművek magasba emelésére is képes. Csekély önsúlya tovább szélesíti a felhasználási területét. Miután semmi olyan tartozéka nincs, amit ne tudnánk előállítani, bármikor elkezdhetjük a sorozatgyár­tását. A mikrogravitáció alkalmazásba vételére azonban nem az idegenek, hanem a természet tanított meg bennünket. Végül érdekes történetet olvashatunk a földből kiáramló antigravitációs energia újkori használatáról.

A IV. fejezetben világossá válik számunkra, hogy elindult a katasztrófa előtti válogatás. Minden­ki megmérettetik, hogy könnyebb legyen szétválasztani az „ocsút a búzától”. Most választódnak ki a megmentésre érdemesek. Nem Isten selejtez ki bennünket, hanem mi saját magunkat. Bibliai utalások alapján mi is kiszámíthatjuk Lucifer korlátlan földi uralmának kezdetét és feltételezett végét, majd megtudhatjuk, hogy milyen élet lesz a Földön a katasztrófa után. Döbbenetes hír, hogy a Mindenható 1995-ben elvesztette a türelmét az emberek iránt, és elszabadította az „Apokalipszis lovait”. 2005 tavaszán megérkezett a Földre Jézus Krisztus, és kezdetét vette a végítélet. Itt esik szó arról is, hogy az ember klónozhatósága kettéválasztotta a tudós társadalmat, és a politikusok nem megfelelő mederbe terelték az eseményeket. A tudomány és az űrkutatás fejlődésével kapcsolatban talányos üzenetet kaptunk a Magyarországra érkezett földönkívüliektől. Aggodalmukat fejezték ki az emberiség történelmében rövidesen várható ugrásszerű technikai haladás miatt, mert túl korainak tartják.

Ez a fejezet rávilágít arra is, hogy a mind gyakoribb balesetek, tragédiák oka, hogy az űrkutatás elindítása után fél évszázaddal még mindig ágyúgolyóként lőjük ki asztronautáinkat a kozmoszba. Nem segíti elő a haladásunkat az sem, hogy újabban a szabadalmi bejelentések titkosításával teszik lehetetlenné a szabadenergia-hasznosító találmányok gyártásba vitelét. Aki megszegi a törvényt, arra 10 ezer dollár büntetés és 2 év börtön vár. A kiszivárogtatott hírek szerint az Omega Ügynökség ugrásra készen áll, hogy rendet teremtsen a világban, hogy leszámoljon a bűnözőkkel. Hatalomra jutásuk után szándékukban áll nyilvánosságra hozni a földönkívüliekkel kapcsolatos összes titkos információt.

A helyüket, életcéljukat nem találó emancipált nők szemét a Könyvajánló című rovat nyithatja fel. Előtte az általános értékválság legújabb megjelenési formája, a márkasvindli, a márkás termé­kek színvonalának módszeres lesilányítása kerül terítékre. Sokan tudnak róla, mégis kevesen nehezményezik, hogy a felelős posztokat nem megfelelő emberek töltik be a világban. Felbecsülhetetlen kárt okoz civilizációnknak, hogy rokoni-, baráti szálak, vagy faji-, etnikai- és vallá­si összefonódások, valamint a korrupció határozzák meg, hogy ki hová kerül az életben. A természetgyógyászattal foglalkozó rovat megemlíti, hogy nálunk is vannak pozitív energiahullámokat kibocsátó helyek, amelyek híres gyógyközpontokká váltak. Ezek közül legismertebb az Attila domb. Ezzel a témával kapcsolatban kitérünk arra is, hogyan kell a parafeno­méneket bevonni a gyógyításba. Végül ismét szóba kerül, hogy továbbra sem tartunk igényt saját találmányainkra, sőt újabban már az újságokban sem kapnak teret az új, előremutató gondolatok. Pedig a svéd tudásparkok meggyőző példái annak, hogy micsoda lehetőség rejlik a kreatív emberekben, az általunk semmire sem becsült ötletekben.

Ez a fejezet hívja fel a figyelmet arra a meghökkentő tényre is, hogy 3 perces mágneses besugár­zással meggyógyítható az összes rákos beteg. A frekvenciaspecifikus energia­besugárzás nem csak a rákos sejteket pusztítja el, hanem minden vírust, baktériumot, miközben nem károsítja szervezetünk jótékony baktériumait. Ez az univerzális betegség-megszüntető eljárás már 80 éve ismert, de a gyógyszergyártó lobbi nyomására betiltották az alkalmazását. Miközben korunk áldemokratikus világa nem tűri az emberi jogok legkisebb mértékű megsértését sem, embertárasa­inkat, a kisebb­ségeket ért legapróbb sérelemért is rendőrért kiáltunk, vagy bíróságra futkosunk, szemet hunyunk a valódi emberiségellenes bűnök felett. Nemtörődömségünkkel, tájékozatlanságunkkal évente több százmillió embert küldünk a halálba, holott ennek a módszernek a rekonstruálásával gyorsan és olcsón kiirthatnánk az összes káros mikrobát a Földön. Egyszer s mindenkorra megszabadíthatnánk a növényeket, az állatokat és az embereket minden betegségtől, kártevőtől. Ennek az eljárásnak az újbóli bevezetése nagymértékben csökkentené a környezetszennyezést is, mert nem lenne többé szükség növényvédő szerekre, gyógyszerekre és különféle csíraölő vegyszerekre.

A III. kötetből megismerhetjük a kreacionizmus történetét. A világ iskoláiban nagy harc folyik a bibliai teremtéstörténet, a tudományos evolúcióelmélet és az „intelligens tervező” elvét hirdető krea­cionisták között. Az V. fejezet tovább boncolja az energiatermelés megreformálásának lehetőségeit. Ennek során kiderül, hogy a bio üzemanyagok sem oldották meg energiaellátási és környezetvédelmi gondjainkat, sőt súlyos élelmiszerhiányt, és árdrágulást idéztek elő.

A továbbiakban arra is visszatérünk, hogy az elanyagiasodás, a több ezer éven át kialakult erkölcsi értékrend lábbal taposása morális csődbe juttatta az emberiséget. Az általunk teremtett új világ önző, haszonelvű és értékhajhász. Romboló szenvedélyek vesznek erőt rajtunk, és térítenek le bennünket a helyes útról. Fokozatosan rothadó világunkat szemlélve egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy képtelenek vagyunk önmagunknak megálljt parancsolni. Mivel az emberek nem akarnak maguktól megváltozni, a rohamosan romló körülmények fognak bennünket erre rákényszeríteni. A Föld védekezik a természetromboló tevékenységünk ellen. A természet elpusztítja azokat, akik a természetet pusztítják. A minden téren megnyilvánuló tengernyi kár nem csak az érintetteket sújtja, hanem vissza­hat az egész társadalomra. Ezek a káros jelenségek mindent szétzilálnak, megbontanak. Itt válik világossá az is, hogy mi az oka a földönkívüliek rejtőzködő magatartásának. Az üzenetük szerint erről kizárólag mi tehetünk. Azért nem jönnek, mert nem hívjuk őket.

[

A „Szövegszerkesztési ismeretek” című könyvem az Office 2003 és a Page­Maker 6.0 – 7.0 programok, valamint a Windows 7 operációs rendszer kezelési szabályait ismerteti kezdők szá­mára is érthető módon. Ez a mű nem tankönyv, hanem útmutató; célorientált módszerek gyűjteménye. A benne szereplő ötleteket, javas­latokat főként azok hasznosíthatják, akik egy számítógép-kezelési tanfolyamon legalább alapfokú szövegszerkesztési ismeretekre tettek szert. Sajnos ezek a tanfolyamok, meglehetősen elnagyol­­tan foglalkoznak ezzel a témával, nem térnek ki a speciális alkalmazásokra. A számítástechnikai szak­könyvek legtöbbje pedig érthetetlen, általában szakértők írják szakmabelieknek.

A kezdőknek szánt tájékoztatókat sem tudja mindenki használni. A szakírók ugyan­is hajlamosak megfeledkezni arról, hogy valamikor ők is voltak kezdők. Ennélfogva gyakran átsiklanak olyan részletek felett, ame­lyek szerintük magától értetődőek. A gyakorlattal nem rendelkezők számára azonban nél­külöz­he­tetlenek az elhallgatott közbülső lépések, és ezek hiányában sokan nem boldogulnak ezek­kel a szak­köny­vekkel. Ez a mű viszont rendkívül aprólékosan, pontról pontra írja le a teendőket, így a kez­dők is gond nélkül használhatják. Nem általánosságokat tartalmaz, hanem konkrét szabályokat, mélyreható útmutatásokat, és sok szakirodalmi utalást. Emellett részletesen tárgyalja a házilagos könyv­gyártás módjait. Végül hasznos tanácsokat ad a számítógép-­, a ki­szolgáló egységek-, és a különféle progra­mok beszerzésével kapcsolatban.

[

Sajnos a fokozódó munkanélküliség, az infláció okozta anyagi ellehetetlenülés következtében egyre kevesebb ember engedheti meg magának, hogy könyveket vásároljon. Ezekre az ismeretekre azonban mindenkinek szüksége van, ezért kérem, hogy kiolvasás után adják kölcsön műveimet a ba­rátaiknak, ismerőseiknek, hogy számukra is megnyíljon az öngyógyítás és lelki önsegélyezés útja, s ne legyenek kirekesztve világunk megújulásának folyamatából. Akik az előző kiadásokat is megvették, és az új könyvek birtokában ezekre már nincs szükségük, ajándékozzák oda azoknak, akik a korábbi változatokat sem olvasták.

 

Könyveim az Interneten is megtalálhatók az alábbi címen:

 

2003. június 30-án a Magyar Elektronikus Könyvtár honlapját lezárták, és az új könyvek, valamint a korábbi művek frissített változatai átkerültek az Országos Széchenyi Könyvtár portáljára. Ezért könyveim újabb változatai a következő URL címen érhetők el: http://mek.oszk.hu Ebben a rend­szerben téma szerinti osztályozásban lehet megtalálni a könyveket. Mivel ez meglehe­tősen hossza­dalmas, egyszerűbb beírni a nevemet a kereső ablakba: kun akos, és a programmal megkerestetni a műveimet. Ezt követően már csak rá kell kattintani a letölteni kívánt könyvre. Ebben a könyvtárban nem csak DOC, hanem PDF formátumban is hozzáférhető az állomány. Ezen túlmenően az egyes művek teljes terjedelemben, és WinZip-el tömörítve is letölthetők. A kiválasztott könyveknél megnyíló weblapok lehetőséget adnak az olvasói vélemé­nyek kifejtésére. A letöltési statisztika szintén erről a portálról nyitható meg. A letöltések számát átmenetileg befolyásol­hatják ugyan a divathullámok, de az egyenletes növekedés biztos jele a maradandó értéknek, a tartalmas mondanivalónak. Az igazán jó könyvnek nem az a jellemzője, hogy egyszerre sokan elolvassák, hanem az, hogy évtizedek múlva is olvassák.

2003 őszén lehetőségem nyílt egy saját elektronikus könyvtár létrehozására. Így aki a legújabb változatokra is kíváncsi, műveimet a „Kun Elektronikus Könyvtár”-ból töltse le. Ezek a rendszeresen frissített, tördelt változatok az anyag kinyomtatására, jegyzet minőségben való előállítására is alkalmasak. URL cím: http://kunlibrary.net (A MEK portálról is megnyitható az egyes művek web­lapjának alján található Forrás mezőre kattintva.) Ha meg akarjuk tudni, hogy történt-e frissítés, nem kell mindegyik könyvet megnyitni, és az Előszó után ellenőrizni az utolsó mentés időpontját. A „Frissítési dátumok” webkapoccsal előhívható táblázatban minden fájl felhelyezésének dátuma meg­található. (A fokozott vírusvéde­lem érdekében az összes állomány tömörítve van.)

2004 nyarán elindítottam egy folyóiratot „Ezoterikus Világ” címmel. Ennek az internetes folyóiratnak az a fő a feladata, hogy hírt adjon az ezoterikus fejlesztések állásáról, a legfrissebb fejleményekről. Mivel ezen a téren még nem történt meg a sokak által megjövendölt áttörés, és a technikai fejlesztések sem indultak el kellő mértékben, egyelőre nem árasztanak el bennünket a hírek. Meggyőződésem, hogy ez a folyamat magától nem fog beindulni, ezért ezzel a folyóirattal is igyekszem elősegíteni az első lépések megtételét. Emellett ez a fórum sok érdekes cikket, járulékos információt, és hasznos tájékoztatót tartalmaz. Itt fognak megjelenni a közérdekű olvasói levelek is.

Időközben ennek a folyóiratnak a Viccek, humoreszkek, anekdoták című rovata önálló könyvvé terebélyesedett. A közel 11 500 vicc több mint 300 vicckönyv, viccújság és anekdotagyűjtemény feldolgozásával jött létre. Az elmúlt száz év magyar „vicctermésének” színe-javát tartalmazza. Az új nemzedék számára a politi­kai viccek megértését Lábjegyzetek és Megjegyzések segítik. A fiatalkorúak védelme érdeké­ben az Erotikus viccek külön kötetben szerepelnek. (Közel 200 gasztronómiával kapcsolatos vicc átkerült az Reformételek ínyenceknek című szakácskönyvem V. fejezetébe.) Ugyanitt jelentősen bővült az egzotikus gyümölcsöket és zöldségeket ismertető rovat. 2007 tavaszán a 672 egzotikus gyümölcs és zöldség leírását kiegészítettem egy fotóalbummal is. A 13 464 képet tartalmazó 33 nyelvű album csak a http://kunlibrary.net honlapról tölthető le. Terjedelme: min. 900 MB. 2009 tavaszán készítettem egy 33 nyelvű albumot 550 kontinentális zöldségekről és gyümölcsről is, ami jelenleg 11 042 képet tartalmaz, és a terjedelme 660 MB.

2013-ban a Viccek, humoreszkek, anekdoták című könyv kiegészült egy képgyűjteménnyel, amely humoros képekben megmutatja, hogy milyen volt életünk régen és milyen most. A 350 fotómontázs tanulmányozásával átfogó képet kaphatunk fejlődésünk nem minden téren kedvező menetéről. A II. kötetet egy kabaréjeleneteket és bohózatokat tartalmazó lista zárja, melynek segítségével meghallgathatjuk, illetve megtekinthetjük a magyar kabaré legszínvonalasabb jeleneteit. 2013-ban készítettem egy könnyűzenei slágerlistát is, amely 1931-től napjainkig az összes magyar slágert tartalmazza. Az előadó nevének kiválasztása után pár másodperc múlva meghallgathatjuk, illetve videoklip formájában megtekinthetjük kedvenc dalainkat a YouTube-on. Jelenleg 8375 dal található ebben a gyűjteményben, több mint 57 944 változatban.

Ezek a művek egyelőre csak az Interneten érhetők el. Annak érdekében, hogy a számítógéppel nem rendelkezők is hozzájuthassanak a bennük található információkhoz, ez úton keresek támo­gató­kat a nyomdai megjelentetéshez. Kérem, hogy aki szívügyének tekinti ezeknek az ismereteknek széles nyilvánosság elé tárását, adományával segítse elő az ehhez szükséges összeg előteremtését. Pénzküldeményeiket a következő számlaszámra befizetve juttathatják el hozzám: HU45 1090 0028 0000 0014 3499 0019. UniCredit Bank. Amennyiben sikerül előteremteni a magánkiadáshoz szük­­séges összeget, ezek a könyvek nonprofit kiadványként, szerzői honorárium és kiadói árrés nélkül fognak megjelenni. Közreműködésüket előre is köszönöm.

 

Budapest, 2023. június

TARTALOM

 

ELŐSZÓ........................................................................................................ 2

Tesla-konverter......................................................................................... 2

Tesla-generátor.......................................................................................... 2

Lemniszkáta csővezeték......................................................................... 2

Formasugárzás...................................................................................... 2

Rákgyógyászat........................................................................................... 2

Hadüzenet a mikrobáknak.................................................................... 2

Longitudinális telekommunikáció..................................................... 2

Időjárás-szabályozás................................................................................ 2

Modern alkímia, Anyagátalakítás....................................................... 2

Mikrogravitáció semlegesítése............................................................ 2

Antigravitációs hajtóművek................................................................. 2

KÖNYVEIM ÁTFOGÓ ISMERTETÉSE............................................... 2

 

 

 

A gyakorlati alkalmazásból eredő esetleges

személyi, dologi és vagyoni károkért

a szerző, valamint a kiadó

nem vállalnak semmilyen felelősséget!

 

 

                            

 Ó Kun Ákos

 Budapest, 2024.

E‑mail: info@kunlibrary.net  

 kunlibrary@gmail.com

 

            Az aktuális hírek fő forrása: